Elődöntő Döntő és verseny a 3. helyért.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elődöntő Döntő és verseny a 3. helyért."

Átírás

1 1 Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. NŐI KLUBCSAPATOK évi XIX. CSAPAT- EURÓPA-KUPÁJA AUGSBURG, Németország V E R S E N Y K I Í R Á S A A rendezvény és a verseny lebonyolítására mértékadó: a) az NBC/WNBA Nemzetközi Sportszabályzat 2007 áprilisi, és a 2007 szeptemberi konferencia esetleges változtatásai alapján történő megfogalmazása, b) ezen Versenykiíráshoz mellékelt Nemzetközi Sportszabályzat pontja. (Le is tölthető az alábbi web-oldalról: ( Rendelkezések pont.), valamint c) ezen Versenykiírás tartalma. 1. VERSENY: Női Klubcsapatok EURÓPA-Kupa. 2. A RENDEZVÉNY IDŐPONTJA: október (Keddtől-szombatig.) Selejtező Elődöntő Döntő és verseny a 3. helyért. 3. TERVEZETT LEBONYOLÍTÁS. /Változtatások lehetségesek, a végleges tervet csak a nevezések beérkezése után lehet összeállítani / Kedd órától óráig Csapatok-akkreditálása, az Augsburg-i teke-központban óra Pályaátvétel és Versenybírói megbeszélés az Augsburg-i tekeközpontban óra Technikai megbeszélés az Augsburg-i teke-központban óra Ünnepélyes megnyitó, az Augsburg-i teke-központban. Szerda óra Női és férfi selejtezők. - az Augsburg-i teke-központban. Csütörtök óra Női és férfi selejtezők. - Péntek óra Férfi Elődöntő (1. a 4. ellen) óra Női Elődöntő (1. a 4. ellen ) óra Férfi Elődöntő (2. a 3. ellen ) óra Női Elődöntő (2. a 3. ellen ) - Szombat óra Női döntő a 3. helyért óra Férfi döntő a 3. helyért óra Női döntő az 1. helyért óra Férfi döntő az 1. helyért óra Eredményhirdetések, (Nők/Férfiak) záróünnepséggel az Augsburg-i teke-központban. 4. RENDEZŐ: A Kilencbábus Világszövetség /WNBA/ Hagyományos Szekciója. /NBC/ 5. SZERVEZŐ: Deutscher Keglerbund e.v. Wilhelmsaue 23. D Berlin/Deutschland Tel: Fax: deutscher.keglerbund_gs@t-online.de Székhely: Titkárság: Tel: 0049 (0) Az NBC bankkapcsolatai: NBC- Szekció /WNBA Sandrangen 18 Fax: 0049 (0) , VR Bayreuth/Germany Konto BLZ Neubaugasse 26/3/47 vagy IBAN DE BIZ=GENODEF 1BT1 A-1070 Wien D Pegnitz sekretariat@fiqwnba-nbc.org Bank Austria Wien Konto BLZ Austria Germany nbc@fiqwnbanbc.org IBAN AT BIC=BKAUATWW ZVR Website: keresztül

2 2 6. LEBONYOLÍTÓ: Sportkegler-Verein Augsburg Emilienstrasse 3. D Augsburg/Deutschland Tel: Fax: Harry Dotzauer Tel: Fax: HELYSZÍN: Kegelzentrum Augsburg Am Eiskanal 22 D Augsburg/Deutschland: Tel: Fax: PÁLYÁK ÉS FELSZERELÉSEK: Tizenkét hagyományos pályasáv. Ebből hat sávon az Európa Kupa, hat sávon az NBC Kupa kerül lebonyolításra. Állító automaták: Vollmer KSA 10 A Bábuk: FUNK Diamant Pályatestek: FUNK Classic - Szegmens Golyók: Funk SF A Főbírónak a pályaátvételi okmány egy másolatát hozzá kell kapcsolni a jelentéséhez és azt az NBC- Titkárságának meg kell küldeni.. 9. VERSENYBÍRÓSÁG: Főbíró: Helyettesek: Gerhard Speigner (Ausztria) Beck Friedrich, Horst Hasche, Erwin Zimmermann (mind: Németország) A delegált versenybírók egységes öltözete: Vörös ing, vagy vörös póló. 10. RÉSZVÉTELI JOG: Az NBC Tagszövetsége NŐI klubcsapatai résztvehetnek az EURÓPA-Kupa versenyen, ha a) az előirányzott csapat a 2006/2007 sportévben ( ig) kizárólag a NBC-Tagszövetségei csapatbajnoksága legfelső osztályában versenyzett, * és a második, vagy harmadik helyen végzett, vagy a szezon végén nem esett ki. A bajnokcsapat csak a Csapat-Világkupán indulhat. Részvétele az EURÓPA-Kupán kizárt. * a legfelső osztály mérkőzésein a Nemzetközi Sportszabályzat csapatlétszámra (3.2.6 pont), a gurítás-szériára és a gurítás-számra ( pont) a csapat-felállásra ( pont bekezdés) az értékelésre, a helyezésekre, valamint a címek odaítélésére ( pont) vonatkozó - előírásait alkalmazták. A bécsi ZRS-bíróság előtti kiegyezés végrehajtásában ez nem érvényes a Német Tagszövetség előirányzott csapatára, amennyiben Ők a legfelsőbb Ligából kvalifikálták magukat, az elmúlt 2006/2007 évi szezonra. b) Az illetékes Nemzeti Szövetség a Klubcsapatot az A Nevezési Lapon ( Meldebogen A) bejelentette. Tagszövetségenként csak egy Klubcsapatnak van részvételi joga. c) Nincs részvételi joga annak a Klubcsapatnak, amelyiknek Nemzeti Szövetsége hátralékban van az FIQ-nál, a WNBA-nál, és/vagy az NBC-nél. (Tagdíj, büntetés, vagy egyéb fizetség.) és a nevezési díjat 180,00 Euro-t az NBC bankszámlájára (számlaszámot lásd az első oldal alján) ig át nem utalta. A vizsgálatot egyedileg végzi az NBC-Titkársága.

3 3 d) Az A és B NEVEZÉSI LAPOK-nak (MELDEBOGEN A és B) tökéletesen és egyértelműen kitöltve, az összes, a 14. pontban megnevezett mellékletekkel együtt a meghatározott időpontra az NBC-Titkárságra be kell érkezni. Ezen időpont utáni beérkezés esetére a 14. pont utolsó bekezdésében utalunk. e) A B Nevezési Lapon (MELDEBOGEN B) minden bejelentett delegációtagnak a 14. pontban adott MEGTILTÓ-NYILATKOZAT aláírásával - mely a versennyel összefüggésben lebonyolításra kerülő sportfogadáson való részvételt tiltja meg - kell ezt a feltételt vállalni. 11. SZÁLLÁS: A Szervező/Lebonyolító szállásfoglalást nem vállal, azt a Kluboknak maguknak kell intézni. Megfelelő ajánlatokat ezen kiíráshoz mellékelünk. 12, VIZUM: Azon résztvevőknek ( valószínűleg BIH, MKD, MNE és SRB) akiknek a Németországba történő beutazáshoz vízumra van szükség, idejében érdeklődjenek a megfelelő követségeken, konzulátusokon, milyen iratokat kell a vízum megszerzéséhez benyújtani. 13. KÖLTSÉGEK NEVEZÉSI DÍJAK: A résztvevő csapatok fizetik az NBC Pénzügyi és Útiköltség Szabályzata szerint - saját delegációjuk utazási, ellátási és szállás-költségeit. valamint a nevezési díjat, és az esetleges büntetés-pénzt. Ha a klub nem fizeti ki a nevezési díjat, vagy az esetleges büntetés-pénzt, Nemzeti Szövetsége felel a tartozás kiegyenlítéséért. A NEVEZÉSI DÍJ csapatonként 180 Euro (NBC 80, Szervező/Lebonyolító 100 Euro) és legkésőbb , 01-ig kell az NBC bankszámlájára ( lásd: Első oldal alján) teljes összegben, - banki költségek levonása nélkül - átutalni. (Figyelem: EURO ÁTUIALÁS!) Ha ez nem történik meg, a rajtjog elvész!.(lásd: ezen Versenykiírás 10 c. pontját) A Szervező/Lebonyolító bankettet nem tervez. Minden résztvevő klub köteles a végleges EREDMÉNYLISTA másolatát Nemzeti Szövetségének megküldeni. 14. NEVEZÉS: A NEVEZÉSI LAP. (Meldebogen A) Határidő: án 24 óra. a) Az A NEVEZÉSI LAPNAK a Nemzeti Szövetség által aláírva - legkésőbb a fenti határidőre, be kell érkezni az NBC-Titkárságára. (Cím: az első oldal alján.) b) A nevezés kizárólag a mellékelt, tökéletesen kitöltött A NEVEZÉSI lapon történik. d) Mellékelni kell a Nemzeti Legfelső Liga végeredménye tabelláját. e) Tökéletesen ki nem töltött A NEVEZÉSI LAP és/vagy hiányzik a 2007/2008 évi CHAMPIONS LEAGUE versenyre vonatkozó NYILATKOZAT, illetve a Nemzeti Szövetség Legfelsőbb Ligája végeredményének tabellája, a nevezés nem tekinthető án 24 óráig leadottnak! B NEVEZÉSI LAP. (Meldebogen B) a) B NEVEZÉSI LAP ( Versenyzők és funkcionáriusok névszerinti nevezése) a résztvevő klub aláírásával be kell érkezzen az NBC-Titkárságára én 24 óráig. b) A nevezés kizárólag a mellékelt tökéletesen kitöltött B NEVEZÉSI LAPON történhet.

4 4 c) A B NEVEZÉSI LAP 1. és 2. oldalát tökéletesen kell kitölteni. Ez tartalmazza a 2.oldalon a Szövetség IGAZOLÁSÁT arról, hogy nevezett versenyző től versenyzési jogú tagja a benevezett klubnak! d) Szükséges a B NEVEZÉSI LAP 3. oldalán kért adatok pontos megadása, ha a klub az A NEVEZÉSI LAPON jelentkezett a 2007/2008 évi CHAMPIONS LEAGUE versenyre. e) A B NEVEZÉSI LAPHOZ mellékelni kell: a versenyzők NYILATKOZATÁT a 15. pont (Dopping) szerint, hacsak ez nincs már az NBC-nél. A további delegáció-tagok (Delegáció-vezető, Edzők, Masszőr, Kísérők stb. ) NYILATKOZATÁT a 15. pont (Dopping) szerint. hacsak ez nincs már az NBC-nél. a B NEVEZÉSI LAPON megnevezett valamennyi delegációtag által aláírt a versennyel kapcsolatos sportfogadáson való részvételt tiltó - NYILATKOZATOT. f) Nem tökéletesen kitöltött B NEVEZÉSI LAP és/vagy hiányzik mind, vagy egyes e) pont szerint mellékelendő irat, a B NEVEZÉSI LAP nem tekinthető én óráig leadottnak. g) Egy összeállítást a jelentkezett klub, az NBC-nél regisztrált versenyzőiről NBC-ID számokkal és közlést arról, hogy van-e már Tőlük az NBC-nél a versennyel kapcsolatos sportfogadáson való részvételt tiltó NYILATKOZAT, valamint egy listát a funkcionáriusokról, akik már a versennyel kapcsolatos sportfogadáson való részvételt tiltó NYILATKOZATOT az NBC-nek már leadták, az NBC-Titkársága - , vagy Fax útján az A NEVEZÉSI LAP befogadása után azonnal megküld a Szövetségeknek és a kluboknak. Nem tökéletesen kitöltött és/ vagy késve teljesítés: Nem tökéletes, vagy elkésett leadás - A, B, NEVEZÉSI LAPOK, NEVEZÉSI DÍJ be nem fizetése esetén a részvétel csak úgy lehetséges, ha az NBC-Elnök ehhez hozzájárul és a versenyek kezdete előtt az NBC-nek Euro büntetéspénzt befizettek! 15. VERSENYZÉSI JOG, ORVOSI VIZSGÁLAT, DOPPING: Versenyzési jogú minden versenyző, a) aki án, vagy előbb született; b) akit a B NEVEZÉSI LAPON bejelentettek (15 versenyző, csapatonként) után nem lehet további, a B NEVEZÉSI LAPON fel nem sorolt versenyzőket bejelenteni! c) akinek től érvényes klubtagságát a Nemzeti Sportszövetsége a B NEVEZÉSI LAPON igazolta. d) aki a versenyekre fizikailag alkalmas. A sportorvosi vizsgálat vonatkozásában utalunk az NBC- Sportszabályzat pontjára. Sérülés, vagy egyéb egészségügyi károsodás esetére a RENDEZŐ felelősséget nem vállal. e) aki a Főbírónál magát Versenyzői Igazolvánnyal igazolta. A Főbírónak a versenyzői igazolvánnyal együtt fényképet kell leadni a versenyen viselésre kerülő sportöltözetről. f) Az NBC-Titkárság a Klubcsapat versenyzője versenyzési jogosultságát közli a Főbíróval. A Főbíró a helyszínen a sportorvosi vizsgálat időbeli érvényessségét vizsgálja felül.

5 5 DOPPING a NOB és a WNBA ANTI-Dopping Szabályzata (WNBA-Code) irányelvei szerint szigorúan tilos! Ha egy versenyellenőrzésnél ANTI-Dopping Szabályzat elleni vétséget állapítanak meg, az elért eredményeket törlik, és adott esetben az érmeket visszaveszik. További intézkedések mint figyelmeztetés, büntetés, rövidebb, vagy hosszabbidejű kizárás a WNBA-Code pontjai szerint történik. A nem megengedett gyógyszerekre (Doppingszerek) a verseny időpontjában érvényes WADA ( doppinglista a mérvadó. Az NBC - Titkárságának a B NEVEZÉSI LAPPAL meg kell küldeni mind a sportolók, mind a delegációvezető, edzők és további delegáció-tagok aláirt NYILATKOZATAIT, a WNBA - Code 2. függeléke szerint (lásd ezen versenykiírás mellékleteként) Csak ezen NYILATKOZATOK előterjesztése teszi lehetővé a Klubcsapat és az egyes versenyzők versenyzési jogosultságát ezen a versenyen. Ha egy versenyző NYILATKOZATA hiányzik, úgy ŐT e verseny rajtjánál kizárják. Ha versenyek során gyanú merül fel, hogy a versenyző olyan gyógyszert vett be, amelyik a sportolóknak tiltva van, joga van a Versenybíróságnak orvosi ellenőrzés elrendelésére. Az érintett sportoló köteles ennek a rendelkezésnek eleget tenni. Ez érvényes az előzetesen nem bejelentett verseny befejezése után is közeli dopping-ellenőrzésre. A sportoló vonakodása esetén a WNBA - Code előírásait kell alkalmazni. Az előbbi feltételek nem teljesülése estén a rajtjog elvész. 16. LEBONYOLÍTÁS: A hatfős csapatok 6x120 vegyesgurítást teljesítenek. Versenyenként két csereversenyző beállítása engedélyezett. A verseny a bemelegítő gurításokkal kezdődik, így a bemelegítés alatti csere beszámít a két csere-lehetőségbe. SELEJTEZŐ: a) Csapatonként maximum 10 versenyző adható meg a Főbírónak. A tíz versenyző beállítási sorrendje a verseny megkezdéséig szabad. b) A csapatok versenyzőinek kezdőpályáit az azonos országbeli Klub 2006 évi Csapat Világkupánál történt besorolása alapján állapítják meg és ezt a Sportigazgató által készített rajtrend tartalmazza. Ez a szabályozás nem érvényes elkésett jelentkezésnél. c) A selejtezőben blokkstart van. A cserére érvényes a Sportszabályzat f.pontja Versenyzés hat pályasávon. d) A négy legeredményesebb csapat jut az elődöntőbe. Faegyenlőségnél a sorrendről a jobb tarolási eredmény stb. dönt. (Sportszabályzat d.pont.) ELŐDÖNTŐ, DÖNTŐ: a) A hat versenyző egyenkénti megnevezése és beállítása a Sportszabályzat pont 2.és 3. bekezdése szerint történik. Mindkét csapatnak a hat beállításra kerülő versenyzőt és a további versenyzőket (Négy fő) név szerint kell a Főbírónak - zárt borítékban - legkésőbb 30 perccel a verseny megkezdése előtt leadni. (A rajtrendben megadott időben.) A Főbíró a csapat-felállásokat 15 perccel a verseny megkezdése előtt hozza nyilvánosságra. b) Az elődöntőben és a döntőben a versenyzés K.O. rendszerben Versenyzés hat pályasávon folyik, az értékelés a Sportszabályzat a c pontjai szerint történik. A csapat- csapat elleni verseny győztese az a csapat, amelyik több csapatpontot, csapatpont-egyenlőségnél több szett-pontot ér el, ennek egyenlősége esetén a Sudden-Victory -ban több fát üt.

6 6 c) Az elődöntőben a selejtező 1. helyezettje a 4. helyezettel, a 2. helyezett a 3. helyezettel versenyez. A hazai és a vendégjog kisorsolása ezekben a párosításokban a technikai értekezleten történik. Kupagyőztes az a csapat, amelyik az 1. helyért folyó döntőben nyer a Sportszabályzat a c pontjai szerinti értékeléssel. A vesztes a 2. helyezett. A 3. helyért folyó döntő győztese lesz a 3. helyezett. 17. VAKRAJTOLÓ: Az elő-versenyeken a Lebonyolító vakrajtoló(ka)t állíthat be szükség szerint, ezek versenyen kívül szerepelnek. 18. SPORTÖLTÖZET: A csapatoknak kötelező egységes felszerelésben (Melegítő, mez, sportnadrág, zoknik) versenyezni. A sportöltözeten rajta kell lenni a Klub jelvényének, vagy a Klub nevének. A technikai értekezleten minden csapat köteles egy színes fényképet amelyiken a sportöltözet látható - leadni a Főbírónak. A versenyzők irányítása a verseny alatt csak úgy történhet, ha az irányító éppenúgy - sportöltözetet és sportcipőt visel. 19. CÍMEK és DÍJAZÁSOK: Lásd ehhez a Sportszabályzat és pontjait. Az eredményhirdetés közvetlenül a verseny befejezése után, a tekecsarnokban történik. 20. ÓVÁS/TILTAKOZÁS: Óvást, tiltakozást a delegáció-vezetőnek, vagy képviselőjének kell azonnal az óvási díj Euro, egyidejű befizetése mellett a Főbírónak benyújtani. Ha a Versenybíróság az óvást elismeri, az óvást benyújtó csapat az óvási díjat visszakapja, elutasítás esetén ez az NBC-nél marad. Egyebekben utalunk az NBC Jogi és Eljárási Szabályzatára. 21. ZÁSZLÓ / HIMNUSZ: A zászlókat és himnuszokat alapvetően a Szervezőnek kell rendelkezésre bocsátani. Mivel ez nincs mindig biztosítva ezért kérik a csapatokat, hogy nemzeti himnuszukat /Audiokazetta, vagy CD/ és 2 m-es zászlajukat hozzák magukkal. Az FIQ-zászlót fel kell vonni. A Főbírónak zárójelentésében meg kell jegyezni, hogy felvonták-e az FIQ-zászlót, vagy ezt elmulasztották. Ha nem vonták fel az FIQ-zászlót, a Szervezőre 100,- Euro büntetést szabnak ki. FIQ-zászlót az NBC-től lehet igényelni. 22. TUDÓSÍTÁS: Az NBC részéről harmadik személyre átruházott Internet-közvetítések joga, vagy a Szervező részéről mobil közvetítőknek átadott jog esetében a következőket kell figyelembe venni és betartani: SAJTÓ: A tudósítóknak a hivatalos sajtóigazolvány benyújtásával a Szervező/Lebonyolítónál kell jelentkezni, akik begyűjtik a tudósítók legitimációs adatait. (Keresztnév, családi név, születési adatok, Igazolványszám) és kiadnak egy sajtóengedélyt. Átadnak egy listát erről a Főbírónak és a zárójelentéssel együtt megküldenek az NBC-nek. A tudósítókat, akik az NBC-nél regisztrált delegációhoz tartoznak, csak sikeres akkreditálás után lehet - az 1.bekezdés szerinti tudósítóként a Szervező/Lebonyolítónál elismerni és sajtó-engedélyt kapni.

7 7 Ha a tudósító a helyszínen a Szervező/Lebonyolítónál előre beépített Internet-vezetéket használ, csak akkor csatlakozhat, ha a tudósító az akkreditálásnál a Szervező/Lebonyolítónak az Ő csatlakozó készülékének IP-címét megadja. KÉP és HANG -TUDÓSÍTÁS: A rendezvény közvetítésének joga, illetve pályázás képi és hang-közvetítésre (Televizió, Rádió, Internet, Mobil) kizárólag a Rendezőé (NBC), ez a jog írásban részben, vagy egészben - átruházható kimondottan a Szervező/Lebonyolítóra, vagy harmadik személyre. Ha ezt a jogot harmadik személyre ruházták át, ezt a Rendező azonnal közli a Szervező/Lebonyolítóval. A rendezvény TV - közvetítése kívánatos. Ez azonban csak olyan előfeltétellel engedélyezett, ha a tudósító-team a felvételek megkezdése előtt a Rendezővel szemben a Szervező/Lebonyolító útján, írásbeli hozzájárulást ad, minden a rendezvényhez szükséges tápkábel (beleértve minden utólagosan szükségeset) - a Rendező, vagy a meghatalmazott harmadik személy egy európai műholdon keresztül történő nemzetközi minőségű adás és adásszünet esetében - rendelkezésre állására, további költségmentes felhasználására. A Szervező/Lebonyolító csak az aláírt hozzájáruló nyilatkozat előterjesztése után akkreditálhatja a TV-team-et erre a rendezvényre. 23. SZERVEZÉS: A szervezésről a Rendező - a Szervező/Lebonyolító bevonásával, i. V. m és a Nemzetközi Sportszabályzat pontjai figyelembevételével dönt. A részleteket a technikai értekezleten ismertetik. A rajtlistát az összes jelentkezés megküldése után dolgozzák ki. 24. CHAMPION LEAGUE (B. L.) /2008: a) A B. L /2008 évi B.L. csapatverseny-sorozat selejtezőjében való részvétel a évi Csapat Világkupán (7 csapat), a évi Csapat Európakupán (5 csapat), a évi NBC Kupán (3 csapat) elért helyezés szerint történik. Rajtjoga van a 2006/2007 évi címvédőnek. (SKC Victoria Bamberg) Ha a B. L. rajthelyei a Csapat-Kupák résztvevőivel nem lennének betöltve, akkor a Tagszövetségek döntenek, hogy a Csapat-Kupákon részt nem vett Klubjaik közül, melyiket kell benevezni a B. L.-be. Az érdekelt Klubok ig jelentkezhetnek az NBC-nél - Szövetségük útján. b) A B L nevezési díja: 85,- Euro, amit a BL első köre előtt felhívás nélkül kell átutalni az NBCbankszámlájára. (Lásd első oldal alján). c) A B.L.-ban K. O. elv alapján, és az első két fordulóban oda-visszavágó jelleggel, 6x120 vegyesgurítással történik a versenyzés. A győztes 2 versenyből jut a következő fordulóba. d) Az értékelés a Nemzetközi Sportszabályzat a-c. pontjaiban foglaltak szerint történik. (Tabella-pontok, ha 2 versenynap után egyenlők, akkor a több csapatpont, ha ez is egyenlő a több szett- pont, ha még ez is egyenlő lenne Sudden Victory következik az érintett forduló visszavágóján, egészen a döntésig.) e) B. L. versenyeket csak olyan pályán szabad megrendezni, amelyik a WNBA előírásainak (Nemzetközi Sportszabályzat pont) megfelelnek. f) Az első fordulóra én, a visszavágóra án kezdés mindkét fordulónál óra kerül sor. A második fordulóra án, a visszavágóra án kezdés mindkét pályán óra kerül sor.

8 8 g) Az első és második fordulóra az NBC- Versenybíró-vezető delegálja a Főbírókat.A Főbírók költségeit a hazai csapat viseli, ennek mértéke az NBC Pénzügyi és Útiköltség Szabályzata szerint történik. h) Az elődöntőre és döntőre, valamint a 3. helyért folyó versenyre én és án kerül sor, ZALAEGERSZEGEN (Magyarország), egy döntő tornán. AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSÁT KISORSOLJÁK. Az elsőként kihúzottak rendelkeznek az első versenyen hazai rajt-joggal. A 3. és 4. helyért folyó versenyben, valamint a döntőben a hazai rajt-jogot ugyanígy kisorsolják. Az értékelés a Nemzetközi Sportszabályzat a-c. pontjai szerint. (Döntetlennél Tabella- pontok/ Csapatpontok/ Szett-pontok és azután Sudden Victory a döntésig.) e) Az NBC Csapat-EURÓPAkupára történő nevezéssel (MELDEBOGEN A) az NBChez kötelező nyilatkozatot kell leadni, amennyiben sikeresen versenyeznek a selejtezőben (rajt-jogot szereznek a B.L. ba való benevezésre) résztvesznek-e a B.L. 2007/2008 évi versenysorozatán, IGEN, vagy NEM. A B. L. 2007/2008 évi versenysorozatán való részvételi-készség IGEN-lése esetén, ha a Klub később mégis visszalép, egyrészt büntetéspénzként 250,- Euro-t kell az NBC-Szekciónak leróni, másrészt a következő sportévi NBC- Csapat Kupaversenyekből kizárják. Pegnitz, május 10-én. Siegfried Schweikardt s. k. Knut Wagner s.k. Gerhard Gruber Elnök Sportigazgató Főtitkár Kapják: 1xFIQ 1xWNBA 9x NBC-Elnökség 19xNBC-Szövetségek 2xSzervező/Lebonyolító

VII. CSAPAT- NBC-KUPÁJA

VII. CSAPAT- NBC-KUPÁJA 1 Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. NŐI KLUBCSAPATOK 2008. évi VII. CSAPAT- NBC-KUPÁJA ZÁGRÁB, Horvátország V E R S E N Y K I Í R Á S A. A rendezvény és a verseny lebonyolítására mértékadó:

Részletesebben

2. / SZERVEZŐ. Slovensky Kolkarsky Zväz Trnavska cesta 29/A, SK 83104 Bratislava Tel: 00421 2 4437 2101 Fax: 00421 2 4437 3731 E-mail: skz@vadium.

2. / SZERVEZŐ. Slovensky Kolkarsky Zväz Trnavska cesta 29/A, SK 83104 Bratislava Tel: 00421 2 4437 2101 Fax: 00421 2 4437 3731 E-mail: skz@vadium. Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. NŐI KLUBCSAPATOK 2005.évi CSAPAT- VILÁGKUPÁJA (továbbiakban CSVK) POD BREZOVA / Szlovákia V E R S E N Y K I Í R Á S A. A verseny megrendezésére mérvadók

Részletesebben

V E R S E N Y K I Í R Á S A.

V E R S E N Y K I Í R Á S A. Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. FÉRFI KLUBCSAPATOK 2006.évi CSAPAT- VILÁGKUPÁJA OSIJEK, Horvátország V E R S E N Y K I Í R Á S A. A verseny megrendezésére mértékadó az NBC/WNBA Nemzetközi

Részletesebben

3. RENDEZŐ: A Kilencbábus Világszövetség /WNBA/ Hagyományos Szekciója. /NBC/ 4. SZERVEZŐ: MAGYAR BOWLING és TEKESZÖVETSÉG TEKE ALSZÖVETSÉGE

3. RENDEZŐ: A Kilencbábus Világszövetség /WNBA/ Hagyományos Szekciója. /NBC/ 4. SZERVEZŐ: MAGYAR BOWLING és TEKESZÖVETSÉG TEKE ALSZÖVETSÉGE Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. NŐI KLUBCSAPATOK 2009. évi XXI. CSAPAT- VILÁGKUPÁJA BUDAPEST, Magyarország. V E R S E N Y K I Í R Á S A. A rendezvény és a verseny lebonyolítására mértékadó:

Részletesebben

Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. NŐI KLUBCSAPATOK évi VIII. CSAPAT- NBC-KUPÁJA APATIN (Szerbia) V E R S E N Y K I Í R Á S A.

Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. NŐI KLUBCSAPATOK évi VIII. CSAPAT- NBC-KUPÁJA APATIN (Szerbia) V E R S E N Y K I Í R Á S A. 1 Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. NŐI KLUBCSAPATOK 2009. évi VIII. CSAPAT- NBC-KUPÁJA APATIN (Szerbia) V E R S E N Y K I Í R Á S A. A rendezvény és a verseny lebonyolítására mértékadó:

Részletesebben

1. / Megrendezésre és értékelésre kerülnek a következő versenyek: NŐI ifjúsági egyéni FÉRFI ifjúsági egyéni NEMZETI értékelés

1. / Megrendezésre és értékelésre kerülnek a következő versenyek: NŐI ifjúsági egyéni FÉRFI ifjúsági egyéni NEMZETI értékelés Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. AZ IFJÚSÁGI (U 23) NŐK/FÉRFIAK 2008. évi EGYÉNI VILÁGKUPÁJA GOSTYN / Lengyelország V E R S E N Y K I Í R Á S A. A verseny megrendezésére mérvadók: a) az

Részletesebben

XVIII. EGYÉNI VILÁGKUPÁJA,

XVIII. EGYÉNI VILÁGKUPÁJA, 1 Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. A FELNŐTT NŐK/FÉRFIAK 2009. évi XVIII. EGYÉNI VILÁGKUPÁJA, Az U 23 NŐK/FÉRFIAK 2009. évi X. EGYÉNI VILÁGKUPÁJA RIJEKA / Horvátország V E R S E N Y K

Részletesebben

3. SZERVEZŐ és LEBONYOLÍTÓ: Kuglarska Federacija na Makedonija. 4. IDŐPONT: 2006. október 22 (Vasárnap) október 28-ig. (Szombat)

3. SZERVEZŐ és LEBONYOLÍTÓ: Kuglarska Federacija na Makedonija. 4. IDŐPONT: 2006. október 22 (Vasárnap) október 28-ig. (Szombat) Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. A FELNŐTT NŐK/FÉRFIAK 2006.évi 1. EGYÉNI VILÁGBAJNOKSÁGA Skopje/Macedónia V E R S E N Y K I Í R Á S A. A verseny megrendezésére mérvadók az NBC/WNBA 2005.

Részletesebben

Tel: 00420 (0) 2 333 55 343 Fax: 00420 (0) 2 333 55 343

Tel: 00420 (0) 2 333 55 343 Fax: 00420 (0) 2 333 55 343 Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. A 2005. évi XII. IFJÚSÁGI VILÁGAJNOKSÁG Nachod/Cseh Köztársaság. V E R S E N Y K I Í R Á S A. A verseny megrendezése az NBC/WNBA Nemzetközi Sportszabályzata

Részletesebben

I. EGYÉNI VILÁGKUPA U 14; VI. EGYÉNI VILÁGKUPA U 18; XIV. VILÁGBAJNOKSÁG U 23 ZADAR

I. EGYÉNI VILÁGKUPA U 14; VI. EGYÉNI VILÁGKUPA U 18; XIV. VILÁGBAJNOKSÁG U 23 ZADAR 1 Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. I. EGYÉNI VILÁGKUPA U 14; VI. EGYÉNI VILÁGKUPA U 18; XIV. VILÁGBAJNOKSÁG U 23 ZADAR / Horvátország V E R S E N Y K I Í R Á S. A rendezvények és versenyek

Részletesebben

NEMZETI ÉRTÉKELÉS b) III. Felnőtt Világbajnokság NŐK/FÉRFIAK. NŐI csapatbajnokság Férfi csapatbajnokság

NEMZETI ÉRTÉKELÉS b) III. Felnőtt Világbajnokság NŐK/FÉRFIAK. NŐI csapatbajnokság Férfi csapatbajnokság Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. A 009.évi VIII. U 8 Világbajnokság és a III. Felnőtt Csapat Világbajnokság DETTENHEIM (Németország) V E R S E N Y K I Í R Á S A. Mindkét verseny megrendezésére

Részletesebben

Tel: 0039 0471 254 161 Fax: 0039 0471 254 871. Tel: 0039 (0) 471 286 509 Fax: 0039 (0) 471 254 871 E-Mail: rossi@brennercom.net

Tel: 0039 0471 254 161 Fax: 0039 0471 254 871. Tel: 0039 (0) 471 286 509 Fax: 0039 (0) 471 254 871 E-Mail: rossi@brennercom.net 1 Kilencbábus Világszövetség Hagyományos Szekciója. A 2006. évi XIII. U 23 VILÁGAJNOKSÁG BOZEN/Olaszország V E R S E N Y K I Í R Á S A. 2006. 05. 21 27.-ig. A verseny megrendezésére mérvadók az NBC/WNBA

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI FIÚ EGYÉNI, SPRINT ÉS ÖSSZETETT EGYÉNI BAJNOKSÁG 2014-2015. ÉVI V E R S E N Y K I Í R Á S A A bajnokság kiírása a Magyar Bowling és Tekeszövetség Teke Szakági Szövetsége /továbbiakban:

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE SZAKÁGI SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE SZAKÁGI SZÖVETSÉG ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI FIÚ EGYÉNI, SPRINT ÉS ÖSSZETETT EGYÉNI BAJNOKSÁG 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA A bajnokság kiírása a Magyar Bowling és Tekeszövetség Teke Szakági Szövetsége /továbbiakban: MATESZ/

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.)

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG 2018. IDŐPONT: 2018. DECEMBER 20-21-22. HELYSZÍN: GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) IDŐREND: Fegyvernem, idő, terembeosztás.

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

2014. évi AMPHORA KUPA versenykiírása

2014. évi AMPHORA KUPA versenykiírása 2014. évi AMPHORA KUPA versenykiírása 1. Célja: Versenyzési és minősítési lehetőség biztosítása a felnőtt és ifjúsági tájékozódási sportolók részére, a sportág népszerűsítése, vándorkupa elnyerése 2. Rendező:

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2016/17. ÉVI VAS MEGYEI ISKOLAI EGYÉNI BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2016/17. ÉVI VAS MEGYEI ISKOLAI EGYÉNI BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS A VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2016/17. ÉVI VAS MEGYEI ISKOLAI EGYÉNI BAJNOKSÁG nemenként és korcsoportonként, igazolt illetve amatőr kategóriákban 2016-17.

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

4. A VERSENY HELYSZÍNE: A BKV ELŐRE SC. hatsávos tekepályája: 1087.Budapest. Sport u.2. Tel: 461 6500/24271. Verbó Gyöngyi

4. A VERSENY HELYSZÍNE: A BKV ELŐRE SC. hatsávos tekepályája: 1087.Budapest. Sport u.2. Tel: 461 6500/24271. Verbó Gyöngyi VEGYTERV SZABADIDŐSPORT TEKEKLUB 1145. BUDAPEST. Columbus u.52/b. Levelezési cím: Szabó Béla. 1087. BUDAPEST. Mosonyi u. 1. Tel: (1) 314 3515 Mo: 06 30 554 2532 Folyószámlaszámunk: OTP. XIV. ker. fiókja.

Részletesebben

A MAGYAR BOWLING ÉS TEKE SZÖVETSÉG TEKE ALSZÖVETSÉGÉNEK KIADVÁNYA. XLIX. évfolyam 2008. július hó

A MAGYAR BOWLING ÉS TEKE SZÖVETSÉG TEKE ALSZÖVETSÉGÉNEK KIADVÁNYA. XLIX. évfolyam 2008. július hó A MAGYAR BOWLING ÉS TEKE SZÖVETSÉG TEKE ALSZÖVETSÉGÉNEK KIADVÁNYA XLIX. évfolyam 008. július hó Összkép a TOP -vel Banja Luka-n (Bosznia Hercegovina) MEGHÍVÁSOS TORNA Banja Luka (BIH), 008. június 3-5.

Részletesebben

Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét

Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét IV. Hírös Kupa Ejtőernyős Célbaugró Verseny Kecskemét, Matkópuszta reptér 2012. május 18-20. Versenykiírás - 2-1. A verseny rendezője: Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó cápa, serdülő és junior korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE SZAKÁGI SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE SZAKÁGI SZÖVETSÉG 1. RENDEZŐ: A 2015/2016. évi Magyar Iskolai Egyéni Bajnokságok Teke sportágban (nemenként és korcsoportonként) VERSENYKIÍRÁSA. A 2015/2016. évi Magyar Iskolai Egyéni Bajnokságokat a Magyar Bowling és Teke

Részletesebben

QUEEN OF THE RING NEMZETKÖZI NŐI VERSENY VERSENYKIÍRÁSA

QUEEN OF THE RING NEMZETKÖZI NŐI VERSENY VERSENYKIÍRÁSA QUEEN OF THE RING NEMZETKÖZI NŐI VERSENY VERSENYKIÍRÁSA 1. A bajnokság célja: Versenyzési lehetőséget biztosítani a női versenyzőknek, valamint nemzetközi tapasztalatokat gyűjteni a korosztályos nemzetközi

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó gyermek, ifjúsági és felnőtt korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG 1. RENDEZŐ: 2012/2013. évi Nemzeti SERDÜLŐ PÁROS Bajnokságok VERSENYKIÍRÁSA A Nemzeti SERDÜLŐ leány és fiú - PÁROS Bajnokságokat a Magyar Bowling és Teke Szövetség Teke Szakági Szövetség /továbbiakban:

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2015. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG U14 ÉS U18 KORCSOPORTBAN 2018-19. U14 ÉS U18 EGYÉNI

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

2012. évi Tájékozódási Búvárúszó Felnőtt és Junior Országos Bajnokság. Versenykiírás

2012. évi Tájékozódási Búvárúszó Felnőtt és Junior Országos Bajnokság. Versenykiírás 2012. évi Tájékozódási Búvárúszó Felnőtt és Junior Országos Bajnokság Versenykiírás 1. A verseny célja: A tájékozódási búvárúszás 2012. évi Felnőtt és Junior korosztály Országos Bajnokainak és helyezettjeinek

Részletesebben

III. WATT 22 Kupa Versenykiírás

III. WATT 22 Kupa Versenykiírás III. WATT 22 Kupa Versenykiírás A WATT 22 SE a sportág népszerűsítése érdekében az idei évben ismét megrendezi immár a III. WATT 22 elnevezésű vándor kupát az Országos- és a Budapesti Tekézők Szövetsége

Részletesebben

MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION

MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION Férfi Dr. Heppp Ferenc Emlékkupa és Magyar Kupa Versenykiírás 2012/2013. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny

VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny 1. A verseny célja: A sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása. 2. Verseny helye és ideje: Kecskemét, Kecskeméti Fürdő, 50m-es 10 pályás

Részletesebben

2016. ÉVI CURLING ORSZÁGOS SZENIOR BAJNOKSÁG

2016. ÉVI CURLING ORSZÁGOS SZENIOR BAJNOKSÁG 2016. ÉVI CURLING ORSZÁGOS SZENIOR BAJNOKSÁG Kamaraerdei Curling Club A Magyar Curling Szövetség rendezésében. AZ MCSZ ÉS A VERSENY TÁMOGATÓI: 1 A VERSENY CÉLJA: a magyarországi curling sport fejlesztése,

Részletesebben

XXIII. FERENCZY-BUDAPEST KUPA VERSENYKIÍRÁSA

XXIII. FERENCZY-BUDAPEST KUPA VERSENYKIÍRÁSA XXIII. FERENCZY-BUDAPEST KUPA VERSENYKIÍRÁSA I. Az Angyalföldi Sportiskola és DSE, valamint a Budapesti Kézilabda Szövetség által a kézilabda sportág népszerűsítése és az utánpótlás korosztályok felkészülési

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS A MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM ELŐÍRÁSA ALAPJÁN LEBONYOLÍTÁSRA KERÜLŐ 2018/19. ÉVI TERÜLETI FIÚ-LÁNY UTÁNPÓTLÁS EGYÉNI BAJNOKSÁG U14 ÉS U18 KORCSOPORTBAN 2018-19. U14 ÉS U18 EGYÉNI

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG) VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,

Részletesebben

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS VEGYES CSAPATBAJNOKSÁG KAMARAERDEI CURLING CLUB. A Magyar Curling Szövetség rendezésében.

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS VEGYES CSAPATBAJNOKSÁG KAMARAERDEI CURLING CLUB. A Magyar Curling Szövetség rendezésében. MAGYAR CURLING ORSZÁGOS VEGYES CSAPATBAJNOKSÁG 2015. KAMARAERDEI CURLING CLUB A Magyar Curling Szövetség rendezésében. A SZÖVETSÉG KIEMELT TÁMOGATÓI: 1 A VERSENY CÉLJA : - A magyarországi curling sport

Részletesebben

2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság

2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA 1. Célja: A 2010. év uszonyosúszó cápa és junior korosztály Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek megállapítása, a gyermek

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018)

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) A 2018. év uszonyosúszó gyermek, serdülő,

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2016. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2014. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2017. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019 SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019 XIX. Kapkodd a lábad! JÁTÉKOS SOR- ÉS VÁLTÓVERSENY ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIAI DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai lebonyolítója Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI JUNIOR ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI JUNIOR ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2018. ÉVI JUNIOR ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Gyöngyös, 2018. szeptember 12-15. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2018. ÉVI ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 1. A bajnokság célja

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XIV. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2013. augusztus 30. szeptember

Részletesebben

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest 2017. évi WTF Taekwondo Bajnokság 2017. május 13. Budapest A verseny Dátum Helyszín Kiíró Rendező Versenyigazgató Szabályok 2017. május 13. (szombat) Soroksári Sportcsarnok (1237 Budapest, Szentlőrinci

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS TÍMÁR KÁROLY

VERSENYKIÍRÁS TÍMÁR KÁROLY VERSENYKIÍRÁS A BUDAPESTI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE SZERVEZÉSÉBEN 2019.ÉVI TÍMÁR KÁROLY EMLÉKVERSENY A versenysorozat céljai: A 2019. évre a Budapesti Tekézők Szövetsége továbbiakban: BTSZ - által kiírt versenysorozat

Részletesebben

FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016.

FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016. FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016. 1.) Verseny célja: Az uszonyos úszás népszerűsítése, valamint minden korosztály részére versenyzési lehetőség biztosítása. 2.)Rendező: Debreceni Búvárklub /4031. Debrecen,

Részletesebben

A Generomax Kupa résztvevőinek a nevezési díj: 500 Ft!!!

A Generomax Kupa résztvevőinek a nevezési díj: 500 Ft!!! Ifjúsági - Felnőtt Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és I. Generomax Kupa - Cápa, Gyermek és Szenior Találkozó 2011. évi VERSENYKIÍRÁSA 1,/ Célja: A 2011. év uszonyos-, és búvárúszó serdülő, junior

Részletesebben

2015/2016. ÉVI STRANDKÉZILABDA MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VELENCE, EFOTT JÚLIUS

2015/2016. ÉVI STRANDKÉZILABDA MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VELENCE, EFOTT JÚLIUS 2016. JÚLIUS 12-13. 1. A verseny célja: a 2015/2016. évi Magyar Egyetemi - Főiskolai Strandkézilabda sportág bajnoki címeinek eldöntése (férfi női). A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019

2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019 2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019 A verseny időpontja: 2019. április 19-22. (4 játéknap) A verseny helyszíne: Balatonfüred és Alsóőrs sportcsarnokai (4 sportcsarnok) A

Részletesebben

Versenykiírás. BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Sportnapok. Országos Strandfoci Bajnokság 2014.

Versenykiírás. BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság Gazdasági Ellátó Központ Sportnapok. Országos Strandfoci Bajnokság 2014. Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel: (36-1) 469-4150 Fax: (36-1) 469-4150 e-mail: okf.human@katved.gov.hu

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2017. ÉVI IFJÚSÁGI ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2017. Szeptember 2 0-23. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2017. ÉVI ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI KOROSZTÁLY 1. A bajnokság célja

Részletesebben

2014/2015. ÉVI STRANDKÉZILABDA MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VELENCE, EFOTT JÚLIUS

2014/2015. ÉVI STRANDKÉZILABDA MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VELENCE, EFOTT JÚLIUS 2015. JÚLIUS 16-17. 1. A verseny célja: a 2014/2015. évi Magyar Egyetemi - Főiskolai Strandkézilabda sportág bajnoki címeinek eldöntése (férfi női). A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az

Részletesebben

2019. évi Tájékozódási Búvárúszó Felnőtt és Junior Országos Bajnokság. Versenykiírás

2019. évi Tájékozódási Búvárúszó Felnőtt és Junior Országos Bajnokság. Versenykiírás 2019. évi Tájékozódási Búvárúszó Felnőtt és Junior Országos Bajnokság Versenykiírás 1. A verseny célja: A tájékozódási búvárúszás 2019. évi Felnőtt és Junior korosztály Országos Bajnokainak és helyezettjeinek

Részletesebben

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szöveség Ejtőernyős Szakbizottság MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLVI. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza,

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

Serdülő - Junior Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és Középületkivitelező Kupa évi VERSENYKIÍRÁSA

Serdülő - Junior Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és Középületkivitelező Kupa évi VERSENYKIÍRÁSA Serdülő - Junior Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és Középületkivitelező Kupa 2011. évi VERSENYKIÍRÁSA 1,/ Célja: A 2011. év uszonyos-, és búvárúszó serdülő, junior korosztály Országos Bajnokainak

Részletesebben

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 www.fodisz.hu KAPKODD a LÁBAD! JÁTÉKOS SOR- és VÁLTÓVERSENY ZALAEGERSZEG, 2014. ÁPRILIS 11-12. Általános Tudnivalók Csapatok érkezése: 2014. április.11. /péntek/ 14.00-ig Cím: Zalaegerszeg

Részletesebben

Magyar Röplabda Szövetség Strandröplabda versenyek besorolása és feltételrendszere

Magyar Röplabda Szövetség Strandröplabda versenyek besorolása és feltételrendszere Magyar Röplabda Szövetség Strandröplabda versenyek besorolása és feltételrendszere Kategória Magyar Bajnokság Kategória Magyar Bajnoki Döntő Mesterverseny Rendező Az MRSZ, vagy az általa felhatalmazott

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

2016/2017. ÉVI STRANDKÉZILABDA MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VELENCE, EFOTT JÚLIUS

2016/2017. ÉVI STRANDKÉZILABDA MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VELENCE, EFOTT JÚLIUS 2017. JÚLIUS 12-13. 1. A verseny célja: a 2016/2017. évi Magyar Egyetemi - Főiskolai Strandkézilabda sportág bajnoki címeinek eldöntése (férfi női). A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. IV. Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. Szenior Mikulás Kupa

VERSENYKIÍRÁS. IV. Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. Szenior Mikulás Kupa 1. Célja: VERSENYKIÍRÁS IV. 2016 Negyedik alkalommal kerül megrendezésre - 5 korosztályban - a Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. A 2016. évi Uszonyosúszó Rövidpályás Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek

Részletesebben

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016 NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. TELEFON: 06-1/460-6825

Részletesebben

2017. ÉVI VETERÁN TRIPLETT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS VÁLOGATÓ VERSENYKIÍRÁSA

2017. ÉVI VETERÁN TRIPLETT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS VÁLOGATÓ VERSENYKIÍRÁSA Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Federation of Pétanque H-7396 Magyarszék, Kossuth Lajos u. 33. Tel: +36 70 933 0215 Fax: +36 72 521-006 E-mail: info@petanque.hu 2017.

Részletesebben

Strandröplabda Magyar Bajnokság 2014. Versenykiírás

Strandröplabda Magyar Bajnokság 2014. Versenykiírás Strandröplabda Magyar Bajnokság 2014 Versenykiírás A Strandröplabda Magyar Bajnokság a Magyar Röplabda Szövetség /továbbiakban MRSZ/ hivatalos országos strandröplabda bajnoksága. Négy Mesterversenyből

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A KILLIK LÁSZLÓ NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A VII. KATASZTRÓFAVÉDELMI ERGOMÉTERES ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS A VII. KATASZTRÓFAVÉDELMI ERGOMÉTERES ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Szám: Jóváhagyom: Bittmann Tibor tű. dandártábornok főtanácsos humán szolgálatvezető Budapest, 2015. január -n. VERSENYKIÍRÁS A VII. KATASZTRÓFAVÉDELMI ERGOMÉTERES ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2015. március 14.

Részletesebben

2016. évi Tájékozódási Búvárúszó Felnőtt és Junior Országos Bajnokság. Versenykiírás

2016. évi Tájékozódási Búvárúszó Felnőtt és Junior Országos Bajnokság. Versenykiírás 2016. évi Tájékozódási Búvárúszó Felnőtt és Junior Országos Bajnokság Versenykiírás 1. A verseny célja: A tájékozódási búvárúszás 2016. évi Felnőtt és Junior korosztály Országos Bajnokainak és helyezettjeinek

Részletesebben

ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA. Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2.

ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA. Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2. ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2. NEMZETKÖZI ISKOLASPORT SZÖVETSÉG (I. S. F.) BULLETIN N O 1 Székesfehérvár Magyarország, 2007.

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP MIX STRANDRÖPLABDA TORNA április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP MIX STRANDRÖPLABDA TORNA április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás

Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB 2018. szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás A felnőtt-férfi, a felnőtt-női, az utánpótlás férfi és az utánpótlás női korcsoportok számára kiírt hegyi országúti

Részletesebben

IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre.

IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. Kedves Sportbarát! IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny M E G H Í V Ó 2009. 09. 27. Szeretettel meghívom a klubodat a IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. A verseny 2009. november

Részletesebben

Magyar Búvár Szakszövetség

Magyar Búvár Szakszövetség Magyar Búvár Szakszövetség 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Tel./Fax: 06-1-270-0117 Tel.: 06-30-645-2821 e-mail: mbsz@netroller.hu 2010. évi Felnőtt, Ifjúsági Uszonyosúszó Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA Debrecen, 2016. július 24. vasárnap 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Polony István, MKSZ elnök Dr. Papp László, Debrecen polgármestere 2. A verseny

Részletesebben

Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága. Versenykiírás

Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága. Versenykiírás Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T 2017 / 2018. évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága Versenykiírás 1. A CsB célja - a tollaslabdasport népszerűsítése; - versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Strandröplabda Felnőtt és U18 Magyar Bajnoki Döntő és Kvalifikációs versenyek 2012.

Strandröplabda Felnőtt és U18 Magyar Bajnoki Döntő és Kvalifikációs versenyek 2012. Strandröplabda Felnőtt és U18 Magyar Bajnoki Döntő és Kvalifikációs versenyek 2012. Versenykiírás 1. A versenyek célja: 1.1. A röplabdázás és a strandröplabdázás népszerűsítése, a strandröplabda játékosok

Részletesebben

VI. Rábaköz MKSZ Kupa Lány Kézilabda Torna

VI. Rábaköz MKSZ Kupa Lány Kézilabda Torna 2017. évi versenykiírás 1. A Kupa célja A kézilabdázás megismertetése, megszerettetése és széles körben történő elterjesztése. Rábaköz és környéke lány kézilabda utánpótlás sportélet felpezsdítése. A Kupa

Részletesebben

SZEZONNYITÓ KUPA 2018

SZEZONNYITÓ KUPA 2018 SZEZONNYITÓ KUPA 2018 Az Első Magyar Curling Kft. nyílt nemzetközi curling ranglista versenyt szervez a Kamaraerdei Curling Klubban. A VERSENY CÉLJA : a curling sport fejlesztése, szervezett versenyzési

Részletesebben

2015. MÁRCIUS 22. (vasárnap) Vasas Sport Club (1139 Budapest Fáy u. 58. ) Gedó György Ökölvívó terem

2015. MÁRCIUS 22. (vasárnap) Vasas Sport Club (1139 Budapest Fáy u. 58. ) Gedó György Ökölvívó terem a MÖSZ által 2015.évre kiírt Régiók Közötti up.csapatbajnokság RÉGIÓS CSAPATTALÁLKOZÓ-jának VERSENYKIÍRÁSA Preambulum: A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával mint

Részletesebben

Hungarian Darts Open WDF II. Kategóriás, BDO C kategóriás Férfi és D kategóriás Női Ranglista Verseny Kelet-európai régió 2015. május 8-10.

Hungarian Darts Open WDF II. Kategóriás, BDO C kategóriás Férfi és D kategóriás Női Ranglista Verseny Kelet-európai régió 2015. május 8-10. Hungarian Darts Open WDF II. Kategóriás, BDO C kategóriás Férfi és D kategóriás Női Ranglista Verseny Kelet-európai régió 2015. május 8-10. GYŐR ETO PARK Élményközpont, (H-9027 Győr, Nagysándor József

Részletesebben

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök: A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2014-2015. évi, Budapest

Részletesebben

CURLING NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI MAGYAR BAJNOKSÁG KAMARAERDŐ. A Magyar Curling Szövetség rendezésében. A SZÖVETSÉG KIEMELT TÁMOGATÓI:

CURLING NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI MAGYAR BAJNOKSÁG KAMARAERDŐ. A Magyar Curling Szövetség rendezésében. A SZÖVETSÉG KIEMELT TÁMOGATÓI: CURLING NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI MAGYAR BAJNOKSÁG 2 0 1 5. KAMARAERDŐ A Magyar Curling Szövetség rendezésében. A SZÖVETSÉG KIEMELT TÁMOGATÓI: 1 A VERSENY CÉLJA : a magyarországi curling sport fejlesztése, a

Részletesebben

Strandröplabda Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság 2017/2018. tanév - MEFOB Döntő Versenykiírás

Strandröplabda Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság 2017/2018. tanév - MEFOB Döntő Versenykiírás Strandröplabda Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokság 2017/2018. tanév - MEFOB Döntő Versenykiírás 1. A verseny célja: A röplabdázás és a strandröplabdázás szervezett körülmények közötti országos

Részletesebben

XI. Nemzetközi GoldStars Kupa

XI. Nemzetközi GoldStars Kupa XI. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2014. május 3. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS SE Kovács Miklós Benkő Norbert

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök: A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2010-2011. évi, Budapest

Részletesebben

Magyarország Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő Nyugati Csoport a ZÁÉV Zrt. és ZALAEGERSZEG MJV. Önkormányzata támogatásával

Magyarország Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő Nyugati Csoport a ZÁÉV Zrt. és ZALAEGERSZEG MJV. Önkormányzata támogatásával Magyarország Atlétikai Csapatbajnoksága Elődöntő 2018 - Nyugati Csoport a ZÁÉV Zrt. és ZALAEGERSZEG MJV. Önkormányzata támogatásával A verseny célja: Az atlétika népszerűsítése. A spotszervezetek munkájának

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság

VERSENYKIÍRÁS. 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság VERSENYKIÍRÁS 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság 2018. október 6-7. Old Lake Golf Klub, Tata A verseny rendezője: Szabályok: Magyar Golf Szövetség, Old Lake Golf Club, Tata A verseny az R&A Rules Limited

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2019/2020.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2019/2020. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2019/2020. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben