Telephelyi jelentés. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Telephelyi jelentés. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001"

Átírás

1 FIT-jelentés :: évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. Figyelem! A évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen skálát vezettünk be, amelyen összehasonlítható módon ábrázolható a 6., a 8. és a 10. évfolyamos tanulók szövegértés, illetve matematika eredménye. Ebben a jelentésben már ezek az új skálák szerepelnek. Az új skálákon ig visszamenőleg - a korábbi mérések eredményeit is megjelenítettük. A mérési azonosító 2008-as bevezetése lehetővé teszi, hogy a évi méréstől kezdődően a tanulók fejlődése egyénileg követhető legyen. Ezért a évi jelentések már a tanulók fejlődését bemutató ábrákat is tartalmaznak. A jelentés régi és új ábráinak részletes ismertetése megtalálható a oldal Segítség menüpontja alatt, Útmutatók a évi jelentések ábráinak értelmezéséhez címszóval. Kérjük, annak érdekében, hogy az ábrázolt adatokból helyes következtetéseket tudjon levonni, figyelmesen olvassa el az útmutatók vonatkozó részeit.

2 Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon Tanulók száma Osztály neve Összesen SNI tanulók Mentesült tanulók BTMN tanulók HHH tanulók Jelentésre jogosult A jelentésben szereplők tanulók a b c d Létszámadatok e f g Összesen A korábbi mérésekben eredménnyel rendelkezőkre vonatkozó létszámadatok Osztály neve Tanulók száma Ebben a jelentésben szereplők (előző Ebből a 2008-as mérésben eredménnyel táblázat utolsó oszlopa) rendelkeznek a b c d e f g Összesen A Tanulói háttérkérdőívre és a családiháttér-indexre vonatkozó létszámadatok Osztály neve Tanulók száma Összesen Tanulói kérdőívet kitöltötte Van CSH-indexe a b c d e f g Összesen A sajátos nevelési igényű vagy problémákkal küzdő tanulók adatai Sajátos nevelési igény típusa Tanulók száma SNI/BTMN tanulók Mentesültek a teszt megírása alól Testi, érzékszervi vagy beszédfogyatékos tanulók 0 0 Enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékos vagy autista tanulók 0 0 A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének (organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető) tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók 0 0 Beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézségekkel küzdő tanulók 0 0 Összesen 0 0 Országos kompetenciamérés 1

3 A mentesülő tanulók adatai A mentesség oka Tanulók száma SNI tanuló 0 Ideiglenes sérülés miatt mentesített tanuló 0 Nyelvi szempontból mentesíthető tanuló 0 Összesen 0 Létszámadatok Országos kompetenciamérés 2

4 Matematika Országos kompetenciamérés 3

5 1a Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önök eredményei a 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyek eredményeihez viszonyítva A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági tartománya (konfidencia-intervalluma) Az Önök telephelyén 1714 (1701;1730) Országosan 1613 (1612;1614) 8 évfolyamos gimnáziumokban 1812 (1808;1817) 6 évfolyamos gimnáziumokban 1792 (1788;1795) 4 évfolyamos gimnáziumokban 1696 (1695;1698) Kis 4 évf. gimn (1617;1625) Szakközépiskolákban 1599 (1598;1600) Közepes 4 évf. gimn (1663;1668) Szakiskolákban 1446 (1445;1448) Nagy 4 évf. gimn (1725;1728) Országos kompetenciamérés 4

6 1b A képességeloszlás néhány jellemzője A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyén és azokban a részpopulációkban, amelyekbe Önök is tartoznak Matematika A tanulók képességeloszlása az egyes részpopulációkban Min. / 5-ös perc. 25-ös perc. Átlag (konf. int.) 75-ös perc. Max. / 95-ös perc. Az Önök telephelyén (1701;1730) Országosan (1612;1614) A 4 évfolyamos gimnáziumokban (1695;1698) A nagy 4 évfolyamos gimnáziumokban (1725;1728) Városokban (1581;1583) Észak-Alföld régióban (1579;1583) Kisvárdai kistérségben (1586;1605) Országos kompetenciamérés 5

7 1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a 4 évfolyamos gimnáziumokban és az Önök 4 évfolyamos gimnáziumában Matematika A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés 6

8 2a Átlageredmény a CSH-index tükrében* A telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Matematika A 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében Telephelyük tényleges eredménye 1714 (1701;1730) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 1604 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) Várható eredmény a 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján 1605 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) A CSH-index átlagértéke és az átlag megbízhatósági tartománya Az Önök telephelyén -0,075 (-0,164;0,017) Országosan 0,000 (-0,004;0,005) 4 évfolyamos gimnáziumokban 0,470 (0,462;0,476) * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrákon, amelyeken legalább a diákok kétharmadára kiszámítható a CSH-index, és a CSH-indexszel rendelkező diákok átlaga beleesik az összes diák képességátlagának konfidencia-intervallumába mindkét felmért terület esetében. Országos kompetenciamérés 7

9 2b Átlageredmény a tanulók korábbi eredményének tükrében* A telephely tanulóinak a két évvel korábbi mérésben elért átlageredményük alapján várható és tényleges teljesítménye Matematika A 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyek tanulóinak a két évvel korábbi mérésben elért átlageredményük alapján várható és tényleges teljesítménye Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében Telephelyük 2010-es eredménye 1714 (1701;1730) Telephelyük tanulóinak 2008-as átlageredménye 1720 (1707;1737) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján Várható eredmény a 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján 1741 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan gyengébb) 1730 (a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan) * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrán, amelyek esetében legalább a tanulók kétharmada és legalább tíz tanuló megírta a két évvel korábbi mérést, és amelyeken a korábbi eredménnyel rendelkező diákok e mérésbeli átlaga beleesik az összes diák e mérésben elért képességátlagának konfidenciaintervallumába mindkét területen. Országos kompetenciamérés 8

10 3a A tanulók fejlődése a telephelyen Fejlődés 2008 és 2010 között - képességpontok Matematika Fejlődés 2008 és 2010 között - képességpont-különbségek Országos kompetenciamérés 9

11 3b A tanulók egyéni fejlődése a komplex fejlődési modell alapján* A tanulók tényleges eredménye és a komplex modell alapján becsült, várható eredménye közötti különbségek az Önök telephelyén* Matematika * A komplex fejlődési modellben a tanulók becsült, várható eredményének meghatározásakor a tanuló korábbi eredményei mellett a fejlődést befolyásoló egyéb tényezőket is figyelembe veszünk. Ilyenek pl. a szociális, gazdasági és kulturális hátterét mérő jellemzők, a tanuló neme, az osztály és a telephely tanulóinak két évvel korábbi átlageredménye, valamint a telephely alapvető jellemzői, mint a képzési forma és a település típusa. A becsült érték tehát azt jelképezi, hogy a hasonló családi hátterű, ugyanolyan nemű tanulók, akiknek két évvel korábbi eredménye hasonló volt, emellett 2010-ben hasonló osztályba és telephelyre jártak, átlagosan milyen eredményt értek el a évi felmérésben. A modellről bővebben a z Útmutató a telephelyi jelentés ábráinak értelmezéséhez dokumentumban olvashatnak. Országos kompetenciamérés 10

12 4a Az átlageredmény alakulása a 10. évfolyamon Az egyes években elért átlageredmények és konfidencia-intervallumaik az Önök telephelyén Matematika Év Átlag (konf. int.) A évi eredmény és a korábbi évek eredményei közötti különbség (konf.int.) (1701;1730) (1736;1764) -34 (-53;-14) (1743;1768) -43 (-61;-21) A évi eredmény szignifikánsan magasabb Nincs szignifikáns változás a évi eredményekben A évi eredmény szignifikánsan alacsonyabb Országos kompetenciamérés 11

13 4b A képességeloszlás alakulása a 10. évfolyamon A tanulók eredményei az Önök telephelyén az egyes években (1 kör 1 tanulót jelöl) Matematika Országos kompetenciamérés 12

14 5a A képességeloszlás néhány jellemzője osztályonként A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyén működő osztályokban Matematika A tanulók képességeloszlása az Önök osztályaiban Minimum 25 percent. Medián 75 percent. Maximum A(z) a osztályban A(z) b osztályban A(z) c osztályban A(z) d osztályban A(z) e osztályban A(z) f osztályban A(z) g osztályban Országos kompetenciamérés 13

15 5b A képességeloszlás osztályonként A tanulók eredményei az Önök osztályaiban Matematika Országos kompetenciamérés 14

16 Matematika Országos kompetenciamérés 15

17 Matematika Országos kompetenciamérés 16

18 5c A képességeloszlás az előző év végi matematikajegy függvényében A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyén működő osztályokban az előző év végi matematikajegy függvényében Matematika Országos kompetenciamérés 17

19 Előző év végi matematikajegy Minimum Medián Maximum A(z) a jelű osztály A(z) b jelű osztály Matematika A(z) c jelű osztály A(z) d jelű osztály A(z) e jelű osztály A(z) f jelű osztály A(z) g jelű osztály Országos kompetenciamérés 18

20 6a A tanulók fejlődése osztályonként A(z) a osztály tanulói Matematika A(z) b osztály tanulói A(z) c osztály tanulói Országos kompetenciamérés 19

21 A(z) d osztály tanulói Matematika A(z) e osztály tanulói A(z) f osztály tanulói Országos kompetenciamérés 20

22 A(z) g osztály tanulói Matematika Országos kompetenciamérés 21

23 6b A tanulók egyéni fejlődése a komplex fejlődési modell alapján osztályonként* A tanulók tényleges eredménye és a komplex modell alapján becsült, várható eredménye közötti különbségek az Önök osztályaiban Matematika Országos kompetenciamérés 22

24 Matematika Országos kompetenciamérés 23

25 Matematika * A komplex fejlődési modellben a tanulók becsült, várható eredményének meghatározásakor a tanuló korábbi eredményei mellett a fejlődést befolyásoló egyéb tényezőket is figyelembe veszünk. Ilyenek pl. a szociális, gazdasági és kulturális hátterét mérő jellemzők, a tanuló neme, az osztály és a telephely tanulóinak két évvel korábbi átlageredménye, valamint a telephely alapvető jellemzői, mint a képzési forma és a település típusa. A becsült érték tehát azt jelképezi, hogy a hasonló családi hátterű, ugyanolyan nemű tanulók, akiknek két évvel korábbi eredménye hasonló volt, emellett 2010-ben hasonló osztályba és telephelyre jártak, átlagosan milyen eredményt értek el a évi felmérésben. A modellről bővebben a z Útmutató a telephelyi jelentés ábráinak értelmezéséhez dokumentumban olvashatnak. Országos kompetenciamérés 24

26 Szövegértés Országos kompetenciamérés 25

27 1a Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Szövegértés Az Önök eredményei a 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyek eredményeihez viszonyítva A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő telephelyek száma és aránya (%) A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági tartománya (konfidencia-intervalluma) Az Önök telephelyén 1749 (1738;1765) Országosan 1620 (1619;1621) 8 évfolyamos gimnáziumokban 1810 (1806;1814) 6 évfolyamos gimnáziumokban 1794 (1791;1797) 4 évfolyamos gimnáziumokban 1735 (1734;1737) Kis 4 évf. gimn (1652;1661) Szakközépiskolákban 1612 (1611;1612) Közepes 4 évf. gimn (1706;1711) Szakiskolákban 1399 (1397;1401) Nagy 4 évf. gimn (1763;1766) Országos kompetenciamérés 26

28 1b A képességeloszlás néhány jellemzője A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyén és azokban a részpopulációkban, amelyekbe Önök is tartoznak Szövegértés A tanulók képességeloszlása az egyes részpopulációkban Min. / 5-ös perc. 25-ös perc. Átlag (konf. int.) 75-ös perc. Max. / 95-ös perc. Az Önök telephelyén (1738;1765) Országosan (1619;1621) A 4 évfolyamos gimnáziumokban (1734;1737) A nagy 4 évfolyamos gimnáziumokban (1763;1766) Városokban (1588;1590) Észak-Alföld régióban (1580;1584) Kisvárdai kistérségben (1586;1602) Országos kompetenciamérés 27

29 1c Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a 4 évfolyamos gimnáziumokban és az Önök 4 évfolyamos gimnáziumában Szövegértés A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása Országos kompetenciamérés 28

30 2a Átlageredmény a CSH-index tükrében* A telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Szövegértés A 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében Telephelyük tényleges eredménye 1749 (1738;1765) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján 1619 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) Várható eredmény a 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján 1651 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) A CSH-index átlagértéke és az átlag megbízhatósági tartománya Az Önök telephelyén -0,075 (-0,164;0,017) Országosan 0,000 (-0,004;0,005) 4 évfolyamos gimnáziumokban 0,470 (0,462;0,476) * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrákon, amelyeken legalább a diákok kétharmadára kiszámítható a CSH-index, és a CSH-indexszel rendelkező diákok átlaga beleesik az összes diák képességátlagának konfidencia-intervallumába mindkét felmért terület esetében. Országos kompetenciamérés 29

31 2b Átlageredmény a tanulók korábbi eredményének tükrében* A telephely tanulóinak a két évvel korábbi mérésben elért átlageredményük alapján várható és tényleges teljesítménye Szövegértés A 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyek tanulóinak a két évvel korábbi mérésben elért átlageredményük alapján várható és tényleges teljesítménye Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében Telephelyük 2010-es eredménye 1749 (1738;1765) Telephelyük tanulóinak 2008-as átlageredménye 1669 (1656;1683) Várható eredmény az összes telephelyre illesztett regressziós egyenes alapján Várható eredmény a 4 évfolyamos gimnáziumi telephelyekre illesztett regressziós egyenes alapján 1722 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) 1727 (a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb) * Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrán, amelyek esetében legalább a tanulók kétharmada és legalább tíz tanuló megírta a két évvel korábbi mérést, és amelyeken a korábbi eredménnyel rendelkező diákok e mérésbeli átlaga beleesik az összes diák e mérésben elért képességátlagának konfidenciaintervallumába mindkét területen. Országos kompetenciamérés 30

32 3a A tanulók fejlődése a telephelyen Fejlődés 2008 és 2010 között - képességpontok Szövegértés Fejlődés 2008 és 2010 között - képességpont-különbségek Országos kompetenciamérés 31

33 3b A tanulók egyéni fejlődése a komplex fejlődési modell alapján* A tanulók tényleges eredménye és a komplex modell alapján becsült, várható eredménye közötti különbségek az Önök telephelyén* Szövegértés * A komplex fejlődési modellben a tanulók becsült, várható eredményének meghatározásakor a tanuló korábbi eredményei mellett a fejlődést befolyásoló egyéb tényezőket is figyelembe veszünk. Ilyenek pl. a szociális, gazdasági és kulturális hátterét mérő jellemzők, a tanuló neme, az osztály és a telephely tanulóinak két évvel korábbi átlageredménye, valamint a telephely alapvető jellemzői, mint a képzési forma és a település típusa. A becsült érték tehát azt jelképezi, hogy a hasonló családi hátterű, ugyanolyan nemű tanulók, akiknek két évvel korábbi eredménye hasonló volt, emellett 2010-ben hasonló osztályba és telephelyre jártak, átlagosan milyen eredményt értek el a évi felmérésben. A modellről bővebben a z Útmutató a telephelyi jelentés ábráinak értelmezéséhez dokumentumban olvashatnak. Országos kompetenciamérés 32

34 4a Az átlageredmény alakulása a 10. évfolyamon Az egyes években elért átlageredmények és konfidencia-intervallumaik az Önök telephelyén Szövegértés Év Átlag (konf. int.) A évi eredmény és a korábbi évek eredményei közötti különbség (konf.int.) (1738;1765) (1747;1768) -7 (-20;10) (1729;1753) 8 (-8;32) A évi eredmény szignifikánsan magasabb Nincs szignifikáns változás a évi eredményekben A évi eredmény szignifikánsan alacsonyabb Országos kompetenciamérés 33

35 4b A képességeloszlás alakulása a 10. évfolyamon A tanulók eredményei az Önök telephelyén az egyes években (1 kör 1 tanulót jelöl) Szövegértés Országos kompetenciamérés 34

36 5a A képességeloszlás néhány jellemzője osztályonként A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyén működő osztályokban Szövegértés A tanulók képességeloszlása az Önök osztályaiban Minimum 25 percent. Medián 75 percent. Maximum A(z) a osztályban A(z) b osztályban A(z) c osztályban A(z) d osztályban A(z) e osztályban A(z) f osztályban A(z) g osztályban Országos kompetenciamérés 35

37 5b A képességeloszlás osztályonként A tanulók eredményei az Önök osztályaiban Szövegértés Országos kompetenciamérés 36

38 Szövegértés Országos kompetenciamérés 37

39 Szövegértés Országos kompetenciamérés 38

40 6a A tanulók fejlődése osztályonként A(z) a osztály tanulói Szövegértés A(z) b osztály tanulói A(z) c osztály tanulói Országos kompetenciamérés 39

41 A(z) d osztály tanulói Szövegértés A(z) e osztály tanulói A(z) f osztály tanulói Országos kompetenciamérés 40

42 A(z) g osztály tanulói Szövegértés Országos kompetenciamérés 41

43 6b A tanulók egyéni fejlődése a komplex fejlődési modell alapján osztályonként* A tanulók tényleges eredménye és a komplex modell alapján becsült, várható eredménye közötti különbségek az Önök osztályaiban Szövegértés Országos kompetenciamérés 42

44 Szövegértés Országos kompetenciamérés 43

45 Szövegértés * A komplex fejlődési modellben a tanulók becsült, várható eredményének meghatározásakor a tanuló korábbi eredményei mellett a fejlődést befolyásoló egyéb tényezőket is figyelembe veszünk. Ilyenek pl. a szociális, gazdasági és kulturális hátterét mérő jellemzők, a tanuló neme, az osztály és a telephely tanulóinak két évvel korábbi átlageredménye, valamint a telephely alapvető jellemzői, mint a képzési forma és a település típusa. A becsült érték tehát azt jelképezi, hogy a hasonló családi hátterű, ugyanolyan nemű tanulók, akiknek két évvel korábbi eredménye hasonló volt, emellett 2010-ben hasonló osztályba és telephelyre jártak, átlagosan milyen eredményt értek el a évi felmérésben. A modellről bővebben a z Útmutató a telephelyi jelentés ábráinak értelmezéséhez dokumentumban olvashatnak. Országos kompetenciamérés 44

FIT-jelentés :: Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

Telephelyi jelentés. SZENT JÓZSEF GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 4024 Debrecen, Szent Anna u. 17. OM azonosító: Telephely kódja: 003

Telephelyi jelentés. SZENT JÓZSEF GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 4024 Debrecen, Szent Anna u. 17. OM azonosító: Telephely kódja: 003 FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium 4024 Debrecen, Szent Anna u. 17. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u OM azonosító: Telephely kódja: 001

Telephelyi jelentés. Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u. 56-58. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium, Lycée Fazekas Mihály, Instituto Fazekas Mihály 4025 Debrecen, Hatvan u. 44. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium, Lycée Fazekas Mihály, Instituto Fazekas Mihály 4025 Debrecen, Hatvan u. 44. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakiskola Aranybika Iskola Alapítvány Aranybika Vendéglátóipari Szakképző Iskola 4025 Debrecen, Széchenyi u. 48. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001

Telephelyi jelentés. Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakközépiskola Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakközépiskola Nyugat-Magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium 9400 Sopron, Szent György u. 9. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

FIT-jelentés :: Blaskovits Oszkár Általános Iskola 2142 Nagytarcsa, Múzeumkert u OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Blaskovits Oszkár Általános Iskola 2142 Nagytarcsa, Múzeumkert u OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Blaskovits Oszkár Általános Iskola 2142 Nagytarcsa, Múzeumkert u. 2-4. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakiskola Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai É. u. 8/A Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakközépiskola Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium 8800 Nagykanizsa, Ady Endre u. 74/A Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Kertvárosi ÁMK Általános Iskolája Bolyai János Általános Iskola 2800 Tatabánya, Hadsereg utca 40/a Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakiskola Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázium 1089 Budapest, Dugonics utca 17-21. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés,

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakiskola FVM DASzK, Szakképző Iskola - Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Villány 7773 Villány, Mathiasz János u. 2. Figyelem! A 2010. évi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Gyenesdiás-Várvölgy Közös Fenntartású Nevelési-Oktatási Intézmény 8315 Gyenesdiás, Kossuth u. 91. Figyelem! A

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakközépiskola Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. Figyelem! A 2010. évi Országos

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakiskola Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. Figyelem! A 2010. évi Országos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. OM azonosító: 037320 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2010. Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. OM azonosító: 037320 Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakiskola Corvin Mátyás Tagintézmény 6800 Hódmezővásárhely, Bartók B. u. 23. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2010. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: 2010. Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskola 2500 Esztergom, Helischer u. 5. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel u. 18. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon Tanulók száma

Részletesebben

FIT-jelentés :: Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel u. 18. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Dobó István Gimnázium 3300 Eger, Széchenyi u. 19. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Dobó István Gimnázium 3300 Eger, Széchenyi u. 19. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium 3300 Eger, Széchenyi u. 19. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon Tanulók száma Osztály

Részletesebben

FIT-jelentés :: Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium

FIT-jelentés :: 2012 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai u. 20. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon Tanulók száma

Részletesebben

FIT-jelentés :: Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 6. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 6. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 6. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium, Lycée Fazekas Mihály, Instituto Fazekas Mihály 4025 Debrecen, Hatvan u. 44. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola 1055 Budapest, Markó utca 18-20. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 6 évfolyamos gimnáziumi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Gárdonyi Géza Általános Iskola 2030 Érd, Gárdonyi Géza u. 1/b. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium 5350 Tiszafüred, Baross utca 36. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Széchenyi István Gimnázium 1118 Budapest, Rimaszombati u OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Széchenyi István Gimnázium 1118 Budapest, Rimaszombati u OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium 1118 Budapest, Rimaszombati u. 2-4. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon Tanulók

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budai Középiskola 1126 Budapest, Márvány utca 32. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Budai Középiskola 1126 Budapest, Márvány utca 32. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium 1126 Budapest, Márvány utca 32. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon Tanulók száma

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium, Lycée Fazekas Mihály, Instituto Fazekas Mihály 4025 Debrecen, Hatvan u. 44. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 4025 Debrecen, Hatvan utca 44. OM azonosító: Telephely kódja: 003. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 4025 Debrecen, Hatvan utca 44. OM azonosító: Telephely kódja: 003. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 4025 Debrecen, Hatvan utca 44. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori u. 2. OM azonosító: Telephely kódja: 002. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori u. 2. OM azonosító: Telephely kódja: 002. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori u. 2. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén

Részletesebben

FIT-jelentés :: Újbudai Széchenyi István Gimnázium 1118 Budapest, Rimaszombati út 2-4. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Újbudai Széchenyi István Gimnázium 1118 Budapest, Rimaszombati út 2-4. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Újbudai Széchenyi István Gimnázium 1118 Budapest, Rimaszombati út 2-4. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 6724 Szeged, Bálint Sándor utca 14. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium Váci Mihály Gimnáziumi Tagintézménye 4440 Tiszavasvári, Hétvezér utca 19. Létszámadatok A telephely

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 1022 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna utca 3. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Makkosházi Általános Iskola 6723 Szeged, Ortutay u. 3. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Makkosházi Általános Iskola 6723 Szeged, Ortutay u. 3. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Makkosházi Általános Iskola 6723 Szeged, Ortutay u. 3. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

FIT-jelentés :: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7030 Paks, Ifjúság útja 2. OM azonosító: Telephely kódja: 004. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7030 Paks, Ifjúság útja 2. OM azonosító: Telephely kódja: 004. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7030 Paks, Ifjúság útja 2. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budai Középiskola 1126 Budapest, Márvány utca 32. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Budai Középiskola 1126 Budapest, Márvány utca 32. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Budai Középiskola 1126 Budapest, Márvány utca 32. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012 Telephelyi jelentés 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium

FIT-jelentés :: 2012 Telephelyi jelentés 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai u. 20. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Blaskovits Oszkár Általános Iskola 2142 Nagytarcsa, Múzeumkert u OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Blaskovits Oszkár Általános Iskola 2142 Nagytarcsa, Múzeumkert u OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Blaskovits Oszkár Általános Iskola 2142 Nagytarcsa, Múzeumkert u. 2-4. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola 6200 Kiskőrös, Árpád utca 4. Létszámadatok

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola 6200 Kiskőrös, Árpád utca 4. Létszámadatok

Részletesebben

FIT-jelentés :: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László- Gymnasium 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László- Gymnasium 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Lovassy László Gimnázium Lovassy-László- Gymnasium 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Egri Dobó István Gimnázium 3300 Eger, Széchenyi István utca 19. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Egri Dobó István Gimnázium 3300 Eger, Széchenyi István utca 19. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Egri Dobó István Gimnázium 3300 Eger, Széchenyi István utca 19. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája 7624 Pécs, Őz utca 2. Létszámadatok

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2011 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium, Lycée Fazekas Mihály, Instituto Fazekas Mihály 4025 Debrecen, Hatvan u. 44. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda 3733 Rudabánya, Petőfi u. 22. OM azonosító: Telephely kódja: 001

Telephelyi jelentés. Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda 3733 Rudabánya, Petőfi u. 22. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Gvadányi József Általános Iskola és Óvoda 3733 Rudabánya, Petőfi u. 22. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Budai Középiskola 1126 Budapest, Márvány utca 32. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Budai Középiskola 1126 Budapest, Márvány utca 32. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Budai Középiskola 1126 Budapest, Márvány utca 32. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7030 Paks, Ifjúság útja 2. OM azonosító: Telephely kódja: 004. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7030 Paks, Ifjúság útja 2. OM azonosító: Telephely kódja: 004. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2011 8. évfolyam :: Általános iskola 7030 Paks, Ifjúság útja 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon Tanulók száma Osztály neve Összesen

Részletesebben

FIT-jelentés :: Lovassy László Gimnázium 8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Lovassy László Gimnázium 8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Lovassy László Gimnázium 8200 Veszprém, Cserhát lakótelep 11. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Fabriczius József Általános Iskola 2112 Veresegyház, Fő út OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Fabriczius József Általános Iskola 2112 Veresegyház, Fő út OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2011 8. évfolyam :: Általános iskola Fabriczius József Általános Iskola 2112 Veresegyház, Fő út 77-79. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: Dobó István Gimnázium 3300 Eger, Széchenyi u. 19. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Dobó István Gimnázium 3300 Eger, Széchenyi u. 19. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Dobó István Gimnázium 3300 Eger, Széchenyi u. 19. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 6 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban a 10. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: Győri Szolgáltatási SZC Hunyadi János Középiskolája 9300 Csorna, Soproni út 97 OM azonosító: Telephely kódja: 012

FIT-jelentés :: Győri Szolgáltatási SZC Hunyadi János Középiskolája 9300 Csorna, Soproni út 97 OM azonosító: Telephely kódja: 012 FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Győri Szolgáltatási SZC Hunyadi János Középiskolája 9300 Csorna, Soproni út 97 Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Erzsébet Utcai Általános Iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Erzsébet Utcai Általános Iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2011 8. évfolyam :: Általános iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon Tanulók száma Osztály neve

Részletesebben

FIT-jelentés :: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László- Gymnasium 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Lovassy László Gimnázium Lovassy-László- Gymnasium 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Lovassy László Gimnázium Lovassy-László- Gymnasium 8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2475 Kápolnásnyék, Gárdonyi u. 29. Létszámadatok A telephely

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel u. 18. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Képes Géza Általános Iskola 4700 Mátészalka, Szokolay Örs u. 2-4 OM azonosító: Telephely kódja: 003. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Képes Géza Általános Iskola 4700 Mátészalka, Szokolay Örs u. 2-4 OM azonosító: Telephely kódja: 003. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: Általános iskola Képes Géza Általános Iskola 4700 Mátészalka, Szokolay Örs u. 2-4 Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakközépiskola Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Epreskerti Általános Iskola 4030 Debrecen, Epreskert u. 80. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Epreskerti Általános Iskola 4030 Debrecen, Epreskert u. 80. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: Általános iskola 4030 Debrecen, Epreskert u. 80. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon Tanulók száma Osztály neve

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2015 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Katona József Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Katona József Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Katona József Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakközépiskola Kardos István Általános Iskola és Közgazdasági Szakközépiskola 2310 Szigetszentmiklós, Tököli u. 30/a Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: Szakközépiskola Nyugat-Magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium 9400 Sopron, Szent György u. 9. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Debreceni Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás utca 8/A Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés. Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés. Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés Országos kompetenciamérés 2018 FIT-jelentés 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium 2890 Tata, Tanoda tér 5. FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a képzési formák elnevezései

Részletesebben

FIT-jelentés :: Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola 4024 Debrecen, Varga utca 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola 4024 Debrecen, Varga utca 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola 4024 Debrecen, Varga utca 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban a 10.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Cecei Általános Iskola 7013 Cece, Árpád u. 3. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Cecei Általános Iskola 7013 Cece, Árpád u. 3. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 6. évfolyam :: Általános iskola Cecei Általános Iskola 7013 Cece, Árpád u. 3. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén

Részletesebben

FIT-jelentés :: Erzsébet Utcai Általános Iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Erzsébet Utcai Általános Iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: Általános iskola Erzsébet Utcai Általános Iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 8. évfolyamon

Részletesebben

FIT-jelentés :: Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: Szakközépiskola Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: Szakiskola Aranybika Iskola Alapítvány Aranybika Vendéglátóipari Szakképző Iskola 4025 Debrecen, Széchenyi u. 48. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki szakközépiskola

FIT-jelentés :: 2013 Telephelyi jelentés 10. évfolyam :: Szakközépiskola Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki szakközépiskola FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakközépiskola Fáy András Közlekedésgépészeti, Műszaki szakközépiskola 1095 Budapest, Mester u. 60-62. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban

Részletesebben