Álláspontunk. Mi, a világhálón: Hagyó Miklós fõpolgármester-helyettes Pesterzsébeten

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Álláspontunk. Mi, a világhálón: www.mszp20.hu. Hagyó Miklós fõpolgármester-helyettes Pesterzsébeten"

Átírás

1 2008. március Álláspontunk Volt két országértékelés. Orbán sokat beszélt és keveset mondott. Más a stílus, ugyanaz a cél. Új hangszín, veszélyes rókakomai behízelkedés. Azt súgja, hogy szavazzunk igennel, ez végképp eltörli a múltat, és a vizitdíj-, kórházi napidíj- és tandíjmentes jövőben már tudni fogjuk, hogy a FIDESZ jelenti a boldog jövőt. Vajon miért is? Gyurcsány röviden beszélt. Őszintén szólt, átkozottul nehéznek értékelve az elmúlt másfél évet. Nem neki, nem a kormánynak, hanem az országnak volt nehéz. Elmondta, hogy tudja ezt. De nem hagyott kétséget afelől, hogy szükség volt a kiigazításokra. Így lehetett talpon maradni, mára eljutni az adócsökkentés tervéig. Új kormányzati politikát hirdetett baloldali értékek mentén, az oktatás, a munkahelyteremtés és a tulajdonszerzés, a polgárosodás mellett; új kormányzati stílust, amelyet a párbeszéd jellemez. Valóban lezárul hát egy időszak, és kezdődik valami más. Nem a népszavazás miatt, hanem mert eljutottunk közösen idáig. Szembe néztünk az ország valódi problémáival, és haladnak a felemelkedés alapját adó reformok. Az európai felzárkózás terén is sokminden történt. Az uniós támogatások fogadására vannak intézményeink, programjaink. Megindultak az uniós fejlesztési pénzek Magyarországra. Köszönet Önöknek a kitartásért, a türelemért! Az egészségügy átalakítása, az oktatás, a szakképzés és a foglalkoztatás összehangolása, a munkahelyteremtő és esélyteremtő programok mind igazolni fogják, hogy nem volt hiába a közös áldozatvállalás. Szeretnénk nyugodt építkezés keretében, normális társadalmi párbeszédet folytatva elindítani pozitív programjainkat. Most ehhez kérjük a támogatást! Szalontai Tibor Tisztelet és megbecsülés a nõknek! Mindannyiunk közös feladata az arra való törekvés, hogy a nők a mindennapok során több figyelmet, több megértést, több megbecsülést kapjanak. A nemzetközi nőnap egyszerre a történelmet alakító és a mindennapok nőinek napja! Mi szocialisták úgy gondoljuk, hogy a nők egyenjogúsága és megbecsülése éppen olyan fontos a mindennapokban, a munkahelyeken vagy a családban, mint március 8. megünneplése! Sokan úgy vélik, fölösleges már ez a régimódi, baloldali ünnep, hiszen a nők már jogaikban egyenlők. Ám a baloldal azt szeretné, ha az egyenlőség a lehetőségekre is kiterjedne. Jóval többről szól ez a nap, mint a férfiak hódolatáról. Ez a nap a férfi és a nő egyenlőségéről is szól: csaknem egy évszázada még a nők egyenjogúságáról, ma sokkal inkább már a nők esélyegyenlőségéről. Ma már senki sem vitathatja, hogy férfit és nőt egyenlő jogok illetnek meg. Mégis: nőnek lenni még ma is nagyobb kihívás, mint férfinak. Több szerepben, ráadásul egyenlőtlen feltételek mellett kell helytállniuk. Ezért nemcsak azzal tartozunk a nőknek, hogy egy szál virágot adunk nekik, hanem azzal is, minderre figyelmeztessük önmagunkat, és e szerint éljünk, dolgozzunk az év minden napján. Szervezetünk idén március 7-én, a szokott helyeken köszönti a pesterzsébeti nőket. Boldog nőnapot kívánunk mindanynyiuknak! MSZP Pesterzsébeti Szervezete Fejlesztések, újdonságok Hagyó Miklós fõpolgármester-helyettes Pesterzsébeten Február hetedikén a Kossuth Lajos utcai irodaházban Hagyó Miklós volt lakossági fórumunk vendége. Vele érkezett a BKV Zrt vezérigazgató helyettese, a Fővárosi Önkormányzat közlekedési ügyosztályának helyettes vezetője, valamint a Főtáv szóvivője. A főpolgármester-helyettes fél órás tájékoztatójuk után (melyet részben a hozzá előzetesen eljuttatott kérdések alapján tartott), több mint egy órán át a jelenlévők tehették fel kérdéseiket. Néhány esetben írásos választ ígértek, két hozzászólás nyomán pedig konkrét vizsgálatot fognak indítani (Vörösmarty utcai villamos pálya és a Fiumei út környéki kamion behajtás ügyében. Az utóbbit táblákkal szabályozzák majd). Hagyó Miklós elsősorban a fővárosi fejlesztésekről és nagyberuházásokról beszélt, kiemelve a szakszerűség fontosságát. Hangsúlyt helyezett a Főtáv most induló Öko-programjára. Szó esett még a fővárosi csatornaépítésekről, köztük a Kispestről Erzsébeten keresztül haladó főnyomó csatorna építésének helyzetéről, és arról, hogy a 2 és 30-as villamos vonalának az összekötésén dolgoznak. Kérdésre tájékoztatást adott a régóta tervezett Munkáskörútról. Folytatás a 2. oldalon Mi, a világhálón:

2 Folytatás az 1. oldalról Szintén egy felvetésre hangzott el a Csepeli szennyvíztisztító, illetve hozzá kapcsolódóan a XVIII. kerületi Cséri-telepen létesítendő komposztálótelep környezetvédelmi engedélyében előírt szállítási útvonal merre lesz? Azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy a tervek szerint az iszapot Csepelen viszik fel az M0-ra és kerületünket elkerülve érkezik meg a Cséry-telepre. Főtáv Öko-program A Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott, áprilistól induló Főtáv Öko-program a főváros légszennyezettségi állapotára is jelentős befolyással lesz. A program jelentősen hozzájárul az energiatakarékossághoz, segítségével a CO2 kibocsátás csökken, és a csatlakozók részére az alapdíj is jelentősen mérséklődik. Az Öko-programhoz kapcsolódó fűtéskorszerűsítések megjelentek a kormány panelprogramjának pályázati rendszerében is. Budapest életében a 2008-as esztendő a fejlesztések éve lesz. Az Európai Unió támogatásával a költségvetési nehézségek ellenére számos beruházás fejeződik be, kezdődik el, a már megkezdett projektek is folytatódnak ban befejeződőik például a Fővárosi Állatkert rekonstrukciója A rekonstrukció II. ütemében elkészül a Szavanna kifutó és a Nagy-szikla. Új elefánt istálló, állattartó-, és közönségterek létesülnek. A Szavanna kifutó afrikai állatok élőhelye lesz és nő az orángután és a gorilla kert alapterülete. Folytatódó, minket érintő projekt a Csepeli szennyvíztisztító építése A szennyvíztisztító építése idén az árvízvédelmi gát létesítésével folytatódik. A mintegy méter hosszú, 8 méter szélességű gát a tervek szerint 2008 augusztusára készül el. A szennyvíztisztító próbaüzeme 2009-ben indul. Az építkezés összköltsége 489 millió euró és 2010 között 224 km gyűjtőcsatorna és 13 db átemelő épül meg mintegy 46,5 milliárd Ft értékben. A teljes körű csatornázottság elérése érdekében a kivitelezésről a Fővárosi Önkormányzat megállapodást kötött 16 kerületi önkormányzattal. Ennek keretében épül az új főnyomócső vezeték Kispestről a Dél-Pesti szennyvíztisztítóba. Ez minket is érint. Idén kezdődik a 3 éves útfelújítási program A tavaly lezárult 3 éves program után között újabb 300 km fővárosi kezelésű útszakasz felújítását tervezi a főváros. A megvalósításhoz szükséges források előteremtésében továbbra is számítunk az állam segítségére. A 3 év alatt nem egyformán oszlanak el a felújítandó utak, ban várhatóan 50 km-nyi útszakaszra kerül új burkolat. Szintén 2008-ban indul az 1-es, 3-as villamos vonalának meghosszabbítása, pályarekonstrukció Az 1-es villamos pályája 1430 méterrel, a 3-asé 850 méterrel lesz hosszabb, így az 1-es villamos végállomása a budai oldalra kerül. A projekt nemcsak új megállók építését, hanem a már meglévő szakaszok felújítását is tartalmazza. Első ütemét Brüsszel kedvező döntése esetén 2010 végéig valósulhatjuk meg, idén indul az engedélyezési eljárás. HIRDETÉS 2

3 3

4 Megsarcolásunk igaz története A Pesterzsébet újság december 18-i számában olvastam az Önkormányzat adó híreiről szóló tájékoztatást. Meglepődve láttam, hogy az Önkormányzat január 1-vel építményadót vetett ki a társasházak, lakásszövetkezetek közös használatú helyiségeire, folyosókra, lépcsőházakra, pincékre, padlásokra, gyerekkocsi-tárolókra, valamint a családi házak garázsaira. Én a Vágóhíd utcai lakótelepen lakom, itt több társasház közös képviseletét látom el. Természetesen nekiálltam kiszámolni, mekkora terhet ró ez a lakókra. Házaink négy illetve öt lakószintes épületek, az épület alatt csőfolyosóval, kazánnal, gyerekkocsi-tárolóval, szárítóhelyiséggel. Mikor kiszámoltam az adó mértékét, rémülten hívtam Csaszny Mártont, körzetünk önkormányzati képviselőjét, kihez eddig is a lakótelepet érintő minden témában fordulhattam. Számon kértem rajta az építményadó rendelet módosításait, mértékét, és azt is, miért szavazta meg ezt a rendeletet. Ő felháborodott kérdésemre elmondta, hogy mint az újságban is megjelent, ezt a rendeletet május 13-án fogadta el az Önkormányzat az Európai Unió adóegységesítési jogelvei mentén, egyhangúlag. A képviselők és a hivatal dolgozói is egyformán ítélték meg a törvény lehetséges következményét. Ekkor szűntek meg az adókörzetek, és szűntek meg 4 a kedvezmények. Az új rendeletek bevezetésére a törvény december 31-ig adott haladékot. Képviselő-testületünk ki is használta a maximális időt. Ez azt jelenti, hogy eddig nem fizettek egy fillér többletet sem lakótársaink. Hangsúlyozta, hogy egyáltalán nincs szó a lakosok megsarcolásáról, hiszen a 2008-as költségvetési koncepcióban ezekből az adókból tízmillió többletbevételt terveztek, ami kevesebb, mint 3%-os növekedést jelent. Elhatároztuk, hogy utána nézünk, hogy a többi kerület, más önkormányzat milyen építményadó rendeletet vezetett be, milyen adókedvezmények, adómentességek vannak ezekben a rendeletekben. Én pedig pontosan kiszámoltam, hogy nálunk, a lakótelepen milyen többlet költséget jelent ez, összességében és egyenként a lakásoknak. Természetesen ezzel párhuzamosan tájékoztatom a lakókat, az adó miatt szükséges közös költség emeléséről. Az adó emelkedésének konkrét számait meghallva, ígéretet kaptam, hogy tájékoztatja Polgármester urat arról, mekkora terhet jelent a valóságban az adóemelés a lakosságnak, és ha van rá jogi lehetőség, rendeletmódosítást fog benyújtani a korábbi mentességek visszaállítására vagy az adó enyhítésére. Így is történt. Szabados Ákos január elején, még szabadsága alatt személyesen keresett Fejlesztésre, felújításra 1700 millió forint! Pesterzsébet Képviselő-testülete február 14-én fogadta el ezévi költségvetését. Öszszességében majd 11 és fél Milliárd forintot tartalmaz az idei büdzsé. Nézzük mire is költünk iden! Kiadásaink legnagyobb részét, - majdnem felét - ahogy eddig, úgy most is az intézmények (iskolák, óvodák, gondozási központok, stb.) fenntartása adja. Épül a kerületi uszoda, amit a tervek szerint decemberben már használhatunk. Heteken belül elkészül a összes olyan utca építési terve amely még nem kapott aszfalt burkolatot. Számításaink szerint 360 millió forintra van szükség a munka befejezéséhez, és úgy tűnik a pénz hiánytalanul meg is lesz rá! 25 millió forintot fordítunk a járdák, 40 milliót utcáink javítására! Klímát szereltetünk az időseket ápoló gondozási központokba és az okmányirodába, hogy a nagy nyári meleg se okozzon elviselhetetlen körülményeket. Teljesen felújítjuk a Vörösmarty iskolát (ez lesz a második a kerületben, tavaly a Stromfeldet újítottuk meg), a Gyermekmosoly Oviban kicseréltetjük az ablakokat és ezzel befejezzük a teljes felújítást, de 7 másikban is végzünk munkákat! Nem marad ki a felújítási munkák sorából az Ady, a Hajós, a Gróf Széchenyi, vagy éppen a fel lakásomon. Megerősítette képviselő urat a rendelet bevezetésének körülményeiről és tájékoztatott, hogy a Hivatal jogászai ismételten áttanulmányozva az Unió irányelveit, és azt, hogy más kerületekben hogyan értelmezték azokat, biztosított, hogy személyesen fogja javasolni az eredeti mentességek helyreállítását. Ez meg is történt január 24-én, Pesterzsébet Önkormányzata módosította a évi 13-as rendeletét, és visszaállította az eredeti mentességeket. A kerület lakossága nevében köszönjük a megértő, gyors intézkedést. Ezúttal szeretném megköszönni a helyiek nevében a tavaly átadott új játszóteret és azt, hogy a parképítéssel együtt, a parkolási gondokon jelentősen sikerült enyhíteni. Az események tükrében nem értjük, miről szól a FIDESZ "felelős döntés" szórólapja. Mint "felelős ellenzék", miért nem a rendelet életbe lépése előtt léptek fel a "nagyösszegű adó" ellen és fogadtattak el módosító javaslatot. Köszönjük Polgármester Úrnak és a Képviselő-testületnek, hogy másokat meghallgatva, megértve, megváltoztatták korábbi döntésüket. Bízunk Önökben hozzáállásuk alapján biztosak vagyunk abban, hogy Önöknek nem célja a "lakosság megsarcolása". Szabó Mihály Kétszáz család közös képviselője Lajtha iskola, az Ady, vagy a Mártírok bölcsi, de a vásárcsarnok, a Vörösmarty utcai orvosi rendelő, vagy éppen a Gaál Imre Galéria sem. Intézményeink felújítására több mint 400 millió forintot költünk idén. Tempo 30-as övezeteket építünk ki, hogy a kertvárosi részeken nyugodtabbak legyenek az utcák. Erdei tornapályát hozunk létre a Kiserdőben, hogy egy kellemes sétához ne kelljen a Városligetig menni! Új bölcsődei férőhelyeket alakítunk ki, hogy minél jobban segíthessük a kisgyerekes családokat! Tágas, felújított épületbe kerül a Nevelési Tanácsadó. Külön sort hoztunk létre a költségvetésben azért, hogy elkülönített támogatása lehessen a kéményfelújításoknak. Ezeken felül majd 160 millió forinttal támogatjuk a kerületben dolgozó alapítványokat, egyházakat, társadalmi szervezeteket. Sajnos ezekre a célokra a FIDESZ összes képviselője NEM-el szavazott amikor nem fogadták el a költségvetést, de hiszünk benne, hogy Erzsébet szerintük is jó hely, amiért érdemes dolgozni, ahová jó hazatérni! Keszthelyi Zoltán, a Városfejlesztési Bizottság elnöke

5 Képviselõi hírek Ebben a számunkban négy olyan önkormányzati körzet elmúlt évi fejlesztéseit mutatjuk be, amelyek szinte kizárólag kertes, családi házas területből állnak. Az 5., 6., 11. és 12. számú körzet Pesterzsébet kertvárosi jellegű területeit bővíti. Az ezekben a körzetekben, 2006-ban indult képviselő-jelöltjeink közül Habele Éva és Nezdei Valéria képviselőként védi a lakosság érdekeit, Nagy Lászlóné és Scherz Gyuláné az MSZP önkormányzati körzetfelelőseként dolgozik, akikhez szintén bizalommal fordulhatnak lakókörnyezetüket érintő problémáikkal kapcsolatban. Az elmúlt évben is, mint korábban, elsősorban a földes utcák megszüntetése volt célunk. A fenti négy körzetben, 2007-ben az Emilia, a Viola, a József Attila, a Thököly, az Üveges, a Csoma, a Bácska, valamint a Bessenyei utca lakói örülhettek a szilárd útburkolatnak. Mindezekre több mint 100 millió forintot fordítottunk. Fővárosi fejlesztés eredményeképpen kapott új burkolatot a Mártírok útja. Önkormányzatunk anyagi lehetőségeit figyelembe véve tovább folytatja ezen a területen a fejlesztést. Legelsőként azt tervezzük, hogy ebben az évben befejezzük valamennyi földes utca aszfaltozását. Az útépítés mellett kiemelten foglalkozunk a járdafelújítással is. A Lázár Vilmos Általános Iskolába érkező tanárok, szülők most már biztonságosabban parkolhatnak, hiszen a Pöltenberg utcának ezt a szakaszát sikerült felújítani. Bővült az érintett körzetekben a szelektív hulladékgyűjtő szigetek száma. Sajnos azonban a lakosság háztartási hulladékot, esetleg bútort is elhelyez a konténerek mellett, amely nemcsak a környezetet rontja, de szabálysértésnek minősül és bírsággal jár. Ennek megakadályozására gyakori ellenőrzést végez a Közterület-felügyelet. A zöldterület - különösen városi környezetben - a legtöbb lakos számára kiemelt jelentőséggel bír. Igyekszünk ápolni, tisztán tartani, azonban sokszor a beültetést követően eltűnnek a növények, a padok, a játékok rongálása, szétzúzása szinte folyamatos. A helyreállítás sok pénzébe kerül az Önkormányzatnak, közvetetten pedig valamennyi kerületi adófizetőnek. Kisgyermekes anyukák panaszkodnak, hogy több kutyatulajdonos elfelejt kedvence után takarítani. Ez a hanyagság nemcsak a látvány szempontjából bántja a lakosságot, hanem elsősorban azoknak a gyermekeknek az egészségére is súlyosan veszélyes (vakságot okozhat), akik parkokban, játszótereken töltik el idejüket. Kérjük Önöket, fokozottan vigyázzunk gyermekeinkre. Értéket teremteni, környezetet fejleszteni a jövőben is csakis Önökkel együtt szeretnénk. Segítsenek abban, hogy megóvjuk értékeinket, legyen tiszta, rendezett a környezetünk. Ültessenek sok virágot, zöldet, s mindezzel élhetőbbé válik kis városunk, az Önök otthona. Scherz Gyuláné 5. sz. vk. felelőse (Határ út - Szent Imre herceg u. - Kossuth L. u. - Jókai M. u. - József A. u. - Nyári P. u. által közrefogott terület) Fogadóóra: időpont-egyeztetés a 30/ os telefonszámon Habele Éva 6. sz. vk. felelőse (Határ út - Nyári P. u. - József A. u. - Kossuth L. u. - Nagykőrösi út által közrefogott terület) Fogadóóra: Zrínyi Miklós Általános Iskola 1204 Mártírok útja 47. Minden hónap utolsó kedd óra között Nezdei Valéria 11. sz. vk. felelőse (Nagysándor J. u. - Török Flóris u. - Wesselényi u. - Lázár u. által közrefogott terület) Fogadóóra: Gyermekkert Óvoda 1204 Köztársaság tér 1. II., IV., VI., IX., XII. hó első hétfőjén, X. hó 2. hétfőjén óra között Nagy Lászlóné 12. sz. vk. felelőse (Nagysándor J. u. - Lázár u. - Pozsony u. - Nagyvárad u. - Nagykőrösi út által közrefogott terület) Fogadóóra: időpont-egyeztetés a 30/ as telefonszámon 5

6 6

7 Megkérdezték... Újságban olvashashatjuk, hogy erősödik a Fogyasztóvédelem szerepe. Hogyan tudom felvenni velük a kapcsolatot? Valóban egyre nagyobb hangsúlyt kap az, hogy ne tudjanak bennünket vásárláskor becsapni, ne adjanak el selejt árút részünkre. Bár a kereskedők nagy többsége maga is vigyáz saját maga hírnevére, mindig vannak olyanok, akik a mi kárunkra próbálják megszedni magukat. Akik egy ilyen kereskedővel találkozva, póruljárnak, azok panaszt tehetnek a Országos Fogyasztóvédelmi Felügyelet honlapján, melyet az önkormányzat honlapján található (www.pesterzsebet.hu). A honlapon, a Fogyasztóvédelmi Felügyeletre kattintva azonnal létrejön a kapcsolat. Persze az lenne a jó, ha nem lenne rájuk szükség! Igaz-e, hogy 90. éves születésnapját ünnepli a CSILI? Igen, valóban március 2-án ünnepli a Vasas Művelődési Központ, azaz ahogy mi ismerjük, a CSILI a 90. születésnapját. Velünk együtt sok vihart megért az intézmény, mindig igyekezve kiszolgálni az erzsébetiek igényeit. Sokan jártak oda az elmúlt évtizedekben tanulni, nyelvet, zenét, táncot, különböző sportokat, és még többen jártak oda szórakozni, könyvtárba, színházba, mulatságokba. Nagy művészek tették meg kezdő lépéseiket és világhírű együttesek dolgoznak még ma is. Ebből az alkalomból egy füzet is megjelenik, amely történetének érdekesebb pillanatait eleveníti fel. Mi is boldog születésnapot kívánunk és azt, hogy még sokáig legyen lehetőségük értünk dolgozni. Válaszolt: Komoróczy László A reformokról Vajon miért van rájuk szükség? Gondoljuk át! Egy kis segítség, és gondolatébresztő Íme, ilyen lenne Magyarország reformok nélkül!! (Az oldal megtekintéséhez Mozilla Firefox, vagy Internet Explorer, és 1024x768 felbontás ajánlott.) 7

8 Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Békés, boldog ünnepeket Pesterzsébet! Nyerteseink: Brozsek Györgyné, Rezsdovics Györgyné, Szabó Sándorné. A megfejtést nyílt levelezőlapon április 15-éig kérjük szerkesztőségünk címére (1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 49.) elküldeni. A helyes megfejtést beküldők között 3 könyvet sorsolunk ki. A mostani feladvány egy jelmondat. Szeretjük a Petõfi Rádiót! Elérhetőségeink: levélcím: 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 49. Pápai Gábor, a Fiatal Baloldal országos elnökségének tagja, valamint Őrsi Gergely budapesti elnökhelyettes által jegyzett nyilatkozat nyíltan kiáll a kortárs kultúráért. Történt ugyanis, hogy az ORTT közigazgatási eljárás keretében vizsgálta az MR2-Petőfi Rádió, mint közszolgálati csatorna műsorstruktúráját. A vizsgálat során megállapította, hogy az MR2 nem felel meg a közszolgálat jogszabályi követelményeinek, s a felkérte a jogsértés megszüntetésére a rádiót. A FIB szerint azonban az MR2 kevesebb, mint egy évvel ezelőtti struktúraváltásáig nem volt hazánkban olyan médium, amely széles körben hozzáférhetővé tette volna a kortárs magyar kultúra könnyűzenei teljesítményét. Az MR2 átalakítása előtt a magyar rádiózás könnyűzenei kínálata szinte kizárólag a nemzetközi színtéren befutott, sematikus tucat-produkciók átvételéről és azok magyar "klónjainak" bemutatásáról szólt. Ma a Petőfi átalakulásának köszönhetően emellett széles körben elérhetővé vált a minőségi magyar és nemzetközi kortárs könnyűzene. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az MR2 hallgatottsága az elmúlt időszakban többszörösére nőtt, különösen a fiatal korosztályokban. Az ORTT döntése, a magyar jogszabályok és a hétköznapok gyakorlata közti ellentmondás egyértelmű. Tény, hogy az MR2 népszerű, és tény az is, hogy a nyugat-európai gyakorlat része a zene-orientált, fiataloknak szóló közszolgálati rádiócsatornák üzemeltetése. Világos, hogy a közszolgálatiság szerepe, a közös fenntartású nemzeti intézmények funkciója ma meghatározásra szorul. Újra kell gondolnunk, hogy mik azok a tartalmak és szolgáltatások, amelyeket a rádiózásban közösen tartunk fent, amelyek valóban a magyar közösséget szolgálják, amelyekre szükségünk van. Ennek érdekében a FIB támogatja, hogy induljon széleskörű párbeszéd a közszolgálat mibenlétéről, a közszolgálatiság alapvető funkcióiról és értékeiről. Hiszen mindannyiunk ügye, hogy eredményes, valóban a közösséget szolgáló médiumokat, így közrádiót tartsunk fenn mindannyiunk adóbefizetéseiből. Lendvai Anna PESTERZSÉBETI ÖSSZHANG Alapította az MSZP XX. ker. Szervezete Főszerkesztő: Domján Katalin Szerkesztőség: 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 49. Tel.: (06-1)

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032

Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP 2.1.1./B 09 2009 0032 Rákosmenti közlekedési és útfelújítási program EXPRESSZ PROGRAM 8 újabb utat épített Rákosmente Önkormányzata Rákosmente földútjainak burkolattal történô ellátása KMOP.1.1./B 09 009 003 Az Európai Unió

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Pesterzsébet Önkormányzatának Humán Szolgáltatások Intézménye

ALAPÍTÓ OKIRAT. Pesterzsébet Önkormányzatának Humán Szolgáltatások Intézménye ALAPÍTÓ OKIRAT Pesterzsébet Önkormányzatának Humán Szolgáltatások Intézménye Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Pesterzsébet-Soroksár Önkormányzatának

Részletesebben

Az összefogás a siker kulcsa

Az összefogás a siker kulcsa Az összefogás a siker kulcsa Az elmúlt időszakban különösen sokat hallhattak, olvashattak az előző évek eredményeiről, mégsem mehetünk el szó nélkül ezek mellett, mégpedig több okból sem. Egyrészt mind

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel 1/5 Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel A XVIII. kerület két fő településből: Pestszentlőrincből és Pestszentimréből

Részletesebben

BRFK XX. és XXIII. kerület) Kamerák száma (db) XXIII. kerület Budapest XX. ker. Török Flóris utca 2 Flóris utca 2. környéke

BRFK XX. és XXIII. kerület) Kamerák száma (db) XXIII. kerület Budapest XX. ker. Török Flóris utca 2 Flóris utca 2. környéke BRFK XX. és ) Rendőri Szerv RK, HRK Települések Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése a megfigyelt terület 51 János tér János tér Hársfa Hársfa 19 19. környéke Flóris 13 Flóris 13.

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt

Kedves Olvasó! Megvalósult fejlesztések, beruházások: ami a fényképes beszámolóból kimaradt Kedves Olvasó! Évek óta rendszeressé vált, hogy a Hajdúhegyi Hírekben ismertettem Önnel a városrész önkormányzati képviselõjeként végzett munkámat. Beszámoltam az elkészült fejlesztésekrõl és a megvalósításra

Részletesebben

Szennyvízcsatornázás Csepelen Lakossági fórum 2012. június 21.

Szennyvízcsatornázás Csepelen Lakossági fórum 2012. június 21. Szennyvízcsatornázás Csepelen Lakossági fórum 2012. június 21. Elindult a csepeli szennyvízcsatornázás! ÍGÉRETEK HELYETT CSELEKVÉS! Uniós támogatásból megoldódik az évtizedek óta húzódó szennyvízprobléma,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17 napján, - 14 órakor kezdődött -, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében (Martfű, Szent István tér 1.)

Részletesebben

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Közlekedésfejlesztés Magyarországon 10 év az Európai Unióban Konferencia Balatonföldvár, 2014. május 13-15. TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Tömegközlekedési Divízió Közlekedésszervezés

Tömegközlekedési Divízió Közlekedésszervezés Tömegközlekedési forgalom lebonyolításának terve a Nagysándor József utcai és Jókai Mór utcai villamosvágányok felújításának ideje alatt Május 2-án üzemkezdettől június 2-án üzemzárásig (kivéve a május

Részletesebben

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-6/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. június 4-én megtartott ülésének 6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

TELEPÜLÉSI ÉLETMINÕSÉG AUDIT TÉMAKATALÓGUSA

TELEPÜLÉSI ÉLETMINÕSÉG AUDIT TÉMAKATALÓGUSA XVIII. rész TELEPÜLÉSI ÉLETMINÕSÉG AUDIT TÉMAKATALÓGUSA A Városi Életminőség auditja a város által nyújtott életminőség elemekkel és a város által nyújtott szolgáltatásokkal való elégedettség, amely a

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Gazdasági, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság 2004. december 13. (hétfő) 17 óra Oktatási, Kulturális és Közművelődési Bizottság 2004. december 14. (kedd) 15,30 óra

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzat Ingatlan és feladat felmérése Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Biatorbágy Város

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Karinthy utcai általános iskola környezetének forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről. Előzmények

ELŐTERJESZTÉS. A Karinthy utcai általános iskola környezetének forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről. Előzmények Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Karinthy utcai általános

Részletesebben

Göd Város Önkormányzat 37/2006. (XII. 14.) sz. Ök. rendelete. a helyi építményadóról

Göd Város Önkormányzat 37/2006. (XII. 14.) sz. Ök. rendelete. a helyi építményadóról Göd Város Önkormányzat 37/2006. (XII. 14.) sz. Ök. rendelete a helyi építményadóról Módosította: a 4/2007 (II. 1.) Ök. sz. rendelet a 27/2007 (IV. 26.) Ök. sz. rendelet a 58/2007. (XII. 14.) Ök. sz. rendelet

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 2 MEGSZORÍTÁSOK Gyurcsány Ferenc nyilatkozata a választások előtt:

Részletesebben

Az óbudai összefogás programja

Az óbudai összefogás programja Az óbudai összefogás programja Közösen Óbudáért! Nyolc éve a polgári oldal pártjai összefogtak, hogy folytatódhasson az a várospolitikai együttműködés, amely Óbuda-Békásmegyert mindig jellemezte. Ennek

Részletesebben

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 4. számú melléklet Ifjúsági tanácsnok: Integrációs tanácsnok: Környezetvédelmi tanácsnok: Sport tanácsnok: Városüzemeltetési és turisztikai tanácsnok: Koordinációs tanácsnok:

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten...

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 2014 18. hét Tartalomjegyzék Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 5 2/5 Irodapiaci hírek 2014 18. hét 3/5 Friss hír: megújul

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft E Ft

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft E Ft F.T. jelű melléklet ÖSSZESÍTŐ Teljesítés 2003.12.31. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: 350.000 E Ft 338.178 E Ft 286.896 E Ft B./ Út-, közterület, felszíni vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TABDI KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2014. sz. ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tabdi Község Képviselő-testülete 2014. szeptember 1-én a Tabdi Közös Önkormányzati Hivatal hivatali helyiségében megtartott

Részletesebben

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye Kedves Dieter Rubenbauer Polgármester Úr! Kedves Mik József Polgármester Úr! Kedves Ünneplő Pilisvörösvári Polgárok! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

,, Szamostatárfalva belterületi

,, Szamostatárfalva belterületi ,, Szamostatárfalva belterületi és külterületi útfelújítás '' Tisztelt Olvasó! Szamostatárfalva Község Önkormányzat, és a helybeli lakosok számára is kiemelkedõen fontos a foglalkoztatottság növelése,

Részletesebben

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2012. március 30-án megtartott ülésének 4. sz. j e g y z ő k ö n y v e Pénzügyi és Gazdaságfejlesztési J e

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. 2/2013. (I. 29.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. 2/2013. (I. 29.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2013. (I. 29.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi

Részletesebben

Tárgy: Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Tátra téren új parkolók kialakítására, a forgalmi rend módosítására. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Tátra téren új parkolók kialakítására, a forgalmi rend módosítására. Tisztelt Képviselő-testület! BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET PESTERZSÉBETI POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZ 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. Tel.: 283--0270 www.pesterzsebet.hu Tárgy: Javaslat Budapest XX. kerület Pesterzsébet Tátra

Részletesebben

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 42/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk Önt arról, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Április 11-én országgyűlési választás lesz. Jöjjenek el!

M E G H Í V Ó. Április 11-én országgyűlési választás lesz. Jöjjenek el! 2010. április dr. Hiller István Álláspontunk M E G H Í V Ó Magyarországon ma demokrácia van. A választópolgárok négyévente döntenek az ország vezetőiről. Ez lehetőség és egyben felelősség is. A jobboldal

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 56/2012. (VII.30.) számú BKt. határozat Pályázat benyújtásáról a Szociális földprogramok

Részletesebben

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere : ; "útján y ai ' ' "i'tüm iilésc Tárgy: Javaslat pályázat kiírására Kőbánya közterületein és intézmények területein "közösségi kertek" kialakítására

Részletesebben

HATÁROZAT KIVONAT. Készült: 2009. március 10-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén.

HATÁROZAT KIVONAT. Készült: 2009. március 10-én a Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság rendes ülésén. Készült: 2009. március 10-én a Környezetvédelmi Tárgy: Napirendi pontok elfogadása. 10/2009.( III. 10. ) VMKB. hat. 5 igen szavazattal a Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag egyetért azzal, hogy az elhangzott

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének I. félévi munkaterve Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. I. félévi munkaterve 2017. január 26. 1./ Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának 2017. évi költségvetési

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2013.

Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2013. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének tagja J.J;J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Kerületfejlesztési

Részletesebben

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról

Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete az önkormányzat testnevelés és sport feladatairól, a helyi testnevelés és sporttevékenység támogatásáról Sarkadkeresztúr

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27.

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27. A Szarvasi Önkormányzat 15/2006.(IV.28.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló többször módositott 1/2005.(II.18.) számú rendelet v é g r e h a j t á s á r ó l Az Államháztartásról szóló, többször

Részletesebben

1. Javaslat vis maior tartalék címén támogatási igény benyújtására Előterjesztő: Papp Anna polgármester

1. Javaslat vis maior tartalék címén támogatási igény benyújtására Előterjesztő: Papp Anna polgármester Készült: 2010. július 13-án, megtartott Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselőtestületének nyílt ülésén - a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Papp Anna polgármester Kormos Krisztián alpolgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Önkormányzati törzsvagyon (forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyon) Üzleti vagyon

Önkormányzati törzsvagyon (forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyon) Üzleti vagyon 2. melléklet az önkormányzat ingatlan vagyonáról Önkormányzati törzsvagyon (forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes vagyon) Üzleti vagyon I. Forgalomképtelen önkormányzati vagyon 2014. december

Részletesebben

Az önkormányzat ingatlanvagyona rendeltetés szerinti bontásban

Az önkormányzat ingatlanvagyona rendeltetés szerinti bontásban melléklet a 33/2009. (IX. 30.) rendelethez 1,2 Az önkormányzat ingatlanvagyona rendeltetés szerinti bontásban 1. FORGALOMKÉPTELEN TULAJDON (TÖRZSVAGYON) 1/a. BELTERÜLET: 0001/01 559 Táncsics - Dózsa u.

Részletesebben

Január 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke TDM Nonpr

Január 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke TDM Nonpr VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2016. Január 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke

Részletesebben

I. Előirányzat módosítás

I. Előirányzat módosítás INDOKOLÁS a Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának a 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (II. 4.) önkormányzai rendelete módosítását az Önkormányzat számlájára beérkezett bevételek,

Részletesebben

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk.

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk. Tisztelt Választók! 2002 után, 2006-ban ismét kitüntetett a pátyi lakosság bizalmával. Eddigi nyolc éves polgármesteri működésem alatt minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a széthúzás helyett az ö sszefogásra,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 16-án megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Besenyszög község oktatási intézményeinek

Részletesebben

Jegyzőkönyv amely készült a Városrészi Önkormányzat június 19-én 8.30 órakor tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv amely készült a Városrészi Önkormányzat június 19-én 8.30 órakor tartott rendkívüli üléséről Budapest, Főváros IX. Kerület Ferencvárosi Önkormányzat József Attila-lakótelep Városrészi Önkormányzata Jegyzőkönyv amely készült a Városrészi Önkormányzat 2014. június 19-én 8.30 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 23-án

Részletesebben

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON AKTUALITÁSOK Balatonföldvár, 2012. május 15-17. A közlekedés helyzete és az állami költségvetés Dr. Kovács Árpád Elnök Költségvetési Tanács Múltidézés A rendszerváltozás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a Városfejlesztési Osztály hivatali helyiségében, a Gazdasági Bizottság 2011. december

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Új időszámítás Kőbánya közlekedésében

Új időszámítás Kőbánya közlekedésében Utak, járdák, parkolók, közlekedési csomópontok épültek és újultak meg Kőbányán, az elmúlt négy évben. A beruházások hatására érezhetően biztonságosabb és gyorsabb lett a közlekedés, és Kovács Róbert polgármester

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai: C./ Zöldfelület fenntartás

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai: C./ Zöldfelület fenntartás ÖSSZESÍTŐ Eredeti előirányzat (E Módosított előirányzat 211. évi felhasználás A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása 15 15 16 558 42 35 42 35

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv-hitelesítőkre tesz javaslatot Gombkötő Lajos és személyében, akiket a testület elfogadott.

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv-hitelesítőkre tesz javaslatot Gombkötő Lajos és személyében, akiket a testület elfogadott. 9/2010. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. május 27-én 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi ülésén. Jelen vannak: Jelen volt továbbá: Ramasz

Részletesebben

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 297/2/2012 ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a 2012. III. negyedévi felújítási és fejlesztési

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD

Részletesebben

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás, amely létrejött

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás, amely létrejött Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében Együttműködési Megállapodás, amely létrejött egyrészről a Budapest Főváros Önkormányzata, mint támogató (továbbiakban: Támogató) (cím: 1052 Budapest,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása.

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. XI. 26.-án, Szarvas Város Szlovák Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén, a Szlovák Önkormányzat székházában. (Szarvas, Eötvös u. 44/1.) Jelen vannak: Mótyán Tibor elnök

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 15-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 15-i ülésére 11499-1/2010 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 15-i ülésére Tárgy: A belterületi úthálózat fejlesztése Az előterjesztést készítette Ferencz Péter beruházási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. október 26-án 14 óra 30 perckor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. október 03-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. október 03-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 164/2013. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. október 03-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a közterületen történő

Részletesebben

3. számú melléklet. Akcióterület

3. számú melléklet. Akcióterület Városrész Belváros Felsıpárt A megvalósítás pontos helyszíne AT Jövendı utca és a Dr. Brusznyai stny által határolt terület Kossuth tér 6. Erzsébet tér, Kossuth utca Jövendı utca és a Dr. Brusznyai stny

Részletesebben

Szám: 192-3/2016. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének március 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 192-3/2016. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének március 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-3/2016. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 29. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült könyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth u.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének november 13 án 9 órakor

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének november 13 án 9 órakor Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-274/2008. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 13 án 9

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

J e g y zőkönyv FVB-19/ (FVB-19/ )

J e g y zőkönyv FVB-19/ (FVB-19/ ) FVB-19/20010. (FVB-19/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2010. december 6-án, hétfőn, 10 óra 5 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 562. számú tanácstermében

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA könyvéből: 120/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület tudomásul vette a rendőrkapitány közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóját. könyvéből: 121/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete az építményadóról Az Alkotmány 44/A. (1) bekezdésének d) pontjában

Részletesebben

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 146/2014.(VII.16.) sz. képviselő-testületi határozat: 1. A Képviselő-testület bérüzemeltetési szerződést köt a celldömölki ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére a melléklet szerinti tartalommal. 2. A

Részletesebben

Szóbeli felvételi vizsga: február 22-én (hétfő)

Szóbeli felvételi vizsga: február 22-én (hétfő) Sorszám: Azonosító száma Ált.Iskola neve Ált. Iskola címe Szóbeli felvételi vizsga: 2016. február 22-én (hétfő) 8 óra 15 perc 1. 71618711867 Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila u. 135. 2.

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Beszámol a polgármester 2005. ősz

Beszámol a polgármester 2005. ősz Beszámol a polgármester 2005. ősz Fejlesztések 2005-ben Szeged 2005. évi költségvetése kiadási főösszegei Fejlesztés 32 milliárd Ft. 47% 53% Működés 36 milliárd Ft. Fejlesztések alakulása Szeged 2005.

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Költségvetési Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása

EURÓPAI PARLAMENT. Költségvetési Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása EURÓPAI PARLAMENT 2004 Költségvetési Bizottság 2009 28.9.2005 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása Mellékeljük a 2005-ös pénzügyi év C22-es

Részletesebben

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV 1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. február 2-án 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester,

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2016. június 29. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2014. február 11-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 8/2014. (II. 11.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

2011. december 15. napján tartandó. A helyi adókról szóló 32/2003.(XII.29.) számú rendelet módosítása

2011. december 15. napján tartandó. A helyi adókról szóló 32/2003.(XII.29.) számú rendelet módosítása Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-12/2011. Sorszám: 4. E LŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április 17 én 9 órakor

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április 17 én 9 órakor Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-103/2008. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 17 én 9 órakor

Részletesebben