A Seveso III. irányelv hazai jogrendbe való integrálása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Seveso III. irányelv hazai jogrendbe való integrálása"

Átírás

1 A Seveso III. irányelv hazai jogrendbe való integrálása Szerző: Kovács Ferenc, okleveles tűzvédelmi és katasztrófavédelmi mérnök február 27-én jelent meg a Magyar Közlönyben a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Kormányrendelet módosításáról, valamint az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszerrel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 34/2015. (II. 27.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Rendelet). A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek veszélyének kezeléséről, valamint a 96/82/EK tanácsi irányelv módosításáról és későbbi hatályon kívül helyezéséről szóló 2012/18/EU Európai Parlamenti és Tanácsi Irányelv (a továbbiakban: SEVESO III. irányelv) hazai jogrendbe ültetésének első lépéseként az egyes törvényeknek a katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának növelésével összefüggő módosításáról szóló évi CXCII. törvény november 21-i kihirdetésével megtörténtek a törvényi szintű változások. Ezt követően a jogalkotó feladata volt, hogy a Rendelet megjelenésével Magyarország maradéktalanul eleget tegyen az uniós tagságból adódó kötelezettségeinek. A SEVESO III. irányelvben foglaltak törvényi és rendeleti szintű hatálybalépése egyaránt június 1-je volt. A Rendelet különböző kötelezettségeket tartalmaz az alsó és a felső küszöbértékű veszélyes üzemek üzemeltetői részére, valamint a jogalkotók számos módosítást helyeztek el a küszöbérték alatti üzemekre vonatkozóan. Az új üzemek üzemeltetőinek szeptember 1-jéig üzemazonosítási eljárást kellett lefolytatniuk, illetve a módosult rendelet miatt a már meglévő üzemeknek is soron kívül felülvizsgálatot kellett végezniük arra vonatkozóan, hogy az új szabályozás érintette-e valamilyen módon saját jogállásukat. 1 Amennyiben a már működő üzemek besorolása változott, a felülvizsgálat eredményéről szeptember 1-jéig értesítették az illetékes hatóságot, aki ennek alapján kötelezi az üzemeltetőt a biztonsági jelentés, elemzés módosítására június 1-jéig, illetve a súlyos káresemény elhárítási terv esetében legkésőbb december 31-ig történő benyújtására. Azon üzemeknek, akiknek nem változott a besorolásuk, a meglévő biztonsági dokumentációt kell átdolgozniuk hatósági kötelezés alapján, melynek bizonyítása érdekében elegendő csak a változással érintett részek legkésőbb június 1-jéig történő benyújtása. A Rendelet hatálybalépésével módosulnak az üzemazonosításra vonatkozó rendelkezések a veszélyes anyagok megváltozott besorolása miatt. A nevesített veszélyes anyagok listája kiegészül 14 új veszélyes anyaggal. A SEVESO III. irányelvben jelentős módosítások történtek a dominóhatás elemzésére vonatkozóan. Emiatt az üzemeltetőknek a biztonsági jelentés elkészítésekor nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a dominóhatás-elemzésre, a korábban bekövetkezett veszélyes anyagokkal kapcsolatos üzemzavarokból, súlyos balesetekből levont tanulságok bemutatására, valamint a biztonsági irányítási rendszer és a belső védelmi terv részletesebb kidolgozására. 1 Az országos iparbiztonsági főfelügyelőség, a Magyar Vegyipari Szövetség, valamint a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetsége szakemberei útmutatót készítettek a veszélyes tevékenység SEVESO III. irányelv szerinti azonosításához, mely elérhető a honlapon.

2 2 Módosultak továbbá a biztonsági dokumentációk felülvizsgálatára és a felmentési szabályokra vonatkozó, a hatósági ellenőrzésekkel, a nyilvánosság biztosításával és a településrendezési tervezéssel kapcsolatos jogszabályi elemek. Változások az üzemazonosításban A Seveso III. irányelv előzménye és megalkotásának alapja elsősorban a veszélyes anyagok besorolásának megváltozása, az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló Európai Parlamenti és Tanácsi 1272/2008/EK Rendelethez (CLP) történő igazítása. Ennek eredményeként változott az irányelv, és ezt követően a Rendelet üzemazonosításról szóló 1. melléklete is módosult, azonban az üzemazonosítás módszertana megmaradt. A módosítást követően a veszélyességi osztályok megváltoztak, új, különálló osztályok kerültek bevezetésre (egészségi, fizikai, környezeti és egyéb kategória). Ennek kapcsán az úgynevezett Rmondatok helyett H figyelmeztető mondatok jelentek meg. Külön kiemelendő változás, hogy a kőolajtermékek köre bővült, kiegészült a nehéz fűtőolajokkal, illetve az alternatív üzemanyagokkal. Ezeken felül további 14 új veszélyes anyag is bekerült a nevesített anyaglistába. Új veszélyességi osztályok a SEVESO III. Küszöbmennyiség (tonnában) irányelvben alsó felső H szakasz EGÉSZSÉGI VESZÉLYEK H1. AKUT TOXICITÁS 5 20 H2. AKUT TOXICITÁS H3. CÉLSZERVI TOXICITÁS P szakasz FIZIKAI VESZÉLYEK P1. a ROBBANÓANYAGOK P1. b ROBBANÓANYAGOK P2. TŰZVESZÉLYES GÁZOK P3. a TŰZVESZÉLYES AEROSZOLOK 150 (nettó) 500 (nettó) P3. b TŰZVESZÉLYES AEROSZOLOK 5000 (nettó) (nettó) P4. OXIDÁLÓ GÁZOK P5. a TŰZVESZÉLYES FOLYADÉKOK P5. b TŰZVESZÉLYES FOLYADÉKOK P5. c TŰZVESZÉLYES FOLYADÉKOK P6. a ÖNREAKTIV ANYAGOK ÉS KEVERÉKEK és SZERVES PEROXIDOK P6. b ÖNREAKTIV ANYAGOK ÉS KEVERÉKEK és SZERVES PEROXIDOK P7. PIROFOROS FOLYADÉKOK ÉS SZILÁRD ANYAGOK P8. OXIDÁLÓ FOLYADÉKOK ÉS SZILÁRD ANYAGOK E szakasz KÖRNYEZETI VESZÉLYEK E1. A vízi környezetre veszélyes az akut 1 vagy a krónikus 1 kategóriában E2. A vízi környezetre veszélyes a krónikus 2 kategóriában O szakasz EGYÉB VESZÉLYEK O1. Anyagok vagy keverékek az EUH figyelmeztető mondattal O2. Az 1. kategóriába tartozó, vízzel érintkezve tűzveszélyes gázokat kibocsátó anyagok és keverékek O3. Anyagok vagy keverékek az EUH029 figyelmeztető mondattal

3 3 Az anyagok jelen lévő mennyiségének meghatározása során a tárolóedények, technológiai berendezések, csővezetékek tároló kapacitását kell figyelembe venni. Ez alól akkor tehet a hatóság kivételt, ha az üzemeltető hitelt érdemlő módon bizonyítja, hogy az valamilyen korlátozó műszaki megoldással csökkentésre került. Új elemként jelenik meg, hogy az üzemeltetőnek a jelen lévő anyagmennyiség meghatározásához naplózott, visszakereshető elektronikus nyilvántartást kell vezetnie. A mezőgazdasági tevékenységet folytató küszöbérték alatti üzemeknek jelentős könnyítés, hogy a tartályban vagy palackban tárolt cseppfolyósított propán-bután gázt nem kell a veszélyes tevékenység azonosításánál az összegzési szabály alkalmazásakor figyelembe venniük. A Rendelet 1. melléklet Megjegyzések az 1. melléklethez 25. pontja szerint a veszélyes tevékenység azonosításánál a 3. c) pont szerinti összegzési szabály alkalmazása során a teljes veszélyes anyag mennyiség meghatározásakor figyelmen kívül hagyható a mezőgazdasági tevékenységet végző küszöbérték alatti üzem esetében a tartályban, palackban (beleértve a kapcsolódó technológiai berendezéseket) tárolt, az 1. melléklet 2. táblázat 18. sora szerinti veszélyes anyag.. Ennek eredményeként mintegy 70 üzem került kisorolásra az új szabályozásnak köszönhetően, így nekik nem kell már katasztrófavédelmi engedély iránti kérelmet benyújtani ezek az üzemek egy kisorolási eljárást követően nem fognak a rendelet hatálya alá tartozni. A mezőgazdasági tevékenységet végző küszöbérték alatti üzemek katasztrófavédelmi törvény IV. fejezet hatálya alá tartozásának meghatározásakor mezőgazdasági tevékenységnek tekinthető a következő oldalon található táblázat szerinti termékek termelése, tenyésztése vagy termesztése, beleértve az állattenyésztést, a mezőgazdasági célból történő állattartást, a gabonaszárítást, a tojástermelést és az etil-alkohol és szesz előállítását.

4 4 Árucsoport Megnevezés, leírás 1. Élő állatok 2. Hús és élelmezési célra alkalmas vágási melléktermékek 3. Halak, rákfélék és puhatestűek 4. Tejtermékek; madártojások; természetes méz Állati belső részek, hólyag és gyomor (kivéve a halakét), egészben vagy darabokban 5. Máshová nem sorolt vagy máshol nem említett állati termék; az 1. árucsoport vagy a 3. árucsoport szerinti, emberi fogyasztásra nem alkalmas élettelen állat 6. Élő fák és egyéb növények; gumók, gyökerek és hasonlók; vágott virágok és díszítő lombozat 7. Élelmezési célra alkalmas zöldségek, gyökerek és gumós gyökerek 8. Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és dió; citrus- és dinnyefélék héja 9. Kávé, tea és fűszerek, a matétea (09.03 vtsz.) kivételével 10. Gabonafélék 11. Malomipari termékek; maláta és keményítő; sikér; inulin Pektin Olajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari és gyógynövények; szalma és takarmány Sertészsír és egyéb kiolvasztott sertészsiradék; kiolvasztott baromfizsiradék Kiolvasztatlan szarvasmarhafaggyú, juh- vagy kecskefaggyú; ezen zsiradékokból előállított faggyú (beleértve az első lét ( premier jus )) Sertészsírsztearin, oleosztearin és faggyúsztearin; sertészsírolaj, oleoolaj és faggyúolaj, nem emulgeálva, keverve vagy bármilyen más módon elkészítve 14. Halból és tengeri emlősből nyert zsír és olaj, finomítva is Folyékony vagy szilárd stabilizált növényi olajok, nyersen, finomítva vagy tisztítva Állati vagy növényi zsírok és olajok hidrogénezve, finomítva is, de tovább nem elkészítve Margarin, mesterséges zsiradék és más étkezési célra alkalmas feldolgozott zsiradék Zsíros anyagok, illetve állati vagy növényi viaszok feldolgozási maradékai

5 5 Árucsoport Megnevezés, leírás 15. Húsból, halból, rákfélékből vagy puhatestűekből készült termékek Répacukor és nádcukor szilárd állapotban Egyéb cukor; cukorszirup; műméz (természetes mézzel keverve is); karamell Melasz, fehérítve is Ízesített vagy színezett cukor, szirup és melasz, a bármilyen arányban hozzáadott cukrot tartalmazó gyümölcslevek kivételével Kakaóbab egészben vagy törve, nyersen vagy pörkölve Kakaóhéj, -hártya, -bőr és kakaóhulladék 18. Zöldségfélékből, gyümölcsből vagy más növényrészekből előállított készítmények Szőlőmust, erjedésben vagy alkohol hozzáadásától eltérő módon lefojtva Friss szőlőből készült bor; szőlőmust alkohol hozzáadásával lefojtva Más erjesztett italok (például almabor, körtebor és mézbor) 19. Az I. mellékletben felsorolt mezőgazdasági termékekből nyert bármilyen erősségű etil-alkohol és szesz, denaturálva is; a likőrök, egyéb szeszesitalok és szeszesitalok előállítására használt összetett alkoholos készítmények ( koncentrált kivonatok ) Ecet és ecetpótlók 20. Az élelmiszeripar melléktermékei; elkészített állati takarmányok 21. Feldolgozatlan dohány, dohányhulladék 22. Természetes parafa, megmunkálatlan, aprított, szemcsézett vagy őrölt parafa; parafahulladék Len, nyersen vagy megmunkálva, de nem fonva; lenkóc és lenhulladék (beleértve a foszlatott rongyhulladékot is) Kender (Cannabis sativa), nyersen vagy megmunkálva, de nem fonva; kenderkóc és kenderhulladék (beleértve a foszlatott rongyhulladékot is) 25. Gyapot A biztonsági dokumentációk tartalmi elemeinek módosítása A jogszabály változása során a biztonsági jelentés, a biztonsági elemzés és a belső védelmi terv tartalmi elemei módosultak összhangban a hazai jogalkalmazás tapasztalataival és a Seveso III. irányelv előírásaival. A módosítás következtében az uniós elvárásokat szem előtt tartva az üzemeltető a biztonsági dokumentáció egyes tartalmi elemeit egyéb vonatkozó uniós és hazai szabályozásnak megfelelő dokumentum felhasználásával is bemutathatja. A biztonsági jelentésben külön ki kell térni és be kell mutatni a megelőzés érdekében a január 1-jét követően bekövetkezett, veszélyes anyaggal kapcsolatos üzemzavarokat, súlyos baleseteket, illetve a megtett intézkedéseket, a levonható konzekvenciákat.

6 6 Az irányelvben nagy hangsúlyt fektettek a dominóhatás elemzésére, a dominóhatásokra, illetve ennek kockázataira. A legnagyobb változás, amit a Seveso III. irányelv tartalmaz, a biztonsági irányítási rendszerrel szemben támasztott (BIR) követelmények aprólékosabb kidolgozása. A BIR kialakítása során az üzemeltetőnek figyelembe kell vennie a legjobb gyakorlatokkal kapcsolatos információkat, háttéranyagokat, és ennek alapján kell folyamatosan tökéletesítenie és a dolgozói tudatosságot növelnie a BIR-en keresztül. Külön kiemelt figyelmet kell fordítani a technológiai veszélyhelyzetek jelzésére és kezelésére, továbbá az alvállalkozók által végzett tevékenységekre is külön ki kell térni. Nagyon fontos, hogy az egyes technológiai berendezések állapotának nyomon követésére legyen lehetőség, illetve rendelkezésre álljanak az ezek ellenőrzésére vonatkozó eljárásrendek, módszerek. Az ellenőrzési rendszeren túlmenően ki kell fejleszteni az utókövetési stratégiát, a javító-fejlesztő intézkedések megtételének formáját és módját, illetve meg kell határozni a biztonsági teljesítményértékeléshez szükséges teljesítménymutatókat. Megjelentek a környezetterheléssel járó súlyos balesetből származó veszélyeztetés elfogadási kritériumai. Az e kritériumoknak megfelelés érdekében az új rendelet alapján a biztonsági dokumentációban bizonyítania kell az üzemeltetőnek a szükséges technológiai szabályzók, az anyagi-technikai és személyi feltételek meglétét, valamint az üzemi kárelhárító szervezet felkészültségét. Már az alsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek üzemeltetőinek is el kell készíteniük a biztonsági elemzésnek a lakossági tájékoztató kiadvány elkészítéséhez szükséges kivonatát, hasonlóan a felső küszöbértékű üzemek biztonsági jelentéséhez. A hatóság biztosítja, hogy az üzemeltető által elkészített, a biztonsági elemzés/jelentés védendő adatokat nem tartalmazó nyilvános változata, a biztonsági elemzés/jelentés kivonata a nyilvánosság számára a hatóság honlapján folyamatosan elérhető legyen, illetve a polgármesternél dokumentált formában szintén megtekinthetőnek kell lennie. Biztonsági dokumentációk felülvizsgálata Az üzemeltetőnek már akkor is soron kívül felül kell vizsgálnia a biztonsági dokumentációját, ha az üzemben veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset következett be. A belső védelmi terv felülvizsgálatát legalább háromévenként a biztonsági jelentés vagy a biztonsági elemzés soros és soron kívüli felülvizsgálata esetén kell elvégezni. A felülvizsgálati eljárás során a hatóságnak 30 napos ügyintézési határidő áll a rendelkezésére. Településrendezési tervezéssel kapcsolatos módosulások A hatóság a biztonsági dokumentáció alapján, a feltétel nélküli elfogadást követően külön határozatban jelöli ki a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem körüli veszélyességi övezet határait. Az övezet határait a polgármester köteles figyelembe venni a kijelölt területen történő esetleges fejlesztések során, függetlenül attól, hogy a településszerkezeti tervben már feltüntették-e. A veszélyességi övezetben történő fejlesztésekről még az engedélyezés előtt a település polgármesterének kezdeményeznie kell bizottság létrehozását, melynek tagjai az illetékes népegészségügyi hatóság, környezetvédelmi hatóság, természetvédelmi hatóság, bányahatóság, vízvédelmi hatóság, vízügyi hatóság, továbbá a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem és a fejlesztéssel érintett települési önkormányzat képviselői. Megszűnt tehát a katasztrófavédelmi hatóság által adható állásfoglalás lehetősége. A polgármesternek

7 7 biztosítania kell továbbá, hogy a fejlesztéssel kapcsolatos döntés meghozatalakor a bizottsági állásfoglalást és az érintett nyilvánosság észrevételeit a tervezett fejlesztés kialakításakor kellő mértékben figyelembe vegyék. Hatósági ellenőrzések Az új irányelvnek megfelelően, a hatóság az alsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemeket legalább háromévente egyszer időszakos hatósági ellenőrzésnek veti alá, itt lehetőség van továbbra is az eddigi kétéves ellenőrzési gyakorlat végrehajtására is. A feltárt hiányosságokat, súlyos hiányosságok pótlását hat hónapon belül a hatóság kötelező utóellenőrzés keretében végzi. A hatóság a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset, üzemzavar körülményeinek kivizsgálása érdekében a tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legfeljebb 3 napon belül hatósági ellenőrzést köteles lefolytatni. Az irányelvben új elemként jelenik meg az éves ellenőrzési terv. A BM OKF erre vonatkozóan éves ellenőrzési tervet készít. A tervben szerepel annak hatálya, a releváns biztonsági kérdések értékelése, illetve a hatósági ellenőrzés hatálya alá vont üzemek, illetve az érintettek köre, az üzemzavarok kivizsgálása érdekében lefolytatott több társhatóság részvételével közösen végzett, valamint az időszakos hatósági ellenőrzések elvei és módszerei. Egyéb változások Új kötelezettség, hogy a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek üzemeltetőinek 8 napon belül be kell jelenteniük a veszélyes ipari védelmi ügyintéző alkalmazását vagy megbízását. A jogszabályváltozás lehetőséget biztosít a küszöbérték alatti, veszélyes anyagok csővezetéken történő szállítása éves egységes összevont gyakorlatának lefolytatására a létesítmények üzemeltetői részére, hogy az általa üzemeltetett létesítmények biztonsági dokumentációiban megjelölt szervezetek egészét gyakoroltassa. Ennek következtében optimalizálásra került a gyakorlatok végrehajtási rendje: az egy üzemeltető irányítása alatt álló üzem esetében elegendő évente egy gyakorlat lebonyolítása, amennyiben a gyakorlatba minden, a védekezésben részt vevő szervezetet bevonnak. A korábbi felmentési szabályok által biztosított lehetőségeket az Unió illetékes szerve eltörölte, és a veszélyes anyagok SEVESO III. Irányelv hatálya alól történő kivételét magához kötve meghatározta az új felmentés rendszerét. Üzemeltetői és hatósági feladatok 1. Azon üzemek üzemeltetőinek, melyek június 1-jét követően kerülnek a szabályozás hatálya alá, szeptember 1-jéig üzemazonosítási eljárást kell lefolytatniuk. 2. A már működő, besorolását nem megváltoztató küszöbérték alatti üzem üzemeltetője a súlyos káresemény elhárítási tervet a következő soron kívüli vagy a 3 évente esedékes soros felülvizsgálata során módosítja. 3. A hatóság a besorolásukat megváltoztató üzemek által szeptember 1-jéig benyújtott soron kívüli felülvizsgálatról szóló jegyzőkönyveket elbírálja, és az üzemeltetőket - alsó és felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek esetében június 1-jéig, a küszöbérték alatti üzemek esetében december 31- ig történő - biztonsági dokumentáció készítésére kötelezi.

8 szeptember 1-jét követően a hatóság a besorolásukat nem változtató veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemeket a biztonsági dokumentáció június 1-jéig történő átdolgozására kötelezi, majd az átdolgozott dokumentációkat elbírálja. 5. A biztonsági elemzés és biztonsági jelentés elbírálásával párhuzamosan a hatóság köteles a nyilvánosságot biztosítani és a veszélyességi övezetet kijelölni. 6. Az átdolgozott biztonsági dokumentációkban foglaltaknak megfelelően a helyi szerveknek a külső védelmi terveket és a lakossági tájékoztató kiadványokat felül kell vizsgálni és szükség szerinti módosítani. A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Kormányrendelet módosításáról, valamint az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszerrel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 34/2015. (II. 27.) Kormányrendelet lényegesebb bekezdéseinek részletes indokolása: 1. Az alsó küszöbértékű veszélyes üzem meghatározás módosítása a SEVESO III. Irányelv 3. cikk 2. bekezdésébe foglalt alsó küszöbértékű üzem fogalommeghatározásnak való megfelelést szolgálja azzal a kiegészítéssel, hogy a veszélyes anyagok jelenléte definíciót a Kat. (szintén június 1-jén hatályba lépő) 3. 31a. pontja tartalmazza. Az érintett nyilvánosság meghatározása a SEVESO III. Irányelv 3. cikk 18. bekezdésébe foglalt érintett nyilvánosság, üzem fogalommeghatározásnak való megfelelést szolgálja. Az érintett nyilvánosság értelemszerűen tartalmazza a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem veszélyeztető hatásai által érintett lakosságot, valamint jogi személyeket, civil szerveződéseket is. Részükre a kormányrendelet meghatározott jogosultságokat ad, pl. a biztonsági dokumentációra észrevételeket tehetnek. A Seveso III. Irányelv 3. cikk 17. pontjában foglalt nyilvánosság ettől szélesebb: az internet útján nyilvánosságra bocsátott bizonyos információkhoz a társadalom széles köre férhet hozzá. Az 1. 2b pont keverék fogalma a SEVESO III. Irányelv 3. cikk 11. bekezdésébe foglalt keverék fogalommeghatározásnak való megfelelést szolgálja. 4. A Rendelet az üzemazonosítás hatósági eljárásához nem fűzött különös eljárási határidőt, így a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 33. (1) bekezdésében foglalt 21 napos ügyintézési határidőt kellett a hatóságnak alkalmaznia. A jogalkalmazás során felmerült, hogy mindez nem elegendő a megalapozott hatósági döntés meghozatalához az ügyintézési határidő 30 napra bővült A SEVESO III. irányelv 14. cikkéhez a nyilvánosság tájékoztatása alcímhez kapcsolódóan annak megfelelését szolgálja az az új rendelkezés, amely szerint mind az alsó- mind a felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetőjének szükséges lesz a biztonsági jelentés, biztonsági elemzés kivonatát elkészíteni, amely a hatóság honlapján elektronikus formában a nyilvánosság számára hozzáférhetővé válik. A kivonat a katasztrófavédelmi engedély iránti kérelem mellékletét képezi, így azt is be kell nyújtani, emiatt szükséges a Rendelet 10. (3) bekezdését ezzel kiegészíteni. 7. A Rendelet 11. (2) bekezdés új d) ponttal való kiegészítése a SEVESO III. Irányelv 10. cikk 5. bekezdésében foglalt új követelményt ülteti át a magyar jogrendbe, amikor nevesíti a soron kívüli felülvizsgálati kötelezettségek között a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset

9 9 bekövetkezését is. A baleset bekövetkezésekor tehát a Rendelet 11. -ban foglalt felülvizsgálati kötelezettség keletkezik az üzemeltető számára. A Rendelet 11. új, 2a bekezdése az üzemeltető részére tájékoztatási kötelezettséget ír elő, ennek háttere a SEVESO III. Irányelv 7. cikk (4) bekezdés d) pontjának való megfelelés. 9. A Rendelet 14. (1) bekezdéséhez tett kiegészítést a SEVESO III. Irányelv 3. cikk 19. pontjában található hatósági ellenőrzés fogalommeghatározás miatt kellett módosítani. A hatósági ellenőrzés definíciója a Rendeletbe nem kerül átültetésre, hiszen azt a Ket. VI. ellenőrzés fejezetével együtt kell alkalmazni, így a SEVESO III. irányelvvel a haza jogrend összhangban van. A Rendelet 14. új (2a)-(2b) bekezdéssel való kiegészítése egyrészt a SEVESO III. irányelv 20. cikk (6) bekezdésének való megfelelést szolgálja, egyben a hatóság részére a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset/üzemzavar kivizsgálási (hatósági ellenőrzés-indítási) kötelezettségének határidejét adja meg, másrészt konkretizálja a hatóságnak a SEVESO III. irányelvben előírt ellenőrzési terv tartalmát, amely szempontrendszer a Ket. ellenőrzési tervére vonatkozó rendelkezéseit egészíti ki. A Rendelet 14. új (4) bekezdéssel való kiegészítése a SEVESO III. irányelv 20. cikk (8) bekezdésének való megfelelést szolgálja, amellyel a hatóság kötelező utóellenőrzési kötelezettségét határozza meg minden olyan esetben, amikor az ellenőrzés során a hatóság az üzemeltető oldaláról súlyos hiányosságot tárt fel. 10. A SEVESO III. irányelv 9. cikkéhez illeszkedő módosítás a dominóhatással érintett üzemeltetők kölcsönös adatszolgáltatási kötelezettségét tartalmazza. Ezen túl a hatóság kötelezettségévé teszi azon információknak az üzemeltetők részére való átadását, amelyekkel az nem rendelkezik, így a dominóhatással érintett üzemek biztonsági dokumentációja mindezen információkkal kiegészülhet. 14. és 15. A SEVESO III. irányelv 12. cikk 5. bekezdésének való megfelelést szolgálja, valamint szorosan kapcsolódik az irányelv nyilvánosság biztosítása célkitűzéseihez. A fentieken túl ez a módosítás tartalmazza, hogy a hatóság a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem által veszélyeztetett település polgármesterének közreműködésével tájékoztató kiadványt készít a külső védelmi terv jóváhagyásával egyidejűleg, amelyek a szomszédos veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek részére is hozzáférhetőek lesznek. A tájékoztató kiadványt a módosítás értelmében az alsó küszöbértékű veszélyes anyagokra is el kell majd készíteni, valamint a módosítás megadja a kiadvány felülvizsgálatának, és újrakiadásának határidejét is. 16. A korábbi jogalkalmazási tapasztalatok indokolják, hogy a veszélyességi övezetet a hatóság ne a Ket. szerinti hatósági határozatban jelölje ki, valamint egyértelműsítésre kerül, hogy a veszélyességi övezetet a hatóság csak azután jelöli ki, hogy a katasztrófavédelmi engedélyben az üzemeltetővel szemben semmilyen feltételt nem támaszt már, azaz az üzemeltető feltétel nélkül elfogadó engedély birtokában van. 17. A veszélyességi övezettel kapcsolatos eljárási rend módosítását a SEVESO III. irányelv nyilvánosság biztosításával kapcsolatos rendelkezései, valamint hatósági jogalkalmazási tapasztalatok indokolják. A veszélyességi övezetben történő fejlesztéseknek a hatályos Rendeletben foglalt eljárásrendje megváltozik, minden, a 7. melléklet 2.2. pontjához tartozó fejlesztés esetében a

10 10 polgármester kötelezettsége lesz bizottság létrehozása a meghatározott szervek és az üzemeltető bevonásával, amely bizottság hozza meg a fejlesztéssel kapcsolatos állásfoglalást. 19. A Rendelet 31. -ának módosítása a SEVESO III. irányelv nyilvánosság biztosításával kapcsolatos rendelkezéseinek átvezetésén alapul, másrészt az új 31/A. -sal az üzemeltetők részére teremti meg azt a lehetőséget, hogy a hatóság központi szerve útján adott esetben megfelelő számításokkal alátámasztva egy veszélyes anyagot vagy keveréket az irányelv hatálya alól kivetessenek, melynek eredményeképpen az Európai Bizottság a SEVESO III. irányelv 4. cikke szerinti felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogadjon el. Az üzemeltető az új 13. melléklet szerint tudja kezdeményezni a hatály alól való kivételt. Fontos megjegyezni, hogy ez az eljárás nem az egyes üzemeknek a hatály alóli kizárattatását jelenti: a SEVESO II. irányelv e jogintézményét ugyanis az új irányelv nem ismeri, emiatt a Rendelet a és vonatkozó melléklete hatályon kívül helyezésre került. 21. A módosítást a hatósági jogalkalmazási tapasztalatok indokolják, tekintettel arra, hogy a Rendelet 7. mellékletben a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemekre is meghatározásra kerültek a környezetterheléssel járó súlyos balesetből származó veszélyeztetés értékelésének szempontjai, mely ezáltal nem csak a küszöbérték alatti üzemekre vonatkozik. 22. A Rendelet 35. -ának új bekezdésekkel való kiegészítését a hatósági jogalkalmazási tapasztalatok indokolták: az üzemazonosítási és az engedélyezési eljárások szétválasztásával egyértelművé válik, hogy ez két önálló hatósági eljárás, így az engedélyezési eljárás a súlyos káresemény elhárítási terv benyújtásával indul, amely kérelemnek a kötelező tartalmi követelményei a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek által benyújtott kérelmekkel egyező tartalmúak. 23. A SEVESO III. irányelv nyilvánosság biztosításával kapcsolatos rendelkezéseinek átvezetésén alapul, a szélesebb körű nyilvánosság számára a hatóság honlapján közzéteendő információkat egészíti ki az utolsó időszakos hatósági ellenőrzés dátumával, és az időszakos hatósági ellenőrzés programjával. A 45. bevezető részében a nyilvánosság kerül meghatározásra, amely a széles körű társadalmat jelenti. 24. A SEVESO III. irányelv 3. cikk 5. 6 és 7. bekezdései határozzák meg az új üzem, meglévő üzem és egyéb üzem definíciókat, amely üzemkategóriáknak maga az irányelv határoz meg biztonsági dokumentumkészítési/felülvizsgálati feladatokat, és azokhoz kapcsolódó (maximum) határidőket. A magyar jogban az átmeneti rendelkezések között szükséges rendelkezni az üzemeltetőkre kötelező, határidőhöz kötött kötelezettségekről, amely határidő kitűzésekor az irányelv fenti fogalommeghatározásait vette alapul a jogalkotó, így a definíciókat nem kell átültetni. Az átmeneti rendelkezések az üzemeltetők részére elegendő időt adnak a feladatok végrehajtására (biztonsági dokumentációk felülvizsgálata és a felülvizsgálatról szóló jegyzőkönyv hatósághoz történő benyújtása), hiszen a kormányrendelet kihirdetése és hatálybalépése között is elegendő idő áll rendelkezésre a jogalkalmazás számára. Az átmeneti rendelkezések között szükséges rendezni azt, hogy az iparbiztonsági hatóságnál a módosító rendelet hatálybalépése előtt folyamatban lévő ügyekben is a módosított rendelkezéseket kell alkalmazni, mivel a veszélyes anyagok osztályozása és így azok jegyzéke alapjaiban változik meg a SEVESO II. irányelvben foglaltakhoz képest. Így a

11 11 korábbi jogszabály alapján készített és a katasztrófavédelmi engedély alapját képező, üzemeltetők által benyújtott dokumentációk nem felelnek meg a 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglaltaknak. 27. A szövegcserés módosításokat tartalmazza, amelyeket az alábbiak indokoltak: (1) A Rendelet 20. (4)-(5) bekezdés jelenleg 45 napos határidőt biztosít a felülvizsgálati jegyzőkönyv elbírálására. A hatósági jogalkalmazásban tapasztaltak alapján a hatóságnak nincsen szüksége 45 napos ügyintézési határidőre, ezért a 30 napos ügyintézési határidőre való csökkentés megfelelően szolgálja mind a hatóság, mind az ügyfelek közigazgatási eljárásban lefektetett érdekeit. (2) A Rendelet 21. (2) bekezdésében foglaltakat a SEVESO III. irányelv nyilvánosság biztosításával kapcsolatos rendelkezésekhez való hozzáigazítás indokolta. (3) A SEVESO III. irányelv új anyagosztályozási és besorolási szabályaihoz igazítja hozzá a hatályos rendelkezést. (4) A SEVESO III. irányelv új anyagosztályozási és besorolási szabályaihoz igazítja hozzá a hatályos rendelkezést. 1. melléklet A 96/82/EK irányelv I. melléklete többek között a veszélyes anyagok osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló június 27-i 67/548/EGK tanácsi irányelv, valamint a tagállamoknak a veszélyes készítmények osztályozására, csomagolására és címkézésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítéséről szóló május 31-i 1999/45/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv egyes rendelkezéseire való hivatkozással felsorolja az irányelv hatálya alá tartozó veszélyes anyagokat. A 67/548/EGK- és az 1999/45/EK-irányelvet felváltotta az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló december 16-i 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, amely a vegyi anyagok osztályozásának és címkézésének nemzetközi szinten, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) keretében elfogadott egyetemes harmonizált rendszerét [Globally Harmonised System of Classification and Labelling of Chemicals (a továbbiakban: GHS)] ülteti át az uniós jogba. Az említett rendelet a veszélyek tekintetében új osztályokat és kategóriákat vezet be, amelyek csak részben felelnek meg az említett, hatályon kívül helyezett irányelvek szerinti veszélyességi osztályoknak és kategóriáknak. Bizonyos anyagokat és keverékeket azonban a rendszeren belüli kritériumok hiánya miatt nem e rendszer alapján sorolnának be. A SEVESO II. irányelv I. mellékletét ezért módosítani kellett annak érdekében, hogy az említett irányelvben előírt védelem szintjének fenntartása vagy további fokozása mellett összhangban legyen a 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel. Mindezek miatt a vonatkozó mellékletek módosításával szükséges a hatályos jogrendet a SEVESO III. irányelvhez, valamint a magyar jogban közvetlenül alkalmazandó 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelethez és így a GHS-hez is igazítani. 3. melléklet A biztonsági jelentés tartalmi és formai követelményeit tartalmazó 3. mellékletben való módosításokat az indokolta, hogy a SEVESO III. irányelvben több, a biztonsági jelentés tartalmi elemeit érintő elem került meghatározásra, melyek átvezetése szükséges volt, így a dominóhatással, a veszélyes anyagok jegyzékével, a veszélyeztetés elemzésével, a védelmi tervezéssel és az irányítási rendszerrel kapcsolatos változásokat. A SEVESO III. irányelv 6. cikk (3) bekezdésében rögzített meghatározás alapján a Rendelet 3. melléklete kiegészítésre került egy új ponttal, miszerint a hatóság elfogadja, amennyiben az üzemeltető a biztonsági jelentés egyes tartalmi elemeit egyéb vonatkozó uniós

12 12 szabályozásnak megfelelő dokumentum felhasználásával is bemutathatja, amennyiben az megfelel a jelen rendelet követelményeinek. 7. melléklet A hatósági engedélyezési és felügyeleti tevékenység során alkalmazott követelmények, módszerek és kritériumok című 7. melléklet módosításait az indokolta, hogy a SEVESO III. irányelvben a területfelhasználás tervezése érdekében meghatározottak teljesüljenek, így a halálozás társadalmikockázat-mértékének vizsgálata a közterületekkel és a főközlekedési utakkal, az engedélyezési kritériumok a környezetterheléssel járó súlyos balesetből származó veszélyeztetés vizsgálatával kiegészültek. A 7. melléklet 2.4. pontja összehangolásra került a 28. és 29. -ban rögzítettekkel, miszerint a hatóság hívhatja össze a fejlesztéssel kapcsolatban a bizottságot. A módosítás ezen túl meghatározza a küszöbérték alatti üzemek esetében a környezetterheléssel járó súlyos balesetből származó veszélyeztetés értékelésének szempontjait, mivel az elmúlt évek hatósági tapasztalata az, hogy az üzemeltetők csak a tűzhatást, a mérgezési hatást és a túlnyomást elemezték a súlyos káresemény-elhárítási tervben. A 6. pontban pontosításra kerültek a veszélyes anyagokkal foglalkozó és a küszöbérték alatti üzemek engedélyezéséhez és működtetéséhez kapcsolódó egyéb követelmények. Ezek szerint külön pontban kerültek meghatározásra a belső védelmi terv készítésével megbízott gazdálkodó szervezettel szemben támasztott követelmények, mivel e terv elkészítéséhez az elmúlt évek hatósági tapasztalata alapján nincs szükség a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset általi veszélyeztetés értékeléséhez az általánosan elismert nemzetközi gyakorlatban alkalmazott és a hatóság által elfogadott szoftvert alkalmazására. Továbbá a veszélyes ipari védelmi ügyintéző alkalmazásában vagy megbízásában történő változások kezelése érdekében megalkotásra került a 6.4. pont. 9. melléklet A 9. melléklet módosítását az indokolta, hogy a SEVESO III. irányelv 12. cikk (3) d) pontja egyértelműen meghatározza a környezet helyreállításának és megtisztításának biztosítását súlyos balesetet követően.

Annex 1 Terméklista. 2. számú melléklet

Annex 1 Terméklista. 2. számú melléklet 2. számú melléklet Annex 1 Terméklista Ú T M U T A T Ó A Z EK S Z E R Z Ő D É S 32. C I K K É B E N H I V A T K O Z O T T (AN N E X I. ) T E R M É K E K R Ő L Az EK Szerződés 32. cikkében hivatkozott listán

Részletesebben

2008.5.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 115/329 MELLÉKLETEK

2008.5.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 115/329 MELLÉKLETEK 2008.5.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 115/329 MELLÉKLETEK 2008.5.9. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 115/331 I. MELLÉKLET AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS 38. CIKKÉBEN HIVATKOZOTT

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a de minimis támogatás szabályairól (támogatást kérelmezőknek)

TÁJÉKOZTATÓ a de minimis támogatás szabályairól (támogatást kérelmezőknek) Soproni Járási Hivatal TOP-6.8.2-15-SP1-2016-00001 TÁJÉKOZTATÓ a de minimis támogatás szabályairól (támogatást kérelmezőknek) Csekély összegű támogatás fogalma Az Európai Unióról és az Európai Unió Működéséről

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a de minimis támogatás szabályairól (támogatást kérelmezőknek)

TÁJÉKOZTATÓ a de minimis támogatás szabályairól (támogatást kérelmezőknek) TÁJÉKOZTATÓ a de minimis támogatás szabályairól (támogatást kérelmezőknek) Csekély összegű támogatás fogalma Az Európai Unióról és az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 107. cikke (1) bekezdése és

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a de minimis támogatás szabályairól (támogatást kérelmezőknek)

TÁJÉKOZTATÓ a de minimis támogatás szabályairól (támogatást kérelmezőknek) TÁJÉKOZTATÓ a de minimis támogatás szabályairól (támogatást kérelmezőknek) Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról

Részletesebben

Veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmények

Veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmények Veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmények Veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítmény: olyan, a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem területén lévő föld alatti vagy föld feletti technológiai vagy termelésszervezési

Részletesebben

Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban (VP-3-4.2.1-15)

Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban (VP-3-4.2.1-15) Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban (VP-3-4.2.1-15) Támogatást igénylők köre Támogatható tevékenységek Támogatás összege 1. Mezőgazdasági termelő,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III.

ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III. ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III. bevezetésének tapasztalatai Dr. Vass Gyula tű. ezredes szolgálatvezető 2016. A nemzetközi szabályozás kialakulása és szélesedése Kibocsátás éve, rövidített elnevezés Hazai jogba

Részletesebben

Dr. Vass Gyula, Bali Péter Itt a SEVESO III. Irányelv

Dr. Vass Gyula, Bali Péter Itt a SEVESO III. Irányelv Dr. Vass Gyula, Bali Péter Itt a SEVESO III. Irányelv A SEVESO II. Irányelv megalkotását követően bekövetkezett számos veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleset (pl.: Enschede, Toulouse, Nagybánya) az Uniót

Részletesebben

1. SZÁMÚ NYILATKOZAT

1. SZÁMÚ NYILATKOZAT 1. SZÁMÚ NYILATKOZAT Pályázó teljes neve:.. Pályázó székhelye/telephelye:. Pályázó cégjegyzékszáma/vállalkozói engedély vagy igazolványszáma: Pályázó adószáma/adóazonosító jele:. Alulírott/ak, mint cégjegyzésre

Részletesebben

TÁJÉKOZT ATÓ munkaadók részére a munkahelymegőrzés támogatásáról

TÁJÉKOZT ATÓ munkaadók részére a munkahelymegőrzés támogatásáról MUNKAÜGYI KÖZPONTJA TÁJÉKOZT ATÓ munkaadók részére a munkahelymegőrzés támogatásáról A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi ŐV. tv. 18., a 6/1996. (VŐŐ. 16.) MÜM

Részletesebben

Visegrád 2014. november 6-7. 6

Visegrád 2014. november 6-7. 6 Veszélyes anyagok azonosításával kapcsolatos jogszabályi módosításoksok Visegrád 2014. november 6-7. 6 Bali Péter P tű. t őrnagy Seveso II módosításának okai A hatály hozzáigazítása a CLP Rendelethez,

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Foglalkoztatási Programok Osztálya

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Foglalkoztatási Programok Osztálya Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Foglalkoztatási Programok Osztálya Iktatószám: 266-8/2009 Ügyintézı: Tigelmann Éva/ Szegedi Szilárd Telefonszám: 72/506-897 Tárgy: Tájékoztatás Szekszárdi Agrokonzult

Részletesebben

SEVESO irányelv és a hazai szabályozás

SEVESO irányelv és a hazai szabályozás MAGYAR VEGYIPARI SZÖVETSÉG SEVESO irányelv és a hazai szabályozás Gáspárné Bada Magda KOZMOS konferencia Visegrád 2013. 11.05. Az előadás tartalma SEVESO szabályozás háttere, filozófiája és mutatói A katasztrófavédelmi

Részletesebben

AZ EURÓPAI ALKOTMÁNY LÉTREHOZÁSÁRÓL SZÓLÓ SZERZÔDÉSHEZ CSATOLT MELLÉKLETEK. I. MELLÉKLET Az Alkotmány III-226. cikkében hivatkozott lista

AZ EURÓPAI ALKOTMÁNY LÉTREHOZÁSÁRÓL SZÓLÓ SZERZÔDÉSHEZ CSATOLT MELLÉKLETEK. I. MELLÉKLET Az Alkotmány III-226. cikkében hivatkozott lista AZ EURÓPAI ALKOTMÁNY LÉTREHOZÁSÁRÓL SZÓLÓ SZERZÔDÉSHEZ CSATOLT MELLÉKLETEK I. MELLÉKLET Az Alkotmány III-226. cikkében hivatkozott lista 1. A kombinált nómenklatúrában 2. A termékek leírása szereplô vámtarifaszám

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről OptiJUS Opten Kft. 1 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről 2014.2.15. óta hatályos szöveg A Kormány

Részletesebben

A SEVESO III. Irányelv bevezetésével kapcsolatos hazai tapasztalatok

A SEVESO III. Irányelv bevezetésével kapcsolatos hazai tapasztalatok A SEVESO III. Irányelv bevezetésével kapcsolatos hazai tapasztalatok Dr. Vass Gyula tű. ezredes főosztályvezető BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály 2015. november 26. Az előadás tartalma 1. Bevezető 2. A

Részletesebben

Veszélyes üzemekkel kapcsolatos engedélyezési és ellenőrzési tevékenység áttekintése

Veszélyes üzemekkel kapcsolatos engedélyezési és ellenőrzési tevékenység áttekintése Veszélyes üzemekkel kapcsolatos engedélyezési és ellenőrzési tevékenység áttekintése Tematikus Értekezlet 2012. január 23. Dr. Vass Gyula tű. ezredes, főosztályvezető Az előadás tartalma: 1. Veszélyes

Részletesebben

1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A DE MINIMIS TÁMOGATÁSRÓL

1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A DE MINIMIS TÁMOGATÁSRÓL 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A DE MINIMIS TÁMOGATÁSRÓL Az Európai Közösséget létrehozó Szerzıdés 87. cikk (1) bekezdése szerint a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom. Szám: 35200/5212-27/2015. ált. Tárgy: engedély veszélyes tevékenység végzéséhez H A T Á R O Z A T Az IKR Agrár Kft. (székhelye: 2943 Bábolna IKR Park hrsz.:890, a továbbiakban: Üzemeltető) kérelmére, a

Részletesebben

Tájékoztató munkaadók részére a munkahelymegőrzés támogatásáról

Tájékoztató munkaadók részére a munkahelymegőrzés támogatásáról 1. sz. melléklet Tájékoztató munkaadók részére a munkahelymegőrzés támogatásáról A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. tv. 18., a 6/1996. (VII. 16.) MÜM rendelet

Részletesebben

Iparbiztonsági jogszabályok hatályosulása - Szakértői tapasztalatok

Iparbiztonsági jogszabályok hatályosulása - Szakértői tapasztalatok Iparbiztonsági jogszabályok hatályosulása - Szakértői tapasztalatok Dr. Varga József - Barta Kinga - Szabó Anett IMSYS Kft. 2013. április 10. Új jogszabályok 2012. január 1-től: 2011. évi CXXVIII. Törvény

Részletesebben

A SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai

A SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai Varga Imre mk. pv alezredes A SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai Előzmények A jogi szabályozás helyzete Az Európai Unióval történő jogharmonizáció folyamatában a Magyar Köztársaság.

Részletesebben

A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület

A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület A veszélyességi övezet és a veszélyeztetett terület. Laczkó Levente tű. százados Iparbiztonsági Szakértői napok 2012. november 8-9. -1- -2- Előadás tartalma: 1. Településrendezési tervezés jogi szabályozása

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről A Kormány a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Kormány a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 80. e)-h), k) és o) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk

Részletesebben

Nyilvánosság biztosításával kapcsolatos jogszabályi módosítások

Nyilvánosság biztosításával kapcsolatos jogszabályi módosítások Nyilvánosság biztosításával kapcsolatos jogszabályi módosítások Visegrád Laczkó Levente tű. őrnagy -1- Új definíció AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2012/18/EU IRÁNYELVE - SEVESO III. (a továbbiakban:

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 123. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 20., csütörtök. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 123. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 20., csütörtök. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 20., csütörtök Tartalomjegyzék 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 220/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 221/2011. (X. 20.) Korm. rendelet

Részletesebben

A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos s. balesetek elleni védekezésről l szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. Visegrád 2014. november 6-7.

A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos s. balesetek elleni védekezésről l szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. Visegrád 2014. november 6-7. A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos s balesetek elleni védekezésről l szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet módosításasa Visegrád 2014. november 6-7. 6 Mesics Zoltán n tű. t. alezredes Főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

A Kormány. /2011. (. ) Korm. rendelete. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről. I. Fejezet Általános rendelkezések

A Kormány. /2011. (. ) Korm. rendelete. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről. I. Fejezet Általános rendelkezések A Kormány /2011. (. ) Korm. rendelete a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi..

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről OptiJus Opten Kft. I. 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről A 2012.1.1. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

munkaadók részére a munkahelymegırzés támogatásáról

munkaadók részére a munkahelymegırzés támogatásáról TÁJÉKOZTATÓ munkaadók részére a munkahelymegırzés támogatásáról A foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. tv. 18., a 6/1996. (VII. 16.) MÜM rendelet 18/C., az

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről OptiJus Opten Kft. I. 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről A 2012.1.1. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 123. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 20., csütörtök. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 123. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 20., csütörtök. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. október 20., csütörtök Tartalomjegyzék 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 220/2011. (X. 20.) Korm. rendelet 221/2011. (X. 20.) Korm. rendelet

Részletesebben

RENDELETEK Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 201/1

RENDELETEK Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 201/1 2008.7.30. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 201/1 I (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK A TANÁCS 733/2008/EK RENDELETE (2008. július

Részletesebben

Tavaszi hatósági kerekasztal

Tavaszi hatósági kerekasztal Tavaszi hatósági kerekasztal A veszélyes üzemek és a nukleáris biztonság szakterület Mesics Zoltán tűzoltó alezredes mb. főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. Veszélyes üzemek szakterület Főbb feladatok,

Részletesebben

Új Széchenyi Tervhez közvetlenül kapcsolódó célok

Új Széchenyi Tervhez közvetlenül kapcsolódó célok Új Széchenyi Tervhez közvetlenül kapcsolódó célok 1. Gyógyító Magyarország 1.1. Egészségturisztikai fejlesztések Egészségturisztikai központok (termál- és gyógyfürdık, gyógybarlangok, természetes CO 2

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, július 7. (OR. en) 9526/08 Intézményközi referenciaszám: 2007/0101 (ACC) CODIF 79 ATO 42 AGRI 137 COMER 91

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, július 7. (OR. en) 9526/08 Intézményközi referenciaszám: 2007/0101 (ACC) CODIF 79 ATO 42 AGRI 137 COMER 91 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. július 7. (OR. en) 9526/08 Intézményközi referenciaszám: 2007/0101 (ACC) CODIF 79 ATO 42 AGRI 137 COMER 91 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet módosítása

A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet módosítása A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet módosítása Visegrád 2014. november 6-7. Mesics Zoltán tű. alezredes Főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

Fogalomtár a K+F projektek támogatása c. pályázati útmutatóhoz

Fogalomtár a K+F projektek támogatása c. pályázati útmutatóhoz Alapkutatás Fogalomtár a K+F projektek támogatása c. pályázati útmutatóhoz Kísérleti vagy elméleti munka, amelyet - szemben az ipari kutatással (lásd ott!) - elsısorban a jelenségek vagy megfigyelhetı

Részletesebben

Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus. Tanácsadó, majd szakértő: mérnöki és matematikai módszerek alkalmazása a környezetvédelemben

Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus. Tanácsadó, majd szakértő: mérnöki és matematikai módszerek alkalmazása a környezetvédelemben SEVESO szabályozás Kit, mit, hogy és miért érint? SEVESO és ATEX: az irányelvek kockázat alapú megközelítése Bemutatkozás Eötvös Lóránd Tudományegyetem alkalmazott matematikus Szakirány: alkalmazott statisztika,

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.1.19. COM(2017) 23 final 2017/0010 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a HP 14 veszélyességi tulajdonság

Részletesebben

Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI

Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI Dr. Bukovics István - Varga Imre A SEVESO II. EU IRÁNYELVHEZ KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEZÉS EU GYAKORLATA, HAZAI MEGVALÓSULÁSÁNAK IRÁNYAI Előzmények A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseti

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! És hogy mikor lép hatályba, az (5) bekezdés vonatkozik rá:

Tisztelt Partnerünk! És hogy mikor lép hatályba, az (5) bekezdés vonatkozik rá: Tisztelt Partnerünk! A biztonság mindannyiunk számára fontos paraméter. A költséghatékony, ugyanakkor hatékony biztonság mindannyiunk érdeke. A következőkben összefoglaljuk Önnek / Önöknek azokat a törvényi

Részletesebben

Tanácsadás Pályázatírás Támogatás lehívása Utókövetés. Mellékletek

Tanácsadás Pályázatírás Támogatás lehívása Utókövetés. Mellékletek Mellékletek Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pest megyében Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program KÓDSZÁM VEKOP-1.2.1-16 Tartalomjegyzék I. FELDOLGOZÓIPARI

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása A pályázat tárgya GINOP 1.2.2-15 A GINOP 1.2.2-15 keretében mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak 5-50 millió forint

Részletesebben

Fókuszban a belső védelmi terv (BVT) gyakorlat

Fókuszban a belső védelmi terv (BVT) gyakorlat Fókuszban a belső védelmi terv (BVT) gyakorlat A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény értelmében a belső védelmi terv a veszélyes anyagokkal

Részletesebben

b) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetben, üzemzavarban

b) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetben, üzemzavarban Veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset, üzemzavar Mesics Zoltán tű. alezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály Seveso Szakértői Csoport 2012. II. félévi értekezlete Inárcs, 2012. november 8-9.

Részletesebben

A Seveso II. EU Irányelv 2009. évi végrehajtása

A Seveso II. EU Irányelv 2009. évi végrehajtása A Seveso II. EU Irányelv 9. évi végrehajtása I. Bevezető A veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos ipari balesetek elleni védekezésről szóló jogi szabályozás (továbbiakban: szabályozás) végrehajtásának

Részletesebben

A veszélyes áru szállítás szabályozása és egyéb jogszabályok közti anomáliák

A veszélyes áru szállítás szabályozása és egyéb jogszabályok közti anomáliák A veszélyes áru szállítás szabályozása és egyéb jogszabályok közti anomáliák Dr Sárosi György Hungária Veszélyesáru Mérnöki Iroda Kft. Vegyipari Környezetvédelmi és Biztonságtechnikai Konferencia 2017

Részletesebben

A támogatás mértéke a munkabér és járulékainak legfeljebb 70%-a lehet.

A támogatás mértéke a munkabér és járulékainak legfeljebb 70%-a lehet. TÁJÉKOZTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.3 Út a munka világába elnevezésű program (továbbiakban: TÁMOP 1.1.3 program) keretében bérpótló juttatásra jogosult álláskereső foglalkoztatásához

Részletesebben

A MOL Petrolkémia Zrt. Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonata

A MOL Petrolkémia Zrt. Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonata A MOL Petrolkémia Zrt. Poliol létesítményének építéséhez benyújtott BIZTONSÁGI JELENTÉS KIEGÉSZÍTÉS Lakossági tájékoztatóhoz készített kivonata Tiszaújváros, 2018. november Tartalomjegyzék 1. AZ ÚJ POLIOL

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének

Részletesebben

Az agárgazdasági (élelmiszeripari) termékek exportjának szabályozása

Az agárgazdasági (élelmiszeripari) termékek exportjának szabályozása Az agárgazdasági (élelmiszeripari) termékek exportjának szabályozása 2019. 04. 09. JOGFORRÁSOK Az Európai Parlament és a Tanács 952/2013/EU rendelete ( 2013. október 9. ) az Uniós Vámkódex létrehozásáról

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum EP-PE_TC1-COD(2007)0121(PAR07) ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum EP-PE_TC1-COD(2007)0121(PAR07) ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 3.9.2008 EP-PE_TC1-COD(2007)0121(PAR07) ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely elsı olvasatban 2008. szeptember 3-án

Részletesebben

SEVESO III. EU Irányelv és az ADR 2015-ös bevezetésének változásai

SEVESO III. EU Irányelv és az ADR 2015-ös bevezetésének változásai SEVESO III. EU Irányelv és az ADR 2015-ös bevezetésének változásai 2015. május 19. Farkas János Megyei Iparbiztonsági Főfelügyelő Seveso III. Irányelv (2012/18/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv)

Részletesebben

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának Képviselőtestülete. 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának Képviselőtestülete. 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete A civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről szóló 55/2004.

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D048570/03 számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D048570/03 számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. január 26. (OR. en) 5664/17 AGRILEG 23 VETER 9 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2017. január 20. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok. sz.:

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 16/1

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 16/1 2011.1.20. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 16/1 HELYESBÍTÉSEK Helyesbítés az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról

Részletesebben

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 127. cikke (6) bekezdésére és 132. cikkére,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 127. cikke (6) bekezdésére és 132. cikkére, L 314/66 2015.12.1. AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2015/2218 HATÁROZATA (2015. november 20.) a munkavállalóknak a felügyelt hitelintézet kockázati profiljára gyakorolt jelentős hatásra irányuló vélelem

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2013.4.18. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 108/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG 348/2013/EU RENDELETE (2013. április 17.) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D049061/02 számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D049061/02 számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 2. (OR. en) 5896/17 AGRILEG 26 VETER 10 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2017. február 1. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

CLP és az ADR kapcsolata

CLP és az ADR kapcsolata CLP és az ADR kapcsolata Botos Ágnes (GHS-expert Kft. ) REACH, CLP, ADR, KEM tanácsadó Környezetvédelmi jogi szakokleveles vegyészmérnök 2010.november Tel: +36-20-2205737 E-mail: agnes.botos@ghsexpert.com

Részletesebben

BM Országos Katasztrófavédemi Főigazgatóság

BM Országos Katasztrófavédemi Főigazgatóság BM Országos Katasztrófavédemi Főigazgatóság E/2014/0131 Kozma Sándor tü. alezredes Úr! főosztályvezető Tisztelt Főosztályvezető Úr! A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete köszönettel vette

Részletesebben

Ragasztók új veszélyességi osztályozása. A CLP bevezetése az EU-ban

Ragasztók új veszélyességi osztályozása. A CLP bevezetése az EU-ban Ragasztók új veszélyességi osztályozása A CLP bevezetése az EU-ban Az EU CLP rendelete a vegyi termékek osztályozásáról (Classification), címkézéséről (Labeling) és csomagolásáról (Packaging) Összhangba

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a C(2014) 7993 final számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a C(2014) 7993 final számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. november 3. (OR. en) 15041/14 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2014. október 31. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET

Részletesebben

CLP új szabályozás lép hatályba a termékek veszélyességi besorolásával kapcsolatban változások a címkézésben

CLP új szabályozás lép hatályba a termékek veszélyességi besorolásával kapcsolatban változások a címkézésben CLP új szabályozás lép hatályba a termékek veszélyességi besorolásával kapcsolatban változások a címkézésben Amennyiben Ön az utóbbi időben vásárolt valamilyen terméket (pl. tisztítószert) akkor észrevehette

Részletesebben

Dr Vass Gyula A Katasztrófavédelmi törvény és a 2/2001. (I. 17.) Korm. rendelet módosításából adódó változások tapasztalatairól

Dr Vass Gyula A Katasztrófavédelmi törvény és a 2/2001. (I. 17.) Korm. rendelet módosításából adódó változások tapasztalatairól Dr Vass Gyula A Katasztrófavédelmi törvény és a 2/2001. (I. 17.) Korm. rendelet módosításából adódó változások tapasztalatairól I. Bevezető Magyarország a jogharmonizációs kötelezettségének eleget téve

Részletesebben

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1 Miért volt szükséges a megalkotása? 1999. évi LXXIV. Tv. korrekciója Polgári védelmi szervezetek működése Tűzvédelem

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 772 végleges 2010/0372 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 378/2007/EK tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretébe tartozó

Részletesebben

Az előadás tartalma: a hazai jogszabályi környezetbe

Az előadás tartalma: a hazai jogszabályi környezetbe ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐSÉG SEVESO III. Irányelv bevezetése a hazai jogszabályi környezetbe Bali PéterP tű. őrnagy Veszélyes Üzemek FőosztF osztály kimelet főreferens 2015. júnij nius 9. Zalaegerszeg

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (módosított) a Gazdaságfejlesztési Operatív Program 4. Prioritás. továbbá a

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (módosított) a Gazdaságfejlesztési Operatív Program 4. Prioritás. továbbá a PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (módosított) a Gazdaságfejlesztési Operatív Program 4. Prioritás továbbá a Közép-Magyarországi Operatív Program 1.3. Pénzügyi Eszközök Intézkedés keretében finanszírozott ÚJ MAGYARORSZÁG

Részletesebben

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4818. számú törvényjavaslat a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2015. május

Részletesebben

ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások

ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások Bali Péter tű. őrnagy BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály 2017. NOVEMBER Az általános közigazgatási rendtartásról

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom,

Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom, Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-3300 Eger, Klapka György u. 11. : 3301 Eger, Pf.: 253 Tel: (36-36) 510-230 Fax: (36-36) 312-015 e-mail: heves.titkarsag@katved.gov.hu Szám: 1898-22/2012. Tárgy:

Részletesebben

Ügyiratszám: 01/ /2016.

Ügyiratszám: 01/ /2016. Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ügyiratszám: 01/350-248 /2016. Tárgy: Döntés központi jogszabályváltozás (OTÉK) által lehetővé tett beépítési százalék növelésével kapcsolatban a Baktói,

Részletesebben

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék A VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM ÜGYINTÉZŐK KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes I. Katonai Hatósági Konferencia ÜZEMELTETÉSI

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOK előterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

MÓDOSÍTÁSOK előterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 8.3.2018 A8-0026/ 001-001 MÓDOSÍTÁSOK 001-001 előterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság Jelentés Adina-Ioana Vălean Newcastle-betegség elleni védekezés A8-0026/2018

Részletesebben

IRÁNYMUTATÁSOK A MÁSODIK PÉNZFORGALMI IRÁNYELV SZERINTI SZAKMAI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSRÓL EBA/GL/2017/08 12/09/2017. Iránymutatások

IRÁNYMUTATÁSOK A MÁSODIK PÉNZFORGALMI IRÁNYELV SZERINTI SZAKMAI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSRÓL EBA/GL/2017/08 12/09/2017. Iránymutatások IRÁNYMUTATÁSOK A MÁSODIK PÉNZFORGALMI IRÁNYELV SZERINTI SZAKMAI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSRÓL EBA/GL/2017/08 12/09/2017 Iránymutatások a szakmai felelősségbiztosítás vagy más hasonló garancia minimális pénzösszegének

Részletesebben

Mi a CLP? A CLP a vegyi anyagok és keverékek osztályozási, címkézési és csomagolási szabályozása.

Mi a CLP? A CLP a vegyi anyagok és keverékek osztályozási, címkézési és csomagolási szabályozása. Mi a CLP? A CLP a vegyi anyagok és keverékek osztályozási, címkézési és csomagolási szabályozása. Az ENSZ vegyszerekre vonatkozó Globálisan Harmonizált Rendszerének (UN-GHS) európai bevezetése. A REACH

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.13. C(2014) 1633 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.) a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv IV. mellékletének a 2017.

Részletesebben

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.3.8. C(2018) 1392 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.3.8.) az (EU) 2016/798 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a biztonságirányítási

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) 2014.12.19. L 365/89 A BIZOTTSÁG 1357/2014/EU RENDELETE (2014. december 18.) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III.

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL TOP-6.8.2-15-GY1-2016-00001 TÁJÉKOZTATÓ a TOP-6.8.2.-15 Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében

Részletesebben

az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel

az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel Megjelent az energiával kapcsolatos termékek kötelező címkézésére vonatkozó kormányrendelet, mely alapján energiával kapcsolatos termék akkor hozható forgalomba vagy helyezhető üzembe, ha megfelel az adott

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 2. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 2. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. december 2. (OR. en) 15193/16 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2016. november 30. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: a Tanács Főtitkársága D048510_01

Részletesebben

Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002

Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002 Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: 2018-12-21 13:58 Miniszterelnökség Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve 1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) 2016.6.1. L 144/27 A BIZOTTSÁG (EU) 2016/863 RENDELETE (2016. május 31.) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló 1907/2006/EK európai parlamenti

Részletesebben

Útmutató. a veszélyes tevékenység SEVESO III. Irányelv szerinti azonosításához. BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Budapest, 2017.

Útmutató. a veszélyes tevékenység SEVESO III. Irányelv szerinti azonosításához. BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Budapest, 2017. Útmutató a veszélyes tevékenység SEVESO III. Irányelv szerinti azonosításához BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Budapest, 2017. április 2 I. Vonatkozó jogszabályok: 1. A katasztrófavédelemről

Részletesebben

Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai jogi vonatkozásai, jogharmonizáció

Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai jogi vonatkozásai, jogharmonizáció Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai jogi vonatkozásai, jogharmonizáció Dr. Varga Ildikó Idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos szakmai nap Földművelésügyi

Részletesebben

A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások

A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások A logisztikai szakterületet érintő anyagi jogszabály-változások Dr. habil Vass Gyula tű. ezredes igazgató Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet 2017. MAVESZ Konferencia Veszélyes anyagokkal

Részletesebben

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA I. KATONAI HATÓSÁGI KONFERENCIA Balatonkenese, 2012. május 8 9. BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA Készítette: Fóti Zoltán vezető tanácsos HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a válság következtében munkahelyüket elvesztı személyek foglalkoztatásának elısegítését célzó támogatásról

TÁJÉKOZTATÓ a válság következtében munkahelyüket elvesztı személyek foglalkoztatásának elısegítését célzó támogatásról TÁJÉKOZTATÓ a válság következtében munkahelyüket elvesztı személyek foglalkoztatásának elısegítését célzó támogatásról A támogatás célja, a gazdasági válság következtében álláskeresıvé vált, és álláskeresési

Részletesebben

-1- Üzemeltetői kötelezettségek üzemzavarok, súlyos balesetek kapcsán

-1- Üzemeltetői kötelezettségek üzemzavarok, súlyos balesetek kapcsán -1- Üzemeltetői kötelezettségek üzemzavarok, súlyos balesetek kapcsán -2- Veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset, üzemzavar A Kat. 37. d) értelmében: Üzemeltető köteles a veszélyes anyagokkal

Részletesebben

á Eszter EMAS Nyilvántartó Hivatal Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség

á Eszter EMAS Nyilvántartó Hivatal Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség Nyári á Eszter EMAS Nyilvántartó Hivatal Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség Új szervezeteink HU-000016: Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. HU-000017:

Részletesebben

Az új vegyi anyag szabályozás (GHS/CLP) hatása a súlyos ipari baleset-megelőzés területére Seveso II. Irányelv

Az új vegyi anyag szabályozás (GHS/CLP) hatása a súlyos ipari baleset-megelőzés területére Seveso II. Irányelv Az új vegyi anyag szabályozás (GHS/CLP) hatása a súlyos ipari baleset-megelőzés területére Seveso II. Irányelv Szakmai Nap Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2009. június 30. Dr. Gyenes Zsuzsanna

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése Külső védelmi terv készítése, gyakoroltatása

Közbiztonsági referensek képzése Külső védelmi terv készítése, gyakoroltatása Közbiztonsági referensek képzése Külső védelmi terv készítése, gyakoroltatása 2012.10.02. Jogszabályi Háttér 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról

Részletesebben