III. Történettudományi Találkozó elıadásaira

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "III. Történettudományi Találkozó elıadásaira"

Átírás

1 MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait, ismerıseit a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében, Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megrendezésre kerülı III. Történettudományi Találkozó elıadásaira Hódmezıvásárhely, július 10 július 18. Helyszíne: az EMLÉKPONT elıadóterme 6800 Hódmezıvásárhely Andrássy út 34.

2 A találkozó fıvédnöke: Dr. Lázár János polgármester, országgyőlési képviselı (Hódmezıvásárhely) Védnökök: Dr. Kószó Péter alpolgármester Bokorné Nagy Katalin régész, nyugdíjas múzeumigazgató-helyettes Dr. Nagy Imre múzeumigazgató, a Tornyai János Múzeum és Közmővelıdési Központ Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetıje Dr. Kádár Péter teológus, tanár, Cseresnyés Kollégium igazgatója Dr. Szabó Pál történész, jogász, tudományos segédmunkatárs (SZTE-BTK), a Szegedi Írók Társasága alelnöke Elek András, az Emlékpont közönségkapcsolati munkatársa Rostás Gyöngyi üzletvezetı (Vándorsólyom Kft) Paraszt Párizs Kulturális Alapítvány Wass Albert Kör A Vásárhelyi Történelmi Kör november 5-én alakult meg. Célja a magyar történelem kutatása, tanítása és a tudományos ismeretterjesztés. Emellett helyet kívánunk adni minden tudományos igényő irányzatnak a magyar és az egyetemes történelem kutatása terén. Hagyományteremtı céllal indítjuk el e rendezvényünket, amely mellett, havonta meghívott elıadók részvételével, éves elıadássorozatot is tartunk. A találkozó fı tárgyai: 1100 évvel ezelıtti I. augsburgi ütközet (910), IV. Kun László meggyilkolása (1290), a 600 évvel ezelıtti grünwaldi csata (1410), valamint bármilyen régészeti vagy középkori, kora újkori téma. 100 éve született László Gyula. A Rákóczi szabadságharc évfordulós eseményei, pl: a romhányi csata, 300 éve végezték ki Ocskay Lászlót. 150 évvel ezelıtt halt meg Gr. Széchenyi István. 90 éve volt a trianoni békediktátum. II. Világháború évfordulós eseményei, pl. a második bécsi döntés, a finn háború ben a köztörvényesített politikai foglyok szabadon bocsátása ben volt a marosvásárhelyi pogrom, 20 éve voltak az elsı szabad választások. Továbbá bármely helytörténeti, hódmezıvásárhelyi vonatkozású témák. Ezen kívül természetesen egyéb történelmi témájú elıadásokat is szívesen fogadunk. 2

3 Program július 10. szombat Ünnepélyes megnyitó Juhász Erika Dr. Szabó Pál (ének-zene) Berecz János önkormányzati képviselı megnyitója Dr. Szabó Pál: Emlékezés Prof. dr. Zachar Józsefre Elnök: Dr. Galántai Erzsébet Katona-Kis Attila: Dél-Alföldi bolgár fennhatóság kérdése Szekeres Imre Gyula: Nyolc év rabmunka a Szovjetunió vorkutai lágerében Mihály Árpád: Agyagból asszonyt, kıbıl katonát, fémbıl figurát Kothay Nándor szobrászmővész portréja Elnök: Dani D. Pál Szikora István: Vad László: A magyarországi kunok írásbelisége és belsı-ázsiai kapcsolatai Daubner György: A hunok titkos története (filmvetítés) 3

4 2010. július 11. vasárnap Vers: Szenti Ferenc Elnök: Dr. Szabó Pál Záhonyi András: Kettıs vagy hármas honfoglalás? Erdei József: Melindáért köszönni tartozom! Katona József Bánk bánjának aktualitása Kovács Attila: A Kazár Birodalom egy kevéssé ismert népe: a turtászok Piróth Ildikó: Rhodos a római diplomácia útvesztıjében. Elnök: Dr. Kacziba Ágnes Dr. Czeglédi Katalin: İstörténetünk a nyelvi kapcsolataink tükrében Délvidéki S. Attila: Az 1848-as rácjárások kirobbantása Szikora István: Kupuszina útjai vita a napi elıadásokról 4

5 2010. július 12. hétfı Helyszín: Árpád utcai Tájház 6800 Hódmezıvásárhely, Árpád u Dudás Rudolf: Az ısi szkíta képírás tól Koszorúzás az Emlékparkban (A kıfal alatti játszótér mellett.) Helyszín: Árpád utcai Tájház 6800 Hódmezıvásárhely, Árpád u. 21 Hagyományırzı harci bemutató Irodalmi-zenei mősor: Hetényi György (vers) Szenti Ferenc (vers) Dr. Szabó Pál (vers, zene)- Juhász Erika (ének) Pásztor Dániel (duda) ig Erdei József irodalmi estje Vacsora és népdalest: Pintérné Szurovecz Irén 5

6 2010. július 13. kedd Vers: Erdei József Elnök: Dani D. Pál Balázs Gergely: Egy forradalom nyitánya- A Magyar Rádió ostroma 1956 október 23-án Mészáros Tamás: A hálózat szolgálatában Szabóné Sass Szilvia: A vásárhelyi igazoló bizottságok tevékenysége Vincze Gábor: Magyarellenes attack Marosvásárhelyen (1990) Dénes János: Reményeink! október október 23 Elnök: Dénes János Miklós Péter: Trianon a magyar politikai gondolkodásban Dr. Sipos József: Trianon belpolitikai elızményei Gulyás László: Trianon vitás kérdései vita a napi elıadásokról 6

7 2010. július 14. szerda Vers: Szenti Ferenc Elnök: Pintér István Antos Balázs: Egy vezérkari honvédalezredes pályafutása. (Báró Meszéna Ferenc) Tamás Ágnes: Mondja ki törvény ridegen, keményen; Hogy itt minden ember egy nyelvet beszéljen. Nemzeti propaganda a 19. század második felének élclapjaiban. Nagy Gyöngyi: Tormay Cécile, a magyarok nemzetmentı asszonya Papp Éva: Hogyan gyászolta Szeged gróf Széchenyi Istvánt? Elnök: Dr. Szabó Pál J. Újváry Zsuzsanna: Békében a törökkel Révész László elıadása Basa György: Agrárreform és telepítés az SHS királyság elsı évtizedeiben vita a napi elıadásokról 7

8 2010. július 15. csütörtök Vers: Szenti Ferenc Elnök: Dr. Szabó Pál Fuchszné Benák Katalin: A Vásárhelyi Látóhatár címő új hódmezıvásárhelyi folyóirat bemutatója Forró Lajos: Magyarellenes atrocitások a Délvidéken ben Lénárt András: Emlékezet és emlékhely a nemzeti történelemben a spanyol eset. Pintér István: A dél-tiroli támadás 1916-ban Elnök: Dani D. Pál Anisity István: A 19. századi asztúriai fegyvergyártás és a spanyol nehézipar fejlıdésének sajátosságai Pecze László: A székely-magyar rovásábécék között felbukkanó eddig ismeretlen eredető ábécék azonosítása Mészáros Piroska: A bogumilok balkáni hagyatéka és egyes díszítı elemeik összefüggése a magyar népmővészettel vita a napi elıadásokról 8

9 2010. július 16. péntek Vers: Dr. Szabó Pál Elnök: Dani D. Pál Palotás György: L. Flavius Arrianos és a római hadsereg a Kr. u. 2. században Palotás Zsolt: Corsairek: A mediterrán világ kalózai ( század) Halmágyi Miklós: Vajk nevének lejegyzıje: Merseburgi Thietmar, az elsı ezredforduló krónikása Siklósi András: II. Rákóczi Ferenc, a leghívebb magyar Elnök: Dr. Kacziba Ágnes Sancz Klára Lujza: Gr. Széchenyi István hazaszeretetének megnyilvánulásairól, halálának 150. évfordulóján. Szondi Miklós elıadása Dr. Konrad Sutarski: Az embertelen föld Katyn (elıadás, filmvetítés) vita a napi elıadásokról 9

10 2010. július 17. szombat Vers: Dr. Szabó Pál Elnök: Prof. Dr. Olajos Terézia Prof. Dr. Font Márta: A grünwaldi csata: események és hagyomány Szádeczky Kardoss Irma: Báthory Erzsébet igazsága és a kultúrnacionalizmus találékonysága Dr. Szabó Pál: Nándorfehérvár elsı török ostroma (1440) Elnök: Dani D. Pál Kállai Csaba: II. Rákóczi Ferenc Erdély politikája a szabadságharc idején Bán András: Utókuruc mozgalmak az Alföldön a 18. század közepén Dai Si-Fu Máday Norbert: Magyar történelem a magyar fegyverek tükrében vita a napi elıadásokról A Találkozó búcsúvacsorája 10

11 2010. július 18. vasárnap Elnök: Nagy Lajos tól ig Elıadások Mani életérıl, tevékenységérıl Nagy Lajos szervezésében A találkozó lezárása és ünnepélyes értékelése 11

12 INFORMÁCIÓ 1. Az esetleges mősorváltozást a hirdetıtáblán jelezzük. 2. Ebéd, vacsora helye: Sólyom Bisztró (6800 Hódmezıvásárhely, Petıfi u. 11.) Napi étkezés a jelentkezési lapon elızetes kérés alapján lehetséges. Ebéd (620 Ft-tól 800 Ft-ig), vacsora (700 Ft-tól 800 Ft-ig). 3. Az étkezést 1 nappal korábban mindig lehet a megadott helyen rendelni. Szállás: Cseresnyés Kollégium, 6800 Hódmezıvásárhely Oldalkosár u. 1. Tel.: (62) Ft/fı/éj Ft idegenforgalmi adó, 1-3 ágyas szobák a Cseresnyés Kollégiumban (6800 Hódmezıvásárhely, Oldalkosár u. 1.) A fürdı a szobán kívül található, szappant, törülközıt hozni kell. A jelentkezési lapon bejelentett igényeket a beérkezés sorrendjében fogadjuk. A szállásért a kollégiumban kell fizetni érkezéskor. A rendezvénnyel kapcsolatos további információk: Vásárhelyi Történelmi Kör Dani D. Pál: Dr. Szabó Pál: attilahun7@mailbox.hu szbpl@citromail.hu. 12

II. Történettudományi Találkozó elıadásaira

II. Történettudományi Találkozó elıadásaira MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait, ismerıseit a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében, Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megrendezésre kerülı

Részletesebben

szervezésében, Bokorné Nagy Katalin régész, nyugalmazott múzeumigazgatóhelyettes,

szervezésében, Bokorné Nagy Katalin régész, nyugalmazott múzeumigazgatóhelyettes, VIII. TÖRTÉNETTUDOMÁNYI TALÁLKOZÓ a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében, Hódmezővásárhely, 2015. augusztus 17-23. Helyszín: Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Hódmezővásárhely, Rapcsák András út 7.

Részletesebben

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME 2012. július 15. július 21. FŐVÉDNÖK: P. DR. NÉMET LÁSZLÓ SVD NAGYBECSKEREKI MEGYÉSPÜSPÖK A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME 2012. július 17. 2012.

Részletesebben

VII. Történettudományi Találkozó előadásaira

VII. Történettudományi Találkozó előadásaira MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében, a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium támogatásával

Részletesebben

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/ Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/515-115, fax:36/515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)

Részletesebben

VI. Történettudományi Találkozó előadásaira

VI. Történettudományi Találkozó előadásaira MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében, a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium támogatásával

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont: 2016. október 14-16. Helyszín: MTA Szegedi Területi Bizottság (6723 Szeged, Somogyi u. 7.)

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

szervezésében, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.

szervezésében, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7. IX. TÖRTÉNETTUDOMÁNYI TALÁLKOZÓ a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében, Hódmezővásárhely, 2016. augusztus 13-21. Helyszín: Védnökök: Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban A konferencia helyszíne MTA Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB, Szeged, Somogyi u. 7.) 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont:

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tisztelettel meghívja

Részletesebben

megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács elnöke megyei tanács megyei tanács megyei tanács

megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács elnöke megyei tanács megyei tanács megyei tanács Név Titulus Címek Idı kezd Idı vég Hely Beosztás Képviselı? Párt funkció Megjegyzés Juhász Imréné Gonda Zsuzsanna dr. 1950 1956 Szolnok megye Ragó Antal 1956 1957 Szolnok megye Tóth Imre 1956 1957 Szolnok

Részletesebben

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai ALSÓNÉMEDI Dr. Tholt Mária Vizsgálat helye: 2351 Alsónémedi, Somogyi u. 1. Tel.: 29 / 337 104 Rendel: hétfı kedd csütörtök péntek 8-12 h, szerda 12-16 h BAJA Dr.

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Magyarország sorsfordító esztendői:

Magyarország sorsfordító esztendői: MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország

Részletesebben

2008. Kohári Nándor közgyűlés tagja 1 Kónya Gábor közgyűlés tagja 1 Kormos Tibor közgyűlés tagja 1 Koza Mária Polgármesteri Hivatal 1 Kozma József köz

2008. Kohári Nándor közgyűlés tagja 1 Kónya Gábor közgyűlés tagja 1 Kormos Tibor közgyűlés tagja 1 Koza Mária Polgármesteri Hivatal 1 Kozma József köz 2008. Név Apró Juhász János közgyűlés tagja 1 Bajusz Attila Polgármesteri Hivatal 1 Bakai Csaba közgyűlés tagja 1 Balogh László közgyűlés tagja 1 Bartáné Tóth Mária közgyűlés tagja 1 Beck Zoltán közgyűlés

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár

Részletesebben

KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2.) tel./fax: tel:36/ , fax:36/

KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2.) tel./fax: tel:36/ , fax:36/ Vizsgaszervező intézmény: KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2.) tel./fax: tel:36/515-115, fax:36/515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Neveléstörténeti Munkabizottsága és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel meghívja A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb

Részletesebben

2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII

2016/2017-II TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) 2 koll. 3 Forisek Péter H XII TÖRTÉNELEM BA 2016/17. II. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM (30 FŐ) KÓD CÍM ÓRA TELJ KR. OKTATÓ BTTR103BA Informatikai 2 koll. 2 Nemes Zoltán H. 14-16 XII BTTR116BA Történeti földrajz* 2 koll. 2 Szilágyi Zsolt K. 10-12

Részletesebben

VII. Újragondolt negyedszázad. Tudományos konferencia a Horthy-korszakról.

VII. Újragondolt negyedszázad. Tudományos konferencia a Horthy-korszakról. Társrendező: Szegedi Tudományegyetem-Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézete A Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására 43. konferenciája VII. Újragondolt

Részletesebben

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja: Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Kontawig Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300. Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/311-211

Vizsgaszervező intézmény: Kontawig Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300. Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/311-211 Vizsgaszervező intézmény: Kontawig Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300. Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/311-211 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z) szakképesítés

Részletesebben

Történelemtanár Általános iskolai tantervi háló

Történelemtanár Általános iskolai tantervi háló Történelemtanár Általános iskolai tantervi háló Neptun kód BTOTOR1N01 BTOTOR1L01 BTOTOR1N02 BTOTOR1L02 BTOTOR1N03 BTOTOR1L03 BTOTOR1N04 BTOTOR1L04 BTOTOR2N01 BTOTOR2L01 BTOTOR2N02 BTOTOR2L02 BTOTOR2N03

Részletesebben

szervezésében, Helyszín: Szathmáry Kollégium, 6800, Hódmezővásárhely, Klauzál utca 1-3.

szervezésében, Helyszín: Szathmáry Kollégium, 6800, Hódmezővásárhely, Klauzál utca 1-3. XI. TÖRTÉNETTUDOMÁNYI TALÁLKOZÓ a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében, Hódmezővásárhely, 2018. július 28-augusztus 5. Helyszín: Szathmáry Kollégium, 6800, Hódmezővásárhely, Klauzál utca 1-3. Védnökök:

Részletesebben

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8.

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. Június 3., hétfő 17.00 Egy művészcsalád a miskolci irodalom- és művészetkedvelők körében Találkozó Mezey Katalin, Oláh János

Részletesebben

Városközponti KISOKOS

Városközponti KISOKOS Városközponti KISOKOS VÁROSKÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA3 Belvárosi Általános Iskola... 4 Jókai Mór Általános Iskola... 5 Liszt Ferenc Alapfokú Mővészeti Iskola... 6 Mátyás Király

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Zsoldos Napok október

Zsoldos Napok október Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum 2016. október 20. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napok megnyitója Programok az A épületben Zsoldos Napok 2016. október 20-21. 8 12 óra: A szentesi laktanya (II. Rákóczi

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése 1 NYZCS/14/12291107 CSONTOS GABRIELLA 4 845,54 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12291207 GÁLOS GÉZA 4 040,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12290028 MATEJKA CSABÁNÉ 2 800,00 520 000 520 000 4 NYZCS/14/12291175 MÓZES

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 2) tel./fax: tel:36/515-115, fax:36/515-116

KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 2) tel./fax: tel:36/515-115, fax:36/515-116 Vizsgaszervező intézmény: KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 2) tel./fax: tel:36/515-115, fax:36/515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy

Részletesebben

MH EK Honvédkórház Szakambulanciák orvosi beosztása KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030

MH EK Honvédkórház Szakambulanciák orvosi beosztása KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 Anestesiológia K2 025 71-317 K2 026 Angiológia Általános sebészeti Baleseti sebészeti Belgyógyászat K2 032 72-287 K2 043-044 Dr. Bernát Iván Ph.D. Dr. Deres Péter Ph.D. Dr. Bangó Rita Dr. Vörös Attila

Részletesebben

M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA

M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLETÉSÉNEK 225. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTANDÓ ÜNNEPSÉGSOROZATRA IDŐPONT: 2016. SZEPTEMBER 21. HELYSZÍN: NAGYCENK A SZÉCHENYI-EMLÉKBIZOTTSÁG

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

MH EK Honvédkórház Szakambulanciák orvosi beosztása KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030

MH EK Honvédkórház Szakambulanciák orvosi beosztása KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 Anestesiológia K2 025 71-317 K2 026 Angiológia Általános sebészeti Baleseti sebészeti K2 032 72-287 Dr. Bernát Iván Ph.D. Dr. Deres Péter Ph.D. Dr. Bangó Rita Dr. Fekete László Dr. Juhász Zsolt Dr. Farsang

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N I. Bizottság

2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N I. Bizottság 2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N.3.310 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Bencsik Mária főiskolai docens Dr. Tibor Ágnes főiskolai docens Dr. Lazányi Kornélia - adjunktus Jegyzökönyvvez.:

Részletesebben

Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) Fax: 06 (32)

Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) Fax: 06 (32) Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) 620-700 Fax: 06 (32) 620-713 Dr. Szabó Sándor Kormánymegbízott 06 (32) 620-700 Dr. Kalocsai Péter Igazgató 06 (32) 620-758

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv Eseménynaptár 2017. augusztus 08.09. szerda Tankönyvek kiszállítása Balla-Mustos Mónika 08.23. szerda 8.30 Alakuló értekezlet

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány Fiatal (19 éves korig) 1 1101 PUSZTAI Dominik 2003 00:42:36 00:42:23 4 4 4:14 min/km +00:00:00 2 1152 GOTTHARD Béla 2000 00:45:39 00:44:45 12 12 4:28 min/km +00:02:21 3 1093 NEMESS-KISS Noel 2006 00:45:44

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

TESTNEVELÉS GYAKORLAT

TESTNEVELÉS GYAKORLAT 2012. november 22. csütörtök TESTNEVELÉS GYAKORLAT 10. Juhász Réka olasz 12:00 12:00 12:15 11. Császár Péter angol Táskai 12:00 12:15 12:30 12. Gutai Szilvia testnevelés 12:00 12:30 12:45 13. Papp Annamária

Részletesebben

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc Országos Múzeumandragógiai Konferencia 2009. Május 11-12. Széphalom Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc 1. Szabó József Egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Debrecen A múzeumok új kihívása: a

Részletesebben

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31.

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31. A tanév rendje Első tanítási nap: 2019. szeptember 2. Utolsó tanítási nap: 2020. június 15. Tanítási napok száma: 180 nap /36 hét/ Az első félév 2020. január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje 2020.

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XI. évfolyam 12. szám ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2010. OKTÓBER 22. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 213/2010. sz. hat. ZMJVK 214/2010. sz. hat. ZMJVK 215/2010. sz. hat. ZMJVK 217/2010.

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi F. út 2.) tel.

Vizsgaszervező intézmény: KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi F. út 2.) tel. Vizsgaszervező intézmény: KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi F. út 2.) tel./fax: 36/515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z) szakképesítés szakmai

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk

Részletesebben

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 116/2006. (XI. 9.) Kgy. számú határozat Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása A

Részletesebben

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15 Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztásokat. Kérjük, hogy az első tanítási napotokon a megadott terembe és a megadott időpontra menjetek. Az első tanítási napra a tandíjon

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2017. február 2-3., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, 1. nap: Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

Nyílt nap beosztása november 4. szerda

Nyílt nap beosztása november 4. szerda Nyílt nap beosztása - 2009. november 4. szerda 1. óra 12 FAKT matematika I. em 16. Balázs Éva 9.B informatika II. em. 26. Barcsay Ágnes 9.D angol I. em 13. Both Péter 10.B matematika II. em. 25. dr. Spieszné

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Tisztségviselık beosztás szerint - megyei tanács osztályok 1950-1990

Tisztségviselık beosztás szerint - megyei tanács osztályok 1950-1990 Tisztségviselık beosztás szerint - osztályok 1950-1990 Suchy Dezsı dr. 1950 1961 Szolnok megye Jávorszky József dr. 1961 1968 Szolnok megye Tóth Lajos dr. 1961 1964 Szolnok megye Büttner Károly dr. 1968

Részletesebben

TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév

TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév I. ÉVFOLYAM (83 FŐ) BTTR212OMA Görög történelem 2 koll. 3 Forisek Péter H. 12-14 XII BTTR213OMA Római történelem 2 koll. 3 Szabó Edit Sze. 12-14 XII 2 gyj. 2 Forisek Péter-Bacsa K. 10-12 406 Az ókor nagy

Részletesebben

2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója

Részletesebben

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása

A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása Szakrális kommunikáció és gyógyítás Hálózat nyári akadémiája Nagykőrös, 2014 június 30 július 4. Rendező intézmények, szervezetek: Az Európai Szociálantropológusok

Részletesebben

SZEPTEMBER. Szeptember 12. (csütörtök) 18 óra "A legvidámabb barakk" Élet a háború után. A kommunista hatalomátvétel 1945-1947

SZEPTEMBER. Szeptember 12. (csütörtök) 18 óra A legvidámabb barakk Élet a háború után. A kommunista hatalomátvétel 1945-1947 SZEPTEMBER Szeptember 10. (kedd) 18 óra Pece-parti Párizs: Nagyvárad XX. századi költészete, festészete Szeptember 12. (csütörtök) 18 óra "A legvidámabb barakk" Élet a háború után. A kommunista hatalomátvétel

Részletesebben

Önkormányzati Választások körzet

Önkormányzati Választások körzet Önkormányzati Választások 2010. 1. körzet Név Párt Szavazat % 1. kör 9. kör 10. kör Dr. Bauer Zsolt Városvédők Egyesülete 311 39,67% 131 11 169 Lenkei György 341 43,49% 130 97 114 Móricz Lászlóné 26 3,32%

Részletesebben

A fogadóórákra előzetesen ( -ben) lehet bejelentkezni. Név Tantárgy címek Időpontok

A fogadóórákra előzetesen ( -ben) lehet bejelentkezni. Név Tantárgy  címek Időpontok GIMNÁZIUMBAN TANÍTÓ TANÁROK FOGADÓÓRÁK 2018/2019. TANÉV A fogadóórákra előzetesen (e-mail-ben) lehet bejelentkezni. Név Tantárgy E-mail címek Időpontok 1. Anderléné Kasza Mónika spanyol nyelv anderle@gyakg.u-szeged.hu,

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta: Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. Tel.: (88) 592 660 Fax: (88) 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember

PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember tudományos konferencia PROGRAMFÜZET Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet Időpont: 2018. szeptember 20 21. további információ: www.memhung.unideb.hu Hunyadi Mátyás és kora (Konferencia, 2018.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2011/2012-ES TANÉV RENDJE

2011/2012-ES TANÉV RENDJE 2011/2012-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDİSZAK Az elsı tanítási nap: 2011. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2012. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 182 A 12. osztályosoknak

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

MOL Kupa 2017 Eredmények

MOL Kupa 2017 Eredmények Helyezett Csapat Összpontszám 1 Battai szőkítők 933 2 Nekünk 8 881 3 Kergebékák 2.0 833 4 Fröccsbank 779 5 TIFO 769 6 Füzitői Fizetősök 761 7 Team Communications 723 8 LOGjobbak 713 9 Olajcseppek 701 10

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben

SZOLFÉZS CSOPORTOK 2016/17

SZOLFÉZS CSOPORTOK 2016/17 SZOLFÉZS CSOPORTOK 2016/17 SZOLFÉZS 1 /A SZOLFÉZS 1 / B SZOLFÉZS 1 /C óra ideje: HÉTFŐN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN 115-100-IG óra ideje: KEDDEN ÉS PÉNTEKEN 115-100-IG első tanóra: szeptember 13-án kedden óra ideje:

Részletesebben

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK A Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke és a Finn Nagykövetség Finnország függetlenségének 100. évfordulója tiszteletére 2017. november 9 10-én konferenciát szervez KÖLCSÖNHATÁSOK Magyarok

Részletesebben

2012. szeptemberétől. Heti kontakt. Félévi Kredit. Informatika AIB1001 0 2 G 2 MI Dr. Ionescu Klára X

2012. szeptemberétől. Heti kontakt. Félévi Kredit. Informatika AIB1001 0 2 G 2 MI Dr. Ionescu Klára X Történelem alapszak Idegenvezető szakirány mintatanterve 2012. szeptemberétől Tantágy neve felelős Informatika AIB1001 0 2 G 2 MI Dr. Ionescu Klára Filozófiatörténet AIB1002 2 0 K 2 TR Dr. Trembeczki István

Részletesebben

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely * 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet

Részletesebben

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 500 db HU-11-06- 00251 00300 Dudás Ferenc 50 HU-11-06- 00301 00335 F. Tóth Ferenc 35 HU-11-06- 00336 00365 Haraszti Győző

Részletesebben

Férfi soft I. osztály eredmény

Férfi soft I. osztály eredmény Férfi soft I. osztály eredmény 1 Várady György Soul DC 20 2 Takács Gábor Pestújhelyi SC 16 3 Balogh Béla Pestújhelyi SC 13 4 Silárszky István WBSE 11 5 Juhász Béla Vecsési SE 9 5 Őri József Smile DC 9

Részletesebben

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15. Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából

Részletesebben

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter kód tárgy A jogrendszerek világa TANREND 201/2018 őszi szemeszter JL201 Ajánlott egyéni tanterv az 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan 201..0 péntek 812 Prof. Dr. Badó Attila Dr. Mezei Péter 201..1

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére

E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1228 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Napok programja

Részletesebben