ÉDES NOVEMBER ELŐBESZÉD

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉDES NOVEMBER ELŐBESZÉD"

Átírás

1

2 3 ÉDES NOVEMBER Menthetetlenül nyakunkon a borongós ősz. Szinte ránk telepedett már, és nem enged ki a karmaiból: fojtogatónak érezhetjük az óraátállítást, a fázós reggeleket, a túl korai sötétedést és a hosszú estéket. Néha talán úgy tűnhet, hogy az esős időszakok végeláthatatlanok lettek, miközben pocsolyák tömkelegén verekedjük át magunkat szemináriumokra igyekezve. Ilyenkor mindenki lelassul kicsit, és magába néz. Raktározunk picit a télre, hogy legyen hová repülni az emlékek szárnyán, arra az esetre mikor már végleg képtelenek leszünk elviselni a zord körülményeket. Mik voltak a céljaink az elmúlt időszakban, és mi került ezekből megvalósításra? A számvetés időszaka ez, önmagunkkal és a Tartalom Előbeszéd... 3 Hírözön... 4 Atee Sat: pointless... 5 Egyenes út Debrecenből Cambridge-be... 6 Gólyatoll Mi a SzöSz? ELŐBESZÉD környezetünkkel egyaránt, ha úgy tetszik egyfajta szellemi szüret. Búslakodásra pedig még a közelgő zárthelyi dolgozatok között sincs okunk, hiszen ez az évszak a tavasz kistestvére, csak a virágok helyett a káprázatos, színes falevelek teszik pompássá a látványt. Mindegyikük egy-egy lehulló pici esztétikai csoda, amik olyan változatosak akárcsak a legfrissebb lapszámunk tartalma. Azt hiszem, ilyenkor esik a legjobban bebújni a takarónk alá egy csésze forró tea társaságában, és fellapozni az újságot. Lássuk mit sikerült idén betakarítani! Zsoldos Diána főszerkesztő ipad mini Minden út Nápolyba vezet KultúrSokk Mozi...18 Ízelítő Lájkolnád a Like-ot? Srác a szomszédból A self-made embertípus titka Az Apple-mítosz Red Bull Stratos: Küldetés teljesítve Spiralstól a tae-boig, avagy a testnevelés órák széles palettája Hallgatói Képviselők BeTűK. A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának lapja Főszerkesztő: Zsoldos Diána Borító: Szatai Attila Kiadja a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Felelős kiadó: Szikszai Tamás DE TEK BTK HÖK elnök Nyomdai előkészítés: Seres Dóra Nyomda: Center-Print Kft. Fotók: Asztalos Gábor

3 5 HÍRÖZÖN MENTS MEG HÁROM ÉLETET! Lassan negyedévszázada, hogy november 27-én ünnepli Magyarország a véradókat. Ez a nap azon segítőkész embertársainkról szól, akik önkéntesen és térítésmentesen nyújtják karjukat számukra ismeretlen betegekért. A vérre bármikor, bármelyikünknek szüksége lehet. Hazánkban évente átlagosan mintegy 500 ezer ember szorul vérkészítményekre, mert baleset éri vagy műtéten esik át. A Véradók napján köszönetet mondunk nekik, hogy ebben a rohanó világban időt és energiát nem sajnálva segítenek a bajbajutottakon, és emellett azt kívánjuk, hogy még sok éven át érezhessék az önzetlen segítségnyújtás örömét. November 29-én, hétfőn 9-17 óráig véradás lesz a Kossuth Lajos III-as Kollégium Klubtermében. Ragadd meg a kínálkozó alkalmat, gyere el és segíts te is! VADONATÚJ MULTIMÉDIA STÚDIÓ A Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok a Nagyváradi Egyetemmel együttműködve, pályázati forrásból felépítette Multimédia Stúdióját, mely a Főépület mellett jobbra, az első professzori villa első emeletén található. A félév kezdete óta itt zajlik a Kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók gyakorlati képzése. Korszerű technológiával felszerelt, lehetőséget ad a szakmai alapok elsajátítására, a szerkesztői és technikai készségek fejlesztésére. A hallgatók helyzetgyakorlatokkal ismerkedhetnek mikrofonok és a kamerák előtti, illetve mögötti szituációkkal, feladatokkal. Jelenleg a munka beindulásának kezdeti nehézségei után, kialakulni látszik egy csapat, melynek tagjai önálló rádiós és televíziós műsorok, kisfilmek gyártásába fogtak. DE A LEGJOBBAK KÖZÖTT A Quacquarelli Symonds cég 2004 óta minden évben elkészíti a felsőoktatási intézmények világrangsorát, amelyet hat szempont figyelembevételével állítanak össze. Többek között figyelik az oktatók és hallgatók arányát, az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakoriságát, valamint a külföldi hallgatók és oktatók számát is. Négy magyar felsőoktatási intézmény, köztük első alkalommal a Debreceni Egyetem is felkerült a QS listájára. A Szegedi Tudományegyetemet az , a Budapesti Corvinus Egyetemet és az Eötvös Loránd Tudományegyetemet az helyre, míg egyetemünket a helyre sorolták az összeállítók. HÖOK ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉS Október 19. és 21. között került megrendezésre Debrecenben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának tisztújító közgyűlése. Ezen a hétvégén a HÖOK újra Nagy Dávidot választotta meg elnökének. A HÖOK elnökhelyettese pedig ismételten egyetemünkről került ki, Körösparti Péter személyében. Sikereikhez ezúton gratulálunk! Galgóczi Ági pointless VERS Mikor megküzdesz a démonaiddal valahol az emberi létezés határai felett engedi-e a tested, hogy lépj vagy zakatol benned a tagadás? Mikor felismered s végre önmagad szemére mered vetni mindennapi tévedéseidet béklyózzák-e cselekedeteid a belőled születő undor mély hangjai? Hogyha törekszel az egyszerűségre életed filmkockáinak kiválogatása idején zavarják-e döntéseidet az öntudatod kebelén kibuggyanó alakok? És ha szét hul lik az eszme lesz-e erőd, hogy merő anyagtalanból újra eggyé tedd, s veled nőjjön valami tapinthatóvá, ami elérheti a valótlanság határát. Túlléphet-e rajta a gondolat, s magad mögött hagyhatod-e minden Gondodat csak azért, hogy szárnyalj? Avagy bús firkász csacska balga dala ez csupán? Döntsd el. Atee Sat Képek: Szőke Szilvia

4 Egyenes út Debrecenből Cambridge-be UNIVERSITY OF CAMBRIDGE: MIN- DEN ÉVBEN A VILÁG VEZETŐ INTÉZ- MÉNYEI KÖZÖTT TALÁLJUK A FEL- SŐOKTATÁSI RANGSORBAN. ÉPPEN EZÉRT MITIKUS LÉGKÖR LENGI KÖRBE EZEKET A SZAVAKAT. SOKAN ÁLMODNAK RÓLA, MÍG MÁSOK MINDEKÖZBEN MEGVALÓSÍTJÁK AZT, AMIRE GONDOLNI SEM MERTEK AZELŐTT. TUDATOSSÁG, VÉLETLEN SZERENCSE VAGY A SORS ÁLDÁSOS KEZE ALAKÍTJA A DOLGOKAT AZ ÉLETÜNKBEN? TALÁN EZEKNEK AZ EGYÜTTESE ADJA AZT A FIGYELEMRE MÉLTÓ TÖRTÉNETET, AMIT MOST SZERETNÉK BEMUTATNI NEKTEK. CSENGEI ILDIKÓVAL, A UNIVERSITY OF CAMBRIDGE OKTATÓJÁVAL, EGY- KORI DEBRECENI EGYETEMISTÁVAL EMLÉKEZTÜNK VISSZA, ÉS JÁRTUK VÉGIG ISMÉT SIKERÉHEZ VEZETŐ LENYŰGÖZŐ ÚTJÁT. Honnan származik az ötlet, hogy a University of Cambridge-en szerezz doktori fokozatot? Debreceni angol-magyar szakos egyetemi éveim végén, 1999-ben kezdtem azon gondolkozni, hogy Angliában szerezzek tudományos fokozatot. Akkoriban itt, az angol tanszéken kezdtem el a PhD tanulmányaimat. Először csak kíváncsiságból keresgéltem az interneten olyan lehetőségek után, ahol anyagi támogatást nyújtanak. Cambridge akkor még eszembe sem jutott, gondolni sem mertem volna ilyesmire. Rengeteg egyetem honlapját néztem végig, munka után éjszakába nyúlóan ültem a tanszéki irodában a számítógép előtt, lehetőségek után kutatva (akkor még az egyetemen is csak nagyon lassú és nehézkes volt az internet kapcsolat). Aztán 2001-ben a British Councilon keresztül elnyertem egy kutatói ösztöndíjat a Cambridge-i Corpus Christi College-ba, egy ottani term -re, ezt a College kérésemre meghosszabbította. Míg ott voltam, a Cambridge-i angol tanszéken érdeklődtem a PhD iránt. Mikor Prof. Mary Jacobus elvállalta a témámat, beadtam a jelentkezésemet a PhD-ra. A tanszék elfogadta a jelentkezésemet, és augusztusban kiderült, hogy mind a tandíjra, mind a megélhetés fedezésére teljes támogatást kapok. A párhuzamosan futó pályázataimból pedig egyértelműen Cambridge-et választottam. Tudatos karriertervezés áll a háttérben, vagy csupán véletlen szerencse? Nagyon szerettem volna egyetemi oktatóként dolgozni. Teljesesen elhivatottnak éreztem magam, de akkor úgy tűnt, hogy Debrecenben nem lesz álláslehetőség. Ironikus módon pont akkor ajánlottak állást az angol tanszéken, mikor megkaptam a külföldi ösztöndíjat. Így is nehéz döntés volt, mert debreceni vagyok, és imádtam a tanszéket, de nem akartam egy ilyen nagy lehetőséget kihagyni. FLASHBACK 7 Hogyan viszonyulnak egy magyar kolléganőhöz? Nem tekintenek rád kissé szkeptikusan? Ez változó. Mivel már 11 éve élek itt, családot alapítottam, és megszereztem az angol állampolgárságot is, ez a kérdés egyre kevésbé merül fel. Akik nem ismernek, és a tudományos munkáimat olvassák, többnyire nem tudják, hogy milyen nemzetiségű vagyok, és nem is hiszem, hogy érdekli őket. A szakmán kívüliek pedig gyakran megkérdezik, honnan való a nevem, és miért van az, hogy egy magyar ember az angol irodalom kutatását választotta szakmának. Őket szeretem arra emlékeztetni, hogy nagyon sok angol kolléga ugyancsak más nemzetek irodalmait tanítja, illetve kutatja. Ez a nemzetköziség pedig eléggé elfogadott dolog egyetemi körökben. Úgy érzem már megszoktak és elfogadtak itt, és aki esetleg eleinte szkeptikus is volt, mostanra már biztos túltette magát ezen. Gondolom egy álom vált valóra ezzel, hiszen mégis a világ egyik top egyeteméről beszélünk, amit sokan túlmisztifikálnak. Milyen érzés egy ilyen hely falai közt lépkedni nap, mint nap? Diákként nagyon nehéz volt eleinte elhinni, hogy én tényleg itt vagyok, és nem csak valami félreértés történt. Tanárként már látom,

5 9 hogy ezen a legtöbb diák itt keresztül megy. Nagyon nehéz környezet ez, főleg a BA hallgatók számára: a világ legjobbjai vannak itt összezárva, akik megszokták, hogy az otthoni iskolájukban ők voltak a legjobbak. Itt viszont már megerőltetőbb kiemelkedni a sok tehetséges ember között. Sokan emiatt önbizalmukat vesztik, holott világszinten még mindig kiemelkedő egyénekről beszélünk. Mi a véleményed a kinti bölcsész, illetve humánoktatási helyzetről? Itt könnyebb elhelyezkedni bölcsészként, de ez attól függ, melyik egyetemen végez az ember. Sok lehetőség áll nyitva az ilyen végzettségűek számára, de a diploma minősítése és az egyetem presztízse nagyon sokat számít. Az egyetemek minősége között nagyon nagy különbségek vannak. Egy kiemelkedő egyetemen megszerzett kiváló minősítésű ( first class honours ) diplomával továbbra is nagyon keresett az ember. Plusz, itt több egyetem beépíti a tantervébe az employability elemet, ami azt jelenti, hogy a bölcsészhallgatók munkagyakorlatot szereznek tanulmányaik alatt különféle munkaadóknál. A légkör amúgy itt sem túl jó: októbertől a kormány bevezette a 9000 fontos éves tandíjakat, ezen felül egy évre kb fontnyi megélhetési összegre is szükség van. Tehát ezek a hallgatók szörnyű adósságokkal terhelve végeznek majd. Mindez sajnos a társadalmi mobilitást teljesen aláássa, holott ez az egyetemi képzés egyik fontos tényezője. Hozzá kell tennem, hogy Angliában, már régen nincsenek államilag támogatott helyek, de bizonyos gazdagabb egyetemek, pl. a Cambridge-i College-ok is, szerencsére ajánlanak anyagi támogatást a rászoruló hallgatóknak. Mi a legkülönösebb szituáció, ami megtörtént veled a kinti évek alatt, és szívesen megosztanád? Talán a legkülönlegesebb, hogy a PhD-m első évének, első hetében ismerkedtem meg a férjemmel, aki ugyanabban az évben kezdett PhD-zni a Corpus Christi College-ban. Ő abszolút véletlenszerűen választotta ezt a College-ot. Az utolsó pillanatban egész egyszerűen ezt pipálta ki a jelentkezési lapon. Ha egy másikra bök rá a tollával a jelentkezés hevében, sose találkoztunk volna. Angolul vagy magyarul jár inkább az agyad? Angolul, mivel kollegáim és a férjem is angolul beszélnek nap, mint nap. Viszont, ha hazamegyek Magyarországra, pár nap után át áll az agyam. Azonban az újabb, fiatalok körében divatos szavakról, kifejezésekről már lemaradtam. Van egy közismert mondás, miszerint Soha ne feledd, honnan jöttél!. Hogyan gondolsz vissza a régi életedre? Nagyon sok szeretettel, és hálával gondolok vissza a régi tanszékre és egykori oktatóimra. Dr. Bényei Tamás, aki itt a témavezetőm volt, és Dr. Rácz István, akkori és jelenlegi intézetigazgató, különösen támogattak munkámban. Habozás nélkül mondhatom, hogy a debreceni angol intézet világ szinten kiemelkedő, emellett barátságos környezet. Én imádtam ott lenni, és gyakran még mindig azon gondolkozom, hogy jól döntöttem-e, amikor Cambridge-t választottam Debrecen helyett. Egykori oktatóimmal, kollégaimmal továbbra is fenntartom a baráti kapcsolatot. Mi az, ami leginkább hiányzik Magyarországról? A szüleim, testvérem, rokonaim, barátaim, kollégáim, akiket ritkán látok. A gyönyörű város, a Piac utca, az Egyetem, a Simonyi út, a Nagyerdő, a fürdő. Nem tudok olyasmire gondolni, ami nem hiányzik. Mikor otthon járok, mindig végiglátogatom kedvenc helyeimet, és imádok a Nagyerdei körúton futni. Úgy gondolom, kijelenthetjük, hogy sikeres vagy a saját pályádon. Mit gondolsz, mi ennek a képlete? Nehéz kérdés. Nekem a siker az egyetemi karriert jelentette. Azonban ez csalóka, mert az álláshelyzet itt is rendkívül nehéz a PhD után. Állandóan, mindenre két-három évenként pályáznom kellett. A siker aránya pedig elenyésző: minden 10 pályázatból, amit beadtam, jó, ha egy sikeres volt. Örülök, hogy mostanra van egy állandó pozícióm és nem kell mindig álláspályázatokat írnom, mert ezek komoly hónapokat vesznek el a nehezen elnyert kutatási időből. Rettenetesen nehéz volt idáig eljutni, és nem biztos, hogy még egyszer lenne erőm mindezt végigcsinálni. Ezen a pályán a siker kitartás nélkül szerintem lehetetlen. Mik a terveid a jövőt illetően? Szeretnék egy nagy, 5 éves kutatási projektet vezetni, és elegendő pénzt összepályázni ahhoz, hogy posztdoktorokat és PhD hallgatókat tudjak alkalmazni a projekten. Két hónapja született a kisfiad. Gratulálunk, és jó egészséget kívánunk! Mit gondolsz, megtanítod majd magyarul is? Természetesen. Bár ő még egyelőre nemzetközi baba nyelven beszél, de azt nagyon hangosan Zsoldos Diána

6 Gólyatoll Egyetem. Várakozással töltött el ez az eszperente nyelven megtervezett remek magyar szó. Az egyetemi élet más lesz, gondoltam, s ebben az Amerikai Pite háromszori megnézése remekmód megerősített. Megfogadtam, akárhova vesznek fel, gólyatáborba mindenképp elmegyek! A gólyatábort nem lehet kihagyni, olyan ez, mint egy esküvő, vagy mint egy kőbányaileakciózás, ott kell lenni, ha törik, ha szakad, és a háromban két közös van: a kapcsolatok építése, és az életünk listáján a felejthetetlen élmények gyarapítása. A gólyatábor hangulata, fesztiválokéhoz hasonló atmoszférája pótolhatatlan élményekben részesített engem és további több ezer gólyát, akik sikeresen felvételiztek a Debreceni Egyetem valamely szakára. A Debreceni Egyetem. Egy új világ. Egy új világ, egy új rendszer, új környezet. Minden új, talán csak a gyermekkori álmok maradtak meg a réginek, amik az egyetemre hajtottak minket, történelemre az Indiana Jones filmeken felnőtteket, magyarra a jövő írónemzedékét, vagy, mint esetemben politológiára, a jövő politikusait. Álmaink megvalósítását nem befolyásolta, és nem is befolyásolhatja semmilyen rendelet, intézkedés, vagy törvény, s elérésében az egyetem segít nekünk. A Debreceni Egyetem. Fiatalságunk színhelye is egyben. Nem csak intézményt váltunk, nem csak eljövünk gimiből ide, nem csak az oktatási szisztéma és rendszer fog eltérni, az eddig megszokottaktól. Az egyetemista élet egy külön életstílus. Egy életmód, melyet gólyaként roppantmód élvezek. Egy más életvitel az egyetemi, mint a középiskolás, és más, mint a nagybetűs élet. A kettő szintézise valahol, de valahol mégsem. A későn fekvés, későn kelés, tanulmányok mellett folytatott munka, a pezsgő kulturális élet, a hétköznapi bulik, a vizsgaidőszak pörgése, a csoporttársak leendőbeli pályatársakká való lehetséges válása, a több ezer ember, ez mind-mind az egyetemi életvitel sajátossága. Gólyaként az átállás nem feltétlen egyszerű, de igen élvezetes és hasznos. Hogy mit tanultam az első hónapok leforgása alatt? Hogy nem csak a Földön kell otthonosan mozogni, hanem a világűrben is (Mars a Neptunra, de rögtön!) Hogy hogyan lehet három nap leforgása alatt mindössze négy órát, vagy akár egy nap alatt tizenhetet aludni Felfedeztem továbbá azt is, hogy nem minden esetben szerencsés reklámozni, főleg tanárok előtt, hogy melyik focicsapatnak szurkol a kedves diák Hogy az infó-karon meglepően sok és dekoratív lány is található, de engem, mint bölcsészt 11 ÉLETKÉP is megtaláltak az érdekes kérdésekkel, többek között, hogy nekem van-e tévém, vagy csak könyveket olvasok, hogy szavaljak el egy Ady verset, s gyakran azt is kérdezgetik, főképp, a leendő mérnök hallgatótársak, hogy lesz-e állásom? Ilyenkor mosolyogva annyit válaszolok, hogy Igen, előbb, mint neked barátnőd. majd udvarias köszöngetések mellett mindenki siet tovább. Sietünk tovább, anélkül, hogy élveznénk az életet. Pedig, mint friss egyetemista a villamos megállóban, mellettem még másik huszonhétezerkétszáznegyvenhét diákkal, rájöttem, a felsőoktatásban eltöltött éveket kell a legjobban élvezni, s ezt itt Debrecenben, bármely szak, bármely karán így kell tennie mindenkinek, a lehetőség adott, mind a színvonalas oktatáshoz, mind rövidke életünk egyik rövidke, de annál tartalmasabb szakaszának felejtetlenebbé tételéhez. AIK

7 Mi a SZÖSZ? ÖNTEVÉKENY CSOPORTOK A Szociális Hallgatók Öntevékeny Szerveződése, közismertebb nevén a SZÖSZ szociális munka, szociálpolitika és szociológia szakos hallgatókból verbuválódott január 18-án azzal a céllal jött létre, hogy segítse a Szociológia és Szociálpolitika Tanszék oktatóinak munkáját, felpezsdítse a közösségi életet, illetve más szervezetekkel együttműködve karitatív tevékenységet végezzen. Számos tanszéki rendezvény fűződik a nevükhöz. Ilyen volt a tavaly megrendezett elsősavató, amivel a tagok az elsősök beilleszkedését próbálták segíteni. Ezen kívül a hagyományokhoz híven, a tanszékkel együttműködve megszervezték a SzocSzaknapokat és szakestet is, ahol a hallgatók többek között kerekasztal-beszélgetés során neves szakemberek munkaerőpiaci tapasztalataival ismerkedhettek meg, külföldi professzorok előadásait hallgathatták meg, és teaházas beszélgetéseken vehettek részt. A tagok a tanszéki rendezvények mellett a karitatív munkából is szívesen kiveszik a részüket. Az első ilyen tevékenységük a tavaly karácsonykor rendezett ruha-, és élelmiszergyűjtés volt, amit végül a DMJV Családsegítő Központ segítségével juttattak el a rászorulókhoz. A legutóbbi ehhez hasonló munkájuk október 17-éhez fűzhető. Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében ezt a napot a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjává nyilvánította. A SZÖSZ hallgatók ez alkalomból segítettek a programok szervezésben és lebonyolításában. Paczári Viktória, a SZÖSZ elnöke így vallott tevékenységükről: leendő szociológusok, szociális munkások és szociálpolitikusok révén szívünkön viseljük a társadalmi problémákat, illetve fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk ezekre a figyelmet. A SZÖSZ a jövőben is fontosnak tartja a szakmai és tanszéki programok szervezését. Mint mondják, a jó ügy érdekében továbbra is hajlandóak együttműködni más szervezetekkel. Jövőbeli terveik közé tartozik az is, hogy a továbbiakban törvényes, jogi keretek között működjenek tovább. Bene Viktória

8 VILÁGJÁRÓK Minden út Nápolyba vezet Szatmári Rita Kata, a Debreceni Egyetem magyar szakos hallgatója élt a lehetőséggel és az Erasmus pályázatát megragadva elindult, hogy valóra váltsa álmait és önmagát. Mesél olaszországi élményeiről, a csodálatos Nápolyról és arról, hogy miért érdemes nekivágni az ismeretlennek. Milyen feltételeknek kellett megfelelni, hogy élhess a lehetőséggel? Mesélj egy kicsit a programról! Erasmus ösztöndíjjal vagyok most Nápolyban, ugyanis nyílt számomra egy olyan lehetőség, hogy az üresen maradt helyekre pályázhatok. Az olasz tanszéki koordinátor sokat segített, utánajárt, hogy beleférek-e a nápolyi programba. Belefértem! Ki kellett tölteni pár papírt, aztán még párat, a végén már sztárnak éreztem magam annyi papírt kellett aláírni. Az azonban rossz volt, hogy a segédletek nagyon el vannak rejtve vagy nincsenek is. Ami szintén nehezebbé teszi a jelentkezést, hogy a debreceni Erasmus honlapján az információk csak addig elérhetőek, amíg az egyik félév jelentkezési határideje tart. Pedig van pár adat, amit jó lenne utána is látni. Ezen kívül kell hozzá valamilyen igazolás a nyelvi szintedről is, ám erre több út kínálkozik. Mi volt a legfőbb ok, amiért úgy döntöttél, hogy nekivágsz? Amúgy is terveztem egy kis szünetet a tanulmányaim között, mikor elsős voltam az EVS-re gondoltam. Aztán jött ez a lehetőség, így az Erasmus mellett döntöttem. Úgy éreztem mindenképpen jót tesz egy ilyen út egy diáknak, ahogyan bárkinek. Nagyon sok érv szól emellett. Rengeteg tapasztalatot szerezhetek, ami segít saját magam megismerésében és diákként is. Többek között megtanulok önállósodni, egyedül helytállni az életben. Tanulóként pedig hatalmas élmény, hogy megnézhetem, sőt átélhetem milyen egy másik ország oktatási rendszere a miénkhez képest, és hogy kicsit kívülről szemlélhetem az otthoni életet. Nem utolsó sorban kipihenhetem az ügyintézéssel járó fáradalmakat. Mit gondolsz, mennyiben segíti elő ez az út a további tanulmányaidat, illetve későbbi munkádat? Szerintem egy hosszabb távú külföldi tartózkodás mindig feltölti az embert energiával. Az biztos, hogy ha hazamegyek, akkor nagyobb lendülettel tudok belevágni bármilyen típusú munkába. Nem tudom, hogy a mesterképzésre való jelentkezésnél figyelembe veszik-e, de a tapasztalat, amit itt összegyűjtök, biztos segít abban, hogy továbbtanulhassak. Még abban is reménykedem, hogy esetleg itt, Nápolyban is nyílik számomra pár lehetőség a jövőben. Mesélj a városról, a programokról! Hogy érzed magad? Eddig milyen tapasztalatokat szereztél? Nápoly csodálatos. Másképp, mint London vagy Párizs (azért mondom, mert ezeken a helyeken is jártam már), hanem a maga nemében káprázatos. Nagyon élettel teli város, vasárnap este kilenckor bármelyik népszerűbb téren fiatalok csoportjával találkozhatsz. Én mindennap találok benne valamit, ami megnevettet. Ma például a tengerparti hatalmas sziklákon üldögéltem egy barátnőmmel, mikor előbukkant a vízből egy búvárruhás fazon kis szigonnyal, a derekán meg az aznapi fogás: halak és polipok. A kilátás gyönyörű, feltéve, ha olyan helyen vagy, mert a város azért elég zsúfolt. Itt is szeretek a magam feje után menni. Főleg azért, mert természetesen kíváncsi vagyok a többi Erasmus ösztöndíjas diákra is, ám még inkább a nápolyiakra. Ezért inkább olyan helyekre és bulikra járok, ahol olaszokkal találkozhatok. Ezek a saját programok nagyon jók, jobban 15 megismerem a helyi életet, legalábbis én így érzem. Hogy eddig milyen tapasztalatot szereztem? Rájöttem, hogy a város legrosszabbjának mondott környék a legjobban nekem való (a vasútállomás környéke), hogy az olasz tanárok minimum 15 percet késnek, hogy az olasz diákok nagy buzgalommal járnak órákra, mert néha már csak a földön van hely, hogy itt mindenki sokkal segítőkészebb és mosolygósabb, illetve, hogy a focit szeretni kell! Mi az, amit szívesen átvennél és megtartanál az olasz életmóddal kapcsolatban? Hogy segítőkészek és mosolygósak, de ha problémájuk van, akkor kiordibálják magukat, nem főnek a saját levükben. Nem utolsó sorban pedig szeretnék néhány receptet is begyűjteni, hogy ha hazamegyek, az olasz gasztronómiából se legyen hiányom. Mit üzennél azoknak a hallgatóknak, akik követni szeretnék a példádat és kimennének az ERASMUS programmal? Időben adják le a Learning Agreementet, tanuljanak meg beszélni a vogonok nyelvén (Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regénye után neveztem el így az ügyintézőket) és próbáljanak meg kicsit úgy élni, mint a helyiek! Balatoni Kitti

9 KULTÚRSOKK Alkony újra hódít a figuratív festészet Megtekinthető: október február 3. Helyszín: MODEM, Modern és Kortárs Művészeti Központ, Debrecen Október 7-től február 3-ig tekinthető meg az Alkony címet viselő tárlat. A kiállításon a világ minden tájáról láthatunk képeket, összesen 28 művész 106 festményét tekinthetjük meg. A képek témáját a világvége mítoszok adják, a koncepció inspirációjaként Isaac Asimov Alkony című műve szolgált. A kiállítás két magyar résztvevője Szűcs Attila és Bodoni Zsolt. Harcsa Veronika Quartet koncert Időpont: november 16. Helyszín: Kölcsey Központ, Debrecen Jazztől hangos az ősz! November 16-án a Harcsa Veronika Quartet formációt köszöntheti a cívisváros a Kölcsey Központ színpadán. Harcsa Veronika nevével bizonyára mindannyian találkoztunk már, a művésznő még csak pár éve robbant be a hazai jazzéletbe, mégis rövidesen kivívta a szakma elismerését. Az énekesnő első zenekara a Harcsa Veronika Quartet, 2005-ben alakult meg, és ugyancsak nívós pályát tudhat maga mögött. Speak Low című első lemezük átdolgozott jazz standerdeket szólaltat meg, és hamar nemzetközi vizekre evez: egy japán kiadónál jelent meg 2007 júliusában, és rögtön a legnagyobb japán lemezbolt-hálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának élére ugrott. Második albumuk már saját szerzeményekkel operál, a You Don t Know It s You listavezető volt Japánban, hazánkban pedig jazz-platinalemez. Legismertebb dala a Too Early, mely 2008 februárjában az MR2 Petőfi Rádió játszási listáját vezette. Harmadik, Red Baggage című lemezük hasonló sikereket ér el, mind itthon, mind Japánban. A zenekar legújabb Lámpafény című lemeze tavaly májusban jelent meg, ez Veronika első magyar nyelvű albuma. Érdekessége, hogy 20. századi magyar költők verseit dolgozza fel, felcsendülnek többek közt József Attila, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Nemes Nagy Ágnes, és Karinthy Frigyes költeményei is. Holdbeli csónakos Előadások időpontjai: november Helyszín: Csokonai Színház, Debrecen Weöres Sándor művét Gemza Péter koreográfus vitte színre zenés-táncos mesejátékként, a Hajdú Táncegyüttessel koprodukcióban. Pávaszem kezére négy kérő pályázik, ám ő a Holdbeli csónakostól várja a szerelmet. A darabban megjelenik többek között Paprika Jancsi és Bolond Istók is. Az előadás a következő napokon látogatható: november 19, 20, 21, éves a debreceni zeneoktatás Időpont: november 23. Helyszín: Kölcsey Központ, Debrecen A Kölcsey Központ Nagytermében kerül megrendezésre az intézményes debreceni zeneoktatás 150. évfordulóját ünneplő hangverseny, este 19:30-as kezdettel. A koncerten elhangzó műsor a következő lesz: Vajda János: Quodlibet (ősbemutató), Beethowen: C-dúr hármasverseny op. 65., Mozart: c-moll mise KV A hangverseny dirigense Debrecen világhírű szülötte és díszpolgára, Vásáry Tamás lesz. Csokiparádé Időpont: november Helyszín: VOKE Egyetértés Művelődési Központ, Debrecen Két teljes napig igazi csokiparádéban lehet részünk, ha ellátogatunk a VOKE Egyetértés Művelődési Központjába. A programok csoki kóstolás, ismerkedés a kakaóval, bonbon készítés, csoki dekorálás, aztékok aranya játék, különböző kézműves foglalkozások délelőtt 10-től délután 17 óráig látogathatóak. A helyszínen csoki és szaloncukor vásár is lesz. Idei újdonság az amatőr tortaverseny, melyre természetesen csak csoki tortával lehet benevezni. 17 Banksy tárlata A kiállítás megtekinthető: november január 20. Helyszín: Műcsarnok alatti Mélycsarnok (projektgaléria), Budapest Falra vizelő gárdista, bevásárlókocsijával zuhanó nő, vagy éppen a felfegyverkezett Mona Lisa - november végén hazánkban is megnyílik a világ talán legismertebb street-art művészének tárlata. A brit Banksy alkotásaiban erős társadalomkritikát fogalmaz meg, szókimondó, ironikus humora világszerte ismertté tette. Különlegessége mégis éppen arctalanságában rejlik, a nagyközönség előtt sohasem mutatkozik meg, ottjártáról azonban mindig tanúskodik egy, a város számára hagyott graffiti vagy egyéb installáció. Inkognitása két okból szükséges: egyrészt azért, mert művészete büntetőjogi kategóriának minősül, másrészt a körülötte kialakult hype-ot igyekszik fenntartani. Ami tudható róla, hogy körülbelül 37 éves és Londonban él. Angliában egyébként nem egy Bansky által dedikált falat nyilvánítottak már védetté. A kiállítás kis csúszással, november 29-én nyílik, a Műcsarnok 2012-es programsorozatának keretében, az épület aljában található Mélycsarnokban. Banksy jelenlétére a szervezők nem számítanak, de bíznak benne, hogy kézjegyét itt hagyja a városban. Balogh Fruzsina és Koszmály Dorottya

10 ALKONYAT HAJNALHASADÁS: 2. RÉSZ (The Twilight Saga: Breaking Dawn Part 2) Várható premier: november 15. A HOBBIT: VÁRATLAN UTAZÁS (The Hobbit: An Unexpected Journey) Várható premier: december Záró akkordjához érkezik a Twilight Saga alapvetően trilógiaformátumú históriája. Az immáron 5. filmben a hősleány Bella, lubickol a vámpír-lét és a családi kör nyújtotta örömökben, miután megszületett a Renesmee-nek elkeresztelt közös gyermekük Edward-dal, a vámpír idollal. Azonban Irina, aki a Denali Vámpírközösség tagja, szánt szándékkal félrediagnosztizálja a kis Renesmee-t mint afféle halhatatlan gyermeket, aki potenciális veszélyt jelenthet a Volturi vámpírok létezésére és ezért bemószerolja őket az illetékeseknél, hogy ezáltal bosszút állhasson Laurent-ért, az Ő elvesztett társáért. Végső elkeseredésükben és a túlélés érdekében Bella és Edward egységbe hívják barátaikat és az egyéb külföldi vámpír klánok tagjait, hogy együttes erővel vívják meg harcukat a Volturival, valamint, hogy bebizonyítsák gyermekük és önnön ártatlanságukat a sötét erők ellenében. A hobbitok jeles képviselője, bizonyos Zsákos Bilbó méltó bérezés ellenében és némi kalandvágytól is fűtve, tizenhárom törp, valamint a jó öreg Szürke Gandalf társaságában felkerekedik, hogy visszaszerezze a törpök ősi királyságát: Erebor-t, amit hosszú ideje elfoglalt Smaug, a zordon sárkány. A Középföldén tett váratlan, de módfelett epikus utazás során orkokkal, alakváltókkal, varázslókkal és mindenféle egyéb szerzetekkel is találkoznak. Sőt mi több, meg is küzdenek velük, hogy aztán végül Bilbó megismerkedjék végzetével, a mindent és mindenkit megváltoztató gyűrűvel és annak aktuális gazdájával: Gollammal. Peter Jackson rendező, társ-forgatókönyvíró és producer; a Gyűrűk Ura trilógia filmre álmodója visszatér J.R.R. Tolkien angol író elsőként kiadott regényéhez és ezúttal az ismételten három részesre adaptált történet első filmjét nyújtja át a nézőknek. FELHŐATLASZ (Cloud Atlas) Várható premier: november 22. A Felhőatlasz egy nagy ívű, epikus mű, amely hat különböző történetszállal operálva azt mutatja be, hogy miként is hatnak egymásra a múlt és a jövő eseményei, és lenyűgöző látványvilága mellett rávilágít, hogy évszázadokon túljutva akár egyetlen apró cselekedet is forradalmat válthat ki a későbbi jelenben. MOZI A NYOMORULTAK (Les Misérables) Várható premier: december 27. Ki ne ismerné Victor Hugo halhatatlan klasszikusát? A regény megannyi kiadása, filmadaptációk és rajzfilmek számtalan változatai után most itt van a legújabb és legszínpompásabb ábrázolása ennek a drámai műnek, amely nem csupán musical zsánerénél fogva különleges, de jelenlegi sztárok kavalkádját vonultatja fel. MOZI A Csendes Óceánon 1850-ben, Belgiumban 1931-ben, Kaliforniában 1975-ben, az Egyesült Királyságban a 21. század elején, Koreában a távoli jövőben, valamint Hawaii-on a poszt-apokaliptikus mindenen-túli világban: ezen megannyi változatos és varázslatos helyszínen játszódnak a film történetszálai. Jean Valjean (Hugh Jackman), egy szökött francia elítélt, akit rendíthetetlenül üldöz a szigorú Javert felügyelő (Russel Crowe). A hajsza felemészti mindkét férfi életét, és két évtizednyi kergetőzés után Valjean egyszerre az 1832-es párizsi felkelés közepette találja magát. Az egyszersmind számtalan karakterrel és ebből kifolyólag olyan sztárok tömkelegével is bámulatosan jól működő alkotás, mint Tom Hanks, Halle Berry, Hugo Weaving, Ben Whishaw, Susan Sarandon, és Hugh Grant, garantáltan az év egyik legkülönlegesebb darabjának ígérkezik. A fokozódó forradalmi körülmények és a Javert által ránehezedő nyomás és keserűség ellenére Valjean vállalja, hogy gondoskodik Fantine (Anne Hathaway), a munkásnő leányáról, Cosette-ről (Amanda Seyfried), melytől fogva az életük visszafordíthatatlanul is örökre megváltozik. Keresztesi Ferenc

11 Őrület - Madness avagy így zúz a Muse? NOVEMBER 20-ÁN EGY KONCERT EREJÉIG FŐVÁROSUNK- BA LÁTOGAT A THE MUSE ZENEKAR, AKIKNEK IDÉN ŐSSZEL JELENT MEG A LEGÚJABB THE 2ND LAW ALBUMUK. MEGMONDOM ŐSZINTÉN KISSÉ SZKEPTIKUS VOLTAM, MI- KOR AZ ÚJ LEMEZ A KEZEMBE AKADT. IGAZÁBÓL SOSEM VOLTAM NAGY FANATIKUS, DE GONDOLTAM ADOK EGY ESÉLYT A BRIT FIÚKNAK, HÁTHA Maga a lemez olyan eklektikus, hogy nem lehet megkerülni a számonkénti elemzést. Vegyük például rögtön az első dalt, Perlude+Survival, ami a 2012-es Olimpiai játékok himnuszaként vált híressé. Több olyan track van, amin érződik az erőteljes Queen hatás, ez is olyan. Az Explorers címet viselő dal pedig egy az egyben magán viseli az előbb említett zenekar minden jellegzetességét. Tovább hallgatva találunk a lemezen elektronikus hangzást is: így például a Follow me című számot, amelyben Matt Bellamy csapata, sikerrel bizonyította, hogy ezt az oldalt nem igazán kellene erőltetniük. Az egész nem más, mint eltúlzott elektronika, amit Bellamy egy körül-belül szappanopera színész szenvedélyével próbál ellensúlyozni az énekrésszel, sajnos sikertelenül. A nagy fagyás, vagy eredeti nevén a Big freeze már-már felér egy plágiummal, mert ez kemény U2, méghozzá a Where the streets have no name címezetű dal. Ebből kiderül, hogy a Muse úgy szereti Bono zenéjét, mint én anyukám húslevesét: szinte már megáll benne a kanál, magyarul tömören. A kissé monoton Save me címet viselő számról leginkább a keringő jutott eszembe, az üteme alapján ugyanis remekül járható lenne rá az a tánc. A Liqiuid State már valamivel sötétebb nóta erőteljes grunge-os beütéssel, kifejezetten jól sikerült, Guy Richie, ha úgy döntene, hogy ismét napjainkban játszódó történetről készít filmet, akkor ez a szám pont olyan, ami megállná a helyét egy Guy-féle sztoriban. A The 2nd law Unsustainable, és a The 2nd law Isolated System nem érdemel különösebb szópazarlást, a létrejöttük különösebb oka nem más, mint a divat, mert értem én, hogy most nagyon megy a dubstep és/vagy elektro ajnározás én magam is műfajkedvelő vagyok, de a Muse számára nem megy. Ami pedig nem megy Bár, meg kell mondjam, az utóbbi szám egészen chill out fajtára sikerült. A Supremacy ismét olyan, ami filmbe kívánkozik. Kissé dark stílusú és melankolikus, nem igazán tudom hová tenni. Nagyon csapong a lassú és gyors taktusok között, ami nem lenne rossz, ha Bellamy nem nyávogna benne, akár egy macska, amire ráléptek. Az elektronikus műfajban képviselteti magát még a Madness is, ami tulajdonképpen az electro és a grunge elég csúnya keveréke, mintha két dalból gyúrtak volna egyet. Végül, de nem utolsó sorban a Panic Station címet kapó viszonylag megkapó slágerről határozottan állítom, hogy fogyaszthatóra sikerült. Az egyszerű, de tetszetős basszuskezdéssel még engem is megvett magának a zenekar. Mindent egybevetve, ez egy olyan lemez, amit ha egy tízes skálán kellene értékelnem, akkor kapna tőlem egy jóindulatú négyest. Túl sok mindent akartak egy lemezbe zsúfolni, vannak ugyan jó dalok rajta, de annyira más-más műfajúak, hogy szinte bántóan elütnek egymástól. Véleményem szerint ezek a dalok a saját műfajukban külön albumot érdemeltek volna. Így számomra egyszer hallgathatóra sikerült az új tracklist, de ki tudja, még az is megtörténhet, hogy egyszer majd ismét előveszem. Gé. Barátság és nemzedék regénye Vámos Miklós: Szitakötő ÁLLÍTÓLAG CSAK ANNAK SZÓLHATNAK EGY ÉLETRE A BARÁTSÁGAI, AKI IDEJEKO- RÁN MEGHAL. VALÓBAN? ENGEM SZE- MÉLYES ÉRINTETTSÉG OKÁN RÉGÓTA IZGAT A KÉRDÉS. A SZITAKÖTŐ A BARÁTSÁG ÉS A NEMZEDÉK REGÉNYE. ÍGY NYILATKOZOTT VÁMOS MIKLÓS ÚJ KÖNYVÉRŐL, A SZITAKÖTŐRŐL. A huszadik század közepén született generáció életét ismerheti meg az olvasó a nyolc főhősön keresztül. Egy vidéki táborban barátságot köt néhány gyerek, ahová hízni küldték őket. Kevés az élelem ugyanis a városban, a szüleik, nagyszüleik nehezen tudják ellátni őket. Meg talán kicsit útban is vannak nekik a nehéz időszakban. A csapat tagjai az enyhülő diktatúra idején élik kamaszéveiket. Ők nyolcan mindenből kivették a részüket: a keményvonalas szocializmus után az erejét vesztő diktatúrában, majd a rendszerváltozást követő magyar kapitalizmusban is éltek. A folyamatosan zajló változásokra eltérően reagálnak, de mégis együtt élik át ezt a több mint fél évszázadot. A sok szereplő és a sokféle életút megbonyolíthatná az olvasó dolgát, de a cselekmény mégis egyben van, nem nehéz követni a történetet. Mindig az a szereplő a fontos, ÍZELÍTŐ 21 akinek nézőpontjából éppen látjuk az eseményeket. Kibontakozó vagy megfeneklő életek, halmozódó tapasztalat, élni akarás, és ami értelmet ad mindennek: barátság. A Szitakötő egy kis közösség életútja, amely néha szép, néha szomorú, de legtöbbször a kettő együtt. Nyolc barát és hat évtized. Vámos Miklós új könyve kicsit más az eddigiektől. Többeknek szól, és többekről. A megszokott budapesti milliőtől eltérve a történet nagy része most vidéken játszódik. Táborok, naplók, levelek... Szitakötő-zizegés, ahogy az író nevezi. TK

12 Lájkolnád a Like-ot? EGY VÉGTELENÜL EGYSZERŰ, KÖZVETLEN, BARÁTSÁGOS LÁNY: Ő GUBIK PETRA, A LIKE NEVŰ FORMÁCIÓ EGYIK TAGJA. A LÁNYCSAPATOT EGY EGÉSZ ORSZÁG ÉRDEKLŐDÉSE ÖVEZI HÉTRŐL HÉTRE, DE AZT TALÁN MÁR KEVESEN TUDJÁK, HOGY PETRA A DEBRECENI EGYETEM NÉPRAJZ SZAKÁN IS FOLYTATOTT TANULMÁ- NYOKAT. VELE BESZÉLGETTEM SIKERRŐL, AZ EGYETEMI TA- PASZTALATAIRÓL, ÉS TERMÉ- SZETESEN AZ Ő VÉGTELENÜL SZÍNES EGYÉNISÉGÉRŐL. INTERVIEW Elnézve a pályádat, valószínűleg mindig is ez volt, amiről álmodtál. Mikor tudatosult benned, hogy a színpad lesz a te tereped, bármi áron? Igen, az ember gyerekkorában mindig álmodozik valamiről, ami aztán később az életében vagy bejön, vagy nem. Leginkább úgy tudnám leírni ezt, hogy az én lelkem otthona a színpad. Szükségem van rá. Engem ez éltet. Van bennem egy fajta belső, önkifejezési vágy, amitől én mindig azt érzem, hogy nekem alkotni kell valamit. Létre kell hoznom valami újat, valami érdekeset, értékeset és azt meg kell mutatnom másoknak is. Ez így van, mióta csak az eszemet tudom. Engem mindig is vonzottak a kihívások, a nehéz feladatok és az én számomra a színpadi szereplés minden egyes pillanata egy-egy új kihívás. Én akkor vagyok a legboldogabb, ha közvetíthetek valamit a közönségnek és az a valami őszintén tetszik nekik. Ez már nem az első alkalom, hogy tehetségkutatókban próbálod ki magad. Mi volt az, ami a kudarcok után ismét erőt adott, hogy újból megpróbáld? Több tehetségkutatót is megjártam már. Azt vallom, hogy aki mer, az nyer. Többet éreztem magamban attól, hogy abbahagyjam, feladjam az álmomat, és ami fontos, hogy a környezetemben lévő emberek mindenben támogattak, ez pedig rengeteg erőt tud adni. Titkon mindig hittem, hogy egyszer én is ott állhatok azon a bizonyos színpadon. Mi az oka, hogy idén csapatban próbálkoztál, így esetleg erősebbnek érzed magad? A csajokkal mindhárman szólóban neveztünk, aztán döntöttünk úgy, hogy formációban lépünk a mentorok elé. Gondolkodtunk valami olyanban, ami eddig még nem volt az X-faktor történetében, így neki vágtunk a versenynek hármasban. Hiszek abban, hogy a munkánk, a tudásunk és minden, amit magunkból adunk, ami belőlünk jön, az teszi nevünket azzá ami. Ha már itt tartunk, miért pont Like lett a csapat neve? A trió nevén nagyon sokat ötleteztünk a lányokkal. Azt nem is sorolnám mennyi alternatíva volt csapatnévre... Végül a választásunk a Like-ra esett. Fontos szempont volt az érthetőség, egyszerűség és megjegyezhetőség. Nagy Ferót kaptátok mentorotoknak. Milyen a viszonyotok vele? 23 Nagyon szeretem a Ferót. Nekem fontos az őszinteség és tőle nem kapunk ámítást. Azt mondja, ami valóban van. Ami a szívén, az a száján típus. Nagyon sokat törődik velünk. A verseny alatt, tulajdonképpen ő a mi apukánk. Rengeteg dolgot csinálsz egyszerre: színészkedés, éneklés, egyetem, sőt amikor utána nézek, még ezernyi hobbit sorolnak fel a neved mellett Ez rengeteg energiát feltételez. Miből töltekezel, honnan ez a kifogyhatatlan elementáris erő? Élem az életet, és csak magamat adom. Szerencsésnek tartom magamat, mert van egy olyan szerető családom, akikre mindig számíthatok, bármi történjék. Nagyon boldog, igazi gyerekkorom volt, ami szerintem mindennek az alapja. Falun nőttem fel (Ajakon), ahonnan mindig kihívás a városi életbe kerülni. Nagyon szeretem megélni az élet minden pillanatát. Nagyon szeretek ábrándozni például, vagy csak úgy merengeni a dolgokon, ilyenkor töltődöm. Ezek mellett, hogy fér meg a Debreceni Egyetem néprajz szakán való tanulás, hiszen egészen más irány? Milyenek voltak itt nálunk a napjaid? Mikor én leérettségiztem, jelentkeztem a Színművészeti Egyetemre, ahová nem vettek fel, így kerültem Debrecenbe. Én nagyon szerettem itt tanulni. Kollégista is voltam, ami hozzá tartozik az igazi egyetemi életformához. Nagyon sok történet fűz engem oda, akár a gólyatábor, ami feledhetetlen élmény volt, vagy az ott szerzett barátok. Fontosnak tartom, hogy az ember kezében legyen egy diploma. Nem csak a papír miatt, hanem maga az egyetemi szféra, a légkör olyan plusz dolgokat ad, amit sehol máshol nem kapsz meg. Kijelenthetjük, hogy sikeres vagy. Mi a véleményed magáról a siker fogalmáról? Nagyon kedves tőled, hogy így látod. Én rendkívül kritikus vagyok önmagammal szemben, azt gondolom, mindig van hová fejlődnöm, és ez jó dolog. A siker egy relatív fogalom. Én a kitartó, kemény, alázatos munkában hiszek. Ha ez megvan, és az embereknek tetszik az, amit és ahogyan csinálsz, akkor majd jöhet a siker. Még itt van előttem a kép, amikor láttalak a színházban. Akkor a Fame egyik betétdalában énekelted, hogy szárnyára vesz majd a hírnév. És tessék, itt van! Milyen érzés most, egyáltalán sztárnak tartod magad? Igen, emlékszem az előadásra, az első igazi színházi szerepem volt, és imádtam. Talán valami ott kezdődött el. Ugyanakkor nem tartom magamat sztárnak. Én egyszerűen csak azt csinálom, amit szeretek, amihez értek, annyi különbséggel, hogy ez a munka a nyilvánosság előtt zajlik. Ebben a szakmában ez a poén. Engem boldoggá tesz az, hogy az emberek többségének tetszik, amit csinálok és ezt ki is mutatják, mondják nekem, mert az megerősít és biztat. Mik a jövőbeli terveid? Nagyon sok tervem van a jövőre nézve. Színház, dalszerzés, utazás, kikapcsolódás a barátokkal, de most a verseny az elsődleges. Végezetül üzennél valamit a Debreceni Egyetem hallgatóinak? Csak annyit, hogy merjetek nagyot álmodni és belevágni abba, ami bár nagyon végtelennek és messzinek tűnik, azért meg van az oda vezető út! Zsoldos Diána

13 SRÁC A SZOMSZÉDBÓL - INTERJÚ INTERVIEW TYLER WARDDAL TYLER EGY EGYSZERŰ COLORADOI FIÚ, OLYAN SRÁC A SZOMSZÉDBÓL TÍPUS, AKINEK ÉLETE A ZENE. LEG- INKÁBB YOUTUBE-RÓL ISMERHETI- TEK, RENGETEG NÉPSZERŰ SZÁMOT DOLGOZOTT FEL ÉS KÉSZÍTETT KLIPET HOZZÁJUK. TÖBBMILLIÓS NÉZETT- SÉGŰ VIDEÓKKAL ÉS CSATORNÁVAL RENDELKEZIK. MÁRA MÁR NEM CSAK EGYSZERŰ YOUTUBE-SZTÁR, TELTHÁZAS KONCERTEK NÉPSZERŰ FELLÉPŐJE, ELŐZŐ HÓNAPBAN MÁR MÁSODJÁRA JÁRTA VÉGIG A NA- GYOBB EURÓPAI VÁROSOK KLUBJAIT. Mit csináltál a múltban? Mindig zenével foglalkoztál? A főiskola óta mindig csak a zenével foglalkozom, egyszerűen azért mert semmi mást nem akarok csinálni. Voltak nehéz és könnyebb időszakok, de mára már a zene az életem és ezért nagy köszönettel tartozom a rajongóimnak. Van valami logikád, ami alapján kiválasztod a dalokat melyeket feldolgozol? Sokat gondolkozok feldolgozásra alkalmas dalokon. A nap végére mire eldöntöm, hogy megcsinálom, szó szerint bele kell szeretnem a dalba, a rajongójává kell válnom, emocionálisan kapcsolódni hozzá. Szerinted mitől lesz egy dal sikeres? A dalnak kapcsolódnia kell a zenén keresztül az emberekhez, legyen érzelmes és elég kreatív, hogy felkeltse az érdeklődést. Nagyon nehéz egy olyan dalt írni, ami slágerré válik talán a világ egyik legnehezebb dolga, de cserébe, ha valaki meghallja azt a slágert, sosem felejti el! Szerinted hogyan definiálható a sztár fogalma? A sztár olyan valaki, aki tudja, hogy mit is képvisel zenéjével és az élet minden részéről képes embereket megérinteni muzsikájával. Képtelen vagy levenni róla a szemedet, mert a zenéje magához láncol. Hogyan válhat valaki sztárrá a neten? Mi ebben a YouTube szerepe? Úgy gondolom a YouTube túlzsúfolt előadókkal ahhoz, hogy valaki elindítson egy csatornát és egyik pillanatról a másikra híressé váljon. Azonban egyike azoknak a nagyszerű platformoknak, melyet érdemes kihasználni. Az internet lehetőséget ad rajongók szerzésére, mondjuk a YouTube-on, plusz általa terjeszthetővé és eladhatóvá válik a zene. YouTube-sztár vagy még? Sztárnak tartod magad? Inkább úgy mondanám, hogy népszerű vagyok, YouTube-on, hála a rajongóimnak. Őszintén szólva, nem hiszem, hogy sztár vagyok, de remélem, hogy a zeném a lehető legtöbb emberhez eljut. Galgóczi Ági A self-made embertípus titka ÉLSPORTOLÓK, INFORMATIKAI LÁNGELMÉK, MILLIÁRDOS VÁLLALKOZÓK, ZENEI VIRTUÓZOK, TEHETSÉGES ÍRÓK HA RÁJUK GONDOLUNK, A LEGTÖBBÜNK EGYSZERŰEN CSAK LEGYINT, ÉS ANNYIT MOND: NEKI A GÉNJEIBEN VAN. IGAZI SELF-MADE TÍPUSÚ EMBEREK ŐK, AKIK ÖNERŐBŐL JUTOTTAK EL, ODA AHOL VANNAK. AZT MUTATJÁK, HOGY A SIKERHEZ VEZETŐ ÚT A FEJBEN KEZ- DŐDIK, CSAK EGY PRODUKTÍV, ÉPÍTŐ JÁTSZMÁRA KELL ÁLLÍTANI A GONDOLKODÁSMÓDUNKAT. EZ EGYSZERŰ- NEK HANGZIK, LÁSSUK TEHÁT AZ ÖSSZETEVŐKET: Célok: Cél nélkül élni körülbelül olyan, mint csónakban sodródni a tengeren. Ezek mozgatják a világot, és visznek előre minket is. Érdemes tudatosan foglalkozni velük és komolyan tervezni. Azok az emberek, akiknek átgondolt, leírt és időhöz kötött céljaik vannak, sokkal nagyobb arányban érik el ezeket. Tipikus példa a Yale Egyetemen végzett felmérés, mely szerint csupán a végzős hallgatók 3 százalékának voltak leírt, konkrét céljai. 20 év múlva ez a 3 százalék tehetősebb volt, mint a másik 97 százalék együttvéve. Változás: A változás a világ legtermészetesebb folyamatainak egyike. Ha az elhatározás megszületett, akkor a cselekvés a következő lépés. Az emberek többnyire a szokásaik, gondolataik, félelmeik rabjaként élik életüket. Annyit kell tennünk, hogy a rossz berögzülések helyett a célunkhoz közelebb vivő jó szokásokat alakítunk ki, vagyis kilépünk a komfortzónából. A fejlődés változás nélkül abszolút elképzelhetetlen lenne. Hozzáállás: A pozitív hozzáállás kialakításával zárjuk a megfoghatatlan összetevők sorát. Egyszerűen el kell fogadnunk azt, hogy a pozitív dolgok előrevisznek, a negatív dolgok pedig lehúznak. 25 Ez a gondolatokra éppúgy igaz, mint a szokásokra, szenvedélyekre. A kiindulási alap tehát, hogy szótárunkból töröljük a kudarc szót, és kicseréljük arra, hogy lehetőség. A nagy sikert elérő emberek is a beteljesedés előtt ezerszer kudarcot vallottak. Tulajdonképpen az átlegembert az különbözteti meg a sikerestől, hogy miként reagál a problémákra. PSZICHÉ Ezek a fajta emberek tehát hisznek a saját képességeik és rátermettségük fejleszthetőségében, ezáltal több sikerélményről számolnak be, jobban élvezik a munkájukat, hatásosabban birkóznak meg a kihívásokkal és kevésbé tapasztalják meg a szorongást vagy a depreszsziót. Ha tehát kiemelkedőek szeretnénk lenni az élet bármely területén, akkor nincs más dolgunk, minthogy megfogadjuk ezeket a tanácsokat. Mikor pedig legközelebb arra gondolnánk Én ebben nem vagyok jó, akkor ne felejtsük el hozzátenni: még KSzabee

14 Az Apple-mítosz Az Apple története tagadhatatlanul a legnagyobb sikersztorik egyike. A márka neve nem csak egy státuszszimbólummal, hanem egy egész életérzéssel forrt egybe, kulturális ikonná nőtte ki magát. Több milliós eladások kísérnek minden újabb terméket, és az innovációk kifogyhatatlan tárháza a vállalat. Szerkesztőségünk kérdéseire Nagy Gábor, a debreceni istyle store manager válaszolt. Ezt az interjút is iphone készülékeinken keresztül bonyolítottuk le. Ha jól tudom az istyle az egyik legnagyobb magyarországi Apple viszonteladó. Mióta, és milyen területeken szolgáljátok ki a márka híveit? Az istyle még A4 Apple Center néven kezdte meg működését 2005-ben, az Andrássy út 4. szám alatti üzlettel és valóban az egyik legjelentősebb piaci szereplő. A folyamatos terjeszkedés mellett újra és újra képesek vagyunk megújulni, bővítjük üzleteinket, hogy a legmagasabb színvonalon szolgálhassuk ki ügyfeleinket. Mi vagyunk az egyetlen magyarországi Apple Premium Reseller, aki hivatalos szervizzel, minősített oktató teremmel, és tanrenddel, illetve vidéki üzlettel rendelkezik. Az általatok forgalmazott termékek egyre népszerűbbek Magyarországon: ezt Ti is így látjátok? Amerikában, Nyugat-Európában, illetve a keleti régióban (Kína, Japán) eddig is a legelterjedtebb termékek közé tartoztak és ez végre itthon is érezhető. Nagyon jól mutatja ezt például egy-egy új termék bejelentését követő hatalmas érdeklődés, az előrendelések száma, vagy a premier napján megjelenő embertömeg. Korábban kaptunk olyan értesítést miszerint az istyle kedvezményeket nyújt az egyetem oktatóinak és hallgatóinak. Él még ez a lehetőség? Ha igen, milyen kedvezmények ezek? Természetesen kedvezményeket most is nyújtunk a felsőoktatásban dolgozók, illetve hallgatók számára, mely jelen pillanatban 6 százalék minden Mac vásárlása esetén. Ehhez nincs szükség egyébre, csak az aktuális félévre vonatkozó érvényes matricára a diákigazolványon, vagy egy munkáltatói igazolásra. Mindezek mellett megpróbálunk az egyetemi élet szerves részévé válni, számos olyan lehetőséget prezentálva a hallgatóknak, melyek kényelmesebbé és hatékonyabbá teszik a tanulást. Ennek sikerét bizonyítja az a sok diák, aki az idei Gólyatáborban, vagy a Campus Fesztiválon kipróbálta a termékeket, majd a vásárlás után törzsvendéggé vált az üzletünkben, és nap-mint-nap akár csak egyetlen kérdés erejéig, vagy éppen az újdonságok kipróbálása végett betér a Fórumban lévő üzletünkbe. Az istyle a DE gólyatáborban is jelen volt. Terveztek-e további kapcsolatot az egyetemmel, és ha igen, milyen formában képzelitek ezt? Az istyle szoros kapcsolatot ápol a hazai felsőoktatási intézményekkel annak érdekében, hogy a diákok - és tanárok egyaránt - lehetőséget kapjanak a legújabb technológiák megismeréséhez és kipróbálásához. Átélhetik például azt a felhasználói élményt, ami által egy beadandó prezentáció elkészítése nem kihívás, hanem ujjgyakorlat, vagy egy nyaraláson rögzített videó családi filmmé formálása pedig nem lehetetlennek tűnő feladat, mindinkább délutáni szórakozás lesz. A továbbiakban is fontos feladatunknak tartjuk ezt a fajta együttműködést az egyetemmel, hisz lehet, hogy éppen a mostani Gólyatáborban nyitottuk fel a szemét a jövő legismertebb ios fejlesztőjének, vagy az itunes legsikeresebb énekesének. Nagy Gábor istyle Store Manager, Debrecen 27 Karrier szempontjából milyen lehetőségeket kínáltok? Van lehetőség egy frissen végzett egyetemistának nálatok gyakorlatot szerezni? Jelenleg is lehetőséget biztosítunk azon diákok számára, akik a tanulás mellett dolgozni szeretnének, hisz diákszövetkezeteken keresztül több diákot is foglalkoztatunk több üzletünkben. Ennek viszont előfeltétele egy igen komolynak mondható interjú sorozat, kiemelten fontos a társalgási szintű angoltudás - előnyt jelenthet a kommunikációs, vagy informatikai szaknyelv ismerete -, az Apple termékeinek mélyreható ismerete, illetve a jó kommunikációs készség. Mindezek után egy intenzív training sorozat vár minden újoncra, hisz a termékekhez tartozó tudás, illetve az értékesítői készségek fejlesztését szakképzett oktatók végzik. Többen hasonló formában kezdték karrierjüket az istyle-nál, és azóta is a csapat szerves tagjai. Forgalmaztok e különlegességnek számító kiegészítőket? Ha igen, melyek ezek, és mekkora a kereslet rájuk? Vannak különleges tokjaink, táskáink, dokkolóink, amik csak nálunk kaphatóak a hazai piacon, és ezeket nagyon sokan előszeretettel vadásszák. Illetve nemrég kezdtük el forgalmazni legújabb termékcsaládunkat, a SOL Republic fej-és fülhallgatókat, a limitált kiadású termékek szponzoráltjai, és fejlesztői között találhatjuk Deadmau5, Steve Aoki, vagy éppen Xzibit nevét. A termék egyediségét növeli, hogy saját elképzelésű fejhallgatót rakhat össze bárki, hisz a fejhallgatók, a fejpánt, illetve az audio kábel egyenként is választható. Sőt, természetesen még mindig megtalálható kínálatunkban a tavalyi év talán legsikeresebb játéka az iphone-nal irányítható rakétalövő helikopter is. Tehát mindenki megnyugodhat, az idei karácsonyra is tartogatunk meglepetéseket minden korosztály számára. Balogh Fruzsina

15 Red Bull Stratos Küldetés teljesítve Miután túltette magát a sisakján keresztüli kilátást akadályozó fűtésproblémák okozta aggályokon, ami nem mellékesen majdnem meghiúsította az egész küldetést, az osztrák Felix Baumgartner vasárnapi teljesítményével beírta magát a történelemkönyvekbe. Baumgartner a méter magasból megvalósított sztratoszféra-ugrás során elérte a 1342,8km/órára becsült sebességet, aminek köszönhetően elsőként lépte át szabadesés során a hangsebességet, valamint állított fel további két rekordot, mindeközben értékes adatokat gyűjtve a jövő űrkutatási projektjeihez. Pontosan 65 évvel azután, hogy Chuck Yeager rakéta hajtású repülőgépével átlépte a hangsebességet, Félix Baumgartner egyszerre három rekordot is felállított a méter magasból végrehajtott sztratoszféra-ugrás során. A 43 éves bázisugró a szabadesés során nem csak a hangsebességet lépte át, de másik két rekordot is felállított: a legmagasabbról végrehajtott szabadesés és az emberrel a fedélzeten végrehajtott legmagasabb léggömbbel való ballonos repülés rekordját is. A leghosszabb ideig tartó szabadesés rekordját pár másodperc híján továbbra is a Red Bull Stratos során Félix Baumgartner mentorának tekintett Joe Kittinger tartja. Baumgartner az új-mexikói sivatagban ért földet a 4:20 percig tartó szabadesés és az öszszesen 9:03 percig tartó ugrás után. Emberek milliói követték élőben figyelemmel az ugrást mind online, mind pedig a televíziós közvetítéseknek köszönhetően. Baumgartner sikeresen visszanyerte az irányítást a gyors spirálzuhanás után, majd pillanatokkal később kinyitotta az ejtőernyőjét. Hihetetlen volt a mai napi, csakúgy, mint az egész Red Bull Stratos küldetés. A felemelkedés problémamentesen és nagyon könnyedén zajlott, majd kiderült, hogy probléma van a sisakom fűtésével. A kiugrás tökéletes volt, ám utána lassan elkezdtem forogni. Azt gondoltam pár forgás után egyenesben leszek, de elkezdtem egyre gyorsabban pörögni, ami néha elég brutális és megterhelő volt. Pár pillanatig azt gondoltam elveszítem az eszméletemet, nem éreztem a hangrobbanást, mivel azzal voltam elfoglalva, hogy minél előbb stabilizáljam magam. Az egész sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Baumgartner és csapata öt éve készült a küldetésre, amelynek célja, hogy adatokat szolgáltasson azon tudományos kutatásokhoz, amelyek az emberi test viselkedését vizsgálják a világűrt jelentő extrém körülmények között. Baumgarter ugrását számos alkalommal elhalasztották, mielőtt vasárnap magyar idő 17:31- kor végül megkezdhette a felemelkedést a héliummal töltött légballon fedélzetén. Spiralstól a tae-boig, avagy a testnevelés órák széles palettája Alapvetően, ha egy hallgatót megkérdezünk arról, milyen sportot választana testnevelés órán, nemtől függően nagyrészt vagy a labdarúgást, vagy az aerobic valamelyik formáját választaná. A két sportág népszerűségén ez meg is látszik hiszen, általában ez a két sport foglalkoztatja leginkább a hallgatókat. A fenti két sporton kívül népszerűek még a további labdás sportok, mint a kosár- vagy kézilabda, illetve a röplabda. Tantárgyfelvételi rendszerünk remek tulajdonsága, hogy sok hallgató kiszorul a testnevelési órák felvételéből és csak később veheti fel óráit, melynek eredményeképpen már nem veheti fel az általa kedvelt sportot. Ekkor jön a tanácstalanság, hiszen sokszor a hallgató azt sem tudja, mit is rejt az adott sportág neve. A Wellness óra hallatán például sokan arra gondolhatnak, hogy az egyetem nem létező- masszázs és jakuzzi centrumában lehet egy nyugodt másfél órát eltölteni. Ezzel ellentétben ez az óra is egy kemény összetett mozgásokból álló, ugyanakkor rendkívül relaxáló mozgásforma. Talán a félreértésnek is volt köszönhető, hogy egyszer az egyik hallgató egy szál törölközőben jelent meg a félév elején a Kossuth Kollégiumok mögötti tornateremben Egyetemünkön az alapképzés három éve alatt egy teljes tanév, vagyis két félév, kötelező testnevelést ír elő a mintatanterv. Azoknak, akik pedig mesterképzésen is tanulnak, számukra egy további félév testnevelést kell ledolgoznia. De a testnevelési órák széles választékáról sokszor nem is tudnak a hallgatók. A következőkben az ismert és a kevéssé ismert lehetőségekről lehet olvasni. De a Spirals órákról sem gondolná első hallásra senki, hogy az egy Pilates alapokon nyugvó zenés mozgásforma. Apropó, mi is az a Pilates? A Pilates nem más, mint egy fogyást és izomfejlesztést is elősegítő mozgás, melynek során a légzéstechnika jelentős javulása is nagyon hamar észrevehető. Legutóbb mikor a tae-bo népszerűségét ecseteltem egy hölgy ismerősömnek az a kérdés jött irányából, hogy és ezen az órán a lányok tényleg összeverik egymást? Joggal feltételeztem, hogy ő is félreértette és azonnal a thaiboxra gondolt, holott a tae-bo merőben más kávéház. Ezt a 90-es években elterjedt fitness formát, melyet a taekwandos Billy Blanks fejlesztett ki, sokan azért szeretnek, mert sok, a harcművészetekből ismert mozdulatot csempésztek bele. Arról is kevesen hallanak, hogy az egyetemi versenysport rengeteg kupát, illetve bajnokságot kínál a hallgatók számára. Labdarúgásból félévente rendezik meg a MENTA és a Buzánszky kupákat, valamint a Debreceni Egyetemi Kupák keretén belül is rendszeresen megrendezésre kerül a kispályás torna. Továbbá a DEK kupa sportágai közé tartoznak még az úszás, kézilabda, kosárlabda, floorball, ping-pong és még sorolhatnánk. Mindezek mellett évente többször tartanak túra és futónapokat az egyetemen és az aerobic napokat sem szabad kihagyni a felsorolásból. Mindezek tükrében kijelenthető, hogy egyetemünkön a sportolási lehetőségek tárháza szinte kimeríthetetlen. Simon Ádám

16 HÖK Hallgatói Képviselők Balogh Zsolt operatív tag Bunda Dávid sportreferens Csatári Szabolcs külügyi ügyvivő Csiszár Imre DEHÖK elnökhelyettes Csuka Réka kulturális ügyvivő Czirbik Dávid operatív tag Juhász Anett operatív tag Kalász Judit elnöki referens Kovács István pályázati ügyvivő Körösparti Péter DEHÖK elnök László Judit operatív tag Molnár Dániel tanulmányi alelnök Nagy Dániel KHJB elnök Papp Franciska operatív tag Szabó Barbara általános alelnök Szabó Gergely István DEHÖK alelnök Szatai Attila DEHÖK kabinetfőnök Szikszai Tamás BTK HÖK elnök Tóth Ádám irodavezető Török Gergő kommunikációs alelnök Zsoldos Diána sajtóreferens Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Tel.: +36/ /

17

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

2015 június: A hallás elemzése - Winkler István

2015 június: A hallás elemzése - Winkler István 2015 június: A hallás elemzése - Winkler István Winkler István tudományos tanácsadó, az MTA Természettudományi Kutatóintézetében a Kognitív Idegtudományi II. csoport vezetője. Villamosmérnöki és pszichológusi

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

A holdfényben repülő bicikli

A holdfényben repülő bicikli A holdfényben repülő bicikli Páros interjú Mindketten rövid ideig tudhatták magukénak különleges biciklijüket, és vendéglátós művészi karrierjük sem tartott sokáig. Marozsán Erika színésznő épp túl egy

Részletesebben

Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák. Lengyel Diana

Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák. Lengyel Diana Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák Lengyel Diana - kezdtek bele a lányok mosolyogva a beszélgetésbe. Nagyon kevesen tudnak rólunk, ha megmondjuk, honnan és kik vagyunk, nagy szemeket meresztenek

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó

Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó Orbán János Dénes Irodalomra hívó szó Nyíltan és bátran kiáltom ki ezt a végső célunkat. Minden hátsó gondolat nélkül, őszintén. És hiszem, hogy ott lappang ez az akarás mindnyájunk lelkében, akik tisztán

Részletesebben

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL VARGA ISTVÁN Az, hogy az íróval egy időben megszületik a kritikus is, az szinte természetesnek tűnik az irodalomtörténetben. Talán azzal a kiegészítő megjegyzéssel,

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL

Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL 7 FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Verseny, rugalmasság, átjárhatóság BESZÉLGETÉS SZELÉNYI IVÁNNAL AZ AMERIKAI EGYETEMI VILÁGRÓL ÉS AZ EURÓPAI BOLOGNA-REFORMRÓL Anélkül, hogy valaki különösebben foglalkozna nemzetközi

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

Heaven is a place on Earth

Heaven is a place on Earth Heaven is a place on Earth Beszámoló szakmai gyakorlatról Minden egyetemista fejében megfordul az Erasmus gondolata. Engem régóta foglalkoztatott, nem tudtam és nem is akartam lemondani róla. Arról nem

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Sereghajtó a szegedi színház

Sereghajtó a szegedi színház Sereghajtó a szegedi színház Hollósi Zsolt Délmagyarország 2014.12.14. 08:22 A Szegedi Nemzeti Színháznak volt a legalacsonyabb a fizetőnézőszáma a nemzeti kategóriába sorolt vidéki színházak közül az

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

A családi háttér és az iskolai utak eltérései 13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.

Részletesebben

VAN MIT NÉZNI DEBRECENBEN! DEBRECEN TELEVÍZIÓ MÉDIA AJÁNLAT

VAN MIT NÉZNI DEBRECENBEN! DEBRECEN TELEVÍZIÓ MÉDIA AJÁNLAT VAN MIT NÉZNI DEBRECENBEN! DEBRECEN TELEVÍZIÓ MÉDIA AJÁNLAT MÉDIAAJÁNLAT BEVEZETŐ ITTHON VAGYUNK Az elektronikus média egyre inkább meghatározza életünket. Gondoljunk csak a televízióra, ami ma már az

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

Tisztelt Igazgatóság! Képgaléria Fesztiválmegnyitó http://www.pnsz.hu/galeria/294/ii-pecsi-csaladi-szinhazi-fesztival-megnyito

Tisztelt Igazgatóság! Képgaléria Fesztiválmegnyitó http://www.pnsz.hu/galeria/294/ii-pecsi-csaladi-szinhazi-fesztival-megnyito NKA Igazgatósága 1388 Budapest, Pf.: 82 Tárgy: Záró beszámoló megküldése Pályázati azonosító: 3707/11933 Tisztelt Igazgatóság! A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a II. Pécsi

Részletesebben

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január

A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január A Mi újság? unk Általános Iskola Hantos 2002. január VENDÉGÜNK VOLT BUDAI GYŐZŐ, ISKOLÁNK IGAZGATÓJA - Hol született? - Lajoskomáromban. - Mikor jött Hantosra, és hány évesen kezdett tanítani? - 19 éves

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

A KOR GYERMEKE A beszélgetésünk rendhagyó, mint ahogy Sas István személye és pályája is. Az interjú során önmagát, mint individuumot folyamatosan háttérbe szorítja. Nem önmagáról, hanem a reklámról akar

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben.

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Élmények Minden ember számára fontosak az élmények, ahogy Önnek is, hiszen egy jó élmény örök

Részletesebben

Interjú Szántó Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával

Interjú Szántó Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával Interjú Szántó Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával E.: Az Educatio folyóirat aktuális számához kapcsolódva Az összehasonlító helyi fejlesztési tanulmányok angol nyelvű közös mesterszakról

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN. Fiatalokat célzó rendezvénymárkánk, afféle anyabrand, melynek égisze alatt több rendezvénysorozat is fut.

MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN. Fiatalokat célzó rendezvénymárkánk, afféle anyabrand, melynek égisze alatt több rendezvénysorozat is fut. 1 MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN Budapesti székhelyű cégünk immár 6 éve foglalkozik a 16-28 közötti korosztályt célzó rendezvények szervezésével. Jókai téri irodánkból évente közel 200 rendezvény megszervezését

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

Magyarországi HRH kutatási adatok. Girasek Edmond

Magyarországi HRH kutatási adatok. Girasek Edmond Magyarországi HRH kutatási adatok Girasek Edmond EMK HRH kutatási aktivitások 2003. óta az egészségügyi emberi erőforrás kutatás fő profil Saját, hazai és nemzetközi HRH projektek Adatok és információk

Részletesebben

Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós.

Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós. <reklám> Mottó A harcsahorgász egy olyan különleges élőlény, amely viselkedésének megértésére a normális embereknek még kísérletet sem érdemes tenniük. Az olyan lehetetlen lenne, mint a televízió működési elvét

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik Gyomaendrődön -...

A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik Gyomaendrődön -... 1 / 7 2015.08.12. 13:55 Címlap (/)» Megyejárás (rovat/megyejaras) Békés megye (hirek/megye /bekesmegyei-cimlap) Gyomaendrőd (hirek/telepules/gyomaendrod-cimlap) A gyönyörű takarodó dal minden este felhangzik

Részletesebben

Nem torpan meg a Pázmány legifjabb kara

Nem torpan meg a Pázmány legifjabb kara Nem torpan meg a Pázmány legifjabb kara Osztovits Ágnes / 2014.11.22., szombat 11:02 / A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának közel hatszáz hallgatója mit sem észlel

Részletesebben

BARTÓK Ötletzápor (polgári graffiti)

BARTÓK Ötletzápor (polgári graffiti) BARTÓK Ötletzápor (polgári graffiti) A POLGÁRI ÉLETFORMA ARANYKORA A múlt század elején a társadalmi és kulturális élet egyik legfontosabb gyûjtôhelyének a kávéházak számítottak. Akkoriban körülbelül ötszáz

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

A diplomás pályakövetés és a felsőoktatási intézmények sikerességének összefüggései

A diplomás pályakövetés és a felsőoktatási intézmények sikerességének összefüggései Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Tamándl László A diplomás pályakövetés és a felsőoktatási intézmények sikerességének összefüggései Doktori értekezés tervezet Konzulens:

Részletesebben

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA

ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA ERASMUS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ SANTIAGO DE COMPOSTELA Turizmus-vendéglátás szak Idegenforgalom és szálloda szakirány 2013/14. II. szemeszter/nappali Varga B. Veronika Varga B. Veronika vagyok, a Nyugat-Magyarországi

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Vissza-és előretekintés

Vissza-és előretekintés Az igazi élmények mindig nyáron születnek, észrevetted? Talán mert nyíltabbak és bátrabbak vagyunk, talán a napsütés okozza, és a sok nyíló virág. Aztán jön az ősz, elkezdődik az iskola és az egész nyüzsgés

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE. Torek, 13.

Dr`avni izpitni center MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE. Torek, 13. Dr`avni izpitni center *M06123114* NAVODILA ZA OCENJEVANJE SPOMLADANSKI ROK MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU Torek, 13. junij 2006 SPLO[NA MATURA C RIC 2006 2 M061-231-1-4

Részletesebben

MagyarOK 1.: munkalapok 7

MagyarOK 1.: munkalapok 7 1. Dénes napirendje 6.30 6.35 Fél hétkor Dénes felkel. Hat óra harmincöt perckor már a fürdőszobában van. (Hideg vízzel zuhanyozik.) 7.00 Hét órakor Dénes kimegy a konyhába, és leül reggelizni. / Hét órakor

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD

KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD VÖLGYNAPLÓ 2010. Mindannyiotoknak köszönöm a részvételt, köszönöm, hogy partnereink voltatok a nagy játékban! Egész hagyományörzö mozgalmunk szempontjából korszakosnak tartom, hogy

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám 2010. nyár www.ejvarazs.hu Pejkó Gergő felvétele BEKÖSZÖNTŐ Kedves Olvasók! Jól van dolga mostanság Lilla rajongóinak, és bőven van dolga a rajongói lap(ok)

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Könyvek Tusája 4. forduló

Könyvek Tusája 4. forduló Könyvek Tusája 4. forduló Ifjúság kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 13. szám 2013. április 8. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 13. szám 2013. április 8. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 13. szám 2013. április 8. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN

Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN , Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző

Részletesebben

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal.

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. ELTE Reader Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. Az ELTE Eötvös Kiadó a tudományegyetem intézményi könyvkiadója. Könyvkiadóként keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a digitális publikálásban rejlenek. Egyetemi

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL

Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL Pap János HANGOK-HANGSZEREK INTERJÚ ELEK TIHAMÉRRAL -Amikor a Tanárkepzőn fuvolás hallgatóit a hangszer tulajdonságairól faggaltam, azt válaszolták, hogy nem sokat tudnak róla, de amire kídncsi vagyok,

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Megváltozott házasságkötési szokások Magyarországon (Ezer hajadonra

Részletesebben

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA LegyEN ÖN is támogató FOUNDATION FOR THE FUTURE OF BIOMEDICAL SCIENCES IN SZEGED ISKOLATEREMTÉS TÖBBGENERÁCIÓS TUDÓSKÉPZÉS Ez a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA)!

Részletesebben

Kollár-Klemencz László: az érték háttérbe került 2013. május 15. szerda, 13:44

Kollár-Klemencz László: az érték háttérbe került 2013. május 15. szerda, 13:44 A Kistehén együttest az elmúlt hét végén az alternatív zenekar kategóriában díjazták a Székelyudvarhelyen megtartott Transylvanian Music Awards-on. Kollár-Klemencz Lászlóval a díj átadása és az egyórás

Részletesebben

Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n? Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n? Az egészség, az egészséges életmód és a rekreáció olyan fogalmak, melyek a 21. században megkerülhetetlen témák és amelyeket

Részletesebben

Szerző: Horváth-Lukács Judit

Szerző: Horváth-Lukács Judit Örömteli családi ünnepségre készülünk! Bendegúz, legidősebb unokám, 6. születésnapja lesz a vasárnap. A szülinapi torta kapcsán jutottak eszembe a következő gondolatok. Kedves Olvasóm! Hadd meséljek el

Részletesebben