Ú R I C S I R K E F O G Ó K 4. GABO

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ú R I C S I R K E F O G Ó K 4. GABO"

Átírás

1 Ú R I C S I R K E F O G Ó K 4. GABO

2 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Loretta Chase The Last Hellion Avon Books, New York, 1998 Fordította: Tóth Gizella Könyvterv: Szabó Vince Malum Stúdió Copyright 1998 by Loretta Chekani Hungarian translation Tóth Gizella, 2013 Hungarian edition GABO Kiadó, 2013 Minden jog fenntartva. A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges. Kiadja a GABO Könyvkiadó Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva ISBN A Gabo Kiadó könyveinek kizárólagos terjesztője a Talentum Kft. Cím: Törökbálint, DEPÓ II Telefon: A Gabo Kiadó könyvei megvásárolhatók a Talentum Könyvesboltban Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 66. Telefon: Készült a Borsodi Nyomda Kft.-ben Felelős vezető: Ducsai György igazgató

3 Előszó Northamptonshire, Longlands, szeptember Ainswood hercegének családneve Mallory volt. A családfakutatók egyetértettek abban, hogy a család Normandiából származik, és egyike azon keveseknek, akik a tizenkettedik században telepedtek be Angliába. Az etimológusok szerint a név jelentése boldogtalan vagy szerencsétlen. Ainswood herceg családi történelmében azonban a név egyet jelentett a Bajjal, így, nagy B-vel. A herceg némely előde sokáig élt, mások rövid ideig, de mindegyiknek nehéz, küzdelmes élete volt, pusztán azért, mert ilyen volt a természetük. Valamennyien pokolravalók voltak, annak születtek, és hűek maradtak hírnevükhöz. De az idők változtak, és a Malloryk végül kezdtek megváltozni, lecsillapodni. A negyedik herceg, egy erkölcstelen, vén himpellér, aki egy évtizeddel korábban halt meg, nemzedéke utolsó sarja volt. Utódai, a Malloryk új nemzedéke egy civilizáltabb, sőt erényesebb fajta volt. Kivéve a negyedik herceg öccsének egyetlen fiát. Vere Aylwin Mallory volt az utolsó pokolravaló a Malloryk közt. Hat lábnál is magasabb termetével kiemelkedett közülük, és néhányan állították, hogy ő volt a legjóképűbb és legvadabb is. Sűrű, gesztenyebarna haját az apjától örökölte, és szemében a korábbi nemzedékek sötétebb zöldjét idéző szemében évszázadok züllöttsége csillogott, és ugyanaz a csábítás, amely nők egész sorát tette tönkre. Nem egészen harminckét éves korára maga is kivette részét a vétkekből, sőt jóval túl is teljesítette. Jelenleg a család vidéki birtokának erdején keresztül vitt az útja. Vere célja a közeli faluban lévő fogadó, a Nyúl és Galamb volt. Gúnyos

4 baritonján az anglikán temetési szertartás szavait énekelte egy szemérmetlen dalocska dallamára. Az elmúlt tíz évben olyan gyakran hallotta a temetési litániát, hogy kívülről fújta a kezdeti Én vagyok a feltámadás és az élettől egészen a befejező Ámenig. Mivelhogy a mindenható Istennek bölcs gondviselésében úgy tetszett, hogy drága testvérünk lelkét elszólítsa e világból Vere hangja ennél a résznél elcsuklott. Megállt, széles vállát megfeszítette, hogy így parancsolja vissza a hatalmas testét meg-megrázó remegést. Karjával az egyik fának támaszkodott, és fogát csikorgatva, szemét szorosan lehunyva várta, hogy csillapodjon a pusztító bánat. Épp eleget gyászolt már az elmúlt tíz évben, mondta magának Vere, és épp elég könnyet elhullatott az utóbbi hét napban, amióta első unokatestvére, Charles, Ainswood ötödik hercege örök álomra hajtotta a fejét. Charles most ott nyugodott a családi sírboltban a többi Ainswood mellett, akiket az Úr bölcs gondviselésében magához szólított az elmúlt tíz évben. A temetések végtelen sora a negyedik herceggel kezdődött, aki olyan volt Vere-nek, mintha az apja lett volna, mióta saját szülei kilencéves korában meghaltak. Azóta a halál elragadta Charlie fivéreit a fiaikkal és feleségükkel együtt, néhány leányt, Charlie feleségét és a legidősebb fiát. Ezt a legutolsó temetést volt a legnehezebb elviselni, a sokévi gyakorlat ellenére, mert Charlie nem csupán a legkedvesebb volt a Mallory unokatestvérek közt, de egyike annak a három embernek a világon, akikre Vere úgy tekintett, mint a fivéreire. A másik kettő Roger Barnes, Wardell vikomtja és Sebastian Ballister, Dain negyedik márkija volt. Ez utóbbit, egy sötét óriást, leginkább Lord Belzebub néven ismerték, és a Ballisterek fekete bárányának tartották. Ő és Wardell Eton óta minden gazemberségben a cimborái voltak. De Wardell hat évvel ezelőtt életét vesztette egy kocsmai verekedésben, és Dain, aki néhány hónappal később a kontinensre utazott, úgy tűnt, véglegesen Párizsban szándékszik letelepedni. Senki sem maradt, aki számított. A Malloryk fő ágának már csak egyetlen örököse maradt, a kilencéves Robin, Charlie legkisebb fia, aki most Ainswood hatodik hercege lett. Charlie két lányt is hátrahagyott már ha az ember a lányokat is számításba veszi, amit Vere nem szokott megtenni, és végrendeletében 6

5 Vere-t, mint legközelebbi férfirokonát nevezte meg a gyerekek gyámjának. Nem mintha gyámként bármi dolga is lett volna velük. Míg a családi lojalitás türelmet parancsolt az utolsó Mallory-pokolravalóval szemben, s a hagyomány is azt diktálta, hogy őt jelöljék ki gyámnak, senki, még Charlie sem volt oly elvakult, hogy azt higgye, Vere alkalmas három ártatlan gyermek felnevelésére. Ezt a feladatot Charlie egyik asszony testvére fogja ellátni. Más szóval a gyámság csupán névleges volt, s ez jó is volt így, mert Vere egyetlen gondolatot sem vesztegetett gyámfiára, mióta egy héttel ezelőtt megérkezett, még éppen időben, hogy végignézze Charlie távozását az örökkévalóságba. Az egész szörnyű módon pontosan úgy történt, ahogy bácsikája tíz évvel azelőtt megjósolta, amikor Vere az ő halálos ágyánál ült. Láttam, amikor miattam összegyűltek mondta akkor a nagybátyja. Láttam, hogy eltávoztak. Szerencsétlenek! Felnő és lemetszetik, mint a virág. Két fivérem is lemetszetett, jóval azelőtt, hogy megszülettél volna. Aztán az apád. És ma láttam a fiaimat: Charlest, Henryt és Williamet. Vagy csak egy haldokló ember képzelgése lett volna? Árnyék módjára menekültek. Láttam őket, mind árnyék volt. Akkor mit teszel, fiam? Akkoriban Vere azt hitte, megbicsaklott az öregember agya. Most bezzeg ő is tudta. Árnyék mind. Luciferre, igazad volt morogta Vere, ahogy ellökte magát a fától. Átkozottul jó jósnak bizonyultál, bácsikám. Újra felvette a szertartás szövegét, ott, ahol abbahagyta, séta közben teli torokból énekelve az ünnepélyes szöveget, s néha-néha kihívón felvigyorgott az égre. Azok, akik jól ismerték és most megfigyelhették volna ebben a pillanatban, azonnal tudnák, hogy a Mindenhatót próbálja bosszantani, ahogy gyakran megtette ezt halandó cimboráival. Vere Mallory mint általában, most is a bajt kereste, és ezúttal magával Jehovával akart tengelyt akasztani. Taktikája nem vált be. A bajkeverő anélkül ért a szertartás szövegének végére, hogy a Gondviselés akár egyetlen viharfelhővel jelezte volna nemtetszését. Vere éppen belekezdett volna a Könyörgésbe, amikor 7

6 meghallotta az ágak roppanását, és a levelek zizegését a sietős léptek nyomán. Megfordult és meglátta a kísértetet. Persze nem igazi kísértet volt, de nagyon közel állt hozzá. Robin volt az, aki olyan fájdalmas módon hasonlított az apjára szőke haj, vékony alkat, ugyanaz a tengerzöld szem, hogy Vere képtelen volt ránézni, és az elmúlt hét során ezt sikerült is elkerülnie. A fiú egyenesen felé futott, így esélye sem volt arra, hogy elkerülje. Azt sem tehette meg, hogy nem vesz tudomást az élesen belenyilalló bánatról, és igen, a haragról, amelyet szégyenszemre érzett, amiért a fiú él, és az apja meghalt. Merev arccal nézte a fiút. Tekintete cseppet sem volt szívélyes, s Robin egy pillanatra meg is torpant, alig néhány lépésre Vere-től. Aztán a gyerek arca elvörösödött, szeme megvillant, és nekirohant a férfinak, alaposan belefejelve meglepett gyámja gyomrába. Bár Vere gyomra olyan kemény volt, mint a vas akárcsak a többi testrésze, a fiú nem csupán a fejével próbálta felöklelni, de kis keze is úgy járt, mint a cséphadaró. Megfeledkezve a köztük lévő kor-, méret- és súlykülönbségről, az ifjú herceg elkeseredetten ütlegelte rokonát, egy őrült Dávid, aki Góliátot igyekszik legyűrni. A Malloryk új, civilizált nemzedékéből senki sem tudta volna, mit kezdjen ezzel az indokolatlan, kétségbeesett és látszólag zavarodott támadással. De Vere nem tartozott a civilizált Malloryk közé. Ő nagyon is jól megértette. Ezért csak állt, és hagyta, hogy hadd záporozzanak rá Robin ütései, ahogy sok-sok évvel azelőtt a fiú nagyapja, Ainswood negyedik hercege tette, amikor a dühös, nemrég elárvult Vere öklözte őt. Nem tudta, mi mást tehetne a síráson kívül, természetesen, ami azonban akkoriban valamiért szóba sem jöhetett. Ahogy annak idején Vere, Robin sem hagyta abba. Addig küzdött a rendíthetetlen felnőtt férfi ellen, amíg teljesen ki nem merült, s ereje fogytán lerogyott a földre. Vere megpróbálta felidézni a haragot és neheztelést, amelyet néhány perccel korábban érzett. Megpróbálta az ördögbe kívánni a gyereket, nem törődni vele, de nem sikerült. Ez a gyerek Charlie fia, és igazán kétségbeesettnek kell lennie, ha el tudott szabadulni a család és a szolgák éberen figyelő tekintete elől, és teljesen egyedül bemerészkedett a sötét erdőbe, hogy megkeresse züllött kuzinját. 8

7 Vere nem volt biztos benne mi volt a gyerek kétségbeesésének tárgya, de egyértelmű volt hogy Robin Vere-től reméli a megoldást. Vere megvárta, amíg a fiú zihálása csillapodik és újra normálisan lélegzik, aztán talpra állította. Tudod, nem lenne szabad a közelembe jönnöd jegyezte meg. Rossz hatással vagyok az emberekre. Kérdezz meg bárkit! Kérdezd meg a nénikéidet! Ők csak sírnak mondta Robin, lehorzsolt csizmája orrát nézve. Túl sokat sírnak és túl szelíden beszélnek. Igen, az ijesztő tud lenni értett vele egyett Vere. Lehajolt, és leporolta a gyerek kabátját. Robin felnézett rá Charlie szemével. Csak az övé fiatalabb és bizalommal teli volt. Vere saját szeme szúrni kezdett. Felegyenesedett, és megköszörülte a torkát. Arra gondoltam, hagyom őket, hogy kisírják magukat, és elmegyek Brightonba. Elhallgatott, és szidta magát, hogy őrült, ha akár csak fontolóra veszi. De a fiú jött el hozzá, és a fiú apja sosem hagyta cserben Vere-t. Kivéve, amikor meghalt. Lenne kedved velem jönni? Brightonba? Azt mondtam. A túl fiatal és túl bizakodó szempár felcsillant. Ahol a Pavilon is van? A hatalmas építészeti fantazmagória, amelyet Királyi Pavilon néven ismernek, a hasonlóan hatalmas IV. György király elképzelése volt a tengerparti pihenőhelyről. Amikor legutóbb arra jártam, még ott volt felelte Vere, és vissza indult a ház felé. Gyámfia rögtön követte, futva, hogy lépést tartson a felnőtt férfi hosszú lépteivel. És tényleg olyan díszes, mint a képeken, Vere kuzin? Tényleg úgy néz ki, mint az Ezeregyéjszaka meséinek palotája? Arra gondoltam, hogy holnap korán reggel indulhatnánk mondta Vere. Minél előbb indulunk, annál előbb megítélheted saját magad. Ha Robinon múlt volna, abban a minutában útnak erednek. Ha nénikéin és a férjeiken múlik, Vere egyedül távozott volna. De nem rajtuk múlt, ahogy ezt Vere nem sokkal később meg is mondta nekik. A gyermek törvényes gyámjaként senki engedélyére nem volt szüksége, hogy Robint magával vigye Brightonba vagy akár Bombaybe, ha már arról van szó. 9

8 Mégis Robin volt az, aki a tiltakozásokat elhallgattatta. A puffanások hangja kicsalogatta a családot a társalgóból, éppen idejében ahhoz, hogy lássák, az ifjú herceg leráncigálja bőröndjét a főlépcsőn, át a tágas csarnokon, ki az előtérbe. Tessék, látod? fordult Vere Dorotheához, Charles legifjabb húgához, aki legtovább és legkeményebben tiltakozott az utazás ellen. Alig várja, hogy kiszabaduljon innen. Túl búskomorak vagytok, mindannyian. A könnyek, a fojtott hangok meg a gyászfátyol és fekete ruhák azok, amelyek elijesztik. Minden sötét körülötte, és a felnőttek folyton sírnak. Azért akar velem lenni, mert nagy és hangos vagyok. Mert elijesztem a szörnyeket. Hát nem érted? Értette vagy sem, Dorothea beadta a derekát, és az ő példáját követve a többiek is. Végül is csak néhány hétről van szó. Még Vere Mallory sem tudja jóvátehetetlenül tönkretenni egy gyerek erkölcseit egy-két hét alatt. Vere-nek nem állt szándékában tönkretenni a fiú erkölcseit, és szilárdan eltökélte, hogy két hét múlva visszahozza a gyereket. Nagyon is tisztában volt vele, hogy nem pótolhatja Robin apját. Nem volt alkalmas az apaszerepre. Nem volt felesége nem is akart megnősülni aki elvégezte volna a női teendőket, aki lágyságával ellensúlyozta volna az ő nyers, civilizálatlan természetét. Háztartása mindössze egyetlen szolgára korlátozódott, az inasára, Jaynesre, akibe körülbelül annyi asszonyi puhaság szorult, mint egy hasfájós tarajos sülbe. Ráadásul ennek a háztartásnak nem volt állandó lakcíme, mióta Vere elhagyta Oxfordot. Röviden, nem volt alkalmas arra, hogy megfelelően felneveljen egy gyermeket, különösen nem egy olyat, akinek a vállára egy napon egy hatalmas hercegség terhe nehezedik majd. Mindazonáltal a néhány hétből valahogy egy hónap lett, aztán még egy. Brightonból Berkshire-be utaztak, a Fehér Ló völgyébe, hogy megnézzék a mészkőhegység ősi kőcsipkéit, utána Stonehenge-be, majd tovább az ország nyugati részébe, követve a part vonalát, felfedezve a csempészek kis öbleit, végig, egészen a világ végéig, azaz a comwalli Land s Endig. Az ősz télbe fordult, aztán a jégleheletű tél tavasszá melegedett. Aztán levelek érkeztek Dorotheától és a többiektől gyengéd, bár nem túl finom emlékeztetőkkel: Robin neveltetését nem lehet tovább elodázni, a fiú hiányzik a nővéreinek, s minél tovább vándorol, annál nehezebb lesz számára ismét visszailleszkedni a normális körülmények közé. 10

9 Igazuk van. Vere saját lelkiismerete is ezt mondta. Robinnak igazi családra van szüksége, állandóságra, otthonra. Mégsem volt könnyű visszavinni a fiút Longlandsre, nehéz volt búcsút vennie tőle, noha nyilvánvalóan ez volt az egyeden helyes dolog, amit tehetett. A házban nem uralkodott már a korábbi búskomorság. Dorothea és a férje odaköltöztek Robin testvéreivel és saját gyerekeikkel. A szobák csendjét ismét gyerekek éneke és kacagása verte fel, és hallgatólagos megállapodásuk értelmében Vere-nek bizonyosságot kellett szereznie, hogy a gyászkereteket, fekete fátylakat és ruhákat felváltotta a félgyász kevésbé sötét árnyalata. Az is nyilvánvaló volt Vere előtt, hogy a feladatát elvégezte. Kétségtelen, hogy elijesztette a szörnyeket, s Robin néhány óra alatt kebelbarátja lett fiú unokatestvéreinek, Dorothea fiainak, és lelkesen csatlakozott hozzájuk a lányok gyötrésében. És amikor eljött az ideje, hogy elbúcsúzzon Vere-től, nem látszott ijedtnek. Nem kezdett el hisztizni, nem esett neki Vere-nek, viszont megígérte, hogy rendszeresen írni fog, és szavát vette gyámjának, hogy augusztusban visszatér a tizedik születésnapjára, aztán elrohant, hogy segítsen unokatestvéreinek újra eljátszani az agincourti ütközetet. De Vere jóval augusztus előtt visszatért. Nem egészen három héttel azután, hogy elhagyta Longlandst, Vere már sietett is vissza. Ainswood hatodik hercege elkapta a torokgyíkot. A betegséget még nem igazán ismerték. Az első pontos leírást alig öt évvel korábban tették közzé Franciaországban. Egyetlen dolog azonban nem képezte vita tárgyát: annyit mindenki biztosan tudott, hogy a torokgyík rendkívül fertőző betegség. Charlie húgai vitatkoztak Vere-rel, a férjeik próbálták megállítani, de ő mindegyiküknél termetesebb volt, és haragjában márpedig most iszonyú dühös volt még egy regiment katona sem tarthatta volna vissza. Felrobogott a főlépcsőn, végigmasírozott a folyosón, egészen a betegszobáig. Kizavarta az ápolónővért, és magukra zárta az ajtót. Aztán leült az ágy mellé, és megfogta gyámfia gyenge kis kezét. Minden rendben, Robin mondta neki. Itt vagyok. Majd én harcolok helyetted. Csak engedd el, add át nekem, hallod, fiam? Vesd ki magadból a betegséget, és hagyd, hogy én küzdjek meg vele. Meg tudom tenni, fiam, te is tudod, hogy képes vagyok rá. 11

10 A hideg kis kéz mozdulatlanul feküdt a nagy meleg kézben. Add át, kérlek sürgette Vere, visszanyelve könnyeit, elnyomva a haszontalan bánatot. Még túl korai lenne elmenned, Robin, te is tudod. Még alig kezdted el az életet. Még szinte semmit sem ismersz belőle fogalmad sincs, mennyi látnivalód, tennivalód van még. Az ifjú herceg szemhéja megrebbent és kinyílt. Szemében mintha valamiféle felismerés villant volna, ajka egy pillanatra halvány mosolyt formázott. Aztán a fiú szeme ismét becsukódott. Ennyi volt. Bár Vere folyamatosan beszélt, győzködött, esdekelt, bár szorosan tartotta a kis kezet, mégsem tudta kihúzni belőle és magára vonni a betegséget. Nem tehetett semmit, csak várt és figyelt, mint már annyiszor előtte. Ezúttal rövid ideig tartott. Mind közül ez volt a legrövidebb, egyben a legnehezebb is. Egy óra sem telt el, s az alkonyatot felváltotta az éjszaka sötétje, amikor a kis testből elszállt az élet és belépett az árnyak közé. 12

11 Első fejezet London, Augusztus 27., szerda Beperelem őket! dühöngött Angus Macgowan. Léteznek még törvények a becsületsértésre ebben a királyságban, és ha ez itt nem becsületsértés, hát én egy töketlen barom vagyok. A hatalmas fekete masztiff, amely a szerkesztő irodájának ajtaja előtt szunyókált, most felemelte a fejét, és enyhe kíváncsisággal nézett Macgowanről a gazdájára. Miután megállapította, hogy ez utóbbi nincs közvetlen veszélyben, a kutya visszahajtotta fejét mellső mancsaira, és újra lehunyta a szemét. Gazdája, a huszonnyolc éves Lydia Grenville hasonló nyugalommal nézett Macgowanre. De Lydiát amúgy sem volt könnyű kihozni a sodrából. A szőke hajú és kék szemű, majdnem hat láb magas nő körülbelül annyira volt finom, mint egy valkűr vagy amazon, és teste eme mitológiai harcosokhoz hasonlóan erős volt, és az esze fürge. Amikor Macgowan haragja tárgyát az asztalra csapta, Lydia nyugodtan felvette. A Bellweather Hírek legfrissebb száma volt. Akárcsak az előző kiadásban, ebben is jó néhány hasáb Lydia legutóbbi újságírói tevékenységét támadta. Argosz Lady Grendelje, névrokonához méltón ismét csak veszélyes támadást intézett a gyanútlan nyilvánosság ellen, mérges gázait olyan atmoszférába pöfögve, amely amúgy is az ő szennyével volt tele. Áldozatait, akik még mindig szédülnek az érzékeiket ért előző támadástól, most ismét belelökték a megaláztatás szakadékába,

12 ahonnan orrfacsaró bűze száll fel azon teremtményeknek mert embernek igazán nem lehetne titulálni azokat a férgeket, akiket ez a nő csinált belőlük, akiknek önsajnálkozó bömbölése mert nem nevezhetjük emberi nyelvnek eme tagolatlan vonítást Argosz szoknyás szörnyetege Lydia itt abbahagyta az olvasást. Teljesen elvesztette a mondat fonalát jegyezte meg Angusnek. De nem perelhet be valakit egy rossz cikkért. Vagy az eredetiség hiányáért. Ha jól emlékszem, az Edingburgh-i Szemle volt az első, amelyik először akasztotta rám Beowulf szörnyetegének nevét. Mindenesetre nem hiszem, hogy bárki is szabadalmaztatta a Lady Grendel nevet. Ez akkor is ocsmány támadás! ordította a férfi. Az utolsó előtti bekezdésben éppen csak fattyúnak nem nevezi önt, és arra célozgat, hogy egy nyomozás a múltja iránt kétségtelenül meg meg Megmagyarázná az Argosz egyébként érthetetlen rokonszenvét egy ősi mesterség iránt, amely egyet jelent a kórsággal és romlottsággal olvasta fel Lydia hangosan. Becsületsértés! kiabálta Angus öklével az asztalt verve. A masztiff ismét felnézett, igazi mély kutyasóhajt hallatott, majd újra álomba merült. Csupán arra utal, hogy prostituált voltam mondta Lydia. Harriet Wilson szajha volt, mégis milyen sikeres lett a könyve. Ha Mr. Bellweather megtámadta volna a lapjában, fogadni mernék, hogy Harriet egész vagyont keresett volna. A mi sikerünkhöz kétségtelenül hozzájárultak, ő meg a munkatársai. Az Argosz előző számát negyvennyolc órán belül elkapkodták. A mai kiadás még a teaidő előtt el fog fogyni. Mióta az irodalmi folyóiratok elkezdtek engem támadni, a példányszámunk megháromszorozódott. Ahelyett, hogy beperelné Mr. Bellweathert, inkább írnia kellene neki egy köszönőlevelet, és bátorítania kellene a folytatásra. Angus az íróasztal melletti székbe vetette magát. Bellweathernek vannak barátai a Whitehallban morogta és akadnak olyanok a belügyminisztériumban, akik nem viseltetnek baráti érzelmekkel ön iránt. Lydia tisztában volt vele, hogy felingerelt néhány embert a belügyminisztérium berkeiben. A London ifjú prostituáltjainak helyzetéről írt kétrészes cikksorozatában burkolt javaslatot tett a prostitúció legalizálására, amely lehetőséget adna a Koronának, hogy engedélyhez kösse és szabályozza a tevékenységet, hasonlóan ahhoz, ahogy Párizsban is 14

13 van. A szabályozás, fejtette ki írásában, legalább segítene visszaszorítani a legszörnyűbb erőszakok számát. Peelnek inkább köszönetét kellene mondania nekem jelentette ki Lydia. A javaslatom olyan felháborodást kavart, hogy a Városi Rendőrség felállítására tett javaslata meglehetősen mérsékeltnek és értelmesnek tűnt ugyanazoknak az embereknek, akik összeesküvésről ordítoztak, amely arra irányul, hogy John Bulit * zsarnokság igája alá hajtsák. Lydia vállat vont. Zsarnokság, még mit nem. Ha rendes rendőrségünk lenne, már rég elfogták volna azt a szörnyeteget. A szóban forgó szörnyeteg Coralie Brees volt. Az elmúlt hat hónapban, mióta visszatért a kontinensről, a nő London egyik legrosszabb kerítőnőjeként híresült el. Hogy megkapja a sztorit, Lydia névtelenséget ígért az informátorának, nem mintha a kuplerájosnő nevének felfedése bármiben is elősegítette volna az igazság diadalát. A hatóságok megkerülése a kerítőnők egyik kedvenc játéka volt, s igen nagy jártasságra tettek szert benne. Olyan gyakran és könnyen változtatták a nevüket, ahogy Lydia apja is tette, hogy elkerülje a hitelezőit, és mint a patkányok, folyton az egyik búvóhelyről a másikra vándoroltak. Nem csoda, hogy a Bow Street nem tudott lépést tartani velük és nem is érezte úgy, hogy meg kellene tennie. A becslések szerint Londonban több mint ötvenezer prostituált működött, és köztük túl sok tizenhat éven aluli. Olyannyira, hogy amennyire Lydia képes volt megállapítani, Coralie egyik lánya sem volt idősebb tizenkilencnél. De ön látta őt zavarta meg Lydia komor gondolatait Angus hangja. Miért nem uszította rá azt a fekete szörnyeteget? intett fejével a masztiff felé. Nincs értelme őrizetbe venni a nőt, amikor egyetlen bátor jelentkező sem akad, aki tanúskodna ellene felelte Lydia türelmetlenül. Hacsak nem a hatóságok akció közben fogják el, márpedig arra nagyon vigyáz, nehogy így legyen. Semmink sincs ellene, amivel megvádolhatnánk. Nincs bizonyíték. Nincs tanú. Susan nem sokat tudna tenni értünk, kivéve, hogy megcsonkítja vagy megöli. Susan a neve hallatán kinyitotta az egyik szemét. * John Bull: képzeletszülte figura, aki megszemélyesíti Angliát, hasonlóan, mint Uncle Sam Amerikát a fordító megjegyzése. 15

14 Mivel a kutya csak az én parancsomra támad, elítélnének támadásért vagy felakasztanának gyilkosságért folytatta Lydia. Jobb lenne, ha nem egy mocskos, szadista kerítőnő miatt kellene lógnom. Visszatette a Bellweather Híreket a munkaadója asztalára, aztán elővette a zsebóráját. Az óra nagybátyjáé, Stephen Grenville-é volt. Ő és a felesége, Euphemia fogadta be Lydiát, és nevelte tizenhárom éves kora óta. Mindketten a múlt őszön haltak meg, alig egy óra leforgása alatt. Bár Lydia kedvelte őket, nem hiányzott neki az az élet, amelyet a felelőtlen párnál folytatott. Bár bácsikája és nénikéje nem volt erkölcsileg romlott, mint az apja, de sekélyes, ostoba, szétszórt emberek voltak, ráadásul állandó vándorlási kényszerben szenvedtek. Még megmelegedni sem volt idejük valahol, máris tovább űzte őket a vágy. Így Lydia eljutott velük a nyugaton lévő Lisszabontól keletre, egészen Damaszkuszig, de megismerte a déli part mediterrán országait is. Mégis, mondta magának, ha nem lett volna ez az élet, most nem lenne füstöt okádó szerkesztője, vagy féltékeny újságíró ellenfelei, akik miatt ez a szerkesztő dühöng. Valami mosolyhoz nagyon hasonló dolog kunkorította fel az ajkát, ahogy eszébe jutott a napló, amelyet drága elhunyt édesanyját utánozva azon a napon kezdett el, amikor apja elhagyta, Ste és Effie hozzá nem értő felügyeletére bízva őt. Tizenhárom évesen Lydia szinte analfabéta volt, naplója tele volt helyesírási hibákkal és a nyelvtan ellen elkövetett szörnyű bűntettekkel. De Quith, Grenville-ék inasa tanítani kezdte őt történelemre, földrajzra, matematikára és ami a legfontosabb, irodalomra. Quith volt az, aki írásra bátorította, és a tőle telhető módon igyekezett ezt visszafizetni neki. A pénzt, amelyet Ste hagyott rá hozományként, nyugdíjként átruházta mentorára. Nem volt nagy áldozat tőle. Írói karriert akart magának, nem házasságot. Így aztán Lydia Londonba indult, életében először mentesen minden kötelezettségtől. Magával vitte azokat az útleírásokat, amelyek már megjelentek angol és kontinensbeli folyóiratokban, valamint mindent, ami Ste és Effie birtokából megmaradt: apró dísztárgyak, csecsebecsék és értékes kicsi érmék gyűjteményét. A zsebóra volt az egyetlen, amely megmaradt a vagyonkából. Lydiának nem okozott gondot, hogy pénzzé tegye a sok apróságot, hogy kihúzza az első sivár hónapokat Londonban, sőt még azután sem, hogy Angus 16

15 alkalmazta. Szívesebben költötte keresetét hasznos dolgokra. Legutóbbi szerzeménye egy könnyű egyfogatú volt, és egy ló, amely húzza. Megengedhette magának a lovat és a kocsit, mivel nagyon jól keresett, sokkal jobban, mint azt várta volna. Ő persze arra számított, hogy az első évben puszta rabszolgamunka jut majd neki, egy penny per sor cikkeket írogatva az újságoknak holmi tűzesetekről, robbanásokról, gyilkosságokról és más katasztrófákról. Kora tavasszal azonban a sors egy kis szerencsét küldött az útjába. Amikor Lydia először betette a lábát az Argosz irodájába, az újság a csőd szélén állt, és Macgowan, a szerkesztő elkeseredésében szinte bármit megtett volna, hogy megmentse a lapot, még azt is, hogy felvegyen egy nőt. Majdnem fél három van mondta Lydia, és az órát visszatette szoknyája zsebébe, gondolatait pedig ismét a jelenre irányította. Jobb lesz, ha megyek. Találkozóm van Joe Purvisszel a Pearkes osztrigaházban háromkor, hogy megbeszéljük az illusztrációkat annak a nyavalyás történetnek a következő fejezetéhez. Felállt az asztaltól, és az ajtó felé indult. Nem azok az átkozott irodalmi kritikusok, hanem az ön nyavalyás története hozott nekünk vagyont jegyezte meg Angus. A kérdéses írásmű a Théba rózsája volt. A történet hősnőjének kalandjait kétfejezetes mellékletként olvashatták a vevők május óta a kéthetente megjelenő Argoszban. Csak ő és Angus tudta, hogy a szerző neve, Mr. S. E. St. Bellair is kitalált név. Még Joe Purvis sem tudta, hogy Lydia az írója a történetnek, amelyhez az illusztrációkat készíti. Mindenki máshoz hasonlóan ő is azt hitte, hogy a szerző egy a világtól elvonultan élő agglegény. Soha, legvadabb álmaiban sem képzelte volna, hogy Miss Grenville, az Argosz legcinikusabb, legjózanabb újságírója vetette papírra ennek az izgalmas és szövevényes történetnek akár egyetlen szavát is. Lydia személy szerint nem szerette, ha emlékeztetik rá. Megállt, és hátrafordult Angus felé. Romantikus maszlag. Lehetséges, de az ön maszlagja volt az, ami elsősorban megfogta az olvasókat, különösen a hölgyeket, és az hozza vissza őket hozzánk, újabb részekért könyörögve. A fenébe is, még én is a horgára akadtam! Felállt és megkerülte az asztalt. Az az okos lány, az ön Mirandája Mrs. 17

16 Macgowan és én beszélgettünk róla, és a feleségem azt hiszi, annak a rosszindulatú, rámenős alaknak észhez kell térnie és Angus, két feltétellel voltam hajlandó belevágni annak az ostoba történetnek a megírásába szólt közbe Lydia halk, de kemény hangon. Az egyik feltétel az volt, hogy sem ön, sem más nem szól bele az események alakulásába. A másik a teljes névtelenség. A jeges kék tekintet megpihent a férfin. Ha a legkisebb jelét is tapasztalom, hogy kiderült, én vagyok a szerzője annak a szentimentális szemétnek, személyesen önt teszem felelőssé. Ebben az esetben természetesen minden köztünk lévő megállapodás semmisnek tekintendő. Metsző tekintete nagyon is emlékeztetett a nemesség bizonyos tagjainak tekintetére, amelynek hatására szolgák nemzedékei hunyászkodtak meg. Hiába volt oroszlánszívű skót, a jeges pillantás hatására Macgowan éppúgy elbátortalanodott, mint bármely más alsóbbrangú tette volna. Pontosan így van, Grenville mondta elvörösödve, szelíd hangon. Rendkívül indiszkrét dolog tőlem, hogy itt beszélek róla. Az ajtó vastag ugyan, de jobb, ha nem kockáztatunk. Ön is tudja, hogy tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a lekötelezettje Ó, az ég szerelmére, ne hízelegjen! csattant fel Lydia. Nagyon jól megfizet. Az ajtóhoz masírozott. Gyere, Susan! A masztiff felállt. Lydia fogta a pórázt, és kinyitotta az ajtót. Jó napot, Macgowan mondta, és válaszra sem várva kiviharzott az ajtón. Jó napot felelte Macgowan. Felség tette hozzá a bajsza alatt. Átkozott királynőnek képzeli magát de írni tud, azt meg kell hagyni. Rengeteg ember akadt Angliában ebben a pillanatban, akik egyetértettek a szerkesztővel abban, hogy Miss Grenville tud írni. Sokan közülük azonban amellett törtek volna lándzsát, hogy Mr. S. E. St. Bellair még jobban tud írni. Mr. Archibald Jaynes, Ainswood herceg inasa is ezt próbálta gazdájának bizonygatni. Jaynes egyáltalán nem úgy festett, mint egy inas. Magas, szívós alakjával, egymáshoz közel ülő szemével, hosszú, görbe orrával, amelyen látszott, hogy többször is eltörték, sokkal inkább hasonlított egy fondorlatos haramiához, amilyeneket az utóbbi időben gyakran lehetett látni lóversenyeken vagy bokszmérkőzéseken, amint a téteket veszik fel. 18

17 Jaynes maga habozott, hogy saját magára alkalmazza-e az úriember inasa kifejezést. Míg ő visszataszító vonásai ellenére is tiszta és elegáns volt, magas és jóképű gazdáját semmiképpen nem nevezte volna úriembernek. A két férfi a Clare Court-i divatos étterem legjobb ebédlőtermében ült, ami Jaynes megítélése szerint nem volt túl nagy szó. A hírhedt Drury Lane közelében lévő utca aligha tartozott a legelőkelőbbek közé Londonban, és a divatosnak mondott konyhája sem volt alkalmas a kényes ízlés kielégítésére. Ez azonban kiválóan megfelelt a hercegnek, mivel ő sem volt előkelőbb vagy kényesebb egy átlagos vadembernél, sőt inkább kevesebb, annak alapján, amit Jaynes a bennszülött őslakosokról olvasott. Miután rövid úton végzett a nagy adag marhasülttel, őkegyelmessége elhelyezkedett vagy inkább elterpeszkedett a székén, és figyelte, ahogy a pincér újra megtölti a söröskupáját. A herceg gesztenyebarna haja, amellyel Jaynes annyit kínlódott nem is olyan régen, zilált összevisszaságban hullott a homlokába, így nyilvánítva ki, hogy nem tűr sem fésűt, sem kefét. Valaha kikeményített és gondosan megkötött nyakkendője, amely tökéletes ráncokba volt szedve és megfelelő szögben simult a herceg ingmellére, mostanra rendetlen, petyhüdt rongycsomóként lógott a nyakában. Ami őkegyelmessége többi öltözékét illeti, dióhéjban csak annyit lehet elmondani róla, úgy festett, mintha tulajdonosuk benne aludt volna. De általában így festett, bármit tett is vele Jaynes. Komolyan nem értem, miért vesződöm vele, gondolta az inas. Mondani azonban csak ennyit mondott: A Théba rózsája egy hatalmas rubin neve, amelyet a hősnő talált néhány fejezettel ezelőtt, amikor kígyókkal összezárva csapdába esett a fáraó sírkamrájában. Amint látja, kegyelmességed, ez egy kalandregény, s nyár óta mindenki ezért bolondul. Miután a pincér távozott, Vere unott tekintettel az Argosz számára pillantott. Az asztalon feküdt, és Jaynes emberfeletti erejébe került, hogy ne nyissa ki. Ez megmagyarázza, miért rángatott ki hajnalok hajnalán a házból, és hurcolt könyvesboltról könyvesboltra ezt keresve. Ráadásul mindegyik bolt tele volt nőkkel, méghozzá a rosszabbik fajtából jegyezte meg a herceg fintorogva. Soha életemben nem láttam még ennyi fecsegő fehércselédet ekkora tömegben, mint ma délelőtt. 19

18 Fél három van közölte Jaynes. A délelőttel még csak nem is találkozott. Ami pedig a hajnalok hajnalát illeti, akkortájt tántorgott haza. Azonkívül több vonzó, ifjú hölgyet is láttam ma a tömegben, akiket ön lelketlen módon a rosszabbik fajtának titulál. Bár igaz, ha az arcukat nem fedi vastagon a festék, és a mellük nem lóg ki a ruhából, akkor teljességgel láthatatlanok az ön számára. Kár, hogy nem hallhatók is egyben morogta a herceg. Félkegyelműek kényeskedő, csivitelő csapata és közben képesek kikaparni egymás szemét ezért a Mi is ez az átkozott dolog? Felvette az újságot, megnézte a címlapot, aztán visszaejtette az asztalra. Argosz, tényleg. London mindenlátó óriása mintha a világ még több Fleet Streetről szabadult nagyképűre vágyna. Az Argosz szerkesztősége a Stranden van, nem a Fleet Streeten, és üdítően mentes a nagyképűségtől jelentette ki Jaynes. Mióta Miss Grenville belépett az újsághoz, a példányszámuk jóval magasabb, mint azt az alcíme sugallja. A mitológiai Argosz, ha még emlékszik Inkább nem idézném fel az iskolás napjaimat vágott inasa szavába Ainswood, és a söröskupa után nyúlt. Ha nem latin volt, akkor görög. Ha nem görög, akkor latin. És ha egyik sem, akkor jött a vesszőzés. És amikor nem ivászat, kártya vagy a szajhák voltak morogta Jaynes a bajsza alatt. Ő pedig tudta, mert akkor lépett Vere Mallory szolgálatába, amikor az tizenhat éves volt, és a hercegséget is biztonságban tudhatták tőle, mert több Mallory férfi is állt közte és a cím között. De ők mostanra mind elmentek. Az utolsó főági leszármazott, egy kilencéves fiú halálával, Jaynes gazdája lett Ainswood hetedik hercege. Azzal, hogy megörökölte a címet, Vere jelleme egy cseppet sem javult. Ellenkezőleg, csak tovább romlott a helyzet. Argosznak állítólag száz szeme volt, ha még emlékszik mondta valamivel hangosabban Jaynes. Névrokonának az a célja, hogy hozzájáruljon a lakosság jól informáltságához, rendületlenül figyelve és jelentve a nagyváros eseményeit, mintha száz szeme lenne. Például Miss Grenville cikke azokról a szerencsétlen fiatal nőkről Azt hittem, csak egy van jegyezte meg Vere. Az a zavaros elméjű fruska, aki bezáratta magát egy kígyókkal teli sírboltba. Jellemző vigyorodott el gúnyosan. És valami szerencsétlen tökkelütöttnek kell őladysége megmentésére sietnie. Csak azért, hogy aztán kígyómarástól haljon meg. Ha szerencséje van. 20

19 Fajankó! gondolta Jaynes. Nem Mr. St. Bellair történetére gondoltam, akinek a hősnője egyébként, csak hogy felvilágosítsam, minden segítség nélkül kiszabadult a sírboltból. Mindazonáltal én arról kezdtem beszélni, hogy Ne is mondja, a nő addig beszélt, amíg a kígyók belepusztultak. Ainswood a szájához emelte a korsót, és kiitta a tartalmát. Én Miss Grenville írásairól beszéltem. A cikkei és esszéi rendkívül népszerűek a hölgyek körében. Isten őrizzen minket a kékharisnyáktól! Tudja, mi a gond velük, Jaynes? Ha az ember nem gyömöszköli őket rendszeresen, a nők a legfurcsább tévedésekbe eshetnek, például azt képzelhetik, hogy tudnak gondolkodni. A herceg megtörölte a száját a keze fejével. Barbár alak, gondolta Jaynes. Őkegyelmessége a Rómát kifosztó vandál hordákhoz tartozott, az biztos. A nőkről alkotott nézetei pedig gyors ütemben visszafejlődtek az özönvíz előtti időkbe, mióta megörökölte a címet. Nem minden nő ostoba erősködött az inas. Ha venné a fáradságot, hogy megismerkedjen néhány saját osztályabeli nővel az írástudatlan szajhák helyett A szajháktól megkapom azt az egyetlen dolgot, ami egy nőtől nekem kell, és ők semmi mást nem várnak tőlem, csak a bérüket. Semmi jó okot nem tudok arra, hogy miért is kellene másfélékkel foglalkoznom. Az egyik jó ok, hogy sohasem talál magának egy rendes hercegnét, ha nem hajlandó tisztességes nők közelébe menni. A herceg letette a korsót. Az ördög vigye el, már megint kezdi? Négy hónap, és harmincnégy éves lesz. Figyelembe véve az életmódot, amelyet folytat, az esélyei, hogy megérje a születésnapját, nagyjából a nullával egyenlők. Ugyanakkor a rangjára is tekintettel kellene lennie, és a vele járó kötelezettségekre, s azok közül is a legfontosabbra, egy örökös produkálására. Ainswood ellökte magát az asztaltól, és felállt. Mi az ördögért kellene tekintettel lennem a rangomra? A rangom sem volt rám tekintettel soha. Felkapta a kalapját és a kesztyűjét. Maradnia kellett volna, ahol volt, és békén hagynia engem. De nem, nem tette, igaz? Egyre csak araszolt felém. Egyik nyavalyás temetés a másik után. Nos, én meg azt mondom, araszoljon csak tovább, miután engem is elföldeltek a 21

20 többiek mellé. Akkor aztán nyakába varrhatja magát valami szerencsétlen flótásnak, mint egy átkozott, istenverte teher. Azzal Ainswood kimasírozott a szobából. Néhány perccel később Vere elérte a Catherine Street végét, és nyugatnak indult, hogy a bensejében háborgó vihart néhány újabb kupa sörrel csitítsa el a folyó közelében lévő Hegyi Rókában. Ahogy ráfordult a Strandre, látta, hogy az Exeter Change-nél egy egyfogatú tör át a feltorlódott kocsik közt. A nyitott kocsi épp csak elkerülte, hogy elsodorja egy piteárus standját, irányt változtatott, és egy közeledő szekérnek tartott. Az utolsó pillanatban sikerült kitérnie, aztán élesen oldalra lódult, egyenesen egy a járdáról lelépni készülő úriember felé. Vere gondolkodás nélkül előrevetette magát, megragadta a férfit, és visszarántotta a járdára pontosan egy pillanattal azelőtt, hogy a fogat szélsebesen bevágtatott a Catherine Streetre. Miközben a kocsi elviharzott, Vere-nek sikerült egy pillantást vetnie a kocsisra: fekete ruhás nőszemély, egy fekete masztiffal utasként, a gyeplő végén egy nyilvánvalóan megriadt ló és sehol egy lovászfiú a bakon, hogy segítsen a nőnek. Vere félrelökte a megmentett férfit, és a kocsi után vetette magát. Lydia káromkodva látta, hogy zsákmánya berohan a Russel Courtra. A zsúfolt átjáró túl keskeny volt ahhoz, hogy a kocsival behajtson, ha pedig körbekerül a Drury Lane-en, biztosan elveszíti őket. Megállította a fogatot, és leugrott róla, Susannel szorosan a nyomában. Egy rongyos fiú sietett oda. Vigyázz a lovamra, Tom, és két shilling üti a markodat mondta Lydia az utcakölyöknek. Aztán szoknyáját felkapva berohant a Russel Courtra. Hé, maga ott! kiáltotta. Eressze el azt a gyereket! Susan torokhangon felugatott, és a mély vau végigvisszhangzott a szűk utcán. Madam Brees, mert ő volt az, akinek Lydia kiabált, hátrapillantott, aztán balra, egy még szűkebb utcába sietett be a lányt magával vonszolva. Lydia nem tudta, ki lehet a lány. A külseje alapján valami vidéki szolgálónak nézte, egynek a számtalan cselédlány közül, akik nap mint nap 22

21 felszöktek Londonba, hogy aztán szinte azonnal kerítőnők és stricik karmai közé jussanak, akik ott lebzseltek minden postakocsi-állomás környékén a Piccadillytől a Ratcliffe-ig. Lydia a Stranden vette észre a párt. A lány tátott szájjal bámulta a látnivalókat, mint bármelyik falusi fajankó, a tisztességes matrónának látszó Coralie pedig megragadta a lány karját, és magával rángatta a pusztulás felé: a Drury Lane és seregnyi bűnbarlangja irányába, ehhez kétség sem fért. Ha sikerül bejutniuk valamelyik bordélyba, amely felé a Madám igyekezett, Lydia előtt bezárul az ajtó, és a lány sohasem jut ki onnan. De amikor befordult az utcácskába, látta, hogy a gyerek a sarkát megvetve próbál kiszabadulni Coralie markából. Ez az, lányom! kiáltott oda neki. Hagyd ott azt a nőt! Hallotta maga mögött a férfiak kiabálását, de Susan öblös ugatása elnyomta a szavakat. A lány most már komolyan küzdött a Madám ellen, de a makacs kerítő nő erősen tartotta, és a Vinegar Yard felé rángatta. Amikor Coralie felemelte a kezét, hogy képen teremtse a vonakodó lányt, Lydia rátámadt, és visszakézből megütötte. Coralie a koszos falnak tántorodott. Te mocskos ribanc! Hagyj minket békén! acsargott a nő, és újra nekilódult. Nem volt elég gyors, hogy elkapja a lányt, akit Lydia fürgén félrelökött az útból. Susan, őrizd! szólt oda a kutyának. A masztiff közelebb ment a lány koszos, barna szoknyájához, és halkan, figyelmeztetőn felmordult. A némber tétovázott, arca rángatózott haragjában. Azt ajánlom, kússzon vissza a vackába, ahonnan előmászott mondta Lydia a nőnek. Ha még egyszer kezet mer emelni erre a lányra, feljelentem gyerekrablásért és tettlegesség kísérletéért. Feljelent? visszhangozta a nő. Spicliskedne, mi? Kíváncsi lennék, maga mit akar vele, mocskos ribanc. Lydia a lányra nézett, akinek riadt tekintete ide-oda járt közte és a kerítőnő közt. Láthatóan fogalma sem volt, kinek higgyen. B-Bow Street nyögte. Megtámadtak és k-kiraboltak, és ez a nő el akart vinni vinni Romlásba akart vinni fejezte be a mondatot Lydia. 23

22 Ebben a pillanatban egy langaléta haramia robbant be a Vinegar Yardra, a cimborájával szorosan a nyomában. A sikátorokból és kocsmákból is előbújt néhány alak. Lydia tisztában volt vele, ha a csőcselék összeszalad, nyomában a baj is ott jár. Ennek ellenére nem volt hajlandó magára hagyni a lánykát, csőcselék ide vagy oda. A gyülekező tömegről tudomást sem véve csak a lányra figyelt. A Bow Street arra van intett nyugat felé. Erre, amerre ez a vipera rángatott, a Drury Lane van mindenféle kedves bordéllyal ahogy ezt bármelyik csinos alak itt megerősítheti. Hazugság! üvöltötte Coralie. Különben is én találtam rá előbb! Keress magadnak más lányt, te nagydarab boszorka! Majd én megtanítalak, hogy be merj-e merészkedni az én területemre. Az áldozata felé indult, de Susan fenyegető morgása megállította. Hívd vissza azt a szörnyeteget dühöngött Coralie, vagy nagyon megbánod! Nem csoda, hogy a lányai félnek tőle, gondolta Lydia. Nem lehet teljesen normális, ha ilyen közel merészkedett Susanhez. Még a férfiak is csupa hétpróbás csatornatöltelék tisztes távolságot tartottak a morgó állattól. Téved mondta Lydia nyugodtan. Ötig számolok, hogy elhordhassa magát. Különben maga lesz az, aki megbánja, de nagyon. Egy, kettő, há Ejnye, hölgyeim, hölgyeim. A langaléta férfi félrelódított egy tökfilkót az útjából, és előrelépett. Ez a sok handabandázás és fenyegetőzés csak arra jó, hogy megzavarják a nyugalmat. És az egész miért? Egy apró problémáért: egy csirkéért, amit két tyúk is akar. Pedig annyi csirke akad errefelé, nem igaz? Nem érdemes miatta megzavarni a Király békéjét, és felidegesíteni a konstáblert, ugye? Biztos vagyok benne, hogy nem. Előhúzta a tárcáját. Megmondom, mit teszünk. Kapnak fejenként egy-egy fontot, a lányka gondját pedig leveszem a vállukról. Lydia felismerte a felsőbb osztályokra jellemző hangot, de túlságosan dühös volt ahhoz, hogy meglepődjön. Egy fontot? kiáltotta. Ennyit ér önnek egy emberi élet? Egy fontot? 24

23 A férfi felé fordult, és csillogó zöld szemével végigmérte. Lentről felfelé. Aztán fentről lefelé. Néhány inchcsel magasabb volt Lydiánál; ilyesmi nem túl gyakran fordult elő. Abból, ahogy a fogatot hajtotta, úgy látom, ön semmibe sem veszi az emberi életet felelte a férfi hűvösen. Három embert is majdnem halálra gázolt az imént a Stranden, mindössze egyetlen perc alatt. Arcátlan pillantása az összegyűlt tömegre vándorolt. Törvényt kellene hozni a női kocsihajtók ellen jelentette ki. Közveszélyesek. Hogyne, Ainswood, el ne felejtsd megemlíteni a következő beszédedben a Lordok Házában kiabálta valaki. Következő? kiáltotta egy másik. Hacsak rá nem omlik a parlament, amikor betántorog oda. Akármi legyek, ha ez nem Ainswood! hallatszott hátulról egy harmadik hang. Ő biza, és hiszed, vagy sem, Salamon királyt játszik. Ezúttal elölről kiabált be valaki. És szokás szerint a rossz bikát kapta el a szarvánál. Csak mondja meg őkegyelmességének, Miss Grenville! A Covent Gardenből szalasztott kerítőnőnek nézte magát. Nem csoda tódította az egyik cimborája. Dain márkinét is utcalánynak nézte, nem? Lydia csak ekkor döbbent rá, hogy ki ez a fajankó. A részeg Ainswood még májusban találkozott a nászúton lévő Dainnel és újdonsült asszonyával egy fogadóban, és nem volt hajlandó elhinni, hogy a hölgy valóban hölgy, azt meg főleg nem, hogy Dain felesége. Dain kénytelen volt ököllel kiigazítani valamikori diákcimborájának tévedését. Az incidens még hetek múlva is beszédtéma volt Londonban. Nem csoda, hogy Lydia összetévesztette őkegyelmességét egy Covent Garden-beli csavargóval. Azt beszélték, hogy Ainswood volt a legzüllöttebb, leginkább nemtörődöm és legfafejűbb lump a Debrett-féle nemesi almanachban szereplő úriemberek közt, ami nem kis teljesítménynek számított, tekintve az arisztokrácia jelenlegi siralmas állapotát. Ahogy Lydia elnézte, az egyik legrendetlenebb is. Nyilvánvaló, hogy a drága és előkelő szabónál készült ruhát még napokkal azelőtt vette fel, s nemcsak dorbézolt benne, hanem abban is aludt. Hajadonfőtt volt, és sűrű, gesztenyebarna haja az egyik szemébe hullott, amely, akárcsak a párja, több hónapnyi elégtelen alvásról, és túlzásba vitt mulatozásról árulkodott. Az alapvető tisztálkodás egyetlen jele a frissen borotvált arc 25

24 volt nyilván akkor történt a nagy esemény, amikor az arc gazdája részegen hevert az ágyán. De Lydia ennél többet is látott: a pokol lángoló tüzét a zöld szempár mélyén, az orr öntelt ívét, az áll és az arc kemény vonásait és magának az ördögnek a mosolyát a száján, amely mindent ígért, nevetésre és bűnre termett Lydia nem maradt érzéketlen. A benne élő ördög, amelyet normális körülmények között jól elzárva tartott, izgatottan próbált a felszínre törni felismerve a másikban a hasonmását. De Lydia sem volt bolond. Jól tudta, hogy ez csak a szembenálló szélhámos bátorítása, s ha enged neki, a következményt egyetlen szóban összefoglalhatja: baj. Mégis, ez a lator egy herceg, és a legalávalóbb nemesnek is nagyobb befolyása volt a hatóságokra, mint egy újságírónak, különösen egy női újságírónak. Kegyelmes uram, csak egyikünket tévesztett el mondta merev udvariassággal. Grenville vagyok, az Argosz riportere. Ez az asszony itt ismert kerítőnő. Be akarta csábítani ezt a lányt az egyik bordélyházba azzal az ürüggyel, hogy a Bow Streetre viszi. Ha őrizetbe venné ezt a némbert, boldogan elkísérném, hogy tanúskodjak Ez a nő szégyentelenül hazudik! kiáltotta Coralie. Csak a Pearkesbe akartam vinni intett a szemközti osztrigaház felé. Hogy egyen egy falatot. Bajba keveredett és Még nagyobb bajba fog a maga kezei közt vágott a szavába Lydia, aztán ismét Ainswoodhoz fordult: Tudja, mi történik azokkal a gyerekekkel, akik szerencsédenségükre ennek a némbernek a karmai közé kerülnek? Megverik, éheztetik, megerőszakolják őket, míg végül rettegésükben engedelmes bábokká válnak. Akkor aztán kirakják őket az utcára, tizenegy-tizenkét évesen, és néhányuk Te kétszínű, mocskos ribanc! acsargott Coralie. Én talán a becsületébe gázolok? érdeklődött Lydia jeges hangon. Óhajt elégtételt? Boldogan a rendelkezésére állok. Itt és most, ha úgy kívánja. Közelebb lépett a kerítőnőhöz. Lássuk, hogy tetszik, ha maga van a bot másik végén. Egy hatalmas kéz markolta meg a karját, és visszahúzta. Elég, hölgyeim. Megfájdul maguktól a fejem. Próbáljuk meg békésen elintézni a dolgot, rendben? 26

25 Ó, ez rendkívül mulatságos szólalt meg valaki a tömegből. Ainswood, amint békét teremt. Befagyott volna a pokol, mióta nem jártam arra? Lydia lenézett a karját markoló nagy kézre. Vegye le rólam a mancsát! parancsolta hűvösen. Leveszem mihelyt hoz valaki egy kényszerzubbonyt, amibe belebújtathatom. Kíváncsi lennék, ki engedte ki magát a bolondokházából. Lydia a férfi gyomrába vágta a könyökét. Nem volt puha. Fájdalom hasított az alkarjába, s egészen a csuklójáig sugárzott. De a férfi is érezhetett valamit, mert szitkozódva elengedte, a tömeg hujjogatása és füttyögése közepette. Tűnj el innen, amíg tudsz, súgta a belső hang, és vissza se nézz! A józan ész hangja volt, és Lydia hallgatott is volna rá, ha az ideg, amelyet a férfi felháborító megjegyzései felpiszkáltak, nem kiabálta volna túl. A természet nem meghátrálásra formálta Lydia jellemét, és a büszkeség megtiltotta neki, hogy bármilyen gyengeségre vagy uram bocsá félelemre utalót tegyen. Összeszűkült szemmel, haragtól dübörgő szívvel fordult szembe a férfival. Ha még egyszer hozzám ér figyelmeztette, mind a két szeme alatt monoklit fog viselni. Ó, tegye meg, naccságos uram könyörgött az egyik bámészkodó. Nyújjék mégeccer hozzá! Rajta, Ainswood, egy tízest teszek rád. Én pedig egy tízest arra, hogy a kis hölgy befeketíti a szeme alját, ahogy ígérte tromfolt rá egy másik hang. A herceg közben felmérte a lányt, tekintete arcátlanul pásztázta végig a főkötőjétől a félcsizmájáig. Magas, az igaz, de nem ér fel velem jelentette ki végül. Szerintem öt és háromnegyed láb lehet, és legfeljebb száznegyven font * ruha nélkül, amiért mellesleg folytatta tekintetét a ruha mellrészére szögezve akár ötven shillinget is megadnék, hogy lássam. Rekedt röhögés és a szokásos sikamlós megjegyzések üdvözölték eme szellemeskedést. * Kb. 170 cm magas és 63 kg. 27

26 Sem a röhögés, sem az obszcén szavak nem hozták zavarba Lydiát. Ismerte ezt a durva világot, ebben töltötte a gyerekkora nagy részét. De a tömeg zajongása eszébe juttatta, miért is van itt. A lány, akit meg akart menteni, dermedten állt a helyén, arcán olyan rémült kifejezéssel, mint aki hirtelen kannibálokkal körülvéve egy dzsungelben találta magát ami nem is járt messze a valóságtól. De Lydia akkor sem engedhette meg, hogy ezé az idióta alaké legyen az utolsó szó. Ó, remek szólalt meg csípős hangon, szélesítse csak a gyermek ismereteit. Mutasson példát a londoni viselkedésmódból és a nemesség magas erkölcsi stílusából. Még rengeteg mondanivalója lett volna, de emlékeztette magát, hogy ezzel az erővel egy mérföldkövet is leckéztethetne. Ha ennek a félkegyelműnek voltak is valaha erkölcs már évtizedekkel ezelőtt belefulladtak a közöny tavába. Még egy utolsó lesújtó pillantást vetett a férfira, aztán elfordult, és a lányka félé indult. Gyorsan végigpásztázta a tömeget, és látta, hogy a kerítőnő eltűnt, ami bosszantó volt. De az sem jelentett volna nagy különbséget, ha marad, mert ezeket a nagy hangú tuskókat semmi más nem érdekli, csak a saját szórakozásuk. Gyere, kedvesem mondta a lányhoz közeledve, semmi keresnivalónk nincs ebben a gyülevész tömegben. Miss Grenville hallotta maga mögött a herceg hangját. Lydia idegei megfeszültek. Sarkon pördült, és egyenesen beleütközött a masszív férfitestbe. Hátralépett, de csak egy fél lépést, állát felemelte, és kihúzta magát. A férfi nem hátrált, de Lydia sem, bár nem volt könnyű tartania magát. Nem igazán látott a hatalmas torzó mögé, és ilyen közelről riasztóan tudatában volt az izmos testnek, melynek minden porcikáját szorosan körülölelte a ruha. Remek reflexei vannak dicsért a férfi. Ha nem nő lenne, elfogadnám az ajánlatát úgy értem a kihívását mármint a monoklival Tudom, mire gondol. Valóban pompás dolog, ha az embernek nagy szókincse van, ennek ellenére azt javaslom, hogy a jövőben kétszer is gondolja meg, mielőtt rajtam köszörüli a nyelvét, galambom. Remélem, ez menni fog! Mert tudja, 28

27 összeakadhatott volna olyan férfival, aki talán kihívásnak veszi a maga elbűvölő fecsegését, ez esetben pedig könnyen lehet, hogy egészen másfajta viaskodásba keveredik, mint amilyenre számított. Felfogja, mire célzok, kislány? Lydia szeme elkerekedett. Ó, istenem, nem mondta elfúló hangon. Ön túlságosan mélyenszántó nekem, kegyelmes uram. A csöppnyi eszem sehogy sem tudja befogadni a szavait. Ainswood zöld szeme megvillant. Talán túl szoros a főkötője és elszorítja. Kinyújtotta a kezét, és alig egy hajszálra a szalagok előtt megállt. Én nem tenném, ha önnek lennék figyelmeztette kimért hangon Lydia, bár szíve hevesen dübörgött a mellkasában. A férfi nevetett, és meghúzta a főkötő szalagját. A lány ökle előrelendült. A herceg elkapta, még mindig nevetve, és magához rántotta Lydiát. A lány félig-meddig sejtette, hogy ez következik, de arra a forróságra vagy érzelmi viharra, amely elöntötte, amikor a kemény férfitestnek vágódott, arra nem számított. Nem tudta hová tenni az érzést, és ez kibillentette az egyensúlyából. A következő pillanatban a férfi szája lecsapott rá, forrón, határozottan és nagyon is szakavatottan, s ő zavartan és tehetetlenül engedett a becsapósan könnyed nyomásnak. Szívdobogva érzékelte a hátára tapadó nagy kezet, és a melegségét, amely átsütött a ruha rétegein át, és a még nagyobb hőséget valamivel lejjebb, ahol az izmos kar átölelte a derekát. Egyetlen kockázatos pillanatig Lydia elméje megadta magát, akárcsak az izmai, legyőzte a férfias illat és íz felkavaró keveréke. De ösztönei kemény iskolában edződtek, és a következő pillanatban már reagált is. Holtsúlyként a herceg karjába omlott. Érezte, hogy a férfi szája elszakadt az ajkától. Istenemre, ez a némber eláj Lydia ökle telibe találta a férfi állát. 29

28 Második fejezet A következő, amit Vere észlelt, az volt, hogy a hátán fekszik egy sártócsában. A füle csengett, de így is hallotta a tömeg ujjongását, hujjogását, füttyögését. Feltornászta magát a könyökére, és végigmérte legyőzőjét fekete félcsizmájától felfelé a súlyos fekete gyapjúszoknyán át a férfiasan puritán kabátig, amely pedánsan az álláig be volt gombolva. A legfelső gomb felett olyan tökéletes szépségű arc ragyogott, hogy félig megvakította Vere-t, amikor először meglátta. Igazi téli szépség volt: jégkék szempár, hófehér bőr, a fekete főkötő alól kikandikáló selymes fürtök pedig a decemberi napsugár színét idézték. Jelenleg a figyelemre méltó szempár ridegen figyelte. Vere úgy vélte, ilyen tekintettel csakis a mitológiai Gorgók voltak felruházva. Nem is nagyon kételkedett benne, hogy a való életből kilépve valami mítosz vagy hamis szerepjáték részévé vált, s rövid időn belül kővé fog változni. Így is történt, bár csak a szokásos helyen keményedett meg, de ott még a számára is meglepő gyorsasággal. A nő vakmerősége, de az arca és buja teste is felkorbácsolta a vágyát már azelőtt, hogy a karjába szorította, és lecsapott a szájára. Most, ahogy az érzéki szájat bámulta, amelyre oly őrülten sóvárgott, az megvető félmosolyra húzódott. A gúnyos lenézés egyből észre térítette Vere-t. Az arcátlan liba azt hiszi, legyőzte és mindenki más is így gondolja, döbbent rá hirtelen. Néhány órán belül egész London attól lesz hangos, hogy egy nő földre küldte Ainswoodot, az utolsó pokolravaló Malloryt. Igazi ördögfajzat lévén Vere inkább eltűrte volna, hogy nyárson sütögessék, semmint beismerje, hogy a büszkeségébe gázoltak, vagy kimutassa igazi érzéseit. Így aztán a nő gúnyos lenézésére azzal az öntelt vigyorral válaszolt, amelyről híres volt.

29 Nos, legyen ez jó lecke, hölgyem mondta. Beszél tájékoztatta Lydia a nézőközönséget. Úgy vélem, túléli a dolgot. Elfordult, a bokájának súrlódó szoknya hangja olyan volt, mintha kígyók sziszegnének. Vere a felé nyújtott kezékről tudomást sem véve talpra szökkent, közben mindvégig a lányt figyelte. Nézte a hátsója öntelt ringását, ahogy elvonult, hűvös nyugalommal fogva a kutyát és a lányt, míg a Vinegar Yard délnyugati kijáratán keresztül eltűnt a szeme elől. Vere még elekor sem tudott teljesen a körülötte álló emberekre összpontosítani, mert elméjét érzéki képek foglalkoztatták, amelyekben a lány esik a hátára, s nem ő. Így is felismerte azonban az őt körülvevő három férfit, Augustus Tollivert, George Carrutherst és Adolphus Crenshaw-t, s azt is tudta, hogy ezek jól ismerik őt, vagy legalábbis azt hiszik, ezért arcán a részegekre jellemző csodálkozás ült, ahogy ezt várták tőle. Jó lecke volt neki, mi? kuncogott Tolliver. Kíváncsi lennék, milyen lecke. Talán az, hogyan kell eltörni más állát? Eltörni az állát? visszhangozta Carruthers ingerülten. Akkor hogyan tudna beszélni? Esküszöm, te félig vak vagy. Különben is, nem a felütés küldte földre Ainswoodot, hanem a nő alattomos, akrobatikus cselei. Hallottam már ilyesmiről jegyezte meg Crenshaw. Az egyensúllyal van kapcsolatban, ha jól tudom. Ez a legújabb divatőrület Kínában vagy Arábiában, vagy valahol arrafelé és az ember nem is vár mást azoktól a kiismerhetetlen pogányoktól. Akkor Lady Grendeltől sem várhatsz mást vélte Carruthers. Hallottam, hogy Borneó mocsaraiban született, és krokodilok nevelték fel. Inkább a Hét Számlap bugyraiban mondta Tolliver. Hallottad, hogy ujjongott a tömeg. Ismerik a nőt. Ő is egy közülük, itt jött a világra valahol a Szentföld egyik nyomorúságos odújában, ez nem is kétséges. Akkor hol tanulta a pogány harci cseleket? kérdezte Crenshaw. És hogyan lehetséges, hogy néhány hónappal ezelőttig senki sem hallott róla? Hol volt egészen idáig? Egy olyan magas nő, mint ő, nem maradhat észrevétlen. Nem mondhatod rá, hogy nem láttad, nem igaz? Vere-hez fordult, aki a sarat verte le a nadrágjáról. Te elég közel voltál hozzá, hogy 31

30 jól lásd és halld, Ainswood. Volt bármilyen nyoma a Szentföldnek a beszédjén? Mit mondanál, londoni a nő, vagy sem? A Hét Számlap volt London legmocskosabb kerületének, a St. Giles egyházközösségnek, amelyet ironikusan Szentföldnek is neveztek. Vere nem hitte, hogy a Grenville Gorgó valaha is elhagyta volna a területet, hogy elsajátítsa a harc közben alkalmazott sötét trükköket. Az, hogy nem cockney akcentussal beszélt, semmit sem jelentett. Jaynes is a nyomornegyedben nőtt fel, mégsem érezni a kiejtésén. Persze lehetséges, hogy Grenville inkább hangzott hölgynek, mint Jaynes úrnak, de jelent ez valamit? Nagyon sok alacsony sorból származó szajha próbálta majmolni az előkelőket. S noha hirtelen egyetlenegy olyat sem tudott volna példának hozni, aki ennyire természetesen tette volna, annak sem látta semmi értelmét, hogy itt álljon és fecsegjen róla. Kívülről sár borította, a belseje forrongott, és egyáltalán nem volt kedve ennek a fafejű sokaságnak bizonygatni egyik vagy másik álláspontot. Otthagyta a csőcseléket, és dühöngve a Brydges Street felé indult. Olyan indulat hajtotta, amilyet évek óta nem tapasztalt. Sietett, hogy megmentse az átkozott nőszemélyt, és ott találta épp csak nem könyörögve, hogy kihívhassa maga ellen a sorsot. Azzal, hogy Vere idejében közbelépett, kétségtelenül megóvta az ostoba fehérszemélyt minimum egy késtől a hátába. Jutalmul pedig gúnyos dacot kapott, és egy hárpia szidalmait hallgathatta. Arcátlanság kisasszony voltaképpen megfenyegette, hogy monoklival ékesíti mindkért: szeme alját. Megfenyegette őt Vere Aylwin Malloryt, akit még maga a nagy, horgas orrú, Lord Belzebub sem tudott behódolásra bírni. Csoda, ha az ily módon felbosszantott férfi a kipróbált és jól bevált módszerhez folyamodik, hogy elhallgattassa a satrafát? És ha nem tetszik neki, miért nem vágja pofon, ahogy egy normális nő tenné? Talán azt hitte, hogy visszaüt? Hogy megütne egy nőt? Vagy attól tartott, hogy ott, a Vinegar Yardon a részeg stricik és szajhák szeme láttára megbecsteleníti? Mintha valaha is ilyen mélyre süllyedt volna, füstölgőit magában Vere. Mintha erőszakot kellene alkalmaznia, ha megkíván egy nőt! Mintha nem úgy kellene husánggal távol tartani magától a vállalkozó kedvű nőket! Félúton járt a Brydges Street felé, amikor kiáltás harsant mögötte megzavarva háborgó gondolatait. Mi a csuda csak nem Ainswood az? 32

31 Vere megállt, hátrafordult. Az a férfi volt az, akit elrántott a száguldó egyfogatú útjából. Először nem jutott eszembe a neve magyarázta a férfi, amikor odaért hozzá. De aztán mondtak valamit Dainről meg az átkozott nővéremről, és rögtön tudtam, hová tegyem. Amit persze nyomban tudnom kellett volna, Dain annyiszor beszélt önről, de elárulom az igazságot: csak lótottam-futottam Ponciustól Pilátusig, míg végül úgy éreztem magam, mint az a hogy is hívják görög fickó, akiket azok az átkozott fúriák üldöztek, és kész csoda, hogy az agyam nem mondta fel teljesen a szolgálatot. Szóval úgy fest a dolog, ha az a magas lány elgázolt volna, akkor sem lenne nagyon más a helyzet, talán csak annyival, hogy hetek óta most először pihenhetnék egy kicsit. Ennek ellenére le vagyok kötelezve, mivel biztosra veszem, hogy átkozottul kellemetlen lehet, ha az ember csontjait összetörik egy kocsi kerekei, és nagy megtiszteltetés lenne számomra, ha meginna velem egy italt. Akarom mondani nyújtotta a kezét, Bertie Trent, ez én vagyok, és nagyon örülök, hogy megismerhettem. Lydia elméje legsötétebb zugába száműzte Ainswood herceget, és a lányra összpontosított. Nem ő volt az első bajba jutott lányka, akit megmentett. Általában London valamelyik megbízhatóbb jótékonysági szervezetéhez szokta elvinni őket. A nyáron azonban segített két tizenhét éves lánynak, Bessnek és Millie-nek, akik kegyetlen munkaadójuktól szöktek el, és mivel az ösztöne azt súgta, alkalmasak lesznek mindenféle házimunkára, felvette őket szobalányoknak, vagy, ahogy ők nevezték magukat, mindenesnek. Mint kiderült, jó volt az intuíciója. Ugyanez a belső hang most azt mondta, hogy ennek a lánykának is jobb lesz mellette. Mire sikerült beraknia a lányt és Susant a kocsiba, Lydia meg volt győződve arról, hogy megmentettje nem a munkásosztályhoz tartozik. Bár enyhe cornwalli akcentussal beszélt, érződött rajta a jólneveltség, és az első szavai gyakorlatilag ezek voltak: El sem hiszem, hogy ön az, az Argosz Miss Grenville-je. A szobalányok vagy az egyszerű vidéki teremtések nemigen szokták ismerni az Argoszt. A lányt Tamsin Prideaux-nak hívták biztos, hogy cornwalli, és tizenkilenc éves volt. Lydia először tizenötnek nézte, de amikor közelebbről is szemügyre vette, nyilvánvalóvá vált idősebb volta. 33

32 Tamsin alacsony termetű lány volt, és hatalmas, bársonyos barna szemét kivéve minden arányosan kicsi volt rajta. Mint kiderült, a gyönyörű szempár csak közelre látott. A rajta lévő ruhán kívül nem is maradt semmije a lánynak, csak a szemüvege, az is meglehetősen elgörbült, és az egyik lencséje megrepedt. Nem sokkal azután vette le, hogy leszállt a postakocsiról, mesélte Miss Prideaux Lydiának, hogy megtisztítsa a lencséit, mert mindkettőt vastagon borította az út pora. Hatalmas csattanást hallott a fogadóból, és valaki meglökte. Utána már csak azt vette észre, hogy kitépik a retiküljét és a szőnyegtáskáját a kezéből, méghozzá olyan vadul, hogy el is vesztette az egyensúlyát. Mire feltápászkodott a földről, az utazóládája is eltűnt. Ekkor lépett a színre a kerítőnő, aki felajánlotta, hogy elkíséri a Bow Streetre, hogy bejelentse a lopást. Szakállas trükk volt, még az edzett londoniak is naponta áldozatul estek az ehhez hasonló rablásoknak, biztosította Lydia Tamsint. Nem szabad hibáztatnia magát mondta a lánynak, miközben elérték a házat. Bárkivel megtörténhet. Kivéve önt. Ön mindenre fel van készülve. Ne legyen ostoba! tiltakozott Lydia élénken, miközben befelé noszogatta a lányt. Én is elkövettem a magam hibáit. Észrevette, hogy Susan nem mutatta a féltékenység jeleit, ami ígéretes volt. Ugyanakkor ellenállt a kísértésnek, hogy elszórakozzon az új emberi játékszerrel. Ez figyelemre méltó dolog volt a masztifftól, hiszen a lány már így is halálra volt rémülve, és ha a kutya szeretetteljes kezdeményezését félreértelmezve sikoltozni kezdene, az rendkívüli módon felzaklatná Susant. Mindazonáltal, amikor beléptek a házba, Lydia megtette az óvintézkedéseket. Barát mondta a kutyának, s közben könnyedén megpaskolta Tamsin vállát. Légy vele gyengéd, Susan. Hallod? Gyengéd. Susan nagyon finoman megnyalta a lány kezét. Tamsin óvatosan megsimogatta a kutyát. Susan felettébb intelligens magarázta Lydia, de egyszerű utasításokkal kell vele kommunikálni. Régen vaddisznó- és medvevadászatokra használták a masztiffokat, ugye? kérdezte a lány. Harap? 34

33 Inkább mohón fal, de nem kell tartania tőle. Ha túl játékosan viselkedne, csak határozottan szóljon rá, hogy gyengéden, hacsak nem jobban kedveli, hogy ledöntsék a lábáról, és összevissza nyálazzák. Tamsin halkan kuncogott, ami biztató jel volt. Ekkor Bess jelent meg, és a vendég hamarosan teához, forró fürdőhöz és puha ágyhoz jutott. Rövid tisztálkodás után Lydia visszavonult a dolgozószobába. Csak ott, a zárt ajtók mögött engedte meg, hogy a rendíthetetlen magabiztosság álarca lehulljon róla. Noha sokat látott már a világból, jóval többet, mint a legtöbb pallérozott londoni férfi vagy nő, összességében véve mégsem volt annyira jártas a világ dolgaiban, mint hitték róla. Férfi még sohasem csókolta meg Lydia Grenville-t. Még Ste bácsikája sem tett többet, ha véledenül megtévedt, mint hogy kedvesen megpaskolta a fejét, vagy amikor Lydia gyors növésnek indult, a kezét. Amit Ainswood hercege tett, nagyon távol állt a nagybácsis, atyáskodó stílustól. És Lydiának rá kellett jönnie, ő is nagyon távol áll attól, hogy érzéketlen maradjon. Belesüppedt az íróasztal mögötti székbe, és tenyerébe hajtott fejjel várta, hogy a bensőjében uralkodó zűrzavar elcsituljon, és tökéletesen rendezett és ellenőrzése alatt tartott világa visszatérjen a helyére. Ez azonban nem történt meg. Ehelyett gyermekkora kaotikus világának emlékei törtek elő. Az áradat elöntötte elméjét, s gondolatai végül az utolsó, legmélyebben bevésődött képnél állapodtak meg: annál az időnél, amikor világa és a magáról alkotott képe végérvényesen és visszavonhatatlanul megváltozott. Kislányként látta önmagát, amilyen akkor volt, ahogy ült a viharvert széken és édesanyja naplóját olvasta. Bár sohasem fogja megtenni, Lydia megírhatta volna a történetet majdnem ugyanolyan stílusban, mint a Théba rózsáját. London, 1810 Kora este volt, néhány órával azután, hogy Anne Grenville-t örök nyugalomra helyezték, és a lány, Lydia megtalálta a naplót. Édesanyja varrókosarának a mélyén lapult egy halom foltnak szánt szövetrongy alatt. 35

34 Sarah, Lydia húga már rég álomba sírta magát, John Grenville, az apjuk pedig elment, hogy valamelyik szajhájánál vagy egy üveg italban, de leginkább mindkettőben keressen vigaszt. Húgától eltérően Lydia nem aludt, és a szeme is száraz volt. Egész nap képtelen volt sírni. Túlságosan is haragudott Istenre, amiért nem jó szülőjét vette el tőle. De hát mit is kezdett volna az apjával? kérdezte Lydia magától, miközben félrelökte a szemébe lógó aranyfürtöt, és tovább kutatott anyja varrókosarában megfelelő folt után a húga kötényéhez. Ekkor találta meg a kis könyvecskét, amelynek lapjait kitöltötték anyja apró, csinos betűi. A foltozásról megfeledkezve kuporgott a füstös kandalló előtt, és egyetlen éjszaka alatt végigolvasta a mérhetetlenül talányos történetet. A napló nem volt túl vastag, és édesanyja sem vezette rendszeresen, ebből következően Lydia végzett is vele, mire apja hajnaltájban hazatántorgott. Mindazonáltal Lydia megvárta a délutánt, mikorra is apja kijózanodott, és rossz hangulata is enyhült valamelyest. Sarah odakint játszott az utcán az egyik szomszéd gyerekkel. Találtam valamit, amit a mama írt állt az apja elé Lydia. Igaz, hogy valaha hölgy volt? Te pedig színpadon játszottál? Vagy csak a mama kitalálta az egészet? Apja a fehérneműsszekrényben kutakodott valami után, de a kérdés hallatán abbahagyta, és meglepett pillantást vetett rá. Mit számít az, hogy mi volt? kérdezett vissza. Soha semmi jó nem származott belőle nekünk, nem igaz? Gondolod, hogy ebben a nyomorúságos viskóban laknánk, ha lett volna hozománya? Mit számít az neked, Gőgös kisasszony? Talán neked is tetszene, ha hölgy lennél? Igaz, hogy a mama őseire hasonlítok? folytatta Lydia a kérdezősködést, tudomást sem véve apja gúnyolódásáról. Rég megtanulta már, hogy ne hagyja magát felidegesíteni. Őseire? Grenville kinyitotta a konyhaszekrényt, vállat vont a soványka tartalom láttán, és újra becsukta. Igencsak nagyképűen van megfogalmazva. Talán anyád magyarázta így? Leírta egy könyvben egy naplóban, úgy tűnik, hogy hölgy volt, és egy régi, nemesi családból származott. És hogy az egyik kuzinja lord volt Dain márkinak hívták. Azt írta, hogy elszökött veled Skóciába folytatta Lydia. A családja nagyon dühös volt, és kitagadta, mintha a Ballister családfának egy fertőzött ága lenne. Csak azt akarom tudni, hogy igaz-e. A mama kicsit hóbortos volt. Valóban az volt. A papa tekintetében megjelenő ravasz pillantás sokkal rosszabb volt, mint a gúny vagy az utálat, amelyet néha elfelejtett leplezni. 36

35 Aztán Lydia rádöbbent sajnos, túl későn hogy nem lett volna szabad említenie a naplót. Legszívesebben bokán rúgta volna magát, de szokás szerint elrejtette érzelmeit, amikor az apja azt mondta: Hozd csak ide azt a könyvecskét, Lydia. Lydia odavitte, és soha többé nem látta, de előre sejtette, hogy így lesz. Eltűnt, mint annyi holmijuk korábban és a következő hónapokban is. Lydiának nem okozott fejtörést kitalálni, hogy apja zálogba csapta a naplót, és sohasem váltotta ki, vagy egyenesen eladta. Apja így szerzett pénzt. Néha elvesztette kártyán, néha nyert, de ő és Sarah sohasem láttak belőle semmit. Mint ahogy azok az emberek sem, akiknek Grenville tartozott. Két évvel később, a rengeteg név- és lakhelyváltoztatás ellenére a hitelezők megtalálták. Letartóztatták és a southwarki Marshalsea börtönbe zárták. Egy évig élt ott a lányaival, aztán fizetésképtelennek nyilvánították, és elengedték. Sarah-nak azonban későn jött a szabadság. Addigra már tüdővészt kapott, és nem sokkal később meg is halt. John Grenville azt a tanulságot vonta le ebből az esetből, hogy Anglia levegője káros az egészségére. A tizenhárom éves Lydiát Ste bácsikájára és Effe nénikéjére hagyva, valamint megígérve, hogy néhány hónapon belül a kislányért küld, elhajózott Amerikába. Apja távozásának éjszakáján Lydia belekezdett a saját naplójába. Az első, meglehetősen gyatra helyestrású bejegyzés így szólt: A papa ellment naggyon remélem, hogy örökre mekszabadultam tőlle. Normális körülmények között Vere ugyanolyan könnyedén elhessentette volna Trent italmeghívását, amilyen könnyedén lerázta magáról a fickó köszönetét. De most nem volt szokásos önmaga. Kezdődött azzal, hogy a vadászgörény arcú Jaynes arról papolt, hogy tovább kell vinnie a vérvonalat, pedig akármelyik bolond látja, hogy a Malloryk el vannak átkozva és kihalásra ítéltettek. Vere-nek esze ágában sem volt fiakat nemzeni, hogy aztán néhány évvel később végignézze, hogyan halnak meg. Azzal folytatódott, hogy az évszázad amazonja keresztezte az útját. Aztán, amikor Hárpia őfelsége végzett vele, az úgynevezett barátai nekiláttak megvitatni, ki ez a boszorka, honnan jött és milyen technikát használva ütötte ki őt. Mintha komolyan úgy tekintenének rá egy nőre!, mint aki az ellenfele lehet. Ökölharcban! 37

36 Trent velük ellentétben udvariasan és nyugodtan közölte, hogy le van kötelezve és rendkívül sportszerűen meghívta egy italra. Ezért engedte meg neki, hogy hazamenjen vele. Aztán a savanyú arcú, ám szerencsére néma csendben tevékenykedő Jaynes segítségével megfürdött és ruhát váltott, majd úgy döntött, belekóstoltat az ifjú emberrel London éjszakai életébe. Ez a kóstoló azonban véletlenül sem tartalmazott olyan helyeket, ahol a házasságra éhes leányok hordái lecsaptak minden olyan hímnemű egyedre, akinek pénze volt és dobogott a szíve. Az utolsó Mallory-pokolfajzat inkább vállalta volna, hogy egy rozsdás karddal belezzék ki, semhogy affektáló szüzek társaságában töltsön el akár csak három percet is. Ehelyett a kirándulás olyan helyeket érintett, ahol az ital és női társaság mindössze néhány pennybe került. Ha ezen az estén őkegyelmessége történetesen olyan helyeket választott is, amelyeket London firkászai szoktak látogatni, és több időt töltött azzal, hogy nemcsak Trentet hallgatta, hanem a többi vendéget is, valamint ha a herceg feszülten fülelt is két ama alkalommal, amikor egy bizonyos nőszemély neve elhangzott, ezek az esetek bizton elkerülték Sir Bertram Trent figyelmét. Mindezek persze nem kerülték volna el Jaynes figyelmét, de ő egy bosszantóan éles eszű fickó volt, míg Trent nem. Az északi félteke legnagyobb szamara, így jellemezte Lord Dain a sógorát. Vere-nek nem került sok időbe rájönni, hogy Belzebub enyhén szólva is finoman fogalmazott. Azonkívül, hogy olyan mondatokba kezdett bele, amelyekből maga az atyaúristen se találta volna a kiutat, még ha segítségül hívja az összes angyalát, akkor sem, Trentnek ritka nagy tehetsége volt lovak patái vagy valami lezuhanó tárgy alá esni, bár milyen élő vagy élettelen dologba beleütközni, és leesni bármiről, amin állt, ült vagy feküdt. Eleinte, azokban a rövid időszakokban, amikor Vere nem a kék szemű sárkányokon füstölgött és emésztette magát, csodálkozva, egyben mulatva is figyelte alkalmi társát, és mi sem állt tőle távolabb, minthogy elmélyítse vele az ismeretségét. Később az est folyamán azonban meggondolta magát. Nem sokkal az izgalmas Westminster Pit után, ahol végignézhették, hogy Billy, a terrier látványosan elpusztít száz patkányt mindössze tíz perc alatt ahogy a hirdetésükben is állt, Vere és Trent összefutott Lord Sellowbyvel. 38

37 Sellowby Dain párizsi köréhez tartozott, és Trentet is ismerte. Igaz, Sellowby a világon mindenkit ismert, és mindent tudott az illetők viselt dolgairól is. Ő volt Anglia legnagyobb pletykagyűjtője és terjesztője. Miután üdvözölték egymást, Sellowby együtt érzőn érdeklődött, hogy őkegyelmessége hogyan viseli a Lady Grendellel való történelmi összecsapás okozta maradandó serüléseket. Belenéztem a White fogadókönyveibe, és tizennégy különböző fogadást láttam arra nézve, hány fogadat vesztetted el a a civódás során. Abban a pillanatban Sellowbyt komolyan fenyegette a veszély, hogy valamennyi fogát elveszti a hozzájuk tartozó állkapoccsal együtt. De mielőtt Vere ily módon jelét adhatta volna nemtetszésének, Trent vörös arccal tiltakozni kezdett. Hogy kitörte volna a fogát? tört ki háborogva. Hiszen az a nő éppen csak megsimogatta az állát, és bárki láthalta, akinek szeme van, hogy őkegyelmessége csak meg akarta nyugtatni, ezért tréfára vette a dolgot, hogy a tömeget is békésebb vizek felé terelje. Ha ott lettél volna, Sellowby, te is láthattad volna, micsoda ronda pofájú csőcselék gyűlt ott össze készen arra, hogy betörjék egymás fejét. Arról nem is beszélve, hogy biztos emlékszel még rá, mit csinált a nővérem Párizsban, ami világosan mutatja, mire képesek a nők, ha a gőz elborítja az agyukat és ez itt majdnem olyan magas volt, mint én, ráadásul vele volt a világ legnagyobb masztiffja Trent még néhány percig ezzel a lendülettel folytatta szóhoz jutni sem engedve Sellowbyt. Amikor a baronet végül elhallgatott, hogy levegőt vegyen, őlordsága feltűnő gyorsasággal elbúcsúzott és ott hagyta őket. Egy percre és évek óta most először Vere-nek is elállt a szava. Idejét sem tudta, mikor sietett valaki utoljára a védelmére. Igaz, a viselkedése sohasem adott okot rá, hogy a védelmére keljenek, emlékeztette magát gyorsan, hiszen olyan távol állt ő attól, hogy szent legyen, amilyen távol ember csak állhat, anélkül, hogy felakasztanák. Így aztán, vonta le a következtetést, csakis egy olyan ostoba alak, mint Trent hiheti azt, Vere Aylwin Mallorynak bajnokra vagy akár hű barátra van szüksége. Mivel Ainswood hercegnek régen kővé vált már a szíve, Bertie Trent fecsegése az ő védelmében talán nem is érintette meg legalábbis nem jobban, mint őkegyelmessége Vinegar Yard-beli fellépését illető, be nem ismert bosszantó kétségek. Inkább vidáman hagyta volna, hogy elevenen 39

38 megnyúzzák, semhogy beismerje, Lady Grendel szónyilai közül nem egynek sikerült átszúrnia a vastag irháját. Ehelyett a herceg úgy döntött, hónapok óta nem látott mulatságosabbat, mint Sellowby megrökönyödött arca Trent kirohanása alatt, és hogy Bertie Trent a legszórakoztatóbb félkegyelmű a földön. Vere biztos volt benne, hogy ezért, és nem másért javasolta Bertie-nek, hogy hozza el a holmiját a Szent György fogadóból, és költözzön be az Ainswood-házba. A vacsora alatt Lydia megállapította, hogy Miss Prideaux étkezési etikettje hibátlan, az étvágya remek, intelligensen társalog, némileg fanyar humorral fűszerezve. Kellemesen dallamos hangja van, amely Lydiát Sarah-ra emlékeztette, noha ez a lány jóval idősebb és nyilvánvalóan rugalmasabb volt. A sajt és a gyümölcs fölött Lydia nekilátott a faggatásnak. Ha jól értem, megszökött otthonról kezdte nyájasan. A lány letette a kést, amellyel épp egy almát hámozott, és Lydia szemébe nézett. Miss Grenville, tudom, hogy ostobaság otthonról megszökni, Londonba jönni pedig egyenesen őrültség, de van egy határ, amelyen túl az ember nem tűr tovább, és én elértem ezt a határt. Története a szokásos volt. Két évvel korábban az anyja hirtelen a vallás felé fordult. Tilos lett a csinos ruha. Tilos lett a tánc és a zene, kivéve a vallásos himnuszokat. Tilos lett a Biblián, szentbeszédeken és imakönyveken kívül bármit is olvasni. Miss Prideaux úgy csempészte be a házba az Argosz példányait, és ez volt az egyeden kapcsolata az értelmes világgal. Az ön cikkeit és esszéit olvasva pontosan tudtam, hogy nehézségekre kell számítanom mondta, és biztosíthatom, hogy nem jöttem készületlenül. Ha nem rabolták volna el mindenemet, most nem kellene visszaélnem a jóságával. Elég pénzem volt, hogy kifizessem a szállást, amíg nem találok valami munkát, és készen álltam rá, hogy beérjem bármilyen becsületes foglalatossággal. Arca meg-megrándult, szeme gyanúsan fényleni kezdett, de gyorsan összeszedte magát. Mama és a fanatikus barátai elűzték a háztól a papát. Már két hete elment, amikor a mama kijelentette, hogy oda kell adnom Lavinia néni 40

39 ékszereit. A szekta ki akarja nyomtatni Ogbert atya prédikációit. Sajnos valamennyi nyomdász az ördög cimborájának bizonyult, mert mind pénzt kért a munkáért. A mama azt mondta, hogy a néhai nénikém ékszereivel kell hozzájárulnom a lelkek megmentéséhez. Akár akarják, hogy megmentsék őket, akár nem morogta Lydia. Londonban is nagyon sok hasonló van. Bibliákra és brosúrákra vesztegetik a pénzt, amikor az embereknek munkára, élelemre lenne szükségük, és tetőre a fejük fölé. Én is pontosan így éreztem mondta Tamsin. Nem adhattam oda a nénikém ékszereit azoknak a csalóknak. Rám hagyta a végrendeletében, és amikor viselem őket, vagy csak rájuk nézek, rá gondolok, és arra, hogy milyen kedves volt hozzám, és mennyit nevettünk együtt. A-annyira szerettem! fejezte be remegő hangon. Lydia még mindig őrizte húga, Sarah medalionját. Ha nem valami értéktelen fémből készült volna, apja biztos ezt is zálogba csapja vagy eljátssza, és akkor Lydiának a húgától sem lenne Semmi emléke, ahogy az anyjától sincs. Lydia nem hordhatta a medaliont, mert zöldre festette a bőrét, de egy dobozban tartotta a hálószobájában, és minden este elővette, miközben a húgára gondolt, akit nagyon szeretett. Sajnálom mondta gyengéden. Nincs sok esélye rá, hogy a nagynénje holmiját visszakapja. Tudom, hogy reménytelen. Azt nem bántam volna, ha minden mást elrabolnak tőlem, csak azt hagyták volna meg. De mostanra a tolvajok biztos szétszedtek mindent, és megtalálták. Nem valószínű, hogy vissza akarnák adni, ebben biztos vagyok. Lydia ezen elgondolkodott. Ezek szerint értékesek voltak? Nem tudom pontosan megmondani felelte Tamsin. Volt egy rubin nyaklánc a hozzávaló karkötővel és fülbevalóval. Volt még egy meglehetősen régi szett ametisztből ezüstfoglalatban. És három gyűrű. Egyik sem volt hamis, de fogalmam sincs, mennyit érhetnek. Sohasem értékeltettem fel őket. A pénzben mért értékük nem számított. Ha nem hamisak, jó esély van rá, hogy orgazdához kerültek. Vannak informátoraim, akik segíthetnek. Lydia csengetett, és amikor Millie megjelent, megkérte, hogy hozzon papírt és íróeszközt. Részletes listát 41

40 készítünk mondta a vendégének, amikor a szobalány kiment. Le tudná rajzolni őket? Tamsin bólintott. Remek. Ez nagyban növeli az esélyeinket, hogy a nyomukra bukkanjunk. Nem mintha arra számíthatnánk, hogy vissza is kapjuk őket figyelmeztette Lydia a lányt. Ne tápláljon hiú reményeket. Egyáltalán nem kellene ekkora hűhót csapnom körülöttük mondta bizonytalanul a lány. De olyan szörnyű, hogy megpróbáltam megmenteni a mama istenfélő tolvajaitól, erre most istentelen tolvajok kaparintották meg őket. Ha a mama megtudná, biztos azt mondaná, hogy ez isten ítélete volt de én soha többet nem akarom ezt hallgatni, sem a megalázó prédikációit. Elpirult, ajka megremegett. Azaz, ugye nem érzi kötelességének, hogy elárulja neki, hol vagyok? Hagytam neki egy üzenetet, hogy a szeretőmmel szöktem el. Azt hiszik, hogy éppen Amerika felé hajózom vele. Tudja, valami szörnyen erkölcstelen és visszafordíthatatlan dolgot kellett kitalálnom, nehogy üldözzenek. Ha nem tiszteli apját és anyját, az ön dolga mondta Lydia, és az ő balszerencséjük. Nekem semmi közöm hozzá. Ha biztos akar lenni benne, hogy nem szereznek tudomást a hollétéről, akkor azt javasolnám, hogy változtassa meg a nevét valami kevésbé feltűnőre. Ez azonban nem fogja megvédeni London veszedelmeitől. Tamsin fiatalabbnak látszik a koránál, és meglehetősen sebezhetőnek. Úgy tűnik, hogy az ön jelenlegi kellemetlen helyzete nagyon is kapóra jön nekem folytatta Lydia pillanatnyi fontolgatás után. Azt terveztem, hogy társalkodónőt veszek fel magam mellé. Nem tervezte, de ez most igazán nem számított. Ha lenne olyan jó, és nálam maradna, megtakaríthatná nekem a fáradságot, hogy keresgélnem kelljen. Szállást, ellátást tudok adni, és A lány sírva fakadt. Kérem, ne haragudjon törölgette a szemét hüppögve. Nem akarok hi-hisztériásnak tűnni, de ö-ön annyira jó. Lydia felállt, odament hozzá és zsebkendőt nyomott a kezébe. Semmi baj. Nagyon nehéz időszakot tudhat maga mögött. A legtöbb lány hisztérikus rohamot kapott volna az ön helyében. Akár üvöltözni is joga van egy kicsit, attól majd jobban érzi magát. El sem hiszem, hogy egy cseppet sincs feldúlva mondta Tamsin, miután megtörölte a szemét és kifújta az orrát. Ön volt az, akinek meg 42

41 kellett küzdenie mindenkivel, de közben a szeme sem rebbent. Fogalmam sincs, hogyan csinálta. Még sohasem láttam herceget nem mintha most olyan jól láttam volna. Mégis, nem tudtam volna, mit mondjak egy ilyen hatalmasságnak, még ha sejtem is, hogy mit gondoljak felőle. Minden összefolyt a szemem előtt, és nem tudtam volna megmondani, viccel-e, vagy komolyan haragszik. Szerintem ő maga sem tudta jegyezte meg Lydia, oda sem figyelve a gerince környékén támadt bizsergésre. Az a férfi egy kretén. Az Exeter Chanbe-be való a többi állattal együtt. Ekkor megérkezett a papír és ceruza, és Lydia könnyedén elterelte vendége figyelmét Lord Ainswoodról. A saját elméje azonban nem volt ilyen szolgálatkész. Órákkal később, a hálószobája magányában még mindig nem tudta feledni a futó csók emlékét, sem elnyomni a sóvárgást, amelyet keltett. A fésülködőasztalnál ült, és Sarah medalionját tartotta a kezében. A Marshalsea börtönben eltöltött komor napokon Lydia kitalált történetekkel szórakoztatta a húgát. Valamennyi a mesebeli királyfiról szólt, aki egy napon értük jön fehér paripáján. Akkoriban Lydia még nagyon fiatal volt, és elég romantikus ahhoz, hogy el is higgye, a herceg tényleg el fog jönni, és ő vele fog élni a gyönyörű palotájában, a gyerekszoba pedig boldog gyerekeik zsivajától lesz hangos. Sarah is egy herceg felesége lesz, és a szomszédos kastélyban fog élni a saját boldog gyerekeivel. A való, felnőtt világban azonban jóval több egyszarvú élt, mint mesebeli királyfi. A való világban egy herceg a második legjobb dolog a királyfi után nem törődött azzal, hogy börtönbe juttassa a boszorkányok leggonoszabbikát. A való világban egy csók nem varázsolta vissza a megrögzött aggszüzet álmodozó leányzóvá. Különösen nem az a csók, amely nyilvánvalóan azt az ökölcsapást helyettesítette, amelyet őkegyelmességétől kapott volna, ha férfinak születik. Mindenesetre, mondta Lydia magának, neki most sokkal fontosabb dolgokkal kell foglalkoznia, például Miss Prideaux-val. Aki most valószínűleg a párnáját zokogja teli, szegény teremtés. A ruháit lehet 43

42 pótolni, a szemüvegét is, ha nem tudják megjavítani. És többé nem áll egyedül, barátnő nélkül a világban, mert itt marad Lydiánál. De az ékszerek, a becses emlékek ó, ez a veszteség biztosan mély fájdalmat okoz a leánynak. Bárcsak az a tökfilkó herceg elvitte volna a kerítőnőt a Bow Streetre! Akkor remek esélyük lett volna arra, hogy a lány holmiját visszakapják. Nyilvánvaló, hogy a tolvajok is Coralie-nak dolgoznak, mert a némber már máskor is eljátszotta ezt a játékot. Coralie lányai közül néhányan ügyes zsebtolvajok voltak, a nő verőlegényeinek pedig nem voltak erkölcsi aggályai, hogy megtámadjanak-e egy védtelen lányt. De Ainswoodot nem izgatta Miss Prideaux problémája, mert nem volt nemes és lovagias hős. Csak úgy festett, mint a mesebeli királyfi, s még annak is csak egy züllött roncsa. Ha lenne még a világon igazság, tűnődött Lydia, a férfinak abban a pillanatban varangyos békává kellett volna változnia, amikor bűnös ajkát az övéhez érintette. Biztosan megnyugtatja Miss Grenville háborgó lelkét, ha tudja, hogy Lord Ainswoodnak sokkal súlyosabb megaláztatásokat kellett elviselnie, mint azt, hogy varanggyá változik. Vere megszokta már, hogy mindenki róla beszél. Született bajkeverőként majdnem mindig ő állt a botrányok középpontjában. Mióta megörökölte a címet, a világ, az újságok pedig kiemelt figyelemmel követték minden lépését, sokkal inkább, mint azelőtt. A szerencsétlen eset Dainnel a nászéjszakáján, Belzebub fattyú fiának feltalálása egy héttel később és a júniusi fogathajtó verseny kudarca sokmérföldnyi papírt és több tonnányi tintát emésztett fel. Az ismerősei is kegyetlenül gúnyolódtak Vere-en. A megjelent szatírákat és karikatúrákat, valamint a cimborák az ő rovására elkövetett tréfáit ugyanolyan könnyedséggel rázta le magáról, ahogy a szajhák végtelen sorát, akiket használt, aztán nyomban utána el is felejtett. De a korábbi esetek kapcsán mindig férfiak voltak az ellenfelei, és az összecsapások férfias, tisztességes keretek közt zajlottak. Ezúttal azonban nő volt az ellenfele, Vere pedig nem tudta eldönteni, melyik a rosszabb: az, hogy leállt vitatkozni egy nővel, amikor pedig mindenki tudja, hogy ők a Föld leglogikátlanabb teremtései, vagy az, hogy 44

43 áldozatul esett és szó szerint esett az egyik legősibb harci cselnek. Lady Grendel nem tett mást, mint holtat játszott, és ő, aki pedig apró gyerekkora óta bunyózik, bedőlt a trükknek. Hagyta, hogy ellankadjon a figyelme. Bár inkább a karja lankadt volna el, hogy elejtse a nőt egyenesen arra a makacs fejére! Talán még bepótolhatja valahogy, csak hogy kiegyenlítse a számlát a következő napokban elszenvedett ugratásokért. Bárhová is ment, cimborái nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy megvillogtassák csekélyke szellemességüket. Amikor például Trentet elvitte a St. Martin s Street-i Fives Courtba, valakinek feltétlen meg kellett kérdeznie, hogy Vere miért nem Miss Grenville-t hozta gyakorlótársnak. Erre aztán az összes reményteli bokszoló hanyatt esett a nevetéstől. Vere akárhová ment, mindig akadt egy tökfilkó, aki tudni akarta, mikor lesz a következő mérkőzés, vagy hogy őkegyelmessége állkapcsa rendbejött-e annyira, hogy legalább puha ételeket ehessen, vagy mit gondol, X. Y. nagymamája az ő súlycsoportjában van-e. Eközben London összes illusztrátora versengett egymással, hogy minél humorosabban rajzolja meg a nagy ütközetet. Három nappal az esemény után Vere fortyogva állt az egyik könyvesbolt kirakata előtt, amelyben egy nagy alakú nyomaton a következő felirat állt: Lady Grendel elpáholja A.hercegét. A művész hatalmas, otromba baromnak ábrázolta a herceget, a színpadi gonosz gúnyos tekintetével, amint éppen a Gorgó felé nyúl, akit finom hölgynek rajzolt az alkotó. A Vere fejének karikatúrája fölötti buborékban ez volt olvasható: Ugyan már, kicsikém, még sohasem hallottál a droit de seigneur-ről? Herceg vagyok, nem tudtad? Miss Grenville öklét a magasba emelve állt vele szemben, és a buborékjába ezt írták: Adok én magának droit-t meg gauche-t is. Gyenge, szellemesnek szánt szójáték a francia jobbról és balról szóval, magyarázta Vere a zavartnak látszó Trentnek. Azt a részét értem mondta Bertie. De az a droá dö szenyőr nem két arany font sterlinget jelent franciául? Azt hittem, csak egy fontot ajánlottál azért a lánykáért. A droit de seigneur, szűrte összeszorított fogain keresztül Vere, a középkori földesurak joga volt, hogy elvegyék a jobbágyaik mennyasszonyának szüzességét a nászéjszakán. Trent együgyű arca elvörösödött. 45

44 Ó, szerintem ez egyáltalán nem vicces. Szüzek ráadásul friss házasok. A bolt ajtaja felé indult, kétségtelenül azzal a szándékkal, hogy a maga utánozhatatlan stílusában helyre tegye a dolgot. Ez csak egy kép húzta vissza Vere. Csak egy tréfa, Trent, semmi több. Nem fáj a szívnek, amit nem lát a szem, jutott eszébe a mondás, és ennek jegyében elkormányozta reményteli bajnokát a kirakattól. Már léptek volna le a járdáról, amikor Vere visszarántotta Bertie-t a feléjük száguldó fekete egyfogatú elől. Akasszanak fel, ha ez nem ő! kiáltott fel Trent hátrabukdácsolva. Falra festettük az ördögöt, és megjelent. Ahogy eldübörgött mellettük, Miss Boudica * Grenville kocsis stílusban szalutált nekik, az ostort a főkötőjének pereméhez érintve, s közben gúnyosan rájuk mosolygott. Ha férfi volna, Vere utánaveti magát, lerántja a kocsiról, és ököllel törli le a gúnyos mosolyt a szájáról. De nem férfi volt, így a herceg nem tehetett mást, csak magában füstölögve nézett utána, míg a fogat a következő pillanatban befordult a sarkon, és eltűnt a szeme elől de ez nem jelentette azt, hogy el is felejtette, de még mennyire, hogy nem! * Boudica: a Délkelet-Britanniában élő brit kelta törzs, az icenusok királynője volt, aki a Római Birodalom ellenséges erői ellen vezetett jelentős törzsi felkelést a fordító megjegyzése. 46

45 Harmadik fejezet Ainswood hercege talán felvidult volna, ha tudja, hogy Lydia milyen közel járt ahhoz, hogy belehajtson a sarkon álló boltba, ahelyett, hogy bekanyarodjon. Bár időben összeszedte magát, de csak az utolsó pillanatban, és így épphogy csak elkerülte a felborulást. Arról nem is beszélve, hogy majdnem el is ütötte a két férfit. S mindez azért, mert amikor felismerte a járda szélén álló két alakot, az agya megszűnt működni. Teljesen. Fogalma sem volt, hol van vagy mit csinál. Csak egy pillanatig tartott, de az a pillanat túlságosan hosszú volt, és még utána sem tért egészen magához. Bár a hűvös üdvözlet elég jól sikerült, volt egy szörnyű gyanúja, hogy a mosolya túl széles volt és nos, ostoba, hogy ne kerteljünk. Egy ostoba, ütődött mosoly, gondolta dühösen, amely nagyon is illett szívének bolond kalapálásához. Mintha tizenhárom éves süldő lány lenne, nem pedig huszonnyolc éves megkeményedett aggszűz. Lydia a Bridewell börtönbe vezető út hátralévő részén végig ostorozta magát. Amikor azonban belépett a gyötrelmek erődjébe, félretette személyes gondjait. Az átmeneti szállásra ment. Itt tartották azokat a nincstelen nőket, akik azt állították, van otthonuk Anglia valamely más részén. Egy hétig maradhattak itt, mielőtt visszaküldték őket a saját egyházkerületükbe attól az eszmétől vezérelve, hogy a jótékonyság otthon kezdődik. Alacsony, keskeny szalmazsákok sora húzódott a fal mentén az ajtóval szemben. Az ajtó és a kandalló szakította meg a szemközti falon lévő hasonló sort. A szobában körülbelül húsz nő lakott, némelyikük a gyermekével.

46 Voltak, akik szerencsét próbálni jöttek Londonba, mások elvesztették a becsületüket, és a szégyen elől szöktek ide, és akadtak olyanok is, akik a szokásos okok miatt menekültek: gyász, szegénység, kegyetlen bánásmód. Lydia a szokásos stílusában írta le a helyet az olvasóinak. Egyszerű és világos mondatokban fogalmazta meg, mit látott, és ugyanezekkel az eszközökkel mesélte el ezeknek a nőknek a történetét, anélkül, hogy érzelgett vagy moralizált volna. Nem pusztán ennyit tett, de Lydia úgy vélte, olvasó-közönségének nem kell tudnia azokról a félkoronásokról, amelyeket lopva odacsempészett a riportalanyainak, vagy a levelekről, amelyeket írt nekik, vagy az emberekről, akikkel később beszélt az érdekükben. Ha elkeserítette is, hogy csak ilyen keveset tehetett értük, vagy ha végig fájt is a szíve, miközben ezeket az asszonyokat hallgatta, ezek az érzelmek sem kerültek bele a cikkeibe, mert ezek sem tartoztak másra, csakis rá. A legutolsó interjút a szálló legújabb lakójával, egy tizenöt éves lánnyal készítette, aki egy csecsemőt ringatott. A pici annyira sovány és gyenge volt, hogy még sírni sem volt ereje, mint a többinek. A fiú ernyedten feküdt anyja karjában, és hébe-hóba fáradtan nyöszörgött. Meg kell engedned, hogy tegyek érted valamit mondta neki Lydia. Ha tudod, ki az apa, Mary, áruld el nekem, és én beszélek vele. A lány az ajkát összeszorítva hintázott előre-hátra a koszos szalmazsákon. Csodálkoznál, ha tudnád, hány apa hajlandó segíteni folytatta Lydia. Miután végeztem velük, tette hozzá gondolatban. Néha a papájuk elviszi őket mondta Mary. Nekem nincs másom, csak Jeremy. Abbahagyta a hintázást, és nyugtalan pillantást vetett Lydiára. Magának van? Gyerekem? Nincs. Férje? Az sincs. Szeretett valaha? Nem. Hazug, hazug, hazug, gúnyolódott benne a kisördög. Igen helyesbített kurta kacajjal. Én is úgy voltam vele, hogy igen és nem ismerte be Mary. Azt mondtam magamnak, hogy jó lány vagyok, és nincs értelme a férfira vágyni, meg különben is magasan fölöttem áll, és az olyanok, mint ő, úgysem vesznek el egy parasztlányt. De az összes nem csak a fejemben 48

47 volt, minden egyéb porcikám őt akarta, csak rá vágyott. Így aztán igen lett a vége, és ez a kisfiú rá a bizonyíték. Most biztos azt gondolja, hogy nem tudom rendesen ellátni, és igaza van. A lány ajka megremegett. Rendben, de nem kell, hogy beszéljen vagy írjon helyettem. Tudok én írni. Fogja. Odanyújtotta a gyereket Lydiának, aki kényszeredetten odaadta helyette a jegyzetfüzetét és a ceruzáját. Lydia sok gyereket látott már, mert ez volt az egyetlen dolog, amelyből a londoni szegények otthonában bőség mutatkozott. Korábban is tartott már kicsiket az ölében, de soha még ilyen aprót, ennyire tehetetlent. Lenézett a keskeny kis arcba. A baba nem volt szép, se erős, de még csak tiszta sem, és Lydia legszívesebben sírva fakadt volna arra gondolva, milyen rövid, nyomorult jövő vár rá és az anyjára, akit elhagytak, és aki maga sem volt több egy gyermeknél. De Lydia szeme száraz maradt, és ha más gondok is fájdították a szívét, okosabb volt annál, semhogy odafigyeljen azokra a vágyakra. Ő nem tizenöt éves lány. Elég érett ahhoz, hogy hagyja, a józan ész irányítsa a cselekedeteit, még akkor is, ha ez a józan ész nem igazán tudja irányítani a szívét. Ezért aztán csak csendben ringatta a csecsemőt, ahogy az anyja is tette, és várt, amíg Mary lassan rótta a papírt a ceruzával. Amikor végre elkészült a kínkeservesen összehozott rövid üzenet, Lydia visszaadta Jeremyt az anyjának, s közben csak egy kicsit sajgott a szíve. Még az ilyen apró bánat is megbocsáthatatlan, szidta magát, miközben elhagyta a Bridewell komor épületét. Az élet nem egy romantikus mese. A való életben London kiszorította ifjúkora romantikus képzeletének palotáját. A város elfeledett asszonyai és gyerekei mind az ő testvérei és csemetéi voltak, és ennél több családra nem is volt szüksége. Ha nem is lehetett valamennyiük jótevője, s nem gyógyíthatta ki őket minden fájdalmukból, megtehette értük, amit nem tudott megtenni az anyjáért és a húgáért. Lydia kiállhatott értük, beszélhetett helyettük. Az Argosz lapjain keresztül hallathatta hangjukat. Ez az ő hivatása, emlékeztette magát. Ezért teremtette őt az isten ilyen erősnek, okosnak és rettenthetetlennek. 49

48 Nem arra született, hogy valami férfi játékszere legyen. És az holtbiztos, hogy nem fog mindent kockára tenni, amiért eddig dolgozott, pusztán azért, mert egy bugris mesebeli királyfi megdobogtatta a rakoncátlan szívét. Három éjszakával az után, hogy kis híján elgázolta Vere-t és Bertie-t, Lady Grendel megpróbálta betörni Adolphus Crenshaw fejét a St. James Street-i Crockford klub előtt. Odabent Vere és Bertie éppen akkor csatlakozott az ablaknál álló tömeghez, amikor Lydia elkapta Crenshaw nyakkendőjét, és a lámpaoszlophoz taszította a férfit. Vere-nek erős déjà vu érzése támadt, ahogy kisietett a klubból, és határozottan megragadta a lány csuklóját. Lydia meglepetten engedte el Crenshaw kravátliját. Vere a magasba emelte, aztán Crenshaw-tól jókora távolságra tette le újra. Lydia ismét megpróbálkozott a férfi gyomrába könyökölni, de Vere ügyesen kitért az ütés elől, s közben végig erősen tartotta. A női csizmasarokra azonban nem volt felkészülve, bár gondolnia kellett volna rá. Lábfejébe belehasított a fájdalom, de akkor sem engedte el a harcos amazont. Megragadta a karját, és hallótávolságon kívülre vonszolta a klub előtt gyülekező férfiaktól. A lány egész végig küzdött ellene, Vere pedig a kísértéssel, hogy kihajítsa az úttestre, ahol egy közeledő kocsi megtenné Londonnak azt a szívességet, hogy agyongázolná. Ehelyett Vere leintette a kocsit. Beszállhat önként, vagy behajítom közölte a nővel, amikor a jármű megállt előttük. Válasszon! A lány morgott valamit az orra alatt, ami úgy hangzott, mint a fenék szinonimája, de aztán kinyitotta az ajtót, és elég gyorsan bemászott. Vere ezt igazán sajnálta, mert nem bánta volna, ha fenekére ütve siettetheti egy kicsit. Hol lakik? kérdezte a férfi, miközben Lydia elhelyezkedett az ülésen. A bolondokházában, hol máshol? Vere beugrott mellé, és jó erősen megrázta. Hol lakik, a fenébe is? Lydia megemlített még egy-két testrészt, amelyre szerinte a férfi hasonlít, végül morcosan megnevezte a Frith Street egyik házát. Vere közölte a címet a kocsissal, aztán ő is elhelyezkedett a lány mellett, gondoskodva róla, hogy az ülés nagyobb részét elfoglalja. 50

49 Egy ideig dühös hallgatásban telt az út, végül Lydia törte meg a csendet, hangot adva haragjának. Micsoda hűhót csapott, uram! mondta. Hűhót? visszhangozta döbbenten Vere. Ön volt az, aki Nem akartam bántani Crenshaw-t vágott a szavába Lydia. Csak azt akartam, hogy meghallgasson, és ahhoz bírnom kellett a teljes és osztatlan figyelmét. Vere egy pillanatig csak szótlanul rámeredt. Semmi értelme sem volt jelenetet rendezni, különösen nem a St. Jamesen folytatta a lány. De gondolom, ezt hiába mondom önnek. Mindenki tudja, hogy abban leli a legnagyobb élvezetet, ha botrányba keverheti önmagát. Csak tavaly végigverekedte Angliát egyik csücskétől a másikig. Várható volt, hogy előbb vagy utóbb visszahelyezi a dorbézolásai helyét Londonba, de arra nem számítottam, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Hiszen még alig három hónap telt el a hírhedt versenye óta. Erre már Vere is megtalálta a hangját. Tudom, mivel próbálkozik, de Szerintem meg a leghalványabb fogalma sincs szakította félbe újfent Lydia. De ön nem törődik azzal, hogy tisztázza a helyzetet, mielőtt beleüti az orrát mások dolgaiba. Csak levonja a maga ostoba következtéseit és már ugrik is. Már másodszor keresztezi az utamat, és okoz fölösleges bonyodalmat és késlekedést. Vere tisztában volt vele, mit művel a lány. A legjobb védekezés a támadás; neki is ez volt a taktikája. Persze, szó sem lehetett róla, hogy hagyja magát eltéríteni. Hadd magyarázzak el valamit önnek, Miss Jackson Grenville úr szólalt meg. Nem tombolhat London-szerte megverve mindenkit, aki keresztezi az útját. Eddig szerencséje volt, de előbb-utóbb eljön az a nap, amikor olyan emberrel kezd ki, aki vissza is üt Elképzelhető, hogy így lesz szólt közbe Lydia gőgösen. Nem látom be azonban, hogy ez mennyiben az ön dolga. Az én dolgom vágott vissza megfeszülő állal Vere, amikor azt látom, hogy egy barátom segítségre szorul. Mivel Nem vagyok a barátja, és nem szorulok senki segítségére. Mivel Crenshaw a barátom folytatta a férfi makacsul, s mivel ő is egyike azon számos úriembernek, aki visszaüt 51

50 De ahhoz már nem elég úriember, hogy ne csábítson el, és aztán ne hagyjon el egy tizenöt éves lányt. Ez a vád váratlanul érte Vere-t, de gyorsan összeszedte magát. Ne mondja nekem, hogy az a fruska, aki miatt zendülést próbált kelteni, azt állítja, hogy Crenshaw rontotta meg, mert biztosan tudom, hogy a lány nem az ő típusa. Valóban nem, mert túl öreg. Majdnem hogy matróna a maga tizenkilenc évével. Míg Crenshaw a falusi tizennégy-tizenöt éveseket részesíti előnyben. Azzal Arcátlanság asszonyság a zsebéből előhúzott egy gyűrött papírcetlit, és a férfi elé tartotta. Vere vonakodva vette el, kisimította, és elolvasta. A nagy, kerek, iskolás betűk arról tájékoztatták Crenshaw-t, hogy van egy két hónapos fia, aki jelenleg az anyjával, Mary Bartlesszel együtt a Bridewell vendégszeretetét élvezi. A lány az átmeneti szálláson van tájékoztatta a nőstény sárkány. Láttam a gyereket. Jeremy nagyon hasonlít az apjára. Ha jól értem nyújtotta vissza a lapot Vere, a barátai előtt tájékoztatta erről a tényről Crenshaw-t. Odaadtam neki az írást. Elolvasta, összegyűrte és ledobta. Három napja próbáltam már elérni, de valahányszor a lakására mentem, a szolgáló közölte, hogy Mr. Crenshaw nincs otthon. Maryt néhány napon belül visszaküldik, valószínűleg az egyházkerülete dologházába. Ha nem kap segítséget, a gyerek ott fog meghalni, és nagy eséllyel Mary is utánahal bánatában. A sárkányhölgy az ablak felé fordította jeges tekintetét. Ő maga mondta nekem, hogy a gyereken kívül nincs senkije. Ugyanakkor az apa a Crockfordba jár, kártyán és kockán szórja el a pénzét, miközben a fia gyenge és beteg, és az anyján kívül, aki maga is gyerek még, senki sem törődik vele. Mondhatom, remek barátai vannak, Ainswood. Bár Vere tisztességtelennek tartotta, ha egy majdnem harmincéves férfi ostoba vidéki kislányokat csábít el, s bár maga is megbocsáthatatlannak tartotta cimborája reakcióját a kétségbeesett levélkére, ezt sosem ismerte volna be a Közerkölcsök Önjelölt Őrzője kisasszonynak. Engedje meg, hogy elmagyarázzak valamit mondta helyette. Ha akar valamit egy férfitól, nem az a legjobb módja a megszerzésének, hogy az illető fejét beleveri a lámpaoszlopba. Lydia elfordult az ablaktól, és hűvösen végigmérte. 52

51 Vere eltűnődött, micsoda baljóslatú erők teremtették ezt a döbbenetesen szép szörnyet. Az ember azt hinné, hogy a kocsiban uralkodó félhomály eltompítja a lány rendkívüli arcának hatását, de az árnyékok csak intimitást kölcsönöztek neki, amely lehetetlenné tette Vere-nek, hogy távolságtartóan szemlélje a nőt. Szokott róla álmodni, de az álmok biztonságosak voltak. Ez a helyzet nem! Csak a kezét kellett felemelnie, hogy megérintse arcának selymes tisztaságát. Csak nagyon kis távolságot kellett áthidalnia, hogy szája a lány puha, telt ajkához érjen. Ha a késztetés, hogy megérintse, megízlelje kevésbé lett volna erős, még meg is adja magát, ahogy általában szokta hasonló esetekben. De egyszer már érezte ezt a hatalmas húzóerőt, méghozzá a Vinegar Yardon, és nem akart ismét bolondot csinálni magából. Nem kellett volna mást tennie, csak mosolyogni folytatta az okítást, verdesni a szempillájával, és Crenshaw képébe tolni a kebleit. Higgye el, mindent megkapott volna tőle, amit csak akar. Lydia végtelennek tűnő ideig rezzenéstelenül nézett rá, aztán fekete szoknyája súlyos ráncainak rejtekéből apró jegyzetfüzetet és egy ceruzacsonkot halászott elő. Jobb lesz, ha ezt leírom mondta komolyan. Nem akarom elfelejteni értékes bölcsességének egyetlen szavát sem. Eltúlzott szertartásossággal nyitotta ki a viharvert füzetet, és nyálazta meg a ceruza hegyét. Aztán lehajtott fejjel írni kezdett. Mosoly. Szempillaverdesés. Mi is volt a harmadik dolog? Dolgok javította ki Vere, és közelebb hajolt, hogy elolvassa, mit írt a lány. Többes szám. A keblei. Tolja egyenesen az orra alá. Az ominózus keblek most éppen az ő orra alatt voltak, alig néhány hüvelykre viszkető ujjaitól. Lydia szinte már nevetségesen eltúlzott figyelemmel vetette papírra a férfi szavait: szeme résnyire szűkült, nyelve hegyét fogai közé szorította. Sokkal hatásosabb lesz, ha mélyebben kivágott holmit vesz fel egészítette ki a tanácsait Vere különben a fickó azt hiheti, hogy valami idomtalanságot rejteget. Vere kíváncsi lett volna, van-e sejtelme a lánynak arról, milyen erős kísértést jelent egy férfinak az álla alatt végződő gombok hosszú sora, vagy hogy a ruhájának férfias szabása csak még jobban kiemeli a nőies formákat, amelyeket ridegen belekényszerített a szigorú öltözékbe. Azt is 53

52 szerette volna tudni, miféle gonosz boszorkány kotyvasztotta a belőle áradó illatesszenciát, a füst, liliom és még valami, aminek nem tudott nevet adni, keverékét. A férfi még lejjebb hajtotta a fejét. Lydia halvány mosollyal nézett fel. Megmondom, mi legyen. Fogja a jegyzetfüzetet meg a tollat, és saját becses kezével írja le a fantáziaképeit. Akkor legalább lesz valami emlékem erről az elragadó esetről. Kivéve persze, ha jobban szeretne inkább a nyakamba lihegni. Vere visszahúzódott. Lassan, nagyon lassan, nehogy úgy tűnjön, mintha megfutamodna. Nem ártana, ha anatómialeckéket is venne mondta. A fülébe lihegtem. Ha azt szeretné, hogy a nyakába lihegjek, nem kellene ilyen magas gallért viselnie. Ami azt illeti, leginkább azt szeretném, ha valahol Madagaszkáron lihegne. Ha zavarom önt, miért nem üt meg? Értem már csattintotta össze a kis füzetet a lány. Azért csapott hűhót a St. James Streeten, mert valaki mást ütlegeltem, ön pedig azt akarja, hogy csak magát üssem. Vere szíve dupláról tripla sebességre váltott, de tudomást sem vett róla. Szegénykém! nézett rá szánakozón a lányra. A sok írástól agylázat kapott. Legnagyobb megkönnyebbülésére a kocsi megállt. Vere, még mindig szánakozó arccal, kinyitotta az ajtót, és nagyon gyengéden kisegítette a lányt. Aludjon egy kicsit, Miss Grenville javasolta féltő gondossággal. Pihentesse megfáradt agyát. Ha pedig reggelre nem nyerné vissza a józan eszét, feltétlen küldjön orvosért. Mielőtt a lány megfogalmazhatta volna a visszavágást, Vere könnyedén az ajtó felé lökte. Aztán szólt a kocsisnak, hogy vigye vissza a Crockfordba, és gyorsan beszállt a kocsiba. Amikor becsukta az ajtót, látta, hogy a lány visszanéz. Lydia gúnyosan rámosolygott, aztán hátat fordított, és csípőjét riszálva a szürkésbarna ház bejárata felé indult. Lydiának vele született tehetsége volt az álcázáshoz, amely segített neki, hogy könnyedén más bőrébe bújjon. Ste bácsi és Effie néni szerint az 54

53 apjától örökölte ezt a képességét. Grenville csak azért nem lett nagy színész, mert ahhoz, hogy a világot jelentő deszkákon sikert érjen el, az utánzás mellett keményen meg kellett dolgozni. Márpedig Lydia apja csak az ivásban, a kártyában és a szajháknál volt hajlandó kemény teljesítményt felmutatni. Lydia sokkal jobban kihasználta tehetségét, mint az apja. Segített neki, hogy életszerű pontossággal adja vissza munkáiban azokat a személyiségeket, akikről írt. Abban is segített, hogy viszonylag gyorsan egyfajta bajtársi viszonyt alakítson ki férfi kollégáival. Néhány hónapja a Lord Linglay Lordok Házában tartott beszédéről írt cikkével azt is kiérdemelte, hogy újságíró társai meghívják a Kék Bagoly tavernába a szerda esténként szokásos dorbézolásra. Manapság a heti találkozók már nem is számítottak teljesnek, ha az Argosz Grenville-je nem adta elő valamelyik mulatságos alakítását. Ezen az estén Lydia azzal szórakoztatta Tamsint, akinek új nevét, a Thomasina Price-t nem használták, amikor maguk közt voltak, hogy eljátszotta neki találkozását Ainswooddal. Lydia hálószobájában voltak. Tamsin az ágy végében ült, és onnan nézte Lydia előadását. Noha Lydia szokásos közönsége általában már az alkoholmérgezés határán ingadozott, Tamsin pedig színjózan volt, a lány így is olyan harsányan kacagott, ahogy a férfiak szoktak. Legalább a lány jól szórakozik, gondolta Lydia meghajlás közben. Lydiának is jól kellett volna mulatnia, ám a megszokott távolságtartó hozzáállása ezt lehetetlenné tette. Olyan volt, mintha a lelke egy ház lenne, amelyben a férgek hirtelen kezdtek előbújni az ácsolatból. Nyugtalanul szorongva ment a fésülködőasztalához, leült és nekilátott, hogy kibontsa a haját. Tamsin elgondolkodva nézte, aztán néhány perc múlva megszólalt: A férfiak olyan különös teremtmények, kezdem azt hinni, hogy Ainswood hercege az egyik legfurcsább. Nem igazán értem, mi is a célja. Ő egyike azon embereknek, akik nem tűrik a csendet és a nyugalmat. Ha nincs valami kavarodás, akkor ő maga gondoskodik róla, hogy legyen. Folyamatosan verekedéseket provokál, még a jó barátaival is. Azt hittem, túloznak, amikor mindenki arról beszélt, mekkora bajkeverő őkegyelmessége, de aztán a saját szememmel győződtem meg róla, hogy így van. Egyedül nem igazán érzi jól magát. Például nem csak egyszerűen berakott a bérkocsiba és hazaküldött. Nem, neki be kellett szállnia mellém, 55

54 és egész úton gyötörnie. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy annak idején Dain kénytelen volt elagyabugyálni. Ainswood egy szent türelmét is próbára tenné. Nem úgy hallottam, hogy Lord Dain szent lenne jegyezte meg Tamsin halk kuncogással. Abból, amit hallottam, azt kell gondolnom, hogy ő és a herceg egyazon érme két oldala. Lehetséges, de Ainswoodnak akkor sem kellett volna a lord nászéjszakáján verekedést provokálnia. Lydia homlokát ráncolva nézett a kis tükörbe. Annak a baromnak legalább Lady Dain érzéseire tekintettel kellett volna lennie. Nem tudta volna megmondani, miért dühíti még mindig az Amesburyben történt verekedés. Dain semmit sem jelentett neki azon kívül, hogy távoli rokona volt. Anyja a Ballisterek egy alacsony rangú oldalágából származott, és a család a létezését is tagadta, miután feleségül ment John Grenville-hez. Amennyire Lydia tudta, nincs élő ember a földön, aki tudná, hogy rokonság fűzi a Ballisterekhez, és ő szilárdan eltökélte, hogy ez így is marad. A gond csak az volt, hogy nem tudta megállni, hogy ne törődjön Dainnel, bár, ahogy Tamsin is mondta, züllöttségben Ainswood méltó pátja volt. Lydia ott állt a Hannover Square-i Szent György-templom előtt Dain esküvője napján. Ujságírótársaihoz hasonlóan ő is csak a sztori miatt jött. De amikor Dain újdonsült hitvese oldalán kilépett a templomból, és ébenfekete szeme egyáltalán nem sátáni módon csillogott, ahogy asszonya szerelemittasan felnézett sötét, nyers vonásaira Nos, röviden szólva, Lydia veszélyesen közeljárt ahhoz, hogy elbőgje magát ott, a nyilvánosság előtt, riporter kollégái szeme láttára. Képtelenség ugyan, de azóta fájó vonzalmat érzett iránta, és ami még nevetségesebb, valamiféle védelmező ösztön is feltámadt benne. Szörnyen haragudott Ainswoodra, amikor hallotta, hogyan tette tönkre Dain nászéjszakáját az ostoba verekedéssel, és ez a harag, minden józan ész ellenére, sokáig munkált benne. De a herceg teljesen be volt rúgva, nem? tört be gondolatai közé Tamsin hangja. Ha képes volt talpon maradni, és akár egyetlen értelmes mondatot is kiejteni, nem lehetett annyira részeg, mint az emberek hitték. Fogalmad sincs, mennyi alkoholt képes meginni egy férfi, különösen az olyan nagyra 56

55 nőtt barmok, mint Ainswood. Lydia szeme résnyire szűkült. Csak megjátszotta, hogy részeg. Pontosan úgy, ahogy ostobának tetteti magát. Igen, és ezért tartom annyira különösnek a viselkedését mondta Tamsin. Egyáltalán nem fafejű. Igencsak gyors észjárásúnak kell lennie ahhoz, hogy lépést tartson veled egy szócsatában, Lydia. Ha valóban egy dőre alak ült volna abban a kocsiban, biztos vagyok benne, hogy csomót kötöttél volna a nyelvére. Ehelyett Tamsin homlokát ráncolva elhallgatott. Nos, nehéz megmondani, ki nyerte a ma esti szellemi párbajt. Döntetlen volt. Lydia felvette a hajkefét, és dühösen húzta végig a haján. Övé lett az utolsó szó, de csak azért, mert meglökött, mielőtt visszavághattam volna, ami elég gyerekes dolog volt tőle. Alig tudtam uralkodni magamon, nehogy felnevessek. Nem is mertem mondani semmit, mert féltem, hogy nem tudom megállni kacagás nélkül. Ó, nézd már, mit csinálsz! kiáltott fel Tamsin. Kitéped azt a gyönyörű hajad, és csupa vörös a fejbőröd is. A lány beszéd közben felkelt az ágyról, és a fésülködőasztalhoz ment. Hadd csináljam én! Nem vagy a szobalányom. Tamsin elvette tőle a hajkefét. Ha haragszol is őkegyelmességére, nem a saját hajadon kellene levezetned a dühödet. Hagyta, hogy Crenshaw megszökjön morogta Lydia. És most az a disznó biztos el fog tűnni egy időre, Mary Bartlesszel pedig úgy fognak bánni, mint valami szeméttel. Ő nem olyan, mint a többi Tudom, mondtad már. Nincs hozzászokva a kemény bánásmódhoz folytatta Lydia dühösen, dacára a kefe megnyugtató simításainak. A férfiak annyira hitványak! Crenshaw meg fogja úszni, anélkül, hogy akár a kisujját is mozdítaná szegény lányért. Talán a herceg beszél a fejével. Lydia elrántotta a fejét. Ugyan mi az ördögért törődne vele? kiáltotta. Már meséltem, mit mondott, miután elolvasta Mary üzenetét. Rögtön azzal folytatta, hogy engem bosszantott. Talán a büszkesége nem engedte, hogy 57

56 Mindent tudok az ő férfias büszkeségéről. Lydia felállt és a kandalló előtt kezdett járkálni. Meglátta a lehetőséget, hogy most kiegyenlítheti a számlát a Vinegar Yardon elszenvedett vereségéért. Mostanra valószínűleg már egy tucat üveg pezsgőt lenyelt, hogy megünnepelje a Lady Grendel felett aratott győzelmét. Nem érdekli más, csakhogy bebizonyítsa a barátainak, nem vagyok túl nagy falat a számára csak úgy felkapott a járdáról, mint a pelyhet, és nagyobbrészt a karjában vitt át a másik utcába. Egész végig küzdöttem ellene, amíg berakott a bérkocsiba, de az átkozott még csak ki sem melegedett, hogy a fene vigye el! És az ostoba szíve, az agyával együtt, elolvadt, amiért a férfi olyan nagy és erős. Istenem, ez már elég ahhoz, hogy az ember émelyegni kezdjen! El sem akarta hinni, hogy ilyen sekélyes gondolatai támadtak. Aztán, miután kiürítette a Crockford borospincéit, és elvesztett néhány ezret a kártyaasztalnál füstölgőit tovább Lydia kitántorog a klubból, és be a legközelebbi méregdrága bordélyba. És egy szajhát vesz abba az erős karjába, az ő nyakát csiklandozza meg az orrával, és Nem érdekel, mondta magának Lydia. Elfelejti még azt is, hogy létezem, a nagydarab és utálatos nőszemély dühöngött fel-alá járkálva, és képes lesz megfeledkezni arról a darab papírról is, amit Mary írt, sőt valószínűleg azt hiszi, hogy maga a lány kérte, hogy Crenshaw rontsa meg. Mintha az a gyerek akárcsak gyanítaná, hogy a férfiak milyen hűtlenek tudtak lenni. Valóban nagyon igazságtalan, hogy a nőket megbüntetik, a férfiakat pedig csodálják a férfiasságukért helyeselt Tamsin. De nem engedhetjük, hogy azt a lányt megbüntessék. Tudom, hogy holnap meg kell jelenned a bíróságon, de én is elmehetek a Bridewellbe Lydia megtorpant. Az teljességgel lehetetlen. Magammal viszem Susant. Neked semmi más dolgod nincs, minthogy pontosan elmondd, mit kell tennem ahhoz, hogy Maryt és a kisfiát kihozzam onnan. Ha fizetni is kell érte valamit, azt levonhatod a béremből. Tamsin odalépett az összezavart Lydiához, megfogta a karját, és visszavezette a fésülködőasztalhoz. Lakhatnak az én szobámban, amíg nem találunk valami elfogadható megoldást. De a legfontosabb, hogy kihozzuk onnan őket. Csütörtökön telik le a hete, nem? És holnap már szerda. Lenyomta Lydiát a székre. 58

57 Írd le, mit kell tennem, és holnap délelőtt elintézem. Hol van a jegyzetfüzeted? Istenem, micsoda parancsolgató nőszemély lett belőled! sopánkodott Lydia, de a zsebébe nyúlt, engedelmesen és egy kicsit zavartan is, hogy aláveti magát egy feleakkora és majdnem tíz évvel fiatalabb lánynak, mint ő. Lydia megtalálta a zsebében a jegyzetfüzetet, de a ceruzát nem. Biztosan elejtette a bérkocsiban. Az éjjeliszekrény fiókjában van egy ceruza mondta Tamsinnek. A lány gyorsan odahozta az íróeszközt. Lydia elvette, aztán felnézett, egyenesen társalkodónője határozott szemébe. Biztos vagy benne, kedvesem? Sikerült teljesen egyedül feljutnom Londonba Anglia másik végéből jelentette ki Tamsin, és csak azért kerültem bajba, mert nem láttam. Ez alkalommal megígérem, hogy semmi pénzért nem veszem le a szemüvegemet. És ott lesz velem Susan testőrnek. Ráadásul annyira örülnék, ha valami hasznosat tehetnék tette hozzá őszintén. Az elmúlt hat nap alatt nyilvánvalóvá vált, hogy Tamsin szeret hasznos lenni. Ez az idő azt is bebizonyította, hogy a lány egyáltalán nem bolond. Milyen kár, gondolta Lydia, miközben írni kezdett, hogy ugyanezt magáról már nem mondhatja el! Szerdán kora délelőtt egy bérkocsi hajtott el a Bridewell börtön elől, benne Adolphus Crenshaw-val, Mary Bartles-szel és a csecsemő Jeremyvel. Ugyanakkor Bertie Trentnek is távoznia kellett volna, de ő elbambult, amelynek következtében most motyogva bámult maga elé. Nem Kettes Károly, de valami, ami vele kapcsolatos. De mi? Az itt a kérdés. Kurta, női sikoly törte meg az elmélkedését, és amikor felnézett, egy hatalmas fekete masztiffot látott maga felé rohanni egy alacsony, szemüveges nővel a nyomában. A nő megpróbálta lassabb ütemre bírni a kutyát. Ezzel az erővel akár egy száguldó elefántcsordát is próbálhatna lassabb vágtára fogni, gondolta Bertie. Mivel a lánynak láthatóan gondot okozott, hogy talpon maradjon, Bertie a segítségére sietett. A nyakörvénél fogva elkapta a kutyát, mire az morogva, vicsorogva azonnal ellene fordult. Bertie szemrehányóan nézett rá. 59

58 Na már most, mi rosszat tettem, hogy le akarod harapni a fejem? Talán még nem reggeliztél? Grrrrr! morogta a kutya, és a lány felé hátrált. Bertie óvatosan elengedte. Ó, hát erről van szó? Ne aggódj, nem fogom bántani. Csak túl erősen húztad magad után, biztos azért, mert nem vagy tisztában a saját erőddel, kislány. A masztif abbahagyta a morgást, és gyanakvón méregette a férfit. Bertie viszonozta a gyanakvó pillantást, és közben a kutya elé tartotta kesztyűs kezét. Az állat megszaglászta, morgott valamit magának, és leült. A kutya nagy feje felett Bertie tekintete találkozott a meglepett lányéval. Az apró orron billegő apró szemüveg mögül nagy barna szempár nézett rá. Istenemre mondom, maga volt ott a Vinegar Yardon valamelyik nap! kiáltott fel a férfi. Csak akkor nem volt magán okuláré. Remélem, az a magas lány nem keveredett valami balesetbe és sértette meg a szemét. A lány egy pillanatig csak nézte. Rövidlátó vagyok mondta aztán. Nem volt rajtam öö legutóbb, mert eltörtem. Miss Grenville volt olyan kedves és megjavíttatta. Elhallgatott egy pillanatra. Ezek szerint ön is ott volt, amikor Miss Grenville megmentett. Ismerősnek tűnt, de nem lehettem biztos benne. Szemüveg nélkül meglehetősen homályosan látok. Ezek szerint magánál tartotta bólintott helyeslőn Bertie. Nos, ha már az ördögöt emlegetjük, éppen rá gondoltam az imént. A múlt éjjel láttam, és eszembe jutott róla valaki, csak épp nem tudok rájönni, hogy ki. Egyfolytában Kettes Károly tolakszik a fejembe, de fogalmam sincs, miért. Kettes Károly? nézett rá ridegen a lány. Nem az, amelyiknek a fejét vették, hanem a következő, amikor a tűz * volt. A lány még jobban bámult. Ó! mondta aztán. II. Károly királyra gondol. Biztosan azért, mert Miss Grenville is olyan felséges. Vau! csatlakozott a társalgáshoz a kutya. Bertie szórakozottan megpaskolta az állat fejét. * II. Károly 1660-tól 1685-ig uralkodott, a nagy londoni tűzvész szeptember 2. és 5. között pusztított a fordító megjegyzése. 60

59 Susannek hívják mondta a lány. Erről Bertie-nek is estébe jutott a jó modor, és bemutatkozott. Megtudta, hogy a lány neve Miss Thomasina Price, és Miss Grenville felfogadta társalkodónőjének. A kölcsönös bemutatkozás után a lány élénk pillantást vetett a Bertie mögött magasodó épületre. Homloka ráncokba szaladt. Nem valami barátságos, ugye? Nem a legvidámabb hely, az biztos helyeselt Bertie. De még kevésbé lehet vidám annak a lánynak, akinek Crenshaw gyereket csinált Bertie legalábbis így érvelt a férfinak előző este. Miután Ainswood elment, hogy közelharcot vívjon Miss Grenville-lel, Bertie elvitte Crenshaw-t egy fogadóba egy italra, mert ha egy nő megtámadja az embert, az ugyancsak megviseli az idegeket, magyarázta. Együtt érző szívre találva Crenshaw kiöntötte a lelkét. A végén azonban Bertie rámutatott, hogy tetszik vagy sem, a tényeket nem változtathatja meg, márpedig tény az, hogy Crenshaw-t megvádolták, hogy fattyat nemzett, és ezt alaposabban meg kell vizsgálniuk, nem igaz? Így aztán ma reggel Bertie és Crenshaw eljöttek a Bridewellbe, ahol kiderült, hogy a férfi valóban bűnös az ellene felhozott vádban. Aztán sok sírás-rívás után Crenshaw kijelentette, gondot visel Maryre és a kis Jemmyre. Ezzel be is van fejezve a dolog. Bár sokan nem hitték, Bertie azért nem volt teljesen tökkelütött, össze tudta rakni a nyilvánvaló tényeket. Itt van előtte Miss Price, annak a Miss Grenville-nek a társalkodónője, aki előző este megtámadta Crenshaw-t Mary Bartles miatt. Mögötte pedig ott magasodik a Bridewell, ahová Mary be volt zárva. Véletlenül nem azért jött, hogy azt a lányt és a kisfiát kivigye az átmeneti szállásról? kérdezte. Mert ha ők azok, akik miatt Miss Grenville tüzet okádott, akkor nyugodtan megmondhatja neki, hogy Crenshaw eljött és magával vitte őket. Velük voltam, és még egy negyedórája sincs, hogy mind a hárman elmentek, és Jupiterre, ő meg mit keres itt ilyenkor? A lány abba az irányba fordult, amerre Bertie is nézett. Valóban Ainswood hercege közeledett teljes életnagyságban, holott Jaynes azt mondta, csak hajnalban tántorgott haza, s részeg volt, mint a csap. Ami azt is megmagyarázza, gondolta Bertie, hogy miért fest úgy őkegyelmessége, mint a hatnapos égiháború. 61

60 Bár Vere-nek beletelt egy percébe, mire el tudta helyezni a lányt, a fekete masztiffot azonnal felismerte. Meg akart fordulni, hogy elmenjen a másik irányba, mert ha a kutya itt van, akkor Medúza sem lehet messze, az állat azonban mereven őt nézte, vicsorgott és halkan, kitartóan morgott rá. Ha Vere most elmegy, olybá tűnhet, hogy a kutyának sikerült elijesztenie. Ezért aztán nyugodtan ballagott tovább, tekintetét a morgó ebre szegezve. A fényes, fekete bőr alatt figyelemre méltó izmok húzódtak meg, és a kutya szokatlanul nagy volt egy nőstényhez képest. Látom, nem moslékon nevelkedett szólalt meg Vere. És igazán elbűvölő kislány. A masztiff póráza megfeszült. Trent gyorsan megfogta a nyakörvét. Grrrrrr acsargott a kutya. Grrrrrrrrrr! Pontosan olyan barátságos, mint a gazdája folytatta a herceg. Akinek egyébként nem lenne szabad az ölebét egy csitri lányra bíznia, aki láthatóan nem tudja féken tartani. De ez jellemző, Miss Grenville felelőtlen Miss Price, engedje meg, hogy bemutassam Ainswoodot vágott a szavába Bertie. Ainswood, ő itt Miss Price. És ő itt, aki megpróbálja kitépni a karomat a helyéből, Susan. Szép délelőttünk van, ugye? Miss Price, mi lenne, ha szereznék önnek egy bérkocsit, és ön hazamenne és elújságolná Miss Grenville-nek a jó hírt? Trent elrángatta az acsargó ebet. Miss Price gyors pukedlit vágott ki, és követte a férfit. Valamivel később a lány és a kutya egy bérkocsi biztonságában tovarobogott. Amikor Trent visszajött, fürkésző pillantást vetett Vere-re. Menjünk el valahová, és keressünk gyógyírt a bajodra javasolta. Nem nézel ki valami fényesen ma délelőtt, Ainswood, ha nem bánod, hogy ezt mondom. Köszönöm, de már Jaynes is felvilágosított róla, hogyan festek indult el Vere az utcán. Ha nem vártam volna rád a Crockfordban egy örökkévalóságig az éjjel, nem kellett volna egy dézsa rossz pezsgőt meginnom, és közben hallgatnom, hogy egy halom hülye Beowulfnak nevez. Igazság szerint Vere Crenshaw-t várta a klubban, hogy befejezze a munkát, amit az amazon elkezdett. Gyámolítanod kell a fattyaidat! így szólt a Mallory-parancsolat, behelyettesítve azt, hogy ne kívánja meg más feleségét és ne kövessen el 62

61 házasságtörést. Még Dain is elismerte a törvénytelen gyermekét, pedig ő nem volt Mallory, nem volt említésre méltó lelkiismerete, és teljesen a saját szabályai szerint élt. Mary levélkéjét látva Crenshaw-nak ki kellett volna dülleszteni a mellét és azt mondania: Istenemre, úgy tűnik, megint apa lettem. Mélységesen le vagyok kötelezve a hírért, Miss Grenville. Reggel az lesz az első dolgom, hogy elmegyek a Bridewellbe és elhozom őket. Akkor Attila, a hun Grenville kisasszony öntelt csípőriszálással elment volna, és Vere-nek látnia sem kellett volna, arról már nem is beszélve, hogy belegabalyodjon, és végighallgassa a gúnyos megjegyzéseit, és visszafogja magát az egész, idegesítő út alatt a sárkány barlangjáig. De Crenshaw nem azt tette, amit kell, és a Crockfordba sem ment vissza, hogy rendesen elkalapálja, és az a sok üveg pezsgő nem volt elég, hogy elmossa a bosszúságát. Most pedig, ha nem nyaggatták és idegesesítették volna eleget az előző éjjel, vagy ha nem robbanna majd szét a feje, amiért ilyen istentelenül korai órán felkelt, A Civilizáció Vezérlő Fénye kisasszony is meg fogja tudni, hogy idejött a Bridewellhez, és azt sem lesz nehéz kitalálnia, hogy miért. És azt fogja hinni, hogy ő győzött. Megint. Meg kellett volna kérnem valakit, hogy szóljon, ne várj rám mondta Trent bocsánatkérőn, de nem is sejtettem, hogy még visszamész a Crockfordba. Azt hittem, kellemesebb elfoglaltságod lesz az éjszaka hátralévő részében. Vere megtorpant és Bertie-re meredt. Kellemesebb elfoglaltság? Lady Grendellel? Elment az eszed? Szerintem átkozottul csinos fehérszemély vont vállat Trent. Vere újra elindult. Csak Bertie Trent képes azt képzelni, mondta magának, hogy Ainswood hercege szándékosan ment el a kék szemű sárkánnyal hogy enyelegjen vele. Azoknak a férfiaknak ez meg sem fordulna a fejében, akikkel Vere az estéjét töltötte. Azok nagyon helyesen arra gondolnának, hogy ennek legfeljebb annyi értelme lenne, mintha egy krokodillal bújna ágyba. Az is csak az életét uraló ártó hatalmak perverz tréfája, hogy az amazonnak magas, karcsú, felettébb nőies teste van, ahelyett, hogy púpos lenne, kicsi és aszott, amely sokkal jobban illene a személyiségéhez. 63

62 Ezt ismételgette magában az éjszaka is, miközben az egyik üveget a másik után ürítette, és ma reggel is, amikor hazaérve rájött, hogy nem tud aludni. Ezt mondogatta magának délelőtt, amikor észrevette a kutyát, és a szíve hevesebb ütemre váltott, még ha közben úgy is tett, mint aki elfordul, hogy elkerülje a találkozást az állat gazdájával. És ezt mondta magának egy perccel azelőtt is, hogy felfedezte, a nőstény sárkány nincs a közelben, és elfogta valami nyomasztó érzés, ami nagyon hasonlított a csalódottsághoz. Aztán újra elmondta magának, mert a nyomasztó, nyugtalanító érzés továbbra is ott ólálkodott a mellényzsebe alatt ahol a ceruzacsonkot tartotta, amelyet a lány az előző este elhagyott. 64

63 Negyedik fejezet Ezen a hűvös, nyirkos éjszakán olyan volt belépni a Kék Bagolyba, mintha a pokolba szállt volna alá az ember. Vere hozzá volt szokva a durva, részeg alakokkal teli kocsmákhoz és tavernákhoz. De azok legalább normális emberi lények voltak. A Kék Bagoly vendégeit írók alkották, és fülsiketítő lármájuk Vere minden eddigi tapasztalatát felülmúlta. Akárcsak a füst, amely a Temzét megülő ködhöz hasonlóan hömpölygött a helyiségekben. Minden egyes vendégnek pipa vagy szivar volt a szájában. Amikor Vere befordult a társalgóhoz vezető folyosóra, félig-meddig azt várta, hogy lángok csapnak ki az ajtón, és a lángok közt megjelenik maga a hasított patás Ördög. Ám az alakok, akiket látott, vitathatatlanul halandók voltak. Az egyik lámpa alatt, amelynek fényét szürkéssárgává fakította a mindent elborító füst, két fiatal, botsovány férfi üvöltözött egymás fülébe. Mögöttük nyitva állt az ajtó, amelyen alkalmanként újabb füstfelhők gomolyogtak ki, mennydörgő kiáltások és kacagások közepette. Ahogy Vere közelebb sétált, az üvöltés fülrepesztővé erősödött, és egy hang még ezt a zajt is túlharsogva kiabálta: Még! Még egyet! Többen is csatlakoztak a követeléshez. Amikor a küszöbhöz ért, Vere látta, hogy a néhány asztal körül mintegy harminc ember zsúfolódott össze a székeken és padokon, néhányan a falnak támaszkodva álltak. Bár a füst is sűrűbb volt, Vere mégis tisztán látta a lányt. A nagy kandalló előtt állt, és a mögötte lobogó lángok fénye élesen kiemelte szigorú, fekete öltözékét. Ruhájának drámai mivolta eddig fel sem tűnt Vere-nek, most azonban annál nagyobb erővel rohanta meg. Talán a füst és a pokoli zaj miatt. Vagy talán a haja tette. Nem volt rajta a főkötője, és anélkül zavarón

64 védtelennek, kiszolgáltatottnak tűnt. Sűrű, halványarany színű haja kiszabadult a tarkóján lévő laza kontyból. A kócos frizura meglágyította gyönyörű, kérhetetlen vonásokat, és fiatallá, nagyon fiatallá tette. Szinte kislányossá. Nyaktól felfelé. Nyaktól lefelé azonban drámai kontrasztot alkotott a fekete páncélzat, a deréktól állig begombolt, szigorú, katonás gombok sorával, amelyek készen álltak rá, hogy legyőzzenek és megsemmisítsenek minden betolakodót. Vere éjszakáról éjszakára, újra meg újra feladásra kényszerítette ezt a védelmi vonalat álmaiban. Kíváncsi lett volna, az ittlevők közül hány férfi fantáziál ugyanerről. Természetesen mind, hiszen férfiak voltak. Ő volt itt az egyetlen nő, és itt parádézott az alantas gondolkodású firkászok előtt, akik mindegyike meztelenül képzelte maga elé, és minden lehetséges buja pózban, amelyet csak ismer az emberi faj. Vere figyelte, ahogy a lány az egyik ittas alak fölé hajol, és magyaráz neki valamit, míg az a mellét bámulja. Vere keze ökölbe szorult az oldala mellett. Aztán a lány ott hagyta a férfit, és Vere látta, hogy az egyik kezében egy üveg bort, a másikban egy szivart tart. Csak néhány lépést tett, de a herceg rájött, hogy ittas. Bizonytalanul balra tántorodott az egyik csapat férfi felé, aztán imbolyogva megállt, és kihívón rámeredt az egyikre. Magas, az igaz, de nem ér fel velem mondta, s hangja a zajban is jól hallható volt. Szerintem öt és háromnegyed láb lehet, és legfeljebb száznegyven font ruha nélkül, amiért mellesleg akár ötven shillinget is megadnék, hogy lássam. Vere-nek beletelt egy percébe, míg felismerte a szavakat, majd egy újabba, mire a hang is a helyére került. S mert a hallgatóság harsogó nevetésben tört ki, egy újabb perc kellett hozzá, hogy higgyen a fülének. Ezek az ő szavai. Amelyeket a Vinegar Yardon mondott. De ez nem lehet az ő hangja? Ötvenet? Olyan sokat? kiáltott be valaki. Nem is tudtam, hogy ilyen sokáig el tud számolni, kegyelmes uram. A lány a szája sarkába dugta a szivart, és a kezét ernyő-szerűen a füléhez emelte. 66

65 Csak nem egy egér cincogását hallottam? Vagy talán Istenemre mondom, hogy az. A kicsi Joey Purvis. Én meg azt hittem, még mindig a bolondokházában vagy. Hangja hátborzongató módon emlékeztetett Vere hangjára: mély, italtól összemosódó. És a gesztusok is az övéi voltak. Olyan volt, mintha a lelke beköltözött volna a nő testébe. Vere dermedten állt, tekintete a lányra tapadt, közben a tudata távoli zugában hallotta a nevetést is. A lány kivette a szivart a szájából, és a kellemetlenkedőre bökött vele. Szóval arra vagy kíváncsi, tudok-e számolni? Akkor gyere csak velem, fiam, és megmutatom, hogyan számolom a fogakat míg te felszeded a sajátjaidat a padlóról. Vagy jobban szeretnél egy kravátlifogást? Tudod, milyen az, ugye, kis ártatlanom? Fél karral átfogom a nyakad, míg a másik kezemmel a fejedet ütöm. Ezúttal kevesebben nevettek. Vere elszakította tekintetét a lányról, és a közönségre nézett. Minden fej az ajtó felé fordult, ahol ő állt. Amikor visszanézett a lányra, megszemélyesítőjének kék szeme is rátapadt. A zavar legkisebb jele nélkül az ajkához emelte az üveget, nagyot kortyolt belőle, aztán letette. Miután keze fejével megtörölte a száját, apró főbiccentéssel üdvözölte Vere-t. Kegyelmes uram. Vere kényszeredetten elvigyorodott. Aztán felemelte a kezét, és összeütötte. A terem még jobban elcsendesedett, míg végül semmi más nem hallatszott, csak az ő ütemes tapsa. A lány ismét a fogai közé harapta a szivart, levette képzeletbeli kalapját, és mélyen meghajolt. Vere egy pillanatra elfelejtette, hol van, és elméje visszaröpült a múltba egy emlékhez. Volt valami nagyon ismerős ebben a mozdulatban, de valahonnan nagyon régről. Már látta korábban is. Vagy átélte. De az érzés amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. Remek, kedvesem mondta hűvösen. Roppant mulatságos. Feleannyira sem mulatságos, mint az eredeti felelte a lány, és szemtelenül végigmérte a herceget. Tudomást sem véve a testét elöntő forróságról, amelyet a lány pillantása okozott, Vere felnevetett, és elszórt taps közepette felé indult. Ahogy közeledett a lányhoz, látta, hogy a gyönyörű vonások megkeményednek, és az ördögi száj halvány mosolyra húzódott. 67

66 Vere látta már ezt a hűvösen gúnyos kifejezést, de ezúttal nem akart hinni a szemének. Talán a füst és a gyatra világítás teszi, gondolta, mert a lány szemében mintha bizonytalanságot pillantott volna meg. Akkor újra meglátta a lányt a gyönyörű szörnyetegben. És szerette volna felkapni és elvinni erről a pokoli helyről, el ezektől a részeg disznóktól, a kéjsóvár tekintetüktől és züllött gondolataiktól. Ha már a lánynak gúny és nevetség tárgyává kell tennie, gondolta, akkor tegye ezt úgy, hogy ketten vannak. ön pedig azt akarja, hogy csak magát üssem. Lerázta a lány dühös szavainak emlékét, ahogy a szavak okozta rossz előérzetet is, amely tegnap este is elfogta. Csak egy apró észrevétel, ha megengedi mondta, és megállt a lánytól néhány lépésre, mire az felvonta az egyik szemöldökét. Vere hallotta maguk körül a halk mormolást. Valaki köhintett. Valaki más böffentett. Vere mégis biztos volt benne, hogy mindegyik élénken figyel. Elvégre valamennyien újságírók voltak. A szivar. Vere homlokát ráncolva lenézett arra, amelyet hosszú, enyhén tintafoltos ujjai közt tartott a lány. A szivar teljesen rossz. Nem mondja! hitetlenkedett a lány, és a férfit utánozva ő is homlokráncolva lenézett. De ez egy Trichinopoli vágott végű szivar. Kabátja belső zsebéből Vere egy karcsú, ezüst szivartárcát vett elő. Kinyitotta és a lány elé tartotta. Amint látja, ezek hosszabbak és vékonyabbak. A dohány színe jobb minőségre utal. Vegyen egyet. A lány gyors pillantást vetett rá, aztán vállat vonva a saját szivarját a tűzbe pöckölte, és elvett egyet a tárcából. Megmorzsolta az ujjai közt. Megszagolta. Remek előadás volt, de Vere elég közel állt hozzá, hogy azt is lássa, amit a többiek nem: az enyhe pírt, amely ellepte az arcát, keblének alig észrevehető gyorsabb emelkedését és süllyedését. Nem, egyáltalán nem volt annyira ura önmagának, amennyire szerette volna elhitetni. Nem volt annyira megkeményedett, cinikus és arcátlanul magabiztos, mint amilyennek tűnt. Erős volt a kísértés Vere számára, hogy közelebb hajoljon, és kiderítse, lehet-e fokozni az enyhe pírt. A gond csak az volt, hogy már megérezte az illatát, és ez, mint a múlt éjjel már felfedezte, igazi kelepce volt. 68

67 Így inkább elfordult a lánytól, a hallgatóság felé, néhányan már a hangjukra találtak, amelyet aztán arra használtak, hogy kötelezően sikamlós szellemességeket mondjanak a szivarról. Sajnálom, uraim, hogy félbeszakítottam önöket mondta Vere. Kérem, folytassák csak! Az italt én fizetem. Anélkül, hogy visszanézett volna mintha már meg is feledkezett volna a lányról, Vere kiballagott, ahogy jött. Azzal a szándékkal jött el erre a Fleet Street-i pokoltanyára, hogy eloszlasson mindenféle téves elképzelést, amelyeket esetleg a lány dédelget az ő ma délelőtti, Bridewell előtti megjelenésével kapcsolatban. Azt tervezte, hogy eltúlzott ceremóniával visszaadja neki a ceruzacsonkot a kíváncsi firkászok szeme láttára, miközben homályosan célozgat arra, hogy nem a ceruza volt az egyetlen, amelyet a lány elvesztett a bérkocsiban tegnap este. Mire végzett volna, a lány meg lett volna győződve róla, hogy ő pontosan az a visszataszító, öntelt és lelkiismeretlen korhely, akinek mindenki tartja nagyon helyesen. Még néhány célzással arról is meggyőzte volna a lányt, hogy aznap délelőtt csak azért bukkant fel azon a környéken, mert egy közeli bordélyból jött éppen, amikor összetalálkozott Trenttel és Miss Price-szal, s ekkora már el is felejtette, hogy az a Mary Bartles létezik. Világossá tette volna, ha történt is bármilyen jó cselekedet, azért kizárólag Bertie Trent a felelős. Remekül kigondolt terv volt, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy szinte félholt állapotban gondolta ki, köszönhetően a Crockfordban elfogyasztott töméntelen mennyiségű pezsgőnek és a mindösszesen huszonkét percnyi alvásnak. De Vere abban a pillanatban megfeledkezett erről a remek tervről, ahogy megállt a küszöbön, és felfedezte a kócos aranyhaj alatt a lány védtelenségét. A halvány pirulás és a felgyorsuló lélegzet hatására úgy döntött, hogy teljesen felhagy a tervével. Tévesen ítélte meg a lányt. Egyáltalán nem olyan volt, amilyennek a világ szemében láttatta magát. Egyáltalán nem volt érzéketlen iránta. Az erőd nem volt bevehetetlen. Vere észrevette rajta a rést. S mivel az volt, aki visszataszító, öntelt, lelkiismeretlen, és így tovább, és így tovább, 69

68 kötelességének érezte, hogy bejusson, még akkor is, ha kőről kőre kell lebontania a védőbástyákat. Vagy inkább gombról gombra, helyesbített, s ajka veszélyes mosolyra húzódott. Blakesleigh, Bedfordshire A Lord Ainswood és Miss Grenville Kék Bagoly-béli találkozását követő hétfő reggelén a tizenhét és tizenöt éves Elizabeth és Emily Mallory kisasszonyok mindent elolvastak a Suttogó hasábjain az eseményről. Nem lett volna szabad a pletykalapot olvasgatniuk, ami azt illeti, a tiszteletre méltó napilapokat sem volt szabad tanulmányozniuk. Nagybátyjuk, Lord Mars minden napra kijelölt egy időpontot, amikor hangosan felolvasta azokat a cikkeket, amelyeket az ő megítélése szerint ártatlan fülek is hallhattak. Az ő füle és szeme már nem volt annyira ártatlan, mivel egész felnőtt életét a politikának szentelte. Amikor egymagában volt, ő mindent elolvasott, beleértve a pletykalapokat is. Az újságot, amelyet az ifjú hölgyek ezen az éjszakán a kandalló tüzének fényénél tanulmányoztak, a földszintről emelték el abból a nagy újsághalomból, amely a rongy- és palackgyűjtő érkezését várták. Többi sorstársához hasonlóan ez az elemelt lap is a lángok martaléka lesz majd, de addig annyit megtudtak belőle gyámjukról, amennyit csak lehet. A gyámjuk egyébként Ainswood hetedik hercege volt. Elizabeth és Emily Charlie lányai és Robin nővérei voltak. A tűz fénye jelenleg tűzvörös csíkokat festett az újság fölé hajoló két aranybarna fejre. Amikor befejezték a gyámjuk és Miss Grenville találkozásáról szóló beszámolót, a két egyforma tengerzöld szempár tekintete találkozott, és mindkét arcon ugyanaz a zavarral vegyes elragadtatás tükröződött. Nyilvánvaló, hogy valami nagyon érdekes történt abban a bérkocsiban, amikor Vere kuzin hazakísérte Miss Grenville-t a Crockfordból szólalt meg Emily. Mondtam én, hogy a Vinegar Yarddal még nincs vége a dolognak. Elvégre Miss Grenville leütötte Vere kuzint. Ezzel biztosan felkeltette a figyelmét. Elizabeth bólintott. 70

69 Az is nyilvánvaló, hogy csinos nő. Biztos vagyok benne, hogy nem próbálta volna megcsókolni, ha nem így lenne. Okos is. Bárcsak láttam volna, hogy cselezte ki Vere kuzint. Azt értem, hogy úgy tett, mint aki elájul, el tudom képzelni a felütést is, de még mindig nem fogom fel, hogy sikerült a földre küldenie. Majd kitaláljuk mondta magabiztosan Elizabeth. Egyszerűen addig próbálkozunk, amíg rá nem jövünk. A szivart viszont nem fogom kipróbálni jelentette ki Emily fintorogva. John bácsi szivarjaival semmiképp. Egyszer már megtettem, és azt hittem, soha többé nem leszek képes egyetlen falatot sem a számba venni. El sem tudom képzelni, Miss Grenville hogy csinálta anélkül, hogy összehányta volna Vere kuzint. Újságíró. Gondolj csak bele, milyen mocskos helyeken kell megfordulnia, hogy megszerezze a sztorit. Azért tud szivarozni, mert erős a gyomra. Ha a tiéd is az lenne, nem lettél volna rosszul. Szerinted írni fog Vere kuzinról? Elizabeth vállat vont. Arra még várnunk kell, hogy megtudjuk. A következő Argosz csak holnapután jelenik meg. Ami egyben azt is jelentette, hogy legkorábban csak csütörtökön érkezhet meg Blakesleigh-be. Ott még átmegy néhány kézen, köztük a komornyikén is, mielőtt a kidobandók közé teszik. Mindketten tudták, hogy legalább egy hetet kell várniuk az újság megérkezése után. John bácsikájuk az Argoszból sohasem olvasott fel hangosan, még a Théba rózsáját sem, pedig az csak kitalált történet volt, mivel úgy gondolta, a fiús hősnő és akkor még finoman fogalmazott rossz hatással lehet az ifjú hölgyek fogékony elméjére. Megdöbbent volna, ha tudja, hogy sógorának leányai mennyire azonosulnak a kitalált Miranda személyével. Az is jó volt úgy, hogy nem is sejtette, a lányok a gonosz Diablót tartják a történet főhősének, különben Lord Mars még arra a következtetésre jutott volna, hogy unokahúgai agyát megzavarta a gyász, és orvosért küldetett volna. De Elizabeth és Emily nagyon fiatalon megtanulta, hogyan éljen együtt a bánattal. Minden egyes veszteségüket mélyen meggyászolták, és haragudtak is miatta, mert az apjuk azt mondta, a harag ilyenkor természetes érzés. 71

70 Idővel a harag enyhült, a fájó gyász pedig csendes bánattá csitult. Most, két évvel imádott édesapjuk, és majdnem tizennyolc hónappal kényeztetett kisöccsük halála után kezdett visszatérni az egészséges életörömük. A világ már nem öltözött komor feketébe. Voltak sötét pillanatok, az igaz, de a nap is egyre többször kisütött. És az egyik napsugár a gyámjuk volt, akinek a tettei vég nélküli izgalmakat ígértek, s Blakesleigh-ben ugyancsak ritka vendégnek számított az izgalom. Fogadni mernék, hogy a levelek fele, amelyeket Dorothea néni a barátnőitől kap, Vere kuzinról szól mondta Elizabeth, miután nagyot sóhajtott a hosszú várakozási idő miatt. Nem hiszem, hogy a pletykák többet tudnának a Suttogónál. A barátnők csak másod- vagy harmadkézből értesülnek az eseményekről. Emily a nővérére nézett. Nem hiszem, hogy a papának tetszene, ha Dorothea néni levelei közt kutakodnánk. Még csak gondolnunk sem lenne szabad rá. Szerintem az se tetszene neki, hogy senki sem beszél nekünk a gyámunkról érvelt Elizabeth. Ez tiszteletlenség a papával szemben, aki kinevezte őt gyámunknak, nem? Emlékszel, amikor a leveleit olvasta, s nem egyszer mondta nevetve, hogy Hallgassátok csak, mit csinált már megint Vere kuzinotok, a csibész! Ördögfajzat. Mindig azt mondta rá mosolygott Emily. Igazi Mallory-ördögfajzat, mint a nagyapa és a fivérei voltak. Fajtájának az utolsó, igazi, tiszta vérű sarja idézte apjukat Elizabeth. Vere, mint veritas. Aylwint, mint félelmet nem ismerő barát. Vere kuzin Robin barátja volt, ugye? És félelmet nem ismerő. Elizabeth szeme gyanúsan csillogott. Nem tudták megállítani. Minket távol tartottak Robintól, mert mind féltek, de Vere kuzint nem tudták. Megfogta húga kezét. Hű maradt Robinhoz. Mi is hűek leszünk hozzá. Egymásra mosolyogtak. Elizabeth a tűzre dobta a Suttogót. Most pedig lássuk, mit tehetünk azoknak a leveleknek az ügyében mondta. 72

71 Ne olyan szorosra, az áldóját! csattant fel Lydia. Ez a holmi úgyis annyira merev, hogy képtelenség benne mozogni. Más se hiányzik, csak az, hogy levegőt se tudjak venni benne. A kérdéses holmi egy fűzőhöz hasonlatos alkalmatosság volt, amelyet leleményesen úgy terveztek, hogy a női formákat férfivá alakítsa. A személy, akire Lydia ráförmedt, Helena Martin volt. A régi időkben, amikor még együtt próbáltak boldogulni London nyomornegyedeiben, Helena rendkívül sikeres tolvaj volt. Mostanra még sikeresebb kurtizánná lépett elő. Barátságuk túlélte az egymástól távol töltött éveket és a pályamódosítást is. Jelenleg mindketten kensingtoni villájának elegánsan berendezett öltözőszobájában tartózkodtak. Szorosnak kell lennie felelte Helena hacsak nem akarod, hogy a férfias kebled az egyik, míg a tested többi része a másik oldalra menjen. Még egyszer utoljára keményen megrántotta a fűző kötőjét, aztán hátralépett. Lydia megszemlélte magát a tükörben. A különös szerkezetnek köszönhetően, melle nem volt nagyobb egy galambénál. Rendkívül divatosan festett. Nagyon sok férfi tömette ki kabátja mell- és vállrészét, és szorította a derekát fűzőbe, hogy elérje ezt az alakot. Kivéve Ainswoodot. Az ő férfias alakjában nem volt semmi művi. A Kék Bagoly-béli összecsapásuk óta Lydia immáron ezredszer vetette ki elméjéből a férfi képét. Ellépett a tükör elől, és öltözködni kezdett. Most, hogy a szerkezet biztonságban a helyére került, könnyen és gyorsan felöltötte a férfiruhát, amely úgy festett rajta, mintha csak ráöntötték volna. Helena hónapokkal ezelőtt viselte ezt az öltözéket egy álarcosbálon, és mindenkit be tudott csapni vele. Néhány változtatás után Helena alacsonyabb volt, mint ő Lydia hasonló sikerben reménykedett, bár ő nem maszkabálba készült. A St. James Street közelében lévő játékbarlang, a Jerrimer volt a célpontja. Közölte Macgowannel, hogy cikket szándékozik írni a helyről, olyat, amelyre a női olvasók éheznek: egy nő beszámolója egy olyan világról, amely tiltva van előlük azok elől mindenképp, akik adnak a jó hírűkre. Ez igaz volt. Ám nem ez volt az egyetlen ok, mint ahogy a Jerrimert sem ezért választotta. A pletykák szerint itt nemcsak játék folyt az 73

72 asztaloknál, hanem mellékfoglalkozásként lopott holmikkal is kereskedtek. Mivel a szokásos csatornákon keresztül egyik informátora sem talált használható nyomot Tamsin örökségéről, ésszerű megoldásnak tűnt más forrásokkal próbálkozni. Az ellen Tamsin sem tiltakozott, hogy ez ésszerű megoldás. Már két hetet elvesztegettél azzal, hogy az ékszereim után kutatsz pirongatta ugyanakkor Lydiát ezen az estén. Sokkal fontosabb feladataid is vannak ennél. Gondolj csak azokra az emberekre, akiknek tényleg szüksége van rád. Amikor eszembe jut Mary Bartles, komolyan szégyellem, hogy képes vagyok könnyeket hullatni egy halom kő és fém miatt. Lydia megnyugtatta a lányt, hogy a ma este elsődleges célja a szerencsejátékos sztori megszerzése. Ha eközben véletlenül az ellopott ékszerekről is hírt hall, annál jobb, de azzal nem fog aktívan foglalkozni. Nem mintha az ember bármivel is aktívan foglalkozhatna ebben a merev halcsontketrecben, gondolta Lydia, miközben megfordult, hogy hátulról is szemügyre vegye magát a tükörben. Komoly bajba kerülsz, ha valaki rájön, hogy nem vagy férfi figyelmeztette Helena. Lydia a fésülködőasztalhoz ment. Ez csak egy játékbarlang. A vendégek csak a kártyára, a kockára vagy a rulettkerékre figyelnek. A tulajdonos és a személyzet pedig a vendégek pénzére. A kozmetikumok, illatszeres üvegcsék és ékszerek széles választékából az Ainswoodtól kapott szivart bányászta elő, és az egyik belső zsebébe dugta. Amikor felnézett, tekintete Helena aggódó tekintetével találkozott. Sokkal nagyobb veszélyben voltam, amikor a Ratcliffe-en grasszáló prostituáltakkal készítettem riportot, akkor mégsem voltál ilyen ideges. Mert az még azelőtt volt, hogy ilyen furcsán kezdtél viselkedni. Helena a sifonérhoz lépett, amelyre a szobalány letette a tálcát a brandysüveggel és két pohárral. Egészen a legutóbbi időkig jól kézben tartottad az indulataidat, és sokkal jobban kezelted azokat, akik ellent mertek mondani neked. Felemelte az üveget, és töltött a poharakba. A perpatvarod Crenshaw-val viszont arra emlékeztet, amikor összeverekedtél egy utcagyerekkel, mert az kigúnyolta Sarah-t. Akkor nyolcéves voltál. Lydia elvette a poharat, amelyet Helena felé nyújtott. Crenshaw-nál talán túlreagáltam a dolgot. 74

73 Az elfojtott vágyak túl érzelmessé tehetik az embert jegyezte meg Helena halvány mosollyal. Az utóbbi néhány hétben magam is meglehetősen ingerlékeny voltam. Mindig így van ez két szerető között. Beismerem, hogy a jelenlegi büntetőszabályok miatt kénytelen voltam elfojtani azon vágyamat, hogy bizonyos személyeket megöljek. A szexuális vágyra gondoltam, és ezt te is jól tudod. Az ösztönre, hogy lefeküdj valakivel, és hogy gyermeket nemz. Lydia belekortyolt az italba, közben a pohár pereme felett barátnőjét figyelte. Ainswood rendkívül jóképű folytatta Helena. Izmos és esze is van. Arról nem is beszélve, hogy a mosolyától még a jégmezőn is kivirágoznának a rózsák. A gond csak az, hogy az a fajta kicsapongó alak, aki megveti a nőket. Számára a nő csak egyetlen dologra jó, és arra is csak egyszer. Utána az értékét veszti. Ha véletlenül olyan gondolatot ébresztett volna benned, hogy a kedvéért letérj az erény ösvényéről, Lyddy, javaslom, hogy inkább egy helyettessel tedd meg. Ott van például Sellowby. Nem nézi le a nőket, és határozottan érdeklődik utánad. Csak a kisujjadat kell behajlítanod. Lydia tudása szerint Londonban nem akadt kurtizán, aki magasabb árat kért volna, mint Helena, s tette ezt jó okkal. Egyetlen pillanat alatt fel tudta mérni a férfit, s megfelelő módon reagált rá, s vált azzá a nővé, akiről a férfi álmodott. Az ő tanácsát érdemes volt megfogadni. Ennek ellenére Lydiának eszébe sem jutott megfontolni az ajánlott helyettest, mert nagyon jól tudta, miért érdeklődik iránta Sellowby. London pletykafészekbajnoka annak idején meglátta Lydiát a Szent György-templom előtt letáborozott újságírók közt Dain esküvőjének napján. Napokkal később mesélt Helenának a nőről, akit ugyan csak egy futó pillantásra látott, de úgy festett, mintha az ősöket ábrázoló athcourti képgalériából lépett volna ki. A devoni Athcourt Dain márki otthona volt. Lydia azóta széles ívben kerülte Sellowbyt. Egy közelebbi ismeretség arra indíthatná a férfit, hogy kutatásokat végezzen Athcourtban, és olyan dolgokat ásson elő, amelyekről a büszkeség azt diktálja, hogy maradjanak eltemetve. Sellowby szóba sem jöhet közölte barátnőjével. A Társaság legnagyobb hírharangja és egy újságíró vetélytársai egymásnak. Egyébként is, ez most nem a legalkalmasabb pillanat arra, hogy viszonyt kezdjek. 75

74 Amíg a botrány adja el a lapot, bármilyen kevés hatást gyakoriok is a közvéleményre, azt is elvesztem, ha bukott nőként elhíresülök. Akkor talán ideje lenne valami más foglalkozás után nézned vélte Helena. Te sem leszel fiatalabb, és nagy veszteség lenne Igen, kedvesem, tudom, hogy segíteni szeretnél, de megvitathatnánk egy más alkalommal, hogy mi lenne veszteség, és mit fojtok el? Lydia kiitta a maradék brandyt és letette a poharat. Kezd késő lenni, és még vissza kell jutnom a városba. Feltette a kalapját, még egyszer utoljára belenézett a tükörbe, aztán felkapta a sétapálcát és az ajtó felé indult. Megvárlak szólt utána Helena. Biztos akarok lenni benne, hogy visszajössz ide, és nem Természetesen visszajövök mondta Lydia, és kinyitotta az ajtót. Nem akarom, hogy a szomszédok egy idegen férfit lássanak bemenni a házamba hajnalok hajnalán, nem igaz? Miss Price-t vagy a szobalányokat sem akarom felkelteni, hogy segítsenek kibújni ebből az utálatos ketrecből. Ez a kétes öröm a tiéd lesz. Elvárom, hogy egy kis lefekvés előtti itókával fogadj, amikor visszaérek. Légy óvatos, Lyddy. Igen, persze. Lydia megfordult, és pimaszul elvigyorodott. Az ördög vigyen el, asszony! Muszáj mindig nyaggatnod és szekíroznod az embert! Azzal peckesen kivonult. Helena kelletlen nevetése követte. Ezen a szerda estén a firkászok szokásos találkozója a Kék Bagolyban meglehetősen unalmasnak bizonyult, mert az Argosz Grenville-je nem jelent meg. Joe Purvis azonban ott volt, és amikor visszatérőben volt az illemhelyről, a folyosón Vere keresztezte az útját. Egy pohár ginnél több kellett volna ahhoz, hogy megoldja Joe nyelvét, és elárulja munkatársának hollétét, de az Argosz illusztrátora már így is eléggé részeg volt, és égett a vágytól, hogy kiöntse a lelkét valakinek. Először is elpanaszolta Vere-nek, hogy a társai csak Cincoginak hívják az előző hét óta, amikor Grenville úgy tett, mintha a hangját összetévesztené egy egér cincogásával. Másodszor, az a némber már megint kisajátította magának a legígéretesebb megbízatást. 76

75 Ott kellene lennem vele a Jerrimerben morogta Joe, hogy jó képet sikerítsek hozzá, mert biztos ez lesz a következő szám címlapsztorija. De őfelsége azt állítja, nincs olyan játékbarlang Londonban, ahol ne ismernék az arcomat, és csak elárulnám őt a jelenlétemmel. Mintha ugyan bárkinek is elkerülné a figyelmét Langaléta. Meg egy olyan nyomorúságosán kis lyukban, mint a Jerrimer. Bármilyen kicsinek is bizonyult a Jerrimer, Vere majdnem elment a lány mellett anélkül, hogy észrevette volna. Csak a szivar keltette fel a figyelmét. Ha az nincs, legfeljebb egy pillantásra méltatta volna a fiatalembert, megjegyezve magában, hogy a becsvágyó ifjú hivatalnokok mesterkélt eleganciájával öltözik, és hogy meglehetősen szerencsés a rulettben. De amikor elsétált az ifjú mögött, megérezte a szivarja füstjét, és nyomban megtorpant. Londonban csak egy dohányárusnál lehetett venni ezt a fajta szivart. Ahogy Vere egy héttel azelőtt fel is hívta rá a figyelmét Színésznő őnagyságának, szokatlanul hosszú és vékony volt. Azt is elmondhatta volna neki, hogy különleges dohány van benne, és a korlátozott készlet kizárólag az ő rendelkezésére áll, s ő csakis bizonyos társasági összejöveteleken szokta megkínálni a kiválasztottak egy kisszámú csoportját, akik kellően értékelni tudták eme különlegességet. De hónapok óta nem vett már részt ilyen összejövetelen. És Joe Purvis azt mondta, a lány itt lesz. Mosolyát lenyelve Vere közelebb lépett. Rulett, vagy ahogy széles körben ismerték, a kerekes játék lázában égett egész Anglia. Az biztos, hogy a Jerrimerben népszerű, állapította meg Lydia. A rulettszoba zsúfolva volt vendégekkel, akik közül nem mindegyik mosdott aznap. De a Marshalsea börtön levegője még ennél is rosszabb volt, mint sok egyéb más helyé, ahol volt szerencséje megfordulni. Különben is, a fogai közé szorított szivar illata segített elkendőzni a legrosszabb szagokat. Az, hogy rágta, valamelyest enyhített mardosó elkeseredésén is, miközben úgy tett, mintha a kereket figyelné. A zsetonhalom egyre nőtt előtte, de a sokasodó játékérmék aligha bírtak komoly értékkel az asztal túloldalán csillogó díjjal összehasonlítva. Coralie Brees állt ott. Füléből rubinfüggő csüngött alá. Nyakát rubin nyakék övezte, s csuklóján ott ragyogott a hozzáillő karkötő. 77

76 A készlet tökéletesen megegyezett Tamsin leírásával és rajzával. A kis szoba zsúfolásig megtelt, és alig volt levegő. A nagy lökdösődésben és könyöklésben Coralie valószínűleg észre sem venné azt a néhány fürge mozdulatot, amely megfosztaná lopott értékeitől. A gond csak az volt, hogy azok a fürge mozdulatok nem Lydia, hanem Helena képességei közé tartoztak, ő pedig távol volt, kensingtoni otthonában. Az még belefért volna Lydia eszköztárába, hogy leüsse a némbert, és letépje mocskos testéről az ékszereket, de tudta, sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre a módszerre. Még ha nem is viselte volna a fűzőt, amely komolyan akadályozta a mozgásban, akkor is fel tudott volna sorolni néhány kiváló okot, miért tanúsítson önmegtartóztatást: sötét és szűkös a hely; nincsenek lehetséges szövetségesek; rengeteg a potenciális ellenség, különösen, ha lelepleződik az álcája, ami egy verekedésben elkerülhetetlen; és maga a lelepleződés veszélye, amely legjobb esetben is megaláztatáshoz vezetne, legrosszabb esetben pedig komoly, ha nem végzetes kárt okozna. Igen, dühítő volt látni, hogy Tamsin ékszerei London legaljasabb kerítőnőjét ékesítik. Igen, őrjítő volt a lányra és a nénikéjére gondolni, valamint mindarra, amit a drágaságok képviseltek. De nem, Lydia nem fogja hagyni, hogy ismét az indulatai vezéreljék. Azt pedig főleg nem fogja hagyni, hogy a nőket megvető Ainswood utáni elfojtott vágyai szeszélyes csitrivé változtassák. A férfi képét félrelökve Lydia kényszerítette magát, hogy hidegen és nyugodtan a jelenlegi problémára összpontosítson. A kerék a piros huszonegyesen állt meg. A krupié merev arccal tolta Lydia elé a nyereményét. Ebben a pillanatban a lány meghallotta Coralie bosszús szitkozódását. A kerítőnő az utóbbi órában folyamatosan vesztett. Most végre otthagyta a rulettasztalt. Ha elfogyott a pénze, lehetséges, hogy áruba bocsátja az ékszereit, ahogy mások is teszik az értékeikkel, gondolta Lydia. Azt már felfedezte, hol szokott zajlani az ilyen tranzakció. Gyorsan összeszámolta a nyereményét. Kétszáz. Néhány klubban, mint például a Crockfordban, ahol ezreket lehet elveszteni egyetlen perc alatt, ez nem számított soknak, de itt talán elég arra, hogy az ember vegyen egy rubinszettet egy a játék lázában égő utcanőtől. Lydia megpróbált utat törni a tömegen át. Tekintetét le nem véve reménybeli zsákmányáról kikerült egy vörös hajú szajhát, aki már korábban 78

77 kiszemelte magának, és a könyökével odébb akolbólintott egy zsebtolvajt. Nagy sietségében azonban, hogy csökkentse a Coralie és közte lévő távolságot, nem vette észre az útjába kerülő csizmát. Át is botlott rajta. Egy kéz kulcsolódott a karjára, és felrántotta. Hatalmas kéz volt, amely satuként szorította. Lydia felnézett egyenesen a csillogó zöld szempárba. Vere kíváncsi lett volna, mivel lehet ezt a csiszolt külső mázat összetörni. A lány csak pislogott egyet-kettőt, aztán hűvösen kivette a szivart a szájából. Istenemre, te vagy az, Ainswood? Ezer éve nem láttalak, cimbora! Hogy van a köszvényed? Még mindig úgy megkínoz? Mivel közben Vere is észrevette Coralie Breest és a két verőlegényt, nem merte leleplezni Sarah Siddons * Grenville kisasszonyt ott, a játékbarlangban. A lány folytatta a színészkedést, ő pedig vele tartott, miközben fürgén kivezette az épületből. Messze maguk mögött hagyták a helyet, de Vere továbbra sem engedte el Lydia karját, és határozottan végigvezette a St. James Streeten át a Piccadilly felé. Lydia engedelmesen lépést tartott vele, fehér fogai közé szorítva a szivar az ő szivarjának csutkáját, és a sétapálcát a szabad kezében lóbálva. Ez lassan a szokásává válik, Ainswood szólalt meg Lydia. Amikor a dolgok a legteljesebb rendben mennek, jön ön és összezavarja őket. Nyerésben voltam, ha nem vette volna észre. Ráadásul dolgoztam. Mivel a jövedelmező foglalkozás nincs az ön tapasztalatai közt, engedje meg, hogy elmagyarázzak egy-két gazdasági alapigazságot. Ha egy újságíró nem tudja teljesíteni a megbízatását, nem lesz belőle cikk az újság számára. Ha a lapban nincsenek cikkek, az emberek nem veszik meg, mert tudja, ha fizetnek egy újságért, elvárják, hogy különböző írások legyenek benne. És ha a vevő nem fizet, az újságíró nem kapja meg a pénzét. Lydia felnézett a férfira. Talán túl gyors volt önnek? Már nem rulettezett, amikor közbeléptem vágott vissza Vere. Addigra úgy döntött, hogy egy másik játékba vág bele. Mialatt ön a * Sarah Siddons (1755. július június 8.) a XVII. század legismertebb angol színésze volt a fordító megjegyzése. 79

78 kerítőnőt figyelte, én önt néztem. Láttam már korábban is ezt a tekintetet a szemében, és tudom, mit jelent: verekedést. Mialatt Vere beszélt, a lány nyugodtan pöfékelt, hűen a rendíthetetlen városi hivatalnok álcájához, aminek a ruhája hirdette. Vere-nek erővel kellett legyűrnie a nevetését. Engedje meg, hogy rámutassak valamire, ami nyilvánvalóan elkerülte a figyelmét folytatta. A némbert, akire pályázott, két verőlegény is elkísérte. Ha követte volna a nőt, azok a barmok berángatták volna a legközelebbi sötét sikátorba, és apró darabokra szaggatták volna. Ekkorra elérték a Piccadillyt. Lydia eldobta a szivar maradékát. Bizonyára Josiah-ra és Bilire céloz mondta. Szeretném tudni, hogy lehet valaki olyan vak, hogy elkerülje a figyelmét az a két szörnyeteg. Az ön látása nem igazán megbízható. Engem sem vett észre. Vere intett a vízárus pultja közelében álló bérkocsinak. Remélem, saját magának hívta azt a kocsit jegyezte meg Lydia. Nekem ugyanis még be kell fejeznem a munkámat. Kénytelen lesz valahol máshol befejezni, nem a Jerrimerben közölte vele Vere. Nem mehet oda vissza. Ha én felismertem, más is megteheti. Ha, mint gyanítja, tényleg illegális tevékenység folyik azon a helyen, azok, akik benne vannak, gondoskodni fognak róla, hogy az Argosz Grenville-je ne csupán ne fejezze be a megbízatását, de örökre el is tűnjön a színről. Honnan tudja, hogy titkos tevékenység után szimatoltam? akarta tudni Lydia. A megbízatásom titkos volt. A bérkocsi melléjük ért. Nem a Mr. David Davies-féle új, könnyű, de praktikus egyfogatú volt, hanem az a fajta ormótlan alkotmány, amely már egy évszázaddal korábban is fuvarozta az urakat. A kocsis elöl ült, nem hátul, mint a modern bérkocsiknál. Hátul vékony csatló volt, ahol a rég meghalt és eltemetett lakájok álltak valaha. Hová, uraim? kérdezte a kocsis. A Soho Square-re mondta Vere. Megőrült? kiáltotta Lydia. Nem mehetek oda ebben a ruhában. Miért nem? A férfi végigmérte. Attól fél, hogy megijeszti a jámbor kutyuskáját? Campden Place, Kensington mondta Lydia a kocsisnak. Kiszabadította magát a férfi markából, és halkabban hozzátette: Igaza volt. Nem megyek vissza a Jerrimerbe. Ha ön kitalálta, ki vagyok, bármelyik tökfilkó képes rá. 80

79 De ön a Sohóban lakik. A ruhám viszont Kensingtonban van közölte a lány. És a kocsim is. Uraim szólt oda nekik a kocsis. Ha nem jönnek. Lydia a kocsihoz masírozott, kinyitotta az ajtót, és beszállt. Mielőtt becsukhatta volna az ajtót, Vere megfogta a kilincset. Ezer éve nem jártam Kensingtonban jegyezte meg. Kíváncsi lennék, a vidéki levegő jót tesz-e a köszvényemnek. Kensington nagyon nedves hely az évnek ebben a szakaszában mondta neki Lydia halk, kemény hangon. Ha levegőváltozásra vágyik, próbálja ki inkább a Góbi-sivatagot. Ha jobban meggondolom, talán egy kedves, meleg bordélyház tényleg kedvemrevalóbb lenne. A férfi becsapta az ajtót, és tovasétált. 81

80 Ötödik fejezet Mire a bérkocsi elhagyta a Hyde Park vámsorompóját, Lydia tökéletesen tisztába lett azzal, hogy jórészt csak magát hibáztathatja az este kudarcáért. Az előző héten a Kék Bagolyban rögtön észrevette Ainswoodot, amint megjelent az ajtóban. A büszkesége természetesen nem engedte, hogy ezen a ponton elhagyja a színpadot. Bár születésénél fogva csak félig volt Ballister, ami a természetét illeti, teljesen rájuk ütött. Nem rövidíthette le az előadást, csak mert egy ostoba herceg bámulta, de még csak zavarba jönni sem volt hajlandó miatta. Mégis, legalább ellenállhatott volna a benne élő kisördög késztetésének, hogy gúnyolódjon a férfin, és választhatott volna másik célpontot. Ehelyett azonban kereste magának a bajt, és tudnia kellett volna, ha akkor nem is találta meg, előbb-utóbb a baj eljön érte. Hozzá hasonlóan Ainswood is játszott. Jó kedvet színlelt, mert nem akarta, hogy az a sok férfi azt higgye, egy nő fel tudja bosszantani. Lydiának mégis sikerült felbosszantania, és a herceg nyilván visszatért a Kék Bagolyba aznap este, hogy megtorolja előző heti sérelmeit. Ott pedig valaki az Argosz munkatársai közül hagyta magát leitatni vagy megvesztegetni, és elárulta Ainswoodnak a hollétét. Őkegyelmessége pusztán azért jött el a Jerrimerbe, hogy félbeszakítsa Lydiát, bármit csináljon is éppen. Mindegy volt neki, hogy Lydia dolgozik-e, vagy játszik. És most, hogy mindent tönkretett, vidáman megy tovább a maga züllött útján. És így, saját gyerekes viselkedésének és a férfi gyerekes gyűlölködésének köszönhetően elvesztette a lehetőséget, hogy visszaszerezze Tamsin rubinjait.

81 Ezalatt Ainswood nyilván gratulál magának, hogy helyre tette Lady Grendelt. Bizonyára mulatságos anekdotát sző az esetből, amivel aztán elszórakoztatja a társát a bordélyban, ahová ment. Valószínűleg még akkor is nevetni fog, amikor erős karjával átöleli a kéjsóvár örömlányt, és orrával megcsiklandozza a nyakát, és Nem érdekel, mondta magának. Az érzelmes és értelmes része talán valóban nem is törődött azzal, hogy mit csinál a férfi más nőkkel, és jobbnak találta, hogy elment. A benne élő kisördög azonban kacagott, mert ő ugyanolyan vad, züllött és szégyentelen volt, mint a férfi. És ez az ördögi része ebben a pillanatban is szeretett volna kiugrani a kocsiból, megkeresni a férfit, és kitépni a névtelen szajha öleléséből. Ez az ördögi része a Campden Piacé felé robogva egész úton nem Tamsin elveszett ékszerei vagy a meghiúsult riport miatt füstölgött és bosszankodott. Nem. Azon a gúnyos megjegyzésen rágódott, amellyel Ainswood elbúcsúzott tőle, mielőtt rácsapta az ajtót Lydiára. Lydiát annyira lefoglalta, hogy lesújtó válaszokon töprengjen, amivel visszavághatott volna a férfinak, vagy őkegyelmességét és festett szajhákat magában foglaló elképzeli jeleneteken bosszankodjon, hogy beletelt egy percbe, mire észrevette, hogy megérkeztek. Gyorsan kiszállt, kifizette a kocsist, és Helena háza felé indult. Aztán meg is torpant, amikor zaklatott elméje felfogta a látványt: egy csinos ekvipázs állt néhány yardnyira a kaputól. Helenának vendége van! És Lydia tudta, ki az, mert külön feladatának tekintette, hogy megismerje a járművet, annak érdekében, hogy elkerülhesse a gazdáját, Lord Sellowbyt. Végignézett az utcán, de a bérkocsi, amelyik idehozta, már hallótávolságon kívül járt. Lydia halkan szitkozódott a bajsza alatt. Aztán, egy lopott pillantást vetve az ablakokra, megkerülte Sellowby kocsiját, üdvözölte a kocsist, megkérdezte, merre találja a legközelebbi italmérést, és elballagott, látszólag abba az irányba. Az ősrégi bérkocsi csatlóján rázkódni mintegy három mérföldön keresztül nem a legkellemesebb módja volt az utazásnak. A Vere elé táruló látvány azonban kárpótolta a lelket is kirázó útért. 83

82 Mivel volt annyi lélekjelenléte, hogy akkor hagyja el a helyét, amikor a kocsi lassít, sikerült elrejtőznie az árnyékban, mielőtt zsákmánya kiszállt volna. Egyértelmű volt, hogy a lánynak fogalma sincs róla, hogy követte. Ami azt illeti, Vere sem sejtette, hogy London legfelkapottabb kurtizánjához követi a lányt. Amikor a kék szemű medúza azt mondta, hogy a ruhája és a kocsija Kensingtonban van, Vere azt feltételezte, hogy egy fogadóban fog átöltözni, ahol nem figyelnek oda a jövésmenésre. Már el is képzelte magának a fogadóbeli érdekes jelenetet. De ez, mondta magának, sokkal érdekesebbnek ígérkezik. A kert magas kerítésének rejtekéből figyelte, hogyan küzdi ki magát a lány a kabátjából. Noha a hold fogyóban volt, így is adott annyi fényt, hogy Vere jól lássa a folyamatot. A kabát divatosan szűkre szabott volt, és a páncélzat, ami a lány alakját volt hivatva elrejteni, annyira akadályozta, hogy komikussá tette a mozgását. Nem kevés ugrálás, vonaglás és rángatás után sikerült megszabadulnia a ruhadarabtól, amelyet a földre dobott. Aztán levette a kalapját, az alatta lévő parókát és sapkát, felfedve a feje köré csavart szoros fonatokat. A lány megvakarta a fejét. Vere visszafojtott lélegzettel várta, hogy leengedje a haját. Azt már tudta róla, hogy sűrű, és biztosan van olyan hosszú, hogy a vállára omoljon az ember azt hinné, hogy iskolás fiú, ahogy ott áll és lázasan vár egy ilyen egyszerű dologra, mintha nem látta volna már nők százaitól, ahogy kibontják a hajukat és kibújnak a ruhájukból. A lányon még rajta volt az ing és a pantalló, de Vere így is kimelegedett. Csak a tettének romlottsága miatt önti el a forróság, magyarázta magának, attól, hogy itt rejtőzik az árnyékban, és figyeli, hogy vetkőzik a lány. De Lydia egyetlen hajtűt sem húzott ki, és a ruháját sem vette le. Helyette odament a ház sarkához, megragadta az ereszcsatornát, és fellendítette magát. Vere hitetlenkedve pislogott, aztán rohanni kezdett, nem törődve a csizmája alatt csikorgó kavicsokkal. Lydiát megijesztette a zaj, megcsúszott és leesett. Halk puffanással landolt a füvön. Mielőtt felkecmereghetett volna, a férfi megragadta a hóna alatt, és talpra rántotta. Mégis, mi az ördögöt művel itt? förmedt rá suttogva. Lydia kirántotta magát a szorításából. 84

83 Ön szerint? Megdörzsölte a fenekét. A fene essen önbe, eltörhettem volna a lábamat! Megveszett, hogy csak így utánam lopakodik? Önnek most egy bordélyban kellene lennie. Hazudtam. El sem hiszem, hogy bedőlt a jó öreg megyek a bordélyba trükknek. Még csak az ablakon sem nézett ki, hogy megbizonyosodjon, tényleg elmentem-e. Lydia meg sem próbálta leplezni hitetlenkedését. Ezt nem hiszem el! Az nem lehet, hogy a kocsi hátulján lógott egész úton! Csak három mérföld. De miért? akarta tudni a lány. Most meg miért próbál bosszút állni? Nem akarok bosszút állni semmiért nézett rá megbántottan Vere. Csak kíváncsi voltam. Mire? szűkült össze Lydia szeme. Arra, hogy hogyan csinálta vándorolt a tekintete a lány férfias mellére. Ez nem csak úgy le van kötve, ugye? Mit csinált a keblével? Lydia kinyitotta a száját, aztán becsukta. Lenézett magára, aztán fel a férfira. Ez egy különleges fűző szűrte a foga közt a szót. Az eleje úgy van kialakítva, mint a férfi felsőtest, a háta pedig olyan, mint az összes többi fűzőé. Ah, hátul kell befűzni. Igen. A legkevésbé sem érdekes. Semmi olyasmi, amit ön ne látott volna már akár százszor is. Elfordult a férfitól, vissza a csatorna felé. Ha hasznossá akarja tenni magát, tarthatna nekem bakot. Nem tehetem. Nem segédkezhetek abban, hogy betörjön ebbe a házba. Mióta csapott fel a törvény és a rend bajnokának? Mióta figyelmeztetett, hogy megbuktam erkölcsi példamutatásból. Azóta tanulom, hogyan váljak szentté. Akkor tanulja valahol máshol. Nem fogok ellopni semmit. Csak a ruháimat akarom visszaszerezni. Ha Miss Martinnál vannak a ruhái, miért nem a bejáraton megy be? Mert vendége van felelte türelmetlenül Lydia. Férfi vendége. Nem számított rá, hogy ilyen korán visszaérek. A ruháim az öltözőszobában 85

84 vannak. Az ablak nyitva van mutatott fel. Csak arra van szükségem, hogy be- és kijussak, anélkül, hogy megzavarnám a gerlepárt. Vere felnézett az ablakra, aztán vissza a lányra. Jókora utat kell megmásznia. Képes vagyok rá suttogta Lydia haragosan. Vere végignézett a pantallóba bújtatott hosszú, formás lábakon. Én megyek suttogta aztán. Gyorsabb lesz így. Néhány perc múlva, egy rövid, dühös vitát követően Ainswood hercege behúzta Lydiát az öltözőszoba ablakán. Nem lett volna szükség erre a megoldásra, ha nincs az az átkozott fűző, amely lehetetlenné tette, hogy fellendítse magát az alatta lévő párkányról. A férfi a hóna alá nyúlt, és nem túl gyengéden behúzta az ablakon, aztán ledobta a padlóra, mint valami rongycsomót. De Lydia nem tört meg ilyen könnyen, és egyáltalán nem zavarta, hogy húzzák, vonják, elejtik. Ha finom bánásmódra lenne szüksége, nem ment volna újságírónak. Ha a férfi sérülést akart volna okozni neki, sokkal rosszabbat is tehetett volna vele. Egyszerűen csak dühös volt, amiért Lydia nem volt hajlandó úgy táncolni, ahogy ő fütyült. Ainswood azt akarta, hogy a kertben várja meg. Mintha egész éjszaka ráérne, míg a férfi ügyetlenkedve a sötétben ajtóknak, bútoroknak nekiütközve a ruhát keresi, míg végül mindenkit felriasztana a házban. Lydia különben sem hitte el, hogy a férfi diszkrét lenne. Sokkal inkább úgy vélte, hogy Ainswood remek mókának tartja, hogy rajtaüssön Helenán és a vendégén. Szinte látta maga előtt a képet, ahogy a férfi besétál a hálószobába kezében egy halom fehérneművel. Elnézést a zavarásért, Miss Martin, mondaná, de elárulná nekem, hogy melyek ezek közül Miss Grenville-é? Lydia ajka megrándult. Aztán eszébe jutott, kicsoda Helena vendége, és nyomban kijózanodott. Ha Sellowby közelebbről is megnézi magának, nagyon sok családi szennyes lesz kiteregetve a nyilvánosság előtt. Feltápászkodott a szőnyegről, amely hála istennek jó vastag volt. Különben az egész ház meghallotta volna a puffanást, amellyel földet ért. A hálószobaajtóhoz sietett. Mi az ördögöt művel? hallotta Ainswood dühös suttogását. Nem tud nyugton maradni? Oda sem figyelt rá. Egy pillanatig hallgatózott, aztán óvatosan résnyire nyitotta az ajtót. Kissé megnyugodva csukta be újra. 86

85 Nem a hálószobában vannak, hanem a nappaliban tájékoztatta halkan a férfit. Micsoda csalódás lehet ez önnek! Ha elég figyelmesek, és a hálószobában bujálkodnak, akkor nézhette volna őket. Jobban örülnék, ha ön lenne olyan figyelmes, hogy befogja a száját vágott vissza Lydia. Nem tudja zörgés és morgás nélkül megkeresni a dolgokat? A fenét sem látok ebben a sötétben! Maradjon az ablaknál, a mindenit neki, hogy tudjam, hol van! Talán azt akarja, hogy elbotoljak magában? Miért nem marad ön az ablaknál, és hagyja, hogy én keressem meg a holmimat? Tudom, milyen tapintása van a bombazin szövetnek hogy milyen az illata, a fenébe is! Épp elég temetésen voltam már. Lydia az ablakhoz ment. A hold sarlója egy keskeny négyszöget világított meg. A ruhákkal és bútorokkal zsúfolt öltözőszobában néhány fokkal sötétebb volt, mint odakint. Csak nehezen tudta kivenni a férfi alakját: egy zavaróan hatalmas feketébb alakot a sötét háttérben. Látta, hogy lehajol és felvesz valamit, hallotta, hogy megszagolja a holmit. Megtaláltam suttogta. Közelebb lépett, és odadobta a lánynak a ruhát. Menjünk! Menjen előre! suttogta vissza Lydia. Egy perc és követem, csak át kell öltöznöm. És ezt sokkal szívesebben tette meg itt, a jótékony sötétben. Csend borult rájuk. Lydia felszegte az állát. Könnyebben tudok mászni, ha megszabadulok a fűzőtől. Pokoli sok időbe telt, amíg feljutottam, és lefelé még nehezebb lesz. Ez igaz is volt. Újabb, ezúttal hosszabb csend következett. Lydia remélte, a vastag fűző elrejti szívének heves dobogását. Miss Grenville, úgy tűnik, megfeledkezni látszik egy apró tényről. Tudok szoknyában mászni biztosította Lydia. Sokszor megtettem már. A fűző sziszegte a férfi. Hátul van befűzve, emlékszik? Hogyan akar megszabadulni tőle? Lydia emlékezete egy pillanatra kihagyott. Aztán forróság kúszott fel a nyakán és elborította az arcát. El is felejtette, hogy különleges ketrecének be- és kifűzése nem egyszemélyes feladat. 87

86 Leugrom a párkányról. Megfordult, hogy kinézzen a kertbe, amely valahol mélyen, nagyon mélyen volt alatta. És holdfényben fürdött. Nincs olyan messze a föld. A férfi mormogott valamit az orra alatt, és Lydia gyanította, hogy nem imádság. Nem fog leugrani mondta aztán kimért hangon. Ellép az ablaktól. Aztán leveszi az ingét. A sötétben. Meg tudja csinálni? Persze, hogy Remek. Én pedig kibontom abból a nyamvadt fűzőből ha képes legalább két percig mozdulatlan maradni. Lydia keze izzadni kezdett. Köszönöm mondta higgadtan. Nagyon nyugodtan ellépett az ablaktól, és az ellenkező irányba, a szoba legsötétebb sarkába sétált. Hallotta, hogy a férfi közeledik hozzá. Érezte. Az ön hatalmas tapasztalatával dünnyögte a ruháit a hasához szorítva, biztos vagyok benne, hogy néhány pillanat alatt megoldja a feladatot. Neki pedig nem lesz ideje, hogy bármi ostobaságot csináljon, mondta magának, ahogy agyába bevillant egy nagy, erős és biztos kéz érintésének emléke, és a nyomában járó forró érzékiség. Nem fog semmiféle kisördögre hallgatni. Nem követi el azt a hibát, hogy élete hátralévő részében egy pillanatnyi eltévelyedésért fizessen. Kényszerítenie kellett magát, hogy merev ujjai közül kihulljanak a ruhái, aztán olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak a feszes izmok engedték, levette az ingét. Lenyelt egy halk, ösztönös sikkantást, amikor a férfi ujjai megérintették a vállát. Vere ugyanabban a pillanatban vissza is kapta a kezét. Jézusom! sziszegte. Nincs alatta semmi! A férfiak nem viselnek alsóinget. De ön nem férfi. Lydia olyan hangot hallott, mintha a férfi a fogát csikorgatná. Először meg kell találnom a fűző kötőjét mondta Vere rekedt suttogással. Azaz úgy kell kitapogatnia, mivel nem lát, fordította le magának Lydia, és nagyot nyelt. Lefelé irányította a férfit. A jobb lapockám alatt. 88

87 A férfi ujjai ismét megérintették a vállát, és elindultak lefelé, izzó ösvényt hagyva maguk után. Elég gyorsan megtalálta a helyet, de a bizsergő érzés így sem múlt el, hogy nem a puszta bőrén matatott. Apró izzadságpatak indult el a mellei közt. A nyakán és megfeszített hátán érezte a férfi forró lélegzetét, miközben az módszeresen haladt lefelé, és a felsőtestét börtönbe fogó alkalmatosság meglazult. Ettől könnyebben kellett volna lélegeznie, de nem ez történt. Amikor a férfi félúton járt, a fűző előrebukott, lehajlott a derekához. Lydia gyorsan megragadta, és maga elé fogta, hogy eltakarja vele a keblét. A hátán matató kezek egy pillanatra megpihentek, és a lánynak bennszorult a levegő a tüdejében. A szünet legfeljebb két szívdobbanásnyi ideig tartott, aztán a férfi folytatta a munkát, amelyet egyébként zavarba ejtő hatékonysággal végzett. Vere ellépett tőle. Nem volt nehéz azonosítania az érzést, amely elfogta, és Lydiát tetőtől talpig elöntötte a szégyen. Mégis mit várt? Hogy a férfi elveszti a fejét csupán azért, mert ő félmeztelen? Hiszen korhely nőcsábász volt, a szabados életmód bajnoka. Sok száz meztelen nőt látott már! Miközben Lydia halkan dühöngött magára az ostobasága miatt, gyorsan belebújt az alsóingbe, aztán a férfiingbe, és a szoknyáját felhúzta a pantallóra. Nem mintha bármi oka lett volna szemérmességre, amikor vaksötét volt, és a férfi is egyértelművé tette, hogy nem izgatja a látványa. Ennek ellenére kevésbé sebezhetőnek érezte magát, hogy hátsóját a szoknya menedéke alatt tudta. Felhúzta a hosszú bugyogót, aztán rögtön ki is bújt belőle, mert fordítva vette fel. Magában szitkozódva megigazította, s végül az alsószoknya került sorra. Azt is sietve felhúzta és megkötötte. Hallotta a férfi lélegzetét, vagy inkább horkantásait, miközben öltözött. A hangos fújtatás nyilvánvalóvá tette a férfi türelmetlenségét. Lydia gyorsan belebújt a gyapjúzubbonyba. Menjen nyugodtan mondta a férfinak. Nekem még meg kell keresnem a csizmámat. Ainswood halk, torokhangot hallatott. Nagyon hasonlított ahhoz, amilyet Susan szokott kiadni, ha úgy érzi, méltánytalanul bánnak vele: amikor például nem hajlandó még egy kekszet adni a mohó teremtésnek, vagy megtiltja neki, hogy felugráljon a szolgálólányokra. Az analógia kapcsán Lydia idegei megbizseregtek, de nem törődött vele. Négykézlábra ereszkedett, hogy felkutassa a félcsizmáját. 89

88 Nemsokára rá is bukkant a sifonér melletti kanapé alatt. Mielőtt azonban felkaphatta volna, lépteket hallott közeledni, és Helena hangját. Biztosan a szomszéd macskája az mondta Helena. Rosa valószínűleg megint nyitva hagyta az ablakot. Lydia az ablak felé pillantott, de Ainswood már eltűnt onnan. Egy pillanat alatt ott termett mellette. Lydia hallotta az ajtógomb halk nyikordulását, ahogy elfordították. Sietve a földre nyomta a férfit, és benoszogatta a kanapé alá. Épp idejében igazította helyre szoknyája ráncait. A következő pillanatban az ajtó kitárult, és Helena belépett. Cic-cic hívogatta a képzeletbeli macskát, aztán, miután becsukta maga mögött az ajtót, suttogóra fogta a hangját. Te vagy az, Lyddy? Én. Nem vártalak ilyen korán vissza. Tudom. Nincs semmi baj. Menj csak vissza a vendégedhez. Jól vagyok. Valójában nem volt jól. Ainswood hatalmas testének része a padlóhoz szögezte szoknyája egy darabkáját. Nem állhatott fel anélkül, hogy a férfi meg nem mozduljon, s a hely szűkösségére való tekintettel Lydia gyanította, Ainswood egyetlen porcikáját sem tudja mozdítani anélkül, hogy fel ne borítaná a kanapét. Cic-cic ismételte Helena hívogatón, aztán ismét halkabban folytatta: Kérlek, próbálj meg halkabb lenni. Sellowby még nem eléggé részeg, és hallott valamit. Kétségtelenül azt hiszi, hogy egy másik férfit rejtegetek a házban, és majd meghal a kíváncsiságtól, hogy ki lehet az. Persze, te kellemesebb meglepetés lennél neki, mint egy férfi. Biztos, hogy nem akarsz kijönni és Sellowby teljesen a tiéd sziszegte Lydia feszülten. Segítsek a fűzővel? Nem! Már majdnem felöltöztem. Kérlek, menj vissza, Helena, mielőtt Sellowby úgy dönt, hogy maga néz utána annak a macskának. Hosszú csend következett. Lydia remélte, Ainswoodnak van annyi esze, hogy visszatartsa a lélegzetét, de megmondani nem tudta volna, ahhoz túl hangosan dobogott a szíve. Lydia, azt hiszem, jobb lesz, ha figyelmeztetlek suttogta Helena, ezúttal némi aggodalommal a hangjában. Sellowby elmondta, hogy hallotta, Ainswood elment ma a Kék Bagolyba. Sellowby szerint felkeltetted őkegyelmessége érdeklődését. Talán a saját biztonságod 90

89 érdekében jobb lenne, ha most néhány hétig Londontól távol vállalnál megbízatásokat. Lydia megérezte a kanapé alatti mozgást. Biztos volt benne, hogy Ainswood bármelyik pillanatban felboríthatja a bútordarabot, és ráronthat Sellowbyre, hogy az öklével korrigálja a férfi feltételezéseit. Igen, persze, de menj már sürgette Lydia a barátnőjét. Mintha Sellowbyt hallanám. Ez hatott. Helena kisietett. Jövök már! kiáltotta. Csak valami kóbor macska volt, és Lydia nem figyelt a többire. Minden idegszálával Ainswood felé fordult, aki most kifújta az eddig visszatartott levegőt. Lydia arra számított, hogy egy sor káromkodást fog hallani, miközben a férfi megpróbálja kiküzdeni magát a kanapé alól, még nagyobb részt fogságba ejtve közben a lány szoknyájából. Ehelyett azonban egy sokkal nyugtalanítóbb hangot hallott. Azt mondta magának, nem lehet az, amire gondol, és megpróbálta kirángatni a szoknyáját a férfi alól. Ainswood nem segített. A férfi válla rázkódott, a mellkasa is gyanúsan emelkedett és süllyedt, s az elfojtott hangok pontosan annak bizonyultak, aminek a lány sejtette. Lydia gyorsan odafordult, és kezét a férfi szájára tapasztotta. Ne! suttogta dühösen. Ne merészeljen nevetni! Meghallják. Mmmmm, mmmmm rángatózott a férfi ajka görcsösen a tenyere alatt. Lydia elkapta a kezét. Egy pofon, gondolta Lydia kétségbeesetten. Az majd nem, az túl nagy zajjal járna és a férfi meg sem érezné. Belemeríthetné a térdét az ágyékába nem, az lehetetlen hisz alig tudja megmozdítani a lábát, de igen a keze szabad. Lydia ökölbe szorította a kezét és lesújtott a férfi hasára a fenébe, ez kőből van! Lejjebb célozz, intette magát. Mielőtt cselekedhetett volna, a férfi megtette, és a következő pillanatban Lydia a hátán feküdt, keze a szőnyeghez szögezve, és Ainswood elterült rajta. Szálljon le rólam, maga A férfi a szájával hallgattatta el, és a levegő ismét bennrekedt Lydia tüdejében. A fél keze szabad. Ütnie vagy karmolnia kellene, de nem tette. Nem tudta megtenni. Ainswood csókolta már meg korábban is, de az a nyilvánosság előtt volt, és ajkuk alig találkozott, mielőtt a lány már vissza is nyerte józan ítélőképességét. 91

90 Most azonban nincs nézőközönség, aki megjegyezné a látottakat, aki segítene megtartani a józanságát. Ezúttal csak a sötétség és a csend volt a tanúja a meleg, egyre sürgetőbb nyomásnak az ajkán. Most nem reagált elég gyorsan, és a benne élő kisördög átvette az irányítást. Most nem tudta összeszedni az eszét, hogy a hatásos férfiízt és illatot feledve gondolkodni tudjon. Nem tudta rávenni a testét, hogy harcoljon a kemény férfierő ellen. Olyan nagy volt! Olyan gyönyörűen és melegen nagy, és a szája, mint a bűn: vad, sötét és ellenállhatatlan. Leszorított keze rázárult a férfi kezére, és a másik, a szabad, amelynek minden erejével küzdenie kellett volna, behajlott és megragadta, szorosan tartotta a férfi kabátját. Szája odaadóan reagált a másik száj ostromára, igent mondva, amikor nemet kellett volna, és elfogadta az irányítását, holott tudta, ez az út csak katasztrófához vezethet. Igen, tudta. Elködösült tudata legmélyén meg tudta különböztetni a jót a rossztól, a biztonságost a veszélyestől, de képtelen volt mozgósítani a fegyverzetét, a nehezen megszerzett bölcsességét. Ebben a sötét pillanatban semmi mást nem akart, csak a férfit. Csak egyetlen percig tartott, de egy örökkévalóságnak tűnt. A férfi elszakadt tőle. Végzett is vele, amikor ő még alig kezdte felfogni, mit is akar a férfitól. Bár izzón mardosta saját butasága tudata, még így is érezte ajkán a férfi bűnös érintésének ízét, és a vágyat, amelyet gyomra mélyén felkavart. És amikor a férfi felemelkedett róla, érezte a veszteséget, a melegség és az erő hiányát, és még valamiét, bármi legyen is az, amely a vágyat keltette benne. Szomorúságot is érzett, mert nem tudta, hogyan kellene visszacsalogatnia magához a férfit, hogy kiderítse, mire van szüksége, mi is az, ami hiányzik. Valahonnan a távolból csilingelő női nevetés hallatszott. Helena nevetése két szoba távolságából, ahol ő is egy másik élvhajhász karjában feküdt. A csilingelő hang, mintha csak csengő szólalt volna meg a fejében, visszahozta Lydia józanságát. A karrierjére gondolt, amelyre annyira készült, várt és sóvárgott, a kicsiny, de értékes befolyásra, amelyet elért, és amelyet kellő okossággal akár növelhet is. A nőkre és gyerekekre, akik nevében beszélt. És emlékeztette magát, miféle emberrel is van dolga. Az a fajta kicsapongó alak, aki megveti a nőket. Számára a nő csak egyetlen dologra jó, és arra is csak egyszer. 92

91 Jól van? hallotta Ainswood rekedt suttogását. Nem, Lydia nem volt jól. Kételkedett benne, hogy belátható időn belül jól lesz-e egyáltalán. A tiltott gyümölcs keserű szájízt hagyott maga után. Szálljon le a szoknyámról, az ördög vigye el! sziszegte. Hogy álljak fel, ha rajra ül? Vere viszonya a saját lelkiismeretével sohasem volt barátságos. Az utóbbi másfél évben nem is voltak beszélő viszonyban. Ennek következtében nem gyötörte lelkiismeret-furdalás, hogy el akarja csábítani az Argosz Grenville-jét, és semmilyen erkölcsi gát sem akadályozta, hogy mi módon viszi végbe a tervét. Ellenkezőleg, nagyon is jól érezte magát, sokkal jobban, mint hosszú idő óta bármikor. Ezek az éjszakai kalandok felidézték azoknak a rég elfelejtett csínyek szép emlékeit, amikor két cimborájával, Dainnel és Wardell-lel virtuskodtak. Nagyon régen elmúltak már azok az idők, amikor Vere egy kocsi hátulján utazott lopva, vagy olyan képtelenségre adta a fejét, hogy egy csinos nőszemélyt kövessen. S ha nem is egészen úgy alakultak az események, ahogy várta, az élmény újdonsága pótolta az alkalmankénti bosszúságot. Míg a tilosban járás, ablakon be- és kimászás nem volt ismeretlen a számára, most először tört be titokban egy ismert kurtizán otthonába. Ainswood felettébb mulatságosnak találta, hogy A Fenébe Azzal A Szempárral Grenville kisasszony nem akarja, hogy a szajha barátnője megtudja, a züllött Ainswood herceg is ott van a házában. Mintha lenne bármi is a világon, ami megdöbbenthetné Helena Martint. S hogy a dolog még mulatságosabb legyen, a házban van Sellowby is, aki arra gyanakszik, hogy Helena egy másik férfit rejteget Helena pedig azt hiszi, szó sincs ilyesmiről, a nőstény sárkány pedig egész idő alatt bosszankodik és izgul. És hogy a bohózat teljes legyen, Vere a kanapé alatt rejtőzik, amikor a szoba olyan sötét, hogy háziasszonyuk az orráig sem lát. Majd megfulladt a visszafojtott nevetéstől. És aztán Nos, hogyan is állhatott volna ellen a kísértésnek? Miután Sárkány asszonyság annyi nehézség árán belebújt abba a sok réteg ruhába, Vere nem tudta megállni, hogy megmutassa neki, milyen gyorsan ki tudná hámozni belőle újra. Miután annyit izgult, hogy rajtakapják Vere-rel, a férfi úgy vélte, tennie kell valami sokkal érdekesebbet, amin a lány rágódhat. Aztán a dolgok nagyon különös fordulatot vettek. 93

92 A Vinegar Yardon Vere alig érintette meg a lány ajkát. Ez alkalommal nem kapkodta el, és egy hosszú, forró, gyilkos és ellenállhatatlan csókra készült. És ekkor érte élete legnagyobb meglepetése. A lány nem tudta, hogyan kell csókolni! Beletelt egy-két pillanatba, mire Vere felfogta, valami nincs rendben, de mire megemésztette, a lány már el is sajátította az alapokat. Közben Verenek minden önuralmára szüksége volt, hogy kizárja tudatából a hozzásimuló buja idomokat, vagy a csábító illatot. És akárhogy csűrtecsavarta, nagyon is gyorsan izgalomba jött, függetlenül attól, hogy a lány szűz vagy sem, pedig ennek számítania kellett volna. S mivel soha nem is volt természete a lelkizés, rendkívül furcsa érzés volt, hogy meg kell állnia. De megtette, mert valami zavarta. Ekkor emelte fel a fejét és kérdezte meg: Jól van? Ami egyértelműen taktikai hibának számított, mert meglepő erővel lökte le magáról, felkapta a csizmáját, felugrott a szőnyegről, és már kint is volt az ablakon, amikor Vere még mindig csak próbálta felfogni, mi is történt. Azt azonban minden gond nélkül megértette, hogy a lány el fog tűnni, ha nem siet. Minden egyebet száműzve agyából Vere felpattant, átlendült az ablakpárkányon, és sebesen leereszkedett a földre. Egy gyors pillantással meggyőződött róla, hogy a lánynak nyoma sincs a kertben, ezért sietve elindult azon az úton, ahol Lydia idejött, a hátsó kapuhoz. A lány szerencsére nagy igyekezetében nyitva hagyta, drága másodperceket spórolva meg ezzel Vere-nek, akinek így már nem kellett a zárral bíbelődnie. Vere végigrohant az ösvényen, és épp időben ért ki az utcára, hogy hallja a sietősen távolodó lépteket. Egy szoknya utolsó libbenése elárulta neki, hogy a lány épp most fordult be a sarkon. Vere gyorsan követte és egy fél pillanattal később be is látta, mekkora hibát követett el, amikor egy sétapálca csapódott a sípcsontjának. Hallotta, ahogy megreccsen a csontja, érezte, hogy fájdalom hasít a lábszárába, és ugyanabban a pillanatban látta, hogy a talaj sebesen közeledik hozzá. 94

93 Hatodik fejezet Először káromkodott. Aztán nevetett. Utána még többet káromkodott. Lydia kezét ökölbe szorítva állt Ainswood hercege felett, és lenézett rá. Egy szörnyű pillanatig azt hitte, valami súlyos sérülést okozott neki, de tudhatta volna. Legalábbis egy megvadult bivalycsorda kell ahhoz, hogy a nagydarab fajankónak komolyan ártson. Ne várja, hogy sajnálni fogom közölte a férfival. Tőlem akár ítéletnapig is ott feküdhet. Ön miatt most eltörtem a kedvenc sétapálcámat, hogy a csuda vigye el! És nem a férfi lábát, hála istennek! Vere nyögve emelte fel a fejét. Ez átkozottul piszkos trükk volt morogta. Ön lesből támadott! És az nem volt átkozottul piszkos trükk, amit ön az öltözőszobában művelt? vágott vissza Lydia. Amikor tudta, úgysem merek hangosan tiltakozni. És ne mondja, hogy egy egyszerű nem is megtette volna, mert a szavak önnél sosem elegendőek. Megvitathatnánk ezt később, Grenville? Vere egy sor halk szitkozódás közepette óvatosan az oldalára fordult, és félkönyékre emelkedett. Igazán segíthetne. Nem. Lelkiismeret-furdalását elnyomva Lydia hátralépett. Ma este beleavatkozott a munkámba, lehetetlenné tette a megbízatásomat, és akár az életemet is veszélybe sodorhatta volna legalább annyira a saját lelkiismerete felvilágosítására, mint a férfiéra. Ráadásul elvette tőlem a lehetőséget, hogy egy barátomnak szívességet tegyek. Ez már a harmadik alkalom, hogy mindent felborít pusztán azzal, hogy az utamba kerül. Arról nem is beszélve, hogy ön miatt az állásomat is elveszthettem volna. Ha

94 Sellowby beront abba az öltözőszobába, és ott talál engem kompromittáló helyzetben Anglia leghírhedtebb korhelyével, egész Londonban elterjesztette volna a hírt, és akkor vége a hosszú hónapok kemény munkájával kivívott csekélyke tiszteletemnek is. Lydia lehajolt, és felvette a sétapálca maradványait. Még rengeteg ilyen piszkos trükköt tudok. Csak kerüljön még egyszer az utamba, Ainswood, és komolyan megbánja figyelmeztette a férfit. Aztán, mielőtt Vere rámutathatott volna a litánia hiányaira, Lydia sarkon fordult, és anélkül, hogy visszanézett volna, kimasírozott az utcácskából. Nézd csak, a sárkányvadász visszatért jelentette be Jaynes, amikor Vere hajnali háromkor besántikált a házba. Trent, aki biliárddákóval a kezében sietett ki az előcsarnokba, elnémulva, fájdalmas arccal mérte végig barátját. Vere előző este közölte a két férfival, hogy a Kék Bagolyba megy sárkányvadászatra. Jaynes akkor kioktatta, Trent csak összevissza beszélt, Vere meg egyikükre sem figyelt. Most viszont jól látta mindkettőjük arcán az ugye, én megmondtam kifejezést. Kabátja és nadrágja elszakadt, arca tele volt karcolással és zúzódással, mivel az arcára esett. Az orra ugyan nem tört el, de pontosan úgy sajgott, mintha eltört volna. Akárcsak a sípcsontja. Idejét sem tudom, mikor szórakoztam ilyen jól mondta, vigyort erőltetve az arcára. Nem akármilyen mókát szalasztottatok el. Ha elmesélem Előkészítem a fürdőt mondta Jaynes mártírhangon. És azt hiszem, hozom az gyógyszeresládikót is. Vere figyelte, amint inasa elvonult, aztán a vendégéhez fordult. Sohasem fogod kitalálni, mi történt,trent. Sejtettem felelte a férfi búsan. Vere a lépcső felé sántikált. Akkor gyere velem, és elmesélem. Az Argosz pénteken reggel érkezett meg Blakesleigh-be, de Elizabeth és Emily csak a következő hét péntekjén tudta rátenni a kezét az újságra. Szerencsére nénikéjüknek és bácsikájuknak sok vendége volt aznap este, 96

95 így nem volt idejük váratlanul bekukkantani a lányok szobájába, és visszazavarni őket az ágyba. Az egész éjszaka előttük állt, hogy alaposan áttanulmányozzák a lapot. Ezúttal azonban nem lapoztak egyenesen a Théba rózsájához, hanem azt az oldalt keresték, amely Miss Lydia Grendel és a gyámjuk Vinegar Yard-béli összecsapásáról számolt be. A végén a padlón összegömbölyödve, a hasukat fogva, és a nevetéstől fulladozva idéztek a cikkből. Amikor végre képesek voltak felülni, rángatózó szájszéllel néztek egymásra. Elizabeth megköszörülte a torkát. Mulatságos. Igen, határozottan állítom, hogy mulatságos. Emily felöltötte nagybátyja ítélkező arcát. Úgy van, Elizabeth, azt hiszem, ennyit valóban elismerhetünk. A komoly álca lehullt, és a lány szeme kacagón csillogott. Szerintem mind közül ez a legjobb írása. Hiszen nem olvastál mindent tőle. Sosincs annyi időnk. Mellesleg, nem tisztességes a komoly írásait összehasonlítani a vidámakkal. Azt hiszem, a kuzinunk inspirálja. Eléggé gonosz ismerte el Elizabeth. Kihozza az emberekből az ördögit. A papa mondta róla. Robinból is kihozta mosolygott Elizabeth. Emlékszel, milyen csintalan volt, amikor visszajött? És hányszor megnevettetett, szegény drágám? Emily szemét elfutották a könnyek. Ó, Lizzy, annyira hiányzik! Tudom ölelte át a nővére. Bárcsak Longlandsen lennénk! törölgette a szemét Emily. Tudom, hogy nincsenek ott. Ami a családi sírboltban van, azok már nem ők. De Longlands az otthonunk, és a lelkük ott van. Mindegyikük lelke. Itt egy Mallory sincs. Még egy szellem se. Dorothea néni olyan régen férjhez ment, hogy már el is felejtette, hogyan kell Mallorynak lenni. Meg fogom oldani, hogy a kisebbik fiúhoz menjek feleségül jelentette ki Elizabeth, mert azok szinte sosem viselkednek illedelmesen. Talán mert Vere kuzin nem lakik Longlandsen, megengedi, hogy itt maradjunk. Megpróbálok még az első szezonban férjet találni magamnak, és az már csak hat hónap. Akkor aztán majd velünk élsz. És sosem mész férjhez, így örökké Longlandsen maradhatsz, és vigyázhatsz a gyerekekre. 97

96 Azt hiszem, így kell tennem biccentett Emily. De senki olyanhoz nem szabad férjhez menned, mint John bácsi. Tudom, hogy jó ember, de jobban örülnék, ha valami kevésbé unalmas férfit találnál magadnak. Olyat, mint például Diablo? Lizzy a mellkasára szorította a kezét. A természet még nem igazán áldotta meg olyasmivel, amit kebelnek nevezhetnénk. Igen, mint Diablo. Nos, akkor tanulmányozzuk egy kicsit. Elvégre pontosan tudnom kell, milyet keressek. Elizabeth ismét felvette az Argoszt, és a Théba rózsájához lapozott. A következő szerdán Vere és Bertie az Alamode Beef House-ban ült, hogy megerősítsék magukat a kimerítő órák után, amelyeket a Théba rózsája hősnőjének, Mirandának a kalandjaival töltöttek. Miranda kicselezte a kígyókat, hogy kijusson a sírboltból mondta éppen Vere a vacsorapartnerének. Az őrt, vagy magát Diablót is ki fogja cselezni, hogy kiszabaduljon a börtönből, majd meglátod. Bertie egy újabb adag sültet tűzött a villájára. Nem is tudom. Szerintem most sokkal éberebben figyelnek rá meg a cseleire, hiszen eggyel már próbálkozott, és nem sikerült. Nem hiheted, hogy az a hasznavehetetlen kártyafigura Orlando kiszabadítja. Bertie rágás közben megrázta a fejét. Akkor hogyan? A kanál. Megfeledkeztél a kanálról. Én úgy képzelem, hogy alagutat fog ásni. Egy kanállal egy föld alatti várbörtönből? Vere felemelte a kupáját, és nagyot kortyolt. Úgy értem, előbb megélesíti tudod, a köveken megfeni magyarázta Bertie két falat közt. Ó, persze, az ember bármire képes egy megfent kanállal! Fogadni mernék, hogy a vasrácsokon is átvágja magát vele. Vere a Bertie könyökénél fekvő újságra pillantott. Ainswoodnak eredetileg nem állt szándékában ismeretséget kötni a kitalált hősnővel. A sétapálcával történt találkozása utáni másnapon olvasni kezdte a Jaynesnél fellelhető régebbi Argosz-példányokat pusztán azért, hogy kiderítse, hogyan, milyen srófra jár Alattomban Támadó Grenville 98

97 kisasszony csavaros esze. Azzal a számmal kezdte, amelyben a lány első írása megjelent. Az adósságok miatt indított büntetőeljárásokról szóló cikkel szemközti oldalon volt egy illusztráció a Théba rózsájához. Vere tekintete a képről a szövegre vándorolt. Mire észbekapott, már a második fejezet végén járt, és feltúrta a Jaynes által otthagyott példányokat az Argosz következő számáért. Röviden szólva, az olvasók nagy részéhez hasonlóan ő is St. Bellair történetének rabja lett. Bár nem mutatta, ma reggel éppoly izgatottan várta az újság legújabb számát egyenesen a nyomdából, mint Bertie. A mai szám címlapja egy rulettasztal körül összezsúfolódó nőket és férfiakat ábrázolt. A címe Szerencsekerék kisasszony volt. Vere, aki mostanra jól kiismerte magát a Sárkánylady stílusában, biztosra vette, hogy a cikk nem az ő munkája. Bár Grenville szívesen élt szóviccekkel, sosem használt volna elcsépelt szólamokat. Ráadásul a cikkben lévő szójátékok a közelébe sem értek annak a humoros gúnynak és csípős kommentárnak, amely a cikkeit szokta kísérni. S amelynek Ainswood hercege még a nyomát sem fedezte fel. Az előző számban saját, kéthasábos karikatúrájával nézhetett farkasszemet. Az elsőben kinyújtott karral, csücsöri szájjal esdekelt a sárkányhölgy csókjáért. A lányt karba tett kézzel, magasba emelt orral ábrázolták, amint hátat fordít neki. A második képen Vere hercegi koronát viselő varangy volt, aki kétségbeesetten néz a távolodó alak után. A lány feje fölött buborékban ez volt olvasható: Ne engem hibáztasson. Az ön ötlete volt! A kép címe pedig így szólt: Lady Grendel csókja megtöri a varázslatot. A hozzátartozó cikket a lány a Beowulfot * parodizálva annak stílusában írta, és a Titánok harca a Vinegar Yardon címet adta neki. Ez jellemző az arcátlanságára, gondolta Vere. Csak mert papucs alatt tartja azt a sok nyúlszívű firkászt és fajankót, már titánnak képzeli magát. Csak kerüljön még egyszer az utamba, és komolyan megbánja. Ó, persze, és neki, a Malloryk utolsó ördögfajzatának nyomban inába is szállt a bátorsága. Igen, talán nem ijedt meg? Ő, aki szembe mert szállni * Beowulf: Óangol elbeszélő költemény, avagy hőseposz, amely 3182 hosszú, alliteráló sorból áll, Skandináviában játszódik, és az óangol irodalom legfontosabb alkotásának számít. Névtelen angolszász költő műve, keletkezését a VIII. és a XI. sz. közé teszik a kutatók a fordító megjegyzése. 99

98 magával Lord Belzebubbal a maga teljes, gyilkos és kegyetlen hat és fél láb magasságában! Hányszor is ígérte neki Dain mély, halálos hangon ugyanezt? Mintha Vere Malloryt meg lehetne félemlíteni holmi fenyegető hanggal. Vajon Rettegett Iván Grenville kisasszony komolyan azt hitte, hogy megijesztheti? Őt? Rendben, higgye csak azt, döntötte el Vere. Ad neki időt. Sok-sok időt. Heteket. Hadd élvezze látszólagos diadalát, amíg a saját sebei és horzsolásai meggyógyulnak. S közben, ahogy a napok múlnak, az ébersége is alábbhagy, miközben önteltsége egyre nő. És akkor majd móresre tanítja. Igen, ad egy-két leckét neki, olyat például, hogy a büszkeség a romlásba vezet, a gőgös lélek pedig a bukáshoz, vagy minél nagyobbak az előbbiek, annál nagyobbat esik az ember. Régen esedékes már, hogy lezuhanjon az általa képzelt piedesztálról. Régen esedékes már, hogy valaki felrázza abból a tévképzetből, hogy többet ér, mint akármelyik férfi, vagy abból, hogy sebezhetetlenné teszi, ha nadrágot húz, és a férfinemet majmolja! Vere tudta, hogy nem sebezhetetlen. A különböző álcák és a keménység alatt csak egy kislány, aki szerepet játszik. S mivel Vere ezt mulatságosnak találta, sőt imádnivalónak, ha jobban belegondolt, elhatározta, nem lesz kemény hozzá. Nem fogja nyilvánosan megalázni. Csak tanúja lesz a bukásának, amely egyben azt is jelenti majd, döntötte el, hogy a karjába, majd vele együtt az ágyra hullik. És tetszeni fog neki, amit be is ismer, sőt még többért könyörög majd. Akkor, ha történetesen nagylelkű hangulatban lesz, enged majd a könyörgésnek, és akkor És akkor egy fiú robbant be az étterembe. Segítség! Ó, kérem, segítsenek! kiabálta sírva. Egy ház összedőlt, és emberek vannak odabent. Nem egy, hanem két ház is összedőlt: az Exeter Street négyes és hatos, a Stranden. Ötvennél is több férfi hagyta ott a munkáját a közeli Catherine és Brydges Street-i csatornázásnál, és rohant eltakarítani a romokat. Az első megtalált áldozat egy fuvaros volt, aki épp egy rakomány szenet vitt be a házba, amikor az összeomlott. Fél órával később találtak egy törött karú idősebb asszonyt, aki még életben volt. Egy óra múlva egy hétéves fiút, aki alig sérült meg, és a már halott csecsemő kistestvérét. 100

99 Utána a tizenhét éves nővérüket több sérüléssel. Kilencéves öccsüket találták meg utoljára. Bár a fiúcska a rom alján volt, élt és félrebeszélt. Az anyjuk nem élte túl a balesetet. Az apjuk nem volt otthon. Lydia az egyik zugfirkásztól értesült a részletekről, aki néha az Argoszba is írt. Későn érkezett a helyszínre, mert a Lambeth Roadon nyomozott egy másik ügyben. De ahhoz nem érkezett későn, hogy lássa, Ainswood milyen szerepet játszott a mentésben. A férfi nem látta őt. Lydia a riporterek közt állva megfigyelhette, hogy Ainswood hercege semmi másra nem figyelt, csak az előtte lévő kőhalmazra, amelyet valami bősz elszántsággal ostromolt. Végignézte, ahogy őkegyelmessége félredobja a téglákat és gerendákat, megtisztítva az utat a fiúhoz, és széles vállával támasztva meg a kötőgerendát, amíg a többiek kihúzták a gyereket. Amikor végül az anya összeroncsolódott tetemét is megtalálták, Lydia látta, hogy a herceg odamegy a zokogó nagylányhoz, és a kezébe nyomja a pénztárcáját. Aztán keresztülvág a tömegen és sietve távozik, Trentet is magával rángatva, mintha valami szégyenteljes dolgot tettek volna. Mivel Ainswood egy könnyedebb lökése is képes volt néhány lépésnyire taszítani egy átlagos termetű embert, az újságírók sietve utat engedtek neki, hogy aztán visszatérjenek a szerencsétlenség áldozataihoz. Lydiát azonban nem lehetett ilyen könnyen lerázni. Ainswood és Trent után rohant a Strandre, és épp időben érkezett, hogy lássa, a férfi füttyére megáll egy bérkocsi. Várjon! kiáltotta Lydia. Csak egy szóra, Ainswood. Két percet kérek az idejéből. A herceg belökte a tétovázó Trentet a kocsiba, és maga is utána ugrott. Parancsszavára a jármű nyomban elindult, de Lydia nem volt hajlandó feladni. A Strand zsúfolt útvonal volt, így nem okozott különösebb nehézséget, hogy lépést tartson a kocsival, amely nem tudott gyorsabban haladni a többi jármű és a gyalogosok tömegében. Ugyan már, Ainswood mondta a férfinak. Csak néhány szót a hőstettéről. Mióta lett ilyen tartózkodó és szerény? A bérkocsi az újabb modellek közül való volt, csak egy ernyővel, egy bőr elválasztólappal és függönyökkel, amelyek az utasokat védték az időjárás viszontagságaitól. Mivel Ainswood nem húzta be a függönyöket, aligha tehetett úgy, hogy nem hallja a lányt. 101

100 Vere kihajolt az ernyő alól, és Lydiára meredt. Az utca zaját a kerekek zörgését, a kocsisok és gyalogosok kiáltozását, a lovak horkantását és a kóbor kutyák csaholását túlharsogva visszakiáltott: A fene vigye el, Grenville, tűnjön el az útról, mielőtt valaki elgázolja! Csak néhány szót erősködött Lydia, továbbra is a kocsi mellett ügetve. Szeretném idézni az olvasóimnak. Megmondhatja nekik, hogy nőben ön a legbosszantóbb bogáncs, akivel valaha is találkoztam. A legbosszantóbb bogáncs ismételte kötelességtudón Lydia. Igen, de az Exeter Street-i áldozatokról Ha nem megy vissza a járdára, önből lesz mindjárt áldozat, és ne is várja, hogy felkaparom az utcakőről, ami marad önből. Megírhatom az olvasóimnak, hogy komolyan tanulmányozza, hogyan is lehet szent önből? Vagy inkább tulajdonítsam a viselkedését a nemesség múló szeszélyének? Trent kényszerített rá. Vere a kocsishoz fordult, és ráüvöltött: Nem tudja azt az átkozott gebét gyorsabb mozgásra bírni? Akár hallotta a kocsis, akár nem, az állat sebesebben haladt. A következő pillanatban rés támadt a kocsik közt, amit a kocsis nyomban kihasznált, és Lydiának vissza kellett ugrania a járdára, ahogy a járművek meglódultak. A kórság essen belé! szitkozódott Vere, miután még egy utolsó pillantással meggyőződött róla, hogy a lány feladta. Mi az ördögöt keresett itt? A Lambeth Roadon kellene nyomoznia. Úgy volt, hogy az ügy az egész napját igénybe veszi. Azt sose lehet megmondani, mennyi időbe kerülnek a dolgok mondta Trent. Ha már a megmondásnál vagyunk, ha Grenville rájön, hogy Joe Purvis kémkedik utána a te megbízásodból, hát tényleg lesz nyomozás, de az ő holtteste után. Kihajolt, hogy kikémleljen a kocsi ernyője mellett. Már feladta. Ülj vissza, Trent, mielőtt kiesel. Bertie fintorogva dőlt hátra az ülésen. Most, hogy elment, már megint eszembe juttatta Kettes Károlyt. Mit gondolsz, mit jelent? Szerencsétlenséget. Mindkettőjüket a pestissel azonosítod. 102

101 El sem tudom képzelni, miért beszéltél úgy vele jegyezte meg Trent. Már éppen valami jót gondolt volna rólad azért, amit tettél. És miért kellett azt mondanod, hogy én kényszerítettelek, amikor te rohantál ki először az étteremből... Még legalább ötven ember volt ott velünk! csattant fel Vere. De ő egyiket sem kérdezte, hogy miért, nem igaz? Különben is, csak egy nő, aki folyton azt akarja tudni, hogy miért van ez meg miért van az, és akármit tesz is a férfi, mindig azt képzeli, hogy valami mélyebb jelentés van mögötte. Márpedig semmiféle mélyebb jelentés nem volt mögötte, mondta magának Vere. Nem ő hozta vissza a kilencéves fiút az életbe, csak megkímélte egy korai temetéstől. És a fiú helyzetének nincs köze máshoz. Ő csak egy volt az áldozatok közül. Az, hogy sikerült megmentenie, semmivel sem jelentett többet, mint a többiek megmentése. A torkában lévő gombóc is csak a portól volt, mint ahogy a por tehet arról is, hogy szúr a szeme és rekedt a hangja. Nem gondolt senki másra mint például egy másik kilencéves fiúra, akit már nem tudott megmenteni. A legkisebb kísértést sem érezte, hogy beszéljen az érzéseiről. Semmi sem nyomta a szívét, és holtbiztos, hogy semmi olyan ostoba vágya sem támadt, hogy könnyítsen rajta, ráadásul épp a Sárkányhölgynek. Nem volt rá oka, hogy aggódjon, mégis elkapja a kísértés, mert megtanulta a lány írásaiból, hogy nem olyan cinikus és kőszívű, amikor gyerekekről volt szó. De ez neki igazán nem számít, hiszen ő cinikus és kőszívű, legyen bármiről is szó. Ő volt a Malloryk utolsó ördögfajzata, öntelt, lelkiismeretlen, és így tovább, és így tovább. S mivel az volt, aki, csak egy hasznát veszi a lánynak, s ez nem együtt érző hallgatóság keresése volt. Nem bizalmaskodott senkivel, mert nem is volt mit bizalmasan megosztania, s ha még lett is volna, akkor is inkább elevenen nyúzzák meg a tűző napon a Szaharában, semmint hogy egy nőben megbízzon. Vere ezt többféleképpen is elmondta magának a hazafelé vezető úton, de Ainswood hercegének nemegyszer eszébe ötlött, hogy talán túl sokat magyarázkodik. Trent kényszerítette, persze morogta maga elé Lydia a dolgozószobája felé tartva. Egy seregnyi bajonettel felszerelt katona sem tudná azt a 103

102 makacs öszvért rákényszeríteni, hogy akár az úttesten átkeljen, ha egyszer ő nem akar. A kis szobába belépve az íróasztalra dobta a főkötőjét. Aztán a könyvespolchoz ment, és levette a Debrett-féle nemesi almanach legfrissebb kiadását. Az első nyomot viszonylag gyorsan megtalálta. Aztán az Éves jegyzék gyűjteményhez fordult, amelynek adatai felölelték az elmúlt negyed évszázadot. Kihúzta az 1827-es kötetet, és a függelék részen a májusi halálozások alatt megtalálta a sírfeliratot. Longlandsi kastélyában (Bedfordshire) kilencéves korában elhunyt a kegyelmes Robert Edward Mallory, Ainswood hatodik hercege. A méltatás négy oldal hosszan folytatódott, ami szokatlanul hosszú volt egy gyereknél, még akkor is, ha a nemesség tagja. De szívbemarkoló történetről lévén szó, az olvasó számíthatott rá, hogy a jegyzék részletes beszámolóval szolgál, ahogy ezt szokta tenni az év más érdekességeivel és drámai eseményeivel is. Épp elég temetésen voltam már, mondta Ainswood. És ez így is volt, jött rá Lydia. Az egyik információs forrást a másik után kézbe véve több mint egy tucat temetés számolt össze csak az utóbbi tíz évben, és csupán a legközelebbi rokonságból. Ha Ainswood valóban az az érzéketlen élvhajhász alak lenne, akinek mutatja magát, akkor a halálesetek könyörtelen sorának nem lett volna szabad hatnia rá. Mégis, egy érzéketlen élvhajhász vajon rászánná magát, hogy egy csapat egyszerű munkásemberrel együtt nem kis kockázatnak tegye ki magát néhány bajban lévő közemberért? Lydia el sem hitte volna, ha nem a saját szemével látja: Ainswood csak azután távozott, koszosan, rongyosan és izzadtan, miután meggyőződött róla, hogy nincs már kit megmenteni. És közben megállt, hogy a gyászoló lány kezébe nyomja a pénztárcáját. Lydia szeme szúrt, s egy könnycsepp pottyant a lapra, amelyet olvasott. Ne légy szamár! intette magát, de a szidásnak semmi eredménye nem volt. Egy perccel később azonban az elefántdübörgésnek beillő hangok hallatán menten megfeledkezett a szamárság tüneteiről. A dübörgés forrása Susan volt. Ő és Tamsin visszatértek a sétájukból. 104

103 Lydia sietve megtörölte a szemét, és leült. A következő pillanatban Susan már be is rontott a szobába, és megpróbált Lydia ölébe ugrani, de a szigorú Ül! parancsra végül csak a lány szoknyájára tottyant le. Úgy látom, valaki jóhangulatban van mondta Lydia Tamsinek. Mi történt? Talált egy aranyos pufók kisgyereket, akit összenyalogathatott? A szaga nem rosszabb a szokottnál, szóval biztos nem hempergett ürülékben. Nagyon ledéren viselkedett ma felelte Tamsin, levéve a főkötőjét. A Soho Square-en Sir Bertram Trenttel találkoztunk, és Susan nagy hűhót csapott, hogy észrevetesse magát. Alighogy meglátta Sir Bertramet, kilőtt, mint a rakéta vagy inkább, mint az ágyúgolyó, mert ledöntötte az urat a lábáról. Aztán megállt fölötte, nyalogatta az arcát, a kabátját, és megszaglászta nos, meg sem mondom, hogy hol. Szerencsére Sir Bertram nagyon békésen tűrte. Amikor végre sikerült levakarnia magáról, és felállt, megpróbáltam bocsánatot kérni, de ő nem engedte. Azt mondta, csak játékos és nincs tisztában a saját erejével. Aztán Susan Vau! vakkantott a masztiff vidáman a nevét hallva. Megmutatta őlordságának az összes trükköt folytatta Tamsin. Pacsit adott. Addig böködte Sir Bertramet, amíg rávette a kötélhúzásra. Aztán holtnak tettette magát, és a hátára gördült, hogy őlordsága megvakargassa a hasát, és ó, biztos el tudod képzelni. Susan nagy fejét gazdasszonya ölébe hajtotta, és lelkesen nézett fel rá. Kész rejtély vagy, Susan simogatta meg Lydia. Amikor legutóbb találkoztál őlordságával, még nem kedvelted. Talán megérezte rajta, hogy ma délután jót tett. Trent elmondta neked, ugye? nézett fel Lydia, és tekintetük találkozott. Azt véletlenül nem mesélte el, mit keresett a Soho Square-en, ahelyett, hogy Ainswood házában kipihente volna a herkulesi munkát? Amikor meglátott téged, Kettes Károly jutott eszébe, ahogy ő mondta. A király annyira zavarta, hogy néhány utcányira kiszállt a bérkocsiból, és elsétált a térre, hogy megnézze magának a szobrát. A Soho Square szánalmasan elhanyagolt zöldjén állt II. Károly málladozó szobra. Tamsin első találkozásuk után elmesélte Lydiának, a férfi valamiért a Restauráció uralkodójára emlékezteti. Lydia ennek semmi értelmét nem látta, de nem is várt ilyesmit. Tudta, hogy Lord Dain sógora nem az éleselméjűségéről volt ismert. 105

104 Ha már herkulesi munkáról beszélünk mondta Tamsin fogadni mernék, hogy alaposan megleptek az Exeter Streeten történtek. Gondolod, hogy Ainswood hercege megjavul, vagy ez csak pillanatnyi eltévelyedés volt? Mielőtt Lydia válaszolhatott volna, Millie jelent meg az ajtóban. Mr. Purvis van itt, kisasszony. Üzenetet hozott. Azt mondta, sürgős. Aznap este kilenckor Lydia belépett a Covent Garden Piazzán lévő kicsiny, sűrűn lefüggönyözött szobába. A lány, aki beengedte, gyorsan eltűnt a szemközti ajtón át. A következő pillanatban megjelent a nő, aki idehívta Lydiát. Majdnem olyan magas volt, mint ő, de vaskosabb testalkatú. A fején hatalmas turbán ült, arcát vastag festékréteg fedte. Lydia a festék és a halvány fény ellenére is látta, hogy a nő jót mulat rajta. Igazán érdekes jelmezválasztás szólalt meg Madame Ifrita. Ez volt a legjobb, amit ilyen rövid idő alatt szerezni tudtam. Az idősebb asszony intett Lydiának, hogy üljön le az ajtó melletti apró asztalnál álló székre. Madame Ifrita jósnő volt, és Lydia egyik legmegbízhatóbb informátora. Rendes körülmények között a két nő valahol Londontól távol szokott találkozni, mert a Madame hamar bezárhatta volna a boltot, ha a vendégei megsejtik, hogy egy újságíróval megosztja a bizalmas információkat. Mivel feltétlenül álcáznia kellett magát, s arra már nem volt ideje, hogy férfigúnyába bújjon, Lydia és Tamsin elment egy használt ruhákat árusító boltba a Greek Streeten. Ott válogatták össze sebtében ezt az állítólagos cigány ruhát, amelyet Lydia viselt. Az eredmény Lydia szerint inkább ringyósra, mint cigányosra sikeredett. Bár tucatnyi különböző színű alsószoknya volt rajta, egyáltalán nem érezte felöltözöttnek magát. Az előző tulajdonosok egyike sem volt olyan amazon termetű, mint ő, így a szoknya alja jóval a bokája fölött ért véget akárcsak gyakorlatilag az összes utcalányé Londonban. De nem volt ideje mást keresgélni. A termete ugyanígy gond volt a felsőrész kiválasztásánál. Az a skarlátvörös, amelyet végül kiválasztott, satuként szorult rá, ami jó is volt így, különben az a veszély fenyegetett volna, hogy Lydia keble kibukik a botrányosan mély kivágásból. Szerencsére elég hűvös volt az éjszaka, így egy kendővel eltakarhatta magát. 106

105 Mivel nem volt kedve használt parókát venni, s ezzel kockáztatni, hogy különböző tetvek költözzenek a hajába, Lydia tarkabarka sálakból turbánt csavart magának a fejére. Haját szoros kontyba fonta alatta, és a sálak végét művészien elrendezte, így nemcsak árulkodó szőkeségét sikerült elrejtenie, de az arcvonásait is álcázni tudta. Amiatt nem aggódott, hogy bárkinek is feltűnik a szeme színe, mivel egyrészt sötétedés után készült elhagyni a házat, másrészt nem állt szándékában senkit olyan közel engedni, hogy feltűnjön neki a kék szem. Tekintélyes mennyiségű festék, púder és olcsó bizsu egészítette ki a tarkabarka ruházatot. Az egyik rokonának akartam látszani magyarázta Lydia. Okos ült le a Madame a szemközti székbe. Tudtam, hogy ki fog találni valamit. Sajnálom, hogy ilyen sürgősen idehívattam, de csak ma délután kaptam az információt, és lehetséges, hogy csak nagyon kevés ideje van a cselekvésre ha a kristálygömbömnek hinni lehet tette hozzá egy kacsintással. Madame Ifrita jövőbe látó képessége lenyűgözte a hiszékenyeket. Lydiát azonban nem, mert ő tudta, hogy a jósnő hozzá hasonló módon dolgozik, azaz informátorok egész hadával, köztük néhány olyannal is, aki tudtán kívül szolgált hasznos adatokkal. Lydia azzal is tisztában volt, hogy az információ drága árucikk. Elővett öt darab egyfontost, és szépen, egy sorban elrendezte maga előtt az asztalon. Aztán egyet Madame Ifrita felé tolt. Az a lány járt ma nálam, akit Coralie Franciaországból hozott magával kezdte a jósnő. Annette szeretne visszatérni a hazájába, de fél. Jó okkal, mint azt maga is sejti. Coralie egyik szökevény lányát tíz nappal ezelőtt húzták ki a folyóból, nyakán fojtogatás nyomaival. Meséltem erről Annette-nek, és még néhány olyan dologról is, amelyről azt hiszi, hogy titok övezi. Aztán belenéztem a varázsgömbömbe, és azt mondtam, hogy látom Coralie-t, és azt is, hogy átok ül rajta. Vér csöpög a füléből, és vércseppek ülnek a nyaka és a csuklója körül is. Lydia felvonta a szemöldökét. Nem maga volt az egyetlen, aki látta Madám Breest a rubinokkal a Jerrimerben mondta Ifrita a kimondatlan kérdésre. Aki beszélt róla, ugyanolyannak írta le őket, mint maga. Elhallgatott egy rövid időre. Ennél többet is hallottam. Beszámolt arról, hogy Ainswood hercege 107

106 találkozott egy csinos fiatalemberrel, akit úgy tűnt, hogy ismer, noha senki más nem látta még ott. A herceg felismerte, igaz? Az átkozott szivar miatt volt bosszankodott Lydia. Bármibe lefogadnám, hogy az árult el. És ő is kiadta ma magát az Exeter Streeten jegyezte meg a jósnő. Valóban? Számít ez? Számított, de Lydia megrázta a fejét. Most csak Coralie érdekel mondta, és újabb érmét tolt Ifrita felé. A kerítőnő a rubinokat tartja a kedvenc zsákmányának. Gyengéje a csillogó holmi, mint a szarkának. Bár Annette ezt rendkívüli ostobaságnak tartja, mégsem ezért akar elszökni. Azt mondja, rémálmai vannak a halott lányról. Pedig nem ez a kis szökevény volt az első, akit elrettentésül megöltek. Szerintem Annette-nek az a gondja, hogy vagy látott valamit, vagy maga is részt vett a gyilkosságban És az bántotta az érzékeny lelkét vetette közbe Lydia gúnyosan. Mindketten tudjuk, hogy Annette aligha az az ártatlan bárány Ezért is akartam ilyen sürgősen beszélni magával. Ha rémálmai vannak, sokkal valószínűbb, hogy már szinte látja a saját arcát felszabdalva, vagy csinos kis nyakát, amire drót vagy kötél hurkolódik. Talán olyat látott, amit nem kellett volna. De más ok is lehetséges. Bármi riasztotta is meg, őszintén fél. Ami fontos, hogy ő nem olyan ostoba, mint a többi lány. Nem gyalog és egyetlen penny nélkül akar elszökni. Annyit fog lopni Coralie-tól, amennyit csak magával bír vinni. Hogy aztán kibérelhesse a leggyorsabb postakocsit, ami a kikötőbe viszi. Ifrita bólintott. Ma este segít Coralie-nak és a verőlegényeknek betörni egy új lányt, szóval nincs lehetősége elszökni. Holnap este egy különleges ügyfelet kell kiszolgálnia. Elképzelhető, hogy utána megpróbálkozik a szökéssel. Attól függ, hogy az ügyfél mennyi ideig tartja fel. Az egyetlen időpont, amikor kockázat nélkül kirabolhatja Coralie-t este kilenc óra után, amikor a nő elmegy otthonról, és még a kora hajnali órák előtt, amikor hazajön. Annette így jókora előnyt szerez, és még nehezebb lesz üldözni, ha az éjszaka leple alatt utazik. A jósnő ismét elhallgatott egy időre. Nem lehetek abszolút biztos benne, hogy ellopja az ékszereket. Azt mondtam 108

107 neki, hogy a rubinok meg vannak átkozva. De ha nem tud elég pénzt szerezni, akkor lehet, hogy nem fog az átokkal törődni. Jobb lesz, ha én viszem el előbb az ékszert, mielőtt ő megpróbálná mondta Lydia, jól leplezve, milyen kellemetlenül érzi magát. Helena segítségét kell majd kérnie, méghozzá nagyon gyorsan, és nem hitte, hogy barátnője túl lelkes lesz. Lydia egy újabb érmét tolt a jósnő elé, de az a fejét rázva visszaadta. Már nem sok mondanivalóm van. Coralie jelenleg a Francis Street tizennégyes szám alatt lakik. Általában kilenckor megy el otthonról a két verőlegény kíséretében. Mick, az egyik szolga őrzi a házat, ő is nagydarab, durva alak. Gyakran egy lány is otthon marad, hogy elszórakoztassa Micket vagy a kivételezett vendégek körének egyikét. Helenának ez biztosan nem fog tetszeni, gondolta Lydia. Túl sok ember. De ő volt az egyetlen hivatásos tolvaj, akit ismert, és akivel közelebbi barátságban volt, arra pedig nincs ideje, hogy valaki mást keressen, akinek megvan a kellő tapasztalata. Ez nem amatőröknek való munka. Lydia nem engedhette meg magának, hogy elszúrja. Ha őt megölik, Tamsin, Bess és Millie magukra maradnak és valószínűleg hamarosan az utcára kerülnek. Hibátlanul kell megcsinálni, és Helena az egyetlen, aki erre képes. Csak rá kell beszélnie, de az nem kis munka lesz. Ami egyben azt is jelenti, hogy Lydiának nincs vesztegetni való ideje. Néhány perccel később elbúcsúzott Madame Ifritától, és kisietett. Amikor az utcára ért, lassított. Bár néhány utcával odébb várt rá a bérkocsi, nem rohanhatott oda őrült módjára. Ahhoz ugyan még túl korán volt, hogy a félvilági nők már teljes bedobással dolgozzanak, az éjszakai élet hívei már kezdtek gyülekezni. A túl sietős léptek még arra ösztökélnék a részeg piperkőcöket, hogy utána vessék magukat. Lydia kényszerítette magát, hogy komótosan sétálva vágjon át a téren. Az oszlopok közül kilépve elfordult a piactól és a James Street felé vette útját, amikor a szemközti oszlopsor árnyékából egy magas alak vált ki, és ő is arrafelé indult. Lydiának elég volt egyetlen pillantás, hogy felismerje, és pontosan két másodperc, hogy úgy döntsön, mégsem arra megy. Úgy téve, mintha valami ismerőst látott volna meg, Lydia irányt változtatott, és a tér túlsó vége felé sétált. 109

108 Heted ik fejezet Ainswood hercege már azon volt, hogy feladja a Covent Garden átkutatását. Még ha Grenville Gorgó egyedül jött is ide, ahogy Purvis állította, az nem jelenti azt, hogy ez az egyetlen és egyedüli lehetősége, hogy kelepcébe csalja zsákmányát. Neki nem sürgős, emlékeztette magát Vere. Van ideje kivárni a legmegfelelőbb alkalmat, amikor kedvére megleckéztetheti a lányt. Nem arról van szó, hogy ne találna addig is valami kellemes szórakozást magának. Az, hogy ma látta, nem tette türelmetlenné. Egyáltalán nem az a helyzet, hogy hiányozna neki a nő bosszantó, idegesítő társasága. Vagy a gőgös hangja. Vagy a kétségbeejtően csinos arcának látványa. Vagy a teste, amelyet maga az ördög formált dús idomúvá, hosszú lábúvá A gondolat befejezetlenül ott lógott a levegőben, és Vere döbbenten torpant meg a lépés közepén, amikor egy örömlány sétált elő csípőjét ringatva a tér árnyékából. A tarkabarka alsószoknyák a formás lábikrája körül lebegtek. Ahogy elfordult a James Streettől, és a Covent Garden felé indult, nyilvánvalóan felfedezve valakit, akinek felkeltette az érdeklődését, a könnyű éjszakai szellő fellibbentette a szivárvány minden színében pompázó kendőjét, felfedve a nyálcsordítóan dús, kerek keblét. Vere egy pillanatig képtelen volt akár megmoccanni is. Csak bámult megrökönyödve, és azon tűnődött, lehetséges-e, hogy berúgott anélkül, hogy tudna róla. De ma este nem volt ideje a pohár fenekére nézni, és a szeme is tökéletesen működött. Ami azt jelentette, hogy az éjszaka közepén a Covent Garden felé tartó utcalány nem volt más, mint Lady Grendel személyesen. Ainswood azonnal megindult zsákmánya után, jobbról-balról kerülgetve a férfiak és nők folyamatosan mozgó kis csoportjait a piac keleti

109 oldalán. Látta, hogy a lány lassít, aztán megáll a Carpenter kávéház előtti járdán. Aztán a turbán eltűnt a szeme elől. Vere azt hitte, hogy Grenville bement az átjáróba, ezért ő is arra fordult, amikor véletlenül balra nézett. Egy korhadt, felfordított kosáron ülő nyomorék virágáruslány előtt ott guggolt az állítólagos cigányasszony, és a lány kezét a sajátjába fogva a tenyerét tanulmányozta. Vere közelebb óvakodott. A beszélgetésbe merült két nő nem vette észre a közeledtét. A jövőm is olyan nyomorult, mint én vagyok, ugye? hallotta a virágáruslány hangját. Hallottam, hogy él Skóciában egy orvos, aki tudna segíteni, de az nagyon messze van, és az utazás is drága. Meg az ilyen tudós orvosok is sokba kerülnek, ugye? A múlt éjjel egy úr egy guinea-t ajánlott, ha felmegyek vele a tér egyik szobájába. Nemet mondtam, de aztán elgondolkodtam, hogy talán butaságot csináltam. Azt mondta, ma este megint eljön. Bárcsak ne jönne! Sokkal könnyebb jónak lenni, ha az embernek nem ígérnek pénzt azért, hogy rossz legyen. És egy guinea nagyon sok pénz. Vere gondolni sem akart arra a korcs kutyára, aki képes lenne elcsábítani egy védtelen nyomorék lányt. Szerencsére ideje sem volt rá. Egyetlen pillanat alatt át kellett gondolni a taktikáját. Aztán egy emlékkép villant az agyába: Melodráma úrnő, amint őt személyesíti meg részegen a Kék Bagolyban. Csak egy guinea-t? kiáltott fel összefolyón mondva a szavakat. Ilyen szépségért? Két kedves és meglepett arc egy festett és egy festetlen nézett fel rá. Vere bizonytalanul imbolyogva közelebb lépett. Húszat adok húzta elő a pénztárcáját pusztán csak a kiváltságért, hogy magára nézhetek, kisvirág. Tessék! Lehajolt, és ügyetlenül a virágáruslány kezébe nyomta a pénztárcát. Most adja ide a bokrétáit. Szegénykék egészen zavarban vannak, ugye, tudja? Magácska mellett csak gaznak látszanak. Nem csoda, ha senki sem veszi meg őket. Cigány királylány Grenville kisasszony felállt, míg a kis virágáruslány tovább kuporgott a kosarán, a tárcát magához szorítva, tágra nyílt szemét a férfira szögezve. 111

110 Jobb lesz, ha hazamegy mondta Vere a lánynak, mielőtt jön valaki, és megszabadítja a mai bevételétől. A részeg emberek eltúlzott mozdulataival, féltő gondoskodással felsegítette a lányt, és a kezébe adta a mankóit. Miközben Félmeztelen Festett Szajha Grenville kisasszony segített elrejteni a pénztárcát a lány rongyai közt, Vere még hozzátette: Holnap menjen el Mr. Hay rendelőjébe. Ő nagyon jó doktor. Megmondta a címet, majd a mellényzsebéből előhalászott egy gyűrött névkártyát. Adja ezt neki oda, és mondja meg, hogy én kezeskedem magácskáért. A lány dadogva köszönetet mondott, aztán elsántikált. Vere addig nézett utána, amíg a délkeleti sarkon befordulva el nem tűnt a szeme elől. Aztán tekintetét visszafordította a zsákmányára vagy inkább a hűlt helyére, mert a cigánylány közben szintén eltűnt. Vere kétségbeesett pillantással kutatta át a piacteret, s egy csapat lebzselő alak közt meg is látta az élénk színű turbánt, amint észak felé tart. A Russel Street közelében érte utol. Elállta az útját, és előhúzta hóna alól a kókadozó virágcsokrokat, amelyeket korábban szórakozottan odadugott. Kedvest a kedvesnek tartotta a lány elé a Hamletet idézve. Lydia vállat vonva elvette az összetört csokrot. Isten vele! búcsúzott, és indult tovább. Félreértett sietett utána Vere. Ez volt a kezdet. Így igaz, de a sor azzal ér véget, hogy isten veled. Aztán a királyné elhinti a virágot *. Szavaihoz híven Lydia maga köré szórta a virágokat. Ah, egy színésznő! Ez a cigányöltözet ezek szerint egy új darabot hirdet, ugye? Jobb időkben valóban színésznő voltam mondta Lydia anélkül, hogy lassított volna. A keményebb időkben pedig jósnő. Mint most is. Már megint valaki más hangját vette kölcsön. Ez most magasabb volt a sajátjánál, és az akcentusa is közönségesebb. Ha Purvis nem mondta volna, hogy a lány álruhában lesz, vagy Vere olyan részeg, amilyennek tettette magát, még sikerül is becsapnia. Vere azt nem tudta volna megmondani, neki sikerült-e becsapnia a lányt, hogy vajon elhitte-e, hogy Vere tényleg túl részeg ahhoz, hogy az * William Shakespeare: Hamlet, V. felvonás I. szín (Arany János fordítása). 112

111 álca alá lásson, vagy csak együttműködik vele, amíg talál valami menekülési lehetőséget anélkül, hogy magára vonná a figyelmet. Mintha az öltözéke nem ordított volna messziről minden környékbeli férfinak, hogy gyere velem egy fordulóra! Jó néhány előkelő ficsúr mellett elment, akik pedig nagylelkűen ezüsttel, ha nem arannyal bélelték volna ki a markát. Maga mégis egy nyomorék gyereknél állt meg, aki még egy rézgarast sem tudott volna magára áldozni. Nem csoda, ha majdnem összetévesztettem magát egy angyallal. A lány gyors pillantást vetett rá a szempillája alól. Attól nem félek. Maga olyan jól játszotta a szerepét, hogy nekem már nem maradt más teendőm, mint statisztálni. Ha ezt a szeme sarkából odavetett, gyere-csak-pillantást más férfira pazarolná, egy perc sem kellene, hogy a feje fölé emelt szoknyával, háttal a falnál találja magát. A gondolattól Vere-nek lüktetni kezdett az ér a halántékán. Ez volt a legegyszerűbb módja, hogy megszabaduljak a lánykától mondta könnyedén, és felkeltsem a maga figyelmét. Magának már sikerült ugyanezt elérnie nálam. Méghozzá alaposan tette hozzá a dús kebleket bámulva. Most pedig a jövendőmet akarom tudni. Erősen bízom benne, hogy a szerelemvonalam jobb irányba fordult. Vere lehúzta a kesztyűjét, és kezét a lány orra alá dugta. Lenne olyan kedves, hogy megnézi? A lány ellökte a kezét. Ha szerelmet akar, csak a zsebébe kell belekukkantania. Ha talál ott még egy-két garast, bármelyik, kedvére való virágot leszakíthatja ma éjjel, csak nézzen körül. Míg valamelyik kéjenc őt szakítja le? Arról szó sem lehet! Nagyot sóhajtva a mellkasára szorította a félrelökött kezét. Megérintett, és én a mennyei szférákba emelkedtem mondta mély pátosszal. Cigány, színésznő, angyal nem tudom, ki ő, sem azt, hogyan is lehetnék méltó akár megérinteni őt, de Őrült, sajnos teljesen megháborodott! kiáltott fel a lány, meglepve Vere-t. Ó, jó emberek, halljátok és szánjátok őt! A lány kiáltása olyan őszintén hangzott, hogy néhány szajha és reményteli kuncsaftjuk abbahagyta az alkudozást, és feléjük nézett. 113

112 Háborog, /Mint tenger és szél, ha versengenek, /Melyik hatalmasb szavalta Lydia. Vere-nek halványan úgy rémlett, ezek Ophelia szavai *. Ha azt hiszi, hogy Hamletet fog itt játszani, aki végül is elvesztette a lányt, hát nagyon téved. Megháborodtam ön miatt! kiáltott fel hevesen. Az egyik örömlány a közelükben felvihogott. Semmi sem bátortalaníthatja el, közölte Vere a bámészkodókkal. Úgy robbant be sivár létezésem sötét magányába, mint Aurora Borealis Oh ég hatalma, állítsd helyre őt! ** jajveszékelt a lány. És lángra lobbantott! folytatta Vere lelkesen. Nézzék, ahogy lángolok egyetlen mosolyáért eme rubin ajkaknak! Nézzék, ahogy elemészt a soha el nem múló rajongás édes tüze Oh mely dicső ész bomla össze itten! *** Lydia kézfejét a homlokára szorítva a kacagó örömlányok csoportjához sietett. Védelmezzenek meg, nemes hölgyek! Rettegek, hogy eme rajongó bolond valami kétségbeesett lépésre szánja el magát. Csak a szokásosra, drágám mondta egy idősebb szajha nevetve. Ez itt Ainswood, ha nem tudnád, és ő mindig bőkezűen fizet. Nemes Aurora, szánj meg engem! kiáltotta Vere esdekelve, és könyökével utat tört a nők köré gyülekező férfiak tömegén. Ne szökj el előlem, fénylő csillagom, napom és holdam, galaxisom. A magáé? Mikor, hogyan, miért lett a magáé? A turbán egy rövid időre eltűnt a cilinderek erdejében, de amikor előbukkant a nevető férfiak csoportjából, Vere azonnal odapattant hozzá. A szerelem jogán jelentette ki, és térdre esett. Édes Aurora, nézd, hogyan alázkodom meg előtted Ez nem megalázkodás mondta Lydia rosszallóan. Az igazi megalázkodás az, amikor hason fekve Úgy érti, szerszámmal fölfelé, kegyelmes uram szólt közbe az egyik szajha. Bármit megteszek az én istennőmért harsogta túl Vere a nézőközönség férfi részének durva, bár ötletdús javaslatait, mi mindent tehetne ebben a helyzetben. Majd később megöli őket, döntötte el. Csak * Valójában a királyné mondja; IV. felvonás I. szín ** Hamlet III. felvonás I. szín *** uo. 114

113 arra várok, hogy megparancsold, hagyjam el eme halódó földi világot. Hívj, és én boldogan emelem fel lelkemet, hogy csatlakozzon a tiédhez az égi világokban. Engedd, hogy mézajkadról igyam az ambróziát, és bejárjam csodás tested édes végtelenségét. És hadd haljak meg a gyönyörtől, hogy én, méltatlan megcsókolhatom a lábadat. Fhuj! Nem pirulsz el? * A férfira mutatott, miközben tekintete a sokaságot fürkészte, s közben így folytatta: Tetteti, hogy istenít engem, s ti is hallhattátok, ajkának beszéde oly szennyel képes fülem sérteni, mint mint Lydia látványosan megborzongott egy csók! Azzal szoknyasuhogás közepette elszaladt. Vere-t magával ragadta a játék, de nem annyira, hogy hagyja a lányt ilyen könnyen elszökni. Részeg sem volt, mint ahogy a másik hitte, így szinte nyomban azután, hogy Lydia elfutott, a férfi már talpon is volt, és sietett utána. Vere látta, hogy az összeütközés elkerülhetetlen. Grenville irányt változtatott, közben hátranézett, miközben a tér oszlopai felé igyekezett ugyanakkor egy csillogó fekete ruhát viselő nő sietett elő az oszlopok árnyékából. Bár Vere rákiáltott, hogy vigyázzon, az ő Aurorája beleütközött az asszonyba, és nekilökte az egyik oszlopnak. Szerencsére odaért hozzájuk, mielőtt teljesen visszanyerték volna az egyensúlyukat, és gyorsan elhúzta a sárkányhölgyet. Miért nem figyelsz oda, hogy hová mész, te langaléta szutyok! rikácsolta a nő. Coralie Brees volt az. Vere egy mérföldről is felismerte volna az éles hangot. Az én hibám volt szólalt meg gyorsan, miközben szeme sarkából észrevette a némber mögött jövő verőlegényeket is. Szerelmesek civódása. Annyira dühös volt rám, hogy se látott, se hallott. De már jobban vagy, ugye, én napom, holdam és csillagom? kérdezte Aurorát, miközben megigazította a félrebillent turbánt. A lány ellökte a kezét. * Hamlet III. felvonás IV. szín 115

114 Ezer bocsánat, kisasszony mondta Coralie-nak bűnbánón. Remélem, nem sérült meg. Vere akár ötven fontba is fogadni mert volna, hogy a kerítőnőt évtizedek óta senki sem szólította kisasszonynak, de az is lehet, hogy talán soha. Abban is biztos volt, hogy Grenville is észrevette a két verőlegényt, és bölcsen úgy döntött, jobb a békesség. A Madám azonban távolról sem úgy festett, mint akinek csillapult a haragja. Ez nem volt túl jó jel a békesség szempontjából. Ez Vere-nek nem is lett volna ellenére, mivel neki szokása volt a bajt keresni, és két, nagydarab verőlegény nagyon is kedvére való lett volna. Ma este azonban kivételt kellett tennie. Mivel a délutánt téglák, kövek és gerendák dobálásával töltötte, jobbnak látta maradék energiáit őfelségére tartogatni. Ezenkívül a lány könnyen belesétálhat valami mohó fickó karjába, amíg ő azzal foglalkozik, hogy laposra verje a barmokat. Vere kihúzta a jádekővel díszített nyakkendőtűjét, és odadobta a nőnek. Coralie gond nélkül elkapta, s miközben gyorsan megvizsgálta, arca valamelyest megenyhült. Szent a béke, ugye, kedvesem? mondta. Azzal válaszra sem várva részeg mosollyal Grenville-hez fordult. Hogyan tovább, szépséges pávamadaram? Ennél a fajnál a kakasok a színpompásak vetette fel a fejét a lány. A tyúkok unalmas szürkék. Nem maradok itt, csakhogy a ringyójának hívjanak, Diliház úr. Nagy szoknyasuhogás közepette sarkon fordult, és menni akart. De Vere ezúttal résen volt. Nevetve ő is megfordult, és a karjába kapta a lányt. Lydiának elakadt a lélegzete. Azonnal tegyen le! kapálózott. Túl nagy vagyok magának. És túl öreg mondta Coralie csípősen. Nagydarab rágós tyúk, kegyelmes uram, míg én finom, gyenge pipihússal szolgálhatok. De Vere már vitte is makrancos zsákmányát be az árnyékba, minél messzebb a kerítőnő rikácsoló litárnájától, amellyel ifjú alkalmazottai képességeit ecsetelte. Túl nagy? kérdezte az állítólagos cigánytól. Hová, kincsem? Látod, hogy a fejem milyen jól illik a válladra? Orrával megcsiklandozta a lány nyakát, tekintete elidőzött az alatta lévő buja területen. Ugyanilyen jól 116

115 fog mutatni a kebleden is. Be fogom bizonyítani. És én mondom folytatta a lány fenekére csúsztatva a kezét, itt pontosan olyan Tegyen le vágott a szavába Lydia ficánkolva. A játéknak vége! Nem addig van az, gondolta Vere, miközben az egyik közeli intézmény felé cipelte, amelyet igencsak közelről ismert, és ahol az emeleti szobákat ki lehetett venni egy órára. Figyeljen Ain A férfi a szájával hallgattatta el, közben berúgta az ajtót, és belépett a félhomályos folyosóra. A lány keményebben küzdött, és elszakította a száját az övétől, ezért Vere-nek végül le kellett tennie, hogy felszabadítsa a kezét, és erősen tarthassa a fejét, amíg újra megcsókolja, hevesen és alaposan, ahogy az első pillanattól szerette volna, mióta belefogott ebbe a játékba. Érezte, hogy a lány megmerevedik, és szorosan összezárja a száját, elutasítva őt. Elfogta az izgalom. Nem tudja, hogyan kell csókolni, jutott eszébe. Még ártatlan! kiáltotta a belső hang. De ez a lelkiismeret hangja volt, és Vere már másfél éve nem volt beszélő viszonyban vele. Csak játszik vele, nyugtatta magát Vere. Megjátssza az ártatlant. Nem zöldfülű kislány már, hanem felnőtt nő bűnre termett testtel, aki egyenesen neki, a sötét lelkű gazfickónak született. De ha a lány a kényeskedő szüzet akarja játszani, neki az is megfelel. Változtatott a csókján, s kéjsóvár követelést türelmes ösztökélésre enyhítette. Érintése is gyengédebb lett, s úgy fogta most tenyere bölcsőjébe a lány fejét, mint amikor az ember pillangót ejt foglyul a markában. Érezte, ahogy a lány megborzong, és mereven összeszorított, szája ellágyul, megremeg ajka alatt. Ugyanakkor éles fájdalom hasított belé, mintha valaki kést döfött volna a szívébe. Ez csakis a vágy lehet, mondta magának, és átölelte a lányt. Közelebb vonta magához, és ő nem tiltakozott. Csodálatosan puha ajka mintha izzott volna az övé alatt. Vere is izzott, tűzben égett, noha ez számára az ölelések legszüzebbike volt. Ami mégis lángra lobbantotta, az a játék volt, efelől nem is kételkedett, annak újdonsága, ahogy a lány az ártatlant adta. Ez és a türelmetlenség, hogy elvegye azt, amiért egyébként sohasem kellett megdolgoznia, de még csak hízelegnie sem. 117

116 Sosem kellett megerőltetnie magát, hogy elnyerje a nők kegyeit. Elég volt egy pillantás, egy mosoly, és már jöttek is a pénzért vagy a kölcsönös vágy okán, és mindig tudták, mindegyik tudta, mit kell tenniük, mert Vere csakis ilyenfajtát keresett. A lány úgy akart tenni, mintha nem tudná, mi a dolga, és Vere szívesen magára vállalta az oktató szerepét. Megtanította, mit tegyen: száját becézgetve, hogy megnyíljon előtte, apránként kóstolgatva, miközben az illata teljesen elhódította, a lány illata és íze egybeolvadt és ott forrt a vérében. Tudatában volt, hogy szíve őrült módon kalapál a mellkasában, noha alig mélyítette el a csókot, nem volt több mint egy bizsergető előjáték. A vad szívdobogás csak a türelmetlenségét jelzi. S csakis a játék kedvéért hajlandó engedni a kezének, hogy lassan, nagyon lassan vándoroljon lejjebb a váll és a hát ártalmatlan birodalmából a gerinc vonalán a karcsú derékig, amelyet nagy kezével könnyedén át is ért. Aztán ujjai folytatták útjukat olyan régiókba, amelyet egy ártatlan már nem hagyja, hogy férfi megérintsen. Csakis ettől a természetellenes játéktól remegett a keze, ahogy rásimította a lány gömbölyű hátsójára. Csakis ettől a fonák játéktól nyögött fel, miközben ajkuk összeforrt, s ő még erősebben szorította magához a lányt ott, ahol ágaskodó szerszáma nekifeszült a szűk nadrágnak. Messzire mész, kiáltozta lelkiismeretének érdes hangja. Túl messzire mész! Vere biztos volt benne, hogy nem így van, mert a lány nem húzódott el. Inkább ő is átölelte, bizonytalanul tapogatózva, mintha először ölelne férfit, mintha először tapasztalná meg, milyen érzés bebarangolni ujjaival egy férfi vállát és hátát. Vere megszakította a csókot, hogy megmondja neki, nem kell félénknek lennie, de szája képtelen volt megformálni a szavakat. Ehelyett a lány nyakába temette az arcát, és mélyen belélegezte az illatát, miközben apró csókokkal borította be a selymes bőrt. Érezte, hogy megborzong, hallotta a halk, meglepett kiáltást, mintha ez az egész új lenne neki. De nem lehet az! Mindketten levegő után kapkodtak, és a lány bőre forró volt az ajka alatt. És amikor kezét a telt keblekre csúsztatta, tenyere alatt érezte, ahogy a megkeményedő mellbimbók szinte átszúrják a szánalmasan hiányos ruha anyagát. A kelme épphogy csak takarta a lány mellét, és Vere ezt a kevéske 118

117 anyagot is lejjebb húzta, hogy végre a kezébe foghassa, ami alatta van, úgy, ahogy annyiszor álmodott róla. Gyönyörű súgta elszoruló, fájó torokkal. Minden porcikája fájt, sajgott. Gyönyörű vagy! Ó, istenem, ne! A lány teste megfeszült. Én nem Elkapta a férfi kezét. A fenébe, Ainswood! Én vagyok az, átkozott részeg disznó! Én vagyok az, Grenville! Lydia legnagyobb döbbenetére Ainswood nem ugrott hátra elborzadva. Ellenkezőleg, komoly munkájába került a férfi kezét lefejtenie a melléről. Én vagyok az, Grenville ismételte meg ötször is, de a férfi csak tovább cirógatta és puszilgatta, különösen egy nagyon érzékeny helyet a füle mögött, amelyről Lydia eddig nem is tudta, hogy ilyen érzékeny. Hagyja abba! szólt rá végül azon a határozott hangon, amelyet általában Susannél szokott alkalmazni. Ainswood akkor elengedte, és szenvedélyes szeretőből, aki egyre csak azt hajtogatta, hogy milyen gyönyörű, és amitől Lydia tényleg gyönyörűnek és a világ legkívánatosabb nőjének érezte magát, nyomban a szokásos makacs fajankóvá változott, amilyennek egyébként is ismerte csak épp egy jó adag goromba zsémbeléssel fűszerezve, amit Lydia még komikusnak is talált volna, ha nem utálkozik annyira saját magán. Az ellenállásnak még a látszatát sem igyekezett fenntartani. Tudta, hogy a férfi élvhajhász gazember, méghozzá a legrosszabb fajtából abból, aki lenézi a nőket, s ő mégis hagyta magát elcsábítani. Hadd mondjak valamit, Grenville morogta Vere. Ha cicázni akarsz egy férfival, jobb lesz, ha felkészülsz rá, hogy ki kell tartanod a végkifejletig. Máskülönben rendkívül rosszkedvűvé teszed az illetőt. Ön már eleve rosszkedvűnek született vágott vissza Lydia, és helyrerántotta az ingvállát. Én remek hangulatban voltam egészen egy perccel ezelőttig. Lydia a férfi kezére nézett, és arra gondolt, hogy figyelmeztető jeleket kellene rátetováltatni. Azzal az ördögien ügyes kézzel simogatta, dédelgette és félig le is vetkőztette, ő pedig még csak halk suttogással sem tiltakozott ellene. 119

118 Biztos vagyok benne, hogy gyorsan felvidul újra mondta. Csak ki kell lépnie az ajtón. A Covent Garden tele van igazi örömlányokkal, akik égnek a vágytól, hogy felderítsék a hangulatát. Ha nem akarod, hogy úgy bánjanak veled, mint egy szajhával, nem kellene úgy öltöznöd, mint egy szajha. Vagy inkább úgy mondjam, hogy nem kellene olyan öltözetlennek lenned méregette komoran a lány ingvállát Vere. Nyilvánvaló, hogy nincs rajtad fűző vagy ing. Feltételezem, a bugyogóval sem fárasztottad magad. Nagyon jó okom volt rá, hogy így öltözzem közölte Lydia. De nem fogok önnek magyarázkodni. Már így is épp elég időmet vesztegette el. Azzal az ajtó felé indult. Legalább rendbe szedhetnéd magadat, mielőtt kimész morgott tovább Vere. A turbánod csálén áll, és a ruhád is szanaszét van. Annál jobb. Így mindenki azt fogja hinni, tudja, mit csináltam, és remélhetőleg kijutok erről a mocskos helyről anélkül, hogy átvágnák a torkom. Lydia óvatosan kinyitotta az ajtót, aztán megállt és körülnézett. Coralienak vagy a testőreinek a nyomát sem látta. Visszanézett Ainswoodra, és megszólalt a lelkiismerete. Szigorúan. A férfi egyáltalán nem néz ki magányosnak vagy elveszettnek, mondta az ostoba lelkiismeretnek. Csak duzzog, ennyi az egész, mert összetévesztette őt egy szajhával, és a semmiért fárasztotta magát a követésével és elcsábításával. És ha nem lett volna olyan átkozottul jó benne, sokkal korábban megállíthatta volna az eseményeket, mielőtt még igazán belelendültek volna, és akkor a férfi elmehetett volna, hogy valaki mást keressen És mást ölelt volna át az erős karjával, mást csókolt volna olyan édesen és hevesen, ahogy az a mesebeli királyfi teheti. Azt a másikat dédelgette volna, és annak mondogatta volna, hogy ő a leggyönyörűbb és legkívánatosabb hercegnő a világon. De Lydia Grenville nem volt hercegnő, mondta a lelkiismeretének, és Ainswood sem a mesebeli királyfi volt. Lydia kisétált. Csak miután becsukta maga mögött az ajtót, motyogta a bajsza alatt: Bocsánat! Aztán tovasietett a térről, és befordult a James Street sarkán. 120

119 Vere elég dühös volt ahhoz, hogy hagyja elmenni a lányt. Ahogy a nő rosszindulatúan emlékeztette, a Covent Garden tele van szajhákkal. Mivel Grenville-től nem kapta meg, amit akart, ezzel az erővel megkaphatja mástól. De képzeletbeli szeme előtt megjelent, ahogy a kéjencek vizslatják a lengén öltözött lányt, és ez olyan kellemetlen érzéseket keltett benne, amelyekről tudni sem akart. Inkább vadul káromkodva a lány után sietett. A Hart Streeten érte utol, félúton a Long Acre felé. Amikor mellé ért, a lány rámeredt. Nincs időm, hogy szórakoztassam, Ainswood. Fontos dolgom van. Miért nem nézi meg a némajátékot, vagy egy kakasviadalt vagy bármit, ami lefoglalja a csökevényes agyát? Egy férfi járókelő megállt, hogy megbámulja a lány lábát. Vére erre megfogta a kezét, és kényszerítette, hogy belekaroljon. Végig tudtam, hogy te vagy az, Grenville mondta mellette lépkedve. Mondja most, de mindketten tudjuk, hogy sohasem tett volna olyasmit, amit tett, ha tudja, hogy a bosszantó bogáncs Grenville vagyok, nem egy kedves, barátságos szajha. Csak az önteltséged hiteti el veled, hogy olyan ötletes az álcád, hogy sohasem láttam volna át rajta. Lydia éles pillantást vetett a férfira. Csak színlelte a részegséget vádolta. Így még rosszabb. Ha végig tudta, hogy én vagyok az, akkor csak egy oka lehetett arra, hogy hogy Valóban csak egy oka van. A bosszú mondta Lydia. Még mindig azért haragszik rám, ami két héttel ezelőtt történt a sikátorban. Bárcsak látnád magadat! Alig van rajtad ruha. Milyen más ok kellene egy férfinak, mint ez? Önnek több oka is van rá felelte a lány. Gyűlöl engem. Ne hízelegj magadnak vonta össze a szemöldökét Vere. Legfeljebb, ha bosszantó vagy. Ez volt az év legnagyobb hazugsága. A lány cicázott vele, felizgatta, lángra lobbantotta aztán amikor a legjobb részhez értek volna, megálljt parancsolt neki. Ami még ennél is rosszabb, kételyt ébresztett benne. Talán nem is játszotta meg magát. Talán valóban nem érintette még férfi. 121

120 Legalábbis úgy nem. Akárhogy is, tudnia kell. Mert ha tényleg tapasztalatlan, akkor többé nem izgatja magát miatta. Semmi hasznát nem vette a szüzeknek. Sosem feküdt le eggyel sem, és nem is állt szándékában. Ennek semmi köze sem volt holmi-erkölcsi megfontolásokhoz. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy a szüzek túl sok erőbefektetést igényeltek, s a jutalom igen csekély volt. Mivel sohasem feküdt le egy nővel egynél többször, eszében sem volt egy kezdőre vesztegetni az idejét. Nem fogja az idejét a kitanítására pazarolni, hogy aztán más élvezhesse a munkája gyümölcsét. Csak egyetlen módon rendezheti el ezt az ügyet egyszer s mindenkorra: ha egyenesen megkérdezi, amit tudni akar. Összeszorította a száját, és keze is erősebben fogta a lány kezét. Szűz vagy, ugye? tette fel a kérdést. Azt hittem, ez nyilvánvaló felelte Lydia felszegett állal. És égő arccal, gondolta Vere, bár a gázlámpák fényénél ebben nem lehetett teljesen biztos. Majdnem felemelte a kezét, hogy megérintse a lány arcát, úgy győződjön meg róla, forró-e, pirul-e. De akkor eszébe jutott, milyen csodálatosan puha volt a bőre, és hogyan remegett a lány az érintése alatt. És újra érezte a szúrást a szívében. Csak a buja vágy, mondta magának. Grenville gyönyörű és pazar idomokkal rendelkezik, a keble telt, pontosan illik a tenyerébe, ahogy mindig is álmodozott róla, és olyan édes volt, ahogy behódolt neki, s hagyta, hogy a keze a testén kalandozzon ameddig a félénksége engedte. Ez volt a legőrültebb ellentmondás: félénknek titulálni egy nőt, aki olyan őrült iramban száguldozott London utcáin, mintha a Colosseumban lenne, és ő volna Caesar fő kocsihajtója. Félénk, na persze. Az a nő, aki megmászta a ház falát, aki rátámadt egy férfira a sötét sikátorban, és egy bajnok ütőjátékos erejével sújtott le rá. Félénk, ő! Szűz, ő! Ez nevetséges. Őrület! Sikerült megdöbbentenem jegyezte meg Lydia. Úgy látom, elállt a szava. Tényleg elállt, döbbent rá Vere. Csak most vette észre, hogy időközben elérték a Long Acre-t. 122

121 Arra is rájött, hogy a keze nyoma valószínűleg ott marad a lány karján. Erre elengedte. Grenville ellépett tőle, megrángatta az ingvállát, de hiába, mert amennyi anyag volt benne, az épphogy csak arra volt elég, hogy eltakarja a mellbimbóját. Átrendezte a sáljait, hogy valamivel erkölcsösebb külsőt öltsön. Aztán két ujját a szájába dugta, és éleset füttyentett. Vere úgy érezte, beszakadt a dobhártyája. A közelben álló bérkocsi feléjük indult. Kibéreltem ma estére mondta Lydia, miközben Vere a fülét dörzsölte. Tudom, hogy úgy festek, mint egy szajha, de van annyi eszem, hogy nem akarok ebben a ruhában sokat mászkálni. Nem állt szándékomban bajt keresni, bármit is gondol rólam. Éppen elhagytam a Covent Gardent, amikor megláttam önt. Azért mentem vissza a piacra, hogy elkerüljem. Különben Már két lépés is sok egy kísérő nélküli hölgynek, különösen ezen a környéken és sötétedés után mondta Vere. Keresned kellett volna valakit, aki testőrködik melletted. Valakit a munkatársaid közül, például. Biztos van köztük olyan nagydarab fickó, aki elég csúnya ahhoz, hogy távol tartsa a kéjsóvár alakokat. Egy testőr. A lány arca gondterhelt kifejezést öltött. Úgy érti, egy nagydarab, ijesztő fickó kell nekem. Biccentett. A bérkocsi időközben a járda mellé állt, de úgy tűnt, a lány észre sem veszi. Tetőtől talpig végigmérte Vere-t, mintha csak egy lovat mérne fel Tattersallnál. Tudja, Ainswood, lehet, hogy igaza van mondta elgondolkodva. Vere-nek eszébe jutott, hogy a lány azt mondta, nagyon jó oka volt rá, hogy felvegye ezt a maskarát. Nem kérdezte meg, mi volt ez az ok. Nem kell tudnia, mondta magának. Csak az egyetlen őt érdeklő kérdést tette fel, s most, hogy megkapta rá a választ, nincs is miért tovább a lány társaságában időznie. Ég áldjon, Grenville búcsúzott határozott hangon. Jó utat, akárhová is mész tette még hozzá, és el akart fordulni. Van egy ajánlatom fogta meg Lydia a karját. Vár a kocsisod. Hadd várjon. Kifizettem egész éjszakára. 123

122 Engem viszont nem fogsz megvenni semennyi időre söpörte le a lány kezét, mintha egy meztelen csigát söpört volna le magáról. Lydia vállat vont, amitől lecsúszott a kendője, szabadon hagyva a fél vállát és a mellét, kivéve azt a kis részt, amelyet egy vörös rongydarab takart. Rendben, menjen csak a maga útján. Nem fogok könyörögni. Különben is, talán jobb is, ha nem önt kérem meg. Ez a kaland túlságosan is veszélyes lenne önnek. Lydia sarkon fordult, és a kocsihoz sétált. Halkan mondott valamit a kocsisnak. Miközben ők ketten beszélgettek, a sál még lejjebb csúszott. Vere halkan szitkozódott a bajsza alatt. Tudta, hogy a lány manipulálni próbálja. Kivillantotta a csupasz bőrét, és kimondta a varázsszót: túl veszélyes amiről mindenki, aki ismerte őt, tudta, hogy nem tud neki ellenállni és várta, hogy utána fusson. Nos, ha azt hitte, hogy az olcsó, ősrégi trükkel beugrathatja Vere Malloryt valami őrültségbe igaza volt, hogy a mennykő csapjon bele! Vere a lány után ment, kinyitotta a kocsi ajtaját, a fenekénél fogva határozottan besegítette, aztán maga is beszállt. Ajánlom, hogy jó móka legyen morogta, s az ajtót becsapva elhelyezkedett a lány mellett. Nagyon ajánlom, hogy átkozottul veszélyes legyen! 124

123 Nyolcadik fejezet Lydia röviden elmesélte Miss Price ékszereinek történetét, kezdve a postakocsi-állomás fogadójában történt támadástól és rablástól, és befejezve az aznap esti felfedezésekkel. Nem fedte fel Tamsin személyazonosságát, sem Helena tolvajmúltját. Csak annyit mondott neki, hogy szándékában áll segítséget toborozni, és visszatér az eredeti tervéhez, ha Ainswood inkább nem szeretné kirabolni a gyilkosok tanyáját, akik szeretik összevagdalni az áldozataik arcát, mielőtt vagy miután megfojtották őket. Őkegyelmessége csak felmorrant. Karba tett kézzel ült, és nem ejtett ki több értelmes szót a lány előadása alatt. Még azután is csendben maradt, hogy Lydia befejezte a történetet, és várta a kérdéseit, amelyből minden bizonnyal jócskán akadt. Majdnem ott vagyunk mondta Lydia kipillantva az ablakon. Talán szívesen megnézné a helyet, mielőtt elhatározza magát. Ismerem a környéket. Meglepően tiszteletre méltó Coralie Breeshez képest. Már azon is csodálkozom, hogy egyáltalán megengedheti magának. Az általa árult termék aligha első osztályú. Messze Miss Martin szintje alatt van. Gyors pillantást vetett Lydiára. Merem állítani, hogy egyedülálló módon választod ki a bizalmas barátaidat. Úgy tűnik, túlzásokba esel. Az egyik egy méregdrága szajha. A másik alig több mint egy iskolás. Alig néhány hete ismered Miss Price-t, mégis kész vagy a nyakad kockáztatni, hogy visszaszerezd a csecsebecséit. Az ékszereknek leginkább érzelmileg van értéke mondta Lydia. Úgysem értené. Nem is akarom. A nők mindig valami semmiség miatt emésztik magukat. Tisztában vagyok vele, hogy egy lyuk a harisnyán kész

124 katasztrófa. Rendben van, azt értesz meg, amit csak akarsz. Én inkább a dolgok unalmas, gyakorlati részével foglalkoznék, úgymint, hogyan fogunk észrevétlenül be- és kijutni. Máskülönben kénytelen leszek megölni valakit, és Jaynes a lelket is ki fogja szekálni belőlem. Mindig nagyon rosszkedvű lesz, ha vérfoltos ruhában megyek haza. Ki az a Jaynes? kérdezte Lydia egy pillanatra megfeledkezve a gondjairól. Az inasom. Lydia erre a férfi felé fordult, és alaposan szemügyre vette. Ainswood sűrű, fekete haja úgy festett, mintha egy részeg kertész gereblyével fésülte volna meg. Gyűrött nyakkendője megkötetlenül lógott a nyakában. Mellénye nem volt begombolva, és ingének sarka is kilógott a nadrágból. Lydia pirulva gondolt arra, hogy a rendetlen külső részben neki is köszönhető. De forrón remélte, hogy nem az egész. Arra például nem emlékezett, hogy bármit is kigombolt vagy kikötött volna. Csak az volt a baj, hogy az emlékezete sem volt megbízhatóbb, mint a józan esze és önuralma. Ki kellene rúgni az inasát jelentette ki. Legalább a rangjára gondolhatna, ha másra nem is, mielőtt ilyen állapotban kiengedi a házból. Még te beszélsz! Rajtam legalább van ruha. Annyit sem tett meg, hogy végignézzen magán. A kisujját sem emelte fel, hogy akár egy gombot is begomboljon, vagy hogy megigazítsa a nyakkendőjét. Lydiának szorosan össze kellett kulcsolnia a kezét az ölében, nehogy megcsinálja helyette. Az a lényeg, hogy ön Ainswood hercege mutatott rá. Nem az én átkozott hibám, vagy tévednék? Vere kibámult az ablakon. Tetszik vagy sem, akkor is az, aki. Ainswood hercegeként valami többet képvisel, mint saját maga: egy nemesi famíliát, amely évszázadokra vissza tudja vezetni az őseit. Ha arról akarok hallani, mivel tartozom a rangomnak, akár haza is mehetek, és meghallgathatom Jaynes prédikációját morogta Vere, még mindig az utcát nézve. Közeledünk a Francis Streethez. Jobb lesz, ha én szállok ki és nézek körül. Te túlságosan feltűnő vagy. Vere beleegyezésre sem várva utasította a kocsist, hogy a háztól biztonságos távolban álljon meg. 126

125 Remélem, semmivel sem próbálkozik egyedül szólalt meg Lydia, amikor Ainswood az ajtót nyitotta volna. Ez gondos tervezést igényel. Azt sem tudjuk, hányan vannak odabent ma este, szóval nem fog nekem itt ész nélkül berontani Talán a bagoly lenne olyan jó, és abbahagyná, hogy nagy fejűnek titulálja a verebet szakította félbe a lányt Vere. Tudom, mit kell tennem, Grenville, szóval ne akadékoskodj. Kilökte a kocsiajtót, és kiszállt. A bűntett napján Lydia nagyon későn kelt. Ez részben azért volt, mert nagyon későn is jött haza. Több mint egy órát vitatkozott Ainswooddal, miután a férfi visza tért a szemléből. A férfinak az a hóbortos gondolata támadt, hogy a hozzá nem értő inasával végzi el a munkát, nem Lydiával, s a lánynak nem kevés energiájába került, mire kiverte a fejéből a lehetetlen ötletet, s végre rátérhettek a betörés megtervezésének fontos kérdésére. Következésképp, majdnem hajnali három óra volt, mire ágyba került. Gyorsan el kellett volna aludnia, hiszen elméje felszabadult volt. A terv, amelyben megegyeztek, egyszerű és világos volt, ráadásul Ainswooddal az oldalán lényegesen kevesebb kockázattal járt, mintha Helenával ment volna. Lydia lelkiismerete is nyugodt volt. Nem kellett megkérnie Helenát, hogy tegyen kockára mindent, amit eddig elért, az életéről nem is beszélve, egy lányért, akit nem is ismert. Helyette ott lesz Ainswood, aki amúgy is jegyben jár a veszéllyel, és nem izgatja, hogy egy fogadásban kockáztassa a hitvány életét. Nem a lelkiismerete és nem is az előtte álló feladattal kapcsolatos aggályai nem hagyták Lydiát aludni, hanem a benne élő kisördög. Az agyát betöltő képeknek semmi köze nem volt a veszélyhez, amellyel másnap éjjel fog szembenézni, sokkal inkább azokhoz az eseményekhez, amelyeket már megtapasztalt: egy erős karra, amely egy kőkemény testhez szorítja; lassú, alapos csókokra, amelyek kiszívták a józan ítélőképességét; és a nagy kézre, amely testén kalandozva ellopta az akaraterejét, és végül nem hagyott mást, csak a sóvár epekedést. Lydia vitába szállt a kisördöggel. Önpusztítónak kell lennie annak, aki Ainswooddal akar liaisont folytatni. A férfi használta, aztán eldobta a nőket; el fogja veszteni az önbecsülését, ha olyan emberrel bújik ágyba, aki 127

126 nem tiszteli őt, ráadásul az emberek tiszteletét is elveszti, mert az biztos, hogy a férfi gondoskodni fog róla, hogy mindenki megtudja, mi történt. Lydia emlékeztette magát, mennyi veszteni valója van. Még a legelfogulatlanabb, legszélesebb látókörű olvasói is kételkednének a józan ítélőképességében, ha nem az erkölcseiben, ha Anglia leghírhedtebb korhelyének lesz a szeretője. Bármilyen csekély befolyással bír is, ostobaság lenne feláldozni a testi vágy oltárán, mondogatta magának. Mégsem tudta elhallgattatni a belső hangot, amely arra ösztönözte, hogy engedjen a vágyainak, és pokolba a következményekkel. Ennek következtében a nap lassan felkelt, mire Lydia végre nyugtalan álomba merült, és dél is elmúlt, mire lejött reggelizni. Tamsin, aki már aludt, amikor Lydia hazatért, órákkal korábban felkelt. Nem sokkal azután lépett az ebédlőbe, hogy Lydia leült, és nyomban azután faggatózni kezdett, hogy barátnője lenyelte az első korty kávét. Fel kellett volna ébresztened, amikor megjöttél korholta a lány. Megpróbáltam ébren maradni, de elkövettem azt a hibát, hogy levettem a polcról Blackstone Kommentárokját, hogy majd az ágyban olvasom, s az hatásosabb volt, mint egy nagy adag laudanum. Mi volt az a sürgős dolog, amiről Madame Ifrita beszélni akart veled? Felfedezett valami piszkos ügyet a Bellweathernél felelte Lydia. Ha igaz, amit hallott, csinos kis expozé lesz belőle a fő vetélytársunkról a következő számban. Ma éjszaka kiderítem, hogy igaz vagy sem. Az igazságot természetesen nem mondhatta el Tamsinnek. A lány legalább akkora hűhót csapna, mint az előző éjjel Ainswood, s ami még rosszabb, Tamsin végigidegeskedné az éjszakát. Miután kinn volt a nagy hazugság, Lydia belekezdett az Ainswooddal történt találkozás szerkesztett változatába. Kihagyta az összes olyan részletet, amely a tervezett betörésre vonatkozott, de elmesélte a forró ölelést a piactér sötét árkádjai alatt. Egy dolog volt megvédeni Tamsint a fölösleges aggodalmaktól, de teljesen más úgy tenni, mintha kevésbé lenne ostoba, mint amilyen valójában. Kérlek, ne is kérdezd, hová tettem az eszem fejezte be Lydia a mesét, mert már én is legalább százszor megkérdeztem magamtól. Próbálta megenni a tányéron lévő ételt, amit eddig csak ide-oda tologatott, de úgy tűnt, a józan eszével együtt az étvágyát is elvesztette. Ez rendkívül szokatlan volt tőle jegyezte meg Tamsin, és helytelenítőn nézett az elhanyagolt reggelire. Kétszer is nagylelkűen 128

127 viselkedni egyetlen napon, először az Exeter Streeten, aztán meg a virágáruslánnyal, ráadásul úgy, hogy mind a kétszer te is tanúja voltál. Háromszor helyesbített Lydia feszülten. Megállt, amikor kértem, emlékszel? Ha nem teszi, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy különösebben küzdöttem volna a lányságom megőrzéséért. Lehetséges, hogy odabent egy rendes ember van, aki szeretne a felszínre törni vélte Tamsin. Ha így van, akkor a rendes fickóra kemény csata vár. Lydia ismét teletöltötte a kávéscsészét, és belekortyolt. Volt alkalmad tegnap este átnézni azt a sok könyvet és jegyzetet, amit az asztalon hagytam? Igen. Nagyon szomorú volt, különösen az utolsó temetés, a kisfiúé, aki torokgyíkban halt meg mindössze hat hónappal az apukája után. A fiú apja, az ötödik herceg egy kocsibalesetben szerzett sérüléseibe halt bele. Az az apuka Ainswoodot jelölte meg gyámként mondta Lydia. Mit gondolsz, mi üthetett az ötödik hercegbe, hogy Anglia első számú korhelyére bízta a gyerekeit? Talán az ötödik herceg ismerte azt a bizonyos rendes fickót. Lydia letette a csészéjét. De az is lehet, hogy csak mentségeket keresek annak igazolására, hogy megadtam magam egy élvhajhász alak csinos arcának, erős fizikumának és csáberejének. Remélem, nem miattam keresed azokat a mentségeket. Nem fogok rosszat gondolni rólad, ha ágyba bújsz vele. Épp ellenkezőleg csillogott a barna szempár az okuláré mögött nagy érdeklődéssel fogom várni a pikáns részleteket. Természetesen csak az ismereteim bővítése érdekében. És nem kell majd eljátszanod. Lydia megpróbálkozott egy méltóságteljes pillantással, de remegő szájszéle elrontotta az összhatást. Aztán feladta a küzdelmet, és felkacagott. Tamsin vele kuncogott. Milyen aranyos teremtés! gondolta Lydia. Mindössze néhány szóval eloszlatta Lydia sötét hangulatát, és ez nem először történt meg. Az ember bármit elmondhatott Tamsinnek. Gyors felfogása, nyílt szíve és finom humorérzéke volt. A szülei nem értékelték kellőképpen ezt a kincset. Az apja elhagyta, az anyja elüldözte, pedig milyen könnyű lett volna megtartani. Nem kért semmit. Égett a vágytól, hogy hasznossá tegye magát. Sohasem 129

128 panaszkodott a hosszú, egyedül töltött órák miatt, amikor Lydia távol járt a munkája miatt. A lány el volt ragadtatva, ha a segítségét kérte valamelyik megbízatása kapcsán. A legunalmasabb kutatás is kalandot jelentett számára. A szobalányok imádták. Akárcsak Susan. Bár Lydia már rég megtanulta, hogy ne tegye függővé magát a gondviselés kényétől-kedvétől, most mégsem tudott másként tekinteni a lányra, mint az ég ajándékára. Ma este, ha minden jól megy, kicsi, de annál értékesebb ajándékot tud adni neki viszonzásul. Csak ez számít, emlékeztette magát. Még mindig mosolyogva felállt, és beleborzolt a lány hajába. Alig ettél valamit nézett rá szemrehányón Tamsin. De legalább a hangulatod jobb lett. Bárcsak Susant is ilyen könnyű lenne felvidítani! Lydia csak most vette észre, hogy az ebédlőben nyoma sincs az éhhalál küszöbén álló szerencsétlen állatot megjátszó ebnek. Csak fintorgott a reggelijére mesélte Tamsin. Kirángatott a Soho Square-re, aztán három perc múlva már vonszolt is haza. Nem akart sétálni. Kiment a kertbe, fejét a mancsára hajtva lefeküdt, és rám se hederített, amikor labdázni csábítottam. A botot sem akarja visszahozni. Épp a húzogatós kacsáját kerestem, amikor lejöttél. Susannek több játéka is volt. Az ütött-kopott fakacsa a kirojtosodott zsinórjával a kutya kedvence volt. De ha tényleg duzzog, márpedig nagyon úgy tűnt, hogy ez a helyzet, akkor a kacsa sem fogja felvidítani. Vagy evett valamit, amit a gyomra nem tud befogadni, egy kóbor pincsit például, vagy csak duzzog. Kimegyek, megnézem. Lydia kisétált az ebédlőből, és a ház hátulja felé indult, alig néhány lépés után azonban kutyamancsok dübörgését hallotta a konyhai lépcső felől. A következő pillanatban kivágódott a cselédajtó, és Susan viharzott be. Vak rohanásában nekiütközött Lydiának, és kis híján feldöntötte. Felhangzott a kopogó hangja, és Bess kisietett a szalonból, hogy ajtót nyisson. Lydia visszanyerte az egyensúlyát, és az izgatott kutya után sietett. Susan, lábhoz! parancsolta, de hiába. A masztiff továbbrobogott, elsöpörve a szobalányt. Bess megbotlott, de sikerült megkapaszkodnia a kilincsben. Az ajtó kitárult, és Susan félrelökve Besst ráugrott a küszöbön álló férfira. Lydia látta, hogy a férfi hátratántorodik a rázúduló súly alatt, aztán ő is megbotlott valamiben. 130

129 Ahogy előrebukott, még látta, hogy a fakacsa odébb szánkázik, miközben ő vészes sebességgel közeledik a padló felé. Mielőtt azonban a földre zuhant volna, a férfi felkapta, és hatalmas, erős testéhez ölelte. A fene vigye el, hát sosem nézel a lábad elé? szidta egy nagyon ismerős hang szédülő feje fölött. Lydia felnézett egyenesen bele Ainswood hercegének nevető zöld szemébe. Negyed órával később Lydia a dolgozószobájában ülve figyelte, ahogy őkegyelmessége szemügyre veszi a könyveit, a bútorait, mintha csak a bírósági végrehajtó embere lenne, aki azért jött, hogy felmérje a tulajdonát az árverésre. Trent mert ő volt az a férfi, akit Susan fel akart dönteni, valamint Tamsin és a kutya sétálni ment a Soho Square-re, mert Ainswood azt mondta nekik, hogy menjenek sétálni. Ah, az Élet Londonban Mr. Pierce Egantől mondta a herceg, miközben levette a könyvet a polcról. Az egyik kedvencem. Szóval innen tudtad, mi is az a kravátlifogás? Várok, hogy megtudjam, miért is tört be a házamba felelte Lydia ridegen. Megmondtam, hogy este kilenckor önért megyek. Azt akarja, hogy az egész világ tudomást szerezzen róla, hogy ismerjük egymást? A világ ezt már egy hónapja, a Vinegar Yard óta tudja. Sőt a bemutatkozásunknak is a tanúja volt. A férfi fel sem nézett a könyvből. Rá kellene venned Cruikshanket, hogy ő készítse az illusztrációidat. Purvis túlságosan ragaszkodik Hogarth stílusához. Neked Cruikshank * gúnyosabb stílusa kell. Tudni akarom, hogyan képzelte, hogy csak úgy bemasírozik ide, mintha az öné lenne a ház, és Trentet is magával hozza. Hoznom kellett, hogy lefoglalja Miss Price-t felelte a férfi lapozva a könyvben. Azt hittem, ez nyilvánvaló. Miss Price-t teljesen le fogja kötni a probléma, hogy megoldja Kettes Károly rejtélyét, és eszébe sem jut majd azon töprengeni, miért állítottam be váratlanul ide. * William Hogarth ( ) angol festő, grafikus, rézmetsző, a modern karikaturisták előfutára, az angol nemzeti festészet megteremtője. George Cruikshank ( ) angol karikaturista és könyvillusztrátor, a modern Hogarth -nak nevezték, Dickens barátja, a Twist Olivérhez készített illusztrációi világszerte ismertek. 131

130 Ezt a célt úgyis elérhette volna, hogy egyáltalán el sem jön. Vere becsukta a könyvet, és visszatette a helyére. Aztán tetőtől talpig végigmérte a lányt. Lydia bizsergést érzett a tarkóján, amely fokozatosan terjedt lefelé, majd szétáradt az egész testében. Pillantása a férfi kezére esett. Eszébe jutott az előző esti sóvárgás, amely most újult erővel kelt életre benne, és gyorsan el kellett foglalnia a kezét, nehogy a férfiért nyúljon. Bárcsak akkor átesett volna ezen a kislányos rajongáson, amikor kislány volt! Akkor most ismerné az érzést, és meg tudná fegyelmezni, mint ahogy annyi más érzéssel megtette már. Megkértem Trentet, hogy vigye színházba ma este Miss Price-t mondta Vere. Ez visszarántotta Lydiát a valóságba. Trent. Tamsin. Színházba mennek. Együtt. Lydia kényszerítette magát, hogy gondolkodjon. Tiltakoznia kellene. Jaynes nem fog ráérni, hogy megkopassza biliárdban folytatta Ainswood elterelve a lány figyelmét. Én pedig nem hagyhatom magára Trentet. Még azt is fontolóra vettem, hogy bevonom az összeesküvésünkbe A mi össze de amikor belegondoltam, miféle segítségre számíthatok tőle botladozás, törés-zúzás, ajtókba, késekbe és golyókba való belesétálás, égnek állt a hajam. Ha annyi baj van vele, mi az ördögért vette magához? értetlenkedett Lydia, közben próbált megszabadulni a férfi festette abszurd képektől, és a helyes ösvényen maradni. Szórakoztat. Ainswood a kandallóhoz ballagott. A dolgozószoba kicsi lévén, nem kellett nagy távolságot megtennie. De ez is több volt, mint elég, hogy közszemlére tegye azt a könnyed, atlétikus kecsességet, amellyel mozgott, és a jól szabott, elegáns öltözéket, amely izmos alakjára simult. Ha csupán jóképű lett volna, Lydia biztos volt benne, hogy képes lenne távolságot tartva szemlélni. De a puszta mérete és a belőle áradó erő volt az, amit annyira lebilincselőnek talált. Szívdobogtatóan tudatában volt a férfi valódi erejének, és annak is, milyen könnyedséggel bánt ezzel az erővel. Az előző éjjel minden különösebb erőfeszítés nélkül vitte a karjában, olyan érzést keltve benne, mintha csak egy csitri lány lenne. 132

131 Lydia sohasem érezte még ezt. Kislány korában sem. Jelenleg azonban inkább közelebb állt egy szerelemittas, ostoba kamasz lányhoz, és csak remélte, hogy nem olyan megigézetten fest, mint ahogy érzi magát. Végül erővel elfordította tekintetét a férfi kezéről. Nem kell kényelmetlenül érezned magad. A mély hang visszaterelte figyelmét a férfira. Ainswood a kandallópárkányon nyugtatta a könyökét, és állát az öklére fektetve nézte őt. Azt mondtam Trentnek, hogy segítek neked egy különösen nehéz és rendkívül bizalmas természetű ügyben folytatta a férfi. Megkértem, hogy vigye el Miss Price-t színházba, hogy ezzel eloszlassunk minden gyanút. Azt nem kérdezte, hogy miféle gyanút, vagy kinek a gyanúját kellene eloszlatni, se azt, hogy a színház miért oszlatná el. Vere szemében ördögi szikrák csillogtak. No de az a férfi, aki azt hiszi, hogy egy lány egy élesre fent kanállal képes kiásni magát egy föld alatti börtönből, bármit elhisz. Így aztán ráhagytam. Egy kanállal? értetlenkedett Lydia. Egy föld alatti börtönből? Miranda, a Théba rózsájából magyarázta Vere. Így fog elmenekülni, Trent szerint legalábbis. Lydia gyorsan magához tért. Miranda, a fenébe! Az íróasztalra pillantott. De nem, nem hagyta az asztalon a kéziratot. De ha mégis ott maradt volna az este, Tamsin biztosan elzárja. Az, hogy beavatta a titkába, szintén a bizalom egyik jele volt, arról nem is beszélve, hogy mennyivel kevesebb bonyodalommal járt, mintha folyton rejtekhelyet kellett volna keresnie egy ilyen éles eszű lánnyal a házban. Tamsin az Éves jegyzéket és a Debrett-féle nemesi almanachot is elpakolta, de Lydia jegyzetei és a Mallory-családfa, amelybe épp csak belekezdett, ott feküdt az íróasztal közepén. Lydia mintegy véletlen mozdulattal betolta az Edinburgh-i Szemle egy példánya alá. Ugye, nem akarsz leszúrni azzal a tollkéssel? érdeklődött Ainswood. Nem árultam el a lány nevét. Tudtam, hogy meg akarod lepni ma este. Gondolom, közben kitaláltál egy történetet, hogy milyen ügyben kell elmenned. Igen, persze. Lydia felült az íróasztal sarkára úgy, hogy a feneke az Edinburgh-i Szemlén nyugodjon. Tudomása szerint a rivális irodalmi újság szennye után fogok nyomozni. Kizárt dolog, hogy összevessék a két sztorit. Miss Price sosem árulná el a dolgaimat. 133

132 Akkor mitől lettél ilyen ideges? Ainswood eljött a kandallótól, és megkerülte az íróasztalt. Lydia maradt a helyén. Gondolom, az eszébe sem jutott, hogy Miss Price visszautasíthatja Trent meghívását. Hallottam, hogy tegnap volt egy nagyon érdekes találkozásuk. Vere most a másik oldalról kerülte meg az asztalt, és megállt, alig egy lépéssel a lány előtt. Úgy tűnik, Miss Price elég sokáig elviselte Trent fecsegését. Lehajtotta a fejét, és hangját halkabbra fogva mondta: Talán tetszik neki a fiú. Lydia az arcán érezte a férfi lélegzetét. Majdnem a súlyát, ölelő karjának erejét is magán érezte. És a majdnem is elég volt. Tenyere viszketett, hogy megragadja a frissen keményített nyakkendőt, és lehúzza a férfi fejét magához. Kétlem mondta. Miss Price Ekkor tudatosult csak benne, hogy az a nyakravaló tényleg frissen keményített, és a jól szabott, elegáns ruhát sem éktelenítik gyűrődések, szakadások vagy foltok. Te jó ég, Ainswood! Csodálkozó tekintetét a férfi fejére emelte. A haja meg van fésülve. Pillantása lejjebb kalandozott. Nem ruhában aludt. A férfi felhúzta hatalmas vállát. Azt hittem, Trentről és Miss Price-ról beszélgetünk, nem arról, miben szoktam aludni. De Lydia nem hagyta magát eltéríteni. Úgy látom, megfogadta a tanácsomat, és kirúgta az inasát, ráadásul talált is egy felelősségteljes helyettest. Nem rúgtam ki. Vere közelebb hajolt, és Lydia szappan és kölni finom illatát érezte. Mondtam neki, hogy Nagyon kellemes illat mondta Lydia a fejét hátrahajtva. Mi ez? Közöltem vele, hogy nem tetszik neked az öltözködési stílusom folytatta Vere feszülten, s két kezét az asztalra támasztotta, közrefogva velük a lányt. Azt is mondtam, hogy az életem mostantól fogva unalmas, lapos és hiábavaló lesz. Lydia a szemét lehunyva szimatolt. Olyan, mint a távoli fenyves illata amelyet erre sodor a szellő. Kinyitotta a szemét, és látta, hogy a férfi száját csak egy hajszál választja el az övétől. 134

133 Ainswood elhúzódott tőle, messzebb sétált, ahol nem érheti el, és lesöpört valamit a kézelőjéről. Azt is elmondom neki, hogy el voltál ragadtatva és költői túlzásokba estél a láttomra. Nem felejtem el megemlíteni, hogy még arra is képtelen voltál, hogy intelligens társalgást folytass. Ráadásul nem kezdtél el vitatkozni a Trentnek és a társalkodónődnek szervezett program miatt sem ami egyenesen csodaszámba megy. Akkor ma este találkozunk. Sarkon fordult, és az ajtó felé indult. Ennyi? kérdezte Lydia. Csak azért jött, hogy beszámoljon a Trenttel kapcsolatos terveiről? Igen. Ainswood vissza sem nézett, meg sem állt, csak kirobogott az ajtón, és becsapta maga mögött. Grenville nagyon okosan egy kopott sapka alá rejtette aranyszőke haját. A nadrág is okos ötlet lett volna. Ahogy mondta is Vere-nek, az akcióhoz öltözött: sötét színű, férfias ingét betűrte a nadrágjába, és fölé egy gyapjúzubbonyt vett. Nem volt rajta szoknya vagy valami más laza holmi, amit elkaphatnak, vagy ami beakadhat valahová. Így aztán, mivel a zubbony alig ért a derekáig, s mert a használtan vett nadrág anyaga a fátyolszövet vékonyságával vetekedett a fenekén, és szorosan rá is simult, minek következtében Vere saját nadrágja is meglehetősen szűknek bizonyult, mert alsóbb régiói tettre készen álltak. A feladatra koncentrálj! parancsolta magának, miközben a lány lába elhagyta Vere összekulcsolt ujjait, és fellendült az árnyékszék tetejére. Coralie házának hátsó udvarában voltak. Vere megigazította az arcát fedő sötét kendőt, amelyen csak a szem és száj helye volt kivágva, aztán a lány után mászott. Az udvari szükséghely tetejéről könnyű volt elérni Coralie házának hátsó ablakát. Az ablak szerencsére nem volt bezárva, csak becsukva, így Vere könnyedén kinyitotta a bicskájával. Coralie régen elment, Vere pedig csak percekkel azelőtt ellenőrizte az otthonmaradtakat. A hangok alapján a két szolga a földszinten veszekedett. Vere ennek ellenére meggyőződött róla, hogy az emeletről nem hall hangokat, mielőtt bemászott volna. Grenville szorosan követte lábát átvetve az ablakpárkányon. Öltözőfülke mormolta Lydia alig hallhatóan. Használaton kívüli, ez egyértelmű. 135

134 Ami egyáltalán nem volt meglepő, tekintve, hogy Coralie nemrégen költözött a Francis Streetre. Grenville dolgozószobáját is egy ilyen öltözőfülkéből alakították át, jutott eszébe. A ház hátsó traktusában lévő szűk helyiségbe egyetlen kisablakon át jutott be a nappali világosság, és egy babaház méretű kandallóval büszkélkedhetett. Az íróasztallal, a székkel és az egész falat beborító könyvespolccal olyan volt, mint egy tűzvészre való nyílt felhívás. Vere-t mégsem a tűz aggasztotta, amikor ott volt, hanem az, ahogy a lány ránézett. Akár komikus is lehetett volna az őszinte rácsodálkozás, mintha a megfésült haj és a gyűretlen ruha a világ egyik csodája lenne, de Vere túlságosan bosszankodott ahhoz, hogy nevetni tudjon. Kínosan feszengett, mint egy iskolás fiú az ünneplőruhájában, aki megpróbálja lenyűgözni rajongása tárgyát. Ráadásul nem ez volt a legrosszabb a dologban. Nem sokkal ezután felfedezte, hogy a jéghideg kék szempár hogyan tud hevülni és hevíteni is egyben, az örvény szélére taszítva a férfiembert. Vere-nek ekkor ki kellett sietnie, mielőtt elveszíti az önuralmát. Sietségében elfelejtette tájékoztatni a lányt a tervben bekövetkezett változásokról. Grenville biztosan ki fogja próbálni rajta valamelyik átkozott trükkjét, hogy visszafizesse, amiért fél kilenckor a cselédbejárón át surrant be a házba, és szó szerint bekényszerítette az általa felfogadott kocsiba. A lány bérkocsival akart jönni. Az kevésbé felismerhető, érvelt. Nyilván olyan ostobának hitte Vere-t, hogy a saját hintóján érkezik, amelynek címeres ajtajáról messziről ordít, hogy kié. Ez a nő tényleg azt hiszi, hogy tökkelütött, borongott Vere, miközben áttapogatózott a kis szobán. Mintha ő csalhatatlan lenne. Valószínűleg nem is tudatosult benne, hogy Coralie háza csak néhány utcára van a Soho Square-től, ami Vere számára logikussá tette, hogy az veszi fel útközben a bűntársát, aki messzebbről jön, nem pedig fordítva. Nem mintha lett volna értelme akárcsak megemlíteni ezt a lánynak. Vere biztosra vette, hogy húsz szavából jó, ha egy eljutott Grenville tudatáig ott a dolgozószobában, annyira lefoglalta, hogy őt nézze. Minden mozdulatát figyelemmel követte, mintha csak mikroszkóp alatt vizsgálná Vere-t. Elpazarolt életében Vere számtalan nőt vetkőztetett már le a tekintetével. Ha ők viszonozták a szívességet, Vere nem nagyon figyelt 136

135 rájuk. Aznap délután viszont megdöbbentően tudatában volt a kék szempárnak, amely valósággal átdöfte kifogástalanul szabott ruhája rétegeit, mintha azok ott sem lennének. Vere szerszáma ettől természetesen rögtön életre kelt, és amikor a lány álmodozó tekintettel, elvarázsolva költői képekben kezdett beszélni nos, ahogy az várható is volt, agya becsukta a boltot, és átengedte a gondolkodást a nemzőszervének. Kész csoda, hogy nem dobta rá a lányt az íróasztalra, és nem fosztotta meg a lányságától ott helyben, gondolt vissza bosszankodva, s közben ujjai rátaláltak az ajtó gombjára. Ismét hallgatózott. Semmi életjel. Óvatosan résnyire nyitotta az ajtót. Az egyetlen kis lámpa erőtlenül igyekezett megvilágítani a szobát, sejtelmes árnyékokat rajzolva a falakra, padlóra. A hálószoba mondta halkan Vere. Ön menjen balra, enyém a jobb oldal súgta Lydia. Vere besurrant a szobába, és a szemközti ajtó felé igyekezett. Lydia szorosan a nyomában haladt. Az ajtótól indulva megkezdték a kutatást az ékszerek lehetséges helye után. A szobában nagy volt a rendetlenség: ruhák, alsóneműk és lábbelik hevertek szerteszét. Vere lelki szemei előtt megjelent egy nagyon hasonló kép, de a saját hálószobájában, és a holmik a sárkányhölgyé voltak: ledobált fekete ruhák buja ösvénye, amely az ágynál végződik egy ing-fűző-harisnya egymásra hányt halmában. Az ágyon teljes bujaságában egy nő feküdt, vágytól forrón és Jóságos isten! Vere gyorsan társára pillantott. Egy szörnyű pillanatig attól tartott, hangosan gondolkodott, de nem. A lány maszkos arca nem felé fordult. A padlón térdelt, és egy nyitott kalapdobozra meredt. Vere ledobta az alsószoknyát, amelyet az imént halászott elő a lábzsámoly alól, átsétált a szobán, és a lány mellé térdelt. A lámpa pislákoló fényénél karperecek, fülbevalók, gyűrűk, nyakékek, medálok, láncok és brossok kacsintgattak fel rá a dobozból. A reménytelenül összegubancolódott ékszerek úgy festettek, mint egy szarkafészek. Mégsem ez váltotta ki Grenville fojtott kiáltását. Felvette a gubanc tetején csillogó tárgyat, egy ezüst nyakkendőtűt. A művészien 137

136 kifaragott fej két egymásba fonódott testet ábrázolt, méghozzá oly módon, amelyet mind az egyház, mind az állam tiltott. Vere kikapta a kezéből. Most ne azon törd a fejed, hogy ezt megfejtsd suttogta. Itt van Miss Price holmija? Igen, együtt úgy tűnik, a nyugati félteke összes ékszerével. Olyan lesz kibogozni őket, mintha a gordiuszi csomót akarnám kioldani. A gyűrűket felfűzte a láncokra és a nyakékekre és ó, minden darab vagy össze van fűzve valamivel, vagy magától összegubancolódott. Lydia odébb mászott, átkutatta a ruhahalmot, és kihúzott egy női inget. Visszamászott a dobozhoz, az inget a padlóra terítette, és kiborította rá a kalapdoboz tartalmát. Aztán megfogta az ing széleit, és helyre kis batyut kötött belőle. Keressen nekem egy harisnyakötőt! utasította Vere-t. Megőrültél? Nem vihetjük el az egészet. Azt mondtad Nincs más választásunk. Nem ülhetünk itt egész éjjel, hogy egyesével kibogozzuk azokat, amelyeket el akarunk vinni. Keressen egy Nem fontos. Ott van egy. Felkapott egy kóbor harisnyakötőt, és megkötötte a batyu száját. Vere úgy könnyített a lelkén, hogy a nyakkendőtűt egy közeli főkötőbe szúrta. Lydia fel akart állni, de hirtelen megdermedt. Ugyanabban a pillanatban Vere is meghallotta: szapora léptek és hangok közeledtek a lépcsőn. Vere elkapta a lányt, a földre rántotta és belökte az ágy alá. Egy halom ruhát és alsószoknyát dobott a kalapdobozra, és egy gyors lökéssel beszánkáztatta a sötét sarokba, aztán maga is az ágy alá bújt épp abban a pillanatban, amikor kinyílt az ajtó. 138

137 Kilencedik fejezet Úgy tűnt, órák óta tart: felettük a matrac vadul hullámzott, a francia lány hol felkiáltott fájdalmában, hol még többért könyörgött, miközben partnere fenyegetőzött. A férfi hangja távolról ismerősnek tűnt. Bekúszott Lydia bőre alá, be a gyomrába, s a lány csupa libabőr lett és hányinger kerülgette. Nem tudta megállni, hogy közelebb ne húzódjon Ainswoodhoz. Ha megteheti, legszívesebben bebújt volna a nagy test alá, de a merev függőleges illeszték megakadályozta, hogy végrehajtsa ezt a félreérthetetlenül gyáva tettet. Még így, hason fekve is érezni lehetett néha, ahogy a matrac a fejére süpped. Lydia azért imádkozott, nehogy összeroskadjon az ágy. És azért is, nehogy a párocska valamelyike leguruljon a padlóra, és véletlenül benézzen az ágy alá. Nem olyan zug volt ez, ahonnan könnyen kiverekszi magát az ember, s csak nehezítette volna a dolgát, hogy közben az értékes batyut is szorongatni kellene. Az ördög vigye el őket, hát sohasem hagyják már abba?! Végül, újabb két perc múlva, amelyet Lydia húsz évnek érzett, csitult a fenti szorgoskodás. Menjetek el! fohászkodott Lydia magában. Már megvolt a szórakozásotok. Most tűnjetek el innen! De nem, a párocska csevegni kezdett. Szép produkció volt, Annette mondta a férfi. De megmondhatod a madámnak, hogy egyetlen szolgálatkész lotyó kevés ahhoz, hogy kielégítse az étvágyamat. A matrac megemelkedett, és egy pár harisnyás férfiláb toppant a padlóra alig néhány hüvelykre Lydia fejétől. Érezte, hogy Ainswood keze a

138 hátára tapad, és még jobban a földre nyomja. Lydia megértette a néma üzenetet: maradjon nyugton. Nem mozdult, noha úgy tűnt, minden egyes izma viszket, bizsereg. Megfigyelőhelyéről jól látta, hogy a férfi ugyanabban mesterkedik, amiért ők is jöttek. Lydia lélegzete elakadt, amikor a másik megtalálta a kiürített kalapdobozt. De nyomban félre is dobta, és felemelte a főkötőt. Itt van az ezüst nyakkendőtűm mondta. Na már most, tudod, hogy fest ez az egész? Mintha sót dörzsölnél a sebbe. Nem elég, hogy megtartotta a tulajdonomat, és amikor megkérdeztem, nem hagytam-e itt, hazudott, még azzal az arcátlansággal is megtetézi, hogy megvillogtatja a nyilvánosság előtt, nem is akárhol, hanem a főkötőjén. Nem tudtam bizonygatta a lány feszengve. Esküszöm, monsieur, hogy még sohasem láttam. A harisnyás láb az ágyhoz közeledett, aztán eltűnt, amikor a férfi felmászott rá, és a matrac besüppedt a súlya alatt. A lány felsikoltott. Tetszett, Annette? kérdezte a férfi, s hangján érezni lehetett, milyen jól szórakozik. Szeretnél a tűpárnám lenni egy-két órára? Rengeteg olyan helyet tudok, ahová Kérem, monsieur, nem én voltam. Nem én vettem el. Miért engem büntet? Mert nagyon haragszom, Annette. Az úrnőd ellopta a pajzán nyakkendőtűmet. Ilyen nincs még egy, és nagyon sokba került nekem. Ráadásul ellopta, vagy elűzte a kis virágáruslányt, aki után vágyakoztam. Egy csinos kis nyomorék, aki egy szál egyedül van a világban. Tegnap nem ült a szokásos helyén a Covent Gardenben, de Corrie ott volt, s csupa mosoly volt az arca. A lány ma este sem árulta a virágait. A matrac vadul hullámzott, és a lány felkiáltott. Lydia érezte, hogy Ainswood megmerevedik mellette. Ő is feszült volt, szeretett volna kiugrani az ágy alól, és agyba-főbe verni a felette lévő szörnyeteget. De a lány kuncogni kezdett, és Lydia emlékeztette magát, miféle lány is Annette: kegyetlenségben és könyörtelenségben rögtön Madám Brees után következett a sorban. Általában Annette volt az, aki Josiah-nak és Bilinek segíteni szokott az új lányok betörésénél. Lydia rátalált Ainswood kezére, és rászorította a sajátját, így jelezve, hogy maradjon a helyén. Nem, ugye, nem ez a módja, hogy megbüntessem? hallotta a férfi hangját. Mit törődik ő azzal, hogy mit művelek veled? 140

139 Lábát ismét a padlóra tette. Ezúttal összeszedte a korábban sietősen leszórt ruháit. Öltözz fel szólt oda a lánynak, vagy maradj meztelen, amelyik jobban tetszik. De most kincsvadászatra mész, Annette, és a saját érdekedben nagyon remélem, hogy sikerrel jársz. De fogalmam sincs, hová lettek az ékszerek. Lydia szíve a torkába ugrott. A lány tudja, hogy hiányoznak az ékszerek. Nyilvánvaló, hogy ügyfele vagy visszatért, vagy váratlanul érkezett, és félbeszakította, amikor éppen Coralie szobájában kutatott. Biztosan Annette-et és ezt a hitvány alakot hallották veszekedni odalent. Ugyan mi hasznát venném annak a patkányvacoknak? nevetett a férfi. Hetekig tartana, amíg kibogoznám őket, és mindezt miért? A sok értéktelen lom közt megbúvó egy-két értékesebb darabért. Corrie-nak nincs ízlése, sem ítélőképessége, csak a kapzsiság vezeti. Nem, kicsi tűpárnám, az ezüstöt, az aranyat és a pénzt akarom. A dobozt. Tudom, hogy néz ki, de semmi kedvem keresgélni. Monsieur, könyörgöm. Én vagyok az egyetlen, akinek elmondta, hol van. Ha eltűnik, engem fog okolni, és Mondd meg neki, hogy én kényszerítettelek. Azt akarom, hogy elmondd neki. Azt akarom, hogy tudja! Hol van? A pincében felelte Annette rövid hallgatás után morcosan. A férfi az ajtóhoz ment. Hátul várlak. Menj érte, és siess! A matrac megemelkedett, ahogy a lány leugrott az ágyról. Valamit motyogott franciául az orra alatt, de olyan halkan, hogy Lydia nem értette. Annette összeszedte a ruháját, és a férfi után sietett. Alig csukódott be mögötte az ajtó, és alig jutott Lydia végre lélegzethez, Ainswood meglökte. Kifelé! súgta. Lydia engedelmesen kivergődött az ágy alól, fenekén a kéz siettette a mozgását. Ainswood nem várta meg, amíg magától talpra kecmereg, felrántotta a padlóról, és vonszolta is maga után az öltözőfülke ajtaja felé. Az ablaknál kellett várakozniuk, amíg egy szolgáló elvégezte a dolgát, és elhagyta az árnyékszéket. Alighogy a cseléd távozott, a következő pillanatban Lydia már mászott is lefelé az épület tetejéről. Ainswood vele együtt ért földet, és megragadta a vállát. 141

140 Maradj itt! morogta a fülébe. Még el kell intéznem valamit. Nem tart sokáig. Lydia megpróbált szót fogadni, de néhány feszült perc után győzött a kíváncsiság. Előreóvakodott a fal mentén, és kikukucskált a sarkon. Látta, hogy Ainswood hatalmas alakja nekitámaszkodik a ház falának az alagsorba vezető lépcső mellett. Miközben figyelt, egy kis dobozt cipelő férfi jött felfelé a lépcsőn. Megállt, amikor megpillantotta a tétlenül várakozó alakot, aztán indult volna vissza, de Ainswood nagyon gyorsan mozdult. Lydia szájtátva nézte, hogy a herceg megragadja a lépcsőn álló férfit, és a falnak löki. A doboz a földre esett, ugyanabban a pillanatban Ainswood ökle áldozata gyomrába mélyedt. A férfi kétrét görnyedt. A nagy ököl ismét lesújtott, ezúttal a férfi arcába, mire ő lerogyott a földre. Te szarevő féreg! mondta Ainswood mély, vontatott hangon, amelyet Lydia alig ismert fel, annyira más volt, mint ahogy a férfi beszélni szokott. Ainswood elfordult eszméletlen áldozatától. Elindult Lydia felé, közben leoldotta és eldobta az álarcát. Dermedt ujjakkal Lydia is levette a sajátját. A férfi megfogta a karját, és a keskeny udvaron át kikormányozta a Francis Streetre. Már a Tottenham Court Roadon jártak, amikor Lydia végre a hangjára talált. Mi az ördög volt ez? kérdezte fojtottan. Hallottad felelte Ainswood ugyanazon a mély, veszedelmes hangon. A virágáruslány. Ő volt az, aki el akarta csábítani és abból, aminek tanúja voltál, sejtheted, hogy mit akart vele művelni. Lydia megtorpant, lenézett a férfi kezére, aztán fel a kemény, haragos arcra. Ó, Ainswood! kiáltott fel halkan, és megfogta a vállát. Jól meg akarta rázni, amiért ilyen csaló amiért az előző este úgy tett, mintha csak azért adna pénzt a virágáruslánynak, hogy eltávolítsa az útból. Lydia mégsem rázta meg a férfit. Inkább mindkét karjával átölelte a széles vállát. Köszönöm. Én is pontosan ezt szerettem volna tenni vele összezúzni. És megcsókolni érte téged, gondolta, ahogy hátrahajtotta a fejét, hogy ismét felnézzen a komor vonású arcra. De nem volt elég annyi, hogy gondolt rá. 142

141 Meg is csókolta! De azért nem teljesen vesztette el a józanságát. Csak egy gyors csókocskát akart adni, mintegy kurta köszönetképpen a lovagi szolgálatért. Csak egy könnyed érintés az arcára, egy barátságos gesztus a jól végzett munkáért. De a férfi elfordította a fejét, és a szájával elkapta a csókot, és amikor a karja köré fonódott, Lydia megértette, mekkora csaló ő maga is, úgy téve, mintha beérné ennyivel. Ajkaik összecsapása egyáltalán nem volt gyengéd és ösztökélő, mint az előző éjjel, sokkal inkább dühös és sürgető. El kellett volna szakítania magát a férfitól, de fogalma sem volt, hogyan állhatna ellen annak, amit annyira kíván, bármilyen bűn is a megadás. Átkarolta a férfi nyakát, és szomjasan itta ajkáról a szenvedély és a harag hevét. Mint valami veszélyes itóka futott szét ereiben, őrjöngő örömet szerezve ezzel a benne élő kisördögnek. Nem kellett volna ennyire boldognak lennie, mintha ő győzedelmeskedett volna, és nem őt győzték volna le. Mégis izgatott boldogság járta át, mert a férfi karja vaspántként kulcsolódott rá, és olyan erővel szorította magához, hogy szinte összetörte. Igen, ott van, ahol lenni akar: a férfi karjában, a férfi részeként, mintha hiányozna ott valami, és ő lenne az egyetlen darab, amely odaillik. Ainswood szája többet követelt, és Lydia megnyílt előtte, remegve a bűnös gyönyörtől, amikor a férfi nyelve rátalált az övére, és intim módon összefonódott vele. Nagy keze merészen bejárta a testét, mintha hozzá tartozna, mintha ehhez kétség sem férne, és ebben a pillanatban Lydia úgy érezte, ez így is van. Hagyta, hogy saját keze is elkalandozzon, be a mellény alá, és megborzongott, amikor megérezte, hogyan feszülnek meg az izmok az érintése alatt. Ekkor értette meg, hogy neki is van hatalma a férfi felett. Addig keresgélt, míg megtalálta azt a pontot, ahol a férfi nem rejthette el előle az igazságot, ahol tenyere alatt érezhette a szív heves dobogását. A férfi megremegett Lydia érintésére, ahogy Lydia is a férfiéra, és a lány hallotta a mély, mohó hangot, miközben Ainswood megragadta a fenekét, és saját, keményen domborodó ágyékához nyomta. Ezúttal Lydián nem volt sokrétegnyi alsószoknya, amely elszigetelhette volna, s ő ösztönösen hátrahőkölt a mérettől és a lüktető forróságtól. Nem 143

142 volt több pillanatnyi meglepett mozdulatnál, de a férfi így is megérezte, és nyomban visszakozott. Felemelte a fejét, és megragadta Lydia karját. Az ördögbe is, Grenville mondta kásás hangon, ez egy nyilvános mellékutca. Elengedte a lányt, oldalt lépett, és felemelte a batyut. Lydia észre sem vette, hogy leejtette. Aztán szabad kezével Ainswood határozottan megfogta a lány karját, sebesen megindult vele az utcán lejjebb várakozó kocsihoz. Annette még jóformán be sem csukta a pinceajtót, amikor meghallotta a sietős lépteket amelyek közeledtek, s nem távolodtak. Nem nézett ki, csak hallgatózott. Hallotta a falnak zuhanó test puffanását, a csattanást, a nyögést. Mivel Párizs utcáin nőtt fel, nem volt nehéz felismerni a zajokat: valakit megtámadtak a sikátorban. Eltékozolt ifjúsága idején nem egy részeget csalt be maga is a sötét kis mellékutcába, hogy ott aztán kirabolhassák a cimborái. Dühös angol hangot hallott, s tudta, nem visszataszító ügyfelének hangja az. Annette várt, hallgatózott, amíg a távolodó léptek elárulták, hogy a dühös hang tulajdonosa elhagyta a kis udvart. Akkor kisurrant, és óvatosan felment a lépcsőn. A hely alig volt több egy kis sikátornál, utcai lámpa sem volt benne, s csupán a környező ablakokból szivárgott ki némi fény. Ám ez a halvány világosság is elég volt ahhoz, hogy Annette felismerje a földön heverő alakot. Közelebb óvakodott. Nem kis csalódására a disznó még lélegzett. Annette körülnézett, keresve, mivel fejezhetné be a munkát, de egyetlen megfelelő eszközt sem látott elérhető távolságon belül, még egy árva téglát sem. Ez a környék túlságosan rendezett és tiszteletre méltó, gondolta elkeseredetten. Ekkor pillantása a dobozra esett. A férfi felnyögött, és megmozdult. Annette fejbe rúgta, felkapta a dobozt, és rohant. Körülbelül ugyanebben az időben Vere figyelte, ahogy Grenville beszáll a kocsiba, s közben arra gondolt, bárcsak valaki fejbe rúgná. Haragosan rámeredt Jaynesre, aki a bakon ült gaz, mindentudó mosollyal az arcán. Ezek szerint látta. Akkor mindenki más is láthatta, aki akkortájt a Tottenham Court Roadon járt. Jaynestől eltérően azonban ők nem tudhatták, hogy nő volt 144

143 az, akire Vere úgy fonta rá magát, mint egy boa constrictor, egyszerre próbálva meg őt összeroppantani és elnyelni. Odadobta a batyut a lánynak, és maga is beugrott az ülésre. A kocsi olyan hirtelenséggel lódult neki, hogy Lydia nekiesett a férfinak. Gyorsan összeszedte magát és kiegyenesedett, s ez valamiért rosszul esett Ainswoodnak. Elég későn jut eszedbe az illendő viselkedés csattant fel. Könnyen lehet, hogy egész évben ezen fognak csámcsogni a vacsoraasztaloknál. Ha bárki is meglátott bennünket, holnap délre egész London attól lesz hangos, hogy Ainswood hercege a fiúkat kedveli. Elég későn jut eszébe a pletykák miatt aggódni vágott vissza hűvösen Lydia. Évekig az ön vég nélküli botrányain csámcsogtak a vacsoraasztaloknál. Erre ma este hirtelen úgy döntött, érdekli, mit gondolnak önről. Jeges kék pillantást vetett a férfira. Ainswoodnak nem kellett erősebb világítás, hogy tudja, kék, és hőmérő sem, hogy megbizonyosodjon a jegességéről. Ne nézz így rám! füstölgött. Te vagy az, aki elkezdte. Nem hallottam, hogy segítségért kiáltott volna mondta Lydia megvetőn. Azt sem vettem észre, hogy bármit tett volna ellene. Vagy talán azt kell, hogy higgyem, hogy a két ütés, amit annak a perverz alaknak kiosztott, annyira elgyengítette, hogy nem volt ereje megvédeni magát a támadásom ellen? Ainswood nem is gondolt védekezésre. Ha a lány nem rohanja le, ő tette volna meg a lánnyal, ami ostobaság, hiszen a semmiért izgatta volna fel magát. Még ha megalázó módon zabolátlan vágyat is érezne eme őrjítően öntelt nőszemély iránt, akkor sem csillapíthatná mohó étvágyát egy utca közepén. És máshol sem lenne alkalmatos, mert a lány még ártatlan. De nem különösebben vágyik rá, mondta magának. Csak a körülmények teszik. A veszély fokozza a szexuális vágyat is. Mégis, az ágy alatt töltött percek alatt nem a szokásos izgalmat érezte. Rosszul volt a rettegéstől, miközben azt a nyomorult férget hallgatta, és elképzelte, miféle borzalmak történhetnek: kést vágnak a hátába, fejbe verik egy bunkósbottal, és végül csak eljön érte a halál, éppen akkor, amikor semmiképp nem mehet még, mert akkor senki sem lesz, aki megvédené a lányt a szajhától meg a perverz szeretőjétől, és mindattól a szörnyű, beteges dologtól, amit bűntársával művelhetnek. És Vere forrón, 145

144 kétségbeesetten fohászkodni kezdett: Csak azt engedd meg, hogy ezt túléljem, hogy éljek annyi ideig, amíg biztonságban kijuttatom innen csak ennyit engedj meg, és ígérem, jó leszek! Egy emlékkép furakodott az elméjébe, ahogy egy gyermek kezét tartja, és némán esdekel, egyezkedni próbálva egy láthatatlan erővel. Vere gyorsan száműzte az emlékképet, és a mellkasát összeszorító fájdalomról sem vett tudomást. Nem kellesz mondta végül. Hazug vádolta Lydia. Öntelt vagy jelentette ki Vere, és elfordult a lánytól. Vesta-szűz Grenville kisasszony, aki azt hiszi, hogy mindent tud. Pedig még a csókolózáshoz sem értettél, amíg meg nem tanítottalak rá. Nem rémlik, hogy könyörögtem volna leckéért. És ezért arra a következtetésre jutottál, hogy ellenállhatatlan vagy Neked igenis az vagyok. Szeretném tudni, milyen más logikus következtetést vonhattam volna le a viselkedésed alapján. És arra is kíváncsi vagyok, miért csapsz ekkora hűhót emiatt. Nem csapok semmiféle hűhót és nem bánnám, ha nem használnád ezt a leereszkedő stílust. Nem bánnám, ha abbahagynád a hazudozást. Nagyon rosszul csinálod. Nem értem, miért nem tudod beismerni, hogy vonzónak találsz, és ez sért mert bosszantalak, és mert tudatlan szűz vagyok, és ki tudja még, milyen mertek bántják a férfiúi önérzetedet. Én sem érzem jobban magam nálad. Az, hogy vonzónak talállak, egyáltalán nem hízelgő az én ízlésem és értékítéletem szerint. A sors sokféle bosszantó tréfát űzött már velem, de mind közül te viszed a pálmát. Vere visszafordult, hogy ránézzen. A lány mereven ült, mint aki karót nyelt, egyenesen maga elé bámult, és kezét szorosan ráfonta az ölében tartott batyura. A fene vigyen el, Grenville! Vere keze is ökölbe szorult az ölében. Semmi szükség rá, hogy felhúzd az orrod, mintha megbántottalak volna! Mintha meg tudnád tenni morgott Lydia. Mintha hagynám. Akkor most mi van? akarta tudni Vere. Mit akarsz, mit tegyek? Feküdjek le veled? Megélted ezt a szép kort Huszonnyolc év szűrte a szót a fogai közt Lydia. Még nem vagyok vénasszony. 146

145 Egész idő alatt meg tudtad védelmezni az erényedet folytatta Vere egyre emelkedő hangon. Nem fogsz engem felelőssé tenni! Nem fogod elhitetni velem, hogy én rontottalak meg. Fütyülök rá, hogy mit hiszel. Tudtad, ki vagyok, amikor találkoztunk! Még a szajha barátnőd is figyelmeztetett rám! Megmondta, hogy hagyd el egy időre Londont, vagy nem? London hatalmas város. Nem volt ok rá, hogy útjaink újra keresztezzék egymást. Gyors oldalpillantást vetett a férfira. Semmi okod sem volt rá, hogy felbukkanj a Kék Bagolyban, amiről mindenki tudja, hogy többnyire újságírók látogatják. Nem volt okod rá, hogy bekukkants a Jerrimerbe, vagy hogy kövess Helenához. Sem arra, hogy tegnap este a Covent Garden felé járj. Épp tegnap, az egyetlen estén, amikor egyedül mentem oda. Talán el kellene hinnem, hogy mindez csak a véletlen műve, hogy senkit sem bíztál meg azzal, hogy utánam kémkedjen? Mondd, hogy nem így van, hogy azt is csak az önteltségem hiteti el velem, hogy miattam vállaltál ennyi kényelmetlenséget. Lydia szája sarka egy cseppet felfelé kunkorodott. Mondj valami mást indoknak, Ainswood, mert ez nem állja meg a helyét. A kórság essen beléd, Grenville! Ebből semmi nem történt volna meg, ha tudom, hogy egy átkozott szűz vagy! A lány nem válaszolt rögtön, és úgy tűnt, a kárhozatos szavak ott lebegnek közöttük a feszültséggel teli levegőben. Vere csak akkor szörnyedt el igazán, amikor felfogta, mit mondott, és látta, mit tett. Hazug volt, ahogy a lány is mondta, és már hetek óta hazudott magának. Szánalmas, gyerekes hazugságokkal etette magát. Lydia egy gyönyörű szörny volt, és Vere vágyott rá, szinte félt belegondolni, mennyire. Ritkán akart valamit ennyire, nőt pedig sohasem. Csak egy dologra használta a nőket, és soha egyetlen nő sem ért annyit, hogy zavartassa magát miatta. Minek tette volna, hiszen annyi van belőlük, és mindig jön egy másik, aki ugyanúgy megteszi. Most azonban volt egy szörnyű gyanúja, hogy ezúttal senki más nem fogja megtenni. Ha nem így lenne, miért nem talált már rég valakit? Elvégre nem úgy áll a helyzet, mintha London hirtelen kifogyott volna a szajhákból, nem igaz? 147

146 Rövid volt az út a Soho Square-ig, és közel sem elég hosszú ahhoz, hogy Vere eldöntse, mit tegyen. Kinézett az ablakon, és látta, hogy már a Charles Streeten járnak. Úgy tűnik, erőt vett rajtad ritkaságszámba menő nemességi rohamaid egyike mondta éppen a gyönyörű szörny. Nem vagyok nemes felelte Vere feszülten. Ne akarj olyanná tenni, ami nem vagyok. Hibáztam, és ennyi. Nem is olyan meglepő, tekintve, hogy máskor is elkövettem már ezt a hibát. Dain asszonyát is örömlánynak néztem, nem igaz? Ha lett volna valaki melletted, aki ököllel belém veri, mi is a helyzet, sohasem jutottunk volna ide. Kész voltam továbblépni tegnap éjjel, amikor megértettem a hibámat. Te voltál az, aki visszahívott és segítséget kért. Ha megtartottad volna a három lépés távolságot egy kicsivel ezelőtt, én sem értem volna hozzád. De nem várhatod, hogy Elhallgatott, ahogy tekintete lejjebb vándorolt az érzékien formás, nadrágba bújtatott lábon. Aztán ismét elidőzött a csípő és a derék tökéletes vonalán, a derékon, amelyet könnyedén átfogott a kezével, és a kebel csodálatos halmán. A vágy éles tőrként hasított belé, darabokra szaggatva a büszkeségét és az egy élet alatt felhalmozódott cinizmusát. Így aztán, amikor a gyönyörű, öntelt arcra nézett, akarta vagy sem, kezdte felfogni, mi az a dolog, ami újra meg újra szíven döfi. Megértem, hogy csalódást okoztam mondta Lydia. Talán képes lettél volna félretenni a személyes ellenszenvedet, ha tapasztalt nőszemély lennék. De túl sokat kérek, ha azt akarom, hogy viseld el az utálatos természetemet, ugyanakkor légy a tanárom is. Most ő nézett ki az ablakon. Ez nem a te felelősséged, ahogy mondtad is. Pusztán az, hogy akaratlanul is elindítottál egy folyamatot, még nem jelenti azt, hogy neked is kell befejezned. Pusztán azért, mert rámutattál a neveltetésem hiányosságaira, még nem kellett volna feltételeznem, hogy neked kell kiteljesítened az oktatásomat. Végül is, nem valami ezoterikus tanról van szó, sem arról, hogy ne találhatnék valaki mást, aki szívesen folytatja a leckéket. Valaki mást? Ki az ördögöt akarsz De nem is komoly, igaz? Vere megpróbálkozott egy kurta kacajjal, miközben arra gondolt, hogyan invitálta Helena Martin a barátnőjét, tartson vele, és szerezzen kellemes meglepetést a pletykafészek Sellowbynek. Ízlések és pofonok vont vállat Lydia. Akadnak olyan férfiak, akik élvezik a társaságomat. 148

147 Úgy érted, azok a részeg, alantas firkászok a Kék Bagolyban? Nos, hadd mondjak neked valamit a férfiakról, Messalina Grenville kisasszony. Nem a személyiséged méltányolják. Még csak nem is az eszedet. Most fordulunk be a Frith Streetre. Lydia elfordult az ablaktól. Gondolom, épp az utolsó pillanatban, ami téged illet. Azért remélem, annyit még kibírsz, hogy köszönetet mondjak? Kimondhatatlanul örültem, hogy velem voltál ma éjjel. Nagyon aggasztott az a férfi. Megnyugtató volt látni, hogy minden gond nélkül kiütötted. A kocsi megállt a ház előtt. Vere még mindig némán bámult a lányra, a valaki más trombitaszóként harsogott a fejében, mintegy aláfestésként dühösen kalapáló szíve ritmusára. Nem lesz itt senki más jelentette ki lenyelve belső üvöltését. Csak azért mondtad, hogy Hogy féltékennyé tegye? Nem, az nevetséges! Nem lehet féltékeny egy képzelt valakire. Hogy rávégy, azt tegyem, amit te akarsz. Ahogy tegnap éjjel is manipuláltál. Csak gúnyolódsz, semmi több. A kocsi ajtaja kinyílt. Jaynes ugyancsak gyors tud lenni, a fene vigye el, ha úgy tetszik neki ami általában akkor szokott megtörténni, amikor Vere-nek a legkevésbé sem volt alkalmas. De Jaynes őrült módon sietett hazaérni, mielőtt valaki az ismeretségi köréből ráismerne a kocsis szerepében. A bocsánatáért esedezem mondta Lydia túlzott udvariassággal. Nem állt szándékomban gúnyolódni önön. Lenne olyan kedves, hogy kiszáll a kocsiból, kegyelmes uram? Vagy inkább másszak át önön? Jaynes az ajtónál állt, és nyilvánvalóan minden szót hallott, mert fekete szemöldöke majdnem a hajáig kúszott fel. Vere fenyegető pillantást vetett rá, aztán kiszállt. Mielőtt a kezét nyújthatta volna, hogy kisegítse, Grenville fürgén kiugrott, és megállás nélkül a bejárati ajtó felé sietett. Várjon! utasította Vere Jaynest, aztán a lány után sietett. Mit mondasz erre? faggatta, Lydiát, aki közben megállt, hogy zubbonya zsebéből előbányássza a kulcsát. Megrontottam az erkölcseidet, ugye erről van szó, Grenville? Az ajtó elé állt, hogy elállja a lány útját. Ezt tettem volna? Ne légy nevetséges! Nem vagyok előkelő hölgy. Újságíró vagyok, és mindenki tudja, hogy nekünk nincsenek erkölcseink. A kulcsot tartó karcsú kéz türelmetlenül intett. 149

148 Állj el az utamból, Ainswood! Semmiért sem hibáztatlak. Nem kell jelenetet rendezni! Nem hibáztatsz? emelte fel a férfi a hangját. Ó, nem, persze, hogy nem. Végül is nem tettem más, mint elindítottalak a romlás útján. Tényleg nem okoztam semmi kárt. Csak annyit, hogy belevedd abba az üres kis fejedbe, hogy Fogd halkabbra a hangod! szólt rá Lydia. Felidegesíted a kutyát. Nem kedveli, ha idegen férfiak üvöltöznek velem. Vigye el az ördög azt az átkozott kutyát! Nem fenyegethetsz egy másik férfival Én nem fe Na tessék, ezt jól megcsináltad! Vere is hallotta a tompa puffanásokat valahonnan a ház belsejéből, aztán az eltéveszthetetlen kutyaugatást, méghozzá nem is barátságos ugatást. A hang mintha a pokol legsötétebb bugyraiból jött volna. Vere még így is érezte a vibrálást a fogaiban, hogy a ház fala ott magasodott köztük. Az ablakok megcsörrentek. Ó, igen, megcsináltam. Vere ellépett az ajtótól, és bekiáltott, túlharsogva az állat fültépő lármáját. Te pedig elkéstél, Susan. Már belevágtam, és nincs senki, aki megállíthatna. Jobb lesz, ha hozzászoksz az idegen férfiakhoz, kislány, mert A fene essen beléd! Grenville a zárba lökte a kulcsot, és szélesre tárta az ajtót. Aztán megragadta és berántotta a férfit a házba, és becsapta maguk mögött az ajtót. A következő, amit Vere hallott, a dühös üvöltés volt. Az egész egyetlen vérfagyasztó pillanat alatt történt: látta a kutyát ugrani a vicsorgó fogú fekete halál zúdult rájuk és próbálta ellökni a lányt az útból. De Grenville rávetette magát, a testével védelmezve őt. Feküdj, Susan! kiáltotta. FEKÜDJ, A FENE VIGYE EL! üvöltötte Vere, miközben az állat előrelendült. Vere az ajtónak roskadt, karja óvón ölelte reménybeli megmentőjét, s várta, hogy szíve ismét normális ritmusban verjen, és feloldódjon gyomrában a görcs. Látta, hogy a kutya elüget a folyosón, ahol az izgatott szobalány már várta, és galléron ragadta, aztán bocsánatkérő pillantást vetve az ajtónál álló párra, elvezette. 150

149 Gazdájának utolsó sikolya, vagy inkább Vere elüvöltött parancsa, nyilvánvalóan áthatolt az állat agyát elborító gyilkos ködön, mivel mindkettőjüknek megvolt még minden végtagja. Vere-nek fogalma sem volt, hogyan volt képes a kutya támadás közben megállni. Nem az ebet figyelte, hanem próbált úgy fordulni, hogy őt érje a támadás oroszlán-része. Értett a masztiffokhoz. Velük nőtt fel Longlandsen. Természetüknél fogva nem voltak harapós vagy ingerlékeny állatok. A masztiff általában véve nyugodt, kiegyensúlyozott fajta, kivéve, ha rosszul bánnak vele. A gyerekekkel is megbízhatók. De ha felingerlik, nem hallgat az okos szóra, sőt a gazdája szavára sem. Az ő gyönyörű medúzáját akár szét is marcangolhatta megölhette volna a saját kutyája! Átkozottul nagy ostobaság volt egy őrjöngő masztiff útjába vetni magát. Hogy őt megvédje! Vere a lány nyakára csúsztatta a kezét, és ujjai utat találtak a dús fürtök közt. A haját takaró sapka leesett, amikor a lány elé vetette magát. Te leszel a halálom, Grenville suttogta rekedten. A lány hátrahajtotta a fejét, kék szeme felvillant. Ha nyugton maradsz, nem próbált volna leverni a lábadról. Kezét felemelve meglökte a férfi mellkasát. Csak megpróbált elijeszteni. Újra meglökte. Összenyomsz, Ainswood. Összenyomja. Ő meg tíz évet vesztett az életéből abban a rémületes pillanatban, amikor a kutya ugrott, és abban is biztos volt, hogy ezzel egyidejűleg félig-meddig megőszült. Keze lecsúszott a lány vállára. Szerette volna jól megrázni. Bele is kezdett, de a lány tekintete villámot vetett, és szája kinyílt, hogy még több kénkövet szórjon rá, de Vere szája lecsapott rá, és foglyul ejtette, nehogy tovább kelljen hallgatnia, bármi legyen is az. Grenville fél kezével még mindig a mellkasát püfölte, míg másik kezével lejjebb, a bordáinál ütötte, lassú, kemény, dühös ütésekkel egyszer, kétszer, háromszor. De miközben küzdött a férfi ellen, szája ellágyult, és viszonozta a csókot lassú, érzéki behódolással, amitől Vere-nek elgyengült a térde. Az agya is meglágyult az összes ott felhalmozott kifogással: a szüzekkel túl sok a gond; ez az egy lehetetlenül öntelt és nyakas, és azt 151

150 képzeli, hogy bármelyik férfival felér; megátalkodott kékharisnya, a női nem legutálatosabb fajtája, és így tovább, és így tovább. Ainswood nem volt szent. Sohasem tanulta meg, hogyan álljon ellen a kísértésnek. Most pedig tele volt vele a karja, és sem az esze, sem az akarata nem hagyta, hogy csak úgy elengedje. A lány nyelve összegabalyodott az övével, buja testével hozzásimult, miközben keze folytatta az ütlegelést, ezúttal a hátán. Túl jó tanár volt, vagy a lány túl jó tanítvány, aki gyorsan kiismerte. Vere szívéhez vastag ajtón át vezetett az út; faltörő kossal kellett rést ütnie annak, aki be akart jutni rajta. Grenville ütötte, méghozzá nem is gyengéden, miközben felkínálta magát neki. Vere nem tudta, hogyan fogja le. Végül elkapta a büntető kezet, és lekényszerítette a derekához, s ott is tartotta. Az egyre mélyülő csók alatt a lány ökle lassan elernyedt. Aztán keze vándorútra indult, bebarangolta a derekát, a hátát, aztán lekalandozott a fenekére, a csípőjére, aztán újra elindult felfelé. Nem volt már többé félénk, és a szemérmetlen érintés a ruhán át is perzselt, felforrósítva Vere bőrét. Mivel nem volt hajlandó egyedül lángolni, ő is cirógatni kezdte a lányt. A másikhoz hasonlóan bejárta a hátat, a büszke gerinc mentén lejutott a karcsú derékig, amelyet oly könnyű volt kezével átfogni, s nem maradhatott ki a fenék buja íve sem. Szíve a lány által diktált ritmusra vert, ugyanerre a lüktető ritmusra pumpálva ereibe a vért. Elméje egy távoli sarkában figyelmeztetőn villogott egy jelzőfény, de nem tudott áttörni a forró vágy vastag falán. Akarta a lányt. Semmi más nem számított. Akarta az illatát, az ízét, bőrének selymes tisztaságát, és magas testének érzéki domborulatait. Az akarat ott lüktetett az idegeiben és izmaiban, minden egyes izomrostjában; vad, dübörgő vágy, melynek minden lüktetése felért egy-egy ökölcsapással. Keze bejárta a lány testét, mintha az érintése is elég lenne, hogy sajátjaként jelölje minden egyes porcikáját. Amikor a lány véget vetett a csóknak, a figyelmeztető jelzőfény ismét felfénylett, hogy aztán újra elhalványuljon, ahogy a lány végighúzta ajkát az állán, majd le a nyakán. Válaszul Vere a szájával jelölte meg a finom orcától indulva végig a nyak selymes ívén. Itta az ízét, bőrének illatát: füst, liliom és még valami. 152

151 Sárkányillat mormolta. Én gyönyörű sárkányom! A lány megemelkedett, és Vere érezte, hogy megrántja mellénye felső gombját. Nem volt félénk többé; távol állt tőle. Megsimogatta az ingen keresztül a férfi felsőtestét, aztán tenyerét a szívére szorította, ahol a férfi nem tudta elrejteni előle az igazságot, nem tudta palástolni a vad zakatolást. Vere túl volt már azon, hogy el akarja leplezni az igazságot, még ha tudta is volna, hogyan kell. Túl volt már minden józan megfontoláson. Gondolkodás nélkül nekiesett a gomboknak. A test melegét őrző szövet suttogott, ahogy félrehúzta. Megtalálta a bőr forró selymét, és azzal kényeztette, izgatta magát, hogy könnyedén cirógatta a keblek halmát, hagyva, hogy hüvelykujja eljátsszon a feszes mellbimbóval, s közben hallotta, hogy a lány lélegzete elakadt, aztán halkan felkiált, nem tudván többé uralkodni magán. Grenville közelebb nyomult hozzá, míg ágyéka teljesen hozzá nem nyomódott Vere kemény, tettre készen ágaskodó hímvesszejéhez. A jelzőfény még egyszer utoljára felvillant, de Vere arcát a lány nyakába temette, és mélyen beszívta az illatát a tüdejébe. A figyelmeztető fény kihunyt, elnyomta az élmény: a lány bőre bársony volt arcának, meleg selyem az ajkai alatt. Nagyon is tudatában volt, hogy a lány már az ingét rángatja, aztán keze égő ösvényt perzsel a felső testén. Vere keze sem tétlenkedett, a lány nadrágjának övrészét kereste; a gombokat, hogy kipattintsa őket és leengedje a leppentyűt. Megtalálta, s abban a pillanatban valami belehasított a könyökébe, és felsugárzott egészen a válláig. Ez egy villanásra visszarántotta a valóságba. Ostobán pislogott, mintha berúgott volna a vágytól. Aztán összeszedte magát, és látta, hogy az ajtógomb volt az, amelybe könyöke beleütközött, és az ajtóhoz csatlakozott Az ajtóhoz! Majdnem magáévá tette a lányt a bejárati ajtónál! Jézusom! Felemelte a fejét, és nehezen, szaggatottan nagy levegőt vett. Aztán még egyet, és még egyet. Érezte, hogy a lány elvonja a kezét, és ő reszketegen felsóhajt. Grenville kezdte Vere kásás hangon. 153

152 Látta, hogy a lány bizonytalan mozdulattal a ruhájához nyúl, és ügyetlenül begombolgatja, amit ő kigombolt. Ne mondj semmit! Hangja ugyanolyan kásás volt, mint a férfié. Én kezdtem, engem kell hibáztatni. Enyém a felelősség, vagy amit csak akarsz. Grenville, te Ezt én képtelen vagyok felfogni, ez nyilvánvaló. Gondolom, hálásnak kellene lennem, csakhogy ez egyelőre nem megy. Már értem, miről beszéltél múlt éjjel, amikor a rossz-kedvűséget emlegetted. Lehunyta a szemét, aztán újra kinyitotta. Arról nem szóltál semmit, milyen, ha az ember hiúságát megsértik, de gondolom, ennyit megérdemeltem, igaz? A fenébe, Grenville, ne mondd nekem, hogy megbántottalak? Túl éles volt a hangja, túl hangos. Megpróbálta visszafogni. Az isten szerelmére, ezt nem csinálhatjuk a bejárati ajtónak dőlve! Lydia ellökte magát az ajtótól, felemelte a batyut, és befelé indult. Vere utánairamodott. Igazából nem is engem akarsz mondta. Csak a pillanat heve, az izgalom munkált benned. A veszély felizgatja az embert. Nem lenne szabad még a közelembe sem jönnöd, Grenville. Rossz hatással leszek rád. Kérdezz meg akárkit! Én sem vagyok igazán a jóság mintaképe vágott vissza Lydia. Ha az lennék, sohasem vonzódnék egy olyan hitvány korcshoz, mint te. Egy könyökütéssel nyomatékosította szavait. Menj el! mondta. És maradj is távol! Vere ekkor megállt, és hagyta, hogy a lány elmenjen. Nézte, ahogy egyenes gerinccel masírozik, és hátsója öntelten ringatózik a dolgozószobába vezető utolsó néhány lépésnél. Kinyitotta az ajtót, és anélkül, hogy visszanézett volna, bement, és becsukta maga után az ajtót. Vere mozdulatlanul állt, bizonytalanul, agya, mint mindig, ha a lány közelében volt, összezavarodott. Ezúttal a valaki mással kavargott benne, valamint az összes hazugság, amellyel ámította magát, és az igazság apró szilánkjai, amelyek képesek voltak túlélni azt a poklot, amit az agyának nevezhetett. Ebből a forrongó gödörből csak egyetlen vakító igazságot tudott elkülöníteni, méghozzá a legmegalázóbbat: ez a valaki mással volt az, amit nem bírt elviselni. 154

153 Számára ez volt a legsajnálatosabb igazság, de ezen nem segíthetett. Grenville-nek igazi szerencsétlenség volt, hogy keresztezte az útját, de még annál is nagyobb, hogy felkeltette a figyelmét, és most Még csak gondolnia sem szabad rá, mert mindama züllött dolgok közül, amelyeket valaha is tett vagy szándékozott tenni, ez a legutóbbi, amelyet majdnem meg is tett, vitte el a pálmát. Mégis, ő volt az utolsó Mallory-ördögfajzat, kicsapongó, lelkiismeretlen, és így tovább, és így tovább. Mit számít még egy bűn egy egész életnyi vétek és durvaság után? A dolgozószobához ment, és beviharzott az ajtón. A lány éppen akkor borította ki a batyu tartalmát az íróasztalra. Mondtam, hogy menj el nézett fel Lydia. Ha csak egy cseppnyi tapintat lenne benned De nincs csukta be az ajtót Vere. Légy a feleségem, Grenville! 155

154 Tizedik fejezet Ainswood az ajtóban állt, és úgy festett, mint egy hajótörött. A kabátja és a mellénye gyűrötten és koszosan, begombolatlanul lógott rajta. Nyakkendőjét elvesztette, valószínűleg Lydia segítségével, inge nyitva volt, felfedve nyakának és vállának erőteljes vonalait, és férfias mellkasából egy V alakú nyálcsordító részt. Szűk nadrágja pecsétes volt, csizmáját lehorzsolta valahol. Légy a feleségem! ismételte, és Lydia ismét a férfi arcába nézett. Sötét szemében és arcán ugyanaz a makacs kifejezés ült, amelyet már korábban is látott, arról árulkodva, hogy elméjét bezárta, és Lydia ezzel az erővel az ajtónak is beszélhetne, amelynek a férfi támaszkodott. Nem volt teljesen biztos abban, hogy született meg a férfi fejében a házasság ötlete, de ki tudta találni: a lelkiismeret megkésett szava, a kötelesség félreértelmezett gondolata, vagy egyszerűen csak a férfivágy, hogy övé legyen a hatalom. Nagy valószínűséggel a három valamiféle elegye, egy kis jótékonysággal és még néhány kártékony alkotórésszel megspékelve. Akárhogy is, függetlenül attól, hogy Ainswood mit akart ezzel a leánykéréssel, Lydia tisztában volt vele, hogy a házasság férfiuralmat jelent, amelyet kétségtelenül a társadalmi hatóságok a törvény, az egyház, a Korona is támogatnak. Röviden, mindenki, de igazából a nők az uralkodó nem, akiknek eme állapot iránti lelkesedés a tántoríthatatlantól (a néhány megtévesztett közt) a nem létezőig (a felvilágosultak közt) terjedt. Lydia tizenéves lehetett, amikor csatlakozott ez utóbbiakhoz, és azóta is szilárdan kitartott eme nézete mellett. Köszönöm mondta leghűvösebb, leghatározottabb hangján, de a házasság nem nekem való.

155 Ainswood eljött az ajtótól, és az íróasztal elé plántálta magát. Ne is mondd. Van néhány magasröptű elved ellene. Ami azt illeti, így igaz. Feltételezem, nem érted, miért kell egy nőnek másképp viselkednie, mint egy férfinak. Nem fogod fel, miért ne fektethetnél le, és aztán hagyhatnál el. Végül is a férfiak is ezt teszik, tehát miért ne tehetnéd te is? A nők is szoktak ilyesmit csinálni. A szajhák. A férfi felült az íróasztal szélére, félig hátat fordítva neki. Most pedig azt fogod mondani, hogy igazságtalanság szajháknak hívni őket. Miért kellene a nőket pocskondiázni azért, amit a férfiak büntetlenül elkövethetnek? Lydia valóban erre gondolt, és ezt akarta mondani. Óvatos pillantást vetett a férfira, de a félig elfordított arcról semmit sem tudott leolvasni. Hirtelen kellemetlen érzés fogta el. Eddig meg volt győződve róla, hogy a férfinak halvány sejtelme sincs róla, mit gondol, milyen elveket vall. Egyáltalán nem lett volna szabad tudnia róla, mi megy végbe Lydia fejében. Különböző fokú vágyat keltő tárgyaknak kellett volna látnia a nőket, akiknek csak egy haszna van, ezért csupán egyetlen okból létezhetnek a földön. Szeretném tudni, miért én vagyok az egyetlen nő, akinek feleségül kellene mennie hozzád, ahelyett, hogy kifizetnél, mint más nőket. Sok ezernyi nőt, ami azt illeti. Téged hallgatva olyan érzése támad az embernek, mintha azért választottalak volna téged, hogy megbüntesselek, méghozzá kegyetlen és embertelen módon. Ainswood otthagyta az asztal, és a kandallóhoz ballagott. Azt hiszed, hogy rossz üzletet kötnél velem. Vagy sokkal inkább úgy véled, hogy nem személy szerint velem van a baj, hanem az összes férfival, s ez még rosszabb. Felvette a szenesvödröt, és beszéd közben rakott a kialudni készülő tűzre. Annyira elvakít a férfiak iránti gyűlölet úgy általában, hogy semmilyen előnyét nem látod annak, hogy nevezetesen az én feleségem légy. Mintha élete nagyobb részében nem lett volna tanúja, milyen úgynevezett előnyökkel jár a házasság, gondolta Lydia. Mintha nem látta volna szinte naponta a házasságban élő nők szívfájdalmait, elhagyatottságát, bizonytalanságát, s hogy mindez milyen gyakran párosul erőszakkal. 157

156 Milyen egyéni előnyökre gondolsz? érdeklődött. Talán a nagy vagyonodra? Elég pénzem van ahhoz, hogy még a szűkösebb időkre is jusson. Vagy a rang által kínált kiváltságokra? Olyasmikre, hogy megvehetem magamnak a legújabb divat szerinti toalettet, és abban parádézhatok a nagy társasági eseményeken, ahol a szomszédok gyalázása a legfőbb szórakozás? Vagy arra, hogy bemutatnak az udvarban, és bókolhatok és pukedlizhetek a király előtt? A férfi nem nézett fel a munkájából, komótosan piszkálta a szenet a piszkavassal, aztán a füjtatóval vörösre izzította a kupacot. Nyugodt hozzáértéssel dolgozott, mint aki időtlen idők óta ezzel foglalkozik, noha ez alantas munkának számított, még egy inas sem piszkította be ilyesmivel a kezét, nemhogy egy rangjabeli férfi. Lydia tekintete elidőzött a széles vállon, aztán lesiklott az erős háton a keskeny derékig, csípőig, és elfogta a sóvárgás, de erővel elnyomta. Vagy talán azt hívod kiváltságnak folytatta hogy rendkívül szűk élettérben, szigorú szabályok szerint kell élnem, amelyek még azt is megszabják, mit mondhatok és mit nem? Ainswood végre felemelkedett a munkájából, és felé fordult. Arca dühítően nyugodt volt. Talán gondolhatnál Miss Price-ra, akinek értékes csecsebecséiért kockára tetted ma az életed javasolta. Ainswood hercegnéjeként hozományt adhatnál neki, ami megengedné neki, hogy kedve szerint menjen férjhez. Lydia már a száját nyitotta, hogy közölje, micsoda téveszme azt hinni, hogy Miss Price-nak jobban kedvére való lenne a házasság, mint Miss Grenville-nek, de feltámadó lelkiismerete hallatta a hangját. Honnan tudod? kérdezte. És Lydia némán Ainswoodra meredt, miközben elméje kavargott. Mi van, ha Tamsinnek tetszik Trent? Azt mindenki tudta, hogy a férfi anyagi lehetőségei rendkívül korlátozottak. Ha összeházasodnak, nem lesz miből megélniük. De nem, Tamsin nem érdeklődik Trent iránt, legalábbis nem ilyen értelemben, vitatkozott Lydia a lelkiismeretével. Trent különös fickó, és a lány csak kíváncsi, hiszen minden és mindenki érdekli. És mi van Tamsin jövőjével? ostromolta tovább a lelkiismerete. Ha valami halálos betegségbe esnél, vagy balesetet szenvednél, mi lesz akkor vele? Állandóan London elesettjeiről írsz folytatta Ainswood, miközben Lydia még mindig Tamsin problémáján rágódott. Az igazságtalanságról 158

157 általában. Merem állítani, az eszedbe sem jutott, hogy Ainswood hercegnéként mekkora politikai befolyással bírnál, ha úgy akarod. Lehetőséged lenne például, hogy szép szóval vagy erővel rávedd a parlament bármelyik tagját, hogy támogassa Peel törvényjavaslatát a városi rendőrség felállításáról. A férfi a könyvespolchoz sétált, és az Éves jegyzék példányait nézegette. Aztán ott van a gyerekmunka kérdése. Az egyik szívügyed, ha nem tévedek. A köztisztasággal és a nyomor-negyedek megdöbbentő állapotával egyetemben. És persze a börtönállapotokról se feledkezzünk meg. A bűnözés és a betegségek melegágyainak nevezted őket. Lydia Sarah-ra gondolt, amint kopott, koszos kötényruhájában a büdös sikátorban játszott, és a pajtásaira, akik közül sokan még nyomorultabbul festettek, mint a húga. Aztán Marshalsea jutott az eszébe: a bűz, a kosz, a mocsok terjesztette betegségek, amelyekre senki sem figyelt a betegség, amely Sarah-t is megfertőzte és megölte. Lydia torka elszorult. Az oktatás ostorozta tovább a férfi, mintha ő lenne a sors által kirendelt korbács. Gyógyszerek. Vere Lydia felé fordult. Tudtad, hogy Trent unokatestvérének, Rawnsley grófjának ifjú hitvese egy modern kórházat épít Dartmoorban? Iskoláztatás Lydia mennyire éhezett rá, és könyvek Mi lett volna belőle, ha nincs Quith? Hála neki, mégis kapott oktatást, és felfedezte azokat az eszközöket, amelyek segítségével megállta a helyét az életben, független lehetett. De benne megvolt az erő és az elszántság. Mi lesz azokkal, akikben nincs? És mi lesz a gyengékkel és betegekkel, akiknek orvosságra, doktorokra, kórházakra van szükségük? Tehetnél valamit, ahelyett, hogy egyszerűen csak megírnád, mi a rossz. Ha Vere éveket töltött volna azzal, hogy a lány természetét tanulmányozza, akkor sem találhatta volna el pontosabban az érzékeny pontjait, vagy küldhette volna szónyilait pusztítóbb hatékonysággal. Lydiának fogalma sem volt, a férfi mikor és hogyan ismerte ki ilyen jól. Csak annyit tudott biztosan, hogy ebben a pillanatban úgy érzi, nincs nála önzőbb nőszemély az egész világon, amiért elutasítja a hatalmat és a vagyont, amellyel jót tehetne, pusztán azért, hogy megőrizhesse a személyes szabadságát. 159

158 Valahol lennie kell valami hibának a férfi félelmetes logikájában, mondta magának. Biztosan létezik olyan válasz, amellyel tisztességes módon elutasíthatja. Mert az lehetetlen, hogy Ainswoodnak mindenben igaza van, ő pedig mindenben téved. Lydia tudta, hogy a válasz, a menekvés útja ott van valahol izgatott agyában. Már majdnem meg is A tompa puffanás az ajtón szétszórta Lydia nehezen összekapart gondolatait. A második puffanás teljesen elkergette őket. A lány az ajtóra meredt, és magában felidézte az összes szitokszót, amit tudott. A konyhába! mondta határozott hangon. Vissza a konyhába, Susan! Az ajtó előtt a kutya nyüszíteni kezdett. Ha jól értem, Susan a mamáját szeretné jegyezte meg Ainswood, és az ajtóhoz ment. Inkább ne tedd figyelmeztette Lydia, ahogy a férfi a kilincsért nyúlt. Nem ijedek meg egy kutyától közölte Vere, és kinyitotta az ajtót. Susan úgy robbant be mellette, mintha ott sem lenne, és Lydiához ügetett. Megszaglászta, aztán megnyalta a kezét. Nem kell hízelegned mondta neki Lydia, magában türelemért fohászkodva. Nem a te hibád, hogy felidegesített. Felidegesítettelek, Susan? Lydia a férfira kapta a tekintetét. Ainswood a kutyát nézte, homlokát ráncok redőzték, ajka lebiggyedt. Túlságosan nagyra nőttél ahhoz, hogy bezsúfoljanak egy ilyen kis ház kis konyhájába. Nem csoda, ha ingerlékeny vagy. Susan nem ingerlékeny! csattant fel Lydia. Mindenki tudja, hogy a masztiffok Longlandsen rengeteg helye lenne rohangálni és játszani. És masztiff társai is lennének, akikkel bolondozhat. Szeretnéd, Susan? lágyult el a férfi hangja, s leguggolt. Szeretnél sok-sok játszótársat és tágas mezőket, ahol futkározhatsz? Halkan, dallamosan füittyentett. Susan a fülét hegyezte, de nem volt hajlandó a férfi felé fordulni. Su-san dúdolta Ainswood. Su-u-san. A kutya megkerülte Lydiát, aztán megállt, és a férfira nézett. Gr-rr-rr mondta. Lydia ismerte ezt a morgást. Egyáltalán nem volt fenyegető. Ez Susan duzzogó morgása volt. 160

159 Ne merészeld! parancsolta Lydia némán. Nehogy te is behódolj neki! Gyerünk, Susan ütögette meg a térdét Vere. Nem szeretnéd leharapni az orrom? A mamád biztos örülne neki. Su-u-u-san. Grrr-rr-rrr közölte a kutya. De az álnok teremtés csak megjátszotta a kemény ebet. A következő pillanatban már Vere felé bóklászott, előbb úgy téve, mintha erősen érdeklődne az asztal sarka iránt, aztán a szőnyeg sarkát tanulmányozva. Nem kapkodta el, de végül odament a férfihoz. Lydia háborogva nézte. Azt hittem, jobb ízlésed van, Susan morogta. A kutya a gazdájára pillantott, aztán szaglászni kezdte őkegyelmességét. Vere guggolva maradt, és színlelt komolysággal tűrte, hogy Susan megszaglássza az arcát, a fülét, a nyakát, gyűrött ruháját és természetesen az ágyékát. Lydia elvörösödött, és forróság járta át. Susan biztosan azért ennyire érdeklődő, mert a férfin ott van az ő illata, ahogy a férfié is rajta. Erre nyilván Ainswood is rájött. Elárulta a csillogó tekintete, amikor elkapta Lydia pillantását. Lydia már így is ideges volt. A zöld szikra csak lángra lobbantotta a felszín alatt izzó indulatokat. Szeretném tudni, mitől támadt benned ez a hirtelen érdeklődés a szerencsétlenek iránt, beleértve szegény rászedett kutyámat is érdeklődött mogorván. Mióta lettél Szent Ainswood? Vere megvakargatta Susan füle tövét. A kutya morgott és félrenézett, de elég jól tűrte. Csak rámutattam néhány dologra, amelyen elgondolkodhatnál felelte a férfi ártatlanul. Lydia előjött az asztal mögül, és a kandallóhoz ment. A részvétre hivatkozva úgy játszol az érzéseimmel, mintha azok egy hárfa húrjai lennének, és Mit vársz tőlem, mit tegyek? vágott a szavába Vere. Hogy tisztességesen játsszam? Egy nővel, aki kedve szerint állít fel saját szabályokat? Azt várom, hogy elfogadod a nemet válaszként. A férfi felállt. Szeretném tudni, mitől félsz. Félek? kúszott a magasba Lydia hangja. Még hogy én félek? Tőled? 161

160 Csak ezt az okát tudom elképzelni, miért utasítanád vissza a lehetőséget, hogy a saját ízlésed szerint irányítsd a világot, mint az, hogy félsz, nem tudod kezelni a férfit, aki felajánlja neked. Azért tudsz csak egyetlen okot elképzelni, mert túl kicsi az agyad, hogy bármi más is beleférjen. Lydia felkapta a piszkavasat, és megböködte a szenet. Mióta beismertem, hogy ártatlan vagyok, egyremásra lovagias tettekre ragadtatod magad. Először úgy döntöttél, hogy nemesen lemondasz rólam. Lydia felegyenesedett, és a helyére rakta a piszkavasat. Most pedig elhatároztad, megmentesz a romlástól ami még szórakoztató is lenne, ha nem viselkednél olyan átkozottul csökönyösen és alamuszin. Szórakoztatónak találod a viselkedésemet? Mit szóljak én, amikor azt hallom, hogy a Színésznők Királynője kisasszony, az Évszázad Csalója kisasszony alamuszisággal vádol? Lydia a férfi felé pördült. Bármit tettem is, én legalább nem vetettem be semmiféle cselt, s nem is színészkedéssel vettelek rá, hogy kövess. Te voltál az, aki kémkedett utánam, folyton a nyomomban loholtál. Aztán, amikor kész vagyok rá, hogy megadjam, amit akarsz, úgy döntesz, hogy az mégse elég. Adjam fel a szabadságomat, a karrieremet, a barátaimat, és esküdjek neked örök hűséget, míg a halál el nem választ. Cserébe megkapod a rangot, a vagyont és a hatalmat, amellyel megteheted, amit egyébként eddig is próbáltál tenni mutatott rá türelmetlenül Vere. Susan ránézett, aztán Lydiára. Gazdájához ügetett, és orrával megböködte a lábát. Lydia nem figyelt rá. Túl magas az ár! dühöngött. Nincs szükségem a Ma este is szükséged volt rám, nem? szakította félbe Vere. Te magad mondtad, vagy már elfelejtetted? Ez nem jelenti azt, hogy örökre hozzád akarom láncolni magam. Susan morogva feküdt le a kandalló elé. Ainswood karba tett kézzel az ajtónak dőlt. Lehetséges, hogy nem élted volna túl a ma esti kalandot, ha nem lettem volna a közeledben tegnap este mondta higgadt hangon. Lehetséges, hogy nem élted volna túl a Covent Garden-beli sétát, ha nem viszlek ki a Jerrimerből, mielőtt Coralie és a gyilkos ölebei átlátnak az álcádon. Ha pedig nem bukkanok fel a Vinegar Yardon, Coralie valamelyik 162

161 társa könnyen kést vághatott volna a hátadba, míg te a többieket gúnyoltad, provokáltad. Arról nem is beszélve, hogy halálra gázolhattad volna Bertie Trentet, ha nem vagyok ott, hogy elhúzzam az utadból. A közelébe sem jártam, hogy elgázoljam, te vak Ugyanabban a meggondolatlan, nyakas stílusban hajtasz, ahogy minden mást is csinálsz. Évek óta magam hajtom a kocsit, és még soha senkinek, sem embernek, sem állatnak nem okoztam sérülést közölte Lydia hűvösen, ami jóval több, mint amit te elmondhatsz magadról. A király születésnapján rendezett versenyed őrült vágtája két nagyszerű állatnak a végét jelentette. Ez talált! Nem az én lovaim voltak! Vere ellökte magát az ajtótól. Lydia végre megtalálta és könyörtelenül ki is használta Felsőbbrendű Férfi úr gyenge pontját. De a te műved volt vágott vissza. Sellowby szerint a portsmouthi úton megtartott eszement futam a te ötleted volt. Azt mondta Helenának, hogy te hívtad ki a cimboráidat... Tisztességes verseny volt! Ainswood arca elsötétült. Nem az én hibám, hogy az a kétbalkezes, idióta Crenshaw nem tud bánni a lovaival. Ó, szóval felsőbbrendű férfi létére mégiscsak alkalmatlan volt. De én nem lehetek jó kocsis pusztán azért, mert nő vagyok. Kocsis? Te? nevetett Ainswood. Annak képzeled magad? A Fourin-Hand * klub reménybeli tagjának? És te? Te talán azt képzeled, hogy nem lehetek méltó ellenfeled neked vagy akármelyik tökfilkó barátodnak? Ha megpróbáltál volna azon az úton végighajtani, még a második állomás előtt az árokban kötöttél volna ki. Lydia három dühös lépéssel ott termett a férfi előtt. Ó, valóban? kérdezte gúnyosan. Mennyit mernél feltenni rá? A férfi zöld szeme felvillant. Bármennyit, csak mondd meg, mennyi legyen. Bármennyit? * A XVIII. században élt kocsisoknak és az időjárás szeszélyeinek köszönhető igazán egyszerű nyakkendőcsomó, amelyet a kocsisok akár a fogat hajtása közben, fél kézzel is meg tudtak kötni a fordító megjegyzése. 163

162 Hadd halljam, Grenville! Lydia esze fürgén járt, felbecsülve, mennyi kárt okozott a férfi korábbi, a lelkiismerete ellen intézett támadása, és meg is született a megoldás. Ötezer font Miss Price-nak közölte, és ezer-ezer font bármely három jótékonysági célra, amelyet megnevezek, és beleegyezel, hogy elfoglalod a helyed a Lordok Házában, és minden befolyásodat beveted, hogy elfogadják a rendőrség felállítására tett törvényjavaslatot. Ainswood csak állt, kezét hol ökölbe szorította, hol kiengedte. Túl nagynak találod a tétet? Talán nem is vagy olyan biztos az alkalmatlanságomban Kíváncsi lennék, te mennyire vagy biztos az én alkalmatlanságomban. Te mit teszel fel, Grenville? lépett közelebb a lányhoz, hogy fölé tornyosuljon. Zöld szeme gúnyosan csillogott, ahogy lenézett rá, mintha Lydia kicsi és gyenge lenne. Mit szólnál az oly értékes szabadságodhoz? Bízol annyira magadban, hogy kockára tedd a függetlenségedet? Még be sem fejezte a kérdést, Lydia rádöbbent, mit is tett: hagyta, hogy büszkesége és indulatossága miatt a férfi sarokba szorítsa. A felismeréstől elállt a szava, de ez a pillanatnyi csend is elég volt Ainswoodnak, hogy arra a következtetésre jusson, Lydiának kétségei vannak, mert a világ legleereszkedőbb mosolya jelent meg az ajkán, és a világ legbosszantóbb nevetős fényei csillantak meg zöld szemében. Aztán már túl késő volt a gondolkodásra. A józan ész hangja fel sem ért a Ballister-büszkeség ordításával, amely századok óta fűtötte a Ballistereket, hogy diadalmaskodjanak, törjenek-zúzzanak, és úgy általában gázoljanak keresztül mindenen, ami az útjukba áll. Lydia nem visszakozhatott. Nem tehetett vagy mondhatott olyat, ami habozásra utalt volna, mert az egyet jelentett volna a gyengeséggel, vagy isten mentsen a félelemmel. Rendben, akkor a szabadságom a tét mondta halk, kemény hangon, állát felszegve. Ha nem tudlak legyőzni, hozzád megyek feleségül. A következő szerdán pontosan reggel nyolckor indulnak majd a Newington Gate-től, tekintet nélkül az időjárásra, betegségre, törvényekre vagy magára az Atyaúristenre. A visszalépés, legyen bármi is az oka, a vesztéssel egyenlő, és természetesen ugyanazokkal a következményekkel jár. Egy-egy utast visznek magukkal, akik riasztják a vámkapuőröket, a fogadósokat, illetve fizetik a vámot. Mindketten egyfogatút hajtanak, és az 164

163 első szakaszt a saját lovukkal teszik meg. Utána a váltóhelyeken található legjobb állatot fogják be. A cél a liphooki Vasmacska fogadó. Fél óránál is kevesebbet vett igénybe, hogy felállítsák a szabályokat. Vere-nek ennek is a töredékébe, hogy felismerje, milyen óriási baklövést követett el, de ekkor már túl késő volt visszakozni. A júniusi verseny érzékeny pontja volt. A sors perverz bosszúja volt, hogy a lány szájába adta a felpiszkáló szavakat. És ő, a vérbeli provokátor hagyta magát provokálni. Elvesztette az önuralmát, a hidegvérét, s ezzel gyakorlatilag elvesztette az események feletti irányítást. Júniusban legalább annyi mentsége volt, hogy holtrészeg volt, amikor kihívta az ivóban lévő férfiakat, hogy élesszék fel az ókori római kocsiversenyek hagyományát a forgalmas angol utakon. Mire észhez tért más szóval kijózanodott, már másnap reggel volt, és ő ott ült az együléses hintójában a rajtvonalnál majdnem egy tucat másik kocsival a két oldalán. A verseny maga volt a rémálom. A részeg nézők és a kocsihajtók néhány száz fontnyi anyagi kárt okoztak; négy versenyző törte el kezét vagy lábát; két kocsi szétroncsolódott; és két lovat el kellett pusztítani. Vere fizetett mindenért, pedig nem ő kényszerítette bele idióta barátait a versenybe. Ennek ellenére az újságok, a politikusok és a prédikátorok személyesen őt és egyedül őt tették felelőssé, s nem csupán a versenyért, de fellengzős szónoklataik alapján úgy általában a civilizáció hanyatlásáért is. Persze nagyon jól tudta, hogy hangos, durva és nyers modorával elsődleges célpontja a hitújítóknak és más vallásos képmutatóknak. Sajnos azzal is tisztában volt, hogy az egész őrült futamra nem került volna sor, ha ő képes befogni azt a nagy száját. Most azonban a részegség mentsége mögé sem bújhatott. Színjózanul jártatta az ostoba száját, és néhány meggondolatlan szóval lerombolta mindazt, amit olyan gondosan felépített a tűz piszkálása közben: a logikus és gyakorlatilag visszautasíthatatlan érvelés a házasság mellett. Most pedig képtelen volt józanul gondolkodni, mert lelki szemei előtt összetört kocsik, összezúzott testek, kétségbeesetten nyihogó lovak képei lebegtek, de ezúttal a lány kocsija, az ő lova, az ő teste volt az, ami összetört. A rémképek elkísérték, miközben elhagyta a dolgozó-szobát és végigment a folyosón, a rémült nyihogás és az összetörő kocsi hanga 165

164 csengett a fülében, ahogy felrántotta az ajtót és kis híján feldöntötte Bertie Trentet, aki épp emelte a kezét, hogy megragadja a kopogtatót. Ugyanabban a pillanatban Trent meghallotta a kutyamancsok súlyos puffanását, és gyorsan oldalt lépett, nehogy Susan elsodorja, s a kutya már ugrott is a kedvencére. Szeretném tudni, mi olyan ellenállhatatlan rajta morogta Vere. A masztiff a két hátsó lábán állt, mellső mancsát Bertie mellkasának támasztotta, és megpróbálta agyonnyalogatna a férfi arcát. A fenébe, Susan, ül! szólt rá őkegyelmessége bosszúsan. Ül! Nem kis meglepetésére az állat engedelmeskedett. Olyan hirtelen engedte el Trentet, hogy az átbukott volna a küszöbön, ha Miss Price nem kapja el és rántja vissza. Ó, igazán köszönöm mosolygott a lányra Bertie. Szavamra mondom, igazán erős fogása van ahhoz képest, milyen cseppnyi teremtés kegyed, azaz nem is cseppnyit akartam mondani tette hozzá gyorsan, és mosolya elhalványult. Úgy értem elhallgatott, Vere-re nézett, s úgy tűnt, csak most ismeri fel. Ó, nem is tudtam, hogy itt vagy, Ainswood. Valami baj van? Vere a tarkójánál fogva megragadta Susant, és elhúzta az ajtóból, hogy Trent és Miss Price be tudjon lépni. Nincs semmi baj mondta kimérten. Éppen indultam. Elengedte a kutyát, kurtán elbúcsúzott a határozottan kíváncsinak tűnő Miss Price-tól, és kisietett. Miközben felrántotta a kocsi ajtaját, hallotta, ahogy Bertie utánakiált, hogy várjon. Vere nem akart várni. Lóhalálában a legközelebbi kocsmába akart sietni, hogy aztán szerda reggelig abba se hagyja az ivást. De mióta először összeütközésbe került Nemezis Grenville kisasszonnyal, egyszer sem volt képes elérni, hogy az történjen, amit ő akar, így aztán úgy vélte, jobb lesz, ha hozzászokik, ezért csak nyelt egy nagyot, és megvárta, amíg Bertie is búcsút mond Miss Price-nak. Lydiának úgy tűnt, alig robogott ki Ainswood a dolgozószobából, Tamsin már be is sietett Susannel szorosan a nyomában. A lány felvonta a szemöldökét Lydia nadrágja láttán. Aztán fürge tekintete az íróasztalon lévő gubancra esett. 166

165 Jóságos ég, mi ez? hajolt fölé, és szemüvegét feltolva az orrán közelről is szemügyre vette. A kalózok kincse? Milyen különös Ó, jóságos isten! Lydiára nézett, arca meg-megrándult. Szentséges szűzanyám! Nagyot nyelt, és beharapta az ajkát, de a zokogás így is kitört belőle. Átkarolta Lydiát, és vadul megölelte. Lydia elszoruló torokkal viszonozta az ölelést. Ne csinálj ekkor hűhót, kérlek mondta a sírdogáló lánynak. Mindig is szerettem volna ékszertolvaj lenni. Ez volt az egyetlen módja, hogy többé-kevésbé legálisan visszaszerezzem. Megpaskolta Tamsin hátát. Az nem bűn, ha visszaszerzed az ellopott holmit. Tamsin elhúzódott tőle, s nagy, bagolyszeme könnyben úszott, ahogy ránézett. Ékszertolvaj akartál lenni? Úgy véltem, nagyon izgalmas lehet. És az is volt. Gyere, elmesélek mindent hívta a zavarban lévő lányt. Biztos szívesen innál egy teát, én meg majd éhen halok. Ezek a nemesurakkal folytatott adok-kapok viták nagyon meg tudják hozni az ember étvágyát. Tamsin ámulva hallgatta Lydia meséjét. A megfelelő helyeken bólintott, rázta a fejét vagy mosolygott, de Lydia biztos volt benne, hogy társalkodónője lélekben nincs teljesen jelen. Remélem, nem döbbentettelek meg túlságosan mondta szorongva, ahogy a konyhából jövet nekivágtak a lépcsőnek. Nem, csak Sir Bertram lyukat beszélt a hasamba. Teljesen megbolondított azzal a II. Károllyal. A király folyton felbukkant a beszélgetésünkben; a színházba menet, a szünetekben és hazafelé jövet is. Biztos vagyok benne, hogy megemlítettem őfelsége uralkodásának minden fontosabb eseményét, de semmi sem segített. Nem találtuk meg a kapcsolatot, és most én sem tudom kiverni a fejemből. Kérlek, ne haragudj, Lydia. Elérték a földszinti folyosót. Tamsin még egyszer megköszönte Lydiának, hogy visszaszerezte az ékszereit, újra megölelte, jó éjt puszit adott neki, és a bajsza alatt mormogva felment a szobájába. Coralie Brees egyáltalán nem volt boldog, amikor Josiah és Bill hajnalban becipelték a házba az összevert Francis Beaumontot, akit az árnyékszék falánál összeroskadva találtak. 167

166 Valaha régen, Párizsban Coralie Beaumontnak dolgozott. Ő vezette a Vingt-Huit nevű bordélyt, Beaumont egyik kedvenc helyét. Párizsból azonban szökniük kellett a tavaszon, s az Angliába való visszatérés Coralie-nak nagy hátralépés volt. A Vingt-Huit-féle művelet agya Beaumont volt, ám ez az agy mostanra lassan elrohadt a hatalmas ópiumés alkoholmennyiségnek köszönhetően, és valószínűleg a vérbaj is megtette a hatását. De Coralie-t nem érdekelte, mitől rohad Beaumont agya. Neki csak a végeredmény számított, márpedig az nem volt túl rózsás: Londonban nem várt rá az örömök palotája, helyette be kellett érnie a sokkal több munkát igénylő, mégis kevesebb haszonnal járó tevékenységgel: fiatal lányok futtatásával. Coralie nem volt olyan okos, hogy saját, nagyszabású vállalkozást építhetett volna ki. Csak kevés sütnivalóval dicsekedhetett. Iskoláztatás nem terhelte az agyát, tapasztalat nem gazdagította tudását, mivel képtelen volt tanulni belőlük, ráadásul elméje oly sivár volt, hogy semmilyen idegen életforma, olyanok, mint a lelkiismeret vagy az együttérzés, nem élt meg benne. Szívesen megölte volna Francis Beaumontot, aki ma már csak nyűg volt a nyakán, de nem hitte, hogy megúszna egy gyilkosságot. Ellenszegülő lányait nem egyszer fojtotta már meg, de ők csak szajhák voltak, akik senkinek sem hiányoztak, és akiket senki sem siratott, ha eltűntek. A hatóságoknak ők csak névtelen hullák voltak, akiket a Temzéből húztak ki, és rengeteg papírmunkával jártak, ráadásul el is kellett temetni őket, ami vissza nem térülő időbe és pénzbe került a munkásoknak. Beaumontnak viszont volt egy híres felesége, aki arisztokrata körökben forgott. Ha a férfit holtan találják, biztosan nyomozást rendelnek el, és jutalmat kínálnak fel a nyomravezetőnek. Coralie egyetlen neki dolgozó társában sem bízott, s tisztában volt vele, megfelelő jutalom ellenében boldogan feladnák. Ezért nem lépett most a széken összeroskadtan ülő Beaumont mögé, s nem tekerte különleges zsinórját a nyaka köré. Hiba volt úgy dönteni, hogy nem öli meg. Sajnos ezt a hibát mások is elkövették már, s ez a hiba, a korábbi alkalmakhoz hasonlóan ismét súlyos következményekkel járt. Mire Beaumont egy üveg gin segítségével visszanyerte életkedvét, Coralie őrjöngött. Micket, a háziszolgát eszméletlenül találta a konyhában, 168

167 a szobáját felforgatták, Annette eltűnt a pénzesládikóval és az ékszerekkel egyetemben. Josiah-t és Billt elküldte a lány keresésére azzal a szigorú paranccsal, hogy élve hozzák elé, mert ő maga akarja lassan, élvezettel megölni. A fiúk már elmentek, amikor Beaumont megjegyezte, micsoda időpocsékolás az egész, hiszen Annette már órákkal azelőtt elszökött, méghozzá saját testőrével, aki könnyedén péppé veri Josiah-t és Billt. És csak most mondod, hogy elmentek? visította Coralie. Nem tudtad volna korábban kinyitni a szádat, amíg itt voltak? De nem, tényleg nem, mert benne volt a gines üveg, igaz? Fél év alatt ez a második eset, hogy valaki megkínál az öklével mondta Beaumont, és összerezzent beszéd közben. Dain ugyanezt csinálta velem Párizsban, emlékszel? Ha nem tudnám, hogy Devonban van, megesküdnék rá, hogy ő volt a támadóm. Nagydarab fickó volt magyarázta. Hat lábnál is magasabb. Tekintete a jáde nyakkendőtűre esett, amellyel Coralie az ingvállát tűzte meg. A férfi pillantását látva az asszony ösztönösen eltakarta kezével az értékes csecsebecsét. A francia ringyó ellopta a nyakkendőtűmet a szarkafészkeddel együtt hazudta Beaumont. Kárpótlásul elviszem az új szerzeményedet. Igazán szerény fizetség, tekintve, hogy majdnem meghaltam, miközben próbáltam megakadályozni, hogy az a cafka kiraboljon. Csak az ördög a megmondhatója, miért nem segítettem inkább neki, cserébe, amiért becsaptál. Elloptad a nyakkendőtűmet. Biztos te tüntetted el a virágáruslányt is. Melyik bordélyba dugtad be? Vagy a kis nyomorultnak sikerült kiszabadítania magát a mankói segítségével, és elmenekülni a verőlegényeid szerető figyelmessége elől? Még a közelébe sem mentem annak a kis púposnak! kiáltotta Coralie. Senki sem mondta el neked, mi történt a múlt éjjel? Covent Garden-szerte erről beszél az összes szajha arról, hogyan adott pénzt neki Ainswood, miközben egy égimeszelő cigánykurvát hajtott Ainswood? kérdezte Beaumont. Egy magas nőszeméllyel? Ezt mondtam, nem? Ő adta nekem a nyakkendőtűt simogatta meg az asszony az új kincsét. Engesztelésül, amiért majdnem nekilökött az egyik oszlopnak az árkádok alatt. Beaumont ajka ferde mosolyra húzódott. 169

168 Csak egyetlen magas nőt üldöz hetek óta. Azóta, mióta a nő leütötte a Vinegar Yardon. Emlékszel még, ki lopta el tőled azt a kis sötét hajú csibét? Hogyne emlékeznék arra a boszorkányra mondta Coralie. De ő özvegyi ruhát viselt, a tegnap esti viszont egy koszos, tolvaj cigány volt, valami rokona annak a kövér tehénnek, aki úgy tesz, mintha belelátna a jövőbe. Beaumont egy percig némán nézett rá, aztán megcsóválta a fejét. Fogta a gines üveget és felduzzadt ajkához emelte. Amikor az utolsó kortyot is megitta, újra letette a palackot. Szerintem az egész keresztény világban nincs még egy olyan ostoba nőszemély, mint te. Komolyan. Ahhoz elég okos vagyok, hogy ne verjék be a képemet, nem? De ahhoz nem, hogy átlásd, Ainswood volt az, aki segített a kis francia ribancnak az éjjel, hogy kiraboljon. Egy herceg? Hogy lopna? Amikor annyi pénze van, hogy nem is tud vele mit csinálni, és boldog-boldogtalannak osztogatja az aranydukátokat, mintha égetné a zsebét? Azt szeretem benned, Coralie, hogy híján vagy minden logikának. Ha össze kellene raknod a tényeket, alapos fejfájást kapnál, nem igaz, galambocskám? Coralie akkor sem értett volna kevesebbet, ha a férfi latinul, görögül vagy kínaiul beszélt volna hozzá. Nem is törődött vele. A szekrényhez ment, és egy újabb üveg gint vett elő. Kinyitotta, és öntött egy koszos, zsírfoltos pohárba. Fogalmam sincs, miért kellene felvilágosítanom téged mondta Beaumont, az asszonyt nézve, ahogy iszik. Azt mondják, boldogok a tudatlanok. Igazából azon tűnődött, miért kell egyáltalán megszólalnia, amikor minden kiejtett hang szörnyű fájdalmat okozott. A gond csak az volt, hogy amikor Francis Beaumontnak fájdalmai voltak, bajban volt, vagy bármi olyasmi történt vele, ami valamiért nem tetszett neki, a kedvenc gyógymódja amit általában ópiummal vagy alkohollal kevert az volt, hogy még nálánál is nyomorultabb helyzetbe hoz valakit. Éppen ezért felvilágosította Coralie-t. Hadd találjam ki kezdte. A patkánylyukban felhalmozott csecsebecsék közt volt valami, a többiekkel egyetemben, amelyek szintén 170

169 nem a tieid voltak, ami azé a sötét hajú fruskáé volt, akitől Miss Lydia Grenville megszabadított. Coralie szeme könnybe lábadt. Igen, és nagyon csinosak voltak. Rubinok és emifisztek. Egy könnycsepp hullott a gines üveget tartó kezére. Erről eszébe jutott újratölteni a poharát. És nem is maradt másom, mint a herceg nyakkendőtűje, és te azt is el akarod venni. Ametiszt, nem emifiszt, te tudatlan tehén morogta Beaumont. És biztosan valódi drágakövek voltak, nem hamisak, különben nem vették volna a fáradságot, hogy visszaszerezzék. Nem érted? Az a magas nő rávette valahogy Ainswoodot, hogy segítsen visszalopni a köveket az ő drágalátos csibéjének, és belevonták Annette-et is. Neki sohasem lett volna annyi bátorsága, hogy magától ilyet tegyen. Mire ideértem, Micket már elkábította laudanummal. Nem is örült, amikor egy órával a megbeszélt idő előtt jöttem. Gyakorlatilag úgy kellett felrángatnom az emeletre. Amikor megláttam, mit tett a szobáddal, rögtön megértettem, miért. Annette pánikba esett és elrohant, én utánamentem, és akkor futottam bele Ainswoodba. Bármibe fogadni mernék, hogy megosztoztak a zsákmányon, és Ainswood segített neki megszökni Londonból. És ő meg Miss Lydia Grenville halálra kacagják magukat. Miért is ne tennék? Elloptak tőled két lányt, az összes csillogó kincsedet és a pénzedet is. Beaumont miután kiürített egy ginesüveget, és látta, milyen féltékenyen őrzi Coralie a másikat, magára hagyta az asszonyt, hadd töprengjen azon, amit mondott. Végül is nem az a fajta volt, aki szerette nézni, ahogy szárba szökkennek a méregmagvak, amelyeket ő vetett el. Nem volt rá szüksége. Pontosan tudta, mit kell mondania, és a hallgatója természetének megfelelően válogatta meg a szavait. Utána hagyta, hogy áldozata ápolja a kártékony kertet, s végén learassa az ördögi termést. Pénteken Elizabeth és Emily a Suttogóban elolvasta a híradást gyámjuk Exeter Streeten véghezvitt hőstettéről, s a cikkből nem maradt ki az a nagyon érdekes tény sem, hogy Miss Grenville egészen a Strandig üldözte a férfit. Szombaton sürgöny érkezett Londonból, miközben a család a reggelinél ült. A lányoknak volt annyi idejük, hogy észrevegyék a borzasztó írást és Ainswood hercegének pecsétjét, mielőtt Lord Mars otthagyta volna 171

170 a reggelizőasztalt, és a levelet is magával vitte a dolgozószobájába. Lady Mars követte férjét. Sikoltozása még a vastag ajtón át is hallható volt. A következő pillanatban egy szobalány sietett elő a repülősóval. Szombaton éjszaka megérkezett Dorothea három nővére közül a legidősebb a férjével. Vasárnap a másik két testvér is megjött a párjával. Eddigre már a két lány is belopakodott nagybátyjuk dolgozószobájába, elolvasták az üzenetet, aztán kiosontak. Sok-sok ügyeskedéssel Elizabethnek és Emilynek sikerül annyit kihallgatnia a nap folyamán, hogy estére össze tudják rakni a családi válság lényegét. Vacsora után résnyire nyitották szobájuk ablakát, és a függöny mögé rejtőzve hallgatták, miről beszélnek a férfiak a teraszon szivarozás közben és a hangokból ítélve, a természet hívásának engedelmeskedve. Legidősebb bácsikájuk, Lord Bagnigge, aki alaposan be volt csípve, szónokolt a legtovább. Sajnálom, de Lizzyre és Emre kell gondolnunk. Egységes frontot kell mutatnunk. Nem szentesíthetjük a dolgot. Már a botrány is elég baj. Nem válhatunk a részeseivé, nem hunyhatunk szemet. A fenébe azzal a fiúval! Egyáltalán nem vall rá. Egy lány, akinek még csak említésre méltó kapcsolatai sincsenek, mert ha lennének, már hallottunk volna róluk. És az a verseny! Egy versenyen nyeri el a kezét, mintha csak egy pénzeszacskó lenne. Szegény Lizzy! Az első báljára készül, de hogy menjen így felemelt fejjel az emberek közé? Egy közönséges firkász mint Ainswood hercegnéje, akit ráadásul egy versenyen nyertek el. Még az a vén semmirekellő, Charlie apja is biztos forog a sírjában. Elizabeth intett húgának, hogy jöjjön el az ablaktól. Nem fogják meggondolni magukat suttogta. Ez nem helyes. A papa elment volna. Vere kuzin mindig ott volt a papának, ha szükség volt rá. És Robin mellett is ott volt, amikor senki más nem mert mellette maradni. A papa szerette. Boldoggá tette Robint. Pedig milyen kis dolgot kért, Vere kuzin. Csak annyit, hogy a család legyen ott az esküvőjén. Elizabeth szeme felcsillant. Engem nem érdekelnek Miss Grenville kapcsolatai. Azt sem bánom, ha ő maga az ördög öreganyja. Ha Vere kuzin őt akarja, akkor nekem is megfelel. 172

171 Meg nekem is vágta rá Emily. Akkor jobb lenne, ha ezt nyilvánvalóvá tennénk, nem? 173

172 Tizenegyed ik fejezet Október 1., szerda Nem volt könnyű útja a napnak, ahogy lassan kapaszkodott felfelé a horizonton. Keresztülküzdötte magát a folyó felől gbmolygó ködön, átátszúrta a párafátylat, míg végül elnyelte a szürke fellegek mocsara. Lydia alig egy negyedórával az indulás előtt ért a Newington Gate-hez, hála a ködnek és annak, hogy az utolsó pillanatban még egy hiábavaló kísérletet tett, hogy lebeszélje Tamsint arról, hogy vele tartson. A korai óra ellenére az összegyűlt kisebb tömeg közt nem csupán a köznép képviseltette magát. Amint az várható is volt, megjelentek az újságírók, de a szedett-vedett haramia külsejű alakokon és örömlányokon kívül Lydiának feltűnt az úri társaság néhány erősen ittas állapotban lévő tagja is. A kurtizánok krémje kísérte őket, kivéve Helenát, aki megfázott, és inkább elviselte volna, hogy felakasszák, mintsem hogy vörös orral lássák. Ainswood cimboráinak többsége azonban Liphookban várt rájuk. Helena szerint a herceg minden barátjának üzent, és meghívta őket, hogy ünnepeljék vele együtt a győzelmét. Sellowby azt állítja, hogy őkegyelmessége beszerezte a különleges engedélyt, gyűrűt vett, és a fogadóban egy lelkész fog várni, aki összead benneteket jelentette Helena szombaton. Lydia azóta is fortyogott. Most azonban mégis azon tűnődött, Sellowby nem csak holmi pletykát terjesztett-e. Háromnegyed nyolc volt, és Ainswood sehol.

173 Talán észre tért mondta Lydia, miközben a rajtvonalhoz kormányozta a fogatot. Talán valaki emlékeztette, hogy gondolnia kellene a helyzetére és az ezzel járó felelősségre. Ha az átkozott családja csak egy kicsit odafigyel rá, nem engedi, hogy ilyen nevetséges látványosságot csináljon magából. Gondolj csak a két lányra, a gyámleányaira. Képzeld el, mennyire meg lehetnek döbbenve, hogy a gyámjuk így akar feleséget szerezni magának. Ainswood arra nem is gondol, hogyan fog az idősebbik az úri társaság szemébe nézni, ha majd tavasszal feljön a szezonra. Őkegyelmessége fikarcnyit sem törődik vele, hogy a botrányai hogyan hatnak másokra. Különben is csak lányokról van szó tette hozzá élesen. Kétlem, hogy akár a nevükre is emlékezne. Elizabeth és Emily. Tizenhét és tizenöt. Anyai nagynénjüknél, Lady Marsnál éltek a bedfordshire-i Blakesleigh-ben. Lord Mars volt Peel egyik legmegbízhatóbb szövetségese a Lordok Házában. Lydia nem akart a két lányra gondolni, akik közül az idősebbik épp most készül belépni a társasági élet örvényébe, annak minden kelepcéjével együtt. Sajnos már kinyitotta Pandora szelencéjét, amikor az előző szerdán kezébe vette a Debrett-féle nemesi almanachot. Mostanra majdnem annyi anyagot sikerült összegyűjtenie a Mallory családról, mint amennyit az édesanyjáról tudott. Mialatt Lydia a Théba rózsáján és az Argosz következő számába szánt cikkein és esszéin dolgozott, Tamsin folytatta, amit barátnője elkezdett. Miután a Debrett-féle nemesi almanachot, az Éves jegyzéket és a szokásos leszármazási forrásokat is kimerítették, Tamsin a szép számmal megjelenő társasági kiadványokat vette kézbe. Tamsin nem csupán a Malloryk után kutatott. Mostanra Trent családjával kapcsolatban is meglehetősen jól informáltnak mondhatta magát. Először megpróbált valami eseményt vagy személyt keresni, a múltban vagy a jelenben, amely megmagyarázhatná Trent II. Károly iránti megszállottságát. Kutatásai közben felfedezte, hogy a család a szokásosnál is több különccel dicsekedhet. Lenyűgözőnek találta őket, s vacsora közben különböző történetekkel traktálta Lydiát. Ezzel sikerült elterelnie barátnője figyelmét a Malloryk-ról, igaz, sohasem túl hosszú időre. Lydia gondolatai egyre visszatértek Robert Edward Malloryhoz, az ifjú herceghez, és azon kapta magát, hogy gyászolja a kisfiút, akit nem is ismert. Gondolatai ezek után általában az 175

174 elárvult nővérekhez szálltak, s ez még rosszabb volt, mert hamarosan úgy aggódott értük, mintha személyesen ismerné őket, és felelős lenne értük. Abszurd, hogy aggódik miattuk, győzködte magát. Lord és Lady Marsnak is vannak gyerekeik, nem is kevés, biztosan nem akarják, hogy a lánykák boldogtalanok legyenek, és rendesen törődnek velük. Lydia ezt számtalanszor elmondta magának. Az eszét meg tudta győzni, a szívét nem. Elővette Ste bácsikájának zsebóráját, és homlokráncolva nézte. Kevesebb mint tíz perc van az indulásig. Ha úgy döntött, hogy mégsem indul, akkor legalább üzenhetett volna. Bellweather azzal fog vádolni, hogy én találtam ki az egészet. Szégyentelen hírverésnek foga nevezni. Lydia eltette az órát. Mintha nem Ainswood lett volna, aki szétkürtölte a verseny hírét az idióta barátai közt. Mintha azt akarná, hogy az egész világ tudomást szerezzen róla, hogy hagytam azt a makacs, mindenkit lekezelő fajankót, hogy beugrasson ebbe a nevetséges helyzetbe. Nagyon nem volt szép őkegyelmességétől, hogy engem is belekevert mondta Tamsin a kesztyűjét igazgatva. Nem számít, mennyire volt elszánt, akkor sem lett volna szabad olyan lelkiismeretlennek lennie, hogy az irántam táplált érzelmeiddel próbáljon zsarolni. Az ember próbálja megérteni, de mindennek van határa, ahogy mondtam is Sir Bertramnek. Türelmetlenül felhorkant. Méghogy hozomány, na persze! Tökéletesen megértem, miért bőszültél fel őkegyelmességére, Sir Bertram viszont egyáltalán nem fogta fel, hogy ez elvi kérdés, és erős kísértés éreztem, hogy fültövön vágjam. II. Károly ide vagy oda, egy olyan egyszerű és nyilvánvaló dolgot ő is megérthetne, hogy képes vagyok eltartani magam. De majd meglátják. Nyelhetik a kocsink porát, és a nevetséges ötezer fontomat olyanok kapják, akiknek valóban szükségük van rá, mert nekem ugyan nincs. Miután Tamsin kiheverte a Bertie Trenttel és II. Károllyal töltött estét, valamint a sokkot, hogy visszakapta az ékszereit, amelyekről már filozofikus nyugalommal lemondott, nekiállt, hogy a fogadás vele kapcsolatos része miatt morogjon. Ragaszkodott hozzá, hogy elkíséri Lydiát, s azzal a céltudatos elszántsággal, amellyel a cornwalli faluból eljutott Londonba, keresztül is vitte az akaratát. Mi több, még ma is ugyanúgy haragudott Trentre, mint pénteken, amikor utoljára beszélt vele. 176

175 Úgy tűnik, az urak úgy döntöttek, valami mást reggeliznek, nem a mi fogatunk által felvert port jegyezte meg Lydia, és ismét elővette az óráját. Csak néhány perc és Hangos ujjongás és füttyök kakofóniája szakította félbe. A következő pillanatban egy hatalmas pej vontatta csinos tilburi * robogott át a kapun, és elfoglalta a helyét a rajtvonalnál. Amikor Ainswood balról Lydia fogata mellé húzott, megbillentette a kalapját mert ezúttal volt rajta kalap, és gúnyosan rámosolygott. Lydia azt kívánta, bárcsak az út széléhez közelebb állt volna, mert akkor a férfi a jobbjára kerül, és Trent alakja eltakarta volna a herceget a szeme elől. De így csak Tamsin volt közöttük, és Lydia könnyedén átlátott a lány feje felett. Jól látta a férfi arcán a gúnyos magabiztosságot, zöld szemében a huncut csillogást, állának öntelt vonalát. Azt is jól látta, hogy elegáns ruháját pontosan rászabták. Szinte orrában érezte a nyakkendő keményítőillatát, ujjai alatt a vászon ropogósságát és nagyon is élénken emlékezett, milyen volt a hatalmas test melegsége és ereje, az izmok játéka az érintése nyomán, a szív heves dobogása a tenyere alatt. Lydia szíve elfacsarodott. Aztán már jöttek is a nem kívánt emlékek: a fiú, akit Ainswood elvesztett a két elárvult leány a gyerekek, akiket az Exeter Streeten megmentett a virágáruslány a hideg, kegyetlen harag, amellyel leütött egy gazembert a hatalmas, élettől duzzadó test az erős kar, amely úgy felkapta, mintha csitri lenne s a rekedtes suttogás: milyen gyönyörű vagy! Mégis csak egy királynői főbólintással üdvözölte, lecsukta és eltette az óra dobozát. Türelmetlenül vártad, hogy megérkezzem, ugye, Grenville? kiabálta túl a herceg a füttyögő, éljenző tömeget. Idegrohamot kaptál, azért késlekedtél, ugye, Ainswood? vágott vissza Lydia. Remegek felelte a férfi, a várakozástól. Várni foglak a célvonalnál, legalább egy mérfölddel megelőzve téged. * Tilburi: kétkerekű, könnyű, magas, fedetlen hajtókocsi (ang. tilbury) 177

176 Az út mellett, az ilyen sporteseményeken elmaradhatatlan svindlerek még felvették az utolsó fogadásokat, de a nagy felfordulásban Lydia nem tudta kivenni, mik az esélyek. Mégis, felfordulás ide vagy oda, már nem volt visszaút. Nem adhatott fel csata nélkül mindent, amiért eddig dolgozott nem adhatta fel saját személyiségét. És Lydia Grenville sosem ment bele olyan küzdelembe, amelyet ne akart volna elszántan megnyerni. Egy perc üvöltötte túl egy hang a hangzavart. A nézők erre elhallgattak. Lydia izgalma is csitult valamelyest. Valaki felemelt egy zsebkendőt. Lydia mereven nézte, erősen szorítva az ostort. Aztán megkondult a templom harangja, és a fehér vászondarab a földre hullt. Lydia pattintott az ostorával és a verseny elindult. A régi Portsmouth Road a London Bridge-nél kezdődött, keresztülhaladt Southwarkon, le a Marshalsea és a King s Bench börtön mellett, át a newingtoni és a vauxhalli vámkapun, le Wnadsworthbe, onnan tovább Putney Heathen át a Robin Hood Gate-ig. Lydia több okból is ezt az útvonalat választotta. Nyolc órára a lassabb portsmouthi postakocsik már elindultak, ami azt jelenti, hogy ez az út, ami egyébként a szokásos útvonaluk, kevésbé lesz forgalmas. Közben az ugyanabban az órában a Piccadillyről induló gyorsabb kocsik jelentős előnyre tesznek szert a Newington és Lambeth egyházközség között közlekedőkkel szemben, következésképpen Lydia reményei szerint kisebb lesz a tülekedés a Robin Hood Gate-nél, ami az első váltóhelyük volt, ráadásul az a pont, ahol a lassú és gyors kocsiút csatlakozott egymáshoz. A lassú út Cleónak, Lydia fekete kancájának is alkalmasabb volt, aki hozzászokott a forgalmas utcákhoz, és számítani lehetett rá, hogy nem riad meg a mellette elrobogó járművektől, vagy az útjába kerülő emberektől. Sajnos, mint kiderült, hogy a szívós és félelmet nem ismerő Cleo a közelébe sem érhet Ainswood hatalmas heréltjének. Bár a tilburi majdnem olyan nehéz volt, mint Lydia egyfogatúja, s bár a férfiak súlyra többet nyomtak, mint amennyivel a kocsijuk könnyebb volt, Ainswood a vauxhalli vámkapunál már kisebb előnyre tett szert, és a távolság gyorsan növekedett. Mire Lydia lovat váltott a Robin Hood Gate-nél, a tilburi látótávolságon kívülre került. 178

177 Lydia magán érezte Tamsin aggodalmas tekintetét, amikor elrobogtak a Richmond Park mellett. Nem, valóban nem tűnik túl biztatónak válaszolt Lydia a kimondatlan kérdésre. De nem is reménytelen. Csak még egy-két perc kell, hogy meggyőződjem róla, hogy ez a teremtmény és én megértjük egymást. A pej nem volt olyan készséges, mint Cleo, és hajlamos volt megijedni minden futó árnytól. Mégis, mire maguk mögött hagyták a Kingston Market Square-t, Lydia akarata győzedelmeskedett a ló akarata fölött. Miután kiértek a városból, Lydia odaszólt Tamsinnek, hogy kapaszkodjon. Egyetlen éles ostorcsattanás, amely alig egy hajszálnyira volt attól, hogy a lovat érintse, elég volt, hogy az állat nyaktörő iramban nyargalja végig a következő négy mérföldet. Az esheri gyors lóváltás után Lydia nekivágott a következő útszakasznak, és Cobham Gate-nél végre sikerült megpillantania a tilburit. Trent a kocsi szélébe kapaszkodva fürkészte a mögöttük lévő utat. Jupiterre, ott van ni! mondta fakó hangon. A fenébe, Ainswood, nem úgy tűnik, mintha fel akarnák adni. Vere felpillantott. A vad szél súlyos, szürke felhőket kergetett az égen, s ugyanazzal az erővel, amellyel a fellegeket pásztorolta, élesen az arcába vágott. A szél a Pains Hillről lezúdulva leveleket tépett le az ágakról, és őrült forgatagban táncoltatta őket végig a tájon. Vere már két lovat is a teljes kimerültségig hajszolt, hogy akkora előnyre tegyen szert, amely minden értelmes, józan emberi lényt elbátortalanítana. Grenville azonban nemcsak hogy nem adta fel, hanem ott lihegett a nyakán. Közben odafent pokolbéli vihar készülődött, s az út legnehezebb része még előttük volt. Vere immáron ezredszer átkozta el magát, amiért beleugratta a lányt, vagy hagyta magát beleugratni ebbe az átkozott versenybe. Még mindig nem volt teljesen biztos benne, ki provokált kit, bár tucatszor is újra lejátszotta fejében kettejük veszekedését. Csak azt tudta, hogy kijött a sodrából tulajdonképpen a semmi miatt, és alaposan elfuserálta a dolgot. Bárcsak a nő inkább hozzávágott volna valamit, vagy megütötte volna! Az Grenville-t megelégedéssel töltötte volna el, s talán őt is észre téríti. De most már túl késő. Ez az elmélkedés aligha az utolsó a bárcsakok sorában. 179

178 Az Ockham Park képe elmosódott mögöttük, és Ripley szétszórt házai tűntek fel előttük a vészjóslóan sötét ég alatt. A szél egyre hevesebb lett, és Vere szerette volna hinni, ezért rázza ki a hideg. Persze, tudta, hogy nem így van. Teljesen érzéketlen volt az időjárásra. Fel sem vette a perzselő hőséget, dermesztő hideget, záport és zivatart, ónos esőt vagy hóvihart. Sosem volt beteg. Nem számított, mennyire mostohán bánt a testével, vagy hogy milyen betegségnek volt kitéve, mennyire ragályosnak Gyorsan félreseperte az emléket, mielőtt teljesen kiformálódhatott volna, és versenytársára meg az előtte álló útra összpontosított. Körülbelül még huszonöt mérföldet kellett megtenniük, méghozzá nagyon úgy tűnt, hogy a legmostohább időben, ráadásul az út legnehezebb terepén. Legalább egy tucat olyan hely van ezen a részen, ahol a lány bajba kerülhet ő pedig túl messze lesz, hogy megmentse. Túl messze, mint mindig, amikor szükség van rá. Bevágtatott a Talbot fogadó udvarára, s néhány perccel később már hajtott is tovább, friss lóval a kocsi előtt, s fejében egész idő alatt csengett a refrén, mint valami temetői harang. Túl messze. Túl későn. Pattintott az ostorral a ló feje felett, és az állat őrült vágtában viharzott végig a széles falusi úton. Nem is olyan régen ugyanígy vágtatott keresztül a vidéken, a falusi utakon De most nem fog gondolni rá, nem fog arra a tavaszra gondolni, amely egy életre megutáltatta vele ezt az évszakot, amelyet azóta is részeg önkívületben tölt. Elszáguldottak a Clandon Park mellett, és ráfordultak a Meroe Common hosszú, egyenes szakaszára, amely majdnem teljesen elhagyatott volt az ő felükön. Vere továbbhajtott, keményebben, mint eddig, s közben buzgón imádkozott, hogy versenytársa térjen végre észhez. Sokkal előrébb van, mint a lány. Grenville-nek fel kell adnia. Trent ismét hátrafordult. Még mindig ott van? kérdezte Vere rettegve, hogy milyen választ hall. Már majdnem beértek. Teljes vágtában robogtak át Guildford kövezett utcáján, a lejtőn tovább fokozva a sebességet, ám az egyfogatú egyre közelebb került hozzájuk. 180

179 Áthajtotta a Wey folyó fölött, fel a St. Catherine Hillre. A lovak lelassultak a meredek kaptatón. Túl fáradtak voltak már, hogy fokozzák az iramot, miközben keresztülvágtak Pease Marsh Commonon. És az egyfogatú egész idő alatt közeledett, míg Vere szinte érezte a tarkóján a lovak lélegzetét. De sokkal jobban tudatában volt a dühösen támadó szélnek, a lassan leszakadó égnek, és a távolból hallatszó, fenyegető morajlásnak. Az előttük álló, kegyetlen útszakaszra gondolt: tizenkét mérföldnyi, büntetéssel felérő meredek emelkedő és csalóka lejtők váltakozása. Lelki szemei előtt látta, ahogy kitör a vihar, a megrémült ló letér az útról az egyfogatú darabokra törik Vere próbálta elhitetni magával, hogy a lány feladja, de minden egyes megtett mérfölddel csak nőttek a kétségei. Mikor látta Grenville-t visszakozni? Ahogy Miss Price-t megmentette a Vinegar Yardon ahogy Crenshawt elpáholta a Crockford előtt hogy Vere-t szemtől szembe kigúnyolta a Kék Bagolyban ahogy férfinak öltözve megjelent a Jerrimerben ahogy felmászott az emeletre Helena Martin házánál ahogy ékszertolvajt játszott a Francis Streeten Grenville mindenben benne volt, és semmitől sem félt. És ha a büszkeségről volt szó, Vere csupán egyetlen emberre tudott gondolni, aki felért a lány hamisítatlan, gőgös önteltségével, és az maga Lord Belzebub volt. Ez a gondolat megmozdított valamit agyának egy távoli csücskében egy emlékképtöredéket, egy felismerést. Már többször is felbukkant ez a kép, s ahogy mindig, most is eltűnt nyomban, ahogy néha egy-egy szó vagy kifejezés szokott, nyomasztó érzést hagyva maga után, amiért nem tudja megragadni. Hagyta elmenni, mert a múlt közel sem volt olyan fontos számára, mint a jelen. Nem hitte többé, hogy Grenville fel fogja adni, jöjjön akár özönvíz vagy apokalipszis. A feladás ugyanúgy nem volt a természetében, mint ahogy Vere-nek sem. A különbség csak annyi, gondolta Vere, hogy az nem számít, mi történik vele. Mire befordult Godalming fogadójának udvarára, Vere döntött. Az egyfogatú szorosan a nyomában jött. A felhők jéghideg cseppeket köpködtek, és fenyegető moraj hangosabb lett. 181

180 Nem tudunk megszökni a vihar elől kiabálta túl Vere az istállóudvar zsivaját. Álljunk itt meg és senki sem veszített. Olyan közel járunk a döntetlenhez, hogy nincs értelme méricskélni. Hála istennek! motyogta mellette Bertie. Zsebkendőt húzott elő, és megtörölgette a homlokát. Grenville azzal a jeges, halálos nyugalommal nézett rá, amelyet Vere elviselhetetlenül kihívónak tartott. Még most is, amikor veszedelmesen közel került a pánikhoz, provokálva érezte magát, és legszívesebben jól megrázta volna a lányt. Inadba szállt a bátorságod, ugye? vágott vissza Grenville a bosszantó pillantáshoz hasonló hűvös, nyugodt hangon. Nem engedhetem, hogy az én lelkemen száradjon a halálod. Egy lovász ekkor vezette ki a lány lovát, egy hatalmas, fekete, vad tekintetű heréltet. Vigye vissza azt a vadállatot! Förmedt rá Vere. A vak is láthatja, hogy túl szilaj. Fogja csak be! parancsolta Lydia. Grenville Foglalkozz a magad lovával, Ainswood. Liphookban találkozunk. Azt mondtam, döntetlen, a fene vigye el! Senki sem vesztett. Süket vagy, asszony? Grenville csak egy újabb medúzapillantást vetett rá, aztán elfordult, hogy felhúzza az egyfogatú védőernyőjét. Nem kell hozzám jönnöd feleségül! kiáltotta Vere. Megcsináltad, nem érted? Vége. Bebizonyítottad, hogy remek hajtó vagy. Nyilvánvaló, hogy a világon semmit sem bizonyítottam, hiszen itt vagy. Hé, maga ott szólt oda az egyik lovásznak, segítsen a fedéllel, ne a száját tátsa! Míg Vere dermedt hitetlenséggel bámult, a hámba fogott pokolbéli szörnyeteg türelmetlen tombolása közepette helyére került a kocsi fedele. Mielőtt Vere magához térhetett volna annyira, hogy leugorjon a tilburiről, és lerángassa a lányt a bakról, a herélt a döbbent lovászt félrelökve nekilódult. Miss Price hátraesett az ülésen. A következő pillanatban az egyfogatú a lovászok kiabálása és szitkozódása közepette kiszáguldott az udvarról. Vere hallotta Grenville kacagását. Ó, Lydia, ez az állat őrült! kapkodott levegő után Tamsin. Mindkét kezével kapaszkodott, ami nagyon bölcs dolog volt, tekintve a herélt 182

181 nyaktörő sebességét. A herceg szívszélhűdést fog kapni, s ezt te is tudod. Biztos vagyok benne, hogy halálra aggódja magát az a szegény ember. Te félsz? kérdezte Lydia nem véve le a tekintetét az útról. A ló tényleg igazi bestia volt, és elég erős ahhoz, hogy könnyedén felrepítse őket a Hindhead Hillre, viszont hajlamos volt balra húzni. Nem, túl izgalmas ez ahhoz. Tamsin előrehajolt, és kikukucskált az ernyő mögül. Lassan megint beérnek minket. Sir Bertramnek nagyon vörös az arca. Witley Common fölött vihar örvénylett. Lydia látta, hogy a távolban villám fénye villan, röviddel utána a dörgés hangja is eljutott hozzájuk. Fogalmam sincs, honnan szedtél annyi akaraterőt, hogy visszautasítsd őkegyelmességét ült vissza a helyére Tamsin. Szörnyen feldúlt volt. Tudom, hogy iszonyú bosszantó ember, és diplomatikusabban is felajánlhatta volna azt a döntetlent, de Azt hiszi, olyan tökfejű és meggondolatlan vagyok, hogy hagyom magam egy kocsibalesetben megöletni, és téged is magammal viszlek mondta Lydia feszülten. Ezért volt feldúlt, és ez tűrhetetlen. A Szeme sarkából újabb fény villanását látta. A vihar mély, tompa moraja követte. Ha meglett volna az akarata folytatta, akkor könnyen úgy végzem, hogy szép engedelmesen kellett volna mellette ülnöm, és imádattal csüngni az ármányos képén. De amíg rajtam áll, nem fog a személyes tulajdonává tenni, és eskü alatt magához kötni, míg a halál el nem választ. Több mint a fele utat megtették már a hegynek fel, s a ló lassulni kezdett, de semmi jelét nem mutatta, hogy pihenni szeretne. Nem lenne az olyan rossz, ha ő hasonló imádattal csüngne rajtad mondta Tamsin. Az még rosszabb lenne közölte Lydia. Ainswood imádó pillantása halálos lehet. Volt alkalmam tapasztalni a Covent Gardenben, ha még emlékszel. Őkegyelmessége térden állva, hódolatteljes kifejezéssel az arcán én mondom, megsemmisítő látvány volt. Bárcsak láttam volna! Én meg bárcsak ne! Susan jutott eszembe róla, meg az ő rimánkodó tekintete, amely a kősziklát is meglágyítja, s amely mögött mindig valami mohóság van: enni, játszani akar, vagy azt szeretné, hogy kényeztessék egy kicsit. Különben én is biztos ott helyben elolvadok. 183

182 Szegény Susan! Milyen gonosz dolog volt a hercegtől, felhasználta ellened! Ja, szegény Susan, tényleg. Gyalázatosan viselkedett. Lehet, hogy egyszerűen csak megsajnálta őkegyelmességét kockáztatta meg Tamsin. Te is tudod, milyen feszült, ha valaki a közelében bánatos vagy rosszul érzi magát. Tegnap is, amikor Millie feldúlt volt, mert elégetett egy kötényt vasalás közben, Susan odament hozzá, a lábához ejtette a labdáját, és úgy nyalogatta a kezét, mintha Ó, istenem, ott a bitófa! Majdnem felértek a hegy tetejére. Az út szélén ott állt a Hindhead-bitó. A kocsi tetején kopogott az eső, a metsző szélben hátborzongatón nyikorogtak az akasztófa láncai. Villám hasította ketté az eget, megvilágítva Devil s Punchbowlt a távolban. Mennydörgés moraja festette alá a vihar sátáni koncertjét. Lydia a hegy tetején megállította a gőzölgő lovat, mert nyilvánvaló volt, hogy az állatnak pihenésre van szüksége. De a herélt néhány perc múlva türelmedenül hányta-vetette magát a hámba, alig várva, hogy továbbmehessen. Istenemre, te aztán élvezed a játékot, igaz? mondta Lydia. Ennek ellenére, édes öregem, nem rohanhatsz csak úgy fej nélkül neki ennek a lejtőnek. Kerékzörgést és paták csattogását hallott maga mögül nagyon közel. Előtte és alatta veszedelmes lejtő húzódott, málhás lovak által kitaposott mély csapásokkal. Az élet egyetlen jele ezen a kopár vidéken a Hét Tövis fogadó kéményéből felszálló füst volt. Lydiának azonban eszébe sem jutott azon a visszataszító helyen menedéket keresni. Az általában forgalmas portsmouthi út a viharnak köszönhetően teljesen kihalt volt. Egyértelműen nem ez volt a legalkalmasabb hely vagy idő, hogy az ember balesetet szenvedjen. Az eső most már dühösen ostromolta a kocsi tetejét, ami azonban a tomboló szél miatt édeskevés védelmet nyújtott. Lydiának arra már nem volt ereje, hogy a kényelmetlenségeket számba vegye, mert teljesen lefoglalta, hogy kézben tartsa a türelmetlen heréltet. A ló küzdött a lassú iram ellen, s közben makacsul és férfiakra jellemző önpusztító módon egyre csak az út szélét célozta meg. 184

183 Mire elérték a lejtő alját, Lydia karja már fájt, de a ló nem mutatta fáradságnak jelét. Lydia bűntudatosan nézett Tamsinre. A lány szoknyája csuromvíz volt, és reszketve ült mellette. Már csak két mérföld. Fel kellett emelnie a hangját, hogy hallani lehessen a dühöngő viharban. Csak vizes vagyok mondta Tamsin vacogó fogakkal. Nem fogok elolvadni. Isten bocsásson meg nekem, gondolta Lydia mardosó lelkiismerettel. Nem lett volna szabad megengednie, hogy Tamsin vele tartson, még kevésbé lett volna szabad beleegyeznie ebbe az őrült versenybe. El kellett volna fogadnia Ainswood békeajánlatát. Ha Tamsin súlyosan megbetegszik A közelben lecsapó villám ereje kis híján kivetette az ülésből, s a mennydörgés ereje mintha az utat is megrengette volna alattuk. A herélt rémült nyihogással emelkedett a hátsó lábaira, és Lydia karjába és kezébe égő fájdalom hasított, ahogy megpróbálta a lovat visszatéríteni a földre és az útra, mielőtt beleborítaná a kocsit az árokba. A világ egy pillanatra elsötétült, aztán ismét vakító fény cikázott át a tájon, s a nyomában eget-földet megrengető mennydörgés csattant. Beletelt egy-két pillanatba, mire Lydia tudatáig másféle hangok is eljutottak: egy rémült ló fájdalmas rikoltása, kerekek kattogása. Aztán meglátta az úton robogó kocsit alig néhány inchnyire az ő fogatának kerekeitől. Lydia balra húzta a kocsit, látta, hogy a tilburi élesen jobbra rándul, és elszáguld mellette, szinte érintve őket. Az újabb villám fényénél meglátta Ainswood feszült alakját, ahogy igyekszik megtartani a gyeplőt, ám a következő pillanatban a menny ismét megdörrent, azt követően pedig még félelmetesebb hang jutott el a füléig: az útról letérő és felboruló kocsi reccsenése. Lydia érzékelte a zuhogó esőt, a tomboló vihart, hallotta a hangokat is, de csak úgy, mintha egy másik, korszakokkal távolibb világban történne mindez. Az a világ, amely mindent jelentett számára, most egy túl mozduladan figura alakjában hevert a kocsironcs mellett, és egy örökkévalóságnak tűnt az idő, amíg saját fogatáról levergődve odarohant hozzá. Lydia térdre rogyott a sárban a férfi mellett, aki hason feküdt a földön. Nézd, hogyan alázkodom meg előtted. 185

184 Emlékezett rá, ahogy a férfi előtte térdelt a Covent Gardenben, szinte hallotta színpadias esdeklését, látta a nevető csillogást a szemében, amely meghazudtolta rimánkodó arckifejezését. Szörnyű, őrült nevetés kaparta a lány torkát. De ő nem szokott hisztériázni! Megrángatta a férfi kabátját. Kelj fel, a fene essen beléd! Ó, kérlek! Nem sírt. Csak az eső áztatta az arcát, és a hidegtől kapart a torka. Annyira hideg van, és a férfi is olyan nehéz. Eltépte a kabátját, ahogy próbálta megfordítani, és utána sem hagyhatta ott a sárban a hátán feküdni, ezért a kabát hajtókáját megragadva ismét rángatni kezdte. Térj magadhoz, te ostoba, makacs fajankó! sírta. Ó, térj magadhoz, kérlek! De a férfi nem tért magához, és ő nem bírta megtartani. Csak annyit tudott tenni, hogy a fejét az ölébe vonva letörölte a sarat az arcáról, és ráripakodott, vitázott, könyörgött és mindent megígért. Ne merészelj itt meghalni nekem, te szörnyeteg! nyögte a torkát fojtogató gombócot lenyelve. Már kezdtelek megkedvelni. Ó, gyerünk már! Nem úgy értettem Ó, örökké nyomorult leszek! Hogyan tehetted ezt, Ainswood?'Ez nem tisztességes egyáltalán nem sportszerű. Gyerünk! Te győztél. Megrázta a férfit. Hallod, te fafejű, beképzelt ficsúr? Te győztél. Megteszem. Jöhet a gyűrű. A pap. Az egész átkozott dolog. Leszek a hercegnéd. Újra megrázta. Ezt akartad, nem? Dönts végre! Most vagy soha, Ainswood. Ez az Utolsó esélyed. Kelj fel, a fene vigye el, és vegyél feleségül! Lydia visszanyelte a zokogását. Vagy itt hagylak, ahogy találtalak. Kétségbeesetten lehajtotta a fejét. Itt, a sárban. Az árokban. Tu-tudtam, hogy előbb-utóbb r-rossz véget érsz. Vere nagyon rossz volt. Reménytelen eset. Már mondatokkal azelőtt ki kellett volna nyitnia a szemét, de attól félt, hogy felébred, és kiderül, hogy az egész csak álom volt: az ő Sárkányhölgye szidja és gyászolja. De nem volt álom, és a lány biztos bőrig ázott már, ő pedig a világ legnagyobb fajankója, hogy azt kockáztatja, miatta lesz beteg az ő szépséges Medúzája. Így aztán Vere felnyúlt, és lehúzta magához a gyönyörű, makacs arcot. 186

185 Meghaltam, és egy angyal költöget, vagy csak te vagy az Grenville? suttogta. Lydia el akart húzódni, de Vere nem volt annyira gyenge, sem nemes, hogy hagyja csók nélkül elmenni. A tarkójára csúsztatta a kezét, hogy ott tartsa, és a lány, mint mindig, gyorsan megadta magát. Vere ekkor már tudta, hogy mégnem álmodik. Egyetlen álom sem volt olyan mézédes, mint a lány puha, érett ajka, és Vere élvezettel kóstolgatta, elnyújtva-elmélyítve a csókot, szomjasan itta a nektárját, miközben égi háború tombolt körülöttük. De ezúttal, amikor elengedte vonakodva, annyira vonakodva, hogy szentté kellett volna avatni érte, az igazság végre átjutott a védelmi vonalán. Inkább te legyél az, te gonosz leány, mint a menny összes angyala mondta nehezen forgó nyelvvel. Elfogadsz engem, édesem? Komolyan gondoltad? Lydia reszketegen felsóhajtott. Igen, komolyan gondoltam, a kórság essen beléd. És nem vagyok édes! Kelj fel, te csaló gazember! Bertie-nek nem ez volt az első balesete. De ez volt az első olyan, amikor nem ő vezetett. Mégis, magyarázta Miss Price-nak néhány pillanattal azután, hogy Miss Grenville Ainswoodhoz sietett, még a legtapasztaltabb kocsis sem kerülhette volna el a balesetet. A ló megijedt a villámlástól, és olyan erővel farolt meg, hogy eltörte a tilburi rúdpárjának egyikét. A másik akkor reccsent ketté, amikor a kocsi felborult. A ló elmenekült, maga után vonszolva a hám maradványait. Bertie egy villanásnyi idő alatt kiugrott a kocsiból, s azon kívül, hogy az útra zuhant, semmi baja sem esett. Természetesen azonnal Ainswood segítségére akart sietni, de Miss Grenville akkor már elhagyta a kocsiját, hogy ugyanezt tegye. Bertie első gondolata ekkor az volt, hogy először a hölgyek, és Miss Price-hoz sietett, hogy segítsen neki megzabolázni a tüzes heréket. Ha Ainswood halott, magyarázta a lánynak, senki sem tud már rajta segíteni. Ha nem, akkor az lesz a legnagyobb segítség, ha felnyalábolják az útról, és beviszik Liphookba. Mivel azonban a tilburi összetört, és az egyfogatú nem alkalmas négy ember szállítására, Bertie Miss Price-szal az oldalán lóhalálában a közeli faluba hajtatott, hogy segítséget hozzon. 187

186 Nem tartott sokáig. A Vasmacska fogadó alig egy mérföldre volt a baleset helyszínétől, és tömve volt Ainswood barátaival, akik a verseny kimenetelére kíváncsian ideözönlöttek. Perceken belül felkészítettek egy kocsit, és robogtak is vissza a versenyzők megmentésére. Bertie nem igazán tudta, kinek a kocsija lehetett, mert eddigre tökéletesen sikerült elterelni a figyelmét. A zavarodottsága akkor kezdődött, amikor megpillantotta az útjelző oszlopot, amelyen néhány környékbeli település neve és távolsága volt feltüntetve. Ó, a mindenit mondta pislogva. Blackmoor. Az lesz az. Miss Price eddig egy kicsit mereven viselkedett, bár közel sem annyira, mint amikor utoljára beszélt vele a múlt pénteken. Akkor a lány dühösen otthagyta valami miatt, bár Bertie akkor sem tudta volna megmondani, mi miatt, ha felakasztják. Amikor átvette az egyfogatú irányítását, Miss Price nem tűnt bosszúsnak, de a faluig tartó rövid út alatt közel sem volt olyan beszédes és barátságos, mint általában. Most azonban, ahogy Bertie megemlítette Blackmoor nevét, érdeklődő tekintettel fordult felé. Ismeri a falut? Nem rázta a férfi a fejét. Rajta volt a képen. Kettes Károly, és nemcsak ő, de a barátja is. Nem tudom, mit tett, hogy megkapta a címet, csak a hosszú, szőke fürtjei miatt töprengtem el rajta, miért akart egy férfi úgy kinézni, mint egy nő. Ezért aztán nem is nagyon figyeltem, de ő az, akit akartam. Nem is a király, érti? Miss Price hosszú ideig némán nézett rá. Hosszú, szőke fürtök mondta végül. II. Károly király barátja. Gondolom, egy lovag. Egy udvaronc képét látta, a király barátjáét. És akár Miss G. fivére lehetne mondta Bertie megállítva a kocsit a fogadó bejáratánál. Csak mégsem lehet, mert már évszázadok óta halott. Blackmoor első grófja, az az a kép, amit a szörnyű nővérem a legjobban szeret, és azt mondja, hogy Jupiterre, ott van, ni, amikor azt hittem, nem tud eljönni ilyen rövid idő alatt. Remélem, a nővéremet nem hozta magával! Miss Price a Vasmacska ajtaja felé fordította nagy, barna szemét, ahol ott állt Dain márki, és a szokásos, dermesztő pillantásával figyelte Bertie-t, aki tökéletesen tisztában volt vele, hogy ehhez a pillantáshoz bizony hozzá kell szokni. 188

187 Miss Price nyilvánvalóan nem volt hozzászokva, mert amikor meglátta, elakadt a lélegzete. Jóságos isten! sóhajtotta, és ájultan hanyatlott hátra az ülésen. Ez volt az az esemény, amely teljesen elterelte Bertie figyelmét. 189

188 Tizenkettedik fejezet Természetesen ott leszek melletted mondta Tamsin, miközben ügyesen feltűzte Lydia haját. Már tökéletesen jól vagyok. Csak az izgalom és az éhség miatt ájultam el. De a legkévésbé sem érzem rosszul magam. Ez életem legizgalmasabb napja, és nem vagyok hajlandó egyetlen pillanatot sem elszalasztani a végéből. A két nő a Vasmacska egyik szobájában volt. Lord Dain és Sellowby akkortájt érkezett egy bérelt kocsin, amikor Lydia és Ainswood egy ökrös szekéren Liphook felé indultak. Miután átszálltak a kocsiba, a két férfi megemlítette Tamsin ájulását Lord Daintől való félelmében, magyarázta Sellowby, de Lydia akkor olyan izgalomban volt, hogy nem tudott társalkodónőjével törődni. Ennek az izgalomnak azonban most semmi köze nem volt Ainswoodhoz, bár az ellágyult szív, vagy inkább meglágyult agy diktálta beleegyezés a házasságba ugyancsak felkavarta. De Dain megjelenése is alaposan összezavarta. Bár Lydia elméletileg kiköpött mása volt Lord Dain apjának, úgy tűnt, sem a jelenlegi márki, sem Sellowby nem mutatta a felismerés legkisebb jelét sem a fogadóig tartó rövid úton, vagy a megérkezésük utáni pillanatokban, amikor megbeszélték, hogy az esküvő a lehető leghamarabb meglesz, mihelyt a menyasszony és a vőlegény megmosakszik és átöltözik valami tiszta ruhába. Lydia képtelen volt egyetlen értelmes kifogást is emelni a herceg által sürgetett gyors házasság ellen. Még most, a forró fürdő, a tea, és Tamsin kényeztetése után is úgy érezte magát, mintha a tengeren lenne. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy a dolgok kicsúsztak az irányítása alól. Legalább ahhoz ragaszkodhattam volna, hogy pihenhessek valamennyit morogta. De Ainswood olyan makacsul és

189 türelmetlenül erősködött, és mindig annyira fel tudja bosszantani magát, ha valaki nemet mond neki. Nem sok értelme lenne elhalasztani az esküvőt, amikor minden készen áll vélte Tamsin. Nem csodálatos, milyen jól meg tud szervezni valamit, ha nagyon akarja? Sokkal inkább magabiztos és öntelt morogta Lydia. Ennek ellenére, mindent kézben tartott, és a barátai is összegyűltek, szóval úgy tűnik, ezzel az erővel túl is eshetünk rajta. Tamsin hátralépett, hogy megcsodálja az általa alkotott csinos frizurát. Néhány puha, hullámos aranyfürt keretezte Lydia arcát, és a konty, amely többnyire összevissza volt megtűzve valahol a tarkóján, most szépen a feje tetejére volt tornyozva. Ha végrehajtva, azzal vége voln :/ Jó volna gyorsan végrehajtani * idézte Tamsin mosolyogva a Macbethet. Lady Dain azt mondta, minél tovább kell várnia egy férfinak, annál valószínűbb, hogy belelovallja magát valamibe. Ez történt Lord Dainnel is, és mire összeházasodtak, szinte lehetetlen volt kezelni. Mesélte, hogy az esküvői előkészületek hetei alatt ő is majdnem megőrült, pedig Lady Dain nem az a fajta, akit könnyű kibillenteni a lelki egyensúlyából. Azt az esküvőt megszervezni felérhetett a Waterlooi csata megszervezésével mormolta Lydia. Nagyszabású esemény volt. A templom zsúfolásig megtelt, és a lakodalmi ebédre még többen mentek el. És ha hinni lehet őlordságának, Lady Dainnek drága ízlése van. Nos, a mi esküvőnk nem lesz nagyszabású. Lydia a tükörképét tanulmányozta a tükörben. Kivéve a hajamat. Milyen elegáns hölgyet varázsoltál belőlem nyaktól felfelé. De ez csak külsőség, gondolta, és már maga sem tudta, ki is valójában. Tetszene neked, ha te is hölgy lennél, igaz? gúnyolta apja annyi évvel azelőtt. Úgy látszik, csak ennyi volt az egész: a mama álmodozása arról, hogy ő Ballister. Ha nem így lenne, biztos észrevett volna valamit meglepetést, bosszúságot, talán még csodálkozást is Dain sötét arcán. De a férfi csak kurtán rápillantott, és már fordult is régi iskolatársához, Ainswoodhoz. Nyilvánvaló, hogy amikor Dain esküvője után Sellowby megjegyezte, hogy látott egy nőt, aki úgy festett, mintha az athcourti családi képtárból * William Shakespeare: Macbeth, I. felvonás, VII. szín (Szász Károly fordítása) 191

190 lépett volna ki, csak valami bizonytalan hasonlóságot észlelt a távolból. Közelről ez a hasonlóság minden bizonnyal halványnak bizonyult, hiszen ma Sellowby sem mutatott semmiféle reakciót a láttára. Talán erről van szó. Lehetséges, hogy a mama látta valahol az előző Lord Daint, egy körmenetben, vagy amikor kilépett a hintójából, és hasonlóságot vélt felfedezni közte és Lydia közt. Erre alapozva aztán egy hosszú, kitalált történetet kerekített köré. Lydia nem is igazán lepődött volna meg ezen. Hiszen a Théba rózsájának ötletét is egy pletykalap cikke adta, amely részletesen leírta Lady Dain eljegyzési gyűrűjét, egy gyémántokkal körbevett nagy, csiszolt rubint. Nem hiszem, hogy a herceget érdekelné, milyen a hajad rántotta vissza Tamsin hangja Lydiát a jelenbe. Biztos vagyok benne, hogy ott helyben elvett volna úgy, ahogy vagy: az ázott hajaddal, a sárfoltos arcoddal és a nyakadból lógó vizes kalapoddal. Ő sem volt az a Beau Brummel jegyezte meg Lydia, és felállt a fésülködőasztaltól. Akárhogy is, ő sokkal vizesebb volt, mint én, és biztosan megbetegedett volna, ha a nedves ruháiban állja végig a szertartást. Nem azzal akarom tölteni a házasságunk első napjait, hogy az ő tüdőgyulladását ápolgassam. Megfordult, és tekintete találkozott Tamsinéval. Most biztos azt hiszed, őrült vagyok, vagy legalábbis szeszélyes. Azt hiszem, hiba volt az iránta táplált érzéseidet egy iskolás lány rajongásának, párzási ösztönnek vagy a testi vágy okozta hagymáznak hívni, ahogy te tetted kuncogott halkan Tamsin. Volt egy olyan érzésem, hogy kezd elhatalmasodni rajtad Úgy érted, mint egy daganat? Nincs értelme úgy tenned, mintha nem szeretnéd folytatta Tamsin. Láttam, hogyan ugrottál ki a kocsiból, nem törődve a viharral, a zabolátlan lóval, vagy bármi mással Ainswoodon kívül. A lány szélesen mosolygott. Annyira romantikus volt! Romantikus vonta össze Lydia a szemöldökét. Azt hiszem, kitör rajtam a betegség. Csak az idegeid játéka, esküvő előtti izgalom. Tamsin az ajtó felé indult. Fogadni mernék, hogy a herceg sokkal rosszabb állapotban van, mint te, és nem akármilyen gyötrelmeket áll ki. Jobb lesz, ha szólunk a papnak, hogy vessen véget a szenvedéseiteknek. Lydia felszegte az állát. 192

191 Az idegeimnek semmi baja, Arcátlanság kisasszony. Nem szenvedek, és tökéletesen nyugodt vagyok. Méltóságteljesen az ajtóhoz vonult. Hamarosan Ainswood hercegné leszek, és akkor nézett a lányra jobb lesz, ha vigyáztok, ti pórnép. Azzal kiviharzott a szobából. Tamsin gyöngyöző kacagása követte. Dainnek, Sellowbynek és Trentnek köszönhetően Vere a legjobb úton volt afelé, hogy teljesen elterelődjön a figyelme. Három cimborája egyetlen percre sem volt képes befogni a száját, és nem hagyták gondolkodni. A kis ebédlőben gyűltek össze, amelyet lefoglaltak az esküvőre. Én mondom, ez nagyon különös mondta éppen Trent, és fel nem foghatom, hogy nem látjátok, hacsak azért nem, mert olyan szörnyen nézett ki az eső meg a sár miatt, hogy a tulajdon anyukája sem ismert volna rá Már hogyne ismertem volna rá méltatlankodott Sellowby. Láttam a templom előtt Dain esküvője után. Az ember nem téveszthet el egy ilyen sudár termetű, csinos, fiatal nőt. Üde virágnak tűnt az újságírók gaznőtte csoportjában. Arról nem is beszélve, hogy női újságírót csak elvétve találsz, Lady Grendelből pedig csak egy van. Még abból a távolságból is feltűnő volt. Pontosan erről beszélek erősködött Trent. Az a magas fickó az aranyszőke, göndör fürtjeivel, akit láttam Nem nevezném aranyszőkének vágott közbe Dain. Inkább lenszőkének mondanám. Göndör fürtöt pedig egyet sem láttam. Halványarany helyeselt Sellowby. Emlékeztet Arra a fickóra, a lovagra, akit a nővérem Esmond grófra folytatta zavartalanul Sellowby. Csak a szeme nem. Miss Grenville-é világosabb kék. És Miss Genevieve nem lehet francia. Nem mondtam, hogy francia, csak van egy szó, amit használtak rá és valami köze van a lovakhoz. Miss Price szerint az, hogy cheval Én azt hallottam folytatta Dain, mintha sógora ott sem lenne, hogy Borneón született, és krokodilok nevelték. Gondolom, te sem tudsz biztosat a származása körülményeiről, Ainswood. Még abban sem vagyok biztos, hogy Borneón vannak krokodilok. Ki a fenét érdekel a származása? csattant fel Vere. 193

192 Én csak azt akarom tudni, hova a pokolba tűnt az az átkozott pap és hogy a menyasszony lejön-e az esküvőjére még ebben az évszázadban. Vere-nek fél órába sem telt, hogy megfürödjön és felöltözzön, s közben egyfolytában morgott Jaynesszel. Így maradt jó másfél órája, hogy a jövendőbeli hercegnére várakozzon, s közben halálra idegeskedje magát, hogy Lydia súlyosan megbetegedett, s csendben haldoklik torokgyulladásban, miközben barátai a haja és a szeme színéről vitatkoznak, meg arról, hogy vannak-e Borneón krokodilok. Talán meggondolta magát jegyezte meg Dain gúnyos félmosollyal, és Vere tenyere viszketni kezdett, hogy beverje cimborája önelégült képét. Talán a sokk hatására egyezett bele a frigybe, s közben észre tért. Azért egyeztem bele, hogy a felesége legyek, mert megszántam jött egy hűvös női hang az ajtó felől, állampolgári kötelességből. Nem hagyhatjuk, hogy ámokfutást rendezzen a forgalmas közutakon, kocsikat törve és lovakat riogatva. A négy férfi egyszerre fordult felé. Vere Sárkányhölgye az ajtóban állt, tetőtől talpig feketébe öltözve, és állig begombolkozva. Amikor belépett, a fekete gyapjúszövet sokat sejtetőn susogott körülötte. Miss Price a nyomában jött, és a pap zárta a sort. Jobb lesz, ha megkeresem a feleségemet indult Dain az ajtó felé. És ne is gondoljatok arra, hogy nélkülünk elkezditek! Nekem kell kiadnom a menyasszonyt. Genevieve szemöldöke a magasba szökkent. Sorsot húztak magyarázta Vere. Trent a násznagy, és Sellowby dolga, hogy az ajtónál őrködjön, és távol tartsa a hangoskodó részegek tömegét. A tömeget a nagy, nyilvános ebédlőbe terelték, ahol remekül elszórakoztatták magukat obszcén dalok éneklésével és a szerencsétlen utazók riogatásával, akik a vihar elől tértek be a fogadóba. A barátaid nem láthatták a verseny befejezését mondta Vere sárkányhölgye. Nem hiszem el, hogy ettől a látványosságtól is meg akarod fosztani őket. Hidd el nekem, Grenville, nincsenek olyan állapotban, hogy értékeljék. Amilyen állapotban vannak, a legtöbbjük nem tudná megkülönböztetni a násznagyot egy boroshordótól és ha választhatnának, inkább a boroshordó mellett döntenének. 194

193 Ez egy ünnepélyes esemény szólalt meg a pap szigorúan. A házasság szentségét nem lehet könnyedén venni, sem Elhallgatott, ahogy Grenville jeges tekintete megállapodott rajta. Azaz nos rángatta meg a gallérját. Talán elfoglalhatnánk a helyünket. A nyugtalanító, bosszantóan halvány gondolat, emlék vagy akármi ismét befurakodott Vere elméjébe. De ekkor belépett Dain és a felesége, és a következő pillanatban Lord Belzebub szokás szerint a kezébe vette az irányítást, és parancsolgatni kezdett: ez álljon ide, amaz meg oda, valaki tegye ezt, másvalaki meg amazt. Aztán megkezdődött a szertartás, és Vere már csak arra tudott gondolni, hogy a mellette álló nő mindjárt az övé lesz teljesen és örökre. A menyasszony és kísérői órákkal korábban visszavonultak, de éjfélre is járt az idő, mire Vere-t elengedték a barátai az esküvő utáni tivornyáról, és akkor is csak azért, mert valaki talán Carruthers vagy Tolliver egy csapat szajhával jelent meg. Ezen a ponton Dain úgy döntött, a nős férfiak szabadon távozhatnak, ha akarnak. Bár Trent nem volt nős, ő is velük tartott, közben még egyszer megpróbálta rávenni sógorát, hogy hallgasson meg egy érthetetlen elméletet vagy történetet II. Károlyról, az udvaroncairól, lovagjairól és csak az ördög tudja, hogy még ki mindenkiről. Tudom, hogy nálad láttam mondta éppen Dainnek, ahogy a három ember nekivágott a lépcsőnek. A képtárban, ami legalább egy mérföld hosszú, és a fickó az alkóvban volt, és Jess azt mondta, ő a kedvenc A képtár pontosan száznyolcvan láb hosszú mondta Dain. Ezt Ainswood is tanúsíthatja. Apám temetésének napján az egyik képét feltettem egy festőállványra, és javasoltam, hogy rendezzünk íjászversenyt. Emlékszel, ugye, Ainswood? Azt mondtad, az én drága apám képét használni célpontként éretlen dolog. Azt bizonygattad, sokkal jobban élvezném, ha helyette az apám ágyába vinném azt az ördögi vörös hajút, Charity Gravest. Te magad is felpróbáltad, és állítottad, hogy megéri az erőfeszítést. Nos, azoknak a napoknak már vége csapott nagyot Vere vállára, amikor felértek a lépcsőn. Többé már nem osztozunk szajhákon. Be kell érnünk a hölgyeinkkel, méghozzá fejenként csak eggyel. Jó éjt, Trent fordult sógorához. Szép álmokat. A mindenit, Dain, de nem is Sógora sötét pillantása elhallgattatta. Bertie megrángatta a nyakravalóját. 195

194 Azaz Nos. Elhátrált Daintől. Akarom mondani, gratulálok, Ainswood, és jó éjt. Le vagyok kötelezve, tudod hogy a násznagyod lehettem. Megtisztelő. Megrázta Vere kezét, biccentett Dainnek, aztán elmenekült a szobája felé. Vere elméjének mélyén ismét előtérbe tolakodott az a halvány valami, de tekintete már a folyosó végén lévő utolsó szoba felé szállt, ahol az ő hercegnéje vár rá, és ez a forró tudatosság el is söpörte a kibontakozó halvány, bosszantó valamit. A hölgyem februárra vagy márciusra várja a gyermekünket térítette vissza Vere-t a jelenbe Dain. Keresztszülőkre lesz szüksége. Talán te és a feleséged elvállalhatnátok a feladatot. Vere-nek beletelt egy percébe, hogy higgyen a fülének, aztán egy másikba, amíg megemésztette a közöltek horderejét. Akkor elszorult a torka. Az idő, a távolság, a félreértések és verekedések ellenére ő és Belzebub még mindig barátok voltak. Szóval ezért akartál annyira házasnak látni állapította meg nem igazán magabiztosan. Ezért is, másért is. Több okom is volt rá mondta Dain. De nem kényszerítelek, hogy meghallgasd az okaimat. Most más dolgod is akad. Halványan elmosolyodott. Nem tartalak fel. A világért sem vonnálak el tőle. Legnagyobb rémületére Vere érezte, hogy forróság kúszik fel az arcán. Te pirulsz, Ainswood jegyezte meg Dain. A mai nap tényleg a csodák napja. Menj a pokolba! morogta Vere, és a folyosó vége felé indult. Hallotta maga mögött Dain kuncogását. Ha úgy érzi, elakadt, kegyelmes uram szállt utána Dain hangja, csak nyugodtan kopogjon be hozzám. Elakadtam, na persze szólt vissza Vere hátra sem fordulva. Én tanítottam neked mindent, amit tudsz, Beelz és csak a felét annak, amit én tudok. Újabb sátáni moraj harsant mögötte, amit valószínűleg kacajnak szántak, aztán ajtónyitódás és csukódás hangja hallatszott. Még hogy kopogjak az ajtaján füstölgött Vere. Nagyon mulatságos. Nevetséges. Mintha nem én lennék az idősebb, és nem én lettem volna az, aki az első szajhát vittem neked. Türelmetlenül 196

195 bekopogott a saját szobája ajtaján. Átkozott mindentudó! Mindig is az volt. És az lesz. El kellene törnöm azt a nagy csőrét, amiért Felesége ajtót nyitott. Vere halványan érzékelte, hogy az asszony még mindig teljesen fel van öltözve, de nem foglalkozott vele. Belépett a szobába, berúgta maga mögött az ajtót, a karjába kapta és alaposan magához szorította újdonsült hitvesét. Arcát az asszony nyakának hajlatába temette. Puha, sűrű haja csiklandozta az arcát, illata belopakodott az orrába, a sejtjeibe, s ő mohón itta, mint a nektárt. Ó, Grenville mormolta, azt hittem, sohasem szabadulok meg tőlük. Lydia átkarolta, de karja merev volt, és teste vibrált a feszültségtől. Vere felemelte a fejét és ránézett. Látta, hogy sápadt és kemény az arca. Szeme olyan volt, mintha tükörbe nézett volna és volt benne még valami. Valami sötét és aggódó. Fáradt vagy mondta Vere, lazítva az óriáskígyót is megszégyenítő ölelésen. Hosszú és kimerítő nap volt. Nem vagyok fáradt. Hitvese hangja lüktetett. Egyenesen feljöttem ide, rázuhantam az ágyra, és már aludtam is, mielőtt a fejem a párnára ért volna. Kibújt a férje karjából. Egy órája ébredtem fel. Rengeteg időm volt pihenni és gondolkodni. Ami miatt aztán arra már nem jutott időd, hogy valami alkalmasabb öltözéket vegyél fel a nászéjszakádra jegyezte meg Vere, szándékosan tudomást sem véve lelkiismerete belésajduló szaváról. Úgysem voltak beszélő viszonyban. Ő siettette Grenville-t a házasságba. Kihasználta a pillanatnyi gyengeségét. Na és akkor mi van? Elvégre ő egy lelketlen alak meg romlott és makacs, s a többi, s a többi. Ilyen a természete. De semmi gond. Boldogan kihámozlak a páncélzatodból nyúlt a legfelső gombhoz. Nem vagyok felkészülve rá, hogy beteljesítsem a házasságunkat mondta Lydia mereven. Nem baj. Vere kigombolta az első gombot. Majd én felkészítelek rá. Az asszony félrelökte a kezét. Ez komoly, Ainswood. Beszélnünk kell. 197

196 Grenville, te is tudod, hogy képtelenek vagyunk két percnél többet úgy társalogni, hogy ne veszekedés legyen a vége. Szerintem ma éjjel ne beszélgessünk, mit gondolsz? Nekilátott a második gombon való munkálkodásnak. Lydia jéghideg keze rákulcsolódott az övére. A lelkiismeretem nem engedi, hogy a feleséged legyek mondta. Érvényteleníttetni akarom a házasságunkat. A lelkiismeretednek elment az esze jelentette ki Vere. Megcsókolta az egyenes, dölyfös orrot. Csak a nász előtti idegesség. Nem vagyok ideges alkat emelkedett meg, vált remegővé Lydia hangja. Nem szoktam hisztériázni, és ne bánj velem ilyen leereszkedően. Csak annyi történt, hogy észhez tértem. Elhallgatott, álla megfeszült, felszegte az állát. Az a helyzet, hogy egyáltalán nem vagyok hölgy, sőt félig sem vagyok az. Te pedig Ainswood hercege vagy. Neked egy hölgyet kell feleségül venned. Tartozol ennyivel a családodnak. Téged vettelek feleségül mondta Vere türelmedenül. Nem akarok hölgyet magamnak. Azt sem tudnám, mit kezdjek vele. Megragadta a felesége vállát. Remélem, nem válsz nekem kisasszonnyá! Nem hálhatunk egymással. Az asszony orcája kipirult. Nem szabad gyereket nemzened nekem. Nem engedhetem meg, hogy ilyen kockázatot vállalj. Hogy mit? A családom fulladt el az asszony hangja. Semmit sem tudsz a családomról. Előbb el kellett volna mondanom, de túlságosan izgatott voltam. Annyira megijedtem, hogy meghaltál, és aztán Elhúzódott a férfitól. Olyan képtelenség az egész. Boldoggá akartalak tenni, neked pedig csak azon járt az eszed, hogy késedelem nélkül összeházasodjunk. Nem tudom, miért akartalak boldoggá tenni, most képzeld el. Könnyű engem boldoggá tenni, Grenville. Nem kell mást tenned, mint levenni a Az anyám a húgom születése után egyfolytában betegeskedett. A szavak sietve buktak ki az asszony száján. Tízéves voltam, amikor meghalt. A húgom tüdővészt kapott, és alig három évvel később ő is meghalt. Az apám harmadrangú színész volt, ráadásul részeges és szerencsejátékos. Egyetlenegy jó tulajdonsága sem volt. Lydia a kezét összekulcsolva a kandallóhoz ment. Rossz a vérem. 198

197 A családod jobbat érdemel. Tekintettel kell lenned rájuk a vérvonalra, amelyet képviselsz. A kórságba a vérvonalammal! fakadt ki Vere, de különösebb indulat nélkül. Nyilvánvaló volt, hogy Grenville feldúlt, a hisztéria határán áll. A nap eseményeinek feszültsége most jött ki rajta. Vere odament hozzá. Ugyan már, Grenville, hallod egyáltalán magadat? Még Dainnél is nagyobb sznob vagy! A vérvonal, amelyet képviselek, hát persze! Mi lett Liberté, Égalité, Fraternité kisasszonyból? Hová lett a Női Jogok Védelmezője asszonyság? Mi történt az én Sárkányamazonommal? Nem vagyok sárkány, sem amazon felelte Lydia. Csak egy borzasztó természetű, alacsony sorból származó firkász. Úgy látom, nem hallgatsz a józan érvekre állapította meg Vere. Kénytelenek leszünk a sport szabályai szerint rendezni a dolgot. Hátralépett, és ledobta a kabátját. Aztán letépte a nyakkendőjét. Néhány gyors mozdulattal kigombolta a mellényét, utána azt is levette és félrelökte. Lerúgta a cipőjét. Az öklét felemelve küzdő állást vett fel. Lydia csak nézte. Üss meg! szólította fel Vere. Kapsz három lehetőséget. Ha nem találsz el, én következem. Hogy megüss? kérdezte teljesen megzavarodva a fiatalasszony. Férje lazított a tartásán. Grenville, ha én megütlek, eszméletlenül rogysz le közölte türelmesen Vere. Mi a fene hasznom lenne abból? Használd a fejedet! Újra felvette az ökölvívó pózt. Ha nem tudsz megütni, az én három próbálkozásom jön, hogy a vágytól zihálva zuhanj az ágyra. Harcias fény gyúlt a kék szempárban. A fene essen beléd, Ainswood! Egy szót sem hallottál abból, amit mondtam? Egyetlen pillanatra sem tudsz elszakadni a szerszámodtól, és a jövődre gondolni, az őseidre, a társadalmi helyzetedre? Sajnálom rázta a fejét Vere. Annyira nem vagyok civilizált. Rajta, Grenville! Előretolta az állát. Nem viszket az öklöd, hogy eltörd az állam? Vagy mit szólnál az orromhoz? mutatott az említett testrészre. Nem akarsz behúzni egyet? Nem mintha a leghalványabb esélyed lenne rá, de biztos mulatságos lenne nézni, ahogy megpróbálod. Lydia mogorván méregette. Vere táncolt egy kicsit, jobbjával-baljával a levegőbe ütött. 199

198 Rajta, mitől félsz? Itt az alkalom, hogy a szemem alá nyomd azt a két monoklit, amelyet a Vinegar Yardon ígértél. Vagy csak a szád volt nagy? Vagy megfájdult a kicsi kacsód attól az apró ütéstől, amivel az államat simogattad, én kis mimózám? Ezek szerint megtanultad a leckét? Az ütés a semmiből jött. Mélyen és villámgyorsan, egyenesen az ágyékát célozva. Vere nyomban félreütötte a kezét. Ne oda célozz, Grenville! figyelmeztette, döbbenetét lenyelve. Gondolj a gyerekeinkre! Lydia hátralépett, és összehúzott szemmel végigmérte, keresve, hol lát rést a védelmi vonalán. Azt nem mondtad, hogy tisztességesen kell küzdenem. Esélyed sem lenne, ha úgy tennél gúnyolódott Vere. Lydia felemelte a karját. Egészen különös szögben tartotta, s közben a felső testét úgy hintáztatta, mint a lecsapni készülő kobra. Haja kibomlott, és a vállára hullott. Felséges látvány volt, és Vere-nek viszketett az ujja, hogy belebabrálhasson. De nem engedhette meg, hogy elkalandozzon a figyelme. Ifjú arájának nem egy piszkos trükk van a tarsolyában, és pokolian kiszámíthatatlan. Arról nem is beszélve, hogy milyen gyors. Várt, felkészülve az ütésre, s azon töprengve, merről fog jönni. Annak is tudatában volt, hogy Grenville csak játszik vele, és a mozgásával el akarja terelni a figyelmét, közben pedig csak arra koncentrál, hogy Vere valahol fedetlenül hagyja magát, s ő lecsaphasson. Egy fél szívdobbanásnyival azelőtt kapta el, hogy megmozdult: csak egy alig észrevehető, lefelé irányuló pillantás volt, nem több. Az, asszony szoknyája felhúzódott, lába kilőtt, de Vere ugyanabban a pillanatban oldalra pördült. Hitvese elvesztette az egyensúlyát, és kezdett volna a földre zuhanni, de Vere ösztönösen utánakapott és csak egy hajszállal előbb ugrott hátra, minthogy Lydia könyöke az ágyékába mélyedt volna. Édes Jézusom! kapkodott levegő után. Nem is annyira kifulladt, mint megdöbbent volt. Ha az imént csak egy szempillantással lassabb, kivágta volna a magas cét. Várt, mindenre felkészülve. Nem mert lazítani, bár az asszony elfordult, és sorra vette szitkai szokásos listáját. Megvolt a három próbálkozás, Grenville mondta. Most én következem. Az asszony felé pördült. 200

199 Mi történik, ha miután te is kudarcot vallasz? akarta tudni. Akkor megint te jössz háromszor, aztán újra én, egészen addig, amíg valamelyikünk győz. A győztes megkapja, amit akar. Abban pedig átkozottul biztos lehetsz, hogy gondoskodom róla, te is az akard, amit én, tette hozzá magában. Lydia karba fonta a kezét, és felszegte az állát. Rendben. A legrosszabbakat! Vere tetőtől talpig végigmérte hitvesét, ahogy korábban az asszony is tette ővele. Aztán körözni kezdett körülötte. Lydia nem mozdult a helyéről, csak gyanakvó tekintetével követte a mozgását. Vere szorosan mögötte megállt. Egy hosszú percig csak állt, hagyta, hogy az asszony várjon, fokozva a feszültségét. Aztán lehajolt, és szétnyílt ajakkal, bőrét könnyedén súrolva ösvényt húzott a fülétől az arcáig. Olyan puha mormolta, miközben ujjai a maguk útját járták, végig az asszony karján, elvonva a keblétől, és gyengéden lekényszerítve az oldalához. A bőröd olyan, mint a rózsa szirma. Lydia élesen beszívta a levegőt. Ez egy közölte feszült hangon. Vere hozzásimította arcát az asszonyéhoz. Szeretem az illatodat. Széttárt ujjai pillekönnyű érintéssel, az anyagot alig érintve kalandoztak lefelé a telt keblektől a karcsú derékig, majd tovább a hasára, és finom nyomással közelebb vonta magához, hogy a feneke épp csak érintse a nadrágja elejét, amelyben szerszáma mohón megduzzadt, üzletet szimatolva. Lydia lehunyta a szemét, és nagyot nyelt. Ez kettő. Vere semmit sem tett, hagyta végtelenné nyúlni a pillanatot, miközben mozdulatlanul állt, arcát hitvese arcához simítva, kezét a hasán pihentetve. Érintése könnyed maradt, csak annyi erőt adott bele, hogy helyén tartsa az asszonyt, és ő is érzékelje tettre kész férfiasságát és a belőle áradó szenvedély hevét. Lydia megremegett. Vere tovább várt. Majd belepusztult, de az izzó feszültség az asszonyra is hatott. Érezte, hogy küzd magával, hogyan harcol az értelem az érzelmekkel, hogyan próbálnak az elvont elvek fölényre szert tenni egy tisztán testi és érzéki világban. 201

200 Lydia alig észrevehetően megvonaglott, egy hajszálnyit közelebb nyomakodva hozzá. Vere ajkával finoman megérintette a szája sarkát. Az asszony halk nyögéssel hozzásimult, és fejét oldalra fordította, hogy Vere jobban hozzáférhessen. Vere ajka lustán, játékosan tovább izgatta a puha szájat. Lydia keze rákulcsolódott férje kezére, s magához szorította. Ez volt a harmadik szólalt meg kásás hangon Vere. Most te jössz. Te gazember! sziszegte az asszony. Tudod, hogy most képtelen lennék veled verekedni. Megpróbált férje felé fordulni, de Vere szorosan tartotta, hagyva, hogy édesen mozgó hátsója meggyötörje az ágyékát. Ó, ne olyan gyorsan, én Sárkányhölgyem. Finoman megharapta az asszony fülét, és még közelebb ölelte magához. Azt terveztem, hogy nem sietem el a dolgokat, mert ez lesz az első alkalom, de ha így tennék, az leereszkedő viselkedés lenne, ugye? Nem félsz a küzdelemtől, és nem szégyelled azt sem, hová célzol, azt észrevettem. A gyengédség csak elvesztegetett idő lenne, ugye? Egyik kezével magához szorította feleségét, míg a másikkal kigombolta a gombok hosszú sorát a ruha elején, aztán lehúzta a felsőrészt egészen derékig. A ruhaujjak az asszony könyökéhez hulltak, fogságba ejtve a karját. Puha, tejfehér bőr bukkant elő az ing és a halcsont fűző széle alól. Vere gyors, sietős puszikkal borította a fül mögötti illatos részt, de nem hagyta ki hitvese tarkóját, vállát sem. Lydia megborzongott. Vere kikötötte a szalagokat, kipattintotta a kapcsokat, megszabadította Lydia karját a ruhaujjaktól, és letolta a ruhát a csípőjén. A súlyos öltözet rendetlen halomba a padlóra csusszant a lábánál. Vere megnoszogatta az asszonyt, hogy lépjen ki a kupacból, és rátért arra, hogy a fűzőtől is megszabadítsa, ujjai fürgén bogozták a merev halcsont kötőit. A fűző megadta magát, és az asszony csípőjére hullt. Vere lehúzta és félrelökte. Vere a karjába kapta és az ágyhoz vitte hitvesét, ott a matracra ejtette. Lydia szitkozódott, de mielőtt feltápászkodhatott volna, hogy behúzzon egyet a férjének, Vere már rajta is volt. Ujjait a hajába mélyesztette, szája lecsapott rá, s mohón, szenvedélyesen csókolta. Lydia egy pillanatra megfeszült, de aztán, mint mindig, ezúttal is megadta magát, mintha mostanra megtanulta volna, hogy ezt kell tennie. 202

201 Nem lesz megsemmisítés morogta Vere, amikor végül elszakította magát a szájától. Nem lesz senki más. Soha! Szóval verd ki a fejedből! Te ostoba! mondta Lydia fátyolos hangon. Megragadta a férfi ingét, és lehúzta magához. Bosszút állt. Piros ajka férje szájára tapadt, nyelve ördögi ügyességgel forgott. Vere a hátára gördült, magával vonva asszonyát is, szája éhesen csüngött az ajkán, lába belegabalyodott az alsószoknyájába. Felhúzta a habos alsószoknyákat, és felnyögött, amikor ujjai a harisnya vonalát követve végigsimították a comb finom ívét. A harisnyakötő fölött a meleg, selymes bőr várta fel, egészen a fenék izgató domborulatáig. A fenék tökéletesen meztelen domborulatáig. Édes Jézus! hördült fel halkan Vere. Hol van a bugyogód, te ledér nőszemély? Elfelejtettem bepakolni felelte fojtott hangon Lydia. Elfelejtetted. Ez volt az utolsó értelmes szó, amelyet Vere ki tudott nyögni, az utolsó értelmes gondolat, amely megfordult a fejében. Mély, állatias morgással letaszította magáról a feleségét, és a hátára lökte. Csak néhány lázas pillanat, és ő is megszabadult a ruháitól. Mielőtt a ruhadarabok a padlót érték volna, ő már ki is kötötte az alsószoknya ingvállát. Meglazította a nyakrészt, és letolta az anyagot. Az asszony teste halvány volt, mint a holdfény, csupa puha és buja idomok csodája. Vere végighúzta kezét a kebel ingerlő dombocskáján, hüvelykujja eljátszott a rózsaszín mellbimbó felett, mielőtt megérintette volna. Lydia halk kiáltással ívbe feszült a tenyere alatt. Férje válláért nyúlt, miközben ő ráhajolt, hogy a szájába vegye az egyik rózsás gyöngyszemet. Ujjai ekkor ismét asszonya hajába mélyedtek, hogy a helyén tartsa őt, amíg ízlelgeti, szopogatja a megkeményedett bimbót, halk, gyámoltalan kiáltásokat csalva elő hitveséből. A kiáltásoktól az ő szíve is hevesebben kezdett dübörögni, s egész belseje megfeszült és sajgott. Ajka lejjebb vándorolt az asszony hasához, érezte, hogyan rándulnak meg az apró izmok az érintése alatt. De az alsószoknya anyaga csiklandozta, ezért türelmetlenül lehúzta, és eldobta. Ekkor megállt, hogy beigya felesége, a tökéletesen formált, gyönyörű amazon látványát. Aztán hagyta, hogy keze és szája vakmerőn tapintson és ízleljen, és örvendezve merült el az asszony forró válasz becézéseiben, a meglepetés és gyönyör halk, nyöszörgő hangjaiban. 203

202 Neki teremtették ezt a nőt, minden bársonypuha, sárkányillatú porcikáját. Ahogy ujjai beóvakodtak a puha fürtök közt megbúvó forróságba, megérezte az apró összerándulást, tudta, hogy az asszony készen áll. Már egy nedves, szenvedélyes Sárkányamazon feküdt alatta, és legintimebb helyének első, gyengéd becézésére megvonaglott a keze alatt. A hatalmában volt. Az uralma alatt. Végre! Vere szerette volna elnyújtani a gyönyörteli pillanatokat, amíg az asszony az eszét nem veszti a vágytól. Szerette volna, ha megvadulva, tehetetlenül esdekel a megváltásért. Megígérte magának, hogy megteszi, eléri, hogy az ő amazonja könyörögjön neki, és most, ez után a pokoli nap után még több oka volt rá, hogy be is váltsa a magának tett ígéretet. De az asszony gyors, forró reagálása elhamvasztott minden ígéretet és kívánságot. A férfibüszkeség nem vehette fel a versenyt az ereiben tűzfolyamként vágtató, lüktető forró vággyal. Megsimogatta asszonyát, aztán széttárta a lábát, és beléhatolt Lydia felsikoltott. 204

203 Tizenharmadik fejezet Ami sikolynak hallatszott a sokkal idegesebb, mintsem bevallaná vőlegénynek, csak egy halk, meglepett kiáltás volt. Amikor aztán emiatt nyomban megállt, Lydia saját idegessége zavarral keveredett. Kinyitotta a szemét. A férfié sötét volt, arca csupa feszült, merev vonás. Mi van? kérdezte Lydia. Mit csináltam rosszul? Fájdalmat okoztam? Az asszony zavara enyhült. Megrázta a fejét. Túl gyors voltam mondta Vere rekedten. Még nem álltál készen. Nem tudtam, mire számítsak ismerte be. Meglepődtem. Megpróbált kényelmesebben elhelyezkedni, s kicsit felhúzta a térdét. Vere hirtelen élesen beszívta a levegőt. A különös élménytől Lydiának elakadt a lélegzete. A férfi benne lévő része nemcsak nagy volt, de úgy tűnt, önálló, lüktető életet él, forró hullámokat sugározva szét a testében. Ó! suttogta. Fogalmam sem volt. A férfi arca ellágyult. Lydia izmai is kezdtek ellazulni, alkalmazkodva férje méretéhez. Vere nem igazán okozott fájdalmat. Először egy kis szúrást érzett, és kényelmetlen dörzsölést és szorosságot. Mostanra azonban sokkal jobb volt fizikailag legalábbis. Olyan buta vagyok! sopánkodott. Azt hittem, valami baj van velem, hogy nem fogsz passzolni. Semmi baj sincs veled. Vere beljebb hatolt, mire Lydia lélegzete ismét elakadt.

204 Nem, tényleg semmi baj nem volt vele. Vere mellett nem érezte óriásnak magát. De a teste volt az egyetlen, amiben biztos volt. Ő nem hölgy, még félig sem az. Az ereiben nem folyik Ballister-vér. Többé már nem tudta, ki ő, mi ő. Vere lehajtotta a fejét. Grenville! Gyűlölöm, hogy nem tudom, mit kell tennem. A férfi szája rátapadt. Lydia felnyúlt, és beletúrt férje hajába. Kívánta őt. Ezzel kapcsolatban semmi bizonytalanság nem volt benne. Szomjasan itta ízét, belélegezte bőrének illatát. Megtanulta, hogyan csókolja, s hogyan hagyjon fel a gondolkodással, és ússzon a gyönyörök árján. Megtanulta, milyen könnyen elillan az önuralma, és veszi át helyét a vágy, ahogy azt is, hogy ez a vágy milyen mélyre képes hatolni, mint a tőr a szívben. Bár a férfi benne volt, Lydia egy része mégis sajgott. Sajgott, mert tudta, hogy mi a férje, s azt is, hogy balga, ha azt hiszi, meg fog változni a kedvéért. Tisztában volt vele, hogy olyasmi után vágyik, amit a férfi sohasem tud neki megadni. Újra tudatosult benne a testén barangoló, simogató, becéző férfikéz, amint egyre lejjebb merészkedik, oda, ahol testük összekapcsolódott. Megérintette ott, ahol korábban is, amikor felkészítette. Ezúttal azonban benne is volt, és simogató ujjaktól és a benne vibráló forróságtól vonaglani kezdett. A sajgó sóvárgás szétáradt benne, lüktetve, mint szívének dobbanásai. Érezte, hogy férje visszahúzódik. Ne, várj! könyörgött, és vállába vájta körmeit, hogy visszatartsa. Ujjai alatt az izmok feszes kötegekké ugrottak össze, s Vere újabb lökéssel beljebb nyomult. Gyönyör sugárzott szét Lydia ereiben és izmaiban. Ó, istenem! nyögte. Édes Jézusom! Vere ismét döfött, s az asszony teste ezúttal ösztönösen ívbe feszült, hogy jobban magába fogadja. A fájdalom fokozódott, s a gyönyörteli kéjjel keveredve izzó árként csapott át rajta. Újabb döfés, s Lydia már tudta, hogyan fogadja. Döfés döfést követett, miközben a gyönyör összecsapott a kétellyel és kétségbeeséssel, s addig ütötte, míg össze nem zúzta őket. 206

205 Az asszony ekkor behódolt teste, lelke, akarata, mindene megadta magát. Belekapaszkodott az izzadságtól síkos testbe, vele ringott az egyre gyorsabb, szinte már elviselhetetlenül vad ütemre, mint a vihar, amely lecsapott rájuk a verseny alatt. És ekkor váratlanul elragadta a beteljesülés árja. Hallotta a férfi mély, állatias kiáltását, érezte, ahogy keményen megragadja a fenekét és felemeli. Még egy utolsó vad döfés és beléhasított az élvezet perzselően fényes villáma. Aztán egy újabb villám következett, majd még egy, míg végül darabokra hullott, mint egy szétrobbanó csillag, majd ráborult a sötétség. Hosszú ideig döbbent mozdulatlanságban feküdt. Hosszú ideig nem talált a hangjára. Nem csoda, amikor az eszét sem találta. Amikor végül rávette vonakodó szempilláit, hogy felnyíljanak, egyenesen férje szemébe bámult. Mielőtt olvashatott volna belőle, Vere pislogott, és gyorsan félrenézett. Óvatosan kivonta magát belőle, a hátára fordult, és csendben feküdt a mennyezetet nézve. Egy ideig Lydia is csendben maradt, győzködve magát, hogy milyen nevetséges magányosnak és visszautasítottnak érezni magát. Ez nem személyes, emlékeztette magát. Ainswood már csak ilyen. Ahogy Helena figyelmeztette is: számára a nő csak egyetlen dologra jó, és arra is csak egyszer. Utána az értékét veszti. De csak neki értéktelen. Ő nem értéktelen nő, mondta magának Lydia, és nem kellene annak éreznie magát pusztán azért, mert a férfi elhúzódott tőle, és nem néz rá. Nem az én hibám! fakadt ki, és felült. A te ötleted volt ez a házasság. Megkaphattál volna anélkül is. Felkínáltam magam. Teljesen értelmetlen utólag duzzognod miatta, amikor én minden lehetőséget megadtam, hogy meggondold magad. Vere felemelkedett a párnáról, tenyerébe fogta az asszony arcát, és keményen megcsókolta. Lydia nyomban elolvadt, és átölelte férjét. Az visszafeküdt a párnákra, feleségét is magával húzva. Hosszú lábát ráfonta az asszonyéra, míg hosszú, tébolyító csókokkal kiszívta belőle a kételyek és magányosság érzését. Lydia ekkor megértette, bármi is a gond, semmi köze ahhoz, hogy kielégítette-e férje vágyát vagy sem. Vere még nem végzett vele. Amikor 207

206 végül elszakította magát a szájától, keze még mindig lustán simogatta asszonyát. Ha meg is bántad a dolgot, gondolom, túl makacs vagy ahhoz, hogy beismerd mondta Lydia. Te vagy az, aki hetet-havat összehordott az értéktelenségéről. Te vagy az, aki a kiutat kereste. De most már nem volt kiút Lydia számára. Jóban-rosszban, de a férfihoz volt kötve. Nem is bánta volna, ha érzékelt volna valamit, ami jót tehetne a férfinak. Nem engedte meg magának, hogy amiatt aggódjon, milyen fájdalmat tud okozni neki a férfi. El tudja viselni. Az élet megtanította rá, hogy mindent képes elviselni. Elhúzódott férjétől, felkönyökölt, és végignézett a hosszú, izmos testen. Egyszerűen csak a legjobbat kell kihoznom ebből a házasságból mondta. Ami a dolgok fizikai részét illeti, legalább ott semmi panaszkodni valóm nincs. Lydia eddig észre sem vette, milyen feszült a férje, csak most, hogy ellazult, és ajka lassan felkunkorodott. Még sohasem látta tőle ezt a mosolyt. Ha látta volna, biztosan nem felejti el. Ferde, igazi lefegyverző, kisfiús mosoly, amelytől ahogy Helena mondta még a jégmezőn is kivirágoznak a rózsák. Mintha a nap melege áradt volna szét rajta! Lydia szíve, amely visszatért a normális ütemre, ismét szaporábban kezdett verni, szó szerint érezte, hogy ellágyul és kész bármit elhinni. Tudod, mit, Grenville? Szerintem teljesen belém habarodtál. Remek meglátás. Gondolod, feleségül mentem volna hozzád, ha nem így lenne? Ha a józan eszemnél lettem volna? Ezek szerint szerelmes vagy belém? Szerelmes? Lydia rámeredt. Író volt, s a szavak voltak az élete. A belehabarodik és a szerelmes nem szinonimái egymásnak. Szerelmes? ismételte hitetlenkedve. Amikor az árokban feküdtem, azt mondtad, kezdtél megkedvelni. A kutyámat is kedvelem mondta Lydia szigorú, tanító nénis hangon. Tekintetbe veszem, hogy alacsonyabb rendű intelligenciával rendelkezik, és egy ésszerű mértékig alkalmazkodom hozzá. Nagyon sajnálnám, ha történne vele valami. Ebből az következik, hogy szerelmes vagyok belé? Értem az álláspontodat, Grenville, de Susan csak egy kutya. 208

207 Eltekintve a meggyőződésemtől, amely egyébként tapasztalatokon alapul, miszerint a férfi a kutyáéhoz rendkívül hasonló módon működik Úgy látom, rendkívüli előítéleteid vannak a férfiakkal szemben dorgálta meg Vere még mindig mosolyogva. A szerelem érinti a szívet, az elmét a lelket, ha úgy tetszik. Az, hogy belehabarodtál valakibe, az egy megváltozott fizikai állapotot jelent, ugyanúgy, mint amikor például a sok italtól megmámorosodsz. Mindkettő Tudtad, hogy még imádnivalóbb vagy, amikor ilyen tudálékosan magyarázol? vágott a szavába Vere. A belehabarodás és a mámor fizikai állapot folytatta Lydia konokul. Mindkettő gyakran jár együtt téves döntésekkel. Vagy talán a tudálékos és a meztelen kombinációja tesz ellenállhatatlanná. Vere végigmérte, tekintete lustán vándorolt lefelé az arcáról egészen a lába ujjáig, amelyek majdnem begörbültek a pillantásától. Mivel a férfi még normális körülmények közt sem figyel oda arra, amit egy nő mond, igazán ostobaság lenne elvárni tőle, hogy meghallgassa egy meztelen nő szavait, mondta Lydia magának. Másrészről viszont igazán csodáló tekintettel nézte, s Lydia volt annyira nő, hogy ezt élvezze. Viszonozta férje mosolyát, hogy megjutalmazza, és egyben bátorítsa is a csodálatát. Aztán, mivel elfordult, hogy lemásszon az ágyról, nem látta, hogyan hervad le Vere arcáról a mosoly, se a bizonytalanságot, amely gyors árnyékként suhant át a vonásain. Hová mész, Grenville? Mosakodni. Lydia a spanyolfal mögött lévő mosdóállványhoz indult. Azt tudja-e, hercegné mondta Vere megfontoltan, hogy hátulról ugyanolyan felséges látványt nyújt, mint elölről. Van egy Hangja elhalkult, ahogy Lydia a spanyolfal mögé lépett. Bár szívesen hallgatta volna még a bókokat, jobbnak látta mégis a gyakorlatias dolgokra fordítani a figyelmét. Alig vérzett valamicskét, ami nem csoda, tekintve, hogy életerős, fiatal nő volt, és egyébként is biztos volt benne, hogy ez gyakoribb eset, mint ahogy a divatos tanok tartják. Ennek ellenére volt rajta egy-két halvány folt, és határozottan ragadt a férfi magjától. Megmosakodott, tudván, hogy számos Mallory-kezdemény özönlött belé, s egyikük sem kíván külön gondoskodást, hogy élet fakadjon belőle. 209

208 Dacára annak, hogy figyelmeztette a férfit, ő nem tenyészkanca. Nem mintha az ember elvárhatná Ainswoodtól, hogy gondol a következményekre. Azzal sem törődne többet, hogyan jönnek világra a gyerekei, mint azzal, hogy milyen romhalmazzá változtatná felesége életét, ha Lydia megengedné magának, hogy beleszeressen. Grenville! Egy perc és kész vagyok. Csend borult a szobára, amelyet csak a víz csobbanó zaja tört meg. Grenville, mi van a fenekeden? A fene Aztán eszébe jutott. Á, az anyajegyemre gondolsz? Tudom, hogy úgy fest, mint egy tetoválás, de nem az. Lydia gyorsan befejezte a mosdást, és kilépett a paraván mögül és nekiment a nagydarab, meztelen férfitestnek. Fordulj meg! Férje hangja nyájas volt, arca kifejezéstelen. Tudod-e, Ainswood, hogy a szokásosnál is bosszantóbb leszel az intim együttlét után? Meg kellene Fordulj meg, kérlek! Lydia álla megfeszült, de engedelmeskedett, bár cseppet sem tetszett neki, hogy úgy vizsgálgatják, mintha valami különleges állatfaj lenne. El is határozta, hogy a lehető leghamarabb visszaadja a kölcsönt a férjének. Mondjuk, úgy egy perc múlva. Gondoltam mormolta Vere, és az asszony vállát megfogva gyengéden visszafordította maga felé. Édesem, tudod, mi az? A kedveskedő megszólítás óvatossá tette Lydiát. Anyajegy, ahogy mondtam is. Nem hiszem, hogy elcsúfítana. Remélem, nincs valami beteges undorod Gyönyörű vagy szakította félbe Vere és az anyajegy elbűvölő. Felemelte a kezét, hogy megsimogassa a feszült állat. Nem tudod, mi az, ugye? Tűkön ülök, hogy megtudjam mondta Lydia, de minden ösztöne felkavarodott bajt szimatolt. Semmi lépett hátra Vere. Tényleg semmi. Semmi olyasmi, ami miatt aggódnod kellene. Elfordult. Egyszerűen csak meg fogom ölni, ennyi. Nagy léptekkel visszament az ágyhoz. A bajsza alatt morogva felkapta az ágy lába mellől a köntösét, és belebújt. Lydiáéhoz hasonlóan az övé is szépen összehajtogatva feküdt az ágy végében, csak szeretkezés közben 210

209 lerúgta a földre. Lydia köntöse a matrac és az ágytámla közé gyűrődött rongycsomóra emlékeztetett. Lydia meg sem próbálta kitalálni, mi baja van férjének. Az ágyhoz rohant, hogy kiszabadítsa a köntöst. Miközben kihúzta a matrac mögül, Vere az ajtóhoz masírozott és kiviharzott. Lydia utánasietett, menet közben próbálva megkötni a köntös övét. A származása körülményei csikorgatta a fogát Vere. Borneói krokodilok. Pedig Trent próbálta elmondani. Ainswood! hallotta felesége hangját. Megállt, hátrafordult. Grenville a szobájuk nyitott ajtajában állt. Feküdj vissza mondta neki. Ezt én elintézem. Visszafordult, és ment is tovább. Dain szobája előtt megállt, és háromszor is megverte az ajtót az öklével. Magasságos Mindentudó. Az apja arcképe. Emlékszel, ugye, Ainswood? Nagyon mulatságos! Nevet Az ajtó kitárult, és a hat és fél láb magas, sötét, öntelt, félolasz, úgynevezett barátja jelent meg a nyílásában. Ah, Ainswood! Jöttél tanácsért, ugye? üdvözölte Belzebub gúnyos félmosolyával. Grenville mosolyával. Hogy nem vette eddig észre? Vere is gúnyos mosolyra húzta az ajkát válaszul. Nem neveznéd aranyszőkének, ugye? Nem lehet francia, igaz? Borneói krokodilok, mi? Tudtad, te nagycsőrű olasz fattyú! Belzebub sötét tekintete Vere baljára villant. Egy türelmetlen oldalpillantás meggyőzte Vere-t, hogy felesége nem feküdt vissza engedelmesen, hanem fürgén közeledett. Mezítláb, fedezte fel ijedten. Még a végén meghal itt neki. Grenville, megmondtam, hogy elintézem a dolgot mondta neki, s közben bosszantóan tudatában volt Belzebub csodálattal vegyes elismerésének, amellyel az asszonyt figyelte. Lydia odaért hozzájuk, férje mellé plántálta magát, kezét karba fonta, és összeszorított szájjal, résnyire szűkölt szemmel várakozott. Eddigre Lady Dain is odakönyökölte magát a férje mellé. Hadd találjam ki! fordult hozzá. Nem mondtad el Ainswoodnak, bár megígérted nekem, hogy el fogod, mielőtt 211

210 A fene vigye el! csattant fel Vere. Az egész világ tudja? Az ördög rohassza meg a lelkedet, Beelz, nincs ellenemre a tréfa de tekintettel lehettél volna az ő érzéseire. Szegény lány Nagyon remélem, hogy nem rám célzol vágott közbe Grenville jeges hangja. Fogalmam sincs, most éppen miféle féreg rágja az agyad, Ainswood, de Ó, szóval nem is tudja szólalt meg Dain. Az ifjú férj idegrohamot kapott, és kirohant anélkül, hogy vette volna a fáradságot és elmagyarázza, mi okozta a felindulását. Attól tartok, ez nagyon is jellemző. Ainswoodnak megvan az a szánalmas szokása, hogy előbb ugrik, s csak aztán gondolkodik. Ez attól van, hogy képtelen egynél több gondolatot megtartani abban a reménytelenül tompa agyában. Nocsak, nocsak, bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű jegyezte meg Lady Dain. Dain a feleségéhez fordult. Jessica, feküdj le! Szó se lehet róla. Nincs az a pénz. Az asszony Verere nézett. Égek a vágytól, hogy megtudjam, hogyan jött rá. Nagyon nehéz lehetett jegyezte meg Dain. Sellowby és én ezernyi célzást ejtettünk el előtte, Trent bolond fecsegéséről nem is beszélve. Másról sem zagyvát, mint Blackmoor grófjáról, II. Károly király kebelbarátjáról, az aranyfürtű lovagról. Vere hallotta, hogy felesége nagyot sóhajt mellette. Nagyon erősen hasonlít a csinos elődömre nézett az asszonyra Dain. Ha Trent az apám arcképét is látta volna, talán értelmesebben beszélt volna. A legutolsó képe sajnálatos módon összetalálkozott a sátánivadékkal, azaz a fiammal, Dominickkal, és az összecsapásból a kép került ki vesztesen magyarázta. Trent látogatása alatt éppen a piktornál volt. Ha látta volna, biztosan közelebb jut a megoldáshoz, mert ha az én néhai, meg nem siratott apám nő lett volna, akkor pontosan úgy festett volna mint te, kuzin. Ha Bertie rendesen aludt volna, ágyúszóval sem lehetett volna felébreszteni. De álma felületes és zavaros volt. Krokodilok, amint szemüveges szüzek lábát próbálják leharapni, akik viszont az őket elcsábítani igyekvő aranyfürtű, teljesen meztelen lovagok elől menekülnének. 212

211 Így történhetett, hogy a folyosói hangzavar belopakodhatott a tudatába, felrázta felületes álmából, és kiűzte az ágyból. Megkereste a köntösét és a papucsát, s imigyen illendőn felöltözve éppen idejében nyitotta ki szobája ajtaját, hogy hallja Dain megjegyzését a családi portrékról, s az utolsó, érdekes szót: kuzin. Mielőtt Bertie teljesen megemészthette volna felfedezését, a négy ember bevonult Dain szobájába, és az ajtó becsukódott mögöttük. Erre Bertie is vissza akart vonulni a szobájába, hogy elgondolkodjon a hallottakon, amikor a folyosó sarkán, a lépcső legtetején valami fehér villanást vett észre a szeme sarkából. A következő pillanatban egy fehér fodrokkal keretezett, szemüveges női arc kukucskált ki a sarok mögül. Egy kicsi, fehér, szintén fodrokba bújt kéz intett neki. Bertie egy kis habozás után ment, ahová hívták. Mi történt? érdeklődött Miss Price, mert ő rejtőzött a zavarba ejtő fehér fodorkavalkád mögött. A sötét haját takaró hálósipka szinte habzani látszott a sok fehér fodortól, amelyek lekígyóztak a nyakába, onnan tovább a köntösére, amely úgy beburkolta a lányt, hogy mindent a fantáziára bízott, kivéve a lány arcát és az ujjait. Nem vagyok benne biztos pislogott Bertie a fehér habzás láttán. Csak a legvégét hallottam. Mégis, úgy tűnik, hogy jó úton jártam, csak rossz következtetésre jutottam. Nem az a lovag volt, hanem Dain apja. Dain épp az imént hívta Miss Gren azaz Ainswood hercegnét a kuzinjának, ami ugyancsak meglepett. Arra gondoltam, hogy a testvére úgy értem Elpirult, és önkéntelenül a nyakravalójához nyúlt. Amikor rájött, hogy nincs rajta, még vörösebb lett. Úgy értem, a féltestvére, a pap áldása nélkül, ha érti, mire gondolok. Miss Price becslése szerint legalább húsz másodpercig csak nézett rá. Nem a lovag mondta aztán lassan, úgy érti, aki Blackmoor grófja volt. Hanem Lord Dain apja. Erről van szó? Úgy néz ki, mint ő. Miss Gren Ainswood hercegné az előző márkira hasonlít fordította le Miss Price. És Dain úgy szólította, kuzin. Ennyi volt, aztán bementek hozzá intett Dain szobája felé Bertie. Mind. Mit gondol felőle? Ha Dain felismerte, miért nem mondta meg az esküvő előtt? Vagy gondolja, valami 213

212 tréfa akart lenni, mást nem tudok kitalálni rá, mert ha nem akarja felismerni, akkor nem mondaná, hogy kuzin, ugye? A lány éles tekintete Dain szobájának ajtaja felé fordult. Egy tréfa? Nos, az megmagyarázná a dolgot. Egy hasonlóságot én is felfedeztem, azt a figyelemre méltó nézést, de azt hittem, csak elragadott a képzeletem. Miss Price ismét Bertie-nek szentelte a figyelmét. Rendkívül izgalmas napunk volt. És ez igazán remek befejezés, nem gondolja? Az, hogy Miss Grenville-ről, azaz a kegyelmes asszonyról kiderült, hogy a herceg jó barátjának rokona. A legjobb barátjának helyesbített Bertie. Ezért is voltam annyira meglepődve, amikor Dain azt mondta, hogy én leszek a násznagy, nem ő, Ainswoodnak meg azt mondta, hogy sorsot húztunk, pedig nem is. Dain döntötte el, ki adja ki a menyasszonyt, és vele általában senki sem szokott vitatkozni, kivéve Ainswoodot, de ő meg éppen akkor nem volt ott. Az okuláré üvege mögött Miss Price szeme gyanúsan csillogott. Azt hittem, nincs senkije, és teljesen egyedül áll a világban, de nem így van, ugye? Pislogott néhányat, aztán nagyot nyelt. Örülök, hogy nem tudtam. Biztos végigbőgtem volna a szertartást. Ez annyira megható. A gesztus, hogy ő adta ki a menyasszonyt. És tudja, a hercegné meg is érdemli. Ő a legkedvesebb, a leg-legnagylellelkűbb A lány hangja megbicsaklott. Ó, a mindenit! nézett rá riadtan Bertie. A lány zsebkendőt vont elő terjedelmes slafrokja rejtett zugából, és gyorsan letörölte a könnyeket. Elnézését kérem mondta remegő hangon. Csak annyira örülök nekik és meg is könnyebbültem. Bertie is megkönnyebbült hogy Miss Price abbahagyta a sírást. Igen, nos, ahogy mondta is, nagyon izgalmas nap volt, és szerintem ráfér önre egy kis pihenés. Arról nem is beszélve, hogy huzat van, és ha még nem is veszélyeztetné a megfázás, akkor sem szabadna ilyenkor sétálgatnia ebben a néven nem nevezhető holmiban. A férfiak többsége finoman kifejezve is enyhén részeg, és ki tudja, mit vennének a fejükbe ön láttán. A lány egy percig csak némán nézett rá, aztán halkan felkacagott. Ó, Sir Bertram, ön olyan mókás! Mit vennének a fejükbe. Azok a spicces alakok kidőlnének a kimerültségtől, ha megpróbálnának felkutatni 214

213 ebben a sok yardnyi néven nem nevezhető holmiban fejezte be újabb kuncogással. Bertie nem volt spicces, és azt is biztosra vette, hogy könnyedén megtalálná a lányt, tekintve, hogy ott állt tőle szinte csak karnyújtásnyira. A szeme jó kedvtől csillogott, mintha Bertie lenne, a világ legokosabb férfija, arcát pír festette rózsásra, és Bertie arra gondolt, ő a legcsinosabb lány az egész földön. Aztán hirtelen rájött, hogy pont ő az, akinek mindenféle megfordult a fejében, és azt mondta magának, úgy illendő, ha ő most megy. Csakhogy rossz irányba mozdult, és ki tudja, hogyan, a karja tele lett hófehér fodrokkal, puha ajkak tapadtak a szájára, és aztán színes fények kezdtek táncolni a szeme előtt. Ugyanebben a pillanatban Lydiának is nagy kedve lett volna gondoskodni róla, hogy kuzinja csillagokat lásson. Dainnek sikerült teljesen összezavarnia. Dain akár hetekig képes a család történetéről beszélni mondta éppen Lady Dain. Ő és Lydia a kandallónál ültek, kezükben egy-egy pohár pezsgővel. Úgy tesz, mintha unalmasnak találná, és folyton tréfálkozik rajta, de valójában ez az egyik vesszőparipája. Nem mintha megszökhetnék előle jegyezte meg Dain. Többpolcnyi könyvünk van róla, a tucatnyi dobozról nem is beszélve, amelyek szintén idetartozó dokumentumokkal vannak tele. A Ballisterek sosem tudták elviselni, hogy akár a legapróbb, a családot érintő és történelmi értékkel bíró dolgot is kidobják. Még az apám sem volt képes teljesen kitörölni az anyám létezését a feljegyzésekből. Ennek ellenére Jessnek meg nekem eszünkbe sem jutott volna, hogy utánanézzünk, ha Sellowby nem kelti fel a kíváncsiságunkat. Az esküvő után meglátott a tömegben, és feltűnt neki, mennyire hasonlítasz az apámra meg az őseire. De azután írt nekünk, hogy összecsaptál Ainswooddal a Vinegar Yardon. Mindaz, amit hallott, meg az a néhány pillantás, amit az Argosz Grenvillejére tudott vetni, azt súgta neki, hogy lennie kell valamilyen kapcsolatnak közted és a Ballisterek közt. Ha tudnád, mennyire vigyáztam, hogy elkerüljem Sellowbyt! morogta Lydia. És mindezt a semmiért. Esküszöm, az az ember részben a vadászkopóktól származik. 215

214 Az isten szerelmére, Grenville, szóval ezért másztál fel Helena házának az emeletére, ahelyett, hogy az ajtón mentél volna be, mint minden normális ember? hitetlenkedett Ainswood. A nyakad kockáztattad, hogy elkerüld Sellowbyt? Nem akartam felkavarni a múltat. A többiek élénk tekintete, kíváncsi arca elárulta neki, hogy ennél többet várnak magyarázatként, de nem bírt többet mondani. Azok, akik tudtak anyja szökéséről és a szörnyű következményekről, már halottak. Anne Ballister családja a Ballisterek családfájának csak egy jelentéktelen oldalága volt. A világ számára gyakorlatilag ismeretlen. Szomorú története az előkelő társaság színpadától távol kezdődött és végződött. Ezen a színpadon egyébként is sokkal fontosabb személyiségek drámái szerepeltek, legutóbb például a walesi herceg viselt ügyei. Lydia elszántan őrizte titkait, mert nem akarta, hogy anyja butasága is színre kerüljön, s az úri népek őt szapulják az ötórai tea mellett. Egy része biztos napvilágra kerül mondta Ainswood. Csodálkozom, hogy Sellowby eddig is tartotta a száját. Nem várhatjuk tőle, hogy örökké megőrizze a titkot. A részleteket nem tudja vélte Dain. A Grenville-re igazán nem mondhatjuk, hogy ritka név. Elég annyit mondani, hogy a szülei szakítottak a családdal, és egészen mostanáig senki sem tudta, mi lett velük, mint ahogy azt sem, hogy volt egy lányuk. Magyarázatnak még ez is több, mint amennyihez bárkinek is köze van. Szeretném, ha valamit még megmagyaráznál fordult Lady Dain Lydiához. Még mindig nem tudjuk, hogyan jutott őkegyelmessége a csodálatos felfedezésre. Közvetlenül azután történt, hogy meglátta az anyajegyemet felelte Lydia. Őladysége ajka megrándult. Férjére nézett, aki mozdulatlanná dermedt. Az lehetetlen közölte Dain. Én is ezt mondtam magamnak felelte Ainswood. Nem hittem a szememnek. Dain sötét tekintete kuzinjáról a barátja felé fordult. Biztos vagy benne? kérdezte. Elég régóta ismerem már azt a jegyet. A Ballisterek jele szoktad volt mondogatni nekünk az iskolában az egyetlen, megdönthetetlen bizonyíték, hogy az anyád nem csalta meg az apádat. És amikor Charity 216

215 Graves zaklatni kezdett Dominick miatt, én voltam az, aki leutazott Athtonba, hogy megbizonyosodjam, a tiéd, nem az enyém. Ugyanott volt, ugyanaz a kicsi, barna számszeríj nézett szúrósan barátjára. Fogalmam sem volt, hogy a kuzinomnak is van anyajegye védekezett Dain. Úgy tudtam, csak a család férfitagjain jelenik meg. Halványan elmosolyodott. Milyen kár, hogy az apám nem tudta. A Ballisterek szent bélyege egy nőn! Egy nőn, aki egy senki és egy olyan ifjú hölgy nászából született, akit kitagadott a családja, s kétségtelen, hogy ő is tevékenyen hozzájárult, hogy a lányt örökké száműzzék a Ballisterek háza tájáról. Biztosan gutaütést kapott volna, amint ezt meghallja én pedig boldog árva lehettem volna. Nos fordult ismét a barátjához, akkor nem akarsz elpáholni a kis tréfámért? Vagy megdöbbentett, hogy rokonságba keveredtél velem? Ha nem akarsz magadnak Ballister-feleséget, boldogan befogadom. Egy fenét! Ainswood kiitta a poharát, aztán az asztalra csapta. Nem azért viseltem el a poklok poklát az elmúlt öt hétben, hogy most átadjam neked, rég elveszett család ide vagy oda. Ami pedig téged illet, Grenville folytatta bosszúsan, nem értem, miért nem fenyegetted már meg, hogy eltöröd a nagy orrát. Téged is ugyanúgy bolonddá tett, ahogy engem és nem is olyan régen még meglehetősen fel voltál háborodva, hogy a parasztvéred keveredik az enyémmel. Nagyon nyugodtan veszed ezt az egészet. Mert jól viselem a tréfát felelte Lydia. Elvégre a feleséged lettem, nem? Letette majdnem üres poharát, és felállt. Nem tarthatjuk fel Lady Daint egész éjjel. A várandós anyukáknak sok alvásra van szükségük. Jessica is felemelkedett. Alig volt alkalmunk beszélgetni. Nem mintha az ember értelmes társalgásban reménykedhetne, ha ez a két, elsőbbségért versengő, hangos férfi is a közelben van. Holnap velünk kell jönnöd Athcourtba. Így igaz erősítette meg Dain. Elvégre az őseid otthona. Az én őseimnek is volt otthona karolta át birtoklón Ainswood felesége vállát. Neked csak a kuzinod, Dain, és annak is csak távoli. És ő most már Mallory, nem Ballister, függetlenül attól, hogy milyen anyajegy van rajta Talán egy másik alkalommal vágott a szavába Lydia. Ainswoodnak és nekem még rengeteg elrendeznivalónk van és be kell fejeznem egy cikket az Argosznak, amely 217

216 Úgy van, ahogy mondod, rengeteg elrendeznivalónk van még. Ezúttal Vere volt, aki feszült hangján félbeszakította. Gyorsan elbúcsúzott barátjától és hitvesétől, és indult volna a szobájuk felé, amikor Lady Dain utánuk szólt. Megálltak. Az asszony utánuk sietett, egy kicsiny, hosszúkás csomagot nyomott Lydia kezébe, arcon csókolta, és elsietett. Lydia megvárta amíg visszaérnek a szobájukba, s csak azután kezdte bontogatni a csomagot. Aztán halkan sírva fakadt. Jóságos isten, mit tettek veled? hallotta Ainswood rémült hangját. Megfordult férje karjában, amely melegen, erősen ölelte. Az anyám naplója. Hangja fojtott volt a férfi köntösének ráncai közt. Visszaadták a m-mama naplóját. Hangja elcsuklott, s vele együtt az újonnan megtalált családja előtt szigorúan őrzött önuralma is összeomlott. Arcát férje mellkasához szorítva felzokogott. 218

217 Tizennegyedik fejezet Anne Ballister naplója Alig hiszem el, hogy ma van a tizenkilencedik születésnapom. A húsz hónap, mióta elhagytam az apám házát, inkább húsz évnek tűnik. Kíváncsi lennék, apám emlékszik-e rá, milyen nap van ma. Ő és a kuzinja, Lord Dain minden lehetséges módon megsemmisítették még a létezésem nyomát is. Olyan ez, mintha megöltek volna. De az emlékezetet nem lehet olyan könnyedén kitörölni, mint egy nevet a családi bibliából. Azt könnyű megparancsolni, hogy egy leány nevét soha többé ne említsék meg a házban, az emlékezet azonban nem engedelmeskedik az akaratnak, még egy Ballister emlékezete sem, és egy név, egy kép még a halál után is hosszan kísért. Életben vagyok, apám, és meglehetősen jól érzem magam, noha a kívánságod majdnem valóra vált, amikor megszületett az én drága kislányom. Nem volt jelen szülész, hogy felügyelje a vajúdást, csak egy nálam alig idősebb nő, aki már három gyereket szült, és egy újabbat vár. Ha Alice Martin ideje eljön, viszonzom a szívességét, és bábáskodom a gyereke születésénél. Kész csoda, hogy túléltem a gyermekágyi lázat, minden bölcs matróna ezt bizonygatja a szerény szomszédságban. Csak én tudom, hogy nem csoda volt, hanem az akarat megnyilvánulása. Nem adhattam meg magamat a halálnak, bárhogy erősködött is. Nem hagyhattam csecsemő lányomat arra a hamis, önző emberre, akihez feleségül mentem. Kétségem sincs, hogy John is sajnálja már, hogy én és Lydia is túléltük a szülést. Arra kényszerült, hogy bármilyen apró szerepet elfogadjon, ami az útjába kerül, és megtanulja, gyakorolja nyúlfarknyi szerepeit. Elintéztem, hogy a keresményét egyenesen

218 én kapjam. Más különben minden garast elinna, vagy a nőkre meg a szerencsejátékra költené, mi pedig Lydiával éheznénk. Keserűen panaszolja, hogy tönkretettem az életét, és átkozza a napot, amikor elhatározta, hogy elnyeri a szívemet. Ami engem illet, őszintén szégyellem, hogy sikerrel járt, hogy ennyire bolond voltam. De éretlen lánykaként szöktem meg otthonról. Bár a mienk csak egy apró, jelentéktelen hajtása a Ballisterek családfájának, legalább annyira kényeztettek és óvtak, mint bármelyik hercegkisasszonyt, és ennek eredményeképpen olyan naivvá is cseperedtem. Egy John Grenville-hez hasonló, ékes beszédű csirkefogónak könnyű célpont voltam. Hogyan is ismerhettem volna fel, hogy felkavaró szavai és könnyes szerelmi vallomásai nem több mint színjáték? Ő sem volt túl bölcs. Bennem látta a belépőt a gazdagság és a könnyű élet világába. Azt hitte, jól ismeri az angol arisztokráciát, csak mert a színpadon nemesembereket játszott. Elképzelhetetlen volt számára, hogy egy olyan büszke család, mint a Ballisterek nyomorúságba és névtelenségbe taszítanának egy leányt, akinek élete tizenhét és fél évében egyetlen nehéz nappal sem kellett szembenéznie. Komolyan azt hitte, hogy el fogják fogadni: egy férfit, aki a szó semmilyen értelmében nem formálhat jogot az úriember címre, s még azzal is fokozta becstelen tettét, hogy a színészek alantas világához tartozott. Ha tudtam volna John illúzióiról, bármilyen zavart és ostoba is voltam, felvilágosítottam volna a tévedéséről. De feltételezlem, hogy hozzám hasonlóan ő is megértette, hogy a szökésemmel minden szálat elvágtam, amely a Ballisterekhez kötött. A békülés lehetetlen, és magunkra hagyva, egyedül kell boldogulnunk az életben. Elégedetten éltem volna vele akár egy kis kunyhóban is, amíg egy akaraton vagyunk, és együtt küzdünk, hogy jobbítsunk a sorsunkon. De a küzdés idegen John természetétől. Mennyire bánom, hogy soha semmilyen hasznos tevékenységet nem tanultam! A szomszédaim fizetnek, ha megírok nekik egy-egy levelet errefelé alig akad olyan, aki a nevét le tudja írni. Hímezni szoktam, de nem bánok valami jól a tűvel, azt meg ki engedheti meg magának ezen a környéken, hogy magántanárt fogadjon. Még csakfel sem fogják az értékét. A néhány itt-ott leeső penny kivételével teljesen Johntól függök. Be kell fejeznem az írást éppen jókor, mert látom, mást jóformán nem is tettem, csak panaszkodtam. Az én Lydiám ébredezik a szunyókálásból, és hamarosan megunja, hogy maga elé gügyögjön az ő mókás babanyelvén. Inkább róla kellett volna írnom, hogy milyen gyönyörű és okos, jó természetű igazi csoda és példa a többi gyerek előtt. Hogyan is panaszkodhatnék bármire, amikor ő itt van nekem? Igen, édesem, hallom. Jön már a mama! 220

219 Az első bejegyzés végére érve Lydia elhallgatott, mert önuralma kezdte ismét cserbenhagyni, hanga elvékonyult, remegett. Az ágyon ült, hátát párnák támasztották. Ainswood rendezte el őket. Férje egy kis asztalt is az ágy mellé húzott, és a szobában található majd összes gyertyát odahordta rá, hogy Lydia erősebb fénynél tudjon olvasni. Vere az ablakhoz állt, és kinézett az udvarra. Meglepetten pillantott hátra a feleségére, amikor az hangosan olvasni kezdett. Lydia is meglepődött, amikor rájött, hogy mit csinál. Sietve, némán kezdett bele az olvasásba, a lapokat forgatva, s felületesen átolvasva, éhezve az oly rég olvasott szavakra, amelyeket akkor még alig értett, és amelyekre halványan bár, de azóta is emlékezett. Egyes kifejezések kiugrottak a szövegből, nem azért, mert emlékezett a szavakra, hanem mert jól elkapták édesanyja szokásos beszédstílusát. Egy idő után hallani vélte anyja szavait, tisztán, mint ahogy mások hangjait is hallani szokta még akkor is, amikor a beszélő nem volt ott. Csak ki kellett nyitnia a száját, és a hang, amely kijött rajta, valaki másé volt. Ez nem olyasmi volt, amit tudatosan csinált. Ez csak úgy megtörtént. Így aztán minden bizonnyal egy időre megfeledkezett Ainswoodról, vagy túlságosan is belemerült a múltba, hogy a jelenre gondoljon. Miután megbizonyosodott arról, hogy ott van az egész történet, megnyugodva visszatért az első oldalhoz, és olvasni kezdte egy évekkel azelőtt elvesztett hangon, amely most váratlan ajándékként tért vissza hozzá olyan kincset kapott most vissza, amelyről azt hitte, örökre elvesztette. Igen, édesem, hallom. Jön már a mama! Mindig hallotta, mindig jött. Lydia most már emlékezett, élénken, szinte tapinthatóan. Megértette, mit érzett Mary Bartles a babája iránt: színtiszta, szenvedélyes és megingathatatlan szeretetet. Lydia tudta, hogy létezik ilyesmi. Ő is benne élt ebben a minden menedékek legbiztosabbikában, az anyai szeretetben, életének első tíz évében. Lydia torka fájt. Nem tudta kivenni a szavakat könnyei fátylán át. Nem hallotta férje mozgását, csak érezte, hogy a matrac hullámzani kezd, ahogy a férfi felmászott az ágyra. Istenem, m-micsoda n-nászéjszakád van! dadogta remegő hangon Lydia. Az én bö-bőgésemet hallgathatod. Hébe-hóba te is lehetsz emberi. Vagy van valami Ballister-törvény ellene? 221

220 A meleg férfitest közel nyomult hozzá, elhelyezkedett mellette, és az izmos kar a hátára simult, és még közelebb ölelte magához. Lydia tudta, ez nem a legbiztosabb menedék, de ebben a pillanatban mégis annak érezte, és úgy vélte, nem lesz kárára, ha úgy tesz, mintha az lenne. Nagyon szeretett engem, valósággal csüngött rajtam mondta neki Lydia, könnyes tekintetét továbbra is a lapon tartva. Miért is ne tette volna? A magad ijesztő módján nagyon imádnivaló tudsz lenni. Azon kívül Ballisterként jobban tudta értékelni a személyiséged megdöbbentőbb vonásait, mint egy kívülálló. Ahogy Dain is. Nem úgy tűnik, mintha szerinte valami baj lenne veled. Vere ez utóbbit olyan bánatos csodálkozással mondta, mintha innentől fogva a barátját bizonyíthatóan őrültnek kellene tekintetni. Nincs is semmi baj velem. Lydia a lapra mutatott. Ide van írva: igazi csoda és példa vagyok. Na, igen. Nos, szeretném hallani, mi minden mondanivalója van még. Talán arra is ad valamiféle tanácsot, hogy hogyan kell kezelni egy ilyen csodát és példát. Orrával megbökte az asszony vállát. Olvasd tovább, Grenville. Ha ez az ő hanga, biztosíthatlak, hogy rendkívül megnyugtató. Az volt, emlékezett vissza Lydia. Közben ő is megnyugodott, hála férje közelségének, évődésének, őt ölelő erős karjának. És Lydia tovább olvasott. A remegő hajnali fény összevegyült a szoba árnyékaival, amikor Grenville végül becsukta a könyvet, és visszaadta férjének a párnáit, mielőtt a magáén álomra hajtotta volna a fejét. Nem fordult a férfihoz, de nem is tiltakozott, amikor Vere kényelmesebb helyzetet keresve közelebb húzta magához. Mire Vere-nek sikerült kedvére magához ölelnie, Lydia mélyen aludt. Bár Vere hozzászokott, hogy akkor fekszik, amikor a rendes polgárok kelnek, vagy már szorgosan munkálkodnak, tudatában volt, hogy a fáradtság most a szokásosnál nagyobb súllyal nehezedik rá. Még egy olyan harcedzett embernek is, mint ő, aki élt-halt az izgalmakért, a veszélyért, és minden velejáró sérülésért, amely az elmét és a testet érheti, hosszú és feszültséggel teli volt ez a nap és éjszaka. Most, hogy a szobában csend honolt, és békének kellett volna eltöltenie, Vere úgy érezte, mintha egyszerre lenne kapitánya és legénysége 222

221 egy hajónak, amely a legszörnyűbb viharban bukdácsolt a sziklák közt egész nap s éjjel. Lehet, hogy eljutott volna egy csendes, biztos kikötőbe, ha nincs az a kis könyv. Annak a tartalma volt az a sok szikla, amely zátonyra futással fenyegette. Mialatt hallgatta a hangot, amely a feleségéé volt, s mégsem az övé, legalább tucatszor szerette volna kitépni és a tűzbe vetni a naplót. Borzasztó volt hallgatni azt a hűvös bátorságot és iróniát, amellyel Anne Grenville beszámolt arról a pokolról, amelyben élt. Egyetlen nőnek sem lenne szabad úgy élnie, hogy ekkora bátorságra és tárgyilagosságra legyen szüksége; egyetlen asszonytól sem lenne szabad az életnek ilyen sokat követelnie. Anne Grenville egyik napról a másikra élt, nem tudva, nem rakják-e ki az utcára, vagy kevéske szegényes holmiját nem viszik-e el a végrehajtó emberei, vagy nem az aznapi lesz-e az utolsó vacsorájuk. És ő mégis tréfálkozott a nyomorán, férje romlottságát szatirikus anekdotákként adta elő, mintha gúnyt akarna űzni a sorsból, amely oly kegyetlenül elbánt vele. Csak egyszer, a legvégén rimánkodott valamiféle kegyelemért. De még akkor sem magáért könyörgött. Az utolsó, alig olvasható sorok, amelyeket a halála előtt néhány nappal írt, ott lángoltak komoran Vere agyában, mintha tüzes vassal égették volna bele: Drága jó Mennyei Atyám, vigyázz a lányaimra! Vere próbálta kitörölni agyából az asszony történetét, ahogy annyi minden mást is kitörölt már, de az ott ragadt, gyökeret eresztett, és mint egy makacs bogáncs, amely a sivár mocsáron nő, amelyet a Ballister-ősök az otthonukká tettek. A tizennyolc éve halott asszony szavai úgy belévájtak, ahogy csak kevés szó képes, és goromba fráternek meg gyávának érezte magát tőlük. Anne Grenville bátran és humorral viselte a sorsát míg ő azzal sem tudott szembenézni, ami a nászéjszakáján történt. Kapva kapott a lehetőségen, hogy veszekedjen Dainnel, és a haragját használta, hogy kitöröljön vele minden mást. Mintha az lenne a világ leggyötrelmesebb dolga, hogy el kell viselnie egy számára kellemetlen felfedezést. Pedig nem az volt. Csak megtréfálták, ennyi. 223

222 Akarta Grenville-t, nem igaz? Úgy kívánta, mint még nőt sohasem. Miért csodálkozik azon, hogy amikor végre ágyba vitte, nem hasonlított egyetlen alkalomra sem, amikor más nőkkel bújt ágyba? A többiekkel csak közösült. A feleségével szerelmeskedett. Grenville író. Ha Vere helyében lenne, biztos szavak, metaforák egész árját találná, hogy kifejezze az átélt élményt, hogy milyen volt, miben volt más. Vere-nek nem voltak metaforái. De mindeddig kicsapongó életet élt, s több tapasztalata volt, mint bármelyik férfinak lennie kellene. Épp elég tapasztalata, hogy érzékelje a különbséget. És elég esze hozzá, hogy megértse, a szíve mostantól foglalt, és tudja a megfelelő szót is. Ezek szerint szerelmes vagy belém? kérdezte mosolyogva, mintha még a lehetőség is mulattatná. És mosolyogva, évődve kellett folytatnia, miközben végig tudatában volt, mi az, ami a szívébe döf, és miért fáj annyira, mint ahogy soha egyetlen fizikai sérülés sem fájt még, amikor az asszonytól nem azt a választ kapta, amelyet remélt. Fájt, ennyi. Szerelem, és nem más. Mi volt ez ahhoz képest, amit Anne Grenville-nek kellett elviselnie? Amit a lányának kellett elviselnie? Arról nem is beszélve, hogy a történetnek csak egy töredékét ismeri. A kis könyvecske még a tenyerét sem takarja be teljesen. Néhány lapja annyira kevés időt ölel fel, s a bejegyzések közt nagy időhézagok tátongnak. Vere biztos volt benne, hogy a napló a történetnek csak egy kicsiny részét meséli el. De nem akart többet tudni, nem akarta még kevesebbnek érezni magát, mint ahogy már most is érzett: kicsinek és szánalmasnak, önzőnek és vaknak! De ha Grenville képes volt túlélni, bármilyen élet is volt az, akkor ő is képes lesz elviselni, hogy többet tudjon meg róla. Nem az asszonytól. Nem akarja felkavarni a múltat, mondta Grenville, és Vere sem akarta, hogy feleségének újra át kelljen élnie azokat az időket. Dain többet fog tudni, és el is fogja mondani, tetszik neki, vagy sem. Rengeteg kérdésre kell válaszolnia. Ez a legkevesebb, amit Bölcs és Mindentudó uraság megtehet. Reggel első dolga lesz, hogy megkeresi Daint, döntötte el Vere, és ha kell, kiveri belőle a tényeket. 224

223 Ezzel a kellemes lehetőséggel az elméjében, Ainswood hercege végre elaludt. Mint kiderült, Vere-nek nem kellett Daint keresgélnie. Délután három körül, amikor Jaynestől megtudta, hogy ura és úrnője felkelt, Dain berobogott a szobába, és magával cipelte Vere-t a külön ebédlőbe, míg a hölgyek Dain szobájában fogyasztották kései reggelijüket. Jessica majd felrobban az izgalomtól mondta Dain a lépcsőn lefelé menet. Muszáj kettesben tereferélnie a kuzinommal, hogy megoszthassa vele a férjkínzás művészetében szerzett tapasztalatait. Trent Portsmouthba vitte Miss Price-t, hogy vegyenek néhány cifraságot, amely nélkül a feleséged nem létezhet, állítja az én asszonykám. Mindenesetre így Trent nem fog evés közben zavarni a fecsegésével. Jess-szel magunkkal visszük a párocskát Athcourtba. Neked át kell szervezned a háztartásodat a feleséged kívánalmainak megfelelően, és biztosan nem akarod még Trentet is kerülgetni. Nem mintha én akarnám, de nem lesz nagyon láb alatt legalábbis az enyém alatt nem. Miss Price után fog koslatni, és életében most először valamicske intelligenciáról tett tanúságot, mert fülig beleszeretett a világegyetem egyetlen nőjébe, akinek legalább valami halvány elképzelése van arról, hogy mit kezdjen vele. Szerelmes? állt meg Vere a lépcső közepén. Biztos vagy benne? Nem feltétlenül. Honnan kellene ilyesmit tudnom? Szerintem ugyanolyan ostobán beszél és fest, mint általában. De Jessica állítja, hogy borsónyi agyának minden gondolata Miss Price körül forog. Továbbmentek, miközben Dain hangosan kalkulálta, mekkora összeget ad Miss Price-nak, ha megkönyörül Trenten, és hozzámegy feleségül. Vere fejében a szerelmes szó visszhangzott, és kíváncsi lett volna, vajon Lady Dain észrevette-e eme gyengélkedés jeleit valaki máson is. Szokatlanul csendes vagy jegyezte meg Dain, miközben helyet foglaltak a kis ebédlőben. Teljes öt percet együtt töltöttünk már, és még egyetlenegy ellenséges szó sem hagyta el a szádat. Ekkor bejött az egyik szolga, és ők rendeltek. Azt akarom, hogy mondj el mindent, amit Grenville-ről tudsz mondta Vere, amikor a férfi kiment. Történetesen pontosan ez volt a szándékom, akár akartad volna hallani, akár nem felelte Dain. Felkészültem rá, hogy előbb eszméledenre kell vernem téged, utána újraéleszteni, majd a székre dobni 225

224 az összetört testedet. Abban a kellemes szivacsszerű állapotban magadba szívtad volna a történetet, sőt talán némely apró tanácsot is. Érdekes. Én is valami ilyesmit terveztem veled, ha esetleg úgy döntöttél volna, hogy bosszantóbbik énedet veszed elő. Ez alkalommal könyörületet gyakorlok veled szemben adta a nagylelkűt Dain. Hercegnét csináltál a kuzinomból visszaadva neki méltó helyét a társaságban. Azon kívül, ha nem is nemes okokból vetted feleségül, de nem alantas szándékkal. Komolyan mondom, Ainswood, meg voltam hatva, milyen higgadt közönnyel viseltettél a származásával kapcsolatban. Dain arcán megjelent a szokásos gúnyos félmosoly. Talán a higgadt nem a legjobb szó, de akkor is nagy hatással volt rám, arról nem is beszélve, mennyire megleptél azzal, hogy áldatlan életedben most először jó ízlésről tettél tanúságot. Csodálatosan csinos lány a kuzinom, ugye? Megdöbbentően helyes, mint a legtöbb Ballister. Az anyai nagyapjára hasonlít. Frederick Ballister és az apám gyerekkorukban olyanok voltak, mint két tojás. De aztán Frederick a húszas éveihez közeledve himlős lett, és a betegség elcsúfította. Ez lehet az oka, hogy Anne inkább az én apámhoz hasonlította a lányát, nem a sajátjához. Biztosan nem tudta, hogy Frederick is a csinos Ballisterek közül való. Még nem találtuk meg Anne arcképét, de létezik olyan, mérget vehetsz rá, hogy Jessica megtalálja. Ijesztő tehetsége van rá, hogy dolgokat fedezzen fel. Vere tudta, hogy az egyik ilyen dolog, amelyet vagy inkább, akit Lady Dain felfedezett és rákényszerítette Daint, hogy meg is tartsa, Dain fattyú fia, Dominick volt. A gondolat valami hűvös áramlatot kavart fel Vere elméjének sötét részén, a nagyon távoli partokon, ahol az elárvult és száműzött gondolatok gyülekeztek rendetlen összevisszaságban. Vere úgy döntött, ez az érzés csakis az éhség lehet, és türelmetlenül az ajtó felé pillantott. Hová ment az a szolga? kérdezte. Mégis meddig tart egy kupa sört hozni? Már a lelküket is kirohangálták ma délelőtt, hogy az esküvői vendégeket kiszolgálják felelte Dain. Vagy találóbb, ha azt mondom, hogy összeszedjék a hullákat. Amikor dél körül először lejöttem, a nagy ebédlőben szanaszét hevertek az emberek. A legszebb oxfordi napjaink emlékét idézte fel bennem. 226

225 Ekkor megjelent a szolga, és mögötte egy másik is. Mindketten roskadoztak a cipelt tálca súlya alatt, bár csak két embernek hoztak ebédet. Igaz, két rendkívül nagydarab, s ezzel arányosan óriási étvággyal rendelkező embernek. Miután a szolgák távoztak, beletelt egy kis időbe, mire Dain belevágott a történetbe. Akkor viszont nem húzta az időt azzal, hogy cirkalmas körülírásokkal, vagy ami még rosszabb, szentimentális részletekkel gazdagítsa előadását. Úgy mesélt, ahogy Vere is akarta, ahogy egy férfi mesélné a szigorú tényekhez ragaszkodva, sorrendben, anélkül, hogy belemenne a miértekbe, a hogyanokba, és a haszontalan kitérők közül a leghaszontalanabba, a bárcsakokba. Még így is rendkívül kellemetlen történet következett, ahogy arra Vere számított is, és el is vesztette az étvágyát, mielőtt befejezte volna az első fogást, mert addigra Dain eljutott Marshalsea-ig. Félretolta a tányérját. Nekem csak annyit mondott, hogy meghalt a húga, semmi többet. Arról nem beszélt, hogy hogyan történt. Az adósok börtönéről sem mesélt. A Ballister-természet nem arról híres, hogy bizalmasan megosztja a titkait. Nyilvánvaló, hogy Lydia ebben is hasonlít ránk. Nem akarta felkavarni a múltat. Mindössze ennyi magyarázatot adott arra, miért nem beszélt senkinek a származásáról. Tudtad, hogy ott volt az esküvőmön, ott állt a templom lépcsőinél, és mégsem fedte fel magát? Mi az ördögöt képzelt? Talán hogy egy fikarcnyit is törődök azzal, amit az anyja tett? Dain komoran rámeredt a korsójára. Az én anyám is elszökött egy tengeri kereskedővel. A fattyú, akit Dartmoor legnagyobb ringyójával nemzettem, ott lakik a házamban. Talán azt hitte az a lány, hogy szerintem nem lesz elég jó a Ballistereknek? Ne engem kérdezz. Nekem fogalmam sincs, mi megy végbe a fejében. Nagyon jól tudom, hogy az érdeklődésed a teste más területeire korlátozódik nézett barátjára Dain. Nem az eszéért vetted el. Tudjuk, hogy meggyőződésed szerint neki vagy bármely nőnek nincs olyanja. Mondok én neked valamit, Ainswood. Van nekik. Állandóan jár az agyuk, mármint a nőknek, és ha nem akarod, hogy lépten-nyomon kijátsszanak, azt javaslom, tornáztasd a reménytelenül ostoba és lomha agyadat, hogy megértsd a feleséged esze járását. Tudom, hogy ez kemény munka lesz számodra. A gondolkodás felborítja a szervezeted amúgy is kényes 227

226 egyensúlyát. Próbálom megkönnyíteni a dolgod azzal, hogy elmesélem, amit tudok. Nekünk, férfiaknak össze kell fognunk. Akkor talán folytathatnád a történetet. Még alig temetted el a húgát. Dain felvette a mese fonalát, ahol abbahagyta, de sok mondanivalója nem akadt arról az időről, amikor Lydia apja Amerikába hajózott és a lány a nagybátyjához és nagynénjéhez került. Az apa egy verés során szerzett sérüléseibe halt bele tizenhatban. Megpróbált elszöktetni egy gazdag amerikai lányt, ezúttal azonban üldözőbe vették őket, és a lányt megmentették a fivérei, és igazságot szolgáltattak neki, alaposan elpáholva John Grenville-t. Úgy tűnik, a kuzinom külföldre ment utazni Stephen és Euphemia Grenville-lel folytatta Dain. Ők tavaly ősszel haltak meg. Nemrég tudtam meg az egyik szolgálójuk nevét, aki Marazionban lakik Cornwallban. Épp azt terveztük Jessicával, hogy elmegyünk hozzá, és elbeszélgetünk vele, amikor megkaptunk az esküvői meghívódat. Dain felemelte és kiitta a söröskupáját. Amikor letette a kupát, sötét tekintete Vere tányérjára vándorolt. Elküldöm Mr. Herriardot a londoni ügyvédedhez. Remélem, nem tagadod meg tőlem, hogy utólag apró bosszút álljak az apámon. Hogy bosszantsam a drága elhunytat, szeretnék hozományt adni Lydiának, és Herriardra lehet számítani, hogy elég hatékonyan és bonyolultan intézi a tartásdíjjal kapcsolatos ügyeket ahhoz, hogy sikeresen elnyomja a férfias büszkeséged sikolyait. Lydia persze tökéletesen képes gondoskodni magáról, mint ezt be is bizonyította, ennek ellenére nem kétlem, hogy nem lesz kifogása az ellen, hogy a gyermekei jövőjét biztosítsam. Ha mégis lenne, megmondom neki, hogy veled vitatkozzon róla mondta Vere. Természetesen lesznek gyerekeik, és Dain nem kért többet, mint ami amúgy is bevett szokás volt. A hozomány és a tartásdíj bizonyos dolgokat tisztán és egyértelműen törvényes keretek közé szorított, és anyagi biztonságot nyújtott a jövőre nézve. Ha a jövő más szempontjai is aggasztották volna Vere-t, és ha a szokásosnál nehezebb dolga lett is volna frissen támadt aggodalmai elnyomásában, erről csak tengeribeteg módjára háborgó gyomra árulkodott, márpedig az olyan terület volt, amelybe Dain nem látott bele. Nem hagyhatod, hogy muníció nélkül vágjak bele egy ilyen beszélgetésbe jelentette ki Dain. Én elmondtam mindent, amit tudtam. Most te következel, hogy kielégítsd a kíváncsiságom. Sellowby ugyan 228

227 elmesélte az utóbbi hetek eseményeit, de úgy tűnik, még ő sem tud mindent. Égek a vágytól, hogy megtudjam, hogyan is történt ez a Helena Martin házának első emeletére való felmászás. Sellowby is ott volt? Hosszú történet mondta Vere. Rendelek még sört. Hívták a szolgát, újratöltették a kupáikat, és Vere belefogott, hogy elmesélje a saját történetét a kezdettől, a Vinegar Yard-beli találkozástól. Érthető módon nem mesélt el mindent, és igyekezett viccet csinálni a történtekből mint ahogy az is volt, és mit számított, hogy a tréfának ő volt a szenvedő alanya? Nem ő volt az első férfi, aki vakon belerohant egy házasságba, fel sem fogva, mi történik vele. Leginkább olyan volt, ahogy Dain tömören megfogalmazta, mintha a sötétben nekiment volna egy ajtónak. Márpedig Dain csak tudja. Ő is nekiment annak az ajtónak. S mivel megtette, Dain minden lelkiismeret-furdalás nélkül jót nevetett barátja hibáin, kellemetlenségein és vereségein, vagy azon, hogy Lydia fafejű ficsúr és egyéb kedveskedő neveken szólította Vere-t. Dain könyörtelen volt, de ez mindig is így zajlott köztük, könyörtelenek voltak egymáshoz. Mindig is sértésekkel és ököllel társalogtak, így fejezték ki a rokonszenvüket és azt, hogy jól megértik egymást. S mivel ez volt a módi köztük, Vere hamarosan ellazult. Ha a kényelmetlen érzés nem is tűnt el teljesen, az idő alatt, amit barátjával a kis ebédlőben beszélgetve töltött, megfeledkezett róla. Annyira olyan volt minden, mint a régen, hogy Vere képtelen volt megérteni, az idők megváltoztak. Nem tudta, hogy a házasság hat hónapja alatt Dain jobban megismerte magát, és nem okozott gondot neki, hogy ezt az élesebb tisztánlátást az élet más területein is alkalmazza. Ennek következtében Lord Belzebub erős kísértést érzett, hogy elkapja kebelbarátja nyakkendőjét, és néhányszor nekiüsse a fejét a falnak. Ám ellenállt a kísértésnek, mint később hitvesének elmesélte. Ott van neki Lydia mondta. Majd ő elvégzi helyettem. Ó, Lizzy, annyira sajnálom! Ne haragudj nyögte Emily. Nincs miért bocsánatot kérned mondta Elizabeth élénken, miközben egy hideg ruhával megtörölgette húga homlokát. Akkor sajnálkozhatnál, ha valami súlyosabb lenne, nem csak egy gyomorrontás, 229

228 mert akkor halálra rémítettél volna. De egy hányástól nem ijedek meg, legyen bármilyen erős is. Túl sokat ettem. Túl sok idő telt el a két étkezés között, és az étel sem volt jól elkészítve. Én is émelyegtem tőle, csak az én gyomrom erősebb. Lemaradtunk róla siránkozott Emily. Lemaradtunk az esküvőről. Ez igaz. Szerda este volt. Egy fogadóban tartózkodtak Aylesbury közelében, sok-sok mérföldre a céljuktól. Talán időben odaérhettek volna Liphookba, az esküvőre, ha Emily szerdán nem lesz rosszul alig másfél órával a sietősen bekapott ebéd után. Ennek következtében meg kellett szakítaniuk az utazásukat. Mire a következő fogadóhoz értek, Emily olyan rosszul volt, hogy szolgának kellett felvinnie őt a szobájukba. Nevelőnőként és a gondjaira bízott ifjú hölgyként utaztak. Elizabeth egy régi gyászruhát öltött magára, mert abban idősebbnek nézett ki. A blakesleigh-i könyvtárból egy pápaszemet is kölcsönzött. Igaz, fölötte kellett átnéznie, mert az üvegen keresztül nem látott rendesen, de Emily megnyugtatta, hogy ettől még komolyabbnak látszik. Nem szabad tovább izgatnod magad az esküvő miatt feddte Elizabeth a húgát. Nem szándékosan betegedtél meg. El kellett volna menned nélkülem. Biztosan félrebeszélsz, ha ilyet mondasz. Együtt vagyunk ebben a dologban, Lady Nem. A Malloryk összetartanak. Elizabeth felverte a húga mögött lévő párnát. Hamarosan felküldik az erőlevest meg a teát. Neked most csak azzal kell foglalkoznod, hogy minél előbb megerősödj. Mert mihelyt jobban vagy, utazunk is tovább. De ne Blakesleigh-be! rázta a fejét Emily. Világossá kell tennünk, hogy kinek az oldalán állunk. Tudnia kell, hogy legalább megpróbáltuk. Írhatunk neki levelet. Sohasem olvassa el. A longlandsi szolgák rendszeresen hírt váltottak az Ainswoodházbeliekkel, és a longlandsi házvezetőnő minden negyedévben írt Elizabeth és Emily kisasszonyoknak. A lányok ezért tudták, hogy a herceg másfél éve nem nézte meg a személyes postáját. Longlandsen a gondnok intézte őkegyelmessége üzleti levelezését, Londonban pedig egy Houle nevű főkomornyik látta el ugyanezt a feladatot. 230

229 Írhatnánk a feleségének mondta Elizabeth. És ő elmondaná a kuzinunknak. Biztos vagy benne, hogy összeházasodtak? A hírek gyorsan szállnak, de nem mindig pontosak. Lehet, hogy Miss Grenville győzött, és Vere kuzinnak valami mással kell próbálkoznia. Biztosan benne lesz a holnapi újságban. Akkor majd eldöntjük, mit tegyünk. Nem megyek vissza Blakesleigh-be jelentette ki Emily. Sohasem bocsátok meg nekik. Soha! Kopogtak az ajtón. Itt is van a vacsora állt fel Elizabeth a székről. Méghozzá milyen gyorsan. Talán a kedved is felderül, ha lesz valami a gyomrodban. Bár Lydia és Ainswood csütörtökön későn érkeztek meg, az összes szolga várta őket. Mire a házvezetőnő megszabadította Lydiát a felsőruhájától, a teljes személyzet odasereglett az előcsarnokba, és vigyázzban állt vagy legalábbis az ő elképzelésük szerinti vigyázzban. Lydia ekkor megértette, mit érezhetett Wellington a Waterlooi csata előtt, amikor megszemlélte az ő hírhedt seregét, azt a szedett-vedett népséget, akikkel le kellene győznie Napóleont. A fiatalasszony látta a gyűrött kötényeket és kifakult libériákat, a csálén álló parókákat és sapkákat, a hanyagul megborotvált állakat, és a legkülönbözőbb arckifejezéseket a rémülettől az arcátlanságig, a zavartól az elkeseredésig. Ennek ellenére megtartotta magának a véleményét, és arra összpontosított, hogy megjegyezze a neveket és beosztásokat. Wellingtontól eltérően neki egy egész élet a rendelkezésére állt, hogy kielégítő háztartási személyzetet faragjon ebből a fegyelmezetlen népségből. Ami a ház állapotát illeti: még nem látott ugyan sokat belőle, de annyit máris érzékelt, hogy még szánalmasabb állapotban van, mint a személyzet. Ez nem lepte meg. Ainswood ritkán tartózkodott itt, és neme többi képviselőjéhez hasonlóan belőle is hiányzott a képesség, hogy meglássa a port, a koszt és a rendetlenséget. Mint kiderült, csak a ház urának hálószobája volt rendben. Kétségtelen, hogy ezt Jaynesnek köszönhették. Lydia már korábban észrevette, hogy a 231

230 külsőségek ellenére és itt természetesen Ainswood külsejét kellett érteni Jaynes rendkívül fontoskodó egyéniség volt. Csak épp szerencsétlenségére olyan gazdának dolgozott, aki nem volt hajlandó együttműködni vele. Miután Mr. Houle, a főkomornyik és Mrs. Clay, a házvezetőnő bemutatta a személyzet tagjait, Vere egy türelmetlen mozdulattal mindenkit elbocsátott, így Jaynes volt az, aki felvezette Lydiát a lakosztályába, amely férje szobái mellett volt. Látható volt, hogy évek óta senki sem nyitott be oda. Az biztos volt, hogy Ainswood nem akar belépni. Amint Jaynes kinyitotta a kegyelmes asszony lakosztályába vezető ajtót, a herceg ellenkező irányba indult, a saját öltözőszobája felé. Feltételezem, hogy ilyen rövid idő alatt Mrs. Claynek nem sikerült rendbe hozni a szobáimat mondta Lydia kedvesen, miután Ainswood hallótávolságon kívülre került. Jaynes körülnézett, és ajka vékony vonallá keskenyült, ahogy feltérképezte a mennyezet sarkaiból lecsüngő pókhálókat, az elhomályosult poharakat és tükröket, a port, mely oly vastagon ült a bútorokon, mint Pompeji romjain a vulkáni hamu. Lehetséges, hogy tett volna valamit szólalt meg végül, ha mer. Lydia bekukucskált a homályos, pókhálós odúba, amely Jaynes szerint az öltözőszobája volt. Megértem, hogy az agglegények némely agglegény nem szereti, ha hozzányúlnak a holmijához. Sok szolga megfordult itt a negyedik herceg ideje óta mondta Jaynes. Akad köztük néhány, aki olyan családból származik, amelyik már nemzedékek óta a Mallorykat szolgálja. A hűség szép dolog, de amikor az embernek nincs semmi tennivalója, s úgy telnek a napok, hogy fogalma sincs, mint tegyen, vagy mit ne A férfi elhallgatott, és ismét összeszorította a száját. Ez azt jelenti, hogy könnyebb lesz hozzászoktatnom a személyzetet az én kívánalmaimhoz mondta Lydia élénken. Tiszta lappal indulunk. Nincs a szokásaihoz ragaszkodó házvezetőnő. Nincs mindenbe beleszóló anyós. Igenis, kegyelmes asszony felelte Jaynes, aztán ismét szorosan összezárta az ajkát. 232

231 Lydia látta, milyen közel áll ahhoz, hogy kitörjön belőle a mondanivalója. S bár kíváncsi volt, azt is tudta, kettejük helyzete nem engedi, hogy szólásra bátorítsa az inast. Azt észrevette, hogy közvetlenül az urával való érintkezésben nem volt ennyire visszafogott. Hallotta aznap korábban morogni, nem is mindig csak a bajsza alatt, miközben Ainswoodnak segédkezett az öltözködésnél. Mindenesetre bármilyen változásokra lesz is szükség, az mind várhat holnapig jelentette ki, és a férje szobájába vezető ajtó felé indult. Igenis, kegyelmes asszonyom. Jaynes követte, miközben belépett a hálószobába. De biztosan szüksége lesz egy szobalányra. Jobb lesz, ha most rögtön lemegyek, és Hát itt van! robogott elő az öltözőszobából Ainswood. Kíváncsi voltam, vajon egész éjjel a feleségemmel akar-e trécselni. Mi az ördögöt művelt a ruhámmal? A ruhája az öltözőszobában van, uram felelte Jaynes, s morgott még valamit az orra alatt, amit Lydia nem értett. Nem arra a ruhára gondoltam, maga önelégült gazember! csattant fel Ainswood. Hanem arra, amit tegnap viseltem. Ami a táskámban volt. Csak azokat az átkozott ingeket és nyakkendőket találom. Hol van a mellényem? A mellény, amelyet tegnap viselt, a szobámban várja, hogy kitisztítsam közölte Jaynes. Az ördög vigye el magát! Nem ürítettem ki a zsebeimet! Valóban nem, kegyelmes uram. Vettem magamnak a bátorságot, hogy megtegyem. A a zsebek tartalmát megtalálja a lakkdobozban a Akarom mondani, rögtön megkeresem önnek, uram indult Jaynes az öltözőszoba felé. Ainswood az ajtó elé hátrált, és eltorlaszolta. Nem számít. Én is meg tudom keresni azt az átkozott dobozt. Nem vagyok vak! Ebben az esetben, ha megbocsát, uram, arra készültem, hogy lemegyek egy szobalányért. Csengetnem kellene, de senki sem tudná, ki jöjjön fel, és miért. Ainswood, aki készült visszamenni az öltözőszobába, megfordult. Szobalány? Mi a fészkes fenét kezdjek egy szobalánynyal? A kegyelmes asszonynak szüksége van De nem az én szobámban. 233

232 A kegyelmes asszony szobái nem alkalmasak arra, hogy Elmúlt éjfél, hogy a fene essen magába! Nem fog itt nekem egy csapat fehércseléd kotkodácsolni és mindent felforgatni. Úgy tűnt, Ainswood végre észrevette Lydiát, és szúrósan rámeredt. Az ördögbe, Grenville, muszáj ezzel a képtelenséggel ma éjjel foglalkoznunk? Nem, drágám. A zöld szempár villáma ismét célba vette Jaynest. Hallotta. Menjen, feküdjön le. Holnap is lesz nap. Jaynes ajkát szorosan összezárva meghajolt és távozott. Alighogy az ajtó becsukódott mögötte, Ainswood arca valamelyest megenyhült. Én is le tudlak vetkőztetni mondta nyersen. A tud nem egyenlő az akarni. Odament a férfihoz, kisimított egy barna hajtincset a homlokából. Gondoltam, hogy mostanra oda az izgalom. Hiszen már voltál velem egyszer. Vere hátrahúzódott, és gyanakvón nézte az asszonyt. Grenville, nem fogsz itt velem félrenézett, miközben kereste a megfelelő szót. Kedves próbálkozott, és homloka ráncba szaladt. Türelmes lenni. De látszott az arcán, hogy ez sem elégítette ki igazán. Tudni szeretném, miről beszélgettetek Lady Dainnel. Dain azt mondta, hogy a férjek gyötréséhez van valami köze. Ti miről beszélgettetek Dainnel? Rólad húzta félmosolyra a száját Vere. Találkoznom kell az ügyvédekkel, hogy lemondjak az életemről és hozományt fogadjak el. Lady Dain elmondta. Meg akartam tárgyalni veled a hazaúton. Helyette azonban átaludta az út nagy részét. A félmosoly lehervadt a férfi arcáról. A fenébe, Grenville, tárgyalni akarsz? Ezért keresed a kedvem? Mert ha igen, csak az idődet vesztegeted. Dainnel kell vitatkoznod róla. Lydia a férjét nézte. Már levette a kabátját, a mellényét és a nyakkendőjét Jaynes segítsége nélkül. Ami valószínűleg azt jelenti, hogy az említett ruhadarabok az öltözőszoba padlóján hevernek. A csizma társaságában. Bal ingujja be volt gombolva. A jobb ingujj gombja hiányzott, és nagy szakadás mutatta, miért. Lydia megfogta a csuklóját, és rámutatott a szakadásra. Ha gondod volt a kigombolásával, miért nem kiáltottál segítségért? kérdezte. Itt voltunk a szomszéd szobában. 234

233 A férfi lerázta. Ne foglalkozz velem! Nincs szükségem arra, hogy gondoskodjanak rólam. Erre már Lydia is indulatba jött. Elnyomta haragját, és hátralépett. Valóban nem, és feleségre sincs szükséged, ebben biztos vagyok. Otthagyta Vere-t, és az ablakhoz sétált. Ez érdekesnek ígérkezik figyelni, ahogy megpróbálod kitalálni, mit kezdj velem. Vere visszadübörgött az öltözőszobába, és becsapta maga mögött az ajtót. 235

234 Tizenötöd ik fejezet Tíz másodperccel később újabb dübörgés hallatszott, és az ajtó kivágódott. Nem gondolkodtam! kiabálta Vere. Most boldog vagy? Beismerem. Nem gondoltam rá, hogy mi lesz a nászéjszaka után. És most mindent a feje tetejére fogsz állítani, és és szobalányok fognak ki-be parádézni az én szobámban és nem lesz egyetlen perc nyugtom sem! Így igaz! mondta nyugodtan Lydia. A feje tetejére fogom állítani ezt a házat, a pincétől a padlásig. Mert gyalázat, ahogy kinéz. Nem bírom elviselni a rendetlenséget. Nem fogom eltűrni. Az asszony karba fonta a tenyerét. Mit szándékozol tenni? Lelősz? Kihajítasz az ablakon? Természetesen semmi ilyet nem fogok tenni! A fenébe, Grenville Vere a kandallóhoz viharzott, tenyerét a kandallópárkányra csapta, és a tűzbe bámult. Még ha el is tudnám viselni a koszt és rendetlenséget folytatta higgadtan Lydia, akkor sem tenném, mert rossz hatással van a közhangulatra. Ez egy remek ház, és szégyen lenne hagyni, hogy tönkremenjen és vele együtt egy jó személyzet is. Nem vagyok hajlandó egyezkedni ebben az ügyben, Ainswood. Tetszik vagy sem, kénytelen leszel lenyelni. Ördög és pokol! Talán jobb lesz, ha egy füst alatt minden illúzióval leszámolunk folytatta Lydia. Nagyon valószínűtlen, hogy bármely ügyben hajlandó lennék egyezkedni. Nem hiszem, hogy egyáltalán megvan bennem a képesség az egyezkedésre. Vere felemelte a fejét, és az asszonyra pillantott.

235 Hozzám jöttél feleségül. Ez is egyfajta egyezség volt. Engedmény az átkozott elveidből. Az nem engedmény volt, hanem az elveim teljes feladása. Az egyetlen módja, hogy helyreállítsam a lelki egyensúlyomat, ha mindent pontosan úgy rendezek el, ahogy lennie kell. Vere ismét ránézett, tekintete ezúttal vádló volt. Azt mondtad, hogy boldoggá akarsz tenni. Lydia a száját nyitotta, hogy visszavágjon, aztán újra becsukta. Helyette inkább róni kezdte a szobát. A helyiség meglehetősen nagy volt, és a percek teltek. Vere nem szólalt meg. Mindössze annyit tett, hogy felegyenesedett a kandallónál, és figyelte felesége járkálását. Lydiának volt elképzelése, mi lehet az alapprobléma, s mivel szokása volt nyíltan szembeszállni a gondokkal, most is ösztönösen ezt akarta tenni. Csak az volt a baj, hogy Ainswood természetétől idegen volt a gondokkal való nyílt összeütközés. Ha nem így lenne, akkor a probléma sem létezne. Nagyon gondosan meg kell válogatnia a szavait. Még egyszer végigrótta a szobát, aztán odament az ablakhoz, és kinézett a kertre. Könnyű eső szemerkélt odakint, de ezt is inkább látta, mint hallotta. A holdat és a csillagokat felhők takarták, a kinti világ akár egy feneketlen mélység is lehetnek. Az ördögök sütögessék a talpamat! törte meg a csendet a férfi dühös hangja. Nem a te hibád, hogy nem számoltam a következményekkel. Te minden lehetőséget megadtál. Lydia elfordult az ablaktól. Ainswood a kandallótól nem messze egy szék mögött állt, és görcsösen markolta a háttámlát. A kezét nézte meredten, csinos arca merev volt, mint egy halotti maszk. Dain mondta, hogy át kell szerveznem az egész háztartást a feleségem kívánalmai szerint folytatta Vere. Mi a fene közöm van nekem ehhez? Mintha fikarcnyit is törődnék ezzel a szemétdombbal! Tényleg nem törődött vele, ez nyilvánvaló volt. Lydia sejtette, Ainswood annak örülne leginkább, ha egyáltalán nem is létezne. De mivel létezett, a második legjobb megoldás az volt, hogy nem vesz róla tudomást, ha úgy tesz, mintha semmi sem változott volna, és ő nem Ainswood hercege lenne. Homokba dugta a fejét, hogy ne kelljen látnia, ne kelljen szembesülnie az örökölt házzal, személyzettel, ugyanúgy, ahogy kizárt az életéből minden más, a hercegi címmel járó felelősséget. 237

236 Nem az én hibám, igaz? kérdezte egyszer keserűen, nem is olyan régen, amikor Lydia emlékeztette a rangjára. Rendkívül éles elmére valló meglátás szólalt meg végül Lydia az ágy felé sétálva. Mivel fikarcnyit sem törődsz vele, nem értem, miért üvöltözöl és dühöngsz amiatt, amit tenni akarok. Ha úgy érzed, hogy az átszervezés az idegeidre megy, és nem tagadom, nagy felfordulásra és zűrzavarra lehet itt számítani legalább két hétig, tedd meg azt a szívességet, hogy máshová mész hisztizni. El a házból. El a Nem akarom, hogy felzaklasd a szolgákat. Hogyan is várhatná el tőlük az ember, hogy lelkesen végezzék a munkájukat, arról nem is beszélve, hogy tisztelettel viszonyuljanak az úrnőjükhöz, ha te ott toporzékolsz mindenütt, és morogsz meg kiabálsz mindenkivel? Kidobsz a saját házamból? Lydia állta férje viharos tekintetét. Jobban szerette ilyennek, az üres, lélektelen pillantást kitörölte a felháborodás. Szinte sosem vagy itt. Nem érdekel, mi lesz belőle. Azt kell hinnem, máshol boldogabb vagy. A fenébe, Grenville, még csak tegnap óta vagyunk házasok, és és te máris kihajítasz? Vere elengedte a széket, nagy léptekkel odament az asszonyhoz, és megragadta a vállát. Elvettelek, a mindenit! A férjed vagyok, nem a szeretőd, akit csak úgy kidobhatsz, ha rám untál. Szája keményen rátapadt az asszony szájára. Gyors, vad és mohó érzéki tombolás volt ez, olyasmit követelve, amit Lydia soha nem is akart megtagadni tőle. Haragot és erőt ízlelt, de ezen kívül ott volt a bűn is, az ördögi tudás, amellyel nyelve szerelmes szavakat formált a szájában. A férfi elengedte, mielőtt Lydia felkészült volna rá. Egyensúlyából kibillenve férje ingébe kapaszkodott. Jóságos isten, Ainswood! csak ennyit volt képes kinyögni. Vere dörmögte a férfi. Amikor hűséget esküdtél, kimondtad a nevemet. Mondd ki újra, Lydia! Vere! Felnyúlt, tenyerébe fogta férje arcát és közelebb húzta magához. Csináld újra! Nem fogsz eldobni jelentette ki Vere, és egyetlen mozdulattal kikapcsolta az ingváll legfelső gombját. Egy apreggiót játszó zongoraművész magabiztosságával szabadította ki a többi gombot a gomblyuk fogságából. 238

237 Lydia leengedte a kezét, és hagyta, hogy karja tehetetlenül lógjon maga mellett. Félreértetted az egészet mondta. De most helyre teszek mindent. Keze könyörtelen hatékonysággal dolgozott, és a kapcsok és szalagok is megadták magukat. A következő pillanatban az asszony fekete ruhája a padlóra hullott. Vere félrerúgta, és nekilátott az alsószoknyának. Sosem mondtam, hogy nem kellesz nekem próbálkozott Lydia. De nem kellek eléggé. Megállt, ujjai elidőztek a csipkén és a selyemszalagokon. Arcán enyhült valamelyest a komorság. Csinos. Lady Dain ajándéka. Vere lehajolt, és nyelvét végighúzta az alsószoknya felső részének bonyolult mintájú, leheletvékony széle fölött. Lydia lélegzete elakadt, és ujjait a férfi hajába mélyesztette, hogy megállítsa. Mit csinálsz? Ő is hallotta, milyen bizonytalan és izgatott a hangja, és gyűlölte magát érte, de nem tudott mit tenni ellene. Vere tapasztalt kéjenc volt, és olyan bűnös dolgokra volt képes, amelyeket ő tapasztalatlanságában még csak képzelni sem nagyon mert. A férfi oldalra fordította a fejét, és finoman beleharapott Lydia alkarjába. Az asszony erre elengedte. A kedvemért felvetted ezt a csinos, új alsóneműt. Ez aranyos. Az alsónemű tényleg csinos volt. És biztos egy vagyonba került. De modortalanság lett volna visszautasítani Lady Dain ajándékát, még akkor is, ha Jessica némi túlzásba esve annyi fehérneműt adott Lydiának, amennyiből egy tucat szajhát is fel lehetett volna öltöztetni. Ez azt jelenti, hogy már nem vagy dühös? kérdezte óvatosan az asszony. Vere felnézett, és Lydia látta, hogy a zöld szempár elsötétült és ördögien csillog. Dühös lettem volna? Már el is felejtettem. Azzal elmosolyodott azzal a félelmetes, minden porcikám elolvad mosolyával. Halálos volt, ahogy züllött ajka a lusta mosolyra húzódott, s ezt nyilván ő is tudta. Nem csoda, hogy semmibe vette a nőket. Csak fel kellett villantania ezt a mosolyt, s azok el is dőltek, mint a tekebábuk. Lydia is eldőlt, legalábbis belül, idekint viszont lehúzta férje fejét magához, és ajkával végigsimította a szívtipró mosolyvonalát. 239

238 Vere hagyta, hogy csinálja. Nem mozdult, nem reagált. Kezét az asszony derekán tartotta, ahol az imént megpihentette. Lydia most a nyelvét húzta végig a férfi ajkán, ugyanolyan izgató módon, ahogy korábban a férfi tette az inge csipkeszegélyénél. Vere szorítása erősödött a derekán. Lydia most beharapta férje alsó ajkát úgy, ahogy ő azt a karjával tette. A férfi visszaharapott, aztán megnyílt előtte. Ezúttal a csók lassú, mély és sötét volt, olyan, mint amikor az ember belezuhan a szakadékba. S miközben zuhant, alsószoknyája is követte a példáját, olyan finoman és könnyedén, hogy az asszony alig vette észre, mi történt. A hatalmas kezek úgy futottak végig rajta, ahogy a csermely a meder kövei fölött, s közben a gombok, kötők utat adtak, a kapcsok elvesztették a párjukat. Alsószoknyája halk suhogással hullott a lábához. Vere letérdelt, és gyengéden odébb lökte. Aztán az asszony kezét a vállára tette, majd megszabadította a cipőjétől, és azt is gondosan félretette. Vere a kezét nyújtotta, s Lydia elfogadta. Letérdelt elé a szőnyegre. Ez a legcsinosabb fűző, amelyet valaha is láttam suttogta. Túl csinos ahhoz, hogy az ember kapkodva szabaduljon meg tőle. Fordulj meg, Lydia. Valóban szép volt. Rózsaszín, egymásba fonódó indákat és apró leveleket hímeztek rá. Vere hátulról végighúzta ujját a fűző szélén, ahol csipkés alsóing takarta az asszony keblét. Miközben keze elöl kalandozott, ajka a tarkót, a vállat csókolgatta. Lydia ekkorra már elgyengült a vágytól. Csak arra volt képes, hogy simogassa a bűnös úton járó kezeket és ússzon a gyönyör hullámain. Vere levette róla a fűzőt, aztán elakadt a lélegzete. Ó, Lydia, ez ördögi! A férfi hangja nem volt több rekedt suttogásnál. Ujját végighúzta az ing hátán, amely selyemből készült, a lepke szárnyánál is vékonyabb volt, és a rózsaszín leghalványabb árnyalatára festették. Fordulj meg! Lydia engedelmeskedett, ellenállva a késztetésnek, hogy eltakarja magát. Elvégre férje látta már meztelenül, nem igaz? Nem sok mindent takar, ugye? kérdezte, lenyelve egy ideges kuncogást. 240

239 Megbocsátok mondta Vere kásás hangon. Tekintete hosszan elidőzött az asszony keblén. Miért? Mindenért. Átölelte hitvesét, és a földre dőlt vele. Tüzes, vad csókokkal bocsátott meg neki, amelyek visszahozták Lydiát a szakadékból a felszínre. A kezével is megbocsátott, egymást váltogató durva és finom simogatásokkal. Lydia önuralma semmivé foszlott. A lassú vetkőztetés mélyebb, sötétebb dolgot hívott életre benne, mint amit ő korábban rajongásnak, testi vágynak nevezett. Vere hatalmas volt, erős és gyönyörű, ráadásul ördögien ügyes, és Lydia mindent, ami a férfi volt, minden egyes porcikáját magáénak akarta, csakis a magáénak. A vágy, hogy birtokoljon és győzedelmeskedjen a vérében volt, a Ballister-vérben, amely forró, vad és mohó. Nem volt türelme tovább várni a vetkőztetés folytatására, ezért ellökte Vere kezét. A hátára fordította a férfit, és lerángatta az ingét. Vere mély torokhangon kurtán felkacagott, nevetése azonban nyögésbe fulladt, amikor az asszony kigombolta a nadrágját. Ő nem volt olyan ügyes, mint a férfi, de sokkal gyorsabban tevékenykedett. Lehámozta a nadrágot férjéről, és félredobta, aztán rátelepedett a férfira. Csodálatos érzés volt a hosszú, izmos férfitesten ülni. Széles mellkas, keskeny derék és csípő. Végighúzta tenyerét a sötét, selymes szőrzeten, amely a férfi mellkasát borította és nyíl alakban lefutott a hasához. Tegnap éjjel nem voltam annyira magamnál, hogy jól megnézzelek mondta fátyolos hangon, és ujjai lejjebb, arra a tiltott területre kalandoztak. Nézz és érints meg mondta Vere fojtott félkacajjal. Lydia megfogta a férfi duzzadt és forró férfiasságát. Lüktetett a kezében. Vere fájdalmasan felnyögött. Azt mondtad, megérinthetlek. Igen. Szeretem, ha kínoznak. Lydia lehajolt, és a nyelvével is megérintette. Jézusom! Vere elhúzta a kezét, és maga fölé emelte az asszonyt. Megtalálta a bugyogó nyílását, becsúsztatta ujjait, és izgatni kezdte. A kielégülés váratlanul érte Lydiát. Megremegett a férfi simogató ujjai alatt, s ez a remegés egész testét átjárta, aztán egyetlen éles örömvillám hasította ketté, amely véget vetett a hullámzó remegésnek. 241

240 Aztán jött egy újabb, meg még egy majd a férfi lendületesen beléhatolt, és ő ösztönösen megemelkedett, utána visszaereszkedett, hogy mélyen magába fogadja. Igen! tört ki belőle a diadalmas kiáltás, amelyet nem tudott visszafojtani. Vere lehúzta magához. Lydia férje szájára tapadt, s nyelvével szégyentelenül utánozta a férfi egyre gyorsuló döféseit. Vere a hátára fordította, és megtörve a mohó csókot lefejtette a kezét a nyakáról, és a szőnyeghez szorította. Így tartotta, és figyelte, ahogy az asszony őt nézi, miközben az utolsó viharos rángások átvonulnak a testén. Lydia lehunyta a szemét, s lezárt szempillái mögött fények robbantak szét ezernyi tűzcsillagra. És egy utolsó, remegő pillanat végén a nevét hallotta, amint a férfi teljesen kiürülve lassan rárogyott. Másnap fél tizenegykor Lydia Mrs. Clayjel találkozott férje dolgozószobájában. Fél tizenkettőkor pokoli lárma tört ki. Úgy tűnt, ezernyi szobalány és inas özönlött be a cselédajtókon, és valamennyi törlőruhákkal, porolókkal, felmosórongyokkal, seprűkkel, vödrökkel és néhány félelmetes háztartási eszközzel volt felfegyverezve, amelyeket Vere azonosítani sem tudott. A biliárdszobába menekült, de a szolgák egy csapata ott is rátört. Erre továbbszökött a könyvtárba, de oda is követték. Szobáról szobára járt menedék után kutatva, de mindenhol csak a szolgák megszálló seregével találkozott. Végül besettenkedett a dolgozószobájába, becsukta maga mögött az ajtót, és egy székkel kitámasztotta. Ó, te jó ég! hallotta felesége derűs hangját maga mögül. Arra igazán nincs szükség. Elvörösödve pördült a hang felé. Az asszony az íróasztalnál ült, és nagyon igyekezett, nehogy elnevesse magát. Mindenütt ott vannak! mondta Vere szemrehányón. De ide nem fognak ma bejönni nyugtatta meg Lydia. Megmondtam Mrs. Claynek, hogy dolgoznom kell. Dolgozni? kiáltott fel a férfit. Darabokra szedik a házat! Legalább ezren vannak. A lábad alól kirántják a szőnyeget. Letépik a falikárpitot lécekkel, mindennel együtt egyenesen az ember fejére, és 242

241 Valóban? mosolygott Lydia. Mrs. Clay alapos munkát akar végezni. Gondoltam, hogy így lesz. Letette a tollat, és összekulcsolta a kezét az asztalon. Te pedig rettenetesen elégedett vagy magaddal morogta Vere. El akarta venni a széket az ajtótól, de aztán meggondolta magát, és mégis ott hagyta. Az íróasztalhoz ballagott, félrelökött egy nagy halom neki érkezett és soha fel sem bontott levelet tartalmazó tálcát, és felült az asztal sarkára, félig az asszony felé fordulva. Annyira rettegnek tőled, hogy szinte észre sem veszik, hogy ott vagyok. Miért vagy ott? Vagy inkább itt. Azt hittem, már rég sikoltozva elmenekültél a házból. Nem tudtam eldönteni, hová menjek. Kína elég messzinek tűnt, de Új-Dél-Wales a büntetőtelepeivel talán még jobb lenne. Javasolhatnám Bedfordshire-t? Vere-nek arcizma sem rándult, nem is moccant. Tekintetét a megválaszolatlan levelek és kártyák rendetlen kupacára szegezte, és lelki szemei előtt a reggeli lusta és álmos, az ablakon kopogó eső hangjától kísért szeretkezésük képei peregtek. Eszébe jutott, hogy felesége előbb kelt fel, mint ő, mert ő még elszunyókált egy kicsit, és az asszony illatára ébredt, amely ott volt a párnán, az ágyneműn, a saját bőrén, ahogy együttlétük pézsmaillata is. Igen, nos, nem vártam, hogy kitörő örömmel fogadod a javaslatot mondta Lydia. De nem kerülgethetem a témát. A feleséged vagyok. Úgy illendő, hogy elvigyél megismerni az új családomat. Itt most teljes a zűrzavar, és néhány napig még így is marad. Arra gondoltam, hogy így két legyet ütnénk egy csapásra: elmenekülnénk a felfordulás elől, és bevezetnél a családba. Dolgod van felelte Vere nagyon halkan és nagyon nyugodtan, miközben az előző éjszakára gondolt, és az ördögien nőies fehérneműre, és arra, hogyan száradt ki a szája, mint egy éretlen kamasznak, aki életében először lát meztelen nőt, holott ő már sok százat látott. Csak befejezem a cikkeket, amelyekkel még tartozom Macgowannek és az Argosznak mondta Lydia. Az új pozícióm Ainswood hercegnéje. Azzal az elhatározással fogadtam el, hogy minden, a ranggal járó kötelezettséget teljesítek. Amint látod, egyikünk igenis fontolóra vette a következményeket. 243

242 Akkor tégy, amit akarsz. Vere elhagyta az asztal sarkát, és az ajtó felé indult. Halkan és nyugodtan elvette a széket. Nem megyek Bedfordshire-be. Kinyitotta az ajtót és kisétált. Lydia gyorsan lehúzta a cipőjét, és kisietett a folyosóra. Férje gyors léptekkel haladt az előcsarnok felé. Lydia nesztelenül igyekezett utána, tudomást sem véve a folyosón dolgozó szolgák döbbent pillantásairól. Felkapott egy vödröt, és a tartalmát a férfira zúdította, éppen akkor, amikor az kinyitotta a bejárati ajtót. Az asszony hallotta, hogy körülötte egy emberként hörrennek fel a szolgák. Aztán néma csend borult a folyosóra. Ainswood egy pillanatig mozdulatlanul állt, miközben a koszos, szappanos víz a fejéről lecsurgott a nyakán át a vállára, végigpergett a kabátján, hogy aztán tócsába gyűljön a küszöbön. A férfi lassan, nagyon lassan megfordult. Hoppá! mondta Lydia. Ainswood zöld tekintete végigfutott a szolgákon: a szájukat kezükkel eltakaró szobalányokon, az elképedten bámuló inasokon a hűdött döbbenet csoportképe. Lenézett átázott ruhájára, majd ismét fel Lydiára. Aztán szája kinyílt, és felkacagott, élesen, mint egy pisztoly csattanása. Aztán újabb nevető hangok törtek elő a szájából, hatalmas hahoták, amelyek visszhangot vertek a lecsupaszított folyosón. Vere az ajtókeretnek dőlt, válla rázkódott, és megpróbált mondani valamit, de csak tagolatlan hangok jöttek ki a száján, annyira nevetett. Kö-köszönöm, é-édesem nyögte végül két hahota között. E-ez i- igazán üdítő v-volt. Felegyenesedett, és ismét végignézett a szolgaseregen, akik közben összeszedték magukat annyira, hogy zavart pillantásokat kockáztassanak meg egymás felé. Igen, ez szépen elintézte a port. Azt hiszem, most átvedlek. Igen, átfogsz, gondolta Lydia, miközben figyelte, ahogy férje csöpögve elmegy mellette, végig a folyosón és fel a lépcsőn. Ezen a délutánon Ainswood hercege gyanúsan angyali szelídséggel tűrte inasa morgását és gúnyosságát. 244

243 Miután újra megfürdött és felöltözött, őkegyelmessége hosszasan szemlélte magát a tükörben. Nem kellett volna ennyi munkával terhelnem mondta. Odalesz az egész, amikor kimászok az ablakon. Ha lehetek olyan merész, hogy javasoljak valamit, kegyelmes uram kezdte Jaynes. A bejárati ajtó kifogástalanul működik. Szerencsés voltam, hogy megúsztam egy zuhannyal. Elképzelni sem tudom, mi lesz a hitvesem következő lépése. Ha bátorkodhatok hangot adni a véleményemnek, uram, erősen kétlem, hogy a kegyelmes asszony bármilyen módon ellenezné, hogy ön elhagyja a házat. Akkor miért állított meg? Nem megállítani akarta. Az elkeseredését fejezte így ki. A herceg kétkedve nézett az inasára, kezét összekulcsolta a háta mögött, és az ablakhoz sétált. Ha lehetek őszinte, uram Jaynes általában az volt, ön igazán bosszantó tud lenni. Nem csoda, ha az embert elfogja a kétségbeesés a társaságában. Tudom. Ha a kegyelmes asszony meggyilkolja önt álmában, senki sem lesz meglepve, és egész Nagy-Britanniában nem akad majd olyan bíró, aki azonnal fel ne mentené. Ellenkezőleg, valószínűleg megkapná a királyság legmagasabb érdemrendjét. Tudom. Jaynes valami jelre várt ura arcán, amely azt bizonyítaná, hogy sikerült felbosszantania. A herceg azonban csak továbbra is nézett ki az ablakon. Jaynes lenyelt egy sóhajt, és bement az öltözőszobába, hogy kihozza a herceg zsebóráját és a kis dobozt, amely a legkülönösebb dolgokat tartalmazta, és amelyet ura mindig magával hordott annak ellenére, hogy előnytelenül mutatott így a jól szabott mellényzseb. Mire Jaynes két perccel később visszatért a hálószobába, az ablak nyitva állt, és a herceg eltűnt. Jaynes kihajolt az ablakon, és a túlburjánzott bozótosban észrevette a távoldó barna hajkoronát. A kalapja nincs vele, szokás szerint morogta. De jól is van így. Úgyis csak elhagyná. A dobozt és az órát letette az ablakpárkány egyik szélére, aztán becsukta az ablakot, mert hűvös, nyirkos, esőt ígérő volt az 245

244 idő. És én mondom, kész csoda lesz, ha az elázottság lesz a legrosszabb neki, amikor hazaér. Aztán egy egész sor, egyformán megdöbbentő eshetőséggel a fejében Jaynes kiment a hálószobából, tökéletesén megfeledkezve az ablakpárkányon hagyott holmikról. A kiváló Rundell és Bridge cégnek meglehetősen széles körű tapasztalatai voltak a felsőbb osztálybeliekkel, köztük a legfelsőbbel, őfelségével a királlyal is, így a bolt alkalmazottjainak a szeme sem rebbent, amikor egy ijesztően nagy termetű nemesúr tért be egy kiselefánt méretű fekete masztiffot vonszolva maga után. A fenébe, Susan bosszankodott Vere, olyankor bezzeg villámgyorsan tudsz mozogni, amikor Trent felbukkan a közeledben. Megrántotta a pórázt, és Susan morogva engedett, és ádépte a Ludgate Hill 32. számú ház küszöbét. Ott aztán le is rogyott, busa fejét a mellső lábaira fektette, és mártírsóhajt hallatott. Nem kényszerítettelek, hogy velem gyere morgott tovább Vere. Te kezdtél nyüszíteni, míg a végén megsajnáltalak. A kutya nyilván valamikor azután érkezett valószínűleg Bess-szel és Millie-vel együtt, hogy Vere felment a szobájába megmosakodni és átöltözni. Vere a kertben bóklászva találta, szájában a pórázzal. Vere megsimogatta, aztán a kapu felé indult. A kutya követte. Amikor Vere megpróbálta becsukni előtte a kaput, az állat nyüszíteni kezdett. Eltorlaszolod az ajtót szólt rá Vere. Kelj fel, Susan. Fel! Férfihangok egész kórusa biztosította őkegyelmességét, hogy a masztiff egyáltalán nincs útban. Nem ez a lényeg nézett rájuk Vere. A lényeg az, hogy azért csinálja, mert bosszantani akar. Az ember azt hinné, hogy futva jött ide a St. James Square-től, pedig az egész utat a lábamon fekve és mélyen alva tette meg. A legfiatalabb eladó kilépett a pult mögül. Ez a kegyelmes asszony masztifija, ugye? kérdezte. Már korábban is láttam. Azt hiszem, csak arról van szó, hogy az ajtót őrzi, uram. Önt védelmezi. Vere a kutyára nézett, aztán az eladóra. Az meghajolt. És ha megbocsátja a merészségemet, uram, engedje meg, hogy átadjam legszívélyesebb jókívánságaimat a házassága alkalmából. 246

245 Mormoló hangok kórusa csatlakozott a rövid kis beszédhez. Vere nyakravalója hirtelen szűk lett, és a helyiséget is túl melegnek érezte. Vere morgott valamit válaszul, maga sem tudta, mit, aztán az alkalmazottra nézett, aki mindent tudott a kutyákról. Szeretnék valami csecsebecsét venni a hitvesemnek. Ha a csecsebecse kifejezés nem is volt a legpontosabb, amit kívánni lehetett, az eladó arcán nem látszódott elégedetlenség. Természetesen, kegyelmes uram. Ha lenne olyan szíves követni. Egy különterembe vezette Vere-t. Tíz perccel később megjelent Susan, és rárogyott Vere lábára. Két órával később Vere teljesen elzsibbadt lábujjakkal és mellényzsebében egy apró csomaggal elhagyta a boltot. Nem látta, hogy az ablaktól egy nő siet el, hogy bevesse magát a közeli utcácskába. Nem tudta, Susan kire morog, vagy csak úgy általában mindenkire morog, mert haragszik a világra, hogy újra útnak kellett erednie, miután végre kényelembe helyezte magát. Nem vette észre, hogy Coralie Brees kikukucskál a kis utca sarkán, és hosszasan néz utána, még akkor is, amikor már rég eltűnt a szeme elől, mint ahogy azt sem sejthette, milyen gyilkos harag háborog a nő keblében, miközben a csillogó ékszerre gondolt, amelyet a férfi vett, s arra, hogy mit csinálna azzal, akinek vette. Kora este volt, amikor Lydia megtalálta a dobozt. Addigra már tisztában volt vele, hogy Ainswood elment és magával vitte a kutyát is. Millie, aki kiment a kertbe, hogy becsábítsa a duzzogó kutyát enni, látta, hogy a herceg bejön a kertkapun, felkapja a pórázt, és a masztiffal együtt távozik. Lydia úgy döntött, férje szobájában fogyasztja el estebédet, mivel az volt ház egyetlen olyan része, amely nem állt ostrom alatt, vagy nem borította vastagon a mocsok. Bess vitte fel neki az ételt, és ő volt az, aki elárulta, hogy őkegyelmessége a hálószobaablakon át távozott. Mr. Jaynes azóta is idegeskedik, Miss akarom mondani, kegyelmes asszonyom, mert teljesen új kabát volt rajta, amely még csak most került ki a szabótól. Elkapva Lydia neheztelő arckifejezését, a lány gyorsan folytatta: Mr. Jaynes ezt csak nekem említette, nem a többiek előtt, és azt is hozzátette, hogy magának elmondhatom, de senki másnak, mert nem volt ildomos tőle, hogy pletykálkodott az urára. De magának tudnia kell 247

246 róla, nehogy halálra rémüljön, ha esetleg őkegyelmessége ugyanezen az úton kívánna visszatérni az éjszaka közepén. Miután Bess távozott, Lydia az ablakhoz ment. Nem tűnt könnyű feladatnak lemászni, és az asszony csodálkozott, hol talált Vere támaszt a lábának a sima téglán. Ha esett is, amikor elment, könnyen megcsúszhatott volna és kitörhette volna a nyakát. Ekkor vette észre a dobozt, az ablakpárkány sárgáján csillogó fényes, fekete felületet. Eszébe jutott, Ainswood mekkora hűhót csapott előző este a mellényzseb tartalma miatt. Lydia újságíró volt, és a más dolgai után való kutakodás számára mindennapos rutin volt. Ráadásul nő is volt. Kinyitotta a dobozt. Egy ceruzacsonk, egy fekete gomb, egy hajtű és egy ébenfaszilánk feküdt benne. Lecsapta a doboz fedelét, és épp azon volt, hogy visszategye a dobozt oda, ahol találta, amikor meggondolta magát, és újra felkapva a szívéhez szorította. Ó, Ainswood! kiáltott fel halkan. Te kegyetlen, gonosz ember! Emléktárgyak! Te vagy a legbosszantóbb nőszemély, aki valaha a földön élt. Sehogy sem lehet a kedvedre tenni. Vere leguggolt a kutya mellé. Esik, Susan. Mi az ördögért akarsz idekint az esőben heverni, amikor szaladgálhatnál odabent a jó meleg és száraz házban, elbuktatva az inasokat és a frászt hozva a szobalányokra? A mama is odabent van, hiszen tudod. Nem akarod a mamát látni? Egy mélységesen elkeseredett kutyasóhaj volt a válasz. Vere összeszedte a különféle csomagokat, amelyeket akkor dobott el, amikor Susan lerogyott, aztán felállt, és bemasírozott a házba. Amikor végre odabent volt, Jaynesért kiáltott. Az az átkozott kutya nem akar bejönni közölte, amikor az inas végül megjelent. Azzal otthagyta Jaynest, hogy boldoguljon az állattal, ahogy tud, és felsietett a lépcsőn, egyenesen a hálószobájába. A csomagokat az ágyra dobta. Levette nedves kabátját, és megfordult, hogy a székre dobja, amikor meglátta a feleségét, amint a kandalló előtti szőnyegen ül, térdét felhúzva és átkarolva. 248

247 Pulzusa egyből a háromszorosára ugrott. Kerülve az asszony tekintetét letérdelt mellé a szőnyegre, közben igyekezett visszanyerni a lélegzetét. Szavakat keresgélve nézett mindenhová, csak hitvese arcára nem, és ekkor pillantotta meg a tintafoltos ujjak közt a dobozt. Homlokát ráncolva rámeredt. Aztán eszébe jutott. Jaynes. A lakkozott doboz. Mi az ott, Grenville? kérdezte könnyedén. Bosszantó férjeknek való méreg? Emléktárgyak felelte Lydia. Azok nem emléktárgyak morogta Vere, bár tudta, hogy élénk pírral van az arcára írva: hazudik. Szeretek mindenféle szemetet tartani a zsebemben, mert ezzel meg tudom őrjíteni Jaynest. Te csak megkönnyítetted a dolgom, mert mindenféle kacatot hagysz magad után, bármerre jársz is. Imádnivaló vagy, amikor így zavarba jössz mosolygott rá Lydia szélesen. Nem jöttem zavarba. Egy férfi, aki a fél napját azzal töltötte, hogy egy kutyával társalogjon, már túl van azon, hogy zavarba jöjjön. Add vissza, Grenville nyújtotta a kezét. Nem lenne szabad egy férfi személyes holmijában turkálnod. Szégyelld magad! Én sem lopakodok a hátad mögé, hogy belekukucskáljak a Théba rózsájának, következő fejezetébe, nem igaz? Inkább érzékelte, mint látta, hogy a doboz a kezébe hull, mivel asszonya arcát figyelte. Így látta rajta a megdöbbenést, amely amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt az arcáról. Nem vagyok vak mondta. Láttam Lady Dain gyűrűjét, a hatalmas rubint, amely csodálatos módon nagyon hasonlít a Théba rózsájára. Már korábban is gyanakodtam, ki lehet az a St. Bellair. Milyen érdekes, ha a betűket más sorrendbe rakjuk, megkapjuk a Ballister nevet, nem gondolod? De a gyűrű volt az, ami helyére tette a dolgot. Ma jöttem rá, valószínűleg hozzád hasonló módon, honnan is származik Lady Dain rubinja. Azt senki sem tudta megmondani, valóban egy fáraó síremlékéből származik-e, de az ékszerész ügynöke valóban Egyiptomban vette. Javára legyen mondva, Grenville nem próbált meg úgy tenni, mintha nem tudná, miről van szó. Korábban is gyanítottad? A kék szempár tele volt kíváncsisággal. Az meg hogyan lehet? Senki sem sejtette. Még Miss Price is, aki pedig 249

248 kínosan jó megfigyelő, egy teljes percig csak hápogott, amikor megmondtam neki. A két utolsó fejezetben elárultad magad, amikor Diablo kezdett úgy beszélni, mint én. Lydia nagy ruhasuhogás közepette talpra állt. Járkálni kezdett, pontosan úgy, ahogy az előző este. Vere kényelmesen ledőlt a szőnyegre, és hanyatt feküdt. Fejét oldalra fordította, hogy lássa az asszonyt, és a kezét összefonva alátette. Szerette nézni Lydiát járkálás közben, ahogy hosszú, határozott lépteivel rótta a szobát. Ezzel a járással akár férfiasnak is tűnhetett volna, ha nincs fenekének önelégült hintázása. Az teljesen nőies volt! Vere tudta, hogy csak átmeneti, ráadásul rövid pihenőről van szó. S miközben ellazulva feküdt, lelki szemei előtt képek bukkantak fel és süllyedtek el, mint egy hajótörés áldozatai a hullámok közt. Elvitte Susant Southwarkbe, a Marshalsea-hez. Látott gyerekeket, olyanokat, akik kifelé siettek ügyeket intézni, mivel szüleik nem léphettek ki a börtönből; s olyanokat, akik visszatértek, vonakodva, egyre jobban húzva a lábukat, minél közelebb értek a kapuhoz. Valaha a felesége is egy volt a gyerekek közül, és Vere tudta, mit vett el tőle Marshalsea. elvigyél megismerni az új családomat. Jól tudta, miért akar felesége Bedfordshire-be menni. Ó, az lehetetlen! Lydia levetette magát egy székbe. Sohasem fogok boldogulni veled. A szék karfájára könyökölt, állát az öklére fektette, és szemrehányóan nézte Vere-t. Aláásod és keresztülhúzod minden próbálkozásomat. Valahányszor szeretném elérni, hogy valami kedved ellenére való dolgot tégy, azaz gyakorlatilag mindig, te megtalálod a módját, hogy ellágyítsd a szívemet. Mit tettél? Elolvastál minden szót, amelyet valaha is leírtam? Elolvastad és elemezted? Igen. Vere a mennyezetre fordította a tekintetét. És ha tudtam volna, hogy ennyi elég a szíved meglágyításához, egy nagy halom pénzt megspórolhattam volna magamnak, nem is beszélve Susan bosszantó társaságáról. Csend következett, amelyből Vere arra következtetett, hogy az ágyon lévő csomagok végre magukra vonták hitvese figyelmét. Te komisz ember. Az asszony mély hangja nem igazán volt nyugodt. Ajándékot vettél nekem? 250

249 Megvesztegetésként mondta Vere, és gyors pillantást vetett rá. Lydia felállt, az ágyhoz ment, és most a csomagokat nézte. Hogy ne kelljen az istállóban aludnom. Miután végzett a Rundell és Bridge-nél és megjárta a Marshalsea-t, boltról boltra cipelte Susant, s csak annyi időre tartott szünetet, míg megebédelt az egyik fogadó különszobájában. Talán mégsem ismertél ki olyan jól, mint hitted szólalt meg az asszony. Ez a gondolat meg sem fordult a fejemben. Vere is felállt, és odament hozzá. Nyisd ki őket. Nem akármilyen kincsek kerültek elő a csomagokból! Vajpuha bőrbe kötött jegyzetfüzetek. Finoman kidolgozott, hengeres, ezüst tolltartó, az alján egy lecsavarható tintatartóval. Egy kis, a mitológiából vett jelenetekkel díszített írókészletdoboz utazáshoz, amelynek rekeszeiben tollakat, tintatartókat, porzódobozt talált, az apró, kihúzható fiókokban pecsétek, jegyzetpapír és egy ezüst tollkés rejtőzött. Egy ezüst tintatartó állvány és egy ceruzákkal teli, papírmasé doboz. Ó! kiáltott fel Lydia újra meg újra, ahogy egymás után bontotta ki a csomagokat. És a végén: Ó, köszönöm szépen! mondta, amikor már papírok borították az ágyat, ahol ült, és a padlót körülötte. Az írókészletdoboz volt az ölében, ki-be húzogatta az apró fiókokat, emelgette a rekeszek fedelét, kivette a tartalmukat, hogy aztán újra visszarakjon mindent mint egy gyerek, aki el van ragadtatva az új játékától. Lydia tényleg úgy érezte magát, mint egy gyerek. Ste bácsitól és Effie nénitől is szokott ajándékot kapni a születésnapjára és karácsonykor, és mind szép is volt: cipők, ruhák, kalapok és néha egy-egy fülönfüggő vagy karperec. Ez most mégis más volt, mert ezek a foglalkozásához kapcsolódó ajándékok voltak, és neki, akinek a szavak volt a mestersége, hirtelen kifosztottnak találta a szótárát, akárcsak a szívét. Köszönöm suttogta újra ügyefogyottan, s miközben férje csinos arcát nézte, minden reményét feladta, hogy valaha is visszanyeri a józan eszét. 251

250 A férfi zöld szemében öröm csillogott, és ajka mosolyra húzódott, amitől Lydia ellágyult szíve csöpögő sziruppá változott. Egy kisfiú mosolya volt ez, félig huncut, félig zavart. Úgy látom, szerény ajándékaim elnyerték őfelsége tetszését mondta. Lydia bólintott. Még ha értelmes mondattá is tudta volna fűzni a szavakat, akkor sem merte volna kinyitni a száját, attól tartva, hogy elbőgi magát. Akkor reménykedhetem abban, hogy eléggé ellágyultál a kegyelemdöféshez? Vere a mellényzsebébe nyúlt, és még egy kis csomagot vett elő. Ezt ő maga bontotta ki, méghozzá elfordulva, nehogy az asszony megpillanthassa, mi is az. Hunyd le a szemed, és tedd le végre azt az átkozott dobozt. Nem fogom visszalopni. Lydia letette az írókészletdobozt, és lehunyta a szemét. Vere megfogta a kezét, és egy gyűrűt húzott a negyedik ujjára. Lydia tudta, hogy gyűrű az, sima és hűvös, és azt is tudta, hogy remeg a keze. Most odanézhetsz. Búzavirágkék zafír volt, négyszögletes, egyszerűen csiszolt, és olyan nagy, hogy bárki más kezén ízléstelenül hatott volna, de az övén nem, mert az semmivel sem volt kevésbé kecses, mint a többi része. A négyszög minden oldalán gyémántok villogtak. Lydia tudta, hogy szeme sarkában könnyek csillognak. Ne légy szamár! intette magát. Ez csodaszép mondta. És és nem fogom azt mondani, hogy nem kellett volna, mert egyáltalán nem úgy érzem. Olyan, mintha én lennék a mesebeli királylány. Vere lehajolt és puszit nyomott a feje búbjára. Elviszlek Bedfordshire-be. 252

251 Tizenhatodik fejezet Vere az íróasztalánál ült a dolgozószobában, tucatnyi összegyűrt papírral maga körül. Szombat délelőtt volt, és ő levelet próbált fogalmazni Lord Marsnak. Ez még nem lett volna olyan nehéz, de Grenville figyelmeztette, hogy legyen diplomatikus bármit jelentsen is az. Vere már azon volt, hogy megkeresi az asszonyt, és kifaggatja, mire is gondolt pontosan, amikor nyílt az ajtó és Lydia lépett be rajta. Lord Mars van itt mondta, és nem úgy fest, mint aki udvariassági látogatásra érkezett. Néhány perccel később valamennyien a könyvtárban voltak őlordságával. A férfit belepte az út pora, remegett a kimerültségtől, és borotválatlan volt. Megszöktek! tört ki belőle nyomban, ahogy Vere és Lydia belépett. Az ég szerelmére kérlek, mondd, hogy itt vannak! Biztonságban. Mármint a lányok. Elizabeth és Emily. Vere üres, hideg tekintettel nézett rá. Lydia az italostálcához sietett, töltött az egyik pohárba, és odanyújtotta Lord Marsnak. Üljön le és szedje össze magát! parancsolt rá. Ezek szerint nincsenek itt roskadt meg a férfi válla, és leereszkedett egy székre. Ettől féltem, de azért reménykedtem. Félt. Reménykedett. Mondd, hogy itt vannak. Biztonságban. A szoba elsötétült és összement, majd ismét kitágult. Valami hideg és súlyos dolog hízott Vere belsejében. Ördög és pokol! szűrte a fogain keresztül. Rájuk sem tudtál vigyázni? Vigyázni? Mars sápadt és merev arccal felállt. Azok a gyerekek olyan drágák nekem, mint a sajátjaim. De a szeretetem és gondoskodásom

252 mit sem segít, mert nem te vagyok. Gyűrött papírt húzott elő a zsebéből, és ledobta az asztalra. Tessék, olvasd el magad, mi mondanivalójuk van. A lányok, akikkel nem törődtél. Soha hírt sem hallottak felőled. Egyszer sem látogattad meg őket. Még néhány sor üzenetre sem telt tőled. Akár ott fekhetnének a testvérük és a szüleik mellett a sírban, ha rajtad áll a dolog. Mégis elhagyták a házam oltalmát, ahol szerették őket, gondoskodtak róluk gyengéden és nagy örömmel. Elmentek, mert az ő szeretetük és hűségük a tiéd. Kérem, uram, szedje össze magát mondta Grenville. Fel van dúlva, akárcsak Ainswood. Sikerült visszaültetnie a férfit, és újra a kezébe nyomta a poharat. Vere elolvasta az írást. Csak néhány sorból állt, de mindegyik egy-egy tőrdöfés volt a szívébe. Ott akartak lenni az esküvőnkön nézett a feleségére. Grenville elvette tőle a cetlit, és gyorsan elolvasta. Mars ivott egy kortyot. A szín lassan visszatért az arcába. Beszélni kezdett. A lányok minden bizonnyal hétfőn, napfelkelte előtt indultak útnak, mondta. Ő és a sógorai valamikor dél körül kezdték keresni őket, de hiába volt csupán néhány óra előnyük, a lányok nyom nélkül eltűntek. Senki sem látta őket, sem az útszéli fogadókban, sem a vámkapuknál. Nem jutottak el Liphookig, Mars ebben biztos volt, mert átfésülte a falut és környékét. Mars két miniatúrát vett elő, és a könyvtár asztalára tette őket. Nem átlagos külsejű lányok mondta. Hogyan lehetséges, hogy senki sem látta őket? Vere némán nézte a kis, ovális festményeket, de nem mozdult, hogy felvegye őket. A szégyen savként marta a száját, és jeges súly nehezedett a mellkasára. Ő felismerte volna a lányokat. Igen, meglátta volna bennük Charlie-t. Ám mégsem ismerte őket. Nem tudta volna, hogy az ő hangjukat hallja, mert alig beszélt velük, sohasem hallgatta meg őket, sohasem figyelt rájuk. És ők mégis elszöktek a házból, ahol szerették és óvták őket, hogy lássák az esküvőjét, mert Elizabeth ezt írta: Azt akarjuk, hogy tudja, sok boldogságot kívánunk neki, ahogy a papa is tette volna. A papa elment volna az esküvőre. Vere a felesége hangjára eszmélt. 254

253 Készülj fel, addig Lord Mars pihen egy kicsit, bár tudom, hogy nem akar. Küldj üzenetet a barátaidnak. Annyi figyelő kell, amennyit csak össze tudsz szedni. Vidd magaddal a szolgák felét. A többiek itt maradnak velem, és mi London környékét foguk feltérképezni. Egy-két szobalányt is vigyél. A nők másként látják a dolgokat, mint a férfiak. Én is kapcsolatba lépek az összes informátorommal. Lydia visszafordult Lord Marshoz. Üzenetet kell küldenie a feleségének, amelyben megnyugtatja, hogy mindent kézben tartunk. Tudom, hogy várni szeretne, amíg nincs valami jó hír, de szörnyű lehet neki csak tétlenül várni, és nem tudni, mi van. Ön roppant nagylelkű mondta Mars. Megszégyenít. Lydia felvonta a szemöldökét. Szövetkeztünk ön ellen ismerte be a férfi, mert nem előkelő születésű. Meg a botrány miatt. A feleségem Ballister közölte Vere. Dain kuzinja. Egy Ballistert vettetek semmibe, ti álszent sznobok. Én is úgy hallottam bólintott kimerülten Mars de azt hittem, csak pletyka. Nem sokkal ezelőtt azonban beláttam, hogy hibáztam. Felállt, és óvatosan letette üres poharát. A keze remegett. Csak keveset aludtam. Először azt hittem, megcsalt a szemem. Hogy szellemet látok. Megpróbált mosolyogni, nem sok sikerrel. A harmadik Dain márki szellemét, hogy pontosabb legyek. Ön feltűnően olyan, mint az én, őseim végzete a Lordok Házából. Nos, Grenville a mi végzetünk lesz, ha nem találjuk meg azokat a lányokat mondta Vere kurtán. Felviszlek a szobámba. Jobb lesz, ha megmosakszol, eszel valamit, és ha tudsz, alszol valamennyit. Szükségem van a józan eszedre. Menjünk fogta meg Mars karját. Bízzuk Grenvillere, hogy elkommandírozza a csapatokat. Jobb, ha az ember kitér az útjából, amikor szervezkedik. Devon, Athcourt A mindenit, Miss Price, ön aztán ért hozzá, hogyan bújjon el az ember elől, nem mintha ez olyan nehéz lenne ebben az irdatlan épületben. Nem is értem, Dain miért nem tart egy postakocsit kéznél, ami vinné-hozná a hölgyeket a ház két vége közt. De igazság szerint senki sem róhatja fel 255

254 nekem, ha azt képzelem, hogy ön szándékosan kerül engem, ami nem tisztességes mondta Bertie komoly képpel, különösen, amikor tűvé tettem ön után az egész házat, és ön nagyon jól tudja, mit akarok mondani, ugye? Ó, istenem! tördelte a kezét a lány. Tudom, hogy nem csak játszadozott velem, mert ön nem az a fajta folytatta Bertie. Ugye nem fogja azt mondani, hogy mégis az, és egy cseppet sem kedvel engem? Miss Price arca pipacspirosra gyűlt. Nagyon is kedvelem önt mondta meghökkentően szomorú hangon. Nos, akkor nézett rá Bertie zavartan, de elszántan, az lenne a legjobb, ha összeházasodnánk, nem gondolja? Miss Price tehetetlenül nézett körül az athcourti kastély zeneszobájában, ahol Trentnek végül sikerült becserkésznie egyedül. Vasárnap volt, és a férfi már azóta próbálkozott, mióta előző nap délután megérkeztek. Trent már ott tartott, hogy ad neki még egy napot, aztán megkéri a kezét, bárhol legyenek, és bárki legyen is ott. Végül is nem volt valószínű, hogy létezik olyan dolog ezen a földtekén, amely Daint, vagy Jessicát meg tudná döbbenteni. Talán le kellene térdelnem és valami szép beszédet mondanom, mit gondol, Miss Price? Bertie grimaszt vágott. Úgy vélem, áradoznom kellene, milyen fenemód kedvelem önt, bár szerintem ezt még egy vak is látja. A lány szeme elkerekedett a szemüveg mögött. Ó, kérem, le ne térdeljen! Már így is épp elég zavarban vagyok. Nem lenne szabad ilyen gyávának lennem. Ainswood hercegné biztosan nagyon csalódott lesz, ha meghallja, milyen nyuszi módjára viselkedtem. Gyáva? Ó, istenem, ugye nem tőlem fél? Nem, dehogyis. Milyen butuska is vagyok! A lány levette a szemüvegét, megtörölgette a ruhája ujjában, aztán visszabiggyesztette az orrára. Magától értetődik, hogy meg fogja érteni, nem akartam szándékosan becsapni. A nevem nem Price, hanem Prideaux. Felszegte az állát. Tamsin Prideaux. Nem vagyok árva, mind a két szülőm él. Cornwallban. De le kellett mondanom róluk, mert tarthatatlan volt a helyzet. Így aztán elszöktem. Csak a kegyelmes asszony tud róla. Ah! Bertie zavarban volt, de kötelességének érezte, hogy gyorsan tisztázza magában a dolgokat, mert a lány azt várta tőle, hogy megérti, és ő 256

255 nem szeretett volna csalódást okozni. Tarthatatlan volt? Nos, akkor mi mást tehetett volna, mint hogy elszökik? Én is azt tettem. Ott volt Claire nénikém, aki az egyik örökösnőt a másik után hozta a nyakamra. És biztos vagyok benne, hogy nem volt baj velük, de az ember vagy kedvel egy lányt, vagy nem, és nekem nem tetszettek. És mivel nem akartam megbántani őket, de a nénikém állandó nyaggatását sem akartam hallani, hát menekülőre fogtam a dolgot. Bertie a homlokát ráncolta. Az viszont eszembe sem jutott, hogy megváltoztassam a nevem. Milyen okos gondolat volt öntől! tette hozzá felragyogó arccal. Prideaux. Price. Thomasina. Tamsin. Nem, pont fordítva. A Tamsinből Thomasina. Most, hogy belegondolok, a Tamsin jobban tetszik. Olyan, mint egy koboldnév, nem? A lány egy ideig csak fürkészte, aztán elmosolyodott, és tényleg úgy festett, mint egy kobold. Igaz, ami igaz, egy rövidlátó kobold, de Trent boldogan állt olyan közel, hogy a lány akár szemüveg nélkül is láthassa. Ezt vehetem úgy, hogy igent mondott? kérdezte. Csináljunk belőle Lady Trentet, hogy aztán soha többé ne törődjünk más nevekkel? Amíg nem zavarják az egyéb körülmények. Tamsin megigazította a szemüvegét, bár Bertie úgy látta, amúgy is tökéletesen állt. Nyilvánvaló, hogy egyikünk sem várhat semmit a szüleitől, de még az ön kedvéért sem fogadok el semmiféle hozományt vagy tartásdíjat a kegyelmes asszonytól, bár tudom, hogy megpróbál majd rábeszélni. De nem kerülök sokba, Sir Bertram Bertie javította ki Trent. A lány az ajkába harapott. Bertie ismételte halkan. Ó, szavamra, ez igazán kellemes. S hogy még kellemesebb legyen a dolog, átölelte a lányt, és addig csókolta, míg mindketten szédülni nem kezdtek. Trent szívesen ment volna ennél tovább is, de nagyon is tudatában volt annak, hogy még nem házasok, s ilyenkor egy férfinak viselkednie kell, tetszik neki vagy sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy akár egyetlen perccel is tovább kellene várnia a pap áldására, mint szükséges. Így aztán Bertie megfogta jövendőbelije kezét, és indult, hogy kieszközölje Dain segítségét abban, hogy ezt a jövőt inkább közelivé, semmint távolivá tegye. 257

256 Bár Athcourt Anglia egyik legnagyobb kastélya volt, nem kellett messzire menniük, mert Dain éppen őket kereste. A főlépcső pihenőjén találkoztak össze. Figyelj, Dain, Miss P. és én össze akarunk házasodni. Várnotok kell vele közölte Dain. Levelet kaptam Ainswoodtól. A gyámleányai eltűntek. Londonba kell vinned Miss Price-t, hogy segítsen a kuzinomnak. Kérem, bocsásson meg, hogy ezzel terhelem fordult Tamsinhez. Lehet, hogy a feleségem nem törődik a kényes állapotával, én azonban akkor sem engedem meg, hogy két hosszú utat tegyen meg úgy, hogy közben szinte semmit sem pihen. De ő is nyugodtabb lesz, ha tudja, hogy Lydia mellett ott van a barátnője. Jóságos isten, ugyan hol máshol lehetnék, ha nem Lydia mellett? Egy óra alatt összepakolok mondta Tamsin, és elsietett. Kívánom, légy boldog, Trent fordult vissza sógorához Dain, bár ha az életem múlna rajta, sem fogom fel, mit lát benned az a lány. Nos vont vállat, nincs időnk, hogy ezt a rejtélyt megfejtsük. Ainswoodnak segítségre van szüksége persze csak miután péppé vertem. Együtt mentek fel a lépcsőn, s közben Dain folyamatosan beszélt. Még azt sem tudtam, hogy vannak gyámleányai. De Jessica azt mondta, Charlie halála óta Marsnál éltek. A fene a fajankójába! Mindent másodkézből kell megtudnom. És ott volt az a rengeteg nyavalyás részvétnyilvánítás, hogy a végén már azt sem tudtam, ki van életben, s ki nem. Ki az ördög az az Elizabeth? kérdeztem Jesst. Annak a kisfiúnak a nővére, aki az esküvőnk előtt körülbelül egy évvel halt meg, mondja ő. De ő meghalt, erősködöm. Rögtön azután, hogy Wardell cimborámat elhantoltuk. Halványan rémlik, hogy Mallory az egyik temetés végeztével már rohant is a másikra. Az a fiú anyja volt, mondja erre Jessica. Akkor ki az ördögnek küldte a titkárom az utolsó részvétnyilvánítást, amikor a fiú meghalt? S mint kiderül, az anya nővérének. Ekkorra már a vendégszárnyban jártak, ahol Bertie szobája volt. Így aztán nemcsak hogy a nővér nem halott folytatta Dain, de van még egy lány, és ott élnek Marsnál. Pont nála, akinek magának is van kilenc gyereke, és úton van a tizedik is, pedig a felesége legalább negyvenöt, esküszöm, egy nappal sem fiatalabb. A márki belökte Trent szobájának az ajtaját. Ainswoodnak szólnia kellett volna! Nos, nekem sem mondott semmit ballagott utána Bertie. Téged alig ismer morogta Dain, azzal ismét kilépett a folyosóra, és az inasáért kiáltott. Hat hónapja már, hogy házas vagyok folytatta, 258

257 amikor visszajött a szobába. Bármikor elmehettem volna azokért a lányokért, és elhozhattam volna őket magammal, hogy nálunk éljenek. Igazán nem mondhatnám, hogy szűkében vagyunk a helynek, igaz? És legalább Jessicának lett volna hölgytársasága. Arról nem is beszélve, hogy Charlie lányairól van szó. Márpedig Charlie volt az egyik legnagyszerűbb fickó, akit ismertem. Gondolkodás nélkül otthagytam volna Párizst, hogy lóhalálában hazasiessek a temetésére, ha az én idióta barátomnak eszébe jutott volna üzenni. Mire megtudtam a hírt, Charlie-t már egy hete eltemették. Megtalálta Bertie útitáskáját, és az ágyra dobta. Megérkezett Andrews, de Dain elhajtotta. Majd én segítek Trentnek- mondta. Menjen és csomagoljon össze nekem. Őladysége majd megmondja, mire lesz szükségem. Andrews távozott. Dain a szekrényhez ment, s miközben folyamatosan beszélt; kezdte kiszedni a tartalmát. Ott kellett volna lennem, amikor eltemették Charlie-t. Ainswood mellett kellett volna lennem, amikor az apja mellé tették a fiút. Nehéz időkben ott kell, hogy legyen az ember mellett a barátja, és én mondom, hogy Charlie nénjei közt nincs Ainswoodnak barátja. De a sógorai közt sem. Dain egy nagy halom ruhát dobott az ágyra, aztán megállt, és Bertie-re nézett. De ezúttal legalább segítséget kért. Fogadni mernék, hogy ez a kuzinom műve. Visszatért a szekrényhez. Elviszed Miss Price-t a Valójában Miss Prideaux szólt közbe Bertie. Mindegy. Dain kivette a mellényeket az egyik fiókból. A jövendőbelidet. Elviszed Londonba, és ott is maradsz. Mindent pontosan úgy csinálsz, ahogy a kuzinom mondja. Lydia ismeri Londont, és olyan információs hálózata van, amilyennel még a belügyminiszter sem dicsekedhet. Arra gondolsz, hogy a lányok Londonban mentek? kérdezte Bertie. Lehet, hogy amikor látták, sohasem jutnak el Liphookba, úgy döntöttek, inkább hazamennek. Lehet biccentett Dain. A kérdés csak az, hogy merre van ez a haza. 259

258 Vere kétségbeesetten verekedte keresztül magát az erdőn, amely olyan sűrűn nőtt, mintha trópusi dzsungel lenne. Karomszerű gyökerek kígyóztak elő a semmiből; megbotlott, átesett rajtuk, aztán talpra küzdötte magát, és tovább törtetett. Hideg volt, csípős hideg, és sötét. Sem a hold, sem a csillagok fénye nem tudott áthatolni az eget borító sűrű fellegeken. Vere nem látta, hová megy, de vakon követte a hangot, egy gyerek rémült sírását. Jeges verejték áztatta az ingét. Jövök! Szája formálta a szót, de hang nem jött ki rajta. A fiú nem hallhatta, nem tudja, hogy jön. Azt hiszi, hogy Vere elhagyta. Nem igaz! Sohasem hagynálak el! Soha, de soha! De Charlie fiát elhagyta; ostobákra, gyávákra s még rosszabbakra bízta őt. Ezért büntetik most: elvették a hangját, fulladozik miközben a gyerek is fulladozik, ahogy a gyilkos diftéria elhatalmasodik rajta. Vere keze márványba ütközött. Ujjai kilincset keresve kaparták a hideg, sima felületet. De az nem moccant. Be van zárva! Öklével verte a hajthatatlan acélt. Nem! Nekiesett a zárnak és kitépte. Kitárta a súlyos ajtót, és rohant az egyre halkuló, gyengülő hang felé. A koporsó mindkét végén egy-egy gyertya égett. Félrelökte a tetejét, letépte a szemfedőt, és a karjába emelte a fiút. De csak a hideg ködöt tartotta a kezében, egy árnyékot, amely egyre halványul elenyészik, és végleg eltűnik. Nem! Nem! Robin! Vere a saját kiabálására ébredt. Térdelt az ágyon a párnát a mellkasához szorítva. A keze remegett. Bőre síkos volt, arcán valami nedvesség patakzott. Ledobta a párnát, és megdörzsölte az arcát. Az ablakhoz ment. Odakint ködtől súlyos sötétség honolt. Ez a köd kísérte őket az utolsó néhány, kimerítő mérföldön át, mielőtt vonakodva abbahagyták volna a kutatást, mert már késő volt. A szolgák még nem vacsoráztak, és fáradtak is voltak. Gazdájuktól eltérően őket nem gyötörte a lelkiismeret-furdalás és a könyörtelen aggodalom, így nem volt mi elvegye az étvágyukat vagy zavarja az álmukat. 260

259 Vere kinyitotta az ablakot. Hallotta az eső halk dobolását. Bár semmi jele nem volt a közelgő másnapnak, ő mégis a hajnal ígéretét érezte a levegőben. Kedd van, gondolta. A lányok egy egész hete nincsenek meg, és senki még a nyomukat sem találja. Megmosdott, felöltözött. Jaynest Grenville mellett hagyta. Az inasnak sokkal több hasznát vették Londonban, melynek Jaynes minden zegétzugát ismerte. Nyugodtan bevethette magát az alvilágba, be tudott olvadni. Vere gondolni sem akart London sötét negyedeire, ahová esetleg a lányok kerülhettek, és ahol a legtöbb szökevény végzi. Miss Price például. Coralie karmai közt. Ha őrizetbe venné ezt a némbert Azon a napon a Vinegar Yardon Grenville nem kért többet tőle, mint amennyit bármelyik brit alattvalónak kötelessége megtenni, különösen, ha a felső osztálybeliekhez tartozik. Elengedte Coralie-t, hogy más zsákmány után nézzen. És ő csak egyike a számtalan ragadozónak. De már szombat óta cipelte a ránehezedő szégyen súlyát, így szinte meg sem érezte a növekedést. Elővette az írókészletdobozt, amelyet Grenville rákényszerített, hogy vigye magával, kihúzott egy papírt, felnyitotta a tintatartót, és kivett egy tollat. Meg kell írnia a jelentését. Grenville kinevezte magát tábornoknak. London volt a főhadiszállás, és minden tisztnek naponta kétszer jelentenie kellett. A szolgák és barátok töltötték be a futárszerepet, hozva-víve a leveleket. A keresők seregét a főváros legfeljebb ötvenmérföldes körzetében tartották, bár a legintenzívebb kutatást harminc-mérföldes területre korlátozták. A csoportok a fő postakocsi-útvonalakon dolgoztak. Dain például a negyvenöt mérföldes exeteri és southamptoni útért volt felelős. Vere és Mars jelenleg Maidenheadben tartózkodott, ahol a bathi, stroudi és a gloucesteri út találkozott. Vere és Dain elég közel dolgoztak egymáshoz ahhoz, hogy rendszeresen üzenetet váltsanak. Mint ahogy tegnap este is. Dain eddig semmit sem talált. Vere ezt is kötelességtudón jelentette, ahogy saját kutatásának tegnapi napját, és az aznapi útitervet. 261

260 Millie-t ki kell hagynunk ezekből a tervekből írta némi fejtörés után, annyira szeretett volna valami reménykeltőről is beszámolni. Hajlamos letérni a neki kijelölt útról. De a helyi pletykák nyomában jár, és sok mindent hallott, igaz, a mi ügyünket elősegítőt még nem. Az egyszerű emberek vele nem olyan félénkek, mint velünk. Szereztünk neki egy könnyű fogatot, és melléadtunk Mars egyik szolgáját kocsisnak. Tegnap este nem jött vissza hozzánk. Mivel azonban biztosítottál, hogy tökéletesen megbízható, és egy erős ember is van vele, abban bízunk, hogy a maga módján követ valamilyen nyomot, és tiszta szívemből kívánom, hogy sikeres legyen. Vere homlokát ráncolva olvasta át, amit írt. Csupa rideg tény, ahogy az eddigi jelentései is. De nem minden tény van itt. Felállt, és körbesétált néhányszor a szobában, aztán ismét leült. Új papírt vett elő, és újra a kezébe vette a tollat. Szerelmem! Napjában kétszer írok Neked, de mindössze arról tudok beszámolni, hogy a lányokat még nem találtuk meg. Azt viszont nem említettem, hogy én mit találtam. Itt van az öccsük. Nincs menekvés előle. Robin és én együtt jártuk be ezt az utat. Akárhová nézek, látom, amit valaha együtt néztünk meg. A hintó ablakából. A ló hátáról. Gyalog, és gyakran úgy, hogy ő a vállamon ült. Kitöröltem őt a fejemből. Az ital, a szajhák és a verekedések mind ezt a célt szolgálták, mint ahogy az is, hogy mindent és mindenkit elkerültem, aki valamilyen módon köthető hozzá. Azzal, hogy megjelentél az életemben, véget vetettél ezeknek a gyáva megfutamodásoknak. Az utolsónak akkor, amikor megkértél, hogy vigyelek el Bedfordshire-be. Tudtam, mit akarsz. Két árva van a felügyeletiemre bízva, ezt egy újságíró könnyedén kideríthette, s te be akartad fogadni őket, ahogy befogadtad Miss Price-t, Besst és Millie-t. Tudom, hogy hármójukat te magad választottad ki, méghozzá nagy gonddal, elővigyázatosan, különben már London összes árvája és hajléktalanja a Soho Square-i házadban nyüzsögne. De eszembe jutott, mit tett Lady Dain, hogyan kényszerítette rá Daint, hogy magához vegye a fattyúfiát, mert a gyerek Dain felelőssége. Kétlem, hogy a te felelősségérzeted rugalmasabb lenne, mint Lady Dainé. Mégis, ha az ember látja az elkerülhetetlent, nem jelenti azt, hogy küzdelem nélkül el is kell fogadnia. Különösen ha arról az emberről van szó, akihez férjhez mentél. Most learathatom az ostobaságom gyümölcsét, s míg az órák telnek, ostorozhatom magam a bárcsakokkal. Eszembe jut például a megindító beszédem azzal kapcsolatban, mi mindent nyernél, ha hozzám jönnél feleségül. Istenem, milyen ostoba voltam! Csak annyit kellett volna mondanom, hogy van két gyámleányom, és segítségre van szükségem a nevelésükhöz. De sosem gondoltam rájuk. Ugyanúgy kitöröltem őket 262

261 az emlékeimből, mint Robint. Charlie a lehető legnagyobb kincset hagyta rám örökül, a gyerekeit, én pedig mindent elrontottam, édesem. Csak imádkozni tudok, hogy legyen alkalmam jóvátenni, amit elkövettem. Lydia a fésülködőasztalnál ült, és legalább tizedszer olvasta újra Ainswood levelét. Késő délelőtt érkezett, és az első lapot Lydia átadta Tamsinnek, aki nyomon követte a kutatócsoportok mozgását a könyvtárszoba térképein. A levél második részét már a dolgozószobája magányában olvasta újra a jelentések közti túl gyakori csendben. Éjfél is elmúlt már, és azóta kapott még egy levelet Ainswoodtól, de abban csak a szokásos dolgok voltak: tájékoztatta Lydiát, merre jár éppen. Arra könnyű volt válaszolni. Ő is csak a semmiről tudott beszámolni, s hisztérikus Dorotheától naponta többször is érkező levelekből összeszedett morzsák alapján, újabb javaslatokkal akart előállni. Apránként sikerült összeszednie például, hogy a lányok mit vittek magukkal, és továbbította a részleteket a kutatócsoportoknak. Előző nap egy szemüveggel gazdagodott az ismertetőjelek leírása. Egy fiatal özvegy után kérdezősködjenek, utasították az embereket, aki a szobalányával utazik, vagy egy fiatal nő után, aki társalkodónőnek vagy nevelőnőnek tűnik. Lehetséges, hogy az emberek nem láttak két nővért, de talán sikerül rávenni őket, hogy végiggondolják, nem láttak-e valami mást. Lydia ugyanezt az üzenetet továbbította a saját, londoni informátorhálózatának is. Legszívesebben azt az üzenetet küldte volna Ainswoodnak, hogy: Jövök hozzád! De ez lehetetlen volt. Nem hagyhatja egyedül Tamsinre az irányítást. Tamsin jó szervezőképességű, higgadt és megfontolt leány volt, de túlságosan nagy munkát jelentett a nyomozás követése, az üzenetek megválaszolása, s a többiek megnyugtatása és eredményes munkára ösztönzése. Így Lydia ehelyett így írt a férjének: Nem egyedül rontottál el mindent. Rengeteg segítséged volt hozzá. Ha jól sejtem, Charlie volt az utolsó a testvérek sorában, akinek megvolt a magához való esze. Dorothea leveleit olvasva egyáltalán nem csodálkozom, hogy a gyámleányaid port tudtak hinteni a szemébe. Fogas kérdés viszont, hogy milyen mentséget hozhatnék fel Marsnak. Őt, aki huszonöt évig a parlament tagja volt, könnyedén rászedeti két 263

262 iskolás lány. Mindenesetre ha őt be tudták csapni, kétségtelen, hogy a lányoknak nem okozott gondot túljárni a kocsisok, fogadósok és gyanútlan falusiak eszén. Bátorság, édesem! Abból, amit eddig megtudtam róluk, ők sem többek két neveletlen ördögfiókánál. Alig várom, hogy kezelésbe vegyem őket! Robinról nehezebb volt írni, de Lydia megtette. Nagyon jól megértem, amit a kisfiú szelleméről írtál. Sarah is itt van velem tizenöt éve. Amikor ismét együtt leszünk, megosztjuk őket egymással. Most viszont megparancsolom, hogy hagyd el a bárcsakokat, és vele együtt nézz körül, mint ahogy valaha tetted. A lányok Robin nővérei. Talán ha az ő szemével nézed a világot, egyben a két lány szemével is látsz. Dorothea azt írta, Robin hat hónapig volt veled, és amikor visszatért hozzájuk, rá sem ismert, annyira megváltozott. Milyen trükköket tanítottál neki, te gonosz lélek? Próbálj visszaemlékezni rá, mert könnyen lehet, hogy a fiú megtanította őket a nővéreinek. Mit gondolsz, tudnak-e úgy mosolyogni, hogy akik látják őket, elhiggyék, hogy a fekete az fehér? Lydia azóta izgult a levél miatt, mióta elküldte. Tudta, hogy Ainswoodnak nem kevés fájdalmat okozott a gyerekről írnia, s a fájdalmát még az is fokozta, hogy olyan sokáig elfojtotta magában a gyászt és a bánatot. Vere megbízott benne, és feltárta a lelke titkait, az ő válasza viszont úgy tűnhetett, mintha félvállról venné a gyászát. Ugyanakkor nem látta be, mit segítene Vere-en az, ha olyan könnyáztatta választ küldött volna, mint amilyeneket Dorotheától kap nap mint nap. Férje levelét ismét elolvasva Lydia úgy döntött, helyesen cselekedett, vagy legalábbis olyan közel járt a helyeshez, amennyire csak lehetett. Az biztos, hogy Ainswood gyászolta a fiút, de most igazából Elizabeth és Emily miatt aggódott, és Lydia azt akarta elérni, hogy pozitív irányba fordítsa férje gondolatait. Ainswood tenni akar, és nem holmi meddő együttérzésre vágyik. Most csak az számít, hogy megtalálják a lányokat. Minden más másodlagos fontosságú. Letette a levelet, és a földszintre indult, hogy szóljon Tamsinnek, feküdjön le. Bertie Trent éjszakai sétájukra indult Susannel. A szokásos útvonalat kiterjesztették a Piccadillyn túlra, a Hyde Park vámkapu, ahol a lányok kiszállhatnak a postakocsiból, és a Duke Street közé, abban a 264

263 reményben, hogy belebotlanak a St. James Square felé tartó szökevényekbe. Ez volt a legoptimistább a lehetséges befejezések közül, ám mégsem elképzelhetetlen. Ha a lányok olyan ostobák, hogy gyalog igyekeznek eljutni a céljukig a sötétben, nem túl valószínű, hogy ki tudnak térni Susan elől. Lady Mars kötelességtudón elküldte a ruhákat, amelyeket a lányok a szökésük előtti napon viseltek, és Susan most már ismerte az illatukat. Úgy tűnt, azt is tökéletesen érti, mit várnak tőle, mert Bertie szerint sétájuk során minden arra járó nőszemélyt megszaglászik, azok nem kis rémületére. Mindenesetre ezzel elfoglaltságot adott Bertie-nek az estékre, és ő rendkívül szorgalmasan eleget is tett ennek a kötelezettségének, mint minden egyébnek, amelyet Lydia rábízott. Maga is csodálkozott, mennyi tennivalót talált a férfinak, de valószínűleg az lehetett az oka, hogy hangosan gondolkodva elég volt kimondania egy ötletet, vagy felvetnie, hogy elfelejtett ennek vagy annak szólni, és Bertie máris rávágta: Ó, majd én gondoskodom róla. És meg is tette. Bertie-nek viszont volt annyi esze, hogy amikor hazaért, lefeküdt, és rendesen kialudta magát az új nap kezdete előtt. Tamsint viszont nyaggatni kellett, ezért most Lydia a könyvtár felé tartott, hogy nyaggassa. Mielőtt elérte volna a lépcső alját, felhangzott a kopogtató hangja, és az ott strázsáló inas már nyitotta is az ajtót. Felismerve Ainswood futárát Lydia az előcsarnokba sietett, és elvette a férfitól az üzenetet, aztán leküldte a konyhába, hogy egyen valamit. A könyvtár felé sietve törte fel a pecsétet. Szerelmem! Az isten áldjon meg a nekem írt bölcs gondolatokért, és azért, mert elküldted hozzám Millie-t. Északnak kóborolt, Bagnigge felé, és éppen küldeni akartam utána valakit, hogy visszahozzam, de a tőled kapott levél hatására meggondoltam magam. Eszembe jutott, hogy arra is jártam Robinnal. Megmásztuk a Coombe hegyet, ami nincs messze Aylesburytől. Hogy rövidrefogjam a hosszú és bonyolult történetet: hála annak, hogy Millie odafigyelt a pletykákra, megtaláltuk Aylesbury mellett a fogadót, ahol a lányok néhány napot töltöttek. Emilye beteg volt. Biztosítottak, hogy sokkal jobban érezte magát, amikor szombaton ismét útnak indultak. Vasárnap Prince s Risborough-ban voltak, ahol Emily barna ruháját fiúöltözékre cserélték. Egy templom előtt hagyott 265

264 kosárból vették ki, amilyenbe a szegényeknek szánt ruhákat szokták gyűjteni. Millie kifaggatta a lelkész feleségét, hogy pontosan tudja, mit vittek el. Ezek után a fiúruha részletes leírása következett. Azzal folytatta, hogy jelenleg dél felé haladnak, ugyanazon a postakocsiúton, amelyen ő és Mars már jártak, de ezúttal egy fiatal nő és egy fiú után kérdezősködnek, sokkal több eredménnyel. Amikor Lydia végzett a levéllel, gyorsan összefoglalta a lényeget Tamsinnek. Fel kell keltenünk a szolgákat mondta Lydia. Az összes londoni kutatót informálni kell. Nem tudhatjuk, milyen messzire jutottak el Ainswood gyámleányai. Lehet, hogy már Londonban vannak, vagy épp most érkeznek meg. Mindenkit riasztani kell. Lemásolom a leírást ajánlotta fel Tamsin. Csak néhány sor. Mindegyik küldöncnek egyet, hogy ne kelljen betanulniuk a szöveget. Álmosak lesznek. Ahogy te is az vagy, de nincs mit tenni. Főzetek egy hatalmas adag kávét, és felküldöm. A gazda a Covent Gardenben tette le Elizabethet és Emi-lyt, ahol a kora hajnali óra ellenére nagy volt a nyüzsgés. Elizabeth néhány perccel azelőtt hallotta, hogy a templom órája elüti a hatot. A gazda nem fogadott el pénzt tőlük. Úgyis erre kellett jönnie, mondta nekik, és igazán nem foglaltak el sok helyet a szekéren. Különben is, az almáinak nagy becse van Londonban, és rengeteget fog keresni velük. Ez minden bizonnyal igaz is lehetett, mert Elizabeth látta, hogy a hajnali félhomály ellenére néhány kofa már siet is a szekér felé, és mire a lány lesegítette álmos húgát, az asszonyok már javában alkudoztak a férfival. Megmentőjük nem hallotta Elizabeth köszönömjét, de a lány azért többször is köszönetet mondott neki a hosszú út során. Könyököket és vállakat kerülgetve elvezette onnan Emilyt. Most már könnyű dolgunk lesz mondta húgának. A St. James Square egyáltalán nincs messze innen. Bárcsak tudnám, merre kell indulni, tette hozzá gondolatban, ahogy zavart tekintete ide-oda rebbent a piactér standjai között. A Nap nem segített, mivel egyelőre sehol sem volt. Bárcsak hozott volna magával 266

265 iránytűt! De akkor sok mindenre nem gondolt. Különösen arra nem készült, hogy a két-három naposra tervezett út kétségbeejtően hosszú nyolc nappá nyúlik. Nem hoztak magukkal elég pénzt. Útközben eladogatták amúgy is kevéske holmijuk nagy részét. Emily rendkívül fáradt és éhes volt. A gazda unszolására ettek ugyan néhány almát, de tényleg csak néhányat. Nem akarták megfosztani a férfit a nehezen megkeresett hasznától. De hamarosan vége lesz, biztatta magát Elizabeth. Londonban vannak, és nem kell mást tenniük, mint megtalálni az utat a St. James Square-re, és aztán És aztán Emily megingott, és nekiesett a testvérének. Elizabeth éles hangot hallott. Ó, istenem, az a kisfiú rosszul érzi magát! Segíts neki, Nelly. Elizabethnek nem maradt ideje, hogy segítsen a húgának, vagy egyáltalán szóljon, hogy ő is képes rá. Minden egyetlen pillanat alatt történt: egy rikító vörös hajú nő elrángatta Emilyt, és a tömeg bezárult körülöttük. Egy kar fonódott Elizabeth köré, és fájdalmasan szorította. Minden rendben van, kedvesem. Egy szót, egy nyikkanást se halljak! Ha csendben maradsz, Nelly sem jön ki a sodrából, és nem vágja el a kis barátod torkát. 267

266 Tizenhetedik fejezet Tom nem tudta jól megnézni a párt. Talán észre sem vette volna őket, ha nem ismeri fel a szekeret, és nem lopakodik közelebb, hátha leesik egy kóbor alma. Ekkor mászott le az idősebbik, egy pillanatra felfedve a csinos bokáját, és meglepően gyorsan és könnyedén mozgott egy idős asszonyhoz képest. Tom megpróbált közelebb nyomakodni a tömegben, hogy jobban szemügyre vehesse. Nem tudta, miért, de olyan régóta volt már őrségben, hogy minden furcsa dolgot kétszer is megnézett magának. Látta, hogy a magasabbik elveszetten körülnéz, aztán az alacsonyabbik elfehéredik. Aztán minden olyan gyorsan történt, hogy pislantani sem volt ideje, és a pár már a Tow Streeten járt Coralie Brees és az egyik lánya társaságában, aki a kisebbiket rángatta magával, míg Coralie a magasabbikkal sietett tova. Tom nem kérdezte magától, igaza van-e vagy sem, és a Coralie által elrabolt párt keresi-e. Tom és cimborái nagyon sok hamis nyomot követtek az elmúlt néhány napban, de az ember addig nem tudhatta, amíg utána nem járt, és inkább tíz hamis nyomot kövessenek, mint kockáztassák, hogy elszalasztják az igazit. Így aztán Tom nem kezdett el elmélkedni, hanem a pár után vetette magát. Bármilyen ostoba is volt Coralie, nem csupán meg tudott különböztetni egy lányt egy fiútól, függetlenül attól, mit viselt a fiatal teremtés, de a felsőbb osztálybeli akcentust is felismerte alig néhány perccel azután, hogy foglyait belökte a sarkon túl várakozó öreg kocsiba, amelynek a bakján Mick ült. Gondolom, azért fogott el minket, hogy váltságdíjat kérjen értünk mondta az idősebbik, és óvatosan méregette az asszony kezében tartott kést. Nem lenne egyszerűbb, ha egyből elvinne bennünket az Ainswood-

267 házhoz, és azt mondaná, hogy maga a megmentőnk? Biztos nagy jutalmat kapna. Ha a lány nem említi az Ainswood-házat, Coralie megállítja a kocsit, kinyitja az ajtót, és kilöki őket. Ő csak olyan lányokra vadászott, akiket senki sem keresett és senkinek sem hiányoztak, akiknek nem volt befolyásos családjuk, hogy a törvény teljes erejét mozgósítsa ellene. Egyetlen kerítőnő sem tette rá a kezét a finom úri kisasszonyokra, ha csak egy csepp esze is volt, mert tisztában volt vele, hogy a családjuk magas jutalmat szokott felajánlani a visszajuttatásukért. Márpedig Coralie nagyon jól tudta, nincs olyan lélek, aki akár a saját anyját is el ne árulná, ha megfelelő jutalmat kínálnak neki. Ezért is volt, hogy a felsőbb osztálybéli emberek ellen elkövetett bűntetteket sokkal gyakrabban és gyorsabban megoldották, mint az emberi nem söpredéke ellen elkövetett bűnöket. Ha a londoni törvényszolgák a bíróság elé akartak citálni egy-egy bűnözőt, erősen függtek a beismerő vallomásoktól és a besúgóktól no meg az ostobaságtól, mert szerencsére a bűnöző elmék az esetek túlnyomó többségében semmiképp sem voltak briliánsnak nevezhetők. S míg Coralie értelmi képességei nem voltak éppen kiemelkedőek, a nő elég ravasz volt ahhoz, hogy ne kaphassák el. Ráadásul veszélyes is volt feldühíteni, ezt mindenki tudta. Az engedetlen lányokat kegyetlenül megbüntette. Azt a néhány szerencsétlent, aki megpróbálta elárulni vagy elszökni tőle, elkapták, megkínozták és megölték, elrettentő példaként a többieknek. Mindeddig Annette volt az egyetlen, aki élve el tudott menekülni. Coralie biztos volt benne, neki is csak azért sikerült, mert magával vitte a pénzt és az ékszereket. Vagy lefizette Josiah-t és Billt, vagy rábeszélte őket, hogy neki dolgozzanak Párizsban, mert a két verőlegény többé nem tért vissza. Mivel az egésznek Ainswood új hercegnéje volt az oka, nem csoda, hogy Coralie nem dobta ki a kocsijából a két elrabolt fiatal lányt, amikor megtudta, hogy a herceg gyámleányai, és erre bizonyítékot talált a holmijukban is. Hallott róla, hogy valami baj történt az Ainswood-háznál, és azt is tudta, hogy a herceg nincs Londonban. Ennél többet azonban nemigen tudott meg, mert az utóbbi hetekben meghúzta magát. Ott kellett hagynia a Francis Street-i lakást, méghozzá anélkül, hogy kifizette volna a bérleti 269

268 díjat ez is annak a langaléta szajhának a bűne!, s ez azt jelentette, hogy a törvény emberei keresik. De néhány nappal ezelőtt meg kellett ölnie egy szökevényét, és részeg indulatában munkaképtelenné tett egy másikat. Ennek eredményeképpen két munkaerő is hiányzott az utcáról, és ez nem tett jót az anyagi helyzetének. Tetszett vagy sem, ma hajnalban meg kellett kockáztatnia, hogy új lányok után néz. De mostantól egyre sem lesz szüksége. Most bosszút áll azon a firkász ringyón, és nagy vagyonra is szert tesz. Így aztán a lányokra mosolygott, kivillantva barna fogainak megritkult sorát. Az Ainswood-házat bezárták, és mindenki elment hazudta a foglyainak. Úgy tűnik, éppen titeket keresnek. Megcsóválta a fejét. Két szökevény. Szerencsétek, hogy én találtam rátok. Akadnak néhányan, akik azzal sem törődnének, ha királyi sarjak volnátok. Ki mit talál, az az övé, tartják néhányan. És tudjátok, egyesek mit csinálnak a talált kislányokkal? Az idősebbik közelebb ölelte magához a fiatalabbikat. Igen, tudjuk. Olvastunk róla az Argoszban. Akkor, ha nem akarjátok, hogy veletek is ez történjék, azt javaslom, legyetek jók, maradjatok csendben, és ne okozzatok gondot nekem. Az ablak felé intett a fejével. Látjátok, hol vagyunk? Ez nem a város előkelő része. Nem kell mást tennem, csak kinyitnom az ajtót és kikiabálnom: akar valaki két csinos lánnyal szórakozni? És már ki is téptek benneteket a kezeim közül. De biztos nem akarjátok, hogy Corrie ezt tegye hajolt a lányok felé Nelly. Bármit olvastatok is arról, mi történik a kislányokkal, csak a felét tudjátok az igazságnak. Vannak köztük olyan borzalmak is, hogy még a Rendőrségi Hírmondóban sem írják meg. Elviszlek benneteket egy biztonságos helyre mondta Coralie. Már amíg jól viselitek magatokat, addig biztonságos. Üzenek a gyámotoknak, hogy jöjjön értetek. Mégpedig minél gyorsabban, mert nekem nem kellenek olyan lányok, akik nem tudják megkeresni a betevőrevalót. Tom sokáig követni tudta őket, mert néhány jármű, különösen egy kiszolgált kocsi nem tudott gyorsan mozogni a zsúfolt utcákon. De a 270

269 Tower közelében, az egyre sűrűsödő forgalomban elvesztette a nyomukat, és hiába keresgélt utána órákig, nem tudott újra rábukkanni. Késő délelőtt jelentett Lydiának. A két fiatal termetéről és ruhájáról adott leírása egyértelművé tette, hogy Elizabeth és Emily volt az. Lydia szerette volna, ha legalább kicsit bizonytalan lehetne abban, hogy Coralie vitte el a két lányt, de sajnos ez kétségtelen volt. A Hét Számlaptól a Stepney-ig nem akadt olyan utcakölyök, aki ne ismerte volna a kerítőnőt és akinek ne lett volna annyi esze, hogy távol tartsa magát tőle. Miután Lydia leküldte Tomot a konyhába, hogy egyen valamit, küldöncöt menesztett Ainswoodhoz, hogy hagyjon ott mindent, és lóhalálában siessen Londonba. Aztán Tamsint és Trentet visszaküldte a könyvtárba, hogy dolgozzák ki az akciótervet. Egészen mostanáig több okból is a lehető legdiszkrétebben kezelte a keresés ügyét. Előkelő ifjú hölgyek, akik felrúgták a társasági szabályokat azzal, hogy elszöktek, biztosan más illetlen dolgokat is követnek el a szökésük során. A jó hírük csorbát szenved, vagy akár teljesen romba is dőlhet, ha a szökésüknek híre megy. Mégsem ez volt az ügy legkockázatosabb része. Az Argosz Grenvillejének voltak ellenségei. Nem akarta, hogy ellenlábasai találják meg Elizabethet és Emilyt, hogy aztán a lányokon keresztül álljanak bosszút rajta. Ezt teljesen egyértelművé tette a besúgóhálózatának. Sajnos azonban Ainswood gyámleányai így is az ellenség kezébe kerültek. Nincs választásunk mondta társainak. Nagy jutalmat kell ígérnünk a visszaadásukért, és reménykedjünk, hogy a kapzsiság győzedelmeskedik a gyűlölség fölött. Ő és Tamsin gyorsan megfogalmazta a hirdetést, Bertie pedig elvitte az Argosz szerkesztőségébe. Mostanra már biztosan ki lesz nyomtatva az újság aznapi száma. Ha mégsem, Macgowan állítsa le a munkát, és helyette a hirdetőcédulákat nyomtattassa. Míg Bertie odajárt, Lydia üzenetet küldött szét ezúttal saját besúgóinak, hogy Coralie jelenlegi búvóhelyéről gyűjtsenek információkat. Nem mintha túl sok eredményt remélnék tőle mondta Tamsinnek, amikor végzett. Néhány napja húzták ki a folyóból az egyik lányának a holttestét, és aligha ez az első alkalom, hogy hiába akarják Coralie-t bevinni kihallgatásra, mert sehol sem találják. Ő is tisztában van vele, hogy nem sokáig kutatnak utána. A rendőrségnek rengeteg munkája van. Túl vannak 271

270 terhelve, a lehetőségeik meg korlátozottak, és az anyagi ösztönzés is minimális, hogy egy kis szajha gyilkosát keressék. A Bow Street-i rendőrök jövedelmezése például elsősorban a nyilvánosságtól és a magánszemélyektől kapott jutalompénzeken alapult. A Korona nem igazán volt érdekelt abban, hogy a közpénzéből magas díjakat ajánljon fel olyan személyek gyilkosainak kézre kerítésére, akik az ő megítélésükben gyakorlatilag a férgekkel voltak egy sorban. Ilyen esetekben magánszemély sohasem kínált jutalmat. Bárhová vackolta is be magát, valahol Londonban kell lennie a búvóhelynek mondta Tamsin. Az egyik szemét folyton a lányain kell tartania. Az a gond, hogy London az egyik legalkalmasabb hely arra, hogy az ember eltűnjön, és ne találják meg, ha nem akarja borongott Lydia. Becsengette az egyik szolgát, és kérte a kalapját és a köpenyét. Csak nem elmész? kiáltott fel Tamsin. Nem gondolhatod komolyan, hogy egyedül vágsz neki a keresésnek! A Bow Streetre megyek közölte Lydia. Az nem árthat, ha az ügynek ebben a részében a segítségüket kérjük. De személyesen is beszélni akarok az éppen ráérő rendőrökkel. Lehetséges, hogy olyasmit is láttak, amiről nem is tudják, hogy fontos lehet. Tamsin szemébe nézett. A férfiak nem mindig úgy látják a dolgokat, mint a nők. A férfiak gyakran azt sem veszik észre, ami ott van az orruk előtt. Bess jelent meg úrnője utcai öltözékével. Miután Lydia felvette őket, visszafordult Tamsinhez. Coralie nem fog tisztességesen játszani. Ha ez lett volna a szándéka, már kaptunk volna üzenetet tőle. Mármint hogy mennyi pénzt kér értük, ugye? Lydia bólintott, aztán elővette a zsebóráját. Dél elmúlt. Elizabeth és Emily hajnal óta nála van. Miért fárasztaná magát azzal, hogy magánál tartja őket, amikor megtehette volna, hogy simán idehozza a lányokat, és jutalmat követel, mondván, ő mentette meg őket. Lydia eltette az órát. Biztos emlékszel, hogy amikor úgy volt, hogy bajba kerülhet, elég gyorsan feltalálta magát és úgy tett, mintha megmenteni akart volna téged. Ha rögtön hazahozta volna a lányokat, ő is tudja, hogy nem lett volna alapom eljárást indítani ellene, viszont rengeteg indokot tudott volna felhozni, miért is fejezzem ki a hálámat súlyos 272

271 pénzekben. A józanész ezt a megoldást diktálta volna. Mivel azonban nem a gyakorlatias utat követte, szemernyi kétségem sincs, hogy a harag munkál benne, és bajt akar kavarni. Nem fogok tétlenül ülni és várni s ezzel előnyhöz juttatni azt a némbert ha tehetek ellene valamit. Azzal, és egy ígérettel, hogy mindig tájékoztatni foga Tamsint a hollétéről, Lydia elindult a Bow Streetre. Bertie Trent a kis irodában ült, amelyet Miss Grenville birtokolt az Argosznál, amíg hercegné nem lett belőle. Arra várt, hogy kinyomtassák a hirdetőcédulákat. Várakozás közben a lelkiismeretével viaskodott, így nem valami fényesen érezte magát. Tamsin mindent elmesélt neki a Londonba vezető úton. Bertie nem hibáztatta, amiért megszökött. Az anyjának egyértelműen hibádzott valami odafönt, az apja pedig az üzleti ügyeit használva ürügyül igyekezett minél kevesebbet otthon tartózkodni. A férfi tulajdonképpen elhagyta a lányát. Hasonlóképpen, sok ember, például Lord és Lady Mars is úgy vélekedne, hogy Ainswood magára hagyta a gyámleányait. Bertie azonban látta, mennyire feldúlja barátját, ha a család kerül szóba. A rokonok az őrületbe kergethetik az embert. Bertie-nek, amióta csak az eszét tudja, a saját nővére okozott nem kevés fejfájást. Mégis porig sújtaná, ha Jessicával történne válami. Akárhogy is, a nők gyakran gondot jelentenek, és amikor az ember nem tudja, mit kezdjen, a legegyszerűbb megoldás, ha úgy tesz, mintha nem is léteznének, így tartva távol a kellemetlenségeket. Ez nem azt jelenti, hogy az embernek ne lennének érzései. Talán Mr. Prideaux észre sem vette, milyen rosszra fordultak otthon a dolgok. Akár így volt, akár nem, Bertie csak arra tudott gondolni, hogy a férfi most már talán tisztábban lát, és ha valahol mélyen csak egy kicsit is szerette a lányát, most biztosan halálosan aggódik. Hiszen még Bertie is rettenetesen aggódott Ainswood gyámleányaiért, pedig sohasem látta őket. Még Dain is zaklatott volt. Bertie még sohasem hallotta ilyen zavarosan beszélni, mint azon a napon, amikor megkapták a hírt. S nem is látta még ilyen furcsán viselkedni Belzebubot. Ő, aki minden semmiségért a szolgákat ugráltatta, gyakorlatilag összepakolt Bertie-nek. 273

272 Bertie gyűlölt arra gondolni, hogy milyen állapotban lehet Mr. Prideaux, elképzelve, mi minden történhet a lányával Amerika felé hajózva egy férfival, aki legjobb tudása szerint akár gonosztevő is lehet. Bertie gyűlölt erre gondolni, ám mégsem tudta kiverni a fejéből az aggódó apa képét, s a lelkiismerete minden eltelt órával egyre hangosabban, egyre élesebben rikoltozott. Gondterhelten nézte a rendben tartott íróasztalt, a tintatartót és tollakat, ceruzákat és papírt. Előbb meg kellene kérdeznie Tamsint, de neki most épp elég gondja van anélkül is, és Bertie nem akarta, hogy a lány lelkiismerete is úgy háborogjon, mint az övé. Különben is, ha egy férfi nem bízhat a saját lelkiismeretének szavában, mondta magának Bertie, akkor kiben? Létezik a jó és a rossz, és a lelkiismerete elég világosan kifejezte, szerinte melyik, melyik. Bertie maga elé vett egy tiszta lapot, letekerte a tintatartó tetejét, és fogott egy tollat. Órákkal azután, hogy Lydia elhagyta az Ainswood-házat, egy idős asszony holtteste fölött állt. A nő maradványai egy erre a célra fenntartott hideg helyiségben voltak a shadwelli rendőrbíró irodájának udvarán. Az előző éjjel találta meg a nő testét az egyik folyamkotró, akinek az volt a munkája, hogy kihúzza a folyóba fulladt vagy dobott hullákat. Lydia a Bow Streeten tett látogatása idején értesült a holttestről. A konstábler, aki a folyamkotrótól elhozta a testet, felfigyelt a bizonyos jegyekre, és kérte, hogy egy Bow Street-i nyomozó hasonlítsa össze azokkal a jegyekkel, amelyek a néhány nappal korábban kifogott fiatal prostituált testén voltak láthatók. Az idős nő arcát ugyanolyan vágások éktelenítették. A maradványok, a nyakán lévő mély vágás mellett, amely kis híján lefejezte, egyértelműen fojtogatásról árulkodtak. Gondolja, kegyelmes asszonyom, hogy Coralie újabb keze munkájával állunk szemben? kérdezte a fiatal konstábler. Igen, ez az ő keze munkája bólintott Lydia. De az áldozat nem az ő sajátja. Az ő áldozatai mindig fiatalok. Miért végezne egy őrült öregasszonnyal? Őrült? Bell közrendőr a holttestről Lydiára nézett. Mi árulkodik arról, hogy az elhunyt őrült volt? 274

273 Kislány koromban még annak tartották felelte Lydia. Azt hiszem, ő is folyamkotró volt. Vagy talán a párja. Gyakran vitatkozott olyan emberekkel, akik ott sem voltak. A gyerekek úgy vélték, a folyóból kihalászott holttestek szellemeivel kiabál. Egyszer én is hallottam. Ha jól emlékszem, valami pénz miatt veszekedett. Talán a szellem lehordta, amiért kiürítette a zsebeit. Lydia vállat vont. Minden kotró azt teszi. Ebből van egy kis mellékjövedelmük. Csodálom, hogy felismerte. Igaz, hogy nem volt sokáig a folyóban, de a kés vagy a törött üveg alapos munkát végzett. Néhány hónappal ezelőtt láttam a Ratcliffe-ben, amikor a prostituáltakkal készítettem riportot magyarázta Lydia. Csodálkoztam is, hogy még életben van. Így aztán jobban megfigyeltem, mint egyébként tettem volna. Felismertem a rikító vörösre festett hajat és a hajfonatok furcsa kuszaságát. És a csuklóján lévő sötét foltot. Anyajegy. Én csak azon a néven ismertem, hogy Dilis Dorrie, de hogy a Dorrie az igazi neve-e, vagy a csónakkal végzett munkájára utal *, azt nem tudnám megmondani. Akkor is sokat segített mondta Bell. Valószínűleg több információt tudunk összeszedni Dilis Dorrie-ról, mint egy ismeretien női holttestről. Nem mintha ez hasznos lenne az ön ügyében tette hozzá, és visszahúzta a takarót a hullára. Ez a nő jóval azelőtt halott volt, hogy Coralie találkozott a herceg gyámleányaival. Hacsak nem gondolkodunk el azon, van-e jelentősége, hogy ez az áldozat különbözik a többitől. Bell felnézett, és csak akkor vette észre, hogy magában beszél. A hercegné már elment. Kegyelmes asszony? A rendőr kisietett az udvarra. Bár a nap még nem ment le, köd borította homályba a területet. Bell szólongatta a hercegnét, de nem kapott választ. Cipő halk kopogását hallotta a kövezeten, és sietve indult abba az irányba. Valamivel később a nemrégen érkezett Ainswood hercege próbálta megemészteni a rendkívül kellemetlen hírt. Shadwell? kiáltotta Vere. Egyedül ment az East Endre? Hát itt mindenkinek elment az esze? Nem látjátok, mire készül Grenville? * dory: lapos fenekű csónak 275

274 Ugyanarra, mint a Vinegar Yardon. Azt hiszi, képes elbánni egy csapatnyi orgyilkossal az egy szem átkozott zsebórájával felfegyverkezve. Még csak Susan sincs vele. Vau! helyeselt az eb. Vere rámeredt. Hogy engedhetted el, te ostoba kutya? Lydia órákkal ezelőtt elment mondta Tamsin. Susan akkor Bertievel volt. Lydia nem tett mást, csak az egyik rendőrségi épületből átment a másikba. Vele volt egy kocsis és egy inas is. Biztos vagyok benne, hogy nem fog meggondolatlanul belevágni valamibe. Akkor ön nem több, mint szánalmasan hiszékeny nőszemély! morogta Vere, és kiviharzott a könyvtárból, végigdübörgött a folyosón, egyenesen a bejárati ajtóhoz. Felrántotta, mielőtt az inas kinyithatta volna előtte, és kis híján legázolta a küszöbön álló rendőrt. Jobb lesz, ha a feleségemtől hoz üzenetet nézett rá sötéten Vere. És jobb lesz, ha azt mondja, hogy békésen üldögél a shadwelli rendőrbíró irodájában. Sajnálom, kegyelmes uram mondta a rendőr. Bárcsak ezt az üzenetet hozhattam volna, és az én hibám, hogy nem így van. Ott voltam mellette, és csak egy pillanatra vettem le róla a tekintetemet, és már el is ment. Gyalog. Attól tartok. Megtaláltam a kocsiját, de ő nem volt benne. Abban reménykedem, hogy akad itt valaki, aki segít helyére rakni a kirakós darabjait, ahogy a kegyelmes asszonynak nyilvánvalóan sikerült. Ha Lydia nincs többé a shadwelli őrszobán, Vere-nek fogalma sem volt, hol kereshetné. Kényszerítette magát, hogy megnyugodjon legalább külsőleg, és behívta a rendőrt. A férfit Joseph Belinek hívták. Újonc volt, és egy hivatása gyakorlása közben megsérült társa helyére került. Fiatal volt, jóképű és egyértelműen jobban képzett, mint a legtöbb rendőr. Tömören előadta a történteket, majd hozzátette, biztos benne, hogy a kegyelmes asszony többet tud Dilis Doniéról, mint amennyit elárult. Gondoskodott róla, hogy eltűnjön, mielőtt még több kérdést is feltehettem volna. Mindketten azon tépelődtünk, hogy ha Coralie ölte meg azt az asszonyt, márpedig a jelek erre mutatnak, miért tette. Csak arra tudok gondolni, hogy a hercegné tudta a választ. Feltételezem, hogy az idős nő valami módon fenyegetést jelentett a kerítőnőnek. Talán tudta, hol 276

275 rejtőzik, és elkövette azt a hibát, hogy beszélt is róla. Vagy megfenyegette Coralie-t, hogy elárulja. Vagy neki volt olyan búvóhelye, amelyre Coralie-nak fájt a foga jegyezte meg Tamsin. Lydia biztosan egy határozott céllal indult el. Máskülönben nem szaladt volna csak úgy el. Azt azonban nem értem szaladt ráncba a homloka, hogy miért nem értesített a hollétéről, ahogy ígérte. Vere nem akart arra gondolni, mi lehet az oka, hogy felesége nem üzent, vagy nem tudott üzenni. Ez az egész nap felért egy rémálommal, amióta megkapta az asszony utolsó levelét. Az első váltóhelyen, ahol megálltak, a kimerült Mars lebukott a lóról és kificamította a bokáját, ott kellett hagyni a fogadóban. Aztán az egyik lovuk lesántult. Tíz mérföldre voltak Londontól, amikor egy részeg kocsis túl közel robogott el mellettük, és megrongálta az egyik kereküket. A kétségbeesett Vere gyalogolt el a következő váltóhelyig, ott lovat bérelt, és nyaktörő iramban tette meg a hátralévő távolságot. Aztán, amikor végül hazaért, kiderült, hogy a felesége nincs otthon. A szörnyű rémképek, amelyek a Londonig vezető úton a társai voltak, most kiegészültek felesége képével. Grenville érte küldött. Szüksége van rá. És ő jött, olyan gyorsan, ahogy csak tudott, ahogy Robinért is megtette. Túl késő! visszhangzott a fejében. Túl késő! Kegyelmes uram! Vere kilépett a rémképek közül, és kényszerítette magát, hogy Belire figyeljen. Úgy tűnik, a Dilis Dorrie név senkinek nem ismerős a társaságban mondta Bell. Egy folyamkotró, Grenville szerint. Legutóbb a ratcliffe-i országút közelében látták. Vere törte a fejét, de eredménytelenül. Ha találkoztam is vele valaha, túl részeg voltam vagy túlságosan lefoglalt a verekedés, hogy észrevegyem. Ha Jaynes veled volt, talán ő látta vetette közbe Bertie Trent. Vere felé fordult, és üres tekintettel nézett rá. Londonban született és nevelkedett, nem azt mondtad? folytatta Bertie. Ha Miss G., akarom mondani a kegyelmes asszony hallott erről a Dilis Dorrie-ról, akkor szerintem Jaynes is. Vere csodálkozó tekintete Bertie-ről Tamsinre siklott, aki ragyogó arccal nézett jövendőbelijére. 277

276 Milyen okos gondolat, Bertie! lelkendezett. Azonnal Jaynesre kellett volna gondolnunk. Felállt, az asztalhoz ment, és elvett egy papírt az egyik szépen rendezett csomóból. Fél órán belül kezdi a szokásos esti sétáját. Ha most rögtön indulnak, még ott érhetik a Pearkes osztrigaházban. Egy perccel később a három férfi és a kutya már kint is volt a házból. Lydiának sikerült megszöknie Bell rendőr elől, de Tomot már nem tudta elkerülni. Amikor befordult a High Streetre, a kis csibész egyenesen az orra elé toppant az egyik mellékutcából. Hová megy? akarta tudni. A flancos kocsija arra van, ni bökött a hüvelykujjával a megfelelő irányba. Oda, ahová megyek, nem vihetem magammal a flancos kocsimat mondta Lydia. Sem a rendőröket, tette hozzá gondolatban. A londoni alvilág bennszülöttjei mérföldekről kiszagolták a kopókat vagy zsarukat, minek következtében a bűnözők eltűntek a színről, és bárki biztosra vehette, hogy az ismerőseik még csak nem is hallottak róluk. Coralie nyilván tudja, hogy keresik, de valószínűleg biztonságban érzi magát. Lydia nem szerette volna eloszlatni ezt az illúziót. Coralie rendes körülmények közt is elég veszélyes volt. Sarokba szorítva dühöngő őrültté válhat. Miss Price mondta, hogy kövess? nézett Lydia szigorúan a fiúra. Nem, Miss G., én mondtam magamnak. Ha valami bajba kerülne, az én hibám lenne, ahogy az én hibám volt az is, hogy elvesztettem őket. Na, jól figyelj, ha nem vetted volna észre őket, halvány fogalmunk sem lenne, merre keresgéljünk mondta Lydia. De nem fogok vitatkozni veled. Segítségre lesz szükségem, s szerintem te megfelelsz. Egy bérkocsi közeledett. Lydia leintette, utasította a kocsist, hogy vigye el Ratcliffe-be, aztán Tommal együtt beszállt. A kocsiban elmagyarázta a fiúnak a helyzetet. Beszélt neki Dilis Dorrieról, és a gyanújáról, hogy Coralie magáénak akarta az öregasszony házát búvóhelynek. Dilis Dorrie problémás személy volt, szóval kétség sem fér hozzá, hogy Coralie megölte és a folyóba dobta az asszonyt. A ház fontos. Elkülönülten áll egy folyóba nyúló földnyelven, amelyet leginkább csak a patkányok kedvelnek magyarázta Lydia. De Dorrienak volt csónakja, és ez is fontos. Szerintem Coralie arra készül, hogy 278

277 váltságdíjkérő levelet küld, és odacitál. Valószínűleg csapdába akar csalni. Miss Price még nem üzent, hogy bármilyen levél érkezett volna, ami azt jelenti, hogy Coralie várni akar sötétedésig. Olyankor könnyebb megtámadni valakit, és utána gond nélkül elmenekülhet a csónakkal. Csak akkor van esélyem meghiúsítani a terveit, ha még azelőtt odamegyek, hogy várna. Szerintem meg akkor van csak esélye, ha magával hozza azt a nagydarab fickót, akihez hozzáment. Más nagydarab fickókat jókora husángokkal. A kegyelmes úr nem ért vissza Londonba, amikor elindultam a Shadwellbe mondta Lydia. Nem tudom, mikor érkezik vissza. Azonkívül nincs is annyi időnk, hogy érte küldjünk, vagy bárki másért, és arra várjunk, hogy ideérjenek. Már kezd sötétedni. Egyetlen perc vesztegetni való időnk sincs, ha Coralie-t meg akarjuk lepni. Be kell érnünk olyan erősítéssel, amilyet a bolondokháza környékén találunk. Olyanokkal, akik úgy festenek, mintha oda tartoznának. Ismerek ott néhány fickót mondta Tom. Meg egy-két utcalányt is. Időközben, Dilis Dorrie koszos házában Nell gyorsan átadta magát a vakrémületnek. Mióta Annette elment, Nell lépett a helyére. Megkapta Annette összes ruháját, amelyek a legcsinosabbak voltak, és Annette különleges kuncsaftjait is, akik már nem voltak annyira csinosak. De sokat fizettek, és Nellnek sikerült megtartania a felét, és ha a munka néha szörnyen kellemetlen is volt, annyit igazán kibírt. Ma azt ígérte neki Corrie, hogy ezentúl már nem is kell dolgoznia, mert gazdagok lesznek, és Párizsba mennek. Elkapják Annette-et, visszaveszik tőle, amit ellopott, és még gazdagabbak lesznek. Ahogy az idő telt, Nellnek egyre kevésbé tetszett a terv. Az út első részét abban a kicsiny, koszos csónakban teszik meg, amelyik nem messze, a rozoga mólónál van kikötve. Nell nem különösebben kedvelte a csónakokat, a kicsiket még kevésbé, azokat pedig egyenesen ki nem állhatta, amelyeket arra használtak, hogy a holttesteket halásszák ki vele a folyóból. Azt sem tudta, Corrie hogyan tett szert a csónakra, vagy a házra, amely legyen bármilyen koszos is, arról árulkodott, hogy egészen a legutóbbi időkig laktak benne. 279

278 Lassan leszállt a sötétség, és a folyó felől fújó szél utat talált a ház számos résén keresztül. Corrie a csónaknál volt, és néhány nélkülözhetetlen dolgot pakolt be az útra. A két lány a fenti raktárba volt bezárva, és áldásos csendben voltak, így Nell kezdte nagyon egyedül érezni magát. Valahányszor a szél rákezdett, olyan hangja volt, mint az emberi nyögésnek, a ház pedig úgy recsegett-ropogott, mintha járkálnának benne. Nell tudta, hogy a ház egy folyamkotróé volt, mert a fal tele volt olyan hirdetményekkel, amelyek jutalmat kínálnak fel egy-egy holttest megtalálásáért. Ebből aztán nem volt nehéz kitalálni azt sem, hogy nem kevés hulla fordult már meg itt. Nell úgy érezte, a ház halálszagú. Megborzongva nézte az asztalon lévő papírt. Corrie órákon írta az egyik üzenetet a másik után a régi hirdetmények hátoldalára, és mindegyikben egyre többet követelt. Két levélírás közt azzal szórakoztatta magát, hogy bement a raktárba, és elmondta a lányoknak, mi mindent fog velük csinálni, ha Ainswood hercegné nem fogja pontosan azt tenni, amit mond neki. A baj csak az volt, hogy Nell percről percre biztosabb lett abban, hogy Coralie Brees meg is teszi, amivel fenyegetőzik, csak a bosszú kedvéért. Semmi oka nem volt rá, hogy a lányokat életben hagyja, és amúgy sem volt szokása bárkit is hátrahagyni, aki esetleg beszélhet. Megkapja a pénzét, ott lesz neki a csónak, és az éjszaka leple alatt könnyen elszökhet. Miért hagyna életben bárkit is, aki árulkodhat rá? Beleértve Nellt is. Ekkor kinyílt az ajtó, és Corrie jött be. Levette Nell főkötőjét és kendőjét a kampóról, és odadobta a lánynak. Ideje indulnod mondta. Tíz perc az italboltig meg vissza, és ha csak egy percet is elvesztegetsz, utánad küldöm Micket, és nagyon megbánod. Nellnek el kellett vinnie az üzenetet tartalmazó papírt az italboltba, adni egy garast a takarítófiúnak, és megbízni, hogy vigye el a cetlit az Ainswood-házba. A fiú semmiről sem tudott, tehát nem is mondhatott senkinek semmit. Egyértelmű volt, hogy Corrie nem akarta megkockáztatni, hogy Nellt vagy Micket sok pénz ígéretével rávegyék, hogy elárulják őt. Nell lassan felvette a főkötőt, megkötötte a szalagjait. Lassan terítette magára a kendőt is. Ha egyszer kilép a házból, csak tíz perce lesz, és nem tudta eldönteni, mi rosszabb: ha visszajön és Corrie-ra bízza a jövőjét, amely most legalább annyira sötétnek tűnt, mint a fogoly lányoké; ha 280

279 elrohan az Ainswood-házhoz Mickkel a nyomában, és ha mégis eljut odáig, nagy valószínűsséggel egy sereg rendőr fogja várni; vagy ha leszalad a csónakhoz, és megkockáztatja a szökést az alattomos folyón. Mire átlépte a küszöböt, eldöntötte, mit fog tenni. A gyorsan közeledő léptek hallatán Lydia lebukott a felfordított csónak mögé. A következő pillanatban hallotta, hogy a léptek inkább a folyó felé tartanak, mintsem az út felé. Kikukucskált a csónák pereme fölött, és látta, hogy egy női alak botladozik a kövek közt a rozoga móló maradványai felé. Előhúzta a kést, amelyet az egyik örömlánytól kapott kölcsön, és közelebb lopakodott, azon fohászkodva, hogy Coralie legyen az. Zsákmányát annyira lefoglalta, hogy megpróbálja elüldözni a csónakot a mólótól, hogy nem vette észre a közeledését. A következő pillanatban Lydia a hátához nyomta a kést. Ha csak egy hangot is hallatsz, kivágom a veséd? suttogta. A nő egy halk hörrenéssel mozdulatlanná merevedett. Nem Coralie volt, hacsak nem ment össze és fogyott le. Lydia csalódást érzett, de azzal vigasztalta magát, hogy sokkal rosszabb is lehetne a helyzet. Ez itt Nell, és biztosan a házból jön, ami azt jelenti, hogy tudja, mi folyik itt. Lydia a csúszós köveken egyensúlyozva a móló alá húzta a lányt. Ha együttműködsz velem, gondoskodom róla, hogy ne essen bántódásod mondta neki halkan. A lányok életben vannak? I-igen, legalábbis amikor eljöttem, még éltek. A folyamkotró házában, alig egy negyed mérföldre innen északra? I-gen, m-ma am. Nell annyira remegett, hogy összekoccantak a fogai. Corrie velük van, és Mick odakint őrködik. Engem küldtek el a váltságdíjkérő levéllel, és rögtön vissza is kellett térnem. Most már bármelyik percben keresni kezdhetnek. Meg fogja ölni őket, ugye? Igen, asszonyom. Őket és magát is. Nem akarta betartani, amit az üzenetben írt. Várni fogja magát, hogy lesből megtámadja, megölje és elvegye a pénzt. És asszem, a lányokat is megöli, ha egyszer a pénz nála lesz. Nekem meg azt mondta, magával visz Párizsba, de nem fog. A csónakban ki fog csinálni, és bedob a folyóba. Nell sírva fakadt. 281

280 Tudtam, hogy baj lesz nyögte. Amikor láttam, hogy nem viszi őket gyorsan vissza, ahogy mondta. Gyűlöli magát, jobban, mint bármit a világon. Lydia ellépett a lány mellől, eloldozta a csónakot, és hagyta, hogy az ár elsodorja. Bármit tesz is Coralie ma éjjel, ezen az úton már nem tud elmenekülni. Meg kell mentenem Ainswood gyámleányait mondta Nellnek. Velem jöhet, vagy megpróbálhat eljutni a Kolomp és Kancsóba. Ott már biztonságban lesz. Magával megyek. Sohasem jutnék el a Kolomp és Kancsóba egy darabban Mick legalább olyan kegyetlen, mint Jos és Bill volt. Akkor először Micktől kell megszabadulni, döntötte el Lydia, méghozzá halkan és gyorsan. Nem lesz könnyű. Szövetséges csapata mindössze három utcakölyökből, akik egyike sem volt tízévesnél több, és két, szánalmasabbnál is szánalmasabb örömlányból állt. De ez volt a legjobb, amit ilyen rövid idő alatt fel tudott hajtani, még Tom segítségével is. Mindenki más, aki rögtön elérhető lett volna, vagy túl részeg, vagy túl lerobbant, vagy túl gonosz volt. Lydia ebben a pillanatban bármit megadott volna azért, hogy Ainswood mellette legyen. De a férfi nem volt ott, és Lydia csak abban reménykedhetett, hogy Nellnek igaza volt: Coralie tényleg vár addig, amíg ő elhozza a váltságdíjat, s csak azután teljesíti be a bosszúját Elizabethen és Emilyn. Így aztán Lydia reménykedett és imádkozott, ahogy Nell-lel elindult a néhai folyamkotró háza felé. Mivel elrablójuk részletes leírást adott arról, mit szándékozik tenni velük, Elizabethnek és Emilynek nem okozott gondot annak a hangnak a felismerése, amelyet nem sokkal azután hallottak, hogy az ajtó becsapódott Nell mögött. A csendben jól lehetett hallani az eltörő üveg hangját. Már látták az üveget. Coralie többször is meglengette előttük. Rémületét lenyelve Elizabeth előhúzta a rothadó szalma alá rejtett, izgő-mozgó csomagot, és egy kicsit meglazította az alsószoknyájáról letépett zsinórt, amellyel a zsákot bekötötte. Emilyt az ajtó felé lökte. Húga a falhoz lapult az ajtó egyik oldalán. Semmi hősködés suttogta Elizabeth. Csak rohanj! Emily ajkát beharapva bólintott. 282

281 Vártak. Bár legfeljebb két perc volt, de nekik éveknek tűnt, amíg az ajtó kinyílt, és bejött Coralie, kezében a törött üveggel. Emily felsikoltott, Elizabeth pedig fogvatartójuk arcába vágta a zsákot. Coralie visított, amikor a rémült patkány belekapaszkodott a hajába. Elizabeth nekiugrott a kerítőnőnek, és a földre döntötte. Emily kirohant az ajtón. A következő pillanatban Elizabeth is talpra kecmergett, és utánaszaladt. Hallotta Emily sikolyait, és látta, hogy a szörnyeteg óriás üldözi. Háta mögött a kerítőnő válogatott szitkok özönét zúdította rájuk. Elizabeth rohant, hogy megmentse a húgát. Lydia már épp Mick után akarta vetni magát, aki már szinte beérte az egyik lányt, amikor látta, hogy Coralie robban ki a házból. Nell, Tom, mindannyian, segítsetek a lányoknak! parancsolta, aztán Coralie felé lódult, aki szintén a lányok után rohant, és őrjöngő haragjában sokkal veszélyesebbnek tűnt Micknél. Add fel, Coralie! kiáltotta Lydia. Túlerőben vagyunk. A némber megállt, és a gyűlölt hang felé fordult. Csak egy pillanatig habozott, aztán káromkodva irányt változtatott, ezúttal a rozoga móló felé rohant. Lydia követte, de lassabban, távolságot tartva. A csónak elúszott kiáltotta. Innen nincs menekvés, Corrie. Coralie tovább futott a szemetes ösvényen, aztán a síkos köveken. Aztán Te ringyó! üvöltötte, és még ez volt a legenyhébb jelző, amit Lydia fejéhez vágott, miközben lefelé ereszkedett. A fülhasogató ocsmányságokon túl, a távolból odahallatszott egy vadászó masztiff eltéveszthetetlen ugatása. Hála istennek! lélegzett fel Lydia. Egyáltalán nem égett a vágytól, hogy lebotladozzon a síkos köveken és verekedésbe keveredjen Coralieval. Nem sok hasznát venné a késének, ha elcsúszna és betörné a fejét. Így inkább fennmaradt az ösvényen. Dobd el azt az üveget, Corrie! mondta. Hallod a kutyát. Nincs értelme harcolni vele. Darabokra fog tépni. Coralie ekkor megmozdult, de nem felfelé, az ösvény felé, hanem a köveken botladozva be a móló alá, aztán onnan is tovább. 283

282 A felfordított csónak felé igyekezett, amely mögött korábban Lydia rejtőzött. Az ugatás közeledett, de Susan még mindig percekre volt. Annyi idő alatt Coralie meg tudja fordítani és vízre tudja lökni a csónakot. Ha elmenekül, a ma esti kudarca csak még veszélyesebbé teszi, bárhol is bukkan fel legközelebb. Lydia utánament. Vere és társai többutcányira voltak, amikor meghallották a sikítást, és azonnal rohanni kezdtek. A folyópartra érve látták, hogy egy hatalmas barom üldöz egy lányt, és néhány kisebb alak üldözi az óriást. Lizzy! Em! üvöltötte. Erre! Többször is kiáltania kellett, hogy meghallják Susan vad ugatásától. A kutya gyilkolásra készen rángatta a pórázt. De végül a hang eljutott hozzájuk, és egy pillanatra az egész csapat megdermedt, aztán szétszóródott. A karcsú alakok Vere felé botladoztak. Mick egyedül állt, és vadul tekintgetett körbe. Kapd el! parancsolta Vere a kutyának, és elengedte a pórázt. Susan Mick után vetette magát, aki a folyó felé menekült, de a kutya a lábánál fogva elkapta, és a férfi az iszapba zuhant. Susan állkapcsa szorosan összezárult a lábán. Ekkor Trent és Jaynes is a helyszínre ért, és Vere rájuk hagyta a férfit, ő pedig a gyámleányai elé sietett, akik megálltak, hogy végignézzék, hogyan kapja el Susan Micket. Jól vagytok? kérdezte a lányokat. Az esti homályban alig tudta kivenni az arcukat, hiába álltak közel hozzá. De hallotta, ahogy levegő után kapkodnak, beszélni próbálnak. Vere kinyújtotta a karját, és két oldalról magához húzta a lányokat. Ők hozzásimultak, és az apályra emlékeztető szagok szálltak fel belőlük. Teremtőm, ti aztán illatoztok! mondta Vere elszoruló torokkal. Mikor fürödtetek utoljára? A választ már nem hallotta, mert Susan, aki átengedte a foglyát Jaynesnek és Bertie-nek, megint őrült módon ugatott. Vere körülnézett. Látott néhány alakot az egyre sűrűbbé váló homályban, de egy sem volt köztük, amelyik a feleségére hasonlított volna. Lydia! kiáltotta. Vau! közölte Susan, és mint a nyíl, elszáguldott nyugat felé. 284

283 Vere azonnal elengedte gyámleányait, és a kutya után rohant. Vere átverekedte magát a sötétségen, át a rothadás bűzét hordozó jeges ködön. Nem látta az ösvényt, de vakon követte a kutya ugatását. Lydia! üvöltötte újra meg újra, de válaszként csak Susan egyre élesebb, vadabb ugatását kapta. Elbotlott a köveken, megkapaszkodott, felegyenesedett, és rohant tovább. Képek tolultak az agyába: Charlie, Robin, hideg sírkövek, élő arcok mindazoké, akiket valaha is szeretett majd beleolvadtak a ködbe és eltűntek. NE! Ezúttal ne! Őt ne, kérlek istenem, csak őt ne! Jövök! ordította torkaszakadtából, tüdeje égett. Valami sötét forma sejlett fel előtte. Későn vette észre a felfordított csónakot, és átbotlott rajta. Arccal előre belezuhant a mocsokba. Talpra állt, és rohant volna tovább, de a következő pillanatban meg is torpant, ahogy meglátta őket. Alig háromyardnyira tőle egymásba gabalyodott alakok küzdöttek a porban és mocsokban a folyó szélénél. Susan feléjük lódult, aztán hátrált, újra meg újra, közben vadul ugatva. Nem tudta, mit tegyen. Ahogy Vere sem. Kés villanását látta, és nem tudta megmondani, kinek a kezében volt, vagy hogy mindkettőjüknél van-e fegyver. Elég, ha csak egyetlen rossz mozdulatot tesz, és a kés a szeretett nőben végzi. Megköszörülte kiszáradt torkát. Hagyd abba a játszadozást, Grenville! mondta olyan nyugodtan, ahogy csak tudta. Ha nem végzel a nővel tíz másodpercen belül, megteszem én, s azzal elrontom a szórakozásodat. Egy hirtelen mozdulat villant, egy kar a magasba lendül, egy penge lecsapott, aztán diadalkiáltás harsant, amelytől Vere-nek a szíve is megállt, mert a hang nem a feleségéé volt. Aztán újabb kiáltás, majd vad rángatózás következett. Vere látta, hogy az egymásba gabalyodott két test mozdulatlanná dermed, majd ugyanabban a pillanatban meghallotta a rekedt, lihegő hangot: Ha csak megmoccansz, fültől fülig elvágom a torkodat. A felesége hangja! Vere közelebb ment. Kell egy kis segítség, Grenville? kérdezte remegő hangon. 285

284 Igen kérlek. A szavak közt lihegés. Vigyázz piszkos módon küzd. Vere örült a figyelmeztetésnek. A kerítőnő félholtnak tűnt, ám amikor szétválasztotta a párt, Corrie ismét erőre kapott, és megpróbálta újrakezdeni a verekedést. Vere távolabb vonszolta a nőt kimerült feleségétől. A némber rúgott, karmolt, és olyan patáliát csapott, hogy valószínűleg még a túlparton lévő Rotherhithe-ben lévők is mind felébredtek rá. Üsd le! zihálta Grenville, mert a banya nem mutatta a fáradtság jeleit. Őrült módjára küzdött, mint ahogy az is volt. Nem tudok megütni egy nőt. Grenville odavánszorgott, és öklét meglendítve maga vágta állon a madámot. Coralie lerogyott. Vere a földre dobta a tehetetlen testet. Susan türelmetlenül morogva szökkent oda. Őrizd! utasította Vere. A kutya ráült Coralie-ra, és ott morgott tovább, hatalmas, csöpögő állkapcsa csak néhány hüvelykre volt a nő arcától. Vere már a felesége felé igyekezett, aki kétrét görnyedve fogta az oldalát. Vere félrelökte a kezét, nedvességet érzett, és szíve egy fenekeden lyukba zuhant. Sajnálom mondta az asszony olyan halkan, hogy alig hallotta. Azt hiszem, az a boszorkány megszúrt. Vere elkapta, s ezúttal, amikor az asszony holtsúllyá vált a karjában, tudta, hogy nem csak tetteti magát. 286

285 Tizennyolcadik fejezet Francis Beaumont a Kolomp és Kancsó közelében bámészkodó tömegben állt, és nézte, ahogy Ainswood herceg a hintójához viszi felesége mozdulatlan testét. A hely perceken belül felbuzdult, szájról szájra adták, hogy egy kerítőnő a Drury Lane-ről megölte a hercegnét. Francis Beaumont szomorú volt. Nem a hercegnét sajnálta, hanem saját magát. Nem kétséges, hogy Coralie Breest felakasztják, és ezt ő is biztosan tudja, ami azt jelenti, hogy gondoskodni fog róla, ne egyedül lógjon a bitón. Beszélni fog, és rengeteg mondanivalója lesz, s meséinek főszereplője nem más, mint maga Francis Beaumont lesz. Beaumont most már sajnálta, hogy nem ölte meg a némbert az előző tavaszon még Párizsban, hanem még a szökésben is segítette. De akkoriban nem tudott józanul gondolkodni. Sok egyéb mellett családi gondok és viszonzatlan kéjvágy is gyötörte. Ma azonban elhatározta, végképp leszámol Coralie-val, amikor a Pearkes osztrigaházban meghallotta, hogy mit tett az a tyúkeszű ringyó. Azt nem volt nehéz kitalálnia, hol rejtőzik a némber, mert a Rendőrségi Hírmondónak dolgozó egyik rajzoló mesélt neki az összeszabdalt és megfojtott öregasszonyról. A leírásból Beaumont gond nélkül kitalálta, ki volt az öregasszony, és ki a gyilkosa. Sajnos Ainswood hercegné előbb bukkant a kerítőnő nyomára, mint ő. Talán húszyardra sem lehetett a háztól, amikor elszabadult a pokol. Abban a pillanatban, amikor hallotta, hogy a hercegné azt mondja Coralie-nak, létszámfölényben vannak, Beaumont azonnal visszakozott. Csak annyi kellett, hogy Corrie észrevegye és a nevén szólítsa, s máris a bűnözők közé számítják. Persze, ha rájön, hogy a hercegné serege mindössze három

286 nyeszlett fiúcskából és két fogatlan, tüdővészes szajhából áll, talán kevésbé elővigyázatos lett volna. De abban a ködben és kavarodásban ezt igazán nem tudhatta. Most már semmit sem tehet. A rendőrök alig egy-két perccel Ainswood és emberei után érkeztek. Az egész bukás az elejétől a végéig nem tarthatott tovább negyed óránál. Corrie-t hamarosan lecsukják, és kiszednek belőle mindent, amit csak tud, a neveket, akikkel ismeretségben áll ami valószínűleg magában foglalja majd az egész egyházközséget. Menekülnie kell. Most. Nem mehet haza összepakolni vagy pénzt magához venni. Mindenki tudja, hol lakik Francis Beaumont. A felesége híres festő. Neki nem fog hiányozni. A férfiak legalább tíz mérföld hosszan fognak sorban állni, hogy elfoglalják a helyét. És a sor elején egy aranyhajú, francia gróf lesz. Ez a lehetőség majdnem olyan fájdalmas volt, mint az akasztófa. De fájdalmas vagy sem, Francis Beaumontnak el kell viselnie. Van nála annyi pénz, hogy postakocsit béreljen, és ha azonnal indul, jóval azelőtt eléri a tengerpartot, hogy bárki észrevenné a szökését. Indult volna, hogy átvágjon a tömegen, óvatosan, nehogy valakinek úgy tűnjön, sietős az útja, amikor megjelentek a rendőrök, Coralie-t egy hevenyészett hordágyon cipelve. Remélem, halott az a boszorkány! kiáltott fel egy szajha Beaumont közelében. Nem az kiáltott vissza valaki. Milyen kár! A hercegné csak az állkapcsát törte el. A hír, amelyet az egyik rendőr is megerősített általános csalódást okozott. Beaumont rájött, hogy az Argosz Grenville-jének ebben a kerületben több barátja van, mint ellensége. A két, leginkább félholt ringyó neki segített megmenteni Ainswood gyámleányait. Beaumont körülnézett, és megkérgesedett szívű szajhákat látott könnyezni és Coralie Breest átkozni. Még az utcakölykök is zokogtak. Beaumontnak csak egy percébe került, hogy ezt fel is merje, s egy másikba, hogy a maga javára fordítsa. Tudta, hogyan kell kihasználni a bánatot, hogyan kell megmérgezni az elmét, hogyan kell feléleszteni a keserűséget és az őrjöngő haragot a legbékésebb szívben is. Így aztán, miközben átvágott a tömegen, elejtett néhány nemtörődöm megjegyzést. 288

287 A matrózok, szajhák, stricik, koldusfiúk és más folyóparti söpredék tömege perceken belül gyilkos csőcselékké változott. Ordításuk elnyomta a kereplők zaját és a Lázadási törvény * felolvasásával való fenyegetőzést. A csőcselék pillanatok alatt felborította a szekeret, amellyel Coralie Breest a shadwelli őrszobára akarták vinni, elsöpörte a rendőröket az útból, és megtámadta a foglyokat. Percekkel később Coralie Brees felismerhetetlenségig összevert teste holtan hevert a macskaköveken. Nem sokkal utána Mick is munkaadója sorsára jutott. Addigra a csőcselék eloszlott és Francis Beaumont már hazafelé tartott. Néhány órával később Vere mint már annyiszor tette a bácsikájának, Charlie-nak, Robinnak egy túl hideg kezet tartva ült. A felesége kezét. Sohasem bocsátok meg neked, Grenville mondta elfulladó hangon. Arról volt szó, hogy itthon maradsz, és te leszel a tábornok. Az nem volt a haditervben, hogy önálló vállalkozásba kezdesz. Egyetlen pillanatra sem veszthetlek szem elől. Fogadni mernék, hogy hónapokkal ezelőtt meghaltam és egyenesen a pokolra jutottam ezért is nem akasztottam fel magam, mert fölösleges lett volna. Teremtőm, micsoda hűhót csapsz! Grenville gúnyos félmosolyainak egyikével jutalmazta. Hiszen épp csak megkarcolt az a némber. Nem csak éppen megkarcolta. Ha nem lett volna feleségén a többrétegnyi alsóruha, a merev fűző és nincs ott Ste bácsi zsebórája, Ainswood hercegné már nem élne. Az óra eltérítette a pengét, amely így inkább ügyetlenül, mint végzetesen vágott. A doktor ellátta a sebet, bekötözte a kegyelmes asszonyt, és alig egy perce Lord Dainnel együtt távozott. Mihelyt meggyógyulsz, alaposan elfenekellek ígérte Vere. De te nem ütsz meg nőket emlékeztette Lydia. * Riót Act: A brit parlament 1714-es törvénye, amely felhatalmazta a helyi hatóságokat, hogy bármely tizenkét fősnél nagyobb csoportot törvénytelenül összegyűltnek nyilvánítson, és így annak büntetés terhe alatt szét kellett oszolnia a fordító megjegyzése. 289

288 A te esetedben kivételt teszek. Vere lenézett az asszony kezére, amelyet a magáéban tartott. Olyan a kezed, mint a jég. Azért mert elszorítod a vérkeringésemet. Vere erre lazított a halálos szorításon. Így már jobb mormolta Lydia. Ne haragudj! Vere el akarta engedni az asszony kezét. Ne, ne engedd el! kérte Lydia. Olyan jó nagy és meleg a kezed. Imádom a komisz kezedet, Ainswood. Majd meglátom, mit mondasz, amikor a térdemre fektetlek és alaposan elnáspángollak. Lydia mosolygott. Soha semminek nem örültem még úgy, mint az érkezésednek ma este. Coralie ugyanolyan aljasul küzd, mint én. És nagyon nehéz volt koncentrálnom, mert aggódtam a lányok miatt. Nem voltam benne biztos, hogy mire végzek Coralie-val, olyan állapotban leszek, hogy tudjak még nekik segíteni. A harag. Az őrület. Amikor ezek igazán működésbe lépnek, az emberfeletti erőt ad. Tudtam ezt. Nem akartam összeakaszkodni vele. Tisztában voltam vele, mivel állok szemben. De nem volt más választásom. Nem hagyhattam, hogy elmeneküljön. Tudom. Elküldtem egy fiút a Kolomp és Kancsóba, hogy hozzon segítséget, de nem kockáztathattam, hogy várjak, amíg a segítség megérkezik, mert Lizzy és Em már halott lenne, ha vársz vágott a szavába Vere. Azért ment be, hogy megölje őket. Azzal mesélni kezdett Lydiának, hogyan fogtak a lányok egy patkányt, és dobták Coralie arcába. De ezzel csak néhány percet nyertek folytatta. Szerencsére te éppen az alatt a néhány perc alatt érkeztél. Megmentetted az életüket, Grenville. Te és a szedett-vedett sereged. Lehajolt, és megcsókolta az asszony kezét. Ne légy nevetséges! Sohasem sikerült volna, ha nem érkezik meg az erősítés. Még ha le is győztem volna Coralie-t, és megmondom egyenesen, nem volt könnyű csata, akkor is ott lett volna Mick. S mire odaértem volna hozzá, komolyan bántalmazhatta volna a gyámleányaidat. Tudom. Tom fejbe vágta egy kővel, de a barom meg sem érezte. Susannek viszont nem jelentett problémát. Istenem ráncolta a homlokát komoran, én fenét sem csináltam! A kutyára hagytam, hogy elbánjon Mickkel. Csak néztem, hogy verekszel azzal a némberrel, mintha valami bokszmeccsen lennék. 290

289 Mi az ördögöt tehettél volna mást? bosszankodott Lydia, és feljebb tornázta magát a párnákon. Senki, akinek egy csepp esze van, nem avatkozott volna közbe abban a helyzetben. Pontosan azt tetted, amit kellett. Elképzelni sem tudod, mit jelentett nekem a hangodat hallani. Menynyire felderített és bátorított. Kezdtem nagyon elfáradni, elbátortalanodni és be kell ismernem, egy kicsit ideges is voltam. De amikor rám szóltál, hogy hagyjam abba a játszadozást, olyan volt, mintha egy jó adag lélekerősítő itóka csúszott volna le a torkomon. Mindenesetre nem bírtam volna elviselni, hogy vesztek, miközben nézel. Túlságosan megalázó erről vitázni. Összefűzte az ujjait a férfiéval. Tudod, nem csinálhatsz mindent te. Néha meg kell elégedned azzal, hogy erkölcsi támogatást nyújtasz. Engem nem kell dédelgetni és pátyolgatni. Nem kell, hogy minden csatámat megvívd helyettem. Arra van szükségem, hogy bízz bennem. Bízzak benned ismételte Vere a fejét csóválva. Csak ennyi kell, igaz? Ez rengeteget jelent nekem. Mármint, ha bízol bennem. Tekintve, hogy lenézed a nememet, a legértékesebb ajándékként kell kezelnem az intelligenciám és a képességeim iránt tanúsított tiszteletedet. A legértékesebbnek? Kifűzte ujjaikat, felállt és az ablakhoz ment. A kertet nézte. Aztán visszament az ágyhoz. Megállt a végében, kezét az oszlopra fonva. És mi van a szerelemmel, Grenville? Gondolod, hogy idővel leszel olyan kegyesen leereszkedő, hogy eltűrd a szerelmemet? Vagy a szerelem csupán a halandók számára való? Talán az isteni Ballistereknek nincs rá nagyobb szüksége, mint az Olümposz isteneinek egy fogatra, amely Delphoiba vitte őket, vagy egy hajóra, amivel Trójába juthattak? Grenville egy hosszú percig csak figyelmesen nézett rá, aztán felsóhajtott. Ainswood, engedd meg, hogy megmagyarázzak valamit. Ha szerelmet akarsz vallani a feleségednek, annak elfogadott formája egyszerűen csak annyi, hogy szeretlek. Az egyáltalán nem elfogadott, hogy a magad ellenséges módján ötölj-hatolj, és kerülgesd a témát, mint macska a forró kását. Ennek gyengéd, bensőséges pillanatnak kellene lennie, te pedig tönkreteszed azzal, hogy úgy beszélsz, hogy legszívesebben hozzád vágnám a szenesvödröt. Vere szeme összeszűkült, álla megfeszült. Szeretlek mondta komoran. 291

290 Lydia a szívére szorította a kezét, és lehunyta a szemét. Úrrá lett rajtam a a valami. Azt hiszem, elalélok. Vere visszatért hozzá, megfogta és megszorította a kezét. Szeretlek, Grenville ismételte, ezúttal gyengédebben. Már akkor kezdtem beléd szeretni, amikor leütöttél a Vinegar Yardon. De nem tudtam, vagy nem akartam tudni róla egészen a nászéjszakánkig. Utána meg nem tudtam volna elviselni, hogy kimondjam, amikor te nem voltál szerelmes belém. Ostobaság volt. Ma este megölhettek volna, s nekem még az az apró vigaszom sem lett volna, hogy elmondtam, milyen sokat jelentesz nekem. Elmondtad ezernyi más módon. Nincs szükségem a varázsszóra, de örülök, hogy hallhattam. Örülsz ismételte a férfi. Nos, ez is valami. Örülsz, hogy tiéd a szívem. Elengedte az asszony kezét. Talán, amikor majd egy kicsit megerősödsz, valamivel több lelkesedést is kicsiholhatnál magadból. Mindenesetre, amint újra egészséges leszel, dolgozni kezdek azon, hogy megnyerjem magamnak a te szívedet. Elképzelhető, hogy egy-két évtized alatt meglágyulsz irántam annyira, hogy viszonozd az érzéseimet. Biztos, hogy nem mondta Lydia, ahogy férje hátralépett és vetkőzni kezdett. Most abbahagyta, és ránézett. Mi az ördögért kellene visszaadnom *? kérdezte Lydia. Meg akarom tartani. A szívemben mutatott a keblére. Ahol a saját érzéseim is vannak. Ahová fel van írva: szeretlek, vessző, és utána fel van sorolva az összes neved és címed. Vere érezte, hogy mosolyra húzódik az ajka, és valami beleszúr a szívébe, amelyet az asszony elrabolt tőle. Vaknak kell lenned, hogy eddig nem láttad, ami hosszú ideje oda van írva folytatta Lydia. A mosoly ördögi mosollyá szélesült. Nos, engedd meg, drágám, hogy levetkőztesselek mondta. Aztán melléd fekszem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem azt az írást. * return feelings: lefordíthatatlan szófordulat ebben a szituációban, mivel a return azt is jelenti, hogy viszonoz, és azt is, hogy visszaad a fordító megjegyzése. 292

291 Egy zendülés Londonban rendszerint hatalmas felháborodást váltott ki, és olyanfajta pánikot, amilyet az ember az ország megszállásáról szóló hírek hallatán várna. A Ratcliffe-ben történt lázadásról minden lap írt, ám az emberek alig vették észre. Ennek oka pedig az volt, hogy egy sokkal katasztrofálisabb esemény történt. Miranda, a Théba rózsájának főhősnője, ahogy azt Bertie Trent is megjósolta, megélezett egy kanalat börtönének kövein. Ennek ellenére csütörtök reggel, amikor végre hozzájutott, hogy elolvassa az előző napi Argoszt, Bertie döbbenten vette tudomásul, hogy Miranda nem alagutat ásott a kanállal, hanem rögtönzött fegyverét Diablóba döfte, és elmenekült. A fejezet utolsó bekezdésében a történet fess gonosza nézte az ajtót, amelyen át a lány eltűnt, amíg a halál árnyéka elhomályosította a látását. De tekintete még akkor is az ajtóra tapadt, miközben hallgatta, ahogy az életet jelentő értékes folyadék cseppenként távozik testéből a rideg kőpadlón koppanva. Ez a hang azt jelentette, hogy haszontalan, hiábavaló és elvesztegetett élete lassan a végére ér Egész London fel volt dúlva. A kitalált történet felkerült jó néhány napilap címlapjára. Csak az olyan komoly, megfontolt újságok, mint a Times, döntött úgy, hogy figyelemre sem méltatja, s csak a lap délutáni számának egy eldugott sarkában jelent meg néhány sor Zavargás az Argosz irodája előtt címmel. A zavargást a kiadó előtt összegyűlt felháborodott olvasók okozták. Néhányan azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják az épületet. Mások felajánlották, darabokra tépik a szerkesztőt. Macgowan csütörtökön kora délután érkezett a hírrel, hogy a Stranden jelképesen felakasztották S. E. St. Bellairt. Macgowan el volt ragadtatva. Kijelentette, hogy Ainswood hercegné egy zseni. Ainswood átvitte Lydiát a szalon pamlagára, és egy egész kis tömeg gyűlt össze körülötte. Így aztán a szerkesztő kijelentését Emily, Elizabeth, Jaynes, Bertie és Tamsin is tökéletesen hallotta, nem is beszélve az ajtó közelében tartózkodó szolgákról. Lydia figyelmeztető pillantásáról tudomást sem véve Macgowan tovább lelkendezett, minek következtében a legkisebb kétség sem maradt S. E. St. Bellair kilétét illetően. 293

292 Az izgalomtól teljesen magánkívül lévő szerkesztő csak későn döbbent rá, mit is fecsegett ki. Alighogy rájött, a szájára csapta a kezét. Elvörösödött, és riadt tekintete Lydiát kereste. Az asszony lemondón legyintett. Nem számít. A világ már úgyis ismeri a titkaimat. Akár erről is tudhat. Megcsóválta a fejét. Jelképesen felakasztották. Istenemre, ugyancsak komolyan veszik a népek a romantikus mesédet. Nos tekintete végigvándorolt a nézőközönségén, akik hitetlenkedve, megdöbbenve vagy éppen udvarias semmi különös nézéssel figyelték, lehet, hogy romantikus maszlag, de úgy tűnik, népszerű maszlag, és az enyém. De annyira elkeserítő! mondta Emily. Diablo volt a kedvencem. Az enyém is csatlakozott hozzá nővére. És az enyém is közölte Bertie. Tamsin nem szólt semmit. Ő bízott Lydiában. Ainswood a szoba sarkában, az ablaknál állt, és vendégeit figyelte. Az ő arcán is a semmi különös kifejezés ült, de szemében ördögi szikrák táncoltak. Szerintem a fegyverválasztásod igazán ötletes volt, Grenville jegyezte meg. Kevés szégyenteljesebb véget tudok elképzelni, minthogy az embert ledöfik egy megélezett kanállal. Lydia fejedelmi főbólintással fogadta a kétes bókot. Ami ennél is fontosabb folytatta Vere, hogy mekkora szenzációt okoztál. Amikor fény derül az író valódi személyére, a rá következő felzúdulás elnyomja ezt a mostanit. Mindazok a szellemi sötétségben élő szerencsétlenek, akik eddig nem ismerték Mirandát és tetteit, arra kényszerülnek, hogy pótolják eme hiányosságukat. Ha a helyében lennék fordult Vere Macgowanhez, kihoznám beköttetve az eddig megjelent fejezeteket. Egy olcsó kiadás a tömegeknek, és csinos, aranygravírozású bőrkötéses kiadás a gazdagoknak. Tőkésíteni kell az tömegek érdeklődését, mielőtt lanyhulni kezd. Lydia igyekezett palástolni meglepődését. Ainswood volt az utolsó ember, akitől várta volna, hogy törődik a firkálmányaival, nemhogy még ő javasolja, hogyan aknázzák ki a bennük rejlő anyagi lehetőségeket. De végül is, a férje szereti a felfordulást, emlékeztette magát. Én is gondoltam rá mondta Macgowan, bár az nem jutott eszembe, hogy kötet formájában megjelentessem, pedig ragyogó ötlet. De 294

293 nem akarjuk, hogy az olvasók elveszítsék az érdeklődésüket a történet iránt, most, hogy a kedvenc hősük úton van a pokol felé. Lydia rövid ideig fontolgatta a kérdést, majd Macgowanhez fordult. Akkor a holnapi lapba bele kell tennie, hogy az Argosz a jövő hét szerdán különleges kiadással jelentkezik, amelynek melléklete a Théba rózsájának utolsó négy fejezetét tartalmazza. Ha Purvis panaszkodna, hogy nem tudja időben megrajzolni az illusztrációkat, keressen valaki mást. Macgowannél már ott volt a történet következő két fejezete. Lydia felküldte Tamsint az utolsó kettőért, amely a dolgozószoba íróasztalának fiókjában volt elzárva. Nem sokkal ezután a szerkesztő távozott az értékes fejezetekkel, ha lehet még izgatottabban, mint ahogy érkezett. Nem kétséges, hogy lelki szemei előtt egy újabb kiugró haszon lehetősége lebegett. Miután Macgowan elment, Ainswood kiterelte az embereket a szalonból. Aztán felverte a párnákat Lydia háta mögött, és megigazította a takarót. Utána odahúzott egy zsámolyt, és rátelepedett. A térdére könyökölt, állát az öklén nyugtatta, és szemrehányón nézett az asszonyra. Ördögien gonosz vagy mondta neki. Mert ezt érdemled. Ez nagyon aljas trükk volt. Micsoda? nézett rá ártatlanul Lydia. Még magam sem tudom, de ismerlek annyira, hogy tudjam, az egész világot becsaptad. Senki sem látja benned az ördögöt, csak én. Gondolom, időbe telik, míg az ember kiismeri a másikat. Vere akkor elmosolyodott, azzal a gyilkos mosolyával. Az ablakon túl a nap sugarai nem tudtak áttörni a súlyos, szürke felhőkön. Lydiát azonban mégis aranyló napsugár burkolta be a pamlagon, ahol feküdt, és a melege elvette az eszét, és folyékony sziruppá olvasztotta. Ez nem fog működni közölte férjével, ugyanakkor tudatában volt az üdvözült, bárgyú mosolynak, amellyel a férfi gyilkos mosolyára válaszolt. Nem fogom elárulni neked a történet befejezését. Ezzel csak annyit érsz el, hogy szenvedélyes hangulatba kerülök tőle. Vere erre lassan végigmérte, tetőtől talpig végigjáratva rajta a csirkefogós tekintetét. Ha el tudom érni, hogy vágytól pihegj, csak szólj mosolygott Vere. Kár, hogy ellene van az orvos előírásainak. 295

294 Ő csak annyit mondott, hogy kerüljem az erőfeszítést, és vigyázzak a sebre vetett egy oldalpillantást Lydia a férjére. Használd a képzelőerődet. Vere felállt, és az ajtó felé indult. Úgy látom, neked nincs olyan szólt utána az asszony. Gondolkozz csak mondta Vere vissza sem fordulva. Csak bezárom az ajtókat. Úgy alakult, hogy Vere-nek alig maradt ideje rendbe hozni a saját és felesége ruházatát az intim közjáték után, mert a lányok, akik nyilván még hírből sem ismerték a tapintatot, úgy döntöttek, hogy dörömbölni kezdenek a szalon ajtaján. Tették ezt pont abban a pillanatban, amikor Vere faggatni kezdte volna a feleségét Mirandáról. Menjetek el! parancsolt rájuk Vere. Mi folyik odabent? Lydia kuzin jól van? Vau érdeklődött Susan is. Vere hallotta a lányok hangjában a rémületet, és eszébe jutott, hogy kizárták őket öccsük szobájából, amikor az halálosan megbetegedett. Az ajtóhoz ment, elvette a széket, amellyel a kilincset rögzítette, és kinyitotta az ajtót. Két sápadt, aggódó arcot látott maga előtt. Csak a feleségemet vertem nyugtatta meg őket. Persze barátságosan. A két tengerzöld szempár Lydia felé fordult, aki méltóságteljes, félig fekvő helyzetben pihent a pamlagon, és a lányokra mosolygott. Hogyan tehe kiáltotta Emily, de nővére a könyökével oldalba bökte. Arra gondol, tudod súgta Elizabeth. Ó! Susan gyanakodva megszaglászta Vere-t, aztán a pamlaghoz ügetett, hogy a gazdáját is megszaglássza. Utána morgott valamit magának, és lehuppant a pamlag lábánál. Ezen felbátorodva a lányok is közelebb merészkedtek a hercegnéhez, és leültek Susan mellé a szőnyegre. Sajnáljuk szabadkozott Elizabeth. Sosem jutott volna eszembe. Dorothea néni és John bácsi még egyszer sem zárkóztak be a szalonba ebből a célból. 296

295 Vagy bármelyik másik szobába tette hozzá Emily. Legalábbis én még nem vettem észre. A hálószobában vette át a szót Elizabeth bizonyára csinálják, hiszen kilenc gyerekük van, és úton van a tizedik. Amikor majd neked is kilenc gyereked lesz úton a tizedikkel ment oda hozzájuk Vere, gondolom, a hálószoba lesz az egyetlen hely, ahol a férjeddel kettesben lehetsz ha előtte bezárod az ajtókat. Nyugodtan csináljátok, ahol csak akarjátok mondta Elizabeth nagyvonalúan. Nem fogunk újra félbeszakítani. Nem tudtuk, ennyi az egész. De most, hogy tudjuk, távol tartjuk magunkat és megpróbáljuk elképzelni vihogott Emily. Ne is törődjetek vele, még nagyon fiatal mentegette húgát Elizabeth. Szeretjük Susant közölte Emily Lydiával, és megvakargatta a kutya füle tövét. A masztiffnak nem kellett több bátorítás, busa fejét a lány ölébe hajtotta, és elmerült egy igazi kutyaálomban. Amikor nem gonosztevőket üldöz, nagyon aranyos csatlakozott húgához Elizabeth. Nekünk is van egy fél tucat masztiffunk Longlandsen. Nagyon hiányoznak vallotta be Emily. De egyet sem hozhattunk magunkkal Blakesleigh-be, mert túl sokat nyáladznak, mondja Dorothea néni, és illetlen helyekre dugják a nyelvüket. Jobban szereti az olyan kutyákat, amelyeknek nem csorog annyit a nyála. Szerinte azok tisztábbak. Biztos benne, hogy Robin az egyik kutyától kapta el a torokgyíkot tette hozzá Elizabeth. A fiúk kimentek nyulat fogni, és a kutyákat is magukkal vitték. Senki sem tudja, merre jártak a kutyák, de Rolf, aki akkor még csak kölyök volt, csupa kosz meg büdös volt, amikor visszajöttek. De akkor is, a faluban két nő is megbetegedett, pedig ők nem voltak a kutyáinknak még a közelében sem. És a többi fiú közül sem kapta el senki a betegséget, pedig ott voltak Robinnal mondta Emily. Ennek semmi értelme. Senki sem tudja pontosan, hogyan terjed a betegség magyarázta Lydia. Nem értik, miként lehetséges, hogy néha egész falvakat-városokat elpusztít, máskor meg csak egy maréknyi embert gyűr le, és még akkor sem lehet megjósolni, hogy ki fog meggyógyulni belőle, és ki hal bele. Ez szörnyen igazságtalan tette hozzá kedvesen. 297

296 De legalább gyorsan elment mondta Elizabeth. Két nap alatt vége lett, és majdnem végig eszméletlen volt. Az ápolónővér azt mondta, alig érzett valamit, de az is lehet, hogy semmit. Még ahhoz is túl gyenge volt, hogy érezzen. Vere elfordult, és az ablakhoz ment. Alkonyodott. Ennyit ki tudott kivenni a látását elhomályosító ködön át. Tudom, hogy a végén nem félt, mert ott volt vele Vere kuzin hallotta maga mögül az idősebb lány hangját. Mindenki rettenetesen meg volt ijedve mondta Emily. A doktor azt mondta, Dorothea néninek nem szabad a közelébe mennie, mert elkaphatja a betegséget, és még ha túléli is, a baba a hasában meghalhat. Ezért John bácsinak is távol kellett tartania magát, mert ő meg átadhatta volna a betegséget Dorothea néninek. Minket sem engedtek fel Robinhoz. Csak megpróbáltak óvni benneteket, ahogy a saját gyerekeiket is magyarázta Lydia. Tudom, de akkor is nagyon nehéz volt. De aztán megjött Vere kuzin szólt közbe a nővére, és ő nem félt semmitől. Senki sem tudta visszatartani, bár megpróbálták. Bement, és végig ottmaradt Robinnal, ahogy előtte a papával is. Fogta a papa kezét. Egyetlen pillanatra sem hagyta magára és Robint sem. Vere kuzin persze nem fogja elmondani neked folytatta Elizabeth. Úgy tesz, mintha nem is hallana. Akkor is így tett, amikor köszönetet akartunk neki mondani. Hallak benneteket préselte ki a szavakat Vere kiszáradt torkából. Elfordult az ablaktól, és látta, hogy két gyanúsan fényes szempár szegeződik rá. Teremtőm, micsoda hűhót csaptok! mondta. Szerettem a fiút. Mi egyebet tehettem volna, minthogy virrasztottam a halálos ágyánál? Ugyan mi a fenét veszthettem volna? Közelebb ment, és lenézett a két, felé forduló, fiatal arcra. Miért kell nektek hőst faragnotok belőlem? Az ember rosszul lesz tőletek. A végén még Grenville elhányja magát. Na már most, ő intett felesége felé a fejével Vere igazi hős. A megmentésetekre sietett, pedig nem is ismert benneteket, és minden oka megvolt, hogy éljen hiszen az én feleségem. Megmentette az életeteket, erre ahelyett, hogy megköszönnétek neki, és megígérnétek, hogy mostantól jó lányok lesztek, összevissza fecsegtek olyasmiről, amit ezer éve tettem. A barátságtalan beszéd elérte a kívánt hatást. A könnyeket visszapislogták, letörölték, és a bűnbánó arccal fordultak Lydiához. 298

297 Kötelességtudóan megköszönték, hogy az asszony megmentette az életüket, és megígérték, hogy a jövőben jók lesznek. Ne is törődjetek ezzel a képtelenséggel mondta Lydia élénken. Ez az Ártatlanság kisasszony kifejezés Lord és Lady Marsnál talán működött, de engem nem tudtok ilyen könnyen megtéveszteni. A lányok arcán az angyali ártatlanságot fokozatosan óvatos kifejezés váltotta fel, ahogy a hercegné folytatta. Az ártatlan kisasszonyok nem kémlelik ki mások levelezését, és nem olvasnak el olyasmit, amit nem az ő szemüknek szántak. Egyetlen szófogadó kisasszony sem tudja, hogyan kell elszökni egy éberen őrzött házból, ráadásul az éjszaka közepén, nem is említve, hogy nem csupán elszöktetek, de egy teljes hétig úgy bujkáltatok, hogy senki sem bukkant a nyomotokra. S míg bámulattal adózom a találékonyságotoknak, és megértem azt a nyilvánvalóan vak imádatot, amellyel komisz kuzinotok iránt viseltettek remény fénylett fel a fiatal arcokon, az is teljesen egyértelmű, hogy rendkívül rosszul vigyáztak rátok az elmúlt két évben. Biztosak lehettek benne, hogy ennek az állapotnak egyszer s mindenkorra vége. Lydia szigorú hangjára még Susan is figyelmesen felült. Vau! szólt hozzá a dörgedelemhez. A remény elhalványult a látszólag ártatlan arcokon. A két lány, mintha ikrek lennének, egyszerre fordult Vere felé esdekelve. Nem akartunk ennyi bajt okozni mondta Elizabeth. Csak veled akartunk lenni tette hozzá Emily. Igen, de amint látjátok, együtt vagyunk mutatott rá Vere. Mi egy véleményen vagyunk, Grenville és én, de ez az ő akarata volt, tekintve, hogy én férfi vagyok, és nekem nem lehet. A lányok zavartan egymásra pillantottak. Aztán Elizabeth szólalt meg. Nem számít. Veletek szeretnénk maradni. Nem baj, hogy Lydia néni szigorú, de legalább nem félénk és unalmas. Talán megtanít verekedni fénylett fel Emily arca. Arról szó sem lehet tiltakozott Vere. És hogyan szivarozzunk anélkül, hogy rosszul lennénk tőle tette hozzá Elizabeth. Arról még úgy se! jelentette ki Vere kereken. Nem is tudok gusztustalanabb látványt elképzelni, mint egy szivarozó nő. Akkor miért adtál neki a szivarjaidból? kérdezte Elizabeth nagy ártatlanul. 299

298 Mert ő ő más. Nem normális. Rámeredt a lányokra. Szeretném tudni, erről meg hol hallottatok! A Suttogóban olvastuk felelte Emily. Egy szennylap mondta Lydia férje üres tekintete láttán. Állandó szereplője vagy a cikkeinek. Ugyanakkor kiváló riporterek dolgoznak nekik. A hírek általában pontosak. Néha én is fel szoktam használni információgyűjtésre. Elgondolkozva nézte a lányokat. Nem hiszek abban, hogy az ifjú hölgyeket meg kellene védeni a kemény valóságtól. Amit én olvasok, ők is olvashatják de csakis családi keretben, és utána megbeszéljük az olvasottakat. Ami pedig a verekedést illeti A fenébe, Grenville! Még az ifjú hölgyeknek is tisztában kell lenniük az önvédelem alapjaival. Megfelelő felügyelet mellett nem kellene elsajátítaniuk egy lehetséges legjobb világban. De a világ kiszámíthatatlan. A lányok azonnal felpattantak és ölelték-csókolták a hercegnét. Vere látta, ahogy meleg fény költözik felesége szemébe. Nehéz feladat lesz a lányok nevelése, és ezzel Grenville is tisztában van, és nem is lehetett volna boldogabb. A halál megcsalta, elvéve tőle az anyja és a húga szeretetét, de ő nyitva tartotta a szívét. Családot kovácsolt azokból a nőkből fiatalokból és idősekből, akiknek szüksége volt rá. Egy családdá lesz Elizabethtel és Emilyvel, és ugyanolyan nagylelkűen fogja rájuk pazarolni a szeretetét, ahogy a lányok szeretik őt, Vere-t. Nem viselkedett valami bölcsen, fűzte tovább a gondolatait Vere. Miután elvesztette azokat, akiket szeretett, elűzte maga mellől azokat is, akik megmaradtak, akiket szerethetett volna. Dühös volt, ezt már néhány nappal ezelőtt megértette, a rémálom után, amelyben Robin szerepelt. A fiú cserbenhagyta őt a halálával, ahogy Charlie is. És Vere kizárta őt az életéből, s ezzel együtt kizárt mindent és mindenkit, ami vagy aki kapcsolatban volt vele. De nem csupán az őrjöngő bánat volt az oka az elzárkózásnak. Vere tudta, hogy gyáva volt. Feleségétől eltérően ő félt kockáztatni. Félt a szerelemtől. De az váratlanul rátalált, ahogy Grenville is tette időről időre. Alattomban, körmönfont módon, visszautasítva, hogy tisztességesen játsszon így működött a szerelem. 300

299 És ő átkozottul örült neki. Sértett arckifejezést erőltetett magára. Ó, ez jellemző rád, Grenville mondta panaszos hangon. Begyűjtőd magadnak az összes ölelést. Jut nekem is, vagy ez csak a bosszantó nőszemélyek jussa? Gyere ide mosolygott az asszony. Megosztozunk. 301

300 Tizenkilenced ik fejezet A következő szerda még mindig vérezve találta Diablót az Argosz lapjain. Pablo, a szolgája, ahogy hozzá igyekezett, elcsúszott a vértócsában, és urára esett, majd nyomban sírásban tört ki. Pfuj! Szállj le rólam! Büdös vagy! szólalt meg a hullajelölt. Pablo bűze ugyanolyan hatékonyan magához térítette urát, mintha repülősót szagoltatott volna vele. Hamarosan kiderítették, hogy a halálos kanál elvétette Diablo szívét, s noha úgy dőlt belőle a vér, mint egy leszúrt disznóból, mégsem vérzett el. A csöpögő hang, amit hallott, egy borosüvegtől származott, amelyet Miranda borított fel szökése közben. Ha a lány nem térdelt volna bele Diablo ágyékába, amikor lesújtott a kanállal, a férfi talán megőrzi az egyensúlyát, és elkaphatta volna a szökni készülőt. Helyette azonban elesett, és egy időre elvesztette az eszméletét. A feje lüktetett, az oldala vérzett, az alsóbb régiói pedig valószínűleg tartós károsodást szenvedtek, de élt és roppant dühös volt. London üdvrivalgásban tört ki, és gyorsan tovább olvasott. Ahogy a történet véget ért, az egész város egy emberként sóhajtott fel megkönnyebbülésében. Kiderült, hogy Orlando volt az igazi gonosz. Diablo, ahogy minden rendes hőshöz illik, megmentette a hősnőt, visszaszerezte a Théba rózsáját, és megölte a gonoszt. És a hős meg a hősnő boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Az Ainswood-házban az utolsó fejezeteket hangosan olvasták fel a könyvtárban. Kuzinja, Dain márki segédletével a kegyelmes asszony töltötte be ezt a tisztséget, s a hallgatóságban ott volt a férje, Dain felesége

301 és a fia, Elizabeth, Emily, Tamsin, Bertie, Javnes és mindazok a szolgák, akiket szerencséjük hallótávolságon belülre rendelt a munkájukat végezni. Dain időben érkezett Londonba és az Ainswood-házhoz, hogy lássa, amint kuzinja halottnak látszó testét beviszik. Ő volt az, aki a hálószoba sarkában tartotta Ainswoodot, amíg a doktor megvizsgálta és ellátta a hercegnét. Amikor ez megvolt, Dain az orvossal együtt távozott, magára hagyva barátját, hogy kedvére kiveszekedhesse magát a feleségével. Másnap este Dain a saját asszonyával vitatkozott, aki határozott parancsa ellenére öngyilkos iramban érkezett Dain városi házához, és magával hozta a sátánfattyat is, mert mint mondta, Dominick aggódott a papája miatt, és magánkívül ordítozott, amikor Jessica megpróbált nélküle eljönni. Ma azonban Dominick meglepően jól viselkedett. Némán ült a szőnyegen Elizabeth és Emily közt, és odaadó érdeklődéssel hallgatta a történetet. Még a félórás pihenő alatt is, amelyre a két utolsó fejezet felolvasása előtt került sor, csendesen játszott Susannel, és hagyta, hogy a lányok több édességet tömjenek bele, mint amennyi egészséges. Vere nem tudta volna megmondani, a gyerek megértette a mesét, vagy a felolvasók nyűgözték le. Dominick imádta az apját, és természetesnek vette, mindenkinek néma csöndben kell ülnie és oda kell figyelnie, amikor a papa olvas. Az ember azt várta volna, hogy a fiú figyelme lanyhul, amikor más veszi át az olvasást. Ez a másik azonban Grenville volt, és ő nem egyszerűen csak olvasott. Megszemélyesítette a szereplőket, saját hangot és modort adva nekik. Röviden, eljátszotta őket, bár engedelmesen megígérte Vere-nek, hogy nem fogja elhagyni a pamlagot. Dominickot végig elbűvölte a történet, és amikor a végére ért, ő is olyan lelkesen tapsolt és ujjongott, mint a felnőttek, majd felugrott, hogy csadakozzon az állva ünneplőkhöz. Grenville mély meghajlással köszönte meg az elismerést. Ugyanazzal az eltúlzott, színpadias meghajlással, amellyel Ainswood hercegét is kitüntette a Kék Bagoly-beli előadása után, kiegészítve egy képzeletbeli kalap megemelésével. Csak most jött rá végül Vere, hogy miért piszkálta ez a meghajlás a fantáziáját. Látta már ennek a tökéletes mását, jóval azelőtt, hogy Grenville-lel találkozott volna. Először még az etoni iskolásévei alatt. 303

302 Dainhez fordult, aki összevont szemöldökkel nézte kuzinját. Felismered, ugye? Mondtad, hogy remekül tud utánozni, de el sem tudom képzelni, hol láthatta tőlem ezt a mozdulatot. Milyen mozdulatot? érdeklődött Lydia, aki végül visszatért a pamlaghoz. Vere szigorú pillantására feltette a lábát és kényelmesen nekidőlt a párnáknak. A meghajlás felelte Vere. A színpadias meghajlásod. Az apám színész volt. De Dain apja nem. Mégis pontosan így hajolt meg talán tízéves korában. Először akkor láttam, amikor diadalmasan került ki a Wardell-lel vívott csatából. A fiú kétszer akkora volt, mint ő, és két évvel idősebb is. Én az amesburyi fogadó udvarán láttam előszót kapcsolódott be a beszélgetésbe Lady Dain. Amikor Dain és Ainswood elkalapálta egymást. Meglehetősen jellegzetes, nem? Dainben is van színészi véna. De a Ballisterek mindig is szerettek jelenetet rendezni. Úgy tűnik, jó érzékük van a drámához az egyik olyan jellemvonásuk, amelyet mindenféle erkölcsi aggály nélkül felhasználnak, hogy elérjék a céljukat. Az első Blackmoor gróf gyakran szórakoztatta a királyát különböző alakításokkal mondta Dain Grenville-nek. Az édesanyád nagyapja és a fivérei rendkívül kedvelték a színházat és a színésznőket ifjúkorukban. Az apám ideje előtt a vándorszínésztársulatok rendszeresen kaptak meghívásokat Athcourtba, hogy szórakoztassák a kastély vendégeit. Természetesen Grenville nem örökölhette mástól a tehetségét, csakis a Ballisterektől mondta Vere. Minden szépség, okosság és erény onnan származik. Az erény nem vetette közbe Dain. Az sosem volt az erősségünk. Persze nekünk is voltak istenfélő képmutatóink, apám például vagy Lydia nagyapja, de minden nemzedék produkált legalább egy sátánfattyat. Ennél a pontnál Dain sátánfattya kezdte a nyugtalanság jeleit mutatni. A lányok hívták, hogy menjen velük és Susannel a kertbe játszani. Tamsin vállalta, hogy felügyel rájuk. Ahová a lány ment, oda ment Bertie is. Nem térek magamhoz a meglepetéstől jegyezte meg Dain, amikor az ifjabb nemzedék kiment. Sosem láttam még a sátánfattyat ilyen sokáig nyugodtan ülni. 304

303 Mert egy mesteri mesélő varázsa alá került vágta rá Vere. Nincs olyan férfi, nő vagy gyerek, aki ellen tudna állni neki. Minden bizonnyal az istenektől kaptad a tehetségedet, kuzin mondta Dain Lydiának. Még sosem hallottam, hogy közülünk bárki is dicsekedhetett volna ilyennel. Őrzünk néhány nagyon szép levelet a levéltárunkban, és egykét felkavaró politikai beszédet is. De ami a költészetet illeti, csupa pocsék munka. Még sohasem találkoztam Ballister által írt mesével, amit csak úgy kirázott a kisujjából. A feleségem nem tartja sokra a tehetségét közölte Vere. A Théba rózsáját romantikus maszlagnak hívja és akkor még ez a legkedvesebb jelző, amit használ rá. Ha Macgowan nem kottyantotta volna el, Grenville sosem vallotta volna be, hogy ő írta. Mert semmi hasznos célt nem szolgál érvelt Lydia. Nem tesz mást, mint szórakoztat. Egyszerű erkölcsi tanulságokkal. A jó elnyeri jutalmát, a rossz a méltó büntetését. Semmi köze sincs a való élethez. A való világban kell élnünk felelte Vere, és nálad jobban talán senki nem tudja, hogy az emberek többsége milyen életet él. A sors egyik legnagyobb ajándéka, ha néhány órányi kikapcsolódást tudsz nekik adni. Nem hiszem vitázott Grenville. Kezdem azt hinni, hogy ez társadalmilag felelőtlenség. Ennek a nyomorult mesének köszönhetően a lányok azt veszik a fejükbe, hogy megszöknek, hogy felkutassák azokat az izgalmakat, amelyeket otthon nem találtak meg. Azt fogják hinni, hogy legyőzhetik a gonoszt egy megélezett kanállal, és Ezzel azt állítod, hogy a nemed képviselői olyan ostobák, hogy nem tudják megkülönböztetni a valóságot a képzelet világától vágott a szavába Vere. Ha akad olyan ember, aki elég bolond ahhoz, hogy az életben is megpróbálkozzon Miranda valamelyik trükkjével, az vagy meg gondoladan, vagy egy csepp esze sincs. Az ilyen emberek előbb vagy utóbb a te meséd nélkül is elkövetnének valami ostobaságot. Erre a gyámleányim a legjobb példa. A gyámleányaid az én álláspontomat igazolják. Neveletlen ördögfiókáknak nevezted őket, mielőtt még akár találkoztál volna velük. Vere hanga megemelkedett. Ők Malloryk, Lydia, és a Malloryk az idők kezdete óta ördögfiókákat hoznak a világra. Nem fogod Lizzyt és Emet ürügyül felhasználni, hogy ne írj több ilyen csodálatos történetet, amelyet te vagy olyan kedves, hogy romantikus 305

304 maszlagnak meg szemétnek titulálj. Tehetséges író vagy, akinek még az is megadatott, hogy mindkét nem, minden korosztály és bármely társadalmi réteg képviselőit meg tudod szólítani. Nem fogom hagyni, hogy ezt az ajándékot eldobd magadtól. Amint meggyógyulsz, nekikezdesz a következő történetnek, még ha rád is kell zárnom az ajtót, hogy megtedd! Lydia pislogott egyet-kettőt. Teremtőm mondta aztán, mekkora hűhót csapsz! Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen sokat jelent neked. Márpedig így van. Vere felállt a székből, elsétált a kandallóig, aztán vissza. Analfabéta lennék, ha nem létezne romantikus maszlag meg szentimentális szemét vagy a mesevilág. Az első olvasmányélményem az Ezer egy éj szaka és A Dzsinn meséi volt. Az apám olvasta fel, és attól kezdve éheztem, hogy minél több könyvet olvassak, akár képek nélkül is. Az anyámtól kaptam mesekönyveket mondta Dain nagyon halkan. Nekik köszönhetem gyerekkorom legboldogabb napjait. Dominicknak is felolvastuk őket tette hozzá a felesége. Láttad a fiút mondta Vere. Mialatt olvastál, megszűnt számára az egész világ, és csak a történeted létezett. Egy hangot sem hallottál tőle egész idő alatt. Robinnal is így volt, amikor mesét olvastam neki. Szerette volna a tiedet is, Grenville. A szobára néma, súlyos csend borult. Végül felesége hűvös hangja törte meg a feszültséget. Akkor a következőt neki írom, és az százszor jobb lesz, mint holmi Ezeregy éjszaka. Ez csak természetes helyeselt kedvesen Dain. Elvégre egy Ballister írja. Vere nem tudta, miért nem hagyja nyugodni, csak azt, hogy nem hagyja. édesanyád nagyapja és a fivérei rendkívül kedvelték a színházat és a színésznőket. az erény sosem volt az erősségünk minden nemzedék produkált legalább egy sátánfattyat egy Ballister írja. Azon az éjszakán Ainswood herceg II. Károlyról álmodott. Grenville azzal szórakoztatta őfelségét, hogy eljátszotta a harmadik Dain márkit, aki egy szál tollas kalapban állt az udvaroncok közt karjában Nell Gwyn színésznővel. 306

305 Odakint hajnalodott, amikor Vere felébredt. Felesége még mélyen aludt. Vere nesztelenül felkelt, átment az ágy másik oldalára, elvette Grenville anyjának a naplóját, és az ablakhoz vonult vele. Nem tartott sokáig elolvasnia, és amikor végzett vele, ugyanúgy hiányérzete támadt, mint amikor először hallotta. A bejegyzések közti hézagok az érzés, hogy sok minden nincs kimondva a büszkeség, amely nem engedte az asszonynak, hogy panaszkodjon. A legközelebb akkor került hozzá, az első bejegyzésben volt, amikor azt a megvető leírást adta a férjéről és amikor keserű szavakkal emlékezett meg az apjáról. az emlékezet azonban nem engedelmeskedik az akaratnak, még egy Ballister emlékezete sem, és egy név, egy kép még a halál után is hosszan kísért. Vere eltűnődött, hogy kinek a neve és képe kísértett az asszony emlékezetében. Egyetlen szófogadó kisasszony sem tudja, hogyan kell elszökni egy éberen őrzött házból, mondta Grenville. Anne Ballistert gondosan óvták és vigyázták. Hogyan lehetséges, hogy ő és John Grenville egy harmadrangú színész útjai keresztezték egymást? Hogyan tudott a férfi olyan közel kerülni hozzá, hogy elcsábítsa, és rábeszélje, szökjön el vele Skóciába? Az apja Dain szerint egy istenfélő képmutató volt. Dain apjának idejében nem hívtak műkedvelő színtársulatokat Athcourtba. Anne apja sem hívott színészeket az otthonába. Vere utólag meglátta a Grenville által gondosan elejtett nyomokat a Théba rózsájában. Az olvasóknak, akiket magával ragadott a kalandos történet, biztosan elkerülte a figyelmét. Csak a végén, amikor lelepleződik Orlando hitszegése lehet felfedezni a magvakat, amelyeket oly ügyesen szórt el a szerző az előző fejezetek során. Vere nyomok után kutatott a naplóban, de ha volt is ilyen és a férfi biztos volt benne, hogy lennie kell, túl okosan elrejtették. Vere visszatette a könyvecskét a helyére az éjjeliszekrényen, és az öltözőszobába ment. Belzebub szerint a Carton, Brays és Carton jogi cég nem volt más, mint hozzá nem értők fecsegő gyülekezete. Ezért szabadult meg tőlük Dain, amint megörökölte a címet. Beelz valószínűleg a szokásosnál is dermesztőbb tekintettel ajándékozta meg őket a folyamat során, mert úgy tűnt, az elmúlt kilenc év során semmi sem változott a cégnél, beleértve a mindent elborító port is. 307

306 Az idősebbik Carton nem volt bent, mivel egy kicsit már ütődött, tájékoztatta az írnok Vere-t. Az ifjabbik Carton a kancelláriai törvényszéken tartózkodott, és a legjobb úton afelé, hogy ő is ütődött legyen. Mr. Braysnél jelenleg nem volt ügyfél, de szokása szerint most is biztos részeg, magyarázta az írnok. Sajnálom, hogy így alakult a helyzet, kegyelmes uram, de jelenleg én vagyok az egyetlen elérhető ember az irodában, de legjobb tudásom szerint igyekszem a szolgálatára lenni. Az írnok, név szerint Miggs, alig nőtt ki még a kamaszkorból. A magas, vékony ifjú bajsza alig serkent még, és rengeteg szeplővel dicsekedhetett. Ha a feljebbvalói engedélye nélkül megteszi, amire kérem, elveszítheti az állását figyelmeztette Vere. Nem valószínű felelte Miggs. Semmire sem mennének nélkülem. Semmit nem találnak, és ha én megkeresem nekik, akkor sem értik, mi az, és nekem kell elmagyaráznom. Ha elbocsátanának, elveszítenék minden ügyfelüket, márpedig az nem sok, és még azok többségét is én szereztem nekik. Vere elmondta neki, mit keres. Értem. Bement az egyik szobába, és egy fél óráig ki sem jött. Nem találok semmilyen feljegyzést mondta, amikor előkerült. De ez nem sokat jelent. Az öreg mindent a fejében tartott, ami meg is magyarázza, mitől buggyant meg. Le kell mennem a katakombákba, uram, s az akár napokat is igénybe vehet. Vere ügy döntött, hogy vele megy, ami nagyon bölcs döntésnek bizonyult, mert a katakombákról kiderült, hogy nem más, mint a Carton, Brays és Carton lomtára: ezernyi, dokumentumokkal teli doboz. Egyszerűen egymásra voltak halmozva mindenféle rendszer és logika nélkül. Egész nap dolgoztak, csak délben és késő délután álltak meg, hogy egyenek-igyanak valamit. Vere leemelte a dobozokat, az írnok pedig gyorsan átnézte a tartalmát és ez így ment hosszú órákon át a nyirkos alagsorban, míg különféle rovarok és rágcsálók rajzottak körülöttük, kibeiramodva vagy szállva a dobozok közti réseken. Nem sokkal hét óra után aznap este Vere kimerülten feltámolygott a pince lépcsőin, ki az ajtón az utcára. Nyakkendője, mely mostanra szürkére sötétült, petyhüdten lógott a nyakából. Kabátjára pókhálók tapadtak, 308

307 mindenféle más kosszal, szeméttel együtt. Piszokfoltos arcán verejték csörgött. Keze fekete volt. De abban a fekete kézben egy dobozt cipelt, és csak ez számított, és ahogy hazafelé lépdelt, boldogan fütyörészett. Hogy megnyugtassa a túlságosan aggodalmaskodó csapatot, akiknek Vere szigorúan megparancsolta, hogy vigyázzanak rá, Lydia azt mondta, alszik egyet vacsora előtt. Ez persze nem azt jelentette, hogy tényleg aludni akart. Magával vitt egy könyvet Vere hálószobájába és elaludt olvasás közben. Az ablak felől érkező zaj ébresztette, s azt kellett látnia, hogy férje éppen mászik befelé. Nem kérdezte tőle, miért nem az ajtón jön be, mint minden normális ember. Elég volt egyetlen pillantást vetnie rá, hogy lássa, miért kerüli a nyilvános utat. Ma reggel Vere azt mondta neki, hogy Mr. Herriarddal találkozik, hogy elintézzék a házassági szerződéssel kapcsolatos ügyeket, amelyek halasztás szenvedtek, mialatt őkegyelmessége a gyámleányait kereste. Dain figyelmeztette rá barátját az előző este, mielőtt elment. Úgy látom, a szerződés egyik feltétele az volt, hogy söpörd ki Mr. Herriard kéményét jegyezte meg Lydia végigmérve a hat és fél lábnyi emberi roncsot. Ainswood lenézett a kezében tartott kis dobozra. Hm, nem egészen mondta. Beleestél a szennyvízcsatornába találgatott tovább az asszony. Nem. Hm Ráncba szaladt a homloka. Előbb tisztálkodnom kell. Csengetek Jaynesnek. A férfi a fejét rázta. Lydia felkelt az ágyról. Vere, talán valaki kupán kólintott? kérdezte gyengéd hangon. Nem. De hadd mossam meg legalább az arcom meg a kezem. Fürödni ráérek később is. Besietett az öltözőszobába, a dobozt továbbra is a kezében tartva. Lydia feltételezte, hogy a dobozban a házassági szerződés van, és valami olyasmit is tartalmaz, ami Vere szerint nem tetszene neki. 309

308 Kíváncsiságát legyűrve, a szobában fel-alá járkálva várta, hogy a férje visszatérjen. Vere néhány perccel később kijött az öltözőszobából, mindössze egy köntöst viselve, és a dobozzal a kezében. A kandallóhoz húzott egy széket, és intett feleségének, hogy foglalja el. Lydia leült. A férfi a lába elé telepedett a szőnyegre, és kinyitotta a dobozt. Egy ovális tárgyat vett elő belőle, és az asszony ölébe rakta. Egy szőke hajú, kék szemű fiatalember portréja volt. A férfi halványan mosolygott a képen. Olyan volt, mintha tükörbe nézne. Olyan olyan, mintha a bátyám lenne szólalt meg Lydia rekedtes hangon. Szíve hevesen dobogott. Edward Greynek hívták mondta csendesen Vere. Ígéretes színész és színpadi író. Az anyja a népszerű és elismert színésznő, Serafina Grey volt. Az apja, Richard Ballister, édesanyád nagybátyja. Edward Grey Richard Ballister fattya volt, akit még vad ifjúsága idején nemzett házasságon kívül. Richard apja hatvan is elmúlt, amikor Richard megszületett a második házasságából. Egy megsárgult papírt vett elő a dobozból. A Ballister-családfa egy részlete Anne Ballister családjának ága volt a papíron, és az asszony csinos, tiszta kézírásával ott szerepelt minden név és dátum. A késői második házasság magyarázta, hogy Anne Ballister Richard bácsikája miért volt mindössze három évvel idősebb Anne apjánál. De Lydia tekintete lejjebb siklott, oda, ahol az ő neve állt anyja és Edward Grey neve alatt és között. Lydia a miniatűrre nézett. Aztán az anyja által oly gondosan megrajzolt családfára. Majd vissza a képecskére. Ő az apám mondta halkan, csodálkozva. Igen. Nem John Grenville. Ehhez kétség sem fér. Az anyád ezt bizonyossá tette. Igazi Ballisterként mindent dokumentált. Szerintem akkor akarta átadni neked, amikor elérted a nagykorúságot, de valami történt. Az iratok John Grenville-nél végezték, ő pedig eladta őket a harmadik Dain márkinak a márki ügyvédjein keresztül. Az eladásról szóló számla 1813 augusztusában keletkezett. 310

309 Ez megmagyarázza, honnan volt pénze, hogy Amerikába utazzon mondta Lydia, és férjére nézett. Ez nagyon sok mindent megmagyaráz. Edward volt az, akivel az anyja elszökött Skóciába, nem az a férfi, akit Lydia az apjának nevezett. A dobozban szerelmes levelek is vannak, amelyeket az apád írt az anyádnak. Legalább két tucat. Nem volt rá időm, hogy mindent átnézzek és kisilabizáljak, Vere zöld szeme gyengéden tapadt rá, és arcán az a zavarba ejtő, kisfiús mosoly ült. De abból a kevésből, amit el tudtam olvasni, is kiderül, hogy imádta édesanyádat. Fattyúnak született ugyan, de mélyen szerették egymást, és ebből a szerelemből gyermek is született. Szeretlek mondta Lydia, lenyelve a torkában lévő gombócot. Nem tudom, hogy csináltad, hogy jutott egyáltalán eszedbe, mi késztetett arra, hogy keress és megtalálj valamit, amire senki sem gondolt, hogy egyáltalán létezik. De tudom, hogy azért tetted, mert szeretsz és komolyan, Ainswood, nagyon haragszom rád, mert sosem pityeregtem annyit, mint mióta téged ismerlek. Az asszony szeme könnyektől fénylett. Nem is próbált többet mondani, csak lecsúszott a székről, egyenesen férje karjába. Bár törvénytelen gyerek volt, Edward Grey meglehetősen közel állt az apjához, aki gondoskodott róla, hogy jó neveltetést kapjon. Egyike volt azoknak a számos segélyezetteknek, akik részt vehettek a családi összejöveteleken. Így találkozott Anne-nel. A lánynak azt mondták, távoli rokon. Egymásba szerettek. Anne éppen látogatóban volt náluk, amikor Edward összevitatkozott az apjával, aki helytelenítette, hogy a fia a színészi pályát választotta. Edwardot kipenderítették a házból. Örökre. Amikor Anne megtudta, mi történt, vele akart menni. Edward szerette volna, ha addig várnak, amíg biztosan el nem tudja tartani a lányt, de Anne nem volt hajlandó várni. Addigra ugyanis megértette, hogy apja sohasem fog beleegyezni a házasságukba. Ahhoz a férfihoz kellene hozzámennie, akit az apja választ számára. Arról pedig szó sem lehetett. Így aztán elszökött Edwarddal Skóciába. A helybéli kovács adta össze őket. Nem volt pap, templom, kihirdetés és szülői engedélyre sem volt szükség. A házasságuk érvényes volt ugyan, de nem a rokonaik megítélése szerint. A Ballisterek nem becsülték többre a furcsa skót törvényeket és hagyományokat, mint a hinduk vagy hottentották bizarr rituáléit. Az ő szemükben Anne szajha volt, egy fattyú 311

310 szeretője. A dobozban az ügyvédektől is voltak levelek, amelyekben közölték Anne-nel, hogy ki van tagadva, és semmilyen jogi követelése nem lehet a családdal szemben. Megtiltották, hogy büntetés terhe mellett bármilyen anyagi vagy egyéb igénnyel álljon elő, vagy bármilyen módon kapcsolatba próbáljon lépni a családdal. De Anne és Edward tudták, hogy így lesz, amikor elszöktek. Ismerték a rokonaikat. Tisztában voltak vele, hogy azok az ajtók örökre bezárultak előttük. Azt viszont nem tudhatták, hogy rövid három hónap múlva az egyik próba alatt a díszlet egy darabja rá fog esni Edwardra és megöli. Nem volt ideje gondoskodni a feleségéről és születendő gyerekéről. Egy hónappal később John Grenville elvette Anne-t. Ahogy a napló is írta, sikerült meggyőznie a fiatalasszonyt, hogy őszintén szereti. Anne ekkor tizenhét éves volt, gyereket várt, és nem volt kihez fordulnia. Azt hitte, a férfi rendkívül nagylelkű, hogy hajlandó más férfi gyerekét elfogadni sajátjaként. Csak miután Grenville megpróbálta az asszonyt és a gyereket felhasználni, hogy utat találjon a Ballisterek szívéhez és pénztárcájához, és kudarcot vallott, ismerte fel Anne, mekkorát tévedett. Ennek ellenére nem volt más választása, mint a férfi mellett maradni, legalább az elején. Vagy John Grenville, vagy az utca, mivel sehogy másként nem tudta megkeresni a kenyérrevalót. Sarah születése után nagyon sokáig betegeskedett, és sohasem épült fel igazán. Ha visszanyerte volna az erejét, elhagyta volna John Grenville-t, Lydia ebben biztos volt. Anne valóban igyekezett a lehető legkevesebbet Grenville-re hagyni, amivel kihasználhatná a halálát és Lydia születésének titkát. A napló csak kisebb botrányt jelentett a dobozban lévő iratok drámájához képest. London minden kiadója ölni tudott volna a doboz tartalmáért. Nem csoda, hogy a Carton, Brays és Carton szép summát fizetett a dokumentumokét, mint ahogy az sem, hogy azonnal el is temették az anyagot. Kétségtelen, hogy megfeledkeztek a dobozról, amikor a jelenlegi Dain márki ügyvédi irodát váltott. A napló, egyéb papírokkal együtt biztosan az új céghez került, ahol mindent gondosan rendszereztek, és azokat az anyagokat, amelyekről úgy találták, hogy számot tarthat az új márki érdeklődésére, Athcourtba küldték. Mivel egészen előző év tavaszáig Dain inkább Párizsban tartózkodott, mint Devonshire-ben, egyáltalán nem meglepő, hogy a napló valamelyik fiókban vagy polcon eldugva végezte más anyagokkal együtt. A csoda az, hogy Lady Dain megtalálta. 312

311 Ez azonban még mindig csak fél olyan csoda volt, mint Ainswood lelete. És a férfi, szokás szerint, véletlenül sem ismerte volna el, hogy bármi különlegeset tett volna. Másnap délután, miközben az ifjúság a portugál királyné tiszteletére rendezett parádét nézte, Lydia és Ainswood felvilágosították Daint és Jessicát. A Ballistereket ismerve Dainnek a legcsekélyebb nehézséget sem okozta, hogy elhiggye a történetet. Még akkor is így lett volna, ha nem látja a könyvtár asztalán szétteregetett iratokat. Amit viszont sehogy sem akart elhinni, hogy Ainswood volt az, aki az ügy mélyére ásott. Hogy az ördögbe vetted észre azt, amit senki még csak nem is gyanított? faggatta barátját. És miféle őrangyal vitt épp a Carton Brays és Cartonhoz annyi hely közül. Te magad mondtad, hogy a Ballisterek természetétől idegen a bizalom felelte Vere. Te beszéltél az őseid színészet és színház iránt tanúsított gyengeségéről. Te mutattál rá arra is, hogy milyen rendkívüli, hogy a családi anyajegy, a Ballisterek szent jelképe egy nőn jelenik meg. Anne azonban sohasem említette ezt a csodát a naplójában. Természetes, hogy ezek után gyanakodni kezdtem. Nem tettem mást, mint összeraktam a tényeket. S mivel Anne az apád idején szökött el, logikus volt, hogy az ő ügyvédjeinél kezdjem a kutakodást. Igazából nem hittem, hogy ott választ is találok a kérdéseimre, csak abban reménykedtem, hogy rábukkanok a helyes ösvényre. Kissé bosszús pillantással végignézett a kis csoporton. Most, hogy felfedtük Lydia származásának titkát, és nem kell aggódnia John Grenville rossz vére miatt, nem gondoljátok, hogy ideje ünnepelni? Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem jólesne egy ital. A hétfő reggel Bertie Trentet és jövendőbelijét az Ainswood-ház nappalijában találta, mégpedig nem azért, hogy azt csinálják, amit az ifjú jegyesek a lopott, intim pillanatokban csinálni szoktak. Azt próbálták kitalálni, hogy vessenek véget a háborúnak. Mindenki más a könyvtárszobában volt, és az ő jövőjükről vitatkozott. Reggeli óta ezzel foglalkoztak: Dain és Ainswood, a feleségeik, valamint lelkes segítőkkel Elizabeth, Emily, sőt Dominick személyében. 313

312 Sehogy sem tudtak megegyezni abban, hol legyen az esküvő: Longlandsen, Athcourtban vagy Londonban templomban, vagy valakinek a városi házában. Nem jutottak dűlőre abban sem, hogy kinek van joga hozományt adni Tamsinnek, vagy hogy hol lakjon az ifjú pár, és ki állja a lakás költségeit. Mivel leginkább Dain és Ainswood vitatkozott, megegyezésről szó sem lehetett. Ha a hölgyekre hagyták volna, nekik biztosan sikerült volna elfogadható megoldást találniuk, de a férfiak nem hagyták rájuk, mert az kompromisszumot jelentett volna. Tamsint nagyon feldúlta a dolog. Nem akart hozományt. De megbántani sem akart senkit. Bertie is fel volt dúlva, részint menyasszonya miatt, részint saját okán. Nem szólhatott egyetlen szót a saját jövője kapcsán, mert az olyan lett volna, mintha állást foglalna valamelyik fél mellett. Ha így folytatják mondta, ítéletnapig sem jutnak dűlőre. Közben megérkezik a nagymamám a franciaországi Abonville-ból, és ők meg azt akarják majd, hogy náluk éljünk. Tudom, hogy hálátlanságnak hangzik, de a Skóciába szökés egyre rokonszenvesebbnek tűnik nekem. Arra semmi szükség. Bertie lehalkította a hangját. Az ember tíz percet sem sétálhat úgy Londonban, hogy ne botlana bele egy templomba. És ahol templom van, ott lelkész is lesz. A lány vőlegényére nézett nagy barna szemével. Azt mondtuk nekik, hogy sétálni megyünk. Bertie megpaskolta a mellényzsebét. Nálam van a különleges engedély. Azóta magával hordta, hogy Dain néhány napja odaadta neki. Tekintve, hogy a nagyon fontos dokumentumok bizonyos családokban hajlamosak voltak akár évtizedekre eltűnni, Bertie úgy vélte, az lesz a leghelyesebb, ha állandóan magánál tartja. Hozom a kalapomat mondta Tamsin. Csak egy percébe került, a következő pillanatban már úton is voltak a Piccadillyn lévő St. James-templom felé. Nem kellett sokat sétálniuk, a St. James Square-en átvágva ráfordulnak a York Streetre, amelynek a végén ott várja őket a templom. Éppen be akartak fordulni a York Streetre, amikor egy jól öltözött, szemüveges, középkorú úr fordult ki az utcából a térre. 314

313 Láttukra megtorpant. Ugyanezt tette Tamsin is. Papa! kiáltott fel. Tam! tárta ki karját az úr. Tamsin elengedte Bertie-t, és apja karjaiba rohant. A mindenit! kiáltott fel Bertie. Jupiterre! Az első elragadtatás után Bertie beterelte őket a York Streetre, nehogy az Ainswood-házból észrevegyék őket. Azt terveztük, hogy gyorsan összeházasodunk magyarázta Mr. Prideaux-nak. Mielőtt hiányolni kezdenének. Nem akartam elszöktetni vagy ilyesmi bizonykodott Bertie, és előhúzta a különleges engedélyt bizonyítékul. Miközben Mr. Prideaux figyelmesen átolvasta az iratot, Bertie még hozzátette: Remélem, nem akar nehézségeket támasztani. Már minden el van rendezve, ahogy írtam is, Tamsin biztonságban van velem, és tudok róla gondoskodni. Semmit nem kérünk öntől legfeljebb az lenne jó, ha ránk tudná adni az áldását, de elleszünk nélküle, ha kell. Tamsin közben már elengedte apját, és ismét Bertiebe kapaszkodott. Nem tudod rávenni, hogy meggondolja magát, papa, és engem sem. Nem megyek vissza a mamához. Apja visszaadta az iratot Bertie-nek. Ahogy én sem mondta. Az anyád nem is értesített, hogy elszöktél. Csak egy hete tudtam meg. Plymouth-ben voltam, hogy utánad hajózzak Amerikába, amikor Sir Bertram levele végül elért hozzám. Az anyád valami jelet várt a Mindenhatótól, mielőtt elküldte volna a titkáromnak. Levette a szemüvegét, megtisztogatta a zsebkendőjével, aztán visszabiggyesztette az orrára. Nos, nem túl jól törődtem veled, Tam, sőt nagyon is rosszul. Fogadni mernék, hogy ez az ifjú jobb gondot fog rád viselni, igaz? Ó, ne nyugtalankodj papa! Nem foglak hibáztatni, amiért elszöktél a mamától, hiszen én is azt tettem. Ha dolgoznom kellett volna, hogy megszabaduljak tőle, éjjelnappal dolgoztam volna. Kinyújtotta a kezét. Gyere velünk, és add ki a menyasszonyt. Egyik karját apjáéba fűzte, a másikat Bertie-ébe, így indultak a templom felé. Csak rövid sétát kellett tenniük, de ez alatt Bertie rengeteget tudott gondolkodni. Amikor elérték a templomot, jövendőbelijére nézett. 315

314 Tudod, szerintem senki sem fog vitatkozni, ha a menyasszony papája azt mondja, hogy ez a templom nagyszerűen megfelel arra, hogy a lánya férjhez menjen, és nem érdeklik a cifra ruhák meg díszek. Mi lenne, ha mind megkérnénk, már úgy értem, az Ainswood-házbelieket, hogy jöjjenek ide. Biztos szeretnéd, ha a hercegné ott lenne az esküvődön. Tudom, hogy szeretnéd, Tamsin, és gondolj arra, hogy Lizzie és Em nem látta Ainswood esküvőjét. Zavar, hogy csalódást okozok nekik vágott egy grimaszt. Menyasszonya fénylő szemmel nézett fel rá. Te vagy a legcsodálatosabb, legkedvesebb ember a világon, Bertie Trent jelentette ki. Mindenkire gondolsz. Látod, papa? fordult az apjához. Látod, milyen szerencsés vagyok? Persze, hogy látom felelte apja, miközben Bertie arca bíborvörös színt öltött. És remélem, hogy a vőlegényed átengedi nekem azt a tisztességet, hogy megírjam a meghívót a barátaidnak. A meghívó annak rendje és módja szerint megszületett, és egy sekrestyés elvitte az Ainswood-házba. Negyed óra sem telt el, és az esküvői vendégek bevonultak a St. Jamestemplomba, és senki sem vitatkozott senkivel, bár néhányan sírva fakadtak, ahogy már az asszonyok szoktak, és Susan, akinek érzékeny lelke nem bírta elviselni a könnyeket, mindent elkövetett, hogy megvigasztalja őket egy-egy kéznyalintással vagy vidám vauval. A nemesek furcsaságaihoz hozzászokott lelkész kedélyesen tűrte az eseményeket, és az esküvő, ha nem is ütötte meg az előkelő társaság által elvárt magas mércét, kétségtelenül boldoggá tette a jelenlévőket, különösen az ifjú párt, és végső soron csak ez számított. A szertartás után Mr. Prideaux meghívta a társaságot a Pulteney Hotelbe, ahol megszállt, egy kis frissítőre. Hamarosan mindenki előtt nyilvánvaló lett, honnan örökölte Tamsin a hatékonyságát, mert rövid idő alatt igazi lakodalmas ebédet varázsoltak a társaság elé. Nem sokkal ezután Bertie azt is megtudta, hogy nem csupán a hatékonyság az, amit ifjú hitvese az apjától örökölt. Mr. Prideaux apró ajándékkal lepte meg az ifjú párt. Hogy megelőzze a vitát arról, hol töltsék az újházasok a nászéjszakát, kibérelt nekik egy lakosztályt. 316

315 A Pulteney elegáns, nagyon drága szálloda volt, s a lakosztályról kiderült, hogy hatalmas szobáit idelátogató királyi méltóságoknak szokták fenntartani. Még Bertie-nek, aki nem tudott úgy eligazodni a fontok, shillingek és pennyk világában, hogy erős fejfájást ne kapott volna, sem okozott nehézséget felfogni, hogy apósának van mit a tejbe aprítania. Miután a szolgálók befejezték a fontoskodást olyan dolgok körül, amelyek egyáltalán nem igényelnek fontoskodást, és elmentek, Bertie az újdonsül asszonykához fordult. A mindenit, kedvesem kezdte nyájasan nem felejtetted el véletlenül megemlíteni, hogy a papád igazi Krőzus? Tamsin elpirult és az ajkába harapott. Ugyan már mondta Bertie. Tudom, hogy biztosan megvolt rá az okod, és nem kell szégyellned előttem. Tudom, hogy amiatt nem aggódtál, hogy hozományvadász vagyok. Még ha az is akarnék lenni, az agyam egyszerűen nem úgy működik. Még akkor se nagyon tudom, mit mondjak egy lánynak, ha tetszik nekem, nemhogy még olyankor, amikor csak tettetem, hogy tetszik, pedig nem, és csak a pénze érdekel. Olyanfajta vagyok, hogy ami a szívemen, az a számon, és te általában érted, mire gondolok, akármit is mondok, ugye? Igen, természetesen mondta Tamsin. Ellépett a férfitól, levette a szemüvegét, megtörölte a ruhája ujjába, aztán felvette. Athcourtban, amikor megkérted a kezemet, beszélni akartam az apámról. De akkor te elmondtad, hogyan szöktél meg az örökösnőktől, akiket a nénikéd rád akart tukmálni, és megijedtem. Tudom, ez ostobaság, de nem tehetek róla. Féltem, ha elmondom, az örökösnőt fogod látni bennem, ahelyett, aki vagyok. Aggódtam, hogy kellemetlen lesz neked, és a büszkeséged nem tudja elviselni. Sajnálom, Bertie. Tamsin felszegte az állát. Nem vagyok természettől fogva kegyetlen vagy álnok, de némely dolgokban a nőknek ravasznak kell lenniük. Nem kockáztathattam, hogy elmenj. Nem kockáztathattad, mi? Bertie bólintott. Hát ide figyeljen, Lady T., remekül csinálta. Elvégre nem mentem el, igaz? És nem is áll szándékomban nevetett fel. Nem tehetett róla. A gondolat, hogy a lány miatta volt könyörtelen és álnok és aggódott, hogy elhagyja nagyon megörvendeztette. Még mindig kuncogva lépett közelebb, és a karjába vonta ifjú hitvesét. 317

316 Nem megyek sehová jelentette ki, és megcsókolta a csinos kis orrot. Hacsak nem abba a flancos ágyba az én kis feleségemmel. Felnézett, és körbejáratta tekintetét a helyiségben. Feltéve, hogy megtaláljuk, hol az a nyavalyás. 318

317 Huszadik fejezet Egy héttel később, Northamptonshire, Longlands Mivel rendszeres kapcsolatban álltak az Ainswood-házzal, a longlandsi szolgák, tökéletesen informálva voltak új úrnőjük elvárásairól a ház rendjével kapcsolatban. Ennek következtében, dacára a mindössze huszonnégy órával korábbi üzenetnek, amely a hercegi pár érkezését jelezte, a longlandsi személyzet teljes ünnepi pompájában megjelent az üdvözlésükre. Ez a csapat tiszta volt, szertartásos és választékos, ahogy katonás pontossággal, feszes vigyázzban felsorakozott. Ez a fegyelmezett tökéletesség azonban vad hujjogatás, füttyögés és ujjongás kakofóniájává esett szét, amikor Ainswood herceg a karjába kapta hitvesét, és átvitte az ősi családi kastély küszöbén. Könnyek patakzottak a házvezetőnő pufók arcán, amikor az ifjú hölgyek, akiket annyira hiányolt, hozzáfutottak és alaposan megölelgették, és válaszul ő is megölelgette őket. Még Mortont, a főkomornyikot is rajtakapták, amint elmorzsol egy könnycseppet, amikor ura letette asszonyát a lelkesen csaholó masztiffok közé, akiknek lármás üdvözlésébe beleremegett az előcsarnok. A kutyák nyomban elcsendesedtek, amikor a következő pillanatban színre lépett Susan, maga után vonszolva Jaynest. Grr-rrr-rr mutatkozott be Susan. Füle lelapult, farka mereven állt, és egész tartása ellenségességet sugallt. A többiek kanok voltak, s ő nem csupán egy betolakodó volt, hanem négy

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Hogy kezdtem el írni?

Hogy kezdtem el írni? Hogy kezdtem el írni? Caracas, Venezuela, 1970. május 30. A beszéd a caracasi Ateneóban hangzott el. Később a bogotái El Espectadorban is megjelent. Juan Carlos Zapata így írt róla: Gabo Caracasban született,

Részletesebben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

A Dumort Hotel tündöklése

A Dumort Hotel tündöklése A Dumort Hotel tündöklése Bane krónikák 5. CASSANDRA CLARE MAUREEN JOHNSON B A N E K R Ó N