A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 85. számú iránymutatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 85. számú iránymutatása"

Átírás

1 A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 85. számú iránymutatása A papíralapú okiratról elektronikus, illetve az elektronikus okiratról papíralapú hiteles másolat, valamint a papíralapú közjegyzői okiratról elektronikus hiteles kiadmány és hiteles másolat, és az elektronikus közjegyzői okiratról papíralapú hiteles kiadmány és hiteles másolat készítésének szabályairól 1 I. Fejezet Értelmező rendelkezések 1. (1) Jelen iránymutatás alkalmazásában: a) papíralapú okirat: minden olyan fizikailag létező anyagon található, emberi írásjegyekkel megörökített gondolati tartalom (szöveg), mely vizuális érzékelés útján olvasható, továbbá mindaz, amit jogszabály papíralapú okiratnak nyilvánít; b) elektronikus okirat: minden olyan elektronikus adathordozón tárolt adategyüttes, mely informatikai alkalmazás és eszköz útján vizuálisan érzékelhetővé és olvashatóvá tehető emberi írásjegyekkel megörökített gondolati tartalmat (szöveget) tartalmaz, továbbá mindaz, amit jogszabály elektronikus okiratnak nyilvánít; c) elektronikus okirat (másolat) képe: az elektronikus okirat (másolat) felhasználó általi olvashatóságát lehetővé tevő informatikai alkalmazás és eszköz útján vizuálisan érzékelhetővé tett képe; d) tartalmi egyezőség: az okirat és az arról készített másolat szövegének szó szerinti azonossága; e) képi egyezőség: ea) a papíralapú okiratról készített elektronikus másolat képének a papíralapú okirat 2 dimenziós látványával, eb) az elektronikus okiratról készített papíralapú másolat látványának az elektronikus okirat képével való vizuális érzékeléssel megállapítható azonossága azzal, hogy azt nem érintik a másolatkészítés és az elektronikus okirat (másolat) képének megjelenítése során fellépő színárnyalatbeli vagy egyéb hasonló torzulások. (2) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt fogalom-meghatározásokat megfelelően alkalmazni kell a papíralapú, illetve az elektronikus másolatra is. (3) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt fogalom-meghatározások alkalmazása során szöveg alatt a számot, számadatot és a képlet is érteni kell. Az okirat okirati jellegét nem érinti, ha papíralapú okirat esetén a hordozóanyag, elektronikus okirat esetén az adategyüttes vizuális érzékelés céljára megjelenített képe a szövegen túl ábrát, képet vagy más hasonló dolgot tartalmaz. II. Fejezet A papíralapú okiratról elektronikus másolat készítésének szabályai 1 Iránymutatás elfogadva: december 28. 1

2 2. (1) A papíralapú okiratról történő elektronikus hiteles másolat készítése során a másolatkészítő biztosítja az előtte felmutatott papíralapú okirat és az arról készített elektronikus hiteles másolat képi vagy tartalmi egyezőségét, és azt, hogy minden az aláírás elhelyezését követően az elektronikus másolaton tett módosítás érzékelhető legyen. (2) Papíralapú okiratról történő elektronikus hiteles másolat készítése során a másolat készítője: a) elkészíti az elektronikus másolatot, b) megállapítja a papíralapú okirat és az elektronikus másolat képi vagy tartalmi egyezőségét, c) a 3. -ban meghatározott tartalommal elektronikus hitelesítési záradékot készít, d) az elektronikus másolatot és az elektronikus hitelesítési záradékot elektronikus tárolódokumentumban (elektronikus akta) helyezi el, e) az elektronikus tároló-dokumentumot hivatali minősített elektronikus aláírásával és időbélyegzővel látja el. 3. (1) Az elektronikus hitelesítési záradék a következő adatokat tartalmazza: a) egyénileg működő közjegyző esetén a közjegyző családi és utónevét, közjegyzői iroda keretében működő közjegyző esetén a közjegyzői iroda elnevezését; b) az állami címert, a közjegyző székhelyét, irodájának címét és telefonszámát; c) az ügyszámot; d) azt, hogy a másolat eredeti okiratról, annak hiteles kiadmányáról, hiteles másolatáról vagy egyszerű másolatáról készült; e) ha azt a másolat nem tartalmazza, az okirat megnevezését, illetve megjelölését; f) ha a másolat az eredetinek csak egy része, akkor az erre való utalást ( kivonatos ) és az eredeti okirat terjedelmét (lapszámban, oldalszámban vagy más alkalmas módon kifejezve); g) azt, hogy a másolat az okiratnak vagy az okirat egy részének képével vagy tartalmával megegyezik; h) azt, hogy a felmutatott okiraton volt-e illetékbélyeg, ha igen, annak címletét és darabszámát is; i) ha az eredeti okiraton változtatás, sérülés vagy aggályt keltő más körülmény észlelhető, ennek tényét és leírását; j)az arra való figyelmeztetést, hogy a közjegyzőkről szóló évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) 166/A. -ának (1) bekezdése alapján az elektronikus hiteles másolat nem kerül archiválásra, továbbá az elektronikus hiteles másolat érvényességi idejét; k) a másolat hitelesítésének helyét, évét, hónapját és napját; l) az eljárást lefolytató közjegyző vagy közjegyzőhelyettes családi és utónevét és e minőségének megjelölését. (2) A hitelesítési záradék tartalmazhatja az okirat olyan tulajdonságát, amely az elektronikus másolat képi megjelenítése során nem vagy nem megfelelően tehető láthatóvá (vízjel, szárazbélyegző-lenyomat, hologramos matrica, stb.). 4. (1) Ha az elektronikus másolat szkennelés útján készül, a megfelelő minőségű elektronikus másolat elkészítése érdekében a szkennelés során figyelemmel kell lenni a szkenneren kiválasztott felbontásra és színmélységre. (2) Az (1) bekezdésre figyelemmel: a) az ajánlott szkenner beállításokokirat szkennelése során: 2

3 aa) szürkeárnyalatos másolat létrehozása esetén 300 dpi (azzal, hogy dpi = dots/inch, azaz a képpontok száma 1 hüvelyknyi távolságon), ab) színes másolat létrehozása esetén 200 dpi, ac) monokróm (csak fekete és fehér képpontokat tartalmazó) másolat létrehozása esetén 600 dpi; b) képet is tartalmazó okirat szkennelése esetén monokróm beállítás nem használható; c) 600 dpi-t meghaladó felbontású színes másolatok létrehozása a keletkező fájlok túlzott mérete miatt nem ajánlott; d) indokolt esetben így különösen rossz minőségű iratok esetén az ajánlott beállításoktól nagyobb felbontás irányába el lehet térni. (3) A másolatot.pdf vagy.jpg formátumban kell előállítani. (4) A hitelesítési záradékot.pdf formátumban elektronikus úton kell előállítani, az nem tartalmazhatja a közjegyző, illetve közjegyzőhelyettes hivatali aláírásának [Kjtv. 21/A. (1) bek.] képét. (5) Az elektronikus tároló-dokumentumot a Microsec e-szignó alkalmazásával kell előállítani (e-akta), a rendelkezésre álló legfrissebb közjegyzői sémadefiníció használatával. 5. A hiteles elektronikus másolatot nem kell archiválni. Erre tekintettel az elektronikus hiteles másolat érvényességi ideje legfeljebb 10 év lehet. III. Fejezet Az elektronikus okiratról papíralapú másolat készítésének szabályai 6. (1) Az elektronikus okiratról történő papíralapú hiteles másolat készítése során a másolatkészítő biztosítja a számára hozzáférhetővé tett elektronikus okirat és az arról készített papíralapú hiteles másolat képi vagy tartalmi egyezőségét. (2) Elektronikus okiratról történő papíralapú hiteles másolat készítése során a másolat készítője: a) elkészíti a papíralapú másolatot, b) megállapítja az elektronikus okirat és a papíralapú másolat képi vagy tartalmi egyezőségét, c) a 7. -ban meghatározott tartalommal papíralapú hitelesítési záradékot készít, melyet ca) egy lapnál nem nagyobb terjedelmű papíralapú másolat esetén vagy a másolatra vezet rá, vagy a cb) alpontban meghatározott módon a másolathoz fűz, cb) egy lapnál nagyobb terjedelmű papíralapú másolat esetén zsinórral a másolathoz fűz, és azt a közjegyző bélyegzőjével megerősíti, d) a hitelesítési záradékot a közjegyző, illetve közjegyzőhelyettes hivatali aláírásával [Kjtv. 21/A. (1) bek.] látja el. 7. (1) A papíralapú hitelesítési záradék a következő adatokat tartalmazza: a) a 3. (1) bekezdésének a)-g), k) és l) pontjában meghatározottakat; b) ha az okirat elektronikus aláírással van ellátva, az okiraton szereplő elektronikus aláírás érvényessége ellenőrzésének megtörténtét és az elektronikus aláírásban szereplő nevet; c) az elektronikus okiratot tartalmazó fájl nevét és rövidített formátumát. 3

4 (2) A hitelesítési záradék tartalmazhatja az elektronikus okirat egyéb olyan adatát, amely papíralapú okiraton nem vagy nem megfelelően jeleníthető meg (hivatkozások, az elektronikus aláírás és időbélyegző egyéb adatai, elektronikus mellékletek, animáció, stb.). 8. A papír alapú hiteles másolaton az elektronikus okirat, illetve annak érintett része (kivonata) szöveges tartalmát minden esetben meg kell jeleníteni, képét pedig képi egyezőség tanúsítása esetén kell megjeleníteni. 9. Ha az okirat elektronikus aláírással van ellátva, nem végezhető el a hitelesítés, ha az aláírás ellenőrzésének eredménye érvénytelen vagy nem állapítható meg. IV. Fejezet A papíralapú közjegyzői okiratról készült elektronikus hiteles kiadmányra és hiteles másolatra, valamint az elektronikus közjegyzői okiratról készült papíralapú hiteles kiadmányra és hiteles másolatra vonatkozó különös szabályok 10. Ha a közjegyzői okiratot a) a közjegyző készítette, a hiteles kiadmányt az alkalmazásában álló közjegyzőhelyettes is, b) a közjegyzőhelyettes készítette, a hiteles kiadmányt az őt alkalmazó közjegyző vagy az őt alkalmazó közjegyző alkalmazásában álló másik közjegyzőhelyettes is elkészítheti. 11. (1) A papíralapú közjegyzői okiratról készített elektronikus hiteles kiadmányt és elektronikus hiteles másolatot nem kell hitelesítési záradékkal ellátni, feltéve hogy a kiadmány, illetve a másolat megfelel a Kjtv ának (4) bekezdésében foglaltaknak. (2) A (3) bekezdésben szabályozott eset kivételével a papíralapú közjegyzői okiratról készített elektronikus hiteles kiadmány, valamint a MOKK Levéltár által a papíralapú közjegyzői okiratról készített elektronikus hiteles másolat akként is elkészíthető, hogy az az ügyfél, illetve a segédszemély névaláírásának vagy kézjegyének, valamint a közjegyző (közjegyzőhelyettes) hivatali aláírásának [Kjtv. 21/A. (1) bek.] a képét nem tartalmazza, hanem csak az arra való utalást, hogy az eredeti okiraton a névaláírások, kézjegyek, illetve hivatali aláírás szerepel (s.k. rövidítés, P.H. rövidítés). (3) A Kjtv. 166/A. -a szerint archiválás céljára készített elektronikus hiteles kiadmány az ügyfél, illetve a segédszemély névaláírásának vagy kézjegyének, valamint a közjegyző (közjegyzőhelyettes) hivatali aláírásának [Kjtv. 21/A. (1) bek.] a képét tartalmazza. 12. (1) Az elektronikus közjegyzői okiratról készített papíralapú hiteles kiadmányt és papíralapú hiteles másolatot papíralapú hitelesítési záradékkal kell ellátni. (2) Az elektronikus közjegyzői okiratról készített papíralapú hiteles kiadmány és papíralapú hiteles másolat az ügyfél, illetve a segédszemély Kjtv ának (4) bekezdése szerinti elektronikus aláírását és esetleges időbélyegzőt, valamint a közjegyző (közjegyzőhelyettes) hivatali elektronikus aláírását [Kjtv. 21/A. (1) bek.] és az időbélyegzőt nem tartalmazza, hanem csak az arra való utalást, hogy az eredeti okiraton az elektronikus aláírások és időbélyegzők, illetve hivatali elektronikus aláírás és időbélyegző szerepel (e.a. rövidítés, i.b. rövidítés). 4

5 (3) Az elektronikus közjegyzői okiratról a közjegyző vagy a közjegyzőhelyettes által készített papíralapú hiteles kiadmányának hitelesítési záradéka a következő adatokat tartalmazza: a) az arra való utalást, hogy a közjegyző, illetve az alkalmazásában álló közjegyzőhelyettes által készített fenti ügyszámú eredeti elektronikus közjegyzői okirat kivonatos hiteles kiadmány esetén annak meghatározott része tartalmával a másolat egyezik; b) a 3. (1) bekezdésének f), g), k) és l) pontjában meghatározottakat; c) a közjegyző (közjegyzőhelyettes) okiraton szereplő hivatali elektronikus aláírása [Kjtv. 21/A. (1) bek.] érvényessége ellenőrzésének megtörténtét. V. Fejezet Záró rendelkezések 13. A 3. (1) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott adatokat a záradék fejrésze tartalmazza azzal, hogy a közjegyző székhelye a záradék záró részében is feltüntethető, utóbbi esetben a fejrészben történő feltüntetés nem szükséges. 14. Ez az iránymutatás január 1-jén lép hatályba. 15. Hatályát veszti a papíralapú okiratról elektronikus, illetve az elektronikus okiratról papíralapú közhiteles másolat készítésének szabályairól szóló 27. számú MOKK iránymutatás. Budapest, december 28. Dr. Tóth Ádám s.k. a MOKK elnöke 5

HITELES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND

HITELES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND BOLEVÁCZ ÉS VÖRÖS ÜGYVÉDI IRODA 1053 Budapest, Veres Pálné utca 9. I/2. Budapesti Ügyvédi Kamara 2291 HITELES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND Kiadás dátuma 2015. február 20. 1 TARTALOM 1. A másolatkészítési rend

Részletesebben

MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND

MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND Gyollai Ügyvédi Iroda Irodavezető: Dr. Gyollai János ügyvéd Székhely: H-1126 Budapest, Ugocsa u. 4/b Tel.: (+36 1) 487-8715 Fax: (+36 1) 487-8701 E-mail: iroda@gyollai.hu Készítés

Részletesebben

Szabályzat a papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól

Szabályzat a papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól Szabályzat a papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének szabályairól Dr. Nagy Erzsébet Egyéni Ügyvéd székhely: 9022 Győr, Árpád u. 40. fszt. 1. tel.: 96/310-781 dr.nagye@externet.hu

Részletesebben

A Békés Megyei Kormányhivatal Vezetőjének 4/2018. (II. 14.) Utasítása

A Békés Megyei Kormányhivatal Vezetőjének 4/2018. (II. 14.) Utasítása Iktatószám: BE/04/104-1/2018. A Békés Megyei Kormányhivatal Vezetőjének 4/2018. (II. 14.) Utasítása A Békés Megyei Kormányhivatal Másolatkészítési Szabályzatáról Hatályos: 2018. év február hó 19. napjától

Részletesebben

2/2018.(XII.18.) számú együttes polgármesteri és jegyzői utasítás

2/2018.(XII.18.) számú együttes polgármesteri és jegyzői utasítás 2/2018.(XII.18.) számú együttes polgármesteri és jegyzői utasítás Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala Másolatkészítési Szabályzatáról 1. Bevezetés Az elektronikus ügyintézés

Részletesebben

Verziószám: 2.0. Kiadás időpontja: Érvényes alkalmazás: MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND

Verziószám: 2.0. Kiadás időpontja: Érvényes alkalmazás: MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND Verziószám: 2.0. Kiadás időpontja: 2017.08.24. Érvényes alkalmazás: 2017.08.03. MÁSOLATKÉSZÍTÉSI REND Tartalomjegyzék 1. Célkitűzésünk...2 2. A másolatkészítési rendben használt egyes fogalmak meghatározása...2

Részletesebben

Másolatkészítési szabályzat

Másolatkészítési szabályzat Microsec zrt. Másolatkészítési szabályzat a hiteles elektronikus másolatok előállításáról ver. 1.0 Kiadás dátuma: 2017.09.26. Változáskövetés Kiadás Hatályba lépés kelte Készítette Ellenőrizte Változás/Megjegyzés

Részletesebben

Telenor Magyarország Távközlési Zrt.

Telenor Magyarország Távközlési Zrt. Telenor Magyarország Távközlési Zrt. 2045 Törökbálint, Pannon út 1. Másolatkészítési rend 1/8. oldal Tartalomjegyzék 1. A másolatkészítési rend célja... 3 2. A másolatkészítési rend tárgya... 3 3. A másolatkészítési

Részletesebben

Az UniCredit Bank Hungary Zrt. elektronikus másolatkészítési szabályzata. Hatályos július 24-től

Az UniCredit Bank Hungary Zrt. elektronikus másolatkészítési szabályzata. Hatályos július 24-től Az UniCredit Bank Hungary Zrt. elektronikus másolatkészítési szabályzata Hatályos 2017. július 24-től Tartalom 3 1. Bevezető rendelkezések 3 2. Általános rendelkezések 3 2.1. Fogalmi meghatározások 3 2.2.

Részletesebben

A BONYHÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A BONYHÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA BONYHÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG A BONYHÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 2.0 2017. december 12. Dr. Marcsek Sándor r. ezredes rendőrségi főtanácsos kapitányságvezető Cím: 7150 Postafiók:

Részletesebben

A PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA július 31. Lajmer György r. alezredes mb. kapitányságvezető

A PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA július 31. Lajmer György r. alezredes mb. kapitányságvezető PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG GÖDÖLLŐ RENDŐRKAPITÁNYSÁG A PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG GÖDÖLLŐ RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA 2017. július 31. Lajmer György r. alezredes mb. kapitányságvezető

Részletesebben

elnöki utasítás. a Magyar Nemzeti Bank másolatkészítési szabályzatáról. Hatálybalépés napja: január 1.

elnöki utasítás. a Magyar Nemzeti Bank másolatkészítési szabályzatáról. Hatálybalépés napja: január 1. MAGYAR NEMZETI BANK Budapest, 2017. december 22. 2017-1014. elnöki utasítás a Magyar Nemzeti Bank másolatkészítési szabályzatáról Hatálybalépés napja: 2018. január 1. Kibocsátó: Készítő: elnöki Jogi igazgatóság

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Az elektronikus másolatkészítés rendszerének műszaki dokumentációja 1. BEVEZETŐ

Az elektronikus másolatkészítés rendszerének műszaki dokumentációja 1. BEVEZETŐ 2. melléklet a 6/2018. számú BM OKF főigazgatói intézkedéshez Az elektronikus másolatkészítés rendszerének műszaki dokumentációja 1. BEVEZETŐ 1. A papíralapú dokumentum hiteles elektronikus irattá alakításának

Részletesebben

Műszaki dokumentáció Másolatkészítés műszaki feltételei

Műszaki dokumentáció Másolatkészítés műszaki feltételei BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG XIX. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Műszaki dokumentáció Másolatkészítés műszaki feltételei I. BEVEZETŐ A papíralapú dokumentum hiteles elektronikus irattá alakításának szabályait

Részletesebben

Papíralapú dokumentumokról elektronikus másolat készítése

Papíralapú dokumentumokról elektronikus másolat készítése Varga Illés Levente Papíralapú dokumentumokról elektronikus másolat készítése az ÉTDR számára Jelen jegyzet mentése: 2013. március 15. http://vargailles.archi.hu/index.php/muszdoksi Ha kinyomtatnád, akkor

Részletesebben

FONYÓD RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

FONYÓD RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Ügyszám: 14030/2973/2017.ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG FONYÓD FONYÓD RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 1.0 2017. július 13. Nyersné Bene Ilona r.őrnagy hivatalvezető iratkezelésért felelős

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának 8/2018. (IV. 12.) számú utasítása

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának 8/2018. (IV. 12.) számú utasítása Ügyiratszám: JN/33/ 00448/2018. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának 8/2018. (IV. 12.) számú utasítása a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal másolatkészítési szabályzatáról,

Részletesebben

I. A TÉNYÁLLÁS A JOGKÉRDÉSEK A TÉNYÁLLÁS MEGÍTÉLÉSE SZEMPONTJÁBÓL RELEVÁNS JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK

I. A TÉNYÁLLÁS A JOGKÉRDÉSEK A TÉNYÁLLÁS MEGÍTÉLÉSE SZEMPONTJÁBÓL RELEVÁNS JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK 146733-3/2018 A lakástakarékpénztár által őrzött megtakarítási ajánlatokról készített elektronikus másolat joghatása és az eredeti iratok megsemmisítésének lehetősége Egy Lakástakarékpénztár (Lakástakarék)

Részletesebben

6/2019. (II.19.) OH elnöki utasítás. az Oktatási Hivatal Másolatkészítési szabályzatának kiadásáról

6/2019. (II.19.) OH elnöki utasítás. az Oktatási Hivatal Másolatkészítési szabályzatának kiadásáról Iktatási szám: IO/11-1/2019. 6/2019. (II.19.) OH elnöki utasítás az Oktatási Hivatal Másolatkészítési szabályzatának kiadásáról Az Oktatási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) 60/2015. (XII. 29.) EMMI utasítással

Részletesebben

MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének rendje

MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének rendje MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A papíralapú dokumentumokról elektronikus úton történő másolat készítésének rendje 1 Célkitűzés Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. (továbbiakban: PA Zrt.) a működése során a meglévő,

Részletesebben

KÖTEGYÁN HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 2.0

KÖTEGYÁN HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 2.0 Határrendészeti Kirendeltség Kötegyán KÖTEGYÁN HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 2.0 Szabályzat verziószáma: 2.0 Kibocsátó szervezet: Határrendészeti Kirendeltség Kötegyán

Részletesebben

AZ NKM Áramszolgáltató Zrt. MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

AZ NKM Áramszolgáltató Zrt. MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA AZ NKM Áramszolgáltató Zrt. MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Szabályzat verziószáma: 1.0 T E R V E Z E T! Tartalomjegyzék 1 Változáskövetési lap... Hiba! A könyvjelző nem létezik. 2 Hatály... 4 2.1 Tárgyi

Részletesebben

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 91. számú iránymutatása az elektronikus ügyintézés egyes kérdéseiről

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 91. számú iránymutatása az elektronikus ügyintézés egyes kérdéseiről A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 91. számú iránymutatása az elektronikus ügyintézés egyes kérdéseiről A Magyar Országos Közjegyzői Kamara a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 55. - ában foglalt

Részletesebben

BIHARUGRA HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 2.0

BIHARUGRA HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 2.0 Határrendészeti Kirendeltség Biharugra Jóváhagyom: Biharugra, 2017. november 28. Hegedűs Attila r. alezredes határrendészeti kirendeltségvezető BIHARUGRA HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

A SIÓFOKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A SIÓFOKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA RENDŐRKAPITÁNYSÁG SIÓFOK HIVATALA A SIÓFOKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 1.0 2017. július 18. dr. Nagy Sándor István r. százados hivatalvezető iratkezelésért felelős vezető Cím:

Részletesebben

BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG XVIII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG XVIII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG XVIII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Nyilvántartás az elektronikus másolat készítésére és hitelesítésére jogosult személyekről a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének

Részletesebben

Határrendészeti Kirendeltség Kölcse MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

Határrendészeti Kirendeltség Kölcse MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG KÖLCSE Határrendészeti Kirendeltség Kölcse MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA 2017. július 13. Mogyorósi Réka r. főhadnagy Kiemelt főelőadó iratkezelésért felelős vezető I. PREAMBULUM,

Részletesebben

1. Tájékoztatási kötelezettség

1. Tájékoztatási kötelezettség 17/2018. (XI.26.) MÜK szabályzat 1 az ügyvédek által készített vagy letétbe vett végrendeletek és haláleseti rendelkezéseket tartalmazó okiratok központi nyilvántartására vonatkozó szabályokról A Magyar

Részletesebben

A NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RÉTSÁGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RÉTSÁGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RÉTSÁGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG A NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RÉTSÁGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 1.0 2017. július 24. Belovai Róbert r. alezredes

Részletesebben

Jóváhagyom: Bagi István r. ezredes rendőrségi főtanácsos igazgató A MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

Jóváhagyom: Bagi István r. ezredes rendőrségi főtanácsos igazgató A MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Szám:23023/200/15/2018. MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Jóváhagyom: Bagi István r. ezredes rendőrségi főtanácsos igazgató A MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat

Részletesebben

50/2016.-JOG sz. Vezérigazgatói utasítás Elektronikus másolatkészítés szabályai

50/2016.-JOG sz. Vezérigazgatói utasítás Elektronikus másolatkészítés szabályai I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 3 I.1. A szabályozó dokumentum célja... 3 II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 II.1. A szabályozó dokumentum személyi hatálya... 3 II.2. A szabályozó dokumentum tárgyi hatálya...

Részletesebben

Iratérvényességi Nyilvántartás Szolgáltatás (IÉNY)

Iratérvényességi Nyilvántartás Szolgáltatás (IÉNY) Iratérvényességi Nyilvántartás Szolgáltatás (IÉNY) Szolgáltatás leíró lap 2017. július 1. v 1.00 EREDETI Tartalom 1. A SZOLGÁLTATÁS CÉLJA... 3 2. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA... 3 2.1. A szolgáltatás háttere...

Részletesebben

A BALATONI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A BALATONI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA BALATONI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG HIVATALA Ügyszám: 14322/1370/2017. ált A BALATONI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat verziószáma: 2.0 Kibocsátó szervezet:

Részletesebben

4452-2/2019 I. ELŐZMÉNYEK

4452-2/2019 I. ELŐZMÉNYEK 4452-2/2019 A hitelintézet által őrzött eredeti iratokról az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet (Korm.rendelet) 58. (1) és (2) bekezdés szerinti elektronikus

Részletesebben

A SZEGHALMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 3.0

A SZEGHALMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 3.0 Szeghalmi Rendőrkapitányság Száma:04070-0/830-1/2018.ált. Jóváhagyom: Szeghalom, 2018. március 7. Szalai Zoltán r. ezredes kapitányságvezető A SZEGHALMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió:

Részletesebben

Pénzmosás elleni szabályzat

Pénzmosás elleni szabályzat Pénzmosás elleni szabályzat A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvényben foglaltak értelmében az Euro Quattro Bróker Kft. köteles ügyfeleit

Részletesebben

A BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HERCEGSZÁNTÓ HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HERCEGSZÁNTÓ HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HERCEGSZÁNTÓ HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG Szám:03080/166-19/2017.ált. A BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HERCEGSZÁNTÓ HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI

Részletesebben

Jóváhagyom: ZALAEGERSZEGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA augusztus 17.

Jóváhagyom: ZALAEGERSZEGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA augusztus 17. ZALAEGERSZEGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KAPITÁNYSÁGVZETŐ Szám: 20010/5877/.. /2017. ált. Jóváhagyom: Zalaegerszeg, 2017. hó nap Dr. Farkas Tibor r. alezredes kapitányságvezető A ZALAEGERSZEGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

Részletesebben

Ingatlan-nyilvántartási kérelem I.

Ingatlan-nyilvántartási kérelem I. Ingatlan-nyilvántartási kérelem I. IKTATÓ BÉLYEGZŐ HELYE A vékony vonallal bekeretezett rovatokat a kérelmező vagy a nevében eljáró képviselő tölti ki. A kérelem kitöltésével kapcsolatban a kérelmező/

Részletesebben

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Jóváhagyom: Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok rendőrségi főtanácsos címzetes egyetemi docens megyei rendőrfőkapitány A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

Részletesebben

Hiteles elektronikus másolat készítésére feljogosított ügykezelők

Hiteles elektronikus másolat készítésére feljogosított ügykezelők Hiteles elektronikus másolat készítésére feljogosított ügykezelők 1. melléklet Ssz. Személy neve Szolgálati helye Munkaköre 1. Bicsák Gyuláné ka. BRFK/X. kerületi Rendőrkapitányság/Bűnügyi Osztály ügykezelő

Részletesebben

NÉVJEGYZÉK 1. Ocsenásné Bethlen Margit r. alezredes 2. Gyarmati Erika r. őrnagy 3. Reiter Lászlóné r. őrnagy 4. Szemes Erika r.százados 5.

NÉVJEGYZÉK 1. Ocsenásné Bethlen Margit r. alezredes 2. Gyarmati Erika r. őrnagy 3. Reiter Lászlóné r. őrnagy 4. Szemes Erika r.százados 5. NÉVJEGYZÉK 1. Ocsenásné Bethlen Margit r. alezredes 2. Gyarmati Erika r. őrnagy 3. Reiter Lászlóné r. őrnagy 4. Szemes Erika r.százados 5. Havasi Sándor c. r.alezredes 6. Horváth Béla r. százados 7. Rosz

Részletesebben

Az ELO Iratkezelő Modul jogi háttere. dr. Fenyér Éva ügyvéd, iratkezelési jogi tanácsadó

Az ELO Iratkezelő Modul jogi háttere. dr. Fenyér Éva ügyvéd, iratkezelési jogi tanácsadó Az ELO Iratkezelő Modul jogi háttere dr. Fenyér Éva ügyvéd, iratkezelési jogi tanácsadó 1 Az előadás célja A jogi alapok áttekintése és rendszerezése Az ELO Iratkezelő Modul - magyarországi jogszabályi

Részletesebben

Hiteles Elektronikus Archívum

Hiteles Elektronikus Archívum Hiteles Elektronikus Archívum avagy hogyan szabaduljunk meg végleg a papíroktól V E N C Z E L T I B O R, C A R D I N A L K F T. 1 Az elektronikus dokumentumkezelés jelene Iratdigitalizálás Elektronikus

Részletesebben

Elektronikus másolatkészítési szabályzat

Elektronikus másolatkészítési szabályzat NISZ NISZ Nemzeti lnfokommunikációs Szolgáltató Zrt. H-1081 Budapest, Csokonai utca 3. Egyedi azonosító: 1.11. Verziószám: 1.1 Kiadmányozó: vezérigazgató Hatályos: 2018. 02. Mellékletek száma: 1. Nyomtatványok

Részletesebben

Hiteles elektronikus másolat készítésére feljogosított személyek Siklósi Rendőrkapitányság

Hiteles elektronikus másolat készítésére feljogosított személyek Siklósi Rendőrkapitányság Hiteles elektronikus másolat készítésére feljogosított személyek Siklósi Rendőrkapitányság 1. melléklet Ssz. Személy neve Szolgálati helye Munkaköre 1. Nikolovné Schneider Hivatal Mónika segédhivatal vezető

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Audi Hungaria Motor Kft.

TANÚSÍTVÁNY. Audi Hungaria Motor Kft. TANÚSÍTVÁNY A HUNGUARD Számítástechnikai-, informatikai kutató-fejlesztő és általános szolgáltató Kft (1123 Budapest, Kékgolyó u. 6.), mint a NAT által NAT-6-0048/2015 számon akkreditált terméktanúsító

Részletesebben

A BIHARKERESZTES HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A BIHARKERESZTES HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA BIHARKERESZTES HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG Jóváhagyom: Dr. Péter Sándor rendőr ezredes rendőrségi tanácsos Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség vezetője A BIHARKERESZTES HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BICSKEI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE A BICSKEI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 2.

FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BICSKEI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE A BICSKEI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 2. Szám: 07020/2913/2017.ált. FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BICSKEI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE A BICSKEI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 2.0 2017. november 27. dr. Balázs Sándor

Részletesebben

HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG SZEGED MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG SZEGED MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG SZEGED HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG SZEGED MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 1.0 2017. július 12. Szőllősi Zoltán r. alez. hivatalvezető

Részletesebben

FONYÓD RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

FONYÓD RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Ügyszám: 14030/2973/2017.ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG FONYÓD FONYÓD RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 2.0 2017. december 11. Nyersné Bene Ilona r.őrnagy hivatalvezető iratkezelésért felelős

Részletesebben

A SIÓFOKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A SIÓFOKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA RENDŐRKAPITÁNYSÁG SIÓFOK HIVATALA A SIÓFOKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat verziószáma: 2.0 Kibocsátó szervezet: Siófoki Rendőrkapitányság Alkalmazási terület: Siófoki Rendőrkapitányság

Részletesebben

A BALATONI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A BALATONI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA BALATONI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG HIVATALA A BALATONI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat verziószáma: 3.0 Kibocsátó szervezet: Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság

Részletesebben

A HAJDÚSZOBOSZLÓI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A HAJDÚSZOBOSZLÓI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA HAJDÚSZOBOSZLÓI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Jóváhagyom: Dr. Gali Sándor r. ezredes kapitányságvezető A HAJDÚSZOBOSZLÓI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat verziószáma: 2.0 Kibocsátó szervezet:

Részletesebben

A BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG HERCEGSZÁNTÓ HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG HERCEGSZÁNTÓ HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HERCEGSZÁNTÓ HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG A BÁCS-KISKUN MEGYEI RENDŐRFŐKAPITÁNYSÁG HERCEGSZÁNTÓ HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat

Részletesebben

Ajánlás. az ügyintézési szolgáltatás és az ügyfelek közötti elektronikus kapcsolattartás kialakításához

Ajánlás. az ügyintézési szolgáltatás és az ügyfelek közötti elektronikus kapcsolattartás kialakításához Ajánlás az ügyintézési szolgáltatás és az ügyfelek közötti elektronikus kapcsolattartás kialakításához 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 Bevezetés... 3 1.1 Felhatalmazás... 3 1.2 Az ajánlás célja... 3 1.3 Az ajánlás

Részletesebben

Copyright 2012 EMC Corporation. All rights reserved.

Copyright 2012 EMC Corporation. All rights reserved. 1 Intelligens adatkinyerés, hiteles archiválás megvalósítása EMC Captiva termékkel 2 Tartalom EMC Captiva nagyvállalati megoldás EMC Captiva 7 új képességek áttekintése Hiteles másolatképzés és archiválás

Részletesebben

BÁCSBOKOD HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

BÁCSBOKOD HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG BÁCSBOKOD BÁCSBOKOD HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat verziószáma: 3.1 Kibocsátó szervezet: Bácsbokod Határrendészeti Kirendeltség A kibocsátás

Részletesebben

A BERETTYÓÚJFALUI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A BERETTYÓÚJFALUI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Jóváhagyom: Dr. Tóth Ferenc r. alezredes kapitányságvezető A BERETTYÓÚJFALUI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió 1.0 2017. július 11. Baradács Péter

Részletesebben

Hiteles Másolatkészítési szabályzat

Hiteles Másolatkészítési szabályzat Hiteles Másolatkészítési szabályzat Verzió Kiadás dátuma 01.00 2014.04.10. 1 Tartalom 1. A másolatkészítési célja... 3 2 A másolatkészítési tárgya... 3 3 A másolatkészítési hatálya... 3 4 A másolatkészítés

Részletesebben

Digitális iratok a hagyományos mellett iratkezelésben együtt kezelendő

Digitális iratok a hagyományos mellett iratkezelésben együtt kezelendő Haraszti Viktor: Papír, Mikrofilm, E-dokumentum, Papíralapú adathordozók elektronikus archiválása (A Régi könyves szakmai napon, 2007-ben, elhangzott előadás vázlata) Adathordozó megőrzése Állományvédelmi

Részletesebben

Elektronikus másolatkészítési szabályzat

Elektronikus másolatkészítési szabályzat set NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. H-1081 Budapest Csokonai utca 3. NISZ Egyedi azonosító: 111. Verziószám: 1.0 Kiadmányozó: vezérigazgató Hatályos: 2017. 10. Mellékletek száma: 1 Nyomtatványok

Részletesebben

A HAJDÚNÁNÁSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A HAJDÚNÁNÁSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA HAJDÚNÁNÁSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Jóváhagyom: Dr. Vincze István György r. alezredes rendőrségi tanácsos kapitányságvezető A HAJDÚNÁNÁSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat verziószáma:

Részletesebben

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 57. számú iránymutatása a közjegyzői pénzletétről

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 57. számú iránymutatása a közjegyzői pénzletétről A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 57. számú iránymutatása a közjegyzői pénzletétről A Magyar Országos Közjegyzői Kamara a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 55. - ában, valamint a közjegyzői

Részletesebben

A VASVÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A VASVÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA VASVÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG A VASVÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 2.0 2017. november 13. Dr. Házi Béla r. ezredes Kapitányságvezető Cím: 9800 Vasvár, Járdányi u. 10. 9801 Vasvár

Részletesebben

A NAGYKÁTAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. verzió: december 20.

A NAGYKÁTAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. verzió: december 20. Szám: 13060- NAGYKÁTAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE /2017.ált. A NAGYKÁTAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA verzió: 2.0 2017. december 20. Veres Ferenc r. alezredes mb. kapitányságvezető Cím:

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. tanúsítja, hogy a Magyar Posta Biztosító Zrt. és a Magyar Posta Életbiztosító Zrt., illetve a Magyar Posta Zrt. által üzemeltetett

TANÚSÍTVÁNY. tanúsítja, hogy a Magyar Posta Biztosító Zrt. és a Magyar Posta Életbiztosító Zrt., illetve a Magyar Posta Zrt. által üzemeltetett TANÚSÍTVÁNY A HUNGUARD Számítástechnikai-, informatikai kutató-fejlesztő és általános szolgáltató Kft. a NAT által NAT-6-0048/2011 számon akkreditált terméktanúsító szervezet tanúsítja, hogy a Magyar Posta

Részletesebben

Melléklet 5. minta P ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 1 JELÖLŐ SZERVEZET BEJELENTÉSE A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek a következő jelölő szervezet évi választásán kérem nyilvántartásba vételét

Részletesebben

Cégkapu-regisztráció űrlap benyújtásakor csatolandó dokumentumok

Cégkapu-regisztráció űrlap benyújtásakor csatolandó dokumentumok Cégkapu-regisztráció űrlap benyújtásakor csatolandó dokumentumok Űrlapos regisztráció esetén az űrlaphoz (VI. Csatolandó dokumentumok) csatolni kell minden olyan hiteles dokumentumot, amely a cégkapu-regisztrációval

Részletesebben

IRÁNYÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSÁHOZ" tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével

IRÁNYÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSÁHOZ tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Részeként a Kbt. 114. (2) bekezdés alapján, a Kbt. 69. (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra csatolandó nyilatkozatok

Részletesebben

A HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG LÉTAVÉRTES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG LÉTAVÉRTES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyom: Berde László r. alezredes határrendészeti kirendeltség-vezető A HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG LÉTAVÉRTES MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat verziószáma: 2.0 Kibocsátó szervezet: Határrendészeti

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG TATAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TATAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG TATAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TATAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG TATAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TATAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Szabályzat verziószáma: 3.0 Kibocsátó szervezet: Tatai Rendőrkapitányság Alkalmazási

Részletesebben

BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG IV. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG IV. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG IV. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság állományából a másolatkészítésre feljogosított személyek az alábbi munkatársak: Szabó Róbert r. alezredes

Részletesebben

A BÉKÉSCSABAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 1.1

A BÉKÉSCSABAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 1.1 Békéscsabai Rendőrkapitányság Jóváhagyom: Békéscsaba, 2017. augusztus 03. Dr. Bede Sándor r. ezredes kapitányságvezető A BÉKÉSCSABAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 1.1 Békéscsaba,

Részletesebben

1. fejezet Általános rendelkezések

1. fejezet Általános rendelkezések A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 95. számú iránymutatása a személyes adatoknak a közjegyzői eljárásokkal összefüggő kezelésére vonatkozó szabályokról A Magyar Országos Közjegyzői Kamara a közjegyzőkről

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG TISZAI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG TISZAI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG TISZAI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG A TISZAI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 1.0 2017. július Busi László r. ezredes

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. SZÁMÚ MELLÉKLETE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM INFORMÁCIÓÁTADÁSI SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. SZÁMÚ MELLÉKLETE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM INFORMÁCIÓÁTADÁSI SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉNEK. SZÁMÚ MELLÉKLETE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM INFORMÁCIÓÁTADÁSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2017 (2017. június 29. napjától hatályos változat)

Részletesebben

ELEKTRONIKUS ALÁÍRÁS E-JOG

ELEKTRONIKUS ALÁÍRÁS E-JOG E-JOG 2001. évi XXXV. törvény Az elektronikus aláírás törvényi fogalma: elektronikusan aláírt elektronikus dokumentumhoz azonosítás céljából logikailag hozzárendelt vagy azzal elválaszthatatlanul összekapcsolt

Részletesebben

Tájékoztató a 2013-tól alkalmazandó új számlázási szabályokról. A papíralapú és az elektronikus számlára egyaránt vonatkozó követelmények

Tájékoztató a 2013-tól alkalmazandó új számlázási szabályokról. A papíralapú és az elektronikus számlára egyaránt vonatkozó követelmények Tájékoztató Tájékoztató a 2013-tól alkalmazandó új számlázási szabályokról A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a számlázási szabályai tekintetében történő módosításáról

Részletesebben

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 54. számú iránymutatása a nyelvi jogosítvány kiadásának rendjéről. módosításokkal egységes szerkezetben 1

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 54. számú iránymutatása a nyelvi jogosítvány kiadásának rendjéről. módosításokkal egységes szerkezetben 1 A Magyar Országos Közjegyzői Kamara 54. számú iránymutatása a nyelvi jogosítvány kiadásának rendjéről módosításokkal egységes szerkezetben 1 A Magyar Országos Közjegyzői Kamara a közjegyzőkről szóló 1991.

Részletesebben

Székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca Postacím: 1253 Budapest, Pf.70. Tel.: Titkársági fax:

Székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca Postacím: 1253 Budapest, Pf.70. Tel.: Titkársági fax: Nemzeti Együttműködési Alap 2018. évi támogatások Elszámolási tudnivalók, gyakorlati tanácsok Támogatási időszak fogalma: A támogatási szerződésben rögzített, a támogatási igényben megjelölt támogatható

Részletesebben

SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 08050/3190- /2017.ált. Jóváhagyom: Szabó Jenő r.ezredes rendőrségi főtanácsos kapitányságvezető SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 1.1 2017.

Részletesebben

A DUNAKESZI KAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. verzió: július 28.

A DUNAKESZI KAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. verzió: július 28. PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DUNAKESZI RENDŐRKAPITÁNYSÁG A DUNAKESZI KAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA verzió: 1.0 2017. július 28. TÓTH CSABA R. EZREDES RENDŐRKAPTIÁNY Cím: 2121 Dunakeszi.

Részletesebben

ADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez

ADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez ADATLAP 1 a külföldön történt születés hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelem Alulírott anya apa meghatalmazottként eljáró (neve) kérem külföldön történt születésnek hazai anyakönyvezését. II. A gyermek/ anyakönyvezendő

Részletesebben

Magyar joganyagok - 468/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet - a külföldi felhasználásra s 2. oldal (2) A kérelemmel több közokirat tanúsítvánnyal történő

Magyar joganyagok - 468/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet - a külföldi felhasználásra s 2. oldal (2) A kérelemmel több közokirat tanúsítvánnyal történő Magyar joganyagok - 468/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet - a külföldi felhasználásra s 1. oldal 468/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet a külföldi felhasználásra szánt közokiratok felülhitelesítésének szabályairól

Részletesebben

a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről

a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről 26/2016. (VI. 30.) BM rendelet a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi

Részletesebben

A BÉKÉSCSABAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 4.0

A BÉKÉSCSABAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA. Verzió: 4.0 BÉKÉSCSABAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Jóváhagyom: Dr. Bede Sándor r. ezredes kapitányságvezető A BÉKÉSCSABAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 4.0 Szabályzat verziószáma: 4.0 Kibocsátó szervezet:

Részletesebben

Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA

Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL. a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Az ERDŐKERTESI POLGÁRMESTERI HIVATAL a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló

Részletesebben

Nyomtatók és multifunkciós eszközök üzemeltetése tárgyú hirdetmény módosítása.

Nyomtatók és multifunkciós eszközök üzemeltetése tárgyú hirdetmény módosítása. Nyomtatók és multifunkciós eszközök üzemeltetése tárgyú hirdetmény módosítása. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76 Beszerzés tárgya: Szolgáltatási szerződés / Nyomtatók és multifunkciós eszközök üzemeltetése

Részletesebben

KFT. ALAPÍTÁSA. Minden, amit a kft. alapításáról tudni kell!

KFT. ALAPÍTÁSA. Minden, amit a kft. alapításáról tudni kell! KFT. ALAPÍTÁSA Minden, amit a kft. alapításáról tudni kell! Kft. A korlátolt felelősségű társaság (kft.) olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével alakul.

Részletesebben

A BALMAZÚJVÁROSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A BALMAZÚJVÁROSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Jóváhagyom: Dr. Berecz József r. alezredes rendőrségi főtanácsos kapitányságvezető A BALMAZÚJVÁROSI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat verziószáma:

Részletesebben

HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG SZEGED MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG SZEGED MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG SZEGED HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG SZEGED MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat verzió száma: 2.0. Kibocsátó szervezet: Határrendészeti

Részletesebben

A KISZOMBOR HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A KISZOMBOR HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG KISZOMBOR A KISZOMBOR HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A Szabályzat verzió száma: 2.1. Kibocsátó szervezet: Kiszombor Alkalmazási terület: a Kiszombor

Részletesebben

5/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat az ügyvédi tevékenységet gyakorlók névhasználatának részletes szabályairól 1

5/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat az ügyvédi tevékenységet gyakorlók névhasználatának részletes szabályairól 1 5/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat az ügyvédi tevékenységet gyakorlók névhasználatának részletes szabályairól 1 A Magyar Ügyvédi Kamara teljes ülése az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Földhivatali szolgáltatások

Földhivatali szolgáltatások Földhivatali szolgáltatások 1. Betekintés a tulajdoni lap tartalmába: Az ingatlan-nyilvántartásba való betekintés céljából az érintett tulajdoni lap tartalmát számítástechnikai eszközzel, olvasható formában

Részletesebben

Azt írom alá, amit a képernyőn látok?

Azt írom alá, amit a képernyőn látok? Azt írom alá, amit a képernyőn látok? Dr. Berta István Zsolt Microsec Kft. http://www.microsec.hu Miről fogok beszélni? Ökölszabály: Először mindig olvassuk el, amit aláírunk.

Részletesebben

A NYÍRÁBRÁNYI HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A NYÍRÁBRÁNYI HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Határrendészeti Nyírábrány Jóváhagyom: Szentesi Bálint r. alezredes határrendészeti kirendeltség-vezető A NYÍRÁBRÁNYI HATÁRRENDÉSZETI KIRENDELTSÉG MÁSOLATKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Verzió 2.0 2017. december

Részletesebben

A Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. Másolatkészítési Szabályzata. Sopronkőhida, szeptember 13.

A Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. Másolatkészítési Szabályzata. Sopronkőhida, szeptember 13. Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. 9407 Sopronkőhida Pesti Barnabás út 25. Tel.: 06 99/ 511-530 Fax.: 06 99/ 311-728 E-mail: skipari@skiparikft.t-online.hu www.skhkft.hu A Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató

Részletesebben