Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára"

Átírás

1 Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára október június 30. háromnegyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt. üzleti éve október 1-jétől szeptember 30-áig tart. Ennek megfelelően a október 1-je és június 30-a közötti időszak a társaság 2008/2009. évi üzleti évének háromnegyedéve. Összefoglalás Az EGIS Nyrt. a 2008/2009. üzleti év harmadik negyedévében millió Ft árbevételt és 3699 millió Ft üzleti eredményt ért el. A forgalom értéke 17%-kal nagyobb, az üzleti eredmény pedig 81%-kal több az előző év hasonló időszakában teljesítettnél. A negyedéves adózás előtti eredmény 2013 millió Ft, ami 13%-kal kisebb a bázisnál. Ezt a kinnlevőségek negatív átértékeléséből adódó jelentős pénzügyi veszteség okozta. Az üzleti évből lezárult három negyedév együttes árbevétele 15 %-kal, üzleti eredménye 75%-kal, adózás előtti eredménye pedig 59 %-kal nagyobb az elmúlt évinél. A társaság működésének üzleti feltételei az előző negyedévhez hasonlóak voltak, azzal az eltéréssel, hogy a dollár árfolyama az utóbbi 3 hónapban gyengülő trendet mutatott, míg a forint erősödött. Mindez egyrészt csökkenti a külpiaci partnerek pénzügyi kockázatait, ami biztonságosabbá teszi az exportot. Ugyanakkor a megváltozott árfolyamok alacsonyabbra értékelik a társaság kinnlevőségeit és folyó kivitelét. A magyarországi gyógyszerpiac tovább növekedett a tárgyidőszakban, míg a rövidtávú szabályozása változatlanul negatív maradt. Új törvényt fogadott el ugyanakkor a Parlament, amely lehetővé teszi a gyógyszergyártók külön befizetéseinek 2010-ben 20%-os, 2011-től akár 100%-os visszajuttatását kutatásifejlesztési célra.

2 EGIS Nyrt. Az EGIS Nyrt. belföldi forgalma 7580 millió Ft-ot tett ki a április - június közötti negyedévben. Ez 5%-kal meghaladja az előző üzleti év hasonló időszaki teljesítményét. A negyedéves export 91,7 millió dollárt ért el, ami 8%-kal kisebb a bázisnál. A társaság számára stratégiai fontosságú relációk közül 7%-kal csökkent a dollárban mért árbevétel Oroszországban és az egyéb FÁK-országokban, és ugyancsak 7%-kal mérséklődött Kelet-Európában. A nyugati gyógyszerexport dollárértéke 63%-kal emelkedett, míg a hatóanyagok kivitele 44%-kal csökkent. Az értékesítés fedezeti hányada a negyedév során 61,2%-ot tett ki. Ez 4,5%-ponttal kedvezőbb a bázisnál. A jelentős javulást az exportnak a jövedelmezőbb relációkban való növekedése, valamint az árfolyamok elmúlt évi kedvező elmozdulása eredményezte. A működés általános költségei 12%-kal voltak nagyobbak az egy évvel korábbinál. Az egyéb működési bevételek és költségek egyenlege ebben a negyedévben -882 millió Ft volt, ami 517 millió Ft-tal kedvezőtlenebb lett a bázisnál. Mindezek együttes hatásaként a társaság üzleti eredménye a tárgyalt negyedévben 3699 millió Ft-ot ért el. Ez 81%-kal több a múlt év hasonló időszakának nyereségénél. A társaság negyedéves pénzügyi eredménye a kinnlevőségek leértékelődése miatt 1686 millió Ft veszteséget mutat. Összességében az EGIS Nyrt. 2008/2009. harmadik negyedévi adózás előtti nyeresége 2013 millió Ft-ot ért el. Ez 13%-kal kisebb a bázisnál. A negyedév adózás utáni eredménye 1964 millió Ft-ot tett ki, ami 12%-kal marad el az egy évvel korábbi szinttől. A társaság háromnegyedéves eredménye továbbra is kedvező fejlődést jelez. Az árbevétel 15%-kal haladja meg a múlt évi értéket. A késztermékexport minden relációban emelkedett. A kilenchavi üzleti eredmény 75%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 59%-kal nagyobb a bázisnál. (Az árfolyamváltozások hatásait elkülönítve a növekedés 5%-nak számítható.) A társaság kedvezőnek ítéli meg működését az üzleti év eddigi szakaszában. Ugyanakkor továbbra is nehéz külső működési feltételekre számít, mind a hazai piacon, mind az exportterületeken. Tevékenysége hosszútávú fejlesztésére a társaság folytatja a működés további korszerűsítésére, a költségeinek és erőforrás-igényének csökkentésére elindított programokat. 2

3 EGIS Nyrt. Részletes elemzés Nettó árbevétel: millió Ft B e l f ö l d i é r t é k e s í t é s A magyarországi gyógyszerpiac a évi visszaesést majd stagnálást követően - növekedett a április - június közötti időszakban is. Ez továbbra is elsősorban a vény nélkül kapható és a kórházi felhasználású termékeknél jelentősebb, de már kiterjedt az EGIS Nyrt. fő üzleti területét képező támogatott vényköteles termékek körére is. A támogatott termékek és különösen a generikus gyógyszerek piacán tovább folytatódott az erős árverseny. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a korábbi gyakorlatnak megfelelően negyedévenként hozzáigazította a támogatásokat a csökkenő árakhoz, amelyeket a gyártók a támogatás megőrzése érdekében kénytelenek követni. Termékei támogatásának és piaci pozíciójának megőrzése érdekében az EGIS Nyrt. is követte a piaci ártendenciákat, és április 1-jétől újabb, átlagosan 0,1%-kal mérsékelte árait. A társaság április - június közötti negyedéves belföldi árbevétele mindezek és a rendes piaci viszonyok hatására 7580 millió Ft-ot ért el. Ez 3%-kal több az előző két negyedév átlagánál és 5%-kal nagyobb az egy évvel korábbi hasonló negyedév teljesítményénél. A növekedést az újonnan bevezetett termékek tették lehetővé. A háromnegyedévi belföldi árbevétel millió Ft-ot ért el, ami 2%-kal több a bázisnál. A gyógyszergyárakat január 15-étől 12% befizetési kötelezettség terheli a forgalmazott termékek társadalombiztosítási támogatása arányában. Ennek összege a tárgynegyedévben 474 millió Ft volt. Új szövegezéssel február 15-étől ismét bevezetésre került az orvoslátogatók után fizetendő regisztrációs díj. A negyedév során 155 millió Ft ilyen befizetést számolt el a társaság. Az Országgyűlés a gyógyszeripari innováció ösztönzésére 2009 júniusában törvényben erősítette meg, hogy a gyógyszergyártók 2010-ben visszaigényelhetik a évi 12%-os és orvoslátogatói regisztrációs befizetések legfeljebb 20%-át, amennyiben kutatási-fejlesztési ráfordításaik ezt az összeget elérik. A következő évben, 2011-ben a visszaigénylés a évi befizetések 100%-ig terjedhet, felső korlátja szintén a kutatási-fejlesztési ráfordítás. Az IMS (International Medical Statistics) adatai szerint az EGIS Nyrt. hazai piaci részesedése a április - június közötti negyedévben 5,2%-ot tett ki, míg az elmúlt 12 hónapban együttesen 5,3% volt. A társaság ötödik a hazai szállítók rangsorában. A társaság továbbra is kiemelt céljának tekinti termékválasztékának folyamatos erősítését. A tárgyévben eddig 7 új termékcsalád tagjait vezette be a hazai piacra. Az utóbbi években piacra vitt termékek forgalmának volumene ugyancsak bővült a tárgyidőszakban is. 3

4 EGIS Nyrt. A társaság vezető termékcsaládjának, a SERVIER-licencszerződés alapján forgalmazott Coverex-termékeknek értékesítése 3,5 milliárd Ft-ot ért el az első kilenc hónap során. A SERVIER-től átvett teljes termékkör (Coverex-AS 5 mg és 10 mg, Coverex-AS Komb, Covercard, Adexor MR, Tenaxum, Apadex és Bioparox) árbevétele ugyanezen időszak alatt 6,4 milliárd Ft-ot tett ki. Ez 29%-át képviseli az EGIS Nyrt. teljes hazai gyógyszerforgalmának. E x p o r t A társaság kivitelének értéke a tárgyalt negyedévben 91,7 millió dollárt tett ki, ami 8%-kal kisebb a bázisnál. (A dollárnak az elmúlt egy év alatt az euróhoz és a kelet-európai nemzeti devizákhoz képest elért jelentős erősödése miatt a dollárban összegezett kivitel kisebb dinamikát mutat, mint a forgalom volumene. Euróban mérve a negyedéves export értéke 6%-kal, Ft-ban számolva 22%-kal nőtt.) A legnagyobb exportpiacon, Oroszországban a negyedév során 27,4 millió dollár forgalom teljesült. Ez 12%-kal elmarad a bázistól. A csökkenés egy termék (kiszerelési forma váltáshoz kapcsolódó áttörzskönyvezése miatti) alacsonyabb negyedéves eladására vezethető vissza. A társaság változatlanul jó együttműködést tart fenn nagykereskedő partnereivel, amely biztosítja a rubel leértékelődéséből eredő kockázatok megosztását és a fizetések folyamatosságát. Az EGIS tevékenysége továbbra is a rendes kereskedelmi piacra összpontosult. A jóléti gyógyszerellátási program, a DLO keretében való eladások a negyedév során 31 ezer, kilenc hónap alatt pedig 5,4 millió dollárt tettek ki. A DLO listában az EGIS Nyrt. termékeinek besorolása változatlan maradt. A FÁK-régió más piacain az EGIS Nyrt. a harmadik üzleti negyedévben 13,5 millió dollár árbevételt ért el. Ez 5%-kal nagyobb a bázisnál. A piaci helyzet javult az előző negyedévekhez képest, bár a vásárlóerő továbbra is kisebb a tervezettnél. Ukrajnában 5,1 millió dollár, az előző évinél 14%-kal kevesebb volt a forgalom, míg az egyéb FÁK-országokban (a legjelentősebbek: Belarusz és Kazahsztán) együtt 8,3 millió dollár kivitel teljesült, ami 20%-kal meghaladja a bázist. A társaság ezekben az országokban is arra törekszik, hogy partnereivel közösen fenntartsa azokat a kereskedelmi feltételeket, amelyek a jelenlegi környezetben is lehetővé teszik a forgalom folyamatosságát és bővülését. A kelet-európai országokban 30,4 millió dollár értékben adott el a társaság a tárgyalt negyedévben. Ez dollárban 7%-kal kisebb a bázisnál, euróban számolva pedig 6%-kal nagyobb annál. A reláción belül 10,3 millió dollárt tett ki a lengyelországi kivitel, ez 23%-kal marad el a bázistól. Az elmaradást a zlotynak a dollárhoz képest való leértékelődése idézi elő, a zlotyban mért forgalom 18%-kal nőtt. 4

5 EGIS Nyrt. Csehországban 5,7 millió dollár export valósult meg, ez 4% csökkenést jelent. (Cseh koronában 16% emelkedés mutatkozik.) Szlovákiában 4,8 millió dollár értékben adott el a társaság, ez 6%-kal kisebb a bázisnál (EUR-ban 7%-kal nőtt). Romániában 4,0 millió dollár kivitel teljesült, ami 5%-kal kevesebb (EUR-ban 8%-kal több) az egy évvel korábbinál. A többi kelet-európai országban együttesen 5,5 millió dollárt ért el a negyedéves export. Ez 42% emelkedést mutat. Hasonlóan a hazai piachoz a társaság az orosz-fák és a kelet-európai régióban is jelentősen erősíti termékválasztékát idén és a következő két évben. Ezévben eddig 7 (a magyarországitól részben eltérő) új termékcsalád termékeit vezette be ezeken a területeken, amelyek lendítői lesznek a következő évek árbevétel-bővülésének. A gyógyszereknek a nyugati piacokra való exportja 11,7 millió dollárt tett ki, ez 63%- kal több mint egy évvel korábban. A forgalom meghatározó részét ezúttal is az EGIS- Servier kapcsolatok körébe tartozó szállítások tették ki. A hatóanyagok kivitele és az egyéb export 8,8 millió dollárt ért el, ami 44%-kal kisebb a bázisnál. Az EGIS Nyrt. háromnegyedéves együttes kivitele 284,0 millió dollárt ért el. Ez 4%- kal kisebb mint egy évvel korábban. Ezen belül a késztermékek kivitele 6%-kal nőtt, a hatóanyagoké 42%-kal csökkent. Az előző évvel azonos árfolyamokkal számolva az export 6%-os bővülést mutat. Az egyes fő piacok adatait a következő táblázat mutatja: (ezer USD-ben) Piac 2008/2009. üzleti év 1-3.n.év 2007/2008. üzleti év 1-3. n.év Változás ezer USD % Változás konstans árfolyamon % Oroszország Ukrajna Egyéb FÁK-országok Oroszország + egyéb FÁKországok Lengyelország Csehország Szlovákia Románia Egyéb kelet-európai országok Kelet-Európa összesen Gyógyszerexport egyéb országokba Hatóanyag- és egyéb export Összes export

6 EGIS Nyrt. A dollár erősödése és a forint gyengülése a tárgyalt negyedévben is növelte a társaság kivitelének Ft-értékét (ugyanakkor kisebbnek mutatja az export emelkedését $-ban). A negyedév exportjának átlagos árfolyama 210,35 HUF/USD értéket adott, ami 17,80 Ft-tal kisebb az előző negyedévnél, de a bázisnál 52,16 Ft-tal, azaz 33%-kal kedvezőbb volt. Ezzel a negyedéves export millió Ft-ot tett ki, ez (8% dollárban mért csökkenés mellett) 22%-kal több a bázisnál. A háromnegyedéves kivitel millió Ft-ra nőtt, ami 20%-kal nagyobb a múlt évinél. Az árfolyamok javulása az előző év hasonló időszakához képest mintegy 7,1 milliárd Ft-tal értékelte fel a társaság háromnegyedéves exportját. Az elmúlt időszakra jellemző nagymértékű árfolyamváltozásoknak ugyanakkor számos ellentétes üzleti hatása is van, többek között drágítja a gyógyszereket a helyi piacokon, a válság csökkenti a vevők vásárlóerejét, óvatosabb beszerzési gyakorlatra kényszeríti a nagykereskedőket stb., míg az árfolyamváltozások kockázatának ellensúlyozására adott kompenzációk és engedmények csökkentik az export elszámolható értékét stb. Így a fenti árfolyamtöbblettel szemben számottevő árbevételkiesés is áll. Az értékesítés közvetlen költsége Az értékesítés közvetlen költsége a tárgyalt negyedévben 38,8%-át tette ki az árbevételnek. Ez 4,5%-ponttal kedvezőbb az előző év hasonló időszakánál. A háromnegyedéves közvetlen költségszint 39,4% lett, ami 5,2%-pont javulást jelez. A költségigényesség csökkenését mint arra korábbi elemzéseinkben is utaltunk mindenekelőtt az értékesítési szerkezet kedvező változása, a kisebb fajlagos költségigényű termékek forgalmának emelkedése eredményezte. Hozzájárultak továbbá az árfolyamok javulása és a technológiai fejlesztések is. millió Ft 2008/2009. üzleti év 1-3. n.év 2007/2008. üzleti év 1-3. n.év Eltérés MFt Termelési közvetlen költségek Üzemi közvetlen költségek Változás % Közvetlen költségek összesen A nettó árbevétel%-ában 39,4 44,6 6

7 EGIS Nyrt. A termelési költségek kedvező trendje tette lehetővé, hogy amíg a társaság árbevétele 15%-kal emelkedett a háromnegyedév során, az értékesítés bruttó eredménye (a fedezet) 26%-kal nőtt. Üzleti eredmény: millió Ft A társaság működési költségei a tárgynegyedévben 12%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Ebben a tevékenység bővülésén túl megjelentek az árfolyamváltozások és az üzleti környezet változásának hatásai is. A kereskedelmi ráfordítások a tárgynegyedévben 15%-kal nőttek, amit a marketingigényes keleti export emelkedése és az új termékek bevezetése indokolt. A kutatási költségek 25%-kal emelkedtek. Ebből 10% a múlt üzleti év végén aktivált Anpharm-portfolió negyedéves értékcsökkenése, míg a szokásos kutatási költségek 15%-os növekedését elsősorban a nagyszámú új termékbevezetéshez szükséges törzskönyvezési és iparjogvédelmi kiadások megemelkedése tette szükségessé. Az igazgatási költségek ebben a negyedévben 3%-kal kisebbek voltak a bázisnál. Az egyéb bevételek és költségek negyedéves egyenlege mínusz 882 millió Ft volt. Ez megfelel a normális szintnek, ugyanakkor az egyedi tételek miatt kedvező bázisnál 517 millió Ft-tal rosszabb. A negyedév során a gyógyszerforgalmazáshoz kapcsolódó költségvetési befizetés 629 millió Ft-ot, az iparűzésiadó-kötelezettség pedig 374 millió Ft-ot tett ki, míg az egyéb elszámolások 121 millió Ft pozitív egyenleget mutattak. Mindezzel a 2008/2009. év harmadik negyedévi üzleti eredmény 3699 millió Ft-ot ért el, ami 81%-kal nagyobb az előző év hasonló időszaka teljesítményénél. Az üzleti eredmény 13,8%-át tette ki az árbevételnek. A háromnegyedév során az EGIS Nyrt millió Ft üzleti eredményt ért el, ez 75 %-kal haladja meg az előző évet. Az üzleti eredmény dinamikus emelkedését mindenekelőtt a javuló termelési költségarány, az oroszországi export kedvező fejlődése és az árfolyamok emelkedése tette lehetővé. Az árfolyamváltozások miatti többletet levonva a növekedés 4%-ot mutatna. Ezt a társaság szintén igen kedvezőnek ítéli meg, hiszen a számítás nem tartalmazza a válságnak a 6. oldalon említett közvetett hatásait. Adózás előtti eredmény: millió Ft A társaság pénzügyi tevékenységének eredménye a harmadik üzleti negyedévben 1686 millió Ft veszteséget mutatott. Ez a negyedéves árfolyamváltozások hatása. A bevételek közül 476 millió Ft-ot tettek ki a kapott kamatok és 383 millió Ft-ot az osztalékok. A határidős üzletek 714 millió Ft-tal javították az eredményt. Egyéb címeken 98 millió Ft bevételt ért el a társaság. Ugyanakkor a devizában fennálló követelések és befektetések átértékelése 3357 millió Ft ráfordítási többlettel járt. 7

8 EGIS Nyrt. A háromnegyedéves pénzügyi eredmény az előzőek miatt 1310 millió Ft-ra mérséklődött, ez 12%-kal kisebb mint egy évvel korábban. Mindezek hatására az EGIS Nyrt. 2008/2009. harmadik negyedévi adózás előtti eredménye 2013 millió Ft-ot tett ki. Ez 13%-kal elmarad az előző év hasonló időszakának teljesítményétől. A kilenchavi adózás előtti eredmény millió Ft, ami 59 %-kal több az egy évvel korábbinál. Az árfolyamváltozások hatásait elkülönítve a növekedés 5%-nak számítható. Adózott eredmény: millió Ft Mint május 9-ei közleményünkben jelentettük, az EGIS Nyrt között megvalósult termelőkapacitás-fejlesztései alapján jogot nyert 2,2 milliárd Ft értékű társaságiadó-kedvezményre. A kedvezményből a 2006/2007. és a 2007/2008. üzleti évben együtt 778 millió Ft-ot használt fel a társaság, a fennmaradó rész a következő évek számított adóját mérsékli. A 2,2 milliárd Ft kedvezményérték eléréséig a társaság 80%-os adókedvezményt élvez az általános szintnek megfelelő 16%-os társasági adóból. Ugyanakkor 2007-től minden vállalatnak, így az EGIS Nyrt.-nek is 4% szolidaritási adót kell fizetnie. Így a negyedév eredményét a kedvezményt, az adóalapot módosító tételeket, valamint a halasztott adót is figyelembe véve 49 millió Ft adó terheli. Az adózott eredmény ezzel 1964 millió Ft-ra számítható. Ez 12%-kal kisebb az elmúlt év hasonló időszakában elért mértéknél. A társaság háromnegyedéves adózott eredménye millió Ft-ot ért el, 58%-kal többet, mint egy évvel korábban. A kiemelt mérlegtételekre vonatkozó információk A társaság eszközei és forrásai az időszak végén millió Ft-ot tettek ki, értékük az egy évvel ezelőtti szinthez viszonyítva 14%-kal nőtt. Az immateriális javak értéke az elmúlt egy év során 5,5-szeres bővülést mutatott. Ez az Anpharm-tól 2008-ban átvett termékportfólió aktiválásából következett. A tárgyi eszközök értéke 5%-kal gyarapodott. Ezen belül az ingatlanok állománya 5%-kal, a gépek berendezések értéke 11%-kal nőtt, míg 14%-kal esett vissza a beruházások állománya. Ezek a változások elsősorban a budapesti tablettázó üzem szeptemberi átadásához kötődnek. A részesedések értéke összességében alig változott az elmúlt egy év alatt. Ezen belül azonban több módosulás történt: eladta a társaság az Anpharm-ban birtokolt részesedését, míg növelte a befektetéseket egyes leányvállalatoknál. A társaság készleteinek értéke 4%-kal bővült. A vevőkkel szembeni követelés 29%- kal magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedés egy része a devizás követelések felfelé való átértékeléséből, nagyobb része a nagymértékű júniusi árbevételből következett. 8

9 EGIS Nyrt. A társaság szabad pénzeszközeinek értéke június 30-án millió Ft-ot tett ki. Ez 32%-kal nagyobb az elmúlt év hasonló időszaki állományánál. A társaság saját tőkéje a tárgyidőszak végén millió Ft-ot ért el, 16%-kal emelkedett egy év alatt. Az egy részvényre jutó tőkeérték Ft-ra nőtt. A kötelezettségek továbbra is kis arányt, a tárgyidőszak végén 10%-ot képviseltek a társaság forrásai között. Ezen belül a hosszú és rövid lejáratú céltartalékok összege 18%-kal növekedett. A szállítóknak való tartozások 22%-kal csökkentek az egy évvel korábbi szinthez képest. Egyéb tájékoztatás a társaságról Az EGIS Nyrt. teljes munkaidős dolgozóinak létszáma június 30-án 2572 fő volt (ebből 94 fő nyugdíjas). Az elmúlt év hasonló időszakához képest a létszám 36 fővel csökkent. A külföldi kereskedelmi hálózatban dolgozók létszáma 1144 fő, ez az üzleti év kezdetéhez képest 44 fő emelkedést mutat, míg az egy évvel korábbi létszámhoz képest 40 fő növekedés látható. Az első kilenc hónap során a társaság 5957 millió Ft beruházást valósított meg, ami 17%-kal kisebb a bázisértéknél. Az üzleti év egészére a társaság növekvő beruházással számol. A fenti beruházásokon túlmenően az EGIS Nyrt. további 245 millió Ft-ot költött dossziévásárlásra és 224 millió Ft-ot a külföldi kereskedelmi irodáinak fejlesztésére. A társaság jegyzett tőkéje június 30-án változatlanul ezer Ft volt, azaz az egy évvel ezelőttinek felelt meg. A társaság ügyvezetésében a negyedév során nem történt változás. Kötvényt a társaság nem bocsátott ki. A társaság nem rendelkezik saját részvénnyel. A társaság tulajdonosi szerkezetében lényeges változás nem történt. A francia Arts et Techniques du Progrès (SERVIER) cég továbbra is 50,91% részvény tulajdonosa, míg a többi rész egyéb befektetők kezében van. Két további befektető, a Franklin Templeton Investment Fund és a Capital Group rendelkezik a részvények több mint 5%-ával. 9

10 EGIS Nyrt. Exportbevételei biztosítására a társaság rendszeresen köt határidős devizaszerződéseket. A lezárt szerződések eredményét, valamint a mérleg fordulónapján nyitva lévő (2009. októberig terjedő) üzletek értékét a jelen elszámolások tartalmazzák. A gyógyszerpiaci törvényben előírt befizetési kötelezettség október június közötti mértékét a társaság 1503 millió Ft összegben az elszámolásokba beállította. Ebből az október-május időszakra szóló érték az ismert piaci adatokra épül, míg a júniusi összeg a társaság becslése. A társaságnak más jelentősebb kötelezettségvállalása az időszak végén nem volt. Az EGIS Nyrt október 1-je és június 30-a között az alábbi tájékoztatást tette közzé: november /2008. I.-IV. negyedévi tőzsdei jelentés december 18. Meghívó a január 28-ai közgyűlésre január 13. A közgyűlés írásos előterjesztései január 21. A 2008/2009. I. negyedév várható eredménye január 28. Közgyűlési határozatok január 29. Éves Jelentés 2007/ január 30. Felelős Társaságirányítási Jelentés február /2009. I. negyedévi tőzsdei jelentés március 2. Közgyűlési jegyzőkönyv április 30. Összefoglaló jelentés közzétett információkról május 4. Osztalékfizetési tájékoztató május /2009. I. félévi tőzsdei jelentés A fentieken kívül a társaság a módosított évi CXX. Törvény 54.. (9) bekezdésben foglalt kötelezettségnek eleget téve havonta tájékoztatta a tőkepiac szereplőit a társaság részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok számáról és az alaptőke nagyságáról. 10

11 EGIS Nyrt. Konszolidált eredmények Az EGIS-csoport évközi konszolidált jelentései szintén az IFRS elvek alapján készülnek. A konszolidációba bevont vállalatok körében a bázisidőszakhoz képest egy változás történt: a Medimpex Gyógyszer-nagykereskedelmi Zrt. kikerült a csoportból, mivel a tulajdonrészét az EGIS Nyrt. eladta. Ez jelentősen csökkenti a konszolidált belföldi árbevételt, és a nagykereskedelmi tevékenységre jellemzően még nagyobb arányban mérsékli az értékesítés önköltségét. Ettől eltekintve a konszolidált adatokra a konszolidált vállalatok tevékenységi köréből és kis méretéből adódóan hasonló trendek és hasonló növekedés jellemző, mint amit az EGIS Nyrt.-ről szóló jelentésben az előzőekben ismertettünk. A konszolidált nettó árbevétel millió Ft-ot tett ki a háromnegyedév során. Ez 7%-kal nagyobb az előző év hasonló időszakánál. Ezen belül a belföldi forgalom 13%-kal csökkent, az export Ft-értéke pedig 17%-kal bővült. (A belföldi árbevételt 3709 millió Ft-tal mérsékelte, hogy kikerült a csoportból a Medimpex Gyógyszer-nagykereskedelmi Zrt.) Az értékesítés önköltsége ugyanakkor 10%-kal csökkent. (A Medimpex Gyógyszernagykereskedelmi Zrt. kihagyásának hatása millió Ft.) A kedvező költségváltozás hatására az értékesítés bruttó eredménye 24%-kal emelkedett. A működés konszolidált általános költségei 10%-kal nőttek. Mindezek hatására a konszolidált üzleti eredmény millió Ft-ot tett ki, ami 74%-kal nagyobb a bázisnál. A jelentős emelkedést az exportárbevétel növekedése és a javuló önköltségarány tette lehetővé. A konszolidált pénzügyi eredmény 686 millió Ft nyereséget mutat, míg a társult vállalkozásokból az EGIS Nyrt.-re eső eredmény 461 millió Ft volt. Ezzel a csoport konszolidált adózás előtti eredménye millió Ft-ra nőtt, ami 62%-kal meghaladja a bázist. 11

12 EGIS Nyrt. A konszolidált adózott eredmény millió Ft, az előző év hasonló időszakában elért teljesítménynél 61%-kal több. A konszolidált eszközök és források értéke az időszak végén millió Ft-ot képviselt, és 12% növekedést mutat az elmúlt 12 hónap során. Az eszközökön belül 6% éves emelkedést jelez a tárgyi eszközök értéke, 13%-kal nőttek a készletek, ugyancsak 13%-kal nőtt a rövid lejáratú követelések értéke. A csoport pénz- és rövid lejáratú befektetési állománya 39%-kal lett nagyobb. A társaság saját tőkéje a tárgyalt időszak végén millió Ft-ot tett ki és 13%-kal bővült egy év alatt. A hosszú lejáratú kötelezettségek 12%-kal nőttek (ez a Medimpex Kereskedelmi Zrt. által egy ingatlanberuházáshoz felvett hitelhez kötődik), míg a rövid lejáratú kötelezettségek 1%-kal kisebbek az egy évvel ezelőtti értéknél. Az EGIS Nyrt. külföldi kereskedelmi vállalatai (EGIS Polska, EGIS Praha, EGIS Slovakia, EGIS Rompharma, EGIS Bulgaria, EGIS Ilaclari Turkey) továbbra is meghatározó szerepet játszottak a csoport kedvező exportteljesítményében. A vállalatok saját eredményei a konszolidáció során nagyobbrészt beleolvadnak az EGIS Nyrt. eredményeibe. Számottevően növelte a csoport eredményét az EGIS Polska Dystrybucja által elért nagykereskedői eredmény. A korábbi Medimpex-ből alakult alábbi vállalatok teljesítménye továbbra is többletként jelentkezik a csoport együttesében, mivel üzleti területük eltérő az EGIS Nyrt.-től. A Medimpex Kereskedelmi Zrt., amelynek az EGIS Nyrt. 100%-os tulajdonosa, vegyi és gyógyszeripari termékek exportjával és importjával foglalkozik. A vállalat a tárgyalt háromnegyedévben 1610 millió Ft árbevételt és 112 millió Ft adózás előtti eredményt ért el. A Medimpex Irodaház Kft., amely 50%-ban az EGIS Nyrt. tulajdona, a kilenc hónap során 260 millió Ft teljes árbevétel mellett 159 millió Ft adózás előtti eredményt ért el. A Medimpex UK (London) vállalatban az EGIS Nyrt. ugyancsak 50%-os tulajdonos. A társaság a magyar gyógyszerhatóanyagok és gyógyszerek fő helyi közvetítője, s így az EGIS-nek is fontos partnere. Árbevétele az elemzett időszakban 6,7 millió GBP, adózás előtti eredménye 50 ezer GBP volt. 12

13 EGIS Nyrt. A jelentés a mellékletben található pénzügyi kimutatásokkal együtt az alkalmazható számviteli előírások alapján a társaság legjobb tudása szerint készült, valós és megbízható képet ad az EGIS Nyrt. és a konszolidációba bevont társaságok eszközeiről, kötelezettségeiről, pénzügyi helyzetéről, nyereségéről és veszteségéről, továbbá ezen társaságok helyzetéről, fejlődéséről és teljesítményéről, ismertetve a főbb kockázatokat és bizonytalansági tényezőket. Budapest, augusztus 5. EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Gál Péterné vezérigazgató Melléklet - Adatlapok Függelék - Nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerinti kimutatások a június 30-án végződő 3 hónapra - Nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok szerinti konszolidált kimutatások a június 30-án végződő 3 hónapra - Magyar beszámolási standardok szerinti mérleg és eredménykimutatás a június 30-án végződő 9 hónapra 13

14 M E L L É K L E T

15 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Konszolidált Igen X Nem X Számviteli elvek Magyar IFRS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó társaságok Név Törzs-/Alaptőke Tulajdoni hányad (%) Szavazati jog Besorolás 1 EGIS Polska Sp.z o.o PLN % L EGIS Polska Dystrybucja Sp.z o.o PLN % L EGIS Praha spol. s r.o CZK % L EGIS Slovakia spol. s r.o EUR % L EGIS Rompharma S.R.L RON % L EGIS Bulgaria EOOD BGN % L EGIS Ilaclari Limited Sirketi TRY % L Medimpex Kereskedelmi Zrt eft % L Medimpex UK Ltd GBP % T Medimpex Irodaház Ingatlankezelő Kft eft % T 1 Teljes (L), Közös vezetésű (T)

16 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László PK3. Mérleg IFRS szerint Pénznem HUF X EUR Egység X június június 30. Index Nem auditált Nem auditált (2/1) ESZKÖZÖK Immateriális javak ,0 Tárgyi eszközök ,3 Ingatlanok ,7 Gépek, berendezések, felszerelések ,7 Járművek ,7 Beruházások ,0 Részesedések ,1 Adott kölcsönök ,3 Halasztott adókövetelés ,3 Készletek ,2 Befejezetlen termelés és félkésztermékek ,4 Késztermékek ,1 Alapanyagok ,2 Áruk ,8 Vevők és egyéb rövid lejáratú követelések ,3 Vevőkövetelések ,3 Költségvetéssel szembeni követelések ,0 Szállítóknak fizetett előleg ,5 Egyéb követelések ,7 Lejáratig tartott értékpapírok ,2 Kereskedési célú értékpapírok ,0 Pénzeszközök ,9 Bankbetétek ,9 Elkülönített pénzeszközök ,3 Pénztár ,0 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN ,3 FORRÁSOK Saját tőke ,1 Jegyzett tőke ,0 Tőketartalék ,0 Eredménytartalék ,8 Hosszú lejáratú kötelezettségek ,9 Céltartalékok ,9 Szállítók és egyéb rövid lejáratú kötelezettségek ,7 Céltartalékok ,2 Szállítók ,4 Fizetendő munkabér ,9 Adó és adójellegű kötelezettségek ,0 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek ,8 FORRÁSOK ÖSSZESEN ,3

17 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László PK4. Eredménykimutatás IFRS szerint Pénznem HUF X EUR Egység X június 30-ra június 30-ra végződő kilenc hónap végződő kilenc hónap Index Nem auditált Nem auditált (2/1) Belföldi értékesítés árbevétele ,6 Export értékesítés árbevétele ,4 Értékesítés árbevétele ,7 Értékesítés önköltsége ,2 Bruttó eredmény ,5 Értékesítés általános költsége ,7 Kutatás-fejlesztés költsége ,3 Igazgatási költségek ,6 Igazgatási és értékesítési költségek ,1 Egyéb működési költségek ,4 Egyéb működési bevételek ,8 Üzleti eredmény ,7 Árfolyamnyereség, nettó Határidős ügyletek nyeresége ,5 Kapott kamatok ,5 Értékesített befektetések árfolyamnyeresége ,1 Egyéb pénzügyi bevételek ,0 Kamatok és egyéb pénzügyi bevételek ,6 Árfolyamveszteség, nettó Határidős ügyletek vesztesége ,0 Fizetett kamatok 0 2 Értékesített befektetések árfolyamvesztesége 0 10 Egyéb pénzügyi ráfordítások ,1 Kamatok és egyéb pénzügyi ráfordítások ,0 Kapott osztalék ,5 Pénzügyi műveletek eredménye ,4 Adózás előtti eredmény ,5 Társasági adó ,2 Adózott eredmény ,6 Egy részvényre jutó eredmény, hígítatlan és hígított (Ft) ,6

18 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László PK5. Cash-flow IFRS szerint Pénznem HUF X EUR Egység X június 30-ra június 30-ra végződő kilenc hónap végződő kilenc hónap Index Nem auditált Nem auditált (2/1) ÜZLETI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDÖTT PÉNZESZKÖZÖK Adózás előtti eredmény ,5 Értékcsökkenés és amortizáció ,6 Terven felüli értékcsökkenés ,3 Nettó kamatbevétel ,2 Kapott osztalék ,5 Értékesített tárgyi eszközök nyeresége ,6 Befektetések értékesítésének nyeresége -307 Nettó nem realizált árfolyamveszteség ,9 Pénzügyi instrumentumok valós értékelése ,3 Céltartalék csökkenése (-) / növekedése Munkavállalói kölcsönök diszkontálása ,6 Értékpapírok növekedése (-) / csökkenése Kapott kamat ,5 Készletek növekedése ,8 Vevők és egyéb rövid lejáratú követelések csökk. / növ. (-) Szállítók és egyéb rövid lejáratú kötelezettségek növ. / csökk. (-) Nettó fizetett adó ,4 Üzleti tevékenység során képződött pénzeszközök ,2 BEFEKTETÉSI TEVÉKENYSÉG SORÁN FELHASZNÁLT PÉNZESZKÖZÖK Immateriális javak és tárgyi eszközök vásárlása ,4 Befektetések vásárlása ,4 Immateriális javak és tárgyi eszközök értékesítése ,9 Kapott osztalék ,5 Adott kölcsönök csökkenése / növekedése (-) Befektetések értékesítése Befektetési tevékenység során felhasznált pénzeszközök ,5 PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉG SORÁN FELHASZNÁLT PÉNZESZKÖZÖK Fizetett kamat 0-2 Fizetett osztalék ,0 Pénzügyi tevékenység során felhasznált pénzeszközök ,2 Pénzeszközök állományának nettó változása Pénzeszközök nyitó egyenlege ,1 Pénzeszközök záró egyenlege ,9

19 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László Saját tőke változásai IFRS szerint Pénznem HUF X EUR Egység X Jegyzett tőke Tőketartalék Eredmény- Összesen tartalék szeptember Nettó eredmény Fizetett osztalék június szeptember Nettó eredmény Fizetett osztalék június

20 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László PK3. Konszolidált mérleg IFRS szerint Pénznem HUF X EUR Egység X június június 30. Index Nem auditált Nem auditált (2/1) ESZKÖZÖK Immateriális javak ,4 Tárgyi eszközök ,6 Ingatlanok ,9 Gépek, berendezések, felszerelések ,4 Járművek ,9 Beruházások ,2 Befektetési célú ingatlanok ,7 Saját tőke módszerrel értékelt részesedések ,4 Értékesítési célú értékpapírok ,8 Adott kölcsönök ,9 Halasztott adókövetelés ,1 Készletek ,8 Befejezetlen termelés és félkésztermékek ,4 Késztermékek ,4 Alapanyagok ,3 Áruk ,2 Vevők és egyéb rövid lejáratú követelések ,3 Vevőkövetelések ,6 Költségvetéssel szembeni követelések ,4 Szállítóknak fizetett előleg ,6 Egyéb követelések ,8 Lejáratig tartott értékpapírok ,2 Kereskedési célú értékpapírok ,6 Pénzeszközök ,1 Bankbetétek ,7 Elkülönített pénzeszközök ,7 Pénztár ,0 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN ,7 FORRÁSOK Saját tőke ,4 Jegyzett tőke ,0 Tőketartalék ,0 Halmozott átváltási különbözet ,8 Eredménytartalék ,9 Hosszú lejáratú kötelezettségek ,2 Hitelek és kölcsönök ,2 Céltartalék ,7 Szállítók és egyéb rövid lejáratú kötelezettségek ,2 Bankhitelek és folyószámlahitelek 11 0 Céltartalék ,2 Szállítók ,6 Fizetendő munkabér ,8 Adó és adójellegű kötelezettségek ,5 Hosszú lejáratú kölcsön rövid lejáratú része ,2 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek ,5 FORRÁSOK ÖSSZESEN ,7

21 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László PK4. Konszolidált eredménykimutatás IFRS szerint Pénznem HUF X EUR Egység X június 30-ra június 30-ra végződő kilenc hónap végződő kilenc hónap Index Nem auditált Nem auditált (2/1) Belföldi értékesítés árbevétele ,4 Export értékesítés árbevétele ,0 Értékesítés árbevétele ,4 Értékesítés önköltsége ,3 Bruttó eredmény ,5 Értékesítés általános költsége ,4 Kutatás-fejlesztés költsége ,6 Igazgatási költségek ,0 Igazgatási és értékesítési költségek ,4 Egyéb működési költségek ,5 Egyéb működési bevételek ,4 Üzleti eredmény ,5 Árfolyamnyereség, nettó Határidős ügyletek nyeresége ,5 Kapott kamatok ,4 Értékesített befektetések árfolyamnyeresége 0 80 Egyéb pénzügyi bevételek ,4 Kamatok és egyéb pénzügyi bevételek ,7 Árfolyamveszteség, nettó Határidős ügyletek vesztesége ,0 Fizetett kamatok ,7 Értékesített befektetések árfolyamvesztesége ,4 Egyéb pénzügyi ráfordítások ,0 Kamatok és egyéb pénzügyi ráfordítások ,9 Kapott osztalék ,1 Pénzügyi műveletek eredménye ,3 Jelentős részesedésű vállalkozásokból származó eredményhányad ,3 Adózás előtti eredmény ,5 Társasági adó ,8 Adózott eredmény ,9 Egy részvényre jutó eredmény, hígítatlan és hígított (Ft) ,9

22 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László PK5. Konszolidált cash-flow IFRS szerint Pénznem HUF X EUR Egység X június 30-ra június 30-ra végződő kilenc hónap végződő kilenc hónap Index Nem auditált Nem auditált (2/1) ÜZLETI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDÖTT PÉNZESZKÖZÖK Adózás előtti eredmény ,5 Értékcsökkenés és amortizáció ,9 Terven felüli értékcsökkenés ,5 Nettó kamatbevétel ,4 Kapott osztalék ,1 Értékesített tárgyi eszközök nyeresége ,0 Befektetések értékesítésének vesztesége 143 Nettó nem realizált árfolyamveszteség / nyereség (-) Pénzügyi instrumentumok valós értékelése ,3 Céltartalék csökkenése (-) / növekedése Munkavállalói kölcsönök diszkontálása ,6 Társult vállalkozásokból származó eredményhányad ,6 Értékpapírok növekedése (-) / csökkenése Kapott kamat ,4 Készletek növekedése ,8 Vevők és egyéb rövid lejáratú követelések csökk ,5 Szállítók és egyéb rövid lejáratú köt. növ. / csökk. (-) Nettó fizetett adó ,6 Üzleti tevékenység során képződött pénzeszközök ,7 BEFEKTETÉSI TEVÉKENYSÉG SORÁN FELHASZNÁLT PÉNZESZKÖZÖK Immateriális javak és tárgyi eszközök vásárlása ,9 Immateriális javak és tárgyi eszközök értékesítése ,4 Kapott osztalék ,1 Adott kölcsönök növekedése ,5 Befektetések értékesítése Befektetési tevékenység során felhasznált pénzeszközök ,7 PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDÖTT / FELHASZNÁLT (-) PÉNZESZKÖZÖK Hitelek növekedése / csökkenése (-) Fizetett kamat ,7 Fizetett osztalék ,5 Pénzügyi tevékenység során képződött / felhasznált (-) pénzeszközök Pénzeszközök állományának nettó változása Pénzeszközök nyitó egyenlege ,2 Pénzeszközök záró egyenlege ,1

23 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László Konszolidált saját tőke változásai IFRS szerint Pénznem HUF X EUR Egység X Halmozott Jegyzett tőke Tőketartalék átváltási Eredmény- Összesen különbözet tartalék szeptember Nettó eredmény Befektetés kivezetésének hatása Fizetett osztalék Tárgyidőszaki átváltási különbözet június szeptember Nettó eredmény Fizetett osztalék Tárgyidőszaki átváltási különbözet június

24 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László PK6. Mérlegen kívüli jelentősebb tételek Megnevezés Érték (Ft) RS1. Tulajdonosi struktúra, a részesedés és a szavazati arány mértéke Teljes alaptőke Tulajdonosi kör megnevezése % db % db Belföldi intézményi/társasági 7, , Külföldi intézményi/társasági 87, , Belföldi magánszemély 5, , Külföldi magánszemély 0, , Munkavállalók, vezető tisztségviselők 0, , Saját tulajdon 0,00 0 0,00 0 Államháztartás részét képező tulajdonos 0,00 0 0,00 0 Nemzetközi fejlesztési intézmények 0,00 0 0,00 0 Egyéb 0,00 0 0,00 0 Ö S S Z E S E N 100, , Megjegyzés: (1) a bevezetett sorozat megegyezik a teljes alaptőkével, (2) a tulajdoni hányad megegyezik a szavazati aránnyal. RS2. A saját tulajdonban lévő részvények mennyiségének (db) alakulása a tárgyévben Társasági szinten Leányvállalatok Mindösszesen RS3. Az 5%-nál nagyobb tulajdonosok felsorolása, bemutatása ( ) Név Nemzetiség Tevékenység Menny. (db) Részesedés (%) Arts et Techniques du Progrès (Servier) külföldi gazd. társaság ,91 FTIF Templeton Eastern Europe Fund külföldi gazd. társaság (3) (3) The Capital Group Companies, Inc. külföldi gazd. társaság (3) (3) Megjegyzés szakmai befektető pénzügyi befektető pénzügyi befektető Megjegyzés: (1) a tulajdoni hányad (részesedés) megegyezik a szavazati aránnyal, (2) a bevezetett sorozat megegyezik a teljes alaptőkével, (3) részletes információval a társaság nem rendelkezik

25 Társaság neve: EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Telefon: Társaság címe: 1106 Bp., Keresztúri út Telefax: Ágazati besorolás: gyógyszeripar cím: Beszámolási időszak: 2008/2009. üzleti év, 9 hónap Befektetői kapcsolattartó: Csány László TSZ1. Teljes munkaidőben foglalkoztatottak számának alakulása (fő) Bázis időszak vége ( ) Tárgyév eleje ( ) Tárgyidőszak vége ( ) Társasági szinten Csoport szinten Megjegyzés: Az EGIS Nyrt. a teljes munkaidős dolgozók között tartja nyilván a nyugdíjuk fenntartása mellett teljes munkaidőben foglalkoztatott nyugdíjasokat is. A létszám magába foglalja az érvényes munkaszerződéssel rendelkező, de 30 napon túl keresőképtelen személyeket is. TSZ2. Vezető állású tisztségviselők, stratégiai alkalmazottak ( ) Jelleg Név Beosztás Megbízás kezdete Megbízás Saját részvénytulajdon (db) vége IT Dr. Jean-Philippe Seta elnök * 0 IT Christian Bazantay tag * 0 IT Nicolas Bouts tag * 0 IT Ange Diaz tag * 0 IT tag * Dietz András SP Műszaki ig határozatlan 0 IT tag * Gál Péterné SP Vezérigazgató határozatlan 0 IT tag * Hodász István SP Kereskedelmi ig határozatlan 0 IT Yves Langourieux tag * 0 IT Olivier Laureau tag * 0 IT tag * Dr. Marosffy László SP Gazd.ig. (vigh.) IT Dr. Veress József tag * 0 FB Kovács Andor elnök ** 0 FB tag ** Bálint Konrádné dr. AB tag ** 0 FB Berta József tag ** 0 FB Jani Sándor tag ** 0 FB Dr. Lempert Károly tag ** 250 FB Nagy Imre tag ** 0 FB tag ** Georges Radványi AB tag ** 10 FB tag ** Dr. Reszegi László AB elnök ** 0 SP Dr. Simig Gyula Kutatási ig határozatlan 0 SP Dr. Szemerédi Katalin Személyügyi ig határozatlan 0 Saját részvénytulajdon vezető állású tisztségviselőknél együttesen IT = Igazgatóság, FB = Felügyelőbizottság, AB = Auditbizottság, SP = stratégiai pozícióban (menedzsment) * A 2010/2011. üzleti évet záró rendes közgyűlés időpontja ** A 2008/2009. üzleti évet záró rendes közgyűlés időpontja

26 F Ü G G E L É K

27 EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Eredménykimutatás IFRS szerint mft június 30-ra június 30-ra végződő 3 hó végződő 3 hó Index Nem auditált Nem auditált (2/1) Belföldi értékesítés árbevétele ,9 Export értékesítés árbevétele ,3 Értékesítés árbevétele ,8 Értékesítés önköltsége ,7 Bruttó eredmény ,1 Értékesítés általános költsége ,1 Kutatás-fejlesztés költsége ,2 Igazgatási költségek ,6 Igazgatási és értékesítési költségek ,7 Egyéb működési költségek ,2 Egyéb működési bevételek ,8 Üzleti eredmény ,9 Árfolyamnyereség, nettó Határidős ügyletek nyeresége ,8 Kapott kamatok ,4 Értékesített befektetések árfolyamnyeresége 80 Egyéb pénzügyi bevételek ,0 Kamatok és egyéb pénzügyi bevételek ,5 Árfolyamveszteség, nettó ,4 Határidős ügyletek vesztesége Fizetett kamatok 1 Értékesített befektetések árfolyamvesztesége Egyéb pénzügyi ráfordítások Kamatok és egyéb pénzügyi ráfordítások ,0 Kapott osztalék ,0 Pénzügyi műveletek eredménye Adózás előtti eredmény ,0 Társasági adó ,8 Adózott eredmény ,0 Egy részvényre jutó eredmény, hígítatlan és hígított (Ft) ,0

28 EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Cash flow IFRS szerint mft június 30-ra június 30-ra végződő 3 hó végződő 3 hó Index Nem auditált Nem auditált (2/1) ÜZLETI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÉPZŐDÖTT PÉNZESZKÖZÖK Adózás előtti eredmény ,0 Értékcsökkenés és amortizáció ,1 Terven felüli értékcsökkenés ,0 Nettó kamatbevétel ,0 Kapott osztalék ,0 Értékesített tárgyi eszközök nyeresége ,3 Befektetések értékesítésének nyeresége Nettó nem realizált árfolyamveszteség ,0 Pénzügyi instrumentumok valós értékelése ,7 Céltartalék csökkenése ,6 Munkavállalói kölcsönök diszkontálása 12-1 Értékpapírok növekedése (-) / csökkenése Kapott kamat ,4 Készletek növekedése ,2 Vevők és egyéb rövid lejáratú követelések csökkenése ,3 Szállítók és egyéb rövid lejáratú kötelezettségek növekedése / csökkenése (-) Nettó fizetett adó ,7 Üzleti tevékenység során képződött pénzeszközök ,6 BEFEKTETÉSI TEVÉKENYSÉG SORÁN FELHASZNÁLT PÉNZESZKÖZÖK Immateriális javak és tárgyi eszközök vásárlása ,5 Befektetések vásárlása ,4 Immateriális javak és tárgyi eszközök értékesítése ,5 Kapott osztalék ,0 Adott kölcsönök növekedése (-) / csökkenése Befektetések értékesítése 5 Befektetési tevékenység során felhasznált pénzeszközök ,9 PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉG SORÁN FELHASZNÁLT PÉNZESZKÖZÖK Hitelek csökkenése Fizetett kamat -1 Fizetett osztalék ,0 Pénzügyi tevékenység során felhasznált pénzeszközök ,1 Pénzeszközök állományának nettó változása Pénzeszközök nyitó egyenlege ,8 Pénzeszközök záró egyenlege ,9

29 EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Saját tőke változásai IFRS szerint mft Jegyzett tőke Tőketartalék Eredmény- Összesen tartalék március Nettó eredmény Fizetett osztalék június március Nettó eredmény Fizetett osztalék június

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság féléves jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság féléves jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság féléves jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2008. október 1. 2009. március 31. első félév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. 2006. december 31. első negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2007. október 1. 2008. június 30. háromnegyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2005. október 1. 2006. szeptember 30. teljes üzleti év (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2008. október 1. 2009. szeptember 30. teljes üzleti év (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2007. október 1. 2008. március 31. első félév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. 2007. június 30. háromnegyed év (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság negyedéves jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság negyedéves jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság negyedéves jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2008. október 1. 2008. december 31. első negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS

Részletesebben

2010/2011. teljes üzleti év

2010/2011. teljes üzleti év . teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2007. október 1. 2008. szeptember 30. teljes üzleti év (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2009. október 1. - 2010. március 31. első félév (konszolidált nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2009. október 1. 2009. december 31. első negyedév (konszolidált nem auditált mérlegadatok alapján) Az

Részletesebben

2008/2009. üzleti év. EGIS Gyógyszergyár Nyrt.

2008/2009. üzleti év. EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 2008/2009. üzleti év EGIS Gyógyszergyár Nyrt. A konszolidált árbevétel 6-kal, az adózás előtti nyereség 16-kal nőtt. millió Ft 2008. okt.- 2009. szept. 2007. okt.- 2008. szept. Árbevétel 115 311 109 192

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2005. október 1. 2006. szeptember 30. teljes üzleti év (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2009. október 1. - 2010. szeptember 30. teljes üzleti év (konszolidált nem auditált mérlegadatok alapján)

Részletesebben

2009/2010. üzleti év 1. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

2009/2010. üzleti év 1. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2009/2010. üzleti év EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Az EGIS munkájához 9 leányvállalat kapcsolódik. 2009/2010 Q1 adatok Árbevétel Létszám (fő) EGIS Polska Dystrybucja (e PLN) 58

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. 2007. szeptember 30. teljes üzleti év (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. 2007. március 31. első félév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

2011/2012-es üzleti év 2. negyedév

2011/2012-es üzleti év 2. negyedév -es üzleti év 2. negyedév Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS 6-kal növekvő árbevétel, 9-kal bővülő üzleti eredmény millió Ft 2. n. év 2. n. év m Ft

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati

Részletesebben

2012/2013. üzleti év 1. negyedév

2012/2013. üzleti év 1. negyedév . üzleti év Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság IFRS konszolidált, nem auditált 3-kal növekvő árbevétel, 23-kal bővülő adózás előtti eredmény millió Ft m Ft Árbevétel 31 445 30 392 1

Részletesebben

2005. október június 30. háromnegyed év (nem auditált mérlegadatok alapján)

2005. október június 30. háromnegyed év (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktızsde számára 2005. október 1. 2006. június 30. háromnegyed év (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

2012/2013. üzleti év 4. negyedév

2012/2013. üzleti év 4. negyedév . üzleti év Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság IFRS konszolidált, nem auditált 3-kal növekvő árbevétel, 3,6 milliárd Ft adózás előtti eredmény millió Ft m Ft Árbevétel 35 296 34 255

Részletesebben

2012/2013. üzleti év 3. negyedév

2012/2013. üzleti év 3. negyedév . üzleti év Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság IFRS konszolidált, nem auditált Változatlan árbevétel, Devizahatással sújtott eredmény millió Ft m Ft Árbevétel 34 668 34 669-1 0 Bruttó

Részletesebben

2009/2010. üzleti év 2. negyedév Konszolidált adatok

2009/2010. üzleti év 2. negyedév Konszolidált adatok . üzleti év Konszolidált adatok EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Két elszámolási változás a bázishoz képest Kikerült a Medimpex UK UK Változott a számviteli politika Az Az EGIS EGIS

Részletesebben

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

2011.01.01-2011.06.30. Befektetői kapcsolattartó: Nemes Attila, IT elnök. TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Társaság neve: TvNetwork Nyrt. Telefon: 890-2001 Társaság címe: 1138 Bp., Váci út 168/A Telefax: 890-1590 Ágazati besorolás: Távközlés E-mail cím: tozsde@tvnetwork.hu Beszámolási időszak: 2011.01.01-2011.06.30.

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. ÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati besorolás:

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság, székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy

Részletesebben

2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján)

2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktızsde számára 2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT ÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT ÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2007. ÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati besorolás:

Részletesebben

2009/2010. üzleti év 3. negyedév Konszolidált adatok

2009/2010. üzleti év 3. negyedév Konszolidált adatok . üzleti év Konszolidált adatok EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Két elszámolási változás a bázishoz képest Kikerült a Medimpex UK UK Változott a számviteli politika Az Az EGIS EGIS

Részletesebben

2009/2010. üzleti év 4. negyedév Konszolidált adatok

2009/2010. üzleti év 4. negyedév Konszolidált adatok . üzleti Konszolidált adatok EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Két elszámolási változás a bázishoz képest Kikerült a Medimpex UK UK Változott a számviteli politika Az Az EGIS EGIS

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2007. október 1. 2007. december 31. első negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2010. október 1. 2011. március 31. első félév, IFRS konszolidált, nem auditált jelentés Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2010. október 1. 2011. március 31. első félév

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Szegedi Erõmû Kft., Szeged ,00 100,00 L

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Szegedi Erõmû Kft., Szeged ,00 100,00 L Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok A gyorsjelentés teljes szövege megtekinthetõ a Magyar Tõkepiac 2002. május 13-i számában, a Budapesti Értéktõzsde hivatalos honlapján (www.bet.hu), valamint

Részletesebben

A konszolidált éves beszámoló elemzése

A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült el. 2005. évtől kezdődően, Magyarország uniós csatlakozásával a

Részletesebben

Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése

Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2011. október 1. 2011. december 31. Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2011. október 1. 2011. december 31. első negyedév* (IFRS konszolidált, nem auditált mérlegadatok

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI NYRT. 2006. I. FÉLÉVI GYORSJELENTÉSE Társaság neve: Konzum Kereskedelmi és Ipari Nyrt. Telefon 72/520-050 Társaság címe: 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. Telefax 72/213-342 Ágazati

Részletesebben

Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése

Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2012. október 1. 2012. december 31. első negyedév* (IFRS konszolidált, nem auditált mérlegadatok alapján) *Az Egis Gyógyszergyár Nyrt.

Részletesebben

2005. október 1. 2006. március 31. elsı félév (nem auditált mérlegadatok alapján)

2005. október 1. 2006. március 31. elsı félév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktızsde számára 2005. október 1. 2006. március 31. elsı félév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2010. október 1. 2011. június 30. Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2010. október 1. 2011. június 30. 9 hó (IFRS konszolidált, nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS

Részletesebben

Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése

Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2011. október 1. 2012. március 31. első félév* (IFRS konszolidált, nem auditált mérlegadatok alapján) *Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. üzleti

Részletesebben

A KONZUM BEFEKTETÉSI ÉS VAGYONKEZELŐ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG I. FÉLÉVES JELENTÉSE

A KONZUM BEFEKTETÉSI ÉS VAGYONKEZELŐ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG I. FÉLÉVES JELENTÉSE A KONZUM BEFEKTETÉSI ÉS VAGYONKEZELŐ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 06. I. FÉLÉVES JELENTÉSE Társaság neve: Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Társaság címe: 76

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2010. október 1 2010. december 31. első negyedév, IFRS konszolidált, nem auditált jelentés Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2010. október 1. 2010. december 31. első negyedév

Részletesebben

Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. szeptember 30.

Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. szeptember 30. Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. szeptember 30. Telefax

Részletesebben

Graphisoft Park SE Telefon Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás január március 31.

Graphisoft Park SE Telefon Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás január március 31. Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás 2007. január 01. - 2007. március 31. Telefax 368

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Jegyzett tőke (e Ft) Szegedi Erőmű Kft., Szeged ,00 100,00 L

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Jegyzett tőke (e Ft) Szegedi Erőmű Kft., Szeged ,00 100,00 L Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok A gyorsjelentés teljes szövege megtekinthető a Magyar Tőkepiac 2002. augusztus 8-i számában, a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján (www.bet.hu), valamint

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2004. október 1. 2005. június 30. háromnegyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október 1-től szeptember

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2004. október 1. 2005. szeptember 30. teljes üzleti év (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október 1-től

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2003. október 1. 2004. március 31. az üzleti év első féléve (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október 1-től

Részletesebben

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. A változat A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,

Részletesebben

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése

TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2012. I. félévi jelentése TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. I. félévi jelentése Cégadatok Cégnév: TvNetWork Telekommunikációs Szolgáltató Nyilvánosam Működő Részvénytársaság Rövidített

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2004. október 1. 2005. március 31. első félév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október 1-től szeptember

Részletesebben

Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat

Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás A változat Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat A beszámolóban szereplő cégnév: E.R.Ö.V. Víziközmû Zrt Beszámolási

Részletesebben

www.szamviteltanar.hu

www.szamviteltanar.hu ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

2007/2008. üzleti év 1. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyrt.

2007/2008. üzleti év 1. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 2007/2008. üzleti év 1. negyedév EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 10 % árbevétel-, 118 % nyereség növekedés millió Ft Változás % Árbevétel 24 527 22 368 10 Fedezeti hányad 52,3 % 56,7 % -4,4 %-p Üzleti eredmény

Részletesebben

2007/2008. üzleti év 4. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyrt.

2007/2008. üzleti év 4. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 2007/2008. üzleti év 4. negyedév EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 5 % árbevétel-, és 145 % nyereségtöbblet millió Ft 2008 2007 Változás % Árbevétel 24 275 23 067 5 Fedezeti hányad 60,8% 56,1% Üzleti eredmény 1

Részletesebben

2007/2008. üzleti év 2. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyrt.

2007/2008. üzleti év 2. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 2007/2008. üzleti év 2. negyedév EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 6 % árbevétel többlet, 93 % nyereség növekedés millió Ft 2008 2007 Változás % Árbevétel 24 206 22 758 6 Fedezeti hányad 57,3 55,5 Üzleti eredmény

Részletesebben

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT WABERER'S International ZRt. 2012-2014. évi KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT a vállalkozás vezetője (képviselője) WABERER'S International

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2010. október 1. 2011. szeptember 30. Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2010. október 1. 2011. szeptember 30. teljes üzleti év (IFRS konszolidált, nem auditált mérlegadatok

Részletesebben

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése

Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2012. október 1. 2013. március 31. első félév* (IFRS konszolidált, nem auditált mérlegadatok alapján) *Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. üzleti

Részletesebben

nem auditált beszámolón alapuló FÉLÉVES JELENTÉSE június 30.

nem auditált beszámolón alapuló FÉLÉVES JELENTÉSE június 30. 1 0 5 6 4 3 0 3 1 0 3 9 1 1 4 0 7 Statisztikai számjel 0 7-1 0-0 0 1 0 1 3 Cégjegyzék száma A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI NYRT nem auditált beszámolón alapuló FÉLÉVES JELENTÉSE 2010. június 30. PK1. Általános

Részletesebben

CSEPEL HOLDING Részvénytársaság

CSEPEL HOLDING Részvénytársaság CSEPEL HOLDING Részvénytársaság Gyorsjelentése A 2006. I. félév pénzügyi helyzetérol és teljesítményérol Társaság neve: CSEPEL HOLDING Rt. Telefon: 278-5800 Társaság címe: 1211 Bp., Varrógépgyár u 1. Telefax:

Részletesebben

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév II. évfolyam Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014 II. félév 1. feladat (lekötött tartalék meghatározása, osztalékkal kapcsolatos számítások, saját tőke mérlegrészlet

Részletesebben

2005/2006. üzleti év IV. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyrt.

2005/2006. üzleti év IV. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 2005/2006. üzleti év IV. negyedév EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Fő adatok (IV. negyedév) millió Ft 2006. júl.- 2005. júl.- Változás % Árbevétel 22.497 19.309 17 Fedezeti hányad 62,6 64,3 Üzleti eredmény 2.433

Részletesebben

2006/2007. üzleti év 2. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyrt.

2006/2007. üzleti év 2. negyedév. EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 2006/2007. üzleti év 2. negyedév EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Fő adatok (2. negyedév) millió Ft 2007. jan.- 2006. jan.- Változás Árbevétel 22 758 19 001 20 Fedezeti hányad 56 64 Üzleti eredmény 1 781 2 565-31

Részletesebben

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! . Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül

Részletesebben

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ 22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25

Részletesebben

. melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez

. melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez . melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 6. melléklet a./2013 (XII....) MNB rendelethez A kockázati tőkealap és a kockázati tőkealap-kezelő felügyeleti jelentései Táblakód Megnevezés ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló

GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló 0 GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT 5700. GYULA, Szent László u. 16. 06-66-362-377, Eves beszámoló 2016 Keltezés: 2017. március 16. ~~--= 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2016 december 31 adatok E

Részletesebben

1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK

1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK 1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK A. BEFEKTETT ESZKÖZÖK 846.663 952.892 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 31.343 23.945 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 3. Vagyoni értékû

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2004. október 1. 2005. március 31. első félév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október 1-től szeptember

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

A Pannunion Csomagolóanyag Zrt I. negyedév időszakának gyorsjelentése május 5.

A Pannunion Csomagolóanyag Zrt I. negyedév időszakának gyorsjelentése május 5. A Pannunion Csomagolóanyag Zrt. 2008. I. negyedév időszakának gyorsjelentése 2008. május 5. 9700 Szombathely, Puskás Tivadar u. 6. Tel.: +36-94-522-500 Fax: +36-94-522-502 E-mail: info@pannunion.hu Cégbíróság:

Részletesebben

DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése

DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése 0 1-0 9-9 8 0 0 7 5 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) (ek) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (I.+II.+III. sorok) 3 612 3 439 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (1-7. sorok) 2 000 2 000 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2 Kísérleti

Részletesebben

1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat

1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat 1. melléklet a 2015. évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a 2000. évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat Eszközök (aktívák) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

Éves beszámoló 2013. december 31.

Éves beszámoló 2013. december 31. 2465481-1412-113-3 Statisztikai számjel 3-9- 126499 Cégjegyzék száma Adorján-Tex Kft. 63 Kalocsa Szent István király út 26. Éves beszámoló Keltezés: 214. április 25. 2465481-1412-113-3 1/6. oldal "A" MÉRLEG

Részletesebben

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált

Részletesebben

2004/2005. IV. negyedév és teljes üzleti év. EGIS Gyógyszergyár Rt.

2004/2005. IV. negyedév és teljes üzleti év. EGIS Gyógyszergyár Rt. 2004/2005. IV. negyedév és teljes üzleti év EGIS Gyógyszergyár Rt. Tartalom A IV. negyedév eredményei A 2004/2005 üzleti év eredményei Egyéb információk Fő adatok (IV. negyedév) millió Ft 2005. júl.- 2005.

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2004. október 1. 2004. december 31. első negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október 1-től szeptember

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IFRS X Egyéb

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IFRS X Egyéb I. negyedév PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Igen Nem X Konszolidált X Számviteli elvek Magyar IFRS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó társaságok 1 Név Törzs/Alaptőke

Részletesebben

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IAS X Egyéb

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IAS X Egyéb PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Igen Nem X Konszolidált X Számviteli elvek Magyar IAS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó gazdasági társaságok Név Törzs/Alaptőke

Részletesebben

60A A kockázati tőkealap adatai - Források

60A A kockázati tőkealap adatai - Források 60A A kockázati tőkealap adatai - Források 001 60A1 Saját tőke 002 60A11 Jegyzett tőke 003 60A12 Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-) 004 60A13 Tartalék 005 60A131 Lekötött tartalék 006 60A132 Értékelési

Részletesebben

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32. 2013. december 31-ei Éves beszámoló..... a vállalkozás vezetője (képviselője) 1 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2003. október 1. 2004. június 30. az üzleti év háromnegyedéve (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október

Részletesebben

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma 2 0 3 9 0 7 5 0 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1 0 9 9 2 0 8 3 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma 1051

Részletesebben

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33. statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft a vállalkozás címe, telefonszáma 2030 Érd,

Részletesebben

A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. 2003. I. félévi gyorsjelentése

A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. 2003. I. félévi gyorsjelentése A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. 2003. I. félévi gyorsjelentése PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Konszolidált Igen Nem X X Számviteli elvek Magyar X IFRS Egyéb Egyéb:

Részletesebben

Éves beszámoló üzleti évről

Éves beszámoló üzleti évről 2 2 2 6 0 3 3 6139257201 Statisztikai jel 0 1-0 9-9 1 9 8 82 Cégjegyzék a KÉZMŰ Fővárosi Kézműipari Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1147 Budapest, Csömöri út 50-60. Éves beoló 2012. üzleti évről

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. 2017. FÉLÉVES JELENTÉS Jóváhagyta a Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. igazgatósága 2017. augusztus 24-én Vezetőségi jelentés 2017. 1. félév működésének főbb jellemzői:

Részletesebben

Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Ingatlan gazdálkodás 2007. július 01. - 2007. szeptember 30. Telefax

Részletesebben

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló 01-10-045570 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Éves beszámoló 2011. január 01. - 2011. december 31-ig tartó gazdasági évről 01-10-045570 11 "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése

Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése Az Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság jelentése 2012. október 1. 2013. szeptember 30. teljes üzleti év* (IFRS konszolidált, nem auditált mérlegadatok alapján) *Az Egis Gyógyszergyár

Részletesebben

"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév

A MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2011.01.01-2011.12.31 1 A. Befektetett eszközök 46 605 42 994 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 281 1 640 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke - - 4 Kísérleti fejlesztés aktivált

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése

Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése Az OTP Bank Rt. 2001. I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó

Részletesebben