Klein András: Baszk nemzeti küzdelem a Franco-korszakban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Klein András: Baszk nemzeti küzdelem a Franco-korszakban"

Átírás

1 Klein András: Baszk nemzeti küzdelem a Franco-korszakban A mai Spanyolország alkotmányát a kisebbségekkel kapcsolatos pozitív jogalkotás egyik mintájaként szokták emlegetni. A katalánok, a baszkok, a gallegók és az arániaiak az általuk lakott területeken gyakorlatilag teljes körű nyelvi és kulturális autonómiát élveznek. Franco bukása után az ország területe az új és demokratikus alkotmány VIII. pontja alapján 17 autonóm közösségre oszlott, melyek többek között saját hatáskörükben határozhatták meg, hogy az adott területen a spanyol mellett mely másik nyelv hivatalos a helyi közigazgatásban és oktatásban. Így vált hivatalossá a katalán Katalóniában, Valenciában1 és a Baleárszigeteken, a gallego Galíciában 2, a baszk Baszkföldön, illetve Navarrában és az arániai Katalóniában 3. A spanyolországi kisebbségeknek azonban Madriddal szemben évszázados harcot kellett vívniuk jogaikért. A küzdelem Franco diktatúrájának idején volt a legdrámaibb, s ekkor járt a legtöbb veszteséggel. A fasiszta diktátor központosító politikája az ország nemzetiségeit a teljes nyelvi és kulturális megsemmisüléssel fenyegette. Tanulmányom a baszkok nemzeti ellenállásával kíván foglalkozni. Az ETA tevékenységének köszönhetően a baszkokról sokat hallhattunk. Azonban a mai közvélemény hajlamos csak a terrorizmusra leszűkíteni az akkori nemzetiségi küzdelmet, s figyelmen kívül hagyja azt a sokkal jelentősebb politikai, diplomáciai, oktatási és kulturális harcot, amely szintén jellemző volt a baszk nemzetiségi politikusokra. Történelmi előzmények A baszk nép eredete ismeretlen, nyelve egyetlen más nyelvhez sem hasonlítható. A baszkok eredetéről sok elmélet látott napvilágot. A legvalószínűbbnek az tűnik, mely szerint a baszkok az i.e. VI-IV. században érkeztek mai lakóhelyükre. Az Ibériai-félsziget északnyugati területein letelepedő baszkokat sem a rómaiak, sem a spanyol államot megalapító gótok, sem a mórok, sem a frankok nem tudták teljes mértékben meghódítani és kolonizálni. A történelem folyamán egyedül a XI. században létezett jól megszervezett baszk állam Nagy Sancho navarrai király idején. A későbbiekben Navarra és a baszk provinciák Kasztília és Aragónia befolyása alá kerültek. Ez azért lényeges, mert például a baszkokkal ellentétben a XX. századi katalán politikusok Aragónia történelmének köszönhetően megszakítás nélküli politikai, nyelvi, irodalmi és kulturális hagyományokra támaszkodhattak4. Ezzel szemben az első anyanyelvű baszk könyv csak a XVII. században jelent meg. A XVIII. század végére furcsa kettősség alakult ki. Az ipari forradalomnak és a vaskohászatnak köszönhetően Bilbao és környéke gyors fejlődésnek indult, és Barcelona után Spanyolország második legnagyobb ipari központjává vált. Ugyanakkor a belső baszk területekre az elmaradott, főleg az állattenyésztésre támaszkodó hagyományos életvitel volt a jellemző. Ennek is köszönhető, hogy míg Bilbao és St. Sebastian a spanyolországi polgárság és a felvilágosodás eszméinek egyik fellegvárává vált, addig Navarra kivívta magának az ország legkonzervatívabb és legvallásosabb vidékének címét. Az anyanyelvű irodalom, az egységesen elfogadott nyelvtani szabályok és az anyanyelvű iskolahálózat hiánya miatt a baszk nyelv fokozatosan szorult vissza, és a XIX. században már csak a Vitoria-Pamplona vonaltól északra beszélték. A XIX. század végén néhány elszegényedett és Madriddal elégedetlen polgár, katalán mintára, létrehozta az Euzko Alderdi Jatelea Baszk Nacionalista Pártot5. A nemzeti mozgalom fő ideológusa a tanulmányait Barcelonában végző Sabino de Arana y Goiri volt, aki nézeteit 1893-ban publikálta Bizcaya,

2 por su indepencia (Baszkföld függetlenségéért) című kötetében. Katalóniával ellentétben a baszk nacionalisták kezdetben nem tudtak tömeges befolyást szerezni. Arana y Goiri vallásos és konzervatív nézetei miatt ellentétbe került mind a felvilágosult és gazdag polgári réteggel, mind a Bilbaoban és Vitoriaban nagy hagyományokkal rendelkező baloldali munkásmozgalommal. A Baszk Nacionalista Párt azonban az egyre nagyobb Madridellenességet kihasználva fokozatosan a baszk provinciák egyik legjelentősebb pártja lett. Fontos megjegyezni, hogy az akkori baszk nacionalisták országuk függetlenségét békés eszközökkel kívánták elérni. Az első fegyveres baszk nemzeti csoportok 1923 és 193O között jöttek létre, s erőszakosan szálltak szembe a Franco szellemi elődjének tartott Primo de Rivera központosító, fasisztoid diktatúrájával. Ezeket a fegyveres csoportokat mendigoitzales-eknek hívták, az általuk kidolgozott harcmodort folytatták néhány évvel később az ETA aktivistái. A köztársasági Spanyolország alkotmányának köszönhetően 1936-ban létrejött a mai Baszkföld jogelődje, a Baszk Autonóm Provincia, mely akkor még magába foglalta a mai Navarrát is. Azonban röviddel az autonómia megalakulása után a szóban forgó területeket rögtön megszállta a köztársaságiakkal szemben harcoló falange, Franco tábornok csapatai. Franco nemzeti ideológiája Franco uralomra jutásával hatalomra került az egységes spanyol nemzetállamot létrehozni kívánó ideológia, amely a katalánokat és a baszkokat a spanyol nemzet részének tekintette, és amely a kisebbségi nyelvektől és kultúráktól féltette az ország területi integritását. Közvetlenül Barcelona elfoglalása előtt Franco tábornok kiadott egy rendeletet, amelyben a következők álltak:...győztes csapataink hősies előrenyomulása felveti azt az adminisztratív problémát, melynek következtében fel kell függesztenem az autonómiának nevezett tévedést. Egy olyan egységes közjogi rendszert kell kialakítani, mely a Haza egységét figyelembe véve visszaadja az érintett tartományoknak azt a becsületet, hogy a többi spanyol területtel egyenlő alapon lesznek kormányozva." Ez a gyakorlatban a baszk és a katalán autonómia teljes megszüntetését jelentette. A különböző beszédekből kiválasztott idézetek jelzik az új hatalom nemzetiségi politikájának alapelveit: Közös nyelv: egy haza, egy nyelv, egy kard."; "Az Egy Spanyolország jelszava felszámolta a nyelvek dualizmusával kialakult problémákat."; Nekünk, spanyoloknak az a szerencsénk, hogy hivatásunk az uralkodás."; A többnyelvűség nevetséges. 6 " A diktatúra kezdeti időszakában a kisebbségi nyelvek használatát egyszerűen betiltották. Még 1936-ban bezárták a Bilbaói Baszk Egyetemet és a kisebbségi nyelv tudományos kodifikálásán dolgozó Baszk Nyelvakadémiát, s az összes közintézmény baszk nyelvű könyveit megsemmisítették. A templomokban tilos volt az anyanyelvű misézés, és nem volt szabad az újszülötteknek baszk neveket adni. A régió lakosai számára egy év leforgása alatt kötelező volt a hivatalos okmányokban baszk neveiket spanyolra fordítani. A kisebbség nyelvén egyetlen rádióadó sem sugározhatott, illetve egy újság sem jelenhetett meg. Az iskolákban a baszk nyelv használatát még a szünetekben is tiltották. Az erőszakos politika mellett természetes folyamatok is közrejátszottak abban, hogy a baszk megyék demográfiai összetétele megváltozott. A viszonylag fejlett iparnak köszönhetően sok spanyol anyanyelvű munkás vándorolt be. Ezt a bevándorlást a kormány gazdasági könnyítésekkel és kölcsönökkel is elősegítette. Egy 1975-ben készült kimutatás szerint a három baszk megye lakossága a következő mértékben növekedett 1961 és 1970 között: Vizcaya fővel, Guipúzcoa fővel és Alava fővel. Mindez akkor történt, amikor Spanyolországban is elindult az általános európai demográfiai csökkenés. 7

3 A baszkok számára kedvezőtlen demográfiai arányok alakultak ki. Egy felmérés szerint ban még ember beszélte a baszkot Spanyolországban, 1976-ban azonban már csak Tehát 15 év alatt a baszkok számaránya fővel csökkent. 8 Politikai ellenállás A baszk politikai ellenállás élére az illegalitásban működő Baszk Nacionalista Párt (BNP) állt. A mozgalom jól-szervezett belső struktúrát hozott létre. Alsó szinten megalakították a városi és községi baszk bizottságokat (Uri Buru Batzar 9 ). Ezek tevékenységét fogták össze a megyei bizottságok (Bizkai, Araba, Guipuzkoa és Napar Buru Batzar). A szervezet élén a Baszk Nemzeti Tanács (Euzkadi Buru Batzar) állt, ez tartotta a kapcsolatot a Párizsban működő baszk kormánnyal. A területi felépítés mellett a BNP célorientált szervezeteket is létrehozott. Ilyen volt például a nagy létszámot elérő Hazafias Nők Tanácsa (Emakume Abertzale Batzar). A Franco-rezsim részleges liberalizálása után10 a BNP rögtön kiadta az Anaitasun-Guipuzkoa című újságját. Egész Baszkföldön és Navarra északi részében megszerveződtek az úgynevezett ikastolák. Ennek lényege, hogy illegálisan baszk nyelvórákat tartottak fiataloknak és időseknek egyaránt. A BNP nagy figyelmet fordított a karitatív tevékenységre, külön támogatásban részesítette a bebörtönzöttek családtagjait, illetve azokat a papokat, akik a tilalom ellenére vállalták az anyanyelvű misézést. A Franciaországban működő kormány Párizsban, Caracasban, Buenos Airesben, Montevideoban és Mexico Cityben Baszk Központokat hozott létre. Diplomáciai szempontból a legfontosabb esemény az 1962-es Németországi Egyezmény volt. Ekkor a Baszk Nacionalista Párt megállapodást kötött a legjelentősebb spanyol demokratikus erővel, a Spanyol Szocialista Munkáspárttal. A megállapodás értelmében a BNP Franco bukásáig elállt a baszk autonómia követelésétől, cserében a spanyol szocialisták vállalták a köztársasági autonómia visszaállítását a spanyolországi demokrácia restaurálása után. Ezzel a lépéssel megszűnt a hagyományosan konzervatív BNP belpolitikai elszigetelődése, és az egyezménytől számított időponttól együttműködött az összes spanyolországi demokratikus erővel. Ráadásul az egyezmény aláírásával a BNP végérvényesen a békés politikai eszközök mellett döntött, és így a baszk nemzeti mozgalom mérsékelt erejévé vált. Eközben a baszk nacionalisták odahaza minden évben tömegdemonstrációkat szerveztek a baszkok nemzeti ünnepén, Aberri Eguna napján. Ennek keretében komoly megmozdulásokra került sor ben Guernicában, 1965-ben Vergerában, 1966-ban Vitoriában és 1967-ben Pamplonában. A leglátványosabb ünnepségre 1974-ben került sor, amikor Jesús María de Leizaola személyében 1937 óta először tért haza a baszk kormány miniszterelnöke, hogy egy váratlan bilbaoi nemzetközi sajtótájékoztató után Franciaországon keresztül ismét elmeneküljön. A politikai tevékenységen kívül a baszk kormánynak még be kellett fejeznie a nyelv kodifikálásával kapcsolatos munkálatokat is. Az egységes irodalmi nyelv hiánya azzal a veszéllyel járt, hogy az írországi gaelhez hasonlóan a baszk nyelv is eltűnik. A végleges nyelvtani szabályok megteremtése végett kezdte el működését a hatvanas évektől a Baszk Világkongresszus, melynek tudományos munkássága megalapozta a több baszk dialektust összefogó euzkadi batua (irodalmi baszk) megalkotását.11 Fegyveres ellenállás Az ötvenes évek végétől különböző baszk körökben egyre nyíltabban beszéltek a fegyveres ellenállás szükségességéről. A Baszk Nacionalista Párt azonban ezeket a követeléseket

4 mindvégig figyelmen kívül hagyta. Az erőszakos fellépéshez várni kellett az ETA (Euzkadi Ta Azkatasuna Baszkföld és Szabadság) megalakulására. Az ETA-t 1952-ben hozta létre a bilbaoi Deusdo Egyetemen tanuló hét diák. Kezdetben még a BNP keretein belül működtek, türelmetlen nacionalistáknak (nacionalistas intransigentes) nevezték magukat és nézeteiket az Ekin című illegális újságban publikálták. Radikalizmusuk miatt hamar ellentétbe kerültek a moderáltabb baszk vezetőkkel, így a csoport július 31- én, a baszkok által mélyen tisztelt Loyolai Szent Ignác napján kivált a BNP-ből. Az ETA első merényletére július 8-án került sor. Ekkor kisiklattak egy Franco tábornok híveit szállító vonatot, amely San Sebastianba, a falangista felkelés XX. évfordulójának megünnepelésére vitte a diktátor híveit. A merényletben senki sem halt meg. Az ETA első titkos közgyűlése 1962-ben zajlott le. A szervezet tagjai ekkor még egy általános szocialista forradalomról beszéltek, és a politikai és kulturális harc mellett nyíltan vállalták a fegyveres küzdelmet is. A szervezet ideológiájában gyökeres változás állt be az 1964-es harmadik közgyűlésen. Az Insurrección en Euzkadi (Felkelés Baszkföldön) nevű dokumentumból teljes mértékben kihagyták a szélsőbaloldali nézeteket. A fő cél ekkor már Baszkföld függetlensége és egyesítése Navarrával, illetve a franciaországi baszk területekkel. Nem volt szó már szocialista forradalomról. Az ETA harcmodort is változtatott. A nyílt fegyveres küzdelmet nem vállalhatták, mivel a spanyol hadsereg fős kontingenst és fős csendőrséget állomásoztatott Baszkföldön. Így a szervezet új célkitűzésévé a tagtoborzás és a fegyverek beszerzése vált. Ennek érdekében a lakosságtól beszedték a forradalmi adót, magas váltságdíjak reményében gazdag vállalkozókat raboltak el, továbbá a terrorszervezet tagjai bankrablásokba kezdtek. A kezdeti időszakban az ETA-merényletek célpontjai kizárólag a rendőrség, a csendőrség és a hadsereg voltak, továbbá szisztematikusan belekezdtek a spanyol állam jelképeinek (szobrok, műemlékek, zászlók) megrongálásába. A szabotázsakciók célja a pszichológiai hadviselés volt, továbbá azt akarták elérni, hogy az általuk hódítónak tartott Spanyolország számára nehézzé és drágává tegyék a baszkföldi jelenlétet. A szervezet életében mindig fontos szerepet játszott a franciaországi háttér. Ott működött a Politikai Iroda, az ETA politikai propagandáját terjesztő intézmény, illetve a Stratégiai Kommandó, mely megtervezte és előkészítette a nagyobb jelentőségű és bonyolultabb akciókat. A francia hatóságok az ETA aktivistáihoz egészen a kilencvenes évekig nem mertek nyúlni, mert féltek az akciók franciaországi kiterjesztésétől ig az ETA életében három nagyobb szakadásra került sor. Az 1967-es közgyűlésen egy csoportosulás vissza akarta venni a célkitűzések közé a szocialista forradalom meghirdetését. A szervezet többsége azonban ekkor az ideológiamentes függetlenségi harc mellett döntött. A szélsőbaloldaliak kiváltak, és ETA-Berri néven (Új ETA) új szervezetet hoztak létre, amely bekapcsolódott a kommunista párt tevékenységébe. Hasonló események zajlottak le 1970-ben is. Az akkor kivált ETA-Sexta csoportulás (Hatodik ETA) csatlakozott a Forradalmi Kommunista Ligához. A következő szakadásra 1974-ben került sor, amikor is Franco halálával a mérsékeltebb aktivisták hajlandóak voltak politikai megoldásban is gondolkodni, míg a radikális tagok kizárólag a fegyveres küzdelem folytatásában bíztak, figyelmen kívül hagyva a demokrácia adta új lehetőségeket. Az ETA tevekénységével kapcsolatban sok legenda kering és 1973 között a különböző akciók során összesen 119 ember halt meg, melyek között 52 volt ETA-tag. Ez viszonylag alacsony szám, ha figyelembe vesszük, hogy például Argentínában a peronista montonero terrorszervezet 1974 és 1976 közötti akciói következtében 2300-an lelték halálukat, míg az IRA észak-írországi tevékenysége miatt 1976-ig 1600-an haltak meg. Az ETA esetében az

5 események akkor vettek keményebb fordulatot, amikor a szervezet 1973-ban meggyilkolta Luís Carrero Blanco miniszterelnököt, Franco tábornok kiszemelt utódját. Az ezután történtek is azonban egyféle kölcsönös leszámolásnak és bosszúnak számítottak a terrorszervezet és a rendőrség, illetve a csendőrség között. Az ETA tevékenysége miatt Franco az állami terror módszereivel uralkodott Baszkföldön, ahol is felfüggesztette a habeas corpus jogát. Ez azt jelentette, hogy bárkit le lehetett tartóztatni bírói eljárás nélkül, illetve a letartóztatásról nem kellett értesíteni a családtagokat. Az Amnesty International akkori jelentései szerint a börtönökben a baszk nacionalistákat rendszeresen kínozták, hamis vallomásokat csikartak ki belőlük, és családtagjaikat is zaklatták. Mindeközben Baszkföldön működött egy spanyol terrorszervezet is, a Guerreros de Cristo-Rey (Krisztus-Király Harcosai), mely folyamatosan terrorizálta a baszk falvakat, és amelynek tevékenységét a madridi hatóságok nem gátolták ban Franco kihirdette a Lázadásról, Banditizmusról és Terrorizmusról szóló törvényt, melynek értelmében már akkor is el lehetett valakit ítélni, ha Baszkföldön pusztán szóban bírálta a kormányt tól az ETA tagjainak ügyét nem polgári, hanem a burgosi haditörvényszéken tárgyalták. Egyes felmérések szerint a spanyol hatóságok 1960 és 1977 között több mint 8500 baszk állampolgárt zaklattak valamilyen formában. A francoi terrornak is köszönhető, hogy abban az időben az ETA nagy népszerűségnek örvendett a baszk lakosság körében. Egy-egy ETA-aktivista pere során jelentős rokonszenvnyilvánításra került sor nemcsak Baszkföldön, de Katalóniában is után azonban ez a helyzet megváltozott. Sokan megelégedtek a baszk autonómia visszaállításával, és nem értették a terrorista tevékenység folytatásának okait. A Baszk Nacionalista Párt, mely a diktatúra idejében soha nem határolódott el az ETA-tól, a demokrácia visszaállítása után elítélte a terrorszervezetet. Az 1978-as, lemónizi atomerőműnél történt merénylet során fordult elő először, hogy az akció célpontjai semleges, a politikával semmilyen kapcsolatban sem álló emberek voltak. A szervezetben lezajlott generációváltás és a függetlenségi harc mellett ismét előtérbe kerültek a szélsőbaloldali nézetek. Az ETA elszigetelődésére utal, hogy a demokratikus választások során a Herri Batasuna (az ETA politikai pártja) fokozatosan veszített szavazataiból, és mára már csak két parlamenti képviselővel rendelkezik. Következtetések A baszkok Franco diktatúráját komoly véráldozatokkal élték túl. Ellenállásukban egyaránt alkalmazták a politikai és a fegyveres módszereket. Bár írásban sohasem rögzítették, gyanítható, hogy a Baszk Nacionalista Párt és az ETA között mindvégig volt kapcsolat. A fegyveres küzdelemnek köszönhetően Baszkföld esete ismert volt a világ közvéleménye előtt, s ez nyilvánvalóvá tette, hogy Spanyolország politikai stabilitásához szükséges a kisebbségi jogok garantálása. Az ETA története azt is jelzi, hogy a demokratikus politikai rendszer kialakításával, a valós politikai megoldás lehetőségének a megjelenésével az erőszakos fellépés elveszti létjogosultságát, és egy szűk, fanatikus és szélsőséges réteg ügyévé válik. A baszk autonómia kivívása a mérsékelt Baszk Nacionalista Párt érdeme, mely jelenleg Baszkföld legnagyobb politikai pártja és a megszilárdult spanyol demokratikus intézményrendszer stabil és legitim tagja. A kisebbség megmaradása jelenleg a mindennapi kulturális és oktatási szervezettségtől függ. A baszkoknak igen bonyolult a helyzete, hiszen a demográfiai adatok szerint már Baszkföldön is kisebbségben élnek: 1993-as felmérések szerint Baszkföld lakosságának 31%-a, Navarra népességének pedig 8%-a tartja magát baszknak.12 Bár ezek a számok alacsonynak tűnnek, mindenesetre figyelemreméltó, hogy a

6 demokrácia visszaállítása és a kétnyelvűség bevezetése óta a kisebbségi lakosság számaránya az évszázados csökkenéssel ellentétben először mutat növekvő tendenciát. 1 Jelenleg is politikai jellegű vita folyik arról, hogy a Valencia-tartomány tengerparti részében beszélt valenciait önálló nyelvként vagy a katalán egyik dialektusaként kell-e meghatározni. A Spanyol Királyi Akadémia a valenciait a katalán egyik nyelvjárásaként definiálja. 2 Szintén politikai okokra vezethető vissza, hogy a gallegot önálló nyelvként határozzák meg. A Galíciában beszélt ősi nyelv igazándiból a portugál egyik nyelvjárása. 3 Az arániai (spanyolul aranés) a provanszál nyelvcsaládhoz tartozó gascogne egyik nyelvjárása. Jelenleg a katalóniai Pireneusok egyik völgyében embernek az anyanyelve. A katalán kormány jó példát mutatva Madridnak" az arániait a nevezett kisebbség által lakott 10 faluban hivatalos rangra emelte. 4 Azáltal, hogy a XIII. században perszonálunió jött létre Aragónia és a Barcelónai Hercegség között, az új állam komoly politikai tényezővé vált a félszigeten. Ekkor az Aragóniai Királyság udvari nyelve a katalán volt. Ennek is köszönhető, hogy különösen a reneszánsz idején komoly katalán nyelvű irodalom bontakozott ki. Aragóniának a Reconquista-ban elfoglalt szerepével magyarázható, hogy a katalán nyelvterület Észak-Katalóniából kiterjedt Dél-Katalóniába, Valenciába, a Baleár-szigetekre és Szardínia egy városára. 5 A spanyolországi terminológiában a nacionalista szó nemzeti elkötelezettséget jelent. A mai napig a nemzeti pártokat nacionalistaként definiálják, de ennek önmagában nincs semmilyen pejoratív értelme. 6 Ferrer y Gironés, Francesc: La persecució política de la llengua catalana. Edicions 62, Barcelona, 1985, 178. old. 7 Naylon, John: Andalusia. Oxford University Press, London, 1975, 22. old. 8 Clark, Robert P.: The Basques: The Franco Years and beyond. University of Nevada, Remo, 1979, 141. old. 9 Konkrétan Vizcaya, Guipúzcoa, Alava megyékről és Navarráról van szó. 10 Az ötvenes években Franco amerikai nyomásra és nyugat-európai gazdasági segítség fejében bizonyos engedményeket tett. A kisebbségek számára ez csupán annyit jelentett, hogy hivatalosan elismerték a baszk és a katalán nyelvek létezését. Többet nem. 11 Az euzkadi batua megalkotásáig a baszk nyelvű sajtó és irodalom kiadásánál komoly gondot okozott, hogy a különböző és egymástól erősen eltérő dialektusokat beszélők nehezen tudták azt megérteni. 12 Siguan, Miquel: Conocimiento y uso de las lenguas en España. Rumagraf S.A., Madrid, Bibliográfia Anderle Ádám: Megosztott Hispánia. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, Baroja, Caro: Los vascos. Ediciones Istmo, Il Bimestre-Il terzo mondo in Europa: Euzkadi (il Paese Basco), 16/17. szám, Firenze, Siguain, Miquel: España plurilingüe. Alianza Editorial, Madrid, 1992.

7 Siguain, Miquel: Conocimiento y uso de las lenguas en España. Rumograf S.A., Madrid, Clark, Robert P. : The Basques: The Franco years and beyond. University of Nevada, Remo, Ferrer y Gironés, Francesc: La persecució política de la llengua catalana. Edicions 62, Barcelona, 1985.

MÛHELY. Katalónia, Baszkföld, Galícia autonómiája. Gyõri Szabó Róbert. I. Katalónia autonómiája

MÛHELY. Katalónia, Baszkföld, Galícia autonómiája. Gyõri Szabó Róbert. I. Katalónia autonómiája MÛHELY Gyõri Szabó Róbert Katalónia, Baszkföld, Galícia autonómiája Spanyolország lakosságának csaknem harmada a kasztíliaitól eltérõ nemzeti identitású, közülük 6 millió katalán, 2-2 millió baszk és galíciai

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel

Részletesebben

BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés

BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1 Bevezetés A II. világháború után, elsősorban a béke első óráiban alapvető szerepük volt a rendkívüli néphatalmi szerveknek a mindennapi életben.

Részletesebben

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

baszk nacionalizmus Balterer Eszter

baszk nacionalizmus Balterer Eszter A baszk nacionalizmus Balterer Eszter Bevezetés Baszkföld 1, mely Spanyolország 17 autonóm közösségének egyike, a félsziget északi részén, a Pireneusok nyugati oldalán fekszik, északon a Kantábriai-tenger

Részletesebben

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE. (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART. Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE. (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART. Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYA / ALAPTÖRVÉNYE (2011. április 25.) ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART Nemzeti Hitvallás / Nemzeti Nyilatkozat Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelőséggel minden magyarért,

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.

Részletesebben

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Székelyföld területi autonómiája

Székelyföld területi autonómiája Márton János Székelyföld területi autonómiája Koncepciók és esélyek 1. Bevezetõ A 2003-as év eseményei közel tízéves hallgatás után újra terítékre hozták a romániai magyar közösség autonómiájának kérdését.

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan

Részletesebben

Tartalom. Bevezető / 7

Tartalom. Bevezető / 7 bevezető Visszaemlékezéseimet írva halottak, halottaim közt bóklásztam. Jó volt őket rövidebb hosszabb ideig magamhoz hívni. Mint hajdanán, most is szeretettel néztek rám. Faggattam volna őket, de a múltba

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Történelemtanulás egyszerűbben

Történelemtanulás egyszerűbben Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)-

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEK -CÉLNYELVI CIVILIZÁCIÓ (4 ÉVES)- 9. ÉVFOLYAM/ 1. FÉLÉV TANKÖNYV: La spiga: English and American Civilization 1, Az angol nyelvű világ Az angol különféle változatai 2, Egyesült

Részletesebben

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1 A képlékeny félhold A szíriai háború és polgárháború szilánkjai a menekült- és migránsválság képében bizony elérték Európát, ezáltal Magyarországot is; nem beszélve arról, hogy 6000-7000fő európai országok

Részletesebben

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

1996-os emlékbélyegek

1996-os emlékbélyegek 1996-os emlékbélyegek 1. MAGYAR - AZ 1956 -OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC - Bélyeg rendelési kód: 1996/005 2. ENGLISH - THE 1956 REVOLUTION - Order code of the stamp: 1996/005 3. GERMAN - Die Revolution

Részletesebben

JELENKOR Az USA és az olasz bevándorlók

JELENKOR Az USA és az olasz bevándorlók JELENKOR Az USA és az olasz bevándorlók Ismertetésünk mottójául a Bevezető két mondatát idézzük: Olaszországot hagyományosan emigránsok országának tekintik... Az Amerikai Egyesült Államok volt egyik legfőbb

Részletesebben

Kössünk békét! SZKA_210_11

Kössünk békét! SZKA_210_11 Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Írásban kérem megválaszolni:

Írásban kérem megválaszolni: Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj Pályázati felhívás! A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és a Történettudományi Intézet pályázatot hirdet a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára ikészítendő következő

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren

Részletesebben

ANARCHIZMUS Bánlaki Ildikó 2010

ANARCHIZMUS Bánlaki Ildikó 2010 ANARCHIZMUS Bánlaki Ildikó 2010 káosz zűrzavar terrorizmus ANARCHIZMUS BALOLDAL JOBBOLDAL? LIBERALIZMUS SZOCIALIZMUS? EGYÉN KÖZÖSSÉG? MAGÁNTULAJDON KÖZÖSSÉGI TULAJDON? ATEIZMUS VALLÁSOSSÁG? ERŐSZAKOS ERŐSZAKELLENES?

Részletesebben

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 20 2006/XVIII. 5 6. e z e r k i l e n c s z á z ö t v e n h a t Cora Zoltán Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 1989 után az -os események újra- és átértékelése lehetségessé vált a korábbi egységes nézettel

Részletesebben

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod Ani DiFranco Michael Hardt / Antonio Negri BIRODALOM "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco "Férfiak harcolnak, és csatát vesztenek, és a dolog, amiért harcoltak, a vereségük ellenére létrejön;

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

Jelen cikkemben Vietnam háborúit vázlatszerűen mutatom be a korai időktől kezdve egészen a XX. századig.

Jelen cikkemben Vietnam háborúit vázlatszerűen mutatom be a korai időktől kezdve egészen a XX. századig. SZABÓ BÉLA VIETNAM HÁBORÚI WARS IN VIETNAM Jelen cikkemben Vietnam háborúit vázlatszerűen mutatom be a korai időktől kezdve egészen a XX. századig. In this article I present wars in Vietnam shortly, at

Részletesebben

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA Turizmus-vendéglátás szak Idegenforgalom és szálloda szakirány 2013/14. II. szemeszter/nappali Varga B. Veronika Varga B. Veronika vagyok, a Nyugat-Magyarországi

Részletesebben

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i

ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Szeged ÉVFOLYAMDOLGOZAT A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i Konzulens: Dr. Tóth Károly Egyetemi Docens

Részletesebben

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004.május EMELT SZINT. Írásbeli feladatsor megoldása

TÖRTÉNELEM. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004.május EMELT SZINT. Írásbeli feladatsor megoldása PRÓBAÉRTTSÉGI 2004.május TÖRTÉNLM MLT SZINT Írásbeli feladatsor megoldása Általános szaktanári útmutató a történelem írásbeli vizsgafeladatok javításához A dolgozatot a vizsgázó által használt színűtől

Részletesebben

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye

Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Katolikus iskolák XV. országos Takáts Sándor történelemversenye Nevezési lap Az intézmény neve és címe: (lehet az intézmény hivatalos bélyegzője is) A csapat neve:... A csapat tagjainak neve, évfolyama:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÁSOK Két Amerika: Érvek és magyarázatok az Egyesült Államok és Latin-Amerika fejlettségi különbségei

ÖSSZEFOGLALÁSOK Két Amerika: Érvek és magyarázatok az Egyesült Államok és Latin-Amerika fejlettségi különbségei ÖSSZEFOGLALÁSOK Két Amerika: Érvek és magyarázatok az Egyesült Államok és Latin-Amerika fejlettségi különbségei Mik lehetnek az okai annak, hogy míg a XVIII. század elején a kontinentális Latin-Amerika

Részletesebben

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan

Részletesebben

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása

Bartha Eszter. Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Bartha Eszter Egy megkésett párbeszéd? E. P. Thompson újraolvasása Edward P. Thompson: Az angol munkásosztály születése. Budapest: Osiris, 2007 A némiképp elcsépeltnek hangzó alcím ezúttal legalább a könyv

Részletesebben

AZ IBÉRIA-FÉLSZIGET TURISZTIKAI VONZERŐI A REGIONALIZMUS KAPCSOLATRENDSZERÉBEN

AZ IBÉRIA-FÉLSZIGET TURISZTIKAI VONZERŐI A REGIONALIZMUS KAPCSOLATRENDSZERÉBEN AZ IBÉRIA-FÉLSZIGET TURISZTIKAI VONZERŐI A REGIONALIZMUS KAPCSOLATRENDSZERÉBEN Bevezetés Németh Andrea 1 Az Ibériai-félsziget földrajzi elhelyezkedése és diktatórikus politikai berendezkedése révén, évszázadokon

Részletesebben

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6, Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.

Részletesebben

Marek Viktor A dorogi szénmedence településeinek története az 1956-os forradalom fényében. Doktori (PhD) értekezés

Marek Viktor A dorogi szénmedence településeinek története az 1956-os forradalom fényében. Doktori (PhD) értekezés Marek Viktor A dorogi szénmedence településeinek története az 1956-os forradalom fényében. Doktori (PhD) értekezés PPKE BTK 2012 I. Kutatás előzményei, témaválasztás. Az 1956-os forradalom világtörténeti

Részletesebben

Ember embernek farkasa

Ember embernek farkasa Jean-Pierre Derriennic: Polgárháborúk. Jelenkor, Pécs, 2004. 271 old. Rendkívül érdekes, a témához kapcsolódó adatokat rendkívül jól szintetizáló munkát vehet kézbe az olvasó, ha Jean-Pierre Derriennic

Részletesebben

Nemzetek Krisztusa: a lengyel nemzeti ünnepek állami és egyházi manipulációja 1944 és 1966 között

Nemzetek Krisztusa: a lengyel nemzeti ünnepek állami és egyházi manipulációja 1944 és 1966 között IZABELLA MAIN Nemzetek Krisztusa: a lengyel nemzeti ünnepek állami és egyházi manipulációja 1944 és 1966 között A tanulmány a lengyel kommunista állam és a római katolikus egyház között a nemzeti ünnepek

Részletesebben

Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató

Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004 javítási útmutató 1. Jogalkotók Nevezze meg a körülírt jogalkotó történeti személyiségeket! a) A kiváltságos papi osztály helyzetének megerősítését szolgáló

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

Nem feltétlenül, és akkor sem biztos, hogy azonnal. Az alábbiakban ennek az elhatározásához adunk néhány meggondolandó szempontot és tapasztalatot.

Nem feltétlenül, és akkor sem biztos, hogy azonnal. Az alábbiakban ennek az elhatározásához adunk néhány meggondolandó szempontot és tapasztalatot. 343. Az EU-jövôkép készítés jelentôsége, funkciói 1. Kell-e minden vállalkozásnak EU-jövôképet készítenie? Nem feltétlenül, és akkor sem biztos, hogy azonnal. Az alábbiakban ennek az elhatározásához adunk

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek

Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek Tartalomjegyzék Elméleti szintézisek A románság római eredete a történészek szemszögéből... 2 Az elrómaiasítás (romanizare) lépései... 2 A római eredet a történelmi dokumentumokban... 3 Helyi autonómia

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

Tananyagok. = Feladatsorok. Hogyan készült? Adaptált tartalom Interdiszciplinaritás

Tananyagok. = Feladatsorok. Hogyan készült? Adaptált tartalom Interdiszciplinaritás Tananyagok = Feladatsorok Hogyan készült? Adaptált tartalom Interdiszciplinaritás Hogyan készült? a. kérdőívek b. előkészítés, NAT c. tananyagvázlatok d. konzultációk e. tesztelés f. véglegesítés külön-külön

Részletesebben

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat

Részletesebben

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

AZ EURÓPAIAK ÖTÖDE PROTESZTPÁRTOKKAL SZIMPATIZÁL

AZ EURÓPAIAK ÖTÖDE PROTESZTPÁRTOKKAL SZIMPATIZÁL AZ EURÓPAIAK ÖTÖDE PROTESZTPÁRTOKKAL SZIMPATIZÁL A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.10. AZ EURÓPAIAK ÖTÖDE PROTESZTPÁRTOKKAL SZIMPATIZÁL 2016.03.10. 2 ÖSSZEFOGLALÓ A bevándorlási válság kezdete óta az

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága 4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága Etnikai- és vallási viszonyok alakulása, etnikai és vallási konfliktusok a világban, a hazánkat jellemző etnikai sajátságok és folyamatok Népesség-

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás

Részletesebben

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és

Részletesebben

A demokrácia értékelésének életkori meghatározottsága Magyarországon a 2012-es ESS adatok alapján

A demokrácia értékelésének életkori meghatározottsága Magyarországon a 2012-es ESS adatok alapján A demokrácia értékelésének életkori meghatározottsága Magyarországon a 2012-es ESS adatok alapján Papp Zsófia MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet papp.zsofia@tk.mta.hu Az öregedés

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai Az Európai Unió Az Unió jelmondata: In varietate concordia (magyarul: Egység a sokféleségben) Himnusza: Örömóda Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek

Részletesebben

A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI

A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI SEBŐK LÁSZLÓ A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI A környező országokban élő magyarok száma jelenleg mintegy 2,7 millióra tehető csaknem ugyanannyira, mint 1910-ben. Az első világháború előtti

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Az Antall-kormány A politikai rendszerváltoztatás utáni első

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG Készült a 2012. szeptember 12-én tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Kincses Csilla közművelődési referens Tárgy:

Részletesebben

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb

Részletesebben

A weimari köztársaság

A weimari köztársaság dezs.extra.hu tételek gyûjteménye A weimari Szerzõ dezs Történelem tétel 1. A weimari 1918. nov.: forradalom / kieli matrózlázadás > Németország > Az új alkotmányt Weimarban dolgozták ki, ezért nevezik

Részletesebben

Általános Megállapodás az Európa Tanács. I. rész. Jogi személyiség - Jogképesség. 1. cikk. 2. cikk. II. rész. Javak, alapok és vagyonok. 3.

Általános Megállapodás az Európa Tanács. I. rész. Jogi személyiség - Jogképesség. 1. cikk. 2. cikk. II. rész. Javak, alapok és vagyonok. 3. Általános Megállapodás az Európa Tanács A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Francia Köztársaság, a Görög Királyság, az Ír Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság,

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

Í rásom témája egy feledésbe merült csehszlovákiai magyar folyóirat, a Jó Barát,

Í rásom témája egy feledésbe merült csehszlovákiai magyar folyóirat, a Jó Barát, KISEBBSÉGI DISKURZUSOK KISEBBSÉGI DISKURZUSOK Neszméri Csilla Baumgartner Bernadett CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR SAJTÓ. A JÓ BARÁT Bevezetés Í rásom témája egy feledésbe merült csehszlovákiai magyar folyóirat,

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben