Ingyenes tavaszi átvizsgálás április között

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ingyenes tavaszi átvizsgálás április 1-30. között"

Átírás

1 SZERVIZ Klasszisokkal vezet A Pappas Auto tavaszi-nyári haszongépjármû ügyféltájékoztató kiadványa Ingyenes tavaszi átvizsgálás április között Jubileum Lukoil I Nyárigumi-ajánlatok I Krone Tartozékok, kiegészítők I Karrier I FleetBoard ExtendPlus 3 év garancia kilométer-korlátozás nélkül

2 Tisztelt Ügyfeleink és Pappas Auto-barátok! A 2015-ös esztendő ünnepi események sorozatát hozza a Pappas Auto számára! Történetünk még az 1989 novemberében elkészített Alapító Okirattal kezdődött, amelyet azután 1990-től operatív tevékenység követett. Első lépésként Budapest XIII. kerületében, a Kárpát u. 21. szám alatt az egykori Pártgarázs épületében működő szerviz jelentős modernizálása történt meg annak érdekében, hogy a korábban akkor még KMV Autójavítóként - az állami szerveknek javított Mercedes-Benz személygépkocsik mellett, a megnövekedett igényeknek megfelelően, a magánkézben lévő Mercedes modellek javítását is el tudjuk végezni. A későbbiek során már MB Szerviz Kft.-ként, a helyi adottságok miatt korlátozottan ugyan, de nagyobb haszongépjárművek javítását is el tudtuk végezni, ám addigra elengedhetetlenné vált a végül 1995-ben elkészült Hunyadi János úti telephely megépítése. A már az első éveket is jellemző, hihetetlen fejlődés azóta is töretlen, hiszen az elmúlt 25 év során, a fokozatosan növekvő igényeknek megfelelően országszerte bővítettük a Pappas-hálózatot azért, hogy a kiemelkedő szolgáltatást kereső ügyfeleink részére mindenütt elérhetőek legyünk. Így ma a Budapesten lévő két telephelyünk mellett Debrecenben, Szegeden, Székesfehérváron és Pécsett is állunk az Önök rendelkezésére. A következő, jelentős mérföldkövet a Pappas Csoporthoz köthető márkák körének bővítése jelentette. Ennek köszönhetően az akkor már értékesítési és szerviztevékenységet is egy cégnév alatt lefedő MB Auto Magyarország Kft. neve 2005-ben Pappas Auto Magyarország Kft. re változott, vagyis a Pappas Auto idén ünnepli 10. születésnapját. Egy valami azonban nem változott: a Pappas dolgozóinak elkötelezettsége a mellett, hogy minden körülmények közt a lehető legmagasabb szinten szolgálják ki ügyfeleiket, legyen szó gépkocsi-értékesítéséről, -javításáról vagy akár az éjszaka közepén, a bajba jutott ügyfeleinknek biztosított, gyors Service 24h segítségnyújtásról. Az elmúlt 25 év során számos kiváló ügyfélkapcsolatot építettünk ki, és nagyszámú karitatív akcióban vállaltunk szerepet. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak minden hűséges ügyfelünknek, akik az elmúlt 25 év során a Pappas-t választották. A 10. évforduló alkalmából most minden Pappas-ügyfél számára különleges ajánlatokkal készülünk. Tavaszi kiadványunkban különlegesen kedvező akciók keretében összegyűjtöttük mindazt, amire Önöknek és gépkocsijuknak a téli időszakot követően a tavaszi és nyári üzleti utak vagy éppen szabadidős tevékenységük során szükségük lehet. Kiadványunk forgatásához kellemes időtöltést, utazásaikhoz pedig balesetmentes közlekedést kívánok. A továbbiakban is számítunk Önre! Varga Zoltán szervizüzletág-vezető 3. StarNews

3 Teher- vagy haszongépjárművével Ausztriába kíván indulni? Figyelem! Ha a fenti kérdésre a válasza igen, akkor jó, ha tudja, hogy január 1-jétől csak környezetvédelmi besorolást igazoló matricával ellátott tehergépkocsival hajthat be Bécsbe, Alsó-Ausztriába és Stájerországba. A külföldi Euro-class matricákat nem fogadják el! Mi segíthetünk! A korlátozások alá eső tartományok száma folymatosan növekszik. Bármely tehergépjármű-márka esetén segítünk a matrica beszerzésének lebonyolításában! január 1-től környezetvédelmi matricával kell ellátni minden olyan Euro 2-től 6-ig besorolású tehergépjárművet, amely a térképen pirossal jelzett területre kíván behajtani. Az Osztrák Kereskedelmi Kamara, a WKO szerint 2015 közepétől várhatóan Tirolra (A12) is kiterjesztik a szabályozást. A matricák megvásárlásához szükség van a tehergépjármű forgalmi engedélyének másolatára, amely igazolja az Euro-besorolást. A matricát a szélvédőre kell felragasztani. Matrica hiányában az ellenőrzéskor 2000 euróig terjedő büntetéssel sújthatják a sofőröket. A matricák színei az EURO-besorolásnak felelnek meg, az alábbiak szerint: EURO 2: piros, EURO 3: sárga, EURO 4: zöld, EURO 5: világoskék, EURO 6: lila. A részletekről érdeklődjön kollégáinknál! 1117 Budapest, Hunyadi János út 6. Veréb Zoltán Tel.: 1/ Szeged, Vásárhelyi Pál u. 15. Vancsó Beatrix Tel.: 62/ Pécs, Koksz u Fekete Bálint Tel.: 72/ Debrecen, Mikepércsi út 73/B Luczi Péter Tel.: 52/ MOTOR - teljesítménymérés és parametrizálás akciós áron! Magyarországon kizárólag a Pappas Auto Hunyadi János úti telephelyén! Szeretné, ha tehergépjármûve ismét elérné az új állapotában nyújtott teljesítmény- és üzemanyag-fogyasztási adatokat? Erre most akciós áron nyílik lehetôsége, csak a Pappas Auto-nál! Az üzemanyag-ellátó rendszer és a motor természetes elhasználódásának kellemetlen velejárója lehet a teljesítmény csökkenése és az üzemanyag-fogyasztás növekedése. A motor erônléti állapotának felmérése után, szükség esetén, elvégezzük a motorelektronika parametrizálását (finombeállítását), majd egy ismételt méréssel rögzítjük az értékeket. Használja ki Ön is a Pappas Auto egyedülálló ajánlatát! - Budapest XI., Hunyadi János út. 6. Idôpont-egyeztetés a es telefonszámon. Motorteljesítmény-mérés már Ft+áfától StarNews 3.

4 Karosszériaakció! Karosszériajavítás önrész-átvállalással Gépkocsija javítását nem kell meghiteleznie. A Pappas Auto teljes körû biztosítási ügyintézéssel áll az Ön rendelkezésére. Sérült autója javításakor cégünk átvállalja a casco-önrész vagy az avulás összegének 50%-át, maximum bruttó forintig.* *bruttó forintnál magasabb javítási számla esetén. Pappas-tipp! Karambolos sérülések javításánál az önrész/avulás egy részének átvállalásával csökkentjük terheit! Hódos István karosszériaszerviz-vezető Szervizszerződések Szervizszerződési ajánlatunk elsősorban az Ön tevékenységének kiszámíthatóságát, költségeinek tervezhetőségét szolgálja, és az igényeinek megfelelő (idő- és futásteljesítmény) intervallumban, garantált tartalommal és árral, mindenkor magas szintű szervizhátteret biztosít. A Mercedes-Benz Szervizszerződés megkötésével az előre rögzített díjak átláthatóvá és tervezhetővé teszik a költségeket. Szerződéskötés esetén a gyártó által előírt karbantartási műveletek üzemeinkben történő elvégeztetésével már alacsony havi átalányértékkel is biztosíthatja járműve garantált minőségi ellátását, üzembiztonságát. Új Actros (SFTP) Euro 6-3 év és/vagy km Ft+áfa havi díjtól Sprinter - 2 év és/vagy km Ft+áfa havi díjtól (A kalkuláció a jármű kivitelétől, felszereltségétől függően is változhat. Más futamidőre és km-re vonatkozóan kérje aktuális ajánlatunkat!) év garancia kilométerkorlát nélkül Mercedes-Benz transzporterekre.* ExtendPlus 3 év garancia kilométer-korlátozás nélkül 4. StarNews * A kiterjesztett garancia szeptember 1. után legyártott és szeptember 1. után forgalomba helyezett haszongépjárművek esetén érvényes. A Sprinter, Vito, Viano modellek esetében a vételár magában foglalja a kiterjesztett garanciát. Citan esetén a garancia felár ellenében, opcionálisan megrendelhető. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A tájékoztatás nem teljes körű. Az adatok helyességéért, tévedésért vagy nyomdahibáért felelősséget nem vállalunk. A kép illusztráció. További részletekről és feltételekről érdeklődjön márkakereskedéseinkben és a oldalon.

5 24 hónap garancia nyári gumi vásárlása esetén* * A 24 hónap garancia Continental márkájú gumiabroncs, szervizeinkben történô felszerelése esetén érvényes. Márkás nyári gumiabroncsok az Ön biztonságáért! Beköszöntött a tavasz, ezzel együtt a jó idő kezdete. A napos, meleg idővel azonban nem csak téli viseletünket, autónk abroncsait is le kell cserélnünk. A Continental gumiabroncsai mindenkor első osztályú választásnak számítanak, amelyek minden időben kiemelkedő biztonságot, különleges utazási kényelmet kínálnak, mindezt kifogástalan menetteljesítmény mellett. A Continental gumiabroncsai számtalan előnyt rejtenek: alacsony zajszint, optimális tapadás, alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás, amellyel gépjárműve és gumiabroncsai stílusosan és tökéletesen összehangoltak. A kép illusztráció, a rajta található érték mintaérték. Modell Méret Típus Ár/db Vito/V-osztály (447) 205/65 R16C ContiVanContact /105 T Ft Vito/V-osztály (447) 225/55 R17C ContiVanContact /107 H Ft Sprinter (906) 235/65 R16C Vanco 2 115/113 R Ft A táblázatban szereplő árak nettó árak. Keresse a Continental nyári gumiabroncsokra vonatkozó akciós ajánlatunkat a Pappas Auto márkaképviseleteinél! A gumiabroncs-energiacimke lehetőséget ad Önnek, hogy vásárláskor a biztonságosabb és az üzemanyag-fogyasztás szempontjából hatékonyabb abroncsok mellett döntsön. Forduljon hozzánk bizalommal! Télikerék-tárolás Ft+áfa* *Az ár egy garnitúra, egy szezonban történő tárolására vonatkozik. A tárolóhelyek száma korlátozott. Klímaberendezés-tisztítás és -fertőtlenítés Az autó klímarendszerének tisztítása nagyon fontos a nyári használat előtt, mert a párologtató felületén és a légcsatornákban gombásodás fordulhat elő, ami a klíma használatakor kellemetlen szagokat és nagyon komoly fertőzést okozhat. A klímatisztító és fertőtlenítő eljárásnak köszönhetően klímaberendezése az elkövetkező szezon során is mindig friss levegőről és optimális hőmérsékletről gondoskodik járműve belső terében. Ezen túlmenően, a fertőtlenítő hatásnak köszönhetően eltávolítja a rendszerből a kellemetlen szagokat okozó baktériumokat, valamint vírusokat. Átfogó szolgáltatáscsomagunkról szóló, bővebb információért keresse munkatársainkat. Klímaberendezés-tisztítás Ft+áfa áron! StarNews 5.

6 6. StarNews Tudni szeretné, hogy mit tankol? A WebEye új üzemanyagszint-mérő rendszere kiemelkedően részletes és megbízható információkat nyújt a tankolási és fogyasztási adatokról. n SMS- vagy riasztások üzemanyagkivét esetén. n A betankolt üzemanyag minőségének ellenőrzése a motor üzemanyag ellátó rendszerének védelméért. n Üzemanyag hőmérséklet monitorozása és a kapott hőkompenzációs adatok felhasználása a még pontosabb mérési eredmények érdekében. Amennyiben Ön május 31-ig a Pappason keresztül rendeli meg az új üzemanyagszint-mérő rendszert, a WebEye Magyarország Kft. 15% kedvezményt biztosít a termék listaárából. A részletekről érdeklődjön a Pappas márkakereskedéseiben! Intézze magyarországi útdíjbevallását a WebEye megoldásával! WebEye Road Mobile A WebEye Road Mobile csomag egy olyan leegyszerűsített formája a WebEye Roadnak, mely nem igényel szerelési munkálatokat, az ugyanis szivargyújtós kábellel beüzemelhető Ft + áfa WebEye Road A WebEye Road csomag egy önálló eszköz, mely csak és kizárólag az úthasználati díj bevallására szolgál Ft + áfa Ft + áfa beszerelési díj WebEye Pass&Go WebEye Pass&Go csomagunkkal kiemelkedő díjkedvezménnyel kaphat egy standard WebEye telematikai csomagot, mellyel az útdíjbevallás mellett egy magas minőségű WebEye-szolgáltatást is igénybe vehet, mellyel járműveit folyamatosan, kényelmesen figyelemmel kísérheti, és azokat igényeinek megfelelően, rugalmasan tudja irányítani Ft + áfa Ft + áfa beszerelési díj* *Havi díjas szolgáltatást tartalmaz

7 Minőségi kenőanyagok a Lukoiltól A Lukoil Lubricants Austria GmbH 2014 végén megvásárolta az OMV kenőanyag-üzletágát és vele együtt a Bécs közelében található, egykori OMV kenőanyaggyárat is. A Wien-Lobau-i gyár temékeként már jól ismert, minőségi motorolajok mostantól Lukoil márkanéven kerülnek forgalomba. A Lukoil elkötelezett a legmagasabb minőségi elvárások mellett, így termékeit a legszigorúbb Daimler előírások, szerint végzett minősítéseknek is alávetette, így a Pappas Auto partnereként haszonjárműszegmensben mérvadó MB Blatt minősítésű motorolajokat kínál a minőségi kenőanyagokat kereső Mercedes-Benz-ügyfelek részére. A Pappas Auto és a LUKOIL mostantól közösen gondoskodnak arról, hogy gépkocsija a legkiválóbb kezekbe kerüljön. kenés hűtés korrózióvédelem tisztítási képesség Transzporter-hűségakció Minden harmadik karbantartásnál a motorolaj és az olajszûrô költségét a Pappas Auto fizeti Ön helyett. Azon Mercedes-Benz Sprinter, Vito és Viano gépjármûvek tulajdonosainak, akik rendszeresen a Pappas Auto hazai szervizeiben végeztetik gépjármûveiknek a gyártómû elôírása szerinti karbantartását, minden harmadik megrendelt karbantartásnál térítésmentesen biztosítjuk a szükséges motorolajat és az olajszûrôt. Az akció keretében a január 1-je és december 31-e közötti idôszakban megrendelt karbantartásokat vesszük figyelembe. A részletekrôl érdeklôdjön a kiadvány hátoldalán található elérhetőségeken. StarNews 7.

8 Mindent egy helyen A mindent egy helyen stratégiával azonkívül, hogy időt és pénzt takarít meg a Pappas Auto márkaszervize megbízható és jó minőségű szolgáltatást kínál Önnek. Haszongépjárműve karbantartásával egyidejűleg, ugyanott elvégeztetheti annak műszaki vizsgáztatását, tachográf-hitelesítését, sőt akár pótkocsija javítását is. A Pappas Auto műhelyeiben a Mercedes-Benz gépjárműveinek teljes körű karbantartásán, javításán túl egy helyen tudja elvégeztetni a következőket: n műszaki vizsgáztatás (ADR kiegészítés is), a gépjárművek eredetiségvizsgálata a hét munkanapjain, budapesti és debreceni üzemünkben, ntachográf, n TollCollect, n WebEye, n ausztriai kipufogógáz-matrica, n KRONE, Schwarzmüller, Schmitz-Cargobull, Kögel pótkocsik és félpótkocsik javítása, n Rolfo gyártmányú autószállító felépítmények teljes körű, hazai vevőképviselete, garanciában és azon túli javítások esetében is, n WABCO fék- és légrugó-rendszerek, elektronikák teljes körű ellenőrzési és karbantartási-javítási munkálatai, n BäR CARGOLIFT emelőhátfalainak javítása, n Sortimo, n Pappas Casco. A részletekről érdeklődjön a kiadvány hátoldalán található elérhetőségeken. Pappas-tipp! A mindent egy helyen stratégiánkkal időt és költséget takaríthat meg. Kató Árpád munkafelvevô Toll Collect, az útdíjkövető rendszer! Nem csak Mercedes-Benz haszongépjárművekre! A 12 tonna megengedett legnagyobb össztömegnél nagyobb útdíjköteles német és két éve már az osztrák autópálya-hálózatot használó teherautókra tehergépjármû-útadó vonatkozik. Az útadó kényelmes és biztonságos megoldást kínál az útdíj megfizetésére. Nálunk mindent megkap egy helyen - a rendszer beüzemelésén keresztül a szoftver frissítésén át egészen az esetlegesen elvégzendô javításokig. Az ország két pontján, Budapesten és Debrecenben állunk rendelkezésére: Pappas Auto Magyarország Kft Budapest, Hunyadi János út Debrecen, Mikepércsi út 73/B Telefon: 1/ Telefon: 52/ StarNews StarNews 8.

9 FleetBoard Jármûkövetés, alkalmazáselemzés, fuvarszervezés, idôgazdálkodás és szerviztámogatás mindent egy kézbôl A FleetBoard átfogó telematikai szolgáltatást nyújt haszongépjármûveket - tehergépkocsikat vagy buszokat - használó cégeknek, sofôröknek, a régi, jól bevált alkalmazásokon felül - gépjármû-nyomkövetés, menetlevél-feljegyzés, logisztika - most elôször országúti szerviztámogatással. A gépkocsi elektromos rendszeréhez távdiagnosztikai rendszeren keresztül kapcsolódva szakembereink a nap 24 órájában, fuvarfeladat teljesítése közben is rendelkezésére állnak. A környezetvédelem és az üzemeltetés területein is javuláshoz vezet az új generációs FleetBoard. Miért éri meg Önnek? A szolgáltatás előnyei: folyamatos mûholdas távdiagnosztika, az üzemanyag-fogyasztás csökkenése, a gépjármû kisebb kopása, a gépjármûvezetôk vezetési habitusának folyamatos nyomon követése és esetleges hibák kiszűrése, a kiesési idôk csökkentése, a vezetési és pihenôidôk ellenôrzése és a flotta környezeti terhelésének csökkenése (CO 2 -kibocsátás). Újdonságok 2015-ben! Flottáját már IOS és Android operációs rendszerű okoskészülékéről is követheti. A különböző szolgáltatási csomagokat új jármű vásárlása esetén már a jármű árával együtt, előre meghatározott időre megfinanszíroztathatja. Egységes felületen jelennek meg az adatok új formában, intuitív kezelőfelületen, magyar nyelven. Bármilyen további kérdésben, kérjük, forduljanak kollégánkhoz: Petrovszki Gábor FleetBoard értékesítési vezető Tel.: Mobil akkumulátor a Pappas Auto-nál! Nagy kapacitású mobilakkumulátor és indítókészlet, aminek a segítségével feltölthetünk lemerült mobiltelefont, laptopot, tabletet, navigációs eszközt, fényképezőgépet, PSP-t. Mindezt a beépített LED-lámpa három működési móddal segíti. A készülék másik nagy előnye, hogy ha lemerül az akkumulátorunk, egyetlen perc alatt elindíthatjuk a gépkocsinkat, a motorunkat, a quadunkat vagy a hajónkat. Fontosabb tudnivalók: negy feltöltéssel 3 hónap készenlét,10 gépkocsiindítás*, 7 mobilfeltöltés, ntöltöttségiszint-visszajelzés, n220 V-os töltő, n12 V-os autóstöltő. * A töltendő akkumulátor kapacitásától függően, csak12 V-os rendszereknél. Cikkszám: PAT 00 JSCP Ft StarNews 9.

10 Pótkocsijavítás a Pappas Auto-nál Pappas Auto-KRONE márkaszervizek Mindent egy helyen stratégiánkon belül a vontatók javításával egy időben a pótkocsik szükséges javításait is elvégezzük. A KRONE típusú pótkocsik és félpótkocsik garanciális és garancián kívüli javításán felül Kögel, Schmitz-Cargobull és Schwartzmüller pótkocsiját is formába hozzuk. A részletekről érdeklődjön a kiadvány hátoldalán található elérhetőségeken. A mobil szortírozás gondoskodik a rendről és biztonságról A legendás Sortimo fémkoffer volt az elôfutára a biztonságos szerszám-, alkatrész- és csavarszállításnak. A T-BOXX és az L-BOXX szállítórendszerrel már semmi nem állhat a biztonságos szállítás útjában. Legújabb termékeink rendelkeznek a legendás Sortimo fémkoffer minden pozitív tulajdonságával, ezáltal minden EU-s követelménynek megfelelnek, legyen szó üzemi, szerviz- vagy magánfelhasználásról, szerszámokról vagy alkatrészekrôl, a Sortimo áttekinthetô rendszerrel segíti munkáját. Induló L-BOXX árak már Ft+áfától ntároló és szerszámos boxok A rendszer tárolóelemei kihúzhatók a Sortimo beépíthetô rendszerébôl, biztonságos rögzítésük, ki- és behelyezésük akár egy kézzel is elvégezhetô. A tárolódobozok fedele 120 fokban nyitható. A robusztus felépítés és kialakítás hosszú élettartamot biztosít. A szerszámos koffereink kiegészíthetôk eredeti Sortimo szerszám- (pl. Bosch) és alkatrésztároló betétekkel. 11 különbözô szerszámkészlet és trezorfiók biztosítja az egyedi kialakítást és felhasználást. Koffereink rendelhetôk márkás Chrom Vanadium precíziós szerszámokkal, amelyek hosszú élettartamot biztosítanak a mindennapok munkájában. Az új T-BOXX-rendszer tökéletesen illeszkedik a Sortimo által kínált mobil és fix rendszerekhez. 10. StarNews

11 Tartozzon a Pappas Auto-hoz! A ma megszerzett szaktudás a jövőbeni karrier záloga! Egy vállalat csak annyira lehet sikeres, mint amennyire a munkatársai azok. Mi, a Pappas Auto-nál ezt az alapvető igazságot hosszú évek óta a gyakornoki és tanulóképzésünkben is fontosnak tartjuk megmutatni. Nagy múltú, nemzetközi vállalatunknál feltétlenül szem előtt tartjuk, miszerint a legmodernebb környezetben történő, kiváló felkészítés a szakmára hosszú távon egészen biztosan megtérülő beruházás ez egyaránt igaz a pályakezdők, a tanulók, a vállalat és természetesen az ügyfelek szempontjából is. Tudjuk, hogy a hosszú távú siker egyik titka a folyamatosság biztosítása, ezért a Pappas Auto-nál nagy figyelmet fordítunk az utánpótlás megfelelő felkészítésére. Munkatársainkra, így a közép- és felső vezetőkre ugyancsak általánosan igaz, hogy évekkel ezelőtt még tanulóként kezdték a pályafutásukat a cégnél, és a számukra biztosított, egyedülálló vállalati hátteret, fejlődési lehetőségeket kihasználva mára a Pappas-csapat megbecsült tagjaivá váltak. Oktatási területeink: ngépjárműszerelő, nkarosszérialakatos, nfényező, nértékesítő. Kísérje folyamatosan figyelemmel karrieroldalunkat, és legyen a munkatársunk! Jelentkezés: Elég izzasztó a munka Frissüljön fel kedvező árú klímaberendezéseinktől! A Minicool Compact önálló, álló motor mellett is mûködtethetô légkondicionáló berendezés. Így a sofôr kényelmesebb körülmények között, kellemes hômérsékleten pihenhet, és frissen kezdheti a következô napot. A kétkompresszoros rendszer két külön páro logtató és kondenzátorköre dupla légkondicionáló rendszerként mûködik, tápellátását pedig a kamion akkumulátoráról nyeri. Hûtôteljesítmény W között. Kis karbantartási igény. Elôre programozható, így nem tereli el a vezetô figyelmét a vezetésrôl. A vezetôfülke fúrása nélkül beépíthetô a tetôszellôzô helyére. Teljesítmény: 1,4 kw, kettôs akkumulátorvédelem, távirányítóval vezérelhetô. Dirna Minicool Compact beépítéssel együtt Ft+áfa A részletekrôl, személyre szabott ajánlatokról érdeklôdjön a kiadvány hátoldalán található elérhetőségeken. StarNews 11.

12 Figyelem! Árcsökkenés! Eredeti Mercedes-Benz alkatrészcsere akciós áron! Célunk, hogy javítási ajánlataink előnyösek legyenek az Ön számára. Most különösen kedvező áron juthat Mercedes-Benz eredeti alkatrészekhez. Szervizajánlatunk az alkatrész beépítési költségét is tartalmazza. A mellékelt táblázatban nem érintett típusokra vonatkozó, akciós ajánlataink részleteiért, kérjük, érdeklődjön munkafelvevő kollégáinknál. Ne szalassza el a lehetőséget! Önnek csupán ajánlataink közül kell választania, a többi már a mi feladatunk. Szervizbejelentkezés online: vagy telefonon a hátoldalon található elérhetőségeken. Motorolaj-csere Elsôfékbetét-csere Elsôfékbetét-csere tárcsával Hátsófékbetét-csere Hátsófékbetét-csere tárcsával Levegôszûrô-csere Üzemanyagszûrô-csere Pollenszûrôcsere Ablaktörlôlapát-csere Izzítógyertya-csere Ékszíjcsere 12. StarNews Vito (638) Vito (639) Sprinter ( ) Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól A táblázatban szereplő összegek konkrét típusokra vonatkoznak, kiviteltől függően ettől eltérhetnek. A feltüntetett árak az áfát NEM tartalmazzák!

13 Sprinter (906) Atego Axor Actros Ft Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft Ft-tól Ft Ft Ft Ft Ft-tól Ft-tól Ft-tól Ft-tól Az ajánlat Mercedes-Benz Eredeti Alkatrészekkel készült, 4 évnél idősebb járművekre érvényes. StarNews 13.

14 Interjú Szaktudás és segítség Sokan örülnek, amikor meglátják az Eurotrailer Kft. egyik Mercedesét, hiszen számukra ez azt jelenti, megjött a mentőangyal, azaz a meghibásodott gépkocsijukhoz megérkezett a segítség. 14. StarNews A cég tulajdonosa, Kassai Mihály 1975 óta jár Mercedesszel. Annak idején egy T 1 MB kisteherautóval és egy 1937-es MB 170-es veteránautóval kezdte. A privát autóját és a céges autóit azóta is mindig ebből a márkából választja. Az évek során rengeteg tapasztalatot szerzett a különböző autótípusokról, és ennek köszönhetően komoly az összehasonlítási alapja. Úgy véli, régebben egyszerűbbek voltak a gépkocsik, hiszen a sok új elektronikai megoldás nagyobb kihívást jelent, ugyanakkor nyilvánvaló számára, hogy kollégái és a Pappas-szerviz is felkészültek a kor kihívásaira. Cégét annak idején még 1985-ben egyéni vállalkozóként alapította, majd l992-től az autómentő korlátolt felelősségű társaságként működött tovább. Tevékenységükhöz tartozik a gépkocsimentés és -szállítás, valamint a teljes körű ügyintézés. Jelenleg csak négy autónk van, a legfrissebb beszerzés egy MB Atego. Régebben több gépkocsival dolgoztunk, de a válság nálunk is éreztette a hatását - mondja Kassai úr. Éjjel-nappal, a hét minden napján az ügyfeleik rendelkezésére állnak. Cégük szerződést kötött a Pappas Auto-val, így Kassai Mihály a szerviz minőségét több szempontból is látja. Csak azt tudom mondani, hogy az ott dolgozók felkészültek, naprakészek, és nemcsak a személyautók esetében, hanem a kis és nagy teherautók javításában, szervizelésében is. A Pappas Auto szerződő partnereként a mi feladatunk az, hogy egy órán belül a mentés színhelyén legyünk, és vigyünk csereautót is. Ennek köszönhetően gyakorlatilag szinte napi rálátásunk van a szerviz munkájára. A Pappas Auto-nál igénylik is a visszajelzést, és legalább havonta megkérdeznek minket, mi a véleményünk a szolgáltatásról, hol tudnának még jobbak lenni. És a szervizes kollégák valóban nagyon profik! Legnagyobb előnyüknek a folyamatos és jó alkatrészellátást látom, illetve még azt, hogy mindinkább fontosnak tartják az ügyfélcentrikus magatartást, és ezért mindent meg is tesznek dicséri az autómentő szakember a Pappas szolgáltatását, majd még hozzáteszi, hogy sok régi kollégával máig is tartja a kapcsolatot, de sajnos sokan már végleg elmentek közülünk. Kassai úr meggyőződése, hogy minden szerviz típusspecifikus, ezért nem szabad sajnálni a pénzt a szakszerű megoldásokra. Mert aki azt hiszi, hogy spórol, és nem márkaszervizben javíttat, az később ezt megbánhatja. A szakszervizben a szerelőknek megvan a megfelelő márkamentalitása, ismerik a finom mozdulatokat, amitől egy Mercedes igazán jó lesz vallja az Eurotrailer Kft. tulajdonosa. Saját cégéről szólva hasonló elveket vall, hiszen az ő vállalkozása is szakképzett és rendkívül segítőkész munkatársakkal áll a flottás és a magánügyfelek rendelkezésére, sőt nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában magas színvonalú kiszolgálást nyújt. Céljuk, hogy ügyfeleik igényeit a legrövidebb időn belül és maximálisan kielégítsék, legyen szó budapesti, országos vagy akár nemzetközi autómentési és egyéb szállítási megbízásokról. Büszke rá, hogy a beérkező segélyhívásokra azonnal reagálnak, és gyorsan, egy órán belül megérkezik tőlük a várva várt segítség.

15 Tartozékok, kiegészítők Eredeti Mercedes-Benz transzporter és teherautó gyári tartozékok Napi munkánk során nem közömbös számunkra, hogy milyen környezetben, milyen feltételek mellett kell megfelelnünk a velünk szemben támasztott követelményeknek. A Mercedes-Benz eredeti gyári tartozékainak átfogó kínálatával egyéni igényei szerint alakíthatja járművét. Munkatársaink segítségével mindig megtalálja az elképzeléseihez illeszkedő, tökéletes megoldást. A részletekről érdeklődjön a kiadvány hátoldalán található elérhetőségeken. Actros ülésborítás Ft+áfa Actros 3 és Actros vízforraló Ft+áfa Actros 3 és Actros kávéfőző Ft+áfa Szélterelő Actros SFTP Ft+áfa Hűtőbox 17 literes Ft+áfa Actros MP3 lámpavédő Ft+áfa USB-hosszabbító Ft+áfa Asztallap tehergépkocsi, transzporter Ft+áfa SFTP telefontöltő Ft+áfa Szélterelő Sprinter Ft+áfa Napszemüvegtartó Ft+áfa

16 A Pappas Auto Magyarország Kft. telephelyei BUDAPEST BUDAPEST SZÉKESFEHÉRVÁR PÉCS SZEGED DEBRECEN 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Szolgáltatások: Mercedes-Benz-, smart-értékesítés Mercedes-Benz szervizszerzôdés Karbantartás és szerviz minden Mercedes-Benz és smart személygép kocsi részére Karosszériajavítás és -fényezés Telefonszámok: Információ: 1/ Mercedes-Benz és smart: 1/ Munkafelvétel szgk.: 1/ Karosszériajavítás, -fényezés: 1/ Budapest, Hunyadi János út 6. Szolgáltatások: Mercedes-Benz szgk.- és haszongépjármû-értékesítés és szerviz Transzporter-, Unimog- és haszongépjármû-értékesítés és szerviz, Evobus-szerviz, Unimog Mobil Szerviz Karosszériajavítás és -fényezés Telefonszámok: Információ: 1/ Értékesítés: Mercedes-Benz: 1/ , Haszongépj.:1/ Unimog: 20/ Szerviz: tgk. munkafelvétel: 1/ trp. munkafelvétel: 1/ Karosszéria munkafelv.: 1/ Busz munkafelvétel: 1/ MB szgk. munkafelvétel: 1/ Székesfehérvár, Seregélyesi út 131. Szolgáltatások: Mercedes-Benz személygépkocsi- és transzporterértékesítés Karbantartás és szerviz minden Mercedes-Benz személygépkocsi és transzporter részére Karosszériajavítás és -fényezés Telefonszámok: Információ: 22/ Mercedes-Benz szgk.: 22/ , 22/ Mercedes-Benz transzporter: 22/ Munkafelvétel szgk. és transzporter: 22/ Pécs, Koksz u Szolgáltatások: Mercedes-Benz szgk.- és transzporterértékesítés és szerviz Mercedes-Benz tehergépjármû- és buszszerviz Karosszériajavítás és -fényezés Telefonszámok: Információ: 72/ Mercedes-Benz szgk.: 72/ Mercedes-Benz trp.: 72/ Szgk. munkafelvétel: 72/ Haszongépj., trp. munkaf.: 72/ Szeged, Vásárhelyi Pál u. 15. Szolgáltatások: Mercedes-Benz személygépkocsi-értékesítés és munkafelvétel Mercedes-Benz haszongépjármû-értékesítés és munkafelvétel Karosszériajavítás és -fényezés Telefonszámok: Információ: 62/ Mercedes-Benz szgk.-értékesítés: 62/ Mercedes-Benz haszongépj.-értékesítés: 62/ Mercedes-Benz szgk. munkafelvétel: 62/ Mercedes-Benz haszongépj. munkafelvétel: 62/ Debrecen, Mikepércsi út 73/B Szolgáltatások: Új nyitva tartás a haszongépjármű üzemben óráig! Mercedes-Benz személygépkocsi-értékesítés és szerviz Mercedes-Benz haszongépjármû-értékesítés és szerviz Karosszériajavítás és -fényezés Telefonszámok: Információ: 52/ , 52/ Mercedes-Benz szgk.: 52/ Mercedes-Benz haszongépj.: 52/ Szgk. munkafelvétel: 52/ Haszongépj. munkafelvétel: 52/ forródrót: 06 80/ Kiadja a Pappas Auto Magyarország Kft. (1133 Bp., Kárpát utca 21.) megbízásából a Studio 2000 Kft. (1026 Bp., Pasaréti út 125.). A kiadásért felel a kft. vezetôje. A kiadó írásos engedélye nélkül a megjelent szöveg- és képanyag semmilyen formában nem sokszorosítható. Az esetleges nyomdai hibákból eredô károkért a kiadó felelôsséget nem vállal. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk. A magazinban szereplő tájékoztatás nem minősül a polgári törvénykönyvről szóló 2013.V. törvény szerinti ajánlatnak, így nem fűződik hozzá ajánlati kötöttség sem. A katalógusban szereplô képek illusztrációk. Az akció augusztus 31-ig érvényes. A megadott árak tartalmazzák az áfát. Ha a jövôben nem szeretne a Pappas Auto-tól további küldeményeket kapni, akkor kérjük, jelezze a 06-1/ es faxszámon vagy az címen. Látogasson meg bennünket a Facebookon!

125 éves jubileumi ajánlat.

125 éves jubileumi ajánlat. Mercedes-Benz A-osztály A kép illusztráció! Mercedes-Benz A-osztály Akciós modell A 160 BE Akciós bruttó ár regisztrációs adóval 4 990 000 Ft Induló díj a bruttó ár 20%-a 998 000 Ft Pénzügyi lízing konstrukció

Részletesebben

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel!

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! www.citroen.hu Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! Nyári szerviz- és tartozékajánlatok 2013. június 3-tól augusztus 31-ig Időszakos karbantartás mellé ajándék A időszakos karbantartást érdemes most

Részletesebben

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel!

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! www.citroen.hu Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! Nyári szerviz- és tartozékajánlatok 5 évnél idősebb gépjárművek számára 2013. június 3-tól augusztus 31-ig Tartalékoljon a nyaralásra Akciós klímatisztítás

Részletesebben

Volkswagen FlottaSzerviz. Flottájuk tudja, mi a jó neki.

Volkswagen FlottaSzerviz. Flottájuk tudja, mi a jó neki. Volkswagen FlottaSzerviz. Flottájuk tudja, mi a jó neki. Senki nem ért nálunk jobban a Volkswagenekhez, ezért vagyunk mi a legjobb választás flottájuk szervizelésére. Üdvözli a Volkswagen FlottaSzerviz.

Részletesebben

Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31.

Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31. Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31. -10% -20% Tetőrudak -15% 33 009 Ft 42 828 Ft 32 457 Ft 34 843 Ft 34 365 Ft 30 072 Ft Vonóhorog* 35 884 Ft 47 155 Ft 39 300 Ft 47 730 Ft

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK A CSALÁDBAN!

ÜDVÖZÖLJÜK A CSALÁDBAN! ÜDVÖZÖLJÜK A CSALÁDBAN! ITT MINDEN A CSALÁDIAS TÖRŐDÉS -RŐL SZÓL! A Kiánál családtagként szeretjük az autóinkat... és amit szeretünk, azzal törődni kell. Kia-tulajdonosként Ön is családunk tagjává vált.

Részletesebben

Mozgó fiókgyógyszertárban rejlő lehetőségek

Mozgó fiókgyógyszertárban rejlő lehetőségek Mozgó fiókgyógyszertárban rejlő lehetőségek Hogyan növelhető a patika ellátottjainak száma 4.500 fővel? ÜZLETI LEHETŐSÉGEK Szeretné patikája forgalmát növelni azáltal, hogy az ellátott lakosság száma 4.500

Részletesebben

www.renault.hu ADJON NEKÜNK 2000-ET MI ADUNK ÖNNEK

www.renault.hu ADJON NEKÜNK 2000-ET MI ADUNK ÖNNEK www.renault.hu ADJON NEKÜNK 2000-ET MI ADUNK ÖNNEK AKCIÓS TÉLI ÁTVIZSGÁLÁS TISZTELT ÜGYFELÜNK! Bizonyára nem kell emlékeztetnünk arra, hogy az időben és alaposan elvégzett átvizsgálás mennyire fontos gépkocsija

Részletesebben

KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ.

KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ. BMW ajánlatok www.bmw.hu A vezetés élménye KULCS AZ ÉLMÉNYEKHEZ. BMW aktuális ajánlatok 2015. február 28-ig. BMW 1-es sorozat (3 és 5 ajtó) Ön most három ajánlat közül választhat: Támogatott belépő ár

Részletesebben

Hosszabb élettartam. Alacsonyabb költségek. A Hiltivel pénzt takaríthat meg! Győződjön meg róla! Hilti. Tartósan teljesít.

Hosszabb élettartam. Alacsonyabb költségek. A Hiltivel pénzt takaríthat meg! Győződjön meg róla! Hilti. Tartósan teljesít. Hosszabb élettartam. Alacsonyabb költségek. A Hiltivel pénzt takaríthat meg! Győződjön meg róla! Hilti. Tartósan teljesít. Mi jobb az alacsony költségeknél? A költségmentesség! A Hilti az Ön igényeihez

Részletesebben

Bosch exchange Hatékony. Egyszerű. Gyors.

Bosch exchange Hatékony. Egyszerű. Gyors. Bosch exchange Hatékony. Egyszerű. Gyors. A Bosch cserealkatrész-program Növekvő piac új üzleti lehetőségek A cserealkatrészek piacának alakulása 2000 2010 Változatlanul nagy az igény a hagyományos cserealkatrészek

Részletesebben

BEMUTATKOZÓ ANYAG. Cégünk története

BEMUTATKOZÓ ANYAG. Cégünk története BEMUTATKOZÓ ANYAG Cégünk története Cégünk jogi elődje 1938 óta áll a lakosság szolgálatában. 1991-es évben átalakult, majd a Lövőház utcai (Mammut helyén) szervizből 1999-ben költözött át a Páfrány utcai

Részletesebben

BMW MŰHOLDAS JÁRMŰKÖVETÉS.

BMW MŰHOLDAS JÁRMŰKÖVETÉS. Eredeti BMW tartozékok Műholdas járműkövetés A vezetés élménye BMW MŰHOLDAS JÁRMŰKÖVETÉS. BIZTONSÁG ÖNNEK ÉS AUTÓJÁNAK. Alacsonyabb fogyasztás. Fokozott vezetési élmény. AZ ÉLMÉNY A BIZTONSÁGÉRZET. MŰHOLDAS

Részletesebben

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Autó-Licit Kft. 1125 Budapest, Rőzse utca 16. 4/1. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Szakértői vélemény száma: 2014/ 7326 Gépjármű rendszáma: ACB-876 Gépjármű típusa: MERCEDES UNIMOG U-84/406 Megbízó: Magyar

Részletesebben

- Műszaki tartalom: Ajánlati ár tartalmaz: Tesztelés: Tisztelt Ügyfelünk:

- Műszaki tartalom: Ajánlati ár tartalmaz: Tesztelés: Tisztelt Ügyfelünk: Tisztelt Ügyfelünk: Szeretnénk szíves figyelmébe ajánlani ezt a saját gyártású kiváló minőségű készüléket. A szerszám és alkatrész gyártó olaj vagy víz hűtésű gépek hűtésére egy költségkímélő megoldásként

Részletesebben

1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS

1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS 1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Drimál Tibor vagyok, a Autószerviz és Használtautó Centrum ügyvezetője. Örömömre szolgál, hogy bemutathatom Önnek cégemet. Cégtörténet,

Részletesebben

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Rendelését várjuk: web áruházunkban, személyesen telephelyünkön (2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.), e- mailen (ertekesites@ballun.hu), faxon

Részletesebben

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Autó-Licit Kft. 1125 Budapest, Rőzse utca 16. 4/1. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Szakértői vélemény száma: 2014/ 8302 Gépjármű rendszáma: YCM-391 Gépjármű típusa: ZETOR UN 53 Megbízó: Magyar Közút Nonprofit

Részletesebben

KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN

KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN KLÍMABERENDEZÉS A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A CITROËN TANÁCSAI SEGÍTENEK A KARBANTARTÁSBAN A KLÍMABERENDEZÉS NEM CSAK KÉNYELME, HANEM BIZTONSÁGA SZEMPONTJÁBÓL IS ALAPVETŐEN FONTOS Autójának

Részletesebben

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Autó-Licit Kft. 1125 Budapest, Rőzse utca 16. 4/1. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Szakértői vélemény száma: 2014/ 7892 Gépjármű rendszáma: BPN-966 Gépjármű típusa: RÁBA U 26 230 DF-GP 17 Megbízó: Magyar Közút

Részletesebben

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Autó-Licit Kft. 1125 Budapest, Rőzse utca 16. 4/1. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Szakértői vélemény száma: 2014/ 7936 Gépjármű rendszáma: YFD-554 Gépjármű típusa: BELORUSZ MTZ-80 Megbízó: Magyar Közút Nonprofit

Részletesebben

Azok a fogalmak, amelyekhez speciális értelmezés tartozik, a teljes dokumentum tekintetében ugyanezzel az értelmezéssel bírnak.

Azok a fogalmak, amelyekhez speciális értelmezés tartozik, a teljes dokumentum tekintetében ugyanezzel az értelmezéssel bírnak. A Nissan Ígéretek Program Általános Feltételei A jelen dokumentumot a Nissan Sales CEE Kft. bocsátotta ki (a továbbiakban Nissan ), és ez a dokumentum határozza meg a Magyarország területén valamennyi

Részletesebben

DAF MULTISUPPORT: Több mint

DAF MULTISUPPORT: Több mint DAF MULTISUPPORT: Több mint javítás és karbantartás DAF MULTISUPPORT TRUCKS PARTS FINANCE WWW.DAF.COM ÜGYFÉL IGÉNYRE SZABOTT SZOLGÁLTATÁSOK Az ÜGYFÉL TÁMOGATÁS, mely többet nyújt A szállítmányozási szegmensben

Részletesebben

SZERVÍZTECHNIKA ÉS ÜZEMFENNTARTÁS előadás. Szervizek, márkakereskedések Feladatai, felépítése

SZERVÍZTECHNIKA ÉS ÜZEMFENNTARTÁS előadás. Szervizek, márkakereskedések Feladatai, felépítése SZERVÍZTECHNIKA ÉS ÜZEMFENNTARTÁS előadás Szervizek, márkakereskedések Feladatai, felépítése GÉPKOCSIFENNTARTÓ LÉTESÍTMÉNYEK A fenntartó létesítmények olyan építmények, amelyek a közúti személy- ás áruszállítás

Részletesebben

AD Klíma Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

AD Klíma Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság AD Klíma Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1113 Budapest, Karolina út 12. Cégjegyzékszám: 01-09-925346 Web: www.ad-klima.hu E-mail: info@ad-klima.hu Tel.: +36 1 209-0186

Részletesebben

Gépjárműpark üzemeltetés. Tippek és tanácsok. Készítette: Tekse Kálmán Elérhetőség: +36 1 279 3300 info@arval.hu Dátum: 2012. 11.29.

Gépjárműpark üzemeltetés. Tippek és tanácsok. Készítette: Tekse Kálmán Elérhetőség: +36 1 279 3300 info@arval.hu Dátum: 2012. 11.29. Gépjárműpark üzemeltetés Tippek és tanácsok Készítette: Tekse Kálmán Elérhetőség: +36 1 279 3300 info@arval.hu Dátum: 2012. 11.29. Tartalom 1 2 3 4 Finanszírozási formák Összehasonlítás Kinek, melyiket?

Részletesebben

OPEL MOVANO Személyszállítók

OPEL MOVANO Személyszállítók OPEL MOVANO Személyszállítók Opel Movano Kombi és Busz. A legértékesebb rakomány szállítására. Kicsik és nagyok, öregek és fiatalok, sportcsapatok és szállodai vendégek, diákok és projektcsapatok bárkiről

Részletesebben

A Partnerkártya személyautóra és városi terepjáróra (SUV, 4x4) igényelhető, rendszámra szól, ezért egy személy több kártyát is igényelhet.

A Partnerkártya személyautóra és városi terepjáróra (SUV, 4x4) igényelhető, rendszámra szól, ezért egy személy több kártyát is igényelhet. Gumi-Profi Partnerkártya Részletes szabályzat A Gumi-Profi Partnerkártyáról A Gumi-Profi Partnerkártya (továbbiakban Partnerkártya) egy előre megvásárolt szolgáltatáscsomagra (Partner, Partner Plusz, Partner

Részletesebben

Budapest Autópark-kezelő ZRt.

Budapest Autópark-kezelő ZRt. Budapest Autópark-kezelő ZRt. GE Flotta Szolgáltató a világban Japan 800.000 jármű $ 6,7 MMM jműáll 3 ország 300.000 jármű $ 2,7 MMM jmű áll 11 ország 155.000 jármű $ 900 MM jmű áll 2 ország Hol vagyunk

Részletesebben

Targoncavásár használt targoncák a Jungheinrichtől

Targoncavásár használt targoncák a Jungheinrichtől Targoncavásár használt targoncák a Jungheinrichtől A gépek 2013. június 4-5-6. között megtekinthetők Biatorbágyon, a Jungheinrich Hungária Kft. telephelyén 8.00 és 16.00 óra között. Bomba árak! Extra kedvezmények!

Részletesebben

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Autó-Licit Kft. 1125 Budapest, Rőzse utca 16. 4/1. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Szakértői vélemény száma: 2014/ 7441 Gépjármű rendszáma: IHK-446 Gépjármű típusa: VOLKSWAGEN TRANSPORTER T4 Megbízó: Magyar

Részletesebben

12. Pénzügyi szolgáltatások

12. Pénzügyi szolgáltatások 12. Pénzügyi szolgáltatások 57 A Pappas Auto a pénzügyi tevékenységek területén a Mercedes-Benz Financial Services széleskörő, szolgáltatását veszi igénybe A Pappas Auto, a Daimler konszern erre szakosodott

Részletesebben

M-Power Chiptuningbox Importőri Nagykereskedelmi Árlista. 2012.Ősz. www.chiptuningbox.hu

M-Power Chiptuningbox Importőri Nagykereskedelmi Árlista. 2012.Ősz. www.chiptuningbox.hu M-Power Chiptuningbox Importőri Nagykereskedelmi Árlista. 2012.Ősz. www.chiptuningbox.hu Az M-Power termékcsaládunk a legújabb digitális technológiával rendelkező tuningbox a kínálatunkban. Számítógépes

Részletesebben

Folyamat ésszerűsítés. Hidak a jövőbe. Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció

Folyamat ésszerűsítés. Hidak a jövőbe. Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció Folyamat ésszerűsítés Hidak a jövőbe Szerszámok / Méréstechnika / Automatizáció Küldetésünk Ön műszakilag igényes termékeket vagy alkatrészeket készít. Mi a gyártás hatékonyságáról és megbízhatóságáról,

Részletesebben

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY

Autó-Licit Kft. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Autó-Licit Kft. 1125 Budapest, Rőzse utca 16. 4/1. MŰSZAKI SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Szakértői vélemény száma: 2014/ 8814 Gépjármű rendszáma: YAS-792 Gépjármű típusa: BELORUSZ MTZ-82 Megbízó: Magyar Közút Nonprofit

Részletesebben

Sűrített levegő tartályok

Sűrített levegő tartályok tartályok Tartálytérfogat: 90 10.000 liter www.kaeser.com tartályok Kiváló minőségű horganyzás sokkal hosszabb élettartam! Minden egy kézből A sűrített levegő tartályoknak, mint tároló- és puffereszközöknek

Részletesebben

JÖJJÖN EL EGY TÉLI ÁTVIZSGÁLÁSRA ÉS

JÖJJÖN EL EGY TÉLI ÁTVIZSGÁLÁSRA ÉS SZERVIZ 5+ MEGOLDÁS AZ IDŐSEBB RENAULT JÁRMŰVEKRE JÖJJÖN EL EGY TÉLI ÁTVIZSGÁLÁSRA ÉS 2012.10.15-TŐL 12.15-IG TÉLI SZERVIZAKCIÓ 2012 Tisztelt Ügyfelünk! Látogasson el 2012.10.15. és 2012.12.15. között

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! A tavaszi-nyári szezon kezdetén szeretnénk tájékoztatni a hálózattal és márkáinkkal kapcsolatos legújabb hírekről.

Tisztelt Partnerünk! A tavaszi-nyári szezon kezdetén szeretnénk tájékoztatni a hálózattal és márkáinkkal kapcsolatos legújabb hírekről. H Í R L E V É L Tisztelt Partnerünk! A tavaszi-nyári szezon kezdetén szeretnénk tájékoztatni a hálózattal és márkáinkkal kapcsolatos legújabb hírekről. Elsőként szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a nehéz

Részletesebben

A környezetbarát autózás 10 pontja

A környezetbarát autózás 10 pontja A Környezetbarát autózás kampány célja, hogy csökkentse az autók környezetre gyakorolt káros hatását, valamint segítsen a járművezetőknek abban, hogy környezetvédő fejjel gondolkodjanak. A környezetbarát

Részletesebben

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok Sebõ Elektronik - Sebõ Attila e.v. internetes csomagküldõ kereskedelem Általános fizetési rendelési és szállítási feltételek és tájékoztató a panaszkezelés módjáról Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Részletesebben

Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság

Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság Bosch 1200-as sorozatú tűzjelző központ Ha fontos a biztonság 2 1200-as sorozatú tűzjelző központ A biztonság nyugalma Tökéletes védelem az Ön igényihez szabva Az 1200-as sorozatú tűzjelző központ rugalmas,

Részletesebben

Portfólió. Szervizautó-Buda Kft.

Portfólió. Szervizautó-Buda Kft. Portfólió Szervizautó-Buda Kft. CÉ GÜ NK TÖ RTÉ NÉTÉ Cégünk jogi elődje 1938 óta áll a lakosság szolgálatában. 1991-es évben átalakult, majd a Lövőház utcai (Mammut helyén) szervizből 1999-ben költözött

Részletesebben

A jelû díjtábla. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) KöZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET

A jelû díjtábla. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) KöZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET Baranya megye ( kivételével) Fejér megye ( kivételével) Heves megye ( kivételével) Komárom-Esztergom megye ( kivételével) Nógrád megye ( kivételével) Vas megye ( kivételével) Zala megye ( kivételével)

Részletesebben

Finompormatricák az ÉMI-TÜV SÜD-tôl

Finompormatricák az ÉMI-TÜV SÜD-tôl Most aktuális ÉMI-TÜV Több biztonság Nagyobb érték Aki ettôl az évtôl egész Németország területén a kialakított környezetvédelmi zónákkal rendelkezô városok vonzáskörzetében is autójával szabadon akar

Részletesebben

A gumiabroncsok szerepe a közlekedésbiztonságban

A gumiabroncsok szerepe a közlekedésbiztonságban A gumiabroncsok szerepe a közlekedésbiztonságban A MICHELIN Csoport A kezdetek 1889: Michelin cég alapítása 1891: leszerelhető kerékpár abroncs 1895: először szerel a Michelin levegővel fújt gumiabroncsot

Részletesebben

A BIZALMI HÁROMSZÖG GÉPEK, ESZKÖZÖK, EGYEDI BERENDEZÉSEK, GÉPJÁRMŰPARKOK FINANSZÍROZÁSA FLOTTAKEZELÉS

A BIZALMI HÁROMSZÖG GÉPEK, ESZKÖZÖK, EGYEDI BERENDEZÉSEK, GÉPJÁRMŰPARKOK FINANSZÍROZÁSA FLOTTAKEZELÉS A BIZALMI HÁROMSZÖG GÉPEK, ESZKÖZÖK, EGYEDI BERENDEZÉSEK, GÉPJÁRMŰPARKOK FINANSZÍROZÁSA FLOTTAKEZELÉS Szombathely 2009. Április 21. ÚJ BERUHÁZÁS, BESZERZÉS SZEMPONTOK MAGYARÁZAT Felhasználhatóság Alkalmazási

Részletesebben

Plus 3 finanszírozási konstrukció a Mercedes-Benztől.

Plus 3 finanszírozási konstrukció a Mercedes-Benztől. Három jó választás. Plus 3 finanszírozási konstrukció a Mercedes-Benztől. A Plus3 zárt végű pénzügyi lízing konstrukció lényege, hogy kedvező havidíj fizetési kötelezettség mellett tegye lehetővé a gépkocsi

Részletesebben

GÉPJÁRMŰ FLOTTAKEZELÉS

GÉPJÁRMŰ FLOTTAKEZELÉS GÉPJÁRMŰ FLOTTAKEZELÉS Tartalom Finanszírozási formák ismertetése Lehet-e sikeres a saját flottakezelés? Flottakezelés a gyakorlatban Miért éri meg a flottakezelés? Hogyan válasszunk flottakezelőt? Finanszírozási

Részletesebben

Sky Klímaberendezések

Sky Klímaberendezések Sky Klímaberendezések Sky-al Működési tartomány -25 és +52 között WI-FI rendszer Sky vezérlőegysége Címzett: TEKNO POINT Klíma Kft Műszaki vevőszolgálat Budapest Öntöde u. 6. 1211 JÓTÁLLÁSI JEGY KÉRJÜK,

Részletesebben

Az Ön elképzelései szerint kialakítva.

Az Ön elképzelései szerint kialakítva. INNOVÁCIÓ eform Online konfigurátor Az Ön elképzelései szerint kialakítva. eform egyénileg tervezhető keményhab betétek szerszámai számára. eform Formába hozzuk szerszámait. Az Ön elvárásai a mi megoldásunk.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI AJÁNLAT a. Traffic-Control Kft. részére

EGYÜTTMŰKÖDÉSI AJÁNLAT a. Traffic-Control Kft. részére EGYÜTTMŰKÖDÉSI AJÁNLAT a Traffic-Control Kft. részére 1. Cégismertető A Venyige3 Kárrendezési Centrum 100%-os magyar tulajdonban, 2011. augusztus 15-én kezdte meg működését, 59 Millió Forintos törzstőkével

Részletesebben

eshop v1.x webáruház és katalógus keretrendszer

eshop v1.x webáruház és katalógus keretrendszer eshop v1.x webáruház és katalógus keretrendszer Legyen az Ön cégének is! Egyedi megjelenés, melyet az Ön igényeire alakítunk! Számítástechnikai webáruház és katalógus rendszer számítástechnikai viszonteladóknak.

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ - GÖDÖLLŐ 2011. MÁRCIUS 24. Fontosabb jogszabályok FONTOSABB JOGSZABÁLYOK 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 5/1990.(IV.12.) KöHÉM (ER) rendelet a közúti járművek

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM. Alf Martiensen

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM. Alf Martiensen A tehergépkocsi balesetek in-depth elemzésének jelentősége Az európai áruforgalom mintegy 70 %-a a tehergépjárműveken keresztül bonyolódik. A tehergépkocsik a vasúti mennyiség mintegy 10-szeresét szállítják.

Részletesebben

Proxes T1S Proxes T1R Proxes CF1. Proxes R888 R610 Proxes T1 Cleanprox

Proxes T1S Proxes T1R Proxes CF1. Proxes R888 R610 Proxes T1 Cleanprox 330-350 V1 VARIO V2 330 Rendkívül gazdaságos, hosszú futásteljesítményű gumiabroncs kiváló tapadási,és vízelvezetési tulajdonságokkal, mely nagy biztonságot ad nedves úton is. Alacsony gördülési ellenállása

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE GÁPJÁRMŰKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: 2008. szeptember 13. Aktualizálva:: 2012. január 02.

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE GÁPJÁRMŰKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: 2008. szeptember 13. Aktualizálva:: 2012. január 02. MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE GÁPJÁRMŰKEZELÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2008. szeptember 13. Aktualizálva:: 2012. január 02. Készítette: Korenné Orosz Edit szolgálat vezető Jóváhagyta: Bukta László

Részletesebben

198 500 FT-ért SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG

198 500 FT-ért SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL 198 500 FT-ért AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG Az ár az áfá-t tartalmazza. Az akció más kedvezményekkel

Részletesebben

MICROSOFT DYNAMICS NAV RENDSZER SAAS MODELLBEN

MICROSOFT DYNAMICS NAV RENDSZER SAAS MODELLBEN Az ERP bevezetések 30%-a amiatt hiúsul meg, mert a bevezetést tervező vállalat nem tudja előteremteni az igényeinek megfelelő ERP rendszer bevezetéséhez szükséges erőforrást, vagy úgy gondolja, hogy az

Részletesebben

PROFI GÉPEK, BERENDEZÉSEK

PROFI GÉPEK, BERENDEZÉSEK EuRoll PROFI GÉPEK, BERENDEZÉSEK Bevezető Tisztelt Partnerünk! Ön az EuRoll Hungária Kft. Profi gépek és berendezések katalógusát tartja kezében. Több éves tapasztalatunkat felhasználva, katalógusunkat

Részletesebben

Bosch elektromos kéziszerszámok Új termékek és akciós ajánlatok

Bosch elektromos kéziszerszámok Új termékek és akciós ajánlatok Bosch elektromos kéziszerszámok Új termékek és akciós ajánlatok Érvényes: 2012. február 1. - április 30. vagy a készlet erejéig www.bosch-professional.hu Új generációs sarokcsiszolók a Boschtól! Universal

Részletesebben

UNION-Casco biztosítások Biztosítási ajánlat

UNION-Casco biztosítások Biztosítási ajánlat UNION-Casco biztosítások Biztosítási ajánlat Képviselő kódja: Képviselő neve: Nyugtaszám: Adóigazgatási szám: 10491984-2-44 Ajánlatszám: Kérjük, nyomtatott betűvel töltse ki! A megfelelő helyen így jelölje!

Részletesebben

A gépjármű rendelkezzen a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal (általános forgalomba helyezési engedéllyel).

A gépjármű rendelkezzen a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal (általános forgalomba helyezési engedéllyel). Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-tól igénybe vehető támogatások alapján biztonságos közlekedés

Részletesebben

Együttműködési lehetőség fuvarozók számára

Együttműködési lehetőség fuvarozók számára Együttműködési lehetőség fuvarozók számára A Berger Logistik G.m.b.H. (www.berger-logistik.com) partnereként fuvarozókat keresünk, kizárólag hosszú távú együttműködés céljából. A Berger Logistik biztosítja

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2015/S 159-291860. (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 30.6.2015, 2015/S 123-224876)

Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2015/S 159-291860. (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, 30.6.2015, 2015/S 123-224876) 1/13 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:291860-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2015/S 159-291860 Országos Vízügyi Főigazgatóság, AK08474, Márvány

Részletesebben

CITROËN JUMPY FURGON

CITROËN JUMPY FURGON CITROËN JUMPY FURGON DIZÁJN Fedezze fel a Citroën Jumpy-t, valamint a CITROËN haszongépjármű-kínálatát, melyet az alábbi QR kód leolvasásával pillanatok alatt elérhet okostelefonjáról. CITROËN JUMPY: EGY

Részletesebben

TÉLI SZERELT KERÉK AJÁNLATOK

TÉLI SZERELT KERÉK AJÁNLATOK TÉLI SZERELT KERÉK AJÁNLATOK Díjmentes kerékcsere és keréktárolás 3 éven át részletek a 2. oldalon 2014/2015 Kerékszerviz ajándékba! Kerékcsere tárolással 3 éven át díjmentesen Ha 4 db téli szerelt kereket

Részletesebben

TERMÉKEINK DAF GÉPJÁRMŰVEKHEZ

TERMÉKEINK DAF GÉPJÁRMŰVEKHEZ TERMÉKEINK DAF GÉPJÁRMŰVEKHEZ Az alábbiakban megtalálhatja a legfontosabb pótalkatrészek listáját DAF gépjárművéhez. Ha további alkatrészekre van szüksége vagy más járművekhez való termékeket keres, tekintse

Részletesebben

Az Ön rádiója most már tud navigálni. És mást is. Navigation 20 a C-osztály, GLK & E-osztály számára.

Az Ön rádiója most már tud navigálni. És mást is. Navigation 20 a C-osztály, GLK & E-osztály számára. Az Ön rádiója most már tud navigálni. És mást is. Navigation 20 a C-osztály, GLK & E-osztály számára. Navigation 20 C-osztályhoz, GLK & E-oszályhoz Audio 20 CD készülékkel rendelkezik az Ön Mercedes-Benz

Részletesebben

Zehnder Charleston Fedezze fel az eredetit valami különlegessel

Zehnder Charleston Fedezze fel az eredetit valami különlegessel Zehnder Charleston Fedezze fel az eredetit valami különlegessel 1 Mindig jó klíma A Charleston csőradiátorok biztosítják a kiegyensúlyozott és tökéletes beltéri klímát a kényelmes fűtőteljesítményt a

Részletesebben

Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs

Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs Használt gépek vására 2014. szeptember 29-től Biatorbágyon, a Jungheinrich Hungária Kft. telephelyén 8.00 és 16.00 óra között. 4 csillagos használt targoncák kedvező

Részletesebben

Cégtörténet. Célkitűzésünk. Transemex Kft. fejlődésének főbb állomásai:

Cégtörténet. Célkitűzésünk. Transemex Kft. fejlődésének főbb állomásai: Rólunk A TRANSEMEX Kft 1989-ben azzal a céllal alakult, hogy a hagyományos európai közúti szállítmányozási tevékenység mellett, megbízható szakmai hátteret biztosítson partnereinek a Törökország és Magyarország

Részletesebben

FAI Automotive prezentáció www.faiauto.com

FAI Automotive prezentáció www.faiauto.com FAI Automotive prezentáció www.faiauto.com Így kezdődött A FAI 1968 óta egy sikeres autóversenyző csapatból nőtte ki magát motoralkatrész, napjainkra pedig már egyéb alkatrészek széles kínálatát is gyártó

Részletesebben

SZERVIZ SZOLGÁLTATÁS SEBESSÉGVÁLTÓ

SZERVIZ SZOLGÁLTATÁS SEBESSÉGVÁLTÓ SZERVIZ SZOLGÁLTATÁS SEBESSÉGVÁLTÓ Protruck Kft tevékenysége a haszongépjármű sebességváltók területén A Protruck Kft, mint a ZF magyarországi szervizképviselete, a haszongépjármű szektorban az alábbi

Részletesebben

AKCIÓ 214 000 FT-TÓL SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU CSÚCSMINŐSÉGŰ GARÁZSAJTÓK MOTORRAL MÁR BRUTTÓ VÁLASSZON FELÁR NÉLKÜL AKÁR 8 FÉLE SZÍNBŐL

AKCIÓ 214 000 FT-TÓL SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU CSÚCSMINŐSÉGŰ GARÁZSAJTÓK MOTORRAL MÁR BRUTTÓ VÁLASSZON FELÁR NÉLKÜL AKÁR 8 FÉLE SZÍNBŐL SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU AKCIÓ CSÚCSMINŐSÉGŰ GARÁZSAJTÓK MOTORRAL MÁR BRUTTÓ 214 000 FT-TÓL AJÁNDÉK 20 000 FT-OS KUPON, AMIT TOLÓ- VAGY KÉTSZÁRNYAS KAPUNYITÓ SZETTEKNÉL HASZNÁLHAT FEL VÁLASSZON FELÁR NÉLKÜL

Részletesebben

A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:

Részletesebben

Ügyfelünk a Knorr-Bremse. Központilag szervezett európai disztribúció

Ügyfelünk a Knorr-Bremse. Központilag szervezett európai disztribúció Ügyfelünk a Knorr-Bremse Központilag szervezett európai disztribúció Copyright Knorr-Bremse AG Közös növekedés lépésről lépésre A stabil kapcsolatok kialakulásához idő kell. Idő kell a kölcsönös bizalom

Részletesebben

Nissan tartozék- és szerviz katalógus

Nissan tartozék- és szerviz katalógus Nissan tartozék- és szerviz katalógus Tisztelt Nissan - tulajdonos, Kedves érdeklődő! A 2012-es tartozék- és szervizkatalógusunkban szeretnénk bemutatni a Nissan modellek rendkívül széleskörű felszerelési

Részletesebben

AJÁNLAT KAPSZULÁS RENDSZERREL MŰKÖDŐ

AJÁNLAT KAPSZULÁS RENDSZERREL MŰKÖDŐ Caffé Service Kft. 2120 Dunakeszi, Berek utca, 19. Adószám: 14211674-2-13 Tel: 0036 27 392 692 Fax: 0036 27 392 691 AJÁNLAT KAPSZULÁS RENDSZERREL MŰKÖDŐ KÁVÉGÉPEKRE Ajánlat kapszulás rendszerrel működő

Részletesebben

OMV Diesel CleanTech. Tökéletes motorvédelem. OMV Commercial

OMV Diesel CleanTech. Tökéletes motorvédelem. OMV Commercial OMV Diesel CleanTech Tökéletes motorvédelem OMV Commercial OMV Diesel CleanTech Tisztaság és maximális teljesítmény OMV Diesel CleanTech: nagyteljesítményű üzemanyagunk. A prémium HVO biológiai összetevő

Részletesebben

Árlista 2013. Robot Planet. Zimmer Hungária Kft., Telefon: +36/26/540-108, Fax: +36/26/998-211, www.zimmer.hu

Árlista 2013. Robot Planet. Zimmer Hungária Kft., Telefon: +36/26/540-108, Fax: +36/26/998-211, www.zimmer.hu Árlista 2013 Robot Planet Zimmer Hungária Kft., Telefon: +36/26/50108, Fax: +36/26/998211, www.zimmer.hu Fűnyírórobot árlista 2013 Tradíció & csúcsminőség a kertjében Cégünk 1896 óta Európa szerte vezető

Részletesebben

Szolgálati Gépjármű Használati Szabályzat

Szolgálati Gépjármű Használati Szabályzat 1 ELSZÁMOLÓH Z Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet Szolgálati Gépjármű Használati Szabályzat Hatályos: 2014. április 1. 2 I. BEVEZETŐ A Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet

Részletesebben

EXKLUZÍV ELSŐ OSZTÁLYÚ KITŰNŐ ÁRFEKVÉSŰ!

EXKLUZÍV ELSŐ OSZTÁLYÚ KITŰNŐ ÁRFEKVÉSŰ! EXKLUZÍV ELSŐ OSZTÁLYÚ KITŰNŐ ÁRFEKVÉSŰ! GARANTÁLT MINŐSÉGŰ GUMIABRONCS EURÓPAI ELSŐ OSZTÁLYÚ Az új európai gyártású SEBRING gumiabroncsot az egyik legnagyobb gumiabroncsgyártó gyártja. A minőség a legfontosabb

Részletesebben

HU-Budapest: Javítási és karbantartási szolgáltatások 2011/S 59-095198 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY. Szolgáltatás

HU-Budapest: Javítási és karbantartási szolgáltatások 2011/S 59-095198 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY. Szolgáltatás 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:95198-2011:text:hu:html HU-Budapest: Javítási és karbantartási szolgáltatások 2011/S 59-095198 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

Környezeti CO-/CO 2 mérőműszer

Környezeti CO-/CO 2 mérőműszer Környezeti CO-/CO 2 mérőműszer testo 315-3 Párhuzamos CO- és CO 2 mérés, az európai EN 50543 szabványnak megfelelően Párhuzamos és közvetlen CO-/CO 2 mérés C Megfelel az EN 50543 szabványnak Kényelmes

Részletesebben

Intent Autodiga akció

Intent Autodiga akció Intent Autodiga akció A2600 A-2600 Érintőképernyős autódiagnosztikai készülék, nyomtató funkció, MERCEDES, BMW, OPEL, VW / AUDI, MITSUBISHI, VOLVO stb... gépjárművekhez Gyári szintű diagnosztikai eljárásokhoz,

Részletesebben

Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid

Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Elromlott a gázkazánom és gyorsan ki kell cserélnem Az ügyfelek elvárásai szeretnék hőszivattyút használni, de azt hallottam, hogy nem lenne hatékony

Részletesebben

Szivattyúk Szerelvények Rendszerek. PumpMeter. Átlátható szivattyúüzemeltetés.

Szivattyúk Szerelvények Rendszerek. PumpMeter. Átlátható szivattyúüzemeltetés. Szivattyúk Szerelvények Rendszerek PumpMeter. Átlátható szivattyúüzemeltetés. 2 Bevezetés PumpMeter. Innováció a jobb átláthatóságért. Képzelje el, hogy egy új autó vásárlását tervezi. Az ideális modell

Részletesebben

Jöjjön el egy téli átvizsgálásra és 2012.10.15-TŐL 12.15-IG

Jöjjön el egy téli átvizsgálásra és 2012.10.15-TŐL 12.15-IG Jöjjön el egy téli átvizsgálásra és 2012.10.15-TŐL 12.15-IG TÉLI SZERVIZAKCIÓ 2012 A NYEREMÉNYEK JEGYZÉKE 4. DÍJ SAVA GUMIABRONCS KÉSZLET Tisztelt Ügyfelünk! Látogasson el 2012.10.15. és 2012.12.15. között

Részletesebben

Vizes mérőkocsi. A munka hatékonyságának optimalizálása. Védelem a szivárgáskereső készülékek számára

Vizes mérőkocsi. A munka hatékonyságának optimalizálása. Védelem a szivárgáskereső készülékek számára Vizes mérőkocsi A munka hatékonyságának optimalizálása Védelem a szivárgáskereső készülékek számára Mérési adatok teljes körű kiértékelhetősége a mérés helyszínén Biztonságos munkakörnyezet A vizes mérőkocsi

Részletesebben

Fiat Qubo 2 760 000 Ft-tól*

Fiat Qubo 2 760 000 Ft-tól* Fiat Qubo 2 760 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Akciós ár Fiat Top finanszírozással** Qubo 1.4 8V Active 54/73 3 430 000 2 960 000 2 760 000 Qubo Active 4 180 000 3

Részletesebben

www.electromega.hu AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE

www.electromega.hu AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE MI AZ AUTÓK LÉNYEGE? Rövid szabályozott robbanások sorozatán eljutni A -ból B -be. MI IS KELL EHHEZ? MOTOR melyben a robbanások erejéből adódó alternáló mozgást először

Részletesebben

Jungheinrich JungSTARs. 4 csillagos használt targoncák kedvező árakon! 2015. február 23 március 20. További információ: www.jungheinrich.

Jungheinrich JungSTARs. 4 csillagos használt targoncák kedvező árakon! 2015. február 23 március 20. További információ: www.jungheinrich. Jungheinrich JungSTARs. 2015. február 23 március 20. 4 csillagos használt targoncák kedvező árakon! További információ: www.jungheinrich.hu Használt gépek kedvező áron! Akció időtartama: 2015. február

Részletesebben

ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG

ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG Az ABLOY magas biztonsági termékeit az egész világon ismerik és elismerik. Széles termékskálánk minden tagja csúcsminôséget képvisel és kiváló teljesítményt

Részletesebben

4 6 8 10 11 ÉV. a leginnovatívabb márkák egyikét választotta?

4 6 8 10 11 ÉV. a leginnovatívabb márkák egyikét választotta? a leginnovatívabb márkák egyikét választotta? Ü dvözöljük a Nissan innovációinak és szolgáltatásainak világában! Összegyűjtöttünk mindent, amit tudnia kell, hogy a lehető legtöbbet hozza ki új autójából!

Részletesebben

Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs

Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs Targoncavásár Jungheinrich JungSTARs Használt gépek vására 2015. május 14-től a Jungheinrich Hungária Kft. telephelyén 8.00 és 16.00 óra között. 4 csillagos használt targoncák kedvező árakon! Látogasson

Részletesebben

MYVOLVO. nyáron is PROFI CSOMAGOLÁS. Reflektorfényben a légkondicionáló SZEMÉLYES SZERVIZ- TANÁCSADÓ 2012 NYÁR

MYVOLVO. nyáron is PROFI CSOMAGOLÁS. Reflektorfényben a légkondicionáló SZEMÉLYES SZERVIZ- TANÁCSADÓ 2012 NYÁR Ajánlat Önnek és Volvójának 2012 NYÁR MYVOLVO PROFI CSOMAGOLÁS TIPPEK ÉS TARTOZÉKOK; EGYSZERŰ CSOMAGOLÁS Reflektorfényben a légkondicionáló SZEMÉLYES SZERVIZ- TANÁCSADÓ Frissesség nyáron is + Várjuk a

Részletesebben

AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954

AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954 AKKUTÖLTŐ 24V CTEK XT 14000 N08954 A svéd CTEK MULTI XT 14000 teljesítménye a gyors töltést igénylő, 24V-os rendszerben működő akkumulátoroknál mutatkozik meg igazán: teherautókban, buszokban, nagyobb

Részletesebben