JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı"

Átírás

1 JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének november 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényházban Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Babarczi János, Balogh Miklós, Csiszár István, Heller Sz. Tibor, Katona László, Masa Róbert, Oltványi Gyula, Szőcsné Dr. Fehér Éva, Tanács József, Vass Antal, Volford Imre képviselık Dr. Szántó Mária jegyzı Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı Tanácskozási joggal jelen vannak: - Árva Béla Ügyrendi Bizottság tagja - Pálfi Ferenc díszpolgár - Hódi Pál Mórakert Szövetkezet elnöke - Szenkovszky István Szegedi Kéményseprı ipari Kft. ügyvezetı igazgatója - Kosztyu Gyuláné óvodavezetı - Törökné Kiss Bernadett Tóth Menyhért városi Könyvtár és Közösségi Ház képviseletében - Gyuris Péterné Móra Ferenc ÁMK igazgatója - Vastag István Alapfokú Mővészeti Iskola igazgatója - Dr. Fábricz Károlyné Gondozási Központ vezetıje - Dobó József Móraép Kht. ügyvezetı igazgatója - Rozsnyainé Hódi Mária Szociális és Igazgatási Osztály vezetıje - Árva Béláné Költségvetési és Adóoszt. Vezetı - Balog László kabinetvezetı - Varga Ferenc Konzultatív Tanácsadó Testület - Nacsa Jánosné adócsoport vezetı - Szőcs Sándorné fıelıadó A közmeghallgatáson a lakosság részérıl jelen van: kb. 100 fı Köszönti a képviselı-testületi ülés résztvevıit, külön köszönti a testület meghívott vendégeit: Megállapítja a határozatképességet, a l4 tagú települési Képviselı-testület tagjai közül 1 tag van igazoltan távol, így a képviselı-testület létszáma 13 fı. Javaslatot tesz a napirendi pontokra: 1./ Beszámoló a két képviselı-testületi ülés közti tevékenységrıl, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintı fontosabb eseményekrıl, a lejárt határidejő határozatokról 2./ Aktuális kérdések Elıadó: Témakörök szerint

2 2 - A Képviselı-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot. 334/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: Napirend elfogadása 1./ Beszámoló a két képviselı-testületi ülés közti tevékenységrıl, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintı fontosabb eseményekrıl, a lejárt határidejő határozatokról 2./ Aktuális kérdések Elıadó: Témakörök szerint I. NAPIREND Beszámoló a két képviselı-testületi ülés közti tevékenységrıl, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintı fontosabb eseményekrıl és a lejárt határidejő határozatokról Nógrádi Zoltán polgármester két ülés közötti beszámolója a jegyzıkönyv 1. sz. mellékletét képezi.

3 3 335/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: Beszámoló a két képviselı-testületi ülés közti tevékenységrıl, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintı fontosabb eseményekrıl, és a lejárt határidejő határozatokról 1. Mórahalom város Képviselı-testülete a két képviselı-testületi ülés közti tevékenységrıl, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintı fontosabb eseményekrıl szóló beszámolót elfogadja. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester - Jelentés a képviselı-testület lejárt határidejő határozatainak végrehajtásáról - Cacao Club átalakítási munkái (jelentés a 306/2008. (X. 22.) Kt. sz. határozatra) Elmondja, hogy a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság véleményét Oltvány Gyula elnök úr helyett Katona László bizottsági tag tolmácsolja. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság részletesen megvitatta az elıterjesztést. Elmondja, hogy a bizottság ülésén jelen volt Juhász Róbert belsı ellenır, aki az elıterjesztésben szereplı 358/2006.(XI.30.) Kt. számú határozatra adott jelentését részletesen megindokolta, melyet a bizottság elfogadott. A bizottság elfogadásra javasolja lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról szóló jelentést. Elmondja, hogy a bizottság egyetért az elıterjesztésben foglaltakkal. Az elıterjesztéssel kapcsolatosan kérdést tesz fel Heller Sz. Tibor képviselı úr, melyre a választ Nógrádi Zoltán polgármester és Balog László kabinetvezetı úr adja meg. Hozzászólás: A 306/2008. (X.22.) Kt. számú határozatra adott jelentéssel kapcsolatban megjegyzi, hogy az átalakítási munkálatokat jóváhagyása alapján már tervbe vették. Nógrádi Zoltán polgármester elıterjesztıi jogon javasolja a határozati javaslat módosítását, azzal hogy a képviselı-testület a 78/2008. (III.20.) Kt. számú határozat 4. pontjára decemberi képviselıtestületi ülés helyett áprilisi képviselı-testületi ülésre kérjen újabb jelentést. - A képviselı-testület Nógrádi Zoltán polgármester javaslatát, mely szerint Mórahalom város Képviselı-testülete a 78/2008. (III.20.) Kt. számú határozat 4. pontjára decemberi képviselı-

4 4 testületi ülés helyett áprilisi képviselı-testületi ülésre kérjen újabb jelentést, a képviselı-testület egyhangúlag elfogadja. - A Képviselı-testület egyhangúlag elfogadja az elıterjesztést a módosítással együtt. 336/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: Jelentés a képviselı-testület lejárt határidejő határozatainak végrehajtásáról Cacao Club átalakítási munkái (jelentés a 306/2008. (X. 22.) Kt. sz. határozatra) I. Mórahalom város Képviselı-testülete megvitatta és elfogadja a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról adott jelentést. A 303/2007. (XI.22.) Kt. sz. határozat II.5, II.7., II.11. pontja, 271/2007. (X.18.) Kt., 287/2007. (X.18.) Kt., 304/2007. (XI.22.) Kt., 306/2007. (XI.22.) Kt., 331/2007. (XII.20.) Kt., 335/2007. (XII.20.) Kt., 339/2007. (XII.20.) Kt., 340/2007. (XII.20.) Kt., 341/2007. (XII.20.) Kt., 342/2007.(XII.20.) Kt., 343/2007. (XII.20.) Kt., 345/2007.(XII.20.) Kt., 347/2007. (XII.20.) Kt., 350/2007. (XII.20.) Kt. sz. határozat III.2., III.3., III.4., III.5. pontjára, 351/2007. (XII.20.)Kt., 6/2008. (I.24.) Kt. számú határozat 2.6, 3. pontjára, 14/2008.(I.24.) Kt., 15/2008. (I.24.) Kt., 21/2008. (I.24.) Kt., 26/2008.(I24.) Kt., 29/2008. (I.24.) Kt., 35/2008.(II.21.) Kt. sz. határozat 7. pontra, 36/2008.(II.21.) Kt. sz. határozat 2., 3., 4., 5., és 6. pontjára, 58/2008. (II.21.) Kt., 60/2008. (II.21.) Kt., 67/2008. (II.21.) Kt., 82/2008. (III.20.)Kt., 86/2008. (III.20.) Kt., 87/2008. (III.20.) Kt., 101/2008. (III.20.) Kt., 124/2008. (IV.17.) Kt. sz. határozat III./3. pontjára, 131/2008. (IV.17.) Kt., 132/2008. (IV.17.) Kt., 134/2008. (IV.17.) Kt., 135/2008. (IV.17.) Kt., 139/2008.(IV.17.) Kt., 146/2008. (IV.17.)Kt., 164/2008. (V.22.)Kt., 171/2008. (V.22.) Kt., 172/2008. (V.22.) Kt., 196/2008. (VI.19.) Kt. számú határozat 2-3. pontjára, 197/2008. (VI.19.) Kt. sz. határozat 2-3. pontjára, 206/2008.(VI.19.) Kt., 208/2008. (VI.19.) Kt., 212/2008. (VI.19.) Kt., 217/2008. (VI.19.) Kt., 239/2008. (VIII.26.) Kt., 240/2008. (VIII.26.) Kt., 247/2008. (IX.4.) Kt., 255/2008. (IX.4.) KT., 256/2008.(IX.4.)Kt., 276/2008. (IX.18.) Kt., 284/2008. (IX.18.)Kt., 231/2007. (IX.20.) Kt., 258/2007. (X.18.) Kt., 262/2007. (X.18.) Kt. számú határozat II.4. pontjára, 265/2007. (X.18.) Kt. sz. határozat 3. pontjára, 274/2008. (IX.18.) Kt., 278/2008.(IX.18.) Kt., 279/2008. (IX.18.) Kt., 300/2008. (IX.18.) Kt., 59/2008. (II.21.) Kt., 343/2006. (X.26.) Kt., 165/2008. (V.22.) Kt., 57/2008. (II.21.) Kt., 269/2008. (IX.5.) Kt. sz. hat. II.6. pontja, 248/2008. (IX.4.) Kt., 261/2008. (IX.4.) Kt., 230/2008.(VII.31.) Kt., 215/2008. (VI.19.) Kt., 23/2008. (I.24.) Kt., 156/2008. (V.22.) Kt. sz. hat. 4., 5., 7. pontja, 386/2006. (XII.20.) Kt., 132/2007. (IV.26.) Kt., 91/2008. (III.20.) Kt., 194/2007. (VII.25.) Kt., 200/2007. (VII.25.) Kt., 203/2007. (VII.25.) Kt., 206/2007. (VII.25.) Kt., 217/2007. (VIII.23.) Kt., 289/2007. (X.18.) Kt. sz. határozatok végrehajtásáról további jelentést nem kér. A 105/2008. (IV.17.) Kt. sz. hat. 8. pontjára, 277/2008. (IX.18.) Kt., 280/2008. (IX.18.) Kt., 282/2008. (IX.18.) Kt. számú határozat végrehajtásáról decemberi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 352/2007. (XII.20.) Kt., 201/2008. (VI.19.) Kt., 213/2008. (VI.19.) Kt., 236/2008 (VII.31.) Kt., 11/2008. (I.24.) Kt., 281/2008. (IX.18.) Kt., 291/2008. (IX.18.) Kt., 295/2008. (IX.18.) Kt., 8/2008. (I.24.) Kt., 346/2005.(XI.17.) Kt. sz. hat. 2. pontja, 267/2008. (IX.4.) Kt., 260/2007. (X.18.) Kt. számú határozat végrehajtásáról januári kt. ülésre kér újabb jelentést A 35/2008. (II.21.) Kt. sz. határozat 9. pontjára, 321/2006. (X.10.) Kt. számú határozat végrehajtásáról február kt. ülésre kér újabb jelentést

5 5 A 216/2008. (VI.19.) KT., 84/2008. (III.20.) Kt. számú határozat végrehajtásáról március kt. ülésre kér újabb jelentést. A 78/2008.(III.20.) Kt. sz. hat. 4. pontjára, 24/2008.(I.24.) Kt., 35/2008. (II.21.) Kt. számú határozat 8. pontjára, 149/2008. (IV.17.) Kt. számú határozat végrehajtásáról áprilisi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 313/2007. (XI.22.) Kt., 319/2007. (XI.22.) Kt., 358/2006.(XI.30.) Kt. számú határozat végrehajtásáról májusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 285/2007. (X.18.) Kt., 194/2008. (VI.19.) Kt. számú határozat végrehajtásáról júniusi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 344/2007. (XII.20.) Kt. számú határozat végrehajtásáról novemberi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 214/2008. (VI.19.) Kt. számú határozat (KEOP /A pályázat esetében) Kt. számú határozat végrehajtásáról2009. decemberi kt. ülésre kér újabb jelentést. A 299/2008. (IX.18.) Kt. számú határozat végrehajtásáról januári kt. ülésre kér újabb jelentést. II. Cacao Club átalakítási munkái (Jelentés a 306/2008. (X. 22.) Kt. sz. határozatra) 1./ Mórahalom Város Képviselıtestülete megtárgyalta Cacao Club átalakítási munkái tárgyú elıterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselıtestülete egyetért a Mórahalom, Röszkei út 8. szám alatti Cacao Club gipszkarton falazatának, dróthálós kerítés és üvegfóliázás kivitelezési munkáinak megrendelésével. A kivitelezı Móraép Kht. a munkálatokat bruttó ,- Ft összegben vállalja. 3./ A Képviselıtestület felhatalmazza Polgármestert a 2./ pontban meghatározott átalakítási munkálatokat az ott meghatározott áron megrendelje a Móraép Kht.-tól. 4./ A képviselı-testület a 2./ pontban meghatározott összeget a nagy értékő eszközök karbantartása, kisjavítása elıirányzatból fedezi. Határidı: azonnal, Beszámolásra: decemberi Kt. Felelıs: Nógrádi Zoltán polgármester I. l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyzı 3./ intézményvezetık 4./ Kht. igazgatók 7./ Battancs Erika 8./ Oltványi Gábor Szépkör elnök 9./ Kistérségi Iroda II. 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Móraép Kht. (6782 Mórahalom, Röszkei út 34.) 3. Irattár

6 6 - Pályázati Szabályzat elkészítése Elıadó: Dr. Szántó Mária jegyzı Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a pályázati szabályzatot. A lejárt határidejő határozatokra adott jelentésekben ez a téma már többször szerepelt, most a T. Képviselı-testület egy jól kidolgozott egységes szabályzatot fogadhat el. 337/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: Pályázati Szabályzat elkészítése l./ Mórahalom város Képviselıtestülete elfogadja a határozat mellékeltét képezı, egységes szerkezetü Pályázati Szabályzatot. 2./ Mórahalom város Képviselı-testülete felhívja Dr. Szántó Mária jegyzı figyelmét, hogy gondoskodjon a Pályázati Szabályzat rendelkezéseinek aktualizálásáról, figyelemmel a pályázati eljárási rendek, illetve az önkormányzati szervezetek strukturális változásaira. 3./ Mórahalom város Képviselı-testülete felhívja az intézményvezetık figyelmét, hogy a pályázatok elıkészítése, benyújtása, illetve végrehajtása folyamán a Pályázati Szabályzatban foglaltakat maradéktalanul tartsák be. Felelıs: 2./ pont: Dr. Szántó Mária jegyzı 3./ pont: intézményvezetık Határidı: 2-3.pont:2009. novemberi kt. ülés 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Szántó Mária jegyzı 3. Árva Béláné Költségvetési és Adóosztály vezetı 4. Irattár

7 - Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról 7 Csányi László alpolgármester: Ismerteti az Egészségügyi és Szociális Bizottság tájékoztatóját. Hozzászólás : nincs - A Képviselı-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. Csányi László alpolgármester: Ismerteti a polgármester saját hatáskörében hozott döntéseirıl összeállított tájékoztatót. - A Képviselı-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. 338/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról H a t á r o z a t Mórahalom város Képviselı-testülete a Polgármesterre és az Egészségügyi és Szociális Bizottságra átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi. l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke II. NAPIREND Aktuális kérdések - Mórahalom város Önkormányzatának évi költségvetési koncepciója A I-III. negyedévi költségvetési gazdálkodás helyzetérıl szóló tájékoztatás Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottsági tagok ügyrendi szempontból egyhangúan elfogadásra javasolják az elıterjesztést.

8 8 Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság részletesen megvitatta a évi költségvetési koncepciót és az Önkormányzat év I-III negyedévének gazdálkodásáról szóló tájékoztatót. A bizottsági ülésen a tagok szóbeli kiegészítést kaptak az elıterjesztéssel kapcsolatosan Árva Béláné osztályvezetı asszonytól, valamint a könyvvizsgálótól, aki véleményezte a koncepciót és a I-III. negyedéves beszámolót is. A bizottság a koncepcióról szóló véleményezését írásban átadta a T. Képviselı-testületnek. A bizottság az elıterjesztést elfogadásra javasolja. Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint egyhangúan elfogadásra javasolják az elıterjesztést. Balogh Miklós Mővelıdési és Közoktatási Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság egyetért az elıterjesztésben foglaltakkal. Szőcsné Dr. Fehér Éva Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az elıterjesztés elfogadását. Varga Ferenc Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke: Elmondja, hogy a Testület részletesen megvitatta az elıterjesztést. A Testület az Önkormányzat gazdálkodását stabilnak ítélte meg, továbbá a pályázatok pénzügyi hátterét is biztosítottnak találta. Hozzászólás: Fontos tartja, hogy a képviselı-testület a kötvénykibocsátásról folyamatosan tájékozódjon, ezért a koncepció új melléklete a 7. számú melléklet, mely a évben kibocsátott kötvénybıl megvalósult fejlesztések tervezett megtérülési mutatóit tartalmazza. Elmondja, hogy a jövıben fontos a funkciók, feladatok átgondolása az intézményeknél. 339/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom város Önkormányzatának évi költségvetési koncepciója A I-III. negyedévi költségvetési gazdálkodás helyzetérıl szóló tájékoztatás I. Mórahalom város Képviselıtestülete Az államháztartásról szóló évi XXXVIII törvény 70 -a alapján a évi költségvetési terv-koncepciót megtárgyalta, és az alábbi határozatot hozza: 1. Mórahalom város Önkormányzata évben 0%-os bér és dologi automatizmussal számol kivétel az élelmiszer vásárlás. A évi költségvetés készítése során a gépjármővek üzemanyagköltségére és az irodaszer beszerzésekre a évben elıirányzott költségek mértékéig tervezhetık kiadási elıirányzatok, azonban az induló új feladatokra biztosítani szükséges a mőködtetés költségeit.

9 9 2. A bérek esetében a december 31-i kiinduló állapot szerint kell tervezni figyelembe véve a törvényi kötelezettségbıl származó soros elılépéseket, valamint az esetlegesen várható pozitív vagy negatív központi bérpolitikai intézkedéseket. 3. A Képviselıtestület felhívja a Jegyzı figyelmét, hogy a költségvetési rendelettervezet elkészítése a többletbevételek reális számbavétele, a pályázatokban vállalt továbbfoglalkoztatási kötelezettség beépítésére figyelemmel történjen. 4. A Képviselıtestület felhívja a Jegyzı figyelmét, hogy gondoskodjon a Gondozási Központ intézmény kiválásával és a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása feladatellátásában tovább mőködı intézmény feladatátadásával járó törzsadattári változások átvezetésrıl. 5. A Képviselıtestület felhívja az intézmények vezetıinek figyelmét, hogy nyertes pályázatok esetében a szerzıdés aláírását követıen a pályázatok végrehajtása programfinanszírozás keretében történjen, melynek keretén belül a forrás felhasználás megtervezése az elemi költségvetés szintjén valósuljon meg. 6. A Képviselıtestület felhívja a Polgármester figyelmét a évben végrehajtott kötvénykibocsátással kapcsolatban felmerülı tıke és kamatai költségvetésbe történı beépítésére. Ezzel kapcsolatban felmerülı kiadások fedezetére a mindenkori Iparőzési adó szolgál. Abban az esetben, ha a tárgyév kiadásai nem érik el a ténylegesen befolyt Iparőzési adó összegét, úgy a fennmaradó összeget céltartalékba kell helyezni a következı években keletkezı esetleges többletköltségek, árfolyamkockázatok fedezetére. 7. A Képviselıtestület felkéri a jegyzıt, hogy ezen költségvetési tervkoncepcióban megfogalmazott iránymutatások és a közmeghallgatáson, vagy egyébként felmerülı pénzügyileg megvalósítható és jogos igények alapján készítse el az önkormányzat évi költségvetésérıl szóló rendelet-tervezetet. II. A Képviselıtestület a Mórahalom város Önkormányzata költségvetési gazdálkodásának I.-III. negyedévi helyzetérıl szóló tájékoztatást tudomásul veszi. Felelıs : Dr. Szántó Mária jegyzı, intézményvezetık valamennyi intézményvezetı Határidı: februári Kt. ülés Errıl értesítést kap : 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Szántó Mária jegyzı 3. Zsíros Annamária igazgató 4. Dr. Fábricz Károlyné intézményvezetı 5. Gyuris Péterné igazgatója 6. Kosztyu Gyuláné óvodavezetı 7. Vastag István igazgató 8. Csıke Melinda Kht igazgató

10 évi adó koncepció Elmondja, hogy jelen ülésen a képviselı-testületnek a koncepciót kell elfogadnia, az adórendeletek végleges elfogadására a decemberi képviselı-testületi ülésen kerül sor. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság részletesen megvitatta a évi adó koncepcióról szóló elıterjesztést. Az ülésen jelen voltak az adócsoport munkatársai, akik a felmerült kérdéseket megválaszolták. A külterületi kommunális adó kapcsán elmondja, hogy az emelés mértékét igen magasnak ítélték a bizottsági tagok. Az építményadó mértékének emelését 4 igen szavazat és 1 nem szavazattal a bizottság elfogadta. A bizottság összességében a évi adókoncepciót elfogadásra javasolja. Elmondja, hogy a bizottság részletesen megvitatta az adókoncepciót. A bizottság úgy ítéli meg, hogy a belterületi ingatlanok kategorizálása lenne szükséges, hogy mely vállalkozás termelı és mely nem. A bizottság javasolja, hogy 2009-ben ne legyen építményadó emelés, hanem 2010-ben tegyenek újabb javaslatot az építményadó emelésére. A külterületi kommunális adót a bizottság 5500,-Ft-ban javasolja elfogadni. A 6000,-Ft-ot magas összegnek találták, mivel ellenszolgáltatást (szemétszállítás, kábeltv, stb.) nem kapnak a lakosok érte. A telekadó emelésének mértékével a bizottság egyetért. Varga Ferenc Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke: Mint mindenki elıtt ismeretes komoly gazdasági válság van a világban és Magyarországon is. A kis- és középvállalkozásokat megpróbálják ugyan segíteni, de ennek ellenére is nagyon nehéz helyzetben vannak. A testület az építményadó emelését ebben a helyzetben nem tartja jónak, helyesnek. Magánszemélyek kommunális adója kapcsán elmondja, hogy a bizottság akkor tartaná elfogadhatónak az 1500,-Ft-os emelést, ha a belterületen is növekedne az adó. A testület ülésén felmerült az idegenforgalmi adó emelésének lehetısége is. Az elıterjesztéssel kapcsolatosan kérdést tesz fel Szőcsné Dr. Fehér Éva képviselı asszony, melyre a választ Nógrádi Zoltán polgármester adja meg. Hozzászólások: Elmondja, hogy nem támogatja a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság azon felvetését, hogy a külterületi lakosok nem részesülnek szolgáltatásban, mivel külterületen a téli idıszakban mőködik gyermekszállítás, tanyagondnoki szolgálat, a külterületi utak felújítása is folyamatosan zajlik, már három év óta nem változott a külterületi kommunális adó mértéke, továbbá elmondja, a külterületen nem kell szemétszállítási díjat fizetni. Vass Antal képviselı: Fontos figyelemmel lenni arra, hogy a képviselı-testület óra nem emelte a magánszemélyek kommunális adóját. Elmondja, hogy önkormányzati intézményeknél a mai gazdasági helyzet következtében folyamatos megszorításokat szükséges eszközölni. Az intézmények mőködése érdekében is indokoltnak tartja a külterületi kommunális adó adóemelését. Varga Ferenc Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke: Információi szerint Ásotthalmon szolgáltatást is kapnak a lakosok. Úgy véli, hogy a tanyai lakosság folyamatosan elnéptelenedik, az aki pedig a tanyai életet választja általában rossz szociális, anyagi

11 11 körülménnyel rendelkezik. A tanyai élet komoly és nehézségekkel teli dolog. Megítélése szerint a városnak ezt tolerálnia kellene. Elmondja, hogy a külterületi lakosság alacsony hányada veszi igénybe a szemétszállítást. Mórahalom belterületén a szolgáltatási díjak alacsonyabbak a környezı települések szolgáltatási díjaihoz képest. Megítélése szerint méltányosak a mórahalmi díjak. Mivel már három éve óta nem került emelésre a kommunális adó mértéke külterületen, ezért az 1500,-Ft-os emelés évenkénti 500,-Ft-ot jelent. Csányi László alpolgármester: Megítélése szerint a tanyai élet külön életforma. Egyetért polgármester úr indokaival, magyarázataival. Elıadja, hogy megdöbbentı az a vélemény, miszerint a külterületi lakosok nem kapnak szolgáltatást. A külterületi normatíva folyamatosan csökken, a tanyai létszám folyamatosan stagnál, illetve emelkedik. Heller Sz. Tibor képviselı: Megítélése szerint 1000,-Ft emelés egyösszegben nagymértékő. Úgy gondolja, hogy az emelés hangulati tényezı. A vállalkozások helyzete igen rossz, fıleg amelyek több, illetve nagyobb területő telephellyel rendelkeznek. Úgy véli, hogy az építményadó emelése a jövı évi adókoncepcióban jelentkezzen. Pontosan a mostani gazdasági helyzet az indoka, hogy ne legyen adóemelés. Vass Antal képviselı: Mindenki akár vállalkozás, akár magánszemély nehéz helyzetben van. Megítélése szerint az önkormányzatnak és intézményeinek a minimum szint teljesítéséhez szüksége van az adóemelésbıl származó bevételre. Az Ipari Park nagy területére tekintettel mindenképpen szükséges az emelés, mivel ez jelentıs bevételt jelenthet az önkormányzatnak. Utal az elıterjesztés 4. oldalának 2. bekezdésére: az elért színvonal megtartása a cél. Véleménye szerint a következı évek még nehezebbek lesznek. Építményadó kapcsán elmondja, hogy megítélése szerint a évre vonatkozó 50,-Ft-os emelés mindenképpen szükséges a jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel. A 2010-es esztendıben nem kíván ezen adónemre vonatkozó emelést elıterjeszteni. Az építményadó összege nagy részben az Ipari Parkban lévı vállalkozók terhe. Szőcsné Dr. Fehér Éva képviselı: Megítélése szerint az adóemelés elmaradásának következményeképpen az intézmények szolgáltatásai színvonalának csökkenése, elbocsátások, feladat megszőnések sem lennének elfogadható, jó megoldások. Egyetért Vass Antal képviselı és Nógrádi Zoltán polgármester véleményével. Oltványi Gyula képviselı: Sajnálatosan állapítja meg, hogy csak néhány képviselı társa vesz részt a koncepció vitájában. Tanács József képviselı: Az építményadó kapcsán elmondja, hogy ezért nem kapnak szolgáltatást. Sajnálatosnak tartja, hogy információi szerint a fóliásokat nem érinti ez a adónem. Megítélése szerint az önkormányzat nincsen rászorulva az adóemelésbıl befolyó összegre, mivel a Mórakert Szövetkezetnek egy nagyobb összegő kölcsönt tudott biztosítani. Ezen indokok alapján az adóemelés a lakosok irányában nem veszi ki jól magát. Elmondja, hogy Mórahalmon nincs bevezetve a vállalkozások kommunális adója, mely igen jelentıs terhet ró a vállalkozásokra. Az adóemelésekkel megpróbál felkészülni a következı évekre re esetleg a telekadót kellene emelni, a többi adónemben nem javasol változtatást.

12 12 Szavazásra bocsátja a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság azon javaslatát, mely szerint a kommunális adó külterületen 5500,-Ft-ban legyen meghatározva. - A Képviselı-testület a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság javaslatát, mely szerint a kommunális adó külterületen 5500,-Ft-ban legyen meghatározva, 7 igen, 5 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadja. Szavazásra bocsátja a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság azon javaslatát, mely szerint hogy 2009-ben ne legyen építményadó emelés, hanem 2010-ben tegyenek újabb javaslatot az építményadó emelésére. - A Képviselı-testület a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság azon javaslatát, hogy az építményadó 2010-ben legyen emelve, a képviselı-testület 4 igen, 9 nem szavazattal elveti. - A Képviselı-testület 9 igen, 4 nem szavazattal elfogadja az építményadó 50,-Ft-tal történı emelését, az eredeti elıterjesztés szerint. - A Képviselı-testület a koncepciót a többi adónem kapcsán egyhangúan elfogadja. 340/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: évi adókoncepció Mórahalom Város Képviselı-testülete a évi helyi adó koncepcióra vonatkozó elıterjesztést megtárgyalta és a fentiek figyelembe vételével az alábbi határozatot hozza, egyben felhívja a jegyzıt, vegye figyelembe a közmeghallgatáson elhangzott javaslatokat, s terjessze a Képviselı-testület elé a vonatkozó rendeletmódosításokat. l. A Képviselı-testület egyetért azzal, hogy az építményadó mértéke január 01-tıl a Szegedi-, az István király-, Röszkei-, Zákányszéki úton, valamint a Millenniumi sétányon fekvı építményekre 400,- Ft/m 2 /év, egyéb helyen fekvı építményekre 350,- Ft/m 2 /év összegben kerüljön meghatározásra. 2. A Képviselı-testület javasolja, hogy a telekadó mértéke a 4000 m 2 alatti, teljes közmővesített telek esetén 20,- Ft/m 2 összegben, a többi esetben 10,- Ft/m 2 összegben kerüljön emelésre január 01-tıl az alábbiak szerint: Az adó mértéke 4000 m 2 alatti - teljes közmővesített telek 110,- Ft/m 2 - részleges közmővesített telek 70,- Ft/m 2 - közmővesítettlen telek 60,- Ft/m m 2 feletti - teljes közmővesített telek 120,- Ft/m 2 - részleges közmővesített telek 110,- Ft/m 2 - közmővesítettlen telek 60,- Ft/m 2 A Homokhát Térségi Agrár-Ipari Park területén lévı teljes közmővesített, 4000 m 2 feletti telek területe után 220,- Ft/m 2 /év.

13 13 3. A Képviselı-testület a magánszemélyek kommunális adójának mértékét külterületi lakások esetében 5500,- Ft/lakás/év összegben határozza meg, a belterületi ingatlanok esetén az adó mértéke változatlan évre. 4. A Képviselı-testület egyetért azzal, hogy az idegenforgalmi adó mértéke 2009-ben ne kerüljön emelésre. Határidı: decemberi kt. Felelıs: Dr. Szántó Mária jegyzı Nógrádi Zoltán polgármester és általa közmeghallgatáson a lakosság Dr. Szántó Mária jegyzı - Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítésérıl szóló 29/1993. (XII.31.) Kt. sz. rendelet módosítására Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság ügyrendi szempontból egyhangúan elfogadásra javasolja a rendeletmódosítást. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint egyhangúan elfogadásra javasolják az elıterjesztést. Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az elıterjesztést, melynek elfogadását egyhangúan támogatja. - Szavazásra bocsátja az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítésérıl szóló 29/1993. (XII.31.) Kt. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselı-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minısített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselı-testületének 19/2008. (XI.30.) Ör. rendeletét az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítésérıl szóló 29/1993. (XII.31.) Kt. sz. rendelet módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzıkönyv. sz. melléklete tartalmazza.

14 14 - Közterület használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 15/1994. (VI.3.) Ör módosítása Elıadó: Dr. Szántó Mária jegyzı Dr. Szántó Mária jegyzı: A jelenlegi rendeletmódosítás egyrészt meghatározott közterületeken, a játszótereken, a Barmos György téren, valamint a templom kertben tiltaná meg a dohányzást. Továbbá a rendeletmódosítás közterület használati díjak módosítására vonatkozik. Az 1. számú mellékletben a helyhez kötött önálló hirdetı berendezések közterület-használati díja módosul. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból egyhangúan elfogadásra javasolja a rendelettervezetet. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúan támogatja az elıterjesztés elfogadását. Az elıterjesztéssel kapcsolatosan kérdést tesz fel Balogh Miklós képviselı úr, melyre a választ Nógrádi Zoltán polgármester úr adja meg. Hozzászólás: Tanács József képviselı: Megítélése szerint megfontolandó lenne a dohányzási tilalmat a buszmegállóra is kiterjeszteni. Tanács József képviselı úr felvetésére elmondja, hogy tervei között szerepel minél nagyobb területre kiterjeszteni a dohányzási tilalmat. Továbbá elmondja, hogy sok településen már a teljes közterületen tiltják a dohányzást. Megítélése szerint az iskola környékén, a Barmos György téren mindenképpen szükséges megtiltani ezt a káros szenvedélyt. Fontosnak ítéli meg a dohányzás szabályozásának megkezdését. - Szavazásra bocsátja a közterület használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 15/1994. (VI.3.) Ör módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselı-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minısített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselı-testületének 20/2008. (XI. 28.) Ör. rendeletét Közterület használat engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 15/1994. (VI.3.) Ör módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzıkönyv. sz. melléklete tartalmazza.

15 15 - A vásárokról és piacokról szóló 16/1995. (VI.7.) Ör. rendelet módosítása Elıadó: Dr. Szántó Mária jegyzı Dr. Szántó Mária jegyzı: Elmondja, hogy a T. Képviselık egyrészt pontosításokat olvashatnak az elıterjesztésben az alanyi kiterjesztésrıl, másrészt díjtétel módosításokról. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság véleményét, mely szerint ügyrendi szempontból elfogadásra javasolják az elıterjesztést. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja a rendeletmódosítást. Elmondja, hogy a bizottság részletesen megvitatta az elıterjesztést, melyben foglaltakkal egyetért. Varga Ferenc Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke: A Testület is egyetért az elıterjesztést tartalmával. Szavazásra bocsátja a vásárokról és a piacokról szóló 16/1995. /VI. 7./ KT. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselı-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minısített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselı-testületének 21/2008. (XI.25.) Ör. rendeletét a vásárokról és a piacokról szóló 16/1995. /VI. 7./ KT. sz. rendelet módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzıkönyv. sz. melléklete tartalmazza. - Kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatási díjak elfogadása, a kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatás ellátására vonatkozó rendelet módosítása Köszönti Szenkovszky Istvánt a Szegedi Kéményseprı-ipari Kft. igazgatóját és felkéri, hogy ossza meg a képviselı-testülettel az elıterjesztéssel kapcsolatos közlendıjét. Szenkovszky István Szegedi Kéményseprı-ipari Kft. igazgatója: Köszöni a szót és elmondja, hogy a Kft évre Szeged város által is elfogadott 4,8%-os áremelést javasolja. Továbbá megköszöni az eddigi együttmőködést és a Kft. iránti bizalmat.

16 Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: A bizottság ügyrendi szempontból támogatja a rendelet módosítását. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyetért az elıterjesztésben foglaltakkal. Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint egyetértenek az elıterjesztésben foglaltakkal. 16 Szavazásra bocsátja a kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 18/2002. /VI. 27./ KT. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselı-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minısített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselı-testületének 22/2008. (XI. 25.) Ör. rendeletét a kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 18/2002. /VI. 27./ KT. sz. rendelet módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzıkönyv. sz. melléklete tartalmazza. - A települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggı tevékenység költségelemzése Elıadó: Dr. Szántó Mária jegyzı Elmondja, hogy a bizottság részletesen megvitatta az elıterjesztést, melynek tartalmával egyhangúan egyetért. Varga Ferenc Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke: Elmondja, hogy a Testület támogatja az elıterjesztés elfogadását, azonban magánszemélyek esetében a plusz zsákért fizetendı (195,-Ft nettó) árat magasnak ítéli meg. Amennyiben a lakosok a keletkezett hulladékot megfelelıen kezelik, minden héten elszállíttatják, akkor a rendelkezésükre bocsátott zsák nagyon kevés. Hozzászólás: Dobó József Móraép Kht. ügyvezetı igazgatója: Elmondja, hogy a megadott ár a zsák gyártási költségét és a szolgáltatási díjat tartalmazza. Tapasztalatai szerint a lakosok egyötöde vásárol csak plusz zsákot. Elmondja, hogy rendelet szabályozza, hogy aki több hulladékot termel annak többet kell fizetni. Mórahalomról is Sándorfalvára szállítják a hulladékot, mint a környezı településekrıl, így Mórahalmot is ugyanúgy terhel minden költség, mint más településeket. Megítélése szerint Mórahalmon megállapított díjak megfelelıek, barátságosabbak, mint a környezı településeken.

17 17 Továbbá tájékoztatja a T. Képviselıket, hogy a következı idıszakban Pet palacktömörítı készüléket és komposztáló ládákat kíván kihelyezni mórahalmi háztartásokba, mely elısegíti az elszállítandó hulladék mennyiségének csökkenését. Felkéri Dobó Józsefet a Móraép Kht. igazgatóját, hogy a decemberi képviselı-testületi ülésre készítsen kimutatást arra vonatkozóan, hogy mennyien vásárolnak plusz zsákot, valamint annak pontos árkalkulációját. 341/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: A települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggı tevékenység költségelemzése 1./ Mórahalom város Képviselı-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. Tv. 25. (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelıen a hulladékkezelési közszolgáltatás rendjére és módjára tekintettel készített részletes költségelemzést megvitatta és elfogadja. 2./ Felhívja a jegyzı figyelmét, hogy a költségelemzés alapján megállapított díjtételeket Mórahalom város Képviselı-testületének a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggı tevékenységrıl szóló 19/1999. (XII. 03.) rendeletébe építse be. Felelıs: 2. pontra. Dr. Szántó Mária jegyzı Határidı: azonnal, a határozat végrehajtásáról a Képviselı-testület külön jelentést nem kér. 1./ Dr. Szántó Mária jegyzı 2./ MÓRAÉP Kht. Ügyvezetı igazgatója - A települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggı tevékenységérıl szóló 19/1999. (XII.03.) Ör. rendelet módosítása Elıadó: Dr. Szántó Mária jegyzı Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság ügyrendi szempontból egyhangúan elfogadásra javasolja az elıterjesztést. A bizottság támogatja a rendelet módosítását. Varga Ferenc Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke: A testület egyetért a rendeletmódosítással.

18 18 - Szavazásra bocsátja a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggı tevékenységérıl szóló 19/1999. (XII.03.) Ör. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselı-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minısített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselı-testületének 23/2008. (XI. 30.) Ör. rendeletét a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggı tevékenységérıl szóló 19/1999. (XII.03.) Ör. rendelet módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzıkönyv. sz. melléklete tartalmazza. - Törvényességi észrevétel Elıadó: Dr. Szántó Mária jegyzı Dr. Szántó Mária jegyzı: Elmondja, hogy a Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételt tett a képviselı-testület pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló rendeletei kapcsán. A Közigazgatási Hivatal törvényességi felülvizsgálat során pontosításokra hívta fel a figyelmet, illetve fogalmazásbeli problémákat fogalmazott meg, melyeket aggályosnak vélt. Továbbá elmondja, hogy a képviselı-testület a közeljövıben ismét találkozni fog ezen rendeletek módosításával a gazdasági változások következtében elfogadandó törvények változása miatt Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: A bizottság mindkét rendeletet törvényességi szempontból elfogadásra javasolja. Szőcsné Dr. Fehér Éva Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: A bizottság megvitatta az elıterjesztést és mindkét rendelet-tervezetet egyhangúan elfogadásra javasolja. Szavazásra bocsátja a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 2/2008. (II.1.) Ör.sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselı-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minısített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselı-testületének 24/2008. (XI. 20.) Ör. rendeletét a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 2/2008. (II.1.) Ör.sz. rendelet módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzıkönyv. sz. melléklete tartalmazza.

19 19 Szavazásra bocsátja a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 8/2008. (IV.1.) Ör.sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselı-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minısített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselı-testületének 25/2008. (XI. 20.) Ör. rendeletét a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 8/2008. (IV.1.) Ör. sz. rendelet módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzıkönyv. sz. melléklete tartalmazza. - Közutak igazgatásáról szóló 13/1999. (VII.1.) Ör rendelet módosítása Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az elıterjesztést, melyet ügyrendi szempontból egyhangúan elfogadásra javasol. Katona László Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint támogatják a rendelet módosítást. Szavazásra bocsátja a közutak igazgatásáról szóló 13/1999. /VII. 1./ Ör. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselı-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minısített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselı-testületének 26/2008. (XI. 20.) Ör. rendeletét a közutak igazgatásáról szóló 13/1999. /VII. 1./ Ör. rendelet módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzıkönyv. sz. melléklete tartalmazza. Nógrádi Zoltán polgármester szünetet rendel el.

20 évi állatmérlegelési díjakra vonatkozó javaslat Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint egyhangúan elfogadására javasolják a évi állatmérlegelési díjakra vonatkozó javaslatot. A bizottság tagjai egyetértenek az elıterjesztésben foglaltakkal. 342/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: évi állatmérlegelési díjakra vonatkozó javaslat 1./ Mórahalom város Képviselıtestülete az állatmérlegelési díjakkal kapcsolatos elıterjesztést megvitatta és megállapította, hogy a költségek növekedése indokolttá teszi a felvásárlási díjak növelését, így az állatmérlegelési díjakat 2009-re az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Szarvasmarha, ló, bivaly, öszvér: Ft/db 2. Sertés, juh kecske: 300 Ft/db. 2./ A Képviselı-testület felhívja a Móraép Kht ügyvezetı igazgatójának figyelmét, hogy az állatfelvásárló telep mőködési költségeinek folyamatos elemzésével, illetve a lehetséges költségcsökkentı tényezık alkalmazásával teremtse meg a telep mőködési költségeinek fedezetét. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyzı 3./ Móraép Kht. ügyvezetı igazgatója

21 21 - Daop /B Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése c. pályázat A Nagy Imre utca, a Mátyás király körút egy szakaszának, a Füstölı sor, az 55. sz. fıút és 0243 hrsz-ú út közötti 0405/38 hrsz-ú út, az 55. számú fıút melletti Szervizút és a 1652 és 1653 helyrajzi számú utcák szilárd burkolattal való ellátása Mórahalmon Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság támogatja az elıterjesztésben foglaltakat. A bizottság egyetért a határozati javaslatban foglaltakkal. 343/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: Daop /B Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése c. pályázat A Nagy Imre utca, a Mátyás király körút egy szakaszának, a Füstölı sor, az 55. sz. fıút és 0243 hrsz-ú út közötti 0405/38 hrsz-ú út, az 55. számú fıút melletti Szervizút és a 1652 és 1653 helyrajzi számú utcák szilárd burkolattal való ellátása Mórahalmon 1./ Mórahalom Város Képviselıtestülete megtárgyalta Daop /B Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése c. pályázat címő elıterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselıtestülete Daop /B Önkormányzati tulajdonú belterületi valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése c. pályázatra pályázatot nyújt. be, A Nagy Imre utca, a Mátyás király körút egy szakaszának, a Füstölı sor, az 55. sz. fıút és 0243 hrsz-ú út közötti 0405/38 hrsz-ú út, az 55. számú fıút melletti Szervizút és a 1652 és 1653 helyrajzi számú utcák szilárd burkolattal való ellátása Mórahalmon címmel. A pályázatot az alábbi költségvetés szerint benyújtja: Ft önerı: (35%) Ft támogatás: (65%) Ft A pályázat megvalósításának idıszaka: április december 31. A képviselı Testület az önerı összegét a évi költségvetésébıl biztosítja. 3./ A Képviselıtestület felhívja Nógrádi Zoltán polgármestert, a pályázat benyújtására. 4./ Felhívja a Jegyzıt, hogy sikeres pályázat esetén a támogatás összegét a évi költségvetésbe építse be. Felelıs: Nógrádi Zoltán polgármester Beszámolásra: novemberi Kt. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester. 2./ Dr. Szántó Mária jegyzı

22 22 - A Támogató szolgálat ellátására létrehozott társulás megszüntetése Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az elıterjesztést, melynek tartalmával egyetért. Szőcsné Dr. Fehér Éva Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy Rozsnyainé Hódi Mária osztályvezetı asszony a bizottsági ülésen részletes tájékoztatást adott az elıterjesztés tartalmáról. A bizottság támogatja az anyag elfogadását. 344/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: A Támogató szolgálat ellátására létrehozott társulás megszüntetése Mórahalom város Önkormányzata Képviselı-testülete (továbbiakban: Képviselı-testület) megtárgyalta a támogató szolgálat ellátására létrehozott társulás megszüntetésére voantkozó elıterjesztést, és a következı határozatot hozza: 1.) A Képviselı-testület ú g y d ö n t, hogy Ásotthalom, Öttömös, és Ruzsa községek Önkormányzata Képviselı-testületei által a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 41. (1) bekezdése, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttmőködésérıl szóló évi CXXXV. tv. (továbbiakban: Ttv.) 8. -a alapján a Támogató szolgálat feladatainak ellátására létrehozott társulást a Ttv. 6. (1) bekezdés b) pontja alapján december 31. napjával m e g s z ü n t e t i. 2.) A Képviselı-testület m e g b í z z a Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a Ttv. 6. (2) bekezdése szerinti elszámolással kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. A Képviselı-testület a határozat végrehajtásáról külön jelentést nem kér. Határidı: december 31. Felelıs: Nógrádi Zoltán polgármester Határozatról értesül: 1.) Nógrádi Zoltán polgármester 2.) Ásotthalom község Önkormányzata Képviselı-testülete 3.) Ruzsa Község Önkormányzat Képviselı-testülete 4.) Öttömös Község Önkormányzata Képviselı-testülete 5.) Homokháti Kistérség Többcélú Társulása

23 23 - A közösségi pszichiátriai ellátásra létrehozott társulás megszüntetése Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint támogatják a határozati javaslat elfogadását. Szőcsné Dr. Fehér Éva Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: Elmondja, hogy ezen elıterjesztés kapcsán is részletes tájékoztatást kapott a bizottság Rozsnyainé Hódi Máriától osztályvezetı asszonytól. A bizottság támogatja az elıterjesztés elfogadását. 345/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: A közösségi pszichiátriai ellátásra létrehozott társulás megszüntetése Mórahalom város Képviselı-testülete (továbbiakban: Képviselı-testület) megtárgyalta a közösségi pszichiátriai ellátásra létrehozott társulás megszüntetése vonatkozó elıterjesztést és a következı határozatot hozza: 1.) A Képviselı-testület ú g y d ö n t, hogy Ásotthalom, Öttömös, és Ruzsa Községek Önkormányzata Képviselı-testületei által a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 41. (1) bekezdése, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttmőködésérıl szóló évi CXXXV. tv. (továbbiakban: Ttv.) 8. -a alapján a Közösségi Pszichiátriai ellátás feladatainak megvalósítására létrehozott társulást a Ttv. 6. (1) bekezdés b) pontja alapján december 31. napjával m e g s z ü n t e t i. 2.) A Képviselı-testület m e g b í z z a Petró Ferenc polgármestert, hogy a Ttv. 6. (2) bekezdése szerinti elszámolással kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. Határidı: december 31. Felelıs: Nógrádi Zoltán polgármester Határozatról értesül: 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Ásotthalom község Önkormányzata Képviselı-testülete 3. Ruzsa Község Önkormányzat Képviselı-testülete 4. Öttömös Község Önkormányzata Képviselı-testülete 5. Homokháti Kistérség Többcélú Társulása

24 24 - Gondozási Központ feladatai átadása a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása részére Elmondja, hogy január 1-tıl átalakulások lesznek. A évi költségvetési törvénytervezet többletforrásokat biztosít azon feladatok ellátására, melyeket a települések többcélú kistérségi társulásban látják el. Jelenlegi gazdasági helyzetben szükség van minden többletforrás megszerzésére, ezért a Gondozási Központ által ellátott feladatok átkerülnek a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásához. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke Ismerteti a bizottság véleményét, mely szerint a bizottság egyetért az elıterjesztésben foglaltakkal. Szőcsné Dr. Fehér Éva Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke: A bizottság egyhangúan támogatja az elıterjesztés elfogadását. 346/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: Gondozási Központ feladatai átadása a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása részére Mórahalom város Képviselıtestülete megtárgyalta a Gondozási Központ feladatai átadása a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása részére tárgyú elıterjesztést és a következı határozatot hozza: 1. Mórahalom város Képviselıtestülete a Gondozási Központ intézménye által ellátott szociális és gyermekjóléti alapellátási feladatait,- Idıskorúak nappali intézményi ellátása, Szociális étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Jelzırendszeres házi segítségnyújtás, Tanyagondnoki szolgálat- és az egészségügyi alapellátás általa ellátott Védınıi szolgálatot, Anya Csecsemı és gyermekvédelmi Szolgálatot január 01- tıl a Homokháti Kistérség Többcélú Társulás keretében látja el. 2. Mórahalom város Képviselıtestülete felhívja a Jegyzı figyelmét az átszervezéssel kapcsolatban felmerülı alább feladatok végrehajtására: 2.1. Készítse el a- jogszabályi elıírásoknak megfelelı tartalmú- Gondozási Központ Megszüntetı Okiratát Határidı: december Kt. Felelıs: Jegyzı 2.2.Gondoskodjon az intézmény részére kiadott mőködési engedély visszavonásáról Határidı: januári Kt. Felelıs: Jegyzı

25 2.3. Készítse el a Munkamegosztási és felelısségvállalási megállapodás, valamint a Vagyonátadási megállapodás módosítását Határidı: januári Kt. Felelıs: Jegyzı Tekintse át a feladatellátás változása következtében várható munkajogi kérdéseket. Határidı: január Kt. Felelıs: Jegyzı 3. Mórahalom város Képviselı-testülete felkéri az Egészségügyi és Szociális Bizottságot, hogy a fenti folyamatot kísérje figyelemmel, és szükség esetén a TCT és a társult települések irányába a koordinációs kérdésekben nyújtson szakmai segítséget. 1. TCT és általa az intézményvezetık 2. Nógrádi Zoltán polgármester 3. Dr. Szántó Mária Jegyzı - Az 1000 Mester Szakképzési-Szervezési Kiemelkedıen Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság Társasági Szerzıdésének módosítása Ismerteti az elıterjesztéssel kapcsolatos tudnivalókat a T. Képviselı-testülettel. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyetért az elıterjesztés tartalmával. Balogh Miklós Mővelıdési és Közoktatási Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az elıterjesztést, melyet egyhangúan elfogadásra javasol. 347/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: Az 1000 Mester Szakképzési-Szervezési Kiemelkedıen Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság Társasági Szerzıdésének módosítása 1. Mórahalom Város Képviselı testülete megtárgyalta az 1000 Mester Szakképzés-Szervezési Kiemelkedıen Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság Társasági Szerzıdésének módosítását és elfogadja a határozat mellékletét képezı, egységes szerkezetbe foglalt társasági szerzıdést.

26 26 2. Mórahalom Város Képviselı testülete felhatalmazza Nógrádi Zoltán Polgármester Urat a módosított Társasági Szerzıdés aláírására. 3. Mórahalom város Képviselı-testülete felkéri a Társaság ügyvezetıjét, hogy a tagok jóváhagyását követıen módosított, egységes szerkezetbe foglalt, tagok aláírását tartalmazó Társulási Megállapodást önkormányzatunknak küldje meg. Határidı: azonnal Beszámolásra: decemberi kt. Felelıs: Nógrádi Zoltán polgármester 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Szántó Mária jegyzı Mester Kft. Szeged - Mórahalom város Településrendezési Tervének és Helyi Építési Szabályzatának felülvizsgálatára megbízás Elmondja, hogy a város fejlıdése érdekében fontos a Helyi Építési Szabályzat karbantartása, felülvizsgálata. Az Építési Szabályzat felülvizsgálata egy igen hosszú folyamat, körülbelül egy évig tart. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az elıterjesztést, melyet egyhangúan elfogadásra javasol. Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely szerint egyetértenek az elıterjesztésben foglaltakkal. 348/2008. /XI.20./ Képviselı-testületi határozat: Tárgy: Mórahalom város Településrendezési Tervének és Helyi Építési Szabályzatának felülvizsgálatára megbízás l./ Mórahalom város Képviselı-testülete Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 11/1999. /VII. l./ Ör rendeletben foglaltak, valamint ezen rendelet részét képezı Szabályozási Terv felülvizsgálatával kapcsolatos munkálatok elvégzésére megbízza Új-Lépték

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester, J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. július 20-án megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. október 17-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. november 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. július 22-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. január 26-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. december l5-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA H ATÁROZA TOK HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2006. DECEMBER 5-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN - 1 - 70/2006. (XII.05.) Tkt határozat: Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 1./ A Homokháti Kistérség Többcélú

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének december 20-án megtartott soros ülésén a Móra Ferenc ÁMK Bagolyvárában.

JEGYZİKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének december 20-án megtartott soros ülésén a Móra Ferenc ÁMK Bagolyvárában. JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. december 20-án megtartott soros ülésén a Móra Ferenc ÁMK Bagolyvárában. Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. február 23-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek a 2010. II. félévi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. november 24-én megtartott soros ülésén, valamint közmeghallgatásán az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. április 8-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. május 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós, Vass Antal képviselık

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós, Vass Antal képviselık J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. január 27-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Csiszár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. április 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária jegyzı. Mucsi György alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária jegyzı. Mucsi György alpolgármester, J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. május 26-án megtartott soros ülésén Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében a Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós, Csiszár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. május rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében 15-én megtartott Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Szőcsné Dr. Fehér Éva, Vass Antal képviselık

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Szőcsné Dr. Fehér Éva, Vass Antal képviselık JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. október 22-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Csiszár István képviselı

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Csiszár István képviselı JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. június l9-én Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott soros ülésén a Jelen vannak: Babarczi János, Balogh Miklós,, Heller Sz.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v lkunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 4. /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. január 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. január 24-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 20-án megtartott soros ülésén a Városháza Mórahalom, Szentháromság tér 1. sz. tanácskozó termében. Jelen vannak: Nógrádi

Részletesebben

IJEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı

IJEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı IJEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. március 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 49/2012. (VII. 25.) CsKTT. 16-8065-1/2012 Tárgy: Együttmőködési Megállapodás a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása, a Munkaszervezete és Csongrád Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala között A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2008. július 31-én megtartott rendkivüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 31-én (hétfın) 14: 00 órakor tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tóth Ferenc polgármester Fehér István

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. augusztus 9-én megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2014. szeptember 30-án megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. január l8-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Magyargécben a Községi Önkormányzat Képviselı-testületének, valamint az Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottságának 2011. november 29-i együttes ülésérıl. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 22-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. szeptember l2-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. augusztus 30-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 5. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. május 31-én Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. május 31-én Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. május 31-én Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében megtartott soros ülésén az Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. április l7-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535-3/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 10-én (pénteken) 9 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott ü l é s

Részletesebben

M E G H Í V Ó október 30. (péntek) napjára 7.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

M E G H Í V Ó október 30. (péntek) napjára 7.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselı

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselı J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2014. augusztus 28-án megtartott soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében

Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester dr. Dézsi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - a Képviselı-testület 2014. II. félévi

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának október 26. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának október 26. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 65/2011. (X. 26.) CsKTT. 16-7726-20/2011 Tárgy: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Esélyegyenlıségi Helyzetelemzése és Programjának elfogadása A Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE SAJÓSZENTPÉTER VÁROS SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselı-testületének a..) jegyzıkönyve, b.) napirendek: c.) rendeletek: 32., 33. d.) határozatai: 269., 270., 271.,

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Települési szilárdhulladék gazdálkodási rendszerek továbbfejlesztése tárgyú KEOP 1.1.1/B pályázattal

Részletesebben

Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól.

Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól. Pomáz Város Önkormányzata 14/2011. ÖTÜ. Határozati Összesítı Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2011. 10. 18-án tartott ülésén hozott határozatairól. 163/2011. (X.18.)sz.Ök.határozat Pomáz

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. április 30-án megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Harangozó Csaba képviselı

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. december 16-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Dr. Szántó Mária jegyzı

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Dr. Szántó Mária jegyzı J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. április 28-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Iktatószám: I.B.1941-13/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Egészségügyi Bizottsága 2010.12.14-én 14 órakor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti Házasságkötı termében megtartott nyílt ülésérıl Jelen

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT. V.sz. melléklet: Hatályos Rendeletek: 1991.év.

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT. V.sz. melléklet: Hatályos Rendeletek: 1991.év. SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT V.sz. melléklet: Hatályos Rendeletek: 1991.év. 1/1991. évi Polgárırségrıl 2/1991. évi Az Önkormányzat 1991. évi költségvetése 5/1991. év Építményadó 6/1991. évi Az 1991.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Zala megye J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2011. szeptember 12. Határozatok Tárgykód 32/2011. (IX.12.) számú Kt. Határozat

Részletesebben

KIVONAT. Mely készült Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl.

KIVONAT. Mely készült Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl. április 09-én megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 15/2009. (IV.09.) CsKTT. 16-5911-1/2009. Tárgy: Közbeszerzési szabályzat módosítása Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Tanácsa megtárgyalta a Társulás

Részletesebben

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA H ATÁROZA TOK HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2007. FEBRUÁR 27-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN 11/2007. (II. 27.) Tkt határozat: Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 1./ A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása

Részletesebben

M E G H Í V Ó. N a p i r e n d : Elıadó: 1./ Helyszíni törvényességi ellenırzés megállapításainak Bózsóné Dr. megtárgyalása (írásbeli)

M E G H Í V Ó. N a p i r e n d : Elıadó: 1./ Helyszíni törvényességi ellenırzés megállapításainak Bózsóné Dr. megtárgyalása (írásbeli) Községi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r e Kıtelek, Szabadság út 1. szám M E G H Í V Ó Kıtelek Községi Önkormányzat Képviselıtestülete 2011. január 24-én (hétfı) délután 14 órakor ülést tart, melyre

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 2/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 18-án 15.30 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János,

Részletesebben

28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t

28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t 28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t az Európai Uniós, Regionális Bizottság elıterjesztése az EU-s Hozományra vonatkozóan c. elıterjesztést zárt ülésen tárgyalja, mivel annak nyilvános ülésen

Részletesebben

Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére

Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére Elıterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. október 31-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 24/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 150-154. TARTALOMJEGYZÉK OK: 150/2011.(XII.19.)

Részletesebben

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık Szám: IV. 170-15/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2011. október 19-én (szerdán) 8 óra 20 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 2.) Elıterjesztés az Olaszliszkai Közétkeztetési Intézmény alapító okirata felülvizsgálatára. Elıterjesztı: körjegyzı

Jegyzıkönyv. 2.) Elıterjesztés az Olaszliszkai Közétkeztetési Intézmény alapító okirata felülvizsgálatára. Elıterjesztı: körjegyzı Jegyzıkönyv Készült: Olaszliszka Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2009. május 27-én 17 órakor a körjegyzıség székhelyén megtartott nyílt képviselıtestületi ülésérıl. Jelen vannak: a jelenléti

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselı-testületnek - a lejárt határidejő határozatok

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 3. /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 27-én (pénteken) 13: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mórahalom város Képviselő-testületének 2015. november 26-án közmeghallgatással és lakossági fórummal egybekötött soros ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Beszámoló a lejárt határidejő határozatokról

Beszámoló a lejárt határidejő határozatokról Beszámoló a lejárt határidejő határozatokról 4/2009.(I.29.)Kt.sz. Javaslattevı Testület létrehozása Jánoshalma Város Képviselı-testülete a kitüntetı címek alapításáról és adományozásáról szóló 19/2008.

Részletesebben

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület JEGYİKÖNYV 2012. december 14. JEGYZİKÖNYV

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület JEGYİKÖNYV 2012. december 14. JEGYZİKÖNYV 1 JEGYZİKÖNYV Készült: Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. december 14-én 9 órakor megkezdett ülésén. Az ülés helye: Körjegyzıség, 8244. Dörgicse, Fı u. 16. Jelen vannak: Kis-Pál

Részletesebben

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Pilisszentlászló Község Önkormányzat Képviselı-testülete Szám: 12/2010. Határozatok száma: 49-58 /2010. Rendeletek száma: 9 /2010. JEGYZİKÖNYV 2010. október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2001. március 29-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Bubori Károly, Oltványi

Részletesebben

SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E február 15.

SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E február 15. 1 SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E 2010. február 15. Határozat száma 1/2010.(II.15.) Tárgy Az intézményi társulásban mőködtetett Mákvirág

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Magyargécben a Községi Önkormányzat Képviselı-testületének, valamint az Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottságának 2010. november 30-i együttes ülésérıl. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. február 2l-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZİKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. február 2l-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. február 2l-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-4/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. február 3-án 9.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2012. február 21-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2012. február 21-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2012. február 21-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke Egyed Attila Szabó András Papp

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Polgármesteri beszámoló a társulásokban 2012. november 1. - 2013. október 15. között végzett tevékenységrıl,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 28.-án 17 órai kezdettel, a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 201l. december 30-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.

Részletesebben

ZALAAPÁTI ÖNKORMÁNYZATA. 2012. évi M U N K A T E R V E

ZALAAPÁTI ÖNKORMÁNYZATA. 2012. évi M U N K A T E R V E ZALAAPÁTI ÖNKORMÁNYZATA 2012. évi M U N K A T E R V E 2 A munkaterv szerint tervezett rendes képviselı-testületi ülések valamennyi ülésének kötelezı napirendi pontjai az alábbiak: - Polgármesteri beszámoló

Részletesebben

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester Elıterjesztés Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Közoktatási feladatok ellátását szolgáló térítésmentes használatra átadott ingatlanokra vonatkozó megállapodás

Részletesebben

Határozati Összesítı. Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól.

Határozati Összesítı. Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól. Pomáz Város Önkormányzata 4/2012. ÖTÜ. Határozati Összesítı Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 02. 28 -án tartott ülésén hozott határozatairól. 24/2012.(II.28.) sz. Ök. határozat

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 1.) Elıterjesztés az ivóvíz és csatornahasználat 2009. évi díjáról szóló rendelet elfogadására. Elıterjesztı: polgármester

Jegyzıkönyv. 1.) Elıterjesztés az ivóvíz és csatornahasználat 2009. évi díjáról szóló rendelet elfogadására. Elıterjesztı: polgármester Jegyzıkönyv Készült: Olaszliszka Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. december 16-án 15 órától a körjegyzıség székhelyén megtartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: jelenléti ív szerint. Frikker

Részletesebben

Ásotthalom Község Polgármesterétől 9/2008

Ásotthalom Község Polgármesterétől 9/2008 Ásotthalom Község étől 9/2008 Témafelelős: Dr. Karsai Éva Ikt. szám: 1328/2008. Véleményező Bizottság: SZISB Tárgy: A Közösségi Pszichiátriai ellátás társulásban történő ellátására vonatkozó Együttműködési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós,

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselıtestületének. Dr. Kovács Beáta jegyzı

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselıtestületének. Dr. Kovács Beáta jegyzı ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Dr. Kovács Beáta jegyzı Tárgy: Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselıtestületének önkormányzati rendelet-tervezete a szilárd és folyékony

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. augusztus 28-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi László,,

Részletesebben