Nádudvari. Húszéves a polgárőrségünk. Nádudvariak a BL-döntőn!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nádudvari. Húszéves a polgárőrségünk. Nádudvariak a BL-döntőn!"

Átírás

1 Nádudvari VÁROSI KÖZÉLETI LAP május XX. évfolyam 5. szám Ára: 99 Ft Korszerű szaunaház a fürdőben Beke Imre és Ludman Lajos avatta fel az új létesítményt Elkészült az a háromkabinos szaunaház, amely május elsejétől várja a fürdőlátogatókat. A projekt száz százalékos Európai uniós támogatottsággal valósult meg. Ez egy LEADER típusú uniós pályázat, 14 millió forintot tudtunk fejlesztésre költeni. Ez azért is érdekes, mert megújult, korszerűbb, energiatakarékosabb és szolgáltatásban sokkal több lett az épületrész nyilatkozta Beke Imre polgármester az április 28-i ünnepélyes átadóünnepségen. A 70 négyzetméteres szaunaház csaknem fél évig épült. Emellett fizikoterápiás szakrendelést is igénybe vehetnek a fürdő vendégei. Három szolgáltatást nyújt az új szaunaház, van benne infraszauna, gőzkabin és finnszauna. Összességében mintegy 20 főt tudunk elhelyezni a létesítményben mondta el Ludman Lajos, a strandot üzemeltető és a fejlesztést végző Nádudvari Nonprofit Kft. ügyvezetője. Fejlesztésekhez kapcsolódó hír, hogy a tervek szerint május végére befejeződik az általános iskola felújítása is, amelyet az Európai Unió és a magyar állam több mint ötszáz millió forinttal támogat. Középpontban a tejfeldolgozás A XI. Pásztornap pénteken, április 17-én vette kezdetét a már hagyományos kiállítás megnyitásával, megtekintésével, valamint a kísérő előadásokkal. A szakiskolások éneke megalapozta a hangulatot és az est háziasszonya, Pavluskáné Sulyok Júlia a vendégek köszöntésén kívül megemlékezett a tavaly óta eltávozott pásztoremberekről. Idén a háztáji és nagyüzemi tejfeldolgozás került a célkeresztbe, ehhez a témához kapcsolódtak a kiállítás tárgyai is. Beke Imre polgármester köszöntőjében főleg gyermekkori emlékeiről beszélt, míg Kovács Lajos a Nagisz Zrt. elnök-igazgatója a személyes kötődésén túl igazi csemegének számító adatokkal is szolgált. Laikusként nehezen juthatunk ilyen pregnáns adatokhoz, a jövő nemzedéke számára is tanulságos lehet ben 370 ezer liter háztáji tehéntejet vett át a cég, 1984-ben már 1 millió 180 ezer litert, az EU-s csatlakozás évében pedig (2004-ben) 1 millió 200 ezer litert (ebben a nádudvari és kabai mennyiség is benne van). Juhtej viszonylatában 1974-ben 3700 liter, ben az utolsó évben, amikor még juhfejés volt liter volt az átvételi mennyiség. A Nagisz Zrt. nagyüzemi szinten 1974-ben tehénnel évi 1 millió 330 ezer liter tejet produkált, 1984-ben 1370 darab jószág már 5 millió 760 ezer liter tejet adott ben az 1700 szarvasmarhától évi 16 millió liter tejet fejtek, tehenenként átlagban 8-10 ezer liter tejet adtak. A feldolgozáshoz ehhez még évente 5 millió liter tejet vásárolnak fel, vagyis évi millió liter feldolgozása történik a nádudvari tejüzemben. Ezen adatokhoz szervesen kapcsolódott Gali Béláné előadása, mellyel a Nádudvari Élelmiszer Kft. tevékenységét, profilját és termékeit mutatta be. Bíróné Nagy Csilla a Hortobágyi Leader Közhasznú Egyesület munkaszervezet vezetője az egyesülethez tartozó 11 település fejlesztési lehetőségeiről szólt. A pásztorok vendége idén Sárrétudvari település volt. Különleges meglepetéssel szolgáltak, ugyanis elhozták bemutatásra Vígh Csaba kolompgyűjteményét, valamint eljött a találkozóra Földesi Imre sárrétudvari pásztor is. A pásztornapi eseményekről képriportunkban számolunk be lapunk 5. oldalán. Dr. Sutus Lenke Húszéves a polgárőrségünk május 24-én kelt az alapító okirat, mely bizonyítja: megalakult a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség Nádudvari Szervezete, amelyet később Nádudvari Polgárőr Közhasznú Egyesület névre változtatott. A jelenlegi elnök, Barta Imre segítségével foglaljuk össze a kétévtizednyi közszolgálat legfontosabb momentumait. - Első elnökünk Simon Miklós volt, aki mondhatjuk, hogy sikerre vitte az egyesületünket közel 16 éven keresztül. Őt követte Molnár István és jelen pillanatban én látom el ezt a feladatot tekint vissza a vezetőkre Barta Imre. Nézzük meg, két évtizede kik is gondolták úgy, hogy tenni akarnak városunk polgáraiénak biztonságáért! Ők a nádudvari polgárőrség alapító tagjai, betűrendben: Bíró Csaba, Bíró Lajos, Czibere István, Csoma István, Darányi András, Darányi Gábor, Darányi Péter, Dobi Mihály, Farkas Bálint, Gallyas János, Kovács Imre, Lovas István, Lovrecz Elemér, Lovrecz Tamás, Papp Gábor, Papp Lajos, Simon Miklós, Soltész Sándor, Szűcs Imre, Szűcs Zoltán, Szivós Imre, Tarcsi Zoltán, Tóth Barnabás Sándor, Zoványi András, Váradi Sándor, ifj. Váradi Sándor. A polgárőrség önkéntes alapon, ellenszolgáltatás nélkül, a semmiből, kis csoportok szerveződéséből jött létre és a mai napra országos szervezetté nőtte ki magát és sokféle feladat ellátására jogosult, úgy mint például térfigyelő rendszerek ellenőrzése, rendezvények biztosítása, személy- és vagyonvédelem. Egyesületünk és több tagunk is városi, megyei és országos kitüntetéseket kapott az elmúlt években említi Barta Imre. Ide kívánkozik, hogy 2002-ben a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség Nádudvari Szervezetét Nádudvar Város Önkormányzata Pro Urbe emlékéremmel tüntette ki. A Nádudvari Polgárőr Közhasznú Egyesület legfontosabb feladatainak továbbra is a nádudvari emberek közbiztonságának növelését tekinti. Ebbe beleértve vagyonvédelmének biztosítását, bűnmegelőzési-, közlekedésbiztonsági, természet- és környezetvédelmi feladatok ellátását, valamint az egyesület működési területén közbiztonsági, bűnmegelőzési célú álló, mozgó figyelő és jelzőszolgálat működtetését. Nádudvariak a BL-döntőn! A Nádudvari Diáksport Egyesület 13 éven alattiakból álló lány kézilabdacsapata részt vehetett a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjén. Örömteli díjátadó (Folytatás a 3. oldalon) A Legyetek Ti az ötödik csapat az MVM EHF FINAL4-on elnevezésű jótékonysági program felhívására ötletesebbnél ötletesebb pályázatok érkeztek. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Magyar Kézilabda Szövetség által elindított versenyre az ország szinte minden pontjáról (Balmazújváros, Doboz, Dorog, Gödöllő, Gyöngyös, Hajós, Hatvan, Heves, Hort, Kecskemét, Kisvárda, KSI, Mohács, Mosonszolnok, MVSC, Nádudvar, Nagyatád, Postás, Salgótarján, Tompa) összesen húsz U 13-as leány kézilabda csapat küldte el videós vagy fényképes, illetve kézműves pályázati anyagát, amelyben bemutatták lelkesedésüket, elkötelezettségüket a kézilabda sport iránt. A jótékonysági programot azért indították, hogy egy életre szóló élményt szerezzenek a győztesek, ezzel is növelve a gyermekek sport iránti szeretetét, elhivatottságát. A Görbicz Anitából, Pálinger Katalinból, az MVM és az MKSZ képviselőiből álló zsűri végül úgy döntött, hogy a Nádudvari DSE csapata nyerje meg a fődíjat, akik teljes ellátás mellett vehetnek részt a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjén, továbbá egy komplett Adidas sportfelszereléssel és egy Képes Sport előfizetéssel is gazdagodnak. (Folytatás a 7. oldalon)

2 2 Nádudvari Hírek május TESTÜLETI ÜLÉS Április 10-én tartotta rendkívüli ülését a testület. Első napirendi pontként a Nádudvari Asztalitenisz Sport Egyesület névhasználati kérelmét tárgyalták meg. Az egyesület a Nádudvar név használatának engedélyezését kérte a névtulajdonos önkormányzattól. A képviselők a kérelmet támogatták s hozzájárultak ahhoz, hogy az egyesület a Nádudvar nevet használhassa. Második napirendi pontként a képviselő-testület az önkormányzat és a Kenézy Kórház és Rendelőintézet között a nádudvari vérvételi (mintavételi) hely működtetésével kapcsolatos közreműködői szerződést tárgyalta meg. A korábbi szolgáltató ProLabor Kft. a szerződést felmondta március 31-ével, mert az OEP finanszírozás változása miatt a szolgáltatás ellátása ellehetetlenült részükről. A testület a nádudvari lakosok érdekeit szem előtt tartva úgy döntött, hogy átveszi ezt a feladatot, s mint a Kenézy kórház közreműködője e feladat ellátásában az önkormányzat fogja biztosítani a minták levételét és beszállítását a HQ-Lab Kft. laboratóriumába. A testület a szerződés megkötését támogatta. Április 30-án tartotta rendes ülését a testület. Első napirendi pontként a Hajdú- Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Püspökladányi Kirendeltsége Hivatásos Tűzoltósága adott beszámolót a tavalyi tevékenységéről. Nádudvar különleges helyzetben van, mert vonulási területként a püspökladányi kirendeltséghez tartozik, míg a hatósági tevékenység a debreceni kirendeltség hatáskörébe tartozik. A tavalyi évben túlnyomó részben a műveletlen, gondozatlan területeken alakultak ki a tüzek, amelyek a mezőgazdasági kultúrákat is veszélyeztették. A tűzoltóság a 3x3-as akcióterve keretében igyekszik az iskolák felsőbb évfolyamain ismeretterjesztéssel egybekötött úgynevezett tűzmegelőzési blokkban nevelni a fiatalokat, illetve a vész esetén szükséges teendőkre felhívni a figyelmet. Második napirendi pontként az önkormányzat közötti ciklusra vonatkozó úgynevezett gazdasági programját tárgyalták meg a képviselők. A program azokat a fejlesztési elképzeléseket, irányokat rögzíti, amelyeket az önkormányzat meg kíván valósítani. A megvalósításnál azonban nemcsak az önkormányzat teherviselő képességére, hanem a pályázati lehetőségekre is figyelemmel kell lenni. A képviselő-testület a gazdasági programot elfogadta. Következő napirendi pontként a évi belső ellenőrzés tapasztalatairól szóló beszámolót vitatta meg a testület. A beszámolóból kiderült, az önkormányzat és intézményei gazdálkodása jó, megfelel a jogszabályi előírásoknak, azonban a jogértelmezésből adódó eltérések miatt pontosításokra van szükség. A szükséges intézkedések a jelentés elkészülte óta megtörténtek. A beszámolót a képviselők elfogadták. Negyedik napirendi pontként az óvoda alapító okiratát módosította a testület. A módosításra azért került sor, hogy az időközben hatályba lépett jogszabályi előírásokkal összhangban legyen a dokumentum. Ötödik napirendi pontként a nádudvari köztemető évi tapasztalatairól szóló beszámolót vitatták meg képviselőink. Elmondták, hogy a temető rendezett, gondozott más településekhez képest is kifejezetten kulturált látvány fogadja a látogatót. Sajnos az időszakosan elszaporodó temetői lopások a közhangulatot negatívan befolyásolják, de ezek ellen a szükséges intézkedések foganatosításra kerülnek. A beszámolót a képviselő-testület elfogadta. Hatodik napirendi pontként az önkormányzat által a nádudvari civil szervezeteknek évben nyújtott támogatás felhasználásáról szóló tájékoztatókat vitatta meg, s fogadta el a testület. Különfélék között tárgyalta a testület a Hortobágyi LEADER Akciócsoport évi támogatási igényét. A testület lakosonként 80, összesen Ft-tal támogatja az idei működést. Dr. Sós Csaba Ülésezett a társulási tanács A Hajdú-Bihari Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Tanács március 29-én tartott ülésén első napirendi pontként a társulás évi költségvetéséről készült zárszámadást vitatta meg s fogadta el. A társulás bankszámlájának nyitó egyenlege Ft, míg a záró egyenleg Ft volt. A társulást alkotó települések területén a kivitelezés foka 67,47%-os volt december 31-én. A tervezés szerint Ft bevétellel és kiadással számolt a Társulás. A tényleges teljesítés Ft bevétel és Ft kiadás volt. A tanács a zárszámadást elfogadta. Második napirendi pontként a kivitelező Signum-Alfa Team Kft. képviselőjének beszámolóját hallgatta meg a társulás a kivitelezés állásáról. A tanács ülésén Beke Imre polgármester jelezte, hogy elégedetlen a helyreállítási munkák ütemével illetve a folytatott munkák lakossági kommunikációja is elégtelen. A kivitelező képviselője változtatást ígért e téren is. A beszámolót a tanács elfogadta. Dr. Sós Csaba A meccseket megnézte anno A 90 esztendős Nagy Lajost köszöntötte Nádudvar városa nevében, s családtagjai körében Réz Szilárd alpolgármester. Az április 9-i születésnapi ünnepségen kérdésünkre Lajos bácsi elmondta, hogy növényápolóként dolgozott az egykori téeszben, ám egy baleset után, kisebb fizikai terheléssel járó munkát végzett a nyugdíjba vonulása előtti évtizedben. Kedvtelései között volt korábban a helyi focicsapat mérkőzéseinek megtekintése, piacra, boltba járás, de manapság már nehezebben mozdul ki. Azért érkezésünk előtt még összeszedte a tyúkok alól a tojást, majd elfogyasztott egy szeletet az egyik unokája sütötte finom tortából. Az ünnepelt Nagy Lajost (a kép jobb oldalán) családja körében Réz Szilárd (bal szélen) alpolgármester köszöntötte (Fotó: Marján László) Vízszolgáltatói szerződésekről Április második felében minden lakossági és közületi fogyasztó számára postai úton kiküldte az aláírandó szolgáltatási szerződést és első számláját az új ivóvíz és szennyvízcsatorna szolgáltató. Levelüket aktualizálva alább is közöljük. Tisztelt Felhasználó! Tájékoztatjuk, hogy december 30-tól a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közérdekű üzemeltető kijelölő határozata alapján Nádudvar településen a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. látja el a közüzemi ivóvíz- és szennyvíz-szolgáltatást. Nádudvar a TRV Zrt. szervezetén belül, a Hajdú-Bihar Megyei Üzemigazgatósághoz, a Püspökladányi Üzemegységhez tartozik. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a közeljövőben megküldjük az elmaradt időszak számláit, melyek fizetési határideje időben eltérő lesz, a dátum a kiküldésnek és a jogszabályi előírásoknak megfelelően kerül a számlán feltüntetésre. Amennyiben a számlák kiegyenlítése a szokásostól eltérő számlázás miatt Önnek nehézséget okozna, keresse személyesen vagy levélben ügyfélszolgálatunkat, ahol igény esetén részletfizetési lehetőséget biztosítunk. Ügyfélszolgálataink elérhetőségei. Püspökladányi Ügyfélszolgálati Iroda. Cím: 4150 Püspökladány, Kossuth L. utca 26. Telefonszám: 06 54/ Ügyfélfogadás rendje: hétfő, kedd, csütörtök: óráig, szerda: óráig. Nádudvari Ügyfélszolgálati Pont (eredetileg hetente egy alkalommal lett volna Nádudvaron ügyintézés, de Nádudvar Város Önkormányzata jóvoltából minden munkanap lesz ügyfélfogadás a szerk.) Cím: 4181 Nádudvar Fő út 2. (Vízműtelep). Telefonszám: 06 54/ Ügyfélfogadás rendje: hétfő, kedd, csütörtök: óráig, szerda: óráig, péntek: óráig. Nádudvar vízmű telepén végzendő ügyfélszolgálati tevékenység (az önkormányzat alkalmazásában álló dolgozó feladatai): a telefonon bemondott óraállások és hibabejelentések fogadása, feljegyzése, fogadja a személyesen a vízmű telepre óraállás és hibabejelentéssel érkező fogyasztót, a hibabejelentés után a műszaki vezető tájékoztatása a bejelentésről, aki megteszi a szükséges intézkedést, időpontra történő előjegyzést vesz fel a pénteki nádudvari ügyfélfogadásra (számlázással, hátralékkezeléssel, fogyasztó változással kapcsolatos ügyintézéshez), tájékoztatja a fogyasztót, hogy a személyes ügyintézéshez milyen okmányokat, okiratokat hozzon magával, tájékoztatót ad a csatornarákötés feltételéről, feljegyzi a csatornarákötés átvételéhez szükséges bejelentéseket, történjék az telefonon vagy személyesen, fogadja és segítséget nyújt a szolgáltatási szerződés kitöltésében. Éjjel, nappal hívható hibabejelentő: 06 70/ Központi ügyfélszolgálat. Cím: 5000 Szolnok Thököly út 83. Telefonszám: 06 40/ Hibabejelentő: 06 80/ Ügyfélfogadás rendje: hétfő, kedd, csütörtök: óráig, szerda: óráig, péntek: óráig. címünk: trvzrt.hu. Tájékoztatjuk, hogy Üzletszabályzatunk elérhető honlapunkon a www. trvzrt.hu letölthető dokumentumai között. Közüzemi szerződések. A víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. törvény rendelkezései értelmében a lakossági felhasználók esetében a szerződéses jogviszony a szolgáltatás igénybevételével is létrejön. Társaságunk, a felhasználók megnyugtatásának érdekében, közületi felhasználókhoz hasonlóan közüzemi szolgáltatói szerződés megkötését kezdeményezi. Ennek eleget téve 2 példányban e tájékoztató levél mellékleteként megküldjük a közüzemi szolgáltatási szerződésünket. Kérjük a szerződésen lévő adatok ellenőrzését, eltérés esetén a hibás adatok módosítását, illetve a hiányzó személyes adatok kitöltését. A szerződések elkészítése az előző szolgáltatótól kapott adatok alapján történik, így a december 30. után a TRV Zrt.-hez bejelentett változásokat (tulajdonos változás) még nem tartalmazza. A szerződés egy ön által aláírt egyik példányát, kérjük, személyesen, vagy postai úton társaságunk ügyfélszolgálatára eljuttatni szíveskedjen. Amennyiben a szerződésben foglaltakkal nem ért egyet a szerződés kézhezvételét követő 15 napon belül ügyfélszolgálatainkon egyeztetést kezdeményezhet. Tájékoztató a számlázási rendről és a díjfizetésről. Leolvasás, számlázás. A felhasználási helyeken felszerelt vízmérők a településen eddig alkalmazott gyakoriság szerint, kerülnek leolvasásra. Munkatársaink folyamatosan felkeresik az ingatlanokat, a vízmérő leolvasása és ellenőrzése céljából. A két mérőolvasás közötti időszakokban havi részszámlákat készítünk. A leolvasást követően elszámoló számla készül, mely tartalmazza a tényleges fogyasztás és a részszámlákban elszámolt díjak közötti különbözetet. Az aktuális számla összegét havonta, a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül szükséges kiegyenlíteni. Lehetősége van arra, hogy saját fogyasztási szokásait figyelembe véve, ön határozza meg a havi részszámlákban számlázandó vízmennyiséget. Ezt az igényét telefonon, levélben, ben vagy személyesen jelezheti a település szerinti ügyfélszolgálati iroda felé. Ügyfeleinknek lehetőséget biztosítunk arra, hogy vízmérőjüket havonta leolvassák és a mérő állását minden hónap 20-ig Társaságunknak bejelentsék. Ebben az esetben a tényleges vízfogyasztás alapján készítjük el számláikat. Díjfizetés. Ügyfeleink készpénzátutalási megbízással (csekkel), csoportos beszedési megbízás útján, illetve saját számláról történő átutalással is kiegyenlíthetik számláikat. Ügyfélszolgálati irodáinkban módot biztosítunk a készpénzes befizetésre. Azon felhasználók, akik csoportos beszedés útján kívánják teljesíteni fizetési kötelezettségüket, megbízást a számlájukat vezető pénzintézetnél adhatnak. Az új megbízás megadására az első, társaságunk által kibocsátott számla kézhezvételét követően kerülhet sor, mely tartalmazni fogja a szükséges azonosító adatokat. Együttműködésében bízva, tisztelettel: Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Ügyfélszolgálat

3 2015. május A támogatás természetbeni Áprilisi számunk 3. oldalán jelent meg egy írás Az önkormányzat civiltámogatásai címmel. Ebben táblázatszerűen láthatók az önkormányzattól kapott természetbeni juttatások forintosítva. Ezt azonban sokan félre értelmezték, s pénzbeli támogatásnak gondolták. Az írás egyértelműen fogalmaz ugyan, de első ránézésre valóban az öszszegek szembetűnőek, ha csak a címet és a táblázatot tekintjük. Erre a szerkesztésnél legközelebb figyelni fogunk. A félreértések korrigálása végett újra közöljük az önkormányzat által ben nyújtott természetbeni támogatások értékét, amely jelen esetben a művelődési ház terembérleti díjának elengedéséből tevődik össze, azaz, ha fizetni kellett volna értük, ennyibe került volna az egyes szervezeteknek évi természetbeni juttatások (művelődési ház terembérlet) Őszirózsa Nyugdíjas Klub Mozgáskorlátozottak Egyesülete Nagycsaládosok Egyesülete Kéknefelejcs citerazenekar Nádudvar Turizmusáért Egyesület Sakk Sportegyesület Sporthorgász Egyesület Polgárőr Egyesület Alkotókör Vöröskereszt Liszt Ferenc Kórus Edit Fitness és Aerobik Egyesület Galambászok Ficánka Egyesület Nyári gyermekétkeztetés Nádudvar Város Önkormányzata a hátrányos helyzetű gyermekek nyári étkeztetésére a május 6-i testületi döntés értelmében pályázatot nyújtott be. Sajnos a 240/2006 (XI.30.) Korm. rendelet értelmében nem lehetséges minden gyermekre, aki érintett, beadni a pályázatot. A támogatás csak az érintettek 55%-ra vonatkozik, ezért az önkormányzat 404 gyerek étkeztetésére nyújthatott és nyújtott be pályázatot. Az étkeztetést az önkormányzat a Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napfény Óvoda és Bölcsőde konyhájában tudja biztosítani. Az önkormányzat vállalta, hogy a jogszabály előírása szerint az élelmiszereket 40 km-es körzeten belüli kistermelőtől, őstermelőtől vásárolja, illetve saját előállítású zöldség felhasználásával szerzi be az alapanyag minimum 30%-át. Az étkeztetés idejére az önkormányzat (ugyanúgy, mint tavaly) megszervezi a gyermekek felügyeletét, szabadidős tevékenységét Dr. Sós Csaba Vérvétel: korábban és pénteken is. Már reggel hét órától elkezdődik a vérvétel a megszokott helyen, a Központi Orvosi Rendelőben a hét minden munkanapján, így az eddigiektől eltérően, pénteken is leveszik a vért. Új rendszerre tértek át, ezért a vérvétel lassabban haladhat. Az eredményeket továbbra is tudják ben küldeni, de ehhez a személyes adatokat újra meg kell adni. Ezután is lehet telefonon előre bejelentkezni a számon. Az illetékesek kérik a betegeket, hogy Püspökladányba ne menjenek vért vetetni, mert nem oda tartozunk, így az ottani vérvizsgálat több ezer forintba kerülne. Kertversenyek: május 30-ig hosszabbítva,,a legszebb konyhakertek" Magyarország program nevezési határidejét központilag meghosszabbították május 30-ig. Mivel településünkön ez a program párhuzamosan fut a Virágos Nádudvarért környezetszépítő versenynyel, ezért az utóbbira is ezen időpontig lehet jelentkezni. Részletek múlt havi számunkban és a weboldalon. Köszönet az oviparkolóért A Vadvirág Óvoda szülői közössége ezúton is szeretné köszönetét kifejezni Nádudvar Város Önkormányzatának, a Napfény Óvoda és Bölcsőde vezetőjének, valamint a Nádudvari Nonprofit Kft. munkatársainak, hogy az óvoda parkolója megújulhatott. Szülői közösségünk kezdeményezésére a sikeres együttműködésnek köszönhetően kényelmesebb és kulturáltabb parkolásra adódott lehetőség a Vadvirág Óvodánál. Nádudvari Hírek Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft. Te szedd! önkéntes szemétgyűjtési akció. A hivatalos országos programhoz csatlakozva tesszük egy kicsit rendbe lakókörnyezetünket. Arra biztatunk mindenkit, hogy csatlakozzon hozzánk! Nádudvaron május 17-én, vasárnap 14 órakor gyülekező az Ady Endre téren, az önkormányzattal szembeni parkban. Jöhetsz egyedül, haverral, barátokkal, családdal, osztállyal. Mi várunk! Zsákot biztosítunk! A szervezők Húsz éve alakult meg Nádudvaron a polgárőrség (Folytatás az 1. oldalról) Minden évben igen aktívak ben 2320 órát tett ki az őrző, figyelő, járőr, és az egyéb szolgálat, amely nem tartalmazza az értekezletekre és továbbképzésekre fordított időt. Ezzel együtt az egyesület 395 egyéni szolgálatot teljesített a bűnmegelőzés területén. Egész évben a Kövy Sándor általános iskolában napi 8 órás szolgálatot adott 1 fő. Közel 200 óra zebraszolgálatot adtak a múlt esztendőben. Statisztikai adatok hiányában nem tudni, hogy a végrehajtott ellenőrzéseikkel hány tervezett bűncselekményt akadályoztak meg, hiszen a járőr és figyelőszolgálat következményeként meg nem történt bűnesetekről nem vezetnek statisztikát. Úgy érzik, az a biztonság, amelyet a szolgálatukkal adnak, továbbra is rendkívül fontos a nádudvari lakosságnak. A rendőrséggel közös szolgálat is igen magas óraszámot, szám szerint kétezret mutat, amelyet 385 szolgálat alatt teljesítették a polgárőrök. A rendőrséggel közösen 10 akcióban vettek részt, s egy fő országosan körözött egyén elfogásában segédkeztünk. Fontos láncszem az utánpótlás és a jelen szempontjából is az általános iskolában közel 10 fővel működő ifjú polgárőr csoport. A csapat a tevékenységét előre kidolgozott munkaterv alapján végzi. Minden nap segítik az átkelést az iskolákba érkező gyermekeknek. Ezen ifjúsági tagozat létrehozásának célja egy olyan tudatos, jövőt építő munka, amely egyszerre szolgálja a gyerekek, az egyesület, valamint az iskola érdekeit is. Tavalyi sikere után idén is lesz Polgárőrbál, június 6-án. Az ott keletkező bevételt teljes egészében a fentebb ismertetett célokra fordítják, s azok, akik eljönnek a jótékonyság mellett még jól is szórakozhatnak. Nagyon sok feladat hárul a szervezetre, évek óta egyre több. Május 1-jére virradó éjszakán 10 emberrel adtunk szolgálatot, nem is történt rendbontás. Sajnos másodikán már csak a szokásos éjszakai létszámmal dolgoztunk, s jó néhány fiatal fa áldozatává is vált az éjszakai randalírozóknak. Kapacitásunk véges, kevesen vagyunk ahhoz, hogy mindenhol teljesítsünk. Ugyanakkor polgárőr sem lehet akárki és persze van, aki nem is akar ellentételezés nélkül ügyelni a közbiztonságra. Külön meg kell említenem Nádudvar Város Önkormányzatát, a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságot, kiemelve a Nádudvari Rendőrőrs dolgozóit, akik rendszeresen segítették a munkánkat és a személyi oktatásokat is megtartották. Köszönöm a tagság lelkes hozzáállását, a városért való tenni akarását! Ezek nélkül a nádudvari polgárőr egyesület nem ünnepelhetné május 24-én fennállásának 20. évfordulóját zárta gondolatait az elnök. Nádudvari polgárőrök régebben... Ifjú polgárőr zebraszolgálatban Május elsején ünnepelte 90. születésnapját Kiss Gábor hat gyermekével és azok házastársaival, továbbá 12 unokája és 10 dédunokája, valamint a rokonok körében. A város vezetése részéről köszöntötte őt Beke Imre polgármester....és napjainkban

4 4 Nádudvari Hírek május Nádudvaron a március 29. és április 30. közötti időszakban 6 bűncselekmény jutott a rendőrség tudomására. Ismeretlen tettes március 29-én 17 órakor a Kabai úton kerékpárral közlekedett, majd a KITE Zrt. raktárépülete előtti útszakaszhoz érve kerékpárjáról leszállt, majd a kerékpárt elé dobta az úttesten kerékpárján fent ülve közlekedő férfinak, aki ennek következtében elesett. Az ismeretlen férfi ezt követően az úttesten fekvő sértettet több alkalommal megütötte. A nádudvari sértett a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügyben súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Ismeretlen tettes április elsején 04 óra és 04 óra 30 perc közötti időben az Alkotás utca egyik lakásának csak részben körbe kerített udvarára bement, majd az ott lévő két nyitott istállóból három magyar tarka és egy holstein-fríz fajtájú, egyenként kg súlyú, 3-4 hónapos korú üsző borjúkat eltulajdonított. Az ügyben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Április 10-én 20 óra körüli időben egy nádudvari férfi a Csillag utca egyik lakóházánál kiabálni kezdett, majd letépte az utcafronti ablakokon elhelyezett redőnyöket, és az egyik ablak üvegét betörte. Az ügyben rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Április 10-én 22 óra 30 perc körüli időben egy nádudvari férfi a Szabadság utcán előzetes szóváltást követően bántalmazta élettársát, akit egy alkalommal arcon ütött, majd az ütés következtében az árokba esett sértettet még három alkalommal arcon ütötte. A nádudvari sértett a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügyben súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Április 14-én 13 óra 05 perc és 13 óra 15 perc közötti időben egy 5. osztályos gyermekkorú fiú a Kövy Sándor Általános Iskola előtt bántalmazta egyik iskolatársát, akit lábon rúgott, majd két alkalommal arcon ütött. A 6. osztályos gyermekkorú lány a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügyben súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Április 18-án 15 óra 13 perckor egy nádudvari férfi az általa vezetett személygépkocsival közlekedett a Baksay Dániel utcán a Mátyás király utca irányából a Fő utca irányába. Amikor a Fő utca és a Baksay Dániel utca kereszteződéséhez ért a járművel, az ott kihelyezett Állj! Elsőbbségadás kötelező! közúti jelzőtábla előtt megállt, azonban nem biztosított áthaladási elsőbbséget a neki jobbról a Kabai út felől a Dobó utca felé a gyalog- és kerékpárúton közlekedő nádudvari kerékpárosnak, akinek nekiütközött. A nádudvari kerékpáros nő az ütközés következtében elesett és az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett. A személygépkocsi vezetőjével szemben közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Kérjük a lakosságot, hogy segítsék a rendőrség munkáját, s amennyiben az előbbi eseményekkel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, a bűncselekmények időpontjában a helyszínen, illetve annak közelében jártak, esetleg látták az elkövetőket, avagy részükre megvételre kínálták az eltulajdonított tárgyakat, értesítsék a rendőrséget vagy a város körzeti megbízottjait, avagy polgárőreit. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan a bejelentő adatait zártan kezeli. Segítségüket köszönjük! A körzeti megbízottak minden szerda és óra közötti időben a rendőrőrsön fogadóórát tartanak. Dr. Gali Sándor r. alezredes kapitányságvezető Motoron (is) a mezőőrök. Változik a nádudvari mezőőrök szolgálatteljesítési rendje. A hatékonyság növelése érdekében a szolgálatot már motorral teljesítik, mivel így egyszerre több helyen is tudnak jelen lenni, figyelni a határban. A gépkocsis járőrözés időszakonként (főleg ősszel és télen) megmarad. Az ország fazekasai találkoztak KÉK HÍREK A XII. Zalaegerszegi Országos Fazekas Keramikus Találkozó és Fesztiválon megyénket Fazekas Ferenc és Fazekas Lajos nádudvari, valamint Lévai Gábor debreceni fazekas képviselte a Göcseji Falumúzeumban. A fesztivált elindító és annak 12 éve helyet adó múzeum mottója az idei évben Göcseji Alma Éve Ezért arra kérték a résztvevőket, hogy előzetesen készítsenek almákat, melyeket a múzeum előtti téren felállítandó almafára aggatnak majd fel. Kosárra való gyümölcsöt készítettek, a nádudvari színes almák mellett fekete is díszíti majd az almafát. Nádudvari fekete és színes kerámiaalmák gazdáikkal. Fazekas Ferenc (balról) és fivére, Lajos (Fotó: Sutus Lenke) EGÉSZSÉGKALAUZ Baleset megelőzés Ez a cikk azoknak szól, akik felnőttek vagy arra tartanak, szülők, leendő szülők, nagyszülők, szomszédok, közlekedők vagy egyszerűen csak felelősen gondolkodó emberek. A balesetek jelentős része megelőzhető! Lassan itt a nyári szünet, több gyermek lesz az utcákon, köztereken, otthon egyedül vagy nagyobb testvérrel. Ha felkészülünk a váratlan helyzetek megoldására, azok már nem is váratlanok többé. Mikre figyeljünk? Ne hagyjuk felügyelet nélkül a gyermekeket. Még ha alszanak se szaladjunk el a boltba. A bútorok elhelyezésénél vegyük figyelembe a családtagok mozgásterét. Éles sarkok megszüntetésével, veszélyes tárgyak elérhető, leverhető magasságból való elpakolásával biztonságosabbá tehető környezetünk. Apró dolgok (alkatrészek, játékok), gyógyszerek, helytelenül tárolt vegyszerek könnyen kerülnek gyermekeink, idős hozzátartozóink kezébe, okozva mérgezést vagy félrenyelést. Fontos, hogy jól zárható helyen táruljunk mindent és az legyen a dobozban, flakonban, ami a címkéjére van írva! Az udvar és a virágoskert is rejt veszélyeket. A gyermekek akár néhány centi mély vízbe is bele tudnak fulladni! Fontos figyelni a kerti tavak és medencék biztonságossá tételére. A növények közül néhány igen mérgező pl.: tiszafa piros termése, aranyeső virága, őszi kikerics, sisakvirág, csattanó maszlag. Vigyük orvoshoz azt, aki eszik belőlük! Itt a grillezés és szalonnasütés ideje. Fontos figyelni az égési sérülések megelőzésére. A kerti szerszámok helytelenül tárolva vagy avatatlan kézben súlyos sérüléseket okozhatnak. Helyes tárolásukkal, elrakásukkal megelőzhetőek a sérülések. Például az vágjon fát, aki tud bánni a fejszével. A jó idő a biciklizőket, rollerezőket, görkorcsolyázókat is kicsalogatja a szabadba. Nem a sportolás tiltása, hanem a közlekedési szabályok ismerete, alkalmazása a megelőzés eszköze. Fokozottan figyeljünk rájuk! A felnőttek dolga, hogy legyenek résen és lehetőleg előzzék meg a baleseteket, hogy gyermekeink épen és egészségesen nőjenek fel addig is, amíg megtanulnak vigyázni magukra. Dr. Sipos Tímea Az otthoni Naptól is leéghetünk Múlt havi számunkban közöltünk írást, Napfényfürdő: káros vagy jó címmel. Azóta a brit Cancel Research UK rákkutató intézet megdöbbentő adatokat tett közzé, mely szerint a bőrrákos brit nyugdíjasok számának ugrásszerű növekedését az 1960-as évekbeli olcsó, szervezett nyaralások okozzák. Az 1970-es években évi 600, napjainkban pedig több mint 5700 új bőrrákos esetet regisztrálnak a 65 év feletti korcsoportban. Bár minden korosztályban növekszik a rosszindulatú bőrdaganatok száma, ez leginkább az említett korcsoportban szembetűnő. Ismerve Nagy-Britannia éghajlatát, a borús, esős napok arányát, nincs abban kivetnivaló, hogy napfényre vágynak az ottani lakosok. De a 60-as években nem folyt ilyen kiterjedt felvilágosító munka, nem volt ennyi tapasztalat sem, hogy felhívhatták volna az akkori emberek figyelmét a napsugárzás káros hatásaira is. Vigyázat emberek! Ha kétévente csak egyszer égünk le a napon, már akkor is növekszik a legrosszabb indulatú bőrrák, a melanoma malignum kialakulásának kockázata. Megszívlelendő még, hogy odahaza ugyanolyan könnyen leéghet az ember, mint nyaralás közben. Ezért fontos, hogy időnként árnyékba vonuljunk, sapkát, pólót viseljünk, és naptejjel óvjuk bőrünket. A szolárium ésszerű használatáról már korábban szóltunk, de megjegyzendő, hogy éppen Nagy-Britanniában (a fentieket is figyelembe véve) tiltották be a 18 éven aluliak szolizását. Dr. Sutus Lenke Pontyparádés pecaparti Szezonnyitó horgászversenyét tartotta április 5-én a Sporthorgász Egyesület Nádudvar 1960 a II. számú horgásztavon, melyet az előző heti haltelepítés tett még eredményesebbé. Bár a meteorológusok erre a napra még havas esőt is jósoltak, a szeszélyes április ettől megóvta a versenyzőket, viszont igen hideg szélfúvással keserítette meg a dolgukat. Didergésüket forralt borral és teával próbálták enyhíteni az ebéd főzésénél segédkező asszonyok: Tasi Gáborné, Szabó Sándorné és Brósch Lászlóné. Délelőtt 34 felnőtt horgász mérte össze tudását, egy-egy bottal, úszós készséget alkalmazva, melyeket már a versenyt megelőző napokban alaposan kifundáltak. Horgászládáikban jól bevált csalik és szép remények lapultak az eredményes versenyben bízva. A felnőttek négyórás küzdelme a következő eredménnyel zárult: I. helyezett Nagy László 23,5 kg, II. helyezett Kiss Zsigmond 14,4 kg, III. helyezett Székely Attila 12,47 kg hallal. A legnagyobb halat, egy 3,375 kg-os pontyot Károlyi László fogta. A legtöbb halat, 11 db pontyot Nagy László szákolta. Az érmeket és a díjakat Juhász Sándor, az egyesület elnöke adta át. A tartalmas és finom marhagulyáslevest követően, melyet Tóth Józsefnek és Esztári Lajosnak köszönhettek a versenyzők és a családtagok, tíz fő gyermek- és ifi horgász mérte össze tudását a fent részletezett, felnőttekre vonatkozó szabályok szerint. Háromórás versenyük eredménye a következő módon alakult: I. helyezett Székely János 5,33 kg, II. helyezett Apagyi Ákos 4,86 kg, III. helyezett Székely Attila 2,635kg hallal. A legnagyobb halat, egy 3,05 kg-os pontyot, Székely János csalta horogra. A legtöbb halat holtversenyben Székely János és Apagyi Ákos fogta, mindketten kettőt-kettőt. Az eredményhirdetést követően a helyezést el nem ért, de végig kitartó gyerekek egy-egy csomag etető anyagot kaptak ajándékba. Az egyesület elnöke ezúton is köszönetét fejezi ki minden kedves segítőnek, aki önzetlen munkájával előre mozdította a rendezvény sikeres lebonyolítását. Tar Mónika

5 2015. május Pásztornap 5 Pásztorok relikviáik előtt Juhnyáj terelése a Szőnyi tanyáról Színpadon az SZSZK Idősek klubja A Százszorszép óvodások vidám műsora Bodó Sándor országgyűlési képviselő is kipróbálta a népi játékokat Birkanyírók: Váncsa József (elől) és Szabó József Zsendicekészítés Lesz itt utánpótlás! A hagyományőrzés és az állatszeretet a fiataloknál is népszerű A hortobágyi csikósok ismét látványosat produkáltak lovaikkal A fotókat dr. Sutus Lenke, K. Nagy Imre és Marján László készítette Apagyi Györgynéék (balra) kóstolót kínálnak

6 6 Nádudvari Hírek május A nádudvari mazsorettesek Újfehértón kezdték az évet. Szereplésükről bővebben a 7. oldalon olvashatnak A RUBIN CIPŐK" Mozgásművészeti Tehetségkutató és Minősítő Versenyt rendezett a Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola április 29-én a művelődési házban. A képen a főszereplők Pálinger Katalin edzést tart a lányoknak Aerobikosaink még az elvárásokat is túlteljesítették a diákolimpián, hogy mennyire, szemközti oldalunkon meglátják Így örültek a belépőjegyeknek Dedikáltatták labdáikat Az új szaunaépület kívülről és belülről is mutatós. Érdemes kipróbálni!

7 2015. május Aranykupák a diákolimpiáról Három arany mellett számos értékes helyezést értek el a Nádudvari Edit Fitnesz és Aerobik Egyesület versenyzői április utolsó hétvégéjén az aerobik diákolimpia döntőjében Pellérden. A közel 12 órás utazás ellenére Örvendi Sándorné Edit és Örvendi Cintia tanítványai remekeltek a versenyen, amellyel három iskolának is sikereket szereztek! A nádudvari Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola színeiben elért eredményeik a következőek. STEP UP III. kategória 1. helyezés: Beke Janka, Boldizsár Adrián, Kovács Kinga, Mónus Ditta, Rácz Lorina és Székely Boglárka. STEP UP III. kategória 3. helyezés: Balla Ágota, Karacs Rella, Kovács Miletta, Pétervári Judit és Sándor Kinga. STEP UP III. kategória 4. helyezés: Deák Mirjam, Hirzics Renáta, Rácz Janka, Mészáros Szabina és Nagy Vilma. STEP UP II. kategória 1. helyezés: Balla Edina, Barát Petra, Kiss Melinda, Majoros Laura, Minegász Kitti és Székely Gabriella. STEP UP II. kategória 2. helyezés: Burkovics Virág, Kocsis Alexa, Nagy Krisztina, Vizsnyai Zsuzsa, Rácz Amarilla és Varga Nóra. CHALLENGE UP IV. kategória 3. helyezés: Balla Ágota, Karacs Rella, Kovács Miletta, Varga Flóra, Sándor Kinga és Pétervári Judit. CHALLENGE UP III. kategória 3. helyezés: Beke Janka, Boldizsár Adrián, Deák Mirjam, Hirzics Renáta, Rácz Janka és Rácz Lorina. CHALLENGE UP II. kategória 1. helyezés: Balla Edina, Burkovics Virág, Kiss Melinda, Kocsis Alexa, Majoros Laura, Minegász Kitti, Moravetz Laura, Nagy Krisztina, Székely Gabriella és Varga Nóra. BASIC AEROBIK UP III. trió kategória 5. helyezés: Kovács Kinga, Mónus Ditta és Székely Boglárka. BASIC AEROBIK UP II. trió kategória 8. helyezés: Barát Petra, Vizsnyai Zsuzsa és Rácz Amarilla. A hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola színeiben elért eredményeik: STEP UP I. kategória 5. helyezés: Barát Bernadett, Nagy Babett, Tóth Dóra és Tóth Zita. A debreceni Tóth Árpád Gimnázium színeiben elért eredményeik: BASIC AEROBIK UP I. női egyéni kategória 7. helyezés: Kiss Viktória. BASIC AERO- BIK UP I. trió kategória 6. helyezés: Kiss Viktória, Burkovits Dóra és Pinczési Anna. Az edzők boldogok, hiszen az előzetesen vártnál is jobban teljesítettek a tanítványok! A következő verseny a Magyar Kupa második fordulója lesz május végén, amelyről természetesen júniusi lapszámunkban mi is beszámolunk. A boldog csapat fotója a szemközti oldalon látható! Az év első fesztiválján Az év első mazsorett fesztiválján vettek részt az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár mazsorett csoportjai március 21-én. Az újfehértói versenyen a Napsugár csoport show kategóriában ezüst, pom-pon kategóriában arany oklevelet kapott. A Jégvirágosok show és pom-pon kategóriában egyaránt ezüstoklevelet, míg a Csillagfényesek show kategóriában ezüst oklevéllel gazdagodva térhettek haza. A Napsugár csoport tagjai: Jakab Anett, Fekete Anita, Pinczési Viktória, Baranyai Kitti, Rásó Lea, Dobi Dorina, Szegedi Vivien. A Jégvirágcsoport tagjai: Kovács Kincső, Szatmári Panna, Szőllősi Lilla, Lapos Imola, Balázs Dóra, Balázs Réka, Majoros Sára, Szendrei Regina, Lőrinczi Vivien, Lőrinczi Barbara, Lőrinczi Tímea, Varga Anett. A Csillagfénycsoport tagjai: Deák Gréta, Nagy Réka, Őri Nóra, Ludman Larina, Madarász Regina, Tornyai Vivien, Deák Mirjam, Kovács Gyöngyvér, Kiss Petra, Tornyai Nikolett, Veres Alexandra, Nagy Adrienn, Rásó Laura, Darányi Evelin, Kovács Róbert. Mazsoretteseink fotója a 6. oldalon. Nádudvariak a BL-döntőn! (Folytatás az 1. oldalról) Annyi érdekes és értékes pályázat érkezett, ami alapján úgy döntöttünk, hogy az összes programban részt vevő csapattagnak lehetőséget biztosítunk arra, élőben láthassa játszani a legjobb játékosokat a női kézilabdázás idei csúcseseményén. Az pedig külön öröm számunkra, hogy a fődíj egy olyan csapaté lett, amely szűkösebb anyagi lehetőségei ellenére a legkreatívabb és egyben megindító pályamunkát nyújtotta be jelentette be Nagy Csilla, az MVM megbízott kommunikációs igazgatója. A Jókai4 Sportcentrumban megrendezett május 5-i díjátadón Pálinger Katalin MKSZ alelnök, Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai ezüstérmes, több mint 250-szeres válogatott kézilabdázó adta át az ajándékokat. A döntés ugyan nem volt könnyű, de a nádudvari lányok lelkesedése és befektetett munkája mégis kiemelkedett a pályázatok közül. mondta Pálinger Katalin. Megható volt látni a rengeteg kézműves ajándékot, amelyet készítettek. A díjátadón is megbizonyosodhattunk, hogy jó helyre került a fődíj, hiszen egy igazi, összetartó kis csapat otthonába látogattunk el, akik élnek-halnak a kézilabdáért reméljük mostantól még nagyobb lelkesedéssel és kitartással. A kiváló pályamunkákat majd a nagyközönség is láthatja, hiszen a hét végi MVM EHF FINAL4-on az összes pályamű bemutatásra kerül egy kiállítás keretében. tette hozzá az új MKSZ alelnök. A díjátadót követően az egykori kiváló hálóőr még egy könnyed edzést is vezényelt az érthetően boldog lányoknak. Erről képek a szomszédos lapon. A Nádudvari DSE edzője, Kiss Dóra megerősítette: Nagyon sokat jelent nekünk ez a díj. Egyrészt azért, mert a lányok egy életre szóló élményt, és új felszerelést is kapnak, amelyet önerőből sajnos nem tudtunk volna biztosítani nekik, az egyesületünk anyagi forrásai nagyon szűkösek. Másrészt viszont csapatépítésnek is kiváló volt a pályázat, a lányok hatalmas lelkesedéssel gyártották az agyagérmeket, kézműves szappanokat, a kézi készítésű könyvet, ismét együtt dolgoztunk valamin, amely sikert hozott. Így működik a csapatsport is. Nádudvari Hírek 7 Kövys diákok országszerte Közeledik az év vége, az iskolai versenyek a döntőkhöz érnek. Egyre több megyei, országos eredménnyel büszkélkedhetnek az általános iskola diákjai. Április hónapban is halmozták a sikereket: A Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia XVI. NyelvÉSZ tanulmányi versenyének megyei fordulóján VI. helyezést ért el Széles Patrícia 3.d osztályos tanuló. Felkészítette Czibere Anna Mária. A Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó Versenyen Petrusz Péter 3.d osztályos tanuló II. helyezést ért el, felkészítette Czibere Anna Mária, Mészáros Zsófia 4.a osztályos tanuló különdíjas lett és meghívást kapott a Csokonai Színház gyermek színjátszó csoportjába. Felkészítette Gál Ilona. A Mesél a Sárrét megyei népmesemondó versenyen III. helyezést ért el Petrusz Péter 3.d osztályos tanuló. A Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola és AMI által szervezett Varázsolvas megyei szépolvasó versenyen III. helyezést ért el: Széles Patrícia 3.d osztályos tanuló. Felkészítőjük Czibere Anna Mária. A 3. osztályosok komplex tanulmányi versenyén Zsákán III. helyezést ért el a 3.a osztály csapata: Marján Márk, Székely Boglárka, Urbán Fruzsina. Tanítójuk: Csendes Teréz. VI. helyezettek lettek: Széles Patrícia 3.d, Juhász Ferenc 3.b, Takács Gréta Mária 3.c. Tanítóik Czibere Anna Mária, Vígh Istvánné és Erdei-Nagy Alíz. Az Alapműveleti Matematika Verseny Körzeti fordulóján a 4. évfolyamosok között Boldizsár Adrián 4.a II. helyezést ért el, felkészítette Gál Ilona, III. helyezést ért el: Mészáros Szabina 4.b, felkészítette Bukorné Forgó Ágnes, V. helyezést ért el Őz Éva Gréta 4.a, felkészítette Gál Ilona. 7. évfolyamon Szathmári Benedek Márk I. helyezést ért el. Felkészítette Nagyné Bokor Ibolya. 8. évfolyamon Czina Péter 8.b I. helyen, Kocsis Botond 8.b II. helyen végzett. Felkészítőjük Lengyel Lászlóné. A Vakond Vágta Kárpátmedencei Matematika Csapatversenyen, Nyíregyházán, a 4.a két csapata is részt vett. I. helyezést értek el: A Számkirálynők: Őz Éva Gréta, Őz Anna Petra, Mészáros Zsófia és Varga Julianna, a Focisták csapat V. helyezett lett: Csontos Péter, Boldizsár Adrián, Kiss Norbert, Széles Tibor Milán. Felkészítőjük Gál Ilona. Ugyanitt az 5. évfolyam versenyén III. helyen végzett az Okos Giliszták csapata: Majoros Sára 5.c, Halász Nóra 5.c, Kovács Kinga 5.a és Váradi Roland Lajos 5.a. Felkészítőjük Lengyel Lászlóné. A Matekguru Kárpát-medencei Matematikaversenyen a 7.a-sok csapata a VI. helyen végzett. A csapat tagjai: Bugán Flóra, Horváth Rebeka, Kispál Tamás és Tóth Ágnes. Felkészítőjük Fejesné Csűrös Kinga és Varga Ildikó. A Curie Matematika Emlékverseny Országos Döntőjét Szolnokon rendezték meg, ahol Mészáros Zsófia 4.a VII. helyezést ért el. Felkészítette Gál Ilona. Ebből az alkalomból rendezték meg a sakkversenyt is, ahol Csontos Péter 4.a I. helyen, Széles Tibor Milán 4.a II. helyen végzett. A Kalmár László matematika verseny megyei fordulóján Boldizsár Adrián 4.a IV. helyezett, Ludman Balázs 4.a V. helyezett lett. Felkészítő tanáruk: Gál Ilona. A Rigó Énekeljen! Kárpát-medencei Környezetvédelmi Csapatverseny országos döntőjén III. helyezést ért el a 7.c-sek csapata: Szathmári Benedek, Gábor Rea Fruzsina, Kiss Panna és Lember Lili. Felkészítőjük Fejes Éva. A Füstifecskék csapata IV. helyen végzett. Tagjai: Gali Borbála, Székely Rella, Csontos Petra, Husi Barbara 7.b osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk: Asztalos Kitti. A Kerek Emese Kárpát-medencei történelmi, néprajzi és természetismereti vetélkedő országos döntőjén a Nádudvari Haroldok csapata egy tisztességes X. helyet vívott ki magának. A csapat tagjai: Egri Petra, Erdős Vivien, Bárczi Roland, Nagy Vivien 6.d. Felkészítő tanáruk Ludmanné Papp Ilona. Ugyanitt a 6.b osztályból az Időutazók csapata VIII. helyen végzett. Tagjai: Balázs Dóra, Baráth Tamás, Majoros Laura, Molnár Dániel és Sümegi Ákos, a Keresztes lovagok csapat pedig XI. helyezett lett. Tagjai: Deák Patrik, Lajtos Patrik, Mészáros Bálint, Mónus Roland. Felkészítő tanáruk Czirbuszné Szkupi Éva. A Nádudvar követei csapat XII. helyen végzett. Tagjai: Horváth Ágoston, Garai Boglárka, Csirmaz Imre, Hermann Tünde, Kovács Kinga Felkészítő tanáruk Timcsukné Gere Ibolya. Ugyanitt a hetedikesek csapata a IV. helyen végzett. A csapattagok: Bugán Flóra, Horváth Rebeka, Kispál Tamás és Komáromi Barnabás. Felkészítőjük Tóthné O. Nagy Judit. A Lakitelki Népfőiskola Nagyságos fejedelem Országos Történelem Versenyén a Rézpénz csapat IX. helyezést ért el. A csapat tagjai Gábor Rea Fruzsina, Szathmári Benedek, Farkas Lajos 7.c Felkészítőjük Tóthné O. Nagy Judit. Bugán Flóra 7.a, Kovács Máté és Tóth Tamás 8.b az Érted? német nyelvi szövegértési csapatversenyen, IV. helyen végeztek. Ugyanitt Horváth Rebeka 7.a, Kiss Gergő Csaba, Dobos Martin József 8.b csapata I. helyen végzett évfolyamon Vida Bernadett 5.c, Molnár Dániel, Szatmári Panna 6.b csapata I. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Bugán Annamária és Cziberéné Nagy Katalin. Érted? angol nyelvi szövegértési csapatversenyen 5. lett: Fejes Aliz 5.c, Kovács Petra 6.d, Bárczi Roland 6.d. Tanáruk Szabó Imre és Fejesné Csűrös Kinga. Ugyanitt Marsi Dávid 7.d, Szathmári Benedek 7.c és Tóth Henrietta 7.d csapata a III. helyen végzett. Felkészítőjük Fejesné Csűrös Kinga. Angol nyelvből alapfokú B típusú nyelvvizsgát tett: Egri Anna, Venczel Gréta, Vizsnyai Réka. Felkészítette őket: Nagy Lajos. Alapfokú B típusú nyelvvizsgát szerzett német nyelvből: Kovács Máté, Ludman Dóra, Őri Loretta, Szatmári Gergő, Tóth Tamás 8.b osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk: Cziberéné Nagy Katalin. Kiss Virág a Megyei Képzőművészeti pályázaton, felső tagozatos kategóriájában V. helyezést ért el. Felkészítő tanára Nagy Krisztina. A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulóján Szathmári Benedek 7.c IV. helyen, Végh Darinka 8.a II. helyen végzett. Felkészítő tanáruk Czirbuszné Szkupi Éva. V. I.

8 8 Nádudvari Hírek május A bajnoki hajrába fordultak Mind a női, mind a férfi kézilabdacsapatunk a vége felé jár a megyei bajnokság idei küzdelmeinek. A nyolccsapatos női mezőnyben május 10-én, lapzártánk után lépett utoljára pályára tavasszal a Nádudvari Akarat Sportkör gárdája a Hajdúszoboszlói NKSE otthonában. A férfiak május 10-én a Polgár VKSK-t látták vendégül, 16-án a Püspökladányi KE lesz a házigazda, míg 23-án a létavértesi együttest fogadják a mieink. A fentebb említett találkozókról és a nádudvari kézilabda idei tavaszáról júniusi számunkban részletesebben is olvashatnak. Eredményeink. Férfiak. Április 4.: Polgár VKSK Nádudvari ASK (14 15). Góldobóink: ifj. Rásó Tibor 9, Bangó Tamás 5, ifj. Dudics Tibor 5, Horváth Imre 4, Király György Richárd 4, Rásó Tibor 2, Erdős Csaba. Április 12.: Nádudvari ASK Püspökladányi KE (14 11). Góldobóink: Horváth Imre 9, Bangó Tamás 6, Király György Richárd 6, ifj. Rásó Tibor 3, Molnár Tamás 3, Rásó Tibor 2, ifj. Dudics Tibor. Április 18.: Létavértes SC 97 SE Nádudvari ASK (8 22). Góldobóink: ifj. Rásó Tibor 11, Rásó Tibor 9, Király György Richárd 9, ifj. Dudics Tibor 5, Erdős Csaba 3, Gidai Attila 2, Nagy Sándor Zsolt, Károlyi László, Dudics Tibor. A Magyar Vöröskereszt és a MAT Kerámia Kft. közös programjában 2014-ben 20 családhoz jutottak el hordozható cserépkályhák, hogy meleg otthont biztosíthassanak olyan rászoruló családok részére, akik több gyermeket nevelnek vagy egyedülállóként nevelik gyermeküket és rossz anyagi körülményeik miatt különösen nagy kihívást jelent nekik a téli fűtésszezon átvészelése. A kampány fővédnöke Pindroch Csaba színművész. Az idei programhoz Herczeg Zoltán divattervező is csatlakozott. Az idei kályhaépítő verseny keretében országszerte 40 család megsegítése a cél Ft felajánlással egy egész család számára meleget adhat! Felajánlásait a Magyar Vöröskereszt a K&H Banknál vezetett bankszámlaszámon várja. A közleményben kérjük, tüntesse fel: kályha. Támogatói előnyök: közhasznú szervezetként a Magyar Vöröskereszt a felajánlott szolgáltatás Már itthon edzenek, de még Ladányban meccselnek Május 2.: Földes KSE Nádudvari ASK (10 9). Góldobóink: Bangó Tamás 9, Rásó Tibor 5, Molnár Tamás 2, Holb Máté, Erdős Csaba. Nők. Április 11.: Hajdúszoboszló ANKSE Nádudvari ASK (19 11). Góldobóink: Szilágyi Ildikó 7, Gidai Zoltánné 5, Nemes Nikolett 2, Horváth Nikolett 2, Rásó-Zoványi Szilvia 2, Szilágyi Edit 2, Nagy Sándorné, Tőzsér Tiborné. Április 19.:Nádudvari ASK Komádi SE (13 12). Góldobóink: Szilágyi Ildikó 11, Rásó-Zoványi Szilvia 4, Gidai Zoltánné 4, Sallai Réka 3, Nemes Nikolett 2, dr. Koroknai-Bokor Erzsébet, Tőzsér Tiborné. Április 26.: Nádudvari ASK Berettyó MSE (12 20). Góldobóink: Szilágyi Ildikó 8, Rásó-Zoványi Szilvia 4, Boros Anikó 4, Sallai Réka 4, Szilágyi Edit 2, Nemes Nikolett 2. Május 3.: Nádudvari ASK DELKE SE (7 19). Góldobóink: Szilágyi Ildikó 9, Nemes Nikolett 5, Gidai Zoltánné 5, dr. Koroknai-Bokor Erzsébet 2, Horváth Nikolett, Nagy Sándorné. Az adomány melege nettó értékében adóigazolást tud kibocsátani, amely csökkentheti az adóalapot, a Magyarszombatfai Fazekas Napokon a támogató molinójának vagy rolljának elhelyezését biztosítjuk, a vállalat képviselője meghívást kap a versenyre, a támogatók szövegesen és logóval megjelennek a témában kiadott sajtóközleményen, a Magyar Vöröskereszt Facebook oldalán és honlapján megjelenő beszámolókban. Amennyiben felajánlását nem a Magyar Vöröskereszten keresztül szeretné megtenni, további lehetőségekért kérje tájékoztatásunkat az címen. Ez az elektronikus levélcím a nádudvari származású Apagyi Zsoltnál a MAT Kerámia Kft. ügyvezető igazgatójánál csörög. (Lapunk mindig igyekszik kiemelt figyelmet fordítani a településünkhöz kötődő sikeres, példát mutató emberekre! Ezért is adtunk helyet a felhívásnak a szerk.) Nagy Tamás diákolimpia bajnok! Mindkét nádudvari versenyző dobogós lett a Rácz Kick-Boxing Team színeiben az országos diákolimpiai döntőn Békéscsabán, április 18-án. A Cadet I. 32 kg-osok mezőnyében Nagy Tamás Light-contact kategóriában első helyen végezve diákolimpiai bajnoki címet nyert. Tomika szó szerint igazi bombaként robbant be ebbe a súlycsoportba. Ugyanis 28 kg-ban neveztük, de reggel nagyon,,bereggelizhetett", mert 28 kg 60 dkg-mal mérlegelt és így felkerült a 32 kilogrammosok közé. Ez azonban nem szegte kedvét: érett, okos bunyót bemutatva, a taktikai utasításokat maradéktalanul betartva, ellentmondást nem tűrően harcolt a nap folyamán. Az edzésen végzett munka meghozta gyümölcsét örvendezett edzője, Rácz Krisztián. Erdei Benjámin (Cadet I. 32 kg) Kick- Light kategóriában szintén aranyéremért harcolt, de végül az ezüstöt akasztották a nyakába. Benjinél voltunk a legszomorúbbak, hiszen csupán egy hajszálon múlott a csapat másik diákolimpiai címe. A döntőig semmi probléma nem volt, kitűnően bunyózott. A döntőben két évvel idősebb szigetszentmiklósi, nagyon rutinos vetélytársával került össze. Egy élvezetes,,,férfias" remek küzdelemben pár ponttal sajnos alulmaradt számolt be a fináléról a tréner. A verseny érdekessége, hogy nem csupán saját jogán volt tétje, de egyúttal válogatónak számított a közelgő korosztályos Európa-bajnokságra is, ahova a jelek szerint a fiataloknak jó esélye van odakerülni. Övvizsga 32 elszánt kick-boxos tett sikeres övvizsgát április 25-én a nádudvari művelődési házban Katona Attila V. danos mester, a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke előtt. Csapatunkból mindenki a tudásának megfelelően teljesített a majd négyórás kőkemény vizsgán és megérdemelten szerezte meg a következő övfokozatát. A napot egy jó hangulatú főzéssel zártuk le a Bögyő Presszó udvarán tudtuk meg Rácz Krisztiántól. A sikeres nádudvari vizsgázók névsora fokozatonként. 10 kyu: Barta Viktor, Barta Imre, Nagy Márk, Kiss Csaba Bendegúz, Nagy Viktor Péter, Csecsődi Dániel, Tarcsi Gergő, Tarcsi Lóránt, Varsányi Szabolcs, Szabó Sándor Zsombor, Nagy Dániel, Lovas Attila. 9 kyu: Nagy Viktor, 8kyu: Erdei Benjámin, Szilágyi Tamara Katalin, Rásó Erik és Váradi Roland. 7 kyu: Fekete Anita, Nagy Tamás, Kiss Roland. 4 kyu: Nagy Zoltán. DÖK-nap a szakiskolában Az idei tanévben megrendezett diák önkormányzati nap ismét nagy sikert aratott a diákok és a városlakók körében is. A tavalyihoz hasonlóan egy kalandos kincskeresésen vettek részt a csapatok tanáraikkal. A program összeállításánál igyekeztek a szervezők kilépni a szakiskola falai közül és a város különböző pontjain elhelyezett feladatokkal bevonni a helyi lakosokat is. A piacon árucsere, különböző boltokban logikai és egyéb feladatok megoldása várt a diákjainkra, majd Elől Nagy Tamás (balra) és Erdei Benjámin, hátul mestereik, középen egy kabai kislány: Elek Ágnes (ő is Rácz Kick-boxos) A nádudvari övvizsgán 32 kick-boxer szerepelt sikerrel a legvégén egy járművet kellett szerezniük, amivel igen nagy távolságokból juthattak vissza az iskolába. A nap folytatásaként a szokásos árverés, vetélkedők, Ki mit tud? és a színjátszó kör legújabb gyöngyszeme várt még a szakiskola közösségére. Az időjárás kegyes volt programunkhoz, így a napot egy szalonnasütéssel tudtuk zárni. Ezúton is köszönjük a bevont nádudvariak segítő együttműködését! Benő Tamás DÖK segítő tanár Kincskeresés a piacon. A városlakókat is bevonták A Derceni-duó diadala. A Derceni Norbert-Derceni Lóránt testvérpár nyerte a Jókai4 Sportcentrumban megrendezett amatőr páros asztalitenisz versenyt április 26-án. A második helyen Kiss Sándor és Jenei Róbert végzett, megelőzve Harsányi László és Harsányi Péter kettősét Hírözön. Nádudvaron aktív és eredményes a közélet, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy nagyon sok eseményről tudósíthatunk, sok információt megoszthatunk olvasóinkkal, aminek nagyon örülünk. Ez azonban ahhoz vezet, hogy az alapvetően nyolcoldalas újság oldalasra bővítve sem mindig elégséges mindennek. Így jártunk most is. Ezért három közkedvelt állandó rovatunk: a Fakanál Staféta, a Könyvajánló és az Egykoron a következő számunkban olvasható újra.

9 2015. május Minden idők legjobb helyezése! Volt oka az örömre a csapatnak. Dicséretes a hatodik hely! Történelmi sikert ért el a Nádudvari Sakk SE az NB II. Barcza csoportjában a hatodik helyen végzett, s az ötödik Debreceni Sakkiskola is csupán fél ponttal gyűjtött többet. Csak megyeszékhelyi illetve a hajdúszoboszlói gárda előzött meg a bennünket, ezt azért is érdemes figyelembe venni a településméretek mellett, mert sokkal több pénzből gazdálkodhatnak, mint a mi egyesületünk ecsetelte a siker értékét Baranyai Antal klubelnök. Áprilisra csupán az utolsó, 11. forduló maradt: DVTK-EMSE Nádudvari Sakk SE Győznie egyetlen játékosunknak sem sikerült. Öten: Varga Péter nemzetközi mester, Mészáros András nemzetközi mester, Czina Péter, Magi Tibor és Dudics Zoltán fél-fél pontokat szereztek a csapatnak. Tudható volt, hogy a tabellát utcahosszal vezető, s a bajnoki címet már korábban begyűjtő miskolciak ellen nagyon nehéz lesz minden egyes félpont megszerzése is. 4,5 egységnél többet az egész bajnokság során nem engedtek át az ellenfeleknek, de a 2,5 volt az átlagos pontveszteségük. Így azonban, hogy egy plusz döntetlen hiányzott csupán az ötödik helyhez, már bánhatjuk, hogy nem sikerült csak hajszálnyival is jobban a záró találkozónk. Ám a hatodik helynek így is kimondhatatlanul örülünk. Bárcsak minden szezon után elmondhatnánk ezt! értékelte a sikert Anti bácsi. A Hajdú-Bihar megyei első osztályú bajnokság évi küzdelmei is véget értek. Itt is lévén 12 gárda a 11. forduló jelentette az utolsó játéknapot április 19-én. A mieink második számú együttese ezúttal a Debreceni Sakkiskola kettes számú alakulatával mérkőzött. A vendégek elvittek 7,5 pontot, s csak 2,5-et hagytak Nádudvaron. A Nádudvari Sakk Sportegyesület 2. csapat így a 11. helyen végzett jobb teljesítményt nyújtva, mint az előző bajnoki ciklusban, ráadásul a szomszédos hajdúszoboszlóikat előzték meg. Jót tett a fiataloknak ez az év a megyei bajnokságban, sokat erősödtek summázott röviden Baranyai Antal. Arra a kérdésre, hogy miért nem a megyei másodosztályban indul inkább a második csapat, hiszen ott több sikerélményük lenne, egyszerű szakmai indokkal felelt: nem lenne biztosított a fejlődésük, hiszen a jobbtól lehet igazán tanulni. NB II. Barcza csoport végeredmény 1. DVTK EMSE Hajdúszoboszlói SSE Nyíregyházi SISE D. Sakkbarátok Debreceni Sakkiskola Nádudvari Sakk SE VSC Mezőkövesd SE Edelényi VSE SSASSE Tiszavasvári SE PIREMON SE 46 Harmadévben is bronzéremmel A megyei másodosztályú asztalitenisz csapatbajnokságban három fordulóban is pályára lépett a nádudvari csapat. Április 11-én fogadták az első helyezett Vámospércs III. csapatát, a papírformának megfelelően ezúttal nem sikerült pontot gyűjteni (0-18). Játékosok: Budaházi Attila, Gál Imre, Pergéné Nagy Szilvia, Tornyai István. Egy héttel később szintén házigazdaként álltak asztalhoz a Püspökladány ellen, és 16-2-re nyertek. Baranyai Antal és Tornyai István négy-négy, míg Budaházi Attila és Pergéné Nagy Szilvia három-három összecsapást nyert meg, s mindkét páros is diadalmaskodott. A középső tavaszi hónap 25. napján szintén itthon játszottak volna Kaba csapatával, de mivel a művelődési házban akkor rendezvény volt, így a szomszéd városban kellett lejátszani a meccset. Az eredmény, csakúgy, mint ősszel 13-5 az ellenfél javára. Játékosaink közül ezúttal Budaházi Attila kettő, Baranyai Antal, Pergéné Nagy Szilvia és Tornyai István egy-egy győzelemnek örülhetett, míg Gál Imre ezúttal pont nélkül maradt. Egyetemes dobogón. Pergéné Nagy Szilvia a Debreceni Egyetem csapatával április második hétvégéjén Pécsett vett részt sikerrel a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságán (MEFOB). Női párosban a dobogó harmadik fokáig jutottak társával, az ifjúsági vb-résztvevő Fülöp Szilviával. A nádudvari versenyző tavaly és tavalyelőtt is az értékes bronzéremig jutott. A siker értékét növeli, hogy mindezt igazolt NB I-es és Extraligás versenyzők között érte el. Ugyanő a Kiskunmajsai Gama Emil Emlékversenyen szintén harmadik helyen végzett. Pergéné Nagy Szilvia a sportág két halhatatlan világbajnokával Gergely Gáborral (balra) és Klampár Tiborral a MEFOB-on Nádudvari Hírek 9,,Vértes-verés, Csege-csorba A lapzártánk előtti öt fordulóban pozitív volt a megyei másodosztály Északi csoportjában szereplő nádudvari férfi felnőtt labdarúgó csapat mérlege. Az utánpótláskorúak még jobban teljesítettek, három győzelem és egy döntetlen mellé mindössze egy vereség csúszott be. 24 fordulót követően, 22 lejátszott meccsen (a páratlan csapatlétszám miatt ősszel és tavasszal is van egy pihenőnap ) szerzett 25 ponttal a csapat 11. a bajnokságban. A kiesés réme nem fenyegeti, viszont egy sikeres hajrával még feljebb is léphet a tabellán, hiszen a 7. helyen állótól csupán öt pont választja el. Az Ebes ellen megvoltak a helyzeteink, nem vallottunk szégyent a játék minőségében sem, viszont az egy az egy elleni párharcokban a fizikai erőfölényüket sokkal jobban kihasználó ebesi csapat eredményesebbnek bizonyult. Az utolsó percekig meg volt az esélyünk az egyenlítésre, de a kitámadás miatt a hosszabbítás perceiben magabiztossá tették a győzelmüket a hazaiak. A következő, Nyírábrány elleni mérkőzésen már eredményesebb volt támadósorunk, így magabiztosan nyertünk. Ez volt az első tavaszi győzelmünk, már nagyon érett. Az eredményesség kitartott a következő, létavértesi derbire is, ott már 20 perc után 3 0-ra vezettünk. Kisebb-nagyobb megingások következtek, de a vége sima vendég győzelem lett. Következő héten a Tiszacsegét fogadtuk, akik ugyanazt produkálták ellenünk, mint mi előző héten Létán. Szünet után hiába mozgósítottunk nagyobb erőket, még a szépítésre sem futotta. Rá következő héten idegenben szerepeltünk a Nyíracsád vendégeként. A hazaiak nagyon vártak minket, ősszel ellenük óvtuk meg a mérkőzést jogosulatlan szerepeltetés miatt. Két játékosuk is hamis igazolással játszott, ezt észrevettük, s ezt nehezményezték. Szóval az előjelek nem voltak igazán biztatóak, de a csapat talán okulva az előző heti vereségből teljes elánnal, taktikusan játszva hozta el a három megérdemelt pontot. Sajnos bármennyire egyre eredményesebb is a csapat, vissza-visszatérő probléma a tömeges hiányzás a mérkőzésekről. Alkalmanként három-négy, esetenként öt-hat hiányzója is van a gárdának munkahelyi elfoglaltság vagy sérülés miatt. Van, akire már nem is számíthatunk ezen okokból kifolyólag értékelte a bajnokikat Gere Csaba vezetőedző. Az őszhöz képest több játékosunk van, az edzéslátogatottság is megfelelő. Csapatként is kezdünk egyre jobban öszszeérni, ebben keresendő a jobb szereplés titka vélekedett Szkupi Tibor egyesületi elnök, az U21- esek edzőjeként. A Magyar Kupa megyei selejtezőjének 3. fordulójában a legjobb nyolc közé jutásért a nagyobb játékerőt képviselő, maga- Dobi Róbert védő létére is sok gólt lő az ellenfeleknek sabb osztályban játszó Balmazújvárosi FC látogatott el a Nádudvari SE otthonába, s a papírformának megfelelően 2 1-es félidő után 6 1-re győztek. A mieink gólját Kiss Attila szerezte. Amíg bírtuk ez körülbelül az első félidő 40. percéig tartott, jól álltuk a sarat, döntetlenre álltunk, de a technikai és taktikai hibáinkat kegyetlenül kihasználva kiütéses vereséget mért ránk az Újváros. Igaz szerdai nap lévén, az átlagnál is több hiányzónk volt értékelte Gere Csaba röviden a kupabúcsút jelentő vereséget. Cirkusz a háttérben, gól a pályán. Utóbbi Kiss Attila jóvoltából a Nyírábrány ellen Bajnoki eredményeink 20. forduló: Ebesi SBKE Nádudvari SE 4 2 (2 1). Gólszerzőink: Czibere Krisztián, Tran Balázs. U21: 0 1 (0 0). Gólszerzőnk: Forgó Sándor. 21. forduló: Nádudvari SE Nyírábrányi KSE 3 1 (0 0). Gólszerzőink: Puskás Richárd, Kiss Attila 2. U21: 2 0 (0 0). Gólszerzőnk: Forgó Sándor forduló: Létavértes SC `97 Nádudvari SE 3 7 (2 4). Gólszerzőink: Balás Viktor, Czibere Krisztián, Ugrai Roland, Kiss Attila 2, Puskás Richárd, Derceni Lóránt. U21: 2 2. Gólszerzőink: Dobi Róbert forduló: Nádudvari SE Tiszacsegei VSE 0 3 (0 3). U21: 3 0. Gólszerzőink: Forgó Sándor, Dobi Róbert forduló: Nyíracsád Petőfi SE Nádudvari SE 3 4 (1 2). Gólszerzőink:Varga Zsolt, Nagy Sándor 2 és egy acsádi öngól. U21: 5 2. Gólszerzőink: Dobi Róbert, Szatmári Sándor. Az idei utolsó meccseink 26. forduló, május 16. szombat, 17.00: Nádudvar Egyek. 27. forduló, május 23. szombat, 17.00: Debreceni EAC Nádudvar. 28. forduló, május 30. szombat, 17.00: Nádudvar Nyírmártonfalva. 29. forduló, június 6. szombat, 17.00: Álmosd Nádudvar. 30. forduló, június 13. szombat, 17.00: Nádudvar Fülöp. Az utánpótlás mérkőzések a felnőttek előtt két órával kezdődnek.

10 10 Régi nóta Nagyon jó, hogy újra szól a nóta Nádudvaron, de még jobb, hogy nem feledkeztek meg a régiekről, elsősorban Farkas Béla zenekaráról kezdi írását hűséges olvasónk, Borsodi Nagy János előző számunkban megjelent nótás témájú írásunk kapcsán. Levele folytatását alább olvashatják. Valóban ő volt Nádudvaron a legjobb ebben a műfajban, de nem a megnevezett nagy cukrászdában aratta nagy sikereit. Az ő időszakának első részében ugyancsak a Nefelejcs vendéglőben volt. Már a 60-as években jártunk ide szórakozni, ahogy megnyílt. Szerettünk idejárni, mert színvonalas, kultúrált volt a kiszolgálás, újszerű, addig nem ismert, modern felkészültséggel rendelkeztek. Élményszámban mentek a hurkaestes zenésestek, a rádióból jól ismert, népszerű énekesek jártak gyakran fellépni Nádudvarra. Jellemző, hogy ezek a híres művészek, ha Nádudvarra jöttek, soha nem hozták a saját bandájukat, mert a Farkas Béláék zenekara minden szempontból kielégítette őket. Nagy előnye volt ennek a vendéglőnek, hogy konyhával is rendelkeztek, volt kerthelyisége is és forró nyári napokon jól esett a nagy fák hűse alatt elfogyasztani egy pohár sört. A fiatalok szívesen jöttek szombaton és vasárnap ide táncolni. A cikkben is említett nagy cukrászdának is saját zenekara volt, amelyet Kiss László prímás, Nemes Bandi bácsi harmonikás és Illés Lajos dobos alkotott. Néha beszállt színesíteni a csapat muzsikáját a fiatal Nemes Bandi kralinéttal. Kedves színfoltja volt ennek a helyiségnek ez a remek kisegyüttes. Itt is kedves volt a személyzet szinte családias hangulatot teremtettek. Az ilyen típusú zenélés is jó előiskolának számított olyan személyeknek, aki muzsikus pályára készült, és meg volt hozzá a szükséges tehetsége. Most ilyen esetre szeretném felhívni a figyelmet. Közismert Nádudvaron a Kovács család, ahol az apa úgynevezett parasztzenész volt. Ők annyiban különböztek a cigányzenészektől, hogy a fő foglalkozásuk nem a zene, hanem a földművelés, de tudtak hangszeren játszani. Összeálltak bandába és ők is jártak lakodalmakra, névnapokra, mint a cigányzenészek, azzal a különbséggel, hogy ők az utcákon dudával kísérték az esküvői menetet, este pedig vonóval húzták a talpalávalót. Nos, a Kovács bácsinak két fiuk is igen jeles zenész lett. Kovács Imre szólamvezető fuvolaművészként tagja volt a világhírű Magyar Állami Hangversenyzenekarnak, a nem kevésbé világhírű Ferencsik János vezetésével. Imre bácsi maga mesélte nekem, hogy gyerekkorában a Grünbaum kocsmában cimbalmozott esténként és milyen félelmetes volt neki a két temető mellett hazajárni. (Talán a házuk még ma is megvan a Kabai utcában.) A másik fiú Kovács János pedig a Postás Szimfonikus Zenekar fagott művésze és a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium tanára volt Budapesten. Sajnos már egyikőjük sem él. Nem akarok ünneprontó lenni, de nem tudom megállni, hogy ne tegyem szóvá, hogy a cikkbeli idézet körül valami zavar van. Igaz, Járóka Sándor igen kiváló zenész volt, de az idézet azért Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma című verséből való. (Az idézet első két sora valóban Petőfitől származik, de az említett vers a cikkbeli citátum végét nem tartalmazza a szerk.) Mindent egybevetve nagyon helyes, hogy közölték a derék zenészekről szóló megemlékezést. Bennem sok kedves emléket idéztek vele. Köszönöm! Nádudvari Hírek Próbálja élni is, amit állít Jókai Anna kétszeres Kossuth- díjas írónővel találkozhatott az irodalomszerető publikum. Az esemény két munkatársunkat: Aranyosné Nagy Erzsébetet és dr. Sutus Lenkét is megihlette. Olvassák! A költészet napja alkalmából a Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány és az Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár szervezte az április 14-i ankétot a művelődési ház tanácstermében telt ház előtt. Jókai Anna másfél órás előadásában megvillantotta írói képességét, mellyel fölénk emelkedett és éreztük azt a plusz képességét, mellyel észreveszi és reagál a körülöttünk lévő világra. Meglátja az érző, a szeretetre éhes embert, világot és nem hagyja szó nélkül azt, felemeli hangját érettük. Írásaiban szenvedélyes igazságkereső, kíméletlen nyíltsággal, műfaja ahogy ő nevezi spirituális realizmus. József Attila a Születésnapomra című versében írta, hogy egész népét fogja nem középiskolás fokon tanítani. Nos, Jókai Anna is ezt tette velünk, tanított bennünket. Tanított bennünket szeretetre, hitre, egymás becsülésére és a haza szeretetére. Arra, hogy minden emberi életnek értéke van, arra hogy mindenkinek feladata van ezen a világon, még akkor is, ha csak átszállás az élet, egy állomása létünknek. Leckét kaptunk a párkapcsolatból, a szerelemből (melyet isten legszebb ajándékának tart), a házasságból, mely életfeladat,s a szülés fontosságáról. A magányt csak az egoista ember élvezi, az egyedüllét pedig olyan, mint a sötétben hazajárás ablakának látványa vélekedett. Befejezésképpen beszélt a pénzközpontú társadalmunkról, melyben az igaz emberi értékek csorbát szenvednek. Hihetetlen közvetlen egyszerűséggel, mesteri fokon nevelt, úgy, hogy a teremben a távolság is eltűnt a hallgatóság és az írónő között, eggyé olvadtunk. Mégsem volt számomra teljes az előadás, valami hiányzott. Valóban író-olvasó találkozó volt ez, hisz az írónő nem is volt kíváncsi a hallgatóság véleményére?! Ez csak találkozás volt az íróval! Talán úgy gondolta: a ki nem mondott kérdésekre is választ adott! N. E. Próbálom élni is, amit állítok nyilatkozza egy helyütt az írónő és ezt be Jókai Anna Nádudvaron (Fotó: S. L.) is tartja műveiben. Kamaszodtam, amikor először olvastam az 1970-ben megjelent Tartozik és követelt. Egy irodalmi mű a többi olvasmányom között, kisregény semmi több; azt hiszem egyvégtében elfogyasztottam. Hogyan is élhettem volna meg rendezett körülmények között a műben szereplő hatvanas évek albérletét, hideg szobáját, garasoskodását? Hogyan is érthettem volna meg a Jókai Anna-i kilátástalanságot, munkából hazatérve a vakon ásítozó, sötét ablakszemeket, fűtetlen vaskályhát, munkahelyi elbocsátást, mindezt két gyermekkel? Felnőttként olvasva a művet amikor már rájön az ember, hogy nem minden fehér vagy fekete, hanem más színek is léteznek talán egy kicsit szerethető is a rideg, mindig számítgató, számoló főszereplő Ildikó. Az sem biztos, hogy minden nő álma lenne a jóságos, gyengéd, de pénzzel bánni nem tudó párja, Miklós. A polgári családból származó, csodálatos magyarsággal és választékosan szóló írónő sok témát a saját életéből merít. Keserves hónapok, évek után, hitét megtartva, végre révbe érhetett és azt csinálhatta, csinálhatja, amit legjobban szeret: írhat. Szenvedélyesen keresi az igazságot, de az ő igazsága vajon mindenki igazsága-e? Egyformán igaznak érezzük-e? Utoljára megjelent művében, az Éhes életben egyfajta derűs távolságtartással, rá jellemző iróniával, de józan tárgyilagossággal ábrázolja szereplőit párhuzamos belső monológok rendszerével. Szereplői közül melyik ő? Vajon mindegyik vagy egyik sem? S. L. Az életet véges-végig együtt kell leélni, Úgy válik el mit ér a nő és a férfi. Jót és rosszat megosztani, kacagni és sírni, a szerelem dal, melyet együtt kell megírni. Ezzel a Végh Mária idézettel köszönti Majoros Jánost és feleségét 50. házassági évfordulójuk alkalmából, jó egészséget és hosszú boldog életet kívánva lányuk Icus, vejük Lajos és unokájuk Dorina. Az ünnepeltek május 8-án esküdtek egymásnak örök hűséget! május MŰVELŐDÉSI HÁZ 15-én, pénteken 9.00 órától. Varázsceruza helyesírási verseny. 16-án, szombaton órától. A Liszt Ferenc Kórus 35 éves jubileumi hangversenye. Helyszín: katolikus templom. MOZI Május 15., óra DÍNÓ KALAND Szinkronizált, amerikai, családi rajzfilm. Május 22., óra TORRENTE 5 A KEZDŐ TIZENEGY Szinkronizált, spanyol, akció-vígjáték. Május 29., óra A SZERELEM ÜSTÖKÖSE Szinkronizált, amerikai, romantikus vígjáték. MEGEMLÉKEZÉS MOLNÁR JÁNOS halálának 1. évfordulóján. Felesége és szerető családja Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel köszönjük meg mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk KALMÁR SÁNDORNÉ (volt Bárány utcai lakos) temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkban velünk éreztek. A gyászoló család Soha el nem múló szeretettel emlékezünk NAGY SÁNDOR (volt Puskin u. 32. sz.) 100. születésnapja alkalmából NÁDUDVARI HÍREK Városi közéleti lap Lapalapító és kiadó: Nádudvar Város Önkormányzata 4181 Nádudvar, Fő út 119. A szerkesztőség tagjai: Felelős szerkesztő: Marján László. Főmunkatárs: dr. Sutus Lenke. Munkatársak: Aranyosné Nagy Erzsébet, dr. Sós Csaba, Varga Ildikó. ISSN: Tördelőszerkesztő: Tirol László. Nyomda: Fábián Nyomdaipari Bt.

11 2015. május Nádudvari Hírek hirdetési melléklet 1

12 2 Nádudvari Hírek hirdetési melléklet május

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7. Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április

RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Iskolai, körzeti, megyei, országos szintű rendezvények RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Nap Óra Rendezvény megnevezése Helyszín Felelős Megjegyzés 1. 8.00 Évkönyv fotózás iskola, Március 15.

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013. tanév verseny eredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013. tanév verseny eredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/201 tanév verseny eredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET ORSZÁGOS VERSENYEK Helyezés Résztvevő tanuló Felkészítő tanár Görömbey László b Suli-Hód Levelezős b

Részletesebben

Tantárgy Verseny neve helyezés

Tantárgy Verseny neve helyezés Sorszám Tanuló neve Osztály Tantárgy Verseny neve helyezés Verseny szintje Felkészítő tanár, tanító neve 1. Ladányi Zsuzsanna 8.b angol London Bridge 01. országos Bagdi Judit 2. Szegfű Patrik 6.c szorobán

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben

5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben Alsó tagozat 2011. december Adventi feladatok 4 fordulós könyvtári vetélkedő. résztvevők száma: 37 fő, mely 2-3-4. osztályosok vettek részt. Kiemelkedően teljesített, könyvjutalmat kapott 21 tanuló. Helyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető,

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. május 06-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI

A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Országos Kazinczy verseny Balatonboglár 3. helyezett Madácsi Réka 8.b Országos Kossuth Lajos szónokverseny 3. helyezett Sipos

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek

Részletesebben

SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2011-2012-es tanév országos és megyei tanulmányi eredményei

SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2011-2012-es tanév országos és megyei tanulmányi eredményei Név Eredmény Felkészítő tanár 3.b Csizmadia Renáta SIOK Mesefelolvasó Arany minősítés Szeles Györgyné 3.b Tóth Lilla Zrínyi Ilona megyei matematika VI Laczkóné Nagy Henriett 2.a Tóth Ábel Nyelvész megyei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 23-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2009/2010-es tanév versenyeredményei Magyar nyelv és irodalom 4. évfolyam: Csirke János Szabó Erik Városi Ki Mit Tud I. hely Aranyszáj megyei szépolvasó-szépbeszéd vers, IV. h. Mátyás

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

XVIII. Nyírerdő Futás és Hajdú Bihar megyei Mezei Bajnokság Aradi János Emlékverseny

XVIII. Nyírerdő Futás és Hajdú Bihar megyei Mezei Bajnokság Aradi János Emlékverseny Nyírerdő-Futás 2500m leány U11 (2005-2006) 11:00 1 Hajdú Barbara 2006 Hajdúböszörmény HTE 2 Vágó Erika 2005 Hajdúsámson 3 Kovács Panna Borbála 2007 Boyai Ált. Isk Nyírerdő-Futás 2500m leány U13 (2003-2004)

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai. A település neve. tér. Bocskai www.benedekel. 5. Nagy Dávid Hatvani István Általános Iskola Debrecen

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai. A település neve. tér. Bocskai www.benedekel. 5. Nagy Dávid Hatvani István Általános Iskola Debrecen Hajdú-Bihar megye Az intézmény neve Benedek Elek Ímélcím A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányító A település Utca, Házszám Honlapcím -szám neve tér 4029 Bocskai www.benedekel 1 tér ekiskola.hu

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület új i és

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

2008 és utána született fiúk

2008 és utána született fiúk 2008 és utána született fiúk 10:00 500m 1. Tomka Ézer 2009 Sárrét SE 1:21 2. Fodor Szabolcs 2008 Ebes 1:22 3. Csibi Sándor 2008 Bodaszölő 1:31 4. Vaskovits Marcell 2008 Simonyi Óvoda 1:31 5. Szabó Csanád

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter

Részletesebben

EREDMÉNYEINK. Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely

EREDMÉNYEINK. Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely EREDMÉNYEINK Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely Csernyánszkiné N. Tünde Kőrösi Lilla Vadász Dóra 11.a Történelem Fővárosi IX.hely Takács Judit Tóth Vilmos Binder Nikolett Takács

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI

Részletesebben

Győztesek köszöntése 2014/15-ös tanév TANULMÁNYI VERSENYEK

Győztesek köszöntése 2014/15-ös tanév TANULMÁNYI VERSENYEK Győztesek köszöntése 2014/15-ös tanév TANULMÁNYI VERSENYEK Baloghné Futó Zsuzsanna Benedek Napok Benedek Elek Ált. Isk. Megyei vers-és prózamondó verseny 2. helyezett Kis Virág 2. b Mesél a Sárrét Megyei

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2009/2010 ALSÓ TAGOZAT Móricz verses mesemondó verseny, helyi Felkészítő tanár Virág Zsuzsa 3. b 1. helyezett Kissné Berencsi M. Póti Mariann 4. b 1. helyezett Szikszainé H. A. Horváth

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

Szóbeli beosztás angol nyelvből

Szóbeli beosztás angol nyelvből Szóbeli beosztás angol nyelvből Név Nap időpont Andl-Beck Boróka péntek 12.30 óra Bali Bence csütörtök 13. 30 óra Balogh Zita péntek 12..30 óra Baráth Amanda Alexandra csütörtök 13.30 óra Becker Sára Melánia

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye 60 m Fiú I. kcs. 1 81 Turó József Eger 8,20 2 82 Farkas Gusztáv Eger 8,40 3 65 Bogdán László Kaposvár 8,50 4 33 Papp Balázs Bp. Siketek 8,80 5 6 2 Tóth József Debrecen 9,10 5 6 114 Rigó Marcell NH. Bp.

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke

az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke 1 az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) ú rendelet függeléke K I M U T A T Á S FÖLDESEN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEKRŐL, EGYESÜLETEKRŐL,

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra

Baranya 25-50-75-100 kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE 25-50-75 kerékpáro s túra Tó- s - Ádám Kriszt nincs nincs Ambrus Norbert X nincs nincs Asszonyi Veronika X X nincs nincs Balla Antal nincs nincs Balogh Bettina X X X X X X X X X ezüst arany Balogh János X X nincs nincs Balogh Judit

Részletesebben

Sporteredmények (április, május)

Sporteredmények (április, május) Sporteredmények (április, május) Területi bajnokság 1. hely 100 m mellúszás Szabó Luca 1.a Gyarmati Kupa 1. hely 100 m gyorsúszás Szőke Gergő 2.a Nemzetközi verseny gyorsasági 1. hely görkorcsolya (ügyességi)

Részletesebben

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Járási tantárgyi vetélkedők

Járási tantárgyi vetélkedők Járási tantárgyi vetélkedők Magyar nyelv és irodalom 1. Belovics Alexandra 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 2. Darcsi Barbara 1 4.B (8.oszt) Hnatik-Riskó Márta 3. Homoki Eszter 2 4.A (8.oszt) Hnatik-Riskó

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév eredményei

A 2011/2012-es tanév eredményei A legjelentősebb eredményeink A 2011/2012-es tanév eredményei Alsó tagozat Az esélyegyenlőségi napi programon iskolánk díjazottja a FIT KID iskolai csoportból Bakonyi Lili4. b. osztályos tanuló lett. Az

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

Tisztelt Szerkesztőség!

Tisztelt Szerkesztőség! TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0034 Össze-Tett A tehetség a gyermeknek adottság, a pedagógusnak felelősség Lilla Téri Általános Iskola - Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI Tisztelt Szerkesztőség! Előzetes

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

17 saját rendezésű program 1500 résztvevő

17 saját rendezésű program 1500 résztvevő 2013. december 21. 17 saját rendezésű program 1500 résztvevő 10 futórendezvény 4 streetball-kupa és dobóverseny 2 kerékpáros teljesítménytúra 1 gyalogos teljesítménytúra 1 12+1 program DÖKE-tagok részvételével

Részletesebben

2003. 12. 06. szombat Budapest, Mexikói út Nytsz: 411/A 1201 S e r d ü l ő O r s z á g o s B a j n o k s á g Légpuska 40 lövés, serdülő fiú egyéni 1 Tóth Ádám 89 Komárom VSE 94 96 97 91 378 2 Gábli Sándor

Részletesebben

Kategória ói. Név Egyesület végeredmény. Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. helyez

Kategória ói. Név Egyesület végeredmény. Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. helyez Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. Rendező: HetényegyháziÍjász és Szabadidősport helyez Kt Kategória ói Név Egyesület végeredmény é és Longbow íj, 30 50 éves korosztály,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK SPORTEREDMÉNYEK TANAK 2013/2014. tanév Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK Tordai Miklós I. helyezett 100 m síkfutás I. helyezett 200 m síkfutás I. helyezett Hegedűs Péter II. helyezett magasugrás I. helyezett

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL EREDMÉNYEK: 80 m serülő férfi 1. Valkay Tamás 99 AC Szekszárd 10,3 2.

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben