BALLAGÓK 2013 ÚJPESTI NAPLÓ INGYENES BALLAGÁSI KÜLÖNSZÁMA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BALLAGÓK 2013 ÚJPESTI NAPLÓ INGYENES BALLAGÁSI KÜLÖNSZÁMA"

Átírás

1 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BALLAGÓK 2013 AZ ÚJPESTI NAPLÓ INGYENES BALLAGÁSI KÜLÖNSZÁMA

2 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A A ballagó diákot hívja a jövő Újpesten mindig otthon lesztek! A fáradt emberre azt mondjuk, vánszorog. Az elkeseredett csak kullog. A céltalan ténfereg. Az ábrándozó szerelmesek andalognak. Akinek bűntudata van, somfordál. Aki nyugtalan, járkál föl s alá. Kóvályog, aki eltévedt. Az iskolájuktól búcsúzó diákokra pedig azt mondjuk, elballagnak. Ha jobban belegondolunk ezeknek a szavaknak a jelentésébe, akkor felfedezzük, hogy nagyon kifejezően megragadják az ember hangulatának, lelkiállapotának lényegét. A ballagó ember olyan, mint aki akar is menni, meg nem is. A ballagó diákot hívja a jövő, viszik előre álmai, vágyai, de visszahúzzák az emlékek. No meg egy kis szorongás, mert tudja, hogy nemcsak iskolájától, hanem eddigi életétől is búcsúzik. Életének fontos korszaka lezárul, és egy új élet vár rá, valami más, valami komolyabb következik. Jól emlékszem rá, mennyi-mennyi emlék, érzés és gondolat kavarog ilyenkor az emberben, ahogy egyik világból átballag a másikba. A görög bölcselő, Hérakleitosz gondolata jutott az eszembe: Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni. Az iskolás évek, a tanulás értelme éppen az, hogy aztán a ballagás után majd a másik világban, a felnőtt életben emelt fővel járjatok, és eljussatok céljaitokhoz. Sőt, álmaitokat, terveiteket megvalósítva tudjatok szárnyalni is. Ezért azt kívánom, hogy a pogácsa és a kis zacskó só mellett a tarisznyátokban a következő mondatot is vigyétek magatokkal: Célozd meg a Holdat! Még ha elvéted is, a csillagok közé érkezel. (Les Brown) S ne feledjétek, bárhová vigyen az utatok, Újpesten mindig otthon lesztek. Wintermantel Zsolt Újpest polgármestere ÚJPESTI NAP LÓ Ballagók Az Újpesti Napló ballagási különszáma Kiadó: Új pes ti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. Ügyvezető igazgató: Tóth Sándor Főszerkesztő: Ditzendy Attila Arisztid Szerkesztő: Bangha Katalin Fotó: Újpesti Napló archív, intézmények által leadott képek Irodavezető: Szerencsi Csilla Szerkesztőség: Újpesti Kulturális Központ Ady Endre Művelődési Ház, 1043 Bp., Ta vasz ut ca 4., I. em. Te le fon: , fax: , szerkesztoseg@ujpestimedia.hu Lapterv, nyomdai előkészítés: K8 Nyomdai előállítás: e-print Magyarország Nyomdaipari Zrt. Print ISSN: Online ISSN: Megjelenik 4000 példányban. Részletes információk, hírek, tudnivalók: Csatlakozzon hozzánk!

3 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 BABITS MIHÁLY Gimnázium és KARINTHY FRIGYES MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Dr. Kövesdi István igazgató Kiss Tamás igazgatóhelyettes Sóstói Gáborné igazgatóhelyettes TANÁRAINK: Dr. Ádám Anna Antal Erika Antal István Balázs Gábor Bankó Erika Berta-Tóth Katalin Erzsébet Bodnár György Bujdosné Hricisák Viktória Burgermeisterné Barina Johanna Danitz Béláné Csóka Beáta Ferenczfi Magdolna Földiné Veress Zsuzsanna Frontóné Szigeti Zsuzsanna Goda Lilla Boróka Györgyi Helga Honti Mária Horváth Kálmán Kálmán Ildikó Kaposiné Bodó Anna Kazinczyné Darnai Erzsébet Kéfer Ferenc Király Ildikó Klimesné Tornai Alexandra Kolbergné Bráder Zsuzsanna Komjáti Zsuzsanna Kósa Edit Kovács Irina Kovács Valéria Kőrösi Ágnes Kröel-Dulayné Varga Magdolna Kürtiné Ivitcz Irén Laczkó Péter Lakihegyi György László Noémi Az is ko la cí me: 1047 Bp., Tóth Ala dár utca Te le fon/fax: Hon lap: posta@babits.hu Lisztóczki János Lunczer Ildikó Marton Sándor Martonné Czemel Katalin Mészöly Géza Péter Molnár Sándor Molnárné Szalonna Enikő Németh Máté Nyíri Gabriella Nyírőné Bakay Beáta Orbán Áron Ódor Gabriella Pál Istvánné Papp Márta Pataki Marianna Péter Irma Sato Setsuko Sitery Beáta Somodiné Nagy Ilona Szarka Hajnalka Szűcs József Ternovszky Gergely Tolnainé Lénárt Éva Üveges Zsolt Vészi Gézáné Vocskó Györgyné Zalavári Márta 3

4 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BABITS MIHÁLY Gimnázium és KARINTHY FRIGYES MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 12. A OSZTÁLY ( ) Kéfer Ferenc Veni, vidi, vici. 4

5 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BABITS MIHÁLY Gimnázium Ballagás 2013 Antal István és KARINTHY FRIGYES MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 12. B OSZTÁLY ( ) Ha nézem a világot, a világ visszanéz; azt mondom: összevisszaság, ő feleli: teljes egész. WEÖRES SÁNDOR 5

6 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BABITS MIHÁLY Gimnázium és KARINTHY FRIGYES MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 12. C OSZTÁLY ( ) Ferenczfi Magdolna Útjaink százfelé válnak, De szívünk egy célért dobog, Nekivágunk a küzdelmes mának. És épít karunk egy szebb holnapot. ARANY JÁNOS 6

7 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 BENKŐ ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA É S Gimnázium Pavletitsné Egressy Mária igazgató Tolnainé Bobcsák Ibolya igazgatóhelyettes Nitschné Szeles Zsuzsanna igazgatóhelyettes TANÁRAINK: Bácsik Erika Csoportné Fekesházy Márta Dancs Gábor Fülöpné Szabó Annamária Géczyné Miklóssy Katalin Jávor Balázs Madarász Levente Mészáros Vásárhelyi Katalin Molnár Noémi Nagy Krisztina Pintért Dániel Sajó Melinda Tóth József Turcsányiné Halmai Anikó Velkei-Kiss Mónika Vitályos Áron Az iskola címe: 1043 Budapest, Nyár utca 4., telefon/fax: , mobil: +36 (30) Internet: nemetne@benko.sulinet.hu 7

8 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BENKŐ ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA É S Gimnázium 13. A OSZTÁLY ( ) Sáfrán Józsefné Mert az Úr látja az ember útjait és figyeli minden lépését. PÉLDABESZÉD 5,21 8 Hajt az idő gyorsan, rendes útján eljár Ha felülünk, felvesz, ha maradunk nem vár ARANY JÁNOS

9 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 BENKŐ ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA É S Gimnázium Mészáros-Vásárhelyi Katalin 13. B OSZTÁLY ( ) És most már ne visszafelé nézz, arra ahonnan jöttél, hanem arrafelé, amerre menni akarsz tovább. Ne a végi dolgokat emlegessétek, ne a múltatokon tűnődjetek, mert én újat cselekszem. ÉZSAIÁS KÖNYVE 43,

10 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BERZEVICZY GERGELY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI Szakközépiskola Koronkáné Járai Annamária igazgató Szalay Éva igazgatóhelyettes Bogár Éva tagozatvezető Veres Dóra tagozatvezető Kökény Erzsébet szakmai igazgatóhelyettes TANÁRAINK: Balogh Ilona Császárné Begezi Gabriella Daubekné Ligeti Edit Dragomér Mónika Gabnay Réka Gráf Tímea Grónás Józsefné György Dániel Hajnal Katain Juhász Csilla Kajcsos Zsófia Karácsonyné Bekecs Ildikó Kertész-Szabó Anikó Kinczelné Szűcs Tímea Kollmann Szilárd Alex Maximcsuk Józsefné Nagy Ágnes Nagy Noémi Nagyné Gyarmati Mária Nagyné Matusek Irén Poór Mária Prisztóka Tibor Radován László Rentz, Sarah Sánta Zoltán Singer Veronika Svoboda Róbert Az is ko la cí me: 1047 Budapest, Baross utca 72. Telefonszám: ; fax: Honlap: titkar@berzeviczy-bp.sulinet.hu Szabó Orsolya Szeidlné Vodinák Györgyi Székelyné Kerekes Ágnes Széles Zsuzsanna Trencsényi Nóra Vaskóné Muráth Magdolna Tanárok voltak: Dr Pagács Ilona Harmatiné Ziegner Anikó Hegedűs Terézia Orosz Miklós Sárkány Ibolya Szilas Tamásné Vaspál Beatrix A pedagógiai munkát közvetlenül segítő kollégák: Tátrai Anikó iskolatitkár Boldizsár Vilmos oktatás informatikus Szathmári-Király Sándor rendszergazda 10

11 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 BERZEVICZY GERGELY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI Szakközépiskola Kökény Erzsébet Szeidlné Vodinák Györgyi helyettes 12. A OSZTÁLY ( ) Az emlék olyan virág, amely nem hervad el soha, Eső nem tépi el, szél nem hordja tova, Gyűjtsél tehát csokorba, amennyit csak lehet, A csokor közt őrizd meg örök emlékemet. ISMERETLEN SZERZŐ 11

12 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BERZEVICZY GERGELY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI Szakközépiskola Császárné Begezi Gabriella 13. B OSZTÁLY ( ) Singer Veronika helyettes Csak egy osztály voltunk, Egy osztály, amelyről sokan túl sok rosszat hittek, Később gondolták tévedtek, hitték, gondolták, S talán senki sem tudta kik voltunk igazán ISMERETLEN SZERZŐ 12

13 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 BERZEVICZY GERGELY KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI Szakközépiskola Kajcsos Zsófia Radován László 13. C OSZTÁLY ( ) helyettes Élni való minden élet, csak magadhoz hű maradj, veszteség nem érhet téged, ha az leszel, aki vagy! GOETHE 13

14 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BRÓDY IMRE Gimnázium Giczy Béla igazgató Károlyi Erzsébet igazgatóhelyettes Ilauszkyné Varga Enikő igazgatóhelyettes Zrínyi Péter igazgatóhelyettes TANÁRAINK: 14 Bereczky-Legény Eszter Bódisné Dalos Judit Bogdánffy Rita Dabi István Daru Katalin Forgóné Szabó Zsuzsanna Réka Földvári Nándor Ghiráné Jónás Erzsébet Győri Lívia Huszti Lajos Géza Husztiné Varga Klára Ilnicki Katalin Kadocsa Gyula Király Béla Kocsisné Jeney Judit Kokas Éva Lángné Gárdos Lili Lehner Ágnes Liszonyi Gábor Maróthy Csaba Mogyoródi Zoltánné Nagy Erika Nagy Károly Pásti Ildikó Etelka Rajczyné Nagy Veronika Sántáné B. Csák M. Angéla Szalayné Agárdi Judit Szikszai Zoltán Tatorján Dorottya Trojkó Ildikó Vermesné Horváth Anikó Zrínyiné Kósa Ágnes Az iskola címe: 1047 Budapest, Langlet utca 3 5. Telefon: Internet: titkar@big.sulinet.hu

15 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BRÓDY IMRE Gimnázium Ballagás 2013 Ghiráné Jónás Erzsébet 12. B OSZTÁLY ( ) Elbúcsúzom, de ott leszek, Ahol a szél zúg, a nap nevet. Elbúcsúzom, de itt marad Belőlem néhány pillanat. REPUBLIC 15

16 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BRÓDY IMRE Gimnázium 12. UTE OSZTÁLY ( ) Lángné Gárdos Lili Nekünk nem elég a kékség, nekünk az egész ég kell GOETHE 16

17 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A BRÓDY IMRE Gimnázium Ballagás 2013 Győri Lívia 12. M OSZTÁLY ( ) 17

18 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY 12 ÉVFOLYAMOS Gimnázium Tóthné Nyiszteruk Hilda igazgató Borosné dr. Kézy Zsuzsanna alapító igazgató Drozd Zsuzsanna igazgatóhelyettes Tatár Gabriella Katalin igazgatóhelyettes Tóth Árpádné igazgatóhelyettes TANÁRAINK: Bársonyné Csapi Edit Bédi János Burdza Judit Fazekasné Fally Mária Fürstinger Ottó Gruden Dezső Heisz Mónika Hughes Márta Jakubisz Gábor Jósa Erzsébet Kiss László Kiss Péter Krajnyák Emese Pászti Károly Rózsa Andrea Szabó Zsuzsa Az iskola címe: 1046 Budapest, Bőrfestő utca 5 9. Telefon: ; csvmgtitkar@gmail.com Honlap: 18

19 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY 12 ÉVFOLYAMOS Gimnázium Ballagás 2013 Csécs Barnabás 12. A OSZTÁLY ( ) A nagy változások kezdetben lehetetlennek, utólag pedig elkerülhetetlennek látszanak. ROBERT HUNTER 19

20 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY 12 ÉVFOLYAMOS Gimnázium 12. B OSZTÁLY ( ) Jósa Erzsébet 20 Gyakorold azt, amit már tudsz, és ez segíteni fog felismerni azt, amit még nem tudsz. REMBRANDT VAN RIJN

21 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 KANIZSAY DOROTTYA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Perlakiné Cserni Mónika igazgató Cseresnyés Ibolya igazgatóhelyettes Czinki József igazgatóhelyettes TANÁRAINK: Arday Tímea Babus Zoltán Bácsik Erika Dr. Bálint Tiborné Balogh Judit Baráth Eszter Bartha Andrea Bencsik Mária Czinki József Csákány Anna Császár Virág Cseresnyés Ibolya Csicsó Edit Csóka Júlia Csordás Ketrin Farkas Ferenc Földiné Brezvai Erika Girasek Edina Gyula Bernadett Hódosiné Leskó Eleonóra Horváth Márta Dr. Horváth Zsófia Horváthné Laczkó Erika Incze Gabriella Jáger Noémi Dr. Kálmánné Simon Mária Kása Andrea Komjáti Szilvia Kovács Eszter Kovácsné Horváth Andrea Ladányi Zsuzsanna Az is ko la cí me: 1043 Budapest, Kassai utca 24/a Telefonszám: , ; fax: Honlap: Az igazgató címe: perlakine@kanizsay.sulinet.hu Lőrincz István Lövei László Maurer Miklósné Melczer Andrea Mészáros Klára Meszes Zsolt Móricz Ildikó Murzsa László Nagy Beáta Nyerges Dorottya Pappné Polacsek Orsolya Patkós Petra Perlakiné Cserni Mónika Pintér Géza Ruffné Semsey Katalin Sauer Anikó Schmotzer Zsolt Sete Vilmosné Skapáné Rudnyánszky Andrea Szabó Kornélia Szabó Beáta Dr. Szabó Györgyné Szepessy István Tessedik Nikolett Tóth Klára Tóthné Kovács Annamária Urbán-Szabó Zoltán Jánosné Varga Marianna Várhalmi Eszter Weinrich Ida 21

22 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KANIZSAY DOROTTYA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 12. C OSZTÁLY ( ) Schmotzer Zsolt 22 Egyszer véget ér a lázas ifjúság, Egyszer elmúlnak a színes éjszakák, Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár, Ami elmúlt, soha nem jön vissza már. MÁTÉ PÉTER

23 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KANIZSAY DOROTTYA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Ballagás 2013 Hódosiné Leskó Eleonóra 13. A OSZTÁLY ( ) Egy este a jövő már múlt lesz. Akkor visszanézünk, és látni fogjuk az ifjúságunkat. LOUIS ARAGON 23

24 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KANIZSAY DOROTTYA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 12/13. B OSZTÁLY (2008/ ) Baráth Eszter Ah, vége, vége! Vagy ki tudja? Diák marad az ember, amíg él. Leczkéjét a sírig tanulja, Nehezebbet folyvást a réginél. REVICZKY GYULA Wippelhauser Ferenc Dömötör 24

25 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KANIZSAY DOROTTYA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Ballagás 2013 Móricz Ildikó Maurer Miklósné volt 12/13. D OSZTÁLY (2008/ ) Nekünk nem elég a kékség, nekünk az egész ég kell. GOETHE 25

26 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KÁROLYI ISTVÁN 12 ÉVFOLYAMOS Gimnázium Hirmann László igazgató Gál Csilla igazgatóhelyettes Bleicherné Ghira Rita igazgatóhelyettes TANÁRAINK: Antos Gábor Aranyosi Lóránt Bálintné Kapitor Anita Baranyák Csaba Bleicherné Ghira Rita Csapó Katalin Csatlósné Miklós Anna Dibusz Anikó Dora István Farkasné Balogh Éva Friczné Rausch Katalin Gál Csilla Gombos Tünde Hirmann László Horváth Gabriella Kallai Klára Katona András Kerekesné Pálmai Ágota Király Béla Lakosa Gyula Ollé Tamás Ország Polyák Dávid Péliné Szincsok Zsuzsanna Szabadszállási Nagy Hajnalka Szabó Rita Takács Judit Virágh Krisztián Az iskola címe: 1041 Budapest, Erzsébet utca 69. Telefon/fax: info@kig.hu; honlap: 26

27 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Kerekesné Pálmai Ágota KÁROLYI ISTVÁN 12 ÉVFOLYAMOS Gimnázium 12. A OSZTÁLY ( ) Ballagás 2013 Ne csüggedj, hisz ifjú vagy S minden elérhető, Ha van benned bátorság, Remény, s szeretni erő GOETHE 27

28 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KÁROLYI ISTVÁN 12 ÉVFOLYAMOS Gimnázium 12. B OSZTÁLY ( ) Csatlósné Miklós Anna Ne csüggedj, hisz ifjú vagy S minden elérhető, Ha van benned bátorság, Remény, s szeretni erő GOETHE 28

29 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 KOZMA LAJOS FAIPARI Szakközépiskola Koronka Lajos igazgató Borbola Erika nevelési igazgatóhelyettes Katona József szakmai igazgatóhelyettes Hamar Zoltán gyakorlati oktatásvezető TANÁRAINK: Aranyos Ildikó Bogár Péter Bordács Zsuzsanna Csobán Diána Dériné Lehmann Krisztina Garamvölgyi Attila Gönczi Károly Juhász András Hudák Ilona Kakucs Miklos Karig Zsuzsanna Kékesi Raimundné Koblász Gábor Koronka Lajos Kovács Szabolcs Gergely Kiss Gábor Dr. Kulányi Erika Krenedits Sándor László Andrea Nagyné Matusek Irén Nagyné Németh Ildikó Németh Diána Klára Németh Máté Mányai Györgyné Molnár Kinga Az is ko la cí me: 1041 Budapest, Deák Ferenc utca 40. Telefonszám: , ; fax: Honlap: kozma@kozmafa.sulinet.hu Parizán Tamás Pauló Tamás Paukó Péter Perlaki Géza Dr. Podhorányi Györgyné Prófusz Magdolna Róka Gergely Szakács Zsolt Szalai Péter Simonfi Márta Szilágyi János Szita Kriszta Taliánné Schreiner Orsolya Torma Éva Tóth András Timár Péter Varga Orsolya Wildanger Krisztina Zonda Tamás 29

30 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KOZMA LAJOS FAIPARI Szakközépiskola 12. A OSZTÁLY ( ) Simonfi Márta Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen, - hordozd szivedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen. RADNÓTI MIKLÓS 30

31 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KOZMA LAJOS FAIPARI Szakközépiskola Ballagás 2013 Tóth András 13. B OSZTÁLY ( ) Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen, hordozd szivedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen. RADNÓTI MIKLÓS 31

32 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KOZMA LAJOS FAIPARI Szakközépiskola 13. C OSZTÁLY ( ) Bogár Péter Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen, - hordozd szivedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen. 32 RADNÓTI MIKLÓS

33 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 KÖNYVES KÁLMÁN Gimnázium Sömjén Gábor igazgató Sasváriné Szalai Katalin Szepesváry László igazgatóhelyettes igazgatóhelyettes TA N Á R A I N K : P. Szabó Melinda Pej Zsuzsanna Ágoston Éva Pusztai Ágnes Balla Réka Shopland, Kevin Balogh Andrea Szabó Mónika Dr. Baranyi Beatrix Szabóné Winkler Ágnes Barton Zoltán Szakács Margit Berecz Andrea Szakonyiné Cseri Bogáta Bori Márta Szalai Veronika Buda Tibor Szászfai-Földes Dóra Dr. Czégé Imréné Szulágyiné dr. Segesdi Katalin Csaba Lászlóné Szulágyi Krisztina Csabai Attila Takács Sánta Pálné Csikós Judit Tóth Marina Csontos Miklósné Udvardi Imre Daróczi Bertalan Zalayné Füles Márta Faludi Andrea Zempléniné Kertész Zsuzsa Farkas Rita Zobory György Gellén Gabriella Zsitnyánszki Réka Handbauerné Kishonti Emília Hangené Csuhaj Katalin Juhász Erika Kapitány-Völgyes Dorottya Kovács Csaba Monoki Ádám Nagy Ágnes Neugebauer György Ostorics Júlia Az iskola címe: 1043 Budapest, Tanoda tér 1. Telefonszám: ; fax: Honlap: info@kkg.hu 33

34 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KÖNYVES KÁLMÁN Gimnázium 12. A OSZTÁLY ( ) Ostorics Júlia Al-Khrasani Mahmoud Gábor Szép a matematika! EMI NÉNI 34

35 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 KÖNYVES KÁLMÁN Gimnázium Zsitnyánszki Réka 12. B OSZTÁLY ( ) Útjaink százfelé válnak, De szívünk egy célért dobog, Nekivágunk a küzdelmes mának, És épít karunk egy szebb holnapot. ARANY JÁNOS 35

36 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A KÖNYVES KÁLMÁN Gimnázium 12. C OSZTÁLY ( ) Berecz Andrea A 12. c nem csak egy osztály, hanem egy életérzés! 36

37 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 KÖNYVES KÁLMÁN Gimnázium Bori Márta 12. D OSZTÁLY ( ) Töri-, matek-, rajz-, nyelvtanárok, Kerámiák, köcsögdudák, Könyvtárosok és csillagászok, Vegyétek szívem búcsúját! Nem vágok hozzá bús pofát, Ha könnyem csorran, elkenem, De mit tagadjam, sok pupák, Hiány ül majd a lelkemen. VARRÓ DÁNIEL 37

38 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Hackné Nyerges Rita igazgató Varga Anikó igazgatóhelyettes Kasza Gyuláné igazgatóhelyettes Horváth József igazgatóhelyettes Barabás Gábor gyakorlati oktatás vezető 38 TANÁRAINK: Adyné Kulcsár Enikő Andorfer János Bánné Szabó Anikó Barabás Gábor Barta Ilona Barta Zoltán Batóné Schulcz Ágnes Benczik Gabriella Berger Csaba Bíró Ildikó Bischofné Papp Éva Borhy Tibor Borsos István Braun Éva Czapkó Krisztina Csehi Ferenc Cseri István Csuha Anita Dési Imre Dömel András Dömelné Juhász Zsuzsanna Erdélyi Zsuzsanna Farkas László Zsolt Fehér Ágnes Zsuzsanna Fekete Katalin Felvári Csaba Galambos-Nagy Mária Krisztina Gáspárik Dezső Gubicza Ágnes Habóczki Károly Hackné Nyerges Rita Hegedűs László Hegyiné Závori Szilvia Horváth Ádám Horváth Balázs Horváth Henrik Horváth József 1. Horváth József 2. Horváth Zoltán Horváthné Tőkei Zsuzsanna Jermendi Andrea Jilly Béla Kámán Ildikó Karácsony Éva Karikó-Tóth Tamás Kasza Gyuláné Kiss Csilla Kiss Gábor Kormos Gabriella Kovács Éva Kovács Ferenc Kovács János Kriston Aranka Márta Kujbus Gábor Az is ko la cí me: 1041 Budapest, Görgey Artúr út 26. Telefonszám: Honlap: umszki@umszki.hu Kungl Andrea Kurucz Gábor Ländler József Latorcai Máté Lehotzky Tibor Lippai Szilvia Macdonald Eilidh Mackovic Andrea Markovich László Memon Katalin Merkl László Mihalicz Andrea Mikulesz Ferenc Molnár Imréné Molnárné Ettelt Andrea Nagy Imre Nagy Kornélia Nagyné Németh Ildikó Nánási Gabriella Németh Gábor Némethné Pallós Stefánia Nováky Csaba Ostorics Lászlóné Poros Tibor Pozsár Mária Prófusz Ádám Prófusz Magdolna Puskás László Regőczi Szabolcs Repcsényi Zoltánné Sági Péter Schilling Ferenc Sebőkné Szabó Emőke Seres József Seyfried Katalin Simon Dénesné Somogyi Péterné Soósné Varga Rozália Swartz Daniel Jay Szabó András Szabó Gábor Szegedi Csilla Szegő János Szenczi László Szepesiné Bercsényi Éva Szever László Szula József Tagyi Gábor Tavasziné Fazekas Ildikó Tikász András Vándor Eszter Varga Anikó Varga Ilona Vargáné Jankó Éva Widder László Wittine Mária Zachár Judit

39 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Ballagás 2013 Sebőkné Szabó Emőke 12. A OSZTÁLY ( ),,Nem fontos, hogy az országúton poroszkálva haladjunk, fontosabb tán, hogy magunk után egy-két lábnyomot hagyjunk. KISS TAMÁS 39

40 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 12. B OSZTÁLY ( ) Szenczi László... minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól. 40 JOHN DONNE

41 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A Ballagás 2013 ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Varga Anikó 13. C OSZTÁLY ( ),,Ha boldog akarsz lenni légy az! LEV NYIKOLAJEVICS TOLSZTOJ,,Try not. Do. Or do not. There is no try. STAR WARS EPISODE V. 41

42 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 13. D OSZTÁLY ( ) Barta Ilona Ami fél, azt el ne fogadd, Egészet akarj és egészet adj. ADY ENDRE 42

43 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Ballagás 2013 Vargáné Jankó Éva 13. E OSZTÁLY ( ),,Próbálj meg úgy élni, Hogy ne vegyenek észre ott, Ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, Ahonnan elmentél. IBSEN 43

44 Ballagás 2013 A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 13. F OSZTÁLY ( ) Kovács Ferenc Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen. ADY ENDRE 44

45 Ajándékozzon élményt ballagásraa AJÁNDÉKUTALVÁNY OXYGEN. NEM ÉLHET NÉLKÜLE. * Felhasználható december 31-ig az alábbi szolgáltatásokra: szállás, vendéglátás, Oriental Spa-, Wellness- és Fitneszközpont belép jegyek, kezelések, sportszolgáltatások, Aquaworld belép jegyek, szaunavilág Ballagási-fogászati akció Kedves ballagó diákok! Felejthetetlen élményhez, felejthetetlen mosoly! 20% kedvezménnyel segítjük mosolyotokat! Legyen az esztétikai vagy általános fogászati kezelés, csak is a Ti döntésetek. A lényeg a végeredmény! Szüleiteket, rokonaitokat is hozzátok magatokkal, a családi fotókon együtt fogtok mosolyogni. Számukra is tartogatunk kedvezményeket! TEDD EMLÉKEZETESSÉ A NAGY NAPOT! Cím: 1047 Budapest, Baross utca 99. Tel.: (06-1) , (06-1) Mobil: info@mdcclinic.hu Újraindult a Lila Club! Arany támogató: Az NB I-es és az NB II-es bajnokság támogatója: Partnereink: A korábbi együttműködő partnerek (K&H Bank, Vodafone) mellett további szolgáltatók biztosítanak majd különleges kedvezményeket a klubtagok számára. A Lila Club-tagság éves díja 1885 forint, de bérletes szurkolóink számára ingyenes a csatlakozás. A most megváltott klubtagság a 2013/2014-es szezon végéig érvényes. További információ: lilaklub@ujpestfc.hu Violenza-Art kft. KREATÍV MEGOLDÁSOK

46 Érettségi? No para! Használj spéci tollakat! MATEK TÖRI MAGYAR 180 Ft 190 Ft 130 Ft 10% kedvezmény minden érettségiző diáknak Májustól Újpest Márkabolt néven, megújult árukészlettel várjuk régi és új vásárlóinkat. ujpest.hu/markabolt

47 Nincsen más, csak a hit és a dac, A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz. ÁKOS: A FÉNYBE NÉZZ Gratulálunk a ballagóknak! Reméljük, hogy mindig örömmel gondoltok majd vissza az Újpesten eltöltött diákéveitekre és olyan útravalót visztek magatokkal, amely egy életen át elkísér: a törődés örömét, a szeretet erejét. Újpesti Cseriti Friss hírek, információk Minden Újpestről Az Újpesti Napló hetente megjelenő lapszámaiban eseményeket, sztártitkokat, híreket oszt meg az olvasóval. Kövesse Ön is hétről hétre a város eseményeit! A weboldal naprakész, friss információkkal, pályázatokkal, felhívásokkal, cikkekkel ad képet Újpest életéről. Közel en kedvelik az Újpest-Káposztásmegyer Facebook oldalt! ujpest.kaposztasmegyer Csatlakozz Te is az Újpestet lájkolók dinamikusan gyarapodó közösségéhez! május 18-tól a UPC digitális csomagjában is látható lesz az Újpesti Közéleti Televízió csatornája. A UPC előfizetői készülékükön az 501-es csatornán foghatják a helyi tv-adót. Az ÚKTV péntekenként 19 órai kezdettel közvetít 4 órás műsort az Újpesten történt eseményekről, rendezvényekről, érdekességekről. Ismétlések: H P: 7.00, 12.00, 19.00; Szo-V: 8.00, 13.00, Tartson velünk Ön is, nézze az Újpesti Közéleti Televízió műsorait, tudja meg, mi történik Újpesten! Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft Budapest, Tavasz u.4. szerkesztoseg@ujpestimedia.hu

48 programs p g sorozat 2013 Semsey park sonka András nimal Cannibals, C A Káposztásmegyer Baricz GergÝ, Antal Timi, Hooligans Víztorony ow Band Kocsis Tibor, Csobot Adél, Vegas Sh dös utca n ö r Ý B, r e megy Káposztás ugrás, RLB z ö T, z á h ín i sz Szabadtér Szent István tér BLR, Charlie Happy Gang, Curtis, Dévényi Tibi b,k á Pál Dénes, R állay Saunders András csi,,m úzsa Magdi, Oláh GergÝ, ajka, V-tech Részletes információk: ujpest.hu/programok Csatlakozz hozzánk a Facebookon is: A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

BALLAGÓK 2012 ÚJPESTI NAPLÓ INGYENES BALLAGÁSI KÜLÖNSZÁMA

BALLAGÓK 2012 ÚJPESTI NAPLÓ INGYENES BALLAGÁSI KÜLÖNSZÁMA BALLAGÓK 2012 AZ ÚJPESTI NAPLÓ INGYENES BALLAGÁSI KÜLÖNSZÁMA A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A A Z Ú J P E S T I N A P L Ó B A L L A G Á S I K Ü L Ö N S Z Á M A ÚJPESTI

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák

Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák Megyeri Úti Általános Iskola 1044 Bp., Megyeri út 20. 230 30 71 védőnő: Fedorszki Andrea rendelési idő: hétfő,

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése 1 NYZCS/14/12291107 CSONTOS GABRIELLA 4 845,54 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12291207 GÁLOS GÉZA 4 040,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12290028 MATEJKA CSABÁNÉ 2 800,00 520 000 520 000 4 NYZCS/14/12291175 MÓZES

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: , KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: 340-011, fax: 540-044, E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. október 24-i ülésére Tárgy: JELENTÉS

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Ajkai Járási Hivatal Cím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Telefon: 88/550-644 Fax: 88/550-677 ajka.jaras@veszprem.gov.hu

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Városi Telefon Belső Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 3-5. Telefon: 88/593-220 Fax:

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület. 1.a tanító 1.

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület. 1.a tanító 1. Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 3-5. Telefon: 88/593-220 Fax: 88/593-221 vemkh.tarsadalombizt.foglalkoztatas@veszprem.gov.hu

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Nyárádszereda (Nyárád mente) 5. osztály 1. Nagy Helga Dávid Beáta Márkodi Általános Iskola Márkod 48 92 140 2. Agyagási Beáta

Részletesebben

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár Bizottság száma: 2. sz. Terem szám: B. -060. alagsor Záróvizsga időpontja: 2015. június 17., 8 óra Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak Balogh Gábor ének zene tanár Dr. Hostyisószkiné Jászai

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny

8. Győr-Lipót futóverseny Nem/Kategória: Férfi 16-39 éves 1 408 BALÁZS Levente 1985 01:37:38 1 1 2 529 SCHWARTZ-NAGY Attila 1987 01:48:25 3 3 3 417 BÍRÓ Károly Róbert 1990 01:49:37 4 4 4 474 KUTÁCS Zsolt 1986 01:54:21 7 7 5 424

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2017/36. számában A Belügyminisztérium személyügyi hírei 2017. június hónapban A közigazgatási államtitkár Kinevezés Bereczki Ferencet a Belügyminisztériumban,

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1 név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

Biharkeresztes választási eredményei október 13. Biharkeresztes választási eredményei DANI BÉLA PÉTER Független jelölt 998 57,22% SEMLYÉNYINÉ MIZÁK ÁGOTA NÉPPÁRT 499 28,61% HARSÁNYI CSABA Független jelölt 223 12,79% MAGYARI CSABA Független jelölt 24

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

SZABÓ LŐRINC SZAVALÓVERSENY november 12.

SZABÓ LŐRINC SZAVALÓVERSENY november 12. SZABÓ LŐRINC SZAVALÓVERSENY 2015. november 12. 1-2. OSZTÁLY Létszám: 40 fő 1. helyezett: Nagy Levente Felkzítő pedagógus: Márkus Csilla 2. helyezett: Tótok Anna Kamilla Felkzítő pedagógus: Nagy Orsolya

Részletesebben

alapján A tanév eredményei "Díjazottak" I. kategória II. kategória ISKOLA NEVE OSZT.

alapján A tanév eredményei Díjazottak I. kategória II. kategória ISKOLA NEVE OSZT. http://www.berzsenyi.hu/~kulcsar/ alapján A 2010-2011. tanév eredményei "Díjazottak" I. kategória A 6 vagy 8 osztályos középiskolai osztályok, a tavalyi évben 0. évfolyamos képzésben részt vett osztályok,

Részletesebben

IV. Farkasordító Úri Félmaraton és 10km Futóverseny

IV. Farkasordító Úri Félmaraton és 10km Futóverseny Férfi Junior 1 110 MOLNÁR Patrik 2001 00:45:49 00:45:45 12 12 4:21 min/km +00:00:00 2 200 VINCZE Szabolcs 2006 00:50:00 00:49:55 19 24 4:45 min/km +00:04:10 3 239 LÁZÓK Gergely 2000 00:51:51 00:51:47 25

Részletesebben

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.04.28. 1 KZCS/14/12193524 MAKAI RÓBERT 649 986 8530 649 986 2 KZCS/14/12193363 PAUSITS ERIKA 643 204 7480 643 204 3 KZCS/14/12193462 VIDA JÁNOS 650 000 7280,4 650 000 4 KZCS/14/12193486 MILÁVECZ

Részletesebben

Észak-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :38

Észak-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :38 Szum 0 0 A B C D E F Irodalom, nyelv és helymatematika és fizika Számítástechnika Történelem Összesen Elérhető: 00 00 00 0 Elért maximum: Bejutási határ: 0, Beküldési határ: Beküldött dolgozat: 0 0_Irinyi

Részletesebben

Szakértői névjegyzék kialakítása ( ) SZAKE-12. SZAKE Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértő

Szakértői névjegyzék kialakítása ( ) SZAKE-12. SZAKE Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértő Drogprevenciós-egészségfejlesztési - Pályázati téma Pályázati azonosító Pályázó neve Szakterület -7442 Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési -7452 Márton Andrea Drogprevenciós-egészségfejlesztési

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I. 7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

9. Győr-Lipót Futóverseny

9. Győr-Lipót Futóverseny 1 101 Balázs Levente 1985 16-39 éves 01:39:00 00:00:00 1 1 2 197 Németh Gábor 1984 16-39 éves 01:42:42 00:03:42 2 2 3 232 Takács László 1968 50-59 éves 01:42:44 00:03:44 3 1 4 287 Kollár Barna 1982 16-39

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Andrássy Gyula Szakközépiskola

Andrássy Gyula Szakközépiskola 2011 2015 Meghívó Andrássy Gyula Szakközépiskola A Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola ÉRETTSÉGIZŐ ÉVFOLYAMA 2015. április 30-án 17.00 órakor búcsúzik iskolájától A ballagási ünnepélyre szeretettel

Részletesebben

Tantárgy, verseny: Rajz - Weöres Sándor - nevezések 7/1. Pedagógiai Szolgáltató Intézet Hivatalos eredményjegyzék. Tantárgy vagy verseny megnevezése

Tantárgy, verseny: Rajz - Weöres Sándor - nevezések 7/1. Pedagógiai Szolgáltató Intézet Hivatalos eredményjegyzék. Tantárgy vagy verseny megnevezése Tantárgy vagy verseny megnevezése Tanuló neve Évfolyam Felkészítő pedagógus neve Iskola neve Helyezés Rajz pályázat (Weöres Sándor) 1.b 1 Horváthné Kosznai Júlia Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat 1999. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat I.évfolyam Haba Erika üveg Sipavicius Tamás kerámia Szikszai László bútor Varga Judit bőr Borkovics Péter üveg Szabó Tímea textil Kertész

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK Férfi egyes 1905. Redlich Béla 1906. Tolnai József 1907-08. László Albert 1909-10. Jacobi Roland 1911. Mechlovits Zoltán 1912. Pécsi Dániel 1925-26. Mechlovits Zoltán 1927. Glancz

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány Fiatal (19 éves korig) 1 1101 PUSZTAI Dominik 2003 00:42:36 00:42:23 4 4 4:14 min/km +00:00:00 2 1152 GOTTHARD Béla 2000 00:45:39 00:44:45 12 12 4:28 min/km +00:02:21 3 1093 NEMESS-KISS Noel 2006 00:45:44

Részletesebben

1. Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés

1. Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés Babits Mihály Gimnázium Diáknap 2018 1. Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés Diákfelelős: Tisza Ádám, Várai Axel 11.a Tanárfelelős: Lakihegyi György, Lunczer Ildikó, Jaksa Annamária,

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

EREDMÉNYEINK. Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely

EREDMÉNYEINK. Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely EREDMÉNYEINK Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely Csernyánszkiné N. Tünde Kőrösi Lilla Vadász Dóra 11.a Történelem Fővárosi IX.hely Takács Judit Tóth Vilmos Binder Nikolett Takács

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE A 2016. augusztus 29-től 2016. szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE Hollán Ernő utca 30. 1. lh. földszint 4. szám alatti I. Horváthné Majer Gabriella piaci alapú lakbér vállalása II. Zsigmond

Részletesebben

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika Pappné Dr. Forgács Edit PhD. intézményvezető,,, közoktatási vezető nyelvtudományi PhD. Germanisztika Szénási Andrea intézményvezető-helyettes,, Tóth Attiláné Deák Andrea intézményvezető-helyettes, André

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

IV. Tovafutók - Liget

IV. Tovafutók - Liget Nem/Kategória: Férfi F1 1 7073 PICHLER Tamás 1988 00:29:57 Férfi 4 4 TovaFutók SE 4:15 min/km +00:00:00 2 7008 BAZSÓ Dávid 1988 00:32:11 Férfi 6 6 TovaFutók SE 4:34 min/km +00:02:13 3 7001 ÁGOSTON Péter

Részletesebben

7Km összetett eredmény:

7Km összetett eredmény: 7Km összetett eredmény: Helyezés Rajtszám Név: Idő eredmény: Tempó: Nem: 1 296 Zvekan zsombor 0:28:21 04:03 Férfi 2 166 Vörös Attila 0:28:51 04:07 Férfi 3 401 Kárpi Róbert 0:28:54 04:08 Férfi 4 664 Csorba

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben