Mítoszok és legendák. A magyar csapat július Morvan, Franciaország

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mítoszok és legendák. A magyar csapat. 2011. július 10-17. Morvan, Franciaország"

Átírás

1 Mítoszok és legendák A magyar csapat július Morvan, Franciaország Négy hölgy és két úriember, mindannyian lelkesek, fiatalok és szépek, ráadásul a színvonalas előadásaikkal és bemutatóikkal igazán magasra tették a mércét a franciáknak, a görögöknek, a litvánoknak és a bolgároknak.

2 A téma A téma a mítoszok és legendák. Minden ország különböző módon mutatta be a saját kis történetét. A görögök színházi előadással, a bolgárok tánccal és énekkel a franciák pedig kis filmekkel. Mi magyarok árnyjátékkal bemutattuk a csodaszarvas legendáját magyar zenével fűszerezve, illetve a Só népmesét. A Só mesének a történetét először kinyomtattuk angolul, bár jó pár szót nem fordítottunk le, hiszen a cél az volt, hogy kitalálják, hogy melyik magyar szó mit jelent és tanuljanak egy kicsit magyarul is. A végeredmény nagyon viccesre sikerült, sok különböző változat született a mesét illetően. Legvégül levetíttettük nekik az eredeti mesét angol felirattal, ami nagy sikert aratott. A program Mi érkeztünk elsőként a szállásra, így a szálláson azt a szobát választottuk, amelyiket csak akartuk, és a vacsoránál egyedül élvezhettük a francia vendégszeretetet, a finom száraz vörös borokat, a különböző sajtokat és a meleg vacsorát, és ezt nem csak az első estén tettük. A bolgárok csak később érkeztek, de szerencsére még aznap, így tudtunk barátkozni velük. A görögök másnap, a litvánok pedig csak harmadik nap érkeztek meg így egy kicsit nehéz volt a teljes csapatszellem kialakítása, de a végére sikerült ezt az akadályt is legyőznünk. A hét nagyon hamar eltelt, mint ahogy minden cserén. Az első nap felfedeztük a kis városkát, ahol a szállásunk volt, persze ezt is vegyes csapatokban játékosan. A cél az volt, hogy derítsük ki milyen legendák vannak Morvanban. A játék során egyértelművé vált, hogy a franciák, franciául beszélnek és csak úgy, na de nekünk szerencsénk volt, mert volt aki tolmácsolt A második napon saját magunknak kellett egy helyi legendát kreálni magunk készített fényképekből, így minden kreativitásra szükségünk volt. Majd meglátogattuk Bibract-ot, ahol túrázgattunk és élveztük a francia természet csodálatos közelségét. A harmadik napon színházi felkészülést tartottunk, színészi bemelegítésekkel, pofonok tanulásával és hasonló finomságokkal, A negyedik napon Auton városába látogattunk el, ahol megcsodálhattuk a katedrálist, és eljött az ideje a vásárlásnak ajándékok, borok, édességek Az ötödik és a hatodik napon folytattuk a színházasdit és a saját legenda gyártását, amiben a boszorkányoktól kezdve, a rocker gonosz kőszobron keresztül az unikornisig minden volt. A legenda azért lett ilyen színes, mert külön csapat gondoskodott a helyszínről, a történetről, a nehézségekről, a jó és a rossz karakterek kialakításáról, és egyik csapat sem tudta, hogy mit tervez a másik csapat, így a végén egy magyar rendező (a csapatunk tagja) segítségével összeállt a történet, melyben mindenki megmutathatta színészi tehetségét.

3 A hetedik napon megtartottuk a végső értékelést a hétről, ahol szinte csak pozitív dolgokat tudtunk mondani a helyszínről, a programokról, a kajákról és a csapatokról, egyetlen egy negatív dolgot tudtunk említeni az pedig az állandó csúszás volt a programoknál, de valahogy mindig sikerült teljesíteni a tervezetteket. Majd kezdetét vette a hét fénypontja, elindultunk Párizsba! Párizsról rengeteget lehetne mesélni, de én csak annyit szeretnék mondani, hogy eső ide vagy oda szeretjük A buszos út oda is, vissza is hosszú volt, a hét rövid, sok bulival és jó társasággal. Rengeteget tanultunk egymástól, egymásról, így remélem megismétlődhet egyszer még ez a francia kiruccanás Myths and Legends Morvan

4 Hungarian mythology Hungarian mythology includes the myths, legends, folk tales, fairy tales and gods of the Hungarians. Many parts of it are thought to be lost, i.e. only some texts remained which can be classified as a myth. However, a significant amount of Hungarian mythology was successfully recovered in the last hundred years. The most important sources are: Folklore, as a lot of mythological persons remained in folk tales, folk songs, legends, also special traditions linked to special dates which are not known elsewhere Medieval chronicles, codexes Writings about Hungarians by non-hungarian authors (mostly before 850) Archeology helped to assemble the religion. Brief mythology The world is divided into three spheres: the first is the Upper World (Felső világ), the home of the gods and spirits; the second is the Middle World (Középső világ) where the world we know is, and finally the Underworld (Alsó világ). In the center of the world, a tall tree is standing: the World Tree / Tree of Life / Life Tree (Világfa/Életfa). Its foliage is the Upper World. The Middle World is located at its trunk and the Underworld is around its roots. In some stories, the tree has fruits: these are the golden apples. Upper World The gods, the spirits and the good souls live in the Upper World. Gods have the same rank, although the most important figure of them is Isten (meaning 'God' in Hungarian). He controls the world, shapes the fate of humans, observes the Middle World from the sky, and sometimes gives warning by lightning (mennykő). Isten created the world with the help of Ördög ("the devil" Evil). Other gods include: Istenanya ('Mother God'), also known as Boldogasszony ('Blessed Lady'; later identified with the Virgin Mary), and Hadúr (Lord of War or Lord of Army). The major celestial bodies, (the Sun and the Moon), are also located in the Upper World. The sky was thought to be a big tent held up by the Tree of Life. There are several holes on it: those are the stars.

5 Middle World The Middle World is shared among humans and many mythological creatures, the latter are often supernatural. There are spirits of the forests and waters, who are ordered to scare humans. They have different names in different places. There are females, for example, the sellő (mermaid), which lives in waters and has a human torso with the tail of a fish. The wind is controlled by an old lady called Szélanya (Wind Mother) or Szélkirály (Wind King). The Sárkány (dragon) is a frightening beast: he is the enemy of many heroes in fairy tales, symbolising the psychical inner struggle of the hero. The lidérc is a ghostly, mysterious creature with several different appearances, its works are always malicious. The manók (elves / goblins) and the törpék (dwarfs) are foxy beings living in woods or under the ground. Óriások (giants) live in the mountains. They have both good and bad qualities. The most favourite creatures are the tündérek (fairies), who are beautiful and young virgins or female creatures. They aid humans, who sometimes can ask three wishes from them. Their opposites are the bábák, who are equated with catty, old witches. (Bába means 'midwife' in Hungarian, and originally they were wise old women, later equated with witches as Christianity became widespread.) Underworld The Underworld is the place of bad souls (this includes evil spirits and the souls of dead people who were cruel and evil in their lives) and the home of Ördög. He is the creator of everything that is bad for humans: for example, the creator of the annoying animals (such as fleas, lice, and flies). Religion One of the theory of the ancient Hungarian religion is that it was a form of Tengriism, a shamanistic religion common among the early Turkic, Uralic and Mongol people, that was influenced by Zoroastrianism from the Persians whom the Magyars had encountered during their westward migration. The shaman role was filled by the táltos. Their souls were thought to be able to travel between the three spheres (révülés). Táltoses were also doctors. They were selected by fate; their slight abnormalities at birth (neonatal teeth, caulbearer, additional fingers, etc.) were believed to be the sign of a divine order. The steps of their introduction: Climbing up on the "shaman ladder/shaman tree" symbolized the World Tree;

6 Drenching the ghosts: drinking the blood of the sacrificed animal. They had the ability to contact spirits by specific rituals and praying. Thus, they interpreted dreams, mediated between humans and spirits, cured and removed curses, and had an ability to find and bring back lost souls. They directed animal sacrifices and guessed the reason of an ancestor's anger. After death, the human soul leaves the body. The body is buried by relatives on the other bank of a river, looking towards east. If the soul had been good, it gets to the Other World (Túlvilág), for eternal peace. If it had been bad, it must suffer in the underworld (Alsó Világ, Alvilág), where Ördög ("the devil") and numerous evil ghosts live. Persons, creatures, gods Boldogasszony (Holy Virgin) - Her name means "Blessed Lady" or "Bountiful Queen". She was the goddess of motherhood and helped women in childbirth. After Hungarians were Christianized with the help of St. Gerard of Csanad, her figure fell out of fervor for that of the Virgin Mary. She is also considered the "Queen (Regina) of Hungary" Csodaszarvas (animal) - A central figure in the legends surrounding the origin of the Hungarian people. The name translates to "Miraculous Deer". According to Hungarian legend, while out hunting, the brothers Hunor and Magor saw a miraculous white stag. They pursued the animal, but it always stayed ahead of them, leading them westward into Levedia, where they married two princesses and founded the Hun and Magyar peoples. Hunor and Magor (people) - Legendary twin patriarchs of the Huns and Magyars (Hungarians), respectively. They were said to be the sons of the Biblical Menrot (Nimrod), or of Japheth according to a slightly different version of the legend. Álmos (person) - Son of Ügyek and Emese. He was a semi-legendary figure born in c. 819 and the ancestor of the house of Árpád. Álmos ruled the Magyars in Levedia and Etelköz. His name means "dreamy" as his birth was foretold in his mother's dream (see the legend of his birth at Emese.) Emese (person) - Wife of Ügyek, mother of Álmos (meaning, "the one from/with the dream"). She was impregnated by a turul bird, which appeared to her in a dream and told her "a river will spring from your womb, which will flow and spread to a new land". The táltos (shaman) explained the dream as saying that she would give birth to a son, who would be the ancestor of a great ruling family in a foreign land.

7 Bába (creature) - Meaning "old woman", she was originally a good fairy who later degraded and became evil. Although she had magical abilities, she was not a witch (boszorkány). She was thought to live in fountains, and if young children went too close to her lair, she lured them in. Boszorkány (witch) - A hostile, harm-doing, supernatural old lady, the witch. She had an ability to transform, fly and curse. A boszorkány corrupted the animals, for example, soured the milk of the cows. For humans, she brought an abrupt illness. They "operated" in the night, or in the nightfall. Bubus (spirit) - A small being that lives in caves. See Mumus. Dula (person) - Dula's name appears in the Legend of the Csodaszarvas. He is said to be a prince of the Alans. In fact, he probably was a kind of chief of the Volga Bulgarians. Fene (spirit) - The demon of illness. Today, a common saying still uses its name: "A fene egye meg!", which literally means "Let it be eaten by the fene!", and is uttered when something does not occur as one wishes. "Fene" is also considered the place where demons roam, i.e. the popular Hungarian curse "menj a fenébe!" is equivalent to the English "go to hell!". Garabonciás (person) - A male figure who learned magic, unlike the táltos, who had the ability by birth. He is able to create storms. Some alumni were thought to possess these abilities as late as the 19th century. Guta (spirit) - A fearsome Hungarian demon who beats his victims to death, often associated with strokes, heart attacks, or sudden paralysis. Hadúr (god) - Short for Hadak Ura, meaning "Lord of War" or "Lord of Army" and was the war god in the religion of the early Hungarians (Magyars). He was the third son of Arany Atyácska (Golden Father) and Hajnal Anyácska (Dawn Mother) and was also the metalsmith of the gods. He wore armor and weapons made of pure copper, which is his sacred metal, and it was said that he forged the Sword of God (Isten kardja) which was discovered by Attila the Hun and secured his rule. It was customary for the Magyars to sacrifice white stallions to him before a battle. Napkirály (god) - Meaning "King of the Sun", he is the Hungarian sun god and is the oldest son of Arany Atyácska (Golden Father) and Hajnal Anyácska (Dawn Mother), brother of Hadúr and Szélkirály. He rides his silver-haired horse fron East to West every day, seeing everything below him.

8 Szélkirály (god) - Meaning "King of the Wind", he is the Hungarian god of wind and rain, and is the second son of Arany Atyácska (Golden Father) and Hajnal Anyácska (Dawn Mother), brother of Hadúr and Napkirály. His armor and weapons are made of pure silver, his sacred metal. Szépasszony (spirit) - Meaning "Fair Lady", she is a female demon with long hair and a white dress. She appears and dances in storms and hail, and seduces young men. Turul (animal) The great bird resembling to a falcon that was sent forth by Isten to guide the creation and destiny of the Magyar people. The first kings after St Stephen I. were the hereditiary of Turul ("Turul nemzetség") Vadleány (creature) - Meaning "Forest Girl", she is an elusive forest sprite who seduces shepherds, saps their strength and makes the forest rustle. She is usually nude and her long hair reaches the ground. She can sometimes be lured and caught with one boot (she tries, to put two of her feet to one boot). Griff (animal) - Also known as griffin in Western Europe, but without special features. In Hungarian mythology, it is similar to turul. Featuring in some fairy tales (like Fehérlófia, The son of the white horse), it is a cruel, greedy bird eating humans, but its the only way to get back from Under World to Middle World. Sárkány (dragon) - Appearing in almost all folk tales, a creature not similar to Chinese dragon or dragon from West Europe. He is always man-shaped, can ride a horse, and has usually 7 heads, sometimes 3, 12 or 21 (relating to numbers in astronomy). Dragons usually symbolised human behaviour or characteristic, i.e. when the hero was fighting with him, he was fighting to overcome his own bad behaviour, habit or characteristic. Remnants in folkore Comparative methods can reveal, that some motifs of folktales, some fragments of songs or rhymes of folk customs preserved fragments of the old belief system. Some records narrate us about shaman-like figures directly. Shamanistic remnants in Hungarian folklore was researched among others by Diószegi Vilmos, based on ethnographic records in Hungary and comparative works with various shamanisms of some Siberian peoples. Hoppál continued his work of studying Hungarian shamanistic belief remnants, comparing shamanistic beliefs of Uralic language relatives of Hungarians with those of several non-uralic Siberian peoples as well.

9 Hungarian Folk Tale Once, an old király had three beautiful királylány. The király wished to give his at in marriage before he died, only he couldn't decide to which of his three királylány he would give the most beautiful of his three countries. He thought to himself that he would give the most beautiful country to the one who loved him the most. So he asked them as well mennyire szeretik. The eldest királylány said that she loved him mint a galamb a tiszta búzát. The middle daughter said that she loved him like szellőt meleg nyári napon. The youngest királylány said that she loved him like az emberek a sót. "Like sót!" Shouted the király, obviously idegesen by his youngest királylány response. He called her hálátlan and asked her if this is why he had brought her up and loved her. He told the youngest királylány to leave his house. The youngest királylány explained in vain how az emberek szeretik a sót. She begged him to understand but he sent her away. A királylány szomorúan elsétált, amíg egy nagy és sötét erdőbe nem ért. She found a large, odvas fát és belebújt. She picked strawberries, nuts and raspberries az erdőben and she lived off of these. Once a szomszéd királyság hercege vadászni ment az erdőbe and when he was chasing some wild game he saw the young királylány for a brief moment. But she had seen him as well and elbújt a fában. A herceg odament a fához and shouted, "Ki van ott?" The young királylány didn't even say a word. The herceg asked who was there and for the person to speak. The herceg told the person to speak or lelövi. Then the királylány came out from hiding and appeared before the herceg. He liked the királylány. The királylány cried bitterly. The herceg hugged her in his arms and took her home to his own kastélyába. Then, there was a large esküvő. Afterwards, they lived like two love birds. Time passed and later the young herceg asked the királylány why her father had sent her

10 away. She said that she had told her father that she loved him ahogy az emberek szeretik a sót. The young herceg thought of a great idea and he sent a letter to the elderly király and told him to come and be a guest at his palace. The elderly király came the next day in his golden carriage. The young herceg immediately led the király to the kastélya legszebb szobájába and then he sat him at the dinning table. They brought in the soup, but nem volt benne só. The meat had no taste to it. The many different kinds of food came in vain because the király remained hungry. The király stayed quiet for a time but then he spoke up and asked the young herceg: miért főz só nélkül a szakács. The herceg said that he had heard that the elderly király nem szereti a sót. The király asked who he had heard this from. The herceg said he heard it from the királylány who he had sent away. The királylány was already there when the young herceg said this. The király suddenly cried out loud. He and his királylány hugged each other's neck. The elderly király then gave his youngest királylány his most beautiful country. And they lived happily ever after, until they died.

11 Miraculous Deer

12 Hungarian Motives

DF HELYETTESÍTŐ NYELVVIZSGA 1. (Angol nyelv) 2014. február 21. Név:. Neptunkód: 1. feladat 1... 2... 3... 4... 5... 6... 7... 8... 9... 10...

DF HELYETTESÍTŐ NYELVVIZSGA 1. (Angol nyelv) 2014. február 21. Név:. Neptunkód: 1. feladat 1... 2... 3... 4... 5... 6... 7... 8... 9... 10... Név:. Neptunkód: MEGOLDÓLAP 1. feladat 1.... 2.... 3.... 4.... 5.... 6.... 7.... 8.... 9.... 10.... Elért pontszám:. 2. feladat 1. 6. 11. 2. 7. 12. 3. 8. 13. 4. 9. 14. 5. 10. 15. Elért pontszám:. 3. feladat

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17 2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni

Részletesebben

ANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia!

ANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! ANGOL SZINTFELMÉRŐ Ahol az ismeretből tudás születik Név:. Cégnév:. Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! like, I'm, very, world, do,

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 25. Beauty and the Beast Chapter Two Beauty s rose

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 25. Beauty and the Beast Chapter Two Beauty s rose HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 25 Beauty and the Beast Chapter Two Beauty s rose A year later Beauty s father gets an important letter. He calls his six children and says, Listen to this letter: Your ship is

Részletesebben

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata

Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata Can/ Can is one of the most commonly used modal verbs in English. It be used to express ability or opportunity, to request or offer permission, and to show possibility or impossibility. A az egyik leggyakrabban

Részletesebben

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT A feladatok megoldására 60 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes megoldást.

Részletesebben

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 24. Beauty and the Beast. A szépség és a szörnyeteg 1. rész

HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 24. Beauty and the Beast. A szépség és a szörnyeteg 1. rész HALLÁS UTÁNI SZÖVEGÉRTÉS 24 Beauty and the Beast A szépség és a szörnyeteg 1. rész A rich man lives in a big city near the sea. He has got three daughters and three sons. One daughter is called Beauty

Részletesebben

LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK

LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK Lecke (Kezdő 2. / 2.) ADVERBS OF TIME IDŐHATÁROZÓK Ezek olyan fajta időhatározók, amelyekkel azt tudod kommunikálni, hogy milyen sűrűn vagy milyen rendszerességgel csinálsz, vagy

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

Smaller Pleasures. Apróbb örömök. Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor

Smaller Pleasures. Apróbb örömök. Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor Smaller Pleasures Apróbb örömök Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor Smaller Pleasures Oriental lacquer, or urushi by its frequently used

Részletesebben

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?

Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now? Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up

Részletesebben

Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F

Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F TÉMÁK VIZSGASZINTEK Középszint 1. Személyes vonatkozások, család - A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet,

Részletesebben

Tel.: (+361)342-4905, FAX: (+361)342-1984 E-mail: rakoczi@mail.rakoczif.hu vagy rakoczif@mail.rakoczif.hu Honlap: http://www.rakoczif.

Tel.: (+361)342-4905, FAX: (+361)342-1984 E-mail: rakoczi@mail.rakoczif.hu vagy rakoczif@mail.rakoczif.hu Honlap: http://www.rakoczif. ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 2011/2012-ES TANÉV Tantárgy: Angol nyelv Osztály: 13.A Szint: közép Budapest, 2011. december 1 1. Personal data When and where were you born? What are your interests or hobbies? Have

Részletesebben

Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz. Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz. Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Képleírási segédlet középszintű angol nyelvi vizsgákhoz Horváth Balázs Zsigmond, Lövey Zoltán 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Tisztelt Olvasó! Az önálló témakifejtés vagy más néven képleírás a

Részletesebben

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy (Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs

Részletesebben

EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ

EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ Lecke (Középhaladó 1. / 5.) MÉG TÖBBET A HAVE IGÉRŐL Igaz volt az előző leckére, igaz erre is. Részletes és átfogó. Kemény meló lesz ez is, de a kemény meló jellemző a profikra.

Részletesebben

7. osztály Angol nyelv

7. osztály Angol nyelv 7. osztály Angol nyelv I. Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés Elköszönés Good morning. Hello. Hi. Goodbye. Bye-bye. See you soon. Bemutatkozás,

Részletesebben

www.onlineangol.com Na de ennyire részletesen nem fogok belemenni, lássuk a lényeget, és ha kérdésed van, akkor majd tedd fel külön, négyszemközt.

www.onlineangol.com Na de ennyire részletesen nem fogok belemenni, lássuk a lényeget, és ha kérdésed van, akkor majd tedd fel külön, négyszemközt. 24. FELADATLAP COUNTABLE, UNCOUNTABLE 1. FELADAT Sok gondot szokott okozni tanulóimnak a megszámlálhatatlan illetve megszámlálható főnevek nyelvtana. Van, aki teljesen elfogadja, megérti, aztán ott a másik

Részletesebben

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Közgazdasági Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1)

Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Közgazdasági Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1) Corvinus Szaknyelvi Vizsgaközpont Közgazdasági Szaknyelv Hallás utáni szövegértés teszt Alapfok (B1) 25p / Értékelő 1: Értékelő 2: kód A rendelkezésre álló idő 30 perc. UTASÍTÁS: Ez a Corvinus Szaknyelvi

Részletesebben

Lesson 1 On the train

Lesson 1 On the train Let's Learn Hungarian! Lesson notes Lesson 1 On the train Dialogue for Lesson 1 (formal speech): Guard: Jó napot kívánok. Jó napot. Guard: Az útlevelét, kérem. Tessék. Guard: Köszönöm. Hmmmm, amerikai?

Részletesebben

ANGOL LEGENDÁK NYOMÁBAN INNOVÁCIÓS PÁLYÁZAT 2013. OKTÓBER 14-19.

ANGOL LEGENDÁK NYOMÁBAN INNOVÁCIÓS PÁLYÁZAT 2013. OKTÓBER 14-19. ANGOL LEGENDÁK NYOMÁBAN INNOVÁCIÓS PÁLYÁZAT 2013. OKTÓBER 14-19. Középkori legendák Szent György legendája Artúr király legendája Céljaink A tanulók érdeklődésének felkeltése a britt kultúra és történelem

Részletesebben

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday)

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) SZÁLLÁS / ACCOMODDATION on a Hotel Gellért*** szálloda 2 ágyas szobáiban, vagy 2x2 ágyas hostel

Részletesebben

(Összesen: 50 pont) Kossuth Lajos Gimnázium Angol nyelvi besoroló teszt (2013. február 20.) (A feladatlap 4 oldalas. Ne hagyj ki semmit!

(Összesen: 50 pont) Kossuth Lajos Gimnázium Angol nyelvi besoroló teszt (2013. február 20.) (A feladatlap 4 oldalas. Ne hagyj ki semmit! Név: Lakcím:. (Összesen: 50 pont) Elért pontszám: Kossuth Lajos Gimnázium Angol nyelvi besoroló teszt (2013. február 20.) (A feladatlap 4 oldalas. Ne hagyj ki semmit!) I. Írd be a helyes válasz betűjelét

Részletesebben

PONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg:

PONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg: PONTOS IDŐ MEGADÁSA EGÉSZ ÓRÁK MEGADÁSA ( óra van. ) Az óra száma után tesszük az o clock kifejezést. pl. It s 7 o clock. (7 óra van.) A britek az órák számát csak 12-ig mérik. Náluk nincs pl. 22 óra!

Részletesebben

Megyei Angol csapatverseny 2015/16. MOVERS 1. forduló

Megyei Angol csapatverseny 2015/16. MOVERS 1. forduló MOVERS 1. forduló Beküldő csapat tagjai:..... Beküldési határidő: 2015. november 20. Beküldési cím: Erzsébethelyi Általános Iskola, Baloghné Aradszki Gyöngyi 5600 Békéscsaba, Rózsa u. 21-23. 1. Disney

Részletesebben

NYELVPICIK 9. Az it személyes névmás és a this mutató névmás 1/6

NYELVPICIK 9. Az it személyes névmás és a this mutató névmás 1/6 Az it személyes névmás és a this mutató névmás 1/6 AZ IT SZEMÉLYES NÉVMÁS NYELVPICIK 9 1. Alapvető különbség az it semleges nemű személyes névmás és a this mutató névmás között: What is this / that? This

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben

Ady Endre: Párizsban járt az Ősz című versének és angol fordításainak alakzatvizsgálata

Ady Endre: Párizsban járt az Ősz című versének és angol fordításainak alakzatvizsgálata Ady Endre: Párizsban járt az Ősz című versének és angol fordításainak alakzatvizsgálata Különös tekintettel az ismétléses alakzatokra Kiss Tímea Selye János Egyetem Komárom Előadásomban azt vizsgálom,

Részletesebben

Tudok köszönni tegezve és önözve, és el tudok búcsúzni. I can greet people in formal and informal ways. I can also say goodbye to them.

Tudok köszönni tegezve és önözve, és el tudok búcsúzni. I can greet people in formal and informal ways. I can also say goodbye to them. Mérleg Your checklist Az alábbiakban a MagyarOK 1. tankönyv témáinak listáját találja. A mondatok mellett a kapcsolódó oldalak és gyakorlatok számát is megadtuk, hogy megkönnyítsük az ismétlést. This document

Részletesebben

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP CHILD S DATA / GYERMEK ADATAI PLEASE FILL IN THIS INFORMATION WITH DATA BASED ON OFFICIAL DOCUMENTS / KÉRJÜK, TÖLTSE KI A HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN SZEREPLŐ ADATOK

Részletesebben

I must go now. He said he must leave early. You must learn the poem by heart.

I must go now. He said he must leave early. You must learn the poem by heart. 33. Módbeli segédigék A módbeli segédigék a főigék cselekvési módjának körülírására szolgálnak, és a főigék főnévi igenévi alakjaival együtt használatosak. Különféle funkciókat fejezhetnek ki, mint pl.

Részletesebben

Paediatrics: introduction. Historical data.

Paediatrics: introduction. Historical data. Paediatrics: introduction. Historical data. Dr. György Fekete Aim of the present lecture To demonstrate: - the wonderful nature of this discipline - the differences as compared to other medical activities,

Részletesebben

Nebuló Alapítvány a Gyerekekért Megyei idegen nyelvi verseny (2015. november 27.)

Nebuló Alapítvány a Gyerekekért Megyei idegen nyelvi verseny (2015. november 27.) Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Nebuló Alapítvány a Gyerekekért Megyei idegen nyelvi verseny (2015. november 27.) 2015 Winning is not the most important thing. ENGLISH CLASS 5 Name: School:....

Részletesebben

EGY KIS ZŰRZAVAR. Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME?

EGY KIS ZŰRZAVAR. Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME? EGY KIS ZŰRZAVAR Lecke (Középhaladó 1. / 1.) SOMETIMES, SOMETIME VAGY SOME TIME? Igen hasznos adatot fogunk bemelegítésként letisztázni. Tapasztalataink alapján ez a témakör csak elméletben van meg, meglepően

Részletesebben

A golyók felállítása a Pool-biliárd 8-as játékának felel meg. A golyók átmérıje 57.2 mm. 15 számozott és egy fehér golyó. Az elsı 7 egyszínő, 9-15-ig

A golyók felállítása a Pool-biliárd 8-as játékának felel meg. A golyók átmérıje 57.2 mm. 15 számozott és egy fehér golyó. Az elsı 7 egyszínő, 9-15-ig A golyók elhelyezkedése a Snooker alaphelyzetet mutatja. A golyók átmérıje 52 mm, egyszínőek. 15 db piros, és 1-1 db fehér, fekete, rózsa, kék, barna, zöld, sárga. A garázsban állítjuk fel, ilyenkor az

Részletesebben

Megyei Angol csapatverseny 2015/16. MOVERS - 3. forduló

Megyei Angol csapatverseny 2015/16. MOVERS - 3. forduló MOVERS - 3. forduló Beküldő csapat tagjai:.. Beküldési határidő: 2016. január 29. Beküldési cím: Erzsébethelyi Általános Iskola, Baloghné Aradszki Gyöngyi 5600 Békéscsaba, Rózsa u. 21-23. 1. Look at the

Részletesebben

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon

A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,

Részletesebben

FELELETVÁLASZTÓS TESZT

FELELETVÁLASZTÓS TESZT Angol mintavizsga Megoldások FELELETVÁLASZTÓS TESZT 1. a 11. d 2. c 12. a 3. d 13. a 4. a 14. c 5. b 15. a 6. a 16. b 7. b 17. c 8. c 18. c 9. a 19. b 10. c 20. d 1. endurance 2. buoyant 3. foul 4. all-round

Részletesebben

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban

Részletesebben

6. évfolyam Angol nyelv

6. évfolyam Angol nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2016. május 18. 6. évfolyam ngol nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben csak a füzetben kell dolgoznod.

Részletesebben

HAGYOMÁNYOS NŐI SZEREPEK

HAGYOMÁNYOS NŐI SZEREPEK HAGYOMÁNYOS NŐI SZEREPEK Nok a populáris kultúrában és a folklórban Válogatta, a szöveget gondozta és szerkesztette KÜLLŐS IMOLA Magyar Néprajzi Társaság Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti

Részletesebben

Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat

Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat 1. Definitions 1. Definíciók: a) Account Client s trading account or any other accounts and/or registers maintained for Számla Az ügyfél kereskedési számlája

Részletesebben

(Ability) (Megj.: ez nem modális segédige, de hasonló jelentést hordozó modális kifejezés)

(Ability) (Megj.: ez nem modális segédige, de hasonló jelentést hordozó modális kifejezés) (Ability) A magyar TUD ige három dolgot jelenthet: 1. tud, ismer valamit - ehhez a megfelelő angol ige: KNOW Ez nem modális segédige, hanem valódi ige! pl. I know your name. (Tudom a nevedet.) He knows

Részletesebben

Using the CW-Net in a user defined IP network

Using the CW-Net in a user defined IP network Using the CW-Net in a user defined IP network Data transmission and device control through IP platform CW-Net Basically, CableWorld's CW-Net operates in the 10.123.13.xxx IP address range. User Defined

Részletesebben

Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga

Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga Név:... Születési hely:... Születési dátum (év/hó/nap):... Nyelv: Angol Fok: Alapfok 1. Feladat: Olvasáskészséget mérő feladat 20 pont Olvassa el a szöveget és válaszoljon

Részletesebben

Hatékony Online Angol tanfolyam - TARTALOMJEGYZÉK

Hatékony Online Angol tanfolyam - TARTALOMJEGYZÉK Hatékony Online Angol Tanfolyamom egy jól felépített tanfolyam, amit saját otthonodból, saját időbeosztással tanulhatsz, akár egyedül is. Tanfolyamom célja: megadja azt a képességet, hogy a mindennapi

Részletesebben

ENGLISH 24 English is fun Letter #1 Letters In the age of e-mails and cell phones writing a letter might seem out of fashion. However, learners of a foreign language should know how to do it. Here you

Részletesebben

MY ENGLISH BOOK Class 4

MY ENGLISH BOOK Class 4 MY ENGLISH BOOK Class 4 heti 3 óra Egy leckére átlagosan 2 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni. A leckék 2 óra alatt kényelmesen elvégezhetők, de vannak, amelyek több gyakorlást igényelhetnek

Részletesebben

Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon

Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon A következetes városrehabilitáció során Balatonfüred fürdő-városrészében, 2006-2015 között terveink alapján

Részletesebben

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően.

TANMENETJAVASLATOK. Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. TANMENETJAVASLATOK Általánosságban: egy lecke mindig egy heti anyagot jelent, a heti óraszámnak megfelelően. a) változat (heti 3 óra) Egy leckére átlagosan 3 óra jut, de ehhez nem kell feltétlenül ragaszkodni.

Részletesebben

ANGOL NYELV Helyi tanterv

ANGOL NYELV Helyi tanterv ANGOL NYELV Helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Célok és feladatok Általános iskola 4. évfolyam Angol nyelv A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető

Részletesebben

Regional Expert Meeting Livestock based Geographical Indication chains as an entry point to maintain agro-biodiversity

Regional Expert Meeting Livestock based Geographical Indication chains as an entry point to maintain agro-biodiversity How Code of Practice can address the question of biodiversity (indigenous breeds, peculiarities of feeding, rearing traditional or marginalized systems)? Rendek Olga, Kerekegyháza 2009 október 20. 1 2

Részletesebben

DF HELYETTESÍTŐ NYELVVIZSGA 1. (Angol nyelv) 2013. december 20. MEGOLDÓLAP

DF HELYETTESÍTŐ NYELVVIZSGA 1. (Angol nyelv) 2013. december 20. MEGOLDÓLAP Név:. Neptun kód: MEGOLDÓLAP 1. feladat 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Elért pontszám:. 2. feladat 1. 6. 11. 2. 7. 12. 3. 8. 13. 4. 9. 14. 5. 10. 15. Elért pontszám:. 3. feladat 1. 2. 4. 5. 3. Elért pontszám:.

Részletesebben

JELZŐI MELLÉKMONDATOK általános tudnivalók (Relative Clauses)

JELZŐI MELLÉKMONDATOK általános tudnivalók (Relative Clauses) JELZŐI MELLÉKMONDATOK általános tudnivalók (Relative Clauses) A jelzői mellékmondat szerepe A jelzői mellékmondat az alárendelő mellékmondatok egyik típusa. Szerepe, hogy a főmondatban említett egyik főnév

Részletesebben

A MUTATÓNÉVMÁSOK. A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban

A MUTATÓNÉVMÁSOK. A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban A MUTATÓNÉVMÁSOK ez this /ðɪs/ az that /ðæt/ ezek these /ði:z/ azok those /ðəʊz / A mutatónévmások az angolban is (mint a magyarban) betölthetik a mondatban a) az ALANY szerepét - Ilyenkor (a már említett

Részletesebben

A világ néhány jelentős migrációs útvonala napjainkban Bevezetés a migrációs politikába

A világ néhány jelentős migrációs útvonala napjainkban Bevezetés a migrációs politikába A világ néhány jelentős migrációs útvonala napjainkban Bevezetés a migrációs politikába 2015. szeptember 15. Dr. Tarrósy István Alapkérdések Mit takar a fogalom? Milyen egyéb fogalmakkal tudjuk összekötni?

Részletesebben

Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary

Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary Személyes adatváltoztatási formanyomtatvány- Magyarország / Personal Data Change Form - Hungary KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ: A formanyomtatványon a munkavállaló a személyes adatainak módosítását kezdeményezheti.

Részletesebben

Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz

Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz Játssz, szórakozz, tanulj! Hogyan tanulj játszva az Instant Tanulókártyákkal? Használati utasítás Az Instant Tanulókártya családhoz tartozó társasjátékkal

Részletesebben

Nemzetközi Kenguru Matematikatábor

Nemzetközi Kenguru Matematikatábor Nemzetközi Kenguru Matematikatábor 2011. augusztus 19-27., Werbellinsee, Németország BESZÁMOLÓ Bevezető Idén hetedik alkalommal került megrendezére a Nemzetközi Kenguru Matematikatábor (7. Internationale

Részletesebben

Angol nyelv 7-8.évfolyam. 1.forduló

Angol nyelv 7-8.évfolyam. 1.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítı hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Angol nyelv 7-8.évfolyam 1.forduló

Részletesebben

Present Perfect - Befejezett jelen

Present Perfect - Befejezett jelen Present Perfect - Befejezett jelen Forms - Képzése: [has/have + past participle] [has/have + befejezett melléknévi igenév] Minden igének van ilyen formája, méghozzá az úgynevezett "harmadik alak". Ez a

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. A 1108INT számú nyomtatvány a http://www.nav.gov.hu webcímen a Letöltések Nyomtatványkitöltő programok fülön érhető el.

T Á J É K O Z T A T Ó. A 1108INT számú nyomtatvány a http://www.nav.gov.hu webcímen a Letöltések Nyomtatványkitöltő programok fülön érhető el. T Á J É K O Z T A T Ó A 1108INT számú nyomtatvány a http://www.nav.gov.hu webcímen a Letöltések Nyomtatványkitöltő programok fülön érhető el. A Nyomtatványkitöltő programok fület választva a megjelenő

Részletesebben

Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04

Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04 Öt évfolyamos képzés nyelvi előkészítő angol német - reál Kód: 04 A XXI. században senkinek sem kell magyarázni az idegen nyelvek és az informatika fontosságát. Ebben a nyelvi előkészítő osztályban elsőbbséget

Részletesebben

International Open TABLE TENNIS. Competition to the Memory of János Molnár RESULTS

International Open TABLE TENNIS. Competition to the Memory of János Molnár RESULTS International Open RESULTS SCHEDULE Thursday, 6 th February, 2014 Mini cadet single, age group No. 2. (born between 01.01.2002. and 31.12.2002.) and age group No. 3. (born after 01.01.2003.) 15.30 round

Részletesebben

EnergiaOtthon. Energy Home. Coal-burning. Széntüzelésű. Elektromos

EnergiaOtthon. Energy Home. Coal-burning. Széntüzelésű. Elektromos 1. Activity feladatlap card 1 Energy Energiaforrások sources Name Név: Match Párosítsd the a things bal oldalon on the levő left dolgokat to an energy azokkal source a jobb on oldali the right energiaforrásokkal,

Részletesebben

There is/are/were/was/will be

There is/are/were/was/will be There is/are/were/was/will be Forms - Képzése: [There + to be] [There + létige ragozott alakja] USE - HASZNÁLAT If you simply want to say that something exists or somebody is doing something then you start

Részletesebben

Expansion of Red Deer and afforestation in Hungary

Expansion of Red Deer and afforestation in Hungary Expansion of Red Deer and afforestation in Hungary László Szemethy, Róbert Lehoczki, Krisztián Katona, Norbert Bleier, Sándor Csányi www.vmi.szie.hu Background and importance large herbivores are overpopulated

Részletesebben

Angol C2 1 1 051 nyelvi programkövetelmény. A javaslattevő alapadatai. Oxford University Press. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok

Angol C2 1 1 051 nyelvi programkövetelmény. A javaslattevő alapadatai. Oxford University Press. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Angol C2 1 1 051 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Oxford University Press A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje Nyelvi képzés

Részletesebben

ELÖLJÁRÓSZÓK ALAPJELENTÉSE

ELÖLJÁRÓSZÓK ALAPJELENTÉSE ELÖLJÁRÓSZÓK ALAPJELENTÉSE CSAK HELY MEGHATÁROZÁSÁRA HASZNÁLT above fölött above the sofa (a kanapé fölött) across át, keresztül haladva (a felületén) across the bridge (a hídon át) along mentén along

Részletesebben

IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK. A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok. B1 SZINT: 9. ny, 11.a és b osztályok

IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK. A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok. B1 SZINT: 9. ny, 11.a és b osztályok A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK Írásbeli vizsga: 60 perces 60 pontos feladatlap, ebből: Olvasott és hallott szövegértés: 20 pont Nyelvhelyesség: 20 pont (fél

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem www.sze.hu/~herno

Széchenyi István Egyetem www.sze.hu/~herno Oldal: 1/6 A feladat során megismerkedünk a C# és a LabVIEW összekapcsolásának egy lehetőségével, pontosabban nagyon egyszerű C#- ban írt kódból fordítunk DLL-t, amit meghívunk LabVIEW-ból. Az eljárás

Részletesebben

N É H Á N Y A D A T A BUDAPESTI ÜGYVÉDEKRŐ L

N É H Á N Y A D A T A BUDAPESTI ÜGYVÉDEKRŐ L K Ö Z L E M É N Y E K N É H Á N Y A D A T A BUDAPESTI ÜGYVÉDEKRŐ L DR. HEINZ ERVIN A népesedésstatisztika igen fontos mutatószámai a népesség kormegoszlására és annak változására vonatkozó adatok. Ezért

Részletesebben

Revenue Stamp Album for Hungary Magyar illetékbélyeg album. Content (tartalom) Documentary Stamps (okmánybélyegek)

Revenue Stamp Album for Hungary Magyar illetékbélyeg album. Content (tartalom) Documentary Stamps (okmánybélyegek) Revenue Stamp Album for Hungary Magyar illetékbélyeg album Content (tartalom) Documentary Stamps (okmánybélyegek) I. OPM Austrian Financial Administration in Hungary (osztrák pénzügyigazgatás) 2 II. Currency:

Részletesebben

Daloló Fülelő Halász Judit Szabó T. Anna: Tatoktatok Javasolt nyelvi szint: A2 B1 / Resommended European Language Level: A2 B1

Daloló Fülelő Halász Judit Szabó T. Anna: Tatoktatok Javasolt nyelvi szint: A2 B1 / Resommended European Language Level: A2 B1 Daloló Fülelő Halász Judit Szabó T. Anna: Tatoktatok Javasolt nyelvi szint: A2 B1 / Resommended European Language Level: A2 B1 1. Első hallgatás / First listening Hallgassa meg Halász Judit dalát a Youtube-on!

Részletesebben

GÉPI HANG ÉRTÉSE. A hanganyag írott változata:

GÉPI HANG ÉRTÉSE. A hanganyag írott változata: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyelvvizsgaközpont a két hallgatási feladatra elérhető maximális pontszám: 15 ARMA VIZSGARENDSZER ANGOL NYELV ALAPFOK MINTAFELADAT II. FELADAT GÉPI HANG ÉRTÉSE A hanganyag

Részletesebben

ó Ú ő ó ó ó ö ó ó ő ö ó ö ö ő ö ó ö ö ö ö ó ó ó ó ó ö ó ó ó ó Ú ö ö ó ó Ú ú ó ó ö ó Ű ő ó ó ó ő ó ó ó ó ö ó ó ó ö ő ö ó ó ó Ú ó ó ö ó ö ó ö ő ó ó ó ó Ú ö ö ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ö ő ö Ú ó ó ó ü ú ú ű

Részletesebben

2 level 3 innovation tiles. 3 level 2 innovation tiles. 3 level 1 innovation tiles. 2 tribe pawns of each color. 3 height 3 tribe pawns.

2 level 3 innovation tiles. 3 level 2 innovation tiles. 3 level 1 innovation tiles. 2 tribe pawns of each color. 3 height 3 tribe pawns. 2 darab 3-as szintű találmány jelző Origin kártyaszövegek fordítása Vágd ki a az egyes kártyákhoz tartozó lapokat a vonalak és a színes terület mentén, majd csúsztasd be a kártyavédő fóliába úgy, hogy

Részletesebben

WHO IS WHO? Lecke (Középhaladó 2/1) PEOPLE AROUND PART I. - KÖRÜLÖTTÜNK ÉLŐ EMBEREK I. RÉSZ

WHO IS WHO? Lecke (Középhaladó 2/1) PEOPLE AROUND PART I. - KÖRÜLÖTTÜNK ÉLŐ EMBEREK I. RÉSZ WHO IS WHO? Lecke (Középhaladó 2/1) PEOPLE AROUND PART I. - KÖRÜLÖTTÜNK ÉLŐ EMBEREK I. RÉSZ Egy szint első lépése az egyik legfontosabb. Itt eldől, hogy velünk maradsz-e. A téma, amit mára választottunk

Részletesebben

RÉZKULTÚRA BUDAPESTEN

RÉZKULTÚRA BUDAPESTEN RÉZKULTÚRA BUDAPESTEN A rezet megmunkálhatósága és idôtállósága miatt évszázadok óta használjuk. Alkalmazása egyértelmûen megbízható és gazdaságos. Színe, diszkrét fénye, a belôle készült tárgyak eleganciája

Részletesebben

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli

Részletesebben

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP CHILD S DATA / GYERMEK ADATAI PLEASE FILL IN THIS INFORMATION WITH DATA BASED ON OFFICIAL DOCUMENTS / KÉRJÜK TÖLTSE KI A HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN SZEREPLŐ ADATOK

Részletesebben

A TALAJTAKARÁS HATÁSA A TALAJ NEDVESSÉGTARTALMÁRA ASZÁLYOS IDŐJÁRÁSBAN GYÖNGYÖSÖN. VARGA ISTVÁN dr. - NAGY-KOVÁCS ERIKA - LEFLER PÉTER ÖSSZEFOGLALÁS

A TALAJTAKARÁS HATÁSA A TALAJ NEDVESSÉGTARTALMÁRA ASZÁLYOS IDŐJÁRÁSBAN GYÖNGYÖSÖN. VARGA ISTVÁN dr. - NAGY-KOVÁCS ERIKA - LEFLER PÉTER ÖSSZEFOGLALÁS A TALAJTAKARÁS HATÁSA A TALAJ NEDVESSÉGTARTALMÁRA ASZÁLYOS IDŐJÁRÁSBAN GYÖNGYÖSÖN VARGA ISTVÁN dr. - NAGY-KOVÁCS ERIKA - LEFLER PÉTER ÖSSZEFOGLALÁS A globális felmelegedés kedvezőtlen hatásai a Mátraaljai

Részletesebben

Angol C2 1 1 074 nyelvi programkövetelmény

Angol C2 1 1 074 nyelvi programkövetelmény Angol C2 1 1 074 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve Katedra Nyelviskola Kft. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi képzés szintje Nyelvi

Részletesebben

Tanmenet Angol nyelv Kezdő szint 2013/2014-es tanév 9.osztály

Tanmenet Angol nyelv Kezdő szint 2013/2014-es tanév 9.osztály Miskolci Magister Gimnázium Tanmenet Angol nyelv Kezdő szint 2013/2014-es tanév 9.osztály Készítette : Berecz Mária Jóváhagyta : Zemlényi Attila 9. évfolyam: Fehér Judit: Bloggers 1 Unit 1-Unit 8 Személyes

Részletesebben

NASODRILL ORRSPRAY: TARTÁLY- ÉS DOBOZFELIRAT, VALAMINT A BETEGTÁJÉKOZTATÓ SZÖVEGE. CSECSEMŐ GYERMEK FELNŐTT 100 ml-es üveg

NASODRILL ORRSPRAY: TARTÁLY- ÉS DOBOZFELIRAT, VALAMINT A BETEGTÁJÉKOZTATÓ SZÖVEGE. CSECSEMŐ GYERMEK FELNŐTT 100 ml-es üveg NASODRILL ORRSPRAY: TARTÁLY- ÉS DOBOZFELIRAT, VALAMINT A BETEGTÁJÉKOZTATÓ SZÖVEGE TARTÁLY - BOTTLE NASAL LAVAGE For chronic or recurring infection NASODRILL Formulated with thermal Luchon water naturally

Részletesebben

2-5 játékos részére, 10 éves kortól

2-5 játékos részére, 10 éves kortól - 5 játékos részére, 0 éves kortól Tervezők: Wolfgang Kramer és Michael Kiesling Grafikai tervező: Oliver Freudenreich DE Ravensburger, KniffDesign (játékszabály) Szerkesztő: Philipp Sprick Magyar fordítás:

Részletesebben

Mondd el zenével! Magyar dalok. Nézz körül itt: sayitwithasong.coke.com

Mondd el zenével! Magyar dalok. Nézz körül itt: sayitwithasong.coke.com Magyar dalok Punnany Massif Élvezd Élvezd ByeAlex Kedvesem Kedvesem irie Maffia Nagyon Jó lesz Nagyon Jó Lesz irie Maffia Zene zeng Zene zeng Radics Gigi Vadonatúj érzés Simogat egy érzés Hősök Enyém Enyém

Részletesebben

Ark of Inquiry Nemzetközi kísérlet a felfedeztető tanulás tanulókhoz juttatására, digitális és kevert tanulási környezetben

Ark of Inquiry Nemzetközi kísérlet a felfedeztető tanulás tanulókhoz juttatására, digitális és kevert tanulási környezetben Ark of Inquiry Nemzetközi kísérlet a felfedeztető tanulás tanulókhoz juttatására, digitális és kevert tanulási környezetben Réti Mónika Kutató Tanárok Országos Szövetsége reti.kuttanar@gmail.com Mottó

Részletesebben

KN-CP50. MANUAL (p. 2) Digital compass. ANLEITUNG (s. 4) Digitaler Kompass. GEBRUIKSAANWIJZING (p. 10) Digitaal kompas

KN-CP50. MANUAL (p. 2) Digital compass. ANLEITUNG (s. 4) Digitaler Kompass. GEBRUIKSAANWIJZING (p. 10) Digitaal kompas KN-CP50 MANUAL (p. ) Digital compass ANLEITUNG (s. 4) Digitaler Kompass MODE D EMPLOI (p. 7) Boussole numérique GEBRUIKSAANWIJZING (p. 0) Digitaal kompas MANUALE (p. ) Bussola digitale MANUAL DE USO (p.

Részletesebben

Molnár Péter, Egyenlő - Szóritmusoló a 2015-ös Nemzetközi Roma Napra, a Gallery 8-ben / Equal Slam Poetry for 2015 International Roma Day in Gallery 8

Molnár Péter, Egyenlő - Szóritmusoló a 2015-ös Nemzetközi Roma Napra, a Gallery 8-ben / Equal Slam Poetry for 2015 International Roma Day in Gallery 8 Molnár Péter, Egyenlő - Szóritmusoló a 2015-ös Nemzetközi Roma Napra, a Gallery 8-ben / Equal Slam Poetry for 2015 International Roma Day in Gallery 8 Amikor felemelem a kezem, légyszi mondjátok, hogy

Részletesebben

Húsvét_Témahét. Készítette: Szabó Ildikó

Húsvét_Témahét. Készítette: Szabó Ildikó Húsvét_Témahét Készítette: Szabó Ildikó Projektleírás Kiemelt téma Évfolyam Cél Értékek Ismeretek Attitűdök Kiemelt fejlesztési területek Partnerek Konkrét lépések Felhasználható források Húsvéti ünnepkör

Részletesebben

Munkahelykeresés. Önéletrajz és állásinterjú 12. ÉVFOLYAM. Felkészülés a felnőtt szerepekre. A modul szerzõje: Simon Gabriella SZKB_212_04

Munkahelykeresés. Önéletrajz és állásinterjú 12. ÉVFOLYAM. Felkészülés a felnőtt szerepekre. A modul szerzõje: Simon Gabriella SZKB_212_04 SZKB_212_04 Felkészülés a felnőtt szerepekre Munkahelykeresés Önéletrajz és állásinterjú A modul szerzõje: Simon Gabriella SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 12. ÉVFOLYAM 66 Szociális, életviteli

Részletesebben

Madonna novellái. 1. szint Július. Madonna képekkel illusztrált novelláskötetet(1) jelentet meg

Madonna novellái. 1. szint Július. Madonna képekkel illusztrált novelláskötetet(1) jelentet meg 1. szint Július Madonna novellái Madonna képekkel illusztrált novelláskötetet(1) jelentet meg Madonna képekkel illusztrált novelláskötetet jelentet meg(2) idén(3) szeptember 15-én. Egyébként(12) a következő

Részletesebben

Gibicsár Katalin tantárgyprogramjai

Gibicsár Katalin tantárgyprogramjai Gibicsár Katalin tantárgyprogramjai Tantárgyprogram az Angol középfokú nyelvvizsgára felkészítő tantárgyhoz Az oktatásért felelős: Idegen Nyelvi Oktatási Központ Tantárgyfelelős: dr. Csendes Ferenc Oktató:

Részletesebben