Kiskunmajsa Város Közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kiskunmajsa Város Közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról"

Átírás

1 Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (V.26.) önkormányzati rendelete Kiskunmajsa Város Közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) a) pontja és 32. cikk (2) bekezdése szerint jogalkotói hatáskörében eljárva, az egészségügyi alapellátásról szóló évi CXXIII. törvény 6. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Esélyegyenlőségi és Szociális Bizottság, valamint az Ifjúságnevelési, Közművelődési Jogi és Sport Bizottság véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete ezen rendeletben meghatározottak szerint állapítja meg Kiskunmajsa Város közigazgatási területén az egészségügyi alapellátási körzetek számát és felosztását. 2. Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) 6. felnőtt háziorvosi körzet állapít meg, melyek pontos, utcanév szerinti meghatározását ezen rendelet 1. melléklete tartalmazza. 3. A Képviselő-testület 2 házi gyermekorvosi körzet állapít meg, melyek pontos, utcanév szerinti meghatározását ezen rendelet 2. melléklete tartalmazza 4. A Képviselő-testület 3 fogorvosi körzet állapít meg, az alábbiak szerint: 1.) az 1. számú fogorvosi körzet megegyezik jelen rendelet 1. mellékletében megjelölt 1. számú és 6. számú háziorvosi körzet együttes területével. 2.) a 2. számú fogorvosi körzet megegyezik jelen rendelet 1. mellékletében megjelölt 2. számú és 3. számú háziorvosi körzet együttes területével. 3.) a 3. számú fogorvosi körzet megegyezik jelen rendelet 1. mellékletében megjelölt 4. számú és 5. számú háziorvosi körzet együttes területével. 5. A Képviselő-testület a védőnői körzeteket a rendelet 3. mellékletében foglaltak szerint határozza meg. 6. A Képviselő-testület az iskola-egészségügyi ellátás körzeteit a rendelet 4. mellékletében foglaltak szerint határozza meg.

2 7. A Képviselő-testület a központi háziorvosi alapellátási ügyeleti ellátást a Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás keretein belül biztosított vállalkozási szerződésben foglaltak szerint működteti. 8. (1) Ezen rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. (2) Ezen rendelet hatályba lépésével a Kiskunmajsa Város Közigazgatási területén működő háziorvosok és házi gyermekorvosok körzeteinek megállapításáról szóló 14/2002. (VII.9.) önkormányzati rendelete hatályát veszti. Kiskunmajsa, május 26. Ábrahám-Fúrús András polgármester Dr. Tóth-Péli Emőke jegyző A rendelet kihirdetve: Kiskunmajsa, május 26. Dr. Tóth-Péli Emőke jegyző

3 1. melléklet a 18/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez Felnőtt háziorvosi körzetek 001. körzet F.O.K. Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Ady Endre utca végig Páratlan Arany János utca Árpád út Bajcsy-Zsilinszky utca Béla király utca Bercsényi utca Dobó Katica utca Fecske utca Félegyházi út Folyamatos Fő utca Páratlan Gépállomás utca Hunyadi utca József Attila utca Kígyóspuszta tanya Folyamatos Kígyóspuszta-Dob utca Kígyóspuszta-Hóvirág utca Kígyóspuszta-Kasza utca Kígyóspuszta-Lepke utca Kisvásár utca Lóvásártér Petőfi Sándor utca /C Folyamatos Szent László utca Vásárköz

4 002. körzet F.O.K. Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Aradi utca Páratlan Aradi utca Páros Balogh Ödön utca Bánk bán utca Páratlan Bezerédi utca Folyamatos Bezerédi utca Folyamatos Bodoglár tanya Bodoglár-Avar utca Bodoglár-Fűzfa utca Bodoglár-Lugas utca Bodoglár-Nád utca Bodoglár-Nyíl utca Bodoglár-Rőzse utca Bodoglár-Szőlő utca Bodoglár-Tábor utca Csendes köz Dózsa György utca Páratlan Dózsa György utca Páros Fő utca végig Páros Kinizsi Pál utca Páratlan Kun utca Lajosváros utca Magyarköz Marisi utca Mátyás király utca Mikes Kelemen utca Nagy Lajos utca Névtelenköz Pacsirta utca Szabadság utca Székelysor Szentkorona utca Tisza utca Páratlan

5 Tisza utca Páros Zárda utca Zrínyi Miklós utca Folyamatos Zrínyi Miklós utca Folyamatos 003. körzet F.O.K. Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Ady Endre utca végig Páros Akácfa utca Aradi utca végig Páros Aradi utca végig Páratlan Bem utca Bezerédi utca Folyamatos Bezerédi utca végig Folyamatos Csatorna sor Dózsa György utca végig Páros Dózsa György utca végig Páratlan Erdei Ferenc utca Esze Tamás utca Fő utca végig Páratlan Hársfa utca Hidsor utca Kert utca Kertész Dániel utca Kinizsi Pál utca végig Páros Kinizsi Pál utca végig Páratlan Konyhadűlő tanya Lehel utca Liliom utca Losonci utca Május 1. utca Öregszőlősor Rózsa utca Szabadkai út

6 Szegfű utca Szélső utca Szent Imre utca Szérűskert utca Szondy utca Tajó tanya Tajó-kereszt utca Tajó-vasút utca Tisza utca végig Páros Tisza utca végig Páratlan Vak Bottyán utca Zrínyi Miklós utca /A Folyamatos Zrínyi Miklós utca végig Folyamatos 004. körzet F.O.K. Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Ágasegyháza dűlő tanya Béke tér Bokros utca Deák Ferenc utca végig Páratlan Herpai kapitány utca Honvéd utca István király utca Kálvária utca Kollégium köz Kőkútdűlő tanya Lommatzschi utca Malom utca Mező utca Móra Ferenc utca Széchenyi utca végig Páros Széchenyi utca végig Páratlan Tabán köz

7 Tamási Áron utca Vágóhíd utca 005. körzet F.O.K. Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Ág utca Barka utca Bartók Béla utca Bodza utca Cinege utca Csalogány tér Csillag utca Csontos Károly utca Deák Ferenc utca Páratlan Deák Ferenc utca végig Páros Délibáb utca Erdőköz Erkel Ferenc utca Fácán utca Félegyházi út végig Folyamatos Fő utca Páros Fülemüle utca Gyöngyvirág utca Hősök tere Iparhegyi utca Jókai Mór utca Kakukk utca Kalász utca Katona József utca Kígyóspuszta tanya Folyamatos Kígyóspuszta tanya végig Folyamatos

8 Kígyóspuszta-Hold utca Kígyóspuszta-Nap utca Kígyóspuszta-Viola utca Kodály Zoltán utca Könyök utca Liget utca Liszt Ferenc utca Napsugár utca Őr utca Ötfa tanya Őzike utca Part utca Petőfi Sándor utca végig Folyamatos Pillangó tér Pipacs utca Rekettye utca Sport utca Sün utca Szanki út Széchenyi utca Páratlan Széchenyi utca Páros Szélmalomsor Táncsics Mihály utca Venyige utca Vörösmarty Mihály utca 006. körzet F.O.K. Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Alkotmány utca Árpádtelep Bánk bán utca végig Páros Bánk bán utca végig Páratlan Bánya utca Báthori utca

9 Bihari utca Bolyai utca Botond utca Fiumei utca Iskola utca Kossuth Lajos utca Kővágó utca Köztársaság tér Kuksós utca Madách utca Margitsziget Marispuszta tanya Mészégető utca Móricz Zsigmond utca Munkácsy Mihály utca Négyház utca Nyomás utca Olajütőköz Páva utca Petőfi tér Pozsonyi utca Radnóti Miklós utca Rákóczi utca Régiposta utca Rózsahegyi utca Sarló utca Szabadság tér Szabó Ervin utca Széktósor Szigetköz Szik utca Terbe köz Vághegyi utca Veres Péter utca

10 2. melléklet a 18/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez Házi gyermekorvosi körzetek 001. körzet Gy.O.K. Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Ady Endre utca Ág utca Akácfa utca Aradi utca végig Páros Aradi utca végig Páratlan Arany János utca Árpád út Bajcsy-Zsilinszky utca Barka utca Bartók Béla utca Báthori utca Béla király utca Bem utca Bercsényi utca Bezerédi utca Folyamatos Bezerédi utca végig Folyamatos Bodza utca Bolyai utca Cinege utca Csalogány tér Csatorna sor Csillag utca Csontos Károly utca Deák Ferenc utca Folyamatos Deák Ferenc utca Folyamatos Délibáb utca Dobó Katica utca Dózsa György utca végig Páros

11 Dózsa György utca végig Páratlan Erdei Ferenc utca Erdőköz Erkel Ferenc utca Esze Tamás utca Fácán utca Fecske utca Félegyházi út Fő utca végig Páratlan Fő utca Páros Fülemüle utca Gépállomás utca Gyöngyvirág utca Hársfa utca Hidsor utca Hősök tere Hunyadi utca Iparhegyi utca Jókai Mór utca József Attila utca Kakukk utca Kalász utca Katona József utca Kert utca Kertész Dániel utca Kígyóspuszta tanya Kígyóspuszta-Dob utca Kígyóspuszta-Hold utca Kígyóspuszta-Hóvirág utca Kígyóspuszta-Kasza utca Kígyóspuszta-Lepke utca Kígyóspuszta-Nap utca Kígyóspuszta-Viola utca Kinizsi Pál utca végig Páros Kinizsi Pál utca végig Páratlan Kisvásár utca Kodály Zoltán utca

12 Konyhadűlő tanya Könyök utca Lehel utca Liget utca Liliom utca Liszt Ferenc utca Lommatzschi utca Losonci utca Lóvásártér Május 1. utca Napsugár utca Őr utca Öregszőlősor Ötfa tanya Őzike utca Part utca Petőfi Sándor utca Pillangó tér Pipacs utca Pozsonyi utca Rekettye utca Rózsa utca Rózsahegyi utca Sport utca Sün utca Szabadkai út Szanki út Széchenyi utca Páratlan Széchenyi utca Páros Szegfű utca Szélmalomsor Szélső utca Szent Imre utca Szent László utca Szérűskert utca Szondy utca Tajó tanya Tajó-kereszt utca

13 Tajó-vasút utca Táncsics Mihály utca Tisza utca végig Páros Tisza utca végig Páratlan Vak Bottyán utca Vásárköz Venyige utca Vörösmarty Mihály utca Zrínyi Miklós utca /A Folyamatos Zrínyi Miklós utca végig Folyamatos 002. körzet GY.O.K. Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Ágasegyháza dűlő tanya Alkotmány utca Aradi utca Páratlan Aradi utca Páros Árpádtelep Balogh Ödön utca Bánk bán utca Bánya utca Béke tér Bezerédi utca Folyamatos Bezerédi utca Folyamatos Bihari utca Bodoglár tanya Bodoglár-Avar utca Bodoglár-Fűzfa utca Bodoglár-Lugas utca Bodoglár-Nád utca Bodoglár-Nyíl utca Bodoglár-Rőzse utca Bodoglár-Szőlő utca Bodoglár-Tábor utca

14 Bokros utca Botond utca Csendes köz Deák Ferenc utca Folyamatos Deák Ferenc utca végig Folyamatos Dózsa György utca Páratlan Dózsa György utca Páros Fiumei utca Fő utca végig Páros Herpai kapitány utca Honvéd utca Iskola utca István király utca Kálvária utca Kinizsi Pál utca Páratlan Kollégium köz Kossuth Lajos utca Kőkútdűlő tanya Kővágó utca Köztársaság tér Kuksós utca Kun utca Lajosváros utca Madách utca Magyarköz Malom utca Margitsziget Marisi utca Marispuszta tanya Mátyás király utca Mészégető utca Mező utca Mikes Kelemen utca Móra Ferenc utca Móricz Zsigmond utca

15 Munkácsy Mihály utca Nagy Lajos utca Négyház utca Névtelenköz Nyomás utca Olajütőköz Pacsirta utca Páva utca Petőfi tér Radnóti Miklós utca Rákóczi utca Régiposta utca Sarló utca Szabadság tér Szabadság utca Szabó Ervin utca Széchenyi utca végig Páros Széchenyi utca végig Páratlan Székelysor Széktósor Szentkorona utca Szigetköz Szik utca Tabán köz Tamási Áron utca Terbe köz Tisza utca Páratlan Tisza utca Páros Vághegyi utca Vágóhíd utca Veres Péter utca Zárda utca Zrínyi Miklós utca Folyamatos Zrínyi Miklós utca Folyamatos

16 3. melléklet a 18/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez I. körzet területi védőnő II. körzet területi védőnő III. körzet területi védőnő IV. körzet területi védőnő V. körzet területi védőnő VI. területi védőnő VII. körzet iskola védőnő Kiskunmajsa Kiskunmajsa B e l t e r ü l e t Kiskunmajs a Kiskunmajsa Kiskunmajsa Kömpöc 1. Ág u. Bánk-Bán u. Ady Endre u. Akácfa u. Bányai u. Hunyadi J. u. 2. Arany J. u. Béke tér Alkotmány u. Bem u. Bihari u. Arany J. u. 3. Bajcsy Zs. u. Bokros u. Aradi u. Bezerédi u. Botond u. Táncsics M. u. 4. Bartók B. u. Csendes köz Árpád telep Csatorna u. 5. Béla-Király u. 6. Bercsényi u. Dózsa György u Kossuth L. u. Deák Ferenc u Árpád u. Fő u Iskola u. József A. u. Fő u páros oldal Báthori u. Hársfa u. Köztársaság tér Rákóczi F. u. 7. Csontos Károly u Herpai Kapitány u. Bolyai u. Kinizsi Pál u. Kuksós u. Petőfi S. u. 8. Deák Ferenc u Honvéd u. Dózsa György u.13-tól Liliom u. Lajosváros u. 9. Dobó K. u. István Király u. Erdei Ferenc u. Losonczi u. Madách u. 10. Erdő-köz Kálvária u. Esze Tamás u. Május 1 u. Margitsziget 11. Erkel Ferenc u. Kun u. Fecske u. Őr u. Móricz Zs. u. 12. Félegyházi út Malom u. József Attila u. Rózsa u. Munkácsy u. 13. Fő u Marisi u. Kert u. Szegfű u. Páva u. 14. Gépállomás u. Mátyás Király u. Kővágó u. Szélmalom sor Petőfi tér 15. Hídsor u. Mező u. Lehel u. Szélső u. Rákóczi u. 16. Hunyadi J. u. Mikes u. Öregszőlő sor Szent Imre u. Régiposta u. 17. Iparhegyi u. Móra Ferenc u. Pozsonyi u. Szent Korona u. Szabadság tér Radnóti Miklós 18. Jókai u. Nagy Lajos u. u. Szérűskert u. Széktósor 19. Katona József u. Pacsirta u. Rózsahegyi u. Szondy u. Szigetköz

17 20. Kertész D. u. Széchenyi u Sarló u. Tisza u Szik u. 21. Kisvásár u. Székely sor Sport u. Vak Bottyán u. Terbe köz 22. Kodály Zoltán u. Tabán köz Szabadkai u. Vághegyi u. 23. Könyök u. Tamási Áron u. Szabó Ervin u. 24. Liszt F. u. Tisza u.1-34 Veres P. u. 25. Part u. Vágóhíd u. Vörösmarty u. 26. Petőfi Sándor u. Zrinyi u Zárda u. 27. Széchenyi u Zrinyi u Szent László u. 29. Táncsics M. u. 30. Vásár köz 0-7 éves várandós otth.gond.iskolás K ü l t e r ü l e t Bodoglár Ágasegyháza Kígyóspuszta Konyhadüllő Marispuszta Ötfa Kőkút Menedék Város Tajó O k t a t á s i I n t é z m é n y Kiskunhalasi SC Dózsa Gy. Gimn.Szakközépisk.Kollégium Kömpöc, Csücskő dűlő Felsőkömpöc dűlő Sarok dűlő Sivány dűlő Kiskunhalasi SC Dózsa Gy. Gimn.Szakközép isk.kollégium Szent Ágoston Kat.Ált.Isk.Óvoda Szent Gellért Kat.Ált.Isk.Óvoda Kmajsai Arany J. Ált.Isk.Egységes Gyógyped. Módszertani Intézmény Kiskunhalasi SC Dózsa Gy. Gimn.Szakközépisk.Kollégium Kmajsai Arany J. Ált.Isk.Egységes Gyógyped. Mód.Intézm.Móra F. EGYMI

18 4. melléklet a 18/2016.(V.26.) önkormányzati rendelethez Iskola-egészségügyi ellátás körzetei Az 1. számú házi gyermekorvosi körzet feladatait ellátó házi gyermekorvos az Iskolaegészségügyi ellátást az alábbiak szerint biztosítja: - Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kiskunmajsa Fő utca szám alatti intézményegysége tekintetében. - Kiskunmajsai Napsugár Óvoda Kiskunmajsa Bajcsy-Zs. utca 14. szám alatti telephely tekintetében - Kiskunmajsai Gyermekjóléti, Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Intézmény Ciróka Bölcsődéje (Kiskunmajsa Csontos Károly utca 7. ) tekintetében Az 2. számú házi gyermekorvosi körzet feladatait ellátó házi gyermekorvos az Iskolaegészségügyi ellátást az alábbiak szerint biztosítja: - Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Széchenyi István Általános Iskolai telephelye és Városi Sportcsarnok (Kiskunmajsa Iskola utca 17) tekintetében. - Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Móra Ferenc EGYMI (Kiskunmajsa Csontos Károly utca 1-3.) tekintetében. - Kiskunmajsai Napsugár Óvoda Kiskunmajsa Fő utca 111. szám alatti telephelye tekintetében - Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dózsa György Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégium (Kiskunmajsa Kálvária u. 6.) tekintetében.

KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 29/2013.(XII. 03.) önkormányzati rendelete

KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 29/2013.(XII. 03.) önkormányzati rendelete KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 29/2013.(XII. 03.) önkormányzati rendelete Kiskunmajsa Város Önkormányzatának vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 18/2012.(VI. 28.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-jén, (csütörtök) 16 30 órai kezdettel

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete z egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.

(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el. Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.

Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.

Részletesebben

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.

Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni. Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző

Záradék: Ezen rendelet február 20-án kihirdetésre került. Jenesné Paróczai Erika jegyző Zagyvarékas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.20.) önkormányzati rendelete az alapellátási területi ellátási kötelezettségről Zagyvarékas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

2. A Rendelet 4. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X. 4.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016 (X. 25.) rendelet módosításáról Jánossomorja

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK

Részletesebben

Módosította: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.4.) önkormányzati rendelete. Hatályos október 5.

Módosította: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.4.) önkormányzati rendelete. Hatályos október 5. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja

Részletesebben

Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya

Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2016. (XI.30.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az alapellátás körzetei 2.

A rendelet hatálya. Az alapellátás körzetei 2. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (X. 25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Szécsény

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X....) önkormányzati rendelete A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (X..)

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló

Részletesebben

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete

NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet

A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2017.(I.31.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek, a területi védőnői körzetek, az iskolavédőnői körzet,

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról

SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

Vegyes háziorvosi körzetek

Vegyes háziorvosi körzetek Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017./I.27./ számú rendelete a vegyes háziorvosi, vegyes fogorvosi és védőnői körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:

Részletesebben

A Képviselő-testület 381/2016. (X. 20.) sz. kt. határozatának melléklete MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

A Képviselő-testület 381/2016. (X. 20.) sz. kt. határozatának melléklete MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A Képviselő-testület 381/2016. (X. 20.) sz. kt. határozatának melléklete MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról /2016. (.) sz.

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások

Részletesebben

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati. rendelete. Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2016. (XII. 21.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló Kerekegyháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (a módosításokkal

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére 3. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a háziorvosi,

Részletesebben

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. szeptember 13-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 11/2016.

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.. (1)

Részletesebben

Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul.

A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul. Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetek és védőnői szolgálatok területének megállapításáról

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2016.(V.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

A rendelet hatálya. Háziorvosi körzetek

A rendelet hatálya. Háziorvosi körzetek Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Nyúl Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november hó 29. nap ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület az egészségügyi alapellátások körzeteinek

Részletesebben

Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Jászszentlászló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről

Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi

Részletesebben

3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.

3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet 1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)

Részletesebben

A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.

A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre. Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testülete 28/2016.(X.27.) önkormányzati RENDELETE EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2017. december 14-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 090066175. sz. fogorvosi körzetre (működtető Dr. Yousif Egészségügyi, Szakorvosi és Kereskedelmi KFT.) vonatkozó

Részletesebben

001. szavazókör Azonosító: , Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány

001. szavazókör Azonosító: , Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány 001. szavazókör Azonosító: 04-021-001-2, Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Ady Endre utca 36 36 folyamatos házszámok Ady Endre utca 38 999998 folyamatos házszámok Árpád utca 1 45

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1 Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116

Részletesebben

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete

Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2.

EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2. 1 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2017. (II.09.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.)

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

1. melléklet a 37/2012. (VIII. 29.) önkormányzati rendelethez. 1. számú melléklet a 34/2005. (IX. 2.) önkormányzati rendelethez HÁZIORVOSI KÖRZETEK

1. melléklet a 37/2012. (VIII. 29.) önkormányzati rendelethez. 1. számú melléklet a 34/2005. (IX. 2.) önkormányzati rendelethez HÁZIORVOSI KÖRZETEK ĺ á á á Ö á é ő ü é Ż Ż ö á é é ü á á ö á í á áó ó ó Ż ö á ó ĺ á áó ú á á á Ö á á é ő ü ę é é ő ó ó é ö é á é é á á ö é ĺ Ż é é á öé á ú á á á Ö á é ő ü é é ű öđé á á ő ő ő Ż Ż ö á é á í é é é ö é á ó

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról

Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestülete az egészségügyről

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról

Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(II.21.) számú önkormányzati rendelete

Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(II.21.) számú önkormányzati rendelete Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(II.21.) számú önkormányzati rendelete Város egészségügyi alapellátásainak körzeteiről Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3. Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Felnőtt háziorvosi körzetek

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Felnőtt háziorvosi körzetek Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017.(V. 5.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról 1 Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 13/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2016. (XII. 1.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2018/2019. TANÉVBEN SZÁZHALOMBATTA

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2018/2019. TANÉVBEN SZÁZHALOMBATTA AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2018/2019. TANÉVBEN SZÁZHALOMBATTA Köznevelési intézmény: Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich utca 24. Ady Endre utca Álmos

Részletesebben

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..

Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1.. Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 1/2009. (II.04.) sz. önkormányzati rendelete az általános iskolai körzethatár és az óvodai körzethatár

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról

Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (XI.23.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Pétervására Város Önkormányzat Képviselőtestülete az

Részletesebben

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL

BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.

Részletesebben

NVR - Körzetkezelés Dátum: :04:58 Lekérdező: Pellesné Kolló Edit Mária Lapszám: 1 LXVAN - Újfehértó KÖRZETLEÍRÓ LISTA

NVR - Körzetkezelés Dátum: :04:58 Lekérdező: Pellesné Kolló Edit Mária Lapszám: 1 LXVAN - Újfehértó KÖRZETLEÍRÓ LISTA Lekérdező: Pellesné Kolló Edit Mária Lapszám: 1 Szavazókör: Megye/főváros: Település/kerület: Országgyűlési választás, EP választás, országos népszavazás Szabolcs-Szatmár-Bereg Újfehértó 001. szavazókör

Részletesebben

1. A rendelet hatálya Felnőtt háziorvosi körzetek Házi gyermekorvosi körzetek 3.

1. A rendelet hatálya Felnőtt háziorvosi körzetek Házi gyermekorvosi körzetek 3. Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Tamási Város Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ürítési nap hétfő és csütörtök

ürítési nap hétfő és csütörtök Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az

Részletesebben

Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről

Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Páty Község Önkormányzat Képviselő-testület 10/2003. (IV.30.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről az azt módosító 33/2004. (XI.5.) 21/2005. (IX.5.) és 12/2011. (VI.16.) rendeletekkel

Részletesebben

Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Ebes Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2016. (V. 30.) Ör. számú rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Ebes községi Önkormányzat Képviselő- testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék: A rendelet április 15-én kihirdetve. Kovács Zoltánné dr.

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék: A rendelet április 15-én kihirdetve. Kovács Zoltánné dr. Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (IV.15.) önkormányzati rendelete Albertirsa Város Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 24-én tartandó ülésére Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Előterjesztést készítette: Véleményezi Elfogadás módja: Fehér László, aljegyző

Részletesebben

Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL

Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL Balatonlelle Város Önkormányzata 26/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelete AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEIRŐL Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról

Részletesebben

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1

MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1 MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az

Részletesebben