A Fradi dics? múltja, 63.rész

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Fradi dics? múltja, 63.rész"

Átírás

1 A Fradi dics? múltja, 63.rész július 21. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték 1964-ben újra bajnokcsapatot ünnepelhettek a Fradi szurkolói. Egy olyan csapatot, amely ezzel párhuzamosan az európai kupaküzdelmekben is sikerrel vette az els? két kört. Ez a kupaküzdelem a VVK volt, amely 1965-ben folytatódott. De hogyan! A magyar labdarúgás történetében addig és azóta is példátlan módon, a GY?ZELEMIG. Ez a 1. oldal (összes: 8)

2 tény elegend? ok ahhoz, hogy szakítsak a sorozat eddigi hagyományaival és ne a bajnokság eredményeinek ismertetésével kezdjem a részleteket. Az el?z? részben ott hagytuk abba, hogy án a Wiener SC elleni harmadik mérk?zésen a Népstadionban 2:0-ra gy?zött a Fradi és továbbjutott. Íme a folytatás, amely magyar viszonylatban nagyon korán, már én következett. Korán volt, mert a magyar bajnokság még el sem kezd?dött, annak rajtja négy nappal kés?bb volt. Épp ezért a csapat válogatott felkészülési meccsekkel tarkított túrát bonyolított le. A válogatott jelz?t az indokolja, hogy és között öt mérk?zést játszott a csapat Észak-Afrikában, mind az ötön válogatott csapat volt az ellenfele. Az eredmények? Dakar: FTC - Szenegál válogatott 2: Monrovia: FTC - Libéria válogatott 5: Algír: FTC - Algéria válogatott 2: Orán: FTC - Orán válogatott 2: Tunisz: FTC - Tunisz válogatott 2:2 Ilyen el?zmények után én Rómában vendégszerepelt a csapat, az AS Roma ellen a VVK harmadik körében Róma: AS Roma - FTC 1:2 Összeállításunk: Géczi - Novák, Mátrai, Dalnoki - Perecsi, Orosz - Karába, Varga, Juhász, Rátkai, Fenyvesi Góllöv?ink: Rátkai, Fenyvesi A mérk?zés egyik legszebb mozzanata Rátkai kapásból l?tt óriási gólja volt, amit még az olaszok is megtapsoltak. A Fradi látványos és szép játékával hatalmas közönségsikert aratott én, elkezd?dött az 1965-ös magyar bajnokság. A Népstadionban FTC - Tatabánya 1: Népstadion: FTC - AS Roma 1:0 Összeállításunk: Géczi - Novák, Mátrai, Dalnoki - Perecsi, Orosz - Karába, Varga, Albert, Vilezsál, Fenyvesi Góllöv?nk: Albert A következ? fordulóig újabb három bajnoki következett: Ózd: Ózdi Kohász - FTC 1: Népstadion: FTC - Pécsi Dózsa 1: Gy?r: Gy?ri ETO - FTC 0: Népstadion: FTC - Atletico Bilbao 1:0 Összeállításunk: Géczi - Novák, Mátrai, Horváth L. - Vilezsál, Perecsi - Karába, Varga, Albert, Juhász, Fenyvesi Góllöv?nk: Juhász Az FTC mindvégig nagy mez?nyfölényben játszott, ám ennek ellenére csak minimális különbség? gy?zelmet aratott. A visszavágóig újabb két bajnoki: Népstadion: Bp.Honvéd - FTC 3: Népstadion: FTC - Vasas 2: Bilbao: Atletico Bilbao - FTC 2:1 Összeállításunk: Géczi - Novák, Mátrai, Dalnoki - Juhász, Horváth L. - Rátkai, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi Góllöv?nk: Varga A mérk?zés óriási küzdelmet hozott, amelyben derekasan helytálltak a zöld-fehérek. A játékvezet? Albert felvágásáért elfelejtett egy jogos tizenegyest megadni. A továbbjutás, ebben a sorozatban már második alkalommal, egy harmadik mérk?zésen d?lt el. Fortuna ezúttal is a Fradinak kedvezett, hiszen ezen mérk?zés színhelyéül újra a Népstadiont sorsolták ki. De addig még újabb két bajnoki: Dorog: Dorogi Bányász - FTC 2: Népstadion: FTC - SBTC 5: Népstadion: FTC - Atletico Bilbao 3:0 Összeállításunk: Géczi - Novák, Mátrai, Horváth L. - Juhász, Orosz - Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi Góllöv?ink: Fenyvesi (2), öngól 2. oldal (összes: 8)

3 Az FTC számára szerencsésen kezd?dött a találkozó. A spanyolok el?bb kihagytak két nagy gólhelyzetet, majd egy öngóllal terhelték meg a hálójukat. A Fradi ezután kihasználta a bilbaóiak megtorpanását és biztos gy?zelmet aratott. Negyedik kör is kipipálva, ezzel már az el?dönt?be jutott a csapat. Addig persze megint egy bajnoki: Népstadion: FTC - Komlói Bányász 4: Manchester: Manchester United - FTC 3:2 Összeállításunk: Géczi - Novák, Mátrai, Horváth L. - Juhász, Orosz - Rátkai, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi Góllöv?ink: Novák, Rákosi Novák szabadrúgásból l?tt góljával az FTC szerezte meg a vezetést. Ezután hiába kerültek óriási fölénybe az angolok, csupán minimális gy?zelmet tudtak aratni. Matt Busby a United menedzsere: Jó mérk?zés volt. Rám igen jó benyomást tett a Ferencváros kultúrált játéka. A visszavágóig megint egy bajnoki: Szeged: SZEAC - FTC 0: Népstadion: FTC - Manchester United 1:0 Összeállításunk: Géczi - Novák, Mátrai, Horváth L. - Juhász, Orosz - Fenyvesi II, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi Góllöv?nk: Novák Az els? félid?t szinte végigtámadta az FTC. Az angolok, P. Dunne kapussal az élen emberfeletti munkát végeztek, hogy feltartóztassák az ekkor szinte másodpercenként érkez? zöld-fehér rohamokat. Ha nem is mindig szabályosan, de sikerült kihúzniuk ezt a félid?t egyetlen, tizenegyesb?l kapott góllal. A második játékrész már nem hozott ilyen nagy Fradi fölényt. A végeredmény csak a kinti vereséget egyenlítette ki, így újra, immáron harmadszor, sorsolás döntött a harmadik mérk?zés színhelyér?l, ami megint a Népstadion lett Népstadion: FTC - Manchester United 2:1 Összeállításunk: Géczi - Novák, Mátrai, Horváth L. - Juhász, Orosz - Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi Góllöv?ink: Karába, Fenyvesi Enyhe angol mez?nyfölény után Karába sokáig emlékezetes bombagólja révén 1:0-ás Fradi vezetéssel zárult az els? félid?. A szünet után Fenyvesi dr. szemfülessége meghozta a második gólt is. Ezután az angolok kezdtek hatalmas rohamokba, ám a Fradi védelme, Géczivel az élen, egy eset kivételével hárítani tudott. A Fradi túljutott az angol bajnokon, bejutott a VVK dönt?jébe. Addig azonban még egy bajnoki következett: Népstadion: MTK - FTC 4:2 Majd három nap múlva következett a nagy nap, a dönt? napja. A dönt?é, mert a kupa sorsa egyetlen mérk?zésen d?lt el. Ráadásul nem másutt, mint az ellenfél otthonában Torinó: Juventus - FTC 0:1 Összeállításunk: Géczi - Novák, Mátrai, Horváth L. - Juhász, Orosz - Fenyvesi II, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi Góllöv?nk: Fenyvesi Az FTC kit?n?en helytállt az els? félid?ben. A 44.percben Albert óriási helyzetet hagyott ki. A második félid?ben fokozódott az iram, nagyobb lett a küzdelem, melynek során a 74.percben pecsétel?dött meg az olaszok sorsa: az el?rehúzódott Novák mintegy 30 méterr?l nagyszer?en ívelt a kapu elé, Fenyvesi dr. pedig az eléje hulló labdát 6 méterr?l fejjel pattintotta a hálóba. A csapat a hátralev? id?ben nagyszer? játékkal tartotta az el?nyét és id?nként látványos megmozdulásokkal fejezte be a mérk?zést. Az olasz közönség mérk?zés utáni tapsa is azt jelentette, hogy a kedvencüket legy?z? Ferencváros nem méltatlanul jutott a VVK-hoz. Amikor a kupát viv? csapatkapitány, Mátrai vezetésével a magyar játékosok körbefutottak a pályán, olyan ünneplésben volt részük, mintha otthon a 3. oldal (összes: 8)

4 saját híveik el?tt lettek volna. A képaláírásról sajnálatos módon lemaradt a sikerkovács edz?, Mészáros József neve,? az els? sorban Albert és Rákosi között ül a padon. 4. oldal (összes: 8)

5 A csapat július elején New Yorkba volt hivatalos, ennek el?tte jén egy edz?mérk?zés keretében az Üll?i úton is bemutatták a VVK serleget. Ahogy a legendás edz?, Mészáros József mondotta: Részint azért kellett ez az alkalom, hogy Torinó után és New York el?tt még mozogjon egyet a gárda, részint pedig, hogy elbúcsúzva közönségünkt?l, mesétáltassa a csapat a frissen szerzett trófeát. Azon a pályán, ahol az FTC világhírnévre tett szert. Jó megfürdeni a nagy hagyományok leveg?jében ilyen hosszú út el?tt, jó ilyen légkört vinni útravalónak. A nagy dics?ség után térjünk vissza a szokásos kerékvágásba, nézzük a bajnokság végeredményét. Az évi Nemzeti Bajnokság végeredmény 1. Vasas : Ferencváros 3. Újpesti Dózsa : : Bp. Honvéd : Gy?ri Vasas ETO : Tatabánya : Pécsi Dózsa : MTK : SBTC : oldal (összes: 8)

6 10. Csepel : Ózdi Vasas : Dorog : Komló : SZEAC :42 12 Látható, hogy a címvédés ezúttal nem sikerült. Lehet, hogy azok a pontok hiányoztak, melyeket a nagy menetelés közben hagyott el a csapat? Nagy menetelésben persze az?szi szezonban sem volt hiány, hiszen ekkor a bajnoki mérk?zések mellett helyt kellett állni a BEK-ben is. Igen, a BEK-ben, melyben 1965?szén az 1964-es bajnoki cím adott beszállójegyet ös eredményeink: Reykjavik: Keflavik - FTC 1: Népstadion: FTC - Keflavik 9:1 Az els? forduló kötelez? továbbjutása kett?s gy?zelemmel kipipálva Népstadion: FTC - Panathinaiokosz 0: Athén: Panathinaikosz - FTC 1:3 Továbbjutás idegenben! Folytatás a következ? évben, nálunk a következ? epizódban. Az aktuális MNK sorozatot a Fradi beáldozta a nemzetközi szereplések oltárán én akkor kellett pályára lépnie, amikor az els? csapat New York-ban vendégszerepelt. A vezet?k nem kértek halasztást, a tartalékcsapatot küldték Zalaegerszegre, a helyi Épít?k elleni mérk?zésre. A közvetlen utánpótlás sajnos nem tudott bizonyítani, 2:1-re kikapott az alsóbb osztályú ellenfelét?l. Húsvéti-torna, talán érthet?en a Fradi feszített tavaszi programjába most nem fért be, azon nem indultak. Többször említettük már a New York-i tornát. A torna els? mérk?zésének részleteit Mészáros József A Fradi New Yorkban cím? kit?n? könyvéb?l idézzük: Abban állapodtunk meg, hogy csendesebben, el?vigyázattal kezdünk, tapogatózunk egy kicsit, aztán majd ráhajtunk, mert gy?znünk kellett: a mintegy f?nyi közönségb?l magyar várta az amerikai játékvezet?, Goldstein sípjelét. Azért egészen simán mégsem indult a torna. Az emberek gy?ltek, egyre gy?ltek, de a stadion kapuit nem nyitották meg el?ttük. Egy ismeretlen férfi ugyanis egy órával a mérk?zés kezdete el?tt izgatottan telefonált a rend?rségre, hogy bombát helyeztek el a Randall-stadion tribünje alá. Nosza, tüstént riadókocsik a helyszínre, mindent lezártak és átkutatták a pályát. Sehol semmi. Így történt, hogy csak negyed órával öt el?tt nyíltak meg a kapuk. A konkurrencia trükkje volt? Politikai jelleg? zavarkeltés? Soha nem tudja meg senki. A nagy izgalom talán még emlékezetesebbé tette az amúgy is felejthetetlen megnyitót. Az amerikai himnusz után jött a skót, majd a magyar. Az els? kett? alatt csak a zenekar szólt. De amikor felhangzottak az Isten áldd meg a magyart els? ütemei, egyre er?sebben, bátrabban hallatszott az emberi ajkakról is a Himnusz, míg végül mind a magyar rádöbbent a ritka alkalomra és fújta szívb?l Jó kedvvel, b?séggel. Megható volt! És utána a zúgó Hajrá Fradi, akár az Üll?i úton. A torna eredményei: New York: FTC - Kilmarnock 2: Chicago: FTC - Polonia Bytom 0: New York: FTC - West Bromwich Albion 1:1 A csoportmérk?zések félidejében a csapat átruccant Cleveland-ba, hogy jelenlétével melengesse az ott él? mintegy magyar szívét, már aki bejutott a Hamilton elleni mérk?zésre a stadionba én FTC - Hamilton 6:0. 6. oldal (összes: 8)

7 New York: FTC - Polonia Bytom 1: New York: FTC - West Bromwich Albion 2: New York: FTC - Kilmarnock 4:1 Ezzel a Fradi a csoportküzdelmeket megnyerte, bejutott a torna dönt?jébe, ahol az ellenfele a csehszlovák Dukla Praha lett volna. Azért csak lett volna, mert a csapatnak az MLSZ döntése szerint augusztus 1-re haza kellett érnie az Újpesti Dózsa elleni bajnoki mérk?zésre, nem halaszthatott. No komment! Err?l az említett bajnoki mérk?zésr?l csak annyit, a hosszú utazás ellenére a Fradi a Népstadionban jött, látott és 3:1-re gy?zött a Dózsa ellen. Az 1965-ben játszott díjmérk?zések összesítése: 52 mérk?zés: 31 gy?zelem, 12 döntetlen, 8 vereség: 126 : 58 gólarány Forrás: Nagy Béla: Fradi futballkrónika Nagy Béla: Fradisták futballmezben 3. Mészáros József: A Fradi New Yorkban nemzetisport.hu Tweet Ajánló 7. oldal (összes: 8)

8 8. oldal (összes: 8)

A Fradi dics? múltja, 66.rész

A Fradi dics? múltja, 66.rész A Fradi dics? múltja, 66.rész - 1968 2009 augusztus 16. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték 1967-ben megvolt a huszadik bajnoki cím. A csapat állt még a VVK-ban, az?szt?l kezd?d?en pedig

Részletesebben

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár 10.

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár 10. Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár 10. 2014 január 06. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték 1965 olyan év volt a Ferencváros történetében, hogyha ezt a fejezetet az els? bet?t?l

Részletesebben

A Fradi dics? múltja, 14.rész ,1915

A Fradi dics? múltja, 14.rész ,1915 A Fradi dics? múltja, 14.rész - 1914,1915 2009 május 19. Flag Szöveg méret Mentés 1 értékelve Még nincs Mérték 1914 nyarán kitört a világháború. Az FTC csapatát Nagyváradon érte a mozgósítási parancs.

Részletesebben

A Fradi dicső múltja, 25.rész

A Fradi dicső múltja, 25.rész 2009 május 0. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give A értékelve Fradi dicső múltja, Mérték Még - 1/5 2/5 /5 /5 5/5 Az utolsó amatőr bajnokságot megnyerte az FTC. 1926 nyarán azután valami új kezdődött,

Részletesebben

Új név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft.

Új név a Strandfoci Kupán: Mészi Frucht Kft. Szép nyári id?, remek mérk?zések, szebbnél szebb cselek, védések és látványos gólok jellemezték az idei strandfoci kupát Dunaújvárosban. Reggel 09.00 órakor a Mirage - Riki FC mérk?zéssel kezd?dött a Szalki

Részletesebben

Gyászol a magyar futball, elhunyt Bicskei Bertalan

Gyászol a magyar futball, elhunyt Bicskei Bertalan 2011 július 17. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Gyászol értékelve a magyar Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Súlyos betegség következtében rövid szenvedés után, életének 67. évében szombat este, a

Részletesebben

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA Halásztelek Futball Club IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA 2016.szeptember 03. (szombat) 2007-es korosztály Versenykiírás 2007-es korosztály Torna ideje: 2016. Szeptember 03. (szombat) Torna helyszíne: 2314

Részletesebben

Negyven nap Dél-Amerikában Zöld-fehér útinapló (1980) 1. rész

Negyven nap Dél-Amerikában Zöld-fehér útinapló (1980) 1. rész Negyven nap Dél-Amerikában Zöld-fehér útinapló (1980) 1. rész 2010 november 20. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Mérték Értéke: 2/5 Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Karácsony

Részletesebben

Hazai pálya NB I. 15. forduló

Hazai pálya NB I. 15. forduló Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 15. forduló 2013 november 26. Flag Szöveg méret Mentés 0 értékelve Még nincs Mérték A 15. utolsó, hivatalosan még?szi fordulóban számos meglepetés történt. A Mez?kövesd

Részletesebben

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár 16.

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár 16. Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár 16. 2016 szeptember 25. Flag Szöveg méret Mentés 5 0 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték 1. oldal (összes: 5) Európa legjobb labdarúgójával beszélek? Hogy Albert Flórián

Részletesebben

2012-es foci EB selejtez?k: Lehetetlenre vállalkozik a magyar válogatott?

2012-es foci EB selejtez?k: Lehetetlenre vállalkozik a magyar válogatott? 2012-es foci EB selejtez?k: Lehetetlenre vállalkozik a magyar válogatott? 2010 február 08. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Amikor három évvel ezel?tt Michel Platini, az UEFA elnöke

Részletesebben

Fradista szemmel Vigyázz, kész, rajt!

Fradista szemmel Vigyázz, kész, rajt! 2016 július 15. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Újabb trófea! Szombaton klubunk bajnokként és kupagyőztesként a Haladás elleni mérkőzésen megkapja a Szuperkupát! 1. oldal (összes: 5) A Magyar Labdarúgó

Részletesebben

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport 6. Cordial kupa Budapest, 2012. szeptember 29. A-csoport B-csoport C-csoport D-csoport DALNOKI AKADÉMIA SE BP. HONVÉD FC GYŐRI ETO FC FERENCVÁROSI TC VIDEOTON FC DIÓSGYŐRI VTK SZEAC-SZEGED FC SC SOPRON

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 3. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink, játékosaink Teremtornák 2018 U11 A torna

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport

6. Cordial kupa. Budapest, 2012. szeptember 29. C-csoport 6. Cordial kupa Budapest, 2012. szeptember 29. A-csoport B-csoport C-csoport D-csoport DALNOKI AKADÉMIA SE BP. HONVÉD FC GYŐRI ETO FC FERENCVÁROSI TC VIDEOTON FC DIÓSGYŐRI VTK SZEAC-SZEGED FC SC SOPRON

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság MAGYAR KUPA Férfi felnőtt nagypályás Jász- Nagykun- Szolnok Megyei versenykiírása 2013 2014. 1. A kupa szervezője és rendezője, a kupa

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON. a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON. a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 2. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. 9 korosztály, 70 csapat, 950 játékos a DABASI FOCITORNÁKON

Részletesebben

Football Factor Dalnoki Bajnokság

Football Factor Dalnoki Bajnokság Football Factor Dalnoki Bajnokság VERSENYKIÍRÁS Helyszín : 1157 Bp. Bánkút u.71 ( Dalnoki pálya) Nevezési Feltételek: 39.000 Ft/Csapat ( minimum 9 meccs garantált) 15 fős Csapatok. (Egyszerre 5+1 játékos

Részletesebben

III. Héger Ádám és II. Ádám Anita Kispályás Labdarúgó Emléktorna

III. Héger Ádám és II. Ádám Anita Kispályás Labdarúgó Emléktorna III. Héger Ádám és II. Ádám Anita Kispályás Labdarúgó Emléktorna 2015. november 28-án, szombaton rendezik meg a II. Ádám Anita és a III. Héger Ádám Kispályás Labdarúgó Emléktornát, amelyet egykori kiváló

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Rövidített sportágvezetői értékelések:

Rövidített sportágvezetői értékelések: Szakmai értékelés: A csapat összetétele atlétika 14 fő judo 8 fő műugrás 1 fő Rg. 6 fő sportlövészet 10 fő taekwondo 1 fő tenisz 3 fő torna 5 fő úszás 8 fő vívás 16 fő vízilabda 13 fő Összesen 85 fő A

Részletesebben

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai 20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NB III. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 2013-2014. évi indulási jogát eldöntő osztályozó mérkőzések versenykiírása 1. Az Osztályozó mérkőzések résztvevői A) A 2012-2013.

Részletesebben

A Fradi dicső múltja, 9.rész

A Fradi dicső múltja, 9.rész 009 május 4. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give A értékelve Fradi dicső múltja, Mérték Még /5 /5 3/5 4/5 5/5 Az 909es év első fele a Fradi sikereitől volt hangos. Az új évadban is mindenki az FTC

Részletesebben

Elkészült a Labdarúgó NB I. teljes tavaszi menetrendje

Elkészült a Labdarúgó NB I. teljes tavaszi menetrendje 2011 január 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Give nincs Elkészült értékelve a Labdarúgó Give Elkészült a Labdarúgó Give Elkészült a Labdarúgó Give Elkészült a Labdarúgó Mérték Give Elkészült a Labdarúgó

Részletesebben

Éjszakai Mikulás kupa

Éjszakai Mikulás kupa Az Éjszaka királya az SZP Asztalos XXL M.M.I lett! A dunaújvárosi SZP-Asztalos csapata nyerte meg a Dunaújváros Sportcsarnokban megrendezett Éjszakai Mikulás Kispályás Amat?r Labdarúgó tornát. Tizenkét

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2018/2019. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL. A MEFOB Általános Versenykiírás rendelkezik a résztvevőkről.

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2018/2019. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL. A MEFOB Általános Versenykiírás rendelkezik a résztvevőkről. Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2018/2019. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2018/19. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

Utánpótlás Labdarúgó Torna

Utánpótlás Labdarúgó Torna MKB - Euroleasing Kelen Kupa Utánpótlás Labdarúgó Torna. -6 r5 bruá 2011. fe H-1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56. www.kelensc.hu Kö s z ö n t ő Kedves Játékosok! Tisztelt Csapatvezetők, Edzőtársak, Szülők!

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2017/2018. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2017/2018. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2017/2018. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2017/18. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 6. www.svse.hu SVSEGYSEV Békéscsaba 1912 Előre HAJRÁ VASÚT! Szántó Csaba: Kemény meccsre, de győzelemre számítok a Békéscsaba ellen Egy izgalmas, fordulatos hazai döntetlen,

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2017. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

A Fradi dicső múltja, 27.rész - 1928-29

A Fradi dicső múltja, 27.rész - 1928-29 2009 június 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/ Értéke: 2/ Mérték Értéke: 3/ Értéke: / Értéke: / A tények ismeretében kimondható, a professzionalizmus kezdeti időszaka a Ferencvárosról

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Labdarúgó Szövetség / MEGYEI OLD-BOYS BAJNOKSÁG Megyei Old-boys csökkentett pályaméretű ( keresztpályás

Részletesebben

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2014. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / VESZPRÉM MEGYEI III. OSZTÁLY Megyei-Budapesti III. osztályú férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokság

Részletesebben

I. ENERGOTT TEREMLIGA

I. ENERGOTT TEREMLIGA I. ENERGOTT TEREMLIGA DUNAÚJVÁROS VERSENYKIÍRÁSA 2011/2012 FŐTÁMOGATÓ: ENERGOTT KFT. DUNAÚJVÁROS TÁMOGATÓ: DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MÉDIATÁMOGATÓ: RÁDIÓ 24, DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP, DLSZ

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság / Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség / BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI III. osztályú BAJNOKSÁG Borsod-Abaúj-ú férfi nagypályás

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség LIGA KUPA Férfi felnőtt nagypályás labdarúgó Liga Kupa versenykiírása 2014 2015. Tartalom 1. A Liga Kupa szervezője és rendezője, a kupa típusa... 2 2. A Kupa célja... 2 3. A

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Zala Megyei Igazgatóság / Zala Megyei Labdarúgó Szövetség / ZALA MEGYEI II. OSZTÁLY Zala Megyei II. Osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2019

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG i Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053, Curia utca 3. Levelezési

Részletesebben

Hosszú böjt után öröm- és futballünnep az Albert stadionban

Hosszú böjt után öröm- és futballünnep az Albert stadionban 00 szeptember 0. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: / Értéke: / Mérték Értéke: / Értéke: / Értéke: / Másodosztályú száműzetése utáni visszatérését követően úgy istenigazából szerda

Részletesebben

2010. december 19. V. forduló A dupla forduló második felvonása

2010. december 19. V. forduló A dupla forduló második felvonása 2010. december 19. V. forduló A dupla forduló második felvonása A közlésben közreműködnek: Rádió Majsa (Fm 88,2) www.radiomajsa.hu Kunsági Hírlap kunsagihirlap@colonial.hu Régió Napló www.regionaplo.hu

Részletesebben

A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben

A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A MFS kiemelt 2002-es korosztály statisztikája és eredményei a 2011/12-es idényben A korosztály összesített góllövőlistája a 2011/12-es idényben 37 gólos: Kristó Dominik 31 gólos: Dornfeld Donát 29 gólos:

Részletesebben

A VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2014. év ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2014. év ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2014. év ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./ A Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság célja: Els sorban a labdarúgást nem aktívan végz k részére rendszeres és

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

KSI-VASAS NŐI FELKÉSZÜLÉSI KÉZILABDA KUPA Versenykiírás

KSI-VASAS NŐI FELKÉSZÜLÉSI KÉZILABDA KUPA Versenykiírás KSI-VASAS NŐI FELKÉSZÜLÉSI KÉZILABDA KUPA 2017 Versenykiírás Köszöntő A KSI SE Kézilabda Szakosztálya és a Vasas SC Kézilabda Szakosztálya nevében tisztelettel köszöntjük a felkészülési női torna résztvevőit,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Zala Megyei Igazgatóság / Zala Megyei Labdarúgó Szövetség / ZALA MEGYEI III. OSZTÁLY Zala Megyei III. Osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2019

Részletesebben

Fürge Nyuszi Foci Világ-KUPA

Fürge Nyuszi Foci Világ-KUPA PÉCS VÁROSI TEREMLABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Fürge Nyuszi Foci Világ-KUPA Pécs Városi Terembajnokság I., II., osztály és Szenior csoport + Rájátszás Versenykiírása 2016-2017 év Pécsi Városi Teremlabdarúgó Bajnokság

Részletesebben

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály 2013-2014. évi beszámolója Szakosztályunkat 2013-2014 évben a nyugodt, kiegyensúlyozott szakmai munka jellemezte. Egy felnőtt csapat és hat utánpótlás csapat versenyeztetését

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség / JNSZ MEGYEI IV. OSZTÁLY JNSZ Megyei IV. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

7. ARANY ÁSZOK PEST MEGYEI SZUPERKUPA-DÖNTŐ

7. ARANY ÁSZOK PEST MEGYEI SZUPERKUPA-DÖNTŐ Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (MLSZ PMI) Postacím: 1364 Budapest, Postafiók 301.; Székhely: 1052 Budapest, Városház utca 7. E-mail: mezei.sandor@pmlsz.hu; jb-iroda@pmlsz.hu; nyiab-iroda@pmlsz.hu

Részletesebben

Retroképeken a leglátványosabb vetődések - fotóözön

Retroképeken a leglátványosabb vetődések - fotóözön 2014 május 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Retroképeken értékelve a leglátványosabb Give Retroképeken a leglátványosabb Give Retroképeken a leglátványosabb Mérték Give Retroképeken a leglátványosabb

Részletesebben

X. Zeus Old Boys Kupa

X. Zeus Old Boys Kupa X. Zeus Old Boys Kupa 2016. december 17-én szombaton, a Dunaújváros Sportcsarnokban a 35 év feletti amat?r kispályás labdarúgók ismét pályára lépnek, hogy visszatérjenek, ha csak egy napra is a legendás

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Hajdú-Bihar Megyei-Budapesti Igazgatóság Hajdú-Bihar megyei III. OSZTÁLY Északi és Déli csoport Hajdú-Bihar megyei III. Osztályú férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokságok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / VESZPRÉM MEGYE Veszprém Megyei férfi Téli Kupa versenykiírása 2014 2015. Tartalom 1. A Kupa szervezője és

Részletesebben

V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa

V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagyrendezvényeinek részeként rendezik meg az immáron 5. amat?r kispályás labdarúgó tornaát, a Parázs Kupát. Az országosan

Részletesebben

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 22/2013 (09.19.) számú Hivatalos Értesítő 2013.09.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 383/2013 (09.12.) számú határozat A 2013.

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

PÁLYÁZATI RLAP. Kérjük, hogy a pályázati rlapot írógéppel, vagy olvasható, nyomtatott betvel szíveskedjenek kitölteni!

PÁLYÁZATI RLAP. Kérjük, hogy a pályázati rlapot írógéppel, vagy olvasható, nyomtatott betvel szíveskedjenek kitölteni! PÁLYÁZATI RLAP Balatonkenese Város Önkormányzata Kulturális, Oktatási, Sport-és Idegenforgalmi Bizottságának kulturális, oktatási-és sporttámogatására kiírt pályázatához A pályázó szervezet azonosító adatai:

Részletesebben

B A J N O K A A M A T Ő R K I S P Á L Y Á S L A B D A R Ú G Ó T O R N A DUNAÚJVÁROS, DECEMBER 8. SZOMBAT VERSENYKIÍRÁS

B A J N O K A A M A T Ő R K I S P Á L Y Á S L A B D A R Ú G Ó T O R N A DUNAÚJVÁROS, DECEMBER 8. SZOMBAT VERSENYKIÍRÁS F E J É R M E G Y E B A J N O K A A M A T Ő R 5 + 1 K I S P Á L Y Á S L A B D A R Ú G Ó T O R N A DUNAÚJVÁROS, 2018. DECEMBER 8. SZOMBAT VERSENYKIÍRÁS A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2015. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

FŐVÁROSI SZABADIDŐ KUPA

FŐVÁROSI SZABADIDŐ KUPA FŐVÁROSI SZABADIDŐ KUPA Teke csapatverseny és Kispályás labdarúgó torna A 2013. évi Fővárosi Szabadidő Kupa versenysorozat tavaszi eseményeit új helyszínen a BVK Előre Sporttelepén tartotta a szövetségünk.

Részletesebben

Futsal. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Futsal. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. Résztvevők: Megyei/budapesti döntőkig bezárólag: A megyei/budapesti

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség) BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI II. OSZTÁLY Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei II. Osztályú férfi

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2016. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság évi versenykiírása

Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság évi versenykiírása Nevezni április 10-ig lehet!!! Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság 2012. évi versenykiírása A bajnokság célja: A bajnoki rendszer keretében a lakóhelyi, egyesületi, baráti stb. öregfiú csapatok

Részletesebben

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four Nyugat.hu 2009. április 03. 22:01 A Pécsé lett a Magyar Kupa aranyérem. Kövesse nyomon percről percre az eseményeket. 14 óra 30 perc: A Pécs lett a

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Zala Megyei Igazgatóság / Zala Megyei Labdarúgó Szövetség / ZALA MEGYEI III. OSZTÁLY Zala Megyei III. Osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságok versenykiírása 2018

Részletesebben

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban

SZKB104_15. Fordulópontok a barátságban SZKB104_15 Fordulópontok a barátságban TANULÓI FORDULÓPONTOK A BARÁTSÁGBAN 4. ÉVFOLYAM 145 D1 Gyurkovics Tibor: Rád nem lehet számítani Jenő nem tud futballozni. De mindig odajön. Beveszem a hármas csapatba,

Részletesebben

VI. Decathlon Nyári Kispályás Foci Bajnokság

VI. Decathlon Nyári Kispályás Foci Bajnokság Talán országos szinten is egyedülálló ötlet volt néhány évvel ezel?tt útjára indítani egy bajnokságot az év legforróbb id?szakában. Uborkaszezon mondják hiszen nyáron a labda pihen, a játékos nyaral. De

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség LIGA KUPA Férfi felnőtt nagypályás labdarúgó Liga Kupa versenykiírása 2011-2012. Tartalom 1. A Liga Kupa szervezője és rendezője, a kupa típusa... 2 2. A Kupa célja... 2 3. A

Részletesebben

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK

XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK XXXIX. MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSI SPORTNAPOK 2008. OKTÓBER 23-24. DEBRECEN PROGRAM A SPORTNAPOK RÉSZVEVŐI: - DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA - KECSKEMÉTI FŐISKOLA - PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM - BUDAPESTI MÜSZAKI FŐISKOLA

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 2/2016 (01.19.) számú Hivatalos Értesítő 2016.01.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA

Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA Magyar Labdarúgó Szövetség NB III-AS AMATŐR VÁLOGATOTTAK TORNÁJA VERSENYKIÍRÁSA 2011 2012 1/2011 Tartalom 1. A torna célja... 2 2. A torna rendezője... 2 3. A torna helye és ideje... 2 4. A torna résztvevői,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 30/2014 (08.29.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.29. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 2 Elnökségi határozatok ELN-153/2014 (08.26.) számú határozat A Magyar Labdarúgó

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III.

INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III. INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉSE A MARCALTŐI KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN SPORTKIRÁNDULÁS III. AZ ARANYCSAPAT AZ ARANYCSAPAT KLASSZIKUS FELÁLLÁSA Grosics Gyula (1926 2014) Buzánszky

Részletesebben

Tárgy: Soroksár Sport Club Kft. 2013. évi szakmai beszámolója

Tárgy: Soroksár Sport Club Kft. 2013. évi szakmai beszámolója Tárgy: Soroksár Sport Club Kft. 2013. évi szakmai beszámolója Az előterjesztést készítette: Farkas Kálmán Soroksár Sport Club Kft. ügyvezetője Az előterjesztést tárgyalta: Oktatási, Közlekedési, Ifjúsági

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság MEGYEI II. OSZTÁLY Komárom-Esztergom ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Zala Megyei Igazgatóság / Zala Megyei Labdarúgó Szövetség / ZALA MEGYEI II. OSZTÁLY Zala Megyei II. Osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságok versenykiírása 2017

Részletesebben

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt. 2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi

Részletesebben

XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR

XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR Versenykiírás 1. A verseny célja: A villamosenergia-ipar hagyományainak és a dolgozók egészségének megrzése, az emberi kapcsolatok

Részletesebben

F I E S Z T A F O C I A S T A D I O N B A N DUNAÚJVÁROS, 2013. JÚLIUS 13.

F I E S Z T A F O C I A S T A D I O N B A N DUNAÚJVÁROS, 2013. JÚLIUS 13. V. Z E U S N Y Á R I F O C I F I E S Z T A F O C I A S T A D I O N B A N DUNAÚJVÁROS, 2013. JÚLIUS 13. A RENDEZVÉNY FŐTÁMOGATÓJA DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA V. Z E U S N Y Á R I F O C I

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYZAT Télbúcsúztató Országos Távhőszolgáltató Focikupa Szentes, 2019

ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYZAT Télbúcsúztató Országos Távhőszolgáltató Focikupa Szentes, 2019 1 oldal ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYZAT Télbúcsúztató Országos Távhőszolgáltató Focikupa Szentes, 2019 A szentesi távhőszolgáltató, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. továbbiakban SZVSZ 2019.március 1-jén (pénteken)

Részletesebben

III. ENERGOTT TEREMLIGA

III. ENERGOTT TEREMLIGA III. ENERGOTT TEREMLIGA DUNAÚJVÁROS VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 FŐTÁMOGATÓ: ENERGOTT KFT. DUNAÚJVÁROS TÁMOGATÓ: DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA III. ENERGOTT TEREMLIGA DUNAÚJVÁROS VERSENYKIÍRÁSA

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség MAGYAR KUPA. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó Magyar Kupa ás Amatőr Kupa versenykiírása

Magyar Labdarúgó Szövetség MAGYAR KUPA. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó Magyar Kupa ás Amatőr Kupa versenykiírása Magyar Labdarúgó Szövetség MAGYAR KUPA Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó Magyar Kupa ás Amatőr Kupa versenykiírása 2017 2018. Határozat szám ELN-24/2017 (03.02.) Jóváhagyás 2017.03.02. Hatálybalépés 2017.03.17.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Hajdú-Bihar Megyei-Budapesti Igazgatóság Hajdú-Bihar megyei II. OSZTÁLY Északi és Déli csoport Hajdú-Bihar megyei II. Osztályú férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokságok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2018 (10.10.) számú Hivatalos Értesítő 2018.10.10. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 7. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI CSÖKKENTETT PÁLYÁS U14 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád Megyei Igazgatóság / Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség / CSONGRÁD MEGYEI I. OSZTÁLY Csongrád Megyei I. Osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságok versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Hajdú-Bihar megyei Igazgatóság Hajdú-Bihar megyei I. OSZTÁLY Hajdú-Bihar megyei I. Osztályú férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokságok versenykiírása 2019 2020. Jóváhagyás

Részletesebben

D III VERETLENÜL ELŐRE

D III VERETLENÜL ELŐRE Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa II. évfolyam 12. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. D III VERETLENÜL ELŐRE Csapataink hírei Ledő László,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 25/2013 (11.13.) számú Hivatalos Értesítő 2013.11.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 459/2013 (11.06.) számú határozat A 2013.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Zala Megyei Igazgatóság / Zala Megyei Labdarúgó Szövetség / ZALA MEGYEI NŐI BAJNOKSÁG Zala Megyei Női csökkentett pályaméretű labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom

Részletesebben

Mellékletek: képek: az NHL és a MOL Liga Winter Classic logója. Jegyek, plakát: [51]

Mellékletek: képek: az NHL és a MOL Liga Winter Classic logója. Jegyek, plakát: [51] Mellékletek: képek: az NHL és a MOL Liga Winter Classic logója Jegyek, plakát: [51] A helyszínről magyar és amerikai példa: [52] Egy kis látványosság: [53] [54] Kérdőívem: 1.1 A Jégkorong Winter Classic

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság MEGYEI I. OSZTÁLY Komárom-Esztergom ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Teremlabdarúgás Futsal

Teremlabdarúgás Futsal IV. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT Teremlabdarúgás Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. Résztvevők: Megyei/budapesti döntőkig bezárólag:

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV FC Ajka. 2015. február 21. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV FC Ajka. 2015. február 21. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. február 21. www.svse.hu SVSE-GYSEV FC Ajka Skála János: Fontos a minőségi labdarúgás Sopronban A Soproni Vasutas Sportegylet elnöke szerint jó úton jár az SVSE-GYSEV labdarúgócsapata,

Részletesebben