AZ ARTIKULÁCIÓS TEMPÓ VIZSGÁLATA RÉGI MAGYAR FILMEKBEN. Gocsál Ákos

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ARTIKULÁCIÓS TEMPÓ VIZSGÁLATA RÉGI MAGYAR FILMEKBEN. Gocsál Ákos"

Átírás

1 114 AZ ARTIKULÁCIÓS TEMPÓ VIZSGÁLATA RÉGI MAGYAR FILMEKBEN Gocsál Ákos Bevezetés A beszéd tempóviszonyaival foglalkozó szerz k gyakran említik, hogy beszédünk a 20. század folyamán felgyorsult. E megállapítások a leggyakrabban Heged s Lajos 1957-ben, illetve a Fónagy Magdics szerz páros 190- ban publikált adataira támaszkodnak, melyek szerint 1957-ben a hírolvasás tempója hang/s, a sportközvetítésé pedig 14 hang/s volt, 190-ban pedig több, különböz m fajú szövegb l mérve átlagosan 11,35 hang/s adódott (az adatokat idézi: Kassai 1993). Mai méréseink során sokszor kapunk ezeknél magasabb tempóértékeket, emellett több, a gyorsulás tendenciáját igazoló kísérlet is ismeretes, amelynek eredményeib l szintén a beszéd gyorsulására lehet következtetni. Ma egy perc alatt átlagosan húsz szóval ejtünk kit többet, mint négy évtizeddel ezel tt (Gósy 2004), illetve a tát, tátog, tátogat, tátogatók szavaknál mért egyre rövidebb id tartamokból is a gyorsabb ejtésre lehet következtetni (Kassai 1993). Újabb kutatási eredmények fényében azonban úgy t nik, érdemes újból, más szempontok alapján is megvizsgálni a beszédtempó gyorsulásának problémakörét. Egyrészt azért, mert az utóbbi húsz évben lényegesen gyarapodott tudásunk azzal kapcsolatban, hogy egyéni sajátosságok, tulajdonságok hogyan differenciálják a beszéd akusztikai szerkezetét. Számos újabb tanulmány kimutatta, hogy a beszél személy neme, életkora és más tulajdonságai is differenciálják beszédünk egyes akusztikai-fonetikai paramétereit (pl. Horváth 2007, Bóna 20, Gósy és mtsai 2013). Mivel a beszédakusztikai mérések igen aprólékos mérési munkát igényelnek, a leggyakrabban ma is csak néhány beszél n végzett esettanulmányokat közölnek a szerz k, általános tendenciákra pedig számos, ilyen esettanulmány együttes elemzésével következtetünk. Mindezek figyelembevételével újragondolhatjuk Kassai (1993) következtetéseit. Ugyanis ha egy konkrét személy 1909-ben viszonylag lassan, egy másik személy 195-ben gyorsabban, egy harmadik, közelebbr l meg nem határozott tulajdonságokkal rendelkez személy 1993-ban pedig még gyorsabban ejtette ki a tát, tátog, tágogat, tátogatók hangsorokat, ez önmagában még nem igazolja, hogy beszédünk tempója a teljes nyelvközösség vonatkozásában gyorsult volna a 20. század elejét l kezd d en. Ilyen megállapítást csak akkor tehetnénk, ha teljes bizonyossággal kizárhatnánk minden ett l eltér eredményt. Ugyanakkor az id zítésbeli változatosság csökkenése, a rövid és a hosszú magánhangzók id tartamainak közeledése,

2 Az artikulációs tempó vizsgálata régi magyar filmekben 115 amelyekkel kapcsolatban Kassai szintén közölt adatokat, hozzájárulhat a beszéd gyorsulásának érzetéhez. A probléma újragondolását az is indokolja, hogy az utóbbi években született kutatási eredmények sem er sítették meg egyértelm en a beszédtempó gyorsulását. A gyorsulás tényét alátámasztja Menyhárt (20), aki a Heged s-archívumból vett beszédmintákból, illetve mai városi és falusi beszél k spontán beszédéb l mért artikulációs és beszédtempót. Az eredményei szerint a leggyorsabban a mai budapesti beszél k, lassabban a mai falusi beszél k, leglassabban pedig az archívumi falusi személyek beszéltek. Ezekb l az adatokból következtetett Menyhárt a beszédtempó gyorsulására. Ugyanakkor Vallent (2005) esettanulmányában azt találta, hogy az 1950-ben készült hangfelvételen a vizsgált személyek valamivel gyorsabban beszéltek, mint a ös kísérletben. Mivel a kísérleti személyek középkorúak és id sebbek voltak, Vallent arra következtetett, hogy a beszédtempó gyorsulása vélhet en inkább a fiatalabb korosztályra jellemz. De nem mutatkozott eltérés a 0 évvel ezel tti és a mai gyermekek beszédtempóinak összehasonlítása során sem (Menyhárt 20). Ha pedig Heged s Lajos és Fónagy Iván fent idézett adatait összevetjük Imre Angéla 2005-ben kapott eredményeivel, akkor azt kapjuk, hogy a korábban leggyorsabb m faj, sportközvetítés tempója a korábbi 14 (Heged s), illetve 13, (Fónagy Magdics) hang/s értékr l lecsökkent,5 hang/s-ra, a hírolvasás tempója az 1957-es hang/s-ról felgyorsult 14,4 hang/s-ra, a versmondás tempója a Fónagy Magdics által közölt 9,4 hang/snál csak valamivel lett magasabb, 9,9 hang/s, a beszélgetés (spontán dialógus) tempója viszont az 190-ban mért,9 hang/s értékhez hasonló,,7 hang/s 2005-ben. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a beszédtempó változása m fajonként eltér, azonban ez az összehasonlítás is részben a kis számú kísérleti személy, részben az esetlegesen eltér módszertan miatt óvatosan értelmezend. További mai adatokat közöl különféle m fajú szövegek tempóértékeire Markó (2005). Mérései szerint négy kísérleti személynél a szabad narratívák artikulációs tempója,45 15,1 hang/s, a kontrollált narratíváké,3 15,90 hang/s, a képleírásoké 11, 14,95 hang/s, a társalgásé pedig 14,43 1,44 hang/s volt. A problémakör újbóli vizsgálatának harmadik oka az, hogy a beszédelemz szoftverek segítségével ma már hatékonyabban tudunk méréseket tudunk végezni, mint 50-0 évvel ezel tt, továbbá lényegesen könnyebben tudunk az eddigieknél jóval megbízhatóbb eredményeket szolgáltató matematikai statisztikai számításokat végezni a kapott mérési adatokon. Ez pedig felveti annak szükségességét, hogy sok évtizeddel ezel tti hangfelvételeken ismét, vagy akár els alkalommal méréseket végezzünk, és a beszél neme, életkora, illetve a beszéd m faja szerint differenciálva még árnyaltabb képet kapjunk a beszéd akusztikai szerkezetének diakrón változásairól. Jelen kutatásunkban arra a kérdésre keressük a választ, a hogy nyolc évtizeddel ezel tti filmszínészi beszédben milyen tempóértékeket találunk. A

3 11 Gocsál Ákos filmszínészi beszéd akusztikai-fonetikai vizsgálata a kevéssé kutatott területek közé tartozik. Nemzetközi vonatkozásban megemlítend Nitta és munkatársai (20) tanulmánya, amelyben a szerz k 14, 1954 és 2003 között készült amerikai film tempóértékeit közlik. A vizsgált filmek tempóértékeinek mediánja összesítve 5,1 szótag/másodperc volt, míg az egyes filmek tempóinak mediánjai 4,3 és 5, szótag/másodperc közé estek. A szerz k nem találtak m fajra jellemz különbségeket, egyedül az animációs filmeknél találtak a többinél lassabb tempókat. A régebbi filmekben mért tempók sem voltak lassabbak a maiaknál. Egy másik kutatás szerz i az Ally McBeal cím amerikai televíziós sorozat férfi és n i f szerepl jének eredetiben felvett beszédét, illetve sorozat a német és japán nyelv, szinkronizált változatát elemezték (Braun Oka 2007). Az eredeti felvételeken a n i f szerepl 5-, a férfi f szerepl pedig 4,5- szótag/másodperces tempókkal beszélt a különböz érzelmi állapotokban. Hasonló értékek adódtak a német szinkron esetében, azzal a kivétellel, hogy a férfi szerepl német szinkronhangja semleges érzelmi állapotban több mint szótag/másodperces tempóval beszélt. A japán szinkronszínészek viszont lényegesen gyorsabban artikuláltak, a n i szerepl nél -9 szótag/másodperc, a férfinél pedig kb. -9 szótag/másodperc adódott. Magyar filmekre egyedül Mártonfi kutatása ismeretes, melyr l a szerz a 2007-ben tartott Beszédkutatás konferencián számolt be. Kérdésfeltevése hasonlít jelen tanulmányunkéhoz, azzal a különbséggel, hogy két film eredeti és újraforgatott változatában, a filmek egészére vonatkoztatott artikulációstempó-értékeket vizsgálta. A Hyppolit, a lakáj cím 1931-ben készült filmben,4 hang/s-ot, az újraforgatott, Hippolyt cím változatában (1999),2 hang/s-ot mért, míg a Meseautó eredeti változatában (1934) 13,5 hang/s-ot, a 2000-ben újraforgatott változatában pedig 13,1 hang/s-ot kapott. Ezekb l az adatokból kézenfekv lehet arra következtetni, hogy legalábbis a filmek tükrében beszédünk tempója nem gyorsult hat-hét évtized alatt. Ha azonban a filmek egészére vonatkozóan számítjuk ki a tempóértékeket, a f szerepl k mondatai szükségképp nagyobb arányban lesznek a vizsgált mintában, így a végeredményben is nagyobb súllyal szerepelnek (vö: Nitta et al. 20). Ez nem okozna problémát, azonban ha ugyanazt a szerepet két eltér karakter, életkorú, m vészi felfogású színész alakítja, a m vészek egyéni jellemz i is nagyban differenciálhatják színészi beszédük temporális szerkezetét. Így ha a film egészére vonatkozóan mérünk tempót ugyanazon film régi és új változatában mért tempókülönbségek nem kizárólag annak lesznek tulajdoníthatók, hogy mikor készültek, hanem annak is, hogy kik és milyen felfogásban játszották az adott szerepeket, illetve milyen arányban szerepelt beszédük a filmben. Célszer bbnek és megbízhatóbbnak t nik tehát külön-külön, személyenként vizsgálni a filmekben szerepl színészek beszédét. Jelen munkánk ezt a feladatot t zi ki célul. Hipotézisünk szerint az 1930-as évek filmjeiben a színészek a mainál alacsonyabb tempókkal beszéltek.

4 Az artikulációs tempó vizsgálata régi magyar filmekben 117 Anyag és módszer A kutatáshoz a Pesti mese és a Fizessen, nagysád! cím, 1937-ben készült magyar játékfilmeket használtuk fel, amelyek m soros DVD-n álltak rendelkezésre. A filmekben két-két f szrepl, Turay Ida (30 éves), Páger Antal (3 éves), illetve Muráti Lili (25 éves) és Jávor Pál (35 éves) beszédét vizsgáltuk. Az artikulációs tempó méréséhez a filmek hangsávját a Praat programba importáltuk (Boersma Weenink 2013). A mérés alapegysége a társalgási helyzetekben elhangzott mondat volt. Ezeket könnyen lehetett azonosítani, mivel a színészek a szövegüket el re megírt forgatókönyv alapján mondták. Célként t ztük ki, hogy a méréshez a kiválasztott személyek által a két filmben kimondott valamennyi mondatot felhasználjuk, azonban erre els sorban technikai okok miatt nem volt lehet ség. A mérésekhez olyan mondatokat használtunk fel, amelyek: nem tartalmaztak (a vélhet en filmszakadás miatti) ugrásokat, kihagyásokat, nem tartalmaztak olyan részeket, amelyekben két szerepl egyszerre beszélt, és nem lehetett elkülönteni a hangjukat, nem tartalmaztak a mérés szempontjából zavaró háttérzenét, háttérzajt, elhangzásukkor a társalgásban részt vev személyek egyszerre jelen voltak, azaz telefonbeszélgetést nem vizsgáltunk, tiszta artikulációval jelentek meg, azaz a szerepl nem evett vagy nem torzította el az arcát, nem mutatkozott betegnek, ittasnak stb. beszéd közben. Emellett az általában izoláltan ejtett, egyszavas kifejezéseket sem vizsgáltuk, ezek a legtöbbször er s érzelmi töltettel, elnyújtottan ejtett indulatszavak voltak, számuk azonban nem volt jelent s. A korpuszba felvett mondatokat fajtájuk, érzelmi töltetük stb. szerint nem differenciáltuk, ez további vizsgálatok tárgya lehet. A fenti feltételeknek megfelel en a kutatás során Turay Ida 0, Páger Antal 1, Muráti Lili 115, Jávor Pál 94 mondatát használtuk fel. Az artikulációs tempó kiszámításához a Praat programban megmértük az egyes mondatok hosszát, majd megszámoltuk a kiejtett beszédhangokat. A kapott értékeket az SPSS 13.0 programban rögzítettük, majd kiszámoltuk az artikulációs tempókat. Az id tartamok méréséhez az egyes mondatok oszcillogramján kívül megjelenítettük a hangszínképüket is, ami megkönnyítette a mondathatárok megállapítását. A hipotézis igazolásához mindegyik beszél re vonatkozóan gyakorisági eloszlási grafikonokat készítettünk, majd kiszámítottuk az artikulációs tempók átlagát. Az átlagtól való eltérések jellemzésére többféle mennyiség is alkalmazható, például az átlagtól való átlagos eltérés, vagy a szóródás, azaz a standard deviáció. Tanulmányunkban ez utóbbit

5 11 Gocsál Ákos használtuk és SD-vel jelöljük. Az eloszlás vizsgálatához a Kolgomorov Smirnov tesztet, illetve a csúcsosság (kurtosis) és a ferdeség (skewness) értékeit vettük alapul. A filmekben nem voltak olyan hosszabb szövegrészek, amelyekb l megbízhatóan lehetett volna átlagos beszédtempót mérni, így vizsgálatunk csak az artikulációs tempó számítására korlátozódik. A mondatok túlnyomó többségét a beszél k egy leveg vétellel mondták el. Azokban az esetekben, amikor leveg vétel vagy szünet szerepelt a mondatban, ezek id tartamát levontuk a mondat teljes hosszából az artikulációs tempó számításához. Néhány esetben egy-egy beszédlépés (vö.: Dér 20) két-három mondatot is tartalmazott. Ezekben az esetekben külön-külön kezeltük a mondatokat, így az artikulációstempó-értékekr l még árnyaltabb képet kaphattunk. A mérések elvégzésekor egy technikai kérdés merült fel, amely nem hagyható figyelmen kívül az eredmények értékelése során. A filmkamera szokásos sebessége 24 kép/s, videóra történ átíráskor azonban 25 kép/s lesz a lejátszási sebesség (Vagyóczky 1999). Feltételezhet, hogy a másodpercenkénti egy képkockás sebességnövekedést a film kismérték gyorsításával érték el a digitalizálás során. Eredetileg tehát egy képkocka 0,0417 másodpercig volt látható, a digitális átírást követ en azonban, ha feltételezzük a gyorsítást, akkor csak 0,04 másodpercig jelenik meg. Ha a felgyorsított filmb l az eredeti id viszonyokat szeretnénk visszakapni, akkor a mért id tartamokat 4,17 %- kal meg kell növelni, azaz 1,0417-tel meg kell szorozni. Így a tempóértékek valamivel alacsonyabbak lesznek. Mivel nem áll rendelkezésünkre információ az esetleges gyorsítással kapcsolatban, az eredmények számszer ismertetésénél mindkét értéket megadjuk, el ször a ténylegesen mért adatokat, zárójelben pedig a korrigált értékeket. Eredmények Az 1. ábra Turay Ida 0 mondatán mért artikulációs tempók gyakorisági eloszlását mutajta be. Az artikulációs tempó átlagos értéke,23 (11,74) hang/s, SD = 2,13 (2,044). A Kolgomorov Smirnov-teszt eredménye: Z = 0,5, p = 0,779, ami arra utal, hogy az eloszlás nem különbözik szignifikánsan a normál eloszlástól. Az eloszlás ferdesége 0,235, csúcsossága pedig - 0,03. Ezek az adatok meger sítik az eloszlás normál jellegét. A 2. ábrán látható Páger Antal 1 mondatán mért artikulációs tempók gyakorisági eloszlása. Az alábbi átlagos artikulációs tempót kaptuk: 14,93 (14,33) hang/s, SD = 2,24 (2,15). A normalitásteszt eredménye: Z = 0,49, p = 0,99, azaz nem szignifikáns az eltérés a normál eloszlástól. A csúcsosság értéke 0,31, a ferdeségé -0,2. Ezek a 0-hoz közeli értékek meger sítik, hogy normál eloszlást kaptunk.

6 Az artikulációs tempó vizsgálata régi magyar filmekben gyakoriság 4 2 0,00,00,00,00 14,00 1,00 Turay Ida artikulációs tempója (hang/s) 1,00 1. ábra Turay Ida mondatain mért artikulációs tempók gyakorisági eloszlása Mean = 14, gyakoriság 4 2 0,00,00,00 14,00 1,00 1,00 Páger Antal artikulációs tempója (hang/s) 20,00 2. ábra Páger Antal mondatain mért artikulációs tempók gyakorisági eloszlása A 3. ábra Muráti Lili 115 mondatán mért artikulációs tempók eloszlását mutatja be. Átlagos artikulációs tempóra 14,3 (13,1) hang/s, SD = 2,7 (2,5) adódott. A normalitásteszt eredménye: Z = 0,95, p = 0,309, ami arra utal, hogy nem szignifikáns az eltérés a normál eloszlástól. Csúcsosságra - 0,57, ferdeségre 0,15 adódik, ezek szintén 0-hoz közeli, a normál eloszlást meger sít értékek.

7 0 Gocsál Ákos 14 gyakoriság Mean = 14,33 Std. Dev. = 2,714 N = ,00 9,00,00 15,00 1,00 Muráti Lili artikulációs tempója (hang/s) 21,00 3. ábra Muráti Lili mondatain mért artikulációs tempók gyakorisági eloszlása A 4. ábra Jávor Pál 94 mondatán mért artikulációs tempókat összesíti. Az átlagos artikulációs tempó:,3 (,32) hang/s, SD = 2,3 (2,52). A normalitásteszt eredménye: Z = 0,53, p = 0,40, azaz nem szignifikáns az eltérés a normál eloszlástól. A csúcsosság értéke 0,297, a ferdeségé 0,379, ezek a 0- hoz közeli értékek szintén meger sítik az eloszlás normál jellegét. 14 gyakoriság Mean =,329 Std. Dev. = 2,2991 N = ,00 7,50,00,50 15,00 17,50 Jávor Pál artikulációs tempója (hang/s) 20,00 4. ábra Jávor Pál mondatain mért artikulációs tempók gyakorisági eloszlása

8 Az artikulációs tempó vizsgálata régi magyar filmekben 1 Az 5. és a. ábrán látható a mért és a korrigált artikulációs tempók szóródása dobozdiagramokon. A minimum- és maximumértékek az alábbiak. Turay Ida:,0 17,7 (5,2 17,15) hang/s, Páger Antal:,59 20 (,25 19,20) hang/s, Muráti Lili: 7,1 20,1 (7,5 19,39) hang/s, Jávor Pál: 5,3 19,75 (5,59 1,9) hang/s Turay_AT Páger_AT Muráti_AT Jávor_AT Turay_AT korr Páger_AT korr MurátiAT korr Jávor_AT korr 5. ábra Az artikulációs tempók szóródása. ábra A korrigált artikulációs tempók szóródása Következtetések Hipotézisünkben feltételeztük, hogy a 7 évvel ezel tti filmek szerepl i lassabban beszélnek, mint amit ma általában mérhetünk. Ha a Bóna (200) által a közepes beszédtempójú feln tt beszél k átlagos artikulációs tempójára megadott,5 14 hang/s intervallumot vesszük alapul, kutatásunk kísérleti személyei közül Páger Antal és Muráti Lili esetében ennél gyorsabb, Turay Ida esetében pedig ennél valamivel lassabb átlagos artikulációs tempót kaptunk. A kísérletünk során mért tempóértékek tehát nem alacsonyabbak, mint amit mai beszél knél várnánk. Ha a korrigált értékeket vizsgáljuk, akkor Turay Idánál a jelzett intervallum alatti, 11,74 hang/s-os értéket kapjuk, de még ez sem elképzelhetetlen artikulációs tempó napjainkban. Korábbi kutatásunkban is találtunk olyan mai egyetemista n i beszél t, akinek hasonló volt az artikulációs tempója (Gocsál 2001). A korrigált átlagos tempóértékek Jávor Pál és Muráti Lili esetében a,5 14 hang/s közötti intervallumba estek, míg ez az érték Páger Antal esetében valamivel magasabb, 14,33 hang/s volt. Hipotézisünk tehát nem igazolódott, a vizsgált négy beszél mindegyike olyan artikulációs tempót használt, amely ma is elfogadható, s t több esetben 1 hang/s-nál gyorsabb tempót mértünk, ami ma is kifejezetten gyorsnak min sül. Mi lehet ennek az oka? A kapott adatok alapján kézenfekv nek t nhet annak megállapítása, hogy beszédünk korábbi eredményeknek ellentmondva

9 2 Gocsál Ákos nem gyorsult fel a 7 évvel ezel tti tempóhoz képest. Ám ha a bevezet ben említetteknek megfelel, beszél k és m fajok szerinti differenciáló szemléletmódot alkalmazzuk, akkor csak azt mondhatjuk, hogy a kutatásban szerepl (1) 25 3 éves személyek, akik (2) színészek, azaz professzionális beszél k (3) egy el adóm vészi m fajban, azaz reproduktív beszédükben (vö.: Imre 2005) produkáltak maihoz hasonló tempóértékeket. Így ebb l még nem következtethetünk arra, hogy az el adóm vészi, beszédtechnikai szempontból nem képzett köznyelvi beszél k a hétköznapi spontán beszédükben is ilyen tempókat alkalmaztak volna. Csak azt jelenthetjük ki, hogy találtunk egy olyan beszédm fajt, amelyben 7 évvel ezel tt el forduhattak a maihoz hasonló tempóértékek. Lehetséges, hogy ez a tempó m faji sajátosság volt, és a színészek az intenzívebb hatáskeltés miatt használták. De az is elképzelhet, hogy életkoruk, illetve városi életmódjuk tükröz dött artikulációs tempójukban. Ugyanakkor, mivel ezek a mondatok mozifilmekben hangoztak el, a korabeli köznyelvi beszél k tömegesen tapasztalhatták meg az itt mért, a maihoz hasonló tempóértékeket. Kutatásunk további eredménye, hogy ugyanazon személynél különböz társalgási helyzetekben mért artikulációs tempók legalábbis a vizsgált el - adóm vészi produkciókban normál eloszlást mutatnak. Ez azt jelenti, hogy van egy kényelmes átlagos tempó, amely körül a normál eloszlásnak megfelel en szóródnak az egyes mondatoknál mért tempóértékek. Megfigyelhet ugyanakkor, hogy mindegyik esetben negatív el jel lett a ferdeség értéke. Ez, bár 0-hoz volt közel, arra utal, hogy az eloszlási grafikonok maximumértéke alatt valamivel nagyobb tartományban szóródtak a tempóértékek, mint fölötte. Bár a normál eloszlástól nem volt szignifikáns az eltérés egyik esetben sem, a maximumérték enyhén jobbra való eltolódása tendenciaszer en mindegyik grafikonon megfigyelhet. További kutatási feladat annak vizsgálata, hogy melyek azok a tényez k, amelyek a tempóértékek szóródását okozzák. Feltételezhet, hogy a beszédhelyzet, a beszél érzelmi állapota, a beszélget partner személye, a beszélgetés tárgya egyaránt szerepet játszhat ebben. Szintén további kutatást igényel az is, hogy ugyanezeknek a színészeknek a spontán beszéde milyen tempót mutatott, illetve az is, hogy vajon egy mai professzionális vagy hétköznapi beszél esetében is hasonlóan szóródnak-e a tempóértékek, ha például egy személy teljes napi beszédprodukcióját vizsgálnánk hasonló módszerrel. Eredményeinkb l mivel csak négy beszél t vizsgáltunk általános következtetést nem vonhatunk le. Mai filmekkel ugyan nem végeztünk összehasonlítást, így csak feltételezésként fogalmazzuk meg, hogy a kapott adatok tükrében a fiatal színészek filmszínészi beszéde nem gyorsult nyolc évtized alatt.

10 Az artikulációs tempó vizsgálata régi magyar filmekben 3 Irodalom Boersma, Paul Weenink, David Praat: doing phonetics by computer [Computer program]. Version Bóna Judit 200. A beszédtempó pedagógiai vonatkozásai. Anyanyelv-pedagógia 1. Bóna Judit 20. Bizonytalansági megakadások id sek és fiatalok beszédében. Beszédkutatás Braun, Angelika Oba, Reiko Speaking tempo in emotional speech a crosscultural study using dubbed speech. (A letöltés ideje: február.) Dér Csilla Ilona 20. Beszél váltások során használt diskurzusjelöl k a magyar spontán beszédben. Beszédkutatás Gocsál Ákos Gyorsabban beszélnek-e a n k, mint a férfiak? Beszédkutatás Gósy Mária Fonetika, a beszéd tudománya. Osiris Kiadó, Budapest. Gósy Mária Bóna Judit Beke András Horváth Viktória A kitöltött szünetek fonetikai sajátosságai az életkor függvényében. Beszédkutatás Horváth Viktória Vannak-e n i és férfi megakadásjelenségek a spontán beszédben? Magyar Nyelv r

Óvodás és kisiskolás gyermekek interpretált beszédének vizsgálata

Óvodás és kisiskolás gyermekek interpretált beszédének vizsgálata X. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia 2016. február 5.. Óvodás és kisiskolás gyermekek interpretált beszédének vizsgálata Vakula Tímea ELTE BTK NyDI, III. évf. Bevezetés a beszélt nyelv feldolgozásának

Részletesebben

a munkaerőpiac számos szegmensében egyaránt szükségszerű a használata (Szabó

a munkaerőpiac számos szegmensében egyaránt szükségszerű a használata (Szabó Szakmai és kommunikációs kompetencia a spontán beszédben Erdős Klaudia Nyelvtudományi Doktori Iskola Alkalmazott nyelvészet program ELTE BTK Bevezetés Kompetencia = alkalmasság, hozzáértés Latin competo

Részletesebben

STATISZTIKA ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Matematikai statisztika. Mi a modell? Binomiális eloszlás sűrűségfüggvény. Binomiális eloszlás

STATISZTIKA ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Matematikai statisztika. Mi a modell? Binomiális eloszlás sűrűségfüggvény. Binomiális eloszlás ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE STATISZTIKA 9. Előadás Binomiális eloszlás Egyenletes eloszlás Háromszög eloszlás Normális eloszlás Standard normális eloszlás Normális eloszlás mint modell 2/62 Matematikai statisztika

Részletesebben

A spontán beszéd kísérőjelenségei

A spontán beszéd kísérőjelenségei 2013. április 25. A spontán beszéd kísérőjelenségei Neuberger Tilda Fonetikai Osztály A beszéd antropofonikus elmélete A beszéd biológiai alapja: azonos hangképző apparátus (Laver 1994) Elsődlegesen nem

Részletesebben

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Immateriális javak a számviteli gyakorlatban A szerző a SZAKma 2012. novemberi számában a szellemi tőkével kapcsolatos hazai

Részletesebben

A spontán beszéd egyes jellemzői különböző felnőtt korcsoportokban

A spontán beszéd egyes jellemzői különböző felnőtt korcsoportokban A spontán beszéd egyes jellemzői különböző felnőtt korcsoportokban Tatár Zoltán ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola tatarkan@freemail.hu Kivonat: Korábbi kutatások gyakran foglalkoznak év alatti, illetve

Részletesebben

Feladatok: pontdiagram és dobozdiagram. Hogyan csináltuk?

Feladatok: pontdiagram és dobozdiagram. Hogyan csináltuk? Feladatok: pontdiagram és dobozdiagram Hogyan csináltuk? Alakmutatók: ferdeség, csúcsosság Alakmutatók a ferdeség és csúcsosság mérésére Ez eloszlás centrumát (középérték) és az adatok centrum körüli terpeszkedését

Részletesebben

A fonetik ar ol altal aban 2014. szeptember 15.

A fonetik ar ol altal aban 2014. szeptember 15. A fonetikáról általában 2014. szeptember 15. A félévben előforduló témák: Miben más a fonetika, mint a fonológia? Artikuláció, avagy beszédprodukció. Beszédakusztika. A Praat beszédelemző szoftver használata.

Részletesebben

Pszichometria Szemináriumi dolgozat

Pszichometria Szemináriumi dolgozat Pszichometria Szemináriumi dolgozat 2007-2008. tanév szi félév Temperamentum and Personality Questionnaire pszichometriai mutatóinak vizsgálata Készítette: XXX 1 Reliabilitás és validitás A kérd ívek vizsgálatának

Részletesebben

A BESZÉDPRODUKCIÓ ÉS BESZÉDPERCEPCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSEI: AZ ELHANGZÓ HÍREK FELDOLGOZÁSA

A BESZÉDPRODUKCIÓ ÉS BESZÉDPERCEPCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSEI: AZ ELHANGZÓ HÍREK FELDOLGOZÁSA Doktori értekezés tézisei A BESZÉDPRODUKCIÓ ÉS BESZÉDPERCEPCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSEI: AZ ELHANGZÓ HÍREK FELDOLGOZÁSA Írta: Rákli Veronika Budapest 2009 1. BEVEZETÉS A pszicholingvisztika és a fonetika határterületét

Részletesebben

Tartalom-visszamondások szerveződése felolvasás után

Tartalom-visszamondások szerveződése felolvasás után Tartalom-visszamondások szerveződése felolvasás után Kanyó Réka Nyelvtudományi Doktori Iskola Témavezető: Prof. Dr. Gósy Mária VII. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia 2013. február 1. Bevezetés

Részletesebben

TÁJNYELV, KÖZNYELV, BESZÉLŐK

TÁJNYELV, KÖZNYELV, BESZÉLŐK ANYANYELVÁPOLÓK SZÖVETSÉGE TÁJNYELV, KÖZNYELV, BESZÉLŐK Magyar Nyelv Napja 2014. november 13. Gósy Mária MTA Nyelvtudományi Intézet Az emberi méltóságnak elemi feltétele az, hogy az ember azonos lehessen

Részletesebben

Biomatematika 2 Orvosi biometria

Biomatematika 2 Orvosi biometria Biomatematika 2 Orvosi biometria 2017.02.05. Orvosi biometria (orvosi biostatisztika) Statisztika: tömegjelenségeket számadatokkal leíró tudomány. A statisztika elkészítésének menete: tanulmányok (kísérletek)

Részletesebben

L'Hospital-szabály. 2015. március 15. ln(x 2) x 2. ln(x 2) = ln(3 2) = ln 1 = 0. A nevez határértéke: lim. (x 2 9) = 3 2 9 = 0.

L'Hospital-szabály. 2015. március 15. ln(x 2) x 2. ln(x 2) = ln(3 2) = ln 1 = 0. A nevez határértéke: lim. (x 2 9) = 3 2 9 = 0. L'Hospital-szabály 25. március 5.. Alapfeladatok ln 2. Feladat: Határozzuk meg a határértéket! 3 2 9 Megoldás: Amint a korábbi határértékes feladatokban, els ként most is a határérték típusát kell megvizsgálnunk.

Részletesebben

STATISZTIKA ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Mi a modell? Matematikai statisztika. 300 dobás. sűrűségfüggvénye. Egyenletes eloszlás

STATISZTIKA ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Mi a modell? Matematikai statisztika. 300 dobás. sűrűségfüggvénye. Egyenletes eloszlás ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE STATISZTIKA 7. Előadás Egyenletes eloszlás Binomiális eloszlás Normális eloszlás Standard normális eloszlás Normális eloszlás mint modell /56 Matematikai statisztika Reprezentatív mintavétel

Részletesebben

A HANGOK TANÁTÓL A BESZÉDTECHNOLÓGIÁIG. Gósy Mária. MTA Nyelvtudományi Intézet, Kempelen Farkas Beszédkutató Laboratórium

A HANGOK TANÁTÓL A BESZÉDTECHNOLÓGIÁIG. Gósy Mária. MTA Nyelvtudományi Intézet, Kempelen Farkas Beszédkutató Laboratórium A HANGOK TANÁTÓL A BESZÉDTECHNOLÓGIÁIG Gósy Mária MTA Nyelvtudományi Intézet, Kempelen Farkas Beszédkutató Laboratórium beszédzavarok beszédtechnika beszélő felismerése fonológia fonetika alkalmazott fonetika

Részletesebben

Szakmai és kommunikatív kompetencia a spontán beszédben

Szakmai és kommunikatív kompetencia a spontán beszédben Szakmai és kommunikatív kompetencia a spontán beszédben Erdős Klaudia ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola erdosklaudia@gmail.com Kivonat: Tanulmányunkban a hétköznapi életben fontos szerepet játszó

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

A beszédstílus meghatározó tényezői és temporális jellemzői

A beszédstílus meghatározó tényezői és temporális jellemzői A BESZÉD ÉS AMI MÖGÖTTE VAN Magyar nyelv hete 2012. április 25. A beszédstílus meghatározó tényezői és temporális jellemzői Gráczi Tekla Etelka Beszédstílus Beszédstílus = az írás, megszólalás módja A

Részletesebben

Magánhangzó-időtartamok alakulása a hangsor hossza és az életkor függvényében

Magánhangzó-időtartamok alakulása a hangsor hossza és az életkor függvényében Magánhangzó-időtartamok alakulása a hangsor hossza és az életkor függvényében Krepsz Valéria ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola krepszvaleria@gmail.com Kivonat: A korábbiakban számos kutatás igazolta

Részletesebben

A BESZÉDSZÜNETEK FONETIKAI SAJÁTOSSÁGAI A BESZÉDTÍPUS FÜGGVÉNYÉBEN. Bóna Judit

A BESZÉDSZÜNETEK FONETIKAI SAJÁTOSSÁGAI A BESZÉDTÍPUS FÜGGVÉNYÉBEN. Bóna Judit 60 A BESZÉDSZÜNETEK FONETIKAI SAJÁTOSSÁGAI A BESZÉDTÍPUS FÜGGVÉNYÉBEN Bóna Judit Bevezetés A beszéd folyamatosságát gyakran szünetek és megakadásjelenségek szakítják meg. A beszédszünet egyrészt fiziológiai

Részletesebben

[Biomatematika 2] Orvosi biometria

[Biomatematika 2] Orvosi biometria [Biomatematika 2] Orvosi biometria 2016.02.29. A statisztika típusai Leíró jellegű statisztika: összegzi egy adathalmaz jellemzőit. A középértéket jelemzi (medián, módus, átlag) Az adatok változékonyságát

Részletesebben

Fenntartói társulások a szabályozásban

Fenntartói társulások a szabályozásban ISKOLAFENNTARTÓ TÁRSULÁSOK AZ ÖNKORMÁNYZATI TÖRVÉNY, AMELY AZ ISKOLÁKAT a helyi önkormányzatok tulajdonába adta, megteremtette a kistelepülési önkormányzatok számára iskoláik visszaállításának lehetőségét,

Részletesebben

IV.2.1.3.2. A ellátó-háló értékelési programok során nyert adatok, információk, szolgáltatási térképek összevetése a cél-rendszer indikátoraival

IV.2.1.3.2. A ellátó-háló értékelési programok során nyert adatok, információk, szolgáltatási térképek összevetése a cél-rendszer indikátoraival SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK MODERNIZÁCIÓJA, KÖZPONTI ÉS TERÜLETI STRATÉGIAI TERVEZÉSI KAPACITÁSOK MEGERŐSÍTÉSE, SZOCIÁLPOLITIKAI DÖNTÉSEK MEGALAPOZÁSA TÁMOP 5.4.1. KIEMELT PROJEKT IV. Pillér IV.2.1.3.1. A

Részletesebben

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1997): A

Részletesebben

A nyelvi változás beszédjelenségeinek vizsgálata

A nyelvi változás beszédjelenségeinek vizsgálata FIATAL KUTATÓI PÁLYÁZAT MTA Nyelvtudományi Intézet Fonetikai Osztálya 1. A kutatás előzményei A nyelvi változás beszédjelenségeinek vizsgálata Kutatási terv Auszmann Anita A nyelvészeti kutatások időről

Részletesebben

Magánhangzónyújtások a gyermeknyelvben

Magánhangzónyújtások a gyermeknyelvben VI. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia Magánhangzónyújtások a gyermeknyelvben Deme Andrea ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskola 2012. február 3. A magánhangzók időtartamát meghatározó tényezők

Részletesebben

A KORMÁNY. rendelete

A KORMÁNY. rendelete A KORMÁNY./2006. ( ) rendelete a Magyar Köztársaság által az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően alkalmazandó munkaerőpiaci viszonosság és védintézkedés szabályairól szóló 93/2004. (IV. 27.)

Részletesebben

Mondd meg, mit hallasz, és megmondom, ki vagy

Mondd meg, mit hallasz, és megmondom, ki vagy Mondd meg, mit hallasz, és megmondom, ki vagy Mády Katalin MTA Nyelvtudományi Intézet 2013. április 25. Mády (mady.katalin@nytud.hu) Mmmh ém kv 2013. április 25. 1 / 16 Nyelvi innova cio Lehet Nyugatina

Részletesebben

Temporális sajátosságok a beszédben

Temporális sajátosságok a beszédben BÓNA JUDIT Temporális sajátosságok a beszédben Ha valaki az átlagosnál gyorsabban vagy lassabban beszél, arra mindig felfigyelünk. A gyorsbeszélőre gyakran rászólunk, hogy ne hadarj! (nem tudván, hogy

Részletesebben

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása

Részletesebben

[Biomatematika 2] Orvosi biometria

[Biomatematika 2] Orvosi biometria [Biomatematika 2] Orvosi biometria 2016.02.08. Orvosi biometria (orvosi biostatisztika) Statisztika: tömegjelenségeket számadatokkal leíró tudomány. A statisztika elkészítésének menete: tanulmányok (kísérletek)

Részletesebben

Beadási határidő: 2009.11.22. (éjfél). Beadandó: a program, valamint teljes dokumentáció szövegszerkesztővel

Beadási határidő: 2009.11.22. (éjfél). Beadandó: a program, valamint teljes dokumentáció szövegszerkesztővel 1. Készítsen programot, amely meghatározza a leghosszabb harmadfokú árvízvédelmi készültségű folyószakaszt! 2. Készítsen programot, amely meghatározza a legmagasabb vízállást tartalmazó árvízvédelmi készültségű

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

Kísérlettervezés alapfogalmak

Kísérlettervezés alapfogalmak Kísérlettervezés alapfogalmak Rendszermodellezés Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék Kísérlettervezés Cél: a modell paraméterezése a valóság alapján

Részletesebben

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 8 VIII. REGREssZIÓ 1. A REGREssZIÓs EGYENEs Két valószínűségi változó kapcsolatának leírására az eddigiek alapján vagy egy numerikus

Részletesebben

Gyakorlat 8 1xANOVA. Dr. Nyéki Lajos 2016

Gyakorlat 8 1xANOVA. Dr. Nyéki Lajos 2016 Gyakorlat 8 1xANOVA Dr. Nyéki Lajos 2016 A probléma leírása Azt vizsgáljuk, hogy milyen hatása van a család jövedelmének a tanulók szövegértés teszten elért tanulmányi eredményeire. A minta 59 iskola adatait

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2007. I. negyedév) Budapest, 2007. augusztus Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezetői összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

ALÁÍRÁS NÉLKÜL A TESZT ÉRVÉNYTELEN!

ALÁÍRÁS NÉLKÜL A TESZT ÉRVÉNYTELEN! A1 A2 A3 (8) A4 (12) A (40) B1 B2 B3 (15) B4 (11) B5 (14) Bónusz (100+10) Jegy NÉV (nyomtatott nagybetűvel) CSOPORT: ALÁÍRÁS: ALÁÍRÁS NÉLKÜL A TESZT ÉRVÉNYTELEN! 2011. december 29. Általános tudnivalók:

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar. Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar. Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez Sarbó Gyöngyi 2013 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1 ELŐSZÓ... 2 ALAPOK... 3 TERJEDELEM ÉS MÉRET... 3 FORMAI

Részletesebben

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13.

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13. EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE OPERATÍV PROGRAM (2007-2013) EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG 2006. március 13. Fájl neve: OP 1.0 Oldalszám összesen: 51 oldal TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Demográfiai

Részletesebben

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet

Részletesebben

1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása

1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása HIPOTÉZIS VIZSGÁLAT A hipotézis feltételezés egy vagy több populációról. (pl. egy gyógyszer az esetek 90%-ában hatásos; egy kezelés jelentősen megnöveli a rákos betegek túlélését). A hipotézis vizsgálat

Részletesebben

Beszédkutatás a technológiai fejlődés tükrében. Gráczi Tekla Etelka MTA Nyelvtudományi Intézet, Fonetikai osztály

Beszédkutatás a technológiai fejlődés tükrében. Gráczi Tekla Etelka MTA Nyelvtudományi Intézet, Fonetikai osztály Beszédkutatás a technológiai fejlődés tükrében Gráczi Tekla Etelka MTA Nyelvtudományi Intézet, Fonetikai osztály A beszéd Beszédkutatás, fonetika Tárgya: - Beszéd képzése, artikuláció - A beszéd akusztikai

Részletesebben

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2009. június 15. június 19.

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2009. június 15. június 19. A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 29. június 15. június 19. Készítette: Gosztonyi Enikő 29. augusztus Előzmények Az utóbbi évek országos könyvtári stratégiáiban kiemelkedően

Részletesebben

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN Készült az ОТKA 400 kutatási program keretében BUDAPEST 1995/1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET

Részletesebben

6. Előadás. Vereb György, DE OEC BSI, október 12.

6. Előadás. Vereb György, DE OEC BSI, október 12. 6. Előadás Visszatekintés: a normális eloszlás Becslés, mintavételezés Reprezentatív minta A statisztika, mint változó Paraméter és Statisztika Torzítatlan becslés A mintaközép eloszlása - centrális határeloszlás

Részletesebben

Kísérlettervezés alapfogalmak

Kísérlettervezés alapfogalmak Kísérlettervezés alapfogalmak Rendszermodellezés Budapest University of Technology and Economics Fault Tolerant Systems Research Group Budapest University of Technology and Economics Department of Measurement

Részletesebben

Normális eloszlás paramétereire vonatkozó próbák

Normális eloszlás paramétereire vonatkozó próbák Normális eloszlás paramétereire vonatkozó próbák Az alábbi próbák akkor használhatók, ha a meggyelések függetlenek, és feltételezhetjük, hogy normális eloszlásúak a meggyelések függetlenek, véges szórású

Részletesebben

JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE

JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE az ÁROP-1.A.5-2013-2013-0004 kódszámú projekt szakmai tevékenységeinek megvalósulása, az eredménytermékek létrehozása TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRA ÉS A

Részletesebben

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* CIGÁNY KISEBBSÉG: OKTATÁS, EGYHÁZ, KULTÚRA PAPP Z. ATTILA IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* Tanulmányunkban két témakört szeretnénk körüljárni. Egyrészt megvizsgáljuk,

Részletesebben

I. Az állategység számítás szempontjai

I. Az állategység számítás szempontjai I. Az állategység számítás szempontjai Az elsőfokú hatóság a felperes támogatási kérelmének részben helyt adva négy célprogramban ítélt meg támogatható területeket. A bódvaszilasi illetőségű felperes a

Részletesebben

Biostatisztika VIII. Mátyus László. 19 October

Biostatisztika VIII. Mátyus László. 19 October Biostatisztika VIII Mátyus László 19 October 2010 1 Ha σ nem ismert A gyakorlatban ritkán ismerjük σ-t. Ha kiszámítjuk s-t a minta alapján, akkor becsülhetjük σ-t. Ez további bizonytalanságot okoz a becslésben.

Részletesebben

Duna House Barométer. 14. szám. 2012. július

Duna House Barométer. 14. szám. 2012. július Duna House Barométer 14. szám 2012. július Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám Becslés, Keresletindex Lakásár adatok Érdeklődés, alku Ügyfélprofil: Vevők Ügyfélprofil: Eladók Tranzakció

Részletesebben

Matematikai és matematikai statisztikai alapismeretek

Matematikai és matematikai statisztikai alapismeretek Kézirat a Matematikai és matematikai statisztikai alapismeretek című előadáshoz Dr. Győri István NEVELÉSTUDOMÁNYI PH.D. PROGRM 1999/2000 1 1. MTEMTIKI LPOGLMK 1.1. Halmazok Halmazon mindig bizonyos dolgok

Részletesebben

Valószín ségszámítás és statisztika Gyakorlat (Kétmintás próbák)

Valószín ségszámítás és statisztika Gyakorlat (Kétmintás próbák) Gyakorlat (Kétmintás próbák) 2018. december 4. Kétmintás u-próba 1 Adott két független minta 0.0012 szórású normális eloszlásból. Az egyik, 9 elem minta realizációjának átlaga 0.1672, a másik 16 elem é

Részletesebben

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA*

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* NAGY GYULA A tanulmány a magyarországi gazdasági átalakulás nyomán a nők és a férfiak munkaerőpiaci részvételében és foglalkoztatottságában bekövetkezett

Részletesebben

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban KUTATÁSI BESZÁMOLÓ A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban OTKA 48960 TARTALOMJEGYZÉK 1. A KUTATÁST MEGELŐZŐ FOLYAMATOK

Részletesebben

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben Pedagógus továbbképzések a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás intézményeiben A képzések hatékonyságának felmérése, javaslattétel a pedagógus kompetencia fejlesztési terv aktualizálására Készítette:

Részletesebben

Adatelemzés az R-ben. 2014. április 25.

Adatelemzés az R-ben. 2014. április 25. Adatelemzés az R-ben 2014. április 25. Kísérleti adatok elemzése Kísérlet célja: valamilyen álĺıtás vagy megfigyelés empirikus és szisztematikus tesztelése. Pl. a nők többet beszélnek, mint a férfiak,

Részletesebben

TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL

TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...3 A BÍRÓI HATALOM ÁTLÁTHATÓSÁGA...3 A NYILVÁNOSSÁG ALAPELVE...5 SAJTÓNYILVÁNOSSÁG

Részletesebben

A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói. Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság. mérés. mérési elv

A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói. Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság. mérés. mérési elv Mérések, mérési eredmények, mérési bizonytalanság A mérések általános és alapvető metrológiai fogalmai és definíciói mérés Műveletek összessége, amelyek célja egy mennyiség értékének meghatározása. mérési

Részletesebben

2010. évi Tájékoztató a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról

2010. évi Tájékoztató a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 2010. évi Tájékoztató a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról Debrecen, 2011. április Dr. Pásti Gabriella mb. megyei tiszti

Részletesebben

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése I. Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság célkitűzéseinek, útmutatásainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

J/9457. B E S Z Á M O L Ó

J/9457. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/9457. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január

Részletesebben

5. A hezitációs jelenségek vizsgálata kisiskolás gyermekek spontán beszédében *

5. A hezitációs jelenségek vizsgálata kisiskolás gyermekek spontán beszédében * 5. A hezitációs jelenségek vizsgálata kisiskolás gyermekek spontán beszédében * 5.1. Hezitációs jelenségek kisiskolás gyermekek spontán beszédében A hazai és nemzetközi beszédkutatás döntő többsége az

Részletesebben

1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika

1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika 1/8 2009 Iskolai jelentés 10.évfolyam matematika 2/8 Matematikai kompetenciaterület A fejlesztés célja A kidolgozásra kerülő programcsomagok az alább felsorolt készségek, képességek közül a számlálás,

Részletesebben

MÓDSZERTANI ESETTANULMÁNY. isk_4kat végzettségek négy katban. Frequency Percent Valid Percent. Valid 1 legfeljebb 8 osztály ,2 43,7 43,7

MÓDSZERTANI ESETTANULMÁNY. isk_4kat végzettségek négy katban. Frequency Percent Valid Percent. Valid 1 legfeljebb 8 osztály ,2 43,7 43,7 MÓDSZERTANI ESETTANULMÁNY 1. Az elemzés kérdésfeltevése Egy 2009-es kutatásban (pszichiátriai ellátásban szociális lévők körében) attitűdöket vizsgáltunk, melyből a foglalkoztatás egyes modelljeinek egészségmegóvó

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. étkeztetés szociális alapszolgáltatások

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. étkeztetés szociális alapszolgáltatások 5. melléklet Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény - Módszertani Központ étkeztetés szociális alapszolgáltatások SZAKMAI PROGRAMJA 2013 A Miskolc Környéki Önkormányzati

Részletesebben

Ügyszám: FVO-1848-16(2009) Ügyintéző: Jarabek Péter Telefon: 06-1-459-7719 Telefax: 06-1-459-7739 E-mail: jarabekp@eh.gov.hu

Ügyszám: FVO-1848-16(2009) Ügyintéző: Jarabek Péter Telefon: 06-1-459-7719 Telefax: 06-1-459-7739 E-mail: jarabekp@eh.gov.hu Ügyszám: FVO-1848-16(2009) Ügyintéző: Jarabek Péter Telefon: 06-1-459-7719 Telefax: 06-1-459-7739 E-mail: jarabekp@ehgovhu HATÁROZAT SZÁMA: 711/2009 Tárgy: EON Tiszántúli Áramhálózati Zrt (4024 Debrecen,

Részletesebben

X PMS 2007 adatgyűjtés eredményeinek bemutatása X PMS ADATGYŰJTÉS

X PMS 2007 adatgyűjtés eredményeinek bemutatása X PMS ADATGYŰJTÉS X PMS ADATGYŰJTÉS 2007 1 Tartalom Összefoglalás...3 A kutatásba beválasztott betegek életkora... 4 A kutatásba bevont betegek nem szerinti megoszlása... 5 Az adatgyűjtés során feltárt diagnózisok megoszlása...

Részletesebben

A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára. Kritika és válasz

A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára. Kritika és válasz A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára Kritika és válasz Érdeklődéssel olvastuk Repárszky Ildikó és Dupcsik Csaba elemzését a történelem érettségi szerkezetében

Részletesebben

PÉNZÜGYI KULTÚRA FEJLESZTÉSI PROGRAMOK FELMÉRÉSE

PÉNZÜGYI KULTÚRA FEJLESZTÉSI PROGRAMOK FELMÉRÉSE PÉNZÜGYI KULTÚRA FEJLESZTÉSI PROGRAMOK FELMÉRÉSE Kutatási jelentés 2016. április A KUTATÁSI JELENTÉST KÉSZÍTETTÉK: Dr. Németh Erzsébet felügyeleti vezető, az Állami Számvevőszék Pénzügyi kultúra projektjének

Részletesebben

Gazdaság és gazdaságpolitika

Gazdaság és gazdaságpolitika Gazdaság és gazdaságpolitika 188 Makrogazdasági folyamatok és fiskális politika Magyarországon nemzetközi összehasonlításban Palócz Éva 1. Bevezetés 2007. végére a magyar gazdaság jellemzıi, mind a korábbi

Részletesebben

Beszédkutatás 2013. Nyelvhasználat és alkalmazások. Programfüzet. 2013. november 14 15.

Beszédkutatás 2013. Nyelvhasználat és alkalmazások. Programfüzet. 2013. november 14 15. BESZÉDKUTATÁS KONFERENCIA 2013 Beszédkutatás 2013 Nyelvhasználat és alkalmazások Programfüzet 2013. november 14 15. Helyszín: MTA Nyelvtudományi Intézet, földszinti előadóterem. 1068 Budapest, Benczúr

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

Duna House Barométer. 16. szám. 2012. III. negyedév + 2012. szeptember hónap

Duna House Barométer. 16. szám. 2012. III. negyedév + 2012. szeptember hónap Duna House Barométer 16. szám 2012. III. negyedév + 2012. szeptember hónap Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek Lakásindexek - Regionális Régiós lakásadatok

Részletesebben

Általános statisztika II. Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László

Általános statisztika II. Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Általános statisztika II Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Általános statisztika II Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Publication

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

Kockázatelemzés, kockázatmérséklés, cselekvési tervek Dr. Tatay Tibor Dr. Pataki László

Kockázatelemzés, kockázatmérséklés, cselekvési tervek Dr. Tatay Tibor Dr. Pataki László Kockázatelemzés, kockázatmérséklés, cselekvési tervek Dr. Tatay Tibor Dr. Pataki László Megjelent: az Agrártámogatások és-pályázatok kézikönyv 2008 december, Raabe Kiadó 1. Kockázat és kockázatvállalás

Részletesebben

STATISZTIKA. A maradék független a kezelés és blokk hatástól. Maradékok leíró statisztikája. 4. A modell érvényességének ellenőrzése

STATISZTIKA. A maradék független a kezelés és blokk hatástól. Maradékok leíró statisztikája. 4. A modell érvényességének ellenőrzése 4. A modell érvényességének ellenőrzése STATISZTIKA 4. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek 1. Függetlenség 2. Normális eloszlás 3. Azonos varianciák A maradék független a kezelés és blokk hatástól

Részletesebben

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Középértékek és szóródási mutatók

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Középértékek és szóródási mutatók Matematikai alapok és valószínőségszámítás Középértékek és szóródási mutatók Középértékek A leíró statisztikák talán leggyakrabban használt csoportját a középértékek jelentik. Legkönnyebben mint az adathalmaz

Részletesebben

A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests)

A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests) A Tisza-parti Általános Iskola angol szintmérőinek értékelése (Quick Placement Tests) Készítette: Hajdú Erzsébet Tóth Márta 2009/2010 Ismertető a szintmérésről Mért tanulók: 8. évfolyam és 6. évfolyam,

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 GYÖRGYI ZOLTÁN MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 Bevezetés Átfogó statisztikai adatok nem csak azt jelzik, hogy a diplomával rendelkezők viszonylag könynyen el tudnak helyezkedni, s jövedelmük

Részletesebben

Oktatási mobilitás OKTATÁSSAL VALÓ ELÉGEDETTSÉG

Oktatási mobilitás OKTATÁSSAL VALÓ ELÉGEDETTSÉG Oktatási mobilitás OKTATÁSSAL VALÓ ELÉGEDETTSÉG Az oktatási mobilitással kapcsolatos konkrét tervek és attitűdök bemutatása előtt lépjünk egyet vissza és nézzük meg, hogy Európában, illetve azon belül

Részletesebben

I. BESZÁLLÍTÓI TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE

I. BESZÁLLÍTÓI TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE I. BESZÁLLÍTÓI TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE Komplex termékek gyártására jellemző, hogy egy-egy termékbe akár több ezer alkatrész is beépül. Ilyenkor az alkatrészek általában sok különböző beszállítótól érkeznek,

Részletesebben

Találatgaranciás Lottóvariációk gy jteménye

Találatgaranciás Lottóvariációk gy jteménye Szerencsetippek Sorozat Találatgaranciás Lottóvariációk gy jteménye 352 Találatgaranciás Ötöslottó kulcs 0-1 fixes játékokhoz 10-492 n 384 Találatgaranciás Hatoslottó kulcs 0-2 fixes játékokhoz 10-496

Részletesebben

Forrás: GVI. Forrás: GVI

Forrás: GVI. Forrás: GVI Gazdasági Havi Tájékoztató 2009. december A KKV Körkép a Figyelő, a Gazdaság- és Vállalkozáskutató ntézet (GV) és a Volksbank közös kutatása, amely azt tűzte ki célul, hogy negyedéves rendszerességgel,

Részletesebben

Esélyegyenlőségi terv

Esélyegyenlőségi terv B É K É S M E G Y E I K Ö N Y V T Á R Esélyegyenlőségi terv Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba 2/ 18 Tartalomjegyzék ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV... 3 1. Általános elvek, célok... 3 A megkülönböztetés tilalma,

Részletesebben

Dodé Réka (ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori IskolaAlkalmazott Alknyelvdok 2017 nyelvészet program) február 3. 1 / 17

Dodé Réka (ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori IskolaAlkalmazott Alknyelvdok 2017 nyelvészet program) február 3. 1 / 17 Doménspecifikus korpusz építése és validálása Dodé Réka ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori Iskola Alkalmazott nyelvészet program 2017. február 3. Dodé Réka (ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori IskolaAlkalmazott

Részletesebben

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft A feldolgozott interjúk alapján készült áttekintő értékelő tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a

Részletesebben

Závecz Tibor (Ipsos Zrt.)

Závecz Tibor (Ipsos Zrt.) Magyar Választáskutatási Program Részvétel és képviselet kutatás Závecz Tibor (Ipsos Zrt.) A személyes, a telefonos és az online adatfelvétel módszertani összehasonlítása, a hibrid adatfelvétel lehetőségei

Részletesebben

matematikai statisztika

matematikai statisztika Az újságokban, plakátokon, reklámkiadványokban sokszor találkozunk ilyen grafikonokkal, ezért szükséges, hogy megértsük, és jól tudjuk értelmezni őket. A második grafikon ismerős lehet, hiszen a függvények

Részletesebben

A kiválasztási kritériumokat tartalmazó tanulmány és az online kérdőív kialakítása

A kiválasztási kritériumokat tartalmazó tanulmány és az online kérdőív kialakítása A mesterpedagógusi és kutatótanári fokozatokba sorolható pedagógusok pedagógiai innovációs tevékenységeinek elemzése, javaslat a pilotban részt vevők körére (T-TUDOK) A kutatási/fejlesztési feladat A T-Tudok

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola kompetenciamérésének 2015-es évi intézményi értékelése Készítette: Knódel Éva 2016. június 17. 6 évfolyam A hatodik évfolyamon összesen 296 diák tanult

Részletesebben

OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK

OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK Statisztikai alapfogalmak Item Statisztikai alapfogalmak Átlag Leggyakrabban: számtani átlag Egyetlen számadat jól jellemzi az eredményeket Óvatosan: elfed Statisztikai alapfogalmak

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon Nyíregyháza 2014 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2. A szakdolgozati témák meghirdetésének rendje

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot. Ikt.sz.: D.561/ 19 /2010. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel.: 336-7776 Fax: 336-7778 A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban:

Részletesebben