Budakeszi, Biatorbágy, Budajenő, Budaörs, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Perbál, Remeteszőlős, Telki, Tök és Zsámbék közigazgatási területén.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budakeszi, Biatorbágy, Budajenő, Budaörs, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Perbál, Remeteszőlős, Telki, Tök és Zsámbék közigazgatási területén."

Átírás

1 Bemutakozás: Az Építéshatósági Osztály a jegyzőhöz telepített elsőfokú építésügyi hatósági jogkört látja el az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006 (XII.23.) Korm. rendele t alapján, Budakeszi járás illetékességi területén: Budakeszi, Biatorbágy, Budajenő, Budaörs, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Perbál, Remeteszőlős, Telki, Tök és Zsámbék közigazgatási területén. 1 / 63

2 Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét arra, hogy január 1. napjától az építésügyi igazgatás rendszere, valamennyi érintett jogszabálya megváltozott. Részletes tájékoztatást az ites.hu old alon találhatnak, többek között az elektronikus építésügyi igazgatásról az ÉTDR rendszerről is. Felhívjuk az építkezők figyelmét arra, hogy a település jegyzőjétől építés előtt behajtási engedélyt kell kérniük 3.5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművekre! Telekalakításához változási vázrajz készítése előtt egyeztetni szükséges a terület pontos méretéről Cserhalmi Andrea vagyongazdával, elérhetősége: /118 mellék. 2 / 63

3 Az iratbetekintés- és iratmásolás kérelemre az iratok külső irattárból történő szállítása miatt előreláthatóan néhány napot kell várni. Szíves megértésüket előre is köszönjük! 3 / 63

4 Ügyfélfogadás és ügyfélszolgálat: Építéshatóság központi száma / 119 és 120-as mellék: 119 mellék: Budaörs, Biatorbágy, Herceghalom, Telki, Páty 120 mellék: Budakeszi, Perbál, Tök, Nagykovácsi, Zsámbék, Budajenő, Remeteszőlős 4 / 63

5 Az ügyintézők telefonon hívásokat ügyfélfogadási időben fogadnak, ügyfélfogadáson kívül az adminisztátorok fogadják a beérkező hívásokat. Személyes ügyfélfogadás szerdán 13:00-16:00 óra között lehetséges. hétfő: 13:00 17:00 ügyfélszolgálaton vagy telefonon 5 / 63

6 kedd, csütörtök: nincs ügyfélfogadás ( en elérhetőek az ügyintézők) szerda: 8:30 12:00 ügyfélszolgálaton vagy telefonon; 13:00 16:00 a 19., 20. és 21. szám ú irodákban személyes ügyfélfogadás péntek: 8:30 12:00 ügyfélszolgálaton vagy telefonon 6 / 63

7 Ügyfélfogadási időn kívül telefonon csak a központi szám elérhető! Építésügyi Szolgáltatási Pontok 7 / 63

8 Az Építésügyi Szolgáltatási Pontok a következő építésügyi szolgáltatási feladatokat látják el, ami nem azonos az építésügyi hatósággal: - Információszolgáltatás az állampolgárok részére az építésügyi hatósági ügyintézésük elősegítése érdekében - Az építésügyi feladatok intézéséhez az állampolgári kérelmek átvételének és továbbításának, hiánypótlás befogadásának, nyilatkozatok felvételének és továbbításának, digitalizálásának és feltöltésének biztosítása az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerbe - A kérelmek papír alapon vagy elektronikus adathordozón való fogadása, szükség 8 / 63

9 szerinti szkennelése és az ÉTDR-be történő feltöltésének biztosítása - Az építésügyi hatósági eljárás illetékének és az építésügyi igazgatási szolgáltatási díjak befizetésének lehetővé tétele, - Települési önkormányzati egyéb műszaki, üzemeltetési feladatai Építésügyi Szolgáltatási Pontok Budakeszi Járás elsőfokú építésügyi hatóság illetékességi területén: Budaörs Város Önkormányzat 2040 Építésügyi Budaörs, Szabadság Szolgáltatási út 134. Pont Biatorbágy Város Önkormányzat 2051 Biatorbágy, Építésügyi Baross Szolgáltatási G. u. 2/A. Pont Zsámbék Város Önkormányzat 2072 Zsámbék, Építésügyi Rácváros Szolgáltatási u Pont Nagykovácsi Község Önkormányzat 2094 Nagykovácsi, Építésügyi Kossuth Szolgáltatási L. u. 61. Pont Páty Község Önkormányzat 2071 Építésügyi Páty, Kossuth Szolgáltatási Lajos u. Pont / 63

10 Munkatársak: 10 / 63

11 Szabolcsiné Sedlmayer Mónika Beosztás: építéshatósági osztályvezető Iroda: 19 Telefonszám: 06 23/ / 174 mellék cím: 11 / 63

12 Madarász Krisztina Beosztás: építéshatósági ügyintéző Iroda: 21 Telefonszám: 06 23/ / 154 mellék cím: Terület: Budakeszi, Perbál, Tök Korom Csaba Beosztás: építéshatósági ügyintéző Iroda: 20 Telefonszám: 06 23/ / 167 mellék cím: Terület: Budaörs-Dél (Kamaraerdő, Kamaraerdő-ipartelep, M1-M7 autópálya környéke, Bátfai Péter Beosztás: építéshatósági ügyintéző Iroda: 21 Telefonszám: 06 23/ / 188 mellék cím: Terület: Budaörs-Észak (Kő-hegy, Odvashegy, Frankhegy, Felsőszállás, Ófalu 1-es főútt 12 / 63

13 Vincze Márta Erzsébet Beosztás: építéshatósági ügyintéző Iroda: 21 Telefonszám: 06 23/ / 180 mellék cím: Terület: Nagykovácsi, Remeteszőlős, Zsámbék, Budajenő Andirkó Dénes Szabolcsné Rita Beosztás: építéshatósági ügyintéző Iroda: 21 Telefonszám: 06 23/ / 142 mellék cím: Terület: Páty, Telki Pintér-Fazakas Beáta Beosztás: építéshatósági ügyintéző Iroda: 21 Telefonszám: 06 23/ / 184 mellék cím: Terület: Biatorbágy, Herceghalom 13 / 63

14 Oldroyd Piroska Beosztás: adminisztrátor Iroda: 20 Telefonszám: 06 23/ / 120 mellék cím: Terület: Budakeszi, Perbál, Tök, Nagykovácsi, Zsámbék, Budajenő, Remeteszőlős Seres-Balogh Nóra Beosztás: adminisztrátor Iroda: 20 Telefonszám: 06 23/ / 119 mellék cím: Terület: Budaörs, Biatorbágy, Herceghalom, Telki, Páty 14 / 63

15 Főépítészek: Település Név telefonszám Budakeszi Borsodiné Gláser Krisztina / 121 mellék Ügyfélfogadás: előzetes egyeztetés után szerda 8-16 között Budajenő Kóbor József / 7 mellék foepitesz@budajeno.hu Ügyfélfogadás: hétfő 13-16:30 között Biatorbágy Rumi Imre foepitesz@biat orbagy.hu Ügyfélfogadás: szerda és csütörtök között Budaörs Csík Edina foepitesz@bud aors.hu 15 / 63

16 Ügyfélfogadás: előzetes egyeztetés után ügyfélfogadási időben Nagykovácsi Györgyi Zoltán Ügyfélfogadás: előzetes egyeztetés után Telki Varga Béla bela@tecton.co.hu Ügyfélfogadás: kedd 8-16 között Zsámbék Marthi Zsuzsa Ügyfélfogadás: Tök Urr Gábor urrgabor@frees tart.hu Ügyfélfogadás: előzetes egyeztetés után Perbál Urr Gábor urrgabor@frees tart.hu Ügyfélfogadás: szerdán 06 26/ (vagy egyeztetett i Páty Tusnády Zsolt foepitesz@paty.hu Ügyfélfogadás: szerda délután Remeteszőlős Földi Zoltán - foepitesz@rem eteszolos.hu Herceghalom AZ ÉPÍTÉSÜGYRE VONATKOZÓ LEGFONTOSABB JOGSZABÁLYOK 16 / 63

17 e-építés.hu Lakossági tájékoztatás az ügyek menetéről részletesebben Helyi rendeletek és Építési szabályzatok: 17 / 63

18 Budakeszi Biatorbágy Budajenő Budaörs Herceghalom Nagykovácsi Páty Perbál Remeteszőlős Telki Tök Zsámbék Dokumentumok/letöltés: 18 / 63

19 ÉTDR kérelem (engedély kérelem) Statisztikai adatlap használatbavételi engedélyhez Statisztikai adatlap építési engedélyezéséhez 19 / 63

20 Ügyféli jogról való lemondó nyilatkozat Kérelem ügyfélként való kezelésre Fellebbezési jogról való lemondó nyilatkozat 20 / 63

21 Építési napló összesítő lap Elektronikus kapcsolattartás bejelentése Iratbetekintési kérelem 21 / 63

22 22 / 63

23 23 / 63

24 Kérelem benyújtás: Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást elektronikusan ÉTDR rendszeren keresztül lehet benyújtani, valamint személyesen - elektronikus adathordozón - lehet kezdeményezni az illetékes építésügyi hatóságnál, az Építésügyi Szolgáltatási Pontokon és a Kormányablakoknál. Tájékoztatjuk, hogy személyes benyújtáskor az ügyintéző az ügyfél 24 / 63

25 azonosítása után kizárólag csak feltölti a kérelmet és annak mellékleteit az elektronikus ügyintézési rendszerbe, (az ÉTDR be) annak tartalmáért, hitelességéért felelősséget Hatóságunk nem vállal. Az engedély kérelem benyújtásáról és az ahhoz tartozó építészeti műszaki tervdokumentáció formai és tartalmi követelményeiről az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI.8.) Korm.rendelet rendelkezik. Az ÉTDR - Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer - az e-közigazgatás azon szolgáltatása, mely az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokban lehetővé teszi az elektronikus kérelem és tervbeadást, valamint az elektronikus ügykezelést. 25 / 63

26 Regisztráció menete Kézikönyvek, útmutatók Gyakorló felület 26 / 63

27 Az illeték befizetésének módjai: 1. Építésügyi Fizetési Portálon keresztül: 27 / 63

28 Az elektronikus úton tehát az ÉTDR felületén kezdeményezett építésügyi hatósági eljárások számára az ÉFP biztosítja az EFER-en keresztül történő illeték fizetést és az ÉFP továbbítja az ÉTDR felé az átutalási megbízás elfogadásáról szóló elektronikus adatsort. Az elektronikus fizetés az ÉFP nyilvános felületén, az efp.e-epites.hu címről kezdeményezhető. A fizetési folyamat rövid menete (Fontos, hogy ügyfélkapus azonosítás a fizetéshez nem szükséges!): o A fizető személy az adatbeviteli mezőkben először a nevét és címét adja meg. Ezt követően a fizető személy: o Fizetési módot választ: a leggyakrabban választott fizetési mód az internetes bankkártyás fizetés (OTP VPOS). o Megadja az ÉTDR tárhely ( Piszkozat / Beadott kérelem ) azonosítót: 28 / 63

29 Az ÉFP az ÉTDR-től lekérdezi és a fizető személynek megjeleníti a tárhelyhez tartozó tárgyi ingatlan pontos címét: így a fizető személy ellenőrizni tudja, hogy helyes ÉTDR azonosítót adott-e meg. o Kiválasztja a fizetés jogcímét: illeték. Megjelenik a jogcímhez tartozó célszámla szám: o Utolsó adatként megadja a fizetendő összeget. o A fizetéshez megjegyzést (közleményt) is írhat, de erre általában nincs szükség: az ÉTDR számára az ÉTDR tárhely azonosító egyértelműen azonosítja a fizetés célját. A tényleges fizetés az OTP VPOS felületén történik majd (ezt a jól ismert felületet használja sok internetes áruház is). o A fizetés tényéről és eredményéről a fizető személy visszaigazolást kap: o ben (a sikeres és a sikertelen fizetésről egyaránt). o A sikeres fizetésről nyomtatható dokumentumot tölthet le, amely részletesen tartalmazza a fizetés adatait. Ezt a dokumentumot nem 29 / 63

30 szükséges az ÉTDR-be feltölteni. o A sikeres fizetés legfontosabb igazolása az ÉTDR tárhelyen ( Piszkozat / Beadott kérelem -ben) a Pénzügyek lapon látható. A megjelenített fizetés bejegyzés adatai nem módosíthatók. Építésügyi Fizetési Portál Építésügyi Fizetési Portál használata 30 / 63

31 2. Banki átutalással: kedvezményezett: BUDAKESZI VÁROS ELJÁRÁSI ILLETÉK 31 / 63

32 eljárási illeték bevételi számlaszám: Az átutalás közleményben az ÉTDR azonosítóra való hivatkozással 32 / 63

33 Az illeték mértékét az illetékekről szóló évi XCIII. törvény, XV. melléklete határozza meg. Érdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályának (Építésfelügyelet) elérhetősége: 33 / 63

34 Cím 2030 Érd, Budai út 7/b. Telefon (23) Fax (23) Illetékesség építésügyi hatósági ügyekben: Budakeszi járás, Érdi járás örökségvédelmi hatósági ügyekben: Pest megye Félfogadás Érden és Diósdon : Hétfő: 13:00 16:0 Szerda: 08:00 16:00 Budapesten : Hétfő: 13:00-16:30 Szerda: 9:00-12:00; 13:00-16:30 Péntek: 9:00-12:00 Diósdi Kirendeltség Cím 2049 Diósd, Szent István tér 1. jarasihivatal.erd@pest.gov.hu 34 / 63

35 35 / 63

36 A lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről (e-napl ó készenlétbe helyezésével történik, nem hatósági eljárás) 36 / 63

37 Tájékoztatók, kézikönyvek az egyszerű bejelentésről és az e-építési naplóról Az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről, kérelemre - az építés helye szerinti illetékes elsőfokú általános építésfelügyeleti hatóság hatósági bizonyítványt állít ki és azt feltölti az elektronikus építési naplóba. 37 / 63

38 A hatósági bizonyítvány iránti kérelemhez mellékelni kell : 38 / 63

39 - az elektronikus építési napló összesítő lapját, - az épületre elkészített energetikai tanúsítványt, 39 / 63

40 - ha az Étv. alapján a hatósági bizonyítványért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, az Étv.-ben meghatározott díj megfizetésének igazolását, valamint - a 312/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 4. melléklete szerinti statisztikai adatlapot. 40 / 63

41 A hatósági bizonyítványt az építésfelügyeleti hatóság a kiállítással egyidejűleg feltölti az elektronikus építési naplóba. 41 / 63

42 Az e-napló összesítő lapját PDF formátumban a naplóból lehet letölteni. 1. Étv. 1. melléklete szerinti igazgatás szolgáltatási díjak: A bejelentéstől számított évek száma Fizetendő igazgatási szolgáltatási díj 42 / 63

43 díjmentes forint forint / 63

44 forint forint forint forint / 63

45 forint Tájékoztatásul: 45 / 63

46 Az e-építési napló készenlétét az - épület elkészültét igazoló hatósági bizonyítvány feltöltését követően az építésfelügyeleti hatóság fogja megszüntetni, a 191/2009. (IX.15.) kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint. A napló készenléte a hatósági bizonyítvány feltöltésével nem szűnik meg, az építési tevékenység a készenlétbe helyezés megszüntetésével tekinthető befejezettnek. 46 / 63

47 Az építésfelügyeleti hatóság a hatósági bizonyítvány feltöltését követően mind a naplót, mind az építkezést ellenőrzi. 47 / 63

48 A napló készenlétét megszünteti, ha - a napló tartalmára és vezetésére vonatkozó követelmények teljesülnek és 48 / 63

49 - a helyszínen építkezés végzését nem tapasztalja. 49 / 63

50 A napló készenlétének megszüntetését követően a naplóba további dokumentumok feltöltésére, bejegyzések rögzítésére, e-főnapló nyitására már nincs lehetőség. Az építésfelügyeleti hatóság amennyiben szabálytalanságot tapasztal, akkor a napló készenlétét nem szünteti meg, építésfelügyeleti hatósági intézkedést tesz, építésrendészeti eljárást folytat le. 50 / 63

51 Ha a készenlétbe helyezést követő legfeljebb 180 napon belül az e-főnaplót nem nyitották meg, akkor az építésfelügyeleti hatóság 191/2009. (IX.15.) kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint megszünteti az e-építési napló készenlétét, amennyiben kivitelezési tevékenységet nem észlel. 51 / 63

52 A Miniszterelnökség, Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága, Építésjogi és Hatósági Főosztálya által készített egyszerű bejelentéssel kapcsolatos lakossági tájékoztató elérhető a utobbi-modositasokkal-kapcsolatban linken. 52 / 63

53 Jogszabályok: 1997.évi LXXVIII. törvény (Étv.), 155/2016.(VI.13.) Korm. rendelet Használatbavételi és használatbavétel tudomásulvételi eljárás 53 / 63

54 Építésügyi hatósághoz benyújtandó dokumentumok: papír alapú építési napló esetén: digitális alapú építési napló esetén: -ÉTDR formanyomtatvány kérelem -Illeték (bélyegen vagy átutalva) -Építési napló összesítő lap -Átadás-átvételi jegyzőkönyv -Statisztikai adatlap -Kéményseprői átvételi nyilatkozat 54 / 63

55 -ÉTDR formanyomtatvány kérelem -Illeték (átutalás vagy ÉFP.) -Statisztikai adatlap OÉNY-be feltöltendő dokumentumok: 55 / 63

56 -változási vázrajz -energetikai tanúsítvány Társhatóságok: 56 / 63

57 Budapest Főváros Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatala Műszaki Engedélyezési Főosztály - Műszaki Biztonsági Osztály Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal 57 / 63

58 Hatósági Főosztály Népegészségügyi Osztály 58 / 63

59 Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály 59 / 63

60 Növény- és Talajvédelmi Osztály Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Erdőfelügyeleti osztály 60 / 63

61 Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Kármentesítési Osztály Természetvédelmi Osztály 61 / 63

62 Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztály Pest Megyei Kormányhivatal Budakeszi Járási Hivatala - Földhivatali Osztály 62 / 63

63 Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Kirendeltség Pest Megyei Kormányhivatal Bányafelügyeleti Főosztály 63 / 63

? Hogyan teljesíthető az Étv. 33/a. szerinti egyszerű bejelentés megtétele az építésügyi hatóság felé?

? Hogyan teljesíthető az Étv. 33/a. szerinti egyszerű bejelentés megtétele az építésügyi hatóság felé? Egyszerű bejelentés 2016. július 1-jétől GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK (GYIK) - VÁLASZOK Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 33/A. rendelkezései szerint

Részletesebben

I. Általános szabályok

I. Általános szabályok Az Érdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály hatáskörébe tartozó ügyek I. Általános szabályok 1. Illetékességi területek Az építésügyi és építésfelügyeleti feladatok tekintetében:

Részletesebben

AZ ILLETÉK ELEKTRONIKUS MEGFIZETÉSE (ÉFP)

AZ ILLETÉK ELEKTRONIKUS MEGFIZETÉSE (ÉFP) AZ ILLETÉK ELEKTRONIKUS MEGFIZETÉSE (ÉFP) 2018-04-27 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály

Részletesebben

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

Ügyiratszám: BP-5D/001/01015-2/2014. Tárgy: 2230 Gyömrő, Horthy Miklós tér, 1 ÉTDR azonosító 201300089050

Ügyiratszám: BP-5D/001/01015-2/2014. Tárgy: 2230 Gyömrő, Horthy Miklós tér, 1 ÉTDR azonosító 201300089050 V. KERÜLET I ÉP ÍT ÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉP ÍT ÉSÜGYI OSZT ÁLY Ügyiratszám: BP-5D/001/01015-2/2014. Tárgy: 2230 Gyömrő, Horthy Miklós tér, 1 ÉTDR azonosító 201300089050 helyrajzi számú ingatlan.

Részletesebben

Vonatkozó jogszabályok:

Vonatkozó jogszabályok: Vonatkozó jogszabályok: - A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat-és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény. - Az illetékekről

Részletesebben

Fizetési folyamat az Építésügyi Fizetési Portálon (ÉFP)

Fizetési folyamat az Építésügyi Fizetési Portálon (ÉFP) Fizetési folyamat az Építésügyi Fizetési Portálon (ÉFP) Jelen dokumentum képernyő másolatokkal illusztrálva mutatja be az Építésügyi Fizetési Portálon megvalósuló fizetési folyamatot. Az illusztrációk

Részletesebben

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Hatóság megnevezése: Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda Építéshatósági Osztály 3000 Hatvan, Kossuth tér

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52)

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52) DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52) 517-804 Iktatószám: MŰSZ-3410/2017 Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): 201500079765 Ügyintéző:

Részletesebben

Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele

Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele Mire vonatkozik az engedély / bejelentés kérelem Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele Az Eng.R.1. sz. Mellékletének X. oszlopában meghatározott építmények

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2.1 Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben

Részletesebben

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET 2017. JÚNIUS 29. EGER Építési szabályok változásával kapcsolatos tájékoztatás, különös tekintettel a 300 m 2 összes hasznos alapterület alatti építkezésekre, bontási, jókarbantartási

Részletesebben

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon

Részletesebben

Tájékoztató az egyszerű bejelentésről a legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új lakóépület építése esetén

Tájékoztató az egyszerű bejelentésről a legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új lakóépület építése esetén Tájékoztató az egyszerű bejelentésről a legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új lakóépület építése esetén Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény

Részletesebben

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA

PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: VE-05D/EH/417-14/2017. Tárgy: 8330 Sümeg, Kompanik Zs. u. 8. alatti, 944. hrsz-ú ingatlanon épületek bontási és egészségház építésére megadott VE- 05D/EH/417-10/2017.

Részletesebben

Jogszabályokban meghatározott dokumentumok elektronikus beküldése az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ számára

Jogszabályokban meghatározott dokumentumok elektronikus beküldése az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ számára OÉNY FELTÖLTÉS felhasználói útmutató Jogszabályokban meghatározott dokumentumok elektronikus beküldése az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ számára 1. Bevezetés A FELTÖTÉS funkció az Országos

Részletesebben

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól 1.) Milyen esetben lehet összevont engedélyt kérni? Ha az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a telek beépítésére vonatkozó

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje. Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje. Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 ügyfélfogadási rendje Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 Sopron 9400 Sopron, Új u. 26. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága

Részletesebben

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza Ügytípus Elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, rendeltetésváltozási, fennmaradási engedélyezési, továbbá az azokkal összefüggésben keletkezett ellenõrzési és kötelezési ügyek Az ügyet intézõ

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA ÉTDR azonosító: 201300048702 Iratazonosító: IR-000219468/2013 Ügyszám:KE-06D/EP/01022-10/2013.

Részletesebben

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről Hatályos: 2017.01.01-155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1a)

Részletesebben

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 1578 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 2019. évi 17. szám 15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYMEGBÍZOTT

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYMEGBÍZOTT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYMEGBÍZOTT Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal átmeneti ügyfélfogadási rendje 2013. augusztus 21-24. közötti időszakra A hivatal központi elérhetőségei

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje ügyfélfogadási rendje Kormányablak Győr 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31. 96/ 815-959 2014.07.09. 2014.09.01. Hétfőtől péntekig: 7:00-20:00 óráig 2014. szeptember 1. napjától Hétfőtől péntekig: 8:00-20:00

Részletesebben

Tájékoztató a évre vonatkozó építésügyi, valamint építésfelügyeleti hatósági statisztikai adatszolgáltatás módjáról és tartalmáról

Tájékoztató a évre vonatkozó építésügyi, valamint építésfelügyeleti hatósági statisztikai adatszolgáltatás módjáról és tartalmáról Tájékoztató a 2016. évre vonatkozó építésügyi, valamint építésfelügyeleti hatósági statisztikai adatszolgáltatás módjáról és tartalmáról 1. BEVEZETÉS Az adatszolgáltatás jogszabályi hátterét az e-epites.hu

Részletesebben

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

Részletesebben

végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó hatósági ellenőrzésekkel és törvényességi ellenőrzésekkel kapcsolatos ügyekben a fővárosi és megyei

végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó hatósági ellenőrzésekkel és törvényességi ellenőrzésekkel kapcsolatos ügyekben a fővárosi és megyei KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATALÁNAK TEKINTETÉBEN A FELETTES, FELÜGYELETI, TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉST GYAKORLÓ SZERVEK ADATAI TATABÁNYAI

Részletesebben

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Hatóság megnevezése: Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda Építéshatósági Osztály 3000 Hatvan, Kossuth tér

Részletesebben

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178.

Adóbehajtás. ügyintéző. ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Tamás Andrea. II. épület 6. iroda 06 (23) /178. Adóbehajtás ügyintéző ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Tamás Andrea II. épület 6. iroda 06 (23) 535-710/178 ado.o@budakeszi.hu 1 / 11 ADÓK MÓDJÁRA BEHAJTANDÓ TARTOZÁSOK ÜGYINTÉZÉSE a. Közigazgatási

Részletesebben

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos: ÚJ JOGSZABÁLYOK 71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról 2012. évi CXC. törvény egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő

Részletesebben

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Bontási engedély alapján végezhető a bontási tevékenység, ha: műemléket érint, helyi építészeti

Részletesebben

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák Holczheim Gábor Dr. Bráth Mária Fejér Megyei Kormányhivatal Földhivatala Székesfehérvár Az Ingatlan-nyilvántartás I. 1 Telekalakítási eljárás 2010. Január

Részletesebben

ILLETÉK Építéshatósági eljárásokban (1990. évi XCIII. törvény alapján)

ILLETÉK Építéshatósági eljárásokban (1990. évi XCIII. törvény alapján) ILLETÉK Építéshatósági eljárásokban (1990. évi XCIII. törvény alapján) Az illetéket az eljárás megindításakor illetékbélyeggel, az eljárás kezdeményező iraton kell leró ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS esetén az

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala >>>1145 Budapest, Pétervárad utca 2. SZMSZ BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Városépítési Osztály

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) 460-155 Fax.: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-30/2017. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT

Részletesebben

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Hatóság megnevezése: Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda Építéshatósági Osztály 3000 Hatvan, Kossuth tér

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztató az új iskola

Részletesebben

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről Hatály: 2017.I.1. - 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1a)

Részletesebben

Közérdekű szolgáltatók

Közérdekű szolgáltatók ELMŰ - ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt. 1132 Budapest, Váci út 72-74. Telefon: 06-1-238-3838; 06-46-535-535; 06-20/30/70-978-5611; Hibabejelentés: 06-80-383-940;< 06-80-424-344; E-mail: ugyfelszolgalat@elmuemaszenergiaszolgaltato.hu

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és

Részletesebben

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A járási hivatalok feladatai Járási hivatalvezetői titkársági feladatok 61. (1) A járási hivatalok

Részletesebben

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság

Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Járásszékhely települési önkormányzat jegyzője mint általános építésügyi hatóság Hatóság megnevezése: Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Hatósági Iroda Építéshatósági Osztály 3000 Hatvan, Kossuth tér

Részletesebben

Magyar joganyagok - 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet - a lakóépület építésének eg 2. oldal b) az építtető adatait, c) az érintett telek címét, helyr

Magyar joganyagok - 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet - a lakóépület építésének eg 2. oldal b) az építtető adatait, c) az érintett telek címét, helyr Magyar joganyagok - 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet - a lakóépület építésének eg 1. oldal 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről A Kormány az épített környezet

Részletesebben

Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok)

Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok) Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok) Építési jog Tág értelemben: területfejlesztés + területrendezés + település-fejlesztés + műemlékvédelem + közterület-fenntartás

Részletesebben

Közérdekű szolgáltatók

Közérdekű szolgáltatók ELMŰ - ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt. 1132 Budapest, Váci út 72-74. Telefon: 06-1-238-3838; 06-46-535-535; 06-20/30/70-978-5611; Hibabejelentés: 06-80-383-940;< 06-80-424-344; E-mail: ugyfelszolgalat@elmuemaszenergiaszolgaltato.hu

Részletesebben

Jogszabályokban meghatározott dokumentumok elektronikus beküldése az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ számára

Jogszabályokban meghatározott dokumentumok elektronikus beküldése az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ számára OÉNY FELTÖLTÉS felhasználói útmutató Jogszabályokban meghatározott dokumentumok elektronikus beküldése az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ számára Bevezetés A Feltöltés funkció az Országos

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók.

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók. Ügyleírás: Az ipari tevékenység folytatására vonatkozó szabályokat a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint

Részletesebben

Szükséges dokumentumok

Szükséges dokumentumok Szükséges dokumentumok UniCredit Lakáscélú jelzáloghitelek I. A hitelkérelem beadásához szükséges dokumentumok: Hatályos: 2017.08.7-től Igénylő Házastárs/ (bejegyezett) élettárs Egyéb szereplő Személyazonosító

Részletesebben

Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre től Építész tervezők és tervezői művezetők részére

Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre től Építész tervezők és tervezői művezetők részére Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre 2016.07.01-től Építész tervezők és tervezői művezetők részére Frissítve: 2016. november 24. 1 Tartalom 1. Belépés az e-építési napló alkalmazásba...

Részletesebben

6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése. Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala.

6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése. Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala. 6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala. Az ügyintézéshez szükséges

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Építésügyi iratmásolatok kiadása

Építésügyi iratmásolatok kiadása III. Építésügyi iratmásolatok kiadása Közigazgatással kapcsolatos ügy Ügyleírás: Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokban keletkezett ügyiratmásolatok kérése Az eljárás irataiba való betekintés a

Részletesebben

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről

155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet. a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről Hatály: 2018.I.1. - 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1a)

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE ÉKO: 153023-13/2016. Ea.: Erki Zoltán / J. Zs. ÉTDR azonosító: 201600042301 ÉTDR iratazonosító: IR-000394272/2016 Tárgy: Miskolci Egyetem C/2 jelű csarnok

Részletesebben

LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI

LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETEK AZ EGYEZTETÉSI ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓI VÉLEMÉMYEZÉSI SZAKASZ (314/2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 38.

Részletesebben

IR /2016 HATÁROZAT

IR /2016 HATÁROZAT Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): 201600002098 Iratazonosító: IR-000053914/2016 Iktatószám: SZ-10/106/00183-10/2016 Ügyintéző: Koncz Lászlóné Elérhetősége: +3642795694 e-mail: koncz.laszlone1@szabolcs.gov.hu

Részletesebben

Szervezeti változások az építésügyben január 01.-től

Szervezeti változások az építésügyben január 01.-től Szervezeti változások az építésügyben 2013. január 01.-től Feladatellátás 2013. Január 01-től osztott feladatellátás van az építésügyben (első fokú hatóság) - Általános építésügyi hatósági feladatok -

Részletesebben

ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ

ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ Elektronikus építés napló bevezetése Cél: a kivitelezési tevékenység dokumentálásának korszerűsítése, a kivitelezési folyamat nyomon követhetősége, a hitelesség erősítése, távolról

Részletesebben

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha

Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen Jogszerűtlen az építési tevékenység, ha Ügy típusa: Fennmaradási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet Fontos tudnivalók: Az építésügyi hatóság az Étv. 48. (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott jogszerűtlen

Részletesebben

A kormányhivatal szervezeti egységei, elérhetőségek 2015. április 1-től (a régi megnevezések zárójelben)

A kormányhivatal szervezeti egységei, elérhetőségek 2015. április 1-től (a régi megnevezések zárójelben) FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: 22/526-900, Fax: 22/526-905 Email: hivatal@fejer.gov.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer Kormányablakok Integrált Kormányzati

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell:

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell: Működési engedély Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzatának Jegyzője Ügyintézés helye: Igazgatási Osztály földszint 7-8 számú iroda Ügyintéző: Gál Judit Elérhetősége: 56/470-017; 9/1-es mellék

Részletesebben

Tét, Fő u sz. üzemanyagtöltő állomás, bemutató tér F ÜG G Ő H A T Á L Y Ú H A T Á R O Z A T

Tét, Fő u sz. üzemanyagtöltő állomás, bemutató tér F ÜG G Ő H A T Á L Y Ú H A T Á R O Z A T Téti Közös Önkormányzati Hivatal J e g y z ő j e Tét, Fő u. 88. 9100-H Tel./Fax: 96/461-134; 461-193; 561-093 e-mail cím: jegyzo@tet.hu Iktatószám: 1258-4/2017 Tárgy: Sokoró Ipari és Kereskedelmi KFT Ügyintéző:

Részletesebben

Építésügyi hatósági kérelem

Építésügyi hatósági kérelem Építésügyi hatósági kérelem 1. A kérelmet benyújtó személy adatai Viselt név Születési név Anyja születési neve Születési hely Ország Születési idő Ha nem egyezik meg az állandó lakcímmel Levelezési cím

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester Tata Város Képviselő-testületének 13/2018. (V.30.) önkormányzati rendelete Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Hatáskörrel rendelkező szerv. Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Budapest, Mészáros u.

Hatáskörrel rendelkező szerv. Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Budapest, Mészáros u. Fokozottan védett állatfajok esetén a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 43. (2) bekezdése alapján engedélyköteles tevékenység engedélyezése. Hatáskörrel rendelkező szerv Pest Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.:

Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Melléklet Véleményezési tervdokumentáció véleményezési eljárásában részt vettek véleményei Tervezői

Részletesebben

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék: . Fodorné Kiss Bernadett

ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT. Gépjárműadó kivetés. ügyintéző. Ügyintézés helyszíne. telefon / mellék:  . Fodorné Kiss Bernadett ADÓ ÜGYTÍPUSOK FELSOROLÁSA ÜGYINTÉZŐK SZERINT Gépjárműadó kivetés ügyintéző Ügyintézés helyszíne telefon / mellék: e-mail Fodorné Kiss Bernadett II. épület 6. szoba 06 (23) 535-710/140 ado.o@budakeszi.hu

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése szerint létrehozott fővárosi államigazgatási kollégium

Részletesebben

A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány

A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány Az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről

Részletesebben

Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre től Építész tervezők és tervezői művezetők részére

Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre től Építész tervezők és tervezői művezetők részére Egyszerű bejelentés az e-építési naplóban - lépésről lépésre 2017.01.01-től Építész tervezők és tervezői művezetők részére Frissítve: 2017. június 15. 1 Tartalom 1. Belépés az e-építési napló alkalmazásba...

Részletesebben

FENNMARADÁSI ENGEDÉLY

FENNMARADÁSI ENGEDÉLY Mire vonatkozik az engedélykérelem? A fennmaradási (és továbbépítési) engedély megadásának feltételeire, valamint az engedély nélküli bontás jogkövetkezményeire - az Étv. 48. (1) és (2) bekezdése az irányadó.

Részletesebben

Az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában közreműködő szakhatóságok által kért igazgatási szolgáltatási díjak és illetékek Másodfokú eljárásban

Az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában közreműködő szakhatóságok által kért igazgatási szolgáltatási díjak és illetékek Másodfokú eljárásban Első fokú Mezőgazdasági Szakigazgatási (talajvédelem, élelmiszerlánc felügyelet, vadászat, halászat, erdészet) Erdészeti hatóság Az építésügyi hatóság engedélyezési eljárásában közreműködő szakhatóságok

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK AZ ÉTDR MŰKÖDÉSÉBEN

VÁLTOZÁSOK AZ ÉTDR MŰKÖDÉSÉBEN VÁLTOZÁSOK AZ ÉTDR MŰKÖDÉSÉBEN 1.3.1.24 VERZIÓ Jelen jegyzet az ÉTDR 2016. 01. 04. napján üzembe helyezett új verziója (1.3.1.24) kapcsán a szoftver újdonságaira hívja fel a figyelmet és az eddigi működés

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van. Ügyiratszám: BO-08/KT/8915-4/2017. Ügyintéző: Cseppely Vivien Tárgy: A MOL Nyrt. (Budapest) és a MOL Petrolkémia Zrt (Tiszaújváros) megbízásából, a BGT Hungária Környezettechnológiai Kft. által elkészített

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3500-1/2/2013. Törkenczi

Részletesebben

Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat a Kérelem rövid leírása mezőben kell feltüntetni!

Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat a Kérelem rövid leírása mezőben kell feltüntetni! ALAPADATOK ETDR-01 A KÉRELEM ALAPADATA A kérelem tárgya (építési tevékenység): ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Helyrajzi szám: Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat

Részletesebben

Használatbavételi engedélyezési eljárás

Használatbavételi engedélyezési eljárás Használatbavételi engedélyezési eljárás Lakossági tájékoztató a használatbavételi engedélyezési eljárás 2013. január 1-jén hatályba lépő új szabályairól Építési engedélyhez kötött új építmény építése,

Részletesebben

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 20 Jegyzőkönyvi kivonat VÁROS ÉS HÁZ BT NOVEMBER

KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 20 Jegyzőkönyvi kivonat VÁROS ÉS HÁZ BT NOVEMBER KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 19 MELLÉKLETEK VÁROS ÉS HÁZ BT 2014. NOVEMBER KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

Az építészeti-műszaki dokumentáció elektronikus benyújtásának gyakorlati kérdései

Az építészeti-műszaki dokumentáció elektronikus benyújtásának gyakorlati kérdései Az építészeti-műszaki dokumentáció elektronikus benyújtásának gyakorlati kérdései Dr. Hegedűs Annamária Az építésügyi hatósági eljárások elektronizálásáról általában 2013. január 1-től az építésügy területén

Részletesebben

Törzshivatal: Újfehértói Kirendeltség ügyfélfogadása: Hétfő, Kedd, Csütörtök, Péntek: óráig Szerda: óráig

Törzshivatal: Újfehértói Kirendeltség ügyfélfogadása: Hétfő, Kedd, Csütörtök, Péntek: óráig Szerda: óráig 4. A szervezeten belül illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend Törzshivatal: Név: Márton Ferenc Telefon: 42/508-437

Részletesebben

5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása

5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása 5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala. Az ügyintézéshez

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztatónk a oldalon található.

Adatvédelmi tájékoztatónk a   oldalon található. ALAPADATOK ETDR-01 A KÉRELEM ALAPADATA A kérelem tárgya (építési tevékenység): ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Helyrajzi szám: Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat

Részletesebben

ujjnyomat adására állandó jelleggel fizikailag képtelen ujjnyomat adására átmenetileg fizikailag képtelen

ujjnyomat adására állandó jelleggel fizikailag képtelen ujjnyomat adására átmenetileg fizikailag képtelen ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NAGYKANIZSAI JÁRÁSI HIVATALA KORMÁNYABLAK OSZTÁLY Ügy megnevezése és ismertetése: Útlevél kiállítása Az eljáró ügyintéző az arcképmás, aláírás, és ujjnyomat felvételezését a

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3965-2/1/2014.I. Tárgy: a Makoplast

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 1 Magyarország Kormánya az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvényben (a továbbiakban: Erzsébet Törvény) meghatározott közfeladatokkal összhangban elkötelezett azok magas szakmai színvonalon

Részletesebben

NMHH építésfelügyelet

NMHH építésfelügyelet NMHH építésfelügyelet Bölsei Tamás Felügyeleti főosztály Építésfelügyeleti munkatárs +36 30 991 5892 bolsei.tamas@nmhh.hu Az e-napló alkalmazása a hírközlésben 2015. November 05 XI. Építtetői, Tervezői

Részletesebben

Főbb ügytípusok, és a kérelemhez szükséges benyújtandó dokumentumok

Főbb ügytípusok, és a kérelemhez szükséges benyújtandó dokumentumok A védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) értelmében a solymászmadarakkal

Részletesebben

LECHNER TUDÁSKÖZPONT

LECHNER TUDÁSKÖZPONT LECHNER TUDÁSKÖZPONT Megyei területrendezési tervek digitális egyeztető felülete Devecseri Anikó Vezető térségi tervező Megyei területrendezési terv trt.e-epites.hu veszprem-trt.e-epites.hu MEGYEI FŐÉPÍTÉSZ

Részletesebben

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT 1 BALATONFÜREDI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: VE-03D/EH/00607-3/2017. Ügyintéző: Mics Márta / Simon Zoltán Telefon: 87/795-078 Tárgy: Balatonszepezd, 1457/1 hrsz-ú ingatlanon strand fogadó épület építési

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018 TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018. JANUÁR 1-JÉTŐL ELEKTRONIKUSAN INDÍTHATÓ ÉS KÉRELMEKRŐL Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság, 2017.12.21.

Részletesebben

A Miniszterelnökség közleménye a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók előzetes regisztrációjáról

A Miniszterelnökség közleménye a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók előzetes regisztrációjáról A Miniszterelnökség közleménye a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók előzetes regisztrációjáról 2016. június 9. 17:25 2016. május 25-én került kihirdetésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter

Részletesebben

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 4/2002.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kápolnásnyék Község

Részletesebben

E-papír elektronikus ügyéntézésről a gyakorlatban

E-papír elektronikus ügyéntézésről a gyakorlatban E-papír elektronikus ügyéntézésről a gyakorlatban Balatonkenese, 2018. április 27. Gyapjas János tű. ezredes Bács-Kiskun MKI igazgatóhelyettes 1 Mi az az E-papír? 2018. január 1. - Általános elektronikus

Részletesebben

Javaslat a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet módosítására. Jegyző

Javaslat a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet módosítására. Jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati

Részletesebben