KÖZPONTI TELEFONSZÁM: Recepció: 110, 122,148 mellék TÁJÉKOZTATÓ. Kedves Betegeink!
|
|
- Irén Balázsné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÖZPONTI TELEFONSZÁM: Recepció: 110, 122,148 mellék TÁJÉKOZTATÓ Kedves Betegeink! Kérjük Önöket, mielőtt elindulnak Intézetünk bármely rendelésére (beutalóköteles/ beutaló nélkül igénybe vehető) saját érdekükben kérjenek időpontot az adott szakrendelésre az es telefonszámon. Így lerövidíthetik a várakozási időt és a rendelés kezdetekor a hosszadalmas sorbaállást. Kérem gondoljanak arra is, hogy váratlan, sürgős eset is előfordulhat, mely az előjegyzési idő csúszását okozhatja. Van olyan eset is, ahol a vizsgálati idő hosszabb a megszokottnál, ami az előjegyzéskor nem derül ki. Korlátozott számban előzetes személyes regisztráció után mód van az internetes bejelentkezésre is. Amenniben Önök előjegyzési idővel rendelkeznek, de előreláthatólag az előjegyzett időpontban Intézetünkben nem tudnak megjelenni, kérjük Önöket, hogy az es telefonszámon jelezzék felénk. Köszönjük! Kardiológiai szakrendelésre előjegyzés a +36/ as, valamint a +36/ / 202 mellék en kérhető, hétfő és pénteki napokon 1415 óra között, kedden 1112 óra között, szerdán 1012 óra között. A bőrgyógyászaton az esetleges fertőzések elkerülése miatt csütörtöki napokon 7:9: óra között gyermekrendelést tartunk 14 éves korig (CSAK GYERMEKEKET fogadnak 14 éves korig) előjegyzés alapján. Időpontkérés a bőrgyógyászat recepcióján telefonon (501444/116 mellék) rendelési időben. Felhívjuk figyelmüket, hogy az Ellátási területünkhöz tartozó csecsemők hallásszűrését 2 és 6 hónapos kor között végezzük keddi és csütörtöki napokon 711 óra között. A vizsgálat alatt a babának aludnia kell!!! RENDELÉSI IDŐK március 01től Előjegyzés kérhető a rendelésekre 14:19: óráig az telefonszámon és az interneten a címen a SZEI Online Időfoglalás menüpont alatt
2 * jelölt szakrendelések csak beutalóval vehetők igénybe! A táblázatban a szakrendelések ABC sorrendben szerepelnek! Szakrendelés Orvos neve Helye Telefon Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Allergológia és klin. immunológia* Dr. Bor Márta Földszint mellék 7:13: Andrológia* Emelet mellék 7:13: Audiológia* Emelet / :15: 13:15: 13:15: Belgyógyászat* Dr. Sikter András 7:3013:30 Emelet mellék Dr. Tar Erzsébet 7:13: 7:13: 13:19: Denzitometria Dr. Valkai Teréz Földszint mellék Oszteoporozis* Denzitometria Földszint mellék 7:17: Diabetológia* Dietetika Dietetika gyermek rendelés Dr. Kocsi Anikó Emelet mellék 7:13: Dr. Laczkó Andrea Emelet mellék 7:13: Kihelyezett Előjegyzés a Dr. Hasitz Ágnes rendelés: 06/20/ :19: 13:19: Szentendre rendelési Bükköspart 27 időben Ésik Judit Emelet mellék 13:19: 13:19: 7:13: 13:19: 13:19: EEG* Dr. Molnár Márk Emelet / ill. a 145 mellék 8:13: EMG* Dr. Nagy Ildikó Emelet / ill. a Páros hét 145 mellék 8:14: Érsebészet* Dr. Németh Ákos Emelet mellék 13:19: Fizioterápia* Földszint mellék 7:19: 7:19: 7:19: 7:19: 7:19: Fogorvosi 13:19: 12:18: 12:18: Emelet mellék 7:3013:30 panoráma rtg.* 7:13: Dr. Gaál Andrea Emelet / :13: 7:13: 7:13: 7:13: 7:13: Fülorrgége Dr. Lukits Júlia Emelet / :19: Dr. Palkó Enikő Emelet / :19: 13:19: 13:19: Gasztroenterológia* Dr. Huszár Sándor Emelet mellék 7:19: 13:19: 7:13: Gyógytorna* Földszint mellék 7:19: 7:19: 7:19: 7:19: 7:19:
3 Kardiológia* Emelet 130 Laboratórium* érvétel és mintaleadás 7:10:15 Földszint Mammográfia* Földszint 030 Előjegyzés: rendelési időben a 30/ telefonszámon ill. a 202 melléken, hétfőn 1415, kedden 1112, szerdán 1012 óra között Előjegyzés munkanapokon 14:18: óráig telefonszámon 20/ Előjegyzés: hétköznapokon 12 14, illetve a elojegyzes webhelyen 14:18: 14:19: 13:3018: 7:3013:30 és 13: 3018: : 7::15: 7::15: 7:15: 7:15: 7:15: 7:3019:30 8:15: 8:19: Mozgásszervi 13:19: Dr. Fromhercz Adriana Földszint mellék rehabilitáció* Nappali ellátás* Dr. Sikter András Emelet mellék 7:10: 7:10: 7:10: 7:10: 6:307:30 Neurológia* Dr. Horváth Szabolcs 12:17: 8:17: Előjegyzés: H, K,Sz: 1314; Dr. Nagy Ildikó Cs,P: :14: Emelet 122 között a 20/ Dr. Pázmány Annamária telefonszámon 8:15: ill. a 145 melléken Dr. Radó István 8:3013: 8:3013: Nőgyógyászat Dr. Dobos György 7:13: 7:13: Dr. Horváth Rita 7:10: 15:19: Dr. Jónás László Emelet mellék 13:19: Dr. Koniorczyk Katalin
4 Ortopédia* Dr. Lőrincz István 7:13: 13:19: 13:19: 7:13: Dr. Janositz Gábor Földszint mellék 10:13: Onkológia Dr. Izsó József Emelet mellék 13:19: Dr. Frenyó Sándor 8:19: Dr. Irsai Éva 13:19: 7:3013:30 7:3013:30 7:3013: Reumatológia* Röntgen UH* Sebészet Traumatológia Dr. Klára Tamás Dr. Czibolya Péter 13:19: Páratlan hét: 13: 19: 13:19: Dr. Hegedűs Béla 7:13: 13:19: Dr. Kiszely Csaba Földszint mellék 7:13: 7:13: Dr. Mészáros Jolán 7:13: Dr. Mogyorósi Dorottya 13:19: Dr. Sárosi Kriszta 7:13: Dr. Valkai Teréz Földszint mellék 7:13: Dr. Czibolya Péter Kihelyezett rendelés: Budakalász 26/ :15: Dr. Szőcsik Katalin Kihelyezett rendelés: Pomáz 20/ :3013:30 Dr. Nyitrai Márta Előjegyzés 7:13: 7:13: 7:19: 7:13: munkanapokon a 26/ ill. Dr. Szelei Nóra Földszint 7:19: a 26/ /142 melléken 13:19: 13:19: Dr. Várady Sándor 13:19: 13:19: Dr. Bánki László Dr. Kovács Csaba 7:13: 10:13: 13:19: Dr. Kun László 7:13: 26/ ill. a Dr. Minik Lajos Földszint 036 7:13: 7:13: 143, 144 mellék
5 Traumatológia Dr. Nagy István 143, 144 mellék 7:10: 13:19: Dr. Nemes György Dr. Zsoldos László 13:19: Szájsebészet* Dr. Miklós László Emelet mellék 7:13:30 7:13:30 7:13:30 Szemészet Terhesrendelés Urológia Bőrgyógyászat, Bőr és Nemibeteggondozó Dr. Károly Katalin Dr. Marinova Ruzsa Emelet mellék 13:16: 13:19: 13:19: 13:3019: Dr. Petrovits Adrienne 7:13: 7:13: 7:13: 13:19: 7:13: 13:19: 13:19: 7:13: Dr. Sipos István 7:13: Dr. Dobos György 8:12: Dr. Horváth Rita Dr. Jónás László Emelet mellék 14:15: Dr. Koniorczyk Katalin 8:13: 10:13: Dr. Lőrincz István 8:10: 12:17: 8:13: Helyszini Helyszini Dr. Kántor Mihály betegellátá 8:13: betegellátá s: 13: s: 17: Emelet mellék 14: 18: Dr. Nádor Tamás Dr. Phillipp Viktor Gondozók 15:19: 14:19: 15:19: Figyelem! Az esetleges fertőzések elkerülése miatt csütörtöki napokon 7:9: óra között gyermekrendelést tartunk 14 éves korig (CSAK GYERMEKEKET fogadunk 14 éves korig) előjegyzés alapján. Időpontkérés a bőrgyógyászat recepcióján telefonon rendelési időben. ntendre, Dr. Buczkó Mónika 116 mellék 7:13: 7:13: 7:13: 7:13: 7:13: Bükköspart 29.
6 Gyermek és ifj. pszichiátria (Gyermek) Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia Mentálhigénés Központ területi felosztás Mentálhigiénés Központ rendelési idő Dr. Gádoros Júlia ntendre, Szabadkai utca 9. 26/ :19: 13:19: Balázs Nelli 7:13: ntendre, 26/ Szabadkai utca 9. Németh Lóránd 13:19: Dr. Nagy Zsuzsanna Dr Vörös Ildikó Dr. Ljavinyec Sztyepán, Dr. Titton Andrea Dr. Bujdosó Gyöngy Település szerint : Budakalász, Leányfalu,Visegrád, Pilisszentlászló, Tahitótfalu, Szentendre, Háziorvosok szerint: Dr. Baracska József, Dr. Bartha Zsolt, Dr. Gombás Katalin. Dr. Hasitz Ágnes, Dr. Szente Szilvia Település szerint: Kisoroszi, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Szentendre, Háziorvosok szerint: Dr Marosvölgyi Ildikó Terület szerint: Pomáz, Csobánka, Pilisszentkereszt, Dunabogdány, Szentendre, Háziorvosok szerint: Dr. Laponyi István, Dr. Vetési Ágnes 11:18: 8:12: 13:19: áros hét: 8:17: Dr. Ljavinyec Sztyepán Dr. Nagy Zsuzsanna Szentendre, 8:14: Szabadkai utca 9. Dr. Titton Andrea 26/ :19: Dr. Vörös Ildikó Dr. Nagy Zsuzsanna Kihelyezett rendelés: Budakalász Tüdőszűrés* Földszint mellék 8:13: Tüdőgondozó* Egyéni dohányzás leszoktató program* Dr. Donka Tünde Dr. Füzesi Katalin Földszint / ill. 156 mellék 13:19: 8:14: 13:19: áros hét: 10:19: 8:14: 7:3013:30 13:19: 13:18: 13:19: Dr. Nagy Emilia Földszint :18: 7:3013:30 8:13: 13:19: Gondozás 12:18: 7:3013:30 7:13: 15:17: 30 13:19: 15:17: 30 7:13: Gondozás 7:13: 12:18:
7 Csoportos dohányzás leszoktató program* Sportorvosi rendelés (A sportorvosi vizsgálatra az előjegyzés HSZP: 8:12: óráig, K,CS: 13:16: óráig a 06/26/ telefonszámon történik.) Gyógymasszőr Földszint :16: EGYÉB SZAKRENDELÉSEK Térítésmentes szolgáltatások 15:16: Rendelési idő: Szerda: 14:19:, Rendelés helye: az Ortopédiai rendelő helyisége (Földszint 060.) A sportorvosi rendelés rendelési idejében az /129es melléken érhető el. Térítésért igénybe vehető szolgáltatások Rendelési idő: szerda 9:15:; csütörtök 8:18:; Ziffer Ildikó Előjegyzés a telefonszámon Dr. Dókáné Csillingh Edina Gyógy és talpmasszázs Hétfő, kedd, péntek: 8:16: óráig; Bejelentkezés a 70/ telefonszámon SZEI Helicobacter kilégzési teszt (új vizsgálat) 8 0,Ft A vastagbél daganatos és gyulladásos betegségeinek korai felismerése székletminta feldolgozásán alapuló szűrővizsgálattal Rejtett bélvérzés kimutatása székletvizsgálattal 1 7,Ft CORDEN INTERNATIONAL LABOR Dr. Bor Márta allergológus (akupunktúra) M2Pk tumormarker vizsgálat Calprotektin vizsgálat Coelikalia panel Transglutaminase Gliadin Panel összesen: Dr. Buczkó Mónika bőrgyógyász rendelési idő: hétfő 14:18: Dr. Gaál Andrea fülorrgégész, audiológus rendelési idő: kedd 14:3018:30 Dr. Nagy Dániel gyermeksebész rendelési idő: kedd: 17:19: Dr. Nagy István sebész rendelési idő: hétfő, csütörtök 14:19: rendelési idő: csütörtök 15:18:, bejelentkezés: 30/ , EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK Gyógyászati Segédeszközök Boltja Hétfőcsütörtök: 10:4016:30; péntek:10:4013:; Telefon: Büfé, újság és könyvárusítás Hétfőcsütörtök: 7:17:; Péntek: 7:15: Optika Hétfőcsütörtök: 8:17:, Péntek: 8:14: Varga Gyógycipő Készítő Kft. Szerda: 9:11:30 és 16:17:30 5 8,Ft 4 5,Ft 4 1,Ft 5 1,Ft 9 2,Ft
Minden nap: 7 00-14 00
SZAKRENDELÉS RENDELÉSI IDŐ ORVOS LABOR II. emelet 38. sz. tel: 49/505-317 kód: 051125011 Minden nap: 7 00-14 00 Dr. Szoboszlay István SPORTORVOSI II. emelet 36. sz. tel: 49/505-312 1 / 24 kód: 051126020
RészletesebbenSZAKRENDELÉSEK MARKUSOVSZKY EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ - KÖRMENDI TELEPHELY; Körmend, Munkácsy Mihály út.1
SZAKRENDELÉSEK MARKUSOVSZKY EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ - KÖRMENDI TELEPHELY; Körmend, Munkácsy Mihály út.1 Szakrendelés neve 1. Aneszteziológia 004-es ajtó Helye Ideje Nap Óra /nem Kartonozón keresztül (tól-ig)
RészletesebbenR E N D E L É S I I D Ő K
Osztály 10 ágyas nappali kórház (kezelések) Dr. Csüllög Etelka Belgyógyászat Dr. Jermendy György Dr. Beke Judit Sebészet Dr. Kiss István Dr. Kökényesi Imre R E N D E L É S I I D Ő K Rendelési idő Hétfő
RészletesebbenI. SZAKELLÁTÁS. Helyben, személyesen. Helyben, Helyben, Nincs 46/555-666/ 1262 mellék
A RENDELŐINTÉZET SZOLGÁLTATÁSAI Szabadság, betegség, egyéb váratlan esemény esetén a táblázatban foglaltaktól eltérés lehetséges, mely az adott szakrendelő ajtajára minden esetben kiírásra kerül! I. SZAKELLÁTÁS
RészletesebbenI. SZAKELLÁTÁS. Emelet Sorszám Előjegyzés Rendelési idő. Helyben, személyesen. Helyben, személyesen. Helyben, személyesen
A RENDELŐINTÉZET SZOLGÁLTATÁSAI Szabadság, betegség, egyéb váratlan esemény esetén a táblázatban foglaltaktól eltérés lehetséges, mely az adott szakrendelő ajtajára minden esetben kiírásra kerül! I. SZAKELLÁTÁS
RészletesebbenFelnőtt háziorvosok rendelési ideje
Felnőtt háziorvosok rendelési ideje 2018. 11. 01. Körzet -szám Orvos neve, címe 1. Dr.Béres Katalin Hb.Korpona u. 2. Tel: 220-027/3-as 2. Dr.Czirják Ferenc Hb.Szondi Gy. u.3. Tel: 561-225 3. Dr.Jánovszky
RészletesebbenI. SZAKELLÁTÁS. Helyben, személyesen. Helyben, személyesen. Hétfő-csütörtök: 06,00-16,00 Péntek: 06,00-15, Röntgen Dr.
A RENDELŐINTÉZET SZOLGÁLTATÁSAI Szabadság, betegség, egyéb váratlan esemény esetén a táblázatban foglaltaktól eltérés lehetséges, mely az adott szakrendelő ajtajára minden esetben kiírásra kerül! I. SZAKELLÁTÁS
RészletesebbenBudaörsi Egészségügyi Központ
150 Aneszteziológia 2.emelet minden nap 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 130 445-489 Diabetológia Dr. Ábel Tatjána 07.00-11.00 Dr. Berkes Klára 15.00-19.00 Dr. Kiss Éva 07.00-12.00
RészletesebbenI. SZAKELLÁTÁS. Helyben, személyesen. Nincs 46/ / 1262 mellék. Diósgyőri Rend.intézet Kartonozó 46/ / / 2351 mellék
A RENDELŐINTÉZET SZOLGÁLTATÁSAI Szabadság, betegség, egyéb váratlan esemény esetén a táblázatban foglaltaktól eltérés lehetséges, mely az adott szakrendelő ajtajára minden esetben kiírásra kerül! I. SZAKELLÁTÁS
RészletesebbenSzent Borbála Kórház Szakrendelések A-tól Z-ig
Szent Borbála Kórház Szakrendelések A-tól Z-ig A háttérszínnel kiemelt szakrendelések igénybevételéhez beutaló szükséges. Hívószámot a vizsgálat napján a Központi Betegfelvételi Irodán, a H épület jén
RészletesebbenVELENCEI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET - SZAKRENDELŐI BEOSZTÁS SZAKRENDELÉS
HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK BELGYÓGYÁSZAT Általános belgyógyászat DR.ZAKAR GÁBOR 13:00-16:00 (NEFROLÓGIA) DR: SZABÓ PÉTER 08:00-09:00 DR. NÉMETH ATTILA 8:00-12:00 DR. SZABÓ PÉTER 08:00-09:00 DR.
RészletesebbenSZAKRENDELÉSEK LISTÁJA
SZAKRENDELÉSEK LISTÁJA Szakrendelés neve: Tel.: 06 68/411-166 Rendelés helye, Rendelési idő: Audiológia I. em. 109. naponta: 449 mellék 7.00-14.12-ig asszisztens 11.00-15.00-ig osztályról integrált ellátás
RészletesebbenBeutaló Telefonszám Rendelési idő Minden nap: 7-13;
Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézete 1212 Budapest, Görgey Artúr tér 8. Elérhetőségek Központi telefonszám: 427-5100 Betegirányító: 427-5307, 427-5311 Időpontadás: 427-5175 Felnőtt
RészletesebbenSzakrendelések. Kardiológia szakrendelés. Előjegyzés alapján, beutaló szükséges! Előjegyzési telefonszám: 82/571-236
Szakrendelések Kardiológia szakrendelés 14.30-20.30 Dr. Orbán Csaba főorvos 14.00-20.00 Dr. Orbán Csaba főorvos Belgyógyászat és Diabetológia szakrendelés 16.00-20.00 Dr. Mitache András 15.15-19.15 Dr.
RészletesebbenGróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő 8500 Pápa, Jókai u. 5-9 (89) 514-000, Fax: (89) 313-653
8500 Pápa, Jókai u. 59 (89) 514000, Fax: (89) 313653 Belgyógyászat Dr. Vízer Gyula Dr. Kiss Julianna 8:00 16:00 Páros hét: 8:00 16:00 Páratlan hét: 12:00 16:00 8:00 16:00 8:00 16:00 8:00 14:00 Nephrologia
RészletesebbenMAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék DÉLELŐTT (07:30-13:30) Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus
RészletesebbenTiszaug település ellátási adatai
Járó-TEK 2018-12-12 Tiszaug település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány addiktológia (1801)
RészletesebbenFoktő település ellátási adatai
Foktő település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) addiktológia (1801) Progreszivítás: 1, szakorvosi, gondozás addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia (1801)
RészletesebbenSZAKORVOSI JÁRÓBETEG ELLÁTÁS RENDELÉSI IDEJE: I. BELGYÓGYÁSZATI JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS. - háziorvosi beutaló szükséges! -
SZAKORVOSI JÁRÓBETEG ELLÁTÁS RENDELÉSI IDEJE: I. BELGYÓGYÁSZATI JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS - háziorvosi beutaló szükséges! - - 1) ÁLTALÁNOS BELGYÓGYÁSZAT - 147-es sz. rendelő- Szakorvosok: Dr. Száldobágyi Enikő
RészletesebbenMAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Molnár Dávid
RészletesebbenKiskunmajsa település ellátási adatai
Járó-TEK 2018-12-11 Kiskunmajsa település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Progreszivítás: 1, szakorvosi, diagnosztika addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia
RészletesebbenMAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30)
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna adjunktus Dr. Szilágyi Kamilla rezidens Dr. Lénárda
RészletesebbenMAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Mező Marléne
RészletesebbenKiskunmajsa település ellátási adatai
Járó-TEK 2017-03-9 Kiskunmajsa település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Progreszivítás: 1, szakorvosi, diagnosztika addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia
RészletesebbenHáziorvosok, gyermekorvosok, fogorvosok, szakrendelések rendelési ideje, helye és telefonszámai
Háziorvosok, gyermekorvosok, fogorvosok, szakrendelések rendelési ideje, helye és telefonszámai Orvosi ügyelet Orvosi ügyelet helye Cím Telefonszám Dr. Kostyán Andor Újszászi u. 21-23. 53/655-800 Gyermekorvosok
Részletesebbenmenopauza és oszteoporózis rendelés 1404 15 0 2010.02.05 2541 Lábatlan, József A. u. 60. gasztroenterológia 0104 4 0 2011.03.04
szerinti órák órák a idejére a a idejére a Magyarország 015060 SANATIO OSSIS Gyógyászati Kft. Béla király körtér 7. fsz. 2. menopauza és oszteoporózis rendelés 1404 15 0 2010.02.05 Magyarország 019532
RészletesebbenMAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Balla Gergely szakorvos Dr. Molnár Dávid szakorvos Dr. Szilágyi Kamilla szakorvos Dr.
RészletesebbenJÁRÓBETEG SZAKRENDELŐ INTÉZET SZAKRENDELÉSEINEK SZAKORVOSI NÉVSORA K épület
SZAKRENDELÉSEINEK SZAKORVOSI NÉVSORA K épület Név Telefonszám Szak Dr. Aczél Klára 71-351 465-1838 Szemészet Dr. Alföldi Edit 72-918 Reumatológia Dr. Altomare György 71-344 Pszichiátria Dr. Atalay Katalin
RészletesebbenGyermek-háziorvosok. Védőnői Szolgálat
Háziorvosok Dr. Csók László Tel.: 424-126 hétfőtől - péntekig: 9.30-12.00; 14.30-16.00 Rendelési időn kívül 8 órától 16 óráig sürgős, életveszélyes esetekben hívható: 06/20/9830-222 Helyettesítő orvos:
Részletesebbenóraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz
2015.évi járóbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. július 1. Központi telephely Járóbeteg szakellátás kód szervezeti egység megnevezése óraszám/hét szakorvosi
RészletesebbenJáróbeteg-szakellátások betegfogadási rendje től Járóbeteg-szakellátásokon a felsorolt orvosok váltásban látják el a betegeket.
Járóbeteg-szakellátások betegfogadási rendje 2018.06.01-től Járóbeteg-szakellátásokon a felsorolt orvosok váltásban látják el a betegeket. Szakrendelő megnevezése i / betegfogadási idő : személyesen a
RészletesebbenJáróbeteg-szakellátások betegfogadási rendje 2015.08.01-től Járóbeteg-szakellátásokon a felsorolt orvosok váltásban látják el a betegeket.
Járóbeteg-szakellátások betegfogadási rendje 2015.08.01-től Járóbeteg-szakellátásokon a felsorolt orvosok váltásban látják el a betegeket. Szakrendelő megnevezése i / betegfogadási idő : személyesen a
RészletesebbenSzünetelés Egészségügyi szolgáltató szerinti térség. Búcsúszentlászló 8925 PETÖFI UTCA 17. fizioterápia-gyógytorna 5700 0 20 2010.10.
Szakma a a idejére a Zala megye NYD 012190 BÚCSÚSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELÖTESTÜLETE Búcsúszentlászló 8925 PETÖFI UTCA 17. fizioterápia-gyógytorna 5700 0 20 2010.10.29 zala megye NYD 015717
RészletesebbenA Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Központi telefonszámai: 52/411-600, 489-400 Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő Aneszteziológiai
RészletesebbenNem szakorvosi óraszám. Szakorvosi óraszám. Szakmakód
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok kód nem a a idejére Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9024 Vasvári Pál u. 2-4. belgyógyászat 0100 100
RészletesebbenBKEOK Székhely járóbeteg rendelések
BELGYÓGYÁSZAT IDEGGYÓGYÁSZAT FÜL-ORR-GÉGE 1 Belgyógyászati szakambulancia Belgyógyászat földszint IGEN I. Belgyógyászat 2 Ergometria és Holter Belgyógyászat földszint IGEN IGEN 1896, 1900 13-14 között
RészletesebbenEGYMI. Járóbeteg szakrendelések Egyesített Gyógyító Megelõzõ Intézet 5200 Törökszentmiklós Kossuth Lajos út 126. Telefon: 56/
EGYMI Szerzõ Adminok 2009.02.09. Frissítve 2009.02.09. Járóbeteg szakrendelések Egyesített Gyógyító Megelõzõ Intézet Cím: 5200 Törökszentmiklós Kossuth Lajos út 126. Telefon: 56/590-239 Fax: 56/390-936
RészletesebbenOrszágos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés. Szakorvosi óraszám
szerinti térség Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód órák 015871 Fog-Mester Bt. 8071 Magyaralmás, Nefelejcs u. 3. fogszabályozás 1302 30 0 2010.02.05 019214 Egészség 97 Bt. 8000 Székesfehérvár,
RészletesebbenBudapest VIII. kerület település ellátási adatai
Budapest VIII. kerület település ellátási adatai (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Diótörés Alapítvány 1134 Budapest Szabolcs utca 7. addiktológia
RészletesebbenOrszágos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok szerinti Nem 015871 Fog-Mester Bt. 8071 Magyaralmás, Nefelejcs u. 3. fogszabályozás 1302 30 0 2010.02.05 019214 Egészség 97
RészletesebbenKórház. Cím: Cegléd, Törteli út 1-3. Telefonközpont, információ: 06/53/310-011, 311-011
Kórház Cím: Cegléd, Törteli út 1-3. Telefonközpont, információ: 06/53/310-011, 311-011 Belgyógyászati ambulancia Helye: 20-as főépület IV. emelet 415. Tel: 06/53/310-011/244-es mellék hétfőtől-péntekig
RészletesebbenKórház Cím: Cegléd, Törteli út 1-3. Telefonközpont, információ: 06/53/310-011, 311-011
Kórház Cím: Cegléd, Törteli út 1-3. Telefonközpont, információ: 06/53/310-011, 311-011 Belgyógyászati ambulancia Helye: 20-as főépület IV. emelet 415. Tel: 06/53/310-011/244-es mellék hétfőtől-péntekig
RészletesebbenNem szakorvosi óraszám
Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód Szakorvosi nem a a idejére a Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9024 Vasvári Pál u. 2-4. belgyógyászat 0100 100 0 2011.02.17
RészletesebbenBükkszentmárton település ellátási adatai
Járó-TEK 2018-12-1 Bükkszentmárton település ellátási adatai addiktológia (1801) Progreszivítás: 2, szakorvosi, gondozás addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány addiktológia (1801) alkohológia (1811) Miskolci
RészletesebbenNem. Szakorvosi óraszám. szakorvosi. óraszám
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok Megye jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód a a Észak- 010870 FOG-ÁSZ 99 BT 3300 Eger Rózsa Károly
RészletesebbenAbony település ellátási adatai
Abony település ellátási adatai (5704) - Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 1134 Budapest Szabolcs
RészletesebbenMAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA RENDELÉSI IDŐ BEOSZTÁSA: C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék 07:30-13:30 Dr. Reményi Ákos szds.adjunktus
RészletesebbenKunhegyes település ellátási adatai
Járó-TEK 2018-11-30 Kunhegyes település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft Progreszivítás: 1, szakorvosi,
RészletesebbenSzigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézet általános belgyógyászat Délegyháza általános belgyógyászat Dunaharaszti
1 / 7 Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézet Szakmakód Szakma megnevezése Ellátott település KSH azonosító Kerületek megosztása (irányítószám) 0100 általános belgyógyászat Délegyháza 09973-0100 általános
RészletesebbenNem szakorvosi óraszám. Kapacitás. k dátuma. fizikoterápia/fizioterápia (asszisztensi tevékenységként) 5722 30 2011.02.17
neve Szakma módosításána szünetelő órák órák a ellátó a idejére a 2. fizioterápia-gyógytorna 5700 0 51 2011.02.17 2. fizikoterápia/fizioterápia (asszisztensi tevékenységként) 5722 30 2011.02.17 016186
RészletesebbenOrszágos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó Szünetelés. Nem szakorvosi óraszám
szerinti térség Szakma i Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet 5000, Tószegi út 21. belgyógyászat 0100 90 2010.04.14 i Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet 5000, Tószegi út 21. angiológia, phlebológia 0101
RészletesebbenCsömör település ellátási adatai
Csömör település ellátási adatai (5704) - Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 1134 Budapest Szabolcs utca 7. addiktológia
RészletesebbenSolymár település ellátási adatai
Solymár település ellátási adatai (5704) - Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 1134 Budapest Szabolcs utca 7. addiktológia
RészletesebbenBudapest XIII. kerület település ellátási adatai
Járó-TEK 2018-12-3 Budapest XIII. kerület település ellátási adatai 1 2018-12-3 Járó-TEK 2 Járó-TEK 2018-12-3 (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat Progreszivítás: *nincs, nem szakorvosi, addiktológia
Részletesebbenendokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia
Szakma belgyógyászat 0100 34 2013.04.01 haematológia 0102 11 2013.04.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 10 2013.04.01 gasztroenterológia 0104 30 2013.04.01 nefrológia 0105 12 2013.04.01
RészletesebbenMosonmagyaróvár 9200 Régi Vámház tér 2-4 01 Belgyógyászat Belgyógyászat 0100 2012.07.01 53
Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott bejelentett AKTIV krónikus Szakma ÁGYSZÁM ágyszáma a szolgáltató a szolgáltató megnevezés e megye 008030 megye 008030
RészletesebbenSzakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet Egyszemélyes Nonprofit Közhasznú 0100 általános belgyógyászat
0100 általános belgyógyászat 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0104 gasztroenterológia 0105 nefrológia 0106 geriátria
RészletesebbenSzakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza általános belgyógyászat
Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza- 0100 általános belgyógyászat 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia
RészletesebbenBudapest XVIII. kerület település ellátási adatai
Budapest XVIII. kerület település ellátási adatai (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Diótörés Alapítvány 1134 Budapest Szabolcs
RészletesebbenBKEOK Székhely járóbeteg rendelések
BELGYÓGYÁSZAT IDEGGYÓGYÁSZAT FÜL-ORR-GÉGE 1 Belgyógyászati szakambulancia Belgyógyászat földszint I. Belgyógyászat 2 Ergometria és Holter Belgyógyászat földszint 1896, 1900 13-14 között I. Belgyógyászat
RészletesebbenMAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA RENDELÉSI IDŐ BEOSZTÁSA: C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék 07:30-13:30 07:30-13:30 07:30-13:30 07:30-13:30
RészletesebbenBudapest XIV. kerület település ellátási adatai
Járó-TEK 2018-12-3 Budapest XIV. kerület település ellátási adatai (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat Progreszivítás: *nincs, nem szakorvosi, addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás
RészletesebbenBKEOK Székhely járóbeteg rendelések
BELGYÓGYÁSZAT IDEGGYÓGYÁSZAT FÜL-ORR-GÉGE 1 Belgyógyászati szakambulancia Belgyógyászat földszint I. Belgyógyászat 2 Ergometria és Holter Belgyógyászat földszint 1896, 1900 13-14 között I. Belgyógyászat
RészletesebbenMegye Dátum ÁGYSZÁM. Belgyógyászat. Csecsemő- és gyermekgyógyászat. Aneszteziológia és intenzív betegellátás. Sürgősségi betegellátás
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi k Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok 2012. 07. 01. Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3 alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott
RészletesebbenNem. szakorvosi. óraszám. óraszám
Szakma a ellátó a idejére Észak-Magyarország 031391 ADAMANTIN Fogászati és Szolgáltató 3529 Miskolc Bottyán J. u. 16. fogszabályozás 1302 120 0 2002.05 Észak-Magyarország 031391 ADAMANTIN Fogászati és
RészletesebbenFót település ellátási adatai
Fót település ellátási adatai (5704) - Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Szabolcs utca 7. addiktológia (1801) - Nyírő
Részletesebben1212 Budapest, Görgey Artúr tér 8.
TÓTH ILONA EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZETE 1212 Budapest, Görgey Artúr tér 8. Központi telefonszám: 427-5100 Felnőtt háziorvosi és gyermekorvosi ügyelet 1212 Budapest, Görgey Artúr tér
RészletesebbenSzakorvosi. óraszám. endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 87 0 2010.02.05
szerinti térség órák órák a idejére a idejére a Veszprém Nyugat-dunántúl 198100 Csolnoky Ferenc Kórház 8200 Veszprém, Kórház u. 1. belgyógyászat 0100 27 0 2010.02.05 Veszprém Nyugat-dunántúl 198100 Csolnoky
RészletesebbenAudiológiai szakrendelés. Belgyógyászati szakrendelés. Belgyógyászati szakrendelés I.
Rendelőintézet Cím: Cegléd, Rákóczi út 17. Telefonközpont, információ (53) 505-650 munkanapokon: 07.00-17.00 A földszinten lévő Kartonozó munkanapokon 06.00-18.00 között működik. Tel: 505-651 Audiológiai
RészletesebbenNem. szakorvosi. óraszám
Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Nyilvántartásából származó adatok neve Szakma Szakmakód Szakorvosi a idejére a a idejére a Bács-Kiskun Dél-alföld 037100 Bácsalmási eü. Szolg. Kft. 6430 Bácsalmás, Hősök
RészletesebbenHonvédkórház - ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. november havi orvosi beosztás
Dr. Medzihradszky László de de de de de de de de de de de de de de de de de de de de de Dr. Farsang Zoltán Általános Dr. Bertha László sebészeti Dr. Nagygyörgy Ádám 71-339 KA 014 szakrendelő Dr. Záborszky
RészletesebbenSzakorvosi óraszám. klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia 7101 0 25 2011.02.03
Szakma 016420 "Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért" 1038 Budapest, Észak u. 12. gyermekneurológia 0511 16 0 2011.02.03 016420 "Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért" 1038 Budapest, Észak
RészletesebbenEgészségügyi Közéleti Hírek. Tisztelt Lakosok!
Tisztelt Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a vérvételi pont és a védőnői szolgálat, a 2018 december 1. és 15. ledolgozandó szombati munkanapokon hétfői munkarend szerint dolgoznak. --------------------------------------------------------
RészletesebbenMende település ellátási adatai
Mende település ellátási adatai (5704) - Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány addiktológia (1801) Nyírő Gyula Kórház 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16
RészletesebbenPilisborosjenő település ellátási adatai
Pilisborosjenő település ellátási adatai (5704) - Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Szabolcs utca 7. addiktológia
RészletesebbenMÁTRIX Igen/Nem. Szakma megnevezése. 3600 Ózd, Béke u. 1-3. igen 01 Belgyógyászat belgyógyászat 0100 2012.07.01 80
Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok 2012.07.01. Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott A változás
RészletesebbenBudapest XII. kerület
0100 általános belgyógyászat Semmelweis Egyetem 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, 0102 haematológia Országos Vérellátó Szolgálat 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0104 gasztroenterológia
RészletesebbenBudapest VIII. kerület település ellátási adatai
Budapest VIII. kerület település ellátási adatai (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Diótörés Alapítvány 1134 Budapest Szabolcs utca 7. addiktológia
RészletesebbenHonvédkórház - ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. október havi orvosi beosztás
Dr. Medzihradszky László Általános Dr. Lengyel Péter sebészet Dr. Bertha László 71-339 KA 014 szakrendelő Dr. Mikes Csaba Dr. Záborszky Zoltán Dr. Horváth László Anestesiológia K2 025 Rendelés minden munkanapon
RészletesebbenSzakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató
0100 általános belgyógyászat Toldy Ferenc Kórház- Egyszemélyes Nonprofit Közhasznú Kft. 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia Toldy Ferenc Kórház- Egyszemélyes Nonprofit
Részletesebben25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság
25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár
RészletesebbenSzakorvosi óraszám. klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia 7101 0 25 2011.02.03
Szakma 016420 "Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért" 1038 Budapest, Észak u. 12. gyermekneurológia 0511 16 0 2011.02.03 016420 "Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért" 1038 Budapest, Észak
Részletesebbenbelgyógyászat 0100 528 0 2015.05.01
Szakma Szakmakód szünetelő órák órák a a idejére a megyei angiográfiás diagnosztika 5103 60 0 2013.04.01 megyei MRI diagnosztika 5109 84 0 2013.04.01 megyei teljeskörű ultrahang-diagnosztika 5301 338 0
RészletesebbenBudapest X. kerület település ellátási adatai
Járó-TEK 2018-12-7 Budapest X. kerület település ellátási adatai (5704) - Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Diótörés Alapítvány 1134 Budapest
Részletesebbenelhelyezkedés beutaló rendelési idő előjegyzés tömb neve - szint - kell-e? H K Sze Cs P kell-e? hol kérhető mikor kérhető szakmai háttér
tömb neve - szint - kell-e? H K Sze Cs P kell-e? hol kérhető mikor kérhető szakmai háttér 1 i szakambulancia I. 2 Ergometria és Holter 11896, 11900 13-14 között I. 3 Kardiológia I-II. 11954, 11418 07-15
RészletesebbenSzékhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok jegyű Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000
RészletesebbenSzakorvosi óraszám. endokrinológia, anyagcsere és diabetológia
szerinti Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód órák órák Veszprém Nyugat-dunántúl 198100 Csolnoky Ferenc Kórház 8200 Veszprém, Kórház u. 1. belgyógyászat 0100 27 0 2010.02.05 Veszprém
Részletesebbenendokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia
AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség megnevezése Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Kapacitás módosításának dátuma szünetelő
RészletesebbenBKMK Kalocsai telephely - rendelési idők
BKMK Kalocsai telephely - rendelési idők Szakrendelés neve Rendelés helye (Kalocsa Kossuth L.u. 34-36.) Beutaló kell-e? Előjegyzés kell-e? Telefon Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Sürgősségi fogadóhely
RészletesebbenNemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok
Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szolgáltató szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató
RészletesebbenNemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok
a a idejére a belgyógyászat 0100 49 2016.05.04 gasztroenterológia 0104 24 2012.07.01 nefrológia 0105 5 2012.07.01 sebészet 0200 32 2012.12.19 traumatológia 1002 20 2012.12.19 szülészet 0405 30 2016.05.04
RészletesebbenSzakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat 0100 234 2013.04.01. angiológia, phlebológia, lymphológia. haematológia 0102 28 2013.04.
Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a idejére a a idejére a megyei Kórházak belgyógyászat 0100 234 2013.04.01 megyei Kórházak angiológia, phlebológia, lymphológia 0101 20 2013.04.01 megyei Kórházak haematológia 0102
RészletesebbenHonvédkórház - ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet 2011. szeptember havi orvosi beosztás 1 / 7
Dr. Medzihradszky László de de de de de de de de de de de de de de de de de de de de Dr. Záborszky Zoltán Általános Dr. Bertha László sebészeti Dr. Nagygyörgy Ádám 71-339 KA 014 szakrendelő Dr. Mikes Csaba
RészletesebbenBudapest III. kerület település ellátási adatai
Budapest III. kerület település ellátási adatai (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Diótörés Alapítvány 1134 Budapest Szabolcs utca
RészletesebbenSzolgáltató neve: Bugyi István Kórház Szolgáltató azonosítja: 060100 Szolgáltató telephelye: Szentes
Szakmakód Szakma Ellátási terület Lakosságszám Település közigazgatási kódja 0100 általános belgyógyászat Árpádhalom 529 0619062 0100 általános belgyógyászat Derekegyház 1670 0607834 0100 általános belgyógyászat
RészletesebbenRendelés minden munkanapon 71-317
Dr. Medzihardszky de de de de de de de de de de de de de de de de de de de de de RN László Általános Dr. Záborszky Zoltán du du du du sebészet Dr. Horváth 71-339 KA 014 László du du du du du szakrendelő
RészletesebbenSzakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat 0100 234 2013.04.01. angiológia, phlebológia, lymphológia 0101 20 2013.04.01
Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a idejére a a idejére a megyei belgyógyászat 0100 234 2013.04.01 megyei angiológia, phlebológia, lymphológia 0101 20 2013.04.01 megyei haematológia 0102 28 2013.04.01 megyei endokrinológia,
RészletesebbenBudapest XVIII. kerület település ellátási adatai
Járó-TEK 2017-01-16 Budapest XVIII. kerület település ellátási adatai (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Diótörés Alapítvány 1134
RészletesebbenIntézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint)
Intézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint) Név változás Kód Régi név Új név 010090042 OALI, Budapest XVIII.ker. Dr. Szilvási Ildikó Országos Tisztifőorvosi Hivatal Dr. Szilvási Ildikó 010092674
RészletesebbenOrszágos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi
jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000 Vasvári Pál u. 2-4. Belgyógyászat 0100 62 2014-08-19 megye Nyugat-dunántúl
Részletesebben