Műholdas TV ajánlatok új előfizetők részére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Műholdas TV ajánlatok új előfizetők részére"

Átírás

1 2015. őszi kampány Tájékoztató Kedves Partnerünk! Ezúton is szeretnénk megköszönni és elismerni a tavaszi kampányban végzett lelkiismeretes és hatékony munkádat! Nagy örömünkre szolgál, hogy az eddig is sikeresen értékesített műholdas TV szolgáltatásunk mellett mostantól már internet és telefon szolgáltatást is kínálhatunk Ügyfeleinknek, akik a Combo csomagok által kedvező csomagajánlatokban és egy szolgáltatótól juthatnak ezentúl internet és telefon szolgáltatásokhoz. Ez egy nagyon fontos mérföldkő a vállalat életében és bízunk benne, hogy ez a várva várt esemény még több érvvel támogatja majd értékesítési munkádat, illetve megnyitja a kapukat a további fejlesztések irányába. Az új szolgáltatások nagy szerepet kapnak a portfóliónkban, azonban a TV rendíthetetlenül fókuszban marad. Ezentúl is igyekszünk vonzó ajánlatokkal szolgálni azok számára is, akiknél a szórakozás középpontja továbbra is a TV-készülék. A 2015 őszi kampány során bevezetett Fél évig fél áron ajánlataink nagy népszerűségnek örvendenek, amit mind a ti visszajelzéseitek, mind az előfizetői számok növekedése is mutatat. Emellett a Combo csomagok bevezetésével életbe lépő változások mellett szerettük volna megtartani ezeket a sikeres TV ajánlatokat, mint stabil ajánlatok, így Fél évig fél áron TV akciónk az őszi kampányban is folytatódik. Az alábbi ajánlatokkal kívánunk neked további nagy lendületet, sok sikert és még annál is több megrendelést! Az őszi kampány november 2-től visszavonásig tart. A február 18-án indult TV-s kampány feltételeit ezúton visszavonjuk. Műholdas TV ajánlatok új előfizetők részére VÁLTOZÁSOK a tavaszi kampányhoz képest: 1. Ajánlatokkal kapcsolatos változások: Az őszi kampánytól kezdődően átalakítottuk a hűségidő struktúráját, melynek értelmében a fix dátumhoz kötött hűségidőt minden hűsigidővel rendelkező csomag esetében leváltja a fix periódusú, 12 hónapos hűségidő, mely a szerződéskötés napjától számított 12 havi határozott idejű szerződést jelent. 1

2 Alapcsomagokkal kapcsolatos változások: Támogatott (átvállalt) beüzemeléssel igénybe vett Medium TV és Plus TV csomagok megrendelésekor a havi 1000 Ft-os jóváírás nem az első 3 hónapban történik, hanem a 7., 8. és 9. hónapban, mellyel az előfizető további 3 hónappal hosszabíthatja meg az első 6 havi kedvezményes időszakot. Light TV csomag: Megszűnik az első 3 hónapban 990 Ft, majd 1350 Ft-os ajánlat és helyette már az első hónaptól 1350 Ft-ért lesz értékesíthető. Kivezetésre kerülnek az alábbi alapcsomagok: Hűségidő nélküli Light TV csomag: 1350 Ft SuperPak és 1. DVR mediabox csomagok (mindhárom verziója: hagyományos, támogatott, ingyenes beüzemeléssel). A csomag kivezetését az új Combo csomagok megjelenése általi ajánlati struktúra egységesítése, illetve a kisebb értékesítési volumen indokolta. Egyéb A csak kártyás ajánlatok kommunikációja megváltozik, így a továbbiakban nem Medium TV smart kártya és Plus TV smart kártya csomagokként lesznek elsősorban feltüntetve, hanem havidíj csökkentő lehetőséget fogunk kommunikálni. Amennyiben az ügyfélnek nincs szüksége mediaboxra (tehár kártyás ajánlatot választ), úgy a havidíjából 6 hónapig 500 Ft, a 7. hónaptól pedig 1000 Ft kedvezmény jár. Ennek alapján a havidíjak változatlanok. Medium TV card: 6 hónapig 990 Ft, a 7. hónaptól 1990 Ft Plus TV card: 6 hónapig 1620 Ft, a 7. hónaptól 3240 Ft Online megrendeléssel kapcsolatos változások: Megújításra kerül az online kedvezmény, melynek értelmében nem egyszeri jóváírást fogunk nyújtani, hanem a kedvezményes időszakot hosszabbítjuk meg 6 hónapról 8 hónapra kizárólag Medium TV és Plus TV esetében. Kivezetésre kerülnek az alábbi prémium ill. keigészítő csomagok: Hűségidő nélküli HD Pak Try&Buy ajánlat: első hónapban 0 Ft majd 1000 Ft Hűségidővel rendelkező FilmBox Pak ajánlat: első hónapban 0 Ft, majd 990 Ft Hűségidő nélküli Active Pak try&buy ajánlat: első hónapban 0 Ft, majd 1490 Ft Hűségidővel rendelkező Active Pak ajánlat SuperPak csomag mellé: 690 Ft Hűségidővel rendelkező 2. mediabox SuperPak csomag mellé: első 3 hónapban 100 Ft, majd 300 Ft Kiegészítő csomagok havidíjával kapcsolatos változások: DVR csomag: megszűnik az első 6 hónapos promóciós időszak, így a csomag már az első hónaptól kezdődően 1000 Ft, DVR Ready csomag: határozott idő helyett határozatlan idejű szerződéssel (hűségidő nélkül), havi 600 Ft HBO Pak csomag: első 3 hónapban 1490 Ft, majd 1990 Ft helyett 2190 Ft, 12 hónapos hűségidővel 2

3 HD Pak csomag: első 6 hónap helyett csak az első 3 hónapban 500 Ft, majd 1000 Ft, határozott idő helyett határozatlan idejű szerződéssel (hűségidő nélkül) Active Pak csomag: első 6 hónap helyett csak az első 3 hónapban 790 Ft, majd 1490 Ft, határozott idő helyett határozatlan idejű szerződéssel (hűségidő nélkül) 4. mediabox: 1190 Ft helyett 1000 Ft, 2. DVR mediabox: 1000 Ft helyett 1500 Ft, 2. kártya: egységesen mind a Medium TV-hez, mind a Plus TV-hez már az első hónaptól kezdődően 300 Ft határozott helyett határozatlan idejű szerződéssel (hűségidő nélkül) Alapcsomagokra vonatkozó ajánlatok az őszi kampányban tehát: Ajánlatok mediaboxszal: Light TV 1350 Ft Medium TV 6 hónapig 1490 Ft, majd a 7. hónaptól 2990 Ft hagyományos beüzemeléssel VAGY 6 hónapig 1990 Ft, majd a 7. hónaptól 2990 Ft 3000 Ft-os támogatott (átvállalt) beüzemeléssel, melyet hónapokban írunk jóvá Plus TV 6 hónapig 2120 Ft, majd a 7. hónaptól 4240 Ft, hagyományos beüzemeléssel VAGY 6 hónapig 2620 Ft, majd a 7. hónaptól 4240 Ft, 3000 Ft-os támogatott (átvállalt) beüzemeléssel, melyet hónapokban írunk jóvá VAGY 6 hónapig 2620 Ft, majd a 7. hónaptól 4240 Ft, ingyenes beüzemeléssel Mediabox nélküli smart kártyával elérhető ajánlatok: Medium TV card 6 hónapig 990 Ft, majd a 7. hónaptól 1990 Ft Plus TV card 6 hónapig 1620 Ft, majd a 7. hónaptól 3240 Ft, A smart kártya ajánlatokhoz továbbra is rendelhetőek premiumcsomagok (kivéve DVR és DVR Ready), melyek megegyeznek a kampányos ajánlatokkal. 3

4 Ajánlatok több TV-re: Szerződésenként maximum 4 beltéri egység és kártya vehető igénybe, melyből maximum két digitális videorögzítő (DVR) berendezés kerülhet az ügyfélhez. Csak kártyás ajánlatok esetén pedig továbbra is szerződésenként csak 2 kártya vehető igénybe összesen. 2. mediabox 300 Ft Light TV, illetve Medium TV csomag mellé VAGY 3 hónapig 100 Ft, majd a 4. hónaptól 300 Ft Plus TV csomag mellé 3. mediabox 500 Ft 2. DVR mediabox 1500 Ft 4. mediabox 1000 Ft 2. kártya 300 Ft Hűségidő nélkül Prémiumcsomagokra vonatkozó ajánlatok: FilmBox Pak Active Pak 3 hónapig 790 Ft, majd a 4. hónaptól 1490 Ft Hűségidő nélkül 6 hónapig 490 Ft, majd a 7. hónaptól 990 Ft VAGY FilmBox Pak (Try&Buy ajánlat) 3 hónapig 0 Ft, majd a 4. hónaptól 990 Ft Hűségidő nélkül HD Pak 3 hónapig 500 Ft, majd a 4. hónaptól 1000 Ft Hűségidő nélkül HBO Pak (HBO GO-val) 3 hónapig 1490 Ft, majd a 4. hónaptól 2190 Ft HBO MaxPak (HBO GO-val) 3 hónapig 1990 Ft, majd a 4. hónaptól 2890 Ft DVR 1000 Ft DVR Ready 600 Ft Hűségidő nélkül A FilmBox try&buy ajánlat esetében, ha az előfizető nem mondja le az ingyenes időszak lejárta előtt a választott prémiumcsomagját, akkor az automatikusan kampányos áron számlázódik tovább. 4

5 Az HBO GO mind az HBO Pak, mind az HBO MaxPak részét képezik, további díjazás nélkül, mely kiemelkedő értékesítési érvként szolgálhat, hisz az előfizető bárhol, bármikor nézheti Smart TV-n, PC-n, tableten és okostelefonon a legjobb filmeket és sorozatokat a nap 24 órájában, a hét minden napján. Beüzemelési lehetőségek: HAGYOMÁNYOS BEÜZEMELÉS A hagyományos (kedvezményes) beüzemelés díját az ügyfél a szerelés megkezdése előtt a szerelőnek kifizeti, amely díj a későbbiekben nem kerül jóváírásra. A hagyományos beüzemelés díja Medium TV és Plus TV esetén 3000 Ft 2 beltéri egységes limitig (azon belül maximum 1 lehet DVR). TÁMOGATOTT (ÁTVÁLLALT) BEÜZEMELÉS A szerelés megkezdése előtt a megfelelő beüzemelési díjat kell a szerelőnek kifizetni, melyet a bizonylat(ok) összegéből ír jóvá a UPC Direct szolgáltatója. Teljesen támogatott (átvállalt) beüzemelés = 2 beltéri egységes limitig (azon belül maximum 1 lehet DVR) érhető el. Az ezen konstrukciótól felfelé eltérő költségeket továbbra is az ügyfél állja. INGYENES BEÜZEMELÉS Harmadlagos/pult aloli ajánlat Az ingyenes beüzemelés két beltéri egységig, maximum 1 DVR készülékig megrendelt konstrukciókban érhető el Plus TV csomag mellé. Egyszeri díjak A hagyományos és támogatott (átvállalt) beüzemelési díjak: 5

6 Pult alóli ingyenes beüzemelési díjak: Továbbra is érvényben lévő szabályok: Minden új UPC Direct előfizető mentesül az induló csomag díjának megfizetése alól. A beltéri egységek és smart kártyák árlistában meghatározott letéti díját bármely díjfizetési mód választása esetén elengedjük. Tagtoborzó ajánlat jelenleg nem érhető el. Az akciós Light TV, Medium TV, Plus TV csomagokra vonatkozó kedvezmények együttesen nem választhatóak, együttes megrendelésük esetén a hosszabb határozott időtartamra vagy nagyobb csomagra vonatkozó ajánlatot tekintjük érvényesnek. Light TV csomag csak önmagában értékesíthető, vagyis nem rendelhető mellé extra (DVR, HD Pak, DVR Ready) valamint prémium (HBO Pak, HBO MaxPak, Active Pak, FilmBox Pak, HD Pak) csomag. A Light TV csomag mellé 2. mediabox, 3. mediabox és 4. mediabox rendelhető, de a 2. mediabox nem lehet DVR. A kültéri egységek és fejegységek ajánlott díjai nem változnak az előző kampányhoz képest. Minden típusú megrendelés esetében azonos a fizetőképesség szűrése, amely során az előfizetőnek az alábbi két feltétel közül az egyiket teljesítenie kell (szerződéskötéskor értelemszerűen csak a teljesített feltételt kell jelölni): o 1 db közüzemi számla bemutatása VAGY csoportos beszedési megbízás vállalása. 6

7 Az Előfizetőnek a személyi igazolványát továbbra is be kell mutatnia, melyek számát a visszaigazolosán rögzíteni kell. Közüzemi számla bemutatásakor a számlának VAGY a szerződő ügyfél nevére, VAGY a szolgáltatási címre kell szólnia. Közüzemi számla helyett elfogadható az ügyféltől egyéb számlájának pl. biztosítási számla, mobiltelefon számla - bemutatása is alternatív megoldásként. A HD csatornák HD-adás vételére alkalmas TV-vel és a hozzá HDMI kábellel csatlakoztatott HD képes mediaboxszal érhetőek el. Az akciós HBO Pak és HBO MaxPak csomagokra vonatkozó kedvezmények együttesen nem választhatóak; ezen akciós ajánlatok együttes megrendelése esetén az HBO MaxPak csomagra vonatkozó ajánlatot tekintjük érvényesnek. Combo ajánlatok új előfizetők részére Alapcsomagokra vonatkozó ajánlatok az őszi kampányban: FONTOS! A másodlagos ajánlatok kizárólag egyszeri beüzemelés esetén adhatóak, többszöri beüzemelés estén nem! A Combo ajánlatok a kampány indulásával egyenlőre nem értékesíthetőek mediabox nélkül, csak smart kártyás konstrukcióban. 7

8 Extra ajánlatok: Net Extra 1500 Ft/hó felszerelés helyétől függően 30,00 Mbit/s határozatlan időre (hűségidő nélkül) Telefon S 500 Ft/hó Ingyenes hívások a UPC Direct és a UPC Magyarország hálózatán belül határozatlan időre (hűségidő nélkül) Telefon M 2990 Ft/hó Ingyenes hívások a UPC Direct és a UPC Magyarország hálózatán belül + ingyenes belföldi vezetékes hívások határozatlan időre (hűségidő nélkül) Telefon L 7500 Ft/hó Ingyenes hívások a UPC Direct és a UPC Magyarország hálózatán belül + ingyenes belföldi vezetékes és mobil hívások határozatlan időre (hűségidő nélkül) Telefon XL 9500 Ft/hó Ingyenes hívások a UPC Direct és a UPC Magyarország hálózatán belül + ingyenes belföldi vezetékes és mobil hívások + adott országokba* irányuló ingyenes nemzetközi vezetékes hívások határozatlan időre (hűségidő nélkül) Telefon percdíjak 8

9 Megrendeléssel kapcsolatos szabályok új előfizetők esetében: Combo csomagok mellé a telefon és internet extra csomagok mellett bármely TV prémium csomag is megrendelhető o Kivétel: Plus HD Combo mellé nem rendelhető HD Pak és DVR csomag, DVR Ready pedig csak a többedik boxokra rendelhető Plus TV, HD Pak, DVR Ready és Medium Net együttes rendelése esetén a Plus HD Combo csomag rögzítése szükséges Beüzemelési díjak: A telepítés szerint hagyományos-egyszeri, támogatott-egyszeri és hagyományostöbbszöri beüzemelést különböztetünk meg a Combo csomagok új előfizetőknek történő értékesítése esetén. Combo csomag esetén a TV szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak tábla és az Internet és telefon szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak tábla megfelelő értékei összeadódnak. TV-szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak: Internet és telefon szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak: Jelenlegi TV előfizetőknek szóló Combo ajánlatok: Medium Combo 6990 Ft/hó 12 hónapos hűséggel Plus Combo 7990 Ft/hó 12 hónapos hűséggel Plus HD Combo 8990 Ft/hó 12 hónapos hűséggel Speciális Plus HD Combo DVR-val 8990 Ft/hó 12 hónapos hűséggel Fontos! A TV alapcsomag Combo csomagra történő váltáskor való felfelé módosítása esetén elérhető fél éves kedvezményes Combo csomag ajánlatokat az őszi kampány bevezetésével visszavonjuk! 9

10 Combo csomag megrendelésével kapcsolatos szabályok meglévő TV-s ügyfelek esetén: Combo csomagra történő előfizetés esetén az alapcsomag cserélésre kerül, az alapcsomag hűségidő (határozott idő) újraindul. Jelenlegi TV kiegészítő és prémium csomagok megtarthatóak. Combo csomagok mellé, meglévő TV-s Előfizető rendelhet új TV prémium csomag(ok)at, melyet az Ügyfélszolgálat kezel, az ilyen igényeket továbbra is hozzájuk kell irányítani. A jelenleg csak smart kártyával rendelkező TV előfizetők Combo csomagra váltás esetén jelenleg csak mediaboxos konstrukcióra tudnak váltani. Kérjük, hogy ezeket az igényeket továbbítsátok a CC felé, ugyanis ezeket az igényeket az átmeneti időszakban ők fogják tudni kezelni. A jövőben tervezzük a csak kártyás Combo alapcsomagok bevezetését, melyről külön tájékoztatóban fogunk titeket értesíteni. Beüzemelési díjak: Internet és telefon szolgáltatáshoz kapcsolódó beüzemelési díjak: Ha a TV csomagok nem kerülnek módosításra, akkor csak az internet és telefon szolgáltatáshoz kapcsolódó beüzemelési díjak érvényesek. Amennyiben az ügyfél TV szolgáltatáshoz kapcsolódóan is módosít, akkor a mindenkor érvényben lévő meglévő előfizetőkre vonatkozó TV-s beüzemelési díjak is irányadóak és hozzáadódnak az internet és telefon szolgáltatáshoz kapcsolódó beüzemelési díjakhoz. 10

11 Összefoglaló táblázat az új termékekről: 11

12 3Play (TV+Net+Tel) versenyhelyzet áttekintés Kínált szolgáltatások TV+Net+Tel TV+Net+Tel TV+Net+Tel+Mobil TV+Net+Tel TV+Net TV+Net+Tel Beüzemelési díj Van Nincs Nincs Van Eszköz díj Nincs Nincs Nincs Nincs Fókuszajánlatok hűségideje Vizsgált csomagok A 12 hónapos árak kifejezetten versenyképese k Plus Combo + Net Extra 24 hónap 24 hónap Színvilág S Magenta1 12 hónapos árai is versenyképesek Okos csomag Van igény esetén TV induló csomag (antenna + kábelezés + dekóder); xdsl modem: 4999Ft 12/24 hónapos árai sem versenyképes ek Mindig TV Extra Családi + Net L 47 csatorna (3 HD) Nincs Nincs 24 hónap Trio S Digital TV csatornaszám 97 csatorna (5 HD) 79 csatorna (4 HD) 62 csatorna (22 HD) 90 csatorna (25 HD) 32 csatorna (5 HD) Net sebesség 30,00 Mbit/s 30,00 Mbit/s 30,00 Mbit/s 100,00 Mbit/s 30,00 Mbit/s 30,00 Mbit/s Wifi WiFi Fél évig: 7370 Ft (5870 Ft+ Promóciós árak Ft 1500 Ft) (8649 Ft + 12 hónap a 7. hónaptól: Ft Ft Ft csupasz ADSL határozott időre 9499 Ft felár 1500 Ft/hó) (7990 Ft Ft Ft) Hűségidő Kínált promóciós időszak 12 havi hűség esetén 6 hónap Nincs promóciós időszak Nincs promóciós időszak 12 hónap Nincs promóciós időszak Nincs promóciós időszak Nincs promóciós időszak 12

13 Kampány indulás és előző kampány rögzítése SPP-ben (az új ügyfélkezelő rendszerben): Az új TV-s kampányajánlatok SPP-ben november 2-től lesznek elérhetők, ezen a napon pedig visszavonásra kerülnek az előző kampány ajánlatai. Rögzítéshez a 2015 Őszi Kampány elnevezésű csomagokat használjátok. Az új, ősztől érvényes Combo ajánlatokat szintén november 2-től láthatjátok a rendszerben Mind a jelenleg értékesített Combo csomagok, mind a 2015-ös TV-s tavaszi kampány ajánlatok csak a 2015-ös őszi kampány indulásáig lesznek elérhetőek SPP-ben, utólagos rögzítésre nincs lehetőség! Ez azt jelenti tehát, hogy a jelenlegi Combo csomagok, illetve a tavaszi kampány ajánlatokkal rögzített TV-s megrendelések lezárására november 1-ig van lehetőség, de november 2- től kezdve új megrendelést rögzíteni már csak az őszi kampány ajánlatokkal lehet. Kommunikáció Annak érdekében, hogy a jelenlegi erős piaci helyzetben is minél inkább támogatni tudjuk értékesítési munkádat, egyrészt megújítjuk ajánlati struktúránkat, másrészt a 2015 őszi kampánytól teljesen megújult kreatív koncepcióval és elemekkel reklámozzuk, illetve népszerűsítjük az új Combo csomagokat, valamint a műholdas TV szolgáltatást egyaránt. A kommunikáció középpontjában a Fokozzuk az élményt -t áll, mellyel felhívjuk a figyelmet arra, hogy a műholdas TV mellett immáron elérhető internet és telefon szolgáltatásokkal még több élményben lehet része minden családtagnak. Ezzel összhangban megújítottuk A jó dolgok az égből jönnek szlogenünket is, melyet a Véget nem érő élmények szlogen vált fel. Ezzel a koncepcióval találkozhatsz a nyomtatott anyagainkon, illetve a 13

14 TV-, rádió- és sajtóhirdetéseinkben, valamint óriásplakátjainkon is. Bízunk benne, hogy a megújult kreatívok elnyerik tetszésedet és hatékonyan tudják majd támogatni értékesítői munkádat. Az új kampányt novemberben erős kommunikációval támogatjuk. Ebben a hónapban nagy hangsúlyt kap a TV reklám az MTVA csatornákon, illetve többek között az RTL Klubon, az RTL3-on, az ATV-n és a Hírt TV-n is találkozhatsz hirdetéssel. A TV Paprikán, a Spektrum Home-on, a Sport1-en, a Sport2-n, a Spekrtum HU-n, és az Echo TV-n pedig folyamatos megjelenéssel tervezünk novemberdecemberre. Ezenkívül novemberben többféle formátumú online hirdetéssel, a forgalmas vidéki városokban óriásplakát megjelenésekkel, illetve a Class FM-en rádió- és a Magyar Nemzetben nyomtatott sajtóreklámmal is népszerűsítjük az új csomagajánlatokat. A rádióhirdetéssel, illetve az online kampánnyal decemberben is találkozhatsz, hogy az üzenetnek minnél több ideje legyen beépülnie a köztudatba. Az őszi kampány során az eladáshelyi anyagokon kívül a következő megjelenéseket fogjuk megvalósítani: Ha bármi kérdésetek merülne fel, kérjük, forduljatok az illetékes területi kollégáinkhoz: László Annamária Kovács Zoltán Szente Gábor annamaria.laszlo@mss-esense.hu zoltan.kovacs@mss-esense.hu gabor.szente@mss-esense.hu Sikeres értékesítést kívánunk! 14

Szeretnénk megköszönni az őszi kampányban végzett lelkiismeretes és kimagasló munkádat!

Szeretnénk megköszönni az őszi kampányban végzett lelkiismeretes és kimagasló munkádat! 2015. tavaszi kampány-tájékoztató Kedves Partnerünk! Szeretnénk megköszönni az őszi kampányban végzett lelkiismeretes és kimagasló munkádat! Az őszi kampány során bevezetett Fél évig fél áron ajánlataink

Részletesebben

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct Combo előfizetők részére

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct Combo előfizetők részére Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct Combo előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2016. október 3-tól,

Részletesebben

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2016. március 1-től visszavonásig

Részletesebben

7. sz. Melléklet: Általános Akciók részletes leírása

7. sz. Melléklet: Általános Akciók részletes leírása 7. sz. Melléklet: Általános Akciók részletes leírása Akciós feltételek Műholdas Műsorterjesztési szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2019.

Részletesebben

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére A 2014. szeptember 14-étől meghirdetett akciós feltételeket visszavonjuk. Az

Részletesebben

Díjcsomagok, kiegészítő- és extra szolgáltatások

Díjcsomagok, kiegészítő- és extra szolgáltatások Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra - Új előfizetők részére A 2014. szeptember 14-étől meghirdetett akciós feltételeket visszavonjuk. Az Előfizető a 2015. november

Részletesebben

Egyszeri díjkedvezmények Combo csomagokhoz kapcsolódóan:

Egyszeri díjkedvezmények Combo csomagokhoz kapcsolódóan: Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére - XDSL lefedettségű területen Jelen akciós feltételek és kedvezményes árak 2017.

Részletesebben

7. sz. Melléklet: Általános Akciók részletes leírása

7. sz. Melléklet: Általános Akciók részletes leírása 7. sz. Melléklet: Általános Akciók részletes leírása Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct Combo előfizetők részére Jelen akciós feltételek

Részletesebben

Díjcsomagok, kiegészítő- és extra szolgáltatások

Díjcsomagok, kiegészítő- és extra szolgáltatások Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra meglévő UPC Direct TV előfizetők részére Az Előfizető a 2015. szeptember 14-étől kezdődő, visszavonásig tartó kampányunk keretében

Részletesebben

7. számú melléklet - Általános Akciók részletes leírása

7. számú melléklet - Általános Akciók részletes leírása UPC DTH S.À R.L. MŰHOLDAS MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 7. számú melléklet - Általános Akciók részletes leírása HATÁLYOS: 2019. ÁPRILIS 1. UTOLSÓ MÓDOSÍTÁS

Részletesebben

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2016. október 3-tól, visszavonásig vagy új

Részletesebben

Díjcsomagok, kiegészítő- és extra szolgáltatások

Díjcsomagok, kiegészítő- és extra szolgáltatások Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra - Új előfizetők részére Az Előfizető a 2015. május 27-étől kezdődő, visszavonásig tartó kampányunk keretében vállalja, hogy a

Részletesebben

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére Jelen akciós feltételek és kedvezményes árak 2018. november 26-tól visszavonásig,

Részletesebben

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Új egyéni előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2018. november 26-tól, visszavonásig vagy

Részletesebben

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra - Új előfizetők részére - XDSL lefedettségű területen

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra - Új előfizetők részére - XDSL lefedettségű területen Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra - Új előfizetők részére - XDSL lefedettségű területen Jelen akciós feltételek és kedvezményes árak 2017. január 1-től visszavonásig,

Részletesebben

7. sz. Melléklet - Általános Akciók részletes leírása

7. sz. Melléklet - Általános Akciók részletes leírása U P C D T H S. À R. L. E G Y É N I E L Ő F I Z E T Ő K R É S Z É R E N Y Ú J T O T T V E Z E T É K E S T E L E F O N S Z O L G Á L T A T Á S R A É S I N T E R N E T S Z O L G Á L T A T Á S R A V O N A

Részletesebben

7. sz. Melléklet - Általános Akciók részletes leírása

7. sz. Melléklet - Általános Akciók részletes leírása U P C D T H S. À R. L. E G Y É N I E L Ő F I Z E T Ő K R É S Z É R E N Y Ú J T O T T V E Z E T É K E S T E L E F O N S Z O L G Á L T A T Á S R A É S I N T E R N E T S Z O L G Á L T A T Á S R A V O N A

Részletesebben

2014. őszi kampány-tájékoztató

2014. őszi kampány-tájékoztató Kedves Partnerünk! Ezútn is köszönjük a nyári kampányban végzett lelkiismeretes munkádat! Értékesítés szempntjából az év legizgalmasabb részéhez érkeztünk, munkátk támgatására új ajánlatkkal és ütős marketingkmmunikációs

Részletesebben

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére

Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére Akciós feltételek Combo (műholdas TV, internet és telefon) szolgáltatásokra Meglévő, egyéni UPC Direct TV előfizetők részére Jelen akciós feltételek a UPC Direct szolgáltatójának 2016. március 1-től, (a

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 2016. január 11-től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei,

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 217. január 1-től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei, díjak

Részletesebben

Az akciók részletes leírása üzleti előfizetők részére (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

Az akciók részletes leírása üzleti előfizetők részére (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) Az akciók részletes leírása üzleti előfizetők részére (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 216. szeptember 26-tól visszavonásig érvényes. Ez alól kivételt képeznek

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 016. május 5-től visszavonásig érvényes.. Az igénybevétel feltételei, díjak

Részletesebben

Akciók leírása március 31. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása március 31. Hatályba lépés napja: Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igénybe vételének feltételei...

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 2016. április 26-tól visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei,

Részletesebben

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Kedvezmények határozatlan

Részletesebben

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 DIGI MINDENKINEK CSOMAG...

Részletesebben

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Kedvezmények határozatlan

Részletesebben

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igénybe vételének feltételei...

Részletesebben

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Okos csomag akció... 2

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 2016. február 24-től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei,

Részletesebben

Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról

Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2016. augusztus 22. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői

Részletesebben

Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról

Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2017. február 1. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés

Részletesebben

Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról

Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2016. október 1. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés

Részletesebben

Az akciók részletes leírása egyéni előfizetők részére (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

Az akciók részletes leírása egyéni előfizetők részére (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) Az akciók részletes leírása egyéni előfizetők részére (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 2016. szeptember 26-tól visszavonásig érvényes. Ez alól kivételt képeznek

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 0. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények). Időtartama A kampány 207. október 24-től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei, díjak

Részletesebben

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Telepítési díjkedvezmény 2. TV TVGO MoziKlub Filmcsomag új előfizető országos 0 Ft telepítési díj 1 vagy 2 éves határozott

Részletesebben

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Telepítési díjkedvezmény 2. TV TVGO MoziKlub Filmcsomag új előfizető országos 0 Ft telepítési díj 1 vagy 2 éves határozott

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 216. szeptember 26-tól visszavonásig érvényes. Ez alól kivételt képeznek a Fiber

Részletesebben

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. Akciók

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. Akciók Lakossági Általános Szerződési Feltételek Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Telepítési díjkedvezmény 2. TV TVGO MoziKlub Filmcsomag 3. TV TV GO TV Alap csomag 4. TV TV GO TV Családi csomag új előfizető

Részletesebben

Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról

Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról Az Invitel Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2016. november 2. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés

Részletesebben

Akciók leírása november 2. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása november 2. Hatályba lépés napja: Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 2017. október 24-től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei,

Részletesebben

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Akció megnevezése Igénybevevők köre Akció tartama Területi hatálya Feltételek Jogkövetkezmény Telepítési díjkedvezmény

Részletesebben

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Igényelhető konstrukciók... 2 1.1 Okos csomag akció... 2

Részletesebben

Akciók leírása február 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása február 1. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Telepítési díjkedvezmény új előfizető visszavonásig országos 0 Ft telepítési díj 1 vagy 2 éves határozott tartamú

Részletesebben

Tisztelt Előfizetőink!

Tisztelt Előfizetőink! Tisztelt Előfizetőink! A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. az Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban: ÁSZF ) 2017. október 25. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi:

Részletesebben

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Akció megnevezése Igénybevevők köre Akció tartama Területi hatálya Feltételek Jogkövetkezmény Telepítési díjkedvezmény

Részletesebben

Akciók leírása október 24. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása október 24. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Akciók leírása augusztus 22. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása augusztus 22. Hatályba lépés napja: Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Akciók leírása július 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása július 1. Hatályba lépés napja: Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Tisztelt Előfizetőink!

Tisztelt Előfizetőink! Tisztelt Előfizetőink! A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. az Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban: ÁSZF ) 2018. szeptember 1. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi:

Részletesebben

Nagyképernyőre költözik a Telenor MyTV. Írta: Telenor november 25. kedd, 15:56

Nagyképernyőre költözik a Telenor MyTV. Írta: Telenor november 25. kedd, 15:56 A Telenor egy évvel ezelőtt indította el okoseszközökre és számítógépekre tervezett szolgáltatását, a MyTV-t. Az első év tapasztalatai alapján a szolgáltatás megújul: bővebb csatornakínálat, még több tematikus

Részletesebben

A Vidanet Zrt. 2018/1. évi árakhoz kapcsolódó akciójának hivatalos szabályzata

A Vidanet Zrt. 2018/1. évi árakhoz kapcsolódó akciójának hivatalos szabályzata A Vidanet Zrt. 2018/1. évi árakhoz kapcsolódó akciójának hivatalos szabályzata Tartalom Általános rendelkezések... 2 Ajánlatok... 2 I. Határozott idejű szerződés kötése... 2 II. Határozott idejű szerződés

Részletesebben

Akciók leírása szeptember 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása szeptember 1. Hatályba lépés napja: Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igényvebételének feltételei:...

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 2016. február 01-től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei,

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 0. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények). Időtartama A kampány 209. október -től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei, díjak

Részletesebben

Az EU Plusz opció megrendelhetőségét február 28-ig meghosszabbítjuk.

Az EU Plusz opció megrendelhetőségét február 28-ig meghosszabbítjuk. A Lakossági ÁSZF 2016. november 1-jétől hatályos azon változásai, melyekről az előfizetőinket a hatálybalépést 30 nappal megelőzően, számlavégi üzenetben értesítjük: és internet (roaming) Mobil Vezetékes

Részletesebben

A Vidanet Zrt. 2018/1. évi árakhoz kapcsolódó akciójának hivatalos szabályzata

A Vidanet Zrt. 2018/1. évi árakhoz kapcsolódó akciójának hivatalos szabályzata A Vidanet Zrt. 2018/1. évi árakhoz kapcsolódó akciójának hivatalos szabályzata Tartalom Általános rendelkezések... 2 Ajánlatok... 2 I. Határozott idejű szerződés kötése... 2 II. Határozott idejű szerződés

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 2016. február 15-től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei,

Részletesebben

Akciók leírása június 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása június 1. Hatályba lépés napja: Az Invitel Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Akciók leírása július 9. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása július 9. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

IV. Újralekötés akciós díjak

IV. Újralekötés akciós díjak Akciós feltételek I. Az akció időtartama 2010. október 1. 2010. december 31. Az akciós megrendelések Magyar Telekom Nyrt.-hez beérkezésének kezdeti időpontja 2010.október 1. 00 óra 00 perc, legvégső időpontja

Részletesebben

Kérjük, add meg a címed! TELEKOM ELŐFIZETŐ VAGYOK - BELÉPEK. IPTV Családi+HD díjcsomag +22 TV CSATORNA INTERAKTÍV FUNKCIÓKKAL VIDEOTÉKA.

Kérjük, add meg a címed! TELEKOM ELŐFIZETŐ VAGYOK - BELÉPEK. IPTV Családi+HD díjcsomag +22 TV CSATORNA INTERAKTÍV FUNKCIÓKKAL VIDEOTÉKA. Nyitóoldal Mobil Otthoni Üzleti Rólunk AKCIÓK KÉSZÜLÉKEK TV INTERNET TELEFON SEGÍTÜNK BELÉPEK Telekom előfizetéseim TV DÍJCSOMAGOK ELÉRHETŐ NÁLAD A SZOLGÁLTATÁS? Add meg a lakcímed! Alap Családi Családi+HD

Részletesebben

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK

G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK G. MELLÉKLET A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. szolgáltatásainak kedvezményes feltételeire vonatkozó speciális szabályok TARTALOMJEGYZÉK 1. Okos csomag akció... 2 1.1 Igényvebételének feltételei:...

Részletesebben

Akciók leírása április 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása április 1. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

DÍJSZABÁS. I

DÍJSZABÁS. I DÍJSZABÁS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI KÓDOLT MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁS Alapvető díjszabás: a jelen Díjszabás azon elemei, amelyeket Előfizetőnek a szolgáltatás igénybe vétele érdekében rendszeresen

Részletesebben

Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról

Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2017. augusztus 21. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői

Részletesebben

ExtraMobil kedvezményes mobilszolgáltatások és díjaik, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon (Érvényes 2015.10.16. tól)

ExtraMobil kedvezményes mobilszolgáltatások és díjaik, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon (Érvényes 2015.10.16. tól) Igényelhető SIM (max) darabszám ExtraMobil kedvezményes mobilszolgáltatások és díjaik, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon (Érvényes 2015.10.16. tól) A. Lakossági családi ( Marad MobilHang) csomagok

Részletesebben

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Telepítési díjkedvezmény 2. TV TVGO MoziKlub Filmcsomag új előfizető 0 Ft telepítési díj 1 vagy 2 éves határozott

Részletesebben

IV. Újralekötés akciós díjak

IV. Újralekötés akciós díjak Akciós feltételek I. Az akció időtartama 2011. január 1. 2011. június 30., vagy visszavonásig Az akciós megrendelések Magyar Telekom Nyrt.-hez beérkezésének kezdeti időpontja 2011.január 1. 00 óra 00 perc,

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 0. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények). Időtartama A kampány 208. szeptember -től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei, díjak

Részletesebben

Akciók leírása november 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása november 1. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja:

Részletesebben

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, Akció megnevezése Igénybevevők köre Akció tartama Területi hatálya Feltételek Kötbér Telepítési díjkedvezmény új

Részletesebben

Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról

Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2017. november 2. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés

Részletesebben

Egyedi Előfizetői Szerződés Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 129. szerint

Egyedi Előfizetői Szerződés Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 129. szerint SZOLGÁLTATÓ UPC DTH S.à r.l. 2, rue Peternelchen L-2370 Howald Luxembourg Közösségi adószám: LU23716367 Bankszámlaszám: 13700016-06497004 A UPC Direct a UPC DTH S.à r.l. Luxembourg hivatalos védjegye,

Részletesebben

EGYÜTT MÉG JOBB! Tévézz, nézz filmeket útközben is!

EGYÜTT MÉG JOBB! Tévézz, nézz filmeket útközben is! BELÉPEK Telekom előfizetéseim MAGENTA1 SZOLGÁLTATÁSAINK LEGJAVA EGY CSOMAGBAN, KEDVEZMÉNYESEN Mobil, TV, internet és telefon szolgáltatásaink egy csomagban az egész családnak, legyen szó önfeledt beszélgetésekről,

Részletesebben

Helyhez kötött telefon és Mobil rádiótelefon szolgáltatás

Helyhez kötött telefon és Mobil rádiótelefon szolgáltatás KÖZLEMÉNY A UPC Magyarország Kft. ezúton értesíti Tisztelt Előfizetőit, hogy módosítja Általános Szerződési Feltételeit (ÁSZF) az alábbiak szerint: 2018. szeptember 11. napjától Internet-hozzáférési és

Részletesebben

2. számú Adatlap 1. Szolgáltató példánya Szerződés tárgyát képező szolgáltatás Főcsomag Közszolgálati Induló: Alap: Családi: Extra: Ifjúsági: Sport Maxi: Ismeretterjesztő: Nagyvilág: TV programcsomagok

Részletesebben

21 új csatornával bővül és megújul a Telenor MyTV. Írta: Telenor június 20. kedd, 11:34

21 új csatornával bővül és megújul a Telenor MyTV. Írta: Telenor június 20. kedd, 11:34 21 új tévécsatorna élő műsorával bővül a Telenor online tévészolgáltatásának kínálata. Az újdonságok közt megtalálhatók vezető amerikai hírcsatornák (CNN, Fox), ismeretterjesztő (pl. Animal Planet, Discovery

Részletesebben

Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról

Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról Az INVITEL Távközlési Zrt. tájékoztatása a lakossági akciók lezárásáról 2018. február 5. Definíciók Új előfizetőnek minősül az az ügyfél, aki az akcióban érintett szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt Egyedi Előfizetői Szerződés

Egységes szerkezetbe foglalt Egyedi Előfizetői Szerződés SZOLGÁLTATÓ UPC DTH S.à r.l. 2, rue Peternelchen L-2370 Howald Luxembourg Közösségi adószám: LU23716367 Bankszámlaszám: 13700016-06497004 A UPC Direct a UPC DTH S.à r.l. Luxembourg hivatalos védjegye,

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 1. Időtartama A kampány 2019. június 4-től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei, díjak

Részletesebben

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények)

10. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények) 0. sz. Melléklet: Az akciók részletes leírása (időtartama, feltételei, díjai, nyújtott kedvezmények). Időtartama A kampány 208. december 5-től visszavonásig érvényes. 2. Az igénybevétel feltételei, díjak

Részletesebben

Hatályba lépés: április 26.

Hatályba lépés: április 26. Vodafone Magyarország Zrt. LAKOSSÁGI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. április 26. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket a Lakossági Általános Szerződési Feltételek változásairól. I.

Részletesebben

ELÔFIZETÔI AJÁNLATTÉTELI ADATLAP / EGYEDI ELÔFIZETÔI SZERZÔDÉS

ELÔFIZETÔI AJÁNLATTÉTELI ADATLAP / EGYEDI ELÔFIZETÔI SZERZÔDÉS ELÔFIZETÔI AJÁNLATTÉTELI ADATLAP / EGYEDI ELÔFIZETÔI SZERZÔDÉS alt_efi_20120821m UPC_alt_efi_20120821M.indd 1 2012.08.08. 16:13 Név: UPC Magyarország Kft. Székhely: 1092 Budapest, Kinizsi u. 30-36. Levelezési

Részletesebben

1. a. Telefonszolgáltatást tartalmazó Színvilág díjcsomaghoz tartozó díjmentes kiegészítő Start Plusz szolgáltatás

1. a. Telefonszolgáltatást tartalmazó Színvilág díjcsomaghoz tartozó díjmentes kiegészítő Start Plusz szolgáltatás 3. sz. melléklet - Telefonszolgáltatáshoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások és kábel telefonszolgáltatás forgalmi díjak 1. a. Telefonszolgáltatást tartalmazó zínvilág díjcsomaghoz tartozó díjmentes

Részletesebben

Egyedi Előfizetői Szerződés Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 129. szerint

Egyedi Előfizetői Szerződés Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 129. szerint SZOLGÁLTATÓ 2, rue Peternelchen L-2370 Howald Luxembourg Közösségi adószám: LU23716367 Bankszámlaszám: 13700016-06497004 A UPC Direct a Luxembourg hivatalos védjegye, amely B87905 szám alatt került bejegyzésre

Részletesebben

Invitel Távközlési Zrt.

Invitel Távközlési Zrt. Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek egyéni előfizetők számára Internet Protokollon keresztül nyújtott műsorterjesztési (IPTV) szolgáltatásra, valamint

Részletesebben

Akciók leírása július 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása július 1. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújttt elektrnikus hírközlési és médiaszlgáltatásk Általáns Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja: 2018.

Részletesebben

Hatályba lépés: november 01.

Hatályba lépés: november 01. Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2016. november 01. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti

Részletesebben

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók

Lakossági Általános Szerződési Feltételek. 9. Melléklet. Akciók Lakossági Általános Szerződési Feltételek 9. Melléklet Akciók 1. vezetékes telefon, TV, internet Telepítési díjkedvezmény 2. TV TVGO MoziKlub Filmcsomag új előfizető országos 0 Ft telepítési díj 1 vagy

Részletesebben

Havidíj belföldi, normál díjas SMS ÁSZF érintett Számlás tarifacsomag

Havidíj belföldi, normál díjas SMS ÁSZF érintett Számlás tarifacsomag A Telenor Magyarország Zrt. a lentiekben felsorolt számlás (igénybevételi díjat utólag fizető) tarifacsomagjai, valamint egyéb szolgáltatásai bruttó díjait az alábbiak szerint módosítja 2015. július 1-jével.

Részletesebben

Akciók leírása május 1. Hatályba lépés napja:

Akciók leírása május 1. Hatályba lépés napja: Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújttt elektrnikus hírközlési és médiaszlgáltatásk Általáns Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja: 2018.

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt visszaigazolás

Egységes szerkezetbe foglalt visszaigazolás SZOLGÁLTATÓ UPC DTH S.à r.l. 2, rue Peternelchen L-2370 Howald Luxembourg Közösségi adószám: LU23716367 Bankszámlaszám: 13700016-06497004 A UPC Direct a UPC DTH S.à r.l. Luxembourg hivatalos védjegye,

Részletesebben

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

2-21 sz. melléklet (Füzesgyarmat, Körösladány) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői KTV Csomagok KTV-I KTV-II KTV-III Digitális simulcast A KTV-II és KTV-III. analóg csomagok mellé díjmentesen igénybe vehető Bruttó díj 1

Részletesebben

Értékesítés és marketing Tornai Dávid

Értékesítés és marketing Tornai Dávid MinDig TV Extra Értékesítés és marketing Tornai Dávid TERMÉKEINK MinDig TV Extra csomagkiosztás és csatornák AZ HBO prémium csatorna külön, vagy bármelyik programcsomaghoz kedvezményes előfizetési díjért

Részletesebben