REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS"

Átírás

1 REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS 38 RALLY CAFE/7

2 A porschés BMW-s Mindig egyedi utakat járt Rafael Tamás a ralibajnokságban, hiszen egy évtizedig építette BMW-it és nyert vele négyszer bajnokságot, az idén pedig egy igazi nagy durranással állt elő: övé lett a mezőny első RGT autója, egy Porsche 997 GT3 Cup. SZÖVEG: MIHÁLYI CSABA RALLY CAFE/7 39

3 REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS Régóta tudjuk, hogy léteznek RGT autók, egész pontosan a Porsche és az Abarth készített ilyet, a vb-n láthattuk is őket menni, de egy raliszurkoló számára még mindig kicsit idegen egy GT autó a mezőnyben. Igaz, amennyire idegen, annyira izgalmas is, amit az idén az Országos Ralibajnokságban is megtapasztalhattunk. Nekem is gyerekkori álmom volt a Porsche nevet Rafael Tamás. Amikor megjelentek az RGT autók a vb-n, nagyon tetszettek és régóta dolgoztunk rajta, hogy hozzunk egy ilyen autót a magyar bajnokságba. Korábban BMW-vel versenyeztem, ami egy kicsit megtűrt márka volt. Nincs neki igazán kategóriája, hol ide rakták, hol oda, ez nem lehetett rajta, az nem lehetett rajta, változott a súlyhatár. Szerettem volna egy olyan autóval menni, ami FIA homologizációval rendelkezik. Utánajártunk külföldi csapatoknál és végül sikerült egy GT3-as versenyautót venni, olyat, mint amilyennel a Porsche kupákban (pályán) versenyeznek. Ennek az utcai változata is közel áll a versenytechnikához, a versenyváltozat pedig még inkább ki van hegyezve, a karosszériája, a kábelköteg, a futómű, a lengéscsillapító, a fék stb. mind versenycélúak. Motorban viszont nincsen nagy különbség az utcai és e között. Tehát egy 450 lóerős autóról beszélünk, ami közel másfélszerese az R5-ösök teljesítményének. A lóerő nem minden. A P csoportos Mitsubishik például nyomatékban sokkal jobbak. A Porsche nehezebb, mint az R5-ösök, 1300 kg és az is számít, hogy hogyan tudod 40 RALLY CAFE/7 Remélem, hogy az idén el tudunk jutni oda, hogy egy szakaszgyőzelmet szerzünk és ha az első tízbe beférünk, akkor azzal én már elégedett leszek. a teljesítményt átvinni az útra. Amikor jó az út, egy hosszabb egyenesben gyorsabb, mint az R5-ös, de azoknak a fékje, futóműve sokkal inkább a ralira van kitalálva. Az N-esekkel fel lehet venni vele a versenyt és biztos vagyok benne, hogy egy-egy gyorsaságin meg lehet csipkedni az R5-ösöket is. Versenyt viszont nem lehet nyerni vele. Ha jó az út és jó a tapadás, akkor nagyon gyors, de a levágokat például nem szereti. Szélesebb, RGT gumikkal versenyzünk, amikkel elég nehéz a nyomban autózni, az egyik kerék mindig lent van. Remélem, hogy az idén el tudunk jutni oda, hogy egy szakaszgyőzelmet szerzünk és ha az első tízbe beférünk, akkor azzal én már elégedett leszek. Egy Porsche nem olcsó mulatság utcára sem és nyilvánvalóan a versenyautó sem két fillér, igaz, a ralira épített gyári R-es autók sem azok. Árban nagyjából egy R5-össel lehet azonos szinten, függ attól, hogy milyen állapotban lévő autót veszel. A mienkkel pályán versenyeztek, de összetörték és tavaly építették újjá, így az autó nagy része új. A fenntartási költsége talán egy kicsit az R5 alatt van. Ha az eredményre akarsz menni, akkor érdemesebb R5-öst vásárolni, de én

4 Névjegy RAFAEL TAMÁS augusztus 30-án született (37 éves) BMW 320i BMW 320i BMW 318i E BMW 318i E36, RTE H2 bajnok BMW 318i E36, Rali 2 F BMW 318i E36, Rali 2 F BMW 318i E36, Rali 2 F BMW M3 E36, 12-es kategória BMW M3 E36/325i/Lada VFTS BMW E87, P BMW E87, P14 bajnok BMW E87, 4-es kategória bajnok BMW E87, 4-es kategória bajnok Porsche 997 GT3 Cup RALLY CAFE/7 41

5 REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS inkább élvezni akartam a versenyzést, nincs időm anynyit foglalkozni a versenyzéssel, mint az élmezőnynek. Azért megvenni egy sokadik R5-öst, hogy a tizedik helyen menjek vele, nem érdemes. A Porsche szerintem egy színfoltja a magyar mezőnynek és meg kell mondanom, hogy óriási élmény vezetni. Még egy BMW-hez képest is óriási különbség. A Porsche gyenge pontja azonban, hogy alapvetően az RGT kategóriát aszfaltra találták ki, eredetileg murva futómű sem létezik hozzá. Ez azonban nem jelent olyan legyőzhetetlen akadályt. Építünk egy másik Porschét, amivel murván mehetünk. Szerencsére vannak külföldön is beteg emberek, akik RGT autóval akarnak menni murván, úgyhogy egy cég gyárt hozzá mindent, nem kell neked kitalálni. Akár ezt is át lehetne építeni murvára, de mivel szinte minden új rajta, nem akarom tönkretenni. Murván viszont csak játszani fogunk vele, nem hiszem, hogy ott labdába tudunk rúgni a négykerekes autók között. A Porsche, mondani sem kell, mindenhol nagy feltűnést keltett és akár az internetes posztokat nézzük, abból is látszik, hogy a szurkolók megszerették. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy mindenhol kérdezősködnek, milyen autó, indítsuk be, milyen hangja van. Abszolút jó a fogadtatása és szerintem szükség van arra, hogy a raliban változatos autók legyenek, akár Porsche, BMW, Honda Megmondom őszintén még nekem is furcsa néha, amikor lemegyek 42 RALLY CAFE/7 a garázsban és a régi raliautóm helyett egy ilyen nagy szárnyas gép áll bent. Rafi azonban nem csak a Porschéval járt külön utakon, hanem a BMW-vel is. Sokan kezdenek a bajor márkával, mert az első lépcsőnek viszonylag olcsó, de aztán általában hamar R2-esre váltanak. Rafi azonban nem így tett. Nézd csak meg a Fehérvár Ralit, milyen komoly meccs volt nálunk is, az eleje meg tizedekre vív, nekem senki ne panaszkodjon, hogy nem jó a magyar rali. Nagyon szeretem a BMW-t, a mai napig a kedvencem és az utcai autóm is mindig BMW volt. Annak idején az egyetemre jártam együtt Schweizer Danival, ő akkor már BMW-vel ment és az volt a célunk, hogy minél olcsóbban építsünk egy jó autót. A kezdeti lépésekben tényleg olcsó a BMW, de ha gyorsan akarsz menni vele, elkezded fejleszteni, akkor már az is drága. Az utolsó fehér Coupé, amivel versenyeztem már egyáltalán nem volt olcsó autó, abban benne volt minden, amit a BMW-ből ki lehet hozni. Mindig kérdés, hogy mennyire érdemes otthon versenyautót építeni és nem egyszerűbb-e megvenni egy gyári R2-es versenyautót. Pár hete mentem egy R2-essel és hihetetlen, hogy az 1,6-os motorjával, a 180 lóerejével sokkal gyorsabb,

6 mint egy háromszáz lóerős BMW, sokkal jobban áll meg, sokkal jobban fordul.viszont sokan szeretnek a versenyzés mellett otthon bütykölni, építeni, fejleszteni az autót, még akkor is, ha az ember időnként rossz irányba lép. Én is ilyen vagyok és ez a Porschénál egy kicsit hiányzik. Ha azt kérdezed, hogy melyik az eredményesebb út, akkor azt mondom, hogy egy R2-es, de egy BMW építése is adhat akkora élményt, mint egy Zsigulié. Utóbbi szerepét kezdik is átvenni a BMW-k. Külföldön is nagyon sokan versenyeznek épített kocsival. Szerintem ha a biztonsági követelményeknek megfelelnek, akkor engedni kell őket versenyezni, mert színesítik a mezőnyt. Csak kategóriát kell találni nekik. A BMW-nél két út van, vagy a könnyű karosszériás négyhengeresből építesz versenyautót, vagy a nagyobb motoros, nehezebből. Mi az utóbbit választottuk, mert egy alapvetően erősebb motorból könnyebb olyan teljesítményt elérni, amivel versenyezhetsz. Viszont ezáltal nehezebb az autód, 1250 kg alá nem nagyon tudod vinni. Mi a BMW-re voltunk berendezkedve, nagyon sok alkatrészünk volt hozzá, gyakorlatilag két egyforma versenyautóm volt. Ezt egyben sikerült eladni, azért is tudtunk Porschéra váltani. Rafael négyszer nyert bajnokságot a BMW-vel, ban még RTE-ben, az elmúlt három évben pedig ORBben, abban a kategóriában, ahova éppen sorolták az autót. Egyre többen voltunk a kategóriánkban. Leginkább Lángi Attilával versenyeztünk, lehet, hogy szerencsénk volt, lehet, hogy egy kicsit jobb volt az autónk, de a tíz év ralitapasztalatot is csak tíz év alatt lehet megszerezni. A BMW-vel az N csoport közepén lehetett autózni. Azt gondolom, hogy amikor Matics Misi, Rongó (Rongits Attila) mentek az N-ben, akkor Európa legerősebb mezőnye volt nálunk. Őket nem lehetett megverni. Egyszer voltunk Salgón harmadikok, de az szerencsés eset volt. Most a Porschéval lehet az N elejében autózni, mivel kilométerenként egy másodperccel gyorsabbak vagyunk, mint a BMW-vel voltunk. Rafival, akár az egész Rally Cafét is meg tudnánk tölteni a két német márka műszaki elemzésével, de a cikk végén mindneképpen szerettem volna egy kicsit a versenyzői énjét is kiemelni, mert hogy nem csak az autói érdekesek, ő maga is. Még láttam (Matics) Miskáékat VFTS-sel menni, mindig csodáltam őket és amikor a Salgó Ralin egyszer felállhattunk melléjük a dobogóra az egy nagyon komoly dolog volt. Nagyon örülök, hogy ebben a mezőnyben versenyezhetek, akár olyanok között, akiket régen én is láttam menni, akár újakkal. Nézd csak meg a Fehérvár Ralit, milyen komoly meccs volt nálunk is, az eleje meg tizedekre vív, nekem senki ne panaszkodjon, hogy nem jó a magyar rali. Ha valakinek RGT autója van, akkor azzal a cél nem is lehet más, mint az FIA RGT-bajnokság, amelynek egy része a vb-n megy. Már én is nézegettem nevet Rafael. Jövőre szeretnénk kimenni egy versenyre, talán a Deutschland Ralira. Az autónk szerintem olyan szinten van, mint amilyennel (Francois) Delacour ment, tehát azon nem fog múlni. Nekem kell egy kicsit jobban kiautózni a Porschét. Régen is úgy volt, hogy kitűztem egy célt, amit mindig sikerült elérni. Ha ebből indulok ki, akkor az RGT-bajnokságban is ott kell lennünk hamarosan. RALLY CAFE/7 43

REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS

REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS 38 RALLY CAFE/9 Mitsubishi és Zsiguli Az Ózd-Salgó Ralin zsinórban harmadik győzelmét aratta Nagy Mátyás és Nagy Tamás, amivel nagy lépést tettek a 3-as géposztály bajnoki

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

Versenyzői nyilatkozatok a gépátvételen:

Versenyzői nyilatkozatok a gépátvételen: Bara Gábor Kiss István (Opel Astra A7): Szerintem nagyon kemény a pálya, főleg az első gyorsasági, jó lenne még párszor ránézni, de sajnos ma már nem lehet. Megpróbálok végigmenni a versenyen, szeretnék

Részletesebben

Színpadon a 207 S2000 Evolution

Színpadon a 207 S2000 Evolution Színpadon a 207 S2000 Evolution A már jól ismert Peugeot 207 S2000-es versenyautóról beszélünk? Talán kívülről igen, de belülről egészen más. A Peugeot Sport mérnökei folyamatosan fejlesztették, aminek

Részletesebben

Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között

Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely egy 15 éves fiatal tehetség, aki tavaly teljesítette élete legelső idényét az autósportban. Tanulóévében kis híján rögtön bajnoki címet szerzett,

Részletesebben

4. Rally NOVI VINODOLSKI

4. Rally NOVI VINODOLSKI 4. Rally NOVI VINODOLSKI 2012. június 15-16. Horvátország, Novi Vinodolski Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Reális második hely 4. Rally Novi Vinodolski 2012. június 15-16. - Horvátország,

Részletesebben

Hátul hajt. RallyRacing 2007/07

Hátul hajt. RallyRacing 2007/07 RallyRacing 2007/07 Hátul hajt Tajmel Tibor kisgyerekként meglátta a színes, hangos autókat, és rögtön tudta: ő autóversenyzőnek született. Igazi megszállott autós lett az elmúlt évek alatt, olyannyira,

Részletesebben

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz.

Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. A Magyar AMSE keresi minden olyan partnerét, aki a sport és Magyarország legnépesebb autósportja, a

Részletesebben

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 ex. WTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba Autóversenyző 2013 www.gasparmotorsport.hu Tisztelt támogatóink

Részletesebben

MÉDIABESZÁMOLÓ 2012. Juhász Média Kft.

MÉDIABESZÁMOLÓ 2012. Juhász Média Kft. MÉDIABESZÁMOLÓ 2012. Juhász Média Kft. FRT futamok, Kiskunlacháza Az FRT Kupa futamain elhelyeztük a reklámfeliratokat a Mitsubishi EVO VI, illetve a Honda Civic FD2 versenyautón is. B.-A.-Z. Megyei Rallysprint

Részletesebben

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC ALFA ROMEO 147 S2000 BTCC 2012

Részletesebben

A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal.

A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A Csapat A Csapat A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A csapat már első évadjában megszerezte a bajnoki címet a Formula 1.6 kategóriában. 2014ben 11

Részletesebben

PETHŐ TYUTYU: VÉGRE ITT, KASSÁN! KASSA RALI 2013 FUTAMELŐZETES

PETHŐ TYUTYU: VÉGRE ITT, KASSÁN! KASSA RALI 2013 FUTAMELŐZETES PETHŐ TYUTYU: VÉGRE ITT, KASSÁN! KASSA RALI 2013 FUTAMELŐZETES Kassa Rali 2013 Futamelőzetes Minden versenyző életében vannak különösen kedves versenyhelyszínek és versenyek, és az L Racing Dynamic Rally

Részletesebben

Mecsek Rali, hajdúságiakkal

Mecsek Rali, hajdúságiakkal 1. oldal, összesen: 6 2009. 07. 31. Péntek - Oszkár, holnap Kezdőlap Megyénk Sport Szerintem Kultúr Sport Mecsek Rali, hajdúságiakkal 2009-07-30 15:40 Debrecen A vb finnországi futamával egyszerre rendezik

Részletesebben

MŰSORFÜZET április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com

MŰSORFÜZET április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com r MŰSORFÜZET 2016 Kupáért április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com Tisztelt Versenyzők, Csapattagok, Kedves rallye Rajongók! Eger városa tizenegyedik alkalommal fogadja házigazdaként és igazi jó vendéglátóként

Részletesebben

Iránytű a konyhához A változás fejben kezdődik Otthonszervezési célok Vágjunk bele közösen! Válogatás Mindent elvégeztem!

Iránytű a konyhához A változás fejben kezdődik Otthonszervezési célok Vágjunk bele közösen! Válogatás Mindent elvégeztem! APRÓ LÉPÉSEK EGY TISZTA ÉS RENDSZEREZETT KONYHÁHOZ Tartalomjegyzék Bemutatkozás Az én történetem Az otthonszervezésről és az előnyökről - miért fogj bele? Iránytű a konyhához Előkészületek: mielőtt elkezdenéd

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Croatia Rally 2012. május 24-26. Horvátország, Rijeka Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Deja vu Croatia Rally 2012. május 24-26. - Horvátország, Rijeka Úgy látszik, a sors ismétli

Részletesebben

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött 2013. október 11-13. Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság IX. - X. - XI. verseny - Hungaroring Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött A 2013-as Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó hétvégéje a Hungaroring-en

Részletesebben

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

WRC autó is ott száguld majd az évzárón A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő

Részletesebben

III.Lada és Bmw találkozó és Rally show

III.Lada és Bmw találkozó és Rally show III.Lada és Bmw találkozó és Rally show Latyak Ring - Kecskemét 2015. 09. 12-13. Versenyajánló Tisztelt versenyzők és autósportot kedvelők! Szeretnénk egy jó kis hétvégi csapatásra invitálni, ahol remek

Részletesebben

Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval

Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval by Papp István - hétf?, szeptember 10, 2012 http://www.formula1tech.hu/csapatvezeto-es-pilota-egy-szemelyben-interju-csuti-laszloval/ Blog)

Részletesebben

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt.

MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. Szlovénia, Maribor Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Negyedik helyen landoltunk 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. - Szlovénia,

Részletesebben

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú 2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú Auerbach András Karimo: - Szia, András. Az ősz időd nem volt annyira rossz a többiekhez képest. Futamok során lett két 2. helyed. Hogy érezted a futamokat, illetve

Részletesebben

Készítette: DuEn

Készítette: DuEn Pálya ajánló PNÉZŐK Egerszalók - Verpelét szombat - 6.6km -pályazárás 7:30 ORB - Gy1 9:33, Gy3 12:29, Gy5 15:30 Rallye2 - Gy1 11:33, Gy3 14:29, Gy5 17:30 Eger Tarnaszentmária zárás 3. nézői pont Egerszalók

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Első fejezet Kiss Ferenc tizenháromszoros Magyar Bajnok Hetedik fejezet Borsos Péter szerelő

Tartalomjegyzék. Első fejezet Kiss Ferenc tizenháromszoros Magyar Bajnok Hetedik fejezet Borsos Péter szerelő Tartalomjegyzék Első fejezet Kiss Ferenc tizenháromszoros Magyar Bajnok.... 11 Második fejezet Géczi Attila navigátor....37 Harmadik fejezet Német Szelep Péter navigátor.... 57 Negyedik fejezet Büki Ernő

Részletesebben

A miskolci rendező HÁTORSZÁG: ADAMOVITS MÁRK

A miskolci rendező HÁTORSZÁG: ADAMOVITS MÁRK HÁTORSZÁG: ADAMOVITS MÁRK A miskolci rendező Az idei Országos Ralibajnokság felét teszik ki azok a versenyek, amelyeket Adamovits Márk rendez, de egy-két MARB-futamban is érdekelt. Az ember azt gondolná

Részletesebben

V. Rally Show Latyak Ring - Kecskemét

V. Rally Show Latyak Ring - Kecskemét V. Rally Show Latyak Ring - Kecskemét 2017. 09.16-17 Versenyajánló Tisztelt versenyzők és autósportot kedvelők! Szeretnénk egy jó kis hétvégi csapatásra invitálni, ahol remek alkalom nyílik arra, hogy

Részletesebben

MGSZ Érted, Veled, Együtt.

MGSZ Érted, Veled, Együtt. MGSZ 2019 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg

Részletesebben

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros

Részletesebben

A verseny neve. SR Rallybrothers.com Ranga László Emlékverseny A TR Consult Rallye Sprint Bajnokság 2011. negyedik futama

A verseny neve. SR Rallybrothers.com Ranga László Emlékverseny A TR Consult Rallye Sprint Bajnokság 2011. negyedik futama A verseny neve SR Rallybrothers.com Ranga László Emlékverseny A TR Consult Rallye Sprint Bajnokság 2011. negyedik futama A verseny ideje 2011. június 11-12. A verseny helye Kővágótöttös - Bakonya Rendező

Részletesebben

Schóber Márton Jeromos

Schóber Márton Jeromos Schóber Márton Jeromos II. Éves tanító szakos hallgató vagyok. Elvileg rajzban vagyok tehetséges. Sokan mondják rólam hogy az vagyok, de rengeteg embert láttam akik sokkal profibbak nálam... Szóval inkább

Részletesebben

A magyar Akropoliszon

A magyar Akropoliszon 1. oldal, összesen: 6 Kezdőlap Megyénk Sport Szerintem Kultúra Autó Sport Access denied for user 'UNKNOWN_USER'@'localhost' (using password: NO) A magyar Akropoliszon 2009-07-03 09:49 Debrecen Hőség, por,

Részletesebben

II. TÓTKOMLÓS RALLY 2011.06.11-12

II. TÓTKOMLÓS RALLY 2011.06.11-12 II. TÓTKOMLÓS RALLY 2011.06.11-12 Versenyajánló Tisztelt versenyzők, nézők és minden autósportot kedvelő! Szeretnénk benneteket egy jó kis hétvégi csapatásra invitálni, ahol remek alkalom nyílik arra,

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

A Szombathely lesz a Szolnok ellenfele a kosár döntőben

A Szombathely lesz a Szolnok ellenfele a kosár döntőben A Szombathely lesz a Szolnok ellenfele a kosár döntőben Nyugat.hu 2018. június 07. 22:48 A Szombathely hazai pályán legyőzte csütörtökön a címvédő Alba Fehérvárt a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének ötödik,

Részletesebben

Az igazi VFTS-es. Két millió forintot fizettünk érte akkor, amikor egy utcai Kocka Zsiguli 85 ezerbe került. MEGKÉRDEZTÜK BUDAI BÉLÁT

Az igazi VFTS-es. Két millió forintot fizettünk érte akkor, amikor egy utcai Kocka Zsiguli 85 ezerbe került. MEGKÉRDEZTÜK BUDAI BÉLÁT Az igazi VFTS-es Az egyetlen Magyarországra került gyári Lada VFTS-sel Budai Béla versenyezhetett még a nyolcvanas években. A B csoport betiltás után ő volt az, aki néhány év pihenő után előhúzta a vilniusi

Részletesebben

PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ

PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ Az L Racing Dynamic Rally Team versenyzőpárosa, a egység idén két fronton igyekszik helytállni, hiszen a magyar mellett

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

SRT 1. Laktanya Szlalom - Nagygombos SPEED RALLY TEAM

SRT 1. Laktanya Szlalom - Nagygombos SPEED RALLY TEAM Abszolút Végeredmények 1 39 Szabó Csaba H/4 Opel Corsa 0:01:44,28 0 0:01:41,01 0 0:01:43,17 0 0:01:42,04 0 0:01:44,68 0 0:00:00,0 0 0:01:44,68 0:06:50,50 2 21 Simák Tamás H/3 Lada VFTS Lada Cup 0:05:50,71

Részletesebben

2013. szeptember 22.

2013. szeptember 22. A verseny neve: A verseny ideje: A verseny helye: Szervező: Vezetőbíró: Gunaras Resort SPA Kupa RSB 2013. V. futam 2013. szeptember 21-22. Nagypall-Geresdlak Balatonyi Rallye Team 7627 Pécs Blaha L. u

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup Brands Hatch 2014.08.24

Weekend Driver Fiesta Cup Brands Hatch 2014.08.24 Weekend Driver Fiesta Cup Brands Hatch 2014.08.24 Császár Krisztián Csaszi Karimo: Szia Csaszi! Már a szabadedzésen megmutattad, hogy nem lehet téged ma lenyomni. Végül futottál egy első időmérőt is. Sokkal

Részletesebben

Új gyári Suzukis? RallyRacing 2007/07

Új gyári Suzukis? RallyRacing 2007/07 Új gyári Suzukis? RallyRacing 2007/07 Gyarmati Ariel azzal a céllal vágott az idei rallye idénynek, hogy megnyerje az N/2 bajnokságot és az Ignis Kupát. Mindkét cél megvalósítása felé úgy tűnik jó úton

Részletesebben

IV. SRT RALLISPRINT 2. forduló: Vizslás - Somlyóbánya

IV. SRT RALLISPRINT 2. forduló: Vizslás - Somlyóbánya Abszolút Végeredmények 1 4 Berényi László Kovács Péter Mitsubishi EVO IX. 0:0:44,64 10 0:0:,90 0:0:3, 0:0:1,31 0:0:3,60 0:0:,1 0:33:34,8 1 Horváth Balázs Szeremlei Péter H/ BMW E36 M3 0:0:3,73 0:0:7,40

Részletesebben

Autó abszolút Végeredményei

Autó abszolút Végeredményei Autó abszolút Végeredményei 1 141 Magyar Gábor 0 Autó 1600 Zsiguli 2101 Autó 0 0:00:00,03 2 106 Kőrösi Márton 0 Youngtimer Wartburg 1.3 Autó 0 0:00:00,08 0:00:00,05 0:00:00,05 3 83 Adamovich Erik 0 Autó

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Köszöntő. Garamvölgyi Zoltán főszervező

Köszöntő. Garamvölgyi Zoltán főszervező Köszöntő Tizenöt év nagy idő. Felidézni is nehéz, mennyi minden történt ez idő alatt, de arra még jól emlékszem, amikor annak idején elkezdődött a HunGarian Baja története, csak ábrándoztam arról, hogy

Részletesebben

ötlet és megvalósítás: A mérôberendezésért köszönet a LAROCO MSC-nek

ötlet és megvalósítás: A mérôberendezésért köszönet a LAROCO MSC-nek Mérési pontok leírása: www.duen.hu 1 Gy1 - Vigántpetend Az első gyors aszfalton indult... A szerpentinek után egy hosszú, teligázas szakasz végén nagy fék és jobb derékszögű kanyarral fordult be a mezőny

Részletesebben

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5.

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5. www.veszpremrallye.net www.larocosport.com Sóly - Gyártelep 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24 1. nézői pont 2-3. nézői pont 4. nézői pont 6. nézői pont 5. nézői pont 7. nézői pont RAJT CÉL GPS koordináták: É47

Részletesebben

Battaérd Bosch Car Kupa ÉRD Túra autó verseny Versenykiírás

Battaérd Bosch Car Kupa ÉRD Túra autó verseny Versenykiírás 1. Általános szabályok Battaérd Bosch Car Kupa ÉRD Túra autó verseny Versenykiírás 1.1A A verseny rendezősége a 2012-es év megjelölt időpontjára kiírja, mint meghívásos versenyt, amely körpályás mini rally

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Egy versenyhétvége két önálló versenynapból áll.

Egy versenyhétvége két önálló versenynapból áll. A Lotus Kupa 2009-ben indul Magyarországon az MNASZ (Magyar Nemzeti Autósport Szövetség) keretein belül, a gyorsasági szakágban. A gyorsasági szakág más futamai kis és nagy túraautók 1600ccm-ig, Formula

Részletesebben

Vác városi Szlalom. Vác, dunapart 2015-10-25

Vác városi Szlalom. Vác, dunapart 2015-10-25 Vác városi Szlalom Vác, dunapart 2015-10-25 Verseny szervezője: Speed Rally Team Sportegyesület A verseny hivatalos honlapja: www.csapassunk.hu A verseny vezetősége: Versenyigazgató: Fodor Krisztián /06

Részletesebben

Mi is a rallye? A futamok célja A cél a gyorsasági szakaszokon minél gyorsabban teljesíteni a megadott távot, a mért időeredmények

Mi is a rallye? A futamok célja A cél a gyorsasági szakaszokon minél gyorsabban teljesíteni a megadott távot, a mért időeredmények A sport különböző szakágai között egyre nagyobb és gyorsabb iramban követel magának helyet az autósport. Ezt a folyamatosan fejlődő sportágat, mely egyre nagyobb számú versenyzőt és versenyautót vonultat

Részletesebben

Versenykiírás 2019 JANUÁR 12. SZLALOM RACE SZŐLŐSKE - repülőtér. Rendező: BG Autosport

Versenykiírás 2019 JANUÁR 12. SZLALOM RACE SZŐLŐSKE - repülőtér. Rendező: BG Autosport Versenykiírás SZLALOM RACE SZŐLŐSKE - repülőtér Rendező: BG Autosport SZLALOM RACE SZŐLŐSKE - REPÜLŐTÉR Az amatőr autóverseny a vezetési tudás javulása érdekében és a nyilvános közönség számára van rendezve,

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor 2 DÖNTŐ DÖNTŐ K Ö S Z Ö N T Ő Új évad, új esélyek, új sikerek! Nemcsak a versenyzők, hanem mi, szervezők is nagyon várjuk a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozást és a rendszeres testmozgást

Részletesebben

A verseny helye: LÁNG SPORTCSARNOK (lelátós sportcsarnok) Bp. XIII. kerület, Rozsnyai utca 4.

A verseny helye: LÁNG SPORTCSARNOK (lelátós sportcsarnok) Bp. XIII. kerület, Rozsnyai utca 4. A verseny ideje: 2019. December 8. vasárnap kezdés 9.30 A verseny helye: LÁNG SPORTCSARNOK (lelátós sportcsarnok) Bp. XIII. kerület, Rozsnyai utca 4. Igyekszünk lehetőséget biztosítani a megmérettetésre

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa

Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa 2015 aug. 14-16. Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa MOTUL Kupa Dragbike verseny a Zakarauto.hu a Zakarmotor.hu, az Adrenalin és a TS Integrál Honda támogatásával

Részletesebben

1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS

1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS 1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Drimál Tibor vagyok, a Autószerviz és Használtautó Centrum ügyvezetője. Örömömre szolgál, hogy bemutathatom Önnek cégemet. Cégtörténet,

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. október 7-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete részérıl: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor,

Részletesebben

MEGKÉRDEZTÜK: FOGASY GERGELYT ÉS BERENDI DÁVIDOT

MEGKÉRDEZTÜK: FOGASY GERGELYT ÉS BERENDI DÁVIDOT MEGKÉRDEZTÜK: FOGASY GERGELYT ÉS BERENDI DÁVIDOT 54 RALLY CAFE/10 A Mitropa Kupa bajnokok Fogasy Gergely és Berendi Dávid nyerték az idei Mitropa Kupát, amelyet mind a ketten pályafutásuk csúcsának tartanak,

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Erőemelő Szövetség elnökségi üléséről Időpontja: 2015. május 10. de. 10 órai kezdettel Helyszíne: Budapest, XIV., Istvánmezei út 1-3., a Magyar Erőemelő Szövetség székhelyén Jelen

Részletesebben

III. SRT RALLISPRINT 5. forduló: Cered - Tajtilapos

III. SRT RALLISPRINT 5. forduló: Cered - Tajtilapos Abszolút Végeredmények 1 6 Izsák József Simon Nikolett H/6 Mitsubishi EVO VIII. 0:02:24,68 0:02:32,12 0:02:24,51 0:02:29,21 0:02:22,46 0:02:28,54 0:14:41,52 2 16 Oroszki Tamás Rigó Béla H/5 BMW E36 325i

Részletesebben

FRC Raceroom WTCC 2015

FRC Raceroom WTCC 2015 FRC Raceroom WTCC 2015 Oschersleben 2017.01.08 Pannuska Dávid Karimo: Helokaa Dávid. Túl vagytok az 5. fordulón, és ismét nem sikerült fogást találni Gombár kollégán. Hogy alakultak a tesztek számodra,

Részletesebben

Felkészültségi Próba Pétervására - Laktanya

Felkészültségi Próba Pétervására - Laktanya Abszolút Végeredmények 1. 56 Köböl Ferenc Kovács Palika V. Mitsubishi L.EVO 6 SK 0:02:22,78 0 0:02:30,89 0 0:02:23,50 0 0:02:38,14 0 0:00:00,0 0:00:00,0 0:02:38,14 0:07:17,17 2. 14 Milan Macik II. Suzuki

Részletesebben

Jó motort a jó embernek!

Jó motort a jó embernek! Jó motort a jó embernek! Honda NC700X Minket is elkapott pár nap erejéig ez a 2012-es remek gép. Ami a létrejöttét és annak hátterét illeti: t e l e v a n k o n c e p c i ó k k a l és új fejlesztésekkel,

Részletesebben

Hazi gyartmanyu aux-in beszerelese 5000rds tipusu audio fejegysegbe (FE), billenogombos hangeroszabalyzoval (gyarilag aux-in nelkul)

Hazi gyartmanyu aux-in beszerelese 5000rds tipusu audio fejegysegbe (FE), billenogombos hangeroszabalyzoval (gyarilag aux-in nelkul) Hazi gyartmanyu aux-in beszerelese 5000rds tipusu audio fejegysegbe (FE), billenogombos hangeroszabalyzoval (gyarilag aux-in nelkul) Az alapelv az, hogy megtalald a magnotol jovo audio jel belepo csatornait

Részletesebben

Rank No. Driver Nat. Entrant Car Cat. HUN Rank Race1 Rank Race2 Rank Time Gap

Rank No. Driver Nat. Entrant Car Cat. HUN Rank Race1 Rank Race2 Rank Time Gap Hankook Racer Cup 1 955 BOLDIZS Bence HUN Sportbusz Kft., George Racing Hankook Racer HRC (1) 3:13.286 (1) 3:13.929 (1) 6:27.215 2 932 SOMOGYI Márk HUN Sportbusz Kft., George Racing Hankook Racer HRC (2)

Részletesebben

I. DIESEL HUNGARY Kupa

I. DIESEL HUNGARY Kupa I. DIESEL HUNGARY Kupa Nagyszénás, 2009. július 12. Nagyszénás, Komó major crosspálya LADACROSS Területi bajnokság 4. forduló Versenykiírás -1- A bajnokság honlapja: www.asenagyszenas.mlap.hu www.oroscross.extra.hu

Részletesebben

Sultan Szlalom Kupa 2011, 5. forduló A TA-MI Kupáért Bánk,

Sultan Szlalom Kupa 2011, 5. forduló A TA-MI Kupáért Bánk, Sultan Szlalom Kupa 2011, 5. forduló A TA-MI Kupáért Bánk, 2011. 10. 08. 1 A verseny szervezője: Sultan 69 - Hellner Rally Team Kaplonyi Mihály 06-70/342-2502 Tőkés Tamás 06-70/274-7611 Hellner Csaba +36-30/427-8943

Részletesebben

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek!

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! A mai dátum:... FONTOS! Szánj erre a gyakorlatra elég időt! Legalább fél órára, de lehet, hogy egy órára is szükséged lesz. Adj magadnak időt, hogy tényleg

Részletesebben

MOON42 Drift Edzés. Tisztelt Versenyzőink!

MOON42 Drift Edzés. Tisztelt Versenyzőink! MOON42 Drift Edzés Előszó: Tisztelt Versenyzőink! Amennyiben a Szlalom versenyre is nevezel, a szlalom verseny nevezési díjával, úgy részt veszel a versenyben, igénybe veheted a szlalom gyorsaságik közti

Részletesebben

http://rallyheart.hu/index.php/200904052242/megtrefalt-az-uj-auto.html

http://rallyheart.hu/index.php/200904052242/megtrefalt-az-uj-auto.html Page 1 of 6 Főoldal Fotók Videók Fórum & Chat Matrica rendelés Shop Apróhirdetések Versenynaptár Link oldalak Bannerek Kapcsolat keresés... Page 2 of 6 Page 3 of 6 Eger Rally 2009 - szombat Jordan fotói

Részletesebben

Hogy tűzzek ki igazán jó célokat?

Hogy tűzzek ki igazán jó célokat? Hogy tűzzek ki igazán jó célokat? Néhány idézet: A siker abból fakad, hogy kitűzünk egy célt, egy változást, amit el szeretnék érni. És amíg nem léptük át a célvonalat, addig nincs megállás. (Csernus Imre)

Részletesebben

Szóda-Richtár Sport Egyesület 2013

Szóda-Richtár Sport Egyesület 2013 Szóda-Richtár Sport Egyesület 2013 Első negyedév február, március 2013 februárjában a Budapest Környéki Bíróság nyilvántartásba vette az egyesületet. Második negyedév április, május, június Év első versenye

Részletesebben

Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent

Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/235/marcz-tamas-a-vilagbajnoksagon-nem-ismerunk-majd-lehetetlent Märcz Tamás: A világbajnokságon nem ismerünk majd lehetetlent 2016.12.25. 09:40 CET Sydney olimpiai

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Egy 700 lóerős autót is legyőzött a drifted.hu nyitófutamának győztese

Egy 700 lóerős autót is legyőzött a drifted.hu nyitófutamának győztese Egy 700 lóerős autót is legyőzött a drifted.hu nyitófutamának győztese A Drifted.hu Országos Drift Bajnokságának első versenyére hazai viszonylatban rögtön rekordszámú pilóta érkezett, így a mezőny rendkívül

Részletesebben

A Caterham Seven 620R

A Caterham Seven 620R 21307 A Caterham Seven 620R A Seven nem egy közönséges autó. A több mint 50 éves nagy teljesítményű örökséggel a háta mögött, emblematikus helyet foglal el a versenyautó rajongók között világszerte. Egyszerű,

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 6. www.svse.hu SVSEGYSEV Békéscsaba 1912 Előre HAJRÁ VASÚT! Szántó Csaba: Kemény meccsre, de győzelemre számítok a Békéscsaba ellen Egy izgalmas, fordulatos hazai döntetlen,

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

ELVÉ 2004 - NO LIMIT 120 GOKART LIGA Ahol a súly nem számít

ELVÉ 2004 - NO LIMIT 120 GOKART LIGA Ahol a súly nem számít ELVÉ 2004 - NO LIMIT 120 GOKART LIGA Ahol a súly nem számít Eljött az idő, hogy bárki megmutassa tudását a Kart Arena-ban! Egyenlő feltételekkel küzdhet meg a kicsi a nagy ellen, hisz a fent álló súlykülönbséget

Részletesebben

Csak vidáman MEGKÉRDEZTÜK ÖRDÖGH MIXIT

Csak vidáman MEGKÉRDEZTÜK ÖRDÖGH MIXIT MEGKÉRDEZTÜK ÖRDÖGH MIXIT Csak vidáman Több mint négy évtizede elengedhetetlen tagja a magyar ralisportnak Ördögh Mixi, akit leginkább a már-már legendás Ford Escortjával láthatunk versenyezni. Emellett

Részletesebben

Lézerpontos juttatási célok

Lézerpontos juttatási célok Lézerpontos juttatási célok Akkor el fognak menni a munkatársaink... Gyakran találkozok olyan munkáltatói igényekkel, hogy azért vezessünk be cafeteriát, mert a környéken minden hasonló cégnek van. Igényként

Részletesebben

>> Pár gondolat a rallyról

>> Pár gondolat a rallyról KOVÁCS EMIL ÁRPÁD 2 >> Pár gondolat a rallyról A rally egy olyan sportág, amely a versengés, a bátorság, a kitartás a férfiasság és a profizmus pozitívértékeit képviseli. Az autósport egyik legnépszerűbb,

Részletesebben

Kozmikus baklövés. A játék

Kozmikus baklövés. A játék Kozmikus baklövés A Kozmikus baklövés eredetileg Amerika békés északnyugati erdejeiből származik. Két utazó találkozott ott a játékkal, és annyira megtetszett nekik, hogy elhatározták, mindenhol megosztják

Részletesebben

Szárnyakat kell, hogy adjon a hazai pálya

Szárnyakat kell, hogy adjon a hazai pálya http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/321/szarnyakat-kell-hogy-adjon-a-hazai-palya Szárnyakat kell, hogy adjon a hazai pálya 2017.02.25. 22:37 CET A 17. FINA Világbajnokság vízilabdatornájának sorsolása

Részletesebben

Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2017

Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2017 Az MNASZ Rallye Szakági Bizottság határozatai 2017 1/2017 Rallye Szakági Bizottság elektronikus határozat 2017.01.10. A Rallye szakági bizottság, a Sporttanács 8/2017 számú határozata alapján, a következő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2010. november 12-i ülésén a szociális és egészségügyi osztályvezető hivatali helyiségében.

JEGYZŐKÖNYV. az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2010. november 12-i ülésén a szociális és egészségügyi osztályvezető hivatali helyiségében. JEGYZŐKÖNYV Készült: Jelen vannak: az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2010. november 12-i ülésén a szociális és egészségügyi osztályvezető hivatali helyiségében. Dr. Vörös Ibolya Venczel Csaba Szirbek

Részletesebben

1 Hungary Superquad Championship

1 Hungary Superquad Championship M O T O R S P O R T QUAD SUPERMOTO BAJNOKSÁG 2007 1 Hungary Superquad Championship 2006 Kovács Krisztián 2006-ban a magyar superquad bajnokság abszolút első helyezettje. MOTORSPORT KFT. H - 1204 Budapest,

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

RALLYE VERSENYEK SZABÁLYAI

RALLYE VERSENYEK SZABÁLYAI RALLYE VERSENYEK SZABÁLYAI MAGYARORSZÁGI RALLYE BAJNOKSÁGOK 2012. évi ALAPKIÍRÁSA Készítette: az MNASZ Rallye Szakági Bizottság Jóváhagyta: az MNASZ Intéző Bizottság Kiadja: az MNASZ Titkárság 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

EGYÉNI KÉRDŐÍV MTA SZOCIOLÓGIAI KUTATÓ INTÉZAT BUDAPEST I. ÚRI UTCA 5. A kérdőív sorszáma: Kérdezés helye: Az interjú időtartama: óra perc

EGYÉNI KÉRDŐÍV MTA SZOCIOLÓGIAI KUTATÓ INTÉZAT BUDAPEST I. ÚRI UTCA 5. A kérdőív sorszáma: Kérdezés helye: Az interjú időtartama: óra perc MTA SZOCIOLÓGIAI KUTATÓ INTÉZAT BUDAPEST I. ÚRI UTCA 5. A kérdőív sorszáma: EGYÉNI KÉRDŐÍV Kérdezés helye: Az interjú időtartama: óra perc Kérdezés időpontja: Év hó nap Kérdező neve: BUDAPEST, 1972 1.

Részletesebben

A MAGYAR AUTÓSPORT 2004. évi BAJNOKAI

A MAGYAR AUTÓSPORT 2004. évi BAJNOKAI A MAGYAR AUTÓSPORT 2004. évi BAJNOKAI RALLYE I. osztály Turi Tamás TP+2K Autó-Motorsport Kerék István Skoda Octavia WRC A CSOPORT "ASI" V-Max Asi Rallye Club "NÁNDI" N CSOPORT Spiztmüller Csaba Pacotti

Részletesebben

LADIES CUP Külön bajnokság női gokartosok részére!

LADIES CUP Külön bajnokság női gokartosok részére! WONDER CLEAN NO LIMIT 120 GOKART LIGA Ahol a súly nem számít Kart Arena Gokart Csarnok - Pécs, Megyeri út 59. (Mecsek Füszért Raktárbázis) Egyenlő feltételekkel küzdhet meg a kicsi a nagy ellen, hisz a

Részletesebben

Programfüzet. Penta Rally a Hertz kupáért Bajna- Lábatlan Készítette: Horváth Bandee.

Programfüzet. Penta Rally a Hertz kupáért Bajna- Lábatlan Készítette: Horváth Bandee. Programfüzet Penta Rally a Hertz kupáért Bajna- ábatlan 2017.10.07-08. Készítette: Horváth Bandee www.nyilasroka.gportal.hu A nehéz idénykezdet után a második idei megmérettetéssel folytatódik az MARB

Részletesebben

Retép ruha: Red Lights www.redlights.hu

Retép ruha: Red Lights www.redlights.hu Mi is ma egy chopper? A hatvanas években a magas kormány, telótoldás, háttámla és csepptank mellett a vastag hátsó és a keskeny elsô gumi adta meg a motorok vonalát. A villaszöget jó ideig nem nagyon módosították,

Részletesebben