2004. MÁJUS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2004. MÁJUS 08. 10 00"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV ORSZÁGOS INTÉZŐ BIZOTTSÁG ÜLÉSE kor a nyitó imádságban megemlékeztek BP lányáról, aki az elmult ülés óta eltelt időben hunyt el. Dragon Faragó Lajos (DFL) ima után üdvözli a megjelenteket. Megállapítja, hogy 23 szavazati joggal rendelkező OIB-tag közül 18 van jelen, így az ülés határozatképes. (1. melléklet) Az O.Főtitkártól kérdezi, hogy ki a jegyzőkönyvvezető? Némi értetlenség után javasolják, hogy az elnök vezesse a jegyzőkönyvet. DFL: Bejelenti, hogy az ülés összehívását követően lemondott OIB elnöki posztjáról. Nem készült rá, hogy jegyzőkönyvet fog vezetni. Az O.Főtitkárnak küldött meghívójában (2. melléklet) azt kérte, hogy biztosítsa az ülés feltételeit, többek között a jegyzőkönyvvezetőt is. Mivel nincs kijelölt jegyzőkönyvvezető, utoljára hajlandó jegyzőkönyvet vezetni. Ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett elfogadva. Lemondását követően az ülést már nem vezetheti. Az OIB-nak tehát levezető elnököt kell választania. Ormay József (OJ): Javasolja, hogy a leköszönt elnök vezesse az ülést. DFL: Más jelölt nem lévén szavazásra teszi fel a javaslatot. Az OIB 18 igen, 0 nem szavazattal 1 tartózkodás mellett levezető elnöknek választotta meg Dragon Faragó Lajost. DFL: Fehér Györgyöt és Solymosi Balázst javasolja a jegyzőkönyv hitelesítőinek. 15 igen, 3 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül meg lett választva Fehér György és Solymosi Balázs az OIB jegyzőkönyvének hitelesítésére. Napirend előtt: DFL: A kiküldött napirendjavaslathoz több módosító javaslat érkezett (3. melléklet), Párkányi Balázs igazolási kéréseket terjeszt elő, O.Üv.Elnök úr most jelezte, hogy elkészült a beszámoló, a közhasznúsági jelentés és az idei költségvetés. Ha nem lesz több OIB ülés az országos közgyűlésig, akkor most kell tárgyalni, bár nem kaptuk meg időben, s így nem volt idő alaposan átnézni. Dr. Legeza László (Dr.L.L.): Pontosítja a napirendi javaslatát. Csak a 2004-es költségvetést kívánja előterjeszteni, melyet az ott kiosztott Vezetők Lapjában megnézhetnek az OIB tagjai. Az elmúlt év beszámolóját, közhasznúsági jelentést nem kívánja az OIB elé terjeszteni. Hada Tibor: A beszámolót is tárgyalnia kellene az ASZ szerint az OIB-nek. DFL: Szavazásra bocsátja a költségvetés tárgyalásának napirendrevételét. 14 igen, 0 nem szavazattal 4 tartózkodás mellett az OIB napirendre vette a 2004-es költségvetési előterjesztést. DFL: Németh István terjesztett elő néhány dolgot közvetlenül az ülés kezdete előtt. 3 percben ismertesse az előterjesztését. Utána az OIB dönt a napirendrevételről. Németh István (NI): Javasolja, hogy rendkívüli soronkívüliséggel iktassa vissza az OIB az ideiglenes működési engedély intézményét az induló csapatok számára. Fogadja el az OIB, hogy ha egy jövendő cserkészvezető írásban nyilatkozik, hogy el fogja kezdeni a képzést. Bízzunk benne, hogy becsülete kiterjed arra, hogy valóban elkezdi majd a képzést. A képesítés hiánya ne legyen kizáró oka a csapat 1/35

2 működési engedélyének. Másik javaslata, hogy a cserkészkörzet létszáma ne legyen kötelezően 6 csapatban meghatározva, több csapat is alkothasson cserkészkörzetet. DFL: Az ideiglenes működési engedély kérdése ASZ kérdés. Az ASZ-t viszont az OIB nem módosíthatja. Egy egyesületbe vagy felvesznek, vagy nem vesznek fel valakit. Ideiglenesen felvenni nem lehet. A Képesítési Szabályzat azon előírását, hogy mi a feltétele a felvételnek azt esetleg módosíthatja az OIB úgy, hogy "a felvételét kérő csapat parancsnoka nyilatkozik arról, hogy két éven belül elkezdi a képzést". Mák József (MJ): Mi lesz azzal a parancsnokkal és csapatával, aki nem szerzi meg két éven belül a képesítést? DFL: A javaslat nem is kívánja meg, hogy képesítést szerezzen a pk., csak azt, hogy két éven belül kezdje el a képzést. Elkezdés után akár ki is maradhat. Nagykáldi Levente (NL): Ez a kérdés nem aktuális. Két héten belül a közgyűlés dönt az új ASZ-ról, mely rendezi ezt a kérdést is. Most akadémikus a vita. Javasolja, hogy a Szövetség nyilatkozzon, hogy bátorítólag tudomásulveszi egy-egy alakulófélben lévő csapat törekvését. A Szövetségnek ezt a nyilatkozatát akár ideiglenes működési engedélynek is lehet nevezni, de ez a nyilatkozat nem jelenti a tagsági viszony létrejöttét. Binó Imre(BI): Eddig következetesen képviselte az OIB álláspontját, hogy az alakuló csapatuk, működjön nyugodtan, támogatást kapnak a kerülettől, és ha minden feltételnek eleget tesznek, akkor a Szövetség a tagjai közé veszi őket. v.fehér Gyula (v.fgy): Támogatja Nagykáldi Levente javaslatát. DFL: A csapatok most is működhetnek. A jelenleg még érvényes ASZ alapján már működő csapatokat veszünk fel a Szövetségbe. Ne feledjük el, hogy egy ilyen javaslat elfogadása a csapat számára nem jelent tagságot a Szövetségben, nem jelent szavazati jogot. Legfeljebb egy igéretet fog kapni az Igazoló Bizottságtól, hogy majd valamikor (évek múlva) kaptok egy számot most semmit nem jelent. Csak annyit jelent, hogy rájuk vigyorgunk. Tagdíjat sem kell fizetniük, viszont, ha valami balhé történik náluk, nem mondhatjuk, hogy semmi közünk hozzájuk. Ellenőrizni viszont nem ellenőrizhetjük őket. Dr. Nagy-Bozsoky József (Dr.NBJ): Kelljen tagdíjat fizetnie! DFL: Milyen alapon, hisz nem tagja a Szövetségnek? NL: Tisztázni kell a helyzetet, mert egy fenntartó testület, pl. egy iskola igazgatója nem érti, hogy van itt egy csapat és igazából hivatalosan nincs egy irat a Szövetségtől. Hát akkor ez most csapat vagy nem csapat. Ezek a saját szakállukra cserkészkednek, vagy nem? DFL: Igen a saját szakállára cserkészkedik addig, amíg nincs tagsági viszonya a Szövetségben. Csak az iskola, vagy a plébánia felelőssége, ha egy képzetlen vezető vezetése alatt kiránduláson vagy táborban probléma van. Azt akarjuk, hogy minnél nagyobb legyen a létszám, és a képzetlen vezetők hibáiból bekövetkező tragédiák miatt járjanak a nyakunkra a felügyeleti szervek és az újságírók? A sokat emlegetett idő, amikor cserkésze volt a Szövettségünknek, vajon miért múlt el? Most miért nincs annyi cserkészünk? Talán azért mert akkor minden cserkésznek olyan képzett vezetője volt, aki tudta, hogyan kell összejövetelt tartani, csapatot építeni, élményekben gazdag, de biztonságos, testet fejlesztő, jellemet építő tábort szervezni, vagy talán inkább azért, mert minimális képzés után, vagy akár a nélkül osztották a képesítéseket, s az ilyen vezetőktől elmaradoztak a gyerekek? Az előttünk lévő néhány parancsnokjelöltnek őrsvezetői képesítése sincs. Tudják vajon, hogy mi a cserkészet, mi a cserkészmódszer? OJ: Az ilyen ideiglenes működéshez lehet-e csapatszámot és nevet adni? Őt ezért nyúzzák a titkárságon. A csapatot abszolúte nem érdekli az a papír, amit odaadtunk, hanem az, hogy meghímeztethesse a zászlóját, és mondhatja, hogy pl. a sz. Boldog Kinga csapatnak vagyunk a tagjai, és legyen csapatindulójuk. Amennyiben ezt nem lehet kiadni, semmit nem ér az ideiglenes működési engedély. 2/35

3 NL: Lehet. NI: És felkötheti a nyakkendőt a fogadalmat tett cserkész. DFL: Eddig is felköthette. OJ: Akkor miért nincs köze hozzá a Szövetségnek? NL: Van köze, csak jogi értelemben nem tagja a Szövetségnek. NI: Nem egyezik egyeneslelkűséggel az ilyen helyzet, hogy cserkészkednek, táboroznak, de nem kérhetnek táborozási engedélyt, mert nem tagjai a Szövetségnek. Higgyétek el, egyetlen csapatnál nem merül föl, én 4 ilyen csapattal vagyok kapcsolatban, meg se kérdezték azt, hogy "Mi lesz a közgyűlésen?". Senkit nem érdekel az, hogy ő szavazhat-e. Hada Tibor (HT): Támogatja az ideiglenes működési engedély kiadását egy évre. Werner József (WJ): Saját körzetének tapasztalatáról számol be. Két csapatot is úgy hoztak létre, hogy két évig egy másik csapat kihelyezett rajaként működtek, és csak utána, mikor már voltak képzett vezetőik váltak külön csapattá. Most is folyamatban van két községben ilyen formán csapatszervezés. DFL: Németh Istvánnak: Az is az egyeneslelkűségbe ütközik, ha kiadunk egy az elnökség vagy OIB által aláírt díszes okiratot, amelyet ideiglenes működési engedélynek nevezünk, de valójában csak annyit jelent, hogy "megkaptuk a tagfelvételi kérelmeteket, érkeztettük, iktattuk, és megdicsérünk, hogy jelentkeztek. Többet nem jelent. A törvény szerint nem jelenthet többet. Akkor amikor fős volt a Szövetség, akkor a cserkészek voltak a tagok, és az ideiglenes működési engedély a Szövetségen belüli szervezeti-, felépítési határozat volt, mint a kerület-, vagy körzethatárok megváltoztatása. Jelenpillanatban, ha a csapat működik és valamilyen kapcsolatunk van vele, disponálhatunk fölötte, az csak a tagsági jog kezdetétől fogva van. Nincs jogunk disponálni a fölött, aki még nem tagja a Szövetségnek. NL: Határozati javaslatot terjeszt elő: Az OIB felhatalmazza az OE-et, hogy ideiglenes működési engedélyt adjon ki az újonnan alakuló csapatoknak az alábbiak szerint maximum kettő évre. Az ideiglenes működési engedéllyel a Szövetség tudomásul veszi és támogatja az alakuló csapat tevékenységét, számára engedélyezi a csapatszám és a csapatnév használatát, ugyanakkor figyelemmel kíséri a csapat fejlődését a rendes tagság megszerzéséig. Az ideiglenes működési engedély kiadásához a csapat részéről a kérelem mellett a csapat vezetőjének, lelki vezetőjének neve és adatai megadása is szükséges. DFL: "Engedélyezni" nem engedélyezhetünk valakinek, aki nem tag. Legfeljebb tudomásul vesszük a választott nevet, és jelezzük, hogy melyik számon nem tartunk még nyilván csapatot. OJ: És ez alatt az ideiglenes működés idején az ott tevékenykedő cserkészjelöltek tehetnek fogadalmat? NL: Természetesen. OJ: Milyen alapon? DFL: Eddig is tettek. A Cserkészcsapatok Szövetségében is tettek fogadalmat, az Európacserkészek Szövetségében is tettek fogadalmat és lehene sorolni, hogy hol tesznek cserkészfogadalmat. Nem kizárólag a mi szövetségünk sajátossága, hogy csak itt lehet valaki cserkész. Rajtunk kívül is van élet. OJ: És akkor a Szövetség köteles oda kiküldeni egy tisztet, mert ugye csak tiszt előtt lehet fogadalmat tenni. NL: Termésezteseen. Ez eddig is így volt. OJ: Ez eddig nem így volt, mert nem volt ideiglenes működési engedély. DFL: Sehol nincs leírva, hogy csak cserkésztiszt előtt lehet cserkészfogadalmat tenni. Ez egy szép hagyomány, melyet - ha lehet - tartsunk meg. Menjünk el, bátorítsuk őket, hogy dolgozzanak. Itt nem arról van szó, hogy ki vannak zárva az életből, csak arról, hogy a szükséges feltételeknek meg nem felelő csapatok felvételével ne csináljunk magunknak problémák tömkelegét. NL: Újra fogalmazza a határozati javaslatát: Az OIB felhatalmazza az O.Elnökséget, hogy ideiglenes működési engedélyt adjon ki újonnan alakuló csapatok részére az 3/35

4 alábbiak szerint legfeljebb kettő év tartamra. Az ideiglenes működési engedéllyel a Szövetség tudomásul veszi és támogatja az alakuló csapat tevékenységét, számára kiadja a csapatszámot és tudomásul veszi a csapat nevét, ugyanakkor figyelemmel kíséri a csapat fejlődését a rendes tagság megszerzéséig. Az ideiglenes működési engedély kiadásához a jelentkezés a parancsnok adatai és önéletrajza, a legalább 12 jelentkező neve és a fenntartótestület hozzájáruló levele szükséges. DFL: Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot. OIB /1. határozat: Az OIB felhatalmazza az OE-et, hogy ideiglenes működési engedélyt adjon ki újonnan alakuló csapatok részére az alábbiak szerint legfeljebb kettő év tartamra. Az ideiglenes működési engedéllyel a Szövetség tudomásul veszi és támogatja az alakuló csapat tevékenységét, számára kiadja a csapatszámot és tudomásul veszi a csapat nevét, ugyanokkor figyelemmel kíséri a csapat fejlődését a rendes tagság megszerzéséig. Az ideiglenes működési engedély kiadásához a jelentkezés a parancsnok adatai és önéletrajza, a legalább 12 jelentkező neve és a fenntartótestület hozzájáruló levele szükséges. Szavazati arány: 14 igen, 0 nem, 4 tartózkodás. DFL: Másik javaslata volt Németh Istvánnak, hogy a csapat működési feltételei között ne az szerepeljen, hogy "megfelelő képesítéssel rendelkezik" a csapatparancsnok, hanem az, hogy "nyilatkozik arról, hogy két éven belül elkezdi a szükséges képzést". Mit kezd el? Akár az őrsvezetői képzést, mert pl. még az sincs meg neki? NI: A parancsnoki képzést. DFL: Ilyen nincs. NI: Úgy emlékezik, hogy korábban fogadott el az OIB ilyen kinevezéseket. DFL: Igen. 6 évvel ezelőtt utoljára, de akkor is úgy, hogy két éven belül megszerzi a parancsnok a szükséges képesítést. 15 évvel az újjáalakulás után visszalépünk az újjáalakulás körüli időkben támasztott elvárásaink alá. NI: Fenntartja a határozati javaslatát. DFL: Előterjeszti a határozati javaslatot. OIB /2. határozat: Az OIB úgy módosítja a csapatparancsnokok kinevezési feltételeit, hogy a továbbiakban "megfelelő képesítéssel rendelkezik" helyett az áll, hogy "megfelelő kéesítéssel rendelkezik vagy nyilatkozik arról, hogy két éven belül elkezdi a szükséges képzést". Szavazati arány: 12 igen, 3 nem, 3 tartózkodás. DFL: A következő javaslat cserkészkörzetek alakításának feltételeinek kérdése. Ezt az ASZ határozza meg, ezt nem módosíthatjuk. NI: Mit jelent az, hogy 6 csapat alapíthat cserkészkörzetet? 9 nem alakíthat? NL: Ez nem azt jelenti az ASZ-ban, hogy több csapat nem lehet egy körzetben, hanem azt, hogy legalább 6 legyen. 2 nem alapíthat, mert akkor a körzet parancsnoka automatiukusan tagja lesz a KIB-nek, és a KIB tagok száma akár megháromszorozódhat. DFL: Nincs kizárva, hogy több legyen. Ami nincs kizárva a jogszabályban, az lehet. OJ: Legalább tegyük hozzá, hogy "legalább 6"! DFL: Nem tehetünk hozzá az ASZ-hoz semmit, az ASZ megváltoztatása, akár csak egyetlen szóval is az Országos Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. NI: Az értelmezés meghallgatása után visszavonja az előterjesztését. Csermely László (CsL): Felszólítja a kerületi elnökségek jelenlévő tagjait, hogy a következő héten utalják át a tagdíjak központnak járó részét, mert anyagi nehézségek vannak. Ez ügyben levelet is fog küldeni. 4/35

5 Dr.Roszmusz András: Bejelenti, hogy az Országos Közgyűlésen az ASZ módosítás napirendi pontban csak az előzetesen írásban beérkezett módosító indítványokat tárgyalja majd a közgyűlés. OJ: Tiltakozik, az I. cs.kerület hirlevelének egyik-másik megfogalmazása ellen. Pl. állítólag az előző OIB ülésen a jelenlevők fegyelmezetlensége miatt kellett az OIB elnöknek szünetet elrendelnie, felesleges viták folytak a szögelés és szegezés mibenlétéről stb. DFL: A jegyzőkönyv nem tesz említést arról, hogy fegyelmezetlenség miatt volt szünet. Ez olyan kérdés, amelybe ha mélyebben bele bonyolódunk, akkor lesülyedünk arra a szintre, amelyet kifogásol OJ bá. Nem kell minden idétlenséget "mellre szívni", a kerülete itélje meg, hogy aki ilyen stílusban fogalmaz a Szövetségünk vezető szervéről, ne kapjon mandátumot a kerületétől a kerületének képviseletére. HT: Probáljunk meg mindannyian a cserkésztestvériség szellemében nyilatkozni egymásról. DFL: Reméli, hogy a Hirlevél következő számában helyreigazítás jelenik meg. Solymosi Balázs (SB): Ígéretet tett a helyreigazításra. DFL: Nem érti a helyzetet. Az év elején az OE-hez terjeszettek be egy elnökségi határozati javaslatot a cserkészimák megáltoztatására. Mivel az OE nem kívánt ez ügyben határozatot hozni, az OIB elé terjesztette. Az Előző két ülés napirendi előterjesztésében szerepelt is, de az ASZ tervezetéről szóló vita miatt nem került sorra. Az ASZ sürgősebb volt. Most ismét szerepelt a kiküldött napirendi javaslatban, az elmúlt két hétben megjelent VL-ban azonban megjelent egy O.Elnökségi határozat, amely dönt a vitatott imák bevezetéséről. Most mit kíván az O.Elnökség? OJ: Nem értekrá az OIB döntésére várni. Javasolja, hogy kerüljön le a napirendről a cserkészimák ügye. DFL: Elfogadásra terjeszti elő a módosított napirendet: Napirend: 1. Igazolási kérdések 2. Próbarendszer 4. részének vitája, végszavazás 3. OIB elnök megválasztása ös cserkészév programtervezetének jóváhagyása 5. Országos Közgyűlés előkészítése (tisztségviselők kijelölése) 6. OIB jelentés tervezete 7. A 2004-es év költségvetésének véleményezése 8. IX. kerület elnökségének helyzete Szavazati arány: 18 igen, 0 nem, 0 tartózkodás. 1. napirendi pont: Az Alapszabály tervezet részletes vitája (II. rész) 1. napirendi pont: Igazolási feladatok Párkányi Balázs (PB): Egy segédtiszi képesítés honosítására irányuló kérelem érkezett. Csoszor Erzsébet kéri, aki az Európaicserkészek Magyarországi Szövetségéből lépett át a 857.sz.Szt.Erzsébet cs.csapattal, és kéri az ott szerzett képesítésének honosítását. Paulini Levente tájékozódott a képzés tartalmáról és támogatja a 5/35

6 képesítés megadását. (4.sz.melléklet) OIB /3. határozat: Az OIB Csoszor Erzsébet Szövetségünkön kívül szerzett vezetői képesítését segédtiszti képesítésként honosítja. Szavazati arány: 14 igen, 0 nem, 4 tartózkodás. PB: Az OIB iménti határozata értelmében csapatalakulási kérelmet ad át az OE képviselőjének. (1045.sz. Nyáry Pál cs.cs. Nyáregyháza) 4 parancsnokjelöltet terjeszt kinevezésre az OIB elé. OIB /4. határozat: Az OIB csapatparancsnoki megbízást ad 4 évre a következő csapatokban: Kerület Csapat Parancsnok Képesítés IV.Béla Ambrus Mariann st sz. BKIE Szilassy Aladár Pénzes Csaba st sz. Pro Patria Balogh Sándorné Cst sz.Szent Kapisztrán Turányi Zoltán st. Szavazati arány: 15 igen, 0 nem, 3 tartózkodás. PB: A X. cs.kerület 9.sz. körzetének alakulási kérelmét terjeszti elő elfogadásra. (5.sz.melléklet) OIB /5. határozat: Az OIB az érintett csapatok által létrehozott cserkészkörzetet X/9. számmal nyilvántartásba veszi. A körzet tagjai a következő cserkészcsapatok: 28.sz.Szent István cs.cs., 128.sz.Szent Erzsébet cs.cs., 401.sz.Szent János cs.cs., 647.sz.Tomori Pál cs.cs., 724.sz.Kossuth Lajos cs.cs., 923.sz.Pázmány Péter cs.cs., 1016.sz.vitéz Somogyváry Gyula cs.cs., 1023.sz.Jakus Gábor cs.cs., 1040.sz.Arany János cs.cs., 1043.sz.Fischer András cs.cs., 813.sz.Ottokár püspök cs.cs. Szavazati arány: 18 igen, 0 nem, 0 tartózkodás. 2. napirendi pont: A Próbarendszer tervezetének részletes vitája (II. rész) DFL: A III. cserkészpróba anyagának részletes vitája következik. Az előző részeket a korábbi ülésen már részletes vitán tárgyalta az OIB. Azt megelőzően általános vita volt róla, az OIB elé terjesztést megelőzően pedig az Országos Vezetőtiszti Testületben is elfogadást nyert a tervezet. (9.sz. melléklet) A részletes vita során az egyes pontokat sorra vették, változtatási javaslat esetén azt megtárgyalták, és arról egyenként szavaztak. A tervezet részletes vitája után az egész javított szövegváltozatot végszavazásra terjesztette elő a levezető elnök. OIB /6. határozat: Az OIB a Próbarendszert elfogadta, bevezetését szeptember 01-jétől elrendeli. Szavazati arány: 17 igen, 0 nem, 1 tartózkodás. A szavazás során Németh István tartózkodott. 6/35

7 MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG P RÓBARENDSZER /35

8 A próbarendszer elkészítése során igyekeztünk figyelemmel lenni a Magyar Cserkészszövetségben eddig használt próbarendszerek értékeire és a használatuk során összegyűlt tapasztalatokra. A jóra törekvés alkotó szándékával végeztük a munkánkat. Reméljük, hogy eredménye minden cserkész életében felhasználásra ke- rülő, nevelési eszköz lesz. Mire nevel a próbarendszer? Arra, amire a cserkészet. Mire tanít a cserkészet? Az Alapító így ír erről. A cserkészet tartalmazza a régi végvári élet jellemzőit: a találékonyságot, kitartást, bátorságot, megbízhatóságot stb. Eh- hez járul a lovagiasság. Ezeket a fizikai és erkölcsi természetű tulajdonságokat kell a cserkészeknek gyakorlati formában, példamutatás és napi gyakorlás útján elsajátítani. A cserkészet a fiatalok fejlődését elősegítve arra törekszik, hogy különféle próbák letételével képességeiket, kézügyességüket előkészítse jövendő életpályájukra. Felébreszti és megerősíti a fejlődésért és egészségért érzett személyes felelősséget, bízik a fiatalok becsületérzésében, s elvárja a napi jótettet. Bi-Pi gondolataiban leírtak megvalósítását szeretné ez a próbarendszer elősegíteni azáltal, hogy cserkészetünk mindennapjainak vezérfonalául szegődik. Kívánjuk, hogy minden cserkészvezető eredményesen használja ezt a próbarendszert a gyermek- és ifjúságnevelő munkája során! Termékeny, kitartó és előre mutató vezetői szolgálatotokhoz kívánunk Jó munkát! a próbarendszer készítői 8/35

9 A PRÓBARENDSZER LEÍRÁSA A próbarendszer a következő próbákból áll: Jelölt próba (életkor: év), I. próba (életkor: év), II. próba (életkor: év), III. próba (életkor: év). A próbák teljesítési ideje: Jelölt próba: 6-12 hónap, I., II. és III. próba: kb. 2-2 év. A cserkésznek az egymásra épülő próbák mindegyikét ismernie kell akkor is, ha nem 10 éves korában, hanem később, bármilyen életkorban kapcsolódik be a cserkészmunkába. Természetesen ilyenkor a parancsnok értelemszerűen összevonhatja a próbákat, illetve lerövidítheti a próba teljesítési idejét. A próbarendszer tagolásánál célunk az volt, hogy a próbarendszer segítse a cserkészet életformaként való megélését és a cserkészet gyermek- és ifjúságnevelő céljának a megvalósítását. A cserkészet céljai szerint, 8 pontba foglalva osztottuk fel a próbák anyagát: lelki nevelés (1. Jellemépítés), szellemi nevelés (2. Istenismeret, 3. Magyarságismeret, 4. Emberismeret, 5, Környezetismeret, 6. Tevékenységismeret), testi nevelés (7. Testi teljesítmény) és a szociális érzék kifejlesztése (8. közösségi kötelezettségek). A próbák anyaga a próbapontok összessége a felkészülés szempontjait foglalja magában. A próba szerves egész, alpróbákra nem bontható. Minden próba anyagának legnagyobb részét az általános alapok alkotják, melyet minden cserkésznek, lányoknak és fiúknak is, mindig próbától és helyzettől függetlenül tudniuk kell. Az anyag mindenki számára egységesen kötelező, mely a csapatparancsnok belátása és döntése szerint bővíthető. A Jelöltpróba kivételével, minden próba tartalmaz egyéb kötelező anyagokat. A Kötelező anyag lányok számára elnevezésű rész a fiúk számára sem tilos, de nem kötelező. A Kötelező anyag fiúk számára elnevezésű rész a lányok számára sem tilos, de nem ajánlott. (Egyéni képességtől és érdeklődési körtől függően további különpróbák tehetők.) A próbákra való felkészülést a cserkészek számára megkönnyítik a próbakönyvek, amelyek lányok és fiúk számára megfogalmazva, külön füzetekben jelennek majd meg. A próbákra való felkészítésben, azaz a cserkész-nevelésben a vezetők számára nyújt majd segítséget, a módszereket ajánló, példákat ismertető vezetői kézikönyv. 9/35

10 JELÖLTPRÓBA 1. JELLEMÉPÍTÉS 1.1. Értékek mentén 1.2. Cselekvés által Mi a cserkészet? Napi jótett - életforma Vallásgyakorlat életkorának és - gyermek- és ifjúságnevelő szervezet helyzetének megfelelő szinten. - istenhitre alapozott - szentmisén / istentiszteleten való - magyar rendszeres részvétel (hivők) - egymás ingyenes szolgálata - ismerkedés a kereszténység értékeivel Törvények egyszerű értelmezése (keresők) Fogadalom, személyes felelősség - imaélet jelentősége Szolgálat és kötelesség értelmezése A jótett-alkalmak formái 2. ISTENISMERET 2.1. Vallásismeret 2.2. Szentírásismeret Vallási alapismeretek saját A Szentírás felekezet szerint életkorának és - a biblia szó jelentése helyzetének megfelelően - a Biblia valódi Szerzője - Ki az Isten? - a Biblia egyszerű felosztása - Mi az imádság? Az Ószövetség - Tízparancsolat - az Ószövetség három írója - Miatyánk, Hiszekegy Az Újszövetség - Üdvözlégy (katolikusok) - az Újszövetség három írója Cserkészimák - Jézus egyik példabeszéde - foglalkozás előtt és után - Jézus egyik gyógyítása 3. MAGYARSÁGISMERET 3.1. Történelemismeret 3.2. Néprajzi ismeret A Himnusz és a Szózat szövege Az iskolában tanult népdalok és dallama összegyűjtése Nemzeti jelvények Legalább 15 magyar népdal - a magyar címer, zászló, koronázási tudása jelvények Három népmese ismerete Nemzeti ünnepek Három népi játék ismerete - március augusztus október Tudja, hogy mely országokban élnek nagy számban magyarok. (Trianon) Magyarországgal szomszédos országok 4. EMBERISMERET 4.1. Cserkészismeret 4.2. Egészségismeret Köszöntés, jelszó, jelvény Önméretek jelentése, értelmezése - kisarasz, nagyarasz, testmagasság, Őrsi zászló, jelkép jelentése, lépéshossz, hüvelyk értelmezése Személyi higiénia Az alapegyenruha ismerete Egyszerű sérülések ellátása 10/35

11 A csapat névadójának ismerete Cserkészindulók ismerete (leány és fiú) Köszöntés, kézfogás Az őrsvezető és a parancsnok neve, címe, telefonja Riadólánc cserkészdal ismerete - horzsolás, elvágott ujj, szálka, orrvérzés 4.3. Társadalmi ismeret 4.4. Művészeti ismeret Magyarország államformája Magyar kulturális emlékek a lakókörnyezetemben (legalább 5) OIB JEGYZŐKÖNYV, 5. KÖRNYEZETISMERET 5.1. Természetes 5.2. Mesterséges környezet ismerete környezet ismerete Háziállatok ismerete (legalább Lakóhely környékének ismerete faj ismerete) - utcák, terek, fontosabb intézmények 6. TEVÉKENYSÉGISMERET 6.1. Cserkészetben 6.2. Társadalomban Cserkészfüzet vezetése Teendők baleset esetén Sípjelek - jelentés, segítségkérés - Vigyázz!, Gyülekező!, Sebesen!, Állj!, - orvos, mentők értesítése SOS Helyes magatartás és jó modor Karjelek - köszönés - Vigyázz!, Hozzám!, Futás!, Állj! - idősebbek felé tisztelettudó magatartás Kim játék 80%-os teljesítménnyel - legalább 10 db tárgy Játékok szobai illetve szabadtéri játék ismerete Nyakkendőgyűrű készítése - gubacsfaragás Az alaki célja, alapelvei - a belső fegyelem külső megnyilatkozása - nagyobb egység gyors és hatékony mozgatása Alaki ismeretek - Vigyázz!, Pihenj!, Sorakozó oszlopba!, vonalba!, Oszolj!, fordulatok, tisztelgés, jelentkezés, bemutatkozás 6.3. Természetes 6.4. Mesterséges környezetben Kirándulási alapismeretek Felszerelés, csomagolás egy napra Tájékozódás a szabadban - égtájak meghatározása Útjelek - cserkész és turista útjelek Menetszabályok Tűzrakás, tűzveszély, tűzoltás, alapfogalmak Milyen a jó csomó? Csomók - svábhurok, egyszerű kettős, ívelt környezetben Gyalogos közlekedés szabályai Telefonhasználat - vezetékes- és mobilkészülékek használata - telefonálás folyamatának gyakorlati ismeretei Ruházat, cipő tisztasága, karbantartása Egyszerű munkák a háztartásban - takarítás, mosogatás Gombfelvarrás Számítástechnika 11/35

12 kettős, szorító nyolcas, zsinegfeltekerés - a személyi számítógép alapvető részei és azok használata 7. TESTI TELJESÍTMÉNY 7.1. Természetjárás 7.2. Sportolás Legalább két kiránduláson való Heti rendszeres testmozgás (az részvétel iskolai, kötelező testnevelés órákon túl is), vagy igazolt szakosztályi (szakköri) sporttevékenység - reggeli torna Úszni, vagy kerékpározni tudás 8. KÖZÖSSÉGI KÖTELEZETTSÉG 8.1. Családban 8.2. Cserkészetben A szolgálat és kötelesség Közösségi magatartás - azonnali szót fogadás - alkalmazkodás A szolgálat és kötelesség - azonnali szót fogadás - az adott szó betartása Őrsi napló vezetése (esetenként) 8.3. Egyházban 8.4. Társadalomban Közösségi magatartás - alkalmazkodás Részvétel az Egyházközség életében - egyszeri szolgálat teljesítése Az őrsvezető által kitűzött három embertárs-szolgálati feladat teljesítése I. PRÓBA 1. JELLEMÉPÍTÉS 1.1. Értékek mentén 1.2. Cselekvés által A cserkész emberebb ember, Felekezete szerinti hitélet magyarabb magyar - rendszeres szentségi / kegyelmi élet A haza, a nemzet fogalma - rendszeresen részvétel a hitoktatáson Mit jelentenek nekem a Egyéni cserkésznapló cserkésztörvények Napirend készítése és betartása - értelmezés, magyarázat Napi jótett Önismeret, önfegyelem, Napi lelkiismeretvizsgálat önnevelés - jó és rossz szokások megkülönböztetése - jó mindaz, ami az életet szolgálja - kötelességek, feladatok rangsorolása 2. ISTENISMERET 2.1. Vallásismeret 2.2. Szentírásismeret Vallási alapismeretek A Szentírás - az egyházi év részei, főbb ünnepek - a Biblia könyveinek műfaji - védőszented (katolikusok) / csoportosítása példaképed (protestánsok) élete Az Ószövetség Cserkészimák (a táborban) - az Ószövetség eredeti nyelve 12/35

13 - reggeli és esti imák, himnuszok, énekek - étkezési imák - az Ószövetség további három írója (összesen 6) Az Újszövetség - az Újszövetség eredti nyelve - az Újszövetség további három írója (összesen 6) - Jézus két példabeszéde - Jézus két csodája 3. MAGYARSÁGISMERET 3.1. Történelemismeret 3.2. Néprajzi ismeret A magyarság őstörténete, hunmagyar mondavilág - Magyarország főbb néprajzi Tájismeret Hősök és tiszteletük, tájegységei példaképeink, történelmünk kiemelkedő Néprajzi alapismeretek alakjai (férfiak és nők az es lakhelyének és tájegységének szabadságharc előtt) megfelelően Nemzeti ünnepeink (március 15., - néphagyomány, népművészet, népi augusztus 20., október 23.) története építészet Nagy ünnepek népszokásai Népi mondák (legalább 5) Népdalok (összesen 40) Népmesék (összesen 6) Népi játékok (összesen 5) Rovásírás - a magyar rovásírás betűinek ismerete - a betűk botra való rovása Kötelező anyag lányok számára: Legalább 3 tájegységre jellemző hímzés és népviselet ismerete Képek, motívumok gyűjtése 4. EMBERISMERET 4.1. Cserkészismeret 4.2. Egészségismeret A magyar cserkészet vázlatos Elemi közegészségügyi ismeretek története - tisztaság - leány- és fiúcserkészet - fertőző betegségek Lord és Lady Bi-Pi rövid életrajza Egészséges életmód A csapat (raj) névadójának rövid - táplálkozás, pihenés, szórakozás, életrajza testtartás Az egyenruha kiegészítő darabjai Elsősegélynyújtási alapismeretek és jelvényei - mit tartalmazzon a mentődoboz Cserkész szolgálati viszonyok, Elsősegélynyújtás - alá- fölérendeltség - vérzések, sebek, vízhólyag, - szolgálati út rovarcsípés ellátása Cserkészdalok (összesen 6) - kullancs eltávolítása Csapatinduló 4.3. Társadalmi ismeret 4.4. Művészeti ismeret Az ország közigazgatási területi felosztása - megyék, megyeszékhelyek Magyarsággal kapcsolatos versek ismerete (legalább 10) 5.1. Természetes környezet ismerete 5. KÖRNYEZETISMERET 5.2. Mesterséges környezet ismerete 13/35

14 Hazánk vadonélő állatai (legalább 30 faj ismerete) Hagyományos, magyar háziállat fajták (legalább 5 fajta) - magyar vizsla, puli, mangalica, szürke marha, racka stb Hazánk növényvilága (legalább 15 faj ismerete melybe a gomba is beleértendő) Környékismeret - a lakóhelyhez legközelebbi orvos, patika, telefon, rendőrség, tűzoltóság, vásárlási lehetőségek, közlekedési lehetőségek, nevezetességek 6. TEVÉKENYSÉGISMERET 6.1. Cserkészetben 6.2. Társadalomban Magatartás szolgálatban - cserkészfellépés, szolgálati rend, tiszteletadás, öltözködés, őrszolgálat, díszőrség, ügyelet, riadó Felszerelés karbantartása A magyar nyelv helyes alkalmazása beszédben és írásban Levélírás (magánlevelek) - megszólítás, keltezés és aláírás módja kézzel írt levélnél - egyéni-, őrsifelszerelés Illemszabályok (korosztályának Becslési módszerek - önméretekkel - viszonyítások Távolságbecslés - lépéshosszal megfelelően) Öltözködés - hétköznapi viselet, ünnepi viselet - időjárásnak megfelelő öltözködés módja - hasonlításokkal Jeladás elmélete - morze-abc ismerete - jeladási módok Sípjelek - Lassan!, Indulj! Karjelek - Nyitódj!, Zárkózz!, Vezetők hozzám! Játékkészítés Játékok - versenyzés - legalább 5-5 szobai és szabadtéri játék ismerete A számháború szabályainak ismerete Alaki gyakorlatok végrehajtása egyéni és őrsi alakzatban, menetelés nótára 6.3. Természetes 6.4. Mesterséges környezetben Térképészeti alapismeretek - főbb térképjelek, világtájak, a térképtájolás - térképfajták - térképolvasás - iránytű ismerete - északi irány meghatározása nappal Egyszerű térképhasználat, térképolvasás - térkép betájolása - főbb tereptárgyak azonosítása A természetjárás és táborozás alapismeretei - csomagolás, sátrak gondozása - tűzrakás, tűzveszély, tűzoltás Tűzhelykészítés, tűzrakás, környezetben Kerékpáros KRESZ Postahasználat - küldemények helyes címzése - a feladó adatainak feltüntetése Varrás - alapöltések - varrókészlet összeállítása útra, otthonra Asztalterítés, felszolgálás Szobanövény gondozása Főzési alapismeretek - paprikás krumpli elkészítése Kuktamunkák - kenyérszeletelés, hagymavágás, pirítás, rántás, tésztakifőzés, mosogatás Számítástechnika 14/35

15 szakszerű tűzoltás Szerszámhasználat és balesetvédelem - kéziszerszámok: bicska, balta, fűrész Alapvető fa- és földmunkák - fűrészelés, karó hegyezés, szegezés, gallyazás - árkolás (gyeptégla) Kétszemélyes sátor felverése Csomók - dugólekötő, sátorfeszítő, rövidítő, halászcsomó, csúszóhurok, állóhurok, mentőcsomó Nyakkendőgyűrű készítése - Nyakkendőgyűrű fonás - szövegszerkesztő és táblázatkezelő programok használat 7. TESTI TELJESÍTMÉNY 7.1. Természetjárás 7.2. Sportolás Rendszeres testmozgás Heti rendszeres testmozgás (az - 5 alkalommal legalább 15 km-es iskolai, kötelező testnevelés órákon túl gyalogtúra is), vagy igazolt szakosztályi (szakköri) Részvétel csapattáborban sporttevékenység Rendszeres úszás, vagy kerékpározás 8. KÖZÖSSÉGI KÖTELEZETTSÉG 8.1. Családban 8.2. Cserkészetben Közösségi magatartás Közösségi magatartás - barátság, barátkozás - barátság, barátkozás A családi ünnepek megünneplése Állandó feladat vállalása az Házimunkák őrsben - állandó rész vállalása a napi - őrsi megbízatás teljesítése feladatokból Örsi jótettalkalmakon való részvétel 8.3. Egyházban 8.4. Társadalomban Közösségi magatartás - barátság, barátkozás Részvétel az Egyházközség életében - rendszeres szolgálat teljesítése Nemzeti ünnepeink megünneplése A Hősök napja megünneplése II. PRÓBA 1. JELLEMÉPÍTÉS 1.1. Értékek mentén 1.2. Cselekvés által A magyarságtudat pillérei Felekezete szerinti hitélet - ezeréves történelmünk - a Szentírás rendszeres olvasása - hagyományaink átörökítése - a keresztény élet áldozatainak tudatos - a magyar haza és a magyar nyelv vállalása védelme és szeretete - részvétel egy lelki napon - keresztény Magyarország - hitvalló élet - képességekben és tudásban Cserkész irodalom és lelki kiemelkedő magyarok olvasmányok olvasása vezető Felelősségtudat, felelősségvállalás irányításával és azokról beszámoló - kötelesség: állapotbeli, vállalt, és ezek Napi jótett 15/35

16 rangsora - képességeim határa Szeretet, öröm, békesség, nagylelkűség, jóság, becsületesség értelmezése Önismeret, önnevelés - a szenvedélyek veszélyei - a lelki vezetés célja Napi lelkiismeretvizsgálat Állandó küzdelem hibáim ellen Franklin-tábla használata A cserkésztörvények gyakorlati megvalósítása A takarékosság tudatos gyakorlása 2. ISTENISMERET 2.1. Vallásismeret 2.2. Szentírásismeret Vallási ismeretek bővítése A Szentírás - a szentmise (katolikusok) / - az Ó- és Újszövetség könyveinek istentisztelet (protestánsok) részei, rövidítései felépítése Az Ószövetség - a szentségek (katolikusok) / - messiási utalások az Ószövetségben sákramentumok (protestánsok) ismerete, Az Újszövetség kegyelmi ereje - az Apostolok Cselekedeteinek elolvasása és rövid ismertetése - Jézus négy példabeszéde 3. MAGYARSÁGISMERET 3.1. Történelemismeret 3.2. Néprajzi ismeret Magyarország története a Néphagyományok, népművészet, honfoglalástól az es népszokások ismerete, melyek a szabadságharcig cserkész régiójára jellemzőek Történelmünk kiemelkedő alakjai, Népdalstílusok, népi mesterségek tudósok, művészek (magyarok itthon és (tárgyformálás) a nagyvilágban) Népdalok ismerete (stílusonként 10-10) Népmesék (összesen 9) Népballadák (legalább 5) Népi játék (összesen 7) Népdalok (összesen 60) Kötelező anyag lányok számára: Legalább egy népi hímzés elkészítése Kötelező anyag fiúk számára: Legalább egy faragott tárgy elkészítése 4. EMBERISMERET 4.1. Cserkészismeret 4.2. Egészségismeret A világcserkészet története Egészséges életmód Csapattörténet, csapatszervezet - sport Cserkészdalok (összesen 10) - étkezés Elsősegély - teendők sérülések esetén: törés, vérzés (nyomópontok), szalagszakadás, - egyéb: savak és lúgok közömbösítése, ájulás, méhszúrás - idegen test eltávolítása - áramütéskor - hideg-, hő-ártalmak kezelése 16/35

17 - néhány gyógyszer ismerete Elsősegélynyújtás - kötözések: kéz, láb, fej, ujj stb. - nyomókötés, párakötés - stabil oldalfekvés - méregtelenítés A házi betegápolás alapjai - fő szabályok ismerete - borogatás - gyógyszerismeret, gyógyszeradagolás 4.3. Társadalmi ismeret 4.4. Művészeti ismeret Magyarország tájegységei (földrajzi, gazdasági, néprajzi) néhány jellemzőjének ismerete Hazánk szociális gondjai Versek gyűjtése különféle alkalmakra (legalább 5-5) A magyar kultúrtörténet korszakai Magyar kulturális emlékek a Kárpát-medencében Híres magyar képzőművészek és műveik (legalább 5) Híres magyar zeneszerzők és műveik (legalább 5) OIB JEGYZŐKÖNYV, 5. KÖRNYEZETISMERET 5.1. Természetes 5.2. Mesterséges környezet ismerete környezet ismerete A lakóhely környékének ásvány-, A megyeszékhely nevezetességei növény- és állatvilága - kulturális, tudományos, turisztikai Hazai gyógynövények (legalább látnivalók 10) Természet és környezetvédelem - meghatározás, cél, feladat, módszerek - szelektív hulladékgyűjtés - újrahasznosítás A csillagos égbolt (alapismeretek) Magyarország nemzeti parkjai (felsorolás) 6. TEVÉKENYSÉGISMERET 6.1. Cserkészetben 6.2. Társadalomban Jelentés készítése írásban Illemszabályok (korosztálynak Méret, magasság, mélység és idő megfelelően) becslése - üdvözlési formák Játékok - fiú-lány egymással szembeni - további 5-5 őrsi játék vezetése viselkedése Labdajátékok ismerete - étkezéskor - 5 labdajáték szabályainak ismerete - nyilvános helyen Alaki ismeretek Levélírás (magánlevelek) - alaki rajkeretben - megszólítás, keltezés és aláírás módja - a vezénylés módja, szabályai (az géppel írt levélnél őrsvezető helyett a saját őrsét vezényli) - elektronikus levélírás etikája Egyéni akadályverseny (legalább Levélírás (hivatalos levelek) 80%-os teljesítménnyel) - megszólítás, keltezés és aláírás módja - válaszadási határidők betartása 6.3. Természetes környezetben 6.4. Mesterséges környezetben 17/35

18 Őrsi kirándulás tervezése Legalább egy nemzeti park felkeresése, jellemzőinek ismerete Részvétel őrsi keretben a természet- és környezetvédelmi munkában (legalább három alkalommal) Egy fa, vagy kiskert rendszeres gondozása Megfigyelés Nyomolvasás, rögzítés, másolás, követés Tájoló, távcső használata, Térképészeti ismeretek (2) - tájoló, irányszögek, térképjelek, - távolság és magasság mérés Svéd pálya ismerete Tűzrakás, tűzhelyek, tábori konyhák Szerszámkezelés, karbantartás, tárolás A viharlámpa karbantartása Sátrak állítása, bontása, csomagolása, gondozása, raktározása Őrsi sátor állítása, bontása Csomók - 5 új csomó, - kötélmunkák: kötél karbantartása, 3-as fonás, tűzoltó-fonás - bot összekötözése: párhuzamos, keresztkötés, három bot összekötése Egyszerű tábori építmények (az őrs környezete) Tábori építmények: - tábori konyha, étkező, latrina - zászlórúd, táborkereszt, parancstábla Tábori higiénia - latrina, sátrak elhelyezése, berendezése, konyha, szersátor, derítő, edények tisztántartása, egészségügyi sátor, stb Főzés a szabadban (legalább 3 étel) Postahasználat - csomag-, távirat-, fax-, csekk-, utalvány-fajták és feladásuk Menetrend kezelése, ismerete Számadás vezetése egy éven át a saját zsebpénzéről Házimunkák - háztartási gépek biztonságos használata Ezermesterkedés - folttisztítás, dugókihúzás, zsinegszakítás, késélezés, szerszám nyelezés, stb Fényképezési alapismeretek Egyszerű ételek elkészítése a család számára Vásárlás, mosogatás, törölgetés, felmosás Takarítás, szőnyegtisztítás, ablaktisztítás, portörlés Számítástechnika - elektronikus levél megírása és elküldésének lépései Háztartási alapismeretek Kötelező anyag lányok számára: Háztartási alapismeretek Varrás - ruhajavítás, stoppolás, szegés, felhajtás Kötés és horgolás alapjai OIB JEGYZŐKÖNYV, 7. TESTI TELJESÍTMÉNY 7.1. Természetjárás 7.2. Sportolás Rendszeres túrázás gyalog, vízen Heti rendszeres testmozgás (az vagy kerékpáron (további 5 alkalom) iskolai, kötelező testnevelés órákon túl Részvétel csapattáborban (tábor is), vagy igazolt szakosztályi (szakköri) előkészítő munkák) sporttevékenység Részvétel cserkészjátékban Kötelező anyag fiúk számára: km-es portya teljesítése gyalog Éjszakai portya 8. KÖZÖSSÉGI KÖTELEZETTSÉG 8.1. Családban 8.2. Cserkészetben Közösségi magatartás Közösségi magatartás - áldozatvállalás - áldozatvállalás 18/35

19 Házimunkák - napi állandó feladatok bővítése Elhunyt családtagok emlékének ápolása Közösségi magatartás - áldozatvállalás Részvétel az Egyházközség életében - részfeladat vállalása Állandó feladat vállalása a rajban, csapatban Őrsi napló vezetése (esetenként) 8.3. Egyházban 8.4. Társadalomban Osztályközösségemben és az iskolámban társaim tisztelete és megbecsülése OIB JEGYZŐKÖNYV, III. PRÓBA 1. JELLEMÉPÍTÉS 1.1. Értékek mentén 1.2. Cselekvés által A magyar cserkész küldetése Rendszeres vallásgyakorlás Önálló törvénymagyarázat állapotának és életkorának megfelelően (legalább 15 perces előadással) - A Szentírás rendszeres olvasása Hűség, elkötelezettség, értékrend - részvétel egy lelkigyakorlaton értelmezése (katolikusok) / ifjúsági lelki Szelídség, alázat, mértékletesség, konferencián (protestánsok) kitartás, bizalom értelmezése - az egyházam tanításának elmélyítése a Hivatás, család, otthonteremtés, napi gyakorlatban szakmai elhivatottság értelmezése - tanúságtétel a hitemről nem-hívő A közösségek az életemben környezetben is Önismeret, önnevelés Cserkészirodalom és lelki - Isten akarata és terve velem olvasmányok rendszeres olvasása - erkölcsi veszélyek (legalább további 3-3) Napi jótett Napi lelkiismeretvizsgálat Tudatos példamutató magatartás Nemzeti értékeink felkeresése, megismerése, ezekről beszámolás (legalább 10) 2. ISTENISMERET 2.1. Vallásismeret 2.2. Szentírásismeret Vallási ismeretek bővítése A Szentírás - egyházam történelme - kifejezésmód (nyelv, irodalmi műfaj, - a magyar egyháztörténet 5 kiemelkedő szimbólumok) személyisége Az Ószövetség - az ökumenizmus jelentősége, egymás - a profetikus irodalomból egy nagy vallási szokásainak ismerete próféta könyvének elolvasása és rövid A kereszténységet kikezdő veszélyes tanítások, spirituális áramlatok Az Újszövetség ismertetése - gnoszticizmus, szabadkőművesség, - Pál apostol levelei közül az egyik okkultizmus, New Age, stb. elolvasása és rövid ismertetése 3. MAGYARSÁGISMERET 3.1. Történelemismeret 3.2. Néprajzi ismeret Magyarország története az Népművészet, néprajz általános 49-es szabadságharc után ismerete (A Kárpát-medencére Helyünk Európában vonatkozóan) - mit kapott és mit kaphat Európa a Népdalkincsünk a Kárpát- 19/35

20 magyarságtól - Európában beolvadás (asszimiláció) nélkül Nemzeti értékeink - műemlékek, épületek, arborétumok - természeti kincsek stb. ismerete (legalább 20) medence egészére értve (Bartók és Kodály e téren végzett munkássága is) Ősi mesterségek ismerete - fazekas, szűcs, takács, bognár, kovács stb A népművészet egy választott ágának művelése - hímzés, tánc, népi mesterség - egy tárgy elkészítése pl. párna, cserépedény, stb Népdalok (további 50) 4. EMBERISMERET 4.1. Cserkészismeret 4.2. Egészségismeret A cserkészet jelene Egészséges életmód (szokások, Magyarországon és a világban szenvedélyek veszélye) - szervezete, vezetői, szabályzatai - dohányzás, italozás, kábítószer, diszkó - WOSM, WAGGGS zene - magyar cserkészet külföldön Elsősegélynyújtás - stabil oldalfekvés, állapotrögzítés - allergia, asztma, infarktus, cukorbetegség, epilepszia, újraélesztés: mesterséges lélegeztetés Mentés - jégből, tűzből Házi patika összeállítása Betegellátás otthon (gondoskodás, étkeztetés) Kötelező anyag lányok számára: A csecsemő- és gyermekgondozás alapjai 4.3. Társadalmi ismeret 4.4. Művészeti ismeret Tájegységek (földrajzi, gazdasági, Európai kulturális értékek néprajzi) a Kárpát-medence egészére - helyek, városok, régiók vonatkozóan Híres európai képzőművészek és Állampolgári ismeretek műveik (legalább 5) - közjogi méltóságok szerepe Híres európai zeneszerzők és - országos hatáskörű szervek műveik (legalább 5) - főbb államelméletek: Platón, Arisztotelész, stb Karitatív szervezetek ismerete Alapfokú idegen nyelv ismeret - egy európai nyelven történő alapszintű írás, olvasás, beszéd és szövegértés a család, a munka, a szabadidő, a tájékozódás, a közlekedés és a vásárlás témákban 5. KÖRNYEZETISMERET 5.1. Természetes 5.2. Mesterséges környezet ismerete környezet ismerete Gyógynövényismeret (legalább Magyarország közúthálózatának 30) számozása, vasúthálózatának és főbb A csillagos égbolt (2) csomópontjainak ismerete - legalább 10 csillagkép ismerete Időjárási alapismeretek 20/35

21 - a légkör működése - frontok - felhő típusok 6. TEVÉKENYSÉGISMERET 6.1. Cserkészetben 6.2. Társadalomban Részvétel csapattáborban (táborelőkészítő munkák, építés, bontás) Idegenvezetés Helyes kommunikáció Svéd pálya teljesítése Baleset-megelőzés, elhárítás Tábortűz szervezés, vezetés (otthon, utcán, iskolában, táborban) irányelvei Magatartás rendkívüli helyzetben Őrsi tábortűz szervezése és vezetése Akadályversenyek, portyák szervezésében való részvétel Reggeli torna megtervezése Cserkészjáték tervezése Alaki ismeretek - a vezénylés módja rajkeretben 6.3. Természetes 6.4. Mesterséges környezetben Gyógynövénygyűjtés (legalább 3) Térképészeti ismeretek - menetidő számítás, álláspont meghatározás, útiránytartás, tájékozódás éjszaka, északi irány meghatározás éjjel, térképvázlat készítés Csomók - díszítő kötélmunkák Tábori építmények - táborkereszt, zászlórúd, élelmiszertároló, asztal, pad, stb Tábori higiénia - fertőzésveszély felismerése, elkerülhetősége Tábori tennivalók vihar előtt és alatt Őrsi portya tervezése Az őrs élelmezése háromnapos portyán Étrend, adagolás, étlap környezetben Gyógytea készítés Postahasználat - küldemények külföldre történő feladása - nagyobb mennyiségű küldemény (pl. nyomtatvány) előkészítése és feladása Pénztárnapló és takarékbetét kezelése Számítástechnika - a Világháló nyújtotta lehetőségek és veszélyek - a Világháló használatának alapjai (keresőprogram-helyek, fontosabb magyar és egyházi honlapok, cserkészhonlapok) Kötelező anyag lányok számára: Varrás - a szabás-varrás alapjai - varrógép és szabásminta használat, - legalább egy ruhadarab elkészítése 7. TESTI TELJESÍTMÉNY 7.1. Természetjárás 7.2. Sportolás Rendszeres túrázás (gyalog, Heti rendszeres testmozgás (az vízen, vagy kerékpáron havonta iskolai, kötelező testnevelés órákon túl legalább egy alkalommal) is), vagy igazolt szakosztályi (szakköri) Két év alatt 100 km bejárása a sporttevékenység Szent István Túra (Országos Kék Túra), vagy más, jelentős történelmi emlékeket érintő túra útvonalán Kötelező anyag fiúk számára: órás portya Éjszakai akadályverseny 21/35

22 8. KÖZÖSSÉGI KÖTELEZETTSÉG 8.1. Családban 8.2. Cserkészetben Házimunkák Közösségi magatartás - állandó feladatok további bővítése - feljebbvalói munkájának segítése Idős, beteg családtag gondozása - fiatalabb cserkésztestvérei segítése Kötelező anyag lányok Más csapatok felé számára: - a hűség és a hitelesség képviselete Az édesanya teljes helyettesítése a családban egy-egy napra pl. betegség esetén 8.3. Egyházban 8.4. Társadalomban Állampolgári jogok és kötelességek - választás, választhatóság - a Haza védelme Karitatív szervezetekben esetenként feladat vállalása Közösségi magatartás - az egyházközség vezetőinek segítése és megbecsülése Feladat vállalása az Egyházközség életében Dr. L.L.: Az Országos Elnökség nevében megköszönte a Próbarendszer tervezet előkészítőinek munkáját. 3. napirendi pont: OIB elnökének megválasztása DFL: Személyi kérdésben kell dönteni, ezért írásbeli szavazást rendel el. Szavazatszámláló Bizottság tagjának ajánlja Csermely László, Németh István és Fehér György cst-eket. Az OIB 16 igen, 0 nem szavazattal 2 tartózkodás mellet az OIB elnökválasztásra Szavazatszámláló Bizottság tagjának választotta Csermely László, Németh István és Fehér György cst-eket. DFL: Egyetlen jelölt van, Hegyi László cst., a VI.cs.kerület elnöke, akit az O.Elnökség jelölt (7.sz.melléklet). A jelölt a jelölést elfogadta (8.sz.melléklet). v.fgy: Megkérdezi a levezető elnököt, hogy vállalná-e továbbra is az OIB elnökséget. DFL: Ennek egyrészt nincs értelme, mert ősszel úgy is lejár a kerületi OIB képviselői mandátuma, így legfeljebb még fél évig tölthetné be az OIB elnöki tisztet. Különben sem véletlenül mondott le mandátuma lejárta előtt az elnöki tisztségéről. Úgy érzi feszültség van közte és az O.Elnökség között, melyet nem tudott feloldani. Annál jobban becsüli az elnökség munkáját, hogy feszültség terhelje az OIB és az O.E. kapcsolatát, néhány döntésükkel azonban nem tudott egyetérteni. Így inkább félreáll. A levezető elnök kérésére kiosztják az O.Főtitkár által lebélyegzett szavazócédulákat. Az írásbeli szavazás idejére a levezető elnök 15 perc szünetet rendelt el. A szünetben kéri, hogy az OIB tagjai nézzék át az ülés előtt kiosztott költségvetési tervezetet, mert a szünet után határozatot kell hozni róla. A szünet után a Szavazatszámláló Bizottság elnöke, Csermely László bejelenti a szavazás végeredményét. 22/35

A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG PRÓBARENDSZERE

A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG PRÓBARENDSZERE A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG PRÓBARENDSZERE A Magyar Cserkészszövetség 2004. szeptember 1-jétől hatályos PÓBARENDSZERE Tartalomjegyzék Oldal A PRÓBARENDSZER LEÍRÁSA...5 JELÖLTPRÓBA...6 1. Jellemépítés...6

Részletesebben

OIB JEGYZŐKÖNYV, 2004. MÁRCIUS 06. JEGYZŐKÖNYV ORSZÁGOS INTÉZŐ BIZOTTSÁG ÜLÉSE 2004. MÁRCIUS 06. 10 00

OIB JEGYZŐKÖNYV, 2004. MÁRCIUS 06. JEGYZŐKÖNYV ORSZÁGOS INTÉZŐ BIZOTTSÁG ÜLÉSE 2004. MÁRCIUS 06. 10 00 JEGYZŐKÖNYV ORSZÁGOS INTÉZŐ BIZOTTSÁG ÜLÉSE 10 00 Dragon Faragó Lajos (DFL) 10 15 -kor ima után üdvözli a megjelenteket. Megállapítja, hogy 21 szavazati joggal rendelkező OIB-tag közül 15 van jelen, így

Részletesebben

A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG VEZETŐKÉPZÉSI, KÉPESÍTÉSI, MEGBÍZATÁSI és IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG VEZETŐKÉPZÉSI, KÉPESÍTÉSI, MEGBÍZATÁSI és IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG VEZETŐKÉPZÉSI, KÉPESÍTÉSI, MEGBÍZATÁSI és IGAZOLÁSI SZABÁLYZATA 2000. október 7. A Vezetőképzési, Képesítési, Megbízatási és Igazolási Szabályzat (továbbiakban VKMISZ) a Magyar

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL 1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: a Magyar Vízkútfúrók

Részletesebben

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Négyévfolyamos általános tantervű képzés 9. évfolyam I. Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza. Informális és formális

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat 22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a

Részletesebben

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel

Részletesebben

Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend

Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend Tanmenetek Minden évfolyamon heti egy órában (évi 36) terveztük meg a NAT és a kerettanterv tartalmainak megfeleltetett témákat. Mivel az egyes nevelési témák évfolyamonként visszatérnek, mindig az osztályhoz

Részletesebben

Országos Tanács határozatok 2013. április 13. (szombat) Magyar Cserkészszövetség Székház Budapest II., Tömörkény u. 3/a

Országos Tanács határozatok 2013. április 13. (szombat) Magyar Cserkészszövetség Székház Budapest II., Tömörkény u. 3/a Országos Tanács határozatok 2013. április 13. (szombat) Magyar Cserkészszövetség Székház Budapest II., Tömörkény u. 3/a OT 2013.01.12./1. titkárságvezetőt. Az Országos Tanács a jegyzőkönyv vezetésére felkéri

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

Nevem: Őrsöm: ECSET-kódom:

Nevem: Őrsöm: ECSET-kódom: Nevem: Őrsöm: ECSET-kódom: Kiscserkész ígéretet tettem: Cserkészfogadalmat tettem: Rover fogadalmat tettem: Kiscserkész próbáim (dátum): Piros pajzspróba: Fehér pajzspróba: Zöld pajzspróba: Cserkész próbáim

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

NEMZETI NAGYTÁBOR. Korosztály: Minden korosztálynak szól (minimum 8. betöltött év és befejezett 2. osztály)

NEMZETI NAGYTÁBOR. Korosztály: Minden korosztálynak szól (minimum 8. betöltött év és befejezett 2. osztály) 1. Általános tudnivalók Időpont: 2013. augusztus 11-19. Helyszín: Ócsa NEMZETI NAGYTÁBOR Résztvevők: minden magyar cserkészcsapatból legalább egy őrs jelenléte magyar ajkú cserkészek világszerte kárpát-medencei

Részletesebben

1. próba követelményei

1. próba követelményei Jelmagyarázat: kék mintázat = egyszer bemutatandó feladat zöld mintázat = irányítottan választandó feladat ism = Újoncpróba követményei 1. próba követelményei 2. próba követelményei 3. próba követelményei

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés

Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés Témakörök 9. nyelvi előkészítő évfolyam 1. Én és a családom. Családtagok bemutatása (külső és belső tulajdonságok,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:

Részletesebben

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2001. május 03.

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2001. május 03. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2001. május 03. 1 A szervezeti és működési szabályzat összefoglalóan tartalmazza

Részletesebben

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)

Részletesebben

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.... 3 II. A KOLLÉGIUM VEZETÉSE ÉS IRÁNYÍTÁSA... 3 2.... 3 A Kollégiumi Közgyűlés... 3 3....

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELTE TÓK HÖK Küldöttgyűlés jegyzőkönyve 2015. február 27. (ELTE TÓK, 123.) IDŐPONT: 2015. február 27. HELYSZÍN: ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 123. terem AZ ÜLÉS KEZDETE: 16:30 A megjelent küldöttgyűlési

Részletesebben

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1. Felelős műszaki vezetői és építési

Részletesebben

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés

Részletesebben

Kérdésed van? Kérdezz bátran! 1. MI A CSERKÉSZET?

Kérdésed van? Kérdezz bátran! 1. MI A CSERKÉSZET? 1. Mi a cserkészet? 2. Mi a KMCSSZ? 3. Mik a cserkészcsapat alapítás feltételei? 4. Hogyan kapunk segítséget? 5. Mi az a turul őrs? 6. Milyen egy cserkészcsapat felépítése? 7. Mi történik egy cserkész

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero. Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 1példányban

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

A pénztárak közgyűléseivel kapcsolatos tartalmi és formai elvárások, a közgyűlések feldolgozása során szerzett tapasztalatok

A pénztárak közgyűléseivel kapcsolatos tartalmi és formai elvárások, a közgyűlések feldolgozása során szerzett tapasztalatok A pénztárak közgyűléseivel kapcsolatos tartalmi és formai elvárások, a közgyűlések feldolgozása során szerzett tapasztalatok Jogszabályi háttér: A pénztári közgyűlések előkészítését, lebonyolítását és

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 2. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

A mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelenti, hogy 14:00 órakor az 77 tagból 7 tag van jelen.

A mandátumvizsgáló bizottság elnöke bejelenti, hogy 14:00 órakor az 77 tagból 7 tag van jelen. Helyszín: Gastland M0 Étterem és Konferenciaközpont 2311 Szigetszentmiklós (M0 Autóút 19 km) Időpont: 2018. május 22. (kedd) 14:00 Jelenlévők: A csatolt jelenléti ív szerint Hermann Henrik levezető elnök

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Komárom Városi Sportegyesület 2922 Komárom, Stadion út 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2009. április 24. 1 A szervezeti és működési szabályzat összefoglalóan tartalmazza az egyesület szerveinek,

Részletesebben

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Hatévfolyamos képzés 7. osztály Tematikai egység, Témakör OTTHON Otthonom, szűkebb környezetem. Lakóhelyiségek, bútorok, berendezési tárgyak.

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről Határozatok: 47/2014 ( VIII.28.) sz. határozat: Helyi Választási Bizottság

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

Hernádszentandrási Sport Egyesület

Hernádszentandrási Sport Egyesület Hernádszentandrási Sport Egyesület Alapszabálya 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Hernádszentandrási Sport Egyesület Rövidítése: HSE Színe: fekete-fehér Alapításának éve: 2006 Székhelye:

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2016. október 26. napján 14.15 órai kezdettel a Magyar Artériás Stiffness Társaság (6000 Kecskemét, III. Béla krt. 6. III. emelet 11.) 1181 Budapest, Kossuth Lajos

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

TAGOZATI ALAPSZABÁLY TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Magasépítési Tagozat, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egyesületi formában működő civil szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány,

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT 1. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) Az Egyesületi választásokat a Választási Szabályzata mellett

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. május 26. 10 óra 00 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, az 1039 Budapest, Piroska utca 2. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

Szám:.. N é m e t b á n y a

Szám:.. N é m e t b á n y a Szám:.. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31. napján 18.15 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv 1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00

Részletesebben

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák

Részletesebben

Közgyűlési JEGYZÓKÖNYV

Közgyűlési JEGYZÓKÖNYV Közgyűlési JEGYZÓKÖNYV Tárgy: A Bányagépészet a Műszaki Fejlődésért Alapítvány 2012 évi Közgyűlése Készült: Balatongyörök, 2012.szeptember 27. Ács József: Közgyűlés megnyitása; Jelenlévők köszöntése; A

Részletesebben

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót. TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság Közgyűlése 3/2005 Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2005. november 7-én de. 11.00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 3/2013. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30-án tartott együttes, nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szegedi Szlovák Önkormányzat Segedínska slovenská samospráva J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2006. október 26. napján 15 órakor a Szegedi Szlovák Önkormányzatnak Szegedi Nemzetiségek Házában (Szeged Osztrovszky

Részletesebben

A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata A Beszerzési Vezetők Klubja Szervezeti és Működési Szabályzata A Vezetőség elfogadta: 2016. március 25. A Tagság megszavazta és egyben életbe lépett: 2016. április 06. BVK-SZMSZ 20160406.final 1/8 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 607 CÉLOK ÉS FELADATOK - Az osztályfőnöki munka célja a személyiségfejlesztés, az osztályközösség formálása, a különböző nevelési hatások integrálása.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.

Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottsága I/2-48/2009. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv 2009. december 16. Az ülésen hozott határozatok száma és

Részletesebben

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. November 01-től érvényes 1 A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 1. I. Általános rész a.) Az Ifjúsági Klub, az Alapszabály

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. április 15-én 18.30 órakor a Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlésén a Zirc és Környéke Ipartestület székházában a Zirc, Vak B. u. 1. szám alatt. Jelen vannak: jelenléti ív

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. augusztus 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 03. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének JEGYZŐKÖNYVE 1/2013.(I.03.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom 1 2 Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Mi történt on akkor, amikor megszülettem? Egyéni kutatás:

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én (csütörtök) de. 8,30 órai kezdettel Kiskunmajsai

Részletesebben

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.:

Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Ónod Képviselő-testülete 2008. november 5-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésén Meghozott határozatok: 93/2008. (XI. 5.) határozat:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2014. május 27. napján 15:20 órai kezdettel a Fenntartható Településfejlesztési, Oktatási, Közművelődési,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fejes Edit, Sariyüce Tolga Deniz, Cardak Salih, Csörgő István kuratóriumi tagok

JEGYZŐKÖNYV. Fejes Edit, Sariyüce Tolga Deniz, Cardak Salih, Csörgő István kuratóriumi tagok JEGYZŐKÖNYV Készült: Török-Magyar Kulturális, Információs és Művészeti Alapítvány Kuratóriumának 2015. szeptember 5-én, szombaton 15 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: 1094 Budapest Ferenc tér 5.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség január 26-án kor megtartott közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség január 26-án kor megtartott közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség 2018. január 26-án 14.00-kor megtartott közgyűléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Benyó Balázs köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondja,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG J E GY Z Ő K Ö N Y V Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 345/2012. (XII.27.) határozat Csákvári

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2011. december 13-án a ség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Fekete Csaba al Sipos László képviselők Nagy Gáborné

Részletesebben

Széchenyi István katolikus Általános Iskola

Széchenyi István katolikus Általános Iskola Széchenyi István katolikus Általános Iskola Füzesabony Szülői Választmányának Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: 2013. október 21. napjától I. Általános rendelkezések A Nemzeti köznevelésről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. március 18.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 15,00 óra.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Jelen Közgyűlési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyzőkönyv ) felvételre került az alulírott napon a PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING

Részletesebben