ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE"

Átírás

1 Jóváhagyott előterjesztés t=.s '--~ Ikt.sz.: k.l ;f.(!f.:-: l..~.. /2018. f"1-z,('.) ~(czh. Jf.. f;-/&.f.".::.1.. /2018. Ülés ideje: január 24. BUDAPEST FÖV ÁROS XV. KERÜL TI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2018 JAN 1 8. Átvettc:.. ~~---~-.. f).):i{y~ Hiv. sz.: 5/354-5/2018 (Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főo.) ELŐTERJESZTÉS a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény ának jóváhagyásáról Tisztelt Szociális, Egészségügyi és Esélyegyenlőségi Bizottság! A térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. (6) bekezdése kimondja, hogy Az állami és önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi szolgáltató hatáskörében megállapítható térítési díjak megállapításának, nyilvánosságra hozatalának és befizetésének rendjét, valamint a szolgáltató által megállapított térítési díj mérséklésére, illetve elengedésére vonatkozó rendelkezéseket a szolgáltató - a fe11ntart6 által j6váhagyott - szabályzatban állapítja meg." Ugyanezen jogszabály 2. (8) bekezdése szerint A kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretébe nem tartozó és a 2. számú mellékletben nem szereplő egészségügyi szolgáltatások térítési díját az egészségügyi szolgáltató az J. rendelkezéseinek figyelembevételével állapítja meg, azzal, hogy a pneumococcus baktérium, a human papilloma vírus és az influenza megbetegedés elleni immunizálásért nem kérhető térítési díj. " A Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény (a továbbiakban: Intézmény) érvényes Térítési Szabályzatát - mely a Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztályon megtekinthető - (a továbbiakban: Szabályzat) a Képviselő-testület 394/2015. (IX.8.) ök. számú határozatával hagyta jóvá, melynek - többek között a Szabályzatban szereplő vizsgálatok díjtételeinek emelkedése, illetve új vizsgálati lehetőségek bevezetése miatt - az alábbiak szerinti módosítását kezdeményezte az Intézmény főigazgató főorvosa 1. mellékelt szerinti levelében. A változások a Szabályzat-tervezet szövegének 2. melléklet szerinti változatában kerültek jelölésre. 1./ A hatályos Szabályzatban az Egészségügyi Intézmény elnevezése mindenhol Dr. Vass László Egészségügyi Intézményre változik a hatályos Alapító Okiratnak megfelelően. 2./ A II. fejezetben (Általános tudnivalók) a térítési díjak megfizetésére vonatkozó szabályok meghatározása történik - a pénz beszedésének módját az Intézmény Pénz-és Értékkezelési Szabályzata tartalmazza - mellyel egyidejűleg a Szabályzat VI. fejezete - Pénzbeszedő helyek működése" - törlésre kerül. 3./ A III. fejezetben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyett (névváltozás miatt) egészségbiztosítási szerv kerül megjelölésre a külföldiekre vonatkozó egészségügyi ellátás tekintetében. 4.1 A Szabályzat I. sz. mellékletében található szolgáltatások díjtételei közé új vizsgálati lehetőségek kerültek be (Kézi Doppler vizsgálat, Anoscopia, Rectoscopia), illetve bizonyos

2 2 vizsgálatok és kontrollvizsgálatok díjtételei egységesen, minden osztályra kiterjedősen emelésre kerültek a Finanszírozó által - az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bémövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (Vll.5.) Korm. rendelet szerinti egészségügyi ágazati béremelésekből adódó - elszámolt, pontforint szorzó emelkedése miatt. Ezen kívül egyes rendeléseken - így Laboratórium, Fogászat, Fogszabályozás, Fogászati röntgen - aktualizálva lett a végezhető vizsgálatok köre és azok díjtételei. 5.1ASzabályzat1. sz. mellékletének III. fejezetében meghatározásra került a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértéke. A Képvisel ő -te stület egyes képviselő-testületi hatáskörök átruházásáról és egyes hatáskörök megállapításáról szóló 27/2011. (V.3 1.) önkormányzati rendelete 5. -a, és 5. melléklet 1.1. pontja alapján az Intézmény térítési szabályzatát az Egészségügyi, Szociális és Esélyegye nlőség i Bizottság hagyja jóvá. Fentiek alapján javasolom, hogy a Bizottság az előterjesztést tárgyalja meg és a 3. melléklet szerinti tartalommal hagyja jóvá a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Térítési Szabályzatát. Budapest, január ~? :... " Ju\M.J.-A~ Hajdu László polgármesterµ. Mellékletek: 1. Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény főigazgató főorvosának levele. 2. tervezet változásokat szemléltető szövege. 3. tervezet szövege. 1) Témafelelős: Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály~ 2) Egyeztetésre megküldve: Németh Angéla alpolgármester... Közgazdasági Főosztá ly:.. ~~t:1.~... ~f.1j~.. ~.f. Of.~ 3) Jegyzői láttamozás: január.. ~,.. "Aláírás: ~.~ ) Meghívandók: dr. Sólyom Olimpia (Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény - főigazgató főorvos), dr. Szántó Olga (Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete - kamarai választókerület elnöke) 5) Az e l őterjesztést kapják: - Határozati javaslat: A Bizottság úgy dönt, hogy az..../2018. iktatószámú előterjesztés 3. mellékletében szereplő tartalommal jóváhagyja Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény át. Határidő: február 5. (intézmény értesítésére) Fe l elős: polgármester

3 . 3 A határozat elfogadásához egyszerű szavazattöbbség szükséges! A döntés alapjául szolgáló jogszabályhelyek: - a térítési dij ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési dijáról szóló (Xll 23.) Korm. rendelet 1. (6) bekezdése, 2. (8)-(8a) bekezdései, - az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény 3. w) pontja, - a Képviselő-testület egyes képviselő-testületi hatáskörök átruházásáról és egyes hatáskörök megállapításáról szóló (V.31.) önkormányzati rendelete 5. -a, és 5. melléklet 1.1. pontja.

4 Képvi se l ő i Csoportnak lea dva: Z01B JAN 1 6. Átvette~l.}.-... IJ.1-l?J.... ; "'.yességi felülvizsgálatra érkezett: JAN 1.Z... h6... -n

5 XV. ker. Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény F'őigazgatófőorvos.....,..._,_ MEES/ Budanest. Rákos út 77./a. il'/fax: F ~0 /2018.! -.---~- i:,~~.";~ lt.! - ;.. tt>l> 6l0~~ ; 1 "~) ot NO" '! ~-jfur. JJ ' 1 Budapest Főváros XV. kerületi P~lgárm~~teri Hi;/;;d Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály Szaciális és Egészségiigyi Osztály Ikt.sz.: R- :/J g /2018. ó/. (J 'g. Tárgy: módosítása ~!r:<".~ 6$1o"r~~/r~ =~<"-:..r,\ ""ae:'.!rczcc: 2013 JAN 0 9. Reiszné Naszádi Magdolna főosztályvezető részére Tisztelt Főosztályvezető Asszony! Ezúton szeretném kezdeményezni az intézményi módosításának: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság általi jóváhagyását. A Szabályzat módosításának indokául szolgálnak az alábbiak: A Szabályzatban szereplő vizsgálat és kontrollvizsgálat díjtételei egységesen minden osztályra kite tj edően emelésre kerültek a Finanszírozó által - a 256/2013. (VII.5.) Korm. rendelet szerinti egészségügyi ágazati béremelésekből adódó - elszámolt, pontforint szorzó emelkedése miatt. Új vizsgálati lehetőségek (pl. Belgyógyászaton kézi Doppler vizsgálat, Sebészeten anoscopia, rectoscopia) kerültek be a Szabályzat díjtételei közé, melyek az adott szakma kompetenciájába tartoznak, csak a Szabályzatban eddig nem voltak nevesítve az elvégezhető szolgáltatások körében. Meghatározásra került a Közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértéke. A Szabályzat VI. pontjában sze replő Pénzbeszedő helyek működése" rész törlésre ke1ült, mivel azt intézményünk Pénz - és Értékkezelési Szabályzata részletesen leszabályozza. Egyes rendeléseken - így Laboratórium, Fogászat, Fogszabályozás, Fogászati röntgen aktualizálva lett a végezhető vizsgálatok köre és díjtételei. Segítő egyűttmfü<ödését előre is köszönöm. Budapest, január 8. Tisztelettel:

6 XV. ker. Önkormányzat Dr. Vass László. tv">~//c' ~ J + TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT sz. kiadás Érvényes és alkalmazandó ~2018. sze13tembef 8.. napjától. Készítette: Rádics András gazdasági igazgató Ellenőrizte: Dr. Sólyom Olimpia főigazgató főorvos Minőségügyi szempontból ellenő r i zte: Dr. Buzna Andrea minőségü gy i vezető Jóváhagyta: Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő testületegészségügyi, Szociális és Esélyegyen l őségi Bizottságae számú 394/2015. (JX.8.) sz. határozatával. AJelen-_ Szabályzat Budapest Főváros XV. kkerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézményéfle.lf tulajdonát képezi. -Bárki részére történő átadásához, másolásához az Intézmény fő i gazgató főorvosának írásos engedélye szükséges.,.;1 ".~;... ~~,'~i.1'!/'" A Siabályzat mindenkor érvény~~ változata a számítógépes hálózaton érhető el. A kin~',qvitatott példány nem hiv~talos, csak a nyomtatas idögontjáoan igazolható :'ff 1 ~" : áíf nak érvényessé t.~.,,,,~{;' A nyomtatás dátuma: ~

7 XV. ker. Önkormányzat TARTALOMJEGYZÉK I. A Szabályzat célja és hatálya II. Általános tudnivalók III. Egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köre és a biztosítási jogviszony igazolása IV. 1. Térítési díj fizetésére kötelezettek köre 2. Beutalási rendtő l való eltérés esetén fizetendő díj V. Térítési díjak mérséklése és elengedése VI. Pénzbeszedő helyek működése MELLÉKLETEK 1. melléklet: Térítési díjak I. Biztosítással nem rende l kező beteg által igénybevett és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Szakrendelés -l-0~ II. Biztosítással nem rende l kező beteg által igénybevett és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Laboratórium -l412. III. Biztosítással nem ren delkező beteg által igénybevett és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Alapellátás ++ Ll. 2. melléklet: Jogszabályi háttér 3. melléklet: Kötelezvény" Érvénybelé és ide" e: Oldalszám: 2/2+~ Verziószám: G&-09

8 XV. ker. Önkormányzat 1. A Szabályzat célja és hatálya Jelen Szabályzat célja, hogy a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László (a továbbiakban: Egészségügyi Intézmény) mint egészségügyi szolgáltató a hatáskörében megállapítható térítési díjak megállapításának, nyilvánosságra hozatalának és befizetésének rendjét, valamint az általa megállapított térítési díj mérséklésére, illetve elengedésére vonatkozó rendelkezéseket megállapítsa a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló (XII. 23.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően. Az Egészségügyi Intézmény hatáskörébe nem tartozó, a kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretében igénybe nem vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díját a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló (XII. 23.) Korm. rendelet szabályozza. Jelen Szabályzat hatálya kiterjed az Egészségügyi Intézményre, az intézmény összes orvosi rende lőjére (kivéve a privatizált alapellátás praxisait), az ott dolgozó közalkalmazottakra, illetve az intézménnyel egyéb szerződéses kapcsolatban álló egészségügyi ellátásban részt vevő foglalkoztatottakra, mint szolgáltatóra, valamint a szolgáltatást igénybevevő biztosított és nem biztosított személyekre. Az Egészségügyi Intézmény szolgáltatásait igénybe vevő ellátás) cégekre a külön szerződésben foglaltak a mérvadók. (pl. foglalkozás egészségügyi II. Általános tudnivalók Jelen Szabályzat meghatározza a kötel ező egészségbiztosítás ellátásai keretében igénybe nem vehető (E. Alap által nem fedezett) és az Egészségügyi Intézmény által megállapítható, az Egészségügyi Intézmény felé térítésköteles egészségügyi szolgáltatások nyújtásának rendjét és a térítési díjak mértékét. Egyes (leggyakrabban e lőforduló) szolgáltatások térítési díjainak felsorolását jelen Szabályzat 1. melléklete tartalmazza, míg az 1. mellékletben nem szerep l ő vizsgálatok, eljárások, illetve beavatkozások térítési díja az adott vizsgálat közfinanszírozásban meghatározott pontértékének ötszöröseként kerül kiszámításra. (WHO pontszáma x 5). A TérítésiJelen Szabályzat egy kinyomtatott példányát a benne foglalt térítési díjakkal minden munkahelyen az ott dolgozók számára elérhetően kell tárolni. Az elérés az Egészségügyi Intézmény intranet hálózatán is biztosított. A térítési díjak adott munkahelyre vonatkozó részét a rendelő előtt elhelyezett tájékoztató táblán a betegek számára ki kell függeszteni. Érvén belé és ide"e: Oldalszám: 3/U ~ Verziószám: 08-09

9 XV. ker. Önkormányzat A térítési díj megfizetése minden esetben a szolgáltatás helyén, a szolgáltatás igénybevételével egyidej üleg. nyugta ellenében történik. Amennyiben a befizető számla kiállítását kéri. a nevet és címet nyomtatott nagy betűkkel, olvashatóan kell ráírni a nyugtára. Az Intézmény nevében kizárólag a Pénzügyi és Számviteli Csoport által kiállított számla adható ki. A Pénzügyi és Számviteli Csoport ezt utólag (az elszámolást követően) elkészíti, és megküldi. A pénz beszedésének módját az intézményi VI. IJ0ntPénz - és Értékkezelési Szabályzat részletesen szabályozza. A TérítésiJelen Szabályzatban leírtak jogszabályi hátterét a 2. melléklet tartalmazza. Amennyiben a beteg az ellátás igénybevételével egyidejűleg a térítési díjat nem fizeti be, az Egészségügyi Intézmény gondoskodik a díj behajtásáról. Az elsősegély-nyújtási kötelezettség biztosítási jogviszonytól függetlenül minden magyar és külföldi állampolgár esetén térítésmentesen fennáll. Sürgős szükség: az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne; Veszélyeztető állapot: azaz állapot, amelyben az azonnali intézkedés hiánya a beteg vagy más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül fenyegető helyzetet eredményezne, illetőleg a környezetére közvetlen veszélyt jelentene; III. Egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köre és a biztosítási jogviszony igazolása Az egészségügyi szolgáltatásra jogosult betegek az egészségügyi szolgáltatás megkezdése előtt kötelesek személyi azonosságukat, lakóhelyüket - hitelt érdemlően igazolni és a biztosításukra vonatkozó okmányukat bemutatni. Az egészségügyi ellátásra való jogosultság megállapítása az alábbi személyes adatok alapján történik: ~ Társadalombiztosítási Azonosító Jelét (TAJ számot) igazoló okmány vagy az egészségbiztosítási ellátások megállapításához szükséges további okiratok, ~ személyazonosító adatokat igazoló okmány (név, születési név, anyja neve, születési hely, év, hónap, nap), ~ állampolgárság, ~ lakóhely (tartózkodási hely). Érvén belé és ide' e: Oldalszám: 4/UU Verziószám: Q.8.-09

10 XV. ker. Önkormányzat TAJ számmal nem rendelkező biztosított beteg ellátása: Amennyiben az ellátott beteg TAJ számát az ellátáskor nem tudja igazolni az ellátás a 3. melléklet szerinti Kötelezvény kitöltésével vehető igénybe, és a TAJ szám igazoló okmányt a beteg vagy hozzátartozója 15 napon belül köteles az Egészségügyi Intézménynek bemutatni. Ha a beteg semmilyen személyazonosító okmánnyal nem rendelkezik, az ellátás szükségességéről azon rendelés orvosa dönt, amelyik osztályon a beteg az ellátást igénybe kívánja venni. A külföldi, illetve:- külföldi biztosítással rendelkező betegek - uniós és egyezmény hatálya alá eső biztosítottak - egészségügyi ellátását az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az egészségbiztosítási szerv ::... (a továbbiakban: Finanszírozó) által kiadott tájékoztató szabályozza. IV. 1. Térítési díj fizetésére kötelezettek köre Térítési díj fizetésére kötelezett az a személy, aki 1/ TAJ azonosító kártyával rendelkezik, de >:- a társadalombiztosítás terhére csak részleges térítés mellett igénybe vehető szolgáltatást kíván igénybe venni; >:- a kötele ző egészségbiztosítás terhére igénybe nem vehető ellátást kíván igénybe venni; >:- az e ll enőrzése kapcsán az OEPa Finanszírozó TAJ ellenőrző rendszere a T AJ egyéb okból érvénytelen" visszajelzést adja. 2/ >:- Társadalombiztosítási jogviszonnyal nem rendelkező magyar állampolgár; >:- külföldi állampolgár, és nem tartozik átfogó szociálpolitikai egyezmény hatálya alá; >:- Európai Egészségbiztosítási Kártyával vagy Kártyahelyettesítő nyomtatvánnyal nem ren d e lkező EGT állampolgár. IV. 2. Beutalási r e ndtő l való eltérés esetén fizetendő díj Az Intézményünkben elérhető alább felsorolt szolgáltatások igénybevételéhez beutaló szükséges: >:- Gasztroenterológia >:- Belgyógyászat Érvén belé és ide'e: ~ Oldalszám: 5/UJ] Verziószám: G&-Q.2

11 XV. ker. Önkormányzat )> Diabetológia )> Kardiológia )> Ortopédia )> Reumatológia )> Ideggyógyászat )> Szájsebészet )> Fogszabályozás )> Röntgen, Fogászati röntgen )> Ultrahang )> Laboratórium )> Fizioterápia, Gyógytorna, Gyógymasszázs )> Audiológia )> Menopausa - Osteoporosis Első alkalommal a gondozó felkeresése esetén beutaló szükséges: )> Bőr- és nemibeteg gondozó )> Tüdőgondozó - kivéve, ha a biztosított a tüdőgondozó által nyújtott ellátást a dohányzásról történő leszokás támogatása céljából veszi igénybe )> Onkológiai gondozó A beteg orvosi beutaló nélkül is jogosult igénybe venni a felsorolt szakrendelést, ha azt vélelmezi, hogy egészségi állapota az azonnali ellátást indokolja és a beutalásra jogosult orvos felkeresése az ellátást jelentősen késlelteti. A beteg kezdeményezésére a szakrendelés orvosa a vizsgálatát követően dönt az azonnali ellátás szilkségességéröl. Ha a vizsgálat megállapítja, hogy nem szükséges az azonnali ellátás, úgy az orvos a beteget a beutalásra jogosult orvoshoz irányítja. Ha a beteg továbbra is kezdeményezi az azonnali ellátást, úgy az orvos köteles tájékoztatni a beteget, hogy a beutaló nélküli ellátás - jelen szabályzatban meghatározott biztosítással nem rendelkező betegekre" vonatkozó - térítési díját köteles megfizetni. Nem szilkséges új beutaló a szakrendelés felkereséséhez, ha annak keretében ismételt szakellátása indokolt. Fogszabályozási szakellátás során 18 éves életkorig, ezt követően a középiskola, szakképző iskola nappali tagozatán folytatott tanulmányok ideje alatt az orvosi munka költsége nem térítendő, a fogtechnika költsége részben vagy teljes mértékben térítendő. A térítés mértéke az orvos által megállapított elváltozás mértékétől függ. A fogszabályozási díjtételek nem tartalmazzák a fogtechnikai termékek árait, azokat az érvényben l évő fogtechnikai árlista alapján, aá-külön fogtechnikai csekken fizeti a Érvénybelé és ide.e: Oldalszám: 6/U li Verziószám: G&-09

12 XV. ker. Önkormányzat betegszükséges befizetni. A befi zetésről a és erről a számlát a fogtechnikai vállalattólszolgáltató állítja ki kapja. A díjtételekben Szabályzatban nem szereplő, egyéb fogszabályozási tevékenységekre írásbeli árajánlatot kell tenni a beteg részére. V. Térítési díjak mérséklése és elengedése A megállapított térítési díj visszafizetésére vagy mérséklésére engedélyt az Egészségügyi Intézmény főigazgató főorvosa adhat, a beteg által benyújtott írásbeli kérelem alapján, melyben a betegnek indokolnia kell a mérséklés vagy elengedés okát. A kérelem benyújtására az ellátást követő egy hónapon belül kerülhet sor. A kérelmek elbírálása öt munkanapon belül megtörténik. A döntésről Egészségügyi Intézmény fő i gazgató főorvosa írásban tájékoztatja. a beteget az Érvénybelé és ide.e: Oldalszám: 7 /2-lJ.~ Verziószám: G&-09

13 XV. ker. Önkormányzat VI. Pénzbeszedő helyek működése A ban rögzített díjtételek beszedése a rendeléseken (toyábbiakban: pénzbeszedehelyeker) történik. A befizetés jogeímei: köcalkalmazottként foglalkoztatott háziorvosi, közalkalmazottként foglalkoztatott fogorvosi, szakorvosi ellátási térítési dij, valamint Hnmka alkalmassági vizsgálat, egészségügyi alkalmassági vizsgálat (jogosítvány, hivatásos jogosítvány, l őfegyver használat, kishajó stb.) A befizetés médja: a szolgáltatás igénybe vételével egyidejűleg, ellenében történik. készpénzzel, nyugta A rendeléseken kiállított nyugta eélja, hogy az előírásoknal megfe lelően utólagosan is igazolja a szolgáltatást i génybevevő részére a pénz befizetését, valamint alkalmas legyen a pénzbeszedő részére a bevétel elszámolására, és az intézmény házipénztárába történő befizetésre. A szakrendeléseken kiállított nyugta nem alkalmas an-a, hogy intézmények, gazdasági társaságok (továbbiakban: cégek) könyvelésükben, illetve adóbevallásukban felhasznáiják. Az Intézmény nevében kizárólag a Pénzügyi és Számviteli Csoport által kiállított számla adható ki. A Pénzügyi és Számviteli Csoport ezt utólag (az elszámolást követően) elkészíti, és megküldi. A nyugta kitöltendö köteleze tartalmi elemei: 1. Szolgáltató neve: XV. ker. Önkormányzat 2. Szolgáltató címe: 3. Szolgáltató adószáma: Nyugta sorszáma 5. Naplószám 6. Szolgáltatást igénybe vevő neve, lakcíme 7. Nyugta kiállításának időpontja 8. Befizetés jogcíme 9. Befizetett összeg 10. A nyugta kiállítójának aláírása 11. A szolgáltatást nyújtó orvos, vagy a diagnosztikai osztály bélyegző lenyomata, (a nyugtán és a nyugta másolaton is). Érvénybelé és ide' e: & Oldalszám: 8/Ull_ Verziószám: G&--09

14 XV. ker. Önkormányzat Amennyiben a befizető számla kiállítását kéri, a nevet és címet nyomtatott, nagy betűkkel, oh 1 ashatóan kell ráírni a nyugtára. Fizetés helye: a szolgáltatás végzésének helye. Fizetés mértélce: a ban és az erről szóló jogszabályban kerülnek meghatározásra. A díjtételek az orvosi rendelők előtt elhelyezett táblán, mindenki számára jól látható helyen vannak kifüggesztve. A pénzbeszedő helyek csak a készpénzben teljesített befizetések beszedésére jogosultak. A beszedett összegből kifizetés semmilyenjogeímen nem teljesíthető. Készpénz kezelése A pénzbeszedő helyen nem fogadható el hiányos, rongálódott megcsonkult bankjegy, olyan érme, amelyről nyilvánvalóan megállapítható, hogy nem a természetes kopás kö,ietkeztében, hanem más ok miatt (pl. szándékos rongálás) vesztett súlyából vagy sérült meg. Ha a pénzbesze dő a neki átadott pénzek között hamis vagy hamisítványnak látszó bankjegyet vagy érmét talál, azt fizetésként nem fogadhatja el. A pénzt vissza kell tartania és a befizetőt a biztonsági őr bevonásával jegyzőkönyv felvétele mellett meg kell kérdezni arról, hogy kitől és mikor kapta a fi ze tő es zközt. A hamis pénz átvételéről készült jegyzőkönyvet a hamis pénzz:el együtt át kell adni az intézmény vezetőjének további intézkedésre. A térítési dijak beszedése a rendeléseken (illetve indokolt esetben a járóképtelen beteg lakásán) történik, az Intézmény által hitelesített készpénzes nyugtatömbbe. A készpénz beszedéséhez használt nyugta szigorú számadású kötelezettség alá vont bizonylat, ezért a rontott példányokat is meg kell őrizni. A betelt, vagy funkcióját vesztett nyugtatömbökel a gondnokságra le kell adni. A térítési díj visszafizetése: az Egészségügyi Intézmény a szolgáltatást igénybe,ievő részére az általa előre befizetett térítési díjat visszafizetheti indokolt esetben, a Főigazgató főorvos döntése alapján. A visszafizetés módja: az Egészségügyi intézmény házipénztárából. Az Egészségügyi Intézmény házipénztárának címe: Budapest, Rákos út 77/A. nyitvatartási ideje: hétfő csütörtök : 8 14 óráig péntek: 8 12 óráig. Érvénybelé és ide"e: Oldalszám: 9/Ull Verziószám: W-09

15 XV. ker. Önkormányzat Péezbeszede helyek elszámoltatása A rendeléseken a nyugtatömb másodpéldánya alapján, sorszám szerint összesítve kell a készpénzzel elszámolni. A készpénz átvételére az intézmény házi pénztárosa jogosult. A nyugtamásolatok e ll enőrzését követő készpénz átvételkor minden esetben azonnal ki kell állítani a Bevételi pénztárbizonylatot, melynek Nyugta" feliratú másodpéldánya a pén zbefizet ő t illeti. A készpénz elszámolását igazoló Nyugtát a pénzkezelő helyen meg kell őrizni, ellenőrzés esetén be kell mutatni. A Rákos út 77/a. sz. alatt található szakrendelések a naponta óráig beszedett vizsgálati d '' al~ 11 " 1 1,... oo,,. 1, 1. h'.,, b,., h b d IJ mwte ese ( aznap :J ora1g e szarna ru aaz1penztár an,oyeye,a aesze ett összeg az 5.000, Ft ot nem haladja meg. Az egyéb telephelyen l évő szalcrendelések kivéve Tüdőgondozó általuk beszedett vizsgálati díj eléri a , Ft ot kötelesek elszámolni a házipénztárban. A Tü dőgondozó által beszedett vizsgálati dijakat a Műszaki Osztály kijelölt dolgozója heti rendszerességgel köteles eijuttatni az Intézmény házipénztárába. A pénzbeszedés, pénzőrzés és elszámolás folyamatában a legkisebb kockázattal járó módon kell eljárni. A pénzbeszedéssel megbízott dolgozók hiány esetén, a munka törvénykönyvéről szóló évi l. törvény 180. a alapján (megőrzés i fe le l ősség) kötelesek a kárt megtéríteni. Érvénybelé és ide'e: Oldalszám: 10/U 18 Verziószám: ()8-09

16 XV. ker. Önkormányzat 1. melléklet 1. Biztosítással nem rendelkező beteg és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Szakrendelés Belgyógyászat Kézi Doppler vizsgálat B ~.000, -Ft Gasztroenterológia B ~.000, -Ft Helikobakter vizsgálat 4.500,-Ft Gastroscopia biopsia végzése nélkül Gastroscopia biopsiaval ,-Ft Gastroscopos polypectomia ,-Ft Gastroscopos idegentest eltávolítás 2 Gastroscopos vérzéscsillapítás ,-Ft Colonoscopos vérzéscsillapítás ,-Ft Colonoscopia biopsia végzése nélkül ,-Ft Colonoscopia biopsiával ,-Ft Colonoscopos polypectomia ,-Ft H2 kilégzéses teszt 2.500,-Ft Szövettan_( mintánként}.; ,-Ft Diabetológia B ~.000,-Ft Sebészet B ~.000,-Ft Kontroll kötéscserével Kisműtét Szövettan (mintánként}.; ,-Ft Anoscopia Rectoscopia 7.000,-Ft Érvénybelé és ide.e: Oldalszám: 11 /U~ Verziószám: G&-09

17 XV. ker. Önkormányzat Nőgyógyászat Kisműtét Ultrahang Cytológiai vizsgálat díja B ~. 000, -Ft 8.000,-Ft Fül-orr-gégészet Kisműtét Allergia vizsgálat ( 10 allergén) Sinuscopia Audiológia Tymphanometria, stapedi usreflex Hallásküszöb mérés Beszédaudiometria Tinni tometria Szabad hangteres vizsgálat Gyógyászati segédeszköz beállítása, illesztése Gyógyászati segédeszköz használatának betanítása Szemészet Ki sműtét B ~.000,-Ft ,-Ft 8.000,-Ft B ~.000, -Ft 1.500,-Ft 6.500,-Ft 2.000,-Ft 2.000,-Ft 1.500,-Ft 1.500,-Ft 1.500,-Ft B ~.000,- Ft Bőrgyógyásza t B ~.0 00, -Ft Cauteres műtét 5.000,-Ft/db Leaseres műtét /db Egyéb műtét Tumor, Anyajegy szűrés 1.000,-Ft/db Parazita eltávolítás /db Szövettan (mintánként} ,-Ft A dokumentum kódja: fnt-szab-29. Érvénybelé és ide.e: Oldalszám: 12/Uli Verziószám: ~09

18 XV. ker. Önkormányzat Allergalégia Allergia vizsgálat (6 allergén) Allergia vizsgálat (10 allergén) Allergia vizsgálat (10 allergén fölött) 5.500, Ft 3.000, Ft ,-Ft ,-Ft Drogbeteg gondozás Kontrollvizsgálat B ~.000,-Ft Ideggyógyászat Ortopédia Urológia Kisműtét Ultrahang Hólyagtükrözés ( cystoscopia) Uroflowrnertia Katéterezés Szövettan ,-Ft Onkológia Szövettan (mintánként) Rheumatológia Menopausa-osteoporosis Érvénybelé és ideje: B ~.000,-Ft B ~.000,-Ft B ~.000, -Ft 7.000,-Ft 2.000,-Ft {mintánként} B ~. 000,-Ft 9.000,-Ft B ~.000, -Ft B ~.000,-Ft 0 ldalszám: 13/U 1] Verziószám: G&--09

19 XV. ker. Önkormányzat Pszichiátria Addiktológia B ~.000,-Ft B ~.000,-Ft Tüdőgyógyászat Mellkas röntgen Allergia vizsgálat (6 allergén) Légzésfunkciós vizsgálat Tuberculin próba Kardiológia Szívultrah ang~ (Echocardiographia) EKG vizsgálat EBPM-monitorozás Cardiotens-monitorozás: Holter-monitorozás Terheléses EKG Carotis duplex scan vizsgálat Merlin-esemény monitorozása Szájsebészet Kisműtét Fizioterápia, Gyógytorna Kezelés Torna Masszázs Röntgen, ultrahanguitrahang, Fogászati röntgen :R+G-Röntgen (mellkas RTG, csontfelvétel) Érvén belé és ide"e: B ~.000,-Ft 5.000,-Ft 5.500,-Ft B ~.000,-Ft ,-Ft 8.000,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft/hét B ~.000,-Ft /kezelés /alkalom 2.500,-Ft/15' min ,-Ft Oldalszám: 14/2-l-li Verziószám: G&-09

20 XV. ker. Önkormányzat lh=g--röntgen sorozat (min. 3 db.), felvételenként Fog (egy fog felvétel) R+Gröntgen (filmen vagy CD-n) Panoráma R+Gröntgen (filmen vagy CD-n) Kontrasztanyagos röntgen7 vizsgálat Nye l őcső röntgen7 vizsgálata kontrasztanyaggal Hasi OOultrahang Carotis ultrahangtl+j. Egyéb ultrahangtl-j=i. Egyéb Infúziós kezelés ~2.WGOOO, - Ft éá ,-ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft 7.000,-Ft 4~500, -F t/alkalom - +gyógyszer ára A dokumentum kódja: fnt-szab-29. Érvénybelépés ide e: Oldalszám: 15/ Verziószám: G&-09

21 XV. ker. Önkormányzat II. Biztosítással nem rendelkező beteg és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Laboratórium Vérvétel ok teljes vérből Hemoglobin A 1 c meghatározás Mennyiségi vérkép (Automata IV) Minő ség i vérkép Vörösvérsejt süllyedés Reticulocyta Vércsoport meghatározás ellenanyag szűréssel 500,-Ft 500,-Ft 500,-Ft 500,-Ft 600,-Ft 6.000, Ft Klinikai kémiai vizsgálatokl Ion meghatározások (szérumból. vizeletböl;-1v', egyenként) (nátrium. kálium.klór.kalcium, anorganikus foszfor. 300,-Ft magnézium, vas) 300, Ft (nátrium,kálium,klór,kalcium, anorganikus foszfor, magnézium,vas) Kémiai összetevők (szé rumból,_v i zeletből,_egyenként) (vércukor, karbamid, kreatinin, húgysav, összkoleszterin, HOL-koleszterin, LDL-koleszterin, triglicerid, összbilirubin, direkt bilirubin,) Vércukor-, keményítő terhelés: 300,-Ft ,-Ft Enzimaktivitás meghatározások (szérumból. vizeletből.5-;-'f;egyenként) (ASAT, ALAT, Gamma-GT, LDH, HBDH ALP, CK, CHE, Amyláz, Lipáz) 500,-Ft Fehérje meghatározások (szérumból, v i ze letbő l, s-;--v;--egyenként) (összfehérje, albumin) 500,-Ft Specifikus fehérje meghatározások (szérumból, vize l etbő l,5-;-'f;egyenként) CRP, lgg, IgA, lgm, Mu, AST, RF 1.500,-Ft Anti-TPO meghatározás 2.000,-Ft B2-mikroglobulin lge meghatározás EBV specifikus IgM meghatározás Vaskötő-és transzport fehérje (szérumból, egyenként) (ferritin,_transferrin) Teljes vaskötő kapacitás (TVK) 2.000,-Ft 300,-Ft Érvén belépés ideje: Oldalszám: 16/Uli Verziószám: (}8.-09

22 XV. ker. Önkormányzat Szerológiai vizsgálatok (szérumból, egyenként) (ANF,_VDRL/RPR, TPHA) EBV aspecifikus IgM meghatározás 500,-Ft 600,-Ft Véralvadási vizsgálatok (plazmából, egyenként) Protrombin szint, INR meghatározás Parciális trombin idő meghatározás Fibrinogén szint meghatározás Thrombin idő meghatározás D-Dimér teszt High sensiti ve Troponin I Hormonszint mérések (szérumból,_egyenként) (Inzulin, T4 szabad frakció, T3 szabad frakció, Thyreoidea Stimuláló Hormon (TSH), Follikulus Stimuláló Hormon (FSH), Luteinizáló Hormon (LH), Prolactin (PL), Ösztradiol (OE), Human Chorio Gonadotropin (HCG), Progeszteron (PR), Tesztoszteron (TEST), Parathormon (PTH)) Tumor marker mérések (szérumból,_egyenként) (AFP,CEA,CA 15-3, CA125,CA-19-9,PSA) Kórokozó antitest (szérumból, egyenként) Helicobacter A T, HbsAg Lyme lgm és lgg Speciális anaemia vizsgálatok (szérumból, egyenként) (B12 Vitamin meghatározás, Folsav meghatározás) Egyéb vizsgálatok (egyenként) EÁltalános vizelet és, vizelet üledék vizsgálat, gomba vizsgálat, és egyéb kenet vizsgálat széklet '>'ér kimutatás, tierhességi próbaj Széklet vér kimutatás immunkémiai vizsgálattal lzületi folyadék és egyéb punktatum vizsg sejtszám Székletemésztettség vizsgálat Vesekő kémiai analízise Digoxin Cortizol 500,-Ft 800,-Ft 800,-Ft 800,-Ft 5.500,-Ft 4.000, Ft 600,-Ft 600,-Ft 1.100,-Ft 1.000,-Ft ~J_.000, -Ft 2.000,-Ft 3.000, Ft Érvénybelé és ide'e: Oldalszám: 1 7/U~ Verziószám: G-8-09

23 XV. ker. Önkormányzat Csontanyagcsere vizsgálat D-vitamin Crosslaps (keresztkötések) Osteocalcin fenti 3 vizsgálat együtt 4.800,-Ft 3:.400,-Ft ,-Ft Fizetős alapcsomag Elvégzendő vizsgálatok: vérkép+we, vizelet kémia és üledék, glukóz, májfunctios vizsg. (bilirubin,direkt bilirubin,got,gpt,ggt) vesefunctios vizsg. (karbamid-nitrogen,kreatinin,húgysav) cholesterin,triglicerid, ionok (Na, K, CL, serum Fe), CK (kreatin-kináz) Foglalkozás-egészségügyi vizsgálat (vérkép, vizelet, vércukor, kreatinin, egfr, karbamid, koleszterin, triglicerid, GOT, GPT, GGT, húgysav, vas) Allergia vizsgálatok Allergén specifikus IgE inhalatív panel ( allergén) Allergén specifikus IgE nutritív panel 14 allergén) Allergén specifikus IgE speciális panel (méh+darázs méreggel) Táplálék intolerancia IgG vizsgálat alap panel (30 allergén) Táplálék intolerancia lgg vizsgálat kiegészítő panel (30 allergén) 2 táplálék intolerancia IgG vizsgálat együtt 8.000,-Ft 5:.000,-Ft 9.000,-Ft 9.000,-Ft ,-Ft ,-Ft Érvénybelé és ide' e: Oldalszám: 18/U_lli Verziószám: G&-09

24 XV. ker. Önkormányzat III. Biztosítással nem rendelkező beteg és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Alapellátás Háziorvosi ellátás Háziorvosi alapvizsgálat: Háziorvosi alapvizsgálat rendelőn kívül: B 9.000,-Ft Fogászati ellátás: Fogászati szűrőv i zsgá l at Fogászati kezelések: Fogmegtartó kezelések: amalgam 1 felszín esztétikus2 felszín 3 felszín Foghúzás Fogászati mintavétel protetikához Csapos műcsonk Fogkő eltávolítás (alsó, fe l ső együtt) Gyári csapos felépítés Tasak kezelés Szájnyálkahártya kezelés Barázda zárás Gyökértömés (gyökerenkéntcsatornánként) Lemezes fogpótlás: Fogfehérítés ( állcsontonként) fémlemez akrilát lemezes teljes lemezes + J.Q.000,-Ft ~.8_.000,-Ft.l.Q.000,-Ft Ft ,-Ft 8.000,-Ft 8.000,-Ft MJ.000,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft Fogszabályozás szakellátás térítési díjai Konzultáció Lenyomatvétel I állcsontonként Orthodonciai mérés kezeléstervezés Kivehető készülék átadás (állcsontonként) Multiband készülék ragasztás (állcsontonként) Gyorstágító ragasztás /Hyrax, stb Linguális v. palatinális készülék ragasztás Gyűrű ragasztás /foganként, hiánypótlásnál Bracket ragasztás/fogan.ként, hiánypótlásnál Multiband készülék eltávolítás, polírozás, fluoridálás Gyorstágító eltávolítás/ Hyrax, stb/, polírozás, fluoridálás Linguális és palatinális készülék eltávolítás, polírozás, fluoridálás B Bl 5.000,-Ft ,-Ft ,-Ft M.ll.000,-Ft M.Q.000,-Ft 2.000,-Ft 2.000,-Ft ,-Ft -14.ll.000,-Ft M.Q.000,-Ft Érvénybelé és ide.e: Oldalszám: 19/U18 Verziószám: G&-09

25 XV. ker. Önkormányzat Gyűrű eltávolítás /foganként Bracket eltávolítás / fogan.ként Retenciós készülék, retainer ragasztás Retenciós készülék, retainer eltávolítás, polírozás, fluoridálás Harapásemelő készítés Kivehető készülék állítás, e llenőrzés /alkalmanként Multiband készülék állítás, ellenőrzés /állcsonton.ként 1.000,-Ft 1.000,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft 2.000,-Ft 5.000,-Ft A fogszabályozási díjtételek nem tartalmazzák a fogtechnikai termékek árait, azokat az érvényben l évő fogtechnikai árlista alapján. külön fogtechnikai csekken szükséges befizetni. Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás térítési díjai Amennyiben a vizsgálatot nem a munkáltató, regionális munkaügyi központ, települési önkormányzat vagy szakkép ző intézmény kéri: Targonca ve zető i engedély Foglalkozás - egészségügyi vizsgálat: B kategória e kategória D kategória Szakmai alkalmassági vizsgálat beiskolázás el őtt 5.000,-Ft ,-Ft 9.000,-Ft Egyéb szolgáltatás térítési díja RTG film kiadása adathordozón CD 500,-Ft DVD 700,-Ft Egészségügyi dokumentáció másolási/nyomtatási díja 100,-Ft/oldal (a jogszabályban meghatározott, kötelezően kiadandó dokumentáció kivételével) Közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértéke Papír alapon nvújtott fekete-fehér másolat esetén: N4-es oldal 12.-Ft/oldal A/3-as oldal 24 -Ft/oldal Optikai adathordozón nyújtott másolat 580,- Ft/adathordozó Elektronikus úton használható egyéb adathordozón nyújtott másolat esetén az adathordozó közvetlen önköltsége. A papír alapon nyújtott másolat költsége csak az adatigénylés teljesitéséhez szükséges másolt oldalak azon része tekintetében vehető figyelembe. amell yel a másolt oldalak száma a tízet meghaladja. Érvén belé és ideje: Oldalszám: 20/U 18 Verziószám: 08-09

26 XV. ker. Önkormányzat Érvénybelé és ide'e: Oldalszám: 21/U~ Verziószám: ()8.-09

27 XV. ker. Önkormányzat 2. melléklet Jogszabályi háttér 1. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló évi LXXX. törvény, 2. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet, 3. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény, 4. a kötele ző egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló (XII. 1.) Korm. rendelet, 5. -az egészségügy ről szóló évi CLIV. törvény, 6. -az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási -Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/ (III. 3.) Korm. rendelet, 7. -a s ürgős szükség körébe tartozó egyes egészségügyi szolgáltatásokról szóló 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelet, 8. a magyar egészségbiztosítás szolgáltatásainak nyújtására szerződött szolgáltatók számára az Európai Gazdasági Térség tagállamaiból, Svájcból valamint a Magyar Köztársasággal egészségügyi ellátásra vonatkozó egyezményt kötött államokból érke ző személyek egészségügyi ellátásáról szóló FinanszírozóiQEP. tájékoztató, 9. a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet, 10. a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról szóló 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet, 11. az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló 9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet_,_ 12. a kö zérd e kű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. CIX. 30.) Korm. rendelet. Érvén belé és ide' e: 2-G Oldalszám: 22/24 Verziószám: G&-09

28 XV. ker. Önkormányzat 3. melléklet KÖTELEZVÉNY (UTÓLAG BEMUTATANDÓ TAJ KÁRTYA ESETÉN) lgénybevevő neve: Születési neve: Anyja leánykori neve: Születési helye: Születési ideje: Lakóhelye: Alulírott igénybevevő mai napon - ellátásom alkalmával - kijelentem, hogy társadalombiztosításomat igazoló TAJ kártyámat bemutatni nem tudom. Felelősségem teljes tudatában kötelezem magam arra, hogy az ellátás után a XV. kker. Önk. Dr. Vass László Recepcióján 15 napon belül a TAJ kártyámat bemutatom. Tudomásul veszem, hogy amennyiben a TAJ szám ellenőrzése kapcsán a Finanszírozóaz OEP TAJ ellenőrző rendszere a T AJ egyéb okból érvénytelen" jelzést adja, a hatályos jogszabályok alapján meg kell térítenem az igénybe vett egészségügyi szolgáltatásnak az Egészségügyi Intézmény ában meghatározott díját. Vállalom, hogy tartozásomat az Egészségügyi Intézmény felszólítására feltétlenül és haladéktalanul kiegyenlítem. Ennek elmulasztása esetén a tartozás behajtás útján érvényesíthető. Budapest, lgé nybevevő aláírása Tanúk: Tanú neve: Születési helye: Születési ideje: Tanú neve:... Születési helye:... Születési ideje: Érvén belé és ide'e: Oldalszám: 23/Ull. Verziószám: ()8-09

29 XV. ker. Önkormányzat Lakcíme: Lakcíme: Aláírása: Aláírása: Érvén belé és ide e: Oldalszám: 24/~li Verziószám: G&-09

30 Egészségügyi Intézmény TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT 09. sz. kiadás Érvényes és alkalmazandó napjától. Készítette: Rádics András gazdasági igazgató Ellenőrizte: Dr. Sólyom Olimpia főigazgató főorvos Minőségügyi szempontból ellenőrizte: Dr. Buzna Andrea minőségügyi vezető Jóváhagyta: Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottsága számú határozatával. Jelen Szabályzat Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény tulajdonát képezi. Bárki részére történő átadásához, másolásához az Intézmény főigazgató főorvosának írásos engedélye szükséges. A Szabályzat mindenkor érvényes változata a számitógépes hálózaton érhető el. A kinyomtatott példány nem hivatalos, csak a nyomtatás időpontjában igazolható annak érvényessége.

31 Egészségügyi Intézmény TARTALOMJEGYZÉK 1. A Szabályzat célja és hatálya II. Általános tudnivalók III. Egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köre és a biztosítási jogviszony igazolása IV. 1. Térítési díj fizetésére kötelezettek köre 2. Beutalási rendtől való eltérés esetén fizetendő díj V. Térítési díjak mérséklése és elengedése MELLÉKLETEK 1. melléklet: Térítési díjak l. Biztosítással nem rendelkező beteg által igénybevett és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Szakrendelés 8 II. Biztosítással nem rendelkező beteg által igénybevett és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Laboratórium 12 III. Biztosítással nem rendel kező beteg által igénybevett és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Alapellátás melléklet: Jogszabályi háttér 3. melléklet: Kötelezvény" Érvénybelépés ideje: Oldalszám: 2118 Verziószám: 09

32 Egészségügyi Intézmény 1. A Szabályzat célja és hatálya Jelen Szabályzat célja, hogy a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény (a továbbiakban: Egészségügyi Intézmény) mint egészségügyi szolgáltató a hatáskörében megállapítható térítési díjak megállapításának, nyilvánosságra hozatalának és befizetésének rendjét, valamint az általa megállapított térítési díj mérséklésére, illetve elengedésére vonatkozó rendelkezéseket megállapítsa a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló (XII. 23.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően. Az Egészségügyi Intézmény hatáskörébe nem tartozó, a kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretében igénybe nem vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díját a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet szabályozza. Jelen Szabályzat hatálya kiterjed az Egészségügyi Intézményre, az intézmény összes orvosi rendelőjére (kivéve a privatizált alapellátás praxisait), az ott dolgozó közalkalmazottakra, illetve az intézménnyel egyéb szerződéses kapcsolatban álló egészségügyi ellátásban részt vevő foglalkoztatottakra, mint szolgáltatóra, valamint a szolgáltatást igénybevevő biztosított és nem biztosított személyekre. Az Egészségügyi Intézmény szolgáltatásait igénybe vevő ellátás) cégekre a külön szerződésben foglaltak a mérvadók. (pl. foglalkozás egészségügyi II. Általános tudnivalók Jelen Szabályzat meghatározza a kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretében igénybe nem vehető (E. Alap által nem fedezett) és az Egészségügyi Intézmény által megállapítható, az Egészségügyi Intézmény felé térítésköteles egészségügyi szolgáltatások nyújtásának rendjét és a térítési díjak mértékét. Egyes (leggyakrabban előforduló) szolgáltatások térítési díjainak felsorolását jelen Szabályzat 1. melléklete tartalmazza, míg az 1. mellékletben nem szereplő vizsgálatok, eljárások, illetve beavatkozások térítési díja az adott vizsgálat közfinanszírozásban meghatározott pontértékének ötszöröseként kerül kiszámításra. (WHO pontszáma x 5). Jelen Szabályzat egy kinyomtatott példányát a benne foglalt térítési díjakkal minden munkahelyen az ott dolgozók számára elérhetően kell tárolni. Az elérés az Egészségügyi Intézmény intranet hálózatán is biztosított. A térítési díjak adott munkahelyre vonatkozó részét a rendelő előtt elhelyezett tájékoztató táblán a betegek számára ki kell függeszteni. Érvénybelépés ideje: Oldalszám: 3/ 18 Verziószám: 09

33 Egészségügyi Intézmény A térítési díj megiizetése minden esetben a szolgáltatás helyén, a szolgáltatás igénybevételével egyidejűleg, nyugta ellenében történik. Amennyiben a befizető számla kiállítását kéri, a nevet és címet nyomtatott nagy betűkkel, olvashatóan kell ráírni a nyugtára. Az Intézmény nevében kizárólag a Pénzügyi és Számviteli Csoport által kiállított számla adható ki. A Pénzügyi és Számviteli Csoport ezt utólag (az elszámolást követően) elkészíti, és megküldi. A pénz beszedésének módját az intézményi Pénz - és Értékkezelési Szabályzat részletesen szabályozza. Jelen Szabályzatban leírtak jogszabályi hátterét a 2. melléklet tartalmazza. Amennyiben a beteg az ellátás igénybevételével egyidejűleg a térítési díjat nem fizeti be, az Egészségügyi Intézmény gondoskodik a díj behajtásáról. Az elsősegély-nyújtási kötelezettség biztosítási jogviszonytól függetlenül minden magyar és külföldi állampolgár esetén térítésmentesen fennáll. Sürgős szükség: az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne; Veszélyeztető állapot: azaz állapot, amelyben az azonnali intézkedés hiánya a beteg vagy más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül fenyegető helyzetet eredményezne, illetőleg a környezetére közvetlen veszélyt jelentene; III. Egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köre és a biztosítási jogviszony igazolása Az egészségügyi szolgáltatásra jogosult betegek az egészségügyi szolgáltatás megkezdése előtt kötelesek személyi azonosságukat, lakóhelyüket - hitelt érdemlően igazolni és a biztosításukra vonatkozó okmányukat bemutatni. Az egészségügyi ellátásra való jogosultság megállapítása az alábbi személyes adatok alapján történik: )> Társadalombiztosítási Azonosító Jelét (TAJ számot) igazoló okmány vagy az egészségbiztosítási ellátások megállapításához szükséges további okiratok, )> személyazonosító adatokat igazoló okmány (név, születési név, anyja neve, születési hely, év, hónap, nap), )> állampolgárság, )> lakóhely (tartózkodási hely). Érvénybelépés ideje: Oldalszám: 4/18 Verziószám: 09

34 Egészségügyi Intézmény TAJ számmal nem rendelkező biztosított beteg ellátása: Amennyiben az ellátott beteg TAJ számát az ellátáskor nem tudja igazolni az ellátás a 3. mehéklet szerinti Kötelezvény kitöltésével vehető igénybe, és a TAJ szám igazoló okmányt a beteg vagy hozzátartozója 15 napon belül köteles az Egészségügyi Intézménynek bemutatni. Ha a beteg semmilyen személyazonosító okmánnyal nem rendelkezik, az ellátás szükségességérő l azon rendelés orvosa dönt, amelyik osztályon a beteg az ellátást igénybe kívánja venni. A külföldi, illetve külföldi biztosítással rendelkező betegek - uniós és egyezmény hatálya alá eső biztosítottak - egészségügyi ellátását az egészségbiztosítási szerv (a továbbiakban: Finanszírozó) által kiadott tájékoztató szabályozza. IV. 1. Térítési díj fizetésére kötelezettek köre Térítési díj fizetésére kötelezett az a személy, aki 1/ TAJ azonosító kártyával rendelkezik, de );;>- a társadalombiztosítás terhére csak részleges térítés mellett igénybe vehető szolgáltatást kíván igénybe venni; );;>- a kötelező egészségbiztosítás terhére igénybe nem vehető ellátást kíván igénybe venni; );;>- az ellenőrzése kapcsán a Finanszírozó TAJ ellenőrző rendszere a TAJ egyéb okból érvénytelen" visszajelzést adja. 21 );;>- Társadalombiztosítási jogviszonnyal nem rendelkező magyar állampolgár; );;>- külföldi állampolgár, és nem tartozik átfogó szociálpolitikai egyezmény hatálya alá; );;>- Európai Egészségbiztosítási Kártyával vagy Kártyahelyettesítő nyomtatvánnyal nem rendelkező EGT állampolgár. IV. 2. Beutalási rendtől való eltérés esetén fizetendő díj Az Intézményünkben elérhető alább felsorolt szolgáltatások igénybevételéhez beutaló szükséges: );;>- Gasztroenterológia );;>- Belgyógyászat );;>- Diabetológia );;>- Kardiológia );;>- Ortopédia );;>- Reumatológia Oldalszám: 5/ 18 Érvénybelépés ideje: Verziószám: 09

35 Egészségügyi Intézmény );> Ideggyógyászat );> Szájsebészet );> Fogszabályozás );> Röntgen, Fogászati röntgen );> Ultrahang );> Laboratórium );> Fizioterápia, Gyógytorna, Gyógymasszázs );> Audiológia );> Menopausa - Osteoporosis Első alkalommal a gondozó felkeresése esetén beutaló szükséges: );> Bőr- és nemibeteg gondozó );> Tüdőgondozó - kivéve, ha a biztosított a tüdőgondozó által nyújtott ellátást a dohányzásról történő leszokás támogatása céljából veszi igénybe );> Onkológiai gondozó A beteg orvosi beutaló nélkül is jogosult igénybe venni a felsorolt szakrendelést, ha azt vélelmezi, hogy egészségi állapota az azonnali ellátást indokolja és a beutalásra jogosult orvos felkeresése az ellátást jelentősen késlelteti. A beteg kezdeményezésére a szakrendelés orvosa a vizsgálatát követően dönt az azonnali ellátás szükségességéről. Ha a vizsgálat megállapítja, hogy nem szükséges az azonnali ellátás, úgy az orvos a beteget a beutalásra jogosult orvoshoz irányítja. Ha a beteg továbbra is kezdeményezi az azonnali ellátást, úgy az orvos köteles tájékoztatni a beteget, hogy a beutaló nélküli ellátás - jelen szabályzatban meghatározott biztosítással nem rendelkező betegekre" vonatkozó - térítési díját köteles megfizetni. Nem szükséges új beutaló a szakrendelés felkereséséhez, ha annak keretében ismételt szakellátása indokolt. Fogszabályozási szakellátás során 18 éves életkorig, ezt követően a középiskola, szakképző iskola nappali tagozatán folytatott tanulmányok ideje alatt az orvosi munka költsége nem térítendő, a fogtechnika költsége részben vagy teljes mértékben térítendő. A térítés mértéke az orvos által megállapított elváltozás mértékétől függ. A fogszabályozási díjtételek nem tartalmazzák a fogtechnikai termékek árait, azokat az érvényben lévő fogtechnikai árlista alapján, külön fogtechnikai csekken szükséges befizetni. A befizetésről a számlát a fogtechnikai szolgáltató állítja ki. A Szabályzatban nem szerep lő, egyéb fogszabályozási tevékenységekre írásbeli árajánlatot kell tenni a beteg részére. Érvénybelépés ideje: Oldalszám: 6/18 Verziószám: 09

36 Egészségügyi Intézmény V. Térítési díjak mérséklése és elengedése A megállapított térítési díj visszafizetésére vagy mérséklésére engedélyt az Egészségügyi Intézmény főigazgató főorvosa adhat, a beteg által benyújtott írásbeli kérelem alapján, melyben a betegnek indokolnia kell a mérséklés vagy elengedés okát. A kérelem benyújtására az ellátást követő egy hónapon belül kerülhet sor. A kérelmek elbírálása öt munkanapon belül megtörténik. A döntésrő l Egészségügyi Intézmény főigazgató főorvosa írásban tájékoztatja. a beteget az Érvénybelépés ideje: Oldalszám: 7/18 Verziószám: 09

37 Egészségügyi Intézmény 1. melléklet 1. Biztosítással nem rendelkező beteg és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Szakrendelés Belgyógyászat Kézi Doppler vizsgálat Gasztroenterológia Helikobakter vizsgálat Gastroscopia biopsia végzése nélkül Gastroscopia biopsiaval Gastroscopos polypectomia Gastroscopos idegentest eltávolítás Gastroscopos vérzéscsillapítás Colonoscopos vérzéscsillapítás Colonoscopia biopsia végzése nélkül Colonoscopia biopsiával Colonoscopos polypectomia H2 kilégzéses teszt Szövettan (mintánként) 4.500,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft 2.500,-Ft ,-Ft Diabetológia Sebészet Kontroll kötéscserével Kisműtét Szövettan (mintánként) Anoscopia Rectoscopia ,-Ft 7.000,-Ft Érvénybelé és ide'e: Oldalszám: 8/1 8 Verziószám: 09

38 Egészségügyi Intézmény Nőgyógyászat Kisműtét Ultrahang Cytológiai vizsgálat díja 8.000,-Ft Fül-orr-gégészet Kisműtét Allergia vizsgálat ( 10 allergén) Sinuscopia Audiológia Tymphanometria, stapedi usreflex Hallásküszöb mérés Beszédaudiometria Tinnitometria Szabad hangteres vizsgálat Gyógyászati segédeszköz beállítása, illesztése Gyógyászati segédeszköz használatának betanítása Szemészet Kismütét Bőrgyógyászat Cauteres műtét Leaseres műtét Egyéb műtét Tumor, Anyajegy szűrés Parazita eltávolítás Szövettan (mintánként) Allergia vizsgálat (6 allergén) Allergia vizsgálat (10 allergén) Allergia vizsgálat (10 allergén fölött) ,-Ft 8.000,-Ft 1.500,-Ft 6.500,-Ft 2.000,-Ft 2.000,-Ft 1.500,-Ft 1.500,-Ft 1.500,-Ft 5.000,-Ft/db /db 1.000,-Ft/db /db ,-Ft ,-Ft ,-Ft Érvénybelé és ide.e: Oldalszám: 9/18 Verziószám: 09

39 Drogbeteg gondozás Kontrollvizsgálat Ideggyógyászat Ortopédia Urológia Kisműtét Ultrahang Hólyagtükrözés ( cystoscopia) U roflowmertia Katéterezés Szövettan (mintánként) Onkológia Szövettan (mintánként) Rheumatológia Menopausa-osteoporosis Pszichiátria Addiktológia Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény 1152 Budapest, Rákos út 77 /a ,-Ft 2.000,-Ft ,-Ft 9.000,-Ft Érvény belépés ideje: Oldalszám: Verziószám: 09

40 Egészségügyi Intézmény Tüdőgyógyászat Mellkas röntgen Allergia vizsgálat (6 allergén) Légzésfunkciós vizsgálat Tuberculin próba Kardiológia Szívultrahang (Echocardiographia) EKG vizsgálat EB PM-monitorozás Cardiotens-monitorozás: Holter-monitorozás Terheléses EKG Carotis duplex scan vizsgálat Merlin-esemény monitorozása Szájsebészet Kisműtét Fizioterápia, Gyógytorna Kezelés Toma Masszázs Röntgen, Ultrahang, Fogászati röntgen Röntgen (mellkas RTG, csontfelvétel) Röntgen sorozat (min. 3 db.), felvételenként Fog (egy fog felvétel) röntgen (filmen vagy CD-n) Panoráma röntgen (filmen vagy CD-n) Kontrasztanyagos röntgen vizsgálat Nyelőcső röntgen vizsgálata kontrasztanyaggal Hasi ultrahang Carotis ultrahang Egyéb ultrahang Egyéb Infúziós kezelés 5.000,-Ft 5.500,-Ft ,-Ft 8.000,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft/hét 4. OOO, -Ft/kezelés /alkalom 2.500,-Ft/15' min ,-Ft 2.000,-Ft 5.000,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft 7.000,-Ft 4.500,-Ft/alkalom +gyógyszer ára Érvén belé és ide.e: Oldalszám: Verziószám: 09

41 Egészségügyi Intézmény II. Biztosítással nem rendelkező beteg és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai - Laboratórium Vérvétel ok teljes vérbő l Hemoglobin Alc meghatározás Mennyiségi vérkép (Automata IV) Minőségi vérkép Vörösvérsejt süllyedés Reticulocyta 500,-Ft 500,-Ft 500,-Ft 500,-Ft 600,-Ft Klinikai kémiai vizsgálatok, Ion meghatározások (szérumból, vizeletből, egyenként) (nátrium, kálium,klór,kalciurn, anorganikus foszfor, 300,-Ft magnézium, vas) Kémiai összetevők (szérumból, vizeletbő l, egyenként) (vércukor, karbamid, kreatinin, húgysav, összkoleszterin, HD L-ko leszterin, LD L-koleszterin, triglicerid, összbilirubin, direkt bilirubin,) Vércukor-, keményítő terhelés: Enzimaktivitás meghatározások (szérumból, vizeletbő l, egyenként) (ASAT, ALAT, Gamma-GT, LDH, ALP, CK, CHE, Arnyláz, Lipáz) 300,-Ft 1.000,-Ft 500,-Ft Fehérje meghatározások (szérumból, vizeletből, egyenként) (összfehérje, albumin) 500,-Ft Specifikus fehérje meghatározások (szérumból, vizeletbő l, egyenként) CRP, IgG, IgA, IgM, Mu, AST, RF Anti-TPO meghatározás B2-mikroglobulin IgE meghatározás EBV specifikus IgM meghatározás Vaskötő-és transzport fehérje (szérumból, egyenként) (ferritin, transferrin) Teljes vaskötő kapacitás (TVK) Szerológiai vizsgálatok (szérumból, egyenként) (ANF, VDRL/RPR, TPHA) EBV aspecifikus lgm meghatározás 1.500,-Ft 2.000,-Ft 2.000,-Ft 300,-Ft 500,-Ft 600,-Ft Érvénybelé és ide.e: Oldalszám: 12/18 Verziószám: 09

42 Egészségügyi Intézmény Véralvadási vizsgálatok (plazmából, egyenként) Protrombin szint, INR meghatározás Parciális trombin idő meghatározás Fibrinogén szint meghatározás Thrombin idő meghatározás D-Dimér teszt High sensitive Troponin 1 Hormonszint mérések (szérumból, egyenként) (Inzulin, T4 szabad frakció, T3 szabad frakció, Thyreoidea Stimuláló Hormon (TSH), Follikulus Stimuláló Hormon (FSH), Luteinizáló Hormon (LH), Prolactin (PL), Ösztradiol (OE), Human Chorio Gonadotropin (HCG), Progeszteron (PR), Tesztoszteron (TEST), Parathormon (PTH)) Tumor marker mérések (szérumból, egyenként) (AFP,CEA,CA 15-3, CA125,CA-19-9,PSA) Kórokozó antitest (szérumból, egyenként) Helicobacter A T Speciális anaemia vizsgálatok (szérumból, egyenként) (B l2 Vitamin meghatározás, Folsav meghatározás) Egyéb vizsgálatok (egyenként) Általános vizelet és vizelet üledék vizsgálat, gomba vizsgálat, és egyéb kenet vizsgálat Terhességi próba Széklet vér kimutatás immunkémiai vizsgálattal Izületi folyadék és egyéb punktatum vizsg.,sejtszám Székletemésztettség vizsgálat Vesekő kémiai analízise Digoxin Csontanyagcsere vizsgálat D-vitamin Crosslaps (keresztkötések) Osteocalcin fenti 3 vizsgálat együtt 500,-Ft 800,-Ft 800,-Ft 800,-Ft 5.500,-Ft 600,-Ft 600,-Ft 1.100,-Ft 1.000,-Ft 2.000,-Ft 4.800,-Ft 3.400,-Ft ,-Ft Érvénybelépés id~je : Oldalszám: 13/ 18 Verziószám: 09

43 EgészségüQyi Intézmény Fizetős alapcsomag Elvégzendő vizsgálatok: vérkép+we, vizelet kémia és üledék, glukóz, májfunctios vizsg. (bilirubin,direkt bilirubin,got,gpt,ggt) vesefunctios vizsg. (karbamid-nitrogen,kreatinin,húgysav) cholesterin,triglicerid, ionok (Na, K, CL, serum Fe), CK (kreatin-kináz) Foglalkozás-egészségügyi vizsgálat (vérkép, vizelet, vércukor, kreatinin, egfr, karbamid, koleszterin, triglicerid, GOT, GPT, GGT, húgysav, vas) Allergia vizsgálatok Allergén specifikus lge inhalatív panel ( allergén) Allergén specifikus IgE nutritív panel 14 allergén) Allergén specifikus lge speciális panel (méh+darázs méreggel) Táplálék intolerancia lgg vizsgálat alap panel (30 allergén) Táplálék intolerancia lgg vizsgálat kiegészítő panel (30 allergén) 2 táplálék intolerancia lgg vizsgálat együtt 8.000,-Ft 5.000,-Ft 9.000,-Ft 9.000,-Ft ,-Ft ,-Ft Érvénybelépés ideje: Oldalszám: 14/18 Verziószám: 09

44 Egészségügyi Intézmény Ill. Biztosítással nem rendelkező beteg és/vagy nem az E. Alap terhére igénybe vehető szolgáltatások térítési díjai -Alapellátás Háziorvosi ellátás Háziorvosi alapvizsgálat: Háziorvosi alapvizsgálat rendelőn kívül: 9.000,-Ft Fogászati ellátás: Fogászati szűrővizsgálat Fogászati kezelések: Fogmegtartó kezelések: 1 felszín 2 felszín 3 felszín Foghúzás Fogászati mintavétel protetikához Csapos műcsonk Fogkő eltávolítás (alsó, felső együtt) Gyári csapos felépítés Tasak kezelés Szájnyálkahártya kezelés Barázda zárás Gyökértömés (csatornánként) Lemezes fogpótlás: Fogfehérítés (állcsontonként) fémlemez akrilát lemezes teljes lemezes 8.000,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft 8.000,-Ft 8.000,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft Fogszabályozás szakellátás térítési díjai Konzultáció Lenyomatvétel / állcsontonként Orthodonciai mérés kezeléstervezés Kivehető készülék átadás (állcsontonként) Multiband készülék ragasztás (állcsontonként) Gyorstágító ragasztás /Hyrax, stb Linguális v. palatinális készülék ragasztás Gyűrű ragasztás /foganként, hiánypótlásnál Bracket ragasztás/foganként, hiánypótlásnál Multiband készülék eltávolítás, polírozás, fluoridálás Gyorstágító eltávolítás / Hyrax, stb/, polírozás, fluoridálás Linguális és palatinális készülék eltávolítás, polírozás, fluoridálás Gyűrű eltávolítás /foganként ,-Ft ,-Ft ,-Ft 2.000,-Ft 2.000,-Ft ,-Ft ,-Ft 1.000,-Ft Érvénybelé és ide'e: Oldalszám: Verziószám: 09

45 Egészségügyi Intézmény Bracket eltávolítás / foganként Retenciós készülék, retainer ragasztás Retenciós készülék, retainer eltávolítás, polírozás, fluoridálás Harapásemelő készítés Kivehető készülék állítás, ellenőrzés /alkalmanként Multiband készülék állítás, ellenőrzés /állcsontonként 1.000,-Ft ,-Ft ,-Ft ,-Ft 2.000,-Ft 5.000,-Ft A fogszabályozási díjtételek nem tartalmazzák a fogtechnikai termékek árait, azokat az érvényben l évő fogtechnikai árlista alapján, külön fogtechnikai csekken szükséges befizetni. Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás térítési díjai Amennyiben a vizsgálatot nem a munkáltató, regionális munkaügyi központ, települési önkormányzat vagy szakképző intézmény kéri: Targonca vezetői engedély Foglalkozás - egészségügyi vizsgálat: B kategória e kategória D kategória Szakmai alkalmassági vizsgálat beiskolázás előtt 5.000,-Ft ,-Ft 9.000,-Ft Egyéb szolgáltatás térítési díja R TG film kiadása adathordozón CD 500,-Ft DVD 700,-Ft Egészségügyi dokumentáció másolási/nyomtatási díja 100,-Ft/oldal (a jogszabályban meghatározott, kötelezően kiadandó dokumentáció kivételével) Közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértéke Papír alapon nyújtott fekete-fehér másolat esetén: A/4-es oldal 12,-Ft/oldal A/3-as oldal 24,-Ft/oldal Optikai adathordozón nyújtott másolat 580,- Ft/adathordozó Elektronikus úton használható egyéb adathordozón nyújtott másolat esetén az adathordozó közvetlen önköltsége. A papír alapon nyújtott másolat költsége csak az adatigénylés teljesítéséhez szükséges másolt oldalak azon része tekintetében vehető figyelembe, amellyel a másolt oldalak száma a tízet meghaladja. Érvénybelépés ideje: Oldalszám: 16/ 18 Verziószám: 09

46 Egészségügyi Intézmény 1152 Budapest, Rákos út 77 /a. 2. melléklet Jogszabályi háttér 1. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló évi LXXX. törvény, 2. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló évi LXXX. törvény végrehajtásáról szóló 195/1997. (Xl. 5.) Korm. rendelet, 3. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény, 4. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217 / (XII. 1.) Korm. rendelet, 5. az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény, 6. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/ (Ill. 3.) Korm. rendelet, 7. a sürgős szükség körébe tartozó egyes egészségügyi szolgáltatásokról szóló 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelet, 8. a magyar egészségbiztosítás szolgáltatásainak nyújtására szerződött szolgáltatók számára az Európai Gazdasági Térség tagállamaiból, Svájcból valamint a Magyar Köztársasággal egészségügyi ellátásra vonatkozó egyezményt kötött államokból érkező személyek egészségügyi ellátásáról szóló Finanszírozói tájékoztató, 9. a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet, 10. a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról szóló 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet, 11. az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági fe ltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló 9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet, 12. a közérdekű adat iránti igény teljesítéséért megállapítható költségtérítés mértékéről szóló 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet. Érvénybelépés ideje: Oldalszám: 17 /18 Verziószám: 09

TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT. 09. sz. kiadás

TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT. 09. sz. kiadás TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT 09. sz. kiadás Érvényes és alkalmazandó 2018. február 7. napjától. Készítette:. Rádics András gazdasági igazgató Ellenőrizte:. Dr. Sólyom Olimpia főigazgató főorvos Minőségügyi szempontból

Részletesebben

TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT. 08. sz. kiadás

TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT. 08. sz. kiadás TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT 08. sz. kiadás Érvényes és alkalmazandó 2015. szeptember 8. napjától. Készítette:. Rádics András gazdasági igazgató Ellenőrizte:. Dr. Sólyom Olimpia főigazgató főorvos Minőségügyi szempontból

Részletesebben

Összesítés az osztályos teljesítményről térítési kategóriánként

Összesítés az osztályos teljesítményről térítési kategóriánként 252512 Laboratórium Térítési kategória: E elszámoláson alapuló nemzetközi szerződés, ill. közösségi szabály alapján történő ellátás (ideértve 2112 Karbamid meghatározása szérumban 54 4 4 216 21141 Kreatinin

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK es ár Élni jó csomag Páros csomag D-vitamin csomag Manager csomag Egészség 50+ csomag hölgyeknek Egészség 50+ csomag férfiaknak Vérkép automatával (kvalitatív vérképpel) (GGT), Alkalikus foszfatáz (ALP),

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK ár Élni jó csomag Páros csomag D-vitamin csomag Manager csomag Egészség 50+ csomag hölgyeknek Egészség 50+ csomag férfiaknak Vérkép automatával (kvalitatív vérképpel) (GGT), Alkalikus foszfatáz (ALP),

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK C-1 es ár Élni jó csomag Páros csomag D-vitamin csomag Manager csomag Egészség 50+ csomag hölgyeknek Egészség 50+ csomag férfiaknak Vérkép automatával (kvalitatív vérképpel) (GGT), Alkalikus foszfatáz

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként :(a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai

OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSI ÁRJEGYZÉK

SZOLGÁLTATÁSI ÁRJEGYZÉK Ambuláns sebészet Ambuláns sebészi konzultáció Ambuláns műtét I. (egy elváltozás eltávolítása szövettannal) Ambuláns műtét II. (két elváltozás eltávolítása szövettannal) Ambuláns műtét III.(három elváltozás

Részletesebben

Az utasítás hatálya. 1. Az utasítás hatálya a Pécsi Tudományegyetem valamennyi, egészségügyi szakellátásban részt vevő szervezeti egységére kiterjed.

Az utasítás hatálya. 1. Az utasítás hatálya a Pécsi Tudományegyetem valamennyi, egészségügyi szakellátásban részt vevő szervezeti egységére kiterjed. 6/2012. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás az 5./2009. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás módosításával egységes szerkezetben a külföldi személyek, illetve egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot

Részletesebben

DR. SCHMIDT PÉTER ALPOLGÁRMESTER ELÕTERJESZTÉSE JAVASLAT A TÉRÍTÉSI DÍJ ELLENÉBEN IGÉNYBE VEHETÕ EGYES ORVOSI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJÁRÓL

DR. SCHMIDT PÉTER ALPOLGÁRMESTER ELÕTERJESZTÉSE JAVASLAT A TÉRÍTÉSI DÍJ ELLENÉBEN IGÉNYBE VEHETÕ EGYES ORVOSI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJÁRÓL ... napirendi pont DR. SCHMIDT PÉTER ALPOLGÁRMESTER ELÕTERJESZTÉSE JAVASLAT A TÉRÍTÉSI DÍJ ELLENÉBEN IGÉNYBE VEHETÕ EGYES ORVOSI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJÁRÓL A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól

Részletesebben

KLINIKAI KÉMIAI, HEMATOLÓGIAI, IMMUNOLÓGIAI VIZSGÁLATOK ÁRJEGYZÉKE KLINIKAI KÉMIA. (munkanap) Vércukor Terheléses vércukor (időpontonként)

KLINIKAI KÉMIAI, HEMATOLÓGIAI, IMMUNOLÓGIAI VIZSGÁLATOK ÁRJEGYZÉKE KLINIKAI KÉMIA. (munkanap) Vércukor Terheléses vércukor (időpontonként) KLINIKAI KÉMIAI, HEMATOLÓGIAI, IMMUNOLÓGIAI VIZSGÁLATOK ÁRJEGYZÉKE KLINIKAI KÉMIA Vércukor 200 1 Terheléses vércukor (időpontonként) 3000 1 0' 30' 60' 90' 120' 150' 180' 200 1 30' 200 1 60' 200 1 90' 200

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítésidíj táblázat 1.sz. függelék NEAK által nem finanszírozott rendelések térítési díjai Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony

Részletesebben

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (I. 27.) önkormányzati rendelete, a 8/2013.(III. 29.), a 25/2013.(XI.04.) és a 12/2014.(V.15.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetbe

Részletesebben

LABOR SZOLGÁLTATÁSOK ÁRJEGYZÉKE

LABOR SZOLGÁLTATÁSOK ÁRJEGYZÉKE LABOR SZOLGÁLTATÁSOK JEGYZÉKE Vérvétel (Blood sampling) 1.500 Ft CSOMAG VIZSGÁLATOK MEGNEVEZÉSE STD szűrés PCR I. csomag HPV kimutatás Trichomonas vagin. PCR Chlamydia trachomatis lgg, lgm AT Gardnerella

Részletesebben

XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Térítési díj táblázata Érvényes: október 01 től

XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Térítési díj táblázata Érvényes: október 01 től OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem

Részletesebben

Rendelési idő: csütörtök 7:00-10:00 Vérvétel díja: 3000 Ft Sürgősségi felár: 5000 Ft (a labornaptól eltérő napon történő vérvétel esetén).

Rendelési idő: csütörtök 7:00-10:00 Vérvétel díja: 3000 Ft Sürgősségi felár: 5000 Ft (a labornaptól eltérő napon történő vérvétel esetén). Diabétesz Vese Vas-anyagcsere Ionok Labor vizsgálatok Rendelési idő: csütörtök 7:00-10:00 Vérvétel díja: 3000 Ft Sürgősségi felár: 5000 Ft (a labornaptól eltérő napon történő vérvétel esetén). Nagylabor

Részletesebben

LABOR SZOLGÁLTATÁSOK ÁRJEGYZÉKE

LABOR SZOLGÁLTATÁSOK ÁRJEGYZÉKE LABOR SZOLGÁLTATÁSOK JEGYZÉKE Vérvétel (Blood sampling) 1.650 Ft STD szűrés PCR I. csomag HPV kimutatás Trichomonas vagin. PCR Chlamydia trachomatis lgg, lgm AT Gardnerella vagin. PCR Mycoplasma genit.

Részletesebben

Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása

Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása Belgyógyászati áttekintő Tüdőszűrő röntgen (PA mellkas felvétel) Hasi és kismedencei ultrahang Nyaki (carotis és pajzsmirigy) ultrahang Ízületi ultrahang Echokardiográfiai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. december 16-i ülésére A Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet alapító okiratának jóváhagyása

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. december 16-i ülésére A Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet alapító okiratának jóváhagyása 1 Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. 1918/2010/HUM. : (53) 360-017 : (53) 360-010 Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben

Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása

Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása Tüdőszűrő röntgen (PA mellkas felvétel) Hasi és kismedencei ultrahang Carotis ultrahang Pajzsmirigy ultrahang Echokardiográfiai (szívultrahang) Kardiológiai konzultáció

Részletesebben

LABOR SZOLGÁLTATÁSOK ÁRJEGYZÉKE

LABOR SZOLGÁLTATÁSOK ÁRJEGYZÉKE LABOR SZOLGÁLTATÁSOK ÁRJEGYZÉKE Vérvétel (Blood sampling) 1.500 Ft CSOMAG VIZSGÁLATOK MEGNEVEZÉSE STD szűrés PCR I. csomag HPV kimutatás Trichomonas vagin. PCR Chlamydia trachom. PCR Gardnerella vagin.

Részletesebben

Doktor24 Labor Vizsgálati Csomagok*

Doktor24 Labor Vizsgálati Csomagok* Doktor24 Labor Vizsgálati Csomagok* Szolgáltatás megnevezése Kis labor (Teljes vérkép, vörösvértest-süllyedés, vércukor, koleszterin) Nagy labor (Teljes vérkép, vércukor, vörösvértest-süllyedés, TSH, LDL-,

Részletesebben

(Nagy laborban szereplő TSH eltérés esetén automatikusan elvégzi a labor, ennek költsége ebben az esetben utólag fizetendő)

(Nagy laborban szereplő TSH eltérés esetén automatikusan elvégzi a labor, ennek költsége ebben az esetben utólag fizetendő) Doktor24 Labor Vizsgálati Csomagok* Szolgáltatás megnevezése Kis labor (Teljes vérkép, vörösvértest-süllyedés, vércukor, koleszterin) Nagy labor (Teljes vérkép, vércukor, vörösvértest-süllyedés, TSH, LDL-,

Részletesebben

Az Országos Sportegészségügyi Intézet térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatásai

Az Országos Sportegészségügyi Intézet térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatásai Az Országos Sportegészségügyi Intézet térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatásai Bejelentkezés a sportorvosi engedélyhez szükséges szűrővizsgálatokra: 1. A honlapunkra való bejelentkezés után ON-LINE.

Részletesebben

1 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. sz. melléklet

1 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. sz. melléklet TISZTELT BETEGEINK! A hatályos jogszabályok alapján az alábbi ellátásokértszolgáltatásokért praxisunkban a következő térítési díjakat kell fizetni (a társadalombiztosítás által teljesen nem finanszírozott,

Részletesebben

Vállalási idő. Panelek. Ár (Ft/db)

Vállalási idő. Panelek. Ár (Ft/db) Panelek Ár (Ft/db) LIPID panel 24 óra koleszterin, triglicerid, HDL, LDL 2 000 Ft VESE panel 8 nap Nátrium, kálium, klór, karbamid, kreatinin, GFR, cystatin-c, vizelet 9 100 Ft Diabétesz I panel HgbA1c,

Részletesebben

LABORATÓRIUMBAN VÉGZETT VIZSGÁLATOK, ÉS A VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK TÜDŐGYÓGYINTÉZET TÖRÖKBÁLINT

LABORATÓRIUMBAN VÉGZETT VIZSGÁLATOK, ÉS A VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK TÜDŐGYÓGYINTÉZET TÖRÖKBÁLINT A LABORATÓRIUMBAN VÉGZETT VIZSGÁLATOK, ÉS A VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK TÜDŐGYÓGYINTÉZET TÖRÖKBÁLINT 1. A laboratórium címe: 2045. Törökbálint, Munkácsy Mihály út 70. Mb.Laborvezető: Dr.Surányi

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT Készítette: dr. Török Ágnes ügyvéd Ellenőrizte: Dr. Nagy Péter kórházigazgató Vadaskert Alapítvány 1021 Budapest, Lipótmezei út 1-5. Elfogadás dátuma: 2017.05.24 Határozat száma:

Részletesebben

Az utasítás hatálya. Eljárás külföldi állampolgárok sürgősségi ellátása esetén

Az utasítás hatálya. Eljárás külföldi állampolgárok sürgősségi ellátása esetén 5./2009. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás a külföldi személyek, illetve egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot igazolni nem tudó belföldi személyek sürgősségi ellátásával kapcsolatos ügyintézés

Részletesebben

Alfa-1-antitripszin. ALP (Alkalikus foszfatáz) Általános vizeletvizsgálat üledékkel

Alfa-1-antitripszin. ALP (Alkalikus foszfatáz) Általános vizeletvizsgálat üledékkel Albumin Alfa-1-antitripszin Alfa-amiláz Alfa-HBDH ALP (Alkalikus foszfatáz) Általános vizeletvizsgálat üledékkel Amiláz Amphetamin (Amfetamin kimutatása vizeletből) ANA anti-nukleáris antitest szűrés ANA

Részletesebben

HOGY VAGY TESZTCSOMAGOK /általános állapot vizsgálat/

HOGY VAGY TESZTCSOMAGOK /általános állapot vizsgálat/ FONTOS! A CSOMAGAJÁNLATOK NEM TARTALMAZZÁK AZ EGYSZERI VÉRVÉTEL /2000.- Forintos/ DÍJÁT! HOGY VAGY TESZTCSOMAGOK /általános állapot vizsgálat/ Általános állapotfelmérés MINIMÁL csomag CENTRUM-LAB Teljes

Részletesebben

Magyar joganyagok - 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet - térítési díj ellenében igény 2. oldal (2) A kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretében

Magyar joganyagok - 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet - térítési díj ellenében igény 2. oldal (2) A kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretében Magyar joganyagok - 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet - térítési díj ellenében igény 1. oldal 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások

Részletesebben

Térítési díj Szabályzat

Térítési díj Szabályzat Gálfi Béla Nonprofit Kft 2013 Pomáz, Mártírok útja 22. Tel.: 06-26-525-650 Fax: 06-26-325-370 E-mail: therapie@mail.datanet.hu Honlap: www.galfi.hu Térítési díj Szabályzat Dr. Bujdosó Zoltán orvos igazgató

Részletesebben

Települési támogatások

Települési támogatások Becske Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Becske Község Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek)

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek) Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja 2017. május 4-5. (csütörtök - péntek) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. jáig a harmadik életévét betölti, a nevelési

Részletesebben

A közzétételi egységek az 1. melléklet szerinti szervezetben. I. Szervezeti, személyzeti adatok

A közzétételi egységek az 1. melléklet szerinti szervezetben. I. Szervezeti, személyzeti adatok 2. melléklet a 18/2005. (XII.27.) IHM rendelethez A közzétételi egységek az 1. melléklet szerinti szervezetben 1. Kapcsolat, szervezet, vezetők I. Szervezeti, személyzeti adatok Közéleti egység: Elérhetőségi

Részletesebben

Egészségügyi szolgáltatások térítési díj szabályzata Sz 25

Egészségügyi szolgáltatások térítési díj szabályzata Sz 25 E példány sorszáma: Egészségügyi szolgáltatások térítési díj szabályzata Sz 25 Készítette: Engert Ferenc gazdasági igazgató Jóváhagyta és kiadását elrendelte: Dr. Csizmadia Csaba főigazgató főorvos 1/25

Részletesebben

Fogászati asszisztens dokumentációs feladatai fogpótlás készítésénél MP 033.ST

Fogászati asszisztens dokumentációs feladatai fogpótlás készítésénél MP 033.ST Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Fogászati asszisztens dokumentációs feladatai fogpótlás készítésénél MP 033.ST Készítette: Szombathyné Nagy Erika Fogászati

Részletesebben

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 KÉRELEM ÉTKEZTETÉS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ I. 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név:... Születési

Részletesebben

t.','j. számú előterjesztés

t.','j. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 11 Ci t.','j. számú előterjesztés -- Előterjeszt és a Humánszolgáltatási Bizottság részére az egészségügyi támogatásról szóló pályázati

Részletesebben

Bankszámlák feletti rendelkezésre jogosultak nyilvántartása

Bankszámlák feletti rendelkezésre jogosultak nyilvántartása Bankszámlák feletti rendelkezésre jogosultak nyilvántartása Bankszámla száma Egyedüli aláírási joggal aláírók Többes aláírók Jogosultság kezdete Jogosultság vége Az. terminál használtára jogosult személyek

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) Szarvas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/203. (XI. 30.), 23/20. (XII. 6.) önkormányzati rendelettel módosított idegenforgalmi adóról szóló 40/2009. (XII. 8.) rendelete (Egységes szerkezetben)

Részletesebben

Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA ALKALMAZÁSI TERÜLET...

Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA ALKALMAZÁSI TERÜLET... TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 4 2. ALKALMAZÁSI TERÜLET... 4 3. AZ ILLETÉKESSÉG ÉS FELELŐSSÉG MEGHATÁROZÁSA... 4 4. FOGALMAK, DEFINÍCIÓK... 4 5. A SZABÁLYZAT LEÍRÁSA... 4 5.1. TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSÉRE

Részletesebben

- 70 éves kortól 1 700,-

- 70 éves kortól 1 700,- TISZTELT BETEGEINK! A hatályos jogszabályok alapján az alábbi ellátásokértszolgáltatásokért praxisunkban a következő térítési díjakat kell fizetni (a társadalombiztosítás által teljesen nem finanszírozott,

Részletesebben

Laboratóriumi diagnosztikai feladatok finanszírozása a járóbetegszakellátásban

Laboratóriumi diagnosztikai feladatok finanszírozása a járóbetegszakellátásban Kistérségi Járóbetegellátó Központ 7570 Barcs, Kálmán I. u. 10 Laboratóriumi diagnosztikai feladatok finanszírozása a járóbetegszakellátásban Szerző és előadó: Dr. Kisimréné Györkös Ágnes Tóth Szilvia

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Az alábbi településekkel van határozott idejű együttműködési megállapodása Biatorbágy Város Önkormányzatának:

ELŐTERJESZTÉS. Az alábbi településekkel van határozott idejű együttműködési megállapodása Biatorbágy Város Önkormányzatának: Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A járóbeteg- szakellátás

Részletesebben

PÉNZKEZELÉSSEL MEGBÍZOTT DOLGOZÓK. Pénztáros: 1. pénzügyi munkatárs. Pénztáros helyettes, pénztár ellenőr: 2. pénzügyi munkatárs

PÉNZKEZELÉSSEL MEGBÍZOTT DOLGOZÓK. Pénztáros: 1. pénzügyi munkatárs. Pénztáros helyettes, pénztár ellenőr: 2. pénzügyi munkatárs 1. sz. melléklet PÉNZKEZELÉSSEL MEGBÍZOTT DOLGOZÓK Pénztáros: 1. pénzügyi munkatárs Pénztáros helyettes, pénztár ellenőr: 2. pénzügyi munkatárs Kincstári kártya használattal megbízott: 2. sz. melléklet

Részletesebben

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere '!:;OJ,. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Illetőleg kapacitás átcsoportosítást követően lesz finanszírozott (mely eljárás jelenleg folyamatban van):

ELŐTERJESZTÉS. Illetőleg kapacitás átcsoportosítást követően lesz finanszírozott (mely eljárás jelenleg folyamatban van): Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Az Egészségház járóbeteg-szakellátása

Részletesebben

SZABÁLYZAT BALATONFÜREDI KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZETNÉL ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJAK

SZABÁLYZAT BALATONFÜREDI KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZETNÉL ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJAK Lap: 1/5 BALATONFÜREDI KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZETNÉL ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJAK 1. Közfinanszírozott egészségügyi ellátást kiegészítő térítési díjak 1.1. Intézmény valamennyi programozott rehabilitációs

Részletesebben

KÉRELEM. települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására

KÉRELEM. települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására KÉRELEM települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására A támogatást kérő személyre vonatkozó adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, ideje (év, hó,

Részletesebben

Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot

Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot orszagg l tala Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága romá. r i 1o931454 Érkezett: 2006 NOV 3 0. Bizottsági módosító javaslat Dr. Szili Katalin asszonynak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt

Részletesebben

Magyar joganyagok - 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet - térítési díj ellenében igény 2. oldal (2) A kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretében

Magyar joganyagok - 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet - térítési díj ellenében igény 2. oldal (2) A kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretében Magyar joganyagok - 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet - térítési díj ellenében igény 1. oldal 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM VEZETÉKES- ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA. Miskolc 2015.

A MISKOLCI EGYETEM VEZETÉKES- ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA. Miskolc 2015. A MISKOLCI EGYETEM VEZETÉKES- ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Miskolc 2015. 6.16. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM VEZETÉKES- ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA A Miskolci

Részletesebben

Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák

Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák Dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok, Debrecen 2015. október 7-9. Irányadó jogszabályok - Az

Részletesebben

Külföldiek egészségügyi ellátása Magyarországon és magyarok egészségügyi ellátása külföldön

Külföldiek egészségügyi ellátása Magyarországon és magyarok egészségügyi ellátása külföldön Külföldiek egészségügyi ellátása Magyarországon és magyarok egészségügyi ellátása külföldön Dr. Hódi Sándor Főosztályvezető-helyettes Nemzetközi és Európai Uniós Főosztály Tematika 1. Egészségügyi ellátások

Részletesebben

Laboratóriumi vizsgálatok ABC sorrendben A BKM Kórház Központi Klinikai Laboratóriumban

Laboratóriumi vizsgálatok ABC sorrendben A BKM Kórház Központi Klinikai Laboratóriumban Laboratóriumi vizsgálatok ABC sorrendben A BKM Kórház Központi Klinikai Laboratóriumban A vizsgálat megnevezése németpont/vizsgálat WHO kód Aktivált parciális tromboplasztin idő 267 28621 Allergénspecifikus

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 325/2015.(X.29.) határozat a Városi Egészségügyi Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

. 7-ágaywéa Hivatala. trkezctt' 2006 NOV 3 0. Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot

. 7-ágaywéa Hivatala. trkezctt' 2006 NOV 3 0. Tisztelt Elnök Asszony! bizottsági módosító javaslatot . 7-ágaywéa Hivatala szám. T`40 3jA~3 Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága trkezctt' 2006 NOV 3 0. Bizottsági módosító javaslat Dr. Szili Katalin asszonynak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt

Részletesebben

1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE 1/2017. (I.19.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI EGYÜTTES UTASÍTÁS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNÁL ÉS POLGÁRMESTERI

Részletesebben

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről

Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Öttevény Község Önkormányzata Szabályzat a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.

Részletesebben

Javaslat járóbeteg szakellátások kapacitás átcsoportosításának kezdeményezésére

Javaslat járóbeteg szakellátások kapacitás átcsoportosításának kezdeményezésére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat járóbeteg szakellátások kapacitás átcsoportosításának

Részletesebben

JOGSZABÁLY ÁLTAL MEGÁLLAPÍTOTT TÉRÍTÉSI DÍJAK

JOGSZABÁLY ÁLTAL MEGÁLLAPÍTOTT TÉRÍTÉSI DÍJAK JOGSZABÁLY ÁLTAL MEGÁLLAPÍTOTT TÉRÍTÉSI DÍJAK A KÖTELEZŐ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS ELLÁTÁSAI KERETÉBEN IGÉNYBE NEM VEHETŐ EGYES EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJAI: A térítési díj ellenében igénybe vehető

Részletesebben

Diagnosztikai vizsgálatok Árak 2018 Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft.

Diagnosztikai vizsgálatok Árak 2018 Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft. Érvényes orvosi beutalóval, ellátási területünkről érkező vendégeink számára a diagnosztikai vizsgálatok ingyenesek! Ellátási területünk: Drávacsepely, Drávaszerdahely, Harkány, Ipacsfa, Kovácshida Labor

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A járóbeteg-szakellátás kapacitásának átcsoportosításáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A járóbeteg-szakellátás kapacitásának átcsoportosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/244 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A járóbeteg-szakellátás

Részletesebben

Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet )

Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

1. 1. d) a gyermek-, vagy köznevelési intézményekben ellátott vagy tanuló gyermekekre,

1. 1. d) a gyermek-, vagy köznevelési intézményekben ellátott vagy tanuló gyermekekre, Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól ( egységes szerkezetben ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

érvénytelenítéséről Nyilvántartási Főosztály

érvénytelenítéséről Nyilvántartási Főosztály Az EGT tagállamokban biztosítottak TAJ kártya érvénytelenítéséről Dr. Farkasinszki Ildikó Nyilvántartási Főosztály Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2009. szeptember 12. Balatonfüred Jogszabályi háttér

Részletesebben

SZ04 TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT

SZ04 TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT 3200 Gyöngyös, Dózsa György út 20-22 SZ04 Térítési díj szabályzat Készítette: SZ04 TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT 8. Kiadás: 2015. október 01. ----------------------------------------------------- Dr. Magyar

Részletesebben

Diagnosztikai vizsgálatok Árak 2018 Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft.

Diagnosztikai vizsgálatok Árak 2018 Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft. Érvényes orvosi beutalóval, ellátási területünkről érkező vendégeink számára a diagnosztikai vizsgálatok ingyenesek! Ellátási területünk: Drávacsepely, Drávaszerdahely, Harkány, Ipacsfa, Kovácshida Labor

Részletesebben

Férfiaknak szóló szűrőcsomagok

Férfiaknak szóló szűrőcsomagok AFFIDEA MAGYARORSZÁG KFT. PRIVÁT KÖZPONTJAINAK SZŰRŐCSOMAG Férfiaknak szóló szűrőcsomagok 18 és 39 év közöp férfiak számára Év embere Standard Etra Urológiai szakorvosi vizsgálat Húgyú^ és scrotalis ultrahang

Részletesebben

2017 AUG 21. Budapest XV. kerületi Önkormányzat Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság Átvettc:.. ~e~s~... ~ ~~!~:...

2017 AUG 21. Budapest XV. kerületi Önkormányzat Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság Átvettc:.. ~e~s~... ~ ~~!~:... Jóváhagyott előterj e s ztés 2017 AUG 21. Budapest XV. kerületi Önkormányzat Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság Átvettc:.. ~e~s~... ~ ~~!~:.... Elnöke ESzB ülés szám:... ~/(l!.- t......

Részletesebben

Belgyógyászat. Foglalkozás egészségügy. HPV megelőzés

Belgyógyászat. Foglalkozás egészségügy. HPV megelőzés Szakorvosi alapvizsgálat és beavatkozás árak Szakorvosi alapvizsgálat felnőtt és gyermek: Szakorvosi kontrollvizsgálat/konzultáció: Injekció, oltás: Receptírás: Vérvétel: Belgyógyászat Szakorvosi alap

Részletesebben

Javaslat járóbeteg szakellátási kapacitások bővítésének kezdeményezésére

Javaslat járóbeteg szakellátási kapacitások bővítésének kezdeményezésére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat járóbeteg szakellátási kapacitások bővítésének kezdeményezésére

Részletesebben

XV. ker. Önkormányzat Egészségügyi Intézménye. 1152 Budapest, Rákos út 77/a. INTÉZMÉNYI SZABÁLYZAT HÁZIREND. 06.sz. kiadás: 2014. február 20.

XV. ker. Önkormányzat Egészségügyi Intézménye. 1152 Budapest, Rákos út 77/a. INTÉZMÉNYI SZABÁLYZAT HÁZIREND. 06.sz. kiadás: 2014. február 20. INTÉZMÉNYI SZABÁLYZAT 06.sz. kiadás: 2014. február 20. Készítette: ------------------------------------------------------ Dr. Sólyom Olimpia főigazgató főorvos Kiadás előtt átvizsgálta: Jóváhagyta: --------------------------------------------------

Részletesebben

Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez

Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, időpontja: Lakóhelye: Tartózkodási helye: Állampolgársága: Bevándorolt,

Részletesebben

ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK

ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 18/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete (A 2015. március 1-től hatályos, egységes szerkezet) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Részletesebben

KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZHASZNÚ FELADATOK ELLÁTÁSÁRA ÉS TÁMOGATÁSÁRA. 3. számú módosítása

KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZHASZNÚ FELADATOK ELLÁTÁSÁRA ÉS TÁMOGATÁSÁRA. 3. számú módosítása KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KÖZHASZNÚ FELADATOK ELLÁTÁSÁRA ÉS TÁMOGATÁSÁRA 3. számú módosítása amely létrejött egyrészről a Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata, (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Kiskunmajsa település ellátási adatai

Kiskunmajsa település ellátási adatai Járó-TEK 2018-12-11 Kiskunmajsa település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Progreszivítás: 1, szakorvosi, diagnosztika addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról 1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról Módosítás: a) 3/2011 (II. 3.) ör. b) 50/2011 (XI. 28.) ör. c) 15/2014.

Részletesebben

Kérelmezővel egy háztartásban élő közeli hozzátartozók adatai:

Kérelmezővel egy háztartásban élő közeli hozzátartozók adatai: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Támogatások Osztálya Települési gyógyszertámogatás megállapítása iránti KÉRELEM Kérelmező személyi adatai: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:...

Részletesebben

Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 2. oldal (2) A fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beava

Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 2. oldal (2) A fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beava Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 1. oldal 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető fogászati ellátásról

Részletesebben

Külföldiek egészségügyi ellátása. Egészségügyi ellátás az EU-ban. Balatonfüred, 2009. szeptember 12.

Külföldiek egészségügyi ellátása. Egészségügyi ellátás az EU-ban. Balatonfüred, 2009. szeptember 12. Balatonfüred, 2009. szeptember 12. Külföldiek egészségügyi ellátása Magyarországon, Egészségügyi ellátás az EU-ban Dr. Lengyel Balázs Nemzetközi és Európai Integrációs Főosztály Országos Egészségbiztosítási

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére 7. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 30-i ülésére Tárgy: Az alapellátásban dolgozó orvosok szakmai beszámolójának megvitatása Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07. SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI

Részletesebben

VEZETÉKES ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA

VEZETÉKES ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Vezetékes és mobiltelefonok használatának szabályzata Hatályos: 2011. szeptember 01-jétől Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény VEZETÉKES ÉS MOBILTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos:

Részletesebben

Budapest XV.kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézményének szakmai fejlesztési programja

Budapest XV.kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézményének szakmai fejlesztési programja 1. oldal e Ft 1. Laboratórium Klinikai és immunkémiai automata 15000 67000 2. Röntgen- Ultrahang UH helység felújítása, klimatizálása orvosi rendelő felújítása 10000 Sorszámosztó automata pénzm.terhére

Részletesebben

Összes laborvizsgálat

Összes laborvizsgálat Összes laborvizsgálat Vérvétel díja 1 500 Ft 1 V. faktor Leiden- mutáció vérvétel 12. heti labor (induló/syphilis/hbsag) 18 000 Ft 17 ketoszteroid ürítés (Labor) 24. heti labor (OGTT)+ vércsop+ea. 9 900

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ÁRLISTA MŰTÉTI CSOMAGOK TÉRÍTÉSI DIJAI

TÁJÉKOZTATÓ ÁRLISTA MŰTÉTI CSOMAGOK TÉRÍTÉSI DIJAI TÁJÉKOZTATÓ ÁRLISTA MŰTÉTI BEAVATKOZÁST IGÉNYLŐ, ILLETVE MŰTÉTI BEAVATKOZÁST NEM IGÉNYLŐ MEGBETEGEDÉSEK FEKVŐBETEG ELLÁTÁSBAN VÉGZETT KEZELÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A JÁRÓBETEGELLÁTÁS KERETÉBEN VÉGZETT VIZSGÁLATOK,

Részletesebben

A gyermekek védelmének helyi rendszere

A gyermekek védelmének helyi rendszere 1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek

Részletesebben

Magyar Röplabda Szövetség Teremröplabda Edzői Szabályzat

Magyar Röplabda Szövetség Teremröplabda Edzői Szabályzat Magyar Röplabda Szövetség Teremröplabda Edzői Szabályzat A Magyar Röplabda Szövetség (továbbiakban MRSZ) Edzői Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) - az alábbiak szerint állapítja meg: 1. A Szabályzat

Részletesebben

SZABÁLYZAT BALATONFÜREDI KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZETNÉL ALKALMAZNDDÓ TÉRÍTÉSI DÍJAK

SZABÁLYZAT BALATONFÜREDI KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZETNÉL ALKALMAZNDDÓ TÉRÍTÉSI DÍJAK Lap: 1/7 BALATONFÜREDI KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓS INTÉZETNÉL ALKALMAZNDDÓ TÉRÍTÉSI DÍJAK A társadalombiztosítási jogviszonyukat igazolni nem tudóknak szóló térítési díjjak illetve jogviszonnyal rendelkezők

Részletesebben

3/2014. számú SZABÁLYZATA

3/2014. számú SZABÁLYZATA Tárnok Nagyközség Önkormányzatának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő 3/2014. számú SZABÁLYZATA Tárnok Nagyközség Önkormányzata (továbbiakban együtt: közfeladatot

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP. Tárgy: A 4. háziorvosi körzet létrehozásával kapcsolatos rendelet-módosítás és döntések

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP. Tárgy: A 4. háziorvosi körzet létrehozásával kapcsolatos rendelet-módosítás és döntések ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP E-szám: 84/2018. Tárgy: A 4. háziorvosi körzet létrehozásával kapcsolatos rendelet-módosítás és döntések Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve: Grégerné

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben