A Krúdy Gyula Gimnázium versenyeredményei
|
|
- Zsombor Tamás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Krúdy Gyula Gimnázium versenyeredményei OKTV EREDMÉNYEK II. fordulóba jutottak Biológia Csapó Krisztina IV. A, Czirbusz Lajos IV. B, Gönczi Marianna IV. B, Szalontai Éva IV. B, Tóth Beáta IV. B, Tóth Ferenc IV. A Tanáruk: Baloghné Juhász Mária Fizika II. kategória Gincsai Tibor IV. A, Kántor László IV. A, Ladányi Szabolcs IVA, Mészáros Mátyás IV. A, Tóth Ferenc IV. A Tanáruk: Háhn Ferenc Kémia Gincsai János III. A Tanára: Balogh Istvánné Magyar nyelvtan Szikora Eszter IV. B Tanárai: Tóth Józsefné Szikoráné dr. Kovács Eszter Matematika III. kategória Mészáros Mátyás IV. A Tanára: Háhn Ferenc Az OKTV magyar nyelvi döntőjébe jutott és 4. helyezést ért el Szikora Eszter IV. B Tanárai: Tóth Józsefné Szikoráné dr. Kovács Eszter Az OKTV biológia döntőjébe jutott és 21. helyezést ért el Tóth Ferenc IV. A Tanára: Baloghné Juhász Mária ORSZÁGOS VERSENYEK EREDMÉNYEI Az Arany Dániel Matematikaverseny országos döntőjébe jutott és a döntőben III. díjat kapott (6-9. helyezés) Oláh István 6/VI. 1
2 Az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny megyei fordulóján 1. helyezést ért el és a II. fordulóba jutott: Szilágyi Attila II. A Tanára: Balogh Istvánné A Kitaibel Pál Biológiaverseny megyei fordulóján 1. helyezést ért el és II. fordulóba jutott: Durányik Melinda II. B Tanára: Sallai Judit A Gordius Matematika Tesztverseny I. fordulójának eredménye I. évfolyam 1. helyezett: Tóth Rita I. A 2. helyezett: Kosztya Norbert I. A Tanáruk: dr. Bágyi Péterné 11. helyezett: Oláh István 6/III. II. évfolyam 1. helyezett: Hanász Attila II. A 7. helyezett: Cserepes Mária II. A Tanára: Hamvasné Balogh Anikó 9. helyezett: Kovács Balázs II. A III. évfolyam 1. helyezett: Balogh Zoltán 6/V. Tanára: Koncz István 4. helyezett: Simon Barna III. A 5. helyezett: Gincsai János III. A 8. helyezett: Horváth Attila III. A 10. helyezett: Barcza Gergely III. A 11. helyezett: Lénárt Zoltán III. A Tanáruk: Tóth István 13. Helyezett: Miszkuj Tünde III. A A Gordius Matematika Tesztverseny döntőjének eredménye Egyéni eredmények I. évfolyam 7. helyezett: Kosztya Norbert I. A 14. helyezett: Tóth Rita I. A Tanáruk: dr. Bágyi Péterné II. évfolyam 27. helyezett: Hanász Attila II. A 2
3 III. évfolyam 2. helyezett: Simon Barna III. A 7. helyezett: Gincsai János III. A 8. helyezett: Balogh Zoltán 6/V. Tanára: Koncz István A csapatversenyben iskolánk eredményei I. évfolyam: 5. helyezés II. évfolyam: 6. helyezés III. évfolyam: 1. helyezés Nemes Tihamér Országos Középiskolai Számítástechnika Verseny I. forduló II. kategória 1. helyezett: Oláh István 6/III. 4. helyezett: Kereskényí Róbert 6/III. Tanáruk: Koncz István 6. helyezett: Bárány Szabolcs 6/IV. 8. helyezett: Barta Ádám II. B 13. Radvánszki Tamás 6/IV. Tanáruk: Koncz István 17. helyezett: Barabás Gergely 6/IV. Iskolák közötti versenyben 5. helyen végeztünk. Valamennyi tanuló a II fordulóba jutott. Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Verseny 12. helyezett: Szilágyi Attila II. A Tanára: Balogh Istvánné Kalmár László Országos Matematikaverseny I. forduló 8. évfolyam 1. helyezett: Farkas Zoltán 6/II. 1. helyezett: Szögi Ágnes 6/II. 11. helyezett: Koncsos Péter 6/II. 16. helyezett: Szalontai Rita 6/II. 7. évfolyam 1. helyezett: Venter Lóránt 6/I. 5. helyezett: Czékmann Zsolt 6/I. 12. helyezett: Berecz Róbert 6/I. 15. helyezett: Illésy Rudolf 6/I. 3
4 Varga Tamás Országos Matematikaverseny I. kategória 1. helyezett: Farkas Zoltán 6/II. 2. helyezett: Szögi Ágnes 6/II. 3. helyezett: Szalontai Rita 6/II. 4. helyezett: Péter Tamás 6/II. Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny I. forduló 8. évfolyam 1. helyezett: Farkas Zoltán 6/II. 5. helyezett: Ferencz Ákos 6/II. 7. évfolyam 15. helyezett: Szabó Gabriella 6/I. Tanára: Muri Erika Iskolák közötti csapatversenyben: 8. évfolyam: 2. helyezés 7. évfolyam: 4. helyezés Az országos döntőben: 15. helyezett: Farkas Zoltán 6/II. Tanára: Muri Erika Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny I. forduló 2. helyezett: Fedor Anett 6/III. Emléklapot kapott: Kecső Klára 6/I. Felkészítő tanáruk: Kalydy Zsuzsa Krúdy Gyula Gimnázium Prózamondó Versenye 2. helyezett: Tógyer Edina IV. C Tanára: Répási Margit Felkészítő tanára: dr. Durucz Istvánné A győri Kazinczy-Verseny országos döntőjébe jutott és Kazinczy-érmet kapott Tógyer Edina IV. C Tanára: Répási Margit Felkészítő tanára: dr. Durucz Istvánné ESHA ECCE Project Környezetvédelmi Pályázatán elismerő oklevelet kapott a II. B osztály csapata Tanáruk: Vass Mihályné Mikola Sándor Országos Tehetséggondozó Fizikaversenyen az országos döntőbe jutott Szilágyi Attila II. A Tanára: Balogh Istvánné 4
5 MEGYEI VERSENYEK Ambrózy Géza Matematikaverseny II. fordulóba jutottak évfolyam Ferencz Ákos 6/II. Farkas Zoltán 6/II. Szögi Ágnes 6/II. Venter Lóránt 6/I. Munkácsi Zsuzsa 6/I. I. osztály Oláh István 6/III. Kántor Judit 6/III. Veszprémi Bernadett 6/III. Tanáruk: Konczné Végh Leona Palicz Zoltán I. C Tanára: dr: Bágyi Péterné II. osztály Radvánszki Tamás 6/IV. Bárány Szabolcs 6/IV. Kozma Attila 6/IV. Filep Ákos 6/IV. Tanáruk: Konczné Végh Leona III. osztály Berényi László III. B Koltai Tamás III. B Tanáruk: dr. Bágyi Péterné Balogh Zoltán 6/V. Tanára: Koncz István IV. osztály Palicz Péter IV. C Láposi Enikő IV. C Tanáruk: Koncz István A döntő eredménye évfolyam 2. helyezett: Szögi Ágnes 6/II. 2. helyezett: Farkas Zoltán 6/II. 10. helyezett: Ferencz Ákos 6/II. 16. helyezett: Munkácsi Zsuzsa 6/I. I. osztály 2. helyezett: Oláh István 6/III. 4. helyezett: Kántor Judit 6/III. Tanáruk: Konczné Végh Leona II. osztály 6. helyezett: Bárány Szabolcs 6/IV. 8. helyezett: Furka Zsuzsanna II. B Tanára: Hamvasné Balogh Anikó 10. helyezett: Kozma Attila 6/IV. 5
6 10. helyezett: Filep Ákos 6/IV. 11. helyezett: Radvánszki Tamás 6/IV. Tanáruk: Konczné Végh Leona III. osztály 2. helyezett: Balogh Zoltán 6/V. Tanára: Koncz István 6. helyezett: Koltai Tamás III. B Tanára: dr. Bágyi Béterné IV. osztály 17. helyezett: Palicz Péter IV. C 18. helyezett: Láposi Enikő IV. C Tanáruk: Koncz István Matematika tagozat 1. helyezett: Simon Barna III. A Tanára Konczné Végh Leona 2. helyezett: Gincsai János III. A Iskolák közötti versenyben 4. helyen végeztünk.. Bereznai Gyula Matematikai Emlékverseny 7. évfolyam 1. helyezett: Szabó Gabriella 6/I. 7. helyezett: Martinovszky Zsuzsa 6/I. 8. helyezett: Nagy Gábor 6/I. 21. helyezett: Venter Lóránt 6/I. 41. helyezett: Radvánszki Zoltán 6/I. 8. évfolyam 1. helyezett: Farkas Zoltán 6/II. 2. helyezett: Szögi Ágnes 6/II. 26. helyezett: Ferencz Ákos 6/II. 34. helyezett: Szalontai Rita 6/II. Gregor Mendel Genetikaverseny megyei döntőjének végeredménye 2. helyezett: Csapó Krisztina IV. A 9. helyezett: Szalontai Éva IV. B 11. helyezett: Zentai Ágnes IV. B 12. helyezett: Tóth Ferenc IV. A 16. helyezett: Csirik Ágota IV. A 21. helyezett: Czirbusz Lajos IV. B 22. helyezett: Dandár Enikő IV. B Tanáruk: Baloghné Juhász Mária Kabay János Biológia Emlékverseny megyei döntőjének végeredménye 7. helyezett: Csorbák Tamás III. C 7. helyezett: Gajdos Gabriella III. C 9. helyezett: Domján István III. C 10. helyezett: Papp Endre III. B 40. helyezett: Horváth Attila III. A Tanáruk: Gergely Tibor 6
7 A III. Megyei Számítástechnika Verseny döntőjében 7. helyezett: Markovics Dániel 6/I. Tanára: Gergely Tibor Területi Fizikaverseny döntőjébe jutott Koncsos Péter 6/II. Tanára: Muri Erika Venter Lóránt 6/I. Az országos és a megyei Balesetmegelőzési Bizottság által kiírt rajzpályázat díjazottjai Dániel Dóra 6/II. Komári Ágnes 6/II. Borbély Eszter 6/II. Tanáruk: Krutilla József Megyei Rajzpályázat eredménye (10-14 éves kategória) 2. helyezett: Vojsánszki Éva 6/I. 3. helyezett: Patai Krisztián 6/I. Tanáruk: Krutilla József 7
8 SPORTEREDMÉNYEK Intézményünk tanulóinak a testnevelés és sport iránti szeretetét mutatja, hogy a tanulók kb. 20%-a sportol rendszeresen iskolai vagy egyesületi szakosztályokban. Ezenkívül sokan vannak, akik valamilyen szabadidős sporttevékenységet végeznek. Iskolánkban legnépszerűbb a kosárlabdázás, ahol 5 csoportban 60 tanuló sportol, de a lány röplabdaedzésbe is sokan bekapcsolódtak. A versenyeredmények terén is sok sikerről lehet beszámolni. Atlétika Atlétikában a Városi Futó-csapatbajnokságon I. helyezést ért el lánycsapatunk, a fiúk III.-ok lettek. A Megyei Diákolimpián az összesített pontversenyben a lányok 80 ponttal III. helyezést szereztek, a fiúk IV. helyezést értek el. Akik elérték ezeket az eredményeket: Sipos Edina III. C, Spisák Anikó 6/IV., Zsukk Piroska 6/IV., Bakó Zsuzsanna III. A, P. Szabó Réka III. B, Konzili Szilvia III. B, Garami Linda II. A, Munteanu Renáta II. B, Békési Diána II. B, Békési Gabriella 6/V., Verebélyi Ágnes 6/V., Gribovszki Éva 6/V., Für Csilla 6/V., Fignár Katalin I. A, Tóth Bernadett I. A Farkas Tamás III. A, Orosz Péter III. A, Barcza Gergely III. A, Racskó József III. A, Bacskai Gábor III. B, Szűcs Gergely 6/V., Tóth Csongor II. A, Hanász Attila II. A, Nagy Zoltán II. A, Krakomperger István II. A, Kiss Dániel II. B, Péter Krisztián I. A, Lukács Lóránt I. B Kosárlabda Kosárlabdában ezüstérmet szerzett a Városi Diákolimpián a III. korcsoportos fiú csapat, amelynek tagjai voltak: A 6/I. osztályból: Berecz Róbert, Kormos Róbert, Czékmann Zsolt, Nagy Gábor, Markovics Dániel, Mudri János, Virányi Péter, Lukács Lóránt, Laczkó Gergely A 6/II. osztályból: Kerék Zoltán, Farkas Zoltán, Fábián Dénes, Speker Csaba, Csősz Péter A Megyei Bajnokságban II. helyezett lett a fiú kadett csapat: Héczei András 6/III., Salamon István 6/III., Molnár Zoltán 6/IV., Molnár János 6/IV., Nizsalóczki Nándor 6/IV., Tóth Csongor II. A, Hanász Attila II. A, Nagy Zoltán II. A, Kiss Gábor II. A, Baricska Norbert II. B, Hegedűs Ferenc II. B, Ficsóri Krisztián II. C Az V. korcsoportos fiúk szintén ezüstérmesek lettek: Szabó Csaba IV. A, Kerülő Balázs IV. A, Nagy István IV. B, Sallai István IV. B, Kiss Zoltán IV. C, Szendeczki Gábor IV. C, Polyák Géza III. A, Zsámba István III. A, Négyesi Miklós III. C, Kuhárszki András II. B A lányok megismételve egy évvel ezelőtti eredményüket Megyei Diákolimpiát nyertek a IV. és az V. korcsoportban egyaránt. A bajnokcsapatok tagjai: Márföldi Edina IV. C, Sipos Edina III. C, Békési Gabriella 6/V., Gerliczki Judit 6/V., Szegedi Judit III. B, P. Szabó Réka III. B, Volosinovszki Tünde III. B. Béres Ildikó II. A, Békési Diána II. B, Mudri Katalin II. B, Buskó Tímea II. B, Radványi Anikó II. C, Sallai Sarolta I. B, Hortobágyi Tünde I. B, Jenei Márta I. B, Hajdú Karina I. C, Dániel Dóra 6/II., Benkő Gabriella 6/II. Röplabda A röplabda diákolimpiai versenyeken döntőbe jutott az V. korcsoportos csapat, valamint bronzérmes lett a IV. korcsoport: Maday Angéla IV. C, Verebélyi Ágnes 6/V., Fráter Szilvia 6/IV., Páyer Edit 6/III., Pásztor Dóra 6/III., Kántor Judit 6/III., László Anikó 6/III., Tóth Rita I. A. 8
9 Az Amatőr Röplabda Bajnokságban II. helyezést szerzett a 6/V.-ös fiúk csapata. Labdarúgás A Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságban II. helyezést szerzett a 6/V.-ös fiúk csapata. Sakk A sakkozók folytatták a hagyományokat, a lányok és a fiúk is megyei bajnokok lettek. Szegeden, az országos döntőben nagyszerű versenyzéssel a fiúcsapat VI., a lánycsapat pedig X. helyezett lett. Különdíjat kapott: Fráter Szilvia 6/IV. és Rostás Zoltán IV. A. A csapatok tagjai: Mihalkó Katalin 6/III., Szoboszlai Zita I. B, Cserepes Mária II. A, Buskó Tímea II. B, Fráter Szilvia 6/IV. Zámbori Richárd 6/III., Takács Zoltán II. B, Rostás Zoltán IV. A, Kirják Róbert IV. C Országjárás Az Országjáró Diákok Megyei Találkozóján Baktalórántházán megismételve az előző évi eredményt első helyezett lett csapatunk június július 4. között Sárospatakon kerül sor az országos döntőre, ahol reméljük, hogy sikeresen fognak szerepelni. A csapat tagjai: Gribovszki Éva 6/V., Kocsis Gabriella 6/V., Kiss Gábor II. A, Polyák Géza III. A, Négyesi Miklós III. C. Tanár-diák mérkőzések Jól sikerült, hangulatos rendezvény volt a karácsonyi tanár-diák kosárlabda- és röplabdamérkőzés, valamint a januári 25 órás kosárlabdázás. Síelés Nagyon népszerű a téli sítábor. Ebben a tanévben is két csoportban 90 tanulónk töltött el egy hetet a Magas-Tátrában síeléssel. Októberben élménybeszámolón jártak iskolánkban Feri Attila és Popa Adrián olimpikon súlyemelők. A megyei Jó tanuló - jó sportoló" verseny értékelésekor Garami Linda II. A osztályos tanuló kapott kitüntető érmet. 9
10 10
A Krúdy Gyula Gimnázium versenyeredményei
A Krúdy Gyula Gimnázium versenyeredményei 1995-1996 Országos versenyek Arany János Irodalmi Verseny A döntőbe jutottak: Gacsályi Pálma 6/IV. Galambos Eszter 6/IV. Hudák Anita 6/IV. Mázsári Ágnes 6/IV.
A Krúdy Gyula Gimnázium versenyeredményei
A Krúdy Gyula Gimnázium versenyeredményei 1997-1998 Magyar Arany János Irodalmi Verseny Kormos Zsuzsanna 9/6/III. országos döntő ezüst érem Tanára: Birkó Sándorné Érettségi dolgozatok országos versenye
A Krúdy Gyula Gimnázium versenyeredményei
A Krúdy Gyula Gimnázium versenyeredményei 1994-1995 Országos versenyek I. forduló Dr. Less Nándor Földrajzverseny döntőjébe jutottak: III. kat.: Dézsi Andrea II. C László József II. C I. kat.: Radvánszki
A Krúdy Gyula Gimnázium kiemelkedő tanulmányi eredményei 1993/1994
A Krúdy Gyula Gimnázium kiemelkedő tanulmányi eredményei 1993/1994 1993/94. évi eredmények magyar nyelv és irodalomból: Megyei vers és prózamondók találkozójának győztesei: Miklós Mónika IV. B. vers kategóriában
A Krúdy Gyula Gimnázium versenyeredményei
A Krúdy Gyula Gimnázium versenyeredményei 1998-1999 OKTV Matematika I. fordulóból továbbküldve: Oláh István 11/6/V. Muri Erika Barta Ádám 12. B dr. Molnár Zoltán Kujbus Krisztián 12. B dr. Molnár Zoltán
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:
OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.
OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag
Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)
2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)
VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév
Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar
MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK
MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK VERSENY NÉV (OSZTÁLY) HELYEZÉS FELKÉSZÍTŐ TANÁR Varga Tamás Országos Varga Dániel 7.A megyei 4.helyezés Balázsfi Enikő 7.A megyei 5.helyezés Wischy Dávid 8.A megyei 2.helyezés
Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés
OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi
I. Országos versenyek
I. Országos versenyek OKTV Matematika II. kategória I. fordulóból továbbküldve: Oláh István 6/VI. Éles Edit 6/VI. Muri Erika Farkas Zoltán 6/V. II. fordulóba, majd az országos döntőbe jutott: 16. h. Oláh
Versenyeredmények Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 2014/2015
Magyar Versenyeredmények Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 2014/2015 Csapat: Baló Anna 11.B Csatári Anna Szücs Nikolett Szalai Dóra Történelem Szabó Magda irodalmi-történelmi emlékverseny
Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:
Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)
2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK
Név Osztály Vizsga Összeg 1. Pelyvás Lívia 11. C Német közép C 21 300 Ft 2. Farkas Gergı 12. A Angol alap C 14 200 Ft 3. Nemes Norbert Ferenc 12. B Angol közép C 21 300 Ft 4. Szabó Éva 12. B Angol közép
2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a
Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla
MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK
MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK VERSENY NÉV (OSZTÁLY) HELYEZÉS FELKÉSZÍTŐ TANÁR Varga Tamás Országos Varga Dániel 7.A megyei 4.helyezés Balázsfi Enikő 7.A megyei 5.helyezés Wischy Dávid 8.A megyei 2.helyezés
VERSENYEREDMÉNYEK Országos szervezésű versenyek
VERSENYEREDMÉNYEK 2016-2017 Országos szervezésű versenyek IPSC Nemzetközi Angol Szónokverseny 1.hely Radvánszki Ronett 11.D Magyarok Nemzetközi Matematikaversenye 2. hely Daróczi Sándor 11. A felkészítő
FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés
y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta
Versenyeredmények. Országos versenyek 2009. Zrínyi Ilona Matematika Verseny - döntő
Versenyeredmények Országos versenyek 2009 Zrínyi Ilona Matematika Verseny - döntő Varga Szabolcs 7.a 22. Magyar Zsolt Sveiczer András 7.a 47. Magyar Zsolt Vörös Ákos 7.a 59. Magyar Zsolt Szkupien Bence
Versenyeredmények 2000/2001. tanév
Versenyeredmények 2000/2001. tanév Matematika II. kategória OKTV I. fordulóból továbbküldhető dolgozatot írt: Farkas Zoltán 12/6/VI. Muri Erika Baksa Szabolcs 12. B Hamvasné B. Anikó Czernyinyák Attila
VERSENYEREDMÉNYEK 2006/2007-ES TANÉV
VERSENYEREDMÉNYEK 2006/2007-ES TANÉV Nemzetközi versenyek Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny Országos helyezést ért el: 1.h Róka Péter László 10.A felkészítő tanára: Koncz István 14.h Molnár Boglárka
A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI
A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Országos Kazinczy verseny Balatonboglár 3. helyezett Madácsi Réka 8.b Országos Kossuth Lajos szónokverseny 3. helyezett Sipos
HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények
OKTV eredmények Verseny megnevezése Helyezés Tanuló neve Osztálya Felkészítő tanár Spanyol nyelvi OKTV I. kategória 4. Képes Zita 12/2 Baena Moreno Francisco José Fizika OKTV II. kategória 5. Kaposvári
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy
VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017.
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny OKTV Tantárgy versenyző osztály helyezés felkészítő tanár Kémia OKTV döntő Dragan Viktor Konstantin 11. A 23. Tóth Edina Kémia OKTV döntő Zsignár-Nagy Barnabás
Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium. Tanulmányi Versenyek
Tanulmányi Versenyek 2009-2010 MATEMATIKA Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny Kezdő kategória: 2. fordulóba jutott Tóth Rebeka 9.E felkészítő tanár: Farkas Mária Bertalan Vera 9.B és Tóth Ádám Raymund
NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny
NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor
A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.
A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.
8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények
1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44
VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany
VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:
Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben
Országos fordulók helyezései Megyei és területi fordulók helyezései 1-15 Városi fordulók helyezései 1-5 Házi fordulók helyezései 1-3 Egyéni eredmények: Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben Tantárgy
Versenyeredmények 2010/2011-es tanév
Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Leány röplabda, fiú kézilabda Fiú kézilabda V. kcs. megyei II. hely VI. kcs. megyei II. hely Leány röplabda Diákolimpia Diákolimpia 5. osztály megyei 7. hely városi
Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár
Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos
8. Győr-Lipót futóverseny
Nem/Kategória: Férfi 16-39 éves 1 408 BALÁZS Levente 1985 01:37:38 1 1 2 529 SCHWARTZ-NAGY Attila 1987 01:48:25 3 3 3 417 BÍRÓ Károly Róbert 1990 01:49:37 4 4 4 474 KUTÁCS Zsolt 1986 01:54:21 7 7 5 424
Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám
Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista
1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km
Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi
Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km
Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59
Földesi Dalma 10.b Krettné Bagi Márta Arany min. Fejszés Andrea 10.b Krettné Bagi Márta X. 11-es csapat 11.a Dr. Horváth Alajosné 1.
Középiskolai Tanulmányi Verseny Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár II. forduló Magyar nyelv Földesi Orsolya 12.d Kovács Zoltán X 11. Magyar nyelv Szalkai Anna 12.b Krettné Bagi Márta X 8. OKM által támogatott
Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG
Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5
Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó
Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium
Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium SPORT Atlétika ügyességi csapatbajnokság-diákolimpia megyei döntő Aranyérmesek: Leány gerelyhajító csapat Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett,
Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium
Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium INFORMATIKA 1. Nemes Tihamér O.K. Alkalmazói Versenyen országos döntőbe jutottak: megyei 1. helyezés: Forgó Frigyes 11.E/A (országos 30.hely) felkészítő
VERSENYEREDMÉNYEK
VERSENYEREDMÉNYEK 2012-2013 Spanyol OKTV, döntő 23. hely: Tasi Anna (12.a) a 3. fordulóba (döntő) jutott felkészítő tanára: Péterffy Mátyás Fizika OKTV Mészégető Tamás (11.b) a 2. fordulóba jutott felkészítő
Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények
Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1
Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.
Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter
Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Sajgó Mátyás 8.a 22.
HERMANN OTTÓ ORSZÁGOS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Tóth Csilla 4.b 2. 4. évfolyam Deák Zoltánné Hajdúné Mátrai Judit Vajani Viktória 4.b 4. 4. évfolyam Deák Zoltánné
2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ
2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /
Versenyek 2012 I. negyedév
Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné
Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben
Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Országos helyezések Megyei és területi helyezések 1-15-ig Városi helyezések 1-5-ig Házi helyezések 1-3-ig Egyéni eredmények Tantárgy Forduló A verseny megnevezése
Országos versenyek eredményei tanév
Országos versenyek eredményei 2007 2008 tanév Verseny megnevezése, szintje Elért helyezés Tanuló neve Felkészítő tanár neve Megjegyzés Berczik Sára, emlékverseny országos döntő c kategória RSG Dunaharaszti
ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő
ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG
Versenyeredmények 2015/2016. Berzsenyi Dániel Gimnázium
Versenyeredmények 2015/2016. Berzsenyi Dániel Gimnázium MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Krúdy Gyula országos prózamondó verseny 1. helyezés Pántics Luca 10.E Felkészítő tanár: Horváthné Csoszó Gyöngyi Nagy Kitti
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem
A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában
A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány
a verseny szintje (városi, megyei, verseny megnevezése országos) tanuló neve hely évf. felkészítők Magyar nyelv és irodalom Döntőbe
a verseny szintje (városi, megyei, verseny megnevezése országos) tanuló neve hely évf. felkészítők Magyar nyelv és irodalom Döntőbe Kazinczy Országos Kecskés Alexandra jutott 12.D Sepely Orsolya Fizika
VERSENYEREDMÉNYEK 2008/2009. TANÉV
ÁLTALÁNOS ISKOLAI VERSENYEK VERSENY NEVE MATEMATIKA Területi fordulón részt vevő tanulók Megyei fordulón részt vevő tanulók Országos döntőn részt vevő tanulók és Szorobán Kalmár László Zrínyi Ilona Hodur
Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei
Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok
DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam
DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston
V. korcsoport. Fiú ( ):
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FOGYATÉKOS SPORTOLÓK SZÖVETSÉGE 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Lev. cím:4024 Debrecen, Piac u. 71. Tel.: 0670/370-4737 E-mail: hafoszov@hafoszov.ehc.hu Fogyatékos tanulók nevelését,
Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK
Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos olasz nyelvi diáktalálkozó Nosticzius Ákos 12. B novellafordítás 1. hely tanára: Matolcsi Balázs Seager-Smith Dániel 10.
VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév
VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév MAGYAR NYEL V ÉS IRODALOM Kovács Lili 8.g osztályos tanuló Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny megyei 2. helyezést ért Pécsi Krisztina 8.g osztályos tanuló Simonyi Zsigmond
Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK
Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY megyei forduló Beke Norbert, Oláh Dávid, Beke Zoltán, Krucsó József Az országos döntőben a 16. helyezettek lettek.
VERSENYEREDMÉNYEK 2010-2011 Országos első 10, megyei első 5 és városi első 3 helyezett tanulók névsora
VERSENYEREDMÉNYEK 2010-2011 Országos első 10, megyei első 5 és városi első 3 helyezett tanulók névsora Verseny Név Helyezés Felkészítő tanár Bibliai hittanverseny-rajz Balló Dóra 3.a városi I. Cserkuti
VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója
VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina
EREDMÉNYEINK. Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely
EREDMÉNYEINK Bárány Viktória 7.c Fizika Kerület fizika tan. verseny II. hely Csernyánszkiné N. Tünde Kőrösi Lilla Vadász Dóra 11.a Történelem Fővárosi IX.hely Takács Judit Tóth Vilmos Binder Nikolett Takács
2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY
2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,
Michelin Bringafesztivál - Bringarally
Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12
A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az iskolai vers- és mesemondó verseny eredményei 1. -
Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály
Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Kremlicska Csenge 1.a Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Tokai Ábel 1.b Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Széphalmi
EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám
EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva
SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV
SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / 2019. TANÉV BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY Megyei döntő: 7. helyezett: Artner Zsombor 5.a Erdei Merse Pál 5.a Orsós Lavínia 5.a Papp Bence
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2011/2012. TANÉVBEN
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2011/2012. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján elért eredmények: 5. osztály 2. helyezett 121 ponttal: Farkas Boglárka,
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont
ORSZÁGOS VERSENYEREDMÉNYEK,
ORSZÁGOS VERSENYEREDMÉNYEK, 2017-2018. VERSENY TANULÓ OSZTÁLY 2.FORDULÓ DÖNTŐBE JUTOTT HELYEZÉS FELKÉSZÍTÓ TANÁR MATEMATIKA Arany Dániel Matematikaverseny Elek Donát 9. X X 11. Dr. Jakabné Fekete Edit
Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66
Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,
KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK
KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK MEGYEI SZINTŰ VERSENYEK: Terematlétika 30 m síkfutás Velekei Bence 4.a 2. hely Sály Péter 7.a 2. hely Tömöttlabdadobás Gerencsér Vivien 8.b Pataki Péter 7.b 5. hely 5-körös futás
9. Győr-Lipót Futóverseny
1 101 Balázs Levente 1985 16-39 éves 01:39:00 00:00:00 1 1 2 197 Németh Gábor 1984 16-39 éves 01:42:42 00:03:42 2 2 3 232 Takács László 1968 50-59 éves 01:42:44 00:03:44 3 1 4 287 Kollár Barna 1982 16-39
Sporteredmények (március)
Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus
Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi
1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt
"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola
"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky
Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B
2012.09.19 Berekfürdő Duatlon megyei döntő Sportversenyek eredményei 2012/2013. I. félév Vass Viktória 9.B Hidasi Dorottya 9.C Potornai Lilla 9.C Hamar János 10.B csapat 1.hely Kapocsi Judit Vályi-Nagy
Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton
2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány
Tóth Kristóf 9.C Sebők Róbert 9.C Majlath István 9.C Fodor Norbert 11.B Varga Tamás 9.B Váczi Lajos 9.B Fodor Viktor 9.B
kézilabda Kézilabda Megyei Diákolimpia területi Kézilabda Megyei Diákolimpia Kézilabda Megyei Diákolimpia területi (amatőr) Gulybán Olivér 12.B Hamar Bence 12.B Kovács Miklós 12.B 2.hely Tóth Zoltán 9.C
Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)
Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b
Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott
Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.
Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny
Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.
KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA
Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló:
Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló: 1. Farkas Tamás 4313,179 2. Kucsera Bálint 2345,124 3. Zengő Márk 1445,124 4. Komjáti Zoltán 1382,624 5. Lupis Dániel 1345,124 6. Kovács Gergely 1215,957 7. Róth Barnabás
2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics
1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2017/36. számában A Belügyminisztérium személyügyi hírei 2017. június hónapban A közigazgatási államtitkár Kinevezés Bereczki Ferencet a Belügyminisztériumban,
A 2010/2011-es tanév versenyeredményei
3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki
Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter
Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános
Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár
Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.
Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány
Fiatal (19 éves korig) 1 1101 PUSZTAI Dominik 2003 00:42:36 00:42:23 4 4 4:14 min/km +00:00:00 2 1152 GOTTHARD Béla 2000 00:45:39 00:44:45 12 12 4:28 min/km +00:02:21 3 1093 NEMESS-KISS Noel 2006 00:45:44
Versenyeredmények 2004-2005
eredmények 2004-2005 neve helyezés tanuló neve, évfolyama felkészítő tanára(i) OKTV történelem 2. Egeresi Zoltán 12.F Ládi Józsefné OKTV spanyol nyelv 6. Dúzs Éva 11.E Lukács Eszter OKTV filozófia 8. Nagy
Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK
2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: NYÍREGYHÁZA Időpont: 2018.10.24 EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI
Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola
tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton
Név Oszt. Verseny Hely. Szpisjak Tamás 9.D Nemzetközi Kenguru Matematika 4. Verseny. Veszelka Miklós 9. Nemzetközi Kenguru Matematika 5.
Megyei versenyek helyezettjei Szpisjak Tamás 9.D Nemzetközi Kenguru Matematika 4. Verseny Veszelka Miklós 9. Nemzetközi Kenguru Matematika 5. Verseny Dancs Ágnes 11. Nemzetközi Kenguru Matematika 3. Verseny