Tradíció. Innovatív szerepvállalás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tradíció. Innovatív szerepvállalás"

Átírás

1

2 Tradíció Az Alpha Holding napjainkban joggal tekinthető a dr. Köves János által 1912-ben alapított Phylaxia Oltóanyagtermelő Rt. szellemi örökösének. Az Alpha Holding magyar tulajdonú vállalkozás. Magyarország piacvezető állatgyógyszer és állateledel gyártó és forgalmazó cégcsoportja. Részletes történetünk egészen 1972-ig az Állatorvos-tudományi Egyetem Székesfehérvári Gyakorló Állatkórházának megalapításáig nyúlik vissza. A mezőgazdaság és azon belül az állattenyésztés Magyarország történelme során mindig a gazdaság kiemelt jelentőségű területe volt. Magas színvonalú állattenyésztés nem létezhet megfelelő állategészségügyi háttér nélkül. Innovatív szerepvállalás Folyamatos fejlesztésekkel, szolgáltatásunk színvonalának növelésével és termékpalettánk bővítésével állunk vevőink rendelkezésére. Minden területen szakképzett kollégák látják el feladataikat. A vállalatcsoport közel négyszáz foglalkoztatottal rendelkezik, akik közül több mint 120 diplomás kolléga (állatorvos, agrármérnök, közgazdász, vegyészmérnök). A vállalat innovációs tevékenysége a cég saját termékeinek, termékcsaládjainak korszerűsítését és szolgáltatásainak vevő centrikus fejlesztését jelenti. Ezen tevékenységek keretében: állatgyógyszerek, vitaminok, takarmány-kiegészítők fejlesztése és törzskönyvezése zajlik. Vállalati kommunikációnkban és marketingünkben, szakmaiságunkat előtérbe helyező tevékenységet folytatunk. Fejlesztéseink során jelentős pályázati támogatásokkal közel 3 Mrd értékű beruházást valósítunk meg.

3 GYÁRTÓÜZEMEK ÁLLATGYÓGYSZER GYÁR TAKARMÁNY-KIEGÉSZÍTŐ GYÁR NÖVÉNYI TÁPOLDAT GYÁR Helyszín: Bábolna Standard: EU GMP Helyszín: Balatonfűzfő Standard: EU GMP+ Helyszín: Balatonfűzfő Standard: EU GMP

4 Állatgyógyászati készítmények Az Alpha Holding állatgyógyászati készítményeinek gyártását Bábolnán végezzük. A gyárat és az ott gyártott termékek licencét az Alpha Holding a Phylaxiától vásárolta meg 2010-ben. Az akvizíció csupán az első lépés volt. A Kormány és az Európai Unió támogatásával az Alpha Vet Állatgyógyászati Kft. korszerűsítette és bővítette állatgyógyszergyárát Bábolnán. Az üzem európai mércével mérve is korszerű, a legújabb EU GMP előírásoknak is megfelel. Az állatgyógyszergyár felújítása, bővítése mellett a termékek fejlesztését és korszerűsítését is megkezdtük. Célunk, hogy a magyar állattenyésztők eredményes gazdálkodását a világpiacon is versenyképes állatgyógyászati termékekkel tudjuk segíteni. Állatgyógyászati készítményeink antibiotikum vagy antiparazitikum tartalmúak, így az állattenyésztésben komoly kiesést okozó baktériumos fertőző betegségek, parazitás fertőzések kezelésére alkalmasak. Mind a gyártásban, mind a termékfejlesztésben a legújabb európai uniós irányelvek szerint végezzük tevékenységünket. Termékeink jelenleg is 13 EU tagállamban rendelkeznek forgalomba hozatali engedéllyel. A fejleszteni kívánt gyógyszerek olyan betegségek elleni készítmények, amely betegségek jelenleg nagy gyakorisággal fordulnak elő, így komoly piaci igény van a kifejlesztendő termékekre. A már lezajlott termékfejlesztési beruházások összértéke meghaladta a 3 milliárd forintot. Az Európai Uniós pályázati támogatások mellett 1,5 milliárd forint önerőt, az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. saját forrásaiból biztosít.

5 Takarmány-kiegészítők Az Alpha Holding a takarmány-kiegészítő termékeit a Balatonfűzfőn található üzemében gyártja. Az ott készülő termékek két nagy csoportba sorolhatóak. A vízben oldódó vitamin készítményeink know-how ját a Phylaxia alakította ki több évtizedes termékfejlesztési és értékesítési tapasztalatok alapján. Napjainkban az Alpha Holding folytatja ezeknek a hagyományosan magas színvonalú termékeknek a gyártását. Huminsav tartalmú termékcsaládunk a fajlagos takarmány felhasználás csökkentésétől, az általános immunállapot javításán keresztül, a specifikus toxikus anyagkötő képességig sok élettani folyamatot befolyásol kedvezően. A huminsav tartalmú termékek hasznosságát és a vevők elégedettségét a és évi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon kapott elismerés, az Állattenyésztési díj egyértelműen kifejezi.

6 Növényi tápanyag-kiegészítők Termesztett növényeink környezetkímélő védelmét az agrotechnikai eljárások és a betegség-ellenálló fajták nemesítése mellett a klasszikus értelemben növényvédő szernek nem minősülő, a növények saját védekező rendszerét stimuláló készítmények nagyobb arányú felhasználásával lehet hatékonyan és gazdaságosan megoldani. Az Alpha-Vet Kft. termékei ehhez kínálnak természetes, környezetkímélő és szélsőséges időjárási helyzetekben is biztos segítséget. A tápanyag kiegészítő termékek csak természetes összetevőket tartalmaznak és ökológai minősítéssel rendelkeznek. Használatukkal az elvárt termelési eredmények sok esetben növelhetők. A termelés hatékonyságát és a környezetbarát jellegét elősegítik, a szokásos vegyszerek használata pedig csökkenthető.

7 Állateled kis- és nagykereskedelem Az Alpha Holding a társállatok táplálásának területén szerzett több mint 20 éves tapasztalatát kamatoztatva fejlesztette ki saját kutya és macska tápjait. A házi kedvencek tulajdonosainak kiskereskedelmi kiszolgálása cégünk 27 kereskedelmi egységből álló, 72 ezer regisztrált vásárlóval rendelkező értékesítési hálózatán keresztül történik. Olyan kiváló minőségű szuperprémium állateledeleket tudunk versenyképes áron vevőinknek biztosítani, melyek mind fizikai jellemzőkben, mind pedig beltartalomban megfelelnek a legkiválóbb termékekkel szemben támasztott kritériumoknak is. A fő elemek kiegyensúlyozott aránya nemcsak az állat jó egészségéről és fizikai állapotának fenntartásáról gondoskodik, de a nagyszerű ízhez is elengedhetetlen. Termékeink fejlesztésénél kulcsfontosságú az ízletesség kérdése. A saját termékeink génkezelt alapanyagok kizárásával készültek, a felhasznált húsok mindig egészséges állományból származnak és akár emberi fogyasztásra is alkalmasak. Tápjaink mesterséges tartósítószerek és színezékek felhasználása nélkül készült eledelek. Saját márkás állateledeleink fejlesztése során soha nem hajtottunk végre állatokon kísérleteket. Az Alpha Holding Pet food üzletága társállatok eledeleinek és felszereléseinek értékesítésével foglalkozik. A lehető legszélesebb termékválasztékot kínáljuk a viszonteladók és a végfelhasználók részére egyaránt. Nagykereskedelmi tevékenységünknek Közép- Európában egyedülálló hátteret biztosít az 1 milliárdot meghaladó beruházással létrehozott 6000 m2 es állateledel és felszerelés raktárunk. A 2011-ben átadott létesítményben a jelenkor elvárásainak megfelelő színvonalú viszonteladói kiszolgálást tudtunk megvalósítani. A kiskereskedelmi és az állattartói közvetlen kapcsolattartást egyaránt szolgálja 12 fő üzletkötő egész Magyarország területére kiterjedő munkája.

8 Állatgyógyszer kis-és nagykereskedelem 25 éve az állatgyógyászatban Vevőink az összes Magyarországon engedéllyel rendelkező és forgalomban lévő állatgyógyászati és takarmány-kiegészítő készítményt be tudják nálunk szerezni. A világcégek mellett a kis hazai és külföldi gyártók termékeit egyaránt. A több mint cikket tartalmazó állatgyógyszer és takarmány-kiegészítő portfóliónk gerincét a saját gyártású és a kizárólagosan képviselt közel 500 termék adja. Az Alpha Holding kis-és nagykereskedelmi csatornáin keresztül a magyarországi állattartás minden területén biztosítja az állattartáshoz szükséges termékeket. Magyarországon piacvezető a gazdaság ezen szegmensében. Hat városban, nyolc telephelyen folytatjuk állatgyógyszerek értékesítését. 17 üzletkötőnk a folyamatos, közvetlen kereskedelmi kapcsolatot biztosítja vevőinkkel. Állattenyésztési eszköz, felszerelés forgalmazás ANITECH üzletágunk az állattenyésztéshez szükséges eszközöket, felszereléseket biztosítja Magyarország állattartói részére. A kistermelőktől a nagyüzemi állattartó telepekig mindenki megtalálja állattenyésztési áruházainkban a számára szükséges termékeket közel cikkből álló kínálatunkban. Szakembereink munkája révén a komplett állattartó telepi technológiák értékesítése és a beruházások kivitelezése területén is egyre több referenciával rendelkezünk. Állatorvosi eszköz, műszer forgalmazás VETTECH üzletágunk az állatorvosok számára kínál modern és kiváló ár/érték arányú termékeket. Az állatorvosok az egyszerű kézi eszközöktől a legbonyolultabb diagnosztikai berendezésekig mindent megtalálnak kínálatunkban. VET TECH Az Állattenyésztési Szakáruház

9 Áruházaink jellemzően m 2 -es szaküzletek, azonban több 500 m 2 feletti áruház is van ország szerte. Az az első magyar tulajdonú, franchise rendszerű állateledelt és - felszereléseket kínáló üzlethálózat. Áruházainkban minden megtálalható, amire egy kisállatnak illetve gazdijának szüksége lehet. Kiemelt célunk, hogy Magyarországon minden főnél nagyobb lakosú városban legyen partnerüzletünk. Ezen törekvésünket a Magyar Franchise Szövetség díjjal ismerte el, hisz az kapta 2012-ben az Év legdinamikusabban fejlődő franchise-nak járó elismerést. Budakeszi Törökbálint Sopron Szentendre Pomáz Leányfalu Veszprém Veresegyház Dunakeszi IV. Váci III. út Páskomliget XV. II. Óbuda XIII. XVI. XIV. Egyetem VI. Zugló XII. I. V. VII. VIII. X. XVII. Belváros IX. XI. XIX. Outlet XX. XVIII. XXI. XXII. Csepel XXIII. Soroksár Tatabánya Székesfehérvár Tata Gödöllő Csömör Mátyásföld Rákoskeresztúr KÖZPONT Székesfehérvár Maglód Balassagyarmat Miskolc Debrecen Kisvárda Nyíregyháza Zalaegerszeg Siófok Dombóvár Kiskunfélegyháza Szeged A kiskereskedelmi értékesítési hálózatunk az franchise rendszere keretein belül működik. Magyarország piacvezető állateledel nagykereskedőjeként hisszük, hogy tapasztalatainkat és tudásunkat a kiskereskedelemben is hasznosítani tudjuk. Az kiskereskedelmi állateledel szaküzletláncot azért hoztunk létre, hogy segítségére legyünk a hazai állateledel szaküzleteknek. Az franchisehoz nem csak állateledel-boltot üzemeltető vállalkozók, hanem bárki más is csatlakozhat, aki úgy gondolja, hogy az által kínált egységes termék és eladáskultúrával, folyamatos képzéssel és erős marketinggel hatékonyabban tudja működtetni vállalkozását. KISÁLLATOK HAZAI NAGYÁRUHÁZA

10 Társadalmi felelősségvállalás Alpha Segítő Kéz Állatkórházi Alapívány - a felelős állattartásért A bajbajutott állatokon szinte hivatalból segítünk. Az Alpha Segítő Kéz Állatkórházi Alapítvány több mint száz önkormányzattal együttműködve csaknem ezer kóbor kutyának talál gazdát évente. Több mint 100 településen látjuk el az ebrendészeti feladatokat, így próbálunk segíteni a gazdátlan kutyusok számának csökkentésében. A felelős állattartás és az állatok védelme nemcsak eszme, hanem komoly feladat is, amely kötelessége lenne minden embernek.

11 Rólunk röviden Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft ben alapított magyar tulajdonú vállalkozás. A több mint 25 éves társaság klasszikus állatkórházi gyógyító tevékenysége mellett állatgyógyszert fejleszt, gyárt, forgalmaz és állateledel, felszerelés kis- és nagykereskedelmi tevékenységet folytat. Az Alpha-Vet Kft. története a székesfehérvári állatkórház, az Állatorvos-tudományi Egyetem (ÁOTE) Gyakorló Klinikája Kft. megvásárlásával kezdődött től több szervezeti változtatás után, az állatkórházi szolgáltatások mellett a vállalat állatgyógyszer, majd később állateledel nagy- és kereskedelmi tevékenységbe kezdett. 98-ra piacának egyik meghatározó szereplője lett. Kizárólagos hazai forgalmazója több nemzetközi gyógyszer- és állateledel gyártónak től országos logisztikai hálózat kiépítését kezdte meg a kft. Ennek eredményeként napjainkra 3 központi telephelyen közel m2- en raktározunk állateledeleket, és m2-en állatgyógyászati készítményeket. Cégünk mára 29 kereskedelmi egységet és 72 ezer regisztrált vásárlóval rendelkező értékesítési hálózatot tudhat magáénak. Generikus állatgyógyszereinkkel, takarmány - és növényi tápanyag-kiegészítő termékeinkkel, komplex levéltrágyánkkal az európai piacok mellett, a volt FÁK államokban, közel-keleti és az észak-afrikai országokban is jelen vagyunk. Exportból már jövőre egymilliárd forint bevételt várunk, s célunk, hogy öt éven belül a vállalatcsoport eredményének fele a kivitelből származzon. Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft ban több, mint 14,5 milliárd forint árbevételt ért el, vállalat szinten az ALPHA HOLDING pedig meghaladta a 18 milliárd forintot. A vállalat innovációs tevékenysége révén gyógyszerek, antibiotikumok, vitaminok, ásványi kiegészítők, takarmányok fejlesztését és gyógyszertörzskönyvezését végzi. Az Alpha-Vet Kft. eredményes nagykereskedőként a hazai állateledel kiskereskedelem piacán, egyedülálló módon létrehozta franchise rendszerben működő magyar állateledel és felszerelés bolthálózatát, az -t. Az országszerte 33 áruházzal rendelkezik. Az franchise 2012-ben elnyerte a legdinamikusabban fejlődő franchise-nak járó díjat ben és 2012-ben az Alpha-Vet Kft., egymást követő két évben is megkapta a legstabilabb pénzügyi háttérrel rendelkező vállalatoknak járó kiválósági díjat, a Soliditet AAA tanúsítványát. Európa 17 országában elfogadott tanúsítvány a garancia arra, hogy az Alpha-Vet Kft. saját piacának meghatározó és tőkeerős szereplője. Az Alpha-Vet pénzügyi stabilitása 99,97%. Ilyen fokú biztonsággal a hazai vállalatok mindössze 10%-a rendelkezik. Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. és az ALPHA HOLDINGHOZ tartozó további 16 tagvállalat adóteljesítménye 2016-ban közel 2,2 milliárd forint.

12 Mérföldkövek a sikerhez vezető úton Így kezdődött Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft., mint az egyik legelső állatgyógyászati termékeket, állateledelt és - felszerelést forgalmazó cég, már oly régóta jelen van a magyarországi piacon, hogy részletes története egészen 1972-ig nyúlik vissza. Ekkor alapították Magyarország egyik legnagyobb állatkórházát, a Székesfehérvári Állatkórházat. Tizennyolc évvel később 1990-ben, az Állatorvos-tudományi Egyetem részvételével létrejött az Állatorvos-tudományi Egyetem(AOTE) Gyakorló Klinikája Kft. 1989: Létrejön az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft és 1995 között több szervezeti változás következett be. A klasszikus állatkórházi szolgáltatások mellett a vállalat az elsők között kezdte meg Magyarországon az állatgyógyszer forgalmazói tevékenységet. Ezzel meghatározó szerephez jutott az állatgyógyászati termékek piacán. 1997: Mivel a vállalat szakmai öröksége az állatok gyógyítása és az állatok jólléte, így a gyógyszerforgalmazás mellett megkezdődött az állateledel nagy- és kiskereskedelmi tevékenység is. Kiemelt figyelmet fordítva a minőségi eledelek forgalmazására, melynek alapja az itthon még kevésbe fontos, de a tengerentúlon már megkerülhetetlen dietetikai alapelvek voltak. 1997: A vásárlók folyamatos és megfelelő tájékoztatásának érdekében a gyógyszerforgalmazó VET ágazat és az állateledel nagykereskedő PET ágazat útjára indította az Alpha-Vet és az Alpha-Pet Híreket, az Alpha-Vet Kft. havi termékinformációs lapját. Ha egy cég beindul 1998: Az állatgyógyászati termékek és az állateledelek forgalmazása területén is piacvezető cégek közé került az Alpha-Vet Kft. Ebben az évben elnyerte a Eukanuba Iams termékek kizárólagos forgalmazási jogát Magyarországon. 1999: Az állandóan fejlődő piac kihívásaihoz alkalmazkodva marketing és grafikai osztály kezdte meg működését. Állandó kiadványként 1999 óta minden évben megjelentet a cég egy állatorvos által írt könyvet a szakma értékeinek és fejlődésének fennmaradása érdekében. Ugyanebben az évben a gyors és zökkenőmentes kiszolgálás érdekében új gyógyszertárakkal bővült a cég Debrecenben és Sárváron. 2000: A székesfehérvári állatkórházban korszerű laboratórium kezdte meg a működését, hogy minél szélesebb körű szolgáltatást biztosítson a cég az állatorvos és állattartó ügyfelei számára. Ebben az évben új telephelyen megnyílt Magyarország legnagyobb állateledel és -felszerelés nagykereskedése és szakáruháza Budapest néven. 2001: Az állatgyógyszer üzletág az angol Norbrook termékek kizárólagos magyarországi forgalmazójává vált. A keleti országrész teljes körű ellátása érdekében üzlethálózat további telephellyel bővült Békéscsabán. 2002: Megnyílt a Tiszántúl legnagyobb állatgyógyszer és pet regionális központja és szakáruháza Debrecenben. 2004: Modern 2000 m2-es állateledel raktár épült Székesfehérváron, amely a Dunántúl áruellátásában tölt be fontos szerepet. 2006: Állatgyógyszertárat kezdte meg a működését Budapesten, a Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Karának épületében. 2006: Állatgyógyszertárat kezdte meg a működését Budapesten, a Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Karának épületében. 2007: Budapesten egy új, 1800 m2-es csarnokot épült. Békéscsabai telephely 450 m2-es raktárrá bővült. Debrecen 600 m2-es raktárcsarnokkal bővült.

13 2008: székesfehérvári telephelyen közel 2500 m2-re bővült a gyógyszerraktár. Amelyben az akkori követelményeknek megfelelő felszereltség, valamint egy 190 m2-es hűvös raktár ( ºC) és egy 30 m2-es hűtőkamra (+2-+8 ºC) teszi lehetővé a raktárkészlet tárolását. Szinten ebben az évben a székesfehérvári Pet food szaküzlet további 200 m2- rel bővült. Ezzel a beruházással 2008-ban Székesfehérvárott működött az ország egyik legnagyobb, közel 1000 m2-es állateledel- és felszerelés szaküzlete. 2008: Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. és a Phylaxia Holding Nyrt. létrehozta a Phylaxia Pharma Zrt.-t, amely egy közös, állatgyógyászati termékeket és vitaminokat előállító és forgalmazó társaság. E nagy múltú magyar gyógyszergyártó cég méltán elismert termékeit kizárólagosan a magyarországi és az export állatgyógyászati piacon az Alpha-Vet Kft. forgalmazza. 2008: A Kaspi Állateledel Kft. új többségi tulajdonosa az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. 2008: Az Alpha-Vet megvásárolta az első gyártó bázisát. Organit Termelő- és Kereskedelmi Kft.-t, amelynek egyedülálló és kiváló minőségű huminsav tartalmú termékeit egyre szélesebb körben használják az állatok takarmányozásban. Az állati takarmányadalékokkal kapcsolatos fejlesztői és gyártói tevékenységét az Organit akkor már 7 éve folytatta, így világviszonylatban is az elsők között voltak a huminsav tartalmú termékek fejlesztését illetően. 2009: Budapesten új beruházás vette kezdetét. A fejlesztések célja: 7000 m2-en létrehozni Közép-Európa egyik legnagyobb állategészségügyi és Pet centrumát azért, hogy a termékek folyamatos bővítésével az Alpha-Vet elnyerje még további Európai Uniós cég termékeinek kizárólagos magyarországi forgalmazási jogát. A központ 2011-ben került átadásra. 2009: Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. a német Kon-Pharma és a belga Huvepharma disztribútora lett. 2009: Az Alpha-Vet Kft. eredményes nagykereskedőként a hazai állateledel kiskereskedelem piacán, egyedülálló módon létrehozta franchise rendszerben működő magyar állateledel és felszerelés szaküzlet hálózatát, az -t. 2010: Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. megvásárolta a Phylaxia bábolnai gyógyszergyártó üzemét. A beruházás egyik fő szempontja az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. azon törekvése, hogy segítsen fenntartani a magyarországi állatgyógyszer gyártást. A gyógyszer törzskönyvezés megkezdésével, szakmai eltökéltségét és hazai tudásba, fejlesztésbe vetett hitét is kifejezi az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. A gyógyszeripar a világon mindenhol az egyik legnagyobb hozzáadott értékű üzletág, a folyamatos innovatív kutatás és fejlesztés okán. 2011: Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. elnyerte a legkiemelkedőbb magyar vállalkozásának járó rangos Business Superbrands díjat ben és az azt követő évben az Alpha-Vet Kft. megkapta a legstabilabb pénzügyi háttérrel rendelkező vállalatoknak járó kiválósági díjat, a Soliditet AAA tanúsítványát. 2011: A vállalat saját fejlesztésű huminsav tartalmú termékeinek hasznosságát és a vevők elégedettségét a évi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon díjjal jutalmazták. A Vitapol a Magyar Állattenyésztésért Nagydíjas Termék lett. 2011: Az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. és még 16 vállalat közös vagyonkezelő cégeként létrejött Alpha Befektetési Holding Vagyonkezelő Zrt. 2012: Az Alpha-Vet Kft a Petfarmvet Kft. megvásárlásával létrehozta az ANITECH állattenyésztési eszközöket és felszereléseket forgalmazó

14 üzletágát. Az ANITECH 2 budapesti szakáruházzal és raktárral kezdte meg működését. 2012: A vállalat Innovációs tevékenysége révén létre jött a kutatási, fejlesztési és regisztrációs osztály, valamint termékfejlesztési igazgatóságok. A kutatás-fejlesztési tevékenység célja olyan termékek (elsősorban állatgyógyászati termékek, ideértve állatgyógyászati készítmények, állatgyógyászati gyógyhatású készítmények, ápolószerek, biocidok, takarmányok, kiegészítő takarmányok) kifejlesztése, amelyek megalapozzák az Alpha-Vet Kft. exporttevékenységét és erősítik a vállalat belkereskedelmét. 2016: A gyógyszer szállítás egyre szigorodó minőségügyi feltételei okán új raktártömb létrehozása valósult meg 200 millió forintos uniós támogatással, a Székesfehérváron. A székesfehérvári logisztikai és állatgyógyszer centrum Középés Nyugat-Magyarországi állatgyógyszer logisztikát és raktározás további fejlesztését támogatja. Az uniós előírásoknak megfelelő raktárbázison elkülönített raktárhelyek, hűvös raktár és a legfejlettebb hűtőberendezések állnak a rendelkezésre. A beruházás gyorsabb munkafolyamatot és gyors kiszolgálást, valamint jobb munkahelyi légkört tesz lehetővé. 2013: A vállalat PET üzletága megkezdte saját economy, prémium és szuperprémium állateledeleinek fejlesztését. 2013: Új VETTECH üzletágával az Alpha-Vet képessé vált, hogy az állatorvosokat korszerű és nagyértékű műszerekkel, fogyó- és diagnosztikai eszközökkel lássa el. 2013: A vásárlók folyamatos és megfelelő tájékoztatásának érdekében az ANITECH útjára indította az ANITECH magazint, mely az állattenyésztési szakáruház havi termékinformációs lapja. 2013: A keleti országrész legjelentősebb riválisának, az Invet Kft.-nek a felvásárlásával az Alpha-Vet Kft. Magyarország piacvezető gyógyszerforgalmazója és állateledel nagykereskedője lett. 2014: Az Alpha-Vet Kft. megkezdte állatgyógyászati készítményeink gyártását Bábolnán. Az üzem beruházási, illetve az új termékek fejlesztési költsége meghaladta a 3 milliárd forintot. Az üzemet Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor adta át. az állatgyógyászatban A mezőgazdaság eredményességéért és állataink jóllétéért! GMP+ Feed Safety A ss ur a n c e 2015: Balatonfűzfőn az Alpha-Vet Kft. növényi tápanyagoldat gyártó üzeme megkezdte a gyártást. Elsődleges cél, hogy a legjobb minőségű, saját fejlesztésű, az importnál jóval olcsóbb hazai termékeket jutassunk a piacra.

15 Szakmai elkötelezettség Az Alpha Holding minden dolgozója teljes meggyőződéssel vallja, hogy hiteles kereskedelmi munkát csak erős szakmai háttérrel rendelkező vállalat tud végezni. Ennek szellemében a cégcsoport jogelődjeként alapított állatkórház a mai napig működik, amely jelenleg Magyarország egyik legkorszerűbb és legnagyobb betegforgalmú állategészségügyi intézménye. A gyógyszeripar a világon az egyik leginnovatívabb iparágnak számít. Az Alpha Holding büszke arra, hogy 400 fő dolgozója közül 30 %, azaz 120 fő diplomás, akik közül 22 fő állatorvos, 15 fő agármérnök, 5 fő vegyészmérnök és 3 fő tudományos minősítéssel is rendelkezik. Szakembereink nem csak a gyógyszergyártás, fejlesztés területén dolgoznak, hanem kereskedelmi ügyfeleinknek is szaktanácsadói hátteret biztosítanak. eink, dolgozóink részére szakmai továbbképzéseket tartanak, tudományos igényű kiadványokat, termékismertetőket írnak. Szakmai anyagainkból a magyar állatorvosok és állateledel szaküzletek a napi munkájuk során hasznosítható tudást szerezhetnek és megismerkedhetnek saját termékeinkkel, valamint azon multinacionális állateledel és állatgyógyszer gyártók készítményeivel, melyeket Magyarországon kizárólagosan az Alpha Holding forgalmaz. Az Alpha Holding vállalati filozófiája szerint csak úgy lehetünk sikeresek és eredményesek, ha munkánk során komplex megoldásokkal szaktanácsadási szolgáltatásokkal, megfizethető és kiváló minőségű termékekkel - támogatni tudjuk a hazai mezőgazdaságot. A kisállatok védelme érdekében pedig olyan kiváló minőségű tartósítószer mentes állateledeleket fejlesztettünk, melyek biztosítják kedvenceink hosszú, boldog életét. Az Alpha Holding küldetése: A mezőgazdaság eredményességéért és állataink jóllétéért!

16

az állatgyógyász alapítva 1992

az állatgyógyász alapítva 1992 az állatgyógyász alapítva 1992 A hazai Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. sikere szaktudáson, fejlesztésen, kutatáson és bátorságon alapul. A 20 éves székesfehérvári vállalkozásunk mára jelentős cégcsoporttá

Részletesebben

Kisállatoknak mindent egy helyen! Biztos szakmai háttér Elkötelezett szakembergárda

Kisállatoknak mindent egy helyen! Biztos szakmai háttér Elkötelezett szakembergárda alphazoowww.alphazoo.hu Kisállatok hazai nagyáruháza Kisállatoknak mindent egy helyen! Az első magyar tulajdonú, állateledelt és -felszereléseket kínáló üzlethálózat, az ALPHAZOO boltjaiban minden megtalálható,

Részletesebben

GOOD HEALTH, GOOD LIFE, GOOD WILL A GYÓGYSZERIPAR KISZOLGÁLÁSÁTÓL AZ EGÉSZSÉGÜGY ÉS A BETEGEK SZOLGÁLATÁIG

GOOD HEALTH, GOOD LIFE, GOOD WILL A GYÓGYSZERIPAR KISZOLGÁLÁSÁTÓL AZ EGÉSZSÉGÜGY ÉS A BETEGEK SZOLGÁLATÁIG GOOD HEALTH, GOOD LIFE, GOOD WILL A GYÓGYSZERIPAR KISZOLGÁLÁSÁTÓL AZ EGÉSZSÉGÜGY ÉS A BETEGEK SZOLGÁLATÁIG Gyógyszeripari állásközvetítés Csapatok toborzása, teljes koordinációja multinacionális és magyar

Részletesebben

LOKÁLIS KAPCSOLATOK

LOKÁLIS KAPCSOLATOK LOKÁLIS KAPCSOLATOK 2018.02.28. JÖVŐKÉPÜNK: megváltoztatja a [vásárlókét] [kollégákét] [partnerekét] életet ÉRTÉKEINK BIZALOM KIVÁLÓSÁG NYITOTTSÁG 2 meggyőződésünk Az Auchannál azt gondoljuk, hogy A kereskedő

Részletesebben

Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás

Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás Entra-Sys Kft. - Hidraulika, pneumatika, egyedi gépgyártás cégjegyzékszámunk: 06-09-003238 adószám: 11094315-2-06 Cégünk a nagy ipari üzemek és a termelõ kisvállalkozások műszaki problémáinak megoldására

Részletesebben

Hogyan ajánljunk kényelmi cipőt és gyógypapucsot?

Hogyan ajánljunk kényelmi cipőt és gyógypapucsot? Hogyan ajánljunk kényelmi cipőt és gyógypapucsot? A német Bauerfeind család vállalkozása Gyógyászati segédeszközök Magas minőségű ortézisek, kompressziós harisnyák, speciális talpbetétek. Minden termék:

Részletesebben

IRODASZER, ISKOLASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS. www.printker.hu

IRODASZER, ISKOLASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS. www.printker.hu IRODASZER, ISKOLASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS IRODÁBA, ISKOL ÁBA MINDENT EGY HELYEN! www.printker.hu A szegedi raktárunkban több mint 2.000 négyzetméteren tároljuk import és belföldi termékeinket,

Részletesebben

C é g t ö r t é n e t

C é g t ö r t é n e t C é g t ö r t é n e t t a l a p a s p o r t k f t. z ö l d s é g - g y ü m ö l c s n a g y k e r e s k e d é s A Talapa Sport Kft. 1994. április 11- ével alakult, határozatlan idôre. A cég alapítója és

Részletesebben

Kinőni Magyarországot III. Válságkezelés innovációval. Bogsch Erik május 20.

Kinőni Magyarországot III. Válságkezelés innovációval. Bogsch Erik május 20. Kinőni Magyarországot III. Válságkezelés innovációval Bogsch Erik 2009. május 20. Richter Csoport Richter regionális multinacionális vállalat Richter - regionális multinacionális vállalat Kereskedelmi

Részletesebben

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása.

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása. IRODAI MEGOLDÁSOK Történetünk A Pannon Papírt 2005-ben magyarországi magánszemélyek alapították győri székhellyel, többéves papír-írószer kereskedelmi tapasztalattal. A régi kereskedők szakmai elkötelezettsége

Részletesebben

KMS Védjegy általános szakmai követelményei

KMS Védjegy általános szakmai követelményei KMS Védjegy általános szakmai követelményei A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy céljai: felhívja a hazai és külföldi fogyasztók figyelmét az ellenőrzötten kiváló minőségű sertéshúsból készült termékekre

Részletesebben

Cégbemutató DIMEL BÚTOR KFT.

Cégbemutató DIMEL BÚTOR KFT. Cégbemutató Egyedi bútorgyártással 1997-ben kezdtem el foglalkozni. Ügyfélkörünk lakossági és közületi megrendelőkből áll. Referenciánkban kisbútoroktól kezdve, családi házak teljes bebútorozásán át, irodaházak

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet

Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet A gyógyszeripar és nagykereskedelem szerepe a gyógyszerellátásban, gyógyszerellenőrzés A gyógyszer ellátás három szintje: ipar - nagykereskedelem gyógyszertár, gyógyszerellenőrzés Gyógyszertechnológiai

Részletesebben

Gazdasági társaságaink

Gazdasági társaságaink A társaságok működését, gazdálkodását jelentősen meghatározta a Bv. Holding Kft. megalapítása, amely a társaságok részvételével létrehozott Bv. Holding elismert vállalatcsoport uralkodó tagja lett. A fogvatartottak

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS. Saját fejlesztésű esővíz hasznosító rendszerünk és szennyvízátemelő berendezésünk, számos helyen üzemel, hazánkban.

BEMUTATKOZÁS. Saját fejlesztésű esővíz hasznosító rendszerünk és szennyvízátemelő berendezésünk, számos helyen üzemel, hazánkban. A HYDRO-KING Kft. 1996 ban alakult. A cég története szorosan összefügg a szivattyúkkal. Az alapító id. Dienes György vegyipari gépészmérnök húsz éven át szivattyúk üzemeltetésével, fejlesztésével, vízgépészeti

Részletesebben

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA

AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI FEJLESZTŐ ÉS GYÁRTÓ VÁLLALATA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE ELEKTRONIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS ÉS GYÁRTÁS Z Elektronika

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26. SÓLYOM Befektetési és Vagyonkezelési Holding Korlátolt Felelősségű Társaság A SÓLYOM cégcsoport tagjai 2013 májusától alakultak meg folyamatosan. Először a SÓLYOM Befektetési

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

IRODASZER, ISKOL ASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS N I M OL ÁBA S I

IRODASZER, ISKOL ASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS N I M OL ÁBA S I IRODASZER, ISKOL ASZER ÉS KREATÍV HOBBI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS IRO K S I, A B Á D E N Y L! E H Y G E T N E D N I M OL ÁBA w w w. p r i n t k e r. h u A szegedi raktárunkban több mint 2.000 négyzetméteren

Részletesebben

A belső logisztikai folyamatok teljeskörű automatizálása a HELL ENERGY szikszói üzemében

A belső logisztikai folyamatok teljeskörű automatizálása a HELL ENERGY szikszói üzemében A belső logisztikai folyamatok teljeskörű automatizálása a HELL ENERGY szikszói üzemében Tarsoly Elemér Projekt igazgató, HELL ENERGY Zahornitzky Tamás Logisztikai tanácsadó, ABERLE LOGISTICS CÉGTÖRTÉNET

Részletesebben

DOFER Dohányfermentáló Zrt. termeltetési stratégiája

DOFER Dohányfermentáló Zrt. termeltetési stratégiája DOFER Dohányfermentáló Zrt. termeltetési stratégiája A Continental Dohányipari Csoport A Continental Dohányipari Csoport egy független, családi tulajdonban álló magáncég, amely több, Európában működő dohányipari

Részletesebben

Dercés és granulált takarmány Gyermelyről

Dercés és granulált takarmány Gyermelyről A Gyermelyi Vállalatcsoport Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalkozása. Fő termékei, a tészta, a liszt és a tojás, széles körben ismertek és kedveltek. A cégcsoport egy teljesen zárt vertikumot

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása. Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető

Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása. Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, 2018.10.25. Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető A Biharugrai Halgazdaság Kft. elhelyezkedése - A Biharugrai-halastavak,

Részletesebben

Az értékesítési rendszer szereplői, a közvetítők. Az értékesítési rendszer szereplői

Az értékesítési rendszer szereplői, a közvetítők. Az értékesítési rendszer szereplői Az értékesítési rendszer szereplői, a közvetítők Az értékesítési rendszer szereplői Készítette: Tóth Éva Tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar Tóth É. - Kereskedelmi ismeretek 2 Az értékesítési rendszer

Részletesebben

ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE

ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE Készítette: Molnár Zsolt és Jablonszki István László Készítette: Cím: Telefonszám: FHB Ingatlan Zrt 1082 Budapest, Üllői út 48. 06-1-452-9100 FHB INDEX Telek és felépítmény

Részletesebben

Nem mondunk le a mirelit zöldségről

Nem mondunk le a mirelit zöldségről Az elmúlt évek legszélesebb körű termékvisszahívására került sor a napokban egy magyar üzemben gyártott gyorsfagyasztott áruk lisztériafertőzése miatt. A forgalomból olyan nagy mennyiségű árut kénytelenek

Részletesebben

A Btech Magyarország Kft. B2B ajánlata

A Btech Magyarország Kft. B2B ajánlata A Btech Magyarország Kft. B2B ajánlata Cégünkrôl Vállalatunk a Btech Magyarország Kft. a Swatch Group svájci órakonszern olyan népszerû és világszinten kiemelkedô eladási volumennel rendelkezô márkáinak,

Részletesebben

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul.

Tájékoztató. A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek korszerűsítésére irányul. Tájékoztató Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, Ügyfeleinket, hogy megjelent a Baromfitartó telepek korszerűsítése pályázati felhívás! A pályázati kiírás elsősorban az baromfitartó gazdaságok telephelyeinek

Részletesebben

Cégtörténet. A Jüllich Glas Holdinghoz tartozó cégek olyan földrajzi elhelyezkedéssel, ami lehetővé teszi az országos lefedettséget:

Cégtörténet. A Jüllich Glas Holdinghoz tartozó cégek olyan földrajzi elhelyezkedéssel, ami lehetővé teszi az országos lefedettséget: Bemutatkozunk... Cégtörténet Cégünk, a Jüllich Glas Holding Zrt. az üvegipar egyik fellegvárának tekinthető Közép-Kelet Európában. Jüllich Ádám 1984-ben alapította az első céget. Egy családi ház 16 m2-es

Részletesebben

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv

Részletesebben

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia -

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia - A HAJDU cégcsoport október 13-án ünnepélyes üzemátadó rendezvényén számolt be arról a több milliárdos komplex fejlesztési csomagról, melyet 2015 és 2017 között valósított meg. A vállalatcsoport vezetői

Részletesebben

B. Braun-vállalatcsoport

B. Braun-vállalatcsoport B. Braun-vállalatcsoport A német tulajdonban lévő B. Braun-cégcsoport 1839-es alapítása óta vállal tekintélyes szerepet az egészségügy számos területén. A multinacionális, ugyanakkor családi vállalkozás

Részletesebben

Legfontosabb adataink (2014)

Legfontosabb adataink (2014) 2015 A _ TÉNYEK ÉS A D AT O K AZ UNION BIZTOSÍTÓRÓL z UNION Biztosító a magyar biztosítási piac dinamikusan fejlődő cége, mely kompozit kínálata révén az ügyféligények széles palettáját képes kielégíteni.

Részletesebben

Hôszigeteljen egyszer és mindenkorra!

Hôszigeteljen egyszer és mindenkorra! Hôszigeteljen egyszer és mindenkorra! 1 Partnere a hôszigetelésben! Szeged Simontornya Budapest, XI. kerület A Graytherm homlokzati hôszigetelô rendszer gyártója, forgalmazója, a 100%-os magyar tulajdonban

Részletesebben

AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA

AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA Z Elektronika Kft. AZ ÖN ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÓJA www.zelektronika.eu TISZTELT LEENDŐ PARTNERÜNK! FEJLŐDÉSÜNK ZÁLOGA AZ ÖN SIKERE Z ELEKTRONIKA KFT. SZÉLES KÖRŰ SZOLGÁLTATÁST NYÚJT AZ ELEKTRONIKAI BÉRGYÁRTÁS

Részletesebben

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS

VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS VILLAMOS IPARI KIVITELEZÉS Lámpaeladásaink jelentős része, több mint 50%-a projektben történt, vagyis kivitelezéssel együtt vásároltak tőlünk az ügyfeleink. 2017. év elejétől az Elecon Kft-vel karöltve

Részletesebben

A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és

A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és agglomerációjában több mint 300 000 ember él Gazdag ipari múlttal rendelkezik

Részletesebben

A Regionális Fejlesztési Holding bemutatása

A Regionális Fejlesztési Holding bemutatása 1 A Regionális Fejlesztési Holding bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó cégcsoport. A Magyar Fejlesztési Bank Stratégiai Csoportjának tagja. Az RFH küldetése,

Részletesebben

Keressük a fekete macskát egy sötét szobában innovációs lehetőségek a magyar mezőgazdaságban. adó: Kapronczai István um: Agrya, február 26.

Keressük a fekete macskát egy sötét szobában innovációs lehetőségek a magyar mezőgazdaságban. adó: Kapronczai István um: Agrya, február 26. Keressük a fekete macskát egy sötét szobában innovációs lehetőségek a magyar mezőgazdaságban adó: Kapronczai István um: Agrya, 2016. február 26. lyet keressünk? Egy ilyen pici, mondjuk mikrocicá y nagyobbacska,

Részletesebben

Az UNION Biztosító a magyar biztosítási piac dinamikusan fejlődő cége,

Az UNION Biztosító a magyar biztosítási piac dinamikusan fejlődő cége, 2015 _ TÉNYEK ÉS ADATOK AZ UNION BIZTOSÍTÓRÓL Az UNION Biztosító a magyar biztosítási piac dinamikusan fejlődő cége, mely kompozit kínálata révén az ügyféligények széles palettáját képes kielégíteni. Széles

Részletesebben

AAz UNION Biztosító a magyar biztosítási piac dinamikusan fejlődő cége, mely kompozit kínálata révén

AAz UNION Biztosító a magyar biztosítási piac dinamikusan fejlődő cége, mely kompozit kínálata révén AAz UNION Biztosító a magyar biztosítási piac dinamikusan fejlődő cége, mely kompozit kínálata révén az ügyféligények széles palettáját képes kielégíteni. Széles élet- és nem-életbiztosítási palettájával

Részletesebben

EGYEDI, ADAPTÁLHATÓ UNIVERZÁLIS KARTÁMASZ KIFEJLESZTÉSE AZ ARMSTER TERMÉKCSALÁD BŐVÍTÉSÉVEL GINOP

EGYEDI, ADAPTÁLHATÓ UNIVERZÁLIS KARTÁMASZ KIFEJLESZTÉSE AZ ARMSTER TERMÉKCSALÁD BŐVÍTÉSÉVEL GINOP 2017I08I07 EGYEDI, ADAPTÁLHATÓ UNIVERZÁLIS KARTÁMASZ KIFEJLESZTÉSE AZ ARMSTER TERMÉKCSALÁD BŐVÍTÉSÉVEL GINOP-2.1.7-15-2016-00128 TÁJÉKOZTATÓ A RATI Autófelszerelési Cikkeket Fejlesztő, Gyártó és Forgalmazó

Részletesebben

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. bemutatása Tulajdonos A 2009-ben alapított Bank tulajdonosa 2010 márciusa

Részletesebben

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások

Ügyfelünk a Grundfos. Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Ügyfelünk a Grundfos Központi raktár, egy helyre összpontosított erőforrások Összefoglalás A Grundfos globális viszonylatban vezető szerepet tölt be a szivattyúágazatban. A dán vállalat jelenléte Magyarországon

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Kórházi étkeztetésben informatikai eredmények, célok. Előadó: Sipos Géza

Kórházi étkeztetésben informatikai eredmények, célok. Előadó: Sipos Géza Kórházi étkeztetésben informatikai eredmények, célok Előadó: Sipos Géza Quadro Byte Zrt. rövid bemutatása 2007. 2006. 2005... 1990. 1989. A négy alapító informatikus minimál tőkével és kölcsönkapott géppel

Részletesebben

Lajstromszám: AL-1017. F.ny.t.sz.: 01-0271-04 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET TRÉNING AJÁNLATAINK. Ahol nem csak papír szerezhető!

Lajstromszám: AL-1017. F.ny.t.sz.: 01-0271-04 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET TRÉNING AJÁNLATAINK. Ahol nem csak papír szerezhető! Lajstromszám: AL-1017 MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET F.ny.t.sz.: 01-0271-04 TRÉNING AJÁNLATAINK Ahol nem csak papír szerezhető! MLE bemutatása A Magyar Logisztikai Egyesület tizenkilenc éves fennállása során

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

Bondex Kft-t 1991-ben alapította Hellenpárt István okleveles vegyészmérnök vezetésével 4 fő 100 % magyar tulajdonosi körrel.

Bondex Kft-t 1991-ben alapította Hellenpárt István okleveles vegyészmérnök vezetésével 4 fő 100 % magyar tulajdonosi körrel. Rólunk szilikonok.hu /szilikon/rolunk/ Együtt a jövő kihívásaival szemben Bondex Kft-t 1991-ben alapította Hellenpárt István okleveles vegyészmérnök vezetésével 4 fő 100 % magyar tulajdonosi körrel. Hellenpárt

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

Életre keltjük épületét

Életre keltjük épületét Tégy bele csövet, szerelvényt! Hol kazán ontja melegét, a ház életre kél Közel 40 fő munkatársi létszám, közel 100 főt foglalkoztató alvállalkozói kör. 300 m2, XXI. századi technológiával épült iroda,

Részletesebben

EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT. Közzététel tól

EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT. Közzététel tól EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT Közzététel 2016- tól Az átláthatóság iránti igény erősödése Világszerte fokozatosan szigorodnak a gyógyszer-promócióra vonatkozó jogszabályok A társadalom részéről egyre

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

bp02css@freemail.hu, 2kercsgyk@euroweb.hu 225-7956, 225-7957, 225-38-64, 225-3865 cstan.v.csao@kszki.obuda.hu (+36-1) 454-0620, 454-0621

bp02css@freemail.hu, 2kercsgyk@euroweb.hu 225-7956, 225-7957, 225-38-64, 225-3865 cstan.v.csao@kszki.obuda.hu (+36-1) 454-0620, 454-0621 I. ker Budavári Szolgáltatási II. ker. és III. ker Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Családok Átmeneti Otthona III. ker. Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi I. III. ker.óbudai Családi Tanácsadó

Részletesebben

ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése. Akcióterv

ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése. Akcióterv ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése Akcióterv 2009-2010 Prioritás tartalma A prioritás támogatást nyújt: az üzleti környezet fejlesztéséhez, ipari parkok, ipari területek, inkubátorházak,

Részletesebben

CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások

CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások CÉGISMERTETŐ AUTÓIPARI BESZÁLLÍTÓK RÉSZÉRE BI-KA LOGISZTIKA KFT. Szállítmányozás, Raktározás Komplex logisztikai szolgáltatások RÖVID CÉGISMERTETŐ SZÁMOKBAN - 20 éve vagyunk jelen szállítmányozás, raktározás,

Részletesebben

Élelmiszerbiztonsági konferencia

Élelmiszerbiztonsági konferencia Élelmiszerbiztonsági konferencia Balázs Ildikó minőségügyi igazgató, Auchan Magyarország Kft. 2013.11.07. 1 12 + 7 áruház az országban Egyetlen lépéssel több új helyszínen megjelentünk (az ország keleti,

Részletesebben

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Miért stratégiai ágazat a magyar élelmiszer-feldolgozás? A lakosság

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

A kereskedelem helye, szerepe

A kereskedelem helye, szerepe A kereskedelem helye, szerepe Kereskedelem: Egyrészt tevékenység, melynek során a termékek előállítójuktól eljutnak a felhasználóhoz. Másrészt szervezet, amelyhez azok a vállalatok tartoznak, amelyek fő

Részletesebben

Felelős növényvédő szer használat és a fogyasztói tudatosság erősítése

Felelős növényvédő szer használat és a fogyasztói tudatosság erősítése Felelős növényvédő szer használat és a fogyasztói tudatosság erősítése #VeleVagyNelkule Szalkai Gábor / Dr. László Péter TISZ tanácsadók szakmai képzése, 2017 Növényvédelmi Szövetség Alapítás: 2004 Képviseli

Részletesebben

Átalakuló finanszírozás a vállalkozásfejlesztésben

Átalakuló finanszírozás a vállalkozásfejlesztésben Átalakuló finanszírozás a vállalkozásfejlesztésben Budapest, 2013.05.17. Szuromi Zsolt régióvezető 1 A Regionális Fejlesztési Holding bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató

Részletesebben

3 gyakorlati tipp a logisztikai költségek csökkentésére.

3 gyakorlati tipp a logisztikai költségek csökkentésére. 3 gyakorlati tipp a logisztikai költségek csökkentésére A Ghibli Kft. 1996-ban alakult olasz-magyar cégként. 2001 óta 100 %-os magyar tulajdonban van. 2008-ban több mint 1300 aktív megbízó. Az új ügyfeleink

Részletesebben

2014 fontos mérföldkő a Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. életében: elkészült a megújult és kibővült központi telephely Ikrényben

2014 fontos mérföldkő a Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. életében: elkészült a megújult és kibővült központi telephely Ikrényben Sajtóanyag Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. 2014.08.21-i telephelymegnyitó ünnepségéhez kapcsolódóan 2014.08.21. 2014 fontos mérföldkő a Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. életében: elkészült a megújult

Részletesebben

/2006. ( ) FVM rendelete

/2006. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Tervezet! /2006. ( ) FVM rendelete a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló 2001. évi CXIX törvény végrehajtásáról

Részletesebben

tények és adatok az union biztosítóról

tények és adatok az union biztosítóról Az UNION Biztosító a magyar biztosítási piac dinamikusan fejlődő cége, mely kompozit kínálata révén az ügyféligények széles palettáját képes kielégíteni. Széles élet- és nem-életbiztosítási palettájával

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. termékeket csak az előírt formájú, kialakítású és tartalmú energiahatékonysági címke kíséretében forgalmazza.

H A T Á R O Z A T. termékeket csak az előírt formájú, kialakítású és tartalmú energiahatékonysági címke kíséretében forgalmazza. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00191-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal kötelezi a Daniella Kft-t (4031 Debrecen,

Részletesebben

NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja

NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja A Regionális Fejlesztési Holding Csoport A REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TÁRSASÁGOK alapítását elsőként egy 1992. évi kormányhatározat

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT!

DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! A FLEX MAGYARORSZÁGON Kik vagyunk? A Flexnél az embereket és a tudományos, technikai fejlesztéseket összekapcsoló

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG. A hajléktalan ellátás aktualitásai dr. Andráczi-Tóth Veronika Főosztályvezető

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG. A hajléktalan ellátás aktualitásai dr. Andráczi-Tóth Veronika Főosztályvezető SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG A hajléktalan ellátás aktualitásai dr. Andráczi-Tóth Veronika Főosztályvezető KAPACITÁSOK ÉS KIHASZNÁLTSÁG Hajléktalan állandó időszakos

Részletesebben

2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft.

2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. 2018. évi energiafogyasztási riport thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék...2 II. Vezetői összefoglaló...3 II.1. Az éves riport célja...3 II.2. A szakreferens

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

KÜLPIACI SIKEREK. Dr. Kern József MAGYAR EGÉSZSÉGIPARI GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE CE2020 az orvostechnikai ipar jelene és jövője

KÜLPIACI SIKEREK. Dr. Kern József MAGYAR EGÉSZSÉGIPARI GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE CE2020 az orvostechnikai ipar jelene és jövője KÜLPIACI SIKEREK Dr. Kern József MAGYAR EGÉSZSÉGIPARI GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE CE2020 az orvostechnikai ipar jelene és jövője 2019.09.04. TAGVÁLLALATAINK A Magyar Egészségipari Gyártók Szövetsége (MEGYSZ) a

Részletesebben

2014.szeptember 22. hétfő Bábolnai gyógyszergyár avató ünnepség

2014.szeptember 22. hétfő Bábolnai gyógyszergyár avató ünnepség 2014.szeptember 22. hétfő Bábolnai gyógyszergyár avató ünnepség Dr. Móré Attila beszéde Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Vendégeink! Egy több mint 100 évet átívelő időutazásra hívom Önöket. Miről is

Részletesebben

B. Braun. 175 éve az egészségügy szolgálatában

B. Braun. 175 éve az egészségügy szolgálatában B. Braun 175 éve az egészségügy szolgálatában B. Braun-vállalatcsoport A B. Braun-cégcsoport 1839-es alapítása óta vállal tekintélyes szerepet az egészségügy számos területén. A multinacionális, ugyanakkor

Részletesebben

Széles formátumú berendezésekkel növelte termék portfólióját az irodai- és nyomdatechnikai nagyvállalat, a Konica Minolta

Széles formátumú berendezésekkel növelte termék portfólióját az irodai- és nyomdatechnikai nagyvállalat, a Konica Minolta Sajtóközlemény Széles formátumú berendezésekkel növelte termék portfólióját az irodai- és nyomdatechnikai nagyvállalat, a Konica Minolta 2013. február 7., Budapest A folyamatos növekedési stratégiája részeként,

Részletesebben

Fejlesztési projektjeink eredményei

Fejlesztési projektjeink eredményei Fejlesztési projektjeink eredményei 1 www.bosch.hu Fejlesztési projektjeink eredményei 2 Miskolc Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2003 nyarán alakult,

Részletesebben

IMPLEMENTING INNOVATION IN TRADITIONAL ENERGY EUROPEAN. MET Magyarország Zrt. bemutatkozó prezentáció MARKETS

IMPLEMENTING INNOVATION IN TRADITIONAL ENERGY EUROPEAN. MET Magyarország Zrt. bemutatkozó prezentáció MARKETS IMPLEMENTING INNOVATION IN TRADITIONAL EUROPEAN ENERGY MARKETS MET Magyarország Zrt. bemutatkozó prezentáció Vezérigazgatói üzenet Alapértékünk és egyben sikerünk kulcsa, hogy olyan testreszabott üzleti

Részletesebben

a 2007-2013 időszakban Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

a 2007-2013 időszakban Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 a 2007-2013 időszakban Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 tagjai Cégcsoport bővülésének állomásai: 1996 2000 2009 2010 Alapítás éve Bővülés Bővülés Bővülés Állatgyógyászati

Részletesebben

Richter Csoport hó I-IV. negyedévi jelentés február 7.

Richter Csoport hó I-IV. negyedévi jelentés február 7. Richter Csoport 2012. I-IV. negyedévi jelentés 2013. február 7. Összefoglaló 2012. I-IV. IV. negyedév Konszolidált árbevétel: + 2,8% ( ), +6,1% (Ft) növekedés a FÁK és az EU országokban visszaesés Magyarországon

Részletesebben

Credit management az értékesítés szemszögéből. Bustyaházai László kereskedelmi vezető

Credit management az értékesítés szemszögéből. Bustyaházai László kereskedelmi vezető Credit management az értékesítés szemszögéből Bustyaházai László kereskedelmi vezető +36 30 231 6748 laszlo.bustyahazai@ubm.hu Tartalom Piaci sajátosságok Az UBM cégcsoport A credit management szerepe

Részletesebben

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 10.

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 10. Richter Csoport 2012. I. negyedévi jelentés 2012. május 10. A régió vezető gyógyszeripari cége Gyógyszergyártás Nagy- és kiskereskedelem Anyavállalat: Gedeon Richter Alapítva: 1901 Oroszország: Gedeon

Részletesebben

Az ásványgyapot új generációja

Az ásványgyapot új generációja Az ásványgyapot új generációja Egy selymes tapintású, kristálytiszta, nem éghető hő- és hangszigetelő ásványgyapot az URSA-tól PureOne az ásványgyapot új generációja URSA az Ön partnere elkötelezett a

Részletesebben

NIPÜF - Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (Inpark)

NIPÜF - Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (Inpark) NIPÜF - Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (Inpark) Országos Ipari Park Koncepció: együttműködésben az önkormányzatokkal Befektetés-ösztönzési gazdasági fórum Miskolc, 2018. június 07. Dr.

Részletesebben

A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE

A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE A KIVÁLÓ MINŐSÉG TÖRTÉNETE A MANN+HUMMEL cégcsoportba tartozunk egy olyan konzorciumba, mely a szűrési technológiák terén világelső pozíciót tölt be. Az általunk gyártott szűrők 1982 óta vannak jelen a

Részletesebben

ÁRVA GÁBOR ÜGYVEZETŐ TÖBB MINT 10 ÉVES TAPASZTALAT

ÁRVA GÁBOR ÜGYVEZETŐ TÖBB MINT 10 ÉVES TAPASZTALAT ÁG ÁRVA GÁBOR ÜGYVEZETŐ TÖBB MINT 10 ÉVES TAPASZTALAT ÁRVA GÁBOR ÜGYVEZETŐ Több, mint 10 éves szakmai pályafutásom során az építőipar számos szegmensében kipróbáltam magam. A mélyépítéstől a kertépítéson

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.

Részletesebben

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Erősségeink Több mint 50 magasan képzett fejlesztési szakértő 700-800 vállalati ügyfél, 150 önkormányzat Több mint 90 Mrd Ft elnyert támogatás

Részletesebben

A Cheminova, mint dán növényvédő szer gyártó vállalat, több mint 3 éve alapította meg magyarországi képviseletét, amelyre végérvényesen igaz a generikus és ugyanakkor innovatív cégjellemzés. A Cheminova

Részletesebben

Országos Ipari Park Koncepció: az állami megoldás

Országos Ipari Park Koncepció: az állami megoldás Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. Inpark Országos Ipari Park Koncepció: az állami megoldás Dr. Szarka Gábor vezérigazgató-helyettes, stratégia igazgató NavigátorVilág Konferencia - 2017.

Részletesebben

A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács

A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács A baromfi ágazat stratégiája Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács 1949 1951 1953 1955 1957 1959 1961 1963 1965 1967 1969 1971 1973 1975 1977 1979 1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995

Részletesebben

XXI. Magyar Minőség Hét 2012. Beszállítói Kiválóság Program Nyeste Zsolt Grundfos Magyarország gyártó kft.

XXI. Magyar Minőség Hét 2012. Beszállítói Kiválóság Program Nyeste Zsolt Grundfos Magyarország gyártó kft. XXI. Magyar Minőség Hét 2012 Beszállítói Kiválóság Program Nyeste Zsolt Grundfos Magyarország gyártó kft. Pár Gondolat magamról Nyeste Zsolt Gépészmérnök 4235 Napja dolgozom a Grundfosnál Közel 10 évet

Részletesebben