Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok"

Átírás

1 Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelenség oka /2010 Magyarok Kijevi Egyesülete Kijev Ukrajnai Magyar Napok % Visszavont /2010 Beregardói Református A beregardói református parókia tetőszerkezetének felújítása % Késői feladás Érvénytelen összesen Magyar kulturális intézmények, szakmai szervezetek, alkotó közösségek, művelődési műhelyek működésének és kulturális tevékenységének Javasolt összeg i Járási Máltai Szeretetszolgálat Kárpátmedencei Ifjúsági Mozgássérült Tábor % i Járási Mozgáskorlátozottak A BJME évi működésének és rendezvényeinek Egyesülete % Beregvidéki Művészeti- és Zeneiskolák Magyar művészeti és gyermek zeneiskolák hangszer-, Mezőkaszony Egyesülete hangtechnikai eszköz fejlesztése % / / / /2010 Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesülete Járási Jótékonysági A BNYPSE működési költségeinek és programjainak % /2010 Guti Községi Tanács Gut Hangosító berendezések és fellépő ruhák beszerzése a guti kultúrház számára % /2010 II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Rákóczi napok a főiskolán % /2010 Jótékonysági " A Tiszaásványi Audio-vizuális eszközök beszerzése a Tiszaásványi Tiszaásvány Gyerekekért" Kúltúrház részére % /2010 KAMOT Jótékonysági A KAMOT JA évközi kulturális rendezvényei % /2010 Kárpátalja Kárpátaljai Területi Jótékonysági Alapitvány Minaj Kárpátaljai Kulturális intézmények, programok % / /2010 Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága Érvénytelen pályázatok A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége éves működésének, és soros programjainak A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága működési-, kulturális programjainak szervezési költségeihez való hozzájárulás % % /2010 Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség A KMKSZ rendezvényeinek % / /2010 Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség i Járási Kárpátaljai magyar kulturális szövetség técsői alapszervezete Técső /2010 Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet /2010 Kárpátaljai Magyar Oktatásért Szülők és Pedagógusok Tanácsa A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség i Járási Szervezetének téli hagyományőrző, kulturális és sportrendezvényeinek A KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű programjainak A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet működésének biztosítása % % % KAMOT-rendezvények lebonyolítása %

2 /2010 Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség A KMPSZ működésének és kulturális tevékenységének % /2010 Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola Az oktatásban végbemenő tartalmi és szerkezeti változások Jótékonysági az európai közösségekben % /2010 Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház A színház autóbuszának felújíitása % /2010 Kezünkben a Jövő A KaJA működésének és programjainak % /2010 KMKSZ Munkácsi Középszintű A KMKSZ Munkácsi Középszintű programjainak Munkács % /2010 KMKSZ Munkácsi Városi Munkács A Munkácsi Zrínyi Ilona Könyvtár működése és fejlesztése % /2010 KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Nagyszőlős /2010 KMKSZ i Középszintű /2010 Lvivi Magyarok Kulturális Szövetség Lemberg A KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű programjainak A KMKSZ i Középszintű programjainak A Lembergi Magyarok Kulturális Szövetség működési költségeinek és kulturális programjainak rész % % % /2010 Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai A MÉKK évközi hagyományos rendezvénysorozata Közössége Kárpátalján, iroda-fenntartási költségek % /2010 Magyarok Kijevi Egyesülete Kijev A Magyarok Kijevi Egyesülete működési költségei % /2010 Palágykomoróci Magyar Hagyományőrző Magyar Hagyományőrző Társaság infrastrukturális Palágykomoróc Társaság fejlesztése % /2010 Rahói Járási Ukrán Magyar Kulturális A rahói kulturális, oktatási és információs központ Rahó Együttműködési Társság működésének és programjainak % /2010 Szolyvai Emlékparkbizottság Kárpátaljai A Szolyvai Emlékpark további tevékenységének, Szolyva Jótékonysági szervezet fenntartása % /2010 Szolyvai Magyar Kulturális Szövetség Szolyva A Szolyvai Magyar Kulturális Szövetség működésének és évközi rendezvényeinek % /2010 Técsői Arany Ősz Művelődési Egylet Técső XI. Anyáknapi és határmenti magyar kórusok nemzetközi találkozója % /2010 Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Az UMDSZ évközi kulturális rendezvényeinek % /2010 Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szervezetének técsői alapszervezete Técső 4.1. Összesen A 13.técsői II. Rákóczi Ferenc Szavalóverseny lebonyolításának % Kárpátaljai magyar egyházi programok Javasolt összeg /2010 A Técsői református egyház gyülekezete Técső A Técsői Református Líceum fenntartási költségeihez való hozzájárulás % /2010 Barkaszói Református Barkaszó A Barkaszói református egyház parókia termének fűtéssel való felszerelése % /2010 Batári Református Batár A Batári Református Templom belső felújítása % /2010 Bátyúi Református Bátyú Templombelső felújítása % /2010 Benei Református Bene A benei református műemlék templom felújítása % /2010 Beregdédai Református Beregdéda Anyagbeszerzés tetőfedéshez, ill. nyílászárók cseréje a gyülekezeti házon % /2010 Beregi Református Egyházmegye Anyagvásárlás a missziós központ tetőcseréjéhez % /2010 i Református Egyház A közösség ereje % /2010 Borzsovai Görögkatolikus Mezőgecse A borzsovai görögkatolikus templom felújítása %

3 /2010 Borzsovai Református Nagyborzsova A Borzsovai Református Parókia építésének befejezése % /2010 Bótrágyi Református Egyház Bótrágy A bótrágyi református parókia tetőterének és tetőszerkezetének a kialakítása % /2010 Cserkészliliom a Keresztény Ifjúságért Csodaszarvas Kárpát-medencei Labdarúgó Torna % /2010 Csetfalvai Református Csetfalva A csetfalvai református parókia építése % /2010 Csomai Görög Katolikus Csomafalva Csomai templom fűtésszerelésének befejezése % /2010 Dédai Görög Katolikus Beregdéda Parókia külső felújítása Dédán % /2010 Derceni Református Dercen Speciális tűzoltógarázs építése % /2010 Eszenyi Református Eszeny Eszenyi református templom tetőszerkezetének felújítása % /2010 Fancsikai Református Fancsika A Fancsikai Ref. Templom felújítása % Farkasfalvi Görög Katolikus A farkasfalvai görög katolikus templom ikonosztázionjának /2010 Tiszabökény % elkészítése /2010 Feketepataki Református Feketepatak Kerítésépítés a Feketepataki Ref. Parókiához % /2010 Fertősalmási Református Fertősalmás Templomunk felújítása építésének 200. jubileumi évfordulójára % /2010 Forgolanyi Görög Katolikus Forgolányi görög katolikus parókia tetőszerkezetének Forgolány építése % /2010 Fornosi Református Fornos Anyagvásárlás a parókia külső felújításához % /2010 Gálocsi Református Gálocs Közösségi ház kialakítása, a munka folytatása % /2010 Gecsei Görög Katolikus Mezőgecse A mezőgecsei parókia átépítése % /2010 Halábori Református Halábor Fűtés bevezetése a Halábori Református Templomba % /2010 Haranglábi Református Kisharangláb Anyagvásárlás a parókia felújításához % /2010 Hetyeni Református Hetyen A Hetyeni Református Fiúgyermekotthon felújítása % /2010 Huszti Római Katolikus Egyház Huszt A huszti templom orgonájának felújítása % /2010 Jánosi Görög Katolikus Egyház Jánosi A Jánosi Görög Katolikus Egyházközösség kántorlakásának a tetőszerkezetének cseréje % /2010 Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög A Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum fenntartási Karácsfalva Katolikus Líceum hozzájárulásának % /2010 Kárpátaljai Katolikus Szent Márton A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye programjainak Egyesület % /2010 Kárpátaljai Ref. Egyházkerület Levéltára A KRE Levéltára és Múzeuma anyaggyűjtő és értékmentő és Múzeuma munkája % /2010 Kárpátaljai Református Egyházkerület Missziós lelkészi szolgálati lakás építésének első fázisa % /2010 Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) /2010 Kaszonyi Református Egyház Mezőkaszony KRISZ-alkalmak, ifjúsági konferenciák szervezése % A kaszonyi református templom kerítésének felújítása és külső tereprendezés % /2010 Királyházai Református Királyháza A Királyházai Református Templom felújítása % /2010 Kisbégányi Református Kisbégány Villamos hálózati anyagbeszerzés a kisbégányi gyülekezeti házhoz és annak beépítése % /2010 Kisdobronyi Refromátus Kisdobrony Gyülekezeti ház kialakítása Kisdobronyban % /2010 Máramaros-Ugocsa Egyházmegye Tiszapéterfalva Épületvásárlás Esperesi Hivatal kialakításához % /2010 Mezőgecsei Református Egyház Mezőgecse Csomai Református Játszótér % /2010 Mezővári Református Vári A parókia tetőszerkezetének cseréje %

4 /2010 Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye /2010 Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye Munkács / /2010 Munkácsi Szent István Líceum Informatika és Idegen Nyelv Szakiránnyal Nagybégányi Görög Katolikus /2010 Nagyberegi Református Líceum Nagybereg / /2010 Nagymuzsalyi Református Nagypaládi Görög Katolikus Szavaló- és hittanverseny a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar egyházközségeiben Egyházmegyei levéltár és szórványoktatási program % % Munkács Hozzájárulás a Líceum évi működési költségeihez % Nagybégány Templombővítés % A Nagyberegi Református Líceumban megrendezendő nemzetközi programok % Nagymuzsaly Narancsik Imre Ref. Művelődési Központ fejlesztése % Nagypalád Nagypaládi görög katolikus templom építésének folytatása % /2010 Nagyszőlősi Szociális Karitatív Központ Nagyszőlős A lelkigyakorlatok fenntartása % /2010 Nevetlenfalui Református Nevetlenfalu / /2010 PALÁGYKOMORÓCI GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG RAHÓI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA (EGYHÁZKÖZSÉG) Palágykomoróc A Nevetlenfalui Ref. Templom felújítása, építésének 100. évfordulójára ünk gyöngyszeme, templomunk ékessége-az ősi Krisztus-ikon restaurálásának folytatása % % Rahó A kőrösmezői plébánia nagytermének átalakítása % /2010 Salánki Görög Katolikus Salánk Lelkigyakorlatos programok szervezése % /2010 Salánki Református Egyház Salánk A Salánki Református Gyülekezet Ifjúsági Ház belső felújításának folytatása % /2010 Sárosoroszi Református Sárosoroszi A sárosoroszi ifjúsági és gyülekezeti munka eszköztárának bővítése % /2010 Sárosoroszi Római Katolikus Egyház Sárosoroszi A Sárosoroszi Római Katolikus Egyház parókiájának és közösségi háza területének rendezése és parkosí % /2010 Sislóci Görög Katolikus Sislóc A KONCHÁZI GÖRÖG KATOLIKUS TEMPLOM BELSŐ FELUJíTÁSÁNAK BEFEJEZÉSE % /2010 Szent Erzsébet Katolikus Jótékony Társadalmi Szervezet Munkács A munkácsi Szent Erzsébet ingyenkonyha fenntartása % /2010 Szent József Karitasz Jótékonysági Huszt Hozzájárulás a Karitasz fenntartásához % /2010 Szent Márton Karitász Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Munkács A "Szent Márton Karitasz" fenntartásához való hozzájárulás % /2010 Szernyei Református Szernye A Szernyei Ref. templomrenoválása % /2010 Tiszaágteleki Református Tiszaágtelek A Tiszaágteleki Református Templom felújítása % /2010 Tiszaásványi Református Tiszaásvány /2010 Tiszabökényi Görög Katolikus Tiszabökény A Tiszaásványi Református parókiájának felujitása A tiszabökényi görög katolikus parókia tetőszerkezetének átfedése % % /2010 Tiszabökényi Református Tiszabökény Missziós lelkipásztor lakás kialakítása % / / /2010 Tiszabökényi Római Katolikus Egyházközösség Tiszakeresztúri Református Tiszapéterfalvai Református Tiszabökény Tiszabökényi Szent István római-katolikus kápolna-templom további építése % Tiszakeresztúr Református Parókiánk építésének befejezése % Tiszapéterfalva Napközi otthon létrehozása hitünkért és magyarságunkért %

5 /2010 Tiszaújhelyi Református Tiszaújhely A Tiszaújhelyi Ref Parókia építésének befejezése % /2010 Tiszaújlaki Református Tiszaújlak Tiszaújlaki Református Parókiaánk külső renoválása % /2010 Tivadarfalvai Református Tiszapéterfalva Missziós házunk felújítása % /2010 Újakli Református Újakli Templomépítés Újakliban % /2010 Újbátyúi Református Bátyú Az Újbátyúi Ref. parókia vízellátottságának biztosítása % /2010 i református egyház Az i Református templomának felújítása % /2010 i Római Katolikus Szt. György Plébánia Az ungvári római katolikus ingyekonyha fenntartása % /2010 Verbőci Református Verbőc A parókia fűtésrendszerének korszerűsítése % /2010 Viski Református Visk Református óvoda a viski gyülekezetnek % /2010 Zápszonyi Református Zápszony A Zápszonyi Református Templom Pad és Padlózatának Felújítása % Összesen Ifjúsági közösségek kulturális tevékenységének Javasolt összeg /2010 i Járási Máltai Szeretetszolgálat Babaklub az ifjúsági munka segítségével % /2010 i Református Egyház Hajnalcsillag - Frissítés % /2010 Cserkészliliom a Keresztény Ifjúságért Cserkészfogadalmak éve - 20 éves jubileumi programsorozat % /2010 Gordiusz Kárpátaljai Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség DROG-STOP! % /2010 II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége Öregdiákok VI. találkozója % /2010 KAMOT Jótékonysági Pályaválasztási börze % /2010 Kárpátaljai Fejlesztési Társaság Aréna - Ifjúsági Szabadegyetem és Fesztivál % /2010 Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági néptánc- és népművészeti együttesek találkozója % /2010 Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség "Átal mennék én a Tiszán..." megyei népdaléneklési és költészet napi szavalóverseny szervezése, lebo % /2010 Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet KRISZ-székház infrastrukturális fejlesztése, működésének (KRISZ) % /2010 KMKSZ Munkácsi Középszintű Munkács Gyermeknap és Betlehemes Találkozó szervezése % /2010 Mezőgecsei Református Egyház Mezőgecse Ukrán nyelvoktatás % /2010 Pro Patria Magyarságért Civil Szervezet Tiszabökény A Tiszabökényi Néptáncegyüttes népviseleti ruhájának beszerzése % /2010 Szent Miklós Egyesület Nagybégány Romzsa Tódor útján % /2010 Sztojka Sándor Jótékonysági Karácsfalva A Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum éves ifjúsági programjainak lebonyolítása % /2010 i Nemzeti Egyetem Felkészitő Kulturális napok az UNE magyar karán a Hallgatói Tanfolyamok Kara Önkormányzat szervezésében % /2010 i Nemzeti Egyetem Pszihológia Női egyenjogúság formálódása a diákság körében egy Tanszék többnyelvű közösségben (konferencia) % Összesen A magyar épített és szellemi örökség ápolása és új emlékjelek megalkotásának

6 Javasolt összeg /2010 A Técsői Magyarok Oktatásának és Az első világháborúban elhunyt técsői lakosok Técső Kulturájának fejlesztéséért emlékművének visszaállitása % /2010 i Református Egyház A Kálvin János Szakkollégium nyílászáróinak cseréje % /2010 Csepei Református Csepe 800 éves templomunk renoválása % /2010 Dobó István Magyar Hagyományőrző Társaság Ungtarnóc Dobó István múzeum infrastrukturális fejlesztése % /2010 Huszti Római Katolikus Egyház Huszt A huszti temetőkápolna felújítása % /2010 II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Főiskola nagyberegi tájházának a belső felújítása % /2010 Jánosi Görög Katolikus Egyház Jánosi A Jánosi Görög Katolikus templom ritkaságszámba menő tégla kerítésének a restaurálása % /2010 Jánosi Református Egyház Jánosi A Jánosi református templom felújítása % /2010 Kárpátaljai Fejlesztési Társaság XIX. sz. végi XX. sz. elei városi vezetők emlékhelyeinek, sírhelyeinek rekonstrukciója % /2010 Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Emléktábla és emlékműállítás % / / / /2010 Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség i Járási KMKSZ Munkácsi Középszintű KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete Munkács A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark továbbfejlesztése 2. szakaszának Műemlékjellegű épület felújítása, magyar sírok karbantartása % % Nagyszőlős Műemlékjellegű épület felújítása % Mezőgecse Emlékpark létrehozása honfoglaló őseink emlékére a Kajdy kúria előtti téren és a Kajdy kúriából kivezető alagút bejáratánál 1804-ben épült Bástya állagmegóvása % /2010 Mezőgecsei Református Egyház Mezőgecse Mezőgecse % /2010 Mezőkaszonyi Római Katolikus Mezőkaszony A Mezőkaszonyi r. k. templom orgonájának felújítása % /2010 Minaji Református Egyház Minaj A Minaji Református templomának szerkezeti felújítása a templom újjáépítésének 100. évfordulója alkalmán % /2010 Munkácsi Református Munkács Munkácsi parókia - épített és szellemi örökség megalkotása % / /2010 Nagymuzsalyi Református Palágykomoróci Református /2010 Péterfalvi Görög Katolikus Tiszabökény /2010 Ráti Református Rát, Nagyrát /2010 Szolyvai Emlékparkbizottság Kárpátaljai Jótékonysági szervezet Nagymuzsaly 673 éves kőtemplomounk értékeinek ápolása, megőrzése % Palágykomoróc Palágykomoróci műemléktemplom belső felújítása % Szolyva Emlékkereszt állítás a görög katolikus vértanú papok emlékére A Ráti Református templomának külső felújítása A Szolyvai Emlékpark siratófalának meghosszabbítása, a Csonka-beregi, Nagykaposi, Halmi feliratos emléktáblák felállítása % % % /2010 Técsői Római Katolikus Técső A técsői Szent István templom felújításának % /2010 Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség II. Rákóczi Ferenc szobrának felállítása ban %

7 /2010 i Magyar Tannyelvű Drugeth Drugeth-emlékmúzeum és iskolamúzeum kialakítása az Gimnázium ungvári magyar gimnáziumban % /2010 Viski Falusi Zöldturizmus Szövetség Visk A viski tájház istállójának felújítása % Összesen Magyar nyelvű könyv és folyóirat, szakmunkák és jegyzetek kiadásának. Kárpátaljai magyar írott és elektronikus média Javasolt összeg /2010 Beregi Hírlap szerkesztősége A Beregi Hírlap digitalizálásának és működésének % /2010 i Református Egyház Ismerkedő hétköznapi hősökkel % /2010 Gordiusz Kárpátaljai Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség VITAMIN+ a fiatalokért! % /2010 II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Tankönyvek, jegyzetek, szakkönyvek kiadása % /2010 Intermix kiadó A Kárpátaljai Magyar Könyvek c. sorozat további kiadványainak megjelentetése % /2010 Jánosi Görög Katolikus Egyház Jánosi Bendász Dániel "Helytállás és tanúságtétel" című könyv megjelentetése % /2010 KAMOT Jótékonysági A KAMOT Évkönyv 2011 kiadása % /2010 Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kárpátaljai Magyar Fiatal Kutatók tudomanyos irasainak Kutatók Szövetsége megjelenttetese % /2010 Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség A Kárpátalja c. lap megjelentetési költségeihez való hozzájárulás % /2010 Kárpátaljai magyar kulturális szövetség técsői alapszervezete Técső Kiadványok megjelentetési költségeihez való hozzájárulás % /2010 Kárpátaljai Magyar Média Fejlesztéséért Élet-Jel közművelődési magazin megjelentetése % /2010 Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet A Kárpátaljai Magyar Krónika és a KMMI-füzetek további megjelentetése % /2010 Kárpátaljai Magyar Oktatásért Szülők és Pedagógusok Tanácsa KAMOT-kiadványok megjelentetése % /2010 Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség A KMPSZ módszertani segédanyagai, illetve az Irka 4 és a Közoktatás 2 lapszámának kiadása % /2010 Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) A KRISZ TESÓ című magyar folyóirat fenntartása, kiadása % /2010 KMKSZ i Középszintű Írott és elektronikus média % /2010 Korrespondens Jótékonysági utómunka állomás (PC) és kameratartozékok vásárlása, komputerpak fejlesztése % /2010 Lvivi Magyarok Kulturális Szövetség Lemberg "Lemberg és a lembergi magyarok" c. utikönyv kiadása % /2010 Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Az Együtt c. negyedéves, irodalmi, művészeti, kulturális folyóirat , 3. és 4. számának megjelentetése, az Együtt-nivódíjak átadása % /2010 Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége Kárpáti Igaz Szó 90 év a magyarság szolgálatában! % Csak a tárhelyre, bútor- és gépkocsibesz erzésre nem fordítható.

8 /2010 Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete Mezőgecse A "Mezőgecsei Hírmondó" szerkesztőségének informatikai hátterének biztosítása % /2010 Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye Munkács Az Új Hajtás c. magyar nyelvű római katolikus havilap % /2010 Nagybégányi Görög Katolikus Kárpátaljai magyar görög katolikusok lelkiségi lapjának Nagybégány kiadása % A "NAGYDOBRONY" HAVILAP MEGJELENÉSÉNEK ÉS A /2010 Nagydobronyi Községi Tanács Nagydobrony SZEKESZTŐSÉG IRODÁJÁNAK ESZKÖZBESZERZÉSI % TÁMOGATÁSA /2010 Sámuel A Sámuel Hírlevele % /2010 Szent Márton Karitász Kárpátaljai Megyei Az 1. osztályos ukrán nyelvtankönyv összeállítása és Munkács Jótékonysági kiadása % /2010 Szent Miklós Egyesület Nagybégány Görög katolikus népénekeskönyv % /2010 Sztojka Sándor Jótékonysági Karácsfalva 100 éve született Romzsa Tódor boldoggá avatott vértanú püspök % /2010 Teleházakért Jótékonysági A Kárpátinfo hetilap megjelentetési költségeihez való hozzájárulás % /2010 i Nemzeti Egyetem Felkészitő Felvételi tájékoztató az i Nemzeti Egyetem magyar Tanfolyamok Kara karáról a 2010/2011-es tanévre % /2010 Ung-vidéki Hírek lap Magyar nyelvű sajtó % Összesen Lebonyolító szervezetek részére művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek működésének és programjainak továbbpályáztatás céljából Javasolt összeg /2010 Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Közgyűjteményi programok továbbpályáztatásra % Művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények és /2010 Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet szervezetek működésének, programjainak lebonyolítói % pályázatai Kárpátalján /2010 Kárpátaljai Magyar Oktatásért 4.6. Összesen Lebonyolítói programok Kárpátalján művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények, szervezetek működésének és programjainak támogatására % Mindösszesen

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Határidőn túl 4.3. 5168/2007

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Határidőn túl 4.3. 5168/2007 Pályázati Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok Érvénytelenség oka Nagygejőci református Határidőn túl 4.3. 5168/2007 Nagygejőc i ifjúsági központ létrehozása 4 000 000

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok (Kulturális, Egyházi és Média Kollégium első pályázati forduló) Érvénytelen pályázatok

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok (Kulturális, Egyházi és Média Kollégium első pályázati forduló) Érvénytelen pályázatok Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok (Kulturális, i és Média Kollégium első pályázati forduló) Pályázati 4.1. 372/2008 4.2. 807/2008 kerület Jótékonysági Alapítványa (KREJA) Gordiusz Kárpátaljai

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. 4.1. A kárpátaljai történelmi egyházak tevékenységének támogatása

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. 4.1. A kárpátaljai történelmi egyházak tevékenységének támogatása Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 4.1. 4805/2009 4.1. 4932/2009 4.1. 4780/2009 4.1. 4996/2009 4.1. 4806/2009 4.1. 4934/2009

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft)

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 4.3 2550/2009 Csillagocska Óvoda Kisbégány A Kisbégányi "Csillagocska

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 4.2 1247/2008 Csapi 2. Sz. Középiskola Csap Művészeti programok lebonyolításához szükséges technikai eszközök 409 990 Érvénytelenség

Részletesebben

Egyéb összeg (Ft) BGA-11-NY-1 Magyar nyelvű oktatási feladatokat is ellátó közoktatási és felsőoktatási intézmények programjainak támogatása

Egyéb összeg (Ft) BGA-11-NY-1 Magyar nyelvű oktatási feladatokat is ellátó közoktatási és felsőoktatási intézmények programjainak támogatása Iktató szám Pályázó neve Pályázó helysége Pályázat címe 527/2011 "GENIUS" Jótékonysági Tehetségpontok a kárpátaljai magyar jövő tehetségeiért Összes költség (Ft) Saját rész (Ft) Egyéb összeg (Ft) BGA-11-NY-1

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok 4.4 6387/2010 Halábori Községi Tanács Halábor Legyen korszerű óvodánk 300 000 300 000 300 000 300 000 4.1. Felnőtt-, szak-, illetve tovább- és átképzési

Részletesebben

Támogatott pályázatok. 1. oldal

Támogatott pályázatok. 1. oldal Támogatott pályázatok 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 UA127/2013 UA208/2013 UA228/2013 "GENIUS" Jótékonysági "Sarepta" i megyei jótékonysági alapítvány A KMKSZ Huszti Beregszász Nacsaládos és hátrányos

Részletesebben

Igényelt összeg (Ft) Megítélt összeg (Ft) 740,000 elutasítva. 700,000 elutasítva. 900,000 elutasítva. 300,000 elutasítva. 300,000 elutasítva

Igényelt összeg (Ft) Megítélt összeg (Ft) 740,000 elutasítva. 700,000 elutasítva. 900,000 elutasítva. 300,000 elutasítva. 300,000 elutasítva Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok (Kulturális és i Kollégium első pályázati forduló) Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe 459/2007 738/2007 739/2007 758/2007 759/2007 755/2007 756/2007

Részletesebben

A magyar kultúráért és oktatásért című pályázati felhívás kárpátaljai regionális pályázatok. Támogatott pályázatok

A magyar kultúráért és oktatásért című pályázati felhívás kárpátaljai regionális pályázatok. Támogatott pályázatok Támogatott pályázatok 1 BGA lebonyolítói UA 164/2012 BGA lebonyolítói "Eszter" Megyei Jótékonysági Alapítvány " Asztély Jótékonysági Szervezet III. Asztélyi hagyományőrző perecfesztivál, házias ételek

Részletesebben

Támogatott pályázatok. Pályázó neve Helység Pályázat címe. A Nagyszőlősi Járási Könyvtár magyar irodalmi részleg fejlesztése

Támogatott pályázatok. Pályázó neve Helység Pályázat címe. A Nagyszőlősi Járási Könyvtár magyar irodalmi részleg fejlesztése Támogatott pályázatok Ssz. 1. A pályázati felhívás tárgyának megnevezése Pályázat azonosítója 000003 Pályázó neve Helység Pályázat címe Nagyszőlősi Járási Könyvtár Magyar Irodalom Részlege Nagyszőlős A

Részletesebben

Beregszász Fórum A 22

Beregszász Fórum A 22 Aknaszlatina Aknaszlatinai Bányászok Baráti Társasága, B 411 Aknaszlatina Aknaszlatinai Közkönyvtár Asztély Pro Patria Szövetség, B 414 Bene Benei Faluház, B 411 A Kárpátaljai Református Egyház Könyvtára

Részletesebben

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ÉS OKTATÁSÉRT C. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÁRPÁTALJAI REGIONÁLIS PÁLYÁZATOK. Támogatott pályázatok

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ÉS OKTATÁSÉRT C. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÁRPÁTALJAI REGIONÁLIS PÁLYÁZATOK. Támogatott pályázatok 1. Támogatott pályázatok MKO-UA-1-2018/1-000002 programok és ahhoz kapcsolódó tevékenységek Kárpátaljai Református Ifjúsági Beregszász III. Tudományos Diákköri Konferencia a KRISZ szervezésében 500 000

Részletesebben

Támogatott pályázatok

Támogatott pályázatok Támogatott pályázatok Ssz. 1 2 3 4 A pályázati felhívás tárgyának megnevezése Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység A pályázat címe 000133 000120 000128 000116 A "Nereszen" Népművészeti Egyesület Técsői

Részletesebben

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ÉS OKTATÁSÉRT C. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÁRPÁTALJAI REGIONÁLIS PÁLYÁZATOK. Támogatott pályázatok

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ÉS OKTATÁSÉRT C. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÁRPÁTALJAI REGIONÁLIS PÁLYÁZATOK. Támogatott pályázatok Támogatott pályázatok 1. oktatási programok és ahhoz kapcsolódó 2. oktatási programok és ahhoz kapcsolódó 3. oktatási programok és ahhoz kapcsolódó 4. oktatási programok és ahhoz kapcsolódó 5. oktatási

Részletesebben

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ÉS OKTATÁSÉRT C. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÁRPÁTALJAI REGIONÁLIS PÁLYÁZATOK. Támogatott pályázatok

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ÉS OKTATÁSÉRT C. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÁRPÁTALJAI REGIONÁLIS PÁLYÁZATOK. Támogatott pályázatok Támogatott pályázatok 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 1. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 2. 21. 22. 23. 24. 25. MKO-UA-1-219/1-1 Pro Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Ungvár ProAgri Napok konferenciasorozat

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

PÁLYÁZATI EREDMÉNY. A pályázati kiíráson támogatást nyert pályázatok:

PÁLYÁZATI EREDMÉNY. A pályázati kiíráson támogatást nyert pályázatok: PÁLYÁZATI EREDMÉNY Pályázati kiírás: Az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány pályázati felhívása egyéni vállalkozók, valamint mikro- És kisvállalkozások kapacitásbővítési,

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

PÁLYÁZATI EREDMÉNY. A pályázati kiíráson támogatást nyert pályázatok:

PÁLYÁZATI EREDMÉNY. A pályázati kiíráson támogatást nyert pályázatok: PÁLYÁZATI EREDMÉNY Pályázati kiírás: Az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány pályázati felhívása egyéni vállalkozók, valamint mikro- És kisvállalkozások kapacitásbővítési,

Részletesebben

PÁLYÁZATI EREDMÉNY. A pályázati kiíráson támogatást nyert pályázatok:

PÁLYÁZATI EREDMÉNY. A pályázati kiíráson támogatást nyert pályázatok: PÁLYÁZATI EREDMÉNY Pályázati kiírás: Az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány pályázati felhívása egyéni vállalkozók, valamint mikroés kisvállalkozások kapacitásbővítési,

Részletesebben

EEGP-E3A-0820 Sass Róbert egyéni vállalkozó Beregszász 79,5 a többi beadott pályázatának függvényében támogatott 2.

EEGP-E3A-0820 Sass Róbert egyéni vállalkozó Beregszász 79,5 a többi beadott pályázatának függvényében támogatott 2. PÁLYÁZATI EREDMÉNY Pályázati kiírás: Egyéni k, valamint mikro- és kisvállalkozások kapacitásbővítési, innovációs támogatására a turisztika területén A kiírás azonosítója: Turisztikai vállalkozások eszközbeszerzésének

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Pályázat leírás

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Pályázat leírás Ukrajna serveetek által benyújtott pályáatok Érvénytelen pályáatok Pály áat sá Ikt. sám Pályáó neve Helység Pályáat címe Pályáat leírás 4.1. 1696/2007 4.1. 1574/2007 Agrárvállalkoók Sövetsége Kulturáls

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló)

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló) Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló) Pályázati Érvénytelen pályázatok 2.3. 5620/2007 Helemba Község

Részletesebben

KÁRPÁTALJAI ÉRTÉKTÁR. Külhoni Nemzeti Értékek gyűjtése. Molnár Eleonóra Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület

KÁRPÁTALJAI ÉRTÉKTÁR. Külhoni Nemzeti Értékek gyűjtése. Molnár Eleonóra Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület KÁRPÁTALJAI ÉRTÉKTÁR Külhoni Nemzeti Értékek gyűjtése Molnár Eleonóra Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület molnar.eleonora@gmail.com Előadás vázlata A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület bemutatása Az értékfeltáró

Részletesebben

A helyi önkormányzatokról Ukrajnában c. törvény 43. cikkelye 1. részének 16. pontja alapján a járási tanács ELHATÁROZTA:

A helyi önkormányzatokról Ukrajnában c. törvény 43. cikkelye 1. részének 16. pontja alapján a járási tanács ELHATÁROZTA: Берегівська районна рада Закарпатської області Beregszászi Járási Tanács Kárpátalja Р І Ш Е Н Н Я 14-ої сесії VI скликання від 21.06. 2013р. 260 м.берегово _ VI _összehívású_14_ülésszaka 2013.06.21.én

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

A KHÖT KÉZIKÖNYVE 2011

A KHÖT KÉZIKÖNYVE 2011 A KHÖT KÉZIKÖNYVE 2011 A KÁRPÁTALJAI HATÁRMENTI ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSA XIX. FÓRUMA 2011. junius 16. Ungvár Beregszász 2011 1 Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása A KHÖT KÉZIKÖNYVE Összeállította:

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok (Oktatási és Szakképzési Kollégium második pályázati forduló)

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok (Oktatási és Szakképzési Kollégium második pályázati forduló) Ukrajnai zervezetek által benyújtott pályázatok (Oktatái é Szakképzéi Kollégium máodik pályáz forduló) 4.1. Magyar nyelven i oktató ukrajnai felőfokú oktatái intézmények működéének é infratrukturáli fejleztéének

Részletesebben

A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig

A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig MELLÉKLETEK Egyetemi doktori (PhD) értekezés Szerző: Molnár D. István Témavezető: Prof. Dr. Süli-Zakar István DEBRECENI

Részletesebben

A Kárpátaljai Magyarság a statisztikai adatok tükrében

A Kárpátaljai Magyarság a statisztikai adatok tükrében A Kárpátaljai Magyarság a statisztikai adatok tükrében a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség eredeti szövege KMKSZ, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999. A Kárpát-medence ÉK-i részén,

Részletesebben

A meghirdetésre kerülő szakok, szakirányok, képzési formák, a felvehető hallgatók száma és a tandíj mértéke

A meghirdetésre kerülő szakok, szakirányok, képzési formák, a felvehető hallgatók száma és a tandíj mértéke 1. sz. melléklet a II. RF KMF 016. évi Felvételi ához BA, BSc szint A meghirdetésre kerülő szakok, szakirányok, képzési formák, a felvehető hallgatók száma és a tandíj mértéke Képzési ág Szak Keretszámok

Részletesebben

K I V O N A T H A T Á R O Z A T

K I V O N A T H A T Á R O Z A T K I V O N A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága 2012. június 14-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből 8395-72/2012. (VI. 14.)

Részletesebben

Határozati javaslatok

Határozati javaslatok Határozati javaslatok Határozati javaslat az 2. sz. melléklethez 1. /PJB/2017. (IV. 16.) sz. határozat A Pénzügyi és Jogi Bizottság szavazattal az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának,

Részletesebben

IX. Kárpátaljai Magyar Dalverseny

IX. Kárpátaljai Magyar Dalverseny KÁRPÁTALJAI MAGYAR EGYHÁZI KULTURÁLIS ÚJJÁSZÜLETÉSI, ZENE- ÉS KÉPZÕMÛVÉSZETI CREDO ALAPÍTVÁNY BEREGVIDÉKI MAGYAR KULTURÁLIS SZÖVETSÉG IX. Kárpátaljai Magyar Dalverseny 2005. december 3. Beregszászi Mûvelõdési

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes.

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes. Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 2.6 1114/2008 Alapiskola és óvoda, Csáb Csáb 2.6 1015/2008 Körtvélyes Község Körtvélyes 2.6 1217/2008 2.6 1260/2008 2.6

Részletesebben

BESZÁMOLÓ ÉS A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA. Kassa, július 5.

BESZÁMOLÓ ÉS A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA. Kassa, július 5. BESZÁMOLÓ ÉS A 05. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATO ELBÍRÁLÁSA assa, 06. július 5.. Az adománygyűjtés eredménye Akár a bekapcsolódott intézmények száma, akár az adomány mértéke tekintetében ez

Részletesebben

PÁLYÁZATI EREDMÉNY. A pályázati kiíráson támogatást nyert pályázatok:

PÁLYÁZATI EREDMÉNY. A pályázati kiíráson támogatást nyert pályázatok: PÁLYÁZATI EREDMÉNY Pályázati kiírás: Az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány pályázati felhívása egyéni vállalkozók, valamint mikro- és kisvállalkozások kapacitásbővítési,

Részletesebben

működési költségek, közgyűlés 6,000,000 35. Regős Tábor 900,000 LAMOSZSZ II. Küldöttgyűlése költségeinek finanszírozása

működési költségek, közgyűlés 6,000,000 35. Regős Tábor 900,000 LAMOSZSZ II. Küldöttgyűlése költségeinek finanszírozása Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek működési költségek, közgyűlés 6,000,000 Külföldi Magyar Cserkészszövetség utazási költség 1,200,000 Külföldi Magyar Cserkészszövetség tetőcsere 3,000,000 dr.

Részletesebben

Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - fejlesztés jogcím (102/2012. (X.1.

Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - fejlesztés jogcím (102/2012. (X.1. Sorszám Pályázó neve Megvalósítási hely Jogcím A projekt címe Elnyert támogatás 1. Fülöp Községi Önkormányzat Fülöp Falumegújítás és - Fülöp, Bánháza utcában épület tájházzá történő kialakítása 11 500

Részletesebben

Roma tanulók oktatási körülményei Kárpátalján

Roma tanulók oktatási körülményei Kárpátalján Roma tanulók oktatási körülményei Kárpátalján Braun László Debrecen, 2019. március 29. A roma gyerekek száma Kárpátalja iskoláiban a 2015-2016-os tanévben S/sz. Városok és járások A tanulók létszáma összesen

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

ADOMÁNYOK ADATAI

ADOMÁNYOK ADATAI ADOMÁNYOK ADATAI - 2017 A támogatás kedvezményezettje: Aranycsapat a Kárpát-medencei Fiatalok Sportjáért Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Ébredés Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Vajdasági

Részletesebben

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK UNGVÁR 1997 TARTALOM BEREGSZÁSZI JÁRÁS V Beregszász /EeperoBe Bakos/CBo6o,qa Szent László templom Bene/flo6pocinrm Jézus Szíve templom Bótrágy/EaTpaflb Szűz

Részletesebben

NYELVI JOGAINK ÉS LEHETŐSÉGEINK

NYELVI JOGAINK ÉS LEHETŐSÉGEINK П З Á NYELVI JOGAINK ÉS LEHETŐSÉGEINK Útmutató és tájékoztató a nyelvtörvény gyakorlati alkalmazásához kárpátaljai magyaroknak S R Gy Ґ Beregszászi Anikó Csernicskó István Ferenc Viktória Ш Д Д NYELVI

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális

Részletesebben

Támogatások közzététele (2009.)

Támogatások közzététele (2009.) Támogatások közzététele () Sorszám Döntéshozó testület Döntés ideje Döntés száma A kedvezményezettje A célja A összege A i program megvalósításának helye 1. január 6. 160-1/ számú megállapodás Őszülő Fények

Részletesebben

MŰVELŐDÉSI ÉLETÜNK KRÓNIKÁJA május június július augusztus

MŰVELŐDÉSI ÉLETÜNK KRÓNIKÁJA május június július augusztus MŰVELŐDÉSI ÉLETÜNK KRÓNIKÁJA 2008. május június július augusztus ELISMERÉSEK A sajtó napja alkalmából Balogh Csaba, az igazi Kárpáti Igaz Szó rovatvezetője a jogvédő szervek munkájának hiteles bemutatásáért

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Dr. Orosz Ildikó: A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Ukrajnában a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola létrejöttéig nem létezett önálló magyar felsőoktatási intézmény. A szovjet rendszerben

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

Pályázó teljes neve Helység A pályázat címe. Sepse. Bellye. Vinkovce. Kórógy. Pélmonostor. Pélmonostor

Pályázó teljes neve Helység A pályázat címe. Sepse. Bellye. Vinkovce. Kórógy. Pélmonostor. Pélmonostor A pályázati felhívás tárgyának megnevezése Pályázó teljes neve Helység A pályázat címe Teljes költség (HUF) Igényelt összege (HUF) Megítélt összeg (HUF) Közössége Sepsei Alapszervezet Sepse Vidám est és

Részletesebben

Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Workshop - Jó gyakorlat börze Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Orando et laborando Imádkozva és dolgozva A szolgálati tevékenység iskolai szervezésének folyamata diákok tájékoztatása

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Szerződésben, megállapodásban vállalt évi kötelezettségek

Szerződésben, megállapodásban vállalt évi kötelezettségek Anyaoltalmazó Alapítvány Ellátási szerződésben foglaltak alapján támogatás 1 400 000 Ft Anyaoltalmazó Alapítvány Balkán u. 4-18 Társasház Panelprogram keretében támogatás 12 548 140 Ft Balkán u. 4-18 Társasház

Részletesebben

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége Kedvezményezett neve (szerződő fél) Szerződés típusa Szerződés kötés dátuma Elszámolás esedékessége Támogatás összege (Szerződéses érték) Támogatás célja Támogatási program megvalósítási helye Aranyi Állatotthon

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások Város Önkormányzata által 2014. évben nyújtott támogatások 1 Zala Volán Zrt. 1 270 célja Helyijárat közlekedési állami támogatás továbbadása Döntés száma/ 2 Zala Volán Zrt. 2 500 Helyijárat önkormányzati

Részletesebben

Kulturális támogatás. A Pingvin diákújság kiadása. Latinovits Diákszínpad előadása. Szent Mihály Akadémia c. előadássorozat rendezése

Kulturális támogatás. A Pingvin diákújság kiadása. Latinovits Diákszínpad előadása. Szent Mihály Akadémia c. előadássorozat rendezése 1. 2. 3. Támogatott a Budai Ciszterci Szt. Imre Gimnáziumért a Budai Ciszterci Szt. Imre Gimnáziumért Támogatási cél Kulturális A Pingvin diákújság kiadása Latinovits Diákszínpad előadása Szent Mihály

Részletesebben

A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének 2014 2015. évekre szóló Programjáról

A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének 2014 2015. évekre szóló Programjáról Берегівська районна рада Закарпатської області Beregszászi Járási Tanács Kárpátalja Р І Ш Е Н Н Я 17-ої сесії VI скликання від 31.01. 2014р. 321 м.берегово _ VI _összehívású_17_ülésszaka 2014.01.31.én

Részletesebben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök

Részletesebben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2019. ÁPRILIS 9.. Küküllővár református templom ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2019. április 9., kedd

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Előterjesztés. A biatorbágyi egyházak 2011. évi támogatásáról

Előterjesztés. A biatorbágyi egyházak 2011. évi támogatásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A biatorbágyi egyházak

Részletesebben

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata Sorszám 1. Döntéshozó testület Döntés ideje január 24. Döntés száma 1319-2/ Támogatások közzététele () A kedvezményezettje Csengeri Lovas A célja II. Csengeri Lovasnap, a lovas versenyek, fogathajtó versenyek,

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

A magyar kultúráért és oktatásért című pályázati felhívás érvénytelen pályázatai. 1. oldal

A magyar kultúráért és oktatásért című pályázati felhívás érvénytelen pályázatai. 1. oldal 1. Magyar nyelvű közoktatási feladatokat ellátó intézmények magyar nyelvű oktatási programjainak támogatása, különös tekintettel az óvodai ra 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23

Részletesebben

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK 1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda

Részletesebben

Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység Pályázat címe. Dési Civil Műhely Dézs. Szabadka. Hagyaték Polgári Társulás. Simonyi

Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység Pályázat címe. Dési Civil Műhely Dézs. Szabadka. Hagyaték Polgári Társulás. Simonyi Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. A pályázati felhívás tárgyának megnevezése Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység Pályázat címe 000582 Dési Civil Műhely Dézs dr. Milkó Izidor Vajdasági Zsidó 000878

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Jegyzőkönyv a magyar tannyelvű iskolák tantárgyi vetélkedőjéről A vetélkedő megnevezése: Geőcze Zoárd matematikaverseny Helyszín: II.

Jegyzőkönyv a magyar tannyelvű iskolák tantárgyi vetélkedőjéről A vetélkedő megnevezése: Geőcze Zoárd matematikaverseny Helyszín: II. Osztály: 7. A résztvevők létszáma: 114/24 1. 1. Páll László Beregrákosi Általános Iskola Oljusinec Katalin 50 1 2. 2. Luksa Viktor Ungvári 10. sz. Dayka Gábor Középiskola Beszeda Margaréta 39 2 3. 3. Szilágyi

Részletesebben

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012.

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012. Dátum Időpont 14. 1. nap A nyírbátori, tákosi, csarodai református templomok meglátogatása. Annak rögzítése, hogy mi jellemzi ezt a vallást, mi a templomaikat. Megfogalmazzuk, miért ez a vallás az uralkodó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Kárpátaljai Csoma település támogatása Előterjesztő: Szabó

Részletesebben

Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék

Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék 6 5 4 3 2 1 A Föld népességszám-változása az utóbbi kétezer évben (adatforrás:

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok: Név: Demjén Izabella Születési hely és idő: Ukrajna, Rát, 1989. május 5. Elérhetőség: demiza@gmail.

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok: Név: Demjén Izabella Születési hely és idő: Ukrajna, Rát, 1989. május 5. Elérhetőség: demiza@gmail. SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Demjén Izabella Születési hely és idő: Ukrajna, Rát, 1989. május 5. Elérhetőség: demiza@gmail.com Tanulmányok: Alapfokú képzés: 1995 2004 Ráti Általános Iskola

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Kedvezményezett neve (szerződő fél) Szerződés típusa Szerződés kötés dátuma Elszámolás esedékessége

Kedvezményezett neve (szerződő fél) Szerződés típusa Szerződés kötés dátuma Elszámolás esedékessége Kedvezményezett neve (szerződő fél) Szerződés típusa Szerződés kötés dátuma Elszámolás esedékessége Aranyi Állatotthon Alapítvány Támogatás 2010.02.22 2011.01.31 Aranyi Állatotthon Alapítvány Támogatás

Részletesebben

Dr. Palich-Szántó Olga Alapítvány - ügyfélhívó rendszer kiépítésének támogatása 0 100

Dr. Palich-Szántó Olga Alapítvány - ügyfélhívó rendszer kiépítésének támogatása 0 100 3/2015. Ök. rendelet 8/a. melléklete Kötelező feladatellátáshoz kapcsolódó működési és felhalmozási célú támogatások ai 1101-41 GESZ 10400 11020 Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre

Részletesebben

Alsóberecki Községi Önkormányzat 3985 Alsóberecki, Kossuth L. u. 29. A Művelődés Háza és Könyvtára 3950 Sárospatak, Eötvös út 16.

Alsóberecki Községi Önkormányzat 3985 Alsóberecki, Kossuth L. u. 29. A Művelődés Háza és Könyvtára 3950 Sárospatak, Eötvös út 16. Fogadó intézmény neve Fogadó intézmény címe Magyarországi Történelmi Egyházak gyülekezetei Abaúj - Hegyközi Többcélú Kistérségi Társulás 3895 Gönc, Petőfi Sándor út 8. Alsóberecki Községi Önkormányzat

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások.

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások. 3.3.2 Támogatások A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások. Kedvezményezett neve (2010. évben) Bursa Hungarica

Részletesebben

Jegyzőkönyv a magyar tannyelvű iskolák tantárgyi vetélkedőjéről A vetélkedő megnevezése: Margittai Antal biológiavetélkedő Helyszín: II.

Jegyzőkönyv a magyar tannyelvű iskolák tantárgyi vetélkedőjéről A vetélkedő megnevezése: Margittai Antal biológiavetélkedő Helyszín: II. Osztály: 6. A résztvevők létszáma: 249/44 1. 1. Katkó Viktor Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium Márkus Julianna 48 1 2. 2. Kovács András Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola Nagy Irén 47

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET

Részletesebben

2012. évi támogatások

2012. évi támogatások 2012. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. 150. sz. Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület 50

Részletesebben

Sportöltöző felújítása, sportpálya korszerűsítése EMVA III Falumegújítás Épületfelújítás 15000000 Ft Önkormányzat

Sportöltöző felújítása, sportpálya korszerűsítése EMVA III Falumegújítás Épületfelújítás 15000000 Ft Önkormányzat Templom és harangláb díszkivilágítása EMVA III Falumegújítás Parképítés 2 000 000 Ft Egyházközség Kilátó létesítése EMVA III Falumegújítás Parképítés 5000000 Ft Önkormányzat Sportöltöző felújítása, sportpálya

Részletesebben

Pályázatok évben Röszke Községben

Pályázatok évben Röszke Községben RÖSZKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Pályázat célja Röszke-Domaszék szennyvíztisztító telep korszerűsítése A Röszkei Általános Iskola felújítása, az élethosszig tartó tanulás feltételeinek megteremtése Kulturális

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncgála területi válogatója Petőfi Sándor Művelődési Központ Kiskőrös, február 17. 2007 Évnyitó szakmai értekezlet Általános Művelődési Központ Nemesnádudvar,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére 78/2015. T Á J É K O Z T A T Ó Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Tárgy: Humán Bizottság tájékoztatója a 2015. évi támogatási kérelmek elbírálásáról Előterjesztő:

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely IV. körös nyertes pályázatai

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely IV. körös nyertes pályázatai Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengely IV. körös nyertes pályázatai Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése egyéb településen Pellemann

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Reformáció Emlékbizottság az előkészület Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Megemlékezés vagy ünneplés? Az Emlékbizottság létrejötte; tagjai; működése, szervezeti felépítése.

Részletesebben

2014. évi támogatások

2014. évi támogatások 2014. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. Kispályás Műfüves Nonprofit Kft. 1 640 000 Ft 2014.

Részletesebben

HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN

HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány határon túlra irányuló tevékenysége HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN I. KEUR 1. KEUR 2.

Részletesebben

BAZ és KÁRPÁTALJA megye programcsomag

BAZ és KÁRPÁTALJA megye programcsomag Turisztikai szegmens: A programkörzetekben található Árpád-kori ill. középkori várak, várromok látogatásának megszervezése és kommunikációja mindkét régióban Örökségturizmus Kapcsolódó turisztikai Kulturális

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2008. év 1. Kedvezményezett neve: Szolnok TV Zrt. A támogatás célja: Összefoglaló

Részletesebben

Ft Budapest Ft Tokaj Ft Budapest Ft Budapest Ft Dunaújváros

Ft Budapest Ft Tokaj Ft Budapest Ft Budapest Ft Dunaújváros 2016. év A Köztársasági Elnök közcélú felajánlásai, adományai Ssz. Kedvezményezett neve A támogatás célja A támogatás összege A támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatok 1. Az Élet Művészete

Részletesebben

KÖZOKTATÁS A KÁRPÁTALJAI MAGYAR PEDAGÓGUSSZÖVETSÉG LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 2005/2. DUPLA SZÁM

KÖZOKTATÁS A KÁRPÁTALJAI MAGYAR PEDAGÓGUSSZÖVETSÉG LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 2005/2. DUPLA SZÁM KÖZOKTATÁS A KÁRPÁTALJAI MAGYAR PEDAGÓGUSSZÖVETSÉG LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 2005/2. DUPLA SZÁM Az iskola nem lehet a politika színtere * Zárjuk ki a politikát az iskolából * A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség

Részletesebben

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember i Széchenyi István Gimnázium IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember A szervezet neve Liget Úti Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és EGyMI Városi Óvodák Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE

A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE A(z) i Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSE a. évre 1 január 2 február I. Egyházfenntartói járulékok BEVÉTELEK Költségvetési cím Részösszeg Összesen II. Perselypénzek 1 Gyülekezeti (templomi) perselypénzek

Részletesebben

Újszilvás Község Önkormányzata LEADER Szilvafás Újszilvásért Újszilvás 1 622 520 Ft. Pándi-meggy gyümölcsfák. Tápiósági tábor infrastrukturális

Újszilvás Község Önkormányzata LEADER Szilvafás Újszilvásért Újszilvás 1 622 520 Ft. Pándi-meggy gyümölcsfák. Tápiósági tábor infrastrukturális CÉLTERÜLET: 1001529 NEM LHH HAJT-A CSAPAT AKCIÓCSOPORT ARCULATÁNAK FEJLESZTÉSE Község Önkormányzata Szilvafás ért 1 622 520 Ft ért Alapítvány Alma-sokk 1 600 200 Ft Pánd Község Önkormányzata Pándi-meggy

Részletesebben