Bevezető Kedves Olvasó!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bevezető Kedves Olvasó!"

Átírás

1 Bevezető Kedves Olvasó! Egyesületünk, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület hat éve foglalkozik aktívan turizmussal, illetve annak környezeti ártalmaival. Hat eszendő alatt számos negatív példát láttunk arra, hogy miként lehet a turizmus a helyiek ellensége, a természeti értékeket pusztító negatív jelenség társadalmunkban. Éppen ezért, amikor a Herman Ottó Természetvédő Körrel elkezdtük kidolgozni a Túrkevei Tájrehabilitációs Térségfejlesztési Programot (egy helyi komplex, fenntartható helyi közösség létrehozását célzó fejlesztési tervet), akkor kiemelt célkitűzésünkké tettük, hogy helyi szinten minden erőnkkel a bölcs turizmusfejlesztést szolgáljuk, és helyes, példaértékű, fenntartható idegenforgalmat valósítsunk mg. Ennek a törekvésnek kapcsán fő szempont volt az, hogy minél inkább a helyi erőforrásokat használó, minél inkább természetkímélő, minél inkább a természet, a táj ökológiai rehabilitációs képességét nem veszélyeztető idegenforgalmat építsünk, minél inkább a helyi lakosok bevonásával. Így amikor a Fekete István Oktatóközpont szolgáltatási terveit kidolgoztuk, eleve nagy hangsúlyt kívántunk fektetni a helyi vállalkozókkal való partnerségre. Azt szerettük volna, hogy ne versenytársai, hanem természetes együttműködő partnerei legyünk egymásnak itt helyben. Arra kérjük tehát Önöket, hogy amikor a kezükben tartott kiadványban bemutatott lehetőségektől kedvet kapva Túrkevére látogatnak, barátkozzanak meg a tájunkkal, az itt élő emberekkel. Igyekezzenek a helyi tulajdonú boltokban vásárolni, igyekezzenek minél inkább helyi ételeket fogyasztani, a helyi szokásokat tiszteletben tartva alkalmazkodni a tájunkhoz, amelynek természeti értékei nem csupán a Natura 2000 európai uniós védettségét, hanem a Körös Maros-Nemzeti Park oltalmát is élvezik. Páratlan természeti értékekkel várjuk hát Önöket itt Túrkevén, a Nagykunság és a Nagy-Sárrét peremén, a Kiskunság és a Hortobágy szorításában. Látogassanak el hozzánk! Sallai R. Benedek 1

2 2 Városunk bemutatkozik Városunk bemutatkozik Túrkeve több mint hétszáz éves történelme során számos hányattatásnak és felemelkedésnek volt helyszíne. A török pusztítások, a futás ideje, majd a környékbeli elpusztult településekből való visszatelepülés tette egykoron a táj meghatározó városává. Volt kihalt falvacska, volt tizenhatezres mezőváros, redemptus nagykun település, majd emlékezetesen az első termelőszövetkezeti város. A Berettyó egykori árvizeinek köszönhető végtelen mocsárvilág, és az árvízmentes hátakon kialakult puszták sokasága alakította ki a két meghatározó foglalkozást: a pásztorkodást és pákászkodást. A pákászkodás a gyűjtögető életforma utolsó megjelenése volt Európában, ami fennmaradt egészen az 1800-as évek végéig, amikor vérét vették a rétnek, azaz elvégezték az azóta is meghatározó jelentőségű tájátalakítást, a folyóvíz-szabályozásokat. Számos nemzetközi és országos híresség között innen származnak a Korda fivérek, a Finta testvérek, és itt gyerekeskedett Balogh János akadémikus is. Ma egy fejlődésben megrekedt kisváros az Európai Unió perifériáján, amelynek kiutat az összefogáson alapuló együttműködés jelenthet. Ennek városi megvalósítására végre megtörténtek az első lépések, és jelen kiadvány is ebben a szellemben készült.

3 Természeti környezet Természeti környezet 3 Túrkeve, Kisújszállás, Karcag határában három táj találkozik, a Nagykunság, a Nagy-Sárrét és a Hortobágy. A sajátos vidék az egykori kiterjedt mocsárvilág lecsapolásával kezdődően alakult emberkéz által formált tájjá. A Tisza folyó hullámterében megmaradt ligeterdők, a holtágak, a Hortobágy- Berettyó folyó ősi, szabályozatlan medre, a kiterjedt szikes puszták számos ritka természeti értéknek nyújtanak otthont. A túzok, Európa legnagyobb termetű röpképes madara ezen háborítatlan pusztákat lakja, az ugartyúk a szikes puszták ritka fészkelője. A pompás tollazatú szalakóta a füves élőhelyek szélein húzódó fasorokba rakja fészkét. A vízpartokon a virágkáka és sárga nőszirom virágpompája, a holtágakon a fehér tündérrózsa és vízitök színes kavalkádja nyűgözi le a látogatót. A mesterséges, emberkéz által létrehozott élőhelyek, mint az arborétumok, halastavak szintén gazdag, meglehetősen sokszínű élővilággal rendelkeznek. Térségünk varázslatos és egyedülálló természeti jelensége a nyári tiszavirágzás, melyet a Tisza folyó páratlan szépségű partján, ritkán a Hortobágy-Berettyó folyó néhány szakaszán is megcsodálhatunk.

4 4 Túrkevei gyógy- és élményfürdő Túrkevei gyógy- és élményfürdő A város kiemelkedő kincse a gyógyvíz és az arra épült gyógyfürdő, ahol korszerű körülmények között folyik a gyógyászati szolgáltatás. A gyógyvíz kiválóan alkalmas idült reumatikus, ízületi, bőr- és nőgyógyászati betegségek gyógyítására, műtétek utáni rehabilitációra egyaránt. A gyógyászati épületben található ülőpados gyógyvizes és a szabadtéri gyógyvizes pezsgőmedence biztosítja az év 365 napjában a gyógyulást. A strandon úszó-, strand-, gyermekmedence, és dögönyözős, csúszdás, pezsgőfürdős élménymedence, valamint vízi foci, minigolf és teniszpálya található. Cím: 5420, Túrkeve, Kuthen király u.11. Nyitva tartás: egész évben Telefon (pénztár): 56/ Telefon/fax (iroda): 56/

5 Gyógyvíz összetétel (mg/l): Nátrium 1,166 Hidrogén- karbonát 2,648 Kálium 13,6 Klorid 172 Ammónium 17,4 Szulfát 35 Kalcium 4,4 Szulfid 4,6 Magnézium 6,0 Wellness szolgáltatások: frissítő masszázs talpmasszázs illóolajos relaxáló arc- és dekoltázsmasszázs cellulitisz kezelés paprikakrémes kivonattal gyógynövénykivonatos frissítő masszázs vitálmasszázs pedikűr manikűr aerobik aqua fitness BEMER közérzetjavító kezelés Bioptron lámpás kezelés szauna ingyenes internet hozzáférés 5

6 6 Dodó pizzéria és ételbár Dodó pizzéria és ételbár A Dodó pizzéria a városközpontban található, könnyen megközelíthető, modern, igényes ételbár és söröző. A férőhelyek száma az ételbár részen 26 fő, a söröző részen 45 fő. A söröző bárpulttal fölszerelt. Melegkonyha, pizza, hamburger, hot-dog, frissensültek, desszertek, friss sütemények, nyáron fagylaltok nagy választékban kaphatók. Hétköznap előre készített olcsó menüt is kínálnak. Az ételek házhoz szállítását is vállalják hétfőtől vasárnapig 12 órától este óráig. A rendeléseket 11 órától este fél 10-ig, illetve fél 11-ig lehet leadni. Külső, nyitott, asztalokkal ellátott teraszrész is tartozik az épülethez. Zárt körű rendezvények megtartására is van lehetőség. A vendégek számára Cím: 5420, Túrkeve, Kálvin utca 5. Telefonszám: 56/ Nyitva tartás: Hétfőtől csütörtökig és vasárnap órától óráig, Péntek, szombat: óráig az épület mögött parkoló található. Rendelést leadni, érdeklődni a megadott telefonszámon lehet. Szolid árakkal, barátságos kiszolgálással várja vendégeit a pizzéria!

7 Nánási-lak vendégszállás Nánási-lak vendégszállás A Nánási-lak Túrkeve egyik csendes utcájában található, kellemes, családias hangulatú, három csillagos szálláslehetőség azoknak, akik nyugodt környezetben vágynak kikapcsolódni. A városközpont 10 percnyi sétával megközelíthető. A szállásadó meleg fogadtatással (pálinka, gyümölcskosár, sütemény ) üdvözöl minden idelátogató vendéget. A szálláshely egy családi kertes ház, zárt udvarral, ahol parkolásra is van lehetőség. A lakásban található két szoba négy ággyal, gyermekek részére variálható fekhelyekkel, felszerelt szoba, amelyek külön zárhatóak. A főzőfülke, az étkezőhelyiség, a nappali és a mosdó közös. A konyha teljes felszereltséggel áll a vendégek rendelkezésére (gázsütő, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, teafőző, edények). A lakásban tévékészülék is található. Cím: 5420, Túrkeve, Tóth Ferenc utca 17. Kapcsolattartó személy: Nánási Lajos Telefonszám: 56/ Mobil: 30/ Nyitva tartás: Egész évben Árakról a fenti telefonszámon lehet érdeklődni. A vendéglátó igény szerint bográcsban főzést, nyársalást, grillezést is vállal, és természetesen ezeket az eszözöket is a vendégek rendelkezésére bocsátja. Az udvaron a gyermekek biztonságos szórakoztatását szolgálja a homokos talajú fajátszótér. Előzetes bejelentkezés telefonon vagy személyesen a nap bármely szakában, a hét minden napján. 7

8 8 Hollósi-tanya és lovasudvar Hollósi-tanya és lovasudvar A Hollósi-tanya kellemes környezetben, a városhoz közeli erdőben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyókat tavasztól őszig. A programokról: A tanya területén szabadidős lovagoltatás igény szerint futószáron, nyeregben. Városnézéssel egybekötött sétakocsikázás, hintózás, pusztai kirándulás. A lovas udvarhoz 1 hektár füves játszótér tartozik, ahol sütésre, grillezésre, bográcsolásra sportolásra van lehetőség (felhasogatott fa is rendelkezésre áll). A városi focipálya 200 méterre található a területtől, ahová át lehet menni futballozni. A tanyán sokféle állat található: ló, póniló, kecske, szamár, juh, ezeket etetni és simogatni is lehet. Szálláslehetőségek: Az udvarban található 2 db külön zuhanyzóval, vécével felszerelt 5 személyes szoba, 3 db külön zuhanyzóval, vécével felszerelt 2 személyes szoba, 5 db 4 személyes faház közös mosdóval. Cím: 5420, Túrkeve, Tanya 139. Kapcsolattartó neve: Hollósi Imréné, Túrkeve, Kisújszállási út 52. Telefon: 56/ , Mobil: 20/ Nyitva tartás: április 15-től, szeptember 15-ig Árakról érdeklődni a fenti telefonszámon. A közös használatú konyha teljes felszereléssel (mikrohullámú sütő, hűtősekrény, gáztűzhely, mosogató, edények áll a vendégek rendelkezésére. Közös televízióval, telefonnal fölszerelt társalgó is van, kis büfével. Az udvarban sátorozni és lakókocsival megszállni is lehet. A vendégek a zárt udvaron parkolhatnak. Igény szerint rendezvény szervezhető. Táboron belüli étkezés megoldható a tanyához tartozó étkezőben, az ételt rendelésre kiszállítják. Gyermekfelügyelet is kérhető. A fenti telefonszámon lehet érdeklődni, bejelentkezni.

9 Hellas falatozó Hellas falatozó A Hellas falatozó a túrkevei strandfürdő területén található, de kívülről, a Kis-Berettyó felől is nyílik egy bejárata. Az ülőhelyek száma negyven, nyáron a külső nyitott terasszal együtt ennél több. A kivetítővel is ellátott sörsátor és grillterasz rendezvények lebonyolítására is alkalmas. Kétféle menüből lehet választani, 450 forintos egységáron, ingyenes házhoz szállítással. Kiszállítást nagy tételben akár rendezvényekre is vállalnak. Csoportoknak kedvezményt biztosítanak. Szolid árak, melegkonyha frissensültekkel, pizzákkal, hamburgerekkel, desszertekkel. Barátságos környezet a strand közvetlen közelében. Padlófűtéssel ellátott, a téli strandolókra is gondolva. A helyiségben található csocsóasztal, zenegép és karaokéfelszerelés is a szórakozni vágyóknak. A rendelésfelvétel a megadott telefonszámon a nyitva tartás teljes ideje alatt működik. Cím: 5420, Túrkeve, Kuthen király u. 11. Telefonszám: 20/ Kapcsolattartó személy: S. Nagy Róbert Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig, óráig, egész évben 9

10 10 Termál kemping Termál kemping Szolgáltatásaink: füves, árnyas terület 15 db faház, 2 ágyas vagy 4 ágyas szobákkal, közös konyha-, zuhanyzóés vécéhasználattal sövénnyel elválasztott beálló helyek, közvetlen átjárással a fürdő mellett háziállat behozható a szállásdíj tartalmazza a fürdőbelépőt (díjmentes internet és szauna használat) üdülésicsekk-elfogadó hely étkeztetés a strandfürdő területén található vendéglátó helyek közreműködésével igény szerint megoldható háziállat behozható lakókocsi, sátorhely rendelkezésre áll Cím: 5420, Túrkeve, Kuthen király u. 11. Nyitva tartás: április 1- október 31-ig Elérhetőség: április 1 - október 31-ig Telefon: 56/ Telefon (november 1-től - március 31-ig): 56/

11 Thermalia apartman Thermalia apartman Szolgáltatásaink: 2 hektár füves, árnyas parkosított terület a fürdő közvetlen szomszédságában 10 db 60 m²-es összkomfortos kőház (főzőkonyha teljes felszereltséggel, nappali, fürdőszoba) üdülésicsekk-elfogadó hely a lakásokban 2 hálószoba található, helyiségenként 2-2 ággyal, 2 db pótággyal a szállásdíj tartalmazza a fürdőbelépőt díjmentes internet-hozzáférés díjmentes szaunahasználat étkeztetés a strandfürdő területén található vendéglátó egységekben igény szerint megoldható háziállat behozható fedett közösségi helyiség az apartman területén zárt udvar, gépkocsiparkolás grillező, bográcshely Cím: 5420, Túrkeve, Kuthen király u. 11. Nyitva tartás: egész évben Elérhetőség (április 1- október 31-ig): 56/ , (november 1-től - március 31-ig) 56/ Telefon/fax (iroda): ULR: 11

12 12 Keve étterem Keve étterem A Keve étterem a város központjában, könnyen megközelíthető helyen található, éttermi és italbolti résszel. Az éttermi részhez padokkal felszerelt kis kerthelyiség is tartozik. A tájjellegnek megfelelő meleg ételekből lehet válogatni. Menürendszer a hétvégén is működik, házhoz szállítással. Bármilyen jellegű rendezvény (családi események, egyesületi összejövetelek stb.) precíz megszervezését vállalják már 5 főtől. Lakodalmak lebonyolításában, vőfély, élőzene és egyéb szolgáltatások megszervezésében segítséget nyújtanak. Az étterem 130 személy befogadására alkalmas, igény szerint a személyzetet is biztosítják a rendezvény idejére. A terem bérlése ingyenes, csak a fogyasztást kell fizetni. Az udvarban és az étterem előtt parkoló, a bejárattal szemben 200 férőhelyes ruhatár található. Cím: 5420, Túrkeve, Kossuth Lajos út 18. Kapcsolattartó személy: Kalmár Lajos, Simonné Dávid Ibolya Telefonszám: 56/ Nyitva tartás: Hétfőtől vasárnapig Étterem: ig Italbolt: ig Udvarias kiszolgálással, szolid árakkal várja kedves vendégeit a Keve étterem. Helyfoglalás, érdeklődés a fenti telefonszámon.

13 GT Mama vendégház GT Mama vendégház Csendes környezeteben egész évben várja vendégeit GT Mama vendégháza. A vendégház a városközponttól negyedórányi sétával megközelíthető. A háromszobás komfortos kertesház konyhával és étkezővel, tévével felszerelt. Az egyik szobában 2 heverő és 1 franciaágy található, a másik szobában 4 heverő van. A harmadik szoba 3 heverővel rendelkezik. Ezeket lehet használatba venni, kinek-kinek igénye szerint. A házhoz tartozó kert szőlőlugassal befuttatott, bográcsolásra, nyársalásra a kertben van lehetőség. Parkolás megoldható a zárt udvarban. Ha van rá igény, a vendéglátó hintóztatást, lovagoltatást szervez a vendégek számára. Érdeklődni, illetve előzetesen bejelentkezni a megadott telefonszámon lehet. Cím: 5420, Túrkeve, Kisfegyverneki utca 2/a. Kapcsolattartó személy: Laskai Imréné (Esztike) Mobil szám: 20/ Nyitva tartás: egész évben Árak: Fűtési szezonon kívül: 2500 Ft/ fő/ éj, illetve egyéni és csoportos kedvezményekről érdeklődni a szállásadónál. 13

14 14 Nótás vendéglő Nótás vendéglő A Nótás vendéglő a városközponthoz közel helyezkedik el. A vendéglőben étterem és különálló büférész van, mindkét helyen kis bárpulttal. Ezekhez közös kerthelyiség tartozik, jó időben az árnyas kerthelyiségben lehet fogyasztani az ételt, italt. Előzetes bejelentkezés, illetve zárkörű rendezvények szervezése a megadott telefonszámon lehetséges vagy munkaidő alatt személyesen. Az éttermi rész 100 férőhelyes, a büférész 80 fő befogadására alkalmas. Ezen a részen zenegép és biliárdasztal várja a szórakozni vágyókat. Igény szerint a hétvégi nyitva tartás változhat, és akár reggelikészítést is vállalnak. Helyi ételspecialitásokkal, tájjellegű, házias ízekkel, barátságos környezetben várja a vendégeket az étterem. Emellett az étlapon pizzakülönlegességek, hidegtálak, a gyors és az egészséges életmód híveinek a reformkonyha ételei is megtalálhatóak. Rendezvények megszervezését is vállalják. A vendéglőhöz tartozik egy nagy szilárd burkolatú parkoló, ahol sátorban családi ünnepélyeket, lakodalmat lehet szervezni. A bérelhető sátor beszerzésében segítséget nyújtanak. Menüétkeztetést, házhoz szállítást vállalnak, gyrosmegrendelést felvesznek. Csoportoknak kedvezményt biztosítanak. Cím: 5420, Túrkeve, Kenyérmezei u. 31. Telefonszám: 56/ Nyitva tartás: hétfőtől- vasárnapig óráig Rendelésfelvétel: minden nap 8-21-ig Zártkörű rendezvények megtartására, külső rendezvényekre való kitelepülésre is van lehetőség. Igényes környezet, udvarias kiszolgálás, szolid árak várják az idelátogató vendégeket.

15 Fekete István Oktatóközpont (Városkert) Fekete István Oktatóközpont (Városkert) 15 Közel tízévnyi vágyakozás és kuporgatás, pályázatírás után 2004-ben épülhetett fel a Fekete István Oktatóközpont a városközponttól távol, a Városkerti Véderdőben. Ehhez némi szerencsével sikerült hozzávásárolni a régi városkert néven ismert ingatlan jó részét, és így jöhetett létre a hat hektáros erdő közepén a ma ismert oktatóközpont. Ez nem csupán csupán három civil szervezetnek ad otthont, de immár alapvető jelentőséggel bír a város konferenciaturizmusának kialakításában, az ökoturizmusban, a táborszolgáltatásban, a helyi lovas élet fejlesztésében is. A Túrkevét és a tájat valóban megismerni szándékozók számára megkerülhetetlen az oktatóközpont felkeresése. Az idelátogató itt bővebb tájékoztatást kaphat városunk múltjáról, természeti értékeiről, és számos szolgáltatásból válogathat ízlésének és érdeklődésének megfelelően. Az Ecsegi úti bejárót táblák jelölik, az erdőt, benne az állattartó épületeket és az oktatóközpontot egy nagy udvaron keresztül lehet megközelíteni - ez ne riasszon el senkit! Az érkezőt fogadó épületben fazekasműhely működik. Lovaskocsis túrára vagy túralovaglásra is lehet jelentkezni. Beljebb, a fák árnyékában található az oktatóközpont épülete. Cím: 5420, Túrkeve, Ecsegi u. 22/a. Telefonszám: 56/ Nyitva tartás: hétfőtől vasárnapig óráig URL: Szolgáltatás: ifjúsági szállás, ökoturisztikai szakvezetés, madártani szakvezetés, lovaglás, lovaglásoktatás, lovaskocsis kirándulások, erdei iskola, táborok szervezése, konferenciahelyszín teljes technikai kiépítéssel, vízitúrák

16 16 Fekete István Oktatóközpont szolgáltatásai Vízitúra-lehetőség, horgászturizmus A vízitúrát kedvelők számára ideális lehetőséget kínál egy kirándulás a Hortobágy-Berettyón. A Hortobágy-Berettyó főcsatorna tulajdonképpen a Hortobágy folyónak az Ágota-halomtól délre eső, a torkolatig terjedő alsó szakasza. Helyén a vízszabályozási munkálatok megkezdése előtt még a Berettyó folyt, ekkor a Hortobágy folyó csupán jobb oldali mellékfolyójának számított, de az eredeti vízfolyás múlt század végi elterelése óta a régi Berettyó-meder már csupán az egykori mellékfolyó vizét szállítja a Hármas-Körösbe. Az eredeti meder kanyargósabb volt a mainál, de a szabályozási munkálatok során számos helyen kiigazították, és ennek következtében jobbára csatorna jellegűvé vált. Különösképpen érvényes ez a megállapítás a torkolathoz közeli alsó szakaszra, melyet árvízkapuk védenek a Hármas-Körös árhullámainak visszaduzzasztó hatásától. Az Ágota-halom és Bucsa közötti szakasz viszonylag egyenes lefutású, erősen csatorna jellegű. Bucsa és a túrkevei Ballai híd közötti szakasza megőrizte ősi formáját. Kanyarokban rendkívül gazdag, vízinövényekkel benőtt lapos partok szegélyezik, melyeket nem követ az árvízvédelmi töltések vonala. A Ballai hidat elhagyva is találkozunk még kanyarokkal, de egyre ritkábban, és egyre több hosszabb-rövidebb egyenes lefutású, csatorna jellegű szakasszal találkozhatunk a mezőtúri közúti hídig. Innen a töltések között összeszorítva a torkolatig szinte teljesen egyenes lefutású a folyó, majd a Hármas-Körösbe torkollása előtt kettéágazik. Kenutúrát szervezni elsősorban az ecsegfalvi közúti híd és a túrkevei Ballai híd közötti 26 km hosszú szakaszra érdemes, ez tartogatja a legtöbb látnivalót a természetet kedvelők számára. A terület előnye, hogy szabadon látogatható.

17 17 Akik belső égésű motorral felszerelt csónakkal szeretnének közlekedni, annak a Körös-Maros Nemzeti Park előírását figyelembe kell venniük, miszerint 125 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú csónakmotort tilos használni. A Nagy-Sárrét egykori mesés vízivilágának pusztulását okozó, a 19. század második felétől kezdett árvízmentesítési munkálatok ezt a szakaszt megkímélték a kanyarátvágásoktól, és az árvízvédelmi töltések sem követik szigorúan a folyó vonalát. Ennek következtében megmaradtak a folyókanyarulatok által közrezárt füves területek itteni elnevezés szerint zugok melyeket kaszálóként és legelőként hasznosítanak. A Hortobágy-Berettyón általában két árhullám szokott kialakulni a külföldi vízgyűjtő területen történő olvadásoknak köszönhetően, ezek általában április végére és június közepére esnek. Ilyenkor különösen szép a Berettyó, hiszen a kenuval nem csak a mederben közlekedhetünk, hanem kilátogathatunk a sekély vizű, elöntött területekre, a kubikgödörrendszerekbe is. A víz legnagyobb mélysége többnyire 3 és 5 méter között változik, a maximális vízjáték meghaladja a 2 métert. A vízmozgás eltekintve a szűk keresztmetszetű szakaszoktól és az áradásoktól meglehetősen lassú, ezért helyenként, különösen a torkolat közelében, jelentős mértékű a meder feltöltődése. A természetes partok többnyire lankásak. Az ilyen szakaszok sekély vizében kisebb-nagyobb foltokat alkot a nád és a gyékény, keveredve a lebegő és gyökerező hínárnövényzettel. A meredekebb partokat általában egy keskeny nádcsík szegélyezi, de egyes szakaszokon bokorfüzesek, illetve hullámtéri fűz-nyár ligeterdők fái kísérik a folyót. Tavaszi kirándulás esetén a madárvonulás idején szinte bármilyen madárfajjal találkozhatunk, nyártól kezdve pedig a folyó mentén halászgató gémfélék: szürke és vörös gémek, bakcsók, kis és nagy kócsagok jelentik a madárfauna fő látványosságait. A Hortobágy-Berettyó a környékbeli horgászok kedvenc vize, azonban a sikeres halfogáshoz némi helyismeret ajánlott. Nehezíti az eredményes horgászatot, hogy az utóbbi évtizedben rendkívüli módon burjánzásnak indult partmenti vízinövényzet miatt egyre kevesebb helyen lehet megközelíteni a partot. A vízparti vegetáció megbontását a nemzeti park szigorúan bünteti. Egyes helyeken bosszúságot okozhat a mederben sodródó hínárnövények nagy tömege, melyek a felszínen nem látszódnak, de a horgászzsinórba rendszeresen és gyakran beleakadnak. Ezért aztán a legjobb módszer a hosszú bottal történő úsztatás, esetleg a könnyű fenekező készség, feederbotok használata. A csónakos horgászok előnyben vannak a parti sporttársakkal szemben. A Hortobágy-Berettyó halfaunája változatos, kb. 40 halfajnak ad otthont. A leggyakoribb fehér halak a karikakeszeg és a bodorka, valamint a kiöntésekben, mederszélek lassabb vizeiben az ezüstkárász. Azért az is jó eséllyel horgászhat, aki nemes halat szeretne fogni, ugyanis a Körösökből tavasz elején megindulnak fölfelé a nyurgapontyok, melyeknek tradicionális szaporodóhelyei itt találhatóak. A fölvonuló halállomány jó része aztán az őszi vízleeresztésig itt is tartózkodik. Harcsából rengeteg van a folyóban, azonban nagy részük nem éri el a legkisebb kifogható méretet, az 50 cm hosszúságot. A sekély szélvizek jellemző ragadozó hala a csuka, a meder mélyebb részein pedig nem számít ritkának a süllő. Fontos tudnivaló, hogy a nemzeti park illetékességi területéhez tartozó szakaszokon természetvédelmi okokból egész évben tilos kifogni a gardát, a széles kárászt és a compót. A terület halászati hasznosítója a gyomaendrődi Körös Halász Szövetkezet, területi engedély náluk váltható.

18 18 Fekete István Oktatóközpont szolgáltatásai Erdei iskola szolgáltatás Túrkevén Erdei iskolai szolgáltatásunk 2004 szeptemberétől indult be. Változatos programmal, programcsomagokkal és választható modulokkal várjuk az iskolák jelentkezését. Három teljes, egyhetes erdei iskolai programcsomagunk van, melyet folyamatosan, évrőlévre bővítünk szolgáltatásokkal, programlehetőségekkel. Választható moduljaink minősített szolgáltatások közé tartoznak, illetve új modulok tartását is vállaljuk igénytől függően. A kész erdei iskolai programmal rendelkezők számára helyet biztosítunk a programmegvalósításhoz és a szálláshoz, ezek mellé még 45 perces, vagy akár fél és egynapos programot is lehet igényelni. Programjaink főként a vizes élőhelyek megismerésére, a pusztai életközösségek megfigyelésére terjednek ki. A Hortobágy-Berettyó folyón vizes életközösségekkel találkozhatunk, az ártéri erdőt figyelhetjük meg, vízvizsgálatot végzünk, igény szerint kenuzást és csónakázást is szervezünk a vízi életmód megismerésére. A pusztai életközösségek megismerésére a közeli védett és nem védett területet vesszük igénybe. Csejt-puszta, a Körös-Maros Nemzeti Park területe, és a Balai-puszta, Pásztó-puszta területén a pusztai állat és növényfajokat figyelhetjük meg, lovaskocsis és kerékpáros túrákat szervezünk ezekre a területekre, illetve a Malom-zugi halastavakhoz, gyepekhez és a Farkas-zugi gémtelephez. A nemzeti park munkáját a dévaványai túzokrezervátumhoz és az Anna-ligetbe szervezett kirándulások közben figyelhetjük meg. Programkínálatunkba tartozik ezen felül a kultúrtörténeti túra, kézműves foglalkozások, agyagozás, raffiázás, gipszformaöntés, sportolási lehetőségek, lovaglás, természetvédelmi témájú előadások és diavetítések, például halakról, madárvédelemről, fenntartható fejlődésről. Az oktatóközpont mellett működő madármentő állomás és az őshonos háziállatok bemutatása is programelemként használható. Pedagógusok, nemzeti parkos munkatársak, szakemberek várják az iskolai csoportokat. Erdei iskolai szolgáltatásról bővebb információ, megrendelés, egyeztetés: Székely Zsuzsa környezeti nevelő,

19 Fekete István Oktatóközpont szolgáltatásai Természetismereti táborok Túrkevén A túrkevei Fekete István Oktatóközpont 70 főt befogadó, projektorral, diavetítővel, videóval és írásvetítővel felszerelt előadóterme ideális mind az iskolai, mind a felnőttképzések keretén tartott előadások lebonyolítására. A szemléletformálási programunk keretén belül számos programmal várjuk a helyi és vidéki iskolákat. Jeles napokról, mint a Madarak és fák napjáról, a Víz világnapjáról, a Föld világnapjáról, a Környezetvédelem napjáról, a Szemétszedési világnapról játékos vetélkedőkkel, internetes versenyekkel, rajzversenyekkel emlékezünk meg. A helyi és más vidéki, városi iskolákban rendszresen tartunk előadásokat védett halaink, szelektív hulladékgyűjtés, bioélelmiszerek, madárvédelem, nemzeti parkok témákban, akár meghívás alapján is. Pedagógusoknak megújuló energiaforrások, globális környezeti problémák, fenntartható fejlődés témakörében tartunk előadásokat, műhelybeszélgetéseket. Szemléletformálási tevékenységünkhöz szorosan kapcsolódnak ismeretterjesztő kiadványaink, mint a Tájhonos fáink, cserjéink, a Zöldszemmel, a Magyarország halfaunája, a Zöld Híradó újságunk, és számos plakát többek között védett halaink, baglyaink, halastavaink védelmében. Nyári táborok szervezését is magunkra vállaltuk, a bentalvásos természetkutató tábor mellett lovastábort szervezünk éves fiatalok számára. Azoknak a szülőknek, akik nyárra gondban vannak gyermekük elhelyezésével, csikós vagy napközis táborokat szervezünk, ahol a gyerekekre 8-17 óráig vigyázunk, miközben természetismereti programokon, lovagláson, íjászaton, és természetvédelmi túrákon vehetnek részt. Táborokról, szemléletformálási programról bővebb információ, megrendelés: Székely Zsuzsa környezeti nevelő, 19

20 20 Fekete István Oktatóközpont szolgáltatásai Konferenciaturizmus Túrkevén A túrkevei Fekete István Oktatóközpont nyugodt, csendes környezetben, a túrkevei Véderdőben fekszik, előadó- és galériateremmel, felső szintjén irodahelyiségekkel, a város központjától mintegy 10 percre. Mellette található egy ifjúsági szállás, mely 43 fő befogadására alkalmas. A központ 70 főt befogadó, projektorral, diavetítővel, videóval és írásvetítővel felszerelt, korlátlan internet-hozzáféréssel ellátott előadóterme és galériaterme, illetve elkülöníthető felső irodaszintje ideális akár több, párhuzamos szekció és előadás, munkacsoportmegbeszélés és szeminárium tartására. Várjuk azon szervezetek, önkormányzatok, közoktatási intézmények, cégek jelentkezését, akik - esetleg természetvédelmi programmal megfűszerezett - konferenciát, szemináriumot, fórumot vagy bármilyen jellegű rendezvényt szeretnének tartani, nyugodt, kényelmes, mindennel felszerelt és teljes kiszolgálást nyújtó körülmények között. A rendezvények teljes szervezését vállaljuk, akár 100 fő többnapos ellátásával, étkeztetésével és szállásolásával. A rendezvények szervezésénél a vidékünkre jellemző szokásokat vesszük figyelembe, így a tájra jellemző ételeket, bográcsételeket szolgálunk fel, és kérésre szabadidős foglalkozásokat, madarászást, lovaskocsis kirándulást, éjszakai gyógyfürdőzést, közös borozást, bankettet szervezünk. A többnapos rendezvények ideje alatt különböző minőségű szállásokat tudunk biztosítani, az ifjúsági szállástól a panzióig. Bérléssel, időpontokkal kapcsolatos információk és kérdések: Székely Zsuzsa,

21 Fekete István Oktatóközpont szolgáltatásai Madarászturizmus Túrkevén A Nimfea Természetvédelmi Egyesület működési területén madármegfigyelő és természetismereti kirándulásokat szervez a hazai és külföldi érdeklődőknek egyaránt. A kirándulások során lehetőség nyílik olyan madárfajok megfigyelésére amelyek számos nemzetközi egyezménnyel védettek, és hazánkban is fokozott védelmet élveznek. Megyfigyelhető kanalasgém, kis kócsag, fekete gólya, cigányréce, hamvas rétihéja, kék vércse, kerecsensólyom, parlagi sas, réti sas, réti fülesbagoly, székicsér, túzok, ugartyúk, szalakóta és sok más faj, naptári időszaktól függően. A kirándulások csak szakvezetővel vehetőek igénybe, kerékpáros, lovaskocsis, kenus, illetve hoszszabb túrák esetén motorcsónakos és esetleg gépkocsival történő utazással. A túrák alatt a látogató megismerkedhet a célterület természeti- és kultúrtörténeti értékeivel és a főbb tájfejlődési folyamatokkal. A szolgáltatás igénybevételével a Nimfea Természetvédelmi Egyesület élőhely- és fajvédelmi programjait támogatja a látogató. A célterületek elsősorban a Nagykunság, Nagy-Sárrét pusztái, erdei és vizes élőhelyei. Fotósok számára leskunyhós fotózási lehetőség kínálkozik az egyesület leshelyein, elsősorban vizes élőhelyeken, téli időszakban ragadozó madarak számára kialakított etetőhelyen. 21

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kollégiumi szálláslehetőség Cím: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. (volt főiskola kollégiuma) tel: 06-56-551-000 Szobák és árak: Földszint: 2 db 4 fős szoba (külön

Részletesebben

Kérdőív. Adatgyűjtés a táborhely minősítéshez és hazai vízi turizmus fejlesztéséhez

Kérdőív. Adatgyűjtés a táborhely minősítéshez és hazai vízi turizmus fejlesztéséhez Kérdőív Adatgyűjtés a táborhely minősítéshez és hazai vízi turizmus fejlesztéséhez A kérdőív kitöltése maximum 15 percet vesz igénybe, kérem, hogy segítse a munkámat! A VÁLASZOKAT BÁRMILYEN MÓDOD JELÖLHETI,

Részletesebben

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja. Gyógyfürdõ 2013. Köszöntõ Köszöntjük Önt városunk kiemelkedõ turisztikai szerepet játszó fürdõjében abból az alkalomból, hogy egészségét fürdõkezeléseinkkel kívánja javítani. Köszöntjük Önt is, aki szabadsága

Részletesebben

Györköny szálláshelyek

Györköny szálláshelyek Györköny szálláshelyek Gellérthegyi Lak Györköny-Pincefalu központjában helyezkedik el egy új építésű présház, mely külsőségeiben hagyományos présház jellegű, viszont belső kialakítása lehetővé teszi vendégek

Részletesebben

ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE

ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE A várostól 4 km-re, a Vadkerti tó üdülőövezetének központjában a strand főbejáratától 200 m-re található a BUDA-HOLD Kft. által üzemeltetett 3 szintes

Részletesebben

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011.

SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. SZENTESI ÜDÜLŐKÖZPONT ÁRLISTA - 2011. Üdülőházak Utószezon Főszezon Megjegyzés 2 ágyas kőház 7 10 900 Ft 4 ágyas kőház 10 900 Ft 16 700 Ft 2 ágyas faház 4 900 Ft 7 4 ágyas faház 7 900 Ft 12 200 Ft 4 ágyas

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2015. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2015. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján.

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján. II. Számviteli konferencia Helyszín ismertető A Szálloda a Budapest Székesfehérvár vasútvonalon Velence állomástól 150 méterre található. A szálláshely szolgáltatás megrendelése feljogosítja a megrendelőt

Részletesebben

esetén 18.500,-Ft/f /7 éjszaka). 2011. január 06-tól február 27-ig 20.500,-Ft/f /7 éjszaka (négyágyas szobákban 4 személy

esetén 18.500,-Ft/f /7 éjszaka). 2011. január 06-tól február 27-ig 20.500,-Ft/f /7 éjszaka (négyágyas szobákban 4 személy HAJDÚSZOBOSZLÓ FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) A panzióban tíz teljes komforttal rendelkez vendégszoba áll rendelkezésre. A szobák elosztása: 4 db nagyobb alapterület kétágyas, 3 db

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2013. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2012. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

Harkány Termál Kemping Apartmanházak

Harkány Termál Kemping Apartmanházak Harkány Termál Kemping Apartmanházak 7815 Harkány, Bajcsy-zs. Utca 6. A természet teszi a dolgát, ha van róla tudomásunk, ha nincs! A harkányi víz bizonyítottan közel két évszázada meggyógyítja látogatóit!

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet

Részletesebben

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára.

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára. 1/9. oldal FELHÍVÁS A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága természetismereti és kulturális vetélkedőt hirdet Békés megye természeti értékei címmel

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

A Grund játszótér, hostel, bár

A Grund játszótér, hostel, bár A Grund játszótér, hostel, bár A hostel A Játszótér A Bár Fiatal szívű felnőttek által megálmodott menedék 537 nm-en: zöldbe borított, napos kerthelyiség, egy fedett kert, középen az eperfával, tánctér

Részletesebben

Miért érdemes a Manó Vendégházat választani:

Miért érdemes a Manó Vendégházat választani: M a nai V e n d é g h á z P á z m á n d P á z m á n d F e j é r m e g y e ka z e p é n, a V e l e-nh ce eg iy s é g k e l e t i n yaz l v á n y a i a l a t t, a z M 7 ( a u tai p á l y a ) ka z e f e k

Részletesebben

Kedves gyerekek! A kalandpark

Kedves gyerekek! A kalandpark Kedves gyerekek! Szeretném bemutatni nektek a gyulai GELLÉNY birtokot, ahol a kirándulásunk harmadik napját fogjuk tölteni. Ez a birtok, megfelelő helyszín a tökéletes lakodalomhoz, családi eseményekhez,

Részletesebben

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014.

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. Heti óraszám: 1 óra Éves óraszám: 36 óra Készítette: 2013. szeptember 1. ------------------------------------- Dr. Halász Mátyásné Ellenőrizte:.. munkaközösség-vezető

Részletesebben

ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004.

ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004. ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2004. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! A Budapesti Műszaki Főiskola meghirdeti 2004. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket, valamint 1 db lakókocsi igénybevételét.

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Crux-Ker Kereskedelmi Bt. Pályázó címe: 3060 Pásztó, Csohány Kálmán utca 12. Ügyfél-azonosító: 1004811576 Támogatási

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2013 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

Sarti. 4 férőhelyű. 3 férőhelyű

Sarti. 4 férőhelyű. 3 férőhelyű Sarti Napjainkban Sarti a Sithonia-félsziget egyik legkedveltebb települése, ahol a tenger kékje egyesül a kristálytiszta vizű, homokos tengerparttal. Ez a kép teszi feledhetetlenné az itt eltöltött vakációt.

Részletesebben

Nyers ételkészítő Tábor

Nyers ételkészítő Tábor Nyers ételkészítő Tábor Első alkalommal, és reméljük lesz folytatása. megrendezzük a nyers életmód táborunkat. Együtt készítjük el a finomságokat, együtt is fogyasztjuk el, kirándulunk, énekelünk, jókat

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Kedves Vendégeink! Idén nyolc színes túrával várjuk az aktívan kikapcsolódni vágyókat Mórahalmon és környékén. Fedezze fel velünk a Homokhátság

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel.

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel. Üdvözöljük A Hunor Szálloda Budapest egyik legszebb kerületében Óbudán, Békásmegyeren a Duna-parttól 500 m-re található. 140 kétágyas komfortos klimatizált szobával és tíz apartmannal várja egyéni és csoportos

Részletesebben

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6.

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6. Zsuzsanna Vendégház Bakonyjákó Úttörő u.6. A Vendégház a Bakony szívében helyezkedik el. Gondozott környezetben, kényelmes, tágas ízlésesen berendezett családi házba várj ák a pihenni vágyó Vendégeket.

Részletesebben

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet!

Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Meseszálló Bőszénfa, Kossuth Lajos utca 28. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Kaposvártól 15 km - re délre, Szigetvár felé haladva

Részletesebben

Egyéni síutak Ausztria

Egyéni síutak Ausztria Gasthof Meyer Egyéni síutak Ausztria Annabergben található, kitűnő elhelyezkedésű, barátságos, kétcsillagos panzió, amely csoportok részére is ideális választás. Sílift: 2 üléses felvonótól 50 méterre.

Részletesebben

FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.)

FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) A panzióban tíz teljes komforttal rendelkező vendégszoba áll rendelkezésre. A szobák elosztása: 4 db nagyobb alapterületű kétágyas, 3 db kisebb alapterületű

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

PÖRBÖLY. egyéb.140.7319

PÖRBÖLY. egyéb.140.7319 PÖRBÖLY 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1111.1208 Ebből szántó 597.8635 gazdasági erdő..362.5254 védett terület 362.5254 ipari hasznosítású..10.0000 terület egyéb.140.7319

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

Bemutatkozó. Exkluzív üdülőlétesítmény. Kérjük, térjen be hozzánk:

Bemutatkozó. Exkluzív üdülőlétesítmény. Kérjük, térjen be hozzánk: Bemutatkozó Exkluzív üdülőlétesítmény Kérjük, térjen be hozzánk: Egy rendkívül figyelemreméltó ajánlat Eladásra kínáljuk: Exkluzív üdülőlétesítmény a Tiszavidéken Ajánlattevő: Magánszemély Objektum: Exkluzív

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség 5 000 17 000 35 000 52 000 58 000 93 000 133 000 240 000 298 000 320

Részletesebben

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka Központi szállodaépület (nyitva: június 15 - augusztus 29.) Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák

Részletesebben

Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010

Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010 Kiskunmajsai gyógyfürdő, élményfürdő és strandfürdő 2010 1. Gyógyfürdő A gyógyfürdő 25 éves múltra tekint vissza. Az 1960-as években meginduló szénhidrogén-bányászat "melléktermékeként" felszínre törő

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése 2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése Szarvas, 2014.05.29 Turcsányi Béla, Nagy Gábor Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Szakmai koncepció A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Többirányú ökológiai természethasznosítás egy vizes élőhelyen. Vidéki turizmus és halgazdálkodás az Aranyponty Zrt. területén

Többirányú ökológiai természethasznosítás egy vizes élőhelyen. Vidéki turizmus és halgazdálkodás az Aranyponty Zrt. területén Többirányú ökológiai természethasznosítás egy vizes élőhelyen Vidéki turizmus és halgazdálkodás az Aranyponty Zrt. területén Teljes vertikumú halászat Rétimajor : halászat Halszaporítás Ivadéknevelés Áruhal-termelés

Részletesebben

2012. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2012. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2012. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK I G A L Hegyi u.1. Önellátó üdülési lehetőség júniustól-szeptemberig A üdülő a gyógyfürdő

Részletesebben

Varázslatos napok Sárváron

Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron. Gyönyörködjön a színes őszi természetben,majd frissüljön fel a sárvári EUROPESPA-MED Minőség Díjas Gyógy és Wellness Fürdőben ahol gyógyvíz,élményelemek,csúszdák

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

2011. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁR

2011. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁR BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2011. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁR Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a főútvonal

Részletesebben

Turisztikai programajánló

Turisztikai programajánló Turisztikai programajánló 2012 Kedves Természetbarát Látogató! A Körös-Maros Nemzeti Park 2012-ben is szeretettel várja látogatóit több új és számos már megszokott, a látogatók számára közkedvelt programmal.

Részletesebben

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA KÖZIGAZGATÁSI SZERVEK MUNKATÁRSAINAK KOMPETENCIAFEJLESZTÉSE ÁROP 2.2.23 Készítette: Szántó Krisztina, Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit

Részletesebben

I. A szervezet alapadatai

I. A szervezet alapadatai TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.

Részletesebben

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának

Részletesebben

Gyomaendrődi Liget Fürdő

Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Történelem A gyógyászati és strand részleg összesen mintegy 2000 m2 területet foglal el, fedett uszodájával és felújított gyógyászati

Részletesebben

Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd

Jó gyakorlatok. Arnold Vendégház Mecseknádasd Jó gyakorlatok Arnold Vendégház Mecseknádasd Készült a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 Vidéki örökség útjai pályázaton belül a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület és a Dél- Dunántúli Falusi Turizmus

Részletesebben

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny MÓR - 2015. március 21. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Kedves Csoportvezetők!

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny MÓR - 2015. március 21. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Kedves Csoportvezetők! SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kedves Csoportvezetők! Az alábbiakban szálláslehetőségeket kínálunk Móron, Bodajkon, Székesfehérváron. A szállásokon tudnak a versenyről, várják a jelentkezéseket. A szállásnál szereplő

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

TÁJHASZNÁLATI MÓDOK VÁLTOZÁSAINAK HATÁSA A VÉDETT MADÁRFAJOK POPULÁCIÓJÁRA TÚRKEVE TÉRSÉGÉBEN

TÁJHASZNÁLATI MÓDOK VÁLTOZÁSAINAK HATÁSA A VÉDETT MADÁRFAJOK POPULÁCIÓJÁRA TÚRKEVE TÉRSÉGÉBEN TÁJHASZNÁLATI MÓDOK VÁLTOZÁSAINAK HATÁSA A VÉDETT MADÁRFAJOK POPULÁCIÓJÁRA TÚRKEVE TÉRSÉGÉBEN Sallai R. Benedek természetvédelmi mérnök jelölt KONZULENS: Dr. Bihari Zoltán egyetemi adjunktus KONZULENS:

Részletesebben

APRÓVAD ÉLŐHELYEK FENNTARTÁSÁNAK TERMÉSZETVÉDELMI VONATKOZÁSAI

APRÓVAD ÉLŐHELYEK FENNTARTÁSÁNAK TERMÉSZETVÉDELMI VONATKOZÁSAI A Fekete István Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpont XI. TERMÉSZETVÉDELMI SZEMINÁRIUMA APRÓVAD ÉLŐHELYEK FENNTARTÁSÁNAK TERMÉSZETVÉDELMI VONATKOZÁSAI (Vadgazdálkodók és természetvédők együttműködési

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK

OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten Óbudán, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus ) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

Hazánk idegenforgalma

Hazánk idegenforgalma Hazánk idegenforgalma (Turizmusunk földrajzi alapjai) 8.évfolyam Választható tantárgy Helyi tanterv Célok és feladatok: A tantárgy célja, hogy megismertesse a tanulókat ezzel az új tudományterülettel.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM

ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM ÓBUDAI EGYETEM EGYETEMI KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten, Óbudán, 2015 nyarán a főszezonban (július augusztus) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM

SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM 1 Péter Pál Panzió Veszprém, Dózsa Gy. út 3. Tel/Fax: 88/328-091 www.peterpal.hu E-mail: info@peterpal.hu SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM Szobák száma:

Részletesebben

Bakonyban. www.abakonyert.hu. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit

Bakonyban. www.abakonyert.hu. Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a. Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit Együttműködés a fenntartható és tartalmas turizmusért a Bakonyban Előadó: Hutvágnerné Kasper Judit A BAKONYÉRT Egyesület Egyesületünk alakult meg 2008-ban 2 megye, 3 kistérség 43 ezer érintett lakosa 4

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

Erdély Ivó völgye. Aktív Relax Panzió-Kulcsosházak

Erdély Ivó völgye. Aktív Relax Panzió-Kulcsosházak Erdély Ivó völgye Aktív Relax Panzió-Kulcsosházak Az Aktív Relax Panzió 2008 tavaszán nyitotta meg kapuit a kikapcsolódni vágyó vendégek számára. A létesítmény hárommargarétás (háromcsillagosnak megfelelő)

Részletesebben

Az MHKK tagjainak 15 % kedvezményt nyújt a mindenkori aktuális árból.

Az MHKK tagjainak 15 % kedvezményt nyújt a mindenkori aktuális árból. Az MHKK Tagjainak kedvezményt nyújtó kempingek felsorolása! A Magyar Hagyományos Kemping Klub Alapszabálya szerint, Tagjaink számára kedvezményes kempingezési lehetőségeket kínálunk. Szervezett találkozóinkon

Részletesebben

O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L E L N Ö K E

O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L E L N Ö K E O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L E L N Ö K E 146/2013. (IV. 4.) OBH számú határozat a Magyar Igazságügyi Akadémia szolgáltatásainak térítési díjairól Az Országos Bírósági Hivatala Budapest

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/ http:///colosseumhotel/hu/ Bemutatkozás 2011 áprilisától várja vendégeit a Colosseum Hotel****, mely Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett található, Szegedtől 20 km távolságra.

Részletesebben

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A

Részletesebben

Jó gyakorlatok. Varázsfészek vendégház Majs

Jó gyakorlatok. Varázsfészek vendégház Majs Jó gyakorlatok Varázsfészek vendégház Majs Készült a DDOP-2.1.3/A-12-2012-0007 Vidéki örökség útjai pályázaton belül a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület és a Dél- Dunántúli Falusi Turizmus

Részletesebben

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY A HELY A Keleti-Kárpátok havasainak a Gyergyói-, a Besztercei-, és a Kelemen-havasok ölelésében levő Borszék immár jó két évszázada Erdély egyik legszebb és méltán híres Európa szerte híres települése.

Részletesebben

Rendezvények, konferenciák, tanfolyamok kiváló helyszíne a Zsigmond Király Főiskola TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK

Rendezvények, konferenciák, tanfolyamok kiváló helyszíne a Zsigmond Király Főiskola TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK Rendezvények, konferenciák, tanfolyamok kiváló helyszíne a Zsigmond Király Főiskola TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK Az intézmény bemutatása A Zsigmond Király Főiskolát 2000-ben alapította kizárólag magyar magántőkéből

Részletesebben

Abádszalók. Abádszalók. Szálláshelyek. Szálláshelyek. www.abadszalok.hu www.tiszaszallas.hu Kiad-Lak Apartman (Oszonits Jánosné Éva)

Abádszalók. Abádszalók. Szálláshelyek. Szálláshelyek. www.abadszalok.hu www.tiszaszallas.hu Kiad-Lak Apartman (Oszonits Jánosné Éva) Juhász Vendégház (Juhász Julianna) 5241, Füredi út 30. Telefon: 20/ 9-877-049, 59/ 357-197, Web: www. abadszalok.hu, E-mail: juhasz.julianna@kozeptisza.hu 4 szoba, 8 férőhely Nyitva tartás: egész éves

Részletesebben

Konkoly Szabadidőpark

Konkoly Szabadidőpark Konkoly Szabadidőpark Cím: 8960 Lenti, Lovarda u. 1. Tel.: Konkoly István: +36 30/336-9269 Konkoly Andrea: +36 30/665-9361 Mail: konkolya@enternet.hu Web: www.k-szabadidopark.fw.hu Tisztelt Internetezők,

Részletesebben

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat?

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Ha már tudja, hogy melyik időpont megfelelő Önnek 1. Hívjon minket telefonon a hét minden napján a 06-95-520-630-as számon, ahol munkatársaink várják hívását

Részletesebben

Üdülési lehetőségek felsőoktatási dolgozók részére a Szegedi Tudományegyetemen 2014

Üdülési lehetőségek felsőoktatási dolgozók részére a Szegedi Tudományegyetemen 2014 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 6720 Szeged, Dugonics tér 13. SZTE Közalkalmazotti és FDSZ Egyetemi Iroda 6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 103. E-mail: eszoke@eco.u-szeged.hu Tel: 62-544-424 Üdülési lehetőségek felsőoktatási

Részletesebben

http://www.apartmany-bilic.eu

http://www.apartmany-bilic.eu Apartmani MILENKO - Ždrelac, Otok Pašman www e-mail mob. http://app-bilic.studiom.ba * milenko.bilic@zd.t-com.hr * ++385 (0)98 16 35 204 http://apartmani_eva.studiom.ba KULDJE EL EGY BAR ATJANAK! A ház

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI HH NAGYERDŐ*** DEBRECEN Érvényes: 2013.10.01 12.22-ig.( kivéve őszi szünet) Ár: 7.245 Ft / fő / éj, a hét bármely napján, min. 2éj foglalással 2 éjszaka szállás félpanzióval (bőséges

Részletesebben

Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése. Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit

Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése. Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit A feladat leírása Készítse el a Forrás Hotel Komárom ingatlan értékelési szakvéleményét. Ismertesse

Részletesebben