A LATIN-AMERIKAI INTEGRÁCIÓS TÖREKVÉSEK DINAMIKÁJA

Átírás

1 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Nemzetközi gazdálkodás szak Levelező tagozat Külkereskedelmi és vállalkozási szakirány A LATIN-AMERIKAI INTEGRÁCIÓS TÖREKVÉSEK DINAMIKÁJA Készítette: Zsebeházi Diána Budapest, 2009

2 2

3 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 5 Latin-Amerika napjainkban... 7 Az integrációk és jelentőségük...14 Az integráció szintjei Integrációs törekvések Latin-Amerikában Latin-amerikai integrációk Latin-Amerikai Integrációs Társulás Közép-Amerikai Közös Piac Karib-tengeri Közösség Déli Közös Piac Andesi Közösség Dél-Amerikai Nemzetek Uniója Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény, NAFTA Latin-Amerika világgazdasági kapcsolatai Az USA és Latin-Amerika kapcsolata Az Európai Unió és a latin-amerikai integrációk Magyarország és a latin-amerikai országok kapcsolata Következtetések Az integrációs törekvések lassulásának okai A jövő lehetőségei, a siker felé vezető út Befejezés Bibliográfia Táblázatok és ábrák jegyzéke

4 1. ábra: Latin-Amerika országai, forrás: es.wikipedia.org, Letöltés ideje: november 3. Argentína Bolivia Brazília Chile Kolumbia Costa Rica Cuba Dominikai Köztársaság Ecuador El Salvador Guatemala Haití Honduras Mexikó Nicaragua Panamá Paraguay Peru Uruguay Venezuela Isla Clipperton Guadalupe Francia Guayana Martinica San Bartolomé Puerto Rico San Martín 4

5 Bevezetés Latin-Amerika az utóbbi évtizedek során jelentős gazdasági, politikai és társadalmi változásokon ment keresztül, és napjainkban is folyamatosan változik, fejlődik. Talán földrajzi távolsága miatt feltűnően kevés figyelem irányul hazánkban erre a földrészre, pedig világgazdasági szerepe egyre nő. Témaválasztásomkor ezért is gondoltam Latin-Amerikára. Korábbi tanulmányaim során sokat foglalkoztam a térséggel, és mindig érdekelt a kultúrája, a történelme és az aktuális történések az egyes országokban. A húszadik században Európában felgyorsultak az integrációs törekvések és olyan egyezmények és társulások jöttek létre, mint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás, a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás vagy az Európai Unió. Egyértelművé vált, hogy az országok összefogással, szoros együttműködéssel nemcsak gazdasági, hanem társadalmi, politikai és más vonatkozásban is eredményesebben tudnak fejlődni, mint egyedül. A világgazdaság folyamatainak nemzetközivé válása pedig megkövetelte, hogy Latin- Amerikában szintén megerősödjenek ezek a törekvések, és minél gyorsabban, minél magasabb szinten tudjanak együttműködni és fejlődni az országok a létrejövő megállapodásoknak köszönhetően. Sajnos azonban sokszor azt láthatjuk, hogy a latinamerikai integrációk valamiért nem tudnak olyan sikeresen helyt állni, és működésük sokszor akadozik, elhal. Ilyenkor egy másik társulás létrehozásával, vagy a régi átnevezésével próbálnak új lendületet adni az együttműködésnek, de a kezdeti ambíciók ismét elhalványulnak, vagy más okok, például az egyes országok közötti politikai konfliktusok akadályozzák a sikert. Dolgozatom célja elsősorban a legfontosabb integrációk működésének és felépítésének bemutatása, valamint annak elemzése, hogy a tagországok kapcsolatai, együttműködése és konfliktusai akár a társuláson belül, akár másik integrációval-, hogyan befolyásolja annak folyamatait és működési dinamikáját. Ennek segítségével szeretnék választ kapni arra, hogy mi okozhatja, hogy a latin-amerikai integrációk sokszor nem tudnak olyan sikeresen működni, mint máshol. Ehhez először is szükségesnek tartom Latin-Amerika országainak és aktuális gazdasági helyzetének általános, összefogó elemzését, valamint az integrációk szintjeinek bemutatását. Végezetül pedig, mivel az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió is fontos világgazdasági hatalom, és mind kereskedelmi partnerként, mind segélyezőként 5

6 jelentős befolyással bír a latin-amerikai integrációs törekvések alakulásában, a velük folytatott párbeszéd, a fennálló kapcsolatok is bemutatásra kerülnek, valamint a hazánkkal való együttműködés lehetőségei. A téma fontosságát az is növeli, hogy Latin-Amerika olyan térség, amelynek különösen lényeges lenne, hogy az együttműködés révén minél nagyobb és gyorsabb fejlődést el tudjon érni. A viszonylagos fejletlenség problémái az országok életének minden szintjén megjelennek, melyek ellen sokkal hatékonyabban lehetne küzdeni összefogással, együttműködéssel és a politikák összehangolásával. Kiváltképp fontos lenne ez napjainkban, amikor a gazdasági világválság is megnehezíti a fejlődést, és az országok még inkább egymásra vannak utalva, hogy közös erővel könnyebben túljussanak ezen a nehéz időszakon.. 6

7 Latin-Amerika napjainkban Latin-Amerika alatt az Amerikai Egyesült Államok déli határától délre fekvő területeket értjük, Mexikót, Közép- és Dél-Amerikát, valamint a Karib térséget. Ide tartoznak azok az országok, amelyekben újlatin nyelveket beszélnek, tehát spanyolt, franciát, portugált. Az országokat a közös történelem, kultúra is összeköti, valószínűleg ezért hajlamosak az emberek egységként kezelni az egész földrészt, pedig Latin-Amerika területe 21 ezer km 2, lakosainak száma eléri az 560 milliót, és országainak földrajzi, gazdasági jellemzői is jelentős eltéréseket mutatnak. A lakosság összetétele is igen vegyes, a többség európai bevándorlók leszármazottai, de vannak indiánok, négerek és ázsiaiak is. Latin-Amerika legészakibb és legdélibb pontja között több ezer kilométeres távolság van, az éghajlat is változatos, nem beszélve a domborzati viszonyokról. A területen ugyanúgy megtalálhatók az őserdők, mint a száraz pusztaságok, a magas hegyek és a síkságok. A földrész nyugati felén végighúzódó Andok hegység mentén és a Közép-Amerikai térségben gyakoriak a természeti katasztrófák. A múlt, a kultúra és más közös vonatkozások miatt azonban sok a hasonlóság is az országok között. Latin-Amerika évszázadokon keresztül európai gyarmatosítók kezében volt, és csak a 19. század hozta meg az országok többségének a függetlenséget. Több állam még napjainkig is egy európai anyaország területének számít, például Franciaországhoz tartozik Guadalupe, Francia Guyana, Saint Martin, és más területek is, Aruba pedig Hollandiához tartozó autonóm térség. A 20. században az országok függetlenedése után főleg katonai hatalommal irányított államok jöttek létre. Sok országban diktatúrát vezettek be, melyeket belső forradalmak és zavargások kísértek. A század végére az országok többségében elindult egyfajta demokratizálódás, bár ezek minősége és sikeressége mind a mai napig megkérdőjelezhető. Az azonban kétségtelen, hogy ezek a folyamatok jelentős mértékben hozzájárultak a béke és stabilitás megteremtéséhez, ami a kormányok és országaik külső és belső megítélésén is sokat javított. A gazdaság területén ez a demokratizálódási folyamat a korábban zárt országok nyitásában mutatkozott meg. A 80-as évek stagnálása után a 90-es évek elején elkezdődött az állami cégek privatizálása és a gazdaság liberalizálása, mely a külföldi tőke beáramlását vonta maga után. A nyitás célja az export fokozása és a kereskedelmi lehetőségek javítása volt. Az országok átgondolták protekcionista vezérelveiket, és ekkor kerültek előtérbe az országok közötti együttműködésben rejlő lehetőségek és az integrációs törekvések. A 20. század végére Latin-Amerika nagyobb országaiban kialakult a piacgazdaság, vagy legalábbis elindult annak 7

8 kialakítása. Az export és import folyamatosan nőtt, csakúgy, mint a jelentősebb gazdasági mutatók, és az inflációt is sikerült visszafogni az országok többségében. A piaci liberalizáció és a gazdasági reformok a fejlődés megindulását eredményezték. Sajnos azonban a 90-es évek válságai jól mutatják, mennyire kitett Latin-Amerika a világgazdasági folyamatainak. Az országok többségében a kivitel nagy részét a mezőgazdasági termékek adják, és amikor csökkent ezek világpiaci ára, nem tudták megvédeni gazdaságaikat. A kereskedelem romlása pedig visszafogta a gazdasági fejlődést. 95-ben Mexikóban, 99 és 2001 között Argentínában vált kritikussá a gazdasági helyzet, és ezek a válságok jelentős hatással voltak a többi környező országra is. Ezeken kívül a 97-es ázsiai, majd 98-as orosz válság szintén hozzájárult a fejlődés megtorpanásához Latin- Amerikában, hiszen csökkentek az exportlehetőségek. Most, a 21. század elején pedig az Amerikai Egyesült Államokból kiinduló gazdasági válság sújtja Latin-Amerikát, és gazdaságai nem elég erősek és fejlettek, hogy visszaesés nélkül átvészeljék a válságot. Csökkenőben van az export és egyre kevesebb külföldi tőke áramlik be, mely a fejlődés egyik alapja lehetne. Az IMF számításai szerint azonban a világgazdasági válság a vége felé közeledik, és 2010-ben elkezdődhet ismét a növekedés. Latin-Amerika a 2009-es 2,5%-os visszaesés után 2010-ben majdnem 3%-os növekedést érhet el. 1 A Világbank elemzései szerint Latin-Amerikában kétféleképpen éreztette hatását a világgazdasági válság. Az egyik a pénzügyek, a másik a kereskedelem. Pénzügyi oldalról nézve fontos szem előtt tartani, hogy Latin-Amerika gazdaságai a válság kezdetén a korábbi évtizedeknél fejlettebb gazdaságuknak köszönhetően valamelyest megerősödve néznek most szembe annak következményeivel. A fogyatkozó külföldi befektetések, az értékpapírpiacok megingása és a kamatlábak emelkedése azonban az éves GDP növekedés 2,2%-os csökkenését okozza 2009-ben. Kereskedelmi szempontból az amerikai és európai kereslet drasztikus visszaesése és az exportált termékek árának csökkenése okoz bevételkiesést a térségnek. Néhány ország jobban megérzi a válság negatív hatásait, főleg azok, amelyek szoros kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatban vannak az USA-val. Így például Mexikó termelése 2009-ben várhatóan 5,8%-ot fog csökkenni. Ezzel szemben Brazília kevésbé október 12. 8

9 érintett, hiszen nagy belső piaccal rendelkezik, magas kereslettel és kereskedelmének exportja se az észak-amerikai kontinensre koncentrálódik. 2 Sok országban szociális problémák is nehezítik a fejlődést. Óriási a társadalmi különbség a gazdagok és a szegények között, és ez a demokrácia stabilitását is megkérdőjelezheti. A politikához közel álló elit ugyanis sokszor a nép félelemben tartásával próbálja magánál tartani a hatalmat, így is akadályozva a fejlődést. Ezen kívül magas az írástudatlanság, nem működik mindenhol megfelelően az oktatás és az egészségügy, és problémát jelent a korrupció, a bűnözés és a munkanélküliség. A latin-amerikai országokra általában jellemző, hogy a mezőgazdaság van túlsúlyban; Bolíviában például a népesség felének megélhetése függ tőle. 3 Az országok mezőgazdasága azonban nem eléggé fejlett, és ezért sokkal jobban kitett a külső tényezőknek, mint például az időjárás, vagy a külföldről érkező importtermékek ára. A kisebb országok és mezőgazdászaik nem tudják megvédeni érdekeiket a külföldi piacokon sem, így hátrányt szenvednek a nagyobb termelőkkel szemben. A fontosabb exportált termékek közé tartozik a kukorica, a cukornád és a szója. Fejlődő térség lévén jellemző az országokon belüli és az egymással határos országok közötti kereskedelem túlsúlya. A nagy földrajzi távolságokban lévő országok közötti kereskedelmet a rossz infrastruktúra is akadályozza. Sok helyen nincs kiépült országút hálózat, mely lehetővé tenné a termékek gyors és egyszerű szállítását. Az ipari termelés a mezőgazdaság túlsúlya miatt is hátrányban van; ezen kívül alacsony színvonal, szegényes termékskála és a fejlesztések elmaradása miatti lemaradás jellemzi. Ebből kifolyólag, míg Latin-Amerika exportját főleg az ásványkincsek, nyersanyagok és mezőgazdasági termékek adják, kénytelen gépeket és ipari termékeket importálni. A kereskedelem legnagyobb részét Mexikó, Brazília, Argentína, Chile és Venezuela bonyolítja. Mexikó kiváltságos helyzetben van, hiszen tagja a NAFTA-nak, az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Társulásnak, mely az USA-val és Kanadával biztosít számára előnyös kereskedelmi lehetőségeket, amely azonban, mint a válság kapcsán már említettem, negatív következményekkel is járhat, hiszen az Egyesült Államok vagy Kanada bármilyen gazdasági problémája hatványozottan sújtja Mexikót. Ugyanígy Venezuela is erősen kitett az amerikai 2 RIL..html október Annak ellenére, hogy jelentős földgáz tartalékai vannak. 9

10 kereslet változásainak, hiszen a világ egyik legjelentősebb kőolajtermelője lévén az Amerikai Egyesült Államok második legfontosabb kőolajszállítója. 4 A szolgáltatások szektora a 90-es évek végén szintén gyors fejlődésnek indult. A privatizációs folyamatoknak köszönhetően az északról és Európából érkező befektetések jócskán hozzájárultak a bankrendszerek, a telekommunikáció és az energiaszektor fejlesztéséhez. A jelenlegi világgazdasági válság azonban itt is érezteti hatását. A turizmus visszaesése főleg a karibi térségben okoz gondokat, ahol a turisták számának csökkenése amellett, hogy a szállodahálózat fejlődését is visszafogja, az államot is jelentős bevételektől fosztja meg. Az évek során tapasztalt fejlődés megerősítette Latin-Amerikát, hogy könnyebben szembe tudjon nézni a külső, világméretű gazdasági problémákkal és 2007 között sok országnak sikerült javítani a fizetési mérlegén, csökkent az állami szektor adóssága, erősödött a kereskedelem; ám Latin-Amerika mégsem eléggé erős, hogy ezt a mostani válságot visszaesés nélkül átvészelje. Csökken a termékek és szolgáltatások iránti külföldi kereslet, a tőkebefektetések elmaradoznak és a bankok is egyre óvatosabbak a hitelnyújtások során. A külföldön dolgozók hazautalásai is csökkentek, hiszen a fogadó országok is küzdenek a válsággal és 2009 között a Guatemalába történő hazautalások 5,9, a Kolumbiába érkezők 11,6%-kal csökkentek. 5 A növekvő bizonytalanság, hogy meddig fog elhúzódni a válság, és mennyire fogja még sújtani a különböző szektorokat, a befektetőket is visszatartja a beruházásoktól. A régió államai megpróbálták ellensúlyozni a válság okozta pénzügyi problémákat, és kamatcsökkentéseket eszközöltek. Ezen kívül bejelentették, hogy megnövelik az infrastruktúra javítására szánt összegeket, csökkentik az adókat, növelik a segélyeket. Kolumbiában például a becslések szerint a GDP 4,5%-ával, Peruban 3%-ával lesz ez egyenlő. 4 Mexikó után. 5 RIL..html, október

11 2. ábra: Latin-Amerika gazdasági növekedésének százalékos változása (pirossal GDP változása, zölddel a folyó fizetési mérleg, a GDP százalékában) Forrás: Letöltés ideje: október 15. Ahogy azt a grafikon is mutatja, 2009-ben a régió 2,2%-os GDP visszaeséssel számol, 2010-re viszont megindulhat a válságból való kilábalás, és már 2%- os növekedésre számítanak az elemzők. A folyó fizetési mérleg is hasonló tendenciát mutat. A es erős csökkenést egy viszonylag gyengébb javulás követi majd 2010-ben. Brazília szerencsésebb helyzetben van, mert kevésbé érzi az amerikai gazdasági válság negatív hatásait, mint a térség más országai, annak köszönhetően, hogy GDP-je nincs annyira kitéve a kereskedelem és a külföldi kereslet ingadozásainak. A brazil termelés így csak 1,1%-ot fog várhatóan visszaesni a 2008-as 5,1%-os növekedés után. A másik ország, amit ki szeretnék emelni, Venezuela, ahol a válság az olajárak esése miatt jelentősen rontotta az ország adatait. A gazdaság gyengülése kitarthat 2010-ig, és lehetséges, hogy csak 2011-ben könyvelhet el ismét növekedést. A becsült adatok szerint Venezuela lesz az egyetlen ország Latin-Amerikában, amelyik még 2010-ben sem fog tudni növekedéssel számolni. A Karib-tengeri térség gazdaságai leginkább a turisták számának csökkenése miatt gyengülnek. Csökken a kereslet a szolgáltatások iránt, és a világjárvánnyal fenyegető influenza miatt is kevesebben utaznak a karibi országokba. Ez a fogyasztás és az állami bevételek csökkenését is magával hozza, és ez a térség stagnálását okozhatja 2009-ben, a 2008-as növekedés után. A térségnek szintén jelentős kiesésekkel kell számolnia a hazautalások területén is, hiszen GDP-jének nagy részét ezek a pénzek teszik ki. A külföldről történő hazautalások csökkenése látványos visszaesést okozhat a fogyasztásban és a beruházásokban. Az, hogy Latin-Amerika mikorra fog tudni kilábalni a válságból nagyban függ a világgazdasági helyzettől, és attól, hogy a fejlődő országok mikorra és milyen mértékben tudják helyreállítani gazdasági növekedésüket. Azt pedig nehéz előre megmondani, hogy a 11

12 befektetők mennyire vesztették el bizalmukat, és mikorra kezd el ismét élénkülni a külföldi tőke beáramlása a térségbe. A kormányok a pénzügyi stabilitás megőrzése, az infláció és a munkanélküliség megfékezésére élénkítő csomagokat vezettek be, melyek az államadósságok növekedését okozzák. Az, hogy ezt hosszú távon mennyire tudják lefaragni, nagyban befolyásolja az országok külföld általi megítélését. Összességében elmondható, hogy Latin-Amerika az utóbbi évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül, bár vannak gazdasági, politikai és társadalmi problémák, amelyekkel még meg kell küzdenie. Ilyen a világgazdasági válság is, melynek végét még nem látjuk, sem a térség országaira gyakorolt hatások minden következményét. Latin-Amerika azonban hatalmas méretei és kiaknázatlan lehetőségei miatt a külföld számára is fontos lehet. Amint a kereslet ismét növekedni kezd, és a pénzügyi piacok is visszanyerik stabilitásukat, Latin- Amerika is tovább indulhat a fejlődés útján. 12

13 1. táblázat: Régiós előrejelzések Régiós előrejelzések Latin-Amerika és a Karib térség országai A. Fogyasztás növekedése 1. GDP (piaci áras) 5,8 4,2-2,2 2,0 3,3 2. Magánfogyasztás 4,0 4,6-0,9 2,3 3,5 3. Kormányzati kiadások 3,5 4,4 3,1 3,3 3,0 4. Befektetések 21,3 11,6-10,1 0,8 4,4 5. Export 5,0 1,6-7,7 2,3 5,1 6. Import 12,2 8,8-9,0 2,9 5,9 B. GDP növekedés 1. Magánfogyasztás 2,7 3,0-0,6 1,5 2,3 2. Kormányzati kiadások 0,5 0,6 0,4 0,5 0,4 3. Befektetések 4,2 2,6-2,5 0,2 1,0 4. Nettó export -1,9-2,0 0,8-0,3-0,5 C. Árváltozások 1. GDP (piaci áras) 10,6 13,4-12,7 6,6 9,5 2. Magánfogyasztás 1,2 1,4 1,2 1,3 1,4 3. Export 3,7 19,3-15,0 1,9 2,7 4. Import 2,5 14,7-6,8 1,4 1,9 D. GDP eloszlás 1. Magánfogyasztás 59,2 58,2 61,1 61,3 61,2 2. Kormányzati kiadások 16,9 17,1 17,6 17,7 17,4 3. Beruházások 22,4 24,0 22,4 22,1 22,4 4. Készletváltozások 0,8 0,7 0,7 0,7 0,6 5. Befektetések 23,2 24,7 23,1 22,8 23,0 6. Export 24,2 24,9 22,9 21,9 20,9 7. Import 23,2 24,5 24,4 23,4 22,3 E. Memo 1. Nominál GDP (milliárd dollár) 3427,0 4051,0 3458,4 3758,6 4254,7 2. Lakosság (millió) 551,9 558,9 566,0 573,0 580,0 3. Egy főre jutó GDP (dollár) 6209,3 7247,6 6110,7 6560,0 7335,3 4. Egy főre jutó reál GDP növekedés 4,4 2,9-3,4 0,7 2,1 6. Folyó fizetési mérleg (GDP %-a) 0,4-0,7-2,3-2,1-1,9 7. General government bal. (% GDP) 1,2 0,3-2,4-1,6-0,6 Forrás: Letöltés ideje: november 2. 13

14 Az integrációk és jelentőségük Európában már a második világháború után teret hódítottak az integrációs törekvések. Nem csak gazdasági szempontok voltak meghatározók, hanem szükség volt egy közös cél érdekében összefogni az országokat, hogy ne alakulhasson ki ismét egy olyan méretű konfliktus, mint a világháború. A nemzetközi kapcsolatok szorosabbra fűzésével pedig az országok gazdaságai is lehetőséget kaptak a fejlődére. Latin-Amerikában is viszonylag hamar elindultak az integrációs törekvések, de Európával ellentétben még nem jutottak el az integrációk magasabb fokáig. Az integráció alatt olyan folyamatot értünk, amely során két vagy több ország kifejezi együttműködési szándékát, és lépéseket tesznek a kereskedelmük javítása érdekében, összehangolva gazdaságpolitikájukat, vagy, ha magasabb szintű az együttműködés, akkor ez akár az országok életének más területeit is felölelheti, mint például az egyéb politikák, a kultúra, vagy a jogrendszer. Az integrációk elengedhetetlen követelménye, hogy az országok közös érdekük legyen az együttműködés, és tegyenek is ennek megvalósítása érdekében. Rengeteg körülmény befolyásolja egy integráció sikerét, ilyenek például, hogy az országok közös célokkal rendelkeznek-e, hogy az adott országok milyen gazdasági helyzetben vannak, hogy mennyire fejlettek, mekkora a területük stb. Az azonban kétségtelen, hogy egy integrációhoz való tartozás rengeteg előnnyel járhat. Együtt több mindenre képesek az országok, erejük egyesítésével nagyobb sikereket érhetnek el. Minden ország a maga adottságaival hozzájárul a közösség gazdaságaihoz, és ugyanígy profitálhat más ország másféle adottságaiból. Ha egy adott ország bizonyos területen fejlesztésekre szorul, a másik nagymértékben hozzájárulhat ehhez a saját lehetőségeinek köszönhetően. Az erőforrások így ésszerűbb elosztásra kerülnek, mely a fejlődés lehetőségét hordozza magában. A termelési tényezők jobb kihasználtsága révén nő a termelés mennyisége és javul a minősége. A kereskedelem liberalizációjával és a gazdasági kapcsolatok fejlesztésével fellendül a gazdaság, és a piacok is pozitív irányban változnak. Ahogy növekszik a verseny, a vállalatok fejlesztésekre kényszerülnek, ami a hatékonyságot növeli, és ez a fogyasztók számára is előnyös. Az új piacok új lehetőségeket és kihívásokat rejtenek magukban; új termékek jelenhetnek meg, és a már forgalomban lévők minősége is javul. Azzal, hogy az államok eltörlik az egymás közötti kereskedelmüket akadályozó vámokat, jelentős pénzforrásokat kénytelenek nélkülözni, amely azonban a gyorsuló gazdasági aktivitásnak köszönhetően megtérül. Az, hogy az országok között lezajlik a vámlebontási folyamat, nem csak azt jelenti, 14

15 hogy az állam elesik a vámbevételektől, hanem azt is, hogy neki sem kell a másik országba irányuló exportja után vámot fizetnie, ami főleg a gazdaságnak és annak szereplői számára előnyös. A piacok egyesítésével a vállalatok nagyobb esélyekhez jutnak, hiszen a másik ország piaca az ő piacuk is lesz, amely rengeteg lehetőséget rejt magában a terjeszkedésre és a fejlődésre. A gazdaságok fejlődése más területekre is kihat. Ha az országoknak sikerül egy hatékony, erős gazdasági alapokon nyugvó együttműködést létrehozni, az a köztük lévő politikai, szociális párbeszédet is javítja. Mindez fordítva is igaz, kölcsönösen hatnak egymásra. A megfelelő politikai, szociális párbeszéd a gazdasági kapcsolatok alakulására is hatással van. Az országok gazdasági érdekei mögött mindig másmilyenek is vannak, melyek a politikai, gazdasági, társadalmi területen illeszkednek az adott ország hosszú távú célkitűzéseihez is. Az integrációk államközi szinten is több előnnyel járnak. Az országok egy blokkot alkotva javítják világgazdasági pozíciójukat, és a nemzetközi folyamatokban is erősebb tárgyalási pozícióban vannak. A hatalom ilyen formájú kiterjesztése főleg a kisebb országok esetében fontos. A kisebb országok jobban rá vannak kényszerülve a tömörülésre, akár náluk fejlettebb, akár az ő fejlettségi szintjükön álló országokkal működnek együtt. Számukra igazán fontos, hogy a nemzetközi fórumokon javítsák tárgyalási pozíciójukat, és érdekeik így jobban legyenek képviselve. Sérülékenységük és más, nagyobb gazdasági potenciállal rendelkező országoknak való kitettségük így csökkenthető. Ha az integráció két vagy több fejlődő ország között jön létre, hasonló problémáik és az azokra adandó válasz közös megtalálásában segíthetik egymást. Közösen, közös erővel sikeresebben javíthatnak az őket hátrányosan érintő kérdéseken. Fejlett és fejletlen országok közötti együttműködés révén a fejlett új piacokat nyerhet és munkaerőhiányát is pótolhatja. A fejlődő ország pedig a felé irányuló beruházásokból és modernizációs lehetőségekből profitálhat. Brazília és Argentína is viszonylag fejlettnek tekinthető a régióban, mégis aktívan közreműködnek az integrálódási folyamatok előremozdításában, mert nekik is érdekük az egységes Latin-Amerika, az egységes piac. A NAFTA esetében például az USA munkaerőt kap Mexikótól, amelyik így a hazautalások révén a fogyasztás növekedéséhez járul hozzá. Ezen kívül az USA mexikói befektetései révén piacot nyert, Mexikó pedig a fejlesztésekben látta ennek hasznát. A fejlődő országok közötti integrációk dinamikusabb kapcsolatokat tesznek lehetővé, és ilyenkor nem a gazdasági elmaradottság elleni küzdelem a cél, hanem a fejlődés további gyorsítása és a piaci lehetőségek még jobb kihasználása. 15

16 Természetesen az integrálódás negatív hatásokkal is jár. Ilyen, hogy az adott ország veszít gazdasági szuverenitásából, és a másik államtól való függése csökkenti mozgásterét. A függetlenség feladása, a többi országgal való szoros együttműködés és összefonódás például a hazai piac védelmének lehetőségét is korlátozza. Ha különböző fejlettségi szinten lévő országok próbálnak integrálódni, gondot okozhatnak az országok közötti eltérések mind politikai, mind gazdasági szinten. A fejlettebb ország nagyobb erővel fog rendelkezni a társuláson belül, mely szintén a kisebb állam kiszolgáltatottságát okozhatja. Másik probléma lehet, mint ahogy ez Latin-Amerikában is történik, hogy a fejlett ország, ebben az esetben az USA kereslete elsősorban nyersanyagokra és a primer szektor termékeire koncentrálódik, és ezeket importálja. Így azonban a latin-amerikai iparosodás, a fejlődés háttérbe szorul, és az országok nincsenek rákényszerítve, hogy kereskedelmük ne az elsődleges termékek exportjára korlátozódjon. Fontos hatás még, hogy az integrációk létrejöttével az egyes országok gazdasági fejleményei szinte egyenlő mértékben jelennek meg a többi országban is. Ez nem mindig negatív, lehet pozitív is. Ha ugyanis az egyik ország fellendülőben van, az a másikra is kihat. Ha az egyikben javul a kereskedelem, nő a fogyasztás, akkor a másikban is fog. Egy gazdasági recesszió azonban ugyanilyen gyorsan és mértékben jelenik meg az országokban. Ez Latin- Amerikára főleg jellemző, mert ebben a térségben magas az országok egymásra utaltsága és a régión belüli kereskedelem. A mai világban egyik ország sem engedheti meg magának, hogy ne tartozzon valamilyen integrációhoz. A globalizáció egyre inkább teret hódít, és mindent nemzetközivé tesz. Az az ország, amelyik nem akar lemaradni, egy integráció tagjaként érhet el jobb pozíciót a világgazdaságban. Az együttműködésnek több szintje is van, de már egy másik országgal kötött bilaterális egyezmény is sokat segíthet egy ország gazdaságának. Csatlakozni egy nagyobb szervezethez pedig az előnyök sokaságával járhat. A változások ilyenkor nem csak gazdasági jellegűek lehetnek, hanem társadalmiak, politikaiak, jogiak, kulturálisak is, az integráció milyenségétől függően. Meghatározó, hogy az államok mennyire érdekeltek a közös politikák kidolgozásában, mennyire hajlandók elmélyíteni kapcsolataikat. Egy integráció mélységét az adja, hogy az államok között létrejövő kapcsolatok mennyire szorosak. Ha például az országok csak kereskedelemakadályozó intézkedéseiket, szabályaikat törlik el (vám-, és nem vámjellegű akadályokat), gyenge integrációról beszélhetünk. Ezzel ellentétben mély az integráció, ha az országok közösen dolgozzák ki politikáikat, 16

17 összehangolják lépéseiket, és ezen együttműködés nem csak a gazdaság kérdéseire korlátozódik. Ilyen szempontból többféle integrációs szintről beszélhetünk. Az integráció szintjei Az országok közötti együttműködés legelső szintje a preferenciális övezet. Ennek célja a kereskedelem fejlesztése és a kereskedelmi kapcsolatok mélyítése másik országnak nyújtott kedvezményekkel. Ilyenkor bizonyos termékek vámját csökkentik, de nem törlik el teljesen, vagy más kedvezményeket nyújtanak egymásnak az országok. Ilyen rendszer volt a 30-as években a Brit Nemzetközösség. Ez a fajta integráció nagyon laza kapcsolatot jelent az országok között, szinte minimális kötelezettségvállalással. Ennél szorosabb együttműködést feltételez a szabadkereskedelmi övezet kialakítása. Ilyenek például az EFTA, a NAFTA és a CEFTA. Az effajta integráció esetében minden ország megtartja önálló politikáját harmadik országok felé, de az integrációt alkotókkal lebontják a kereskedelmi akadályokat. Általában minden termékre vonatkozik a vámeltörlés, csak néhány kivétel lehetséges. A Mercosur esetében például Argentína autó- és Brazília cukoriparával tettek kivételt, mert ezek elsőleges fontossággal bírnak az adott országban. Szabadkereskedelmi övezet létrehozásakor csak a gazdaságpolitika azon részét kell feladni, mely a tagországokkal folytatott kereskedelmet érintik. Az integráción kívül minden ország megtartja saját politikáját harmadik országokkal szemben. Az integrációk egyik mélyebb formája a vámunió. Ilyet hozott létre El Salvador és Guatemala 1999-ben, hogy megkönnyítse a kereskedelmet a két ország között, mely a régión belüli kereskedelem 65%-át adja. 6 Később csatlakozott Honduras, Nicaragua és Costa Rica, létrehozva így a Közép-Amerikai Közös Piacot (MCCA). Vámunió esetén az országok gazdaságpolitikájuk nagyobb részét adják fel és közösen dolgozzák ki az egymás közötti liberalizáció folyamatát. Harmadik országok felé alkalmazandó politikájukat is együtt alakítják. Ez az integrációk első fokozata, ahol megjelenik a nemzetek fölöttiség. Mivel az országok közös politikát alkalmaznak egymás között és más országok felé, amelyet közösen kell kialakítaniuk, a tárgyalások során felszínre kerülnek a különböző országok eltérő érdekei október

18 és az, hogy melyik ország mennyire tud hatással lenni az integrációs folyamatokra. A közös fellépés azonban nemzetközi szinten az egész vámunió érdekérvényesítési képességét növeli. A következő társulási szint a közös piac, mint a már említett MCCA vagy Ázsiában az ASEAN. Ennél az integrációs formánál megjelenik a négy szabadságjog: az áruforgalom és a szolgáltatás-kereskedelem szabadsága és a munkaerő (személyek) illetve a tőke szabad áramlása. Egyik ország sem különböztetheti meg hátrányosan a másik országból való termékeket, személyeket és nem korlátozhatja a pénzforgalmat a közös piacon belül. Ezek biztosítása feltételezi a vámok lebontását, mindenféle kereskedelmi korlát, például adminisztrációs nehézségek, mennyiségi korlátozások eltörlését, és az adózási rendszerek harmonizálását. A gazdaságpolitikák összehangolása, a kifelé alkalmazandó vámtarifák megállapítása kompromisszumok kötését, bizonyos érdekek feladását feltételezik az országok részéről, de ezeket ellensúlyozni képesek az integrációval járó más előnyök. A gazdaságok ilyen szintű együttműködése a lehetőségek még jobb kihasználását teszik lehetővé. Az integrációk egyik legmélyebb fokozata a pénzügyi unió. Ez már majdnem teljes együttműködést és a gazdasági szuverenitás feladását jelenti. Ilyenkor minden pénzügyi kérdésben, mint például az árfolyam-, a monetáris, vagy a költségvetési politika, közösségi szinten döntenek az országok. Ezen kívül létre hoznak közös pénzügyi intézményeket, melyek segítenek az együttműködés összehangolásában. Pénzügyi unió létrehozásához azonban erős és stabil gazdaságokra van szükség, melyek fejlettségükkel biztosítani tudják egy közös valuta használatát és a teljes pénzügyi együttműködést. Az Európai Uniónak, 1999-ben sikerült elérni ezt az integrációs fokozatot az eurózóna megalkotásával, és a közös valuta, az euró bevezetésével, mely már 16 ország törvényes fizetőeszköze. Latin-Amerikában is sokat hallani kezdeményezésekről, melyek egy közös pénz bevezetését tűzik ki célul. Hugo Chávez például sucre -nak, Evo Morales pacha -nak, Alan García pedig dél-amerikai peso -nak szeretné elnevezni a fizetőeszközt. A lényeg azonban nem az elnevezésen van, hanem hogy az országok tervezik az ilyen szintű együttműködést, hogy hozzájáruljanak gazdaságaik összehangoltabb pénzügyi folyamataihoz. Megemlíteném a politikai uniót is, mely azonban még csak elméleti szinten létezik. Említést nyer az Európai Unió 1992-es Maastrichti szerződésében is, de létrejötte az államok szuverenitásának olyan szintű feladását követelné meg, amelyre a közeljövőben valószínűleg 18

19 egyik ország sem lesz hajlandó. Politikai unió esetében ugyanis az együttműködés minden formája államközi szinten történik, és az államok közös irányítása alatt. Integrációs törekvések Latin-Amerikában Mára Latin-Amerika minden országa számára nyilvánvalóvá vált, hogy globalizálódó világunkban az integrációk létrehozása a fejlődés alapja. A térség majdnem minden országa tagja valamilyen gazdasági blokknak, sőt, sok közülük többnek is. Az integrációk révén Latin- Amerika jelentősen javíthatja tárgyalási pozícióját a világgazdaságban zajló tárgyalások és események során, és az országok együttműködése a fejlődést is elősegíti. A közös kulturális alap, a közös nyelv, és a gazdaságok szerkezetének és alapvető jellemzőinek hasonlósága nagyban segítheti ezen folyamatokat. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy ország ne próbálja szorosabbra fűzni kapcsolatait másokkal a fejlődés érdekében, és ez Latin-Amerikában különösen fontos, hiszen a térséget főleg fejlődő országok alkotják. A társulások szükségessége nem kérdéses, inkább azok milyensége az, amire a hangsúly helyeződik, és ami a nehézségeket okozza. Az országokat sok minden összeköti, de ugyanakkor vannak különbségek is, melyek megnehezítik az együttműködést. Ilyen például, hogy nincs minden ország azonos fejlettségi szinten. Brazíliában az egy főre eső GDP tízszer annyi, mint Bolíviában - az elsőben $, a másodikban $- 7, és mégis mindkét ország tagja a Mercosur-nak. Az ekkora különbségek akadályozhatják az integráció céljainak elérését, hiszen egyik visszahúzhatja a másikat a fejlődésben, illetve a szegényebb országban nem is a fejlődés gyorsítása lesz így a cél, hanem annak elindítása. Jelentős tényező még a globalizáció, mely az egész világot nézve jobban sújtja a fejlődő országokat, mint a fejletteket. Ezért se meglepő Latin-Amerika ellenérzése, és hogy az országok többsége tart a felgyorsuló piaci folyamatoktól, mert nem képesek a megfelelő gyorsasággal és módon reagálni rájuk. A megváltozott, modern fogyasztói szükségletek miatt a fejletlen szerkezetű gazdaságok és azok szektorai nem lehetnek versenyképesek. Fontos lenne azonban látni, hogy a globalizáció az országok fejlődéséhez járul hozzá, a hangsúly a folyamat alakításán van. 7 es.wikipedia.org, október

20 A 60-as években Latin-Amerikában gyakoriak voltak a katonai puccsok, és általános volt a politikai instabilitás. A szocialista tendenciák voltak az uralkodóak, amely együtt járt a szoros orosz kapcsolatokkal. A gazdaságok az importhelyettesítést részesítették előnyben, és nem nyitottak a külvilág liberalizálódása felé. Az országok inkább zárt rendszerként működtek, befelé építkezve, nemzeti vállalatokat hozva létre. Ilyen környezetben nem kezdhetett el kialakulni a piacgazdaság, és a külvilág modernizálódó piaci folyamataitól egyre távolodtak a latin-amerikai országok. Az 1980-as évek végén egyre inkább látszott, hogy ez a rendszer nem fenntartható, és be is következett a Szovjetunió széthullása. Ekkor Latin-Amerikában is kérdésessé vált a szocialista vezetés, politika és gazdasági rendszer fenntarthatósága. Az országok kénytelenek voltak újragondolni hosszú távú stratégiájukat. Hirtelen azzal találták szembe magukat, hogy a világ fejlettebb országaiban kialakult a liberalizmus és a kereskedelem szabadpiaci körülmények között zajlik, valamint, hogy a kapitalizmusnak fel kell váltania a szocialista elveket, ha szeretnének európai és észak-amerikai módra ők is a fejlődés útjára lépni. A megkezdődött privatizációs és liberalizációs folyamatok újak voltak az országok számára, nehézkesen működtek. Ezek az évek, évtizedek így egyáltalán nem voltak alkalmasak arra, hogy bármilyen társulást kialakítsanak és utána képesek is legyenek működtetni azt. Az instabil belpolitika, a harc a hatalomért lefoglalta az országok vezetőit, és a gazdasági fejlődés háttérbe szorult. Annak ellenére azonban, hogy a körülmények és a nemzetközi viszonyok nem voltak megfelelőek az integrációk problémamentes létrehozásához, mégis sikerült pár országnak fokoznia együttműködését és aláírni szerződéseket, igaz, egyes esetekben az USA kezdeményezésére és forrásaira támaszkodva. Ilyen volt az 1961-ben az uruguayi Punta del Este-ben aláírt megállapodás. Ez bizonyos mértékben összefogta a latin-amerikai országokat. Az egyezség, vagy angol nevén szövetség (Alliance for Progress), valójában egy tízéves amerikai segítségnyújtás volt, mely beruházások révén 20 milliárd dollárt juttatott Latin-Amerikába. A cél a gazdasági együttműködés fokozása és az országok közötti kereskedelem elősegítése volt; a végső cél pedig egy szabadkereskedelmi övezet létrehozása lett volna. Mindezt agrárreformokkal, modernizációval, az infrastruktúra javításával, a versenyképesség növelésével próbálták elérni. A megállapodást minden dél- és közép-amerikai ország aláírta, kivéve Kubát. Másik ilyen integráció volt az ALALC, a Latin-Amerikai Szabadkereskedelmi Társulás, mely 1960 és 1980 között működött, és 11 ország írta alá az egyezséget. Azért is fontos megemlíteni, mert ez volt az első latin-amerikai gazdasági integráció. Ezen kívül 1960-ban létre hozták a Közép-amerikai Közös piacot, 1969-ben az Andesi Közösséget, 1973-ban a Karib-tengeri Közösséget, 1980-ban a Latin-amerikai Integrációs Társulást, 1991-ben a MERCOSUR-t, és 20

21 2004-ben az UNASUR-t, mely integrációk ismertetésével a következő fejezet foglalkozik. Fontos kitérni a NAFTA-ra is, mely, bár Mexikót az Egyesült Államokkal és Kanadával köti össze 1994 óta, mégis jelentős szerepe van a latin-amerikai gazdasági és politikai kapcsolatok vonatkozásában. 21

22 2. táblázat: Latin-amerikai integrációk Integráció megnevezése Spanyol nyelvű rövidítése Alapítás éve Integráció szintje Tagállamok Latin-amerikai Integrációs Társulás ALADI 1980 szabadkereskedelmi övezet Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Kuba, Ecuador, Mexikó, Panama, Paraguay, Peru, Uruguay, Venezuela, Közép-amerikai Közös Piac MCCA 1960 szabadkereskedelmi övezet Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras, Nicaragua Karib-tengeri Közösség Caricom 1973 vámunió Antigua és Barbuda, Bahamák, Barbados, Belize, Dominika, Granada, Guayana, Haiti, Jamaica, Montserrat, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, San Vincent és a Grenadine szigetek, Suriname, Tirinidad és Tobago Déli Közös Piac MERCOSUR 1991 Andesi Közösség CAN 1969 korlátozott vámunió szabadkereskedelmi övezet Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay Bolívia, Kolumbia, Ecuador, Peru Dél-amerikai Nemzetek Uniója UNASUR 2008 szabadkereskedelmi övezet (folyamatban) Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Ecuador, Guayana, Paraguay, Peru, Suriname, Uruguay, Venezuela Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulás TLCAN 1994 szabadkereskedelmi övezet Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Mexikó Forrás: saját szerkesztés 22

23 Latin-amerikai integrációk 3. ábra: Kereskedelmi és integrációs kapcsolatok Latin-Amerikában Forrás: www. integracionsur.com 23

24 Latin-Amerikai Integrációs Társulás Asociación Latinoamericana de Integración, ALADI 1960-ban tizenegy ország közreműködésével létrejött a Latin-Amerikai Szabad- kereskedelmi Társulás, mely 1980-ig működött. Célja a tagországok közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése és egy szabadkereskedelmi térség létrehozása volt, melyet tizenkét év alatt terveztek kialakítani. Később ez a határidő húsz évre tolódott, majd mikor látszott, hogy ez az időpont sem tartható, 1980-ban az integráció átalakult. Mivel a korábbi kudarc okai elsősorban az országok közötti nagy fejlettségi különbségek voltak, ezért az új társulásban ennek kiküszöbölésére nagyobb hangsúlyt fektettek. Az új kezdeményezés neve Latin- Amerikai Integrációs Társulás lett, melyet 1980-ban a Montevideói Szerződés aláírásával hozott létre 11 ország: Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Ecuador, Mexikó, Paraguay, Peru, Uruguay, Venezuela, majd 1999-ben csatlakozott Kuba, és nemrég, 2009-ben Panama. Az alapító okmány aláírásával egy jogi és szabályozó keretet fogadtak el az országok, melyek alapul szolgálnak a további együttműködés kialakításához és későbbi szerződések megkötéséhez. Az elődintézmény által elfogadott egyezményeket egy az egyben átvették, de az alapelveken és célokon módosítottak. A Latin-Amerikai Integrációs Társulás esetében már sokkal nagyobb rugalmasság figyelhető meg, hiszen az országok differenciáltabban vesznek részt a kereskedelmi akadályok lebontásában és a szabadkereskedelmi övezet létrehozásában. Itt is cél egy közös gazdasági térség kialakítása, de fontos a fokozatosság. Inkább preferenciák, kedvezmények nyújtásával próbálják erősíteni a kereskedelmet, és azt is a fejletlenebb országok előnyben részesítésével. Például Bolívia, Ecuador és Paraguay -a három legkevésbé fejlett ország- külön kedvezményeket is kap a társuláson belül. Az integráció alapelvei közé tartozik tehát a tagországok fejlettségi szintjének megfelelő bánásmód és annak megfelelő kedvezmények nyújtása, valamint a magas szintű rugalmasság a kereskedelmi akadályokat lebontó intézkedések összehangolása során. Az elsődleges cél tehát a gazdasági fejlődés, melyet egy preferenciális, majd szabadkereskedelmi térség létrehozásával szeretnének elérni, hosszú távú tervként pedig egy közös piac kialakítása is felmerült, ám ehhez sok időre, és más integrációkkal való szoros együttműködésre is szükség lesz. 24

25 Az integrációs folyamat elmélyítésének három eszközét különböztethetjük meg a társuláson belül: egyrészt regionális vámkedvezmények nyújtását, mely a tagországok által előállított termékekre vonatkozik, és amely alacsonyabb vámot állapít meg, mint a kívülről, harmadik országból érkező áruk esetében. Másik eszköz bizonyos regionális egyezmények megkötése, melyek minden tagországra vonatkoznak, és a legkülönbözőbb témaköröket érinthetik, mint például a mezőgazdaság, turizmus, környezetvédelem, tudományos és technikai fejlődés, stb. Ezeken kívül születnek egyedi megállapodások is, melyeket az egyes tagországok egymással kötnek, és amelyek így csak rájuk érvényesek. A társulás nyitott bármelyik latin-amerikai ország előtt, mely kéri felvételét és lefolytatja a csatlakozási tárgyalásokat. Ezen kívül szükséges még, hogy a tagországok kétharmados többséggel ezt jóváhagyják ellenszavazat nélkül. A többi térségbeli államon kívül az integráció más társulások felé is nyitott, és aktívan részt vesz a velük folytatott kapcsolatok elmélyítésében multilaterális megállapodások létrehozásával és tevékenységeik összehangolásával. Így például szoros együttműködés figyelhető meg a MERCOSUR-ral és az Andesi Közösséggel is. Az integráció három fő szervezetén keresztül alakítja működését. A Külügy- miniszterek Tanácsa a legfelsőbb döntéshozó szerv, melyet a tagországok külügyminiszterei alkotnak, és a Bizottság javaslatára ül össze, és csak minden tagország részvétele esetén hoz döntést. Másik ilyen intézmény az ún. Értékelési és Konvergencia Konferencia, mely az integrációs, ezen belül pedig a tárgyalási folyamatokat felügyeli és intézi a társuláson belül. Célja a gazdasági integráció kiterjesztésének elősegítése. A harmadik szervezet a Bizottság, melyet a tagországok képviselői alkotnak, és állandó fóruma a tárgyalásoknak. Rendszeres ülései során segít a Montevideói Szerződés alapelveinek megvalósításában, és konkrét terveket, elemzéseket készít, majd felügyeli a megállapodások és szerződések kivitelezését. Minden országot két fő képvisel, egy állandó és egy változó tag. A Bizottság tizenöt naponta ülésezik, és döntései elfogadásához az országok kétharmados többsége kell. Egy elnök és két alelnök vezeti munkájukat. A három fő politikai szerven kívül még munkacsoportok és egyéb segédszervezetek segítik az integráció működését. Előbbiek a Bizottság munkáját segítik, az utóbbiak pedig inkább konzultációs, tanácsadó szerepkörrel rendelkeznek. Mindkét csoport részlegei speciális témakörökre fókuszálnak, így például léteznek munkacsoportok, melyek jogi, vagy adminisztrációs, vagy termékpiaci, vagy piacra jutási kérdésekkel foglalkozik; illetve Költségvetési, Pénzügyi és Monetáris, valamint Szektoriális Tanács. Ezeken kívül még 25

26 meg kell említeni a Főtitkárságot, mely a társulás technikai szerve, és főleg javaslatokat tesz, értékeléseket és tanulmányokat készít az integráció céljainak elérése érdekében. Az említett szervezetek ülésein részt vehetnek az úgy nevezett megfigyelő országok és intézmények is, melyek a nem titkosított dokumentumokhoz is hozzáférhetnek. Ilyenek például El Salvador, Honduras, a Spanyol Királyság, a CEPAL (az ENSZ Latin-amerikai Gazdasági Bizottsága), az Amerika-közi Fejlesztési Bank vagy akár az Egészségügyi Világszervezet. Ezek azok az országok és szervezetek, amelyekkel az integrációnak is érdeke szorosan együttműködni, és összehangolni tevékenységüket a célok elérése érdekében. Újdonság a társulás életében, hogy 2009 augusztusa óta Panama is tagállam, ami hűen tükrözi az integráció aktivitását és elszántságát. Az ország 1987 óta volt megfigyelő státuszban, így elég hosszú idő állt rendelkezésre, hogy csatlakozása zökkenőmentesen történjen. Taggá válásával életbe kell léptetnie a Latin-Amerikai Integrációs Társulás kedvezményes vámtarifáit, meg kell nyitnia piacát a többi tagállam előtt, és preferenciális elbánásban kell részesítenie azokat az országokat, amelyeket az integráció egyezményei szerint ez megillet. Az aktivitás további bizonyítéka még azon megállapodások sora, amelyeket más integrációkkal és szervezetekkel kötnek, valamint a tagországok között létrejövő, integráción belüli egyezségek és szerződések. Elsőre példaként szolgálhat az az energetikai együttműködési szerződés, mely 2008-ban a Latin-Amerikai Integrációs Társulás és az ENSZ Latin-Amerikai és Karibi Bizottsága (CEPAL) között a természeti erőforrások jobb kihasználása érdekében jött létre, és amelyhez idén az Amerikai Államok Szervezete (OEA) is csatlakozott. Ezen kívül 2009 első félévében 11 megállapodás született a tagországok között, ilyen például a Chile és Kolumbia közötti szabadkereskedelmi egyezmény, vagy Kuba és Venezuela, Brazília és Mexikó, a MERCOSUR és Chile közötti kereskedelemi szerződések. Ami az integráció gazdasági helyzetét illeti, 2008-ban összességében nőtt az export és az import is, annak ellenére, hogy augusztusban elkezdte éreztetni hatását a világgazdasági válság a térségben. Ebben a hónapban ugyanis esett az exportált termékek világpiaci ára és októberre a kereslet is csökkent. A visszaesés után gyenge javulás mutatkozott, amelynek sikerült a kereskedelmi mérleget javítania. A következő ábra az export alakulását mutatja január és májusa között. 26

27 4. ábra: A külkereskedelem alakulása január és májusa között (milliárd dollár) Forrás: Letöltés ideje: október 20. A gazdasági válság főleg a kereskedelmet, a foglalkoztatást és a pénzügyi szektort érinti negatívan. Következményei ellen mélyebb integrációra és szorosabb együttműködésre van szükség. A cél elérése érdekében nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, de nem szabad feladni egy szabadkereskedelmi térség létrehozásának tervét. A válságon kívül az is hátráltathatja a folyamatokat, hogy az országok különböző fejlettségi szinten vannak, és a fejletlenebbek visszatartják a fejlettebbeket. Ezért is merült fel a Külügyminiszterek legutóbbi, áprilisi ülésén, hogy ne csak konszenzussal lehessen döntéseket hozni, és hogy azok az államok, akik tudnak és készen állnak rá, előre léphessenek a kevésbé felkészültebb országok felzárkózása nélkül. Az említett ülésen szintén szóba került a szabadkereskedelmi terület létrehozásának előmozdítása érdekében a szolgáltatások liberalizációjának kérdése és akciótervek kidolgozásának szükségessége, hogy a fejlett és kevésbé fejlett országok közötti aszimmetriákat kezelni tudják. Ezen kívül előtérbe került a társadalmi kérdések bevonása is a társulás rendszerébe, amely fontos lépés lenne, hiszen az integráció mélyítéséhez járulna hozzá. Ehhez konkrét irányelvek kidolgozására és elfogadására, szorosabb együttműködésre és az intézményi háttér kialakítására is szükség lesz a jövőben, mely az eddigi tapasztalatok alapján nem fog kudarcba fulladni. Ezen kívül, ha a világgazdasági válságból a térség hamar kilábal, és a kereskedelem ismét fellendül, az országok közötti kapcsolatok is megkövetelik a szorosabb és egyre magasabb szintű együttműködést. 27

28 Közép-Amerikai Közös Piac Mercado Común Centroamericano, MCCA 1960-ban, a Managuai Szerződés aláírásával El Salvador, Guatemala, Honduras és Nicaragua létrehozta a Közép-Amerikai Közös Piacot, melyhez két évvel később Costa Rica is csatlakozott. Azóta ez az alapokmány és ennek kiegészítései szerint működik az integráció. Fő cél a gazdaságok egyesítése, a közös erőfeszítések előmozdítása a fejlődés érdekében, és az életszínvonal javítása a térségben. Bár nevében szerepel a közös piac elnevezés, az integráció még nem áll ezen a szinten. Jelenleg vámunióként működik, harmadik ország felé közös külső vámokat alkalmaznak a tagországok. Bizonyos szinten már sikerült elérni a személyek és áruk, valamint a tőke szabad áramlását, mely azon gazdasági szabadságjogok közé tartoznak, melyek a közös piac megszületéséhez elengedhetetlenek, de ezek alkalmazása még fejlesztésre és a térség egészére való kiterjesztésre szorul. Az integráció intézményei a megalakulás óta többé-kevésbé változatlan módon működnek. Főbb irányító szervei a Minisztertanács, a Gazdasági Integrációs Bizottság és a Közép-Amerikai Gazdasági Integrációs Titkárság. Ezen kívül több segédszervezet is hozzájárul a megfelelő működéséhez, ilyen például a Közép-Amerikai Gazdasági Integrációs Bank. A társulás történetében fontos időszak volt a 90-es évek eleje. Előtte ugyanis a politikai és gazdasági bizonytalanságok a szervezet elégtelen működéséhez vezettek, és csak egy jelentős átszervezés tudott segíteni a helyzeten. Reformokat hajtottak végre, például új fizetési rendszert vezettek be, és megerősítették, átszervezték az integráció folyamatait és szervezetét. A gazdasági, kereskedelmi folyamatok új lendületet kaptak, és így 8 év alatt (1990 és 1998 között) 160%-kal nőtt az export, mely éves szinten 12,7%-ot jelentett. Az integráció USA-val való kapcsolata folyamatosan változó tendenciát mutat. Az Egyesült Államok 1984 óta saját kezdeményezésére a közép-amerikai országok fejlődésének elősegítése érdekében a karibi térség országaiból érkező árukra vámkedvezményeket ad. A földrajzi közelség mellett ez is hozzájárul, hogy az USA a Közép-Amerikai Közös Piac 28