Északi Szövetség a vörös hadurak államai (kivonat a Summarium című kiegészítő világleírásából) pályázati segédlet

Átírás

1 Északi Szövetség a vörös hadurak államai (kivonat a Summarium című kiegészítő világleírásából) pályázati segédlet Észak-Ynev lakott vidékeit két nagyobb hatalmi csoportosulás a vörös és fekete hadurak szövetségi rendszere és számtalan kisebb-nagyobb állam uralja, de hatalmas, feltérképezetlen területeket is magába foglal. Kultúrájának, civilizációjának gyökerei majd' húszezer esztendőnyi messzeségbe nyúlnak: az ötödkor kezdetén ekkor érkeztek egy másik kontinensről, Calowynről partjaira a kyr hódítókkal zsúfolt hajók. Kyria bukásával kezdődött a hatodkor sötét időszaka, amikor két rivális hatalom, az északi Dawa birodalom, és a déli Ryeki démoncsászárság öldöklő küzdelmei alatt káosz és anarchia uralkodott Északon. Sorsszerű bukásukkal Észak-Ynev hányattatásai még nem értek véget: civilizációk, államok születtek és hanyatlottak a feledés homályába. A ma is létező birodalmak csírái a pyarroni időszámítás szerinti első évezred végére, a hetedkor hajnalán alakultak ki az egykori Dawa Birodalom területén és az újjászerveződő Toroni Császárság fennhatósága alatt. Északon elsőként Erigow hercegséget alapították meg az embernem bajnokai, majd egy nyugatról érkezett harcos dinasztia hozta létre saját királyságát a Traidlan-medencében. Néhány emberöltő múltán a dinasztia három ágra szakadt, s a királyságot is három, közel egyenlő részre osztották. Az így született hercegségeket Erent, Haonwellt és Gianagot azóta is Északi Hármak néven említik, és szoros szövetségben állnak egymással. Tiadlan királysága egy rettenthetetlen vándornép új hazája lett: lakói századokon át küzdöttek a Keleti-óceán partvidékén tanyázó ork törzsekkel, míg sikerült megszilárdítaniuk határaikat. Északnyugati szomszédjuk Ilanor, a Peratlon-félszigetet uraló lovasnép otthona. Észak első szövetségeinek egyike közöttük köttetett, és a jó viszony azóta is töretlen. Egy hatodkori isten, Ranil hívei kovácsolták össze a Dwyll Uniót. A Pidera hegység mentén húzódó határ megerősítésére várrendszert építettek, ezek őrizetét a híres naplovagokra bízták, akik azóta is állják a sarat a délről támadó toroniakkal, a nyugatról be-betörő nomádokkal szemben. Tarin törpéi érkeztek utolsóként, a hagyomány szerint Beriquelről, ahonnét valamely gonosz hatalom űzte el őket. Az északi hercegségekkel kötött megállapodás értelmében birtokba vették a Traidlan-hegységet, ahol földmélyi ország építésébe kezdtek. Megerősödtek és sokasodtak, de az embernépek nagylelkűségét nem feledték: az északi államokhoz a szövetségen túl erős baráti szálak fűzik őket. A hetedkor első századai határvillongásokat, helyi háborúságokat hoztak, ám a közös ellenség, a hatodkori Ryeki démoncsászárság területén létrejött Toron birodalom sötét árnya csakhamar feledtette az érdekkülönbségeket. Észak "ifjú civilizációi" a Pyarron szerinti ben létrehívták szövetségüket, mely kezdetben a Tarin törpéinek birodalmat, Erent, Gianagot, Haonwellt, Erigowot, Ilanort és Tiadlant tömörítette. A Szövetséghez P. sz ben csatlakozott Doran, majd, 1678-ban a Dwyll Unió. DORAN Az Arowin-hegy híres városállamát a Pyarron előtti 1214-ben alapította három mágus: Quirin Dan Jeir, Vinidius Artemora, és Elorio Calendil. Céljuk egy világszerte egyedülálló varázslóközpont létrehozása volt. A tanítványok számának rohamos emelkedésével Doran előbb várossá, majd nagyvárossá növekedett. A Pyarron előtti 462-ben a dorani 1

2 varázslótanács úgy döntött, hogy a várost kétfelé osztja. Létrehozták és elkülönítették a belsővárost, mely a mágusiskolák központjait, a mesterek, tanítók és tanítványok lakhelyét foglalta magába. A külsővárosba szorult a polgárság, és itt emelt fellegvárat a Vigyázók Rendje is e rend a dorani varázslótanács fanatikus harcos-lovagokat tömörítő csoportja, feladata a mágusok politikájának támogatása "világi" eszközökkel. A Pyarron szerinti 348-ban felépítették a Szarvtornyot, ezzel hivatalosan is befogadták a nekromanciát Doran falai közé. Az évszázadok során a varázslóváros Észak-Ynev meghatározó hatalmi tényezőjévé vált. Doran P.sz ben csatlakozott az Északi Szövetséghez, ily módon hangsúlyozta szembenállását Toronnal és a kyr hagyományok felélesztésével. A Pyarron szerinti harmadik évezred végére nincs Észak-Ynevnek olyan országa vagy városállama, amely teljesen függetlennek mondhatná magát Doran varázslóitól. Doran államszervezete a magiokrácia. A hatalmat a dorani varázslótanács világi források szerint nagytanács közvetlenül gyakorolja. A külsőváros polgársága e testületbe mindössze két megfigyelőt delegál. A hivatalos nyelv a kyr gyökerekre visszavezethető erv, de széles körben használják a pyarroni eredetű Közöst is. Doran belsővárosa lassanként teljesen elzárkózott, és mára állandó lakóin kívül senkinek sem lehet maradása falai között. A varázslóállam urai mind titokzatosabbá válnak, újabban kilétüket is homály fedi. A városállam lakossága vegyes, a falak közt majd' minden ynevi népcsoport képviselői megtalálhatók. A tanítók és beavatottak zömmel erigowi, ereni és haonwelli származásúak, ám képzésük folyamán hamar "dorani tudatúakká" válnak, szellemi épülésük helyét szinte kivétel nélkül hazájuknak tekintik. A külsőváros polgárai között előfordulnak törpe kézművesek és kereskedők, kisebb számban elfek is. Doran lakói öltözködési szokásaikban az Északi Hármak (Eren, Haonwell, Gianag) szokásait követik: a sötét színek, a vastag kelmék és prémek, az egyszerűségükben elegáns szabásvonalak dominálnak körükben. Ékszert csupán a kisebbségben lévő nők viselnek, a férfiak jobbára megelégszenek egy-egy pecsétgyűrűvel. Doran kereskedői az északi átlagnál tíz-tizenöt százalékkal többet kérnek a megélhetéshez szükséges cikkekért, a lakás különösen drága. Viszonylag olcsók ellenben a könyvek, a papírneműk, a tinták és a kézműipari termékek. A városállam iskoláiban varázslói (mozaik) mágiát lehet tanulni, egyéb szakirányú képzés nem folyik a Vigyázók Rendjének fegyverforgatóit nagy tapasztalattal bíró zsoldos-oktatók segítik át a pálya első buktatóin, végső kondicionálásukat azonban maguk a mágusok végzik. A közbiztonság kitűnő mind a városállamban, mind a környező vidéken: Doran nagyjai saját nyugalmuk zálogának tekintik szomszédságuk nyugalmát. Ami a hit kérdéseit illeti, sokkalta kényesebb a helyzet: a mágusok, az anyagra és a lélekre ható erők mesterei lévén, nemigen ismernek el evilági hatalmat a magukén kívül. A hitéletet a politizálás szükséges velejárójának tartják, ezért előnyben részesítik a pyarroni panteon isteneit, ám helyet szorítanak városuk falai közt Ranil templomainak, és a törpe istenségek szent helyeinek is. DWYLL UNIÓ A dwoon, ez a harcias és makacs nép a hetedkor hajnalán, a P. sz. negyedik században jelent meg a Vinali-medencében. Ranil-hitük és sajátos szellemiségük folytán zárványt alkotnak az északi civilizáció testében, konok erkölcsiségük azonban eszményi fegyvertárssá teszi őket a Toron és szövetségesei elleni küzdelemhez. 2

3 A frissen szerzett területek fölött marakodó lovagrendek hamar megtapasztalták déli szomszédjuk barátságtalan természetét. A toroniak egy villámhadjárat során az akkori főváros, Tiarniel felprédálásakor a királyi család írmagját is kipusztították. A dwoonok képtelenek voltak megegyezni az új uralkodó személyében, ezért hosszas vita után a Ranilrend nagymesterére ruházták a régensi hatalmat. Az általa egyesített naplovagrendeknek sikerült megállítaniuk a toroni előrenyomulást. A konklávé ezek után egy régi jóslatra hivatkozva úgy döntött, hogy amíg Ranil ki nem jelöli az uralkodót, a legerősebb lovagrend nagymestere irányítsa az országot. Az idők során több lovagrend vált senyr, azaz nagymestert adó renddé, de csak a Pyarron szerinti 1500-as évekre erősödött meg annyira Ranil rendje, hogy egyesíthesse a három részre szakadt országot. Azóta a Ranil-rend nagymestere gyakorolja a hatalmat az Unió felett. Toron folyvást erősödő támadásai magyarázzák, hogy az Unió a P. sz esztendejében csatlakozott Szövetségünkhöz. Ekkor építették az új fővárost, Davalont, ekkor készült a déli erődrendszer első vonala, amit a csillagképhez való hasonlatossága miatt Sárkánygerincként is emlegetnek. A dwoonok bár nem tagadják, hogy tudásuk egy részét Tarin törpéitől szerezték mesterei a várépítésnek. A különböző titkos folyosókkal és kazamatákkal összekötött váraik hatalmas, összefüggő rendszert alkotnak a toroni határ mentén. Nem fal ez, hisz az egyes erődítmények között gyakorta többnapi gyalogút a távolság, a környező népeknek mégis biztonságot jelentenek, valahányszor Toron északi hadjáratra készül. Bár gyakorta álltak ki nehéz ostromokat, nem egyet a földdel tettek egyenlővé a déli szomszéd hadai, az egész erődítményrendszer egyszer sem került az ellenség kezére. A dwoon lovagrendek vezetői a nemesség soraiból kerülnek ki. A lovagok túlnyomó többsége a tartományokat, városokat, vármegyéket irányító vezetők kivételével Ranil felkentje, varázshatalommal bíró paplovag. A Ranil-rend nagymestere egyben a napisten egyházának vezetője is. Az ő irányítása alá tartozik a főpapok alkotta Naptanács, az egyházi tartományok és a befolyásos Építők rendje. Ők Ranil szerzetesei, akik az elmélkedésen és tanításon kívül a napisten katedrálisainak építőmestereiként jeleskednek. Azok a dwoonok, kik nem tartoznak egyetlen katonai szervezethez sem, nemtelen szabadoknak minősülnek. A föld, amit megművelnek, a sajátjuk. Adóikkal és munkájukkal támogatják az országot védő seregeket. Veszély esetén ők is fegyvert ragadnak, hisz ebben az országban valamely szinten minden férfi ért a fegyverforgatáshoz. Ha valaki az egyházzal, a lovagok hatalmával kerül szembe, könnyen a számkivetettek sorsára juthat. A dwoonok törvényei könyörtelenek, és mindenkire vonatkoznak: az atyának is bűnhődnie kell fia vagy leánya vétkéért. Ha nem kérkedik hite másságával, a külhoninak nem eshet bántódása, ám Ranil becsmérlése hallatán a legjámborabb dwoon is haragra gerjed. Különös, ám kétségbevonhatatlan, hogy ha valaki napistenük hitére tér, bűnei menten bocsánatot nyernek. Az országot irányító Ranil-rendnek az összes tartományban akadnak rendházai. Vezetője Ral da Ranga, Északfölde bajnoka, a hetedik vörös hadúr. A rend székhelye Davalonban van, tagjait megkülönböztetett tisztelet övezi. Zászlajuk egyben az Unió zászlaja is, fehérrel szegett égkék lobogó, az arany napkoronggal, mely fölött ökölbe szorított férfikéz és a felirat található: "Az áldozat lészen diadalmunk". Az Unió hivatalos nyelve a dwoon; az ervet és az ilanorit számosan, a Közöst csupán az iskolázottabbak beszélik. Az ország lakosai túlnyomó többségben dwoonok, elszórtan találni csupán egy-egy erv, törpe illetve elf kolóniát. Ami az öltözködést illeti, a nemtelen szabadok és a nemesek szokásai nagyban különböznek. Az előbbiek a sötét, olykor pasztelárnyalatokkal díszített összeállításokat kedvelik, ruházatukra legjobban a gyakorlatias kifejezés illenék. A cserzett bőrzeke, vastag posztónadrág és köpeny mindennapos viselet körükben. A nemesség zöme valamely 3

4 lovagrend tagja. Öltözködésük túlzó színorgia: sárga, vörös, lila, kék selymek, és finoman kidolgozott kelmék rafinált szabású együttese. A dwoonok alig kereskednek a környező államokkal. Élelmiszerből önellátók, tevékenységük egyes nyersanyagok, illatszerek és luxuscikkek behozatalára korlátozódik. Ezek szinte megfizethetetlenül drágák. Egyébiránt az Unió árai elviselhetőek a külvilágiak számára, ám dőreség lenne ebben az országban valódi kényelemre, rafinált ízekre és örömökre számítani. A dwoon iskolák többségében Ranil paplovagjai tanulják hivatásukat, ám minden nagyobb településen megtalálhatók a harcos kaszt oktatói is. Fegyverekből a kétkézre foghatókat kedvelik leginkább: a pallost, csatabárdot, kopját és lándzsát. A közbiztonság átlagos; a városokban és erősségekben kimondottan jó, az utakon és a kisebb településeken azonban könnyen baja eshet az óvatlan utazónak. EREN A Pyarron szerinti VIII. században három részre osztott ország hercegségeit Északi Hármakként emlegették a kontinens történetének ismerői. A Szövetség másik két alapítója, Gianag és Haonwell is híres rettenthetetlen fegyverforgatóiról, a három állam közül mégis Eren őrizte meg legtisztábban harcos hagyományait; itt becsülik a legtöbbre azokat, akik a csatatereken hívják fel magukra a figyelmet. Alkalom pedig mindig adódik. A nyugati-délnyugati végek lakói nem formáltak államokat; saját, mások számára átláthatatlan törzsi, nemzetségi, faji háborúikban dől el, ki is bitorolja egy terület fölött a valódi hatalmat. Ezek a hatalmi küzdelmek ugyan ritkán sértik akár a Szövetség, akár Eren érdekeit, de ha mégis veszély fenyegetné a gyéren lakott vidékek felől a hercegséget, harcias, hazaszerető lakosai nem haboznak fegyvert ragadni földjeik védelmére. A legtöbb hírnevet és pénzt azonban azok hozzák a hercegségnek, akik jó pénzért, zsoldosként bocsátják áruba kardjukat Eren határain kívül. Az Erent lakó erveket nem csak harcias embereknek ismerik meg az erre járók, elsősorban a vendégszeretetük az, amit mindenki felemleget. A hercegség útjait járó vándorok kevés helyre vetődhetnek, ahol nem akadna rögtön fedél a fejük fölé, s ha más nem is, egy kevés friss kenyér és bor biztosan kerül az iszákjukba. Eren népe büszke és becsvágyó nép, mely a hadi cselekedeteket, hőstetteket mindennél előrébb tartja. Kevés jobb közönsége akadhat egy bárdnak annál, ami valamelyik ereni falu közösházában, ünnepek alkalmával verődik össze. Az ország élén az örökifjúvá tett Eligor, a negyedik vörös hadúr áll, akit minő irónia! Kék Hercegként emlegetnek. Annyi nemes hűbéresküjét bírja, mint talán senki rajta kívül Észak- Yneven. Ez persze nem jelenti azt, hogy e tájon mindenki hatalmas birtokok ura. A nemességet Erenben bárki elnyerheti, aki csatában kitünteti magát. Nincs olyan iskola vagy egyetem a hercegségben, mely akkora megbecsülésnek örvendene, mint a fegyverhasználatot oktató intézmények. Ezek közül is kiemelkednek a hercegi hadművészeti akadémiák. Ha valaki ereni zsoldosokat fogad a szolgálatába, az gazdag embernek vallhatja magát, hisz Északon a pénzért kardjukat forgatók közül az ereniek kérnek és kapnak a legtöbbet. Eligort a Hercegi Tanács segíti a döntéshozatalban. A Tanács tagja még három főrend, akit a bárók küldenek a testületbe, a hat hadiakadémia veterán vezetője, az embervadászok klánmestere, az Ereni Felső Lovagrend nagymestere, illetve az Erenben imádott istenek Arel, Uwel és Kyel főpapjai. Háborúk esetén meghallgatják a Várak Tanácsát, az ereni erődítményének parancsnokaiból összehívott testületet is. Gianaghoz hasonlóan Erenben is nagyra értékelik a törpéket. Aki konyít az építészetekhez, már messziről észreveheti a törpe mesterek értő keze nyomát a hercegség épületein. A 4

5 főváros, de a két nagyobb város, Raveen és Masgar is számos olyan házzal, erőddel, védművel dicsekedhet, melynek építésénél a tárnabirodalom építészei jeleskedtek. Eren lakosságának zöme kicsiny falvakban él. Ezek a települések jobbára valamilyen nagyobb vár tövében húzódnak meg. Azt beszélik, közel nyolcszáz ilyen erősség található Eren-szerte, nem véletlenül kapta az ország "várak hercegsége" nevet. Akármerre induljunk, egy-kétnapi járóföldre bizonyosan találunk valamilyen várkastélyt, hol nagyobbat, hol csak afféle kis kúriát. Az itt élő nemesek általában a környék valódi urai, büszke és gőgös sarjak, ízig-vérig katonák, akik Eligor egyetlen szavára kardot ragadnak. Jobbágyaik viszonylagos jómódban élnek, s ha a föld lehetővé teszi, keményen megdolgoznak, hogy mindig legyen elég abból, ami az asztalukra kerül. Eren hivatalos nyelve az erv, ám a szerteágazó kereskedelmi és kulturális kapcsolatoknak köszönhetően általánosan használják a Közöst is. A lakosság zömmel erv; ez a hatodkorban kialakult embertípus magas növésű, erőteljes felépítésű, sötét hajú; bőr- és szemszínük világos, vonásaik élesek, kevélységet sugallók. Akárcsak az Északi Hármak egyéb országaiban, Erenben is a sötét, elsősorban kék, zöld és fekete színeket kedvelik. A nemesség és a tehetősebb polgárság körében általános a palástszerű köpönyeg, melyet gyakran drága nyuszt- vagy hermelinprém szegélyez. Egyenes szabású, olykor ódivatúnak ható ruháikat széles övekkel fogják össze, lábukra, ha tehetik, térd fölé érő csizmát húznak. Kedvelik a lánc- és gyűrűvérteket, az egykezes kardokat és kopjákat, de nem vetik meg az íjat, a nyílpuskát sem. A lovagrendek tagjain kívül elvétve sem viselnek nehéz páncélt: könnyűlovasságukkal csak Ilanoré vetekedhet. Erenben jólét uralkodik, eltekintve az olykor hadiállapot miatt beköszöntő ínségtől. Az árak minden tekintetben megfelelnek az átlagnak mi több, sokan az itteni viszonyokat tekintik az északföldi mércének. A közbiztonság jó, ezt elsősorban az ország vagyoni helyzete indokolja mondják, az ereni martalócok oly tisztességesek, hogy Erionig zarándokolnak, ha gyakorolni kívánják mesterségüket. ERIGOW Észak-Ynev leggazdagabb hercegsége. Lovagrendjei világszerte híresek, elsősorban az erigowi Krad, illetve a hercegi Vörös lovagrend. Erigow a hajdanvolt Kyria fővárosa, Enrawell helyén épült, s a kyr kultúra, művészet és tudomány letéteményesének vallja magát. Haladó gondolkodású uralkodói ennek ellenére vagy tán épp ezért megvetik a történelem kerekét visszafordítani kívánó bolondokat, akik Kyria újjáélesztésén fáradoznak. Alapító tagjai az Északi Szövetségnek, a hercegi Vörös lovagrend nagymestere egyben az első vörös hadúr is. A fővároson kívül tíz-egynegynéhány kisebb, ám nem kevésbé gazdag város, és ezernél is több település tartozik pálcája alá. A főváros elitista elvek szerint épült, s eszerint is kormányozzák. A belsővárost fal övezi, a kapupénz egységesen ötven arany, melynek leszurkolását csak a legtehetősebbek engedhetik meg maguknak. E teher alól csupán a bárdok mentesülnek ők szabadon járhatnak-kelhetnek Erigow falai közt. A belsőváros a kontinens egyik csodája: csodás paloták, gondozott parkok, fehérmárvánnyal kövezett utak, híres mesterek szobrai andalítják itt észak nemeseit. Ez a dekadenciára hajlamos a kyrek és a toroniak szellemiségével leginkább rokon nép kemény, félelmet nem ismerő lovagokat ad a világnak. Jellemük egyenessége, különös erkölcsiségük szóbeszéd tárgya, megbízhatóságukra és ízlésükre bárki számíthat. Noha a Toronnal vívott háborúk rendre elkerülik területét, s a dúló hordák is csak ritkán jutnak el Erigow-ig, a hercegség hatalmas vagyonának legjavát e háborúk emésztik fel. 5

6 Egyetemei különösen a Sigranomói egész Yneven elismertek, még a messzi délről is érkeznek tanulni vágyók falai közé. Erigow vitathatatlanul Észak kulturális központja, a bárdok igazi paradicsoma. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a Pyarron szerinti 1713-ban Enika Gwon minden idők leghíresebb bárdja épp Erigow-ot választotta lakhelyéül, és az akkori herceg segítségével felépítette a Legendák Tornyát. Itt alkotta meg élete főművét, a Legendák és enigmák című gigászi kötetet, melybe a szóbeszéd szerint Ynev minden valaha volt legendáját és dalát lejegyezte. A bárdok épp ezért kötelességüknek érzik, hogy életükben legalább egyszer elzarándokoljanak Erigow-ba, s némi időt töltsenek a könyvvel, melynek egyetlen hiteles példánya itt található. A hercegség hivatalos nyelve az erv, de általánosan használják a Közöst is. A lakosság zömmel erv, a tekintélyes számú kyr származék miatt azonban nem ritka a tejfehér hajú, smaragdzöld vagy türkizkék szemű erigow-i sem. A divat iránymutatójának, az elegancia abszolútumának tartják az erigow-i ruházkodást. Kissé dekadens, olykor kényelmetlen szabású öltözeteik mindenkor az esztétikát tartják szem előtt. A kék, szürke, lila és bíbor pasztellárnyalatokkal váltakozik. A női ruhák szűk derekúak, kiemelik a kebleket, olykor többet engednek látni belőlük annál, amit Észak konzervatívabb ízlésű népei kívánatosnak vélnek. Egyszerű, de pompásan metszett kövekkel elsősorban gyémánttal és zafírral ékített drágaságokat hordanak. Kedvelt viselet a selyemmel szegett köpönyeg, a térd alatt végződő, finom bőrből készült csizma. Az ingek és felöltők nyakát és ujját előszeretettel keményítik. Lovagi öltözetüket és fegyverzetüket a dwoonoktól eltérően csak utazáskor és csatába indulva öltik fel. Páncéljukat olajban edzik feketére vagy mélykékre, kivételt ez alól csak a hercegi vörös lovagrend tagjai képzenek, akik abban a kegyben részesülnek, hogy páncéljukat bíborszínnel futtathatják. Kedvelt fegyverük a lovagkard és a kopja, előszeretettel használnak bordásbuzogányt a hajító- és dobófegyvereket ellenben szívből megvetik. Erigow talán a legdrágább északi állam, ez különösképp fővárosára igaz. Kétségtelen ugyanekkor, hogy a fáradt utazó sehol nem részesülhet ilyen színvonalú kiszolgálásban a pénzéért. A hercegség területén Észak legrangosabb harcos- és lovagi iskolái találhatók, de sem bárdnak, sem papnak, sem varázslónak nincs szüksége különb ajánlólevélre e mondatnál: "Erigow-ban nevelkedtem." A közbiztonság kiemelkedően jó, meglehet, a legkülönb a Szövetség országai közül. Ez nem csupán gazdasági okokra vezethető vissza, hisz Erigow egyéb erényei mellett a pyarroni vallás északi központja. Természetesen nem hiányozhatnak innét a kyr istenségek templomai, sőt, a törpe szentélyek sem. Ranil egyháza szintén képviselteti magát. A hercegség védistene Krad, de igen elterjedt Dreina és Noir kultusza is. GIANAG Az Északi Hármak közül Gianag más irányba fejlődött, mint Eren és Haonwell, és ennek okaként azt szokták említeni, hogy a Pyarron szerinti 1200-as évek derekán itt jelentek meg a beriqueli törpék követeit. Az akkori vezetők kiváló diplomáciai érzékkel hozzájárultak, hogy a törpék letelepedjenek a Traidlan-hegységben, és hamarosan csatlakoztak az Északi Hármak és Erigow kezdeményezésére létrejött Szövetséghez is. Jelenlétükből Gianag húzta a legtöbb hasznot. A törpékkel fenntartott híresen jó viszony a hercegségen belül szinte mindenütt megmutatkozik. Nemcsak a hercegi testőrség törpe tagjai és az építészet beriqueli stílusjegyei utalnak erre, de a vanir nyelv elterjedtsége, s a különböző szokásokban, a mondavilágban mutatkozó hasonlóságok is. 6

7 A jó katonai és gazdasági kapcsolatokkal rendelkező állam erős kezű hercegeinek irányítása alatt viszonylagos biztonságban él. Távol esik a különböző ütközőzónáktól, háború emberöltők óta nem dúlta területét. Ez nem jelenti azt, hogy lakói ne lennének jó kardforgatók, hiszen a magára valamit is adó nemesek mindegyike ért a fegyverhasználathoz, és a nép körében nagy megbecsülésnek örvendő alabárdosok is messze földön híresek. A külsőségekre nem sokat adó gianagiak a külhoniak szemében gyakorta igénytelennek tűnnek a zord éghajlat és a lakosok puritán gondolkodása e különcségre is magyarázatot ad. Nem szembetűnő a különbség a nemesek és nemtelenek között, de a nekik kijáró tiszteletet mindig megkapják a családjuk hagyományaira büszke birtokosok. Az északi mondás "Gianagban mindenki úr" kétszeresen igaz. Egyfelől, mert a városokon kívül élő nemtelenek szabadon rendelkezhetnek saját földeik felett, még ha azokon nem is termény, hanem tűlevelű erdő zöldell, másfelől, mert hírhedetten büszke és udvarias még a legszegényebb gianagi is. A törpékkel való jó kapcsolatnak sehol annyi bizonyítékát nem találni, mint a főváros, Sinog Kul utcáin. Az uralkodói székhely égbenyúló hegyek között fekszik, s hatalmas méreteire nem is következtethet az utazó, ha védművekkel megerősített falakhoz valamelyik évezredes kőúton közelít a város legnagyobb része ugyanis a hegy mélyén húzódik. Ravasz csapdákkal védett kürtők biztosítják a sziklába vájt otthonok, őrhelyek szellőzését és fényellátását. Ahol ez nem vezethet eredményre, vagy nem akartak a felszínnel közvetlen kapcsolatot, ott mágiával oldották meg ugyanezt. A komor, négyszögű tornyok városa alatt rejtőzik egy olyan iskola, melynek létezéséről még a szövetségen belül is kevesen tudnak. Egy hatalmas, föld alatti tó partján áll az épületegyüttes, mely a gianagi vízvarázslók rendjét óvja. E különös mágiahasználók hártyavékony beszélő szolgákat éppúgy létre tudnak hozni az akaratuknak engedelmeskedő őselemből, mint pusztító áradatot, vagy a testre simuló, lágy vízbilincset. Hogy a városon belül mégis idegenkedve tekintenek rájuk, az annak is köszönhető, hogy külországiak is akadnak köztük. Kevesen vannak, s noha névleg a maguk urai, Gianag hercegének mindenben engedelmeskednek. A festői hercegség jókora területét borítják hegyi erdőségek. A helyi lakosok lenyűgözően egyszer és praktikus tárgyak garmadáját képesek előállítani fából, a fogpiszkálótól kezdve a legnépszerűbb istenek, Arel, Kyel és Dreina égbenyúló fatemplomaiig, melyeket egyetlen vasszög beillesztése nélkül készítenek el. A legügyesebb fafaragók Gianag-szerte híresek, munkáikat az ország minden részében megbecsülés övezi. A hegyekben járva számos bányásztelepülésre lelhet az utazó. Legtöbbjükben azokat kivéve, ahol mithrillt és más ritka fémeket bányásznak kedélyesen fogadják a betérőket. Akármilyen mogorva és nyers az átlagos gianagi, nincs botfüle, és táncban is felveszi a versenyt más vidékek szülötteivel. A gianagi bárdok Szövetség-szerte híresek: igazi virtuózai hathúros lantjuknak és a sinogi ikerfurulyának. Komolyságuk megtévesztő, gyakorta vádolják őket sótlansággal az igazi gianagi tréfák megértéséhez közelebbről kell ismerni ezeket az embereket. A gianagiak fegyverei között is fellelhetjük a törpenéppel való együttélés nyomait. Igaz ugyan, hogy az ország hírnevét a hadászat terén leginkább az alabárdosok öregbítik, de kedvelt fegyverek az egy- és kétkezes csatabárdok és csákányok s némely nemesi seregekben a törpe eljárással készült pajzsok is felbukkannak. Nem csak a jól képzett fegyveresek, városi őrök és az utakra felvigyázó hercegi katonák az okai, hogy Gianagon belül az utazó bárhol nyugodtan hajthatja álomra a fejét, vagy hogy az ékszerüzletek ajtaját sem zárják be éjszakára a városokban, hanem a hercegség példátlanul szigorú törvényei is, melyek egyaránt vonatkoznak nemesekre és közrendűekre, átutazókra és követekre. A magántulajdon és az egyéni szabadság védelmére készült törvények kegyetlen szigorral sújtanak le a rendbontókra. Különösen érzékenyek a törvények az emberi szabadságra. Az a rabszolga, aki valamilyen módon eljut Gianag határáig mely óriás 7

8 sziklaszobrairól, a honfoglalók félezer éve felállított tízméteres kőalakjairól könnyen felismerhető, rögtön visszanyeri szabadságát. Kölcsönös az ellenszenv a toroni Láncbarátok és a gianagi vezetésű Ezüst Ököl testvériség, az Északi Hármak hatékony szervezete között, mely elsőrendű feladatának tekinti a toroni rabszolgakereskedők szállítmányainak megkaparintását és az áldozatok felszabadítását, ugyanakkor hírszerzői szerepkörben is segíti a hercegségeket. Gianag felett együttesen gyakorolja a hatalmat a herceg és a nemesi gyűlés. Az ország hivatalos nyelve az erv, de értik és beszélik itt a Közöst, nemkülönben a törpék beriqueli eredetű vanirját. A lakosság zöme erv, ám a hegyek közt népes törpe kolóniákra lelhet az utazó. E vidék lakói puritánságukról közismertek, csak sötét, netán földszín árnyalatú ruhákat viselnek. Öltözetük inkább praktikus, mintsem mutatós, ám tartós és kényelmes beszélik, az erioni kereskedők többsége gianagi szabókkal dolgoztat. A nemesség és köznép között nehéz öltözködés alapján különbséget tenni, a rangsorra legfeljebb az arany- és ezüst ékszerek, olykor a prémes gallérok, köpenyszegélyek utalnak. Az árak változatosak; élelmiszerhez és jószághoz az általánosnál magasabb, használati eszközökhöz és nyersanyagokhoz nyomott áron juthat a kalandozó. HAONWELL Haonwellt a messziről jövők sokszor csak egyetlen, jókora városállamként képzelik, s nem is tudják milyen messze járnak az igazságtól. Igaz ugyan, hogy Haonwell Erigow után a Szövetség egyik legnagyobb városa, de távolról sem fedi a valóságot, hogy a hercegség csupán ennyiből állna. Széles mezők és legelők, zord erdők veszik körül a fővárost, s az Északi Hármak közül egyedül ők büszkélkedhetnek gyarmattal, egy, a Mer'Daray tenger partján épült várossal, Ziaddal, melynek területét századokkal ezelőtt vették meg Tarin törpéitől. Maga Haonwell kyr város helyén épült. Noha soha nem büszkélkedhetett Enrawellhez hasonló híres épületekkel, számos gyönyörű építmény élte túl a történelem viharait. Talán éppen ez tette, hogy lakói igen magasan hordják az orrukat, ha városuk szépségéről esik szó, és gyakorta hangoztatják, ha valaki kyr épületekre kíváncsi, inkább az ő városukat bámulja meg, mint az erigow-iak pökhendi belsővárosát. Nem valószínű, hogy megnyugtatná őket, ha tudnák, hogy maga Toron is hasonlóan gondolkodik, és az Új-Kyria feltámasztásán szorgoskodó sötét hatalom hadműveleti terveiben mindig elsőrendű célként szerepelt a város épületeinek kímélése. A mai városkép kialakításához nagymértékben hozzájárult, hogy Haonwellben nagy becsben tartják az elfeket. A várost a hivatalos nyilvántartás számos kerületre osztja, de a kívülállók számára könnyebb, ha csak három részt különböztetnek meg: a Garaist, a nemesek negyedeit, Synn Eriant, az elf negyedeket és Hanót, a polgárok lakhelyét. E kis birodalmon Haonwell hercegi párja uralkodik. A család története nem mentes az intrikáktól, hisz a hatalom igézete még a legtisztább lelket is képes megbolondítani, ám a koronás fők sosem igyekeztek a hercegség sorsát saját érdekeiknek alárendelni. A nemesség Haonwell legendás méneseinek köszönheti vagyonát. Maguk a családok büszke vérvonalú erv nemesek, csatában bátor, híresen jó kardforgatók nem volt még olyan zászlóháború, melyből ne vették volna ki a részüket. A hősi tetteikről szóló dalok kedveltek mind a nemesi, mind a polgári körökben. Az elfek fontos szerepet töltenek be Haonwell kulturális életében. Számos színházuk működik a Synn Erian területén, s az is előfordul, hogy műértőknek bepillantást engednek 8

9 énektudásukba. Gyakoriak a ligeteikben bemutatott táncjátékok, és a leghíresebb dalnokok vagy maguk is az ősi nép fiai, vagy a mesterük tartozott közéjük. Jogállásuk sajátos: kerületeiken kívül a város törvényei érvényesek rájuk, de minden Synn Erianban elkövetett vétkükért elf bíráik előtt felelnek, s ugyancsak ezek előtt a bíróságok előtt adnak számot tetteikről azok, akik a hercegség területén bárhol az elfek ellenére tettek. Noha a városon belül is számosan laknak, igazi városiaknak csak a félelfek számítanak: a nagyobb elf települések a végtelen erdőségekben rejtőznek. Aki igazi élőhelyükön akarja felkeresni őket, ide igyekszik, bár igazán szerencsésnek kell lennie, ha megadatik neki a találkozás. A hosszúéletűek ugyanis nem kedvelik az idegeneket, azokat a fajtársaikat pedig, akik a kődzsungelt választották, eltévelyedettnek, züllöttnek tartják. Mindazonáltal nem hálátlanok: cserébe a nyugalomért, amit Haonwell biztosít nekik, hozzájárulnak a hercegség határainak védelméhez. Bár fegyveres harcba csak kivételes alkalmakkor keverednek, nyomolvasóik, futáraik tudnak mindenről, ami a környéken történik, s a hercegi tanácsot minden esetben friss hírekkel látják el. Fontos feladat hárul rájuk a pegazus- és unikornis-ménesek mellett: a három fajt állítólag egészen ősi szálak fűzik össze, amit bárki azonnal elhisz, aki látott már pegazusokkal vagy unikornisokkal játszó elfet. Ménesek majdnem minden nemesi család birtokában vannak, ám a hercegi família e tevékenységben is az élen jár. Haonwell lakói az ereni divatot követik, de a zöld különböző árnyalatai is kedveltek körükben. A nők gyakorta hordanak nadrágot, s számosan mímelik közülük az elfek látványos hajfonatait. A hercegség lakói, noha majd' mindenből behozatalra szorulnak, semmiben nem szenvednek hiányt. Az árak az ereniekhez igazodnak, vagyis magasabbak az Yneven általánosnál ám ez csak azon haonwelliek számára nyilvánvaló, akiket kalandvágy, netán felsőbb parancs szólít a nagyvilágba. Haonwellben harcosnak, gladiátornak és bárdnak tanulhat a jóravaló ember, ám köztudott, hogy a tolvajklánok is szorgosan folytatják az utánpótlás nevelését. A közbiztonság ennek megfelelően sok kívánnivalót hagy maga után: vagyontárgyaira minden idelátogatónak ügyelnie kell, fegyveres rablásra, gyilkosságra azonban felettébb ritkán kerül sor. A haonwelliek pyarroni hitet vallanak: Arel, Alborne és Kyel kultusza a legelterjedtebb, ám különösen az elfek és kevertvérűek lakta negyedekben gyakoriak az elf kalahorák emlékhelyei is. ILANOR A Peratlon-félszigetre a Pyarron szerinti VI. században benyomult lovasnép a maga nyelvén Ilanornak, azaz Szépmezőnek nevezte új hazáját. Az ilarok sokáig nem települtek le, csupán lótenyésztéssel foglalkoztak, és törzsi szálláshelyüket változtatva legelőről legelőre vándoroltak. Barátaikat, ellenségeiket egyaránt érdemük szerint választották, ezért fordultak szembe Toronnal, és ezért váltak végül az Északi Szövetség tagjaivá. Földben, fában, szélben lakozó isteneik helyébe fokozatosan a pyarroni panteon felsőbb lényei kerültek, kultúrájuk azonban nem sorvadt el, csupán új elemekkel bővült. Ilanor fővárosában, Dorianban máig számos hatalmas kertet, fából összerótt palotát találni építőmestereik a követ nem szívesen használják, irtóznak még az érintésétől is. Ilanor a lónevelők és lovasok, íjászok és bárdok hazája. Hozzájuk fogható íjász csak az elfek közt akad: léptük könnyű, szemük éles, kezük biztos. Természet adta tehetségük van a zenéhez; legendáik sokszínűsége elismerést, megbecsülést hoz dalnokaik számára szerte a világban. Noha a bárdok többnyire magányos figurák, Ilanorban klánba tömörültek, melynek tagjai minden körülmények közt összetartanak. 9

10 Szépmező kereskedelmi kapcsolatai főként a pompás hátasok révén kiterjed Északfölde majd' minden államára. A rabszolgaságnak csak egy sajátos formáját, a hadi rabszolgaságot ismerik el: foglyaikat a nemesi hadigazdaságokban dolgoztatják, ám bizonyos idő háromhat év elteltével szélnek eresztik. Itt született a legendás Mogorva Chei, aki a Pyarron szerinti harmadik évezred derekán társaival saját államot alapított messzi délen, a ma Yllinornak nevezett területen. Ilanor felett öt nemzetség törzsfői uralkodnak, öt thán és a mellettük szerveződött tanács dönt a fontos kérdésekben. A hivatalos nyelv az ervtől idegen ilanori, melyet Északföldén rejtnyelvként is emlegetnek. Szépmező lakói hisz a szükség erre szorítja őket értik és beszélik a Közöst, de hazai földön gesztusnak számít részükről, ha használják is. Az ilanori magas, karcsú embernép. Hajuk erős szálú, sötét árnyalatú, olykor hollófekete, szemük legtöbbször sötét árnyalatú. Büszke, minden körülmények közt egyenes emberek: barátnak kívánni sem lehet jobbat náluk, ellenségeikkel azonban már-már a kegyetlenségig kérlelhetetlenek. Többnyire könnyű vászonruházatot viselnek, kedvelt színeik a fekete, a fehér, a szürke és a kék. Gyakran hordanak finomra cserzett bőrmellényt és bőrnadrágot; fém (akár nemesfém) díszeket láncon sosem hordanak. A felleghajtó, a csuklyás köpeny mindennapi viseletük, lábbelijük ahogyan egy lovasnéphez illik térdig érő csizma. A fegyverek közül a könnyű, olykor enyhén ívelt pengéjű szablyát, az egykezes kardot, az íjat és a nyílpuskát részesítik előnyben, de szívesen használják a tőrt, a kopját és csatacsákányt is. Ilanor a szabadok hazája, árai ehhez mértek: a megélhetés bárki számára megfizethető, a luxuscikkeket azonban igen drágán mérik. Alkudni nem szokásuk, ezt méltóságukon alulinak tartják. Tárgyaikat ízléssel díszítik ha tehetik, ezüstöt és zafírt alkalmaznak e célra. Harcos- és bárd-iskoláik a legismertebbek, elvétve találni köztük embervadász mestereket. Olykor boszorkányok és boszorkánymesterek is kikerülnek Ilanorból ők a lassanként háttérbe szoruló ősi kultuszok hívei, akik ilyen módon nyilvánítják ki különállásukat. A közbiztonság jónak mondható; mivel mindenki fegyvert hord, és konyít is a használatához, külhoni martalócoknak eleve semmi esélyük a sikeres működésre. Az átlagos ilanori született gazda vagy harcos, s mint ilyen, törvénytisztelő. A kivételek ritkák a javak elbitorlását, a lovak elpusztítását és a gyújtogatást kiemelkedő szigorral büntetik elöljáróik. Szépmezőn többségben vannak a pyarroni hit hívei. Elsősorban Arelt, Ellanát és Kyelt imádják, de nyílt titoknak számít, hogy sokan az ősi kultusz isteneit Kai-Syahot, a Szűz Vadászt, Dal Lartit, Mindenek Anyját és Kruh-Berant, az Ősz Üstökűt látják bennük. TARIN, A TÖRPÉK BIRODALMA A Pyarron szerinti 1200-as évek elején hasas, vihartépte hajók érkeztek Beriquelről, és a Traidlan-hegység árnyékában, Ynev legészakibb partján vetettek horgonyt. Négy törpe nemzetség tagjait hozták, akik saját bevallásuk szerint isteneik sugallatára vállalkoztak az útra. A hegységen átkelve virágzó emberi civilizációra, az Északi Hármak hercegségeire bukkantak. Vezetőik békét kötöttek az akkori uralkodóhercegekkel, és építkezésbe fogtak a hegyek mélyén. A hercegségek szerszámmal, nyersanyaggal és élelemmel látták el őket, s örök birtokul nekik adományozták az egész Traidlan-hegységet, annak kincseivel egyetemben. A törpék hálája nem maradt el: viszonzásul hűséget fogadtak a vidéken élő embernépeknek, és megbonthatatlan szövetségre léptek velük. Új otthonukban először a természetes barlangrendszereket építették ki, majd egyre lejjebb fúrtak, s alig ezer esztendő alatt óriási, emberi mértékkel szinte felfoghatatlan tárnarendszert, 10

11 földalatti birodalmat hoztak létre. Fővárosuk, Gromthi Karr-Khazzad, negyven szintnyi csarnokrendszer, de a beszámolók több ehhez fogható óriási városról beszélnek. Alig néhány olyan utazó akad, aki látta őket; nem mintha a törpék társaságkerülők vagy mogorvák lennének, a felszíni viszonyokhoz szokott emberi elme azonban képtelen megbirkózni a földalatti világ sötétjének iszonyatával, a visszhangos mélységek rettenetével vagyis mindazzal, amit egy ilyen látogatás jelent. A törpék kereskedelme igen kiterjedt Észak egyéb államaival: csodálatosan megmunkált fémtárgyakat elsősorban fegyvereket és vérteket, nemesfémeket (lunirt, aranyat, ezüstöt és rezet), valamint drágaköveket szállítanak, cserébe élelmet, kelméket és illatszereket kapnak. A törpék kitűnő kovácsok, építészek, mérnökök, és nem utolsósorban rettenthetetlen harcosok: az Északi Szövetség gyalogos légióinak derékhadát alkotják. Lovasságuk különös, hüllőforma lényeket, denevérkutyákat vanir nyelven rackla használ hátas gyanánt. Tarin királyság, uralkodója a majd kilencszáz esztendős Torrof Oggi, a Vándorút utolsó esztendejében elhunyt Torrof Migan egyenesági leszármazottja. A hivatalos nyelv a vanir, melynek ősibb változatát, a hilt csak a papok és varázstudók beszélik. A törpék túlnyomó többsége érti és beszéli a Közöst, az intelligensebbje az ervet is. Tarin törpéi a könnyen elkészíthető, strapabíró, erőkifejtést igénylő mozgásokat nem korlátozó ruhadarabokat részesítik előnyben, háborúban és békében egyaránt. Ingük vékonyabb, nadrágjuk anyaga háromrét hajtott vászon, csizmájuk, bakancsuk szívós medvebőr az elejtett nagyvadak bundáját asszonyaik előszeretettel viselik, a férfiak inkább köpenyt, zekét hordanak. Ha kemény munkát végeznek, csak nadrágot öltenek, széles, bőr derékövüket egészen szorosra húzzák. A repkedő kőszilánkoktól racklacsont ellenzővel óvják szemüket. A királyság árai nem mérhetőek az emberi birodalmakéhoz, annyira más az értékrendje. A fém fizetőeszközöknek sokkal kisebb értéket tulajdonítanak, mint mondjuk a fának, netán a felszínről való élelemnek, árpasörnek. Tarinban főként harcosokat, gladiátorokat és papokat képeznek; azon törpéknek, akik kétesebb mesterségek űzésére szánták el magukat, a külvilágban kell próbálkozniuk. A közbiztonság jónak mondható, ámbátor ezt sem könnyű emberi mértékkel mérni, hisz a föld mélyén ezer veszély leselkedik az óvatlan külhonira. Tarinban az északi törpe panteon isteneinek kultusza dívik: a köznép Bul Ruurig vagy Kadal, a harcos kaszt Tooma oltalmába ajánlja családját és javait. TIADLAN A Sinemos-tenger északi partvidékére, Grim-Tuil lapályára a keleti szigetvilág felől érkezett a Pyarron előtti harmadik században egy nép, mely különös szokásokat, és még különösebb kultúrát hozott. Erősek és jól szervezettek voltak, így nem okozott nekik különösebb gondot az ott élő nemzetségek háttérbe kiszorítása. A jövevények lassanként elkeveredtek az őslakókkal, s hétszáz esztendővel érkezésük után létrehozták a maguk királyságát, melyet Tiadlannak neveztek el. A szigetvilágból származó hármas hatalmi rendszer máig fennmaradt, akárcsak az érkezők különös tudománya, a drágakőmágia. A tiadlani kultúra sok külső elemet ötvöz, egyes vonásaiban dekadens, a Toronnal és Gro-Ugonnal vívott folytonos háborúk azonban megőrizték e nép harciasságát. Tiadlan lakói minden más népnél jobban kedvelik a városokat és a kényelmet az Északi Szövetség nagy kereskedőházai majd' mind tiadlani érdekeltségűek. E kereskedőházak nevéhez fűződik a postakocsiszolgálat bevezetése, akárcsak a könyvnyomtatás elterjesztése. 11

12 A Niarei császárság létrejötte és elzárkózása közt eltelt időszakban igen szoros kapcsolat alakult ki a két állam között. Niaréből harcos-papok és szerzetesek jöttek, akik a selyem titkán kívül a harcművészet tudományát is magukkal hozták. Kaoraku birodalmával azonban ismeretlen okokból megszűnt a kapcsolat, az onnan érkezett tudás ellenőrzése pedig kikerült az erre hivatottak kezéből. Harc- és kardművész iskolák születtek szerte Tiadlanban, melyek utóbb a Dorchának fogadtak engedelmességet. Niaréban, ahol nők nem tanulhatták a harc művészetét, egykor hatalmas felháborodást váltott volna ki a hír, hogy tudásuk a gyengébb nem kezébe került ám itt a gyengébb nem nagyon is erősnek bizonyult; a harc- és kardművész mestereknek, akik gyakran maguk is nők, napjainkban legalább annyi leánynövendéke akad Tiadlan földjén, ahány férfi. Megmaradt titkos tudásnak a drágakőmágia. E praktika gyakorlói a Duin alattvalói féltékenyen őrzik hagyományaikat, nyílt iskoláik, könyvekbe jegyzett módszereik sosem voltak. Tiadlanban négy társadalmi kasztot ismernek. A Fegyverforgatók kasztjába tartoznak a Dorcha alattvalói mindazok akik harc- vagy kardművészettel foglalkoznak, valamint a harcosok és lovagok, a király hűbéresei. A Tudók kasztját a Duin uralta mágusok, papok és paplovagok alkotják. A Kereskedők kasztját az öt legnagyobb kereskedőház felügyeli, míg a negyedik, s talán legnagyobb kasztnak a Kéz- és Földművesek kasztjának ugyancsak egyedül a király parancsol. Tiadlanban a világi hatalmat a király, a katonai hatalmat a Dorcha, az egyházit a Duin gyakorolja. Hivatalos nyelv az erv, de mindenki beszéli a Közöst, a kolostorokban pedig egyes niarei nyelvjárások is elsajátíthatók. Az ország lakói szigetvilági és niarei vérrel kevert vérű ervek, akiket szempontjukból épp e sajátságuk emel Észak más államainak lakói fölé. Tiadlanban az erigow-i divatot követik, de gyakorta találni elsősorban a nemesség tagjai közt puritán, kizárólag fekete kelméből készült öltözeteket is. Kivételt csupán a Dorcha alatvalói képeznek, akik a Niaréből származó, bő, a mozgást legkevésbé sem akadályozó vászonruhákat, olykor szoknyaszerű, takannak nevezett nadrágot hordanak. Az árszínvonal az északi átlagnak megfelelő; az ország, önellátó lévén, nem függvénye egyetlen kereskedelmi partnerének sem. Minden elképzelhető mesterség iskolája megtalálható itt, a közbiztonság azonban csak átlagos: túl sok ember áhítozik ezen a tájon a csak kevesek számára megfizethető földi javakra. A tiadlaniak körében mindössze három pyarroni isten kultusza dívik igaz, ezeket más néven is tisztelik. Arelt mint Villét, az úrnőt; Kyelt mint Velart az Urat; Kradot mint Nastart, a Tanítót. 12