Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája SZAKMAI PROGRAMJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája SZAKMAI PROGRAMJA"

Átírás

1 Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája SZAKMAI PROGRAMJA 2018/2019

2 unk általános jellemzői Iskolánk szakképző intézmény (szakgimnázium, kifutó szakközép- továbbá szakközép- és kifutó szakiskola), így az általános képzés azon túl, hogy a tantárgyi követelmények az általános műveltség megalapozását valamint az érettségire, továbbá a továbbtanulásra való felkészítést célozza meg a szakképzést hivatott szolgálni. A 2013/2014-ben beiskolázott szakközépiskolai tanulóink évfolyamon szakmacsoportos alapozó oktatásban részesültek (kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportra illetve a vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportra) az érettségi vizsgakövetelmények figyelembe vételével. A szakiskolában 2013/2014-es tanév jelentős változásokat eredményezett szakképzésünkben, hogy az új ágazati kerettanterv általánosan bevezetésre került mind a kereskedelem, mind pedig a vendéglátóipar ágazathoz tartozó érettségire felkészítő és az azt követő, továbbá a szakiskolai szakképzéseink vonatkozásában a szakmai kerettanterv kerettantervre épülő helyi indítottunk képzéseket. A 2014/2015-ös tanév újdonságát jelentette, hogy a 13. évfolyamon bővült a szakképzési palettánk a postai üzleti ügyintéző képzés bevezetésével. A 2015/2016-os tanévben a 9. évfolyamon a Vendéglátó eladó szakiskolai szakképzést indítottuk, 9. E osztály jelöléssel, a pincér osztályunkkal összevonva. 2015/2016-os tanévben önálló cukrász osztályt indítottunk 9. G jelöléssel. 2016/2017-es tanévben a fogadós képzést bevezettük a vendéglátó eladó helyett, mivel ez a képzés átkerült a felnőttoktatás, felnőttképzés területére. A szakképzési kerettantervekről szóló 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet, az új szakképzési kerettanterveket a helyi kerettantervekre átdolgozva szeptember 1-től vezettük be! A 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet módosítása lépet életbe!

3 2017. szeptember 1-től nem volt változás, csak 9. C osztálynál, módosult a központi kerettanterv, a szakképzési kerettantervekről szóló 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet, az új szakképzési kerettanterveket a helyi kerettantervekre átdolgozva szeptember 1- től, amit szeptember 1-től, ennél a képzésnél módosított! A 2017/2018-as tanévben a fogadós képzést folytattuk, teljes, önálló osztályként, jelölése 9. I lett. 2017/2018-as tanévben 2/14. C osztályban a vendéglásszervező, az 5/13. C osztályban a vendéglátsszervező-vendglős szakma nevet használtuk az érettségire épülő képzésünknél, (az OKJ száma ugyan az: ). 2018/2019-es tanévben 51/2012. (XII. 21.) EMMI-rendelet, amit módosított a 26/2018. (VIII.7.) EMMI-rendelet, valamint 5/2018. (VII. 9.) ITM rendelet tartalmazza a 2018/19. tanévtől beiskolázott tanulókhoz tartozó tantárgyi struktúrát és óraszámot kereskedő, postai üzleti ügyintéző, vendéglátásszervező szakmákhoz kapcsolódóan. Iskolatípusok, osztályaink 2016/2017-es tanévben: - szakgimnázium ágazati szakmai érettségire felkészítő szakasza, 4 éves képzés, tól került bevezetésre (9. évfolyamtól: 9. A, C), 2020-tól 5/13. évfolyam: szakgimnázium, szakképesítés megszervezésére felkészítő szakasza (a szakképesítés ágazatának megfelelő szakmai érettségi vizsga esetén). - szakgimnázium szakképesítés megszervezésére felkészítő szakasza, 2 éves (a szakképesítés ágazatába nem tartozó szakmai érettségi vizsga vagy gimnáziumi érettségi vizsga esetén), 2016-tól került bevezetésre (13. évfolyamtól: 1/13. A, C). - szakközépiskola (ágazati szakmai érettségire felkészítő szakasza), évfolyam: 10. A, C 11. A, C 12. A, C, szakgimnáziumban kifutó jelleggel, utoljára 2018/2019 tanéven. - szakközépiskola (szakképesítés megszervezésére felkészítő szakasza, ágazaton kívüli szakképesítések esetén), 2 éves érettségire épülő képzés,14. évfolyam:

4 14. A, C, szakgimnáziumban, kifutó jelleggel, utoljára 2016/2017-es tanéven. - szakközépiskolai képzés (3 szakképzési évfolyam + 2 érettségire felkészítő évfolyam), 2016-tól került bevezetésre, 9. évfolyamtól: 9. E, F, H, G, - A szakképesítés megszervezése után 2 éves érettségire épülő képzést folytatunk kettő osztályban. - A szabad órakeret terhére heti 2 óra iskolai gyakorlatot terveztünk valamennyi általunk oktatott szakmában. - szakiskolai képzés (közismereti oktatással), szakközépiskolában kifutó jelleggel ( évfolyam: 10. E, F, H, G, 11. E, F, H). Iskolatípusok, osztályaink 2017/2018-as tanévben: - szakgimnázium ágazati szakmai érettségire felkészítő szakasza, 4 éves képzés, tól került bevezetésre (9. évfolyamtól: 9. A, C, 10. A, C), 2020-tól 5/13. évfolyam: szakgimnázium, szakképesítés megszervezésére felkészítő szakasza (a szakképesítés ágazatának megfelelő szakmai érettségi vizsga esetén). - szakgimnázium szakképesítés megszervezésére felkészítő szakasza, 2 éves (a szakképesítés ágazatába nem tartozó szakmai érettségi vizsga vagy gimnáziumi érettségi vizsga esetén), 2016-tól került bevezetésre (13. évfolyamtól: 1/13. A, C, 2/14. A, C). - szakközépiskola, kifutó (ágazati szakmai érettségire felkészítő szakasza), évfolyam: (11. A, C 12. A, C) szakgimnáziumban kifutó jelleggel, utoljára 2018/2019 tanéven. - szakközépiskolai képzés (3 szakképzési évfolyam + 2 érettségire felkészítő évfolyam), 2016-tól került bevezetésre, 9. évfolyamtól: 9. E, F, H, G, I, 10. E, F, H, G - A szabad órakeret terhére heti 2 óra iskolai gyakorlatot terveztünk valamennyi általunk oktatott szakmában. - A szakképesítés megszervezése után 2 éves érettségire épülő képzést folytattunk kettő osztályban (12. J, 13. J).

5 - szakiskolai képzés (közismereti oktatással), szakközépiskolában kifutó jelleggel, utoljára ebben a tanévben. (11. évfolyam: 11. E, F, G, H). Iskolatípusok, osztályaink 2018/2019-es tanévben: - szakgimnázium ágazati szakmai érettségire felkészítő szakasza, 4 éves képzés, tól került bevezetésre (9. évfolyamtól: 9. A, C, 10. A/C, 11. A, C), 2020-tól 5/13. évfolyam: szakgimnázium, szakképesítés megszervezésére felkészítő szakasza (a szakképesítés ágazatának megfelelő szakmai érettségi vizsga esetén). - szakgimnázium szakképesítés megszervezésére felkészítő szakasza, 2 éves (a szakképesítés ágazatába nem tartozó szakmai érettségi vizsga vagy gimnáziumi érettségi vizsga esetén), 2016-tól került bevezetésre (13. évfolyamtól: 1/13. A, C,). A 2/14. A, C osztály nem indul, ebben a tanévben, szakmai érettségivel nem rendelkezők számára, érdeklődés hiányában. - szakközépiskola, kifutó (ágazati szakmai érettségire felkészítő szakasza), 12. évfolyam: (12. A, C) szakgimnáziumban kifutó jelleggel, utoljára 2018/2019-es tanéven. - szakközépiskolai képzés (3 szakképzési évfolyam + 2 érettségire felkészítő évfolyam), 2016-tól került bevezetésre, 9. évfolyamtól: 9. E, F, H, G, 10. E, F, H, I, G 11. E, F, H, G - A szakképesítés megszervezése után 2 éves érettségire épülő képzést folytattunk kettő osztályban (12. J, 13. J). - A szabad órakeret terhére heti 2 óra iskolai gyakorlatot terveztünk valamennyi általunk oktatott szakmában. Az általunk oktatott szakmák gyakorlatigényesek, a szakmai alapképzés a megfelelő kompetenciák elsajátítása szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír. Így annak érdekében, hogy tanulóink a szakmai alapképzés során elsajátították-e az irányítás melletti munkavégzéshez szükséges alapkompetenciákat, készek vagyunk a gazdasági kamarával szintvizsga szervezésében és lebonyolításában együttműködni.

6 Felnőttoktatás - felnőttoktatás (2015/2016. tanévtől) esti tagozat: szakács, cukrász és a keresztféléves: élelmiszer-, vegyi áru- és gyógynövény eladó, - felnőttoktatás (2016/2017. tanévtől) esti tagozat: szakács, diétás szakács, KKV. I., KKV. II.. - felnőttoktatás (2017/2018. tanévtől) esti tagozat: szakács, cukrász, eladó (keresztféléves), KKV. I., KKV. II., irodai titkár, pénzügyiszámviteli ügyintéző, - felnőttoktatás (2018/2019. tanévtől) esti tagozat: szakács-, cukrász felmenő, irodai titkár, pénzügyi-számviteli ügyintéző felmenő, irodai titkár, pénzügyi-számviteli, államháztartási ügyintéző, diétás szakács, KKV I., KKV II.,

7 Képzési formáink: Szakmai érettségit adó képzéseink 2013/2014-től Ágazat Kereskedelem Vendéglátóipar szakmacsoport Kereskedelem-marketing üzleti adminisztráció Vendéglátás-turisztika Érettségire épülő szakképzéseink: képzési idő 2 év Szakmai érettségi vizsgát követően (2017-től): képzési idő 1 év. Szakma megnevezése OKJ száma Kereskedő (2012/2013-tól új típusú duális ágazati keret) pályázati Kereskedő (2013/2014-től új típusú duális ágazati keret) Vendéglős (2012/2013-tól új típusú duális ágazati keret) pályázati Vendéglátásszervező-vendéglős (2013/2014-től új típusú duális ágazati keret) osztályra szakképzésünk (3 év) Szakma megnevezése Eladó 2013/2014-től 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Szakács 2013/2014-től 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Pincér 2013/2014-től 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Cukrász 2013/2014-től 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi OKJ száma évfolyam elvégzésére, ill. megszerzett kompetenciákra épülő szakképzéseink: (képzési idő 2év) Szakma megnevezése OKJ száma Szakács 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Pincér 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi

8 Cukrász 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Eladó 2013/2014-től 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Képzési formáink: Szakmai érettségit adó képzéseink 2014/2015-től Ágazat Kereskedelem XXVI. Vendéglátóipar XXVI. szakmacsoport Kereskedelem-marketing üzleti adminisztráció Vendéglátás-turisztika Érettségire épülő szakképzéseink: képzési idő 2 év Szakmai érettségi vizsgát követően (2017-től): képzési idő 1 év. Szakma megnevezése Kereskedő (2013/2014-től új típusú duális ágazati keret) Postai üzleti ügyintéző (Igény esetén) (2013/2014-től új típusú duális ágazati keret) Vendéglátásszervező-vendéglős (2013/2014-től új típusú duális ágazati keret) OKJ száma osztályra szakképzésünk (3 év) Szakma megnevezése Eladó 2013/2014-től új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi tanterv szerint Szakács 2013/2014-tól 3 év új típusú szakmai kerettanterv kerettantervre épülő helyi Pincér 2013/2014-tól 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Cukrász 2013/2014-tól 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi OKJ száma évfolyam elvégzésére, ill. megszerzett kompetenciákra épülő szakképzéseink:

9 (képzési idő 2év) Szakma megnevezése Szakács 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Pincér 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Cukrász 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Eladó 2013/2014-től év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi OKJ száma Képzési formáink: Szakmai érettségit adó képzéseink 2015/2016-tól 8. osztályra szakképzésünk (3 év) Szakma megnevezése Eladó 2013/2014-től új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi tanterv szerint Szakács 2013/2014-tól 3 év új típusú szakmai kerettanterv kerettantervre épülő helyi Pincér 2013/2014-tól 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Cukrász 2013/2014-tól 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi OKJ száma évfolyam elvégzésére, ill. megszerzett kompetenciákra épülő szakképzéseink: (képzési idő 2év) Szakma megnevezése Szakács 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Pincér 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Cukrász 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi OKJ száma Eladó 2013/2014-től év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi

10 Szakma megnevezése Vendéglátó eladó 2015/2016-tól 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi, 2018-ban végeznek. A program kidolgozva, de nem indítható. OKJ száma Szakmai érettségit adó képzéseink 2016/2017-től Ágazat Kereskedelem XXVI. Vendéglátóipar XXVII. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika XL. szakmacsoport Kereskedelem-marketing üzleti adminisztráció Vendéglátás-turisztika Kereskedelem-marketing üzleti adminisztráció Érettségire épülő szakképzéseink: képzési idő 2 év Szakmai érettségi vizsgát követően (2017-től): képzési idő 1 év. 8. Szakma megnevezése OKJ száma Kereskedő (2012/2013-tól új típusú duális ágazati keret) pályázati Kereskedő (2013/2014-től új típusú duális ágazati keret) Kereskedő (2016/2017-től szakgimnáziumi ágazati keret, 2 éves) Postai üzleti ügyintéző (Igény esetén) (2013/2014-től új típusú duális ágazati keret) Postai üzleti ügyintéző (Igény esetén) (2016/2017-től szakgimnáziumi ágazati keret) ban létszám hiány miatt nem iddult. Vendéglős (2012/2013-tól új típusú duális ágazati keret) pályázati Vendéglátásszervező-vendéglős (2013/2014-től új típusú duális ágazati keret) Vendéglátásszervező (2016/2017-től szakgimnáziumi keret, 2 éves)

11 osztályra szakképzésünk (3 év) Szakma megnevezése Eladó 2013/2014-től 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Szakács 2013/2014-től 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Pincér 2013/2014-től 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Cukrász 2013/2014-től 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Vendéglátó eladó 2015/2016-tól 3 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi (kifutó 2017/2018-ban). Fogadós 2016/2017-től 3 év, szakközépiskolai, szakmai kerettantervre épülő helyi Eladó 2016/2017-től 3 év, szakközépiskolai, szakmai kerettantervre épülő helyi Szakács 2016/2017-től 3 év, szakközépiskolai, szakmai kerettantervre épülő helyi Pincér 2016/2017-től 3 év, szakközépiskolai, szakmai kerettantervre épülő helyi Cukrász 2016/2017-től 3 év, szakközépiskolai, szakmai kerettantervre épülő helyi OKJ száma évfolyam elvégzésére, ill. megszerzett kompetenciákra épülő szakképzéseink: (képzési idő 2év) Szakma megnevezése Szakács 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Pincér 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Cukrász 2013/2014-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi Eladó 2013/2014-től 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi OKJ száma

12 Vendéglátó eladó 2015/2016-tól 2 év új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi (utoljára 2017/2018) Fogadós 2016/2017-től 2 év, szakközépiskolai szakmai kerettantervre épülő helyi Eladó 2016/2017-től 2 év, szakközépiskolai szakmai kerettantervre épülő helyi Szakács 2016/2017-től 2 év, szakközépiskolai szakmai kerettantervre épülő helyi Pincér 2016/2017-től 2 év, szakközépiskolai szakmai kerettantervre épülő helyi Cukrász 2016/2017-től 2 év, szakközépiskolai szakmai kerettantervre épülő helyi Szakképzésünk megújulása A 2008/2009-es tanévtől kezdődően valamennyi szakmai képzésünket a 15/2008. VIII. 13 SZMM rendeletben foglalt SZVK alapján végeztük. A 2010-ben belépő 8 általánosra és a megszerzett kompetenciára alapozott előrehozott szakiskolai szakképzésünk az élelmiszer-és vegyi áru eladó, valamint a ruházati eladó szakképzésünk, továbbá a kétéves szakács, cukrász, pincér szakképzésünk jogi alapját az 1/2010. II. 5. SZMM rendelettel szabályozott SZVK alapján végeztük. A 2011/2012-es tanévben belépő 8 általánosra épülő kísérleti duális szakképzést a bolti eladó fent nevezett két elágazásánál a 32/2011. (VIII. 25.) NGM rendelettel kiadott SZVK valamint a /2011 VIII. 25. határozattal kiadott Központi program alapján vezettük be. A 2012/2013-as tanévtől a vendéglátás idegenforgalom szakmacsoportban a (8 általánosra. a 10. osztályra épülő) valamennyi szakmában a 32/2011. (VIII. 25.) NGM rendelettel kiadott SZVK szerint indítjuk szakképzéseinket. Az egyes szakmák központi programjainak határozatszáma szerepel az aktuális óratervek fejlécében.

13 A 2013/2014-es tanévben induló képzéseink jogszabályi alapját a 14/2013 (IV.05) NGM rendelettel kiadott ágazati és szakmai kerettanterv, valamint a 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelettel kiadott SZVK adja. A 2014/2015-ös tanévben induló képzéseink jogszabályi alapját a 14/2013 (IV.05) NGM rendelettel kiadott ágazati és szakmai kerettanterv, valamint a 27/2012 (VIII. 27.) NGM (módosított) rendelettel kiadott SZVK adja. A 2015/2016-os tanévben induló képzéseink jogszabályi alapját a 14/2013 (IV.05) NGM rendelettel kiadott ágazati és szakmai kerettanterv, valamint a 27/2012 (VIII. 27.) NGM (módosított) rendelettel kiadott SZVK adja. A 2016/2017-es tanévben induló képzéseink jogszabályi alapját a 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelettel kiadott ágazati és szakmai kerettanterv, valamint 27/2012. (VIII.27.) NGM rendelet a 25/2014.(VIII.26.) NGM rendelettel módosított és kiadott SZVK adja. A kereskedelem marketing üzleti adminisztráció szakmacsoportban: A) szakiskolai képzésünkben a bolti eladó szakképesítés két elágazását indítottuk be 2011-től kísérleti duális szakképzés formájában. Nevezetesen: az élelmiszer-és vegyi áru eladó, OKJ száma: (képzési idő 3 év) ruházati eladó, OKJ száma: (képzési idő 3 év) Mindkét fenti elágazás tekintetében. A 2012/2013-as tanévtől az új típusú duális kísérleti szakmai kerettantervre épülő helyi i szakképzést indítottunk be Eladó elnevezéssel (OKJ száma: (képzési idő 3 év) A 2013/2014-es tanévtől a végleges új típusú duális szakmai kereti helyi tanterv alapján kezdtük el a szakképzést az Eladó szakmában (OKJ száma: (képzési idő 3 év), ám lehetőség volt igény esetén 2 éves képzésre is közismereti oktatás nélkül. Mind a duális, mind pedig az új típusú duális szakképzés sajátossága, hogy az 9. évfolyamon csak iskolai csoportos gyakorlat történik, a 10. és a 11. évfolyamon azonban egyre nagyobb óraszámban töltik gyakorlati képzésüket a tanulók élő munkahelyen. A központi programok nem tartalmaznak a három éves szakképzésben az 10. és a 11. évfolyamokon iskolai csoportos

14 gyakorlatot, pedig a szakma standard ismereteit, félő, hogy a munkahelyeken nem, vagy igen differenciáltan szerzik meg a tanulók. Szakmai képzésünk során e két szakképesítés vonatkozásában a következő követelménymodulok teljesítésére vállalkozunk a mellékelt szakmai programok, továbbá óratervek alapján: Új típusú duális szakképzés kísérleti szakmai kerettanterv kerettantervre épülő helyi : Eladó képzés általunk oktatott elágazásainak követelménymoduljai A B 4.1. A ELADÓ szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti 4.2 azonosító száma megnevezése A kereskedelmi egység működtetése Az áruforgalom lebonyolítása A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása Az élelmiszerek, vegyi áruk és gyógynövények forgalmazása A műszaki cikkek forgalmazása A 2016/2017-es tanévtől az új szakmai kereti helyi tanterv alapján kezdjük el a szakképzést az Eladó szakmában (OKJ száma: (képzési idő 3 év), ám lehetőség van igény esetén 2 éves képzésre is, közismereti oktatás nélkül. Eladó képzés általunk oktatott elágazásainak követelménymoduljai: B) szakközépiskolai, ill. érettségire épülő szakképzésünk e szakmacsoportban: kereskedő OKJ: (képzési idő 2 év) illetve ágazati kereti szakközépiskolai érettségi vizsga esetén 1 év. Szakmai képzésünk során e szakképesítés vonatkozásában a következő követelménymodulok teljesítésére vállalkozunk a mellékelt szakmai programok, továbbá óraterv alapján: A kereskedő képzés követelménymoduljai: A 2013/2014-es tanévtől kezdődően az szintén három vendéglátós szakmában képezünk tanulókat. Ezek: cukrász: OKJ: pincér: OKJ: szakács: OKJ: A 2013/2014-től induló szakképesítések követelménymoduljai 3, illetve 2 éves új típusú duális szakmai kerettantervre épülő helyi duális szakmai képzés esetén:

15 Cukrász szakképesítés követelménymoduljai: A B 4.1. A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti 4.2. azonosító száma megnevezése Gazdálkodás Élelmiszer, fogyasztóvédelem Szakmai idegen nyelv Cukrászati termékkészítés Pincér szakképesítés követelménymoduljai 4.1. A B A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti azonosító száma megnevezése Élelmiszer, fogyasztóvédelem Gazdálkodás Szakmai idegen nyelv Felszolgálás alapjai Felszolgálás Szakács szakképesítés követelménymoduljai A B 4.1 A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti 4.2. azonosító száma megnevezése Élelmiszer, fogyasztóvédelem Gazdálkodás Szakmai idegen nyelv Ételkészítés alapjai Konyhai kisegítés Ételkészítés A 2015/2016-os tanévtől kezdődően újabb vendéglátós szakmában képezünk tanulókat. Ez a: vendéglátó eladó: OKJ: (2018-ban végeztek, 1 osztály indult csak, a fenti képzésből) Vendéglátó eladó szakképesítés követelménymoduljai A B C A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma megnevezése a kapcsolódás módja Gyorséttermi- és ételeladó részszakképesítés Vendéglátó üzletvezető szakképesítés-ráépülés SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK A B 4.1. A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

16 4.2. azonosító száma megnevezése Élelmiszer, fogyasztóvédelem Gazdálkodás Szakmai idegen nyelv Gyorsétkeztetés, ételeladás Vendéglátó eladói értékesítés Foglalkoztatás I Foglalkoztatás II Munkahelyi egészség és biztonság A 2016/2017-es tanévtől kezdődően megváltozott a szakképzési kerettanterv (30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet) és ennek megfelelően alakítottuk valamennyi induló évfolyamon a helyi tantervünket. Új vendéglátós szakmában is képezünk tanulókat. Ez a: fogadós: OKJ: A vendéglátó eladó helyett!! B) Szakgimnáziumi, szakközépiskolai ill. érettségire épülő szakképzésünk a vendéglátásturisztika szakmacsoportban: vendéglátásszervező-vendéglős OKJ: (képzési idő 2 év) illetve ágazati kereti szakközépiskolai érettségi vizsga esetén 1 év. Szakmai képzésünk során e szakképesítés vonatkozásában a következő követelménymodulok teljesítésére vállalkozunk a mellékelt szakmai programok, továbbá óraterv alapján: A Vendéglátásszervező-vendéglős képzés követelménymoduljai: (új típusú duális a szakképzési keret) 2012/2013-as tanévtől A B 4.1. Az VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti 4.2. azonosító száma megnevezése Vendéglátó értékesítés Vendéglátó marketing és kommunikáció Vendéglátó termelés Vendéglátó üzleti gazdálkodás Vendéglátó üzleti idegen nyelv Vendéglátó üzletvezetés

17 A Vendéglátásszervező (új név, azonos OKJ szám) képzés követelménymoduljai: (az új szakképzési keret) 2016/2017-es tanévtől: A képzés struktúrája: I. A kereskedelem-marketing üzleti adminisztráció szakmacsoportban A bolti eladó a kísérleti duális valamint az új típusú kísérleti szakmai kerettantervre épülő helyi i duális Eladó szakképzési formákban az 9. évfolyamon az elméleti és gyakorlati képzés az iskolában, tanteremben, tanboltban és oktatási kabinetben történik. Az új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi i 3 éves duális szakképzésben az Eladók az 9. évfolyamon csak iskolai elméleti és gyakorlati oktatásban vesznek részt, a 10. évfolyamon 5 nap iskolai és 5 nap munkahelyi képzésben vesznek részt, továbbá a közismereti oktatás nélküli 2 éves szakképzés 1. évfolyamán szintén 5 naponkénti váltásban járnak a tanulók iskolába és munkahelyi gyakorlatra. A 11. évfolyamon, valamint a közismereti oktatás nélküli 2 éves szakképzés 2. évfolyamán 4 nap iskolai és 6 nap munkahelyi gyakorlati képzés történik. A gyakorlati jellegű tananyagegységek tananyagelemeit, tantárgyait részben az iskolában csoportos gyakorlat keretében, részben az élő munkahelyen kívánjuk elsajátíttatni tanulóinkkal tanulószerződés formájában. A képzőhelyek szerint tanulószerződéssel foglalkoztatják gyakorlaton tanulóinkat. A 2013/2014-től induló ágazati kerettantervre épülő helyi tantervünk szerinti képzésünkben nem lesz gyakorlati képzés az iskolában, nyári gyakorlaton próbálhatják a fiatalok elméleti ismereteiket a gyakorlathoz kötni. A négy év során évenként 1-1 órát, az 13. és a 14. évfolyamon 3,5 órát használhattunk szabadon fel. A következő megoldásokat alkalmaztuk: 9. évfolyam: Az áruforgalom lebonyolítása Áruforgalom: 1 óra (36 óra) elmélet 10. évfolyam: Az áruforgalom lebonyolítása Áruforgalom: 0,5 óra (18 óra) elmélet Az áruforgalom lebonyolítása Áruforgalom gyakorlata: 0,5 óra (18 óra) gyakorlat 11. évfolyam: Az áruforgalom tervezése, irányítása, elemzése- Az üzleti tevékenység tervezése, elemzése: 1 óra (36 óra) elmélet 12. évfolyam: Az áruforgalom tervezése, irányítása, elemzése- Az üzleti tevékenység tervezése, elemzése: 1 óra (36 óra) elmélet 13. évfolyam: Az áruforgalom lebonyolítása Áruforgalom gyakorlata: 2 óra (72 óra) gyakorlat (MH)

18 A főbb árucsoportok forgalmazása Értékesítés idegen nyelven: 1 óra (36 óra) elmélet + osztályfőnöki 1óra (36 óra) 14. évfolyam: Az áruforgalom tervezése, irányítása, elemzése - Az üzleti tevékenység tervezése, elemzése: 1 óra (32 óra) elmélet A kereskedelmi egység működtetése - A működtetés szabályai gyakorlat: 1 óra (32 óra) gyakorlat A főbb árucsoportok forgalmazása: Értékesítési gyakorlat: 1 óra (32 óra) gyakorlat + osztályfőnöki 1óra (32 óra) II. A jogszabály értelmében a vendéglátás idegenforgalom, illetve 2013/2014-től a vendéglátás-turisztika szakmacsoportban tértünk át a duális, majd 2013/2014-től az új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi i duális szakképzésre. Vendéglátó eladó CSAK 2015/2016-ban indult (vizsgázott 2018-ban) 9. évfolyam: Gazdálkodás Szakmai számítás: 2 óra (72 óra) elmélet Gazdálkodás Vendéglátó gazdálkodás: 0,5 óra (18 óra) gyakorlat 10. évfolyam: vendéglátó eladói értékesítés- értékesítés gyakorlata: 2 óra (72 óra) gyak. 11. évfolyam: Gazdálkodás Szakmai számítás: 0,5 óra (16 óra) gyakorlat Vendéglátó eladói értékesítés- értékesítés gyakorlata: 2 óra (64 óra) Közismereti oktatás nélküli szakképzés esetén 1. évfolyam: Gazdálkodás Szakmai számítás: 0,5 óra (18 óra) elmélet Gazdálkodás Szakmai számítás: 1 óra (36 óra) gyakorlat Gazdálkodás Vendéglátó gazdálkodás: 0,5 óra (18 óra) elmélet Szakmai idegen nyelv: 1 óra (36 óra) gyakorlat + osztályfőnöki 0,5 óra (18 óra) 2. évfolyam: Foglalkoztatás II.: 0,5 óra (16 óra) gyakorlat Élelmiszer, fogyasztóvédelem Élelmiszerek csoportjai: 0,5 óra (16 óra) gyakorlat Szakmai idegen nyelv: 1 óra (32 óra) gyakorlat Felszolgálás Felszolgálás gyakorlat: 1 óra (32 óra) gyakorlat + osztályfőnöki 0,5 óra (16 óra)

19 Vendéglátó eladói értékesítés- értékesítés gyakorlata: 1 óra (32 óra) Az érettségire épülő Vendéglátásszervező-vendéglős szakképzésünket a következő keretekben valósítjuk meg. 2012/2013-as tanév (pályázat) Az új típusú ágazati i duális szakképzésben mindkét évfolyamon négy napot töltöttek a tanulók iskolai képzésben, ebből 3 nap elméleti egy nap csoportos gyakorlati képzés, valamint egy napon élő munkahelyen szerezhettek gyakorlati tapasztalatokat a fiatalok tanulószerződéssel. Az új típusú komplex vizsgára való felkészítés az iskolai csoportos gyakorlat hiányában szinte megvalósíthatatlan lett volna. Az új típusú duális kísérleti szakképzési kerettanterv alapján készült helyi tantervünkre épülő vendéglős szakképesítés szabad órakeretének tervezett felhasználása a következő: A vendéglátásszervező-vendéglős szakképzés szabad órakeretének felhasználása a következő: 1/13. évf. +1 óra Értékesítési gyakorlatra. Így az összes óra: 5, ebből iskolai csoportos gyakorlat 3 óra/hét, munkahelyi gyakorlat 2 óra/hét +2 óra Marketing a gyakorlatban elméleti óra. A 2 órás gyakorlatot kihelyeztük munkahelyre. +1 óra Termelés gyakorlatra. Így az összes óra: 7, ebből iskolai csoportos gyakorlat 4 óra/hét, munkahelyi gyakorlat 3 óra/hét 2/14. évf. +1óra Marketing a gyakorlatban elméleti óra. A 2 órás gyakorlatot kihelyeztük munkahelyre. +1óra Értékesítési gyakorlat. Így az összes óra: 6, ebből iskolai csoportos gyakorlat 4 óra/hét, munkahelyi gyakorlat 2 óra/hét +1 óra Termelés gyakorlatra. Így összes óra: 7, ebből iskolai csoportos gyakorlat 4 óra/hét, munkahelyi gyakorlat 3 óra/hét A 2013/2014-es tanévben bevezetésre kerülő új típusú ágazati kereti duális Vendéglátásszervező-vendéglős szakképzésünk helyi tantervét lényegében ugyanaz jellemzi, az érettségire épülő képzésben, mint az előző tanévben a pályázat okán bevezetett helyi tantervünket. Ami újdonság, hogy némileg eltér a szabad órakeret felhasználása. Nevezetesen:

20 Vendéglátásszervező-vendéglős: 9. évfolyam: Vendéglátó termelés - Termelés elmélete: 0,5 óra (18 óra) elmélet Vendéglátó értékesítés értékesítés gyakorlata: 1 óra (36 óra) gyakorlat 10. évfolyam: Vendéglátó termelés termelés gyakorlata: 1 óra (36 óra) gyakorlat 11. évfolyam: Vendéglátó üzleti gazdálkodás vendéglátó gazdálkodás: 0,5 óra (18 óra) elmélet Vendéglátó üzleti gazdálkodás vendéglátó gazdálkodás: 0,5 óra (18 óra) gyakorlat 12. évfolyam: Vendéglátó üzleti gazdálkodás vendéglátó gazdálkodás: 1 óra (32 óra) elmélet 13. évfolyam: Vendéglátó üzleti gazdálkodás Szakmai számítás: 0,5 óra (18 óra) elmélet Vendéglátó üzletvezetés Vendéglátó vállalkozások: 0,5 óra (18 óra) elmélet Vendéglátó üzletvezetés Vendéglátó vállalkozás működtetése: 1 óra (36 óra) gyakorlat Vendéglátó értékesítés értékesítés gyakorlata: 1 óra (36 óra) gyakorlat + osztályfőnöki 1 óra (36 óra) 14. évfolyam: Vendéglátó üzleti gazdálkodás Szakmai számítás: 1 óra (32 óra) elmélet Vendéglátó üzleti idegen nyelv: 1 óra (32 óra) gyakorlat Vendéglátó marketing és kommunikáció Ügyvitel: 1 óra (32 óra) gyakorlat (MH!!!) + osztályfőnöki 1 óra (32 óra) A moduláris szakképzés legfontosabb jellemzői: kompetencia alapú moduláris szerkezetű jól szolgálja az élethosszig tartó tanulást gyakorlat/tevékenység centrikus. a munkaerőpiaci igényeket jobban kielégítő A duális képzés lényege pedig, hogy az elméleti képzés az iskolában, a gyakorlati felkészítés pedig élő munkahelyen történik. Az egységes standardok elsajátítása azonban nélkülözhetetlenné teszi az iskolai csoportos gyakorlatok szervezését.

21 A képzés újszerűsége, hogy a hagyományos tantárgyi struktúrát megszünteti, alapvetően új szemléletet vár el a pedagógusoktól, tekintve, hogy nem tananyagot kell tanítani, hanem kompetenciákat fejleszteni (gyakorlatban megvalósított tudás). A szakmai és vizsgakövetelményekben megfogalmazott követelménymodulok (a mellékelt szakmai programok tartalmazzák) teljesítéséhez tantárgyakat ezek részeként témaköröket kell tanítványainkkal elsajátíttatni. A közismereti témaköröket a szakiskolában tantárgyasítottuk, melyek részismeretekre tagozódnak a mellékelt óratervek szerint. A 0,5-re végződő átlag esetén a nagyobb óraszámú részismeret osztályzata felé kerekítünk. A 2012/2013-as, majd a 2013/2014-es tanévben induló Az új típusú szakmai kerettantervekre, valamint az ágazati kerettantervekre épülő helyi tanterveink értelmében tantárgyak szintjén osztályozunk. A közismeretet szintén tantárgyak szintjén értékeljük. A tanulók az elégtelenre minősített tantárgyból az intézmény által meghatározott időpontban javítóvizsgát tehetnek (függetlenül az elégtelenre minősített tantárgyak számától). A továbblépés feltétele az adott tantárgy elégséges szinten való teljesítése, és a vizsgára bocsátás feltétele valamennyi tantárgy elégséges szinten történő teljesítése. A szakmai vizsgára bocsátás feltétele: Az adott szakma követelménymoduljainak teljesítéséhez szükséges valamennyi tananyagegység, illetve tantárgy követelményeinek legalább elégséges szintű teljesítése. A tanulóknak a szakmai vizsgán minden követelménymodulból az SZVK-ban előírt módokon vizsgát kell tenni, ahol a minimum követelményszint 51%. A duális szakképzés a fenti lehetőséget még fokozottabban támogatja. igazolja ezt a megállapítást az a tény, hogy a szakács, cukrász, pincér szakképesítés követelménymoduljai egyegy kivételével azonosak, így egy követelménymodulból tett vizsgával újabb és újabb szakképesítések szerezhetők meg, igaz ez a vendéglős és az említett három szakma vonatkozásában is. Valamennyi szakmai képzésünk óraterve a helyi szakmai programjainkban szerepel.

22 Szakmai gyakorlat: 2013/2014. tanév változásai 2013/2014-től a 3 éves új típusú szakmai kerettantervre épülő helyi i duális képzés esetén minden szakában 1/9. évfolyam után: 140 óra 2/10. évfolyam után: 140 óra a 2 éves új típusú ágazati kereti duális képzés esetén 1. szakképző évfolyam után: 160 óra Kereskedők számára új típusú ágazati kerettantervre épülő helyi i duális képzés esetén 13. évfolyam után:160 óra A négy éves szakközépiskolai képzésben: 9. évfolyam 70 óra 10. évfolyam 105 óra 11. évfolyam 140 óra Vendéglátásszervező-vendéglősök számára új típusú ágazati kerettantervre épülő helyi tanterv szerinti duális képzés esetén: 1/13. évfolyam után:160 óra A négy éves szakközépiskolai képzésben: 9. évfolyam 70 óra 10. évfolyam 105 óra 11. évfolyam 140 óra Az egyes szakmák szakmai követelményei, valamint a betölthető munkakörök a központi programokban, illetve a helyi szakmai programokban, a szakmai és vizsgakövetelményei az SZVK-k ban szerepelnek. 2014/2015. tanév változásai JAVÍTÓVIZSGA MIATT!!! 9. cukrász, pincér, szakács Élelmiszer, fogyasztóvédelem: * Általános élelmiszer-ismeretek, fogyasztóvédelem I. félévben 2 óra (I. félév végén végleges jegy) ** Élelmiszerek csoportjai II. félévben 2 óra (II. félév végén végleges jegy) 9. szakács évfolyam: Konyhai kisegítés: az alábbi kettő tantárgy sorrendje (heti óra szám együtt 3,5 óra): I. *Előkészítési és ételkészítési alapismeretek először (az óraszám leteltével, I. félévben, végleges jegy) II. **Előkészítési és ételkészítési alapozó gyakorlat másodjára (II. félév végén végleges jegy) 11. szakács évfolyam:

23 Konyhai kisegítés: az alábbi kettő tantárgy sorrendje (heti óra szám együtt 2 óra): I. *Előkészítési és ételkészítési alapismeretek először (az óraszám leteltével, I. félévben, végleges jegy) II. **Előkészítési és ételkészítési alapozó gyakorlat másodjára (II. félév végén végleges jegy) 13. A kereskedő Foglalkoztatás I. +1 óra Értékesítés idegen nyelven (volt 1 óra, szabadkeret mozgatása) Ez a postai üzleti ügyintéző képzés bevezetésének lehetősége miatt! 2015/2016. tanév változásai 9. évfolyamon beindítottuk a vendéglátó eladó (9. E) szakképzést 3 éves képzési idővel. A szakképesítés tantárgyai már korábban bekerültek szakmai programunkba, ám az indítás lehetőségét 2015/2016-os tanévtől kaptuk meg. Önálló osztályként indult a 9. G-s cukrász osztályunk jelen tanévtől. E tanévtől beindítottuk esti tagozaton a szakács és a cukrász felnőttképzést, 2 éves képzési idővel, továbbá keresztféléves képzésünket az élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövény eladót. 2016/2017. tanév változásai E tanévtől folytattuk esti tagozaton a szakács és a cukrász felnőttképzést, 2 éves képzési idővel, továbbá keresztféléves képzésünket az élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövény eladót. 2016/2017-es tanévtől beindítottuk esti tagozaton diétás szakácsot is a felnőttképzésben. Megjelent: A nemzetgazdasági miniszter 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelete a szakképzési kerettantervekről. (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet. A szakmai, helyi tantervek eltérései a központi tantervektől: Postai üzleti ügyintéző A duális képzés érdekében a gyakorlatok egy részét munkahelyre delegáltuk a következő megoszlásban:

24 Kereskedelmi gyakorlat I.: 1/13. évfolyamon 1 óra iskolai gyakorlat 1 óra munkahelyi Kereskedelmi gyakorlat II.: 1/13. évfolyamon 2 óra iskolai gyakorlat 2 óra munkahelyi Kereskedelmi gazdaságtan gyakorlat: 1/13. évfolyamon 3 óra iskolai gyakorlat 05, óra munkahelyi Postai szolgáltatói gyakorlat: 5/13. évfolyamon 9 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon 9 óra munkahelyi Szakmai idegen nyelv: 5/13. évfolyamon elmélet 0,5 óra, 3,5 óra munkahelyi 1/13. évfolyamon elmélet 0,5 óra, 3,5 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon elmélet 1 óra, 3 óra munkahelyi A szakmai idegen nyelvet a nyelvtanár osztályozza a munkahelyre kiadott idegen nyelvi feladatok értékelése alapján. Így az 5/13 évfolyamon heti 12,5 óra, az 1/13. évfolyamon heti 7 óra és a 2/14. évfolyamon heti 12 óra a munkahelyi gyakorlat. Az óraszámok figyelembe vételével előzetes egyeztetés alapján a tanulók az 5/13. és a 2/14. évfolyamon két napot töltenek munkahelyi gyakorlaton. A gyakorlati munkahelyen kapott gyakorlati osztályzatot az 5/13. és a 2/14 évfolyamon a postai szolgáltatói gyakorlat tantárgynál, az 1/13. évfolyamon pedig kereskedelmi gazdaságtan gyakorlat osztályzatánál vesszük figyelembe. (zöld színnel tüntetjük fel a naplóban). Kereskedő A duális képzés érdekében a gyakorlatok egy részét munkahelyre delegáltuk a következő megoszlásban: Marketing gyakorlat: 5/13. évfolyamon 2 óra iskolai gyakorlat 2 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon 2 óra iskolai gyakorlat 2 óra munkahelyi Kereskedelmi gyakorlat I.: 1/13. évfolyamon 1 óra iskolai gyakorlat 1 óra munkahelyi Kereskedelmi gazdaságtan gyakorlat: 5/13. évfolyamon 4 óra iskolai gyakorlat 0,5 óra munkahelyi

25 1/13. évfolyamon 0,5 óra iskolai gyakorlat 1,5 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon 5 óra iskolai gyakorlat 1,5 óra munkahelyi Vállalkozási gyakorlat: 5/13. évfolyamon 5 óra iskolai gyakorlat 2 óra munkahelyi 1/13. évfolyamon 0 óra iskolai gyakorlat 1 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon 5,5 óra iskolai gyakorlat 1,5 óra munkahelyi Szakmai idegen nyelv: 5/13. évfolyamon elmélet 0,5 óra, 3,5 óra munkahelyi 1/13. évfolyamon elmélet 0,5 óra, 3,5 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon elmélet 1 óra, 3 óra munkahelyi A szakmai idegen nyelvet a nyelvtanár osztályozza a munkahelyre kiadott idegen nyelvi feladatok értékelése alapján. Így az 5/13 évfolyamon heti 8 óra, az 1/13. évfolyamon heti 7 óra és a 2/14. évfolyamon heti 8 óra a munkahelyi gyakorlat. A gyakorlati munkahelyen kapott gyakorlati osztályzatot a kereskedelmi gazdaságtan gyakorlat osztályzatánál vesszük figyelembe. (zöld színnel tüntetjük fel a naplóban). Vendéglátásszervező A duális képzés érdekében a gyakorlatok egy részét munkahelyre delegáltuk a következő megoszlásban: Értékesítés gyakorlata: 1/13. évfolyamon 3 óra iskolai gyakorlat 0,5 óra munkahelyi Alkalmazott számítástechnika: 5/13. évfolyamon 2 óra iskolai gyakorlat 1 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon 2 óra iskolai gyakorlat 1 óra munkahelyi

26 Termelés gyakorlata: 5/13. évfolyamon 5,5 óra iskolai gyakorlat 3,5 óra munkahelyi 1/13. évfolyamon 3 óra iskolai gyakorlat 0,5 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon 5 óra iskolai gyakorlat 4 óra munkahelyi Vendéglátó üzleti idegen nyelv gyakorlata: 1/13. évfolyamon 1 óra iskolai gyakorlat 2 óra munkahelyi Szervezés és irányítás a vendéglátásban: 1/13. évfolyamon 1 óra iskolai gyakorlat 0,5 óra munkahelyi Szakmai idegen nyelv: 5/13. évfolyamon elmélet 0,5 óra, 3,5 óra munkahelyi 1/13. évfolyamon elmélet 0,5 óra, 3,5 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon elmélet 1 óra, 3 óra munkahelyi A szakmai idegen nyelvet a nyelvtanár osztályozza a munkahelyre kiadott idegen nyelvi feladatok értékelése alapján. Így az 5/13 évfolyamon heti 8 óra, az 1/13. évfolyamon heti 7 óra és a 2/14. évfolyamon heti 8 óra a munkahelyi gyakorlat. A gyakorlati munkahelyen kapott gyakorlati osztályzatot a termelés gyakorlata tantárgy osztályzatánál vesszük figyelembe. (zöld színnel tüntetjük fel a naplóban). Eladó A három tanévre engedélyezett 7 óra szabad sávot a következő módon osztottuk meg: 1/9. évfolyamra 2 óra elméletet és 0,5 óra gyakorlatot, a 2/10 évfolyamra 2 óra gyakorlatot, a 3/11. évfolyamra pedig 2,5 óra gyakorlatot ütemeztünk. A szakmai gyakorlati sztenderdek egységes elsajátítása érdekében a 2/10 évfolyamra a szabad sávból heti 2 óra gyakorlatot, a 3/11. évfolyamra szintén heti 2,5 óra gyakorlatot terveztünk. A szabad órákat konkrétan a következő módon használtuk fel: Kereskedelmi ismeretek 2/10. évfolyamon +2 óra gyakorlat

27 3/11. évfolyamon +1,5 óra gyakorlat Ruházati és vegyes iparcikk áruismeret 1/9. évfolyamon +1 óra elmélet Élelmiszer és vegyi áruismeret 1/9. évfolyamon +1 óra elmélet Eladástan 1/9. évfolyamon +0,5 óra gyakorlat 3/11. évfolyamon 1 óra gyakorlat A kereskedelmi ismeretek és az eladástan elmélethez kapcsolt (2 és 1,5 órás gyakorlatot közös óraszámon vezetjük, és egy osztályzattal értékeljük. Pincér A három tanévre engedélyezett 7 óra szabad sávot a következő módon osztottuk meg: 1/9. évfolyamra 2 óra elméletet és 0,5 óra gyakorlatot, a 2/10 évfolyamra 2 óra gyakorlatot, a 3/11. évfolyamra pedig 2,5 óra gyakorlatot ütemeztünk. A szakmai gyakorlati sztenderdek egységes elsajátítása érdekében a 2/10 évfolyamra a szabad sávból heti 2 óra gyakorlatot, a 3/11. évfolyamra szintén heti 2 óra gyakorlatot terveztünk. A szabad órákat konkrétan a következő módon használtuk fel: Vendéglátó gazdálkodás: 1/9. évfolyamon +2 óra elmélet 3/11. évfolyamon 0,5 óra gyakorlat Általános élelmiszerismeret: 1/9. évfolyamon +0,5 óra gyakorlat Felszolgálás: 2/10. évfolyamon 2 óra /hét gyakorlat (csoportos) 3/11. évfolyamon 2 óra /hét gyakorlat (csoportos) A felszolgálás csoportos gyakorlatra adott érdemjegy (a 2/10. és a 3/11. évfolyamon) a Felszolgálás üzemi gyakorlat félévi és év végi osztályzatának meghatározásánál vesszük figyelembe oly módon, hogy külön-külön meghatározzuk a munkahelyi és az iskolai gyakorlat osztályzatát, majd azt átlagoljuk és a kerekítés szabályai szerint járunk el. Fogadós A három tanévre engedélyezett 7 óra szabad sávot a következő módon osztottuk meg: 1/9. évfolyamra 2,5 óra elméletet, a 2/10 évfolyamra 2 óra gyakorlatot, a 3/11. évfolyamra pedig 2,5 óra gyakorlatot ütemeztünk. A szakmai gyakorlati sztenderdek egységes elsajátítása érdekében a 2/10 évfolyamra a szabad sávból heti 2 óra gyakorlatot, a 3/11. évfolyamra pedig heti 2,5 óra gyakorlatot terveztünk.

28 A szabad órákat konkrétan a következő módon használtuk fel: Általános élelmiszer-ismeretek, fogyasztóvédelem: 1/9. évfolyamon +0,5 óra elmélet Vendéglátó gazdálkodás: 1/9. évfolyamon +1 óra elmélet Szakmai számítások: 1/9. évfolyamon +1 óra elmélet Előkészítési és ételkészítési alapozó gyakorlat: 2/10. évfolyamon 1 óra gyakorlat 3/11. évfolyamon 1,5 óra gyakorlat Étkeztetés és felszolgálási ismeretek: 2/10. évfolyamon 1 óra gyakorlat 3/11. évfolyamon 1 óra gyakorlat A 2/10. évfolyamon a kereti ételkészítési üzemi alapgyakorlatot, (15,5 óra/hét) és az üzemeltetési alapismeretek gyakorlatot (1óra /hét) munkahelyen tervezzük lebonyolítani. A 3/11. évfolyamon a kerettantervben szereplő valamennyi gyakorlatot (14,5 óra/hét) szintén munkahelyen kívánjuk megvalósítani Szakács A három tanévre engedélyezett 7 óra szabad sávot a következő módon osztottuk meg: 1/9. évfolyamra 2 óra elméletet és 0,5 óra gyakorlatot, a 2/10 évfolyamra 2 óra gyakorlatot, a 3/11. évfolyamra pedig 2,5 óra gyakorlatot ütemeztünk. A szakmai gyakorlati sztenderdek egységes elsajátítása érdekében a 2/10 évfolyamra a szabad sávból heti 2 óra gyakorlatot, a 3/11. évfolyamra szintén heti 2 óra gyakorlatot terveztünk. A szabad órákat konkrétan a következő módon használtuk fel: Vendéglátó gazdálkodás: 1/9. évfolyamon +2 óra elmélet 3/11. évfolyamon 0,5 óra gyakorlat Általános élelmiszerismeret: 1/9. évfolyamon +0,5 óra gyakorlat Ételkészítési ismeretek alapjai gyakorlat I. 2/10. évfolyamon 1,5 óra /hét gyakorlat (csoportos) Ételkészítési ismeretek gyakorlat csoportos: 2/10. évfolyamon 0,5 óra /hét gyakorlat (csoportos) 3/11. évfolyamon 2 óra /hét gyakorlat (csoportos) Az Ételkészítési ismeretek alapjai gyakorlat I. (csoportos) tantárgyra a 2/10. évfolyamon félévkor és év végén adott érdemjegyet az Ételkészítési ismeretek alapjai gyakorlat II félévi és év végi osztályzatának meghatározásánál vesszük figyelembe oly módon, hogy külön-külön meghatározzuk a munkahelyi és az iskolai gyakorlat osztályzatát, majd azt átlagoljuk és a kerekítés szabályai szerint járunk el.

29 Az ételkészítési ismeretek gyakorlat (csoportos) érdemjegyét a 2/10 és a 3/11. évfolyamon az ételkészítési gyakorlat félévi és év végi osztályzatának meghatározásánál vesszük figyelemben az előzőekben ismertetett logika alapján. Cukrász A három tanévre engedélyezett 7 óra szabad sávot a következő módon osztottuk meg: 1/9. évfolyamra 2 óra elméletet és 0,5 óra gyakorlatot, a 2/10 évfolyamra 2 óra gyakorlatot, a 3/11. évfolyamra pedig 2,5 óra gyakorlatot ütemeztünk. A szakmai gyakorlati sztenderdek egységes elsajátítása érdekében a 2/10 évfolyamra a szabad sávból heti 2 óra gyakorlatot, a 3/11. évfolyamra szintén heti 2 óra gyakorlatot terveztünk. A szabad órákat konkrétan a következő módon használtuk fel: Vendéglátó gazdálkodás: 1/9. évfolyamon +2 óra elmélet 3/11. évfolyamon 0,5 óra gyakorlat Általános élelmiszerismeret: 1/9. évfolyamon +0,5 óra gyakorlat Cukrász szakmai gyakorlat csoportos: 2/10. évfolyamon 2 óra /hét gyakorlat (csoportos) 3/11. évfolyamon 2 óra /hét gyakorlat (csoportos) A cukrász szakmai gyakorlat (csoportos) érdemjegyét a 2/10 és a 3/11. évfolyamon a cukrász szakmai üzemi gyakorlat félévi és év végi osztályzatának meghatározásánál vesszük figyelemben oly módon, hogy külön-külön meghatározzuk a munkahelyi és az iskolai gyakorlat osztályzatát, majd azt átlagoljuk és a kerekítés szabályai szerint járunk el.

30 Kerettantervek a képzés érettségi vizsgára felkészítő (12-13.) évfolyamai számára 2016/2017-ben induló osztályok Szé/12./1. J Szé/12./1. K Tantárgyak és óraszámok Évfolyam/ Tantárgyak 12. Nappali tagozat 13. Nappali tagozat 12. Esti tagozat 13. Esti tagozat Magyar nyelv és irodalom: Magyar nyelv Irodalom Idegen nyelv Matematika Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Természetismeret 2 1 Informatika Testnevelés és sport 5 5 Osztályközösség-építő program 1 1 Szabadon tervezhető órakeret Összesen (közműveltségi óraszámok) Kerettantervek: Magyar nyelv és irodalom

31 Idegen nyelv - angol - német Matematika Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Természetismeret Informatika Testnevelés és sport Osztályközösség-építés A kerettanterv az éves óraszám 90%-át fedi le. Az óraszámokat az alábbi táblázat tartalmazza: Tantárgyak Magyar nyelv és irodalom: Magyar nyelv 12. Nappali tagozat (36 hét) 13. Nappali tagozat (31 hét) 12. Esti tagozat (36 hét) 13. Esti tagozat (31 hét) Irodalom Éves óraszám nyelvtan (ebből a tematikai egységekhez kötött) Éves óraszám irodalom (ebből a tematikai egységekhez kötött) Szabad órakeret magyar nyelv és irodalomból: 72 (65) 62 (56) 36 (32) 31 (28) 144 (130) (112) 72 (65) 62 (56) 19+2* *A szabad órakeret a 12. évfolyam esetén a be- és kimeneti mérések óraszámait is tartalmazza. 2017/2018. tanév változásai E tanévtől folytatjuk esti tagozaton a szakács és a keresztféléves eladó felnőttokatatást, és beindítottuk a KKV I., KKV II. Irodai titkár, Pénzügyi-számviteli ügyintéző, szakács cukrász felnőttoktatásokat. Igény esetén további képzéseket is tervezünk indítani így a diétás szakács, eladó, pincér, kereskedő, vendéglátásszervező. A szakmai, helyi tantervek eltérései a központi tantervektől:

32 Postai üzleti ügyintéző A duális képzés érdekében a gyakorlatok egy részét munkahelyre delegáltuk a következő megoszlásban: Kereskedelmi gyakorlat I.: 1/13. évfolyamon 1 óra iskolai gyakorlat 1 óra munkahelyi Kereskedelmi gyakorlat II.: 1/13. évfolyamon 2 óra iskolai gyakorlat 2 óra munkahelyi Kereskedelmi gazdaságtan gyakorlat: 1/13. évfolyamon 3 óra iskolai gyakorlat 05, óra munkahelyi Postai szolgáltatói gyakorlat: 5/13. évfolyamon 9 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon 9 óra munkahelyi Szakmai idegen nyelv: 5/13. évfolyamon elmélet 0,5 óra, 3,5 óra munkahelyi 1/13. évfolyamon elmélet 0,5 óra, 3,5 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon elmélet 1 óra, 3 óra munkahelyi A szakmai idegen nyelvet a nyelvtanár osztályozza a munkahelyre kiadott idegen nyelvi feladatok értékelése alapján. Így az 5/13 évfolyamon heti 12,5 óra, az 1/13. évfolyamon heti 7 óra és a 2/14. évfolyamon heti 12 óra a munkahelyi gyakorlat. Az óraszámok figyelembe vételével előzetes egyeztetés alapján a tanulók az 5/13. és a 2/14. évfolyamon két napot töltenek munkahelyi gyakorlaton. A gyakorlati munkahelyen kapott gyakorlati osztályzatot az 5/13. és a 2/14 évfolyamon a postai szolgáltatói gyakorlat tantárgynál, az 1/13. évfolyamon pedig kereskedelmi gazdaságtan gyakorlat osztályzatánál vesszük figyelembe. (zöld színnel tüntetjük fel a naplóban). Kereskedő A duális képzés érdekében a gyakorlatok egy részét munkahelyre delegáltuk a következő megoszlásban: Marketing gyakorlat: 5/13. évfolyamon 2 óra iskolai gyakorlat 2 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon 2 óra iskolai gyakorlat 2 óra munkahelyi Kereskedelmi gyakorlat I.: 1/13. évfolyamon 1 óra iskolai gyakorlat 1 óra munkahelyi Kereskedelmi gazdaságtan gyakorlat: 5/13. évfolyamon 4 óra iskolai gyakorlat 0,5 óra munkahelyi 1/13. évfolyamon 0,5 óra iskolai gyakorlat 1,5 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon 5 óra iskolai gyakorlat 1,5 óra munkahelyi Vállalkozási gyakorlat: 5/13. évfolyamon 5 óra iskolai gyakorlat 2 óra munkahelyi 1/13. évfolyamon 0 óra iskolai gyakorlat 1 óra munkahelyi 2/14. évfolyamon 5,5 óra iskolai gyakorlat 1,5 óra munkahelyi Szakmai idegen nyelv: 5/13. évfolyamon elmélet 0,5 óra, 3,5 óra munkahelyi

SZOLGÁLTATÁSI SZC. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája ÓRATERVEK. Nappali

SZOLGÁLTATÁSI SZC. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája ÓRATERVEK. Nappali SZOLGÁLTATÁSI SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája ÓRATERVEK Nappali 2018/2019 Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája 2018/2019. tanév Osztály jelölése

Részletesebben

Gimnázium (2015/16 - )

Gimnázium (2015/16 - ) Gimnázium (2015/16 - ) (emelt óraszámú angol, német, testnevelés, informatika) Tantárgy 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4+1 I. idegen nyelv (angol, német) 3+2 3+2 3+2 3+2 II. idegen nyelv

Részletesebben

TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA

TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA Sátoraljaújhely, Fejes István u. 14. SZAKMAI PROGRAMJA Moduláris képzés 2008. Szakmai program A Trefort Ágoston Szakképző Iskola öt szakképesítés (Marketing és reklámügyintéző,

Részletesebben

11. A tanulók le- és kimaradásával kapcsolatos adatok

11. A tanulók le- és kimaradásával kapcsolatos adatok 11. A tanulók le- és kimaradásával kapcsolatos adatok TANULÓI LÉTSZÁMOK ALAKULÁSA A 217/218. TANÉVBEN Iskolatípus Évfolyam Osztály betű jele/ azonosítója Szakképesítés OKJ azonosító száma + megnevezése

Részletesebben

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom, A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom, 2018.06.29. Közismereti óratervek: Az egyes képzések heti óraszámai tantárgyanként

Részletesebben

12. Az érettségi vizsgák és szakmai vizsgák átlageredményei. Érettségi vizsgák átlageredményei

12. Az érettségi vizsgák és szakmai vizsgák átlageredményei. Érettségi vizsgák átlageredményei 12. Az érettségi vizsgák és vizsgák átlageredményei Érettségi vizsgák átlageredményei 2014 2015 2016 2017 2018 Átlag Tantárgy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy % Jegy Magyar nyelv és irodalom 50,54 3,13

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008 Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Cím: 6723

Részletesebben

Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PEDAGÓGIAI PROGRAM

Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PEDAGÓGIAI PROGRAM Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PEDAGÓGIAI PROGRAM 2018. szeptember BEVEZETŐ Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi

Részletesebben

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008 Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám: 62/540-272

Részletesebben

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések

Bevezetés. Szakgimnáziumi ágazati érettségi mellék-szakképesítések Bevezetés A szakképzési törvény 2018. január 1-én hatályba lépett módosításai változást hoztak a szakgimnáziumi képzés tananyagtartalmának felépítésében. A változás támogatja a rugalmas, az adott ágazathoz

Részletesebben

TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA

TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA TREFORT ÁGOSTON SZAKKÉPZŐ ISKOLA Sátoraljaújhely, Fejes István u. 14. SZAKMAI PROGRAMJA Moduláris képzés 2007. Szakmai program I. Képzési szerkezet a 2007-2008-as tanévtől, a moduláris képzés bevezetésének

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

KERETTANTERV/HELYI TANTERV

KERETTANTERV/HELYI TANTERV BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TELEKI BLANKA KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 1095 Budapest, Mester u. 23. Telefon/Fax: 06/1/215-9254 E-mail: titkarsag@teleki-bp.sulinet.hu web: telekiblankabp.hu KERETTANTERV/HELYI

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu Honlap www.corvin.hiszk.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma:

Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-242 Fax: 62/547-242 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.

Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu

Részletesebben

Egyetem Érettségi Főiskola Mester MA Egyetem Mester MA

Egyetem Érettségi Főiskola Mester MA Egyetem Mester MA 1 71438049670 Egyetem 2 71464498535 Érettségi 3 71666736800 Főiskola 4 71960628789 Mester MA 5 71972621673 Egyetem 6 72311314223 Mester MA Okleveles német Felszolgáló Vendéglátó vállalkozó 7 72311314733

Részletesebben

Logisztikai ügyintéző

Logisztikai ügyintéző 17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 54 345 01 Logisztikai ügyintéző emeltszintű szakképesítés Nappali munkarendszerű, egyéves képzés Helyi tanterv 2017. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum

Részletesebben

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA CORVIN MÁTYÁS TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 029768 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám: 06-62-242-011 Fax: 06-62-241-806 E-mail: corvin@hiszk.hu

Részletesebben

SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK

SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája 5000 Szolnok, Károly Róbert utca 2. kereskedelmi.szolnokcentrum@gmail.com Tel.: 56/800-130 Tagintézményi szintű szakmakínálati

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali

Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0841 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0831 nappali XXVIII. Turisztika 0830 nappali Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu

Részletesebben

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok

Tantárgyi struktúra és óraszámok Tantárgyi struktúra és óraszámok Képzéseink a 2013/2014-es tanévvel kezdődően: Mezőgazdaság ágazati szakközépiskolai képzés Tantárgyi struktúra és óraszámok Óraterv a kerettantervekhez mezőgazdasági szakközépiskola

Részletesebben

Üzleti Reggeli Gödöllőn 2012.12.14.

Üzleti Reggeli Gödöllőn 2012.12.14. 2012.11.09. 2011. évi lezárt OSAP statisztikai adatok alapján A felnőttképzést folytató intézmények száma 1690 A felnőttképzések (tanfolyamok) száma 61662 A felnőttképzésbe beiratkozottak száma 720463

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

2. egyetem matematika tantárgycsoport (matematika); fizika tantárgycsoport (fizika);

2. egyetem matematika tantárgycsoport (matematika); fizika tantárgycsoport (fizika); Ssz. Végzettség szintje Tantárgy 1. főiskola 18. Vendéglátás-turisztika szakmacsoport tantárgyai (ételkészítési ismeretek); 18. Vendéglátás-turisztika szakmacsoport tantárgyai (termelés elmélete); XXVII.

Részletesebben

a(z) ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 341 01 ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma Ikt.sz: 26. számú melléklet Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma Gyula Szent István út 38. HÍD - II szakmai képzés szakmai tantárgyainak felnőtt oktatás esti képzésben

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és

Részletesebben

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek

Részletesebben

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: Hansági Ferenc Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029796 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-240 Fax: 62/547-240 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu Honlap: www.hansagiisk.hu Intézményvezető

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

HELYI TANTERV. 2016/2017 tanév

HELYI TANTERV. 2016/2017 tanév MÁTÉSZALKAI SZC KÁLLAY RUDOLF SZAKKÖZÉPISKOLÁJAA 4 3 2 0 N a g y k á l l ó, K o s s u t h ú t 8. T e l e f o n / f a x : 4 2 / 2 6 3-4 3 5 Elektronikus levélcím: nagykalloi@kallayszaki.hu HELYI TANTERV

Részletesebben

Felnőttoktatási Pedagógiai Program

Felnőttoktatási Pedagógiai Program Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképz ő Iskolája Pápa, Erkel F. u. 39. Felnőttoktatási Pedagógiai Program Mohó László felnőttoktatási vezető Pápa, 2015. szeptember 1. Tartalom 1. Vonatkozó jogszabályok...3

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola. 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: szigetiskola@gmail.

Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola. 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: szigetiskola@gmail. Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: szigetiskola@gmail.com Szakmai Programok Budapest, 2013. március 19. Szénásy

Részletesebben

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430; 88/426-866 Telefax: 88/567-431 E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 S Z A K G I M N Á Z I U M I O S Z T Á L Y O K Általános képzés (9-12. évfolyam) Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános

Részletesebben

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32.

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32. Tanulmányi terület kódja: 21 Tanulmányi terület neve: szakiskola: 3 évfolyamos szakiskolai képzés; szakiskolai közismereti és szakképzési kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z)

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

TANTÁRGYFELOSZTÁS. e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási vezető. e matematika. matematika. e kémia e közoktatási vezető

TANTÁRGYFELOSZTÁS. e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási vezető. e matematika. matematika. e kémia e közoktatási vezető e informatika 1. igazgató e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási 2. általános intézményhelyettes e e kémia e közoktatási 3. 4. szakképzési intézményhelyettes nevelési intézményhelyettes

Részletesebben

FM DASzK, Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Lengyel. 2017/2018. tanév ÓRATERVEK

FM DASzK, Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Lengyel. 2017/2018. tanév ÓRATERVEK FM DASzK, Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Lengyel 2017/2018. tanév ÓRATERVEK FM DASZK, Szakképző Iskola Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Részletesebben

Helyi tanterv. 2016/2017. tanév. Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma Tamási, Deák F. u. 6-8.

Helyi tanterv. 2016/2017. tanév. Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma Tamási, Deák F. u. 6-8. Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma 7090 Tamási, Deák F. u. 6-8. Tel.: 74/471-127, Fax: 74/471-324 e-mail: valyi@valyipeter.szekszardiszc.hu www.valyipeter.szekszardiszc.hu Helyi

Részletesebben

2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei

2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től induló szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi

Részletesebben

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése

A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése A BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma Pedagógiai Programjának kiegészítése 2016. szeptember 1-től 1. Szakgimnáziumi osztályok óratervei 1. Érettségi előtti

Részletesebben

21/2007. (V.21.) SZMM rendelet A szakmai program alapját képező központi program SZMM Közlemény

21/2007. (V.21.) SZMM rendelet A szakmai program alapját képező központi program SZMM Közlemény A Széchenyi István Szakképző Iskola Szakmai Programja VENDÉGLŐS 8. A képzés szerkezete 8.1. i óraterv Az 52 811 02 0000 00 00 azonosító számú, VENDÉGLŐS szakképesítés tantárgyi óraterve Érvényes a 2008-2009.

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Belső kód Felvehető létszám ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA OM azonosító: 203067 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Báthory u. 58. Igazgató: Kónyáné Tömpe Lívia

Részletesebben

Miskolci Szakképzési Centrum OM : Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma

Miskolci Szakképzési Centrum OM : Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma Miskolci Szakképzési Centrum OM : 03060 Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma 355 Miskolc, Hősök tere.» Titkárság/fax: +36 46 348-899» Központ: +36 46 347-88 titkar@berzeviczy.sulinet.hu» http://www.berzeviczy.sulinet.hu

Részletesebben

A képzés megkezdésének feltételei

A képzés megkezdésének feltételei Ssz. Képzés megnevezése Képzés költsége Képzési idő A képzés megkezdésének feltételei Követelménymodul/tananyagegység 1. 2. 3. 4. Aranykalászos gazda 31 621 02 Állatgondozó 31 621 01 Bolti hentes 31 541

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói .5. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint I. (.) évf. II. (2.) évf. Magyar

Részletesebben

Intézmény neve: FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Intézmény neve: FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Intézmény neve: FM DASzK, Sellyei Szakképző Iskolája és Kollégiuma Tartalomjegyzék 1. Kifutó képzések 1.1. Szakgimnázium 1.2. Szakközépiskola 1.3. Szakközépiskolások érettségi vizsgára felkészítő képzése

Részletesebben

TANTÁRGYFELOSZTÁS 71 #HIV! megjelölése Osztály, csoport. óratervi órák száma Nkt. 6.sz. melléklete beosztása. e matematika informatika.

TANTÁRGYFELOSZTÁS 71 #HIV! megjelölése Osztály, csoport. óratervi órák száma Nkt. 6.sz. melléklete beosztása. e matematika informatika. 1 3 4 5 6 e informatika 1. igazgató e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási vezető 2. 3. 4. általános intézményvezető-helyettes gyakorlati-oktatásvezető nevelési intézményvezető-helyettes

Részletesebben

Az iskolában folyó felnőttoktatás

Az iskolában folyó felnőttoktatás Az iskolában folyó felnőttoktatás Munkarend A 2015/2016-os tanévben esti és levelező munkarendben kezdjük meg a felnőttoktatási tevékenységünket. Egy tanévben 36, - végzős okon 32 - tanítási héttel számolunk.

Részletesebben

Í = írábeli vizsgatevékenység, SZ = szóbeli vizsgatevékenység, GY = gyakorlati vizsgatevékenység

Í = írábeli vizsgatevékenység, SZ = szóbeli vizsgatevékenység, GY = gyakorlati vizsgatevékenység Tanulmányok alatti vizsgák vizsgatevékenységei, illetve vizsgarészei 2014. szeptember 1-jétől Í = írábeli vizsgatevékenység, = szóbeli vizsgatevékenység, = gyakorlati vizsgatevékenység ort eladó 2+1 csopor

Részletesebben

Szakgimnázium (Szakiskolát végzettek középiskolája - felnőttoktatás kifutó) II. (12.) Nappali tagozat. I. (11.) Nappali tagozat

Szakgimnázium (Szakiskolát végzettek középiskolája - felnőttoktatás kifutó) II. (12.) Nappali tagozat. I. (11.) Nappali tagozat AM DASZK, TELEKI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA Helyi tantervek óraszámai Szakgimnázium (Szakiskolát végzettek középiskolája - felnőttoktatás kifutó) Évfolyam/ Tantárgyak

Részletesebben

TANTÁRGYFELOSZTÁS. e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási vezető. e matematika. matematika

TANTÁRGYFELOSZTÁS. e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási vezető. e matematika. matematika 1. 3. intézmény általános 2. intézményhelyettes 4. 5. szakképzési intézményhelyettes nevelési intézményhelyettes gyakorlati oktatás e informatika e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási e

Részletesebben

Továbbtanulási utak VÉGH ATTILA

Továbbtanulási utak VÉGH ATTILA Továbbtanulási utak VÉGH ATTILA 2014. NOVEMBER 4. A szakmai szerepe A fiatalok, munkavállalók megfelelő szakmai felkészültsége A foglalkoztatási problémák megoldása Versenyképes, fejlődő gazdaság 2010:

Részletesebben

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium

Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Tanulmányi terület kódja:21 való megfelelés szükséges; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a szakképzési évfolyamok és a szakmai és vizsgakövetelmények teljesítése után tervezett

Részletesebben

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

Pályaválasztási kézikönyv Szegedi Szakképzési Centrum 2018/19

Pályaválasztási kézikönyv Szegedi Szakképzési Centrum 2018/19 Szegedi SZC KRÚDY GYULA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS TURISZTIKAI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám: 62/540-272 Fax: 62/471-859 E-mail: iroda@krudy-szeged.hu

Részletesebben

1. Szakközépiskola (kifutó évfolyamokban) és a szakgimnázium. Szakmacsoport, szakirányok Képzési idő évfolyamok

1. Szakközépiskola (kifutó évfolyamokban) és a szakgimnázium. Szakmacsoport, szakirányok Képzési idő évfolyamok BATTHYÁNY LAJOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM II. HELYI TANTERV 59 BEVEZETÉS A helyi tanterv a következő jogszabályok figyelembevételével

Részletesebben

8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége (a betöltött munkakörök alapján) A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolájának ai Sorszám Végzettség További szakképesítések

Részletesebben

Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Szakmai Program

Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Szakmai Program Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Szakmai Program 2013 1 Tartalomjegyzék 1. Az iskola szakképzési rendszere...3 1.1 A hatályos alapító okiratban rögzített szakképzési feladatok...3 1.2

Részletesebben

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció

Részletesebben

Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola

Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola Intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029768 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szent Antal u. 5-9. Telefonszám: 06-62/241-988 Fax: 06-62/241-505 E-mail: eotvos@hiszk.hu

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: jvpalyavalasztas@gmail.com Honlap: www.jendra.hu

Részletesebben

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 6900 Makó, Posta u. 4-6. Telefonszám: 62/510-917 Fax: 62/510-917 E-mail: kerititkarsag@gmail.com

Részletesebben

Általános ápolási és egészségügyi asszisztens. Érettségi vizsgát követő szakképzési évfolyamon megszerezhető szakképesítések:

Általános ápolási és egészségügyi asszisztens. Érettségi vizsgát követő szakképzési évfolyamon megszerezhető szakképesítések: A 30/2016. (VIII. 31.) NGM rendelet, valamint az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 14. számú melléklete alapján elkészített helyi tantervek óraszámai alapján összeállított óratervek a nappali rendszerű

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézmény órahálói

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézmény órahálói 1.4. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint Évfolyam/ I. (11.) II. (12.)

Részletesebben

Siófoki SZC H E L Y I T A N T E R V

Siófoki SZC H E L Y I T A N T E R V Siófoki SZC B a c s á k G y ö r g y S z a k g i m n á z i u m a é s S z a k k ö z é p i s k o l á j a F O N Y Ó D H E L Y I T A N T E R V 06 PREAMBULUM Az iskola adatai: Név: Siófoki SZC Bacsák György

Részletesebben

OM azonosító: Telephely kód: 002

OM azonosító: Telephely kód: 002 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 A 2018/2019. tanévben induló osztályok: I. SZAKGIMNÁZIUM KÉPZÉSI FORMA: érettségire felkészítő, egyben ágazati alapozást és szakképesítést adó 4 éves képzés az érettségi

Részletesebben

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai

Részletesebben

a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 31 346 02 Számítógépes

Részletesebben

Szakmai program. Pedagógiai Program 2. sz. melléklete

Szakmai program. Pedagógiai Program 2. sz. melléklete Pedagógiai Program 2. sz. melléklete Szakmai program Készült: A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 7. (3) bekezdése értelmében a szakmai és vizsgakövetelmény és a szakképzési kerettantervek

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakközépiskolája OM azonosító: 203066 VSZC:192102 Igazgató: Gulkai László Cím: Veszprém, Március 15. utca 5. E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu

Részletesebben

A azonosító számú, SZAKÁCS szakképesítés tantárgyi óraterve Érvényes a tanévtől A szakmai program alapját képező SZVK:

A azonosító számú, SZAKÁCS szakképesítés tantárgyi óraterve Érvényes a tanévtől A szakmai program alapját képező SZVK: A Széchenyi István Szakképző Iskola Szakmai Programja SZAKÁCS 8. A képzés szerkezete 8.1. i óraterv A 33 811 3 1 azonosító számú, SZAKÁCS szakképesítés tantárgyi óraterve Érvényes a 28-29. tanévtől A szakmai

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink:

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:

Részletesebben

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

A azonosító számú, PINCÉR szakképesítés tantárgyi óraterve Érvényes a tanévtől A szakmai program alapját képező SZVK:

A azonosító számú, PINCÉR szakképesítés tantárgyi óraterve Érvényes a tanévtől A szakmai program alapját képező SZVK: A Széchenyi István Szakképző Iskola Szakmai Programja PINCÉR 8. A képzés szerkezete 8.1. i óraterv A 33 811 02 1000 azonosító számú, PINCÉR szakképesítés tantárgyi óraterve Érvényes a 2008-2009. tanévtől

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézmény órahálói

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézmény órahálói .3. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint I. (.) évf. II. (2.) évf.

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Beosztás Legmagasabb Szak(ok) Oktatott tárgyak iskolai végzettség

Beosztás Legmagasabb Szak(ok) Oktatott tárgyak iskolai végzettség 1 tanár mesterfokozat okl. közgazdász tanár áruforgalmi számítások gyak. MA idegenforgalom és vállalkozás és kereskedelem szálloda szak vendéglátó és turizmus ism. szállodai ismeretek szakmai számítás

Részletesebben

Felvételi a GUNDEL-ben

Felvételi a GUNDEL-ben Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,

Részletesebben

Beiskolázás a Gundel -ben

Beiskolázás a Gundel -ben Beiskolázás a Gundel -ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum Oktatási azonosító: 203078 (közös!!!) Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. J., Gundel K., G. Perlasca, Szamos M.

Részletesebben

A 272. sorszámú Fogadós megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 272. sorszámú Fogadós megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 272. sorszámú Fogadós megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 811 06 1.2. Szakképesítés megnevezése: Fogadós 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN

Részletesebben