KÓR LAP. Tíz éves a Zala Megyei MESZK. Ismét üdülhettünk Vonyarcon. Beszélgetés Csejtei Miklósnéval

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÓR LAP. Tíz éves a Zala Megyei MESZK. Ismét üdülhettünk Vonyarcon. Beszélgetés Csejtei Miklósnéval"

Átírás

1 KÓR LAP A Zala Megyei Kórház lapja augusztus-szeptember XXIV. évfolyam 8-9. szám Tíz éves a Zala Megyei MESZK Beszélgetés Csejtei Miklósnéval (3. oldal) A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Zala Megyei Területi Szervezete augusztus 18-án ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. Az ünnepséget Tóthné Födő Gyöngyi a MESZK Zala Megyei Területi Szervezet elnöke a Zala Megyei Kórház Neurogalériájában A Szakdolgozók hétköznapjai 24 órában címmel a kamara által meghirdetett fotópályázat legjobb műveiből készült kiállítás megnyitásával indította útnak. A bírálóbizottság elnöke Buday Mihály festőművész volt, aki itt értékelte a beérkezett pályaműveket. Első helyezést Kertész Róbert Zala Megyei Kórház kardiotechnikusa kapta a szívsebészeti műtőben készült sorozatáért. Második helyezést ért el Bödöcs Erzsébet védőnő a Kérek egy kis tejecskét képével. Harmadik helyezést kapott Herczeg Lajos a Zala Megyei Kórház ápolója Az idő című művével. A rendezvény ezután az Arany Bárány Szálloda télikertjében folytatódott ahol a 10 éves jubileumi ünnepség keretén belül a Szakdolgozók a Kanapén címmel beszélgető talkshow kezdődött. A beszélgetés moderátora Karáth Anita költőnő volt, aki megörvendeztette a hallgatóságot saját, erre az alkalomra írt versével is. A talkshow résztvevője az a négy személy volt, aki a Kamra 10 éves fennállása alatt kiemelkedő szerepet betöltött be a szervezet működésében: Dr. Balogh Zoltán országos elnök, Baukó Mária országos etikai bizottság és kollégium volt elnöke, Dr. Csák Réka egészségügyi minisztérium HR főosztályvezetője és Tóthné Födő Gyöngyi területi elnök. A meghívott vendégek válaszaiból kiderült, hogy volt aki gyógytornászként, gyermek ápolóként vagy oktatásszervezőként tevékenykedett mielőtt kapcsolatba került a kamarával. Érdekes volt hallani, hogy a mai rohanó világban kinek mit jelent a gyógyítás és mi is volt munkája során a legmeghatározóbb élménye. Hasonló nehézségeket okoz mindenki életében a munka és a magán élet egyensúlyának kérdése. Bármennyire is sokat tanul valaki és fejleszti ezen képességeit, a megnyilatkozásokból kiderült, hogy bizony a kanapén helyet foglaló személyeknek is gondot okoz a két tevékenység szétválasztása a mindennapokban. Dr. Balogh Zoltán elnök úr, ahogy meg is jegyezte, odahaza neki apukának kell lennie nem elnöknek. Mindenki egyetértett abban, hogy számos munka van még, amit el kell végezni a kamarában, a bérek (Folytatás a 2. oldalon) Ismét üdülhettünk Vonyarcon (4. oldal)

2 2 KÓR-LAP Tíz éves a Zala Megyei MESZK (Folytatás az 1. oldaról) további rendezésétől a szakdolgozói szakképzés megszervezésén át. A teremben ülő hallgatóság bólogatva hallgatta az elhangzottakat és mindenkinek lett volna egy története akár a munkából, akár a magánéletből, amivel a mindennapok során találkozik és az elhangzott beszélgetés témáihoz szorosan kötődik. Kötetlen beszélgetés közben Kertész Ibolya Zala Megyei Kórház Intenzív Osztály gyógytornásza gyönyörű énekével szórakozatta a közönséget. Beszélgetés befejeztével köszöntötték a 31 kamarai tagot, akik 65 évesek elmúltak és kamarai tagságukat megtartották. Egy könnyű vacsorával és egy jubileumi torta felvágásával zárult a születésnapi ünnepség. Vass Mónika Beszámoló amatőr fotókiállításról A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Zala Megyei Szervezete megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezés keretében augusztus 18.-án tartotta Szakdolgozók hétköznapjai 24 órában megjelenítve címmel az első fotókiállítását amatőr, zalai, szakdolgozó fotósok pályamunkáiból, melyeket a korábban meghirdetett fotópályázatra beérkező alkotásokból választottak ki. A meghirdetett pályázat célja: az egészségügyben dolgozó közel szakdolgozó munkáját (örömét, bánatát) bemutatni egy-egy pillanatképpel vagy sorozattal. A minőségi betegellátás fontos szereplője a szakdolgozó, aki akár a betegágy mellett, akár a műtőben, akár a háziorvosi rendelőben, otthon ápolásban. végzi felelősségteljes munkáját, azért, hogy minél hamarabb, a lehető legjobb egészségi állapotot elérje, visszanyerje a beteg ember. Nagyon sokrétű ez a feladat, s sokan csak akkor szembesülnek ezzel, ha bekerülnek páciensként az egészségügyi ellátó rendszerbe. Szerettük volna láthatóvá tenni azokat az ellopott pillanatokat, mely megmutatja munkánk szépségét, esetenként a nehézségét. A pályázatra beérkezett fotókat felkért zsűri tagok bírálták: Buday Mihály festőművész, Pezetta Umberto fotóriporter, Bognárné Laposa Ilona a MESZK Területi Etikai Bizottság Elnöke. A fotókiállítás ünnepélyes megnyitójának háziasszonya Bognárné Laposa Ilona volt. A területi elnök köszöntője után Karáth Anita költőnő saját versét szavalta el, melyet a szakdolgozók méltatására írt külön erre a jubileumi napra. Kertész Ibolya a Zala Megyei Kórház Intenzív Osztályának gyógytornásza énekelt a vers után. Ő is jó példa arra, hogy a segítő foglalkozást végző szakdolgozók közül milyen sok kollégánknak van művészi vénája is. A megnyitón I, II, III helyezést elért kollégák munkáit Buday Mihály festőművész méltatta, felhívva a tárlatlátogatók figyelmét azokra a momentumokra is, amit csak egy művész láthat meg egy műalkotásban. Sorozat kategóriában Kertész Róbert kardiotechnikus első helyezést ért el. Képei a szívműtét területére engedtek bepillantást. Második helyezett Bödőcs Erzsébet védőnő lett, aki a Kérek egy kis tejecskét képével a szoptatás, az emlőszűrés, a felvilágosítás jelentőségére mutatott rá. Harmadik helyezett, Herczeg Lajos rehabilitációs terapeuta, ápoló képe az Idő címet kapta, mely mindenkit figyelmeztet az elmúlásra és az érdemes időkihasználásra. A további alkotások, fotók életképek kategóriában egy-egy jeles eseményt mutatnak be. A kiállítás a Zala Megyei Kórház Neurogalériájában látható várhatóan október közepéig. Köszönjük Dr. Nikl János osztályvezető főorvos úrnak, hogy lehetővé tette az alkotások bemutatását. Szeretettel gratulálunk a pályázóknak és kívánjuk, hogy továbbra is fotózzák azokat a pillanatokat, melyek munkánk szépségéről és sokszínűségéről szólnak! MESZK Zala Megyei Szervezet elnöksége

3 3 KÓR-LAP Pontos nyilvántartások, hiánytalan dokumentáció Beszélgetés Csejtei Miklósné számviteli csoportvezetővel Nyugdíjba vonulás, kitüntetés. Ezek az események irányították a figyelmet Csejtei Miklósné Verára, a Pénzügyi és Számviteli osztályról. Ezek apropóján ültünk le beszélgetni, és fordultam hozzá kérdéseimmel. - Az idei Semmelweis nap alkalmából Zala Megyei Kórházért kitüntetéssel ismerték el munkádat. Hogy fogadtad ezt a nagyon komoly díjat? - Nagyon meglepett, hogy rám gondoltak. A főnökömnél is hiába érdeklődtem a Semmelweis ünnepségére szóló személyes meghívás alapján. Azt hogy milyen kitüntetésre számíthatok, nem árulta el. Titok maradt mindaddig, míg a díjátadó alkalmából nem szólítottak. Nagy megtiszteltetés volt, hogy közel 20 éves munkámat, és a csoportunk tevékenységét ilyen magas szinten elismerték. Különös jelentést ad még a dolognak, hogy nem közvetlen a gyógyító tevékenységet végzőként, nem a közvetlen betegágy mellett tevékenykedőként, hanem az ő munkájuk segítőjeként kaptam. - Miként telnek első nyugdíjas napjaid? Tervezed-e, hogy valami olyan, számodra kedves, új dologba fogj, amire eddig a munka mellett nem jutott időd? - Szerencsés időzítések folytán tulajdonképpen balatoni nyaralással kezdtem a nyugdíjas életem. Most még szinte többhetes szabadságnak tűnik. A feszített munka után egy jó felüdülés. A nyugdíjas éveimet aktívan szeretném tölteni. Ennek jegyében a korábban megszerzett német nyelvtudásomat szeretném felfrissíteni, fejleszteni. Adótanácsadóként otthon továbbra is dolgozom, meg az ezzel járó kötelezettségként a továbbképzéseket végzem. Remélem, hogy több időm jut különböző kulturális és szabadidős programokra, mert ezek eddig idő hiányában eléggé háttérbe szorultak. A közlönyök helyett most majd inkább szépirodalmat olvasok évig dolgoztál a kórház Pénzgazdálkodási és Számviteli osztályán, 10 évig, mint számviteli csoportvezető. Milyen szakmai vagy egyéb változásokat kellett megélned ez idő alatt? Mi adta munkád ha úgy tetszik munkád sava-borsát? - Az államháztartási és adótörvények minden évben változtak, változnak. A 2014-es államháztartási törvény minden korábbinál gyökeresebben, alapjaiban változtatta meg az egész számviteli rendszert. A pénzügyi, számviteli osztály dolgozói tavaly ősztől szinte egyfolytában különböző budapesti képzéseken ismerkednek a bevezetett készletgazdálkodási, főkönyvi-és pénzügyi könyvelési, kötelezettségvállalói számítógépes programokkal. Ezek mellett az éppen aktuális jogszabályi változásokat is követni, alkalmazni kell. Munkánk ha tetszik- szépsége, nehézsége, hogy azt végezni rutinból, megszokás alapján, korábbi gyakorlatot alkalmazva egyszerűen nem lehet. Korábban ilyen horderejű, ilyen súlyú változások a mi szakterületünkön nem voltak. - Mi a megbízható, a kórház valós pénzügyi-gazdasági helyzetét tükröző mérlegbeszámolók titka, ha van ilyen? - Pontosság és teljesség. Pontos nyilvántartások, hiánytalan dokumentáció. Könyvelni csakis az ide vonatkozó törvényi előírások alapján lehet. A jogszabályok mellett a mi esetünkben a megyei önkormányzat után jelenleg az állami működtetést végző GYEMSZI szabályozása is behatárolja. Az éves költségvetési beszámoló többszörös kontroll után jut csak a fenntartó elé. Kötelező előírás szerint ezt a könyvvizsgálónak el kell látni záradékkal. Csak az ezt követő felterjesztés után várható annak elfogadása, jóváhagyása. Minden mérlegtételt tételes leltárral kell alátámasztani, hitelesíteni. A dokumentáció részben a vevői, részben a szállítói, valamint a tárgyi eszközök, készletek leltárából áll. A beszámoló elkészítése jó egy hónapos, a független könyvvizsgáló felügyeletével való közös munka eredménye. - Meg lehet fogalmazni, hogy miből ered a téged jellemző szakmai igényesség, precizitás, megbízhatóság? Minek tulajdonítod jó munkatársi kapcsolataidat? - Alapvető hozzáállásom, hogy a munka során szeretek mindennek a, végére járni. A számviteli törvényben megfogalmazott alapelvek szerint kell minden esetben eljárnunk. Ebben a törvényben tulajdonképpen minden le van írva, hogy mit kell betartanunk, alkalmaznunk. Az ennek való megfelelés egyúttal precizitást, pontosságot is jelent. Köszönhetően a jó munkatársaknak, munkájukat önállóan végzik, ha menet közben új probléma merül fel, erre is közösen keressük a megoldást. A határidőket is mindenki figyelembe veszi, betartja. Ebből következően vezetőként leginkább a különféle folyamatok öszszehangolása, ellenőrzése, a hangsúlyok megállapítása volt inkább előtérben. Beke Gabriella

4 4 KÓR-LAP Ismét üdülhettünk Vonyarcon Munkatársainknak ezévben is lehetőségük volt arra, hogy a nyári időszakban a kórházi üdülőben pihenhessenek. Ezévben az üdülési szezon június 20-tól augusztus 29-ig tartott. Sajnos az időjárás nem igazán kedvezett a nyaralni vágyóknak, de így is 144 felnőtt és 54 gyermek 981 vendégéjszakát töltött a vonyarci üdülőben. Ahhoz, hogy az üdülő fogadni tudja a munkatársakat, nagyon sok feladat elvégzésére volt szükség, melyben intézetünk több részlege is aktívan részt vett. A Szolgáltatási Osztály a különböző engedélyek, vendégkönyvek beszerzése mellett koordinálta az összes, az üdüléssel kapcsolatban felmerülő feladatot. A Kertészet munkatársai gondoskodtak az elszáradt bokrok, fák kivágásáról, a zöldterület, rendezettségéről. A Főmérnökség szakemberei kijavították a korábban feltárt hibákat, kosárlabda palánkot készítettek, gázbojlereket, villanybojlerekre cserélték, az udvari bogrács főzőhelyhez új padokat raktak, a régieket felújították, a pótmatracokhoz kereteket készítettek. A Tejházban elhelyezésre kerülő vendégek nagy örömére új villanyrezsó került beszerzésre. A Szakszervezet egy jó minőségű DARTZ játék vásárlásával járult hozzá a vendégek komfort érzetétének javításához. Bálintné Beke Andrea és László Ferenc adományai révén tovább bővültek a konyhai eszközök és használati tárgyak. A használatba vétel előtt megtörtént az üdülő teljes körű takarítása is. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően idén is a Főmérnökség szakemberi látták el gondos gazda szemlélettel a gondnoki teendőket. Fontos feladatuk volt a vendégkönyvek pontos és szabályszerű vezetése, amit a vonyarci önkormányzat többször is ellenőrzött, s mindent rendben talált. Rendszeresen elvégezték a kisebb javítási munkákat, korlátot festettek, kavicsot terítettek a Főépület bejárata elé s rendszeresen javítottak a tetőt, zárakat, használati eszközöket, turnusváltások idején ellenőrizték a leltári tárgyak meglétét, s elvégezték a közösen használt helyiségek takarítását is. Az üdültetést követően a Szolgáltatási Osztály által kihelyezett Ötletládában összegyűlt javaslatok alapján már készülnek a tervek a következő évi szezonnyitás előtti feladatok elvégzésére. A visszaérkezett vélemények szerint munkatársaink örömmel veszik igénybe a kedvezményes üdülési lehetőséget, s értékelik intézetünk törekvését, hogy minél komfortosabb körülményeket próbál biztosítani a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó munkatársaknak az intézeti üdülőben. Néhány vélemény a vonyarci üdülőt igénybe vevő munkatársainktól: Bálintné Beke Andrea fuvarszervező: A tavalyi évhez hasonlóan idén is a kórházi üdülőt választottuk pihenésünk helyszínéül. Több érv is szólt amellett, hogy így döntöttünk. A megfizethető árért cserébe kaptunk egy szépen berendezett, tiszta, szobát, jól felszerelt konyhát és kedves, barátságos üdülő társakat. Vonyarc nagy előnye, hogy nincs messze Zalaegerszegtől és a strandja is kiváló. A pihenéshez adott a szép környezet, a szabadtéri játékok. Rossz idő esetén sem lehet unatkozni. Az üdülő nagy terasza alkalmas az aktív társasági élethez, jó hazai bor és pálinka társaságában. Most, hogy vége a nyárnak nosztalgiával gondolunk vissza az ott töltött időre. Ha lehetőség lesz rá jövőre is visszatérünk. Zaleczky Elza (Mentalhygiene): Ezévben is Vonyarcon nyaraltam családommal. A rossz időre nem akarok gondolni sem, mert az erősen lehangoló volt. Azért sikerült jól eltöltenünk a vonyarci napokat: sétáltunk, Sümegen jártunk Az ételeink idén még talán finomabbra sikerültek, mint bármikor. A legemlékezetesebb számomra a lángos volt, amit odakint, szabad tűzön, bográcsban sütöttünk ki. Másfél kiló lisztből dagasztottam az öttagú családom számára. Szaggattam és raktam az olajba, a fiam forgatta és kiszedte, a menyem volt a sokfokhagymasoksajtsoktejföl felelőse. Főztünk bográcsban csilis babot és paprikás krumplit is. Nagyon elégedett volt mindenki. Márton Tamás (Ortopédia): július 25. és augusztus 1. között lehetőségünk volt a párommal együtt egy hetet a Zala Megyei Kórház vonyarcvashegyi üdülőjében tölteni. Az eltöltött egy hét alatt a változékony időnek köszönhetően nemcsak a strandolás élvezetének hódolhattunk, hanem alkalmunk nyílt az üdülő szabadidős eszközeinek használatára is. Az ízletes ebéd elkészítését és elfogyasztását követően szívesen tollaslabdáztunk az udvarban, amit gyakran követett a pingpongasztal birtokba vétele. Az üdülőben tartózkodó vendégekkel megismerkedve és összebarátkozva a hátralévő napokban lehetőség adódott a futball és a kosárlabda pálya használatára is. Esténként a közös vacsorát követően az előtérben a közös tv-nézés, beszélgetés és dartsozás garantált vidám perceket mindenkinek. Reggelenként a közös bevásárlások után, a sajtó előtt és a reggeli kávé elfogyasztása közben a kártyapakli is gyakran előkerült, ami még inkább összekovácsolta a csapatot. A jó és vidám társaságnak köszönhetően az utolsó éjszakát az udvarban tábortűz és bográcsban rotyogó pörkölt mellett töltöttük, majd füstszagúan, szúnyogok által összecsipkedve falatoztunk a vacsorából, melynek készítéséből egyformán kivettük részünket. Az élményeket tovább gyarapították a Vonyarci Boros Forgatag rendezvényei, Lagzi Lajcsi koncertje és az utcabál zenészei, akik hajnalig húzták a talpalávalót. A partra meghirdetett Retro-party kiváló lehetőség lett volna a nosztalgiázásra, ám az időjárás közbeszólt. Pont úgy, ahogyan az első napon a strandról hazafelé, amikor az égi áldásnak köszönhetően mezitláb, vizes pólóban, sortban tettük meg az utat a partról a nyaraló felé. Megalapozva ezzel a nyaralás jó hangulatát és felejthetetlen élményt nyújtva a hátralévő napokra. A Traumatológia csapata Horváth Istvánné Vezető ápoló (Traumatológia) Júliusban a traumások kis csapata családtagjaikkal együtt újra pár napot töltött el kórházunk üdülőjében. Bár az idő nem fogadott bennünket kegyeibe, de egy kis kikapcsolódás jól esett mindannyiunk számára a szépen felújított ház falai között. Egy kis strandolás, kirándulás, grillezés és dartsozás szerepelt közös programjainkban, de kipróbáltuk azt is, hogy hogyan lehet bográcsban gáztűzhelyen főzni. Az éjszakai foci VB küzdelmei is felejthetetlen élményeket nyújtott számunkra. Magyarné Kondor Judit

5 5 KÓR-LAP Szakmai vizsga vizsgaelnöki szemmel májusi vizsgaidőszakban az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) megbízása, és felhatalmazása alapján, mint vizsgaelnök alkalmam volt részt venni a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Vizsgabizottság Tag társammal együtt Zalaegerszegen az ápoló, nappali és levelező OKJ szakmai vizsgán. A képző és egyben vizsgaszervező a tradicionálisan egészségügyi szakmai képzésekkel foglalkozó Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközépiskola és Szakiskola. A jogszabályi környezetnek megfelelően (Képzési az Országos Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.), 1/2011. (I.7.) NEFMI rendelet az egészségügyért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról, 20/2007 (V.21.) SZMM rendelet a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről) jogszerűen történt a szakmai vizsga. A kilenc modulból álló SZVK által előírt kimenet értékelés három vizsgatevé- kenység keretében (írásbeli, szóbeli, gyakorlati) kihívást jelentett, a tanulóknak/ vizsgázóknak, a vizsgáztatóknak, és a vizsgát segítő szakértőknek. Köszönet illeti az írásbeli feladatlapot értékelő munkatársaknak, a reális és szakmailag releváns javításért, és a leírt összefoglaló korrektségéért. A szakmai gyakorlati vizsgának a Zala Megyei Kórház adott helyett, belgyógyászati és sebészeti osztályain. A szakmai kritériumrendszert figyelembe véve a tagtársammal javaslatként fogalmaztuk meg a gyakorlati vizsgatevékenységek több moduljainak összevonását, melynek célja: az individuális betegápolás megvalósulása, pedagógiailag, pedig az a szándék, hogy a beteg holisztikus ápolása, gondozása domináns szerepet kapjon, fókuszálva a probléma megoldásra a beteg közeli helyzetben. Megjegyezendő az a titkolt szándék is, mely az átalakuló szakképzési rendszerben a komplex vizsga bevezetés lehetséges irányvonalát modellezte. (315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól, és az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről) A jogi környezet központilag meghatározza azokat a tananyagelemeket, és szakmai tartalmat, melyet elméleti ismeretek keretében el kell sajátítani (ismeret, jártasság, készség) alkalmazva a különböző taxonómiás tudás szintet. (Bloom) Nem elhanyagolható az a kívánalom sem, mely a duális képzési rendszerben (2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről) felelősséget ad a gyakorlati képzőhelynek, kiemelt szerepet kínál a kórházi/területi mentorok számára. Fentieknek a jogi környezet Tanulószerződés megkötését ajánlja fel a gyakorlati képzőhelyeknek, melyet központi forrásból finanszíroz. A döntéshozók, ill. jogszabály alkotók szándéka ezzel az, hogy az elmélet, gyakorlat egységének megvalósulásán túlmenően olyan szakemberek szerepét, felelősségét hangsúlyozza, akik a betegellátásban, a medicina és az ápolásfejlődés aktív részesei, korszerű technikákkal, és eszközökkel segítik a jövő ápolási szakembereit, rugalmasan alkalmazkodva a munkaerő piaci stabilitáshoz, és a bizonyítékokon alapuló tudományos elvárásokhoz/ igényekhez. A kórházi gyakorlatvezető (mentor) személyisége, empátiás készsége, szakmai attitűdje, pozitív mintaadással / mintakövetéssel készíti fel a tanulókat/képzésben résztvevőket/ hallgatókat választott hivatásuk gyakorlására. A klinikai/ kórházi demonstrációs egységekben, készségfejlesztő és szimulációs laborokban (SKILL) az egészségügyi szakképzések területi gyakorlatainak színhelyein magas szintű szakmai, pedagógiai ismeretekkel végzi a tanulóbarát gyakorlatokat, optimális környezet biztosításával. Fentiek megvalósulásához, sok sikert, erőt, egészséget kívánunk, és köszönetünket fejezzük ki az áldozatos munkáért, melyet a Kórház dolgozói az elmúlt időszakban tudás érték növeléssel hozzájárultak leendő munkatársaink szakmai karrier fejlődéséhez. Képesítést szerzett kollégák 1. Horváth Zoltán Diplomás ápoló - Sürgősségi osztály Babuszekné Tófeji Csilla Ápoló (54) II. Belgyógyászat Devecz Erzsébet Ápoló (54) Általános sebészet Hemela Annamária Ápoló (54) Pszichiátria Marics Lászlóné Ápoló (54) -Pszichiátria Gombkötő Attiláné Ápoló (54) Neurológia Luczi Jenőné Ápoló (54) Általános sebészet Magyar Dominika Ápoló (54) Pszichiátria Némethné Kator Emőke Ápoló (54) Szeptikus sebészet Szabó Katalin Ápoló (54) Traumatológia Szigethy Gáborné Ápoló (54) Általános sebészet Tancsics László Ápoló (54) Szeptikus sebészet Handler Zsuzsanna Fiziot.szakasszisztens Közp. fizioterápia Koller Attila Érettségi- Központi Fizioterápia Összeállította: Dr. Váradyné Horváth Ágnes Szakmai Vizsgaelnök 15. Dr. Fehérné Németh Mónika Audiológiai szakassz. és hallásakusztikus Süle Zsolt Érettségi -Központi műtő Battancs József Tamásné Intervenciós szakasszisztens Kardiológia-Haemodinamika 18. Vadas Zoltánné Intervenciós szakasszisztens - Kardiológia Kámán-Horváth Andrea Intervenciós szakasszisztens Kardiológia Haemodinamika 20. Horváth Zoltán Műtőssegéd Központi Műtő (33) Molnár Zsolt Műtőssegéd Központi Műtő (33) A megszerzett új képesítésekhez gratulálunk minden kollégánknak, s kívánjuk, hogy a megszerzett tudást sok sikerrel hasznosítani tudják a minőségi betegellátás területén! Kórház vezetése

6 6 KÓR-LAP IX. Regionális SM Nap A Zalaegerszegi SM Klub szeptember 6-án a Zala Megyei Kórház Neurológia Osztály támogatásával Regionális Betegnapot tartott. A rendezvénynek, mely a IX. alkalommal került megrendezésre az Egervári Nádasdy Széchenyi Várkastély adott otthont. A rendezvény védnöke Dr. Kecskés Gábor a Zala Megyei Kórház orvos-igazgatója, és Kovács Erzsébet a Zala Megyei Kórház ápolási igazgatója volt. A zalai SM (sclerosis multiplex) betegek mellett kaposvári, szombathelyi SM egyesületek képviselői is jelen voltak a rendezvényen. A Magyar SM Társaságot Szigl Barbara képviselte. Rendezvényünk legfontosabb célja, hogy összehozza a betegtársakat egy könnyed, vidám, információkban gazdag szombat délelőttre. Az Énekmondó Együttes hangulatos nyitóműsorát követően Dr. Nikl János, a Neurológia osztályvezető főorvosa köszöntöt- te a megjelenteket, üdvözölte a rendezvény védnökeit: Kovács Erzsébet ápolási igazgatót, Dr. Kecskés Gábor orvos-igazgatót. Az igazgató úr személyesen nem tudott megjelenni ezért levélben üdvözölte a megjelenteket. A továbbiakban szakmai és kulturális programok váltogatták egymást: A program során Oláh Rita az Uzsoki utcai Kórház klinikai szakpszichológusa Pszichológus szerepe az SM gondozásban címmel tartott hasznos és tanulságos előadást. A jelenlévő betegek közül sokan kihasználták a pszichológusnő által felajánlott személyes konzultáció lehetőségét is. Dr. Péntek Szilvia a Neurológia Osztály adjunktusa Aktualitások a sclerosis multiplex kezelésében címmel beszélt a kezelések új módozatairól, lehetőségeiről. Kóstolóval egybekötött étrendi javaslatokat hallhattunk Molnár Katalintól a Neurológiai Osztály dietetikusától, majd frissítésképpen Tóth Klára gyógytornász irányításával játékos, könnyed tornagyakorlatok következtek. Felejthetetlen pillanatokat köszönhetünk Hertelendy Attilának a Hevesi Sándor Színház színművészének. Színvonalas előadásával tovább emelte rendezvényünk hangulatát. Dr. Nikl János osztályvezető főorvos zárszavában örömmel szólt arról, hogy ismét egy sikeres rendezvényt tudhat magáénak a szervező Zalaegerszegi SM Klub. Köszönetet mondott az előadóknak, a támogatóknak és a segítőknek majd reményét fejezte ki, hogy ennek a szép hagyománynak a későbbiekben is folytatása lesz. Végezetül jó étvágyat kívánt mindenkinek az ebédhez. A Zalaegerszegi SM Klub nevében ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez Darabos Károlyné klubelnök Takács Sándorné - alapítótag Első élmények ig a Zala Megyei Kórház Traumatológiai Osztály férfi oldalán töltöttük gyakorlatunkat Marton András osztálytársammal án ebédosztás után jöttem kifelé az egyik kórteremből és hirtelen hörgő, fuldokló hangra lettem figyelmes. Két kórteremmel arrébb András segítségért kiáltott, amire én besiettem a kórterembe. Amikor beléptem az egyik idős beteg az ágy szélén ült, keze a mellkasára volt helyezve, hörgő, fuldokló hangot hallatott, nem kapott levegőt. András belépésemkor már szakszerűen végezte a Heimlich-féle műfogást, de sikertelennek bizonyult. A beteg továbbra is fuldoklott. Ezért én a beteget előre döntöttem, egyik kezemmel megtámasztottam, másikkal kétszer határozottan a beteg 2 lapockája közé ütöttem. Mivel a második ütés után a beteg fuldokló tünetei csökkentek, köhögésre biztattuk. Pár másodperc múlva tünetei megszűntek, légzése rendeződött. Mindezt a gyors, szakszerű ellátást az iskolában megtanult Elsősegélynyújtás tantárgy oktatójának köszönhetjük. Úgy érzem, miután sikeresen alkalmaztuk a tanultakat, megmentettünk egy életet. Az osztály orvosaitól és ápolóitól dicséretet kaptunk. Később a beteg elmondása szerint, valószínűleg az ebéd közben félrenyelt tarhonya darab okozhatta a fuldoklását. Kalamár Péter I. évf. OKJ ápoló tanuló Az év végi összefüggő szakmai gyakorlatot töltöttem, amikor körülbelül három hete a II.Belgyógyászati Osztály akut kórtermébe hoztak egy 60 év körüli férfit, akiről rögtön látszott, hogy olyan súlyos az állapota, amely orvosi konzíliumot igényel. Mellkasi problémákra gyanakodva elrendelték a mellkas rtg. vizsgálatot, ahová Sanyi nővérrel, az osztályos betegkísérővel és egy orvossal hordágyon szállítottuk át a még eszméleténél lévő beteget. A vizsgálóban ugyan nehezen, de pozicionáltuk és Nyakas Sándor ápoló vállalta, hogy ott marad mellette. Hamarosan jelezte, hogy a vizsgálatot követően a beteg nem reagált semmire sem, eszméletlen állapotba került. Az orvos gyorsan megvizsgálta és megkezdődött az újraélesztés Ballonnal lélegeztettük, ameddig nem érkezett meg a reanimációs team. Elkezdődött a mellkas kompresszió, amit felváltva orvosok és ápolók végeztünk. Ekkor csak álltam és eszembe jutott, hogy nemrégiben az elsősegély órán még ambubabán gyakoroltam ezeket a mozdulatokat, nem gondoltam, hogy hamarosan élőben is átélhetem. Éreztem, hogy szükség van rám és amikor megkértek, hogy én folytassam a mellkas kompressziót, gondolkodás nélkül tettem. Izgatottan léptem az ágyhoz és kissé remegve kezdtem meg a begyakorolt mozdulatokat. Kb. 10 perc telhetett el, amikor az orvosok megkérdezték, hogy átvegyék-e a feladatot, de nemet mondtam, mert még hajtott tovább az adrenalin Eközben az orvosok intubálták a beteget, aki oxigént kapott, közben monitoron figyelemmel kísértük az életfunkciói alakulását. Nagyon kimerülten adtam át a helyemet az egyik doktornőnek, aki észlelte, hogy visszatért a beteg keringése. Megvizsgálták és örömmel tapintottunk a mellkasához, ahol éreztük a szívdobbanását. Betegünk állapotának stabilizálása után az Intenzív Osztályra került. Még most is izgatottan gondolok vissza erre az órára, és örülök, hogy részese lehettem ennek a team-nak... Marton András Zoltán I. éves OKJ ápoló hallgató

7 7 KÓR-LAP Hepatitis C-vírus szűrés A hepatitis világnap - július 28.-a alkalmából ez évben ingyenes Hepatitis C vírus szűrést hirdetett meg a Virusos Májbetegek Országos Egyesülete (VIMOR). A szűréshez egyesületünk a VIMEZ is csatlakozott, melynek helyszine a kórház aulája volt. Intézet főigazgatója Dr. Csidei Irén támogatta és engedélyezte a szűrés lebonyolítását. A szűrés korodinálását a VIMOR végezte ők küldték meg számunkra a teszteket, a kérdőiveket és a plakátokat. A szűrés azért volt ingyenes, mert az anyagi fedezetet az MSD Kft. biztosította. Magyarországon 18 helyen történt egyidőben a szűrés július 28-án óra közt, melyek,lebonyolítását a hepatológiai centrumokban működő civil egyesületek válaltak fel. A hepatitis vírusosok (A, B, D, C, E vírus) különböző módon terjednek és okoznak májkárosodást. Az A és E vírus feco-oralis uton míg a B, C, D vírus vér útján terjed. Az A és E vírus sohasem okoz krónikus májbetegséget, a heveny B vírus fertőzés 5-10 %-ban válik krónikussá, a C vírusfertőzés után - Lelki Elsősegély Telefonszolgálat. Segíthetek? -. - Segíthetek valamiben? -. - Nem könnyű megszólalnia. - Nem. Mert nagy bajban vagyok Hallgatom. - Elszökött itthonról a kisfiam! kb. 70 %-ban alakul ki krónikus májbetegség. Magyarországon kb főre becsülik a fertőzöttek számát de csak kb en tudnak a betegségükről. A HCV fertőzés leggyakrabban tünetmentesen zajlik, a fel nem ismert heveny fertőzés után az esetek %-ban fejlődik ki idült C vírus hepatitis. Ennek talaján év múlva májzsugor majd májrák alakulhat ki. A fel nem ismert fertőzés egyik veszélye, hogy a fertőzöttek vér útján ( művese kezelés, mentsruáció idején szexuális kontaktus, tetoválás, test-ékszer behelyezés, akupunktúrás kezelés, fogászati ellátás, közös borotva, fogkefe használatakor) terjeszthetik a betegséget. A HCV csepp fertőzéssel, kézfogással nem terjed!!! Ezért az egy közösségben élők vagy foglakoztatottak nem kaphatják meg egymástól a fertőzést. A betegség mielőbbi felismerését az teszi fontossá, hogy a fertőzés időben történő felismerésével és kezelésével megállítható és visszafordítható a vírus által okozott májbetegség, megelőzhető a májzsugor és a májrák kialakulása. Az időben felismert HCV fertőzés Így is kezdődhetne egy beszélgetés, melyet a Zalai Mentálhigiénés Egyesület által működtetett Szolgálat valamelyik önkéntese bonyolít le. A Zalaegerszegi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat 1987-ben kezdte meg az önkéntesek képzését és május elsejétől lát el ügyeletet. A Szolgálat megszervezője Dr. Győri László volt, aki a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályát vezette. A speciális feladatra akkor kiképzett önkéntesek között orvosok, egészségügyi szakdolgozók, pedagógusok voltak. A Szolgálat megalakulásakor - az öngyilkosságok megelőzését tartotta legfontosabb feladatának. A szervezet szükségessége hamarosan igazolódott: a hívások száma éves szinten jóval ezer fölött volt. A Zalai Mentálhigiénés Egyesület - megyei hatókörrel rendelkező szakmai civil szervezetként ben alakult meg, azóta működteti a Szolgálatot. A Szolgálat önálló vezetéssel rendelkezik az Egyesületen belül. A Szolgálat számára a Zala Megyei Kórház biztosít kizárólagos használatú helyiséget, technikai eszközöket, szakmai és morális támogatást. Szakmai kapcsolatban áll még a Családsegítő Szolgálattal, az Igazságügyi Hivatal Áldozatsegítő Szolgálatával és periférikusan az egészségügyi alapellátást végzőkkel is. A Magyar Telekom Rt. támogatását a Zalaegerszegi Telefonos Lelkisegélyszolgálat éveken át élvezte. A Szolgálat tevékenysége Zala megye és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város ma már mintegy 90 %-ban gyógyítható. A lakosság tájékoztatására az ingyenes szűrési lehetégről a média segítségét vettük igénybe. A július 28.-i szűrésünk sikeréről számolhatok be: a résztvevők száma 96 fő volt és 1 esetben találtunk pozitiv eredményt. Hajas Bernadett kolléganőm a pácienssel azonnal megbeszélte a teendőket és az általunk kiállított pozitiv lelettel a hepatológiai gondozónkba irányította. A betegnél PCR vizsgálattal is kimutatták a HCV vírust és a kezelés engedélyezése folyamatban van. Önkormányzata mindenkori vezetői előtt ismert, sőt elismert ban a Zalaegerszegi Telefonos Lelkisegélyszolgálat a ZA- LAEGERSZEGÉRT díjat kapta, 2008-ban pedig Zalaegerszeg Város Emléklapját, valamint rendszeres anyagi támogatást. A Szolgálat jelenleg is képzett önkéntesek bevonásával biztosítja az ügyeletek ellátását. A képzéseket az új önkéntesek számára az Egyesület szervezi és finanszírozza. A Szolgálat néhány éve folyamatos változásokon megy át. Győri doktor a Szolgálattól is nyugdíjba vonult, 2012-ben a Szolgálat tagként csatlakozott a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségéhez. Változás észlelhető a hívások tárgyában is, az öngyilkossági hívások száma és az elforduló öngyilkossági krízisek száma is csökkent. Ma már a hívások legfőbb oka a magány, izoláltság- A résztvevők 61 %- a nő volt és 65 %-a 50 év feletti. A példánk mutatja, hogy érdemes a szűrő vizsgálatot folytatni mert az időben felismert betegséget eredményesen lehet gyógyítani. Köszönet Dr. Csidei Irén főigazgató asszonynak, hogy biztosította számunkra a kórházban a helyszínt, dr. Werling Klára főorvosnőnek a VIMOR elnökének, hogy összefogta és koordinálta a szűrést és az MSD Kft-nek, aki biztosította a gyorsteszteket és anyagilag támogatta a szűrés sikeres kimenetelét. A szűrést végzők: Csitos Józsefné és Hajas Bernadett érzés, és a mentálhigiénés problémák. Az ügyelők mindegyike önkéntes, Szolgálatunknak nincs főállású alkalmazottja. Valamenynyien szabadidejüket adják, hogy hallhassa, akinek szüksége van rá: Lelki Elsősegély Telefonszolgálat. Miben segíthetek? Zaleczky Elza Kór-lap A Zala Megyei Kórház lapja Szerkesztő: Mihovics József A szerkesztőbizottság elnöke: Dr. Csidei Irén Kiadja a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. Felelős kiadó: A kft. ügyvezetői Komputertechnika: Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. Nyomtatás: Szentmihályi Nyomda.

8 8 KÓR-LAP Munkatársaink lettek Baján Lívia asszisztens Intenzív terápia és Anaesthesiológia Balaton János betegkísérő Belgyógyászat Dr. Bálint András rezidens Szemészet Baloghné Csalló Erika előadó Humán Erőforrás Gazdálkodás Dr. Baranyay Ferenc főorvos Patológia Bedők Alexandra okj ápoló Pszichiátria Bogár Barbara biológus Mikrobiológia Bognár Bianka Zsófia gyógymasszőr Központi Fizioterápia Böröcz Erzsébet betegirányító Betegirányítás Choma Barnabás okj ápoló Pszichiátria Császárné Horváth Veronika főelőadó Pénzgazdálkodás Csende Mónika írnok Szülészet-Nőgyógyászat Csimcsa Szidónia asszisztens Központi Ápolás Dolgos Veronika írnok Pulmonológia Domjánné Nagy Éva ügyintéző PR Iroda Feitli Tímea takarítónő Nővérszálló Fercsák-Kiss Rita írnok Radiológia Ferincz Krisztina betegirányító Neurológia Fitos Regina okj ápoló Szívsebészet Dr. Frenyó Magdolna rezidens Szívsebészet Fülöp Nikolett okj ápoló Onkológia Gáspár Józsefné asszisztens Patológia Gergely István előadó Munkavédelmi osztály Hajdu Noémi okj ápoló Szülészet-Nőgyógyászat Halász Anna okj ápoló Szülészet-Nőgyógyászat Horváth Alexandra okj ápoló Intenzív terápia és Anaesthesiológia Horváth Dániel ápoló Pszichiátria Dr. Horváth János szakorvos Általános Sebészet Horváth Noémi asszisztens Központi Fizioterápia Dr. Husz Viktória rezidens Szülészet-Nőgyógyászat Kapocsi Nikolett gyógytornász Központi Fizioterápia Dr. Kirschner Dóra gyógyszerész Központi Gyógyszertár Kiss Ágnes dietetikus Diétás Szolgálat Kiss Tibor betegkísérő Sürgősségi osztály Kiss Zoltánné takarítónő Központi Ápolás Klepach Nikolett okj ápoló Belgyógyászat Kuszik Lajosné okj ápoló Intenzív terápia és Anaesthesiológia Laki József segédápoló Ortopédia Laska Krisztina betanított munkás Textilellátó Osztály László Bianka segédasszisztens Intenzív terápia és Anaesthesiológia Mag Erika okj ápoló Központi Ápolás Magyar János Péter ápoló Pszichiátria Magyar Józsefné műtős szakasszisztens Központi Műtőszolgálat Molnárné Németh Gabriella segédasszisztens Neurológia Nagy Nikolett jogi asszisztens Jogi és Ügyfélszolgálati Iroda Dr. Nagypál Tamás rezidens Neurológia Nemes Mária Bea ápoló Gyermekosztály Németh Adrienn ápoló Gyermekosztály Németh Zsuzsanna okj ápoló Szívsebészet Némethné Farkas Andrea ápoló Belgyógyászat Nyakasné Gergye Zsóka gyógytornász Központi Fizioterápia Osvalt Anita okj ápoló Pulmonológia Paczona Bettina gyógymasszőr Központi Fizioterápia Dr. Péter Orsolya gyógyszerész Központi Gyógyszertár Pilipár László raktárkezelő Beszerzés-Készletgazdálkodás Rácz Tamás okj ápoló Urológia Salamon Nikolett segédápoló Pszichiátria Sándorfi Olivér Bálint segédasszisztens Központ Laboratórium Senkó Anett betanított munkás Élelmezés Somogyi János betegkísérő Központi Ápolás Szabó Mónika okj ápoló Traumatológia Szabó Veronika diplomás ápoló Intenzív terápia és Anaesthesiológia Szakállas András Péter gyógymasszőr Központi Fizioterápia Szeglet Orsolya okj ápoló Szeptikus sebészet Szekér Szabina Otilia segédasszisztens Radiológia Szőke Alexandra segédápoló Szívsebészet Dr. Tarsoly Erika Henriette szakorvos Sürgősségi osztály Timárné Kovács Mónika asszisztens Központi Fizioterápia Tóth Anna okj ápoló Pulmonológia Tóth Zsolt betanított munkás Textilellátó Osztály Tóthné Pete Anita betanított munkás Élelmezés Tömöri Bianka okj ápoló Intenzív terápia és Anaesthesiológia Ujvári Margit ápoló Belgyógyászat Uti Vanessza segédápoló Intenzív terápia és Anaesthesiológia Varga Angéla okj ápoló Krónikus Belgyógyászat Varga Beatrix okj ápoló Általános Sebészet Varga Nóra Edina okj ápoló Belgyógyászat Varga Zsófia okj ápoló Belgyógyászat Vizeli Marianna segédápoló Pszichiátria Vörös Géza Zoltán esztergályos Építőmesteri és Szakipari Osztály Nyugdíjba vonuló munkatársaink Barta Mária asszisztens Reumatológia Bertalics Zsuzsanna előadó Humán Erőforrás Gazdálkodás Borsos Tamásné szakápoló Pszichiátria Csejtei Miklósné főelőadó Számviteli csoport Csitos Józsefné vezető ápoló Infektológia Horváth Gyuláné szakmunkás Textilellátó Osztály Kálmán Lászlóné ápoló Traumatológia Kámán Mária ápoló Pulmonológia Kis Györgyné írnok Sürgősségi osztály Megyesi Józsefné betanított munkás Élelmezés Nagyné Babos Mária írnok Radiológia Paraginé Láposi Valéria ápoló Urológia Szabó Pálné előadó Pénzgazdálkodás Szőkéné Juhász Anikó betegirányító Betegirányítás Vajda Lajosné gyermekápoló Gyermekosztály

III. Szakdolgozói Tudományos Nap

III. Szakdolgozói Tudományos Nap III. Szakdolgozói Tudományos Nap Mosonmagyaróvár Karolina Kórház-Rendelőintézet Ápolásfejlesztési és Oktatási Munkacsoportja Szakdolgozói Továbbképző Tudományos Napot szervez Időpont: 2014. február 07.

Részletesebben

Szervezeti egységek vezetői

Szervezeti egységek vezetői Szervezeti egységek vezetői Az orvosigazgató irányítása alá tartozó osztályok, egységek I. Fekvőbeteg osztályok Ápolási osztály Vezető ápoló: Kovácsné Szabó Ibolya Telefon: +36/53/310-011/167 Elektronikus

Részletesebben

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: 2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: Bencsura Katalin Bencsura Katalin 1978-ban szerezte meg a gyógytornász képesítést

Részletesebben

Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői. Igazgatás

Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői. Igazgatás Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői Igazgatás Főigazgató Dr. Pusztai Dezső Telefon: (53)310-551 Elektronikus levélcím: Pusztai.Dezso(kukac)toldykorhaz.hu Orvosigazgató Dr. Gyáni Éva Telefon:

Részletesebben

Magyar Ápolók Napja A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei

Magyar Ápolók Napja A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei Magyar Ápolók Napja 2016 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei Jósa András Oktatókórház Kitüntetett neve Munkaköre Deákné Hajnal Márta Fül-Orr-Gégészeti és Fej-

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2019. március 20. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői jegyzékből törölt személyekről A rehabilitációs orvosszakértőkrői névjegyzékről

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2018. november 19. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői jegyzékből törölt személyekről A rehabilitációs orvosszakértőkrői névjegyzékről

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2018. október 4. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről A rehabilitációs orvosszakértőkrői névjegyzékről

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2018. június 26. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2018. szeptember 7. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről A szolgáltatási tevékenység megkezdésének

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1019 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

2010. november Zagyva Klára

2010. november Zagyva Klára Egészségügyi Szakképzési Konferencia 2010. november 22-23. Zagyva Klára Néhány gondolat Miért? (a fejlesztések mozgatóerői) Struktúra Tartalom Vizsgatevékenységek Modulszámok változásai Ami az új szvk

Részletesebben

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR SZERVEZETI EGYSÉGEI OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS KUTATÁSI EGYSÉG

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR SZERVEZETI EGYSÉGEI OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS KUTATÁSI EGYSÉG EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR SZERVEZETI EGYSÉGEI OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS KUTATÁSI EGYSÉG Ápolási Tanszék 6726 Szeged, Temesvári krt. 31., Tel/Fax: 54-50-39 E-mail: apolasi@etszk.u-szeged.hu

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Név Végzettség szintje Szakképzettségek Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: , KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: 340-011, fax: 540-044, E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. október 24-i ülésére Tárgy: JELENTÉS

Részletesebben

V. Szakdolgozói Tudományos Nap

V. Szakdolgozói Tudományos Nap V. Szakdolgozói Tudományos Nap Mosonmagyaróvár Karolina Kórház - Rendelőintézet Ápolásfejlesztési és Oktatási Munkacsoportja Szakdolgozói Továbbképző Tudományos Napot szervez Időpont: 2017. április 7.

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

JÁRÓBETEG SZAKRENDELŐ INTÉZET SZAKRENDELÉSEINEK SZAKORVOSI NÉVSORA K épület

JÁRÓBETEG SZAKRENDELŐ INTÉZET SZAKRENDELÉSEINEK SZAKORVOSI NÉVSORA K épület SZAKRENDELÉSEINEK SZAKORVOSI NÉVSORA K épület Név Telefonszám Szak Dr. Aczél Klára 71-351 465-1838 Szemészet Dr. Alföldi Edit 72-918 Reumatológia Dr. Altomare György 71-344 Pszichiátria Dr. Atalay Katalin

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

Kórházi betegbiztonsági felmérés

Kórházi betegbiztonsági felmérés A kérdőív validált magyar nyelvű változata az Agency for Healthcare Research and Quality (AHRQ) Hospital Survey on Patient Safety Culture adaptálásával és kiegészítésével a TÁMOP- 6.2.5./A/12/1 jelű projektben

Részletesebben

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai 72332609070 András Anikó végzettség 74350268240 András Istvánné főiskola 78444637868 Argat Rita Mária főiskola 72481668200 Bagó Henrietta főiskola

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2018. május 2. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Batthyány-Strattmann László díjban részesült kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Dr. Bazsó György Garadna község háziorvos Dr. Bazsó Péter Prügy község háziorvosa Prof. Dr. Falkay György a Szegedi

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Betegbiztonsági felmérés

Betegbiztonsági felmérés A kérdőív validált magyar nyelvű változata az Agency for Healthcare Research and Quality (AHRQ) Hospital Survey on Patient Safety Culture adaptálásával és kiegészítésével a TÁMOP- 6.2.5./A/12/1 jelű projektben

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Molnár Dávid

Részletesebben

Minden nap: 7 00-14 00

Minden nap: 7 00-14 00 SZAKRENDELÉS RENDELÉSI IDŐ ORVOS LABOR II. emelet 38. sz. tel: 49/505-317 kód: 051125011 Minden nap: 7 00-14 00 Dr. Szoboszlay István SPORTORVOSI II. emelet 36. sz. tel: 49/505-312 1 / 24 kód: 051126020

Részletesebben

hatályos: 2015.09.01-2015.09.02

hatályos: 2015.09.01-2015.09.02 41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet módosításáról 1 hatályos: 2015.09.01-2015.09.02

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat?

Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat? Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat? főigazgató főorvos Sok fecske Heti Válasz konferencia 2014. június 19. Kapacitás A kórház jelenlegi ágyszáma: 1 483 Az aktív ágyak száma: 1081

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Batthyány-Strattmann László napi elismerések Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA 2011. december 31-ei állapot szerint

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA 2011. december 31-ei állapot szerint KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező.

Részletesebben

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal feladatai a vizsgaelnöki névjegyzékkel és a vizsgaelnöki kijelöléssel kapcsolatban

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal feladatai a vizsgaelnöki névjegyzékkel és a vizsgaelnöki kijelöléssel kapcsolatban Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal feladatai a vizsgaelnöki névjegyzékkel és a vizsgaelnöki kijelöléssel kapcsolatban Dr. Papp Dávid főosztályvezető 2013. március 27., Budapest AZ EEKH

Részletesebben

Területi elnök Munk Jánosné. Általános alelnök Pfaffné Deli Zsuzsanna

Területi elnök Munk Jánosné. Általános alelnök Pfaffné Deli Zsuzsanna Területi elnök Munk Jánosné Általános alelnök Pfaffné Deli Zsuzsanna 1982-ben általános ápoló és asszisztensi képesítéssel kezdtem szakmai pályafutásomat a Tolna megyei Kórház I. Belgyógyászati osztályán,

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

GERIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

GERIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÉKÉS MEGYEI PÁNDY KÁLMÁN KÓRHÁZ, GYULA A 2007.09.30-től hatályos

Részletesebben

Klinikai Táplálási Mobil Team működése a Kaposi Mór Oktató Kórházban. Csizmadia Krisztina

Klinikai Táplálási Mobil Team működése a Kaposi Mór Oktató Kórházban. Csizmadia Krisztina Klinikai Táplálási Mobil Team működése a Kaposi Mór Oktató Kórházban Csizmadia Krisztina MALNUTRITIO - Miért beszéljünk róla? MMTT 2012-ben végzett felmérése szerint a kórházban fekvő betegek egyharmada

Részletesebben

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület Vezetői értekezlet Etikai Bizottság Közbeszerzési Bíráló Bizottság Szerkesztőbizottság

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI 4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI Cím Telefonszám, fax E-mail Ügyfélfogadás Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége Tel.: 92/511-425 teszzeg@t-online.hu 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Fax: 92/312-240 Horváth

Részletesebben

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. 4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI Cím Telefonszám, fax E-mail Ügyfélfogadás Tel.: 92/511-425 Fax: 92/312-240 teszzeg@t-online.hu Horváth

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR TANÉV

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI

Részletesebben

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4. Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bemutatkozása 2011. április 9. Készítette: Csordás Adrienn Turbók Adrienn Az intézmény alapításának éve: 1749. Az alapító neve: Győr Város Tanácsa A korábban Szentháromság

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA 2011. december 31-ei állapot szerint

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA 2011. december 31-ei állapot szerint KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Mező Marléne

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI.

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI. 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1.1. számú melléklet (1. sz. organogram) Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szervezeti felépítése Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2018. november 22. 14.00 Rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola,

Részletesebben

TELEFONKÖNYV. Pénzügyi Osztály I. emelet Pénzügyi osztályvezető. 82/504-400/ 456 mellék. Bér és Munkaügyi osztály Munkaügyi osztályvezető 82/504-406

TELEFONKÖNYV. Pénzügyi Osztály I. emelet Pénzügyi osztályvezető. 82/504-400/ 456 mellék. Bér és Munkaügyi osztály Munkaügyi osztályvezető 82/504-406 TELEFONKÖNYV Igazgatás I. emelet Főigazgató főorvos 82/504-401 Gazdasági igazgató 82/504-405 Ápolási igazgató 82/504-408 Műszermérnök 82/504-404 Titkárság 82/504-410 FAX: 351-035 Iktató leíró 82/504-400/

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2018. március 26. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és

Részletesebben

A szakdolgozói hatáskörök kialakítása és a minőségügyi rendszerek összefüggései

A szakdolgozói hatáskörök kialakítása és a minőségügyi rendszerek összefüggései A szakdolgozói hatáskörök kialakítása és a minőségügyi rendszerek összefüggései A Hatásköri listák előkészítése egészségügyi szakdolgozói területen TÁMOP 6.2.2/B/09 projekt összefoglalója Dr. Balogh Zoltán

Részletesebben

SZAKKOLLÉGIUMI TAGOK LISTÁJA NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2016

SZAKKOLLÉGIUMI TAGOK LISTÁJA NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2016 Kategória kódja: Pályázó neve: NTP-SZKOLL-16 Bethlen István Szakkollégium Pályázó címe: Program címe: 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14. Bethlen István Szakkollégium tehetségsegítő programjainak működtetése

Részletesebben

Budaörsi Egészségügyi Központ

Budaörsi Egészségügyi Központ 150 Aneszteziológia 2.emelet minden nap 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 17.00-19.00 130 445-489 Diabetológia Dr. Ábel Tatjána 07.00-11.00 Dr. Berkes Klára 15.00-19.00 Dr. Kiss Éva 07.00-12.00

Részletesebben

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Németh Erika törzszászlósnak. * A Szolgálati érdemjel ezüst fokozatát adományozza

A Szolgálati érdemjel arany fokozatát adományozza. Németh Erika törzszászlósnak. * A Szolgálati érdemjel ezüst fokozatát adományozza ISMERTETEM MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT, valamint a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnokának parancsát ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. A határozatokat és a parancsot aláírta!!!!

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel,

félév félév 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/2321-06 Kommunikáció beteggel, OKJ: 54 723 01 1000 00 00 AZ ÁPOLÓKÉPZÉS KÖZPONTI PROGRAMJA ALAPJÁN KÉSZÍTETT HELYI TANTERV LEVELEZŐ KÉPZÉS I. tanév I. és II. TANANYAGEGYSÉGEK/TANANYAGELEMEK Óraszámok Elmélet Elméletigényes Gyakorlat

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár Bizottság száma: 2. sz. Terem szám: B. -060. alagsor Záróvizsga időpontja: 2015. június 17., 8 óra Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak Balogh Gábor ének zene tanár Dr. Hostyisószkiné Jászai

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékbe felvett személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékbe felvett személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2018. november 19. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékbe felvett személyekről A szolgáltatási tevékenység megkezdésének

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Ajkai Járási Hivatal Cím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Telefon: 88/550-644 Fax: 88/550-677 ajka.jaras@veszprem.gov.hu

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ILCO 2016 EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT VIII. 2016. SZEPTEMBER 30. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ÉLETVITELÉNEK

Részletesebben

Az egészségügyi szakképzés története Dr. Balogh Zoltán

Az egészségügyi szakképzés története Dr. Balogh Zoltán Az egészségügyi szakképzés története Dr. Balogh Zoltán 50 éves az ETI Budapest, 2012. november 29. Az ápolás fejlődése Magyarországon 1848/49-as Forradalom és szabadságharc idején Kossuth Zsuzsanna első

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00 Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. február 28-ai állapot szerint ÉRKEZETT 2010.01.29 INTÉZMÉNY Egészségtudományi Kar INTÉZMÉNY TELEPÜLÉSE INTÉZMÉN

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékbe felvett személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékbe felvett személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2018. szeptember 7. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékbe felvett személyekről A szolgáltatási tevékenység megkezdésének

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Emléknap ( Balassagyarmat, Sztár Motel)

Kossuth Zsuzsanna Emléknap ( Balassagyarmat, Sztár Motel) Kossuth Zsuzsanna Emléknap (2017. 02. 10. Balassagyarmat, Sztár Motel) Balassagyarmaton 2017. február 10 - én Kossuth Zsuzsanna Emléknapot rendeztünk a MESZK és a MÁE közös szervezésében 120 egészségügyi

Részletesebben

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény Szociális gondozó és ápoló OKJ szám: 33 762 01 0010 33 02 FEOR szám: 3313 Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

Alzheimer Kávézó szervezése. Újpalotán 2016/2017. JOBBÁGY MÁRIA mentálhigiénikus, a Levendula 60+ program koordinátora

Alzheimer Kávézó szervezése. Újpalotán 2016/2017. JOBBÁGY MÁRIA mentálhigiénikus, a Levendula 60+ program koordinátora Alzheimer Kávézó szervezése Újpalotán 2016/2017 JOBBÁGY MÁRIA mentálhigiénikus, a Levendula 60+ program koordinátora ELŐZMÉNY A SZÁLAK ÖSSZEÉRNEK 2014. 09.29. Nefelejcs Műhelyünk vendége dr. Sütő Teréz

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30)

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30) MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna adjunktus Dr. Szilágyi Kamilla rezidens Dr. Lénárda

Részletesebben

VELENCEI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET - SZAKRENDELŐI BEOSZTÁS SZAKRENDELÉS

VELENCEI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET - SZAKRENDELŐI BEOSZTÁS SZAKRENDELÉS HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK BELGYÓGYÁSZAT Általános belgyógyászat DR.ZAKAR GÁBOR 13:00-16:00 (NEFROLÓGIA) DR: SZABÓ PÉTER 08:00-09:00 DR. NÉMETH ATTILA 8:00-12:00 DR. SZABÓ PÉTER 08:00-09:00 DR.

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék DÉLELŐTT (07:30-13:30) Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA RENDELÉSI IDŐ BEOSZTÁSA: C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék 07:30-13:30 Dr. Reményi Ákos szds.adjunktus

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2017/36. számában A Belügyminisztérium személyügyi hírei 2017. június hónapban A közigazgatási államtitkár Kinevezés Bereczki Ferencet a Belügyminisztériumban,

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint Általános szempontok: - érvényes kamarai igazolvány - érvényes működési nyilvántartási igazolvány a szakképesítés szakmacsoportja / szakterület szerint/ vagy annak hiányában igazolás, hogy a meghosszabbítás

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat április 18.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat április 18. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

06-24/407-609 E-mail: ovoda.titkarsag@vnet.hu Fax: 06-24 / 407-609

06-24/407-609 E-mail: ovoda.titkarsag@vnet.hu Fax: 06-24 / 407-609 Szigethalom Önkormányzat 2315. Szigethalom, Négyszínvirág Óvoda Rákóczi u. 145. 06-24/407-609 E-mail: ovoda.titkarsag@vnet.hu Fax: 06-24 / 407-609 Sorsz. Név Beosztás Iskolai végzettsége 1. Ágics Lászlóné

Részletesebben

Sorszám Név Munkakör Képesítés. gyógypedagógiai asszisztens

Sorszám Név Munkakör Képesítés. gyógypedagógiai asszisztens Sorszám Név Munkakör Képesítés 1. BRENNER ÁRPÁDNÉ gyógypedagógus logopédia,tanulásban 2. BUNCZOM EDINA gyógytornász 3. CSÉPLŐNÉ KÁLDI BEÁTA gyógypedagógus pedagógiája szakos általános iskolai tanár orosz

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny Helyezés Rajtszám Név Idő Hátrány Cél 5 km Férfi Abszolút 1 56 Binder Tamás 00:19:44 00:00:00 00:19:43 2 74 JAKABFY ZOLTÁN 00:19:46 00:00:02 00:19:45 3 77 Klohniczer Csaba 00:24:07 00:04:23 00:23:57 4

Részletesebben