Az emelők működés közbeni megfigyelésének célja: Arkhimédész görög fizikust és matematikust az ókor egyik legnagyobb tudósa volt.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az emelők működés közbeni megfigyelésének célja: Arkhimédész görög fizikust és matematikust az ókor egyik legnagyobb tudósa volt."

Átírás

1 Az emelők működés közbeni megfigyelésének célja: Arkhimédész görög fizikust és matematikust az ókor egyik legnagyobb tudósa volt. Adjatok egy szilárd pontot, hol lábamat megvethetem és kimozdítom helyéből a Földet" Ő fogalmazta meg az emelő törvényét, amely szerint az erő és az emelőkar hosszának szorzata állandó, azaz ezek a mennyiségek fordítottan arányosak. A tanulók a kísérlet során modellezzék a nagy terhek emelését. Vizsgálják meg erőmérő szenzorral a kétoldalú emelőt használat közben, több pozícióban. Ismerjék meg az emelő használata közben az alátámasztás, az erőkar, a teherkar szerepét és fogalmát. Ebben a kísérletben csak a kétoldalú emelő egyszerű megfigyelésére kerül sor; az erő és erőkar változásának összefüggését csak megfigyeljük, de mennyiségi következtetéseket nem vonunk le. Használják az erőmérő szenzort kézi mintavételezés üzemmódban. Eszközszükséglet: 1 db tanulói laptop, telepített MultiLab szoftverrel, USB-Link mérésadatgyűjtővel, kábellel 1 db erőmérő szenzor (DT272 Fourier Force Sensor), 1 db adatkábel a szenzorokhoz mérőszalag nehéz könyv zsineg, ragasztószalag, alátámasztáshoz egy hengeres rúd legalább 30 cm hosszú favonalzó vagy léc, amelyre beosztást készíthetsz. Hipotézis Szerinted mikor könnyebb megemelni a könyvet az emelőnkkel? Akkor könnyebb megemelni a könyvet, ha az az erő, amellyel emeljük, az alátámasztási ponttól számítva (közel / távol) hat. 1. oldal

2 A mérés, megfigyelés elméleti háttere Az emelő egy alátámasztó ék (tengely) körül elfordítható rúd. Többféle emelő létezik, az ábrán a kétoldalúnak nevezett emelő látható. A kísérlethez kapcsolódó megfigyelések leírása A mérések előtt az erőmérő szenzor nulla értékét állítsuk be, ezután végezzük el az emelési kísérleteket! 1. feladat Csatlakoztasd az erőmérő szenzort! Válaszd a +/- 50 N méréshatárt. Tartsd az erőmérő szenzort a horoggal felfelé, függőleges helyzetben, közben figyeld az erő értékét a képernyőn. Amikor az erő értéke stabilizálódott, állítsd be a set zero értéket. Újbóli adatgyűjtéssel közel nulla értéket kell, hogy mutasson. Ezután állítsd be a mérés tulajdonságait: o kézi mintavételezéssel dolgozz, o piros pontokkal jelöld a grafikonon az adatokat o a húzás (pull) legyen a pozitív érték 2. oldal

3 2. feladat Készítsd elő a kísérleti elrendezést Rögzítsd az alátámasztó hengert ragasztószalaggal az asztal szélére, hogy ne mozdulhasson el. Helyezd rá az alátámasztásra az emelőt úgy, hogy hosszabb része lógjon ki az asztalról, legyen kb. 20 cm ez a rész az alátámasztásig. Az emelőnek az alátámasztási pont és a könyv közötti részét teherkarnak nevezzük. Most ez kb. 10 cm hosszúságú; nagyjából 5 cm-nyi részére fektesd a nehéz könyvet. Az alátámasztási ponttól indulva, 2 cm-ként készíts beosztást az emelőrúdra. A vonalzó szabad vége felől, az egyik beosztásnál helyezd el azt a zsinórhurkot, amelybe az erőmérő szenzort tudod akasztani. Az emelőnek ezt a részét erőkarnak nevezzük. Kísérletünk során nem emeljük fela könyv et az asztalról, csak kicsit megemeljük, az egyik éle mindig az asztalon fog támaszkodni. Milyen helyzetű kezdetben az emelő? oldal

4 3. feladat Osszátok meg egymás között a feladatokat: Mérjétek meg az erőkar hosszát! Határozzátok meg az erőt! Az egyik diák kezeli a szoftvert: kézi mintavételezéssel oldjátok meg a mérésadatgyűjtést. A másik diák az erőmérő közbeiktatásával függőlegesen lefelé húzza az emelőt, amíg az a vízszintes helyzetet el nem éri, ekkor kismértékben megemeli a könyvet. ebben a pozícióban történjen a mintavételezés. erőkar hossza (cm) a megemeléshez szükséges erő (N) Fogalmazd meg a tapasztalatodat: oldal

5 4. feladat Egészítsd ki az alábbi mondatokat! Minél hosszabb lett az erőkar, annál... erőt kellett kifejteni. Szerinted lehetséges olyan emelőt készíteni, amivel Te fel tudnál emelni egy autót?... Olvasd el újra a munkafüzet elején Arkhimédész gondolatait. Milyen segítséget kínál az emelő az embereknek?... Érdekességek: Emelők használata a gyakorlatban: Az emelő elvén működnek a fogók, ollók, az autóban a pedálok, a kézifék karja, a mérlegek. Az emelők használatának korlátot szab, hogy segítségükkel csak kis távolságra lehet a testeket fölemelni vagy elmozdítani. Az ismeretek ellenőrzése: 1. Fogalmazd meg saját szavaiddal a kísérlet lényegét! Felhasznált szakirodalom: oldal

A tanulók gyűjtsenek saját tapasztalatot az adott szenzorral mérhető tartomány határairól.

A tanulók gyűjtsenek saját tapasztalatot az adott szenzorral mérhető tartomány határairól. A távolságszenzorral kapcsolatos kísérlet, megfigyelés és mérések célkitűzése: A diákok ismerjék meg az ultrahangos távolságérzékelő használatát. Szerezzenek jártasságot a kezelőszoftver használatában,

Részletesebben

Felkészülés az erőmérő szenzor haladó szintű használatára

Felkészülés az erőmérő szenzor haladó szintű használatára Szükséges előzetes mérés: Bevezetés az erőmérő szenzor használatába Az erőmérő szenzor haladó szintű megismerésére irányuló szenzoros méréssorozat konkrét célkitűzései: A diákok ismerjék meg az erőmérő

Részletesebben

Bevezetés az erőmérő szenzor használatába

Bevezetés az erőmérő szenzor használatába Az erőmérés általános célkitűzései: Az erő mérése során ismerkedjenek meg a tanulók többféle hagyományos és újszerű módszerrel, kézi és digitális eszköz használatával. Az erőmérő szenzor haladó szintű

Részletesebben

A diákok végezzenek optikai méréseket, amelyek alapján a tárgytávolság, a képtávolság és a fókusztávolság közötti összefüggés igazolható.

A diákok végezzenek optikai méréseket, amelyek alapján a tárgytávolság, a képtávolság és a fókusztávolság közötti összefüggés igazolható. Az optikai paddal végzett megfigyelések és mérések célkitűzése: A tanulók ismerjék meg a domború lencsét és tanulmányozzák képalkotását, lássanak példát valódi képre, szerezzenek tapasztalatot arról, mely

Részletesebben

Akkumulátor készítése

Akkumulátor készítése Előzetes mérési tapasztalat: A mérés a feszültségmérő és azt áramerősség mérő szenzor használatában szerzett jártasságot igényel, továbbá hasznos a hasonló témájú, hagyományos eszközzel végzett kísérlet.

Részletesebben

Boyle Mariotte törvényének igazolása szenzoros nyomásmérésel

Boyle Mariotte törvényének igazolása szenzoros nyomásmérésel Előzetes mérési tapasztalat: A mérés a nyomásmérő szenzor használatában szerzett jártasságot igényel, emellett hasznos a hasonló témájú, hagyományos eszközzel végzett kísérlet is. szükséges előzetes kísérlet:

Részletesebben

Eszközszükséglet: Erők összetevőit bemutató asztal 4 db csigával, nehezékekkel (Varignon-asztal)

Eszközszükséglet: Erők összetevőit bemutató asztal 4 db csigával, nehezékekkel (Varignon-asztal) A Varignon-féle asztallal végzett megfigyelések és mérések célkitűzése: Az erők testekre való hatásának és az erők összeadódásának(eredő erő) megfigyelése. Az egyensúlyi erő és az eredő erő kapcsolatának

Részletesebben

Ismerkedés az elfordulás mérő szenzorral

Ismerkedés az elfordulás mérő szenzorral Általános célkitűzések: Különböző mozgások vizsgálata során ismerkedjenek meg a tanulók többféle hagyományos és újszerű mérési módszerrel, hagyományos és digitális eszköz használatával. Az egyenletes mozgás

Részletesebben

A gravitációs gyorsulás meghatározására irányuló. célkitűzései:

A gravitációs gyorsulás meghatározására irányuló. célkitűzései: Tanári útmutató: A gravitációs gyorsulás meghatározására irányuló célkitűzései: méréssorozat általános A gravitációs gyorsulás értékének meghatározása során ismerkedjenek meg a tanulók többféle hagyományos

Részletesebben

A kísérlet célkitűzései: A fénytani lencsék megismerése, tulajdonságainak kísérleti vizsgálata és felhasználási lehetőségeinek áttekintése.

A kísérlet célkitűzései: A fénytani lencsék megismerése, tulajdonságainak kísérleti vizsgálata és felhasználási lehetőségeinek áttekintése. A kísérlet célkitűzései: A fénytani lencsék megismerése, tulajdonságainak kísérleti vizsgálata és felhasználási lehetőségeinek áttekintése. Eszközszükséglet: Optika I. tanulói készlet főzőpohár, üvegkád,

Részletesebben

Mérések állítható hajlásszögű lejtőn

Mérések állítható hajlásszögű lejtőn A mérés célkitűzései: A lejtőn lévő testek egyensúlyának vizsgálata, erők komponensekre bontása. Eszközszükséglet: állítható hajlásszögű lejtő különböző fahasábok kiskocsi erőmérő 20 g-os súlyok 1. ábra

Részletesebben

A mérés célkitűzései: A matematikai inga lengésidejének kísérleti vizsgálata, a nehézségi gyorsulás meghatározása.

A mérés célkitűzései: A matematikai inga lengésidejének kísérleti vizsgálata, a nehézségi gyorsulás meghatározása. A mérés célkitűzései: A matematikai inga lengésidejének kísérleti vizsgálata, a nehézségi gyorsulás meghatározása. Eszközszükséglet: Bunsen állvány lombik fogóval 50 g-os vasból készült súlyok fonál mérőszalag,

Részletesebben

1. ábra Tükrös visszaverődés 2. ábra Szórt visszaverődés 3. ábra Gombostű kísérlet

1. ábra Tükrös visszaverődés 2. ábra Szórt visszaverődés 3. ábra Gombostű kísérlet A kísérlet célkitűzései: A fény visszaverődésének kísérleti vizsgálata, a fényvisszaverődés törvényének megismerése, síktükrök képalkotásának vizsgálata. Eszközszükséglet: szivacslap A/4 írólap vonalzó,

Részletesebben

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése.

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése. A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése. Eszközszükséglet: tanulói tápegység funkcionál generátor tekercsek digitális

Részletesebben

matematikai statisztika

matematikai statisztika Az újságokban, plakátokon, reklámkiadványokban sokszor találkozunk ilyen grafikonokkal, ezért szükséges, hogy megértsük, és jól tudjuk értelmezni őket. A második grafikon ismerős lehet, hiszen a függvények

Részletesebben

A K É T V É G É N A L Á T Á M A S Z T O T T T A R T Ó S T A T I K A I V IZS-

A K É T V É G É N A L Á T Á M A S Z T O T T T A R T Ó S T A T I K A I V IZS- A K É T V É G É N A L Á T Á M A S Z T O T T T A R T Ó S T A T I K A I V IZS- Forgatónyomaték meghatározása G Á L A T A Egy erő forgatónyomatékkal hat egy pontra, ha az az erővel össze van kötve. Például

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc)

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Összeállította: Törökné Török Ildikó TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az egysejtű élőlények sejtjei és a többsejtű élőlények sejtjei is csak mikroszkóppal láthatóak.

Részletesebben

Rugalmas állandók mérése

Rugalmas állandók mérése KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 2. MÉRÉS Rugalmas állandók mérése Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. november 16. Szerda délelőtti csoport 1. A mérés rövid leírása Mérésem

Részletesebben

Folyadékok és gázok mechanikája

Folyadékok és gázok mechanikája Folyadékok és gázok mechanikája A folyadékok nyomása A folyadék súlyából származó nyomást hidrosztatikai nyomásnak nevezzük. Függ: egyenesen arányos a folyadék sűrűségével (ρ) egyenesen arányos a folyadékoszlop

Részletesebben

1. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás kísérleti vizsgálata és jellemzői. 2. A gyorsulás

1. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás kísérleti vizsgálata és jellemzői. 2. A gyorsulás 1. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás kísérleti vizsgálata és jellemzői Kísérlet: Határozza meg a Mikola féle csőben mozgó buborék mozgásának sebességét! Eszközök: Mikola féle cső, stopper, alátámasztó

Részletesebben

Az EV3 távolság szenzorának megismerése egyszerű kísérleteken keresztül. Fourier nyomásmérő szenzor megismerése egyszerű kísérleteken keresztül

Az EV3 távolság szenzorának megismerése egyszerű kísérleteken keresztül. Fourier nyomásmérő szenzor megismerése egyszerű kísérleteken keresztül Előzetes mérési tapasztalat: A mérés a távolságmérő szenzor és a nyomásmérő szenzor, valamint a kiértékelő szoftverek használatában szerzett jártasságot igényel, ezért Szükséges előzetes kísérlet: Az EV3

Részletesebben

Digitális tananyag a fizika tanításához

Digitális tananyag a fizika tanításához Digitális tananyag a fizika tanításához Ismétlés Erőhatás a testek mechanikai kölcsönhatásának mértékét és irányát megadó vektormennyiség. jele: mértékegysége: 1 newton: erőhatás következménye: 1N 1kg

Részletesebben

Concursul Preolimpic de Fizică România - Ungaria - Moldova Ediţia a XVI-a, Zalău Proba experimentală, 3 iunie 2013

Concursul Preolimpic de Fizică România - Ungaria - Moldova Ediţia a XVI-a, Zalău Proba experimentală, 3 iunie 2013 Concursul Preolimpic de Fizică România - Ungaria - Moldova Ediţia a XVI-a, Zalău Proba experimentală, 3 iunie 2013 2. Kísérleti feladat (10 pont) B rész. Rúdmágnes mozgásának vizsgálata fémcsőben (6 pont)

Részletesebben

A diavetítő modell megépítésének célkitűzése: A diákok építsenek saját, működőképes modellt, próbálják ki, teszteljék több beállítással is.

A diavetítő modell megépítésének célkitűzése: A diákok építsenek saját, működőképes modellt, próbálják ki, teszteljék több beállítással is. A diavetítő modell megépítésének célkitűzése: A diákok építsenek saját, működőképes modellt, próbálják ki, teszteljék több beállítással is. Szerezzenek közvetlen tapasztalatot a geometriai optika terén

Részletesebben

Levéltípusok,levélmódosulatok megfigyelése

Levéltípusok,levélmódosulatok megfigyelése A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Levéltípusok megfigyelése A levél módosulatok felismerése, vizsgálata Funkciójuk és változataik megismertetése Lomblevél szöveti felépítése Eszközszükséglet:

Részletesebben

Nyitvatermők megfigyelése

Nyitvatermők megfigyelése A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Nyitvatermők fajainak megismerése A virágzat vizsgálata A levelek mikroszkópos vizsgálata Kész fenyőmetszet megfigyelés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: lucfenyő

Részletesebben

2. Rugalmas állandók mérése

2. Rugalmas állandók mérése 2. Rugalmas állandók mérése Klasszikus fizika laboratórium Mérési jegyzőkönyv Mérést végezte: Vitkóczi Fanni Jegyzőkönyv leadásának időpontja: 2012. 12. 15. I. A mérés célja: Két anyag Young-modulusának

Részletesebben

Eszközismertető Stopper használat egyszerű, lenullázni az első két gomb együttes megnyomásával lehet.

Eszközismertető Stopper használat egyszerű, lenullázni az első két gomb együttes megnyomásával lehet. A kísérlet megnevezése, célkitűzései: A ki és belégzés folyamatának megfigyelése Tüdőmodell készítés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: meszes víz Szükséges eszközök: olló, csipesz, gumikesztyű, lufi,

Részletesebben

FIZIKA SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI ÉS MÉRÉSEI

FIZIKA SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI ÉS MÉRÉSEI FIZIKA SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI ÉS MÉRÉSEI 1. Egyenes vonalú mozgások 2012 Mérje meg Mikola-csőben a buborék sebességét! Mutassa meg az út, és az idő közötti kapcsolatot! Három mérést végezzen, adatait

Részletesebben

Tanulói munkafüzet. FIZIKA 9. évfolyam 2015. egyetemi docens

Tanulói munkafüzet. FIZIKA 9. évfolyam 2015. egyetemi docens Tanulói munkafüzet FIZIKA 9. évfolyam 2015. Összeállította: Scitovszky Szilvia Lektorálta: Dr. Kornis János egyetemi docens Tartalomjegyzék 1. Az egyenletes mozgás vizsgálata... 3 2. Az egyenes vonalú

Részletesebben

1 m = 10 dm 1 dm 1 dm

1 m = 10 dm 1 dm 1 dm Ho szúságmérés Hosszúságot kilométerrel, méterrel, deciméterrel, centiméterrel és milliméterrel mérhetünk. A mérés eredménye egy mennyiség 3 cm mérôszám mértékegység m = 0 dm dm dm cm dm dm = 0 cm cm dm

Részletesebben

térképet, és válaszolj a kérdésekre római számokkal!

térképet, és válaszolj a kérdésekre római számokkal! A római számok 1. Budapesten a kerületeket római számokkal jelölik. Vizsgáld meg a térképet, és válaszolj a kérdésekre római számokkal! Hányadik kerületben található a Parlament épülete? Melyik kerületbe

Részletesebben

Fénysebesség E Bevezetés

Fénysebesség E Bevezetés Figyelem! Minden mért és számolt értéket SI egységben kell megadnod, megfelelő számú értékes jegyre kerekítve. (Prefixumokat használhatsz.) Hibahatárokat csak akkor kell megadnod, ha ezt kifejezetten kérjük.

Részletesebben

Hardver üzembe helyezési útmutató

Hardver üzembe helyezési útmutató Kicsomagolás 1. lépés Távolítsa el az összes védő elemet. 2. lépés Lassan csukja le a lapolvasó egységet. Figyelem!; a személyi sérülések elkerülése érdekében pontosan az ábrán bemutatott módon végezze

Részletesebben

Ohm törvénye. A mérés célkitűzései: Ohm törvényének igazolása mérésekkel.

Ohm törvénye. A mérés célkitűzései: Ohm törvényének igazolása mérésekkel. A mérés célkitűzései: Ohm törvényének igazolása mérésekkel. Eszközszükséglet: Elektromos áramkör készlet (kapcsolótábla, áramköri elemek) Digitális multiméter Vezetékek, krokodilcsipeszek Tanulói tápegység

Részletesebben

Készítette: EA/BiS. Jóváhagyta: Másolatot kap: Molnárkocsi: min. 100 x 400 mm

Készítette: EA/BiS. Jóváhagyta: Másolatot kap: Molnárkocsi: min. 100 x 400 mm Mozgatás berendezésekkel 1/3 21 757464 53 02 1. Általános A munkafolyamatokat úgy kell megszervezni, hogy sem személyi sérülés ne történjen, sem a termékekben ne essen kár. A i előírásokat mindig be kell

Részletesebben

Elektromágneses indukció kísérleti vizsgálata

Elektromágneses indukció kísérleti vizsgálata A kísérlet célkitűzései: Kísérleti úton tapasztalja meg a diák, hogy mi a különbség a mozgási és a nyugalmi indukció között, ill. milyen tényezőktől függ az indukált feszültség nagysága. Eszközszükséglet:

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (2 * 30 perc) Mérések alapjai SNI tananyag. m = 5 kg

TANULÓI KÍSÉRLET (2 * 30 perc) Mérések alapjai SNI tananyag. m = 5 kg TANULÓI KÍSÉRLET (2 * 30 perc) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései : A mérés: A mérés során tervszerűen a természet jelenségiről szerzünk ismereteket. amelyek valamely fizikai, kémiai, csillagászati,

Részletesebben

VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA TANÍTÁSA

VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA TANÍTÁSA VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA TANÍTÁSA A VALÓSZÍNŰSÉGI SZEMLÉLET ALAPOZÁSA 1-6. OSZTÁLY A biztos, a lehetetlen és a lehet, de nem biztos események megkülünböztetése Valószínűségi játékok, kísérletek események

Részletesebben

DÖNTŐ 2013. április 20. 7. évfolyam

DÖNTŐ 2013. április 20. 7. évfolyam Bor Pál Fizikaverseny 2012/2013-as tanév DÖNTŐ 2013. április 20. 7. évfolyam Versenyző neve:.. Figyelj arra, hogy ezen kívül még két helyen (a belső lapokon erre kijelölt téglalapokban) fel kell írnod

Részletesebben

Levegő összetételének vizsgálata

Levegő összetételének vizsgálata A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: A levegő összetételének vizsgálata A levegőben lévő szennyeződések megfigyelése Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: meszes víz, kobalt-klorid oldat, színezőanyag

Részletesebben

rugós erőmérő parafa dugó kapilláris csövek drótkeret cérnaszállal műanyag pohár víz, mosogatószer

rugós erőmérő parafa dugó kapilláris csövek drótkeret cérnaszállal műanyag pohár víz, mosogatószer A kísérlet célkitűzései: A folyadék felületén lejátszódó jelenségek értelmezése, adhéziós és kohéziós erők fogalmának megismerése Eszközszükséglet: kristályosító csésze rugós erőmérő parafa dugó üveglap

Részletesebben

A gyakorlat elméleti háttere A DNS molekula a sejt információhordozója. A DNS nemzedékről nemzedékre megőrzi az élőlények genetikai örökségét.

A gyakorlat elméleti háttere A DNS molekula a sejt információhordozója. A DNS nemzedékről nemzedékre megőrzi az élőlények genetikai örökségét. A kísérlet megnevezése, célkitűzései: DNS molekula szerkezetének megismertetése Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: színes gyurma, papírsablon Szükséges eszközök: olló, hurkapálcika, fogpiszkáló, cérna,

Részletesebben

Elektronikus fekete doboz vizsgálata

Elektronikus fekete doboz vizsgálata Elektronikus fekete doboz vizsgálata 1. Feladatok a) Munkahelyén egy elektronikus fekete dobozt talál, amely egy nem szabványos egyenáramú áramforrást, egy kondenzátort és egy ellenállást tartalmaz. Méréssel

Részletesebben

a) Igazolja, hogy a buborék egyenletes mozgást végez a Mikola-csőben!

a) Igazolja, hogy a buborék egyenletes mozgást végez a Mikola-csőben! Kísérletek a fizika szóbeli vizsgához 2015. május-június 1. tétel: A rendelkezésre álló eszközökkel vizsgálja meg a buborék mozgását a vízszinteshez képest kb. 0 20 -os szögben megdöntött Mikola-csőben!

Részletesebben

Módosult gyökerek megfigyelése

Módosult gyökerek megfigyelése A kísérlet megnevezése, célkitűzései: A gyökér módosulatok felismerése, vizsgálata Funkciójuk és változataik megismertetése Föld alatti és föld feletti gyökér típusok bemutatása Eszközszükséglet: Szükséges

Részletesebben

A kézi hőkamera használata összeállította: Giliczéné László Kókai Mária lektorálta: Dr. Laczkó Gábor

A kézi hőkamera használata összeállította: Giliczéné László Kókai Mária lektorálta: Dr. Laczkó Gábor A kézi hőkamerával végzett megfigyelések és mérések célkitűzése: A diákok ismerjék meg a kézi hőkamera használatát, hasonlítsák össze a fényképezőgép képalkotásával. Legyenek képesek a kijelzőn látható

Részletesebben

Összeszerelési útmutató. Magas gyerekágy 120 / 160 szintig

Összeszerelési útmutató. Magas gyerekágy 120 / 160 szintig Összeszerelési útmutató Magas gyerekágy 120 / 160 szintig 1 Köszönjük, hogy termékünket választotta! Termékeink egyedi kézi gyártásúak, ezért a szokásosnál nagyobb ügyességet igényel összeszerelésük. Kérjük

Részletesebben

RENDŐRAUTÓ villogó LED-del és PRINT-Kojak-szirénával WINKLER - Nr. 101391

RENDŐRAUTÓ villogó LED-del és PRINT-Kojak-szirénával WINKLER - Nr. 101391 RENDŐRAUTÓ villogó LED-del és PRINT-Kojak-szirénával WINKLER - Nr. 101391 Anyaglista: 1 Nyárfafurnérlap 230 x 110 x 8 mm 2 Nyárfafurnérlap 230 x 90 x 6 mm 1 Nyárfafurnérlap 230 x 62 x 10 mm 3 Nyárfafurnérléc

Részletesebben

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI 2015. június

A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI 2015. június A FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI 2015. június I. Mechanika Newton törvényei Egyenes vonalú mozgások Munka, mechanikai energia Pontszerű és merev test egyensúlya, egyszerű gépek Periodikus

Részletesebben

Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen

Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen A korábbi gyakorlat A nyomtatásra kerülő bizonyítványokat, pontosabban a lap egy pontját megmértük, a margót ehhez igazítottuk. Hibalehetőségek: - mérés / mérő személy

Részletesebben

Tükrözés, eltolás, elforgatás. Egybevágó alakzatok

Tükrözés, eltolás, elforgatás. Egybevágó alakzatok Tükrözés, eltolás, elforgatás. Egyevágó alakzatok Tükrözz a megadott tengelyekre! Mindig a tükörképet tükrözd tová! Tükrös vagy trükkös? Jelöld e a tükörtengelyt, ha tükrös a minta! a) ) c) 3. Told el

Részletesebben

Neo Neon DJ Scan (SRL-114) Felhasználói Kézikönyv

Neo Neon DJ Scan (SRL-114) Felhasználói Kézikönyv Neo Neon DJ Scan (SRL-114) Felhasználói Kézikönyv Tartalom: 1. Ismertető 2. Biztonsági figyelmeztetések 3. Felszerelés, beállítás 4. Hogyan üzemeltessük a készüléket 5. Karbantartás és tisztítás 6. Technikai

Részletesebben

DÖNTİ április évfolyam

DÖNTİ április évfolyam Bor Pál Fizikaverseny 20010/2011-es tanév DÖNTİ 2011. április 9. 7. évfolyam Versenyzı neve:.. Figyelj arra, hogy ezen kívül még két helyen (a bels ı lapokon erre kijelölt téglalapokban) fel kell írnod

Részletesebben

Mit nevezünk nehézségi erőnek?

Mit nevezünk nehézségi erőnek? Mit nevezünk nehézségi erőnek? Azt az erőt, amelynek hatására a szabadon eső testek g (gravitációs) gyorsulással esnek a vonzó test centruma felé, nevezzük nehézségi erőnek. F neh = m g Mi a súly? Azt

Részletesebben

Eszközismertető Fontos feladat: - a mikroszkóp helyes használatának megismertetése, ill. átismétlése - a digitális mérleg használatának bemutatása

Eszközismertető Fontos feladat: - a mikroszkóp helyes használatának megismertetése, ill. átismétlése - a digitális mérleg használatának bemutatása A kísérlet megnevezése, célkitűzései: A mohanövény teleptestének és szervkezdeményeinek vizsgálata, összehasonlítása A spóratartó és a spórák megfigyelése, metszetkészítés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok:

Részletesebben

FIZIKA SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINT 2014/2015. TANÉV MÁJUS

FIZIKA SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINT 2014/2015. TANÉV MÁJUS Témakörök 1. Egyenes vonalú mozgások leírása és kísérleti vizsgálata 2. Dinamika 3. Tömegvonzás és következményei 4. Forgómozgás dinamikája, forgási egyensúly 5. Mechanikai rezgések és hullámok 6. Szilárd

Részletesebben

Raktározó alapszövet vizsgálata

Raktározó alapszövet vizsgálata A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Raktározó alapszövet funkciójának bemutatása Metszetkészítés Mikroszkóp használat gyakorlása Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: almamag, csírázó burgonya, sárgarépa,

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Rovarok testfelépítésének (házi légy és krumplibogár) vizsgálata mikroszkóppal

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Rovarok testfelépítésének (házi légy és krumplibogár) vizsgálata mikroszkóppal TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Rovarok testfelépítésének (házi légy és krumplibogár) vizsgálata mikroszkóppal A gerinctelen állatok közé tartozik az ízeltlábúak

Részletesebben

Fizika középszintű szóbeli vizsga témakörei és kísérletei

Fizika középszintű szóbeli vizsga témakörei és kísérletei Fizika középszintű szóbeli vizsga témakörei és kísérletei I. Mechanika: 1. A gyorsulás 2. A dinamika alaptörvényei 3. A körmozgás 4. Periodikus mozgások 5. Munka, energia, teljesítmény II. Hőtan: 6. Hőtágulás

Részletesebben

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: A különböző kémhatású talajok eltérő termőképességének megismertetése

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: A különböző kémhatású talajok eltérő termőképességének megismertetése A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: A különböző kémhatású talajok eltérő termőképességének megismertetése Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: homoktalaj, erdőtalaj, desztillált víz, 0,02 m/m %-os

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Tolatóradarhoz Tartalomjegyzék Beépítés és bekötési rajz Vázlatos bekötési ábrák Szenzorok beépítése A kijelző elhelyezése Központi egység telepítése Funkciók Riasztás A rendszer működése

Részletesebben

AN900 C négysugaras infrasorompó Telepítési útmutató 1. A készülék főbb részei

AN900 C négysugaras infrasorompó Telepítési útmutató 1. A készülék főbb részei AN900 C négysugaras infrasorompó Telepítési útmutató 1. A készülék főbb részei 2. Telepítési szempontok Az érzékelő telepítési helyének kiválasztásakor kerülje az alábbi területeket: Ahol különböző tereptárgyak

Részletesebben

programozható benzin/e85 átalakító elektronika

programozható benzin/e85 átalakító elektronika programozható benzin/e85 átalakító elektronika kapcsoló bekötése hôszenzor bekötése kommunikációs port bekötése injektor csatlakozók klimpelése bekötési rajz 2. Elméleti ábra Kapcsoló bekötése A csomaghoz

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens szakképesítés Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes

Részletesebben

A feladatlap 5 6. o. Országos döntı Számkeresztrejtvény

A feladatlap 5 6. o. Országos döntı Számkeresztrejtvény A feladatlap 6. o. Országos döntı.. 8. Számkeresztrejtvény Azonosító: a b c Pontozás: A táblázatba beírt számokra - pont, összesen 7. A megoldásokra feladatonként pont, összesen 8 = 6 pont. Szerezhetı

Részletesebben

VITORLÁS KATAMARÁN WINKLER - Nr. 100759

VITORLÁS KATAMARÁN WINKLER - Nr. 100759 VITORLÁS KATAMARÁN WINKLER - Nr. 100759 Anyaglista: 2 Styrodur lapok 380 x 45 x 30 mm 1 Nyárfafurnérlap 380 x 140 x 6 mm 1 Nyárfafurnérlap 380 x 100 x 10 mm 1 Nyárfafurnérléc 380 x 20 x 10 mm 1 Nyárfafurnérléc

Részletesebben

A denevérek érzékelésének modellezése és mozgásuk szemléltetése grafikonon összeállította: Giliczéné László Kókai Mária lektorálta: Dr.

A denevérek érzékelésének modellezése és mozgásuk szemléltetése grafikonon összeállította: Giliczéné László Kókai Mária lektorálta: Dr. A mérés, megfigyelés elméleti háttere Néhány tény a denevérekről, tudományos szemszögből: A denevérek nem vakok, de az igaz, hogy a legtöbb denevérnek a hallása sokkal jobb a látásánál. A denevérek echolokációt

Részletesebben

Haimer Univerzális 3D-Taster

Haimer Univerzális 3D-Taster HaimerUniverzális3D-Taster (órásésdigitáliskivitel) Az univerzális 3D-s tapintó maró- és szikraforgácsoló gépek nagy pontosságú és sokoldalú mérıeszköze. Segítségével gyorsanéspontosanlehetpozícionálniamarógéporsótvagy

Részletesebben

Laser FLS 90. Használati utasitás

Laser FLS 90. Használati utasitás Laser FLS 90 hu Használati utasitás L SE R R DI TIO N DO NO T ST R E IN TO BE M L SE R CL S S 2 5 1 2 4 3 3 6 7 B1 B2 1 C1 C2 C3 S1 =S2 = 90 C4 S1 90 S2 D1 D2 D3 D4 D5 D6 E1 S=10m 32 10 E2 C L 1 B E3 L

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Síkgeometria

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Síkgeometria MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Síkgeometria 1) Döntse el, hogy a következő állítások közül melyik igaz és melyik hamis! a) A háromszög köré írható kör középpontja mindig valamelyik súlyvonalra

Részletesebben

Hardver üzembe helyezési útmutató

Hardver üzembe helyezési útmutató Kicsomagolás lépés 1 Távolítsa el az összes védő elemet. A kézikönyvben található képek egy hasonló modellre vonatkoznak. Bár az ábrák eltérhetnek az aktuális modelltől, a használati módszer megegyezik.

Részletesebben

Mozgáselemzés MEMS alapúgyorsulás mérőadatai alapján

Mozgáselemzés MEMS alapúgyorsulás mérőadatai alapján Mozgáselemzés MEMS alapúgyorsulás mérőadatai alapján Nyers Szabina Konzulens: Tihanyi Attila Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia Kar Feladatok: Végezzen irodalom kutatást, mely tartalmazza

Részletesebben

A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés

A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés 1 Dr. Berke József CSc - 2 Dr. Berkéné Várbíró Beáta okleveles fizikus, főiskolai tanár 1 - Gábor Dénes Főiskola, Budapest 2- Vajda János Gimnázium,

Részletesebben

Az akkumulátor szenzoros vizsgálata összeállította: Gilicze Tamás lektorálta: Dr. Laczkó Gábor

Az akkumulátor szenzoros vizsgálata összeállította: Gilicze Tamás lektorálta: Dr. Laczkó Gábor Előzetes mérési tapasztalat: A mérés a feszültségmérő és azt áramerősség mérő szenzor használatában szerzett jártasságot igényel, továbbá hasznos a hasonló témájú, hagyományos eszközzel végzett kísérlet

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (párban végzik-45 perc) Kalorimetria: A szilárd testek fajhőjének meghatározása

TANULÓI KÍSÉRLET (párban végzik-45 perc) Kalorimetria: A szilárd testek fajhőjének meghatározása TANULÓI KÍSÉRLET (párban végzik-45 perc) Kalorimetria: A szilárd testek fajhőjének meghatározása A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: A kalorimetria (jelentése: hőmennyiségmérés) (http://ttk.pte.hu/fizkem/etangyakpdf/1gyak.pdf)

Részletesebben

Dudás Gabriella Hetényiné Kulcsár Mária Machánné Tatár Rita Sós Mária. sokszínû. 5 gyakorló. kompetenciafejlesztõ munkafüzet. 2.

Dudás Gabriella Hetényiné Kulcsár Mária Machánné Tatár Rita Sós Mária. sokszínû. 5 gyakorló. kompetenciafejlesztõ munkafüzet. 2. Dudás Gabriella Hetényiné Kulcsár Mária Machánné Tatár Rita Sós Mária sokszínû gyakorló kompetenciafejlesztõ munkafüzet. kötet Mozaik Kiadó Szeged, Színesrúd-készlet. Törtek bõvítése és egyszerûsítése

Részletesebben

Telepítési útmutató HCM100 központi vezérlő egység

Telepítési útmutató HCM100 központi vezérlő egység eco Kommen gehen urlaub party Telepítési útmutató HCM100 központi vezérlő egység TARTALOMJEGYZÉK Honeywell Tartalomjegyzék...1 Áttekintés...2 A Hometronic rendszer...2 Telepítési lépések...2 A központi

Részletesebben

Disk Station. DS209j, DS209, DS209+, DS209+II. Gyors telepítési útmutató

Disk Station. DS209j, DS209, DS209+, DS209+II. Gyors telepítési útmutató Disk Station DS209j, DS209, DS209+, DS209+II Gyors telepítési útmutató BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK Kérjük, hogy használat előtt gondosan olvassa el ezeket a biztonsági utasításokat, és a jövőbeli felhasználás

Részletesebben

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás 1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel

Részletesebben

Nyomtatási útmutató. A 250 vagy 550 lapos tálca betöltése. Nyomtatási útmutató. 1 Húzza ki a tálcát. Oldal: 1 / 19

Nyomtatási útmutató. A 250 vagy 550 lapos tálca betöltése. Nyomtatási útmutató. 1 Húzza ki a tálcát. Oldal: 1 / 19 Oldal: 1 / 19 Nyomtatási útmutató A 250 vagy 550 lapos tálca betöltése VIGYÁZAT! SÉRÜLÉSVESZÉLY: A berendezés stabilitásvesztésének elkerülése érdekében minden egyes tálcába különkülön töltse be a papírt.

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ POLYCOM HDX VIDEOKONFERENCIA RENDSZERHEZ

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ POLYCOM HDX VIDEOKONFERENCIA RENDSZERHEZ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ POLYCOM HDX VIDEOKONFERENCIA RENDSZERHEZ - FONTOS TEENDŐK VIDEOKONFERENCIA ELŐTT - A VIDEOKONFERENCIA ÜZEMBE HELYEZÉSE - HÍVÁS KEZDEMÉNYEZÉSE ÉS FOGADÁSA - A KAMERA ÉS A MIKROFON HASZNÁLATA

Részletesebben

Összeszerelési útmutató. Karfás ültetőszék lábtartóval (JAB 0011, 0012, 0013, 0014)

Összeszerelési útmutató. Karfás ültetőszék lábtartóval (JAB 0011, 0012, 0013, 0014) Összeszerelési útmutató Karfás ültetőszék lábtartóval (JAB 0011, 0012, 0013, 0014) 1 Köszönjük, hogy termékünket választotta! Termékeink egyedi kézi gyártásúak, ezért a szokásosnál nagyobb ügyességet igényel

Részletesebben

Mágneses mező jellemzése

Mágneses mező jellemzése pólusok dipólus mező mező jellemzése vonalak pólusok dipólus mező kölcsönhatás A mágnesek egymásra és a vastárgyakra erőhatást fejtenek ki. vonalak vonzó és taszító erő pólusok dipólus mező pólusok északi

Részletesebben

Feladatgyűjtemény matematikából

Feladatgyűjtemény matematikából Feladatgyűjtemény matematikából 1. Pótold a számok között a hiányzó jelet: 123: 6 a 45:9.10 2. Melyik az a kifejezés, amelyik 2c-7 tel nagyobb, mint a 3c+7 kifejezés? 3. Határozd meg azt a legnagyobb természetes

Részletesebben

Növényi indikátorok használata kémhatás vizsgálatakor

Növényi indikátorok használata kémhatás vizsgálatakor Jelző oldatok (ok) növényi alapanyagokból Növényi ok használata kémhatás vizsgálatakor A gyakorlat célkitűzése: A közvetlen környezetünkben előforduló vizes oldatok jellegének felfedezése. Szükséges fogalmak:

Részletesebben

Rugalmas állandók mérése (2-es számú mérés) mérési jegyzõkönyv

Rugalmas állandók mérése (2-es számú mérés) mérési jegyzõkönyv (-es számú mérés) mérési jegyzõkönyv Készítette:,... Beadás ideje:.. 9. /9 A mérés leírása: A mérés során különbözõ alakú és anyagú rudak Young-moduluszát, valamint egy torziós szál torziómoduluszát akarjuk

Részletesebben

i.spada H 932 Felhasználói Kézikönyv

i.spada H 932 Felhasználói Kézikönyv i.spada H 932 Felhasználói Kézikönyv Fontos biztonsági tanácsok, óvintézkedések Az edzőkerékpárt a maximális biztonság jegyében terveztük és készítettük el. Ettől függetlenül bizonyos biztonsági óvintézkedéseket

Részletesebben

1. Súlymérés. Eszközjegyzék: Mikola-cső mm beosztással digitális mérleg ékek A/4 lapok ismeretlen súlyú test (kő) Mikola-cső.

1. Súlymérés. Eszközjegyzék: Mikola-cső mm beosztással digitális mérleg ékek A/4 lapok ismeretlen súlyú test (kő) Mikola-cső. 1. Súlymérés Mikola-cső mm beosztással digitális mérleg ékek A/4 lapok ismeretlen súlyú test (kő) Mikola-cső ék digitális mérleg ismeretlen súlyú test (kő) A4-es papírlapok 2. A rugóra függesztett test

Részletesebben

EÖTVÖS LABOR EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM TATA FELADATLAPOK FIZIKA. 11. évfolyam. Gálik András. A Tatai Eötvös József Gimnázium Öveges Programja

EÖTVÖS LABOR EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM TATA FELADATLAPOK FIZIKA. 11. évfolyam. Gálik András. A Tatai Eötvös József Gimnázium Öveges Programja FELADATLAPOK FIZIKA 11. évfolyam Gálik András ajánlott korosztály: 11. évfolyam 1. REZGÉSIDŐ MÉRÉSE fizika-11-01 1/3! BALESETVÉDELEM, BETARTANDÓ SZABÁLYOK, AJÁNLÁSOK A mérés során használt eszközökkel

Részletesebben

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra,

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra, Word V. Tabulátorok A tabulátorok (tabulátorhely: A vízszintes vonalzó azon pontja, amely meghatározza a szövegbehúzást, illetve a szövegoszlop kezdetét.), segítségével a szöveget balra, jobbra, középre,

Részletesebben

GOLDEN MEDIA GM 50-120

GOLDEN MEDIA GM 50-120 GOLDEN MEDIA GM 50-120 1. 2. Ellenőrizze, hogy az antennatartó csőcsonk 0 - on áll-e, amennyiben nem úgy manuálisan állítsa oda a csőcsonk mozgató gombok segítségével. 3. A beállítás előtt bizonyosodjon

Részletesebben

Adatelemzés az R-ben. 2014. április 25.

Adatelemzés az R-ben. 2014. április 25. Adatelemzés az R-ben 2014. április 25. Kísérleti adatok elemzése Kísérlet célja: valamilyen álĺıtás vagy megfigyelés empirikus és szisztematikus tesztelése. Pl. a nők többet beszélnek, mint a férfiak,

Részletesebben

Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete

Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete Mérés célja: 1909-ben ezt a mérést Robert Millikan végezte el először. Mérése során meg tudta határozni az elemi részecskék töltését. Ezért a felfedezéséért Nobel-díjat

Részletesebben

VÁSÁRLÓI KÉZIKÖNYV. FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK A termék összeszerelése előtt olvassa át az útmutatót és pontosan tartsa be az utasításokat.

VÁSÁRLÓI KÉZIKÖNYV. FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK A termék összeszerelése előtt olvassa át az útmutatót és pontosan tartsa be az utasításokat. VÁSÁRLÓI KÉZIKÖNYV FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK A termék összeszerelése előtt olvassa át az útmutatót és pontosan tartsa be az utasításokat. FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK Ez a létra külön az ilyen magas

Részletesebben

Beállítási útmutató Mirra székhez

Beállítási útmutató Mirra székhez Beállítási útmutató Mirra székhez L Az itt látható útmutató tartalmazza az összes lehetséges beállítást. A beállítások felszereltségtől és modelltől függően változhatnak. A Mirra szék beállítási útmutató

Részletesebben

2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE

2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE 2.9.1 Tabletták és kapszulák szétesése Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:20901 2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE A szétesésvizsgálattal azt határozzuk meg, hogy az alábbiakban leírt kísérleti körülmények

Részletesebben

Versenyző kódja: 38 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny.

Versenyző kódja: 38 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. 54 523 04-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 523 04 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Mechatronikai

Részletesebben

Forgattyús hajtás modellezése ProEngineer Wildfire 5 szoftverrel (rövid áttekintő jegyzet a Gépszerkezetek számítógépes tervezése tantárgyhoz)

Forgattyús hajtás modellezése ProEngineer Wildfire 5 szoftverrel (rövid áttekintő jegyzet a Gépszerkezetek számítógépes tervezése tantárgyhoz) Széchenyi István Egyetem Mechatronika és Gépszerkezettan Tanszék Forgattyús hajtás modellezése ProEngineer Wildfire 5 szoftverrel (rövid áttekintő jegyzet a Gépszerkezetek számítógépes tervezése tantárgyhoz)

Részletesebben