Kossuth Ház Hírlap - Newsletter

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kossuth Ház Hírlap - Newsletter"

Átírás

1 Kossuth Ház Hírlap - Newsletter 2014 szeptember-október T a r t a l o m : Pénztári beszámoló 3 Szüreti bál 7 Halloween-Gitárparádé 9 Emlékezzünk ra emlékezünk 11 János Vitéz 13 Illik tudnom mert.. 14 Elnöki beszámoló Ez a hírlap magában foglalja a szeptemberi és az októberi tájékoztatónkat illetve beszámolóinkat. A szeptemberi hónap előkészületi munkálatokkal telik el. Készülünk a választó/beszámoló közgyűlésre valamint a tetőmunkálatok elvégzésére is. Az augusztus végi határidőre nem jelentkezett senki sem a Ház vezetői pozícióinak betöltésére, így e hónap folyamán lépéseket teszünk az iránt, hogy ez megvalósuljon. Mint már korábban többször is hangsúlyoztam, én sem, és a jelenlegi vezetőség más tagjai sem tudják elvállalni beosztásukat az elkövetkező két évre, így a közösség feladata az, hogy megoldást találjon a ház jövőjét illetőleg. Ha nem akarjuk, hogy az elmúlt évek munkája kárba és a semmibe vesszen, akkor szerepet kell vállalnunk mindannyiunknak abban, hogy ez ne történjen meg és egy olyan vezetési módot kell találnunk, ami biztosítsa a ház megmaradását,

2 működtetését és jövőjét. A közgyűlésen való részvétel, minden esetben nagyon fontos, de ebben az esetben egyesületünk jövőjét határozza meg, így kérek mindenkit, hogy szakítson időt és vegyen részt ezen a megbeszélésen, szeptember 28-án délután 15:00 órakor. Mint már azt hiszem mindenki számára ismeretes, a Trillium alapítvány 46, dollár pénzösszeget adományozott a Kossuth ház tetőcseréjére. Ez a pénzösszeg nem csak a meglévő zsindelyek lecserélésének munkálatait fedezi, hanem magába foglalja a tetőszerkezet egyes részeinek javítását, a tetőn belüli légmozgás tökéletesítését valamint a régi épület tetőszerkezetének szigetelését is. A munkálatok elvégzése után remélhetőleg csökken majd a ház fűtési, illetve hűtési költsége. A munkálatok előreláthatóan október végén kezdődnek, és körülbelül 10 napig tartanak. Nagyon fontos, hogy mindenki tudja és megértse, hogy ez az összeg amit az alapítványtól kaptunk, kötelezettséget is von maga után, amelyet a klubnak teljesíteni kell a Trillium alapítvány felé. Mivel ezt az összeget 12 hónapos terminusra kaptuk, így a szeptemberi hónaptól kezdve, egy éven keresztül pontosan kísérnünk kell a klub költségvetését, tehát a munkálatokra költött teljes pénzösszeg folyamatát. Ugyancsak be kell számolnunk a klub teljesítményéről, illetve arról, hogy a tetőcsere miként járul hozzá a klub sikeresebb működtetéséhez. Ezt a teljesítési időtartamot (12 hónap) végezetül egy zárójelentésben vázolnunk is kell az alapítványnak 2015 október 26- án. Ezenkívül a Trillium alapítvány logóját minél több helyen láthatóvá kell tennünk. Ezért az azonosító meg fog jelenni a ház bejárati ajtajánál, a weboldalunkon, valamint a havi hírlapban is. A tetőcsere munkálatainak kezdete előtt még egy nagy feladat áll előttünk, ez pedig a padlás takarítása. A vezetőség erre a szeptember 27-i dátumot jelölte ki. A munkálatok szombaton reggel 9 órakor kezdődnek. Kérünk mindenkit, hogy vegyen részt ezen az akción. A Szent István bált megelőzően kitisztítottuk a szőnyeget a házban. Kö- 2 szönjük Theisz Klárinak és Klárikának

3 a kitűnő munkát. Ugyancsak gondjaink voltak az emésztő pumpájával, amelyet Pécsi László sikeresen elhárított. Neki is köszönetünket fejezzük ki. A Szent István ünnepi hétvégénk az idén is sikeresen záródott. Nagyszerű zenés játéknak lehettünk házigazdái. Vendégül láthattunk néhány helyi képviselőt is akik remélem szép élményeknek lehettek szemtanúi egyesületünkben. A bálunk teltházas volt és kitűnő hangulatban telt el. A vasárnapi filmvetítés is szép élményt nyújtott és a résztvevőknek feltárta néhány környékbeli magyar történetét. A Kossuth ház megvásárolt Koltay Gábortól egy példányt a könyvből és a CD-ből is amelyet bárki kölcsönvehet és megnézhet. Jelentkezni a Kossuth ház címére illetve a ház telefonszámára lehet. Köszönjük mindenkinek aki segített és hozzájárult a rendezvények sikerességéhez. Az idei beszámoló és választó közgyűlés dátuma és időpontja szeptember 28-a, délután 15:00 óra. A választó bizottság tagjainak kijelölése folyamatban van és ezt közzé fogjuk tenni weboldalunkon a választásokat megelőzően. Október 26-án tartjuk az 1956-os forradalmi megemlékezést délután 15:00 órai kezdettel. Előzetesként szeretném említeni, hogy az eseménynaptárban közzétett novemberre illetve decemberre meghirdetett események dátumai ismét változtak. A Vadászbál megrendezésére november 15-én kerül sor. Ezt megelőzően, november 14-én, pénteken a Magyar Lovas Színház társulata közreműködésével házigazdái leszünk a János Vitéz című operett, Amerikára tervezett adaptációjának. Szeptember végén befejeződik ösztöndíjasunk, Dobai András programja. Köszönjük Andrásnak, hogy segítette közösségünket. Remélem, hogy jövőre is alkalma nyílik egyesületünknek, hogy részese lehessen a Kőrösi Csoma Sándor programnak. A guelphi és a kitcheneri magyar iskoláknak valamint a Kossuth tánccsoportnak sikeres évkezdést kívánunk. / Volford Tünde/ 3

4 4

5 Júniusi, Júliusi pénzügyi beszámoló Júniusban volt az apák napi piknik ahol az ebédből a forgalom $2, az italból 1, volt. Kiadások összege $1, így maradt $2, Szemét elhordásra $88.74, telefonra $99.54, telek adóra $1,041.73, gázra pedig $1, fizettünk. Júliusban a nyári piknik alkalmából az étel eladásból a forgalom $2, az italból $ volt. A kiadások $2, tettek ki, ami maradt az $ volt. Internetre kifizettünk $167.86, áramra pedig $ at. /Fáy Melinda/ Tisztelt Tagság! Múlnak az évek, s az évek múlása nem csak a klub épületét érinti, hanem tapasztaljuk ezt azon a szomorú tényen is, hogy az elmúlt időszakban sokan eltávoztak közülünk, akik alapító tagok voltak, akik a klub elnökei, a vezetőség ill. a klub tagjai voltak évtizedeken keresztül. Ismeretes, hogy a hozzátartozók, barátok, tisztelők adományok formájában emlékeznek meg az elhunytakról. A klub vezetősége ezért úgy határozott, hogy létrehoz egy ún. Emlék -alapot /In Memoriam Fund/. Ezzel lehetőséget adva azoknak, akik ilyen formában szeretnének kegyelettel adózni elhunyt szeretteik iránt, akik tisztelik hozzátartozóik magyar gyökereit. Voltak idők történelmi távlatokban mérve nem is olyan régen amikor a Kanadába emigrált honfitársaink hosszú évekig nem tudtak hazalátogatni szülőföldjükre, találkozni családtagjaikkal. De a kötődés hazájukhoz, nemzeti hagyományainkhoz, kultúránkhoz erősen élt bennük és ezt itt, az új hazában a mi Kossuth Magyar Házunkban élték át. Az Emlék-alap lehetőséget ad a szeretteinkről való emlékezésre és egyben segíti helyi magyar közösségünk fennmaradását. Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. /Juhász Gyula/ 5

6 TAGSÁGI HÍREK A júliusi-augusztusi hónapban befizetett tagsági díjak: Kitchener-Waterloo: Falu István, Pécsi László, Mester Ferenc Guelph: Weber István, Bérces Ernő Cambridge: Elizabeth and Steve Georgiev, James and Mary Horvath Gyászjelentés Elhunyt Plezer Anna stratfordi tagtársunk, aki sok éven át aktív tagja volt a klubnak. Ugyancsak búcsút vetünk Kovács Gyula, kitcheneri lakostól aki több évtizeden át dolgozott a klubért, elnöke is volt a Kossuth háznak és lelkes támogatója a tánccsoportnak. Egy suhanás se árulja el, Mit lelkem úgyis titkolt: Valaki elment élet nélkül, Valaki elment, aki itt volt. /Ady Endre/ A Kossuth Ház vezetősége őszinte részvétét fejezi ki az elhunytak családtagjainak. Emlék alap In Memoriam Fund Az Emlék-alapba /In Memoriam Fund/ Kovács Gyula ($1320) és Lakatos András ($100) tiszteletére érkeztek adományok. Emlék könyvet nyitottunk az elhunytak és az adományozók tiszteletére amelyben megtalálható az adományozók névsora és az adományok összege. Köszönjük mindazoknak, akik a szeretetüket, tiszteletüket az emlékalapra küldött adományukkal igazolták az elhunyt tagok részére. 6

7 SZÜRETI BÁL A CAMBRIDGE-I KOSSUTH HÁZBAN OKTÓBER 4. MENÜ MÁJGALUSKA LEVES SÜLT CSIRKECOMB PETREZSELYMES KRUMPLIVAL MARHAPÖRKÖLT TARHONYÁVAL SAVANYÚSÁG SÜTEMÉNY, KÁVÉ, TEA BÁR NYITVA 18:00 órától, VACSORA 19:00 órakor BELÉPŐ VACSORÁVAL $35, GYEREKEKNEK $15 A ZENÉT A SZINKRON ZENEKAR SZOLGÁLTATJA FELLÉPNEK A KOSSUTH TÁNCCSOPORT TÁNCOSAI HELYFOGLALÁS : A KOSSUTH HÁZ TELEFONSZÁMÁN vagy az címen 7

8 EGYÉB HÍREK Farkas Erikának mielőbbi gyógyulást és sikeres felépülést kívánunk. A Dicsi család és rokonság nyári piknikjük alkalmából $600-t adományozott a klubnak, Elizabeth és Steve Georgievtől $55 adományt kaptunk. Csiszér Jenőtől és Évától egy tölgyfából faragott Erdély címert és két faragott gyertyatartót kaptunk a Szent István báli tombolára. A Tokaji wine boutique and restaurant borokat adományozott a Szent István rendezvényünkre. Jakab Miklóstól $200 adományt kaptunk a székelykapura. Minden kedves adnományozónknak köszönjük szépen, hogy segíti közösségünket! KEZDŐDIK A MAGYAR ISKOLA! / HUNGARIAN SCHOOL HAS BEGUN! Indul: 2014.szeptember 13-án szombaton 9 órától ig a Crestview Public School-ban Start: September 13, 2014 at at Crestview Public School Cím/Address: Crestview Public School, 153 Montcalm Dr. Kitchener, ON N2B 2R6 Jelentkezni lehet folyamatosan szeptemberben. Registration takes place through out September. hungarianschool@hotmail.com FIGYELEM! Szeptember 6-án, szombaton 9:30-kor újra nyitja kapuit a guelph-i Magyar Iskola. Az idén is a St. Péter iskolában lesz a tanítás. Minden kisdiákot, 4-től 14 éves korig szeretettel várunk. Iratkozni szeptember 6-an lehet az iskolában. Érdeklődni a vagy az telefonszámokon lehet. Ahhoz, hogy egy osztályt meg tudjunk nyitni, legalább 23 tanulóra van szükség. Jelentkezzetek minél többen! MINDEN DIÁKOT SZERETETTEL VÁRUNK! WELCOME TO ALL OUR STUDENTS! 8

9 H A L L O W E E N - G I T Á R P A R Á D É ÉLŐ ZENÉVEL OKTÓBER :00 ÓRAI KEZDETTEL BELÉPŐ: FELNŐTT $15 JELMEZ NÉLKÜL JELMEZBEN $ 10 GYEREKEKNEK: $ 5 A B Á R N Y I T V A 1 9 : 0 0 Ó R Á T Ó L 9

10 EMLÉKEZZÜNK OKTÓBER 6. AZ ARADI VÉRTANUK EMLÉKNAPJ A Ady Endre: Október 6. Őszi napnak mosolygása, Őszi rózsa hervadása, Őszi szélnek bús keserve Egy-egy könny a szentelt helyre, Hol megváltott - hősi áron - Becsületet, dicsőséget Az aradi tizenhárom. Az aradi Golgotára Ráragyog a nap sugára, Oda hull az őszi rózsa, Hulló levél búcsucsókja; Bánat sír a száraz ágon, Ott alussza csendes álmát Az aradi tizenhárom. Őszi napnak csendes fénye, Tűzz reá a fényes égre, Bús szivünknek enyhe fényed Adjon nyugvást, békességet; Sugáridon szellem járjon S keressen fel küzdelminkben Az aradi tizenhárom. Lajos Aulich ( ) János Damjanich ( ) Arisztid Dessewffy ( ) Ernő Kiss ( ) Károly Knezich ( ) György Lahner ( ) Vilmos Lázár ( ) Károly Leiningen-Westerburg ( ) József Nagy-Sándor ( ) Ernő Poeltenberg ( ) József Schweidel ( ) Ignác Török ( ) Károly Vécsey ( ) 10

11 AZ 1956-OS FORRADALOMRA EMLÉKEZÜNK A KOSSUTH HÁZ NAGYTERMÉBEN OKTÓBER 26., DÉLUTÁN 3 ÓRAI KEZDETTEL SÜTEMÉNY, KÁVÉ, TEA KAPHATÓ 11

12 Beérkezett felajánlások a Kossuth ház tetőcseréjére Gyémánt támogató ($1000) - Dicsi István, Dicsi Imre, Keizer Tibor Arany támogató ($500) - id. Kecskeméti Ferenc, Bereczki Mária és Imre, Mr Frank Hasenfracz Linamar Corporation, Kruzlics Valéria ($600), Veres András Ezüst támogató ($250) - Illés Ilona és Barta Imre, Kertész Béla ($200), Sommerauer János és Irén ($200), Vámos Gyurka és Bíró Ági ($200), Takács Katalin ($200), Jet-Cut/Ankucza Jenő ($200), Hungaria Dance Band ($200), Éva és Mato Kukoric ($200), Sarah Vincze ($200), Susan Cadorin ($200), Vásárhelyi István ($200Vizi Mihály ($200), Bronz támogató ($100) - Fábri Károly, Rummel István ($105), Dorozsmai József és Piroska, Juhász Éva, Durcik Mihály, Wagner Lajos, Szinkron zenekar ($120), Jójárt Anikó, Papp Zoltán és Éva, Jacsó Mátyás és Mária, Cigljarev Rózsa és Vlado $ 150, Voeroes Steve, Putz Katalin,Nevét megnevezni nem kívánó waterloo-i tag Köszönjük mindazok segítségét akik részt vettek a Kossuth jótékonysági bálon és köszönjük a hozzájárulást mindazok részéről akik ugyan nem voltak jelen de kifizették jegyüket. 12

13 - F u r u l y a s z ó F u r u l y a s z ó! M e n n y i b ú b á n a t t a l h a n g z ó! M e n n y i p a n a s z t c s a l k i a f á b ó l! Ü z e n e t e z s z é p M a g y a r o r s z á g r ó l! - Kacsóh Pongrácz: János Vitéz című operett Amerikára tervezett adaptációja, a Lovas Színház előadásában NOVEMBER 14-én, pénteken A KOSSUTH HÁZBAN Angol nyelvű felirat is biztosítva van, hogy a magyarul nem értő közönség is értse és át tudja érezni a János Vitéz csodálatos világát. A magyar irodalomnak vannak sokkal nagyobb szabású alkotásai, mint a János vitéz. De a János vitéz az, amit az ember szeretne odaajándékozni külföldi ismerőseinek, hogy megérezzék a magyar népjelleg melegségét, humorát, semmihez sem fogható báját, hogy megérezzék a magyar szív verését. Ebben a műben csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma. Ilyesmi, mint a János vitéz, a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül. - Szerb Antal Belépő: felnőtteknek $25, gyerekeknek $15 A bevétel teljes összege a művészeket illeti. A pontos kezdési időpontot később tesszük közzé. 13

14 Illik tudnom, mert magyar vagyok Részletek Mátyás Szabolcs könyvéből A szabolcsi alma ben még 1232 ezer tonna almát termeltünk, mellyel a világ hatodik legnagyobb termelői voltunk. Sajnos ez már a múlté, mivel a nagyhírű szabolcsi almatermesztés mára árnyéka korábbi önmagának. A néhány éve még gondozott, szépen metszett almások zömét kivágták, vagy a gaz verte fel, mivel az alacsony felvásárlási árak miatt nem érte meg termelni, ami számos család megélhetését sodorta veszélybe. A leginkább termelt fajta az Egyesült Államokból származó Jonathan volt, amit az amerikai Jonathan Hasbrouck-ról neveztek el. Az újvilágban is igen közkedvelt fajta volt, akárcsak a későbbiekben hazánkban, ahol 1850-ben jelent meg. A Jonathant először Fegyverneken telepítette gróf Szapáry kertésze, ami később az ország más részein is elterjedt. A szabolcsi Jonathan azonban más, mint az amerikai őse, mivel ennek íze kissé savanykás, mely kitűnő szomjoltó, így Európa számos országában közkedveltté vált. A Hevesi (Csányi) dinnye - Nem véletlen a görögdinnye elnevezés, mivel a Balkánról került hozzánk a törökök közvetítésével a 16. század környékén, mely az 1700-as évektől vált szélesebb körben is ismertté. Az elmúlt kétszáz esztendőben már sokan imáikba foglalták Csánynak, ennek a kis Heves megyei településnek a nevét egy-egy forró nyári napon, amikor szájukhoz emelték az onnan származó mézédes, hideg görögdinnyét. Az éghajlatnak, a vulkáni alapkőzeten kialakult talajnak, illetve a termesztés technológiájának (pl.: a trágyatalpon való gyepkockás palántanevelés /HÍR, 2001/) köszönhető az, ami fogalommá tette az itt termesztett dinnyét. A dinnye erényei közé sorolható, hogy héja igen vékony, kb. fél cm. Ha pedig a dinnyéről esik szó, akkor ne felejtsünk el megemlíteni egy magyar sajátosságot, a lékelést, mely sehol máshol nem szokás. (folytatás a novemberi számban) 14

15 Az adást minden szombaton délben kor sugározzák Ontarioban az Omni1 csatornán, a műsor ismétlése az adást követő héten csütörtök reggel 8.00-kor tekinthető meg. KÖZLEMÉNY közösségi kötvények Szeretnénk felhívni a tagság figyelmét, hogy aki közösségi kötvényt szeretne vásárolni az jelentkezzen a Kossuth ház telefonszámán vagy Bóta József okirat nyilvántartónál az telefonszámon. A kötvényvásárlással segítik magyar közösségünk és épületünk fennmaradását. Kérjük, hogy minél többen jelentkezzenek. A kötvényeket a jelentkezési sorrendben adjuk el./vezetőség/ A WATERLOO-WELLINGTONI KANADAI MAGYAR KLUB, 2013/2014-es e vi vezető se ge / Bőard őf directőrs őf THE HUNGARIAN CANADIAN CLUB OF WATERLOO -WELLINGTON főr the year 2013/2014: VOLFORD TÜNDE (elnő k-president), vőlfőrd@kőssuthclub.cőm, KATONA LÁSZLÓ (alelnő k-vice president), JACSÓ MARIKA (titka r-secretary), FÁY MELINDA (pe nzta rős-treasurer), BÓTA JÓZSEF (őkiratnyilva ntartő -administratőr), ANKUCZA KLÁRA (kultu rfelelő s-cultural cőőrdinatőr) 15

16 WATERLOO-WELLINGTON MAGYAR PROTESTÁNS gyülekezet Közleménye A Waterloo-Wellington Magyar Protestans Gyülekezet szeretettel várja Ӧnöket! A hónap első és harmadik vasárnapján tartunk istentiszteletet délután 3 órai kezdettel Kitchenerben, a St. Andrew s templomban (54 Queen St. N., Queen és Weber St. sarok). Igét hirdet Vásárhelyi József. S Z I L V I A A P R Ó T r a v e l C o n s u l t a n t I n t e r n a t i o n a l T r a v e l T e l : C e l l : E - m a i l : s z i l v i a t r a v e r o g e r s. c o m REPÜLŐJEGYEK, TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK, HAJÓUTAK, AUTÓBÉRLÉS, BIZTOSÍTÁS Felvilágosításért és helyfoglalásért hívjon bizalommal! Tony Hornick s Dance List Directory www. dancinglist.com Dance listing for Florida, Ontario and Western New York 16

17 Q UA L I T Y B A K E R Y & D E L I Quality is our specialty! FEKETE MIHÁLY - URBÁN VALÉLRIA Finom torták, sütemények, rétes, diós-, mákos kalács valamint friss kenyér, zsemlye, kifli kapható. Választékos Magyaros hentesárú és sajtfélék. Cím: 86 Dawson Road, Guelph, Telefon: A 65 éves Magyar élet - Észak-amerika magyarságának egyik legnépszerűbb, a nemzeti keresztény értékeket valló és hirdető független polgári hetilapja. Fő célkitűzése az emigráció naprakész tájékoztatása a magyarországi belpolitikai helyzetről, az elszakitott nemzetrészek problémáiról és az emigrációs magyarság fontosabb eseményeiről. Az oldalon, angol nyelven a másod-harmad generációs honfitársainknak kiván segitséget nyújtani magyarságuk megőrzésében. A lap Észak -Amerikán és Magyarországon kivül Európa számos országába eljut, ahol jelentősebb magyar közösség él. Kiadó főszerkesztő: Somorjai Ágnes Honlap: magyarelethetilap@gmail.com A lap megrendelhető : Magyar Élet, 390 Concession 7, RR#5, Claremont, ON, L1Y 1A2, Tel: Előfizetési dijak - Kanada: egyéves előfizetés (46 szám) $ 70.00, féléves előfizetés $ Kanada: (első osztályú postán külsve) egyéves előfizetés (46 szám) $ , féléves előfizetés $ Egyesült Államok: (első osztályú postán külsve) Egyéves előfizetés (46 szám) US $ , féléves előfizetés US$

18 Blue Danube sausage house ltd Ha önnek fontos a minőség Ne mulassza el felkeresni üzletünket. Első osztályú húsok, kiváló minőségű hazai izekke, saját készitésű hentesárúk. Különlegességeink bőséges választéka szalámikból, felvágottakból, kolbászokból, füstölt árukból, készételek, cukrászsütemények, kenyér és péksütemények. Európai import csemege és fúszeráruk. Sajátilag készitett A hires Pik és Csemege szalámink Jól ismert diós és mákos beiglink. A megszokott kedves, figyelmes kiszolgálással a Balega család. 24 Chauncey Ave.,Etobicoke, ON Tel: , bluedanubemanufacturing@rogers.com Nagybani megrendelését leadhatja újonnan megnyilt feldolgozóüzemünknek Nyitva kedd péntek reggel 8 - délután 5- ig 3090 Lenworth drive, Mississauga, ON Tel: , bluedanubemanufacturing@bellnet.ca Keresse üzletünket a Kitcheneri piacon Minden szombaton reggel 8 - délután 2- ig 300 King street E., Kitchener, ON 18

19 forditsa feléd orcáját az úr 4 Mózes 6 A z Ú r J e z u s n e v e b e n h i v e s v a r m i n d e n I s t e n s z e r e t ő m a g y a r e m b e r t A magyar keresztény gyülekezet Istentiszteletu nk minden ma sődik vasa rnap du. 3 ő rakőr tartandő Cimu nk: 164 Eight avenue, Kitchener, ON, N2C 1S4 E rdeklő dni lehet: Cambridge-Pataki Zőlta n: , Kitchener-Sa rősi Zőlta n: , Waterlőő-Katőna Zőlta n: Contact me today for professional Real Estate Services you can count on. Serving Kitchener-Waterloo, Cambridge, Guelph and surrounding areas. Ildiko Nagy Sales Representative Coldwell Banker Peter Benninger Realty 508 Riverbend Drive, Kitchener, ON, N2K 3S2 Cell: ,Office: ext.2068 inagy@coldwellbankerpbr.com 19

20 Kossuth Club for Rent Kanadai Magyar Klub KO S S U T H T E R E M Cambridge - Guelph- Kitchener - Waterloo Bérelje ki a Magyar Ház Kossuth termét lakodalmakra, bankettekre, karácsonyi partikra. Ízletes Magyar illetve más közkivánatra készitett ételek választékos kinálata kedvezményes árakon! Hungarian-Canadian Club KO S S U T H H A L L Cambridge - Guelph- Kitchener - Waterloo Rent the Hungarian Club's Kossuth Hall for weddings, banquets, anniversaries, stags, baby or wedding showers, etc. Choose from our budget friendly Hungarian or Canadian delicious meals! The Club is conveniently located off Hwy 24 for all the four cities, beside Beaverdale and Brookfield golf courses Address: 979 Kossuth Road, Cambridge, Ontario Mailing address: Hungarian Canadian Club, PO Box 1855, Guelph, Ontario, N1H 7A1 Tel: info@kossuthclub.com, url: 20

Kossuth Ház Hírlap - Newsletter

Kossuth Ház Hírlap - Newsletter Kossuth Ház Hírlap - Newsletter 2014 november T a r t a l o m : Pénztári beszámoló 3 Vadász bál 5 János vitéz 6 Szilveszter 8 Illik tudnom mert.. 10 Elnöki beszámoló Lassan közeledünk az év végéhez. A

Részletesebben

Kossuth Ház Hírlap - Newsletter

Kossuth Ház Hírlap - Newsletter Kossuth Ház Hírlap - Newsletter rendkívüli kiadás ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPI HÉTVÉGE A KOSSUTH HÁZBAN 2014. AUGUSZTUS 23. 24. Elnöki beszámoló Az augusztus 23. 24. Szent István napi ünnepünk

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2015 SZEPTEMBER

Hírlap Newsletter 2015 SZEPTEMBER Hírlap Newsletter 2015 SZEPTEMBER E l n ö k i b e s z á m o l ó Már sajnos túl vagyunk a nyár közepén, és a nyaralások végére járunk, a Kossuth házban is fellendülnek az események. A júliusi hónapban a

Részletesebben

Az aradi Golgotha október 6. Vértanúk napja

Az aradi Golgotha október 6. Vértanúk napja Málnási Ferenc Az aradi Golgotha 1849. október 6. Vértanúk napja Egy nemzet gyásza nem csak leverő: Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, Van élni abban hit, jog és erő (Arany János: Széchenyi emlékezete)

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2015 JÚNIUS

Hírlap Newsletter 2015 JÚNIUS 2015 JÚNIUS Hírlap Newsletter E l n ö k i b e s z á m o l ó A májusi hónap nem csak melegebb időjárással kedveskedett nekünk, hanem a klubunk is nagyon foglalt hétvégéknek volt a színhelye. Az április

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 SZEPTEMBER

Hírlap Newsletter 2016 SZEPTEMBER Hírlap Newsletter 2016 SZEPTEMBER E l n ö k i b e s z á m o l ó Éljünk ma úgy, hogy holnap szebb legyen Szeretném azt, hogy mindenki úgy tegyen Az időjárásra mindig panaszkodunk. Vagy túl nagy a meleg,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 NOVEMBER

Hírlap Newsletter 2016 NOVEMBER Hírlap Newsletter 2016 NOVEMBER E l n ö k i b e s z á m o l ó Az októberi hónap mulatsággal, vagyis a Szüreti bállal, kezdődött. Szépen feldíszített terem, sok finomság, jó zene várta a vendégeket. A Kossuth

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü

Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü ú ú ú ú Ö ú ű ú Á ú ú ű ű ú ű ú ú Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü Ó Á Á Á ú ú Ő Ö Ü ú Ü Á ú ú Á Ú ú ú ú É ú Ó Ö É Á ű ú É Ó ű ú ú ű ű ú ű ú ű ű ú ű ű

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2015 FEBRUÁR. E l n ö k i b e s z á m o l ó

Hírlap Newsletter 2015 FEBRUÁR. E l n ö k i b e s z á m o l ó 2015 FEBRUÁR Hírlap Newsletter E l n ö k i b e s z á m o l ó Szeretettel köszöntök minden magyar honfitársunkat és mindenkit, aki a Kossuth Ház közösségéhez tartozik. A 2015 január 18-án megtartott választási

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2014 DECEMBER

Hírlap Newsletter 2014 DECEMBER 2014 DECEMBER Hírlap Newsletter E l n ö k i b e s z á m o l ó Elérkeztünk az idei év utolsó hónapjához. Mint minden év végén, most is áttekintjük az elmúlt hónapok eseményeit. Ugyanakkor az idén decemberben

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Név: Osztály: Osztályfőnök: Telefonszám: vagy egyéb cím: Farkas József Mihály 4.b Jánoska Tivadar

Név: Osztály: Osztályfőnök: Telefonszám:  vagy egyéb cím: Farkas József Mihály 4.b Jánoska Tivadar 1955 Farkas József Mihály 4.b Jánoska Tivadar 1959 Nógrádi László 4.b Dr. Szöllősy nogradilaci940@gmail. com Szakál György 4.b Dr. Szöllősy 20/ 922-0143 szakalgyorgy41@gmail.c om 1960 Hévizi Miklós 4.A

Részletesebben

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor)

Magyar Olívia Dóra éneke mindenkit megindított (Fotó: Gyarmati Gábor) Múlt és jövő közeli és távoli perspektívában: megtartotta éves közgyűlés és Vöröskereszt világnapi megemlékezését a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete. Személyesen jött el Kardos István,a

Részletesebben

Ünnepeink, hagyományaink másként Intézményi innováció

Ünnepeink, hagyományaink másként Intézményi innováció TÁMOP 3.1.4-09/1-2009-0011 WEÖRES SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ ZENEMŰVÉSZETI ÉS TÁNCMŰVÉSZETI INTÉZMÉNY Ünnepeink, hagyományaink másként Intézményi innováció 2010 Napjainkban, a 21. század elején

Részletesebben

Név: Osztály: Osztályfőnök: Telefonszám: vagy egyéb cím: Farkas József Mihály 4.b Jánoska Tivadar

Név: Osztály: Osztályfőnök: Telefonszám:  vagy egyéb cím: Farkas József Mihály 4.b Jánoska Tivadar 1955 Farkas József Mihály 4.b Jánoska Tivadar Németh Szaniszló 4.c Dr. Szöllősy nemethstana@gmail.com 1959 Nógrádi László 4.b Dr. Szöllősy nogradilaci940@gmail. com Szakál György 4.b Dr. Szöllősy 20/ 922-0143

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2015 OKTÓBER

Hírlap Newsletter 2015 OKTÓBER Hírlap Newsletter 2015 OKTÓBER E l n ö k i b e s z á m o l ó "Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem. Kiülök a dombtetőre, Innen nézek

Részletesebben

Gyuszi, Pirinyó és Marika

Gyuszi, Pirinyó és Marika Édesapánk Skerlán Gyula emlékére, aki első magyar felolvasója volt e templomnak. Gyuszi, Pirinyó és Marika Isten áldja a Szent Imre Egyházközséget fennállásának 100-ik évfordulója alakalmából. László és

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2015 JÚLIUS & AUGUSZTUS. E l n ö k i b e s z á m o l ó

Hírlap Newsletter 2015 JÚLIUS & AUGUSZTUS. E l n ö k i b e s z á m o l ó Hírlap Newsletter 2015 JÚLIUS & AUGUSZTUS E l n ö k i b e s z á m o l ó Habár a júniusi hónap naptár szerint is a nyár kezdetét jelenti, az időjárás nem mindig kedveskedik nekünk. A klubunk eseménynapára

Részletesebben

Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett.

Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett. Lázár Vilmos Örményszármazású magyar nemesi családban született. 1848-ban a forradalom hatására lépett be a honvédseregbe, 1849 nyarára ezredes lett. Mivel az osztrákok előtt tette le a fegyvert, kegyelemből

Részletesebben

Boldog Újévet. Happy New Year. 2015! Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. Hungarian Reformed Church! SUNDAY SERVICES AT 11 AM

Boldog Újévet. Happy New Year. 2015! Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. Hungarian Reformed Church! SUNDAY SERVICES AT 11 AM 2015! Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities! SUNDAY SERVICES AT 11 AM Office hours Tue and Thursday 9 AM to 1 PM Mailing address: P.O.Box 83625 Phoenix Az. 85071-3625 Lelkipásztori fogadónap

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG May 31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG HUNGARIAN REFORMED CHURCH IN PHOENIX Cím: 1822 W. Vogel Ave, Phoenix, AZ Postacím: P.O. Box 83625, Phoenix, AZ, 85071 Telefon: 602-943-2539, Email:

Részletesebben

GERBEAUD kávéház BUDAPEST ANNO 1858

GERBEAUD kávéház BUDAPEST ANNO 1858 GERBEAUD kávéház BUDAPEST ANNO 1858 GERBEAUD kávéház A Gerbeaud egy fogalom, egy édes hely Budapest szívében. 1858 óta kényezteti vendégeit egyedülálló és különleges süteményeivel. Az évek, évszázadok

Részletesebben

Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. We reserve the right to make changes as needed. Hungarian Reformed Church

Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities. We reserve the right to make changes as needed. Hungarian Reformed Church Évi munkaterv - Naptár, Yearly Scheduled Activities We reserve the right to make changes as needed. SUNDAY SERVICES AT AM Office hours Tue and Thursday AM to 1 PM Mailing address: P.O.Box Phoenix Az. 01-

Részletesebben

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja

DECEMBER 2. Advent első vasárnapja DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda

Részletesebben

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak 2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján 2017. augusztus 24. csütörtök Gólyatáboros szülői értekezlet 2017. augusztus 28-30. h - k - sz Gólyatábor - Balatonrendes 2017. augusztus 24-28..

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

ö ő í ő ü ö ö í ö ö ö ű ő ö í ü í ö ű í ő ö ö ú ö í ö ö í ö ú ö ő í ö ő Á ű ö

ö ő í ő ü ö ö í ö ö ö ű ő ö í ü í ö ű í ő ö ö ú ö í ö ö í ö ú ö ő í ö ő Á ű ö ö ő ü Ö ő ő ő ö í ö Ö ő ü ö ö í ű ö ő ö ö í ö ö ö ő ö ö ő ö ö Ó ö ő ő í ő í ő ő ö ő í ő ü ö ö í ö ö ö ű ő ö í ü í ö ű í ő ö ö ú ö í ö ö í ö ú ö ő í ö ő Á ű ö ö í ő Í í ő ő í í í ö ö ö ú ö í Á í í í í í

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 JÚNIUS. vinni. Addig kell az idősödő édesanyákat szeretni, amíg itt vannak közöttünk.

Hírlap Newsletter 2016 JÚNIUS. vinni. Addig kell az idősödő édesanyákat szeretni, amíg itt vannak közöttünk. Hírlap Newsletter 2016 JÚNIUS E l n ö k i b e s z á m o l ó Május a tavasz kezdetét jelenti, és az egyik legszebb hónap. Ilyenkor kizöldül a fű, virágoznak a fák, éslehetőleg többet süt a nap és erőteljesebben,

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

Ó Ó ó ö ó

Ó Ó ó ö ó É ó ö É Á ó ó ü ó Ü ó ö ú ű ö ö ö ü ó Ó Ó ó ö ó Ó Ó ö ö ö ü Ó Ó ö ö ü ö ó ó ü ü Ó Ó Ó Ó ó ö ó ö ó ö ó ö ü ö ö ü ö ó ü ö ü ö ö ö ü ü ö ü É ü ö ü ü ö ó ü ü ü ü Ó Ó ü ö ö ü ö ó ö ö ü ó ü ó ö ü ö ü ö ü ö ó

Részletesebben

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É Ü ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É É ű Ö Ö Á É ű Ö Ö Á Ü Á ű ű Ó Ó Á Á É Ü É ű Ó Á Ó Á ű Ö ű ű É Ü Ö ű É Ö ű ű Ó ű ű Ú ű ű ű ű ű É ű É Ú Ö Á É ű ű Ó ű ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű ű ű É ű ű Ü Ü ű ű Ő Á Á Á ű ű ű Ó Ó Ó ű

Részletesebben

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű ű ű Ó É É ű Ó ű Ü ű ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű É ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Ö Ü Ö É ű ű Ü Ü ű É Á Ú É É ű ű ű Ö É ű É Ó É Á Á É ű ű Á ű ű ű Á É ű Ö Á ű ű ű Á ű Á É Ö Ó Ö ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Á ű ű ű Á ű ű ű

Részletesebben

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ó ú ú ú ú ű ű ű ú Á Ö ű Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ú ű ú É Á Ó Ó É Ó Ó ú ű ű ű ú Ö Ó Ö ú ú Ö ú Ü ú Ü É Ö Á Á Á Á ú Ó Ö ú ú ú Ü Ö ú ú ú ú ú ú Ö ú Ö Ó ű

Részletesebben

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á ú ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á Á ú á ú á Á ö á ö ö ö ú á á ö ö ö ö á ű Ü ú ö Ü ű ö ú ű á á á ú á ú ú á ö ö ú ö ú ú ö ö ú ö ö ö á ö ö ö á á ö ú ö á á Ú á ö ö ö Ü ú Á á ű ö Ü ö ú Á á ö á ö

Részletesebben

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú Ö ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú ű ű Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ö Ó Ú ű ű ű ű Ü Ó Ú ű É É Ó É É Ó É É É É Ó ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű ű Á ű Ú Á Á Ö É Á Á Ö É Ü ű ű Ü

Részletesebben

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö ű É É Á Á Á É Ó É É Á ö ő ő ö ő ő ő Ó ő ö ő ö ő ú ő ü ö ő ü ö Á É ű Á É É É Ö ö Á É É ő ő ö Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö É É Á Ö ő ú ő ű Ö ü Ő É Ó É É Á Ó É Á É Ü É Á Ó É ő ő ö ö ő ö ö ö

Részletesebben

ű Ú ű ű É Ú ű ű

ű Ú ű ű É Ú ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ú ű Ú ű ű É Ú ű ű ű Á ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű Á Á ű ű ű É ű ű ű Ú É ű ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Ö Ü ű É ű ű Ö É Ü Ú ű Ó ű É Ó Ó Ó ű É Ü Ü ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű Á Á ű Ú ű Ú ű ű Ó ű ű Ü Ü

Részletesebben

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö ü ö ő ö ő ó ö ő ü ü ö ő ó ó ü ő ö ő ö ő ö ü ö ő ö ő ó ö ü ü ö ő ő ő ö ő ö ü ö ő ó ő ö ü ö ő ő ű ő ö ö ő ű ő ü ö Ő ó ö ö ő ü ó ü ú ű ú ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ö ö ő ő ö ö ó ú ő ő ö ó ö ó ö ü ó ő ő ö ó ő ő ó

Részletesebben

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö É Ó ö É Á ű Ü Ü ö Ú ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ö ú ú ú ú ú ú ü ú ú ö ö ű ö ü ú ö Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö Á Ó ú ö Á ö Á ö ú ú ö ö ö ö ü ü Ü ú

Részletesebben

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó É ó ú ó ú ó Á ó ó ú ó ó ó ú ó ó ó ó ú ó ó ó ó ó ó ú ó ó ú ó ó ó ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó Ü ó ű ú ú ó ó ó ó ó ó ó É ó É ó É ó ó ó ó ó ó É ó ú ó ó É ó ó ó ó É ó

Részletesebben

Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő

Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő É Ó Ű Á Ó É Ó Á É Ó Á ő ű Ó ú Ö ú é Ö Ó Ö ú Ó Ö ú Ó Ó Ó Ó ű é ű ű Ó Ó ú ű ű é é Ö ö Ö Ö Ó ű Ó Ö ü ű Ö Ó ő Ó ő Ó ú Ó ő Ó é Ó ű Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó Ö Ó Ó ö ő ü é ü Ö é é é Á é Ó Ó ú ú ű é Ö é é é Ó é é Ó Ó

Részletesebben

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü ü É ű ű É É ű ü ű ü ü ü Á ü ü ü ü ü ű É ü ű É ű ü ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü Á ü ü ü ü ü Ú ü ü ű É ü ü ű ü ü ű ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü É ű ü Á ü ü ü ü ü Á Ö É ü ü ű Ú ü ü ü ű

Részletesebben

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Á Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú Á ű Ó ű Ú É É Ú Ú ű É ű ű ű ű É ű Ő ű Ő ű ű ű ű ű É ű É Á ű ű Ü Á Ó ű ű ű Ú ű ű É ű ű Ú

Részletesebben

ü ú ú ü ú ú ú ú

ü ú ú ü ú ú ú ú ú ú ú ü Ü ú ú ű ú ú ü ú ü ü ú ú ü ú ú ú ú ü ú Ö ü ü ü ú ü ú Ó ü ü ű ü Á Ü ü ű ü ű ü ű ű ü Ó ű ú ú ű ú ü ü ú ű ű ú ű ü ú ű ű ü ü ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ű ü ű Ó ü ü ü ú Á Ü ú ü ű ü Á Ü Ö Ú Á Á

Részletesebben

É Á Á Ö Á

É Á Á Ö Á É Á Á Ö Á Á É Á Ü ű Á É Ü ű Ú ű ű É É ű ű Á ű ű ű ű ű É ű ű ű Á É É É ű Á É É Á É Á É Ü Ü ű Á Á Á ű Á Á Á Á Á Á Á Á Ü ű Á ű Ü É É Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á Á É É ű É ű Ő ű É Ő Á É É ű ű Ú Á

Részletesebben

é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é

é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é Ó Ö é ü ó ö é é ü é é ó ö é ü ü é é ó é é é é é é ö é é é é é é é ó ö ü é é é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü

Részletesebben

ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú

ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ű ű ő ö ö Á ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ö Á Ó ő ő ü ú ő ő ő ő Á ő ú ű ő ő ő ü ú ő ő ő ő ő ő ő ő ö ü ú ő ő ő ő ű ű ő ő ö ű ü ő ő ő ö ö

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 JANUÁR/FEBRUÁR

Hírlap Newsletter 2016 JANUÁR/FEBRUÁR Hírlap Newsletter 2016 JANUÁR/FEBRUÁR E l n ö k i b e s z á m o l ó T. Tamás Ferenc: Adventi mese: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csillag. Valaha az idők homályos elején született porból

Részletesebben

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Baksa József Bánhidi Sándor dr. dr. Orbán Zsófia pót Nyugat-Dunántúl (regionális civil szervezetek kollégiumválasztó ) Győri-Dani Lajos pót Hódi Gyula Dél-Alföld

Részletesebben

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R 2015/2016 3. évfolyam 4. szám Merítés E ö t v ö s J ó z s e f E v a n g é l i k u s G i m n á z i u m é s E g é s z s é g ü g y i S z a k k ö z é p i s k o l a Hírlevél, 2015. december K e d v e s O l

Részletesebben

Hétkezdő meditáció 2013. október 7-én, hétfőn reggelre (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum) Olvasandó: Zsoltárok 121:6

Hétkezdő meditáció 2013. október 7-én, hétfőn reggelre (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum) Olvasandó: Zsoltárok 121:6 Hétkezdő meditáció 2013. október 7-én, hétfőn reggelre (Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum) Olvasandó: Zsoltárok 121:6 Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Ma három közeli aktualitásról

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /19. szám december 1.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /19. szám december 1. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2016/19. szám - 2016. december 1. RENDEZVÉNYEK HÍREK

Részletesebben

Meghívó 2012. november 20.

Meghívó 2012. november 20. Meghívó Tisztelt Természetjáró, Erdész, Vadász Kolléga! A következő oldalakon olvasható címmel és programmal a TESZ-TeSz 50 éves jubileumát üljük 2012. november 24-25- én. Hívunk, vegyél részt ennek a

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez Készítette:

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Budapest, 2015. szeptember 27.

Budapest, 2015. szeptember 27. NATO PARTNERSH IIP RUNN IING FEST IIVAL BUDAPEST FUTÓFESZTIVÁL- NATO FUTÁS Budapest, 2015. szeptember 27. Futóprogramok és rajt időpontok: 11:00 10 km-es Futás női, férfi egyéni 10 km-es Váltófutás 2 fős

Részletesebben

JOBB KÁNON A BALKÁNON

JOBB KÁNON A BALKÁNON Figyelő 1033 JOBB KÁNON A BALKÁNON Szegedy-Maszák Mihály: Irodalmi kánonok Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998. 196 oldal, 750 Ft (Bev.) A z I r o d a l m i k á n o n o k e g y m e g f o n t o l t i r o d a

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

Kenyér búzakorpás. Brokkoli krémleves Lecsós natúr szelet Burgonya püré. Kenyér búzakorpás Felvágott pizza sonka Sajtkrém Uborka

Kenyér búzakorpás. Brokkoli krémleves Lecsós natúr szelet Burgonya püré. Kenyér búzakorpás Felvágott pizza sonka Sajtkrém Uborka Heti étlap: 2016.08.01. - 2016.08.07. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2016.08.01. hétfő 2016.08.02. kedd 2016.08.03. szerda 2016.08.04. csütörtök 2016.08.05. péntek 2016.08.06. szombat

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2017/02. szám - 2017. január 19. RENDEZVÉNYEK HÍREK

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Hírlap Newsletter 2016 JÚLIUS - AUGUSZTUS

Hírlap Newsletter 2016 JÚLIUS - AUGUSZTUS Hírlap Newsletter 2016 JÚLIUS - AUGUSZTUS E l n ö k i b e s z á m o l ó Beköszöntött a nyári időszak még a naptár szerint is, és a júniusi hónap szokatlanul nagy hőséggel és szárazsággal ajándékozott meg.

Részletesebben

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben