KÖRNYEZETVÉDELMI MODUL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖRNYEZETVÉDELMI MODUL"

Átírás

1 KÖRNYEZETVÉDELMI MODUL Készítették: Rozgonyi Zoltán Vass Tibor Szegvár, június 9.

2 Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek. (Wass Albert) 1

3 Tartalomjegyzék I. Bevezető... 3 II. Környezetvédelmi nap... 4 Első évfolyam... 4 Második évfolyam... 7 Környezetvédelmi teszt Harmadik évfolyam Negyedik évfolyam Mérési jegyzőkönyv Ötödik évfolyam Hatodik évfolyam Hetedik évfolyam Nyolcadik évfolyam III. Környezetvédelmi nap forgatókönyve a b a b a b a b a b a-b a-b a-b IV. Melléklet Környezetvédelmi nap értékelő táblázat Térkép első négy osztály számára V. A környezetvédelmi nap értékelése VI. Irodalomjegyzék

4 I. Bevezető Június 5-e Környezetvédelmi Világnap. Erre a napra az iskola minden évfolyamának olyan programot szerveztünk, amely szervesen illeszkedik a nap szelleméhez. Alapvető célunk megismertetni a gyerekekkel Szegvár szűkebb és tágabb környezetét, állat és növényvilágát, természeti értékeit. Az ilyen jellegű tanulmányi sétákkal bővíteni kívánjuk tanulóink természettudományos ismereteit, hozzásegíteni a természetbarát magatartás kialakításához.. További célunk volt, a tanulók személyes tapasztalatok által jussanak el a természet értékeinek, szépségeinek megismeréséhez, érzelmi kötődés kialakításához. A tanulmányi séták lehetőséget adnak a természettudományos megismerési módszereik fejlesztéséhez, mint például egyszerű mérések, kísérletek elvégzése, feljegyzések készítése, adatgyűjtés, rendszerezés stb. Szegvár alapvetően mezőgazdasági arculatú település. A lakosság egy része jövedelmét növénytermesztéssel, illetve állattenyésztéssel teremti elő, vagy egészíti ki. Az ilyen jellegű munkák során a szegvári gazdálkodók többsége környezetkímélő technológiákat alkalmaz. Fontosnak érezzük ezen új anyagoknak, eljárásoknak gyakorlati használatát és annak hatásait minél szélesebb körben megismertetni. Azt is fontosnak tartjuk, hogy az iskolában szerzett ismereteket a mindennapi gyakorlatukban alkalmazni tudják. Helyezze előtérbe a környezettudatos, környezetkímélő eljárások alkalmazását, tudatosan legyen igényes környezetével szemben. Rá kívántunk mutatni a folyamatszemlélet fontosságára, melynek kiemelt szereplője a megvalósító ember. 3

5 Előzetes feladat: A környezetvédelmi napra a következő feladatokat kell elvégezned! A feladatok elvégzéséhez kérd szüleid segítségét! 1; Szegváron módunk van a háztartási hulladékok osztályozására. Papír Műanyag flakon (PET palack) Színes üveg Fehér üveg II. Környezetvédelmi nap Első évfolyam Mutasd meg, te is tudsz mindegyikből egy-egy példányt magaddal hozni a környezetvédelmi napra! 2; Kérlek beszélgess el szüleiddel a következő kifejezésekről! Hulladékgyűjtő szigetek Veszélyes hulladék Komposztálás Komposztdomb 4

6 Időkeret: 4 óra TÁMOP / Kompetencia alapú Lépések, tevékenységek Kapcsolódások Munkaformák, módszerek Eszközök 1. Programismertetés Frontális munka 2. Az előzetes feladatokban kapott fogalmak tisztázása, a szülői segítségek figyelembe vételével Kiemelt kompetenciák Az emberi tevékenység természetre gyakorolt hatásának ismerete, a természettudományos műveltség alkalmazása a problémamegoldásban, alapvető tudományos fogalmak ismerete. Frontális munka, miközben az adott fogalom pontos meghatározása kivetítve látható Projektor 3. Környezetvédelmi teszt kitöltése, értékelése Az osztályfőnök vezetésével 4. A Kurca élővilágának bemutatása kisfilm keretében Két kisfilmet külön csoportban tekintenek meg a gyerekek, majd az osztályvezetővel értelmezik a látottakat 5. Tanulmányi séta a; Hulladékgyűjtő sziget felkeresése Az otthon gyűjtött hulladékok megfelelő konténerbe való Problémamegoldó, együttműködő és kommunikatív Csoport munka Feladatsor (teszt) Lényegkiemelő Csoport munka DVD, laptop Életvezetési Egyéni munka Otthonról hozott újra Csoport munka hasznosítható hulladékok, 5

7 elhelyezése gyűjtőkonténerek b; Vízpartok felkeresése A Kurca- és Kórógy-csatorna, valamint a Kórógy-tó Együttműködési Csoport munka Fényképezőgép, távcső, jegyzetfüzet felkeresése Megfigyelési szempontok: vízparti növények, vízi madarak, hüllők, halak, esetleg más állatok megfigyelése, feljegyzése 6. Visszaérkezés az iskolába A tanulmányi séta során szerzett információk Együttműködési, lényegkiemelő és életvezetési Kooperatív csoportmunka Íróeszköz, A1-es méretű papír, jegyzetfüzet feldolgozása modul-háló formájában 7. Értékelés A tanulói vélemények összegyűjtése Kommunikatív Egyéni munka Értékelő táblázat 6

8 Előzetes feladat: A környezetvédelmi napra a következő feladatokat kell elvégezned! A feladatok elvégzéséhez kérd szüleid segítségét! 1; Szegváron módunk van a háztartási hulladékok osztályozására. Papír Műanyag flakon (PET palack) Színes üveg Fehér üveg Környezetvédelmi nap Második évfolyam Mutasd meg, te is tudsz mindegyikből egy-egy példányt magaddal hozni a környezetvédelmi napra! 2; Kérlek beszélgess el szüleiddel a következő kifejezésekről! Hulladékgyűjtő szigetek Veszélyes hulladék Komposztálás Komposztdomb 7

9 Időkeret: 4 óra TÁMOP / Kompetencia alapú Lépések, tevékenységek Kapcsolódások Munkaformák, módszerek Eszközök 1. Programismertetés Frontális munka 2. Az előzetes feladatokban kapott fogalmak tisztázása, a szülői segítségek figyelembe vételével Kiemelt kompetenciák Az emberi tevékenység természetre gyakorolt hatásának ismerete, a természettudományos műveltség alkalmazása a problémamegoldásban, alapvető tudományos fogalmak ismerete. Frontális munka, miközben az adott fogalom pontos meghatározása kivetítve látható Projektor 3. Környezetvédelmi teszt kitöltése, értékelése Az osztályfőnök vezetésével 4. A Kurca élővilágának bemutatása kisfilm keretében Két kisfilmet külön csoportban tekintenek meg a gyerekek, majd az osztályvezetővel értelmezik a látottakat 5. Tanulmányi séta a; Hulladékgyűjtő sziget felkeresése Az otthon gyűjtött hulladékok megfelelő konténerbe való Problémamegoldó, együttműködő és kommunikatív Csoport munka Feladatsor (teszt) Lényegkiemelő Csoport munka DVD, laptop Életvezetési Egyéni munka Otthonról hozott újra Csoport munka hasznosítható hulladékok, 8

10 elhelyezése gyűjtőkonténerek b; Vízpartok felkeresése A Kurca- és Kórógy-csatorna, valamint a Kórógy-tó Együttműködési Csoport munka Fényképezőgép, távcső, jegyzetfüzet felkeresése Megfigyelési szempontok: vízparti növények, vízi madarak, hüllők, halak, esetleg más állatok megfigyelése, feljegyzése 6. Visszaérkezés az iskolába A tanulmányi séta során szerzett információk Együttműködési, lényegkiemelő és életvezetési Kooperatív csoportmunka Íróeszköz, A1-es méretű papír, jegyzetfüzet feldolgozása modul-háló formájában 7. Értékelés A tanulói vélemények összegyűjtése Kommunikatív Egyéni munka Értékelő táblázat 9

11 Környezetvédelmi teszt 1; Külön válogatjátok-e a házban és a ház körül összegyűlt hulladékot? igen nem 2; Te milyen munkákat végzel ez ügyben? 3; Tudod-e, hogy vannak a falunkban hulladékgyűjtő szigetek? igen nem 4; Szerinted hány ilyen hulladékgyűjtő sziget van a faluban? ; Mit gyűjtenek ezekben a konténerekben? papír fólia színes üveg falevél fehér üveg ceruzaelem PET palack 6; Mit gondolsz, miért gyűjtik ezeket az anyagokat? nem tudom újra feldolgozzák 7; Sorolj fel, szerinted veszélyesnek tartott hulladékokat! 8; Mit csináltok az őszi falevéllel, a kertetekben levágott fűnyesedékkel, az almahéjjal, a krumplihéjjal? 9; Ismered-e a következő kifejezést: KOMPOSZTÁLÁS? igen nem 10; Van-e a kertetekben komposztdomb? igen van nálunk nincs nem tudom 10

12 Környezetvédelmi nap Harmadik évfolyam Előzetes feladat: A környezetvédelmi napra a következő feladatokat kell elvégezned! A feladatok elvégzéséhez kérd szüleid segítségét! 1; Nézz utána, a hőmérséklet- és a hosszúságmérés mértékegységeinek ( A környezetvédelmi napon szükséged lesz rá!) 2; Barátaiddal fogjatok össze (ketten-hárman) és építsetek tutaj- vagy vitorláshajó-modellt! (Munkáitokat hozzátok magatokkal a környezetvédelmi napra, mert valamelyik szegvári természetes vízen kipróbáljuk, értékeljük!) Munkáitokból kiállítás készül! Időkeret: 4 óra Lépések, tevékenységek Kapcsolódások Munkaformák, módszerek Eszközök 1. Programismertetés Frontális munka 2. A Kurca élővilágának bemutatása kisfilm keretében Lényegkiemelő Csoport munka DVD, laptop Két kisfilmet külön csoportban tekintenek meg a gyerekek, majd az osztályvezetővel értelmezik a látottakat 3. Tanulmányi séta a; Kurca parti sétány felkeresése Mérési feladatok elvégzése a Kurcában Vízhőmérséklet mérése Életvezetési Matematikai (mérés, Csoport munka Hőmérő, vízmélységmérő, ladik, mentőmellények, táblázat 11

13 Vízmélység mérése TÁMOP / Kompetencia alapú Méréséi adatok rögzítése, értelmezése Az előzetesen készített hajómodellek vízrebocsátása A feladatok biztonságos végrehajtásában gyakorlott szülő segítségét vesszük igénybe, aki egy ladikkal segíti a különböző mérések elvégzését. b; A Kórógy-csatorna zsilipjének felkeresése Interaktív foglalkozás a zsilipnél A megbeszélendő témák: Vízgazdálkodás Árvízvédelem Belvízvédelem A zsilip szerepének bemutatása működés közben. A szakszerű bemutatáshoz vízügyi szakmérnök segítségét vesszük igénybe. 4. Visszaérkezés az iskolába A tanulmányi séta során szerzett információk feldolgozása modul-háló formájában 5. Értékelés mértékegységek) Kritikai Problémamegoldó az adatok rögzítéséhez, hajómodellek, fényképezőgép Együttműködési Csoport munka Fényképezőgép, térkép Együttműködési, lényegkiemelő és életvezetési Kooperatív csoportmunka Íróeszköz, A1-es méretű papír, jegyzetfüzet A tanulói vélemények összegyűjtése Kommunikatív Egyéni munka Értékelő táblázat 12

14 Környezetvédelmi nap Negyedik évfolyam Előzetes feladat: A környezetvédelmi napra a következő feladatokat kell elvégezned! A feladatok elvégzéséhez kérd szüleid segítségét! 1; Nézz utána, a hőmérséklet- és a hosszúságmérés mértékegységeinek ( A környezetvédelmi napon szükséged lesz rá!) 2; Barátaiddal fogjatok össze (ketten-hárman) és építsetek tutaj- vagy vitorláshajó-modellt! (Munkáitokat hozzátok magatokkal a környezetvédelmi napra, mert valamelyik szegvári természetes vízen kipróbáljuk, értékeljük!) Munkáitokból kiállítás készül! Lépések, tevékenységek Kapcsolódások Munkaformák, módszerek Eszközök 1. Programismertetés Frontális munka 2. A Kurca élővilágának bemutatása kisfilm keretében Lényegkiemelő Csoport munka DVD, laptop Két kisfilmet külön csoportban tekintenek meg a gyerekek, majd az osztályvezetővel értelmezik a látottakat 3. Tanulmányi séta a; Kurca parti sétány felkeresése Mérési feladatok elvégzése a Kurcában Vízhőmérséklet mérése Életvezetési Matematikai (mérés, Csoport munka Hőmérő, vízmélységmérő, ladik, mentőmellények, táblázat 13

15 Vízmélység mérése Méréséi adatok rögzítése, értelmezése Az előzetesen készített hajómodellek vízrebocsátása A feladatok biztonságos végrehajtásában gyakorlott szülő segítségét vesszük igénybe, aki egy ladikkal segíti a különböző mérések elvégzését. mértékegységek) Kritikai Problémamegoldó az adatok rögzítéséhez, hajómodellek, fényképezőgép b; A Kórógy-csatorna zsilipjének felkeresése Interaktív foglalkozás a zsilipnél A megbeszélendő témák: Vízgazdálkodás Árvízvédelem Belvízvédelem A zsilip szerepének bemutatása működés közben. A szakszerű bemutatáshoz vízügyi szakmérnök segítségét vesszük igénybe. 4. Visszaérkezés az iskolába A tanulmányi séta során szerzett információk feldolgozása modul-háló formájában 5. Értékelés Együttműködési Csoport munka Fényképezőgép, térkép Együttműködési, lényegkiemelő és életvezetési Kooperatív csoportmunka Íróeszköz, A1-es méretű papír, jegyzetfüzet A tanulói vélemények összegyűjtése Kommunikatív Egyéni munka Értékelő táblázat 14

16 Mérési jegyzőkönyv A mérés ideje: június 09. A mérés helye: Szegvár, a Kurca folyó vár alatti szakasza A mérést végző osztály: Szegvár-Mártély ÁMK Forray Máté Általános Iskola 3-4. osztálya Tevékenység Mélységmérés (dm ill. cm pontosság) A mérési eredmények Partközelében Felszíne közelében Fenék közelében Felszíne közelében Mederben Fenék közelében Vízhőmérséklet mérése ( o C) Milyen magas vagy te? Vessd össze a vízmélységgel! Mire következtetsz ebből? 15

17 Környezetvédelmi nap Ötödik évfolyam Előzetes feladat: A közelgő környezetvédelmi nap sikeres lebonyolítása érdekében a következő kérdésekre keress választ! 1. Mit tennél annak érdekében, hogy lakókörnyezeted közelébe szokjanak a madarak? 2. Milyen madarakat látnál szívesen? 3. Szerinted mely madarak fészkelnek mesterséges odúba? 4. Sorolj fel madarakat melyek téli időszakban felkeresik a madáretetőket! 5. Miért jó az, ha környezetünkben sok madár él? Időkeret: 4 óra Lépések, tevékenységek Kapcsolódások Munkaformák, módszerek 1. Programismertetés Kommunikációs Frontális munka A mai napon a programunk három fő részből áll. Utazás Szegvár környéki erdőkbe. Interaktív óra egy asztalos mesternél. A napi tevékenység értékelése 2. Tanulmányi út Együttműködési Heterogén Az osztályfőnökök vezetésével és csoportok szülők közreműködésével, Szegvár Problémamegoldó munkája környéki telepített erdők megtekintése tehergépjárművel. Kritikai Interaktív óra az 1-2 éves csemeteültetvény, 8-10 éves Életvezetési erdősterület, és a vágásra érett nyárfaerdő bejárása. Egy vágásra érett fa kidöntése, annak gépi eszközökkel történő Eszközök Tehergépjármű, fakitermelő eszközök, fényképezőgép, távcső 16

18 feldarabolása. A kidöntött fa életkorának megállapítása (évgyűrűk). A szakszerűség érdekében erdész és fakitermelő munkaerő bevonására került sor. 3. Asztalos műhelybeli munkák Interaktív technika óra, volt Forrays diákok (asztalos mesterek) vezetésével a; Famegmunkáló gépek, faipari műveletek munka közben Rönkfa megmunkálása: szalagfűrésszel, gyalugéppel Mi készül a fából? Félkész és kész munkadarabok bemutatása Faipari munkák során keletkezett hulladékok hasznosítása Abriktológép munka közben (gally, ágfa aprítása) Együttműködési Matematikai (mérés) Kritikai Kommunikációs Kiscsoportos munkaforma Egyéni munkaforma Szakipari gépek, szakipari szerszámok. Aprítógép b; Madáretető, madárodú, Együttműködési Kiscsoportos barkácseszközök szerszámosláda készítése munkaforma szakemberek támogatásával Kritikai Egyéni munkaforma 4. Visszaérkezés az iskolába Együttműködési, Kooperatív Íróeszköz, A1-es A tanulmányi séta során szerzett lényegkiemelő és csoportmunka méretű papír, információk feldolgozása modul- életvezetési jegyzetfüzet háló formájában 5. Értékelés A tanulói vélemények összegyűjtése Kommunikatív Egyéni munka Értékelő táblázat 17

19 Környezetvédelmi nap Hatodik évfolyam Előzetes feladat: A környezetvédelmi napig gyűjtsetek személyenként két-három (lehet ennél több is) különböző méretű PET palackot. Az összegyűjtött palackokkal a környezetvédelmi napon lesz egy kötelező feladat. Minél több gyűlik össze, annál könnyebb lesz a feladat végrehajtása! Az osztályfőnöki órákon már áttekintettétek a kerékpáros közlekedés szabályait. Most arra kérünk benneteket, ezeket az ismereteket elevenítsétek fel. Egységben az erő! Ha kettenhárman összefogtok, jobban fog menni! Időkeret: 4 óra Lépések, tevékenységek Kapcsolódások Munkaformák, módszerek 1. Programismertetés Kommunikációs Frontális munka A mai napon a programunk három fő részből áll. Kerékpáros túra szarvasmarhatenyésztő telepre. Műalkotás készítése PET palackokból A napi tevékenység értékelése 2. A kerékpáros közlekedés Együttműködési Csoportmunka szabályai Az előzetes feladatokban fel kellett Kommunikációs készülni az alapvető közlekedési szabályokból, ezek rövid áttekintése következik 3. Tanulmányi út Együttműködési Frontális Az osztályfőnökök vezetésével és munkaforma szülők közreműködésével, szegvári Szabálykövető Csoportos tehenészeti telepre látogatunk. munkaforma Interaktív óra a tehenészeti telepen Életvezetési A szarvasmarha takarmányozása Zöldtakarmány tárolása Kommunikációs Eszközök fénykép Jól felszerelt kerékpárok, láthatósági mellények fényképezőgép 18

20 silógödrökben A bocik, növendékmarhák és a fejős szarvasmarha állomány megtekintése A trágyakezelés környezetbarát módon Frissen fejt tejből vendéglátás 4. Műalkotás készítése az iskolában Az előzetesen gyűjtött PET palackokból ragasztószalag segítségével valamilyen műalkotás előállítása. Ezen munkák segítségével szeretnénk felhívni a figyelmet a fogyasztói társadalom hulladékkezelés problémáira 5. Környezetvédelmi-háló készítése A tanulmányi séta során szerzett információk feldolgozása modulháló formájában 6. Értékelés A tanulói vélemények összegyűjtése Együttműködési Életvezetési Kritikai Együttműködési Kommunikatív Csoportos munkaforma Csoportos munkaforma Egyéni munkaforma Olló, kés, ragasztószalag, PET palackok, színes papírok Íróeszköz, A1- es méretű papír, jegyzetfüzet Értékelő táblázat 19

21 Környezetvédelmi nap Hetedik évfolyam Előzetes feladat: A közelgő környezetvédelmi nap sikeres lebonyolítása érdekében a következő fogalmaknak nézzetek utána! 1. Milyen növényekkel ültetnéd be környezetedet annak érdekében, hogy jobban érezd magad? (évelő/ egynyári, sorolj fel néhány fajtát!) 2. Mit tehetünk annak érdekében, hogy növényeink egészségesen, erőteljesen fejlődjenek? 3. Kapálni kevesen szeretnek. A talaj nedvességének és gyommentességének megőrzését miként oldanád meg? (vegyszerek nélkül!) Az osztályfőnöki órákon már áttekintettétek a kerékpáros közlekedés szabályait. Most arra kérünk benneteket, ezeket az ismereteket elevenítsétek fel. Egységben az erő! Ha kettenhárman összefogtok, jobban fog menni! Időkeret: 4 óra Lépések, tevékenységek Kapcsolódások Munkaformák, módszerek 1. Programismertetés Kommunikációs Frontális munka A mai napon a programunk három fő részből áll. Kerékpáros túra a díszfaiskola telephelyére Virágoskert kialakítása egynyári növényekkel A napi tevékenység értékelése 2. A kerékpáros közlekedés Együttműködési Csoportmunka szabályai Az előzetes feladatokban fel kellett Kommunikációs készülni az alapvető közlekedési szabályokból, ezek rövid áttekintése következik Eszközök fénykép 20

22 3. Tanulmányi út Együttműködési Az osztályfőnökök vezetésével és szülők közreműködésével, a közeli Szabálykövető díszfaiskolába látogatunk. Interaktív óra a helyszínen Életvezetési Egynyári és évelő virágok Cserjék örökzöldek Kommunikációs Csöpögtető vízrendszerek alkalmazása Információs Talajtakaró megoldások környezetbarát anyaggal Az előzetes feladatok megbeszélése kertészmérnökök segítségével. 4. Virágoskert kialakítása az iskolában Ültetési terv készítése, a kapott növények elültetése. 5. Környezetvédelmi-háló készítése A tanulmányi séta során szerzett információk feldolgozása modulháló formájában 6. Értékelés A tanulói vélemények összegyűjtése Életvezetési, információs, kritikai Együttműködési Kommunikatív Frontális munkaforma Csoportos munkaforma Csoportmunka Egyéni munkaforma Csoportos munkaforma Egyéni munkaforma Jól felszerelt kerékpárok, láthatósági mellények fényképezőgép Ásó, kapa, gereblye, palántáló, locsoló Íróeszköz, A1- es méretű papír, jegyzetfüzet Értékelő táblázat 21

23 Környezetvédelmi nap Nyolcadik évfolyam Előzetes feladat: A közelgő környezetvédelmi nap sikeres lebonyolítása érdekében a következő fogalmaknak nézzetek utána! 1. Mit nevezünk termálvíznek? 2. Milyen mélységből kerül a felszínre? 3. A Dél-alföldön mióta és mire hasznosítják? 4. Szegváron mióta és mire használják a termálvizet? 5. Szegvár területén hány termálkút üzemel? 6. A posztméh milyen kapcsolatban áll a környezetvédelemmel? A kérdések megválaszolása feltétlenül szükséges! Az osztályfőnöki órákon már áttekintettétek a kerékpáros közlekedés szabályait. Most arra kérünk benneteket, ezeket az ismereteket elevenítsétek fel. Egységben az erő! Ha kettenhárman összefogtok, jobban fog menni! 22

24 Időkeret: 4 óra TÁMOP / Kompetencia alapú Lépések, tevékenységek Kapcsolódások Munkaformák, módszerek 1. Programismertetés Kommunikációs Frontális munka A mai napon a programunk két fő részből áll. Kerékpáros túra egy zöldségtermelő telephelyre A napi tevékenység értékelése 2. A kerékpáros közlekedés Együttműködési Csoportmunka szabályai Az előzetes feladatokban fel kellett Kommunikációs készülni az alapvető közlekedési szabályokból, ezek rövid áttekintése következik 3. Tanulmányi út Együttműködési Frontális Az osztályfőnökök vezetésével és munkaforma szülők közreműködésével, a közeli Szabálykövető Csoportos zöldségtermelő vállalkozásba munkaforma látogatunk. Életvezetési Interaktív óra a helyszínen A termálvíz hasznosítása Kommunikációs üvegházakban, fóliasátrakban A felhasznált termálvíz utókezelése Információs Új technológiák a növénytermesztésben Kőzetgyapotos eljárás Posztméhes beporzás Környezetkímélő növényvédelem Az előzetes feladatok megbeszélése kertészmérnökök segítségével. Eszközök fénykép Jól felszerelt kerékpárok, láthatósági mellények fényképezőgép 4. Környezetvédelmi-háló készítése Együttműködési Csoportos Íróeszköz, A1- A tanulmányi séta során szerzett információk feldolgozása modul- munkaforma es méretű papír, jegyzetfüzet 23

25 háló formájában 5. Értékelés A tanulói vélemények összegyűjtése Kommunikatív Egyéni munka Értékelő táblázat 24

26 III. Környezetvédelmi nap forgatókönyve 1.a Tanító néni: Vassné Agócs Ilona 8 00 Gyermekek fogadása, program ismertetése. Teszt: A szelektív hulladékgyűjtésről készült teszt megbeszélése, kitöltése, értékelése 9 00 Vízivilág: A Kurca élővilágáról készült kisfilm megtekintése, a látottak átbeszélése Hulladéksziget: Vízi világ tanulmányozása. Indulás a Puskin utcai hulladékgyűjtő szigethez. A tanulók által előzetesen gyűjtött PET palackot, papírhulladékot, színes illetve fehér üveget az adott konténerbe helyezzük. Riport készítése a szigetet felkereső lakosokkal. Tanulmányi séta a Kórógy-tó, Kórógy- csatorna és a Kurca parjának érintésével. Megfigyelési szempontok: vízparti növények, vízi madarak, hüllők, halak, esetlegesen más állatok megfigyelése, feljegyzése Érkezés: Visszaérkezés az iskolába, a feljegyzések és az út során szerzett tapasztalatok feldolgozása Modulháló A modul-háló kitöltése, teljessé tétele Értékelés Értékelés, vélemények (Pl. mi az ami tetszett, mit hiányoltál, mit csináltál volna másként, stb.) 25

27 Környezetvédelmi nap forgatókönyve 1.b Tanító néni: Hegedűsné Ternai Ágnes, Bereczkiné Buza Anett 8 00 Gyermekek fogadása, program ismertetése. Teszt: A szelektív hulladékgyűjtésről készült teszt megbeszélése, kitöltése, értékelése 9 00 Vízivilág: A Kurca élővilágáról készült kisfilm megtekintése, a látottak átbeszélése Hulladéksziget: Vízi világ tanulmányozása. Indulás a Szabadság téri hulladékgyűjtő szigethez. A tanulók által előzetesen gyűjtött PET palackot, papírhulladékot, színes illetve fehér üveget az adott konténerbe helyezzük. Riport készítése a szigetet felkereső lakosokkal. Tanulmányi séta a Kurca part, Kórógy-tó és Kórógy-csatorna partjának érintésével. Megfigyelési szempontok: vízparti növények, vízi madarak, hüllők, halak, esetlegesen más állatok megfigyelése, feljegyzése Érkezés: Visszaérkezés az iskolába, a feljegyzések és az út során szerzett tapasztalatok feldolgozása Modulháló A modul-háló kitöltése, teljessé tétele Értékelés Értékelés, vélemények (Pl. mi az ami tetszett, mit hiányoltál, mit csináltál volna másként, stb.) 26

28 Környezetvédelmi nap forgatókönyve 2.a Tanító néni: Lukács Istvánné 8 00 Gyermekek fogadása, program ismertetése. Teszt: A szelektív hulladékgyűjtésről készült teszt megbeszélése, kitöltése, értékelése 9 00 Vízivilág: A Kurca élővilágáról készült kisfilm megtekintése, a látottak átbeszélése Hulladéksziget: Vízi világ tanulmányozása. Indulás a Szabadság téri hulladékgyűjtő szigethez. A tanulók által előzetesen gyűjtött PET palackot, papírhulladékot, színes illetve fehér üveget az adott konténerbe helyezzük. Riport készítése a szigetet felkereső lakosokkal. Tanulmányi séta a Kurca part, Kórógy-tó és Kórógy-csatorna partjának érintésével. Megfigyelési szempontok: vízparti növények, vízi madarak, hüllők, halak, esetlegesen más állatok megfigyelése, feljegyzése Érkezés: Visszaérkezés az iskolába, a feljegyzések és az út során szerzett tapasztalatok feldolgozása Modulháló A modul-háló kitöltése, teljessé tétele Értékelés Értékelés, vélemények (Pl. mi az ami tetszett, mit hiányoltál, mit csináltál volna másként, stb.) 27

29 Környezetvédelmi nap forgatókönyve 2.b Tanító néni: Dr. Lehoczkyné Kehrer Anikó 8 00 Gyermekek fogadása, program ismertetése. Teszt: A szelektív hulladékgyűjtésről készült teszt megbeszélése, kitöltése, értékelése 9 00 Vízivilág: A Kurca élővilágáról készült kisfilm megtekintése, a látottak átbeszélése Hulladéksziget: Vízi világ tanulmányozása. Indulás a Puskin utcai hulladékgyűjtő szigethez. A tanulók által előzetesen gyűjtött PET palackot, papírhulladékot, színes illetve fehér üveget az adott konténerbe helyezzük. Riport készítése a szigetet felkereső lakosokkal. Tanulmányi séta a Kórógy-tó, Kórógy- csatorna és a Kurca parjának érintésével. Megfigyelési szempontok: vízparti növények, vízi madarak, hüllők, halak, esetlegesen más állatok megfigyelése, feljegyzése Érkezés: Visszaérkezés az iskolába, a feljegyzések és az út során szerzett tapasztalatok feldolgozása Modulháló A modul-háló kitöltése, teljessé tétele Értékelés Értékelés, vélemények (Pl. mi az ami tetszett, mit hiányoltál, mit csináltál volna másként, stb.) 28

30 Környezetvédelmi nap forgatókönyve 3.a Tanító néni: Tégla Katalin 8 00 Gyülekező, indulás a mérés helyszínére. Útvonal: Szabadság-tér Károlyi kastély- Kurca-sétány 8 15 Mérési feladatok Vízhőmérséklet mérése Vízmélység mérése Mérési adatok rögzítése, értelmezése Az előzetesen készített hajómodellek vízrebocsátása 8 45 Indulás : Indulás a Kórógy-csatorna zsilipjéhel Útvonal: Piactér- Kórógy utca- Kórógy csatorna partja-zsilip 9 15 Interaktív foglalkozás a zsilipnél Téma: Vízgazdálkodás Árvízvédelem Belvízvédelem 9 45 Indulás vissza az iskolába A Kurca élővilága című kisfilm megtekintése, megbeszélése Környezetvédelmi-háló elkészítése Értékelés, vélemények (Pl. mi az ami tetszett, mit hiányoltál, mit csináltál volna másként, stb.) 29

31 Környezetvédelmi nap forgatókönyve 3.b Tanító néni: Laskovicsné Ágoston Sarolta 8 00 Gyülekező, indulás a Kórógy-csatorna zsilipjéhez Útvonal: Puskin u. rakodó Kórógy-csatorna partja-zsilip 8 15 Interaktív foglalkozás a zsilipnél Téma: Vízgazdálkodás Árvízvédelem Belvízvédelem 8 45 Indulás a mérés helyszínére 9 15 Mérési feladatok: Vízhőmérséklet mérése Vízmélység mérése Mérési adatok rögzítése, értelmezése Az előzetesen készített hajómodellek vízrebocsátása 9 45 Indulás vissza az iskolába A Kurca élővilága című rövidfilm megtekintése, megbeszélése Környezetvédelmi-háló elkészítése Értékelés, vélemények (Pl. mi az ami tetszett, mit hiányoltál, mit csináltál volna másként, stb.) 30

32 Környezetvédelmi nap forgatókönyve 4.a Tanító néni: Balogh Ágnes 8 20 Gyülekező, indulás a mérés helyszínére. Útvonal: Szabadság-tér Károlyi kastély- Kurca-sétány 8 35 Mérési feladatok Vízhőmérséklet mérése Vízmélység mérése Mérési adatok rögzítése, értelmezése Az előzetesen készített hajómodellek vízrebocsátása 9 05 Indulás : Indulás a Kórógy-csatorna zsilipjéhel Útvonal: Piactér- Kórógy utca- Kórógy csatorna partja-zsilip 9 35 Interaktív foglalkozás a zsilipnél Téma: Vízgazdálkodás Árvízvédelem Belvízvédelem Indulás vissza az iskolába A Kurca élővilága című kisfilm megtekintése, megbeszélése Környezetvédelmi-háló elkészítése Értékelés, vélemények (Pl. mi az ami tetszett, mit hiányoltál, mit csináltál volna másként, stb.) 31

33 Környezetvédelmi nap forgatókönyve 4.b Tanító néni: Ternainé Kovács Anna 8 20 Gyülekező, indulás a Kórógy-csatorna zsilipjéhez Útvonal: Puskin u. rakodó Kórógy-csatorna partja-zsilip 8 35 Interaktív foglalkozás a zsilipnél Téma: Vízgazdálkodás Árvízvédelem Belvízvédelem 9 05 Indulás a mérés helyszínére 9 35 Mérési feladatok: Vízhőmérséklet mérése Vízmélység mérése Mérési adatok rögzítése, értelmezése Az előzetesen készített hajómodellek vízrebocsátása Indulás vissza az iskolába A Kurca élővilága című rövidfilm megtekintése, megbeszélése Környezetvédelmi-háló elkészítése Értékelés, vélemények (Pl. mi az ami tetszett, mit hiányoltál, mit csináltál volna másként, stb.) 32

34 Környezetvédelmi nap forgatókönyve 5.a Osztályfőnök: Jeneiné Lucz Mária 8 00 Gyülekező az iskolában 8 05 Programismertetés 8 10 Az osztályfőnökök vezetésével és szülők közreműködésével Szegvár környéki telepített erdők megtekintése tehergépjárművel 8 30 Interaktív óra az 1-2 éves csemeteültetvény, a 8-10 éves erdősterület, és a vágásra érett nyárfaerdő bejárása Műveletek: Egy vágásra érett fa kidöntése, annak gépi eszközökkel történő feldarabolása A kidöntött fa korának megállapítása (évgyűrűk) 9 40 Utazás az asztalosműhelybe Interaktív technika óra Szabó Róbert asztalos mester, volt Forrays diák műhelyében Témák: Famegmunkáló gépek, faipari műveletek munka közben Rönkfa megmunkálása: szalagfűrésszel, gyalugéppel Mi készül a fából? Félkész és kész munkadarabok bemutatása Faipari munkák során keletkezett hulladékok hasznosítása Abriktológép munka közben (gally, ágfa aprítása) 33

35 11 00 Visszaút az iskolába Az iskola technika termében félkész anyagból madárodú, madáretető készítése. Az elkészült munkadarabok elhelyezése az udvari öreg tölgyfára Környezetvédelmi-háló elkészítése Értékelés, vélemények (Pl. mi az ami tetszett, mit hiányoltál, mit csináltál volna másként, stb.) 34

36 Környezetvédelmi nap forgatókönyve 5.b Osztályfőnök: Rozgonyi Zoltán 8 00 Gyülekező az iskolában 8 05 Programismertetés 8 10 Az osztályfőnökök vezetésével és szülők közreműködésével séta az asztalosműhelybe 8 20 Interaktív technika óra Szabó Róbert asztalos mester, volt Forrays diák műhelyében Témák: Famegmunkáló gépek, faipari műveletek munka közben Rönkfa megmunkálása: szalagfűrésszel, gyalugéppel Mi készül a fából? Félkész és kész munkadarabok bemutatása Faipari munkák során keletkezett hulladékok hasznosítása Abriktológép munka közben (gally, ágfa aprítása) 9 20 Visszaút az iskolába 9 30 Az iskola technika termében félkész anyagból madárodú, madáretető készítése. Az elkészült munkadarabok elhelyezése az udvari öreg tölgyfára Az osztályfőnökök vezetésével és szülők közreműködésével Szegvár környéki telepített erdők megtekintése tehergépjárművel 35

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK Tantárgyi fejlesztések Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna. Kristine Barnett

Részletesebben

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN

A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

Ismerd meg és óvd környezetedet!

Ismerd meg és óvd környezetedet! Ismerd meg és óvd környezetedet! Három hetet meghaladó projekt A projekt címe: Ismerd meg és óvd környezetedet! A projektet megvalósító intézmény: Ady Endre Általános Iskola Tényő, Győri út 53. A projekt

Részletesebben

A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program. Városi Óvodák Tagóvodája Tókerti Óvoda Pápa, Ötödik u. 26. A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

Részletesebben

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

Osztály: 4. Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám:

Osztály: 4. Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám: ISKOLA: Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Tantárgy: Technika Osztály: 4. Tanév: 2017/2018 Műveltségi terület: - természettudomány - társadalomtudomány - művészetek - technika ÓRAVÁZLAT Óraszám:

Részletesebben

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom Évfolyam: 5-6. évfolyam Téma: Én és a környezetem - esszé a hulladékkezelésről Tanóra időtartama: 45 Nevelési cél:

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A dohányzás káros hatásai Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Elkészült a szakmai megvalósítás tervezett ütemterve, amely alapján a téglási iskolában megkezdődött a projekt ezen részének megvalósítása.

Elkészült a szakmai megvalósítás tervezett ütemterve, amely alapján a téglási iskolában megkezdődött a projekt ezen részének megvalósítása. Foglalkozás tervezett időpontja 1. tanítási Időtartama Helyszíne, körülményei 1 óra A 11. számú interaktív táblás (TTSZK) 2. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai alapismeretek I 3. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2017/2018. tanév CÉLKITŰZÉSEINK: Környezettudatosságra nevelés, a fenntartható fejlődés elveinek érvényesítése iskolánk mindennapjaiban

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Az őszi témahét programja:

Az őszi témahét programja: Az őszi témahét programja: 2011. október 10-14 Osztály: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3.a osztályában Időkeret: 5 nap x 5 x 45 perc Kapcsolatok: NAT Környezetismeret Művészetek dráma, vizuális kultúra,

Részletesebben

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK

KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK 5. osztály KOMPETENCIAFEJLESZTŐ PÉLDÁK, FELADATOK A SOKSZÍNŰ MATEMATIKA TANKÖNYVCSALÁD TANKÖNYVEIBEN ÉS MUNKAFÜZETEIBEN A matematikatanítás célja és feladata, hogy a tanulók az őket körülvevő világ mennyiségi

Részletesebben

Környezeti munkacsoport Éves munkaterv. Készítette: Major Kornél szeptember 1.

Környezeti munkacsoport Éves munkaterv. Készítette: Major Kornél szeptember 1. Környezeti munkacsoport Éves munkaterv Készítette: Major Kornél 2017. szeptember 1. A munkacsoport tagjai Bezdán Katalin reál munkaközösség Krékityné Dancsó Ágnes reál munkaközösség Ceglédi Anna humán

Részletesebben

TANULMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐS PROGRAMOK

TANULMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐS PROGRAMOK TANULMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐS PROGRAMOK Tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése és lebonyolítása Célunk: - Természet megismerése - Magyarországi Nemzeti Parkok megismerése - Környezettudatos

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet)

KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet) KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet) 1. NARRATÍV BEVEZETÉS A témahét címe Közlekedj biztonságosan! Intézmény Felsbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola Bük 2. NARRATÍV BEMUTATÁS

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 5. osztály Résztvevők száma: 22 fő 9 lány

Részletesebben

KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - ÖKOISKOLA PROGRAM - Papírgyűjtés. - témanap beszámoló -

KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - ÖKOISKOLA PROGRAM - Papírgyűjtés. - témanap beszámoló - KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - ÖKOISKOLA PROGRAM - Papírgyűjtés - témanap beszámoló - Mindig a holnapban reménykedünk, a holnap viszont valószínűleg tőlünk remél egyet-mást. Ernst R. Hauschka A

Részletesebben

ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév

ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév Szentlőrinc, 2014. 09. 24. Készítette: Tóth Beáta Iskolánk, a Szentlőrinci Általános Iskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye pályázati úton, a 2012/2013-as

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT

KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT KÖRNYEZETVÉDELMI TÉMAHÉT 2010. MÁJUS 21 28. A környezetvédelmi témahét lezárása, összegzése A tanmenetbe tervezett programokat, tananyagokat, különböző osztályfokon, tantárgyakhoz, az alábbi témakörökben

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014/2015 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV ÖKOISKOLAI MUNKATERV Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2014-2015-ös tanév Hónap Központi téma Kirándulások, feladatok, megfigyelési szempontok Felelős pedagógus Osztály Augusztus 1. munkaközösségi megbeszélés

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

A kompetencia terület neve

A kompetencia terület neve Pomáz Város Önkormányzata TÁMOP 3.1.4/08-1-2008-0024 Kompetencia alapú oktatás bevezetése Pomáz Város Önkormányzata nevelési oktatási intézményeiben A kompetencia terület neve SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak az első szexszel kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Első szex Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári tevékenység Tanulói

Részletesebben

A természetismeret munkaközösség munkaterve

A természetismeret munkaközösség munkaterve A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Név Tantárgyak Óraszám Stankovicsné Soós Mária biológia-technika 4 Csiszár Attila földrajz-testnevelés 26 Györéné Timár Éva kémia-matematika

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A fogamzásgátlás lehetőségei Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017 Pogány, 2016.09.16. Patói Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT ÁPRILIS Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT ÁPRILIS Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Miskolc Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről A témahét résztvevője: Avastetői Általáos Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamennyi felső tagozatos

Részletesebben

Osztály: Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám:

Osztály: Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám: ISKOLA: Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom Osztály: 3.-4. Tanév: 2017/2018 Műveltségi terület: - természettudomány - társadalomtudomány - művészetek - technika

Részletesebben

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 Készítette: Mujzer Richárd ÖKOiskola vezető Győr, 2013. szeptember 5. Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz,

Részletesebben

EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV

EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV 1 1.1 A program célja: Programunk célja, hogy gyermekeink szűkebb környezetüket jobban megismerjék, törekedjenek környezetük védelmére, észrevegyék és tegyenek a szép környezetért.

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2 Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2 TÁMOP-3.1.4/08/2 projekt megvalósítás a Sugovica Általános Művelődési Központ

Részletesebben

6. fejezet Óravázlatok

6. fejezet Óravázlatok 6. fejezet Óravázlatok 1. Osztály:1. Téma: Ősz Tananyag: Ősszel a gyümölcsösben Hely: az iskolakert Cél: Az évszakok jellemzőinek megismerése, közvetlen környezetünk felfedezése. A fa részeinek megfigyelése

Részletesebben

2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken?

2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken? KOVÁCSNÉ DANI TÜNDE Projektfeladat Problémafelvetés Az alsó tagozatos gyerekek minden évfolyamon ismerkednek természetismeret órákon az erdő élővilágával. Vizuális nevelés terén is sokszor tananyag az

Részletesebben

ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV

ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV KÉSZÍTETTE: Rakovics Judit földrajz-technika szakos tanár Kukucska Istvánné Tárnai Henrietta tanító JÓVÁHAGYTA: Szonn Ibolya Mária

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre 3. számú melléklet A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE a 2011/2012-es tanévre Készítette: ÖKO munkacsoport vezetője Jóváhagyta:

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013/2014 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

cím: A VÍZ 1. korosztály: 14+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 90 perc kulcsszavak: vízkészlet, tudatos vízfogyasztás, vízlábnyom, virtuális víz

cím: A VÍZ 1. korosztály: 14+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 90 perc kulcsszavak: vízkészlet, tudatos vízfogyasztás, vízlábnyom, virtuális víz cím: A VÍZ 1. korosztály: 14+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 90 perc kulcsszavak: vízkészlet, tudatos vízfogyasztás, vízlábnyom, virtuális víz ideális létszám: fejlesztendő kompetenciák: rendszerszerű

Részletesebben

PROJEKTTERV FORRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS KÖNYVTÁR DÁVOD

PROJEKTTERV FORRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS KÖNYVTÁR DÁVOD PROJEKTTERV FORRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS KÖNYVTÁR DÁVOD Ha majd az erdőre kimégy, figyelve járj és lábujjhegyen. Ahogy a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell,

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak a nemi betegségekkel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak a nemi betegségekkel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak a nemi betegségekkel kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Nemi betegségek Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári tevékenység

Részletesebben

MILYEN EGY EGÉSZSÉGES NAP AZ ISKOLÁBAN?

MILYEN EGY EGÉSZSÉGES NAP AZ ISKOLÁBAN? MILYEN EGY EGÉSZSÉGES NAP AZ ISKOLÁBAN? Egy egészséges nap az iskolában - egészségtudatos iskolai kultúra ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 3-6. AZ ÓRA TÉMÁJA:

Részletesebben

Környezetünk védelmében: A környezetbarát energiaforrások

Környezetünk védelmében: A környezetbarát energiaforrások Környezetünk védelmében: A környezetbarát az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend három oktatási intézményében PIARISTA ÁLTALÁNOS

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2017/2018 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV 2018-2019 Pogány, 2018.09.10. Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - ÖKOISKOLA PROGRAM - Egészségnap. - témanap beszámoló -

KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - ÖKOISKOLA PROGRAM - Egészségnap. - témanap beszámoló - KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - ÖKOISKOLA PROGRAM - Egészségnap - témanap beszámoló - "Ha tudsz egy kézmozdulattal másokon segíteni, miért tartod karjaidat béna lustaságban." (Taitosz) időpontja:

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.

SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. SZKA_101_29 Barátaink az állatok Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 298 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

MIT TEHETÜNK EGY ISKOLAI NAPON AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT?

MIT TEHETÜNK EGY ISKOLAI NAPON AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT? MIT TEHETÜNK EGY ISKOLAI NAPON AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT? Egy egészséges nap az iskolában - egészségtudatos iskolai kultúra ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8.

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős

Részletesebben

ESZTÉTIKAI-MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG ÉS KIFEJEZŐKÉSZSÉG KOMPTETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Klasszikus zene műfaj (8-16.

ESZTÉTIKAI-MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG ÉS KIFEJEZŐKÉSZSÉG KOMPTETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Klasszikus zene műfaj (8-16. TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészeti Iskola (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) ESZTÉTIKAI-MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG ÉS

Részletesebben

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi

Részletesebben

HÚSVÉT TÉMAHÉT Beethoven Általános Iskola 1. a osztály Osztályfőnökök: Bosnyákné Gergely Zsuzsanna Nagyné Varga Andrea

HÚSVÉT TÉMAHÉT Beethoven Általános Iskola 1. a osztály Osztályfőnökök: Bosnyákné Gergely Zsuzsanna Nagyné Varga Andrea Beethoven Általános Iskola Martonvásár HÚSVÉT TÉMAHÉT Beethoven Általános Iskola 1. a osztály Osztályfőnökök: Bosnyákné Gergely Zsuzsanna Nagyné Varga Andrea Biró Lili Dömsödi Stella Hoffmann Balázs Hornyák

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Öko Munkacsoport Koordinátor Kovácsné Lébényi

Részletesebben

ÖKO iskolai munkaközösség MUNKATERV 2017 / 2018

ÖKO iskolai munkaközösség MUNKATERV 2017 / 2018 ÖKO iskolai munkaközösség Okosan ökosan MUNKATERV 2017 / 2018 Készítette: Debrecen, 2017. 08. 31. 1 A munkaközösség tagjai: Kovács-Szabó Tímea - TAI munkaközösség - alsó Bőde Katalin - TAI munkaközösség

Részletesebben

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék PROGRAMTERV Ismeretanyag Módszerek Eszközök 1. Bevezetés, tervismertetés, foglalkozások célja STOP Közlekedj okosan! 1-3. rész Átkelés az úttesten 2. A gyalogos közlekedéssel összefüggő legfontosabb rendőri

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2017/2018.

Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2017. szeptember 1. 1/a. Iskola mindennapos működése igazgató 1/b. Iskolai rendezvények, kirándulások környezetre gyakorolt hatása 2. munkaterv

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ISKOLA Neve: Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2541 Lábatlan Rákóczi út 112. Résztvevő diákok száma: 40 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 6 Kapcsolattartó neve: Kapcsolattartó

Részletesebben

Zöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont

Zöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont Zöld Sziget project beszámoló 2009-2010. Szigethalom Városi Szabadidőközpont A tavalyi év folyamán a Városi Szabadidőközpont intézménye is csatlakozott a Zöld Sziget projecthez. A project főbb témakörei:

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Tantárgy: Évfolyam: Téma: Tanóra időtartama: Nevelési cél: Oktatási cél: Felkészülés, előzetes munka: Rajz és vizuális kultúra 5. évfolyam Művészi alkotások

Részletesebben

Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP

Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET 2. osztályosoknak Heti: 1 óra Évi: 37 óra KOMP Óraszám Téma Ismeretanyag, 1. Vakáció után Közlekedési eszközök ismerete Város, falu, vízpart, hegyvidék felismerése 2.

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó

Részletesebben

PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat

PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat PROJEKTTERV 1. A projekt adatai: A projekt címe: A projekttervet készítette: A projekt megvalósításának helye: Tantárgy: Tantárgyi koncentráció: A víz szerepe az ember életében Víztakarékos megoldások

Részletesebben

Környezeti nevelés munkaközösség. munkaterv. 2014 /2015. nevelési év

Környezeti nevelés munkaközösség. munkaterv. 2014 /2015. nevelési év Környezeti nevelés munkaterv 2014 /2015. nevelési év Készítette: vezető Környezeti nevelés környezeti nevelés et vezeti: ben 14 fő vesz részt. 1. 2. Ökrösné Kara Judit 3. Molnárné Oros Csilla 4. Háló Éva

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes ÖKOISKOLAI MUNKATERV Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes Sugár Kinga (munkacsoportvezető) Károlyi Csilla Makkos Eszter Tóth Éva (DÖK)

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté Általános Iskolájában 2009. május 27. fontos dátum iskolánk

Részletesebben

Debrecen, 2015. szeptember

Debrecen, 2015. szeptember A SVETITS KATOLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016-OS TANÉV Készítette: Dr. Juhászné Rippert Teodóra Debrecen, 2015. szeptember AZ ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI

Részletesebben

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM Célok Tanulói teljesítmények növelése Tanulási motiváció kialakítása tevékenység, megfigyelés,

Részletesebben

Fejlesztı neve: VINCZÉNÉ CSETE GABRIELLA. Tanóra / modul címe: ALKALMAZZUK A SZIMMETRIÁT! SÍK- ÉS TÉRBELI TENGELYESEN TÜKRÖS ALAKZATOK ELİÁLLÍTÁSA

Fejlesztı neve: VINCZÉNÉ CSETE GABRIELLA. Tanóra / modul címe: ALKALMAZZUK A SZIMMETRIÁT! SÍK- ÉS TÉRBELI TENGELYESEN TÜKRÖS ALAKZATOK ELİÁLLÍTÁSA Fejlesztı neve: VINCZÉNÉ CSETE GABRIELLA Tanóra / modul címe: ALKALMAZZUK A SZIMMETRIÁT! SÍK- ÉS TÉRBELI TENGELYESEN TÜKRÖS ALAKZATOK ELİÁLLÍTÁSA 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Tanítási tervezet készítette: Tóth Szabolcs, osztatlan tanárképzés

Tanítási tervezet készítette: Tóth Szabolcs, osztatlan tanárképzés Tanítási tervezet készítette: Tóth Szabolcs, osztatlan tanárképzés Az óra időpontja: 2017. november 16., csütörtök, 11.05-11.50 Iskola, osztály: általános iskola, 7. évfolyam Iskola neve és címe: Lemhényi

Részletesebben

Környezeti munkacsoport Éves munkaterv. Készítette: Buchholcz Éva szeptember 1.

Környezeti munkacsoport Éves munkaterv. Készítette: Buchholcz Éva szeptember 1. Környezeti munkacsoport Éves munkaterv Készítette: Buchholcz Éva 2016. szeptember 1. A munkacsoport tagjai Bezdán Katalin reál munkaközösség Krékityné Dancsó Ágnes reál munkaközösség Ceglédi Anna humán

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT Készítette: Tantárgy: Évfolyam: Tematikai egység: Témakör: Az óra célja és feladata: Módszerek: Munkaformák: Szemléltetés: Eszközök:

ÓRAVÁZLAT Készítette: Tantárgy: Évfolyam: Tematikai egység: Témakör: Az óra célja és feladata: Módszerek: Munkaformák: Szemléltetés: Eszközök: ÓRAVÁZLAT Készítette: Antalffy Zsuzsanna (kiegészítette Bubernik Eszter) Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 6. Tematikai egység: A technikai fejlődés hatásai Témakör: Ökológia Az óra célja és feladata: Megismerni

Részletesebben

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben A projekt címe: HÉVÍZ A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN Intézményi innováció a Hévízi Helytörténeti Múzeum és az Illyés

Részletesebben

MIÉRT FONTOS HOGY VIZET IGYUNK?

MIÉRT FONTOS HOGY VIZET IGYUNK? MIÉRT FONTOS HOGY VIZET IGYUNK? Az egészséges táplálkozás alapjai az ivóvízfogyasztás és a folyadékbevitel ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 1-2. AZ ÓRA TÉMÁJA:

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Kőrösi Csoma Sándor Általános Címe: 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Résztvevő diákok száma: körülbelül 500 diák Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 4 tanár Kapcsolattartó

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV.] ÖKOISKOLAI MUNKATERV Az ökoiskolai munka célja: Fenntarthatóságra nevelés: példamutatás, tapasztalatszerzés. Szemléletformálás,

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2018/2019.

Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2018. szeptember 1. A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenységének környezetre gyakorolt hatása Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása

Részletesebben