Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megõrzéséhez, terjesztéséhez? Kötõ József: A civil szféra lehetõségei a kulturális értékek megõrzésében

Átírás

1 VI./2. VI. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM, ÁPRILIS JÚNIUS Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megõrzéséhez, terjesztéséhez? Kötõ József: A civil szféra lehetõségei a kulturális értékek megõrzésében Pomogáts Béla: Megcáfoljuk Herder jóslatát A kulturális nemzet esélyei az európai uniós csatlakozás folyamatában Gaal György: A 120 éves EMKE a közmûvelõdés szolgálatában Civil VitaFórum Potozky László: A romániai támogatási rendszer kérdõjelei Bárdi Nándor: Kritikai és reformnézetek a határon túli magyarok magyarországi támogatásáról VII. Civil Fórum konferencia 2005

2 2 civil fórum T a r t a l o m j e g y z é k 3. oldal Kötő József: A civil szféra lehetőségei a kulturális értékek megőrzésében 4. oldal Csáki Rozália: A kényszerűség gazdagságában 5. oldal Kiss Dénes: Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerről 14. oldal Pomogáts Béla: Megcáfoljuk Herder jóslatát A kulturális nemzet esélyei az európai uniós csatlakozás folyamatában 18. oldal Kelemen Kinga: A kulturális tárca civil szférát érintő rendelkezései 2005-ben vita a függetlenekkel 20. oldal Hidvégi Mária: A nonprofit szektor és a kulturális diplomácia 24. oldal Kenéz András: Menedzsment a kultúrában 27. oldal Tóth Nikoletta: Kulturális lehetőségek az Európai Unióban 28. oldal Gaal György: A 120 éves EMKE a közművelődés szolgálatában 32. oldal Lőrincz Ildikó: A művészet helyszíne tizedszerre is 35. oldal Demeter László: A közösség, a kultúra szolgálatában Erdővidéken 36. oldal Száva Enikő: Artera a valódi értékeinkért 38. oldal Sipos Levente: Az ALTER-NATIVE Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál 40. oldal Zágoni Balázs: FILM és TETT 41. oldal Sorbán József: Új civil szervezet a közművelődés szolgálatában Székelyföldi Közművelődés-szervezők Egyesülete (SZEME) 42. oldal SUMMA ARTIUM A kultúra támogatása a támogatás kultúrája Civil VitaFórum 43. oldal Potozky László: A romániai támogatási rendszer kérdőjelei 44. oldal Bárdi Nándor: Kritikai és reformnézetek a határon túli magyarok magyarországi támogatásáról 49. oldal VII. Civil Fórum konferencia 2005 Beszámolók 57. oldal Péter Orsolya: Együttműködési sikertörténet Kovászna megyében 57. oldal Fleisz János: AZ V. CIVIL TÁRSADALOM NAPJA NAGYVÁRADON 2005 Kultúra és a civil szervezetek 58. oldal Romhányi András: 5. Budakalászi Találkozó Két csodálatos nap 59. oldal Hírek, felhívások c i v i l f ó r u mszervezetekért c i v i l t á r s a d a l m i l a p Felelős kiadó: Egri István Főszerkesztő: Csáki Rozália Olvasószerkesztő: Szabó Attila Grafikus: Könczey Elemér Tördelőszerkesztő: Csáki Ferencz A címlapfotó a Minimum Party Társaság archívumából származik. Elérhetőségek: postacím: Cluj-Napoca, str. Pădurii nr. 11, jud. Cluj telefon/fax: e mail: ermacisza@cluj.astral.ro ISSN Kiadja az Erdélyi Magyar Civil Alapítvány Készült a Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdájában. Megjelenik 1000 példányban. Ára: lej, a 2004-ben megjelenő négy lapszám együttes megrendelése kedvezményesen lej.

3 Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megőrzéséhez, terjesztéséhez? 3 A civil szféra lehetõségei a kulturális értékek megõrzésében Aglobalizálódó és digitalizálódó világunkban a kulturális értékeket veszélyeztető tényezők a következők: a) áruvá válás nyomán a kultúra újratermelését nem az érték, hanem a piac törvényei szabályozzák, s ez óhatatlanul értékvesztéshez vezet; b) a Gutenberg galaxis kulturális szokásait felváltja a papucs és fotel -kultúra, s ez is a tömegízlés szubkulturális trendjét támogatja; c) összeomlik a kultúra hagyományos intézményrendszere, az elit kultúra légüres térbe kerül, az állam szerepvállalása egyre zsugorodik; d) megindul a regionális kultúrák identitásvesztése; e) a kevésbé konszolidálódott demokratikus intézményrendszerrel rendelkező államok kulturális devalválódása felgyorsul, mivel nem alakultak ki azok a rendszerek, amelyek az állam kivonulása révén felszabaduló közpénzeket visszaosztják pályázati rendszerben, közalapítványok révén a kulturális értékrend megőrzését vállaló civil intézményeknek. A kulturális értékek megőrzését veszélyeztető tényezőket tekintve felmerül a kérdés, hogy melyek egy kisebbségben élő nemzeti közösség számára azok az eszközök, amelyek e csapdahelyzet elkerülésében segíthetnek, hiszen azt is tudjuk, hogy az integrált Európában a közösségi önazonosság egyenlő a kulturális önazonossággal? Bármennyire is szeretnénk a szakmaiság határai között maradni, a kérdésre adandó válasz nem kerülheti meg a politikumot: az újraegyesülő Európa alkotmánya európai értéknek tekinti a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartását; a szakirodalom pedig mára már elfogadja a szubszidiaritás elvének kiterjesztését szubnacionális szintekre, s ilyen értelemben az államalkotó, önmaga igazgatására képes közösségek számára a politikai nemzet keretein belül az autonómia vagy az önkormányzat különféle változatainak megvalósítását ajánlja. Sajátos regionális kultúránk megőrzésének feltétele a kulturális autonómia formáinak közjogi szavatolása. Valószínűleg hosszú Sajátos regionális kultúránk megőrzésének feltétele a kulturális autonómia formáinak közjogi szavatolása. Valószínűleg hosszú és kemény csatározások várnak ránk ezen az úton, de reális jövőt csakis ilyen elgondolásokra lehet és szabad alapozni. és kemény csatározások várnak ránk ezen az úton, de reális jövőt csakis ilyen elgondolásokra lehet és szabad alapozni. Úgy gondolom, a kulturális jövőnk kérdéseit taglaló lapszámnak az ilyen és ehhez hasonló gondolatsoron belül kell válaszokat megfogalmazni. Mi lehet ezen a gondolatkörön belül a civil szféra szerepe a kulturális értékek megőrzésében? 1) Tekintetbe véve a kultúra két alaprétegét, az elit- és közművelődési vonulatát (nem tévesztendő össze a közművelődés a szubkultúrát megelevenítő tömegkultúrával), úgy vélem, két irányba kell munkálkodnunk. Ellensúlyozandó az állami támogatások csökkenő mértékét, a hivatásos intézményrendszer, az állam teljes kivonulását egyes ágazatokból (pl. könyvkiadás és terjesztés), erősítenünk kell az e- zen ágazatokat segítő meglévő civil háttérintézményeket, illetve újakat kellene létrehoznunk, a- melyek értékközpontúan juttatják el az anyaországi, európai és belső forrásokat az elit kultúrát termelő intézményekhez. Ezekre annál is inkább szükség van és főként lesz, mivel eddig nemigen éltünk az uniós pályázatok lehetőségével, holott a kulturális sokszínűséget alapértéknek tekintő Európában az ilyen jellegű támogatási rendszerek egyre bővülnek és hozzáférhetőbbekké válnak. Csak legyen rá fogadókészség. Márpedig ezen a téren nem jeleskedünk. A közművelődés a kultúrának rendkívül fontos vonulata: ez teszi közkinccsé a megtermelt tudást, formálja versenyképessé a népcsoportot, létrehozza a kiművelt fők közösségét. Mindez pedig az é- letminőség javításának egyik a- lapfeltétele. A titok: egy közösség önszerveződő képessége. Ebben a vonatkozásban pedig jeleskedtünk. Megítélésem szerint horizontális (országos hatókörű szakmai szervezetek) és vertikális (alapítványok és egyesületek) önszerveződésünk révén a kultúra önkormányzatára képes rendszer, élő, működőképes közművelődési rendszer alakult ki. A váz áll, viszont tovább kell az oszlopok közé beépíteni a falakat. A fehér folt -mozgalmat a művelődési egyesületek térképének feltöltésére tovább kell folytatnunk. Ne legyen Erdélyben e- gyetlen magyarok lakta település sem, amelyben ne működne művelődési egyesületünk vagy alapítványunk. Ezeknek fel kell vállalniuk a település művelődésének valamennyi infrastrukturális, működtetési, minőségi, kultúrateremtő gondját-baját. Pallérozniuk kell a település népességének ízlését, értékítéletét, hogy ne söpörjön el mindent az egyetemes konzerv-kultúra ; képessé kell tenniük a helységben lakókat, hogy a globális kihívások közepette ne adják fel lokális/regionális értékeiket, vagyis alkalmassá kell válniuk a glokalizáción (saját lokális kultúránk ötvözése a globális művelődés értékeivel) alapuló stratégia művelésére. 2) Forrásbiztosítás Milyen források állnak/állhatnak a civil szervezetek rendelkezésére? Közpénzek. Már szóltunk arról, hogy az uniós pályázati rendszerekbe nem igazán sikerült bekapcsolódnunk. Ez a jövő sürgető feladata. Itthon nem alakult ki a közalapítványi pályáztatási mód, így költségvetési alapok nem emelhetők át a civil szférába, pedig a hatékony, szakszerű, távlatokban gondolkodó civil önépítkezés ezen alapulhatna. Törvénykezdeményezéssel kéne élnünk közalapít-

4 4 civil fórum ványok létrehozása érdekében. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy az 1 %-os adófelajánlás közösségi reflexé váljon. Úgy vélem, létrehozható lenne végre egy olyan Művelődési Alap, amelynek a számlájára ezek a felajánlások átutalhatók lehetnének. Az alapot kizárólag a civil társadalom képviselőiből álló kuratórium kezelhetné, és végre megvalósíthatók lennének nagyobb, stratégiai jellegű beruházások is. Közpénzek kerülnek át a civil társadalom működtetésére a Communitas Alapítvány révén is. Politikai csatározások tárgyává vált a civil társadalom rendelkezésére álló összeg nagyságrendje és elosztási módja. Személyes véleményem szerint a több száz könyv megjelenésében, réteg-kiadványok, Politikai csatározások tárgyává vált a civil társadalom rendelkezésére álló összeg nagyságrendje és elosztási módja. folyóiratok működőképességének támogatásában, több ezer rendezvény megszervezésében, kétszáznyi kutató, oktató, művész külföldi továbbképzésének segítésében, több száz sport- és ifjúsági találkozó megvalósításában, több tucatnyi ifjú tehetség méltányos alkotói életkörülményének biztosításában konkretizálódó juttatás kultúrateremtő. Hosszú távon pedig a kisebbségi önkormányzat megteremtésével a vita amúgy is tárgytalanná válik. Jelentősnek érzem, hogy ez az alap is évről évre bővül. Végül szólnunk kell a helyi tanácsok művelődési támogatásairól is. Örömmel tapasztaljuk, hogy ezek nagyságrendje nő, önkormányzataink felelősségtudata egyre elkötelezettebbé válik. Jó kapcsolatrendszer alakult ki a helyi közösségek vállalkozói rétegei és az egyesületek között. Biztató hírek érkeznek a vállalkozói réteg társadalmi szerepvállalási kedvének növekedéséről, s ez megannyi rendezvényben, feljavított infrastrukturális létesítményben konkretizálódik. Szándékosan nem vitairatot szerkesztettem. Mikor sorsfordító idők következnek, és a kultúrateremtéshez való hozzájárulásról beszélünk, az eredményes, hatékony, minőségteremtő munka terepét kell felmérnünk, a lehetséges és időszerű tennivalók leltárát kell elkészítenünk. Én így látom a tennivalók sorát. Kötő József Tanügyi és Kutatási Minisztérium államtitkár kj@mec.edu.ro A kényszerûség gazdagságában Hogy mennyire különböző és mégis ugyanaz a világ, a- melyben élünk felismerés, mely egyszerű élettapasztalatunk része lehet, és amelyet e lapszámunk szerkesztése során is alkalmam volt megtapasztalni. A lapszám tematikájának a megfogalmazása kapcsán u- gyanis felmerült egyik kedves ismerősömben a kérdés, hogy milyen kultúráról is beszélgetünk itt? A kultúra milyen megközelítésben kerül terítékre? E jogos kérdésfelvetés arra ösztönzött, hogy olvasóink, az Önök számára is részletesebben szóljak ez alkalommal a lapszámunk témájáról. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy nem adható a kultúra kifejezésre egyszerű és mindenki számára elfogadható meghatározás. Olyan fogalom ez, olyan jelentésösszefüggéseket tartalmaz, mely számos és különböző környezetekben teszi lehetővé az alkalmazását. Ilyen érdekes összefüggésekről olvashatnak e lapszámunkban is a kultúra és a diplomácia, illetve a kultúra és a menedzsment összefüggéseiről, hogy csak két példát emeljek ki. Pontosan ezért szükséges az általunk választott összefüggést, a civil szféra és a kultúra összefüggését közérthetővé, és szándékunkat e lapszámmal átláthatóvá tennünk. A szójelentéstani és filozófiai elemzéseket elkerülve hiszen erre itt nem áll módunkban kitérni a kultúráról, mint valamely társadalom jellemzőjéről beszélünk, és a fogalom két lényeges értelmét emelném ki, amelyeket már az antikvitástól magába foglal: megművelés és nevelés. E tekintetben és konkretizálva a fogalom jelentését: az erdélyi magyar kisebbség kultúrája felöleli mindazt a cselekvést, és ezek alapjait, illetőleg termékeit, azokat a szokásokat, értékeket, tudást, amelyeket maga az erdélyi magyarság az eltelt évek során megtett, felhalmozott, amely kifejezetten rá jellemző. Azt is mondhatjuk, hogy valamely népet a kultúrája tesz azzá, ami. Ilyen értelemben a kultúra az az ismertetőjegyünk, és ezzel együtt az Civil szféránk kényszerhelyzete ugyanis melyet kisebbségi közösségünk társadalmi helyzete határoz meg gazdaggá tett bennünket, hiszen a fennmaradásért való küzdelem egyszersmind a sajátosságainkat felölelő kultúránk megőrzése érdekében ösztönözte cselekvésre a civil önszerveződést is. a felmérhetetlen kincs, ami azzá tesz bennünket, erdélyi magyarokat, amik vagyunk. A kultúra része ilyen értelemben a himnuszunk, de azok a népdalok is, amelyeket a guzsalyosban énekelnek az asszonyok, jeles íróink és költőink, zeneszerzőink alkotásai, a nyelv, amelyen ezek megszületnek, művészeink szobrai, festményei, sajátos néptáncaink, néphagyományaink, és folytathatnám a sort. Hogyan kerül mindez összefüggésbe a civil szférával, a civil önszerveződéssel? Nem titkolt sajátossága a megfogalmazásnak, hogy az erdélyi magyar civil szféra tagjaiként ebből a környezetből tesszük fel a kérdést, és válaszunkat, lapszámunk tartalmát is ez határozza meg. E sajátos társadalmi státus ugyanis alapvetően határozza meg civil szerveződéseinket is. Ha figyelme-

5 Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megőrzéséhez, terjesztéséhez? 5 sebben utánanézünk, hogy melyek és milyen szakterületen tevékenykednek a legrégebbi civil szervezeteink, akkor egyértelműen tárul elénk, hogy a közművelődés az a terület, amelyen a leghamarabb megalakultak a romániai magyar kisebbségi civil szervezetek. Bár furcsán hangzik, de a kisebbségi lét a szabad önszerveződésünknek is irányt szabott. A számos fennhatóság alatt élő magyar nép számára a szabad önszerveződés lehetősége a magyarsága, ezzel e- gyütt kultúrája megőrzését lehetővé tevő szerveződést hívott életre. És ez a törekvés a kisebbségben élő magyarság számára ma is alapvetően jellemző. Ezt a sajátosságot törekedtünk e lapszámunkkal megragadni, konkrét példákkal tetten érni. Civil szféránk kényszerhelyzete ugyanis melyet kisebbségi közösségünk társadalmi helyzete határoz meg gazdaggá tett bennünket, hiszen a fennmaradásért való küzdelem egyszersmind a sajátosságainkat felölelő kultúránk megőrzése érdekében ösztönözte cselekvésre a civil önszerveződést is. Ennek köszönhetjük, hogy számos kulturális civil szervezetünk van. Ezeknek a kulturális szervezeteknek a sajátosságairól olvashatnak a három szociológus Csata Zsombor, Kiss Dénes, Kiss Tamás tanulmányában, akik a kulturális szervezetek körében végzett széleskörű kutatás eredményéről számolnak be. Bár törekedtünk arra, hogy a kultúra megőrzése, fejlődése érdekében tevékenykedő számos típusú civil szervezet és sajátos tevékenységi forma helyet kapjon lapunkban, nem sikerült az élő valóságot megszólaltatnunk. Sikerült azonban számos nagyon szép kezdeményezés a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, a Minimum Party összművészeti tábor, a Filmtett kiadvány, a Székelyföldi Művelődésszervezők Egyesülete stb. gazdáját elérnünk, soraikat ezúton is ajánlom figyelmükbe. A kultúra tágabb értelme és értelmezhetősége sem kerülte el figyelmünket, bár e téren nem a teljeség i- gényével léptünk fel. Ilyen összefüggésben olvashatnak a már említett menedzsmentről és diplomáciáról a kultúrában, a kultúra révén. Továbbá arról is szót ejtünk mert hétköznapjaink része, és számunkra, erdélyi magyarok számára is hangsúlyos kérdés, hogy az Európai Unió miként tekint a kultúrára, ennek védelmét milyen mechanizmusok révén támogatja, amennyiben egyáltalán támogatja. Vitafórum mellékletünk ez alkalommal is közérdekű kérdést, A romániai támogatási rendszer kérdőjeleit helyezi középpontba. Szeretnénk, ha az itt megjelent írásokra Önök is reagálnának, akár írásban is. E mellékletünk ugyanis nemcsak a mindanynyiunkat érintő és vitás kérdéseknek, problémáknak kíván nyilvánosságot teremteni, hanem egyszersmind, a- hogy azt a neve is jelzi, fórum akar lenni, ahol párbeszéd, ezáltal pedig közös gondolkodás alakul ki ezekről, hogy könnyebben találhassuk meg a közakaratnak megfelelő előrelépés módjait. Csáki Rozália főszerkesztő csaki.rozalia@gmail.com Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl Az alábbiakban egy szociológiai kutatás eredményéből teszünk közzé. A teljes kutatás, melyet nem állt módunkban itt leközölni, az alábbi helyen érhető el: I. A kutatásról A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megbízásából 2003 nyarán nagy horderejű kutatásra került sor a Magyarországon kívüli magyar jellegű kulturális intézményrendszerről. A kutatás célja minél teljesebb statisztikai képet kialakítani a szóban forgó intézményekről, áttekinthető és ellenőrizhető adatbázist létrehozni a magyar támogatáspolitika számára. A Magyar Tudományos A- kadémia Kisebbségkutató Intézete által koordinált kutatás keretében további kilenc határon túli magyar kutatóintézet közreműködésével öt Magyarországgal szomszédos országban került sor a kulturális intézmények lekérdezésére. Erdélyben a kutatás megvalósításában a Max Weber Társadalomtudományi Kutatóközpont mellett a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központja vett részt. Az adatfelvételre 2003 június-júliusában került sor. A csíkszeredai műhely a Maros és Brassó megyékre is kiterjesztett Székelyföldön, a MWTK a fennmaradó 11 megyében végezte a felmérést. Az alábbiakban az ily módon feltárt, Székelyföld nélküli Erdély magyar kulturális intézményrendszerének főbb jellemzőit mutatjuk be. A egyszerűség kedvéért e térséget a továbbiakban Erdélynek fogjuk nevezni. Minden kisebbségi magyar intézmény-kutatás esetén felmerül a vizsgálandó intézmények körének definiálási, illetve behatárolási problémája. Esetünkben a magyar jelleg tekintetében a kutatási koncepció inkluzív volt, kiterjesztve a kutatást olyan dominánsan nem magyar intézményekre is, amelyek bizonyos mértékben a magyar kultúrát is szolgálják (pl. magyar állománnyal is rendelkező, amúgy román állami könyvtárakra, múzeumokra stb.). A kutatás kulturális intézményekre korlátozása a kutatási koncepció sajátos újítása. Mint ismeretes, a romániai magyar intézményrendszer kutatására az utóbbi 13 évben több ízben is sor került. E kutatások közös vonása

6 6 civil fórum volt, hogy a kisebbségi intézményrendszert civil intézmények együtteseként képzelték el, feltehetően az emlékezetekben még elevenen élő totális állami (azaz román) intézményrendszerrel szemben. E kutatásokhoz képest jelen kutatásunk lényeges újítása, hogy csak egy bizonyos profilú (kulturális) intézmények felmérését tűzve ki célul a magyar civil szférának csak egy részére terjed ki, u- gyanakkor kiterjed olyan intézményekre, amelyeket a közelmúlt kutatási gyakorlata nem tekintett magyar kutatási terepnek (magyar vonatkozású állami és önkormányzati intézmények). A kutatandó intézmények tevékenység-terület szerinti behatárolása előre meghatározott tevékenység-kategóriák segítségével történt. Ezek alapján a kutatás négy főbb intézménytípusra (valamint ezeken belül összesen további tizenhat altípusra) terjedt ki: közgyűjteményekre (könyvtárak, levéltárak, múzeumok és egyéb gyűjtemények), kiadókra, írott és elektronikus sajtóra (könyvkiadók, sajtó, elektronikus média, internetes portálok), művészeti intézményekre (színház-opera-bábszínház, zeneművészeti csoportok, táncművészeti csoportok, irodalmi körök, képző-, ipar-, fotó-, népművészeti alkotóműhelyek, filmművészeti alkotóműhelyek, ismeretterjesztő, honismereti/helytörténeti szervezetek), valamint komplex kulturális szervezetekre (több kulturális tevékenységet gondozó szervezetek, mint kultúrházak, művelődési házak és egyesületek, ifjúsági szervezetek, rendezvényszervezők). Az egyházak, az RMDSZ helyi szervezetei, a közigazgatási intézmények, a tudományos intézmények stb. tehát nem kerültek be a kutatásba, két speciális helyzetet kivéve, amennyiben intézményhiányos szórványtelepüléseken ezek valamelyike kulturális intézményi funkciót tölt be, illetve amennyiben másodlagos tevékenységként a fent felsorolt területekhez tartozó valamely tevékenységet külön egységnek, alintézménynek tekinthető keretek között lát el (pl. könyvtárműködtetést, folyóirat kiadást, stb.). A fenti intézménybehatárolásoknak megfelelően a kutatás első fázisában különböző intézmény-nyilvántartások felhasználásával egy listát állítottunk össze a lekérdezendő intézményekről, kérdezőbiztosaink így megadott címeken pontosan megnevezett intézményeket kellett felkeressenek. Az adatfelvételre két ütemben került sor. Az első megbízatás során a kérdezőbiztosok a kérdőívek kitöltése mellett minden szervezettől további szervezet-neveket és címeket kértek, a listáról esetleg lemaradt intézmények felderítése céljából. A második ütemben az első adatfelvételi periódusban fel nem keresett vagy el nem ért szervezetekhez még egyszer kiküldtünk kérdező-biztosokat, ám ez alkalommal a listát kiegészítettük az időközben feltárt intézménycímekkel. E módszernek köszönhetően feltételezzük, hogy kutatási régiónkban a lekérdezett kulturális intézmények száma megközelíti a létező intézmények számát. Mivel azonban e két szám egymáshoz közelítése nagymértékben a kérdezőbiztosok felderítő képességén is múlott, az egyes kisebb térségekben feltehetőleg változó mértékben maradtak fel nem derített intézmények is. Legjobban felderített megyékként kiemelhetjük Beszterce-Naszód és Arad megyéket, a legkevésbé feltérképezett térségként pedig feltétlenül meg kell említenünk Gyulafehérvárt és környékét. A továbbiakban az intézmények területi és tevékenységterület szerinti megoszlását, az intézményalapítások időbeli alakulását és az intézmények működésének főbb jellemzőit tekintjük át. Ez utóbbi fejezet keretében sort kerítünk a működési forma, ingatlanhasználat, eszközellátottság, személyzet és gazdálkodás kérdéseinek tárgyalására. II. Az intézmények területi és tevékenység-terület szerinti megoszlása Az intézmények területi és település-típusonkénti megoszlása A felkeresett intézmények megyék közti megoszlását nézve megállapíthatjuk, hogy az egyes megyékben található kulturális intézmények száma rendszerint arányos a megyében élő magyar lakosság számával. Ez alól kivételt csak Kolozs megye képez, amelyben a szervezetek aránya messze meghaladja a vizsgált régió magyar lakosságának megyére eső arányát (míg a magyarok 17,7%-a lakik a megyében, az összes szervezetek 29,4%-a található itt. Ez a magas arány természetesen nem annyira a megyére, mint inkább az Erdély kulturális központját képező Kolozsvárra jellemző, a megyén belüli szervezetek 78%-a ugyanis Kolozsváron található (azaz Kolozsvárt leszámítva a megye egésze nem jobban ellátott mint más megyék). [ ] Település-típusonként nézve azt a nem meglepő eredményt találjuk, hogy városon sokkal magasabb az intézményekkel való ellátottság: bár az erdélyi magyarság 47 százaléka él falun, a kulturális intézmények 69,5%-a városon található. A városon található intézmények nagymértékben a megyeközpontokban koncentrálódnak, az összes intézményeknek is több mint fele (52%-a) található a megyeközpontokban. Településenként vizsgálva az intézmények megoszlását két kiugró centrumot láthatunk, melyek együtt az összes intézmények 35%-át adják. A közép-erdélyi régió központját képező Kolozsváron található az intézmények 23%-a (206 intézmény), a Partiumban hasonlóan kulturális centrumot képező Nagyváradon pedig az összes intézmények 12,2%-a (109 intézmény). Szatmárnémeti, Zilah, Beszterce, Nagybánya és Arad követik e két kulturális központot, összesen 15%-át tömörítve a belső erdélyi intézményeknek. E második körből Szatmárnémeti ugrik ki aránylag magasabb intézményszámmal (48 intézmény, 5,4%) a többiek mind 20 körüli intézménynek adnak otthont. A fenti hat településen a belső-erdélyi térség kulturális intézményeinek pontosan a fele található. Az intézmények tevékenység-terület szerinti megoszlása Az intézmények tevékenység-területének megállapításához és besorolásához ez esetben is az egységesen megállapított kategóriákat használtuk, vagyis az egyes intéz-

7 Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megőrzéséhez, terjesztéséhez? 7 mények négy tágabb intézménykategórián belül (közgyűjtemények, kiadók-sajtó, művészeti intézmények és csoportok, valamint komplex tevékenységű kulturális intézmények) további típusokba voltak sorolhatók. Amennyiben a komplex kulturális tevékenységű szervezetek magas aránya az alacsony fokú specializáció jelének tekinthető, a Székelyföld nélküli Erdély kulturális intézményrendszerének legjellemzőbb vonása az alacsony fokú szakosodottság, hiszen az itt található összes intézmények 43,9%-át a komplex intézmények képezik. Ez az arány magasabb a romániai átlagnál (azaz a székelyföldinél), és magasabb a Kárpát-medencei magyar intézmények átlagánál is (mely utóbbi 36,9%). A komplex intézmények magas aránya másrészről természetesen a szakosodott intézmények hiányát jelentik. Ezek körén belül a romániai átlaghoz képest is igen alacsony Erdélyben az egyéb gyűjtemények (tájházak, stb.), a színházak és a táncművészeti intézmények aránya (ez utóbbi romániai átlaga a Kárpát-medencei átlagnál is magasabb). Az ismeretterjesztő, honismereti, helytörténeti szervezetek aránya belső-erdélyi és romániai szinten egyaránt messze elmarad a Magyarországon kívüli Kárpát-medencei magyar kulturális intézmények (a továbbiakban csak Kárpátmedencei) átlaga mögött. Egyetlen intézménytípus van, amely esetében Belső-Erdély jelentősen megelőzi mind a romániai, mind a Kárpát-medencei átlagot, az írott sajtó intézményei, amelyek aránya 12,6% a Kárpát-medencei 9,7%- hoz képest. Intézménytípusok száma és aránya Erdélyben, Romániában és a Kárpát -medencében Erdély N Erdély % Románia % Kárpátmedence (%) Könyvtár Levéltár Múzeum Egyéb gyûjtemény Könyvkiadó Sajtó Elektronikus média (rádió-tévé) Internetes honlapok Színház Zenemûvészet Táncmûvészet Irodalmi kör Képzõ-, ipar-, fotó- és népmûvészeti alkotómûhelyek Filmmûvészeti alkotómûhely Ismeretterjesztõ, honismereti/ helytörténeti szervezetek Komplex kulturális intézmények Összesen Település-típusonkénti bontásból az derül ki, hogy a komplex intézmények inkább városokra jellemzőek, mint falvakra. Magas viszont falun a közgyűjtemények aránya, amit elsősorban a szép számban működő községi könyvtárak eredményeznek. A művészeti intézmények kategóriájában a zene- és a táncművészeti csoportok azok, amelyek falun nagyobb arányban vannak jelen, mint városon. A kiadók és a sajtó viszont erősen városi intézménytípus, mi több, kiadók kizárólag megyeközpontokban működnek. A komplex intézmények az összes lekérdezett 43,9%-át alkotják. E magas arány az illető intézmények besorolhatatlanságát jelzi a megadott intézménytípusokba, megpróbálható azonban ezek további kategorizálása a tevékenységterület szabad megfogalmazása alapján. Ez utóbbi válaszok elemzése alapján a komplex intézmények felét (49%-át) sikerült valamilyen gyakrabban előforduló típusba besorolni. E másodlagos besorolás alapján a komplex intézmények körében leggyakoribbak a nagyrészt falun található művelődési otthonok. A diák- és ifjúsági szervezetek körébe a központilag szervezett politikai kötődésű MADISZ, MI- DESZ, MIÉRT szervezetek mellett a középiskolákban működő diáktanácsokat is besoroltuk. A vallási ifjúsági szervezetek csoportját a működésükben a történelmi egyházak által ösztönzött, centralizáltan szervezett Ifjúsági Keresztény Egyesület és Országos Dávid Ferenc Egyesület területi szervezetei képezik, és szintén egyházi kötődésűek a kulturális jelleg tekintetében leginkább határesetet képező nőszövetségek. A települések komplex fejlesztésének érdekében létrehozott helyi hatósugarú egyesületek, melyeket Pro-település típusnak neveztünk, az öszszes komplex intézmény 4,4%-át képezik (30 ilyen intézményt találtunk). A komplex intézmények alcsoportjait képezik továbbá az EMKE területi szervezetei (15 intézmény), a nagyrészt a partiumi falvakra koncentrálódó Teleházak (15 teleház), valamint a székelyföldi jellegzetességnek tekinthető kistérségi társulások (8 kistérségi társulás). Ezen altípusok mellett továbbra is besorolatlanul maradt a komplex intézmények fele. Komplex intézmények altípusa* Esetszám Százalék Mûvelõdési otthon ,7 Diák-/ifjúsági szervezet 78 11,4 Vallási ifjúsági 47 6,9 Nõszövetség 34 5,0 Pro-település 30 4,4 EMKE 15 2,2 Teleház 15 2,2 Kistérségi társulás 8 1,2 Komplex intézmény ,0 Összesen *A táblázat az Erdély teljes területén talált komplex intézményeket tartalmazza A városon található komplex intézmények magas a- ránya megkérdőjelezi azt a korábbi feltételezésünket, hogy a komplex intézmények a specializálódás folyamatának egy kezdetibb fázisában állnának. Legalább hipotézis szintjén fel kell vetnünk annak a gondolatát is, hogy a komplexitás az intézmények fejlődésével nőhet, azaz korábban egy tevékenység-területtel rendelkező intézmények további (második, harmadik stb.) tevékenység-területtel bővíthetik profiljukat. Pl. könyvtárt alakíthatnak ki, kiadványokat adhatnak ki, stb. Ilyenszerű intézmények lehetnek (és egyúttal e hipotézist látszanak alátámasztani) azok a komplex intézmények, amelyek második tevékenységként ezeket a területeket emelték ki (a komplex intézmények 12,8%-a).

8 8 civil fórum III. A kulturális intézmények megalakulása és bejegyzése A kulturális intézmények alapításait tekintve az erdélyi intézményrendszer jellemző vonásaként az tűnik ki, hogy a Kárpát-medencei magyar intézményrendszerhez viszonyítva itt az intézmények jelentősen nagyobb arányban új keletűek, az 1989-es rendszerváltás után alakultak. E sajátosság oka, hogy a kommunista évtizedek Erdélyben kevésbé kedveztek az intézményalapításnak mint más országokban, kulturális intézményeinknek csak 16,4%-a alakult ebben korban, szemben a Kárpát-medencei 26,8%- os aránnyal. Az 1945 előtti korszakban alapított intézmények aránya nagyjából megegyezik a Kárpát-medenceivel (6,5, illetve 6,3%). kadályozta. Összegezve tehát ez utóbbi két megállapítást levonható az a következtetés, hogy az közötti periódus leginkább a falusi művészeti intézmények létrejövése számára kedvezett. Falu Város Megyeközpont Összesen 1918-ig Összesen Az intézmény-alapítások szempontjából azonban a legfontosabb korszak a rendszerváltás utáni, a kulturális intézmények 77,1%-a jött létre 1990 után. Mint az a nemzetiségi intézmények (és általában a civil intézmények) működésének több évtizedes korlátozása után várható volt, 1990-ben nagy szervezetalakulási hullám következett be. Erdélyben ebben az évben alapítják meg a ma létező összes kulturális intézmény 11,4%-át amely arány magasabb a romániai átlagnál (amely 9,8%) és lényegesen magasabb a teljes Kárpát-medencei magyar kulturális intézményrendszer ben alapított szervezeteinek arányánál (amely csak 6,6%). Típusonként vizsgálva az intézmények alapításának korát az derül ki, hogy 1945 előtti alapításúak legnagyobb a- rányban a közgyűjtemények között találhatók, amelyek majd 10%-a 1918 előtt alakult. Nagy arányban alakultak továbbá közgyűjtemények között is, az összes közgyűjtemények mintegy 44,4%-a. Ez az eredmény nem meglepő, hisz e kategóriában a múzeumok mellett jelentős számban találunk csak részben magyar jellegű könyvtárakat is. A művészeti intézmények képezik azt a másik intézménytípust, amelynek jelentős része (24,4 százaléka) a szocialista évtizedekben alakult. A közgyűjteményekkel és művészeti intézményekkel szemben a kiadók-sajtótermékek és komplex intézmények nagy arányban a 90-es évektől kezdődően alakultak. Közgyûjtemények (N=108) Alakulás korszaka intézmény -típusonként Kiadók, sajtó (N=145) Mûvészeti intézmények (N=193) Komplex intézmények (N=402) Összesen (N=848) 1918-ig Összesen Település-típusonként vizsgálva az intézményalakulások korát azt találjuk, hogy míg az 1945 előtti alapítású intézmények falun és városon egyaránt 4-5%-ban fordulnak elő, az közötti alapítású intézmények háromszor nagyobb arányban találhatók falun, mint városon (29,1% a 10,3 és 11,6%-hoz képest). Ez az eredmény feltehetőleg részben a községi művelődési házakat takarja, részben a népművészeti (elsősorban tánc- és zeneművészeti) csoportokat, amelyek létrejövését a kommunista hatalom nem a- Az intézményalapítás nem mindig jár annak jogi bejegyzésével, az intézmény-alapítások gyakori forgatókönyve, hogy a megalakult szervezet egy ideig nem bejegyzett szervezetként működik, majd bizonyos idő elteltével (az intézmény működésének állandósulása után) kerül sor valamilyen jogi státus igénylésére. Úgy tűnik, ez a forgatókönyv jellemző a 90-es évekre is, amely évben az alapítások száma meghaladja a bejegyzések számát. A szervezet-alapítások további dinamikáját nézve azt látjuk, hogy a kezdeti szervezet-alapítási hullám után az évenkénti alapítások száma 1991-ben hirtelen csökken, ez évben az intézmények bejegyzési aránya megelőzi az alapítások arányát. A bejegyzések ez évi magas aránya tehát azt jelzi, hogy ekkor rendeződik az újonnan alakult, illetve a korábbi alapítású, de a rendszerváltás után újra életre keltett intézményrendszer egy részének jogi helyzete től az alapítások aránya ismét enyhén nő, majd fokozatosan tovább csökken, é- vente 4-6% között maradva. A hivatalos bejegyzések aránya egészen 1995-ig az alakulások aránya alatt van, tól kezdődően előzi meg ismét a bejegyzések arányát, és a továbbiakban folyamatosan magasabb marad. A jogi helyzet tisztázására irányuló igény fokozódásához valószínűleg a magyarországi közalapítványok pályázati feltételeinek folyamatosan fokozódó formalizálódása, szigorodása

9 Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megőrzéséhez, terjesztéséhez? 9 is hozzájárult. Ez évtől kezdődően a bejegyzések aránya máig az alapítások aránya fölött maradt, ami azt jelzi, hogy az erdélyi magyar kulturális intézményrendszer szereplőinek jogi helyzete fokozatosan rendeződik. Figyelemre méltó, hogy az 1998-as mélypont után, től kezdődően az intézményalapítások száma ismét nőni kezd, és ez a növekedési trend máig tart. Sajátossága e periódusnak, hogy a 90-es évek kezdetétől eltérően a hivatalosan bejegyzett intézmények aránya folyamatosan magasabb a nem bejegyzettekénél, vagyis az intézményalapítás 90-es évek első felében domináns forgatókönyve mára megváltozott, többségben vannak azok az alapítások, amelyek közvetlenül a jogi bejegyzéssel kezdődnek. Ezt az is elősegíti, hogy időközben a bejegyzés könnyítése irányába módosult a nonprofit szervezetek bejegyzésére vonatkozó törvénykezés is. IV. Az intézmények működésének általános jellemzői Működési forma Az állami költségvetéstől szervezetileg és gazdaságilag független, saját lábán álló intézmények nagy arányát általában pozitívumként szoktuk emlegetni. Az önállóság ára azonban másrészről a gazdasági bizonytalanság, kiszolgáltatottság a sokszor távoli (rendszerint anyaországi) pályázati rendszereknek, az azokat meghatározó személyi- és politikai konkjunktúráknak stb., amelyekhez viszonyítva a költségvetési működési forma biztonsága akár kívánatos is lehet. Aligha tudnánk megmondani, hogy a kulturális intézményi szférán belül a költségvetési szervezetek milyen aránya volna kívánatos, az azonban kiderül az eredményeinkből, hogy a kulturális intézmények működési formája tekintetében a közép- és nyugat-erdélyi régió egyik sajátossága a költségvetési szervezetek relatív alacsony aránya. Ez az arány 10%-al marad el a teljes Kárpát-medencei magyar intézményrendszer költségvetési intézményeinek 25,6%-os arányától, és ennél is többel, 12,5%-al a székelyföldi költségvetési intézmények arányától. A költségvetési formával ellentétben az alapítványi forma nagyobb arányban fordul elő, mint általában a teljes határon túli intézményrendszeren belül (az összes intézmények 15,5%-a). Leggyakoribb az egyesületi forma, az összes intézmény majd egyharmada ilyen formában működik, legritkább a gazdasági szervezet formájában működő kulturális szervezet (az összes intézmény 4,8%-a). Az elemzett intézmények egyharmada e négy kategóriába besorolhatatlannak bizonyult, ezek az egyéb társadalmi szervezet, illetve be nem jegyzett szervezet kategóriák között oszlanak meg. Ez utóbbi válaszalternatívák esetén lehetőség volt szabad megfogalmazásban rögzíteni a helyzetet. Ezek elemzéséből az derül ki, hogy az e gyűjtőkategóriákba sorolt szervezetek nagy része valamilyen más, nagyobb szervezet (egyházak, oktatási intézmények, RMDSZ, EMKE) mellett vagy annak keretében működik, amely működését tekintve önálló szervezetnek tekinthető (legalábbis kérdezőbiztosaink így ítélték meg a helyzetet), jogilag azonban vagy fiókszervezet, vagy más szervezet biztosít jogi keretet működése számára (az egyéb társadalmi szervezetek 52%-a része valamely más, kulturális gyűjtőszervezetnek, míg a teljes erdélyi intézményrendszerre ez az arány csak 31,8%). [ ] A közép- és nyugat-erdélyi régióban lekérdezett szervezetek fele mondta, hogy jogi értelemben önmaga működtetője, ez az arány igen közel áll mind a székelyföldi, mind a teljes Kárpát-medencei magyar intézményrendszeren belüli arányhoz. Régiónk sajátossága e kérdés esetében a helyi önkormányzat által működtetett szervezetek alacsony aránya, mind a székelyföldi, mind a teljes Kárpát-medencei magyar intézményrendszerhez viszonyítva (és bár kisebb mértékben, de a megyei tanács működtette intézményekről is ugyanez mondható el). Valószínűleg közvetlenül ebből a sajátosságból fakad az a következő jellegzetesség, hogy az önkormányzatok által működtetett szervezetek alacsony aránya az egyházak által működtetett szervezetek révén kompenzálódik. Érdekes kép rajzolódik ki e kérdést illetően, ha a működtetőket a települések magyar lakosságának aránya szerint vizsgáljuk: a helyi önkormányzatok által működtetett intézmények nagy arányban a nagyrészt magyar lakosságú, vagy legalábbis magyar többségű településeken működnek/működhetnek, de az egyházak által működtetett intézmények is inkább a magyar többségű településeken találhatók. Leghátrányosabb helyzetben a szórványmagyarság lakta települések intézményei vannak, amelyek körében az önmagukat működtető (de semmilyen stabilabb és nagyobb szervezet intézményesült támogatását nem élvező) szervezetek a leggyakoribbak. [ ] A működtetőkkel kapcsolatban tehát levonható az a következtetés, hogy a közép- és nyugat-erdélyi régióban a kulturális intézményrendszer feltételezhetően legsta-

10 10 civil fórum bilabb része főleg a magyar többségű falvakban található, ahol a helyi önkormányzatoknak módjukban áll e szervezetek működtetése. Ingatlanhasználat Egy intézmény folyamatos működésének biztonsága nagymértékben függ egy kiszámíthatóan rendelkezésre álló ingatlan lététűl. Legnagyobb biztonságot a saját tulajdonban levő ingatlan nyújt, amely mentesíti az intézményt a kiadások rendszerint tetemes részét képező lakbértől. Ugyancsak stabilitást nyújthat egy intézmény működése számára, ha előnyösen jut használható helyiség(ek)hez valamilyen állami vagy önkormányzati ingatlanban, de az egyház is hasonló stabilitást nyújthat. Az általunk felkeresett intézmények közel tíz százaléka (9,5%) van abban a szerencsés helyzetben, hogy saját tulajdonú ingatlannal rendelkezik. Ez az arány szinte egybeesik a teljes Kárpát-medencei magyar intézményrendszeren belüli hasonló aránnyal, amely 9,4%. A legtöbb intézmény működése számára valamilyen helyi egyház biztosít helyet, helyiséget (32,8%). A helyi önkormányzat a szervezetek 16,8%-a számára nyújt működési teret, az állam 8,8%-uk számára. Az ingatlanhasználatra vonatkozó kérdésre kapott válaszok egynegyede azonban sajnálatos módon az egyéb kategóriába került. Ez az eredmény azt jelzi, hogy gyakori tulajdonformák kimaradtak az általunk felkínált válaszlehetőségek közül. Az egyéb tulajdonosra vonatkozó nyílt kérdésre kapott válaszok elemzéséből szerencsére részleges választ kaphatunk e kérdésre, ezekből az derül ki, hogy Erdélyben az összes kulturális intézmények 10,2%-a valamelyik szervezeti vezető vagy tag magánlakásán működik. Ugyancsak magánlakást bérel a működés számára további 2% vagyis az összes szervezetek 12,2%-a magánlakásban működik. Ugyancsak a nyílt kérdésekre kapott válaszokból derül ki, hogy a szervezetek további 2%-a a helyi RMDSZek székházában kap otthont. Kinek a tulajdonát képezi az ingatlan, ahol a szervezet mûködik (%) Intézmény saját tulajdona 9.5 Állam 8.8 Területi önkormányzat (megyei) 3 Helyi önkormányzat 16.8 Egyház 32.8 Alapítvány 2.6 Egyéb 24.9 Egyéb: vezetõ/tag magánlakása 10.2 Egyéb: bérelt magánlakás 2.3 Egyéb: RMDSZ 2 A feltett kérdés alapján sajnos nem kaphattunk választ arra a kérdésre, hogy a szervezetek mekkora hányada bérli a működéséhez szükséges helyiséget, és mekkora hányada használja ingyen. Megvizsgálva, hogy a saját tulajdonú ingatlan melyik intézménytípus körében gyakoribb azt találtuk, hogy a közgyűjtemények és a sajtó intézményei működnek átlagon felüli arányban saját tulajdonú ingatlanban, a művészeti intézmények viszont a legkisebb arányban (amit magyaráz az a tény, hogy ezek között van a legtöbb nem bejegyzett intézmény). E kategórián belül az ide sorolt ismeretterjesztő-honismereti intézmények tulajdonában van a legtöbb saját tulajdonú ingatlan. [ ] Szintén fontos információ a működés szempontjából, hogy az egyes intézmények egyedül, vagy másokkal közösen használják a rendelkezésére álló ingatlant. Eredményeink szerint Erdélyben a megkérdezett intézmények 59,4%-a más intézményekkel közösen használja az ingatlant (ez persze még jelenthet külön helyiségeket). Az irodalmi körök kivétel nélkül más intézmények mellett működnek, de az elektronikus média és a színházak, valamint a zene- és táncművészeti, valamint ismeretterjesztő csoportok esetében is magas ez az arány. Alacsony viszont a könyvkiadók körében (ezek nagyrészt gazdasági egységek), valamint a két internetes honlap is önállóan működik egy ingatlanban. Osztozik-e valakivel az ingatlan használatán? igen nem összesen Levéltár Irodalmi kör Elektronikus média (rádió-tévé) Színház Zenemûvészet Ismeretterjesztõ, honismereti szervezetek Táncmûvészet Könyvtár Sajtó Komplex kulturális intézmények Egyéb gyûjtemény Múzeum Képzõ-, ipar-, fotó- és népmûvészeti alkotómûhelyek Könyvkiadók Internetes honlapok Összes intézmény 59,4 36,7 96,1* * 3,9% a hiányzó válaszok aránya A felkeresett intézmények képviselőinek 21%-a gondolja úgy, hogy az intézménye működésének helyet adó ingatlan műemlék-jellegű. A működés helyéül szolgáló intézmények 32,7%-a igényelne nagyobb, 24,4%-a kisebb felújítást. 36%-a nem igényelne felújítást. A legtöbb intézmény (az összes intézmény 14,3%-a) 100 millió és 1 milliárd lej közötti összeget tart szükségesnek a működéséül szolgáló intézmény felújításához, 7% 1 milliárd lejnél nagyobb összegből tudná felújítani székházát, 5,7% viszont 100 millió lejnél kevesebből. Eszközellátottság Az alapvető eszközökkel való ellátottság az ingatlanhoz hasonlóan fontos a működéshez. Ez esetben a kérdést úgy tettük fel, hogy azt is rögzíteni tudjuk, ha egyes eszközöket a vizsgált szervezetek ugyan nem birtokolnak, de sajátjukként használnak. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy számos intézmény valamilyen állami vagy önkormányzati intézmény tulajdonát képező eszközöket szabadon használ tevékenységeire. Ez esetekben tehát az eszközellátottságot illetően közelebb járunk a valósághoz, ha e szervezeteket jól ellátottaknak tekintjük. A következő táblázatok az egyes eszközök elterjedtségét tartalmazzák. [ ] Elmondható tehát, hogy a legtöbb szervezet rendelkezik egy telefonvonallal (87,3%) és egy számítógéppel (74,5%), illetve majdnem ugyanennyien egy nyomtatóval (66,2%). Ha azonban a tulajdonukban levő eszközöket nézzük, a saját telefonvonallal rendelkezők a megkérdezettek mindössze 30%-át képezik (a többiek tehát valamilyen más intézmény telefonját használják). A számítógépek esetében ennél jobb az arány, a megkérdezett szervezetek 41,6%-a saját számítógéppel rendelkezik, 34,6%-a saját nyomtatóval (könnyebb tehát egy nyomtatót szerezni, mint saját telefonvonalat igényelni).

11 Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megőrzéséhez, terjesztéséhez? 11 Legritkább eszközöknek a videoprojektor, videokamera, digitális fényképezőgép és a saját szerver bizonyult. Saját gépjárművel a szervezetek 14%-a rendelkezik. Valamilyen további, speciális szakmai eszközt az intézmények 19,5%-a birtokol. Internet kapcsolattal a kérdezettek 36,8 százaléka rendelkezik. Rendelkezik-e internet kapcsolattal? N=894 Munkatársak, tagság A szervezetek tagságára vonatkozó kérdés komoly értelmezési problémákat vet fel. Szó szerint értelmezve a kérdést csak az egyesületeknek van tagsága. A kérdésre kapott válaszok elemzéséből azonban egyértelműen kiderül, hogy a kérdést a megkérdezett szervezeti vezetők nem így értették. A szervezetek működési formája (ami alatt a jogi értelemben vett formát értették/értettük) ugyanis általában különbözik a valós működési formától. Így például az előnyösebb bejegyzési feltételek miatt éveken át alapítványként jegyeztek be egyesületként működő szervezeteket, amelyek azonban továbbra is egyesületként működtek. A nem bejegyzett szervezeteknek a kérdés feltett formája alapján nem lehet tagjuk, bár ezek jelentős része is gyakorlatilag egyesületként működik. De maguknak a bejegyzett egyesületeknek is a hivatalosan nyilvántartott tagsága általában az alapítókra korlátozódik, miközben a valóságban a tagság száma időben változik, anélkül azonban, hogy ezt az egyesületek hivatalosítanák (ez a gyors változások miatt a legtöbbször nem is volna ésszerű). Úgy tűnik, hogy a kérdezettek tagság alatt azt a csoportot értették, amely révén az intézmény állandó jellegű működése biztosított, az intézményhez kapcsolódás módjától függetlenül. Feltételezhetően e csoportba beleértették az önkénteseket és alkalmazottakat is. Csak így magyarázható az, hogy a kérdésre az intézmények nagy része válaszolt, működési formától függetlenül. Úgy tűnik tehát, hogy csak azok mondták, hogy nincs tagságuk, akik úgy értelmezték, hogy intézményük esetében a tagsági minőség értelmetlen. A továbbiakban mi is ezt az értelmezést használjuk, tagság alatt az intézményt alkotó személyek összességét, az intézmény méretét értve. [ ] A magyar lakosság helyi aránya szerint vizsgálva az intézményméret változását azt láthatjuk, hogy szórványtelepüléseken (amelyeken tehát a magyar lakosság 20%-nál kisebb arányban van jelen) a közepes méretű intézmények dominálnak, míg az összes többi esetben a kis szervezetek vannak nagyobb arányban. Ez az eredmény azt jelentheti, hogy a szórvány-településeken működő kisebb számú intézmény a lakosság nagyobb részét tömöríti, mint azokon a településeken, ahol a magyar lakosság nagyobb arányban van jelen. A tagság nélküli szervezetek (azaz a magyarnak számító gazdasági és költségvetési intézmények) a magyar többségű településeken találhatók nagyobb arányban. % nem 58.7 igen 36.8 teljes 32.2 csak 4.6 nincs válasz 4.5 Összesen 100 Önkéntesek Az önkéntesek fontos szerepet töltenek be a kulturális intézmények működésében, különösen azokban az esetekben, amelyekben az intézményeknek pénzhiány miatt nem áll módjukban alkalmazottakat megfizetni. A teljes Kárpátmedencei magyar intézményrendszerhez képest Erdélyben nagyobb szerep jut az önkénteseknek: az önkéntesek nélkül tevékenykedő intézmények aránya jelentősen kisebb, 12,8% a 19%-hoz képest. Ez az arány Románián belül is alacsony, a Székelyföldön az önkéntesek nélkül működő intézmények aránya 16%. Elmondható, hogy általában az anyagi és emberi erőforrásokban rosszabbul ellátott szórvány-településeken nagyobb az önkéntesek száma (a 20%- nál kevesebb magyar lakójú települések intézményeinek csak 6,5%-ánál nincsenek önkéntesek). Település-típusonként nézve Erdélyben a kisvárosok állnak e szempontból jól (7,3%), ám tudjuk, hogy eltérően a Székelyföldtől, e régióban a kisvárosok nagy része egyúttal szórványtelepülés is. Minden intézménytípus esetében az 1-20 közötti önkéntessel dolgozó szervezetek vannak többségben. Ennél több önkéntes legnagyobb arányban a művészeti intézményeknél fordul elő (31,9%), önkéntesek nélkül leginkább a közgyűjtemények működnek, ezek 45,5%-ánál egy önkéntes sincs, majd a kiadók-szerkesztőségek, amelyek 19,9%-ánál nincsenek önkéntesek. [ ] Alkalmazottak A nyugat- és közép-erdélyi régióban levő kulturális intézmények 32,6%-ának van legalább egy alkalmazottja (N=862). Az alkalmazás formája és mértéke változó lehet, ezt ugyanis a feltett kérdés nem részletezte, az útmutatás szerint kérdezőbiztosaink alkalmazottnak azt a személyt tekintették, aki (az alkalmazás módjától függetlenül) rendszeres tevékenységet végez, és ezért fizetést kap. Alkalma-

12 12 civil fórum zottként került rögzítésre tehát a főállású szakszemélyzettől a munkáját esetleg csak havonta egyszer végző könyvelőig mindenki. Így értett módon a 275 alkalmazottat foglalkoztató intézménynél összesen 3496 személy jut valamilyen rendszerességű jövedelemhez. Nagyobbrészt kis jövedelmű intézményekről lévén szó érthető, hogy legtöbbjük egy, legtöbb két alkalmazottat foglalkoztat (az alkalmazottal rendelkező szervezetek 40%-a egy, 13%-a kettőt). 20-nál több alkalmazottat az alkalmazottal rendelkező szervezetek mindössze 13%-a foglalkoztat. A kulturális intézmények alkalmazottainak végzettségét vizsgálva megállapítható, hogy ezek főleg felső- és középfokú végzettségűek: felsőfokú végzettségű alkalmazottja az intézmények 68,7%-ának, középfokú az intézmények 62,8%- ának van, ezzel szemben alapfokú végzettségű az intézmények mindössze 13,3%-ának. A kulturális intézményi szféra tehát elsősorban a felső- és középfokú végzettségűek számára nyújt megélhetést. Ez az eredmény érthető, hisz a szóban forgó intézményeknek céljaik eléréséhez elsősorban valamilyen kulturális szakszemélyzetre van szükségük, a- kik az esetek többségében feltehetően felsőfokú végzettségűek. Alacsonyabb képzettségű segédszemélyzet alkalmazására csak abban az esetben kerül sor, ha az intézmény a- nyagi lehetőségei ezt lehetővé teszik. A kulturális intézmények így elsősorban a kulturális elit számára képeznek megélhetési vagy jövedelem-kiegészítő forrást. [ ] V. Gazdálkodás A szervezetek gazdálkodására, bevételeire vonatkozó kérdések kapcsán számítottunk leginkább a gyakori válaszmegtagadásokra. A tényleges válaszmegtagadások aránya azonban megelégedésünkre Románia szinten alacsony: míg a teljes Kárpát-medencei magyar intézményrendszer körében a szervezetek 27,2%-a utasította el a válaszadást, ez az arány régiónkban 23,2% volt, a Székelyföldön pedig 22,2%. Ha a válaszolók száma a két térségben nagyjából megegyezik, a 2002-ben bevétellel is rendelkezők aránya már eltérő, Erdélyben 58%, a Székelyföldön viszont 65%. Fel kell hívnunk azonban a figyelmet arra, hogy ez a különbség származhat a be nem jegyzett intézmények nagyobb arányú lekérdezéséből, hisz mint tudjuk, jogi státus nélkül jóval nehezebb támogatásokhoz jutni. Volt-e bevétele? Belsõ-Erdély és Partium Székelyföld Határon túli magyar intézményrendszer Nem volt 18,8 12,8 13,9 Volt ,9 Nem válaszol 23,2 22,2 27,2 A bevétellel rendelkező intézmények aránya magasabb tehát a Székelyföldön, a kulturális intézményrendszer össz-támogatásának sokkal nagyobb mennyisége jut Közép-Nyugat-Erdélybe, mint a Székelyföldre. A romániai magyar kulturális intézmények saját bevallásuk szerint 2002-ben összesen megközelítőleg 1005 milliárd lejből gazdálkodtak (ez körülbelül 25 millió eurónak megfelelő összeg volt), amely összegnek 83,1%-a erdélyi intézmények bevétele volt. E nagynak tűnő aránytalanság indokolható azzal, hogy bár a szervezetek száma a két kutatási régióban megközelítőleg egyenlő (a lekérdezett szervezetek 53%-a erdélyi, 47%-a székelyföldi, az erdélyi régió mégis több mint kétszer annyi megyét foglal magába, mint a székelyföldi, ez pedig több jobban támogatott városi és megyeközponti intézményt jelent). A bevételek forrásai A bevételek forrásaira részletes kérdésblokk segítségével kérdeztünk rá, amelynek segítségével a bevételek 31 különböző forrása volt rögzíthető. A bevételek forrásonként összeg formájában kerültek rögzítésre, ezek összesítése alapján (amely végösszeg azonban már alig több mint felét éri el az összbevételként mondott összegnek, azaz a bevételek majdnem fele e részletező kérdésnél már kimarad) az összes bevételek 11,7%-a származik saját forrásokból, 88,3%-a támogatásokból. A valamilyen saját forrásból származó bevételek között két forrás szerepel gyakrabban, a tagdíjak és saját kulturális tevékenységek bevételei (22,9, illetve 21,4%). Saját vállalkozói tevékenységből vagy ingatlan bérbe adásából származó bevételeket már jóval ritkábban említenek, a szervezetek 6,9, illetve 6,8%-a esetében. Saját források típusai Említés gyakorisága (%) N Tagdíjak bevétele 22,9 647 Kulturális tevékenységek bevétele 21,4 645 Vállalkozási tevékenység 6,9 639 Ingatlan bérbeadásából 6,8 644 Egyéb bérleti díjak 1,7 641 Ingatlan értékesítése 0,2 641 A támogatásokból kapott bevételek nagyobb része hazai forrásokból származik (a teljes összeg 64,5%-a), ezt a magyarországi, és az egyéb külföldi támogatások követik (26,3, illetve 9,1%-al). Támogatások forrása % a teljes erdélyi bevételbõl hazai forrásokból 64,5% magyarországi forrásokból 26,3% más külföldi forrásokból 9,11% [ ] A hazai és magyarországi bevételi források között a legszembetűnőbb különbség, hogy míg a magyarországi források döntően pályázati formában működnek, a hazai források elosztási rendszere erőteljesen személyes kapcsolatokra épül, amint azt az egyéni adományok, mint forrástípus leggyakoribb említése jelzi. Az egyéni adományokat követő egyéb támogatások részben szintén ilyen jellegű támogatásokat fedhetnek, akárcsak a nem pályázati úton kapott önkormányzati támogatások. Ez utóbbi két forrástípus másrészt feltehetően a költségvetési intézmények hazai normatív támogatásait is tartalmazzák. A hazai forrástípusok említési gyakoriságai azonban mindenképpen a hazai pályázati rendszer fejletlenségét jelzik.

13 Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megőrzéséhez, terjesztéséhez? 13 A kismértékű külföldi (azaz nem hazai és nem is magyarországi) források körében szintén az egyéni adományozások fordulnak elő leggyakrabban. A bevételek nagyságrendje Annak érdekében, hogy képet alkothassunk az egyes szervezetek bevételeinek nagyságáról, a bevételeket négy kategóriába csoportosítottuk. Nevezzük szegény szervezeteknek a 10 millió lej alatti éves bevételű szervezeteket, ezek az összes válaszoló szervezetek 21%-át alkotják. 10 és 100 millió közötti bevétellel rendelkezett a szervezetek 32%-a (nevezzük ezeket közepesen gazdag szervezeteknek), 100 millió és 1 milliárd lej közötti bevétele volt a szervezetek 16%-ának ( gazdag szervezetek), 7%-uk pedig több mint 1 milliárd lej fölötti bevétellel rendelkezett ( dúsgazdag szervezetek). A bevételek intézmény-típusonkénti megoszlása A bevételek intézménytípusok közötti megoszlását két módon is megvizsgáltuk. Egyrészt kiszámoltuk, hogy a felmért intézmények teljes bevételének összege hogyan oszlik meg a főbb intézménytípusok között. E módszerrel számolva az derült ki, hogy a kulturális intézmények működését szolgáló teljes bevételek összegének 81%-a a komplex intézményekhez került, második helyen a kiadóksajtótermékek szerepelnek a bevételek összegének 9%-ával, majd a közgyűjtemények következnek 6, a művészeti intézmények 4%-al. setében a saját tevékenységből származó bevételek látszólag jelentéktelenek, a teljes bevételnek csak 1,5%-át képezik, ám a nagy intézményszám és az intézményrendszer komplex intézményekre eső része miatt ez is jelentős összegre rúghat. Saját tevékenységbõl származó bevételek aránya saját tevékenységbõl támogatásból összesen Közgyûjtemények Kiadók Mûvészeti intézmények Komplex intézmények A támogatásból származó bevételek a közgyűjtemények esetében majd teljes egészében (98,1%-ban) hazai forrásokból származnak (költségvetési intézmények). A kiadóksajtótermékek ezzel szemben támogatásaik több mint felét Magyarországról szerzik (támogatásból szerzett bevételeik 55,9%-át), és az egyéb külföldi források megnyerése terén is ők vezetnek (11,098%). A művészeti intézmények támogatásból származó bevételeinek kétharmada hazai, egyötöde magyarországi és egytizede külföldi eredetű, ettől az összetételtől a komplex intézményeké a magyarországi bevételek némileg magasabb arányával tér el (28,1%). A támogatások megoszlása a forrás országa szerint Hazai Magyarországi Egyéb Összesen külföldi Közgyûjtemények Kiadók Mûvészeti intézmények Komplex intézmények % % a válaszolók körében nem pályázott pályázott nem válaszolt összesen Pályázati részvétel A közép- és nyugat-erdélyi régió kulturális intézményeinek 41,8%-a nyújtott be pályázatot valamilyen támogatásért 2002-ben. Ez az arány kevéssel alatta marad a teljes romániai aránynak, amely 42,1% (azaz a székelyföldi régióban kevéssel magasabb a pályázó intézmények aránya, mint Erdély egészében), és a teljes Kárpát-medencei magyar intézményrendszer pályázóinak arányánál is alacsonyabb (ez utóbbi 44%). A kérdés esetében azonban igen magas a nem válaszolók aránya. Ha csak az érvényes válaszokat vesszük figyelembe, a pályázók aránya 54,1%-ra emelkedik. Az érvényes válaszok körén belül az intézmények által leadott pályázatok száma a következőképpen néz ki: A bevétel összetétele főbb intézménykategóriánként Az önállóságot biztosító saját bevételek, mint az várható volt, a legtöbb gazdasági szervezetet magába foglaló kiadók-sajtó kategóriába tartozó intézmények esetében a legmagasabbak, összes bevételük több mint háromnegyedét saját tevékenységből nyerik. A másik három típusnál e bevételi forma csak a teljes bevétel kiegészítésként szerepel, és feltehetőleg kulturális tevékenység bevételeiből, illetve tagdíjakból állhat. A komplex intézmények e-

14 14 civil fórum Egyáltalán nem nyújtott be tehát pályázatot a válaszolók 45%-a, 12%-uk egy pályázatot adott le az év folyamán, másik 12% kettőt, 8% hármat, a fennmaradó 23% pedig négy vagy annál több pályázatot készített 2002 folyamán. Ezek az értékek közel esnek a teljes Kárpát-medencei intézményrendszer megfelelő értékeihez, sőt annál valamivel jobbak, amennyiben pozitívan értékeljük az intenzívebben pályázó szervezetek néhány százalékkal magasabb arányát (ezek esetében az egy vagy két pályázatot benyújtó szervezetek aránya kisebb, a hármat vagy többet benyújtók aránya viszont nagyobb. A leadott pályázatok nagy részét (43 százaléka) Magyarországon nyújtották be, 34,4%-át Romániái országos pályázati kiírásokra. Jóval kevesebb, csak 8,9%-át nyújtották be helyi pályáztatókhoz, és az összes leadott pályázatoknak csak 4,7%-a irányult Magyarországon kívüli, külföldi pályáztatókhoz. Intézmény-típusonként vizsgálva a leadott pályázatok számát aktívabb pályázóknak a kiadók-szerkesztőségek és a komplex intézmények bizonyulnak, a legkevésbé aktív pályázók pedig a közgyűjtemények. A fenti eredmény magyarázatául felhozható, hogy a közgyűjtemények jelentős része költségvetési intézmény, amelyeket a pályázatkiírók általában nem támogatják. Így ezek az intézmények számos pályázati kiírás esetében eleve ki vannak zárva a pályázók köréből. A művészeti intézmények szintén kevésbé intenzív pályázási gyakorlatát viszont az magyarázza, a körükben gyakori nem bejegyzett szervezetek közvetlenül szintén kevésbé pályázhatnak, mint más szervezetek. A kiadósajtó kategória viszont következetesebb gazdálkodása következtében pályázhat nagyobb arányban. [ ] Pályáztatás, erőforrások újraelosztása Elemzésünket egy olyan témával zárjuk, amely részben gazdasági jellegű, részben azonban túlmutat az intézményrendszer gazdasági vonatkozásai. Az erőforrások elosztásában/újraelosztásában vállalt szerep ugyanis több mint gazdasági törekvés, az illető szereplők intézményrendszeren belüli funkcióváltását jelzik. Mint ismeretes, a nonprofit szervezetekként működő intézmények hatékonyságának egyik feltétele, hogy újraelosztó intézmények közbeiktatása révén közelebb kerülnek a működésüket biztosító donorokhoz, miáltal támogató és szolgáltató intézmények között szorosabb, közvetlenebb, azaz hatékonyabb visszacsatolásra nyílik lehetőség. Régiónkban a szervezetek 10,4 százaléka osztott tovább valamilyen formában támogatást. Ez az újraosztás elsősorban nem a fiókszervezetek fele irányul, és túlnyomórészt pénzbeli támogatások formájában történik. Támogatást továbbosztó intézmények aránya (N=818) pénzbeli támogatás eszköztámogatás fiókszervezeteknek egyéb szervezeteknek összesen Intézmény-típusonként vizsgálva az újraelosztásokat, az derül ki, hogy az újraelosztó szerepre törekvés elsősorban a komplex szervezetekre jellemző. Csata Zsombor Kiss Dénes Kiss Tamás Max Weber Társadalomtudományi Kutatóközpont Megcáfoljuk Herder jóslatát* A kulturális nemzet esélyei az európai uniós csatlakozás folyamatában AKárpát-medencében élő magyarság az európai uniós csatlakozás lázában él. Igen sokan ettől a csatlakozástól várják a huszadik századi magyar történelem hatalmas kudarcainak és veszteségeinek jóvátételét, mások viszont és ezek sincsenek kevesen attól tartanak, hogy az uniós integráció veszélybe fogja sodorni a magyar nyelvet és nemzeti kultúrát, amely ha igen nagy sérülések árán is, de túlélte a mögöttünk lévő évszázad viszontagságait, túlélte a háborús vereségeket, a levert forradalmakat, a feldúlt reformkorszakot, túlélte a trianoni veszteségeket és a következtükben keletkezett közösségi traumákat, mentális zavarokat. Hadd valljam meg nyomban előadásom kezdetén, magam inkább a reménykedők közé tartozom, minthogy más európai kisnépek példáján felbuzdulva inkább kedvező fordulatokat várok az integrációtól, mintsem további süllyedést, felbomlást és pusztulást, azt azonban én is jól tudom, hogy az integráció lehetséges * A tanulmány a VI. Civil Fórum konferencia plenáris ülésén, szeptember 10-én, Kolozsváron elhangzott előadás szerkesztett változata.

15 Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megőrzéséhez, terjesztéséhez? 15 jótékony következményeinek kiaknázását igen okos stratégiai tervezéssel, bátor kezdeményező-készséggel és rengeteg munkával lehet csak megkezdeni. Már csak amiatt is, nehogy éppen mi magunk segítsünk valóra váltani ama baljós herderi jóslatot. A mögöttünk álló nem könnyű történelmi korszakban a magyar szellemi élet vezető képviselői közül többen is figyelmeztettek a német felvilágosodás nagyszerű filozófusának, Johann Gottfried Herder-nek arra az úgy nevezett jóslatára, amely igen sötét képet rajzolt az abban az időben valóban mostoha sorsot megért magyar nemzet jövőjéről. Mindenekelőtt Illyés Gyula, aki a hetvenes évek végén Válasz Herdernek és Adynak című vallomásos esszéjében (a Magyar Nemzet 1977-ik évi utolsó és 1978-ik évi első számában) az 1956-os magyar forradalom leverése után végre ismét eszmélni kezdő magyar gondolkodás egyik legfontosabb dokumentumát adta közre. De lássuk magának az 1791-ben kinyomtatott jóslatnak a szövegét: A magyarok vagy madzsarok az egyetlen népe ennek a törzsnek (a finn-ugornak), amely a hódítók közé bejutott Most aztán szlávok, németek, vallachok és más népek közt az ország lakosságának kisebbik részét alkotják, és évszázadok múltán tán már nyelvükkel is alig találkozunk. A német filozófusnak, Istennek hála, nem lett igaza, Cs. Szabó László egy nevezetes, emigrációban szállóigévé vált mondását idézhetem fel: még vagyunk. Igen, még vagyunk: Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Vajdaságban, Drávaszögben, Muravidéken, sőt a nyugati világban is. Hogy Kányádi Sándort idézzem: Szabófalvától San Franciscóig. Herder nevezetes jóslatának megfogalmazása után, éppen a II. József halálát követő nemzeti újjászületés áramában születtek meg azok a törekvések, amelyek háromnégy évtizeddel később a magyar történelem egyik legdicsőségesebb korszakához, a reformkorhoz vezettek. Majd a 19. század legnagyobb nemzeti katasztrófája, az es szabadságharc leverése után lassanként megint magára talált a nemzeti szellem, az újabb nagyszabású erőfeszítés vezetett az 1867-es kiegyezéshez, amely az európai mintájú magyar polgárosodás előtt nyitott utat. Az első világháborús vereség és a trianoni országcsonkítás után, a nemzeti történelem egy mélypontján a magyarság ismét fel tudja emelni fejét, és az ezerkilencszázharmincas évek egy második reformkorszakot nyitottak meg. Az újabb, esztelenül és minden felelősségtudat nélkül megindított háború, az újabb vereség, az 1947-es párizsi békeszerződéssel szentesített második Trianon, majd a több évtizedes kommunista uralom (amelyet Erdélyben a nagyromán soviniszta diktatúra még inkább elviselhetetlenné tett) ismét a herderi jóslat rémképét idézhette fel ban mégis újra magára találhatott a magyar nemzet, és a nyolcvanas évek végén bekövetkezett demokratikus átalakulás megint csak megcáfolta a sötét jövendölést. Mintha az utóbbi kétszáz esztendő magyar történelmére a herderi jóslattal szemben kibontakozó küzdelem nyomta volna rá bélyegét: Erdélyben is. Most pedig ott állunk, mint mondják, Európa kapujában: Magyarország, a szlovákiai és a szlovéniai magyarság már át is lépte a nevezetes küszöböt, az erdélyi és a vajdasági magyarság pedig reményeink szerint a most A magyar nemzeti integráció tekintetében ez a helyzet kifejezetten kedvező lehet, minthogy az európai integrációs rendszer nagymértékben csökkentheti a magyar kisebbségi közösségekre Trianon óta folyamatosan ránehezedő politikai, gazdasági, kulturális mondjuk ki: asszimilációs nyomást... következő évtizedben ugyancsak az Unió keretei közé kerül. (A legkevésbé kedvező helyzetben a kárpátaljai magyarság található: az ukrán államnak egyelőre nincs semmiféle esélye arra, és újabban szándéka sincs, hogy az EU tagja legyen.) Régi remények válnak valóra ezáltal, az európai integráció világában a magyarság hosszú időre érvényes otthonát keresi. A közép-európai régió egy részének európai uniós csatlakozása és a térség további országainak várható európai integrációja felvet egy történelmi értelemben jelentékeny kihívást, egyszersmind lehetőséget és feladatot. A magyar kulturális nemzet európai keretekben történő újraegyesítésére gondolok. Ez az újraegyesítés, mint stratégiai kihívás, és mint történelmi lehetőség, mint történelmi feladat mostanában rendre megmozgatta szinte valamennyi magyarországi és határokon túli (erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki) politikai erő és kulturális közösség képzeletét. Lehet, hogy ami 1920-ban Trianonnal és 1947-ben Párizzsal elveszett, és ami a második világháború időszakában elért ideiglenes területi revíziókkal eleve nem sikerülhetett, az most más módon, a politikai tér egy másik dimenziójában talán sikerül? Nem az államterület, hanem a kulturális nemzet újjáegyesítésére gondolok. A kulturális nemzet fogalmának szemben a politikai nemzet fogalmával a huszadik század keserves történelme során számunkra, magyarok számára mindig elsőrendű (a trianoni sebeinkre vigaszt kínáló) jelentése-jelentősége volt. Mindkét nemzetfogalomnak vagy három évszázados története van, mindkettő a polgárosuló Európa szellemi műhelyeiben jött létre, s mindkettőnek voltak igen nagy eredményei és igen káros történelmi következményei. A politikai nemzet fogalmának bölcseleti és politológiai kidolgozása időrendben megelőzi a kulturális nemzet fogalmának elterjedését. A politikai nemzetfogalom elsősorban a francia felvilágosodás, a kulturális nemzetfogalom elsősorban a német romantika szellemi műhelyeinek terméke volt. A felvilágosodás filozófusai az államnemzet, illetve a politikai nemzet ideológiáját hirdették meg, azaz a nemzeti identitást az állampolgárság kritériumával határozták meg, és az erős központi hatalom által akartak a nyelvileg és etnikailag heterogén államalakulatokból egységes nemzetállamot és politikai nemzetet létrehozni. Terveiket klasszikus formában az erőteljesen, esetenként könyörtelenül központosító francia politika hajtotta végre: az a francia állam, amely a 18. század elején még lakosságának közel felében nem franciául beszélő etnikai csoportokból állt (bretonokból, occitánokból, provanszálokból), a 19. század végére már szinte csak a francia etnikumot ismerte (és ismerte el). A politikai nemzet ideológiáját kívánta érvényesíteni az 1867-es kiegyezés utáni magyar politika, amely a történelmi Magyarország valamennyi polgárát (függetlenül attól,

16 16 civil fórum... új nemzeti (és erdélyi) stratégiára van szükségünk. Ennek a stratégiának a fontosabb követelményei már régóta készen vannak, talán három jelszóban lehetne őket összegezni. Ez a három jelszó így hangzik: autonómia, integráció, szolidaritás. hogy milyen nyelven beszéltek) a magyar politikai nemzet részének tekintette. Ugyanezt a politikai gondolkodást érvényesítette és érvényesíti a legtöbb közép- és kelet-európai állam, legerőteljesebben Románia: nemcsak a másfél évtizede elsodort sztálinista-fasiszta rezsimben, hanem már a két világháború közötti időszakban is. Hasonló törekvések figyelhetők meg a függetlenné vált második Szlovák Köztársaságban, amely a maga törvényhozásával, így nyelv-, helységnév- és anyakönyvezési törvényeivel a szlovák nyelvnek kívánt uralkodó pozíciót adni, politikai gyakorlatban pedig időnként még azokat a határokat is túllépi, amelyeket az államnemzeti és nemzetállami ideológia megjelölt. A politikai nemzet koncepciójával szemben állt a német romantikus bölcselők kultúrnemzet fogalma. Ez már a német széttagoltság következtében is azt hirdette, hogy valamely nemzet összefogó ereje nem a közös állam, hanem a közös nyelv, a közös etnikai és történelmi tudat, a közös kultúra és hagyomány. Ez a felfogás érvényesült több közép-európai ország vagy nemzet esetében, így a 19. századi lengyel irodalomban, amely a háromfelé szakított lengyel nemzet közös identitását a lengyel kultúrában találta meg. A 19. században máskülönben is általános jelenségnek számított, hogy a nemzet fogalmát nem a körülhatárolt államterület vagy az intézményes állami szuverenitás, hanem a közös nyelv és kultúra határozta meg. Ebben az értelemben alkottak nemzetet az olaszok és a finnek is. A magyar politikai gondolkodás Trianon óta a kulturális nemzet fogalmi rendjében próbálja meghaladni a nemzeti egységet feldaraboló békeszerződés súlyos következményeit. Ennek a ma egyetlen lehetséges nemzeti stratégiának igen kedvező körülményeket teremthet az európai integráció. Az Európai Unióban érvényesülő új, mondhatnám posztmodern gondolkodás és stratégia értelmében ugyanis mindenképpen veszíthet hatalmából az az intézményes berendezkedés, amelynek központi kategóriáját az állam, illetve a nemzetállam fogalmi köre jelölte meg. Annak a modern európai politikának, amely a 18. században (elsősorban Franciaországban és Angliában) kialakult, valóban az állam fogalma szabta meg a karakterét. A nagy európai nemzetállamok (majd az amerikai államok) polgári modernizációja egybeesett a korábbi feudális jellegű tartományi, regionális hatalmi struktúrák beolvasztásával, az állami intézményrendszer és centralizáció kiépülésével, egyszersmind a középkorban még eleven eszmeként ható európai keresztény köztársaság, a civitas christiana rendjének felbomlásával. Ennek a keresztény állameszmének vagy Európa-eszmének korábban összefogó szerepe volt (lásd például a keresztény háborúkat vezérlő ideológiát!). A polgári nemzetállamok létrejöttével azonban mind az európai regionalizmus, mint az európai nemzetközösség intézményrendszere és fogalmi köre háttérbe szorult, és szinte minden téren az állami, a nemzetállami szuverenitás érvényesült. Az előttünk lévő európai integráció (amelyben a közép-európai régió nemrég még szovjet szatellitállamai csak első lépéseiket teszik meg) vélhetőleg nagyobb mértékben csökkenteni fogja az államok, a nemzetállamok hatalmi súlyát és kizárólagosságát, és ismét előtérbe helyezi a korábbi történelmi régiókat, illetve az államok fölött elhelyezkedő európai rendet és intézményeket. Egy háromszintű rendszerre gondolok, amelynek középső szintjén a korábbinál jóval kevesebb hatalmi jogosultsággal rendelkező állami struktúrák, alsó szintjén történelmi régiók, felső szintjén az európai integráció intézményei helyezkednek el. Korábban jószerével csak az állami intézményrendszernek volt hatalmi súlya, és ez a hatalom időnként embertelen mértékben nehezedett rá a társadalomra, különösen a nemzeti kisebbségekre és kultúrákra. Az európai integráció keretei között ez az állami intézményrendszer arra kényszerült, hogy jogosítványainak, hatalmának, befolyásának egy tekintélyes részét átadja az Unió központi intézményeinek, illetve a regionális intézményeknek. A magyar nemzeti integráció tekintetében ez a helyzet kifejezetten kedvező lehet, minthogy az európai integrációs rendszer nagymértékben csökkentheti a magyar kisebbségi közösségekre Trianon óta folyamatosan ránehezedő politikai, gazdasági, kulturális mondjuk ki: asszimilációs nyomást, másrészt a hagyományos régiók újjáéledése megnövelheti ezen kisebbségi közösségek politikai súlyát, esélyt adhat az önkormányzati rendszer kiépítésére, és keretet teremthet a magyar nemzeti integráció számára. Számos nyugat-európai (uniós) példa támasztja alá ennek a feltételezésnek a jogosultságát, így a dél-tiroli osztrákok, finnországi svédek, spanyolországi katalánok, korzikai olaszok, angliai walesiek és skótok regionális autonómiájának sikere, vagy azoknak a korábban mindig vitatott és nem egy esetben háborús tűzfészkekké vált tartományoknak, mint amilyen a részben német lakosságú francia Elzász jelenlegi megnyugtató helyzete. Ezek a területek ma a nemzeteket és kultúrákat összekötő hidak és műhelyek szerepét töltik be. Hasonló szerepe lehet a jövőben olyan magyarok által is lakott régióknak, mint amilyen a Partium és Székelyföld, a délvidéki Vajdaság, Szlovákia déli peremvidéke vagy Kárpátalja tiszai vidéke. Ezeket a területeket között erőszakkal választották le a történelmi magyar állam testéről, és jól lehet, hogy az ott élő magyarság a mögöttünk lévő több mint nyolc évtized leforgása során igen sokat veszített a maga korábbi etnikai, gazdasági és politikai erejéből, ma sem kívánja felszámolni azokat a kötelékeket, amelyek a magyar kulturális nemzet egészéhez kötik. Ezek a régiók az európai integráció körülményei között egyszerre lehetnek a kívánatos magyar nemzeti integráció és az ugyancsak kívánatos közép-európai integráció műhelyei. A magyar kulturális nemzet újjáépülésének ilyen módon igen nagy esélyei vannak az európai integrációban, az Európai Közösségen belül. Természetes magyar nemzeti igény és feladat, hogy ennek az integrációnak a trianoni határok által elszakított magyar nemzeti közösségekre: az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai, a délvidéki magyarságra is ki kell terjednie. Igaz, azt is tudjuk, hogy ez az integrációs folyamat nem egyszerre és nem gyorsan következhet be: a fel-

17 Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megőrzéséhez, terjesztéséhez? 17 Könczey Elemér rajza Szöveg nélkül vidéki (szlovákiai) magyarság (és mellette a muravidéki, a szlovéniai magyarság) máris az integrációs folyamat része, és részben rajta, részben Magyarországon, részben az uniós intézményeken fog múlni, hogy ebben a folyamatban mikor érnek el számottevő eredményeket, és mikor állapíthatjuk meg azt, hogy ezek a magyar közösségek nagyrészt helyreállították a magyarországi tömbmagyarsággal a Trianon által megszakított kötelékeket. Az erdélyi magyarság európai és magyar nemzeti integrációjára is közeli kilátások vannak, szerencsés esetben négy esztendő, kevésbé szerencsés esetben (már tudniillik akkor, ha a romániai demokratizálódás megtorpan, vagy nem megfelelő módon halad előre) hat esztendő múltán Románia és vele az erdélyi és bánsági magyarság is az uniós integráció része lehet. Hogy a vajdasági és a kárpátaljai magyarság mikor kerül ennek a folyamatnak a medrébe, az egyelőre nem tudható. De maradjunk egyelőre az erdélyi magyarság integrációs esélyeinél, és próbáljuk meg körvonalazni azokat a feladatokat, amelyeket ez az integráció a magyarországi és az erdélyi magyarság számára megjelöl. Nekünk, akik Magyarországról figyeljük elkötelezett rokonszenvvel az erdélyi magyarság nehéz önvédő küzdelmeit, és az erdélyi magyaroknak, akiknek ezeket a küzdelmeket végül is meg kell vívniuk, új nemzeti (és erdélyi) stratégiára van szükségünk. Ennek a stratégiának a fontosabb követelményei már régóta készen vannak, talán három jelszóban lehetne őket összegezni. Ez a három jelszó így hangzik: autonómia, integráció, szolidaritás. Autonómia: mindenképpen kulturális, és ahol lehet, például Székelyföldön területi autonómia. Nagy tévedés vagy éppen hazugság az a bukaresti kormánykörök által hangoztatott vélemény, miszerint az Európai Unió berendezkedése nem ismeri a kisebbségi autonómiákat. Ennek éppen az ellenkezője igaz: a Dél- Tirolban (vagyis az Olaszországban) élő osztrákok (németek), a spanyolországi katalánok, a finnországi svédek (és folytathatnám tovább a példák felsorolását) valóságos, működő, az általuk lakott terület igazgatására is kiterjedő autonómiát élveznek. A második vezérszó az integráció. Románia, vele együtt Erdély, és benne az erdélyi, a székelyföldi magyarság európai uniós integrációja, amelynek uniós keretekben kell elősegítenie az erdélyi magyarság és általában a Kárpát-medencében kisebbségi sorsban élő magyarság nemzeti integrációját a magyar kulturális nemzet egészén belül, és integrációját a románokkal együtt az európai nemzetek együttesében. Végül harmadik vezérszóként a szolidaritás, amelyet mindenekelőtt Magyarországnak, a magyarországi társadalomnak, a politikai vezető rétegnek, a kulturális intézményrendszernek, az egyházaknak és természetesen a mindenkori magyar kormánynak kell tanúsítania, méghozzá nem az általa kialakított politikai taktika és retorika részeként, hanem őszinte elkötelezettséggel, a kisebbségi helyzetben élő magyarság, az erdélyi magyarság iránt. Ennek az elkötelezett szolidaritásnak az intézményes következménye ölt alakot abban a támogatási rendszerben, amelynek a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének részeként kell eszközöket szolgáltatni annak érdekében, hogy az elszakított magyarság megőrizhesse, mi több, gazdagíthassa és fejleszthesse a maga nemzeti intézményrendszerét, nemzeti kultúráját és nemzeti önazonosságát. Ez az erdélyi magyarság, közös reményeink értelmében hamarosan az európai integrációban élheti és fejlesztheti a maga életét. Megmaradásának és fejlődésének több felelőse is van: először is felelőséget visel ő maga, neki magénak kell küzdelmes erőfeszítések árán hatékony önvédelemre berendezkednie és fejlődését megalapoznia. Ha az erdélyi magyarság nem képes vállalni ezt a küzdelmet, akkor valóban nincs jövő. Másodszor: felelősséget kell vállalnia Magyarországnak, minthogy a magyarországi szolidaritás és támogatás nélkül az erdélyi magyarság kiszolgáltatott marad. Harmadszor felelősséget kell vállalnia Európának, az Európai Uniónak, amely a demokratikus jogegyenlőség és jogvédelem egyik legnagyobb történelmi intézményeként jött a világra, s ekként is kell működnie. Az európai nemzetek között természetesen közvetlen felelőséggel tartozik a román állam is, minthogy a román demokrácia, Románia európai integrációja és fejlődése elsőrendűen megköveteli a területén élő nemzeti kisebbségek jogegyenlőségét, az erdélyi magyarság nemzeti autonómiájának létrehozását. Az erdélyi magyarságnak ki kell követelnie saját vezetőitől a bátor helytállást, a kezdeményező-készséget, az áldozatos cselekvést, a magyarországi értelmiségnek ki kell követelnie saját politikai intézményeitől a hiteles és hatékony szolidaritást a Kárpát-medencében kisebbségi sorsban élő magyarok iránt, és az egész magyarságnak ki kell követelnie az európai intézményrendszertől az erdélyi magyarok, a kisebbségi magyarok jogegyenlőségének és önigazgatásának állandó és gyakorlati támogatását. Együtt talán orvosolhatjuk valamennyire azokat a történelmi sebeket, amelyeket a magyar nemzet testén Trianon (és az egész szörnyű huszadik század) okozott. Pomogáts Béla Illyés Közalapítvány elnök pomogats@ika.hu

18 18 civil fórum A kulturális tárca civil szférát érintõ rendelkezései 2005-ben vita a függetlenekkel 2005 januárjában, nem sokkal Mona Muscă kulturális és vallásügyi miniszter beiktatása és első intézkedései nyomán heves vita robbant ki a kulturális közintézmények képviselői, az ún. függetlenek és a szaktárca között. A vita alapját az új kormány szinte első lépései egyikeként elfogadott 10/2005-ös számú kormányrendeletet képezte, amely többek között az 1998-ban alapított, de nem igazán funkcionális Nemzeti Kulturális Alap (Fondul Cultural Naţional) működését szervezi újra és szabályozza. A miniszter asszony elismerte, hogy a sürgősségi eljárással kibocsátott jogszabály megszerkesztése elhamarkodott volt, és anélkül született, hogy a szaktárca az érintett felekkel konzultált volna, vagy megelőzte volna a törvénytervezeteket megszokott módon övező nyílt vita. Ezt azzal magyarázta, hogy ha nem a sürgősségi eljárás lehetőségét kihasználva adta volna ki a kormány e rendeletet, akkor megrekedt volna a parlament valamelyik házában, és év végéig sem lett volna törvény belőle. A sürgősségi eljárással született kormányrendelet viszont a romániai törvénykezési gyakorlatnak megfelelően visszakerül a parlament elé, és a képviselőház illetve a szenátus szavazata után a köztársasági elnök aláírásával törvényerőre emelkedik, de a folyamat sokkal gyorsabb, mint a hagyományos módon útjukra indított törvénytervezetek esetében, és időközben szintén van lehetőség a módosításra. Ugyanakkor az érvénybelépést követően záros határidőn belül kötelező megszerkeszteni a törvényhez kapcsolódó alkalmazási rendelkezéseket, amelyben gyakorlati szempontok szerint kerülnek értelmezésre a törvény rendelkezései, és így, a már elfogadott kormányrendeletről vitázni még mindig nem késő. A vita lecsengésével, és a szinte rekordidő alatt, május 17-én elfogadott, a 10-es számú rendeletet módosító 146-os számú törvény láttán úgy tűnik, a miniszter asszony stratégiája több mint funkcionális volt. De miről is van szó tulajdonképpen? A 10/2005-ös számú kormányrendelet megannyi várt és kevésbé várt módosítást tartalmaz, főként a már említett Nemzeti Kulturális Alap adminisztrálását, újraszervezését, valamint az általa pályáztatott pénzek elosztási kritériumait illetően. Újdonság például az eddig érvényben levő jogszabályokhoz képest, hogy a Nemzeti Kulturális Alapot nem a minisztérium kezeli, hanem egy külön intézmény, a Nemzeti Kulturális Alap Ügykezelő Szerve. Ez az új kormány és a Kulturális és Vallásügyi Minisz- A 10/2005-ös számú kormányrendelet megannyi várt és kevésbé várt módosítást tartalmaz, főként a már említett Nemzeti Kulturális Alap adminisztrálását, újraszervezését, valamint az általa pályáztatott pénzek elosztási kritériumait illetően. térium azon stratégiájának gyakorlatba ültetése, miszerint a szaktárca ki akar vonulni a kulturális életből, mint kulturális események szervezője, illetve döntéshozó szerv, és inkább az adminisztrátori, illetve ellenőrző szerepét szeretné továbbvinni 1. Az Alap bevételeire vonatkozóan a rendelet nem hoz ú- jat, jelentős változás azonban, hogy fennhatósága alá vonja a minisztérium által pályáztatott, kulturális projektekre vonatkozó pénzalapot, amelyhez eddig kizárólag a nonprofit kulturális szervezetek férhettek hozzá. A rendelet értelmében most bármely jogi személy pályázhat, illetve részesülhet vissza nem térítendő támogatásban, legyen az alapítvány, egyesület, vagy egyéb nonprofit szerveződési forma, valamint akár közintézmény is (ez utóbbi azzal a feltétellel, hogy olyan programra, projektre, illetve esemény megszervezésére pályázik, amely nem tartozik az intézmény vezetősége és a fenntartó által aláírt menedzsment-szerződésben vállalt programokhoz). Vagyis adott esetben egy helyi tanács által fenntartott színházi intézmény nem pályázhat a Nemzeti Kulturális Alapnál a szerződésben vállalt, mondjuk 5 bemutató előadás egyike létrehozásának támogatására, csupán az ezen felüli bemutatókra, illetve o- lyan rendezvények, események megszervezésére, amelyek nem tartoznak a fenntartóval kötött szerződés keretei közé. Pontosan ez az újítás, vagyis a közintézmények pályázók körébe való felvétele volt a rendelet egyik olyan pontja, amely köré a vita csoportosult, mintegy felmutatva azt a főként mentalitásbeli szakadékot, amely a kulturális szektorban működő civil szervezetek és a közintézmények között tátong. Első lépésként, válaszul a rendeletre, egy civil szervezetek képviselőiből álló kezdeményező csoport levelet juttatott el a miniszter asszonyhoz, amelyben megfogalmazta fenntartásait a rendelettel kapcsolatban, valamint kérte a szaktárcát, hogy olyan kulturális stratégiát, és ehhez kapcsolódó támogatási rendszert dolgozzon ki, amelyben a kortárs művészet, valamint a független művészek és kezdeményezéseik kiemelt helyet foglalnak el 2. A levél aláírói között koreográfusokat, táncosokat, képzőművészeket találunk, többek között Cosmin Manolescut, Vava Stefănescut, Rarita Szakátsot és Bartha Józsefet. A vita a civil szervezetek különböző levelezőlistáin gyűrűzött tovább, így az Info-Culture.ro, az Incepem.ro, a Dans.ro levelezőlistán, valamint a honlap, és egyéb civil szervezetek honlapjainak fórumain. Hamarosan kikerült az írott sajtó hasábjaira is, a már említett Dilema Veche mellett az Observator 1 Interjú Delia Mucica minisztériumi főtitkárral, IN Dilema Veche, Nr. 62, A levél teljes szövege itt:

19 Miként járul hozzá a civil szféra a kultúra megőrzéséhez, terjesztéséhez? 19 Cultural 3, a Ziua 4, a Gardianul 5 és számos más sajtótermék is foglalkozott vele. Az újságírók figyelme azt követően irányult a témára, hogy a vita mediálását és ezzel együtt mediatizálását a bukaresti székhelyű Ecumest Egyesület vállalta fel. Az Ecumest 1998-ban alakult, azzal a céllal, hogy a kulturális szektor fejlődésére és szakmai megújulására irányuló tevékenységek kezdeményezője legyen, jobbítva ezáltal azt a keretet, amelyben ez a szektor működik, és hozzájárulva e szektorban az állandó szakmai együttműködések és nemzetközi közreműködések kialakulásához 6. Az egyesület meghirdette a Piaţa de dezbateri nevű vitafórumsorozatát, amelynek során két találkozót szervezett a minisztérium képviselői és a kulturális szektor különböző területein működő szakemberek között. Az első találkozásra február 25-én került sor Bukarestben, az egyetemi könyvtár épületében, Miért és hogyan támogatjuk a kultúrát. Románia címmel 7. A résztvevők között közintézmények, illetve civil szervezetek képviselőit, független művészeket, valamint a szaktárca képviselőit találjuk. Az esemény ismerkedő, problémafeltáró jellegű, indulatokkal teli találkozónak bizonyult, amelyen szó esett a minisztérium prioritásairól (a jelenlevők csalódottsága abból is adódott, hogy a kortárs művészet nem tartozik ezek közé), valamint a civil szféra problémáiról, különös tekintettel a kortárs táncművészek és a kortárs képzőművészek égető gondjaira. A találkozó során a 10-es kormányrendelettel kapcsolatos nagyon konkrét panaszok is elhangoztak. A civil szervezetek többek között azt a kifogást fogalmazták meg a rendelettel kapcsolatban, miszerint ez egyenlő módon kezeli a nonprofit szervezeteket és a közintézményeket, miközben a közintézmények egy kulturális program, projekt vagy esemény megszervezése, lebonyolítása esetén behozhatatlan előnyben vannak. Rendelkezésükre áll ugyanis egy olyan személyi, valamint adminisztratív háttér, a- mely működtetheti az adott rendezvényt anélkül, hogy az állandó személyzet fizetésére, valamint a telefon-, gáz-, és villanyszámlára, vagyis az ún. működési költségekre gondja lenne. És mivel az Alap által nyújtott vissza nem térítendő támogatás felhasználási megkötései kizárják a működési költségeket, részrehajlással vádolták a rendelet kidolgozóit. A közintézmények képviselői u- gyanakkor a független fogalmát lovagolták meg, és azt kérdezték, hogy a kulturális szektorban dolgozó, magát függetlennek valló civil szervezetek miért kérik ki maguknak az állami támogatást, és miért nem maradnak meg függetlennek, azt állítva, hogy ha egy szervezet közpénzalapból részesül támogatásban, akkor elveszíti a függetlenségét. A találkozó emelkedett hangulata azt jelezte, hogy alapvető fogalmi kérdések tisztázása nélkül érvényes és működőképes kulturális stratégia kidolgozása lehetetlen. Ugyanakkor ez csakis és kizárólag minden érdekelt fél képviselőinek a bevonásával születhet meg. A civil szervezetek többek között azt a kifogást fogalmazták meg a rendelettel kapcsolatban, miszerint ez egyenlő módon kezeli a nonprofit szervezeteket és a közintézményeket, miközben a közintézmények egy kulturális program, projekt vagy esemény megszervezése, lebonyolítása esetén behozhatatlan előnyben vannak. Konkrét javaslatok is elhangzottak a rendelet módosításával kapcsolatban. A civil szervezetek azt kérték, hogy egy projekthez tartozó működési költségek is elszámolhatóak legyenek, hogy ne csak jogi személyek, hanem fizikai személyek is pályázhassanak, valamint javaslat született a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatótanácsának megválasztásával kapcsolatban is. A második találkozás, immár a minisztérium kezdeményezésére, március 15-én volt, célja a 10-es kormányrendelethez kapcsolódó konkrét módosító javaslatok kidolgozása, amelyet aztán a szaktárca képviselői a képviselőház és a Kulturális és Pénzügyi Bizottság elé terjesztettek. A meghívottak között a civil szervezetek képviselői, az Ecumest Egyesület programigazgatója, valamint a minisztérium képviselői szerepeltek. A találkozás pontosította az első vitafórumon elhangzottakat, és a 10- es számú rendelethez kapcsolódó konkrét, paragrafusonkénti módosító javaslatokat rögzítette. Ide tartozik, hogy a már említett, május 17-én elfogadott 146-os számú törvény ezeket a módosításokat már tartalmazza. A harmadik találkozásra ismét az Ecumest vitafórumának keretében április 20-án került sor a Nemzeti Táncközpont épületében Ki fél a függetlenektől? 8 címmel. A szaktárca képviselői mellett több mint 30 résztvevő volt jelen a kultúrához tartozó civil szervezetek képviseletében. A találkozóról a sajtóban megjelent beszámolók ismét emelkedett hangvételű, indulatoktól sem mentes eseményről szóltak, de úgy tűnik, hogy inkább konzultatív jellegű tanácskozás volt ez, amelyben a felek e- gyütt gondolkodtak, nyitottan reagáltak egymás javaslataira, és a hangsúly az ujjal mutogatás és vádaskodás helyett a közös, mindenki számára működő, hoszszú távú, főként kommunikációs stratégiák kidolgozásán, valamint a konkrét megoldások keresésén volt. Ígéret hangzott el a minisztérium képviselői részéről a szponzortörvény módosítására is oly módon, hogy a magánszféra adókötelezettségek szempontjából számára is előnyős támogatói státuszból tudjon az állam mellett a kulturális szektor döntő tényezőjévé válni. A minisztérium ugyanakkor elfogadta azt a javaslatot, hogy egy Mobilitás Alapot hozzon létre, a- mely egyaránt elérhető művészek, illetve kész kulturális termékek számára, és azok országon belüli, illetve 3 Doru Mares írása az Observator Cultural számában (2005. április 28.-május 11.) 4 Adriana Gheorghe írásai a Ziua február 16, március 1-i számában 5 Marius Stefănescu írásai a Gardianul február 4-i, 7-i, 16-i számában 6 Forrás: 7 De ce și cum finanţăm cultura. In Romania. 8 Cui e frică de sectorul cultural independent?

20 20 civil fórum nemzetközi tapasztalatcseréjét, bemutatkozását és fejlődését segíti elő. Úgy tűnik, járható stratégiát választott a kulturális szaktárca azzal, hogy elismerten elhamarkodottan elfogadtatta a kormánnyal a 10-es számú rendeletet. Sikerült úgy felbolygatni a kedélyeket, hogy egy építő, minden érdekelt felet bevonó, éles, indulatoktól sem mentes vita nyomán rövid idő alatt elfogadásra kerüljön egy olyan törvény, amely bár nem hibátlan, tartalmazza a nehezményezett rendelkezésekre vonatkozó módosításokat is. Megteremtődött ugyanakkor a szaktárca és az érdekelt felek között az e- gyüttműködés régen áhított lehetősége. És ebből a kapcsolatból a felek mindenképpen nyernek. Kelemen Kinga BBTE, Színházművészeti és Színháztudományi Kar tanársegéd kingakel@yahoo.com A nonprofit szektor és a kulturális diplomácia* Jelen cikk a nonprofit szervezeteknek egy-egy ország kulturális külkapcsolatainak formálásában betölthető szerepét, az állami kulturális külpolitika számára a nem-kormányzati szervezetekkel való fokozott együttműködés lehetőségeit kívánja bemutatni Magyarország külkapcsolati rendszerének néhány vonatkozó példáján keresztül. 1. Változások a nemzetközi kulturális kapcsolatépítésben A kulturális diplomácia 1, mint a különböző csoportok kultúrái közötti egymásra hatások, cserék, interakciók központilag, tudatosan tervezett és szervezett kormányzati tevékenysége önálló és elismert diplomáciai ágazattá a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961-es Bécsi Egyezménnyel vált, mely a diplomácia feladatává tette a baráti kapcsolatok előmozdítását a küldő és fogadó országok között. Az informatikai forradalom vívmányai adta lehetőségeket sikeresen megragadó, gyakran óriási anyagi és szellemi erőforrásokat mozgósítani tudó nem-kormányzati szervezetek a nemzetközi közvélemény kialakításában döntő szerepet játszanak, s az államok partnerei a globalizálódó világ kihívásaira való válaszadásban. Ezzel párhuzamosan nyomásgyakorló erejük is növekszik, aminek egyik következménye, hogy a külpolitikai döntések civil szereplők, mint a társadalom véleményformáló erői általi elfogadása mind nagyobb jelentőségre tesz szert. A nonprofit szektorral való együttműködés tehát a társadalmi konzultáció, a politikai és szakmai érdekegyeztetés, esetenként a munkamegosztás egyik fontos formája lehet a külpolitika koncepcionálását és gyakorlati végrehajtását megvalósító kormányok számára. 2 Ennek megfelelően előtérbe kerül az állam és a nem-kormányzati szereplők külpolitikai együttműködésére építő ún. public diplomacy (közdiplomácia), melynek célja az adott ország képviselete és népszerűsítése a fogadó ország legszélesebb közvéleménye előtt a lobbizás és a networking, a széles körű kapcsolatrendszer kiépítése (a civil társadalom valamennyi szegmense, politikai pártok, gazdasági érdekcsoportok, NGO-k, média és a A nonprofit szektorral való együttműködés tehát a társadalmi konzultáció, a politikai és szakmai érdekegyeztetés, esetenként a munkamegosztás egyik fontos formája lehet a külpolitika koncepcionálását és gyakorlati végrehajtását megvalósító kormányok számára. legkülönbözőbb kulturális közösségek) az állandó közszereplés révén. 3 Az állami céloktól, kezdeményezéstől független civil kulturális kapcsolatépítés nemzetközi színtéren a hagyományos állami erőfeszítéseket megsokszorozhatja. A mind több határterülettel (pl. válságmegelőzés) kibővülő tartalmú kulturális kapcsolatépítés az országkép formálásán keresztül az adott ország politikai érdekérvényesítő erejére, közvetlenül kulturális és tudományos életének vonzerejére, kulturális iparára és turizmusára, közvetve egész gazdasága versenyképességére (és társadalmi fejlődésére) kihat. Egy ilyen összetett jelenségnek az ország javára fordítása sokrétű és távlatos építkezést kíván, nem valósítható meg csupán az állami diplomácia keretein belül. Szükséges a nonprofit szervezetek hálózatára, társadalmi beágyazottságára (társadalmi visszajelzés lehetősége), innovativitására és a rugalmasságára, és az általuk mozgósítható forrásokra való támaszkodás. * A cikk a szerző diplomamunkájának rövidített változata, mely a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Társadalomtudományi Karán, Dr. Kiss J. László és Dr. Kuti Éva témavezetők segítségével, 2004-ben készült. 1 Lásd. Nyusztay László [2000]: A kulturális diplomácia In: Szakdiplomáciai tanulmányok Külkereskedelmi Főiskola, Budapest 2 Schrader, Lutz [2000 : NGO-s - eine neue Weltmacht? - Nichtregierungsorganisationen in der internationalen Politik Internationale Probleme und Perspektiven, 11. Brandenburgische Landeszentrale für politische Bildung, Potsdam 3 Rostoványi Zsolt Kultúra és külpolitika a hidegháború utáni nemzetközi rendszerben 153. o. In: Éger György Kiss J. László [2004]: Stratégia és kultúra - Kulturális külpolitika az új kihívások tükrében, Teleki László Alapítvány, Budapest