KRÓNIKA TANÉV VÉGI KIADÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KRÓNIKA 2013-2014. TANÉV VÉGI KIADÁS"

Átírás

1 KRÓNIKA TANÉV VÉGI KIADÁS

2 Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek! A tanév soha nem látott méretű változásokat hozott az iskolák életében. Nevelőtestületünk és az iskola vezetősége arra törekedett, hogy a kezdeti működési nehézségekből minél kevesebbet érzékeljenek a gyerekek. Ebben a tanévben két 32 fős létszámú első osztályt indítottunk. Az első és az ötödik évfolyamon új tantárgy jelent meg, a Hit és erkölcstan, vagy az ehelyett választható hitoktatás. Ez utóbbi lehetőséggel 13 tanulónk élt. Heti 5 testnevelés órája volt az első, a második, a harmadik, az ötödik és a hatodik osztályosoknak. Minden elsősnek ingyen biztosíthattuk a tankönyveket. Szeptemberben átadtuk új műfüves pályánkat, amelynek a világítása is korszerűsítésre került. Az iskola felszereltsége megfelelő. Adottak a tanulás és a tanítás feltételei. A gyerekek általában élnek is ezzel a lehetőséggel. A tanév II. félévében 147 tanuló szerzett kitűnő bizonyítványt. A 8. osztályosok 61%-a az első helyen megjelölt középiskolába nyert felvételt. Továbbra is a gimnázium a fő irány, ahol a gyerekek 68%-a tanul tovább. Az Egy Nap Gyermekeinkért alapítványhoz befolyt 1%-os felajánlások lehetővé tették, hogy taneszközöket, foglalkozási anyagokat, játékokat vásároljunk. Egyre látogatottabb iskolai honlapunkon igyekszünk naprakész tájékoztatást nyújtani az iskolai eseményekről, programokról ( Itt olvashatók a tavalyi év országos mérési eredményei is, amelyekre méltán büszkék lehetünk. Iskolai ünnepélyeink, rendezvényeink magas színvonala, a hazafias nevelés és az érzelmi nevelés mellett az egymáshoz tartozás érzését is erősíti. A évfolyamon Mohai Tibor tanár úr tanítja az éneket. Irányításával 50 tanulónk vett Zeneakadémia bérletet, és lelkesen látogatták a váltakozó színvonalú előadásokat. Április 1-jétől Sárközy-Katona Gabriella pedagógiai asszisztens és Czeglédi Noémi pszichológus került iskolánkba. Hegede Zsuzsanna a továbbiakban iskolatitkári feladatokat lát el. Az iskolai énekkar idén két nagysikerű hangversenyt adott külső helyszínen. Karácsonykor a református templomban, májusban pedig a Házasságkötő teremben. A hetedik alkalommal megrendezett néptánc gálára idén is zsúfolásig megtelt a Rózsa Művelődési Ház. Sikeres, eredményes tanévet zárunk. A tanévben tovább növekszik a tanulólétszám, hiszen 57 nyolcadikostól búcsúzunk és 93 kis elsőst várunk. A tanévnyitó ünnepély augusztus 29-én, pénteken 17 órakor lesz, addig viszont itt a várva-várt szünidő. Minden brassósnak, felnőttnek, gyereknek egyaránt tartalmas nyári vakációt kívánok, hogy szeptemberben újult erővel vágjunk neki feladatainknak. Tasnádi András igazgató 2

3 Nyári ügyeleti napok: június július július július augusztus Kerületi nyári Napközis Tábor: június 23. augusztus 22. Ebédbefizetés: augusztus 13., szerda augusztus 14., csütörtök pótbefizetés: augusztus 25., hétfő Javító vizsga: augusztus Az első tanítási nap: szeptember 1. A tankönyvek osztásáról és az egyéb fontosabb tudnivalókról a weboldalunkon és a hirdetőtáblán is folyamatosan tájékoztatást adunk. A XVIII. kerületi Önkormányzat a jövő tanév elején minden kerületi általános és középiskolai tanulónak egy 10 db-os füzetcsomagot biztosít, csökkentve ezzel is a tanévkezdéssel járó anyagi terheket. 3

4 Drága Mariannom! Lehet, hogy érdekesnek tűnik a megszólítás, de én csak Téged utánozlak. Tőled tanultam, szerettem volna megtanulni, hogyan kell azt mondani: Mariannom! Hogyan lehet olyan szeretetet adni egy megszólítással, akár munka közben is, ami minden rosszkedvet, esetleges dühöt, morcosságot, rohanó ingerültséget lerombol: Gyulám, a kassza és a váltópénzek nem kellenek a bálra? És futtomban visszafordulva helyeslésemet látva nézel: Már össze is készítettem, itt lesz az asztalomon, mert én most megyek ebédeltetni. Vagy szólni Milánnak, hogy holnap ebédbefizetés, el ne felejtse. Vagy fénymásolni, csak mert sürgős. Vagy gyereket ápolni, mert nem érzi jól magát. Vagy celluxot keresni, mert fontos annak, aki kéri. Vagy a táborozóknak jelentkezési lapot adni. Vagy lufit kötözni a ballagók csuklójára. Vagy szülővel egyeztetni, hogy eddig mennyit fizetett be. Bármire. Mert nálad ott volt a biztosra vehető elszámolás. Beszéltünk a táborban, Tatán, ahova eljöttél velem (emlékszel, milyen jókat nevettünk a zuhogó esőben feladatokkal rohangáló gyerekekkel együtt?) a Te banki alkalmazott és vállalkozói múltadból és az én banki alkalmazott és vállalkozói múltamból eredő közös értékrendről: a jó barátság alapja a pontos elszámolás. És a kölcsönös, teljes tisztelet. És a gyerekekről is pontosan tudtál mindent: fáj-e a torka vagy csak egy kis szeretetre éhes beszélgetés miatt jött negrót kérni tőled. És bizony hozzád jött kölcsönkérni az éhes vagy csupán édességre vágyó gyerek, hogy a büfében vegyen egy ínycsiklandozó műanyag-ízű gumicukrot. Talán vissza sem kaptad az összes pénzt, de ezzel nem igazán törődtél. Vigasztaló ál-morcossággal adtad a torokfájós vagy csupán simogatásra, jó szóra vágyó gyereknek a negrókat, ami mindig ott volt az asztalodon, és akármikor elmentem melletted, hosszasan krahácsoltam, csak hogy kaphassak egyet. Drágám, aztán szeretném még ma visszakapni a számológépet! csicseregted, nem kihagyva az egyes szám első személy birtokos ragját. Mert rájöttél, hogy egy iskolában is vannak klikkeken, baráti körökön kívül álló gyerekek, akik lehet, hogy azért nem hoznak tollat, számológépet, hogy veled beszéljenek 1-2 percig. Mert tudták, hogy fontos neked is, hogy ha valakinek szüksége van Rád, az megtalál. Ha szükség van egy celluxra, váltópénzre, jó szóra, segítségre, akkor Téged megtalál. Ott voltál (nem is tudjuk, hogyan csináltad), ha valaki bajba került, szomorúság érte, vagy csak egy kis baráti szóra vágyott. Gyönyörű, hatalmas szemeid elnézően nézték a rosszalkodó, a lépcsőn felfelé, lefelé tolakodó gyerekeket, akik nagyon szerettek Téged. És ebben az évben januárban, amikor dolgozni jöttél, éreztem, mikor megöleltelek: tudod, neked dolgod van még itt. Egy csomó elmaradásod van, összesíteni kell, kiszámolni, rendezni, borítékolni, mindenképpen menni kell ebédeltetni, mert rengeteg éhes gyerek vár egy adag ételre, egy dicsérő vagy korholó szóra, és a folyosón nagyon sok gyereknek, kollégának van kérdése hozzád, amire válaszolni kell, amit meg kell csinálni. Mert dolgod volt még itt. Mosolyogni, beszélgetni hűtőmágnesekről, a cicáidról, a gyerekekről, egy érzésről, kutatni azt, kinek van szüksége rád, mit kell csinálni. Mert dolgozni, azt nagyon tudtál, még akkor is, amikor már nem nagyon bírtad. De mi nem nagyon vettük észre, mert nem akartad, hogy észre vegyük. Drága Mariannom! Légy szíves készítsd össze a váltópénzt a kasszával, kérd vissza a számológépeket, és nemsokára megyek újra táborba, gyere, mert szükség van rád, szólj a kiscsajokra, hogy most már alvás van, és gyere, mert nagyon sok gyerek jön most ebédelni, szóval gyere, mert szükség van rád. Nagyon nagy szükség van rád. Szüksége van rád Gáboromnak, Petrámnak, Milánomnak, Gyulámnak! Nagy, nagy szüksége! Nagy, nagy szükségünk! Isten nyugosztaljon. Egy negrót azért még adhatnál 4

5 A TANTESTÜLET TAGJAI 5 Tasnádi András Bognár Károlyné Kissné Anna Ildikó Ágoston Attila Barta Györgyné Berta Viktória Bucsek Noémi Czeglédi Noémi Csomainé Molnár Margit Fazekas Istvánné Fehér Istvánné Gajdátsy Ferencné Gyenge Károly Helmléné dr. Jánosi Magdolna Hutainé Urbán Gabriella Iványiné Csontos Zsuzsanna Jásperné Nagy Melinda Kis Boglárka Kiss Ágnes Kissné Szabó Zsuzsanna Kovách Nándorné Ködmen Attila Kőszeginé Horváth Ildikó Madocsainé Borbély Zsuzsanna Mirkai Dóra Molnárné Korda Ildikó Nagy Ernő Nemes Gyula Schwartz Katalin Szenohradszkiné Furkó Edit Szerdahelyi Magdolna Szilvási Zsófia Szőgyényiné Pados Csilla Takácsné Varga Zsuzsanna Tfirstné Mészáros Ágnes Tihanyi Szilvia Tolnai Éva Vargáné Gábos Katalin Ködmenné Muhari Boglárka Mohai Tibor Varga Lajosné Suhajda Oszkárné Ravaszné Bencze Vera Mucsi Katalin Simonné Házman Terézia Ceglédi Noémi Fehérvári Ildikó igazgató, testnevelés igazgatóhelyettes, matematika igazgatóhelyettes, tanító tanító tanító tanító könyvtáros tanár iskolapszichológus tanító tanító tanító technika, informatika tanár, informatika, napközis nevelő kémia, biológia, természetismeret angol testnevelés, földrajz magyar, történelem tanító biológia, természetismeret magyar, történelem tanító történelem tanító tanító tanító matematika, fizika rajz tanító, testnevelés matematika, fizika tanító német tanító tanító, ének történelem, angol tanító tanító tanító tanító tanító (GYES) óraadó, ének óraadó, napközis nevelő óraadó, fejlesztés logopédus logopédus néptánc-oktató pszichológus fejlesztőpedagógus

6 AZ ISKOLA GAZDASÁGI ÉS TECHNIKAI DOLGOZÓI Protasiewicz Izabela Hegede Zsuzsanna Farkas Zsuzsanna Sárközy-Katona Gabriella Kiss Péter Pancsa Katalin Molnár Pál Balog Mihályné Csatáriné Kádár Krisztina Csávás Lajos iskolatitkár iskolatitkár pedagógiai asszisztens pedagógiai asszisztens rendszergazda gazdasági ügyintéző gondnok takarító takarítónő karbantartó Ecsediné Bakos Olga Fekete Miklósné Fógel Ernő Hegedűs Gézáné Horváth Géza Gyuláné Molnár Pálné Móroczáné Borosi Ildikó Schönfeld Sándorné Simon Ilona takarító takarító kertész takarító takarító konyhalány portás konyhalány takarító Az Iskolaszék tagjai: Bognár Károlyné Tasnádi András Iványiné Csontos Zsuzsa Simkó Ede Erdős Gáborné Maitz László Papp Luca 8.b Lázár Sára 8.b Diákönkormányzat: Papp Luca 8.b Lázár Sára 8.a Sörös Bence 8.b Ködmen Attila elnök igazgató titkár szülő szülő képviselő tanuló tanuló diákvezető helyettes helyettes segítő pedagógus Hitoktatók: Pécsiné Nagy Katalin Zsuzsanna katolikus Drenyovszki Péterné református Molnár Andrea Hit Gyülekezete A Közalkalmazotti Tanács tagjai: Ködmen Attila Nemes Gyula Jásperné Nagy Melinda Intézményi Tanács: Bognár Károlyné elnök Simkó Ede szülő Fellegi Ildikó tankerületi delegált Dámsa József önkormányzati delegált Máté Gábor tanuló A Dohnányi Ernő Zeneiskola kihelyezett tanárai: Németh Viola zongoratanár Kárász Eszter zongoratanár Nagy Judit hegedű Dinya Dávid szolfézs 6

7 SZAKKÖRÖK, KORREPETÁLÁSOK ANGOL alsó tagozat Ágoston Attila felső tagozat Takácsné Varga Zsuzsanna 1-2. évfolyam Csomainé Molnár Margit DRÁMAJÁTÉK 3. évfolyam Tolnai Éva 7. évfolyam Tolnai Éva FELVÉTELI matematika Schwartz Katalin, Fazekas Judit ELŐKÉSZÍTŐ (7-8. évfolyam) magyar Kissné Szabó Zsuzsanna katolikus Berta Viktória HITTAN református evangélikus Drenyovszky Péterné INFORMATIKA felső tagozat Gajdátsy Ferencné, Gyenge Károly JÁTÉKOS LOGIKA alsó tagozat Fehér Istvánné, Szilvási Zsófia ÉNEKKAR Szőgyényiné Pados Csilla KÉMIA felső tagozat Helmléné dr. Jánosi Magdolna KERÁMIA alsó, felső tagozat Bucsek Noémi 2. évfolyam Vargáné Gábos Katalin 3. évfolyam Fehér Istvánné 4. évfolyam Kőszeginé Horváth Ildikó MATEMATIKA 3. évfolyam Tfirstné Mészáros Ágnes 5. évfolyam Szilvási Zsófia, Kissné Anna Ildikó 6. évfolyam Molnárné Korda Ildikó 7. évfolyam Bognár Károlyné MÉDIA felső tagozat Kiss Péter, Nagy Ernő LOGIQ alsó tagozat Fazekas Istvánné NÉMET alsó, felső tagozat Szerdahelyi Magdolna NÉPTÁNC alsó, felső tagozat Simonné Házman Terézia RAJZ alsó, felső tagozat Nagy Ernő ÚJSÁGÍRÁS felső tagozat Jásperné Nagy Melinda SZÍNJÁTSZÓ alsó tagozat Fazekas Istvánné TERMÉSZETBÚVÁR felső tagozat Kiss Ágnes ISKOLARÁDIÓ Mirkai Dóra FURULYA 3. évfolyam Berta Viktória DSK szervezésében: AEROBIC (önköltséges) felnőtt Jeszenszky Helga AKROBATIKUS ROCK & ROLL (önköltséges) alsó tagozat Szabó Róbert GÓLIÁT FOCI (önköltséges) alsó, felső tagozat Nemes Gyula HB (foci, kosárlabda) 4-8. évfolyam Nemes Gyula, Tasnádi András HAPKIDO /Judo-szerű küzdés/ (önköltséges) alsó, felső tagozat Kiss Tibor JÓGA tömegsport gyerek Kiss Ágnes KONDI TORNA felnőtt dr. Somogyi Márta KOSÁRLABDA szülőknek Nemes Gyula alsó, felső tagozat Tolnai Éva OVIS TORNA (önköltséges) ovisok Nemes Gyula SAKK (önköltséges) alsó, felső tagozat Berta Gábor alsó tagozat Kis Boglárka TÖMEGSPORT felső tagozat Iványiné Csontos Zsuzsa, Tasnádi András, Nemes Gyula TÚRA alsó, felső tagozat Kiss Ágnes ÚSZÁS alsó tagozat Vargáné Gábos Katalin SHOW TÁNC alsó, felső tagozat Glöckl Viktória SHOW TÁNC, HIP-HOP alsó, felső tagozat Endresz Zsuzsa 7

8 MÉDIA szakkör A Média szakkör heti rendszerességgel tart foglalkozásokat. Célkitűzése, hogy tágabb ismeretanyagot nyújtson az új médiumokkal pl. fotózás, filmkészítés és ezek utómunkáival kapcsolatban. Egy elméleti bevezetés után az érdeklődő diákok gyakorlati feladatokon vesznek részt. Megtanulják a fényképezőgép és a kamera szakszerű használatát, a különböző filmes, fotós alap felvételi technikákat. Megismerkednek a plánok, a világítás és hangrögzítés alapjaival is. Munkájukat különböző filmek levetítésével és az eszközök szakszerű bemutatóival segítjük. Ezeket a gyakorlati ismereteket az iskolai rendezvényeken és önálló filmek elkészítésénél kamatoztatják. Kiss Péter és Nagy Ernő Néptánc A hazánkban élő népcsoportok saját tánckultúrát alakítottak ki, mely időről időre változott, átalakult, de fennmaradt évszázadokon keresztül. Ennek a kultúrának a továbbéltetésén munkálkodik iskolánkban immár 16. éve Simonné Házman Terézia. Jelenleg 4 csoport működik tanfolyam jelleggel 6-23 év közötti diákokkal. A kultúra megismertetése mellett ez a különóra szolgál a szabadidő hasznos eltöltésére, sportolásra, csoportépítésre, a figyelemkoncentráció és mozgáskoordináció fejlesztésére, tehetséggondozásra és nem utolsó sorban egy kis magyarságtudat kialakítására. A folyamatos tanfolyami órák heti 2x2 tanítási óra mellett szívesen teszünk eleget a tanév folyamán esedékes iskolai, kerületi és egyéb szereplési felkéréseknek, illetve alkalmanként szívesen méretjük meg magunkat egy-egy versenyen. Így jutottunk el, s szerepeltünk néhány felsős gyermekünkkel igen szépen a Dunán innen, Tiszán túl országos tehetségkutató versenyen, illetve nyertünk kiemelt első, első és második helyet a kerületi tanulmányi versenyen. A tanítási évet immár hetedik alkalommal egy egész estét betöltő színházi táncműsorral zártuk, amely mindig rejtett magában valami egyedit, valami újat. Az idei évben még félévkor is megmutattunk néhányat táncainkból szüleinknek. Bár az egész néptánc tagozatot Teri néni fogja át és irányítja, de a tanításban az utóbbi két-három évben besegít neki lánya, Simon Lilla és Laczkó Zsombor, akik 7 éves koruktól fogva Brassós növendékként egyben régi tanítványai is. Igazán kitáncolni kedvünkre magukat csak nyári edzőtáborainkban tudják a gyerekek, ahol diákjaink újabb és újabb élményekkel és táncanyagokkal gazdagodnak. E táborok a saját belső csoportépítésen kívül remek alkalmat nyújtanak az újonnan érkező fiatalok felzárkóztatására is nagyon jól szolgálnak. Ezért kérem, akit érdekel e kultúrával átitatott sport, csatlakozzon táborainkba, melyek korosztály szerinti csoportbontásban működnek. Táboraink: 1 3. évfolyam: augusztus Néptánc- és Kézműves napközis tábor a Brassó iskolában évfolyam: augusztus Néptánc- és Kézműves napközis tábor a Brassó iskolában évfolyam: június Néptánc tábor Tahitótfalun. 11 évfolyamtól: június 30-július 5. Néptánc tábor Tahitótfalun. 8

9 TOVÁBBTANULÓ NYOLCADIKOSOK A es tanév továbbtanulási statisztikája: Iskolák Tanulói létszám %-os arány 1. helyen megjelölt iskolába nyert felvételt 35 fő 61% 2. helyen megjelölt iskolába nyert felvételt 6 fő 11% 3. helyen megjelölt iskolába nyert felvételt 6 fő 11% 4. helyen megjelölt iskolába nyert felvételt 4 fő 7% 5. helyen megjelölt iskolába nyert felvételt 3 fő 5% 6. helyen megjelölt iskolába nyert felvételt 3 fő 5% Iskola típusok szerinti összesítés Iskolatípus Tanulói létszám/ %-os arány Gimnázium Kéttannyelvű 8 fő - 14% 39 fő 68% Nem kéttannyelvű 31 fő - 54% Szakközépiskola Kéttannyelvű 5 fő - 9% 19 fő 38% Nem kéttannyelvű 11 fő - 19% Szakiskola 2 fő 4% ELNYERT PÁLYÁZATOK TANÉV Pályázat kiírója Pályázati cél Pályázó neve Nyert összeg CIVIL ALAP-2014 Holokauszt megemlékezés Kissné Szabó Zsuzsa ,- Ft rendezvényeinek költsége CIVIL ALAP-2014 Holokauszt megemlékezés Jásperné Nagy Melinda ,- Ft utazás Auschwitzba költsége Pestszentlőrinc-Pestszentimre Múzeumi séták Budapesten Schwartz Katalin ,- Ft Közművelődési és Sport Közalapítvány Pestszentlőrinc-Pestszentimre Múzeumi séták Budapesten Bucsek Noémi - Közművelődési és Sport Közalapítvány Pestszentlőrinc-Pestszentimre Műfüves pálya lelátó anyag Bucsek Noémi ,- Ft Önkormányzat Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága Pestszentlőrinc-Pestszentimre Fák vásárlása Bucsek Noémi ,- Ft Önkormányzat Pestszentlőrinc-Pestszentimre 300 db növény igénylése Bucsek Noémi - Önkormányzat Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Egynyári virágok Bucsek Noémi nyert 9

10 ÖKOISKOLA Az Ökoiskolák Hálózata, az ENSI (Iskolai Környezeti Nevelési Kezdeményezések) elnevezésű nemzetközi környezeti nevelési hálózat ökoiskola programjának magyarországi megvalósulásaként működik 2000 márciusa óta, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központjának koordinálásával, előbb az Oktatási és Kulturális Minisztérium, és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, majd a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai, illetve anyagi támogatásával. A Brassó Utcai Általános Iskola 2010-ben nyerte el az Ökoiskola címet. A cím 3 évre szólt, és újabb pályázattal ismét elnyerhető volt. Iskolánk pályázott és 2014-ben újabb 3 évre viselheti a megtisztelő címet. A Brassó Iskola továbbra is átgondoltan és intézményesítetten, rendszerszerűen foglalkozik a környezettudatosság, a fenntartható fogyasztás és fejlődés pedagógiájának gyakorlati megvalósításával, a környezeti- és egészségneveléssel. Mit jelent az, hogy ökoiskola? Az öko szócska előtagként egyre több helyen szerepel. Van már ökopiac, ökoturizmus, ökogazdálkodás. Ezekben a szószösszetételekben az "öko" szócska mindig arra utal, hogy a tevékenységét olyan módon végzik, hogy közben a lehető legnagyobb mértékig megpróbálják tiszteletben tartani az élővilág érdekeit, a megpróbálnak minél kisebb károsodást okozni a az ökoszisztémának. Az ökoiskolák tehát olyan iskolák, melyek a fent leírt elvek alapján igyekeznek működni. Mitől ökoiskola egy iskola? Egy ökoiskola abban különbözik egy átlagos iskolától, hogy nem csak a tanításban érvényesülnek a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elvei, hanem az iskolai élet minden területén; az iskola működtetése terén éppúgy, mint a gyerekek étkeztetése, vagy a táborok szervezése során. Iskolánk kiemelt ökoiskolai programjai az idei tanévben az alábbiak voltak: Egészségnap a Brassóban Iskolánkban ötödik alkalommal tartottunk egészségnapot. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink megismerjék és megtapasztalják a mozgás, az egészséges táplálkozás, az egészséges életmód fontosságát és tegyenek is azért, hogy egészségesek legyenek. Ebben a tanévben az egészségnapon a mozgás jegyében, játékos sorversenyt rendeztünk, minden osztálynak jóga órát tartottunk. Az elméket az egészségügyi totók bírták munkára, amit egyénileg vagy párban lehetett megoldani. Föld Napja A Föld Napjáról immár hagyományosan, az iskola kertjének szépítésével, virágültetéssel emlékezünk meg. A tanulók csoportosan végzik ezt a lélekemelő feladatot, amely többek között olyan kompetenciákat is fejleszt, mint a természettudományi, technológiai kompetencia ,- Ft-ot nyertünk virágpalánták vásárlására. 500 virágpalánta elültetésében jeleskedtek tanulóink, melyről a fotók is tanúskodnak. Plakátversenyt is hirdetünk 3-8. évfolyamos osztályoknak a Jeles Környezetvédelmi Napok témakörében az alábbi bontásban: 3. évfolyam: MADARAK ÉS FÁK NAPJA 4. évfolyam: AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA 5. évfolyam: A FÖLD NAPJA 6. évfolyam: A VÍZ VILÁGNAPJA 7. évfolyam: AZ ELSIVATAGOSODÁS ÉS AZ ASZÁLY ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJA 8. évfolyam: NEMZETKÖZI ENERGIAHATÉKONYSÁGI NAP 10

11 Ezenkívül a kerámiaszakkör munkáiból is kiállítást rendeztünk a természet témakörében. A plakátok és a kerámiák az aulában elhelyezett tárlókon kiállításra kerültek. A legszebb plakát és kerámia készítői jutalomban részsültek. Eredményhirdetés: április 15-én, kedden volt. Díjazottak: 6.b, 3.b, 5.b, 6.c osztály Különdíj: Bíró Szonja és Hadadi Tünde 5.b és Kergyó Zsófia 8.a A csapból is az folyik: veszélyben a környezetünk, Földünk egyensúlya. Környezetünk védelme pedig rajtunk, embereken múlik! Nem csak a felnőtteken, hanem a legkisebbeken is, hiszen mindennapjainkban mindannyian, kicsik és nagyok is számtalan lépést tehetünk a környezet megóvásáért! Hogy mégis mivel segíthetnek a legkisebbek is? Az Aprólépés ebben igyekezett ötleteket adni. Május 10-én, a Madarak és fák napján a 7.a és 8. évfolyamos diákok Virtuális kalandozásra indultak az Aprólépés csapatával. Mozgalmas és kreativitást igénylő feladatok, játékok várták tanulóinkat, melyek szorosan kapcsolódtak a több mint 100 éve megtartott madarak és fák napjához. A közeli Gödöllői-dombság látványosságait fedezték fel közösen. A virtuális kirándulás 8 állomásból állt, melyet a több csoportra osztott csapatok párhuzamosan oldottak meg. Míg a lányok természetes kozmetikumokat kevertek, addig a fiúk szemétből kreáltak madarat, vizet tisztítottak, madarakra és a környezetvédelemre utaló dolgokat fotóztak, interjút készítettek és még dalt is írtak immár a lányokkal kiegészülve. Záró feladatként pedig közösen elkészítették madarak és fák napi osztályvideójukat, az Újra Madár szereplésével. Madarászkodás Iskolánkban hagyomány az alsó tagozatos gyerekek számára a madarászkodás. Az idei tanévben is a Madártani Intézet ornitológusai segítségével bővítették tudásokat tanulóink. Külön érdekessége a tanévnek, hogy több napon át vendégeskedtek nálunk solymászok. A diákok testközelből figyelhették meg ezeket a fenséges állatokat. Mindennap bemutatót tartottak a madarak gondozói az iskolaudvaron, idomított társaik fegyelmezetten követték utasításaikat. Ez az élmény egyaránt megérintette a fiatalabb és idősebb korosztályt. 11

12 TANÉV ESEMÉNYEI Aradi vértanúk napja Nyugdíjas Pedagógusok kerületi köszöntése a Rózsában Iskolai Bál a Rózsában Karácsonyi koncert Tavaszi hangverseny Irodalmi Kávéház Diákönkormányzati nap Gór Nagy Mária Színi tanoda előadása Farsang Néptánc Gála Anyák napi köszöntések Forradalom ünnepe Magyar Kultúra Napja Egészségnap Mikulás ünnepség Karácsonyi alkotóház Karácsonyi klubdélutánok Nyugdíjas karácsony Osztály-klubdélutánok Sítábor Nemzeti ünnep Húsvéti alkotóház Hargita futás Egy Nap Gyermekeinkért alapítvány A Brassó Utcai Általános Iskola Egy Nap Gyermekeinkért Alapítványa a évben ,- Ft támogatásban részesült az 1%-os felajánlásokból. A befolyt összegből a tanulók számára értékes taneszközöket, jutalomkönyveket, szemléltető eszközöket, sporteszközöket vásároltunk, ,- Ft-tal támogattuk a 8. évfolyamosok erdélyi utazását. Az alapító okirat szerint alapítványunk közhasznú szervezet, tevékenysége: - nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés és - kulturális tevékenység támogatása Az alapítvány soha nem fizetett ki senkinek munkabért, vagy bármilyen juttatást. Minden befolyt forintot az iskola javára fordítottunk. Kérjük, hogy az 1% felajánlásával továbbra is támogassanak bennünket! A jelen gazdasági helyzetben az iskola kéri az Alapítvány segítségét. Az Alapítvány pedig csak Önöktől függ! Egyben kérjük, hogy ismeretségi körükben szerezzenek még támogatókat. Ha az 1%-ról másképpen döntöttek, de az iskolát szívesen támogatnák, az Alapítvány számla számára szíveskedjenek befizetni felajánlásaikat. OTP Tekintsék meg alapítványunk honlapját, melynek elérhetősége: Itt megnézhetik, az elmúlt években mire költöttük a szülői támogatást. Tavaszi hangverseny az iskolában Hagyományunkhoz híven ebben a tanévben is 2 alkalommal adtak koncertet iskolánk kórusai. Decemberben a karácsonyi koncert a Szemeretelepi Református Templomban került megrendezésre. Főszereplők iskolánk 4. osztályos tanulói voltak kiegészítve a volt diákokból, tanárokból álló felnőtt kórussal. Tavaszi koncertünket május 13-án az Önkormányzat dísztermében hallhatták az érdeklődők, ahol a gyerekek 60 fős kórusa mellett természetesen most is énekeltek a mindenkori felnőtt kórusunk tagjai. Műsorunkat vidám dalokból szerkesztettük össze, megemlékeztünk az Anyák napjáról, a régi idők dalairól. 3. osztályosokból álló furulya kisegyüttesünk is kiválóan szerepelt! Zongorán Kárász Eszter kísért bennünket. Köszönjük mindenkinek a közreműködést, a közönség figyelmét és a sok tapsot, amire mindig nagyon jó visszaemlékezni!!!! Csilla néni és a gyerekek 12

13 Naplótöredék 1848/49-ből Iskolánkban március 14-én emlékeztünk meg a márciusi forradalom és szabadságharc eseményeiről. Idén is sikerült újdonsággal meglepni a hallgatóságot, igazi színházat varázsoltunk a Voila Társulat segítségével. Brassós és volt brassós, középiskolás, egyetemista diákok szerepeltek a színdarabban. A megemlékezés célja az volt, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alkalmából méltó módon emlékezzünk meg Bókayról és a történelmi eseményekről. Az idős Bókay visszaemlékezéséből bontakozott ki a forradalom, a szabadságharc hullámvölgyei és dicsőséges pillanatai. Felemelő érzés volt olyan megemlékezést tartani, amelyben különböző korosztályú fiatalok játszottak együtt, teremtettek értéket, mutattak példát. Köszönjük a sok segítséget azoknak, akik támogatták az előadást! Jásperné Nagy Melinda Brassó Irodalmi Kávéház május h Húsznál is több éve, hogy először megrendeztük a kerületi irodalmi versenyeken helyezést elért, dicséretet kapott tanulóink gálaműsorát. Irodalom és zene alkot harmonikus egységet ezen a napon, a művészet e két ága csillan meg tökéletes egységben. A kezdetekkor iskolánk ebédlője; volt év, mikor a kerületi Házasságkötő terem; második éve a tornaterem változik át - egy délután erejéig kávéházzá, s ad otthont a költészet napi tisztelgésnek. Különösen nagy öröm, hogy tavalyi díjazottjaink is visszatértek az ünnepi műsorba. Havjár Blanka, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanulójaként Raff: Kavatína című művét adta elő hegedűjén; Tfirst Mariann, a Madách Gimnázium tanulója Ady Endre: Sorsunk című versét hozta ajándékul. A műsor közel 40 szereplőjét szülők, nagyszülők, testvérek, pedagógusok hallhatták. A vendéglátással egybekötött fehérasztalos program brassós arculatunk elmaradhatatlan rendezvényévé vált. Ebben az évben a Civil Alap támogatta rendezvényünket. A Holokauszt év megemlékezéseihez kapcsolódva Radnóti Miklós élete vonta egységbe - összekötő szövegként - a műsor részeit. Az Irodalmi Kávéház idei díjazottjai Kergyó Zsófia, Mór-Baranyai Anna 8.a osztályos tanulók. Mindketten irodalomszeretetükkel, kerületi versenyeken való szerepléseikkel, írásaikkal érdemelték ki a magyartanárok e döntését. Kissné Szabó Zsuzsanna, humán munkaközösség Egészségnap a Brassóban december 7. Iskolánkban már ötödik alkalommal szerveztünk egészségnapot. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink megismerjék és megtapasztalják a mozgás, az egészséges táplálkozás, az egészséges életmód fontosságát és tegyenek is azért, hogy egészségesek legyenek. A mozgás jegyében, minden osztálynak rendkívüli testnevelés órája volt. A legkisebbek (1. és 2. évfolyam) játékos sorversenyekben mérhették össze tudásukat. A nagyobbak ismerkedhettek a jógával, megtapasztalhatták a relaxáció nyugtató hatását. Az évfolyamok osztályonként kosárlabdában vagy teremfociban mérték össze ügyességüket. Az osztályok a tanteremben a hozott és a kapott alapanyagokból ínycsiklandozó gyümölcstálakat készítettek. Az elméket az egészségügyi totók bírták munkára, amit egyénileg vagy párban lehetett megoldani. A legügyesebb diákok ajándékot kaptak. Ez a rendkívüli szombati nap a mozgás és egészség jegyében telt el. Igazi feltöltődést nyújtott a gyerekek számára. 13

14 Folytatódott az Iskolagyümölcs program a 2014-es tanévben is, melynek célja, hogy a tanulókkal megkedveltesse a gyümölcsök fogyasztását, ezáltal hosszú távon emelje a korosztály gyümölcsfogyasztását, így hozzájáruljon az egészséges táplálkozási szokások kialakulásához, valamint a túlsúlyosság és az elhízás elleni küzdelemhez. A gyerekek körében is egyre népszerűbb program keretében az idei tanévben már a felső tagozatos tanulók is kaptak almát, körtét és gyümölcsitalt. Föld Napja Mivel ez az ünnepnap a tavaszi szünetre esett, így ebben a tanévben az előtte lévő héten kerítettünk rá sort. A Föld Napja alkalmából az iskola aulájában tablókiállítást rendeztünk a jeles környezetvédelmi napokról. Minden évfolyamnak más-más témát kellett feldolgozni. A kiállított tablókat független zsűri értékelte. A legötletesebb, legkreatívabb tablókat elkészítő osztályok jutalma egy-egy finom torta volt. Nehéz feladata volt a háromtagú zsűrinek, nem volt könnyű eldönteni melyik osztályt díjazzák, mivel nagyon színvonalasan összeállított tablókból kellett kiválasztani a három legjobbat. Április 14-én, az iskola udvarán lévő virágládákba és sziklakertekbe egynyári növényeket ültettek a napközis tanulók. Április 22-én az iskola udvara virágoktól pompázva köszöntötte a Föld Napját, igaz gyerekek nélkül. Madarász-suli a Brassóban Tíz éve már, hogy iskolánk részt vesz a madarász-suli programban. Idén is mint minden évben eddig-, szép fotókat láthattunk Gábor bácsitól, valamint érdekes kinti programokon vehettünk részt az év folyamán. Többek között ellátogattunk a Veresegyházi Medvefarmra, a Budakeszi Vadasparkba, a közeli erdőben pedig madárgyűrűzést láthattunk, ami mindig nagyon izgalmas, hiszen nem tudhatjuk előre, milyen kismadarat rejt Gábor bácsi kis zsákocskája. A program kiegészítéseként sólymokkal ismerkedtünk meg testközelből- két elhivatott fiatalember jóvoltából-, s együtt izgultunk, amikor a röptetés során szinte a hajunkon éreztük a madár szárnysuhintását. Idén tábort is szervezünk a Kolon-tavi madárvártához, melyet mindannyian nagyon várunk. A táborozóknak lehetősége lesz nomád körülmények között élni néhány napig, s a lehető legtöbb időt tölteni a természetben, közelről megfigyelni állatokat, növényeket. 14

15 A magam és Gábor bácsi nevében is köszönöm a gyermekek érdeklődését, a tanító nénik türelmét, s nem utolsó sorban a szülők támogatását. Keringő Amikor megláttuk elsőben a nyolcadikosok táncát, már akkor kezdtük tervezgetni, hogy milyen lesz a ruhánk és kivel fogunk táncolni. Aztán eljött a nyolcadik év, és már kezdett körvonalazódni, hogy ki kinek lesz a párja. Elkezdődtek a próbák, amik rengeteg nevetéssel teltek. Az én páromnak könnyebb dolga volt, hiszen már tavaly alkalmam adódott táncolni. A keringő közeledtével már különböző szalonokat jártunk, hogy kiválasszuk a megfelelő ruhát. A telefonunkra mentegettünk fotókat és mutattuk, hogy ilyet szeretnénk. Abban különbözött a mostani a tavalyitól, hogy a mostani már a nyolc év elteltét jelentette. Elérkezett a keringő napja, mindenki fodrászhoz ment, sminkelte magát, hogy tökéletesen nézzen ki a táncon. A kicsik farsangja után mindenkiben tudatosult, hogy ez a nyolc év egyik lezárása. Ezért mindenki küszködött a sminkje épségéért. A fiúk nem kímélték a ruháinkat, hiszen az előző évben nem szakadt le annyi abroncs, mint az idén. Sajnos mint minden jó dolog gyorsan eltelt. Kívánjuk, hogy a jövő évi nyolcadikosoknak is ilyen jól sikerüljön a farsangi keringő és az egész év. Erdélyben jártak nyolcadikosaink Papp Luca 8.b Ebben a tanévben is lehetőséget kaptunk mi nyolcadikosok, hogy elmehessünk Erdély csodálatos vidékére. Június 7-én célba vettük Torockót. A várt kirándulást még a hőség sem tudta befolyásolni. Utunk első állomásán megtekintettük Körösfőn a református templomot, majd Kolozsváron csapatokban néztük meg a templomot a mellette lévő szoborral, és felkerestük Mátyás szülőházát. Este fáradtan érkeztünk meg Torockóra. A vendégház a völgy völgyében található, körbe gyönyörű hegyekkel. Második nap a csapat nagy része legyőzte Székelykő hatalmas szikláit, a többiek a Torockó szentgyörgyi várból csodálhatták meg a tájat. Este fáradságunkat elfelejtve tollasoztunk, játszottunk, trambulinoztunk a vendégház előtti tisztáson. Harmadik nap: Torda. Voltunk lent és bent. Lent, a sóbánya 96 méteres harangjában, és fent a Tordai-hasadékban. Mindkettő élmény volt. Este ismét játék, majd sötétedés után tábortűz. Igazából ott búcsúztunk egymástól először. Hazafelé megálltunk és megkoszorúztuk Hunyadi János sírját a székesegyházban, majd elindultunk Budapestre. Fáradtan, de annál nagyobb élménnyel érkeztünk a Brassó elé. Köszönjük! 15

16 Sing mit, mach mit! -program (Goethe Intézet) A Goethe Intézet egy világszerte 92 országban működő német kulturális intézmény. A budapesti Goethe Intézet többek között különböző nyelvtanfolyamok szervezésével, nyelvtanári továbbképzésekkel illetve a német nyelv iskolai népszerűsítésével is foglalkozik. Az ő szervezésükben iskolánkban a második félévben sor került az Énekelj és csináld velünk! -programra. Ezen a másfél órás délutáni foglalkozáson Zentai Márk, zenész-énekes és Vígh Arnold gitáros-zenész együtt énekelt, táncolt és mondott verseket a 3. évfolyamos gyerekekkel, természetesen németül. Szintén a második félévben adódott az a lehetőség, hogy iskolánk 6. és 8. osztályos, németet tanuló diákjai két csoportra osztva ellátogathassanak a budapesti Goethe Intézetbe, megismerkedhessenek az ott folyó munkával, játékosan részt vehessenek egy kihelyezett németórán. Ezeket a foglalkozásokat Dorothea Leer-Balló tartotta. A gyerekek jó élményekkel tértek haza, és már ők is tudják, mi is az a Goethe Intézet! Brassós diákok Lengyelországban A Brassó Utcai Általános Iskola a Holokauszt Emlékév alkalmából a Civil Alap 2014 pályázati program másfél millió forintos támogatásával szervezte meg rendezvénysorozatát 7. osztályos tanulóinak. A projekt fő nevelési célja az volt, hogy kialakítsuk embertársaink iránt a felelősségtudatot, illetve ismereteket szerezzenek diákjaink a holokausztról. Elsőként a Holokauszt Emlékközpont kihelyezett múzeumpedagógiai programján vettek részt a tanulók. Április utolsó hétvégéjén Lengyelországba utaztunk, s ellátogattunk az Auschwitz- Birkenau Lágermúzeumba is. A projekt utolsó fordulójában élménybeszámolókat készítettek a gyerekek, s a lengyelországi képekből fotókiállítást rendeztünk. Néhány idézettel érzékeltetném, milyen gondolatokra ébresztette rá hetedikeseinket a lágermúzeumban látottak. Mindezek után Auschwitz felé vettük az irányt. Nagyon megindító dolgokat láttunk ott. Szörnyű volt belegondolni abba, hogy ahol mi sétáltunk, ugyanott régebben szenvedő emberek nyomorogtak. A mi problémáink semmi ahhoz képest, amiket ők átéltek. A mindennapi szenvedés, egy nap több száz, ezer ember halála! Miután Auschwitzban utunk véget ért, átmentünk Birkenauba. Ott sokkal nagyobb területen történtek meg a tragédiák. Csík Liliána7.a Elmentünk Auschwitzba, a koncentrációs táborba és Birkenauba. Tereska néni, az idegenvezető sok dolgot elmagyarázott. Auschwitzban bementünk négy-öt barakkba. Furcsa volt ott állni, ahol sok évvel ezelőtt olyan emberek laktak, akik bármelyik nap meghalhattak. Nyomasztó volt persze, de ugyanakkor érdekes is. Márton Zsolt 7.a 16

17 Krakkó óvárosának megtekintése után újra buszra szálltunk: célunk Auschwitz volt. Megérkezésünk után egy helyi idegenvezetővel végigjártuk a lágermúzeumokat. Közelről is megismertük ezt a szörnyű történelmi eseményt. Megnéztük a gázkamrákat a barakkokban kiállított tárgyakat is, például az áldozatok cipőit. E program keretén belül ellátogattunk a birkenaui haláltáborba is. Itt belülről is megnéztünk két barakkot. Láttuk, milyen kegyetlen körülmények között éltek az idehurcolt emberek. Ezután felmentünk a toronyba, ahonnan az egész tábort be lehetett látni. Huszti Emma 7.b Az eddig csak hallott, olvasott, filmen látott ismeretek új értelmet nyertek idegenvezetőnk tárlatvezetése során. Megdöbbentő volt ilyen közelről szemlélni a múlt embertelenségének emlékeit. Kétségbeejtő, hogyan fordulhatott embertársai ellen az ember, s őrizni kell emlékezetünkben az 1944-ben történt eseményeket, hogy soha többé ne fordulhasson elő a jövőben. Mély érzéseket váltott ki tanulóinkból a múzeum látogatása, és érdeklődéssel, türelemmel hallgatták végig az idegenvezetést. TÜRELEMMEL az első lépcső, mely a megértéshez, békességhez vezet Jásperné Nagy Melinda Erdei iskolák: 4.a Katalinpuszta 4.b Szelidi-tó Tanulmányi kirándulások: 1.a Ócsa - Tájház 1.b Ócsa - Tájház 2.a Szentendre - Skanzen 2.b Szentendre - Skanzen 3.a Jávorkút 3.b Ópusztaszer 3.c Jávorkút 4.a Parlament látogatás 4.b Budapesti városnézés 5.a Aquincum 5.b Aquincum 6.a Hollókő 6.b Hollókő 6.c Hollókő 7.a Virtuális öko-kirándulás 7.b Pannonhalma 7.c Pannonhalma 8.a Virtuális öko-kirándulás 8.b Virtuális öko-kirándulás Kirándulások: Gyadai tanösvény (2.a) Madarászkodás (2.a, 2.b, 3.a, 3.b) Budakeszi Vadaspark (3.a) Füvészkert (3.b) Ismerkedés Pestszentlőrinc múltjával-jelenével (4.a) Kismaros (4.b) Veresegyház (4.b) Tata (4.a, 5.a, 5.b) Balatonfüred (5.a, 5.b) Törökmező (6.c) Gödöllői kastély (6.a, 6.b, 6.c) Budapesti Történeti Múzeum (6.a, 6.b, 6.c) Hollókő (6.a, 6.b, 6.c) Balatonfelvidék (6.a, 6.b, 6.c) Göd Kalandpark (7.a) Erdély (8.a, 8.b) 17

18 Sítábor: március 1-6. Tauplitz, Ausztria A 4Season Síiskola minden évben megszervezi sí-táborát iskolánkban. Sok év után jövőre először új helyszínre látogatunk el: Tauplitzba, ahol akár 1965 m magasan is síelhetünk, a 42 km hosszú sípályákon. A helyszínt kivéve nem lesz más változás. Mindenki beiratkozhat sí- vagy snowboardoktatásra, szintjének megfelelően. A síelők kék, piros és fekete pályák között válogathatnak. Aki oktatásra szeretne járni a kezdő, közép haladó és a haladó csoportba iratkozhat be. Aki már elvégezte a haladó csoportot, János bácsival síelhet a szuper haladók között. A síelésen kívül számtalan programmal várják a szervezők az érdeklődőket. Edit néni, Ildi néni és Éva néni sok játékkal kedveskedik a gyerekeknek. Minden évben megrendezik fáklyákkal lesíelés éjszaka, és a sí-snowboard verseny. Itt a leggyorsabb még kupát is nyerhet. Aki beöltözött farsang idején, ide is elhozhatja jelmezét és megmutathatja a többieknek. Az anyukák és apukák Moha bácsi (a bohóc) trükkös feladatait állhatják ki (mivel a programok változóak még bővülhetnek is). Mivel új szállásra megyünk, a gyerekek felfedezhetik a hotel zegzugait, amíg szüleik beszélgetnek. A szállodai körülményekről Ildi néni tud felvilágosítani titeket. Reggelit és vacsorát a szállodában kaphatunk, ebédet viszont a sípályai hűttében kell megvenni. A gyerekek a nap közben forró csokit ihatnak, míg a felnőttek forralt bort. Viszont aki nem tud, vagy nem akar síelni az is talál elfoglaltságot. Edit néni túra tanfolyamát veheti igénybe (itt készül a fotók nagy része is). Jól érzi itt magát kicsi és nagy egyaránt. Mindenkit szeretettel várunk. JELENTKEZÉS ILDI NÉNINÉL!!! Nyuli Barnabás 6.b. Táborok: június Saalbach, Ausztria június 27. július 2. Túratábor, Szántód július Balatonakali július Mindszentkálla július 28. augusztus 1. Madarász tábor, Izsák Napközis táborok iskolánkban: június Dráma-kézműves június , augusztus 4-8. Foci augusztus Néptánc tábor 18

19 Múzeumlátogatás: Budapest Pannonhalma Színházlátogatás: Országos Széchenyi Könyvtár, Könyvkötés múzeumpedagógiai fogl. (3.b, 3.c) Közlekedési Múzeum (5.a, 5.b) Szépművészeti Múzeum (5.a, 5.b) Terror Háza (8.a, 8.b) Könyvtár, templom (7.b, 7.c) Kolibri Színház: Bors néni (1.a, 1.b) Locs-pocs a Kis tengeri szörny (1.a, 1.b) Moha és Páfrány (1.a, 1.b) Százlábúak társasága (1.a, 1.b) Alice Csodaországban (2.a, 2.b) Bambi (2.a, 2.b) Pesti Színház: Dzsungel könyve (2.a, 2.b) Havanna Közösségi Ház: Padlás (2.b, 4.a, 4.b) Operett Színház: Ördögölő Jósiás (2.a, 3.a, 3.b, 4.a) Madách Színház: Mary Poppins (4.a) Az Operaház fantomja (7.c) Sportkastély: Diótörő (4.a) Thália Színház: Abigél (4.a, 7.b) Veled Uram Gózon Gyula Színház: Ármány és szerelem (7.c) Kaláka együttes koncertje (4.b) Házigazdái és lebonyolítói voltunk: Kerületi Sakk Diák Olimpia Kerületi alsó tagozatos anyanyelvi verseny Kerületi alapműveleti matematika verseny Kerületi angol verseny 5-6. osztályosoknak Középiskolás foci Diákolimpia Úszásoktatás: Síoktatás: Korcsolya-oktatás: Egyéb programok: Úszás Korcsolyázás Madarászkodás Szülős ismerkedős buli Sütögetés a szülőkkel Klubdélutánok Mikulás ünnepség Apák Napja DÖK-napi közös főzés Idősek köszöntése a Rózsában Kastélydombi uszoda Malév uszoda Park uszoda Bókay kert Bókay kert Métázás Mozilátogatás Filmnézés Számháború Osztálykarácsonyok Osztályfarsang Anyák Napja DÖK-nap Bentalvós buli Miért jó Brassósnak lenni? Azért imádok a Brassóba járni, mert ez egy vidám iskola. Színesek a termek, díszes az ebédlő és a tanárok nagyon kedvesek és segítőkészek. A programokat mindig élvezem, szívesen szánok rá időt. Az órákat is nagyon szeretem. Imádok játszani, énekelni, a napközit is szeretem. A kirándulásokat is élvezem. Sok barátot szerzek, nemcsak az osztályból. Szerethető, kedves gyerekek járnak ide. Nagyon örülök, hogy ide járok. Bárcsak örökre itt maradnék! Azért jó Brassósnak lenni, mert szerintem itt vannak a világ legjobb tanárai. Na de azt se felejtsük el, hogy nagy az udvar, van benne műfüves, kosár-, röpi és poros focipálya. Öt pingpongasztallal is el vagyunk látva. Azontúl rengeteg fa él ott, s a kisudvaron egy játszótér. Sok program is van: DÖK-nap, farsang, anyák napi műsorok, Hargita futás, nyelvtan verseny és még sorolhatnám, annyi van. Osztály szintűen táborok, kirándulások, erdei iskolák várnak minket. Különórák: néptánc, showtánc, szolfézs, matematika szakkör, zongora és hegedű Jó hallgatni a sok történetet a régi iskoláról, majd néha eltöprengeni azon, hogy régen milyen is lehetett. Amikor az igazgató bezárja a tanévet mindenki örülhet, hogy ebben a szuper iskolában túlélte az évet! 19

20 SPORTHÍREK Az iskolai sportélet a tanévben Az idei év egyáltalán nem meglepő módon a műfüves pálya használatáról, birtokba vételéről, a semmihez sem hasonlítható hempergésről, vetődésekről, a rajta való játékról szólt. Nagyon jó érzés volt látni, hogy a gyerekek tömege délutánról délutánra focizott fenn, vagy kergetőzött, a lányoktól gyönyörű karika- és tornászgyakorlatokat láthattunk, a fiúk birkóztak, próbálták a kapusvetődés fortélyait. A szeptemberi esős, hideg pályanyitogatón is már nagyon szerette mindenki, és külön örömünkre szolgált, hogy mindenki nagyon vigyázott rá! Szedtétek a falevelet, kavicsot, száraz gallyat róla. Köszönjük, hogy a tornateremhez hasonlóan a műfüves és a többi pályára is vigyáztok! Ez a miénk, a tiétek, használjuk minél hosszabb ideig! A megnövekedett osztály- és gyereklétszám fontossá tette, hogy idén még jobban beosszuk a testnevelés órákat. Az órabeosztások miatt előfordult, hogy egyszerre 4-5 osztálynak volt órája. Ezt a jövőben még nehezebb lesz megoldani, a minőségi testnevelés oktatás alapfeltétele lesz, kell, hogy legyen még egy fedett helyiség (pl. futófolyosó, tornaszoba, kis tornaterem)! Iskolánk felfogása szerint fontos célunk, hogy a még hozzánk járó gyerekeken kívül a volt brassósok és azok szülei is hozzájussanak a sportpályákhoz, mozgási igényüket az iskola nyitvatartási idejében betartva a kötelező szabályokat kiélhessék. Ennek ékes példája, hogy péntekenként a volt 8. osztályosok visszajönnek focizni. Szeretettel várjuk őket továbbra is. Nagyon sikeresen működik, és már régóta azonos a tornatermet bérlők csoportja, késő délutánonként, esténként 22 óráig szerződéses partnereink elégíthetik ki mozgásvágyukat. Velük is nagyszerű a kapcsolat. Iskolánk saját szervezésben minden tavasszal öregfiúk bajnokságot szervez nekik, idén már tizenegyedszer indult útjára az Old Boy s Kupa. Ezen a nevező férfiak csapatai vándorkupáért küzdenek meg egymással, idén 5 csapat versenyzett, de a hangulat ismét nagyszerű volt. Idén a Hordók csapata nyert. Kiemelt helyen szerepel a DSK életében az alaptevékenységben dolgozó sportcsoportok szervezése. Ebben az évben a kötelező tanórákon kívül természetjárás, kosárlabda és sportjáték alsósoknak-felsősöknek, konditorna, jógaoktatás gyerekeknek és felnőtteknek jelentették a további lehetőségeket a mindennapos testedzéshez. Az alaptevékenységen kívül önköltséges oktatásokat is kínáltunk. A kifejezetten sikeres labdarúgás, sakk, néptánc és sítábor mellett küzdősportjaink, rock&roll, dance csoportjaink is nagyon szép sikereket, önbizalomra okot adó versenyzési, sportolási lehetőséget nyújtottak tanulóinknak. Hapkido-ban Európabajnokokat (Simkó Dani megvédte európa-bajnoki címét, a nyáron Koreában mutathatja meg a Brassós virtust. Hajrá Dani!), európa-bajnoki második helyezetteket köszönthetünk diákjaink között. Nagyon fontos előkészítése a felsős HB-nek az Ágoston Attila kollégánk vezetésével immár ötödik éve szerveződő Alsós HB. Az 1., 2. és 3. osztályosok itt mérhetik össze tudásukat. VÉGEREDMÉNY (1-3. OSZTÁLY) Helyezés Csapat Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Gólok Pont 1. 3.a : b : b : c : a : b : a :73 4 GÓLKIRÁLY: Boronkay Bence 3.a Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy iskolánk egyik fő hitvallása a hagyományteremtés és annak megőrzése. Ebben nagyon nagy szerepet játszik kiváló szabadidős és versenysportunk, a labdarúgás HB, amely már 20

21 34. (!!!) éve folyik megszakítás nélkül, péntekenként. Az ide járó gyerekek részére ez már egy megszokott, várt esemény. Az idén sem tudta sem a szülők, sem a tanárok csapata a bajnokságban megszorítani a 8.b csapatát, megérdemelten nyerték meg a bajnokságot a teremben és a szabadtéren egyaránt, ugyanígy tarolt a lányfociban a 7.a csapata. A házibajnokságok végeredményei: LABDARÚGÓ HB /felső tagozat/ Terembajnokság Szabadtéri bajnokság lányok fiúk lányok fiúk 1. 7.a 1. 8.b 1. 7.a 1. 8.b 2. 6.b 2. 8.a 2. 6.b 2. 6.a 3. 7.c 3. 6.a 3. 7.c 3. 6.b 4. 8.b 4. Bubó 4. 7.bc 4. 8.a 5. 7.bc 5. 7.c 5. 8.b 5. 7.c 6. 6.a 6. Hell 6. 5.b 7. 5.b 7. 4.a 8. 7.b 8. 4.b 9. 5.a 9. 7.b a GÓLKIRÁLYNŐ: Schiller Rebeka 7.c GÓLKIRÁLY: Tomori Zoltán 8.a GÓLKIRÁLYNŐ: Gémesi Olivia 7.a GÓLKIRÁLY: Frühwirth Ákos 8.b Kosárlabda 1. 6.a 2. 6.b 3. 5.b 4. 5.a 1. 8.b 2. 7.b 3. 7.c (F) 4. 7.a 5. 7.c (L) Az idei év sikersportága egyértelműen az atlétika volt, közép- és hosszú távon egyaránt taroltunk, Frühwirth Ákos 8.b, Szabó Pálma 8.a, Szabó Bátor 7.c, Stramszky Péter 8.b, Máramarosi Rita 3.c, Eszes János 2.b, az 5-6. és 3-4. osztályos csapat, a 3-4. fiúcsapat egyaránt sikert sikerre halmozott, ugyanúgy, mint a 7-8.-os fiú labdarúgásunk kis- és nagypályán egyaránt, vagy a lányfoci, ahol a kerületben egyedül a Brassó tudott 2 csapatot indítani. Nem is csoda, hogy azt is megnyertük. Ahogy másik sikersportágunkban, az úszásban is egyéniben és váltóban is elöl végeztünk majdnem minden korosztálynál. Nem hagyhatjuk ki a többi sikersportágunkat: kosárlabda, sakk (budapesti 4. hely), magasugrás, sí, snowboard, és a többi sportban is sikeres és lelkes versenyzése hozta meg az iskolának a többé-kevésbé minimálisan elért 4. helyezést a kerületi Diákolimpia pont versenyében, ami a tavalyi 2. helyhez képest hátracsúszás, de az előttünk lévő iskola (Vajk) csak 6 ponttal előzött meg bennünket, így csúsztunk le a dobogóról. Gratulálunk nekik is, de elsősorban nektek, akik hozzáállása és teljesítménye nélkül ez nem sikerülhetett volna. Általános iskolások versenye: A csoport, 3. hely Abszolút sorrend: 4. hely Gratulálunk minden versenyzőnek, reméljük, hogy a jövő évben is ugyanilyen lelkesen és eredményesen szerepelnek. Iskolánk helyet ad több kerületi versenynek. A lány focit első alkalommal, az egyéni és csapat sakkversenyeket már több éve bonyolítjuk le iskolánkban, mindenki megelégedésére. Az iskola szervezésében alsó tagozaton az órarendbe beépítve szervezzük az úszást és a síoktatást, ez részben iskolai, részben önkormányzati finanszírozással történik. Ez a versenyzéseket tekintve szintén sikeres hagyomány. Idén már harmadszor mehettünk jégkorcsolyázni részben az önkormányzat anyagi segítségével. Így a 4. osztályosok mindannyian részt vettek benne. Nagyszerű érzés volt látni, hogy a csetlő-botló első alkalmak magabiztos tudássá váltak az utolsó siklásoknál. Idén már 8. éve szervezzük péntekenként a kosárlabda klubot felnőtteknek, az idejáró gyerekek szüleinek, öregdiákoknak, tanároknak. Sikerességét mi sem bizonyítja, hogy a biztos 15 fős társaság létszáma folyamatosan nő. Ez a program bizonyíték arra, hogy a kulturált sportolási lehetőség nagyon sok ember részére vonzó, és együtt tud játszani a 14 éves a közel 50 éves felnőttel is mindenféle probléma nélkül. Az Abraka-DA-BRA Kupát, a Brassó-Darus vetélkedést 2014 májusában tartottuk meg. Nagyon jó hangulatú rendezvény volt, köszönjük a darusosoknak a vendéglátást. Jövőre szeretettel várjuk őket. 21

22 Terveink a jövőre nézve sem lehetnek mások, mint a már meglévő hagyományok életben tartása, minél sikeresebb lebonyolítása, az iskolán kívüli sportolók segítése, a tehetséges sportolók kiemelt foglalkoztatása, de semmiképpen nem kerülhető el az a kérdés elnézést, hogy ismétlem magam -, hogy szükségünk lesz a közeljövőben még egy fedett testnevelési célokat szolgáló létesítményre. Az idei év ismét sikeresnek mondható, a legnagyobb sikerként elsősorban a gyerekek és a szülők lelkes hozzáállásában könyvelhetjük el, mi, testnevelők, tanítók, tanárok továbbra is mindent megteszünk, hogy iskolánkat mindig is úgy nevezzék: a Brassó, tudod, az a sportos iskola, ahol mindenki, gyerek, felnőtt, ovis, iskolás, már végzett fiatal nagyon szeret sportolni, mozogni. Nemes Gyula testnevelő 22

23 EREDMÉNYEK Díjazottak: Jó tanuló, jó sportoló díj: Szabó Pálma 8.a Brassóért díj: Papp Luca 8.b, Lázár Sára 8.b Irodalmi Kávéház díja: Mór-Baranyai Anna 8.a, Kergyó Zsófia 8.a Kimagasló sporttevékenységéért elismerésben részesült: Frühwirth Ákos 8.b 8 évig kitűnő Felső tagozaton 4 évig kitűnő Alsó tagozaton 4 évig kitűnő Kiss Boglárka 8.a Kergyó Zsófia 8.a Bóna Bernát 4.a Mór-Baranyai Anna 8.a Györfi Ádám 8.b Csík Boglárka 4.a Nagy Boldizsár 8.a Lázár Sára 8.b Fekete Julianna 4.a Tomori Zoltán 8.a Papp Luca 8.b Kovács Levente 4.a Sándor Alexandra 8.b Márton Réka 4.a Varga Tamás 8.b Mazalin Tibor 4.a Nagy Izabel 4.a Nyuli Domonkos 4.a Simon Panna 4.a Tézli Dóra 4.a Farkas Márton 4.b Nevelőtestületi dicséret Fekete Julianna 4.a Kálóczi Kristóf 6.b Balogh Zsombor 6.c Sipos Botond 6.c Karumidze Anna 6.c Mór-Baranyai Anna 8.a Kergyó Zsófia 8.a Szabó Pálma 8.a Yesilöz Arife 8.a Sándor Alexandra 8.b Varga Tamás 8.b 23

24 Kiválóan megfelelt tanulók 1.a 6 Brunner Éva, Brunner László, Burján Dániel, Czibere Anna, Sándor Ádám, Szűcs Evelin 1.b 10 össz.: 16 Kitűnő tanulók 2.a 12 2.b 8 3.a 10 3.b 10 3.c 5 4.a 14 Baier Zsófia, Bodnár Ádám, Csendes Lili, Demján Gergely, Horváth Diána, Kuti Alexandra, Mayer Dániel, Nyuli Sebestyén, Schlotter Samu, Virág Lénárd Ecker Zsuzsanna, Fajt Szonja, Jásper Ábel, Keviczky-Tóth Boldizsár, Kizman Barnabás, Lovas Jázmin, Miklós Anna, Orosz Barbara, Rózsavölgyi Panni, Varga Eszter, Baranyai Marcell, Szabó Zsófia Boronkay Botond, Büki László, Csomai Fruzsina, Daróczi Dalma, Eszes János, Kühtreiber Anna, Patonai Kornél, Vass Dániel Almádi Gergő, Boronkay Bence, Csontos Flóra, Ecker Péter, Keresztes Máté, Kozma Eszter, Méhes Ajsa, Ökördi Laura, Paál Péter, Schlotter Míra Barczikay Dániel, Huszti Vince, Kiss Júlia, Kovács Anna, Máté Dávid, Németh Kincső, Paksi Tímea, Sándor Anna, Szűcs Emese, Varga Petra Fekete Dorottya, Máramarosi Rita, O Sullivan Ryan Patrick, Radványi Bence, Trencsényi Nikolett Bóna Bernát, Csík Boglárka, Fekete Julianna, Görbe Orsolya, Kovács Levente, Loksa Zsombor, Márton Réka, Mazalin Tibor, Nagy Izabel, Nyuli Domonkos, Simkó Brigitta, Simon Panna, Sipos Tamás, Tézli Dóra 4.b 2 Farkas Márton, Ozsvár Klára 5.a 5 Barczikay Dóra, Herpai Gréta, Máramarosi Ákos, Varga Petra, Wágner András 5.b 7 6.a 6 6.b 7 6.c 10 7.a 10 7.b 8 Baranyi Letícia, Dévényi Benjamin, Gordos Dorka, Hadadi Tünde, Madarász Míra, Rózsahegyi Boglárka, Viola Nóra Molnár István, Sándor Hajnalka, Simkó Dániel, Szentgallay Szonja, Szigedi András, Török Lili Kálóczi Kristóf, Kizman Dominik, Kovács Anna, Major Marcell, Mazalin Kitti, Novák Levente, Nyuli Barnabás Ágoston Emma, Balogh Zsombor, Bujdosó Lilla, Büki Balázs, Eszes Noémi, Karumidze Anna, Kerekes Nikolett, Regián Vivien, Sipos Botond, Yesilöz Mihriban Bekker Márk, Chrapán Dorina, Csomai Barnabás, Gémesi Olívia, Hadadi Péter, Józsa Dorina, Kohári Fanni, Márton Zsolt, Máthé Gábor, Tasnádi András Horváth Hanka, Horváth Hella, Huszti Emma, Károlyi Eszter, Szűcs Bernadett, Tfirst Dóra, Tímár Borbála, Tóth Patrik 7.c 3 Szekeres György, Sztergiu Kira, Sztergiu Mara 8.a 8 8.b 7 össz.: 132 Erdei Dominik, Kergyó Zsófia, Mór-Baranyai Anna, Nagy Boldizsár, Szabó Pálma, Tomori Zoltán, Yesilöz Arife, Kiss Boglárka Erdős Bianka, Györfi Ádám, Lázár Sára, Papp Luca, Sándor Alexandra, Tóth Viktória, Varga Tamás 24

25 HÁZIVERSENYEK Papírgyűjtés Alsósok versenye Felsősök versenye 1. 4.a 1. 7.a 2. 3.a 2. 7.b 3. 2.a 3. 6.c 4. 2.b 4. 7.c 5. 1.a 5. 5.b 6. 1.b 6. 8.b 7. 3.b 7. 6.b 8. 4.b 8. 8.a 9. 3.c 9. 5.a a Ughy Jenő történelem háziverseny: I. hely 8.a: Mór-Baranyai Anna, Kergyó Zsófia II. hely 6.a: Szigedi András, Molnár István, Kiss László, Simkó Dániel III. hely 5.a: Wágner András, Koppány Vilmos, Máramarosi Ákos, Leveleki Bálint, Koncsik Máté Idegen nyelv: Angol: 5. évfolyam 1. hely Erdős Boglárka 5.b 2. hely Herpai Gréta 5.a 3. hely Koppány Vilmos 5.a, Baranyai Letícia 5.b évfolyam 1. hely Balogh Zsombor 6.c 2. hely Szigedi András 6.a, Nyuli Barnabás 6.b 3. hely Török Lili 6.a 7. évfolyam 1. hely Márton Zsolt 7.a 2. hely Horváth Virág 7.a 3. hely Máthé Gábor 7.a 8. évfolyam 1. hely Mór-Baranyai Anna 8.a 2. hely Kergyó Zsófia 8.a 3. hely Sörös Bence 8.a, Vidra Imre 8.b Német: 5. évfolyam 1. hely Hadadi Tünde 5.b 2. hely Balázs Bianka 5.b 3. hely Szántó Lili 5.b 6. évfolyam 1. hely Sipos Botond 6.c 2. hely Kálóczi Kristóf 6.b 3. hely Kovács Anna 6.b 7. évfolyam 1. hely Szekeres György 7.c 2. hely Wéber Richárd 7.c 3. hely Horváth Hella 7.b 8. évfolyam 1. hely Györfi Ádám 8.b 2. hely Varga Tamás 8.b 3. hely Papp Luca 8.b

26 Kémia: 7. évfolyam 1. hely Bekker Márk 7.a 2. hely Károlyi Eszter 7.b 3. hely Huszti Emma 7.b 8. évfolyam 1. hely Gordos Marcell 8.a 2. hely Györfi Ádám 8.b 3. hely Mór-Baranyai Anna 8.a Környezetismeret: 2. évfolyam 1. hely Miklós Anna 2.a, Kühtreiber Anna 2.b 2. hely Ecker Zsuzsanna 2.a, Csomai Fruzsina 2.b 3. hely Lovas Jázmin 2.a, Boronkay Botond 2.b 3. évfolyam 1. hely Ökördi Laura 3.a, Csontos Flóra 3.a 2. hely Ecker Péter 3.a 3. hely Sándor Anna 3.b 4. évfolyam 1. hely Váradi Viola 4.b 2. hely Farkas Márton 4.b 3. hely Gáspár Levente 4.b Magyar: 2. évfolyam 1. hely Miklós Anna 2.a, Csomai Fruzsina 2.b 2. hely Jásper Ábel 2.a, Vas Dániel 2.b 3. hely Varga Eszter 2.a, Kühtreiber Anna 2.b 3. évfolyam 1. hely Ökördi Laura 3.a 2. hely Fekete Dorottya 3.c, Paál Péter 3.a, Schlotter Míra 3.a 3. hely Trencsényi Nikolett 3.c, Sándor Anna 3.b, Németh Kincső 3.b, Huszti Vince 3.b, Kiss Júlia 3.b Különdíj Csontos Flóra 3.a 4. évfolyam 1. hely Fekete Julianna 4.a 2. hely Gurály Nikolett 4.a 3. hely Csik Boglárka 4.a Matematika: 2. évfolyam 1. hely Jásper Ábel 2.a, Boronkay Bence 2.b 2. hely Eszes János 2.b, Kizman Barnabás 2.a 3. hely Csomai Fruzsina 2.b, Horváth Gergő 2.a 3. évfolyam 1. hely Harmati László 3.b 2. hely Radványi Bence 3.c, Paál Péter 3.a, Sándor Anna 3.b, Nguyen Ha MihnDuc 3.b 3. hely Huszti Vince 3.b 4. évfolyam 1. hely Fekete Julianna 4.a 2. hely Loksa Zsombor 4.a 3. hely Farkas Márton 4.b 5. évfolyam 1. hely Wágner András 5.a 2. hely Máramarosi Ákos 5.a 3. hely Róth András 5.b 6. évfolyam 1. hely Kálóczi Kristóf 6.b 2. hely Sipos Botond 6.c, Büki Balázs 6.c 3. hely Balogh Zsombor 6.c 7. évfolyam 1. hely Huszti Emma 7.b 2. hely Tfirst Dóra 7.b 3. hely Vágány Gergő 7.b 8. évfolyam 1. hely Imre Csaba 8.b 2. hely Tomori Zoltán 8.a 3. hely Nagy Boldizsár 8.a 26

27 Informatika: 6-8. évfolyam 1. hely Varga Tamás 8.b 2. hely Sipos Botond 6.c 3. hely Karumidze Anna 6.c 4. hely Papp Luca 8.b Miért jó Brassósnak lenni? Azért szeretek Brassós lenni, mert itt sokat tanulhatok, de nem akárhogyan. Mert itt amit tanítanak, azt megpróbálják életszerűen megmutatni nekünk. Aztán nagyon kedvesek és igazságosak a tanárok. Jókat lehet velük beszélgetni, játszani. És ha úgy van, akkor kivisznek még a térre vagy akár fagyizni. Az iskola számtalan programot szervez a gyerekeknek: pl. DÖK-nap, mezei futóverseny, farsang, karácsony, március 15-ei ünnepély. De az osztálykirándulás és az erdei iskolák is nagyon jók, és mindig van program az adott helyeken. Azért szeretem még a Brassót, mert itt sok barátot találtam és jól érzem velük magamat. A barátokkal rengeteg emlékem van és ezekre jó visszaemlékezni. És az emlékeket mind a Brassónak köszönhetem. Egyszóval örülök, hogy a Brassóba járok! Természetbúvár: 27 NÉV 1.ford 2.ford 3.ford. 4.ford 5.ford Össz. Helyezés (56) (42) 8. OSZTÁLY (36) (49) (53) p.szá Sándor Alexandra 8.b m 231 I. hely Lázár Sára 8.b II. hely Erdős Bianka 8.b II. hely 7. OSZTÁLY Boros Kristóf 7.a I. hely Tímár Borbála 7.b I. hely Tfirst Dóra 7.b II. hely Horváth Hanka 7.b II. hely Kohári Fanni 7.a III.hely Kiss Adrienn 7.a 55 41? 47 52?? Huszti Emma 7.b ? 50?? Szűcs Bernadett 7.b 55 40? 47 50?? 6. OSZTÁLY Molnár István 6.a I. hely Szigedi András 6.a II. hely Simon Tamara 6.a ? III. hely 5. OSZTÁLY Hadadi Tünde 5.b I. hely Máramarosi Ákos 5.a II. hely Gordos Dorka 5.b III. hely Viola Nóra 5.b IV. hely Madarász Lolita 5.b IV. hely Rózsahegyi Boglárka 5.b V. hely Szántó Lili 5.b VI. hely Halasi Klementina 5.a ??? Koppány Vilmos 5.a ??? Györke Fruzsina 5.a ???

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Az iskolában működő szakkörök és mindennapos testedzési lehetőségek 2008

Az iskolában működő szakkörök és mindennapos testedzési lehetőségek 2008 Brassó Utcai Általános Iskola 1182 Budapest Brassó u. 1. Telefon: 291-83-23 Fax: 290-75-77 e-mail: iskola@brassoiskola.hu http:// www.brassoiskola.hu OM azonosító: 035120 Az iskolában működő ök és mindennapos

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület. 1.a tanító 1.

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület. 1.a tanító 1. Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista

Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola. Különös közzétételi lista Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Petőfi Sándor Tagiskola Komoró Közzétételi Lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Tanító Fejlesztő pedagógus /szakvizsga/

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista végzettség Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a tanterv tantárgyfelosztásához mely szakra képesített mely tantárgyakat tanít 1-4. évfolyam 5-8.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

Iskolai dolgozók beosztása, végzettsége. Palenik József táncpedagógus néptánc Balogh Tímea táncpedagógus néptánc

Iskolai dolgozók beosztása, végzettsége. Palenik József táncpedagógus néptánc Balogh Tímea táncpedagógus néptánc i dolgozók beosztása, végzettsége pedagógus beosztás szakképzettség, műveltségterület tanított tárgy Gálos Jánosné intézményvezető közoktatás-vezető, testnevelés testnevelés, etika Bérciné Iváncsics Etelka

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Városi újoncbajnokság /atlétika/

Városi újoncbajnokság /atlétika/ Fiúk: Városi újoncbajnokság /atlétika/ A fotókat készítette: Tigyiné Takács Zsuzsanna I. hely 100 méteres síkfutás Simkó Erik I. hely távolugrás Szűcs Kornél I. hely súlylökés Vallus Máté I. hely 1500

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM játékok, játékos anyanyelv" 1. 2. 7. 16. 21. 24. Klaj Kitti Patrícia Kovács Levente György Tátrai Boglárka Kinga Pajtók Petra Nikolett Ádám Ákos 4.b Behina Dávid Máté 4.bDudás

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM játékok, játékos anyanyelv" 1. 2. 7. 16. 21. Klaj Kitti Patrícia Kovács Levente György Tátrai Boglárka Kinga Pajtók Petra Nikolett Ádám Ákos 4.b Behina Dávid Máté 4.bDudás Dorka

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához pedagógus végzettség szakképzettség tanít 1. Mészáros Pálné intézményvezető 2. Pergerné Kenesei

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2006-2007. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Egy

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER 2012.09.02 vasárnap Tanévnyitó ünnepély 18 óra 2012.09.03 hétfő 2012.09.04 kedd 2012.09.05 szerda 2012.09.06 csütörtök Tárlatmegnyitó 2012.09.07 péntek 2012.09.08 szombat 2012.09.09 vasárnap

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3.

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3. 7. A TANÉV RENDJE 7.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2017. szeptember 1. (péntek) A tanév első féléve: 2018. január 19. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2018. január

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Eredményes tanulóink 2008/2009

Eredményes tanulóink 2008/2009 Eredményes tanulóink 2008/2009 Verseny neve Résztvevõ tanulók Helyezés Felkészítõ tanár Ifjúsági Világkupa JUDO 2008.06.24 Pallang Christopher 5. hely Gárdonyi fordítói vers. Városi angol 2008.11.08 Fülöp

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15

Részletesebben

Iskolai bemutató. Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

Iskolai bemutató. Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Iskolai bemutató Észak-Budapesti Tankerületi Központ Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket iskolánk pedagógusai és magam nevében a

Részletesebben

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a

Részletesebben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5. KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell

Részletesebben

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés Sor-sz. Gábor Á. Ált. Isk. Tanuló neve Osztálya neve Helyezés Felkészítő pedagógus 1. Antal Norbert 1.b. Versmondó I Polizosz Tünde 2. Le Uyen Trang Kitti 7.a Nyelvünkben élünk Révész 3. Dömötör Dóri 8.c

Részletesebben

TANTÁRGYFELOSZTÁS 2016/2017

TANTÁRGYFELOSZTÁS 2016/2017 TANTÁRGYFELOSZTÁS 2016/2017 Dr. Makk Zoltán intézményvezető, szakértő 7.b német nemzetiségi népismeret 1 7.c német nemzetiségi népismeret 1 Összesen: 2 Németh E. Zsolt intézményvezető-helyettes 6.b testnevelés

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI

2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI 2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI ÉS HONISMERETI TANULMÁNYI VERSENY A megyei fordulóban Jakab Fanni II. helyezést ért el, Szabó Miron III. helyezett lett. Az országos versenyen JAKAB FANNI

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Név Tanított tárgy A nevelő szakképzettsége / végzettsége Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet 2015. október 26. október 30. Téli szünet 2015. december 21. - 2015. december 31.

Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet 2015. október 26. október 30. Téli szünet 2015. december 21. - 2015. december 31. Tanév rendje Tanévnyitó 2015. szeptember 1. (kedd) 8.00 óra Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. október 22. (csütörtök) Munkaszüneti nap 2015. október 23.

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben