IP/11/1153. EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNYNem vonzók a kezdő tanári fizetések derül ki egy jelentésből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IP/11/1153. EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNYNem vonzók a kezdő tanári fizetések derül ki egy jelentésből"

Átírás

1 EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNYNem vonzók a kezdő tanári fizetések derül ki egy jelentésből Brüsszel, október 4. A pályakezdő pedagógusok bruttó alapfizetése csaknem valamennyi európai országban alacsonyabb, mint az egy főre jutó nemzeti GDP, ráadásul a pedagógusi fizetés összege rendszerint a munkában eltöltött évtizedek alatt sem duplázódik meg (ez alól csak néhány tagállam kivétel). Ezek a legfőbb megállapításai annak a jelentésnek, melyet 27 uniós tagállamra, valamint Izlandra, Liechtensteinre, Norvégiára és Törökországra terjedt ki, és amelynek keretében összehasonlították a közalkalmazottként foglalkoztatott pedagógusok és iskolaigazgatók fizetését. A számok a 2009/2010-es tanév adatain alapulnak, és az alapfokú oktatást megelőző oktatástól a középfokú oktatásig mérik fel a helyzetet. A rendelkezésre álló adatok alapján figyelembe véve mind a fizetések szintjét, mind pedig a juttatásokat az Európai Unió legjobban fizetett tanárai Luxemburgban, Dániában és Ausztriában dolgoznak, míg a Bulgáriában és Romániában dolgozó pedagógusok fizetése a legalacsonyabb. Az Európai Unóban jelenleg hatmillió pedagógust foglalkoztatnak. A Bizottság Eurodyce hálózata által összeállított jelentést a pedagógusok világnapján, október 5-én teszik közzé.andrula Vasziliu, az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztos a következőket nyilatkozta: Őszintén csodálom a tanárokat, akik alapvetően fontos szerepet töltenek be gyermekeink életében és a társadalomban. Az ő kezük közül kerülnek ki jövőnk tehetségei, és ők állnak a Bizottság azon törekvéseinek középpontjában is, melyek a tagállamok oktatási és képzési rendszereinek javítására irányulnak. A legkiválóbb fiatal diplomásokat arra kell ösztönöznünk, hogy tanárként kezdjenek dolgozni, és később se hagyják ott a pályát. A bér és a munkakörülmények elsőrendű fontosságot élveznek, ha vonzóbbá kívánjuk tenni a tanári pályát, és meg akarjuk tartani az igazán kiváló pedagógusokat. A jelentés tanúsága szerint Németország, Spanyolország és Portugália kivételével a pályakezdő pedagógusok bruttó alapfizetése valamennyi országban alacsonyabb, mint az egy főre eső nemzeti GDP összege. Mindössze három országban, Cipruson, Portugáliában és Romániában van lehetőségük a tanároknak arra, hogy pályafutásuk alatt megduplázzák alapfizetésüket, azonban még az említett országokban is több mint 20 évig tart, míg eljutnak a legmagasabb fizetési kategóriába. A tanárok a legtöbb európai országban az alapfizetés mellett különféle juttatásokban is részesülnek, ugyanakkor csak az országok felében kínálnak specifikus juttatásokat további szakmai képesítés megszerzése vagy az oktatás terén nyújtott kiváló teljesítmény elismeréséül. IP/11/1153

2 A tényleges tanári fizetések, beleértve a juttatásokat, számos országban a legmagasabb pedagógusi fizetési kategória közelében helyezkednek el. Ez egyrészt az idősebb pedagógusok nagy arányának, másrészt pedig a kapott juttatásoknak tudható be. E juttatásoknak köszönhetően Dániában ( euró), Görögországban ( euró), Finnországban ( euró) és Angliában ( euró) a pedagógusok átlagos nettó jövedelme magasabb, mint a legmagasabb fizetési kategóriában elérhető összeg.általánosságban elmondható, hogy 2009-ben a pedagógusok fizetésének vásárlóereje nem csökkent, 2010-ben pedig csak néhány országban volt hatással a fizetésekre a gazdasági válság (Írországban, Görögországban, Spanyolországban, Lettországban és Romániában). Ugyanezen időszakban Hollandiában és Lengyelországban nőttek a tanári fizetések. A közelmúltban végrehajtott vagy jelenleg tervezett megszorító intézkedések sok országban lehetnek kedvezőtlen hatással a pedagógusi fizetésekre, valamint az oktatásra fordított általános kiadásokra. Ugyanakkor számos európai kormány állította az oktatást reformprogramjai középpontjába. EurydiceA jelentést a Bizottság Eurodyce hálózata készítette, amely tájékoztatást nyújt és elemzéseket készít az európai oktatási rendszerekről és oktatáspolitikákról. A hálózat 2011 óta 37 nemzeti irodából áll, amelyekből az egész életen át tartó tanulás uniós programjában részt vevő mind a 33 országban (EU-tagállamok, Horvátország, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc és Törökország) található egy vagy több. A hálózatot az EU Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynöksége koordinálja és irányítja Brüsszelben. Az ügynökség szövegezi meg a tanulmányokat, és számos online adatbázist tart naprakészen. További információk:a jelentés teljes szövege (angol nyelven) itt olvasható: Teachers and School Heads Salaries and Allowances in Europe, 2009/10 (Pedagógusi és iskolaigazgatói fizetések és juttatások Európában, ). Európai Bizottság: Oktatás és képzés IP/11/1153

3 Annex Facts and Figures Figure 1: Minimum and maximum annual statutory gross salaries of full-time fully qualified teachers in public schools and actual annual gross salaries, in (2009/10) 3

4 Figure 2: Salary allowances and complementary payments for teachers in public schools and decision-making levels (2009/10) Local Central or regional Schools Figure 3: Evolution of the teachers' and school heads' statutory salaries in the public sector between 2008/09 and 2009/10 4

5 Kapcsolattartók : Dennis Abbott ( ) Dina Avraam ( ) Arlette Delhaxhe Eurydice: ( ) 5

Európában továbbra is kihívást jelent a matematikában és a természettudományokban nyújtott gyenge teljesítmény javítása

Európában továbbra is kihívást jelent a matematikában és a természettudományokban nyújtott gyenge teljesítmény javítása EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Európában továbbra is kihívást jelent a matematikában és a természettudományokban nyújtott gyenge teljesítmény javítása Brüsszel, 2011. november 16. Két ma közzétett bizottsági

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)

Részletesebben

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai

Részletesebben

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai Az Európai Unió Az Unió jelmondata: In varietate concordia (magyarul: Egység a sokféleségben) Himnusza: Örömóda Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek

Részletesebben

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)

Részletesebben

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések

1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű

Részletesebben

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR) Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok

Részletesebben

Az EUREKA és a EUROSTARS program

Az EUREKA és a EUROSTARS program Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének

Részletesebben

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018 GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi

Részletesebben

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA a 2017/2018. tanévre 0 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására

Részletesebben

Pillér Takarékszövetkezet

Pillér Takarékszövetkezet Hirdetmény szolgáltatás díjairól forgalmazott és már nem forgalmazott lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek

Részletesebben

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre

Részletesebben

3A Takarékszövetkezet

3A Takarékszövetkezet Hirdetmény SEPA szolgáltatás díjairól a már nem nyitható lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek részére 3A

Részletesebben

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2017) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése 2016-ban a tagállamoknak 66 új irányelvet kellett átültetniük.

Részletesebben

TALIS 2018 eredmények

TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés

Részletesebben

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 23. OR. en 12366/1/16 REV 1 SOC 540 EMPL 354 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15778/1/13 REV 1 SOC 900 Tárgy:

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

Megvitatandó napirendi pontok (II.)

Megvitatandó napirendi pontok (II.) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 1. (OR. en) 10824/19 OJ CRP2 25 IDEIGLENES NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2019. július 3. és 4. (10.00, 9.00)

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte

XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/10. szám.06.02. /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9

Részletesebben

Élelmiszervásárlási trendek

Élelmiszervásárlási trendek Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

A változatos NUTS rendszer

A változatos NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1. Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek

Részletesebben

Pillér Takarékszövetkezet

Pillér Takarékszövetkezet Hirdetmény SEPA szolgáltatás díjairól a már nem nyitható lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek részére Pillér

Részletesebben

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező)

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.11.15. II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS A TANÁCS HATÁROZATA (2006. november 7.) a 77/388/EGK irányelv 28. cikke (6) bekezdésében

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában

Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége www.mszosz.hu Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában A munkavállalói érdekképviseletek a legtöbb országban kedvezményeket élveznek a működésüket

Részletesebben

KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében

KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében Bevezetés Előzetes megjegyzés: Az alábbi dokumentumot

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.15. COM(2018) 475 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról Európai Fejlesztési Alap (EFA): a kötelezettségvállalások,

Részletesebben

A magyar építőipar számokban

A magyar építőipar számokban Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer

Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Érvényben: 2018. június 14-től visszavonásig I. Általános információk A Szolgáltató adatai: Szerződő

Részletesebben

EOS Cégcsoport. Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül. Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20.

EOS Cégcsoport. Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül. Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20. EOS Cégcsoport Követelés kezelési lehetőségek az EU-n belül és kívül Somodi Bernadett Értékesítési vezető Budapest, 2014.02.20. Tartalomjegyzék Az EOS világszerte Mire van szükségem, ha az export piacra

Részletesebben

Az Otthonteremtési Program hatásai

Az Otthonteremtési Program hatásai Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.

Részletesebben

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról. Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és

Részletesebben

1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk

1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk MIGRÁNS MUNKAVÁLLALÓK SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ IGAZGATÁSI BIZOTTSÁG Lásd az Útmutatót a 3. oldalon E 405 ( 1 ) A BIZTOSÍTÁSI, FOGLALKOZTATOTTSÁGI VAGY MUNKANÉLKÜLISÉGI IDŐSZAKOK ÖSSZESÍTÉSÉRE,

Részletesebben

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)

Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.8. COM(2014) 619 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ 404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Anhänge Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 89 A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI

Részletesebben

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága A magyarországi közbeszerzések átláthatósága Ligeti Miklós Transparency International Magyarország info@transparency.hu miklos.ligeti@transparency.hu Közbeszerzések a számok tükrében Közbeszerzések összértéke

Részletesebben

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton 2012. évben volt ~1600 Mrd Ft értékkel. 2013-ban

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ. Brüsszel, január 20. (OR. en) 2011/0223 (COD) PE-CONS 75/11 VISA 262 COMIX 828 CODEC 2378 OC 77

EURÓPAI UNIÓ. Brüsszel, január 20. (OR. en) 2011/0223 (COD) PE-CONS 75/11 VISA 262 COMIX 828 CODEC 2378 OC 77 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 202. január 20. (OR. en) 20/0223 (COD) PE-CONS 75/ VISA 262 COMIX 828 CODEC 2378 OC 77 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás

Részletesebben

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( )

1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országokban ( ) 1. táblázat - A világ tűzeseteinek összesített adatai az országok (1993-2007) Év Országok Összes lakosság /milliárd fő/ Tűzesetek /millió db/ Tűzesetben elhunytak /ezer fő/ 1000 lakosra jutó tűzesetek

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 295 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk HU HU 1. ELŐSZÓ A 11. Európai Fejlesztési Alap

Részletesebben

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre

Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2015/16. TANÉVI SZEMÉLYZETI KÉPZÉSRE ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓK, ÉS NEM-OKTATÓI FUNKCIÓT IS ELLÁTÓ OKTATÓK RÉS Pécsi Tudományegyetem pályázatot

Részletesebben

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat. Mészáros Mónika EURES tanácsadó

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat. Mészáros Mónika EURES tanácsadó Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat Mészáros Mónika EURES tanácsadó A TÉMÁK ISMERTETÉSE EURES, az EU tagországai, általános tudnivalók az uniós munkavállalásban Álláskereső honlapok

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

Hatályba lépés: január 06.

Hatályba lépés: január 06. Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. január 06. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,

Részletesebben

KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE

KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE Mi is az a MyDrive? A MyDrive Connect egy alkalmazás, amelynek segítségével a navigációs készülékén elérhető tartalmakat és szolgáltatásokat kezelheti.régen TomTom HOME-nak, és MyTomTom-nak

Részletesebben

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL 2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS

Részletesebben

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében.

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. MEE Szakmai nap 2008. Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Hatvani György az Igazgatóság elnöke A hazai erőművek beépített teljesítőképessége

Részletesebben

A EUROSTARS2 program. Csuzdi Szonja főosztályvezető-helyettes. H2020 ICT Információs nap

A EUROSTARS2 program. Csuzdi Szonja főosztályvezető-helyettes. H2020 ICT Információs nap A EUROSTARS2 program Csuzdi Szonja főosztályvezető-helyettes H2020 ICT Információs nap 2014.02.20. A kezdetek - az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttmőködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének

Részletesebben

A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása. Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, november 9.

A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása. Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, november 9. A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, 2016. november 9. Jogszabályi háttér 2001. évi C. törvény a külföldi bizonyítványok

Részletesebben

Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában

Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában Medve-Bálint Gergő és Boda Zsolt: Átpolitizált intézményi bizalom Közép- és Kelet-Európában ESS konferencia 2016. november 17. Az intézményi bizalom mintázatai K-Európában 1) Alacsonyabb szint, de nagyobb

Részletesebben

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23. ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös

Részletesebben

PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/2. szám /5. hét PIACI JELENTÉS

PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/2. szám /5. hét PIACI JELENTÉS PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XII. évfolyam/2. szám.02.09. /5. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés... 1 Ábrák... 2 Táblázatok... 6 Külpiaci információk...

Részletesebben

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci

Részletesebben

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400

Részletesebben

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások

Részletesebben

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente.

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Egészségügyi ellátások Ausztria: Alapellátás és Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Átlagban 8-10 eurót kell fizetni naponta, de ez tartományonként változik. 28 nap a felső korlát.

Részletesebben

Leövey Klára Gimnázium

Leövey Klára Gimnázium 4 Leövey Klára Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos standardizált

Részletesebben