24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet a vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző műhelyekről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet a vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző műhelyekről"

Átírás

1 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet a vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző műhelyekről Csépke András MÁV-START Zrt. Vezérigazgató

2 Rendelet megjelenése augusztus 2-án hatályba lépett a 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet novemberében a vasútvállalatok azzal a kérelemmel fordultak a jogalkotó felé, hogy a rendelet hatálybalépését ig halassza el, a vasúti járművek karbantartására vonatkozó rendelkezések maradéktalan végrehajtásához szükséges szervezeti, személyi és tárgyi feltételek biztosítására. Ennek következtében a rendelet módosítására került sor: 22. (1) Az engedélyesnek e rendelet rendelkezéseinek a (2) bekezdésben foglalt kivétellel legkésőbb december 31-éig kell megfelelnie.

3 Rendelet módosításának előkészítése A vasútvállalatok a rendeletalkotó szándékát pozitívnak tartották, azonban annak érdekében, hogy valóban egy alkalmazható rendelet lépjen hatályba és a vasúti ágazat versenyképességét ne csorbítsa jelentős mértékben a rendelet, így ellentétes hatást elérve a rendeletalkotó szándékával, szükséges több ponton a rendelet módosítása, pontosítása. Annak érdekében, hogy a vasútvállalatok által kiemeltnek tartott problémákra megnyugtató megoldások szülessenek, szükségesnek láttuk több körös egyeztetések lefolytatását az érintett szereplőkkel. Így biztosítva elegendő felkészülési időt nem csak a vasútvállalatoknak, hanem az egyes kérdésekben megjelölt szereplőknek.

4 Probléma felvetések Alapfogalmak egyértelműsítése, kiegészítése Szakember ellátottság kérdése Felelősségbiztosítás kérdése Vasúti járművek időszakos vizsgálatát végző műhelyek kialakítása

5 Rendelet módosítás célja Cél: az alkalmazók által a vasúti járművek és a vasúti járművek közlekedésbiztonsági berendezései karbantartására, javítására, felújítására, korszerűsítésére, továbbá időszakos és rendkívüli vizsgálat végzését megfelelően előíró rendelet megalkotása

6 Rendelet módosítás folyamata A HUNGRAIL szervezet keretében megoldás keresés a tagvállalatok problémáira!

7 Szakember ellátottság

8 A műhelyek műszaki szakterület vezetői Módosító javaslat: Követelményekben gyakorlati idő csökkentés: 5 évről, 3 évre! Egy engedélyesnél a műszaki vezető legfeljebb négy műhely műszaki szakterület vezetőjévé nevezhető ki, és a meghatározott részterületek közül egynek a felelőse is lehet. Az a műhely részterületi vezető, aki nem rendelkezik az előírt végzettséggel december 31-ig folytathatja tevékenységét, amennyiben január 01-ig a részterületi vezetői munkakör ellátására felsőfokú kiegészítő képzést követően hatósági vizsgát tett. Az adott műhelyben foglalkoztatott műszaki vezetőnek és a részterületi vezetők több mint felének december 31-ig rendelkeznie kell az előírt végzettséggel.

9 Felelősségbiztosítás kérdése

10 Felelősségbiztosítás Módosító javaslat: Felelősségbiztosítás pontos definiálása a Polgári Törvénykönyv elvárásai alapján: Személysérüléses, dologi, környezetszennyezési és sérelemdíj megtérítése Garanciaszerződés lehetősége kárfedezet igazolására Engedélyes által benyújtandó tételes igazolások tartalma Alvállalkozói felelősségvállalás 100%-ban saját, vállalaton belüli karbantartás, javítás esetén felelősségbiztosítás kiváltása

11 Időszakos vizsgálatát végző műhelyek kialakítása Módosító javaslat: Az időszakos vizsgálatra feljogosító engedély iránti kérelemhez csatolni kell a kérelmező nyilatkozatát a műszaki vizsgálat zárt vizsgálati technológiájára vonatkozóan, mellékelve a műhely legalább 1:500 léptékű torzított helyszínrajzát, amelyen a műszaki vizsgálat helyéül szolgáló vágány, műhely rész jól beazonosítható. A műhelyekben állandóan elkülönített műszaki vizsgahely jelentős költség többletet eredményez, szükséges, hogy azon a helyen karbantartás is végezhető legyen! Nem kizárólagos a vizsgahely, időbeli elkülöníthetőség biztosítása és térbeli elválasztás is elfogadható.

12 Időszakos vizsgálatát végző műhelyek kialakítása Módosító javaslat: Az időszakos vizsgálatra feljogosító engedély iránti kérelemhez csatolni kell a kérelmező: nyilatkozatát arról, hogy az időszakos vizsgálat során a műhely rendelkezésére bocsátott papíralapú és elektronikus dokumentumok a következő vizsga sikeres lebonyolításáig biztonságos módon kerülnek megőrzésre, e) nyilatkozatát az elektronikus adattároló berendezés rendelkezésre állásáról és tárolókapacitásáról Adatállomány megőrzése a legfontosabb követelmény!

13 A folyamatos alkatrész és részegység biztosítása Módosító javaslat: Az engedélyes a december 31-ig megkötött szerződések vagy folyamatban lévő közbeszerzési és versenyeztetési eljárások, valamint az érvényes alvállalkozói szerződések esetében a szerződések lejártáig mentesül azon kötelezettsége alól, hogy javítási vagy karbantartási feladatát vagy azok részeit csak olyan alvállalkozóknak adhatja ki, amely ilyen tevékenység ellátására vonatkozó engedéllyel vagy tanúsítvánnyal rendelkezik.

14 Műhelyek kialakítása, felszereltsége Módosító javaslat: 3-as és 4-es mellékletet a Vasúti Hatóság ajánlásának figyelembevételével az engedélyes köteles összeállítani a műszaki engedélyezés kérelme során! 3. melléklet a 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelethez Az egyes járműtípusok vizsgálatához szükséges eszközök A B C D Ellenőrzés, vizsgálat tárgya Ellenőrzés, vizsgálati feladat Ellenőrzés vizsgálat eszköze Vasúti járműtípus 4. melléklet a 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelethez Vasúti járművek, fő- és részegységek karbantartását végző műhelyek műszaki engedélyezésének feltételei A B C D E F Tevékenység tárgya Technológiai berendezés Mérő-, vizsgálóeszköz Személyi követelmények Dokumentálási követelmények Hatálya kiterjed

15 Módosított 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet

16 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Mit akart a szakma? A szakma elvárásai a felülvizsgálat során a vasúti járművek karbantartását végző műhelyek keretfeltételeire vonatkozóan

Mit akart a szakma? A szakma elvárásai a felülvizsgálat során a vasúti járművek karbantartását végző műhelyek keretfeltételeire vonatkozóan 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet Mit akart a szakma? A szakma elvárásai a felülvizsgálat során a vasúti járművek karbantartását végző műhelyek keretfeltételeire vonatkozóan Kiss László MÁV-START Zrt. Műszaki

Részletesebben

24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet a vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző műhelyekről

24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet a vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző műhelyekről 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet a vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző műhelyekről Molnárné Horilla Marianna MÁV-START Zrt. biztosítási szakelőadó Lehetőség a rendelet

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Bejelentkezés a as telefonszámon.

TÁJÉKOZTATÓ. Bejelentkezés a as telefonszámon. TÁJÉKOZTATÓ A vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző műhelyekről szóló 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet 3. (1) bekezdés szerinti műszaki engedély kiadása iránti eljárásokhoz*

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ 2016/7. SZÁM TARTALOM

ÉRTESÍTŐ 2016/7. SZÁM TARTALOM 2016/7. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 5/2016. (II. 18. MÁV-START Ért. 7.) sz. vezérigazgatói utasítás a típusszerződések alkalmazásáról szóló 36/2014. (III. 20. MÁV-START Ért. 17.) sz. vezérigazgatói

Részletesebben

Magyar joganyagok - 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet - a vasúti járművek karbantart 2. oldal 6.1 járműjavítás: telepített vagy mobil műhelyben végzett

Magyar joganyagok - 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet - a vasúti járművek karbantart 2. oldal 6.1 járműjavítás: telepített vagy mobil műhelyben végzett Magyar joganyagok - 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet - a vasúti járművek karbantart 1. oldal 24/2016. (VII. 18.) NFM rendelet a vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző

Részletesebben

2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1

2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1 1 2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1 1. (1) A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 2. -ának (3) bekezdése

Részletesebben

Vasútbiztonsági Tanúsítvány

Vasútbiztonsági Tanúsítvány Vasútbiztonsági Tanúsítvány 1 Tartalom Tanúsítvány, Engedély, és ECM tanúsítvány Vasútbiztonsági Tanúsítvány szükségessége Vasútbiztonsági Tanúsítvány tartalma Vasútbiztonsági Rendszer Út a biztonsági

Részletesebben

A vasúti közlekedés jogi szabályozásának jelenlegi és tervezett rendelkezései KTE XIX. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban, február 26.

A vasúti közlekedés jogi szabályozásának jelenlegi és tervezett rendelkezései KTE XIX. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban, február 26. A vasúti közlekedés jogi szabályozásának jelenlegi és tervezett rendelkezései KTE XIX. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban, 2015. február 26. Dr. Rácz Gábor, NFM Az előkészületben lévő jogszabályok

Részletesebben

Járművek karbantartási és egyéb kihívásai a kötöttpályás elővárosi közlekedés fejlesztésében

Járművek karbantartási és egyéb kihívásai a kötöttpályás elővárosi közlekedés fejlesztésében Járművek karbantartási és egyéb kihívásai a kötöttpályás elővárosi közlekedés fejlesztésében HUNGRAIL Vasútakadémia Konferencia Budapest 2017. május 3. Előadó: Pál László MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgató Tartalom

Részletesebben

Előadó: Kozák Tamás. BALOGH GYÖRGYNÉ MÁV-START Zrt.

Előadó: Kozák Tamás. BALOGH GYÖRGYNÉ MÁV-START Zrt. Előadó: Kozák Tamás BALOGH GYÖRGYNÉ MÁV-START Zrt. A SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK ELŐTT 1 A Vezérigazgatóság főosztályai, szakigazgatóságok, területi központok, hivatalok részére az O.1. sz. Oktatási utasítás

Részletesebben

Az e-vasut rendszer bemutatása

Az e-vasut rendszer bemutatása Az e-vasut rendszer bemutatása Tombor Sándor a MAÚT elnöke, a KTI Nonprofit Kft. tanúsítási igazgatója Tombor Sándor Vasút erősáramú konferencia Siófok, 2015. november 17 19. 1 TÉMAKÖRÖK A MAÚT Magyar

Részletesebben

Vasúti Erősáramú Konferencia

Vasúti Erősáramú Konferencia Vasúti Erősáramú Konferencia 2015. NOVEMBER 17-19. Pál László általános vezérigazgatóhelyettes MÁV Zrt. Pályaműködtetési szerződés a Magyar Állam és a MÁV Zrt. között 2016-2025 A MÁV Zrt. 2016-ra tervezett

Részletesebben

26/2015. (V. 26.) NFM

26/2015. (V. 26.) NFM Energetikai audit, a nagyvállalatok új kötelezettsége. Részletszabályok az energiahatékonysági törvény és a 26/2015. (V. 26.) NFM rendelet alapján. A hatóság szempontjai. Tóth Tamás főosztályvezető Budapest,

Részletesebben

A vasútvállalatok elvárásai a képzés, vizsgáztatás terén. Dr Papp Margit, HUNGRAIL

A vasútvállalatok elvárásai a képzés, vizsgáztatás terén. Dr Papp Margit, HUNGRAIL A vasútvállalatok elvárásai a képzés, vizsgáztatás terén Dr Papp Margit, HUNGRAIL HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület Jogelődje : HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés, alapítás éve 2006 Kartellvizsgálat 2008

Részletesebben

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Üzemeltetés. Fejlesztés. Modernizáció. Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Tartalom Fejlesztési igények általában Fejlesztések

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS VESZPRÉMI LÁSZLÓ ÜZEMELTETÉSI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV ZRT. ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VÁGÁNYZÁRAKRA A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai a vágányzárak tükrében Értékesítési

Részletesebben

317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről

317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 18.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet - az egészségügyért felelős min 2. oldal 3/A.1 A rendelet alkalmazása az Eur. által nem szabályozo

Magyar joganyagok - 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet - az egészségügyért felelős min 2. oldal 3/A.1 A rendelet alkalmazása az Eur. által nem szabályozo Magyar joganyagok - 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet - az egészségügyért felelős min 1. oldal 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet az egészségügyért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási

Részletesebben

RADIOAKTÍV ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE hatósági fórum OAH székház, 2016.szeptember 19.

RADIOAKTÍV ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE hatósági fórum OAH székház, 2016.szeptember 19. RADIOAKTÍV ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE hatósági fórum OAH székház, 2016.szeptember 19. a szállításra vonatkozó sugárvédelmi programmal szemben támasztott elvárások, a sugárvédelmi szempontok egységes

Részletesebben

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről 113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996.

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ 2016/22. SZÁM TARTALOM

ÉRTESÍTŐ 2016/22. SZÁM TARTALOM 2016/22. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 29/2016. (VI. 29. MÁV-START Ért. 22.) sz. vezérigazgatói utasítás a rendkívüli munkaidő tervezésének, kontrolljának folyamatszabályozása, és rendkívüli munkaórák

Részletesebben

MFGpro/EAM KARBANTARTÁSI SZOFTVER A VASÚTI JÁRMŰVEK KARBANTARTÁSÁVAL SZEMBEN TÁMASZTOTT HATÓSÁGI ELVÁRÁSOK SZOLGÁLATÁBAN

MFGpro/EAM KARBANTARTÁSI SZOFTVER A VASÚTI JÁRMŰVEK KARBANTARTÁSÁVAL SZEMBEN TÁMASZTOTT HATÓSÁGI ELVÁRÁSOK SZOLGÁLATÁBAN MFGpro/EAM KARBANTARTÁSI SZOFTVER A VASÚTI JÁRMŰVEK KARBANTARTÁSÁVAL SZEMBEN TÁMASZTOTT HATÓSÁGI ELVÁRÁSOK SZOLGÁLATÁBAN Előadó: Csépke András műszaki vezérigazgat rigazgató-helyettes Ramada Plaza Hotel

Részletesebben

1. Mettől-meddig tart a továbbképzési év?

1. Mettől-meddig tart a továbbképzési év? TÁJÉKOZTATÓ A KÖNYVVITELI SZOLGÁLTATÁST VÉGZŐK TOVÁBBKÉPZÉSÉVEL * KAPCSOLATBAN GYAKRAN FELMERÜLŐ KÉRDÉSEKRŐL 1. Mettől-meddig tart a továbbképzési év? 2013-tól a továbbképzési év megegyezik a naptári évvel,

Részletesebben

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért. 2017. május 3. - New York-palota, Hotel Boscolo (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.) Az emberekért. A vasútért. A holnapért. Konferencia TERVEZETT PROGRAM Tervezett programok 8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:20

Részletesebben

A felhívás módosításai az alábbi pontokat érintik:

A felhívás módosításai az alábbi pontokat érintik: Módosult A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására irányuló beruházások támogatása című (MAHOP-5.3.3-2016 kódszámú) felhívás, valamint az ahhoz 1., 2., 3. és 8. számú szakmai ek Tájékoztatjuk

Részletesebben

Merre tovább gördülő fejlesztési tervezés?

Merre tovább gördülő fejlesztési tervezés? Merre tovább gördülő fejlesztési tervezés? Magyar Hidrológiai Társaság, Vízellátási Szakosztály 2017. február 14. Fenyvesi Nóra Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Víziközmű-engedélyezési

Részletesebben

2015/27. SZÁM TARTALOM

2015/27. SZÁM TARTALOM 2015/27. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 31/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 27.) sz. vezérigazgatói utasítás a típusszerződések alkalmazásáról szóló 36/2014. (III. 20. MÁV-START Ért. 17.) sz. vezérigazgatói

Részletesebben

24/2006. (V. 18.) IM rendelet az elektronikus cégbejegyzési eljárás és cégnyilvántartás egyes kérdéseiről

24/2006. (V. 18.) IM rendelet az elektronikus cégbejegyzési eljárás és cégnyilvántartás egyes kérdéseiről 24/2006. (V. 18.) IM rendelet az elektronikus cégbejegyzési eljárás és cégnyilvántartás egyes kérdéseiről Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Hatályos: 2012.02.11 - A cégnyilvánosságról, a bírósági

Részletesebben

Radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról szóló engedélyezési eljárás. Vigh Gusztáv biztonsági tanácsadó

Radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról szóló engedélyezési eljárás. Vigh Gusztáv biztonsági tanácsadó Radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról szóló engedélyezési eljárás Vigh Gusztáv biztonsági tanácsadó Jogszabályi háttér Radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról szóló

Részletesebben

Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel

Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel Fejlesztésekről és beruházásokról üzemeltetői szemmel A MÁV Zrt. Pályavasúti üzemeltetési főigazgatóság működése napjainkban XVI. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia BÜKFÜRDŐ 2015.04.15-17.

Részletesebben

2009. évi CXXXIII. törvény. a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről 1. Értelmező rendelkezések

2009. évi CXXXIII. törvény. a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről 1. Értelmező rendelkezések 2009. évi CXXXIII. törvény a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről 1 1. Az e törvényben, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályban foglalt rendelkezések alkalmazását az Európai Unió általános

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/15362) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/15362) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/15362) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP-3.2.1-15 1.2. A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett : Teljes

Részletesebben

A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből

A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből Üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi szervezet Forgalmi főosztály Kiss Gábor főosztályvezető 2017. Szeptember 20. A vasúti pálya felújítása, karbantartása a forgalmi szakszolgálat szemszögéből 1 1. Menetrendszerűség

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat

Részletesebben

A VÉGTÖRLESZTÉSHEZ ADHATÓ MUNKÁLTATÓI KÖLCSÖNRŐL

A VÉGTÖRLESZTÉSHEZ ADHATÓ MUNKÁLTATÓI KÖLCSÖNRŐL Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 13/2011. (XII. 22.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI KÖZÖS UTASÍTÁS A VÉGTÖRLESZTÉSHEZ ADHATÓ MUNKÁLTATÓI KÖLCSÖNRŐL 13/2011.(XII. 22.) számú

Részletesebben

dr. Józsa Veronika főosztályvezető és dr. Göbölyös Attila vezető-tanácsos

dr. Józsa Veronika főosztályvezető és dr. Göbölyös Attila vezető-tanácsos A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény önkormányzatokat érintő kötelezései, különös tekintettel az egy rendszer egy szerződés szabályaira dr. Józsa Veronika főosztályvezető és dr. Göbölyös

Részletesebben

Az új Országos Képzési Jegyzék bevezetése

Az új Országos Képzési Jegyzék bevezetése Az új Országos Képzési Jegyzék bevezetése Soós László szakmai tanácsadó Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály A szakképzés újraszabályozása 2011-2013 Új szakképzési törvény (a 2011. évi CLXXXVII. törvény)

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat Magyar Úszó Szövetség Képesítési Szabályzat A Magyar Úszó Szövetség (a továbbiakban: Szakszövetség) elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. (1) bekezdésének f) pontja, a 77. p) pontja, a sport

Részletesebben

Tájékoztató a földgáz tárolásra vonatkozó működési engedély kérelemhez

Tájékoztató a földgáz tárolásra vonatkozó működési engedély kérelemhez 1 26. Tájékoztató a földgáz tárolásra vonatkozó működési engedély kérelemhez A földgáz-tárolási tevékenység a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (GET) alapján (1) Az engedélyesnek a földgáztárolói

Részletesebben

PROJEKTMENEDZSMENT. Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt.

PROJEKTMENEDZSMENT. Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt. PROJEKTMENEDZSMENT Wolf András műszak igazgató Market Építő Zrt. CÉGCSOPORT FELÉPÍTÉSE, FŐBB TEVÉKENYSÉGI KÖRÖK LOGISZTIKAI ÉS IPARI INGATLANOK KIVITELEZÉSE IRODAHÁZAK, KÖZINTÉZMÉNYEK ÉS SZÁLLODÁK KIVITELEZÉSE

Részletesebben

b) amennyiben egyik fél sem rendelkezik Szentkirályszabadján állandó lakóhellyel:

b) amennyiben egyik fél sem rendelkezik Szentkirályszabadján állandó lakóhellyel: Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (V.19.) önkormányzati rendelete a házasságkötés engedélyezésének szabályairól, valamint az azokért fizetendő díjak mértékéről Szentkirályszabadja

Részletesebben

A műszaki vizsgálatról

A műszaki vizsgálatról A műszaki vizsgálatról A Nemzeti Közlekedési Hatóság a kormány kijelölése alapján felelős többek között a közúti járművek műszaki megvizsgálásáért is. A járművek műszaki megvizsgálásáról rendelkező jogszabályok

Részletesebben

Belső eljárásrend Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztés OHKT-nak való megfelelősége megállapítására vonatkozóan

Belső eljárásrend Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztés OHKT-nak való megfelelősége megállapítására vonatkozóan Belső eljárásrend Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszerelem fejlesztés OHKT-nak való megfelelősége megállapítására vonatkozóan Kérelem azonosító száma: Kérelmet benyújtó neve, adatai: Kérelem

Részletesebben

Kárpát-medencei Kisvasutak XX. Találkozója 2014. Február 5. Az új vasúti törvény koncepciója. Huszka Péter

Kárpát-medencei Kisvasutak XX. Találkozója 2014. Február 5. Az új vasúti törvény koncepciója. Huszka Péter Kárpát-medencei Kisvasutak XX. Találkozója 2014. Február 5. Az új vasúti törvény koncepciója Huszka Péter A keretek 2014. évi.. törvény A vasúti közlekedésről Kötelezően át kell ültetni: az egységes európai

Részletesebben

A vasúti képzési rendszer átalakítása a megrendelői és szabályozói követelmények változása tükrében

A vasúti képzési rendszer átalakítása a megrendelői és szabályozói követelmények változása tükrében A vasúti képzési rendszer átalakítása a megrendelői és szabályozói követelmények változása tükrében Zsoldos Marianna Humán Erőforrás Igazgató MÁV ZRt. 1 Adottságaink Munkavállalók összetétele a végzett

Részletesebben

16. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

16. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 16. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői tevékenységgel összefüggő eljárások

Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői tevékenységgel összefüggő eljárások Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az építészeti-műszaki tervezési, az építésügyi műszaki és igazgatás szakértői

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.4.4. C(2018) 1866 final ANNEES 1 to 3 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2016/797 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a vasúti

Részletesebben

- A 4.1. pont, támogatást igénylők körére vonatkozó feltételekben is történtek változások:

- A 4.1. pont, támogatást igénylők körére vonatkozó feltételekben is történtek változások: Módosult Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos szaktanácsadás című (VP1-2.1.1-2.1.2-17 kódszámú) felhívás és annak dokumentációja Módosult a Széchenyi

Részletesebben

A biztonsági követelmények változásának hatása a vasúti közlekedés lebonyolítására

A biztonsági követelmények változásának hatása a vasúti közlekedés lebonyolítására I. VASÚTI FORGALMI KONFERENCIA DEBRECEN 2016. MÁJUS 18-20. A biztonsági követelmények változásának hatása a vasúti közlekedés lebonyolítására Kertész Ottó vasútbiztonság vezető TARTALOM A VASÚTI KÖZLEKEDÉS

Részletesebben

../2006. (. ) BM rendelet

../2006. (. ) BM rendelet ../2006. (. ) BM rendelet a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó igazságügyi szakértői szakterületeken az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú

Részletesebben

A KOCKÁZATÉRTÉKELÉS SZAKMAI KÉRDÉSEI

A KOCKÁZATÉRTÉKELÉS SZAKMAI KÉRDÉSEI A KOCKÁZATÉRTÉKELÉS SZAKMAI KÉRDÉSEI Dr. Koch Mária az Országos Érdekegyeztető Tanács Munkavédelmi Bizottsága munkaadói oldalának tagja, a MUFOSZ Munkabiztonsági és Foglalkozásegészségügyi Szövetség elnöke,

Részletesebben

A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése: az első két év tapasztalatai

A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése: az első két év tapasztalatai A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése: az első két év tapasztalatai Németh Gábor Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Európai IP kérdések: újratöltve Herceghalom, 2014. május 8. K+F minősítési rendszer

Részletesebben

A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008.

A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008. A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008. A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA KÜLÖNBÖZETI VIZSGASZABÁLYZATA 2008. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a

Részletesebben

A Mozdony Fedélzeti Berendezés hogyan vált a technológiai folyamataink alappillérévé Rácz Imre Miklós MÁV-START Zrt. Üzemeltetés Támogatás

A Mozdony Fedélzeti Berendezés hogyan vált a technológiai folyamataink alappillérévé Rácz Imre Miklós MÁV-START Zrt. Üzemeltetés Támogatás A Mozdony Fedélzeti Berendezés hogyan vált a technológiai folyamataink alappillérévé Rácz Imre Miklós MÁV-START Zrt. Üzemeltetés Támogatás 2018.10.09 Hogyan lehet egy projektet elindítani? Menedzsment

Részletesebben

Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás

Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosul a Szé chenyi 2020 keretében megjelent Gyerekesély programok infrastrukturális

Részletesebben

Változások az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályozásában. Tóbiásné Csutka Anett megyei vezető ápoló

Változások az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályozásában. Tóbiásné Csutka Anett megyei vezető ápoló Változások az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályozásában Tóbiásné Csutka Anett megyei vezető ápoló Új jogi szabályozás 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének

Részletesebben

Biztonsági Testület 2012. június 19. TERVEZET! Járművek, VMMSzK, Vasútbiztonság. Dr. Csiba József igazgató MÁV Zrt. VMMSzK. Magyar Államvasutak ZRt.

Biztonsági Testület 2012. június 19. TERVEZET! Járművek, VMMSzK, Vasútbiztonság. Dr. Csiba József igazgató MÁV Zrt. VMMSzK. Magyar Államvasutak ZRt. Biztonsági Testület 2012. június 19. TERVEZET! Járművek, VMMSzK, Vasútbiztonság Dr. Csiba József igazgató MÁV Zrt. VMMSzK Országos Vasúti Szabályzat A vasút üzemeltetőjének gondoskodnia kell a vasúti építményeknek

Részletesebben

I. TÉNYÁLLÁS. 2.3 A Batv. alapján továbbra is kötelező-e a befektetési alap éves beszámolójának könyvvizsgálata? A JOGKÉRDÉSEK

I. TÉNYÁLLÁS. 2.3 A Batv. alapján továbbra is kötelező-e a befektetési alap éves beszámolójának könyvvizsgálata? A JOGKÉRDÉSEK A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló 2011. évi CXCIII. törvény (Batv.) egyes könyvvizsgálókat is érintő rendelkezéseinek értelmezése A Kérelmező állásfoglalás iránti

Részletesebben

(6) A (4) és (5) bekezdésben írt kérelemről a jegyző - az anyakönyvvezető javaslatának figyelembe vételével - dönt.

(6) A (4) és (5) bekezdésben írt kérelemről a jegyző - az anyakönyvvezető javaslatának figyelembe vételével - dönt. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II.24.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatal. Közfoglalkoztatás. Palkóné dr Dömsödi Tímea osztályvezető

Budapest Főváros Kormányhivatal. Közfoglalkoztatás. Palkóné dr Dömsödi Tímea osztályvezető Budapest Főváros Kormányhivatal Közfoglalkoztatás Palkóné dr Dömsödi Tímea osztályvezető Budapest Főváros Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatal Foglalkoztatási és Ellátási Osztály Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

Részletesebben

1.Általános rendelkezések. 3. (1) Az anyakönyvi esemény lefolytatására elsősorban a hivatali helység szolgál.

1.Általános rendelkezések. 3. (1) Az anyakönyvi esemény lefolytatására elsősorban a hivatali helység szolgál. Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2017. (III.22.) önkormányzati rendelete az anyakönyvi esemény engedélyezéséről, és az anyakönyvi eseményhez kapcsolódó szolgáltatások díjáról Kőröshegy

Részletesebben

A 35. sorszámú Vasútforgalmi szolgálattevő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 35. sorszámú Vasútforgalmi szolgálattevő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 35. sorszámú Vasútforgalmi szolgálattevő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 05 1.2.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a közterületek használatáról szóló 15/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a közterületek használatáról szóló 15/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására Szám: 23455 / 2017 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Javaslat a közterületek használatáról szóló 15/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata

Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 22. (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján

Részletesebben

Krancziczki Ágnes Közszolgáltatási és koordinációs munkatárs Budapest, május 26.

Krancziczki Ágnes Közszolgáltatási és koordinációs munkatárs Budapest, május 26. Következő időszak feladatai, folyamat ábrák Krancziczki Ágnes Közszolgáltatási és koordinációs munkatárs Budapest, 2016. május 26. Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja: 69/2016.

Részletesebben

Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése. felhasználói leírás

Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése. felhasználói leírás Az Országos szakértői névjegyzék elektronikus felületének kezelése felhasználói leírás Tartalom 1. Belépés a felületre... 2 2. Adatok módosítása... 2 2.1. Helyes személyi adatok, végzettség és elvégzett

Részletesebben

Árubeszerzések

Árubeszerzések ubeszerzések - 198554-2018 08/05/2018 S88 - - ubeszerzések - Tájékoztató az eljárás eredményéről - Tárgyalásos eljárás I. II. IV. V. V. V. V. VI. Magyarország-Budapest: Vasúti személykocsik 2014/25/EU

Részletesebben

93/2011. (XII. 30.) NFM rendelet a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységről. 1. A hivatalos közbeszerzési tanácsadó tevékenysége

93/2011. (XII. 30.) NFM rendelet a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységről. 1. A hivatalos közbeszerzési tanácsadó tevékenysége 93/2011. (XII. 30.) NFM rendelet a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységről A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 182. (2) bekezdés c) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi.

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi. A TELEPÜLÉSTERVEZÉSI ÉS AZ ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVEZÉSI VALAMI T AZ ÉPÍTÉSÜGYI MŰSZAKI SZAKÉRTŐI JOGOSULTSÁG SZABÁLYAIRÓL [104/2006. (IV. 28.) KORM. RE DELET] A rendelet hatálya az alábbi szakmagykorlási

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/15777) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/15777) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/15777) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése: az első két év tapasztalatai

A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése: az első két év tapasztalatai A kutatás-fejlesztési tevékenység minősítése: az első két év tapasztalatai Szmollár Katalin Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Veszprém, 2014. november 27. K+F minősítési rendszer létrejötte I. Egységes

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jhm01-0116/2013 Szolnoki Sportcentrum Sportiskola és Sportszervező Szolgáltató Nonprofit Kft. Ügyiratszám: be/sfp-0116/2013 Szolnok Ügyintéző: Szabari János Pf. 163 E-mail: sporttamogatas@hunbasket.hu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L ŐTERJ E SZT É S Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testületének a hivatali helyiségen kívüli, és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés létesítése engedélyezésének szabályairól és díjairól

Részletesebben

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015.

BIZTONSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Közlekedésbiztonsági Szervezet SZAKMAI NAP 2015. Kertész Ottó vasútbiztonság vezető MÁV Zrt. MÁV Zrt. Felügyelőbizottság Igazgatósága Szervezetek Elnök-vezérigazgató Belső ellenőrzési főosztály Biztonsági

Részletesebben

93/2011. (XII. 30.) NFM rendelet. a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységről

93/2011. (XII. 30.) NFM rendelet. a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységről 93/2011. (XII. 30.) NFM rendelet a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységről A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 182. (2) bekezdés c) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :39. Parlex azonosító: 179AEODK0001

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :39. Parlex azonosító: 179AEODK0001 Iromány száma: T/18566. Benyújtás dátuma: 2017-11-21 19:39 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 179AEODK0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

A földalatti gáztárolás időszerű kérdései

A földalatti gáztárolás időszerű kérdései ORSZÁGOS BÁNYÁSZATI KONFERENCIA A földalatti gáztárolás időszerű kérdései Egerszalók, 2017. 11. 16-17. Előadó: Gö zi László 2. A Magyar Földgáztároló Zrt. az MVM csoport tagja 3. A Magyar Földgáztároló

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Önkéntes Tűzoltó Egyesületek gazdálkodási, valamint egyes műszaki feladataival összefüggő aktualitások

Önkéntes Tűzoltó Egyesületek gazdálkodási, valamint egyes műszaki feladataival összefüggő aktualitások Önkéntes Tűzoltó Egyesületek gazdálkodási, valamint egyes műszaki feladataival összefüggő aktualitások Dr. Demény Ádám PhD tű. alezredes BM OKF GEK igazgató Budapest, 2012. január 14. Az előadás felépítése

Részletesebben

2. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékbe vétele

2. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó névjegyzékbe vétele 85412 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 220. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 41/2016. (XII. 29.) MvM rendelete a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016.

Részletesebben

Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal

Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal Kérelem és műszaki dokumentáció a 2018. január 1. előtt létesített kutak fennmaradási engedélyezéséhez 1. Kérelmező: Neve: Állandó lakhelye: Anyja neve: Születési helye, ideje: Telefonszáma: 2. A kút helye:

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.12.) önkormányzati rendelete (N0)

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.12.) önkormányzati rendelete (N0) Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.12.) önkormányzati rendelete (N0) az anyakönyvi esemény engedélyezésének szabályairól és a házasságkötéshez többletszolgáltatásért fizetendő

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt.

A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt. A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: A GYSEV Zrt. infrastruktúra hálózata, a finanszírozás háttere A vágányzárak folyamata

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság figyelem felhívása a konzorciumok jog- és ügyfélképességéről

A Közbeszerzési Döntőbizottság figyelem felhívása a konzorciumok jog- és ügyfélképességéről A Közbeszerzési Döntőbizottság figyelem felhívása a konzorciumok jog- és ügyfélképességéről A Közbeszerzési Döntőbizottság a konzorciumok jog- és ügyfélképességével kapcsolatosan a következőkben ismertetett

Részletesebben

Kisfüzes Község Önkormányzat Képviselőtestületének 5/2017. (VIII.23.) önkormányzati rendelete a díjköteles anyakönyvi szolgáltatásokról

Kisfüzes Község Önkormányzat Képviselőtestületének 5/2017. (VIII.23.) önkormányzati rendelete a díjköteles anyakönyvi szolgáltatásokról Kisfüzes Község Önkormányzat Képviselőtestületének 5/2017. (VIII.23.) önkormányzati rendelete a díjköteles anyakönyvi szolgáltatásokról Kisfüzes Község Önkormányzat Képviselőtestülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének aktualizálására

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének aktualizálására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat 2014. évi közbeszerzési tervének aktualizálására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

TERVEZET A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. rendelete

TERVEZET A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete a vágóállatok vágás utáni minősítéséről szóló 75/2003. (VII. 4.) FVM rendelet módosításáról 2007. augusztus 7. Az agrárpiaci rendtartásról

Részletesebben

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Postai cím: Havashalom u. 43. Város/Község:

Részletesebben

A Kisvasutakra vonatkozó törvényi és jogszabályi változások irányultsága és rendszere, aktualitások

A Kisvasutakra vonatkozó törvényi és jogszabályi változások irányultsága és rendszere, aktualitások A Kisvasutakra vonatkozó törvényi és jogszabályi változások irányultsága és rendszere, aktualitások Dr. Erb Szilvia főosztályvezető Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga. Kérdésbank. Mintakérdések. Közlekedési szakterület. 2014. szeptember 08.

Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga. Kérdésbank. Mintakérdések. Közlekedési szakterület. 2014. szeptember 08. Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga Kérdésbank Mintakérdések Közlekedési szakterület 2014. szeptember 08. Tartalomjegyzék I. Kérdésbank.3 II. Mintakérdések 8 I. A Miniszterelnökség által jóváhagyott

Részletesebben

A gépjárműbontók környezetvédelmi kötelezettségei, ellenőrzésük és szankcionálásuk

A gépjárműbontók környezetvédelmi kötelezettségei, ellenőrzésük és szankcionálásuk A gépjárműbontók környezetvédelmi kötelezettségei, ellenőrzésük és szankcionálásuk DR. BARTUS ADRIENN FŐOSZTÁLYVEZETŐ PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Környezetvédelmi

Részletesebben

XXIV. DUNAGÁZ Szakmai Napok Konferencia és Kiállítás Visegrád, április

XXIV. DUNAGÁZ Szakmai Napok Konferencia és Kiállítás Visegrád, április XXIV. DUNAGÁZ Szakmai Napok Konferencia és Kiállítás Az EU Energiahatékonysági Rendeleteinek (813 és 814/2013/EU) figyelembevételével a 70 kw hőterhelésnél nem nagyobb gázkészülékeket tartalmazó gázfelhasználói

Részletesebben

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Füsi Erzsébet NAKVI SZFO megbízott osztályvezető A szakképzési

Részletesebben

Az összehangolási kötelezettség az építőipari kivitelezés során

Az összehangolási kötelezettség az építőipari kivitelezés során Az összehangolási kötelezettség az építőipari kivitelezés során Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Munkavédelmi Főosztály E-mail cím:

Részletesebben

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Tartalomjegyzék Felolvasólap (1. számú melléklet) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a szerződéses feltételekre

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.

Részletesebben

20/2004. (X. 28.) KvVM rendelet

20/2004. (X. 28.) KvVM rendelet 20/2004 (X 28) KvVM rendelet a vízügyi építményfajtáknál kizárólagosan használt építési termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól A műszaki

Részletesebben