Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és -kezelési Önkormányzati Társulás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és -kezelési Önkormányzati Társulás"

Átírás

1 Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és -kezelési A Társulás jogi státusza: 1 önálló jogi személyiségű Társulás Alapítva: június 28., 1 A Társulási Megállapodást a hozzá tartozó Alapító Okirattal együtt történő, a Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága általi nyilvántartásba-vételről (és mindenkori módosításairól) rendelkező Törzskönyvi Kivonata alapján kitöltjük és hatályosítjuk.

2 Preambulum Ballószög Község, Helvécia Község, Kerekegyháza Város és Kecskemét Megyei Jogú Város a Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési- és kezelési ISPA/Kohéziós Alap projekt megvalósítása érdekében március 5 én Konzorciumi Szerződést kötöttek. A Konzorciumi Szerződés értelmében a felek kötelezettséget vállalnak a saját forrás, valamint a projekt előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos egyéb költségek megfizetésére, melynek mértéke a projekt bekerülési költségének arányos része, statisztikai létszámarányra vetített lakos egyenérték alapján. Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a Megbízott képviseletében 824/2005. (XI. 30.) KH. számú határozatával döntött arról, hogy a projekttel kapcsolatban felmerülő egyéb költségek fedezeteként a projektmenedzseri, szakértői költségeket évi Ft összegben az adott évi költségvetésben kiadási előirányzatként biztosítja 2010-ig, mely összegek részarányai az igazolt és tényleges felhasználást követően a Megbízók részére elszámolásra kerülnek a Konzorciumi Szerződésben foglaltaknak megfelelően. A Konzorciumi partnerek a még uniós csatlakozás előtti, környezetvédelmi szempontú - szennyvízelvezetési, -kezelési beruházási programot december 31 én megvalósították az ISPA/KA Támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően. Így megkezdődött a pályázatban és Támogatási szerződésben vállalt kötelező fenntartási időtartam, amely december 31-ig tart. A többször módosított Konzorciumi szerződés I. fejezetének utolsó bekezdése kimondja: A Felek rögzítik azon célt, hogy a rendszer kiépítését követően a működtetés gazdasági alapjai tekintetében a megvalósult projekt önfenntartó legyen, termelje ki a bővítési-, fenntartó fejlesztési és az üzemeltetési költségeket, és kinyilvánítják, hogy az elkészült létesítményeket a BÁCSVÍZ Rt.-vel mint az érintett önkormányzatok tulajdonában lévő részvénytársasággal kívánják üzemeltetni a jogszabályi feltételek megléte esetén. A kötelező fenntartási időtartam alatt: I. A Felek között érvényben és hatályban vannak a konzorciumi és társulási jogviszonyt rendező megállapodások, és ezek alapját képezték a támogatás-megítélésnek és folyósításnak, illetve, amelyek mentén a társult Önkormányzatok a Támogatók felé elszámolnak. II. Erre tekintettel a társult Önkormányzatok kinyilvánítják és megerősítik a Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és kezelési projektjük jogszerű befejezésére irányuló szándékukat, azzal, hogy az e Társulási Megállapodásuk mellékleteként csatolt okiratokat e megállapodásuk szerves részének tekintik.

3 III. A társult Önkormányzatok ugyanakkor eleget tesznek a törvényes kötelezettségüknek, amikor ezúton a hatályos jogszabályok, különösen az Alaptörvénynek, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvénynek (a továbbiakban: Mötv.) megfelelő önkormányzati társulást hoznak létre Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és kezelési néven. IV.. Jelen Alapító Okirat a Társulási Megállapodás mellékletét képezi. V. Az Alapító Okirat és nyilvántartásba-vétele alapján keletkezett költségvetési szerv a társult Önkormányzatok nevében önálló jogi személyiségű ÁFA alany lesz (a Társulás nevében ÁFA befizetésére kötelezett és visszaigénylésére jogosult) a hatályos Államháztartási törvény évi CXCV. törvény (Áht.), valamint annak végrehajtására kiadott 368/2011.(XII.31.)Korm. rendelet (Ávr.) alapján.

4 A társulás neve, székhelye A társulás neve: Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és kezelési A Társulás székhelye: 6000 Kecskemét, Kossuth tér A társulás tagjainak neve. A társuláshoz tartozó települések lakosságszáma: Teljes név: Székhely: Adószám: Bankszámlaszám: Számlavezető: Aláírásnál képviseli: Teljes név: Székhely: Adószám: Bankszámlaszám: Számlavezető: Aláírásnál képviseli: Teljes név: Székhely: Adószám: Bankszámlaszám: Számlavezető: Aláírásnál képviseli: Teljes név: Székhely: Adószám: Bankszámlaszám: Számlavezető: Aláírásnál képviseli: Kecskemét Megyei Jogú Város 6000 Kecskemét, Kossuth tér OTP Bank Nyrt. Dr. Zombor Gábor polgármester Kerekegyháza Város 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/A OTP Bank Nyrt. Dr. Kelemen Márk polgármester Ballószög Község 6035 Ballószög, Rákóczi út OTP Bank Nyrt. Katona Imre polgármester Helvécia Község 6034 Helvécia, Sport u OTP Bank Nyrt. Balogh Károly polgármester Szavazati arány: Lakosságszám: fő Szavazati arány: Lakosságszám: fő Szavazati arány: 4.9 Lakosságszám: fő Szavazati arány: 6.46 Lakosságszám: fő

5 2. A társulás közfeladata, alaptevékenysége 2.1. A társulás által ellátott feladat- és hatásköröket a Konzorciumi szerződés és a január 10-én kelt, többször módosított, nem önálló jogi személyiségű önkormányzati Társulás létrehozására irányuló Társulási Megállapodás tartalmazza, azzal, hogy a jogszabály módosításokkal, megállapodásmódosításokkal érintett szerződési helyekre a mindenkor hatályos jogszabályok érvényesek, különösen: - a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. (1) bekezdés 21. pont szerint víziközmű szolgáltatás feladat koordinálása a 2003/HU/16/P/PE/019 Kecskeméti Agglomeráció szennyvízelvezetési és kezelési ISPA/KA program során megvalósított eszközök használatával évi CXCV. törvény (Áht.), valamint annak végrehajtására kiadott - 368/2011.(XII.31.)Korm. rendelet (Ávr.) alapján Az Alapító Okirat alapján a Társulás önálló adószámával és jogalanyiságával, ÁFA alany lesz a Társulási tagok nevében: ÁFA befizetésére kötelezett és visszaigénylésére jogosult) a hatályos jogszabályok, különösen az Államháztartási törvény évi CXCV. törvény (Áht.), valamint annak végrehajtására kiadott 368/2011.(XII.31.)Korm. rendelet (Ávr.), adózásra vonatkozó jogszabályok alapján Társulás, mint költségvetési szerv, a jogszabályban és az alapító okiratban meghatározott közfeladat ellátására létrejött jogi személy A Társulás csak alaptevékenységet végez. 3. Kötelező feladatként: a) Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 13. (1) 2 A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok, különösen: 11. helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás; 21. víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül.

6 b) a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény (továbbiakban: Vgtv.) alapján: Vgtv. 4. (2) bekezdés szerinti szennyvízelvezetés és tisztítás a projekt szerinti agglomerációban. c) továbbá a víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. törvényben foglaltak szerint. 4. Alaptevékenysége: Alaptevékenysége szakfeladatonként: Folyadék szállítására szolgáló közmű építése Szakfeladat: Folyadék szállítására szolgáló közmű építése Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Vállalkozási tevékenysége: vállalkozási tevékenységet nem végez, alkalmazottai nincsenek. Vállalkozási tevékenysége és ezek arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: nemleges Illetékességi területe, működési köre: A tagönkormányzatok közigazgatási területe. 5. A Társulás jogállása: A Társulás önálló jogi személyiségű közüzemi közszolgáltató önkormányzati társulás, amelynek a jogállására vonatkozó adatokat a mindenkor hatályos és érvényes, Magyar Államkincstár által kiadott Törzskönyvi kivonat tartalmazza. Típus szerint besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája: közüzem Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő és gazdálkodó Számítógépes nyilvántartás technikai, besorolási adatai:

7 Szervtípus - jogállás: 49 jogi személyiségű társulás Szektor: 1249 jogi személyiségű társulások KSH gazdálkodási formakód: 327 Helyi önkormányzatok jogi személyiségű társulása KSH területi számjel: KSH Járáskód, név 038 Kecskeméti Járás Pénzügyi körzet:. Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és kezelési Önkormányzat típusa: 0 nincs Település típusa: 0 nincs Önkormányzat működés jellege: 0 nincs Fenntartó: Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és kezelési 5.1. A Társulás / fenntartó képviselője: A Társulás képviselője a Tanács által megválasztott elnök és az alelnök, aki megbízását az önkormányzati ciklus idejére kapja a Társulási megállapodás és a hatályos jogszabályok szerint. Az új elnök megválasztásáig a korelnök jogosult elnökölni. (Mötv.) 5.2. A megválasztott képviselők alapításkor: a) A Társulás elnöke: : Társulási Tanács tagjai által választott elnök: önálló aláírási és képviseleti joggal. Kinevezés kezdete, vége: június 28-tól az önkormányzati választási ciklus végéig. Elérhetőségei a székhely címén kívül: Telefon:.. Mobil: b) A Társulás alelnöke:.: Kinevezés kezdete: június 28-tól az önkormányzati választási ciklus végéig. Elérhetőségei a székhely címén kívül: Telefon:.. Mobil:..

8 6. A Társulás (alapításkori) vagyona: A Konzorciumi szerződés (Kelt: Kecskemét, január 10.) és módosítása (Kelt: Kecskemét, január 10.) A Konzorciumi és egyben társulási tag önkormányzatok között létrejött, nem jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás Társulási megállapodása (Kelt: Kecskemét, január 10.) és annak módosításai és kiegészítő megállapodása és módosításai A Társulási megállapodáshoz kapcsolódó Pénzügyi Megállapodás (Kelt: Kecskemét, december 31.) - szerinti társulási tulajdonközösségi vagyon, amely vagyon a Ptk. szerinti osztatlan közös tulajdonként a tagönkormányzatok tulajdonában van a megállapodások szerint teljesített arányban. 7. A Társulási Megállapodás területi hatálya: a Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési- és kezelési ISPA/Kohéziós Alap projekt megvalósításának területi hatálya a társulásban résztvevő települési önkormányzatok közigazgatási területére terjed ki. 8. A Társulási Megállapodás időbeli hatálya: A társulási megállapodás határozatlan időre, de legalább az ISPA Támogatási szerződés szerinti beruházási és működtetési kötelező fenntartási - időtartamra jött létre. 9. A társulási megállapodás módosítása, megszüntetése, felmondása: A társulás bármely tagja csak a Társulási és Támogatási, illetve egyéb szerződésekben, megállapodásokban vállalt feltételek betartásával kezdeményezheti a társulási megállapodás módosítását, megszüntetését, felmondását. 10. A társulási megállapodást valamennyi település képviseletében a polgármester írja alá.

9 11. Nyilvántartásba-vétel: A Társulási Tanács Elnöke a Társulási Megállapodást és az Alapító Okiratot megküldi: az aláírástól számított 15 napon belül a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalnak, valamint, a jóváhagyásától számított 8 napon belül a Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának (MÁK) törzskönyvi nyilvántartásba-vétel céljából. Amennyiben az Alapító Okirat módosításra kerül, a MÁK részére be kell nyújtani külön okiratban az Alapító Okirat Módosítást, és az Alapító Okiratot is a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. A Magyar Államkincstár által kiadott Törzskönyvi kivonat (...sz. melléklet) azokban a személyi és egyéb tartalmi kérdésekben, amelyeknek a változása egyébként nem igényel Társulási megállapodás módosítást, a Társulási megállapodás módosítása nélkül bármikor hatályosítható. Feltétel azonban, hogy a hatályosított Törzskönyvi kivonatot legalább elektronikus úton meg kell küldeni a Társulás tagjai részére.

10 12. Ezt az Alapító Okiratot a Társulási Tanács június 28-án tartott ülésén. Sz. határozatával elfogadta. Kecskemét, június Ballószög Község Kecskemét Megyei Jogú Város képviseli: Katona Imre polgármester képviseli: Dr. Zombor Gábor polgármester... Helvécia Község képviseli: Balogh Károly polgármester... Kerekegyháza Város képviseli: Dr. Kelemen Márk polgármester

Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és -kezelési Önkormányzati Társulás

Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és -kezelési Önkormányzati Társulás Kecskeméti Agglomeráció Szennyvízelvezetési és -kezelési A Társulás jogi státusza: 1 önálló jogi személyiségű Társulás Alapítva: Kecskemét, 2013. június 28. Módosítva és egységes szerkezetbe foglalva:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10235-1/2009. ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kecskemét Város Agglomerációjának Csatornázási és Szennyvízkezelési Programja projekttel kapcsolatos

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10165-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: A BÁCSVÍZ Zrt-vel megkötött ISPA víziközművagyon üzemeltetési szerződés 2. sz. módosítása

Részletesebben

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:

Részletesebben

Kék Víz Észak-Bács-Kiskun Megyei. Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás ALAPÍTÓ OKIRATA, Tervezet

Kék Víz Észak-Bács-Kiskun Megyei. Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás ALAPÍTÓ OKIRATA, Tervezet Kék Víz Észak-Bács-Kiskun Megyei ALAPÍTÓ OKIRATA, Tervezet Alapító Okirat, a 2013. június 28-án kelt módosítással egységes szerkezetbe foglalva mely létrejött a 3. pont szerinti alapítók képviselő-testületi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1598-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kecskemét és Térsége Társult Települések Szennyvízcsatorna és Tisztítótelep Tulajdonközössége

Részletesebben

1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT

1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, Bénye Község Önkormányzat Képviselő-testéletének és Káva Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA 2013. február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Taksony Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) 2012. április 1-jétől 1 SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Részletesebben

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat /206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember 29-i rendkívüli ülésére Tárgy: Veszprém és Térsége szennyvízelvezetési és kezelési Önkormányzati Társulás Alapító

Részletesebben

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének

Részletesebben

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat

Részletesebben

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

Alapító okirat (egységes szerkezetben) Alapító okirat (egységes szerkezetben) 1.) A költségvetési szerv megnevezése: Földeák-Óföldeák Községek Körjegyzségi Hivatala Rövid neve: Körjegyzségi Hivatal Törzsszáma: 357447 2.) Székhelye: 6922 Földeák,

Részletesebben

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására. Dr. Herczeg Tibor

Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására. Dr. Herczeg Tibor ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC, SAJÓIVÁNKA ÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2014. DECEMBER 3-AI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1319-3/2014/Sz. MELLÉKLETEK

Részletesebben

K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből

K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata

Részletesebben

Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. T. 79/

Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. T. 79/ Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. T. 79/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült: 2013. január 9-én, a Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól (továbbiakban: Mötv) szóló 2011. évi CLXXXIX. évi törvény

Részletesebben

A Társulási Tanács./2010.(.) Kék Víz TVT számú határoza: Kék Víz Észak-Bács-Kiskun Megyei

A Társulási Tanács./2010.(.) Kék Víz TVT számú határoza: Kék Víz Észak-Bács-Kiskun Megyei A Társulási Tanács./2010.(.) Kék Víz TVT számú határoza: Kék Víz Észak-Bács-Kiskun Megyei ALAPÍTÓ OKIRATA,. Sz. módosítása A) A Társulási Tanács az Alapító Okirat bevezető részét a következőképpen módosította

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 49.., valamint a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér

Részletesebben

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében

Részletesebben

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT

Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 736/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Gyermekjóléti

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata

Részletesebben

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának Óvodai ellátására társulási megállapodás Báta és Sárpilis Községek Önkormányzatainak Képviselő testületei, annak érdekében, hogy a Magyarországi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 491-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.

Részletesebben

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére 3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 43/2012.(IV.26.) határozattal egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA Kihirdetési záradék: A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. május

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól (továbbiakban: Mötv) szóló 2011. évi CLXXXIX. évi törvény

Részletesebben

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 08-8/08. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-4/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a 1 H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a A Képviselő-testület az 1990. évi LXV. tv. 9.. (4). és az 1997. évi XXXI. tv. 94. a

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-43/2014. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 162/2011. (VIII. 25.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 117/2011. (VI.30.) számú határozatának módosításáról, a Gyermekjóléti Központ

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a 1 H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a Az alapító okirat preambuluma az alábbiak szerint módosul. A Képviselő-testület az

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított - 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, a költségvetési

Részletesebben

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33. Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. Kerekegyháza Város Önkormányzatának Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 38/2010. (II.24.)

Részletesebben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat ./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. március 7-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi

Részletesebben

a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására

a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.sz: 35180/2010 J a v a s l a t a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés 21/2000. (II.28.)

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

3. A képviselő-testület ezen határozatáról értesíteni rendeli:

3. A képviselő-testület ezen határozatáról értesíteni rendeli: Kivonat Cibakháza Nagyközség Önkormányzat képviselő-testület 2011. október 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 101/2011.(X.26.) KT határozata A Cibakházi Vízmű

Részletesebben

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28) 10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú

Részletesebben

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén 1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület 2014. március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT BELVÁROS-LIPÓTVÁROS KÖZTERÜLET-FELÜGyELET

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT BELVÁROS-LIPÓTVÁROS KÖZTERÜLET-FELÜGyELET /~ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT BELVÁROS-LIPÓTVÁROS KÖZTERÜLET-FELÜGyELET Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény,

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. szeptember 5-i ülésére Tárgy: A Zirci Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Tárgy: Javaslat a köznevelési feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Tárgy: Javaslat a köznevelési feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére Előterjesztő: Szitka Péter Készítette: Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a köznevelési feladatok ellátására feladat-ellátási szerződések megkötésére Tisztelt Képviselő-testület! A helyi

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 526-11/2012. 11. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Szociális

Részletesebben

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú

Részletesebben

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA Zalakomár Község Önkormányzatának Képviselő - testülete a Művelődési Ház alapító okiratát a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Kerekegyháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata (Alapító Okirat száma: 32/2003. (III. 05.) sz. Kth.) (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 53/2010. (III. 31.) sz. Kth-ig

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 73/06. (VIII. 5.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására

BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására Készítette: Halmos Istvánné ágazatvezető Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Előterjesztést

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. február 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. február 28-i ülésére Tárgy: Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde alapító okirat módosítása Előkészítette: Sápi András intézményi referens Véleményező Bizottság: Tisztelt Képviselő-testület! Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság

Részletesebben