Kedves Olvasó, kedves pályaválasztás előtt álló Diák, tisztelt Szülő!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Olvasó, kedves pályaválasztás előtt álló Diák, tisztelt Szülő!"

Átírás

1 Kedves Olvasó, kedves pályaválasztás előtt álló Diák, tisztelt Szülő! Gondoltak-e arra, hogy nem csak a fizetőeszköz, hanem a fogalmak, a szavak is inflálódnak, értéküket vesztik? És ez ellen nem védenek meg a bankok ajánlatai. Mert ma úgy tűnik, hogy a munka, az alkotás, a tudás, szorgalom szavak kevesebbet jelentenek, mint néhány évtizede. Ma mintha azok az emberek lennének sikeresek, akik minél kisebb erőfeszítéssel minél több pénzt szereznek, s ezek a celebeket állítják elénk példaképnek. Mi azonban hisszük, hogy a munkának és a tudásnak az értéke nem kophat meg: mind az egyén, mind az ország csak akkor lehet sikeres, ha ezek a szavak visszanyerik a becsületüket. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol csak a média által sugallt sikert akarják elérni az emberek! Nem teremne a föld, csak haszontalan gazokat, nem épülnének a házak, nem járnának buszok és vonatok, ha a telefon vagy a gépkocsi elromlana, nem lenne, aki megszerelné, a ruhák lefoszlanának rólunk... Bár a filozófusok régebben sokat mondogatták, hogy vissza kell térnünk a természetbe, azt hiszem, egy ilyen világban senki sem szeretne élni. Munkáskézre, szaktudásra mindig szükség lesz, aki biztos jövőre vágyik, annak ezt az utat tudjuk ajánlani. Mi, a Szegedi Szakképzési Centrum munkatársai, ehhez kínálunk segítséget. Célunk az, hogy senki se maradjon az út szélén, érdeklődésének, képességeinek és készségeinek megfelelő pályát választhasson, hogy elérje az igazi sikert: a biztos megélhetést és jól végzett munka örömét. Ehhez kínáljuk fel tudásunkat, tapasztalatainkat és képzéseinket a megújuló, emberközpontú szakképzés jegyében: mert A jövőd itt kezdődik 1

2 A Szegedi Szakképzési Centrum tájékoztatója Változott a szakképzés rendszere Magyarországon. A szakiskolákat felváltják a szakközépiskolák, a korábbi szakközépiskolákat pedig felváltják a szakgimnáziumok, a következő alapvető változásokkal: A szakiskola szakközépiskolává alakul 3+2 éves képzés automatikus továbbtanulási lehetőség a komplex szakmai vizsgát követően érettségi megszerzése a szakképzettség beszámításával A szakközépiskola szakgimnáziummá alakul 4+1 évfolyam szakképesítés megszerzése az érettségi részeként, technikus végzettség a szakképző évfolyamon gimnáziumi végzettséggel továbbra is 2 éves szakmai képzés A középfokú oktatás valamennyi formájából, így az új szakközépiskolából és a szakgimnáziumokból is lehetségessé válik a továbbtanulás a felsőoktatásban. Ugyanakkor a szakközépiskola harmadik évfolyamát követően, amikor a szakképzésben tanulók komplex szakmai vizsgát szereznek, dönthetnek úgy, hogy tanulmányaikat nem folytatják tovább. Később, felnőttoktatás keretében lehetőségük nyílik rövid idő alatt érettségit szerezni. A szakgimnáziumi formában az érettségi vizsga mellett a tanulók szakképesítést is szereznek, így ha nem kívánnak a felsőoktatásba bekapcsolódni, az érettségi mellett kezükbe került szakképesítéssel jobb eséllyel kerülnek ki a munkaerő piacra. foigagzato.szszc@gmail.com

3 Középiskola KIR-ben szereplő neve: Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakképző Iskolája OM azonosító száma: Cím: 6726, Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/ Fax 62/ Honlap Igazgató neve / Csala Tibor/csala@csonka-szeged.sulinet.hu Pályaválasztási felelős neve Bálint Antal igazgatóhelyettes Ágazat- szakképesítés SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Kódsz ám Képzési forma A képzés időtarta ma Felveh ető létszá m (fő) Közlekedésgépész autószerelő 201 nappali 4+1 év 33 Közlekedésgépész autóelektronikai műszerész 202 nappali 4+1 év 33 Közlekedés- szállítmányozási ügyintéző 203 nappali 4+1 év 11 Közlekedés- vasútforgalmi szolgálattevő 204 nappali 4+1 év 11 Kereskedelem logisztikai ügyintéző 205 nappali 4+1 év 15 Rendészet 206 nappali 4+1 év 34 Szükséges iskolai Általános iskola 8 osztálya végzettség Alkalmassági követelmények Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság Integrált felkészítés Van 3

4 A jelentkezés módja és ideje Az írásbeli felvételi vizsga tárgya A felvételi eredmények értékelési szempontjai A felvételi vizsga tervezett helye és ideje A felvételről való értesítés módja és ideje A képzés kezdete Emelt szintű érettségire való felkészítés A tanulmányokat záró vizsga Oktatott idegen nyelv/ek Kollégiumi elhelyezés Nyílt nap időpontjai Interaktív beiskolázási tájékoztató Egyéb fontos tudnivalók A 47/2013. (VII.4.) EMMI rendelet szerint: a tanulók által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon Egységes központi írásbeli felvételi vizsga matematikából és magyar nyelvből A 7. év végi és a 8. félév eredményeinek összege a magyar nyelv, az irodalom, a történelem, az idegen nyelv és a matematika tantárgyakból elosztva kettővel (max. 25 pont) + központi írásbeli vizsga ( pont) összesen: max. 75 pont Az írásbeli vizsgán, mindkét tantárgy esetében 60 %- tól jár pont! Rendészeti képzésre jelentkezők a szóbeli elbeszélgetésen + 25 pontot kaphatnak. Időpont Szegedi SzC Csonka János Szakképző Iskolája 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Központi írásbelire jelentkezés: ig. Központi írásbeli: Pótló írásbeli : Szóbeli csak a rendészeti képzésre jelentkezőknek: Az ideiglenes felvételi jegyzék kihelyezése az iskolában és interneten. Határideje: A felvételről az értesítést zárt levélben a 9. évfolyamra jelentkező tanuló iskolája kapja, ahol átveheti az egyénre szóló tájékoztatót. Határideje: A nappali tagozatra történő felvétel a beiratkozással véglegesül, ennek időpontja: A magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, az idegen nyelv és a szakmai alapismeretek tantárgyakból létszámtól függetlenül, a többi tantárgy esetében évfolyamonként minimum 12 fő esetén. érettségi vizsga Angol vagy német nyelv, szervezett szintfelmérő eredményei alapján, differenciált csoportokban. Van és én Ezeken a napokon kezdettel tanórák látogatására biztosítunk lehetőséget és Minden osztályunkban a szakmai érettségit követően 1 év múlva tehető OKJ-s szakmai vizsga. 4

5 SZAKISKOLÁSOK ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTÉSE Kód Képzési forma A képzés Felvehető létszám időtartama (fő) 210 nappali 2 év 24 Szükséges iskolai Szakiskolai szakmai bizonyítvány végzettség Alkalmassági követelmények Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság Integrált felkészítés Van A jelentkezés módja és ideje áprilisától a honlapról letölthető jelentkezési nyomtatvány kitöltésével, majd júniusban a bizonyítvány(ok) leadásával. Beiratkozás ideje június A képzés kezdete A tanulmányokat érettségi vizsga záró vizsga Oktatott idegen Angol vagy német nyelv nyelv/ek Kollégiumi Van elhelyezés Nyílt nap időpontja/i Egyéb fontos tudnivalók és én. Ezeken a napokon kezdettel tanórák látogatására biztosítunk lehetőséget. Szakiskolai szakmai bizonyítvánnyal rendelkezők két év alatt a kötelező érettségi tárgyakból kapnak felkészítést. Majd a sikeres érettségit követően ágazatukban 1 év múlva tehető OKJ-s szakmai vizsga. SZAKKÖZÉPISKOLAI SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek a 14. életévet betöltött 8. általános iskolai végzettséggel rendelkező tanulók számára Ágazat Szakképesítés OKJ szám 5 Kód Képzés i forma A képzés időtartama Közlekedésgépés Karosszérialaka nappa 207 z tos 06 li Közlekedésgépés Motorkerékpárszerelő 07 li nappa 208 z Közlekedésgépés nappa Járműfényező 209 z 03 li Szükséges iskolai Általános iskola 8 osztálya végzettség Alkalmassági követelmények Felv ehet ő létsz ám (fő) 3+2 év év év 12 Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság

6 Integrált felkészítés Van A jelentkezés módja és ideje A 3/2012. (VI.8.) EMMI rendelet szerint: a tanulók által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon A felvételi eredmények értékelési szempontjai A 7. év végi és 8. félévi tantárgyi osztályzatok összegéből: irodalom, magyar nyelv, idegen nyelv, matematika, történelem, fizika, informatika A felvételről való értesítés módja és ideje Az ideiglenes felvételi jegyzék kihelyezése az iskolában és interneten. Határideje: A felvételről az értesítést zárt levélben a 9. évfolyamra jelentkező tanuló iskolája kapja, ahol átveheti az egyénre szóló tájékoztatót. Határideje: A nappali tagozatra történő felvétel a beiratkozással véglegesül, ennek időpontja: A képzés kezdete A tanulmányokat záró OKJ szakmai vizsga vizsga Oktatott idegen nyelv Angol vagy német nyelv Kollégiumi elhelyezés Van Nyílt napok időpontja/i és én Ezeken a napokon kezdettel tanórák látogatására biztosítunk lehetőséget. Interaktív beiskolázási és tájékoztató Egyéb fontos tudnivalók A szakmai bizonyítvány megszerzése után lehetőség van nappali képzésben 2 év alatt az érettségi megszerzésére. Az érettségit követően 1 év alatt ágazaton belül újabb OKJ-s szakmára lehet vizsgázni. SZAKKÖZÉPISKOLAI SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőség a befejezett 10. középiskolai osztályra épülően Ágazat Szakképesítés KözlekedésgépésKarosszérialakat z os OKJ szám Kód Képzési forma A képzés időtartama Felve hető létszá m (fő) 211 nappali 2 év 24 6

7 SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek érettségizetteknek a 13. évfolyamtól Képzé A képzés Ágazat Szakképesítés OKJ szám si időtartama forma Közlekedés Közlekedés Közlekedésgépé sz Közlekedésgépé sz Közlekedésgépé sz Szállítmányozási ügyintéző Közúti közlekedés üzemvitel-ellátó Autószerelő Autóelektronikai műszerész nappa li nappa li nappa li nappa li Autótechnikus (ráépülés) nappa li Kereskedelem Logisztikai ügyintéző nappa Szükséges iskolai végzettség Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés A jelentkezés módja és ideje A felvételi eredmények értékelési szempontjai Beiratkozás ideje Felve hető létszá m (fő) 2 év 12 2 év 12 2 év 30 2 év 30 1 év 24 2 év 30 li A 12. évfolyam befejezését igazoló bizonyítvány, érettségi bizonyítvány; autótechnikusnál sikeres autószerelő, vagy autóelektronikai műszerész végzettség Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság Van áprilisától a honlapról letölthető jelentkezési nyomtatvány kitöltésével, majd júniusban a bizonyítvány(ok) leadásával. A szükséges előtanulmányok megléte, a jelentkezés sorrendje, létszámkorlát, tanulószerződés, vagy előszerződés léte június 24-én óráig Pótbeiratkozás: augusztus óráig A képzés kezdete A tanulmányokat záró OKJ szakmai vizsga vizsga Oktatott idegen nyelv Angol, vagy német nyelv Kollégiumi elhelyezés Van Nyílt napok időpontjai Interaktív beiskolázási tájékoztató és én. Ezeken a napokon kezdettel tanórák látogatására biztosítunk lehetőséget és

8 FELNŐTTOKTATÁS Felső korhatár megkötés nélkül a 2. OKJ szakma is ingyen tanulható! Ágazat Szakképesítés OKJ szám Közlekedés Közlekedésgé pész Közlekedésgé pész Közlekedésgé pész Közlekedésgé pész Közlekedésgé pész Kereskedele m Szükséges iskolai végzettség Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés A jelentkezés módja és ideje A felvételi eredmények értékelési szempontjai Beiratkozás ideje Szállítmányozási ügyintéző Képzési forma A képzés időtartama Felvehet ő létszám (fő) esti 2 év 12 Autószerelő esti 2 év 12 Járműfényező esti 2 év 12 Karosszérialakatos esti 2 év 12 Autóelektronikai műszerész Autótechnikus (ráépülés) Logisztikai ügyintéző esti 2 év esti 1 év esti 2 év 12 Az 54-gyel kezdődő OKJ számra: érettségi bizonyítvány; Autótechnikusnál: autószerelő, vagy autóelektronikai műszerész végzettség. A 34-gyel kezdődő OKJ számra: befejezett 10. évfolyam Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság Van áprilisától a honlapról letölthető jelentkezési nyomtatvány kitöltésével, majd júniusban a bizonyítvány(ok) leadásával. A szükséges előtanulmányok megléte, a jelentkezés sorrendje, létszámkorlát, tanulószerződés, vagy előszerződés léte június 24-én óráig Pótbeiratkozás: augusztus óráig A képzés kezdete A tanulmányokat záró OKJ szakmai vizsga vizsga Oktatott idegen nyelv Angol, vagy német nyelv Kollégiumi elhelyezés Van Nyílt napok időpontjai Interaktív beiskolázási tájékoztató és én. Ezeken a napokon kezdettel tanórák látogatására biztosítunk lehetőséget és

9 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakképző Iskolája 2016/2017. tanév Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/ , 62/ , 62/ Fax: 62/ Honlap: Intézményvezető neve: Vargáné Szőke Márta Intézményvezető címe: Pályaválasztási felelős neve: Pályaválasztási felelős címe: Németh Géza NYÍLT NAPOK AZ ISKOLÁBAN: (tájékoztató, az iskola bemutatása) Általános iskolások számára Szakképző évfolyamra jelentkezők számára november óra március óra december óra június óra január óra augusztus óra Várjuk az iskolánk iránt érdeklődő tanulókat és szüleiket. 9

10 Ágazat Szakgimnáziumi képzés (9-12. évfolyam) A képzés Képzési Kódszám időtartama forma (év) Felvehető létszám (fő) Gépészet 410 nappali Informatika 420 nappali Villamosipar és elektronika Szükséges iskolai végzettség Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés A jelentkezés módja és ideje 430 nappali Általános iskola Egészségügyi alkalmasság Nincs A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet szerint. A tanulók által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon ig. Levélben történő értesítés, A felvételről való értesítés módja és ideje A képzés kezdete Kollégiumi elhelyezés Szeged Városi Kollégiumban A képzések közös jellemzői: A Déribe jelentkezőknek írásbeli felvételi vizsgát kell tenni magyarból és matematikából! A központi felvételi vizsga ideje: január óra A felvételi rangsor kialakítása az általános iskolai tanulmányi eredmény és a központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. Maximálisan 120 pontot lehet elérni az alábbiak szerint: a) A 7. osztályos év végi és a 8. osztályos félévi irodalom, magyar nyelv, történelem, matematika, fizika és idegen nyelv tantárgyak osztályzatainak összege maximum 60 pont. b) Matematika és magyar írásbeli eredmény max pont. Oktatott idegen nyelv az angol vagy német. Csoportbontásban oktatjuk az idegen nyelveket, az informatikát, a matematikát és évfolyamon a nyelvtant. Emelt óraszámban tanulják diákjaink az idegen nyelvet, az informatikát, a fizikát és a matematikát. Magas színvonalú, differenciált általános képzéssel biztosítjuk a felkészülést a kétszintű érettségire, illetve a felsőoktatásban való helytállásra. Az általános képzés mellett a tanulók már 9. évfolyamtól kezdődően az ágazatnak megfelelő szakmai tantárgyakat tanulnak, melyek előkészítik a szakmai érettségit, majd az azt követő szakképzést, szakmaszerzést. Emelt szintű érettségire való felkészítés választható magyar nyelv és irodalom, matematika, angol nyelv, német nyelv, történelem, fizika, informatika és szakmai tantárgyakból. Diákjaink az érettségi bizonyítvány birtokában folytathatják tanulmányaikat felsőfokú oktatási intézményekben, vagy bekapcsolódhatnak az iskolában folyó szakmai képzésbe, és egy év alatt technikusi oklevelet szerezhetnek. Iskolánkban 1998 óta ECDL vizsgaközpont működik. 10

11 Tanulóink számítógépes ismereteket igazoló, nemzetközileg is elfogadott jogosítványt szerezhetnek, nagymértékben segítve ezzel a pályakezdés esélyeit. Mindhárom szakmacsoportban lányok jelentkezésére is számítunk! GÉPÉSZET A képzés célja, hogy kialakítsa a gépészeti területet megalapozó műszaki szemléletet, fejlessze a tanulók kreativitását, logikus gondolkodását, célirányos műszaki feladatmegoldó képességét, bemutassa a technológiai és termelési fejlesztő-, tervezőmunka néhány feladatát és módszerét. Az érettségi vizsga letétele után szakirányú folytatás lehet a gépgyártástechnológiai technikus, mechatronikai technikus, gépi forgácsoló szakképesítés megszerzése. INFORMATIKA A képzés célja, hogy fejlessze a tanulók kreativitását, logikus gondolkodását, célirányos műszaki feladatmegoldó képességét, megismertesse a tanulókkal a számítógép-programozás alapelveit és módszereit. Az érettségi vizsga letétele után szakirányú kimenet lehet a CAD-CAM informatikus, gazdasági informatikus, műszaki informatikus, informatikai rendszergazda szakképesítés megszerzése. VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA A képzés célja, hogy fejlessze a logikus gondolkodást, a problémamegoldó készséget, a műszaki életben szükséges pontosságot, tervszerűséget, bemutassa az ágazat tevékenységformáinak és technológiáinak jellemzőit. A képzés szakmailag felkészít az elektrotechnikai, elektronikai szakmai ismeretek mellett a számítástechnikai és informatikai rendszerek alkalmazására, kezelésére, működtetésére is. Az érettségi vizsga letétele után szakirányú folytatás lehet az automatikai technikus, elektronikai technikus, erősáramú elektrotechnikus szakképesítés megszerzése. A képzések közös jellemzői: Alkalmassági követelmények Egészségügyi alkalmasság Integrált felkészítés Nincs A jelentkezés módja és ideje Jelentkezési lap leadásával ig Felvételi vizsgát nem tartunk A felvételről való értesítés módja Beiratkozás Levélben, ig

12 A képzés kezdete A tanulmányokat záró vizsga Szakmai vizsga Kollégiumi elhelyezés Szeged Városi Kollégiumban Nyílt napok időpontjai március óra június óra augusztus óra Továbbtanulási lehetőségek érettségi után Ágazat Szakképesítés OKJ szám Képzési forma Gépészet Gépészet Gépészet Villamosipar és elektronika Villamosipar és elektronika Informatika Informatika A képzés időtartama (év) Felvehet ő létszám (fő) Gépgyártástechnológi nappali 2 30 ai technikus Gépgyártástechnológi esti 2 14 ai technikus Mechatronikai nappali 2 14 technikus Automatikai technikus Automatikai technikus CAD-CAM informatikus CAD-CAM informatikus nappali esti nappali esti 2 26 Egyéb fontos tudnivalók A gépgyártástechnológiai technikus és a mechatronikai technikus ösztöndíjjal támogatott hiányszakma. A képzés időtartama alatt tanulmányi eredménytől függően, ,- Ft és ,- Ft közötti ösztöndíj jár. Az utóbbi években egyre keresettebbek a jól képzett műszaki szakemberek. Végzett diákjaink jó eséllyel tudnak elhelyezkedni a szakképző évfolyamokon tanult ismeretekkel, és jó előiskolának számít a műszaki felsőfokú képzésekhez. Továbbtanulási lehetőség 10. évfolyami végzettséggel rendelkező tanulók számára Ágazat Gépészet Szakképesíté s Gépi forgácsoló OKJ szám Képzési forma A képzés időtartama (év) Felvehető létszám (fő) nappali

13 Egyéb fontos tudnivalók Ösztöndíjjal támogatott hiányszakma, ezért a képzés befejezése után jó esély van az elhelyezkedésre. A képzés időtartama alatt tanulmányi eredménytől függően, ,- Ft és ,- Ft közötti ösztöndíj jár. A szakképesítés birtokában az alábbi feladatok végezhetők: Alkatrészgyártás, alakítás, javítás, köszörülési, esztergálási és marási munkák, gyalulás, vésés, CNC gépek programozása, forgácsolás CNC esztergán és CNC marógépen. Továbbtanulási lehetőségek gépi forgácsoló vagy gépgyártástechnológiai technikus végzettséggel rendelkezők számára Ágazat Gépészet Szakképesít és CNC gépkezelő OKJ szám Képzési forma A képzés időtartama (év) Felvehető létszám (fő) nappali 1 28 Egyéb fontos tudnivalók A szakképesítés birtokában az alábbi feladatok végezhetők: Műszaki dokumentáció összeállítása, gyártás előkészítés, gyártási folyamattervezés, CAD-es feladatok, CNC programozás, CNC esztergálás, CNC marás, CNC megmunkáló központ kezelése, CNC plazmavágó üzemeltetése, CNC gépek karbantartása. 13

14 Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi középiskolája és Szakiskolája 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefon: NYÍLT NAP: november 5. (kedd) december /2017 tanévben (csütörtök) szakgimnáziumi osztályokban induló képzéseink: 121 Informatika 121 Távközlés 123 Villamosipar és elektronika 124 Pedagógia 125 Környezetvédelem és vízgazdálkodás 126 Sport Informatika ágazatban informatikai rendszergazda, távközlés ágazatban infokommunikációs hálózatépítő, villamosipar és elektronikai ágazatban elektronikai technikus, pedagógia ágazatban pedagógiai és családsegítő, környezetvédelem és vízgazdálkodás ágazatban környezetvédelmi technikus, vízügyi technikus, sport ágazatban sportedző szakmai képzés folyik. A képzési idő 4+1 év. A negyedik évvégén érettségi vizsgát, az ötödik évvégén OKJ szakmai vizsgát tesznek a tanulók. Választható idegen nyelv angol vagy német. Egy idegen nyelv tanulása kötelező, de a második idegen nyelv tanulását is biztosítjuk. Az idegen nyelvi képzést évfolyam szinten szervezzük, a tanulók felkészültségét tekintve a homogén csoportok kialakításával. Emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítést magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, informatika és a szakmai komplex tantárgyakból valamint a sport osztályban testnevelésből létszámtól függetlenül, a többi tantárgy esetében évfolyamonként minimum 12 fő esetén szervezünk. Minden ágazatban emelt óraszámú képzés folytatunk idegen nyelv, matematika, történelem, informatika tantárgyakból. A kötelező érettségi tantárgyakat csoportbontásban oktatjuk. A felvételi rangsor kialakításához a pontszám számításánál a 7. év végi és a 8. félév eredményeinek összege a magyar nyelv és irodalom, a történelem, az idegen nyelv, a matematika tantárgyból (maximum 50 pont) + központi írásbeli vizsga ( pont) összesen: maximum 100 pont. Az írásbeli vizsgán, mindkét tantárgy esetében 60 %- tól jár pont. A sport osztályba való bekerüléshez sportegyesületi tagság is szükséges. Pályaválasztási Nyíltnapot november 5-én 15 órakor és december 3-án 15 órakor szervezünk az iskola épületében, 6725 Szeged, Mars tér

15 Az iskola ECDL, EBC*L központ, és tagja a CISCO és a Microsoft IT Akadémiának, így minden szakmacsoportban lehetőség van az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL), az Egységes Európai Gazdasági Oklevél (EBC*L) megszerzésére, illetve az informatikai rendszergazda képzést követően a CISCO Hálózati Akadémia CCNA, az IT Akadémia MCP vizsgájának letételére. Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: Cím: 6724 Szeged Mars tér 14. Telefonszám 62/ Fax 62/ iskola@mkszeged.hu Honlap Igazgató neve / e- Márton József/ mail Pályaválasztási felelős neve Ágazta jmarton@gdszeged.hu Horváthné Papp Márta igazgatóhelyettes SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Általános képzés (9-12. évfolyam) Kódszám Képzési forma A képzés időtartam (év) Felvehe tő létszám (fő) Informatika- Informatikai rendszergazda 121 nappali Távközlés Infokommunikációs hálózatépítő Villamosipar és elektronika Elektronikai technikus 122 nappali nappali Pedagógia Pedagógiai és családsegítő; 124 nappali Környezetvédelem és vízgazdálkodás - Környezetvédelmi technikus; Vízügyi technikusi 125 nappali Sport sportedző képzés 126 nappali

16 Szükséges iskolai végzettség általános iskola 8 osztálya Alkalmassági követelmények Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmaiés egészségügyi alkalmasság, a sportiskolai osztályban igazolt sportegyesületi tagság szükséges. Integrált felkészítés van A jelentkezés módja és ideje a 35/2014. (IV. 30) EMMI rendelet szerint: a tanulók által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon Az írásbeli felvételi vizsga Egységes központi írásbeli felvételi vizsga tárgya matematikából és magyar nyelvből A szóbeli felvételi vizsga tárgya nincs A felvételi eredmények A 7. év végi és a 8. félév eredményeinek értékelési szempontjai összege a magyar nyelv és irodalom, a történelem, az idegen nyelv, a matematika tantárgyból (max. 50 pont) + központi írásbeli vizsga ( pont) összesen: max. 100 pont Az írásbeli vizsgán, mindkét tantárgy esetében 60 %-tól jár pont! A felvételi vizsga tervezett helye Szegedi Gábor Dénes Műszaki és és ideje Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola 6724 Szeged, Mars tér 14. Központi írásbelire jelentkezés: Központi írásbeli: Pótló írásbeli : A felvételről való értesítés A felvételi jegyzék kihelyezése az iskolában módja és ideje és interneten. Határideje: A felvételről az értesítést zárt levélben a 9. évfolyamra jelentkező tanuló iskolája kapja, ahol átveheti az egyénre szóló tájékoztatót. Határideje: A nappali tagozatra felvétel a beiratkozással véglegesül, ennek időpontja a 9. évfolyamon: A képzés kezdete Emelt szintű érettségire való A magyar nyelv és irodalom, a történelem, felkészítés a matematika, az idegen nyelv, az informatika és a szakmai komplex tantárgyakból létszámtól függetlenül, a sport-szakközépiskolai osztályban testnevelésből, többi tantárgy esetében évfolyamonként minimum 12 fő esetén. A tanulmányokat záró vizsga Oktatott idegen nyelv Érettségi vizsga Angol (megfelelő létszám esetén német) szintfelmérő eredményei alapján, 16

17 differenciált csoportokban (kezdő, középhaladó, haladó) Emelt óraszámú képzés Idegen nyelvből, matematikából, történelemből, informatikából Kollégiumi elhelyezés Van. Nyílt nap időpontja november 5. (kedd) december 3. (csütörtök) Egyéb fontos tudnivalók A környezetvédelmi osztályba jelentkezőknek a tápéi tanműhelyben (Budai Nagy Antal u. 134.) október 21-án 12 órától tartunk bemutató napot. Minden szakmacsoportban lehetőség van az Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL), az Egységes Európai Gazdasági Oklevél (EBC*L) megszerzésére. Az informatikai és távközlési osztályokban a CISCO Hálózati Akadémia CCNA, az IT Akadémia MCP vizsgájának letételére van lehetőség. SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek az iskolában 13. évfolyamtól Ágazat Szakképesítés OKJ szám Villamosipar és elektronika Informatika Távközlés Közlekedés Pedagógia Környezetvédelem, vízgazdálkodás Sport Kereskedelem Elektronikai technikus Informatikai rendszergazda Infokommunikáci ós hálózatépítő és telepítő Vasútforgalmi szolgálattevő Pedagógiai- és családsegítő Környezetvédelmi technikus Sportedző (a sportág megjelölésével) Logisztikai ügyintéző Képzési forma A képzés időtarta ma (év) Felvehető létszám (fő) nappali nappali nappali nappali nappali nappali nappali nappali

18 Szükséges iskolai végzettség Érettségi vizsga Alkalmassági követelmények Iskolaorvosi vizsgálattal igazolt szakmai- és egészségügyi alkalmasság Integrált felkészítés Van A jelentkezés módja és ideje Személyesen az iskolában a honlapról letölthető iskolai jelentkezési nyomtatványon és a bizonyítvány leadásával augusztus 3. A felvételi eredmények értékelési szempontjai A szükséges előtanulmányok megléte, a év végi eredmények és az érettségi vizsga eredménye, létszámkorlát. A felvételről való értesítés módja és ideje Felvételről való értesítés ideje: augusztus 15. Beiratkozás: augusztus 25-én A képzés kezdete A tanulmányokat záró vizsga OKJ szakmai vizsga Oktatott idegen nyelv Szakmai angol Kollégiumi elhelyezés Van Egyéb fontos tudnivalók Az iskola ECDL, EBC*L központ, és tagja a CISCO és a Microsoft IT Akadémiának, így minden szakmacsoportban lehetőség van az Európai Számítógéphasználói Jogosítvány (ECDL), az Egységes Európai Gazdasági Oklevél (EBC*L) megszerzésére, illetve az informatikai rendszergazda képzést követően a CISCO Hálózati Akadémia CCNA, az IT Akadémia MCP vizsgájának letételére. 18

19 Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakiskolája OM Szeged, Gyík u / , 62/ / suli@alternativszeged.sulinet.hu Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakiskolája Iskolánk fő célja azoknak a fiataloknak a képzése, akik más intézményekben nem tudták befejezni a tanulmányaikat, kimaradtak az iskolából, illetve nem sikerült szakképesítést szerezniük. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ OKTATÁS KÖZÖS JELLEMZŐI: A kiscsoportos oktatás miatt figyelembe vehető az egyéni haladási tempó, az oktatók nagyobb figyelmet fordíthatnak egy-egy tanulóra. Gyakorlat-központú képzés: az oktatás fő célja a szakmatanulásra való felkészítés. Ennek érdekében tantervükben magas óraszámúak a gyakorlati tantárgyak, amelynek keretében a tanulók több szakmaterület fő elemeivel ismerkedhetnek meg: faipar, fémipar, építőipar, textilipar, növénytermesztés, bőripar. A gyakorlati oktatás az iskola saját tanműhelyeiben, a szakképzésnek megfelelő feltételek között folyik. A kötelező tanórai foglalkozásokon kívül nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni foglalkozásokra, a tanulók felzárkóztatására. A tanulási nehézségek leküzdését az iskolában fejlesztő pedagógusok segítik. AZ ISKOLA KÉPZÉSI EGYSÉGEI: Szakiskolai előkészítő évfolyam (9. évfolyam): Ezt a képzést azoknak a sajátos nevelési igényű tanulóknak szánjuk, akiknek 8. osztályos végzettségük van. Számukra alapos pályaorientáló/szakmaelőkészítő képzést biztosítunk, és felkészítjük őket a szakmatanulásra. Köznevelési HÍD program 1 ill. 2 éves képzések: HÍD I. program: 10 hónapos képzés azon tanköteles tanulóknak, akik alapfokú iskolai végzettséggel, azaz befejezett 8. osztállyal rendelkeznek, és nem nyertek felvételt középfokú iskolába, vagy kiestek a szakképzésből. A tanulók alapos pályaorientáló képzésben vesznek részt, mely segít nekik abban, hogy egy számukra megfelelő szakmát válasszanak. HÍD II/A, illetve II/B program: 20 hónapos képzés azon 15. életévüket betöltött, alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező tanulók részére, akik már nem folytathatják tanulmányaikat általános iskolában. A tanulók az alapfokú iskolai végzettség megszerzése mellett rész-szakképesítést is szerezhetnek. HÍD II/C program: 10 hónapos képzés azon 15. életévüket betöltött, alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező tanulók részére, akik már nem folytathatják tanulmányaikat általános iskolában. A tanulók közismereti képzésben vesznek részt, melynek sikeres befejezésével alapfokú iskolai végzettségről szóló tanúsítványt szerezhetnek. HÍD II/C program felnőttoktatás: 10 hónapos képzés, nem tanköteles, de alapfokú iskolai végzettséggel még nem rendelkező felnőttek részére. 19

20 Szakképzés: Alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező tanulók részére az iskola OKJ-s szakképesítés és SNI tanulók esetén rész-szakképesítés megszerzését is lehetővé teszi. A jelenleg oktatott szakmacsoportok: Agrár-mezőgazdaság, Faipar, Gépészet, Könnyűipar. Az első szakképesítés megszerzésére térítésmentesen van lehetőség nappali tagozaton 25 éves korig, a második szakképesítés megszerzésére pedig esti képzés keretében szintén térítésmentesen van lehetőség es tanévben induló képzéseink Szakközépiskolai szakképzés: Továbbtanulási lehetőségek általános iskolai végzettséggel rendelkező tanulók számára: Szakmacsopo rt Szakképesí tés OKJ szám Kódszá m Képzé si forma A képzés időtarta m (év) Felvehet ő létszám Faipar Asztalos nappali 3 16 Könnyűipar Női szabó nappali 3 16 Gépészet Épület- és szerkezetla katos nappali 3 16 Egészségügy Szociális gondozó és ápoló nappali 3 16 Szükséges iskolai végzettség: Az általános iskola 8. osztálya betöltött 14. életév. Az asztalos szakma kivételével a tanuló jogosult az államilag finanszírozott szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra. Alkalmassági követelmények: Orvosi alkalmasság Integrált felkészítés: Biztosított A jelentkezés módja és ideje: A tanuló által kitöltött jelentkezési lapon ig Szakiskolai szakképzés: Továbbtanulási lehetőségek általános iskolai végzettséggel rendelkező SNI tanulók számára: Szakmacsopo rt Szakképesí tés OKJ szám Kódszá m Előkészítő évfolyam (faipar, gépészet, könnyűipar, mezőgazdaság) Népi kézműves Könnyűipar (szőnyegsz övő) Mezőgazdasá g Könnyűipar Képzé si forma A képzés időtarta m (év) Felvehet ő létszám nappali nappali 4 12 Kertész nappali 4 12 Textiltermé k- összeállító nappali

21 Asztalosipa Faipar nappali 2 12 ri szerelő Mezőgazdasá Kerti nappali 2 12 g munkás Bevontelekt Gépészet ródás kézi nappali 2 12 ívhegesztő Kerékpársz Gépészet nappali 2 12 erelő Szükséges iskolai végzettség: Eltérő tantervű általános iskolai végzettség, az előkészítő évfolyamra és a szakképzésre kizárólag Sajátos Nevelési Igényű tanulókat iskolázunk be. Alkalmassági követelmények: Orvosi alkalmasság A jelentkezés módja és ideje: A tanuló által kitöltött jelentkezési lapon ig Köznevelési HÍD programok: HÍD I.: Szakmacsopor t Szakképesíté s OKJ szá m Kódszá m Képzés i forma A képzés időtarta m (év) Felvehet ő létszám HÍD I. szakmai előkészítés - faipar, gépészet, nappali 1 10 könnyűipar, mezőgazdaság szakmacsoportokban Szükséges iskolai végzettség: Azon általános iskolát befejezett tanköteles tanulók számára, akik nem nyertek felvételt valamelyik középiskolába. A jelentkezés módja és ideje: A tanuló által kitöltött jelentkezési lapon ig HÍD II programok: Alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező tanulók számára kínált képzéseink: A Képzé Felvehe Szakma Képzés képzés Szakképesítés OKJ szám si tő csoport típusa időtarta forma létszám m (év) Könnyűi Textiltermékösszeállító par HÍD II/A nappali 2 10 Faipar Asztalosipari szerelő HÍD II/A nappali 2 10 Gépész Bevontelektródás et kézi ívhegesztő HÍD II/B nappali 2 10 Közismereti és szakmai előkészítő képzés - faipar, gépészet, könnyűipar, HÍD II/C nappali 1 20 mezőgazdaság szakmacsoportokban Szükséges iskolai végzettség: Általános iskolai hatodik vagy annál kevesebb befejezett évfolyam és betöltött 15. életév. Az ide jelentkező diákok számára lehetőséget biztosítunk alapfokú iskolai végzettség és egy rész-szakképesítés megszerzésére. Alkalmassági követelmények: Rész-szakképesítés esetén orvosi alkalmasság A jelentkezés módja és ideje: A tanuló által kitöltött jelentkezési lapon ig 21

22 Felnőttoktatás: Szakmacsoport Szakképesítés OKJ szám Képzési forma A képzés időtartam (év) Felvehető létszám Faipar Asztalos est 2 12 Könnyűipar Női szabó esti 2 12 Gépészet Épület- és szerkezetlakat os esti 2 12 Egészségügy Szociális gondozó és ápoló esti 2 12 Szükséges iskolai végzettség: A szakiskolai közismeret teljesülése és betöltött 16. életév. Alkalmassági követelmények: Orvosi alkalmasság A jelentkezés módja és ideje: A tanuló által kitöltött jelentkezési lapon ig Nyílt napok időpontjai: án és én vagy bármilyen előre egyeztetett időpontban várjuk az érdeklődőket. Egyéb fontos tudnivalók: Iskolánk pedagógiai programjában kiemelt szerepet tölt be az integrált nevelés, a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatása személyre szabott fejlesztési terv alapján. További információkért hívja a 62/ es telefonszámot! 22

23 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/ Fax: 62/ Honlap: Intézményvezető neve: Horváth Levente Attila Intézményvezető címe: Pályaválasztási felelős neve: Pleskonicsné Szabó Éva Pályaválasztási felelős címe: SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK (9-12. évfolyam) Ágazat Szakma-csoport Kódszám Képzési forma A képzés időtartama (év) Felvehető létszám (fő) Egészségügy Egészségügy 001 nappali Képző-és iparművészet Művészet 002 nappali Szükséges iskolai Általános iskola 8 évfolyamának elvégzése végzettség Alkalmassági Egészségügyi alkalmasság követelmények Integrált felkészítés Van. Iskolánk fogadja a sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulókat. A jelentkezés módja és ideje Jelentkezés a 28/2015 (V.28.) EMMI rendelet 2. számú mellékletében leírt határidő szerint: ig, a tanulók/szülők által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon. A jelentkezési lapot és tanulói adatlapot a nyolcadik évfolyamot végző tanulók az általános iskolájukban, vagy az internetről ( térítésmentesen szerezhetik be, illetve tölthetik le. Jelentkezés írásbeli felvételi vizsgára: Írásbeli felvételi egységes központi írásbeli felvételi vizsga vizsga tárgya Szóbeli felvételi vizsga matematikából és magyar nyelvből. Szóbeli felvételi vizsga nincs. 23

24 A felvételi eredmények értékelési szempontjai Az írásbeli felvételi vizsga tervezett helye és ideje Az alábbiakban leírt pontszámítás alapján határozzuk meg a jelentkezők rangsorát: 6-7. osztály év végi, 8. osztály félévi osztályzatok magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv és biológia (természetismeret) tantárgyakból, valamint a két utolsó év informatika/rajz osztályzata (max. 100 pont). Amennyiben a felvételiző a felsorolt tantárgyak valamelyikéből nem szerzett jegyet az általános iskolában, az adott tantárgyból a többi felvételi tantárgy átlagát számítjuk be. Az egységes írásbeli felvételin elért eredmény (matematika: max. 50 pont + magyar nyelv: max. 50 pont = max. 100 pont). Összesen elérhető 200 pont. Az azonos pontszámot elért tanulók közül előnyben részesülnek a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetűek. Amennyiben a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkező élni kíván az Nkt. 51. (5) bekezdésében biztosított jogával, az írásbeli jelentkezési laphoz csatolnia kell az erre vonatkozó kérelmet, valamint a szakértői bizottság véleményét. Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája 6724 Szeged, Kodály tér 1. Központi írásbeli: január 16, 10 óra A felvételről való értesítés módja és ideje A jelentkezőket és az általános iskolát írásban értesítjük április 26-ig A képzés kezdete 2016/2017. tanév rendje szerint, várhatóan szeptember 1. Emelt szintű érettségire való felkészítés Kötelező érettségi tantárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) mellett testnevelés és a komplex szakmai vizsgatárgy. Emelt óraszámú képzés Oktatott idegen nyelv/ek A tanulmányokat záró vizsga Kollégiumi elhelyezés Nyílt napok időpontjai Nincs angol vagy német A 12. évfolyam végén érettségi vizsga. (A négy kötelező és az 5. szakmai érettségi vizsgatárgyból.) A 13. évfolyam végén OKJ szakmai vizsga az egészségügyi ágazatban a választott szakképzésnek megfelelően, a képző-és iparművészeti ágazatban a divat-és stílustervező szakképzésnek megfelelően. Szeged Városi Kollégium kollégiumaiban november óra december óra 24

25 Egyéb fontos tudnivalók A négy év alatt közismereti és szakmai elméleti tantárgyak tanítása, valamint gyakorlati oktatás folyik. Csoportbontásban tanítjuk pl. az idegen nyelvet, matematikát, informatikát, magyar nyelv és irodalmat, ill. a szakmai tantárgyak jelentős részét. SZAKKÖZÉPISKOLAI SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező tanulók számára (9-11. évfolyam) Szociális szolgáltatás ok Szakképesítés OKJ szám Szociális gondozó és ápoló Szakmacsoport Kódszám Képzési forma A képzés időtartama (év) Felvehető létszám (fő) nappali 3 28 Szükséges iskolai Általános iskola 8 évfolyamának elvégzése. végzettség Alkalmassági Egészségügyi alkalmasság követelmények Integrált felkészítés Van. Iskolánk fogadja a sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulókat. A jelentkezés módja és ideje Jelentkezés a 28/2015.(V.28.) EMMI rendelet 2. számú mellékletében leírt határidő szerint: ig, a tanulók/szülők által kitöltött, az általános iskola által továbbított jelentkezési lapon. A jelentkezési lapot és tanulói adatlapot a nyolcadik évfolyamot végző tanulók az általános iskolájukban, vagy az internetről ( térítésmentesen szerezhetik be, illetve tölthetik le. Írásbeli felvételi Nincs vizsga Szóbeli felvételi Nincs vizsga A felvételi eredmények értékelési szempontjai Az alábbiakban leírt pontszámítás alapján határozzuk meg a jelentkezők rangsorát: 6-7. osztály év végi, 8. osztály félévi osztályzatok magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv és biológia (természetismeret) tantárgyakból (max. 90 pont). Amennyiben a felvételiző a felsorolt tantárgyak valamelyikéből nem szerzett jegyet az általános iskolában, az adott tantárgyból a többi felvételi tantárgy átlagát számítjuk be. Az azonos pontszámot elért tanulók közül előnyben részesülnek a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetűek. 25

26 A felvételről való értesítés módja és ideje A jelentkezőket és az általános iskolát írásban értesítjük április 26-ig. A képzés kezdete 2016/2017. tanév rendje szerint, várhatóan szeptember 1. Oktatott idegen angol vagy német nyelv/ek A tanulmányokat OKJ szakmai vizsga záró vizsga Kollégiumi Szeged Városi Kollégium kollégiumaiban. elhelyezés Nyílt napok időpontjai november óra december óra Egyéb fontos tudnivalók A képzés gyakorlatorientált (a tanítási órák 1/3-a közismereti tantárgy, 2/3-a szakmai elmélet, ill. gyakorlat). A képzés hiányszakmának minősül, így a tanulók a jogszabályoknak megfelelően- ösztöndíjban részesülnek. A szakmai vizsga után két év alatt érettségi bizonyítvány szerezhető. SZAKKÉPZÉS ÉRETTSÉGI UTÁN Továbbtanulási lehetőségek az iskolában a 13. évfolyamtól Ágazat Szakképesítés OKJ szám Képzési forma A képzés időtartama (év) Felvehető létszám (fő) Gyakorló ápoló nappali 2 34 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens Gyakorló képi diagnosztikai nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens nappali 2 34 Fogászati asszisztens nappali 2 34 Egészségügy Egészségügy Gyakorló gyógyszertári nappali 2 34 Egészségügy asszisztens Gyógy-és sportmasszőr (egy osztályban nappali 2 68 kihelyezett képzés Mórahalmon) Szociális nappali

27 Kisgyermek-gondozó, -nevelő Könnyű-ipar Ruhaipari technikus nappali 2 34 Gyakorló ápoló Gyakorló ápoló esti esti Fogászati asszisztens esti 2 34 Egészségügy Egészségügy Gyakorló gyógyszertári Egészségügy esti 2 34 asszisztens Gyógy-és sportmasszőr (kihelyezett képzés esti 2 34 Mórahalmon) Könnyű-ipar Ruhaipari technikus esti 2 34 Szükséges iskolai végzettség Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés* Nincs A jelentkezés módja és ideje Szóbeli felvételi vizsga A felvételi eredmények értékelési szempontjai Érettségi bizonyítvány. Kivétel: a 1+1 éves esti tagozatos gyakorló ápolóhoz előképzettség szükséges: általános ápoló vagy szociális gondozó és ápoló végzettség. Egészségügyi alkalmasság a megfelelő szakma elvégzéséhez. (Brunner Péter: Orvosi útmutató c. könyve szerint.) Az iskolában beszerezhető vagy a honlapról ( letölthető jelentkezési lapon április 3-tól június 30-ig. Pótjelentkezés augusztus 21-ig. Benyújtandó mellékletek: érettségi bizonyítvány (másolat), orvosi igazolás, nyilatkozat OKJ szakmai végzettségről (honlapról letölthető), felbélyegzett boríték Nincs Túljelentkezés esetén az érettségi vizsga eredményét vesszük figyelembe. A felvételről való Levélben, július 22-ig értesítés módja és ideje A képzés kezdete 2016/2017. tanév rendje szerint, várhatóan Oktatott idegen nyelv/ek szeptember 1. Angol vagy német 27

28 A tanulmányokat záró vizsga Kollégiumi elhelyezés Nyílt nap(ok) időpontja(i) Egyéb fontos tudnivalók OKJ szakmai vizsga Szeged Városi Kollégium november óra január óra. A 2. évfolyamot követően a gyakorló szint elérése után lehetőséget biztosítunk a magasabb szintű OKJ végzettség megszerzésére: Ápoló év ráépülés; Klinikai laboratóriumi asszisztens ,5 év ráépülés; Képi diagnosztikai nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens ,5 év ráépülés. Gyógyszertári asszisztens ,5 év. Esti tagozaton a második szakma megszerzése is ingyenes. SZAKKÉPZÉS Továbbtanulási lehetőségek esti tagozaton keresztféléves képzésben Általános iskolai végzettséggel Szakma-csoport Szakképesítés OKJ szám Szociális szolgáltatások Szociális gondozó és ápoló Képzé si forma A képzés időtartama (év) esti 2 34 Felvehet ő létszám (fő) Érettségi végzettséggel Szakmacsoport Szakképesítés OKJ szám Képzési forma A képzés Felvehető időtartama létszám (fő) (év) Szociális szolgáltatások Kisgyermekgondozó, nevelő esti 2 34 További információk a keresztféléves képzéshez A 2. szakma megszerzése is ingyenes! Alkalmassági követelmények Integrált felkészítés* Nincs A jelentkezés módja és ideje Egészségügyi alkalmasság a megfelelő szakma elvégzéséhez. (Brunner Péter: Orvosi útmutató c. könyve szerint.) Az iskolában beszerezhető, vagy a honlapról letölthető jelentkezési lapon november 15 - től december 30-ig. Pótjelentkezés január 15-ig. 28

29 Szóbeli felvételi vizsga A felvételi eredmények értékelési szempontjai Benyújtandó mellékletek: érettségi bizonyítvány (másolat), orvosi igazolás, nyilatkozat OKJ szakmai végzettségről (honlapról letölthető), felbélyegzett boríték Nincs Túljelentkezés esetén az érettségi vizsga eredményét vesszük figyelembe A felvételről való Levélben en keresztül, január 8-ig értesítés módja és ideje A képzés kezdete Várhatóan január 25. Oktatott idegen Angol vagy német nyelv/ek A tanulmányokat OKJ szakmai vizsga záró vizsga 29

30 Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Cím: 6720 Szeged, Stefánia 14. Telefonszám: 62/ Fax: 62/ Web: Intézményvezető Tráserné Horváth Annamária Intézményvezető Pályaválasztási felelős: Bereczné Juracsek Mariann szakmai intézményvezető-helyettes Pályaválasztási felelős Az igazság az, hogy amire összpontosítasz, afelé haladsz. Ne nézz a falra, összpontosíts oda, ahová el akarsz jutni. (Anthony Robbins) Tisztelt Olvasó! Alább a Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolájának felvételi tájékoztató anyagát olvashatja, amelyből információt kaphat a felvételi eljárás részleteiről, tájékozódhat az iskolában folyó oktatónevelő munka tanórai és tanórán kívüli céljairól, feladatairól és eszközeiről, bepillantást nyerhet mindennapjainkba. Mindezek intézményünk es tanévre tervezett képzéseihez szolgálnak alapul. A folyamatosan változó oktatási és szakképzési rendszerben iskolánk meghatározó szerepet tölt be a régió és Szeged város életében. Tanítványaink nyelvi, informatikai, szakmai, közgazdasági felkészültsége mind a felsőoktatási intézmények, mind a munkahelyek részéről elismert. A felsőoktatásba felvételiző középiskolások érettségi átlagpontszámait illetve a nyelvvizsgák arányát figyelembe véve iskolánk a szakközépiskolák mezőnyében kiemelkedően teljesít. Az általános iskola felkészítő munkájára építve tanítványaink képességeinek és készségeinek fejlesztése mellett célunk az, hogy érdeklődésüknek, tehetségüknek megfelelő értelmi és érzelmi fejlettségre tegyenek szert, s hasznos tagjai legyenek környezetüknek. Fontosnak tartjuk, hogy végzett tanítványaink szilárd értékrenddel, határozott életstratégiával, felelősségtudattal, általános intelligenciával rendelkező, művelt, kulturált közösségi emberekké váljanak. Ismerjék meg lehetőségeiket, önmagukat, legyenek döntésképes, aktív, kötelességtudó, toleráns emberek, akik képesek reális célokat kitűzni maguk és közösségeik elé. 30

31 Tanáraink és diákjaink a város társadalmi, kulturális és sportéletében is tevékenyen részt vállalnak. Szervezői rendezvényeknek, segítői és résztvevői országos, régiós és városi eseményeknek. Az iskola hagyományait az átalakulóban lévő oktatási rendszerben is szeretnénk megtartani, Önökkel és gyermekeikkel remélhetően iskolánk leendő tanulóival együtt. Kedves leendő Tanítványunk! Köszöntelek a Kőrösy nevelőtestülete és diákközössége nevében! Felvételi tájékoztató anyagunk azért készült, hogy információt kapj az iskolában folyó képzésekről, tájékozódhass lehetőségeidről; képeken, rövid ismertetőkön keresztül bepillantást nyerhess az iskolában folyó tanórai és tanórán kívüli eseményekbe, rendezvényekbe. Biztos vagyok abban, hogy választásodban segítségedre lesznek szüleid, de ha kiadványunk felkeltette érdeklődésedet, jövő évi képzéseinkről további részleteket olvashatsz a Középfokú képzés menüpont alatt a internetes oldalunkon, ahol számos információt találsz iskolánk egyéb aktuális rendezvényeiről is. Ismét lesz Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny, matematika, idegen nyelv és magyar irodalmi vetélkedő, ezekre várjuk jelentkezésedet. A Kőrösy média (media.korosy.hu) és Facebook oldalunk aktualitásokkal, sok-sok érdekességgel vár. Felvételi eredményeidhez, pályaválasztásodhoz sok sikert kívánok! Tráserné Horváth Annamária igazgató 31

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /014

Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /014 Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: gabord@gdszeged.hu Honlap: www.gdszeged.hu

Részletesebben

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014

Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /014 Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/014 Cím: 6724 Szeged, Mars tér 14. Telefonszám: 62/558-751 Fax: 62/558-755 E-mail: igazgato.szszc.gd@gmail.com Honlap:

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003 Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /005

Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /005 Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/005 Cím: 6723 Szeged, Gyík u. 3. Telefonszám: 62/547-014 Fax: 62/547-017 E-mail: - Honlap:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2018 19-es TANÉV Milyen képzésre jelentkezhetsz? Szakközépiskolai Szakgimnáziumi Képzési rendszerünk

Részletesebben

SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA (SZMK) OM: 201289

SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA (SZMK) OM: 201289 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA (SZMK) OM: 201289 TAGINTÉZMÉNYEIBE JELENTKEZŐ 8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA A tagintézményeinkben meghirdetett

Részletesebben

Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola

Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029768 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-9. Telefonszám: 06-62/241-988 Fax: 06-62/241-505 E-mail: eotvos@hiszk.hu

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KALMÁR ZSIGMOND TAGINTÉZMÉNY OM azonosító száma:029678 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. Telefonszám 62-222-246 Fax

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008 Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Cím: 6723

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Cím: Miskolc, 3530 Meggyesalja út 26. OM: 201189 Intézményvezető: Németh Katalin Pályaválasztási felelős: Pócsik Julianna igazgatóhelyettes Telefon: 06-46-505-195

Részletesebben

SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA (SZMK) OM: 201289

SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA (SZMK) OM: 201289 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A SZEGEDI MŰSZAKI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA (SZMK) OM: 201289 TAGINTÉZMÉNYEIBE JELENTKEZŐ 8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA A tagintézményeinkben meghirdetett

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007 Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/007 Cím: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Telefonszám: 62/551-540, 62/558-480 Fax: 62/444-178,

Részletesebben

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma: Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu

Részletesebben

Pályaválasztási kézikönyv. Szegedi Szakképzési Centrum. 2017/2018-as tanév

Pályaválasztási kézikönyv. Szegedi Szakképzési Centrum. 2017/2018-as tanév Pályaválasztási kézikönyv Szegedi Szakképzési Centrum 2017/2018-as tanév Bevezető Kedves Olvasó, kedves pályaválasztás előtt álló Diák, tisztelt Szülő! Gondoltak-e arra, hogy nem csak a fizetőeszköz, hanem

Részletesebben

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu

Részletesebben

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 6900 Makó, Posta u. 4-6. Telefonszám: 62/510-917 Fax: 62/510-917 E-mail: kerititkarsag@gmail.com

Részletesebben

SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Ágazat Kód Szakma Választható idegen nyelv. Felvehető létszám Gépészet IX Gépgyártástechnológiai 1 osztály angol 30 fő

SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Ágazat Kód Szakma Választható idegen nyelv. Felvehető létszám Gépészet IX Gépgyártástechnológiai 1 osztály angol 30 fő GYŐRI MŰSZAKI SZC LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA 9027 Győr, Mártírok útja 13 15. Tel.: 96/528-760, 20/447-0674, 30/335-3798, fax: 96/528-761 E-mail:

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma:

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: 201410 Cím: 6721 Szeged, Osztrovszky u. 5 Telefonszám: 62/543-533 Fax: 62/543-534 E-mail: titkarsag.szeged@szbi.hu

Részletesebben

Fodor József Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma:

Fodor József Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma: Fodor József i Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu

Részletesebben

A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása

A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása Az intézmény neve: OM azonosító: 203049 Az intézmény címe: 7623 Pécs, Rét utca 41-43. Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája Telefon: 72/517-880

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:

Részletesebben

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma:

Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-242 Fax: 62/547-242 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203058 Cím: 1041 Budapest, Görgey Artúr utca 26. Web: www.umszki.hu

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik!

A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! Szakképzési törvény változása: - Szakképzési centrumok létrejötte (2015. július 1.) - Szegedi Szakképzési Centrum

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

A 2016/17. tanévben induló osztályok

A 2016/17. tanévben induló osztályok Pécsi SZC Angster József Szakképző Iskolája 7623 Pécs, Rét u. 41-43. Intézmény neve: Pécsi SzC Angster József Szakképző Iskolája Címe: 7623 Pécs, Rét u. 41-43. OM azonosító: 203049 Telefon: 72/517-880,

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 1. Tel: 88/420-066, 420-004 Fax: 88/420-004 E-mail: iskola@tmvp.hu Honlap: www.tmvp.hu Intézményvezető:

Részletesebben

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008 Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám: 62/540-272

Részletesebben

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA CORVIN MÁTYÁS TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 029768 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám: 06-62-242-011 Fax: 06-62-241-806 E-mail: corvin@hiszk.hu

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy Zsilinszky u. 7-9. Telefonszám 62/222-246 Fax 62/222-246 E-mail kalmar@hiszk.hu

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051 Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 004 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7 0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, SNI típusa:

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója: Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430; 88/426-866 Telefax: 88/567-431 E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Felvételi eljárási rend

Felvételi eljárási rend Felvételi eljárási rend 2014/2015-ös tanév Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 Tisztelt Szülő, Kedves Érdeklődő Nyolcadikos! Iskolánkban 2004-től érettségire épülő szakképzés folyik. Közel

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu

Részletesebben

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 S Z A K G I M N Á Z I U M I O S Z T Á L Y O K Általános képzés (9-12. évfolyam) Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája Rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett szakmái és férőhelyei: Szakma száma Szakma megnevezése Férőhely 0831 ipari gépész 5 fő 0832 hegesztő 3 fő 0833 kőműves

Részletesebben

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Tagintézmény-vezető: www.szemere.miskolc.hu http://www.szemere-kollegium.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf

Részletesebben

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ; Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire

Részletesebben

Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakgimnáziuma OM kód:

Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakgimnáziuma OM kód: Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakgimnáziuma OM kód: 203060 2017/2018. tanévi Beiskolázási Tájékoztatója 1. oldal Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők!

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Tagintézmény-vezető:

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12.

Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Horváth Boldizsár i és Informatikai Szakgimnáziuma 9700 Szombathely, Zrínyi Ilona utca 12. OM azonosító: 203063 Elérhetőségek: Web: http://www.hbsz-szhely.hu

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat

VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. Felvételi szabályzat VM ASzK, Szakképző Iskola - Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola 6600 Szentes, Kossuth L. u. 45. OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 011 http://www.szentesinfo.hu/bartha Felvételi szabályzat 2012/2013-es

Részletesebben

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Hordozd a gyertyát! A Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Intézményi adatok: Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019 2020-as TANÉVRE Tagintézményünkben, a szakgimnáziumi osztályokban a 9-12. évfolyamokon szakmai érettségire, majd egy éves képzéssel technikusi OKJ-s vizsgára készítjük fel

Részletesebben