ügyintézési cselekményeit elektronikus úton végezni, nyilatkozatait elektronikus úton megtenni,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ügyintézési cselekményeit elektronikus úton végezni, nyilatkozatait elektronikus úton megtenni,"

Átírás

1 Tájékztató az elektrnikus kapcslatartás kötelező és lehetséges csatrnáiról a évi hatálys jgszabályk alapján a helyi adózással kapcslatban Az elektrnikus ügyintézés és a bizalmi szlgáltatásk általáns szabályairól szóló évi CCXXII. törvény (a tvábbiakban Eüsztv.) megalktásával szabályzásra került az elektrnikus ügyintézés flyamata, annak rendje. A törvény 108. (1) bekezdése alapján az elektrnikus ügyintézésre kötelezet szervezetek január 1-től kötelesek ügyeiket elektrnikusan intézni az Eüsztv. szabályainak megfelelően. Az Eüsztv pntja alapján ez a kötelezetség a helyi önkrmányzat ügyintézésekre is vnatkzik. Ennek megfelelően az önkrmányzat köteles biztsítani az elektrnikus ügyintézés lehetőségét. Kiskunlacháza Nagyközség Önkrmányzat csatlakzt az elektrnikus közigazgatási rendszer fejlesztését és kiterjesztését elősegítő krmányzat prjekthez, melynek keretén belül január 1-től kapcslódtunk az elektrnikus ügyintézési szlgáltatás rendszeréhez (a tvábbiakban ASP) és ennek segítségével elektrnikus ügyintézési szlgáltatás nyújtásának lehetősége megvalósult az államplgárk és a vállalkzásk részére. 1. Az elektrnikus ügyintézés jellemzői - az ügyfél jgsult az elektrnikus ügyintézést biztsító szerv előt az ügyei intézése srán ügyintézési cselekményeit elektrnikus útn végezni, nyilatkzatait elektrnikus útn megtenni, - a Plgári Perrendtartásról szóló évi CXXX. törvény 7.. szerint gazdálkdó szervezet (ide nem értve a lakásszövetkezeteket, az adószámmal nem rendelkező alapítványkat és egyesületeket) az Eüsztv. 2.0 (1) bekezdése szerint ügyek tekintetében elektrnikus ügyintézésre kötelezet. Fntsnak tartjuk kiemelni, hgy Egyéni Vállalkzók Nyilvántartásában szereplő egyéni vállalkzókat érint ez a kötelezetség. - a gazdálkdó szervezet elektrnikus ügyintézését cégkapuján keresztül végzi, illetve tart kapcslatt az elektrnikus ügyintézésre kötelezet szervezetekkel, történetesen az önkrmányzatal, az Egyéni Vállalkzók Nyilvántartásában szereplő egyéni vállalkzó pedig a Közpnt Aznsítási Ügynök (a tvábbiakban KAÜ) alkalmazásával. - a természetes személy ügyfélnek a jgszabály lehetőséget biztsít elektrnikus ügyintézésre. A helyi adózáshz kapcslódóan értelmezve a leírtakat elmndhatjuk, hgy az elektrnikus ügyintézésre kötelezet gazdálkdó szervezetek az önkrmányzat adóhatósághz elektrnikus útn kötelesek benyújtani többek közöt iparűzési adó és talajterhelési díj adónemben a bejelentkezést, a váltzás bejelentést és az adóbevallást, telekadó és kmmunális adónemben az adatbejelentést és az adatkban bekövetkezet váltzáskat, minden adónemhez kapcslódóan a jgrvslat, adómérséklési, fzetési könnyítés iránt és adóigazlás kiállítására irányuló kérelmet. Nem kötelezet elektrnikus ügyintézésre a természetes személy, az őstermelő, akinek az éves árbevétele meghaladja a Ft-t, az egyéni vállalkzóként működő, de az Egyéni Vállalkzók Nyilvántartásában nem szereplő (pl. ügyvéd, önálló bírósági végrehajtó, közjegyző) természetes személy. Ezen adózói kör főszabályként papír alapn

2 tarthat kapcslatt az önkrmányzatal, de döntése alapján elektrnikusan is intézhet ügyeit, amennyiben rendelkezik tárhellyel és aznsítási szlgáltatással (ügyfélkapuval). 2. Az elektrnikus ügyintézés lépései - az önkrmányzat hivatali prtál megnyitása (htps://hp.asp.lgv.hu), - a prtál minden ügyfelet természetes személyként tud aznsítani, nem természetes személy nevében a cégkapu képviselője, vagy annak jgsultja tud eljárni, - az ügyfél kiválaszthatja a települést, amellyel kapcslatban az elektrnikus ügyintézést igénybe kívánja venni, jelenleg azk az önkrmányzatk választhatóak ki, melyek az ASP rendszerhez csatlakztak, Kiskunlacháza település kiválasztására természetesen van lehetőség, (az ASP rendszerhez nem csatlakzt önkrmányzatknak is meg kellet ldaniuk az elektrnikus ügyintézés lehetőségének biztsítását, ennek módjáról az önkrmányzatk hnlapjukn adnak tájékztatást) - a bejelentkezésre a KAÜ segítségével kerül sr, ahl az ügyfélnek ki kell választania az általa használni kívánt aznsítási módt, jelenleg ügyfélkapu, vagy elektrnikus személyigazlvány, vagy telefns lehetőség áll rendelkezésre, - az ügyfélkapu felhasználó nevének és jelszavának megadásával aznsításra kerül az ügyfél, a sikeres aznsítás után a Prtáln megjelenik a belépet ügyfél neve, és a Regisztrációhz szükséges prtál, - a sikeres aznsítás és regisztrációt követően az első alkalmmal kiválasztt település alapértelmezeté válik, így minden következő alkalmmal kizárólag a település váltztatása esetén szükséges a funkció igénybevétele. A leírtak szerint ahhz, hgy az ügyfelek biznys szlgáltatáskat igénybe tudjanak venni az Önkrmányzat Hivatali Prtáln ( htps://hp.asp.lgv.hu) a település kiválasztása után először aznsítani kell magukat a KAÜ szlgáltatással, ezután szükséges a regisztráció, mely az Általáns Szerződési Feltételek elfgadásával történik, majd ezt követően lehetséges az elektrnikusan intézendő ügy kiválasztása a szlgáltatásk közül. 3. Szlgáltatásválasztás Az Általáns Szerződési Feltételek elfgadását követően, a KAÜ aznsítás (2. pnt szerint lépések) után az ügyfelek számára hárm szlgáltatás biztsítt az ASP rendszer igénybevételével. Ügyindítás: ennek a szlgáltatásnak az igénybevételével az ügyfél elektrnikus űrlapt nyújthat be, saját nevében, képviselői, illetve meghatalmazt minőségében - a szlgáltatás kiválasztásakr, az űrlap kitöltését megelőzően ellenőrzésre kerül sr, hgy az ügyfél rendelkezik-e elektrnikus tárhellyel (ügyfélkapuval), - a Rendelkezési Nyilvántartással is történik egy egyeztetés, mely alapján megállapítást nyer, hgy az ügyfél az elektrnikus ügyintézésre vnatkzóan rendelkezési jgsultsággal rendelkezik-e, - amennyiben a prtál nem küld hibaüzenetet a szlgáltatás igénybevételi krlátzásról, abban az esetben az űrlap kitöltő szlgáltatás igénybevétele flytatható, - a megfelelő űrlap nyitásáhz nyilatkzni szükséges arról, hgy saját nevében, képviselőként, vagy meghatalmaztként szeretné az elektrnikus ügyintézést, (az ügyfél

3 saját nevében csak egyéni vállalkzóként és természetes személyként járhat el, az ügyvezetők képviselőként, a cég meghatalmazása alapján pedig meghatalmaztként) - a felületen maradva kiválaszthatóak, a keresés az űrlap adatkban pntn belül ágazat néven jelölve, az általáns és egyéb igazgatás, az adóügyek, a hagyatéki ügyek, az ipar-és kereskedelmi ügyek, a szciális ügyek és a településüzemeltetés, vagynkezelés intézéséhez tartzó űrlapk, - az ügytpusn belül kereséssel az adóügyek kiválasztásával, az alábbi nymtatványk találhatóak: általáns adónymtatványk közül kiválasztható az adó-és értékbiznyítvány kiállítási kérelem, a bejelentkezési és váltzás bejelentési nymtatvány, a bevallás az előrehzt adóról, az egyszerűsítet részletizetési kérelem, kérelem adófelfüggesztésre, kérelem költségmentesség engedélyezésének alapjául szlgáló körülmények igazlására nymtatvány, meghatalmazás önkrmányzat ügyekben, gépjármű adóhz kapcslódóan az Adatbejelentés (törvényi mentesség biztsításáhz, gépjárműadó fzetési kötelezetség szüneteltetéséhez, gépjármű jgellenes eltulajdnítás bejelentéséhez) nymtatványa található, iparűzési adóval kapcslatban megnyitható az ideiglenes iparűzési tevékenység bejelentése, az állandó jelleggel végzet iparűzési tevékenység bevallása 2014, 2015, 2016, 2017 és 2018 évekre, és a helyi iparűzési adó előleg-kiegészítés bevallás, termőföld bérbeadásból származó jövedelem adójáhz kapcslódó bevallás is rendelkezésre áll, kmmunális adóval kapcslatban megtalálható az adatbejelentés a magánszemély kmmunális adójáról nymtatvány, talajterhelési díjhz kapcslódóan lenyitható a talajterhelési díj bevallás, telekadó esetében pedig az Adatbejelentés a telekadóról nymtatvány került telepítésre. - az ügyindítás funkciónál a prtál felhívja az ügyfél fgyelmét, hgy amennyiben a kívánt ügytpushz nem érhető el előre megtervezet elektrnikus űrlap, úgy lehetősége van e-papírn keresztüli ügyindításra. Adóegyenleg lekérdezés: ezzel a szlgáltatással az ügyfél saját, vagy az általa képviselt adózó lekérdezhet a helyi adóegyenlegét ügyintézői közreműködés nélkül, az ASP adó szakrendszeréből autmatkusan kerül teljesítésre az adatszlgáltatási kérés. A szlgáltatás igénybevételéhez a lekérdező adóaznsító száma szükséges. Ügykövetés: ez a szlgáltatás lehetővé teszi, hgy az ügyfél tájékzódhat a kiválasztt településen flyamatban levő, a Prtáln elektrnikusan indítt ügyének ügyintézési állaptáról. Hárm féle állapt szerint szűrés érhető el: flyamatban lévő ügy, lezárt ügy vagy minden ügy lekérése lehetséges. Összegezve a fent leírtakat, az ügyindítás keretében az ügyfél elektrnikus űrlapt nyújthat be, abban az esetben, ha az elektrnikus ügyintézés lehetőségét nem zárja ki, hzzájárul ahhz, vagyis engedélyezi az elektrnikus ügyintézést.

4 Az elektrnikus ügyintézéshez az ügyfélnek elektrnikus tárhellyel (krábbi elnevezéssel, ügyfélkapus tárhellyel) kell rendelkeznie. Ezek hiányában e-papír szlgáltatás keretében nyújthatja be kérelmét, beadványát. Az adóegyenleg lekérdezése autmatkusan történik adóaznsító alapján, meghatalmazt lekérdezéshez szükséges a meghatalmazás benyújtása az adóhatósághz. Az ügykövetés srán az ügyfél tájékztatást kaphat a kiválasztt településsel kapcslatban krábban a Prtáln elektrnikusan indítt ügyének ügyintézési állaptáról. 4. Űrlapkitöltés A kiválasztt űrlap előlapját, amennyiben az ügyfél saját nevében jár el (ezt választta a kitöltés kezdésekr) a rendszer autmatkusan előtölt az ügyfél természetes személyaznsító adataival (név, anyja neve, születési idő, születési hely) a lakcím adataival, adóaznsító jelével. Az űrlap kitöltése után a kitöltöt adatk helyességének ellenőrzése szükséges, ennek menüpntja a felületen megtalálható. Az ellenőrzés eredményeképpen az ügyfél üzenetet kap a rendszertől, hgy az űrlap kitöltése hibátlan, illetve hibás űrlap esetén megjelöli a hibát és az érintet mezőket. Csatlmány küldése is lehetséges 25 MB méretg, s azk hitelesítésére is van lehetőség. A csatlmányk hitelesítése nem kötelező. Az ügyfél a megkezdet (a még be nem küldöt) űrlapt kitöltés közben el tudja menteni, amelyet a rendszer hét napig őriz meg. A mentéskr jelszóval kerül levédésre az űrlap, a mentet űrlapt kizárólag jelszó ismeretében lehet visszanyitni. A Prtál felületén a mentet űrlapk hét napig érhetők el, ezután autmatkusan törlődnek. Az elkészült űrlap letölthető a kitöltési flyamatában, az bármikr letölthető pdf. vagy xml. frmátumban. Az xml. fájlt akár egy másik gépen, a Prtálra belépve fel lehet tölteni a rendszerbe és nnan flytatható az űrlapkitöltés. A beküldés gmbra katntással a rendszer hitelesít az űrlapt, és a kiválasztt település hivatali tárhelyére tvábbítja. 5. Űrlapkezelés Minden település a hivatali kapujából letölt az da beérkezet iratt. Az ASP rendszer alapvető frmai ellenőrzéseket követően autmatkusan érkeztet azt, iktatja és értesít az ügyfelet az érkeztetés adatairól az ügyfél megadt címére, előre meghatárzt tartalmmal. 6. Meghatalmazás Meghatalmazás benyújtása szükséges abban az esetben, ha az egyéni vállalkzó, a gazdasági társaság ügyvezetője ügyeit nem saját maga kívánja intézni ügyfélkapuján, illetve cégkapuján keresztül. Ehhez aznban szükséges a meghatalmazás benyújtása, elektrnikusan. A gazdálkdó szervezet ügyfél az Eüsztv. 14. (1) bekezdése értelmében köteles bejelenteni az ügyintézési rendelkezésének nyilvántartásába az elektrnikus kapcslatartásra szlgáló elérhetőségét. Ez a rendelkezési nyilvántartás szlgál az ügyfelek ügyintézési rendelkezéseinek, illetve meghatalmazásainak rögzítésére. A rendelkezési nyilvántartás jelenleg a htps://rendelkezes.gv.hu/rny-public címen érhető el KAÜ szlgáltatásn keresztüli aznsítást követően.

5 Tisztelt Adózó! Tájékztatónkat kérjük kétszer is lvassa el, ezt követően már elméletben el tudja készíteni az elektrnikus ügyiratt. Mst pedig kérjük, üljön le a számítógépéhez, vegye elő laptpját, ks telefnját, ki mivel szeretne elektrnikus iratt készíteni, illetve ki mit használ számítástechnikai eszközként, s a leírtak alapján közösen készítsünk el egy iparűzési adó bevallást. Ennek gyakrlatban történő hasznsítására nem skára szüksége lesz azknak, akik határidőre nem nyújtták be a múlt évi tevékenységükről a helyi iparűzési adó bevallást. A Hivatal rövid időn belül kiküldi a felszólításkat azk beküldésére. Elektrnikus ügyintézéshez szükséges egy internet kapcslat, egy cím, és egy ügyfélkapu. Az ügyfélkapu felhasználói nevét, jelszavát és saját adóaznsító számát is készítse elő, ügyvezetőként pedig cégének adószámát! 1. Nyissa meg az Önkrmányzat Hivatali Prtált! Lehet linken keresztül, de lehet böngésző alapján. Mi mst a tájékztatóban leírt link segítségével nyitjuk meg. 2. Az Önkrmányzat Hivatali Prtálra érkezést követően tájékztatók találhatóak, kérjük lvassák el azkat! 3. A település kiválasztására katntva, az önkrmányzat kereső felületen a Kiskunlacháza település név beírása után, megjelenik a település törzskönyvi neve: Kiskunlacháza Nagyközség Önkrmányzat. 4. A település neve mellet kiválasztása után Prtál Szlgáltatásk felületen, felül, jbbra a bejelentkezéssel érkezünk el az aznsításhz. 5. Az ügyfélkapu felhasználó névvel és jelszóval történő belépéssel a Prtál Regisztrációhz érkezünk, ahl a kis négyzet ikszelésével az Általáns Szerződési Feltételek elfgadását tudatjuk a prgrammal. 6. A szlgáltatásk közül az ügyindítást választjuk, s máris arra a kérdésre kell választ adni, hgy saját nevemben kívánk elektrnikusan ügyet intézni, vagy meghatalmaztként/képviselőként. Az egyéni vállalkzók és a magánszemélyek járhatnak el saját nevükben, az ügyvezetők és cégkapu jgsultak képviselőként, a meghatalmazással bíró és a meghatalmazást benyújtók meghatalmaztként. A meghatalmazást az egyéni vállalkzó, az ügyvezető (képviselő), a magánszemély adhat magánszemélynek és jgi személy alkalmaztjának. 7. Ágazat, ügytpus űrlaptpus lekérdezése következik, az ágazatk közül válasszuk ki az adóügyet, ügytpusból az iparűzési adót, az űrlaptpusra katntva, megjelennek az ágazathz és az ügytpushz tartzó űrlapk, melyek közül a Helyi iparűzési adó bevallás állandó jellegű iparűzési tevékenységhez évre nevű űrlapt, az nline kitöltésre katntva tudjuk megnyitni. 8. Aznsítás következik, és a bevallás Főlapján a kitöltő személyi adatai jelennek meg, it ki kell tölteni az címet és telefnszámt, valamint engedélyt kell adnunk az elektrnikus kapcslatartáshz, az engedélyezve szóra katntva. 9. A felső menüpntk közül a Fejezetek lenyitása után megnyitható a bevallás Főlapja, mely frmájában megegyezik a papír frmában megismert nymtatvánnyal. Értelemszerűen

6 tölthető és a betétlapk megjelölése után azk megjelennek a Fejezet menüpntban, beemelésük nnan történik. A főlapn az adózó jellege esetén egyéni vállalkzó, illetve magánszemély abban az esetben választható csak, ha az ügyindítás menüpntban a saját nevemben ügyintézés kerül kiválasztásra. 10. A bevallás kitöltés közben és a végén is xml frmában menthető. 11. A kitöltés befejezésével az Ellenőrzés menüpnt indításával megtudjuk, hgy hibátlan-e a bevallás, amennyiben nem, kapunk tájékztatót, hgy hl található a hiba. 12. A hibátlan bevallás az Űrlap beküldése menüpntra katntva beküldésre kerül, melyről egy értesítés szlgál infrmációként. Minden egyes ügyintézést nem szükséges a település kiválasztásával kezdeni, mivel az az ügyindítást követően módsítható. A regisztráció sem szükséges minden alkalmmal. Ezért tvábbi ügyintézések esetén lehetséges a Bejelentkezés menüpntt indítani. Figyelem! A hivatkzt jgszabály január 1-től kötelezően írja elő az elektrnikus ügyintézést gazdasági szervezetek részére. Hivatalunk a tájékztató megjelenését, illetve kiküldését követően nvember 1-től kezdődően Egyéni Vállalkzók Nyilvántartásában szereplő egyéni vállalkzóktól és gazdasági társaságktól nem fgadja el a papírs frmában benyújtt ügyindító iratkat, azkat úgy veszi, hgy nem is kerültek beküldésre, azk nem váltják ki az ügyfél által kívánt jghatást, úgy minősülnek, mintha azkat be sem nyújtták vlna. Az elektrnikus ügyintézést az Eüsztv. az Önkrmányzat részére is kötelezően előírja, ezért a adózási dkumentumaikat (egyenlegértesítőket, határzatkat) már csak elektrnikus útn kézbesítjük a gazdálkdó szervezeteknek. Kérjük Önöket, hgy a kötelező elektrnikus ügyintézés igénybevételéhez szükséges ügyfélkapu/cégkapu regisztrációról minél előbb gndskdjanak, azk az adózók, akik még nem rendelkeznek ügyfélkapuval, illetve cégkapuval. Kérjük tvábbá, hgy az elektrnikusan érkező dkumentumaikat rendszeresen ellenőrizzék, és időben gndskdjanak a dkumentumk megfelelő átvételéről. Ez utóbbi azért is nagyn fnts, mert az ügyfélkapun/cégkapun keresztül általunk küldöt dkumentumk nem kerülnek átvételre, s kétszeri kiküldés után a hivatals iratk elektrnikus kézbesítéséről és az elektrnikus tértvevényről szóló évi LII. törvény 6. (1) bekezdése alapján, azkat kézbesítetnek kell tekinteni (kézbesítési vélelem). A dkumentumk kiküldéséről az adózók hivatals címükre minden esetben értesítést kapnak. Kiskunlacháza, któber 26. S ós Zsltné jegyző

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó TISZAÚJVÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Osztály 3581 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. 49 / 548-000 49 / 548-001 Honlap: www.tiszaujvaros.hu E-mail: ado@tujvaros.hu

Részletesebben

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató Önkormányzati Hivatali Portál használata Általános Kitöltési útmutató Tisztelt Ügyfelünk! Az Önkormányzati ASP rendszernek köszönhetően Ön kényelmesen, áttekinthetően, elektronikus úton, akár otthonából

Részletesebben

Elektronikus ügyintézési szolgáltatás rendszeréhez tájékoztatás

Elektronikus ügyintézési szolgáltatás rendszeréhez tájékoztatás Elektronikus ügyintézési szolgáltatás rendszeréhez tájékoztatás Az elektronikus ügyintézés a következő linken érhető el: https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap A Portál funkciói: Ügyindítás: Az ügyindítás

Részletesebben

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS LEHET

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS LEHET TÁJÉKOZTATÓ Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) 26. (1) bekezdése alapján az Egyházasrádóci

Részletesebben

1. S E G É D L E T. AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz

1. S E G É D L E T. AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz 1. S E G É D L E T AZ ASP Elektronikus Ügyintézési Rendszeren keresztül történő ügyindításhoz Az ügy indítása a www.bakonyszentkiraly.hu honlap főoldalán található mozaik ikonra való kattintással kezdődik:

Részletesebben

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató Önkormányzati Hivatali Portál használata Általános Kitöltési útmutató Tisztelt Ügyfelünk! Az Önkormányzati ASP rendszernek köszönhetően Ön kényelmesen, áttekinthetően, elektronikus úton, akár otthonából

Részletesebben

A területi kamarák és a Magyar Ügyvédi Kamara elektronikus ügyintézési törvényből fakadó 2018-tól teljesítendő feladatai

A területi kamarák és a Magyar Ügyvédi Kamara elektronikus ügyintézési törvényből fakadó 2018-tól teljesítendő feladatai I. Elektrnikus ügyintézés lehetőségének biztsítása 2. (1) bekezdés valamennyi kamarai feladat- és hatáskörbe tartzó hatósági, fegyelmi és egyéb ügyben valamennyi jgszabály alapján biztsítandó kamarai szlgáltatás

Részletesebben

Tájékoztató az elektronikus ügyintézésről

Tájékoztató az elektronikus ügyintézésről Jászárokszállás Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 5123 Jászárokszállás, Árpád tér 1. Tel.:57/531-050 Fax:57/531-053 e-mail: hivatal@jaszarokszallas.hu Ügyfélfogadás: hétfő, kedd, csütörtök:

Részletesebben

Tájékoztatás az elektronikus kapcsolattartásról

Tájékoztatás az elektronikus kapcsolattartásról Tájékoztatás az elektronikus kapcsolattartásról Tájékoztatom, hogy Hort Nagyközség Önkormányzat az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény

Részletesebben

Nyomtatvány közvetlen beküldése az Ügyfélkapun keresztül

Nyomtatvány közvetlen beküldése az Ügyfélkapun keresztül Nymtatvány közvetlen beküldése az Ügyfélkapun keresztül Elérhetősége: Kapcslat az Ügyfélkapuval/Hivatali Kapuval -> Nymtatvány közvetlen beküldése az Ügyfélkapun keresztül Megnyittt, "Küldésre megjelölt"

Részletesebben

A csatlakozás érdekében a Csatlakozó adatkezelőnek az alábbi folyamat szerint kell informatikai rendszerének csatlakozását megvalósítani:

A csatlakozás érdekében a Csatlakozó adatkezelőnek az alábbi folyamat szerint kell informatikai rendszerének csatlakozását megvalósítani: Melléklet 1 A Csatlakzás eljárásrendje A csatlakzás érdekében a Csatlakzó adatkezelőnek az alábbi flyamat szerint kell infrmatikai rendszerének csatlakzását megvalósítani: 1. Regisztráció a https://e-egeszsegugy.gv.hu/ekapu

Részletesebben

NYÍRPARASZNYA TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSRŐl

NYÍRPARASZNYA TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSRŐl NYÍRPARASZNYA TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSRŐl Az Önkormányzat az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (E-ügyintézési tv.)

Részletesebben

Elektronikus ügyintézés (lépésről-lépésre)

Elektronikus ügyintézés (lépésről-lépésre) Elektronikus ügyintézés (lépésről-lépésre) Miért kell az ügyintézésnek cégkapun keresztül történnie a vadásztársaságok esetében? Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól

Részletesebben

2. SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS TÁJÉKOZTATÓJÁNAK ELÉRÉSÉHEZ A szolgáltatásokról szóló tájékoztatót a következő képsorok segítségével érhetik

2. SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS TÁJÉKOZTATÓJÁNAK ELÉRÉSÉHEZ A szolgáltatásokról szóló tájékoztatót a következő képsorok segítségével érhetik 2. SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS TÁJÉKOZTATÓJÁNAK ELÉRÉSÉHEZ A szolgáltatásokról szóló tájékoztatót a következő képsorok segítségével érhetik el: Az ügy indítása a www.bakonyszentkiraly.hu honlap

Részletesebben

Hiteles Elektronikus Postafiók

Hiteles Elektronikus Postafiók NISZ Nemzeti Infkmmunikációs Szlgáltató Zrt. H-1081 Budapest, Csknai utca 3. Hiteles Elektrnikus Pstafiók Tárhely adminisztráció 2017. December 21. v 1.00 +36 1 459 4200 inf@nisz.hu nisz.hu TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató Önkormányzati Hivatali Portál használata Általános Kitöltési útmutató Tisztelt Ügyfelünk! Az Önkormányzati ASP rendszernek köszönhetően Ön kényelmesen, áttekinthetően, elektronikus úton, akár otthonából

Részletesebben

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató Önkormányzati Hivatali Portál használata Általános Kitöltési útmutató Tisztelt Ügyfelünk! Az Önkormányzati ASP rendszernek köszönhetően Ön kényelmesen, áttekinthetően, elektronikus úton, akár otthonából

Részletesebben

A WEBOLDALON KERESZTÜL RÖGZÍTETT SZEMÉLYES ADATOKRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ

A WEBOLDALON KERESZTÜL RÖGZÍTETT SZEMÉLYES ADATOKRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ A WEBOLDALON KERESZTÜL RÖGZÍTETT SZEMÉLYES ADATOKRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Látgató! A Hungar Classic Kft. a webldalunkn keresztül rögzített személyes adatkra vnatkzóan az alábbiakról kívánja Önt

Részletesebben

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató Önkormányzati Hivatali Portál használata Általános Kitöltési útmutató Tisztelt Ügyfelünk! Az Önkormányzati ASP rendszernek köszönhetően Ön kényelmesen, áttekinthetően, elektronikus úton, akár otthonából

Részletesebben

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató Önkormányzati Hivatali Portál használata Általános Kitöltési útmutató Tisztelt Ügyfelünk! Az Önkormányzati ASP rendszernek köszönhetően Ön kényelmesen, áttekinthetően, elektronikus úton, akár otthonából

Részletesebben

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató Önkormányzati Hivatali Portál használata Általános Kitöltési útmutató Tisztelt Ügyfelünk! Az Önkormányzati ASP rendszernek köszönhetően Ön kényelmesen, áttekinthetően, elektronikus úton, akár otthonából

Részletesebben

Tájékoztató ÖFR Verzióváltásról

Tájékoztató ÖFR Verzióváltásról Tájékztató ÖFR Verzióváltásról 2015. február 12.... 2 2014. december 3.... 7 2014. nvember 13.... 13 JELZÉSEIKET, KÉRDÉSEIKET AZ fr@nrszh.hu E-MAIL CÍMEN VÁRJUK. TÁMOP 5.4.2-12/1-2012-0001 Nemzeti Rehabilitációs

Részletesebben

Elektronikus ügyintézés. Önkormányzati hivatali portál felhasználói útmutatója

Elektronikus ügyintézés. Önkormányzati hivatali portál felhasználói útmutatója Használati útmutató Elektronikus ügyintézés Önkormányzati hivatali portál felhasználói útmutatója DMS One Zrt. Tartalomjegyzék Bevezető 3 Tájékoztató a portálról... 3 Igénybe vehető elektronikus ügyintézési

Részletesebben

Harkányi Közös Önkormányzati Hivatal 7815 Harkány, Petőfi S. u Telefon: 72/ , Fax:

Harkányi Közös Önkormányzati Hivatal 7815 Harkány, Petőfi S. u Telefon: 72/ , Fax: Harkányi Közös Önkormányzati Hivatal 7815 Harkány, Petőfi S. u. 2-4. Telefon: 72/ 480-100, 480-501. Fax: 480-518. Tájékoztatás a 2018. január 01. napjától elérhető elektronikus ügyintézéssel kapcsolatosan.

Részletesebben

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató

Önkormányzati Hivatali Portál használata. Általános Kitöltési útmutató Önkormányzati Hivatali Portál használata Általános Kitöltési útmutató Tisztelt Ügyfelünk! Az Önkormányzati ASP rendszernek köszönhetően Ön kényelmesen, áttekinthetően, elektronikus úton, akár otthonából

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZLÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA A PARAGON-Alkusz Biztsításközvetítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (tvábbiakban: Biztsításközvetítő) a felmerülő panaszk gyrs és egyértelmű

Részletesebben

AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Adóhatósági Iroda adóügyek elektronikus ügyintézés biztosítási kötelezettségének a törvényi előírások alapján az ASP-vel

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL 9022 Győr, Türr István utca 1. - 9020 Győr Pf.: 36 - Telefn: +36 (96) 326-244; 326-453 - Fax: +36 (96) 518-220 E-mail: gyamhivatal@gyrkzig.hu - Hnlap: www.gyrkzig.hu 2 Államigazgatási

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Bevezető

TÁJÉKOZTATÓ. Bevezető TÁJÉKOZTATÓ Az pénzmsás és terrrizmus finanszírzása megelőzésével és megakadályzásával kapcslats eljárásairól Bevezető A pénzmsás lyan bűncselekmény, amelynek célja, hgy az illegális útn, avagy bűnözésből

Részletesebben

A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT

A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT 02 A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT Székesfehérvár Megyei Jgú Várs Önkrmányzata 2006 któberében támgatást nyert az Európai uniós INTERREG IIIC prgram keretében a MODELE prjektben való részvételre, és alprjekt

Részletesebben

Tájékoztató a évre vonatkozó építésügyi valamint építésfelügyeleti hatósági statisztikai adatszolgáltatás módjáról és tartalmáról

Tájékoztató a évre vonatkozó építésügyi valamint építésfelügyeleti hatósági statisztikai adatszolgáltatás módjáról és tartalmáról Tájékztató a 2015. évre vnatkzó építésügyi valamint építésfelügyeleti hatósági statisztikai adatszlgáltatás módjáról és tartalmáról 1. BEVEZETÉS Az adatszlgáltatás jgszabályi hátterét az e-epites.hu nyitóldalán

Részletesebben

Tájékoztató ÖFR Verzióváltásról

Tájékoztató ÖFR Verzióváltásról Tájékztató ÖFR Verzióváltásról 2014. szeptember 22.... 2 2014. július 17.... 8 2014. június 10.... 10 2014. május 30... 14 2014. május 16... 15 JELZÉSEIKET, KÉRDÉSEIKET AZ fr@nrszh.hu E-MAIL CÍMEN VÁRJUK.

Részletesebben

Tájékoztató ÖFR Verzióváltásról

Tájékoztató ÖFR Verzióváltásról Közpnti szciális infrmációs fejlesztések Irda: 1071 Budapest, Peterdy u. 15. Tájékztató ÖFR Verzióváltásról 1 2014. július 17.... 2 2014. június 10.... 4 2014. május 30.... 8 2014. május 16.... 9 Jelzéseiket,

Részletesebben

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS A GYAKORLATBAN

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS A GYAKORLATBAN ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS A GYAKORLATBAN FÓKUSZBAN AZ ASP BALASSAGYARMAT, 2018.06.27. SALGÓTARJÁN, 2018.06.28. DR. SÜTŐNÉ SÓLYOM ZITA IRODAVEZETŐ MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR NÓGRÁD MEGYEI IGAZGATÓSÁG CSATLAKOZÁS

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz KÉRJÜK, HOGY A REGISZTRÁCIÓS LAP KITÖLTÉSE ELŐTT A KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ T FIGYELMESEN OLVASSA EL! AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST

Részletesebben

Előterjesztő: Dr. Görög István jegyző. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Partnerségi Egyeztetési Szabályzat

Előterjesztő: Dr. Görög István jegyző. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Partnerségi Egyeztetési Szabályzat ELŐTERJESZTÉS Gencsapáti Község Önkrmányzata 9721 Gencsapáti, Hunyadi út 229. Tel.: (94) 510-225 Fax: (94) 511-542 gencsapati@savaria.hu Tárgy: Gencsapáti Község Önkrmányzata Képviselő-testületének 2016.

Részletesebben

Gépjárműadó adóbevallási nyomtatvány a 2018-as adóévre

Gépjárműadó adóbevallási nyomtatvány a 2018-as adóévre Elektronikus ügyintézés az Önkormányzati Hivatali Portálon Gépjárműadó adóbevallási nyomtatvány a 2018-as adóévre Kitöltési útmutató 2018. Tartalomjegyzék I. TÁJÉKOZTATÓ A PORTÁLRÓL...3 II. KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ...6

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HIVATALI PORTÁL HASZNÁLATA

ÖNKORMÁNYZATI HIVATALI PORTÁL HASZNÁLATA ÖNKORMÁNYZATI HIVATALI PORTÁL HASZNÁLATA ÁLTALÁNOS KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Tisztelt Ügyfelünk! Az Önkormányzati ASP rendszernek köszönhetően Ön kényelmesen, áttekinthetően, elektronikus úton, akár otthonából

Részletesebben

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11. Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,

Részletesebben

Tisztelt Ügyfeleink és Partnereink!

Tisztelt Ügyfeleink és Partnereink! Tisztelt Ügyfeleink és Partnereink! Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzatát is elérte a digitalizációs fejlődés, mi sem kívánunk lemaradni az újszerű megoldások alkalmazásáról. Tartson velünk és intézze önkormányzati

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ (PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT) április 5. I. TÁRSASÁGUNK PANASZKEZELÉSI RENDJE

PANASZKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ (PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT) április 5. I. TÁRSASÁGUNK PANASZKEZELÉSI RENDJE PANASZKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ (PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT) 2019. április 5. Az O.F.SZ. Országs Fizetési Szlgáltató Zrt. (a tvábbiakban: Társaság) törekvése, hgy termékeivel, szlgáltatásaival és ügyfélkiszlgálásával

Részletesebben

MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ ÉS

MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ ÉS MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ ÉS AZ INTERNETES BANKKÁRTYÁS FIZETÉSHEZ? 1. Ügyfélkapus regisztráció 2. ABEV-JAVA Általános Nyomtatványkitöltő Program 3. Regisztráció a

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról

HIRDETMÉNY. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról HIRDETMÉNY A pénzmsás és a terrrizmus finanszírzása megelőzéséről és megakadályzásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról Az Erste Bank Hungary Zrt. (tvábbiakban Bank), mint a 2007. évi CXXXVI.

Részletesebben

Útmutató az elektronikus adóügyek intézéshez

Útmutató az elektronikus adóügyek intézéshez Útmutató az elektronikus adóügyek intézéshez Bevezető Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény hatályos rendelkezései alapján 2018.

Részletesebben

MAGYAR ORVOSI KAMARA FOGORVOSOK TERÜLETI SZERVEZETE ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS E-PAPÍRON LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

MAGYAR ORVOSI KAMARA FOGORVOSOK TERÜLETI SZERVEZETE ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS E-PAPÍRON LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE MAGYAR ORVOSI KAMARA FOGORVOSOK TERÜLETI SZERVEZETE ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS E-PAPÍRON LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezete (MOK FTESZ) az alábbi útmutatóval szeretne segítséget

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. könyvtárellátási szolgáltatásainak igénybevételéhez

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. könyvtárellátási szolgáltatásainak igénybevételéhez ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK a Könyvtárellátó Nnprfit Kft. könyvtárellátási szlgáltatásainak igénybevételéhez Hatálys: 2018. szeptember 28. napjától Webáruház/hnlap: a https://knyvtar.kell.hu/ címen,

Részletesebben

Adja meg címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata

Adja meg  címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata Adja meg e-mail címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata Új email cím megadása esetén garantált ajándék 1000 Ft számlajóváírás, ezen felül részt vehet a srslásn, ahl Öné lehet egy iphne6 telefn!

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza az evisit Kft. (a tvábbiakban: Adatkezelő) www.evisit.hu hnlapján megvalósuló adatkezeléssel kapcslats tájékztatást. Az adatkezelési tájékztató a 2016/679

Részletesebben

Vitarendezési fórumok

Vitarendezési fórumok Eur Quattr Biztsítási Alkusz Kft. Székhely/Ügyfélszlgálati irda: 1172 Budapest, Cinktai út 2. Tel: 06 1 257 7214 Fax: 06 1 257 7206 E mail: inf@eurquattr.hu Vitarendezési fórumk Amennyiben prblémája, kérdése

Részletesebben

Általános Szerződéses Feltételek

Általános Szerződéses Feltételek Általáns Szerződéses Feltételek 1. A szlgáltató adatai, elérhetősége 1. A szlgáltató neve: Match-Meeting Kft. A szlgáltató címe: 1037 Budapest, Bécsi út 85. A szlgáltató cégjegyzékszáma: 11-09-023512 2.

Részletesebben

Utólagos, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módosításokról szóló tájékoztató

Utólagos, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módosításokról szóló tájékoztató Utólags, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módsításkról szóló tájékztató Tartalm: Fedezetcsere... 1 Fedezetkivnás... 4 Adóstárs csere... 6 Lakáscél és/vagy finanszírztt ingatlan módsítás... 7 Fedezetcsere

Részletesebben

Jövedelemadók és Járulékok Főosztály TÁJÉKOZTATÓ

Jövedelemadók és Járulékok Főosztály TÁJÉKOZTATÓ Jövedelemadók és Járulékok Főosztály Ikt. sz.: NGM/8073/2018. TÁJÉKOZTATÓ az adózók és az önkormányzati adóhatóságok közötti kapcsolattartás kötelező és lehetséges csatornáiról a 2018. évtől hatályos jogszabályok

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019 Tartalom: I. Vállalkozási tevékenységet nem folytató természetes személyek... 2 II. Egyéni vállalkozók és az adóügyekben

Részletesebben

Bevallási határidő: Az adóévet követő év május 31. napja; adóévről május 31.

Bevallási határidő: Az adóévet követő év május 31. napja; adóévről május 31. Tájékoztatás a 2015. évi helyi iparűzési adókötelezettségről és annak elektronikusan történő bevallásáról Tájékoztatom, hogy Budakeszi Város Önkormányzatának a helyi adóügyek elektronikus ügyintézésére

Részletesebben

Tájékoztató ÖFR Verzióváltásról

Tájékoztató ÖFR Verzióváltásról Közpnti szciális infrmációs fejlesztések Irda: 1071 Budapest, Peterdy u. 15. Tájékztató ÖFR Verzióváltásról 1 2014. június 10.... 2 2014. május 30.... 6 2014. május 16.... 8 Jelzéseiket, kérdéseiket az

Részletesebben

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS AZ ASP RENDSZERBEN

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS AZ ASP RENDSZERBEN ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS AZ ASP RENDSZERBEN Infotér Konferencia Krucsó Balázs Projektvezető Magyar államkincstár AZ ASP RENDSZER ELEMEI Keretrendszer A szakrendszerek számára egységes felületet és hozzáférést,

Részletesebben

Adatkezelési Tájékoztató

Adatkezelési Tájékoztató Adatkezelési Tájékztató Az Excalibur Szlgáltató Krlátlt Felelősségű Társaság (a tvábbiakban: Adatkezelő ) által üzemeltetett excaliburknyvek.hu, ajurvedatippek.hu, tantra-centrum.hu, ayurvedamasszazsktatas.hu,

Részletesebben

Dől a lé! - promóciós játék - Játékszabályzat

Dől a lé! - promóciós játék - Játékszabályzat Dől a lé! - prmóciós játék - Játékszabályzat A játék célja A játék szervezője az önkéntesen regisztráló személyek adataiból üzletszerzési és kapcslat felvételi listát állít össze, és az összegyűjtött adatkat

Részletesebben

Magánszemélyek kommunális adója

Magánszemélyek kommunális adója Magánszemélyek kmmunális adója Magánszemélyek kmmunális adójával kapcslats ügyintézés Ügyintéző: Bali András (92-461-001) Ügyintézés: az ügyfél bejelentése alapján (lásd ügymenet leírás) Ügyintézés határideje:

Részletesebben

ADÓ-IRAT integráció Beállítások, iktatás

ADÓ-IRAT integráció Beállítások, iktatás ADÓ-IRAT integráció Beállítások, iktatás Adó szakrendszer Verzió: v1.2. 2019.06.20. Tartalom 1 ADÓ-IRAT integráció működéséhez szükséges beállítások... 3 1.1 Az Iratkezelő szakrendszerben szükséges beállítások...

Részletesebben

Általános Üzleti Feltételek - Könyvelési szolgáltatás B-Top cégcsoport

Általános Üzleti Feltételek - Könyvelési szolgáltatás B-Top cégcsoport Általáns Üzleti Feltételek - Könyvelési szlgáltatás B-Tp cégcsprt A jelen Általáns Üzleti Feltételek a B-Tp cégcsprt által nyújttt könyvelési (könyvviteli, könyvvezetési) szlgáltatáskra vnatkznak, függetlenül

Részletesebben

MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ?

MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ? MI SZÜKSÉGES A KÉRELMEK ELEKTRONIKUS ÚTON TÖRTÉNŐ BENYÚJTÁSÁHOZ? 1. Ügyfélkapus regisztráció 2. ABEV-JAVA Általános Nyomtatványkitöltő Program 3. Regisztráció a hivatali címtárba 4. Elektronikus kérelem

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza az Aristn Therm Hungary Kft. tájékztatását tartalmazza a My Aristn prgramban megvalósuló adatkezelésekről. Az adatkezelési tájékztató a 2016/679 számú

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL Szélesebb fgyasztói kínálat, jbb ár-érték arány és könnyebb hzzáférhetőség a szlgáltatáskhz a szlgáltatási irányelvnek köszönhetően MIT NYERHET FOGYASZTÓKÉNT A SZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

PRIVACY POLICY. 1. Ki kicsoda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban?

PRIVACY POLICY. 1. Ki kicsoda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? PRIVACY POLICY 1. Ki kicsda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? 2. Mi a jelen Adatvédelmi Szabályzat célja? 3. Ki az Ön személyes adatainak kezelője és milyen elérhetőségeken keresheti az adatkezelőt? 4.

Részletesebben

A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatója az elektronikus ügyintézést és elektronikus kapcsolattartást érintő változásokról

A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatója az elektronikus ügyintézést és elektronikus kapcsolattartást érintő változásokról A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatója az elektronikus ügyintézést és elektronikus kapcsolattartást érintő változásokról 2019. április 1 A Magyar Kézilabda Szövetség (a továbbiakban: MKSZ) tájékoztatja

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtti elektronikus ügyintézés általános szabályai 2019 Tartalom: I. Vállalkozási tevékenységet nem folytató természetes személyek... 2 II. Egyéni vállalkozók és az adóügyekben

Részletesebben

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és megválaszoljuk kérdését. címünk:

Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és megválaszoljuk kérdését.  címünk: 1 1. Az adatkezelés célja A Gldberg Cnsulting Kft. (cím: 1191 Budapest, Hamvas utca 7-9.) a tvábbiakban, szlgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jgi közlemény

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018

TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018 TÁJÉKOZTATÓ AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉSI TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉPÉSÉVEL A 2018. JANUÁR 1-JÉTŐL ELEKTRONIKUSAN INDÍTHATÓ ÉS KÉRELMEKRŐL Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság, 2017.12.21.

Részletesebben

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-tbrzáshz kapcslódó adatkezelésről 1. Ki kicsda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? Mi, azaz az AmRest Kft. (székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. 3. trny 2. emelet) Ön, azaz az a természetes

Részletesebben

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-toborzáshoz kapcsolódó adatkezelésről

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-toborzáshoz kapcsolódó adatkezelésről RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-tbrzáshz kapcslódó adatkezelésről 1. Ki kicsda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? 2. Mi a jelen Adatvédelmi Szabályzat célja? 3. Ki az Ön személyes adatainak

Részletesebben

A Mastercard Magyarország 2010. téli PayPass nyereményjátékának hivatalos részvételi és játékszabályzata ( Játékszabályzat )

A Mastercard Magyarország 2010. téli PayPass nyereményjátékának hivatalos részvételi és játékszabályzata ( Játékszabályzat ) 1. Szervező MasterCard Eurpe Sprl Magyarrszági Kereskedelmi Képviselete 1062 Budapest, Váci út 1-3. C. ép. 4. em. A Mastercard Magyarrszág 2010. téli PayPass nyereményjátékának hivatals részvételi és játékszabályzata

Részletesebben

Meghatalmazás LEADER pályázatok elektronikus beadására. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa

Meghatalmazás LEADER pályázatok elektronikus beadására. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa Meghatalmazás LEADER pályázatok elektronikus beadására Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa Benyújtási időszak: 2011. szeptember 30. 2011. október 31. (nov.

Részletesebben

AZ ERGO ÉLETBIZTOSÍTÓ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ ERGO ÉLETBIZTOSÍTÓ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ ERGO ÉLETBIZTOSÍTÓ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1. A panasz fgalma 1.1. Panasznak minısül az ERGO Életbiztsító Zrt. (tvábbiakban: Biztsító) tevékenységével, szlgáltatásával, termékével szemben felmerülı

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató egyeztetési eljárás kezdeményezéséhez a (volt) biztosítottak részére 2013. január 1-jétől azok a biztosítottak (volt biztosítottak), akik ügyfélkapu regisztrációval rendelkeznek,

Részletesebben

ADÓ-IRAT integráció Beállítások, iktatás

ADÓ-IRAT integráció Beállítások, iktatás ADÓ-IRAT integráció Beállítások, iktatás ASP Adó szakrendszer v 1.1 2018.01.09. Tartalom 1 ADÓ-IRAT integráció működéséhez szükséges beállítások... 3 1.1 Az Iratkezelő szakrendszerben szükséges beállítások...3

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza a Tarr Kft. (Székhely: 7100 Szekszárd, Kadarka utca 18.; Cégjegyzékszám: 17-09-000720; a tvábbiakban: "Adatkezelő") tájékztatását a webldalán leadható

Részletesebben

INFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ

INFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ INFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ Közzétéve: 2019. augusztus 22. Tartalomjegyzék Az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) használatához szükséges feltételek... 2

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Nyugdíjbiztosítási és Adategyeztetési Főosztály

TÁJÉKOZTATÓ. Nyugdíjbiztosítási és Adategyeztetési Főosztály TÁJÉKOZTATÓ nemzeti nyugdíj ADATEGYEZTETÉSSEL kapcslatsan Tájékztató a kérelemre induló adategyeztetési eljárásról 2013. január 1-jétől kezdődően a társadalmbiztsítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI.

Részletesebben

ŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ

ŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ ŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ NP11-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL EGYÉB ÉRDEKELT... 3 3. OLDAL - EGYÉB ÉRDEKELT KÉPVISELŐI... 8 4. OLDAL

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A New West Kft. számára kiemelt fntsságú cél a www.newwest.hu látgatói által rendelkezésre bcsáttt személyes adatk védelme, a látgatók infrmációs önrendelkezési jgának biztsítása.

Részletesebben

- HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

- HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ - HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ ŰRLAPOK BEKÜLDÉSE - BEJELENTKEZÉS/REGISZTRÁLÁS NÉLKÜL A nyomtatványokat az Elektronikus űrlapok menüpontban kell letölteni az ÁNYK keretprogramba. TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK CÉGKAPUN KERESZTÜL

Részletesebben

Elektronikus ügyintézés a hatósági eljárásokban. Modern Vállalkozások Programja Digitális KKV Nap február 13.

Elektronikus ügyintézés a hatósági eljárásokban. Modern Vállalkozások Programja Digitális KKV Nap február 13. Elektronikus ügyintézés a hatósági eljárásokban Modern Vállalkozások Programja Digitális KKV Nap 2019. február 13. Az elektronikus ügyintés kiterjesztésének célja: a szervek és ügyfelek adminisztratív

Részletesebben

Útmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8

Útmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Útmutató Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Tartalomjegyzék I. Fontos tudnivalók... 3 II. Belépés a felületre... 3 III. E-ügyintézés... 4 1. Bizonylatkitöltés

Részletesebben

Adatkezelési szabályzat

Adatkezelési szabályzat Adatkezelési szabályzat 1.) Bevezetés Adatkezelő személye a www.hungargumi.hu Dmain névhez tartzó webldaln Cég név: Tp-Tyre Kft. Székhely: 2072 Zsámbék Petőfi u. 20. Telephelyeink: - 1158 Budapest Késmárk

Részletesebben

Elektronikus ügyintézés. A jövő elkezdődött

Elektronikus ügyintézés. A jövő elkezdődött Elektronikus ügyintézés A jövő elkezdődött Változások az elektronikus ügyintézésben SZÜF Portál Új jogszabályi környezet Rendelkezési Nyilvántartás, E-papír Új kommunikáci ós csatornák (KÜNY, Cégkapu)

Részletesebben

Mobil Banking Használati Útmutató Gyakori kérdések és válaszok a Mobil Banking szolgáltatásról

Mobil Banking Használati Útmutató Gyakori kérdések és válaszok a Mobil Banking szolgáltatásról Mbil Banking Használati Útmutató Gyakri kérdések és válaszk a Mbil Banking szlgáltatásról 2018. Március Tisztelt Ügyfelünk! Örömmel üdvözöljük Önt a Raiffeisen Mbil Banking felhasználók között. Szlgáltatásunkat

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza a Participati Kft. és az AON Magyarrszág Kft. által a HR Fest elnevezésű rendezvénnyel kapcslatban megvalósuló adatkezelésekkel kapcslats tájékztatást.

Részletesebben

A Nemzetközi panaszok kezelése a lloyd s-nál

A Nemzetközi panaszok kezelése a lloyd s-nál Panaszk, Július 2017 A Nemzetközi panaszk kezelése a llyd s-nál A nemzetközi panaszk kezelése a Llyd's-nál: Útmutató a biztsítási ügynökök és képviselőik számára Ez az útmutató ismerteti a Llyd s kötvénytulajdnsaitól

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató az adategyeztetési eljárás kezdeményezéséhez a (volt) biztosítottak részére, valamint a hivatalból indított ügyek esetében az elektronikus ügyintézésre való áttéréshez 2013. január

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁLON TÖRTÉNŐ ADÓÜGYINTÉZÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁLON TÖRTÉNŐ ADÓÜGYINTÉZÉSRŐL Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Jegyzője TÁJÉKOZTATÓ AZ E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁLON TÖRTÉNŐ ADÓÜGYINTÉZÉSRŐL Tisztelt Adózó! Tájékoztatom, hogy 2019. júniusától kezdődően az E-Önkormányzat portál az elektronikus

Részletesebben

Útmutató cégkapu regisztrációhoz

Útmutató cégkapu regisztrációhoz Útmutató cégkapu regisztrációhoz Mivel jár a kötelező elektronikus ügyintézés 2018. január 1-jétől? 2018. január 1-jétől minden gazdálkodó szervezet köteles elektronikus Az elektronikus ügyintézés és a

Részletesebben

"Micsoda NŐ" promóciós játék

Micsoda NŐ promóciós játék "Micsda NŐ" prmóciós játék A játék célja A prmóciós játék célja az önkéntesen regisztráló személyek adataiból üzletszerzési és kapcslat felvételi lista összeállítása és az összegyűjtött adatknak a Kupn

Részletesebben

ŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN

ŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN ŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN P16-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL TÁMOGATOTT FELEK... 3 3. OLDAL BEAVATKOZÓ... 4 4. OLDAL - BEAVATKOZÓ

Részletesebben

Előadó: Baráth Csilla Szombathely, április 17.

Előadó: Baráth Csilla Szombathely, április 17. Előadó: Baráth Csilla Szombathely, 2018. április 17. o Információs társadalom o XXI. század korszakváltás o A közigazgatásnak ezt, a napjainkban is zajló fejlődési folyamatot követnie kell. o E-közigazgatás

Részletesebben

ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA

ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA 2017-06-12 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint

Részletesebben

Hivatalos elérhetőség, cégkapu és cégkapu regisztráció Mit kell tenni ügyvédeknek és ügyvédi irodáknak? Gyakori kérdések és válaszok

Hivatalos elérhetőség, cégkapu és cégkapu regisztráció Mit kell tenni ügyvédeknek és ügyvédi irodáknak? Gyakori kérdések és válaszok Hivatalos elérhetőség, cégkapu és cégkapu regisztráció Mit kell tenni ügyvédeknek és ügyvédi irodáknak? Gyakori kérdések és válaszok 2017. július 14. 1. Mi az a hivatalos elérhetőség és miért fontos? Az

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató A Bradway-Imm Kft. (tvábbiakban: Adatkezelő) az általa üzemeltetett www.bradwayclub.hu webldal (a tvábbiakban: Hnlap) üzemeltetése srán a Hnlapra látgatók és a Hnlapn ajánlatt kérők

Részletesebben