a IV. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a IV. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválról"

Átírás

1 BESZÁMOLÓ a IV. Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválról szeptember 23. és 27. között immár negyedik alkalommal rendezte meg az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált a Gárdonyi Géza Színház tánctagozata, a GG Tánc Eger. Programsorozatunkkal évről- évre szeretnénk házhoz vinni az észak- kelet- magyarországi régió táncszerető közönsége számára a (főként) hazai táncpaletta aktuális alkotásait. Szeretnénk a táncot kedvelő közönség igényeit minél szélesebb körben kielégíteni, a táncművészetet egyre inkább ismertté és kedveltté tenni, különös tekintettel ifjúsági közönségünkre. Fontosnak tartom, hogy megismerjék a tánc nyelvét, közösségteremtő erejét, a mozdulatokkal történő kifejezés varázsát. Fesztiválunk ezt hivatott képviselni. Topolánszky Tamás, tagozatvezető (GG Tánc Eger). A PROGRAMRÓL: Az öt napos professzionális találkozón idén is stúdió előadássokkal vettek részt a hazai táncművészet legjobbjai. Az egyetlen kivétel az első nap, szeptember 23. volt, mikor a fesztivál nyitóelőadásaként- a Frenák Pál Társulat: Birdie című produkcióját a Nagyszínpadon tekinthette meg a közönség. Az új kreációban a Frenák Pált hosszú évek óta foglalkoztató repülés-motívumon túl, Alan Parker Birdy című filmdrámája, William Wharton amerikai író 1978-as, azonos című regénye, valamint Raymond Depardon's San Clemente című dokumentumfilmje szolgált inspirációul a koreográfus számára és ahogy az alkotótól megszokott, az új produkció is izgalmas és egyedi tér-élményt kínál. Frenák Pál ez alkalommal a Tervhivatal építészcsoport tervezőivel együttműködésben alkotta meg a táncelőadás különleges díszletét. A 3D-s grafikai tervezőprogramok világát idéző, közel 2,5 méter magas elemekből álló, átjárható különleges fém-labirintus, lenyűgöző és grandiózus térrendszer épült, melyet Lakos Dániel építész formatervezési díjat nyert, innovatív térbeli kirakós játéka, a Logifaces ihletett. Az előadás monumentális díszletére való tekintettel, valamint a fent említett kivételes tér-élmény érvényesülésének érdekében határoztunk úgy, hogy ez a produkció

2 a Nagyszínpadra kerüljön. Ez a döntés természetesen az egrieknek is kedvezett, hiszen így, pótszékes teltházzal, több, mint 400-an láthatták az előadást. Koreográfia és koncepció: FRENÁK Pál Előadók: SIMON Renáta, Yosmell CALDERÓN MEJÍAS, Nelson REGUERA, BUKTA Gergő, MAURER Milán, Latasha PUGH, KERTÉSZ Endre Másnap, szeptember 24-én délelőtt a PR-Evolution Dance Company érkezett hozzánk Lúdanyó meséi c. gyermekelőadásával. A mi előadásunk a tánc nyelvén, interaktív módon mesél a gyermekeknek tündérekről, a Szépségről és a Szörnyetegről, a kínai császárnéról és Csipkerózsikáról. A történetet Lúdanyó mondja el, miközben hazafelé tartanak ludacskáival. Sorra megelevenednek szemünk láttára a mesék: először Csipkerózsikát láthatjuk, aki az átok után a várva várt királyfi csókjára ébred, majd könnyed keringő dallamára talál egymásra a Szépség és a Szörnyeteg. Ezután elutazunk egy távoli helyre, ahol Csúnyácska császárné táncol apró emberkékkel, mielőtt a szerelem hatalma ismét boldogságot hoz. A mese végén, mintha Tündérországba kerülnénk, a ludacskák kis tündérekként jelennek meg, minden szép és jó lesz, így ér véget Lúdanyó meséje. (Nemes Zsófia-koreográfus) Lúdanyó: Haumann Petra Táncművészek: Kulin Virág, Nagy Viktória, Gáll Norbert, Krizsán Dániel Koreográfus: Nemes Zsófia

3 A darab hangsúlyozottan épített a gyermekközönség spontán reakcióira, igyekezett bevonni őket a mesébe, mozgásba egyaránt. Az előadásra három alsó tagozatos osztály érkezett az őket kísérő pedagógusokkal. Egészen biztos, hogy mind maradandó élménnyel lettek gazdagabbak, s bízunk benne, hogy a mese hosszú távon megszerettette az apróságokkal a táncművészetet és a komolyzenét. Este fél8-kor a Miskolci Balett lépett színpadra újonnan bemutatott, Férfiak, nők, Fellini c. darabjával. Vannak filmek, amelyek beépülnek életünkbe, hiába változik az idő, az ízlés és a technika, kopás-mentesen szépek maradnak, akárcsak legigazabb emlékeink. A huszadik század közepén, Olaszország kis falvai között utazgató, durva vándor-mutatványos és az őt elszántan követő fiatal leány története egész biztosan megragad bennünk. Még ha csak úgy véletlenül nézzük is meg ezt a megrázó, mégis felemelő történetet, a bolondos, csupa lélek Gelsomináról, az erőszakos, durva, érzelmeket megvető Zampanóról, és a mindentudó Bohócról- aki megtanítja Gelsominát arra a bölcsességre, hogy minden létezésnek értelme van itt a földön. A korszakalkotó olasz filmrendezőnek Federico Fellininek emléket állító táncelőadás keretében a Miskolci Balett táncosai a férfi és női kapcsolatok rejtelmeibe kalauzoltak bennünket: Hogyan kerülnek egymás mellé az emberek? Milyen hatalom hatására maradnak együtt, és miért távolodnak el egymástól? A szorongás, a bizalmatlanság, a félelem, milyen kapcsolatokat szül? És honnan származik az a mágikus valami amit szerelemnek nevezünk? Táncolják: Kocsis Andrea, Muresan Marian Aurel, Szabó Levente, Mohai Cintia, Szeles Viktória,Tokai Rita Koreográfus: KOZMA ATTILA

4 A fesztivál második estéjén ismét teltháznak örvendtünk. A Miskolci Balett előadását leginkább a középiskolások körében próbáltuk meghirdetni, s igyekeztük a fiatalságot becsalogatni a nézőtérre. Örömmel láttuk, hogy rengeteg gimnazista volt kíváncsi a miskolci társulat előadására. Szeptember 25-én, pénteken az Inversedance vendégeskedett nálunk. Délelőtt 11 órakor Vackor kalandjai c. gyermek előadásukat láthatták kicsik és nagyok, este pedig az After the choice (Verdi miniatures) c. felnőtt darabjával lépett színpadra az együttes. A gyermekelőadást különösen nagy népszerűség övezte, egy 90 fős csoport már előre jelezte látogatását. Hadakozva a kis térrel és a pontosan kisakkozott műszaki paraméterekkel végül sikerült megoldanunk (szivacsok behelyezésével), hogy minden gyerkőc jól láthassa a produkciót. Az apróságok izgatottan, sikongatva, kacarászva figyelték a mesejátékot, s az előadás végén óriási vastapssal jutalmazták a társulatot. Történetünkben Kormos István egyik legkedveltebb meséjét dolgoztuk föl. Vackor alakja elevenedik meg a színpadon, hogy kedves és humoros utazásra invitálja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Főhősünk egy esetlen, de nagyon bájos kis maci, aki egy kora őszi napon elcsatangolva egy öreg fa árnyékában leheveredve boldog álmodozásba merül. Csintalan falevelek repítik Álomországba, ahol barátaival számtalan, izgalmasabbnál izgalmasabb kalandba keveredik, hogy végül elérkezzen a tanulságos végkifejlethez. (Fodor Zoltán- koreográfus, együttes vezető) Táncolják: Az Inversedance Társulat táncművészei Balkányi Kitty, Bodor Péter, Dobrovics Réka, Fodor András, Lendvai Zsóka, Széki Zsófia Koreográfia: Fodor Zoltán

5 Az este kor kezdődő After the choice (Verdi miniatures) a délelőtti előadáshoz hasonló sikert aratott. Bent kellett hagynunk plusz két sornyi pótszéket, de akadt, aki a lépcsőn vagy a karzaton foglalt helyet. Aida hercegnőnek született, rabnőként élt, s királynőként halt meg szerelmével. Zachár Lóránd darabjában Giuseppe Verdi világhírű művének, az Aida című operának megindító dallamaira a hősnő e három arcát külön jelenítette meg. Táncolják: Balkányi Kitty, Dobrovics Réka, Széki Zsófia, Fodor András Koreográfia: Zachár Lóránd A fesztivál csúcspontját szinte lehetetlen meghatározni, de az egyik erre esélyes nap talán a szeptember 26., (szombat) volt: Aznap esti műsorunk két produkcióból állt. Fél 8- kor a Duda Éva Társulat: Egy csókkal kezdődött című darabja nyitotta az estét - Rosana Hribar és Gregor Luštek koreográfiájában. Rosana Hribar és Gregor Luštek elismert kortárs táncművészek és alkotók, akik rendszeresen kooperálnak a szlovén művészi élet kulcsfiguráival és létrehozóival. Évek óta közösen alkotnak, sajátos és kreatív előadásaikért hazájukban és nemzetközileg is díjazták őket. Mindenki egyért, egy mindenkiért hogyan bontakozik ki ez az elv a valóságban, és hogyan változik egy koreográfiában? Milyen mértékű az egyén függése? Kitől vagy mitől függ? Ki kitől mit kap és miért? Ki táncol, amikor történetet mesél, és ki táncol, amikor hallgatja? A színpadon ki mikor beszél, és milyen történet is szövődik? Az alkotók mozgásvilága megidézte a tangó fülledt, intim világát, érzéki humorral ábrázolva a szereplők viszonyait.

6 Előadók: Simkó Beatrix, Újvári Milán, Rusu Andor Koreográfia: Rosana Hribar és Gregor Luštek A nap zárásaként Élő zenés Improvizációt láthattak a nézők a GG Tánc Egerrel, Grecsó Zoltán vezetésével, az Ethnofil zenekar közreműködésével. Ez a produkció mármár hagyománnyá vált, s minden évben oszlopos tagja ötnapos programsorozatunknak. Az egriek mindig kivételes érdeklődéssel várják, ám idén külön megtiszteltetés volt számunkra, hogy erre az előadásra fogytak el legelőször a jegyek. Táncosok: Tóth Karolina, Schlégl András, Emődi Attila, Kelemen Dorottya, Tóth Nóra, Oláh Balázs, Nagy Csaba, Dunai Bettina Zene: Ethnofil zenekar Mindkét produkció nagy sikert aratott, s örömmel mondhatjuk, hogy a 70 férőhelyes stúdiószínpadi nézőtéren, több, mint 80-an ültek aznap este.

7 Szeptember 27-én, a Közép- Európa Táncszínház: Ki vagy te, Kortárs tánc? c. formabontó, táncismereti ifjúsági programjával zárult a fesztivál. A darab együttgondolkodás táncról, művészetről, kortársságról. Új formai kísérlet, amelyben a kortárs tánc története, illetve esztétikája és kommunikációs szótára is vizsgálat alá került. Az est során a nézők részletek láthattak a Közép-Európa Táncszínház emblematikus előadásaiból -Horda, Tiszta föld, Tánc-Tér-Képek, Vándornaplók -, amelyeket narratív táncismereti részek kötöttek össze. A társulat tagjai a sokéves oktatói tudásukat és a színházi nevelési programjaik során szerzett tapasztalataikat is felhasználták az est megalkotásakor. Olyan előadást hozunk létre, ami újfajta megfogalmazása a színpadi jelenlétnek; ötvözi a táncművészet, előadóművészet, az oktatás és a színházi nevelés területén szerzett tapasztalatainkat. /Kun Attila- művészeti vezető/ Előadók: Jakab Zsanett, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Wéninger Dalma, Ivanov Gábor, Kovács Péter, Kun Attila, Mádi László, Szabó András

8 A produkciót vasárnap este is, az előző napokhoz hasonló teltházas érdeklődés fogadta. Külön örömünkre szolgált, hogy zömében szervezett, középiskolai csoportok tekintették meg vasárnapi programunkat, s aktív résztvevői voltak e meglepő, szórakoztatóan intellektuális táncszínházi beavató előadásnak. Ilyen hangulatú, ilyen kisugárzású fesztivált álmodtunk Jól fogadta a közönség, nagyon örültünk a hosszantartó tetszésnyilvánításnak. Végig nagy érdeklődés kísérte a neves hazai társulatok fellépéseit, nyilatkozta Topolánszky Tamás, a tánctagozat vezetője a fesztivál záró estjén. Kulturális jelentősége A Táncfesztivál ben hagyományteremtő szándékkal indult, s idén immár negyedik alkalommal szerveztük meg. Szeretnénk évről-évre házhoz vinni az észak-kelet magyarországi régió táncszerető közönsége számára az - első sorban hazai - táncpaletta aktuális alkotásait. Fesztiválunkkal szeretnénk a táncot kedvelő közönség igényeit minél szélesebb körben kielégíteni, a táncművészetet egyre inkább ismertté és kedveltté tenni, új nézőket - hangsúlyozottan a gyermekeket és fiatalokat is - becsalogatni a nézőtérre, megismertetni velük a tánc nyelvét, hogy később a táncot értő és kedvelő, színházlátogató felnőttekké váljanak. A műsorválasztás ennek megfelelően igyekezett idén is a táncművészeti stílusok legszélesebb körét felölelni a magyar néptánctól kezdve,a modernen át a kortárstáncig. Kiemelt figyelmet kívántunk szentelni a táncművészeti alkotásokhoz felcsendülő zeneművek minőségének is. A zene és tánc ősidők óta elválaszthatatlan művészetek. Táncszínházi látvány és eszközök segítségével próbáltuk közelebb hozni főként a fiatal - közönséghez a népzenei, klasszikus vagy éppen kortárs zenei alkotásokat is. Gazdasági szerep

9 A negyedik alkalommal megrendezett fesztivál gazdasági szerepe nem mérhető a több tízezres, hagyományokra visszatekintő, nagy közönségbázisú eseményekéhez. Tény viszont, hogy a helyi szállodai és vendéglátói kapacitás kihasználtságát, a múzeumok, műemlékek látogatottságát javította az őszi turisztikai szezonban. A város - alapvetően a bor-, fürdő- és várturizmusra alapozott megjelenését is gazdagította a többnapos fesztiválprogram, ily módon járulva hozzá nem csupán a színház, hanem a város és a régió idegenforgalmi vonzerejéhez is. Szervezési és marketing-tevékenység A marketing- és kommunikációs tevékenység magas szakmai színvonalát a város és a Gárdonyi Géza Színház szakembereinek személye biztosította. Elsősorban plakátok, szórólapok impozáns műsorfüzetek és videó anyagok segítségével igyekeztünk népszerűsíteni a fesztivált, eljuttatni ezeket valamennyi hazai színházba, a szakmai intézményekbe, a szaksajtóhoz, valamint oktatási és kulturális intézményekbe. Kiemelt figyelmet fordítottunk az általános- és középiskolák, valamint az egri Eszterházy Károly Főiskola megkeresésére, bevonására. A közönségszervezés terén igyekeztünk a kisebb községek lakóit is megszólítani, s örömmel konstatáltuk, hogy rengetegen érkeztek az előadásokra a környező településekről. Előnyünkre vált a város jól kiépített helyi és országos kulturális marketing- és tájékoztatási kapcsolatrendszere. Beharangozó riportokat közvetített a Városi Tv és a Rádió Eger. Megjelentünk a Heves Megyei Hírlapban, a Szuperinfóban, a város fesztiváljairól kiadott tematikus kiadványaiban, valamint szerepeltünk számos internetes portálon. Infrastrukturális feltételek A program helyszíne, az egri Gárdonyi Géza Színház épületében található stúdiószínpad,- illetve az idén a nyitó előadás nagyszínpadon zajlott - közönségfogadókiszolgáló terekkel és a vendégjátékok technikai követelményeit magas szinten teljesíteni tudó műszaki felszereltséggel rendelkezik. A szűk tér miatt külön izgalmasak voltak az előadások, hiszen a nézők szinte együtt lélegezhettek a táncosokkal.

10 A tágabb infrastrukturális környezet - a város vendéglátóhelyeivel, szállodáival, a helyszínek közelében kialakított parkolóhelyekkel - jól szolgálja az ide látogató turisták és a helyi közönség ellátását. Eger, november 24. pályázati felelős

11 Fotók

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37

IV. Egri Stúdiószínházi

IV. Egri Stúdiószínházi GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ IV. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál Frenák Pál Társulat PR-Evolution Dance Company Miskolci Balett Tünet Együttes Inversedance Duda Éva Társulat Grecsó Zoltán GG Tánc Eger Ethnofil

Részletesebben

SZEZON NYITÓ Tánckurzus a PR-Evolution Dance Companyval AUGUSZTUS 18.-22.

SZEZON NYITÓ Tánckurzus a PR-Evolution Dance Companyval AUGUSZTUS 18.-22. SZEZON NYITÓ Tánckurzus a PR-Evolution Dance Companyval AUGUSZTUS 18.-22. A résztvevők az együttes táncművészeitől tanulhatnak egy héten át, több órában: kortárs tánc, modernjazz, kondi tréning. Bemelegítés

Részletesebben

Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000

Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000 Miskolci Nemzeti Miskolc Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000 Kortárs Táncért és Jelelő ért 0 ker. A Frenák Pál Társulat Oda munkacímű új

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző

Részletesebben

Az III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál záró beszámolója III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 2015. május 23-31. A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a III. Pécsi Családi Fesztivál

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK Tartalom Tánc show ajánlataink Táncosok bemutatkozója A Quimera módszer Egyéb szolgáltatásaink Elérhetőségünk QUIMERA TÁNC SHOW Stílusunk fő jellemzője, hogy egyedi, újszerű

Részletesebben

Jiøí Kylián East Shadow-ja a Budapest Táncfesztiválon!

Jiøí Kylián East Shadow-ja a Budapest Táncfesztiválon! Jiøí Kylián East Shadow-ja a Budapest Táncfesztiválon! (Budapest., 2014. január 31.)A világhírû koreográfus, Jiøí Kylián East Shadow címû elõadása lesz az idei Budapest Táncfesztivál sztárvendége. A Nemzeti

Részletesebben

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett

2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2005. DECEMBER HAVI PROGRAM UNEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ - SZÍNHÁZTEREM 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2. péntek, 19.00 óra Vágyak vándorlása / Origo / Is-mer-M

Részletesebben

VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál április (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna

VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál április (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál 2018. április 21-22. (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna Versenykiírás Az Abigél Többcélú Intézmény és a Pro Homo Egyesület közös szervezésében kerül

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

Varga Levente. Nagy András. László Bence. László Bence

Varga Levente. Nagy András. László Bence. László Bence GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Antoine de Saint-Exupéry meséje nyomán Zalán Tibor - Andorka Péter A kis herceg mesés történet sok dallal Rónay György fordításának felhasználásával mutat e b s õ Rendezô: Dávid Zsuzsa

Részletesebben

Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál 2018.

Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál 2018. XXVII. Országos Táncművészeti Fesztiválok 2018. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál Országos Junior és Művészeti Szakközépiskolások fesztiválja Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál

Részletesebben

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról Pályázati azonosító: 201108/01079 Beszámoló a Thália szekerén... - A

Részletesebben

Rickl-olvasókör modul

Rickl-olvasókör modul Rickl-olvasókör modul Folyamatosan szervezett kulturális fejlesztő-tevékenység, neves történészek, előadók, művészek meghívásával, alkalmanként 15 fő részvételével, külső szolgáltató bevonásával. 1. 2014.03.21.

Részletesebben

01 altéma Belföldi forgalmazás

01 altéma Belföldi forgalmazás DÖNTÉSI LISTA_Kieelt Művészeti Célok Táncűvészet 2017. 1 Igényelt táogatás összesen nettó 01 altéa Belföldi forgalazás 1. 3424-01-0031/17 Tünet Kulturális és Művészeti Közhasznú A Tünet Együttes produkciói

Részletesebben

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai 2018. szeptember 1. A Nádorvárosi Népművészeti Egyesület csatlakozott az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskolához, aminek központja Devecser.

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Baranya megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

2014. november 11. Vincze Balázs Szakmailag felelős pályázati megbízott

2014. november 11. Vincze Balázs Szakmailag felelős pályázati megbízott Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma 3707/11862 Szakmai beszámoló A támogatás célja: a VIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó megrendezése 2014. október 1-5-ig került megrendezésre a

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.)

Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.) Pályázati azonosító: 204108/01423 Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.) Az Országos Könyvtári Napok Pest megyei rendezvényei

Részletesebben

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban.

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban. romantikus komédia Fordította: Szabó T. Anna Bemutató: 2017. június 9-10. Madách Színház A Madách Színház 2017. június 9-10-én mutatja be a című romantikus komédiát. A művet Tom Stoppard és Marc Norman

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények...

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

MIT NYÚJTANAK ÖNNEK A RIPPEL PRODUKCIÓK?

MIT NYÚJTANAK ÖNNEK A RIPPEL PRODUKCIÓK? MŰSORAJÁNLÓ 2017 A RIPPEL BROTHERS A háromszoros Állami Díjjal kitüntetett, immár kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor a mai napig a külföldi nagy show-k és TV műsorok állandó sztárjai.

Részletesebben

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Eldorádó a Bárkában Bereményi Géza filmje, az Eldorádó nyomán készült az író-rendeződarabja, amely Az arany

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Tisztelt Igazgatóság! Képgaléria Fesztiválmegnyitó http://www.pnsz.hu/galeria/294/ii-pecsi-csaladi-szinhazi-fesztival-megnyito

Tisztelt Igazgatóság! Képgaléria Fesztiválmegnyitó http://www.pnsz.hu/galeria/294/ii-pecsi-csaladi-szinhazi-fesztival-megnyito NKA Igazgatósága 1388 Budapest, Pf.: 82 Tárgy: Záró beszámoló megküldése Pályázati azonosító: 3707/11933 Tisztelt Igazgatóság! A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a II. Pécsi

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Zala megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Zala megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Zala megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal a

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

árdonyi Géza Színház

árdonyi Géza Színház árdonyi Géza Színház LA MANCHA LOVAGJA zenés színmű Szövegkönyv: DALE WASSERMAN Zene: Mitch Leigh Dalszövegek: Joe Darion Fordította: Blum Tamás Rendező: Blaskó Balázs Jászai-díjas Bemutató: 2017. március

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord 1 Kovács Miklós 1993 i AC 3 11.1h 2 Pap Ákos Dávid 2001 SZVSE 1 11.9h PB 3 Molnár Gergő 1997 Békési DAC

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek

Részletesebben

Néptáncos Táncos

Néptáncos Táncos A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Az Országos Könyvtári Napok rendezvényei a fiókkönyvtárakban

Az Országos Könyvtári Napok rendezvényei a fiókkönyvtárakban Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Közgyűjtemények Kollégiuma konferenciák, rendezvények, szakmai tapasztalatcserék, műhelybeszélgetések megvalósítására kiírt pályázathoz Altéma kódszáma:

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

független műhelyek támogatása 2008.

független műhelyek támogatása 2008. független műhelyek támogatása 2008. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. Pályázó neve Lebonyolító gazdasági társaság 2008-ban megítélt összeg Ládafia Bábszínház Ládafia-Műhely

Részletesebben

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában Rosta Sándor Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság Balatonfüred, 2007. szeptember 26. Kulturális rendezvény, mint turisztikai termék Kiemelkedı

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Tornászbajnokság Szeged, május 2. Női egyéni összetett verseny

Magyar Egyetemi- Főiskolai Tornászbajnokság Szeged, május 2. Női egyéni összetett verseny Női egyéni összetett verseny Ugrás Korlát Gerenda Talaj Összesen 1. Péntek Tünde 9,35 9,5 8 9,7 13,7 10 10,1 10,4 80,75 2. Halász Henriett 9,2 9,3 9 9,2 14 9,1 9,3 10,5 79,6 3. Szegedi Dorottya 8,9 8,9

Részletesebben

Miért ku lönlegesek a Rippel produkciók?

Miért ku lönlegesek a Rippel produkciók? MŰSOR- KIAJÁNLÓ RIPPEL BROTHERS A kétszeres Állami Díjjal kitüntete@, immár kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor a mai napig a párizsi Moulin Rouge és több ku lföldi nagy show és TV

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Helyszín: Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok előtti tér, Jégcsarnok előtti terület, Zala Plaza előtti terület mintegy 30.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Helyszín: Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok előtti tér, Jégcsarnok előtti terület, Zala Plaza előtti terület mintegy 30. SZAKMAI BESZÁMOLÓ Az NKA Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma által gasztronómiai rendezvények támogatására (kódszám: 7707) kiírt pályázatra II. Pálinka és Mangalica Majális - kért

Részletesebben

NTP-TV IV. Soproni Országos Szóló Néptáncverseny

NTP-TV IV. Soproni Országos Szóló Néptáncverseny NTP-TV-16-0129 IV. Soproni Országos Szóló Néptáncverseny Előzmények: Iskolánk 2016 decemberében hirdette meg a versenyt - ezt megelőzte egy szakmai egyeztetés, melyet intézményünk az ÖRÖKÍTŐ szervezettel

Részletesebben

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2014. évi Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2014. évi Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2014. évi Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj elnyerésére Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban MANK)

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület 8100 Várpalota, Felsőinkám u.7. Telefon: 70 / 202 09 17 e-mail: musicalrehangolva@gmail.com www.musicalkurzus.hu MUSICAL-re hangolva Musical Stúdió KÉPZÉSI TERVE Felnőttképzési

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október Szakmai beszámoló Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, 2016. október 7-8-9. Az Európa a polgárokért program támogatásával 2016. október 7-8-9-én az Európa jövője Az euroszkepticizmus és az aktív

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

A város főterén megtekinthettük az elmúlt évad 400 előadásának plakátjait, köztük természetesen a POSZT-versenyprogramjába bekerült darabokét is

A város főterén megtekinthettük az elmúlt évad 400 előadásának plakátjait, köztük természetesen a POSZT-versenyprogramjába bekerült darabokét is Véget ért a 2017-es POSZT. A tíz nap bőven tartogatott élményeket. Szinte minden nap találkozhattunk nagy színészeinkkel és színésznőinkkel, rendezőkkel és színházi szakemberekkel délutáni közönségtalálkozók

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben.

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Élmények Minden ember számára fontosak az élmények, ahogy Önnek is, hiszen egy jó élmény örök

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

HELIKON FESTIVAL HELIKON FESTIVAL NEDERLAND NEDERLAND HELIKON FESZTIVÁL HELIKON FESZTIVÁL HOLLANDIA HOLLANDIA

HELIKON FESTIVAL HELIKON FESTIVAL NEDERLAND NEDERLAND HELIKON FESZTIVÁL HELIKON FESZTIVÁL HOLLANDIA HOLLANDIA HELIKON FESTIVAL HELIKON FESTIVAL NEDERLAND NEDERLAND 2011 HELIKON FESZTIVÁL HELIKON FESZTIVÁL HOLLANDIA HOLLANDIA TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLAT Civil kezdeményezésre, 1991. október 17-én megtartott ülésén mondta

Részletesebben

Budapesti Operettszínház

Budapesti Operettszínház Budapesti Operettszínház BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ 2 0 09/ 2 0 1 0 S Z Í N H Á Z I É VA D 1065 Budapest, Nagymező u. 17. www.berlet.operett.hu Kedves Közönségünk! A bérletvásárlás és bérletajánlás mindig nagyon

Részletesebben

NAGYECSEDI VERBUNK ÉS CSÁRDÁS VERSENY március Nemzetközi Néptáncfesztivál

NAGYECSEDI VERBUNK ÉS CSÁRDÁS VERSENY március Nemzetközi Néptáncfesztivál NAGYECSEDI VERBUNK ÉS CSÁRDÁS VERSENY 2018. március 10-11. Nemzetközi Néptáncfesztivál Tisztelt Táncosok! Örömmel tájékoztatjuk a szíves érdeklődőket, hogy a Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben: SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELYBEN VALAMINT A NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYÉBEN ÉS KÖZÖS UDVARÁBAN A MÚZEUMI ÉJSZAKÁJÁN MEGRENDEZETT KIS EMBEREK BARÁTOCSKÁIM CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSHOZ

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése

Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése Megvalósulás Jó hírnév Rendezvény Új piac Egri bor Hagyományőrzés

Részletesebben

Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny

Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Hemrich Milán 2007 1 Rozs András 2007 3 Szűcs Petra 2007 4 Mezei Dániel 2008 5 Bodor Tamás 2008 6 Szűcs

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018.

Részletesebben

Beszámoló a 13. Országos Könyvtári Napok Közös tudás, közösségi hozzáférés című program Pest megyei rendezvényeiről (2018. október 1-7.

Beszámoló a 13. Országos Könyvtári Napok Közös tudás, közösségi hozzáférés című program Pest megyei rendezvényeiről (2018. október 1-7. Beszámoló a 13. Országos Könyvtári Napok Közös tudás, közösségi hozzáférés című program Pest megyei rendezvényeiről (2018. október 1-7.) Az Országos Könyvtári Napokra Pest megyében 55 település 64 intézményében

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására Melléklet ok: Sorszám Kulturális tevékenységek támogatása szervezet neve 2011.évi Önkormányzati pályázat megnevezése Korábbi önkormány zati támogatáss al elszámolte? 2012. évi Pályázati program címe Mellékletek?

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Az 1997. évi CLVI törvény 19 -a szerinti beszámoló a kiemelten közhasznú ÚJ ELŐADÓMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY 2010. évi tevékenységéről Új Előadóművészeti Alapítvány Goli Tánchely 1036

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Szakmai beszámoló a XIII. Magyar Táncfesztivál évi megrendezéséről

Szakmai beszámoló a XIII. Magyar Táncfesztivál évi megrendezéséről Szakmai beszámoló a XIII. Magyar Táncfesztivál 2017. évi megrendezéséről 2017. június 18-25. között ismét nagy sikerrel rendeztük meg Győrben, a Magyar Táncfesztivált immáron 13. alkalommal, a III. Gyermek

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő

Mezei diákolimpia megyei döntő Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2009. 04. 01) I. korcsoport : Leány: / indult 50 fő / 1. Lágler Adél Viktória 00 Dienes Szekszárd 2. Reizinger Dóra 00 Gárdonyi Dombóvár 3. Kemény Anita 00 Gárdonyi

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG. NYÍLT SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR PÁLYABAJNOKSÁGA Szekszárd, szeptember

TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG. NYÍLT SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR PÁLYABAJNOKSÁGA Szekszárd, szeptember TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG NYÍLT SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR PÁLYABAJNOKSÁGA Szekszárd, 2011. szeptember 15-16. 80 m síkfutás gyermek férfi: megh. Valkay Tamás 1999 AC Szekszárd 10,5 megh. Fehér

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

REGE KULTURÁLIS EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. ÉV Budapest, 2006. május 24. Elfogadva: KGy 3/2006 (05.24) 1. A szervezet alapadatai Elnevezés: Rege Kulturális Egyesület Képviselő: Vajna Balázs

Részletesebben

A páros versenyek végleges eredményei:

A páros versenyek végleges eredményei: 1 12. VEGYTERV SZABADIDŐSPORT TEKEKUPA 8. Lakatos Géza emlékverseny. 2006. augusztus 11 27. Serdülőknek és ifjúságiaknak: 4x30 = 120 vegyesgurítás. Szenioroknak: 4x21 = 84 hármas-taroló gurítás. A páros

Részletesebben

Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó

Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó A program időpontja: 2017. június 2-3. A program helyszíne: Devecser A program szervezője: Apte Művészeti Egyesület Néptáncosok Baráti Köre,

Részletesebben

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE 200 m férfi abszolút f1:0,0; f2: -1,0; f3: 0,0; f4: 0,0; f5:0,0 1. Németh Csaba 1997 Vasas SC 22,56 f1 2. Kemény Dávid 1995 Vasas SC 22,59 f1 3. Együd Máté 1996 Eötvös DSE 22,90 f1 4. Máté Milán 1996 Bp.

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3808/ számú pályázathoz kapcsolódó Csongrád megyei rendezvények lebonyolításáról

Szakmai beszámoló a 3808/ számú pályázathoz kapcsolódó Csongrád megyei rendezvények lebonyolításáról 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Ea.: Dobosné Brezovszky Anikó : 6701 Szeged, Pf.: 441. Szeged, 2016.03.09. : (36) 62/425-525 Pályázati azonosító: 3808/02605 Fax: (36) 62/630-601 Tárgy: Gyermekkönyvhónap - szakmai

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Önéletrajz. 2012 szeptemberétől decemberig: A Gangaray Trambulinban képeztem tovább magam Hámor József és Maday Tímea vezetésével.

Önéletrajz. 2012 szeptemberétől decemberig: A Gangaray Trambulinban képeztem tovább magam Hámor József és Maday Tímea vezetésével. Vezetéknév: Varga Keresztnév: Boglárka Cím: 5630 Békés, Kossuth L. u. 46. Telefonszám: +36 20 463 14 15 E-mail cím: vabo87@gmail.com Állampolgárság: magyar Születés helye, ideje: Békéscsaba, 1987.10.14.

Részletesebben