Tovább szálló örökség

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tovább szálló örökség"

Átírás

1 Hajdú-bihari [ III. évfolyam 23. szám június 24. ] Fotó: Fejes Márton Tovább szálló örökség Gyerekek Nádudvarról. Tiszta tekintetű lányok népviseletben, mögöttük városuk egyik jelképe, a Fazekas család fekete kerámiája. Büszkén ültek modellt a fotóhoz, hiszen számukra már vagy még természetes a hagyományok ápolása, tisztelete. Persze, ilyen gyerekek felcseperedéséhez kell egy iskola, ahol az ehhez szükséges szemléletet, életfelfogást magukba tudják szívni. A Népi Kismesterségek Szakiskolája ilyen hely, ahol a fazekasság, a pásztorművesség, a fafaragás, a szűrhímzés és a kulacskészítés éppúgy elsajátítható, mint mondjuk a vesszőfonás. Gazdag Hajdú-Bihar ebből a szempontból. Hisz például a Berettyóújfaluban sikeresen működő művészeti iskola, az Igazgyöngy az idén telephelyein több mint hatszáz gyereket tanított, csaknem félezer díjat nyerve versenyeken, páyázatokon. Mikepércsen pedig a helyi intézmény is segédkezik egy rekord megszületésében: a településről elnevezett csárdást, ha minden jól megy, ötszáz páros fogja ropni augusztus közepén. Természetesen nem lesz mindegyik diákból iparművész, táncos, sőt mesterember se, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy megtanulják, honnan jöttünk, kik vagyunk mi, itt, a Kárpát-medencében. Ez az, aminek a fontosságát vagy nem akarják, vagy nem tudják megérteni az oktatási rendszerünk arctalanításán fáradozó, s még hatalomban lévő politikusok, akik magyarok helyett globalizált, fazonigazított, egyéni gondolkodás helyett csak fogyasztó falanszter-polgárokká tennék utódainkat. Ha hagyjuk. Hagyjuk? Gurbán György

2 2 Az ország [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Az őstermelők védelmében Napirend utáni szólalt fel az Országházban május 25-én Kiss Attila, a Fidesz hajdúböszörményi képviselője Az őstermelőkről címmel. Korózs Lajos államtitkár válaszában ígéretet tett arra, hogy a kormány megvizsgálja a kérdést. KISS ATTILA (Fidesz): Úgy tűnik, a kormányzati megszorítások mellett természeti megszorításoknak is elszenvedői vagyunk, legalábbis az ország keleti részén. Hetek, lassan hónapok óta nem volt jelentős csapadék. Ez a kormányzati megszorítások mellett a mezőgazdaság számára teljesen beteszi a kaput, ha szabad ilyen pongyolán fogalmazni, hiszen a gazdák, a mezőgazdaságból élő termelők, őstermelők, nagyobb vállalatok, szervezetek, szövetkezetek számára kicsit kiúttalannak, reménytelennek tűnik a mostani helyzet. A személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben a 600 ezer forintot meghaladja. Vagyis 600 ezer forintos bevétel fölött minden őstermelőt külön iparűzésiadó-kötelezettséggel terhelnek az önkormányzatok a törvény szerint. A mezőgazdasági termelés, vagy is az őstermelők költségoldala az iparűzési adó szempontjából igen kedvezőtlen, mivel a levonható rész, az anyagköltség viszonylag szerény a le nem vonható szolgáltatás költségeihez képest. Amikor a minisztérium ráutazik a nemzeti támogatások, az uniós kiegészítő támogatások elvonására hetek, hónapok óta arról beszélünk, hogy milliárd forinttal csökken a mezőgazdasági termelők számára juttatható nemzeti kiegészítés és egyáltalán a mezőgazdaság támogatása, méltányos, pontosabban elvárható lenne a kormány részéről felülvizsgálni az őstermelők adózási jogállását. Az évi C. törvény rendelkezik erről. Arra kérem a kormányt, hogy a lehető legrövidebb határidőn belül kezdeményezze az évi C. törvény módosítását, és az őstermelőkre vonatkozó rész pontosítását megfelelőképpen kezelje, hogy az őstermelőknek a 600 ezer forintos kategória fölött se kelljen fizetni. Hiszen abban az időszakban, ami előtt Magyarország gazdasági és egyéb szempontból áll, senkinek sem hiányzik, hogy az őstermelők tömegesen menjenek csődbe, és ne tudják befizetni azokat az adótételeiket, amelyek egyébként értelemszerűen adók módjára behajthatók. Ne kergessük őket ebbe a helyzetbe! Kérem a kormányt, hogy ebben a kérdésben minél hamarabb lépjen, és megnyugtató intézkedéseket tegyen a mezőgazdaságból élők számára. Fejlesztések a debreceni vasútvonalon Ne kergessük csődbe az őstermelőket! Akár 2 órán belül elérhetünk Budapestre vonattal Szép Béla, az MSZP képviselője május 25-én kérdést tett fel a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek: Van-e jövője a vasúti szolgáltatásoknak Záhonyban? címmel. Oláh Lajos államtitkár válaszolt. DR. SZÉP BÉLA (MSZP): A gazdaság működésének helyreállításával, a termelés beindulásával a szállítási igények újra munkát fognak adni a vasutasoknak de addig mi lesz? Sokan aggódnak a térség jövőjéért, hiányolják a felelős, szakmailag megalapozott, a nemzetközi versenyképességet szolgáló intézkedéseket, sőt vannak, akik úgy gondolják, a közlekedési kormányzat nem tekinti fontosnak a vasúti szállítás adta lehetőségeket. A félreértések tisztázására, a valódi szándékok megismerésére, kérem, szíveskedjék tájékoztatni, mit tettek a nehézségek áthidalására, milyen jövőt képzelnek Záhonyban a vasúti áruszállításnak. DR. OLÁH LAJOS közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: A foglalkoztatottság megőrzésének támogatása a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg nehéz helyzetbe került munkáltatóknál című támogatási programra benyújtott pályázatot az OFA kuratóriuma április 6-án elfogadta, így a társaság 350 millió forint támogatásban részesült. A MÁV Zrt. május 15-én tulajdonosként szintén a munkahelymegmentő terv mellett tette le a voksát. Záhony térségét kiemelten kezeljük, országos összehasonlításban is igen jelentős fejlesztési forrásokat fordítunk az átrakókörzet belső vasúti infrastruktúrájának, illetve az egész térség elérhetőségének fejlesztésére. A záhonyi átrakótérség belső infrastruktúrájának korszerűsítését szolgálja az átrakó pályaudvarokat összekötő széles nyomtávú vasúti gerinchálózat rekonstrukciója. Ez a mintegy 19 milliárd forint értékű projekt KÖZOPfinanszírozás keretében már a megvalósulás előtt áll. Várhatóan júniusban sor kerül a támogatási szerződés megkötésére is. A térség nemzetközi elérhetőségének javítása érdekében pedig a teljes Budapest Szolnok Debrecen- Nyíregyháza Záhony vasútvonalon európai színvonalú infrastruktúrát kívánunk létrehozni, ami a 160 kilométer/órás sebességet is lehetővé tenné. A korszerűsítést szakaszonként végezzük, Budapest és Szolnok között már megtörtént a rekonstrukció, a jelenlegi programozási időszakban Püspökladányig jut előre a projekt. Az infrastrukturális beruházások mellett a kormány a záhonyi körzet komplex gazdaságfejlesztési programjára is hangsúlyt fektet, ennek deklarált célkitűzése, hogy a térségben ne csak a logisztikai szektor átrakási szolgáltatásait fejlesszük, hanem a kialakult árumegállító szerepre építve a feldolgozóipari ágazatok is megjelenjenek. Az oldalt összeállította: Dombrovszky Ádám (Hajdú-Bihar országgyűlési képviselőinek valamennyi felszólalását megtalálhatják a hu politikai oldalának parlamenti aloldalán.)

3 [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] A megye 3 Főtérfelújítás vitákkal Egy szülővárosáért aggódó néprajzos végzettségű fiatalember, Kolozsvári István kereste meg szerkesztőségünket. Célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a Komádi főterén szerinte barbár módon zajló felújítási munkálatokra. Megnéztük, mi a helyzet a településen. Komádi város önkormányzata pályázatot nyert el a városközpont rekonstrukciójára. Ennek révén a Hősök tere újulhat meg. Kolozsvári István elmondta, lokálpatriótaként minden ilyen irányú kezdeményezést fontosnak tart és nagyra értékel. Az viszont felháborodással tölti el, hogy a felújításnak több, a városképhez szervesen hozzátartozó fa esik áldozatul. Ráadásul a tér közepén álló, az első világháború komádi hőseinek emlékére emelt szoborkompozíciót körülvevő, annak szerves részét alkotó kovácsoltvas kerítést méltatlan módon eltávolították, csonkítva ezzel az eredeti emlékművet. A kivágásra szánt fákat pedig éppen azok az emberek és utódaik ültették, akikre mindig nagy hálával és tisztelettel kell tekintenünk. Ha felelősségteljes térrendezésben gondolkodott volna a városvezetőség, bizonyára talált A rombolás már látszik... volna megnyugtató megoldást a meglévő értékek megőrzésére véli a néprajzos. Kolozsvári István tudomása szerint a tervek között szerepel új fák telepítése, ám azok nem pótolják a régieket. Meggyőződése továbbá, hogy a műkő nem léphet a zöld felületek helyébe, másrészt pedig a megemlékezést és tiszteletadást szolgáló eredeti térszerkezetet felborítja, s a többi emlékművet is figyelembe véve, csak egy puszta szoborpark marad Komádi főterén. Így csorbul az eredeti Hősök terének jelentősége és méltósága. Pénzes László polgármester szerint nem jól közelítik meg a helyzetet azok, akik barbársággal vádolják a főtér felújítási munkálatait. Tudomásul kell venni, hogy minden új létesítmény rombolással jár. Felújítjuk az emlékműveket, a talapzatokat márvánnyal, gránittal burkoljuk. Célunk, hogy a főtér új arculatot kapjon: ennek kialakítására Birizdó Gabriella tervei alapján nyertes pályázatunk van mondta el érdeklődésünkre a polgármester. Minden emlékművet az eredeti állapotának megfelelően kívánunk helyreállítani. Első lépésben bontunk, a régi, elavult elemeket el kell távolítani. Ahhoz, hogy a kialakítandó tér szellősebb, parkosítottabb legyen, valóban kivágtunk néhány fát, ám nagyságrendekkel több ilyen terület lesz. A mintegy negyvenmillió forintba kerülő felújítással augusztusra készül el a város. Kolozsvári Istvánt és más helybelieket azonban nem nyugtatták meg a polgármester szavai, hiszen, mint mondja, az első világháborús emlékmű kerítéséhez évtizedekig még a kommunisták sem mertek hozzányúlni, most pedig megsemmisítették azt. A néprajzos szerint ráadásul nem tekinthető hitelesnek egy felújítás akkor, ha az egyébként megőrizhető eredeti elemeket levésik, eltávolítják. Kolozsvári István egyetért a nagyobb zöld felület kialakításával, de elmondása szerint erről még csak hallhattak a komádiak. A megvalósítás régóta várat magára... Kép és szöveg: Nyírő Gizella Turistákat csalogatnának Felemás képet mutat Kaba főtere. A műemlék jellegű városháza már megújult arcát mutatja a település lakói előtt, a környékén viszont nagy a felfordulás. A térkő burkolat lerakásához szükséges anyagok, gépek érkeznek folyamatosan, a munka halad. Az épület és a főutca által határolt területen új főtér készül. Legalábbis a tervek szerinti az első üteme. Uniós forrásból nyertünk 50 millió forintot a főtér felújítására. Ennek egyik fontos eleme volt a polgármesteri hivatal külső homlokzatának felújítása ez 10 millió forintba kerül, most pedig a főtér korszerűsítését végezzük 40 millió forint ráfordítással, hogy egy szép, kellemes hangulatú közösségi teret kapjunk mondja Szegi Emma polgármester. Kaba főtere eddig sem volt rendezetlen, de ráfér a felújítás a környező épületekre, a térburkolatra és a park díszítő-, illetve használati elemeire is. Hiszen nem mindegy, milyen kép fogadja a vendégeket; a város vezetőségének reményei szerint a jövőben őket választják majd, ha kikapcsolódásra, felüdülésre vágynak. A cukorgyár bezárása miatt elveszett bevételeit ugyanis a gyógyturizmusból szeretné pótolni Kaba. A főtér teljes felújítása további három ütemben valósul meg a tervek szerint. A most folyó munkálatokat a városházától az általános iskolákig terjedő díszburkolat építése követi majd, és az önkormányzat reményei szerint sikerül a Közútkezelő kht.-val közösen megoldást találni a települést átszelő út forgalmának kivezetésére is. De egyelőre a város annak is örül, hogy a négyből az első lépést sikerül megvalósítaniuk. A városközpont-rekonstrukció része a főtéren lévő műemlékvédelem alatt álló kultúriskola felújítása is. Az épületet már évek óta nem használják, mert beázik. Helyrehozatalára 170 millió forintot nyert az önkormányzat. Szegi Emma polgármester ígérete szerint hamarosan elkezdődhet ez a beruházás, és szeptemberben ha a munkálatok jól haladnak már újra benépesíthetik az épületet a kabai gyerekek. Kaba főtere tehát teljesen átalakul, megújul. Ennek része a strandfürdő tervezett bővítése is, szintén a városközpontban. Az önkormányzat elsődleges célja, a jelenleg folyó beruházások mellett, hogy pályázati forrásból fejleszsze a szolgáltatások körét. Olyan kisvárosi gyógyfürdőkomplexum létrehozása ugyanis a cél, amely a cukorgyár elvesztése után valamelyest pótolja a város kiesett bevételeit. A tervek megvalósításához 250 millió forintra lenne szükség. Ebből fedett medencét alakítanának ki, és bővítenék a meglévő épületeket. Sári Andrea Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében példányban Főszerkesztő: Szénási Miklós Szerkesztő: Gurbán György Lektor: Arany Lajos Fotó: Nagy Gábor Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) Felelős kiadó: Angi János Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella Lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) Terjesztés: Magyar Posta Zrt. ISSN X Terjesztési reklamáció: (52) A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.

4 4 A megye [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Hajdúvárosok randevúja Tavaly Nagyszalontán alakult újjá a Bihari Hajdúvárosok Szövetsége. Idei első ülését Derecskén tartotta, tizenhárom határon inneni és túli polgármester, alpolgármester, illetve jegyző részvételével. A polgármesteri hivatal házasságkötő termében a házigazda Bakó István polgármester Nagyszalonta, Bihardiószeg, Körösnagyharsány, Berettyóújfalu, Tépe, Sáránd, Mike pércs, Konyár, Hajdúbagos és Vekerd településvezetőit köszöntő beszédében a találkozó célját közös történelmünk, múltunk, hagyományaink megőrzésében és a jelennek való átültetésében jelölte meg. Török László, Nagyszalonta polgármestere a helyszínről szólva elmondta: örökké tartó szövetség a házasságkötés, s ilyennek tekinti az 1848, majd Trianon után szétszabdalt nemzetünk egy szeletének múlt év májusában újjáalakult szövetségét. Jantyik Zsolt, Derecske alpolgármestere, megyei közművelődési vezető arra emlékeztetett, hogy Erdély aranykorában húsz település Harmadik éve emlékezik meg Derecske városnapi programként a hajdúk letelepedéséről. Az ünnepségsorozat a Nyárfa utcai tájházban kezdődött, és átadták az immár szokásos elismeréseket is. Török László bemutatta az újjáalakult szövetségről szóló kötetet alkotta a Bihari Hajdúvárosok Szövetségét, melyből most 13 helység képviseltette magát. Szekeres Gyula történész Alagútmondák a Partiumban címmel tartott előadást, míg Papp Zoltán pályázati referens a határ menti együttműködések európai uniós pályázati lehetőségeit ismertette. A jelenlévők megtudhatták, hogy A hagyományőrző házban a résztvevők előtt a Szivárvány Néptáncegyesület legényei előadták a derecskei verbunkost, a lányokkal közösen bodrogközi táncokat mutattak be. Jantyik Zsolt alpolgármester, a Kék-Kálló Menti Népfőiskolai Társaság elnöke köszönetet mondott a mindig tevékeny nyugdíjasklub tagjainak azért az odaadó munkájukért, amellyel kicsinosították, rendbe tették kívül-belül a tájház egységeit, valamint udvarát. Az I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium főépületének földszintjén felavatták azt az arcképes domborművet, melyet a hajdúk letelepítésének 378. évfordulójára készíttetett a szalagavató rendezvények bevételé - ből az osztályfőnöki munkaközösség és a szülői szervezet. Szombaton a piactéri kulturális programokat felhőszakadás szakította félbe, így a művelődési ház színháztermében folytatódott az ünnepség. Bakó István polgármester köszöntőjében elmondta: idén először két-két diákot is kitüntettek, illetve másodjára is kapott kitüntetést ugyanaz a civilszervezet, valamint házaspárt is jutalmaztak. Katona Fanni Zsófia és Turányi László, a Bocskai István Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola diákjai Derecske napjai A tájház udvarán még jó napsütéses időben ropták táncot az országos és megyei tanulmányi versenyeken elért kimagasló eredményeikért kaptak kitüntetést. Nagy Hajnalka és Cseke Sándor, az I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói szintén kiváló tanulmányi előmenete lükért vehették át Bakó Istvántól a kitüntetést. Zákány József-díjat kapott Alföldy Zsoltné, 4-4 megye vesz részt a határ mindkét oldalán közös projektek elkészítésében, benyújtásában és megvalósításában. Kiderült: nyereségorientált szervezetek nem vehetnek benne részt, csak önkormányzatok és civilszervezetek, s az utófinanszírozású projektekhez az Unió 85 százalékos támogatást nyújt, 15 százalék önrészt kell a pályázóknak hozzáadniuk. Egyebek mellett pályázni lehet nagyobb léptékű infrastrukturális beruházásokra, út- és vasútfejlesztésekre, vízgazdálkodásra, hulladékgazdálkodásra, továbbá internet, turizmus, természetvédelem fejlesztésére, tanulmányok, tervek készítésére. Papp Zoltán egy folyamatban lévő pályázatról is beszámolt. Derecske és a partiumi Hegyközcsatár önkormányzata márciusban nyújtott be egy-egy természetvédelmi tábor kialakítására pályázatot mintegy 250 ezer euró összegre. Muraközi István, Berettyóújfalu alpolgármestere felszólalásában emlékeztetett arra, hogy a határokon átnyúló kapcsolatok megálmodója első európai parlamenti képviselőnk, Pálfi István volt. Özvegyével egyetértésben ezentúl szeptember 23. a képviselő születésnapja Pálfi István-emléknap lesz Berettyóújfaluban. Török László pedig javaslatot tett arra, hogy a szövetség a Pálfi-emléknapon minden évben koszorúzzon. Kép és szöveg: Nyírő Gizella a Bocskai-iskola pedagógusa, példamutató szakmai munkájáért. Derecske Városért díjban részesült Nagy Pál nyugalmazott pedagógus, a város kézilabdasportjában végzett munkájáért. Szintén ezt a díjat érdemelte ki Zöld Gyula és felesége, Margit néni, akik a kenyérsütés hagyományait örökítik át nemzedékről nemzedékre; immár tíz éve saját sütésű kenyerükkel köszöntik a város lakóit az újkenyér ünnepén, augusztus 20-án. A város hírnevének öregbítéséért kapott díjat a nyugdíjasklub is. Az ünnepségen adta át Ilyés László, a helyi polgárőrcsoport vezetője részére Marczin Sándor megyei polgárőr-szövetségi alelnök annak a kocsinak a slusszkulcsát, amelyet a megyei önkormányzat adományozott a derecskeieknek. Kocsis Róbert, a megyei önkormányzat alelnöke elmondta, választási ígéretükben szerepelt, hogy megvédik az embereket, s ennek szellemében (az önkormányzat lecserélt gépjárműparkját kis fogyasztású, hazai gyártmányú Suzukikra váltva a legrászorultabb polgárőrcsoportoknak adományozzák). Ny. G.

5 [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] A megye 5 Lesz területrendezés Készül Hajdú-Bihar megye területrendezési terve. A jelenlegi változatot egy hónapig véleményezhetik a települések. A végleges tervet várhatóan jövő nyáron fogadhatják el. A Hajdú-Bihar megyei településeknek jelenleg az országos területrendezési terv előírásaihoz kell igazodniuk a saját rendezési terveik öszszeállítása során. Ez azonban nem egy esetben gondot okozhat, így szükség van a megyei szintű szabályozásra. Eddig nem volt ilyen terv Hajdú-Bihar megyében. Bár 10 éve elkezdődött a tervezés, akkor a vizsgálatok elvégzéséig jutottunk el, majd pénz hiányában abbamaradt a folyamat. A többi megyének ugyanakkor sikerült forrást találniuk, így ők 2004 és 2006 között elkészítették a saját rendezési tervüket. Hajdú-Bihar megyében két éve indult újra a folyamat, és most úgy látszik, jövő nyárra elkészülhet a területrendezési terv. A késés egyben előny is, ugyanis tavaly nyáron módosult az országos terv, így a változtatásokat már be tudjuk építeni, illetve az uniós előírásokat is figyelembe vehetjük. Jelenleg a megye településeinek a saját rendezési tervük elkészítésében csak az országos területrendezési terv előírásai az irányadók. Csakhogy ez túl nagy léptékeket határoz meg, A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE MŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL KAPCSOLATOK BIZOTTSÁGA pályázatot hirdet a következő témákban: és nem foglalkozik a helyi, részletes viszonyokkal, így sok esetben nehézségekbe ütközik a gyakorlati megvalósítás. Ezért van szükség egy közbenső, megyei szintű területrendezési tervre, amely részletesen figyelembe veszi a helyi adottságokat. Nagy segítséget nyújt ez majd az autópályák, csomópontok, mellékutak nyomvonalának megtervezésében, illetve a különféle övezetek kijelölése során. Lehetséges például, hogy egy terület az országos rendezési tervben erdőként szerepel, de annak peremén egy település ipari parkot szeretne létrehozni. Ebben az esetben pontosítani kell a határokat, de ilyen részletességű kijelölésre az országos terv nem alkalmas, viszont a megyei területrendezési terv az lesz. Összhangba lehet tehát hozni az országos és a helyi érdekeket mondta Mészáros János, megbízott megyei főépítész. A megyei közgyűlés mostani határozata alapján a települések vezetőinek egy hónapon át lehetőségük lesz észrevételezni az eddig elkészült terveket, és megtehetik a módosító javaslataikat. Így a terv végleges elfogadásakor a lehető legtöbb valós igénynek is meg tud majd felelni. Civilszervezetek működésének támogatására, valamint pályázati önerő kiegészítésére Egyedi utánpótlás-események támogatására Fogyatékosok rendezvényeinek és szabadidősport támogatására Sportszakember-képzésre Tehetséges sportolók táboroztatására Utánpótláskorú sportolók versenyeztetésére és korosztályos sportprogramok támogatására Utánpótláskorú sportolókat nevelő iskolák, egyesületek támogatására A pályázatokat 2 példányban (1 eredeti és egy másolati példányban), az erre a célra készített pályázati adatlapon, az előírt mellékletek csatoltásával lehet benyújtani. A pályázatok benyújtásának határideje: személyesen augusztus óra (Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Hivatala intézményfenntartói főosztályának titkársága Debrecen, Piac u. 54., földszint 4. v 5. számú szoba), vagy postán augusztus 10-ei postabélyegzővel. A felhívások szövege megtalálható és a pályázati adatlap letölthető, illetve átvehető: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat honlapjáról (www.hbmo.hu), a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Hivatala intézményfenntartói főosztályán (Debrecen, Piac u. 54. fszt. 4-es, 5-ös és 6-os szoba). Kenyeres Attila Otthont adnak Kiss Attila polgármester tavaly is több Habitat-házat avathatott Az európai választásokat követően a Habitat for Humanity európai és középázsiai irodájának munkatársai Hajdúböszörményben ismét szerepet vállalnak: segítenek rászoruló családok házainak építésében. Az akció célja, hogy felhívja a figyelmet a nyomorúságos lakhatási körülményekre. A Habitat for Humanity a világ csaknem 100 országában jelen lévő nonprofit szervezet célja a rendkívül szegényes lakhatási körülmények megszüntetése. A szervezet alapítása óta több mint egymillió ember ilyen jellegű problémáin segített, támogatói között tudhatja Jimmy Carter volt amerikai elnököt, számos politikust és világsztárt. A Habitat for Humanity Európai és Közép-ázsiai Szervezete a térség 17 országában, az EU öt régi és öt új tagállamában van jelen. A Habitat for Humanity Magyarország 1996 óta működik, évente több mint 100 rászoruló család lakhatási gondjain segít. Célja, hogy Európában és az egész világon alapvető jogként ismerjék el a lakhatáshoz való jogot, illetve hogy minden embertársunk emberhez méltó körülmények között élje mindennapjait. Ehhez a célhoz a szervezet munkatársai kétkezi munkájukkal is hozzájárulnak, így valósul meg a hajdúböszörményi építkezése is. A rendezvényen részt vesz Don Haszczyn, a szervezet európai és középázsiai alelnöke, illetve az európai és közép-ázsiai irodájának munkatársai.

6 6 Megyei krónika [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Útfelújítások Európai uniós forrásból megújul néhány megyei mellékút. A régióban 21, Hajdú-Bihar megyében 5 projektben újulnak meg idén a négy és öt számjegyű utak. Várhatóan nyáron befejeződik a Berettyóújfalut és Körösszegapátit összekötő 4217-es út Mezősastól Körösszegapátiig tartó 11, valamint a Furta Gyula összekötő út Furtától Komádiig terjedő 14 kilométeres szakaszának felújítása. A magyarországi mellékutak Északalföldi Operatív Program által finanszírozott felújítási programját a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezeli projektgazdaként. A beavatkozások 990 millió forintba kerülnek; ezt egészében az Európai Unió strukturális alapjai fedezik. Kevesebb kalász Hamarosan Péter, Pál napján megyénkben is megkezdődik az aratás. A szakemberek egyelőre úgy látják, az idei termés gyengébb lesz az utóbbi években megszokottnál. Az aszály ugyanis jelentős károkat okozott a búzában, így aztán kevesebb lesz a kenyérnek való. Az őszi árpa betakarításához már hozzáláttak. A szárazság ezt a növényi kultúrát is megviselte. Árpából a hektáronkénti átlag előreláthatóan legfeljebb a négy tonnát közelítheti meg. Megújul a híd A 33-as számú főút Hortobágy községen átvezető részén körfogalom épül. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt méter hoszszan egyszerre több fejlesztést is végez a hortobágyi szakaszon: a kétszer 3 méteres forgalmi sávokat egy-egy méterrel szélesítik, a régi kereszteződést körforgalom váltja, a község és a főút között kerékpárutat építenek és az idén 176 éves Kilenclyukú híd is megújul. A kivitelező ígéri: a munkákat a hídi vásár idejére, augusztus 20-ára befejezi. Jelesek Tizenkét, a felsőoktatásban kiemelkedő sportteljesítményt és jó tanulmányi átlagot felmutató hallgató kapott a megyei önkormányzat jóvoltából sportösztöndíjat 2009-ben. A pályázat elnyerésének feltétele, hogy a pályázó olimpiai sportágban az országos sportági szakszövetség által igazolt legalább I. osztályú minősítésű sportoló legyen és a tanulmányi átlaga meghaladja a 3,51-et. A 2009-es felhívásra négy pályázat érkezett, ám mivel az ösztöndíj többször is elnyerhető, illetve automatikusan folyósítható a feltételek teljesülése esetén a képzési idő végéig, a 2008-as díjazottak közül nyolcan továbbra is kiérdemelték. Így Bellér Gábor (tenisz), Boros Balázs (tollaslabda), Degrell István (tenisz), Kovács Imre (kosárlabda), Papp Attila (atlétika), Szabó Ervin (ökölvívás), Tácsik László (tenisz), Tóth Henrik (tollaslabda) továbbra is megfelel a kiírt kritériumoknak. Az új díjazottak: Kiss Dóra (kézilabda), a tanítóképző főiskola hallgatója, a Hajdúböszörményi Torna Egylet NB II-es csapatának igazolt játékosa; Kovács Zsuzsanna Judit (tollaslabda), a Debreceni Egyetem jogi karának hallgatója, a Hajdú Gabona Debreceni Tollaslabda Club csapatának igazolt játékosa, az ifjúsági és felnőttválogatott keretének tagja; Mezei Gergő László (atlétika, kerékpár), ugyancsak a jogi kar hallgatója, a DEAC Sport Nonprofit Közhasznú Kft. csapatának igazolt játékosa (szervátültetett válogatott sportoló); Vörös Orsolya (atlétika), a DE biológia szakos hallgatója, a Debreceni Sport Szolgáltató Kft. csapatának igazolt játékosa. Baglánba tartva Az 5. Bocskai István Lövészdandár hajdú hadházi kiképzőbázisán el- A megyei önkormányzat továbbra is jutalmazza a jó teljesítményt kezdődött a szeptemberben Afganisztánba utazó magyar katonák zárógyakorlata. A honvédség tartományi újjáépítési csoportjának állománya kötelékfelkészítésen vesz rész a kiképzőbázison. A békemisszió több mint 250 katonát érint, nagy részük a debreceni dandárba tartozik. Vokla János alezredes, a kiutazó állomány parancsnokhelyettese vezetésével a katonák rajtaütési bemutatót tartottak, majd az újságírók megtekinthették a táborukat, valamint technikai felszerelésüket, fegyverzetüket is. Böröndi Gábor parancsnok elmondta, a március óta tartó kiképzés végén, ezen a héten zárógyakorlaton adnak számot felkészültségükről az utazó állomány tagjai, akik szeptemberben váltják az ugyancsak a Bocskai-dandárhoz tartozó társaikat Afganisztánban. Magyarország 2006 óta működtet tartományi újjáépítési csoportot az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban. Névadó volt Megújult a balmazújvárosi fürdő. A strand üzemeltetői külön figyelmet fordít a gyerekek szórakoztatására. Fajátékokkal és csúszdákkal várják a gyerekeket egy számukra épített úgynevezett gyerekklubban. A fürdő vezetői pályázatot hirdettek óvodás és általános iskolás gyerekek számára Adj nevet a gyerekklubnak és rajzold meg a kabalafiguráját! címmel. A pályázat sikeresen zárult; több száz gyönyörű és ötletes rajzot küldtek be a gyerekek. A díjakat dr. Tiba István polgármester adta át a nyerteseknek. Rend a fürdőben A hajdúszoboszlói fürdőhely forgatagában az őrizetlenül hagyott értékek mágnesként vonzhatják azokat az elkövetőket, akik nemcsak pihenni, strandolni, napozni akarnak, hanem esetleg lopási szándékkal járják a medencék környékét. Az ilyen jellegű bűncselekmények felderítése nem könnyű feladat, tekintettel arra, hogy a sértettek csak később veszik észre, hogy megkárosították őket, így a jelzéseiket a hatóságnak is késve tudják megtenni. Ezekben az esetekben a szemtanúk felkutatása is nehézkes, hisz a forgatagban a tolvaj feltűnés nélkül, pillanatokon belül távozik, a megszerzett értékekkel együtt. Ráadásul a tolvajlásról nem minden esetben szerez tudomást a rendőrség, mert akit megloptak, gyakran szégyelli a saját figyelmetlenségét, könnyelműségét. A lopások megelőzése és az elkövetők felderítése érdekében az idén is működik a strandrendőri szolgálat. A szoboszlói kapitányság négynyelvű tájékoztatót is készített a bűnmegelőzés lehetőségeiről. Az elékészült kiadványt a szállodákban és különböző vendéglátóegységekben helyezik el, hogy minél szélesebb körben tájékoztassák a hazai és külföldi pihenni vágyókat.

7 [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] A megye 7 Magyarok szövetségben Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség. Többek között ezekkel a szavakkal nyitotta meg szombaton reggel Tímár Zoltán, Mikepércs polgármestere a helyi sportpályán azt a Magyarok Szövetsége és a község önkormányzata által szervezett rendezvényt, amelyet a Magyarok Hajdú-bihari Találkozója és Vására névre kereszteltek. Az előzményekről annyit: a nemrégiben zászlót bontott Magyarok Szövetsége néhány hónappal ezelőtt kereste meg a mikepércsieket az esemény megrendezésének és a szövetség hajdú-bihari tagsága összehívásának ötletével, s ezt az önkormányzat boldogan támogatta. Szó se róla, otthon érezhette magát, aki szombaton kilátogatott az egyébként vasárnap délutánig tartó eseményre, hiszen Mikepércsen minden adott volt ahhoz, amitől büszke gyönyörűség lehet magyarnak lenni. A magyarság múltjára emlékeztető viseletek, Bemutatkoztak az ősi magyar mesterségek művelői is szokások, étkek és foglalatosságok jelképei egyaránt tapinthatóvá váltak, a helyszínen megjelent több száz tagú közösség láthatóan nagyon készült a hajdú-bihari fellépésre. A Magyarok Szövetségének első embere, Vukics Ferenc a sajtó kérdésére hangsúlyozta, hogy társadalmi szerveződésük nem tartozik egyetlen politikai párthoz sem, majd hozzátette, hogy Magyarország minden részéből már csaknem tagot számlálnak. Június második hétvégéjén mindenesetre Mikepércsen gyűltek össze a szövetség helyi szimpatizánsai, akik a Himnusz eléneklése után hallgatták meg Tímár Zoltán üdvözlő szavait. A polgármester azt emelte ki, hogy a helyi önkormányzat hét esztendeje tesz azért, hogy a magyar kultúra értékei nemzedékről nemzedékre öröklődjenek: ennek jegyében stílszerű volt, hogy a rendezvény műsora a híres mikepércsi csárdással kezdődött. A program sokszínűségét aztán többek között a magyar portékák vására, az előadás-sorozat, az íjász- és barantabemutató, a több lovas rendezvény és a sok kézműves-foglalkozás biztosította: volt mire büszkén emlékezni Mikepércsen. Tóth Csaba Zsolt Sikeres gyöngyösök A berettyóújfalui székhelyű művészeti iskola az idén hat telephelyen 605 tanulót oktatott, képző-, ipar- és táncművészetre. A tanévhez kapcsolódva eddig 459 díjat nyertek különféle hazai és nemzetközi képzőművészeti versenyeken, pályázatokon. Ezek közül nehéz kiemelni néhányat, mégis talán a legemlékezetesebbek: a portugáliai Evora pályázata, amelynek eredményeképp két tanuló vehetett részt egy egyhetes nemzetközi workshopon Portugáliában, vagy a Tiara pályázata: az erre beküldött 20 munkájukból 14-et jutalmazott díjjal a zsűri. A hazai pályázatokból a Fáy Alapítvány pályázatát emelhetjük ki: két tanulónk grafikáját ezer forintos díjjal jutalmazták, a Kicsi hősöm pályázat fődíját: a nyertes egy komplett osztálykirándulást nyert, vagy az óriásplakát-pályázatot: az első díj családihétvége-nyereményét szintén igazgyöngyös érte el, két gyermek alkotását pedig a L. Ritók Nóra, az intézmény alapító igazgatója megyénkből elsőként vehette át a Várhegyi György-díjat fővárosban egy tűzfalra fogják majd felfesteni. Lehetőséget kaptak arra is, hogy az elefántfestésbe bekapcsolódjanak, a gyerekek elefántja jelenleg a Westendben van kiállítva. A fővárosban két nagy tárlaton mutatkozhattak be, a Klebelsberg Kulturkúriában és az Ujhelyi Imre Galériában. Az idén az iskola és az alapítvány munkája több média érdeklődését is felkeltette. Forgatott a munkájukról a Duna Tv és a BBC, a Tv2, a svájci tv és az ATV is. Riportot készített több ízben velük a Kossuth rádió, a helyiek mellett több országos újság írt róluk. Ezek közé tartozott a Köznevelés, a Marie Claire, a Piknik, a Blikk Nők, a Taní-tani, a Támpont, továbbá több internetes fórum, mint a Figyelő, az Osztályfőnökök honlapja, vagy az egyszervolt.hu. Sok látogatót fogadtak felsőoktatási intézményekből, általános és művészeti iskolákból, szerte az országból. Több pedagógiai konferencián, továbbképzésen népszerűsíthették pe - dagógiájukat, Budapesten, Pozsonyban, Komáromban, Pécsett. Ebben a tanévben az iskolafenntartó alapítvány szociális munkája is kimagasló volt: adományozási akcióik a hat telephelyen mintegy 80 hátrányos helyzetű családra terjedtek ki. O sváth emlékére A Sárrét első krónikása, O sváth Pál emlékére nyílt kiállítás Kismarjában a napokban, s a hónap végéig tekinthető meg. A kiállítás fő szervezője a Kismarja Közösségéért Egyesület, valamint a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum és a debreceni Déri Múzeum. Kismarja a negyedik állomása a vándorkiállításnak. A megnyitón Szűcs László, a község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Ferenczyné Csáki Annamária, a püspökladányi Karacs Ferenc Múzeum muzeológusa szólt a gondolat megvalósításáról, a támogatókról. Az egybegyűlteknek Vajda Mária, a Déri Múzeum főmuzeológusa beszélt O sváth Pál életéről, munkásságáról, kiemelve, hogy a hely szülöttje volt az egykori krónikás. Sárkány Viola középiskolai tanár pedig O sváth Pál és a falu kapcsolatáról szólt. A rendezvény iránti nagy érdeklődést bizonyította a megtelt kultúrház is. Az eseményt a Bakakórus műsora és Szabó Lajosné szavalata tette még emlékezetesebbé. Kelemen Mónika

8 8 Panoráma [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] A kék bolygó vándora Juhász Árpád népszerű televíziós geológus és világutazó. Munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták; a magyar ismeretterjesztés kiemelkedő személyisége. Legújabb könyvét, A kék bolygó vándorát a közelmúltban mutatta be Debrecenben. Ritkán adatik meg valakinek, hogy Földünket úgy mutassa be, ahogy ön teszi: egyszerre magánemberként, természettudósként, ismeretterjesztőként és kutatóként. Fiatal koromban nem lehetett átlépni a magyar határt, az egyetemen a geológiát is úgy tanultunk, úgy hallottunk vulkánokról, tengerpartokról, hogy el se tudtuk képzelni, élőben is láthatjuk őket egyszer. Amikor már utazhattam, igyekeztem megragadni minden kínálkozó lehetőséget. Könyveket írtam, ezért sokszor meghívtak az adott országba, illetve televíziósként olyan magashegyi expedíciókhoz csatlakozhattam, amelyekhez nem lettem volna elég jó hegymászóként. Első útjaim geológiai, szakmai jellegűek voltak; elsősorban a vulkánok és a gleccserek érdekeltek. Ásványokat is gyűjtöttem a csehszlovák és erdélyi bányákban az 1956-ban leégett ásványtár számára, amely a Nemzeti Múzeum épületében volt. Ez az esemény tökretette Európa második legnagyobb ásványgyűjteményét, benne olyan kuriozitásokat, amelyeket csak a Kárpát-medencében találtak, s amelyek a magyar emlékeket őrzik mindenütt a világon. Később, amikor már tapasztaltam, mennyire korlátozott ez a típusú utazási lehetőség, idegenvezetői tanfolyamokat végeztem el. Ezek segítségével őserdőkbe jutottam el, rengeteg kalandot éltem át, és a világtól elzárt helyeken különös népcsoportok tagjaival köthettem barátságot. Nemcsak az utazóra hatnak az általa megismert népek szokásai, életmódja, hanem ő maga is közvetítheti saját kultúráját a távoli országok felé. Kalandozásai során vitte hírét a magyar kultúrának? Nem minden utazásomon, de természetesen vittem. Az első nagy kelet-afrikai expedíción eleve Teleki Sámuel útját jártuk végig. Ő fedezte fel a mai Kenyában lévő Rudolf-tavat, amelyet most Turkana-tónak neveznek. Célunk volt eljutni a Teleki-vulkánra, ami az egyetlen magyar név Afrika térképén. Miután kitűztük a magyar zászlót, az osztrákokkal közösen elhelyeztünk egy emléktáblát is. Teleki útját újrajárva hírét akartuk vinni a világban; erről számos tudományos publikációnk és több könyv is született. Ezenkívül kerestünk magyar emlékeket más területeken is, Costa Ricától kezdve egészen Pápua Új-Guineáig, s azt lehet mondani, hogy a világban majdnem mindenütt föl lehet tárni magyar emlékeket. Ön az évek során egyre tapasztaltabb világjáró lett. A technika fejlődésével milyen új lehetőségek nyíltak meg egy-egy utazás alkalmával? Az elsivatagosodás, az esőerdők és a glecscserek pusztulásának dokumentálása nagyon fontos, mert az általam bejárt vidékek megváltoznak, 10 év múlva már senki nem láthatja ugyanazt. Dokumentációm révén megállapítható, miben változott a természet és mennyiben módosultak az ott élő emberek szokásai, kultúrája. Szeretem a nagy látványosságok mellett a részleteket, az apróbb mozzanatokat is megőrizni, rögzíteni, ezért amit hallok, tapasztalok, azt rámondom arra a kis magnóra, amely mindig velem van. Televíziós expedíciókkal tartva Juhász Árpád: A dokumentálás nagyon fontos operatőri ismereteket is elsajátítottam. Jelenleg két kamerám van, tehát ahová megyek, ott nemcsak fotózom és magnóval dokumentálom az eseményeket, hanem filmezek is. Csaknem félszáz olyan filmem van, amelynek én voltam az operatőre, szerkesztője, forgatókönyvírója és narrátora egyaránt. Új könyvemben 1600 fényképpel mutatom be utazásaim tájait 99 országban, 6 kontinensen keresztül. Szörnyű jelek hívják fel a figyelmet arra, hogy bekövetkezhet az emberi civilizáció legnagyobb katasztrófája, a globális éghajlati válság, amely egyre veszélyesebbé válik. Az ön könyve az utazások, tapasztalatok révén fontos dokumentuma lett a változó világnak. Mindig is figyelemmel követtem, miként változott meg a Föld természeti környezete. Könyvemben nagy hangsúlyt kap annak bemutatása, hogy a globális éghajlatváltozás miatt milyen drámai módon rövidülnek a gleccserek, hogyan növekednek Dél-Amerikában, Afrikában a sivatagi területek, a legeltetés révén hogyan fogy el a nomád népcsoportok élethelye. Végigkövettem a hatalmas erdőirtásokat Borneón, Indonéziában, Amazóniában, ahol a kőolajkutatások során hatalmas erdővágásokat készítettek, ami miatt lejtők mozdultak meg, és hegyomlások serege következett be. Az embernek mostanában az az érzése sokszor, mintha egy hadsereg vonulna fel a természet ellen. Iszonyatos látványt nyújt, amikor hatalmas gépek nekiállnak és megyényi területeket tarolnak le. De a természeti környezet aggasztó helyzetének bemutatásán kívül annak óvását, védelmét is közvetíti. A klímaváltozás következményeinek, az éghajlati válság leküzdési lehetőségeinek bemutatása és az élővilág megőrzésének feladata alapvető szemléleti módként vonul végig a könyvemen ben Rio de Janeiróban részt vettem az ENSZ Környezetfejlesztési Világkonferenciáján ezek a témák kerültek középpontba. Sajnos, azóta csak romlott a helyzet; ez volt a megfigyelhető tendencia utazásaim során is. Könyvemben végigkövetem a globális felmelegedés legjobb bizonyítékait, a gleccserek olvadását Grönlandtól Alaszkán át Dél-Amerikáig. A Föld Éve Bizottság tagjaként és az UNEP egyik magyarországi klímanagyköveteként feladatom felhívni a társadalom figyelmét a veszélyekre, és azokra a lehetséges módokra, amelyekkel az egyének vagy a civilszervezetek segíteni tudnak. Sörös Emőke

9 [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Szerintem 9 Az öregúr, Feri bácsi 84 éves, és kitűnő egészségnek örvend. Társaságba jár, barátkozik, nyelveket beszél, utazgat a világban. Hazánk szülötte, de huszonévesen kalandvágyból elindult szerencsét próbálni a nagyvilágba. Barátokkal vágott neki; az úti cél vidám, borozgatós asztaltársaságban dőlt el: elhatározták, hogy ahol kinyílik a világatlasz, valamelyikük rábök az egyik oldalra, és ott fognak élni. Így jutott el Ausztráliába; előbb rendkívül kemény bányamunkával, később opálkereskedelemmel teremtette elő a mindennapi kenyeret. Mun- kája során sokat utazott. Nem is nősült meg korán, és ma is dicsekszik vele, hogy mindenfelé volt barátnője, ahol csak megfordult a világon. Évek óta rendszeresen hazajár szülővárosába, itt tölti a nyarat. Itthon, így mondja ő is, mert hiába élte le külföldön élete nagy részét, mégis magyar maradt; visszahúzza ez a föld. A nyelvet sem felejtette el: nem is lehet azt elfelejteni, állítja Feri bácsi. Aki magyarnak Drága honvágy Jutalom született és itt élte le a gyermekkorát, az soha nem felejti el az anyanyelvét, mert az a tudatába, vagy inkább a szívébe vésődik. Aki ennek ellenére úgy jön haza, hogy nem érti a nyelvet, az megjátssza magát. A vég (Nagy Gábor fotója) Néhány hete ismét hazahozta a honvágy az öreget. Vasúton zötyögött, s egy helyen át kellett szállnia, mert a vonata végállomáshoz ért. Erre alig néhány perce volt, így nagyon sietett a bőröndjével. Már percek óta utazott tovább, amikor észrevette, hogy kézitáskája az előző vonaton maradt, benne kétmillió forint értékű euróval. A következő állomáson leszállt, és rekordsebességgel visszataxizott (szerencséjére maradt a zsebében is némi pénz) az állomásra; a vagonokat éppen takarították. Utolsóként hagyta el a fülkét alig félórája, és újabb utasok nem valószínű, hogy felszálltak, mivel a vonat nem indult tovább. Kér- dezte a takarítónőket, de azok rá sem néztek, csak rázták a fejüket, hogy nem találtak semmit, és gyorsan tovább súroltak. Az öregember összetörten szállt le a vasúti kocsiból. redettségében a rendőrségre is csak másnap Elkese- ment. Így viszont nem sok esély maradt, hogy visszataláljon a táska a gazdájához. Napok múlva már csak azon sóhajtozott, hogy a pénz nem is érdekli, inkább a családi fényképek, a régi fotók nagy szerelmeiről, akik közül többen már nem is élnek. S persze az okmányok, melyek újra megszerzése irgalmatlanul sok időbe és pénzbe kerül, mivel itthon nem olyan gördülékenyen mennek ezek a dolgok, mint másutt... Kovács Orsolya Másfél hónapon belül harmadszor citálták az urnák elé a pécsi polgárokat, hogy előbb az elhunyt szocialista polgármester Tasnádi Péter utódját, majd két fordulón át országgyűlési képviselőt válasszanak a súlyosan beteg Toller László (MSZP) helyére. A baloldali fellegvárként számon tartott Pécsett először 44 százalékos volt a részvétel, amikor óriási fölénnyel lett polgármester a Fideszes Páva Zsolt a szocialista Szili Katalin előtt. Majd az időközi képviselőválasztáson már csak 31 százalék járult az urnákhoz, most hétfőn pedig mindössze 17,6 százalék, s így érvénytelen volt a második forduló is. Feltűnő volt, hogy miközben a második helyezettnél ezúttal négyszer több voksot elérő Fideszes Kővári János elvesztette két héttel korábbi szavazói 32 százalékát, az MSZP jelöltje 63, a Jobbiké pedig 59 százalékkal kapott kevesebb voksot 14 nap elteltével. Nem kétséges, egy kicsit már a szavazópolgárok is belefáradtak a folytonos választósdiba, ám az is tény: a szocialisták igencsak megdolgoztak azért, hogy a 2006-os szavazatukból mára 1500 maradt. (domdám) Interregnum Van az úgy, hogy nincsen sehogy. Hogy ami volt, az elmúlt, ami meg lesz, arra még várni kell. A bukott vezetés felméri veszteségeit, nekilát csomagolni, elfoglalja magát a tanulságok levonásával, rendez néhány pártkongresszust, megvívja még belső csatáit, aztán félre is áll elegánsan. Röpke egy év, ne legyünk türelmetlenek, fáradjunk addig a büfébe, ők hárítják közben a válságot, mert abban nagyon jók. Pedig az MSZP-nek ötlete sincs, mivel töltsék ki ezt szűk esztendőt. Alibiznek, ködösítenek, egyetlen maradék slágerüket, a vagyonadót (lánykori nevén: ingatlanadó) próbálják tupírozni, bár tudják jól, hogy az most rajtunk nem segít. A vagyonadó-saga pedig igazi szappanoperává dagadt mostanra, minden napra jut egy epizód. Oszkó Péter igazi dzsokijúing, találgathatja a nép a kanapén, hogy mi lesz holnap, Etus néninek vajon kell-e fizetnie, Öcsi bácsi vajon kaphat-e mentességet, és a Gárdos doktornak az most a saját villája, vagy rég átiratta már a klinika nevére. Az ideiglenes kormánynak közben már egy nyomorult hármas jelszóra sem futja, pedig mi voltunk eddig a világ hármasjelszó-kánaánja. Nincs már itt se igazság, se jólét, se biztonság. Eddig is csak a plakátokon létezett, mint írott malaszt, de legalább láttuk, hogy ezeket tartják fontosnak odafenn az elvtársak, ezeket érdemes szerintük idehazudni. De milyen csóró már az a kormány, aminek már hangulatjavító hazugságokra sem telik? Mennyivel elegánsabb volna pedig fogni a kalapot, mondani, hogy bocsánat, ez nem jött össze, legközelebb újra megpróbáljuk, de most se emberünk, se programunk, se ötletünk nincs erre a kormányzás-izére, jöjjön a következő, nem foglaljuk tovább a kormányrudat. Itt lenne az ideje egy második öszödi beszédnek, olyan szembenézős, szenvedélyes igazságbeszédnek, ezúttal kihangosítva, és angolos távozással nyomatékosítva a felelősségérzet komolyságát. Micsoda királydráma lenne az, micsoda show, emelt fejjel, egyenes derékkal lelépni, mert az ország népe, az ország érdeke ezt kívánja! De ennek a szocialista elitnek semmi drámai érzéke, még emberük sincs, aki kiállhatna elmondani ezt a beszédet. Ez a kormány úgy fog lelépni, ahogy jött: bénázások, maszatolások és hazugságok közepette, hosszú agónia után, dicstelenül, megfosztva Magyarországot mindennemű katarzistól. De lesz ennek hozadéka is. Amikor majd elhagyják a minisztériumok és közhivatalok épületeit, az lesz a rendszerváltás befejezése. Egy húsz éven át tartó, hosszú hazugság lezárása. Esély nyílhat arra, hogy a Kádár óta magunkkal hurcolt tévhiteket, rossz beidegződéseket levetve egy egész ország nézzen szembe önmagával, hogy mink volt, mink van, és hová jutottunk. Az SZDSZ semmivé foszlása az első fejezete ennek a változásnak; ez mutatta meg minden eddiginél világosabban, hogy az elhazudott rendszerváltás nem maradhat büntetlenül. A második fejezet az lehet, amikor az önmagát középpárttá leküzdő MSZP gyalogjai egy sok drapériával szegett kongresszuson elhajtják a párt bukott elitjét, Lendvai Ildikóstul és fibiszes karriermásodvonalastul. Aztán gründolhatnak az MSZP felszántott helyén egy baloldali pártot. Hogy az új kormány majd fel tud-e nőni a feladathoz, be tudja-e teljesíteni a rendszerváltást, az kiderül. Ezeket a mostani bukottakat öt éve tartja hatalmon az a médiadalárda, ami azt zengi, hogy a másik bagázs még ennél is rosszabb lenne. Lássuk meg, mit tudnak. Lássuk, mi jön, ha ez a mostani semmi véget ér. Petromán László

10 10 A megye [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Közérdekű TANKÖNYVAKCIÓ. Kedvezményes árú tankönyvekre lehet pályázni a Nemzeti Tankönyvkiadóhoz, Öszszefogás a Tudásért elnevezéssel. A pályázatra idén összesen 168 iskola jelentkezett. A feltételeknek megfelelő tanintézmények a kedvezménynek köszönhetően idén is a 2007-es áron vásárolhatják meg az NTK kiadványait. Az iskolák által megvásárolt kiadványok 2007 és 2009 közötti árkülönbözetét a pályázati feltételek teljesülése esetén, utólagos árkülönbözet-viszszatérítés formájában kapják meg a pályázók. Az idei pályázatok elbírálására szeptember 20-a után kerül sor. Az eredményesen pályázó iskolák a visszakapott öszszeg felhasználásáról maguk dönthetnek majd: iskola fejlesztésére, számítógépek, laptopok, interaktív táblák vásárlására, de akár a Nemzeti Tankönyvkiadó kiadványait használó pedagógusok jutalmazására is fordíthatják. VÉGREHAJTÓ. A be nem fizetett adó vagy a ki nem egyenlített közteher egy idő után végrehajtást eredményezhet. A magánszemélyek vagy vállalkozások ilyen esetekben is rendelkeznek jogokkal, melyekkel gyakran nincsenek tisztában. A hatóságok például abban az esetben is kézbesítettnek tekinthetik, s jogerőre emelhetik határozatukat, ha 168 iskola jelentkezett a kedvezményes tankönyvekért a visszaérkezett tértivevény alapján a küldeményt nem a címzett vette át, vagy a küldemény a hatósághoz a címzett kétszer nem kereste jelzéssel érkezik vissza. Ez esetben tizenöt nap áll rendelkezésre a kézbesítési vélelem megdöntésére szóló kérelem beadására. Amennyiben már látható, hogy az esedékességig a társaság vagy magánszemély nem tudja megfizetni kötelezettségét, akkor fizetési halasztás, részletfizetés, illetve adómérséklés kérhető az adóhatóságtól. Adómérséklést azonban elsősorban magánszemélyek kaphatnak, vállalkozások esetében ez nem jellemző. Az árveréseken és pályázatokon az ingóságok vételára a becsérték negyedére, az ingatlanoké akár a felére is leeshet, ezért érdemes a tulajdonosnak élni azon jogával, hogy maga kereshet vevőt a lefoglalt ingóságaira és ingatlanaira az árverés megkezdéséig. PÁLYÁZAT. Megújuló energiaforrások és az agrárinnováció támogatására nyújthatnak be pályázatot az Észak-alföldi régió szervezetei. A Pályázati Alap keretösszege több mint 263 millió forint, amelyre felsőfokú oktatási intézmények, alapítványok, közalapítványok, non-profit kutatóhelyek jelentkezhetnek. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség, a Pályázati Alap kezelője tájékoztató napokat szervez. A tájékoztató nappal kapcsolatos további információ: az 52/ es telefonszámon. Bővebb információ a pályázatról: Norvég alap főmenüből. VÉDŐOLTÁS. Egzotikus országokba való utazás előtt ajánlott másfél hónappal orvoshoz fordulni, hogy a védőoltások kifejthessék a hatásukat, és a megfelelő védelem kialakulhasson. Az ajánlott oltásokat az állam nem biztosítja ingyenesen, azokat fel kell íratni vényre, és a patikában kiváltani. Ezeket a vakcinákat kérhetik az oltóközpontokban vagy a háziorvostól is. Amennyiben valaki távoli, egzotikus országba készül, akkor az oltóközpontok ajánlják számára a hepatitis A és B elleni védőoltást, alkalmanként a sárgaláz, a hastífusz, a gennyes agyhártyagyulladás és a kolera elleni védekezést. Egyes esetekben szükséges lehet a gyermekkori oltások ismétlése, illetve a tetanusz és a veszettség elleni vakcina beadása is. KLÍMAVÉDELEM. A zöldtárca rövidesen meghirdeti az épületek energiahatékonyságát javító Klímabarát Otthon és Klímabarát Intézmény pályázatokat. Az új pályázatok javítják az épületek energiahatékonyságát. A szaktárca a szén-dioxid-kibocsátásokból befolyt teljes bevételt kizárólag klímavédelmi célokra költi majd. Az új Klímabarát Otthon panelpályázata a korábbi panelprogramhoz képest speciális feltételt, szigorú klímavédelmi követelményt állító szén-dioxidkibocsátás megtakarítást ír elő. A Klímabarát Intézmény-támogatás célja a hazai középületek energia-megtakarítást eredményező felújítása, valamint megújuló energiafelhasználás növelése céljából történő berendezések telepítése. A pályázat benyújtásakor az épületenergetikai szakértő által végzett számítás és energiahatékonysági kategóriába sorolás mellett tételesen be kell mutatni a klímavédelmi célkitűzés teljesítését is. hisz a templom valójában mennyei ihletettségű épület. A Múzeumok éjszakája más szempontból is témát ad a Deolnak: az internetes felületen interjú olvasható Máday Norbert magángyűjtővel, aki a Déri Múzeumban, az Ilyen tavasz csak egy volt életemben című kiállításon vitte körbe a kérdezőt. Kettős kihívás elé állítja a templomépítés az építészeket fogalmazott Derencsényi István református püspökhelyettes a Modemben, mondván, hogy a templom megtervezésekor szakrális és közösségi igényeket egyszerre kell tekintetbe vennie az alkotónak. A közönséget A mindenség modellje című tárlaton kalauzoló lelkész ahogy az a Deol.hu Kultúra rovatában is olvasható a Múzeumok éjszakáján nyilvánvalóvá tette azt is, hogy akik komolyan veszik a templomépítészetet, sohasem csak rutinból dolgoznak, Szokványosnak nem nevezhető az üstökösként feltűnt brit White Lies zenekar előtörténete. A korábban Fear of Flying név alatt zenélő nyugat-londoni trió a kiadók részéről megmutatkozó érdektelenség következtében döntött úgy, hogy új névvel és új hangzással jelentkezik. Már az első dalok is nagy sikert arattak, az idén januárban kiadott önálló album, a To Lose My Life pedig azonnal a brit lista élén nyitott. Az, hogy a Joy Division és az Interpol világát idéző White Lies valóban a 2009-es év legjobb brit formációja ahogy sok helyen aposztrofálják őket, egyelőre még kétséges, az viszont biztos, hogy a Deolon, a hét lemezeként bemutatott To Lose My Life lendületes és kimunkált bemutatkozás.

11 [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Debreceni krónika 11 Újratervezés Várhatóan újra kell gondolni Debrecen költségvetését vetítette előre e feladatot Kósa Lajos polgármester amiatt, hogy július 1-jén emelkedik az áfakulcs és a jövedéki adó. A költségvetésben meghatározott kiadási összeg is emelkedhet 1,3 milliárd forinttal, ami azonban nem fedezhető a 400 milliós tartalékból. Így nem zárható ki, hogy tarthatatlanná válik a költségvetési koncepció irányelve, mely szerint az önkormányzat nem vesz igénybe újabb külső forrást a büdzsé egyensúlya érdekében. A Nagyerdőért Kósa Lajos tájékoztatott arról a találkozóról is, amelyet a Nagyerdőért Összefogás nevű tucatnyi szervezetet soraiban tudó tömörülés kezdeményezett amiatt, hogy a tervezett strandfejlesztés miatt aggódnak az érintett környezetért. A városatya elmondta: az önkormányzatnak és az összefogásnak is ugyanaz a célja, nevezetesen: maradjon meg a terület parkerdőfunkciója. Ennek érdekében bekerítik és őriztetik a rendbe tett ingatlant, miként régóta hasonló a gyakorlat az Ötholdas Pagonyban is (belépőjegy itt sem lesz). Mindezekkel párhuzamosan fel kell újítani a szabadtéri színpadot és a nagyerdei strandot is, ugyanakkor a régi öltözőépület helyén új szállodát emelnek. A munkák az előkészítés, a terveztetés, az engedélyeztetés fázisában vannak. Élet-védelem A június 15-i törökországi charter nyitotta idén a debreceni repülőtéren a nyári szezont. Innentől kezdve szeptember végéig heti rendszerességgel közlekednek a kiutazó gépek Törökország, Bulgária, Tunézia, Korfu és a debreceni légikikötő között A prevenciót és a betegségek korai felismerését lehetővé tevő szűrővizsgálatokon való részvételt helyezték előtérbe idén a városi egészségnap szervezői. A főtéren ezúttal 25 pavilonban várták az érdeklődőket szombaton 9 13 óra között. Az önkormányzat a VESZ Kht. együttműködésével immár hetedik alkalommal hívta fel a lakosság figyelmét az egészségtudatos magatartás fontosságára és a szűrővizsgálatok megelőző szerepére. A főtéri pavilonokban a vezető megbetegedésekhez kapcsolódóan ingyenes szűrővizsgálatokat végeztek. Így volt egyebek mellett vérnyomás-, testzsír-, koleszterinszint- és vércukormérés, belgyógyászati, dietetikai, allergológiai, nőgyógyászati tanácsadás, csontritkulás-, zöldhályog-, anyajegyszűrés, légzésfunkciós vizsgálat, fogászati prevenció és újraélesztési bemutató is. A gyermekeket fogászati vetélkedővel, kézművesfoglalkozásokkal várták. Új megállók Negyvenhét buszmegállót korszerűsíttet, illetve építtet át a cívisváros önkormányzata abból a 138 millió forint támogatásból, melyet az Észak-alföldi Operatív Program pályázatán nyert. A létesítményeket a meglévő 595 közül az állapotuk alapján választották ki a szakemberek. Az utasbiztonság növelését és a környezet fokozottabb védelmét is szolgáló munkák eredményeként korszerűsödhet 40 megálló, illetve buszöböl, továbbá építenek hét megállót és 11 fedett buszvárót. A buszöblök és a peronok térkő burkolatot kapnak, s a megállókat a vakok és a mozgássérültek is akadálymentesen használhatják. Az egészségért Gyógyszerészek, a felsőoktatási intézmények és a szakma képviselői találkoztak Gödöllőn. A találkozót a Teva Gyógyszergyár Zrt. azzal a céllal szervezte, hogy az ipar és a felsőoktatási intézmények, közös nyelvet beszélve, oly módon tudjanak együttműködni a jövőben, hogy az egyetemekről kikerült friss diplomás szakemberek megfelelő szakmai tapasztalat birtokában még sikeresebben tudjanak beilleszkedni választott munkahelyükre. A rendezvényen, a meghatározó hazai gyógyszeripari vállalatok mellett, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ), a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem gyógyszerészeket képző intézményei is részt vettek. A nap folyamán a gyógyszeripari vállalatok megismerkedhettek az egyetemeken zajló munkával, illetve a felsőoktatási intézmények prezentálták azon gyógyszeriparspecifikus szolgáltatásaikat, melyekkel e folyamatosan növekvő és egyre több jól képzett szakembert igénylő szektor segítségére tudnak lenni. Nem akármilyen meccs színhelye lesz vasárnap 18 órától az Oláh Gábor úti stadion. Az idén negyedszer bajnoki címet nyert DVSC-TEVA egy nosztalgia-válogatottal méri össze tudását, amelyben helyet kapnak az elmúlt évtized legnagyobb Lokiegyéniségei. Közülük sokan neves külföldi bajnokságban rúgják a labdát, mások visszavonultak, de olyanok is akadnak, akik idén éppen a DVSC rivális csapatai sikereiért harcoltak. A nosztalgiaegyüttes szakvezetője Supka Attila lesz, akinek a legnagyobb nehézséget nyilván az okozhatja, hogy a bőség zavarával küzd, hiszen Nyári színház Öt darab tizenkét előadásával várja június 18. óta, július 8-ig között a nyáresti szórakozásra vágyókat a Főnix Rendezvényszervező Kft. a Kölcsey-főiskola udvarán. A Debreceni Nyári Színházi Estéket idén Woody Allen Cental Park West című vígjátéka nyitotta, majd A néma levente, a Kölcsönlakás, a Pletyka és a Mi van a szoknya alatt? című előadásokat tekinthetik meg az érdeklődők mások mellett Básti Juli, Rudolf Péter, Koncz Gábor, Gregor Bernadett, Szerednyey Béla, Cseke Péter és Mikó István közreműködésével. Loki-gála vasárnap annyi kiválóság áll majd rendelkezésére. Íme a meghívottak: Sándor Tamás, Szatmári Csaba, Madar Csaba, Dzsudzsák Balázs, Halmosi Péter, Éger László, Habi Ronald, Selymes Tibor, Nikolov Balázs, Dragan Vukmir, Böőr Zoltán, Bajzát Péter, Bojan Brnovics, Marius Sumudica, Ibrahima Sidibe, Balogh János, Csernyánszki Norbert és Sandro Tomic. A tavalyi bérletesek ingyen tekinthetik meg a meccset. A B-középbe 500, az összes többi helyre 1000 forintba kerül a jegy. A klub a mérkőzés teljes bevételét az utánpótlásra fordítja.

12 12 Közelkép [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Megtartó hagyomány fából, bőr A népművészet szót hallva sokaknak csak a vásárokon árult, gyakran rikító, a hagyományokhoz alig kötődő tárgyak jutnak eszükbe. Pedig népművészetünk sokoldalú; érdemes arra, hogy ne merüljön feledésbe. Ezen munkálkodik több mint másfél évtizede a Népi Kismesterségek Szolgáltató Mesterségek Szakiskolája Nádudvaron ben Nádudvar 1989-es várossá válását követően felmerült az igény, hogy a településen működő óvoda, általános iskola és zeneiskola mellett megteremtsük a középfokú oktatás lehetőségét is idézi fel a kezdeteket Baranyai Etelka, az Ady Endre Általános Művelődési Központ igazgatója. A környékünkön nagy múltú gimnáziumok, szakképző intézmények működnek, Püspökladányban, Hajdúszoboszlón, a megyeszékhelyről nem is beszélve. Ezért olyan irányt kellett választanunk, amely más, és mégis a miénk. Nádudvar gazdag a kézműveshagyományokban, elég csak a fazekasságra gondolni, de emellett a pásztorművességnek: a fafaragásnak, a szűrhímzésnek, a kulacskészítésnek, a vesszőfonásnak is vannak hagyományai. Ezért azt gondoltuk, hogy itt, a Hortobágy mellékén a legnagyszerűbb dolog az lenne, ha ezeket a kézműves-mesterségeket iskolarendszerben oktathatnánk. Kezdetben fazekas szak Fazekas István, kézigépi hímző szak Katonáné Kalmár Terézia helyi népi iparművészek oktatásában, faműves és szövő szak indult, előbbit Galánfi András, az intézmény első művészeti vezetője tanította, utóbbit felesége, Schmidt Teréz iparművész oktatja a mai napig. Czók Anna 11. évfolyamra jár. A szövést szeretné elsajátítani. A Debreceni Egyetemen 4. éves vagyok néprajz szakon. Úgy gondoltam, jó dolog gyakorlatban is kipróbálni mindazt, amit elméletben tanulok. Végzés után otthon, Hevesen szeretnék majd elhelyezkedni. Van egy háziipari szövetkezetünk, ott, remélem, szükség lesz a munkámra. Addigra talán lesz egy saját szövőszékem is, de most még csak gyűjtöm a rávalót. Mennyien tanulnak most a szakiskolában, és milyen formában? Évek óta szinte változatlan a létszám, most is 150 diákunk van, nagyrészt nappalisok és tíz százalékban esti tagozatosak. A nappalin a 8. osztály után évfolyam végezhető nálunk, ez megegyezik a középiskolai, főként a szakképző iskolák, szakiskolák óratervével tájékoztat az igazgatónő. Zömmel közismereti tárgyakat tanulnak, annyi az eltérés, hogy a diákoknak heti 6 órában szakmai előkészítő, illetve pályaorientációs napjuk is van, s ezen a kézműves-mesterségek alapjaival találkozhatnak. Erre épül a évfolyam, amely már szakmai képzés. Ez mostanra bővült, a faművesség, szövés, fazekasság mellett oktatjuk a kerámia-, a bőrtárgykészítést és a kosárfonást is. Legfiatalabb tantárgyunk a nemezkészítés. Emellett van még egy szakmánk, a számítógép-szerelő és -karbantartó. Erre igény van, főként a településen élő fiatalok körében, illetve szeptemberben Más a hangulata ennek a középiskolána Baranyai Etelka: Kézműves-mesterségek iskolarendszerben Vetró Mihály: A nemezkészítés hozzátartozik a magyarság életéhez Forog a korong. Mester és tanítványai egy-két tanév kihagyással újra szeretnénk indítani a falusi vendéglátó szakmát. Vetró Mihály, a népművészet ifjú mestere a nemezkészítést oktatja. Többéves küzdelem volt, mire sikerült elfogadtatni, hogy ez a népi mesterség Európa több országához hasonlóan nálunk is oktatható legyen. A nemezkészítés szervesen hozzátartozik a magyarság életéhez, történelméhez. Nyugat-Európában már a 80-as évektől oktatják különböző művészeti iskolákban; nálunk erre eddig nem volt lehetőség, holott a magyarság a legnyugatibb, hagyományosan is nemezkészítő nép. Három éve kezdtük el a textilművesképzést, de átdolgoztuk, hogy beleférjen a nemezkészítés is. Volt idő, amikor szinte kihaltak hagyományaink, mostanra viszont újjáéledés tapasztalható. Aki nyitottan, közeli kapcsolatba kerül a magyar népművészettel, ettől már nem tud megszabadulni. Sipos Zita bőrművességet tanul, jövőre fog végezni. Ez lesz a hivatásom is, otthon, Hajdúnánáson alakítok ki egy kis

13 [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Közelkép 13 k ből, vesszőből műhelyt. Nálunk sok a lovas, ezért a lószerszámok készítésére szeretnék szakosodni. Mivel mindig olyan dolgot szerettem csinálni, amit más nem, azt tervezem, hogy kitanulom a nyeregkészítést is. Mennyire különlegesek azok a diákok, akik ebbe az iskolába járnak, mennyire hatja át őket annak a szellemisége, amivel nap mint nap találkoznak? Nincs szó különlegességről, hiszen sokan azért választanak minket, mert a gimnáziumot túl erősnek találják, a szakközépiskolánál pedig bizonytalanok a pályaválasztásban vázolja a helyzetet Baranyai Etelka. A 8. osztály elvégzése után még kevesen vannak, akik a szakma iránti érdeklődés miatt jelölik meg az iskolánkat, de szerencsére a két tanév alatt (a ben) a pályaorientációs idő, és az a lehetőség, hogy egy iskolában, egy udvarban vannak a szakmák tanulóival, változást hozhat a diákok viselkedésében. Így mondhatom, hogy más a hangulata ennek a középiskolának, és másabbak lesznek a diákok, mint egy átlagos gyerek. Pedagógiai programunk igyekszik a közismereti tárgyakat is a hagyományainkhoz illeszteni. Természetismeretből a népi megfigyeléseket is földolgozzuk, hagyományos ünnepeinket együtt éljük meg, és nem véletlen, hogy a szakmák előkészítéséhez hozzátartozik az általános néprajz is. Magasabb óraszámban rajzot, művészettörténetet, illetve néptáncot és éneket is tanulnak diákjaink. Később hogyan hasznosíthatják az itt tanultakat a diákok? Túlzás, hogy azonnal népművészek lennének, kézműveseket szeretnénk képezni. Ezt azonban nem lehet tömegesen oktatni, ezért kétévente 8 10 diák vizsgázik egy-egy mesterségből ők az ország több pontjáról érkeznek hozzánk tanulni. A távolról érkezők elhelyezkedését segíti egy új, 50 személyes kollégium: 2007 óta lakhatnak benne a diákok. A két év természetesen nagyon rövid idő, ezért később is szakmai iránymutatással segítjük volt tanítványaink további munkáját. A nálunk végzett diákok katalógusát tervezzük kiadni. Azt is javasoljuk még, hogy keressék a kapcsolatot szakmájuk mestereivel, hogy további fogásokat sajátíthassanak el, hiszen aki megmarad a pályán, annak még sokat kell tapasztalni, gyakorolni. Amire büszkék vagyunk, hogy tíz tanítványunk a Népművészet Ifjú Mestere cím tulajdonosa, többen szereztek már tanári diplomát rajz és vizuális kommunikáció szakon, és vannak, akik néprajz szakon tanulnak az egyetemen. Legfiatalabb kollégánk, Győri Balázs szakoktató, iskolánk volt diákja, tanári diplomáját megszerezve, egykori mestere utódaként oktatja a faművességet. Béres Zsuzsa Munka a szövőszéken is Család a korong körül A legendás korongról azóta már lekerült a váza Fazekas. Egy család, melyben generációk óta nemcsak a név, hanem a mesterség is apáról fiúra száll. Egy köztünk élő legenda megtestesítői ők. Fazekas Lajos ( ) egykor elkészítette a mindennapokhoz szükséges fekete és színes kerámiákat. Fia, Fazekas Lajos ( ) is megtanulta a mesterséget, és továbbadta tudását három gyermekének, Fazekas Lajosnak (1944), Fazekas Istvánnak (1949) és Fazekas Ferencnek (1955). A Fazekas testvéreknek már van alkotóháza a Nádudvaron. Május vége óta Fazekas István fia, ifjabb Fazekas István is elmondhatja magáról ugyanezt. Megdolgozott érte, hiszen alkotásai szerepeltek már Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Budapesten, Tiszaújvárosban, Németországban (Bad Dürrheim, Dortmund, Köln) és Franciaországban (Párizs). Számos díjjal is büszkélkedhet, első helyezéssel értékelték munkáit az országos fazekaspályázaton, 1999-ben, és a nemzetközi fazekasfesztiválon 2004-ben és 2007-ben. A megnyitón Beke Imre, Nádudvar polgármestere méltatta a Fazekas család értékmegőrző és -teremtő érdemét azáltal, hogy egy régi, lepusztult házból műhelyt hoztak létre. Gondolatmenetét István Erzsébet etnográfus folytatta. Ő hangsúlyozta, hogy napjainkban nem a magyarságra jellemző értékek kerülnek előtérbe, hanem a pénz, a tőke. Mint mondta, ezért is nagy dolog, hogy a Fazekas család több mint kétszáz éve folyamatosan műveli ezt az ősi foglalkozást, így járulva hozzá a magyar fazekaskultúra, azon belül a nádudvari hagyományok megőrzéséhez. Ifjabb Fazekas Istvántól megtudtuk, a ház 1896-ban épült, és szabóműhelyként üzemelt. Mivel meg lehetett vásárolni, a Fazekas család élt a lehetőséggel, hogy az utolsó ilyen jellegű épületet Nádudvaron megmentse. A munkálatokat a család önerőből végezte. Az új műhely kiállítással nyitott. Mindenki megcsodálhatta Bagdi Lajosné önálló tervek alapján készült szűrjeit, Benei Péter fapipáit, Hutkai László bőrműves munkáit, Konyári Ibolya gyöngymunkáit. A bemutatótermek mellett látható volt persze a műhely is: ott ifjabb Fazekas István dolgozik majd. Büszkén mutatta meg azt a korongot, amelyen korábban nagyapja dolgozott. Gelányi Enikő

14 14 Korzó [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Több mint fél évszázad 1956-ban végeztek a Püspökladányi Óvónőképzőben a ma már deres hajú hölgyek. Azóta minden ötödik évben találkoznak. Így volt ez most is. Az egykori osztály- és évfolyamtársak a családtagokkal Mikor meglátják az új vendéget, örömtől sugárzó arccal kiáltanak fel, és indul a beszélgetés mintha tegnap hagyták volna abba. Az óvodai munkára úgy emlékeznek, ahogy a lelkes, munkaszerető emberek szoktak. A gyerekek sikereit is nagy előszeretettel emlegetik. A szervezők Kígyós Istvánné, Tóth Katalin és Molnár Anikó. A Püspökladányi Óvónőképző 1951-ben kezdte meg az első tanévet. A szakképzett óvónők iránt hirtelen megnőtt a társadalmi igény. Tömegessé vált a nők munkába állása, sok volt a képesítés nélküli óvónő emlékezik Katalin. A tanárok személye példa volt a növendékeknek: felkészültségük, szerénységük, becsületességük. Szigoruk mögött éreztük a mély emberséget. A hospitálásokat, a gyakorlati órákat különböző óvodákban végeztük. Az óvónők nagyon szerették a gyermekeket, de mindig tudták, hogy hol van a határ, mennyit lehet megengedni, mikor kell tekintettel fegyelmet parancsolni. Tanáraink nagyon szerettek, óvtak minden rossztól bennünket. Többen csak három évvel voltak idősebbek tőlünk, de ez nem jelentett semmit. Kevesebb volt az elméleti anyag, több a gyakorlat, ezért lett mindegyikből kiváló óvónő. A diákotthonban a kezdeti mostoha körülmények ellenére is nyugodt légkört, szerető gondoskodást biztosítottak. A műsorok, a kirándulások, a versenyek örök élményt jelentettek ban szép ünnepségen vették át az ötvenéves aranydiplomát. Az egymás iránti szeretet és tisztelet mindig összehozza őket. Úgy döntöttek, a hetven évet elhagyva, a jövőben évente találkoznak. Ilyenkor emlékeznek nevelőikre, versek is elhangzanak, felidézik az érdekes eseményeket. Külön öröm számukra, hogy van, aki a megyei nyugdíjasszövetség elnökségében dolgozik, más szavalóversenyekre jár, de a hajdúnánási pedagóguskórusban is énekel osztálytársuk. Most is sokan eljöttek, diktálják is a neveket: Zágonyi Lajosné Nábrádi Zsófia, Halmai Ernőné Lányi Jolán, Kapusi Lászlóné, Kubinyi Ágnes, Sári Gusztávné Varga Margit, Kocsi Gyuláné Izsvák Erzsébet, Tahóczki Györgyné Kerek Júlia, Kiss Lajosné Zubor Juliánna, Szűcs Andrásné, Horváth Ilona, Molnár Anikó, Hegedűs Jánosné Nagy Irma. Jóleső érzés látni és tudni, hogy osztály- és évfolyamtársaink is megállták a helyüket. Igyekszünk szeretetben, felejthetetlenül eltölteni ezt a napot mondja Katalin. Mert ez a mi napunk... Kocsi Gyula Természetes találkozások Randevú a hangokkal Mielőtt valaki ismét félreértene, sietek leszögezni, hogy olyan hangokkal találkoztam, amelyeket mások is hallanak. Csak a legtöbben nem veszik őket észre Egy hetilap hasábjain a természet hangjait bemutatni ugyan legalább olyan kétes eredményű vállalkozás, mint a rádióban a hallgatóknak magyarázni, hogy épp mit lát a riporter... Talán mégsem teljesen lehetetlen, sok madár ugyanis épp jellegzetes szólásáról kapta a nevét. Persze most mindenkinek a kakukk jut eszébe, méltán. Április derekától a fás, bokros élőhelyeken csakúgy hallhatjuk a hímek kakukkolását, mint a nádasok környékén. (A fészekparazita fajnak tudniillik sokféle gazdamadara lehet, a barátposzátától a nádirigóig.) A tojó madár jellegzetes bugyborékolva nevető hangját már kevesebben ismerik. Nyugat-Európában már szinte ritkaságnak számít, annál örömtelibb, hogy nálunk még gyakran felhangzik pusztákon, erdőszéleken járva egy három szótagú pu-pu-pu hangsor. A búbos banka szól ilyenkor, amely szintén nem énekesmadár, mégis képes hangadásra. Ha látjuk, akkor is összetéveszthetetlen narancssárgás alapszínével, fekete-fehér csíkos szárnyával és felmereszthető tollbóbitájával, amelyről hivatalos magyar nevét kapta. Nagymamám A búbos banka nem énekesmadár, mégis képes hangadásra még tutu bankának mondta, de a népnyelv jó néhány egyéb más elnevezését is ismeri. A faj tudományos (Upupa epops) és angol nevét (Hoopoe) szintén jellegzetes hangjáról kapta. Az örvös galamb nem védett, sőt a valamikor eléggé emberkerülő madár egyre inkább látható lakott területeken is. Nemrég például a debreceni Napsugár óvoda nagy fűzfáján rakott fészket egy pár. Öttagú jellegzetes búgásáról amelyet egymás után ötször szokott megismételni már messzebbről is feltűnik, röptében pedig jellegzetes fehér szárnycsíkja segíthet azonosításában. A kiemelt három példa mellett a természet ezernyi hangjával találkozhat, aki nemcsak a szemét, hanem a fülét is nyitva tartja. Májusi éjszakákon a fülemüle csodálatos dala kápráztat el sokakat, vizes élőhelyek közelében pedig igazi békakoncertet is hallhat a természetszerető publikum. Aki pedig nem lusta korán kelni, annak igazi élményt kínál egy hajnali madárkoncert. A déli hőségben elbágyadó, elhallgató madarak kora reggel még teljes erőbedobással dalolnak, érdekes például megfigyelni, hogy mely fajok mikor szólalnak meg. A fényszenynyezéstől kevésbé terhelt helyeken például olyan pontos időbeosztással kezdenek a tollas énekesek, hogy akár órát is igazíthatunk hozzájuk. Kép és szöveg: Pásti Csaba

15 [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Arcélek 15 Közösség épül Lovát ugratja Rengeteg tapasztalat, szinte felfedezésszámba menő megismerés is hozadéka az olyan papi szolgálatnak, amilyet Fekete András görög katolikus parochus végez és végzett az elmúlt huszonhét évben. Volt hitoktató Máriapócson, segédlelkész Újfehértón és Nyíregyházán. A legmélyebb társadalomismeretre akkor tett szert, amikor a győri görög katolikus egyházat kellett megszerveznie. Boldog tizenöt évet töltöttem ott családommal mondja erre az időszakra emlékezve, és beavat a történetbe is, amely II. János Pál pápa magyarországi látogatása után kezdődött. Akkor ajánlotta fel Pápai Lajos győri megyés püspök Keresztes Szilárd görög katolikus püspöknek, hogy küldjön Győrbe egy papot, mert ott és a környéken sok görög katolikus él. Így kerültem én Győrbe, ahol előttem görög pap még soha nem szolgált. Az volt a dolgom, hogy találjam meg és szervezzem egyházközséggé a görög katolikusokat. A püspök átadott egy plébániaépületet, hogy abban lakjunk, és egy templomot, ahol a szentmiséket végezhetjük. Új templom nem épült, mert volt a városban egy gazdátlan szerb ortodox templom, amely, miután negyven éve nem használták, már a pusztulás állapotát mutatta, s amellyel a város mint vagyonkezelő nem tudott mit kezdeni. Felajánlottuk, hogy átvesszük. Köszönettel tartozunk a Szerb Ortodox Egyháznak, a volt tulajdonosnak, hogy átadta számunkra az épületet, amit azután szép lassan felújítottunk. A felújítással egy időben haladt előre a közösség építése is. Az sem volt könnyű feladat, hiszen olyan görög katolikus emberek családjait kellett felkeresni, akik még a múlt század 60-as éveiben települtek vonatszámra Győrbe Szabolcs és Hajdú megyékből. Mentek dolgozni a Rábába, a Bábolnai Állami Gazdaságba, ahol nagy szükség volt a munkaerőre. És bár 1991-ig nem részesültek görög katolikus egyházi ellátásban, megőrizték a hitüket. Bizonyítéka ennek, hogy a népszámláláskor Győrben 550 ember tartotta magát görög katolikusnak. Római templomba jártak, amikor azonban tudomásukra jutott, hogy van a városban görög katolikus pap, csatlakoztak hozzánk. Vasárnaponként mindig voltak vagy hatva- nan a templomban, noha sokuknak ezért a bő egy óráért oda- és hazamenet is másfél órát kellett utazni. Fekete András 2005 óta parochus Debrecenben. Óriási változás volt az ország egyik legkisebb egyházközségéből a legnagyobba kerülni. Itt egészen más fordulatszámon kell élni, tevékenykedni, mint egy kis közösségben. Hála az égnek, nagyon jó kollégáim vannak, akikkel ezt a munkát együtt végezhetem. Bőven ad feladatot a sok apró program is, a zarándoklatok, a kihagyhatatlan csíksomlyói búcsúk, a kirándulások, a táborozások. Tavaly Bécsben, Győrben jártak, idén Pécs környékére szerveznek kirándulást. Közben készülnek az Attila téri templom felszentelésének századik évfordulójára. Megpróbáljuk feleleveníteni mindazt, ami a múltból ránk maradt ajánlja figyelmünkbe a jubileumot, amelynek nagy örömmel fogadott híre, hogy készül az ikonosztázion, és elkezdődik a templom felújítása is. Gulyás Imre Fekete András: Óriási változás volt az ország egyik legkisebb egyházközségéből a legnagyobba kerülni Tízesztendős létére sugárzik róla a magabiztosság. Mosolygósan, de kissé szűkszavúan válaszol a kérdésekre inkább az edzője, valamint az édesanyja viszi a szót, mint aki már alig várja, hogy jól megverje az újságíró bácsit Persze, tettlegességről szó sincs, csupán a sakktáblán állomásozó fekete serege készül arra, hogy hadba szálljon az én fehér hadam ellen. Gál Hanna Krisztina az egyik legtehetségesebb magyar sakkozóleány. A Huszár Gál iskola szeptembertől ötödikes, természetesen kitűnő tanulója. Az intézmény igazgatója, Donka Péter a nevelőedzője. Hanna édesapja ügyvéd, és amikor céget alapítottam, azt mondta, kérte, hogy ne fizessek neki, hanem majd tanítsam meg a gyerekeit sakkozni eleveníti fel a kapcsolat kezdetét a FIDE-mester. A játék igen közel hozta egymáshoz a családokat, ugyanis Gáléknál mind a négy, Donkáéknál pedig mind a három csemete szívesen és ügyesen rakosgatja a bábukat. Hanna nővére, a tizenkét éves Sára is korosztálya egyik legjobbja az országban, ám úgy fest, hogy ő átnyergel a lovaglásra. Hanna viszont inkább továbbra is a táblán ugratja a pacikat, gyakran ellenfelei nagy-nagy bánatára. Rövid pályafutása során már gazdag éremgyűjteményt halmozott fel. Anyukája lelkesen összeírta eddigi kimagasló eredményeit, de hely hiányában mindet nem tudjuk közölni. Tavaly, élete első külföldi versenyén, az Európai Unió bajnokságán ezüstérmet szerzett a tízévesek mezőnyében büszkélkedik az édesanya. Az ausztriai Mureckben megrendezett viadal a kislány számára egy újdonsággal is szolgált: Ott döbbentem rá, hogy a döntetlenajánlatot minden nyelven reminek mondják. Ő persze nem sokszor ejti ki ezt a szót, mert a pepita harcmezőn csatázva nem békülékeny. Rámenőssége, vakmerősége, s nem utolsósorban elméleti felkészültsége révén legtöbbször felülkerekedik ellenfelein. Minden adottság megvan benne ahhoz, hogy nagy tervét megvalósítsa. Mondd ki nyugodtan, világbajnok akarsz lenni! biztatgatja a nevelőedző, de Hanna csak bólogat. Mire alapozom az optimizmusomat? A közelmúltban Gál Hanna: A barátnőim közül sokan babáznak, engem viszont inkább a figurák érdekelnek megnyerte az országos egyéni diákolimpiát, és csapatban is aranyat szerzett úgy, hogy ő lett a legjobb első táblás. A rapid versenyen ugyan csupán negyedik lett, de nem elhanyagolható tény, hogy a tizenkét évesek között. Ráadásul a világranglistán is előkelő helyet foglal el teszi hozzá magyarázatként az igazgató úr. A világbajnoki részvételnek azonban alapfeltétele, hogy a június 26-án kezdődő magyar bajnokságon mindenkit maga mögé utasítson. Naponta négy-öt órát foglalkozom a sakkal. Immáron Mester Gyula a vezetőedzőm, de egy másik FIDE-mester, László János is segít a felkészülésben. A barátnőim közül sokan babáznak, engem viszont inkább a figurák érdekelnek. Dorottyával, aki osztálytársam, van egy közös szenvedélyünk: pénztárgépezünk A szülők mindkét gyermeknek vettek egy-egy-igazi pénztárgépet, és a lányok akik egyaránt tagjai a Huszár Gál iskola megyei felnőtt bajnokságában szereplő csapatának gyakran boltosat játszanak. Ők már az eredményeik tükrében sejthetik, a (sakk)tudás mennyit ér. Az újságíró bácsi meg a beszélgetést követően megtapasztalja Kiripolszky Tamás

16 16 Tájoló [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] FILMLEVÉL POLCRA VALÓ KORONGOK Összeesküvő Vérfagyasztó Talányos A boszorkának csúfolt főszerkesztő, Margaret Tate (Sandra Bullock) mindig a helyzet magaslatán van a Nász-ajánlat felütésében, akár Pulitzer-díjas íróival, akár beosztottjaival cseveg. A kanadai származású nőnek az amerikai bevándorlási hivatal egy napon ultimátumot ad: egy korábbi ballépése miatt ki akarják toloncolni az országból. Margaretnek az az ötlete támad, hogy egy házasság kihúzhatja a pácból, ezért bejelenti, jegyese van asszisztense, Andrew Paxton (Ryan Reynolds) személyében. Kettejük között megállapodás születik: a nő a zöldkártyában, a férfi az előléptetésben reménykedik. Egy bökkenő van csak, három nap múlva, külön-külön, meggyőző válaszokat kell adniuk a kétkedő hivatali biztos keresztkérdéseire. Az alapötlet a valóságtól jócskán elrugaszkodott, tekintetbe véve azt, hogy nő és férfi még kölcsönös szimpátia esetén is hónapokig képes kóstolgatni egymást. A rapid randi instant szerelmet eredményez. A rendező, Anne Fletcher (Step up, 27 idegen igen) váratlan és szokatlan szituációk sorára fűzi fel az átmeneteket, hisz nincs sok ideje, azt a látszatot kell keltenie, hogy az ellenszenv három nap alatt szerelembe fordulhat át. A Hat nap, hét éjszaka vagy a Lesz ez még így se! gyűlölködve szerető párjaihoz hasonlóan Andrew és Margaret nagy utat tesz meg egymás felé, a nemek harca itt mégsem a megszokott pólusokból indul. A férfiszerepet Margaret viszi, tőle várja a kezdeményezést a néző, sőt Andrew is. Az érzelmi libikókából a férfi a film utolsó mozzanatában, a lánykérés pillanatában tud először férfiként kiszállni. Anne Fletcher azt sugallja, hogy a nadrág csak a férfiaknak áll jól. Bár kiszámítható végkifejlet felé halad a történet, örömünket lelhetjük a színészi alakításokban. Sandra Bullock 44 évesen talán már kissé öregecske a szerephez, szórakoztatóan ható vénlányos allűrjei azonban feledtetik ezt. Bár újrahasznosított alapötletből született, tíz pontból ötöt megérdemel a film. A rendező ugyanis jó ritmusban és könnyű kézzel vezényli le a nászmenetet. (wiedemann) A sötét, vészterhes kokkal teli Firenzében, az Úr évében tit- játszódik Giulio Leoni regénye. Egy júliusi éjszakán a számunkra elsősorban költőként ismert városi elöljárót, Dante Alighieri priort a város nya szörnyű bűntény poroszlókapitááldozatot, az ezüst- tel átszőtt, bíborszínű brokátruhát viselő nőt helyszínére vezeti. Az durván megcsonkították: lefejezték. Dante azonban így is felismeri a szépséges Vana del Moggiót, aki mennyei hangjával egész Firenzét elbűvölte. Ki ölhette meg? És miért végeztek vele ilyen bestiális módon? A nyomozás sötét és félelmetes labirintusba vezet: titkos bankettek, szennyes tavernák, ördöngös gépezetek közé, s hogy a kép teljes legyen, minderre egy szörnyű mitológiai lény vetíti árnyékát. Giulio Leoni műve, a Dante és a gorgófő rejtélye ismét a középkort idézi meg. Ahogy egy kritikusa írta, Leoni tökéletes pontossággal ábrázolta Dante világát, és egy olyan cselekményes történet középpontjába helyezte, amelytől szinte lehetetlen elszakadnunk. (sz) TV-SZEM Részhajrázók Most kezdődik a nyár, de a tévétársaságok már azon versengenek, melyikük milyen őszi esemény közvetítési jogát nyeri el, busás hirdetési bevétel, a várható érdeklődés okán felszámítható felár reményében. Így vált szinte minden évben gazdát a magyar foci, gyakran a nagy európai tornák, s most már a konföderációs kupa közvetítési joga is gazdára talált. Jöhet idő, amikor a Föld Szaturnusz Jupiter minitorna is képernyőre kerül. Annak ellenére, hogy a másik két bolygón nem tudnak focizni. Ja, és nincsenek is élőlények, de azt majd megoldják valahogy. Ám könnyen csúszhat ilyen jogpárbajba előre nem számítható fordulat is. Ilyen a hírértékben csúcsra futtatott Overdose, újabban Dózi sajnálatos sérülése, meg Talma (azaz Talmácsi) váratlan kategóriaváltása. Mint tudjuk, a csodaló egy darabig ki tudja, meddig? nem versenyez, pedig az RTL már megvette egy sor nyugat-európai verseny közvetítési jogát, motorosunk meg bevágta a durcát, istállót és köbcentit váltott, amiért sikerre aligha számíthat ebben a szezonban. Igaz, rajthoz állt az ihaj kategóriában, de ott eddig csak az ellenfelek hátán lévő feliratot látta. Erre szoktuk azt mondani, hogy kockázat nélkül nincs üzlet. (e r jel) Azok, akik már négy évvel ezelőtt is a kísérletező kedv hiánya miatt reklamáltak, és hiába keresték a kevésbé polírozott dalokat vagy a szokatlan fordulatokat a Depeche Mode lemezén, valószínűleg fanyalogva fogadják az új korongot. Kétségtelen, hogy zenei értelemben a Sounds of the Universe nem rengeti meg a pla- font, még azoknál sem s ez alól a szerző sem kivétel, akik elfogultak a zenekarral kapcsolatban. A lemez ugyanis inkább azokhoz szól, akiket jobban érdekel a mögöttes tartalom, s akik szívesen veszik, ha elmerülhetnek a Martin Gore szólólemezein is tetten érhető bensőséges hangulatokban. Mindazonáltal a Hole To Feed vagy a Wrong egy ereje teljében lévő zenekart mutat, hozza a sötét víziókat és azt az arroganciát, ami a DM-életmű legjobb darabjainak is sajátja. Lírai vonalon a Peace zárkózik fel, illetve Gore saját gyermeke, a Jezebel. A csapat szinte utánozhatatlan harmóniamenetei megkapóak, mint azok a hangok, amelyek Gore kísérletezgetései nek eredményei. (wiedemann) Farkasvész Ha nem is újította meg a műfajt, de izgalmas (bár sötét) színeket vitt a vámpíros és vérfarkasos művek világába az Under world-sorozat. Részben a vonzó Kate Beckinsale miatt, részben a hazai helyszíneken forgatott jeleneteknek köszönhetően is ál- talában szerettük az első két részt. A mostani, a harmadik időben kissé visszaugrik, a kezdetek környékére. Bár Michael Sheen a szabadságharcos farkasember Lucian szerepében most sem tűnik tökéletes megoldásnak szemben a Bill Nighy megformálta eszelős vámpírnagyúrral, mégsem rossz film A vérfarkasok lázadása. Csak eléggé kiszámítható. S nem pusztán azért, mert tudjuk, hogy azok, akikért izgulni kellene, évszázadok múlva jórészt úgyis életben lesznek... Valahogy végig abban reménykedünk, hogy lesz egy negyedik folytatás is. Ez a korong nem fog ugyan lehűteni egy forró nyáréjszakát, de a néző talán beleborzonghat e szabadságosszerelmes sztoriba. (Ami most az előző két részszel egy csomagban is megszerezhető.) (sz)

17 17 [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Korzó 17 Hárs, hegyekben Aki szerencsés, és például nem szennyvízülepítő mellett lakik, élvezheti június közepének legnagyobb áldását. A hőséget elsimító este szélesre tárja az ablakokat, amelyeken át hömpölyög a hársfa illata. Lágy szippantás a selymes áradatból, és azonnal szerelmet vallani, titkot árulni, fogadalmat szegni támad az embernek nótás kedve. Bár a fa a mályvafélék családjába tartozik, szépészeti-gyógyászati szempontból sokkal többet ér, mint a balkonládát dekoráló lilapiros-fehér muskátli. Éppen ezért ne csodálkozzunk, ha a kiváló középkori költő, Vogelweide által is megénekelt hársfaágak csendes árnya alatt puttonyos, vászonzsákos idénymunka-aktivisták jelennek meg: szedik a virágzatot nagy tételben, ipari mennyiségben, viszik a gyűjtőbe, hiszen a lombkorona teljes patikai kínálatot rejt. A virágzatot árnyékos helyen kell szárítani, majd legegyszerűbben forrázat, vagy tea készíthető belőle. Élvezeti cikknek sem utolsó, de ízesítés nélkül, megfelelő koncentrátumban számos jótékony hatása ismert. Tíz gramm szárított virágot öntsünk le 2 és fél deci lobogó vízzel: így készül a legtermészetesebb köhögéscsillapító, de a forrázat segít minden felső légúti panaszon, hörgőgyulladáson, az elnyákosodott tüdő váladékát is feloldja. Ha a nagyon fiatal, anyatejes csecsemők megfáznak, az anya által elfogyasztott napi 3 deciliter hárstea segíti a kicsi gyógyu lását az anyatejbe szivárogva. Vesebetegek, gyakori felfázástól szenvedők kedvelt népi gyógymódja, de javasolják reuma és köszvény ellen is vizelethajtó hatása miatt. Láz esetén kiváló izzasztó, sőt a magas vérnyomást is kordában tartja a rendszeres kortyolgatás. Vigyázat: sokáig nem alkalmazható, mert szívpanaszokat okozhat. Hogy a hajunkat is megkínáljuk egy teával, az nem a luxus, inkább a gondoskodás jele: a tincseknek fényt és mézillatot kölcsönöz. Kevéssé ismert, mint a legolcsóbb szájfertőtlenítő. Nyugtatóként alvászavarokkal küzdőknek abban az esetben ajánlják, ha jó a vizelettartásuk, hiszen, mint feljebb jeleztük, előfordulhat, hogy a delikvens remekül aludna tőle, ha nem kellene az éj folyamán önmagának adnia a mellékhelyiség kilincsét. (bereczki) Mérsékelt égövi Miközben tobzódunk a málnában, a meggyben, a cseresznyében, hajlamosak vagyunk megfeledkezni a körtéről, pedig tavasztól késő őszig terem és igen jó hatással van a vese- és gyomorbántalmakra. Kiemelkedő mennyiségű ásványi sót és vitamint ugyan nem tartalmaz, összetétele elsősorban vízben oldhatatlan rosttartalma miatt mégis enyhíti a gyomor- és bélhurut tüneteit, gyorsítja az emésztést különösen, ha kicentrifugázva, körteléként fogyasztjuk. Ízhatását fokozza a szegfűszeg, de csínján bánjunk vele. Bátrabbak akkor lehetünk, ha főzzük vagy befőzzük a körtét, ugyanis a szegfűszeg a tartósításban is szerepet játszik. Hússzeletek mellé vajon párolva tálaljunk, salátába téve a sajt és a zeller társaságában érvényesül jól. Málnával párosítva hideg bólénak is tökéletes. (w.k.)

18 18 18 Tájoló [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Cipity Lőrinc és Szalóki Ági A reggae és a bossa nova stílusában is énekel magyar és cigány népdalfeldolgozásokat, saját szerzeményeket, valamint megzenésített verseket Szalóki Ági a debreceni Modemben. A népszerű, varázslatos hangú énekesnő legfrissebb lemezét ezúttal egy gyerekzenekar közreműködésével mutatja be az érdeklődő gyerekeknek és szülőknek. Június 27-én, szombaton délután 17 órától hangulatos, ihletett környezetben, a Modem belső kertjében lép fel. Koncertje az új lemezre, a Cipity Lőrinc című albumra épül, melyen saját szerzeményei mellett többek között Petőfi Sándor, Nemes Nagy Ágnes és Kányádi Sándor egy-egy verse, valamint Lázár Ervin meséje is hallható. Szalóki Ági ebből ad élvezetes és egyedi ízelítőt a közönségnek. Helyből Az idei könyvhét kínálatát böngésző olvasók számára ajánlunk néhány olyan kötetet, amelyek helyi kötődése külön izgalmasnak ígérkezik. Papp Klára, Jeney-Tóth Annamária és Ulrich Attila szerkesztették a Báthory Gábor és ra című mű- kovet. Ahogy az előszó is utal rá, között egymást érték megyénkben a megemlékezések a Bocskai-szabadságharc és a hajdúk letelepítése kapcsán. Ez a DE Történelmi Intézete és az Erdély-történeti Alapítvány közös kiadásában megjelent, jó négyszáz oldalas tanulmánykötet az erdélyi fejedelem alakját rajzolja meg, és nyújt átfogó képet Báthory küzdelmes koráról. Lapunk korábbi számában már felhívtuk olva- sóink figyel- mét Hapák József nagytemplomi ki- állítására. A kitűnő debreceni fényképész ezúttal számára rendhagyó terepre merészkedett: kelyhek és templomok fotóit illesztette egymásra. Sajátos montázsai haza is vihetők A földre hajló ég házai című kötet jóvoltából, mely a Tiszántúli Református Egyházkerület gondozásában látott napvilágot Bölcskei Gusztáv református püspök előszavával. Egészen más- fajta városképet mutat Dalmi Sándor vallomáskö- tete. Egy város és egy gyüttment család arcai című munkájában a szerző személyes élményei által közelít Debrecenre, sztorizik, fel- és megidézi a közelmúltat és a jelent. Soksok fotó teszi emberközelivé ezt a könyvet, melyet Kondor Katalin ajánl az olvasók figyelmébe.

19 19 [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] Tájoló 19 Megyei programsoroló Mit ajánl? BERETTYÓÚJFALU A Nadányi-központ programjaiból: Június 30. (kedd) 14 óra: Berettyóparti Nyugdíjasok Egyesülete Hagyományőrző Népdalkör összejövetele, 15 óra: csontritkulást megelőző gerinctorna Július 1. (szerda) 15 óra: pávakör Július 3-ig: Kozmáné Bődi Ildikó Fényünnep c. kiállítása (megtekinthető: munkanapokon 9 17 óráig) BOCSKAIKERT Június 27. (szombat) Szent Iván-éji program: 17 óra: boszorkány-felvonulás, égbolt kémlelése, tűzzsonglőrök bemutatója, tűzön járás, tábortűz, táncbemutatók, zenél: Vis Major együttes DERECSKE Június 29. (hétfő) 16 óra, művelődési központ kisgalériája: a XIII. Hajdú-Bihari Grafikai Művésztelep nyitókiállítása Borsos Miklós szobrászművész grafikai hagyatékából, mny.: Kratochwill Mimi művészettörténész EGYEK Június 27. (szombat) 8 óra: Egyeki vigasságok: polgármesteri főzőverseny, 8.45: megnyitó, tűzoltóverseny, 10 óra: Nóniusz tenyészszemle (könyvtár háta mögött) 10.30: kispályás foci, bemutatkozik Egyek: Egyeki manók, Tini dance csoport, Indai hastáncosnők, divatbemutató, iskolások műsora, 12.30: egyeki népdalkör, néptánccsoport, roma tánccsoport, 13.15: Margitai Borisszák: nóták, 14 óra: Kincses Színház (gyermekműsor), 15 óra: országos erősember-verseny, 17.30: Loki Focisuli Egyek ifi 97-es korcsoport mérkőzése, 18.30: Sport tv Futballcsapat (Nyilasi Tibor, Bognár György) Egyek Községi Sportegyesület futballmérkőzése, 20 óra: Beleznay Endre és a Dzsin zenekar élő koncertje, 22 óra: retrodiszkó HAJDÚNÁNÁS Június (péntek szombat) művelődési központ: Kárpát-medencei Ifjúsági Néptánc Együttesek találkozója HAJDÚSZOBOSZLÓ A Kovács Máté-központ programjaiból: Június 25. (csütörtök) 9 óra: fogyasztóvédelmi tanácsadás Június 26. (péntek) 19 óra, Szabadtéri Színpad: néptáncest: Kincső néptáncegyüttes (Felvidék, Zseliz), Vadvirág Hagyományapoló Kör Tarsóka néptánccsoportja (Vajdaság) Június 27. (szombat) 19 óra, Szabadtéri Színpad: Hajdúvárosok találkozója: a Hajdúvárosok amatőr művészeti csoportjainak találkozója, fellépése Június 28. (vasárnap) 19 óra, Szabadtéri Színpad: Hajdúvárosok találkozója: Hajdú Nóta Gála, Km.: a Régi Nóta, Híres Nóta csoportos nótaéneklő verseny díjazott csoportjai Június 29. (hétfő) óra: Lakossági véradás Június 30. (kedd) 17 óra: reiki humán szolgáltatás, vezeti: Makláry Zoltán HAJDÚSÁMSON Június 26-ig, közművelődési intézmény: időszaki kiállítás Kézimunka régen és ma (megtekinthető: hétfőtől péntekig 8 12 és óráig, vagy más időpontban bejelentkezésre) HAJDÚVID Június 27. (szombat): XI. Vid-napja és IX. Térségi Meghívásos Fogathajtó Verseny HOSSZÚPÁLYI Június 26. (péntek) 16 óra, Tájház: Szent Iván éji programok: kézműves bemutató, hagyományőrző csoportok bemutatkozása, Törő Gábor Hagyományőrző Csoport (Püspökladány), Rozmaring néptánccsoport (Monostorpályi), Margaréta néptáncsoport, népdalkör (Hosszúpályi); rossz idő esetén piactér KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: Június 25. (csütörtök) 16 óra: Őszirózsa Hagyományőrző Egyesület Egészséges életmód 50 év felett, előadó: Dr. Sáska Sándor háziorvos Kiállítás: helytörténeti gyűjtemény (Tölgyfa Óvoda) nyitva: 9 12 óráig MIKEPÉRCS A művelődési ház programjaiból: Június 28. (vasárnap) 14 óra: játszótérátadás a Kató-iskola udvarán Június 30. (kedd) 9.30: Bazsarózsa népdalkör, 13 óra: Őszidő nyugdíjasklub; a hímzőkör tagjainak látogatása a debreceni Déri Múzeumba; 17 óra: a Mikepércsi Csárdás 24. próbája NAGYRÁBÉ A Kossuth művelődési ház programjaiból: Június 25. (csütörtök) 9 óra: véradás Június 26-ig: Ügyes kezek kézműves szabadidős tábor általános iskolásoknak NÁDUDVAR Az Ady-központ programjaiból: Június (péntek, szombat) 19 óra, mozi: Egy boltkóros naplója Június 29-től július 3-ig (hétfőtől péntekig): Sün Balázs környezetvédelmi tábor I. NYÍRACSÁD Malom galéria: június 30-ig: a Vármegye Képgaléria kiállítása, állandó kiállítás Holló László festőművész és Prokop Péter pap festőművész, valamint helyi kortársművészek munkáiból. Nyitva: hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken 9-18 óráig, kedden, szombaton, vasárnap előzetes egyeztetés telefonon az 52/ számon vagy a művelődési házban. NYÍRADONY A Móricz Zsigmond Művelődési Ház programjaiból: Június 28. (vasárnap) 9 óra, Európa park: XVI. Ligetaljai Kultuális Napok: Napló Nyár Rádió Max Terasz Turné: nyitófelvonulás, 9.30: ifjú tehetségek bemutatkozása, 11.30: Slágerek mindenkinek: Bodnár Attila Papp Rita műsora, 13 óra: térségi amatőr együttesek gálaműsora, 17 óra: köszöntő: Tasó László polgármester, 17.15: eredményhirdetések, 18 óra: karatebemutató, 18.20: Zsuzsi és Orsi a Zene-Expressz sztárjai, 19 óra: Muzsikáló Ligetalja: Molnár Miklós és zenekara és a térség néptáncegyüttesei, 20 óra: Hip-hop, break, hastánc és latinshow (Players, Valcer Táncstúdió, Szamaher Hastánccsoport), sztárvendégek: 20.45: Kerozin, 21.30: Dolly Roll, 22 óra: tűzijáték; kísérő rendezvények: veterán motorok kiállítása, felvonulás, sétarepülés, tűzoltóbemutató, túra és egészségvédő programok, kirakodóvásár, vidámpark, kézművesfoglalkozások, főzőverseny, kispályás labdarúgótorna PÜSPÖKLADÁNY A Dorogi-központ programjaiból: Június 26-ig: egész napos szabadidős tábor gyermekeknek Június 26. (péntek): diszkó Karacs Ferenc Múzeum: Állandó kiállítás A Nagy-Sárrét története a lecsapolástól 1914-ig (megtekinthető: hétfő kivételével óráig, érd.: 06/ , Kossuth u. 28.) SÁRRÉTUDVARI A Költő Nagy Imre Művelődési Ház programjaiból: Állandó kiállítás: a Cséri múzeum gyűjteménye és két helytörténeti szoba a művelődési házban SZENTPÉTERSZEG Július 31-ig, faluház és könyvtár: Mesterségem címere népi mesterségek Szentpéterszegen című kiállítás ZSÁKA Állandó kiállítások: A 16. Zsákai Képzőművészeti Alkotótelep kiállítása a Kiállító teremben (Zsáka, Szabadság tér 2.), a Zsákai Ikonfestő Tábor és Madarász Gyula festőművész kiállítása a Rhédeykastélyban. (A kiállítások megtekinthetők hétköznapokon 8 17 óráig.) A Megyei programsoroló rovatba folyamatosan várjuk a megye települései kulturális rendezvényeinek időpontját, programját a címre. Téglási Miklós, Hajdúvid tanácsnoka: A XI. Vid-napját és IX. Térségi Meghívásos Fogathajtó Versenyt helyi vállalkozók, a település képviselője és a Vidi-Ér Vidért Közhasznú Egyesület szervezésében június 27-én rendezzük meg. A ma már hagyományosnak mondható falunapon a közel ezerfős vendégsereg ellenére családias, nyugodt környezetben tölthetnek el egy napot az idelátogatók. A program megnyitásaként 7 órakor a sportot kedvelők futással frissíthetik fel magukat a falu hosszával megegyező táv teljesítésével. A fogatok felvonulása után a hajdúvidi óvodások és iskolások tornabemutatóját, majd a pónifogatok versenyét láthatja a közönség. A falunapon nyílik meg a hajdúböszörményi Zöld Kör A Hajdúság természeti értékei című fotókiállítása a művelődési házban. A szervezők nem feledkeztek el az érkezők megvendégeléséről sem: 8 üstben fő a marha- és birkapörkölt. Délután folytatódik a fogatok versenye, a gyerekek libafogó versenyen, a felnőttek tombolasorsoláson vehetnek részt. Az esti hangulat fokozásáról a Capuccino együttes és az Uzonyi JR. Band gondoskodik. A természetbarátok körutazáson tekinthetik meg Hajdúvid természeti értékeit. AJTÓ-ABLAK PROFIL Kft. Fa és műanyag nyílászárók Tavaszi vására! Borovi bejárati, beltéri ajtók Borovi ablakok k=1.0wm2/k légkamrás műanyag ablakok MASONITE beltéri ajtók, MDF, dekorfóliás, acél biztonsági ajtók (12 ponton záródó) Felmérés, beépítés, ingyenes árajánlat-készítés. Redőny, reluxa, szúnyogháló-értékesítés. Érvényes: június 30-ig! Db. Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/ , 30/

20 20 20 Hirdetés [ Hajdú-bihari Hét június 24. ] a tisztánlátás kedvéért Optikai szaküzletek: Balmazújváros, Kossuth tér 1. Tel.: 52/ Hajdúdorog, Tokaji út 3. Tel.: 52/ Hajdúnánás, Mártírok u. 18. Tel.: 52/ Derecske, Semmelweis u. 5. Tel.: 54/ Kaba, Rákóczi u. 93. Tel.: 54/ Nádudvar, Fő u. 87. Tel.: 54/ Progresszív szemüveg multifokális lencsékkel, keménylakk és tükröződésmentes réteggel, keretben, szemvizsgálattal és megszokási garanciával csak 10*5771 Ft-ért A részletfizetési ügyintézés helyszíne: Debrecen, Erzsébet u. 2. fszt. 3. Telefon: 52/ THM: 0% Az akció július 15-ig tart! sérve van? Forduljon cégünkhöz, specialistája vagyunk minden sérv ellátásának. TANÁCSADÁS, MÉRETVÉTEL AZ ALÁBBI HELYEKEN ÉS IDŐPONTOKBAN: július 1. július 15. (szerda) Debrecen, MED-INCO Gyógyászati Segédeszköz Üzlet, Széchenyi u július 2. július 16. (csütörtök) Debrecen, MED-INCO Gyógyászati Segédeszköz Üzlet, Széchenyi u. 2. Püspökladány, Orvosi Rendelőintézet, Kossuth. u. 1. I. em. Információ (levélcím): Spranz Kft Pilisborosjenő, Fő út 3. Tel./fax: 06-26/ és Tandíjmentes, érettségi utáni felsőfokú és emelt szintű szakképzések a Sirius Informatikai Szakközépiskolában. Nappali és esti tagozatos 2 éves képzések: Webprogramozó Médiatechnológus asszisztens Intézményi kommunikátor Banki szakügyintéző Reklámszervező szakmenedzser Szoftverfejlesztő Internetes alkalmazásfejlesztő Webmester Informatikai műszerész Gazdasági informatikus Marketing- és reklámügyintéző (1 év) Beiratkozás: Debrecen, Kassai út 129. Telefon: 52/ , 20/

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programok, művészeti tevékenységek

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. május/2

Pályázati figyelő 2010. május/2 Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 Támogatási keret Támogatás összege Oktatási és Kulturális Minisztérium esélykülönbséget mérséklő kulturális vidékfejlesztésre

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. február. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. február. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - MNOÖ által fenntartott iskolák igazgatói állásainak kiírása - Magyarországi Német Pedagógiai Intézet igazgatói állásának kiírása 2. PARTNERINTÉZMÉNYEK

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és egyének

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése KEOP-7.14.0/15-2015-0004 A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületállomány-kataszterében a pályázat benyújtásakor

Részletesebben

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A KEOP-energetikai

Részletesebben

UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA

UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA DEMOGRÁFIA megoszlás férfi 46% nő 54% megoszlás 20 év alatt 7% 20-29 között 40% 30-39 között 20% 40-49 között 14% 50-59

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál Nemzeti Kulturális Alap célja A nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének,

Részletesebben

Pályázati figyelő 2014. augusztus

Pályázati figyelő 2014. augusztus Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok kapcsolódó 1 ot Budapest Főváros Közgyűlése Műemléki Keret 2014 A főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukciójára. A pályázat keretében

Részletesebben

Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította:

Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE KJ.: 21910 /2007. Melléklet: 3 Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására Összeállította: Dr. Kovács Zsuzsanna Közigazgatási és Jogi Főosztály

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző számítógépes játékok elkészítésének támogatása témában a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági

Részletesebben

2012. október 03. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatója:

2012. október 03. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatója: Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést véleményezte: Oktatási,

Részletesebben

2. A rendelet hatálya

2. A rendelet hatálya Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(III.02.) számú rendelete a helyi építészeti védelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete

Részletesebben

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban B E S Z Á M O L Ó A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban Gödöllőn évek óta hagyomány, hogy a Múzeumok Éjszakájának programsorozatát városi összefogásban valósítjuk meg. Tehát nemcsak

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

EMLÉKHELYEK ÉS AZ EURÓPAI ÖRÖKSÉG CÍM

EMLÉKHELYEK ÉS AZ EURÓPAI ÖRÖKSÉG CÍM EMLÉKHELYEK ÉS AZ EURÓPAI ÖRÖKSÉG CÍM LEHETŐSÉGEK AZ EURÓPAI UNIÓS FELLÉPÉSRE BUDAPEST, 2014.09.05. BENKŐNÉ KISS ZSUZSANNA FŐOSZTÁLYVEZETŐ, MINISZTERELNÖKSÉG Az Európai Örökség cím felhívja a figyelmet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége 4. sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége BESZÁMOLÓ Az EVDSZ 2011-2012. évi pénzgazdálkodásáról az EVDSZ Rendkívüli Kongresszus számára 2012. november 27. Az EVDSZ

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: KÖRNYÉSZ Oktató, Környezeti Nevelő és Hagyományőrző közhasznú Egyesület 2011.03.15. 1 I. Általános kiegészítések 1.Az Egyesület bemutatása elnevezése: KÖRNYÉSZ Oktató,

Részletesebben

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (V.9.) önkormányzati rendelete az Újpesti Diákösztöndíjakról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest Főváros

Részletesebben

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre PÁLYÁZAT alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre A pályázat kiírója: A pályázat beadási határideje: A pályázat

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat 392. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2011-06-09 ************************************************************************** Nemzetközi kulturális hírek A KultúrPont Iroda ingyenes elektronikus hírlevele hirlevel@kulturpont.hu

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. 1.számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011 A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS pályázati felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011" fővárosi kitüntető cím elnyerésének feltételeiről a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó

Részletesebben

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó.

Kategóriánként a legszebbnek tartott helyszín esetében az emléktábla mellé jutalomban (növény) is részesül a pályázó. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 2011. április 28-i ülés.9. sz. napirendi pontja Tárgy: Javaslat a "Virágos Új Kőbánya" pályázat kiírására Tisztelt Kerületfejlesztési és

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS. 11. napirendi pontjához

KIEGÉSZÍTÉS. 11. napirendi pontjához KIEGÉSZÍTÉS a Közgyűlés 2006. május 12-én tartandó ülésének 11. napirendi pontjához a Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései című előterjesztéshez Tisztelt Közgyűlés! I.) Tájékoztatás Szeged Megyei

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. március Hírlevél 2011. március 2 173 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATAIBAN A 2011. évi vállalkozásfejlesztést célzó

Részletesebben

ÁLLATOK VILÁGNAPJA október 4.

ÁLLATOK VILÁGNAPJA október 4. ÁLLATOK VILÁGNAPJA október 4. Ha minden nap október negyedike lenne, sokkal többet foglalkoznának az állatokkal, sokkal több figyelmet fordítanának az ember legjobb barátjára, s talán nem kellene annyi

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2011/2012. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG hirdet a Kulturális és tudományos keretből elnyerhető támogatásra. A felosztható keretösszeg: 3 millió Ft. 1. A 2012. évben megvalósítandó ünnepi rendezvényekre, eseményekre, kiemelten az irodalmi, történelmi,

Részletesebben

Mindezek alapján az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság szükségesnek tarja a rendelet módosítását. (1. sz. melléklet).

Mindezek alapján az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság szükségesnek tarja a rendelet módosítását. (1. sz. melléklet). . t ÁO^Solk BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, IFJÚSÁG- ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁG ELNÖKE Készült a 2014. június 18. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: Majomé Szabó Etelka

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok "A TAKTAHARKÁNYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT" Közhasznú (oktatási,kulturális,egyéb) 3922 Taktaharkány, Béke utca 40. képviselő: Fodor József Károly Elsődlegesen a

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2015.01.15-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

TAO TÁMOGATÁS A LÁTVÁNYSPORTOKBAN

TAO TÁMOGATÁS A LÁTVÁNYSPORTOKBAN TAO TÁMOGATÁS A LÁTVÁNYSPORTOKBAN A 2011-es év törvényi változásai amiket az Európai Unió is elfogadott lehetővé tették, hogy a nyereséges vállalkozások társasági adójukkal támogassák a látványcsapat-sportágak

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. 2012. évi Közhasznúsági jelentése ( A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. ) Martfű, 2013. május 04. Az alapítvány vezetője

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.) KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 59-10 /2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 2-án 11.00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4.

Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Szent István Általános Iskoláért Alapítvány 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Dunakeszi, 2013. május 21. Tyimofejevné Iványi Réka a kuratórium elnöke Az alapítvány

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 22-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 22-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 22-i ülésére Tárgy: Karácsonyi fénydekorációs eszközök beszerzése Az előterjesztést készítette: Előterjesztő:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása.

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. XI. 26.-án, Szarvas Város Szlovák Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén, a Szlovák Önkormányzat székházában. (Szarvas, Eötvös u. 44/1.) Jelen vannak: Mótyán Tibor elnök

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. június. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. június. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - Kisebbségi önkormányzati választások 2010 - Kérje felvételét a német névjegyzékbe! 2. OKTATÁS - Továbbképzés óvodapedagógusok számára Deggendorfban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága 2010. december 16-án 8:20 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 7/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én,

Részletesebben

Pályázati figyelő 2011. június

Pályázati figyelő 2011. június 1 A) Magyar pályázatok ot i mértéke NEFMI önkormányzati múzeumok támogatására Önkormányzatoknak, általuk fenntartott muzeális intézmények új, állandó kiállításaira, illetve Pest megyében és Budapesten

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA CISZTERCI SZENT MARGIT ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA PÉCS 1 KOLLÉGIUMI TÉRÍTÉSI DÍJ Azon kollégisták számára fizetendő, akik nappali oktatás munkarendje

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 03-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Boros Lajosné, Juhász

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal 23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. június 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. június 18-i ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám:02/182-6/2015. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben