X. évfolyam 3. szám. A Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Zsira eseti lapja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "X. évfolyam 3. szám. A Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona Zsira eseti lapja"

Átírás

1 14 X.évfolyam3.szám AFővárosiÖnkormányzatÉrtelmiFogyatékosokOtthonaZsiraesetilapja X.évfolyam3.szám 2012.október15. ingyeneskiadvány Azújságszerkesztésébenközreműködtek: GosztomJózsefné,EckerZita,ŐriLászló Számítógépesszerkesztés,tördelés:HanisKrisztián Felelőskiadó:HollósiPéter(99/ ) online:http://www.efozsira.hu

2 2 X. évfolyam 3. szám Az V. Erdősori hét Idén már ötödik alkalommal került megrendezésre július között a peresznyei telephelyen az Erdősori hét. A hetet a peresznyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület rövid kis bemutatója nyitotta meg, ahol a tűzvédelmi szabályok ismertetése mellett rövid kis oltási bemutatót tekinthettünk meg. Az itt élők ki próbálhatták a tűzoltás néhány fontos kellékét, sőt tűzoltóruhát (sisakot) is ölthettek, valamint a perzselő napsütésben hűsítő vízsugarat is kaptak. Július 11 én a hét talán legnagyobb szabású rendezvényére készültünk. Délelőtt tíz órára megérkeztek vendégeink Darvastóról, a peresznyei Idősek Otthonából, valamint a zsirai anyaintézményből. A délelőtti események két fő szálon futottak. A rövid kis köszöntőt követően a csapatok kér részre oszlottak. Egy segítő és két fő lakó a főzőversenyre készült. Minél ízletesebb lecsót kellet készíteni a csapatoknak, na és a szigorú zsűri számára. A csapatok másik része pedig érdekesnél érdekesebb ügyességi és szellemi feladatok megoldásáról tett tanúbizonyságot egy akadályverseny keretében. Délelőtt tehát volt aki a vizes lufikkal bajlódott, volt, aki a horgászzsinórba gabalyodott bele, míg mások a hagymától könnyeztek, mégis gyorsan és vidáman telt a délelőtt. Egy órára már a szigorú zsűri is túl volt a gasztronómiai csodák értékelésén. A finom ebédet követően az időjárás kissé megtréfálta a jelenlévőket, így az eredmény hirdetésre a foglalkoztatóban került sor. Ezt követően az időjárás ismét kegyeibe fogadott minket, a kinti színpadon megnézhettük a darvastóiak rövid kis előadását a Made in Hungária darabból. Majd önfeledt retró party vette kezdetét. Késő délután vettünk búcsút vendégeinktől a mielőbbi viszontlátás reményében. Talán a retró party után a második legnépszerűbb program a hagyományosnak mondható dottózás. Csütörtökön a fel feltámadó széllel dacolva kb. 50 fő vett részt a sétautazáson. A vonatozás során mindenki megcsodálhatta a környező falvakat, és a településeket körülvevő tájat és Csepreg városát. Pénteken sajnos az időjárás átírta a tervezett forgatókönyvet, így a tervezett grill partit nem az intézmény falain kívül, hanem az intézményben tartottuk meg, zsirai vendégeinkkel közösen. A társas és ügyességi játékok mellett a grill sütőben finomabbnál finomabb falatok készültek, melyek elkészítésében és elfogyasztásában a sokszor szemerkélő eső sem gátolt meg senkit. Őri László Balatoni nyár A peresznyei telephelyen élő mozgáskorlátozott, kerekesszékkel közlekedő lakók számára kirándulást szerveztünk Keszthelyre. A kirándulás szervezésében nagy segítségünkre volt: az IDŐKÉP.hu, mert mind ahányszor megtekintettük az oldalt, más más időjárást jelzett. Így indultunk útnak, bízva saját ösztöneinkben és a lakók utazási kedvében. A reggeli órák kicsit fázósan találtak minket, de meleget hozott a MÁV dolgozók segítsége, akik a kerekes székes lakókat a vonatra varázsolták. A Balaton partjára érkezvén a merészebb lakók és dolgozók már reggel részesültek egy kis felfrissülésben. Ezután a délelőtti órákat hajókirándulással töltöttük. A sétahajózást követően jóízűen elfogyasztottuk az ebédünket, ami természetesen balatoni sült hal volt. Nagy örömünkre kisütött a nap, volt, aki le is égett. A délután a fürdőzés is a jókedv jegyében telt el. Jóleső fáradtsággal érkeztünk vissza, s másnap élménybeszámolót tartottunk azok számára, akik a következő csoport résztvevői lesznek, és lehetőségük lesz megtapasztalni a: Jaj úgy élvezem én a strandot! csodás érzését. Őriné F. Eszter telephelyvezető X. évfolyam 3. szám 13 Íjász tábor MARTON SZÁLLÁSON Az idei nyár is úgy indult, mint a többi: gyerektáborok után ifjúsági tábor, majd felnőtt tábor. Szerencsére sok a visszajáró, megy minden a maga útján Az utolsó turnusba megérkezett Erika, Terezka, Kató néni, Attila, János, István, Csaba, Ricsi, Zoli, Józsi és Ludvig. Jó társaság. Majdnem mindenkivel ismertük már egymást, hiszen volt aki éveken keresztül íjász edzésekre járt, volt akivel a hagyományőrző napon ismerkedtünk össze a lovas bemutató után és volt olyan, aki már a korábbi években is élvezte táborunkat. Elkényeztetett, hisztis kis és nagykölykökön edződött csapatunk számára is minden évben vannak meglepő események, de ez a hét még annál is meglepőbben zárult. A megérkezés utáni szerződéskötés fegyelme már megnyugtató volt, nem is beszélve a fekvő helyek szétosztásánál tapasztalható udvariasságról és tapintatról. Egy ilyen hét kemény feladat a résztvevőknek, mert az egész napon át tartó íjászedzéseket és kézműves foglalkozásokat kora este lovaglás követ, majd az éjszakába nyúló közös dobolás, vagy az éjszakai túra teszi tényleg nagyon embert próbálóvá. Ez a csapat, ez a 11 értelmi akadályozott fiatal felnőtt megmérettetett és bizony nem találtatott könnyűnek. A reggelinél egymást figyelve fogyott a kakaó, az íjászedzésen mindig akadt olyan, aki segített vesszőt szedni, a kézműveskedésben is körültekintőek maradtak, a lovaglások alkalmával bőségesen kapott mindenki bátorítást a társaktól is, s az esti mondázások alatt is csendesen aludt el mindenki Minden turnuszárást egy átfogó értékelő megbeszélés követ, ahol összegzésként mindannyian egyetértettünk abban, hogy ha valaminek, akkor ennek a hétnek volt értelme, és bizony ez a 11 ember igazi CSAPATTÁ formálódott. Olyannyira egyértelmű volt az eredmény, hogy azt gondolom, ezt sokaknak látni kellene. Tehát meg is van a jövő nyári feladat: kedves barátainknak integrált formában is lehetővé tenni a táborozást. Marton Ágoston táborvezető A Szivárványhíd Alapítvány én tartotta ülését. Szalai Péterné beszámolt a Magyar Dal Napjára gyűjtött 420 eft pénzbeni támogatásról. Horváth Lukács Galéria 15 db képkeretet (kb 400 eft értékben), valamint 60 eft értékben művészeti kellékeket adományozott az otthon képzőművészeti körének. 100 eft képzési támogatást nyújt az alapítvány, az MSMME által indított műhely munka lebonyolítására. Kuratórium köszönetét fejezte ki Szalai Péterné Gittának a támogatók felkutatásáért.

3 12 X. évfolyam 3. szám Utazás a barokk korba kirándulás Pápára A peresznyei telephelyről október 14 én 4 fő lakó és két kísérő vonattal Pápára utazott. Az utazás célja kettős volt, meglátogatni Cs. Lajos édesanyját, valamint megismerkedni a barokk kort idéző Pápa nevezetességeivel. A kora reggeli indulást követően már délelőtt fél 9 kor az Eszterházyak városába értünk. Nagy öröm volt számunkra, hogy Lajos édesanyjával már a vasútállomáson találkoztunk. A találkozás pillanatairól ezt mondta Lajos: Tudtam, hogy ki fog jönni anyu a vasútra, jó volt Őt megölelni! Az otthoni élményekről így emlékezett: Jó volt megint (két éve volt L. otthon), meglátogatni anyukámat. Nagyon örült az ajándékoknak. Találkoztam egyik testvéremmel is. Vele is jót beszélgettem. Ja és finomat ettem. Köszönöm, hogy elhoztatok mondta Lajos hazafelé a vonaton. Amíg Lajos az édesanyjánál volt, addig 5 fős csapatunk elindult, hogy megtekintse a város nevezetességeit. Sétánk elején a Várkert volt az első állomásunk. A gyönyörű parkban leltünk rá hazánk első és második legvastagabb törzsű platánfáira. Lenyűgöző látványt nyújtottak, vastag ágaikkal, őszi színekben pompázó leveleikkel, és hatalmas törzseikkel. Innen utunk a kastély mellet a város Fő terére vezetett. Itt megcsodálhattuk a monumentális és korának tán legkiemelkedőbb építészeti alkotását a Nagytemplomot. Hatalmas tornyai már messziről csalogatják a turistákat. Tovább haladva a Fő térről elsétáltunk a Dunántúli református élet központjának számító Pápai Református templomhoz és Kollégiumhoz, ahol hajdan Petőfi Sándor és Jókai Mór is járt. Ezt követően szétnéztünk a város piacán, majd a márciusban nyílt Eszterházy kastélyba indultunk. Ahol bár a kastély kiállítása még rendezés alatt áll szinte visszacsöppentünk a barokk korba. Megtekinthettük miként éltek az akkori előkelő és szegényebb emberek. A kora délutáni órákban vettünk búcsút Lajos édesanyjától és a barokk kisvárostól. Őri László Szüreti mulatság Peresznyén Az idei évben sem maradhatott ki a telephelyen élők életéből az szüreti mulatság. Amelyen az őszi munkálatokról és a szüretről emlékeztünk meg szeptember végén. A délelőtt folyamán a vidám zene mellett a főzésé volt a főszerep. A lakók aktív közreműködése mellett két bográcsban készült a finom paprikás krumpli. Délután sajnos esőfellegek gyülekeztek az égen, így beszorultunk a foglalkoztatóba, ahol a már hagyományossá vált tökfigurák elkészítésén szorgoskodott mindenki. Idén már annyira népszerű volt ez a munkafolyamat, hogy három figura is készült, amelyek az intézmény bejáratánál hirdetik az ősz eljöttét. Ezt követően került elfogyasztásra a paprikás krumpli. Majd folytatódott a zenés táncos mulatság, amelyről még az ősz egyik sláger gyümölcse, a szőlő sem hiányzott. Őri László X. évfolyam 3. szám 3 Színjátszótábor július 2 5. Őrimagyarósd Sok sok évvel ezelőtt már jártunk ki, azóta mindig tervezgettük, hogy visszatérünk az Őrség varázslatos vidékére. A táj ismerősen üdvözölt bennünket, s mi örömmel fedeztük fel a régi, szép dolgokat, de az újdonságok örömét is. A háziasszony elénk jött a buszmegállóba és együtt sétáltunk be az Őrség Vendégházba, elhelyezkedtünk az apartmanokban, ahol a párok külön kétszemélyes elhelyezést kaptak. Az apartmanok televízióval, hűtőszekrénnyel, mikrosütővel, gáztűzhellyel, kávéfőzővel, hajszárítóval felszerelve. Ebédidőben érkeztünk, így rögtön egy kellemes étkezéssel indult ott tartózkodásunk első napja. (Étkezés: Reggeli büféreggeli 8 10 féle választási lehetőséggel Ebéd Háromfogásos ebéd Az étkezéseknél az Őrség jellegzetes, házias ételei mindig jelen voltak.) A vacsorát a csapat összekovácsolás érdekében közösen készítettük a háziakkal, amely minden este így zajlott, s mindig nagyon jó hangulatban készült. 1. nap: Megérkezés után ebéd, majd elhelyezkedés a szálláson. Frissítő fürdés után ismerkedés a helyszínnel, asztaliteniszezés, hintázás, csocsó stb. Estefele séta a környéken, a faluban, ismerkedés a többi vendéggel, majd közös vacsorakészítés. 2. nap: Reggeli után bevásárlás, majd íjászverseny. Ebéd, majd séta a Vadása tóhoz, ahol az egész délutánt eltöltöttük. Kemencében sütés közösen (oldalas, csülök, tarja, hagymás burgonya készítés) stb. Vacsora után közös beszélgetés, mulatozás. Ezen a napon már Betuker Botond is velünk volt. 3. nap: Reggeli után bevásárlás. Színházi kvíz játék csapatokban, önálló énekes produkciók, eredményhirdetés. Ebéd után rövid pihenő, majd csoportos tekeverseny a helyi elektromos tekekpályán. (A bérleti díjat az Őrség Vendégház finanszírozta.) A forróság enyhülésével 1 ½ órás lovaskocsikázás az Őrségben; közös dalolással, videózással és egy rendhagyó lánykéréssel. (Szintén a Vendégház finanszírozta.). Este tábortűz, szalonnasütés, zene tánc, majd búcsúzóul a házigazda hívta meg a csapatot hangulatos pincéjébe, ahol tetőpontjára hágott a hangulat, bár csak csekély mértékben fogyasztottunk alkoholt, inkább csak jelképesen, hogy koccinthassunk a házigazda egészségére és egy jó hangulatú nyaralás végére. 4. nap: Reggeli, közös fotózkodás és hazautazás. Összefoglalva elmondható, hogy tartalmasan sikerült eltöltenünk a nyaralást, ahol mindenki jól érezte magát, s ahol senkivel sem volt probléma, sem egészségügyi szempontból, sem a magatartása miatt. Sőt, volt akire különösen jó hatással volt a tábor, hiszen kipróbálhatta az önállóságnak azt a formáját, amelyre vágyik, s amelyre idehaza készül. A közösségi tevékenységekből sem vonta ki magát senki. Az üdülő egyetlen hátránya, hogy a tó félórás sétára van, amelyet azonban meg lehet esetleg újabb nyaraláskor oldani úgy, hogy a lovas kocsi elviszi a nehezen mozgó lakókat. A házigazdák és a többi vendég kivételes figyelmességét és szeretetét meg kell említenünk, mint ahogy a családiasságot is, amely meghitté tette az ottlétünket. Szalai Péterné vallási és kulturális programok koordinátora Szülinapi party az Opál házban szeptember 24. én H. Erika és O. Mariann nevű lakóink születésnapját ünnepeltük. Sütöttünk, főztünk finom ételeket, táncoltunk is. Az együtt vidáman eltöltött idő erősítette az összetartozás érzését lakóinkban. Váratlan vendégeink is érkeztek Őrimagyarósdról: Hegyiné G. Csilla és Hegyi Vilmos, akik lakóink nyaralásáról gondoskodtak őrségi vendégházukban. Beszélgettünk a közös emlékekről és adományokat is hoztak a lakóknak. Sokat gondolnak ránk és mi is gyakran emlegetjük őket szeretettel. Emlékezés ünnepi pillanatokat éltünk meg közösen. Kerékgyártó Judit és Nagy Győzőné segítők

4 4 X. évfolyam 3. szám Fonyódligeti nyaralás és alkotótábor Nyaralás Balaton nélkül elképzelhetetlen. Idén Fonyódligetre a Somogy megyei Gyermektátorba utaztunk az MSMME által szervezett alkotótáborba. A hely nem volt ismeretlen, visszatérő vendégek vagyunk. 24 lakó és 4 segítő vett rész a nyaraláson. A fonyódligeti vasútállomástól egy 20 perces séta után érkeztünk meg a táborba. Elfoglaltuk a szállásunkat. A kijelölt faházban, 4 ágyas szobákban kaptunk elhelyezést. Igyekeztünk az igényeket figyelembe venni, hiszen a cél az volt számunkra, hogy mindenki jól érezze magát. A szobákat osztályonként osztottuk be (korábbi tapasztalatok alapján ez a legpraktikusabb, mert így a ruhák és egyéb tárgyak nem keverednek annyira össze). Az emeletes ágyak sem okoztak problémát, aki nem tudott felmászni, leraktuk a földre a matracát. A folyosóról gyönyörű kilátás nyílt a Balatonra. A faházban a lakók számára két fürdőszoba volt kialakítva, női illetve férfi, egy harmadik pedig a segítők számára. A ház mellett nagy focipálya állt rendelkezésünkre, melyen jó hangulatú focimérkőzés zajlott lakók és segítők együttes részt vételével. Az étkezőt egy 10 perces sétával közelíthettük meg, ahol minden nap változatos, bőséges és finom reggelit, ebédet és meleg vacsorát kaptunk. Első nap este 20 órakor Asztalos Zsolt az MSMME elnöke megnyitotta az alkotótábort, a résztvevő csoportok és műhelyvezetők rövid bemutatkozásával. Varró, kerámia, bőrös, fotós, batikolás műhelyben tevékenykedtek a lakók. Mivel ők elsősorban nyaralni mentek néhányan nem értették, hogy miért kell nekik alkotni. Ennek ellenére mindenki részt vett a műhelymunkákban, senki nem jött haza üres kézzel. A foglakozásokat napi rendszerességgel látogathatták, délelőtt 9 12 ig, délután óráig. Két nap az időjárás megengedte, hogy megmártózzunk a vízben. A szabad strand pár méterre volt szállásunk mögött. A víz a parttól eltávolodva is nagyon sekély volt, így lakóink is bátran bejöttek a vízbe: pancsoltunk, labdáztunk, frizbiztünk. A tábor területén rajtunk kívül nagyon sokan nyaraltak még, nagyrészt gyerekek, ezért esténként integrált disco szórakoztatta lakóinkat a többi táborlakóval együtt. Jó volt látni, hogy a gyerekek többsége elfogadta a fogyatékkal élő embereket, együtt táncoltak. A néptánc néhány elemét is megismerhették egyik este a táncházban. Az ajándékvásárlás sem maradhatott el. Szombaton Zsira szabadnapot kapott, így piacoztunk Fonyódon. Ez nemcsak a szokásos bazársorból állt, hanem régiségek, házi készítésű étkek, lacikonyhák is voltak. A táborból dottóval mentünk be a városba és vissza is. Asztalos Zsolt elnök Úr az egész tábort meghívta egy vasárnap délutáni vitorlás kirándulásra. Talán ez volt a legemlékezetesebb, legizgalmasabb program a 7 nap alatt. A viharos Balatonon ez másfajta hajókázás volt, mint, amit eddig megszoktak. (a viharos Balaton nem szerepelt a tervekben ) Amikor a szél belekapott a vitorlába, a hajó megdőlt, amit egy két lakó megpróbált rákenni a társára, mert túlságosan előrehajoltak a korláton., volt aki, megjegyezte, hogy Siófokon sokkal jobb hajók indulnak, mért nem azokkal megyünk. Tény, hogy itt zordabb körülmények voltak. Az egy órás hajókázásból fél órás lett a viharnak köszönhetően, de kapitányunk magabiztosan kormányozta hajónkat. A zápor előtt sikerült partot érnünk és azt fedett helyen átvészelnünk a busz érkezéséig. A tábor végét a legjobb munkákból válogatott kiállítás zárta a tábor étkezőjében, illetve hétfőn este Asztalos Zsolt megtartotta a táborzáró ceremóniát, megköszönve mindenki, hogy részt vett az alkotótáborban. Nagyon jól ellátott büfé állt rendelkezésünkre, szolgáltatásait minden nap igénybe is vettük: frissen sütött, ízletes palacsintát, hot dogot, hamburgert, sült krumplit, lángost, sokféle üdítőt, jégkrémet és egyéb finomságot vásároltunk. X. évfolyam 3. szám 11 Kerekesszékkel Kőszegre Az idei év kora nyarától a Vasi Volán jóvoltából lehetőség nyílik arra, hogy a helyközi autóbuszjáraton kerekesszékes lakókkal Kőszegre utazhassunk. Ezt a lehetőséget kihasználva a nyár és a kora ősz folyamán több turnusba szinte az összes kerekesszékes lakóval ellátogattunk Kőszegre. Nagy élmény volt a lakók számára az autóbuszon való utazás. Egyikük így nyilatkozott: Jó volt, hogy csak felgurultunk a buszra, nem kellett emelgetni a tolókocsit. Leszállni is egyszerű! Az összes utazás nagy élményt jelentett mind a kísérőknek, mind a lakóknak, akik ezen alkalmakkor megismerhették Kőszeg szépségeit, boltba mehettek és a forró napokon fagylalttal hűsíthették magukat a város Fő terén. Talán a legmeghatóbb volt az idős I. Ferenc bácsi utazása. A városba érve elmondta, hogy Milyen jó itt a csendes kisvárosban! Ugye elhoznak máskor is? Természetesen Feri bácsi kérést teljesítettük. Reméljük, hogy továbbiakban is lesz alkalmunk az integráció jegyében minél többször autóbuszon Kőszegre utazni mozgásukban akadályozott lakókkal. Hullerné H. Gyöngyi osztályvezető helyettes Peresznyei SzŐSz ölés A tavalyi sikeres Színes Őszi Napok on felbuzdulva idén újra indult a rendezvénysorozat Színes Őszi Szerdák elnevezéssel, egyszóval idén SzŐSz ölünk. Kilenc héten keresztül minden szerda délután olyan programok várják a lakókat, amelyeken ismereteik bővülnek, formálódnak szokásaik, segítenek ráhangolódniuk a közelgő ünnepekre. Az első SzŐSz ön (október 10 én) András Mónika volt a vendégünk, ill. mi voltunk az ő vendégei, hiszen megkínált mindenkit a vitaminokban gazdag sütőtök krémlevesével, valamint megkóstolhattuk a gabona kolbászos, köleses, napraforgó magos melegszendvicseit is. A finom étkek elfogyasztása közben hasznos tanácsokkal látta el a lakókat, elmondta a gyógynövények jótékony hatásait, a vitamin pótlás fontosságáról is esett szó. Homoktövises szörpje pedig feltette a koronát a délutánra. Második alkalomra őszi túra volt meghirdetve, de az időjárás közbeszólt, helyette A Föld című természetfilmet láthatták a nagyszámú érdeklődők. Október 24 én peresznyéről érkezett egy maroknyi társaság a helyi hagyományőrző egyesülettől. A horvát tradícionális énekeket követően a közönséget énekeltették meg ismert népdalokkal, nótákkal. Előadásukat vastaps díjazta. A programok december elejéig tartanak, minden érdeklődő előtt tárva van otthonunk kapuja, örömmel fogadjuk vendégeinket a következő programokon is: Október 31 én: Halottak napi megemlékezés, temető látogatással, klasszikus zenehallgatással egybekötött mécses gyújtással az otthonunk udvarán November 7: Halloween Party, töklámpás készítése, zene, tánc November 14: Márton napi szokások felelevenítése, Szent Márton legendájának megismerése, Márton liba sütik készítése November 21: Mozi: természetfilmmel November 28: Adventi koszorúk készítése közösen, az első gyertya jelképes meggyújtása énekléssel, versekkel December 5: Mikulás ünnepség otthonunkban Berzlánovicsné N. Klára

5 10 X.évfolyam3.szám X.évfolyam3.szám 5 Későnyári,koraőszilabdarúgótornák A büfében kiszolgáló lány is nagyon kedves volt, türelmesen állta ostromunkat. A segítők maximálisanegyütttudtakdolgozni.eztaharmóniátérezhettékalakókis,mertazutolsónapon annak ellenére, hogy hosszú ideig nyaraltunk senki nem akart még hazamenni. Sajnos azonban eljött ez a nap is. A reggeli elfogyasztása után, a megérkező mikrobuszra csomagjainkat felpakolva, hideg élelemmel felszerelkezve, elhagytuk Fonyódligetet: ki autóval, ki vonattal.avisszaútsoránamikrobuszkoradélutánmegérkezettzsirára.a vonatozók többszöri átszállással délután fél 5 kor átlépték a zsirai intézmény kapuját épségben, egészségesen és sok sokélménnyelfeltöltődve. MSOSZ Labdarúgó Torna Zsira: Augusztus 25. én rendezte meg intézményünk az MSOSZ szel karöltveregionálislabdarúgótornát.acsepregimazsorettcsoportmegnyitóműsoraután7csapat kezdtemeganapot2divízióban.örömvoltlátni,hogyezúttal márkettőzsiraicsapatvettrészta megmérettetésen, így közel húsz helyi sportszerető focizhatott a gyönyörű időben. Szurkolás, szerelés,passz,lövésésvédés,egyikbensemvolthiány,ígyelégedettenzárhattukanapotazalábbi eredménnyel: I.Divízió II.Divízió 1.Szentgotthárd 1.ZsiraII. 2.Darvastó 2.Ágfalva 3.ZsiraI. 3.Csákánydoroszló 4.Győr Szlovák Paralimpiai Labdarúgó Torna Nagyszombat: Ekecsi barátaink meghívásából ismét részt vehettünk a Nagyszombati műfüves labdarúgó tornán. Első délutánon Ekecs közeli családibirtokonszállásoltakelbennünk,aholegy kisgulyáséskétnémetcsapattársaságábantartalmasestétzártunk.afocitornajólsikerült,azelső helyet szereztük meg, a szép nyereményeken kívül Kabelács Károly a legjobb gólszerző díját is elnyerte.köszönjükameghívástésaszépélményeket! MSOSZLabdarúgóTorna Csákánydoroszló:Aversenyek sorát Csákánydoroszlón zártuk szeptember 29. én. Egy csapattal vettünk részt az eseményen, ahol három divízió közül az elsőbe kerültünk. Két győzelemmel, egy döntetlennelésegyvereséggelaharmadikhelyenzártunk. A csoportot a pápai fiatalok csapata nyerte. Jó volt tapasztalni, mennyire kreatívan, kombinatívan és labdabiztosan játszanak, lakóink is hasznos tapasztalatokkalgazdagodhattakavelükvívottmeccsen. NagyJudit szociálisésmentálhigiénésmunkatárs Rimanóczynapok2012. Ha augusztus, akkor Rimanóczy napok. A nyár utolsó hónapjának első hetében ismét gazdag program várt ránk. Kezdődött a hét egy kis sportos bemelegítéssel. 10 állomáson ügyeskedtek, versenyeztek a lakókból segítőkből álló csapatok. Kedden a merészebbek elgyalogoltak a Hétforráshoz (na jó, Kőszegig busszal mentünk, de onnan tényleg gyalogoltunk és persze rekkenő hőség volt!). Felértünk, pihentünk és szalonnát is mertünk sütni ( itt most nem részletezem, hogy miért kell merészség a szalonnasütéshez a 40 fokos hőségben...) Akik inkább kényelmesen szeretnek kirándulni,azokeldottóztakbükreésperszevissza Szerdán,csütörtökönbocsáztunk.Elsőnap az intézmény dolgozói. Olyan jó látni, hogy ennyi kedves kolléga itt maradt munka után és mert játszani! A kollégák egy másik szorgos kis csapata pedig bográcsos lecsót készített. Bár, én nem kedvelem a lecsót, de akik ettek belőle megnyalták a tíz ujjukat. Másnap a lakók gurították a golyókat.háát(tudom,hogyígynemkezdjük,deideezkívánkozik),megirigyeltemegy kétremek gurítást.élvezetes,izgalmasmeccseketláttam.péntekenkenyérlángos.atésztagyúrás dagasztás sütésegyigazipék(!)intstrukcióialapjánmáradélelőttfolyamánelkezdődött.ahangulatakonyha ésazidőmaisforróvolt.akenyérlángospedigfinom Délutánahangulattovábbfokozódotta karaoke partyval,amiegybenahétzáróprogramjalett.jövőreújra,ugyanitt! NagyJudit szociálisésmentálhigiénésmunkatárs MartonGergő szociálisésmentálhigiénésmunkatárs PanorámaKupa Siófok Kiállításlakóinkalkotásaiból. SzeptembermásodikhetébenötnapottöltöttünkelSiófokona Panoráma Kft. üdülőjében. Ebben a pár napban otthonunk hat sportolója más intézmények lakóival három sportágban mérhette össze erejét: asztaliteniszben, csocsóban, gokartban. Lakóinktöbbszámbanisérmeshelyezéstértekel,értékesüdülési utalványokhoz,illetveillatszercsomagokhozjutvaezáltal.üres kézzel egy versenyző sem távozott az eseményről, mindenki egy nagy élelmiszercsomaggal gazdagodott. A Siófokon eltöltöttidőnemmúlhatottelstrandolásnélkülsem,szerencsére az első néhány nap ennek is kedvezett, boldogan mártózhattunk a Balaton sekély vízében. Szabadidőnkben a bazársorokat jártuk, esténként nagy sétákat tettünk a parton,ésanaplementébengyönyörködtünk. A Tízforrás Fesztivál keretében, Tekán János és Csikós László festményeitmutattákbeanagycenkihorváth LukácsGalériában. Időt, fáradtságot és anyagi áldozatot nem sajnálva hozták létre az igényes kiállítást. Egy galéria jó lelkű tulajdonosai, akik eddig mit sem tudva rólunk mellénk álltak, pedig kiállítótermükben várakoznak a Munkácsy díjas festőművészek, hogy sorra kerüljenek. Ám nekik mi legalábbannyirafontosakvoltunk,minta nagyok.atöbbmint60éve működő intézmény szakmai munkájának az értelmi akadályozott emberek tehetségébe vetett hit eredménye, hogy az alkotások megszülethettek. SzalaiPéterné vallásiéskulturálisprogramokkoordinátora MartonGergő szociálisésmentálhigiénésmunkatárs

6 6 X. évfolyam 3. szám Szentjánosbogarak Magnificat Tóth L. Kristóftól hallottam igehirdetésében azt a történetet, hogy egy szentjánosbogárkának csak annyi fénye van, hogy épp csak jelzi a létét. Ám mindannyiunk kezében van egy szentjánosbogárka, s ha sokan összegyűlünk hatalmas világosság támad. Ez jutott eszembe, amikor augusztus 9. én egy csendes nyári estén fehér ruhába öltöztethettem azt a hat hittanos lakót, akiknek régi vágya volt, hogy megkeresztelkedhessenek és egy keresztény közösség tagjaivá váljanak. Régóta készültünk rá, tanultunk, szentmisékre jártunk, zarándoklatokra mentünk, s lelkigyakorlaton vettünk részt a kőszegi missziós atyáknál. Izzott a levegő az izgalomtól, amikor a harang hívó szavára és az orgonaszóra bevonultak a templomba, ministránsok, keresztszüleik, Juhos Imre és Dumovits István atya kíséretében. Hétköznap volt, de a fehér virágokba öltözött templomban sokan kísérték figyelemmel a nem mindennapi szertartást, hiszen felnőttként nemcsak keresztelkedtek, de az eucharistia, a bérmálkozás szentségét is megkapták ezen a szép napon. Eljöttek a falubeliek akik ismerték őket, a jelen és a régi dolgozók, hogy érezzék az Otthon amelyben élnek, fontosnak tartja ezt az elhatározásukat. A szertartások gyönyörűek voltak, s bizony a könny is a szemükbe szökött sokaknak, átérezve a nap jelentőségét. Szép és megható szertartás volt, ahogy egy ismerős megfogalmazta a szentmise után: felemelő! Sokan megállítottak bennünket az utcán, apró figyelmességeket, ajándékokat is adtak át a számukra. Ezen a napon mindenki velük ünnepelt, velük örült. Az eseményt egy közös agapé követte, ahol sok sok finomság került az asztalra, s további meglepetések vártak a megkeresztelkedettekre. Nem tudom mindenkinek név szerint megköszönni a segítségét, hiszen, hála Istennek, sokaknak része volt abban, hogy ez a szép ünnep létrejött, de kérem, hogy Isten megáldja mindannyiukat ezért! A keresztszülőket pedig, akik ezt a felelősségteljes szerepet elvállalták lakóink életében, arra kérem, hogy kísérjék és segítség lakóink hitéletét! Ti pedig újonnan keresztelkedettek most, hogy egy új közösség tagjaivá váltatok, legyetek annak kis Szentjánosbogárkái! Példátokkal Ti is világítsatok! Néhány nap múlva, még az ünnep hatása alatt, elzarándokoltunk a kópházi templomba, ahol a kegytemplomban Nagyboldogasszony ünnepén vettünk részt. A templomban a horvát, s a német nyelvű szentmise után, a magyar nyelvűn is tele volt a templom zarándokokkal. Nagy örömünkre külön köszöntöttek bennünket, hiszen tudtak az odaérkezésünkről. Jóleső érzés volt látni, hogy hittanosaink milyen aktívan és komolyan vesznek részt a szertartáson. A szentmisét négyen celebrálták, köztük egy aranymisés atya, aki természetesen aranymisés áldásban részesítette az egybegyűlteket. A gyönyörű homília legfőbb mondanivalója mindenkihez szólt, miszerint ahogy a Nagyboldogasszonynak, úgy valamennyiünknek meg kell fogalmaznia a maga magnificat jat, s mindennap el kell mondanunk. Mai világunkban hajlamosak vagyunk csak a negatívumokat észrevenni, pedig naponta történnek velünk apró csodák, csak látni, csak észre kell venni őket, s hálát adni mindazért, amely nekünk néha talán méltatlanul is, de adatott! Szalai Péterné vallási és kulturális programok koordinátora X. évfolyam 3. szám 9 Szeptember 9. én Otthonunk első alkalommal csatlakozott a négy évvel ezelőtt Presser Gábor által meghirdetett és azóta is nagyon népszerű Magyar Dal Napjához. Hollósi Péter intézményvezető így fogalmazott a nappal kapcsolatban: Az értelmi fogyatékos emberek között is sokan kiemelkednek a sport, a kultúra, a zene területén. Ezt szeretnénk megmutatni a világnak, amikor ők is színpadra állnak. Az otthonban élők közül sokan szeretik a magyar zenét, érzelmileg könnyen azonosulni tudnak az előadóval. Miért is ne lehetne idehozni számukra ezt a kulturális programot? Hát tényleg, miért is ne? Szerencsére ezt rajtunk kívül többen is így gondolták, így jöhetett létre ez a vendégeit tárt kapukkal váró rendezvény. Így gondolta ezt a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft Budapesten, Varga Miklós és a Pa DöDő együttes, akik fellépti díj nélkül vállalták el, hogy dalaikkal felejthetetlen perceket szereznek számunkra. Presser Gábor is első szóra jött és megtisztelte a programot, sőt egyszercsak ott termett a színpadon és a Pa Dö Dő s lányokkal, valamint a közönséggel és a program moderátorával elénekelte a Neked írom a dalt című nótát, mindannyiunk örömére, nagy nagy ováció mellett. A dombóvári Reménysugár zenekar, az ajkai Hangadók, a felvidéki Vox Megere együttes, a tordasi Szivárvány Zenekar, Betuker Botond és Barátai, valamint a hazaiak közül Szendrő Attila és a KOMISZ is igényes zenével, a nap rangjához méltóan készültek fel előadásaikra és teremtettek jó hangulatot a szikrázó napsütésben egészen este 10 óráig. A Szivárvány Zenekar Tordasról még másnap is velünk maradt és az Őszi Napok záróakkordjaként megtartott integrált napon Szivárványos Mesetár címmel szórakoztató és látens módon tanító műsorral kedveskedtek a környék óvodásainak, kisiskolásainak és lakóinknak, miközben a kézműves sátrakban készültek a szebbnél szebb alkotások, amelyeket a vendégek magukkal vihettek emlékbe. Ők azok a gyermekek, akik már kisgyermek korukban megtapasztalhatják nálunk évrőlévre, hogy lakóink kedves, szeretetreméltó emberek, akik nagyon örülnek, ha meglátogatják őket. Amikor az év elején az anyagi nehézségek miatt azon aggódtunk, hogy vajon ilyen körülmények között milyen programot tudunk összeállítani az Őszi Napokra, nem gondoltuk, hogy ennyi szép élményben lesz részünk. Nem gondoltuk, hogy milyen gazdagok vagyunk kreativitásban, s milyen gazdag az, akinek olyan partnerei vannak, aki úgy gondolták, hogy igen, ezt a szép kezdeményezést, hogy továbbélhessen, segíteni kell. Amikor az év elején az anyagi nehézségek miatt azon aggódtunk, hogy vajon ilyen körülmények között milyen programot tudunk összeállítani az Őszi Napokra, nem gondoltuk, hogy ennyi szép élményben lesz részünk. Nem gondoltuk, hogy milyen gazdagok vagyunk kreativitásban, s milyen gazdag az, akinek olyan partnerei vannak, aki úgy gondolták, hogy igen, ezt a szép kezdeményezést, hogy továbbélhessen, segíteni kell. Szalai Péterné vallási és kulturális programok koordinátora

7 X. évfolyam 3. szám 7 A film pereg tovább XX. Homokszobrász Fesztivál Nem tudni, hogy a rendezvény születésekor vajon a körülötte bábáskodók milyen hosszúra tervezték életútját, de a rendezvény megérte II. jubileumi évtizedét is. Egy napos ugyan a fesztivál, de annak előkészítése, a szervezés közel egy hónapot vesz minden alkalommal igénybe. Húsz év húsz alkalom, húsz téma. Mi legyen az idei Fesztivál témája? Nem kevés fejtörést okozott a csapatnak, napokon keresztül ötleteltünk, szőttük tovább a felmerült gondolatokat, majd szépen sorban vissza is bontottunk jó néhányat, s ültünk le újra és újra mígnem egyszer csak kipattant Az első szikra megszületése után már tudtuk, hogy jó vonalon indultunk el, egyik ötlet hozta a másikat, s a rendezvény kezdeti filmkockáiból lassan egész napos történet kerekedett ki, mely szeptember 5 én, ragyogó napsütéses időben vetítésre is került élőben. A mozigépész miután befűzte a filmet a lejátszóba, több apró jeleneten át eljutott az árnyjátékon keresztül életre keltett történet a mozgófilm kezdetétől, s a kezdetleges technikától a mai filmekhez, a modern technikához. A film nagy klasszikusai vetítették árnyékukat a vászonra: az első mozgófilm vetítésen keletkezett pánik (Lumiére fivérek, 1895, a lyoni vasútállomásra befutó vonat láttán menekülő nézők), Charlie Chaplin, Karádi Katalin, Marilyn Monroe, Volt egyszer egy vadnyugat, Csillagok háborúja, Michael Jackson Zorro. Ez évben is 13 homok kupac várta az alkotókedvű csapatokat. Mi pedig kíváncsian vártuk, vajon ki mit formál meg, kiben milyen gondolatokat ébresztett a fesztivál kiírása, téma megjelölése. Mit gondolnak a filmről, televíziózásról, s ezt hogyan lehet pergő homokszemekbe önteni izgalmas kérdések. Melyekre a 13 válasz két órán belül megszületett. Ezzel elkészült a napi film fő mondani valója. Ebéd után került sor az alkotások bemutatására, melyek között ez évben is volt néhány csapat, mely tényekre támaszkodva tette azt, s voltak, akik igazi fesztiváli hangulatot teremtettek zenével, tánccal. A záró filmkockákon már a zsűri látható, mely összeszokott szakmai teamként gyorsan megalkotta értékelését, ehhez valószínű az is hozzájárult, hogy színvonalas alkotások születtek, így minden csapat elismerésben részesült...s hogy a Homokszobrász Fesztivál filmje hogyan pörög tovább (?), reméljük, a mozigépész jövőre is befűzheti a filmet, folytatódhat a történet születik újra egy olyan ötlet, melyet érdemes életre kelteni Hiszem, hogy ennek a rendezvénynek a jövője nem pénzkérdés, anyagi nehézségek nem tudnak akadályt állítani addig, amíg van egy csapat, melynek lelkesedése, összetartása és teremtő ereje ezt tovább tudja vinni. Kiss Klára szakmai vezető 8 X. évfolyam 3. szám Zsirai Őszi Napok Magyar Dal Napja Nyoma sem volt a szeles, esős ősznek, talán mert odafönt is úgy gondolták, hogy a Zsirai Őszi Napok rendezvénysorozat megérdemli, hogy beragyogja a napsütés. Így derűs nap köszöntötte a XX. Homokszobrász Fesztivál résztvevőit, akik az idén A film pereg tovább témakörben alkották meg homokszobraikat. Mint mindig most is sok érdekes alkotás született; találkozhattunk Tom & Jerry vel, a Metro Goldwin Mayer oroszlánjával és még számos jellegzetes, egy egy filmes korszakot megjelenítő homokkölteménnyel. A film jegyében készült a nap nyitó árnyjátéka is, amely sok sok ötletes megoldással, képi élménnyel örvendeztette meg a közönséget. S hogy még mindig a filmnél maradjunk, szeptember 7. én került sor a speciális filmkészítéssel foglalkozó segítők és alkotók összejövetelére Lovas Tibor médiapedagógus és Halmy György filmrendező közreműködésével. Számos jótanács, ötlet, módszer hangzott el a filmkészítés fortélyairól, továbbá egy interjút láthattak az Álmodtam egyet filmfesztivál díjazottjaival, akik arról, meséltek Fábián Gábornak, hogy mit jelent számukra a filmezés élménye. Még aznap este vendégül láthattuk Dr. Papp Lajos szívsebész professzort, akinek előadását nagy várakozás előzte meg. Megnyugtató lénye hamar magával ragadta a hallgatóságot. Feszült figyelemmel, csendben hallgattuk végig megható történeteit arról, hogy mit jelent egy emberi szívet tartani a kézben, mit jelent leállítani, és újraindítani, mit jelent mindezt megélni. Mi az amikor valakiben hitet kell ébreszteni, hogy meggyógyulhat, és mi az egyáltalán hinni, nemcsak a gyógyulásban, hanem önmagunkban, a gondviselésben. Rádöbbentünk mi is Papp professzorral, hogy az ember minél többet tud egy dologról, annál inkább érzi, hogy mennyivel több az, amit nem tudunk róla. Elmélkedhettünk az ember nagyságáról és semmisségéről, kiszolgáltatottságunkról és a teremtőbe vetett bizalomról. Ízelítőt kaptunk ékes és gazdag magyar nyelvünkről és csak bámultunk, hogy egy ilyen nagy tudású ember hogy tud ilyen alázatos és egyszerű maradni és ezzel fölébe kerekedni minden emberi hívságnak. Sok szó esett az egészségről, így aztán másnap annál érthetőbb volt, hogy az Otthon apraja nagyja, vagyis dolgozók és lakók jókedvűen vettek részt a Sport és egészség napon, hogy játékosan, mégis önmagukat felülmúlva egy kicsit saját testi és lelki egészségükkel, és jó közérzetükkel foglalkozzanak. Aztán jött a szombat este és mi hirtelen az amerikai Brodway n éreztük magunkat, hiszen a soproni Song Office társulat zenés táncos revüműsora odarepített bennünket. Számos ismert és kevésbé ismert dal csendült fel musical ekből, revükből, filmekből, melyet a táncosok tettek még izgalmasabbá és hangulatosabbá. Már nem első ízben jártak nálunk a társulat tagjai, így régi ismerősként jöttek hozzánk és tették az estet vidámmá mindannyiunk számára.

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Decemberi programok Bácsalmáson a 2. lakásotthonban

Decemberi programok Bácsalmáson a 2. lakásotthonban Decemberi programok Bácsalmáson a 2. lakásotthonban December 1-én elkészítettük közösen az Adventi naptárunkat. 2015 12.05. Hóember készítése flakonokból. A gyerekeknek nagyon tetszett, hogy maguk alkothatták

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2383-2/2011. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az

Részletesebben

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele. Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

Pole and Hungarian, Two good friends project

Pole and Hungarian, Two good friends project Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesek Krakkóból

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

Kedves gyerekek! A kalandpark

Kedves gyerekek! A kalandpark Kedves gyerekek! Szeretném bemutatni nektek a gyulai GELLÉNY birtokot, ahol a kirándulásunk harmadik napját fogjuk tölteni. Ez a birtok, megfelelő helyszín a tökéletes lakodalomhoz, családi eseményekhez,

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

XXVIII. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR 2013. AUGUSZTUS 4-11. PROGRAM

XXVIII. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR 2013. AUGUSZTUS 4-11. PROGRAM XXVIII. CSUTORÁS NEMZETKÖZI NÉPZENEI ÉS NÉPTÁNC TÁBOR 2013. AUGUSZTUS 4-11. PROGRAM Augusztus 4. Vasárnap 13.00-15.00 Érkezés, elhelyezkedés 15.00-18.00 Kézműves foglalkozások (Varga Edit, Katona Mihály,

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Hírlevél. A múlt hónapban történt

Hírlevél. A múlt hónapban történt Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,

Részletesebben

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Nyers ételkészítő Tábor

Nyers ételkészítő Tábor Nyers ételkészítő Tábor Első alkalommal, és reméljük lesz folytatása. megrendezzük a nyers életmód táborunkat. Együtt készítjük el a finomságokat, együtt is fogyasztjuk el, kirándulunk, énekelünk, jókat

Részletesebben

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek

Részletesebben

KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014

KÖSZÖNET. Zánkai tábor 2014 Dunakeszi Diófa Nagycsaládosok Egyesülete 2120 Dunakeszi Garas utca 24 fsz 1 Telefon : 06-70-421-3473 noe.dunakeszi@gmail.com Zánkai tábor 2014 Oldal 1 Tisztelt Kísérőink, Önkéntes segítőink! A Dunakeszi

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok Határtalanul! Galántai táncok Előkészítő programok A Határtalanul! program keretében a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 9. HR osztálya a gimnáziumi együttműködés keretében a felvidéki, galántai Kodály Zoltán

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

Gyerekesély Program Hírlevél

Gyerekesély Program Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2014. III. Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor

TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vitorlás és vízitábor

Szakmai beszámoló. Vitorlás és vízitábor Szakmai beszámoló Vitorlás és vízitábor Helyszín: Balatongyörök, Holiday Sportcentrum Ideje: 2013.augusztus 24-28. Létszám: - 18 fő tanuló - 4 fő pedagógus Program: 1. nap: A tábor augusztus 24-én reggel

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Márványos Tamburazenekar

Márványos Tamburazenekar Márványos Tamburazenekar MŰSORAINK "Húzzad édes muzsikásom" - Magyar népi hangszerek, hangadó játékszerek bemutatója: Az interaktív előadás során a magyar népzene hangszereit mutatjuk be. Egy műsoron belül

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2012. évi IV. számhoz EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Ifjúsági programok NÉPSZERÛ A VÍZICSATA 10-13 évesek tábora

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercenből érkező gyermekek vendéglátásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Trolibusz-közlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ), a BKV közreműködésével az Országos Trolibusz Szakmai Találkozót. A március 20-tól 22-ig tartó

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot:

A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot: Intézményünk a pályázat útján nyert összegbıl táboroztatott hátrányos helyzető gyermekeket. A hét minden napján 16 gyermek és 4 családgondozó vett részt a programokon. Az Intézményünkhöz tartozó 6 település

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

Tisztelt (leendő) partnerünk!

Tisztelt (leendő) partnerünk! Tisztelt (leendő) partnerünk! Engedje meg, hogy a következő néhány sorban felhívjuk figyelmét egy általunk kínált lehetőségre, amely bizonyára felkelti érdeklődését. Kéréseivel, kérdéseivel kapcsolatban

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA 2011. január 11. Színház az egész világ - Drámapedagógiai műhely 2011. január 12. Természettudományokról másképp Természettudományi műhely 2011. január 13. Vissza a múltba

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan 1145 Budapest, Pétervárad utca 5. Mobil: +36-20-341-4930, +36-20-415-7793 Irodai telefonszám: +36-1-312-5042 Fax: +36-1-283-3208 E-mail: info@goe.org.hu Web: goe.org.hu Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Színes iskolánk. Sporttevékenységek

Színes iskolánk. Sporttevékenységek Színes iskolánk Ha megkérdezzük a gyerekeket,hogy miért szeretnek iskolába járni, a válaszok igen tág skálán mozognak. Vannak, akiket az érdekes feladatok hoznak izgalomba, vannak akiket a naponta elért

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka Helyi értékek - vonzerőleltár Kulturális hagyaték Természetvédelmi értékek Turisztikai

Részletesebben

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük!

Az akkor rendhagyónak számító szakmai hétvégénket hagyományteremtő céllal 2011-ben újra megrendezzük! Kedves Kuvaszos Barátunk! Két évvel ezelőtt, 2009 szeptemberében négy országból több mint 60 kuvaszos kerekedett fel és mutatta meg az országhatárokon átívelő összefogását és tettrekészségét a világnak

Részletesebben

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója 2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Miért érdemes a Manó Vendégházat választani:

Miért érdemes a Manó Vendégházat választani: M a nai V e n d é g h á z P á z m á n d P á z m á n d F e j é r m e g y e ka z e p é n, a V e l e-nh ce eg iy s é g k e l e t i n yaz l v á n y a i a l a t t, a z M 7 ( a u tai p á l y a ) ka z e f e k

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR

BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXIII. évfolyam 2016. JANUÁR 120 év százhúsz érv! Ezt a szlogent választottuk 2016-os évfordulóink megünnepléséhez. Nem okoz komoly problémát, ha fel kell soroljuk

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben