Tarifa 2017 Tarifa 2018

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tarifa 2017 Tarifa 2018"

Átírás

1 Tarifa 2017 Termékprofil A Nemzeti Sport Magyarország egyetlen sportnapilapja. Minden, a sport iránt érdeklődő olvasónak tartalmas kikapcsolódást nyújt, tájékoztat, véleményt mond és alakít. A több mint 114 éves múltra visszatekintő lap nemcsak a magyar lappiac egyik legpatinásabb szereplője, de nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét. Országos kiadásban jelenik meg a hét minden napján, állandó hétvégi és időszaki mellékletekkel. A lapstruktúra gerincét a hazai, illetve a külföldi labdarúgás, kézi-, és kosárlabda és vízilabda adja, mindezek mellett a tradicionális magyar sikersportágakkal, látványsportokkal, az atlétikával, a tenisszel, valamint a technikai sportokkal foglalkozik kiemelten a lap. Célcsoport A Nemzeti Sport elsősorban a éves, aktívan sportoló vagy sportot kedvelő férfiakat célozza meg. Az olvasótábor lakhelye falutól a nagyvárosig teljesen vegyes. Fontos megjegyezni, hogy a nagyszabású és Magyarországon népszerű sportesemények alatt a vásárlókör bővül, a nők/családok/gyerekesek is a célcsoportba tartoznak. Hirdetői előnyök eladott példányszám: (hétköznapi lapszám); a vasárnapi lapszámnak naponta olvasó egy számot átlagosan 2-szer vesz kézbe az olvasó kontaktus jön létre adott lapszám és olvasói között olvasóink 98%-a férfi az olvasótábor 54%-a év közötti korosztályba tartozik 54%-a minimum középfokú végzettséggel rendelkezik 73% városban lakik 63%-a ABC státuszú Forrás: NOK 2016/ /1-2; MATESZ Gyorsjelentés, III.negyedév

2 Megjelenés: HÉTFŐ Népsport A Nemzeti Sport +4 oldalon, jelentkező retro melléklete, amely az újság korabeli dizájnjára épülve visszaemlékezésekkel, fotókkal, riportokkal, interjúkkal szolgálja ki az olvasót. Tarifa 2017 Megjelenés: KEDD Kihívás/Tenisz Keddenként a Kihívás- és a Tenisz-melléklet váltja egymást, előbbi a szabadidős sportolókat szólítja meg, az amatőr futás, kerékpározás, túrázás, úszás, fitnesz valamennyi jelentősebb eseményéről beszámol, és bemutatja a kedvelt extrém sportokat is, utóbbi pedig a hazai és a nemzetközi teniszélet aktuális érdekességeiről számol be. Megjelenés: SZERDA Hajrá Foci A Nemzeti Sport +4 oldalon, szerdánként jelentkező futballmelléklete, amely az alsóbb osztályú bajnokságok történéseiről ad átfogó képet, bemutatva a hétvége rangadóit, főszereplőit és az aktuális tabellákat. Megjelenés: CSÜTÖRTÖK Itt van Amerika! A Nemzeti Sport négyoldalas tengerentúli mellékletében benne van minden, ami Amerika: a major ligák eseményei, rekordjai, történelme, sztárok és sztorik az öt szerző különleges látás- és írásmódjában elbeszélve. Megjelenés: PÉNTEK Sportkrém A Nemzeti Sport könnyedebb hangvételű, inkább szabadidő-fókuszú tévémagazinja, amely a lazább hangvételű, sztorisabb interjúk mellett a sportolók kedvenc receptjeinek, városainak, történeteinek ugyanúgy teret ad, mint a műsor- és programajánlóknak, rejtvényeknek, feladványoknak vagy éppen az NS szerzői által készített retro publicisztikáknak.

3 Megjelenés: SZOMBAT Tarifa 2017 Hosszabbítás A Nemzeti Sport szombatonként +8 oldalon megjelenő melléklete, amelyben hosszabb interjúk, riportok, összeállítások, visszaemlékezések és publicisztikák jelennek meg, nem csupán a szűken, hanem a tágabban értelmezett sportélet szereplőinek a testkultúrához köthető személyek fókuszba állításával. Megjelenés: VASÁRNAP NS-Junior A lap utánpótlás-melléklete, amely a korosztályos sportélet valamennyi eseményéről, mérkőzéséről és érdekességéről terjedelmes interjúkkal, riportokkal, tudósításokkal és elemzésekkel jelentkezik, a megannyi eredmény és a heti program közlése mellett.

4 Tarifa hasáb 2 hasáb 3 hasáb 4 hasáb 5 hasáb 6 hasáb 43 mm 90 mm 137 mm 184 mm 231 mm 278 mm Nemzeti Sport Országos Méret FF 2C 4C szélesség szélesség magasság Ár/hasábmm Ár Ár (+10%) Ár (+35%) Felület (hasáb) (mm) (mm) (Ft) (Ft) (Ft) (Ft) Hasábmm /1 oldal /2 panorámaoldal Junior page /2 oldal fekvő /3 oldal fekvő /4 oldal álló /4 oldal fekvő /8 oldal álló /8 oldal fekvő / SZALAGOK alsó szalag , panorámaszalag , álló szalag , hasáb álló szalag , CÍMOLDALI FELÜLETEK alsó szalag I alsó szalag II boksz I boksz II boksz III

5 Tarifa Tarifa FELÁRAK szövegoldal 50% speciális elhelyezés 100% technikai költség 15% sziget (max. méret 1/4) 200% késedelmi felár 15% Első laptag felár 50% KEDVEZMÉNYEK Gyakorisági Mennyiségi 6 megjelenés 5% 5000 hasábmm 12 megjelenés 10% hasábmm 24 megjelenés 15% hasábmm 48 megjelenés 20% hasábmm BEHÚZÁS Súly Ft/db Lehetséges bontások 0-19 gramm gramm 12 Teljes példányszám (országos / Budapest + Pest megye / csak vidék) gramm 13 Előfizetői példányok (országos / Budapest + Pest megye / csak vidék) gramm 14 Áruspéldányok (országos / Budapest + Pest megye / csak vidék) gramm gramm felett egyeztetés Megrendelési és lemondási határidő: Megjelenés előtt 3 munkanappal. Anyagleadási határidők: Nyomdakész anyag esetén a meg jelenés előtt 2 munkanappal 12 óráig. Nem nyomdakész anyag esetén a megjelenés előtt 3 munkanappal 12 óráig. Nyomdai paraméterek: Terjedelem: Megjelenés: Oldalméret: Tükörméret: Papír: Nyomás: Szín: Rács: 20, ill. 24 oldal a hét minden napján 310 x 470 mm 278 x 423 mm 45 g standard újságnyomó rotációs ofszet 4+4 szín 40 (100 lpi) A nyomdakész anyagot az Anyagleadási paraméterek fejezetben meghatározott módokon és formátumban tudjuk fogadni. Az árak forintban, áfa nélkül értendők és visszavonásig érvényesek. Az egyéb hirdetési feltételekről a Mediaworks Hungary Zrt. az Általános Szerződési Feltételekben foglaltak szerint rendelkezik. Politikai pártok hirdetéseit nem áll módunkban befogadni.

6 Tarifa 2017 ANYAGLEADÁSI PARAMÉTEREK Kész hirdetéseket a következő módon lehet kiadónkba eljuttatni: CD-n, DVD-n, pendrive-on vagy en (max. 10 MB terjedelemig) az alábbi címeken: Női lapok: Gasztrolapok: Ifjúsági lap: Sportlapok: Autó-Motor Manager Magazin Világgazdaság Regionális lapok: Vasárnapi lapok: hot!, Fanny, Lakáskultúra, Test és Lélek Fanny Konyha, Ínyenc, Édes élet, Tina Konyha BRAVO Nemzeti Sport, Képes Sport, Nemzeti Sport Magazin, FourFourTwo 24 óra, Heves Megyei Hírlap, Somogyi Hírlap, Tolnai Népújság, Új Dunántúli Napló, Új Néplap, Békés Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Nógrád Megyei Hírlap Vasárnap Reggel mgyartas@mediaworks.hu gyartas@nemzetisport.hu amstudio@automotor.hu vggyartas@mediaworks.hu vggyartas@mediaworks.hu megyeigyartas@mediaworks.hu Kérjük, hogy anyagleadás esetén a következő információkat feltétlenül tüntesse fel az ben: megrendelő/hirdető cég neve újság neve megjelenési méret/szín megjelenés napja A kész anyagokat eps, tif, pdf, ai formátumokban tudjuk elfogadni 300 dpi felbontásban, CMYK színbontásban. A színhelyesség garantálásához proof vagy cromalin biztosítása szükséges. Ezek hiányában a megjelenés után színhelyességi reklamációt nem fogadunk el. A tervezésnél feltétlenül vegyék figyelembe: Kérjük, hogy a fájlban szereplő szöveget alakítsák görbévé (outline, curve). Ügyeljenek az overprint, knock-out beállítások helyességére. InDesign programban készült hirdetésnél kérjük, hogy a szöveglayer felül legyen. Photoshop eps/tif/jpg formátumoknál minden esetben flattened, CMYK, legalább 300 dpi felbontású anyagot tudunk elfogadni. JPG-tömörítés esetén kérjük a Maximum Quality beállítás használatát a kisebb méretű betűk, vékony vonalak torzulásának, töredezésének minimalizálása érdekében. Az alkalmazott nyomtatási eljárás technológiai korlátait (különböző papírminőségek, hajtás-, vágás- és színilleszkedés-ingadozások, negatívba forgatott vékony grafikai elemek, betűnagyság, a fekete szöveg csak black plate-en legyen, és mindenképpen kerüljék a direkt színek alkalmazását). CorelDraw-ban készült anyagot nem tudunk elfogadni. További elvárások kifutó hirdetéseknél: Javasoljuk, hogy a vágástól befelé 5 mm-re hasznos információt ne tervezzenek. A vágó- és regisztrációs jelek, színskálák a vágástól minimum 5 mm-re legyenek, de mindenképpen a hirdetésen kívül helyezkedjenek el. A kifutó méretű anyagokra körben 5-5 mm kifutót kérünk. Készítendő hirdetések esetén: Kérjük, hogy a megjelentetni kívánt hirdetéshez a képeket és logókat 300 dpi felbontásban, a szöveget word dokumentumként elmentve, a nyomdába adás előtt négy munkanappal küldjék. AMENNYIBEN A LEADOTT ANYAG A FENTI PARAMÉTEREKNEK NEM FELEL MEG, NEM TUDJUK GARANTÁLNI A HIRDETÉS HELYES MEGJELENÉSÉT, ÍGY REKLAMÁCIÓT NEM ÁLL MÓDUNKBAN ELFOGADNI.

Tarifa 2017 Tarifa 2019

Tarifa 2017 Tarifa 2019 Termékprofil A Nemzeti Sport Magyarország egyetlen sportnapilapja és a 3. legnagyobb országos napilapja. Minden, a sport iránt érdeklődő olvasónak tartalmas kikapcsolódást nyújt, tájékoztat, véleményt

Részletesebben

Termékprofil Célcsoport Hirdetői előnyök

Termékprofil Célcsoport Hirdetői előnyök Termékprofil A Nemzeti Sport Magyarország egyetlen sportnapilapja. Minden, a sport iránt érdeklődő olvasónak tartalmas kikapcsolódást nyújt, tájékoztat, véleményt mond és alakít. A több mint 113 éves múltra

Részletesebben

Termékprofil Célcsoport Hirdetői előnyök

Termékprofil Célcsoport Hirdetői előnyök Termékprofil A Nemzeti Sport Magyarország egyetlen sportnapilapja. Minden, a sport iránt érdeklődő olvasónak tartalmas kikapcsolódást nyújt, tájékoztat, véleményt mond és alakít. A több mint 113 éves múltra

Részletesebben

Tarifa Érvényes: augusztus 23-október 12.

Tarifa Érvényes: augusztus 23-október 12. Tarifa 4 Érvényes: 4. augusztus 23-október 12. A Népszabadság Zrt. Népszabadság kiadványának a választási eljárásról szóló 3. évi XXXVI. tv. 146. 148. -aiban szabályozott politikai reklámokra és hirdetésekre

Részletesebben

Tarifa 2014. Az árak forintban, áfa nélkül értendők! SZALAGOK CÍMOLDALI FELÜLETEK

Tarifa 2014. Az árak forintban, áfa nélkül értendők! SZALAGOK CÍMOLDALI FELÜLETEK Tarifa 01 Érvényes: 01. augusztus -október 1. A Blikk Kft. Blikk kiadványának a választási eljárásról szóló 01. évi XXXVI. tv. 1. 18. -aiban szabályozott politikai reklámokra és hirdetésekre vonatkozó

Részletesebben

Tarifa Forrás: NOK 2013 Q3, Matesz 2013 Q3. Az árak forintban, áfa nélkül értendők!

Tarifa Forrás: NOK 2013 Q3, Matesz 2013 Q3. Az árak forintban, áfa nélkül értendők! Tarifa 4 A Népszabadság hiteles és minőségi tartalommal szolgálja ki a médiafogyasztókat, szerepe meghatározó a magyar nyelvű minőségi tartalomszolgáltatásban. A Népszabadság Magyarország legnépszerűbb

Részletesebben

Tarifa Termékprofil A Népszabadság hiteles és minőségi tartalommal szolgálja ki a médiafogyasztókat,

Tarifa Termékprofil A Népszabadság hiteles és minőségi tartalommal szolgálja ki a médiafogyasztókat, Termékprofil A Népszabadság hiteles és minőségi tartalommal szolgálja ki a médiafogyasztókat, szerepe meghatározó a magyar nyelvű minőségi tartalomszolgáltatásban. A Népszabadság Magyarország legnépszerűbb

Részletesebben

Tarifa 2014. 1 hasáb 2 hasáb 3 hasáb 4 hasáb 5 hasáb 6 hasáb 43 mm 90 mm 137 mm 184 mm 231 mm 278 mm. Blikk - Országos Méret FF 2C 4C

Tarifa 2014. 1 hasáb 2 hasáb 3 hasáb 4 hasáb 5 hasáb 6 hasáb 43 mm 90 mm 137 mm 184 mm 231 mm 278 mm. Blikk - Országos Méret FF 2C 4C Tarifa 2014 Érvényes: 2014. április 6 - május 25. A Ringier Kiadó Kft. Blikk kiadványának a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 146. 148. -aiban szabályozott politikai reklámokra és hirdetésekre

Részletesebben

Tarifa 2014. RINGIER KIADÓ KFT. 1082 Budapest, Futó u. 35 37. HIRDETÉSFELVÉTEL: tel.: (1) 460 4886, fax: (1) 460 2579 e-mail: hirdetes@ringier.

Tarifa 2014. RINGIER KIADÓ KFT. 1082 Budapest, Futó u. 35 37. HIRDETÉSFELVÉTEL: tel.: (1) 460 4886, fax: (1) 460 2579 e-mail: hirdetes@ringier. Tarifa 2014 Érvényes: 2014. február 15 - április 6. A Ringier Kiadó Kft. Blikk Nők Egészség kiadványának a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 146. 148. -aiban szabályozott politikai reklámokra

Részletesebben

Fontosabb demográfiai és olvasottsági adatok

Fontosabb demográfiai és olvasottsági adatok Fontosabb demográfiai és olvasottsági adatok A Magyar Hírlap olvasótábora: 113 148 fô 6 5 4 3 Az olvasók megoszlása nemek szerint (%) Az olvasók megoszlása ESOMAR státuszok szerint (%) 47 53 42 37 18 5

Részletesebben

médiaajánlat Forgassa Haszonnal! ÖRÖKÖLNI TUDNI KELL Így adjuk át a családi üzletet! Mikor vegyünk újat? MI CSAK SAJÁT MAGUNKRA SZÁMÍTHATUNK

médiaajánlat Forgassa Haszonnal! ÖRÖKÖLNI TUDNI KELL Így adjuk át a családi üzletet! Mikor vegyünk újat? MI CSAK SAJÁT MAGUNKRA SZÁMÍTHATUNK 0 8 0 0 8 0 8 0 0 9 0 8 0 10 Haszon 490 KARRIER: Elbocsátás stílszerűen PÉNZT KERESNI VÁLSÁGOS IDŐKBEN! ÖRÖKÖLNI TUDNI KELL Így adjuk át a családi üzletet! MI CSAK SAJÁT MAGUNKRA SZÁMÍTHATUNK Interjú Besence

Részletesebben

Észak-Magyarország Kelet-Magyarország Hajdú-bihari Napló napilapok TARIFA Termékprofil. Hirdetői előnyök

Észak-Magyarország Kelet-Magyarország Hajdú-bihari Napló napilapok TARIFA Termékprofil. Hirdetői előnyök Termékprofil Az A/3-as alapú 16 oldalas napilap vasárnap kivételével a hét minden napján, kedden egy 16 oldalas színes rejtvény magazinnal, pénteken pedig egy 24 oldalas színes TV műsor melléklettel jelennek

Részletesebben

Magyar Nemzet MÉDIAAJÁNLAT

Magyar Nemzet MÉDIAAJÁNLAT MÉDIAAJÁNLAT 2014 2014 A napilap profilja Hír, hitel, hagyomány A Magyar Nemzet a hazai sajtó egyik legpatinásabb fóruma. Konzervatív, nemzetiliberális ellenzéki újságként indult 1938-ban, Pethő Sándornak,

Részletesebben

EGYENES ÚT AZ EGYETEMRE A 14 21 éves, biztosan továbbtanuló fiatalok oktatási tematikus lapja A lap profilja: felkészülés a kétszintû érettségire felnõttképzés a felsõoktatás világa tanulási technikák

Részletesebben

Inform Média Lapkiadó Kft. lokális piacvezető kiadóból multimédiás vállalat

Inform Média Lapkiadó Kft. lokális piacvezető kiadóból multimédiás vállalat MEGYEI NAPILAPOK / HÍRPORTÁLOK MÉDIAAJÁNLÓ 2019 Inform Média Lapkiadó Kft. lokális piacvezető kiadóból multimédiás vállalat Az Inform Média Lapkiadó Kft. 1991. óta Északkelet-Magyarország piacvezető médiavállalkozása

Részletesebben

Oázis Magazin. Médiaajánlat 2011

Oázis Magazin. Médiaajánlat 2011 Oázis Magazin Médiaajánlat 2011 A Magazin története számokban 7 év, több mint 1,000,000 olvasott példány 2,6 Ft/elérés/fő/1 oldalas hirdetés esetén Már évi 6 megjelenés 2,2 olvasó/lapszám A Magazin olvasói

Részletesebben

Médiaajánló 2014 LAPOK OLVASOTTSÁGA BUDAPESTEN. Családbarát szórakoztató hetilap. Budapest legolvasottabb. hetilapja

Médiaajánló 2014 LAPOK OLVASOTTSÁGA BUDAPESTEN. Családbarát szórakoztató hetilap. Budapest legolvasottabb. hetilapja Családbarát szórakoztató hetilap Az elmúlt év alatt a Helyi Téma Budapest legolvasottabb hetilapjává vált, és ezt a pozícióját mindmáig meg tudta őrizni. A lap indulásakor megfogalmazott filozófiánk szerint

Részletesebben

Felület 2/1 392x x x Borító IV. 215x x Borító III. 215x x

Felület 2/1 392x x x Borító IV. 215x x Borító III. 215x x az Autó Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

A 14 21 éves, biztosan továbbtanuló fiatalok oktatási tematikus lapja A lap profilja: felkészülés a kétszintû érettségire felnõttképzés a felsõoktatás világa tanulási technikák és gyakorlás nyelvtanulás

Részletesebben

Média ajánlat június 1.-től érvényes árak

Média ajánlat június 1.-től érvényes árak Média ajánlat 2009. június 1.-től érvényes árak Katalógus / Weboldal pillérei Utazás Turizmus Oktatás Kiállítás Színház Élménybeszámoló Útleírás Interjú Shopping Street Célcsoport (Katalógus, Weboldal)

Részletesebben

D E K O R. Az elsőszámú márka a lakberendezésben világszerte. inspiráció. stílusok esztétika hatások. praktikus ötletek. trendek.

D E K O R. Az elsőszámú márka a lakberendezésben világszerte. inspiráció. stílusok esztétika hatások. praktikus ötletek. trendek. inspiráció stílusok esztétika hatások trendek praktikus ötletek ízléses eklektika elérhető minőség életstílus Nemzetközi szellemiség Médiaajánló 2006 NETWORK ÉS KONCEPCIÓ 1987-ben az első ELLE DEKOR megjelenésével

Részletesebben

Felület 2/1 392x248 430x280 440x290 1 870 000 Borító IV. 215x280 220x290 1 460 000 Borító III. 215x280 220x290 1 210 000

Felület 2/1 392x248 430x280 440x290 1 870 000 Borító IV. 215x280 220x290 1 460 000 Borító III. 215x280 220x290 1 210 000 az Autó Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

M é d i a a j á n l at 2014

M é d i a a j á n l at 2014 Médiaajánlat 2014 Normál hirdetési felületeink és áraink Belíven 290 000 Ft+áfa 1/1 oldal 177 120 mm 86 245 mm 180 000 Ft+áfa Kifutós méret (kifutó nélkül) 215 145 mm Kifutós méret (kifutó nélkül) 110

Részletesebben

Media Service Zawada Kft. MÉDIAAJÁNLÓ. Kiadványok, tarifatáblázatok, megjelenések

Media Service Zawada Kft. MÉDIAAJÁNLÓ. Kiadványok, tarifatáblázatok, megjelenések Media Service Zawada Kft. MÉDIAAJÁNLÓ 200 Cégtörténet... 2. oldal Kiadványok, tarifatáblázatok, megjelenések SCOOBY-DOO!...3. oldal Hupikék Törpikék...4. oldal LazyTown...5. oldal FIFI virágoskertje...6.

Részletesebben

Falinaptár TERJEDELEM: MEGJELENÉS: Felső hirdetés 180 x x x 200 Alsó szalag 180 x x x oldal 180 x

Falinaptár TERJEDELEM: MEGJELENÉS: Felső hirdetés 180 x x x 200 Alsó szalag 180 x x x oldal 180 x FALINAPTÁR www.viapannonia.hu/babanaptar Falinaptár A félévente megjelenő Baba-mama Kalauz szerkesztősége lehetőséget nyújt kiemelt hirdetőinek, hogy közösen megajándékozva a kisgyermekes családokat az

Részletesebben

Szakmai lapjaink médiaajánlat

Szakmai lapjaink médiaajánlat Szakmai lapjaink médiaajánlat Gyógyszertári Practicum novum egyediség forrása Továbbképző folyóirat gyógyszertári asszisztensek részére akkreditált továbbképző cikkekkel. évi fő téma: Bababarát Program

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT. A Gyógyszerészi Hírlap a Magyar Gyógyszerészi Kamara hivatalos lapja TÉNYEK. 5000 gyógyszerész kapja névre szólóan havonta

MÉDIAAJÁNLAT. A Gyógyszerészi Hírlap a Magyar Gyógyszerészi Kamara hivatalos lapja TÉNYEK. 5000 gyógyszerész kapja névre szólóan havonta MÉDIAAJÁNLAT A Gyógyszerészi Hírlap a Magyar Gyógyszerészi Kamara hivatalos lapja TÉNYEK 5000 gyógyszerész kapja névre szólóan havonta A GYÓYGSZERÉSZI HÍRLAP ELÔNYEI, SIKERE A Magyar Gyógyszerészi Kamara

Részletesebben

IPARI RIPORTOK.hu. media kit 2018

IPARI RIPORTOK.hu. media kit 2018 .hu media kit 2018 MEDIA KIT Az gazdasági, ipari szakfolyóiratok független kiadója. Az elmúlt évek során számos exkluzív szakmai riportot készítettünk a magyar gazdaság kiemelkedő szereplőivel nagyvállalatok,

Részletesebben

Médiaajánló. Kiskunhír Információs Iroda Kft Szeged, Back Bernát u

Médiaajánló. Kiskunhír Információs Iroda Kft Szeged, Back Bernát u Kiskunhír Információs Iroda Kft. 6728 Szeged, Back Bernát u. 8. www.megyeihir.hu info@megyeihir.hu +3662 255 902 +3620 389 2161 Médiaajánló Megyeihír lapcsoport Társaságunk fő tevékenysége a hírszolgáltatás

Részletesebben

Design: Emiliano Godoy. M é d i a a j á n l ó

Design: Emiliano Godoy. M é d i a a j á n l ó Design: Emiliano Godoy 2009 M é d i a a j á n l ó 2 Médiaajánló 2009 Bemutatkozás 3 Tizenegyedik éve, kéthavonta megjelenô luxus lakberendezési magazin, gyönyörû fotókkal, gazdag tartalommal, angol nyelvû

Részletesebben

Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére

Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére MLBKT hírlevél Logisztika.hu Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság nonprofit szaklapján, a n, a heti hírlevélen és a logisztika.hu

Részletesebben

IPARI RIPORTOK.hu. media kit 2019

IPARI RIPORTOK.hu. media kit 2019 .hu media kit 2019 MEDIA KIT Az gazdasági, ipari szakfolyóiratok független kiadója. Az elmúlt évek során számos exkluzív szakmai riportot készítettünk a magyar gazdaság kiemelkedő szereplőivel nagyvállalatok,

Részletesebben

Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére

Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére MLBKT hírlevél Logisztika.hu Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság nonprofit szaklapján, a n, a heti hírlevélen és a logisztika.hu

Részletesebben

GALENUS KIADÓ SZAKMAI LAPOK

GALENUS KIADÓ SZAKMAI LAPOK GALENUS KIADÓ SZAKMAI LAPOK STUDIUM & ACTICUM A Studium & Practicum gyógyszerészeti folyóirat akkreditált továbbképzési cikkekkel CÉLCSOPORT: gyógyszerész PÉLDÁNYSZÁM: 1000 MEGJELENÉS: évente 10 alkalommal

Részletesebben

AZ AUTÓ. Médiaajánlat 2014. Az autóslap. Hirdetési tarifák: 2/1 1/1 1/2 1/2 1/2. 2x1/2. 1/3 átfutó 1/4. fekvô. junior átfutó. álló. junior.

AZ AUTÓ. Médiaajánlat 2014. Az autóslap. Hirdetési tarifák: 2/1 1/1 1/2 1/2 1/2. 2x1/2. 1/3 átfutó 1/4. fekvô. junior átfutó. álló. junior. AZ AUTÓ Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az-autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

Egyediség forrása Továbbképző folyóirat gyógyszertári asszisztensek részére, akkreditált továbbképző

Egyediség forrása Továbbképző folyóirat gyógyszertári asszisztensek részére, akkreditált továbbképző MÉDIAAJÁNLAT 2017 LAIKUS KIADVÁNYAINK Patika Magazin Bébik Kicsik és Nagyok Patika Magazin Rejtvényújság SZAKMAI KIADVÁNYAINK Az ország legolvasottabb havilapja Megbízható kapcsolat Hirdető, Gyógyszerész,

Részletesebben

Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére

Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére MLBKT hírlevél Logisztika.hu Médiaajánlat logisztikai és beszerzési szakemberek elérésére A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság nonprofit szaklapján, a n, a heti hírlevélen és a logisztika.hu

Részletesebben

Tervezési paraméterek

Tervezési paraméterek Tervezési paraméterek Általános információk Kérjük, hogy az előkészített anyagok fontokat ne tartalmazzanak! A dokumentum mérete legyen arányos a plakát méretével. Amennyiben az anyag direkt színeket tartalmaz,

Részletesebben

KREATÍV MÉDIAAJÁNLAT TERJESZTÉSI ADATOK OLVASÓI ÖSSZETÉTEL VÁLLALATI DÖNTÉSHOZÓ 35% 53% KKV AB STÁTUSZÚ 90% KONTAKT. Professional Publishing Hungary

KREATÍV MÉDIAAJÁNLAT TERJESZTÉSI ADATOK OLVASÓI ÖSSZETÉTEL VÁLLALATI DÖNTÉSHOZÓ 35% 53% KKV AB STÁTUSZÚ 90% KONTAKT. Professional Publishing Hungary KREATÍV Professional Publishing Hungary MÉDIAAJÁNLAT SZAKLAP ÉS TARTALOM A Kreatív több, mint 20 éves múltjával, a kommunikációs szakma legismertebb, mérvadó szaklapja, amely havonta jelenik meg. Olvasói

Részletesebben

ORVOSOK LAPJA. Médiaajánlat 2018 MINDEN SZAKMÁT LEFED KINEK AJÁNLJUK? MEGOLDÁSOK CÉLCSOPORTOK OLVASÓINK ÉLETKORA

ORVOSOK LAPJA. Médiaajánlat 2018 MINDEN SZAKMÁT LEFED KINEK AJÁNLJUK? MEGOLDÁSOK CÉLCSOPORTOK OLVASÓINK ÉLETKORA ORVOSOK LAPJA Médiaajánlat 2018 MINDEN SZAKMÁT LEFED Az idén 14 éves Orvosok Lapja a Magyar Orvosi Kamara hivatalos folyóirata. A Magyarországon működési engedéllyel rendelkező, aktív, praktizáló orvosok

Részletesebben

Sándor falvi KISBÍRÓ. Hirdessen nálunk! Hirdessen velünk! Hirdetési lehetőségek, tarfiák, megrendelőlap a Sándorfalvi Kisbíróhoz

Sándor falvi KISBÍRÓ. Hirdessen nálunk! Hirdessen velünk! Hirdetési lehetőségek, tarfiák, megrendelőlap a Sándorfalvi Kisbíróhoz skb_hirdetési felületek:skb 2016.03.04. 12:24 Oldal 1 Sándor falvi KISBÍRÓ Hirdetési méretek és megrendelőlap www.sandorfalva.hu kisbiro@sandorfalva.hu Hirdessen nálunk! Hirdessen velünk! Hirdetési lehetőségek,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG INGYENES CSALÁDI UTAZÁSI MAGAZINJA MÉDIAAJÁNLAT

MAGYARORSZÁG INGYENES CSALÁDI UTAZÁSI MAGAZINJA MÉDIAAJÁNLAT MAGYARORSZÁG INGYENES CSALÁDI UTAZÁSI JA MÉDIAAJÁNLAT KIDSOASIS CSALÁDBARÁT UTAZÁSOK a KidsOasis tevékenységében A KidsOasis egyedülálló szereplő a magyar turizmus piacon és elkötelezett a magyar családok,

Részletesebben

AZ AUTÓ. Médiaajánlat 2013. Az autóslap. Hirdetési tarifák: 1/1 1/2 2/1 1/2 1/2 1/8. fekvô. junior átfutó. álló. junior. fekvô.

AZ AUTÓ. Médiaajánlat 2013. Az autóslap. Hirdetési tarifák: 1/1 1/2 2/1 1/2 1/2 1/8. fekvô. junior átfutó. álló. junior. fekvô. AZ AUTÓ Az autóslap Az Autó címû havilap olvasói számára továbbra is elsôdleges és meghatározó hírforrást kínál az autók és az autózás világának széles rétegeket érintô kérdéseiben. Hiteles, naprakész

Részletesebben

CD és DVD gyártásához

CD és DVD gyártásához DiscPrinterKereskedelmiésSzolgáltatóKft. Székhely /számlázási cím: 1035 Budapest, Vörösvári út 39. Telephely /iroda: 1149 Budapest, Mogyoródi út 32. Tel/fax: (+36 1) 786-5368 mobil: (+36 30) 977-0454 E-mail:

Részletesebben

glamour Jenner Kylie A vezető nemzetközi divatmagazin! Ütemezések és méretek 2019.

glamour Jenner Kylie A vezető nemzetközi divatmagazin! Ütemezések és méretek 2019. MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB PÉLDÁNYSZÁMBAN ELADOTT DIVATMAGAZINJA* glamour A vezető nemzetközi divatmagazin! Ütemezések és méretek 2019. 2018. december glamour.hu CSAK NŐKNEK ADTUNK MUNKÁT AZ ÉV VÉGÉN, mert

Részletesebben

RENDEZVÉNY KALAUZ. MEGJELENÉS: Évente egyszer (I. negyedév)

RENDEZVÉNY KALAUZ. MEGJELENÉS: Évente egyszer (I. negyedév) ÉVKÖNYV www.viapannonia.hu/rendezveny-kalauz A 2002 óta megjelenő exkluzív kivitelű évkönyvünk 2011-től új formátumban, A/5 méretben kerül olvasóink kezébe. TERVEZETT TÉMÁK Rendezvény helyszínek Rendezvényszervező

Részletesebben

médiaajánlat

médiaajánlat 2016. 2017. médiaajánlat AZ ARTMAGAZINT 2003-BAN ALAPÍTOTTA TOPOR TÜNDE, WINKLER NÓRA ÉS EINSPACH GÁBOR. AZ ARTMAGAZIN OLVASMÁNYOS MŰVÉSZETI MAGAZIN, AMELYNEK FÓKUSZÁBAN A KÉPZŐMŰVÉSZET ÉS A MŰTÁRGYAK

Részletesebben

CÉLCSOPORT 60-70 EZER FŐ OLVASSA A MAGAZINT

CÉLCSOPORT 60-70 EZER FŐ OLVASSA A MAGAZINT A Heim Pál Gyermekkórház lapjaként, elkötelezett az egészség, és annak megőrzése, az egészséges életmódra nevelés, a prevenció mellett. A benne megjelenő cikkek, információkat, orvosi és védőnői tanácsokat

Részletesebben

MÉDIAA JÁNL AT. Tartalom és forma Olvasói jellemzők Technikai adatok Hirdetési árak S zponzorációk Szakmai mellékletek

MÉDIAA JÁNL AT. Tartalom és forma Olvasói jellemzők Technikai adatok Hirdetési árak S zponzorációk Szakmai mellékletek MÉDIAA JÁNL AT Tartalom és forma Olvasói jellemzők Technikai adatok Hirdetési árak S zponzorációk Szakmai mellékletek Megújult külső és tartalom A lap a Magyar Mérnöki Kamara hivatalos orgánuma, havonta

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A HAMU és GYÉMÁNT Kft. kiadványainak felületeit marketing célokra értékesíti továbbiakban Hirdetőnek az alábbi általános feltételekkel: I. Hirdető: Hirdető minden olyan

Részletesebben

Magazin MÁRKAÉPÍTÉS PATI KA EGYÜTT A SIKERÉRT

Magazin MÁRKAÉPÍTÉS PATI KA EGYÜTT A SIKERÉRT EGYÜTT A SIKERÉRT TÉNYEK MÁRKAÉPÍTÉS A Patika már több éve a legolvasottabb havilap Magyarországon 219 044 auditált példányszám* terjesztése a gyógyszerészek közremûködésével, a patikákon keresztül történik

Részletesebben

Médiaajánló 2015 Patika Tükör Lapkiadó Kft.

Médiaajánló 2015 Patika Tükör Lapkiadó Kft. Médiaajánló 2015 Patika Tükör Lapkiadó Kft. 1143 Bu da pest, Francia út 5. Levélcím: 1426 Budapest, 72. Pf.: 94 Telefon: +36 1 479 8020 Fax: +36 1 479 8029 info@patikatukor.hu A legnagyobb tradícióval

Részletesebben

baba-mama & gyerekvilág

baba-mama & gyerekvilág baba-mama & gyerekvilág ÉVENTE 2x www.viapannonia.hu/babamama_kalauz baba-mama kalauz & gyerekvilág Az 1999 óta megjelenő baba-mama kalauz & gyerekvilág évente 2 alkalommal, az idei évtől BABA NYÁR és

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT OPTIKAI MAGAZIN

MÉDIAAJÁNLAT OPTIKAI MAGAZIN Az Optikai Magazin profilja Az Optikai Magazin az optikus társadalom magas szakmai színvonalú, hiteles és egyetlen tematikus információ forrása. Optikusok, optometristák által optikusoknak, optometristáknak,

Részletesebben

VILÁGJÁRÓ. www.vilagjaromagazin.hu UTAZÁSI MAGAZIN

VILÁGJÁRÓ. www.vilagjaromagazin.hu UTAZÁSI MAGAZIN VILÁGJÁRÓ www.vilagjaromagazin.hu UTAZÁSI MAGAZIN MÉDIAAJÁNLAT 2012 MÉDIAAJÁNLAT 2012 VILÁGJÁRÓ MAGYARORSZÁG LEGSZÍNESEBB UTAZÁSI MAGAZINJA AMIT A VILÁGJÁRÓ HIRDETÕINEK KÍNÁL Célzottan éri el a közepesnél

Részletesebben

Megyei lapok Általános információk

Megyei lapok Általános információk MEGYEI NAPILAPOK / HÍRPORTÁLOK MÉDIAAJÁNLÓ 2018 Inform Média Lapkiadó Kft. lokális pia vezető kiadó ól ulti édiás vállalat Az Inform Média Lapkiadó Kft. 1991. óta Északkelet-Mag arország pia vezető édiavállalkozása

Részletesebben

az Ön számára a Patika Magazin kompetítoraihoz képest. Magyarországon elsôként egyedi nyomdatechnológiával a Patika Magazin címlapján.

az Ön számára a Patika Magazin kompetítoraihoz képest. Magyarországon elsôként egyedi nyomdatechnológiával a Patika Magazin címlapján. A Magyar Gyógyszerészi Kamara és a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének egészségügyi ismeretterjesztô folyóirata Orvos genetikusként magam is azt vallom: legfontosabb a megelôzés! Szakterületemen,

Részletesebben

LEGYEN ÖN IS PARTNERÜNK!

LEGYEN ÖN IS PARTNERÜNK! MÉDIAAJÁNLAT 2015 Mert elvégre is minden eset és minden kórállapot a beteg testére szabott egyéni diétáját követeli meg. Hippokratész LEGYEN ÖN IS PARTNERÜNK! Az Új DIÉTA a táplálkozástudománnyal foglalkozó

Részletesebben

GRAFIKAI ÁLLOMÁNY KÜLDÉSE

GRAFIKAI ÁLLOMÁNY KÜLDÉSE ANYAGLEADÁS Grafikai állomány küldése Megrenbdelői együttműködés anyagleadáshoz Nyomdai feldolgozás Megrendelői ellenőrzések Nyomdai fájlok technikai követelményei Színek beállítása GRAFIKAI ÁLLOMÁNY KÜLDÉSE

Részletesebben

Design: Emiliano Godoy. M é d i a a j á n l ó

Design: Emiliano Godoy. M é d i a a j á n l ó Design: Emiliano Godoy 2009 M é d i a a j á n l ó 2 Médiaajánló 2009 Bemutatkozás 3 Tizenegyedik éve, kéthavonta megjelenô luxus lakberendezési magazin, gyönyörû fotókkal, gazdag tartalommal, angol nyelvû

Részletesebben

MÉDIA- AJÁNLÓ 2016 FELHAGYNI A REKLÁMOZÁSSAL, HOGY PÉNZT SPÓROLJ, OLYAN, MINT MEGÁLLÍTANI AZ ÓRÁT, HOGY IDŐT SPÓROLJ. (HENRY FORD)

MÉDIA- AJÁNLÓ 2016 FELHAGYNI A REKLÁMOZÁSSAL, HOGY PÉNZT SPÓROLJ, OLYAN, MINT MEGÁLLÍTANI AZ ÓRÁT, HOGY IDŐT SPÓROLJ. (HENRY FORD) Modern Media Group Zrt. MÉDIA- AJÁNLÓ 2016 FELHAGYNI A REKLÁMOZÁSSAL, HOGY PÉNZT SPÓROLJ, OLYAN, MINT MEGÁLLÍTANI AZ ÓRÁT, HOGY IDŐT SPÓROLJ. (HENRY FORD) BUDAPEST ÚJ, INGYENES TERJESZTÉSŰ HETILAPJA 2015.

Részletesebben

SZÍNHÁZ és BORkultúra

SZÍNHÁZ és BORkultúra SZÍNHÁZ és BORkultúra ÉVAD KIADVÁNY www.viapannonia.hu/szinhazi-kalauz Színház- és borkultúra Az 1994 óta megjelenő exkluzív kivitelű évadkiadványunk 2011-től új formátumban, A/5 méretben kerül olvasóink

Részletesebben

Megjelenés a következő lapokban:

Megjelenés a következő lapokban: 2019 EGÉSZSÉGKALAUZ Az Egészség Kalauz a fogyasztók számára releváns tartalommal, a szakújságírói gárda hozzáértésével készül. Az itt közölt információk közérthetően, megbízhatóan és hitelesen foglalkoznak

Részletesebben

Inform Média Lapkiadó Kft. Nyomda Műszaki jellemzők

Inform Média Lapkiadó Kft. Nyomda Műszaki jellemzők Inform Média Lapkiadó Kft. Nyomda Műszaki jellemzők Debrecen 2018 Bevezető Ezúton próbálunk segíteni a meglévő és leendő ügyfeleinknek, hogy a közös munka hatékony és jól követhető legyen valamint a végeredmény

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT 2013 Líra bolthálózat Könyvklub magazin Minden nap könyv magazin Klubrádió InfoRádió Kupon hírlevél Online médiaajánlat hirdetes@lira.

MÉDIAAJÁNLAT 2013 Líra bolthálózat Könyvklub magazin Minden nap könyv magazin Klubrádió InfoRádió Kupon hírlevél Online médiaajánlat hirdetes@lira. MÉDIAAJÁNLAT 2013 Líra bolthálózat Könyvklub magazin Minden nap könyv magazin Klubrádió InfoRádió Kupon hírlevél Online médiaajánlat hirdetes@lira.hu MÉDIAAJÁNLAT BOLTHÁLÓZAT LÍRA BOLTHÁLÓZAT Plakátkihelyezés

Részletesebben

Megyei hírportálok. Tarifa 2016

Megyei hírportálok. Tarifa 2016 Megyei hírportálok Termékprofil A megyei oldalak népszerű hír-, szolgáltató- és szórakoztató portálok, amelyek változatos tartalmat kínálnak a látogatók számára, átlátható formában és gyorsan feldolgozható

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT. A Studium&Practicum akkreditált továbbképzési szaklap gyógyszerészeknek

MÉDIAAJÁNLAT. A Studium&Practicum akkreditált továbbképzési szaklap gyógyszerészeknek MÉDIAAJÁNLAT A Studium&Practicum akkreditált továbbképzési szaklap gyógyszerészeknek TÉNYEK A pontszerzô szakcikkekkel az akkreditált továbbképzésen évi 20 pont gyûjthetô 2000 gyógyszerész fizet elô a

Részletesebben

MEGJELENÉS: 2009 2. negyedév

MEGJELENÉS: 2009 2. negyedév BALATON 2009. évi programokkal www.viapannonia.hu Balaton 2009 BALATON 2009 Az angol-német-magyar nyelvű, A/5 méretű turisztikai kiadvány a balatoni régióban kalauzolja el a hazai és külföldi turistákat.

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT 2014 Líra bolthálózat Könyvklub magazin Minden nap könyv magazin Klubrádió InfoRádió Kupon hírlevél Online médiaajánlat hirdetes@lira.

MÉDIAAJÁNLAT 2014 Líra bolthálózat Könyvklub magazin Minden nap könyv magazin Klubrádió InfoRádió Kupon hírlevél Online médiaajánlat hirdetes@lira. MÉDIAAJÁNLAT 2014 Líra bolthálózat Könyvklub magazin Minden nap könyv magazin Klubrádió InfoRádió Kupon hírlevél Online médiaajánlat hirdetes@lira.hu MÉDIAAJÁNLAT BOLTHÁLÓZAT LÍRA BOLTHÁLÓZAT Plakátkihelyezés

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT. A Gyógyszertári Practicum Novum akkreditált továbbképzési szaklap gyógyszertári asszisztensek részére

MÉDIAAJÁNLAT. A Gyógyszertári Practicum Novum akkreditált továbbképzési szaklap gyógyszertári asszisztensek részére MÉDIAAJÁNLAT A Gyógyszertári Practicum Novum akkreditált továbbképzési szaklap gyógyszertári asszisztensek részére TÉNYEK A pontszerzô szakcikkekkel az akkreditált továbbképzéssel évi 20 pont gyûjthetô

Részletesebben

Nyomtatandó anyagát a következő módon szerkessze meg

Nyomtatandó anyagát a következő módon szerkessze meg Nyomtatandó anyagát a következő módon szerkessze meg Nyomtatandó anyagát a következő módon szerkessze meg Kedves Megrendelőnk, nyomtatandó állományát a következő előírások alapján szerkessze meg. Ha ezeket

Részletesebben

Médiaajánlat 2012. Rólunk írták. logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére

Médiaajánlat 2012. Rólunk írták. logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére Médiaajánlat 2012 logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére Rólunk írták» Szakmailag az ország leghitelesebb szervezete.» Nagyszerű szakmai rendezvények.» Gyors és rugalmas

Részletesebben

Rejtvényözön. Médiaajánló 300.000 2009. Unaloműző EGYEDISÉG PÉLDÁNY. 0% meddőszórás INTERAKTÍV ÉS KREATIVITÁS HIRDETÉSI LEHETŐSÉG

Rejtvényözön. Médiaajánló 300.000 2009. Unaloműző EGYEDISÉG PÉLDÁNY. 0% meddőszórás INTERAKTÍV ÉS KREATIVITÁS HIRDETÉSI LEHETŐSÉG Unaloműző Ingyenes reklám- és rejtvényújság Rejtvényözön EGYEDISÉG ÉS KREATIVITÁS 0% meddőszórás 300.000 PÉLDÁNY INTERAKTÍV HIRDETÉSI LEHETŐSÉG Médiaajánló 2009. REJTVÉNYEK HÍREK TIPPEK RECEPTEK HOROSZKÓP

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT Kiadó: TERMÉKMIX Kft Budapest, Mogyoródi út 32. Telefon: ;

MÉDIAAJÁNLAT Kiadó: TERMÉKMIX Kft Budapest, Mogyoródi út 32. Telefon: ; MÉDIAAJÁNLAT 2019 XXIII. ÉVF. 2018. OKTÓBER XXIII. ÉVF. 2018. SZEPTEMBER XXIII. ÉVF. 2018. MÁRCIUS 24 éves tapasztalat a HORECA szaklap piacon Pizza Mi a kedvenc? A Hawaii, a Gyrosos vagy a SonGoKu? Huszár

Részletesebben

MIÉRT ÉRDEMES NÁLUNK HIRDETNI? HIRDETÉSI CSOMAGOK. Érdemes mérlegelnie! Mix csomagjaink a listaárakhoz képest % kedvezményt tartalmaznak!

MIÉRT ÉRDEMES NÁLUNK HIRDETNI? HIRDETÉSI CSOMAGOK. Érdemes mérlegelnie! Mix csomagjaink a listaárakhoz képest % kedvezményt tartalmaznak! MÉDIAAJÁNLAT 2O1 8 MIÉRT ÉRDEMES NÁLUNK HIRDETNI? A Magyar Optikus Ipartestület magazinja 20 éve a magyar optikusok, optometristák és látszerészek első számú magazinja. Tartalmainkat a szakma széles körben

Részletesebben

Csodakert Magazin Európa legnagyobb hobbykertészeknek szóló magazinjának magyar kiadása

Csodakert Magazin Európa legnagyobb hobbykertészeknek szóló magazinjának magyar kiadása Csodakert Magazin Európa legnagyobb hobbykertészeknek szóló magazinjának magyar kiadása Kapcsolat: de Boer Szilvia +3630 2122086 info@kreativkezimunka.hu szdeboer@hu.inter.net www.csodakertmagazin.hu A

Részletesebben

A RENDEZVÉNY FŐBB JELLEMZŐI MÓRI BORNAPOK - XII. NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁL

A RENDEZVÉNY FŐBB JELLEMZŐI MÓRI BORNAPOK - XII. NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁL A RENDEZVÉNY FŐBB JELLEMZŐI MÓRI BORNAPOK - XII. NEMZETKÖZI FÚVÓSZENEKARI FESZTIVÁL Megrendezés időpontja: 2018. október 4-7. Várható látogatószám az előző évek alapján: 60.000 fő Belépődíj a szabadtéri

Részletesebben

Tartalom. újság. A megújult lap Olvasói jellemzők Új rovatszerkezet Hirdetési megjelenések és

Tartalom. újság. A megújult lap Olvasói jellemzők Új rovatszerkezet Hirdetési megjelenések és A m a g y a r m é r n ö k i k a m a r a l a p j a mérnök újság médiaajánló / 1 újság Médiaajánlat 2014 Tartalom A megújult lap Olvasói jellemzők Új rovatszerkezet Hirdetési megjelenések és árak Szponzorációs,

Részletesebben

ÉLETképek. médiaajánlat. megjelenik kéthetente. R á k o s p a l o t a P e s t ú j h e l y Ú j p a l o t a k ö z é l e t i l a p j a

ÉLETképek. médiaajánlat. megjelenik kéthetente. R á k o s p a l o t a P e s t ú j h e l y Ú j p a l o t a k ö z é l e t i l a p j a XV. K E R Ü L E T I ÉLETképek megjelenik kéthetente R á k o s p a l o t a P e s t ú j h e l y Ú j p a l o t a k ö z é l e t i l a p j a médiaajánlat 2 ÉLETképek Médiaajánlat Az ÉLETképek a XV. kerületi

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT. Érvényes: 2014. január 01-től. 3. ÉVEZRED 3. ÉVEZRED EXTRA PANORÁMA 3. ÉVEZRED Látkép Látkép EXTRA Csodás falatok

MÉDIAAJÁNLAT. Érvényes: 2014. január 01-től. 3. ÉVEZRED 3. ÉVEZRED EXTRA PANORÁMA 3. ÉVEZRED Látkép Látkép EXTRA Csodás falatok MÉDIAAJÁNLAT Érvényes: 2014. január 01-től 3. ÉVEZRED 3. ÉVEZRED EXTRA PANORÁMA 3. ÉVEZRED Látkép Látkép EXTRA Csodás falatok A KIADÓRÓL Az RF- HOBBY s.r.o. a cseh magazinpiac egyik legnagyobb szereplője,

Részletesebben

Haszon Lapkiadó Kft. Általános szerződési feltételek

Haszon Lapkiadó Kft. Általános szerződési feltételek ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A Haszon Lapkiadó Kft. kiadványainak felületeit marketing célokra értékesíti továbbiakban Hirdetőnek az alábbi általános feltételekkel: I. Hirdető Hirdető minden olyan jogi

Részletesebben

Anyagleadási feltételek (széles formátum) Technikai paraméterek: Tisztelt Partnerünk!

Anyagleadási feltételek (széles formátum) Technikai paraméterek: Tisztelt Partnerünk! Anyagleadási feltételek (széles formátum) Tisztelt Partnerünk! Rövid tájékoztatónk azt a célt szolgálja, hogy a megadott információk alapján, az alábbi paraméterek segítségükre legyenek a gördülékeny gyártásban.

Részletesebben

mérnökújság Tartalom A megújult lap Olvasói jellemzők Új rovatszerkezet Hirdetési megjelenések és

mérnökújság Tartalom A megújult lap Olvasói jellemzők Új rovatszerkezet Hirdetési megjelenések és A M A G Y A R M É R N Ö K I K A M A R A L A P J A MÉRNÖK ÚJSÁG MÉDIAAJÁNLÓ / 1 mérnökújság MÉDIAAJÁNLAT 2010 Tartalom A megújult lap Olvasói jellemzők Új rovatszerkezet Hirdetési megjelenések és árak Szponzorációs,

Részletesebben

NYOMDAI SEGÉDLET. Ha nem talál választ a kérdésére, kérjük hívja a kapcsolattartóját!

NYOMDAI SEGÉDLET. Ha nem talál választ a kérdésére, kérjük hívja a kapcsolattartóját! NYOMDAI SEGÉDLET NYOMDAI SEGÉDLET Annak érdekében, hogy az Önök nyomdai anyagai probléma nélkül és az elvárásoknak megfelelően legyen kinyomtatva, kérjük, olvassák el ezt a rövid nyomdai segédletet. E

Részletesebben

15 ÉVES A GALENUS GYÓGYSZERÉSZETI LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ KFT. ÉS A PATIKA MAGAZIN

15 ÉVES A GALENUS GYÓGYSZERÉSZETI LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ KFT. ÉS A PATIKA MAGAZIN 15 ÉVES A GALENUS GYÓGYSZERÉSZETI LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ KFT. ÉS A PATIKA MAGAZIN Magazin 15 ÉV 15 ÉRV Magyarország legolvasottabb havilapja és piacvezetô az egészségügyi lapok között 543 000 olvasó 211 000

Részletesebben

Csodakert Magazin Európa legnagyobb hobbykertészeknek szóló magazinjának magyar kiadása. KAPCSOLAT: BARÁTH ÉVA 06 30 261 7489 barathe@t-online.

Csodakert Magazin Európa legnagyobb hobbykertészeknek szóló magazinjának magyar kiadása. KAPCSOLAT: BARÁTH ÉVA 06 30 261 7489 barathe@t-online. Csodakert Magazin Európa legnagyobb hobbykertészeknek szóló magazinjának magyar kiadása KAPCSOLAT: BARÁTH ÉVA 06 30 261 7489 barathe@t-online.hu A 2002 óta havonta megjelenő Csodakert Magazin eredeti,

Részletesebben

DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP

DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP NAPILAP - MI TUDJUK. ÉS ÖN? - HIRDESSEN A NAPILAP MELLETT A DELMAGYAR.HU HÍRPORTÁLON IS, AHOL HETENTE 240.900 EGYEDI LÁTOGATÓT ÉRHET EL! CSONGRÁD MEGYE NAPILAPJA SAJTÓHÁZ: 6729 Szeged, Szabadkai út 20.

Részletesebben

Tartalom. újság. A megújult lap Olvasói jellemzők Új rovatszerkezet Hirdetési megjelenések és

Tartalom. újság. A megújult lap Olvasói jellemzők Új rovatszerkezet Hirdetési megjelenések és A m a g y a r m é r n ö k i k a m a r a l a p j a mérnök újság médiaajánló / 1 újság Tartalom Médiaajánlat 2011 A megújult lap Olvasói jellemzők Új rovatszerkezet Hirdetési megjelenések és árak Szponzorációs,

Részletesebben

II. LIBRI.HU LÁTOGATOTTSÁG ÉS DEMOGRÁFIA

II. LIBRI.HU LÁTOGATOTTSÁG ÉS DEMOGRÁFIA MÉDIAAJÁNLAT 2019 I. BEMUTATKOZUNK A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoportba tartozó Libri és Bookline márkák egyaránt meghatározó szereplői a hazai

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT MAGYAR MŰANYAGIPARI SZÖVETSÉG

MÉDIAAJÁNLAT MAGYAR MŰANYAGIPARI SZÖVETSÉG MÉDIAAJÁNLAT MAGYAR MŰANYAGIPARI SZÖVETSÉG MÉDIAAJÁNLAT MAGAZIN A POLIMEREK a műanyag- és gumiipar egyetlen hazai szakmai folyóirata. Havonta jelenik meg, első kézből tájékoztat a legfrissebb hazai és

Részletesebben

Produkciós lista 2014

Produkciós lista 2014 2014 Produkciós lista ÓRIÁSPLAKÁT Óriásplakátok nyomdai kívánalmai (nyomdára vonatkozik) I. Anyagminőség: A közterületen kihelyezendő papírplakátokkal szembeni elvárás, hogy bírják az előkészítés és kihelyezés

Részletesebben

VÉGTELEN LEHETŐSÉGET. kínálunk! MÉDIAAJÁNLAT FORGASSA HASZONNAL!

VÉGTELEN LEHETŐSÉGET. kínálunk! MÉDIAAJÁNLAT FORGASSA HASZONNAL! VÉGTELEN LEHETŐSÉGET kínálunk! MÉDIAAJÁNLAT 2017 2017 FORGASSA HASZONNAL! MIÉRT JÓ A HASZON? A Haszon magazin immár 14 éve áll a magyar kis- és középvállalatok szolgálatában. Lapunk a hazai üzleti világ

Részletesebben

KREATÍV MÉDIAAJÁNLAT SZAKLAP ÉS TARTALOM CÉLCSOPORT OLVASÓI ÖSSZETÉTEL TERJESZTÉSI ADATOK VÁLLALATI DÖNTÉSHOZÓ AB STÁTUSZÚ KKV KONTAKT

KREATÍV MÉDIAAJÁNLAT SZAKLAP ÉS TARTALOM CÉLCSOPORT OLVASÓI ÖSSZETÉTEL TERJESZTÉSI ADATOK VÁLLALATI DÖNTÉSHOZÓ AB STÁTUSZÚ KKV KONTAKT KREATÍV MÉDIAAJÁNLAT SZAKLAP ÉS TARTALOM A Kreatív több, mint 25 éves múltjával, a kommunikációs szakma legismertebb, mérvadó szaklapja, amely havonta jelenik meg. Olvasói a reklámipar, a média és a marketingesek

Részletesebben

II. LIBRI.HU LÁTOGATOTTSÁG ÉS DEMOGRÁFIA

II. LIBRI.HU LÁTOGATOTTSÁG ÉS DEMOGRÁFIA MÉDIAAJÁNLAT 2017 I. BEMUTATKOZUNK A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoportba tartozó Libri és Bookline márkák egyaránt meghatározó szereplői a hazai

Részletesebben

médiaajánlat megjelenik kéthetente csütörtökön életképek magazin XV tévé xvmedia.hu facebook.com/xvmedia

médiaajánlat megjelenik kéthetente csütörtökön életképek magazin XV tévé xvmedia.hu facebook.com/xvmedia www.xvmedia.hu megjelenik kéthetente csütörtökön facebook.com/xvmedia R á k o s p a l o t a P e s t ú j h e l y Ú j p a l o t a k ö z é l e t i l a p j a médiaajánlat 2018 archív Fotó: xv média, nagy Botond

Részletesebben

Vasarnapihirek.hu médiaajánlat

Vasarnapihirek.hu médiaajánlat Vasarnapihirek.hu médiaajánlat Tartalom 1 Infinety bemutatkozás - Új portfólió az élvonalban! 2 Vasarnapihirek.hu bemutatkozás 3 A Vasarnapihirek.hu tartalmi elemei 4 A Vasarnapihirek.hu strukturális felépítése

Részletesebben

A MELEGEK ÉS MELEGBARÁTOK PIACVEZETŐ MAGAZINJA

A MELEGEK ÉS MELEGBARÁTOK PIACVEZETŐ MAGAZINJA MÉDIAAJÁNLAT 2013 A MELEGEK ÉS MELEGBARÁTOK PIACVEZETŐ MAGAZINJA A Humen Magazinnak mint minden médiaterméknek elsődleges célja a tájékoztatás. Kiadványunk betekintést enged a kultúra, a szépségápolás

Részletesebben

NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS árlista

NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS árlista NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS árlista NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS ALAPÁRAK Logóvektorizálás Az előállított vektoros formátumú (ai, eps, pdf) logó átadásra kerül. 10 000 Ft 20 000 + áfa, bonyolultságtól függően Vektoros

Részletesebben

USINESS MEDIA MAGYARORSZÁG MÉDIAAJÁNLAT

USINESS MEDIA MAGYARORSZÁG MÉDIAAJÁNLAT B USINESS MEDIA MAGYARORSZÁG MÉDIAAJÁNLAT 2009 WWW.CSALADIHAZ.HU L O N L O Business Media Magyarország Kft. Családi ház 2009 Hirdetések árai Méret Listaár Csa 2 oldal (panoráma) 950 000 A kedvezmény a

Részletesebben

kreatív MÉDIAAJÁNlat CÉLCSOPOrt

kreatív MÉDIAAJÁNlat CÉLCSOPOrt kreatív MÉDIAAJÁNlat SZAKLAP ÉS TARTALOM A Kreatív több, mint 25 éves múltjával, a kommunikációs szakma legismertebb, mérvadó szaklapja, amely havonta jelenik meg. Olvasói a reklámipar, a média és a marketingesek

Részletesebben