PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ"

Átírás

1 PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ MÁRCIUS Tisztelt Pusztaföldváriak! Bár az időjárás még nem mutatja, de lassacskán itt a tavasz. Reméljük, hogy a természet kegyes lesz hozzánk és megnyílik a lehetőség a tavaszi munkák elkezdéséhez. Fel szeretném hívni a figyelmét azoknak, akik a kertjeiket nem készítették elő a veteményezéshez, azok ezt még tavasszal is megtehetik, bár biztos nem számíthatnak olyan jó termésre, mint azon társaik, akik már ősszel, időben, előrelátóan gondoskodtak erről. Nagyon fontos, hogy mindenki szánjon időt a kerti munkákra, ugyanis az öngondoskodásnak és az önfenntartásnak ez az egyik alappillére. Szándékosan kezdtem ezen gondolatokkal a Hírmondót, ugyanis az előttünk álló év még erősebben fog mindannyiunkat arra kényszeríteni, hogy próbáljuk meg a felettünk álló és ellenünk dolgozó erőktől függetleníteni magunkat. Ennek előfeltétele az öngondoskodás. Különösen érinti ez a munkanélkülieket. Mindig csodálkozom azokon, akik munkanélkülin vannak, és azt mondják, hogy nincs idejük gondoskodni önmagukról. Én úgy gondolom, hogy ha már ilyen szerencsétlen helyzetbe került valaki, hogy nincs a munkája, legalább próbálja meg az alapvető élelmiszereket előállítani a háza körül. Szociális kérdésekben döntéseinket a környezettanulmányok eredményeihez is fogjuk kötni. Szeretném nyomatékosan kihangsúlyozni azt, amit már korábban is többször jeleztem, hogy a település közösségének, a társadalomnak a segítségére csak az számíthat, aki önmagáról is gondoskodik. A jó idő beköszöntével a település rendjét is megpróbáljuk helyreállítani, de azért mégis megdöbbentő, hogy mennyi szemetet eldobálnak a közterületeken. Jó lenne, ha e téren fejlődést tudnánk elérni, de ehhez szükség van arra, hogy rászóljanak Önök is a szemetelőkre.

2 A március 15-ei emlékműsort március 15-én délelőtt 8.30 órakor tartjuk a Művelődési Ház nagytermében, ezután koszorút helyezünk el az Általános Iskola Petőfi emlékfalánál. MEGHÍVÓ Tisztelettel: Tisztelettel meghívjuk a lakosságot a március 15-e emlékére rendezendő községi ünnepségre, amelyre március 15-én (hétfő) de órai kezdettel kerül sor a művelődési házban. Mindenkit szeretettel várunk! Pusztaföldvárért Egyesület hírei Civil szervezeteknek Civil szervezetek számára tájékoztatást tartunk a évi pályázati lehetőségekről (kiemelten az NCA, működési pályázat) és azok aktuális változásairól. A Civil Kerekasztal tagjait, valamint más civil szervezeteket is várunk a Teleházba, március 11-én, csütörtökön 17 órától. Pályázatírás Egyesületünk magánszemélyek, mikro-, kis- és középvállalkozások, mezőgazdasági vállalkozók, őstermelők valamint civil szervezetek számára vállal pályázatírást. Képzett, jól informált csapat áll az érdeklődők rendelkezésére. Érdeklődni lehet: Dér Andrea: 30/ Teleház hírei A Teleházban új ügyintézőnk, Takács Brigitta várja a szolgáltatásainkat igénylőket. Az ifjúsági programokkal kapcsolatos igényfelmérést kérjük a Teleházba leadni, vagy a Művelődési Ház bejáratánál lévő Pusztaföldvárért Egyesület postaládájába bedobni. Teleházvezető: Vokanics Gergely László Kérjük, támogasson adója 1%-ával! Dr. Baranyi István polgármester Pusztaföldvárért Kiemelten Közhasznú Egyesület, adószám: Köszönjük! Kulturális hírek Kiállítás A Fehérlófia mesekiállítás február 16-tól március 20-ig megtekinthető nyitvatartási időben a Községi Könyvtárban. Nyolc népszerű mese egy-egy jelenete elevenedik meg az életképekben. Griffmadár, Kisgömböc, Fehérlófia -, hogy csak a legismertebbeket említsem. Irodalmi felolvasó est Irodalmi felolvasó estre várunk minden Kedves Érdeklődőt március 16-án, kedden 17 órai kezdettel a Községi Könyvtárba. Kérjük, hozza magával kedvenc regényét, versét, adjon belőle ízelítőt a jelenlévőknek, és hallgassa szeretettel a mások által kínált olvasmányt. Bartók Béla Népdaléneklő Verseny Március 19-én, pénteken 9 órai kezdettel a Községi Könyvtárban kerül megrendezésre a kistérségi általános iskola tanulói részére meghirdetett Bartók Béla Népdaléneklő Verseny. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Karaoke party A februári jól sikerült rendezvény folytatásaként ismét karaoke party-t rendezünk a Művelődési Házban, ahol kedvenc popsztárod helyébe lépve Te, barátaid és zenéitek fogják feldobni a bulit. Ha érzed magadban a szűnni nem akaró és kitörésre váró tehetséget, ha egy jó mókára és tuti bulira vágysz, gyere el hozzánk: március 19-én, pénteken 18 órakor egy KARAOKE estre a Művelődési Házba! Félre a félénkséggel, csatlakozz a bulihoz!

3 Kérésre a rendezvény batyus bál jellegű lesz, enni-, innivalót lehet hozni. Bővebb felvilágosítás: Gyarmatiné Laduver Mártánál és Gál Lászlónál. Húsvétváró délután Március 26-án, pénteken délután órai kezdettel kézműves foglalkozásra várunk minden érdeklődőt az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár munkatársaival együtt. A kézműves foglalkozás helye: Községi Könyvtár olvasóterem. Kirándulás Erdélybe Lakossági jelzés alapján, megfelelő létszám esetén kirándulást szervezünk Erdélybe, Datkra, a testvértelepülésre. A kirándulás várható időpontja: augusztus Várom az érdeklődők jelentkezését! Gyarmatiné Laduver Márta Tel.: 20/ laduvermarta@gmail.com A Vajda Sára zenei estek bemutatja: Földvár Unplugged Régi és új slágerek gitárral március 26-án (péntek) este tól a Bartók Béla Művelődési Ház nagytermében. Közreműködnek: Berki Lilla (ének, vokál) Béres Enikő (ének, vokál, ritmuskeltők) Bagaméri András (gitár) Fehér Béla (ének, gitár) Feldman Tibor (szintetizátor) Jóbi Levente Gergő (ének, vokál, gitár) Melega Krisztián (ének, vokál) Jóbi Annamária (ének, vokál, ritmuskeltők). A belépés ingyenes. Szeretettel vár mindenkit a Vajda Sára Ifjúsági és Kulturális Egyesület! Az esten Pusztaföldvár feliratos pólók, vászontáskák és bögrék kedvezményes áron megvásárolhatók. Adózzon a történelmi egyházaknak! A személyi jövedelemadó egyházak számára felajánlható 1%-át adja azoknak, akik hosszú ideje tevékenykednek az országban és falunkban élőkért! A nyilatkozatra beírandó technikai számok: Magyar Katolikus Egyház: 0011 Magyarországi Evangélikus Egyház: 0035 Evangélikus istentisztelet minden vasárnap de. 9 órakor a Rákóczi u. 30. szám alatti gyülekezeti teremben, a hónap második vasárnapján úrvacsorával. Szeretettel és nyitott ajtókkal várunk mindenkit. Jöjjön bátran! Birkózó hírek Örömmel számolhatunk be arról, hogy az Országos Serdülő Szabadfogású Birkózóbajnokság keretében megrendezett versenyen az Orosházi Spartacus Birkózó Egyesület II. csapata országosan a 8. helyezést érte el. E csapatot két pusztaföldvári tanuló is erősítette: Kopanyicza György +66 kg-os és Valaczkai Léna +68 kg-os kategóriában. Gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk! Meghívó Ezúton szeretettel várunk mindenkit Zalainé Kaczkó Ágnes női szabómester Ünnepek ruhái címmel megrendezésre kerülő esküvői és alkalmi ruha kiállítására. A kiállítás megnyitója: március 7. (vasárnap) óra

4 Helye: Evangélikus Gyülekezeti Ház 5900 Orosháza, Thék Endre u. 2. A kiállítást megnyitja: Dr. László Jenő A kiállítás megtekinthető: március 30-ig. Mindenkit szeretettel várunk! Delikát 8 nyereményjáték A Knorr Delikát 8 Főzzön játszóteret! játék továbbra is folytatódik, ezért kérjük a Tisztelt Lakosságot, minél több Delikát 8 ételízesítő zacskójának összegyűjtésével és leadásával segítsék a községet, hogy minél nagyobb esélyünk legyen a játszótér elnyerésére. A Delikát 8 ételízesítő zacskóit az alábbi helyeken adhatják le: - Napközi konyha; - Földvár Üzletház; - Kovácsné Szepesi Tímeánál; - Polgármesteri Hivatal Titkárság. Segítségüket köszönjük. MEGEMLÉKEZÉS Virágot viszünk egy néma sírra, de ezzel őt már nem hozhatjuk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál, nagyon szerettünk, hiányzol nekünk, soha nem feledünk. Fájdalommal emlékezünk szeretett családtagunk, Tóth Sándor halálának 7. évfordulóján. Figyelem! Szerető felesége; két fia; menye, Andi és négy szerető unokája. Az Orosháza és Vidéke Mozgáskorlátozott Egyesülete március 17-én (szerda) órai kezdettel tartja első érdekvédelmi összejövetelét a Művelődési Házban. Ezután minden hónap harmadik szerdáján órától folyamatosan várjuk a Tisztelt Érdeklődőket! Tisztelettel: Danicska Józsefné az Orosháza és V. Mozgáskorlátozott Egyesület vezetőségi tagja Lakossági fórum A Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt Pusztaföldvári Alapszervezete március 12-én (péntek) órai kezdettel lakossági fórumot tart a Művelődési Ház nagytermében. Meghívott vendégek: Pősze Lajos, a Jobbik szakmapolitikai igazgatója, valamint Jámbor Nándor ogy. képviselő jelölt. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Női-férfi fodrászat, kozmetika Berki Szilvia Tel.: 30/ Angol korrepetálás általános és középiskolásoknak. Fehér Ildikó Tel.: 06-20/ Vetőmagkukorica, műtrágya, valamint előnevelt csirke és kacsa folyamatosan kapható. Érdeklődni: Bocsán Istvánné Tel.: 06-20/ VÁSÁROLJON vöröstollú 1,6-2,2 kg-os és 2-2,5 kg-os fehértollú húshibrid csirkét, továbbá egy évet termelt, vöröstollú kitojt tyúkot! Egész évben megrendelés alapján történő szállítás! Érdeklődni: a 06-20/ es tel. számon vagy az étteremben. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. Pusztaföldvár településen a szokásos tavaszi LAKOSSÁGI LOMTALANÍTÁST április hónapban szervezi meg, ezért kérjük

5 Önöket, hogy a háztartási hulladékot ennek megfelelően gyűjtsék össze és készítsék elő. Gyógyszertári ügyelet - március Március Szent István Patika Orosháza, Szabó Dezső u. 3. Tel.: Március Aranykehely Gyógyszertár Oh., Szőlő krt. 45. Tel.: Március Csiki Patika Oh., Tas u. 21. Tel.: Március Csillag Patika Oh., Széchenyi tér 1. Tel.: Március 29 április 4. - Pingvin Patika Oh., Győri Vilmos tér 1. Tel.: HÁZIORVOSI ÜGYELET: Hétköznap és hétvégén rendelési időn kívül (hétköznap du. 16 óra után) a központi orvosi ügyelet január 1. napjától ismételten az Orosházi Városi Kórház tel.számán érhető el: 68/ Dr. Sin Zoltán hatósági állatorvos telefonos elérhetősége: 30/ A közelgő Nőnap alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntünk minden Kedves Hölgyet! Felelős kiadó:

6 Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Engedélyszám: 2.2.4/1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN Szerkeszti: Holecska Alíz

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. FEBRUÁR Tisztelt Pusztaföldváriak! Elsőként a helyi gazdák figyelmét hívom fel arra vonatkozóan, hogy mivel mind az aszfaltos, mind a nem betonozott dűlőutak közútnak minősülnek,

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! hogy rabok tovább Rabok voltunk mostanáig,

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

2009. október 11.: Kalóz-party

2009. október 11.: Kalóz-party Kalóz-party 2009. október 11.: Kalóz-party A Közösségi Ház mellett lévő régi épületből a felnőtt részleggel egy épületbe költözött át a Gyermekkönyvtár. A hivatalos megnyitó ünnepségen Tállai András polgármester

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. F E B R U Á R Tisztelt Pusztaföldváriak! Ezúttal meg szeretném osztani Önökkel Pálffy István műsorvezető jegyzetét: Az én hazám Pálffy István műsorvezető gondolatai: Veszélyben

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

XIV. évfolyam - 9. szám 2013. Szeptember megoldásában, közben a gyerekek játszva fejlesztik saját képességeiket. A pedagógusok a tesztmegoldást követően azonnal megkapott viszszajelzések segítségével figyelemmel

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete

Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló nem lakáscélú helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /19. szám december 1.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /19. szám december 1. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2016/19. szám - 2016. december 1. RENDEZVÉNYEK HÍREK

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. Á P R I L I S Tisztelt Pusztaföldváriak! 1998. március 31-én időközi helyhatósági választáson kerültem településünk polgármesteri székébe. Így, utólag bevallom, nem gondoltam,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. F E B R U Á R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Mostanában legfőbb feladatunk a 2008. évi költségvetés megalkotása. Központi direktívák erőteljes spórolásra utasítanak bennünket

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK!

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! MŐVÉSZETOKTATÁS 2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! II. Látványtánc Európa - bajnokságot 2011. június 3-5-ig rendezték meg Kaposváron. Perdülı táncegyüttesünk is bejutott az Európa - bajnokságra, az országos

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15.

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15. Utoljára frissítve: 2015. június 15. MŰSOROK Tisztelt Nézők! A Képújság műsorán A Magyar Viselet Ünnepén készült felvételt láthatják. Időpont: 2015. június 22. (hétfő) 19.00 óra Bárándi Zoltán szerkesztő

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Mosonszolnoki Hírmondó

Mosonszolnoki Hírmondó 2006 február Mosonszolnoki Hírmondó 3 Tisztelt Választópolgárok! Mint bizonyára tudják, a Magyar Köztársaság Elnöke az országgyűlési képviselők választás I. fordulóját április 9-ére, míg a második fordulóját

Részletesebben

12 Tápiógyörgye 2007 március

12 Tápiógyörgye 2007 március 12 Tápiógyörgye 2007 március "# $% ) *+,,-,++./ 0 1 2 "% 3 4 4 5 1 1 1 ) $ *1 / "5% ) 5 *3 6 $ 5 $/ "# $# % "% *1 7/ 9 : : ") % # 2 2 +,,- +0 ; < ; < = 3 9 >? ) 7 : : @ A "% < 9 3 # B # C 1 B # C ) 6 D

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

Nyilvántartás a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységekről. x nem

Nyilvántartás a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységekről. x nem Nyilvántartás a bejelentéshez kötött kereskedelmi ekről 3/1996. helye címe (több helyszín esetén a): Az (ek) elnevezése: Élelmiszerbolt neve: Zsigovics Péterné Jókai u. 8. címe: Jókai u. 8. székhelye:

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. J Ú N I U S Tisztelt Pusztaföldváriak! A közelmúltban ismét felszínre kerültek olyan tipikus bűncselekmények, amelyeket egy bizonyos népcsoport követ el. Gyakorta hallunk

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2007. D E C E M B E R Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! A mindannyiunkat foglalkoztató, egyik legfontosabb kérdés az orosházi út ügye. Mint már mindannyian tudjuk, a munka elkezdődött.

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Iktsz: 1/138-1/2012/I Tárgy: Makó Városi Kulturális-Közművelődési Üi: Simonné Nonprofit Kft 2012 évi üzleti terve Melléklet: 2012 évi üzleti terv Makó

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2003. FEBRUÁR TISZTELT PUSZTAFÖLDVÁRI LAKOSOK! Ezúton szeretnék tájékoztatást adni ebrendeletünkről, mivel településünk belterületén az utóbbi időben elszaporodtak a kóbor ebek.

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2017/02. szám - 2017. január 19. RENDEZVÉNYEK HÍREK

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

Fogorvosi ügyelet 2009-2010. évre

Fogorvosi ügyelet 2009-2010. évre Fogorvosi ügyelet 2009-2010. évre 2009-11-01 vasárnap 2009-11-08 vasárnap 2009-11-07 szombat 2009-12-12 szombat 2009-12-13 vasárnap 2009-12-20 vasárnap 2010-03-13 szombat 2010-01-16 szombat 2010-02-20

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben