A PÉCS 25 EMELETES MAGASHÁZ BONTÁSA Az épület építése, károsodása, megerősítése és bontása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A PÉCS 25 EMELETES MAGASHÁZ BONTÁSA Az épület építése, károsodása, megerősítése és bontása"

Átírás

1 A PÉCS 25 EMELETES MAGASHÁZ BONTÁSA Az épület építése, károsodása, megerősítése és bontása Dr. Orbán József professor emeritus PTE MIK Építőmérnök Tanszék ÖSSZEFOGLALÁS Az évek során elvégzett diagnosztikai- és feltáró vizsgálatok alapján a pécsi 25 emeletes épület építési hibái és azok következményei ismertek voltak a szakemberek számára, ezért is került sor 2003 évben a Magasház utólagos megerősítésére, majd 2016 évben a lebontására. Az építési hibák nagy része azonban a vázszerkezet épületpatológiai jellegű bontása során került csak a felszínre, így az előadónak lehetősége volt az épületszerkezetben az évek során végbemenő károsodások okainak és következményeinek vizsgálatára. Az előadásban az épület bontási technológiája mellett ezek a károsodások is mutatatásra kerülnek. KULCSSZAVAK Korróziós károsodás, építési hibák, épületbontás BEVEZETÉS A pécsi Magasházat 1974-ben kezdték el építeni, IMS feszített vasbeton vázszerkezeti rendszerrel, melyet a Szerb Anyagvizsgáló Intézetben (Ispitivanje Materijala Srbije) fejlesztettek ki. A földrengés álló vázszerkezeti rendszer lényege, hogy szerelés közben az előregyártott vasbeton pillérek közé ideiglenes galléralátámasztással födémelemeket helyeznek el, amelyek sarokkimetszéssel csatlakoznak a pillérekhez. A pillérek és a födémek kapcsolatát és együttdolgozását a födém síkjában acélhuzalokkal történő kétirányú összefeszítés által létrehozott súrlódás adja. Az ily módon kialakított nem merev csomópontok lehetőséget adnak az épületszerkezeti elemek rugalmas elmozdulására, ami az egész épületet földrengésállóvá teszi. Az IMS vázszerkezetű Magasház építése A pillérek és a födémek közötti szerelési hézagot még a pászmák befűzése és megfeszítése előtt hézagkitöltő habarcsanyaggal (PU paszta) töltötték ki, amelynek a szilárdulás gyorsítására kalcium-klorid tartalmú Kalcidur adalékszert alkalmaztak. A kitöltő habarcs kloridion tartalma azonban a későbbiek során olyan korróziós folyamatot indított el a feszítő huzalokban, amely az egész épület állékonyságát veszélyeztette, és végső soron az épület 2016 évi lebontásához vezetett.

2 Néhány kísérleti szerelés után között, elsőként került sor a pécsi 25 emeletes Magasház megépítésére (1. kép), 82 méteres magassággal, m 2 alapterülettel, és 252 lakás kialakításával. 1. kép A Pécsi Magasház vázszerkezete és az épület szerelése A vázszerkezet korróziós károsodása és a megerősítése A kloridionok igen nagy diffúziós képességgel rendelkeznek még az 1-2 % pórusvíz tartalmú betonszerkezetekben is. Sajnos a kloridionok e tulajdonságát a tervező- és ellenőrző szervek szakemberei nem ismerték, ezért járultak hozzá a Cl - ion tartalmú szilárdulás gyorsító alkalmazásához, bízva abban, hogy a kábelcsatorna betonanyaga elegendő korrózióvédelmet nyújt a feszítőhuzaloknak. Ez egy végzetes hiba volt, ami a Magasház további sorsát meg is pecsételte, ugyanis az évi szerkezetellenőrzési feltárásos vizsgálat a feszítőhuzalok korróziós károsodását már kimutatta, sőt évben már szakadt szálak is voltak (2. kép) a huzalkötegekben. A Magasházat jól ismerő mérnök szakemberek évekig abban a tudatban voltak, hogy az épület károsodását elsősorban és egyedül a PU paszta kloridionos korróziója okozta. Ezért nagy meglepetés volt az épületbontás során feltárt kábelcsatornák betonanyagának nem megfelelő tömör-

3 sége és a bennük lévő feszítőhuzalok korróziós állapota (3. kép). Ezek szerint a kloridos betonacél korrózió mellet még egy halálos betegsége volt az épületnek, amiről a csak a patológiai jellegű szerkezetbontás közben szereztünk tudomást. 3. kép A korrodált és szakadt feszítőhuzalok 4. kép A korrodált feszítőhuzalok a kábelcsatornában

4 Megismerve a vázszerkezet korróziós károsodását, valamint a további üzemeltetéssel járó kockázat mértékét, 1989-ben az épületet életveszélyessé nyilvánították és sorkerült a Magasház kiürítésére. A 2000-es évek elejére a magára hagyott épület olyan állapotba került, hogy a megerősítése az élet- és vagyonvédelem érdekében már nem tűrt további halasztást. Így az épület vázszerkezetének statikai megerősítésére 2003 évben került sor pótlólagosan bevitt szabadkábeles utófeszítéssel és a pillérbe vezetett acélcsapokkal, valamint acélgallér tartóelemek együttes alkalmazásával (5. kép). 5. kép Az IMS vázszerkezet megerősítése feszítőpászmákkal A megerősítés után a Magasház statikailag abszolút rendben volt, lényegében lakhatóvá vált. Hogy nem lakták be, annak elsősorban anyagi oka volt. Hosszantartó mérlegelés után döntöttek a bontás mellett év márciusban jött egy 98 méteres toronydaru (6. kép), és elkezdődött az épület bontása. A Magasház bontása A Magasház bontását a Strabag MML Kft. és a Land-Bau Kft. alkotta konzorcium végezte. A bontás megtervezését nehezítette, hogy az IMS épületnek előfeszített vasbeton vázszerkezete van, amit a feszítőhuzalok igen nagy erővel szorítanak össze, és a robbantás által előidézett extrém hatásokra is rugalmasan reagálva egyben tartják az épületet. Nem véletlen tartják ezt az építési módszert földrengés állónak, és ezért vetették el a Magasház robbantással történő bontásának lehetőségét.

5 6. kép Toronydaru felállítása és a daru működés közben Az épület IMS szerkezetű emeleteinek bontásához a törő fejjel felszerelt távirányítású robot bontógépeket alkalmaztak. Az épület alsó szintjeinek bontása már a talajszintről történt daru segítsége nélkül, harapó fejjel ellátott nagy gémkinyúlású krokodil bontógép alkalmazásával. Az épület bontása szintenként történt, a bontandó szintek födémpanel rendszerének folyamatos alátámasztásával, és PERI kúszó zsalurendszer, mint biztonsági védőpalánk alkalmazásával (7. kép). 7. kép Biztonsági védőpalánk rendszer

6 A bontást a homlokzati falpanelekkel kezdték, a panelek illesztési csomópontjainak bontógépekkel történő feltárásával, kiszabadítva ezzel a paneleket a vázszerkezetből (8. kép). A panelelemek falból való kiemeléseés a talajszintre történő leengedése toronydaruval történt (9. kép). 8. kép A homlokzati falpanel kibontása a vázszerketeből 9. kép A falpanel leemelése az épületről

7 A földre leengedett vasbeton elemeket egy harapó fejjel ellátott krokodil bontógép apró darabokra szétroncsolta, elkülönítve belőle az újrahasznosítható betonacél huzalokat. A lakószobák fölötti födémelemek kibontásakor a panelek melletti kábelcsatornákat a törőfejjel ellátott bontógéppel szétroncsolták (10. kép), majd a szabaddá váló feszítőhuzalokat lángvágóval elvágták, kiszabadítva ezzel a panelelemeket a vázszerkezet szorításából. Az épület szerkezetétől való elválasztást követően a födémelemeket toronydaruval kiemelték a vázszerkezetből (11. kép) és leszállították az épületről. 10. kép Födémpanel kibontása a vázszerkezetből 11. kép Födémpanel kiemelése a vázszerkezetből

8 A folyosó feletti födémszerkezet bontásakor a feszítő huzalokat lángvágóval átvágták, majd a törőfejjel ellátott bontógéppel minden második pillérpár fejét és alját szétroncsolták (12. kép), megszüntetve ezzel a födémpanelek pillér alátámasztásait. A közbenső támaszték nélkül maradt födémelem párok közötti kábelcsatorna betonját áttörve a födémpanelek lezuhantak a rugalmas autógumi abroncsokra (13. kép). 12. kép A folyosó födémszerkezetének bontása 13. kép A födémelem párok leszakítása

9 A Magasház 8. szintjének lebontását követően (14. kép) a bontási technológiát megváltoztatták. A toronydarut eltávolították és az épület alsó 7 szintjének a bontását roppantásos technológiával folytatták, távirányítású harapó-fejes nagy gémkinyúlású krokodil bontógéppel (15. kép). 14. kép Az épület bontásának üteme 15. kép Harapó-fejes nagy gémkinyúlású krokodil bontógép

10 Az épület bontása szakaszosan történt (16. kép), melynek nagyságát a monolit vasbeton falszerkezetek közötti raszter adta. Egy raszteren belül először a homlokzati falpaneleket roncsolták szét és bontották ki az épületből (17. kép), majd a válaszfal- és födémelemeket (18. kép), amíg a belső folyosó vázszerkezetéhez nem jutottak (19. kép). 16. kép Az épület északi homlokzatának bontása 17. kép Az épület keleti homlokzatának bontása

11 18. kép A válaszfalak és a födémelemek bontása 19. kép Az IMS vázszerkezet szétszedése

12 A vasbeton falak közötti épületszakaszok elbontását követően a több emelet magas monolit falakat eldöntötték (20. kép), majd a további szétdarabolásukat, kisebb kapacitású krokodil végezte (21. kép). 20. kép Több emelet magas monolitbeton falszakasz 21. kép A ledöntött falszakasz feldarabolása

13 Az épület vázszerkezetének bontását október végén befejezték (22. és 23. képek). 22. kép Az épület déli lépcsőházának bontása 23. kép A Magasház romjainak eltakarítása

14 24. kép Parkosított terület kialakítása az épület helyén A szerző utószava 40 évig éltem a Magasház szomszédságában, így életének minden változását és rezzenését figyelemmel követhettem év elején még sajnáltam, hogy az épületet le akarják bontani, szívesen ellene szóltam volna, de a bontás közben feltáruló korróziós károsodások és építési hibák ismeretében, most már látom, hogy rosszabb állapotban volt az épület, mint gondoltam. Figyelemmel kísérve a bontási munkálatokat megállapíthattam, hogy az épület bontása szakszerűen és fegyelmezetten történt, a tervszerinti ütemnek megfelelően. Várhatóan évben már egy parkosított terület lesz (24. kép) a Magasház helyén. IRODALOMJEGYZÉK Orbán József: A pécsi Magasház története. Magyar Építéstechnika 2016/10. Orbán József: A Magasház bontása. Építési hibák november Orbán József: Befejeződött az ország legmagasabb lakóépületének bontása. Betonújság december.

Az IMS vázszerkezetű épületek korróziós károsodása és megerősítése

Az IMS vázszerkezetű épületek korróziós károsodása és megerősítése Az IMS vázszerkezetű épületek korróziós károsodása és megerősítése A 25 emeletes ISM vázszerkezetű épület korróziós károsodása Magyarországon 1990-ig 130 db. IMS vázszerkezetű épület készült, zömmel Dél-

Részletesebben

borító betonban gazdag új esztendőt kívánunk! Boldog karácsonyt és

borító betonban gazdag új esztendőt kívánunk! Boldog karácsonyt és 2016. december XXIV. évfolyam VIII. szám ROVATCÍM Beton Fesztivál szakmai díjasok, előadások Hatékony energiagazdálkodás a betonépítészetben Mi változott az új európai betonszabványban? Befejeződött az

Részletesebben

ELŐREGYÁRTOTT VASBETON SZERKEZETEK

ELŐREGYÁRTOTT VASBETON SZERKEZETEK ELŐREGYÁRTOTT VASBETON SZERKEZETEK Szerkezetépítés I. Széchenyi István Egyetem Győr. Előadó: Koics László TARTALOM 1. Felhasználási terület 2. Csarnokszerkezetek típusai 3. Tervezés alapjai, megrendelői

Részletesebben

ELSÕ BETON. Csarnok építési elemek óta az építõipar szolgálatában

ELSÕ BETON. Csarnok építési elemek óta az építõipar szolgálatában ELSÕ BETON Csarnok építési elemek ELSÕ BETON Cégünk 2004. óta gyárt különféle csarnoképítési elemeket. Mára statikus tervezõk bevonásával a tartószerkezeti tervezést is, továbbá a komplett helyszíni szerkezetépítési

Részletesebben

BONTÁSI TERVDOKUMENTÁCIÓ STATIKAI MUNKARÉSZE SZOLGÁLTATÓ ÉPÜLET. Budapest, X. ker. Kápolna u. 2.

BONTÁSI TERVDOKUMENTÁCIÓ STATIKAI MUNKARÉSZE SZOLGÁLTATÓ ÉPÜLET. Budapest, X. ker. Kápolna u. 2. BONTÁSI TERVDOKUMENTÁCIÓ STATIKAI MUNKARÉSZE SZOLGÁLTATÓ ÉPÜLET Budapest, X. ker. Kápolna u. 2. TARTALOMJEGYZÉK MŰSZAKI LEÍRÁS Statikus tervező MŰSZAKI LEÍRÁS 1.0 Általános rész Jelen statikai műszaki

Részletesebben

ELŐREGYÁRTOTT VB. SZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS 2013. ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT

ELŐREGYÁRTOTT VB. SZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS 2013. ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT ELŐREGYÁRTOTT VB. SZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS 2013. ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT FOGALOMTÁR ÜZEMI ELŐREGYÁRTÁS üzemi jellegű körülmények között vasbeton szerkezetek előállítása HELYSZÍNI

Részletesebben

TARTÓSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ

TARTÓSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ TARTÓSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY BÓLYI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 7754 Bóly, Rákóczi u. 3. BERUHÁZÁSÁBAN 83 FÉRŐHELYES MUNKÁSSZÁLLÁS LÉTESÍTÉSE (a "Munkásszállások kialakítása" elnevezésű

Részletesebben

UTÓFESZÍTETT SZERKEZETEK TERVEZÉSE A MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTÉSBEN ESETTANULMÁNYOK

UTÓFESZÍTETT SZERKEZETEK TERVEZÉSE A MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTÉSBEN ESETTANULMÁNYOK UTÓFESZÍTETT SZERKEZETEK TERVEZÉSE A MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTÉSBEN ESETTANULMÁNYOK Kasza Tamás Tatabánya 2017.október 2. 1. Körszimmetrikus műtárgyak új szerkezetek megerősítés 2. Magasépítési szerkezetek új

Részletesebben

TÖBBSZINTES ELŐREGYÁRTOTT VASBETON VÁZSZERKEZETEK. Dr. Kakasy László egyetemi adjunktus

TÖBBSZINTES ELŐREGYÁRTOTT VASBETON VÁZSZERKEZETEK. Dr. Kakasy László egyetemi adjunktus TÖBBSZINTES ELŐREGYÁRTOTT VASBETON VÁZSZERKEZETEK Dr. Kakasy László egyetemi adjunktus FÖDÉMSZERKESZTÉSI MÓDOK HOSSZIRÁNYÚ VÁZGERENDÁRA (KÉTIRÁNYÚ VÁZGERENDÁRA) HARÁNTIRÁNYÚ VÁZGERENDÁRA PILLÉRRE (GERENDA

Részletesebben

TÖBBSZINTES ELŐREGYÁRTOTT VASBETON VÁZSZERKEZETEK

TÖBBSZINTES ELŐREGYÁRTOTT VASBETON VÁZSZERKEZETEK TÖBBSZINTES ELŐREGYÁRTOTT VASBETON VÁZSZERKEZETEK Dr. Kakasy László egyetemi adjunktus FÖDÉMSZERKESZTÉSI MÓDOK HOSSZIRÁNYÚ VÁZGERENDÁRA HARÁNTIRÁNYÚ VÁZGERENDÁRA NEM JELLEMZŐ: Kétirányú vázgerendára NEM

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre i napló a 20 /20. tanévre Kőműves és hidegburkoló szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 582 08 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai

Részletesebben

TÖBBSZINTES ELŐREGYÁRTOTT VASBETON VÁZSZERKEZETEK. Dr. Kakasy László egyetemi adjunktus

TÖBBSZINTES ELŐREGYÁRTOTT VASBETON VÁZSZERKEZETEK. Dr. Kakasy László egyetemi adjunktus TÖBBSZINTES ELŐREGYÁRTOTT VASBETON VÁZSZERKEZETEK Dr. Kakasy László egyetemi adjunktus FÖDÉMSZERKESZTÉSI MÓDOK HOSSZIRÁNYÚ VÁZGERENDÁRA HARÁNTIRÁNYÚ VÁZGERENDÁRA NEM JELLEMZŐ: Kétirányú vázgerendára NEM

Részletesebben

ELŐREGYÁRTOTT VB. SZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA

ELŐREGYÁRTOTT VB. SZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA ELŐREGYÁRTOTT VB. SZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS 2016. ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT FOGALOMTÁR ÜZEMI ELŐREGYÁRTÁS üzemi jellegű körülmények között vasbeton szerkezetek előállítása HELYSZÍNI

Részletesebben

ELŐREGYÁRTOTT VB. SZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT

ELŐREGYÁRTOTT VB. SZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT ELŐREGYÁRTOTT VB. SZERKEZETEK ÉPÍTÉSTECHNOLÓGIÁJA BME ÉPÍTÉSKIVITELEZÉS 2009. ELŐADÓ: KLUJBER RÓBERT FOGALOMTÁR ÜZEMI ELŐREGYÁRTÁS üzemi jellegű körülmények között vasbeton szerkezetek előállítása HELYSZÍNI

Részletesebben

Város Polgármestere TÁJÉKOZTATÓ. A évi tanévkezdéshez kapcsolódó feladatokról

Város Polgármestere TÁJÉKOZTATÓ. A évi tanévkezdéshez kapcsolódó feladatokról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ A 2016. évi tanévkezdéshez

Részletesebben

SZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS + STATIKAI SZÁMÍTÁS

SZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS + STATIKAI SZÁMÍTÁS 454 Iváncsa, Arany János utca Hrsz: 16/8 Iváncsa Faluház felújítás 454 Iváncsa, Arany János utca Hrsz.: 16/8 Építtető: Iváncsa Község Önkormányzata Iváncsa, Fő utca 61/b. Fedélszék ellenőrző számítása

Részletesebben

Csarnokok. előregyártott vasbetonból

Csarnokok. előregyártott vasbetonból Csarnokok előregyártott vasbetonból Egy projekt különböző résztvevőinek elvárásai?! Építész: építészeti, esztétikai szempontok figyelembevételét kéri (ez nehezen számszerűsíthető igény), - mekkora legyen

Részletesebben

Magasépítéstan I. Iparosított építésmódok II.

Magasépítéstan I. Iparosított építésmódok II. Magasépítéstan I. Iparosított építésmódok II. Az elıadást köszönettel ajánlom a néhai Bruzsa László egyetemi docens emlékének, akinek áldozatos, szakmai munkája nélkül ez az elıadás nem jöhetett volna

Részletesebben

ELŐREGYÁRTOTT VASBETON CSARNOKVÁZ SZERKEZETEK

ELŐREGYÁRTOTT VASBETON CSARNOKVÁZ SZERKEZETEK CSARNOKVÁZ SZERKEZETEK Dr. Kakasy László 1945-50. monolit vasbeton dominál 1950-66. helyszíni előregyártás 1962. üzemi előregyártás kezdete 1969. könnyűszerkezetes építési mód kezdete 1. 1961-62. 9x9 m

Részletesebben

A Consolis Csoport 2008. július 21.-én megvásárolta az ASA csoport 100%-os tulajdonjogát.

A Consolis Csoport 2008. július 21.-én megvásárolta az ASA csoport 100%-os tulajdonjogát. Az ASA csoport anyavállalatát, az ASA Épít ipari Kft-t, 1990-ben hozták létre a magyarországi ipari építkezésben vezet szerepet játszó 31-es ÁÉV m szaki csapata és a hódmez vásárhelyi építésvezetési irodájának

Részletesebben

ELŐREGYÁRTOTT VASBETON CSARNOKVÁZ SZERKEZETEK. Dr. Kakasy László

ELŐREGYÁRTOTT VASBETON CSARNOKVÁZ SZERKEZETEK. Dr. Kakasy László CSARNOKVÁZ SZERKEZETEK Dr. Kakasy László 1945-50. monolit vasbeton dominál 1950-66. helyszíni előregyártás 1962. üzemi előregyártás kezdete 1969. könnyűszerkezetes építési mód kezdete 1. 1961-62. 9x9 m

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. BKV ZRT. É-D Metró Járműtelep (Bp. Kőér utca 2/d.) járműkarbantartó épület és mozgólépcső üzem nyílászáró csere.

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. BKV ZRT. É-D Metró Járműtelep (Bp. Kőér utca 2/d.) járműkarbantartó épület és mozgólépcső üzem nyílászáró csere. Ikt. szám:2017/bkv/25/02 2017. április 26. SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY BKV ZRT. É-D Metró Járműtelep (Bp. Kőér utca 2/d.) járműkarbantartó épület és mozgólépcső üzem nyílászáró csere Okleveles építőmérnök Tartószerkezeti

Részletesebben

STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY

STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY SZERKEZET és FORMA MÉRNÖKI IRODA Kft. 6725 SZEGED, GALAMB UTCA 11/b. Tel.:20/9235061 mail:szerfor@gmail.com STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY a Szeged 6720, Szőkefalvi Nagy Béla u. 4/b. sz. alatti SZTE ÁOK Dialízis

Részletesebben

ELŐREGYÁRTOTT VASBETON CSARNOKVÁZ SZERKEZETEK. Dr. Kakasy László

ELŐREGYÁRTOTT VASBETON CSARNOKVÁZ SZERKEZETEK. Dr. Kakasy László ELŐREGYÁRTOTT VASBETON CSARNOKVÁZ SZERKEZETEK Dr. Kakasy László ELŐREGYÁRTOTT VASBETON CSARNOKVÁZ SZERKEZETEK 1945-50. monolit vasbeton dominál 1950-66. helyszíni előregyártás 1962. üzemi előregyártás

Részletesebben

Vasbeton födémek. Az előregyártott vasbeton födémek elemei nem a helyszínen hanem az előregyártó üzemekben készülnek. Előnyeik:

Vasbeton födémek. Az előregyártott vasbeton födémek elemei nem a helyszínen hanem az előregyártó üzemekben készülnek. Előnyeik: Betontermékek Vasbeton födémek Az előregyártott vasbeton födémek elemei nem a helyszínen hanem az előregyártó üzemekben készülnek. Előnyeik: Jobb minőség Termelékenység emelkedése a gépesítésnek köszönhetően

Részletesebben

KOMPLEX KÉRDÉSEK ÉPÍTŐMÉRNÖKI ZÁRÓVIZSGÁRA

KOMPLEX KÉRDÉSEK ÉPÍTŐMÉRNÖKI ZÁRÓVIZSGÁRA KOMPLEX KÉRDÉSEK ÉPÍTŐMÉRNÖKI ZÁRÓVIZSGÁRA 2017. január 1. Foghíjbeépítés mélygarázsos, többszintes irodaház esetén Milyen geodéziai mérések szükségesek a foghíjbeépítés során? Szomszéd épületek állapotvizsgálata.

Részletesebben

VASBETON ÉPÍTMÉNYEK SZERKEZETI OSZTÁLYA ÉS BETONFEDÉS

VASBETON ÉPÍTMÉNYEK SZERKEZETI OSZTÁLYA ÉS BETONFEDÉS Betontechnológiai Szakirányú Továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS VASBETON ÉPÍTMÉNYEK SZERKEZETI OSZTÁLYA ÉS BETONFEDÉS SZERKEZETI OSZTÁLYOK Nem kiemelt Minőségellenőrzés szintje Kiemelt Szerkezet alakja Szerkezet

Részletesebben

STATIKAI ENGEDÉLYEZÉSI MUNKARÉSZ

STATIKAI ENGEDÉLYEZÉSI MUNKARÉSZ SZUMMAPLAN Mérnök Szolgáltató Kft. Levelezési cím, iroda: H-8776 Bocska, Ady Endre u. 13. Tel: +36-93-950-219 Mobil: +36-30-6500534; E-mail: szummaplan@gmail.com STATIKAI ENGEDÉLYEZÉSI MUNKARÉSZ Murakeresztúr,

Részletesebben

Csarnokok. előre gyártott vasbetonból

Csarnokok. előre gyártott vasbetonból Csarnokok előre gyártott vasbetonból Egy projekt különböző résztvevőinek elvárásai?! Építész: építészeti, esztétikai szempontok figyelembevételét kéri (ez nehezen számszerűsíthető igény), - mekkora legyen

Részletesebben

Emelési segédszerkezetek

Emelési segédszerkezetek Emelési segédszerkezetek Emelési segédszerkezetnek hívunk minden olyan ideiglenesen igénybevett berendezést, amely az elemek megfogására, megforgatására, az emelés közbeni többlet igénybevételek felvételére,

Részletesebben

A MÉRETRE GYÁRTOTT VASBETON FELÜLETSZERKEZETEK ESETE

A MÉRETRE GYÁRTOTT VASBETON FELÜLETSZERKEZETEK ESETE KONFERENCIASOROZAT 2015 LEIER HUNGÁRIA KFT Magyar Gábor vezető statikus. A MÉRETRE GYÁRTOTT VASBETON FELÜLETSZERKEZETEK ESETE A CPR-EL KONFERENCIASOROZAT 2015 LEIER HUNGÁRIA Kft. www.leier.eu +36 (96)512550

Részletesebben

fal födém lépcső www.leier.hu MÉrNÖktáMogatáS

fal födém lépcső www.leier.hu MÉrNÖktáMogatáS www.leier.hu MÉrNÖktáMogatáS árajánlatadó- és tervezőprogramok tervezői segédanyagok részletrajzok termékinformációk CAD szoftverek www.leier.hu/mernoktamogatas fal födém lépcső Termék ismer tető k iadvány

Részletesebben

SZAKVÉLEMÉNY A TARTÓSZERKEZETEKRŐL STATIKAI KIVITELI TERV

SZAKVÉLEMÉNY A TARTÓSZERKEZETEKRŐL STATIKAI KIVITELI TERV SZAKVÉLEMÉNY A TARTÓSZERKEZETEKRŐL STATIKAI KIVITELI TERV BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ ÖNKORMÁNYZATA FENNTARTÁSÁBAN ÁLLÓ TERÜLETI VÉDŐNŐI ÉS HÁZI GYERMEKORVOSI RENDELŐ ÉPÜLETÉNEK FELÚJÍTÁSA 1145

Részletesebben

STATIKAI TERVDOKUMENTÁCIÓ. Bencs Villa átalakítás és felújítás. Nyíregyháza, Sóstói út 54.

STATIKAI TERVDOKUMENTÁCIÓ. Bencs Villa átalakítás és felújítás. Nyíregyháza, Sóstói út 54. K21 Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató KFT 4431 Nyíregyháza, Szivárvány u. 26. Tel: 20 340 8717 STATIKAI TERVDOKUMENTÁCIÓ Bencs Villa átalakítás és felújítás (Építtető: Nyíregyháza MJV Önkormányzata,

Részletesebben

SZERKEZETÉPÍTÉS 1990-TŐL NAPJAINKIG. Épszerk-Pannónia Invest Kft. Babály László ügyvezető igazgató

SZERKEZETÉPÍTÉS 1990-TŐL NAPJAINKIG. Épszerk-Pannónia Invest Kft. Babály László ügyvezető igazgató SZERKEZETÉPÍTÉS 1990-TŐL NAPJAINKIG Épszerk-Pannónia Invest Kft. Babály László ügyvezető igazgató Aréna Pláza építése VASBETON SZERKEZETÉPÍTÉS 1990-TŐL NAPJAINKIG 1. FÖDÉMRENDSZEREK A SZERKEZETÉPÍTÉSBEN

Részletesebben

STATIKAI SZÁMÍTÁS (KIVONAT) A TOP Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című pályázat keretében a

STATIKAI SZÁMÍTÁS (KIVONAT) A TOP Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című pályázat keretében a Kardos László okl. építőmérnök 4431 Nyíregyháza, Szivárvány u. 26. Tel: 20 340 8717 STATIKAI SZÁMÍTÁS (KIVONAT) A TOP-6.1.4.-15 Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című

Részletesebben

TARTÓSZERKEZETEK II. NGB_se004_02 Vasbetonszerkezetek

TARTÓSZERKEZETEK II. NGB_se004_02 Vasbetonszerkezetek Széchenyi István Egyetem Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék TARTÓSZERKEZETEK II. NGB_se004_0 Vasbetonszerkezetek Monolit vasbetonvázas épület födémlemezének tervezése című házi feladat részletes

Részletesebben

SW Easy Eco Parking. A konstrukcióban rejlő előny a Beruházót gazdagítja!

SW Easy Eco Parking. A konstrukcióban rejlő előny a Beruházót gazdagítja! SW Easy Eco Parking A konstrukcióban rejlő előny a Beruházót gazdagítja! 2 Parkolóház megoldás valós igényekhez fejlesztve! SOFŐR ÉS JÁRMŰBARÁT DINAMIKUS KÖZLEKEDÉS 3 TÁGAS, ÁTLÁTHATÓ TEREK IGÉNYES HOMLOKZAT

Részletesebben

Schöck Isokorb T D típus

Schöck Isokorb T D típus Folyamatos födémmezőkhöz. Pozitív és negatív nyomaték és nyíróerők felvételére. I Schöck Isokorb vasbeton szerkezetekhez/hu/2019.1/augusztus 79 Elemek elhelyezése Beépítési részletek DL típus DL típus

Részletesebben

ELŐREGYÁRTOTT SZERKEZETEK TÍPUSAI, ALKALMAZÁSA, ELŐNYÖK, HÁTRÁNYOK

ELŐREGYÁRTOTT SZERKEZETEK TÍPUSAI, ALKALMAZÁSA, ELŐNYÖK, HÁTRÁNYOK ELŐREGYÁRTOTT SZERKEZETEK TÍPUSAI, ALKALMAZÁSA, ELŐNYÖK, HÁTRÁNYOK DR. FARKAS GYÖRGY TANSZÉKVEZETŐ, EGYETEMI TANÁR BETONSZÖVETSÉG KONFERENCIA 2009. 10. 26. AZ ELŐREGYÁRTÁS FOGALMA BETON, VASBETON ÉS FESZÍTETT

Részletesebben

El hormigón estructural y el transcurso del tiempo Structural concrete and time A szerkezeti beton és az idő

El hormigón estructural y el transcurso del tiempo Structural concrete and time A szerkezeti beton és az idő El hormigón estructural y el transcurso del tiempo Structural concrete and time A szerkezeti beton és az idő fib Szimpózium La Plata, Argentina, 2005. Szeptember 28.-30. 1 El hormigón estructural y el

Részletesebben

A kivitelezés geodéziai munkái II. Magasépítés

A kivitelezés geodéziai munkái II. Magasépítés A kivitelezés geodéziai munkái II. Magasépítés Építésirányítási feladatok Kitűzési terv: a tervezési térkép másolatán Az elkészítése a tervező felelőssége Nehézségek: Gyakorlatban a geodéta bogarássza

Részletesebben

Korai vasbeton építmények tartószerkezeti biztonságának megítélése

Korai vasbeton építmények tartószerkezeti biztonságának megítélése Korai vasbeton építmények tartószerkezeti biztonságának megítélése Dr. Orbán Zoltán, Dormány András, Juhász Tamás Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Építőmérnök Tanszék A megbízhatóság értelmezése

Részletesebben

Építõanyagok Konferencia

Építõanyagok Konferencia Építõanyagok Konferencia Az Építõanyag 2005. évi 1. számában dr. Balázs György beszámolt a 100 éve született Palotás László egyetemi tanár, Kossuth-díjas, az MTA rendes tagja megünneplésérõl és szobrának

Részletesebben

TARTÓSZERKEZETI TERVEZŐ, SZAKÉRTŐ: 1. A tartószerkezeti tervezés kiindulási adatai

TARTÓSZERKEZETI TERVEZŐ, SZAKÉRTŐ: 1. A tartószerkezeti tervezés kiindulási adatai TARTÓSZERKEZETI KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ a Újtikos, Széchenyi tér 12-14. sz. ( Hrsz.: 135/1 ) alatt lévő rendelő átalakításának, bővítésének építéséhez TARTÓSZERKEZETI TERVEZŐ, SZAKÉRTŐ: Soós Ferenc okl.

Részletesebben

Ajánlott Műszaki Megoldások V-AMM 2-001:2011.10.30. Vasbeton szerkezetek

Ajánlott Műszaki Megoldások V-AMM 2-001:2011.10.30. Vasbeton szerkezetek Ajánlott Műszaki Megoldások V-AMM 2-001:2011.10.30. Vasbeton szerkezetek Bevezetés A vasbeton szerkezetek villamos célú felhasználására vonatkozó ajánlás elkészítését az alábbiak indokolják: - Az áramütés

Részletesebben

ACÉLHIDAK ERŐSÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE ÉPÍTMÉNYEINK VÉDELME KONFERENCIA

ACÉLHIDAK ERŐSÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE ÉPÍTMÉNYEINK VÉDELME KONFERENCIA Építőmérnöki Kft. Pál l Gábor: G ACÉLHIDAK ERŐSÍTÉSÉNEK TERVEZÉSE ÉPÍTMÉNYEINK VÉDELME V KONFERENCIA Ráckeve, 2010. március m 23. ACÉL FŐTARTÓS HÍDSZERKEZETEK ÉPÍTTETŐI I IGÉYEK: TEHERBÍRÁS NÖVELÉSE ÁTVEZETETT

Részletesebben

ISOTEQ PROFESSIONAL FÖDÉMELEM BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓJA

ISOTEQ PROFESSIONAL FÖDÉMELEM BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓJA ISOTEQ PROFESSIONAL FÖDÉMELEM BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓJA A TEMÉK MAGYARORSZÁGI FORGALMAZÓJA: ISOTEQ BLOCK KFT. WWW.ISOTEQ.HU Tel HU: (+36 30) 405 3653 Tel International: (+36 30) 525 1181 Fax: (+36 72) 525 394

Részletesebben

építtető: Kurucsai Péter, tervező: Márton Bt. - Csiszár Teréz - okl. építészmérnök É19-00/16

építtető: Kurucsai Péter, tervező: Márton Bt. - Csiszár Teréz - okl. építészmérnök É19-00/16 a Budapest VIII., Stáhly u. 5., hrsz : 36451 társasház földszinti Gyulai Pál utcai iroda helyiségek homlokzati nyílászáróinak cseréje, ill. új ablakok nyításának építési engedélyezési tervéhez - tervtanácsi

Részletesebben

Szerkezetek szállítása

Szerkezetek szállítása Szerkezetek szállítása Eloregyártott szerkezetekbol történo építés esetén a gyártás és a szerelés térben és idoben elkülönül egymástól. A két muveletet a szállítási folyamat köti össze. A szállítási feladatot

Részletesebben

Strength. Performance. Passion. Ismertető az új európai beton szabvány MSZ 4798-1:2004 (MSZ EN 206-1:2002) alkalmazásáról

Strength. Performance. Passion. Ismertető az új európai beton szabvány MSZ 4798-1:2004 (MSZ EN 206-1:2002) alkalmazásáról Strength. Performance. Passion. Ismertető az új európai beton szabvány MSZ 798-:200 (MSZ EN 206-:2002) alkalmazásáról Monolit ház. A biztos megoldás. A Holcim Hungária Zrt., mint Magyarország egyik vezető

Részletesebben

Foglalkozási napló. Kőműves

Foglalkozási napló. Kőműves Foglalkozási ló a 20 /20. tanévre Kőműves (OKJ száma: 34 582 4) szakma gyakorlati oktatásához 0. évfolyam A ló vezetéséért felelős: A ló megnyitásának dátuma: A ló lezárásának dátuma: Tanuló Tanulók adatai

Részletesebben

F ÉLÉVES FELADAT. Egy feladat pontos kijelölése tehát pl:iv-c-8.

F ÉLÉVES FELADAT. Egy feladat pontos kijelölése tehát pl:iv-c-8. F ÉLÉVES FELADAT Alvállalkozóként, előregyártott vasbeton szerkezetből készülő ipari csarnok szerkezetépítési munkálatait kell elvégezni. Az alvállalkozói feladat csak a szerkezetépítésre vonatkozik. A

Részletesebben

Alkalmazási útmutató körüreges födémekhez

Alkalmazási útmutató körüreges födémekhez Alkalmazási útmutató körüreges födémekhez Ferrobeton Zrt. 4 Dunaújváros, Papírgyári út 18-41 Dunaújváros, Pf. 11 TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános információk... 1.1 Árképzés... 1. Technikai adatok.......

Részletesebben

Födémszerkezetek lég- és lépéshanggátlása

Födémszerkezetek lég- és lépéshanggátlása Födémszerkezetek lég- és lépéshanggátlása 1. Födémeket érő gerjesztések 2. Követelmények 3. Födémek felépítése 4. A helyszín hatása 5. Baumix Ökocell Csend felhasználásával készült épületszerkezetek Csott

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. DECEMBER 11-I ÜLÉSÉRE

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. DECEMBER 11-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 08-8-2408-63/2008. TÁRGY: MEGYERVÁROSI ISKOLA IMS- SZERKEZETŰ ÉPÜLETEINEK FELÚJÍTÁSA ÉS A FELÚ- JÍTÁSOKHOZ SZÜKSÉGES 2008-2009. ÉVI FEDEZET BIZ- TOSÍTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI

Részletesebben

1693 K I V I T E L E Z É S

1693 K I V I T E L E Z É S M6 Autópálya, II. szakasz 1693 és 1703 j. műtárgyak Völgyhidak a Belső-Rétipatakok és vadátjárók felett 1693 K I V I T E L E Z É S Előadó: Légrádi László Területi igazgató STRABAG-MML Kft. 2009. június

Részletesebben

FÖDÉMEK II. HAGYOMÁNYOS FÖDÉMEK, GERENDÁS FÖDÉMEK, TERVEZÉSI SZERKESZTÉSI ELVEK

FÖDÉMEK II. HAGYOMÁNYOS FÖDÉMEK, GERENDÁS FÖDÉMEK, TERVEZÉSI SZERKESZTÉSI ELVEK Dr. Czeglédi Ottó FÖDÉMEK II. HAGYOMÁNYOS FÖDÉMEK, GERENDÁS FÖDÉMEK, TERVEZÉSI SZERKESZTÉSI ELVEK SZAKMÉRNÖKI ÉPSZ 1. EA/CO FÖDÉMEK II. 1 Födémek fejlődése, története (sík födémek) Hagyományos födémek:

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: Beton-, vasbetonszerkezetek készítésének részletes technológiai előírásai és szempontjai

A vizsgafeladat ismertetése: Beton-, vasbetonszerkezetek készítésének részletes technológiai előírásai és szempontjai A vizsgafeladat ismertetése: Beton-, vasbetonszerkezetek készítésének részletes technológiai előírásai és szempontjai A tételhez segédeszköz nem használható. A feladatsor első részében található 1 25-ig

Részletesebben

GLEN R FALSZERKEZET FÖDÉM 39 CM-ES FÖDÉMSZERKEZET 41 CM-ES TÖMÖR, HOMOGÉN FALSZERKEZET. 180 m 2 LOGLEN favázas mintaház fázisainak bemutatása

GLEN R FALSZERKEZET FÖDÉM 39 CM-ES FÖDÉMSZERKEZET 41 CM-ES TÖMÖR, HOMOGÉN FALSZERKEZET. 180 m 2 LOGLEN favázas mintaház fázisainak bemutatása FALSZERKEZET FÖDÉM CM-ES TÖMÖR, HOMOGÉN FALSZERKEZET KÜLSŐ ÉS BELSŐ VAKOLÁST NEM IGÉNYEL cm Acél vázszerkezet 0, cm Feltöltő nyílások Ø 8 cm cm cm Üvegszövet háló Burkolat 7 7 8 9 CM-ES FÖDÉMSZERKEZET

Részletesebben

KOMPLEX KÉRDÉSEK ÉPÍTŐMÉRNÖKI ZÁRÓVIZSGÁRA. 1. Foghíjbeépítés mélygarázsos, többszintes irodaház esetén

KOMPLEX KÉRDÉSEK ÉPÍTŐMÉRNÖKI ZÁRÓVIZSGÁRA. 1. Foghíjbeépítés mélygarázsos, többszintes irodaház esetén KOMPLEX KÉRDÉSEK ÉPÍTŐMÉRNÖKI ZÁRÓVIZSGÁRA 1. Foghíjbeépítés mélygarázsos, többszintes irodaház esetén Milyen geodéziai mérések szükségesek a foghíjbeépítés során? Szomszéd épületek állapotvizsgálata.

Részletesebben

SZERELÉSI UTASÍTÁS Asztal

SZERELÉSI UTASÍTÁS Asztal SZERELÉSI UTASÍTÁS Asztal Gyártó: POLYDUCT zrt. 4181 Nádudvar, Kabai út 62. Asztal fő egységei: Felületkezelt vázszerkezet Felületkezelt fa tetőrész 1 Felületkezelt vázszerkezet: Porfestés Felületkezelt

Részletesebben

Vakolatok (külső és belső): A homlokzati falak vakolata omladozott, teljes mértékben felújításra szorulnak.

Vakolatok (külső és belső): A homlokzati falak vakolata omladozott, teljes mértékben felújításra szorulnak. Irota, Fáy kúria: állapot felmérési műszaki leírás ÁLTALÁNOS LEÍRÁS: Az épület műemléki jellegű. 1900- as évek elején épült. A kúria épülete részben alápincézett, földszintes épület. A földszint felett

Részletesebben

Vasbeton födémek tűz alatti viselkedése. Valós tüzek megfigyelése

Vasbeton födémek tűz alatti viselkedése. Valós tüzek megfigyelése Vasbeton födémek tűz alatti viselkedése Valós tüzek megfigyelése Az előadás tartalma valós épületekben bekövetkezett Véletlen ek Gerendán végzett tesztek hevítéssel Acélszerkezet tesztje hevítéssel Sarokmező

Részletesebben

Monolit vasbeton pillér

Monolit vasbeton pillér V1 Monolit vasbeton pillér Silka falazat Hilti - falazószalag Ytong beltéri vakolat Kétsoronként 1,5-2,5 mm feszített horganyzott huzal Vakolaterősítő háló Ytong Pve fálaszfal V10 Vasbeton pillér Vakolóprofil

Részletesebben

Schöck Tronsole V típus SCHÖCK TRONSOLE

Schöck Tronsole V típus SCHÖCK TRONSOLE Schöck Tronsole típus Monolit vasbeton pihenő és falazott lépcsőházi fal közötti lépéshangszigetelés Schöck Tronsole 4 típus Lépcsőpihenő: Monolit vasbeton Lépcsőházi fal: Falazat Egyszerű rendszer: csatlakozó

Részletesebben

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés Tartószerkezet rekonstrukciós szakmérnök képzés Feszített és előregyártott vasbeton szerkezetek 3. előadás Előregyártott vasbeton szerkezetek tervezése rendkívüli hatásokra Dr. Sipos András Árpád 2013.

Részletesebben

7051 Kajdacs, Sport u. Hrsz.: 532 alatti Gyógynövény-logisztikai központ építésének

7051 Kajdacs, Sport u. Hrsz.: 532 alatti Gyógynövény-logisztikai központ építésének TARTÓSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS a 7051 Kajdacs, Sport u. Hrsz.: 532 alatti Gyógynövény-logisztikai központ építésének építési engedélyezési tervéhez Bánfi Ádám Okleveles építőmérnök Tartószerkezeti vezető

Részletesebben

3. előadás: Épületszerkezettani ismeretek (alapozás, építési módok, falszerkezetek, áthidalások, födémek)

3. előadás: Épületszerkezettani ismeretek (alapozás, építési módok, falszerkezetek, áthidalások, födémek) 3. előadás: Épületszerkezettani ismeretek 3. előadás: Épületszerkezettani ismeretek (alapozás, építési módok, falszerkezetek, áthidalások, födémek) Alapozási módok a) sík alapozás; b) mély alapozás. Síkalapozásnak

Részletesebben

Beton tőlünk függ, mit alkotunk belőle

Beton tőlünk függ, mit alkotunk belőle Beton tőlünk függ, mit alkotunk belőle XI. évf. 10. szám szakmai havilap 2003. október ADALÉKSZEREK AZ IPAR SZOLGÁLATÁBAN WWW.MAPEI.HU Kiadja: Magyar Cementipari Szövetség 1034 Budapest, Bécsi út 120.

Részletesebben

TARTÓSZERKEZETI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ

TARTÓSZERKEZETI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ TARTÓSZERKEZETI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ Tartószerkezeti tervező: EXON 2000 Kft. 1136 Bp. Pannónia u. 18. I/1. Szántó László statikus vezetőtervező épület-,

Részletesebben

Betonacél toldás Ancon toldókkal

Betonacél toldás Ancon toldókkal Betonacél toldás Ancon toldókkal Betonacél átlapolással vagy toldóelemmel? Tervezők és kivitelezők egyre gyakrabban találkoznak azzal a problémával, főleg karcsú betonszerkezetekben, hogy a hagyományos

Részletesebben

TARTÓSZERKEZETI KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ

TARTÓSZERKEZETI KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ TARTÓSZERKEZETI KIVITELI TERVDOKUMENTÁCIÓ ÉPÍTÉS TÁRGYA: RADÓ KÚRIA FELÚJÍTÁSA ÉPÍTÉSI HELY: RÉPCELAK, BARTÓK B. U. 51. HRSZ: 300 ÉPÍTTETŐ: TERVEZŐ: RÉPCELAK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA RÉPCELAK, BARTÓK B. U.

Részletesebben

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés Tartószerkezet rekonstrukciós szakmérnök képzés Feszített és előregyártott vasbeton szerkezetek Feszített vasbeton szerkezetek Dr. Sipos András Árpád 2. előadás 2016. október 06. A feszítés alapjai (Kollár

Részletesebben

SZAKIRODALMI AJÁNLÓ. Szerkezetek tervezése tűzteherre az MSZ EN szerint. Faszerkezetek tervezése EUROCODE 5 alapján. EUROCODE 7 vízépítő mérnököknek

SZAKIRODALMI AJÁNLÓ. Szerkezetek tervezése tűzteherre az MSZ EN szerint. Faszerkezetek tervezése EUROCODE 5 alapján. EUROCODE 7 vízépítő mérnököknek A könyv a 2011. január 1-től kötelezően alkalmazandó, európai tartószerkezeti tervezési szabvány ismertetését és alkalmazását mutatja be. A beton, vasbeton, acél és fa szerkezetekre alkalmazandó, tűzteherre

Részletesebben

GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA. Bontási munkák tételes költségvetése

GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA. Bontási munkák tételes költségvetése GÖDÖLLŐI VÁROSHÁZA BONTÁSA Bontási munkák tételes költségvetése költségek Organizációs, előkészítő munkák Felvonulás, organizáció és járulékos költségek Belső és szakipari bontási munkák Épületgépészeti

Részletesebben

CÉGISMERTETŐ. PIPA MESTER BAU KFT. HUN-2000 Szentendre Sáska. u 3. Adósz.: 13987882-2-14 Cégj.: 13-09-129895 Bank: 10700268-13987882-51000008

CÉGISMERTETŐ. PIPA MESTER BAU KFT. HUN-2000 Szentendre Sáska. u 3. Adósz.: 13987882-2-14 Cégj.: 13-09-129895 Bank: 10700268-13987882-51000008 PIPA MESTER BAU KFT. HUN-2000 Szentendre Sáska. u 3. Adósz.: 13987882-2-14 Cégj.: 13-09-129895 Bank: 10700268-13987882-51000008 CÉGISMERTETŐ Árvay Nagy István.. ügyvezető igazgató 1 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

Boltozott vasúti hidak élettartamának meghosszabbítása Rail System típusú vasbeton teherelosztó szerkezet

Boltozott vasúti hidak élettartamának meghosszabbítása Rail System típusú vasbeton teherelosztó szerkezet Hatvani Jenő Boltozott vasúti hidak élettartamának meghosszabbítása Rail System típusú vasbeton teherelosztó szerkezet Fejér Megyei Mérnöki Kamara 2018. november 09. Az előadás témái Bemutatom a tégla-

Részletesebben

1. Sávalapozás Ismertetése es alkalmazási területe és szerkezeti kialakítása különböző építési módok esetén. Szerkezeti részletek.

1. Sávalapozás Ismertetése es alkalmazási területe és szerkezeti kialakítása különböző építési módok esetén. Szerkezeti részletek. TERVEZÉSI ZÁRÓSZIGORLATI TEMATIKA 2017. ÉPÜLETSZERKEZETEK TÁRGYBÓL Épsz6+Épsz7 1. Sávalapozás Ismertetése es alkalmazási területe és szerkezeti kialakítása különböző építési módok esetén. Szerkezeti részletek.

Részletesebben

projekt bemutatása, a tervezés szempontjai Borsos Tibor építész tűzvédelmi szakértő

projekt bemutatása, a tervezés szempontjai Borsos Tibor építész tűzvédelmi szakértő projekt bemutatása, a tervezés szempontjai Borsos Tibor építész tűzvédelmi szakértő Kecskemét, Alkony utca 11. általános iskola bővítés - első TML készítés 2009. márciusában, a 9/2008.(II.22.) ÖTM rendelettel

Részletesebben

1. ÁLTALÁNOS MEGJEGYZÉSEK

1. ÁLTALÁNOS MEGJEGYZÉSEK 1. ÁLTALÁNOS MEGJEGYZÉSEK Felhasználási terület: - Lakóépületek - családi ház - többlakásos épület - Ipari épületek - Irodaházak, iskolák, szociális épületek A legtöbb olyan esetben alkalmazható, ahol

Részletesebben

Épület termográfia jegyzőkönyv

Épület termográfia jegyzőkönyv Épület termográfia jegyzőkönyv Bevezetés Az infravörös sugárzáson alapuló hőmérsékletmérés, a termográfia azt a fizikai jelenséget használja fel, hogy az abszolút nulla K hőmérséklet (-273,15 C) felett

Részletesebben

A teljesítménynyilatkozatok tartalma, felhasználása és gyakorlati buktatói.

A teljesítménynyilatkozatok tartalma, felhasználása és gyakorlati buktatói. A teljesítménynyilatkozatok tartalma, felhasználása és gyakorlati buktatói. 2014 Előadó: Nyíri Csaba tűzvédelmi szakértő Elérhetőség: Tel: 20-261-79-37 e-mail:nyiri@t-online.hu Web:nyirituzvedelem.hu 1

Részletesebben

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: Épületszerkezettan I.

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: Épületszerkezettan I. TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: Épületszerkezettan I. Tárgykód: PMRESNE037B, PMRESNE037P Heti óraszám: 3/4/0, Kreditpont: 7 Szak(ok)/ típus: Tagozat: Követelmény: Meghirdetés féléve: Nyelve:

Részletesebben

Az értékelt vagyontárgy

Az értékelt vagyontárgy INGATLAN LEÍRÁSA #7 KECSKEMÉT, KÁLVIN TÉR 12. TELEPHELY Hrsz.: 1135 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete Az értékelt ingatlan Kecskemét központjában, a Kálvin téren található, a sétálóutcák-terek

Részletesebben

GYŐR ARÉNA, Győr-Kiskút liget, Tóth László utca 4. Hrsz.:5764/1. multifunkcionális csarnok kialakításának építési engedélyezési terve

GYŐR ARÉNA, Győr-Kiskút liget, Tóth László utca 4. Hrsz.:5764/1. multifunkcionális csarnok kialakításának építési engedélyezési terve GYŐR ARÉNA, Győr-Kiskút liget, Tóth László utca 4. Hrsz.:5764/1 multifunkcionális csarnok kialakításának építési engedélyezési terve STATIKAI SZÁMÍTÁSOK Tervezők: Róth Ernő, okl. építőmérnök TT-08-0105

Részletesebben

PANNON ARCHIKON Mérnöki Szolgáltató és Kereskedelmi KFT.

PANNON ARCHIKON Mérnöki Szolgáltató és Kereskedelmi KFT. PANNON ARCHIKON Mérnöki Szolgáltató és Kereskedelmi KFT. Szombathely, Szövő u. 3. / Kőszeg, Alsó krt. 39. TEL: 06-70-3350-548 bukits.zoltan@gmail.com Perenyei Aranyhíd Óvoda felújítása és bővítése Szerkezeti

Részletesebben

TERVEZŐI NYILATKOZAT. Budapest és Pest Megyei Mérnök kamara: T (tartószerkezeti tervező)

TERVEZŐI NYILATKOZAT. Budapest és Pest Megyei Mérnök kamara: T (tartószerkezeti tervező) TERVEZŐI NYILATKOZAT 1 Építtető: Balatonboglár Városi Önkormányzat 8630 Balatonboglár, Erzsébet u.11. Építés helye: 8630 Balatonboglár, Attila u. Hrsz 423 Tervezett szerkezet: Ravatalozó épület Vezető

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. Budapest, BVSC klubépület meglévő vasbeton födém vasalásának vizsgálatáról

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. Budapest, BVSC klubépület meglévő vasbeton födém vasalásának vizsgálatáról SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Budapest, BVSC klubépület meglévő vasbeton födém vasalásának vizsgálatáról Megbízó: Budapesti Vasutas Sport Club - Zugló Közhasznú Egyesület. 1142 Budapest, Szőnyi út 2 Dr. Salem G.

Részletesebben

Útvesztő, vagy logikus feladatsor?

Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Útvesztő, vagy logikus feladatsor? Tűzvédelmi tervezés a 305/2011/EU rendelet és a 275/2013 (VIII. 16.) Korm. rendelet alapján Mészáros János Nagy Katalin Budapest, 2013. 12. 05. Mi a helyzet az építményszerkezetekkel?

Részletesebben

ÉPÜLETSZERKEZETTAN 6.

ÉPÜLETSZERKEZETTAN 6. 1 ÉPÜLETSZERKEZETTAN 6. VI. Előadás MONOLIT VASBETON VÁZAS ÉPÍTÉSMÓD Elrendezések Födémtípusai Merevítése Vázkitöltő falak 2 Kialakulása Minden mai típus levezethető a hagyományosból előnyei: tűzvédelem

Részletesebben

Tartószerkezeti műszaki leírás

Tartószerkezeti műszaki leírás Tartószerkezeti műszaki leírás Tárgy : BVSC Klubépület tervezett homlokzati előtétfal és gépészeti áttörések tartószerkezeti kiviteli terve Készül : 1142. Budapest, Szőnyi út 2. HRSZ : 29889 Tervező :

Részletesebben

ISKOLAÉPÜLET BŐVÍTÉSÉNEK

ISKOLAÉPÜLET BŐVÍTÉSÉNEK ISKOLAÉPÜLET BŐVÍTÉSÉNEK VÉLEMÉNYEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE Építtető: ATALANTA 3000 Ingatlankezelő Kft. 1083 Budapest, Jázmin utca 10. Helyszín: Budapest, VIII. ker. Jázmin utca 10. Hrsz.: 36136/2

Részletesebben

ELŐREGYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. JELŰ MAGASÍTOTT (24 CM) FESZÍTETT FÖDÉMGERENDÁK ALKALMAZÁSÁHOZ

ELŐREGYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. JELŰ MAGASÍTOTT (24 CM) FESZÍTETT FÖDÉMGERENDÁK ALKALMAZÁSÁHOZ ELŐREGYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. AZ JELŰ MAGASÍTOTT (24 CM) FESZÍTETT FÖDÉMGERENDÁK ALKALMAZÁSÁHOZ TARTALOM BEVEZETÉS 1. AZ ÚJ GERENDA ÉS A BELŐLE KIALAKÍTHATÓ FÖDÉM SZERKEZET ISMERTETÉSE 2. AZ ÚJ GERENDAVÁLASZTÉK

Részletesebben

TARTÓSZERKEZETEK II. VASBETONSZERKEZETEK

TARTÓSZERKEZETEK II. VASBETONSZERKEZETEK TARTÓSZERKEZETEK II. VASBETONSZERKEZETEK 2012.03.11. KERETSZERKEZETEK A keretvázak kialakulása Kezdetben pillér-gerenda rendszerű tartószerkezeti váz XIX XX. Század új anyagok öntöttvas, vas, acél, vasbeton

Részletesebben

AZ ELSŐ MAGYAR NAGYSZILÁRDSÁGÚ/NAGY TELJESÍTŐKÉPESSÉGŰ (NSZ/NT) VASBETON HÍD TERVEZÉSE ÉS ÉPÍTÉSE AZ M-7-ES AUTÓPÁLYÁN

AZ ELSŐ MAGYAR NAGYSZILÁRDSÁGÚ/NAGY TELJESÍTŐKÉPESSÉGŰ (NSZ/NT) VASBETON HÍD TERVEZÉSE ÉS ÉPÍTÉSE AZ M-7-ES AUTÓPÁLYÁN AZ ELSŐ MAGYAR NAGYSZILÁRDSÁGÚ/NAGY TELJESÍTŐKÉPESSÉGŰ (NSZ/NT) VASBETON HÍD TERVEZÉSE ÉS ÉPÍTÉSE AZ M-7-ES AUTÓPÁLYÁN Dr. Farkas János Kocsis Ildikó Németh Imre Bodor Jenő Bán Lajos Tervező Betontechnológus

Részletesebben

Schöck Tronsole T típus SCHÖCK TRONSOLE

Schöck Tronsole T típus SCHÖCK TRONSOLE Schöck ronsole típus SCHÖCK RONSOLE Lépcsőkar és pihenő akusztikai elválasztása Schöck ronsole 6 típus Lépcsőkar: Monolit beton vagy előregyártott Lépcsőpihenő: Monolit beton vagy félig előregyártott Egyszerű

Részletesebben

Vállalatcsoport SW Umwelttechnik Stoiser & Wolschner AG

Vállalatcsoport SW Umwelttechnik Stoiser & Wolschner AG Vállalatcsoport SW Umwelttechnik Stoiser & Wolschner AG MANAGEMENT TÖRTÉNET 4 6 TELEPHELYEK TERMÉKEK 8 10 REFERENCIÁK 12 MANAGEMENT / 4 EREDMÉNYORIENTÁLTSÁG. EZ KÖT ÖSSZE BENNÜNKET! János Váczi Igazgatósági

Részletesebben

Válaszfalak és térelhatároló falak

Válaszfalak és térelhatároló falak III.. szerkezeti csomópontjai Szerelt fal csatlakozása tiszta padlóhoz 2. 4. Szerelt fal csatlakozása nyers födémhez 4. 9 2. Szerelt fal csatlakozása padlóhoz úsztatott padló megszakítással 2. 4.. Rigips

Részletesebben

Töprengések, gondolatok a Budapest XIII. Dózsa György út 95. alatti panelos Ibis szálloda eddig látott bontási munkálataival kapcsolatosan

Töprengések, gondolatok a Budapest XIII. Dózsa György út 95. alatti panelos Ibis szálloda eddig látott bontási munkálataival kapcsolatosan Készült: a Paneldoctor Kft. megbízásából A töprengéseket készítette, együttműködő kollégánk, szaktanácsadónk: Dr. Kézdi Miklós ny. egy. adjunktus, Igazságügyi szakértő,1981-1984 között a Panelos lakóépületek

Részletesebben