Az Ifjú Indiana Jones Kalandjai. A Szafári Nyomozó

Átírás

1 Az Ifjú Indiana Jones Kalandjai A Szafári Nyomozó

2 1. Fejezet Négy nőstény oroszlán, két bölény, tíz zebra, öt rinocérosz, három varacskos disznó és egy nyerges hátú lehve. Egy nyerges hátú micsoda? kérdezte Henry Jones professzor. Lehve ismételte meg Indiana Jones. És ne kérdezd tőlem, hogy mi az! Az óceáni szél hirtelen lökése majdnem kitépte az újságot Indy kezéből. Úgy érezte, a gyomra felfordul, ahogy a gőzhajó egy nagyobb hullámon siklott át. Ez furcsa. A nagyobb hullámok általában nem zavarták. Sőt, tulajdonképpen az utóbbi tizennégy hónap alatt ennél rosszabb dolgokon is túltette magát. Apja világ körüli előadás-sorozatának állomásain a szálláskörülmények egyáltalán nem voltak első osztályúak. Biztosan az a furcsa hús teszi, amit ebédre evett. Afrikai rostélyos tejszínmártásban állt a menükártyán, és ez bármit jelenthetett. Csak két vagy három villányit tudott legyűrni. Rájött, hogy neki is inkább halat kellett volna kérnie, mint a szüleinek. Nos, késő bánat. Nagyot nyelve lapozott egyet az újságban. Azt írják folytatta, hogy Roosevelt elnök mindezeket az állatokat saját maga lőtte le, pedig még csak április óta van Brit Kelet-Afrikában. Vagyis

3 mindössze magában számolt egy kis ideig szeptembere volt. Öt hónap alatt! Lenyűgöző mondta Jones professzor. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az öregember olyan vak, mint egy denevér, ráadásul maga is nyom annyit, mint egy rinocérosz. Biztos vagy hét tárat kiürített minden egyes találatért, ami meglehetősen valószínű, figyelembe véve, hogy mennyire szeret lövöldözni. Indy mélyen megbotránkozott magában. Számára Theodore Roosevelt a legnagyobb élő amerikai személyiség volt. Mindent elért, amit akart kigyógyította magát egy gyerekkori betegségből, úgy megerősödött, hogy az iskolában már kitűnő ökölvívó lett. Magas csúcsokat mászott meg, és mint a Harvard diákja, a legjobb jegyeket érte el; később marhafarmot vezetett, majd feltérképezetlen földeket fedezett fel, és végül megválasztották az Egyesült Államok elnökének. Az Indy születése előtti évben, 1898ban, Roosevelt győzedelmes lovasrohamot vezetett a spanyol-amerikai háborúban és akkor mindössze harminckilenc éves volt! Papa mondta Indy, az elnökről beszélsz! Az ex-elnökről. Jones professzor belenézett Indy újságjába, és hangosan olvasni kezdte: A dicső amerikai államférfi, Theodore Roosevelt a félelmet nem ismerő vadász expedíciót vezet a Smithsonian Intézet megbízásából, hogy állatokat és növényeket gyűjtsön, különösen nagy vadakat Félelmet nem ismerő vadász, édes jó Istenkém! Ez az ember még csak ötvenéves, és nincs munkája. Az egész afrikai balhé csak egy vakáció a számára! Felnézett az újságból, és

4 észrevette Indy megbotránkozását. Nehéz sóhajjal hozzátette: Rendben, azért egy kicsit irigylem ezt a fickót. De hát miért érdekel téged ennyire? Azt mondtad, jóban van azzal, akit meglátogatunk, nem? Nos igen, de Mr. Medlicot egy kávéültetvényt irányít. Nincs ideje arra, hogy vadászokkal lófráljon. Kár. Ez volt Indy életcélja is: az afrikai hőségben üldögélni és nézni, ahogy a kávémagok nőnek. Hidd el, jobb lenne, hanem találkoznánk Roosevelttel. Miért lenne jobb? Jones professzor megvonta a vállát. Mert amilyen éles a szeme, lehet, hogy összetévesztene bennünket egy gazellacsaláddal. Papa érdeklődött Indy ártatlan képpel, mondták már neked, hogy furcsa a humorod? Jones professzor felnevetett és beletúrt Indy hajába. Ám figyelme hirtelen másra terelődött: valahova fia háta mögé nézett. Szent Isten, a civilizáció jelei! mondta. Úgy hiszem, Mombasa régi kikötőjéhez közelítünk, fiatalúr. 8 Indy mérgesen nézett rá. Indiana! javította ki apját. Nem, Brit Kelet-Afrika. Tudod, hogyan értem, papa! mondta Indy. Nevezz Indianának! Ifjabb Henry Jones így hívták Indyt valójában. Becenevét pedig a kutyájától, Indianától vette. Miért?

5 Egyrészt, mert szerette az állatot, másrészt, mert ez a név szerinte fantasztikusan jól hangzott. Egyszerű, nem? De mi a fenéért szólítja az apja fiatalúrnak? Legalább annyit megtehetne, hogy Henrynek hívja vagy esetleg, még mindig inkább Jonesnak! Ne haragudj, fiatalúr! kuncogott Jones professzor. A fiára kacsintott, azután megint elnézett a korlát fölött. Indy megfordult, és a horizont vonalán néhány épületet vett észre. Végre, már épp ideje volt -jelentette ki, és nagyot sóhajtott. Mi a baj? Unod az utazást? kérdezte a papája Egyiptom, Párizs és Bécs nem volt elég érdekes neked? Fantasztikus hely mindhárom, de sehol sem voltak oroszlánok meg tigrisek és lehvék! Ahogy a gőzhajó továbbúszott, szemük előtt föltűnt az öböl partjára épült város. Különböző színek kavarogtak körülöttük: hullámzó vitorlák mögött a parton lóvontatta kocsik, embervonta riksák. Láttak európaiakat ropogósra keményített vászonruhában, arabokat hosszú, lobogó kaftánban és a helyi törzs tagjait kopott keki ruhákban. Egy hatalmas erőd falai húzódtak végig a kikötőn, egészen a fákkal borított sziklákig. Anna! Miss Seymour! kiáltotta Jones professzor a kabin nyitott ajtaja felé. Nézzék csak! Egy pillanattal később Mrs. Anna Jones tűnt fel, Indy magántanára, Helen Seymour kíséretében. Oh, Miss Seymour! kiáltott föl Indy mamája csillogó szemmel. Hát nem gyönyörű? Mrs. Jones karcsú, mutatós asszony volt. Arcát szőke haj keretezte, világoskék szeme pedig mintha mindent

6 látna. Épp annyira kedves és elbűvölő modora volt, amennyire mogorva volt a férjéé, ám ugyanolyan lelkesedéssel vetette bele magát a távoli helyek felfedezésébe. Indy alig vette észre az anyját. Miss Helen Seymourt figyelte, aki betegnek látszott. A kisasszony szája kissé elnyílt, szeme pedig mélyen ült üregében. Bőre, amely általában fehér szokott lenni, most zöldes árnyalatban játszott. Szoros hajfonatában jó néhány ezüstös, ősz hajszála csillant meg. Indy hitetlenkedve bámulta tanárát. A nő nem tartozott a kedvencei közé, most mégis megsajnálta. A kisasszony általában kőkemény és nagyon erős volt. Az a fajta személyiség, aki soha nem tűrné, hogy gyengének látsszon. A fiú, amióta ismerte, csak néha látott rosszallást vagy mérget, esetleg más emberi érzelmet tükröződni az arcán. Most viszont az émelygéstől majdnem nos, majdnem emberinek tetszett. Biztosan a hús okozta, gondolta Indy. Miss Seymour volt a másik, aki szintén afrikai rostélyost evett. És amilyen igazi angol hölgy, noha neki nem ízlett, hősiesen legyűrte az egészet. Figyelte, ahogy a kisasszony a korláthoz sétált. Sikerült egyenesen tartania magát, sőt még egy halvány mosolyt is az arcára erőltetett. Indy egy pillanatra azt hitte, jobban van, amíg a hajó hirtelen meg nem billent egy nagy hullámon. Miss Seymour mosolya azonnal eltűnt. Nos! Kisebb féktelenség a tenger részéről, nem, Miss Seymour? szólalt meg Jones professzor kedvesen.

7 A kisasszony válaszul csak egy halk, elfojtott nyögést hallatott. Hirtelen megfordult, és visszarohant a kabinjába. Arcán rémület tükröződött. Indy megpróbált nem vigyorogni. Most talán elfeledkezhet a tanulásról, legalábbis egy kis időre. Mindenesetre látogatása a brit gyarmatra elég jól indul. Mombasában Jones professzor kibérelte a Brit Kelet- Afrikában található néhány automobil egyikét, egy Ford T modellt. Hosszú, csontzötyögtető utazás után a száraz növényekkel borított, sivatagos fennsíkon át végül megérkeztek Medlicot ültetvényéhez. Olajzöld kávécserjék végtelen sorai nyúltak el végig a horizonton. Közöttük kis kétszintes kőház állt. Amint közelebb értek, Indy négy embert vett észre, amint mosolyogva integetnek a ház tornácáról. Csak az egyikük volt fehér bőrű, ebből Indy arra következtetett, hogy ő Medlicot. Ahogy a T modell megállt, mindannyian szaladtak feléjük. Lábuk nyomán kis porfellegek szálltak. Klikk! Durr! Kipp-kopp! A kocsi motorja még harcolt egy kicsit, mielőtt végleg elcsendesedett. Üdvözletem, barátaim! köszöntötte őket Medlicot. A szeme fehéren világított barnára sült arcában. Széles mosolyjátszott tömött bajusza alatt, ahogy mindenkinek bemutatkozott. A többiek, Medlicot afrikai szolgái, kipakolták a csomagokat a hátsó ülésről. Medlicot, öreg gazember! kiáltotta Jones professzor. Egy nappal sem látszol öregebbnek, mint amikor együtt tanultunk Oxfordban.

8 Az ország teszi, Henry! felelte Medlicot. Friss levegő, romlatlan föld, olyan, mintha az Édenkertben élnék. A házához vezette őket és megfordult, hogy mindenki láthassa. Most, attól tartok, nincs sok időnk. Pakoljátok le a holmitokat és öltözzetek át valami hétköznapibb ruhába. Fél óra múlva indulunk. Indulunk? kérdezte Jones professzor. De hiszen csak most érkeztünk! Hát ellen tudsz állni egy szafári meghívásnak? kérdezte Medlicot. Egy szafári? ismételte Indy. Milyen nagyszerű! jelentette ki Miss Seymour. De attól félek, hogy szeretnék visszaélni a kedvességével, Medlicot, és arra kérem, később induljunk! Vagy talán csak holnap. Tudja, kisebb gyomorrontásom van Sajnálom, hölgyem, de szigorú parancsom van arra, hogy ma induljunk! jelentette ki Medlicot. Már lefoglaltam a jegyeket a nairobi vasútra. Ja, ha parancs mondta Miss Seymour. Azt hittem, hogy vendégek vagyunk, nem rabszolgák. Hát persze, hölgyem. Joga van hozzá, hogy itt maradjon! mondta Medlicot sóhajtva. Bár nem vagyok egészen biztos abban, hogy meg tudom magyarázni a távolmaradását Teddynek. Nos, talán ez a Teddy is belátja, hogy először meg kellene kérdeznie, akarok-e menni egyáltalán jegyezte meg Miss Seymour. Khm, Medlicot úr! szólalt meg vékony hangon Indy. Miféle Teddy?

9 Medlicot az ajtónál állt, keze már a kilincset fogta. Visszanézett a válla fölött: Roosevelt, természetesen. Nos, kérem, siessenek. Huszonöt perc múlva itt várom magukat. Ha nem lesz itt mindenki, lekéssük a vonatot. Ezzel Medlicot belépett a házba, és becsukta maga mögött az ajtót. Roosevelt mondta Miss Seymour nagyot sóhajtva. Ujjaival gyorsan végigfésülte a haját, megigazította a kócosabb fürtöket. Nos, hát én soha jaj istenem Indynek csaknem a padlóról kellett fölszednie az állat, úgy leesett. Már sok híres emberrel találkozott ezen az utazáson, sok vad kalandban volt része. De ez mégis csak más. Elképzelte magát a tikkasztó melegben egy bokor alján, kibiztosított puskával, amint a világ legfélelmetesebb emberevő oroszlánjaival néz farkasszemet. És mindezt a legnagyobb élő amerikai hős társaságában! 2. Fejezet Csüccs ide! biztatta Medlicot, miközben fölemelte Indyt egy hosszú, párnázott ülésre, amelyet a mozdony elejére erősítettek. Köszönöm! válaszolta Indy, és egyáltalán nem volt szüksége biztatásra. Egy kicsit veszélyes hely, nem? kérdezte Jones professzor. Például mi van, hogyha kilazul a fék, miközben a vonat száguld? Milyen elővigyázatos lettél vén korodra. Henry! nevetett Medlicot. Talán megkérem Miss Seymourt, hogy üljön oda helyetted. Mrs. Jonesnak a szó szoros értelmében oda kellett láncolnia a székéhez szegény vénasszonyt a kupéjukban.

10 Igen, hát, nos, a gyomra, tudod makogta Jones professzor. Teddy ezt az ülést kifejezetten saját magának és a társaságnak szereltette ide, a mozdony elejére -jegyezte meg mosolyogva Medlicot, ahogy maga felkapaszkodott. És azok a fickók egyáltalán nem pehelysúlyúak. Na, gyere ide te is! Ahogy Jones professzor leült Indy másik oldalán, Medlicot a válla felett jelzett a gépésznek. Egy hatalmas, erős síphangot követően a szerelvény lassan, zakatolva elindult. Pöfögve maga mögött hagyta Medlicot ültetvényeit. Ahogy felgyorsított, Indy arcán érezte a meleg, száraz szelet. Bal kéz felől a kávécserjék eltűntek a vonat füstjében. Juhé! kiáltotta. Tartsátok nyitva a szemeteket! mondta Medlicot. Ez itt körülöttünk már a déli vadrezervátum. A vadrezervátumnak nem tartott sokáig, hogy bebizonyítsa, nem véletlenül ez a neve. Előttük, a síneken egy zebracsapat figyelte unottan, ahogy a vonat közeledik. Nézzék! kiáltotta Indy. Huhúúú! A vonat síphangjára a zebrák futni kezdtek. A kisgyerek csodálattal figyelte, amint a szerelvény lassan utolérte őket, miközben a zebrák szétszóródtak. Egy buja erdő felé viharzottak, ami a távoli hegy lábánál terült el. A fák ágain nagy testű, narancssárga fejű madarak üldögéltek. Amint a por leülepedett, Indy megfigyelhette, amint egy szürke ugróegércsalád

11 szökdécsel szerteszét, olyanok voltak, mint a kicsi kenguruk. Fantasztikus! mondta Jones professzor. Ilyen rengeteg vadállat, és emberi lényeknek még csak nyoma sem látszik. Medlicot bólintott. Édenkert! kiáltotta büszkén. Igen, Édenkert vasúttal! mondta Indy. Haha! nevetett Medlicot. Tus, fiatalember, telitalálat! Indy felnevetett. Szinte szédült a jókedvtől. A mező túloldalán észrevett egy gazellacsapatot. Az állatok magasra szökelltek a levegőben. Az ugrás ívének legmagasabb pontján mindig úgy látszott, mintha lebegnének a levegőben. Mintha repülnének. E pillanatban a lelke legmélyén úgy érezte, mintha ő is a gazellák egyike volna. Egy órával később, valahol a terepen, amit Medlicot a Hasadás Völgyének hívott, a szerelvény megállt egy kis állomáson. Itt Medlicot két lovat bérelt, egyet magának, egyet pedig Indynek. A többieket ökörvontatta kocsira ültette, és két hordárt rendelt melléjük. Vezetésével továbbindultak Teddy Roosevelt vadásztábora felé. Újabb egy óra múlva Medlicot egy meredek hegy felé mutatott. Azt hiszem annak a túloldalán várakozik ránk Teddy. Indynek sem kellett több. Megsarkantyúzta a lovát, és előreszáguldott. Fiatalúr! Lassíts! kiáltotta az apja.

12 Indy úgy tett, mintha nem hallaná. Fölvágtázott a hegyre, ám amikor a csúcsra ért, azonnal megállította lovát. A csúcs alatt a talaj erősen lejtett, majd egy háromszögletű fennsíkban szélesedett ki, amelyről csodás kilátás nyílt a végtelen szavannára. A fennsík nagy tisztásán körülbelül húsz sátor állt, amelyek így együtt úgy hatottak, mint egy városka. De állt ott még néhány nagy, nyitott oldalú, szalmatetős ház is. Az egyik közülük nagyobb volt, valószínűleg ez szolgált ebédlőül. Több tucat sötét bőrű bennszülött mászkált föl-alá. Állatbőröket cipeltek, vagy felszerelést rámoltak. Mások puskákat tisztítottak, a lovakat csutakolták, ételt készítettek. Néhányan nyugati stílusú inget és nadrágot viseltek, de a legtöbbjük félmeztelen volt, vagy hosszú, ingszerű ruhát hordott. A sátrak egyike közelében néhány fehér ember vitatkozott hevesen. Tyhű! mindössze ennyit tudott kinyögni Indy. Látod azokat a kis sátrakat a jobb oldalon? hallotta Medlicot hangját a háta mögül. Aha! válaszolta. A férfi melléje léptetett, arcán pajkos mosoly látszott. Aki utoljára ér oda, az egy nyúzott gnú! Medlicot hangos gyiával lecsörtetett a hegyoldalon. Kapjuk el! kiáltotta Indy, és térdét a ló oldalába vágta. A két ló hatalmas porfellegben száguldott a sátrak felé. Medlicot csak orrhossznyival nyerte meg a versenyt. Jók a reflexeid, fiam! kiáltotta Indy felé. Köszönöm! felelte ő. Hol van Roosevelt elnök?

13 Idehívom, amíg kicsomagolsz válaszolta Medlicot. Te választhatsz először sátrat. A fiú kikötötte lovát az egyik sátor mellé. Nemsokára szülei és Miss Seymour is utolérték őket, a hordárok pedig kezdték lepakolni a bőröndöket a kocsiról, majd elcipelték a sátrakhoz. Indy odarohant a magáéhoz a csomagjával együtt, és lázas izgalomban kezdte előszedni a ruháit meg a könyveit. Hamarosan Miss Seymour is belépett. Arca vörös volt, verejtéktől csillogott. A szemöldökét ráncolva rendbe rakta Indy holmiját. Lassíts, Henry! szólt rá. Ez a vadon már évmilliók óta itt van. Nem fog eltűnni, amíg kipakolsz. De én Rooseveltet akarom látni! heveskedett a gyerek. Ő a legnagyobb! Elnök, ökölvívó, vadász! És napnyugtáig nem is tér vissza ide vágott közbe Miss Seymour. Honnan tudja? Apád megkérdezte az egyik embertől. Rendben sóhajtott Indy megadóan. Akkor lassítok. Miss Seymour megcsóválta a fejét, de közben módszeresen hajtogatta a ruhákat. Úgy érzem, Medlicot féktelen természete rossz hatással van rád, Henry. A fiú megfordult, hogy válaszoljon, ám ekkor meglátta Mr. Medlicotot a sátor bejáratánál, Miss Seymour mögött. A férfi ártatlan mosollyal megszólalt: Henry, szeretnéd, ha körbevinnélek a táborban, mielőtt mindenki visszaérkezik? Hát persze! Indy szinte félrelökte az útjából Miss Seymourt, ahogy kirohant.

14 Henry! kiáltotta utána Miss Seymour. Lassabban, mert még összeesel a napszúrástól! Ám Indy már rég eltűnt. Medlicot a kisasszony felé fordult, és megemelte a kalapját. Ne aggódjon, asszonyom. Majd én lassítok kicsit a gyereken. Ahogy a férfi félrevonta a sátorlapot és kislisszolt, Miss Seymour fölvonta a szemöldökét. Szép kis vigasztalás, mondhatom dünnyögte magának. A tábor másik oldalán Indy már egy nagy sátorhoz közelített. Belülről madarak kaparászása, füttyögése és dala hallatszott. A feketék nagy, sóval teli zsákokat cipeltek a sátorba. Mi a suttogta Indy. Ezt meg kell tudnia! Egyenesen a tüdőn és a gerincen át, pont ahogy szeretem! hallotta a sátorból. Belépett. Körben mindenütt madárkalitkákat látott a sátor merevítő rudairól lógtak, az asztalokon sorakoztak, vagy a sarkokban állították fel őket. Egy sovány, szemüveges férfi sétált az egyik kalitkától a másikig. Valami könyvbe jegyzetelgetett. Indy újra hallotta az előbbi hangot, bal felől. Kár viszont a kölykeiért. Csak az egyik van olyan jó állapotban, hogy kiállíthassuk. Ahogy oldalt nézett, elakadt a lélegzete. Egy oroszlán feküdt a földön, holtan és félig megnyúzva. A szeme és a szája szélesre tárva, mintha csak támadni készülne. Egy szakállas férfi az ő hangját hallotta térdelt az oroszlán mellett, és a fejét tanulmányozta! Medlicot lépett a sátorba.

15 Á, Heller! kiáltotta. Hadd mutassam be magának ifjabb Henry Jonest. Jones professzor fiát. A férfi fölállt. Kedvesen mosolygott, kezét Indy felé nyújtotta. Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Heller szólt Indy. Megrázta a férfi kezét. A tapintását melegnek, ragadósnak érezte. Megpróbált úgy tenni, mintha nem vette volna észre, hogy a keze tiszta oroszlánvér lett. Heller egyike a preparátorainknak. A Smithsonianból jött mondta Medlicot. Mr. Roosevelt csapatához tartozik. Ezek a kedves teremtmények a Washingtoni Nemzeti Múzeumban lesznek kiállítva. Sokkal félelmetesebb külsővel, mint most, ezt megígérhetem. Preparátor? kérdezte Indy. Ez azt jelenti, hogy maga tömi ki őket? Nos, itt csak megmérem és megnyúzom az állatokat, majd sóban tartósítom a bőrüket, hogy visszaszállíthassák őket az Államokba válaszolta Mr. Heller. A móka majd csak akkor kezdődik, amikor hazaérek. Fémből megépítem a test életnagyságú modelljét, fával megerősítem és szalmával kitömöm, majd ráhúzom a bőrt a modellre, és megpróbálom életszerűvé tenni. Heller Indyre vigyorgott. Ha legközelebb elmész a múzeumba, gondolj rám és a véres kezemre. Indynek sokkal jobb ötlete volt arra, hogyan tehetné emlékezetessé ezt az egészet mondjuk ha nyugodtan besétálna Miss Seymour sátrába, hogy a tanuláshoz kezdjen, miközben a kezéről csöpög a vér. Ha ez nem borítaná ki az öregasszonyt!

16 Gyorsan elkergette a gondolatot a fejéből. Ööö, gondolom nincsen mosdó errefelé? Mr. Heller először meghökkentnek látszott, majd észrevette Indy véres kezét. Ó, dehogynem! Van vizünk vödrökben, ott hátul. Nyugodtan használhatod. Köszönöm. Bocsássanak meg! Ahogy Indy elhagyta a sátrat, még egyszer ránézett az oroszlánra. Valaki, aki legyőzte a sivatag királyát, belenézett ezekbe a hideg szemekbe, szembefordult a tőrszerű fogakkal. Valaki nyugodtan várt, mozdulatlanul keresztülnézve a puska célkeresztjén, ahogy a vadállat rohanvást támadott. Indy megremegett. Milyen érzés lehet! Rettentően félelmetes. Alig várta, hogy kipróbálhassa. Megmosta a kezét, és körülnézett. A nap épp leáldozott, furcsa narancsbarna fényben fürösztve a tájat. Érdekes módon a látvány Indyt az óceánra emlékeztette, ahogy elnyújtózik a látóhatárig. Hirtelen a sziklák alatt, a távolban észrevett néhány kicsi, sötét kunyhót. A házak körül mindenfelé bozót nőtt. A kunyhók között néhány állat járkált. A válla fölött hátranézett. Hallotta Mr. Medlicotot, aki még mindig a preparátor sátrában volt. A szüleit viszont sehol sem látta, és egy pillanatra észrevette, ahogy Miss Seymour a sátra körül sertepertél. Nem fog senkinek hiányozni. Legalábbis addig nem, amíg megnézi azt a furcsa kis falut. Végül is, miért kellene itt álldogálnia és várnia. Nem az ő hibája, hogy gyorsabban pakolt ki, mint bárki más. Nem az ő hibája, hogy Roosevelt még nem tért vissza.

17 Kell hogy legyen egy hely, ahol biztonságosan le tud mászni. Indy a sziklák széléhez ment és lenézett. Az egyetlen, amire nem számított, az volt, hogy valaki visszanéz rá. Alatta, négy csöndben legelő kecskétől körülvéve egy fiatal, Indyvel körülbelül egykorú bennszülött fiú állt. Fél lábon, hosszú járóbotra támaszkodva. A szeme olyan mozdulatlan volt, mint az olyan embereké, akik már mindent láttak, és nem hajlandók semmin sem meglepődni. A két fiú farkasszemet nézett. A bennszülött arca nem mutatott sem barátságot, sem ellenséges érzületet. Indy mondani akart valamit, de nem tudta, mit mondjon. Miss Seymour hangja törte meg a csendet. Henry! Henry! Visszajöttek! Indy szíve nagyot ugrott az izgalomtól. A furcsa, mozdulatlan arcú fiú várhat. Roosevelt elnök és a vadásztársasága visszatért a táborba, ő pedig ott akar lenni, hogy találkozzon velük. 3. Fejezet Indy talpa hangosan csattogott a kemény, poros földön. A tábor túloldalán mindenki a bozótos fölé magasodó hatalmas, sűrű facsoport előtt álldogált. Poros vadászok léptek elő libasorban a bozótból, és az itteniek éljenezni kezdték őket. Henry! Erre! kiáltotta Medlicot, a tömeg sűrűjéből integetve. Mellette álltak Indy szülei és Miss Seymour. A vadászok egyikével beszélgettek, egy napbarnította, szakállal keretezett arcú idősebb emberrel.

18 Mr. Medlicot ennek az öregembernek mutogatott valamit, ahogy Indy közelített. Henry, ez az úr Frederick Selous! mondta, ő segített megszervezni a szafárit, és egyike a legjobb vadászoknak Brit Kelet-Afrikában. Sőt, egész Afrikában. Mr. Selous mosolyogva megrázta Indy kezét. Örülök, hogy találkoztunk, Henry. Örülök, hogy itt lehetek válaszolta Indy. Tőlük balra, kissé távolabb magas, sovány fiatalember küszködött egy háromlábú állvánnyal és egy nagy, fekete fényképezőgéppel. Mr. Selous! kiáltotta a fiatal férfi, tudnak segíteni nekem, mielőtt apa ideér? Természetesen, Kermit kiáltott vissza Selous. Medlicot felé fordulva elnézést kért, és otthagyta őket. Ahogy Selous elsétált, Medlicot magyarázni kezdte Indynek: Kermit Roosevelt fia, húszéves. Az apja kivette a Harvardról, hogy elhozza erre a szafárira. Kermit sietősen szétnyitotta a háromlábú állványt, majd ráerősítette a fényképezőgépet. Vastag szövetdarab takarta a fényképezőgép tetejét és hátsó részét. Kermit, akár egy hivatásos fotográfus, alábújt. Keresztülnézett a lencsén, és a bokrokra irányította a gépet. Azután belenyúlt a fotóstáskába, elővett egy rúdra szerelt fémlapot, és megtöltötte magnéziumporral. Ahogy Mr. Selous kezébe adta a rúdra szerelt fémlapot, egy dübörgő hang hallatszott a bokrok mögül. Kermit! Felkészültél? Kermit idegesen a fényképezőgép mögé állt.

19 Igen, papa, minden kész kiáltott vissza a bokor felé. Jöhetsz! Indy a vastag bozóttakaróra szegezte tekintetét. A bokrok poros, zöld levelei most vörösen világítottak a naplemente erős, meleg fényében. Az egész táborra csend telepedett. Patkók zaja hallatszott. Egy ló jelent meg a bozót szélén, magas volt és nagy csontú. Egy férfi ült rajta, aki viszont alacsony és zömök volt. Ráadásul kancsal. Továbbá vastag szemüvege és sörhasa volt, és széles mosolyában kivillant minden egyes sárga, hatalmas foga. És mégis: Indiana Jones soha életében nem talált még embert ennyire vonzónak. Nem tehetett mást, csak bámulta. Roosevelt arca olyan volt, mint egy szobor: hatalmas, egy tömbből faragott. Széles válla volt, mellkasa pedig leginkább egy erős, esővíztároló hordóra hasonlított. A szeme egyszerre mutatta az intelligenciát és a kedvességet. Theodore Roosevelt olyan embernek látszott, aki soha semmitől nem fél, és aki még soha nem kételkedett önmagában. A tábor lakóinak arcáról pedig az sugárzott, hogy más sem kételkedik benne. A magnéziumpor hangos puffanással fellobbant villámfehér fényben fürösztve Rooseveltet és lovát. Szent Isten! kiáltotta nevetve Roosevelt, megjátszott, túlzott pislogással. Te készen voltál a fotózásra, de én még nem. A csoport nevetni kezdett. Minden szem Roosevelt felé fordult, minden arcon széles mosoly.

20 Ne haragudj, papa! mentegetőzött Kermit, és karját nyújtotta, hogy lesegítse Rooseveltet a lováról. Remélem, nem vakítottalak meg. Teljesen rendben vagyok mondta Roosevelt, ahogy a földre lépett. -Egyébként pedig már úgyis alig látok az éhségtől. Megérkeztek már a vendégeink? Itt vannak felelte Kermit. Ez itt a professzor és Mrs. Jones; az ifjabb Henry, és az ifjabb Henry magántanára, Miss Helga Seymour. Helen javította ki Miss Seymour udvariasan. Boooldog vagyok! Roosevelt hangja leginkább egy nagy juhászkutya elragadtatott ugatásához hasonlított. Mindenkivel kezet fogott, majd így szólt: Örülök, hogy találkozhattam önökkel, és remélem, megbocsátják, ha azt mondom: pokolian éhes vagyok! Professzor, megtisztelnének, ha ön és a családja csatlakozna hozzánk egy kis frissen sült vadhúsra. S amikor azt mondtam család, természetesen magát is beleértettem a csapatba, Miss Seaford. Miss Seymour valami olyasmit tett, amit Indy még sosem látott azelőtt: elpirult. Majd Indy teljes meglepetésére elmosolyodott, és azt mondta: A megtiszteltetés csakis az enyém, elnök úr. Elbűvölő. Roosevelt az órájára nézett és azt mondta: Megmosakszom, azután találkozunk vacsoránál. Ezzel a legnagyobb sátor felé indult, amelynek a bejárata mellett magas rúdon az amerikai zászló lobogott. Indy kíváncsian nézett Miss Seymourra. Az öregasszony zavartan újra a haját igazgatta, a szeme még mindig Rooseveltre szegeződött.

21 Nem javította ki -jegyezte meg Indy. Miss Seafordnak szólította magát. Miss Seymour hirtelen Indyre nézett, mintha álomból ébredne. Tényleg? kérdezte. Én én Az a helyzet, hogy nem is vettem észre. Azután a saját sátra felé indult, már épp oly száraz magabiztossággal, ahogy szokott. Indy még akart mondani valamit, de inkább befogta a száját. Egy rövid pillanatig új oldalát figyelhette meg Miss Seymournak, és ez az oldal kicsit félénk és bizonytalan volt. És valahogy tetszett neki. Aznap este a táborban mindenütt tábortüzek égtek. Roosevelt társasága a nagy, nyitott oldalú étkezőkunyhóban evett. Az asztal azonban egyáltalán nem illett egy vadásztáborhoz, igazi brokát asztalterítővel letakart, porcelántányérokkal és drága borospoharakkal megterített asztal volt. Indyt meglehetősen idegesítette, hogy öltönyt és nyakkendőt kell viselnie. Azt hitte, a szafárin kellőképp kihelytelenkedheti magát. Úgy látszik, mégsem. Roosevelt viszont szemlátomást élvezte, hogy a vadon kellős közepén is szmokingba kell öltöznie. Szóval Indy megtartotta magának a panaszait. A vacsoraasztal körüli beszélgetés élénk és hangos volt. Indy sok olyan dolgot tudott meg, amiről addigi életében nem is hallott. Roosevelt elmagyarázta, hogy a táboruk egy Kapiti-fennsík nevű helyen található. Nairobitól délre. Hogy a bennszülött munkások nagy része szuahéli, abból a törzsből való, amelyik a keletafrikai tengerparton lakik. Hogy a bennszülöttek öt

22 különböző csoportra vannak fölosztva: a teherhordók a meglőtt állatok elszállítására, aszkarik, vagyis katonák; szaiszek, azaz a lovak felelősei; a sátorállítók és végül a fegyverhordozók. Indyt legjobban mégis a vadásztörténetek érdekelték. Roosevelt szemlátomást minden részletre emlékezett, amely minden egyes általa lelőtt állat elejtése során történt. Mint láthatják mondta, ez a száraz évszak vége, amint ezt a föld állapota is bizonyítja. A síkságon tulajdonképpen egyáltalán nincs semmiféle növényzet, ahová a vadász elbújhatna, kivéve a néhány satnya mimózabokrot. Ennek ellenére Kermit és én ma elejtettünk néhány Tommie-t és Grants-t. Miket? kérdezte Indy teli szájjal. A hús, amit befalt, ismeretlen volt a számára, de jóízű. Thompson gazellák és Grant gazellák magyarázta Kermit. Rengeteg állatot neveztek el errefelé azokról az európaiakról, akik először pillantották meg őket. Öhöm bólintott tudálékosan Indy, miközben egy újabb adag húson rágódott. Roosevelt szélesen rámosolygott. Az ízlésed szerint lett elkészítve, Henry? Rrrurggl nyögte ki Indy válaszként, a tökéletesen helyett. Henry! szólt rá Mrs. Jones. Ennek a fiúnak olyan étvágya van, akár egy igazi férfinak jelentette ki Roosevelt nevetve. Élvezd, kisöreg. Keményen harcolt, míg elejtettem. Látnod kellett volna, hogyan küzdött az életéért. Indy csaknem csuklani kezdett.

23 Úgy érti, hogy ez a mai zsákmány? Nem is lehetne frissebb! vágta rá Roosevelt büszkén. És egyike volt a legjobb húsban lévő nőstény gnúknak, amiket mostanában láttunk. Gnú? Nőstény gnú? Indy kétségbeesetten harapott még néhányat és lenyelte. A hús hirtelen kicsit nehéznek, kicsit mócsingosnak tűnt. Érdekes: amíg nem tudta, hogy mit eszik, nagyon is ízlett neki. Rooseveltre nézett, aki büszkén mosolygott, ő is elmosolyodott viszonzásként, majd hősiesen újabb darabot szúrt a villájára. Úgy tudom, egész kis könyvtárat hozott magával érdeklődött élénken Mrs. Jones, hogy témát váltson. A könyv legalább olyan fontos, mint egy puskagyűjtemény, és még sokkal szórakoztatóbb. Még a szafárin is mondta Roosevelt. Nyugodtan használják, ha kedvük van hozzá. Megvan itt Shakespeare, Homérosz, Shelley, Longfellow, Poe, Euripidész, Dickens Indyre nézett. És Bret Harte meg Mark Twain is. Ellenben nem hoztam el Henry Jones professzor könyvét a középkori páncélokról De csak azért, mert még indulás előtt elolvastam. Kitűnő munka. Indy apja sugárzott az örömtől. Köszönöm, uram! Boldog vagyok, hogy élvezte. Úgy látom, hogy ön nagyon sokat olvas. Nem annyit, amennyit szeretnék válaszolta Roosevelt. Az itteni körülmények között csak néhány könyvet tudok kiolvasni egy nap alatt. Medlicot azt

24 mondja, hogy az ön előadókörútja egy új könyvhöz kapcsolódik. Igaz ez? Nos, valójában két új könyvhöz válaszolta Jones professzor. Az egyik a középkori hűbérrendszerről, a másik pedig a Szent Grálról szól Jones professzor hangját ekkor elnyomta Kermit, Heller, Medlicot és Selous hangos vitája. Milyen sajátságos! szólt hangosan Selous, egy nagy, bőrkötésű könyv lapjait nézegetve. A könyv az Afrikai emlősök címet viselte. Minden egyes antilop, amivel találkoztunk, beisa volt vagy gemsbok állapította meg Kermit. Nézd meg ezt, apa! mondta, a könyvet apja kezébe adva. Elnézést! biccentett Roosevelt Jones professzor felé. A nyitott lapra nézett, amelyen egy térkép volt látható és számos állat rajza. Látja, uram! mutatott Heller, az állatok egyikére. Pedig minden jel arra mutat, hogy ez a hely a rojtos fülű gazellák párzóhelye kellene legyen. A rojtos fülű gazella egy antilopféle. Több ezernek kellene lennie errefelé! Indy az antilop rajzára nézett. Az első, amit észrevett, az állat hosszú, elkeskenyedő szarva volt. A szarvak az állat orrával párhuzamosan úgy mutattak hátrafelé, mint két elhajlított lándzsa. Az antilopnak olyan lába és tompora volt, mint egy lónak, valamint a bikáéhoz hasonló, erős mellkasa. Fekete, határozott vonalak futottak végig a törzsén, elválasztva őzbarna felsőtestét fehér hasától. További vonalak voltak a fején és fekete sáv á combján. A fülek tetején tincsnyi fekete szőr látszott.