2. TEMATIKUS, SZERKEZETI ÉS FORMAI VÁLTOZATOSSÁG ARANY JÁNOS BALLADAKÖLTÉSZETÉBEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. TEMATIKUS, SZERKEZETI ÉS FORMAI VÁLTOZATOSSÁG ARANY JÁNOS BALLADAKÖLTÉSZETÉBEN"

Átírás

1 TÉMAKÖR: ÉLETMŰVEK 2. TEMATIKUS, SZERKEZETI ÉS FORMAI VÁLTOZATOSSÁG ARANY JÁNOS BALLADAKÖLTÉSZETÉBEN 1. Bevezetés a) Összegző jellegű megállapítások Arany Jánosról, művészetének alapvető jegyei: a romantikus és a romantikus illúziókat elvesztő kor határán állt költészetében mindkét kor irodalmi törekvéseit megszólaltatta összefoglalója és betetőzője mindannak, amit az ő koráig a magyar irodalom alkotott: hatott rá Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty bölcseleti lírája; a balladát világirodalmi színvonalra emelte; folytatója a Petőfi-féle tárgyias költészetnek számára is alap a népköltészet, de a népiesség Aranynál egyben nemzeti költészetet is jelentett zárkózott, rejtőzködő, érzékeny, meditatív személyiség a magyar nyelv legnagyobb mestere: a népiességtől indulva a szimbolizmus előkészítőjévé vált b.) Arany költői indulása a Kisfaludy Társaság irodalmi pályázataira írt epikus művei: Az elveszett alkotmány vígeposz (1845); Toldi elbeszélő költemény (1846) barátsága Petőfivel: ugyanazokat az elveket vallják; a népiesség az eszményük

2 c) Életrajzi adatok (csak azok, amelyek az adott tételhez kapcsolódnak): őszén a nagykőrösi református egyház hívta meg Arany Jánost tanárnak a gimnáziumba - Aranynak nem volt tanári diplomája, ezért nehezen szánta rá magát a költözésre - kiváló tanár lett; a magyar és a latin nyelvet és irodalmat tanította - majdnem egy évtizedet töltött Nagykőrösön ( ), de nem érezte jól magát itt - a nagykőrösi évek alatt kezd el balladákat írni 2. Tárgyalás - A ballada meghatározása, formai jegyei: - a ballada eredetileg ősi népköltészeti műfaj (népballadák: Kádár Kata; Kőműves Kelemen stb.) - a műballada a romantika korában lett népszerű, amikor megnőtt az érdeklődés a népköltészet iránt - a romantikus ballada epikus műfaj, a három műnem sajátos keveréke: tragédia dalban elbeszélve (nem szabad összetéveszteni a középkori balladával, amely műforma és nem műfaj (pl. Villon balladái) - a ballada cselekménye sűrített, legtöbbször tragikus történetet mond el, előadásmódja szaggatott, jellemző a balladai homály, a drámaiság, a párbeszédes forma, a bűn és bűnhődés motívuma, erős lélektaniság, párhuzamos szerkesztés, az idősíkok váltogatása, a filmszerű vágások - Arany balladáinak forrása: a székely és a skót balladák

3 Arany balladáinak csoportosítása téma szerint: történelmi: célja az 1850-es évek fásultságából felrázni a nemzetet; hitet és reményt adni a magyarság számára A walesi bárdok V. László Szondi két apródja személyes tragédiát bemutató balladák (lélektani): ezekben a fő motívum a bűn és bűnhődés kapcsolata Ágnes asszony A hamis tanú szerkezet szerint: egyszólamú: V. László két-vagy többszólamú (párhuzamos szerkesztésű): Szondi két apródja; Tengeri-hántás Az Ágnes asszony című ballada bemutatása: lélektani ballada, amely egyéni tragédiát mutat be; a témát a népéletből merítette Arany: a szeretőjét férje megölésére felbujtó asszony tragédiáját ábrázolja a helyszínek szerint a mű három szerkezeti egységre bontható: a.) a patak partja (1-4. szakasz) b.) a börtön és a tárgyalóterem (5-19.szakasz) c.) a patakpart ( szakasz) jellemzi a művet a balladai homály, hiszen az első 4 strófában még csak sejthető valamiféle bűn különböző szórványos utalásokkal (véres lepedő; a férj nincs odakint; a hajdú megjelenése)

4 a tragikus vétség a második szerkezeti egységben derül ki, a tárgyalóteremben: Ágnes asszony rávette a kedvesét férje megölésére a leghosszabb szerkezeti egységben, amelynek színhelye a börtön és a bíróság helyisége, az események a lélekben játszódnak: Ágnes asszony megőrülésének lelki folyamatát írja le Arany hiteles lélekrajz ez, amelyben a költő korát megelőzve felfedezi a tudatalatti fogalmát Arany hűen érzékelteti az asszony félelmét a megőrüléstől, a rémlátomásait a börtönben, a sürgős feladat rögeszméjének (a véres lepedő kimosása) elhatalmasodását az ítélet kimondása után a bűn és bűnhődés motívuma áll a ballada középpontjában; a bűnhődés egy olyan erőteljes lelkiismeretfurdalás, amely a bűnös megőrüléséhez vezet (más balladákban is előfordul: A walesi bárdok, V. László, Tetemrehívás, Tengeri-hántás) a harmadik szerkezeti egység újból a patakpart: Ágnes megöregszik, de még mindig a lepedőjét mossa; az idő a végtelenbe tágul, a vezeklés örökké tart a balladában Arany erkölcsisége összeolvad a szerencsétlen asszony iránti mély részvéttel, szánalommal a bírák is szánják Ágnest, és hazaengedik, hiszen az őrületnél nem kell nagyobb büntetés; mindez már az isteni igazságszolgáltatás eredménye a ballada drámaiságát fokozza a versszakok végén folytonosan visszatérő refrén ( Oh! irgalom atyja, ne hagyj el ) A Szondi két apródja című ballada bemutatása: témáját tekintve történelmi ballada, szerkezete szerint többszólamú a hűség és a hősiesség balladája (Gyulai Pál)

5 Szondi Györgynek a hősies helytállása a török elleni harcban, illetve az apródok (költők) hazához való rendületlen hűsége Szondi és katonái életüket adták a hazáért (Drégely várát védték), hősies önfeláldozásuk és vitézségük példaértékű a ballada első két strófája három színhelyet mutat be, ezek közül kettő fent, a magasban helyezkedik el, egy pedig lent, a völgyben a bérc tetején a lerombolt vár a hősi harc színhelye, a hazaszeretet és önfeláldozás jelképe; a szemközti hegy tetején Szondi György sírja domborul, és ott térdelnek az apródok az egyik helyszín a véres csata komor tragikumát árasztja, a másik a megdicsőült hős túlvilági békéjét a harmadik helyszín lent, a völgyben a győztes törökök ünneplését, örömmámorát jelképezi a ballada további része egy drámai párbeszéd Ali követe és Szondi két apródja közt; a győztes fővezér azt akarja, hogy az apródok az ő diadalát énekeljék meg úgy, ahogy Edward király is szerette volna A walesi bárdok című Arany-balladában a két apród azonban nem figyel a török követ szavára, meg se hallják, amit mond, így nem is alakulhat ki köztük párbeszéd, hanem csak két, egymás mellett párhuzamosan futó monológ az apródok a lantjukat pengetve históriás éneket mondanak Szondi vitézségéről, bátor küzdelméről és önfeláldozó magatartásáról elbeszélésükből megtudjuk, hogy a török fővezér kegyelmet ajánlott Szondinak a vár feladásáért cserébe, de ő ezt határozottan visszautasította, és inkább a küzdelmet, a hősi halált választotta a két dalnok éneke kezdetben tárgyilagos, majd egyre szenvedélyesebbé válik, végül a pátosz, az ünnepélyesség hangján zárul megnő a szövegben a stilisztikai eszközök száma, sok az ismétlés, a felkiáltás ( Hogy vítt ezerekkel!

6 hogy vítt egyedül! ), régies szavak, igealakok, azonos alakú szavak használata: álgyú, dalnok, vítt, álla, Mint hulla a hulla! Szondi két dalnoka a múltról beszél, a török küldött pedig a jelenről; kezdetben hízelgő szavakkal ajánl fel mindent az apródoknak, csak álljanak át a megszálló és elnyomó hatalom oldalára, legyenek hazaárulók, és dicsőítsék a török fővezért; csábítása azonban hasztalan, így a későbbi beszédében már a fenyegetés is megjelenik burkolt formában: Idekinn hideg éj sziszeg aztán! majd kifogy az érvekből, sőt egy pillanatra az apródok lelkesedése őt is magával ragadja, és maga is elkezdi dicsérni a hős Szondit: Rusztem maga volt ő! végül nyíltan és durván börtönnel és kínzásokkal fenyegeti a két költőt, akik azonban erre sem válaszolnak, meg sem ijednek, sőt van bátorságuk ahhoz is, hogy megátkozzák Szondi gyilkosát a két egymástól teljesen különböző erkölcsi világ és a két értékrend ellentéte kizárja, hogy bármiféle kapcsolat vagy párbeszéd kialakuljon a hazájukhoz és Szondihoz hűséges apródok és az elnyomó hatalom képviselője között Az Őszikék versciklus balladái: a Nagykőrösön keletkezett balladák mellett ugyanolyan értéket képviselnek az Őszikék versciklus balladái a művek témája nem történelmi, hanem többnyire szerelmi, illetve a népi hiedelmek, babonák világa; a bűn és bűnhődés kérdésköre a realitást valami kísérteties fantasztikum hatja át, pl. Vörös Rébék szerkezetileg a többszólamúság jellemző, pl. Tengerihántás

7 A Tengeri-hántás című ballada: a témát a népéletből merítette Arany, a falu szokástörvényeit megsértő szerelmesek büntetése halál, illetve a megőrülés, amely öngyilkossághoz vezet Tuba Ferkó elhagyja a gyermeket váró szeretőjét, Dalos Esztit, aki bánatában öngyilkos lesz, majd Tuba Ferkó a lány halála miatt érzett lelkiismeret-furdalásba beleőrül, holdkóros lesz, és lezuhan a templom tornyáról. szerkezetét tekintve ez a ballada is többszólamú: az első és utolsó strófa kerettörténetének elbeszélésébe egy másik elbeszélés kapcsolódik, amelyet a kukuricafosztás egyik résztvevője mesél el a fiatalok okulására; a strófák utolsó előtti, gondolatjellel ellátott sora megszakítja a történetmondás folyamatát: egy-egy kiszólás, figyelmeztetés hordozójává lesz; a mesélő vagy valaki más az ottlévők közül rászól a fiatalokra, vagy felfigyel valami külső jelenségre, amely szimbolikus kapcsolatba hozható a történettel A Vörös Rébék című ballada: témája egy falusi történet, amelyben a valóság babonás elemekkel, irreális látomásokkal keveredik Vörös Rébék (a Rebeka név változata) képes az átváltozásra, ezért a történetben hol varjúként, hol vén boszorkányként, kerítőasszonyként jelenik meg; házasságtörésre csábította a Sinkóék cifra lányát, a Terát, amelynek következtében a férj, Pörge Dani először Rebi nénit öli meg, majd a felesége szeretőjét, a kasznárt, végül a törvény őt is megbünteti, felakasztják a ballada összetettségét a címszereplő alakváltozásai, a sokat sejtető elhallgatások adják, és mindezt a bonyolultságot a refrén még fokozza is: Hess, madár! ez a felszólítás a Gonosz elűzésére hivatott

8 az utolsó strófa jelen ideje azonban azt sugallja, hogy a Gonoszt nem lehet elpusztítani, hatalma örökké tart, és a védekezés ellene eléggé reménytelen 3. Befejezés A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre, ezek a művek a legjobban szerkesztett költeményei. Történelmi balladáival a nemzet ügyét akarta szolgálni: nemzeti öntudatot, jövőbe vetett hitet, reményt adni, a nemzet egységét erősíteni. Arany balladáinak nagy értéke, hogy egyedi jellemeket bemutató műveiben különösen nagy gondot fordít a lélektani indokoltságra, a lelki folyamatok ábrázolására. Forrás:Mohácsy Károly: Irodalom 10., Krónika Nova, Bp., 2003

Arany János balladaköltészete. Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik: Fejére szól, ki szót emel! Király nem alhatik...

Arany János balladaköltészete. Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik: Fejére szól, ki szót emel! Király nem alhatik... Arany János balladaköltészete Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik: Fejére szól, ki szót emel! Király nem alhatik.... Fülembe zúgja átkait A velszi lakoma /Arany: A walesi bárdok/ A

Részletesebben

Arany János. (1817, Nagyszalonta 1882, Budapest)

Arany János. (1817, Nagyszalonta 1882, Budapest) Arany János (1817, Nagyszalonta 1882, Budapest) 1) Élete szegény, tízgyermekes család (két testvér éri meg a felnőttkort) iskolái: Nagyszalonta, Debrecen (1836) tanulmányait félbehagyva vándorszínésznek

Részletesebben

a.) A szerkezet és történetmondás alapján:

a.) A szerkezet és történetmondás alapján: A balladaköltő: Ballada: kisepikai műfaj, melyben lírai és drámai elemek is vannak. Az európai költészettörténetben már a XIV. században jelen van. Fénykorát a XVIII. század második felétől éli a folklórkultusz

Részletesebben

XII. Arany János. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi az életrajzi kapcsolat e helységek és Arany János között? 3. Hogyan köthető Arany Jánoshoz?

XII. Arany János. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi az életrajzi kapcsolat e helységek és Arany János között? 3. Hogyan köthető Arany Jánoshoz? XII. Arany János 1. Életrajzi adatok a) Pontosan hol és mikor született Arany János? b) Pontosan hol és mikor halt meg? c) Hol tanult? d) Mikor és hol találkozott először Petőfi és Arany? 2. Mi az életrajzi

Részletesebben

2. Arany János balladái

2. Arany János balladái 2. Arany János balladái ARANY JÁNOS BALLADÁI A pályakép vonatkozó mozzanatai: - ezt nem kell megtanulni, sem elmondani, csak tájékoztató jellegű!!!!! 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Tizenhat

Részletesebben

Fejlesztı neve: BÁLINT ANDREA. Tanóra / modul címe: ARANY JÁNOS VÖRÖS RÉBÉK CÍMŐ MŐVÉNEK TANÍTÁSA DRÁMAJÁTÉKOKKAL

Fejlesztı neve: BÁLINT ANDREA. Tanóra / modul címe: ARANY JÁNOS VÖRÖS RÉBÉK CÍMŐ MŐVÉNEK TANÍTÁSA DRÁMAJÁTÉKOKKAL Fejlesztı neve: BÁLINT ANDREA Tanóra / modul címe: ARANY JÁNOS VÖRÖS RÉBÉK CÍMŐ MŐVÉNEK TANÍTÁSA DRÁMAJÁTÉKOKKAL 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása:

Részletesebben

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga

Részletesebben

A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV

A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV V VIII. OSZTÁLY I. KÖVETELMÉNYEK Képességek szövegértés problémalátás szövegalkotás különböző szövegtípusokban

Részletesebben

Tartalom. I. Az európai felvilágosodás irodalmából

Tartalom. I. Az európai felvilágosodás irodalmából Tartalom I. Az európai felvilágosodás irodalmából A felvilágosodás 12 Klasszicizmus és szentimentalizmus 15 Klasszicizmus 15 Szentimentalizmus 19 Az angol próza 21 A modern regény születése 21 Daniel Defoe:

Részletesebben

Magyar irodalom 5-8. évfolyam. 5. évfolyam

Magyar irodalom 5-8. évfolyam. 5. évfolyam Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának

Részletesebben

MAGYAR IRODALOM LEHETSÉGES MEGKÖZELÍTÉS

MAGYAR IRODALOM LEHETSÉGES MEGKÖZELÍTÉS MAGYAR IRODALOM Témakör: ÉLETMÛVEK 1. Petôfi Sándor Felhôk-ciklusa Ismertesse Petôfi Felhôk-ciklusát, a költemények keletkezési körülményeit! Néhány vers elemzésével arra keresse a választ, hogy mennyiben

Részletesebben

Magyar irodalom 5-8. évfolyam

Magyar irodalom 5-8. évfolyam Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam Éves óraszám: 72 Heti óraszám: 2 A könyvek varázsa Mesék bűvöletében Petőfi Sándor: János vitéz Múltunk a mítoszokban A Biblia világa Ez a föld a mi hazánk (Táj,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása

A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása Az osztályozó vizsga témakörei magyar nyelvből 9. osztály A kommunikáció rádiós, televíziós és sajtóműfajai A magánhangzók és a mássalhangzók, a mássalhangzók egymásra hatása A szóelemek fajtái Az ige

Részletesebben

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá?

IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá? IV. Mikszáth Kálmán 1. Életrajzi adatok a) Hol és mikor született és halt meg Mikszáth Kálmán? b) Hogyan kötõdik az alábbi helyekhez? Balassagyarmat: Horpács: Mohora: Pest: Rimaszombat: Selmecbánya: Szeged:

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyag Magyar irodalom 9. évfolyam. dráma: Madách Imre: Ember tragédiája, líra: Petőfi Sándor: Nemzeti dal)

Osztályozó vizsga anyag Magyar irodalom 9. évfolyam. dráma: Madách Imre: Ember tragédiája, líra: Petőfi Sándor: Nemzeti dal) Magyar irodalom 9. évfolyam 1.) Műnemek, műfajok (líra, epika, dráma) - Példákkal magyarázva (alkotó neve, mű címe) ( példákkal: epika: Gárdonyi Géza: Egri Csillagok, dráma: Madách Imre: Ember tragédiája,

Részletesebben

Osztályozóvizsga témakörök

Osztályozóvizsga témakörök Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom

Részletesebben

Lev Tolsztoj. Anna Karenina

Lev Tolsztoj. Anna Karenina Lev Tolsztoj Anna Karenina Lev Tolsztoj Az orosz irodalomnak kiemelkedő nagysága, regényeinek nagy részét megfilmesítették. Úgy gondolom, hogy az erkölcsi világszemléletéről, a tolsztojánizmusról is muszáj

Részletesebben

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. Budapest, 1882. október 22.) Magyar költő, irodalomtudós, akadémiai titkár, a magyar nyelv mestere.

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. Budapest, 1882. október 22.) Magyar költő, irodalomtudós, akadémiai titkár, a magyar nyelv mestere. Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. Budapest, 1882. október 22.) Magyar költő, irodalomtudós, akadémiai titkár, a magyar nyelv mestere. Származása Gyermekkora Vagyontalan nemesi családban született

Részletesebben

Kötelező olvasmánylista a Klasszikus magyar irodalom 2. (MIR11-223) kollokvium beugrójához

Kötelező olvasmánylista a Klasszikus magyar irodalom 2. (MIR11-223) kollokvium beugrójához Kötelező olvasmánylista a Klasszikus magyar irodalom 2. (MIR11-223) kollokvium beugrójához 1. Az ötvenes hatvanas évek lírája 1. Az allegorikus beszédmód lírai formái és a balladaforma Allegória: VÖRÖSMARTY

Részletesebben

Irodalom A változat 5. évfolyam

Irodalom A változat 5. évfolyam Irodalom A változat 5. évfolyam Heti: 2 óra, Évi: 72 óra Célok és feladatok - Meseélmények, mesehősök, mesei fordulatok, mesei jellemzők rendszerezése - A János vitéz olvasása, feldolgozása, szereplők

Részletesebben

Tanóra / modul címe: ARANY JÁNOS: VÖRÖS RÉBÉK DRÁMAJÁTÉKOK

Tanóra / modul címe: ARANY JÁNOS: VÖRÖS RÉBÉK DRÁMAJÁTÉKOK Tanóra / modul címe: ARANY JÁNOS: VÖRÖS RÉBÉK DRÁMAJÁTÉKOK A tanóra célja: Az órán Arany János Vörös Rébék című balladáját dolgozzuk fel drámajátékok segítségével. Az előző órákon megismerkedtünk a ballada

Részletesebben

A műnem a műfajok felett álló magasabb kategória.

A műnem a műfajok felett álló magasabb kategória. A műnem a műfajok felett álló magasabb kategória. Műnemeink: epika líra dráma A líra: a költő gondolatait közvetlenül mondja el érzelmekkel erősen átfűtött mindig hangsúlyosan van jelen benne a lírai én

Részletesebben

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Az álom: A természetnek legszebb adománya. Megnyílik ekkor vágyaink tartománya. (Petőfi Sándor) Dunaújváros, 2016. június 3-4. Készítette: Garbacz Hajnalka gyógypedagógus

Részletesebben

A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai

A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai A Szülőföldem Szalonta I. fordulójának feladatai 1. feladat TOTÓ 14/ 1. Hogyan ismerkedtek meg Arany János szülei? 1) megyebálon 2) szomszédok voltak x) színházban 2. Hány cm volt Arany János testmagassága?

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca /

Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc utca / MAGYAR IRODALOM 5. osztály Népmesék, műmesék ismerete, fogalma A mese fogalma, mesei jellemzők (m.kezdés, m.befejezés, állandó kifejezések, m.számok, m.helyszínek, m.szereplők) Megismerni verses és prózai

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló Magyar nyelv és irodalom tantárgy 7-8. évfolyam 2013. Magyar nyelv és irodalom 7 8. évfolyam A 7 8. évfolyamon a változó és egyre összetettebb

Részletesebben

Témakör: Életművek 2. tétel: Arany János balladaköltészete. Háttérismeret: Arany János életrajza;

Témakör: Életművek 2. tétel: Arany János balladaköltészete. Háttérismeret: Arany János életrajza; Témakör: Életművek 2. tétel: Arany János balladaköltészete Háttérismeret: Arany János életrajza; Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Apja földművelő volt, családjában 10 gyermek született,

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

Szántóné Czecze Enikő. Útmutató és tanmenetjavaslat Alföldy Jenő IRODALOM 6. OLVASÓKÖNYV A HATODIK ÉVFOLYAM SZÁMÁRA című tankönyvéhez

Szántóné Czecze Enikő. Útmutató és tanmenetjavaslat Alföldy Jenő IRODALOM 6. OLVASÓKÖNYV A HATODIK ÉVFOLYAM SZÁMÁRA című tankönyvéhez www.ntk.hu (2007. február 25.) Szántóné Czecze Enikő Útmutató és tanmenetjavaslat Alföldy Jenő IRODALOM 6. OLVASÓKÖNYV A HATODIK ÉVFOLYAM SZÁMÁRA című tankönyvéhez 1 Nemzeti Tankönyvkiadó 2 Tanmenet Éves

Részletesebben

Óraszám Tananyag Fogalmak Tevékenységek Kapcsolódási pontok 1. Bevezetés: a tankönyv

Óraszám Tananyag Fogalmak Tevékenységek Kapcsolódási pontok 1. Bevezetés: a tankönyv NT-11713/1 IRODALOM 7. TANMENETJAVASLAT Fejezetcím: A romantika: 32 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Órakeret Egy korstílus a romantika

Részletesebben

Tantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály. Készítette: Sziládi Lívia. Óravázlat 1. Módszer: Az óra típusa: számítógép, projektor, prezentáció

Tantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály. Készítette: Sziládi Lívia. Óravázlat 1. Módszer: Az óra típusa: számítógép, projektor, prezentáció Óravázlat 1. Témakör: A barokk irodalom Az óra típusa: közlő Taneszközök: tankönyv Tantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály Az óra anyaga: Zrínyi Miklós Módszer:, egyéni Szemléltető eszközök: számítógép,

Részletesebben

halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya október 11. vasárnap, 09:38 - Módosítás: október 11. vasárnap, 11:49

halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya október 11. vasárnap, 09:38 - Módosítás: október 11. vasárnap, 11:49 Halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya klasszikus ballada. Témája: gazdag bírólányt szegény legény bálba kéret. A díszesen felöltözött leány megérkezésekor a legény felszólítja a zenészeket: Huzd rá,

Részletesebben

Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra

Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra Az előrehaladást elsősorban az emelt szintű érettségire való felkészülés határozza meg. Mivel ez

Részletesebben

Csokonai és a felvilágosodás (6. o. ill. 7. év eleje)

Csokonai és a felvilágosodás (6. o. ill. 7. év eleje) 10. tétel Csokonai és a felvilágosodás (6. o. ill. 7. év eleje) 1. A magyar felvilágosodásról röviden - kultúra helyzete - társadalom - politikai helyzet: jakobinus mozgalom (Martinovics) 1794-95 - nyelvújítás

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

Ady Endre. Irodalom tétel. Ady Endre ( )

Ady Endre. Irodalom tétel. Ady Endre ( ) dezs.extra.hu tételek gyûjteménye Ady Endre Szerzõ dezs Irodalom tétel Ady Endre (18771919) Életrajz 1877.nov.22én született Érmindszenten. Apja hétszilvafás nemes volt. Elszegényedés. Nemesi család. Paraszti

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus

Részletesebben

X. Vörösmarty Mihály. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi a kapcsolata a következő személyekkel? 3. Hogyan kapcsolódnak Vörösmartyhoz?

X. Vörösmarty Mihály. 1. Életrajzi adatok. 2. Mi a kapcsolata a következő személyekkel? 3. Hogyan kapcsolódnak Vörösmartyhoz? X. Vörösmarty Mihály 1. Életrajzi adatok a) Mettől meddig élt Vörösmarty Mihály? b) Hol tanult? c) Hogyan kötődik az alábbi helyekhez? Baracska: Börzsöny: Debrecen: Görbő: Nyék: d) Mikor volt országgyűlési

Részletesebben

Mindszenty bíborossal

Mindszenty bíborossal K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu

Részletesebben

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére Bibliaismeret Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére A tantárgy órakerete: Évfolyam Hetek száma Heti órakeret Évi órakeret 9. 36 1 36 10. 36 1 36 11. 36 1 36 12. 32 1

Részletesebben

Kós Károly. Kovács László

Kós Károly. Kovács László Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.

Részletesebben

A realizmus fogalma 1.

A realizmus fogalma 1. A realizmus A realizmus A romantikával egyidejűleg XIX. sz. elejétől a századforduló időszakáig terjedt el az európai festészetben, irodalomban. Az 1850-1870 közötti két évtizedben a legjelentősebb. Az

Részletesebben

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat." (Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából.)

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 1011 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 25. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ FELADATOK

Részletesebben

Az önkormányzat jelképei 1.. A címer leírása 2..

Az önkormányzat jelképei 1.. A címer leírása 2.. KONDOROS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1995. évi 18. (XII.18.) számú r e n d e l e t e A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Kondoros Nagyközség Önkormányzata az 1990. évi LXV.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi

Részletesebben

(tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) 3. A nemzet sorsának megjelenítése Ady Endre költészetében

(tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) 3. A nemzet sorsának megjelenítése Ady Endre költészetében Érettségi tételek magyar irodalomból, 2013/ 2014 (tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) ÉLETMŰVEK 1. Petőfi forradalmi látomásköltészete 2. Arany János balladái 3. A nemzet sorsának

Részletesebben

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY 2013/2014. TANÉV NÉV:.. OSZTÁLY:. Az idei történelem verseny témája: Szent István és az államalapítás kora. A feladatok közül próbálj mindegyikre válaszolni. Ne csüggedj, ha

Részletesebben

III. (30 pont) Varianta 001

III. (30 pont) Varianta 001 III. (30 pont) Varianta 001 Írjon értekezést körülbelül két oldal terjedelemben a következő címmel: A drámai költemény jellemzői (pl. Madách Imre: Az ember tragédiája, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Részletesebben

Arany János balladaköltészete

Arany János balladaköltészete Arany János balladaköltészete NEM VAGYOK ÉN CSAPODÁR Javasolt feldolgozási idő: 3 óra 10 perc 1. feladat Olvasd el az Ágnes asszony című balladát! Válaszolj röviden a kérdésekre! (A ballada versszakait

Részletesebben

A romantika. Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői

A romantika. Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői A romantika Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői A romantika A romantika: egyetemes művészettörténeti korszak és korstílus a XIX. sz. első felében Választóvonal a klasszikus és a modern

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam

Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam Az irodalomtanítás alapvető célja irodalmi művek olvasása, értelmezése, megvitatása. A műveltségépítés

Részletesebben

TÓSZEGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 5091 TÓSZEG, RÁKÓCZI ÚT 30. OM:

TÓSZEGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 5091 TÓSZEG, RÁKÓCZI ÚT 30. OM: TÓSZEGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 5091 TÓSZEG, RÁKÓCZI ÚT 30. OM: 035955 VIZSGAKÖVETELMÉNYEK MAGYAR IRODALOM 1-8. osztály A vizsga módja: 1-4. írásbeli, 5-8. szóbeli 1 Magyar irodalom 1.évfolyam Magyar nyelv és

Részletesebben

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve

Részletesebben

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

Magyar irodalom 6. évfolyam

Magyar irodalom 6. évfolyam Magyar irodalom 6. évfolyam A kerettanterv úgy tekint erre a fejlesztési periódusra, mint amely már lehetőséget ad az irodalom jelenségének mélyebb megértésére. Nemcsak a kultúra hordozójának tekinti az

Részletesebben

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI ÉS STÍLUSKORSZAKOK, IRÁNYZATOK

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI ÉS STÍLUSKORSZAKOK, IRÁNYZATOK Előszó 9 ELEMZÉSELMÉLET Az irodalmi művek elemzésének és értelmezésének lehetséges szempontjai 11 Az epikus művek elemzésének lehetséges szempontjai Regényelemzés 12 Az epikus művek elemzésének lehetséges

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

Móricz Zsigmond novellái (9)

Móricz Zsigmond novellái (9) Móricz Zsigmond novellái (9) Élete magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalmunk legismertebb alakja. 1879-ben Tiszacsécsén született egy nagyon szegény paraszti családban, a

Részletesebben

A szó eredete : Idő:

A szó eredete : Idő: Romantika A szó eredete : festői táj, kalandos, regényes történet jelzője Idő: XVIII. sz. vége - XIX. sz. közepe; a klasszicizmussal, majd a realizmussal egy időben Nemzetenként jelentős különbségek Legjelentősebbek:

Részletesebben

Petőfi Sándor verseinek elemzése

Petőfi Sándor verseinek elemzése Petőfi Sándor verseinek elemzése 1. Temetésre szól az ének (1843) 2. A csaplárné a betyárt szerette (1844) 3. A természet vadvirága (1844) 4. Itt állok a rónaközepén (1846) 5. A XIX. század költői (1847)

Részletesebben

Tartalom I. IRODALMUNK A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÉS A SZÁZADFORDULÓN

Tartalom I. IRODALMUNK A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÉS A SZÁZADFORDULÓN Tartalom I. IRODALMUNK A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÉS A SZÁZADFORDULÓN Irodalmunk az önkényuralom és a kiegyezés korában....................... 12 Kétségek és remények között...........................................

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ EXAMEN DE BACALAUREAT - 2008 PROBA ORALĂ MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008 SZÓBELI VIZSGATÉTELEK

LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ EXAMEN DE BACALAUREAT - 2008 PROBA ORALĂ MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008 SZÓBELI VIZSGATÉTELEK Ministerul Educaţiei Cercetării şi Tineretului Centrul Naţional pentru Curriculum şi Evaluare Învăţământul Preuniversitar LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ EXAMEN DE BACALAUREAT - 2008 PROBA ORALĂ MAGYAR NYELV

Részletesebben

XVI. József Attila (2.)

XVI. József Attila (2.) XVI. József Attila (2.) 1. Mit nevezünk komplex képnek? 2. Mi a szerpentin-példázat lényege? 3. Mi jellemzi az önmegszólító verstípust? 4. Mi jellemzi az időszembesítő verstípust? 5. Milyen lírai műfajokkal

Részletesebben

A deviancia változatai. Csepeli György. Miskolc, november 13.

A deviancia változatai. Csepeli György. Miskolc, november 13. A deviancia változatai Csepeli György Miskolc, 2008. november 13. A deviancia fogalma Deviancia: összegező jellegű kategória, amely egységes szemléletben kívánja értelmezni a társadalmi élet mikroszintjének,

Részletesebben

Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol

Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol IRODALOM TANMENETJAVASLAT - 8. osztály Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol Óra 1-2. (1-2. 3-4.

Részletesebben

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Elemezze két oldal erejéig az alábbi szövegrészletet a teljes kisregény kontextusában. Kérjük, építse érvelését a következő szempontok köré: 1.

Részletesebben

Elégiák Berzsenyi Dániel költészetéből

Elégiák Berzsenyi Dániel költészetéből Elégiák Berzsenyi Dániel költészetéből A NIKLAI REMETE SZOMORÚSÁGA Javasolt feldolgozási idő: 1 óra 40 perc 1. feladat Szimbólumtár! A költészet számos hétköznapinak tűnő jelenségben látja meg a jelképes

Részletesebben

Tartalom I. A SZÉPIRODALOM II. AZ ÓKOR IRODALMÁBÓL

Tartalom I. A SZÉPIRODALOM II. AZ ÓKOR IRODALMÁBÓL Tartalom I. A SZÉPIRODALOM Az irodalmi nyelv 12 Érték és értékelés 16 Az élmény 17 Mûnemek és mûfajok 18 Az epika 18 A líra 19 A dráma 20 Mû és befogadó 20 Egy epikai mû Kosztolányi Dezsõ: A kulcs 21 Egy

Részletesebben

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!

Részletesebben

heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni tanulási idő 37 37 55,5 64

heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni tanulási idő 37 37 55,5 64 IRODALOM 1 A kerettanterv alapján készült helyi tanterv óraterve IRODALOM 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály 37 hét 37 hét 37 hét 32 hét heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni

Részletesebben

Sinkó Ervin REFERÁTUM BORI IMRE RADNÓTI MIKLÓS KÖLTÉSZETE CÍMŰ DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁRÓL

Sinkó Ervin REFERÁTUM BORI IMRE RADNÓTI MIKLÓS KÖLTÉSZETE CÍMŰ DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁRÓL Sinkó Ervin REFERÁTUM BORI IMRE RADNÓTI MIKLÓS KÖLTÉSZETE CÍMŰ DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁRÓL A Novi Sad-i egyetem bölcsészeti kara igazgatóságának megtisztelő megbízásából a következőkben közlöm véleményemet

Részletesebben

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? 9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el

Részletesebben

2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző!

2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző! +1 Irodalmi és Filmes Verseny (018/019) A versenyző neve: Iskolája: Felkészítő tanára: Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk abból az alkalomból, hogy a kiírásban szereplő könyvek elolvasása és a film

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre

Részletesebben

Török Jenő: Mit olvassunk Prohászkától?

Török Jenő: Mit olvassunk Prohászkától? PPEK 838 Török Jenő: Mit olvassunk Prohászkától? ` Török Jenő Mit olvassunk Prohászkától? mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb

Részletesebben

Feladatlap magyar nyelvből és irodalomból Test z maďarského jazyka a literatúry T9-2016

Feladatlap magyar nyelvből és irodalomból Test z maďarského jazyka a literatúry T9-2016 Keresztnév: Vezetéknév: TESZTFORM Feladatlap magyar nyelvből és irodalomból Test z maďarského jazyka a literatúry eloslovenské testovanie žiakov 9. ročníka ZŠ ZONOSÍTÓ SZÁM T9-2016 1667 Kedves Tanulók!

Részletesebben

MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON

MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 08 ORSZÁGOS DÖNTŐ KÖZÉPISKOLA MÉSZÖLY ÁGNES: SZABADLÁBON Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám: 50 pont Elért pontszám: pont Kódszám: Kedves Versenyző! Gratulálunk

Részletesebben

Vajda János 1827-1897 Versek: Húsz év múlva. Műfaj: Harminc év múlva. Ellentétre épül: Műfaj: Realizmus Jelentése: Tipikus realista téma:

Vajda János 1827-1897 Versek: Húsz év múlva. Műfaj: Harminc év múlva. Ellentétre épül: Műfaj: Realizmus Jelentése: Tipikus realista téma: Vajda János 1827-1897 Pesten született, szülei hamar meghaltak. Nagybátya neveli. Petőfi a példaképe. Részt vesz a 48-as forradalomban. Beáll katonának, önkéntes honvéd, utána hadnagy lesz. Forradalom

Részletesebben

legyen eszme- és alakhű, mégis szabad...

legyen eszme- és alakhű, mégis szabad... 2017/09/29-2018/03/02 Kiállítás Shakespeare összes műveinek első magyar kiadásáról az Arany János-év alkalmából....(azaz ne szolgai); tehát vers verssel, ha lehet ugyanannyi sorral, adassék vissza stb.

Részletesebben

HELYI TANTERV TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA. 5. évfolyam

HELYI TANTERV TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA. 5. évfolyam HELYI TANTERV TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

Irodalom. II. A Biblia 4. A Biblia jellemzői Szereplők és történetek a Bibliából (Bibliai kislexikon című rész a füzetből)

Irodalom. II. A Biblia 4. A Biblia jellemzői Szereplők és történetek a Bibliából (Bibliai kislexikon című rész a füzetből) Témakörök a javítóvizsgára magyar nyelv és irodalom tantárgyból SZÉ 12/1/E (A kihúzott tétel (irodalom és nyelvtan) 35%-os teljesítése esetén elégséges) 9. évfolyam Irodalom I. Az antikvitás irodalma 1.

Részletesebben

FELADATLAP. című vetélkedőhöz. Kőrösi Csoma Sándor születésének 225. évfordulója alkalmából. A csapat neve: Csapattagok:.

FELADATLAP. című vetélkedőhöz. Kőrösi Csoma Sándor születésének 225. évfordulója alkalmából. A csapat neve: Csapattagok:. Az utat én akartam, mert engem akart az út. FELADATLAP a Magyar felfedezők és utazók című vetélkedőhöz Kőrösi Csoma Sándor születésének 225. évfordulója alkalmából A csapat neve: Csapattagok:..... A csapat

Részletesebben

Üres tér. A patakon végigfutnak az első hullámok. Ágnes asszony érkezik, letérdel a

Üres tér. A patakon végigfutnak az első hullámok. Ágnes asszony érkezik, letérdel a Arany János: Ágnes asszony 1. kép Üres tér. A patakon végigfutnak az első hullámok. Ágnes asszony érkezik, letérdel a patakparton, merít és iszik a patakvízből. Jön a szeretője, átölelik egymást. Megérkezik

Részletesebben

11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio

11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio Témakörök pótvizsgára magyar irodalom 9. évfolyam 1. A művészet és a valóság jellemzése, a műnemek és a műfajok definiálása példával. 2. A Biblia 3. A homéroszi eposzok világképe, embereszménye 4. Szophoklész:

Részletesebben

Kötelező olvasmánylista a Klasszikus magyar irodalom (OT-MAGY-230) kollokvium beugrójához

Kötelező olvasmánylista a Klasszikus magyar irodalom (OT-MAGY-230) kollokvium beugrójához Kötelező olvasmánylista a Klasszikus magyar irodalom (OT-MAGY-230) kollokvium beugrójához 1. Eposz és verses elbeszélés kísérletek nemzeti narratíva megalkotására VÖRÖSMARTY Mihály, Zalán futása (1. ének,

Részletesebben

7 mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2015/ forduló Feladatsor

7 mérföldes csizmában heted7 határon át Országos Mesevetélkedő 2015/ forduló Feladatsor Mese: Kicsi Jóska 1. Villámkérdések (Válaszoljatok röviden! ) 1. Ki mesélt a csodaforrásról? 2. Hol ültek, akik a mesét hallgatták? 3. Hol volt a csodaforrás? 4. Kit változtatott királlyá a csodaforrás?

Részletesebben

A tanmenetek elé. Tanmenetjavaslat

A tanmenetek elé. Tanmenetjavaslat A tanmenetek elé Az Értékorientált pedagógia sorozatban elkészült válogatás a katolikus értéket, tartalmat felmutató gazdag irodalmunkból csak egy kis szeletke. Ennek ellenére az összeállított irodalmi

Részletesebben

IRODALOM 7. Tanmenetjavaslat. Évi tanóra száma a 2015/2016-os tanévben 36 óra!

IRODALOM 7. Tanmenetjavaslat. Évi tanóra száma a 2015/2016-os tanévben 36 óra! IRODALOM 7. Tanmenetjavaslat Évi tanóra száma a 2015/2016-os tanévben 36 óra! 2 1. Ismerkedés a tananyaggal és a taneszközökkel Év eleji ismétlés Lázár Ervin: Bankó lánya Felmérés: olvasás, az írott szöveg

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL

AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL Kötelezők emelt szinten Medgyes Sándor 2017. Március 25. Károly Gáspár Református Egyetem Kossuth Lajos Gimnázium A VÁLTOZÁS CÉLJAI Minőségi produktum elérésének

Részletesebben

KIRÁLY LÁSZLÓ (1943)

KIRÁLY LÁSZLÓ (1943) KIRÁLY LÁSZLÓ (1943) A második Forrás-nemzedék tagjai közül Király László költészetében fonódik össze leginkább a romániai magyar irodalom hagyománykincse, a székely népballadák világa az avantgárd költészet

Részletesebben

Komédia: drámai műfaj; kisszerű emberek illetve kicsinyes emberi tulajdonságok ütköznek össze egymással illetve a körülményekkel. Megoldása többnyire

Komédia: drámai műfaj; kisszerű emberek illetve kicsinyes emberi tulajdonságok ütköznek össze egymással illetve a körülményekkel. Megoldása többnyire Komédia: drámai műfaj; kisszerű emberek illetve kicsinyes emberi tulajdonságok ütköznek össze egymással illetve a körülményekkel. Megoldása többnyire szerencsés, de legalábbis nem tragikus. Értékszerkezete:

Részletesebben